A NÉMET NEMZET
KERESZTYÉN NEMESSÉGÉHEZ

A KERESZTYÉNSÉG ÁLLAPOTÁNAK
MEGJAVÍTÁSA ÜGYÉBEN

ÍRTA

Dr. LUTHER MÁRTON

1520.

Luther eredeti kiadásai alapján
fordította:
Dr. MASZNYIK ENDRE
pozsonyi theol. akadémiai tanár
felülvizsgálta, bevezetéssel és magyarázó jegyzetekkel ellátta:
STROMP LÁSZLÓ
pozsonyi theol. akadémiai tanár

Budapest
Hornyánszky Viktor cs. és kir. udvari könyvnyomdája
1901

Nemes Amsdorf Miklósnak, [1] a tiszteletreméltó, érdemes úrnak, a Szent Írás mesterének, wittenbergi székes-papnak az én különösen kedves uramnak.

DR. LUTHER MÁRTON.

Minden előtt kegyelem és békesség Istentől neked, tiszteletreméltó, érdemes és kedves uram és barátom!

A hallgatás ideje elmúlt és beállt a szólás ideje, amint a prédikátor mondja. [2] Amint eltökéltük, összeírtam egy s más, a keresztyén társadalom javítását célzó dolgot a német nemzet keresztyén nemessége elé való terjesztés okából, hátha Isten épp a világi rend által segítené meg egyházát, hisz a papi rendnek, amelyre pedig valójában tartoznék a dolog, kisebb gondja is nagyobb már ennél. Küldöm pedig ezt mind Nagytiszteletűségednek, hogy bírálja meg, és amennyiben szükséges, javítsa ki. Tudom jól, a szemrehányást ki nem kerülöm a hallatlan vakmerőség miatt, hogy én szegény és semmibe vett ember a nagy és hatalmas rendekhez ily nagy és főbenjáró dolgokban fordulok, mintha bizony, Luther doktoron kívül, senki sem volna az egész világon, aki a keresztyén társadalom dolgát szívén

[1]. Amsdorf Miklós a wittembergi egyetemnek 1511 óta teol. tanára, Luther egyik legelső s leghívebb bajtársa, kit a lipcsei vitára s a wormsi birodalmi gyűlésre is elkísért. Meghalt Eisenachban, mint generalis superintendens (1565).

[2]. Péld. könyve. 3, 7.

56

viselné és ama fölötte igen bölcs férfiaknak tanácsot adhatna. Nem is mentegetem magam, vessen rám követ, aki akar. Talán adósa vagyok még az én Istenemnek, és a világnak egy bolondsággal: ezt szeretném mostan, hogyha sikerülne, becsületesen leróni és egyszer már udvari bolondnak is felcsapni. Ha balul üt ki dolgom, mégis csak lesz egy előnyöm: nem lesz szükség arra, hogy bárki is nekem csörgősapkát vegyen, sem hogy a hajam lenyírja. Más kérdés azonban, ki köti fel a csörgőt a másiknak. Nekem a mondást kell igazolnom: "Ahol a világ dolga dől el, ott jelen kell lenni egy barátnak is, ha másképp nem, hát lefestve." [3] Hiszen nem egyszer szólt már a bolond is okosan és sokszor a bölcsek szörnyen bolondoztak, amint Pál mondja: "Aki itt bölcs akar lenni, az legyen bolonddá". [4] Sőt, minthogy én nem csak bolond vagyok, hanem a Szentírásnak esküdt doktora is, igen nagyon örvendek, hogy alkalmam van eskümnek éppen ilyen bolondmódra eleget tehetni. Kérésem, mentsetek ki az együgyűeknél, mert tudom, hogy a nagyon is bölcsek szíves jóindulatára s kegyére biz' rá nem szolgálok; pedig gyakran ugyancsak jártam utána, mostantól fogva azonban nem kell többé, nem is adok reá semmit. Adja Isten, hogy ne a magunk, hanem egyedül Isten dicsőségét keressük. Ámen.

Wittenbergben, az ágostonrendi kolostorban, Keresztelő János estéjén. [5] Az ezerötszázhuszadik esztendőben.

[3]. Latin példabeszéd: "Monachus semper praesens".

[4] 1 Kor. 3, 18.

[5] Június 24.

57

A német nemzet nagykegyelmes, nagyhatalmas császári felségének és keresztyén nemességének.

Dr. Luther Márton

Minden előtt kegyelem és bátorság Istentől, nagykegyelmes, méltóságos, kedves urak! Nem puszta hóbort, nem is gazság az, hogy én szegény ember egymagam vállalkoztam arra, hogy Nagyméltóságtokhoz egy pár szót intézzek; az ínség és teher, mely a keresztyénség összes rendeit, különösen pedig a német népet nyomja, és nem csupán engem, hanem kit-kit arra sarkalt, hogy gyakorta szót emeljen és segítség után kiáltson, az kényszerít engem is most, hogy kiáltó szóval mindenkit felhívjak, hátha Isten lelket adna valakibe, hogy mentő kezet nyújtson e nyomorult nemzetnek. A zsinatok már sokszor belefogtak egybe-másba, de néhány ember cselvetése következtében csakhamar meghiúsult törekvésük és hovatovább mindinkább rosszabbodtak közállapotaink; ezt az álnokságot és gazságot – segéljen meg ebben az Úr Isten! – most szándékozom megvilágosítani, hogy megismertetve, ezentúl többé ne gördíthessenek akadályt utunkba és ne tehessenek kárt. Isten vezérül egy fiatal nemes fejedelmet adott és ezzel sok szívben nagy jó reményt keltett; hát úgy illik, hogy mi is tegyük meg a magunkét, és az időt és a kegyelmet fordítsuk hasznunkra.

Az első, amit ennél a dolognál kiváltképpen meg kell cselekednünk, az, hogy mi mindig a legnagyobb komolysággal járjunk el és hogy semmibe se fogjunk emberi

58

nagy hatalomba avagy okosságba vetett bizodalommal, bárha az egész világ ereje a miénk volna is, mert Isten azt meg nem tűri, hogy a jó dolgokba saját hatalmunkba és okosságunkba vetett bizodalommal fogjunk. Meghiúsítja azt és minden hiába, mint a 33. Zsolt. mondja. "Egy király sem áll meg a maga hatalma és egy úr sem a maga ereje nagysága által". És azt tartom: ez az oka, hogy hajdanában az oly derék fejedelmeket, mint első és második Frigyes [6] császár és sok más [7] német császár voltak, a pápák cudarmód lábukkal tapodták és agyonra gyötörték, bár különben az egész világ rettegett őtőlük; hát bizonnyal ők is inkább a maguk hatalmában, mintsem az Istenben bíztak, -ezért kellett elbukniok. És mi emelte napjainkban a vérszopó II. Gyulát [8] oly magasra? Semmi más szerintem, mint hogy Franciaország, Németország és Velence önmagukban bizakodtak. Benjamin fiai negyvenkétezer izraelitát vertek le, merthogy ezek a maguk erejében bizakodtak. (Bir. 20.)

Hát hogy ami nemes Károlyunkkal együtt minket is hasonló sors ne érjen, fontoljuk meg jól, hogy nekünk most nem emberekkel, hanem a pokol hatalmasságaival van dolgunk, akik, bárha vérfürdőbe fúl Is a világ, azért meg nem adják magukat. Minden testi erőhatalomról lemondva, Istenbe

[6] I. Frigyes, közönségesen "a vörösszakállú" (barbarossa), uralkodott 1152-1190. II. Frigyes, előbbinek unokája, uralkodott 1215-1250. Mind a kettő a Hohenstaufok nemes törzséből. Erős egyéniségek, kiknek egész uralkodásuk folytonos küzdelem a pápasággal az olasz birtokok (Lombardia, Szicília, Nápoly stb.) birtokáért. Tudjuk, a harc, dacára II. Frigyes fényes sikereinek, végül is a Hohenstaufok bukásával végződött, az utolsó sarjnak, az ifjú Konradinnak a nápolyi vesztőhelyen kiontott vérével (1268).

[7] Pl. IV. Henrik, a híres Canossa-járó, VII. Gergely pápa megalázott ellenfele.

[8] II. Gyula pápa (1503-1513) inkább harcos volt, mint pap, akinek egész uralkodása a szomszédos államokkal (Németország, Franciaország, Velence) való háborúskodásban folyt le. Ezért nevezi őt Luther vérszopónak.

59

vetett alázatos bizodalommal kell itt a dologhoz látni és áhítatos imádsággal segedelmet az Istennél keresni és semmi mást nem nézni. mint a szánalmas keresztyénség ínségét és nyomorát, azt észbe se véve, mire a gonoszok reászolgáltak; mert ha nem, úgy nagy hűhóval megindul ugyan a játék, ámde, hogyha benne leszünk, a gonosz lelkek olyan kavarodást csinálnak, hogy vérbe fúl az egész világ és még sem érünk el vele semmit. Azért ebben a dologban Isten félelmével és okosan járjunk el. Minél nagyobb az erőhatalom, annál nagyobb a szerencsétlenség, ha nem Isten félelmében és alázatosság szerint járunk el. A pápák és a rómaiak, akik az Ördög segítségével eddigelé a királyokat hajba kapatták egymással, bizony megteszik azt még most is, ha mi Isten segítsége nélkül, csupán saját erőnkre és ügyességünkre építünk.

A romanisták [9] nagy ügyesen három kőfallal vették magukat körül s eddig azok meg is védelmezték őket, ügy, hogy senki sem igazíthatott rajtuk, és ez ok miatt az egész keresztyénség szörnyű mód megromlott. Először is: ha a világi hatóság fellépett ellenük, azzal álltak elő, hogy a világi hatalom joga nem terjed ki reájuk, ellenkezőleg: a papi hatalom a világi fölött áll. Másodszor: ha a Szent Írást olvasták fejükre, ellenvetették, hogy az Írást senki másnak nincs joga magyarázni, csakis a pápának. Harmadszor: ha a zsinattal fenyegették meg őket, azzal a mesével hozakodtak elő, hogy zsinatot senki sem hívhat egybe, csakis a pápa. Ilyenformán ama három fegyelmező ostort orozva ellopták tőlünk, csakhogy büntetlen garázdálkodhassanak és hármas faluk biztos várába vonulva, szemeink láttára szabadon űzhessenek minden gazságot és gonoszságot. És bár a zsinatba már tele kellett egyezniök, jó eleve annak

[9] A romanisták (Römlinge) névvel Luther azon teológusokat nevezi, akik a pápa érdekeinek vak és engedelmes szolgálata s védelme által tűnnek ki. Ugyane röpiratában még jellemzőbb nevet is használ jellemzésükre, amennyiben egyszerűen "pápistáknak" nevezi őket.

60

is erejét vették azáltal, hogy a fejedelmeket előre megeskették arra, hogy őket jogaikban nem bolygatják s ráadásul a pápának a zsinat minden rendelkezése fölött való teljes hatalmat biztosítanak, úgy, hogy ilyenformán teljesen egyre megy, ha sok zsinat lesz-e, vagy egy sem, nem szólva arról, hogy merő képmutatás és színjáték az egész, amellyel minket csak ravasz mód ámítanak és csalnak. Sőt oly szörnyen féltik a bőrüket az igazi szabad zsinattól és úgy megriasztották azzal a királyokat és fejedelmeket, hogy ezek szentül hiszik, hogy Isten ellen vétenek, ha mindezen ő ravasz, cseles fondorkodásukat hódolatteljesen készpénznek nem veszik.

Hát, vajha megsegítne minket az Isten és adna egyet azokból a kürtökből, melyeknek hangjára Jerichó falai leomlottanak, hogy ezeket a szalma- és papirosfalakat is szétfújjuk, és a keresztyénség ostorait kieresszük, hogy lesújtva a bűnre, az Ördög hazugságait és cseleit napfényre hozzuk, és ekként bűnhődve jobbuljunk és az ő kegyelmét újra megnyerjük.

Először az első falat ostromoljuk meg. Kisütötték, hogy pápa, püspök, pap és kolostori népség – papi rend; fejedelmek, urak, kézmívesek és földművelők – világi rend. Hát ez ügyes egy koholmány és szemfényvesztés, de azért ne fájjon bele a fejünk, még pedig a következő oknál fogva.

