III.
A Consensus TigurinusA zürichi és wittenbergi reformáció közötti eltérés. Bucer ezt kiegyenlíteni törekszik. Kálvin e törekvéseket rokonszenvvel kíséri. A wittenbergi konkordia sorsa. Luther sértő levele. Kálvin közbenjár. Ellenszenv Bucer ellen, Kálvin is kényes helyzetbe jut. Törekvése: legalább Zürich és Genf jussanak egyértelemre. Luther, Zwingli és Kálvin úrvacsoratana. Kálvin és Farel zürichi útja. Találkozásuk Hallerral. Kálvin álláspontját bővebben kifejti. Bullinger válasza. Haller levele. Musculus hitvallomása. Bullinger 1549. március 15-ei levele. Megegyezés. A Consensus Tigurinus főbb pontjai. Jelentősége. A berni papok magatartása. A többi egyházak.
Azok a levelek, amelyekbe betekinteni alkalmunk volt, egy tényt mindenesetre előtérbe állítanak: azok írója szívén hordozza az egész evangéliumi egyháznak ügyét, az országok politikai határai közé nem szorítkozik, csak természetes, hogy figyelmét nem kerülik ki a svájci egyházi viszonyok sem, márpedig ahova figyelmét irányítja, ott ez a gyenge s mégis olyan erős ember hathatós tevékenységet fejt ki. Leveleit még a kis Svájcban sem kísérhetjük el mind, nem olvashatjuk el ezeket sem mind, pedig ezek is munkáról beszélnek, amellyel Istennek célját, akaratát megvalósítani igyekszik. Onnan, deákos írószobájából észrevesz mindent, ami a kis Svájcnak egyházi életében fontos. E munkásságból egyet feltétlenül ki kell emelnünk: azt, amelyet ott a hit egységének érdekében kifejtett.
A zürichi és a wittenbergi reformáció tudvalevőleg lényeges ponton eltért egymástól, eltért az úrvacsoratanban. Luther a testi jelenlétnek tanától nem tudott megválni, Zwingli pedig nem tudta azt elfogadni, és hovatovább odáig ment, hogy az úrvacsorában a megemlékezésnek és hálaadásnak tényét látta csupán, s annak nagy lelki erejét kellő világításba nem helyezte.
Sokan fáradoztak az ellentétek kiegyenlítésén, legutoljára Bucer szövögette nagy óvatosan az unió szálait, aggodalmas óva-
tossággal rakta egymás mellé a szavakat, amelyekbe mindkét felekezet belehelyezhette nézetét. Kálvinnak nem nagyon tetszett a létrejött szöveg, "szokatlan hangon" jutott abban kifejezésre az igazság, de csend volt, tudjuk, mennyire becsülte az egységet. Emlékezzünk csak vissza, mit írt Zebedaeusnak: "Ne vigyen bennünket minden különbözés szakításra. Ha lelkiismereted arra kényszerít, hogy némely pontokban másoknak ellene mondj, annál jobban kell megfeszítenünk minden erőnket a testvéri kötelékek megerősítésére". (1)
A Bucer-féle konkordia (ún. wittenbergi) sorsa ismeretes. Luther nem tudott a svájciak irányában felmelegedni, a zürichiek rokonszenvére pedig, mint mondani szokták, nem reflektált. Itt egy-két jellemző levélről kell röviden megemlékeznünk. Az 1543. év folyamán Bullinger, zürichi pap Melanchtonnak levelet írt, amelyben Luthernek üdvözlelet küld: "Üdvözöld nevemben – így ír – dr. Luther Mártont, a dicső férfiút". (2) Még ugyanazon esztendőben (aug. 31.) Luther (mintegy válaszul, legalább úgy látszik) Froschauernak (3) levelet küldött, amelyben ezt felszólítja, hogy a zürichi prédikátoroknak semmiféle munkáját ezentúl neki meg ne küldjék, mert neki hozzájuk semmi köze nincsen, mint akik munkáikkal együtt a kárhozatnak fiai, s a szegény népet is magukkal rántják.
Ez a levél nagy megütközést keltett Zürichben, önkéntelenül mindenki az unió veszedelmére gondolt, persze elment annak a
(1) Corp. Ref. XXXVIII. 345.
(2) W. Kolfhaus: "Der Verkehr Calvins mit Bullinger," Bohatec "Calvinstudien" c. kiadványában a 49. l.(3) Híres zürichi könyvkiadó. Froschauer egy könyvet küldött Luthernek. (Valószínűleg azt a bibliát, amelyet Jude Leo, Bibliander, Pellicanus kiadott volt e cím alatt: Biblia sacrosancta Testamenti Veteris et Novi e sancta Hebraeorum lingua Graecorumque fontibus... translata in sermonem latinum, ld. Herm. IX. 121.) A nevezetes levélben ezeket a sorokat olvassuk: "Megkaptam a bibliát, amelyet nekem ajándékba küldtél, s azt neked különösen köszönöm. Amennyiben azonban ez a ti pásztoraitok kezéből került ki s az ő munkájuknak eredménye, akikkel sem én, sem pedig az Isten egyháza semmi közösségben nem vagyunk, sajnálom, hogy hiába dolgoztak, s hogy munkájukkal egyetemben elvesznek... Nekem sem tudományukhoz, sem elkárhozásukhoz, sem ítéletükhöz semmi közöm, életem végéig ellenük fogunk tanítani és imádkozni. Bár megadná az Isten, hogy a nyomorult nép az ilyen hamis és lázongó pásztoroktól megszabadulna ... Ők az efféléken nevetnek, de majd sírni fognak, mikor őket eléri az az ítélet, mely utolérte Zwinglit. akinek követői" (sequaces). Ld. uo.
híre Genfbe is, és Kálvin sietett levelével Melanchtonhoz, elmondta, hogy a Froschauer-féle levélről tudomása van, ez a levél röviden szólva – embertelen. "Igen kérlek – így folytatja –, akadályozd meg Márton doktort, hadd mérsékelje indulatát azzal az egyházzal szemben. Lehet, hogy alapos oka van a haragra, de keresztyén és tudós emberekkel így bánni nem szabad." (1)
Bullinger a helyzet magaslatán állott, kijelenté, hogy azon esetre, ha Luther őt nem a sajtó útján támadja meg és hívja ki, a levelet tudomásul nem veszi – magasabb érdekekből. "Nem akarok gonoszat gonosszal visszafizetni, és nem akarom a gyöngéket megbotránkoztatni." (2)
A Froschauer-féle levél csak bevezetés volt, jött a folytatás. Luther egy mérges iratot adott ki a "szellemfaló" svájciak e1len. (3) Az unió odalett, a nagy gonddal szövögetett kötelék végképen elszakadt, ellenben volt nagy harag. Kálvin képtelenségnek tartotta (amire Bucer és Myconius kérte), hogy ti. kérlelje Bullingert, hadd hallgasson. "Igazán nem való ártatlan emberekkel így elbánni – írja – és anélkül, hogy meghallgatná őket." Ámde ezekben a napokban sem mulasztotta el arra figyelmeztetni zürichi kartársát, Bullingert, hogy Luthert személyében valahogy meg ne támadja. (4)
Míg a válasz készült, Kálvin kényelmetlen helyzetben volt, abból az ellenszenvből, amely most Bucer ellen megnyilatkozott, neki is kijutott, hiszen Bucernek barátja volt. Genfben, ahol sok ellensége volt, éppen úgy mint a Berntől függő helységekben, ezt a körülményt nagyon kiélesítették. Egész Svájc haragszik a lutheriekre, Bucerra, ámde – így okoskodtak – ez utóbbival tart Kálvin is. El van szigetelve. A zürichiek hangulatára világosságot vet egy körülmény: hazaparancsolták az ifjakat, akik Strassburgban, Bucer oldalán tanulnak, mert nincsenek megnyugodva az ottani tudománynak igazsága felől.
