III.
A genfi pörServet és a reformátorok. Kálvin régebbi nyilatkozata: "ha idejön, élve innen el nem megy". Egyéb nyilatkozatai. A genfi hatóság célja és hangulata. Az első csatározások. La Fontaine vádpontjai. Servet "könnyű" feleletei. Servet a szindikusok és a kistanács előtt (1553. aug. 15). Servet magatartása különbözik vienne-i viselkedésétől. Ennek oka és foka. Az aug. 16-ai kihallgatás és Berthelier. Kálvin óvása. Végzés: a tévedések kimutatása végett Kálvin is legyen a legközelebbi tárgyaláson jelen. Ellentétek. Merevség. Kálvin aug. 20-ai levele. A 21-ei tárgyalás. Cáfolatok. A főügyész veszi át a pert. Servet magatartása megváltozik. A vienne-i végzés megjön. Servet és a börtönőr. A szélső ellenzék támadása, a szept. 3-ai úrvacsoraosztáS. Írásbeli vitára terelik a dolgot, melyben a svájci városoké lesz a döntő szó. Replikák. Servet folyamodványa a tanácshoz.
Mikor jött Servet Genfbe és meddig tartózkodott ott elfogatása előtt, erre nézve nagyon eltérők a vélemények. (1) Bizonyos ez: egy szomszédos faluig (La Louyset) lóháton jött, innen meg gyalogszerrel a városba, ahol amint láttuk, a Rózsához címzett szállodában vett lakást.
Mi hozta Genfbe? Olyan kérdés, amelyre feleletet adni nem tudunk. Valami sejtelmes vágy vezette, meggyőződést akart szerezni a befolyásról, amelyet Kálvin gyakorolt a városra, amiről odaát annyit beszéltek? Nagyon jól tudta, hogy ott lakik Kálvin barátja, De Trie, aki legutóbbi munkájáról Lyonban hírt adott, de tudhatta
(1) "Nonnulli ... asserunt Servetum per totum mensem Genevae delituisse... sic Spon, Ruchat, Mosheim, Henry, Trechsel, Staehelin. ... Plane aliter Beza: "Erat dies Dominicus in quo Genevam ingressus est, neque cogitabat illuc subsistere, sed metu... progredi". Ipsa quoque antiquissima relatio, cuius titulus est "Historia de morte Serveti" ap. Mosheim I. I. p. 48. narrat haec: "Venit Genevam et eodem die, vid. Dominico audivit concionem... Ibi agnitus est". De hiszen Servet is megemlíti, hogy az előző éjszakát La Louyset-ben tölté. Ld. Corp. Ref. XLII. 590. az 1. jegyzet.
azt is, hogy a reformátor őt szerfelett veszedelmes embernek tartja. Mindent összefoglalva, bármi vitte is az orvost Genfbe, idevaló jövetele vakmerő vállalat volt. (1)
Elment a templomba. Mi vitte oda? Ki tudná megmondani? Benyomásairól nem beszélt soha. Hova akart menni? Azt mondják, Nápolyba. Németország már nem érdekelte úgy, mint ifjúkorában. Wittenbergtől olyan idegen volt, mint Genftól. A magában álló, immár több mint negyvenéves ember neki akar menni a nagyvilágnak. Egyébként nem lehetetlen, hogy odaát Olaszországban elvrokonai vannak. Mindennek dacára igen különös az az olaszországi terv (ha igaz), hiszen az inkvizíció (amelytől olyan csudálatosan csak úgyszólván az imént szabadult meg) sehol sem éberebb és erélyesebb, mint ott.
Könnyű szívvel járt-kelt Genfben, akárcsak mikor a vienne-i fogház kertjéből (a falon át) a városba indult, és most Olaszországba akar menni. Nem tartozik ide, de önkéntelenül az embernek eszébe jutnak azok a szavak, amelyeket valamikor papírra vetett: "Bizonyosan tudom, nekem ezért meg kell halnom".
Augusztus 13-án (vasárnap) a templomban volt, azután bérelt csónakon Zürichbe akart menni. Felismerték. Kálvin intézkedésére elfogták.
Egy tényt itt semmi esetre sem szabad figyelmen kivül hagynunk. A genfi reformátor végzetes veszedelmet látott a Servet-féle tanokban az egész keresztyénségre nézve. Emlékezzünk csak arra, hogy mint fiatal jogász élete veszélyeztetésével is kereste a vele való találkozást, a későbbi években pedig tollal igyekezett elejét venni annak, ami lelkiismeretbeli meggyőződése szerint a legnagyobb érdekeket fenyegette veszedelemmel.
És csak maga Kálvin gondolkozott így? Mit is mondott Zwingli (azelőtt 23 évvel) abban a pillanatban, amikor az új tanítások hírét hallá? "Itt bizonyára nagy éberségre van szükség, mert különben e vad és istentelen spanyol koholmányai keresztyén vallásunkat egészen tönkre teszik." Nem bocsátkozhatunk ismétlésbe, de vissza kell emlékeznünk a zürichi reformátornak megdöbbenésére, amellyel mondá: "Ha Krisztus nem igaz és öröktől fogva való Isten, akkor Üdvözítőnk se lehet". Oly tanok ezek, amelyek az Isten egyházának prófétáit és apostolait meghazudtolják.
(1) Maga Kálvin is csudálkozik rajta: "Nescio quid dicam, nisi fatali vesania fuisse correptum, ut se praecipitem iaceret". Henry e. m. III. 152.
"Őrizzen és védelmezzen meg tőle bennünket az Isten, nehogy szörnyű pusztítás dúljon közöttünk."
Hasonló nézettel találkozunk az egész vonalon Oecolampadiustól, Zwinglitől kezdve Buceren, Melanchtonon át egészen – Kálvinig.
A spanyol orvos börtönbe jutott, és ennek láttára mindenkinek eszébe jutnak a végzetes szavak, amelyeket a genfi pap valamikor barátjához, Farelhez intézett volt: "Ha idejön ... élve innen el nem engedem". Sokszor hivatkoztak e kijelentésre, Isten a megmondhatója, hányféleképpen ki nem aknázták azokat.
Szó sincs róla, ez a nyilatkozat Kálvinnak a szájában nagyjelentöségű.
E nyilatkozat mellett meg kell állanunk.
Igen egyszerű lenne ebből a kijelentésből kiindulva belemenni a per tárgyalásának a vázolásába, csak az a baj, hogy ez az eljárás nem volna olyan mértékben méltányos, amily arányban egyszerű. A kedélynek, a lelki életnek mélységei és magasságai vannak, amelyeket megmérni nem mindig könnyű. Megtörténik, hogy az ember éppen akkor téved a legjobban, amikor valami előtérben álló szentenciához szabja magát.
Kálvin, mielőtt még Servetet Genfben látta volna, kijelenté, hogy azon esetre, ha odajön, élve onnan el nem megy. Az a kérdés, mennyi ténybeli súlyt kell tulajdonítani e kijelentésnek? Szükség van erre? Igen, mert ha ez a kijelentés érett megfontolásnak az eredménye, akkor a per akármilyen komolyan megy is egyébként, nemigen érdemli meg a figyelmet. A figyelem arra az emberre irányul főként, aki nem a per folyama alatt felmerülő érvek súlya szerint veti latba befolyását, hanem már előbb leszögezett elhatározása értelmében.
A kérdés akörül forog, vajon a többször említett nyilatkozat megállapodott, hogy úgymondjuk, leszűrt véleményt fejez-é ki, vagy csak pillanatnyi felindulásnak a tolmácsa? E kérdésre megfelelni nem könnyű. Olyan térről van itt szó, ahova az emberi szem be nem pillanthat. E nehézség azonban nem ment fel attól, hogy ne foglalkozzunk vele, sőt ellenkezőleg, fel kell kutatni mmdent, ami a tájékozódásra, a feleletre támpontot nyújthat.
Bármilyen nagy jelentőséget tulajdonítunk is Kálvin szavainak, szerfölötti kedélyhullámzását számításon kívül hagyni nem lehet. Kálvin indulatos, Révész Imre kifejezésével élve: rohamos. Erről volt már szó. Maga is érzi, küzd is ez ellen a "fenevad" ellen.