Valójában minden keresztyén a papi rend tagja és közöttük nincs is más különbség, csakis a hivatal dolgában, amint Pál mondja (1. Korint. 12.), hogy mi mindannyian egy test vagyunk, de minden egyes tagnak megvan a maga külön munkája, hogy azzal szolgálja a többit; ez pedig onnét van, hogy minekünk egy keresztségünk, egy evangéliumunk, egy hitünk van, és hogy egyenlőképpen keresztyének vagyunk, mert a keresztség, evangélium és hit, egyedül ezek avatnak papokká és keresztyén néppé. Ellenben az, hogy a pápa vagy püspök felken, tonzúrát csinál, [10]

[10] Tonzúra, Így nevezik a barátnak leborotvált fejbúbját. (L. "Az egyház babiloni fogságáról" c. mű 97. lap)

61

felavat, felszentel, másképp ruházkodik, mint a köznép, ez valakit képmutatóvá, vagy bálványképpé [11] tehet ugyan, de sohasem tesz keresztyénné avagy lelki emberré. Eszerint hát mi mindnyájan a keresztség által avattatunk papokká, mint Szent Péter mondja (I Pét. 2.): "Ti királyi papság és papi királyság vagytok"; és a Jelenések könyve: "Te minket véred által papokká és királyokká tettél". Mert ha nagyobb szentség nem volna bennünk annál, amit a pápa vagy püspök nyújt, úgy sohasem lenne senki a pápa vagy püspök felszentelése által pappá avatható, nem is misézhetnék, sem nem prédikálhatna avagy oldozhatna.

Azért a püspök felszentelő ténykedése semmi más, mint hogy ő az egész gyülekezet helyett és nevében a sokaságból, melynek minden egyes tagja azonos hatalommal bír, egyet kiválaszt és megbíz, hogy ama hatalmat a többiek helyett gyakorolja, éppen úgy, mintha tíz testvér, megannyi királygyermekek és egyenlőképp örökösök, egyet kiválasztanának, hogy örökségüket helyettük kezelje, hát azok azért mind királyok és egyazon hatalom birtokosai maradnak, bárha a kormány csak egynek kezében van is. És hogy még világosabban beszéljek: ha egy maroknyi kegyes keresztyén, egytől-egyig világiak, fogságba esve valami pusztaságba kerülnének, ahol nem volna püspök felszentelte papjuk és ott egyetértve maguk közül kiválasztanának valakit, akár házas embert, akár nem, és hivatalos kötelességévé tennék, hogy kereszteljen, misét mondjon, oldozzon és prédikáljon, hát az illető oly igazán pap volna, mintha őt az összes püspökök, pápák szentelték volna fel. Innét van, hogy szükség esetén ki-ki keresztelhet és oldozhat, ami nem történhetnék meg, ha nem volnánk mindnyájan papok. S íme a keresztség és a keresztyéni rend e nagy kegyelmét és hatalmát a római papi joggal csaknem megsemmisítették és előttünk ismeretlenné tették.

[11] Oelgötze a régi németeknek egy bálványképe, mellyel rendszerint a tétlen, haszontalan embereket szokták képiesen jelölni.

62

Pedig egykor ilyen módon választották a keresztyének a népből a maguk püspökeit és papjait, kiket azután más püspökök minden most divatos pompa nélkül erősítettek meg.

Így lettek püspökökké Szent Ágoston, Ambrus, Cyprián. [12] Minthogy tehát a világi hatalom is velünk ugyanazon keresztséget vette, egyazon hittel és evangéliummal bír, azt mi nekünk pap- és püspökszámba kell vennünk és mint hivatalt olybá tekintenünk, mint amely a keresztyén gyülekezetnek része és áldása. Mert ami a keresztségből eredt, az méltán dicsekedhetik azzal, hogy egyszersmind pappá, püspökké, pápává szenteltetett fel, bárha nem is mindenki alkalmas arra, hogy ily hivatalt viseljen. Mert hát azért, hogy mi mindnyájan papok vagyunk, nem szükség, hogy bárki feltolakodjék és merje beleegyezésünk és választásunk nélkül cselekedni azt, amihez mindnyájunknak egyforma jogunk van; mert ami közös, általános, azt a közösség akarata és megbízása nélkül senki sem foglalhatja le a maga számára.

És, ha beállna az eset, hogy valaki ily hivatalra megválasztatva, arról a saját hibája miatt letétetnék, úgy éppen ollyá lenne, mint aminő azelőtt volt. Azért a papi állás a keresztyénségben nem lehet más, mint egyszerű hivatal: a meddig valaki hivatalban van, elöljár; ha pedig letétetik, paraszttá vagy polgárrá lészen; éppúgy, mint a többiek. Épp oly igazán mondható, hogy a pap nem pap többé, mihelyt letétetik. De hát kitalálták az "eltörölhetetlen jelleget [13] és azt fecsegik, hogy a letett pap mégis csak

[12] Augustinus numídiai, Ambrosius milánói, Cyprianus karthágói püspökök a IV. és V. században. Különösen Augustinusnak, kiről a Luther szerzete is nevét vette, befolyása Lutherre a hitelvek dolgában felette intenzív volt.

[13] "Character indelebilis" A pápás dogma szerint aki pappá avattatott, a szent papi rend (ordo) tagjává lett, s mint ilyen a püspöki felkenetés következtében immár többé cl nem törölhető szellemi karaktert nyert, vagyis ő rendének jellegét többé már soha el nem veszítheti.

63

más, mint a közönséges ember. Sőt arról álmodoznak, hogy a pap sohasem lehet más, mint pap, vagy hogy a közönséges ember sem lehet valami más, mint közönséges ember. Hát ez mind ember kigondolta beszéd és törvény.

Ebből következik, hogy a laikusok és papok, fejedelmek és püspökök, vagy amint ők mondják: egyháziak és világiak között valójában semmi más különbség nincs, mint ami a hivatallal vagy foglalkozással jár, nincs hát rendi különbség közöttük, mert ők mindnyájan lelki rend, igazi papok, püspökök és pápák, csak nem egy és ugyanaz a foglalkozásuk, éppen úgy, mint ahogy a papok és barátok foglalkozása sem egyféle. És meg van írva Szent Pálnál (Róm. 12. és I. Korint. 12.) és Péternél (I. Pét. 2.), amint fentebb mondtam, hogy mi mindnyájan Jézus Krisztusnak, a mi fejünknek a teste, egymásnak tagjai vagyunk. Krisztusnak nincs két, sem kétféle teste, egy világi, más lelki: egy fő van és annak egy teste csak.

Tehát amiként az úgynevezett lelki rendbeliek, vagyis a papok, püspökök, pápák semmi másban nem különböznek a többi keresztyénektől s náluk nem is előbbvalók, csak abban, hogy az Istennek igéje és a szentségek kiszolgáltatása rájuk van bízva, mert ez az ő dolguk és hivataluk; hát ugyanúgy viszont a világi felsőség kezében ott a fegyver és az ostor, hogy azzal a gonoszokat büntesse, a kegyeseket védelmezze. Egy csizmadiának, egy kovácsnak, egy parasztnak, szóval kinek-kinek megvan a maga mesterségével járó hivatala és foglalkozása és mégis mind egyformán felszentelt papok és püspökök és mindegyiknek kötelessége, hogy a maga hivatalával vagy foglalkozásával másoknak használjon, szolgáljon, szóval, hogy a sokféle foglalkozás mind az egy közösségre irányuljon, a test és a lélek javát munkálja, éppen ügy, mint a hogy a testnek tagjai mind egymásnak szolgálnak.

Ebből látható, mennyiben állhat meg a mondás, hogy a világi hatóság nem áll a papság felett, tehát nem is büntetheti azt. Ez épen annyi volna, mintha mondanók: a

64

kéz meg se mozduljon, ha baja van a szemnek. Hát nem természetellenes, ne mondjam: keresztyéntelen dolog, ha egy tag a másiknak segítségére nem siet, ha pusztulását meg nem akadályozza? Sőt minél nemesebb valamely tag, annál inkább kell a többin segítenie. Azért azt mondom: minthogy a világi hatóság Istentől arra van rendelve, hogy a gonoszokat megbüntesse és a kegyeseket védelmezze, szükséges, hogy hivatalát szabadon és minden akadály nélkül gyakorolhassa az egész keresztyénségben, tekintet nélkül a személyre, legyen bár az püspök, pap, barát, apáca vagy bármi más. Ha a világi hatóságot hivatásában csupán azért gátolhatnók meg, mert a keresztyén hivatalok között kisebb, alábbvaló, mint a prédikáló és gyóntató hivatal, vagyis a lelki rend, úgy meg kellene tiltani a szabóknak, csizmadiáknak, kőfaragóknak, ácsoknak, pincéreknek, parasztoknak és minden világi mesterembernek is, hogy a pápának, püspököknek, papoknak, barátoknak cipőt, ruhát, házat, ételt, italt készítsenek, avagy adót fizessenek. De ha a közemberek a maguk mesterségét akadálytalanul folytathatják, mi értéke akkor a római firkoncok összes törvényeinek, amiknek alapján a világi keresztyén hatóság alól kibújnak, csakhogy szabadon folytathassák gonosz üzelmeiket és beteljesíthessék Szent Péter mondását: "Hamis mesterek támadnak köztetek és hamis, koholt beszédekkel ámítanak titeket, hogy megcsalhassanak".

Annakokáért a világi keresztyén hatóság akadálytalanul és szabadon teljesítse a maga hivatását, tekintet nélkül arra, hogy pápával, püspökkel vagy pappal van-e dolga: aki bűnös, lakoljon; az ezzel ellenkező papi jog merőben koholmány, római túlkapás. Mert azt mondja Szent Pál minden keresztyénnek: "Minden lélek (tehát úgy gondolom, a pápa is) engedelmeskedjék a felsőségnek, mert ez nem hiába hordja a fegyvert, Istent szolgálja vele a gonosznak büntetésére és a kegyeseknek dicséretére". Szent Péter is így szól: "Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, mert ez az ő akaratja". Ő hirdette azt

65

is, hogy támadnak oly emberek, akik megvetik a világi hatóságot (II. Péter 2.), minek bizonysága a papi jog.

Azt tartom hát, hogy ez az első papiros kőfal leomlott, hiszen a világi hatalom is a keresztyénségnek tagja és bárha e világi munkát folytat, mégis lelki rend az; azért hivatását szabadon és akadálytalanul kell folytatnia a test minden egyes tagjával szemben; büntessen és üldözzön, ahol vétekkel van dolga, vagy a szükség követeli, tekintet nélkül a pápára, püspökre, papokra, fenyegetőzzenek, átkozódjanak bár ezek, amint nekik tetszik.

Innét van, hogy a vétkes papokat, hogyha a világi hatóság kezébe esnek, előbb megfosztják papi méltóságuktól, ami mégsem volna helyes, hogyha az isteni rend alapján nem volna a világi hatóságnak felettük hatalma. [14] Az sem járja, hogy az egyházi jog alapján olyan kiváltságos helyzetet teremtettek a papok szabadságának, testének és személyének és javainak, mintha bizony a közönséges emberek nem volnának lelkileg épp oly jó keresztyének, mint ők, vagy mintha azok nem is tartoznának az egyházhoz. Miért oly szabad a te tested, életed, vagyonod és becsületed és miért nem az az enyém, holott mi talán egyforma keresztyének vagyunk, egy a keresztségünk, hitünk,

[14] "Interdictum", szó szerint tilalom, átvitt értelemben átok, mellyel a római egyház az engedetleneket (egyesek, városok vagy egész országok) sújtotta. Ennek megfelelően megkülönböztették az általános részleges, és személyes (generale, speciale és personale) interdiktumot. E tilalom rettenetes fegyver volt a középkori pápás egyház kezében. Ahol az ki volt hirdetve, ott az interdiktum idejére elnémultak a harangok, senki egyházi eltemetésben nem részesült, nem kereszteltek, misét csak csendben, zárt ajtók mögött mondottak, az úrvacsorát csak a haldoklóknak szolgáltatták ki, lakodalmi ünnep, esküvő nem volt tartható, egyszóval minden megdermedt és pangott. Manapság az interdiktumnak csak a személyre szóló formája van érvényben, bár elvileg egyéb formájában sincs feladva, Az interdiktum klasszikus okmánya V. Márton pápának híres "Coena Domini" című bullája (Sept. Decret. III. Tit. XVI) melyet minden nagycsütörtökön évről-évre kipublikálnak. (L. 77. jegyzet is)

66

lelkünk és mindenünk? Ha egy papot ütnek agyon, az egész ország átok alá kerül, miért nem akkor is, ha egy parasztot ütnek agyon? honnan ez a nagy különbség az egyenlő keresztyének között? Egyes-egyedül emberi törvények és koholmányok miatt.