Ami a zürichieknek immár elkészült válaszát illeti, arra nézve Kálvin 1545. június 26-ai levelében nyilatkozik. A zürichieknek
(1) "Nuper apud me conquestus est Bullingerus, atrociter laceratos fuisse omnes Tigurinos a D. Luthero." Herm. levélgy. IX. 1346. lev.
(2) "Lutherus nos, id est Tigurinos ministros, prorsus abjicit et damnat tanquam seductores... Malum malo rependere nolumus: juxta Christi regulam." Uo. 1312. lev.
(3) "Kurzes Bekemtniss v. heil. Sacrament wider die Schwärmer" (Wittenberg, 1544).
(4) "Luthers Person zu schonen." W. Kolfhaus e. m. 50.
Igazuk van, de a modor, a forma nem szerencsés, "nem védelmezik tapintatosan Zwinglijüket... azután meg, a fődologban nem ütnek a szög fejére", majd meg hirtelen fordulattal maga is így szól: "De hát az a ti Periklészetek (Luther) miért, minek dühöng, minek hajigálja a villámokat, hiszen végtére is az ő dolga egy cseppet sem jobb, igazán szólva, én őszintén tisztelem, de nagyon szégyellem magamat". (1)
A legutoljára idézett soroknak néhány szava ne kerülje ki a figyelmet: "végtére is az ő dolga egy cseppet sem jobb".
Mi is az egész ellentétnek a kiindulópontja? Az úrvacsoratan. Röviden itt körvonalazni kell azt az (egyébként ismert) álláspontot, amelyet a genfi reformátor a wittenbergi és zürichi hittudós között elfoglal. Luther a testi jelenléthez ragaszkodott, Zwingli (különösen a viták után) a megemlékezésnek ünnepélyes kifejezését látta az úrvacsorában. (2)
Kálvin kezdettől fogva úgy az egyik, mint a másik reformátortól független álláspontot foglal el. A lényegre fordítja figyelmét, ehhez a testi jelenlét nem tartozik, a testnek térbeli korlátozottsága, vagy mindenütt jelenvalósága nem foglalkoztatja, ennek ellene mond különben is a természeti törvény. Más itt a lényeges: Krisztus isteni ereje korlátok közé szorítva nincsen, a hívő lélekkel életközösségre lép. Luther vitatott testi jelenléte minden kisegítő elméletével együtt (communicatio idiomatum, ubiquitas) elmarad, de megértjük másrészről azt is, hogy e szentség több, mint szertartás: isteni erőknek a hívő lélekkel való közlése. "Jóllehet (Krisztus) teste tőlünk elvétetett, az égbe szállt, de az Atya jobbján ül, uralkodik. Uralkodik az Atyának fönségében és hatalmában. Ezt az uralkodást nem korlátozza sem tér, sem semmi más. Érvényesül az a földön, érvényesül az égben, ott van a hívőkkel, közli magát, erősíti, táplálja őket, éppen úgy, mintha testestül jelen lenne." (3)
(1) Magáról a munkálatról Kálvin így: "jejunus ac puerilis". "Vester autem Pericles." Corp. Ref XXXX. 99. l.
(2) Zwingli szerint: "A hit semmiféle teremtett anyagban nyugalmat nem talál, egyedül a Teremtőben". Forrása egyedül az örök, a szent Lélek. Hitbeli megerősödést más nem adhat. A prédikáció maga is hiábavaló, ha a Lélek nem világosít meg. Az úrvacsora nem erőforrás. Mi tehát? "A népnek vagy az egyháznak isteni, tiszta gyülekezése Krisztus holtteste körül, azaz hálaadás Krisztus haláláért, megemlékezés". W. Kolfhaus "Der Verkehr Calvins mit Bullinger. Bohatec Calvinstudien 46. l.
(3 )Uo. 47. l.
Ha ezekből a sorokból kitetszik az, hogy álláspontja úgy a wittenbergi, mint a zürichi felfogástól független, más is megragadja a figyelmet: Kálvin egyesíti Zwingli exegetikai világosságát, élességét Luther mélységével és bensőségével. (1)
Szinte maga magyarázza magát, miért nem volt Kálvin nagyon elragadtatva a Bucer-féle konkordia hallatára, másrészről megértjük hallgatását az egység érdekében, hiszen hallottuk, amit mond: "minden erőnket meg kell feszítenünk a testvéri kötelék megerősítésére."
Mikor Luther egy rántásra a köteléket elszakította, Kálvin szívesebben gondolt mint valaha arra, hogy legalább Genf és Zürich között jönne létre az annyira üdvös unió. Ezekben a napokban Bullingernek ír, s levelében szól arról, ami mint afféle vágy él benne: "Amit gondolok, azt nyíltan és egyszerűen megmondom, emberekre való tekintetek miatt nem hallgatok el semmit. Ám én azt hiszem és gondolom, amit az Írás tanít. Csak egy fél napig beszélhetnénk együtt, hiszem, minden nehézség nélkül egy értelemre jutnánk nemcsak a dologra, hanem a szavakra nézve is. Addig ... tápláljunk barátságos érzelmeket egymás irányában." (2)
Közben múlt az idő (Luther is meghalt), Bullinger egy munkán dolgozott, amelyet véleménynyilvánítás végett Kálvinnak megküldött. Ez a munka, amint címéből következtethetünk, (3) nagyon is érdekelte Kálvinnak terveit, meg is örült neki a genfi pap. "Jer csak ízibe – írja Farelnek – valamit kaptam, amit hamarosan vissza kell küldenem. Nagyon szeretnék veled erről a dologról beszélgetni, majd meglátod, érdemes." (4)
Ebben a munkában Zwingli gondolatait fejti ki, persze nem találkozik a genfi reformátor nézeteivel, de nem ez a fontos, hanem az, hogy Kálvin a Bullinger felfogása ellenében olyan érveket állított, amelyek ha egyelőre mást nem is eredményeztek, gondolkodóba ejtették Bullingert. Foglalkozzunk kissé ezekkel az ellenvetésekkel. A legfőbb különbség abban volt, hogy Bullinger az úrvacsorában jelképezett kegyelemnek odanyújtását tagadta, előtte mindig a Zwingli-féle tan áll: lelki jót csak a Lélek nyújthat függetlenül minden érzéki jegytől. Kálvin ezt a kérdést állítja előtérbe:
(1) "Bel ihm vereinte sich die exegetische Klarheit und Schärfe Zwinglis mit der religiösen Tiefe und Innigkeit Luthers." W. KolfhaUS e. m. uo.
