V.
Kálvin házassága s családi élete.
Henry jellemzése. – Kálvin önmagáról. – Levele Farelhez a házasságról. – Bucer befolyása, házi bajok. – A gazdag leány. – Egy felbomlott házassági terv. – Bizonytalanság. – De Bure Ida (Idelette), származása, előbbi házassága. – Keresztyén nő. – Bonnet Gy. jellemzése. – Kálvin gyermekei. – Idelette betegeskedése. – Halála. – Viret levele. – Kálvin későbbi leveleiben Idelette-ről. – Bonnet néhány sora.
A strassburgi tartózkodás idejére esik Kálvin János magánéletének legfontosabb eseménye: házassága. Itt az ideje, hogy erről is megemlékezzünk. Egyik életírója (1) találóan emeli ki, hogy a reformátor, aki olyan gyöngéd a barátságban, kevés érzéket tanúsít aziránt, amit szerelemnek neveznek. Ő maga e tekintetben talán még jobban jellemzi magát: "Nem vagyok én – úgymond – amaz esztelen szerelmesek fajtájából való, akik készek minden hibát csókkal eltakarni, mihelyt valamelyik asszony szép formája elragadja őket". "Az egyedüli szépség, – mondja – mely engem lebilincsel, a szemérmes, kedves asszony szépsége, aki nem pompakedvelő, hanem takarékos, türelmes, akiről remélhetem, hogy egészségemnek gondját fogja viselni." (2)
Aki így gondolkozik, az keresztyén értelemben vett okos házasságot köthet, de szerelmi házasságot ritkán, mert hiszen ott, ahol a szív egészen az értelem vezetése alatt áll, szenvedélyes szerelem (amelyről azt mondják, hogy "vak") nemigen loboghat. És egészen ehhez a felfogáshoz illik, hogy Kálvin megbízza ba-
(1) "Calvin scheine mehr Sinn für das Verhältniss zu Männern, für die Freundschaft gehabt zu haben, als für das Verhältniss zu Frauen, für das, was man "die Liebe" zu nennen pflegt." Henry Paul "Das Leben J. C." Az itt közölt sorok: Stricker Eduard "J. Calvin als erster Pfarrer der ref. Kirche zu Strassburg" c. munkából vannak véve. 44. lap.
(2) Herminjard levélgyűjt. a 78. levél.rátját, hogy nézzen szét. Ha van olyan asszony, amilyen neki kell, ám jöjjön, "nehogy más megelőzzön bennünket", azután hozzáteszi: "ha azt gondolod, hogy ilyen nincsen, – ne beszéljünk többé erről." (1)
Farel, akihez Kálvin a fentebbi sorokat intézte, nem sietett Neuchâtelből Strassburgba, hogy barátjának feleséget keressen. Legyen szabad azt hinnünk, hogy inkább teendői tartották vissza, mint azon körülmény, mely szerint olyan asszony, aminőt barátja keresett – nincsen.
Több olyan körülmény forgott fönn, mely a reformátornak a házasságot ajánlotta. Először is Bucer, aki mint láttuk, népes családjában olyan boldog napokat élt, mindenkit házasított; nem is tudta elképzelni, hogy valaki jó pap lehessen, aki nem egy asszonynak az ura. Azután Kálvin saját helyzete miatt is kénytelen volt a házasságra gondolni. Sok dolga miatt alig volt ideje és kedve holmi házi bajokkal vesződni, pedig ebben a tekintetben is igénybe volt véve. Fivére, Antal nála lakott, ezenkívül lakását – mint láttuk – szegény diákokkal is megosztá. Kénytelen volt cselédet tartani s ez néha-néha kellemetlenséget is okozott. Katarina asszonyság, (2) aki a házvezetés gondjait viselte, nem volt nagyon szelíd. Egyik levelében Kálvin pl. arról beszél, hogy az utóbbi időben sokat gyengélkedik, majd az okokra térve át, elmondja, miért lett baja súlyosabb. A házvezetőnő, "aki gyakran fennhéjázóbb, mint illenék", durva szavakkal megsértette fivérét, mire ez elhagyta a házat. Ámde erre elment Katarina asszonyság is, a ház magára maradt. A sok munkában, fáradságban meggyötört gazdát, aki – mint volt alkalmunk látni – rendkívül érzékeny volt, az efféle perpatvar nagyon megviselte, különösen ha még ezen kívül beteg is volt. Csak példának hoztuk fel ezt az esetet, amely bepillantást enged Kálvin akkori házi viszonyaiba. De ha már érintettük ezt a levelet, néhány sort olvassunk el még belőle, mert azok egyéniségének egyik már fentebb érintett vonását, szerfölötti érzékenységét ismertetik meg velünk. "Az a szokásom, – így folytatódik a levél – , hogy valahányszor bosszankodom, vagy szerfölött fel vagyok indulva, mód nélkül gyorsan és sokat eszem, az ebédet valósággal egyszerre lenyelem. Ekkor is ez történt. Kedden roppant gyomorbajban szenvedtem. Ennek egyedüli orvossága a koplalás, ez gyakran segített már rajtam. Ámde a házvezetőnő fia nálam maradt; nehogy azt
(1) Uo.
