Kiűzve
I.
Az ordonnance-ok
A visszahívásban Kálvin nem a maga győzedelmét látja. A strassburgi tartózkodás üdvös hatása. A lakás. Rossz hírek. Benső megoszlás. Róma számításai. Kálvin feladata, küldetése. A küldetés és a nagy emberek. II. Rákóczi Ferenc nyilatkozata. Kálvin munkához lát. Az egyházfegyelmi szabályok. Lelkipásztorok, választásuk, ellenőrzésük, papi gyűlések, a vének gyűlése. Tanítók. Diakónusok. A kórház. Koldulás tilos. A pestis. Bűnbánati napok. A kistanács kényes helyzete. Kétértelmű betoldás. Az 1541. nov. 20-ai általános gyűlés. A polgári ordonnance-ok.
Három évi számkivetés után érkezett vissza Kálvin Genfbe, akkor, amikor a kiűzetés már nem is fájt, amikor a régi sebek behegedtek s amikor már nem is kívánkozott vissza. Eljött, vagyis inkább elhozták nagy tisztességadással. Minő érzésekkel tekintett alá a következő szép őszi nap reggelén emeleti szállásáról a városra – ki tudna arról számot adni? Egyet egészen bizonyosra vehetünk: az az ember, aki mindenben az Istennek munkáját látta, tudta, hogy ebben az elégtételben neki semmi része sincs, hanem győzött az Úr és az evangélium, győzött az, aki őt udvarába befogadta. (1) Ebben a tudatban igen sok erő van, de van boldogító érzés is.
Az utóbbi esztendők alatt Kálvin jellemének alapvonásaiban nem változott, azok közé az emberek közé tartozik, akik eredeti bélyegüket megtartják, ámde a germán világgal való érintkezés veleszületett tulajdonait még lobban kifejezésre juttatta, erőit megedzette, öntudatosabbá tette. Az bizonyos, hogy e férfiúnak a száműzetés csak előnyére vált. Strassburg akkoriban előnyben volt bizonyos tekintetben Genf felett is. Ebben az utóbb említett város-
(1) "Sollte er nicht in dem Allen die unmittelbare Fügung des allmächtigen Gottes selbst erkennen?" Kampschulte i. m. I. 386.
4
ban mindig volt valami abból, amit lokálpatriotizmusnak nevezünk, belső élete hagyományokkal volt átszőve, sohase volt híjával a személyes érdekek összeütközéséből fakadt viszályoknak, amelyek az egyetemesebb, általánosabb értékű szempontokat gyakran elhomályosították. Strassburgot erősebben, közvetlenebbül érintették a kor nagy eszméi, azt lehet mondani, hogy európaibb volt. Szóval Strassburg volt az a város, ahol a Zwingli- és Luther-féle hitjavítás szellemét alaposan megismerni, sőt az akkori politikai viszonyok tekintetében is a legjobban tájékozódni lehetett.
Régen várták az immár hírnévben is megnövekedett férfiút a genfiek, de azért szállását úgyszólván csak az utolsó órában hozták rendbe. Előbb arra gondolt a városi elöljáróság, hogy jó lesz Kálvinnak az a lakás, amelyben Bernard Jakab lelkész lakik, hadd menjen ő az ún. kántorlakba, amely üresen állt, de aztán meggondolta a dolgot, a kántori lakást szánta Kálvinnak, végül mind a két tervet mellőzte s kibérelte Fresneville üresen álló házát évi 14 forint bérért. (1)
A lakás szép helyen, emeleten volt, elragadó a kilátás a tóra, a Saléve és Jura magaslataira. A szeptemberi nap beszűrődött az ablakokon s az új lakó ott áll, élvezi a felséges látványt. Szemei rövid ideig pihennek a szép képen; azok az események rajzolódnak le képzelete előtt, amelyeknek híre onnan a hegyen túl elterülő országokból érkezik. Kudarcokról, bukásról, kettős veszedelemről beszélnek a híradások: a pogány török diadalt aratott újra: bevette Budavárát, a keresztyénség egyik védőbástyáját (1541 augusztus), a keresztyénség kebelében pedig dúl az egyenetlenség. Íme, a regensburgi birodalmi gyűlés eredmény nélkül, ingerült hangulatban oszlott szét, a franciák királya irgalmatlan üldözést indított újra a hugenották ellen, de talán még ezeknél is veszedelmesebb, hogy a reformáció kebelében is sokféle a megoszlás, erősödik a tagadás lelke, a lábrakapott hitetlenség nyomába erkölcsi megtévedés
(1) A ház gazdája nem lakott Genfben, megbízottja, akinek kezében volt a kulcs, adta ki a városnak. Fresneville nagyon elégedetlen volt a 14 forint bérrel, amiért is később felemelték az évi bért 30 forintra. A következő évben új súrlódások merültek fel a tulajdonos és a városi elöljáróság között, Kálvin ki is költözött a lakásból, de csak rövid időre, mert a város aztán az egész házat megvette. Itt lakott aztán a reformátor mindvégig. A házon (akkoriban az utcát Kanonokok utcájának nevezték, ma "Kálvin-utca") 1899 óta márványtábla van e felírással: "J. Calvin vécut ici de MDXLIII à MDLXIV." Lásd Doumergue i. m. III. 492.
"Isten hozott!"
5
lép és hogy a baj egész legyen: a gyakori vendég, a pestis közeledik.
A szeptemberi napnak fénye mellett sok az árnyék és Kálvin figyelmét ez utóbbi ragadja meg inkább. Tisztán látja, hogy a sokféle veszedelem közül a protestantizmust a legjobban az fenyegeti, amelyik benne önmagában van: a vélemények megoszlása, a racionális magyarázatok nyomán keletkező elméletek és felekezetek. Mire is számít Róma? A sokféle megoszlás majd olyan anarchiát teremt, hogy végül nem marad más kivezető út, mint az, amely az "egyedül üdvözítő egyházba" vezet vissza. Ez lesz a diadal, ennek be kell következnie! Rómában legalábbis ezt hiszik. Mi a legsürgősebb teendő? A protestantizmus szervezése. Ennek a nagy munkának Genfből kell kiindulnia.
Ki tudna beszámolni az új papnak gondolataival, azokkal az érzelmekkel, amelyek ezeknek nyomában szívében hullámzottak? A régen nem látott utcák, arcok sem igen vezették vissza a múltba, inkább a jövőre irányozta tekintetét, feladataira gondolt. Alig téved, aki azt gondolja, hogy Kálvin ezekben a napokban magasabbra emelkedvén, tisztábban látta küldetését. Igen, mert lehetünk akármilyen nézetben, az bizonyos, hogy nagy célokat kitűzni, azok mellett állandóan megmaradni, azokért, ha kell, meghalni csak az tud, aki küldetést érez. Ez az átérzése a küldetésnek avatja fel a hősöket, nevezzük őket akár apostoloknak, akár prófétáknak, reformátoroknak vagy hadvezéreknek. Nem volt ennek az átérzésnek híjával még az sem, aki magát az Isten ostorának nevezé, az sem, akit csudálatos ereje a francia császári trónra emelt, a mi Rákóczink pedig határozottan erről beszél, midőn a többi között pl. ezt mondja: "Az Úr engem eszközül használa, hogy a magyarok kebelében felébresszem a szabadságnak szerelmét". Ez az az "afflatus divinus", amelyről Cicero beszél, s hozzáteszi, hogy enélkül nagy tetteket megvalósítani senki sem tud.
Feladata, kötelessége ezekben a napokban tisztábban domborult ki Kálvin szemei előtt. Mi volt ez? A sok veszedelem között azon a helyen, "ahol az Úrnak tetszett az ő uralmát kissé jobban megszilárdítani" – erősséget emelni az evangéliumnak! Milyen erősségre gondol? Olyanra, amelynek hatalma a tiszta tudományra, tiszta erkölcsökre támaszkodik, mely – felszabadulván benne az evangéliumi erők – messze földön példa legyen, világítson, tiltakozzék minden vakhit, minden babona és feslettség ellen. Ilyen erősség legyen Genf!
6
Mi a lényege a hitjavításnak? Nem a régi szertartásoknak a mellőzése. Mi a lényege? Az Igének teljes mértékben való uralkodása a szíveken és elméken: az evangélium gyakorlati érvényesülése. A lényege: élet. A tiszta tudomány élete a cselekedetekben.
