VI.
Az új ordonnance-ok. Fényűzési rendeletek.

Az 1541-es egyházfegyelmi szabályok a revízió betoldásai és kihagyásai miatt nem egységesek. Időközben történt pótlások. A falusi ordonnance-ok. Házassági törvények. Egyéb pótlások. Az egységes átdolgozás szükségessége. A hatóság előzékeny viselkedése. Az 1541-es és az 1561-es szabályzat közötti különbség. Méltatás. Fényűzési törvények. Kálvin és az aszketizmus. Doumergue 1909. nov. 25-ei felolvasása. A luxus elleni rendeletek igazi oka. A puritán életmód az anyagi és erkölcsi függetlenség alapja. Belviszonyok. Kálvin reformjai a megelőző viszonyokhoz mérve haladást jelentenek.

Kálvin, mint francia, érdeklődött honának politikai viszonyai iránt, mint az evangéliumnak hirdetője pedig százszoros figyelemmel kísérte az első evangéliumi egyházaknak megalakulását, küzdelmeiket, híveinek sokszor hősi önfeláldozását. Mint láttuk, nem volt tétlen szemlélője az események folyásának. Talán sohasem volt emigráns, aki elhagyott hazájával szorosabb viszonyban állott s annak különösen egyházi ügyeire nagyobb befolyást gyakorolt volna, mint a genfi reformátor.

Levelezéseinek behatóbb tanulmányozása érdeklődésről, nagy munkásságról győz meg, de ha egykori hazájának sorsát annyira szívén viselte, második hazájának, Genfnek egyházi és politikai érdekeit sem téveszté szemei elől soha. Az 1541-es egyházi törvényeket folytonosan pótolgatta, hiszen alapjában véve az 1559-es évnek két hatalmas alkotása: az iskolai szervezet és az akadémia is csaknem két évtizeddel előbb létrejött alkotásnak kiegészítése. Az 1541-es ordonnance-ok, hogy úgy mondjuk, csak keveset markolnak, Kálvin ismételten kifejezi, hogy "egyelőre tűrhetők". Azoknak a teoretikus szabályoknak, amelyek akkoriban érvényre emelkedtek, bizonyos tekintetben próbán kellett keresztülmenniök, az elméletnek próbája pedig a gyakorlat. A lefolyt húsz esztendő feltárta a hiányokat, amelyeket a reformátor pótolgatni igyekezett. Milyen hiányok


401

vannak az 1541-es rendszabályokban? Csaknem egészen számításon kívül hagyják a városon kívül fekvő, falusi egyházakat, nem tartalmaznak törvényeket a hívek házassági ügyeire nézve, a világi és egyházi hatalomnak köre sincsen azokban mindenütt úgy megvonva, hogy az összeütközések föltétlenül kikerülhetők lettek volna, a szövegezésnek is itt-ott világosabbnak kell vala lennie, az ellentétes értelmezések elkerülése végett.

Ismerjük a nehézségeket, akadályokat, amelyek között az első rendszabályok létrejöttek. A tanács az egyes kényesebb pontokat szétszedte, azok közé beszúrásokat illesztett, minek következtében a munkálat nem volt egységes. Kálvin az engedékenységnek végső határáig elment, hogy a lényeget megmentse. Ismételten volt róla szó, hogy maga a viszonyokhoz képest csak tűrhetőknek tekintette azokat; minden békésebb időt felhasznált pótlásukra, javításukra. Az idők folyamán a betoldások száma felszaporodott, az összes rendszabályoknak egységes átdolgozása annyival is szükségesebbé vált, mert a pótlásokat az egyetemes gyűlésnek szentesítésével is el kellett látnia.

Lássuk első sorban az idők folyamán létrejött fontosabb intézkedéseket s azután az 1561-es átdolgozott (revideált) ordonnance-okat.

Kálvin az 1541-es egyházi rendszabályok megalkotása és elfogadása után rögtön a falusi eklézsiákra fordítá figyelmét, de a következő esztendők zavarai és sok teendői miatt kénytelen volt az idevonatkozó szabályok kidolgozását, illetőleg azok beterjesztését elhalasztani. 1546-ban nyújtotta be "a falusi egyházak felügyeletét szabályozó tervezetet", (1) melyet a tanács az említett évnek januárius hó 25-én tartott ülésében el is fogadott.

Ezek szerint a hatóság a maga kebeléből két tagot, a genfi lelkészi kar hasonlóképpen két tagot kiküldvén, általuk minden egyes egyháznak állapotát megvizsgáltatja. Az idevonatkozó pontok alaposan körülírják a vizsgálatnak körét és módját.

Figyelje meg a bizottság mindazokat a tényezőket, amelyek valamely egyháznak virágzására, vagy ellenkezőleg, annak hanyatlására befolyhatnak, szerezzen tudomást nevezetesen az illető lelkipásztornak prédikációiról s arról, mennyiben egyeznek meg azok

(1) "Projet d'un ordre de visitation des églises de la campagne". Corp. Ref. XXXVIII. p. prior 45. és kk. l.


402

az evangélium tisztaságával. (1) Behatóan figyelje meg a bizottság, tud-é a prédikátor egyáltalában építeni? (2) Mennyiben teljesíti kötelességeit a templomon kívül? (3) Megvan-é a kívánatos összhang a hívek s a pásztor között? (4) A lelkész családi, egyéni élete milyen képet nyújt?

A bizottság a községben megjelenvén, istentiszteletet tart, amelyen az egyik lelkész keresztyén életre inti a híveket, azután a gondnokokhoz, a védőkhöz (5) fordulván, az Isten nevére hivatkozva felszólítja őket, hogy a kérdésekre feleljenek őszintén, nem tűrvén el semmit, ami az Isten országának megerősbülését akadályozná.

A bizottság küldetéséről a genfi papok előtt számol be.

Akkoriban, midőn Kálvin Genfbe visszajött, úgy látszik, a házassági jog terén a kánoni törvények voltak irányadók, (6) a fölmerült ügyekben a világi hatóság intézkedett. Idők folyamán a reformátor belátta, hogy a helyzeten valami úton-módon változtatni kell azon egyszerű okból, mert a kánonok több ponton magának a reformációnak elveibe ütköztek. Új rendszabályok kidolgozásához fogott (7) már a negyvenes évek elején és 1545-ben beterjesztette idevonatkozó tervezetét. (8) A tanács hosszú ideig ingadozott, a tanácsjegyzőkönyvnek tanúsága szerint a reformátor többször is megsürgette az ügyet, (9) de bizony az elhúzódott egészen 1561-ig; az egyházi törvények ekkori revíziója alkalmával aztán a törvények közé került az időközben elkészült és többször sürgetett javaslat.

A házassági ügyekből származható pereknek elintézése ezután is a polgári hatóság kezében maradt, mert alapjában véve ezek nem lelki ügyek, a papok csak az előleges kihallgatást vezetik.

(1) "doctrine nouvelle et repugnante à la pureté de l'Evangile". Uo. 98.
(2) "Si le Ministre presche en édification". Uo.
(3) "Si le Ministre est diligent ... à visiter les malades". Uo.
(4) "Ou s'il s'accorde bien avec le peuple". Uo.

(5) "des gardes et procureurs de la parroiche". Minden eklézsia választ ilyeneket a világiak közül "qui soient gens de bien et cragnans dieu". 1547. A falvak számára még egy részletesebb rendszabályt is írtak ("Ordonnances sur la police des eglises de la campagne"), ezek körülírják a gondnokok választását is. Ez utóbbiaknak ismertetését itt mellőzzük, mert az 1561-es ordonnance-okba felvéve nincsenek.