(2) "Domicella Catharina".gondolja, hogy én miatta nem eszem és szeretném, ha ő is elmenne, azért inkább kitettem magam a veszedelemnek. Amint este, vacsora után fel akarok kelni, elájultam. Ágyba fektettek, az egyik lázroham a másikra következett, azt hittem, hogy lángok között vagyok." (1)
Ha ezen epizódnál talán kelleténél hosszabb ideig időztünk, egyet mégis elértünk vele: meg tudjuk érteni, miért keresett Kálvin olyan feleséget, aki "egészségének gondját tudja viselni".
1540 februáriusától fogva Kálvin levelében elég sűrűn foglalkozik házasságának problémájával és habár az egyes részletekre nézve kimerítőbb tudósításokat is szívesen olvasnánk, a főbb dolgokra tájékozatlanul éppen nem állunk.
Az 1540 febr. 6-ai levelében "oly sok zavar között" arról értesíti Kálvin Farelt, hogy előkelő és az ő állapotához képest gazdag menyasszonyt ajánlanak neki. Két akadálya is van azonban a dolognak. Először is az illető nem tud franciául ("nem ismeri nyelvünket"), azután meg születése, műveltsége miatt sokat tart maga felől. Ennek a hölgynek különösen a fivére – igen vallásos ember – van rajta a dolgon. Ennek a felesége (éppen olyan buzgó asszony), szintén szeretné, ha lenne a dologból valami. Kálvin abban a nézetben van, hogy mindketten félreismerik tulajdonképpeni érdekeiket s ezt abból magyarázza, hogy az a rokonszenv, amelyet irányában éreznek, félrevezeti őket. (2) Sürgetéseikre kijelentette, hogy a francia nyelvnek ismeretét ő elengedhetetlen feltételnek tartja. A másik akadályról, az aránytalan vagyonról hallgatott, ámde fivérét egyik barátjával rögtön elküldte, hogy másnak a kezét számára megkérje. "Ha ez hírnevének megfelel – így írja barátjának – elég nagy lesz az ő hozománya pénz nélkül is; (3) mert akik ismerik, igen dicsérik." Kálvin úgy számított, hogy március 10-ig (1540) meglesz a lakodalom, meg is hívta barátját: hadd áldja ő meg házasságát.
Még ugyanezen hónapban (febr. 27-én) újra ír Kálvin Farelnek. Nagyon szeretné barátját látni. "Bárcsak kebledre önthetném barátságosan mindazt, amit érezek, s bár hallanám tanácsaidat... Legjobb alkalom lesz erre, ha reményünk a házasságra nézve teljesedésbe megy. Az ifjú leányt kevéssel húsvét utánra várjuk. De ha
(1) "Concessi ad lectum, secutus enim gravis paroxysmus, magnus ardor... " Ld. Herminjard levélgy. a 893. levél.
(2) "nec alia causa, nisi quod ita erat amore mei excaecatus, ut se ipsum negligeret". Herm. levélgyűjt. a 846. lev.
(3) "Satis magnam dotem sine ulla pecunia secum adferet". Uo.te megígéred, hogy eljössz, elhalasztjuk a menyegzőt a te eljöveteledig. Arra lesz elég időnk, hogy híradással legyünk. Azért kérlek, ígérd meg, hogy részesíteni fogsz a legnagyobb jótéteményben: (1) eljössz. Föltétlenül el kell valakinek jönnie házasságunk megáldása céljából; legjobb lenne, ha te eljönnél. Gondold meg, méltónak találod-e az utat miattam." (2)
Elmúlt márc. 10-e, elmúlt még 20-a is. A hétköznapi bajokon és terheken kívül Kálvint az a gondolat is gyötri, hogy Genfben az ő visszahívásáról beszélnek. "Inkább száz halált szenvedjek végig, mintsem azt a keresztet magamra vegyem, amelynek súlya alatt mindennap ezerszer meg kellene halnom." (3)
De visszatérve a házassági tervre, miért nem lett abból a már húsvét előttre tervezett házasságból eddig semmi? Erről csak jó későn, valamikor június közepén kapunk értesítést. Valami rossz hírek jöttek Kálvin füleihez, amelyek őt arra kényszeríték, hogy magát ígérete alól felmentesse.