Milyen messze áll az ideál a valóságtól! Elszomorító, milyen keveset tudott ezerötszáz esztendő abból megvalósítani! Ámde most nem ez köti le a figyelmet, hanem az hívja fel az érdeklődést, hogy íme itt áll egy ember, aki arra vállalkozik, hogy a nagy távolságot, mely az eszményit a mindennapitól elválasztja, megrövidítse. Talán még ennél erősebben ragadja meg a figyelmet, hogy e feladatra – gondolván merészet és nagyot – reáteszi életét. Alig érzi a viszontlátás örömeit, egészen leköti a nagy cél, mert "csak afféle fattyú egyház az, amelyben az Ige nem uralkodik". (1) Mert mi a legfontosabb? Az, hogy életünkben az Isten igazsága és a mi állapotunk között összhang, melódia legyen. "Krisztusnak képe lássék meg a mi engedelmességünkben." (2) Mert "csak az igazság, ami a tettekben nyilatkozik meg". (3)
Van-e ember, szépért, jóért hevülő, aki kicsinylő mosollyal néz az efféle vállalkozásra, ha ennek nyomában egy munkás életnek mindent feláldozó tevékenysége lép? Félre minden lehangoló gondolattal! Nem az a fontos, hogy az evangéliumi élet magaslataira csak vágyakozással tekinthet az ember, itt más ragadja meg a figyelmet: előttünk áll az ember, aki semmi akadályt nem ismer ott, ahol az Írás parancsol, feltétlenül bízván az eszmének megvalósításában, az Istennek segítségében.
Az Isten megsegítő erejéről lévén szó, az is jellemző, hogyan fogja fel Kálvin az Isten segítségét. Csak a serény, rendületlenül a célra törekvő munkát segíti meg az Úr. E segítség csak küzdelmiek jutalma. "Midőn azt mondja az Úr Ábrahámnak: én a te Istened vagyok, ez azt jelenti, kegyelmemet adom neked, de halljuk meg, mit mond még: járj előttem. E kívánság ott vagyon minden ígéret mellett! Ennek tudata öntsön erőt tagjainkba, hogy kezeink, lábaink fürgék legyenek." (4)
Bizalom és szorgalom! Munkássága, írásai ezt kiáltják a
(1) Bonnet "Lettres de Calvin" I. 292.
(2) Inst. I. iii. c. 6.
(3) Uo.
(4) Com. sur. Cor. VIII. v. 1.
7
csendes és türelmes megfigyelő füleibe, mintha csak a nagy magyar költő szavait hallaná: "Küzdve küzdj és bízva bízzál!"
Miért kell ezt a különben ismert dolgot itt előtérbe állítani? Azért, mert idők folyamán e férfiúnak még Istenben való bizalmát is torzvonásokkal éktelenítették el: fatalistának rajzolták, pl. egyik újabbkori életírója is így beszél: "Kálvin, a személyes közreműködés minden munkája nélkül való eszköznek (1) tekintette magát".
Visszatérve Kálvin céljára, lássuk az eszközöket, amelyekkel azt el óhajtotta érni, amelyekkel Genfet a megjavított vallás példányképének oda akarta állítani a kortársak s a következő nemzedékek elé. Kálvin meg van arról győződve, hogy az Igének hirdetése egymagában erre nem elégséges. Szükséges a tisztes egyházi fegyelem. Ismételten volt róla szó, hogy a szóbanlevő fegyelem nem a genfi reformátor találmánya, alapja az Írásban van, gyakorlatára az őskeresztyénség mutat. Azt, akinek életmódja a keresztyén erényeknek meg nem felel, meg kell inteni előbb négy szem között, azután "két vagy három ember", végül a gyülekezet előtt, s ha minden intés haszontalan lenne: "legyen teelőtted olyan, mint valamely pogány vagy fukar". Így az Írás. (2) És az ősi egyház? Az egyházatyák nem hagyták figyelmen kívül az Írás utasításait. Chrysostomus erősen gáncsolja a papokat, akikben annyi erkölcsi bátorság nincsen, hogy a hatalmasokat az Úr asztalától elküldenék, még ha oly nagy bűnben élnek is. Az a pap, aki ennyire fél az emberektől, szégyent fog vallani az Úr előtt. Ambrosius, Cyprianus példája, szavai mind az egyházfegyelem mellett tesznek bizonyságot.
Üdvös mivoltáról a reformátorok is tanúskodnak, de csak Kálvinban van meg az erő, hogy a nehézségekkel szembeszálljon. Jelszava e tekintetben is: "Az Írás és az ősegyház dönt", a többi ezzel szemben az emberek minden ellenszenvével, ellenségeskedésével egyetemben, mit sem számít. Az egyházi fegyelem egyike azoknak a tényezőknek, amelyek nélkül az evangéliumi tiszta egyházat elképzelni sem tudja. "Egyesülten küzdjünk, így ír egy alkalommal idevonatkozólag Mykoniushoz, a szent disciplináért, amely-
(1) "Werkzeug ohne jedes persönliche Zuthun". Kampschulte e. m. I. 306.
(2) Mt 16,15-17. 1Kor 4-5. Mt 16,19. 18,18.
8
nek sértetlenül fenn kell állania s Krisztus lehelletével megemészti az ellenkezőket." (1)
Alig pihente ki némileg az út fáradalmait és hozta rendbe szerény lakását, a rendszabályok megalkotásához fogott. Első, Farelhez küldött levelében is e munkálatról szól. Ebből a levélből olvassunk el néhány sort, mert ezek némileg tájékoztatnak akkori kedélyállapota felől. "Bár jóra fordítaná az Isten – így kezdődik a szóbanforgó levél –. Valóban itt tartottak, úgy, amint te kívántad. Csak az volna még kívánatos, hogy Viret is itt maradjon velem. Nem is engedem őt magamtól egykönnyen elszakítani. Neked is kötelességed engem támogatnod, ha ugyan nem akarjátok, hogy itt meddő gyötrődéseknek essem áldozatul. (2) Mikor válaszomban a tanács előtt leendő szolgálatomról beszéltem, kijelentettem, hogy az egyház idevonatkozó rendszabályok nélkül fel nem virágozhatik, azon rendszabályok nélkül, amelyeket a Biblia előír, s amelyek az őskeresztyén egyházban gyakorlatban valának. Akkor néhány pontot érintettem is, hadd lássák, mit akarok, Amennyiben pedig a dolog részletezésébe nem bocsátkozhattam, egy bizottságnak kiküldetését kértem."
Nagy buzgósággal dolgozhatott Kálvin a rendszabályokon, mert körülbelül egy hét alatt készen volt a tervezettel.
Mielőtt a szóbanforgó munkálat tartalmáról tudomást vennénk, egy-két dolgot kell előtérbe állítanunk. Kálvin a látható egyház alatt a híveknek társaságát érti, melynek célja a földön az Istennek országát az evangélium tanításainak feltétlen uralma által megvalósítani. Sokkal nagyobb s nehezebb e feladat, semhogy ezt a papok egymagukban megvalósíthatnák, ha mégoly erkölcsi és szellemi erőkkel vannak is felruházva. Az egész egyháznak közösen, egyesült erővel kell harcolnia minden ellen, ami a felséges célnak útjában áll; irtania kell egyesült erővel a bűnt, és fáradnia. Az egész társadalom álljon munkába s küzdjön azért, amiért a milliók így imádkoznak: Jöjjön el a te országod! Ismeretes, mennyire tiltakozott a reformátor ama felfogás ellen, mely a papság-
(1) "Coniunctis animis et studiis obvian, eamus, fortique et invicto zelo pugnemus pro sacra illa potestate, quam inviolabilem esse decet, Dominus Christus spiritu oris sui eos conficiet. Illustrior enim est in hac re Dei veritas, quam ut mendaciorum offuciis (= kendőzés) facile induci queat." Corp. Ref. XXXIX. 379.
(2) "nisi vultis me frustra excruciari ac sine commodo esse miserrimum." 1541. szept. 16. Corp. Ref. XXXIX. 279.