Indulatában bizony mond olyasmit, amit később maga sem óhajt komolyan venni. Mikor pl. (hogy itt csak egyet említsünk meg) a Consensus Tigurinusnak védelmét ki akarja nyomatni, s a szindikus bizottságot – mit emleget, amely majd átnézi a munkát, indulata elragadja, "olyan mérges lettem, hogy a négy szindikus előtt kijelentém: sohase fogok itt nyomtatás alá adni egy betűt sem, még ha ezer évig élek is". (1) Mikor pedig indulatossága lecsillapodott, nem is gondolt arra többé, amit mondott. Barátai nagyon jól ismerték e gyengéjét. Ellenségei még inkább. (2)
Kálvin osztozik a hevesebb emberek sorsában: szavai néha inkább kedélyhullámzásának hévmérői, mintsem megszilárdult nézetének kifejezői.
Nem kell-é azokat a baljóslatú szavakat is ide sorozni?
Hallgassuk meg őt magát is, mert amikor súlyt fektetnek az ingerült Kálvin nyilatkozatára, méltó és igazságos, hogy a higgadt Kálvint is meghallgassuk ugyanabban a dologban.
Kálvin többször nyilatkozott a szóban forgó ügyben. "Nem fenyegette volna őt (Servetet) itt nagyobb veszedelem – így ír egy alkalommal, – csak a javulásra hajlandó lett volna, ha reményt nyújtott volna arra nézve, hogy jó útra tér." (3) "Míg kecsegtetett a remény, hogy őt jó útra téríthetem, négyszem közt minden lehetőt, megtettem." (4) "Én említést nem tettem a halálról, nemcsak a jó emberek a tanúim erre, de a gonoszaknak is megengedem, hogy vádoljanak, ha tudnak... Tudják meg, nem üldözém annyira,
(1) "Adeo excandui accepto responso, ut quattuor syndicis testatus sim, si mille annorum mihi esset vita, nihil posthac me editurum in hac urbe ... cor laesum hanc bilem promptius evomuit". Corp. Ref. XLIII. 356.
(2) Egy ízben így panaszkodik: "Quia me improbi sciunt irritabilem esse, saepius et variis modis stomachum mihi movendo patientiam excutere conati sunt". Uo. 654. l.
(3) "nullum instabat gravioris poenae periculum, si quo modo fuisset sanabilis (a francia szöveg még világosabb: qu'il eust donné espoir de retourner a bien), azután így panaszkodik: "tantum abfuit a quaerenda moderatione, ut iactantiae et ferociae plenus sana omnia et utilia consilia petulanter respuerit". Corp. Ref. XXXVI. 480.
(4) "Ego enim quamdiu spes fuit eius ad sanam mentem revocandi, privatim operam meam impendere non destiti." Uo. 460.
hogy életét meg nem menthette volna, csak valami jelét adta volna szerénységének." (1)
Az utóbbi szavak vázolják azt az álláspontot, amelyet Kálvin a Servet-ügyben elfoglalt. Más helyen még ennél is világosabban fejezi ki magát: "Ahol a gonoszság nem megrögzött, a megátalkodottság nem nyilvánvaló, vagy a bűn nem rettenetes, nem szabad halállal büntetni". (2)
Kálvin álláspontját óhajtottuk a fennforgó kérdésben megjelölni, a hatóságét sem hagyhatjuk figyelmen kívül.
Láttuk, hogy az 1553. évben az ellenzék diadalmasan vette át a kormányt, ám ez a kormány is az evangéliumi egyháznak a megszilárdítását vette fel programjába. A reformáció minden gyöngülése a római egyház híveinek reményeit frissíté fel, márpedig e remények teljesülése a püspök visszatérését, a város jogainak megrendülését jelenté. A közügyek élén állók, miként láttuk, a papok jogkörének a megszorítását kívánatosnak tartották, de a város jövője érdekében kerülni akarták mindazt, ami az egyházban zavart okozhatott. Ami a téves tanokat illeti, nem szabad a számításból kihagyni, hogy olyan régi törvények és rendeletek voltak érvényben, melyek a téves tanok hirdetőit az államfenség megsértőivel egy lábra állítják. (3) Servet viselt dolgait ekkoriban mér széltében ismerték, a higgadtabbak abban a véleményben voltak, hogy jó lesz a spanyol tanításait áttekinteni és azok ellen jószerével védekezni. Ezek után megérthető, amiről Béza értesíté Bullingert: "az elfogatás hírét a városban megnyugvással fogadták". (4)
Amit fentebb csak röviden érintettünk, erősebben is hangsúlyoznunk kell: a kormány az egyház megszilárdításával egyáltalán nem azonosítá a papi hatalom kiterjesztését, ellenkezőleg, a dia-
(1) Erre hivatkozik Ruffet is: "je ne l'ai point persecuté si mortellement, qu'il ne lui fut loisible de racheter sa vie, seulement en donnant quelque signe de modestie" c. értekezése a Revue Chret. 1910 jan. számában 13. l.
(2) "Ubi incorrigibilis malitia nondum apparet, aut atrocitas magna... tenendas esse magis castigationes quae ad poenitentiam adducant, quam mortem inferendam." Corp. Ref. XXXVI. 463.
(3) "Bestanden damals zu Genf... die alten Verordnungen der Kaiser gegen Ketzer". Henry e. m. III. 154. "le crime d'heresie etait devenue im crime de lése-majesté... cette legislation barbare avait èté ratifiee... cette loi etait pour tous un axiome qu'on ne songeait pas méme à discuter." Ruffet e. cikke a Rev. Chret febr. sz. 146. l.
(4) "Magno assensu piorum". Corp. Ref. XLII. 602. l.
dalmas ellenzék ez időtájt kizárta a papokat a tanácsból, jogkörüknek a megszorítását szinte hazafias kötelességének tekinté. A papi befolyás sohasem volt talán kisebb, mint ekkoriban. Azt mondja Kálvin, hogy helyzete olyan, mintha az evangélium ellenségei között laknék. (1) Lehetetlen hivatalos kötelességeit teljesítenie, arra gondol, hogy Genfben működése végéhez ért. (2)
A genfi törvénykezési gyakorlat szerint főbenjáró perekben a vádlottal egyidejűleg elcsukták a vádlót is, és elzárva tartották mindaddig, míg nem igazolta, hogy a vád nem könnyelmű, hogy alapja van.
A vádlónak szerepére La Fontain Miklós (3) vállalkozott.
Mindjárt másnap benyújtá a vádpontokat. A pontok száma elég nagy (39). Azt állítják a figyelem központjába, hogy Servet teológiai iratai évtizedek óta az egész keresztyénségnek leglényegesebb igazságait támadják, közvetve veszedelmet jelentenek az azon tanok alapján álló társadalmakra nézve. Már régebben zavarta az egyházakat, majd később újra nyomatott ilyen munkát ("utálatra méltó könyvet"). Legújabban titokban ismét kiadott egy könyvet, mely "határtalan káromlásokat" tartalmaz. Azt tanítja a többek között: A Szentháromság "olyan háromfejű ördög, mint Cerberus". "Nagy szitkozódásokkal" illeti a tudósokat Ambrosiustól kezdve Melanchtonig, kit "hitetlen embernek, ördög fiának, Beliálnak és sátánnak nevez". Tagadja a lélek halhatatlanságát, a gyermekkeresztelésről pedig így tanít: "A kisdedek megkeresztelése ördögi találmány, pokoli tévedés, az egész keresztyénség lerombolása".
Servet szintén írásban felelt. A válaszban egyetlenegy kérdésre felelt határozottan: a gyermekkeresztejésre vonatkozó vádra nézve. "Az egész kérdésről (a 32.) megvallja, hogy mondta és írta". A többire nézve feleletei üresek. Könyveket írt, de azokkal nem botránkoztatott meg senkit, nem is ítélték el. A Szentháromság tanában a régi tudósokkal tart, a "személy" fogalmát másképp veszi,
(1) "A biennio autem non alia fuit nostra conditio, quam si inter professos evangelii hostes versandum nobis foret". Corp. Ref. XLII. 675. (e levél 1553 nov. kelt).