(6) "Il parait que la jurisprudence se réglait entierement sur les préscriptions de l'ancienne droit canonique." Corp. Ref. XXXVIII. pars prior 33. l.

(7) "Il se hâta d'y porter remède." Uo.
(8) "il parait avoir terminé son projet d'une nouvelle législation sur ce point importante vers la fin de l'année 1545". Uo.
(9) 1550. jan. hó 20-án van erről szó, azután 1551. május hó 1-jén. Uo.


403

Az új házassági törvénynek megalkotásában, mint érintve volt, Kálvint az vezette, hogy a reformáció elveit e téren is érvényre emelje, ebből a szempontból írta körül a házassági akadályokat, nemkülönben az okokat, amelyek a már megkötött házasságot megbontják.

A reformátor mindent elkövetett a presbitérium tekintélyének emelése s az egyházfegyelmi szabályok teljes érvényének biztosítása érdekében. Az 1560-as év elején ez irányban kidolgozott javaslatok, amelyekhez a tanács készségesen hozzájárult, különösen figyelmet érdemel. Vonatkoznak pedig ezek a presbitériumra, a presbiterek választására és az egyházi fegyelemre. Lássuk ezeket egyenként.

Az egyházi rendszabályok kiegészítése ügyében fontos lépésre határozta magát a reformátor az 1560. év elején. Több pontnak a módosítása érdekében hosszabb tervezetet nyújtván be, a tanácsnak hozzájárulását kérte.

E tervezet főbb pontjait át kell tekintenünk.

Az 1541-es rendszabályok a papválasztásra nézve tudvalevőleg úgy intézkednek, hogy miután a hivatalban lévő lelkészek a legalkalmasabbnak tartott embert meghívták, tudományát, erkölcseit megvizsgálták, őt a megerősítésre ajánlják. Az idevonatkozó pontnak zárószavai: "ha (a hatóság) méltatlannak találná az ajánlott lelkészt, okait, hiteles bizonyságaival előadván, a lelkészek új ajánlásról gondoskodjanak".

Kálvin idevonatkozó és szóbanlevő fölterjesztésében kifejté, hogy a törvényeknek célja a lelkészek esetleges tévedésének kikerülése lévén, a népet is meg kell a jövőben ez irányban kérdezni. A tanács az indítványt elfogadta, s elhatározta, hogy a papok jelölése s a tanács hozzájárulása után az ajánlatba hozott papnak nevét ki kell hirdetni, azok, akiknek megválasztása ellen kifogásuk van, okaikat terjesszék elő. (1)

Említve volt, hogy eddig az egyik szindikus elnökölt a tanácsban, ott ült hatalmának jelvényével, a szindikusi pálcával. Kálvin az efféle megkülönböztetést az egyház kebelében helyeselni nem tudta még akkor sem, ha esetleg valami fejedelmi személy ülne is a tanácsban. A szóbanlevő fölterjesztésben arra kérte a ható-

(1) "que son nom soit proclamé avec avertissement, que celui qui saura à redire sur lui, vienne declarer". Uo. 94. l.


404

ságot, hogy a szindikus letévén hivatalos jelvényét, csak mint egyszerű presbiter vegyen részt a presbitérium ülésein.

A tanács annak a hangsúlyozása mellett, hogy a világi és egyházi hatóság között a jó rendet fenntartani az Írásnak szellemében kormányozni különösen feladatának tekinti, (1) a beterjesztést elfogadja, s elrendeli, hogy ha a presbitériumba a tanács részéről kiküldött egyik tag a szindikus lenne, ott csak mint presbiter foglaljon helyet, a szindikusi pálca nélkül. (2)

Ezen időben még más határozatokat is hozott a tanács, amelyek mind az egyház hatásosabb működésének útját egyengették. Az 1541-es egyházi szabályok úgy intézkednek, hogy a tanács a kebeléből a presbitériumba kiküldendő tagokra nézve a papok tanácsát kikéri. (3) Az ordonnance-oknak emez intézkedését a tanács az idők folyamán nemigen tartotta meg, Kálvin előterjesztésére a tanács kijelentette, hogy az ordonnance-ok érintett intézkedése az Írással összhangzásban lévén, ezentúl a választás előtt a papok tanácsát kikérik.

Az előző évek eseményei kétségtelenül igazolták, hogy Kálvin genfi alkotásainak, név szerint az egyházi alkotmánynak legbuzgóbb hívei a bevándorlók voltak, kik közül sokan polgárjogot is nyertek. Ámde a genfiek a gyakorlatban különbséget tettek az új polgárok s a régiek között, ez utóbbiakat (citoyens) névben is megkülönböztetvén amazoktól (bourgeois). Ez történt név szerint a presbiterek választásánál, holott Kálvin az emigránsokat nagyon szívesen látta volna az egyháztanácsban. Kérésére a hatóság elrendelte, hogy a jövőben ennek a megkülönböztetésnek – a régiek és újak között – helye ne legyen, mert egyházi téren, a lelkiekben a régi polgársággal járó előjogoknak értelme nincsen. (4)

(1) "desirant qu'il y ait bon ordre entre nous, et pour ce faire que ce qui nous est monstré par la parole de Dieu soit conservé en son entier". Corp. Ref. XXXVIII. 121.

(2) "sans y porter baston." Uo. 122.
(3) "et pour ce faire appeller les ministres pour en communiquer avec eulx". Uo. 122.

(4) "Que les privileges et dignitez qui se doivent reserver aux Citoyens, ne se peuvent comprendre en l'estat spirituel de l'Eglise, et que plustost il seroit a désirer qu'on choisist les meilleurs de tout corps: Nous avons ordonné quant à cest article, que ci apres on n'ait plus regard des citoyens a bourgeois, mais qu'on se regle simplement à l'ordonnance ancienne." U.o. 122.


405

Az egyházi szabályok értelmében a presbitérium azokat, akiknek az intés nem használt, az Úrasztalától eltiltotta a megjobbulásnak idejéig. Ámde a kiközösített emberek között egyik-másik nem sietett fölöttébb a megjavulással. Idők folyamán ezek az egyházra nézve veszélyesekké is válhattak, különben is a reformátor a kiközösítéssel nem kiközösítést akart, hanem fegyelmet, rendet s az erkölcsöknek javítását. Ez irányban tett előterjesztéseit és a tanácsnak idevonatkozó intézkedéseit megismerjük az utóbbinak a következő határozatából: "Az Írás arra oktat bennünket, hogy azokat, akik megátalkodván a rosszban az egyház intéseit meg nem hallgatják – úgy tekintsük, mint pogányokat. Szent Pál is tiltakozik azellen, hogy velük érintkezzünk, a szégyen érzetével akarja őket megalázni s bánatra indítani ... hozzájárul ehhez még az is, hogy a nyilvános botrányokat, amelyek az egyházat megzavarják, orvosolni kell. Mi ugyan már előbb is adtunk ki erre nézve az egyház építésére alkalmatos rendeleteket, amelyeket a lelkipásztorok is üdvöseknek ismertek el, de hogy a lehető legjobban alkalmazkodjunk az Istennek parancsolatához, elrendeltük, hogy azokat, akik makacsságukban megmaradnak, a templomokban a hívők közösségéből kizártaknak hirdessék ki, s kizárva maradjanak mindaddig, amíg hibájukat elismervén az egyházzal ki nem békülnek". (1)

Ugyanaz a pótlás (1560. febr. 9-ei) elrendeli, hogy azokat, akik a hitet megtagadják, vagy az Úrasztalához való járulásuk után "a pápaság szörnyűségeibe" estek, ezentúl nem pénzbírsággal kell sújtani, mint eddig, hanem a templomban megjelenvén, nyilvánosan kérjenek bocsánatot Istentől és az egyháztól az okozott botrányért.

