IX.
A visszahívás
Az első hírek. – Kálvin nyilatkozatai. – A második genfi pap lemondása, ajánlata és levele Kálvinhoz. – Intézkedések. – Farel Strassburgban. – Cordier levele. – Dufour küldetése. – A strassburgi papok tanácskozása, levele a genfi tanácshoz – Kálvin válasza. – Az egyházi élet fellendülése Genfben. – Újabb sürgetések. – Farel türelmetlensége. – Kálvin három levele Ulmból. – Farel újabb levele. – Kálvin útja Genfbe. – Farel kellemetlen helyzete Neuchâtelben. – Kálvin a genfi tanács előtt. – A strassburgi tanács és a strassburgi papok átiratainak felolvasása.
A genfi egyház állapotát figyelembe véve, különösen a Sadoletus-féle levélre adott válasz megjelenése után, valami természetesnek látszott a vágy, hogy Kálvin jöjjön vissza. Meddő kérdés, vajon a népben, vagy a vezetőkben, avagy a guillerminek főbbjeiben ébredt-e fel először a visszahívás gondolata. Sokkal fontosabb, hogy amióta az eszmét fölvetették, állandóan felszínen maradt, visszhangot keltett mindenütt, ahol a genfi reformáció sorsa iránt érdeklődtek, s addig maradt napirenden, míg minden akadályt le nem győztek, s Kálvin újra vissza nem tért. Mert akadályok voltak. Szinte önkénytelenül előtérbe lép a kérdés, mi lehet az oka annak, hogy amikor Kálvin visszahívását sürgetik, hallgatnak Farelról‚ pedig ő volt az első magvető? Érdemei Genf reformálása körül kétségen felül állanak; buzgósága, rendületlen hite az apostolokéra emlékeztet. Maga Kálvin mit sem óhajt inkább, minthogy vele működhessék, akihez, mint nagyszámú levelei mutatják, őt a barátságnak gyengéd, de egyszersmind erős szálai kötötték. Miért nincs szó Farel visszahívásáról is? E kérdésre határozott választ adni nemigen tudunk. Láttuk annak idején, hogy a komoly, higgadt Bucer sem tartotta kívánatosnak, hogy a két reformátor együtt működjék. Az a hév, amellyel az evangéliumnak ez a kiváló bajnoka küzdeni mindenkor kész volt, szinte égetett, s Kálvinnak
különben is lobbanékony vérmérsékletét izgalomban tartotta volna. Ez volt Bucer gondolata ide vonatkozólag a Strassburgba való költözködés idejében. Így gondolkoztak-e a genfiek is, ebben a nézetben voltak-e "Vilmos mester" tanítványai is, akiket guillermineknek neveztek, vagy ezen kívül volt még más okuk is? Erre nézve tájékozást nem találunk.
A visszahívásnak s a visszamenetelnek egyes fázisairól részletes tájékozást nyújtanak Kálvinnak és barátainak a levelei. Már Sauniernek és társainak kiűzetése idejében, a morges-i konferencia előtt szóba kellett jönnie a dolognak, mert a reformátor 1539. március 16-án Farelhez intézett levelében maga is beszélt róla. Valami képtelen gondolatnak tűnt fel előtte ez a terv. Ő menjen vissza, még pedig maga, minden segítség nélkül. Mit tehet őmagában? Álljon bele az áramlatnak kellő közepébe, ő, aki az úgynevezett megalkuváshoz nem ért? "Ugyan mit akarnak ezek a jó emberek – így szól az idézett levélnek ide vonatkozó része, – Ugyan kinek jutott az eszébe, hogy én nálad nélkül menjek vissza, akit veled együtt űztek ki? Hát dolgozhatom én közösen azokkal, akiket tőlem ég és föld választ el? Úgy akarják intézni a dolgot, hogy a négyből kettő megmaradjon (a négy genfi papról van szó) s hogy én minden egyházi ítélet nélkül, mintegy kegyelemből visszaállíttatva, minden tekintély nélkül foglaljam el helyemet. Mit fogunk csinálni? Hol fogjuk meg a dolog végét, ha a bajokon segíteni akarunk? Mihelyt olyat mondok, ami nem tetszik, csendet parancsolnak. De minek részletezzem én ezt és az efféléket neked, hiszen te jobban tudod ezt elgondolni, mint én leírni. Ha ez bekövetkezik, alig fogok az atyafiak gáncsai előtt megállani... Valóban semmi sem kívánatosabb reám nézve, mint az, hogy azt a követ ne igen mozgassák. Nekem csak haszontalan kellemetlenséget okoznak." (1)
1539 márciusában a morges-i kibékülés után az evangélium barátai minden erejüket megfeszíték, hogy a genfi egyház lehetőleg rendbe jöjjön, ellátogatott oda Fabri, Viret, prédikáltak többször. Maga Kálvin is, mikor az idő arra a legalkalmasabbnak mutatkozott, hosszabb levélben kereste meg (mint láttuk) a genfi egyházat, békére, türelemre intvén mindenkit, nehogy látszólag emberek ellen küzdvén, maga az Isten ellen viseljenek háborút.
Alaposnak látszott a remény, hogy a csendes béke napjai
(1) Herminjard e. levélgy. a 772. levél.
be fognak következni. Kálvin strassburgi dolgai között a visszahívásról azelőtt felmerült hírt jóformán elfelejté, csak úgy mellékesen tért reá pár szóval csaknem két hónappal a márciusi kibékülés után. Azon hitének ad kifejezést, hogy az atyafiak napirendre térnek a kérdés felett, ők már másutt nyertek orvosságot.
Alig ébredt fel a remény a jobb és békésebb időket illetőleg, midőn a kardinális levele keltett újabb forrongást és Kálvinnak erre adott válasza nyomán már hangosabban felhangzott az óhajtás: a hit védelmezője jöjjön vissza! Ezzel egyidejűleg ennél jobban érdekelte a genfieket a felmerült berni szerződésrevízió. Forradalmi hangulat lepte meg a kedélyeket. Ellenőrizhetetlen hírek érkeztek Strassburgba, és Kálvin nem kaphat mástól híreket, csak Fareltól, aki közelebb lakik Genfhez. Úgy látszik azonban, hogy maga Farel sem tudja magát a sok egymást keresztező hírrel szemben tájékozni, hallgat és vár.
Az újabb genfi események, a bizonytalan és (bizonyára túlzó) híresztelések nyugtalanságban tartották Kálvint. Még jóformán véget sem értek az egyházi bajok, a politikai zavarok mindent felzavartak. Bánthatta az is, hogy – mint a jelek mutatták – a genfi egyházhoz a béke érdekében írott (június 25-ei) levelének nem volt meg a kívánt hatása. Bosszúsan gondolt arra, amit a többi zavaros hírrel együtt hallhatott, hogy újra szóba hozták visszahívását. Ilyen emberek közé menjen ő, aki a sok munka mellett is lelki egyensúlyát régen megtalálta?
Hangulatának kifejezői az 1540. március 29-én Farelhez intézett levelének következő sorai: "Már látom, hiába várok én a te leveledre. Nem tudom várjam-e tovább? Még néhány napig várok, mert a vágyakozás leveled után táplálja reményemet, de ha ez alaptalannak bizonyul, érezni fogod, milyen bosszúságot okozott nekem e csalatkozás. Hanyagságod annál tűrhetetlenebb, mert a genfi állapotok sok anyagot nyújtanak a levélnek. Talearis írt ugyan nekem valamit, de nem tudom magamat tájékozni az ottani bajok felől. Mihály (1) nyomdász meg azt írta, hogy Blecheretus (2) szavai szerint, visszahívatásom kieszközölhető. Azonban inkább jöjjön száz más halál, mint az a kereszt, amely alatt naponkint ezerszer
(1) Du Bois Mihály.
(2) Jean-Luis Blescheret doctor juris, jogi dolgokban a genfi tanács akkoriban gyakran kikérte véleményét. Ld. Herminjard a 857. l., 4-5. jegyzet.
kellene meghalnom. Ezt azért írom neked, állj ellen ennek a tervnek". (1)
A következő hetekben elég tájékozódást szerezhetett Kálvin a genfi események felől. Úgy látszik azonban, hogy ezek éppen nem nyugtatták meg s habár első nyilatkozatában sem lelkesült a tervért, a következő levelekben a leghatározottabban tiltakozik a visszamenetel ellen. Úgy látszik, maguknak a guillermineknek a szertelenségei éppen úgy kihívták idegenkedését, mint azelőtt a kormánynak üldözései. Bármint legyen is a dolog, Kálvin szinte elkeseredéssel szól a restaurációról. "Mindig mondtam – írja Farelnek (1540 május közepén), én a visszahívásnak már csak az említésére is borzadok, s hogy erre nekem van okom, te tudod azt a legjobban. Nemcsak az izgat, hogy téged állandóan visszautasítanak, habár megvallom, ez egyike a legnagyobbaknak, hanem vannak még mások is, ezeket majd elmondom akkor, mikor ide jössz. Minél messzebb vagyok, annál világosabban áll előttem, milyen örvényből szabadított meg engem az Úr." (2)
Néhány nap múlva hasonló értelemben nyilatkozott Viret-hez intézett levelében. "Nem tudtam nevetés nélkül megállani, mikor levelednek ama részéhez értem, ahol egészségemről gondoskodván, Genfet ajánlod. Miért ne menjek inkább egyenesen a keresztre? Mert bizony sokkal előnyösebb röviden meghalni, mint megint abban a kínzókamarában gyötörtetni." (3)
Időközben a meghívás ügye nagyon előhaladt. Szeptember havában a másik lelkész, Marcourt Antal is beadta lemondását, s búcsúlevelében egyszerűen azt az ajánlatot tette a tanácsnak, hogy miután ő volt helyettese az elűzöttnek, hívják őt vissza. (4) A tanács ez irányban rövidesen megtette a megfelelő intézkedéseket. Marcourt azonban többet is tett, még a következő napokban levelet intézett Kálvinhoz, és e levél olyan hangokat érint, amelyek Kálvinra mindig nagy hatással voltak. Emlékezzünk csak vissza
(1) "Sed centim potius aliae mortes, quam illa crux etc." Herminjard a 857. l.
(2) "e quo gurgite." 863. l. Uo.
(3) "Satius fuerit semel perire, quam in illa carnificina iterum torqueri." Uo. a 863. l.
(4) "Er war unbefangen genug in seinem Abschiedsbriefe an den Rath sich gerade als Stellvertreter des Vertriebenen zu bezeichnen." Cornelius e. m. 75. levél.
arra a jelenetre, midőn Farel először találkozván vele, felszólította, hogy maradjon Genfben. Kálvin vonakodott, de midőn az idegen "a mindenható Istennek" parancsáról szólt, "bensejében megrendülve", engedelmeskedett. Az Úrnak akart engedelmeskedni akkor is, midőn kitűzött tervével szakított és elment Strassburgba. De lássuk Marcourt levelét.
