Azt mondják, hogy Cato, midőn a római nép előtt beszédet szándékozott tartani, hogy azt a túlságos költekezéssel való felhagyásra bírja, előzőleg úgy nyilatkozott, hogy nehéz dolga lesz neki, mivel a hasnak nincsenek fülei. Nekem azonban valamivel nehezebb dolgom volna, ha ma a jámbor tudomány visszaállítására és az egyháznak a romlottságtól való megtisztítására buzdítanám Róma embereit. Mert nemcsak a siket hassal, hanem a vak nagyravágyással is meg kellene küzdenem. Látjuk ugyanis, hogy ők, bárminő érvekkel győzettek is le, azért mégis makacsul tartják magukat, mivel felfogásuk szerint nekik az életmódjukért és a méltóságukért kell harcolni. Ezért nem is leszek oly esztelen, hogy hiába igyekezzem őket visszatéríteni a józan gondolkozáshoz. Azokról beszélek persze, akikről látjuk, hogy mily siralmas módon makacskodnak. Ezek helyett inkább másfelé fordulok, hogy minden jámbor ember megismerhesse, mily bűnös az ő istentelenségük! S erre vonatkozólag nagyon is világos bizonyítékot hozok fel itt a tridenti zsinat végzéseiben, melyekben az ő összes bensőbb érzületüket annyira kifejtették, hogy senkinek sem lehet kétsége aziránt, milyennek tartjuk mi az egyház állapotát, ha az ő önkényüknek engednek az emberek. De hogy ez még tisztábban álljon előttünk, arra kérném és figyelmeztetném előbb az olvasókat, hogy nézzék át "Az egyház reformálásának szükségességéről" szóló könyvecskémet, (1) s azután egybevetés útján döntsék el, hogy a kettő közül melyik részre kell inkább hajolniok.

Genf. 1547. november hó 11.