Főbb vonásaiban áttekintettük az 1560. évig létrejött pótlásokat, amelyek mint az ordonnance-oknak részei, azokhoz csatlakoztak, azokat kiegészítették. Kálvin rendszeretete nem tűrte az efféle toldott-foldott munkát. Elhatározta, hogy az egészet egységes egészbe feldolgozza s a tanács által szentesítteti.

A tanács előleges beleegyezését megnyervén, munkához látott. Rövid idő alatt készen volt vele, s 1561 november havában az átdolgozott ordonnance-ok már a tanács asztalán voltak.

Már az eddigi (különösen az 1560-as) javaslatok elintézése, de maga a törvénynek szövege is bizonyos készségről beszél, amellyel a tanács a lelkészek, elsősorban pedig a reformátor

(1) Uo. 123. l.


406

személye iránt viseltetett. Ugyanez olvasható ki a tanácsnak a szóbanforgó revízióval szemben tanúsított magatartásából is. Az idevonatkozó jegyzőkönyvi feljegyzések szűkszavúak, de meglátszik azokon át is a tisztelet, amellyel a tanács a reformátor munkálatát olvassa: ellenzékieskedésnek semmi nyoma, amit Kálvin mond, azt a tanács úgyszólván szó nélkül elfogadja. Pl. az első tanácskozásról ezt olvassuk: "hétfő, november 10. ... megkezdték (a rendszabályok) felolvasását, hogy a tanács azokhoz hozzájáruljon, (1) s azokat a 200-ak, valamint az általános gyűlés elé terjessze ... Kedd, november 11. ... rendkívüli ülés az említett egyházi szabályok további felolvasása céljából". A 200-ak tanácsa egy ülés alatt (nov. 12) egyértelemmel (2) magáévá tette a szabályokat, így a következő napon az általános gyűlés is. (3)

Az 1541-es és 1561-es ordonnance-ok között a külsőleg feltűnőbb különbség a terjedelemben van, a közbeeső húsz esztendő alatt létrejött és a tanácsban elfogadott, az egyházat érintő szabályok megkétszerezték terjedelmét, (4) de a régi rendszabályokban is történtek változtatások. Ezek közül a fontosabbak hadd álljanak itt.

Az istentiszteletekre nézve az 1541-es rendszabályok így intézkednek: "hetenkint háromszor prédikáljanak a Szent Péterben", az újabb szabályzatok szerint: "hétköznapon mindennap mindegyik templomban prédikáljanak ... mégpedig ugyanazon órában: nyáron (húsvéttól októberig) reggel hattól hétig, télen héttől

(1) "a este commence a faire lecture pour les approuver et les mettre en conseil des deux cents et general". Corp. Ref. XXXVIII. pars prior 93. 1. jegyzet.

(2) "les approuve à l'unanimité". Uo.

(3) Az idevonatkozó jegyzőkönyvi feljegyzés a legrészletesebb. A gyűlés elején Kálvin imádkozott. "Szent intelmek és bizonyságok" hangzottak el arra nézve, hogy a régi szabályokat, amelyeket a kis- és nagytanács újólag helybenhagyott, újra ki kell hirdetni és meg kell erősíteni, de meg kell erősíteni az időközben létrejött egyházfegyelmi és házassági rendszabályokat is. Kiemelték, hogy e megerősítés célja nemcsak az, hogy ezentúl annál jobban tiszteletben tartsák azokat, hanem a példaadás is. "Fényeskedjenek ezek úgy, miként lámpások, amelyeknek világánál a református keresztyénség példát vegyen, lássanak azokban tanúbizonyságot a hitetlenek is. Az általános gyűlés is egyhangúlag tette magáévá az új ordonnance-okat. Az 1561. november hó 13-án szentesített új törvények tizenöt éven át érintetlenül érvényben voltak Genfben; az 1576-adik év közepén újra revideálták őket. Ld. uo.

(4) Az 1541-es ordonnance-ok a 15–30. lapig, az 1561-es ordonnance-ok a 91–123. lapokon a Corp. Ref. XXXVIII. (pars prior) kötetében.


407

nyolcig. Ezen kívül a Szent Péterben hétfőn és szerdán, a Szent Gervasiusban szerdán legyen tanítás a rendes istentisztelet előtt. (1)

A presbiterek számára az 1541-es egyházi szabályokban nem találunk esküformát előírva, az 1561-es ordonnance-okban ott van. A presbiterek megesküsznek arra, hogy az Isten egyházában nem tűrnek meg semmit, ami az evangélium tisztaságával ellenkeznék (bálványimádás, feslett életmód, káromlás), az illetékes hatóságot lelkiismeretesen értesítik mindenről, ami az egyházat érdekli, az egyházi törvények megtartása fölött ébren őrködnek.

Figyelmet érdemel végre az a pont, amellyel a diakónusokra és a kórházra vonatkozó szabályok bővültek. Figyelmet érdemel ez a pont annyival is inkább, mert ez azt bizonyítja, hogy az utolsó két évtized alatt, dacára a súlyos viszonyoknak, a város sokat tett a szegényügynek érdekében. A betoldott pont így hangzik: "Amennyiben a mi kórházunk nemcsak a betegeknek, az elaggottaknak, hanem a zsenge korú szegény gyermekeknek is menhelyet nyújt, elrendeltük, hogy mellettük mester legyen, aki őket a jó erkölcsökben, az olvasásban s a keresztyén tudományokban oktassa". (2)

Még egy pontot kell megemlítenünk az 1561-es ordonnance-okból: azt, mely e rendszabályoknak a végén van. "A mi Urunk, a Jézus Krisztus egyháza törvényeinek megtartása és erősbülés végett elrendeltük, hogy ezen szabályzatokat minden harmadik esztendőben, mégpedig ezen évnek június első vasárnapján a Szent Péterben összegyűlt hívek előtt felolvassák, amikor is mindenki felemelvén kezét, a szindikusok jelenlétében megesküszik azoknak a megtartására." (3)

Húsz esztendőnek küzdelmei után végre célt ért a reformátor. Az egyes egyházi intézményeknek feladatát, hatáskörét körülírta, működését, a pásztori hivatalnak tekintélyét biztosította, a tanoknak védelmét az állami hatóság, valamint minden egyes polgárnak kötelességévé tette. Az egyházi törvények a köztársaságnak többi alaptörvényei közé léptek, azoknak megsértése ez utóbbiaknak, az állam fundamentális törvényeinek megszegésével volt azonos.

(1) "Les iours ouvriers qu'il y ait presche tous les iours es trois parroises. .. Outre lesdites predications qu'on presche trois fois ... a S. Pierre a Gervais avant les... sermon ordinaires."Uo. a 99. lapon.
(2) Corp. Ref. 103.
(3) Uo. 124.


