A LUTHER-TÁRSASÁG XXX. KIADVÁNYA
Miért égette el dr. Luther Márton
a pápának s híveinek iratait?
Írta: DR. LUTHER MÁRTON
Németből fordította s magyarázatokkal ellátta:
PAULIK JÁNOS
nyíregyházi ev. lelkész.
II. KIADÁS
BUDAPEST
HORNYÁNSZKY VIKTOR CS.ÉS KIR. UDVARI KÖNYVNYOMDÁJA
1913.
Tömörítve, képekkel együtt: 467K
Az elektronikus kiadás (2004) szöveggondozásáért felel:
Németh Ferenc (nemo44@hotmail.com)
Bevezetés.
Túloldali képünk egy nevezetes eseményt ábrázol a reformáció idejéből. A középen álló alak Luther Márton, éppen abban a pillanatban ábrázolva, amint a pápa átokbulláját s az egyházi törvénykönyveket a tűzbe dobja és elégeti.
E dolog 1520. december 10-én történt.
Evangélikus egyházunk életében ez az esemény a reggelt jelenti. Ezen lépésével szakadt el ugyanis Luther végképp Rómátót, s külön útra térve szervezte az evangélikus egyházat, a Szentírás fundamentumán.
Ezt a fontos lépését Luther egy röpiratban okolta meg az akkori világ előtt, s az alábbiakban éppen ezt az iratát akarom most magyarajkú ev. híveinknek bemutatni. Ez az irat igen érdekes, és fényt vet az akkori pápás egyházra.
De hogy a dolgot jól megértsük, kezdjük egy kissé előbb.
Mi volt az, ami Luthert – a különben ifjú éveiben oly vakbuzgó s engedelmes fiát a pápás egyháznak
6
– odáig vitte, hogy attól teljesen elszakadjon, s ezen elszakadása jeléül az egyház törvénykönyveit elégesse?
A tévely felismerése vezette őt arra, hogy 1517. október 31-én híres 95 tételével fellépjen s a visszaélések megszüntetését szorgalmazza. Amint aztán az évek múltával jobban és jobban belemélyedt a Szentírásba, annál inkább meggyőződött arról, hogy a középkori egyháznak nemcsak a bűnbocsánatnak pénzért való árulása képezi szennyfoltját, hanem hogy az "fejében és tagjaiban" egyaránt megromlott s messzire eltévedt a Szentírás által kijelölt igaz úttól. Mint a felismert keresztyén igazság lelkesült barátja, irataiban többször felhívta ezekre a dolgokra a mérvadó egyházi körök figyelmét, s kérve-kérte az egyház fejét, hogy az idők folyamán becsúszott tévelygéseket küszöbölje ki az egyházból, de a pápai udvar a füle botját sem mozdította meg. Sőt egész sereg embere, – részint rövidlátásból, részint hasznossági érdekből, – még maga is hozzájárult ezen visszaélések megrögzítéséhez, amennyiben Luthert jóindulatú, őszinte szavaiért szenvedélyesen támadták, s jóllehet neki minden tétele a Szentíráson alapult, iratait kárhoztatták, a Szentírás elcsűrés-csavarásával akarván kimutatni azt, hogy ő egy tudatlan és gonosz lázadó, s minden úgy van jól, ahogy van. Vagy három esztendeig folyt így a csatározás. Miután azonban a Luther által újra napfényre hozott evangéliumi igazságok széles körben kezdtek hódítani, a régi rendszer hívei, nem győzvén érvekkel, hatalmi szóval akarták őt elhallgattatni s tönkretenni. Egy Eck nevű ingolstadti tanár leutazott Rómába, s ott 1520 nyarán egy átokbullát eszkö-
7
zölt ki X. Leó pápától, amely Luthert szigorúan megleckézteti, tételei közül 41-et kárhoztatva azoknak visszavonására szólítja őt fel, s "ha 60 nap alatt ezt megtenni elmulasztaná, az esetben őt és követőit nyilvános eretnekeknek nyilvánítja"; ami az akkori idők felfogása szerint egy volt a veszett eb sorsára való jutással.
Ez volt tehát Luther nemescélú s az egyház javát szívén viselő törekvéseire a felelet!
Az ellenség ujjongott. Eck nagy gyönyörrel vitte a pápai papírmennykövet Németország felé. Hanem hát bizony nagyon vegyes fogadtatásra talált. Bölcs Frigyes szász választófejedelem, a wittenbergi és erfurti főiskolák hallani sem akartak a bulla kihirdetéséről, sőt utóbbi helyen a Lutherért lelkesedő diákok a bullát a vízbe vetették; s Lipcsében aligha Ecket is bele nem mártogatják a folyóba, ha idejekorán el nem illan. – Persze voltak olyan helyek is, ahol a bulla szívélyes fogadtatásra talált, s Luther iratait halmazával kezdték égetni. Luther értesülvén a bulláról, gyors egymásutánban többször is válaszolt reá. S amint ez időbeli irataiból kitetszik, még mindig jó véleménnyel volt a pápa iránt, és sehogy sem bírta elhinni, hogy a keresztyén egyház főőre kárhoztassa őt azért, hogy az egyház tévedéseire rámutatott, s a Szentírás igazságainak érvényrejutását hangsúlyozta. Azért eleinte az egész bulla-ügyet rosszakaratú hamisítványnak tartotta. De csakhamar az ellenkezőről győződött meg. November végén hallotta, hogy a löweniek és kölniek a császár jelenlétében elégették az ő iratait. Erre egy elhatározás érlelődött meg szívében. Miután látta, hogy Rómával nem lehet többé szelíden beszélni: harcolni fog tehát vele
8
hozzá illő fegyverekkel. Szeget szeggel! Az egész világ előtt fog példát adni arra, hogy a keresztyén igazság mindeneknél feljebb való, s hogy a megcsökönyösödött tévelygéssel hogyan kell elbánni. 1520. dec. hó 10-én a wittenbergi egyetem hirdetőtábláján egy felhívás volt olvasható, amelynek az volt a tartalma, hogy mindenki, "aki szereti a keresztyén igazságot", jelenjék meg 9 órakor a város kapuján kívül álló Szent Kereszt-templomnál, ahol az Antikrisztusnak igazság fog szolgáltatni.
