I.
Munkásság és ábrándozásA bizonyosság és bizonytalanság. Kálvin viszonyai az 1553. év első felében. A "jöttmentek." Farel súlyos betegsége. Az öt teológus vértanúsága. Servet Genfben. Ifjúsága. Németországi tartózkodása. Első munkája. Megdöbbenés a svájci teológusok között. A bázeli visszavonás. Servet nevet cserél. Párizsban tanul. Lyonban korrektor. Az orvosi szigorlatokat leteszi. Csillagászati tanulmányai, felolvasásai, Szép latinsága. Nem simulékony. Vidékre megy. Vienne-i lakos. Xantes Pagnini munkáját kiadja. A teológiai kérdések vonzzák. Kálvint felkeresi leveleivel. Kérdések, ellenvetések, újabb kérdések. Kálvin a levelezést beszünteti. Servet 30 levele. Az utolsó levél. Servet lázas munkája, ábrándok.
Nagy erő van a bizonyosságban. Ebből fakad a céltudatos munka, mely az író szerint is a földön elérhető egyedüli boldogságnak szülője: "boldog, kinek célja van" ... Másrészről nagy baj a bizonytalanság. Kálvin szerint ennél végzetesebb veszedelem nem érheti az embert: a tépelődő, kételyek között vergődő ember még imádkozni sem tud. Szomorú alak Pilátus, aki az ujjain számítgatja, hol az igazság? Bizonyossága nincsen, nem is tud vezetni, inkább őt vezetik, taszigálják a körülmények. A bizonytalanság éppen a mélyebb kedélyeket viszi bele a legnagyobb gyötrelembe. Hamlet a maga tépelődéseivel nem áll egyedül. A bizonyosság, a cél, üdvössége a léleknek, ez teremt összhangot, rendet a lélek világába, mely a káoszban csak vergődik. Petőfi is ezt szomjúhozza:
"Bár volna célja a világnak,
Bár emelkednék a világ
Folyvást, folyvást a cél felé,
Amíg előbb-utóbb elérné!" (1)A bizonytalanság a legfőbb dolgokban: mi vagyok? miért vagyok? minek vagyok? mi leszek – éppen azokat keveri a legnagyobb küzdelembe, akik a köznapiasságon felülemelkednek.
(1) "Világosságot".
"Kit még nem szállott meg e gondolat,
Nem fázott az soha
Nem tudja még: mi a hideg?
E gondolathoz képest
Meleg napsugár a kígyó" ... (1)Miért beszélünk itt bizonyosságról s bizonytalanságról, megszólaltatván a költőt is? Kálvin küzdelemben különben is gazdag életének talán legküzdelmesebb napjaihoz értünk; erejének legbővebb forrósára újra alkalomszerűleg rá kellett mutatnunk. Kálvin bizonyossága teljes, tudja, hogy mi, s miért van küldve. Bőséges mértékben fel van szerelve azzal, amit az Írás "titkos vigasztalásnak" nevez.
Az 1553. esztendő rosszul kezdődött, a genfi ellenzék ereje megnövekedett, a reformátor háttérbe szorult. Az idegenek gyűlölete napról-napra növekedést vett, szinte tombolt.
"Genf gyermekei" sok hazafiúi önbizalommal emlegették, hogy afféle jöttment emberek végől is nem kormányozhatják azokat, akiknek bölcsőjük a haza földjén ringott, a jövevények ott, a szabad Genfben fegyvert nem hordozhatnak, az csak a szabad embert illeti meg. Csupa célzás, csupa bántalom. Az események előrevetették árnyékukat. Ki volt adva a jelszó: félre mindennel, amit idegen agyvelő alkotott! Meg kell dönteni az egyházfegyelmi törvényeket, annak az idegen, "melankolikus" papnak alkotásait. Igazi, szabad genfinek a gyomra úgysem veszi be az efféle kotyvalékot!
Annyi álmatlan éjszakának, annyi küzdelemnek eredményét hazafias elfogultsággai ostromolta a tömeg.
Farel, a hű barát is veszedelmesen megbetegedett; már halálát várták. Ehhez járultak a rosszabbnál-rosszabb franciaországi hírek, s Kálvin állott egyedül, elhagyottan, azaz nem elhagyottan, mert Istenbe vetett bizalma, küldetésének hite nem hagyta el soha.
De tartsunk sorrendet.
A színültig megtelt pohárba az a bizonyos csepp, amitől a pohár kicsordul, nem esett bele: Farel nem halt meg. A tüdőgyulladásból a hatvannégy éves ember felépült, s Kálvin (aki a rossz hír hallatára barátjának betegágyához sietett), mihelyt Farelje jobban lett, levéllel felkereste őt. Ez a levél írójának hangulatára, vágyaira nézve némileg tájékoztat bennünket, azért olvassuk el.
(1) Uo.
"A múltkoriban már azt hittem, utolsó baráti kötelességemet teljesítem veled szemben, hirtelen jöttem vissza, mert a többi fájdalomtól meg akartam magamat kímélni. Bizony sietésemért méltóképpen bűnhődtem, még jó lett volna, ha magam bűnhődtem volna csupán: nemcsak magam gyötrődtem, hanem még ezenkívül több jó embert is megszomorítottam. De most a felgyógyulásod örvendetes híre egészen felüdített, dőreségeniet és félénkségemet szinte elfelejtettem. Valóban az Istennek eme különös kegyelme alkalmas arra, hogy minden szomorúságomat eloszlassa. Miután pedig mármost egészséges vagy, arra kell törekedned, hogy lelkednek erejét, amelyet a legkeményebb küzdelmekben ugyancsak megfeszítettél, – testi erőiddel együtt, amelyek hasonlóképpen igen fogyatékosak – ismét visszaszerezd. Miután téged én időnek előtte eltemettelek, az az én hő kívánságom, hogy az egyház téged még akkor is életben lásson, amikor én már nem leszek itt. Ez hasznára lenne az egyháznak, de hasznomra lenne nekem is, mert egyrészről hadakozásomnak útja rövidebb lenne, másrészről pedig nem volnék kénytelen elvesztésed miatt könnyeket ontani. (1) Egyébiránt, ha az Úrnak úgy tetszik, életedet úgy szeretném megnyújtani, hogy a munkára nekem is még mintegy tíz évem jusson. Különben jövőnk felett nem kell aggódnunk, csak éljünk Krisztusnak, éljünk úgy, hogy naponként készek legyünk érette meghalni. Most csak egészségedre gondolj, hogy rövidesen talpra állj. Hogy milyen sokan üdvözölnek téged, azt ez az atyafi (értsd: a levélvivő) élőszóval elmondja neked. Isten veled, legjobb testvér. Az Úr, aki téged nekünk minden reményünkön felül visszaadott, arasson általad mindig diadalt a Sátán és az istentelenek felett. A kartársakat s a többieket szívből üdvözlöm. Genf, 1553. március 27. Igazán a te Kálvin Jánosod."
Farel felépült, de a jóbarát sorsának jobbra fordulásán a genfi pap nem tudott zavartalanul örülni, eltekintve a helybeli sok viszálytól, egy dolog tölté el különösen mély aggodalommal. Ekkoriban került az öt teológus ügye a lyoni törvényszék elé, minden arra mutatott, hogy az ügy gyorsan fog eldőlni, s a legrosszabbtól lehetett tartani.
(1) "Faxit Dominus ... ut te mihi superstitem videat Ecclesia. In hac precatione cum publico fidelium bono coniuncta est privata mea utilitas, quia brevior erit militiae meae cursus et a morte tua deflenda eximar." Corp. Ref. XLII. 509.