(2) Corp. Ref. XXXIX. 772. l.
(3) "Absoluta de Christi Domini et catholicae eius ecclesiae sacramentis tractatio."
(4) "Agnosces non frustra id me cupiisse." Corp. Ref. XXXX. 479.
nekünk Krisztus a jegyeket? Kegyelmének jeléül elfogadom, de hogy vele a lényeget is kapom, azt te tagadod." Ez játék a szavakkal. Bullinger, Zwingli gondolatához híven, azt tartja szem előtt, hogy lelki jó nem lehet érzéki tárgyhoz kötve, Kálvin sem mondja ezt; a szentség nem magában véve nyújt kegyelmet, hanem a Szentlélek ereje által, éppen úgy, mint az evangéliumban jelen levő Krisztust a Lélek ajándékából fogadom el. Az Írás a Léleknek tulajdonítja a lelki javak ajándékozását, ez nem zárja ki, hogy a sakramentumok nem az ő orgánumai a megerősítésre. (1)
Bullinger nem ilyen bírálatot várt. Úgy látszik, a bírálat (bármennyire óhajtjuk is) nem kellemes soha, mert mi ezalatt valami elismerésfélét szeretünk érteni. Bármint legyen is a dolog, az idézett levél – legalább látszólag – egy lépéssel sem vitte előbbre Kálvin tervét. Ámde az a hidegség, amellyel Bullinger válaszol, nem kedvetlenítette el a genfi papot, írt, írt nyugodtan, minden élesség nélkül: "Hosszú válaszodat, amelyben érveimet mind cáfolni igyekszel, hallgatással mellőzöm. Minek viszálykodnánk? Könyvedben megjelöltem a helyeket, amelyek nekem nem tetszettek ... Ám ezt kérésedre tevém, baráti kötelességet töltve be. Ha másképpen gondolkozol, tégy belátásod szerint. Nekem a legerősebb óhajtásom, hogy mi a legteljesebb egyetértésben legyünk, és ha én annak tudatában vagyok, hogy Krisztussal a szentségek vétele által szorosabb viszonyba lépek, mint te azt könyvedben kijelented, azért mi továbbra is ugyanannak az Úrnak a szolgálatában állunk, benne egyek maradunk. Valamikor talán még teljes egységre fogunk jutni. (2) Én az őszinteséget mindig szerettem, furfangos fogásokban kedvemet nem találom, beszédemnek világos mivoltát azok is elismerik, akik egyébként e tekintetben igen érzékenyek." (3)
E levélnek elküldése után (1548. márc.) a szorongatott Viret érdekében (4) pünkösd után személyesen is ellátogatott Zürichbe Farel társaságában. Úgy látszik, a zürichi papok a Viret-ügyet csak ürügynek tartották, abban a véleményben valának, hogy a
(1) Uo. 480. és kk. l.
(2) "Aliquando forte in consensum pleniorem coalescere dabitur." Henry e. m. II. az egész levelet közli. 18. melléklet.
(3) Uo.
(4) A berniek ekkoriban igen támadták, emiatt Lausanne-ból később Genfbe ment, ott kapott lelkészi állást.
két vendég tulajdonképpen vitázni szeretne, amihez nekik semmi kedvük nem volt, innen magyarázható kissé tartózkodó magatartásuk, ami miatt Kálvin félig-meddig neheztelt is. Sulzer Simonhoz (1) akkoriban írott levelében megemlíti: "Kelletlenül érintett bennünket a kijelentés, mely szerint nem szívesen beszélnek a szentségekről, persze mégiscsak szóba kerültek, ha a komoly megbeszélésig nem jutottunk is el". (2) Arra nem is gondolt Kálvin, hogy éppen akkoriban és ott tett szert jó támogatóra egyik ismerősében, Haller Jánosban. (3)
Kálvint a zürichi út csak egy pillanatra hangolta le, rendületlenül újra hozzálátott a munkához, hosszú, még az eddigieknél is alaposabb fejtegetésben tárta elő az ügyet. Nem akar ő, úgymond, vitatkozni, hiszen Zürichbe nem azért ment; a színpadias vitáktól legalább annyira irtózik, mint a zürichiek, barátságos véleménycserét óhajtott volna, óhajtott volna pedig azért, mert tisztán látja, hogy az összekötő kapcsok közöttük sokkal lényegesebbek, semhogy a fennforgó differenciák könnyűszerrel elsimíthatók nem volnának. A szóbanforgó irat a hosszú tárgyalásoknak – amelyek a zürichi egyezményt megelőzték – talán a legfontosabb okmánya. Kiemeli első sorban azokat a tényeket, amelyekre nézve ellentét nincsen. "Ami a szentségeket általában véve illeti – nem kötjük azokhoz a kegyelmet, a Szentléleknek munkáját, erejét, nem kötjük hozzájuk az üdvösségünknek a reménységét. Nyíltan tanítjuk: Egyedül az Isten az, aki a szentségek által hat, azok ereje a Szentlélekben vagyon ... annyiban használnak, amennyiben Krisztushoz vezetnek, akiben nekünk kell mindazt keresnünk, ami üdvhozó. (4) Nem bírom belátni,
(1) Interlakeni származású, tanulmányait nagy sikerrel végezte Baselben, előbb Bernben tanár, később (1552 után) Baselben lelkész.
(2) Corp. Ref. XXXX. 720.(3) Előbb augsburgi (1547-ig), azután rövid ideig zürichi lelkész, ekkoriban már (1548 máj. 1-től fogva) berni. Pünkösd után ő is megfordult Zürichben. Ekkor találkozott Kálvinnal. Erről a találkozásról így ír: "Már ott állottunk csizmásan, sarkantyúsan, előttünk a lovak felkantározva (többesben azért beszél, mert Farel is vele van), amidőn egyszer csak ott terem Haller, hogy bennünket üdvözöljön. A fiatalember – amennyire kivehettem – szerény és őszinte. Uo.
(4) I. "Sacramentis Dei gratiam non alligamus." II. "Ad sacramenta non transferimus spiritus sancti virtutem et officium." III. "In sacramentis non locamus salutis fiduciam." IV. "Solus Deus est qui agit per sacramenta et totam efficatiam spiritui sancto ferimus acceptam." V. "Haec ratio non apparet nisi in electis." VI. "Nec prosunt sacramenta quam dum ad Christum nos manu ducunt, in quo quaerendum quidquid est bonorum."