A jelzett órában a tanári karral élükön kivonult az egész diákság s a város lakóinak nagy tömege. Megcsinálták a máglyát; s miután egy magiszter alágyújtott, Luther ezen bibliai mondással: "Mivel te az Urnak szentjét (Krisztust) megszomorítottad: szomorítson és emésszen meg tégedet az örök tűz!" – tűzbe dobta a pápai átokbullát, amelyet azután az egyházi törvénykönyvek s egyéb iratok hosszú sora követett.
A fellobogó láng jeltüze volt az ő visszavonhatatlan elszakadásának Rómától.
A 95 tétel megírása óta ez volt a legnevezetesebb lépés a reformáció életében. Luther maga is érezte nagy fontosságát. "Eddig csak tréfáltam a pápa ügyével – mondja alábbi iratában, – de itt a komoly munka ideje!" S amily nagy gyötrelmeket okozott neki a terv, olyannyira megnyugtatólag hatott reá a befejezett tény. "Előtte reszkettem és imádkoztam, – írja később főnökének, Staupitznek, – miután pedig végrehajtottam: nyugodt és vidám lettem, mint soha azelőtt."
Mivel ez a tette óriási feltűnést keltett mindenütt, tanácsosnak tartotta megokolni eljárását. S ezt tette
LUTHER, MINT SZERZETES, TANULMÁNYOZZA A BIBLIÁT.
10
az alábbi röpiratban, amelyet még 1520 decemberében írt s tett közzé latin és német nyelven. A bevezetésben elmondván azon indokait, a melyek őt ezen tettére ösztönözték, 30 pontban felsorolja aztán a pápai törvénykönyvnek ama passzusait is, amelyek annak keresztyénietlen voltát tanúsítják. S mindenkinek a józan ítéletére bízza eldöntését annak, hogy helyesen cselekedett-e vagy nem.
Az ellenség akkor is s azóta is számtalanszor lázadásnak, istentelen tévelygésnek kiáltotta ki Luther ezen eljárását; de aki ezt az iratát figyelmesen elolvassa, látni fogja, hogy nem az. Az általa felhozott s mindenütt pontosan megjelölt egyházjogi tételek a Biblia szellemétől oly nagy eltévelyedést, oly nagy önzést, romlottságot s a pápai hatalomnak oly szerencsétlen túltengését mutatják, hogy az tényleg végveszéllyel fenyegette a ker. egyházat, amint tényleg eladdig is már sok nemes törekvést fojtott el.
Hősi tett volt Luther ezen tette; erős koppintás a sötétség fejedelmének a körmére!
Az általa gyújtott tűz egyrészről elégette a századok folyamán az egyházban felhalmozódott limlomot, másrészről utat mutatott a lelki sötétség birodalmából ama kies virányok felé, ahol az evangéliumi hit s szabadság élteti a szíveket.
S azért e lépésére áldva tekint vissza mindenki, aki a népek valláserkölcsi és szellemi előrehaladását örömmel látja.
Luthernek ez a munkája – tudtommal – még sohasem volt édes hazai nyelvünkre lefordítva, s azért én kötelességet véltem teljesíteni, amikor fordításomban a reformációnak ezen egyik határjelző iratát magyarajkú híveinknek hozzáférhetővé tenni
11
igyekeztem. A reformáció nagy jelentőségét s áldásait csak úgy érthetjük meg s tudhatjuk méltányolni, ha alkalmunk van látni azt is, hogy nézett ki a világ előtte. S egy jókora darabot mutat be belőle ez az irat is. Hogy megértését a vallási tudományokban kevésbé jártas olvasónak is megkönnyítsem, itt-ott rövid magyarázatokkal is elláttam.
A fordító.
Miért égette el dr. Luther Márton a pápának s híveinek iratait?
Tessék, akinek tetszik, viszont kimutatni, hogy
ők miért égették el dr. Luther iratait!
1520.
Jézus (1)
A keresztyén igazság minden kedvelőinek kegyelem és békesség az Istentől!
Én, Luther Márton, a hittudományok tudora, wittenbergi ágostonrendi szerzetes, mindenkinek tudtára adom, hogy az én kívánságomra, tanácsomra és közreműködésemmel az 1520. év Szent Miklós napját követő hétfőn (2) a római pápa s némely híveinek (3) iratai elégettettek. Ha valaki ezen csodálkoznék, s amint előre látom, kérdezné, hogy mi okból és kinek a parancsára tettem azt, annak a következők szolgáljanak felvilágosításul.
Először: Ősi szokás az, hogy a mételyező, rossz könyvek elégettessenek, amint annak példáját az apostolok cselekedetei 19. részében (4) olvassuk, a-
(1) Jelszó; a régi íróknál szokásban voltak az ilyen, könyvek vagy fejezetek élén álló jelszavak.
(2) Miklós napja december 6-ára esik; 1520-ban csütörtökre esett.
(3) Ezek Ecknek, Emsernek, Ochsenfahrtnak s más pápista íróknak voltak az iratai.
(4) Apcsel 19. rész, 19. vers.
16
hol Szent Pál tanúbizonysága szerint ötezer pénz árú könyv égettetett el.