"Üdv! Kérlek vedd eszedbe Uram Kálvin, mondom, vedd eszedbe és szorgalmasan figyeld meg ama gondviselést, amellyel a Mennyei Atya csudálatosan kormányozza övéit. Hogy messzire el ne kalandozzam, ugyan emlékezz csak vissza arra, milyen gőgösen, vagy ha jobban tetszik, milyen gonoszul űztek ki téged és a többi kegyes és tudós férfiakat az ő határaikból egykor, s mostan égő vággyal óhajtanak téged, s a legszívélyesebben hívnak. Milyen csodálatos változás ez! Azt hiszem, nem emberi, hanem egyenesen égi és isteni az.
Vilmos testvérünk (1) nem kímélve semmi fáradságot, hozzád indul, tőle megtudod a dolgot úgy, amint van. Meg kell őt hallgatnod, az ő szent intéseinek és tanácsainak (sanctis monitis et consiliis) engedelmeskedned kell. Ez ugyanis isteni hívő szó; vigyázz, ne vonakodj, mert ellenkező esetben nem az emberek ellen tusakodol, hanem a Szentlélek ellen. Kérlek, lásd meg és derült lélekkel mérlegeld, mennyi gyümölcs, mennyi épülés fog abból az egész Franciaországra háramlani. A genfi egyház (mint tudod) nagy fontosságú, ha ez a te vonakodásod miatt kár érné, az Úr előtt a legszigorúbb ítéletet vonnád magadra. Tehát Kálvinom, ne csak siess, hanem leggyorsabban repülj, meg nem vetvén az annyira nem remélt alkalmat. Dolgozni, izzadni fogsz (megvallom), de nem eredmény nélkül. Dús gyümölcsöt fogsz látni, hiszen ahányan csak vannak, mind óhajtanak téged, vágyakoznak utánad, és nem ok nélkül. A halandók közül senki sem tudja azt az egyházat oly hatalmasan, olyan okosan, oly alkalmasan kormányozni, az Úr ajándékokkal és kegyelemmel gazdagított és díszített téged. Élj a kívánatos, hasznos alkalommal, tedd kezedet a munkára, és Jézus Krisztus, akinek élsz, akiért harcolsz, melletted
(1) Farel. – Marcourt Neuchâtelbe ment Genfből, onnan ír. Farel okt. 1-jén felkereste a neuchâteli tanácsot, mert Strassburgba akar menni Kálvinnal értekezni. "Omnino aminus est pro Christo in hac causa me totum impendere" – írja okt. 1-jén egy levélben. Ld. Herm. a 894. l. 1. jegyz.
lészen, szent törekvéseidben sikert ad neked, akiben élj boldogul.
Az egész életében téged szívből szerető A. Marcutiusod". (1)
Egymás után közöltük a genfi lelkész lemondását és e levelet, mert a kettő bizonyos tekintetben kiegészíti egymást. Lássuk, mi történt az alatt a néhány nap alatt, mely e levél és Marcourt lemondása között volt.
A tanács Marcourt lemondása és illetőleg a vele kapcsolatos indítvány felett nem vitatkozott (úgy látszik, nagyon megérett a dolog, vagy pedig már előre megbeszélték). A tanács megbízta Perrin Amit (Farel legrégibb hívét), a tanács tagját, hogy keressen utat-módot Kálvin mester elhozására. (2)
A guillerminek elő akarták készíteni a dolognak a fundamentumát. Együttesen meghányták-vetették az ügyet, sőt meghívták Fábrit és Zebedeust is a tanácskozásra. Erre a megállapodásra jutottak: A tanács hívjon össze általános gyűlést, ez mondja ki a száműzetési határozatnak a visszavonását. Erre egy bizottság menjen Bernbe, hogy az ottani tanács közreműködését, jóindulatú támogatását kikérje, egy másik menjen e célból Bázelbe, végül Strassburgba. Ki kell kérni Farel támogatását is. Mindenekelőtt azonban – úgy vélték – Kálvin elhatározásával kell tisztába jönni.
E határozatokról Fabri Kristóf értesíté (szept. 25-én) Farelt s hozzátette: "Te és az atyafiak kövessetek el mindent az ügy érdekében, azután meg jókor írjatok".
Ezzel a levéllel és néhány atyafinak levelével indult el Farel, az öreg és törődött (3) ember Strassburgba. Azzal nem gondolt, hogy őt nem hívják vissza, pedig nagyon fájt neki "az a genfi "gonosztett". (4) A fődolog, hogy a genfi egyházon segítsen. Igen jellemző az a levél, amelyet ez ügyben a berni papokhoz intézett volt az evangélium ezen törhetetlen embere. Mielőtt strassburgi útjáról megemlékeznénk, hadd álljon itt e levélből néhány szó. A szegény eklézsia nem viselte magát s nem viseli magát úgy vele szemben,
(1) Herminjard levélgy. a 894. levél.
(2) Az 1540. szeptember 20-ai tanács jegyzőkönyvében e szavak olvashatók: "Amennyiben Marcour Antal mester prédikátor elment, elhatároztatott, hogy Perrin Ami úr bízassék meg, keressen utat-módot arra, hogy Caulvin mester visszajöjjön". Herm. e. m. levélgy. a 891. levél. 9. jegyz.
(3) Maga mondja magáról egyik ekkori levelében: "senex et fractus." Herm. a 922. lev.
(4) "horrendum illud facinus Genevense". Uo. (A száműzetést érti.)
mint illenék, (1) de ez ne vezessen félre senkit. Ő nem akarja kárát. Mint Salamon széke előtt az asszony, nem állítja élére azt, vajon mindnyájan hibásnak tartják-e őt, nem követeli, hogy az életben maradt gyermek az övé legyen, hanem csak arra törekszik, hogy a gyermek maradjon életben, hogy a romlást kikerülje.
Október elején jött Farel Strassburgba, amiről Bucer egyik, a berni paphoz írott leveléből értesülünk: "Eljött a mi Pharellusunk, elhozván magával több atyafinak megbízását és levelét kedves atyánkfia, Calvinus számára". (2) Miről volt szó ezekben? Képzelhetjük. Kérés, fogadja el a meghívást. Messzire (és ismétlésbe) vinne e leveleknek ismertetése, mégis eggyel kivételt kell tennünk, Cordier Mathurinnak, a reformátor régi professzorának a soraival. Ő a jó tanító, Krisztus evangéliumának híve követte tanítványát Genfbe, majd ennek száműzetése után is ott maradt, egyike volt Kálvin leghívebb embereinek. Saunier-val együtt el kellett hagynia a várost, ott éldegélt Neuchâtelban és szomorú helyzetében "nagy örömmel hallotta, mit mívelt az Úr." Az öreg tanítónak megtört szemei felcsillámlanak, igazi öröm (ritka vendég azoknál, akik idegen földnek a kenyerét eszik) sugárzik ki belőlük, azután leül s túláradó örömmel ír. Hiszen világos, hogy az Úr övéire tekintett! "Melyik diadal hasonlítható ehhez? Ó, csodálatos hatalma, jósága, gondoskodása a mi Istenünknek! Ki remélhette ezt emberi erőkkel elérhetőnek? Énekeljünk tehát az Úrnak, nagy örvendezéssel és serényen mondjunk neki dicséretet. Melyik gyermeke hallgathat az Úrnak most, mikor ennek a dolognak első híre elterjedt ... Ki lenne annyira vak (ha ugyan nem az Istennek és az egyháznak ellensége), aki nem ismerné meg s őszintén meg nem vallaná, hogy ily nagy kegyelem és jótétemény egyedül csak Istentől származhatik... Jöjj tehát atyámfia, siess, jöjj, jöjj, örüljünk az Úrban és dicsérjük az Istent, megszabadítónkat. Azt hiszed, hogy neked meg kell hánynod-vetned a dolgot? Nem látod, téged nem az emberek hívnak vissza, hanem emberek által maga az Isten?" (3)
Az öreg tanító harcra kél azokkal a kifogásokkal, amelyekkel esetleg Kálvin élhet. Ne mondja azt, hogy a strassburgi egyházat – ahol szükség van reá – el nem hagyhatja. Íme az apostol, mintegy minden nemzetnek adósa, oda ment mindig, ahol reá a
(1) "Non se gerit nec gessit pauper ecclesia ut decet." Uo.
(2) Cornelius e. m. 76. l.
(3) Herminjard a 895. l.
szükség a legnagyobb volt. De egyébként is, ha kötelezettségről van szó, melyik egyházhoz köti őt szorosabb kötelék, mint ama genfi egyházhoz, ahol egészen száműzetéséig dolgozott? Mily szörnyű vád fog lelkére nehezedni annak, aki az Isten útmutatását megvetve, nem ment oda, ahol reá szükség volt? "Mi történik akkor, ha ez az egyház a segítség felett kétségbeesvén, a régi sötétségbe és szerencsétlenségbe visszaesik? Kitől kérjen elsősorban segítséget? Nem pásztoraitól? Hova meneküljön, ha nem az ő szüleihez? ... Vigyázz, nehogy (amitől Isten mentsen) – ha visszautasítod a meghívást – később magad is megbánjad, és azzal vádoljanak, hogy ellene állottál a Szentléleknek... bizony, ha engem betegségem lekötve nem tartana, már én ott lettem volna és – vinnélek."
Más levelek (pl. a Zebedeusé) arra mutatnak, hogy mindazok, akik ama száműzetésben közremunkáltak, mind rosszul jártak. (1) Nem is tehet Kálvin egyebet, mint hogy engedelmeskedjék. Nem az embereknek, hanem Annak, aki által vagyon minden.
Kálvin a leveleket elolvasta, Farellal ama két napon át, amelyet a jó barát ott töltött, jóformán egyébről sem igen beszélt. Komolyan olvasgatta Marcourt-nak, utódának levelét, aki egykor ellene küzdött, azután az öreg tanítómester levelét, akihez kezdettől fogva gyöngéd rokonszenv kötötte: mind ugyanazt mondta, és az igaz, Farel is erre kéri szavaival, és talán még jobban a szemeivel. Érezte, hogy nem lehet a szorongatottaknak segélykiáltása elől elzárkózni: nagyon is sok forog kockán. Farel előtt Genf volt a legfőbb, Kálvin, aki már kitekintett a nagy világba, ahol elismerést is talált, érezte, hogy ő Genfen kívül is tud az evangéliumért dolgozni. Nem utasította vissza a kérés teljesítését, de nem is ígérte meg. A kemény belső küzdelembe belebetegedett, lázba esett. Amikor pedig kissé magához jött, Wormsba kellett mennie.