Részlet a wormsi Luther-emlékszoborról
mi az, amit még ezenfelül joggal megkövetelhetnétek e tanítástól, mely egyenesen Krisztusra mutat, mint az üdvösségnek forrására, amely egyedül az Istenre mutat, mint az üdvösség szerzőjére, s kijelenti, hogy azt a Lélek titokteljes munkája által tesszük magunkévá. De – ezt vetitek ellen – mi azt tanítjuk, hogy a szentségek Istennek eszközei. (1) Igen, mi azt állítjuk, hogy céljuk van, a velük való helyes élés haszontalan nem lehet. Ami benne jelképeztetik, azt a hívők meg is kapják, (2) az Isten csalfa képekkel nem kápráztatja el a szemeket. (3) Így aki hittel veszi a keresztséget, bűneinek bocsánatát is nyeri, ámde rögtön hozzátesszük, ez a bocsánat Krisztus véréből származik, hogy ne keresse senki az üdvösség okát magában a keresztségben. (4) A keresztség jelentősége tehát az, hogy bizonysága, jele ama megmosatásnak, amelyet a Fiú vérének kiontása által nekünk szerzett." (5)
A keresztség külső jelei a kegyelemnek bizonyságai. Az úrvacsora szent jegyei is kegyelemnek, lelki erőknek tanújelei, hiszen azt csak nem állítják, hogy a jegyeket cél nélkül nyújtják a hívőknek? (6) E pontnál hosszabban időzik, foglalkozik azzal, amit időközben beléjük magyaráztak, végül áttér igaz jelentésükre.
Nem jelentik e szavak a testnek a kenyérbe való bezárását, átváltozását, mindenütt jelenvalóságát. (7) Ha a test távol (az égben) van, nincsen itt. "Ti azt mondjátok, Krisztus emberi természetével a mennyben van. Mi ugyanazt valljuk. A menny alatt ugyanis térbeli távolságot gondoltok, ami ellen nincsen kifogásunk, Őt tér választja el tőlünk. Azt mondjátok, Krisztusnak teste nem végtelen, határolva van, nemcsak igent mondunk, hanem élénken bizonyítjuk. Tiltakoztok a jegynek, jelnek a lényeggel való összekeverése ellen. Mi serényen sürgetjük a kettőnek elválasztását. Elítélitek a testnek a kenyérrel való egyesüléséről szóló tant (impanationem). Ezt aláírjuk mi is."
A tan pozitív kifejtésében a fő súly azon az ismert igazságon
(1) "instrumenta gratiae Dei".
(2) "quod illis figuratur, dicimus exhiberi electis".
(3) "fallaci spectaculo non deludit oculos."
(4) "Non quod remissis peccatorum proveniat a baptismo, sed a sanguine Christi."
(5) "ablutionis testimonium est".
(6) "Non frustra porrigi quin res quoque ipsa nobis constet."
(7) "Non includimus corpus Christi in panem, et impanationem acriter damnamus."
van, hogy a jegyek által a hívő lelkileg (spiritualiter) Krisztus testét és vérét veszi, a megtört test és kiontott vér megtisztító erejének áldásában részesül. "Mikor a kenyeret és bort látjuk, lelkünknek fel kell emelkednie, hogy Krisztust élvezzük. (1) Akkor jelenik meg nálunk Krisztus, ha őt a világnak minden eleme fölött keressük. (2) Krisztust nem szabad hamissággal megvádolni, már pedig ezt tennők, ha úgy gondolkoznánk, hagy a jegyekkel a megígért javakat a valóságban nem adja meg. Ti se vagytok azon a véleményen, hogy a jegyek üresek, tartalmatlanok. Ilyen értelemben és ezek előrebocsátása után mondja: Krisztus testének és vérének leszünk részesei az úrvacsorában." (3)
Kálvin abban a levélben, amelyben erről ír, igazságának tudatában némi keserűséggel említi, hogy az ő tanításában az evangéliumtól való eltávolodást látnak némelyek. "Igazán szeretném tudni, miféle egyszerűség az, amit tőlünk követelnek. A múltkor, midőn nálatok valék, sürgettem ott is erre a feleletet; – te jól tudod – adások maradtatok vele. Ezt nem neheztelésképpen mondom, hanem azért, mert alaptalanul gyanúsít bennünket néhány jó ember. (4)
Bucer fáradozott legtöbbet az unión, mikor Luther a nagynehezen összetákolt wittenbergi konkordiát felbontotta, mind nekiestek, Svájcban, különösen Zürichben igen népszerűtlen volt. A neheztelésből az ő révén kijutott, mint láttuk, Kálvinnak is, hiszen mindenki tudta, hogy barátja, aki szóbanforgó törekvéseit jószerével támogatta, habár a "szokatlan szavakkal" megszövegezett egyezséget nem is olvasta szívesen. Ez a körülmény nem kis nehézséget okozott. Itt is el kellett oszlatni minden félreértést. A fentebbi levélben a reformátor kitér erre is. Szól pedig egyszerűen, őszintén. "Észrevettem, hogy nekünk felróják Bucerrel való barátságunkat. Kérlek, kedves Bullingerem, miért tartózkodjunk mi tőle, mikor ő velünk mindabban egyetért, amit előadtam? Nem akarok
(1) "Proinde haec nostra sententia est: quum hic in terra panem et vinum cernimus, erigendae sunt mentes in coelum ut Christo fruantur."
(2) "Tum praesens est nobis Christus dum supra mundi huius elementa ipsum quaerimus."
(3) "Nos fieri carnis et sanguinis Christi participes, ut in nobis habitet nosque in ipso et hac ratione bonis eius universis fruamur." Ld. Corp. Ref. XXXV. 693–708. de Sacramentis. Joh. Cal. prop. és Henry e. m. II. 19. melléklet.(4) Henry. Uo.
most az ő kiváló számos erényeire rámutatni, de ki kell jelentenem, hogy az Isten egyházát sérteném meg, ha tőle elfordulnék. Nem értem, mi kivetni valót találhatnak az istenfélő férfiak azon, ha mi olyan emberrel tartjuk fenn a barátságot, aki kijelenti, hogy barátotok, testvéretek akar lenni."