(2) "Si violentis imperiis apprimatur ministerii mei libertas – defunctus sum" – írja Viret-nek éppen a Servet-féle pör folyamán. L. Corp. Ref. XLII. 606.
(3) Fr. emigráns, született S.-Gervais-ben. Előbb szolga, Kálvin is szolgának fogadta maga mellé, később a tanulékony ifjunak írásbeli munkát is adott, azután teológiára fogta. Ekkoriban már tanult teológus. Kálvin kedvelte. Levelében így említi: "Nicolaus meus".
mint az újabbak. A tudósok szidalmazására vonatkozó vádra azt feleli: nyomtatott könyvekben" nem tette. "Igazságának megóvása érdekében írt valamit, talán ehhez hasonló dolgokat". A lélek halhatatlanságát nem tagadta, csak ezt mondá: A lélek "romlandó elemeket vett magára". Valami könnyűség van ebben a válaszban. (1) Elolvasta-é más ‚ akkoriban, nem tudjuk, de La Fontaine Miklós hamarjában olvasta és bizonyos ingerültséggel írhatta: "Feleleteinek nagy csak léha fecsegés". Folyamodott a tanácshoz, azt kérelmezi, hogy vegye át az ügyész a pert és kényszerítsék a vádlottat, ahogy a tárgytól való eltérés helyett mindegyik kérdésre érdemlegesen feleljen, ne gúnyolódjék Istennel, se Nagyságtokkal és kéri, "hogy a vádló az őt megillető jogból ne forgattassék ki". La Fontaine még arra kérte a tanácsot, hogy azon esetre, ha a kérelemnek helyt ad, az államügyész a vádat átveszi, őt bocsássák ki.
A fentebb vázolt előzmények után kezdődött a tulajdonképpeni per. Augusztus 15-én délután Servetet a szindikusok és a kistanács jelenlétében kihallgatták. A panaszpontok ugyanazok voltak. Nagyjában a feleletek is hasonlók. (2) Egy dolog azonban nem kerülheti ki a figyelmet: a vádlott nagy szenvedélyességgel támadta Kálvint (Kálvin nem volt ott). Mikor Servet legutolsó munkájáról volt szó, a vádlott így védekezett (különös egy védelem): "ő (Servet) a legkevésbbé sem hiszi, hogy abban (a könyvben) káromlások lennének", majd hirtelen fordulattal a reformátor ellen fordul: Kálvin őt üldözte, kész lett volna őt elevenen megégetni. Sohasem volt szándéka Kálvint szidalmazni, de hibáit, tévedéseit csak fel kellett mutatni. Kész ő a pappal vitába bocsátkozni, tévedéseit "az egész gyülekezet előtt kézzelfogható igazságokkal és a Szentírás tekintélyével megmutatja neki". (3)
Nem kerülheti ki a figyelmet, hogy Servet Genfben egészen másképpen viselkedik, mint annak idején Vienne-ben, ahol aggályosan keresé a kivezető utat, kijelentvén, hogy ha tévedt, készségesen visszavonja tévedéseit, mert csak azt akarja hinni, amit a "Sancta
(1) Kampschulte így: "Der Angeklagte antwortete nicht würdevoll", e. m.
(2) "Der Angeklagte blieb... wesentlich bei seinen früheren Aussagen". Uo.
(3) Dr. Kováts "A Servet-pör aktái" 19–23. l.
Mater Ecclesia" tanít. Genfben magatartása bizonyos fokig támadó, aminek meg van a maga oka-foka.
Genfben pártok vannak, ellenséges pártok, akkoriban éppen az a párt van a kormányon, mely a papi befolyás lehengerlésére vállalkozott, mely jószerével szívesen tört borsot Kálvin orra alá. Nem tudta ezt Servet? Tudta. Fel is akarta használni, egy-egy keményebb megjegyzés árán szívesen vásárolta volna meg a befolyásosabb emberek rokonszenvét, akárcsak annak idején Bolsec Jeromos. Az engesztelhetetlenek még közelítettek is hozzá, azon egyszerű okból, hogy aki az én ellenségemnek ellensége, nekem bizonyos fokig barátom. (1) Kihívóbb magatartásának egyik okát bízvást ennek tulajdoníthatjuk. Arról Servet nem tehetett, hogy egészen tisztán nem láthatta a kártyákat. Kálvin sejtette, honnan fúj a szél: "Valószínű, így szól, hogy valaki nagyon biztathatta, mert nagyon felfuvalkodott volt." (2)
Onnan a börtönből Servet nem láthatta tisztán a dolgokat, még ha igaz ís, hogy ott meglátogatták, informálták, (3) mert bizony viselkedése a kistanács némely tagjaiban visszatetszést szült, név szerint az a tekintetnélküli durvaság, amellyel a gyermekkeresztségről nyilatkozott, egyeseknek szeget ütött a fejébe, bántotta érzületüket, mások pedig éppen anabaptizmust láttak benne. (4)
A legközelebbi kihallgatáson (aug. 16) jelen volt Berthelier Philibert, "Genf gyermekeinek" pártvezére, aki az új kormányban tényező volt, a szóbanforgó tárgyaláson éppen vizsgálóbíró volt. A szűkszavú jegyzőkönyv Berthelier-nek magatartása felől közvetlenül nem tájékoztat, de hogy nem lehetett valami tárgyilagos, következik abból, hogy ellene augusztus 17-én Kálvin panaszt emelt a tanács előtt, a kistanács e panasznak helyt is adott, sőt orvoslásról is gondoskodott.
A szóbanlévő jegyzőkönyvnek idevonatkozó szavai: "Kálvint hallgatták meg Servet Mihály ügyére vonatkozólag. Több, Servet
(1) Igen jellemzők Kampschulte szavai: "(Der Angeklagte) durch die Wahrnehmung ermutigt, dass sich auch unter den Richtern manche Gegner des Reformators befanden". E. m. II. 184. l.
(2) "Probabilis suspicio est, alicunde vana fiducia inflatum fuesse". Ref. errorum M. Serveti Corp. Ref. XXXV. 480. "Nescio quid dicam, nisi fatali vesania fuisse correptum." Uo.
(3) Bonnivard szerint a börtönőr, Béza szerint Berthelier maga utasítgatta a foglyot, mit tegyen. Ld. Kampschulte e. m. II. 185. l.
(4) "leur parut flairer l'anabaptisme". Ruffet cikke a Revue Chret.-ben 14. l.
által írt hamis tévelygést terjesztett elő, amint könyvéből kiviláglik; még inkább előterjesztést tett Berthelier Philibertről, kiről a per folyama alatt azt vette észre, hogy beleavatkozik abba, s szót emel azok védelmére és takargatása érdekében, kiket Servet könyve ismerői gyanánt akart megnevezni. (1)
"Erre kimondották, hogy folytatják a fogoly ellen a vizsgálatot, és avégből, hogy tévedései jobban kimutathatók legyenek, Kálvin s akit magával akar hozni, segítségére lehetnek Miklósnak feleleteinél és kimutathatják a tévedéseket, valamint a bizonyításra alkalmas helyeket."
Most állott először szemtől szemben Kálvin és Servet. Feladatunk a jegyzőkönyvi adatokon s a helyenkint nagyon is aprólékos hittani vitákon át képet alkotni a helyzetről. Eddig Servet, egy-két kérdést leszámítva, nemigen adott határozott választ (La Fontaine szerint: fecsegett). A bizottság feladatának tekinté most a vád pontjainak igazolását. Colladon, La Fontaine ügyvédje annak igazolására, hogy Servetnek már első fellépése is megbotránkozást okozott, bemutatta Oecolampadiusnak levelét (Oecolampadiusnak egyik munkájából) és Melanchtonnak munkájából (Loci communes) a megfelelő lapokat. Kálvin szemére vetette, hogy ellene mondott Mózesnek. Igen heves volt a vita az Ésa 53. r. fölött, mint amelyre nézve Servet azt állítá, hogy a prófécia Cyrusra vonatkozik és nem Krisztusra. Sorra kerültek Servet panteisztikus nézetei, melyek szerint minden Istennek része, tehát a rossz is, vagy miként ott mondhatták, a Sátán is.