Nem lehetett jó lélek az, a melyik mindezt kifurfangolta és a bűnt szabadossá, büntetlenné tette. Minthogy pedig kötelesek vagyunk a rossz lélek, az ő dolgai és beszédei ellen harcolni és őt el-kiűzni, ahogy tudjuk, miként ezt nekünk Krisztus parancsolja és az ő apostolai: hogyan lapulhatnánk meg és hallgatnánk, ha a pápa vagy az ő emberei ördögi beszédeket avagy dolgokat művelnek? Valóban, ha ember miatt feladjuk az isteni parancsolatot és igazságot, melyre a keresztségben megesküdtünk, hogy mellé állunk testtel és lélekkel, vétkeznénk mindazon lelkek ellen, akik ekként hűtlenül elhagyatnának és rossz útra vezéreltetnének.

Azért bizonyosan az ős Ördög volt az, aki azt mondotta, hogy a papi jogban ez áll: ha a pápa oly borzasztó gonosz volna, hogy a lelkeket szinte seregszámra adná el az Ördögnek, mégsem lehetne őt letenni. [15] Erre az átkozott ördögi alapra építenek ők Rómában és azt tartják, hogy inkább az egész világ legyen az Ördögé, csak az ő gazságuknak ne álljon senki útjába. hiszen ha pusztán az a tény, hogy valaki a többi fölött áll, elegendő volna arra, hogy ő megbüntethető ne legyen, úgy egy keresztyén sem büntethetné meg a másikat, mert hát Krisztus megparancsolta, hogy ki-ki magát tartsa legutolsónak és a legalábbvalónak.

Ahol bűn van, ott a büntetés el nem maradhat, amint Szent Gergely [16] is mondja, hogy mi ugyan mindnyá-

[15] Luther vitázó ellenfelei közül tényleg többen állították e szörnyűséget.

[16] Gergely, Armenia pátriárkája a IV. században, Luther itt Gergely "regula pastoralis"-ából idézi (P. II. C. VI) e helyet: "Omnes homines natura aequales genuit, sed variante meritorum ordine alios aliis culpa postponit".

67

jan egyenlők vagyunk, de a vétek egyiket a másik alattvalójává teszi. Nohát látjuk, hogy bánnak ők a keresztyénséggel. Megfosztják őket szabadságuktól, anélkül, hogy az Írásból igazolni tudnák, bitor erőszakkal, holott Isten és az apostolok a világi hatóság alá vetették őket, hogy szinte félő: az Antikrisztusnak vagy az ő közvetlen előfutójának mesterkedése ez.

A másik kőfal még lazább és hitványabb, t. i. hogy egyedül ők akarnak az Írás mesterei lenni. Bár egész életükben semmit sem tanulnak abból, mégis egyedüli bírák gyanánt tolják fel magukat, komédiáznak, szemtelenül állítgatva, hogy a pápa, akár gonosz, akár kegyes legyen is egyébként, nem tévedhet a hit dolgában, de mindebből egy betűt sem tudnak bebizonyítani. Innét van, hogy a papi jogban annyi az eretneki és keresztyénellenes, sőt természetellenes törvény, amiről most nem szükség beszélni. Mert abban a hitben, hogy a Szentlélek soha el nem hagyja őket, ha oly tudatlanok és gonoszok is, amint csak kitelik tőlük, nagy merészen beleviszik, amit csak akarnak. Hát ha ez megy, mi szükség akkor a Szentírásra, vagy mi haszna annak? Hogy égessük el és érjük be Róma tudatlan uraival, kikben a Szentlélek lakik, aki pedig nem vesz lakást sehol, hanemha a kegyes szívekben. Ha nem olvastam volna, el se hinném, hogy az Ördög Rómában oly ügyetlen dolgokat művel és követőkre is talál. De hogy ne csupán szóval harcoljunk ellenük, vegyük elő az Írást. Szent Pál mondja (I. Kor. 14.): "Ha valaki valamely jobb kijelentésben részesül, bárha már ül és a másikat hallgatja Isten igéjéről, az első, aki beszél, hallgasson el és adjon helyet neki". Mire volna jó e parancsolat, ha egyedül annak kellene hinni, aki épp beszél, avagy elöl ül. Krisztus is mondja (Ján. 6.), hogy minden keresztyénnek Istentől tanítottnak kell lennie; nagyon is megtörténhetnék hát, hogy míg a pápa és az ő emberei gonoszok és nem igazi keresztyének, sem Istentől tanított helyes értelmük nincs, viszont, hogy egy alábbvaló embernek helyes értelme van:

68

miért nem mehetnénk tehát ezután? Nem sokszor tévedt-e a pápa? Ki segítsen a keresztyénségen, ha a pápa téved, ha egy másnak, aki mellett maga az Írás szól, nem lehetne inkább hinni, mint őneki?

Azért gazul költött mese az és nem is tudják egy betűvel sem támogatni, a mellyel be akarják bizonyítani, hogy egyedül a pápa jogosult az Írást magyarázni, vagy az ő magyarázatukat helyben hagyni. E hatalommal ők maguk-magukat ruházták fel és ha azzal hozakodnak elő, hogy eme hatalom Szent Péternek megadatott, [17] mert ő kapta meg a kulcsokat, hát eléggé nyilvánvaló dolog, hogy a kulcsok nem egyedül Szent Péternek, hanem az egész gyülekezetnek adattak.[18] Azután a kulcsok nem is a tanítás avagy a kormányzás, hanem egyedül a végett lettek rendelve, hogy a bűnöket megtartsuk vagy feloldjuk, és merő koholmány az is, ami más egyebet a kulcsok alapján maguknak tulajdonítanak. Hogy pedig Krisztus azt mondja Péternek: "Imádkoztam érted, hogy a te hited meg ne rendüljön", [19] hát ezt sem lehet a pápára alkalmazni, hiszen a pápák legnagyobb része hit nélkül való volt; amint nekik maguknak is be kell ismerniök, hogy Krisztus nem is csupán Péterért imádkozott, hanem az összes apostolokért és keresztyénekért, amint maga mondja: "Atyám, könyörgök érettük, kiket nekem adtál és nem csupán érettük, hanem azokért is, kik az Ige által bennem hisznek". Nincs ez elég világosan mondva?

Ugyan vedd csak fontolóra! Be kell ismerniök, hogy vannak köztünk kegyes keresztyének, akik igaz hittel, Krisztus lelkével, értelmével, igéjével s véleményével bírnak. Hát miért vessük meg ezek igéjét és értelmét és kövessük a pápát, kinek se hite, se értelme? Hát ez bizony az egész hitnek és keresztyén egyháznak megtagadása lenne! Viszont

[17] Máté 16, 19.

[18] Máté 18, 18.

[19] Lukács 22, 32.

69

lehetetlen, hogy a pápának legyen meg ez a joga, ha megáll ez a cikk: "Hiszek egy szent keresztyén egyházat"; vagy ígyen kell imádkoznunk: "Hiszek a római pápában", és ilyenformán a keresztyén egyházat azonosítani egy emberrel, ami semmi más nem volna, mint ördögi és pokoli tévedés.

Ezenfelül, hiszen mi tán mindnyájan papok vagyunk, miképp fentebb mondtuk, mindnyájunknak egy a hitünk, egy az evangéliumunk, egy a szentségünk; hogyne volna hát meg az a jogunk is, hogy átérezzük és megítéljük, mi jogosult avagy jogosulatlan a hit dolgában? Hova lesz Pál igéje (I. Korint. 2.) : "A lelki ember mindent megítél és ő senkitől nem ítéltetik" és (II. Korint. 4.): "Mi mindnyájan a hitnek egy azonos lelkét bírjuk"; hogyne éreznők tehát át mi éppen úgy, mint egy hitetlen pápa, azt, ami a hittel egyez vagy nem egyez? Mindezen és sok más mondásból bátorságot és szabadságot kell merítenünk és a szabadság lelkében, amint Pál mondja, a pápák koholt beszédei dacára rendületlenül megállnunk, sőt mindazon, amit ők tesznek vagy mellőznek, ami hívő írásmagyarázatunk útmutatása szerint merészen áttörnünk és őket kényszerítenünk, hogy kövessék a jobb és ne a maguk saját felfogását. Nem kellett-e egykor Ábrahámnak az ő Sárájára hallgatni, a ki pedig neki sokkal inkább alája volt vetve, mint minékünk bárki a világon; aztán nem volt-e Bileám szamara is okosabb, mint a próféta maga? Hát ha egykor az Isten egy szamarat szólaltatott meg a próféta ellenében, miért ne szólaltathatna meg most egy kegyes embert a pápa ellenében? Szintúgy Szent Pál megdorgálta Szent Pétert, mint tévelygőt. (Galat. 2.) Azért minden keresztyénnek kötelessége, hogy a hithez ragaszkodjék, hogy azt megértse és megvédelmezze és minden tévelygést elkárhoztasson.

A harmadik kőfal magától leomlik, hogyha a más kettő leomlott. Mert hogyha a pápa az Írás ellenére cselekszik, kötelességünk az Írás mellé állani, hogy őt meg-

70

büntessük és féken tartsuk Krisztus igéje szerint (Máté 18):

"Ha a te atyádfia vétkezik ellened, eredj és mondd meg neki csupán négy szem között; ha nem hallgat reád, ügy végy magadhoz még egy vagy két embert; ha ezekre sem hallgat, úgy mondd meg a gyülekezetnek; ha a gyülekezetre sem hallgat, olybá vedd, mint pogányt". Ezzel minden egyes tagnak kötelességévé van téve, hogy a többivel gondoljon, mennyivel inkább kell ezt megcselekednünk, ha valamely, a gyülekezet kormányzására hivatott tag gonoszt művel, aki cselekedetével sok kárt és botránkozást okoz a többinek; ha pedig a gyülekezet előtt kell bevádolnom, akkor igen természetes, hogy azt egybe kell gyűjtenem.

Az Írásban arra sem tudnak alapot találni, hogy egyedül a pápa joga volna a zsinatot egybehívni, vagy megerősíteni; ők csak saját törvényeikre hivatkoznak, amelyeknek csak annyiban vagyon érvényük, amennyiben nincsenek kárára a keresztyénségnek és Isten törvényének. Abban az esetben azonban, ha a pápa büntetésre méltó, eme törvények érvényüket vesztik, minthogy a keresztyénség látja kárát annak, ha a zsinat őt meg nem bünteti.

Úgy olvassuk az Apost. Csel. 15.-ben, hogy az apostolok zsinatját nem Szent Péter hívta egybe, hanem az összes apostolok és vének; hátha ez a jog egyedül Szent Pétert illette volna meg, nem volt volna az keresztyén zsinat, hanem csak eretneki zugzsinatocska.[20] A legnevezetesebb niceai zsinatot is [21] a római püspök sem nem hívta egybe, sem nem erősítette meg, hanem Konstantin császár, [22] és utána sok más császár ugyanezt cselekedte,

[20] Conciliabulum titkos, jogtalan, zugconcilium, zugzsinat.

[21] 325-ben, E zsinaton többek közt rendezték a papság jogviszonyait is, azonban a római püspök primátusa szóba sem került.

[22] Nagy Konstantin a római világbirodalom (nyugat és kelet) nagy monarchája (meghalt 337-ben). A keresztyénség buzgó terjesztője, bár maga csak közvetlen halála előtt keresztelkedett meg. Ennek a nevére koholták a Sylvester pápához intézett híres donatio-levelet, amely szerint ő halálos ágyán a római világbirodalom örökösévé a római pápát tette volna. E "donatio" koholt voltát azonban – mint a bevezetésben hivatkoztunk rá – már Valla Lőrinc oly alapossággal kimutatta, hogy azóta komoly róm. kat. jogász annak hitelességét nem védelmezi.

71

és ama zsinatok mégis a legkeresztyénibb zsinatok voltak De hogyha azokat a zsinatokat veszem is tekintetbe, amiket a pápa tartott, nem találok semmi különös dolgot, amit azokban végeztek volna.