Bullinger Kálvin levelét közölte Haller Jánossal, azután pontról pontra behatóan válaszolt. A hosszú levélből bizonyos rokonszenv olvasható ki, amellyel Kálvin fejtegetéseit fogadta, de kiérzik bizonyos aggodalom is, hogy a genfi reformátor felfogása esetleg háttérbe szorítja azt az alapigazságot, amelytől a zürichiek hajszálnyira sem óhajtottak eltérni: egyedül az Isten munkálja üdvösségünket, s nem jegyekben adja azt, amelyek mint élettelen tárgyak mit sem foglalhatnak magukban, hanem munkál bennünk Szentlelkével a hit által. Ebből kifolyólag nem tudott belenyugodni a gondolatba, mely szerint a szentség a kegyelemnek eszköze, s mi az úrvacsorában Krisztus testét és vérét vesszük. De (egy ily, röviddel azután küldött levelében) siet hozzátenni: "Nem azért felelek én részletesen, hogy veled vitatkozzam, hanem hogy alkalmat nyújtsak neked véleményednek világosabb kifejtésére, talán majd egyértelemre jutunk." (1)
Bullinger azokhoz az emberekhez tartozott, akik hallgatnak az érvekre, viszont csak lépésről-lépésre, hosszabb megfontolás után engednek, de aztán annál szilárdabban megállják helyüket. Nem szabad szem elől téveszteni azt sem – amit egyébként már láttunk is –‚ hogy a Bucer-féle unió, annak felbomlása s az azok nyomában föllépő ingerültség komplikálta a helyzetet, Kálvin kísérlete mögött a zürichiek valami hasonlót sejtettek. "Nagyon ingerültek – írja Kálvin az alkudozások kezdetén – s nagyon ragaszkodnak megszokott nézeteikhez." (2)
Itt Hallernak két leveléről kell megemlékezünk, az egyiket Kálvinhoz intézte, a másikat Bullingerhez. Az előbbiben megköszöni Kálvin tanácsait. Roppant nagy a bizalmatlanság az emberek között mindenfelé, az egyházakban nagyobb a zavar, mint gondolta volna és mindenütt ott lappang ama bizonyos pestis:
(1) "respondeo ad propositiones illas, non ut tua impugnem, sed ut tibi occasionem dem luculentius sententiam tuam explanandi." Corp. Ref. XLI. 115.
(2) "Quo minus palam mihi assentiantur, hoc potissimum obstat quo praeconcepto semel ... sensu occupati ita usitatis sibi formis insistunt, ut nihil admittant novi." Corp. Ref. XL. 315.
a gyanú. (1) A Bullingerhez küldött levélben elmondja, hogy Bernben szokatlanul nagy a gyűlölet Kálvin ellen, (2) sebekről beszél, (3) amelyek miatt az egyház vérzik.
Mennyire hangolták e levelek a két reformátort arra, hogy egymáshoz közeledvén, az ellentéteket mérsékeljék, azt megírni nem lehet, de tény: az alkudozásokat, jobban mondva, a kölcsönös felvilágosításokat folytatták. Minden egyes üzenetváltás közelebb hozta a két férfiút.
Kálvin újra átdolgozta az egész anyagot, ami talán nem is volt szükséges, miután sok pontban a megegyezés világos volt. (4) A válaszok és viszontválaszok azt a sejtelmet ébresztik fel az olvasóban, hogy Bullinger Kálvin szavaiban többet lát, mint amennyit ez utóbbi azokkal kifejez. (5)
Visszatérve a szóbanlevő munkálatokra, a különbség a két reformátor között ebben csúcsosodott ki: Kálvin így szól: A szentségek az Isten kegyelmének eszközei, mert amit jelképeznek, azt megadja választottainak. Erre Bullinger válasza kiemeli, hogy ez a keresztyén embert igen sérti. (6) A megindokolás elég hosszú. Lényege: Egyedül az Isten munkálja üdvünket, mégpedig nem jelekkel (hiszen ezek holt dolgok, nem foghatják fel és nem tartalmazhatnak lelkieket). Az üdvnek eszköze a Szentlélek által ébresztett hit. (7) Nem is részeltethetnek bennünket a jegyek Krisztus testében és vérében, ilyesmi a jegyekben nincs is, ez a kegyelem ajándéka.
A két vélemény bármilyen ellentétesnek látszik is, közel áll egymáshoz. Kálvin Bullinger érintett okadatolását elfogadja, elfogadja – mégpedig kezdettől fogva azt is, hogy a jegyek nem üdveszközlők
(1) "quanta sit ecclesiae pestis, si suspicio sit inter fratres." Corp. Ref. XLI. 15.
(2) "Calvino litteras tuas misi. A nostratibus pro nebulane (tam praecipitia sunt iudicia) prorsus habetur." Ha megtudnák, hogy Kálvinnal levelet váltott, Isten tudja, minő gyanúba keverednék." Uo. 19.(3) "quam saucia .. . sit ecclesia." Uo.
(4) "Nihil quidem necesse erat – ad singulos respondere numeroS." Corp. R. XXXV. 709.
(5) "hinter Calvins Formeln mehr vermutete, als ihr Autor hineinlegen wollte." W. Kolfhaus e. m. 64.
(6) "Haec propositio habet quod pios affligat et urat." Corp. R. XXXV. 695.
(7) "Solus Deus operatur salutem ... confert per spiritum sanctum ... Ita quod Christus in nobis inhabitat, et nos in ipso, non continetur in signo, sed perficitur gratia Dei per spiritum et fidem in nobis." Uo.
csak az Isten), de előtérbe állítja, hogy az Isten ezekkel a hívő lélekben mint eszközökkel kegyelmét közli a választottak lelkében. Vajon az Isten nem használ-é eszközöket is? Íme, Pál a keresztséget (a vizet) az újjászületés fürdőjének nevezi. Hiszen maguk az igehirdetők is az Istennek eszközei. Az a hosszabb fejtegetés, amelyben a reformátor idevonatkozó érveit előadja – szíves fogadtatásra talált, ámde, miként a viszonyok sejtetik, erre a munkálatnak érvein kívül külső körülmények is befolyással voltak.
Kálvin 1549 januáriusában küldé el utóbbi észrevételeit Zürichbe, ugyanekkor szóban forgott Musculusnak (1) Bernbe való meghívása ott a tanács előtt, mely előbb – úgy látszik – bekérte a pályázónak hitvallását az úrvacsora felől. Ez a hitvallás Kálvinnak a fentebbiekben ismertetett hitvallásával feltűnően megegyezik. (2)
Néhány héttel ezután Haller János megfordult Genfben, persze meglátogatta Kálvint is, akiről nagyon rokonszenvesen írt Bullingernek. "Kálvin igen rokonszenvesen fogadott, így ír, hamarjában elhívatta a többi atyafiakat és prédikátorokat is. Sokat beszélgettünk és őszintén... Mondhatom, kegyes és tudós ember, akinek Franciaországban igen nagy neve van, de igen nyugtalan szellemű. (3) Az ember vele, azt hiszem, hamar rendbe jön, ha megmondja neki egészen nyíltan, mi tetszik benne, mi nem, ha megmondjuk, meddig mehetünk, meddig nem. A társalgásban barátságos és hozzáférhető."