Másodszor: helytelenül jártam volna el, ha ezt meg nem teszem, mint megkeresztelt keresztyén, amellett felesküdött tudora a Szentírásnak, azonfelül mindennapi prédikátor, aki nevének, állásának, esküjének s hivatalának tartozik azzal, hogy a hamis, rosszra csábító s keresztyénietlen tanokat irtsa és elnyomja. És jóllehet hasonló kötelesség többekre hárul, akik azt még sem tették meg vagy megtenni nem akarták, – lehet, talán tudatlanságból vagy gyáva félelemből, – mindazonáltal az nekem nem szolgálhat mentségemre, mivel lelkiismeretem eléggé felvilágosított, s lelkem az Isten kegyelme által elég hathatósan ösztönözött arra, hogy magamat senki példája által visszatartani ne engedjem.
Harmadszor: mindazonáltal ilyenre nem határoztam volna el magamat, ha nem tapasztalom és nem látom, hogy a pápa és a pápai ámítók nemcsak tévedtek s ámítottak, hanem számos hiábavaló figyelmeztetésem dacára is az ő keresztyénietlen tévelygésükben és lélekrontásukban annyira megrögzöttek s megcsökönyösödtek, hogy nemcsak a felvilágosítást s tanítást el nem fogadják, de sőt az ő keresztyénellenes, ördögi tanukat megerősítendők s fenntartandók, vakon, bedugott fülekkel és szemekkel az evangéliumi tant még kárhoztatják és égetik.
Negyedszer: Azt sem hiszem, hogy nekik erre X. Leó pápától lenne utasításuk, (1) amennyiben –
(1) Eck és más ellenségei Luthernek ugyanis azzal szerettek dicsekedni, hogy a pápa parancsolta meg nekik azt, hogy Luther iratait elégessék. – Érdekes Luthernek ezen bizalmi nyilatkozata a pápa iránt, amiből kitetszik, hogy mily nehezen ment nála a régi tekintélyekkel való teljes szakítás.
17
ami őt magát illeti – én erről másképp vagyok értesülve. S hiszem is róla, hogy neki ezek az általam elégetett könyvek, – valamint elődeinek könyvei – nincsenek ínyére; de ha volnának is, én azzal nem törődöm. Tudom azt is, és biztos adataim vannak arra nézve, hogy a kölniek s löweniek (1) – akik azzal dicsekesznek, hogy nekik ő császári Felségétől van engedélyük s utasításuk, hogy szerény irataimat elégessék, – az igazságot elferdítik, amennyiben ők ezen szándékukhoz az engedélyt egyes hivatalos egyénektől sok ezer forint értékű ajándékon vásárolták meg.
Ötödször: Miután ezen könyvégetésük az igazságnak nagy kárára van, s az egyszerű tudatlan népet megtéveszhetzné, vesztére számos léleknek: meg akarván őt erősíteni s tartani a jóban, – amint hiszem a Szentléleknek sugallatából – az ellenfél iratait viszont én is elégettem, hiába remélvén javulást tőle.
Azért senki se engedje magát befolyásoltatni a pápaság magas titulusai, neve s nagy híre által, sem az egyházi törvénynek s az elégetett könyvek-
(1) A kölni és löweni egyetemek hittudósai ti. már 1519. aug. 31. és nov. 7. napjain azt mondották ki, hogy Luther iratait meg kell égetni; amely ítéletükre Luther 1520 márciusában aztán jó erősen válaszolt "A löweni és kölni szamaraknak" cím alatt. Erre ők annyira felindultak, hogy 1520 novemberében a császár jelenlétében Luther iratait elégették. Különben megjegyezhetjük, hogy Luther iratait nemcsak e két helyen, hanem Antwerpenben és Mainzban is elégették; Ingolstadtban pedig 1520 októberében a könyvkereskedésben lefoglalták és zár alá helyezték. – Ennyire féltek tőlük!
18
nek hosszú ideig érvényben volta által, hanem hallgassa s nézze meg először, hogy mit tanított a pápa az ő könyveiben, és hogy a szent egyházi törvényben miféle mételyező s borzalmas tanok foglaltatnak, s hogy mit imádtunk mi az igazság helyett: s aztán elfogulatlanul ítéljen, hogy vajon helyesen vagy helytelenül cselekedtem-e, amikor ezeket a könyveket a tűzbe dobtam.
Az egyházi és pápai törvénykönyveknek azon cikkei és tévelyei,
amelyek miatt azok méltán elégetendők és kerülendők.
Első. (1)
A pápa s övéi nem tartoznak az Isten parancsainak magukat alávetni s nekik engedelmeskedni.
Ezt a szörnyű tant világosan kifejezi a "Solite, de maioritate et obedientia" (2) című fejezetben, ahol
(1) Az 1–15. pont elé ez értendő: "Az egyházi törvény azt mondja, hogy ...
(2) Egyszer s mindenkorra legyen itt megjegyezve, hogy az egyes tételekben előforduló s dűlt betűvel szedett latin szavak s számok az egyházi törvénykönyv azon helyeit jelölik meg, a melyekben a Luther által hivatkozott állítások foglaltatnak. Nevezetes volt a IX. Gergely pápa által kiadott ügylevelek gyűjteménye (decretales IX. Gregorii) öt könyvben, mely 1234-ben készült s a római kat. egyházjog második részét képezi. Ebből veszi Luther a kifogásolt tételeket. – Az itt említett hely is e törvénygyűjteményből való (I. könyv 33. fej.) s szerinte a világi hatalom, vagy a császár, alá van rendelve a pápának. S ezen alárendeltsége jeléül tartozott a pápának különféle alantas szolgálatokat teljesíteni, így pl. a pápának lábát csókolni, lóra szállásnál a ló zaboláját fogni s más ilyeneket. III. Bonifác pápa koronázásánál (1294) tényleg az apuliai király a pápa lovának a zaboláját tartotta jobbról, a magyar király meg balról. S az ebéd alkalmával a két király a pápa háta mögött állva kiszolgálta őt. A konstanzi zsinaton hasonló dolgok történtek. – Luther a "Solite" című fejezetről "A német nemzet ker. nemességéhez" című munkájában azt mondja, hogy "A pápának ilyetén túlzott, gőgös magatartását az ördög sugallta, hogy így idővel az Antikrisztust behozza, s a pápát az Isten fölé emelje, amint azt már sokan teszik és tették".