Annakokáért, ha a szükség úgy hozza magával és a pápa botránkozására van a keresztyénségnek, legyen rajta, aki legelőbb teheti, mint az egész testnek hű tagja, hogy egy igazán szabad zsinat gyűljön össze, amit senki sem tehet meg oly könnyen, mint a világi hatalom, kiváltképpen azon oknál fogva, mivel az is egyként keresztyén, egyként pap, lélekben és hatalomban velünk együtt mindenben osztályos, és hivatásában és feladatában, melyet Istentől mindenki felett bír, szabad működését biztosítani kell, ahol szükséges és hasznos eljárnia. Nem természetellenes eljárás volna-e, hogyha tűz ütvén ki a városban, mindenki tétlen maradna, hagyná, hogy csak égjen, ami éghet, csupán azért, mert nem rendelkezik a polgármester hatalmával, vagy mert a tűz talán éppen a polgármester házán gyulladt ki? Hát ez esetben nem minden polgárnak kötelessége-e a többieket nógatni és szólítgatni? Mennyivel inkább kell ugyanezt megcselekedni Krisztus lelki városában, ha a botránkozás tüze üt ki, akár a pápa udvaránál, akár más egyebütt. Hasonló eset áll be akkor is, ha valamely várost ellenség támad meg: azé a dicsőség és elismerés, aki a többieket először állítja talpra. Miért ne szolgálna tehát rá a dicsőségre, aki a pokoli ellenségre mutat rá és a keresztyénséget ébresztgeti és hívja fel?

Arra a kérkedésre pedig, hogy az ő hatalmuk olyan, amelynek ellenszegülni illetlen egy dolog, kár volna szót vesztegetni. Senkinek nincs a keresztyénségben arra hatalma, hogy ártson vagy megtiltsa, hogy neki ellentálljunk. Nincs

72

hatalom az egyházban, csak egy, a javítás hatalma. Azért, hogyha a pápa arra akarja a hatalmat használni, hogy útját állja a szabad zsinat tartásának és ezzel megakadályozza az egyház megjavítását, akkor oda se neki és az ő hatalmának; és ha talán átkot szór és mennydörög reánk, vessük meg azt, akár csak egy őrült ember dolgát és Istenbe vetett bizalommal mi is átkozzuk meg és üldözzük őt tehetségünk szerint, mert ez az ő bitor hatalma tisztára érvénytelen, nem is illeti meg és elég az Írásnak egy mondása, hogy semmivé legyen, minthogy Pál azt mondja a korinthusiaknak: [23] "Isten nem arra adott nekünk hatalmat, hogy rontsunk, hanem, hogy építsük a keresztyénséget". Ki meri e mondást általhágni? Az Ördög és Antikrisztus hatalma az, amely akadályozza, ami a keresztyénségnek javára szolgál, azért annak éppen ne hódoljunk, hanem álljunk ellene egy szívvel, lélekkel, minden mi erőnkkel.

Sőt még ha valami csoda történnék is a pápa javára a világi hatóság ellenében, vagy hogyha valami csapás érne is valakit, amint hánytorgatják, hogy néhányszor megtörtént, azt se kellene másként felfognunk, mint az Ördög dolgát, mellyel Istenbe vetett hitünket szeretné megrontani, miként azt Krisztus mondta (Máté 24.): "Jönni fognak az én nevemben hamis keresztyének és próféták, jeleket és csodákat művelnek, hogy a kiválasztottakat is félrevezessék"; és Szent Pál mondja a thesszalonikabelieknek, hogy az Antikrisztus hatalma nyilvánvaló leszen a Sátán által hamis jelek útján.

Azért szilárdan álljunk meg emellett: keresztyén hatalom semmit sem tehet Krisztus ellen; mint Szent Pál mondja: "Mi semmit sem tehetünk Krisztus ellen, hanem Krisztusért". Ha pedig bármit Krisztus ellen tesz, úgy az Antikrisztus és az Ördög hatalma az, bárha csodát és csapást esőmódra ont is; csoda és csapás semmit sem bizonyít, különösen e végső gonosz időben, melyről az egész

[23] II. Kor., 10, 8.

73

Írás hamis csodákat jövendöl. Azért erős hittel kell ragaszkodnunk az Isten igéjéhez és akkor az Ördög is felhagy a maga csodáival.

Ezzel, azt hiszem, a hamis, hazug ijesztgetésnek, amellyel a rómaiak régidőktől fogva lelkiismeretünket erőtlenné és tompává tették, véget vetettünk. Be van bizonyítva, hogy ők velünk, mindnyájukkal együtt egyenlőképpen hatalom alá vannak vetve, nincs joguk az Írást merő önkény szerint, szakértelem nélkül magyarázni és nincs joguk a zsinatnak útját állni vagy azt tetszésük szerint jogaitól megrabolni, korlátozni és szabadságától megfosztani és ha teszik, úgy valóban az Antikrisztus és az Ördög cimborái, Krisztustól semmi mást, csak a nevüket öröklik.

* * *

Térjünk át most azokra a dolgokra, amelyeket tulajdonképp a zsinatokon kellene tárgyalni és a melyekkel a pápáknak, bíborosoknak, püspököknek és az összes tudósoknak bizony éjjel-nappal foglalkozniok kellene, ha a Krisztust és az ő egyházát szeretnék, minthogy pedig ezt nem teszik, a nép és a világi hatóság lásson hozzá, mit sem törődve az ő átkukkal és dörgedelmükkel. Mert egy igaztalan átok többet ér, mint tíz igazi feloldozás és egy igaztalan feloldozás rosszabb, mint tíz igazi átok. Azért, kedves németjeim, ébredjünk fel és inkább Istentől, mintsem emberektől féljünk, nehogy minket is vád érjen ama szegény lelkek miatt, akik a rómaiak gyalázatos ördögi kormánya alatt nyomorultul elvesznek és nehogy az Ördög napról-napra hatalmasabbá legyen, ha ugyan egyáltalán lehetséges, hogy az ily pokoli kormány még gonoszabbá legyen, mert ezt az egyet el nem gondolhatom és nem is hihetem.

Először is szörnyűséges dolog, hogy a keresztyénség feje, ki azzal kérkedik, hogy a Krisztus helyettese, Szent Péter utódja, oly világiasan él és oly nagy fényt űz, hogy e tekintetben egy király és egy császár sem versenyezhet

74

és állhat egy sorba vele, és az, aki magát a legszentebbnek és leglelkibbnek nevezteti, magánál a világnál is világibb lény. Neki hármas koronája [24] van, holott a legnagyobb királyok csak egy koronát viselnek: ha van ebben valami hasonlatosság a Krisztussal és Szent Péterrel, úgy biz az új hasonlatosság. Csacsogják, eretnekség ezellen beszélni, de arról hallani sem akarnak, hogy mily keresztyéntelen és istentelen az ilyen eljárás. Hát én amondó vagyok, hogy ha neki könnyet ontva kell imádkoznia az Istennek színe előtt, azt a koronát mindig le kellene tennie, mert ami Istenünk a fennhéjázást nem szívelheti. Pedig épp az volna az ő hivatása, hogy naponként sírjon és imádkozzék a keresztyénekért és a teljes alázatosságban jó példát mutasson.

Legyen, amint neki tetszik, de az ily fényelgés gonosz dolog és a pápa saját lelke üdvössége érdekében köteles arról letenni, azért, mert Szent Pál mondja: "Tartóztassátok meg magatokat minden botrányos magaviselettől, és (Róm. 12.): "És a jóra legyen gondunk nem csupán Isten előtt, hanem minden ember előtt is." A pápa beérhetné egy közönséges püspöki koronával; [25] tudományban

[24] Az úgynevezett tiara, egy magas bíbor, kék és zöld sávos süveg 3 korona-abronccsal, oldalt lelógó két szalaggal. Első, aki használta, V. Orbán volt (+ 1370), jelen formájában II. Pál (+ 1471) után maradt fenn. Az első pápai süveg egyszerű fehér szövet volt; majd sávos szövet, arany homlokabronccsal. VIII. Bonifacius (+ 1303) ez abroncsnak korona-alakot adatott ("regnum') s még egy második abroncsot is tétetett reá; ezt bővítette ki aztán V. Orbán a harmadikkal (triregnum). Csúcsán a földalmán nyugvó kereszt az egyház világuralmát szimbolizálja.

[25] A mitra, vagy infula egy csukafej alakú, két ajkban végződő, összecsapható csúcsos, gyakran drágakövekkel és gyöngyökkel ékesített föveg, hátul a nyakra lelógó két szalagbojttal (infulae). Hasonló, csakhogy egyszerűbb és infulák nélkül való mitrát viselnek az apátok. Az infula maga nyilván a pap áldozárjellegét jelképezi; infulával, vagyis kötőszalaggal ékesítették fel hajdan az áldozati barmokat is, vallásos rendeltetésük szerint. Mint ilyen – az infula különös tisztség jele.

75

és szent életben kellene neki a többiek közül kiválnia és a nagyzás koronáját az Antikrisztusnak átengednie, miként ezt néhány száz év előtt elődei tették. Azt mondják, hogy ő a világ ura; ez hazugság, mert Krisztus, kinek hogy helytartója és szolgája, azzal ő fennen dicsekszik, így szólt Pilátus előtt: "Az én országom nem e világból való." Hát a helytartó csak nem lehet nagyobb úr, mint az ő ura, aztán ő nem is a megdicsőült, hanem a megfeszített Krisztus helytartója, mint Pál mondja: "Nem akarok köztetek másról tudni, csak Krisztusról, még pedig csak a megfeszítettről" és (Fil. 1): "Annakokáért úgy tekintsétek magatokat, amint Krisztusnál látjátok, aki megalázta magát és szolga alakot öltött magára", szintúgy (Korint. 1.): "Mi hirdetjük Krisztust, a megfeszítettet". Ők pedig a pápát a mennyben megdicsőült Krisztus helytartójává teszik és egyik-másik úgy átadta magát az Ördög hatalmának, hogy elhitték, hogy a pápa a mennyei angyalok felett áll és parancsol nekik, ami valójában mind az igazi Antikrisztus munkája.

Másodszor: mire jó az a nép a keresztyénségben, melyet bíborosoknak neveznek? Hát megmondom neked! Olasz és német földön sok gazdag kolostor, alapítvány, hűbér és parókia van, ezeket nem tudták könnyebb szerrel Rómának megszerezni, mint úgy, hogy bíborosokat neveztek ki és a püspökségeket. kolostorokat és főpapságokat nekik ajándékozták, és ígyen Isten tiszteletének véget vetettek. Ez az oka immár, hogy Olaszország csaknem pusztává vált, a kolostorok elpusztultak, a püspökségek tönkrementek, a főpapságok és az összes egyházak jövedelmei Rómába vándorolnak, városok elpusztultak, országok és népek romlásnak indultak, mivelhogy híre sincs többé az istentiszteletnek avagy igehirdetésnek. Miért? A bíborosoknak vagyon kell! A török sem ronthatta volna úgy meg Olaszországot és tehette volna úgy tönkre az istentiszteletet.

S hogy immár Olaszország ki van szipolyozva, most

76

német földre jönnek, s ugyan szépen látnak a dolgukhoz. Összetett kezekkel nézzük-e, mint kell Németországnak is hamarosan olasz sorsra jutnia. Már nekünk is van néhány bíborosunk, hogy mit akarnak ezzel a rómaiak, azt a pityókos németeknek nem is kell tudniok, míg püspökségeknek, kolostornak, parókiának, hűbérnek, fillérnek híre sem lesz nálunk. Az Antikrisztusnak kell a föld kincseit magához ragadni, amint meg van jövendölve. Ez pedig ilyenformán történik: odafenn lefölözik a püspökségeket, kolostorokat és hűbéreket, és minthogy még nem mernek mindent egyszerre lenyelni, mint ezt az olaszoknál tették, közbe afféle szent fogással élnek, hogy tíz vagy húsz főpapságot boronálnak össze és mindegyik után évi hasznot húznak, hogy így mégis csak összekaparítsanak egy takaros összeget. A würzburgi prépostság ezer forintot ád, a bambergi is valamit, éppen úgy Mainz, Trier és a többi, ilyenformán könnyűszerrel összehoznak néhány ezer forintot, amiből Rómában egyik-másik bíboros kiskirályként elél.

