V.
Bolsec Jeromos pöre
A bevándorlás csökken, de meg nem szűnik. Caraccioli G. és Bolsec J. Genfben. Bolsec múltja. Előterjesztése a tanácsnál. Az október 16-ai izgalmas vita a Szt. Péterben. Bolsec elfogatása. A Kálvin-ellenes hangulat mellette. Kampschulte elfogult nézete Bolsecről. A predestináció tanára nézve a svájci városok nyilatkoznak. A december 18-ai papi gyűlés. Bolsec kiűzetése. Elégedetlenség. Troillet szerepe. A szélső elemek győzedelme. Az emigránsok üldözése. Rágalmak, rossz hírek. Kálvin panasza: "az Úr fegyvereinket összetörte".
Kálvin sokszor vádolta önmagát hevessége miatt; az utóbbi időkben mintha érzéketlenebb lett volna a külső sérelmekkel szemben. Béza is így szól: "Miután Kálvin a dolgon nemigen segíthetett, keresztyén önmegadással és kifogyhatatlan türelemmel viselte a bajokat".
Az idegenek bevándorlása Genfbe az utóbbi időkben csökkent, ami tekintve a genfiek magatartását, érthető. Az olasz fejedelmek minden tilalma sem gördített az emigráció elé oly nagy akadályt, mint a genfi bennszülöttek ellenségeskedése. Azonban a bevándorlás egészen még sem szűnt meg, az 1551. évben Caraccioli Galeazzo gróf jött Genfbe. Ez az előkelő származású férfiú IV. Pál pápa egyik testvérének a fia, Nápolyban Martyr Péterrel (1) érintke-
(1) A "legtudósabb" olasz protestáns, sz. 1500 szeptember 8. Firenzében. Hajlamait követve 16 éves korában ágostonrendi szerzetes lett. A dialektikában és Arisztotelész bölcsészetében, majd a görög és zsidó nyelvben alapos jártasságot szerzett. Idővel a rendtagok elismerése őt a jelentékeny nápolyi rendháznak élére állítá. 1541-ben a rendnek vizitátora lett, s mint ilyen különös buzgalommal törekedett a tisztes fegyelemnek helyreállítására. Figyelme már nápolyi tartózkodásának idejétől fogva az Írásra irányult, s midőn 1542-ben egy munkát adott volt ki ("Una semplice dichiarazione"), ebben nyolc "lutheri eretnek" tételt fedeztek fel, a rendi káptalan elé idézték. Nem jelent meg. Firenzében Ochinóval találkozott, Renatához menekült, majd Zürichen és Baselen át Strassburgba ment, ahol a schmalkaldeni háború kitöréséig tanári széket töltött be. Cranmer érsek meghívására 1547-ben Oxfordba ment, ahol szintén tanár volt, az új liturgia kidolgozásában jelentékeny részt vett. Véres Mária trónralépésekor újra Strassburgba jött. Maradása itt sem lehetett. A Westphal-féle vitákba (az úrvacsora fölött) belebonyolódván, Zürichbe került s itt áldásos tevékenységet fejtett ki. Hiterősítő irataival különösen honfitársaira hatott, levelei, teológiai munkái becsesek. Meghalt 1562. december 12. Munkái a Herzog-féle Realencyklopädiában 20-ik köt. 550.
zésbe lépvén, a reformációnak buzgó híve lett, elhagyta szép hazáját, birtokait, palotáját és szerény viszonyok között élt Kálvin közelében, hitét mindvégig megtartotta és élvezte azt a békességet, amely a lelkiismeretnek nyugalmán épül. "Áldott legyen ez a száműzetés – így szólt egy ízben lelkesen – áldott legyen a kereszt, amely engemet a világ hiúságától és bűneitől elszakít." (1)
Az emigránsok sem voltak azonban mind olyanok, akikben a reformátornak kedve telhetett volna, akadt közöttük is itt-ott nyugtalan szellem, ami különösen az olaszokat illeti, nem egy közülük új eszmékkel foglalkozott, amelyek magával az Írással ellentétben állottak. Annak a forrongó kornak minden eszmeáramlata képviselve volt a városban, és a noyoni tudósnak jutott a feladat, hogy az Írásra támaszkodva lelkének meggyőződésével küzdjön.
Az 1551. év tavaszán egy férfiú jött Genfbe, aki a politikai és társadalmi ellentéteket újakkal tetézte, megtámadta Kálvin hitrendszerét, messzire nyúló bonyodalmakat idézvén elő. Bolsec Jeromos francia karmelitát a reformáció mozgalmai úgy érintették, mint annyi mást, rendjéből kilépvén, orvos lett, és egy ideig a ferrarai udvarban vonta meg magát. Ottani szereplése nemigen állt összhangban a hitjavításért való állítólagos lelkesedésével; amint látszik, a reakciónak volt eszköze, a protestantizmus felé hajló Sinapius legalábbis neki, "az átkozott sikofant"-nak tulajdonítá, hogy őt családjával Ferrarából kiűzték. Annyi bizonyos, hogy a volt karmelita Ferrarában nagyon jól megfért Ory Miklóssal, a főinkvizítorral, aki ott mint Renátának kirendelt gyóntatója, mindenható volt.
Mint érintve volt, Bolsec az 1551. év tavaszán Genfben bukkant föl, a reformátor ellenségeivel kereste az összeköttetést, jelentőségéről óhajtván őket meggyőzni. (2) Azt hangoztatta, hogy még nincsen reformáció, a hirdetett tanokban több a tévedés, mint a pápista
(1) Henry e. m. II. 47.
(2) "Er suchte sich durch seine besondere Meining bei den Gegnern des Reformators wichtig zu machen." Henry e. m.hittanban. (1) Ilyen irányban próbált szerencsét a presbitérium előtt is valami iratban, de 1551. május 15-én azt a választ nyerte, hogy legjobb lenne, ha eltávoznék a városból. Akkoriban vidékre vonult vissza, de nem tudott nyugodni, legalább erre mutat azon körülmény, hogy egy akkori tartományi zsinat is foglalkozott vele.