19
Szent Péternek ezen szavait: "Minden lélek a felső hatalmasságnak alárendelt legyen", (1) úgy értelmezi, hogy Szent Péter (2) itt nem magát, sem utódait, hanem csak alattvalóit értette.
Második.
Az nem parancsa, hanem csak tanácsa Szent Péternek, amikor azt tanítja, hogy minden keresztyén az uralkodónak alárendelt legyen (Ibidem (3))
Harmadik.
A nap a pápai, a hold a világi hatalmat jelenti a keresztyénségben. (4)
Negyedik.
A pápa s az ő széke nem tartozik engedelmeskedni a keresztyén zsinatoknak s rendszabályoknak. (Cap. significasti de elect.)
(1) 1Pét 2,13.
(2) A ki t. i. a pápisták állítása szerint az első római pápa volt.
(3) Ugyanott.
(4) Ugyanott. Egyik fennmaradt mondása VII. Gergelynek, hogy "a pápai szék a nap, a császári csak a hold, és amint a hold fényét a naptól kapja, úgy a császári trón is a pápaitól nyer fényt és tekintélyt".
(5) A Gergely-féle gyűjtemény I. könyv, VI. cím, 4. fej. Luther ezt a fejezetet "A német nép ker. nemességéhez" intézett művében (VIII.) "képtelen és ostoba" fejezetnek mondja.
20
Ötödik.
A pápának az ő szívében hatalma van minden jogok felett. – (In prolo Sexti.) (1)Hatodik.
Ebből az következik, hogy a pápának hatalma van az összes zsinatokat és az összes rendszabályokat megsemmisíteni, megváltoztatni s érvénytelenné tenni, amint azt tényleg naponkint teszi, minek folytán semmi érvényük és hasznuk sem marad fenn a zsinatoknak és a keresztyén rendszabályoknak.
Hetedik.
A pápának joga van a püspököktől palástjuk fejében esküt (2) és járulékot követelni. (Cap. Significasti.) Ezzel szemben az írás azt mondja: Ingyen vettétek, ingyen adjátok!
Nyolcadik.
Ha a pápa oly gonosz volna, hogy tömegestül hajtaná az embereket az ördöghöz, még akkor sem volna őt szabad senkinek sem kérdőre vonni. (Dist. 40. Si papa.) (4) (*)
(1) I. könyv, 2. cikk, 1. fej.
(2) Tudniillik alattvalói és hűségesküt.
(3) Máté ev. 10,8.
(4) Egy különösen hírhedt tétele a pápai törvénykönyvnek (decreti I. pars, dist. 40. caput 6.), amelyre vonalkozólag Luther "A német nép ker. nemességéhez" című iratában így kiált fel: "Ezt maga a pokolbéli fősátán gondolta így ki!... Erre az átkozott, ördögi alapra építenek Rómában, s azt gondolják, hogy inkább legyen az egész világ az ördögé, mintsem hogy az ő huncutságuknak valaki ellenálljon". – S hogy egyes pápai talpnyalók mennyire meghódoltak az efféle tanoknak, példa rá a reformáció korából egy Sylvester Prierias nevű tudós, ki a pápa hatalmáról értekezve egy helyütt ezt írta Luther ellen: "Kétségtelen, hogy a pápát sem a zsinat, sem akár az egész világ törvényesen le nem teheti, vagy felette ítéletet nem mondhat ha mindjárt oly gonosz volna is, hogy a népeket tömegesen vezetné az ördöghöz." – Erre Luther méltó felháborodással így kiált fel: "Dermedj meg, ég! Borzadj, föld! Keresztyének, íme nézzétek, mi az a Róma!"
(*) Az idézet hiteles. Ha valaki mégis bizonyítékot követelne, íme a latin szöveg két GIF-kép alakjában az 1690-es párizsi kiadásból. [NF]
21
Ez a tétel egymagában is elég okul szolgálhatna arra nézve, hogy a pápai könyvek elégettessenek. Micsoda ördögit, keresztyénietlent is nem mertek, amikor az ilyen szörnyűséget szemérmetlenül elismerték és tanították?! – Íme lásd, keresztyén, mire tanít téged az egyházi törvény!
Kilencedik.
Isten után a pápától függ az egész keresztyénségnek az üdvössége. (Ibidem) (1) – Ezzel szemben pedig az áll megírva: "Hiszek egy közönséges keresztyén egyházat..." (2) stb. Így hát mindannyiszor az összes keresztyéneknek el kellene kárhozniok, valahányszor a pápa dühbe jönne.
Tizedik.
E földön senkinek sem áll jogában a pápa felett ítéletet mondani, vagy az ő ítéletét bírálni; de ő
(1) Ugyanott.
(2) Aminek az az értelme, hogy "a Szentlélek az egész keresztyénséget hívja, gyűjti, megvilágosítja, megszenteli és a Jézus Krisztusban megtartja egy igaz hitben. S ezen keresztyénségben minden hívőnek minden bűnt naponként megbocsát, s a feltámadás napján a hívőknek örök életet ad," – ahogy Luther később kis kátéjában a "Hiszekegy" e tételét magyarázza.
22
minden ember felett ítélkezhetik e földön. (9 qu. 3 c. cuncta.)
Ez a tétel a főtétel, és hogy jól meggyökeresedjék, számos fejezetben s majdnem az egész egyházi törvényen keresztül újra előhozakodnak vele; amiből világosan kitűnik, hogy az egész egyházi törvény csak arra van kieszelve, hogy a pápa szabadon garázdálkodhasson, tetszése szerint adhasson engedélyt a bűnre s akadályozza a jót. Ha e tétel megáll, úgy megdől Krisztus és az Ő igéje; ha pedig nem áll meg, úgy megdől az egész egyházi törvény pápástól s pápai székestül együtt.