Időközben azonban, még pedig március végén, megint szól Kálvin a dologról. Úgy látszik, bővebb alkalma nyílt ama gazdag leányt megismerni, mert még határozottabban idegenkedik a gondolattól, hogy vele házasságra lépjen; pedig ismételten szóba hozták, úgyhogy Kálvin a szíves ajánlat miatt kissé kényes helyzetbe is jutott. Az 1540. márc. 29-ai levélnek ide vonatkozó, érdekes része így hangzik: "A házasságra nézve bizonytalanságban vagyunk, ami reám nézve annyival is kellemetlenebb, mert ama nemes származású leánynak rokonai sürgetnek, hogy őt vegyem el. Ezt sohasem fogom megtenni, ha ugyan az Isten az eszemet egészen el nem veszi. (4) Miután azonban a visszautasítás nagyon kínos reám nézve, annyival is inkább, mert ők jóindulatukkal elhalmoznak engem, nagyon kívánatos, hogy kényes helyzetemből minél előbb megszabaduljak. Reméljük, hogy ez nemsokára be fog következni".
Ha Kálvin levelei eddig bővebben, legalább is több soron át foglalkoztak a házasság kérdésével, a következő hónapokban, dacára a levelek hosszúságának, alig emlékezik meg egy-két szóval a dologról. A közérdekű fontos dolgok egész özöne leszorítja ezt a
(1) "Summi beneficii loco". Uo. a 854. levél.
(2) Uo.
(3) "Sed centum potius aliae mortes, quam illa crux, in qua milies quotidie pereundum esset." Uo. a 857. levél.
(4) "Quod nunquam facturus sum, nisi Dominus mentem penitus mihi abstulerit.". Herminjard levélgy. a 857. levél.témát. 1540. május 13-án például igen kimerítő (nyomtatásban 11 oldal) tudósítást küld Neuchâtelbe, amelyben csupa nagyfontosságú dologról szól: Genf egyházi és politikai viszonyairól, a schmalkaldeni szövetség gyűléséről, Németország belső állapotáról, a francia protestánsok szenvedéseiről, az egyházi fegyelemnek szükséges voltáról, a strassburgi francia egyház helyzetéről stb. Nem csoda, ha az, akinek figyelmét annyi és ily fontos dolog tartja lekötve, – a saját kicsi ügyeire csak nagyon is mellékesen gondol. Az egész levélben a tervbe vett házasságról csak ez a néhány szó van: "dolgaim ott vannak, ahol voltak". (1) De sem az okról nem beszél, sem pedig terveiről nem szól, úgy látszik, mintha a fontos közérdekek miatt komolyan alig gondolna a nősüléssel. Június 21-jén kelt levelében a szóban forgó kérdésről a következő sorokban emlékezik meg: "Ha te lakodalmamtól teszed függővé az én meglátogatásomat, attól tartok, nagyon későn fogsz eljönni. Nincsen feleség és kétségben vagyok az iránt, vajon egyáltalában tovább keressék-e". (2) E levélben említi azt, hogy – bizonyos hírek miatt – korábbi terve dugába dőlt.
Ettől az időtől fogva semmi tájékozást nem nyerünk a történtekről, mígnem 1540. aug. hó 17-én Fabri Kristófnak (3) Kálvinhoz küldött egyik leveléből egyszerre csak azt látjuk, hogy Kálvin – megházasodott. Az érintett levélben ugyanis a következő szavak olvashatók: "Üdvözlöm feleségedet, akivel, mint halljuk, a minap keltél egybe". Ennyit tudunk. Némely életrajzírók többet mondanak; tudni vélik pl., hogy a lakodalom ünnepélyes volt, hogy néhány eklézsia magát azon képviseltette, hogy német és francia dalokat énekeltek stb. (4) Honnan veszik ezen adatokat? Nem mondják meg. Valószínű, hogy maga Farel sem volt valami oknál fogva jelen az esküvőn. Ezt támogatja a neuchâteli lelkész 1540. szept. 6-án kelt levele, melyben az egyház szerencsekívánatait tolmácsolja. Ha jelen lett volna a menyegzőn, élőszóval közölte volna az atyafiak szerencsekívánatait.
(1) "Res meae eodem loco sunt, quo prius." Uo. a 863. l.
(2) "et dubito an quaerere amplius debeam." Uo. a 868. l.
(3) Christophorus Faber sz. 1509. Előbb orvosi pályára készült. Farel megnyeré Krisztusnak, azután lelkész.