Október 16-án a Péter-templomban istentisztelet volt. A lelkész János 8,47. alapján a predestináció szellemében szólott. Azon pénteki istentiszteletek egyike volt ez, amelyen a hívők a papok elé terjeszthették esetleges aggályaikat, hogy azok alkalmasan megvitattatván, a hitbeli egység annál szilárdabb legyen. Farel is, aki akkoriban éppen Genfben volt, szót emelt. Kálvin helye üres volt. A csöndben egyszerre csak Bolsec emelkedett föl és nagy hangon, szenvedélyesen (2) kelt ki a prédikációban fejtegetett eszmék s név szerint a predestináció ellen. Azok, akik ilyesmit tanítanak, az Istent egyenlő lábra állítják Jupiterrel, (3) ez botrány. Hazugság, hogy Augustinus ilyesmit tanított, sem ő, sem más az atyák közül nem keveredett bele ebbe a bűnbe. Majd a csodálkozó nép felé fordulván, hathatósan felszólítá azt, hogy óvakodjék minden újítástól. Az időközben megérkezett Kálvin a tömegben megállott, bevárta Bolsec beszédének végét, s most ő felelt. A Szentírásban és az egyházi atyák munkáiban való jártassága e téren volt a legteljesebb. Emlékező tehetsége, éles megkülönböztető ereje, ékesszólása szinte ragyogott, szavaiból kitűnt a könnyűség, amellyel uralkodott tárgyán. A legkülönbözőbb tudósítások megegyeznek abban, hogy a genfi reformátor október 15-án legmegragadóbb beszédeinek egyikét mondotta. Bolsec megsemmisülve állott, még nagyobb lehetett megütődése, midőn a jelenlevő De la Maisonneuve János rendőrhivatalnok a beszédnek hatása alatt vallásháborítás miatt elfogatta.
A lelkészek még ugyanazon a napon elkészíték a vádpontokat. Az első kihallgatáson Bolsec elég nyugodtan viselkedett, kijelentette, hogy a genfi egyháznak minden tanításával egyetért, kivéve a szóbanlévő tant. (4)
(1) "theilweise noch irriger als die Papisten". Stähelin e. m. I. 412.
(2) "Avec grandes protestations et exhortations" opp. XXXV. 145.
(3) "En font un tyrant voire un idole comme les payens ont faict de Jupiter.". Uo.(4) A jegyzőkönyvnek ide vonatkozó szavai: "Respond, quil tient tout de Dieu, excepté ceste doctrine." opp. XXXV. 154. Az idők folyamán Bolsec nagyon megváltoztatta nézeteit, abban a gyalázó iratban, amelyet pl. a reformátor ellen kiadott volt (időközben célszerűnek találta újra a római egyháznak kebelében találni meg az igazságot) Kálvin minden tanítását kárhozatosnak mondja. "Nincsen eretnek – így szól –‚ aki abszurdabb és szerencsétlenebb dolgokat írt és tanított volna az Istenről, s aki a mi Urunknak a Jézus Krisztusnak dicsőségét annyira elhomályosította volna, mint a nevezett Kálvin". Hist. de la vie, moeurs, actes, doctrine, constance et mort de Jean Calvin," a 23. fejezet.
A második kihallgatáson fontosabb dolgok nem merültek fel. Kálvin 17 újabb pontot nyújtott be, amelyekre nézve október 20-án és 21-én hallgatták meg Bolsecet. Elhozatták Augustinus munkáit a városházára, megmutatták neki az ide vonatkozó helyeket. (1) A nevezett Hieronymus mester, nem tudott mit mondani, kerülte a dolgot, mint a macska a forró kását. (2) A szomszédos egyházak ítéletére apellált. Időközben a beadványok, a feleletek megszaporodtak, egy alkalommal két egymás után következő napon nyilvános vitatkozást is tartottak, és képzelhető, a jegyző alig bírta nyomon kísérni az elvont fejtegetéseket. A sorsa pedig ennek a vitatkozásnak nem különbözött a többi vitatkozásoktól. Bolsec kapkodott, (3) de nem engedett, a bölcs tanács kifáradt, a finom árnyalati megkülönböztetéseket, idézeteket nyomon követni alig bírta. Önkéntelenül arra gondolt, hogy hadd döntsenek a dologban a svájci teológusok, mondják meg nyíltan és világosan, mit mond az Írás és az atyák.
Elmúlt fél hónap, a dolog tisztázva nem volt. Ezalatt váratlan (legalább Kálvintól nem várt) dolog történt. Láttuk, hogy az előbbi évek folyamán Genfbe jött De Bourgogne Jakab, Falais és Bréda ura, aki a hitjavítás híve volt, s akinek útját Genf felé már jóval azelőtt egyengette volt a reformátor. A herceg Veigyben, Genf közelében vásárolt magának kastélyt, ahol élvezte azt a lelkiismereti szabadságot, amely rokonának, V. Károlynak országában ismeretlen volt. De Bourgogne Jakab, akit Kálvin leveleiben De Falais-nak nevez, mint láttuk, kissé csalódott. Idegenszerűen érintette őt a késhegyig menő küzdelem ott az evangéliuminak nevezett városban, ahol a hangulat ténylegesen nem mindig volt vasárnapi.
De Falais beteges ember volt, és nem csoda, hogy a híres, világlátott francia orvossal rövid idő alatt érintkezésbe lépett; Bolsec pedig mint afféle udvari ember, tudott bánni az előkelő emberekkel, mint orvos, mint teológus egyaránt szívesen látott vendég volt ott a veigy-i kastélyban. Társalgás közben, a vallási
(1) "luy monstrant les passages" etc. Corp. ref. XXXI. 172. "Note sommaire sur ce qui s'est passé du 22 au 30 octobre."
(2) "ne sachant plus qui dire sinon quil tournoyait à lentour du pot". Uo.
(3) "Der Mann... war seiner Aufgabe nicht gewachsen," Kampschulte II. 134.
kérdések nyomán bizonyos, hogy Kálvin reformátori munkássága szőnyegre került, és a francia orvos okkal-móddal tudott Kálvinon egy kicsit feketíteni. Az október 16-ai eseményeket sehol sem fogadták nagyobb figyelemmel és részvéttel, mint a herceg kastélyában, Bolsec fogságát De Falais is érezte; sajnálta benne a teológust, mint orvost pedig egyenesen nélkülözte.