Farel nem ért ugyan egyelőre célt, de jó jelnek vette, hogy Kálvin nem tiltakozott a meghívás ellen. Hazamenet bázeli barátait is felkérte, hogy írjanak ez ügyben, még Viret is a kérők sorába lépett. Midőn pedig Neuchâtelbe érkezett, fölhívta a genfieket a küldöttség szervezésére. A tanács, mely időközben (okt. 13-án)
(1) Philippe János lefejeztetett (jan. 10.), Richardet Claudius távozás közben halálosan megsebesült, aztán meghalt. Lullin János, Chapeaurouge Ami, Monathon János Gábor száműzetett, csak 1544-ben kaptak kegyelmet. Uo. a 896. l. 6. jegyz.
küldött egy levelet a reformátornak, kérve őt, írja meg, minő úton-módon lehetne a dolgon segíteni, – most Dufour Lajost, egy tekintélyes öreg urat, a kétszázak tanácsának tagját hivatalos megbízó levéllel és egy Kálvinnak kézbesítendő okmánnyal útnak indította. A megbízás értelmében a tanácsos először Bernbe jött, itt udvarias szavakkal fogadták, de a kért ajánlólevelet Strassburg tanácsához (hogy az is támogassa az ügyet) nem kapta meg. Strassburgban sem végezhetett sokat, mert Kálvin nem volt otthon, s nélküle a tanács mit sem akart ez ügyben tenni. Dufour úr nem tehetett mást, útnak indult Worms felé, a Kálvinhoz intézett levél átadása végett.
Időközben Kálvin a genfi tanácsnak október hó 13-án kelt levelére válaszolt, arra kérte ebben a tanácsot, hogy várjon a wormsi gyűlés befejezéséig, akkor bővebben ír. E levélhez Bucer is mellékelt néhány sort, melyben kijelenti, hogy néhányan készek Kálvinon kívül Genfbe menni s ott a teendőket megbeszélni; kifejezi egyszersmind abbeli nézetét, hogy a békére nézve a Bernnel való egyértelmű eljárást szükségesnek tartja.
Dufour Lajos Wormsba érkezvén, átadta a tanács meghívóját. (1) Rövid ez, de mindent kifejez. A levél címe: Doctor Caulvinnak, az evangélium hirdetőjének, a mi jó testvérünknek s kiváló barátunknak. – A levél szóról-szóra így hangzik: "Kedves Atyánkfia és kiváló barátunk, igen szívesen ajánljuk magunkat Önnek! Miután mi teljességgel tájékozva vagyunk aziránt, hogy Önnek csak egy a vágya: az Isten és az ő szent Igéje tiszteletének, dicsőségének növelése, előbbrevitele – a mi kis tanácsunk, a nagy tanács és az általános gyűlés nevében, melyek ezt szigorú kötelességünkké tették – sürgősen kérjük, hogy hozzánk jöjjön és előbbi helyét és hivatalát foglalja el. Mi reméljük, hogy Isten segítségével ez a szent Evangéliumnak nagy javára, gyümölcsöztetésére, gyarapodá-
(1) Nem lesz érdektelen a genfi tanács jegyzőkönyvének ide vonatkozó szava. A kétszázak tanácsának jegyzőkönyvéből: Szerda, okt. 19. 1540. "Hogy az Istennek tisztelete és dicsősége öregbítessék, elhatároztatott, hogy minden eszközzel megnyeressék prédikátornak Caulvin mester." – Okt. 20. Az általános gyűlés (cons. gen.) jegyzőkönyvéből: "Az Isten Igéjének erősebb hirdetése végett elrendeltetik, hogy Strassburgban keressék föl Calvinust, aki tudós (bien sçavant) férfiú arra, hogy e városban hirdesse az Igét". – Okt. 22. Tanácsi jegyzőkönyv: "Követség küldetik Strassburgba, hogy Calvin mestert ide papnak elhozzák, s hogy ajánlólevelet vegyen Berntől... e küldetésben követül elküldetett Du Four Lajos úr egy herold kíséretében. Heroldnak Beaudesard neveztetett ki". Herm. a 900. lev. 1. jegyz.
Sára fog szolgálni, mert a mi népünk nagyon vágyakozik Ön után, (1) Önnel egyetértve fogunk eljárni és elégedetlenségre oka nem lesz. Kelt 1540. október 22. Önnek jó barátai a szindikusok és a genfi tanács."
Megelőzte e levelet a strassburgi tanács üzenete: "Kötelező ígéret ne történjék" (2)
Dufour levelének vétele után a strassburgi atyafiak: Bucer; Capito, Sturm János, Sturm Jakab és Pfarrer Mátyás összejöttek. Kálvin előadta az ügyet. Valami megfoghatatlan gyöngeség vett rajta erőt. Általában kitörő érzelmein uralkodni alig tudott. (Láttuk, mennyire hatalmukba vették az erős ítéletű, zordnak látszó embert néha-napján érzelmei.) Előadás közben hangja megcsuklott, maga mondja, hogy több könnye csurgott le, mint amennyi szót kimondani tudott; kétszer is abba kellett hagynia a beszédet s visszavonulnia, hogy kissé lecsendesedjék és magát összeszedje. (3) Annyi bizonyos, hogy az a genfi száműzetés igen mély nyomokat hagyott lelkében. Nem lehetetlen, hogy a meghívó felújította az emlékeket s ezekkel szemben az igazságos Istennek kezét látta. A fájdalom és az öröm külön-külön, majd együttvéve hullámzásba hozták érzelmeit és az erős fiatal ember – sírt.
A tanácskozásról másnap (november 11.) Sturm Jakab a következő jelentést küldte Strassburgba: Kálvinnak a genfi követekkel tegnap tartott értekezletén részt vettünk, amelynek következtében ma azt a választ adta, hogy e pillanatban magát sem elkötelezni, sem az ajánlatot visszautasítani nem tudja. De mihelyt Strassburgba megérkezik, tiszttársaival, a prédikátorokkal értekezni fog, és arra fogja magát határozni, ami az Isten dicsősége és az egyházak érdekében a legüdvösebb lesz ... A maga részéről kért bennünket, hogy nevében Önöknek alázatosan köszönetet mondjunk az irányában tanúsított jóindulatért. (4)
Kálvinnak a genfi tanácshoz intézendő írásbeli válasza a következő nap már készen volt. Azonban a Wormsban lévő strassburgi megbízottak is jónak látták a genfi tanácsot külön is fölkeresni. Kálvin megköszönte a jóindulatot, melyből – úgymond
(1) "Notre peuple grandement vous desire." Herm. a 900. lev.
(2) "Jubebat Senatus legatos suos dare operam, ne quid pollicerer." Uo. a 912. l. A strassburgi futár két nappal előbb ért Wormsba, mint Dufour.
(3) "plus lachrymarum efflueret, quam verborum... secessum quaerere coactus fuerim." Uo.
(4) Uo. a 10-11. jegyz.
ösztönt merít arra nézve, hogy a meghívásnak tőle telhetőleg eleget tegyen, de erre hangolja őt amaz egyház iránt mindenkor érzett rokonszenve is. A jelen körülmények azonban nem olyanok, hogy ebben a pillanatban a döntő lépést megtehesse. A wormsi ügyek lassan haladnak, ennek dacára résen kell állaniok, mert az ellenség fortéllyal dolgozik, (1) sohasem tudni, mit forral. Meg kell várni a gyűlés végét. De még más ok is fönnforog, ami miatt a jelen viszonyok között, Strassburgtól távol, végleges választ nem adhat, mert hiszen a strassburgi tanács és azok beleegyezése nélkül állomását el nem hagyhatja, akik ott az Úr akaratából a kormányt kezükben tartják.
Említettük, hogy a Wormsban időző strassburgi követek a maguk nevében szintén válaszoltak. E válasz megírása előtt alaposan szemügyre vették a viszonyokat. Jól látták, hogy Kálvint könnyelműen, üres kézzel arra a nyugtalan tengerre nem bízhatják. Kálvin aggályai alaposak, a genfi nép hangulata változó, könnyen csap át az egyik végletből a másikba. Ha már lemond Strassburg arról, akit sem a szószéken, sem az iskolában pótolni nem tud, – olyan helyzetet kell Genfben számára teremteni, hogy tehetségeit érvényesíthesse, céljait, törekvéseit megvalósíthassa. A tanácskozó kartársak véleménye szerint Kálvin Genfben csak azon esetben működhetik eredménnyel, ha ott az egyházi fegyelmet érvényre emelheti, s a jó viszonyt a szövetséges Bernnel megőrizheti. Miután a főbb elvekre nézve megállapodtak, a tanácskozáson jelenlevők egyikét a genfi tanácshoz küldendő levél megírásával megbízták. (2) Ez az irat magán hordja ama férfiak ügybuzgóságának, Kálvin iránt való kollegiális érzésüknek a nyomát.
A jelen nyomasztó viszonyai között, így szólanak, nem csekély örömet okozott közöttük a genfi jó hír, hogy az Úr lelke által vezettetve, Krisztusnak hirdetésére visszahívják azt, akit onnan elűztek; mikor a hű pásztorokat visszahívják, ez a jele annak, hogy Krisztus közöttük szállást vett. Ehhez ők szívből kívánnak szerencsét. "Üdvözöljük ezt a... valóban üdvös gondolatot, amely éppen olyan hasznos az emberekre nézve, mint amily mértékben kedves az Úr előtt, akik igaz lélekkel fohászkodnak hozzá. Mi kérni
(1) Melanchton is így ír egyik, Lutherhez intézett levelében, Wormsból: "Nunquam artificiosius nobis structae sunt insidiae." Herminjard levélgy. a 910. lev. 4. jegyzet.
(2) Herminjard abban a nézetben van, hogy e levelet Bucer írta. Ld. a 911. lev. 1. jegyzet.
fogjuk az Urat, hogy ezt a lelkületet tinálatok őrizze meg, erősítse meg, hogy ne bárkit, hanem olyanokat bízzatok meg az igehirdetéssel, akik az evangélium egész szolgálatát betölteni igyekeznek ... A jó pásztor nem elégszik meg az ige hirdetésével, a szentségek kiosztásával, haiiem a lelkek igazi gondozója, mint az atya az ő gyermekét, mint az anya az ő kisdedét, úgy gondozza, ápolja, vezeti a reája bízott nyájat, és e nyájnak bármelyikét."
E gondolat nyomán áttér a levél az egyházi fegyelemnek szükséges és üdvös voltára. "Az Úrnak igája hasznos, terhe könnyű. Krisztus fegyelmében nincsen semmi, ami kemény, ami embertelen volna. Ez a király, miként az emberi testben alázatosan és szelíden jött közénk, szolgáiban is nem azért jön, hogy uralkodjék, hanem hogy szolgáljon (szolgáiban), nem azért; jön, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon ... minden tanítás, minden intés, büntetés üdvös, mely az igazi lelkésztől jön."