(3) "Die Hochzeit mit einem gewissen Gepränge Statt fand, einige Consistorien... hatten... Abgeordneten dazu geschickt". Stähelin e. m. 275. Így mások is (pl. Kampschulte).Mindezeknél fontosabb megtudni, ki volt az, akivel az Institutio szerzője egybekelt? E hölgy De Bure Ida (Idelette), Stordeur János özvegye. Némelyek szerint leánykorában édes atyjával Liège-ből menekült (1) hite miatt Strassburgba s ott az idők folyamán Stordeur-vel lépett házasságra. Állítólag ez utóbbi is liège-i menekült. (2)
Bármint legyen is a dolog, bizonyos, hogy Kálvin Idelette-et kiváló erényei miatt vette el. Volt alkalma őt megismerni, mert a megboldogult Stordeur (3) Kálvin egyik legbuzgóbb híve volt, akit betegségében a reformátor többször meglátogatott, sőt akinek halálos ágya mellett is ott volt. Béza megjegyzi, hogy Bucer is felhívta Kálvin figyelmét Idelette kiváló tulajdonságaira. A menyegző után nem vett fel nagyobb lakást, hanem, hogy magán segíthessen, kénytelen volt két diák lakóját elbocsátani.
Idelette-ről kevés feljegyzésünk van, de azért ez elég arra, hogy magunknak képet alkossunk felőle. Ami külsejét illeti, Farel arról tudósít, (4) hogy Kálvinnak a felesége nemcsak nemeslelkű, hanem szép is; Florimond de Raemond így szól róla: "fiatal és szép". (5)
Kálvin annyi levelet ír és feleségéről hallgat, vagy legalább is nagyon-nagyon ritkán emlékezik meg. Mi lehet az oka ennek? Nem találná el az igazat az, aki ebből valami hidegségre következtetne. A reformátor előtt általában véve saját személye, hajlamai, viszonyai csekély jelentőségűek, ritkán szól ezekről. Szemei csaknem folytonosan a legnagyobbra vannak irányozva. Gondoljunk csak a zsoltárokhoz írott magyarázatok bevezető soraira, amelyekben kijelenti, hogy a zsoltárosban, mint tükörben önmagát látja. Miként amaz a nyáj mellől állíttaték az ország első hivatalába, úgy őt is a homályból elővonta az Úr, hogy az evangélium hírnökének és szolgájának tiszteletre méltó hivatalát betöltse. Michelet francia történet-
(1) Lenoir belga pap szerint Idelette 1533-ban ment volna Liège-ből, mert ekkor távozott el onnan De Bure Lambert, akiben ő Idelette atyját látja. Ld. Doumergue e. m. II. 463. 9. jegyz.
(2) Hénaux (Hist. du pays de Liège II. 110) így ír: "De tous ceux, qui se savérent à l'étranger, l'histoire mentionne particuliérement Jean Destordeur, don Calvin épousa la veuve Idelette Deboeur". Herm. levélgy. a 881. l. 15. jegyzet.
(3) Valamikor a baptista egyházhoz hajlott, Kálvin nyerte meg.
(4) "Probae et honestae uxoris, adde etiam formosae." Herm. a 885. lev.
(5) Doumergue e. m. II. 464.
író, Kálvin lelkivilágát elemezve szintén rámutat arra, hogy ő a környező dolgok között a legegyetemibbre, a legáltalánosabbra figyel. "A mártírok között, akiknek körében lélekben ott áll, maga is vértanú lett. Úgy élt, úgy érezett, mint az a férfiú, aki a földiektől elfordulva, zsoltárját énekelve, az Úr szemébe tekint." (1)
Bármilyen gyér tudósítások vannak is Kálvinnak leveleiben az ő hitveséről, mégis ezekből alakul ki az a kép, amelyet magunknak felőle alkotnunk kell. Ha Farelnek és Florimond de Raemondnak fentebb idézett egy-két szava Idelette külsejére vonatkozik, magának a reformátornak leveleiben kell olyan sorokat találnunk, amelyek belső lelki világát tükröztetik elénk.
1542. június 16-án Kálvin hosszabb levélben hozta tudomására Farelnek egyik közös ismerősük (Ami Porral) elhunytának hírét. Az egész levélen látszik, mennyire amaz órák hatása alatt áll az író, minduntalan azok a csodálatosan világos és okos szavak csengenek vissza füleiben, amelyeket a megboldogult az utolsó napon hozzájuk intézett. Ez a különben szép levél nemigen tartozik ide, csak azért szólunk róla, mert, mint a levél végén meg van említve: Idelette is megjelent a beteg ágyánál, sőt mikor látta, hogy annak végórája közeledik, nem siránkozott, hanem ellenkezőleg, bátorságot igyekezett belé önteni. Kijelenté, hogy egyenesen az Úrnak intésére jött, hogy ő is szolgálatot tegyen az evangéliumnak. (2)
Máskor azt olvassuk, hogy erején felül a betegek ápolásában buzgólkodik. Egyszer hírül vette, hogy a Viret felesége súlyosan beteg. Dacára gyöngélkedésének útra kelt, Kálvin nem ellenkezett, de félt, hiszen őneki magának is ápolásra volt szüksége, az ilyen gyönge asszony mit segíthet, talán csak terhére lesz a családnak. Viret válasza eloszlatta az aggodalmakat. "Örökké hálás vagyok – így ír Lausanne-ból – hogy feleségedet, a mi kedves testvérünket hozzánk jönni engedted s ő bennünket meg nem vetett. Eljövetele igen kellemesen érintett minket, nagy vigasztalást nyújt ő, különösen feleségemnek, akire jelenléte igen jótékony. Az Isten áldja meg érte. Nem tudtuk úgy fogadni, mint megérdemelte volna, de pótoljuk szívességgel." (3)
(1) "Hist. de France au XVI. siècle". Stähelin e. m. I. 276.