Sejtette ezt Kálvin, s e sejtelem sok rossz órát okozott neki, most pedig híre jött, hogy a herceg a genfi tanács színe elé kérvényt terjesztett be Bolsec érdekében. De Falais elmondja, hogy az orvos feleségének könyörgésére vette kezébe a tollat, és csak akkor, midőn a kihallgatás hosszúra nyúlt. Soraiból látszik, hogy az orvost ártatlannak tartja. Mit tett Bolsec? "Nyíltan szót emelt, ami minden keresztyénnek meg van engedve! S mit mondott? Semmi olyat, amit vissza nem vonna, mihelyt az Írásból tévedését bebizonyítják. (1) A szabad városban nem tarthatják börtönbe zárva az orvost, akire itt és másutt nagy szükség van.
A tanács rögtön felelt, a tanúkat ki kell – úgymond – hallgatni, egyes aktákat le kell fordítani, szóval a per törvényes lefolyását meg kell várni. Alig jutott a válasz a herceg kezébe, újra megkereste a tanácsot az orvos érdekében, mert "ő az, akinek Isten után életét köszönheti". (2) Még a berni tanácshoz is hozzáfordult De Falais, és kérte, lépjen közbe Bolsec érdekében.
Az ellenzék és az utca jó ideig semmi jelentőséget nem tulajdonított az egész Bolsec-ügynek, "Genf gyermekei" meg éppen örültek látván, hogy üti az egyik francia a másikat. Azonban nemsokára megváltozott a helyzet, mert az ellenzék észrevette, hogy Bolsec tulajdonképpen alkalmas fegyvert adott a kezébe. (3) Eddig teológiai oldaláról Kálvint a vakmerőbbek sem támadták, mily nagy előny lenne, ha a híres papot amiatt támadhatnák meg, hogy tanítása az Írással ellenkezik! A foglyot titokban meglátogatták, bátorították. Bolsec neve ellenzéki körökben jól kezdett hangzani, s miután az orvos egy szép vallási vonatkozású költeményt is írt, nem hiányoztak olyanok, akik Bolsecet tarták az igaz papság tükörének.
(1) "Ledict Me. Jerosme nadvoyer rien sy fort affirmé quil ne soit prest de revocquer quant par la parolle de Dieu il luy sera mieulx demonstré". Corp. Ref. XXIV. 201.
(2) "Cest celuy apres Dieu duquel ie tiens ma vye". Uo. 202.
(3) "Calvins Gegner erkannten in dem ... überzeugunsfesten Karmeliten einen wilkommenen Bundesgenossen". Kampschulte e. m. II. 136.
aki igaz hitéért íme a mártírságnak töviskoronáját viseli. A pártszenvedély, a város legfontosabb érdekeinek félreismerése sok embert megtévesztett, amint hogy a közelben, az áramlatoknak közvetlen hatása alatt könnyebben tévedhet az ember. A tárgyilagos ítéletnek bizonyos távolságra van szüksége, ahonnan a körvonalak tisztábban kivehetők, az arányok határozottabban meglátszanak. Azonban feltűnő (és nem kis mértékben nyugtalanító), hogy még így is milyen nagy lehet az optikai csalódás! Alig lehet szó nélkül hagyni, hogy pl. Kampschulte munkájában mennyire tévesen ítél. Kampschulte szerint Bolsec a maga meggyőződésének áldozata. Igen, itt meggyőződésről vagyon szó, és kétségtelen: Bolsec mindig rendelkezett meggyőződéssel, mégpedig nem is eggyel, ezért – váltogatta azokat. Az egykori karmelita meggyőződése miatt távozik egykor Párizsból Ferrarába, de már itt másnak kell lennie ama bizonyos meggyőződésnek, legalább azt kell hinnünk, hiszen egy gyékényen árul Ory Miklóssal a főinkvizítorral. Genfben az a meggyőződése, hogy még nincsen megcsinálva a reformáció, majd ezután kell azt megcsinálni, egyébként tűrhető munka – kivévén egy pontot, e miatt háborúságot kelt, mert ti. erre készteti őt meggyőződése. Áhítatos költeményt írt. (1) Bernben ama bizonyos meggyőződés megegyezik a város református hitével, de már Franciaországban nem. Ott arra unszolja meggyőződése, hogy tizenhárompróbás pápistának csapjon fel, s megvárván, míg Kálvin meghal (a halottak némák), úgy támadja a genfi reformátort, hogy az ultramontán rövidlátás még ma is gyönyörködik könyvében, bő jegyzetekkel kísérve kiadja, (2) holott már katolikus írók is kimondták, hogy vádaskodásaival foglalkozni nem érdemes.
Kampschulte részvétet érez Bolsec irányában, akinek meggyőződését kiemeli mint olyat, amely őt küzdelemre serkenti, Kálvin küzdelme ellenben hidegen hagyja. Vajon őt nem meggyőződése viszi a harcba egy egész életen át? És milyen egységes, milyen szilárd e hit! Kampschulte nemigen érez olyasmit, ami Kálvin munkásságának közvetlen tanúját, Bullingert e szavakra ragadta: "Kálvin nagy ember, akinek mi sokkal tartozunk". (3)
(1) "Zeuge von der echt christlichen Ergebenheit und Glaubenstreue eines Mannes". Uo. 139.
(2) Legutoljára 1875-ben, Lyonban.(3) Kolfhaus W. Kampschulte felfogásáról idevonatkozólag így ír: "Kampschulténak a Bolsec-ügyre vonatkozó jellemzése azért egyoldalú és megtévesztő, mert ő Bolsec egyéniségének tisztaságában hisz, benne istenfélő embert lát, másrészről pedig kevés érzéke van a protestáns egyház érdekeit illetőleg, amelyek Kálvint arra ösztönzik, hogy kérlelhetetlenül ellenezze a római kovásznak a református kegyelemtanba való keverését". Kampschulte egy oldalról nézi a reformátort, csak a vitatkozó teológust tekinti s annak csak egyházpolitikai motívumait látja. Calvinstudien 80. l. 1. j.
