IV.
Caroli Péter Strassburgban
Caroli visszatér a római egyházba. – Svájcba jön. – Bern elfogatja. – Farel közbenjárása. – Caroli Grynaeus ajánlóleveleivel Strassburgban. – Régi rágalmait megújítja. – Capito és Bucer a dolgot Kálvin elé terjesztik – Ez utóbbinak válasza. – A strassburgi papok írásbeli tisztázást követelnek. – Kálvin elkeseredése. – Levele Farelhez (okt. 23. 1539). – A kibékülési okmány. – Farel levele. – Caroli későbbi sorsa. – Kálvin levele Carolihoz (1540 augusztus 10).
Kálvin szorgos munkában tölté strassburgi napjait. Arra nem is gondolt, hogy valaha e várostól megváljon; itt polgárjogot nyert, s miután minden új polgárnak valamelyik céhbe kellett állania, Kálvin a szabók céhébe lépett. Semmi különösebb dolog nem zavarta meg munkásságát egészen az 1539. év októberéig, amikor egyszerre megjött a békezavaró, Caroli Péter személyében. Ezzel az emberrel ismételten találkoztunk. Valamikor Párizsból menekülve Genfbe jött (1535), majd Lausanne-ban lelkészi állást nyert, új állásában nemcsak a protestantizmussal ellenkező elveket hirdetett, hanem a genfi papokat is támadta. Vádjait a lausanne-i tanácskozás alaptalannak találta, a s ő Bern közbelépésével lausanne-i állását elvesztette. Most egyszerre Strassburgban bukkant fel, ámde amióta nem találkoztunk vele, szép pályát futott be. Franciaországban Tournon kardinális kegyeibe jutott, ennek a közvetítésével III. Pál pápához folyamodott (1537 június) – megtérését jelentvén. Elmondotta e folyamodványban, hogy ő mily sok küzdelmen ment át az igazságért. Tournon kardinális kiemelte érdemeit: "Nyilvános zsinatokon és hitvitákon előbb Lausanne-ban, azután Bernben, nagyszámú emberek előtt ... erősen küzdött, hogy ... ezen átkozott tévelygéseket visszautasítsa, megcáfolja, az eretnek prédikátoroknak szavait letörje... Farel, a genfi eretnek-főnök (heresiarcha) részé-
ről ... még élete is veszélyben forgott." (1) Caroli kérése arra irányult, hogy a szentszék időközben kötött házasságát bontsa fel, őt magát pedig felmentvén minden kiközösítéstől, minden egyházi méltóságnak viselésére méltónak jelentse ki. (2) A pápa a kívánságnak eleget tett. (3)
Ennek az embernek nem volt maradása Franciaországban sem. Talán számítása nem ütött ki jól, elég az hozzá, hogy az 1539. év közepe táján már ismét Svájcban volt, s magát itt is igazolni akarta, de rosszul járt, mert midőn Landeronba érkezett, ahol lelkészi állást nyerni óhajtott, Bern rendeletére a neuveville-i börtönbe hurcolták. Farel hallván Caroli szomorú sorsának hírét, tőle telhetőleg segíteni akart rajta, s midőn Chaponneaux János a fogoly érdekében kérő levelet küldött a berni papokhoz, ő is hozzájárult a kéréshez, de akkoriban beteg lévén, odaírta a levél végére: "Az Úr Jézus nevére kérem Önöket, legyenek segítségére testvérünknek, hogy a szomorúság ne nehezedjék reá egészen". (4)
Caroli Neuveville-ből megszabadulván (július 23.), Farel tanácsára Bázelbe ment. Kálvin Strassburgban a Caroli nyomorúságairól általában értesült a Neuchâtelből (Fareltől) nyert levelekből. Egy alkalommal – úgy augusztus közepe lehetett, – éppen ebédnél kapott barátjától levelet, amelyben Farel elbeszélte, hogy ő közbenjárt Caroliért. Kálvint kellemesen érintette ennek a keresztyéni cselekedetnek a híre, elment ebéd után Bucerhez és a kapott levelet neki felolvasta. Ő is örült. "A te szelídséged mindnyájunknak tetszett, végül is az ilyesmi kárára nem lehet az egyháznak, és meghajlítja még a rossz szíveket is." (5)
Időközben Caroli bejárta Bázelt, ahol Grynaeus Simontől ajánlóleveleket nyert, s egy napon csak megjelent – Strassburgban. Kálvinnak átadta a Grynaeus levelét, csak néhány sorból áll ez: "Az Istenre nagyon kérlek, hogy testvéri szeretettel fogadd a bolyongó atyafit. Te tudod, minő ereje van a nemzet, a nyelv és
(1) "Non potuit idem Carolus tam detestabiles lapsus, errores... aequo animo ferre. Verum publicis synodis et disputationibus ... enixe studuit... haereticorum cornua confringere". Herminjard levélgy. a 638. levél.