Ami Kálvinnak elmenetelét illeti, ez rögtön nem történhetik meg. A wormsi folyamatban lévő hitvita, a különböző országokból összesereglett ellenség között minden védőre szükség van. De van ennek más oka is. Kálvin a strassburgi egyházban két kitűnő és hasznos szolgálatot (duo certe praeclara et ecclesiis utilia ministeria) tölt be. Ő az ottani francia egyháznak papja, lélekszámát tekintve kicsiny ugyan ez az egyház, ámde Kálvin munkássága mégis úgy az itteni tanítások, mint a helynek közelsége miatt az egész Franciaországra kihat. (1) Kálvin a strassburgi iskolában is nagy haszonnal működik. Üdvös e munkássága úgy a németekre, az olaszokra, mint a franciákra nézve (2) azért, mert e nemzetek fiaiból ide jönnek sokan tanulni, akik aztán hazájukban az evangéliumot hirdetik. Valóban ennek az iskolának a lelke Kálvin, úgyhogy senki sincsen, akihez reményt lehetne fűzni, senki sincsen, aki őt csak meg is közelítené. (3)
Miután Kálvin ilyen fontos szolgálatokat tesz az egyháznak azon a helyen, ahol most működik, csak azon esetben hagyhatja el helyét és cserélheti fel mással, ha ott – ahova megy – nagyobb hasznára lehet a Krisztus egyházának. A gondolat üdvös (gratulál-
(1) "Calvini ministerium patere in totam ferme Galliam." Herminjard lgy. a 911. lev.
(2) "Germanis, Italis et Gallis maximam utilitatem adfert." Uo.
(3) "neminem sciamus, quem ei vel aliqua spe non dico paris, sed aliquantulum accedentis ad eam, quam ipse prestitit utilitatis, sufficiamus."Uo.
tunk is hozzá), de Kálvinnak ki kell ismernie, vajon ő-e az, aki által ott az Úr az ő országát terjeszteni akarja. A régi kánonokban azt olvassuk, hogy ha valamelyik püspököt (még joggal is) száműzték, a visszahelyezés előtt a szomszédos püspököknek a véleményét kikérték. A jelen esetben is üdvösnek látszik a szomszédoknak, különösen a bernieknek hozzájárulását a visszahíváshoz kieszközölni.
A fentebbiekben összefoglalván az okokat, amelyek miatt Kálvin Genfbe hamarosan nem térhet vissza, a Wormsban lévő strassburgi képviselők azt ajánlották, hogy Viret-t állítsák ott hivatalba addig is, míg Kálvin valamire határozhatja magát.
Az üdvös szándéknak keresztülvitelére, az Isten országának megszilárdítására, Genf erejének növelésére semmi sem annyira sietős, mint a belső egyenetlenségnek, nemkülönben a Bernnel való minden viszálynak a megszüntetése. "Kérünk, intünk titeket, legyetek rajta teljes erőtökből, hogy mind a két faja a viszálynak teljességgel kiirtassék, eltörültessék." A keserűségek okait meg kell szüntetni, azon polgároknak, akik a belzavarok miatt távol kénytelenek hazájuktól élni – alkalmat kell adni a visszajövetelre, de a Bernnel való jó viszonynak visszaállítása, megőrzése nem kevésbé fontos. Ne felejtse el Genf soha, hogy Bern volt az, melynek segítségével a veszedelemből kiszabadult s szabadságát megerősíté. A két város között a jó viszonyt a protestantizmus érdeke is megköveteli. "Az evangélium ügyének nagyobb kárt mi sem okoz annál, mintha a berniekkel viszálykodtok, s alkalmat adtok arra, hogy Krisztus ellenségei így szóljanak: ez az új evangélium!"
"Az Úr Jézus, a mi egyedüli fejünk, akinek mi tagjai vagyunk, akihez igaz szívvel segítségért fordulunk, segéljen titeket arra, hogy mindazt, amit figyelmetekbe ajánlunk, kegyes szívvel fontolóra vegyétek... hogy Krisztus vallásával Krisztus szabadsága és boldogsága megerősödjék, gyarapodjék nálatok. Ámen." (1)
A levelet Capito Farkas, Gryneus Simon, Bucer Márton és Sturm János írta alá.
Világos, hogy úgy Kálvin levele, valamint az érintett irat (Strassburg város tanácsa kívánságának megfelelőleg) szabad kezet biztosított Kálvinnak. Az akkori genfi kormány mindenben e levél értelmében akart eljárni, a guillerminek nem kételkedtek abban,
(1) Herminjard a 931. levél.
hogy Kálvin el fog oda menni. Amíg azonban ez megtörténhetnék, elfogadták a levél ajánlatát, és Bern közvetítésével megkérték Viret-t, hogy egy időre menjen Genfbe az evangélium hirdetésére. Viret meghajolt a kérés előtt, Genfbe ment.
A legutóbbi változás a kormányban, nemkülönben a strassburgiaknak Wormsból küldött levele, jótékonyan hatott a genfi egyházi életre, Viret tanúja volt a megújhodásnak. Az igehirdetésre roppant számú nép özönlött, (1) figyelemmel kísérte a beszédet. Minden jel arra mutatott, hogy a nép, a kormány belátta a pártoskodások káros következményeit, Viret szerint az emberek még beszélni sem szeretnek a múlt idők viszályairól. (2) Az elöljáróság maga ment előre a jó példával. 1541. januárius 17-én elhatározta, hogy a tanácskozásokat ezentúl imával fogja megnyitni, (3) elhatározta, hogy üdvös határozatokat fog hozni, hadd tudja mindenki, hogyan kell viselkednie.
Kálvin egészen januárius végéig Wormsban maradt, midőn megérkezett, megnyugvással hallotta, hogy Viret Genfben működik. (4) Első dolgának tartotta, hogy Farelnek írjon. Részletesebb levélben tudósította őt arról, hogy mi volt az oka a wormsi tanácskozás eredménytelenségének. A császár elrendelte az értekezletnek folytatását a regensburgi gyűlésen. Neki e gyűlésre okvetlenül el kell mennie, mert Melanchton ezt sürgeti. Igaz, hogy ez a Genfbe való menetelt ismét gátolja, de a viszonyokon változtatni nincs módjában. Érezte Kálvin, hogy türelmetlen barátját meg kell nyugtatnia, tartott a szemrehányástól, azért igyekezett magát igazolni: "Látod, Farellusom – így szól, miután okait előadta –, én kötelezve vagyok, ne gondold, hogy itt valami hamisság lappang". Ha a viszonyok megengednék, szeretne egy kis időt szakítani Genf meglátogatására. Bizony elég nehéz a helyzete. Itt áll előtte a nagy változás, a strassburgi dolgokat sem végezheti, és mégis útra kell készülnie, "talán hat-nyolc hónapon át is bolyongani fogok". (5)
(1) "Quantus sit ad eas (conciones) concursus." Viret levele. Herminjard a 939. l.
(2) "Afficiuntur taedio." Uo.
(3) "Le lundi 17. jan. ils avait pris la décision ... que à l'entrée du Conseil l'on doibge invoquer son sainct nom." Ua. l., 2. jegyzet.
(4) "Unum me solatur, quod audio de Vireto confectum quod cupiebamus." Herminjard a 938. I.
(5) "Fortassis ad sex vel octo menses peregrinabor." Uo.
Alig küldte el e sorokat (január 31-én) Neuchâtelbe, megérkezett Viret levele Genfből, melyben az utóbbi a városban beállott üdvös fordulatról tudósítá; de amelyben egyszersmind a legnyomósabban sürgette, hogy menjen, foglalja el helyét. "Nincsen sürgősebb teendőm, minthogy kézzel-lábbal ösztönözzelek, jöjj gyorsan, jöjj olyan sietve, amennyire csak lehet. Eljöveteled üdvös lesz nemcsak az itteni polgárokra, hanem hasznára lesz a kegyes lelkű szomszédságra és az egész Franciaországra nézve." Amilyen szép fejlődésnek indult minden, olyan nagy felelősség vár arra, aki miatt a szép remények – esetleg – nem fognak teljesedésbe menni. Ő maga abban a reményben jött a városba, hogy Kálvin hamarosan megérkezik, s a berni urak sem mentették fel a lausanne-i egyház gondjai alól, hanem egyszerűen tetszésére bízták a dolgot; saját egyházának ügyei is igénylik munkáját. De ha ő egészen a genfi ügyeknek szentelné is magát, akkor sem tudna mindennek itt megfelelni. "Amit lehet – így ír Viret – megteszünk ... Sokat elintézünk, de a gyógyító kezet olyan sokan sürgetik, hogy nemcsak több, hanem igen járatos és igen gyakorlott orvosra van szükség... Mindenki nagy vágyakozással vár téged, Krisztusra kérlek, ne engedd, hogy várakozásukban csalatkozzanak. A szegények háza, a betegek háza, a kollégium, s mindaz, ami lelkipásztori gondozásra méltó, a te segítséged után kiált". (1)
Kálvinnak, aki ebben az időben a III. Pál pápa levelére adott s a fentebbiekben ismertetett válaszát is sajtó alá adta – nemsokára Regensburgba kellett mennie. Láttuk, kedvetlenül indult útnak. A strassburgi egyház ügyei, de még inkább, mint Viret levele mutatja, Genf ügyei, jelenlétét kívánták, s neki, miként magát kifejezé, peregrinálnia kell. Az éppen említett válasz világosan mutatja, hogy milyen keveset várt a vitáktól; de úgy látszik, nem vonhatta ki magát ezek elől. Melanchton különös súlyt fektetett az ő jelenlétére.
Kálvin februárius 22-én indult el Regensburgba Bucer társaságában. Elmenetele előtt februárius 19-én úgy Farelnek, mint a genfi tanácsnak írt. A Farelnek írott leveléből kedvetlenség szól. Előre érzi az útnak fáradalmait, bántja a drága időnek elpazarlása éppen a fennforgó körülmények között. De van még egy körülmény, ami miatt az efféle gyűlésekre nem szívesen járt el: "Akármit mon-
(1) Herminjard a 939. levél.
danak is mások, én tudom – mondja magáról, – hogy az efféle munkásságra igen csekély mértékben vagyok alkalmatos." (1)
Még ugyanazon a napon írt Kálvin a genfi tanácsnak is. Ez a levél azért is fontos, mert ebben már kétségtelenül kijelenti, hogy a meghívást elfogadja. Nehéz az ilyen egyházat kormányozni, de mégis – így szól – "amennyiben én nem vagyok a magamé, hanem az Istené, mindig kész vagyok ott foglalkozni, ahová ő rendel. Ehhez járul még az is, hogy Önök is ilyen bizalommal viseltetnek irántam." (2) Ezután elmondja, miért nem indulhat rögtön. "Akadály jött közbe ... kiküldtek a regensburgi gyűlésre, s e küldetést kikerülni módomban nem volt... csak annak örülök nagyon, hogy Viret magára vállalta az igehirdetést. Ez a hű és okos ember ott lévén, Genf elhagyatva nincsen ... Kérem, uraim, szíveskedjenek az okokat figyelembe venni, amiért most nem mehetek... az Úr most másfelé szólít ... de én szívemben és szeretetemben mindenkorra össze vagyok önökkel kötve, s remélem, nem is válunk el soha többé."