9
ban látja az egyházat, ámde azért a papokat az egyházban olyan fontos tényezőnek tekinti, mint akár a római egyház. A lelkipásztorok hivatalának jelentőségét sokszor kiemeli. Munkájuk fontos, magának az állami rendnek fenntartása szempontjából is, midőn a bűnök ellen a lelkiismeretben gátat emelnek. Magát a társadalmat gyengíti, aki a lelkipásztorok tekintélyét ássa alá. Vissza-visszatérő gondolata, hogy legveszedelmesebb fegyverét fordítja a tagadás lelke az emberek ellen akkor, midőn a lelkipásztorokat megvetésnek teszi ki. A lelkipásztorok úgy tartják össze a híveket, miként az izmok a tagokat. Nincsen a világosságra, nincsen a nap melegére sem nagyobb szüksége az embernek, mint a lelkipásztorok munkájára. A lelkipásztorok a társadalom oszlopai. (1) Nagyfontosságú, szent foglalkozás a lelkek pásztorának munkája, éppen azért magasan kell kiemelkednie annak, akit ebbe a hivatalba állított az Isten. Munkásságban, istenfélelemben legyen példányképe az igaz keresztyénnek, hiszen minden szem reája tekint.
A legjobb papok sem tudják egymagukban a nagy feladatot megoldani: a keresztyén társadalomnak őket támogatnia kell. Munkatársaik a tanítók, a diakónusok és a hívők kebeléből választott, az Isten országának felépítéséért minden munkára kész vének gyűlése.
Az előzményekből világos, hogy Kálvin akkor, midőn az egyházi rendszabályokat megalkotja, szól 1. a lelkipásztorokról, 2. tanítókról, 3. diakónusokról, 4. vénekről (presbiterek, Kálvinnál: les anciennes). E hivatalokba való beállításnak módozatai, a velük járó kötelezettségek szabják meg a szóban forgó munkálatoknak tartalmát.
Ami a lelkipásztorokat illeti (Kálvin sokszor szól róluk, az ordonnance-oknak is mintegy a fele a papokkal foglalkozik), megválasztásukra igen nagy gondot kell fordítani. Sokszor említi, hogy a rest, tudatlan, kapzsi pap kész veszedelem. (2) Maga a tudomány is csak tiszta szívvel és erős jellemmel összeköttetésben ér
(1) "Quodammodo humeris suis sustinent veritatem." Comm. in Psalm. Kampschulte után idézve I. 397.
(2) Erről különösen a munkájában: "Supplex exhortatio ad Caesarem Carolum Quintum et Principes aliosque ordines Spirae nunc imperii conventum agentes, ut restituendae ecclesiae curam velint suscipere." Corp. Ref. XXXIV. 453–534.
10
valamit, enélkül "az ékesszólás és a tudomány hiú füst". (1) A tetszetős alak közönyös.
A mondottakból megérthető, miért hangsúlyozza annyira Kálvin azt, hogy a papválasztásra nagyon is vigyázni kell. Még ez sem elég. Célszerű intézkedésekkel kell a papokat folytonosan kötelességeiknek korlátai között tartani.
Mielőtt a rendszabályoknak a lelkészek választására vonatkozó javaslatait látnók, még egy körülményre kell irányítanunk a figyelmet. A reformátor mindenben az első keresztyének eljárását tartja szem előtt és elismeri, hogy az őskeresztyénségben minden egyes hívő befolyt a lelkészválasztásra; ám azért a papválasztás dolgában mégsem hajtja az első századok példáját követni. Az Institutióban elmondja idevonatkozó okait. Nézete szerint "sok fej ritkán intézi jól a dolgokat". Ezenkívül van azonban még egy körülmény, amit figyelmen kívül hagyni nem lehet: a tömeg ingatag, a pillanat hatása alatt áll, Vergilius kifejezése szerint: a szenvedély hányja-veti a népet. (2) Hivatkozik a reformátor a laodiceai zsinatra, (3) mely alkalmas utat-módot keresett arra, hogy az adott körülmények között a legmegfelelőbb embert válasszák meg. Kálvin az említett zsinatnak idevonatkozó határozatát tartja a legcélszerűbbnek, eszerint: először a papok néznek körül és azt, akit alkalmasnak találnak, a hatáságnak választás végett felterjesztik.
(1) Comment. in Acta Apost. E hely Kampschulte után idézve (I. 399.) "Denn, sagt der Gesetzgeber, wo die Reinheit des Charakters fehlt, da sind Gelehrsamkeit und Beredtsamkeit eitel Rauch." A lelkipásztor tekintélyének csak egy alapja lehet: az Isten igéje. Az emberi tekintélyeskedés, hiu hányavetiségnél nem egyéb. Aki magát hivatásának korlátai között megtartani nem tudja – tisztségétől fosztassék meg. "Si Pastores officio suo probe et sincere fungentes auctoritatem sibi vindicant, haec erit sancta et legitima gloriatio: sed ubi absque Dei verbo nuda hominum auctoritas effertur, evanida est ac futilis iactantia." Comm. in Ev. Joan. "Qui enim munus suum transgreditur, quia Deo se opponuit, spoliandus est honoris titulo, ne sub larva decipiat." Comm. in. Act. Apost. Mindkét hely idézve Kampschulte után I. 406.
(2) "Incertum scinditur studia in contraria vulgus".
(3) A IV. század második felében. "Et quidem et illud fateor, optima ratione sancitum in Laodicensi concilio: ne turbis electio permittatur ... adhibitum remedium. Primum soli clerici eligebant. Quem elegerunt, offerebant vel magistratui, senatui, ac primoribus. Illi electionem ... consignabant; sin minus eligebant alium. Tum ad multitudinem reterebatur." Inst. I. c. VIII. 63.
11
A laodiceai zsinatnak említett határozata itt annyiban fontos, mert mint érintettük, Kálvin némi módosítással javaslatában a papok választására nézve ezt ajánlja. Eszerint üresedés esetén a hivatalviselő lelkészek kiszemelik a legalkalmasabbat, őt megvizsgálás végett maguk elé hívják. Meghívás nélkül vizsgálatra senki sem jelentkezhetik. A szóbanforgó vizsgálat három tényezőre terjed, nevezetesen: a jelölendőnek tudományos készültségére, másodsorban arra, hogy amit tud, hogyan tudja előadni és végre számba veszi, szorosan megvizsgálja az illetőnek erkölcsi életét. (1)
A lelkészek a vizsgálatnak eredményéhez képest jelentést tesznek a tanácsnak, amely azt vagy tudomásul veszi, vagy más jelölést kér. Mihelyt a papok a tanáccsal a meghívott és megvizsgált férfiú személyében megállapodtak, a legközelebbi vasárnapi istenitiszteleten őt a népnek bemutatják, mire a megválasztott a hatóság kezeibe esküt tesz.
Figyelmet érdemelnek a tervezetnek azon pontjai, amelyek által a lelkészeket a helyes úton kötelességeik korlátai között óhajtá megtartani. Az idevonatkozó javaslatok jellemzők a korra nézve is, mert az látszik ki ezekből, hagy a reformátor meg akarta oltalmazni papjait azon forrongó időknek áramlataitól (amikor naponként új meg új elméletek láttak napvilágot), de meg akarta a zavaroktól védeni magát az egyházat is, amelyre nézve a szertelen új és új elméletek valósággal végzetesek lehettek volna. A forrongó elmék a legkülönbözőbb irányokban próbáltak utat törni, az egyik mást olvasott ki az Írásból, mint a másik, sőt nem ritkán egy és ugyanazon ember mást olvasott ki abból előbb és mást később. Ochino, (2) a volt kapucinus rendfőnök pl. előbb a Kálvin tanítása
(1) "cognayssance des lescripture, sil est ydoine pour la communiquer, sil est bonnes moeurs". Ordonnances. Corp. Ref. XXXVIII. pars prior 17. l.
(2) Bernát, olasz, sz. 1487. Mint fiatal ember, a ferenciek rendjébe lépett, lelki üdvösségét azonban még szigorúbb rendben óhajtván munkálni, 1534-ben a kapucinusok rendjébe lépett, itt rendjének főnöke lett. Nagy hatással volt reá a németországi hitjavítási mozgalom, melynek eszméi elöl elzárkózni nem tudott, sőt prédikációiban kifejezést is adott, ami csakhamar feltűnt. Rómába idézték, de nem jelent meg, hanem előbb Genfbe, majd Baselbe, innét pedig Augsburgba ment, mindenütt terjesztvén a reformáció eszméit. A schmalkaldeni háború idején Angliába ment s ott maradt Mária trónralépéséig, ekkor egy ideig Zürichben lelkészkedett, de már a socinianizmus felé hajolt, sőt a többnejűséget is védte, amiért is állását el kellett hagynia. Lengyelországba, majd Morvaországba ment, s ott fejezte be sokat hányatott életét 1566-ban.