(2) "Matrimonium contractum ... nullum declarare, ipsum oratorem ad pristinum sui doctoratus gradum ... ad omnes ... ordines restituere... ut beneficia ... obtinere valeat." Uo.
(3) "Fiat ut petitur." Uo. a 638. l., 9. jegyzet.
(4) Herminjard levélgy. a 803. levél.
(5) "Nobis omnibus gratissima fuit tua mansuetudo." Uo. 811. l.
a haza közösségének. Itten úgy van ő, mint idegenek között, nálad úgy lesz, mint atyafinál. Az Úr által igyekezz ingadozó lelkét megerősíteni. Lelkiismerete és az igazság miatt ott, ahonnan jött, nem maradhat; nálunk sem időzhet, mert talán olyanra nem talál, aki őt intve, buzdítva, mint atyafit felemelhetné. Kíséreld meg, hogy ... őt az Úrban magunkkal egyesíthessük." (1)
Ilyen hangú ajánlólevelekkel jött Bucerhez és Capitóhoz is. A strassburgi lelkészeket megnyerte kenetes beszédeivel, szomorú sorsával pedig megindította. Alkalmas időben aztán felmelegítette a régi vádakat, amelyekkel Kálvinnak és Farelnek valamikor kellemetlen órákat szerzett ott Genfben. Abból igyekezett különösen fegyvert kovácsolni, hogy annak idején, a lausanne-i synoduson Kálvin és Farel a három symbolumot nem akarta aláírni, sőt azt is hozzátette, hogy azokból ők gúnyt űztek...
Capito és Bucer gondolkodóba esett a hallott dolgok felett, azután kérdést intéztek Kálvinhoz arra nézve, mi igazság van Caroli híresztelésében? Kálvin higgadtan szólt, óva intette a lelkészeket ezektől a látogatásoktól, egyébként pedig elismerte, hogy a symbolumokat Lausanne-ban alá nem írta, amire oka volt, mert magát erre kényszeríttetni éppen Caroli által nem engedheté. Igaz, hogy ezáltal – mint a következmények mutatják – csak új fegyvert adott ennek az embernek a kezébe. Kálvin kijelenté, hogy annak idején meg nem engedhette sem ő, sem Farel, hogy felettük Caroli diadalt arasson s őket aláírásra kényszerítse.
Úgy látszik, a két lelkészt Kálvin magyarázatai ki nem elégítették. Capito előtt úgy rémlett, mintha Farel valamelyik leveléből tényleg olvasott volna valamit, ami Caroli vádját igazolni alkalmas. Bucer és Capito Kálvintól és Carolitól írásbeli tisztázást követelt. Kálvint már az eddigiek is kellemetlenül érintették, kijelentette: elég, ha Caroli hibáját, vádaskodásainak alaptalanságát elismeri. Ámde a két pap a dolog teljes kiegyenlítésére amaz írásbeli megegyezést föltétlenül szükségesnek tartván, maguk szerkesztettek egyet, hogy azt a két fél aláírja, ezt aztán Kálvinnak aláírás végett elküldték. Erre Kálvin végképpen kijött a sodrából, és most halljuk saját nyilatkozatait, amelyekben egyéniségének egyik jellemző vonása, már ismert mód nélküli érzékenysége hűen tükröződik vissza.