Csakhogy ez nem állhat meg, mivel Szent Péter azt parancsolja: "Mindnyájan egymásnak engedelmesek legyeteka (1Pét 5,5). Szent Pál pedig ezt írja: "A tiszteletadásban legyetek egymást megelőzők" (Róm 12,10). Krisztus pedig sokszor nyilatkozik így: "Aki tiköztetek a legnagyobb akar lenni, az legyen a ti szolgátok". (1) Hasonlóképpen Szent Pál megfeddi (Gal 2) Szent Pétert (2) azért, hogy nem tartja magát az evangéliumhoz, s az Apostolok cselekedetei 8. része szerint Szent Pétert és Szent Jánost kiküldték a többi apostolok, mint alárendelteket. Ennélfogva nem igaz és nem lehetséges az, hogy a pápa senkinek se volna alárendelve, s felette senki sem ítélkezhetnék; ellenkezőleg, ő mindenkinek alá van
(1) Máté 20,26; Luk 22,26 stb.
(2) Az állítólagos első római pápát.
23
vetve s mindenki által megítélhető, mivel ő a legnagyobb akar lenni; s az egyházi törvény – mivel ez az alapja és lényege – minden pontjában ellenkezésben áll az evangéliummal.
Az igaz, hogy a világi hivataloknál a feljebbvaló az alábbvalónak nincs alávetve, Krisztus azonban ezt megfordítja és megváltoztatja, mondván: "Ti ne legyetek olyanok, mint a világi fejedelmek; és én azt akarom, hogy mindenki népe elöljáróinak alárendelt legyen, s azok ítéletének magát alávesse, amint Lukács 22. részében (1) mondja: "A pogányoknak királyai uralkodnak azokon ... ti azonban ne tegyetek úgy; hanem aki tiköztetek a legnagyobb akar lenni, legyen olyan, mint a szolga". Hogy lehetne azonban ő (2) kisebb, ha maga felett bírónak senkit elismerni nem akar?
Ha Krisztus szavait akként csűrik-csavarják, amint egyesek teszik, hogy ti. a pápa szívében érezzé ugyan magát a legkisebbnek, de külsőleg ne mutassa azt, – így arra csak az a feleletünk, hogy érezze magát szívben a legnagyobbnak, és ne mutassa azt külsőleg; és így vagy mind a kettőt szellemileg szívében tartsa meg, vagy mind a kettőt külsőleg is mutassa, hogy Krisztus szava megállhasson.
Ez az a tétel, amely minden bajnak az okozója a világon. Azért az egyházi törvényt, mint valami mérget, méltán elpusztítani és kerülni kell, mert abból az következik, – amint e következményei mindenki előtt nyilvánvalók, – hogy az
(1) Luk 22 25–26. Nem szó szerint van idézve.
(2) Tudniillik a római pápa.
24
ember semmi rosszat ne akadályozzon, semmi jót ne mozdítson elő, s az evangéliumot és a hitet szemünk láttára veszni engedjük.
Tizenegyedik.
A római szék osztogat ugyan hatalmat és jogot minden hivataloknak, de ő azok egyikének sincs alávetve (25 qu. 1.). (1)
Ezzel az van mondva, hogy amit ő akar, az jogos, de ő nem köteles abból semmit sem megtartani; éppen ahogy Krisztus mondja a zsidó farizeusokról: "Ők nehéz és elhordozhatlnn terheket kötöznek egybe, és azokat vetik az emberek vállaira, de ők azokat csak ujjukkal sem akarják illetni" (Máté 23,4). Ezzel szemben Szent Pál azt mondja: "szabadságtokban álljatok meg, és ne legyetek szolgaság igájába fogva" (Gal 5,1).
Tizenkettedik.
A szikla, amelyre Máté 16. része szerint Krisztus az egyházat alapítja, állítólag a római szék lenne,
(1) Decreti II. pars, causa 25, quaest. 25, 1. caput 16.
(2) Máté 16,18 az, melyre a római szék hivatkozni szokott, amikor saját felsőségét bizonyítgatja. "Az Úr Pétert tette elsővé, szent egyházának sziklájává; Péter volt az első római püspök s a pápák az ő utódai. Így tehát a római pápák az elsők az egyházban" – így okoskodik Róma. Csakhogy itt kettőben téved. Téved először is abban, hogy Krisztus Péterre építette volna az egyházat, mivel azt nem az ő személyére, hanem arra a hitére építette, amely Őt "az élő Isten Fiának" mondja. De téved abban is, amikor Pétert első római püspöknek tartja, holott Péter sohasem volt az.
25
– (Dist. 19, cum proximis suis) – holott amint 1Kor 10 (1) mutatja, egyedül Krisztus az a szikla.
Tizenharmadik.
Hogy a kulcsok hatalma egyedül Szent Péternek adatott, holott Máté 18. szerint Krisztus azt az egész egyháznak adja. (2)
Tizennegyedik.
Hogy Krisztus az ő főpapi tisztjét Szent Péterre ruházta át, – (de constit. c. translatio). – Ezzel szemben Dávid a 109. zsoltárban (5) és Pál (a zsidókhoz írt levelében) (4) azt mondja, hogy Krisztus az egyedüli, örökös főpap, akinek főpapsága soha nem ruháztatik át.
Tizenötödik.
Hogy a pápának hatalma van a keresztyén egyháznak törvényt szabni. (25 qu. 1. ideo permittente.) Ezzel szemben azt mondja Szent Pál: "Szabadságra hívattatok az Istentől, atyámfiai." (Gal 5,13)
Tizenhatodik.