Servetet ingerelte a Kálvin jelenléte. Sok névre hivatkozott, sok levélre (Szt. Ignác levelére a trallésziekhez‚ a tarsusbeliekhez (!), Polykárp leveleire, Kelemen leveleire, Tertullianus leveleire stb.).
A bizottság alig bírta e téren követni a vitatkozást, az urak nem lévén sem teológusok, sem filozófusok, alig győzték türelemmel, Servet merész szavai (2) is kedvetlenül hatottak reájuk. Az a meggyőződés kerekedett felül, hogy a munkát jobban kell előkészíteni. A sok idézet így a levegőben lóg, utána kell nézni a sok írónak, akikre a spanyol olyan rohamos egymásutánban hivatkozik.
Annyi bizonyos, hogy az orvos merész szavai még a mérsékel-
(1) A Corp. Ref. XXXVI. 743. Ld. Dr. Kováts "A Servet-pör aktái" 25. Az Opp. kiadóinak megjegyzése: "Berthelier-nek Servet érdekében való közbenjárása nem lehet kétséges". Uo.
(2) "Die verwegene Sprache". Kampschulte e. m. II. 186.
tebbekre is nyugtalanítólag hatottak, olyanforma gondolatok ébredtek fel azokban, akik e jeleneteknek tanúi voltak, melyek szerint jó lenne ettől a veszedelmes embertől valahogy megszabadulni. A határozat a vádlót (miután a vád nem légből kapott) szabadlábra helyezte.
Ez a tárgyalás nagy, szinte végzetes hatással volt Kálvinra. A baj nagyobb volt, mint gondolta, mert íme, a vádlott a keresztyénség alaptanait: a Szentháromság tanát, a keresztséget, Mózes inspirációját, az ószövetségnek a mi bűneink elégtételére vonatkozó jóslatait megtámadta, éppen úgy, mint őt önmagát, de nemcsak megtámadta, hanem támadásait cinikus fellépésével tetézte. Ennyi merev támadás mellett, amelyet csak súlyosbított a politikai háttér – valaminek el kellett törnie.
Cromwell akkor, amikor vagy neki kellett összetörnie, vagy másnak, némi tusa után elhatározta, hogy ha valakinek össze kelt töretnie, nem ő fog összetőrni, hanem az ellenfél. Az nem változtatott a dolgon, hogy ez utóbbi koronát viselt.
Az utóbbi tárgyalás nagyon élére állítá a dolgot. Mint a súlyos viszonyok között, a nagy ellentétek között általában, középut nem volt: kalapácsnak kellett lennie annak, aki üllő lenni nem akart. Az ilyen helyzet mindig tragikus, és ezekben nagy szerep jut az erőteljes egyéni tartásnak.
A genfi reformátor tisztán látta a helyzetet, a spanyol orvos (titkos párthíveivel egyetemben) nincsen tisztában a külső és belső áramlatokkal, az ellentétes erőkkel, amelyek között be kell állania annak, amit a német úgy fejez ki, hogy: "entweder – oder. [vagy ez, vagy az]"
Egy napjainkban megjelent könyvnek néhány idevonatkozó soráról lehetetlen meg nem emlékeznünk: "Kálvint nem vezeti sem személyes bosszú, sem teológiai bosszú. Csak egy célja van: az Isten dicsőségének öregbítése, fenntartása, az Isten igazságának tiszteletben tartása, az Isten szuverén akarata. Abban a pillanatban, amikor Servet ezt ostromolja, s ennek az akaratnak, "minden jó kútfejének" ellene szegül, sérti az Isten dicsőségét szóban és írásban ... az istenség felségének megsértője. A hű hatóságnak feladata őt a közösségből eltávolítani s bátran kivágni a sebet, nehogy az egész testet fekélybe borítsa". (1)
Ezeknek a szavaknak jelentőségét az adja meg, hogy azok a
(1) "La Theocratie à Genève au temps de Calvin" par Eugéne Choisy 134. l.
reformátornak tanításával, gondolataival, érzelmeivel (amelyek igen sokszor kicsiny, de jellemző, bizalmas, a nyilvánosságra nem szánt nyilatkozataiban is fölcsillámlanak) összhangban állanak.
Most pedig lépjünk íróasztalához és olvassuk el a sorokat, melyeket (csendes vasárnap délután lévén) papírra vet (aug. 20). "Egészen úgy van, kedves Farelem, amint mondod. Igaz, sok vihar hány-vet bennünket, de azért nem szabad megengednünk, hogy akár a félelem, akár a bosszúság kerítsen hatalmába bennünket; azt a hajót ugyanis, amelyen mi evezünk, olyan kormányos igazgatja, aki bennünket még hajótörés esetén is megoltalmaz. Újra meggyűlt a hajunk Servettel. Lehet, hogy csak át akart utazni, mert még nem lehetett kivenni, minek jött. Mikor azonban megismerték, azt hittem, le kell tartóztatnunk. Az én Miklósom tette meg ellene a főbenjáró vádat, magát is hasonló büntetésnek téve ki (hamis vád esetén). (1)
Másnap írásban negyven (2) vádpontot terjesztett be. Servet kezdetben vonakodott. Ezért azután bennünket hívtak. Olyan szemtelenül esett nekem, mintha én alatta állanék. Én érdeme szerint válaszoltam. A tanács végre kijelenté, hogy a vádpontok igazolva vannak. Miklóst harmadnapra szabadon bocsátották, miután öcsémet kezesül maga helyett állítá. Negyednapra egészen fölszabadították. Az embernek szemtelenségéről nem akarok beszélni, de annyira megszállotta az indulat, hogy nem vonakodott kijelenteni, hogy az ördögökben is istenek vannak, (3) mert hiszen az istenség lényegileg úgy megvan azokban, mint a fában, kövekben. Reménylem, halálra fogják ítélni, a büntetésnek kegyetlenségét enyhíteni óhajtom." (4)
Augusztus hó 21-én a kistanács előbb ülést tartott, azután Servetet hallgatta ki. Ülésében elhatározá, hogy a vienne-i illetékes hatóságtól bővebb értesítést kér a spanyol orvos ottani viselt
(1) "poenae talionis se offerens".
(2) Kerek számot mond 39 helyett.(3) Panteisztikus álláspontjának megfelelően. Kálvint ez az állítás igen felingerelte. Később e jelenetről így emlékezett meg: felháborodva vágtam szemébe: "Hogyan? Nem szégyenled azt a képtelenséget állítani, hogy ha valaki ezen a padlón jár, magát az Istent tiporja?" Erre ő így felelt: "Én pedig azt hiszem, hogy ez a padló és bármit mutatsz, az Isten lényege". Mikor pedig kérdezék: "Az ördög is Isten?" kacagásban tört ki (in cahinnum solutus) és mondá: "Hát ti ebben kételkedtek?" Refut. Error. M. Serveti Corp. Ref. XXXVI. 496. l.