12
szerint való egyházjavítást látta az Írásban igazolva, később meg unitárius lett, a vallásoknak egész skáláján ment végig, akárcsak a mi Dávid Ferencünk.
A tanbeli tévedések kikerülése végett a javaslat ajánlatba hozza a hetenként tartandó lelkészértekezleteket. Genf papjai a hétnek meghatározott napján jöjjenek össze, havonként egyszer jöjjenek el ezen értekezletre a városhoz tartozó falvak papjai is, ott egymás között eszméket cseréljenek, kételyeiket tárják fel és az egyöntetű eljárás érdekében igyekezzenek megállapodásokra jutni.
A lelkészértekezleten szóba kerülnek mindazon ügyek, amelyek az egyházat közelről vagy távolról érintik. Ide tartoznak a lelkészek esetleges egyéni hibái is. Mert ha ezeknek az összejöveteleknek főcélja mindent csírájában elfojtani, ami az egyház felvirágzását veszélyeztetné, nem szabad kikerülnie a lelkészek figyelmét annak a hibának sem, amely esetleg önmagukban van.
A lelkipásztorok jó hírneve az egyház megerősödésének legbiztosabb alapja, e téren nem közönyös a legcsekélyebb gyarlóság sem, s Kálvin általános rendszabályokkal nem elégszik meg, hanem sorra veszi a fogyatkozásokat, amelyek a lelkipásztor állásával teljességgel össze nem férnek, de foglalkozik azokkal az esetleges hibákkal is, amelyeket a lelkészeknek egymásban testvéries jóindulattal meg kell javítaniok.
Kálvin idevonatkozó felfogása a mai kornak felfogásával túlnyomóan megegyezik, s talán nem lesz érdektelen szemügyre venni, milyen fogyatkozásokat tekint ő olyanoknak, amelyek a lelkész állásával teljességgel meg nem egyeznek s melyek azok, amik elleni egyesült erővel küzdeniük kell az evangélium hirdetőinek.
A lelkipásztor állásával nem fér össze: tévtanoknak hirdetése, elszakadás az egyháztól, lázadás az egyház rendszabályai ellen, az Istennek káromlása, egyházi hivatal vásárlása, mindennemű vesztegetés, cselszövés valamely állásnak elnyerése érdekében, az elfoglalt állásnak törvényes elbocsátás és meghívás nélkül való elhagyása, a hamisság, hamis eskü, feslett életmód, részegeskedés, lopás, verekedés, uzsora, botrányos, tiltott játékok, a tánc "s más efféle kicsapongás". Ide tartozik általában véve minden cselekedet, amelyet a polgári törvények megbélyegeznek, bűn, amelyet más egyházak is kizárással sújtanak. Azokat a gyarlóságokat, amelyek elviselhetők ugyan, de amelyek ellen minden papnak küzdenie kell, a következőkben látja: a Szentírásnak furcsa magyarázása, amely
13
megütközést is kelthet, hiábavaló, üres kérdések feszegetése, szokatlan, feltűnő eljárás a tanításban és egyéb hivatalos teendőkben, sikamlós élcelődés, általában bizonyos lazaság a beszédben, fösvénység, szertelen harag, feltűnő ruházkodás.
A rendszabály-tervezet a várost három eklézsiára osztja (3)‚ és elrendeli, hogy a vasárnapi és hétköznapi istenitiszteleteken kívül a papok vasárnaponként mind a három helyen gyermek-istenitisztelet tartsanak délben, előkészítvén őket az úrvacsora méltó vételére.
A szabályzat második pontja a tanítókra vonatkozik. Kiket ért ezek alatt? Azokat a férfiakat, akiknek kötelességük gondoskodni arról, "hogy a tudatlanság, avagy a balvélemények meg ne rontsák az evangélium tisztaságát". Igaz, hogy ez a lelkészeknek is kötelességük, de azok alatt, akiktől Kálvin e feladat teljesítését várja, elsősorban a teológiai tanárokat érti. Teológiai iskolát kell állítani, "üdvös dolog lesz két tanárt állítani be, egyet az ószövetségnek, egyet az újtestamentomnak a magyarázatára". Igen, de kik hallgathatják őket haszonnal? Csupán azok, akik a nyelvekben és az alapvető tudományokban jártasak. Épüljenek iskolák, hadd neveljenek azok ifjakat úgy az egyháznak, mint az államnak a szolgálatára. A veteményes kertekről gondoskodni kell, (2) vigyázzon a jelen nemzedék arra, hogy a jövő nemzedéknek ne hagyjon üres templomokat örökségül. (3)
A harmadik egyházi hivatal a vének hivatala (presbitérium). Felügyelő és kormányzó testület. Tagjai a papok és a tanácsnak az egyház gondozására kiküldött tagjai, számszerint tizenketten (ketten a kistanácsból, négyen a hatvanak tanácsából, hatan a nagytanácsból).
A papi gyűlésnek feladata a papok vallásos és erkölcsi életének tisztasága felett őrködni, ez a kötelessége a presbitériumnak is, csakhogy e kötelesség szélesebb körű, kiterjed az egész városra. Összetételénél fogva sajátszerű átmenetet képez az egyházi és világi hatóság között. Tagjainak nagyobb számát tekintve, világi, működési körénél fogva egyházi, a világi hatósággal a legszorosabb összeköttetésben van, és kétségtelen, hogy ez az összeköttetés az
(1) St. Pierre, Magdelaine, St. Gervais.
(2) "Susciter la semence pour le temps advenir." Ord. (Corp. Ref. XXXVIII. pars prior.)
(3) "Affin de ne laisser lesglise deserte a nous enfants." Uo.
14
egyháznak segítségére van. A szervező a nagy feladatnak teljesítését, a népnek építését, a népnek a bűn uralma alól való kiszabadítását csak erős fegyelemmel és a világi hatalom karjainak igénybevételével tartotta elérhetőnek.
Miként már érintve volt, a presbitérium feladata a tervezet szerint az egyház erkölcsi érdekei felett őrködni, figyelme kiterjed a lakosok magánéletére is, (1) és tiltó, rosszalló szavát felemeli, valahányszor valakinek élete bármi tekintetben az evangéliumi keresztyén élet tisztaságával ellenkezésbe jut. "Kötelességük – így szól a tervezet – mindenkinek életmódját figyelemmel kísérni, barátságosan meginteni (2) azokat, akiknek buzgósága megapad, meginteni azokat, akik rendetlenül élnek. Ha szükségesnek látszik, a tagok a presbitériumnak jelentést tesznek a dologról, mely aztán együttesen intézkedik a javítás érdekében".
A presbitérium minden csütörtökön délelőtt tartson ülést s vegyen tudomást arról, van-e valami intézkedésre szükség, ha igen, megfelelő orvosszerekről gondoskodjék. Miután pedig a bizottságnak kényszerítő hatalma nincsen, a tanács egyik hivatalnokát küldje el az ülésekre. Ennek majd az lesz a kötelessége, hogy a megidézettek ezen testület előtt annak rendje szerint megjelenjenek.
Ha valaki új, az elfogadott hitelvekkel ellenkező vallási elveket hirdetne, idézzék maguk elé a vének és intsék meg. Amennyiben a megidézésnek és intésnek foganatja van, távozzék az illető békével, még az engedetlenkedővel is bánjék a presbitérium türelemmel, (3) ámde ennek gyengeségbe átmennie nem szabad. A makacs embert az egyháztanács tiltsa el az úrvacsorától, (4) az esetet pedig további eljárás végett jelentse be a polgári hatóságnak.
A presbitérium őrködjék a hívek vallási buzgósága felett. Az istentiszteletnek feltűnő elhanyagolása rossz hatással van a hívekre, mert ebből önkéntelenül az egyház megvetése tűnik ki. (5) Ha ilyen eset állana elő, vagy ha valaki a lelkipásztorral szemben tiszteletlenséget tanúsítana, intsék meg a presbiterek. Ha engedelmeskedik, barátságosan bocsássák el, de ha valaki az ismételt figyelmezte-
(1) "Leur office est de prendre garde sur la vie dun chascun." Uo.