Az öt ifjú teológus Lausanne-ban végezte a tanfolyamot, a szünidő beálltával hazájába tért. Út közben a fiatalok Genfbe is ellátogattak, azután Franciaországban folytatták útjukat, miközben a kellő óvatosságról megfeledkeztek. Nyilatkozataik és lelkes beszédeikkel magukra vonták a gyanút, elfogták őket. Már egy év óta voltak a börtönben. Kálvin ezalatt reménykedett, de éppen akkor, midőn Farel betegágyához sietett, gonosz híreket kapott. Ott, barátja mellett hamarjában levelet írt a foglyok érdekében a Zollikofer testvérekhez, (1) kérvén őket, forduljanak ez irányban kérésükkel az udvarhoz. Még más is szorongatta ekkoriban a reformátort: Párizsban egy nemes származású barátja (nevét nem ismerjük) került hite miatt a börtönbe, ennek érdekében meg VI. Edward angol királyhoz fordult ugyancsak levélben. (2)
A magányos szobában aggodalommal várta a genfi pap a híreket. Március végétől kezdve (amikor Fareltől visszajött) a lyoni dolgok foglalkoztatták, de már április 22-én tudomása volt arról, hogy nem lehet a fogoly teológusokat megmenteni. (3) Most már csak az volt a fő, hogy el ne essenek, hanem dicsőséggel harcolják meg a nemes harcot. Megható az a levél, amelyben a reformátor az ifjakat a vértanúhalálra előkészíté. (4) Haláluk – tudjuk – diadalmas volt. Egymást bátorítva, egy pillanatig sem ingadozva szenvedték el a szörnyű tűzhalált 1553. május 16-án.
Még be sem hegedt a seb, amelyet a lyoni események híre ütött volt, jöttek újabbak, nem kevésbbé szomorúak. Törvényszéki tárgyalásra került Dimonet Mátyás ügye, aki januárius 9-től ült az inkvizíció börtönében. Bűne az volt, hogy könyvei között néhány protestáns éneket találtak. Június havában folytak a tárgyalások, Dimonetről pedig feljegyzik, hogy szokatlan szilárdsággal viselte magát, mintha folyton hallotta volna a május 16-án máglyára vitt ifjak kiáltását: "Courage mes frères! courage!" Kálvin július 7-én írt megható levelével kereste fel a halálra ítélt vértanút, (5) aki 1553. július 15-én bátran meg tudott halni az evangéliumért.
(1) Zollikofer Kristóf és Tamás svájci (st-galleni) származású kereskedők. Lyonban nagy kereskedő házuk volt. Úgy látszik, összeköttetésben állottak a francia udvarral.
(2) Ld. Corp. Ref. XLII. 494.
(3) Uo. 522.
(4) Uo. 544.
(5) Uo. 561. A levél többekhez van intézve, mert többen (Peloquin, Marsac stb.) voltak a börtönben.
Időközben pedig a genfi pap lelki szemei előtt ottan áll az a szegény asszony, a noyoni Barbançon Mihálynak a felesége, akit kemény börtönre vetettek hite miatt – s a pap ír, küldi a vigasztaló levelet, "jóllehet szíve elszorul, mikor arról a szűk és borzasztó börtönről hall, amelybe belejutott." (1)
Kálvin gyászol szívében, a sok vértanú között ő az élő vértanú; sajnálja azokat, akik a pohárt már kiürítették ott a távolban, a kéklő hegyeken túl, de sajnálja azokat is, akikkel vele együtt ott a városban kénytelenek érezni, hogy íme, ők ott idegenek. Lelki rokonai amazok ott a távolban szenvedők, és lelki rokonai, sőt száműzetésének osztályosai ezek itt. És mennyi mindenféle nép van a genfi réfugiék között! Mennyi sebet hordanak titkon és nem titkon. Ott van pl. Bouchard, Aubeterre grófja, aki lelkiismereti meggyőződése miatt családjával együtt a Lac-Léman melléki városba menekült, elhagyván minden birtokát. Nyomorgott, azután a gombkészítés mesterségére adta magát. De nem ez fájt neki a legjobban. Hazáját, vagyonát elhagyván, magára vonta édesatyjának haragját. Ez keseríté napjait az idegenben. Kálvin látja a bajt, segíteni óhajt, a gróf nevében bocsánatot kér az apától. (2)
Így folytak a reformátor napjai, midőn egy esemény az eddigieknél is nagyobb küzdelemre hívta ki.
Az 1553. év augusztusának első napjaiban a Molard-téri "Rózsához" címzett szállodába (Hôtel de la Rose> egy sovány, gyönge testalkatú, kissé alacsony termetű férfiú szállt meg. Közönséges, köznapias volt rajta minden, a halovány, barna ábrázaton csak legfeljebb az élénk, szinte lázban égő szemek vonták magukra a figyelmet.
A jövevény csak rövid néhány napra szállt meg Genfben. Az volt a terve, hogy azután Olaszországba megy. Abban a reményben ringatta magát, hogy ott sok jó embert talál. Azt megállapítani módunkban ugyan nincsen, hogy idevonatkozó reményei mennyire voltak alaposak, de az tény, hogy ennek az embernek a nevét akkoriban már a tudósok között széles körben emlegették.
Az utas Servet Mihály volt.
Servet Villanuovában született, Aragóniában; két évvel fiatalabb volt, mint a genfi pap. Gyermekéveit szülővárosában töltötte, ahol, mint Spanyolország annyi városában, régi kolostor volt, és
(1) Uo. 557.
(2) Corp. Ref. XLII. 542.
a kis Mihály a dominikánus atyák iskolájában nyerte első ismereteit. Élénk, eszes, minden iránt érdeklődő gyermek volt, amiért is atyja, a városnak egyik legkeresettebb ügyvédje, hasonlóképpen a jogi pályára szánta. Így került mint ifjú Toulouse-ba, Dél-Franciaországnak fővárosába.
Toulouse régi egyetemi város, főiskoláját 1233-ban alapították, jogi fakultása a XVI. században nevezetes volt. A görbe, szűk, középkori utcák az ifjút hazájára emlékeztették, de a szellem, amellyel az élénk francia városban találkozott, egészen új és szokatlan volt. A kornak nagy ellentéteiről, a küzdelmekről, politikai és vallási érdekeiről itt nyert bővebb tájékozást. Szokatlanul érintette a mozgalmasabb élet a fiatal embert, aki eddig a villanuovai zárda csöndes légkörében élt. Azon a kínos benső küzdelmen ő is keresztülment, amelyet kevés gondolkozó ember tud kikerülni, midőn észreveszi, hogy azon, amiben eddig bízott, hitt, – rések mutatkoznak.
A Németország felől érkező hírek, amelyeket az egyetem falai között nagy érdeklődéssel hányt-vetett meg az ifjúság, elemi erővel ragadták meg a fiatal spanyol jogászt. Lelkének egész szomjúságával az Íráshoz fordult: (1) a saját szemeivel akart meggyőződni arról, mi az igaz abban, amit mondanak, hogy a római egyház már régen elhagyta a fundamentumot, hogy az, aki Krisztus utódjának adja ki magát, ellentéte minden krisztusinak, minden trónusával, hármaskoronájával, dogmáival, háborúival egyetemben.
Mód nélkül izgatott, türelmetlen volt. Nem csoda, hogy többet foglalkozott a teológiával, mint a joggal. Németországot óhajtotta látni, azt a földet, amelyen az a nagy szellemi háború megindult és folyt, azután meg az embereket, akik azt vezetik.
Itt Servetnek egyik jellemző tulajdonságát ismerjük meg: el tudta rejteni gondolatait, a fiatalság közlékenységéből semmi sincsen benne. Vajon ez veleszületett természeti sajátsága volt-é a spanyolnak, avagy már otthon beleoltották azt, hogy az óvatosság nem árt, azt eldönteni bajos. Nem is kell. Elég megtudnunk magát a tényt.
Amikor a legjobban forrongott, valami úton-módon érintkezésbe lépett V. Károlynak gyóntatójával, Quintana Jánossal. Midőn
(1) "Il lut avec passion la Bible." Luis Ruffet cikke ("Calvin et Servet"). A "Revue Chret." 1910. évf. 10. sz. 6. Ugyanerről Stähelin: "Mit Begier griff er zur Bibel." II. 170.
pedig ez idő tájt (1530) a császár az augsburgi birodalmi gyűlésre indult, a kíséretben a sok minden rangú s rendű udvari népség között ott volt a fürge szemú spanyol jogász: észrevesz, lát mindent, alig bír betelni az új képekkel.
A nagy német város, amely a birodalmi gyűlés napjaiban különösen élénk volt, éppen úgy érdekli, mint a gyűlés maga, meg a sok pap. Külsőleg csendes volt minden, de a külső – a jogász látja, – halálos ellenségeskedést takart. A 19 éves ifjú észreveszi, hogy a sok színű ruha, pompa hatalmi féltékenységet, irigységet fedez, éppen úgy, miként az itt-ott hangoztatott jelszavak, elhangzó beszédek.