(4) "poenae vero atrocitatem remitti cupio". XLII. 590.
dolgairól, a kihallgatás pedig főleg a 17-ei vizsgálatnak kiegészítésére irányult. Az utóbbi tárgyalás alkalmával Ugyanis Servet annyi szerzőre hivatkozott, hogy állításait ott rögtön ellenőrizni nem lehetett. 21-én a pótlásra került a sor, miről a Corp. Ref. vonatkozó helyének a jegyzete így tájékoztat: "Most Kálvin összegyűjtött anyaggal jön, hogy visszautasítsa a régi atyákból vett idézeteket, melyekre Servet állításainak támogatása végett hivatkozott". (1)
Az idevonatkozó jegyzőkönyv szerint Kálvin kimutatta, hogy Kelemen mit sem bizonyít Servet mellett, sőt ellene beszél. Hasonlóképpen áll a dolog azon érvekre nézve, amelyeket Órigenészből, Tertulliánuszból, Cipriánból, Ireneuszból idézett, kimutatta (Jusztinusz vértanúból), hogy a trinitas szó (Servet állításával ellentétesen) már a niceai zsinat előtt előfordult. Kálvin általában panaszkodott amiatt, hogy a spanyol orvos a vitában vakmerően hivatkozott szerzőkre, akiknek a műveit nem is ismeré, ami őt mód nélkül bosszantotta. "Az volt a szokása – írja Kálvin –‚ hogy a legvakmerőbben idézte azokat a szerzőket, akiket sohase olvasott. Ez a nevetséges eset történt Jusztinusz vértanúra való hivatkozása alkalmával is. Midőn a legjavában hánytorgatta, hogy abban az aranyszázadban még nem ismerték "a háromságról és a személyekről szóló meséket", ... ujjal mutattam azokra a helyekre, ahol ez a szent férfiú olyan világosan beszél hitünkról, mintha csak saját kérelmünkre írt volna." (2)
Az érvek meghökkentették az orvost. Felhagyott az igazolási kísérletekkel. Van-e viselkedésében összhang, amely a hősöket annyira jellemzi? Hasonlatos-e azokhoz, akik porfelhők, füstfelhők között megállván, így szólanak: Itt állok, máskép nem tehetek? Bázelben tanait visszavonja, Vienne-ben ugyanezt teszi, minden kihallgatás előtt esküt tévén, feleleteit nem az igazsághoz szabja. Genfben emberi praktikákkal dolgozik, számít a pártok súrlódásaira, a reformátor irányában megnyilvánuló ellenszenvre. Amit Bázelben, Vienne-ben megtett, arról Genfben hallani sem akar, ellenben abban bízik, hogy a genfi pap ereje nem futja, Berthelier majd kirántja a hínárból, (3) könnyedén bánik a szavakkal, könnyen mond olyasmit, ami végül is a hallgatók érzületét sérti (pl. hogy a gyermek-
(1) Corp. Ref. XXXI. 759. l. 1. j. Dr. Kováts J. "A Servet-pör aktái" 45.
(2) Corp. Ref. XXXVI. 498. Az idézett szöveg dr. Tari I. fordítása "A Szentháromság védelme" 54. l.
(3) "Die Zuversicht, die er aus der Haltung Bertheliers geschöpft." Kampschulte e. m. II. 186.
keresztelés az ördög találmánya), hivatkozik könyvekre s aztán kisül, hogy azok állításait nem fedezik.
A tárgyalás érintett pontján taktikát cserél. (1)
Augusztus hó 22-én Servet hosszabb beadványában tiltakozik azellen, hogy "vallási kérdések, az Írás tanai és vitás kérdései miatt" fogva tartják, az efféle eljárást az apostolok éppen oly kevéssé ismerték, mint az őskeresztyén egyház. Hivatkozik az Ap. Csel. XVIII. és XIX. fej. Konstantin császár rendeleteire. Az ilyen vádaskodásnak nincsen helyük, még ha valaki oly eretnek is, mint Arius. Tanbeli ellentétről lévén szó, döntsenek az egyházak, melléje pedig adjanak ügyvédet.
Míg Servet e folyamodványon dolgozott, a tanács erélyes lépésre határozta magát: a főügyészt megbízta a per folytatásával. A perrinista Rigot Kolozs új vádpontokat szerkesztett, elejtette a La Fontaine-féle pontokat, a vallási szempontot, azt állítá előtérbe, vajon az orvos tanításai mennyiben veszedelmesek a társadalomra nézve.
Servet legutóbbi munkájának a címe a "Keresztyénség visszaállítása". Hogyan érti ezt a szerző? Könyvének megjelenése előtt nem volt keresztyénség? Vagy ha volt, hamis tanokat hirdettek a keresztyénség nevében? Németország egyházai, valamint a genfi egyház, a református egyházak nem keresztyének? Hogyan érti leveleiben azt a kifejezést, hogy Isten kárhozottai azok mind, akik reá (Servetre) nem hallgatnak? Azok, akik gyermekkorukban kereszteltettek meg, nincsenek megkeresztelve? Nem tudta-e, hogy könyve és tana nagy zavarba hozná a keresztyénséget s a fiatalságnak kicsapongásokra adna alkalmat, tekintettel arra, hogy tanítása értelmében 20 éves kora előtt az ember nem büntethető?
E pontok (mint a Corp. Ref. is e helyen megjegyzi) a pörnek más jelleget és általánosabb irányt adnak. Az egészből az látszik ki, hogy Rigot minden perrinistasága mellett veszedelmes embernek tartja a spanyolt: ideái válságba hoznák az erkölcsi életet és a vallást. (2)
Ettől fogva a vallási kérdések kevésbbé szerepelnek a pörben, tanainak anarchikus jellegét kutatják. Servet ettől fogva higgadtabb magatartást tanúsít. A főügyész
(1) Choisy is így: "Servet change ses batteries". E. m. 136.
(2) "Tout Perriniste qu'il est ... Rigot considère Servet comme un honne dangereux." Uo. 137.
pontjaira sokkal nagyobb óvatossággal felel. Igen, ő munkájának címe alatt valóban a keresztyénség visszaállítását értette, mert abban a véleményben volt, hogy egyes dolgokat jobban értett, mint mások, de az a gondolat távol van tőle, mintha az előbbi keresztyénség nem volna keresztyénség. Ártani éppenséggel nem akart. Csak a parancsra gondolt: a világosságot véka alá ne rejtsétek. Igaz, használ kitételeket, amelyek szerint az Isten átka éri azokat, akik reá nem hallgatnak, ámde ezek afféle kitételek, amelyek skolasztikus vitákban nem ritkák. Amit a kiskorúak büntetésére nézve mond, az alatt a halálbüntetést érti, éppenséggel nem gondolt arra, hogy a fiatalság szabadon vétkezhetik. Ami pedig a gyermekkeresztelést illeti, ha tévedett, kész a javulásra. Kegyelemért esedezik.
Servet ésszerűbb magatartása dacára egyszerre nem változhatott meg a helyzet. Azelőtti viselkedése csak arra volt alkalmas, hogy az ellenszenvet növelje, időközben meg más is történt: a Restitutiót sokan olvasták, ennek több helye azt a meggyőződést keltette az olvasókban, mely szerint vállalkozása nem éppen ártatlan próbálkozás, mint amilyennek ő óhajtja azt feltüntetni. Még valamit: vienne-i vallomásairól a hírek átszivárogtak. Világos, hogy azok őszinték nem voltak, e körülmény nem kis mértékben gyöngíté az afféle kijelentések hatását, melyek szerint, ha tévedett, kész a javulásra.
Kritikus ponthoz érkeztünk. Ujjhegyre kellene szedni mindent, de a levelek sem tájékoztatnak, már pedig ama bizonyos feltétlen bizonyossággal kimondott ítéletek hallatszanak. Kampschulte pl. elmondja, hogy Servet legutóbbi magatartása feléje fordítván a közhangulatot, Kálvin megijedt, (1) résen állt, (2) kényszeríté Rigot főügyészt a válaszra (3) (már ti. az olyanforma válaszra, aminőt ő akart). Az állítások egész halmaza – csak az alapot nem látjuk, mire van építve. Mert az csak nem elegendő mindennek az igazolására, hogy akkoriban a Servet-féle megtévedésekről a szószéken beszélt. Hiszen beszélt ő ezekről máskor is.
Megijedt, résen állt, a főügyészt (perrinista, a papi befolyásnak ellensége) mintegy szuggerálja, hogy ne a maga, hanem az ő
(1) "Calvin begann sich zu fürchten." E. m. II. 189.
(2) "bot alles auf, um dies (a Servetre nézve kedvező áramlatot) zu verhindern." Uo.