408

Rövidre fogva mi is a Kálvin egyházi törvényeinek a célja? Az üdvös munkáknak (az evangélium hirdetése) megoltalmazása és a káros hatásoknak (amelyeket a tagadás bármely irányban okozhat) eltávolítása. Biztosítása a jónak, eltávolítása a rossznak. (1) Vitatkozhatunk. Beszélhetünk arról, vajon rendszabályai a nagy cél elérésére alkalmasok-é, de maga a cél világos: oltalmat nyújtani a nemesnek, irtani a nemtelent. E cél felett áll a magas eszmény: legyen Genf a tiszta evangéliumi hitnek erős vára, a keresztyén életnek, munkásságnak színtere, város, melyre, mint világító toronyra tekintsen minden vidék, (2) amelynek területén a tiszta evangéliumnak szeretete felébredt.

Előttünk vannak az ordonnance-ok az 1561-es átdolgozásban. Röviden összegezzük, tekintsük át a genfi egyháznak benső viszonyait, működését, úgy amint a véglegesen megállapított egyházi törvények alapján azok kifejezésre jutottak.

A négy egyházi hivatal között a legfontosabb a lelkészeké‚ ők az egyháznak oszlopai. Hivatalba állításukat megelőzi a vizsgálat, a megválasztás és a beiktatás.

A vizsgálat kiterjed a jelölt tudományára, rátermettségére és erkölcsi életére. A megválasztottat a kistanácsnak és a hatóságnak tudomására hozzák, nemkülönben a híveknek is oly hozzáadással, hogy ha valakinek ellene kifogása van, a beiktatás előtt erről jelentést tegyen.

A beiktatás a hívek jelenlétében a szószék előtt történik. Az egyik lelkész néhány szót intéz az új pásztorhoz, kötelességére figyelmeztetvén őt. Erre a hatóság előtt a pap esküt tesz arra, hogy az Istennek fog szolgálni, a város becsületét szem elől nem téveszti, s engedelmeskedni fog a köztársaság törvényeinek úgy azonban, hogy ez az engedelmesség őt hivatásának teljesítésében nem korlátozhatja.

A beiktatott papot szoros kötelékek fűzik az egyházhoz, engedelem nélkül eltávoznia nem szabad, ellenben bizonyos vétségek miatt elbocsátható. Kötelességeit az egyházi törvények körülírják.

A lelkészek hetenkint egyszer a Szent Péter templomában

(1) "Man sieht, es hatte sich in diesem Centralpunkte der neuen Bildung ein mächtiger Hass gegen die Sünde und das Böse in der Reform. der Sitten entwickelt." Henry e. m. II. 77.

(2) "que se soit comme ung luminaire auquel toutes les églises adresses en la reformation cretienne prendre puisse exemple". Corp. Ref. XXXVIII. 92. 1. jegyzet.


409

összejönnek, hogy egymás között a hitnek tisztasága és egyezése fölött őrködjenek. Itt tartanak írásmagyarázatot, előtárják esetleges kételyeiket, e gyűléseken a vidéki papoknak is havonkint legalább egyszer meg kell jelenniök.

A vidéki egyházakat évenkint egy lelkészekből és világiakból alakult bizottság megvizsgálja.

A tanítók a "szent tudománynak" ismertetéséről gondoskodnak, ide tartoznak mindazok, akik a szükséges előismereteket tanítják.

A vének a közélet tisztaságára ügyelnek, gondosan eltávolítják mindazt, "ami az Isten dicsőségével s a reformációval ellenkezik".

Kétféle diakónusi hivatal van. A gondnokok (szám szerint négyen) összeszedik, számon tartják a segélypénzeket, számon tartják azokat, akik segélyre szorulnak, ezek támogatását ők intézik. Az ápolók a kórházi szolgálatot végzik.

A klarisszák egykori kolostorában levő kórházban külön vannak elhelyezve a betegek, külön a munkára képtelen öregek és az árva gyermekek, akiknek oktatásáról egy tanító gondoskodik. Van a kórházban afféle éjjeli menedékhely is.

A kórházi orvos és kirurgus meglátogatja a városi szegény betegeket is.

A presbiteri gyűléseket minden csütörtökön délben tartják; jelen van az egyik szindikus, egy titkár s egy törvényszéki szolga. A rendes ügyeken kívül nagy számú házassági ügyet tárgyal. Csak a súlyosabb házassági ügyeket terjeszti az idevonatkozó adatokkal a tanács elé.

A szülők beleegyezése a házasság megkötésének ügyében kívánatos, de nem feltétlenül szükséges. A húsz éves ifjú s a tizennyolc éves leány szabadon léphet házasságra. Az idevonatkozó rendeletek tiltják a hosszú ideig tartó jegybenjárást. A jegyváltás után legfeljebb hat hét alatt meg kell tartani a menyegzőt.

Az egyházi rendszabályok során meg kell emlékeznünk a genfi fényűzési rendeletekről. (1)

Ezek a törvények két csoportba tartoznak, az egyik vonatkozik a ruházatra, a másik az ünnepies lakomákra (de nopces et autres banquets).

Arany, ezüst hímzést, paszomántot Genfben viselni éppen úgy tilos, mint aranyláncokat, karkötőket, öveket, drágaköveket, gyöngyöket, gránátokat. Ha ez a rendelet a gazdagokra vonatkozik,

(1) Teljes szövegét ld. Gaberel e. m. I. 339–342.


410

mások a köznépnek fényűzését akarják korlátozni. A munkásoknak, munkásnőknek ruházata legyen egyszerű, név szerint ne viseljenek selyem, bársony ruhát, fésülködjenek egyszerűen, a megszokott, elfogadott formáktól ne térjenek el.

Aranygyűrűt csak a gazdagok, az előkelők viselhetnek, leányoknak csak egy gyűrűt szabad viselniök: eljegyzésük után a jegygyűrűt. "Általában, így szól a rendelet, mindenki öltözködjék tisztességesen és egyszerűen, szemei előtt tartván anyagi helyzetét és társadalmi állását. Mindenki, kicsi és nagy, egyaránt adjon példát a keresztyén mértékletességre. Különösen az apák és az anyák vigyázzanak, hogy gyermekeik a cifraságot kerüljék.

Aki a fényűzési törvények ellen vét, először 5 forint, visszaesés alkalmával 10 forint, harmadízben 25 forint büntetéspénzt fizet, 'a tilos ruhadarabokat, ékszereket lefoglalják.'"

A rendelet a maga részletességével körülírja a lakomákat, megszabja a fogások, sőt a meghívható vendégek számát is. Eljegyzési, keresztelési lakomákat csak előkelőbb családok tartsanak – szerényen, csendben, a lakodalomba a szegények tíz személynél többet ne hívjanak.

Két hatóság áll Genfben egymás mellett: az egyházi és állami. Két hatóság, amelyeknek eszközeik különbözők, de céljuk egy: az Isten törvényeinek föltétlen uralma.

A legfőbb célnak alája van rendelve úgy a két hatóság, mint az egyén.

A nagy elvnek a keresztülvitele azonban a gyakorlatban kétségtelenül egy nem lényeges érdeket érintett, a szabadságnak érdekeit. Az egyházi hatóság (ujjait a két kőtáblán tartván) számbaveszi a világi hatóság intézkedéseit és viszont. A szabályozó az Írás, amint az az ó- és újtestamentom törvényeiben le van téve. Helyes. De hátha ezen törvények eltérő magyarázatai kerülnek elő? A magyarázó az egyház, e tényt lényegében nem változtatja meg az se, hogy a genfi egyháznak értelmezésével szemben a többi egyházhoz fellebbezésnek van helye.