(2) Herminjard levélgy. az 1130-adik levélben: "Cum uxor mea venisset, jussit bono animo esse, quidquid accideret: cogitaret se non temere, sed mirabili Dei consilio huc adductam, ut ipsa quoque Evangelio serviret".(3) Op. XII. 732. Doumergue II. 468.
Bonnet Gyula a következő sorokban mutatja be Idelette-et:
"Hogy úgy fejezzük ki magunkat, a reformátor árnyékában él. Olyan misztikus félhomályban áll előttünk, mint a Port-Royal szent asszonyai... Keresztyén asszony, aki kötelességének, hivatásának él... Látogatja a szegényeket, vigasztalja a szomorúakat, fogadja az idegeneket, akik elég nagy számmal kopogtatnak férjének ajtaján, s virraszt férjének párnája mellett, amikor ez beteg. Barátságosan tölti be a háziasszony szerepét, mikor férjének barátai: Farel, Viret, Béza megérkeznek. A szomorú órákban, mikor leverő hírek jönnek, vigasztalja, bátorítja férjét. Magányos, kicsiny szobájában térdelve imádkozik, midőn a város utcáit lázongó tömeg borítja. Ezek a gondok foglalják el Idelette-et." (1)
Kálvin családi élete nem mutat olyan élénk, hogy úgy mondjuk, színes képet, mint pl. a Lutheré, aki Katójával tréfálkozva, gyermekeivel játszva boldog férj és apa. Kálvin családi örömei más természetűek: a csendes órákat komoly beszélgetésben tölti Idelette-tel, melyhez az anyagot a Biblia s a vallási kérdések nyújtják.
Kálvinéknak 1542. július 28-án fiuk született. Az említett napon Viret lausanne-i lelkésznek küldött levél így kezdődik: "Üdv! Ez az atyafi (aki ti. a levelet viszi) elfogja neked mondani, hogy milyen aggodalom közepette írok neked. Feleségem a legnagyobb veszedelem között vajúdik, mert a szülés korai. De az Isten megkönyörül rajtunk". (2) Viret siet a válasszal már július 30-án útnak indítá a küldöncöt. Amennyire megörült a levélnek – úgymond – olyan aggodalom tartja megszállva lelkét most, miután a családi bajról értesült, amelyet az Úr reá mérni jónak látott, reá, akit különben is oly súlyos gondok gyötörnek. Viret kéri barátját, hogy Jób példáját forgassa eszében. Álljon rendületlenül. Megtörnie nem szabad. "De minek kiáltom én ezt neked, aki itt, e küzdőtéren ugyancsak megedzett katona vagy, aki bizony már régen összeroskadtál volna, ha erődet a hit nem emeli, nem támogatja vala, úgy miként (egykor) Ábrahámot." (3)
(1) Doumergue e. m. II. 468.
(2) Herminjard e. levélgyűjteménye az 1141. levél. Ugyanekkor egy Farelhez intézett levelében is így: "Scripturus sum plura, sed cum uxor nunc laboret non sine periculo, animus alio abstrahitur." Uo. 1139. l.
(3) Uo. 1142. l.
A gyermek, a kis fiú megszületett, s a keresztségben a Jakab nevet nyerte, ámde csak valamivel élt tovább két hétnél. Kálvin augusztus hó 19-én kimerítő levélben tudósítja a közügyekről Viret-t, azután a levél végén ezt írja: "Az Úr súlyos és égető sebet ütött rajtunk kis fiunknak (filioli) halálával. De ő atya, jól tudja, mi válik gyermekeinek javára." (1)
Kálvin családi életére ettől az időtől fogva árnyként nehezedett az, hogy az asszony soha többé egészséges nem volt; ha jobban volt is, ez csak rövid ideig tartott, s a háznak orvosa, a derék Textor nem tudott a bajon segíteni. Két év múlva egy kis leánya született – úgy látszik, halva. Egy 1546. évben kelt levélnek néhány szava: "Nagyon köszönöm a szíves ajánlatot, melyet gyermekünk keresztelésére vonatkozólag tett" (2) arra enged következtetni, hogy Kálvinéknak harmadik gyermekük is született – nem lehetetlen, hogy így van, de életben nem maradt ez sem.