"Összeállították az artikulusokat, amelyek közül egyeseket az ő kérésére kihagytak, azután késő éjjel hozzám küldötték
(1) Uo. a 820. levél.
azokat. Mikor az iratot olvasni kezdtem, egy helyen annyira megdöbbentem, oly nagy fájdalmat éreztem, hogy ez évben nagyobb szomorúságra alig emlékezem. Másnap reggel Sturmhoz (1) mentem, fájdalmamat előtte kitártam. Ő Bucerrel közölte a dolgot, mire engem Mátyás (2) házába hívtak oly célból, hogy ott adjam elő, mi bánt. Itt nagyon súlyosan hibáztam: nem tudtam magamat mérsékelni. Az epe elöntött, keserűségemet kiöntöttem mindenkire. A haragra valóban volt okom, de magamon mégiscsak uralkodnom kellett volna. Panaszkodtam amiatt, hogy miután már Carolival végeztek, a dolog elintéződött, nekem aláírás végett azokat a pontokat elküldték, azokba beleegyezésüket adták az én hírem, tudtom nélkül, pedig ez, ha az aláírást megtagadom, ellenségeskedést idéz elő közöttem és közöttük. A legjobban Carolinak az a kitétele ingerelt, melyben kimondja, hogy az Úrnak ajánlja mindazon sérelmeket, amelyek őt a hitehagyásra kényszeríték, azért ajánlja az Úrnak, mert ennek okai részben mások. Beszédemnek a vége az volt, mely szerint inkább meghalok, mintsem ezen artikulusokat aláírjam. Erre nagy izgalom keletkezett mindkét oldalról, heves voltam annyira, hogy akkor sem kelhettem volna ki jobban, ha Caroli jelen lett volna. Végül kirohantam a szobából. Bucer utánam jött, s miután szavaival lecsillapított, visszavonszolt. Én azt mondottam, hogy mielőtt a végleges választ megadnám, még a dolgot meg akarom fontolni.
Mikor hazaérkeztem, rettenetes fájdalom fogott el, csak sóhajtásban és zokogásban találtam enyhületet. Annyival keservesebben gyötrődtem, mert bajomnak oka te voltál. Mindig a te szelídségeddel hozakodtak elő, amellyel te Carolival szemben viseltetel, szememre vetették keménységemet, hogy az előítélettől megszabadulni nem tudok. Bucer is elkövetett minden lehetőt, csak hogy megpuhítson, mindig előhozakodott kajánul (invidiose) a te példáddal. Nem mentegetheted magadat: meggondolatlanul és könnyelműen jártál el ebben a dologban s őszintén szólva több komolyságot, állhatatosságot, több mértéktartást vártam volna tőled. Kérleltek a jó atyafiak, hogy őt kegyeidbe fogadd, te nem ezt tetted, hanem (egyenesen) összerogytál. Észrevetted hibádat. Meg is bántad. Pedig bánat nélkül is megbocsáthattál volna neki, ha túlságba nem mégy. Bocsásd meg, viseld el, hogy azzal
(1) Sturm János, az ismert pedagógus, Kálvin benső barátja.
(2) Zell Mátyás, Strassburg egyik papja.
könnyítek a lelkemen, hogy téged vádollak a hiba miatt, mely nekem annyi kellemetlenséget okozott. Ha te itt lennél, reád zúdítottam volna minden keserűségemet, ahelyett, hogy másokat bántottam.