(2) Uo.
(3) "Sil est opiniastre, quon ladmoneste par quelques lois." Uo.
(4) "quon luy jnterdise la communion." Uo.
(5) "Ung mespris notable." Uo.
15
tésre sem hallgat, választassék el az egyháztól, rekesztessék ki abból s a tanács az ügyet vegye tudomásul.
Minden egyes lakosnak, Genf minden polgárának szem előtt kell tartania az Úrnak parancsait, ezeket tartsák szemeik előtt elsősorban a presbiterek s aszerint járjanak el. A titkos bűnöket négy szem között róják meg, ezek miatt egy presbiter se tegyen panaszt, csupán abban az esetben, ha az illető nyakas s az intést visszautasítja, ebben az esetben tiltassék el az úrvacsoravételtől addig, míg jobb elhatározásra nem jut.
A nyilvános bűnösöket is barátságosan (1) intsék meg a presbiterek, ha az intésnek sikere van, többé ne háborgassák őket, (2) ám akit hasztalanul figyelmeztetnek, azt, mint az Isten törvényeinek megvetőjét, zárják el az úrvacsora vételétől mindaddig, míg meg nem javul.
"Mindez annyi mérséklettel menjen végbe, hogy ne legyen benne semmi sértő, legyen pedig az egész a bűnösöknek gyógyszere." (3)
Azt nem kell mondani sem, hogy az erkölcsbíróság, a presbiterek kezében, elég kényes megbízatás volt. Az efféle bíráskodás a magánéletbe való beavatkozásra, ez pedig összeütközésekre vezethet. Nagyon sok óvatosságra van az effélékben szükség, nem hiába kívánja a tervezet, hogy presbitereknek a tanács "gáncsnélküli, istenfélő, eszes" (4) embereket válasszon.
A presbiterek megválasztásuk alkalmával esküt tesznek, az év végén lemondanak, de újra választhatók.
A diakónusok intézménye az őskeresztyénség legjellemzőbb alkotása; Kálvin működése azt mutatja, hogy rendezett egyházat diakónusok nélkül elképzelni sem tudott, mert alig rendezte kissé a strassburgi egyházat, miként láttuk, első dolga volt néhány megbízható embert magához venni, akik neki a keresztyén munkákban segítségére voltak: a szegény és beteg híveket számon tartották, a segélypénzeket összegyűjtötték és kiosztották. Az egyházi rendszabályokban Kálvin hivatkozva arra, hogy az őskeresztyének korá-
(1) "remonstramus amyables." Uo.
(2) "ne le plus molester." Uo.
(3) "tout ecla soit tellement modere, quil ny alt nulle rigneur dont personne soit greve, et mesmes que les corrections ne soient sinon medicines pour reduyre les pecheurs a nostre seigneur."
(4) "gens de bonne vie et honeste ... sur tout craignant dieu et ayans bonne prudence spirituelle." Uo.
16
ban voltak diakónusok, akik az adományokat összegyűjtötték s voltak, akik azok méltányos kiosztásáról gondoskodtak, a betegeket ápolták, Genfben is így óhajt eljárni, legyenek gondviselők, akik – ha a hatóság segélye elégséges nem volna – segélyforrásokról gondoskodjanak s legyenek betegápolók.
A diakónusok működésének középpontjába Kálvin a kórházat helyezé, amelyet már előbb felállítottak volt s amelyet most a reformátor a diakónus-intézménnyel kapcsolatban a viszonyokhoz képest lehetőleg jobb karba óhajtott állítani. "Nagy gondot kell fordítani – így szól a tervezet – a kórházra, találjanak ott menhelyet a betegeken kívül az elaggottak, akik már dolgozni nem tudnak, az özvegyek, az árva gyermekek és más szegények. Legyen külön-külön helyiségük a munkára képteleneknek, az öregeknek, az özvegyeknek, az árváknak és más szegényeknek." (1)
A kórháznak semmiben hiányt szenvednie nem szabad. A hatóság három hónaponként vizsgáltassa meg, szerezzen mindenről tudomást s aszerint intézkedjék, állítson be orvost és alkalmas sebészt. A kórház mellé építtessen a hatóság alkalmas helyen járványkórházat is, hogy ott találjanak ápolást a betegek, "ha az Isten ostorral illetné a várost".
A koldulást a jórend meg nem engedi. (2) Meg kell akadályozni.
Az egyházi szabályzat utasításokat foglal magában a szentségek kiosztására, a házasságkötésre, a temetésre, a betegek és a rabok látogatására nézve is.
A keresztség szentségét csak a lelkész vagy segédlelkész szolgáltathatja ki, még pedig az istentisztelet alkalmával. Keresztelési anyakönyvet kell vezetni, a lelkész a törvénytelen gyermekekről jelentést tegyen a hatóságnak. A keresztelőmedence a szószék mellé helyeztessék. Keresztszülők csak helybeliek és evangéliumi vallásúak lehetnek, mert ígéretüket – hogy a gyermek neveléséről kellően gondoskodni fognak – csak az ilyenek tarthatják meg.
Úrvacsorát minden hónapban egyszer osszanak egy-egy templomban felváltva. A sátoros ünnepeket is úrvacsorával kell ünnepelni, de abban a hónapban máskor e szentséget ne szolgáltassák ki. A kenyeret a lelkész nyújtja, a kehelynek kiszolgáltatásánál a diakónus segédkezhetik.
(1) Uo.
(2) "la mendicite, la quelle est contraire a bonne police." Uo.
17
A házasságot bármelyik istentisztelet alkalmával meg lehet kötni, prédikáció előtt, kivéve, mikor úrvacsoraosztás van.
A temetés legyen egyszerű és tisztességes, őrizkedni kell minden babonás szokástól. A haláleset bekövetkezése után a halott
legalább 12 órán át legyen kiterítve, de 24 órán túl otthon tartani nem szabad.
A betegeknek meglátogatása egyik fontos teendője a lelkésznek. Ámde az emberek gondatlanok, a vallás vigasztalását halasztják és sokan e nélkül halnak meg. Kálvin ajánlja, a hatóság intézkedjék, hogy mihelyt valaki már három napon át fekvő beteg, juttassa azt az illető lelkész tudomására.
A lelkészeknek nyújtson a hatóság alkalmat arra, hogy a rabokat meglátogathassák legjobb idő erre a szombat délután.
Főbb vonásaiban ezek azok a rendszabályok, amelyeken Kálvin visszajövetele után az első napokban dolgozott. Már előbb kitűzte a célt: az evangélium uralmának megszilárdítását, most az ide vonatkozó eszközöket óhajtá előteremteni. Érezte, hogy a közönségesen megtartott prédikációk, buzdítások nem elegendők az Isten országának a felépítésére. Az egyházi és a polgári életet át kell hatnia az evangéliumnak; az egyháznak, a társadalomnak át kell alakulnia az evangélium szellemében. Eszközt keresett, ezt az erős egyházi kormányzatban látta, az olyan kormányzatban, amelynek célszerű szervei, intézményei vannak, s amelyek alkalmasak arra, hogy a keresztyénség szellemét belevigyék a köznapi életbe, a társadalomba, amelyek az embereket kötelességükre emlékeztessék.
Még javában dolgozott a szabályokon, amidőn naponként rosszabbnál rosszabb hírek érkeztek a városba; különösen a franciaországi üldözések híre verte le nagyon a reformátort, s hogy a pohár csordultig megteljék, a pestis – amely már régen közeledett – megjött. Kálvin bűnbánati napokat tartott, a szent Péter nagy harangja meg-megszólalt. Eljött Genfbe Farel is és a három régi bajtárs (Viret még Genfben van) tanácskozott a teendők felől.