A reformátor ellenségeiben nem hiányzott a jóakarat arra nézve, hogy gyermekeinek korai halálában az Istennek haragját, az Istennek sújtó kezét tüntessék fel. "Nem volt Kálvin Jánosnak gyermeke – mondja egyikük, – hogy ezen annyira rossz embernek magva szakadjon." (3) Úgy látszik, ezt még a reformátor életében is hangoztatták, erre vonatkozólag írta: "Igen, az Úr adott nekem egy fiút, azután visszavette. Hát csak vessék a szememre azt, hogy nekem gyermekem nincsen, én erre azt felelem, hogy az egész keresztyén világban tízezer fiam is van. (4)
Figyelmet érdemel, hogy Kálvin e sorokban egy gyermekről szól (aki mintegy két-három hetes korában halhatott meg). Ha e kijelentést azokkal a tudósításokkal összevetjük, amelyek a második és harmadik gyermek születésére vonatkoznak, csak egyetlen magyarázat lehetséges: az utóbb született gyermekek halva jöttek a világra, amit egyébként azon körülmény nagyon is valószínűvé tesz, hogy Kálvin felesége a fiúgyermek születésétől, 1542-től fogva egészséges nem volt soha. Már fia születése után néhány hónapra nagyon beteg lehetett, úgyhogy Kálvin János távollevő orvosát, Textort levélben kereste fel. E levél ugyan nincsen meg, de a tudós orvosnak 1542. december hó 19-én Mâçonban kelt sorai
(1) Uo. 1149. l.
(2) Doumergue e. m. II. 472. és Stähelin e. m. I. 278.
(3) Doumergue e. m. II. 472.
(4) Doumergue e. m. II. 473., Stähelin I. 278.
bizonyítják, hogy a bajról értesülést nyert. "Nagy részvéttel hallom – írja az orvos, – hogy feleséged olyan sokat betegeskedik. Ha az Isten úgy akarja, hogy a mi tudományunk segélyével nyerje vissza előbbi egészségét, sem a fáradság, sem a hosszú út, sem a kiadás nem akadályoz meg engem abban, hogy kérésednek eleget tegyek." (1)
Bármilyen rövidek is értesüléseink, de időnként szinte állandóan vissza-visszatérnek a hírek: "az asszony beteg", "feleségem ágybanfekvő beteg", "feleségem nagyon küzd a betegséggel", majd ismét: "az asszony lábadozó", "ismét visszatért a láz" stb. Kálvin kijelentése szerint vérfolyásban szenved. ("Haemorrhoides ... eam cruciant".) De lássuk a leveleket.
Az 1545. évben szeptember 18-án De Falais-hoz (2) írott levelében többek között e szavakat olvassuk: "Feleségem, aki ágyban fekvő beteg, arra kér, hogy őt is ajánljam szíves kegyeibe". Október 6-án arról értesülünk, hogy betegsége enyhült, de már a hónapnak közepe táján ismét nagyon szenved, az egyik lábával a sírban van, alig bírja magát összeszedni, nagy fájdalmai vannak. (3)
Ez még sokszor, éveken át ismétlődik: hol jobban van, hol meg rosszabbul, (4) és a reformátor remény és kétség között ott dolgozik a beteg mellett. Kormányoz, szervez, tanít, vigasztal, leveleket ír a foglyokhoz, az országok kormányzóihoz. Mi önt karjaiba erőt, szívébe bizalmat? A bizonyosság. Tudja, kitől nyerte megbízatását a munkára, tudja, kinek hisz. Egész szívvel azé, aki őt a munkába állította. Már régen túl van a kétségeken, amelyek csak elernyesztik az erőt, melyeknél "nagyobb csapás nincsen".
(1) Herminjard e. levélgy. 1190. l. Textor Benedek akkoriban neves orvos. Kálvinnal egykorú (ő is 1509-ben született). A reformátor később neki ajánlja a II. Thess. lev. magyarázatát. Ebből az ajánlásból hadd álljon itt egy-két sor: "Feleségemre gondolva, reád is kell gondolnom, nemcsak azért, mert általában gondosan kezelted, s nem egyszer mentetted meg súlyos betegségében, hanem különösen, mert az utolsó időkben állandóan minden erődet hűen arra fordítottad, hogy segíts rajta. Stähelin e. m. I. 279.
(2) Más néven Jacques de Bourgogne, Falais és Brédam ura, V. Károly rokona és egykori játszótársa. A protestantizmus felé hajolt, ami illetékes helyen rossz vért szült. 1543-tól fogva öszeköttetésben állott Kálvinnal.