Servet szemlélte a sokaságot, megformálta nézeteit és – hallgatott. Ott forgott Quintana körül; mint afféle íródeák, végezte dolgait, kiment, megnézte a pápának a bevonulását és – hallgatott, otthon pedig ezt jegyezte naplójába: "Ezekkel a szemekkel láttam őt (a pápát) a fejedelmek feje fölött nagy pompában vitetni, miközben kezeivel formálta a kereszteket. A nép leborult, szerencsés volt, aki lábait megcsókolhatta ... Ó, te leggonoszabb bestiája a bestiáknak". (1)
Az augsburgi tartózkodás idejében sok és sokféle gondolat hányta-vetette a tüzes fiatalembert, becsvágya is égette: szerette volna magát belevetni abba a küzdelembe, melyről a késő századok is minden bizonnyal beszélni fognak. Nem tudott nyugodni. Két párt állott egymással szemben, a római egyházat erősen szorongatta az, amely a hitjavítást írta zászlajára. A spanyol jogászt tanulmányai, augsburgi tapasztalatai az ellenzék felé vonták. Ám ő ettől is távol maradt. A reformációval legalábbis annyira elégedetlen volt, mint a római egyházzal. Miért? A reformáció szerinte nem alapos munka, mert íme, a reformátorok a régi épületnek alapfalait megkímélték.
Sajátságos jelenség, hogy akik az idők folyamán a déli két legkatolikusabb országnak fiai közül a reformáció felé hajlottak, sosokan (a torinói Claudius, a calabriai Gentilis, a padovai Gribaldo, a sienai két Socinus, a mantovai Stancarus, a piemonti Blandrata) a protestantizmus mezsgyéjén jóval túlcsaptak. Mikor Kálvin panaszkodik amiatt, mert sokan "levetkőzve minden szégyenérzetét, az Istennek félelmetes titkaiba olyan vakmerően törnek be, mint a
(1) Henry e. m. III. 107. 2. jegyzet.
sertések, ha a drága gyöngyök között turkálnak" – kiemeli, hogy ebben az olaszok járnak elöl. (1)
Servet ugyan nem volt olasz, de abban megegyezett velük, hogy nem volt hajlandó figyelembe venni a reformátorok által jóváhagyott határokat.
Servet átvágtatott minden korláton meggondolás nélkül, gyorsan. Quintanától megvált, sokat dolgozott ott valamelyik német városban, szentül meg volt győződve arról, hogy megtalálta a "filum Labyrinthi-"t. [a labirintusból kivezető fonalat] Írogatás közben meglátogatta Oecolampadiust, de azért a munka haladt s rövid idő múlva meg is jelent, címe: "A háromság téves voltáról", megjelent Hagenauban. Servet ekkor még nem volt több, mint 22 esztendős.
A gyorsaság, amellyel Servet első könyvét megírta, a munka alapos mivoltának (mint azt sok esztendővel később maga is bevallja) ártott. Később ezen segíteni igyekezett. A tüzes spanyol nem akarta sokáig véka alatt tartani azt, amit ő világosságnak tartott.
A jogászból hamarjában teológussá lett ifjúnak sietve megjelent könyve arra kényszerít, hogy itt főbb tételeit áttekintsük.
Servet szerint mind a régi egyház, mind az újabb tévedésben van. Az írás idők folyamán elhomályosuit, megértését megakadályozta az Arisztotelész-féle filozófia túltengése, azután a zsidó nyelvnek fogyatékos ismerete. Az Írás félreértéséből fakadt a szentháromság tana. Servet szerint ez nemcsak maga tévedés, hanem belőle származtak az idők folyamán napvilágot látott tévedések, maga a pápaság is. "Azt hiszem, az Isten e miatt az eltévelyedés miatt engedte meg, hogy a pápa a keresztyénséguek a nyakára nőtt. (2) Ettől fogva elvesztettük Krisztust is." Emiatt aztán nem teljesítheté misszióját sem a keresztyénség, mert úgy a zsidók, mint a mohamedánok megütköztek rajta.
Az Istennek lényege az egység, az oszthatatlanság, ezzel pedig a három állag össze nem fér, de nemcsak össze nem fér, hanem egyenesen veszedelmes: több istenségre s ezen át ateizmusra vezet.
(1) Kálvin "A Szentháromság igaz hitének védelme", ford. dr. Tari Imre. 6. l. (A Kálvin-fordítók kiadása.)
(2) "Puto fuisse divinae punitionis iudicium ut eodem tempore Papa efficeretur rex, quo est Trinitas orta, et tunc Christum perdidimus." De Trin. error. lib. 7. fol. 3. Itt Henry említett munkája után idézve. III. k. 113.
Az Isten önmagában megfoghatatlan. Annyit tudunk felőle, amennyit magáról kinyilatkoztatott. Lényegének kisugárzásai a Fiú és a Szentlélek. Ők kötik össze az Istent az emberrel. Imádandók. Servet sokszor említi, hogy Krisztus az Isten fia, és mégis e ponton van a leglényegesebb eltérés.
Servet szerint a Fiú nem egylényegű az Atyával (a hitvallás szerint: "consubstantialis Patri"), nem részes a teremtésben (a hitvallás szerint: "per quem et ommia facta sunt"), időben lett. Teremtmény (a hitvallás szerint: "Lumen de lumine, Deus verus de Deo vero, genitus non factus"). "Miként az Isten mondá, így szól Servet: legyen világosság, és lett világosság, azonképpen lett az Ige világossága, a látható Ige ... Az Ige teremtetett, és olyan, mint a teremtett világosság." (1)
"Az Istenben öröktől fogva megvolt a kifejezett akarat ennek a Jézusnak, az igaz prófétának nemzésére, éppen azért született akaratnak mondjuk, miként tebenned is megvan a született akarat, hogy azt tedd, amit akarsz." (2)
A logos [logosz] eszme, képmás. Krisztusban az alakulás három fokozatát állapítja meg: az Istennél levő Ige, a világban megjelent Ige és az Atyához visszatért Ige. "Röviden szólva Servet szerint az Ige örökkévalósága nem más, mint Istennek szándéka, mely szerint öröktől fogva szándékozik az embert megalkotni, aki az Ő Fia." (3) Az Atyának eszmei szándéka: Ige, a szándék keresztülvitele: az Ige megtestesülése.
Világos, hogy Servet tanítása a második isteni személyről nem fedi a keresztyénségnek idevonatkozó tanítását. Az a kép, amelyet felőle alkot, megközelíti azt, aminőnek Mohamed látja Krisztust. Hivatkozik is reá: "Halld csak, mit mond Mohamed! Mert nagyobb súlya van az igazságnak, melyet az ellenség megvall, mint száz hazugságnak, amelyet a mieink költenek. Alkoránjában így szól: Krisztus próféta, az Istennek lelke." (4)
(1) Kálvin "Refutatio errorium M. Serveti". A Corp. Reformatorum XXXVI. kötetében. Az idézett sorok dr. Tari I. fordításáből vannak véve. ("A Szentháromság védelme." 121. l.)
(2) Uo.
(3) Uo.
(4) "Audi etiam quid Mohamed dicat; nam major est habenda fides univeritati quam hostis fatetur, quam centum nostrorum mendaciis. Inquit enim in suo Alcorano: Christum fuisse sumum Profetarum, spiritum Dei, virtutem Dei, flatum Dei, propriam Dei animam, verbum afflante Deo ex virgine perpetua natum." De Trin. error. Lib. I. p. 43. Idézve M. Henry e. munkája után. II. 12.
Érintve volt, hogy Servet akkoriban, midőn Quintana Jánostól megválván, német földön gondolatait rendezgette, papírra vetette, ellátogatott Bázelbe, beszélgetett Oecolampadiusszal. Előtte egy-két szóval ismertette gondolatait. Az utóbbi nagyot nézett, azután leveleiben igyekezett a fiatal emberre hatni. Észrevette, hogy a gyakran emlegetett istenfiúság alatt a spanyol mást ért. Egy alkalommal így írta: "Azt ígérted, hogy állhatatosan megmaradsz abban a hitben, miszerint Jézus az Istennek Fia; intelek, hogy egylényegű és öröktől fogva való Isten fiának valld az Igével való egyesülés folytán, hogy keresztyén embernek tarthassunk." (1)
Amit Oecolampadius megtudott, azt megtudták ott Svájcban a többi papok is. Valami ügyben többen együtt tanácskoztak az 1530. évnek utolsó napjaiban; a beszélgetés folyamán szóba került a spanyol az ő gondolataival. Zwingli az első néhány szóból megismerte az Ariusra emlékeztető tanok fölbukkanásának horderejét akkor, midőn anélkül is ezer és ezer új gondolat tartja izgalomban az embereket. Róma nem is számított másra, alig várta, hogy a sok ellentétes tanítás zátonyra vigye a reformáció hajóját. Igen kérte Oecolampadiust, hasson oda, hogy a "rossz spanyol" hallgasson el. Szerinte a szóban forgó tanok az egész keresztyénség veszedelmét jelentik, nem mondanak e tanítások kevesebbet, mint azt, hogy a próféták, az apostolok, az egyházak igazat nem mondtak Az Isten mentsen meg ettől a veszedelemtől. (2)
Oecolampadius Zwingli megbízásának eleget nem tehetett, a munka a következő év folyamán megjelent. Mikor a strassburgi
(1) Dr. Kovács István: "A Servet-pör aktái." 155. l. (A Kálvin-fordítók kiadásában.)