Mikor kissé összeszedtem magamat, elhívattam Jakabot (1) s megkérdeztem, mi történt vele (Carolival). Egyet-mást közölt velem, ami ismét izgalmat okozott. Erre azt követeltem, hogy jegyezze fel azokat a helyeket, amelyekben az ő elesésének okát másokban találja, s azokat a feltételeket, amelyek alatt neki Neuveville-ben megkegyelmeztek. Jobbat is ki tudtam volna eszközölni, ha engem nem akadályoztál volna, ha tehát valami hiba van, tulajdonítsd magadnak. Először a dologban nem jártál el kellő elővigyázattal, mikor hozza közeledtél, azután pedig engem mindenről nem tudósítottál." (2)
Kálvin tiszttársai igyekeztek a fentebb érintett kívánságnak eleget tenni. A strassburgi lelkészek nagy mérséklettel, nagy békeszeretettel egy terjedelmes iratot szerkesztettek, (3) melyben a felek kölcsönösen megmagyarázván nézeteiket, kijelentik, hogy egymásnak békejobbot nyújtani készek. Caroli hibáját őszintén (ingenue) megbánja, kárhoztatja, s megígéri, hogy "ezentúl állandó lesz, s velünk együtt fog harcolni úgy a pápai ellenség, mint a vallásnak minden ellensége, pestise ellen". (4) E békülési okmányt Carolin, Kálvinon, a strassburgi papokon kívül aláírta Sturm János és Bedrotus Jakab is.
Ennek az epizódnak az elején feltűnhetik az az izgatottság, mellyel Caroli közleményeit fogadja úgy Bucer, mint Capito. Ha ezeknek éppen hitelt nem is adnak, az a hév, amellyel lelkésztársukat kérdőre vonják, amellyel a dolgot tisztázni igyekeznek, mutatja, hogy ők a közleményeknek fontosságot tulajdonítanak. Mi lehet ennek az oka, hiszen Farelről, Genf első reformátoráról és az Institutio szerzőjéről van szó? Abban a nagy szellemi forrongásban az evangéliumi egyházat nemcsak a külső veszedelem fenyegette, talán még ennél is nagyobb bajt rejtett magában az esetleges benső megoszlás. (5) itt meg éppen Caroli rágalmai szerint
(1) Valószínűleg Bedrotus Jakab tanárt.
(2) Herminj. lgy. a 823. l.
(3) "Actes de la reconciliation des Pasteurs et Professeurs de Strassburg avec Pierre Caroli". Kivonatban közli Herm. 822.
(4) Uo.
(5) Maga Kálvin mondja egyik későbbi levelében, hogy a megoszlás az egyházra nézve kész veszedelem. Herm. 847. l.
arianizmusról, az Írástól való eltérésről volt szó. Közrejátszhatott még az is, hogy tiszttársukon az efféle gyanúnak még árnyékát sem tűrhették. A többi egyrészről Carolinak képtelen észjárásából, nemkülönben Kálvinnak minden határon túlcsapongó érzékenységéből magyarázható.
Jellemző az utóbbira nézve az a levél, melyet fentebb idéztünk, melyben Kálvin barátját a történtek miatt fájdalmában vádolta, holott amaz augusztusi levélben, aránylag nem sokkal azelőtt, dicsérte Farel nemeslelkűségét, hogy Caroliért közbenjárt. A nagyon érzékeny emberek könnyen jutnak az egyik végletből a másikba.
Ami azt a Farelhez intézett keserű hangulatú levelet illeti, vannak abban itt-ott élesebb kitételek, már magában az, hogy nagy fájdalmának okát egyenesen barátjában kereste, ez utóbbit kedvetlenül érinthette. Érthető érdeklődéssel nézzük, mit felelhetett erre? Farel úgy felelt, mint ahogyan ilyen körülmények között az felel, akinek szívét az evangélium melegíti. E levélből érezzük, mennyire távol van a szakadás azon barátok között, akik mellett harmadiknak ott áll – Ő. De érintsük röviden a levelet, a választ.