(3) "Morbo difficulter luctatur... sed hoc habemus solatii, quod pedem unum videtur a sepulchro retraxisse... magnis doloribus infestatur." Corpus Ref. XXXX. 190. lap.
(4) "Uxor mea... aegre se trahit", "diutius morbo... luctatur". Majd: "paulo meliuscule" van. (Uo. XXXXI. 39, 104., 163. l.)
Az 1549-edik év kezdete súlyosabb volt Kálvinékra nézve még az eddigieknél is. Idelette erői szemmel láthatólag hanyatlottak, s március vége felé (26-án), mikor az atyafiak a beteget meglátogatták, abban állapodtak meg, hogy íme itt a közös imádkozásnak az ideje. A beteghez is szólottak, s ő felelt "igen röviden, mert meg volt törve". És most olvassuk, mit ír maga Kálvin azon nehéz órákról: "Lelkének nagysága akkora volt, hogy szinte a földiek fölé látszott emelkedni. Azon a napon, amelyen lelkét az Úrnak visszaadá, Bourgoing atyánkfia hat óra tájban kegyes szavakat intézett hozzá, miközben ő is szavakat hallatott, megérthettük, hogy szíve már ugyancsak megvált a földtől. "Ó, dicsőséges feltámadás – ezt rebegte – Isten! Ábrahámnak és atyáinknak Istene, a hívek annyi sok száz éven át reménykedtek benned s nem csalatkoztak benned. Én is reménylek."
"Ezeket a szavakat inkább töredezve, suttogva mondotta, mintsem hangosan. Nem kellett neki a mások beszéde, gondolataiba merült, s egy-egy kiejtett szó mutatta, mi fölött gondolkozik"... "Dolgaim miatt hazulról el kellett távoznom. Hét óra után ... beállott az agónia. Midőn érezte, hogy szava el-eláll, így szólt: "Imádkozzunk, mindnyájan, imádkozzunk érettem." "Ekkor jöttem haza. Már nem tudott beszélni, de mozdulataival értésemre adta érzelmeit. Én Krisztus kegyelméről, az örök élet reménységéről, ez életnek a veszedelmeiről szólottam, azután elvonultam imádkozni ... Még nem volt nyolc óra, midőn békében elszunnyadt, úgyhogy a jelenlevők nem tudták megállapítani alszik-e, vagy meghalt."
"És most úgy elfojtom fájdalmamat, hogy egy hajszálnyit sem engedek hivatalbeli kötelességeimből." (1)
Kálvin úgy viselte a gyászt, mint keresztyén, mint Krisztus embere: erős lélekkel. Lehetetlen itt hallgatással mellőznünk barátjának, Viret-nek eme napokban hozzá intézett levelét. "Genfi barátaimtól hallom – szinte egy szájjal állítják, – hogy te a keserű megpróbáltatást és gyászt milyen csudálatos lelki erővel viseled; ez olyan hatással van reám, hogy inkább szeretnék neked üdvözlő, mint részvétlevelet küldeni, annyival is inkább, mert én igen is jól ismerem szívednek gyöngédségét... Csodálattal és imádással szemlélem én az Isten lelkének erejét, mely benned az ő igazi vigasztaló erejével munkál és bizonyságot tesz maga felől. Én nagyon is jól
(1) Ld. Doumergue e. m. II. 474, 75., 76. bőven kivonatolja a levelet.
tudom, milyen mély az a seb, s tudom, hogy ami téged illet, már nagyobb, nehezebb csapás téged nem érhetett volna... Hidd el nekem, az az erő, amelyet tanúsítasz, nem csekély s nem közönséges bizonysága a benned élő isteni kegyelemnek. Szinte megszégyenülve állok itt, mikor arra gondolok, hogy hasonló esetben bizony az én lelkemnek ereje mennyire fogyatékos volt. Mikor feleségemet elvesztettem, a fájdalomnak nyila annyira lesújtott, levert, hogy az egész mindenség előttem sivárság volt, amelyben semmi sem adott enyhületet, semmi sem csillapítá lelkemnek fájdalmát. Vádolnom kellett magamat, hogy amaz égi bölcsességet, mely mindent meggyógyít, ismerem, sőt másoknak hirdetem is – de saját betegségemben annak magam hasznát venni nem tudom. Mennyire másképpen áll a dolog tenálad, te cselekedeteiddel is prédikálod azt, amit tanítasz, és bebizonyítod, hogy valódi orvos vagy, akihez mindenki bizalommal fordulhat. Megbízható forrásból, nagy örömmel hallottam, hogy rendületlen lélekkel, mint közönségesen, sőt még behatóbban teljesítéd hivatalbeli dolgaidat úgy a szószéken, mint a tanári széken, általában mindenütt, ahol kötelességeid vannak. Így, így haladj kedves atyámfia! Ne engedd, hogy a bánatnak sokasága csak pillanatra eltakarja szemeid előtt az egy nagy vigasztalást!" (1)
A reformátor későbbi leveleiből látjuk, hogy ha sebe beljebb vonult is, tulajdonképpen egészen nem gyógyult be soha. Életének kitűnő társát nem felejté el, hiszen olyan hű volt hozzá, hogy kész lett volna nemcsak a száműzetést megosztani az ő urával, hanem magát a halált is. A csendes órák idején, amikor a múlt emlékei lassan vissza-visszatérnek, megjelent előtte a csendesen szenvedő hű asszony képe, aki még fájdalmai között sem tanúsított nyugtalanságot, nehogy férjének aggodalmat okozzon, aki éveken át húzódó betegsége dacára "hűséges segítő társa" (2) volt s aki miatt ő, a reformátor, soha semmiben a legcsekélyebb hiányt sem tapasztalta.