(2) Bullinger szól e beszélgetésről (az egészet közli Henry e. m. III. 115. l.). Íme, néhány szó ebből: "Oecolumpadius seer erklagt, wie er zu Basel ein seer frechen und stettigen Hispanier Michael Servetum hätte, der immerdar mit grüwelichen Fragen käme, in grässlich beschwärte und übte und Arianisch wäre. Darauf Zwingly sprach: Bruder Oecolompady, da darffst du zwaren wol zu wachen und gut Sorg zu haben. Denn des bösen fräfflen. – Hispaniers falsche böse Leer, würde abtliun unser gantze christliche religion. Denn so Christus nit wäre rächter warer ewiger Gott, so wäre er doch und könnte nit sin unser Heiland. Und were alls das falsch, das die heiligen Propheten und Aposteln und Kyrchen geleeret haben, und des wir meer denn gewüss sind".
vásáron árulták, sokan olvasták, előbb megdöbbenést keltett, azután elkeseredést. Kétségtelenül a legnagyobb aggodalmat a könyv tartalma keltette, de az a cinikus hang, amellyel a milliók előtt a szent hitbeli titkokat feszegette, igen fokozta a kedvetlenséget. (1) Melanchton összecsapta a kezeit és így szólt: "Szent Isten, milyen tragédiákat fog még ez a dolog okozni, én az Írás szavaihoz tartom magamat, amelyek arra utasítanak, hogy Hozzá könyörögjünk, ami annyit tesz, hogy isteni tiszteletet tanúsítsunk iránta". (2) Egy másik levélben ezt irja: "Sokat olvasom Servet munkáját". (3) Nagyon rossz néven veszi, hogy Servet Tertullianusnak olyan szavakat ad a szájába, mintha ő a Logoszt egylényegűnek az Atyával nem tartotta volna. A különben szelíd Bucer Servet olvasása közben annyira elkeseredett, hogy a szószéken sem türtőzteté magát, kijelenté: Servet megérdemelné, hogy beleit kitapossák. (4)
Hol tartózkodott akkoriban Servet, azt pontosan meg nem határozhatjuk, nem is fontos, de az bizonyos, hogy újra megfordult Bázelban. A hatóság tudomást nyervén erről, és Servet munkájáról, a teendőkre nézve véleményadásra szólította fel Oecolampadiust, aki a felhívásnak eleget is tett, jelentésében kiemeli, hogy Servet "durván" megsérti a vallás alapelveit. Megdönteni igyekszik azt az alapot, amelyen Krisztust Isten fiának valljuk. "Nem engedi meg, hogy az Atyaistennek természetes fia volna, ki öröktől fogvá egylényegű véle, amit pedig egy keresztyén sem mert idáig tagadni. Csak azért nevezi őt Isten fiának, mert a Szentlélektől fogantatott és az istenség kiválóbb mértékben lakozott benne, de hogy öröktől fogva fia volt, és az is: olyan, ki vele egylényegű s egy természetű, azon csak gúnyolódik, és azt kérdezi: hát volt az Istennek felesége, vagy asszony és férfi Ő egy személyben? Tud-
(1) "Durch die Keckheit und Masslosigkeit der Sprache." Kampschulte e.m. II. 173.
(2) "Bone Deus, quales tragoedias excitabit haec quaestio ad posteros, ει εστιν υποστασις ο λογος, ει εστιν υποστασις το πνευμα [ei esztin hüposztaszisz ho logosz, ei esztin hüposztaszisz to pneuma]. Henry e. m. III. 214. jegyzetben.(3) "Servetum multum lego." Uo. "Ő (Servet) Szamoszatai Pálnak kárhoztatott tanítását újítja meg – így szól Melanchton –‚ a Krisztus két természetére vonatkozó tant elveti. Az ész persze ezt felfogni nem tudja, de hit dolgában az apostolokra s az első századokra kell tekintenünk, s ezek Servetet meghazudtolják."
(4)"Bucerus cum alioqui mansuetus esset ingenio, pro suggestu pronunciavit, dignum esse, qui avulsis visceribus discerperetur." Corp. Ref. XLII. 614.
juk, hogy Krisztus isteni születéséről nem testi értelemben beszélünk ... azért Isten fia Ő öröktől fogva, mert az isteni természet igazsága öröktől fogva megvan benne, miként a régiek mondották: világosság a világosságból, de mi emberek testi szavakra szorulunk." (1) A további eljárásra nézve Oecolampadius véleménye az, hogy "aki írásban terjesztett tévedéseit írásban visszavonja, annak mint embernek a dolgát nem kell olyan szigorúan elbírálni." (2) Valóban, Servet ezután egy értekezést adott ki, (3) amelyben a többi között e szavak olvashatók: "Amit a háromságnak tana ellen mondottam, mindazt – visszavonom." (4) Eddig rendben is lenne a dolog, de az okra nézve, amellyel visszavonulását fedezi, mintha nem volna eléggé logikus: "Visszavonom, úgymond, nem azért, mintha mindazok, amiket ott mondottam, igazak nem volnának, hanem azért, mert tökéletesen kifejtve nincsenek". Hiszen világos, hogy azon okból (hogy tanait tökéletesen nem fejté ki) nem a tanok visszavonása, hanem azok tökéletes kifejtése következnék. Egyébiránt a szóbanlévő füzet erős közeledést mutat a keresztyén tanok felé: Krisztus jelentősége emelkedik. A megigazulásban a római egyháznak tanítása mellett foglal állást: a cselekedetek érdemszerzők. Az akarat szabad. A reformátorokriak ismeretes elvét, a hitnek mindenre való elégséges mivoltát (sola fide iustificamur) gúnyolja.
Talán nem tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy a közvetlen közelben megnyilatkozó ellenszenv hatott nagyon a különben egészen fiatal emberre, ez és a bázeli hatóság parancsa ösztönözte valami középútnak a keresésére. Egészen bizonyosra vehetjük (a következmények legalábbis ezt igazolják), hogy a visszavonás őszinte nem volt, ami mellett még az is visszatetsző, hogy a visszavonás caudiumi igája (*) alatt könnyű szívvel ment át. (5)
Servet eddigi működése a teológia mezején nem termett
(1) Ld. "A Servet-pör aktái", ford. dr. Kovács J. István. 160. l.
(2) Uo. 162. l.(3) "Dialogorum de trinitate libri duo. De iustitia regni Christi capitula quattuor. Per Michaelem Serveto alias Reves ab Aragonia Hispanum. A. MDXXXII.
(4) "Retraho ... non quia falsa sint, sed imperfecta." Kampschulte e. m. II. 113. Henry (e. m. III. 148.) hozzáteszi: "Dieser Widerruf trägt aber den Character seiner Insolenz an sich".
(5) Az írók ezt általában megjegyzik, pl. Henry "Nicht eine Spur der heroischen Kraft". Uo. Hasonlóképpen Kampschulte is e. m. II. 173. l.
(*) Ismert kép az ókori történelemből, amikor a legyőzött rómaiakat szégyeniga alatt hajtották fogságba a samnisok. [NF]
neki virágokat. Elhagyta a német földet, Villanuova Mihály név alatt Franciaországba jött, s itt tehetségeinek megfelelőbb tért keresett és talált. Párizsban egész lélekkel az orvosi és matematikai tudományokra adta magát. Ebben az időtájban a szintén Párizsban tartózkodó Kálvin János alkalmat nyújtott neki a találkozásra, de –miként említve volt –, (1) a kísérlet nem sikerült.