"Kegyelem és béke néked Istentől! Ha a mi együgyűségünket nem oltalmazná Krisztus, ugyan mi lenne velünk? Mikor én a te kitöréseidet hallom, hallom a te neheztelésedet, látom a te könnyeidet, fájdalmaidat, amelyeknél – azt hiszem, a halál sem kínosabb – , könnyebben bírom a magam bajait, (amelyek mégsem ilyen nagyok). Sok bajt csinált már az a veszni indult s másokat is kárhozatba vivő ember mindenfelé. De nézd, nekünk Krisztusunkon kívül nem volt más támaszunk, s mégis benne bízva megállottunk – ő pedig, az ellenség, beleesett abba a verembe, amelyet másoknak ásott." (1)
Farel kijelenti, hogy habár ez az ember neki nagy fájdalmat okozott, – "Soha senki sem sértett meg annyira, mint ő", – mégis szívből (ex animo) tette azt, amit érette tett. Arra a kérdésre, mi a további teendő, azt mondja, hogy amennyire lehet, segíteni kell a szerencsétlent, (2) de vigyázni egyszersmind, nehogy az egyháznak kárt okozzon. Vigyázni kell arra, hogy a lábát valamelyik egyházba meg ne vesse, legalább addig nem, míg hosszú időn át kétség-
(1) Herminjard levélgy. a 830. levél.
(2) "Astemus Carolo, adjuvemus etiam supra vires." Uo.
telenül nem adja bizonyságát arravalóságának. Ez a levél jellemzi íróját s nem jellemző-e a válasz? "Kedves Atyámfia – így ír Kálvin – bocsáss meg... amit én akkor írtam, arra nemigen emlékszem, de tudom, hogy nem mérsékeltem magamat, fájdalmamban az volt egyedüli vigasztalásom, hogy panaszkodom, s te reád, a te túlságos nemeslelkűségedre hárítom a bajt, és te most hosszan védekezel." "Kedves Atyámfia, ha én ellened panaszkodom, ha haragszom, vádollak, vedd azt úgy, mint ha te magad tennéd magaddal." (1)
Caroli végül otthagyta Strassburgot, Metznek vette utját. Kálvin János adott neki ajánló-levelet egyik barátjához, ámde ebben kiemelte, hogy csupán azért teszi ezt, mert ő megbánta hibáját, s neki a strassburgiak megbocsátottak, mert reménylik, hogy ez a bánat őszinte. Az ajánlólevélben a reformátor kérését abban foglalta össze, hogy a múltban elkövetett hibáit ne számítsák fel neki, ha valóban Krisztus szolgájához méltóan viseli majd magát. (2)
A boldogtalan ember meg nem változott, a metziek elfordultak tőle. Nagy nyomorba jutott. Nehéz helyzetében Kálvint felkereste levelével, segélyt, alkalmazást, támogatást kért, azonban meg ekkor sem tudta magát megtagadni: a kérő szavak mellé neheztelő szókat is írt. Panaszkodott a szeretetlenség miatt, ez az oka annak – szerinte – , hogy nagy érdemei méltánylásban nem részesülnek, pedig úgy Farel, mint Kálvin csak a maguk érdekében cselekednének, ha őt megnyernék, mert tud ő okozni jót, de tud csinálni kellemetlenségeket is. (3)
És Kálvin válaszolt még e levélre is, válaszolt keresztyén komolysággal, szeretettel, a kérőt tévedései dacára magától el nem utasítá, őt nagy türelemmel felemelni törekedett. De olvassuk magát a levelet.
"Kegyelem és béke legyen veled az Úrtól, aki téged és bennünket bölcsességgel, jóakarattal megajándékozzon! Jobban szerettem volna, ha magad eljöttél volna s elmondtad volna a magadét, mintsem, hogy írtál, még pedig úgy, amint azt tevéd. Azt mondod, nagyon fáj neked, mikor azt látják, hiszik, hogy te ok nélkül okozol zavarokat az egyházban, mintha bizony az ilyen
(1) Herminjard levélgy. a 846. l.
(2) Uo.