Jól sejtette Kálvin, hogy a Genfbe való utazásnak elhalasztása sehogy sem fog tetszeni Farelnek. Ez utóbbi valóban neheztelt a strassburgiakra, hogy a genfiek meghívására rögtön útnak nem indították a reformátort; neheztelt a zürichi szinódus tagjaira is, akik annak idején (1538) kijelentették, hogy Genfet sorsára hagyni nem szabad, s most mit sem tesznek; neheztelt Kálvinra, mert a regensburgi útig még a tervezett látogatás sem történt meg. Szerinte Kálvin szakíthatott volna annyi időt magának, hogy Genfet meglátogassa. És Farel ezt a neheztelését nem zárta magába, hanem rázúdította mindazokra, akiket elért. Három leveléről tudunk, amelyek februárius 19-e és 21-e között láttak napvilágot, igaz, hogy ezek közül csak egy van meg, de megvan a másik kettőre a válasz, és e feleletekből könnyű megállapítani azt, minő hangon lehettek írva a levelek, s hogy mi volt azokba írva. 1541. februárius 21-én a
(1) Kálvin talán szigorúan ítél maga felett. Úgy kell érteni a dolgot, hogy nem tett e kongresszusokért annyit, mint amennyit szeretett volna – de hiszen ezeken általában mások sem igen tudták előrevinni a dolgokat, annyi bizonyos, hogy Melanchton bárkit is inkább volt hajlandó nélkülözni. Wormsban így szólt róla: "Calvinum discedere non patiar", Sturm Jakab, Strassburg akkori híres polgármestere igen szerette: "Jacobo Sturmio placebat ingenium Calvini" – írja Sturm János. Ld. Herminjard a 943. l., 6. jegyz.
(2) Herminjard levélgy. a 944. l.
két bieli lelkészt, Würböt és Schneidert (1) arra figyelmezteté, hogy annak idején a zürichi zsinat minden tagja nagyon a szívén viselte Genf sorsát, Kálvin visszatérését sürgette, (2) – s most nagyot változott a világ, Genf az evangélium útjára tért, várva-várja Kálvint – és azok, akik ott, a zsinaton olyan kívánatosnak tartották az ő visszamenetelét, – mélységesen hallgatnak, a genfiek szent kívánságát senki sem támogatja. (3) Sőt mi történik? A strassburgiak látván az ottani francia egyház virágzását s Kálvinnak nem közönséges talentumait, (4) nem tudják magukat elszánni arra, hogy lemondjanak arról az emberről, akit lármával kellene rákényszeríteniök ezen annyira szent és oly üdvös munkára. Hát lehetséges ez? A kegyes és lángoló buzgalom a visszahívás érdekében nem tudna annyit kivinni, amennyit annak idején a gonoszok a száműzetés érdekében megtettek?
Nagyon elfogultan ítéli meg Farel a strassburgiak és a Kálvin magatartását. "Nem tudom én a pásztor megakadályozását, visszatartását másnak nevezni, mint istentelen szentségtörésnek (5) – mikor annyira kívánják... Csodálkozom a roppant hanyagságon, tűrhetetlen ez még egy kis eklézsiával szemben is; hát még mikor ilyen egyházról van szó." Azzal a kéréssel végzi a levelet, hogy kövessenek el mindent az ügy érdekében, hadd kapja meg pásztorát az az egyház, mely oly könyörögve kéri őt vissza. (6)
A másik két levél közül az egyiket Capito Farkashoz, a másikat magához Kálvinhoz intézte. Capito nyájasan, higgadtan válaszolt a (valószínűleg mennydörgő) levélre. "Úgy teszel, kedves Farelem, mint mindig, és oly gondosan karolod fel a genfi egyház ügyét, mint eddig, annak az egyháznak ügyét, amelyet te nyertél meg először Krisztusnak. Erőszakosan követeled, hogy ne tartsuk vissza annak a pásztorát. Nekünk megvannak a magunk okai ... azután meg mi nem akadályozzuk, hanem még az elutazásban segítségére is leszünk, ha el akar menni." (7) Capito elmondja a strassburgiak magatartásának indokait, amelyek miatt még Wormsban
(1) Wirben v. Würb Jakab azelőtt franciskánus, 1528-tól bieli lelkész. Schneider Péter előbb laufeni lelkész, 1536-tól bieli másodlelkész.
(2) "Urgebant omnes." Herminjard ua. l.
(3) "Nemo adest piis in tam sancto desiderio." Uo.
(4) "Dotes fratris non vulgares." Uo.
(5) "Nephandum sacrilegium" Uo.
(6) Uo.
(7) Herminjard a 947. l.
ama levelet a genfi tanácsnak megírták volt, s amelyek óvatosságra intenek, s különösen kiemeli, hogy Kálvinra ott Genfben két olyan munkakör vár, melyek mindegyike egész embert kíván. (1) Ott van az egyház kormányzása, de ott vannak a társadalmi kérdések is, amelyektől a zavarok között elzárkózni nagyon nehéz. Egyébként a regensburgi gyűlés után megoldódik minden. "Addig pedig kérlek, légy meggyőződve, hogy amaz oly fontos egyháznak sorsát mi is nagyon a szívünkön viseljük, és gondolunk Kálvinra, aki méltó arra, hogy a legnagyobb egyház élén álljon. Mi teljességgel nem is véljük lehetségesnek, hogy ő itt miközöttünk maradjon, mikor a jó emberekben oly nagy a hiány mindenfelé." (2)
Abban az időben, mikor Kálvin regensburgi útjára készült, közvetlenül az elindulás előtt, három levelet kapott, Genfből kettőt és egyet Neuchâtelből, onnan Bernard Jakab és Viret irt, innen pedig jól sejthetjük – Farel. Bernard Jakab levele nem sok figyelmet érdemel, ez az egykori franciskánus Kálvin és Farel elűzetése után az akkori kormány készséges eszköze, "az idegenek" üldözője lett, mikor pedig az idők megváltoztak, a Kálvin magasztalóinak sorába állott. Ez a levél is tele van túlzással. A többiek között így szól pl. "Könnyek között intettem a népet, hogy az Istentől és Krisztustól, a pásztorok pásztorától kérjen pásztort ... Kegyes, őszinte, hűséges atyádfia, barátod leszek, azaz mit mondok? minden szándékodnak igen engedelmes és legodaadóbb támogatója. (3) Maga Kálvin is megsokallta az ömlengéseket.
Útközben, Ulmban jutott a reformátor lélegzethez. Március 1-jén ide érkezvén, útitársai (Bucer és Sturm Jakab) afelett tanakodtak, vajon lovon tegyék meg az utat Regensburgig, vagy tutajon a Dunán. Különben is fáradtak voltak, a délelőtti órákat egy fogadóban töltötték. Kálvin ezt a néhány órát felhasználta, s mind a három levélre megírta a választ. Jellemző mind a három levél. Bernard Jakabnak úgy felelt, saját kifejezése szerint, amint azt az emberség megkívánta. (4) Az elmúltakat felejteni óhajtja, benne békére törekvő embert fog találni, de tartsa szemei előtt, hogy felelősséggel tartozik lelkiismeretének s az Istennek. "Az Úr nevére, az ő félelmetes
(1) "Utraque functio totum hominem occupat." Uo.
(2) Uo.
(3) Herminjard levélgy. a 949. levél.
(4) "Quod humanitatis erat respondi", habár hízelgései "szinte undorítók". Uo. 950. l.
ítéletére kérlek, tartsd emlékezetedben, hogy ő számon veszi egykor, még pedig igen szigorúan minden cselekedetedet, s hogy ő szavakkal s afféle könnyű mentségekkel meg nem elégszik." (1)
Viretnek írott válaszában feltárta lelkét, szívének aggodalmait, egyáltalában nem rajzol maga előtt valami megnyerő, színes képet jövendő működéséről, vérmes reményeket sem ápol. "Nincsen az ég alatt olyan hely, – így szól többek között a genfi visszamenetelről – melytől annyira félnék, nem azért, mintha gyűlölet laknék bennem, hanem mert olyan nehézségeket látok ott magam előtt, amelyeknek a leküzdésére én távol sem vagyok elégséges. Valahányszor az elmúlt időkre visszaemlékezem, önkénytelenül egész testemben (toto corpore) remegek arra a gondolatra, hogy a régi küzdelmeknek ismét kiteszem magamat. Ha csupán csak egyházi ügyek elintézése várna ott reám, nyugodtabb lennék, legalább is kisebb lenne félelmem, de a szomszédokra gondolok, (2) akik valamikor annyi nehézséget támasztottak. Szükséges, hogy te kevés szóból is megérts engem, csak egyet említek. Több jelből azt látom én, hogy az az ember, aki a legtöbbet árthat, (3) irántam való kérlelhetetlen gyűlöletében megmaradt, s ha ehhez hozzáveszem, mennyi alkalma van neki a gonosz cselekedetre, mennyi élesztő fújtató van ott elhelyezve a viszály tüzének élesztésére, mennyi alkalom, amit előre látni nem lehet – valóban megborzadok a félelemtől (metu examinor). Minél jobban közeledem, annál jobban látom, milyen nehéz az egyház kormányzásának vezetése. Ámde mindez nem tántorít vissza attól, hogy készséggel segélyére siessek a szegény egyháznak ... Aggodalmaim semmiben sem gyengítik elhatározásomat, hogy megtegyek mindent, amit annak üdvössége érdekében megtehetek. (4)
Kálvin e levélben részletesebben kifejti az okokat, amelyek miatt Regensburgba el kellett indulnia; habár az effélékre "a legkevésbé alkalmas", megkellett tennie, ha nem akarta, hogy nagyon megróják. Végül arra kéri Viret-t, hogy ne veszítse kedvét. Tudja ő, mily nagy szükség van ott – annyi kedvetlenség között – az erős lélekre.
(1) Uo. 949. l.
(2) A berniekre. Béza e sorokat a levélből jónak látta kihagyni. Herm. a 951. l. 7. jegyz.
(3) Célzás Kunz Péter berni papra. Uo. 8. jegyz.
(4) Herminjard a 951. levél.