Ha azután ezt már megszoktuk, egy szép napon majd harminc vagy negyven bíborost csinálnak s egynek adjuk a bambergi baráthegyet [26] és ráadásul a würzburgi püspökséget néhány hozzátartozó gazdag parókiával, mígnem az egyházak és a városok pusztasággá válnak és aztán rámondjuk, mi vagyunk a Krisztus helytartói és a Krisztus nyájának pásztorai. Hadd nyögjenek bele a tökrészeg németek!

Én azonban azt tanácslom, hogy érjük be kevesebb bíborossal, vagy tartsa ki őket a pápa a maga vagyonából. Nagyon elég volna tizenkettő [27] és legyen mindegyiknek évenkint ezer forint jövedelme. Hogy jutunk mi németek ahhoz, hogy a pápától ami javainknak ezt a rablását,

[26] Mönchberg, másképp Münch- vagy Michelsberg is. E hegyen Luther idejében egy benediktinus kolostor állott, a mely ma szegény polgárok menházául szolgál.

[27] Eredetileg is csak 12-en voltak, mind római parochusok, mint a főparochus, a pápa alárendelt kormányzó társai.

77

nyúzását tűrjük? Ha a francia királyság [28] megvédelmezte magát, miért engedjük mi németek magunkat így bolondítani s csúffá tenni? Mindezt könnyebben elviselhetnők, ha ők csupán a vagyont lopnák el így tőlünk, de elpusztítják az egyházakat is, megfosztják a Krisztus nyáját kegyes pásztoraiktól s véget vetnek az Isten tiszteletének és Igéjének. Hisz ha egy bíboros se volna, az egyház mégsem süllyedne el, mert azok úgy sem tesznek semmit, amiből a keresztyénségnek haszna volna; ők csak nyerekednek és marakodnak a püspökségeken, főpapságokon, amit bizonnyal megtehet bármely rabló is.

Harmadszor: ha a pápa udvarának csak a századrésze maradna meg, és a többi kilencvenkilenc feloszolnék, még akkor is elég nagy volna arra, hogy a hit dolgában intézkedjék. Most azonban oly nyüzsgés-mozgás van Rómában és úgy henceg mind a pápaságával, hogy még Babyloniában sem esett ily csoda. Csupán a pápai írnokok száma több, mint háromezer; ki győzné a többi hivatalnokot felsorolni, hiszen a hivatal annyi, hogy meg sem lehet számlálni, s ezek mind a német alapítványokra és hűbérekre lesnek, akárcsak a farkasok a juhokra.

Azt tartom, hogy Németország most sokkal többet fizet a római pápának, mint hajdanta a császároknak. Igen, némelyek szerint évenkint több mint háromszázezer forint [29] vándorol Németországból Rómába egészen hiába és haszontalanul, s jutalmunk ezért semmi más, csupán a gúny

[28] Franciaország (a gallikán egyház) korán ellenszegült a pápai túlkapásoknak. Már 1268-ban, majd 1488-ban megállapították az elveket, amelyekben a Rómának szóló járulékokat a francia király és papság megerősítésétől tették függővé, az annátákat jórészben megszüntették s a pápát a francia nemzeti egyház ügyeibe való beavatkozástól eltiltották. I. Ferenc ugyan 1516-ban (politikai kényszerűségből) megengedte ugyan az annátákat, de a nemzeti papság ellene szegült. Még 1517-ben is a Sorbonne (a párizsi teol. fakultás) a gallikán egyház jogai és szabadsága ügyében a zsinatra apellált. Luther tehát valóban jó példára hivatkozott itt.

[29] Mai pénzértékben 10-12-szerese. Tehát 6-7 millió korona.

78

és gyalázat; és még csodálkozunk, hogy fejedelmeink, nemességünk, városaink, országunk és népünk szegényedik, holott azon kellene csodálkoznunk, hogy még ennivalónk akad.

Minthogy pedig itt a dolog elevenére tapintottunk, egy kis lélegzetet veszünk és megmutatjuk, hogy a németek mégsem oly sült bolondok, hogy a római mesterkedést éppenséggel ne ismernék fel és által ne látnák. Nem amiatt panaszkodom én, hogy Rómában Isten törvényét és a keresztyén jogot semmibe se veszik, hiszen nem oly időt élünk a keresztyén világban, legkivált Rómában, hogy az ily fontos dolgokat panasz tárgyává tehetnék. amiatt sem panaszkodom, hogy a természeti avagy világi jog és ész érvényét vesztette. Még mélyebb alapja van mindezen dolgoknak. Azt panaszlom én, hogy ők a maguk koholta papi jogot sem tartják meg, hogy náluk a nyilvánvaló zsarnokság, kapzsiság és múló pompa több, mint a jog. Ezt akarjuk kimutatni.

Hajdan a német császárok és fejedelmek a pápának megengedték, hogy a német nemzet összes hűbérei után járó évjárulékokat (Annáták) [30] beszedjék, vagyis minden egyes hűbérnél az első év jövedelmének felét. Ez engedély azonban azzal a kikötéssel történt, hogy a pápa az ekként befolyó rengeteg pénzből tőkét gyűjtsön a törökök és hitetlenek ellen viselt harcra, a keresztyénség védelmére, hogy a nemességnek ne kelljen a terhes harcot egyedül folytatnia, hanem hogy legalább némi részben a papság is

[30] Annáták (annus = év). Ennek egyházjogi jelentősége az, hogy a római pápának joga van az összes megüresedett alapítványoknak az üresedés első évére szóló jövedelméhez. Vajon, hogy – mint Luther állítja – eredetileg a török ellen való védekezés céljából szavazták-e meg e gazdag jövedelmi forrást a rendek a pápának, aki aztán ebből a megszokás révén törvényes jogigényt csinált; avagy hogy nem régibb eredetű járulék-e az, mint egyes róm. kat. jogászok állítják, az bizonytalan. Bizonyos csak az, hogy a német rendek is, az 1518. évi augsburgi birodalmi gyűlésen (a hol Luthert, tudjuk, Kajetán kihallgatta) az annátákat ugyancsak Luther magyarázata értelmében fogták fel.

79

segítségére legyen. A német nemzet e jóravaló, őszinte kegyességét a pápák arra használták fel, hogy miután eddigelé több, mint száz éven át beszedték azt a pénzt, most köteles jövedelmet és adót csináltak abból, és nemcsak hogy semmi tőkét nem gyűjtöttek, hanem annak kontójára egy sereg állást és hivatalt szerveztek Rómában, a melyeket abból, mint valami öröklő jövedelemből, évenkinti zsolddal látnak cl. Hogyha pedig a törökök ellen kell harcolni, követeket küldenek ki, hogy pénzt gyűjtsenek, sokszor bűnváltókat is bocsátottak ki a törökök ellen való harc ürügye alatt, vélvén, hogy azok az ostoba németek mindörökké sült bolondok maradnak, mindétig pénzt adnak, az ő hallatlan kapzsiságukat kielégítik, bárha egész tisztán látják, hogy sem az ajándékok, sem a bűnváltó pénzek, sem semmi más, szóval, hogy egy fillér se megy a törökök ellen való harcra, hanem az utolsó fityingig mind az ő feneketlen zsákjukba vándorol. Csalnak és hazudnak, szerződéseket kötnek velünk, és eszük ágában sincs, hogy azoknak csak egy pontját is megtartsák. És mindennek aztán Krisztus és Szent Péter szent neve a takarója.

Hát ezt látva, a német nemzetnek, püspököknek és fejedelmeknek tudniok kellene, hogy ők is keresztyének és a népet, mely reájuk bízatott, hogy testi és lelki javukat munkálják és védelmezzék, meg kellene szabadítaniok az ilyen ragadozó farkasoktól, akik báránybőrbe öltözve, pásztoroknak és kormányzóknak adják ki magukat. És minthogy az évi jövedelmekkel ily gyalázatos módon visszaéltek, sőt azt se állták, amire lekötötték magukat, nem volna szabad megengedni, hogy országunkat és népünket oly kegyetlenül és minden jog nélkül nyúzzák és pusztítsák, hanem valamely császári vagy nemzeti köztörvény alapján az évjövedelmeket vissza kellene tartani vagy újra megszüntetni. Mert nem tartván meg, amire kötelezve vannak, nincs is joguk az évjövedelmekhez; és a püspököknek és fejedelmeknek kötelességük, hogy az efféle lopást és rab-

80

lást megbüntessék, vagy hogy legalább védekezzenek ellene, amint a jog és törvény rendeli.

Ebben a dologban kötelességük a pápa mellé állni és őt támogatni, ha tán ez az ily nagy törvénytelenséggel szemben egymaga gyenge volna megbirkózni, ámde ha azt ő maga is védelmezni és folytatni akarná, neki, akárcsak egy farkasnak és zsarnoknak, útjába kell állani és ellenszegülni, mert nincs hatalma arra, hogy gonoszt műveljen avagy védelmezzen. Sőt még ha a törökök ellen akarna is egy oly természetű kincset gyűjteni, egyszer már bizony mi is összeszedhetnők az eszünket és meggondolhatnók, hogy ugyanaz a német nemzetnél jobb kézben lenne, mint a pápánál, hiszen a német nemzet maga is elég népet állíthat a harcba, ha van pénze. Úgy vagyunk hát az évjövedelmekkel, mint némely más római huncutsággal voltunk.

Szintazonképp aszerint osztották be az. évet a pápa és a kormányzó püspökök és alapítók között, hogy a pápának az esztendőből hat hónap jut váltakozó sorban [31] azon hűbérek adományozására, melyek az ő hónapjába esnek, csak hogy ilyenformán majdnem minden hűbér Róma kezére kerüljön, különösen a legzsírosabb alapítványok és méltóságok. És amit így Róma megkaparint, annak bottal üthetik a nyomát, veszett portéka az, még akkor is, ha soha többé nem is esik a pápa hónapjába, így azután az alapítók igen nagy rövidséget szenvednek, úgy, hogy valóságos rablás, amit elkövettek azzal, hogy semmit ki nem eresztenek a markukból. Azért bizony megérett a dolog arra és itt az Ideje, hogy a pápás hónapokat egészen meg-

[31] "Papstmonate." Az 1448-ban III. Frigyes német császár és V. Miklós pápa között kötött konkordátum értelmében az év páratlan számú hónapjaiban az alapítványok betöltésének joga a pápát, – a páros hónapokban pedig a püspököket illette meg. Ezért ama páratlan hónapok a pápa hónapjainak (menses papales v. apostolici) neveztettek. Világos, hogy e konkordátummal a pápaság szándéka réstörés volt; bár az mindenütt nem jutott érvényre.

81

szüntessük és mindazt, ami ez úton Rómába került, újra visszavegyük. Mert a fejedelmeknek és nemességnek azon kell lenniök, hogy a lopott jószág megkerüljön, a tolvajok bűnhődjenek és mindazok, akik jogaikkal visszaélnek, jogaikat elveszítsék. Ha a pápa megteheti, hogy a megválasztása után való napon saját maga hozta szabály és törvény alapján elrabolhatja alapítványainkat és egyházi javadalmainkat, mikhez se köze, se joga, úgy Károly császár a megkoronázása után való napon sokkal több joggal alkothat oly szabályt és törvényt, melynek erejénél fogva egész Németországból egyetlen hűbért és egyházi javadalmat sem szabad többé Rómának lefoglalnia a pápa hónapjában, és amit lefoglalt, az újra felszabadul és a római rablóktól elvétetik, mert ehhez törvényes joga van, hatalmánál fogva.

De lám, a kapzsi római rablófészek be sem tudta várni azt az időt, midőn a pápás hónap révén minden hűbér, egyik a másik után, amúgy is kezébe kerül, hanem hogy. telhetetlen bendőjét nagyhamar megtöltse, s azokat. mind a legrövidebb idő alatt kézre kaparintsa, az évjárulékok és pápás hónapokon kívül kifurfangolta a hűbérek és egyházi javadalmak Rómába csempészésének még más háromféle módját.