Hogy ő ezt a mondást: "és valamit megkötendesz" stb. oda magyarázza, hogy neki joga van az
(1) Az itt idézett hely az 1Kor 10,4. verse, amelyben egyebek közt ez áll: "A kőszikla pedig a Krisztus."
(2) Máté 18,18. Krisztus itt többes számban beszél: "Amiket megkötendetek a földön, a mennyben is kötve lésznek; és amiket megoldandotok e földön, oldozva lésznek a mennyben is".
(3) 4. vers.
(4) Zsidókhoz írt levél 5,6; 6,20; 7,17.
(5) Itt és a következő pontoknál a mondatszerkezetben bizonyos változást lehet észrevenni, mert amíg az előbbi pontok elé ez volt odaértendő: "Az egyházi törvény azt mondjs, hogy...", az ezutániak elé pedig ez teendő: "Kifogásolom, hogy a pápa..." stb.
26
egész keresztyénséget az ő önkényes törvényeivel megterhelni, holott Krisztus a fenti szavakkal semmi mást nem akar, minthogy a bűnösöket büntetésre és vezeklésre szorítsa; és semmi szín alatt sem célozta azt, hogy a többiek, az ártatlanok, törvényekkel terheltessenek meg, amint az szavaiból világosan kitűnik.
Tizenhetedik.
Hogy ő átok és vétkezés terhe alatt (1) tiltja a húsnak, tojásnak, vajnak s más egyebeknek bizonyos napokon való élvezését, holott neki erre semmi joga nincs, s legfeljebb csak barátságosan inthetné erre az embereket, szabadon és korlátozás nélkül hagyván kinek-kinek a szabadságát.
Tizennyolcadik.
Hogy ő az egész papságnak megtiltotta a nősülést, miáltal alaptalanul a bűn és szemérmetlenség csak szaporíttatik, ellenére Isten törvényének és a keresztyén szabadságnak.
Tizenkilencedik.
Hogy harmadik, vagy negyedik Miklós pápa az ő keresztyénellenes rendeletében (2) sok egyéb gonosz tétel közzé azt is felvette, hogy Krisztus a kulcsok hatalmával Szent Péternek s utódainak hatalmat
(1) Más szavakkal: "átokkal fenyegetve s parancsának megszegését bűnnek bélyegezve".
(2) Az a rendelet, amelyre Luther céloz: Decretal. [Sexti] lib. I., tit. 6., cap. 17.
27
adott úgy a mennyei, mint a földi birodalmak felett; holott mindenki jól tudja, hogy Krisztus a földi uralkodást mennyire kerülte, s hogy azok a papok, kik a kulcsok hatalmával bírnak, még nem mindnyájan egyúttal császárai is a mennyei s földi birodalomnak.
Huszadik.
Hogy azt a nagy, keresztyénietlen hazugságot, amelyv szerint Konstantin császár (2) neki Rómát, földbirtokot, országot és uralkodói hatalmat adott volna e földön, igaznak tartja és ilyennek elismerni követeli, (3) amivel szemben Krisztus azt mondja (Máté 6.): "Ne gyűjtsetek magatoknak kincset e földön," továbbá: "Nem szolgálhattok Istennek és a világi gazdagságnak". (4)
Huszonegyedik.
Hogy azzal dicsekszik, hogy ő a római birodalom örököse (de sen. et re. jud. c. pastoralis), holott mindenki jól tudja, hogy az egyházi hivatal s a világi uralkodás egymást kizárják, és Szent Pál azt parancsolja, hogy "a püspök az Isten igéjében forgolódjék". (5)
(1) János ev. 6,15; 18,36.
(2) Luther ezt a Konstantin-féle ajándékozásról szóló hagyományt egy iratában bonckés alá veszi s kimutatván hamisságát, megbotránkozásának is kifejezést ad afelett, hogy "az ilyen szemérmetlen hazugság az egyházi rendeletek közé felvétetett s majdnem hitcikké emeltetett".
(3) Ez a szó áll a fent (3. jegyzet alatt) idézett helyén az egyházi törvénynek. [A latin szöveg itt van – NF]
(4) Máté ev. 14,19 és 24. v.
(5) Tit 1,9 (nem szó szerint.)
28
Huszonkettedik.
Hogy helyesnek tartja azt, hogy a keresztyén ember erőszak ellen erőszakkal védekezzék, Krisztus ama szavai (1) ellenére s azok fölé emelkedve: "Aki el akarja venni alsó ruhádat, engedd neki felső ruhádat is". (Máté 5,40)
Huszonharmadik.
Hogy az alattvalók megtagadhatják feljebbvalóiknak az engedelmességet, s hogy ő királyokat tehet le, amint tényleg sok helyen meg is teszi, s többször megtette, ellenére Isten parancsolatának s annak föléje emelkedve.
Huszonnegyedik.
Hogy ő azt a hatalmat igényli, hogy ő bármiféle esküt, szerződést és kötelezvényt fent és alant érvénytelenné tehessen, ellenére és föléje emelkedve Isten azon parancsolatának: "Másnak adott szavát mindenki megtartsa!" (2)
Huszonötödik.
A pápának állítólag hatalma van az Istennek tett fogadalmakat feloldani és megváltoztatni, (de votis el votorum redempt.) – ami szintén ellenére van és semmibevétele Istennek.
Huszonhatodik.
Aki fogadalmát a pápai parancs folytán elmulasztaná teljesíteni, az nem esik a fogadalom meg-
(1) Vesd össze: Ef 4,25; 106. Zsolt. 6.
(2) Decret. Gregor. IX. lib. 3, tit. 34. [Ezen a helyen szinte kizárólag a szentföldi zarándoklatokra vagy keresztes hadakra vonatkozó fogadalmakról esik szó. Ezek pápa általi megváltoztatása éppenséggel nem jelenti a közrend felrúgását, általánosabb követelés pedig a mondott helyeken nem olvasható a pápák részéről. – NF]
29
szegésének bűnébe (ibidem) (1): amivel az van mondva, hogy a pápa az Isten felett áll.