Talán a legnehezebb volt válaszolnia a harmadik levélre, pedig annak az írója állott legközelebb Kálvinhoz, mert Farel mód nélkül haragudott, s haragjában bizony nem kímélte barátját sem. Ez a levél – mint érintve volt – nincsen meg, de a válasz néhány sorából tisztában lehetünk annak tartalma felől. Még azzal is fenyegetőzött, hogy végképpen felmondja a barátságot. És Kálvin nem nézi azt, ami az ő személyére vonatkozik, figyelmét másra irányozza: mily nagy lehet ennek az embernek szeretete az evangélium iránt! Krisztus egyháza iránt való buzgalmában, odaadásában kész még az olyan kötelékeket is megszakítani, amelyeknek gyökerei szívében vannak. Nem a haragot látta Kálvin, hanem ama szeretetet és szent buzgalmat, és ő, aki – talán egy órával azelőtt – Bernard Jakabnak válaszolva ennek hízelgő kifejezéseit értékére tudta szállítani, Farelnek írva nem a bosszús szavakat hallotta, hanem az apostoli férfiú szívének dobogását. "Ugyancsak megzavartak és megdöbbentettek engem a te villámaid, amelyeket olyan csudálatosan szórsz... Hiszen te nagyon jól tudod, hogy én attól a felhívástól csak féltem, de azt vissza nem utasítottam. Mi szükség van tehát erre a nagy támadásra, hogy még a barátságnak a felbontásával is fenyegetsz? Talán utolsó levelem (1) reményeidnek nem felelt meg? Ha így lenne, kérlek, bocsásd meg oktalanságomat. Hiszen én nem akartam abban mást mondani, csupán annyit, hogy emiatt az út miatt oda rögtön el nem mehetek. Ezt akartam igazolni. Miután pedig szándékom egyáltalán nem az volt, amit te gondolsz, reménylem, – ha jól megfontolod és megvizsgálod a dolgot – hogy nekem megbocsátasz. De ha jól sejtem, te jobban szeretted volna, ha én ezen út előtt ott megfordulok. Igen, de nem lehetett. Hiszen legkevesebb hat hétre lett volna szükségem, még ha kevés időt töltöttem volna is ott. Ennyire okvetlenül szükségem lett volna, ha ugyan magunkat nevetségessé tenni (ezzel a bekukkantással) nem akartuk. Kérlek azért, szabj határt szerfeletti hevességednek. De tegyük fel, hogy arra a kis időre elmehettem volna, kérdés, vajon Bucer nélkül ért volna-e ez valamit. Ezt fontolóra véve, be fogod vallani – ha nem csalódom –, hogy téged a vágy, hogy a dolgot siettesd, kissé elragadott. Bár elmehettem volna, de úgy, hogy ettől a megbízatástól megszabadulhattam volna, (2) amire igazán alkalmatlan, vagy legalább is elégtelen vagyok. Igen ám, de ezt
(1) A jan. 31-ei levél.
(2) Ti. a regensburgi gyűlésre való kiküldetéstől.
te se engedted volna el, azután meg abban az esetben nélkülöztük volna Bucernek s a többinek segítségét, amire pedig számítunk a rend helyreállításában. Már pedig azt akarjuk, hogy ez szilárd legyen." (1)
Milyen nagy változáson mehetett át Kálvin azóta, amidőn a visszahívás első híreire így szólt: "inkább a keresztre, mint ama kínzókamarába", egészen addig, míg az imént idézett levelet megírta! Ez a változás nem mehetett egyszerre végbe. Ki tudna számot adni arról, minő okok hatottak közre ebben? Annyi bizonyos, hogy attól kezdve, midőn egyik volt ellenfele, Marcourt olyan határozottan reámutatott arra, hogy íme, ez az Istennek akarata, ellenállása nem volt olyan éles, és egyre gyöngébb lett, valahányszor ezt a gondolatot az újabb és újabb levelek kiemelték. Mintha magatartása elárulná benső gondolatát: szégyenletes és veszedelmes ellenállani az Úrnak. Itt-ott kiérzik ezen időbeli leveléből az, hogy kerüli, nem akarja hallani saját hajlandóságának szavát, itt-ott ki is jelenti. Egyik levelében például így szól: "Ebben a dologban én gyanús vagyok önmagam előtt, magammal én nem is tartok tanácsot" (2) A regensburgi gyűlés előtt bármennyire afelé hajlik a mérleg, hogy elmegy Genfbe, érezhető, milyen szívesen venné, ha valami véletlen folytán elmúlnék tőle a pohár. És ebből a szempontból aligha volt éppen fölösleges a Farel legutóbbi levele. Az őszinte barátnak kemény szavai, vagy mint Kálvin mondja, mennydörgése véget vetett minden tétovázásnak. A szóbanforgó levélnek e hatásáról éppen abból az időből, midőn azt a reformátor kézhez vette és elolvasta, van egy rövid tudósításunk. Ferey Claudius, Kálvinnak ifjú barátja, aki abban az időben nála lakott, azt írta Farelnek: "Amint Kálvin elolvasta a sorokat, elhatározta, hogy az állást elfoglalja. Előbb ugyanis – habár nem nyíltan és világosan, de küszködött magával, és úgy látszott, hogy ama másik vélemény felé hajlik, de leveled a mi véleményünkben végképpen megszilárdítá. Azokból a sorokból szinte a Periklész mennydörgését véltem hallani. Ennek következtében én gratulálok heves kitörésedhez, mert ennek köszönhető az, amit nagyon óhajtottam, s ami az egész keresztyén társadalomnak hasznára lesz". (3)
Egyes életrajzírók abban az ellentétben, amelyet Kálvin a meghívással szemben kezdetben és későbben tanúsít, számítást,
(1) Herminjard levélgy. a 951. levél.
(2) "Suspectus sum mihi". Herminjard a 990. levélben.
(3) Uo. a 953. l.
bizonyos fokú fortélyosságot látnak. Bolsec persze Kálvin furfangjának tulajdonítja még magát a meghívást is; szerinte a reformátor úgy forgatta magát, hogy könyörögjenek neki: jöjjön vissza. (1) Ezen nincsen mit csudálkozni, mert ez Bolsec egész felfogásával, sőt egyenesen céljával összhangban van, de hogy pl. a különben tárgyilagos Kampschulte Kálvinnak magaviseletében számítást lát, (2) azt megmagyarázni kissé nehezebb. Kampschulte szerint Kálvin vonakodásának, az oda való menetel halasztásának oka az, hogy Genfnek büszkeségét teljes mértékben meg akarta alázni, (3) elégtételt akart magának szerezni, ezért nem hallgatott párthíveinek a sürgetésére, ezzel a meghívással nem volt megadva az, amit kívánt: az elégtétel. Erre vall szerinte, hogy a megkegyelmezésnek még a gyanújától is idegenkedett. "Oly tény ez, – így szól a tudós író – amelyben leveleinek figyelmes elolvasása után kételkedni nem lehet." (4)
Egyet hagynak ki e magyarázatok a számításból. Az a férfiú, aki Dávidnak életében "mint egy tükörben" látta a magáét, attól fogva, hogy az Írásban megtalálta cselekedeteinek zsinórmértékét, meghajolt, mihelyt érezte az Úrnak intését. A belső szózat vitte őt arra a mindenképp nehezebb útra, amellyel a kényelmesebb pályát felcserélte; ez a belső szózat tartotta őt Genfben, mikor Farel a nagy Isten nevére kérte, maradjon és segítsen neki. Vagy gondoljunk a strassburgi útra. Az bírta őt az oda való menetelre is, mert érezte – némi tusa után –, hogy ez az Isten akarata. Ugyanez ismétlődik a Genfbe való visszamenetel előtt. Az első hír
(1) "Par importunité des ses lettres... Par ses subtiles et cauteleuses invention ou practiques." Hogy Kálvin vonakodott volna visszamenni, ez szerinte afféle üres fecsegés, a hiszékenyek félrevezetésére. Ide sorozza azt is, hogy Strassburgban mint tudóst tisztelték, hogy Melanchton tisztelettel szólt róla, hogy a strassburgi urak vissza akarták volna tartani. Ez és az effélék "amaz ezernyi üres állításokhoz, fecsegésekhez (baueries) tartoznak, melyeket ő (Béza) kitalált az egyszerűek mulattatására." Bolsec e. m. XI. 45-46. l. Ha olvasta volna az ide vonatkozó tudósításokat (leveleket), még talán ő is kénytelen lett volna meghajolni az igazság előtt.
(2) "lag... in nicht geringen Grade auch Berechnung." E. m. I. 370.
(3) "Eine Genugthuung, wie er sie varlangte." Uo. 371.(4) "Eine aufmerksame Durchlesung seiner Briefe lässt nicht daran zweifeln." Uo. Kampschulte munkája 1869-ben jelent meg. Herminjard gyűjteménye, mely az összes reformátorok levelezéseit (dans les pays de langue française) felöleli, tíz évvel később indult meg.
hallatára saját bevallása szerint remegés fogta el arra a gondolatra, hogy neki "abba a végzetes örvénybe kell vetnie magát". Fél, tiltakozik, de amikor érzi az Úrnak ujjmutatását, "nem tart többé tanácsot magával". Attól az időtől fogva, hogy Marcourt levelét vette, lépésről-lépésre enged, szívéig hatol az efféle beszéd: "szégyenletes és veszedelmes ellenállani az Úrnak" és kész kiüríteni a poharat. Mint minden ember, félt a testi-lelki gyötrelmektől (érzékenysége miatt talán a kelleténél jobban), de mint az Úrnak küldötte, engedelmeskedett, mihelyt az ő ujjmutatását észrevette. Azt mondják, – láttuk – hogy ő elégtételt keresett. Igen, keresett ő, de nem elégtételt, hanem kereste az Úrnak ujjmutatását. Emellett szól eddigi élete, sőt maga a genfi meghívással szemben tanúsított magatartása is. Hiszen annyiszor és oly világosan mondja meghitt, baráti leveleiben az őszinteségnek legnagyobb közvetlenségével: ő az Úré. "Ha énnekem szabad választásom lenne, – mondja ezek egyikében éppen a meghívásra vonatkozólag – bizony akármit is szívesebben tennék, mint azt, hogy e tekintetben engedelmeskedjem, de hát én magam felett nem rendelkezem, szívemet mintegy feláldozva az Úrnak áldozatul szentelem ... Jóllehet nagyon elmés nem vagyok, tudnék én ürügyet találni, hogy szépen kimeneküljek, s az emberek előtt könnyen kimenthetném magamat: íme, nem rajtam állott. Ámde én tudom, hogy az Istennel van dolgom, aki az efféle fortélyosságot látja. Én lekötött... lelkemet az Úr engedelmességének alája rendelem." (1)
Azok, akik nagyot műveltek itt, akik új utat törtek, erősebb valamire támaszkodtak, mint aminők a kicsiny emberi érdekek. Cicero isteni ihletnek nevezi azt, ami az embert saját érdekei fölé emeli. (2) Mi az, ami – hogy a sok példából egyre hivatkozzunk – Rákóczinak a nagy lépésre képességet adott? "Az Úr engem eszközül használa, – így felel ő maga – hogy felébresszem a magyarok lelkében a szabadság szerelmét, mely már-már hűlni kezd vala." Nem kell-e Kálvinban is ilyen eszközt látni? Olyan eszköz ő, aki küldetését látja, érzi a fényt, mely ott bensejében világol, s mely a világosságnak amaz élő, örök kútforrásából fakad és táplálkozik.
A regensburgi utazás idejében a fődolog már teljesen tisztában volt, mert a strassburgiaknak távol sem volt szándékukban,
(1) Herminjard a 903. l.
(2) "Nemo magnus sine afflatu divino esse potest."
hogy papjukat akarata ellenére visszatartsák, ámde Farelnak a bizalmatlansága még ekkor sem oszlott szét. Még mindig neheztelt a strassburgiakra, különösen Bucerre. Farel nekibuzdította barátait: írjanak.