Először: ha valaki, akinek szabad egyházi javadalma van, Rómában vagy oda utaztában meghal, az ő javadalmának örökre a római, akarom mondani: a rablószék tulajdonává kell lennie, és mégsincs ínyükre, hogy rablóknak neveztetnek, holott ily rablásról soha senki sem nem hallott, sem nem olvasott. Másodszor: ha olyan valakinek van hűbére, avagy olyan kap hűbért, aki a pápa vagy a bíborosok népségéhez tartozik, vagy ha már volt hűbére és csak aztán lett a pápa vagy bíboros emberévé. Nos, ki számlálhatja meg a pápa vagy a bíborosok udvari népségét, hiszen a pápát, hogy hacsak sétaképp kilovagol, mintegy három- vagy négyezer lovász veszi körül, minden császár és király csúfsá-

82

gára. Hát, Krisztus és Szent Péter gyalog jártak, hogy az ő helytartójuk annál inkább henceghessen és pompázzon. Sőt az a kapzsi szellem továbbá azt is kieszelte és behozta, hogy a pápai udvaron kívül is sokan viseljék "pápai nép" [32] nevet, éppúgy, mint Rómában, csakhogy ez a tisztára ravasz szócska: "pápai nép" mindenütt minden hűbért a római székhez tereljen és örökké hozzá kössön. Nem bosszantó ördögi fogás ez? Ha összetett kézzel nézzük a dolgot, úgy Mainz, Magdeburg, Halberstadt ugyan szépen Róma kezére kerülnek és a bíborosi címet ugyan drágán fizetik meg. És mi mégis minden német püspököt bíborossá szeretnénk tenni, [33] hogy ami még a mienk, – az is mind rámenjen.

Harmadszor: hogyha valamely hűbér per tárgyává lesz Rómában, ez szerintem a legegyszerűbb és legbiztosabb út arra, hogy az egyházi javadalmak Róma kezére kerüljenek, mert ha nincs per, van egy egész sereg fickó Rómában, akik a föld alól is kiássák azt, és ekként az egyházi javadalmakra akkor teszik rá kezüket, amikor akarják. Hány jámbor pap veszti így el a maga javadalmait vagy váltja meg egy kevés időre. Az ily hűbéreknek, amelyek joggal vagy jogtalanul per alatt vannak, szintén a római szék örök tulajdonába kell átmenniök. Bizony nem volna csoda, ha az Isten kénesőt és pokoli tüzet hullatna az égből és Rómát a feneketlen mélységbe süllyesztené, miként hajdan Sodomával és Gomorával tette. Mit keres a pápa a keresztyén világban, ha az ő hatalmát nem használják másra, mint ilyen hallatlan gazságra, és ő ezt védi és terjeszti? Ó, nemes fejedelmek és urak, meddig erege-

[32] "Papsts Gesinde" familiaris, a pápa családi, tehát birtokkörébe tartozó.

[33] Célzás Albrecht mainzi érsekre, ki magdeburgi és halberstadti püspök is volt, mint ilyen, bizonnyal szép áron, kapta a bíboroskalapot. Egy püspöki köpeny ára átlag 10-30.000 frt volt (akkori pénzben).

83

titek be és szabadítjátok rá országtokra és népetekre ezeket a ragadozó farkasokat!

Minthogy pedig ez a mesterkedés nem vált be eléggé, de meg különben is a kapzsi lélek sokallta az időt, míg e réven a püspökségeket mind magához ragadhatja, hát az én kedves kapzsi lelkem elvégre kieszelte még azt is, hogy a püspökségek névleg ugyan Rómán kívül vannak, de valóság szerint Róma birtokát képezik. Még pediglen ilyenformán: egy püspököt sem erősítenek meg, ha nagy összeg pénzen meg nem veszi a pallium-ot [34] és le nem kötelezi magát borzasztó esküvel a pápa tulajdon szolgájává. Innét van, hogy egy püspök sem meri a pápa ellen még csak az ujját sem emelni. Hát valójában csakis ezt akarták elérni a rómaiak az esküvel és így a leggazdagabb püspökségek adósságba keveredtek és romlásnak indultak. Úgy hallom, Mainz húszezer forintot fizet. Nos, ezek telivér rómaiak, amint látom. Egykor ugyan azt hirdették a papi jogban, hogy a palliumot ingyen adják, hogy a pápa népségét csökkentik, a pereket kevesbítik, az alapítók és püspökök szabadságát meghagyják; de így oda lett volna a jövedelem, azért egyet fordítottak a köpenyegen és a püspököktől és alapítóktól minden hatalmat el-

[34] A pallium egy fehér gyapot szalagkötő, fekete keresztekkel átszőve. A palliumot a pápa az érsekeknek (ritkán püspököknek is) adja, s érte a kinevezett érsek hivatalbaléptétöl számított 3 hónap alatt folyamodni köteles. Természetesen jó pénzt fizet érte, de megfizeti szívesen, mert míg e kötelezettségének eleget nem tett, hivatalának sem teendőiben, sem jogaiban része nincs. Hutten beszéli Vadiscus-ában, hogy egy szigorú mainzi püspök (Isenburg Ditrich) vonakodott a palliumért folyamodni. amidőn intés dacára is megmaradt elhatározása mellett, a pápa interdiktum alá vetette, s hogy hasonló eset ne ismétlődjék, összes utódait az addigi díj kétszeresének fizetésére kötelezte, vagyis 10 helyett 20 ezer forintra emelte a pallium díját. Luther is ennyit említ. Mondják, hogy a pápai kertekben az e palliumokhoz szükséges gyapjú miatt külön kis juhászatot tartanak. Valószínűleg ez lesz a világ legtöbb kamatot hozó juhtenyészete.

84

vettek; ott ülnek mint bábok, se hivataluk, se hatalmuk, se dolguk, hanem mindent intéznek a római fő-fő latrok, még tán az egyházfi és harangozó dolgát is az összes egyházakban; minden per Rómában folyik; a pápa hatalma nevében ki-ki azt cselekszi, amit akar.

Mi történt éppen ebben az esztendőben is? A strassburgi püspök a maga alapítványát, annak rendje és módja szerint kezelni és az istentiszteletet megreformálni akarván, e célból néhány alkalmatos, istenes és keresztyéni intézkedést tett. [35] Ámde az én pápám és a szent római szék teljesen megsemmisíti és elkárhoztatja az ily szent, keresztyénies intézkedést a papság kívánságára. Ezt nevezik Krisztus nyája legeltetésének, így kell a papokat saját püspökükre uszítani és engedetlenségüket az isteni törvények védelme alá helyezni. Hát azt tartom, Istennek ily nyilvánvaló meggyalázására még az Antikrisztus sem fog vetemedni. Nesztek, itt van a pápátok, amilyennek akartátok. S miért? Ej, mert hát ha az egyházat megreformálnák, oly veszedelmes roppanás állna be, hogy tán még Róma is megnyögné; azért inkább ne éljen egy pap se békességben a többivel, amint eddig éltek; a fejedelmek és királyok is csak hadd kapjanak hajba, fúljon a világ keresztyén vérbe, csak a keresztyének egysége ne hozzon bajt a szent római székre reformáló törekvése által.

Eddig láttuk, hogyan bántak a pusztuló és megüresedő egyházi javadalmakkal. De a kedves kapzsi léleknek kevés az üresedés, azért szemét rávetette azokra a hűbérekre is, a melyek még kormányzóik birtokában vannak,

mert hát ezeknek is meg kell üresedniök, bárha éppen nem üresek is. És ezt különféle módon éri el.

Először kiszimatolja azokat a zsíros egyházi hivatalo-

[35] Ez a strassburgi püspök III. Vilmos volt, származására Hohenstein gróf. Már elődje, Albrecht is gondolt javításokra. Luther nézetei 1520-ban már Strassburgban is el voltak terjedve s nyilván ezek hatása alatt fogott Vilmos püspök a reformokhoz, melyektől azonban a pápa eltiltotta.

85

kat (praebenda), [36] amelyeket valamely öreg vagy beteg, vagy csupán csak valamely ráfogott fogyatkozásban sínylődő egyén tölt be. Az ilyen mellé, akarja, nem akarja az illető, a szentszék egy koadjútort vagyis kisegítőt ád, valójában a koadjútor javára, minthogy ő a pápa embere, avagy pénzt ád azért, vagy egyébként valami, Rómának tett szolgálat alapján azt megérdemelte; ilyenformán aztán oda a káptalan szabad választása vagy annak a joga, aki eredetileg az egyházi javadalmakat adományozta és minden szépen elvándorol Rómába.

Másodszor: van egy szócska, a "kommenda", [37] vagyis mikor a pápa valamely bíborosnak vagy más embernek megparancsolja, hogy egy-egy gazdag, zsíros kolostort vagy egyházat tartson meg, éppen úgy, mintha én megparancsolnám neked, hogy száz forintot tarts meg. Ez azt jelenti, hogy a kolostor nincs odaadva, sem elajándékozva, nincs is elpusztítva, sem az istentisztelet megszüntetve, hanem csupán megparancsolva, hogy az illető megtartsa, nem azért, hogy gondját viselje, hanem hogy a birtokló személyt onnét kiűzze, a javadalmakat és jövedelmeket bevegye és holmi hitehagyott, megugrott barátot helyezzen bele, aki évente öt vagy hat forinttal beéri, naponta a templomban ül és árulja a zarándokoknak a jelvényeket, de énekről és igeolvasásról ott többé szó sincs. Hát, ha ez egy volna a kolostor elpusztításával és az Isten tiszteletének megszüntetésével, úgy a pápát a keresztyénség pusztítójának és az istentisztelet megrontójának kellene nevez-

[36] Praebendák = Pfründe. A Pfründe szó az ófelnémet "pruanta" (táplálék, fizetés) szóból ered, ebből lett aztán az újlatin praebenda, melynek a klasszikus latinban a "beneficium" (jótétemény, adomány) szó felel meg. A római kánonjogban a praebenda bizonyos egyházi javak összefoglalatát jelenti, a melyeknek jövedelme s élvezete bizonyos egyházi hivatal ellátásához van kötve, pl. a püspökség.

[37] Commendák (commendo ajánlok) bizonyos egyházi hivatalok, amelyeket a pápa ruház valakire, anélkül azonban, hogy az illető a hivatalnak terheit is viselné. Tehát amolyan sine cura hivatal, jogélvezet kötelességek nélkül.

86

nünk, mert ő ezt valóban nagyban űzi. Ez azonban kemény beszéd volna Rómában, azért kommendának, vagyis ajánlásnak kell nevezni a kolostor megtartását. Ilyen kolostorokból a pápa évenkint négyet vagy többet tehet kommendává, minthogy egynek több mint hatvanezer forint a jövedelme. Ilyenformán szaporítják ők Rómában az istentiszteleteket és tartják fenn a kolostorokat. Amint hogy ezt német földön is tapasztalni.

Harmadszor: van egynéhány hűbér, nevük incompatibilia; [38] ezeket az egyházi jog rendelkezései szerint együtt birtokolni nem lehet, mint teszem azt két papságot, két püspökséget és ezekhez hasonlókat. Ily esetben a szent római szék és a kapzsi lélek egyet csavarint az egyházi jogon, oda magyarázván a dolgot, hogy azok együtt "unio" és "incorporatio" [39] vagyis a sok incompatibiliát egymásba kebelezi, egyiket a másik tagjának tekinti, és ilyenformán azokat egy egyházi javadalomnak minősíti, amikor is azok megszűntek incompatibiliák lenni. Így aztán a szent egy-

[38] Incompatibilia (összeférhetetlenség). A kánonjogban általában ki van mondva az alapelv, hogy több egyházi hivatal (pl. több püspökség) együtt egy személyre nem ruházható. E hivatalok avagy tisztségek azért összeférhetetlenek (beneficia incompatibilia). Ámde a rendszert áttöri azon másik alapelv, hogy oly hivatalok, amelyekkel nincs lelkipásztorkodás összekötve, összeférnek (beneficia compatibilia).

[39] Incorporatio. Az incompatibilis egyházi tisztségeknek együtt egy személyre való ruházása az újabb tisztségeknek a régibe való bekebelezése útján. Ez az incorporatio többféleképen történhetett, éspedig: "per unionem" (unio), vagyis több ily javadalomnak egyszerű egyesítése útján, mely egyesítés ismét vagy "per confusionem" (confusio), vagy "per subjectionem" volt végrehajtható, azaz egyes javadalmak összeolvasztása, vagy egymás alá való rendelése útján; – vagy pedig "per aequilitatem", amidőn ti. az egyes javadalmak nevük s jogviszonyaik szerint tovább meghagyatnak ugyan, s csupán csak birtokosuk nevében egyesülnek; – vagy pedig "per incorporationem", a legelöl említett módon, illetőleg olyformán, hogy bizonyos hivatal avagy javadalom valamely kolostorhoz vagy alapítványhoz kebeleztetik be. Minde változtatásokat azonban csak a kormányzó hatalom (pápa) hajthatja végre.