Ezekben a napokban a genfiek odaadással viseltettek az új lelkész irányában, maga Kálvin is meg van elégedve a várossal; az a levél, amelyben mintegy hat hét mulya megérkezése után az ottani viszonyokról megemlékezik, mutatja, hogy a reformátor jó reménységgel van. "Népünk engedelmes – így ír –‚ a prédikációkat legalább szorgalmasan látogatja, az erkölcsi állapotok is tűrhetők. Persze még nagyon sok rossz van az elmékben és a
18
szívekben, ami ha lassan jobbra nem fordul, attól tartok, mint gonosz kelevény üt majd ki. Igen nehéz az ilyen elrejtett, benső baj ellen küzdeni." (1)
A rendszabályok, amelyek hivatva voltak az "elrejtett, benső bajokat" orvosolni, készen voltak. A tervezet már szeptember 26-án a tanács asztalán volt. Bizonyosan elolvasgatták az érdeklődők, de nem nagyon örültek neki. Még igen sokan emlékezhettek az 1537-es és az 1538-as izgalmas napokra. Igaz, hogy azóta nagy változások mentek végbe és hogy többet ne említsünk, a Sadoletus-féle próbálkozás után általános volt a városban a meggyőződés, hogy Kálvin munkájára Genfnek szüksége van, érezték a társadalom minden rétegében a reformált egyház megszilárdulásának szükségességét. Másrészről azonban nem kerülheti ki a figyelmet, hogy ennek a meggyőződésnek alapja nem vallásos, inkább afféle politikai érdek. Annyi bizonyos, hogy Genfben aránylag igen kevés ember gondolt benső reformációra, az óembernek levetésére, az újnak felöltésére. E ponton mindenesetre Kálvin között és az akkori genfiek között lényeges különbség volt: a reformátor a hitjavításban az üdvösségnek, újjászületésnek eszközét, az elöljáróság, némi csekély kivétellel, a politikának egyik eszközét látta csupán.
Az első pillanatra feltűnt, hogy az új szabályok ama bizonyos régebbi pontokkal lényegileg megegyeznek: azokat, akiknek életmódja az evangéliummal nem egyezik, meg kell inteni, az engedetlenkedőket pedig az úrvacsorától el kell tiltani!
A városházán okos emberek ülnek, okosak és óvatosak, azonban az óvatosság és okosság éppen nem mindig támogatja a bátorságot. A dolog egy kissé kényes volt. Tudták, hogy Kálvin az egyházfegyelmi rendszabályokkal áll vagy bukik. Genf vezető férfiai érezték, hogy a szabályzatoknak elfogadása, illetőleg alkalmazása (ha a múltak eseményeiből levont üdvösséges tanúság nem csal) idővel zavarokra vezethet, de a visszautasítás Kálvin visszahívása után lehetetlennek látszott. Valami középutat kerestek és végül abban állapodtak meg, hogy belemennek a szabályzat részletes tárgyalásába, annyit fognak belőle lefaragni, amennyit lehet, a többit pedig minden hosszabb huzavona nélkül az általános gyűlés elé terjesztik. Olyan dolog volt ez, amin legjobb volt túlesni, a borsot is jobb lenyelni, mint sokáig rágódni rajta. Jel-
(1) Corp. Ref. XXXIX. 322.
19
lemző, hogy az összehívott kistanács (amelynek a tervezetet először kell vala tárgyalnia) határozatképes nem volt, a 16 tag közül 9 hiányzott. Úgy látszik, nem sok kedve volt a tárgyaláshoz a kistanácsnak, sokan gondolkoztak úgy, hogy majd ott lesz valaki más. A nyomban kibocsátott új meghívó hangja legalábbis ilyesmit sejtet: "A tanácsurak közül többen nem engedelmeskedvén (1) – így kezdődik a nevezetes meghívó – az urak letett esküjük erejénél (2) fogva köteleztetnek a megjelenésre".
Az eszmecsere megindult, de semmi sem szivárgott ki abból, amit a tanácsban beszéltek, még Kálvinnak is szavát vették, hogy semmit sem fog írni erről a dologról barátainak. (3) A jegyzőkönyvek is mélységesen hallgatnak, a 29-ei tanácskozásokról csak ennyi van bennük: "némely pontokat elfogadtak, másokat mellőztek". (4) Pedig kemény viták folyhattak odabenn, legalább Kálvin később e vitákra visszatekintve, így nyilatkozik: "izzadtam, nem is kicsit". (5)
Úgy látszik, hogy a genfi vezető emberek lassan megbarátkoztak a fegyelmi szabályok gondolatával, maguk is érezték, hogy valaminek történnie kell a reformáció megszilárdulása érdekében, és Kálvin látja a helyzetet, ő bízik.
Egy dolog azonban a tárgyalások folyamán fájdalmat okoz neki: lelkésztársai szűr alatt ellene dolgoznak, még ha egyébként jó képet mutatnak is a nyilvánosság előtt.
Ez mindennél jobban zaklatta. Egyébként halljuk magát a reformátort: "Mindez (a sok munka) – így ír – még csak elviselhető volna, de van valami, ami engem csudálatosan gyötör. Olyan kollégáink vannak, (valószínűleg azért beszél többes számban, mert Viret, aki vele mindenben egyezik, akkor még ott van) akik hozzánk éppenséggel nem illenek. Mikor még a rendszabályokon gondolkoztunk, mellettünk állottak..., ti. ezek a szép emberek röstelltek ellenünk beszélni ... Ámde azután hátmegett megkerülték a tanácsosokat s intették őket, ne adják ki kezükből azt (így szónokoltak), ami az övék, ne ejtsék le lábuk elé a hatalmat,
(1) "Plusieurs des Mrs conselliers non estes obeyssant." 1541 szeptember. 28 jk. Cornelius "Historische Arbeiten" 372. l. 2. j.
(2) "sus le seyrement." Uo.
(3) "Calvin durfte Butzer den Entwurf nicht mittheilen, die Verhandlungen waren geheim." Uo. 383. l.
(4) "Les ung acceptées, les aultres rejectés." Herm. e. m. VII. 1053. l.
(5) "Me non leviter sudasse." Uo. az 1090. levél.
20
amit nekik az Isten adott. Efféléket beszéltek, mégpedig nagyon sokat." (1)
Mindezen tudósítások a tanács jegyzőkönyveinek szűkszavú feljegyzéseivel egyetemben csak általánosságban tájékoztatnak. Bizonytalanságban hagynak teljesen arra vonatkozólag, hogy melyek is voltak hát a kifogásolt pontok, melyeket kellett a reformátornak védelmeznie úgy, hogy "izzadt, nem is kicsit"? Ha e tekintetben közvetlenül tudósításunk nincs is, van valami, ami itt világosságot áraszt. Kálvin munkáinak kiadói (2) a genfi levéltárban megtalálták Kálvinnak egyik addig ismeretlen kéziratát, amelyre valaki az idők folyamán e szavakat vezette reá: "Az egyházi rendszabályok tervezete." (3) Ez az irat egyike a legfontosabbaknak; kitűnt, hogy ezt használta a tanács a szóban levő tanácskozások alkalmával, használta pedig olyanformán, hogy módosításait a szöveg sorai közé iktatta. Kálvin munkáinak kiadói ezt a munkálatot lenyomatták, s a sorok közé írt szavakat, módosításokat alul jegyzetek alakjában közölték.
Ezeknek a jegyzeteknek, illetőleg (a kéziratra vonatkoztatva) közbeszúrásoknak a jelentősége szembetűnő: reámutatnak a pontokra, amelyekben a kistanács Kálvin javaslataival egyező véleményen nem volt.
Ha ezeket a közbeszúrásokat, módosításokat összefoglaljuk és így tekintjük át, feltűnik, hogy valamennyi egy célra irányul: a világi hatóság jogainak biztosítására. A tanács szó nélkül hagyta azokat a pontokat, amelyek a világi hatóság szempontjából közönyöseknek látszottak, ellenben módosított ott, ahol jogkörét érintve látta.
Helyesbíti a "vének" (presbiterek) nevét így: "a tanács megbízottai". (4) A tervezet csaknem szabad kezet enged a papoknak a lelkészek választásában, e szerint (miként látjuk) ők szemelik ki azt, akit a vizsgálatra meghívnak, annak megejtése után pedig az eredményről a hatóságnak jelentést tesznek.
A tanácskozás folyama alatt a hatóság két közbeszúrással is gyengíté a papok nagy befolyását, illetőleg biztosítani igyekezett a maga jogát. Az egyik kiköti, hogy mielőtt a lelkészek valakit
(1) Herm. i. m. az 1030. levél.
(2) G. Baum, E. Cunitz, E. Reuss. Braunschweig, 1871.
(3) "Projet d'ordonnances sur les offices eccl." Uo. X. pars prior.
(4) "commys par la seigneurie."