Akkoriban igen szomorú napokat töltött Kálvin Regensburgban. Odahaza Strassburgban dúlt a pestis. Barátai közül többen meghaltak, meghalt Feray Claudius, akire otthoni ügyeit bízta. "Hihetetlen, minő gyászba borít Claudiusom halála" – mondja magáról. (1)
Ehhez és a tanácskozásoknak kevés sikeréhez hozzájárultak Farelnek sürgetései. Kálvint az újabb sürgetések igen bánthatták, hiszen már világosan kijelenté, hogy elmegy Genfbe, mihelyt szabadulhat, de az még inkább fájhatott neki, amit Farel a strassburgiak, különösen Bucer ellen írogatott. Március 29-én éppen egy hosszabb levéllel (ugyancsak Farelhez) készült el, mikor a buzdító, sürgető levelekből (amelyeket Farel ösztönzésére írtak) néhány megérkezett. Ezek elolvasása után elővette az imént befejezett levelet, s ahhoz egy utóiratot csatolt. Hadd álljon itt ebből néhány szó: "Farellusom, én a lehető legbékésebb szívvel fogadok mindent, ami tőled jön. Nem is volna méltányos ... hogy én neked törvényt szabjak. Nekem mindent büntetés nélkül mondhatsz, velem mindent megtehetsz, de gondold meg, hogy vannak, akik ugyancsak rossz néven veszik, ha méltatlanul a gonoszság vádját emeled ellenük, ha azzal vádolod őket, hogy az egyház vesztén dolgoznak. Nem temiattad, sem magam miatt nem mondom ezt, hanem azért, hogy az utat magunk előtt el ne zárjuk. Azért, mert te úgy akarod, mert nem lehet téged megingatni, kész vagyok az önfeláldozásra is. Mit akarsz tőlem többet, minthogy megadom magam? Hiszen ezek nem üres szavak. Én azt hiszem, eléggé kifejeztem, hogy ebben a dologban nem tréfálok. Miután pedig téged meggyőzni nem lehet, nem tehetek mást, minthogy kérem az Istent, nyissa meg előtted lelkemet." (2)
Kálvin július közepe táján indult Regensburgból Strassburgba, ahol teendői várták. Dolga volt még az iskolában, az egyházban, a közelgő vásár miatt különösen szükség volt a francia prédikátorra. Nagyon szerette volna, ha Bucer elkíséri Genfbe. Ámde Bucer még Regensburgban maradt a hónap végéig (a regensburgi tanácskozást július 29-én fejezték be). Kálvin elhatározta, hogy bevárja. Bucer augusztus hó 9-én érkezett meg. Ámde hogyan szó-
(1) Herminjard a 957. l.
(2) Uo.
lítsa fel az új útra, hiszen a fél évig távollevő lelkipásztor azt se tudta, mihez fogjon előbb. Bucernek a rendes egyházi teendőkön kívül még más dolga is volt: a regensburgi gyűlés határozatait nyomda alá kellett elkészítenie, (1) rendeznie. Azután még egy akadálya volt a dolognak. Abban az időben Genfben éppen ama Bázeltől kiküldött nagyobb bizottság a Genf és Bern között fölmerült ellentétek kisimításán fáradozott. Nem volt tanácsos e gyűlések befejezése előtt oda menni, annyival inkább, mert erre Bucer sem lett volna Kálvin nézete szerint rábírható. (2)
Kálvin várt, várta ama genfi tárgyalások befejezését, azután Bucer írásbeli munkáinak elvégzését, melyre nézve azt remélte, hogy rövidesen vége lesz. Maga a várakozás is növelte türelmetlenségét. Strassburgban már nem kezdhetett semmihez, Genfbe még nem mehetett. Szemrehányásokat tett magának; mint mondja, százszor is megbánta, (3) hogy Regensburgból nem ment egyenesen Genfbe, nagy aggodalomtól szabadult volna meg. A távolból figyelemmel kísérte az említettt genfi tanácskozásnak menetét, (4) majd arra gondolt, hogy nem helyes, hogy ő most távol van, majd meg a berniek gyanújától tartva, akik mindent félremagyaráznak – a várakozás felé hajolt. Amint a napok múltak, türelmetlensége nőtt, (5) érezte, hogy sem hivatala, sem családi viszonyai nem tűrik soká a bizonytalanságot. Augusztus 10-e körül kijelentette az iskolában, hogy többé már előadást nem tart. Időközben a genfi tanácskozás véget ért, a viszony Genf és Bern között rendezve volt, nem volt más hátra, mint hogy eljöjjön az, akitől az egyházi viszonyok rendezését várták. A genfi szindikusok és a tanács augusztus hó 20-án kelt átiratban arra kérte Strassburg városának elöljáróságát, hogy "Kálvint első nyájához eressze vissza." (6)
(1) Ez a munka, amelynek egy része már előbb készen volt, 1541 szeptemberben megjelent e cím alatt: "Acta colloquii in comitiis imperii Ratisbonae habiti". Később megjelent németül is. 270 oldalon 4o. Bucer egy levele szerint (1541. július 16.) jegyzetekkel tervezte a munkát (adjiciam interpretationes). Herm. az 1013. levél.
(2) "sciebam non facile impetraturum, ut veniret quamdiu compositores illic essent". Herminjard 1022. l.
(3) "Plus centies penituit." Uo.
(4) "Nunquam desii esse sollicitus, quorsum res evaderet." Uo.
(5) "nec quieto animo esse possum in ista dubitatione, nec meae quoque domesticae rationes ferunt ut ita suspensus maneam." Uo.
(6) "Pristino suo gregi." Herminjard az 1025. lev.
Néhány napra rá megérkezett Farel sürgetése is. Csak ismétlésekre vezetne, ha panaszát, gáncsait felsorolnók. Kálvinnak szerinte már régen Genfbe kellett volna "repülnie". Hallatlan huzavona ez! "Azt várod – így szól többek között, – hogy a kövek szólaljanak meg?"
Az elutazás ideje elérkezett, Bucer azonban nem kelhetett útra Kálvinnal, mert maláriába esett, de már ez sem akadályozhatta meg a dolgot; a reformátor a strassburgi tanácsnál bejelentette, hogy Genfbe indul. Ám itt újabb akadály merült fel: az elöljáróság vonakodott beleegyezni abba, hogy francia egyházának papja a helyét elhagyja. Kálvin lelkiismeretére hivatkozott, neki – úgymond – el kell mennie és a helyszínen meg kell győződnie arról, hova rendelé az Úr. A tanács ez ellen nem emelt szót, de kikötötte, hogy ha a viszonyok úgy alakulnának, s dolgait ott befejezte – jöjjön vissza, elhatározásáról – (amely az augusztus hó 20-án kelt átiratra válasz is volt egyszersmind), a strassburgi elöljáró (magister) és szenátus szeptember hó 1-jén egy átiratban értesíté Genf elöljáróságát, és ezen hivatalos okmányt Kálvinnak kézbesítette oly célból, hogy az illetékes helyen felolvastassék. A strassburgi papok külön is adtak a távozónak ajánló-levelet.
Bucer nem kísérhette el Kálvint, betegsége akadályozta, (1) de megkérte Myconiust, Bázelnek első papját, hogy Kálvinnak – aki a városon át fog utazni, amennyire csak tőle telik, legyen segítségére, sőt oltalmára. "Olyan férfiúnak fog segédkezet nyújtani az ő támogatása által, akihez buzgóságra, ékesszólásra és éles ítélőképességre nézve – Fülöpöt kivéve – hasonló nincsen." (2)
Út közben kellemetlen hírt hallott a reformátor, azt nevezetesen, hogy Farel igen kényes helyzetbe jutott. Kálvin a rövid idő dacára nem állhatta meg, hogy a jó baráthoz ne siessen. Bázelből Neuechâtelnak irányozta útját, s megérkezvén megtudta, miben áll a dolog. Farelnek ez alkalommal is, mint azelőtt annyiszor, szerfeletti hevessége okozott bajt. Valamelyik vasárnapon, mint általában mindig, nagy buzgósággal, tűzzel prédikált, s beszédjében az erkölcsi viszonyokra térvén át, Neuchâtel egyik legelőkelőbb polgárának a leányát megrótta, mivelhogy ez utóbbi férjeurát elhagyta, s vele élni nem akar. A dologból nagy kavarodás lett, a nép nagyon
(1) "Visitatio Domini nos hic retinet." Herminjard az 1030. levél.
(2) "Juvetis virum certe eximium, cuius profecto parem, excepto Philippo, nullum habemus ardore, eloquentia et judicio." Uo.
megbotránkozott a beszéden, s mert más oldalról is szították a tüzet, azt követelte, hogy a pásztor menjen ki a városból. Valami már előbb is történhetett, mert a felháborodás veszedelmesen állandó volt, csak nagynehezen lehetett keresztülvinni, hogy a nép ne maga vegyen elégtételt, hanem az ügy a berni tanács elé terjesztessék. Farel rendületlenül tűrte a kifakadásokat, meg volt arról győződve, hogy csak olyasmit tett, ami szorosan vett pásztori kötelessége. Szeptember 7-én Neuchâtelben lévén, Kálvin tőle telhetőleg csöndesíté a méltánytalankodókat, azonban a saját bevallása szerint, semmit sem enyhített a szörnyű felháborodáson, legfeljebb egy kis időt nyertek valami orvosság készítésére, de látható volt, hogy az az orvosság keserű lesz. (1)
Kálvin szeptember 8-án kora hajnalban Bern felé indult, barátjának helyzete egy okkal több volt arra nézve, hogy oda siessen. Kunz Péter nem volt otthon, a másik két pap, Ritter Erasmus és Sultzer szívesen fogadták, persze szóba hozta Farel ügyét és Sultzer igen készségesen vállalkozott a buzgó lelkész ügyének támogatására. Ekkoriban a berni tanács (szeptember 7-én) Augspurger Mihály kincstárnokot is elküldte Neuchâtelbe az ügynek megvizsgálására. Fölkereste Kálvin Giron Péter kancellárt is, aki figyelmeztette, hogy most a dologban egyelőre többet tenni nem lehet. (2) Magának is érdekében állott volna, hogy Genfbe való utazása előtt a berniekkel, a berni kormányférfiakkal szívélyesebb viszonyba lépjen. A strassburgi, nemkülönben a bázeli tanácsnak ide címzett levelét kézbesítette Kálvin a helyettes konzulnak, (3) aki azok elolvasása után így szólt: a strassburgiak s a bázeliek az Ön számára menlevelet (salvus conductus) kérnek. Lehetett már a fogadtatásban is valami hidegség, a reformátor kijelenté: fölösleges neki a menlevél, hiszen ő sem nem gonosztevő, sem nem utazik ellenséges területen, ellenben kifejtette a hivatalnok előtt, hogy mit kérnek a strassburgiak, a bázeliek; valószínűleg ezt mondhatta: "ők számomra az Ön kormányának jóakaratú támogatását kérik". (4) A tanács előtt is megfordultak a levelek, de az sem akart mást kiolvasni azokból, mint hogy Kálvinnak menlevél kell, nem is ment
(1) Herminjard az 1033. l.
(2) Uo. 1035. l. Kálvin Genfből később minden befolyását latba vetette barátja érdekében (ld. Herminjard 1049. l.).