Huszonhetedik.
Állítólag senki sem szolgálhat Istennek, aki nős; holott Abrahám és számos szentek nős emberek voltak, s minden kétségen felül áll az, hogy Isten maga rendelte a házasságot. Az Antikrisztus itt tehát ismét Isten fölé helyezkedik.
Huszonnyolcadik.
Hogy ő a saját haszontalan törvényeit az evangéliumokkal s a Szentírással egy sorba helyezi, amint ezt a dekrétumban (2) sokszor láthatjuk.
Huszonkilencedik.
Hogy a pápának állítólag joga lenne a Szentírást saját tetszése szerint magyarázni s irányítani, és senki sem magyarázhatja azt másként, mint ahogy ő akarja, miáltal ő Isten igéje fölé helyezkedik, azt szétszaggatja és eltörli; holott Szent Pál azt mondja: "A felső az alsóbb kijelentésnek helyet engedjen". (1Kor 14,30) (*)
Harmincadik.
Hogy nem a Szentírás a pápának, hanem a pápa a Szentírásnak kölcsönöz hitelreméltóságot,
(1) Ugyanott.
(2) Dekrétumnak nevezték az egyházi törvénykönyvnek (Corpus iuris canonici) régibb részét: a Gratianus-féle törvény-gyűjteményt, mely Gratianus (1150 körül) bolognai kamalduli szerzetesnek a munkája, s mely a régi zsinati tövényeket és pápai ügyleveleket rendszeres egyházjoggá dolgozza fel.
(*) Ez a szentírási hely egészen másról szól. [NF]
30
erőt és tekintélyt; ami egyike azon főtételeknek, amelyekért – mint igazi Antikrisztus – megérdemelné, hogy őt Krisztus az égből, egész táborával együtt, elpusztítsa, amint azt Pál jövendöli. (1)
*
Ezen s ezekhez hasonló tételek – amelyeknek száma végtelen nagy – mind oda irányulnak, hogy a pápa Isten s ember fölé emelkedjék, s ő senkinek ne legyen alávetve, de neki mindenki, még az Isten és az angyalok is; úgyhogy maguk a hívei is (2) azt mondják, hogy a pápa egy csodás lény; nem Isten, de ember sem, – talán maga az ördög tehát. Beteljesült itt a Pál mondása: "Megjelenik a bűn embere, a veszedelem fia, az ellenség, ki kevélyen fölibe emeli magát mindennek, ki Istennek neveztetik a gonosz lélek indításából" stb. (3) S amikor őt a bűn emberének s a veszedelem fiának nevezi, nem gondol csak őreá magára, hanem az ő táborára is, amely szintén nem egyéb, mint bűn és romlás, és az egész világot csak bűnbe s pokolba vezeti. Amint az ilyen tételekből jól kitetszik s általában ismeretes, hogy a pápától semmi más, csak bűn s romlás származott, és napról napra fokozódó mértékben áramlik e világra.
Maguk az egyházi törvény hívei is – úgy suttyomban – elismerték, hogy hiú önzés s erőszak
(1) Vesd össze 2Thess 1,7–9.
(2) Különösen Prierias és Cajetan reformációkorabeli pápista tudósok voltak azok, akik a legdagályosabb s legízléstelenebb szavakkal bizonyítgatták a pápa különös csodás voltát; ezekre céloz itt Luther.
(3) 2Thess 2,3–4. nem szó szerint.
31
után bűzlik az. És ez igaz is; s aki őszinte akar lenni, annak azt be kell ismernie. Mert ha röviden tudni akarod, hogy az egyházi törvényben mi áll, úgy hallgass ide; veleje ez:
A pápa Isten a földön, ki fölötte áll minden égi, földi, egyházi és világi dolognak, mivelhogy ő mindeneknek ura, kinek senki sem mondhatja: Mit teszel?
Ez az az utálatosság és bűz, amelyről Krisztus beszél, mondván: "Mikor azért látandjátok ama pusztító utálatosságot, mely a szent helyen fog állani, amint meqmondatott Dániel próféta által; aki olvassa, értse meg." (1) És Szent Pál: Ő beül az Istennek templomába, azaz a keresztyén egyházba, úgy mutogatván magát, mint Isten." (2)
Hogy a pápának senki, vagy csak kevesen merték nyíltan megmondani az ő utálatosságait, azon nincs mit csodálkozni; mert hiszen nyilvánvaló, hogy ő mindazokat, akik neki ellentmondanak, megégetteti, s az összes királyok és fejedelmek pártjára állanak. Ha az Antikrisztus ámítása oly durva lenne, hogy azt mindenki észrevehetné, vagy ha az oly kicsiny lenne, hogy a királyok és szövetséges városok nem éppen a legelső helyet foglalnák el benne: úgy a próféták és apostolok hiába kiabáltak és írtak volna arról oly sokat s oly komolyan.
Mikor Krisztus a földön járt, sokan, hallva szavát s látva tetteit – azt mondták azoknak, akik Őt nem akarták Messiásnak elismerni: "Ha a Messiás
(1) Máté ev. 24,15.
(2) 2Thess 2,4.
32
még csak ezután jönne, vajon tehetne-e több csodát, mint emez?! (1) Hasonlóképpen morognak ma is: "Ha az Antikrisztus csak ezután jönne, vajon mívelhetne-e több gonoszságot, mint a pápa tábora mívelt, s mível naponként?" Hihetetlen, hogy ha az ő tábora Istentől lenne, hogy annyi romlás és bűn áradna ki belőle, s hogy a gonosz szellem oly erős hatalomra vergődött volna benne. Most még nem hisszük, (2) mígnem tönkremenve lassanként felismerjük benne az Antikrisztust.