Könnyű meglátni, hogy a gyakorlatban a két egyenrangú hatóság közül melyiknek a befolyása nagyobb.

Az állam, az egyén egy nagy célnak szolgálatában áll, miközben a szabadság nagy érdekei (akárcsak a régi Spártában) háttérbe szorulnak.

Az átmeneti korban minden érdek egyszerre kielégítést nem nyerhetett. A reformáció és első sorban a kálvinizmus a világi


411

elemnek az egyházi kormányzatba való befogadása, az egyéni felelősségnek fölállítása által a demokratikus elvek felé elhatározó lépést tett.

A jelenre mindig nagy befolyást gyakorol a múlt, ezernyi láthatatlan kéz köti a mát az előbbi napokhoz, és lényeges természeti törvényt ismert fel az, aki valamikor azt mondotta, hogy ugrás nincsen a természetben.

Azt a törvényt, amely a méltányosságot mindenkivel szemben tekintetbe kívánja venni, talán a genfi reformátorral sem szabad fölfüggeszteni. Avagy méltányosan járnak-e el azok, akik úgy szólanak róla, mint anakronizmusról, mint a középkori aszkéták tőrőlmetszett atyjafiáról?

Kálvin középkori remete, minden élvezetnek esküdt ellensége, aki kolostori homályt árasztott maga körül stb., így hangzanak (szóban és írásban) az ítéletek.

Nem lesz fölösleges meghallgatni magát a reformátort is‚ hiszen ez természetes jussa minden vádlottnak. Aszketizmusát megvilágosítják a következő fejtegetései, kijelentései: "Azt hiszed, kérdi a reformátor, hogy az Úr a virágokat azért teremté olyan szépeknek, hogy elzárkózzunk a gyönyörűség elől, amelyet azok szemlélete a lélekben felidéz? Azt hiszed, azért adott az Isten azoknak olyan kellemes illatot, hogy mi azt ne érezzük? Csak hagyjunk fel az efféle embertelen filozofálással, mely bennünket az Isten áldásának gyümölcseitől gonoszul megfoszt, de hiszen ez nem is lehetséges, ha ugyan el nem veszítjük minden érzékünket, s nem leszünk olyanok, miként a fatuskó." (1)

A középkornak, a római egyháznak a táplálkozásra vonatkozó tilalmaival szemben, az ételekben való válogatásban érdemet nem lát. Miért tartózkodnánk a húsételektől? "Ha meggondoljuk, a célt, ami végett az Isten a húst teremté, látjuk, hogy ő nemcsak szükségleteinket akarta kielégíteni, hanem élvezetünkről és fölüdülésünkről is gondoskodott." (2) A CIV. zsoltár idevonatkozó szavait magyarázván, Istennek jóságát magasztalja, mint aki "nemcsak kenyeret és vizet adott életünknek a fenntartására, hanem adott nekünk még bort is, hadd legyünk erősek és vidámak"... (3)

(1) "L'ascetisme et l'intellectualisme du Calvin." Discours prononcé par M. le doyen Doumergue a la seance de rentrée de la Faculté de Montauban, le 25 november 1909."

(2) Uo.
(3) Az érintett zsoltár verse: "Ki borral megvidámítja az emberek szívét s orcáját megfényesíti olajjal" (a 15. v.).


412

A testet meg kell oltalmazni, meg kell becsülni, mert habár ez porsátor, de a "Szentlélek temploma", "oltár", amelynek "minden részecskéje" az isteni erő "valami csillámát" sugározza vissza. "A test része Krisztus testének". Az Isten azt akarja, hogy nyelvünk, kezünk őt magasztalja. Ugyan miféle oktalanság lenne a testet reménytelenül porba sújtani? (1)

Az ember érzéketlen nem lehet; szomorú (és nem igazi) bölcsesség az, amelyik az érzéketlenségben látja az erényt. Hiszen ha a keménységben, a ridegségben volna az erény, akkor a lélek fölbuzdulásairól le kellene mondanunk, azokról, amelyekből a legszebb tettek fakadnak. "Keresztünket türelmesen hordozni: ez nem annyit jelent, mint érzéketlennek lenni, semmi fájdalmat nem érezni, miként ezt a sztoikusok mondják ... manapság vannak efféle gondolkozású emberek a keresztyének között is, olyanok, akik nemcsak a sóhajtásban, könnyhullatásban, hanem a szomorúságban és aggodalomban is bűnt látnak... mi részünkről nem tudjuk, mire való ez a durva, nehezen elviselhető filozófia." (2) "Ha olyanok lennénk, mint a kő és a tuskó, bizony híjával lennénk minden erénynek, az állat sokszor mit sem érez, de éppen ezért nem is szoktunk az állatok erényeiről beszélni." (3) "Ne csudálkozzék senki azon, ha inkább megilletődünk Dávid könnyeinek látásakor és sóhajtásainak hallatára, mint sok ember keménységének, érzéketlenségének láttára, hiába magasztalják ez utóbbit sokan, mint valami nagy erényt."

Ezeket az idézeteket még tovább is lehetne folytatni, de talán ennyi is följogosít annak a kérdésnek a feltevésére, hogy vajon az, aki így tanít, példaképe-é az érzéketlenségnek, megtestesülése-é a középkori aszkézisnek? Mert ezt tanítják. Ezt mondják. Kik? Doumergue a kérdésre így felel: "Így beszél ... az egész módfelett tudós és még ezen fölül is fokozott mértékben hangadó német iskola. Hangja már az Óceán túlsó partjáig elhallatszik". (4)

Mikor Doumergue így felel, feleletéből bizonyos panasz érzik ki. De ez mellékes. Bennünket inkább az a kérdés érdekel, vajon azok a hangok (ama bizonyos "módnélkül tudós és ezenfelül

(1) "Quelle rage serait-ce de le réduire en poudre." Uo.
(2) Uo.
(3) Uo.
(4) "Ainsi parle ... toute une école allemande extrémement savante et extrémement influente." Uo. 7.


413

fokozott mértékben hangadó német iskola" szavai) áthallatszanak-é ide, mihozzánk magyarokhoz? Viszonyaink, értesüléseink azt mutatják, hogy igen, legalább is előbb, mint az Óceán túlsó partjaira. A német tudományosságnak mezsgyéjén haladva, miért hasítanánk éppen a Kálvin-kérdésben önerőnkből mezsgyéket?

Messzire (és ismétlésekbe) vezetne, ha az ellenszenvnek forrásait kutatnók, amelyek a Kálvin-kérdés közül fölfakadtak.

Annyi bizonyos, hogy Róma nem lehetett barátja a genfi reformátornak, de nem lehetett barátja (különösen a katolikus reakció diadala után) hazája sem. S mi történik Németországban? A Heshusius, a Westphal-féle támadások mutatják, hogy a lutheránus ortodoxia szemében a kálvinizmus olyan ellenszenves volt, akár magában Rómában. Kálvini hitüket jónak látták az emberek titkolni (kriptokálvinizmus), és hogy a kálvini szimpátiák tényleg veszedelembe is sodorhatták az embert, arról (a többi között) Crell Miklósnak vértanúsága is tanúbizonyságot tesz, akit még magas rangja (1) sem tudott megmenteni a vérpadtól, mert hát bűne nagy volt: a genfi reformátor munkáját helyeselte.