A már érintett három tényező: Kálvin legutóbbi válasza, Musculus hitvallástétele és Haller Jánosnak levele, döntők voltak Zürichben. (4) Az a levél, amelyet Bullinger ekkoriban Kálvinnak írt volt, igen nagy örömet okozott abban a genfi deákos írószobában, ahol olyan nagy szükség volt az örömre, mert a deáknak felesége, a "fida coniunx" éppen a végét járta akkoriban. Mikor a fájdalomnak könnyét alig bírta visszafojtani a reformátor, akkor jött az örömhír. De olvassunk el ebből a levélből néhány sort mi is.
(1) Tulajdonképpen Muslin Wolfgang, szül. 1497-ben, meghalt 1563-ban, előbb bencés, 1527-ben augsburgi prot. lelkész, az interimet nem tudta elfogadni, azért 1548-ban állását otthagyta, Zürichbe jött, egy nyomdában korrektor volt. 1549-ben jött Bernbe.
(2) Ld. Corp. Ref. XLI. 203. l. "Musculi confessio de coena."
(3) "Est vir pius et doctus, et qui in Gallia plurimum potest, sed inquieti valde ingeni." Uo. 214. (1158.)(4) "Was bei Bullinger am meisten gewirkt hat, Calvins freimütige, klare Ausserungen oder Hallers treffende Charakterisierung des mit Calvin harmonierende Bekenntniss des Musculus – lässt sich nicht entscheiden." W. Kolfhaus e. m. 64.
"Üdv neked az Úrtól. Válaszoddal valóban nagy lépéssel előbbre vitted az ügyet, tudós Kálvin, igen kedves atyámfia. Utolsó írásodból sokkal jobban ismerlek és értelek téged, mint eddig, amint azt a mellékletből láthatod is. (1) Ne csodálkozzál azon, hogy olyan darabosan (ruditer) írtam neked. Manapság olyan, egyébként kiváló tudósok járnak-kelnek közöttünk, akik gyakrabban változtatják nézeteiket, mint kellene. Nem számítottalak ezek közé, de világosan (dissertis verbis) akartam tőled hallani azt, amit mondottál. Egyébiránt én kedvezőtlen véleményt felőled nem táplálok, s kérlek, bocsásd meg faragatlanságomat (ruscitatem). Én véleményemet csak addig védelmezem, amíg és amennyiben azok igazak, s te se mondod, hogy azok hamisak. Te kijelented, hogy tőlünk való különböző véleményed nem a szívnek és az érzelmeknek eltérése. Nem is látom át, miért lennél ellenkező véleményen. Ha válaszomat elolvasod, a szóbanforgó dologra nézve remélhetőleg minden különbség eltűnik. Vajon másokban eltérsz-e tőlünk, nem tudom, nem is gondolom. Bucert én nem gyűlölöm, szerencsétlensége (2) nekem nagy fájdalmat okoz ... Adjon az Isten nekünk mindnyájunknak szeretetben őszinte szíveket ... Szeressük egymást őszintén és építsük az egyházakat." (3)
Miként ebben a levélben is érintve vagyon, Bullinger egyidejűleg a megegyezésre nézve egy iratot mellékelt a sorokhoz. A vita közben felmerült valamennyi pontra nézve a tisztázott és elfogadott nézeteket gondosan, tárgyilagosan összefoglalja. A XXIII. és XXIV. pont a végeredményt így foglalja össze: "Az, aki haszontalanoknak mondja az Isten által rendelt jegyeket, megveti az Istennek rendelkezését. A hívők keresztségében az Úr az ő Lelkének erejével bensőleg eszközli azt, amit külsőleg, külső jegyekkel jelez. Az úrvacsorában az Úr az ő Lelkének erejével bensőleg eszközli azt a hívők lelkében, amit külsőleg a jegyekben feltüntet. A lélekben élvezetül nyújtja magát, a vele való életközösséget megújítja, megerősíti, külsőleg ezt bizonyítja és jelzi. Tudom, ez a te véleményed. Válaszodból látom, hogy a kenyeret és bort
(1) "Adnotata ad Calvini animadversiones." Corp. Ref. XXXV. 709–716.
(2) Az interimet nem akarta aláírni, ezért ki kellett vándorolnia (1549). Angliába ment, ott halt meg. A cambridge-i főtemplomban temették el, de holttestét Mária kidobatta, illetőleg máglyára tétette.
(3) "Amemus nos mutuo sincere et aedificemus ecclesias." Corp. Ref. XLI. 222.
külső jeleknek, bizonyságoknak tartod, azt mondod, hogy az igazságot lelkileg ott kell keresni, ahova az Írás utasít, nem a földi jegyeken kell függni, hanem elménket oda kell emelnünk, ahol Krisztus lakozik az Atyának dicsőségében, s ahonnan őt várjuk a mi üdvösségünkre. Ezt helyeslem, ezt aláírom, ebben veled egyetértek, s ezt mindvégig tanítani akarom." (1)
Bármilyen tárgyilagosan igyekezik is Bullinger beszélni, hellyel-közzel átcsillannak a sorokból túláradó érzései akkor, midőn a teljes egyetértésnek ad kifejezést. A VII. pontban pl. így szól: "Tudom és elismerem, Kálvinom, hogy az Úr neked becses talentumokat adott. Ezek engem a te csodálatodra ragadtak és szeretetedre ösztönöznek. (2) Adjunk hálát az Istennek, minden dicsőséget neki tulajdonítsunk. Mi por vagyunk és árnyék."
Az idézett levél és irat 1549. március 15-én kelt, hányszor elolvashatta a genfi pap a kedves sorokat! Nagy szüksége volt a baráti szavakra, mert akkor, midőn a Zürichből jött levelek felett merengett, a másik szobában kiterítve, ravatalon feküdt az asszony, az "optima socia vitae". Elhihetjük, amit válaszul ír: "Alig kaptam valaha tőled kedvesebb levelet, nem csekély mértékben enyhítették soraid szomorúságomat, amely feleségemnek halála következtében reám nehezedett. (3)
Kálvin csak befejezett ténnyel óhajtott a nyilvánosság elé lépni, legalább erre mutat, hogy Farelt kivéve Bullinger legutolsó nyilatkozatáról senkinek tudomása nem volt. Időt szorított a zürichi útra, mikor pedig Zürichbe Fareljével együtt megérkezett, mint maga kijelenti, két óra alatt véglegesen rendbe jött Bullingerrel, rövid idő alatt írásba is volt foglalva az egyezmény: a Consensus Tigurinus. (4)
Az okmány 26 pontból áll. A 26 pont tartalom szerint így csoportosítható: A keresztyénségnek kiinduló pontja és végcélja
(1) "In coena Domini celebrata a fidelibus Dominus intus spiritus sui virtute perficit quod foris obsignat symbolo. In animo sese frundum praebet et sui communionem reparat atque continuat, foris id testificatur atque significat." Uo. 716.