Múltak az évek, mindenik hozott több-kevesebb változást, a megpróbáltatásokból, a szenvedésekből pedig hozott sokat, de az özvegy ember szívében az elköltözött hitves emlékét el nem halványította az idő. Leveleinek egy-egy hangja érezteti, hogy
(1) Stähelin e. m. I. 281. l.
(2) Későbbi leveleiben: "fida adjutrix"; majd: "optima socia vitae," "singularis exempli femina" stb.
emlékszik és gyászol. Hét év múlt el azóta a temetés óta, amikor pl. egyik barátjának, akit hasonló gyász ért, azt írja, hogy ama mély sebet jól ismeri ő, hiszen hordozza.
Elbúcsúzhatnánk a kiváló asszonytól, akiről ha keveset is, de annyit mindenesetre tudunk, amennyiből képét magunknak megalkothatjuk, akit az Úr kiválasztott arra, hogy e földi ösvénynek egy részén Kálvin Jánost elkísérje, de idézzük előbb Bonnet Gyulát, a kiváló francia írót, ki Idelette-ről így emlékezik meg:
"Nem volt igazabb dicséret, nem volt indokoltabb gyász, mint az, amelynek Kálvin kifejezést adott. Mert ő nemcsak hitvesét, életének, hivatásának segítő társát veszíté el benne, hanem elveszté azt, aki az áldás, az erény maga volt az ő számára. A keresztyén asszony feladata enyhületet adni, orvosszert nyújtani, a küzdelem hevében teljesíteni mindazt, amit a szeretet, a barátság parancsol, és a reformátor oldala mellett ennek senki sem felelhetett volna meg jobban, mint ő! Kálvint a viszonyok, az emberek, amelyek és akik szent buzgalma előtt nem egykönnyen hajoltak meg, beteges, ideges felhevülésében igen sokszor felingerelték, elkeserítették. Nagy szüksége lett volna neki arra, hogy odahaza azt a jótevő enyhületet élvezze, ami neki olyan jót tett, de amelyet aránylag csak rövid ideig élvezhetett. A hősies küzdelemnek, a benső elkedvetlenedésnek amaz éveiben, amelyekről levelei szólanak, milyen sokszor megtalálta lelkének csendességét komoly, hű felesége oldala mellett... Valószínű, hogy igen is gyakran lecsillapítá őt egyike azon szavaknak, amelyekre az asszonyi szív rátalál, valahányszor érezi, hogy a bosszúság tüze lángol. Későbben, mikor bekövetkeztek a legborúsabb, legviharosabb napok, amikor a vélemények küzdelme egyesült a pártoknak harcával, amikor egy Bolsec, egy Servet, Gentilis intézték támadásaikat – mennyire hiányzott ekkor De Bure Idelette-nek szíve, szava, – ki tudná azt megmondani!
"Már magának az effélének sejtelme egymagában is arra hangol, hogy annak az asszonynak emlékét tiszteljük, akinek neve a férj dicsősége mellett szerényen megvonul, s akinek alázatos és csendes élete azon kötelességek teljesítésében telt el, amelyekben a nőnek élethivatása áll. Idelette-et nem emlegetik olyan gyakran, mint Bora Katalint, mélyebb kedélyű és komolyabb is volt ennél. Az életnek csak szenvedéseit ismerte, az anyaságnak méltóságából is csak a fájdalom volt az övé. Más dicsőségre nem törekedett, csak arra, hogy férje oldala mellett eltűnjék... annál inkább
kötelessége a történetírónak, hogy elmosódott alakját a homályból kiemelje s az Írás amaz erényes asszonyának oldalára helyezze, akinek ára sokkal felülhaladja a karbunkulusokat, akihez bízik az ő férjének lelke, aki jóval illeti őtet és nem gonosszal az ő életének minden napjaiban, akit munkája dicsér mindenütt". (1) (Péld. 31.)
(1) Ld. Stähelin e. m. I. 283. l.