(3) "Musste Rigot... eine Beantwortung... abfassen." Uo.
fejével gondolkozzék. Mennyi valószínűtlenség a tények színében! Lehet, hogy a reformátorral egy-két dologra nézve szót váltott... Az ám, de ott van annak a bizonyos régi levélnek néhány sora: "ha idejön..." stb. Nincsen olyan gyöngén megalapozott (vagy éppen alaptalan) állítás, amit vele meg nem támasztanának.
A főügyész beadványa (rajta dátum nincsen, föltétlenül 24–27-e között kelt) válasz egyrészről a Servet augusztus 22-ei kérvényére és méltatása Servet legutolsó vallomásainak.
A főügyésznek szóbanforgó irata fenntartja a vádat: Servet érdemileg nem felelt. A Konstantinra, Theodosiusra való hivatkozások nem állják meg helyüket. "Ferdít. Hazudozik." Azt mondja: nem tanított rosszat, pedig könyvekben dolgozta fel tanításait. Hogyan egyezik meg ezzel kijelentése, hogy meg fog javulni? Hogyan állhat meg a kettő egymás mellett? A főügyész harmincnyolc vádpontot terjesztett be, melyekre nézve a kihallgatást aug. 28-ra tűzték ki.
E tárgyaláson Servet magatartása következetes. A keresztkérdések között megáll, nem kerülget. Mikor szemére vetik, hogy mondhatta, hogy annak idején Capito osztotta véleményét, azt mondja, kezdetben egyetértett vele, de későbben megváltoztatta véleményét. És valóban van valami a dologban: Capito szerette a különvéleményeket. (1)
Még egy-két mozzanatot. Az ügyész fejébe nem fér, amit Servet állít, hogy ti. annak idejében tanait kevés emberrel közölte. Servet azt feleli, Krisztus parancsához tartotta magát, aki azt mondá: ne vessük disznók elé a gyöngyöt. Az olyan emberekkel nem akart azokról beszélni, akik azokat megérteni nem tudták, különben is pápisták között volt, ahol nagy a kegyetlenség éS üldözés.
Nagy súlyt helyezett az ügyész annak a kinyomozására, vajon a könyvnyomdászok tudták-e, mit nyomnak. (A kihallgatás jelentékeny része idevonatkozott.) Servet következetesen amellett maradt, hogy ők igazat mondanak, "becsületes emberek, akik csak igazat mondanak". Latinul nem értenek. Lehetetlen nem látni, mennyire vigyáz, nehogy nekik ártson.
(1) Corp. Rel. XXXV. 779. 1. j. érdekesen világítja meg a dolgot, megerősítvén Servet idevonatkozó állítását, idéz néhány sort Bucer egyik leveléből, ahol Bucer így nyilatkozik Capito felől: "Ebben a sok tekintetben jeles férfiúban van valami fonák... Isten elnézéséből abban a hibában szenved, hogy nemigen szereti elfogadni, amit mindnyájan elfogadnak" stb.
Időközben megjött a vienne-i ítélet másolata. A börtönőr hozta egy szíves levél kíséretében: Servetet, mint francia alattvalót adják ki a vienne-i határozatnak végrehajtása céljából, vagy ha ezt nem tehetné meg a genfi elöljáróság, engedje meg, hogy a börtönőr néhány kérdést intézzen a fogolyhoz megszökésére vonatkozólag.
A vienne-i átirat első kérését illetőleg a tanács kijelenté, hogy a kérésnek eleget nem tehet, de az utóbbira az engedelmet megadta. Augusztus 31-én találkozott a fogoly a börtönőrrel. Rémület fogta el, azt hitte, kiadják. Megkérdezték, visszamenne-e? "Sírva veté magát a földre, könyörgött, ítéljék el, tegyenek vele az urak, amit akarnak, csak ne küldjék vissza." (1)
A börtönőr kérdéseire kíjelenté, hogy az utóbbi az ő szökésében semmiképpen nem részes, vallomásáról neki bizonyítványt állítottak ki.
Másnap új levél érkezett Franciaországból. A király Servet vagyonát Maugeronnak, a koronahercegi tartomány helytartójának adományozta ("mint mondják 3–4 ezer tallér"). Maugeron arra kérte a hatóságot, vegye ki a fogolytól, kik tartoznak neki. Servet ezt felelé: "Ez az ügy nem tartozik a fő dologhoz ... sok szegény embernek ártana. Ne kényszerítsék". A hatóság ilyen értelemben válaszolt: "Nem tudtunk belőle kicsalni semmit ... Nem tudjuk, milyen agyafúrtságból teszi". (2)
Időközben a vita ügye került szóba. Kálvin ellátta a vádlottat könyvekkel. Meg is kezdődött volna, de Servet "szomorúságával" mentegeté magát. Meghagyták neki, hogy Kálvin tételére a választ foglalja írásba.
A dolgok ezen állásában figyelmünket a külső viszonyok kötik le. Berthelier augusztus 17-fől fogva (amidőn Kálvin, mint láttuk, megtartása ellen szót emelt) visszavonult, de ott kint munkálkodott Servet érdekében. Perrinnel abban a nézetben volt, hogy a nyilvános vitába a spanyolt belebocsátani nem tanácsos, a reformátor következetes dialektikája könnyen diadalt arathat fölötte. Innen Servetnek (akivel Berthelier és Perrin az összeköttetést fenntartá) alkalomszerű vonakodása. A terv ez: feleljen
(1) Corp. Ref. XXXV. 789. Kováts a "Servet-pör aktái" 80.
(2) Uo. 792., illetve (Dr. Kovátsnál) 83. l.
Servet írásban, latinul, ítéletet pedig mondjanak majd a svájci városok. Bolsecet is ezek segítették ki a hínárból. (1)
E tervvel egyidejűleg a szélsőséges elemek más oldalról egyenes támadást intéztek, elérkezettnek látták az időt arra, hogy rést üssenek az egyházi szabályokon. Dolgozott Troillet, az egykori kármelita, aki sehogy sem tudta Kálvinnak elfelejteni, hogy őt a reformátor közvetlenül rendjéből való kilépése után nem állítá be a szószékbe – és Troillet értett a cselszövéshez. (2) Ütötte a vasat. Felmelegíté a Bolsec-féle rágalmakat, mondván: az Institutio hamis tanokkal van fertőzve.
Még a békésebb érzelmű emberek is ingadoztak a sok lárma és ellenmondás között.
Ilyen viszonyok között Berthelier elérkezettnek látta az időt a munkára. Párthívei számára kiadták az idevonatkozó presbiteri határozat félretolásával az engedélyt: az úrasztalához járulhat. Íme, a számítás egészen jól van megalapozva. A pap vagy meghajlik a hatósági határozat előtt, vagy nem. Ha meghajlik, az ütközet meg van nyerve: megdőlnek az egyházi szabályok. Ha nem enged: lázadó.
Úrvacsora előtti szombaton Kálvin kijelenté, hogy "inkább meghal, de lelkiismerete ellen nem cselekszik".
Feszült várakozással néztek eléje a következő napnak. A reformátor szeptember 3-ai egyházi beszéde a kötelességtudó, erős meggyőzödésű lelkipásztor lelkületének a megnyilatkozása. A befejezésből hadd álljon itt néhány szó: "Ami engem illet, így szólt, ameddig az Isten itten tart, én fogok azzal az állhatatossággal élni, amelyet tőle nyertem, bármi történjék is. Engem nem fog vezetni más, csak Mesteremnek a parancsa, amely előttem világosan és érthetően áll. Miután nekünk ma a mi Urunknak, a Jézus Krisztusnak szent vacsoráját kell magunkhoz vennünk, azon esetre, ha valaki ezen asztalhoz jönne "azok közül, akiket ettől a konzisz-
(1) "Von den Theologen, die in dem Prozess Bolsec... ein milderes Verfahren empfohlen, schien zu erwarten, dass sie auch jetzt den früher verkündeten Grundsätzen gemäss antworten würden." Kampschulte e. m. II. 192. l.