21
vizsgára meghívnának, a dologról az illető nevének közlésével‚ ennek jelentést a tanácsnak, (1) ami annyit jelent, hogy a tanács beleegyezése nélkül már a vizsgálatra sem hívhatnak meg senkit. (2) A második betoldás a beiktatást a tanács jogkörébe utalja, felhatalmazza a tanácsot, hogy e tekintetben belátása szerint intézkedjék.
Láttuk, hogy a tervezet az egyháziak fegyelmi ügyét egészen a konzisztóriumra és a presbitériumra ruházza. A revízió ezt az
egész pontot törülte, illetőleg átdolgozta. E pont az átdolgozásban így hangzik: "Ami a tűrhetetlen bűnöket illeti, ha ezek a polgári törvénykönyv szerint üldözendő kihágások, ennek értelmében kell eljárni a pappal szemben is". (3) A többiek felett őrködjenek a presbiterek a konzisztóriummal egyetemben, de itt is esetről esetre tegyenek jelentést a hatóságnak, "úgy, hogy a végérvényes ítélet és büntetés mindig a világi hatóság kezében marad". (4)
Kálvin célját ezek és más ehhez hasonló változtatások nemigen érintették, mert jóllehet a közbeszúrt változtatás a lelkipásztorok függetlensége szempontjából nem közönyös, általában mégis alárendeltebb jelentőségű. Az egész munkálatnak súlya ugyanis a presbitérium erkölcsi ítélkezési jogán, azon szabályokon nyugszik, amelyek a közéletnek a keresztyénség elvei szerint való átalakítását célozzák.
Minden arra mutat, hogy a legkeményebb viták ezek körül a legkényesebb pontok körül folytak, azok körül, amelyek a világiak felett való erkölcsi bíráskodásra vonatkoztak. Könnyebb tájékozódás végett röviden újra érintsük a tervezetnek ide vonatkozó, sorait. Ha valaki tanbeli zavarokat okoz, a presbitérium áll szóba vele, azután meginti. Makacs ellenállás esetén az illetőt eltiltja az úrasztalától, s a hatóságnak az ügyet az egyháztanács, további intézkedés végett, tudomására hozza. Hasonlóan jár el a presbitérium azokkal szemben, akik az istentiszteletet feltűnően elhanyagolják, az egyház embereit gúnnyal illetik, akik titkos vagy nyilvános bűnökben leledzenek. Szóval minden, az evangélium tisztaságával ellenkező
(1) "layatit faict assavoyre a la seigneurie." Corn. e. m. 379.
(2) "wodurch der Rat in den Stand gesetzt wird, die Wahl zu hindern." Cornelius e. m. 376.
(3) "çi ce sont crimes civils ... que la seigneurie y mette la main, et que oultre la peine ordinaire ... elle le punisse en le deposant de son office." Uo. 381.
(4) "le dernier jugement ... soit toujours reserve a la seigneurie." Uo.
22
cselekedet figyelmeztetést, intést, szükség esetén az úrvacsorától való eltiltást s ezen kívül polgári büntetést von maga után. Világos, hogy az egyházi fenyíték az eltiltásig terjed a tervezet szerint is.
A kistanács erősen törhette a fejét azon, hogy valami alkalmas formulával eligazítsa a kényes dolgot, Kálvin is meg legyen elégedve és a polgári hatóság is. Az egésznek a középpontjában az úrasztalától való nyilvános eltiltás áll. A magán-intést, figyelmeztetést nemigen bánták, hadd legyen ez az egyházi hatóság kezében, de a tilalmat, az úrasztalától való eltiltást, ne gyakorolja az egyház. – Ne az egyház gyakorolja? Hát ki? Lehetőleg senki, azaz (mert Kálvin nem enged) – majd a körülmények szerint elintéződik a dolog. Ebben a kényes helyzetben egy meglehetősen zavaros formula született: a papoknak ne legyen semmi jurisdictiójuk, hallgassák ki, intsék meg a feleket. Jelentésükre majd lehet hozni a szükséghez képest ítéletet. (1) Lehet hozni ítéletet? Hol? Mikor? Ki által? Ilyesmibe Kálvin bele nem mehetett. Kitűzött céljaihoz képest neki erős gyeplő kellett, ilyen tessék-lássék fékkel meg nem elégedhetett, amelyet majd egy valaki, talán éppen senki nem vesz a kezébe. Azután meg itt egy nagy elv emelkedik ki: az Úr asztalától való eltiltás tekintetében világi hatóság nem lehet illetékes, itt lelki hatalomról van szó.
Persze a pótlásból nem lett semmi, a közvetítő szöveget elvetették, de az eredeti tervezetet sem akarták (valószínűleg nem merték) elfogadni. Mennyi ideig fúrták-faragták a dolgot, azt alig lehet megmondani, de a sok fejtörés után megint egy formula látott napvilágot. A kérdés akörül forgott, hogy az eltiltást (ha már egyáltalában szükséges) ki mondja ki? A presbitérium vagy a tanács? A dolog természeténél fogva a megalkotandó törvénynek ezt világosan ki kellett volna mondania, de úgy állott a dolog, hogy akár az egyiket mondják ki, akár a másikat: baj van. Kálvin nem egyezhetett bele az olyan egyházi fegyelembe, amelyet politikai hatóság gyakorol. A politika a napi változásokhoz igazodik, az evangélium törvénye abszolút. A világi hatóság pedig tartott a vádtól, hogy meghódolt a pap előtt.
(1) "Item nous avons ordonne que lesdietz ministres nayent a ce atribuy nulle juridiction, nies seulement doybjent aoyr les parties et fere les remonstrances susdictes. Et sus leur relation pourrons adviser et fere le jugement selon lexigence de cas." Corp. Ref. XXXVIII. pars pr. 29). l.
23
Az történt, aminek az adott viszonyok között történnie kellett, olyan szöveg jött létre, amelyből az ellentétes felfogásúak mindegyike a magáét olvashatta ki: "Mindez úgy történjék, hagy a papoknak semmi polgári ítéleti joguk ne legyen. Ők csak a lelki fegyvereket forgassák, amiként azt Pál apostol parancsolja, a konzisztórium ne csorbítsa sem a hatóságnak, sem a törvényszéknek tekintélyét. A polgári hatalom érintetlenül marad a maga egészében. Sőt valahányszor a konzisztórium elé olyan ügyek kerülnek, amelyek büntetést, kényszerítést vonnak maguk után, a papok a konzisztóriummal hallgassák ki a feleket, intsenek a szükséghez képest, azután majd a tanács felterjesztésükre a szükséghez képest intézkedik." (1)
Az úrasztalától való eltiltás itt említve nincsen, a tervezetben ott van. Hogy értelmezte Kálvin a betoldást? Úgy, hogy a lelki fegyverek birtokában (amelyek közé tartozik az eltiltás is) az egyházi hatóság dönt lelki ügyekben. És a tanács? Kétségen kívül úgy, hogy az övé marad a döntő szó.
Hogy Kálvin a betoldásból mást olvasott ki s mást a tanácsurak, nem légből kapott állítás, hiszen az ellentétes felfogásnak ugyancsak napfényre kellett jönnie, és Kálvin nagyon fel volt háborodva a vele ellenkező felfogáson. (2) Melyiknek kellett győznie? Annak, amelyiket az erősebbik fél képviselt. Azt előre is jelezhetjük, hogy Kálvin nem volt a gyöngébb fél.
A kistanács november hó 3-án befejezte tanácskozásait az Ordonnance-ok felett, már 7-én a munkálat a nagytanácsnak asztalán volt, mely azon lényeges módosítást nem tett.
1541. november hó 20-án az általános gyűlésen felolvastatván a szabályzat, minden vita nélkül (3) érvényre emelkedett. "Mi szindikusok, a nagy- és kistanács tagjai, – így szól a megerősítés – továbbá szokás szerint trombitákkal és harangszóval összehívott népünk megfontoltuk, hogy mindenek felette nagyfontosságú
(1) Érdekes, hogy a betoldott pont két részből áll: az egyik a lelki fegyverekről szólván, Kálvin felfogásához áll közelebb, a másik meg a polgári hatóságnak jogkörét hangoztatja. Ld. Corp. Ref. XXXVIII. p. pr. 30.
(2) "Frivol ürügyek alatt (frivols cavillo) némelyek a konzisztórium jogát csorbítani akarják, de végül is úgy dőlt el a dolog, hogy az eltiltás (a kiközösítés) joga épségben maradt: "ita distincta est ratio, ut pelles consistorium ius excommunicandi maneat." Corp. Ref. XLII. 681.