A sokszoros ellenszenvből, nemzeti féltékenykedésből azután a képzeletben egy sötét középkori alak formálódott ki, sötét alak, amelyhez a valódi Kálvin – nem hasonlatos.

Bármint legyen is a dolog, az előttünk lévő kérdésben a dolog lényegét tekintve, ellentét van, ellentét van a széles körökben elfogadott nézet között, mely szerint a genfi reformátor a középkornak epigonja, és a között a felfogás között, mely Kálvin tanításainak figyelmes tanulmányozása nyomán alakul ki. Mert a reformátor nyilatkozatai, vallomásai, prédikációi annyi századnak lefolyása után is sokszoros bizonyságot tesznek arról, hogy ő nem olvasta az Írást a középkor homályában. Minden alkalommal hangoztatta, a Biblia igaz értelméhez tartván magát, hogy az életnek derűjét élvezni illik, a nap azért süt, hogy annak jótékony melegét, világosságát élvezzük, hiszen (a reformátornak magának a szavai szerint): Jób fiai is összegyűltek "a jó asztal körül, jó barátságban vigadozván egymás között".

(1) I. Keresztély szász király kancellárja, a szász egyháznak a kálvinista egyházzal való egyesítésén fáradozott. Luther bibliafordítását Kálvin magyarázatainak kíséretében óhajtotta kiadni, ám a lutheránusok megmozdultak, Crellt a lutheranizmus elárulásával vádolták, Kálvint kárhoztatták, a kancellár maga (tíz évi súlyos fogság után) vérpadra került (1609. okt. 9).


414

A reformátor világos tanításaival homlokegyenest ellenkező tudományt hogyan tulajdoníthatnak a reformátornak? Doumergue fentebb említett felolvasásában foglalkozik ezzel a kérdéssel. Szerinte a szóbanlévő teológusok előszeretettel gyűjtik az adatokat, amelyek az idők folyamán kialakult képnek igaz mivolta mellett tesznek tanúbizonyságot, ellenben azokat, amelyek a dolgot más világításban tüntetnék fel – egyszerűen mellőzik. Egyébiránt hallgassuk meg magát az értekezőt: "Szinte látom – mondja Doumergue – önöknek ajkain a kérdést: Ugyan hát mit csinálnak a szövegekkel a teológusok, ha (a föntebb idézett nyilatkozatokra célozva) ezekből azt sütik ki, hogy Kálvin középkori alak volt, semmi más?" A kérdésre a professzor így felel: "Ők ezeket a szövegeket nem magyarázzák, ezeket figyelembe nem veszik, egyszerűen ignorálják őket. Igen, azoknál a szerzőknél, akikről én szólok, önök hosszú listáját olvashatják a szövegeknek, amelyek arra irányulnak, hogy Kálvin aszketizmusát igazolják. Ami azokat illeti, amelyeket én szemeik elé állítottam, azok ott csaknem mind-mind távollétükkel tündökölnek." (1)

A kihagyásokkal lépést tartanak a magyarázatok, a célja pedig mind a kettőnek egy: kitanítani az embereket arra, hogy mi a szóbanlévő ügyben az igazság: Kálvin a középkorból idetévedt aszkéta – semmi más.

Mikor pl. valamelyik "nem kevéssé tudós író" (2) Kálvin azon kijelentéseit idézi, amelyek szerint az ember a földi javakért Istennek hálát adni köteles, már ebben is annak a bizonyos középkori aszketizmusnak a megnyilatkozását látja. Igen, a genfi reformátor középkori barát, mert íme, tanai a földi javaknak természetes, naiv élvezetét kizárják. "A természetes, naiv élvezet ki van zárva" (3) mondja megfellebbezhetetlen igaztudással a "nem kevéssé tudós" német író.

A fentebbi sorok arra óhajtottak némi világosságot vetni, miképpen vetkeződött ki minden természetességéből (sokak képzeletében) a híres genfi pap, s mi formálta középkori baráttá a férfiút, aki a Gondviselés jóvoltából a reformáció homlokvonalá-

(1) "Ils ne les expliquent pas ... Ils les ignorent." Eml. beszéd 12. l. "Quant a ceux que je viens de mettre tous vos yeux, ils brillent presque tous, tous, par leur absence." Uo.

(2) Doumergue az ő nevét nem említi ("pas le moins erudit de ces auteurs").
(3) "Une jouissance naturelle (unbefangen), naive est exclue." Eml. felolv. 13.


415

ban éppen a középkor visszaélései ellen harcolt, olyan feladatokat tűzvén az emberek elé, amelyek még ma is milliókat lelkesítenek. Ámde ennél is fontosabb feladat vár ránk. Arra a kérdésre kell megfelelnünk, mi bírta a reformátort szigorú törvényeinek, főképpen pedig sokszor emlegetett fényűzési törvényeinek a megírására és kiadatására.

Sok szó esett már arról, hogy Kálvin Genfből erősséget akar formálni. Világos, hogy amikor ezt tűzi ki célul, nemcsak bástyákra, falakra, nemcsak hittani tételekre gondol. Genf lehet gyönge (mint bármelyik más állam) falainak szilárdsága, tudományának tisztasága mellett is. Minden ország ereje az országot alkotó emberek férfias virtusának összege. Ha minden egyes ember bizonyos értéket, erőt képvisel, az állam ereje nagy, ellenben ha ez az erény egyénenként a zérus körül jár, nemzeti erőről szó nem igen lehet, mert a zérust hiába sokszorozzuk, az eredmény mégis csak semmi.

A férfias erély a legnagyobb nemzeti kincs. Az lenne az igazi államférfiú, aki ezt a kincset tudná meggyarapítani a lehetőség legvégső határáig. A puritán munkásság óriási erő. Ezt érezte, ezzel küzdött mindenki, aki nyomokat hagyott itt maga után.

Mi lehet a kiindulási pont? Valamikor egy görög bölcs azt mondotta volt, hogy az önmegtartóztatás (η εγκρατεια) [hé enkrateia] gyökere minden erénynek. Ez az önmegtartóztatás, amelyről a görög beszél, nem más, mint a puritán egyszerűség életmódban, erkölcsökben egyaránt, ez szüli az anyagi függetlenséget, mely nélkül erkölcsi függetlenség nincsen.

Alapigazság ez. Csak igényekben szegény nép lehet erkölcsileg független, igényekben gazdag nemzedék nem foglalhatott volna itt hazát, hanem csak olyan, amely Árpád alatt élt, melyről az egykorú író szinte bámulattal jegyzi fel, hogy ez a nép nemesen kiállja "a hideget, a meleget, az éhséget és a szomjúságot". Mózes sem indul pulya néppel az ígéret földjének elfoglalására, hanem megvárja, míg a puszták szenvedései között megedzett nemzedék nő fel. És a görögök? Lükurgosz Spártája arra tanít, hogy az igényektől való függetlenség fundamentuma mindennemű függetlenségnek. A puritán Görögország megtartotta függetlenségét, az igények jármába jutott Görögország megbukott. Ismeretes dolgok. Rogerius, honunk egykori szörnyű pusztulásának szemtanúja, mikor leírja a vészt, az okokról is beszél: a honfoglalók virtusa elhalványult, új nemzedék állt elő, mely nem tudott küzdve bért aratni, hanem árnyas ligetekben sátorozott, irtózva minden erőfeszítéstől.