Genf pártos életének vulkanikus talaja könnyen megrendülhetett, aminek következtében Kálvin egész építménye összedűlhetett, és a Bolsec-féle támadás különösen alkalmas volt, hogy a lökést megadja. A reformátor az Írás nevében s utasítása alapján hozta meg egyházfegyelmi szabályzatait, napról-napra szembetűnőbbé lett, hogy veszedelemben forog minden alkotás, mihelyt a reformátor teológiai tekintélyét lerontják.
A tanács elhatározta, hogy Zürich, Basel és Bern teológusait a fennforgó kérdésben meghallgatja. Mielőtt az ide vonatkozó véleményeket mi is meghallanók, egy többé-kevésbé ismert tényre hívjuk fel a figyelmet. Kálvin egyházfegyelmi szabályairól a reformátor kortársai elismerték, hogy az Írással megegyeznek. Miért nem alkalmazták? Azért mert (mint valamelyik főpap mondotta valamikor) "timere bonum est". Sok kellemetlenséget elhárít a bajtól való félelem. Valami hasonlót látunk a Bolsec okozta zavarokban is. A kegyelemből való elválasztásnak tana: az Írásnak tanítása, de nehéz, ne bolygassuk. "Hidd el, írja Bullinger Kálvinnak, sokan megütköznek tanításodon a kegyemből való elválasztást illetőleg." Megütköznek? Hát tekintetbe jöhet ez a csekélység a legnagyobbal, a leghatalmasabbal szemben? Hogy is mondja valahol Kálvin? "Abban, amit az Írás parancsol, abban, amit az Írás tilt, meg nem ingathat engem ennek az egész világnak a megütközése sem."
Ennek az embernek élete külső körülményeiből hiányzik minden fény, de szellemének átható ereje, az Írásba való benyomulása hatalmasabb, mint bármelyik reformátoré. Abban, amit az Úr kinyilatkoztatott, tétovázásnak helye nincsen. Emberi megértéshez, emberi rokon- és ellenszenvhez alkalmazkodni merő nyomorúság, nyavalyás gyengeség. Elképzelhetjük, minő hangulatban ír Farelhez, Bullingernek fentebb említett szavairól. "Ki sem mondhatom, kedves Farelem, mennyire gyötör engem az efféle barbárság." (1)
A beérkezett válaszokban sok a jellemző vonás az akkori időket illetőleg, rövid néhány mondattal azok mellett elmenni nem
(1) "Mi Farelle dici vix potest quantopere me ista barbaries excruciat." Corp. Ref. XXXXII. 218.
lehet, az afféle kifejezések, melyek szerint a megkérdezett tudósok nem osztották Kálvin "merev" nézeteit‚ (1) – egészbenvéve meg sem állhatnak. Legalább a fontosabb részeket el kell azokból olvasni, ha a svájci teológusoknak a szóban forgó kérdésről való véleményét ismerni óhajtjuk.
A zürichi lelkészek két iratban válaszoltak, az egyiket a genfi papokhoz, a másikat a genfi tanácshoz intézték, mind a kettő Bullingernek keze írása, s valószínűleg fogalmazványa is. Reámutat Genfnek jelentőségére: az evangéliumi hitnek erőssége az, ahol sok zaklatott lélek talál üdülést a forrongások napjaiban, s ahonnan az evangélium szava elhallatszik a legtávolabb eső országokba is. Nem csoda, hogy a tagadásnak lelke ezt a várat ostromolja a legádázabb dühvel. A reformációnak első napjától kezdve a tiszta keresztyénség híveit soha gonoszabbul nem szorongatta az Antikrisztus és a sötétségnek fejedelme: kívülről a fejedelmeket izgatják az evangélium ellen, bent pedig hamis próféták által támasztanak viszályokat, versengéseket. Mire vezet mindez? Arra, hogy a Krisztus ügye kárt szenved s "ismét úrrá lesz a hazugság, a csalás és a keresztyénségellenes irány. Ha valaha, úgy most van szükség arra, hogy mindenki vegye észre a parancsolatot: Vigyázzatok és imádkozzatok!"
Ami a Bolsec ügyét illeti, ez az ember szerénytelen. Ámde a genfi papok sem igyekeznek a rosszat jóval meggyőzni. "Mindig tartsuk szem előtt a Krisztusunkra vonatkozó igazságot: Nem kiált és nem lármáz és nem hallatja szavát az utcán. A megrepedt nádat nem töri el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki." (2)
Ami a zürichi papoknak a fennforgó hittani kérdésről való álláspontját illeti, véleményük ismeretes, hiszen működésük nyilvános, de a híresztelésekre való tekintetből és azért is, mert ez ügyben hozzájuk fordultak, szívesen engednek e részben is a kérésnek. "Kijelentjük, hogy az üdvre való kiválasztás ingyen kegyelemből való, minden ember üdvösségének forrása az Istennek ingyen való könyörületessége. Ilyen értelemben mondja az apostol: nem az akaróé, nem a futóé (a választottság), hanem a könyörülő Istené."
"Tanítjuk továbbá: azt a hitet, amellyel Krisztust magunkba
(1) "Von keinem derselben wurden seine schroffen Ansichten über Pradestination und Reprobation geteilt." Kampschulte e. m. II. 141.
(2) Ésa. 41,42.
vesszük, nem érdemeinkért kapjuk, hanem tisztán kegyelemből a Lélek és Ige által, kegyelemből vesz az bennünk növekedést és erősbülést, miként az apostol mondja: Krisztusért ajándékba kapjátok nemcsak azt, hogy higgyetek benne, de azt is, hogy érette szenvedjetek. Másutt így imádkoznak az apostolok: Uram, adj nekünk hitet. Azonnal következik ebből az, amit Ágoston a szenteknek elővégzéséről mond (3. f.): a kegyelem megelőzi a hitet. Mi ezért az újjá nem született emberben nem találunk csak romlottságot, önkéntes bűnt, vétket és büntetést. Az Istennek lelke által újjászületett embernek tulajdonítunk önkéntes jócselekedetet az apostol szavai szerint: az állati ember nem fogja fel az Isten lelkének a dolgait. Majd ismét: Magunktól semmit sem tudunk gondolni, minden alkalmatosságunk Istentől vagyon ... az evangélium is így szól: Ha a Fiú megszabadít titeket, igazán szabadok lesztek, mert ahol az Úr lelke vagyon, ott van a szabadság."