(3) "Dymenche 20. novembre 1541 conseyl general. Les Ordonnances de leglise. Honte estes passes sans contredicte." Jkv. Cornelius e. m. 383. l.
24
feladat a mi Urunknak evangéliumát tisztán megőrizni, a keresztyén egyházat megoltalmazni, az ifjúságot oktatni, a szegényekre gondot viselni, – márpedig e feladatokat teljesíteni nem lehet, ha az életnek biztos szabálya nincsen, amelyből kötelességét mindenféle hivatásbeli ember megismerheti. Ezért üdvös dolognak ítéltük felállítani közöttünk jó formában az egyházi kormányzatot úgy, amint azt az Úr az ő Igéjében megmutatta és megparancsolta. (1)
A megerősített rendszabályokat, úgy látszik, sohasem nyomtatták ki, (2) egyes részein idők folyamán itt-ott kitoldották. A fegyelmi szabályok tekintetében az idők folyamán (mint érintve volt) egymással ellenkező értelmezések merültek fel. Mindezek egyenként és együttesen arra bírták az intézőket, hogy a rendszabályoknak újból való kidolgozásáról gondoskodjanak. Ez aztán nyomtatásban is megjelent.
Egyházi szabályzatokat hozni, az állami életbe beilleszteni nem lehetett az állami törvények bizonyos fokú módosítása nélkül, különben is a békésebb idők küszöbén a közintézmények fejlesztése időszerűnek látszott. Az bizonyos, hogy a reformátor némi tekintetben előnyös, kedvező helyzetbe jutott: Genf Európa egyik legfiatalabb állama volt, híjával a kiforrt kormányrendszernek. Még valami elismert nagy tekintélyek sem igen voltak akkoriban a köztársaságban, úgyhogy a nagyhírű teológus magasan kiemelkedett. Méltán mutatnak reá arra is, hogy előnyére volt az államnak kicsiny volta is. A noyoni hittudós nagy országban alig tudott volna ilyen jelentőségre emelkedni, nem tudta volna vallási reformjainak még ennyire sem megnyerni az intéző köröket, mert a nagy ország a vallási szempontot a politikának gyakran alárendelni kénytelen. A kedvező helyzethez, Kálvin jelentőségének emeléséhez persze nagyban hozzájárult nagyfokú műveltsége, jogi ismeretei, szervező tehetsége. (3)
A viszonyok érintett összehatása következtében Kálvin visszaérkezése jelentékenyen befolyt nemcsak a genfi egyháznak, hanem az államnak ügyeire is. Túlzás, mintha Kálvin Genf alkotmányának alapítója lenne, de tény, hogy az új polgári és politikai rend-
(1) Kampschulte e. m. I. 394.
(2) "Les Ordonnances ecclésiastiques de 1541 ne furent pas imprimées à ce qu'il parait." Opp. X. pars pr. 91.
(3) "Nicht gewöhnliche juristische, und ein ungewöhnliches organisationstalent. Kampschulte I. 413.
25
kialakulására csaknem oly jelentékeny volt (1) az ő hatása, mint ügyek rendezésére. Az ifjú állam tőle nyerte jellegét, irányát. (2)
Akkoriban, midőn a reformátor Genfbe visszajött, a genfi alkotmánynak csak külső keretei alakultak ki, a gyors építésnek nyomai látszottak mindenfelé: az egyes hatóságoknak jogkörei pontosan mindenütt megszabva nem voltak, a törvényeket kellett átdolgozni, és e téren rendet teremteni. Voltak érvényes törvények, amelyek a viszonyok változása következtében elavultak, viszont voltak általánosan elfogadott eljárási formák, amelyek a törvényes erőnek híjával voltak. Különösen a törvénykezés szorult mentől gyorsabb reformokra.
Mikor az egyházi reformok tető alá jutottak, a tanács tekintete a felé a férfiú felé fordult, aki szervező tehetségének fényes jelét adta. Az egyházi rendszabályok elfogadása után, november 21-én a tanács elhatározza, hogy polgári rendszabályokat is szervezni fog, e célból bizottságot küld ki, amelynek tagjai Kálvinon kívül a titkárok (3) voltak.
Kálvinnak e téren kifejtett munkásságával csak főbb vonásaiban foglalkozhatunk. Mihelyt egyházi ügyei megengedték, minden erejét az állam szolgálatára fordította, még a prédikálástól is felmenteté magát egy időre. (4)
Az ide vonatkozó munkálatok két csoportba foglalhatók. Az egyikbe tartozik a különböző hatóságok és hivatalok jogkörének szabályozása, a másikba a törvénykezés szervezése.
Úgy az előbb ismertetett egyházi fegyelmi rendszabályok, mint az utóbb érintett polgári törvényjavaslatok mindenre kiterjedő figyelemről tesznek tanúbizonyságot. Ami az utóbbiakat illeti, felöleli a közigazgatás és törvénykezés minden ágát, az utóbbinak minden fordulatában tájékoztat, a részletekre nézve is utasítást ad, a csekélyebb fontosságú ügyekben a szóbeli tárgyalást rendeli el,
(1) "seine Erfolge hier kaum minder wichtig." Uo. 414.
(2) "Erst durch ihn hat die junge Republik Charakter und Haltung erhalten." Kampschulte i. m. I. 414.
(3) Tanácsjkv.: "a esté ordoiné quil soit faict ordonnances sur le regime du peuple et pour commencer à ycelles hont esté deputés Mons. Calvin, les secret. Rosat, Porralis." Kálvint itt nevezik először "monsieur"-nek "mester" helyett. Kampschulte i. m. I. 415.
(4) "Calvin doybge estre exempt de prescher." Cornelius i. m. 395.
26
utasít, hogy a vád és az ítélet legyen rövid, mindenek felett pedig legyen világos.
Az ordonnance-ok, úgy az egyháziak, mint a világiak, idők folyamán bő alkalmat nyújtottak a támadásokra; itt nincsen helye annak, hogy azokkal foglalkozzunk. Egyet azonban meg kell jegyeznünk: minden törvénykönyv magán viseli korának bélyegét, ez alól a szóbanlévő rendszabályok sem képezhetnek kivételt. Világos, hogy a kor viszonyaitól elszakítva méltányosan azokat bírálni nem lehet, egymagukban (minden tekintet nélkül a korra, amelyben születtek) van bennük valami idegenszerűség, akár Marat-nak viselkedésében, vagy Assisi Szent Ferenc aszkézisében. Sokat beszéltek pl. Kálvin ordonnance-ainak szigorúságáról, de nézzük csak a kort, amelyben él. Néhány hónappal Kálvin visszajövetele előtt Genf tanácsa így intézkedik: ha valamelyik tanácsos állami titkot kifecseg, feje vétessék. Igaz, a kétszázak tanácsa e határozatot módosította, de hogyan? Aki ebbe a hibába beleesik, annak keresztül kell szúrni a nyelvét. (1) Számtalan büntetés ad képet a XVI. század komor felfogásáról, egy-kettő hadd álljon itt: Genfben Kálvini halála után lefejeztek egy gyermeket (1568-ban), mert szüleit megütötte, hasonlóképpen halálra ítéltek egy 16 éves ifjút, mert anyját meg akarta verni. (2) Egy gyermeket 1566-ban hóna alatt akasztófára függesztenek, mert anyjának ezt mondta: ördög.
Az ordonnance-ok a kor felfogásához és erkölcseihez viszonyítva nem voltak szigorúak, megtartásuk a becsületes észjárású embereknek nem okozott nagy nehézséget. (3) és tekintetbe kell vennie az elfogulatlan szemlélőnek a kitűzött nagy célt is: a reformátor egy feloszlásban levő társadalom romjain keresztyén társadalmat alapít, a hitet a törvényekbe, a törvényeket az erkölcsökbe viszi át. Nagy célokat erőtlen eszközökkel elérni nem lehet.
(1) Henry "Das Leben J. Calvins". II. 71.
(2) Uo.
(3) "Zu Calvins Zeiten erschien die Autorität des Consistoriums jedem Ehrenmanne als gemässigt. Schlechtes Betragen, Trunkenheit, Ausschweifung, Gottlosigkeit galten damals für gesetzlich strafbar." Guizot: "J. Calvin" aus dem französischen dr. Martin Runkel.