416

Ezeket a (különben is ismeretes) példákat nagyon sokáig lehetne folytatni, megemlítvén ama hollandust is, aki az ónodi híres országgyűlésen nemcsak kedvetlenül nézte a sok fényes ruházatot (amelyhez csak a lengyeleké hasonlatos díszre nézve), hanem kijelentette, hogy a hollandiaiak ólompitykés kabátokban vívták ki szabadságukat. Ez a hollandus (Kálvinnak tőrőlmetszett tanítványa) tudta, hogy az erőkkel nem arányos igények a nemesebb erőfeszítések akadályai, az erők egy részét felszívják, akárcsak a tölgy erejét a rajta élősködő fagyöngy. Puritán életmód emeli az embert oda, ahol minden hitványabb érdeken túl egyetemesebb, állandóbb értékekért tud küzdeni. Mit is mondott Franklin (szintén a genfi papnak tanítványa)? "Aki, mint én fűrészpor-pudingon és tiszta vízen meg tud élni, annak senki emberfia pártfogására szüksége nincsen".

Tapasztalati (némelyek szerint elkoptatott, de annál igazabb) igazság, hogy az igények nyomorék nemzedéket formálnak. A reakció is ott találja készséges eszközeit, ahol a sokszoros igények minden anyagi és erkölcsi függetlenséget elpusztítottak.

Mennyiben tartozik mindez ide? Annyiban, mert Kálvin törvényeivel, a fényűzés ellen kiadott rendeleteivel (annyi félremagyarázásnak tárgyai) szerves összefüggésben állanak.

Kálvin eszményképe az erős, nélkülözni, dolgozni tudó nemzedék s nem az olyan, mely "rak palotát heverő helyének".

Egyébként pedig a tárgyilagosabb ítéletformálás érdekében figyelembe illik venni, hogy a reformátor nem vaktában üldöz minden fényűzést. Éppen fényűzési törvényei mutatják, hogy különbséget tesz az embereknek, hogy úgy mondjuk hordképessége szerint. Minő luxusnak ellensége? A magyar költő azt mondja: országos csapás a hadvezér, "ki erején felül mer". A reformátor országos csapásnak tekinti az embereket, akik erőiken felül mernek költekezni. Az efféle költekezés vészthozó: hitvány szolgákat formál.

Ez az oka a sokat emlegetett fényűzési törvények megalkotásának, nem pedig holmi szerzetes-elvek, melyek szerint a test, az anyag bűnös s amelyeknek értelme szerint a testet a lélek üdvössége érdekében össze kell törni. Kálvin prédikációi tanúbizonyságot tesznek amellett, hogy a "mens sana in corpore sano" [ép testben ép lélek] elvének senki sem volt lelkesebb hirdetője, mint ő. (1)

(1) "Et si l'antiquité a inventé l'adage: mens sana in corpore sano, nulle part cette adage n'a été plus exactement préché, que dans la chaire de Calvin." Doumergue eml. felolvasása 10. l.


417

Az emberek túlnyomó nagy számát nem kiforrt elvek vezetik; az indulatok hányják-vetik őket. Ezért Kálvin (századának általánosan elfogadott nézetével is összhangban), tételes rendeletekkel, törvényekkel, sőt büntetésekkel siet a gyengék megerősítésére, csak hogy annál jobban megszilárduljon a városban az a puritán szellem, amelynek ő maga kezdettől fogva hódolt s amelynek üdvös voltáról lelke mélyében meg volt győződve. Nagyon sokszor (szinte az unalomig) emlegetik zordon szigorúságát.

Ezen a földön az, aki nagyot akar lendíteni a dolgok menetén más, mint szigorú, nem lehet, mert itt minden nagyon nehéz. Erről beszél az élet, a múlt és az, aki először öntötte szavakba a tényt, hogy verejtékes út visz a magasba (per aspera ad astra), lényegileg azt mondotta, amit az Írás: Kereszt nélkül nincsen korona (per crucem ad gloriam); lényegileg azt mondotta, ami az Írásnak értelme: aki a világot hajszolja, elveszti azt, aki a világot Krisztusért elveszti, megnyer mindeneket. Csak önmagunk korlátozása emel fel a szabadságra, önmagunknak keresése szolgaságba visz. Nem fontos, vajon tűnődünk-e e jelenség fölött, vagy nem, tagadjuk vagy sem, a fontos benne az, hogy igaz.

Az ötvenes évek utolsó esztendői arról győznek meg bennünket, hogy Kálvin diadala teljes volt. A fentebbiekben néhány jelentékenyebb mozzanat során volt alkalmunk látni, hogy a győzelem nem volt olcsó. Ennél fontosabb azonban, amennyire lehetséges, mérlegelni, mennyire volt üdvére az államnak és elsősorban magának az egyháznak e fordulat.

Azt a kérdést tehetné fel valaki, hogy vajon egyáltalában kell-é ilyesmiről szólani, hiszen világos: a széthúzás az állam gyökereit támadja meg, megtöri az egységet. Ami az egységet, a fejlődést biztosítja, csak üdvös lehet.

A dolog nem olyan egyszerű. Láttuk, hogy időknek folyamán reformátor minden munkáját éles bírálatnak vetették alá, éppenséggel nem kímélték személyét sem. Az a Genf, amelyben Kálvin diadalmaskodott, s amely egészen az ő elvei szerint igazodott, éppenséggel nem kerülhette ki a bírálatot. Azt mondani sem kell, hogy ebben Kálvin egész politikai, egyházi működésének méltatása bennfoglaltatik.

A Perrin-féle ellenzéknek megtörése után béke volt a város falai között.

Mikor ez a kétségtelen tény áll szemeink előtt, a bírálók


418

más térre viszik a szót, mondván: ennek a békének olyan nagy az ára, hogy az egész béke nem ér annyit.

Persze így bonyolódik a kérdés, mert a bírálat egy lényegében viszonylagos fogalmat (olcsó, drága) csatol be az ítéletbe, mikor mindenáron értékelni akar. Jól van: a béke drága volt (minden, ami jó, áldozattal jár). Miért is volt a béke drága? Kettőre mutatnak reá, először arra, hogy az új korszak elején sok derék ember hagyta el a várost, (1) márpedig ez veszteséget jelent, másodszor a genfi állapotok még ezután az áldozat után sem voltak rózsásak.

Az bizonyos, hogy a salus rei publicae [a köztársaság üdve], amelyről meg vagyon írva, hogy a legfőbb törvény, akkoriban a maradandóbb alkotások érdekében is, békét követelt. Perrinék ezt a békét alaposan veszélyeztették, a május 16-ai események nyomán kenyértörésre került a sor. A hatóság ítélt, ítéletét igazságosnak tartotta, annak fönntartásáért, mint láttuk, még válságokkal is szembenézni kész volt. Végtére is a genfi hatóság volt hivatva dönteni ez ügyben, ez határoz arra nézve, ami az államnak javára van. Ezzel a ténnyel szemben az afféle ítélet, mely szerint a város a "legjobb elemeket" zárta ki magából, csak elméleti jellegű lehet, mindenesetre pedig hiányzik a felelet a kérdésre, miért is voltak a száműzöttek "a legjobb elemek."

Azt mondják, hogy az új korszakban, amidőn Kálvin törvényei irányadók voltak, a közállapotok éppen nem a legjobbak. Így mondják. Ez így is van. Volt baj akkor is, az egyik fázott, a másik lánggal égett, az ellentétes törekvésekből származó súrlódásoknak nem volt híjával Genf akkoriban sem. Nem virradt fel az aranykor, a napok nehezek voltak, az életnek alapszíne nem változott.