"Hogy a visszautasítottak az Isten igéjének nem hisznek, gonoszul, istentelenül élnek – azt nekik és nem az Istennek kell tulajdonítani, aki méltán és igazságosan kárhoztat. A bűn nem az Istenben, hanem az emberben van."
"Rövidre fogva íme a mi tanításunk, amely bővebben iratunkban foglaltatik, e sorokból – félretéve minden személyes vonatkozást, rokon- és ellenszenvet – könnyen megállapíthatja mindenki, mit tartunk igaznak, és ellenkezőleg, mit nem tartunk annak. Szeretünk titeket, atyámfiai, szeretjük egyházatokat és lélekből imádkozunk az Úrhoz, hogy a zavarokat kegyelmesen, jóságosan távolítsa el. Imádkozzatok érettünk." (1)
A zürichi lelkészeknek a genfi tanácshoz intézett átirata a kérdés lényegét illetőleg egészen megegyezik az előbbi levéllel.
A baseli válasz Myconius kezeírása, s míg a fentebb érintett levelek alatt névaláírások nincsenek, ezt az átiratot a hét baseli lelkész írta alá. A baseliek fájdalmuknak adnak kifejezést amiatt, hogy "a Sátán a kegyes egyházakba olyan fáradhatatlanul hinti a konkolyt". Kijelentik, hogy Bolsec gonoszul és hazugul cselekszik, midőn tévedésében rájuk hivatkozik. A dolognak lényegét illetőleg szentírási idézetekkel jelölik meg azt, ami őket ebben tájékoztatja. "Öröktől fogva kiválasztott minket a Krisztus által, minekelőtte e világnak fundamentoma felvettetnék." "Nem von mindenkit az Atya." Világosan áll előttünk az, ami történik, annál kevésbé
(1) A válasz okai, ld. Corp. Ref. XXXVI. 229–33. l.
ismerjük az okot, miért van ez így. "Ezt csak az Isten tudja." Emberi elme föl nem foghatja azt. Ők az Írásnak alapján állanak, de megvallják, hogy "ennél a vallás terén nehezebb és bonyolódottabb kérdés nincsen". (1)
Bolsecet elítélik. "Az a Jeromos ebben a dologban nemcsak szofista, hanem némi tekintetben egyenesen eretnek."
Bern válaszát Haller írta. Méltányolja a genfiek törekvését, mely a tanbeli ellentétek eltávolítására irányul. "Valóban nincsen tűrhetetlenebb dolog, mint Krisztus egyházának az igaz tanokban való megzavarása." (2) Midőn azonban a válasz ezt elismeri, kijelenti, hogy e ponton nagy körültekintésre van szükség, "újra és újra figyelembe kell vennünk, hogy mikor a tanok tisztasága fölött őrködünk, Krisztus lelkének szabályától, ti. a testvéri szeretettől el ne térjünk, mint amelyről a Krisztus tanítványait megismerik". Krisztus szereti az igazságot, de szereti juhait, sőt eltévedt juhait is. Magát a kérdést véve tekintetbe, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ez ugyancsak fogas kérdés, sok fejtörést okozott ez már. Nem lehet, de nem is kell azon csodálkozni, hogy a gyöngébb emberek, (akik egyébként nem rosszindulatúak) "nem tudnak az isteni eleve elrendelésnek tényére a tiszta hitnek szemeivel tekinteni ... nem a csecsemőknek való tejnek itala az, hanem a felnőtteknek étele". A mondottak nyomán a berni válasz a békét, a türelmet ajánlja, ami mindenképp szép és üdvös gondolat, csak az a baj, hogy a figyelmes olvasó ezt az ajánlatot nem igen tudja összhangba hozni a levél elejének ama kifejezésével, mely szerint az egyház igaz tanainak a megzavarásánál tűrhetetlenebb dolog nincsen. Arra nézve pedig, hogy e tűrhetetlen dolgot hogyan kell tűrni, közelebbi útbaigazítást a szeretet magasztalása mellett sem találunk.
Nem ok nélkül foglalkoztunk kissé részletesebben a válaszokkal, egy tényt mindenesetre a látásnak középpontjába óhajtottunk állítani: a lényegben, a predestináció tanában a megkérdezett svájci egyházak a genfi reformátor tanítását az Írással megegyezőnek jelenték ki, eltérés e sarkalatos kérdésben közöttük nem volt.
(1) "qua maior esse in religione haud potest et magis intricata" (sc. quaestio). Uo. 236.
(2) "Quid enim minus ferendum est, quam ecclesiae Christi in causa verae religionis ac doctrinae pacatae turbatio?" Corp. Ref. XXXV. 238.
Az engedékenység, amelyet különösen a berniek ajánlanak, más lapra tartozik.
Miután a Svájci városok lelkészeinek válasza felől (több helyen szóról-szóra való idézetek által is) tájékozást szereztünk, megfelelhetünk e kérdésre: Hol vannak a svájci városok a predestináció kérdésében? Kálvin mellett avagy Bolsec oldalán? És ha erre megfeleltünk, újra csodálkoznunk kell Kampschulte újabb kijelentésén: "Kálvin nézeteit egyik egyház sem osztotta, a svájciak döntése következtében az ügy egészen a Bolsec javára dőlt el". (1)
Kálvin nem volt megelégedve a válaszokkal. Ez tény, de nem azért volt elégedetlen, mintha azok teológiai álláspontját nem helyeselték volna, hanem azért, mert az ismertetett válaszok mindegyikében sokkal jobban kifejezésre jut, mint nézete szerint szabad lenne, az, amit ezzel a deák szóval fejezhetünk ki: hasznosság, alkalmazkodás. Semmi sem háborítá fel annyira, mint a kicsiny emberi meggondolásokhoz való alkalmazkodás ott, ahol az Írás szól. Mi is a véleménye Kálvinnak erre nézve? Nem lehet eléggé kiemelni legbensőbb meggyőződését: "Abban, amit az Úr tilt, abban, amit az Úr parancsol, meg nem tántoríthat engem ennek az egész világnak a megütődése sem!" A vallás sarkalatos igazságaival szemben alkalmazkodó személy igen ellenszenves előtte. Nem találta meg e levelekben azt a bátor szót, amelynek hangzania kell mindannyiszor, valahányszor valaki a világosságot homályba akarja burkolni, és nem szabad felejtenünk, hogy miként egykor Ágoston, úgy Kálvin az Írásból világos bizonysággal azt olvasta ki, amit Bolsec kétségbe vont. Láttuk, mennyire felháborodik, mikor Bullinger engedékenységet sürget csak azért, mert az emberek "megütköznek".