Tehetséges emberek életében nem éppen páratlanul álló jelenség, hogy különösen fiatalabb korukban valami vágy hajtja őket egyik helyről a másikra. Servet orvosi tanulmányainak közepén egyszerre csak elhagyta Párizst, előbb Orleans-ba ment, azután Lyonban vonta meg magát, hazájába, úgy látszik, nemigen vágyakozott. Lyonban egy könyvnyomdában dolgozott mintkorrektor, de a gépies munka nem elégítette ki, szabad óráibanPtolemaiosznak (2) egyik munkáját rendezte sajtó alá, azután Olaszországba ment.
1537-ben ismét Párisban volt, tudományszomjas lelkének egész erejével adta át magát tanulmányainak, ekkoriban az orvosi vizsgákat letette. Kiemelik, hogy igen ügyes orvos volt. Párizsban, ahol magister lett, felolvasásokat tartott Ptolemaioszról, a csillagászatról. Előadásaira nagyszámú hallgatóság sereglett össze. Abba a vitába is beleszólott, amely akkoriban az orvosokat a galenisták és az averroisták (3) egymással ellenséges táborára osztotta. Idevonatkozó értekezése még az 1537. év folyamán jelent meg, úgy ennek, mint a Ptolemaioszhoz írott megjegyzéseknek, magyarázatoknak szép latin nyelvét kiemelik, ellentétben hittani vonatkozású munkáival, amelyekben nyelvezete készakarva – valószínűleg a szélesebb körben való megérthetés szempontjából – a konyhai latinsághoz közeledik. Miközben a természettudományok egyes ágaiban
(1) Ld. I. k. 84. l.
(2) Az ismert csillagász, matematikus és geográfus, időszámításunk második századában (140 körül) született, a geocentrikus elmélet megalapítója, mely Kopernikuszig megdönthetetlen tekintélyű volt.
(3) Galénosz, az ismeretes ókori orvos (meghalt 200 körül). Iratai Paracelsusig nagy jelentőségűek. Még 1522-ben is kiadták "G. Pergamensis medicorum Omnium principis Opera" vím alatt. Averroes Arisztotelész híres magyarázója, arab. Született 1126-ban. A filozófia mellett az orvosi tudományokat is nagy hévvel tanulta. A szóbanlevő nézeteltérésben a galenisták (Galénoszra támaszkodva) az egyszerű gyógyszereket (simplicia) helyezték előtérbe, olyanokat, amelyeket növényi részekből egyszerű eljárással (leforrázás, borszesszel való kivonás útján stb.) nyerhettek.
művelte magát, szemeit a teológiáról sohasem vette le: egyidejűleg a Szentírásnak új kiadásán is dolgozott.
Nem lehet itt megemlítés nélkül hagyni azt sem, hogy Servet Mihály sok esztendővel Harvey előtt világosan szól a vérkeringésről, s a szivnek, a tüdőnek szerepéről a vérnek fölfrissítésében. (1)
Az élesszemű, lobbanékony ember, akinek egész valóját életkedvvel és gyönyörűséggel töltötte el nemcsak maga a tudomány, hanem már az ismeretekért való küzdelem is, a szavak megválogatásában és modor tekintetében nem volt szerencsés. Amilyen mértékben az átlagos emberek fölé emelkedett, éppen olyan mértékben lenézte és kicsinyelte őket. Olyan tulajdonság ez, amely neki is sok keserves órát szerezhetett. Irataiban, szavaiban csipkedte a vaskalaposokat, a nagyképű, üresfejű, tudákos orvosokat, "a világnak eme pestiseit", akárcsak később, jóval fiatalabb kortársa, Giordano Bruno, (2) akinek tudvalevőleg pokoli örömet okozott, ha az arisztotelikusokat csúffá tehette, ha szillogizmusain "úgy fennakadtak, mint a bolha a csepűben".
Servet Mihály a rövidebbet húzta. Támadásait kamatostul visszakapta. Végül megunta a dolgot, doktori diplomájával (3) a nyugodalmasabb vidékre költözött, s előbb Avignonba, azután Lyonba ment, végre Lyon mellett egy kis városban, Charlieu-ben vonta meg magát.
Nem sokáig volt maradása. A nagy város zaja és zaklatott élete után a falusi csend terhére volt. Miért ment el Charlieu-ből? minek kutatnók? Az lett volna csodálatos, ha az eddigiek után csendes falusi emberré lett volna egyszerre. Miután az orvosoktól
(1) A "Christianismi Restitutio" című művében. Idevonatkozó tanításának lényege: a vér a szívnek jobb kamrájából a bal kamrába megy, de nem közvetlenül, hanem hosszú ereken át, miközben a tüdőben a levegővel érintkezvén, megtisztul. A szövegben: "quem (sc. sanguinem) dexter ventriculus cordis sinistro communicat. Fit autem communicatio haec... magno artificio a dextro cordis ventriculo; longo per pulmones ductu agitatur sanguis" etc. Ld. Henry e. m. III. k. a Beilege 58–64. lapon. Harvey (meghalt 1657) két munkában írt erről: "De motu cordis et sanguinis" és "De circulatione sanguinis".
(2) Szül. 1548-ban. Olasz bölcsész, dominikánus. Összeütközésbe jött rendjével. 1579-ben Genfben is megfordult, de gúnyra hajló természete a kálvinistákkal nem fért meg. Londontól Prágáig sok városban fordult meg. 1493-ban az inkvizíció börtönébe került, ahonnan 7 évi fogság után lépett a máglyára. 1889-ben "a tőle előre sejtett század emléket emelt neki azon a helyen, ahol máglyája lobogott".
(3) A doktori cimet sohasem használta.
megszabadult, elemi erővel kezdett vallási kérdésekkel foglalkozni. Henry azt véli, hogy a harminc éves ember (miként Krisztus harminc éves korában) meg akart keresztelkedni. Vajon valóban anabaptista lett-é? Ki tudja? Tény, hogy ezt Kálvinnak később ajánlotta. (1)
Ekkori vándorlásai közben sorsa Palmier Péter érsekkel hozta össze, aki őt Párizsban közelebbről ismerte, tudományát, mindenre kiterjedő érdeklődését becsülte. Valószínűleg az ő ajánlatára Servet Vienne-ben telepedett meg, itt mint orvos működött. Pártfogója, tudománya egyaránt biztosítá jövőjét, és még kedvteléseinek is élhetett. Ptolemaioszt újra kiadta, majd Xantes Pagnini (2) bibliafordításába merült s azt kiadta (1542-ben). Jegyzetei alárendelt jelentőségűek, de a műhöz írott bevezetése figyelmet érdemel. Kettőt emel ki különösen, először azt, hogy a zsidó szöveget semmiféle fordítás egészen híven visszaadni nem tudja. (3) Ma tudatával vagyunk annak, hogy a fordítás az eredetivel körülbelül olyan viszonyban áll, az eredetihez annyiban hasonlít, mint a hold fénye a nap fényéhez, de akkoriban a figyelmeztetés nagyon is helyénvaló volt. A másik, amit kiemel az, hogy annak, aki az Ószövetséget érteni akarja, a szövegen kivül tanulmányoznia kell a zsidók társadalmi, történeti viszonyait, sőt Zsidóországnak területi sajátságait is. (4)
A fentebbi munka mutatja, mennyire vonták az orvost a teológiai kérdések. A csendes francia városnak belügyei éppen olyan hidegen hagyták, mint a régi római és középkori műemlékek, amelyekben az gazdag volt. Otthon ülő ember volt Servet, a magányt szerette. Első munkájának anyagát, berendezését ismételten átgondolta, közben patrisztikai és filozófiai ismereteit mélyíteni igyekezett. Nem kerülheti ki a figyelmet, hogy az elméleti keresztyénség mellett (valószínűleg az anabaptistákkal való érintkezés következtében) a gyakorlati keresztyénségnek a jelentőségét is felismerte.
(1) "Vera Christi fide ad Baptismum accede ut accipias donum Spir. S. tibi ita promissi." Chr. Rest.-ból (615. ep. 15.) idézi Henry e. m. III. 123. 3. j.
(2) Domokosrendi (meghalt 1541-ben), Savanarola tanítványa. Bámulatos szorgalommal, 30 évi munkával lefordítá zsidó eredetiből az Ószövetséget. Héber szótárt és héber nyelvtant írt, amelyek jó segédeszközei voltak az Írás alaposabb tanulmányozásának. Írt írásmagyarázatokat is ("Isagoge ad sacras literas").