(2) "Scio et agnosco, mi Calvine, quanta tibi a Domino data sint dona. Illa me tui rapuerunt admirationem et amorem." Uo.
(3) "ad levandum domesticum maerorem". Corp. Ref. XLI. 266.
(4) Tulajdonképpeni címe: "Consensio mutua in re sacramentaria ministrorum Tigurinae ecclae et D. Joan. Calvini ministri Genevensis ecclae." Corp. Ref. XXXV. 733–744.
Krisztus. A vele való összeköttetés a keresztyén életnek lényege. (1) (I–IV. f.) Az összeköttetésnek munkája tőle indul ki, abban áll, hogy mint élő erő lakást vesz a szívben a hit által, aminek eszközei az igehirdetés és a szentségek. (2) (V–VI.) A szentségek nemcsak emlékjelek és jegyei a keresztyénségnek avagy a hálának és összetartozandóságnak kifejezései, hanem az isteni kegyelemnek tanúbizonyságai a hívő lélekre nézve. (3) (VII–VIII.) Amilyen mértékben különböznek a jegyek a jelzett dologtól, éppen olyan mértékben össze is tartoznak, minél erősebben öleli magához a hit a szentségben nyújtott javakat, annál inkább megnyilvánul a szentségnek ereje, hatása. A kenyér és bor magában véve nem Krisztus, nem nyújtja a lelki javakat; az ígéretekre irányult hit az, mely Krisztussal egyesít. (IX–X.) (4) Ezért az üdvösség nem a külső jegyektől függ, mint amelyek Krisztus nélkül mit sem érnek, nincsen ezekben a jegyekben erő. Az Isten általuk, mint eszközökkel hat, de hathatósságuk forrása egyedül Istenben magában van. (XI–XV.) Az előbbiekből nyilván következik, hogy (magukban a jegyekben nem lévén erő) a szentség hatása csak a hívőkre terjed ki. A hit maga olyasmit nem nyer a szentségben, amije nincsen, ámde maga erősbül és gyarapodik általa. (XVI–XIX.) A szentségeknek üdvhatása nincsen az időhöz kötve, amelyben a jegyeket vesszük. (XX.) A XXI–XXVI. pontok a transsubstantiatio (átlényegülés) római tana, az ubiquitas és a jegyek imádása ellen irányulnak.
Mielőtt az egyezménynek sorsáról szólanánk, röviden reá kell mutatnunk e munkálatnak jelentőségére az egyháztörténelemben,
(1) "Totum ecclae regimen spirituale ad Christum nos ducit."
(2) "Christus ... sacerdos ... victima ... frater ... rex ... ad Patrem nos evehat ..." "Unum cum ipso nos effici et in eius corpus nos coalescere oportet ... Haec spiritualis est communicatio, quam habemus cum Filio Dei, dum spiritu suo in nobis habitans facit credentes omnes omnium quae in se resident bonorum compotes. Cuius testificandae causa, tam evangelii praedicatio instituta est quam sacramentorum usus nobis comendatur."
(3) "vere praestat intus ... quod oculis .. . figurant sacramenta".
(4) "Etsi distinguimus ... inter signa et signatas res, tamen non distingimus a signis veritatem: quin omnes, qui fide amplectuntur oblatas illic promissiones, Christum spiritualiter, cum spiritualibus eius donis recipere, adeoque et qui dudum participes facti erant Christi, communionem illam continuare et reparare fateamur"
annyival is inkább, mert itt-ott olyan vélemények merülnek fel, amelyek szerint a zürichi megegyezés fontossága nem nagy. (1)
A késhegyig menő küzdelemnek, civakodásnak, sokféle gyanúsításnak korában a békének és az egyetértésnek szóbanforgó ‚műve már magában véve is kihívja a figyelmet, a kortársak érezték is jelentőségét. Maguk a zürichi lelkészek nagy elismeréssel emelték ki Kálvin fáradozásának áldásos mivoltát. "Csak a legnagyobb elismeréssel szólhatunk, kedves atyánkfia, szent törekvéseidről, (2) valamint a többi kegyes férfiúnak munkájáról, akik a megoszlást alkalmas úton-módon eltávolítani, az egyház megingatott békéjét és csöndességét helyreállítani igyekeznek."
Az a kérdés, miben áll a Consensus Tigurinusnak jelentősége a református egyházra és a teológiára nézve? E kérdéssel már a múlt [XIX.] századnak az elején is foglalkoztak. (3) Jelentőségét e szavakba foglalhatjuk: egyházi tekintetben ez az egyezmény összekötő kapocs a svájci francia és német egyházak, valamint a többi református egyházak között. Teológiai tekintetben lemondás a zwinglianizmusról. (4) Zwingli gondolata, mely szerint az úrvacsora Krisztus halálának emlékezete, háttérbe lépett, s helyt adott a gondolatnak, mely szerint e szentség Krisztussal való lelki közösség. "Kálvin szimbolikus felfogásával – mondja Bullinger egyik legújabb életírója (5) – az úrvacsorának gazdagabb vallási vonatkozást tudott adni annál, mint amely a Zwingli-féle fölfogás határai között lehetséges volt. Bullinger el tudta azt fogadni, mert a vallásnak szellemi jellegét nem érintette, holott Luther tanítása azt nézete szerint veszélyeztette." (6)
A Consensus formulája hű kifejezője-e Kálvin gondolatainak? Más szóval: a genfi reformátor az egység érdekében feláldozott-e
(1) Farkas József: "a Consensus Tigurinus kiválóbb tekintélyt sohasem nyert". Pallas lexicon (címszó).
(2) "tuos sanctos conatus". Responsio. Corp. Ref. XXXV. 745.
(3) Planck "Die Trennung und Wiedervereinigung der protestantischen Kirchen".
(4) "Verzicht auf den hergebrachten Zwinglianismus." W. Kolfhaus e. m. a "Calvinstudien". 69. l.
(5) Schulthess-Rechberg "Schriften des Vereins für Reformations-geschichte". XXII. p. 89. Idézve itt az előbbi munka nyomán.