Az átiratokban voltak kifejezések, amelyeknek a genfi ellenzék szépszerivel hasznát vehette. A zürichiek némi szemrehányással említék, hogy a genfi papok nem igyekeztek jóval meggyőzni a gonoszt, a szeretetnek bő magasztalása a berniek levelében, ha más szavakkal is, de lényegileg ugyanezt jelentette, és ott Genfben, ahol olyan könnyen jutottak forrpontra az indulatok, ezt tolták előtérbe: íme, a papok szépen beszélnek a szeretetről, de cselekedetük szavaiknak ellene mond. Elhatott e beszéd a börtönbe is, Bolsec a méltatlankodót adta, a papokat jobban gyűlölték, mint valaha.
(1) "Calvin hatte ... ein Niederlage erlitten." E. m. II. 144. "Hatte auch keine der drei Kirchen ... offen für ihn Partei zu nehmen gewagt." Uo.
Kálvin gondolkozása, meggyőződése a fennforgó kérdésben, helyzete az ellenzékkel szemben együttvéve magyarázatát adja annak, miért volt elégedetlen általában véve a válaszokkal. Ha valamit igaznak tartunk, miért nem törünk mellette egész határozottsággal lándzsát, keményen tiltakozván minden hamis, írásellenes felfogás ellen. Az efféle: "jóllehet, ámbár, mindazonáltal, mégis," fontolgatva haladó eljárás bosszantotta.
Nem sokáig kesergett, e helyett cselekedett. A karácsony és az úrvacsoraosztás közeledett, összegyűjté tiszttársait, felszólította őket, nyilatkozzanak. Hadd hallja meg mindenki, nagy és kicsi egyaránt, mit hisznek ők, mit vallanak lelkiismeretük nyugalmával. (1)
December 18-án együtt voltak a papok; Kálvin szólt. Mi az, ami a szóban lévő kérdésben is egyedül tájékoztat? A pásztoroknak az Írásra kell figyelmüket irányozniok, lépteik előtt az világosítsa meg az utat, de ha felismerik, meglátják, mit mond az Írás, valamennyiüknek ahhoz kell szabniok magukat, az őrállóknak az egységre oly mértékben kell vigyázniok, amilyen mértékben azt a tagadás megbontani igyekszik.
A szóban lévő beszéd, a kegyelemből való elválasztás tanának védelme, amelyet szűk keretbe szorítva nekünk is jó meghallgatnunk. (2)
Az üdvösségnek forrása a hit. De az a kérdés, hisz-e mindenki? E kérdésre megfelelni nem nehéz, akár a szentkönyvet, akár az életet megkérdezzük, mindegyik azt mondja: nem. A hitet megelőzi valami, megelőzi a kegyelem, amelynél fogva hinni tudunk. Az égi bölcsességet a magára maradt emberi elme elfogadni nem tudja. Mit jelent ez? A hit, az üdvösség magasabb, rejtettebb forrásból: az ingyen való kegyelemből fakad, kegyelemből, amelyet megad az Úr azoknak, akiknek akar.
Erről az ingyen kegyelemről világosan szól Pál: "Áldott legyen az Isten, aki megáldott bennünket minden lelki áldással ... aszerint, amint választott minket magának őbenne a világ megalapítása előtt". (3) "Választott minket, hogy szentek legyünk." Vigyázzunk. Nem azért választott, mert szentek voltunk, hanem:
(1) "cela soit tellement entendu des grans et des petits, que nous en soyons en paix et repos de nos consciences." Uo. XXXV. 92.
(2) Az egész közölve Corp. Ref. XXXVI 92–118. lapokon.
(3) Ef. I. 3. A választásban a fősúly Istennek tetszésén van – ellentétben a cselekedetekkel. Ld. Tit 3,5. "Nem az igazságban általunk netalán véghezvitt cselekedetekből, hanem az ő irgalmából."
hogy szentek legyünk. És mit olvasunk Ézsaiásnál? "Azoknak jelentettem ki magamat, akik énfelőlem nem tudakoztak, azoktól találtattam meg, akik engem nem kerestek." (1)
Akiknek ez nem elég, olvassa el azt, amit János mond ide vonatkozólag: "Senki sem jöhet énhozzám, hanemha az Atya ... vonandja azt". Miképpen megy végbe a vonzás? Az Ige mindenkinek szól, de a szív bensejében nem ragad meg mindenkit egyaránt. Így van ez? Olvassuk csak: "Aki az Atyától tanult és hallott, mind énhozzám jön". (2) Mindenki Krisztushoz jön-e, aki az Igét hallja? Nem. Miért? Mert nem mindenkit tanít az Atya. Értsük meg: mindnyájan Krisztushoz jönnek, akiket az Atya tanít.
Az ellenvetések között nem nehéz tájékozódni. Lássuk a pápista teológusokat. Ők így akarják megoldani a kérdést: az Isten azoknak adja az Ő kegyelmét, akikről tudja, hogy jók lesznek. Ez merőben ellenkezik Pál tanításával (amelyre már hivatkoztunk). Mit mond? "Választott minket... hogy szentek legyünk." Ezeknek a szavaknak értelmét nem fedik ezek (amint a római egyház a dolgot értelmezi): "Választott bennünket, mert szentek leszünk". De ettől eltekintve is, rosszul ismerik az emberi természetet azok, akik azt hiszik, hogy abban Isten nélkül valami jó (a felvett esetben pl. a hit elfogadása) lehetséges. Mit láthatott az Isten előre az emberi természetben? Rothadást. Más jót nem láthatott abban, mint azt, amit neki kegyelme nyújt.