(3) "Spiritus energiam, dictionum emphases, concursus, antitheses, allusiones et reliqua ejusmodi non posse in versionibus nostris ad unguem servari." Henry e. m. III. 124. 1. jegyzet.
(4) "Quamobrem te semel et iterum velim rogatum, Christiane Lector, ut primum Hebraica discas, deinde Historiae diligenter incumbas." Uo.
Egyébként semmi külső jellel nem árulta el gondolatait. Ha valamikor már ifjúkorában Rómát gyűlölte, ez az érzelem benne évek múlva szilárdult, s ha a reformátorok munkáját nem sokba vette, a kicsinylés évek múlva tudatosabb lett. Élt magában, magának, tanulmányainak. A házasélet úgynevezett örömei nem vonzották.
Mindig jobban a teológia felé fordult. Valamikor erős tűz hajtotta az írásra, lázas agyában hányta-vetette a súlyos problémákat. Rövid működése nem nagy sikert eredményezett, de úgy érezte, hogy akkori órái, mikor egészen belemerült a nagyérdekű kérdésekbe, voltak a legboldogabhak. Nekilátott a munkának. Nyugodtabban, mint húsz évvel azelőtt, de határozottabban.
Nagy ideák lelkesítették. Az a néhány sor, amely későbben megjelent munkájának ("Chistianisnii Restitutio") elején olvasható volt, megvilágítják reményeit, vágyait: "Az isteni kinyilatkoztatást fogjuk feltárni ... a hitnek nagy titkát ... eltávolíttatván a lepel, egész fényességében meglátjuk őt, aki előbb láthatatlan volt". (1)
Miközben Servet így behatóan a teológiával foglalkozott, ott a francia kisvárosban azok, akikkel hébe-korba érintkezett, egyházi emberek voltak, de egy hanggal sem árulta el azt, ami bensejét egészen eltölté, ami nem közönséges önuralomra mutat, sőt ha figyelembe vesszük, hogy éveken át az "egyedül üdvözítő" egyház buzgó hívének mutatta magát, nem vehetjük tagadásba színlelő képességét sem. Akármint legyen is azonban a dolog, bizonyosra vehetjük, hogy Servetnek Vienne-ben sem volt éppen irigylendő a dolga, ha meggondoljuk, hogy az óvatosságot egy pillanatra sem volt szabad figyelmen kívül hagynia.
Egyszerre tettre határozta magát, Kálvinhoz fordult levelével. Az első levélnek dátumát nem ismerjük. Ebben három kérdésre óhajt a spanyol orvos választ: 1. A megfeszített ember-Jézus Istennek fia-é, s ha igen, miért (quae sit huius filiationis ratio)? 2. Krisztus országa az emberekben van-e, s ha igen, mikor jut el az ember oda? mikor születik ujjá? 3. A keresztséghez kell-e hit úgy, miként az urvacsorához? Mi a céljuk a szentségeknek az újszövetségben?
Kálvin mind a három kérdésre kimerítően felelt. Az Írásnak érveire hivatkozik, amelyek a keresztyén hitnek erősségei: Pál Krisztust a dicsősség urának nevezi (1Kor 2,8), Tamás így szól:
(1) "Deum antea non visum, nunc revelata facie videbimus" etc. Uo.
"Én Uram és én Istenem!" (Ján 20,28). Krisztusban az Istennek bölcsessége jelent meg, maga az Isten jelentette ki magát benne: "A mi hitünknek nagy titka ez; "Az Isten megjelent a testben, megigazíttatott a lélekben, megláttatott az angyaloktól, prédikáltatott a pogányoknak, hittek Őbenne e világon, felvitetett a dicsőségbe" (1Tim 3,16). Az egyház hitét az Írás világosan kifejezi. Midőn Pál azt mondja, hogy Krisztus Dávid magvából való, rögtön utána teszi: "test szerint (Róm 9,5).
Ami a második kérdést illeti, az Isten országa az emberben akkor kezdődik, mikor újjászületik, ez pedig akkor történik, amidőn Krisztusban való hitre megvilágosodunk, és szívünk az Isten iránt való engedelmességre megújul, röviden: amikor bennünk Isten képe helyreállíttatik. Ám ez a nagy átalakulás sok munka eredménye, elég, ha az ember naponként egy-egy lépést tesz e tökéletességben a sírig.
A harmadik kérdésre Kálvin azt feleli, hogy a keresztséghez is hit kell. Itt azonban ne kerülje ki a figyelmet, hogy a hit természete és értéke az ígéret természetétől függ. A keresztség ígérete ez: "Istened leszek tenéked és a te magodnak" (5Móz 17,7). Az úrvacsora ígérete ez: Aki eszi e kenyeret és iszik a kehelyből Krisztus halálának emlékezetére úgy, amint illik, Krisztus testének és vérének részese lesz (Ján 65,4). Mit sem érne a keresztség, ha nem hinnénk az ígéretben. De nemcsak a maga nevében hiszi ezt az ember, hanem magzata nevében is, sőt mindnyájan együtt öleljük magunkhoz az egyháznak nyújtott kegyelmet. Ha tagadod a keresztség ezen ígéretét, csak arra a helyre hivatkozom, ahol Péter mondja: "Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, mert ti az ígéret örökösei vagytok (Csel 39,9). A kérdés másik részére (hogy mi a céljuk a szentségeknek az újszövetségben) Kálvin ezt feleli: "a keresztség a mi örökbefogadtatásunknak záloga, hogy Isten fiaivá legyünk; az úrvacsorában Isten jó családapaként viselkedik, aki bennünket táplál, miután házába fogadott. Jól tudom, mit szokás ellene vetni. De erre másutt már megfeleltem, éppen azért ott keress bővebb felvilágosítást." (1)
Servet hosszasan válaszolt s nem minden gúny nélkül. Az első kérdésre adott válaszra azt mondja, hogy azokban az ott fel-
(1) Ld. Corp. Ref. XXXVI. 483. sköv. l. Dr. Tari Imre: "A Szentháromság igaz hitének védelme". A Kálvin-fordítók kiadása.
hozott szentírási idézetekben a Krisztusra vonatkozó dolgok "allegorikus" jelentőségűek. Különben is a Fiúról Kálvin fogalmai zavarosak: "Három fiút alkotsz. Az emberi természet neked fiú, az isteni természet neked fiú, s maga Krisztus is egészben véve fiú". Servet feladja a kérdéseket, a reájuk adott válaszokkal csak bizonyos kicsinyléssel foglalkozik, de azért kész a következtetéssel, ami nincsen híjával bizonyos személyeskedésnek: "Kardoddal önmagadnak a nyakát metszed keresztül". (1) Nagyon következetlennek kellene lennie a genfi papnak, ha ez a következtetés megállhatna. Támpontot reá azonban az olvasó idevonatkozólag persze nem talál.
A keresztelést újra élére állítja. A Szentlélek vételéhez hit kell, hinni a kisded nem tud. "Pápista koholmány, hogy valaki másnak hite alapján veheti a keresztséget." (2)
Hogyan fogadta a reformátor az ellenvetéseket, nem tudjuk, de az mégis idegenszerűen érinthette, hogy távol minden előzékenyebb indulattól, megint a kérdések egész özönét zúdította reá, és a hangban, a sürgetésben lehetetlen valami olyast észre nem venni, amit okveletlenkedésnek neveznek. "Az Istenre kérlek – így sürget – taníts meg először arra, mi az igaz hit, hogyan eleveníti meg a hitet az újjászületés lelke? Másodszor, megigazulhat-e valaki ígéret nélkül? Harmadszor, milyen a belső ember, aki nem vérből, hanem Istentől született? Negyedszer, kit táplál Krisztus? ... Ötödször, mi Krisztus eljövetelében a kegyelem? Vajon egészen addig uralkodott-é a halál? Vajon atyáink mind a pokolban valának-e addig." (3) Elég súlyos kérdések, s nem is kevés. Súlyukat növelte annak tudata, hogy a kérdező az előbbi kérdésekre adott feleleteket nem vette fölöttébb figyelembe. De Kálvin válaszolt. Válaszának első részében rámutatott a közötte és Servet között fennforgó lényeges különbségre: Krisztus, mielőtt emberré lett, Isten örök igéje volt, azután így folytatja: "Te ezt tagadod, mert azt képzeled, hogy az Ige akkor kezdődött, mikor Isten a világ teremtésére vonatkozólag döntését kimondta. Ez pedig... képtelenség, mert vagy olyasmit kezdett akkor az Isten, ami még nem volt, vagy maga az Ige nem igazán Isten. Ámde egy józan ember fejéből sem vered ki azt, amit az Írás folyton bőségesen bizonyít, hogy Krisztus, aki most
(1) Uo.