(3) Ld. Stähelin e. m. I. 261. és Stricker e. m. 36. – Caroli e levele nem maradt fenn.
természetű zavarokat okok keresésével szépíteni lehetne! Feltéve, hogy a te atyádfiai veled nem bántak úgy, mint te azt elvártad volna, kellett-e azért neked mindjárt olyan nagy lármát csapnod? Mondhatod-e, hogy az Úr lelke ösztönzött erre a veszekedésre? Valóban ezt nem azért mondom, hogy szemrehányást tegyek, bár hallgathattam volna eddig is. De ha te folytonosan a Sátán cimboráinak nevezed azokat, akik vélekedésed szerint nem méltányosak veled, nagyon butáknak gondolsz bennünket, ha azt hiszed, hogy mi ezt hallgatással eltűrjük.
Farelnek és nekem tulajdonítod, hogy a neuburgiak téged nem alkalmaztak, azt mondod, ezért haragszol. Először is, ezt te vagy magad gondoltad ki, vagy más közölt veled valótlanságot. Nekem sohasem jutott az eszembe ilyesmit írni a neuburgiaknak... Azután még ha magánérdekeidnek útjában állottam volna is, a keresztyén ember érzületével össze nem fér, hogy bosszúvágytól buzdulva izgató terveket szőjön.
Neked az volt a célod, hogy az egész világ előtt bennünket kérlelhetetleneknek jelents ki (ezek a te szavaid). Kérlek, gondold meg magad, milyen nevetségessé teszed magadat, mikor a béke közepette így fúvod a harci riadót. Mondd csak, mikor találtál bennünket kibékíthetetleneknek? Mit akarsz te e szóval jelenteni? ... Neked nincs okod ellenem e panaszt felhozni, de mondhatom, nekem van okom – hogy gyengéden fejezzem ki magamat – téged vádolni. Azonban bosszúra nem gondoltam soha... Hát Farelre ugyan mit mondhatsz? Azt írta, hogy ne adjanak eklézsiát az olyannak, aki az... egyházat elhagyta. Vajon nem volt igaza?
Most Metzbe mentél. Miféle magaviselet volt az, Krisztus ellenségei között azzal hányni-vetni magadat, hogy te képes vagy eretnekséget reánk bizonyítani? És ezzel egyidejűleg azzal dicsekedel, hogy semmi gonosz szándékot nem forralsz az evangélium ellen. De hogyan bizonyítod ezt? Csudálatos dolog, hogy az olyan embert az evangélium hívének mondod, aki annak hívei ellen hadakozik, aki minden eszközt felhasznál Krisztus országa terjedésének megakadályozására. Lásd atyámfia, lásd újra, hová mégy! A mi szolgálatunk az Úr egyházában Krisztustól a legkevésbé sincsen elválasztva, ha ebben kételkedsz, nekünk elegendő, meggyőző bizonyítékaink vannak. Te áltathatod magadat tetszésed szerint, végül is ... tövisbe fogsz lépni. Azután meg, mit árthatsz nekünk? Eretnekeknek kiáltasz bennünket? Kik között? Olyanok
között, akik téged eretneknek tartanak, ha úgy megsokasítod is átkozódásaidat. A kegyes és tanult emberek között az én gyalázásommal ugyan kevésre mégy!
Ezeket azért mondom, hogy az Úr előtt lásd meg, minő úton vagy. Ne gondold, hogy magadat megvédelmezed azzal, ha az ártatlanokat alaptalanul vádolod. Ha én ennyit elérnék, hogy téged erről meggyőznélek, meg lennék elégedve. Nem szeretném, ha bátorságodat, reményedet elveszítenéd. Mihelyt alaposan meggyőződünk igaz és őszinte lelkületed felől, készek vagyunk veled jó szívvel barátságra lépni, mindent elfelejteni, megbocsátani, mindennek eltörülni még az emlékét is. Bár fel tudnám előtted nyitni szívemet, megláthatnád, hogy semmit sem óhajtok jobban, mint téged az Istennel kibékíteni, hadd lenne közöttünk szilárd és jó viszony. De hidd el nekem, addig te hasznosan nem fogsz szolgálni az Úrnak, amíg erről a gőgről és csípős beszédmódról le nem teszel. Ha velünk békésen akarsz élni, mi készek vagyunk téged tárt karokkal fogadni, s meg is teszünk érted mindent, amit megtehetünk. Ám abba a békeföltételbe, amellyel most elénk állsz, hogy tudniillik neked állást ígérjünk – hogyan mehetnénk bele?