A többi ellenvetés két osztályba oszlik; a szerényebbek ilyeténképpen hangzanak: ha az Isten választ, akkor kivételt tesz, s így aggodalom merülhet fel, hogy részrehajló, ami az igazságtalanság vádjával azonos, ezt pedig Istenről nem lehet gondolni. – Min alapulnak ezek az ellenvetések? Vélekedéseken. Persze te azt gondolod, te attól félsz, hogy az Isten igazságtalan lesz. Te gondolod, te ítélkezel. Minő önhittség! Mikor nyújtanának az idevonatkozó ellentétek biztos támpontot? Akkor, ha az értelem az Isten intézkedéseit azok okaival együtt látná. Ámde hogyan állunk ebben a dologban, valahányszor a miértet, a hogyant akarjuk szemügyre venni? Nem látunk semmit. Valóban maga Pál sem látta azokat s mikor ez irányban kérdés merül fel, Őreá csak kérdéssel tudott felelni: "Ember, ki vagy te, hogy fel akarsz emelkedni az Istenhez?"
(1) LXV. l.
(2) Ján 6,45.
Titok ez, és vajon e titok egymagában áll-e? A titkoknak tengere vesz bennünket körül. Rövidre fogva a dolgot, a kiválasztás oka titok marad örökre, eltakarva marad a szem előtt, de azért magát a tényt igazságosnak kell tartanunk azon egyszerű, de annál súlyosabb okból, mert az Isten úgy rendelte.
Sokan hasznossági szempontból indulnak ki, s azt mondják, az egész dolgot nem kell bolygatni, a papok csak a hitről prédikáljanak meg a bűnbocsánatról. Ezek okosabbak akarnak lenni, mint az Isten. Az bizonyos, hogy okkal-móddal kell eljárnunk mindenben, de vajon hol kell kezdenünk ezt az okosságot? Az Istenben való bizalomban! Amit ezzel kezdünk, az jól van. Fogadjuk alázatos szívvel azt, amit Ő mond, s ne firtassuk, amit jóltevő keze szemeink elől eltakart, és amiről a fátyolt emberi kéz el nem fogja távolítani soha.
A makacs ellenzékieskedők teli szájjal ezt kiáltozzák: ha van eleve elrendelés, akkor szent életre törekednünk fölösleges, mert hiszen akkor sorsunk akár jobbra, akár balra, már el van döntve. Ennek az okoskodásnak az előbbiekkel közös hibája, hogy nem az Isten bölcsességére, hanem az elme szűkös erejére támaszkodva ítél, dönt olyanokban, amelyekhez fel nem emelkedhetik. Te azt mondod, hogy azon esetre, ha választott vagy, ha a hitnek kegyelmét megkaptad, fölösleges már jónak lenned. Mit mond az Írás? A választottak nem járnak a tisztátalanság útján, makula nélkül valók, lényüktől a jóravaló hajlandóság a kegyelemből nyert hitnek következtében éppen úgy el nem választható, mint a naptól a világosság. Hiába mondod, hogy a nap ne világítson, ne melegítsen; a világosság, a melegség annak legbensőbb erőiből fakad, éppen úgy, mint a választottak életszentsége az ő lelkükből – és mindez az Istennek ingyen való kegyelme és jótetszése folytán.
Akik így szólanak: választottak vagyunk, tehetünk rosszat, el nem veszhetünk – azok éppen ezen kijelentéssel tesznek tanúbizonyságot arról, hogy a hitnek kegyelmét nem kapták. Akiket az Isten kiválaszt, azokat lelkével vezeti.
Az Úr annak nyújtja kegyelmét, akinek akarja. A fazekas olyan edényt készít az agyagból, aminőt akar, az egyiket tisztességre, a másikat gyalázatra. Mit mondanánk mi pl. a kutyának, ha előttünk panaszkodnék amiatt, hogy nem embernek született? Mondhatnánk-e neki mást, mint azt, hogy nem segíthetünk a dolgon, az Isten így rendelte? Miért? Ki tudna erre felelni?
Azok, akik a választásnak egyetemes, általános mivoltát állít-
ják, szintén hivatkoznak szentírási helyekre, de ezekben az általuk idézett helyekben is ott van a választás, csak meg kell látni. Idézik pl. ezt: "Nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy megtérjen és éljen." (1) Íme, az életet (az üdvösséget) meg kell előznie a megtérésnek. Megtér-e mindenki? A megtérésre való meghívás mindenkinek szól, de azt csak az fogadja el, aki erre kegyelmet nyer. "Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak." (2) Utalnak erre a szentírási helyre: "Az evangélium Istennek ereje minden hívőnek üdvösségére". (3) Mi van ebben? Az evangélium ereje a hívőket üdvözíti. Mindenki hívő? A Római levél szerint (de a köznapi tapasztalás szerint is) "De nem mindenek engedelmeskedtek az evangéliumnak". (4) Az Ap. csel. szerint mikor hitt Lydia? Miután kegyelmet nyert a hitre: "Az Isten megnyitá Lydiának szívét, hogy figyelmes legyen". (5)
Kétségtelen bizonyosággal álljon előttünk, hogy csak a hit üdvözít. Ha tudni óhajtod, vajon a választottak között vagy-e, vizsgáld meg magadat, Krisztusban vagy-e? Akik benne vannak, akik hit által az ő tagjai, az Istennek választottai. A választottságról a lélek tesz tanúbizonyságot. Alázattal és félelemmel hallgassuk azt, amit az Írás mond, ennek kijelentései legyenek a mi tudományunk ebben a kérdésben is, tudván, hogy Isten kormányoz mindent, az ő akarata forrása mindennek. Ebben ne zavarjon bennünket az, hogy az ok előttünk rejtve van, majd egykoron, ha az ő jótetszése magához szólít, megnyílik előttünk mindaz, amit most szemeink elől eltakar.
A lelkészek egyenkint felállottak és mindegyikük külön beszédben (6) fejezé ki, hogy vallási meggyőződése a mondottakkal teljesen megegyezik.