87

házi jognak is elég van téve, ügy. hogy az többé nem kötelez mást, csakis azokat, akik az ily magyarázatot a pápától és az ő datariusától [40] meg nem vásárolják. Hasonló az unio [41] is, azaz egyesítés, melynél fogva ő ily hűbérekből sokat egybekötöz, akárcsak egy csomó fát, amikor is ezen egybegabalyítás alapján azok mind egy hűbérszámba mennek. Ilyenformán akad azután olyan udvaronc Rómában, kinek egymagának huszonkét parókiája, hét prépostsága és negyvenhárom egyházi javadalma van, mihez mindhez ama mesteri magyarázat útján jutott, a mely eloszlat minden jogtalanságot. Mijük van hát a bíborosoknak és főpapoknak, azt ki-ki elgondolhatja. Így ürítik ki a németek zsebét és vakarják meg őket, ahol viszket nekik. Egyike ama magyarázatoknak az administratio is, [42] vagyis mikor valaki a maga püspöksége mellett még valamely apátságot vagy más méltóságot is bír, és minden azzal járó javadalmakat élvez, csak éppen, hogy a neve administratio. Mert Róma beéri azzal, ha a szavak és nem a tények változnak, olyanformán, mintha én azt kívánnám, hogy a bordélyházak birtokos asszonyának neve legyen ezentúl polgármesterné, maga azonban maradhat ezután is a régi jámborságában. Erről a római uralomról szól Péter, midőn azt mondja (II. Pét. 2.): "Támadnak hamis mesterek, kik kapzsiságukban koholt beszéddel áltatnak titeket", hogy nyerészkedhessenek.

A kedves római kapzsiság azt a szokást is kieszelte, amely szerint az egyházi javadalmakat és hűbéreket el

[40] Datarius: pápai előkelő hivatalnok (bíboros), a "dataria Romana" elnöke. E "dataria Romana" viszont a pápai kormányzó testület – curia Romana – egyik osztálya, amelynek jogkörébe a kegyelmi, dispensationális (felmentvényi) ügyek s a pápa számára fenntartott hivataladományozások elintézése tartozik. ha valamely tisztség 25 duplaaranynál kevesebbet hoz be, azt maga a datarius adományozza.

[41] Unio: "per unionem'. (L. fentebb 39. jegyzet)

[42] Administratio - bizonyos egyházi hivatal ellátása, javadalmainak a cím kivételével való élvezetével.

88

adják és kikölcsönzik, olyan kikötéssel, hogy az eladó vagy üzérkedő fenntartja igényét arra, hogy ha a birtokos meghal, a hűbér újra szabadon visszaszálljon arra, aki előbb eladta, odakölcsönözte vagy átengedte. Ekként az egyházi javadalmakat öröklő vagyonná tették, úgy, hogy senki sem juthatott többé hozzájuk, csak az, akinek azt az eladó eladni. akarta vagy akire a maga jogát halálakor ráruházta. Emellett vannak közöttük sokan, akik valamely hűbért csak címleg hagynak másra, amiből természetesen az illetőnek egy tallér haszna sincsen. Az is régi dolog már, hogy valaki azzal a fenntartással hagy másra valamely hűbért, hogy bizonyos évi kamatot fizet utána; ezt hajdan simoniának nevezték. [43] Sok más ily fel sem is sorolható eset van még, úgy, hogy sokkal gyalázatosabban járnak el az egyházi javadalmakkal, mint a pogányok a kereszt alatt Krisztus ruhájával.

De mindaz, amit eddig mondottunk, már régi és megszokott dolog Rómában; kieszelt azonban a kapzsi lélek még egy újabbat is, az utolsót, amelyen rajta veszt. Van a pápának egy ügyes fogása, az ún. "pectoralis reservatio", [44] vagyis a szívbeli fenntartás, és a "proprius motus", [45] vagyis a hatalmi önkény. Hát ez ilyenforma dolog: ha valaki Rómában egy oly hűbérhez jut, amelyet neki szántak és tisztes módon és rendes úton odaadtak,

[43] Simonia, egyházi javakkal való üzérkedés. A szó eredetét Simon mágustól vette, aki az Ap. Csel. tudósítása szerint az apostoloktól a Szentlelket pénzen akarta megvenni. (Ap. cs. 8, 9. sköv.) Ugyane szóval jelezték azt is, amidőn például valaki az egyházi vétségekért rámért büntetést pénzzel lerótta. Amint látjuk, a kánonjog a simoniát tiltja; ámde azért azt nagyban gyakorolták, amint Hutten "Vadiscus"-ában mondja: "Simonismum verbo quidem detestantur, reautem vera unum colunt et exercent."

[44] "Pectoralis reservatio," alapjában ugyanazt, mint a hírhedt jezsuita "mentalis reservatio" tana. Egyébként, hogy a kánonjogban mit jelentett, megmondja e helyen maga Luther.

[45] Proprius motus, lényegében önkény. Értelmét Luther maga illusztrálja.

89

és előáll azután egy más valaki, akinek pénze vagy valamely külön, de egyébként szóra sem méltó érdeme van és ugyanazt a hűbéri kéri a pápától, hát odaadja neki és elveszi a másiktól. Ha azt mondják, hogy ez jogtalanság, a szentséges atyának mentegetnie kell magát, nehogy egész nyilvánosan, erőszakosan és jogtalanul meghurcolják és ekkor azt mondja, hogy ő szívében és lelkében azt a hűbéri magamagának és a. maga teljes hatalmának tartotta fenn, noha előbb egész életén át soha nem is gondolt reá, sem nem is hallott felőle. Íme, így talált most egy magyarázatot, melynél fogva ő a maga személyében hazudhat és csalhat és mindenkit bolonddá tehet; teheti pedig mindezt egész szemtelenül és nyilvánosan, és mégis a keresztyénség feje akar lenni, tudatában annak, hogy a rossz lélek nyilvánvaló hazugsággal uralkodik őáltala.

A pápának ez az önkénye és hamis eljárása immár Rómában oly állapotokat teremtett, hogy nincs, aki azokat leírja. Napirenden van ott az adás-vevés, cserebere, dobzódás, hazugság, csalás, rablás, lopás, fényűzés, paráznaság, gazság, Istennek mindenféle módon való meggyalázása, úgy, hogy az Antikrisztus sem uralkodhatnék gyalázatosabban. Velence, Antwerpen, Kairó hozzá sem fogható ahhoz a vásárhoz és üzérkedéshez, ami Rómában folyik; csakhogy ott legalább ész és jog szerint járnak el, itt pedig minden úgy megy, ahogy az Ördög akarja. És a romlás e tengeréből immár az egész világba hasonló erény árad szét. Hát nem méltán félhetnek-e ezek az emberek a reformációtól és a szabad zsinattól és nem inkább sorra felakasztják-e az összes királyokat és fejedelmeket, csakhogy ezek egyetértése alapján a zsinat létre ne. jöjjön? Ki is tűrné, hogy ez az ő gazsága napfényre kerüljön?

Végre a pápa mindezen ő jeles üzlete számára egy saját áruházat is rendezett be, – ez a "datárius háza" [46] Rómában. Ide kell fordulniok mindazoknak, akik a mon-

[46]"A datarius háza". Vö. 40. jegyzet.

90

dott úton-módon hűbérek és egyházi javadalmak után járnak, ott kell megvásárolniok az afféle magyarázatot, mesterséget és üzletet, és megszerezniök a jogot, hogy amolyan égbekiáltó gazságot művelhessenek. Hajdan még elég kegyes vala Róma, mikor a jogot kellett megvásárolni vagy pénzzel elnyomni. De most már oly drágalátosak, hogy senkinek sem adnak szabad kezet a gaz eljárásra, hacsak előbb jó pénzen meg nem vásárolta azt. Ha ez nem a bordélyházak ama bordélyháza, amilyet csak kigondolhat valaki, úgy nem tudom, mi a bordélyház.

Ha van pénz az erszényedben mindahhoz, amiről szólottunk, hozzájuthatsz és nem csupán azokhoz, hanem itt minden uzsorát, minden lopott, rablott jószágot pénzért tisztára igazolnak. Itt a fogadalmakat feloldják, itt a barátok szabadságot kapnak, hogy a rendből kilépjenek, itt a papok a házas életet megvásárolhatják, itt a fattyú kölykök törvényesíttetnek, minden becstelenség és gyalázat tisztességre válhatik, minden gonosz rágalom és szennyfolt lovagias és nemes dologgá lesz; itt kárt vall minden házasság, a mely tiltott fokú vagy bármi más fogyatkozása van. Ó, mely vásár és nyúzás uralkodik itt, hol nyilvánvaló, hogy minden egyházi törvényt csak azért hoznak, hogy csak minél több pénzhurok legyen, a melyből szabadulni kelljen, ha keresztyének akarunk maradni. Igen, itt az Ördög szentté és hozzá Istenné leszen. Amit az ég és föld nem tehet, megteszi ez a ház. Azt mondják, hogy ezek csak járulékok; persze járulékok (compositiones) [47], sőt valóságos pokolvására (confusiones)! [48] Ó, mily hit-

[47] Compositiones. Járulékok, melyeket a dispensatiókért kellett lefizetni, névleg a római kegyes intézetek javára.

[48] Confusiones. E szó itt megkülönböztetendő a 39. jegyzetben előforduló, hasonló szóval kifejezett kánonjogi fogalomtól. Luther itt ostorozva gúnyolja a pápaság kapzsiságát s a confusio szót teljesen a zűrzavar, a felfordultság kifejezése értelmében használja, úgy, amint a magyar ember is ez állapotokat előszeretettel nevezi a nyelvébe szinte behonosodott "konfúzió" szóval.

91

vány kincsesbánya a rajnai vám [49] e szent áruházhoz képest!

Senki se vélje, hogy sokat mondok; mindez olyan nyilvánvaló, hogy ők maguk sem tagadhatják odafenn Rómában, hogy borzasztóbb és több, mintsem valaki elmondhatja. Még nem érintettem, nem is akarom érinteni a személyes bűnök mélységes, pokoli habarékját, csak a köztudomású dolgokról beszélek és még sem jellemezhetem eléggé azokat. A püspököknek, a papságnak és mindenekelőtt az egyetemek doktorainak, akiket ezért fizetnek, kellene kötelességük szerint ezellen egyértelműen írni és felszólalni.

Igen, csak fordíts egyet és megtalálod a valóságot. Hátra van még a "Valét"-a, [50] ezt is meg kell adnom. Minthogy a mérhetetlen kapzsiság mindama kincsekkel be nem érte, amikkel pedig bizony három hatalmas király is megelégedhetnék, íme azt cselekszi, hogy üzletét átadja és eladja az ágostai Fuggereknek, [51] úgy, hogy most a püs-

[49] A rajnai vám. Nagy Károly óta a Rajna mentén több helyen vámot állítottak fel, mely később a rajnavidéki egyházi fejedelmeknek adományoztatott s nekik rengeteg jövedelmet hozott.

[50] "Valete" szó szerint annyi, mint "Isten veletek." A szokásos latin búcsúüdvözlet. Rendszerint e szóval szokták volt a latin leveleket befejezni. Ezért is a szó átvitt értelemben annyit is jelent, mint vég, befejezés.

[51] A Fuggerek azon kor Rothschildjai. Luther azt mondja róluk "Tischreden-jeiben: "Die Fugger können in einer Eile aufbringen ein Tonnen Goldes, fünf oder sechs, das der Kaiser niebt vermag". Főfészkük Augsburg volt. A császárok gyakran igénybe vették kölcsöneiket, biztosítékul földbirtokokat s tartományokat kötöttek le. A választófejedelmi rangban lévő érsekek is, hogy a pallium-pénzeket Rómába megküldhessék, gyakran e ház kölcsönsegélyét vették igénybe. A mainzi választó e célból Fuggertől 30,000 aranyforintot vett föl, amit Rómába kellett küldenie. Minthogy pedig a Tetzel-féle bűnbocsátó cédulák ára elsősorban is e pallium-díj fedezésére volt szánva, azért a kalmárbarátot mindig egy, a Fugger-ház által kiküldött, külön megbízott kísérte s ez is szedte be a pénzt. Érthető azért, hogy Luther e röpirata végén a Fugger-ház elleni rendszabályokat is sürgeti. Egyébként e család a reformáció iránt mindig idegenkedéssel viseltetett, buzgó római hívő volt s a pápás egyház céljaira sokat áldozott.