(3) "Vicario Consulis." Herminjard megjegyzi, hogy ez annyi, mint a franciában l'avoyer (= stadthalter = Schultheis).
(4) Herminjard 1035. l., 5. jegyzet.
el a tanácshoz, amely neki azt a választ küldte, hogy békés vidéken nincsen szükség biztosításra.
Pedig e levelekben semmi érthetetlen nem volt. A strassburgi pl. kiemelvén a levél átadójának érdemeit, arra kéri a bernieket, "cselekedjék úgy, hogy ő érezhesse ezen jó ajánlatnak üdvös következményeit", a bázeli pedig arra kéri Bernt, hogy adjon ajánló levelet Kálvinnak.
A berniek sokkal jobban ismerték Kálvint, az ő működésének jelentőségét, semhogy akár a strassburgiak, akár a bázeliek magyarázatára szorultak volna. Tudták, mit jelent az, hogy ez az ember veszi kezeibe a genfi egyház ügyeit; tudták s nem örültek neki. Miért? E kérdésre Herminjard a következő feleletet adja: "Ők (a berniek) sok függetlenségi szellemet láttak Kálvinban, aki nemigen fog félni attól sem, hogy velük szemben ellenzékieskedjék. Jobban ismerték a tehetségét, semhogy ne látták volna, miszerint a genfi egyház rendezése közben ennek jogait az állammal szemben is meg fogja őrizni, sőt alkalom adtával még Genfet magát is támogatni lesz képes hatalmas szövetségese ellen". (1) Annyi bizonyos, hogy Kálvin nemigen örült annak, amit Bernben tapasztalt; az egész eljárás nem volt egyéb szerinte, mint gúny és bosszantás. (2)
A genfi tanács úgy szerette volna intézni Kálvin visszajövetelét, hogy őt Farel is elkísérje útjában; azok, akik egykor a nehéz napokban együtt voltak kénytelenek elhagyni a várost, hadd jöjjenek abba együtt vissza. Erre nézve a tanács meg is kereste a neuchâteli elöljáróságot, amely az engedélyt néhány napra meg is adta, reményét fejezvén ki aziránt, hogy Kálvin majd az ottani zavarok elsimításában is segédkezet fog nyújtani. A terv nem sikerült. Mi lehetett az oka ennek? Talán Farel nehéz helyzete, talán mert bántotta, hogy csak az egyik papot hívták vissza? Valószínűleg mind a kettő. Farel azzal mentegeté magát, hogy az elmenetelhez Bern beleegyezése is szükséges. Az ilyen kritikus időben nem is volt neki tanácsos Neuchâtelt elhagynia. Ellenségei kétségtelenül azt mondották volna: visszament Genfbe, hát csak maradjon ott! (3)
Kálvin egymaga tért vissza Genfbe. Kampschulte ünnepélyes
(1) Herminjard az 1035. levél, 4. jegyzet.
(2) "Quantum ludibrium" írja Farelnek. Uo.
(3) Ld. az 1026. levél, 5. jegyzet.
bevonulásról beszél. (1) Ámde ennek sehol sincsen nyoma. (2) Szeptember 13-án, egy szerdai napon jelent meg az összegyűlt tanács előtt, ahol magával hozott leveleit felolvasták. (3) Mély csendben, figyelemmel hallgatták az atyák a felolvasott iratokat, s különösen a strassburgi levelek nagy hatást gyakorolhattak reájuk. Hallgassuk meg ezeket mi is. A strassburgi tanács átirata ez:
"Mulnheim Hildebrand és a strassburgi tanács bölcs és nemes barátainak, kedves szomszédainak, Genf városa szindikusainak és tanácsának üdvözletét nyilvánítja, felajánlja barátságát, készséges jóindulatát.
Kedves Barátaink! Augusztus 20-án kelt levelüket megkaptuk, amelyben arra hívnak fel bennünket, hogy a lehető legnagyobb gyorsasággal hajtsuk végre nemcsak az Önök egyházának, hanem a Krisztus egész anyaszentegyháza üdvösségére azt, amit legutóbbi levelünkben (4) megígértünk, hogy vessük közbe hatalmunkat, hogy Kálvin János úr adassék vissza az ő előbbi nyájának.
Mi Önöknek szívből kívánunk minden jót, kívánunk különösen egyházuknak alkalmas tanítókat és pásztorokat. Mégis ki kell jelentenünk, hogy midőn Kálvin visszahívása ügyében írtak hozzánk, mi levelünkben (amint azt a kezeink között lévő másolat bizonyítja) csak annyit ígértünk, hogy mihelyt Kálvin abban a küldetésben, amelyben akkoriban el volt foglalva – eljár, foglalkozni fogunk a kéréssel, s az egyház java érdekében mindent elkövetünk. Ezalatt pedig nem értettük sem a mi, sem az Önök egyházát önmagában véve, hanem az egyetemes egyházat. Már pedig, ha – amennyire tehet – ennek érdekeit vesszük figyelembe, azt hisszük, hogy üdvösebb, ha Kálvin közöttünk marad, nemcsak azért, mert így a mi egyházunkat és iskolánkat szolgálja (habár ez is egy ok), hanem azért, mert itt nyugalma, alkalma van írásaival, tanácsadásaival s más egyházi ténykedéseivel az egész egyház javára értékesíteni azon kiváló talentumokat, amelyekkel őt az Isten földíszíté. Mert manapság vajmi ritkák az olyan férfiak, akik úgy a közös egyházi tanácskozásokban, mint írásukkal tudják védeni Krisztus ügyét. Ezért kértük Kálvint, amennyire csak tőlünk telt, hogy
(1) "Hielt er seinen feierlichen Einzug in Genf." E. m. I. 381.
(2) "Les documents ne disent rien de pareil." Doumergue e. m. II. 710. I., 1. jegyzet.
(3) "Les quelles ont esté lisues." Herminjard az 1039. l., 2. jegyzet (jegyzőkönyvi feljegyzés).
(4) A strassburgiak e levele 1541. június 16-án kelt.
maradjon közöttünk, s arra igyekezzék, hogy az önök egyháza más úton-módon segítsen magán. Nézetünk szerint ez könnyebben kivihető, mint olyan embert találni, aki az egésznek annyit használhatna, mint ő, ha nálunk marad.
Midőn azonban erre ő azt válaszolta, hogy az Önöknek adott ígéret következtében magát lelkiismeretében kötelezve érzi az oda való menetelre, a dolgok jelen állásának megvizsgálására, annak a felismerésére, vajon az Úr ott akarja-é őt alkalmazni, ahova hívják, avagy itt, ahol most szolgál – lelkiismeretében legkevésbé sem akartuk őt zaklatni, megengedtük neki, hogy Önökhöz menjen, s vegye fontolóra, hol akarja az Úr az ő munkálkodását igénybe venni. Mi tehát, míg egyrészről arra kérjük Önöket, hogy őt úgy fogadják, aminőnek ismerik, úgy fogadják, mint Krisztus országának terjesztésében nagyon buzgó, nagy és sok talentummal megáldott embert, másrészről az Úristennek nevére esedezünk, hogy az egész egyháznak javát az Önök hasznának eléje tévén, őt nekünk minél előbb visszaküldjék, mert működése itt az egyetemes egyházra nézve gyümölcsözőbb. Nem kételkedünk mi abban, hogy így cselekedvén, Krisztusnak valóban kedves szolgálatot tesznek, nem kételkedünk mi, hogy éppen úgy szívükön viselik saját érdekeiket, mint az egész egyháznak ügyét. Mi hálás szívvel fogjuk ezt venni, és részünkről azt viszonozni el nem mulasztjuk. Kelt az Úrnak 1541. esztendejében szeptember hó 1. napján Strassburg városának magistere és tanácsa." (1)
A strassburgi kartársak is indíttatva érezték magukat arra, hogy távozó lelkésztársuk által Genfnek az ő ottani működéséhez szerencsét és áldást kívánjanak.
"Üdv és béke a mi Urunktól, igen tisztelt és istenfélő Uralni! Elment végül Kálvin, Krisztusnak ezen valóban kiváló és igen ritka eszköze, akihez alig van hasonló, s ha van, ma bizonyára páratlan a buzgóság, a munkásság tekintetében, amaz erő tekintetében, amelyet az egyházat építi, igazait irataival védelmezi ... Elment, de szenátusunknak azon határozatával, hogy tudniillik visszajön.
"De akár visszajön, amit bizonnyal hiszünk – akár ott marad, hallgassanak reá, vagyis inkább őbenne Krisztusra, hogy különösen Krisztusnak fegyelmét az ő és az ő társainak véleményadása szerint megállapítsák, de egyszersmind meg is őrizzék,
(1) Herminjard levélgyűjteménye, az 1028. lev.
nehogy az tűnjék ki, hogy őt önérdekből állították vissza, nem pedig a Krisztus országának terjesztése végett. Miután Önök elhatározták, hogy tőle fogják tanulni a keresztyénség igazságait, gondolják meg, hogy miként Krisztus is egyedül a mennyei Atya dicsőségét kereste, úgy a keresztyénségnek célja sem más. Az ő akarata az Önök üdvössége, az ő dicsőítése az Önök ékessége. A rossz, bárhonnan jöjjön is az, csak a jó által győzhető meg, és mindig az nyer többet, aki Krisztusért többet veszít, akár vagyonát, akár hatalmát, akár életét.
Sokat adott az Úr Önöknek, nagy dolgokat művelt. Igyekezzenek hálásak lenni. Gondolják meg, hogy keresztyéni dolog elviselni a jogtalanságot s a rosszat jóval fizetni vissza. Az Úr kormányozza és segítse Önöket, hogy az ő nevének megszentelésében és az ő országának terjesztésében munkálkodhassanak az ő jótéteményeinek bősége, a helynek és időnek alkalmatossága szerint s a pásztoroknak, akiket az Úr oda állított, arravalósága szerint. A strassburgi egyháznak prédikátorai Bucer Márton által." (1)
A levelek felolvasása után Kálvin szólt. Előadta késedelmeskedésének okait, majd a szükséges egyházi rendszabályokra mutatott reá. Indítványozta, hogy a tanács kebeléből egy bizottságot küldjenek ki, amellyel együtt e rendszabályokat megalkotja, s amelynek segélyével az összeköttetést a tanáccsal fenntarthatja. A maga részéről hűségéről és odaadásáról biztosítá Genf városát.
A tanács az öt tagból álló bizottságot megválasztotta. A strassburgiak levelére nézve elhatározta, hogy átiratban megkéri e város tanácsát, hadd maradjon Kálvin egyszer s mindenkorra városukban. (2) Végül arra nézve intézkedtek, hogy a lelkipásztornak Strassburgban maradt feleségét alkalmas úton-módon Genfbe hozzák.
(1) Ld. Herminjard lgy. az 1029 l.
(2) "Resolut de ... le prier que entièrement il doibge demeurer ici... Aussi résolu que l'on enovie querre sa femme et son ménage." A szeptember 13-ai tanácsjegyzőkönyv.