A genfi papoknak véleménye a fönnforgó ügyben eddig sem volt ismeretlen, de elszánt, bátor föllépésük s az az egység, amely e tekintetben közöttük megnyilatkozott, mégis nagy hatással volt elsősorban magára a tanácsra. (7) Ez az ellenzék és a papok között
(1) Ezék 33,11.
(2) Mt 22,14.
(3) Róm 1,16.
(4) Róm 10,16.
(5) Ap. csel. 16,14.
(6) A beszédek teljes szövegükben: Corp. Ref. XXXVI. 120–133. l.
(7) Kálvin maga is érezte, milyen fontos volt a lelkészek állásfoglalása. Igen jellemzők azok a sorok, amelyeket 1552. január 27-én Farelhez intéz: "Mirificam Dei providentiam in eo sumus experti, quod nihil tale cogitans eos in concordiae nostrae formula obstrinxi ne prorsus ad nocendum nunc soluti essent. Admonitus enim sum a quodam futuros alioqui Hieronymi patronos fuisse". Különösen egy pap (Philippus de Ecclesia) volt gyanús.
állva, valami középutat keresett; fölmentésről szó sem lehetett, de az ellenzéket sem lehetett figyelmen kívül hagyni. Kálvin Bolsecnek legszigorúbb büntetését nem kívánta, nem állhat meg az, amit Kampschulte neki tulajdonítani óhajt, mintha Kálvin Bolsec halálát kívánta volna. (1) Hiszen a reformátor már az üggyel egyidejűleg nyilvánosan tiltakozott ez ellen a vélemény ellen, amelyet mint rosszakaratú gyanúsítást csak megvetéssel és béketűréssel fogadhat, amíg az el nem enyészik. (2) Ámde a botrány okozójának afféle félig-meddig való felmentése hittani tekintélyét csorbította volna, az ellenzéknek megerősítése és kiszámíthatatlan zavarok léphettek volna ennek a nyomába.
Bolsec és az ellenzék bízott, az előbbi bizonyosra vette, hogy sok párthíve van, akik érte mindenre készek. (3) Minden nap nőtt a feszültség, a tanács végre december 22-én meghozta az ítéletet, amely szerint Bolsec száműzetik s a per költségeit kifizetni tartozik. Az ítéletnek indító okai között szerepel, hogy a felidézett botrányon felül, dacára annak, hogy emberségesen bántak vele, kihívóan viselkedett a per folyamán. (4)
Ellenzék mindenütt van, a dolog természeténél fogva ott erősebb, ahol a reformok lényegesebbek és az egyént a legközelebbről érintik; az is természetes, hogy az ellenzék minden áramlatot szívesen felhasznál, mely indulataival egyezik és céljainak kedvez. Bolsec fölszólalását előbb (láttuk) közönyösen fogadták, később, mikor látták, hogy hasznát vehetik, feléje fordult a rokonszenv. Leírják, hogy midőn szokás szerint trombitaszó mellett az ítéletet kihirdették, igen nagy volt a városban a nyugtalanság, "a karmelita
(1) "Nach der Auschauungsweise des Reformators hatte Bolsec als Ketzer den Toil verdient" – habár erre nézve, úgymond, formális előterjesztést nem tett, ha az ügy arrafelé fordul, Kampschulte szerint Kálvin annak szabad folyást engedett volna. E. m. II. 146. (mert Kampschulte a szívekbe és vesékbe lát!)
(2) "Tales calumnias, donec evanescant, contemptu et tranquilla animi magnitudine refutare, gravitatis et prudentiae est." De act. D. praed. Corp. Ref. XXXVI. 254.
(3) "Car iay plus d'amys qu'on ne pense. Et aussi le commun peuplé s'esmouvera pour moy". Bolsec perének aktái LX. note Corp. Ref. XXXVI. 244.
(4) "contre tout ordre et modestie chrestienne il sest ingeré avec temerité et audace" Bols. aktái LXII. Sommaire du proces. Uo. 246. l.
a legnépszerűbb ember volt", a börtönben írott költeményét énekelték, kint a távolban is visszhangra talált a rokonszenv stb. Amilyen természetesen következik mindez az előzményekből, olyan világos, hogy az akkori Genfben a külső és belső ellentétek között Kálvin sem nézhette tétlenül alkotásának összeomlását, a polgári hatóság is azt az utat választotta, amely a lehető legcsekélyebb zavarokkal járt. Persze zavarok így is voltak, de nagyobbak lettek volna azon esetre, ha akár büntetlenül hagyják futni Bolsecet, akár nagyobb büntetést szabnak reá.
A Bolsec-féle epizód lehet többé-kevésbé érdekes, amint vesszük, de más ragadja meg az egészben a figyelmet. Kálvin legbensőbb meggyőződéséért küzd; lehet valaki bármilyen nézeten, a férfiúnak harcától, akinek idegen földön minden azt tanácsolja, hogy alkudjék meg az adott helyzettel, nem lehet megvonni érdeklődésünket. "Alig lehet azt elmondani, így értesít Béza, mennyi zavargás volt a városban, mintha maga az ördög fújta volna meg a harci riadót." (1)
A rágalom mindent megmart, ami a sovány, beteges papnak kedves volt. Még a szavaiban is kételkednek.
Ezalatt pedig rossz hírek jönnek a kedves honnak határai felől: ott szívtelenül pusztítják az evangélium barátait. Pillanatra itt-ott erőt vesz a keserűség a papon (mint valamikor Jóbon). Panaszra nyílnak ajkai: Bárcsak magához venné már az Úr! (2) A távoli kéklő hegyeken, ablakából elmerengve, hányszor idézhette (mint később halálos ágyán) a szavakat: "ki adja meg nekem a galambnak szárnyait?"
A közéletnek fárasztó, nem mindig lélekemelő küzdelmei után tekintsünk be egy időre oda, ahol csend van, ahol lassú munka folyik, ahol a pap legtöbb idejét tölté s lelkének egyensúlyát mindig visszanyeré: tekintsünk be Kálvin dolgozószobájába.
(1) Henry e. m. III. 59.
(2) "Missionem a Deo mihi clari cupio". Uo. XXXX. 642.