A presbitériumnak, az egyházfegyelmi törvényeknek befolyása nagyon megnövekedvén, az a vonal, amely a világi és egyházi hatóságnak hatáskörét elválasztani hivatva volt, elhalványult, az egyháztanács sok olyan ügyet vont hatáskörébe, amely alapjában

(1) "Man darf vielleicht sagen, dass es die besten Elemente gewesen, die man ausgestossen." Csak a gerinctelenek maradtak meg. "Nur wer hinlängliche Biegsamkeit des Charakters und der Grundsätze besass, um alle die neuen Wandlungen mit durchzumachen, war geblieben." Kampschulte e. m. II. 369. Nem téves általánosítás ez: az a néhány, aki elment, félelem és gáncs nélküli lovag mind, akik megmaradtak: puhányok valamennyien?


419

véve világi volt. (1) A felügyelet szigorúsága növekedett, kiterjedt pl. arra is, hogy ki mit olvas. Az egyháztanács értesítéseire, őrködésére nézve jellemző, hogy midőn egy alkalommal a tanács a városban tartózkodó kétesebb egzisztenciák felől tájékozódni akart, a presbitérium hamarjában pontosan összeállítá az idevonatkozó adatokat. (2)

A felügyelet intenzitásával növekedett azoknak a száma, akiket az Úrasztalától eltiltottak, de ennél nagyobb baj volt, hogy ennek következtében lábrakapott a képmutatás. A sokféle felügyelet közepette megnövekedett az alakoskodók száma, akik vizet prédikáltak s bort ittak. Az emigránsok között is akadtak ilyenek, mint az a bizonyos Spifamme Pál, (3) aki lelkiismereti meggyőződése miatt jött állítólag Genfbe, s akiről később kitűnt, hogy hamis ember, nem igazi még a felesége sem.

Ilyen és efféle adatokat lehet gyűjtögetni, ha valakinek éppen kedve telik benne, de vajon lehet-é ezekből azt következtetni, hogy az a vállalkozás, amely az új alakulás középpontján tárul elénk, meddő volt és hiábavaló.

Hibákat fel lehet fedezni Kálvin városában is, de talán nem ez a teendő. Ennél fontosabb és méltányosabb azt fedezni föl, vajon az új alakulás a régi állapotokkal szemben jelez-é haladást? Bejárhatjuk az utcákat, ujjhegyre szedvén a hibákat, kisüthetjük: íme az emberben lévő rosszat a reformátor sem tudta eltávolítani. Ez a munka is lehet tanulságos, de akkor, midőn tisztábban akarunk tájékozódni, a kicsinyes jelenségek tömkelegéből magasabbra kell emelkednünk.

Milyen az a kor, amelyben a reformátor fellép, irányt szab és az igazi értékekre irányozza a figyelmet?

Ma alig tudjuk elképzelni, hogy a szellemi forrongásoknak ama századában, amelyben a reformátor élt, milyen nagy volt a megtévedés. Mit mondjunk? A pápa pl. Marseille-ből egy hölgynek (Anne de Parthenay) ajándékba ezt a meghatalmazást küldé: választhat gyóntatót a maga, férje és hozzátartozói közül négy egyén számára, aki őket teljes hatalommal feloldozhatja "a gyilkosságnak, házasságtörésnek, vérfertőzésnek, szentségtörésnek, a papok

(1) Pl. a megidézett tanúkat eskü alatt a presbitérium hallgatta ki.
(2) 1560. okt. 17. presb. jk. Kampschulte e. m. II. 361.
(3) Előbb r. k. püspök. Kálvinnak bizalmát megnyerte, küldetésekben részt vett. Egyébként Ügyes színész volt, semmi más. Okmányhamisító.


420

elleni erőszakoskodásnak (kivévén a püspököket), mindennemű elkövethető gaztettnek bűne alól". (1) Az efféle visszaéléseknek se szeri, se száma.

Nagy megtévedések és megtévesztések voltak napirenden. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy milyen közelállott a veszedelem, amikor a keresztyénséget egészen elborítja a babona, a tudatlanság, a rosszhiszeműség, éppen abban mutatkozik isteni ereje annak, aki megmondotta, hogy az ég és föld elmúlnak, de az ő beszéde fennmarad, hogy akkor, midőn a veszedelem a legnagyobb volt, férfiakat támasztott az Igének hirdetésére. Férfiak álltak elő, szóltak hathatósan, s vezették füstfelhőkön, porfelhőkön, omladékon, tűzvészen át az embereket. Hősök voltak ők és vezérek, eszközeik kemények. Hatalmas és égető feladat nehezedett lelkükre: tanításban, cselekedetben, jogban proklamálni az Istennek örök törvényeit, az elveszíthetetlen Igét, hirdetni az erkölcsnek szigorú törvényeit, maradandó betűkkel belevésni újra a szívekbe, hogy van különbség jó és rossz között. Küldetésüknek tudatában a római egyháznak elhajlásával, a századnak laza erkölcsi felfogásával szemben első sorban szükséges volt az isteni törvényeket, amint azok a Bibliában meg vannak írva, a látás középpontjába állítani, és az embereket azok megtartására kényszeríteni. Még többet is kellett tenni, a római zsarnokságnak és egyházi tannak megtörése után, erős s az Igének fundamentumán nyugvó szervezetet és tant formálni.

Roppant feladat! A genfi reformátor, amint tisztába jött nagy és nemes életfeladatával, minden tekintetet félretéve tört egyenesen célja megvalósítására. Küzdelmében eszközei kemények, a keresztyén elvekkel nem mindig állanak összhangban, de akkoriban szükségesek. Alkotásai nem a keresztyén tökéletességnek ideáljai, de egy állomást képeznek arrafelé. (2) Miként Szent Pál szerint az ószövetség az újszövetségnek előkészítője, (3) úgy Kálvin teokráciája

(1) "des homicides, adultères, incestes, sacrilèges, violences envers les prêtres (saul les evêques), crimes de toute nature, qu'ils pourraient commettre." Rodocariachi: "Renée de France" p. 73. Itt idézve Choisy Eugéne "L'etat chrétien calviniste à Genève an XVI. siècle" c. műve után 30–31. l.

(2) "Elle n'est qu'une étape, mais une étape utile vers la vraie liberté chrétienne, vers le royaume de justice, de verité et d'amour." Choisy említett értekezése: "L' Etat chrétien calviniste a Genève au XVI-me siècle". 30. l.

(3) Gal. 3,24. "paidagwgos eis Xriston"


421

az, akaratnak, a lelkeknek előkészítője, útját egyengetvén a szabadelvűbb kor számára. (1)

Kálvin alkotása ellenében (összegyűjtvén a korabeli Genfnek hibáit, bűneit) arra hivatkozni, hogy íme, ama bizonyos törvények nem teremtettek új világot: kissé naiv dolog. A hiányokat láttuk, nem hallgattuk el. Célja és küldetése azonban fenséges. És e küldetésében való munkája közepette mint a bátorság, erélyesség és okosság megtestesülése áll előttünk.

Ballagi Aladár Colbertről írott munkájában a francia miniszterről ezt írja: "Nem szónoki frázis, hanem merő igazság, hogy fel merte idézni a pokol minden szellemét, hogy szolgájává tegye valamennyit". Akárcsak a genfi reformátorról beszélne.

(1) "Plus liberal et plus vraiment "chretien". Choisy e. m.