(2) Uo.
(3) Uo.
testben megjelent Isten, mindig az Atyától született Isten-ige vala." Az nem zavar meg senkit, amit Servet a kifejezés helytelenségéről mond, tény, az emberi nyelv nem képes a dolog méltóságához illő szavakat találni.
A "több fiúról" felhozott elméskedés üres szavaknál nem egyéb. "Azt erősítem, hogy ugyanaz az Isten fia, aki Mária fia. Istenségénél fogva Isten fiának hirdetem azt, aki Isten örök igéje volt, emberi mivoltánál fogva ember fiának. Ámde a két természetnek különböző szempontból való tekintése még nem csinál két Isten fiát... Úgy külömböztetjük meg a természeteket, hogy azért a személy egységét megtartjuk." Nagyon kiélezi Servet a "több fiúról" való elmésséget. Mit mond ő? Isten Igéje valamikor test nélkül volt, most testté lett. "Ha valaki szemedre vetné, hogy két Igét alkotsz, felszisszennél." (1)
"Tele van az Írás bizonyságokkal, melyek Krisztusnak isteni lényeget tulajdonítanak ... ezekre támaszkodtam én – nem vakon jártam – az öröktől való származás bebizonyításánál. Nem látom be, miért nem nyugszol meg... Azt magad sem tagadod, hogy Krisztus, mielőtt emberré lett, Isten volt. Hozzáadom: különbözött az Atyától, akit te szemérmetlenül tagadsz. A Logoszról, akit János Istennek hirdet, azt állítja, hogy kezdettől vala, Istennél vala." (2)
Ami a kisdedek keresztelését illeti, az idevonatkozó hely (aki újjá nem születik ...) éppenséggel nem zárja ki, hogy az Isten az ő kegyelmét a kisdedekre ki ne árassza. "Ami engem illet ... a gyermekeket nem zárom ki a kegyelemnek vételéből, és hogy miért nem, azt világosan megokolom Institutiómban." (3)
Ami a többi (láttuk, elég bő, újabb) kérdéseket illeti, azokra nézve Kálvin így felel: "Megtenném, ha röviden tehetném. De nem tudom bizonyosan, mit kívánsz tőlem tulajdonképpen. Sokkal jobban el vagyok foglalva, semhogy egy embernek egész könyvet írjak. Különben, amit kérdezel, arra, ha tetszik, a feleletet Institutiómban is megtalálhatod. De még a fáradságot nem sajnálnám, csak tudnám, mi a célod? Egész erdő az, aminek a magyarázatát óhajtod. Csak önmagamat ismételném, ha azt, amit a hit természetéről írtam, újra elmondanám. Kérded, hogy miként elevenít meg az újjászületés Lelke. Ez a szólásmód először is elüt az Írás szólásmódjától, másodszor hamis felfogást árul el, mintha a fiúság Lelke holt
(1) Uo.
(2) Uo.
(3) Uo.
hitet adna, melyet azután az újjászületés kelt életre ... Bocsáss meg, hogy így kell beszélnem! Nem gyűlöllek, nem vetlek meg... de vasból kellene lennem, ha meg nem rázkódnám, mikor látom, milyen szemtelenséggel (protervia) rontasz neki a józan tanításnak".
"Vallom, hogy senki sem igazulhat meg ígéret nélkül. De helytelenül jársz el, ha ebből azt következteted, hogy a kisdedek nem igazulnak meg, mert az ígéretet felfogni nem képesek. Nem is őreájuk vonatkoznak az ígéret igéi, hanem az atyákra."
"... Adja Isten, hogy fölhagyva a gőggel, az igazság alázatos tanítványa légy!" (1)
Az érintett levelek és válaszok elég hosszúak és kimerítők. (A Corp. Ref.-ban 50 oldal.) Maga Kálvin azt mondja, hogy ideje, körülményei nem engedik a végtelennek mutatkozó és főleg céltalan további szőrszálhasogatásokat. Ezek után a méltányos szemlélő bírálja meg Kampschulte felfogásának ez ügyben a méltányosságát, aki azt hiszi, hogy a reformátor magatartásának oka afféle sértett hiúság. (2)
Az bizonyos, hogy valami nagy kedve nem volt a céltalan irka-firkákhoz, amelyeknek, mint alaposan sejtette, vége-hossza sohasem lesz. Az a levél, amelyet a reformátor Frellon Jánoshoz (3) még e levélváltások ideje alatt intézett volt, talán a leghűbben fejezi ki hangulatát. "János úr – így kezdődik a levél – utolsó küldeményét abban a pillanatban kaptam, amikor éppen egy utazás elott állottam, azért nem volt időm a rögtöni válaszra. Most jöttem vissza, az első nyugalmasabb órát használom fel az írásra. Persze valami nagy reményem egyáltalában nincsen arra, hogy dűlőre jussak az ilyen emberrel, aminőnek őt (Servetet) ismerem. De még egy kísérlettel próbálkozom, ha ugyan lehetséges lenne őt a jó útra bírni, ám ez csak abban az esetben sikerülhet, ha az Isten egészen megváltoztatja. Amennyiben fennhéjázva írt, büszkeségének kissé határt igyekeztem szabni, szokásommal ellenkezőleg (4)
(1) Uo.
(2) "Es lässt sich denken, wie der stolze Reformator diesen seltsamen Bekehrungsversuch aufnahm." Azt mondja Kampschulte, hogy Kálvin aligha olvasta a hozzá küldott iratokat. – De hiszen válaszolt is rájuk! Egyébiránt Servet elbizakodott hangját (kecke und anmassende Sprache) ő is észreveszi. Ld. e. m. II. 176. l.
(3) Lyoni könyvkereskedő Servet leveleit Kálvinhoz (és viszont) ő közvetítette. Az idézett levelet Kálvin a második válaszhoz mellékelte.
(4) "que ma coustume ne porte".
keményebben szólottam. Higgye el, semmire sincsen nagyobb szüksége, mint arra, hogy egy kis szerénységet tanuljon. Persze ezt csak az Úr Lelke adhatja meg neki, senki más, de nekünk is segédkezet kell nyújtanunk. Ha az Isten neki s nekünk megadná azt a kegyelmet, hogy jelen feleletemmel használhatnék neki, örülnék rajta. Ha azonban olyan stílusban folytatja, mint eddig, akkor Ön haszontalanul unszol engem a további válaszolgatásra, hiszen nekem a közvetlen közelben sokkal sürgősebb dolgaim is vannak. Én lelkiismereti kérdést csináltam abból, hogy vele foglalkozzam, mert nem kételkedtem benne, hogy a Sátán maga akart engem hasznosabb olvasmányaimban megzavarni. Azért igen kérem, elégelje meg eddigi munkámat e téren, ha annak semmi haszna nincsen. Magamat ajánlom teljes szívvel, s kérem az Istent, őrizze meg Önt. 1546. febr. 13." (1)
Még ugyanazon a napon írt Farelnek egy hosszabb levelet, amelyben szintén érinti a Servet-féle leveleket. Ebben a levélben van az a néhány ismeretes sor, amelyről az idők folyamán annyi szó esett: "A múltkoriban írt Servet, s leveléhez egész vastag csomót mellékelt őrjöngő tanaiból fennhéjázó rátartisággal ... Azt mondja, ha jónak látom, eljön. Ám én semmiről sem kezeskedem. Ha idejön, ha az én befolyásom nyom valamit a latban, élve innen el nem engedem." (3)
Nagy helyet kellene teleírnia annak, aki csak részben is elmondaná, mennyire felhasználták (4) az idők folyamán azt a néhány utóbb említett szót. Semmit sem akarunk azok súlyából elvenni, de arra következtetni belőle, hogy Kálvin a spanyolnak vesztét akarta, nem lehet. Nem hívja Genfbe, mikor ajánlkozik, hanem ellenkezőleg. Egyébiránt tartsunk sorrendet.