(2) Kampschulte szerint "nem közönséges" hittudós, de "in den Ränken erfahren ... ganz der Mann für die gegenvärtige Lage". Henry más véleményen van: "Ein schwacher Kopf... der die theologische Frage nicht verstand". E. m. II. 60.
tórium eltiltott volt, én mindenesetre ismerni fogom kötelességemet". (1)
Berthelier nem tartá tanácsosnak, hogy az asztal elé álljon, de Kálvin is érezte, hogy olyan dűlőre került a dolog, ahol elválik, egyáltalában Genfben maradhat-e? Még aznap délután tartott beszéde mutatja, hogy teljesen leszámolt Genffel. (2)
A szeptember 3-ai eseményekről a reformátor másnap beszámolt barátainak.
"Nem akartam dolgainkról írni, hogy nektek haszontalan aggodalmat ne okozzak, de aztán azt vettem fontolóra, hogy a különböző mendemondák esetleg még jobban megzavarnak benneteket, azért jobbnak láttam értésetekre hozni a történteket. Bertheliert mintegy másfél évvel ezelőtt az úrasztalától eltiltották. Akkoriban a tanács előtt panaszt emelt, bennünket is megidéztek a fickó miatt. Indokaink meghallgatása után a tanács kijelenté: ami történt, jogosan történt, Berthelier pedig nyugodtabb volt, mert úgysem tehetett mást, meg röstellte is a dolgot. Most Perrin szindikátusa alatt élni akarván a kedvező körülményekkel, a konzisztórium mellőzésével akarta magát rehabilitáltatni. Engem újra felhívtak, és én alaposan kifejtém, hogy a törvény, a rend ezt meg nem engedi, de nem is szabad az egyházi fegyelmet így megingatni ... a tanács megadta az engedélyt. Mikor erről értesültem, mindent elkövettem, hogy a szindikusok a tanácsot összehívják ... nézetem szerint semmit nem mulasztottam el a dolog megakadályozására, hol hevesebben, hol meg szelídebben igyekeztem őket észre téríteni. Meg is esküdtem, hogy inkább meghalok, semhogy az úri szent vacsorát így megszentségtelenítsem ... Azt válaszolták: a tanács végzésétől el nem tér.
Láthatjátok, engem hivatalomban csak azon feltétel alatt tartanak meg, ha a konzisztórium jogait lábbal tiportatni engedem, s Krisztus vacsoráját azoknak nyújtom, akik azt nyíltan megvetik, akik nyíltan dicsekszenek vele, hogy a pásztorokra mit sem adnak.
(1) Stähelin a beszéd egy részét közli, de hozzáteszi: "Gautier jegyzett némi töredékeket fel e beszédből, amelyek mintegy 50 év előtt a genfi könyvtárosnak hanyagsága következtében elvesztek" (V. ö. Stähelin e. m. I. 419., Révész i. m. 151. l.). Idézi a beszéd e sorait Ruffet idézett értekezésében és Choisy e. m. 140. l.
(2) "je vois les choses disposées de telle manière que je vous declare que je ne sais si c'est ici le dernier sermon que je doive faire à Genève". Ruffet: "Calvin et Servet" a Revue Chret. 1910. jan. sz. 18.
Én azonban inkább százszor meghalok, semhogy Krisztust rút gúnynak kitegyem. Amit tegnap két prédikációmban mondottam, nem írom le, majd elmondják mások. A gonosz, rossz emberek mit csinálnak most, ők lássák! Én most, amint illik, csak az egyház szerencsétlensége miatt aggódom. Ha az Úr megengedi a Sátánnak, hogy hivatalos munkáninak szabadságát erőszakos eszközökkel megrontsa – akkor én itt megszűntem dolgozni.
Ám az, aki sebeket ütött, orvosságot is fog találni. Miután a gaztettek már jó ideje tombolnak, az Úr már talán készíti is a büntetést, csak én nem látom ezt, nem lévén reá méltó.
Egyébként történjék, aminek történnie kell, a mi kötelességünk magunkat az Istennek alája vetni". (1)
Bármilyen szempontból tekintsük is ezt az összeütközést, bizonyos, hogy az egyik oldalon egy embernek a morális ereje áll a többséggel, a sokkal szemben, és ez az erő diadalmaskodik. A hatóság nem meri levonni a végső következményeket. (2) Az előbbi állapot egyelőre megmaradt. A presbitérium tényleg tovább is gyakorolta a jogot, amelyet a hatóság elméletben tagadásba vett.
Rövid idő múlva ismét a Servet-ügy foglalkoztatta a közvéleményt. A fentebb ismertetett tárgyalások után a kormányon álló férfiak a vitatkozásra óhajtják terelni az ügyet, úgy azonban, hogy a dologban a svájci városok, még pedig külön-külön, mondjanak ítéletet. Ezek alapján mondja majd ki a döntő szót a tanács. Ehhez képest megállapították az eljárásnak sorrendjét: Servet megkapja a pontokat, felel. A papok erre még egy viszontválasszal élnek, mire a vádlott még egyszer megteheti észrevételeit, úgy, hogy az utolsó szó az övé. A pontok a válaszokkal, viszontválaszokkal és a legvégső megjegyzésekkel együtt a tanács asztalára, innen pedig a svájci városokhoz kerülnek. Ezek feladata, tárgyilagosan megvizsgálván az ügyet, véleményt mondani. A külön-külön beérkező válaszok alapján kialakult közvélemény legyen döntő.
Kálvin a kívánt beterjesztéssel hamarjában készen volt. Csak néhány tévedésre szorítkozik "mert valamennyinek a felsorolása hosszúra nyúlnék." Ám a pontok száma így is 38. Erre azután jön 1. a Servet 38 pontja, 2. a papok ugyanannyi válasza, végre 3. a vádlott végső felelete, amiből kitűnik, hogy a pontok száma
(1) Corp. Ref. XLII. 605–606. l.
(2) A tények mutatják, mennyire igaz: "il (le Conseil) hesitait à provoquer une rupture complète avec le reformateur". Choisy e. m. 141.
együttvéve csekélynek nem mondható. A válaszok, viszontválaszok és végválaszok tömkelegébe belemenni bajos dolog lenne. Ismétlésekbe is vezetne. A megindult pennaháború legkiemelkedőbb mozzanataira kell szorítkoznunk. (1)
A vita homlokvonalában a háromság kérdése áll. Servet szerint a háromsághívők istentagadók. A háromság tanítása ördögi csalás. Az ember az érvek után kutat: miért is ördögi csalás ez a tanítás? Azt mondja, az Írás összes helyeit idézte már. "Mondom, nincsen hely evangéliomotokban, mely ezt a szót: Fiú, nem az ember Fia értelmében használná". Még sokat idéz Tertulliánuszból, Ireneuszból sokat idéz, de mit ér? Az ember inkább azt várná, hogy azt igazolja, amit kijelent: nincsen hely az evangéliomban, amely azt igazolná, hogy Krisztus az Isten Fia. Nincs hely? Hiszen az egész erről beszél. Vagy rosszul érti, aki úgy olvassa, amint van? Bármint legyen is a dolog, a fönnforgó állításra nézve kurta ez az érv: "Mondom, nincsen olyan hely" stb. Hiszen éppen ez a kijelentés szorulna igazolásra.
Ha a szóban forgó válasz szegény érvekben, annál gazdagabb személyeskedésekbem és itt meg kell egy pillanatra állapodnunk. A szélső ellenzék emberei a fogollyal összeköttetést tartottak fönn. Ezt adatszerűen ugyan kimutatni nem lehet – a dolog természeténél fogva az efféle érintkezés a legnagyobb titokban történik –, de föltűnő a Servet viselkedése. Arról az útról, amelyre röviddel ezelőtt lépett volt, végképpen letért. Servet újabb magatartását, ennek okaival együtt lehetetlen észre nem venni. "Servet kétségtelenül tudósítást kapott az ellenzék támadásáról ... mert megváltoztatta a hangot, azt vélvén, kedvezőre fordult helyzete." (2) "Alig fér kétség ahhoz, hogy Servet merész föllépése, mondja egy másik életíró, "titkos pártfogóinak sugalmazásán alapszik". (3) "Servet viszonyban állott a libertinusokkal, már előre örült az ellenfél felett aratandó diadalnak". (4) Ebből a titkos összeköttetésből magyarázza Servet
(1) Az összes idevonatkozó anyagot ld. a Corp. Ref. XXXVI. k. és Dr. Tari J. "A Szentháromság védelme" c. ford. (itt 57–113. l.).