Amint a világ teremtése előtt a legnagyobb gonoszság mindenkor a legjobbtól eredt, mert hiszen az angyalok legfelsőbb karában, – ahol Istennek legközvetlenebb volt a hatása – vétkezett Lucifer, a legnagyobb bajt okozván; a paradicsomban pedig az első, a legjobb ember követte el a legnagyobb bűnt, s okozta a legnagyobb veszedelmet; azután a Genesis 6. szerint, óriások és zsarnokok keletkeztek, nem mástól, mint Isten szent gyermekeitől; s Krisztus, Istennek Fia, nem másutt, mint éppen Jeruzsálemben, a szent városban, – ahol épp a legjobban tisztelték, s ahol sok csudát tett, – s nem mástól feszíttetett meg, mint éppen a főpapoktól és a legtisztesebb, legtekintélyesebb emberektől; és Júdásnak is nem kevesebbet, mint éppen apostoli állást kellett beszennyeznie: úgy az Isten is egy várost sem áldott meg annyi kegyelemmel és szentséggel e földön, mint éppen Rómát, s több jót tett vele, mint bármelyik mással. Azért kell neki is hálából, mint Jeruzsálem-
(1) János ev. 7,31.
(2) Azt ti., hogy a pápa az Antikrisztus.
(3) 1Móz 6,4.
33
nek, a legnagyobb kár okozójának lennie, s a világnak az igazi, legveszedelmesebb Antikrisztust adnia, ki több rosszat mível, mint Krisztus hajdan jót. S így megy ez tényleg, s mindennek a Jézus Krisztus és az Isten neve és palástja alatt kell történnie, hogy senki ne higgyje, (1) mindaddig, amíg ő maga nem jő s meg nem világítja ezt a sötétséget eljövetelének fényével, – amint Szent Pál jövendöli. (2)
* * *
De legyen elég a tételekből. Ha azonban valaki barátja a pápának, s kedvet és bátorságot érez arra, hogy azokat védelmébe vegye s értük síkra szálljon, úgy én annak még világosabban fogom azokat megmagyarázni, s belőlük még sokkal többet fogok felhozni. Ez legyen kezdete a komoly dolognak, mert idáig csak tréfáltam és játszottam a pápa ügyével. Isten nevében kezdtem el, s hiszem, itt az ideje, hogy ez az Isten nevében nélkülem is be fog fejeződni.
Ezzel mindazokat a tételeket, a melyek az Antikrisztus követei által most Rómából a legutóbbi bullában (3) kárhoztatva lettek s tűzre ítéltettek, – mint olyanok, a melyek keresztyéniek s igazak – akartam összefoglalni, és a pápának annyi tételét felhozni, – amelyek keresztyénellenesek s keresztyénietlenek, – mint amennyit ő az én tételeimból kárhoztatott. "Ha ők az én tételemet elégetni merészelték, amelyekben pedig több evangélium s alapos szentírás
(1) Ti. azt, hogy a pápa az Antikrisztus.
(2) 2Thess 2,8; 1Kor 4,5.
(3) Luther a X. Leó pápa által 1520. június 15-én kiadott bullát érti, amely – amint a bevezetésben említettük, – Luthernek 41 tételét kárhoztatta.
34
van, – amit minden dicsekvés nélkül mondhatok s kimutathatok, – mind a pápa összes könyveiben: úgy én még méltóbban égethetem el az ő keresztyénietlen törvénykönyveiket, amelyekben semmi jó nincs, és ha volna is valami jó bennük, – amint azt a decretumról (1) elismerem, – mindazáltal minden oda irányul, hogy csak kárt tegyen s a pápát az ő antikrisztusi uralmában megerősítse; s amellett abból egyet sem tartanak meg soha valami nagy buzgalomból, hanem csak azért, hogy fenntartsák azt, ami benne rossz és káros.
Meghagyom mindenkinek a saját véleményét; rám leginkább az hat, hogy a pápa még sohasem cáfolt meg senkit, aki ellene beszélt, írt vagy tett, sem írással, sem érvekkel, hanem mindig csak erőszakkal, átokkal, királyok, fejedelmek s más egyéb hívei segítségével; vagy csellel és hamis szavakkal nyomta el, üldözte, megégette, vagy pedig megfojtotta, amit történeti adatokkal tudnék igazolni. Ő azért soha sem törvényt, sem bírót maga felett megtűrni nem akart, minden időben azzal hencegve, hogy ő minden írás, törvény és hatalom felett áll. Pedig hát igaz tény az, hogy az igazság és a jogosság nem fél a bírálattól, sőt nincs kedvesebb előtte, mint a világosság és a bírálat; szívesen aláveti magát annak, hogy megnézzék s megvizsgálják. Az apostolok, – Apcsel 4,19 szerint – a maguk felett való ítélkezést átengedték az ellenségnek, mondván: Ítéljétek meg magatok, hogy helyesebb dolog-e néktek inkább engedelmeskedni, mint Istennek; olyannyira biztos volt ügye felől az igazság!
(1) Lásd a 29. oldal 2. jegyzetét.
35
De a pápa mindenkit el akar vakítani, senkit sem enged bírálni, hanem csak ő maga akar megítélni mindenkit, jóllehet oly bizonytalanul s ijesztően áll az ő ügye és üzérkedése. S ez az ő alattomoskodása s világosságtól való irtózása okozza azt, hogy ha a pápa tetőtől talpig csupa angyal volna, akkor sem tudnék hinni neki. Mindenki méltán gyűlöli a sötétség cselekedeteit s szereti a világosságot; Ámen.
Mindezekért pedig késznek nyilatkozom bárki előtt is helyt állani.
Ahogy ők bántak el velem, én is úgy bántam el velük."
(Sámson, Bírák k. 15,11)