(6) "Calvin vermochte es dem Abendmahl ... eine reichere religiöse Beziehung zu geben als es innerhalb der Zwinglischen Tradition möglich war." Uo.
valamit eredeti felfogásából? Ez a kérdés annyival jogosultabb, mert az idők folyamán némelyek az egész munkálatot rossz szemmel nézték, mint amely az eredeti kálvinista felfogással szemben engedményt jelent. A feltett kérdésre a válasz elég könnyű, azon egyszerű okból, mert a Consensus mellé odatehetjük Kálvin katekizmusait. (1) Az összehasonlítás arról tesz tanúbizonyságot, hogy a legjellegzetesebb pontokban Kálvin eredeti felfogása mellett megmaradt. A katekizmus szerint ugyanis a szentségek az isteni kegyelemnek külső jelei, (2) maguknak önmagukban erejük nincsen, a lélek minden ajándékát a Szentlélektől nyeri, (3) az úrvacsora reménységünket erősíti, ám a hívő lélek a reménységet nem a jegyekből, hanem az Úrtól nyeri. A Consensust nem lehet a kálvini szellem gyöngébb kifejezésének tekinteni. (4)
Az eddigi munkálatok kétségtelenül buzgóságról és nem közönséges türelemről tesznek tanúbizonyságot, ámde rendben volt-e minden akkor, mikor ott Zürichben az egyezményt aláírták? Nem, a nagyobb munka talán még csak ezután következett. Bele fognak-é egyezni a többi egyházak is? Ott volt Bern, amely mindig ellenszenvet táplált mindazzal szemben, ami genfi; némelyek az egyes szavakban "idegenszerű kovászt" látnak, nem hiányoznak az olyanok sem, akik bizonyos mellőzést látnak abban, hogy csak a kész munkát hozták tudomásukra.
Mikor a válaszok beérkeztek, kitűnt, hogy a két reformátor egészbenvéve célhoz vezető utat készített az unió felé, mert ha volt ellenkezés, nem hiányoztak olyanok sem, akik a Consensust kezdettől fogva melegen üdvözölték.
Igen nagy érdeklődéssel várták úgy Genfben, mint Zürichben a berniek válaszát. Itt a papok egymás között beszélték meg a dolgot, Haller (aki már előbb is értesült a részletekről) volt a közvetítő. De mi van a válaszban? Nagyon örülnek (5) az egyezségnek ebben a fontos kérdésben, amelybe már annyi embernek
(1) "Le Catechisme de l'Eglise de Geneve" etc. 1542. és "Catechismus ecclae Genevensis, hoc est formula erudiendi pueros in doctrina Christi." 1545.
(2) "Externae divinae erga nos benevolentiae testificatio." Catechismus Genevensis. Corp. Ref. XXXIV. 112. (3) "Sed totam (vim) a spiritu Dei manare."
(4) "Darf der Consensus nicht als ein abgeschwachter Calvinismus beurteilt werdem." W. Kolfhaus e. m. a "Calvinstudien"-ban. 71.
(5)‚ "Non sine singulari gaudio." Corp. Ref. XXXIV. 288.
beletörött a kése, (1) de aláírni nem merik. (2) Az idők, a körülmények nem javasolják, mert sok a lappangó gyűlölködés, (3) Ők egyébként egyetértenek mindenben, elég legyen ez a kijelentés. Uralkodjék az egyetértés és szeretet, (4) minden jóra fordul majd. Ehhez a levélhez Haller külön is csatolt egyet, amelyben részletesebben rajzolja meg a helyzetet, de lényegében ugyanazt mondja. Bullinger ezeknek a soroknak vétele után ismét felkereste Bernt, még pedig ez alkalommal Musculust, de más választ ő sem adhatott. Az egyezmény neki – úgymond – tetszik, minél többször olvassa, annál tisztábban áll előtte a dolog, (5) de kijelentett elhatározásától el nem állhat, mint jövevény alkalmazkodik, s ott általános a felfogás, hogy az intéző körökben rossz vért szülne, ha a Consensust aláírnák.
Mi a berni papok nyilatkozatainak a lényege? Jónak és üdvösnek tartják azt, de a fennforgó ellentétek miatt Genf és Bern között a hivatalos elismerést mellőzni kénytelenek. Az akkori viszonyok között Bullingernek és Kálvinnak e részről a hallgatólagos beleegyezéssel meg kellett elégedniök. A többi egyházak hozzájárultak. Myconiusnak, a baseli papnak az fájt, hogy őt bele nem vonták az előleges tanácskozásba, (6) egyébként azonban elvi nehézséget nem támasztott. Schaffhausen, St.-Gallen, Neuchâtel, Mühlhausen, Graubünden készséggel elfogadta az egyezséget, de talán senki sem örült annak hallatára annyira, mint az unió gondolatának kezdettől fogva őszinte barátja: Bucer Márton. Angliából siet levelével: "Hála legyen az Istennek – így ír Kálvinnak –, én veletek mindenben egyetértek." (7)
Megismerték a Consensus főbb pontjait mindenütt, ahol a reformáció iránt érdeklődtek; tetszett nekik, és hozzátehetjük: a jók örültek neki – és ez nem afféle feltevés. Ott Zürichben és Genfben több levél lehetett a reformátoroknak asztalán, amelyek a hozzájárulást tolmácsolták. Kár, hogy ezeket ez idő szerint még nem
(1) "Diu iam contentiosissime a multis agitata." Uo.
(2) "Non poterimus tamen nostra subiicere et subscribere nomina." Uo.
(3) "Gliscentibus enim adhuc odiis." Uo.
(4) "uniat is (Dominus) spiritu concordiae". Uo.
(5) "Quo magis eas... intueor, magis Deo gratias ago." Uo. 304.
(6) "Beza mihi indicavit Myconium indigne ferre quod se inconsulto qui quam transigere ausi fuerimus," írja Kálvin Viret-nek. Corp. Ref. XIII. 385. (1261.)
(7) W. Kolfhaus e. m. 73.
olvashatjuk, de hogy a távolból Franciaországból, Poroszországból, sőt hazánkból is sokan üdvözölték a Consensust, azt egyik-másik levélnek egy-két sora kétségtelenül bizonyítja. Bullinger egyik levelében Vadianus Joachimhoz (1) ezt olvassuk: "itt küldöm a mi és legkedvesebb testvérünknek, Kálvinnak Consensióját. Meg vagyok győződve, hogy örülni fogsz neki. Látták azt a kitűnőbb angol, porosz, francia, olasz, magyar férfiak közül sokan, és helybenhagyták", (2) "Sok jel arra mutat, írja ugyancsak Bullinger Kálvinnak, hogy annak (ti. a Consensusnak) kiadása bőséges hasznot fog hozni." (3)
(1) Eredetileg Watt Joachim humanista, orvos és reformátor, szül. 1484-ben, St.-Gallenben, tanulmányait Bécsben végezte, mint költő is kitűnt. Szülővárosában gyakorló orvos volt, teológiai vonatkozású munkái vannak. Abban az időben, mikor Bullinger e levelet hozzá intézte, súlyos betegségben feküdt, úgy látszik, nem is épült fel többé.
(2) "Viderunt... eam Angli, Prussi, Galli, Itali, Ungari aliquot praecellentes viri, nec improbarunt." Corp. Ref. XV. 72.
(3) Kálvin levelei között magyar emberhez intézett levél nincsen, legalább eddig nem fedeztek fel ilyet. Ennek a magyarázata Balogh Ferenc, a kiváló egyháztörténet-tudós szerint is az, hogy "Kálvin nem foglalkozhatott Magyarországgal, mert innen 1560-ig Wittenbergbe jártak ifjaink".