Először is – mint tudod – nekünk a kezünkben eklézsiák nincsenek, azután meg, hogyan tehetünk mi neked ígéretet, mikor egyáltalában nem vagyunk tisztában azzal, hogyan is állasz te bensőleg az Úr színe előtt? Te kinyilvánítod, hogy velünk még ellentétben állasz, s aztán azt akarod, hogy neked helyet adjunk a tanításra. Fontold meg, vajon lehetséges-e ez? Nagy fajankóknak tartanál bennünket, és méltán, ha mi ebbe az ajánlatba belemennénk.
Hogy valahára befejezzem azt, amit mondani akarok, arra kérlek, hogy figyelmesen és csendes szívvel gondold át ezt az egész dolgot s e levelet minden indulattól, haragtól távol vizsgáld meg. Fontold meg és ismerd fel, hogy nincsen üdvösebb annál, mintha a téves útról visszatérünk. Ha próbára akarsz minket tenni, megígérem, hogy a barátságnak semmi kötelességét sem fogom betöltetlenül hagyni, ezt Farel is komolyan megígéri a maga részéről. De emlékezz meg arról, hogy azt a szeretetet, amelyet olyan komolyan követelsz másoktól, te is tartozol némi részben viszonozni. Ha talán az, amit írtam, kissé keményebbnek látszik, jusson az eszedbe a te levelednek a tartalma is, jóllehet, én azt lehetőleg elfelejteni igyekeztem, s csak azt tartám szemeim előtt, mikor a tollat kezembe vettem – hogy neked használhassak.
Isten veled kedves atyámfia az Úrban, ha ugyan megengeded, hogy téged szeresselek és testvéremnek tekintselek. Az Úr Jézus vezessen téged a belátásnak és bölcsességnek lelke által, hogy a veszedelmes sziklák közül, amelyek közé jutottál ... gyorsan a kikötőbe juthass.
Strassburg, 1540. aug. 10., őszinte barátod: Kálvin János."
"U. i.: Farel üdvözöl, szívből kívánja, hogy az Úrhoz térj, s fordulj olyan készséggel mifelénk, amilyen készséggel ő téged ölelni kész." (1)
Kálvin levele nem sokat változtatott az emberen, aki ezentúl is éppen olyan ügyesen tudta megteremteni a legképtelenebb helyzetet a maga számára, mint eddig. Nem tudott összhangban élni a viszonyokkal, az emberekkel. Egy ideig még Metzben maradt, sőt alkalmazást is kapott, mint a Szent Vince templomának prédikátora; (2) de a folytonos összeütközések által, amelyek nélkül úgy látszik, élni alig tudott, összezavarta ennek az egyháznak az ügyeit, miközben úgy Farelt, mint Kálvint elkeseredetten támadta. Úgy látszik, egyházát a protestáns közösségből ki akarta szakítani. Végül a világi hatóságok figyelmét is magára vonta, Bern sürgetésére a német fejedelmek közbenjárására nemcsak egyházi katedráját veszté el, hanem Metzet is elhagyni kényszerült. Mi lett belőle? Béza szerint Olaszországba ment s Rómában halt meg. Doumergue szerint nem lehetetlen, hogy visszatért Franciaországba, ott a jakobinusok egyik zárdájában tanított s 1575-ben gyilkosságnak esett áldozatul. (3)
(1) Herminjard levélgy. 878. l. Ennek az utóiratnak a hangja sejteti, hogy akkoriban Farel Strassburgban volt.
(2) "Im Jahre 1543. finden wir Caroli als Prediger im Kloster S. Vincent in Metz." Stricker E. e. m. 38.
(3) Doumergue e. m. I. 266. l. 5. j.