Servet úgy látszik sokkal erősebben megindult, semhogy hamarjában megállhatott volna. Új leveleket írt, írt Viret-nek, írt a genfi papoknak. Kálvin erősen feltette magában, hogy ő az orvossal többé nem levelez. Mikor a Virethez küldött levélnek hírét vette, röviden csak ennyit jegyzett meg a saját álláspontjára nézve: "Pál intéseihez kell magamat szabnom. Bizony tőlem nem fog
(1) Corp. Ref. XL. 281. l.
(2) "cum thrasonica iactantia." C. R. XL. 283. (Thraso egy hencegő tisztnek a neve Terentiusnál.)
(3) "Si venerit, modo valeat mea auctoritas, vivum exire nunquam patiar."
(4) "ja geraset worden ist" – mondja Henry, e. m. III. 134.
többé kicsikarni egy betűt sem". Barátjának pedig ezt tanácsolja: "Vigyázz, meddig mehetsz őrültségeinek a cáfolgatásában!" (1)
A Corpus Ref. XXXVI. kötetében a 645–720. lapokon Servetnek Kálvinhoz intézett harminc levele van közölve. Egyiken sincsen dátum. E leveleknek magyar fordítója (2) (a gyűjtemény kiadóinak véleményére is hivatkozva), azon nézetének ad kifejezést, hogy ezek afféle levél alakban feldolgozott hittani vitairatok. Mikor kerültek Kálvinhoz? Nem tudni, de az bizonyos, hogy hangjuk durva, sőt sértő. Egyre-másra olvashatunk ilyesmit: "Ti az Istennek különféle változásokat tulajdonítotok elég gonoszul". (3) "Ravaszul színleled a Krisztusban való igaz hitet." (4) "Szokásod szerint a szent szavakkal szemtelenül visszaélsz" (5) stb.
Annyi bizonyos, hogy a levelek rossz vért szültek, hiszen végtére Kálvin sem lehetett fából. Béza külön is megemlíti, hogy Servet Kálvinnal nagyon méltatlanul bánt ezekben a levelekben. (6) Bizonyosan látta is ezek hatását a reformátoron.
Servetnek időközben nem csökkent a levelező kedve, ellenkezőleg, ugyancsak fellendült. Kálvin egyik tiszttársát, Pepin Ábelt tisztelte meg soraival, bizonyosan úgy vélekedett, hogyha Kálvin közvetlenül nem akarja őt hallani, majd meghallja közvetve. Az egyik levélből hadd álljon itt néhány sor. "Én már világosan megírtam Kálvinnak, így ír a vienne-i orvos többek között, hogy a törvény ereje megszűnt, de azért megint hivatkozom egy helyre, hogy jobban megértsétek a dolgok ama változását, amely Krisztus eljövetelével beállott. Ha a Jer 31-et elolvasod, megérted, hogy a a tízparancsolat érvényessége megszűnt. A próféta azt tanítja, hogy az atyákkal kötött szövetség ... megszűnt. Így Ezék 167. [talán 16,60.61] és Pál zsid. 8. Nem a szövetségből kifolyólag ismer el hát bennünket övéinek, hanem az Ő szeretett Fiában való hitünk miatt. Most vegyétek figyelembe, milyen a ti Evangéliumotok: törvénnyel van az összekeverve. Evangéliumotok Isten nélkül való, híjával van az igaz hitnek, híjával a jó cselekedeteknek. Az Istennek helyére
(1) Corp. Ref. XLI. 42.
(2) Veress Jenő: "Servet Mihály harminc levele Kálvin Jánoshoz, a genfiek prédikátorához". Kiadták a Kálvin-fordítók.
(3) Uo. 22. l.
(4) Uo. 33. l.
(5) Uo. 46. l.
(6) Ld. a 30. levél fordításában az előszót.
a háromfejű alvilági kutyát (1) helyeztétek, igaz hit helyett szerencsétlen káprázatok töltenek el titeket, s a jó cselekedetek előttetek üres képzelődéSek. A ti hitetek Krisztusban csak afféle kendőzés minden erő nélkül. A ti szemetekben az ember tehetetlen tuskó, az Isten pedig korlátlan erejű szörnyeteg. A víz által való isteni újjászületést nem ismeritek, ez nektek csak mese. Az Istennek országát az emberek elől elzárjátok, a hitnek, mint tiszta találmánynak kizárása által. (2) Jaj, jaj, jaj nektek! Ezen legutolsó levelemmel inteni akarlak, hogy tidvösebb gondolatokra térj. Én már többé nem intelek. Talán megbotránkoztok rajta, hogy Mihálynak harcában részt veszek, és óhajtom, hogy ti is velem harcoljatok. Olvasgassad szorgalmasan ezt a helyet (a Jelenések könyvéből) s látni fogod, hogy ottemberekről vagyon szó, akiknek az Úrért harcolniok s életüketkockáztatniok kell. Hogy angyaloknak neveztetnek, az az Írás nyelvéből következik. Nem veszed észre, hogy itt Krisztus egyházáról van szó, amely már hosszú idő óta a pusztába van száműzve. Nem a jövőről van itt szó, mint maga János mondja? Ki az a vádló, aki bennünket előbb a törvények és parancsok áthágása miatt vádolt? A küzdelem előtt, így szólott, fog megtartatni a vád... Tehát ütközet lesz, s az idő közel van, mint mondja. Kik aratnak győzedelmet az állat fölött? s kik azok, akik az ő jelvényeit nem hordják? Bizonyosan tudom, nekem ezért meg kell halnom, de nem csüggedek..." (3)
Különös egy levél. Mennyi minden van benne egymás mellé állítva mereven, átmenet nélkül! A dekalógus érvénye megszűnt, a hit alapja az üdvösségnek, emellett (átmenet nélkül) roppant vádak: a Genfben hirdetett evangélium Isten nélkül való, a genfiek imádásának tárgya a háromfejű alvilági kutya. Azután a rejtelmes harc Mihálynak oldalán, végül a közeli halálnak tudása. Átmenetet, megindokolást felfedezni a részek között nehéz. Úgy hatnak a kijelentései, mint a lázban szenvedőnek szavai. (4)
Eltekintve magának az idézett levélnek a tartalmától, egy körülmény mindenképp magára vonja a figyelmet. Franciaország-
(1) "Pro uno Deo habetis triplicem cerberum." Servetnek, úgy látszik, kedvenc kifejezése ez.
(2) "Ut rem imaginariam a nobis excludendo" – az által, hogy a hitet mint afféle képzelt dolgot tárjátok elénk, bennünket abból kizártok.
(3) Henry a levél nagy részét közli. Ld. e. m. II. 135–7. l.
(4) "Eine exaltierte Stimmung hatte sich um diese Zeit seiner bemächtigt." E. m. II. 177.
ban a hitnyomozó törvényszék működik – és erélyesen működik. Ezt jól tudja Servet. Ott Palmiernak és papjainak a közvetlen közelében óvatos, és (legalább külsőleg) buzgó tagja a római egyháznak, a misékre eljár. Óvatos, de az óvatosság mellett szinte a vakmerőségig merész. Nyakra-főre írogatja a leveleket, amelyek őt föltétlenül az inkvizíció kezére juttathatják. Igaz, van levéltitok, de végeredményében mi védelmezi azt? Egy vékony papiros. Azután a titok megszűnik titok lenni, mihelyt azt többen tudják, a Servet dolgait pedig sokan ismerik, mégpedig alaposan. Ott van a közvetlen közelben Frellon, a könyvkereskedő, aki leveleit közvetíti, ott vannak a genfi papok, azután Viret, Farel és Isten tudja hányan, akik az ő eszméit és viselt dolgait ismerik. Minden percben kipattanhat, hogy ama bizonyos, Hagenauban már régen napvilágot látott munkának a szerzője ő, a tudós orvos, és a felfedezés reá nézve komoly veszedelmet hozhat, mert Franciaországban a hitnyomozó törvényszék működik – és erélyesen működik.
Servet, úgy látszik, mindezt nem érzi, nem érzi, mert lázasan dolgozik. Nagy munkát ír magányos, kolostori otthonában, mert közelg az idő, amikor számítása szerint és a Jelenések könyvéből nyert adatoknak (általa magyarázott) értelme szerint Mihály arkangyal a sárkányokkal a küzdőtérre lép, és az Antikrisztus országa megdől.
Az orvos szorgalmasan veti papírra a betűket, az események pedig félelmetesen vetik előre árnyékukat.