(2) "Servet apprit sans doute l'opposition qui se manifestait contre Calvin et les embarras suscités par Berthelier, car il change de ton". Choisy e. m. 141.
(3) "Auf geheime Zuflüsterung seiner Gönner." Kampschulte e. m. II. 194.
(4) "Evidemment Servet... triomphe d'avance de son adversaire". Ruffet cikke a "Revue Chretien"-ben febr. szám.
magatartását Henry is: "Azt tanácsolták neki, hogy a libertinusok megnyerése végett Kálvint gyalázkodó szavakkal illesse". (1)
Servet kötélnek állott, mert bármint legyen a dolog, első, második, harmadik felelete tele van személyeskedéssel. Ezek szerint: a reformátor kénye-kedve szerint tanít és kárhoztat, akárcsak a sorbonne-i tudósok. Servet csudálkozik a reformátor tudatlanságán, arcátlanságán, nem tudós, hanem "Simon Mágus". Az orvos egészen átengedi magát indulatainak, nem az eszélyes mérséklet vezeti. Szavai nem az érveknek, hanem szinte beteges kedélyhullámzásának tolmácsai. Az ilyen kifejezések különösen az utolsó válaszban egymást érik: "Te háborgatod az egyházat a te Simon Mágusod tanításával". "Bármint tagadod is, hogy emberölő vagy, okmányokkal is bebizonyítom". "Ugyan ki hisz neked? Ki tart téged jó fának?" A szerencsétlen védekezésben ez a szó: "hazudsz", előfordul vagy százszor.
Mire is lett volna Servetnek súlyos helyzetében legnagyobb szüksége? Kétségtelenül higgadtságra, érvekre; jól felfogott érdekében semmit sem kell vala jobban kerülnie a személyeskedésnél, amelyben végre is semmi erósság nincsen. Servet azonban nem kerüli, egészen belemerül. Ha neki ezt tanácsolták, rossz tanácsadói voltak.
Az Írásra támaszkodó reformátorok helyzete a vitatkozásokban egyszerű volt és természetes. Mi az igazság? Amit az Írás mond. A római egyház emberei kerülték is velük az Írás alapján álló vitákat. Vita terén Servettel szemben is könnyű a helyzetük. A második személynek istenségét (ami jórészben a vita lényegét képezte) tartva szem előtt, a lelkészek az Írásra mutattak: "Kezdetben vala az Ige, és az Ige lstennél vala, és az Ige Isten vala". Ez a hely világosan kifejezi a Fiúnak örök méltóságát (tehát a Fiú nem időben lett), a lényeg egységét és a személyi különbözőséget. "János szavai kizárnak minden szőrszálhasogatást".
Az Írás a fő dologra nézve tájékoztat. Persze az ember a hogyant akarja megismerni, ámde "a gyarló ember ezt kifürkészni nem fogja soha". Utalnak a lelkészek (minden válasz ezeknek nevében történik) a Példabeszádek könyvének 30. részére: kézzelfoghatólag tárja fel ez, mennyire hiú minden kísérlet, mely azzal a
(1) "Auch wurde ihm der Rath gegeben, um sich bei der libertinischen Partei beliebt zu machen, Calvin mit Schmähworten zu verfolgen." E. m. III. 173.
kis méccsel (az emberi értelemmel) be akarja világítani a mindenséget. (1)
Miközben a vitapontok a válaszokkal, a viszontválaszokkal, a végválaszokkal (tekintélyes terjedelemre dagadva) a tanács asztalára kerültek, Servet sokszor merült írásba: folyamodványt írt. Arra kérte a tanácsot, ne húzza-vonja a dolgot, hanem mentse fel. Persze újra szól Kálvinról, "aki ellene olyasmire hivatkozik, amit maga sem hisz". Ő maga sem hiszi, amit Justinianus "De sacrosanctis ecclesiis et de episcopis et clericis" cím alatt mondott. Ez nagy szégyen reá stb.
A tanács már el volt telve a sok idézettel. Nem firtatta, mit akar ezzel az újabb tudományos munkálat előhozásával, fehérneműt azonban küldött, mert a folyamodványban erről is szólt.
Igaz, még másról is beszélt a szegény ember, mégpedig már nem is első ízben: védőügyvédet kért. Nem kapott – pedig a meggyötört ember mellett az okos, higgadt jogi tanácsadó ugyancsak elkelt volna.
Rövid idő múlva új folyamodványnak a megírásába merült. Nem is folyamodvány volt ez, mint inkább panasz, vagy vádlevél Kálvin ellen, aki őt két pontban megrágalmazta. Megrágalmazta nevezetesen 1. mert vádolta, hogy tanítása szerint a lélek halandó, 2. mert azt mondá felőle, ő azt hirdeti, hogy "Jézus Krisztus testének csak negyedik (la quatriesme partie de son corps) részét nyerte Máriától".
"Ezek szörnyűséges és kárhozatra méltó dolgok, mondja Servet, azért Uraim, azt kérem, hogy hamis vádlóm a hasonló büntetés alapján (poena talionis) büntettessék meg: tegyék fogollyá éppúgy, mint engem, amíg a pör akár az ő, akár az én halálommal, avagy más büntetéssel bevégződik. Evégből írtam ellene a hasonló büntetés alapján. Kész vagyok meghalni, ha nem győzetik meg úgy erről, mint más dolgokról, miket eléje tártam. Igazságot kérek tőletek, Uraim, igazságot, igazságot, igazságot! (2)
Kéri Servet, hogy az így elfogott Kálvin elé vádpontokat terjesszenek, amelyeket ő, íme, meg is fogalmazott. Még többet is
(1) A negyedik vers vonatkozik ide: "Kicsoda ment fel az égbe, hogy onnan leszállott volna? Kicsoda kapcsolta a szelet az ő markába? Kicsoda köthetné a vizeket az ő köntösébe? Ki erősítette meg a földnek minden határait? Kicsoda ennek a neve? Avagy kicsoda ennek a Fiának a neve?"
(2) "Corp. Ref. XXXVI. 805. l. Dr. Kováts "A Servet-pör aktái" 97.
munkált: kemény pontokban megformulázta azt a "négy nagy és megdönthetetlen" okot, amelynek alapján Kálvint el kell ítélni. El kell ítélni, mégpedig azért, mert 1. "visszaélt a vádaskodással, az evangélium hirdetőjének hivatásával", 2. "hamis vádló", 3. "ledér, rágalmazó okoskodásokkal el akarja nyomni Jézus Krisztus igazságát", 4. "nagyrészt Simon Mágus tanítását követi, ezért mint mágust, nemcsak el kell ítélni, hanem ki kell irtani és el kell űzni várostokból." (1) "Vagyonát pedig ítéljétek nékem, kárpótlásul az enyémért, mely elvétetett tőlem. Ezt kérem tőletek, Uraim. Kelt a fönti napon" (szept. 22).
Ezek a kérvények beteges, lázas izgalmakról beszélnek, amelyek a szegény spanyolnak lelkét hányták-vetették. Egyszer határtalan indulat, kétségbeesés vette hatalmába igen élénk képzelőtehetségét, majd meg a reménységnek sokféle képe vigasztalta és kárpótolta. Ha talán túlzott is az állítás, mely szerint a könnyen lángoló délvidéki férfiú néha szinte a lábai előtt látta a megalázott, bocsánatért esdeklő genfi papot, (2) mint e kérvények mutatják, Kálvin megbüntetését remélte, a saját szabadonbocsáttatására számított.
(1) "doyt estre extermine et dechace de vostre ville". Uo. 806. (Fizikai lehetetlenség: megölni, azután kiűzni.)
(2) "Schon sah er im Geiste den Reformator gedemütigt zu seinen Füssen". Kampschulte e. m. II.. 195. l.