92

pökségek és hűbérek odaajándékozása, becserélése, megvétele és az egyházi javakkal való drágalátos üzérkedés épp a legjobb helyre került és immár az egyházi és világi javakból üzlet lett. Hát szeretném én immár azt a nagy észt látni, amely ki tudná gondolni, mit tehetne még a római kapzsiság, amit már meg nem tett volna, ha csak nem, hogy Fugger is a. maga mindkét, illetőleg immár egyetlen üzletét átadná és eladná valakinek. Azt tartom, a végsőig jutottunk.

Mert amit a bűnváltó cédulákkal, [52] bullákkal, gyónócédulákkal, vajcédulákkal [53] és más confessionáliákkal [54] összelopkodnak és most is lopnak és zsarolnak, azt potomságnak tartom és olyannak, mintha az Ördöggel együtt a pokolba dobnák. Nem mintha keveset jövedelmeznének, mert egy hatalmas király is szépen kijönne abból, hanem mivel a fentemlített kincses bányákhoz nem is foghatók. Ezúttal még arról is hallgatok, hogy hova kerülnek azok

[52] Beichtbriefe. L. alább 54. jegyzet.

[53] Butterbriefe. Hogy mit értsünk e szó alatt, maga Luther megmagyarázza az augsburgi birodalmi gyűlésre. 1530-ban összegyülekezett egyházi férfiakhoz intézett intésében: "Das waren die Butterbriefe, darinnen der Papst verkauft Freiheit, Butter, Käse, Milch, Eier zu essen." Tehát diszpenzáció böjtidőn bizonyos ételek alól -jó árért.

[54] Confessionalia, annyi, mint gyónólevelek. Luther maga (Resolutióiban) e szót így magyarázza: "A skolasztikusok confessionaliáknak, vagyis gyónóleveleknek (confessio bűnvallás, gyónás) azon iratokat és könyvecskéket nevezték, amelyekben le volt írva a gyónás módja, mikéntje s elősorolva a lelkiismeretbe vágó (gyónó) kérdések. A római udvarban e szóval azon pápai szabadságleveleket ("Indulte") nevezik, a melyekkel a pápa bizonyos összegért megengedi, hogy ki-ki szabadon válasszon egy gyóntatót, aki aztán, a pápától nyert különös megbízatásánál fogva őt minden oly lelkiismereti teher alól feloldja, amelyek alól rendszerint csak a pápa absolválhat".

93

a bűnváltó cédulapénzek; ennek majd más alkalommal járok utána; Campoflore és Belvedere [55] és több hasonló hely bizonnyal kellő útbaigazítással szolgálnak ez irányban is.

Minthogy tehát ez az ördögi kormányzat nem csupán magának a pokol kapujának nyilvánvaló rablása, csalása és zsarnoksága, hanem a keresztyénséget is testben és lélekben megrontja, kötelességünk mindent elkövetni, hogy a keresztyénség nyomorának, pusztításának útját álljuk. Ha nyakunkon a török veszedelem, hát itt lássunk elsősorban a dologhoz, mert itt állunk a legrosszabbul. És hogyha teljes joggal akasztjuk fel a tolvajokat és fejezzük le a rablókat, miért engedjük szabadjára a római kapzsiságot, amely a legnagyobb tolvaj és rabló, aki valaha a földön volt, avagy lesz, és ez mind Krisztus és Szent Péter szent nevében? Elvégre is ki tűrheti ezt hallgatagon? Hiszen amije van, lopott, rabolt jószág az csaknem mind és semmi más, amint hogy bizonyság arra az egész történet. Mert bizony a pápa azt a rengeteg vagyont nem vette, hogy hivatalai útján [56] beszedhetne körülbelül egymillió aranyat a fentebb említett kincsesbányák és országa nélkül. Krisztus és Szent Péter sem hagyta reá, másvalaki sem adta vagy kölcsönözte neki, nem is szerezte, sem nem maradt reá elévülés útján. Mondd meg hát nekem; hogyan jutott hozzá? Ebből jegyezd meg, mit keresnek és céloznak, midőn követeket küldenek ki, hogy pénzt gyűjtsenek a török ellen?

[55] Campoflore és Belvedere római előkelő s fényűző szórakozási helyek, a melyek nyilván sok pénzébe kerültek az azt látogató előkelő társadalomnak. Luther nyilván még 1510. évi római útjának emlékeiből idéz itt, amikor alkalma volt tapasztalni, mily sűrűn látogatta e helyeket a magas római klérus Is. A Campoflore, vagy Campo di fiore manapság virágpiac. A Belvedere pedig a pápai Vatikán egy része. Amaz egyébként virágos mezőt", ez "szép kilátást" jelent.

[56] Officien: hivatalos teendők s hivatalok is.

94

Kis emberke vagyok ugyan arra, hogy előálljak e borzasztó állapot megjavítására szolgáló javaslatokkal, – de mégis rágyújtok a bolond nótára s elmondom, amint eszemtől kitelik, mit lehetne és kellene a világi hatalomnak vagy a közönséges zsinatnak cselekednie.

I. Először: minden fejedelem, nemes és város a maga alattvalóinak azonnal tiltsa meg, hogy az évjárulékokat Rómába küldjék, sőt azokat egészen szüntessék meg. Mert a pápa a szerződést megszegte és az évjárulékokat rablás tárgyává tette, az egész német nemzet kárára és gyalázatára; odaadja azokat barátainak, eladja nagy pénzért és kényelmes hivatalokat (officia) alapít belőlük. Azért elvesztette jogát hozzá és megérdemli a büntetést. A világi hatalomnak kötelessége az ártatlanokat megvédelmezni és a jogtalanságnak útját állani, amint Szent Pál (Róm. 13.) tanítja, valamint Szent Péter (I. Pét. 2.), sőt az egyházi jog is (16, 9, T de filiis). [57] Itt az eredete annak, hogy a pápának és az ő népének azt mondják: "tu ora" – imádkozzál, a császárnak és hadának: "tu protčge", oltalmazzál, a közönséges embernek: "tu labora", dolgozzál. Nem mintha nem kellene kinek-kinek imádkoznia, védekeznie, dolgoznia, mert valóságosan imádság, védelem és munka, ha valaki a maga dolgát folytatja, hanem, hogy kinek-kinek meglegyen a maga feladata.

II. Másodszor: minthogy a pápa a maga praktikájával, kommendáival, [58] adjutoriumaival, [59] reservatióival, [60] váromá-

[57] "De filiis" Hivatkozás Gratianus Decretumára (P. II. causa 16. questio 7. canon 31.), amely a "filiis vel nepotibus" szavakkal kezdődik.

[58] Ld: 37. jegyzet.

[59] Adjutorium, annyi, mint jogi segély; Luther itt a pápák azon eljárását érti e szó alatt, amellyel a vitás jogi ügyeket illetéktelenül magok elé utalják, hogy azokból jogtalan előnyöket szerezzenek.

[60] Reservatio oly jog, a melynek gyakorlását a pápa kizárólag a maga számára tartja fenn. Pl. a püspökök megerősítése stb. Vö. 44. jegyzet.

95

nyos leveleivel, [61] ‚ pápai hónapjával, [62] incorporatiójával, [63] uniójával,[64] pensiójával, [65] palliumjaival,[66] ügykezelési szabályaival [67] s hasonló gazságaival az összes német alapítványokat jogos hatalom nélkül magához ragadta és azokat Rómában idegeneknek, akik a német tartománynak ezért semmi viszontszolgálatot nem tesznek, odaadja és eladja és ekként a tulajdonképpeni birtokosokat [68] joguktól megfosztja, a püspökökből bábokat, fajankókat csinál és ígyen a maga egyházi joga. a természet és ész ellen cselekszik, hogy végre is meg kellett érnünk, hogy Rómában az egyházi javadalmak és hűbérek merő kapzsiságból csupa otromba, buta szamarak és fickók kezére kerültek, a kegyes, tudós emberek pedig szolgálatuknak és tudományuknak semmi hasznát sem látják, aminek az a következménye, hogy a német nemzet szegény népe jóravaló, tudós főpapok nélkül szűkölködik és romlásnak indul: hát a keresztyén nemességnek kötelessége, hogy a pápával, mint a keresztyénség egészen közönséges ellenségével és megrontójával, szembe-

[61] Gratiae (v. literae,) exspectativae: a pápától osztogatott várományok bizonyos alapítványokra, méltóságokra stb., melyek elintézésre várnak.

[62] Papstmonate. Ld. 31. jegyzet.

[63] Incorporatio. Ld. 39. jegyzet.

[64] Unio. Ld. 39. és 41. jegyzet.

[65] Pensio. Az ordináció, vagyis a szent papi rendbe való felvétel tulajdonképpen csakis bizonyos egyházi hivatalra való vonatkozással volna megengedhető; de ez elvtől eltértek annyiban, amennyiben felavattak egyéneket anélkül, hogy hivatalba is léptek volna – sub titulo pensionis, azaz oly feltétel alatt, hogy van valaki, aki addig is, amíg az illetőt hivatala ellátja az életre szükségessel, a még hivatal nélkül való ordinált eltartását magára vállalja.

[66] Palliumok. Ld. 34. jegyzet.

[67] Kanzleiregeln. Minden pápa, amint trónra lép, új szabályokat hozhat, amelyekkel hatáskörét mind a felsorolt dolgokban tetszés szerint tágíthatja.

[68] Ordinárius, aki bizonyos egyházi hivatalra szabályszerű képesítettséggel bír. Tehát az egyházi hivatal jogszerű birtokosa, pl. a püspökök.

96

szálljon ama szegény lelkek üdvössége érdekében, akiknek ily zsarnokság miatt el kell pusztulniok. Igen, ki kell mondania, megparancsolnia és elrendelnie, hogy ezentúl egy hűbért sem legyen szabad többé Rómának átadni, egyet sem onnan semmi módon megszerezni akarni, hanem a zsarnoki hatalom karmai közül újra kiragadva, itthon kell megtartani és a német nemzet körében a jogosított birtokosoknak e jogát és hivatalát tőlük telhetőleg biztosítani. És ha udvaronc állítana be, komoly parancs rendelje el neki, hogy odébb álljon, ugorjék a Rajnába, avagy a legközelebb eső vízbe és a római átkot pecsétestül és levelestül hideg fürdővel hűtse le; akkor majd Rómában is észreveszik, hogy a németek nem örökre tökrészegek, hanem egyszer már keresztyének is, akik a Krisztus szent nevének kigúnyolását és meggyalázását, mert az ő nevében folyik mindez a gonoszság és lélekrontás, eszük ágában sincs tűrni, ellenkezőleg Istent és az Isten dicsőségét többre becsülik, mint az emberek hatalmát.

III. Harmadszor: császári törvényt kell alkotni, mely megtiltsa, hogy ezentúl bármely püspökköpenyt, avagy bármely méltóságban való megerősítést Rómából kérjenek, ellenkezőleg, hogy a legszentebb és leghíresebb niceai zsinat [69] rendelkezése újra érvénybe lépjen, mely is elrendeli, hogy a püspököt más két legközelebb lakó püspök, avagy az érsek erősítse meg. Hiszen ha a pápa ezen és az összes zsinatok szabályrendeleteit lábbal tapodja, mi haszna akkor a zsinatnak? Avagy ki adott neki hatalmat, hogy a zsinatokat így megvesse és megtépje. Inkább tegyük le az

[69] A niceai zsinat idevágó határozata így hangzik (Decr. Grat, Pars I. Dist. LXVl. C. 1.): "Episcopi ab omnibus, qui sunt in provincia, debent ordinari. Si vero hoc difficile fuerit, vel aliqua urgente necessitate, vel itineris Iongitudine, certe tres episcopi debent in unum congregari, ita ut etiam caeterorum, qui absentes sunt, consensum in literis teneant, et ita faciant ordinationem. Potestas sane vel confirmatio pertinebit per singulas provincias ad metropolitanum episcopum".

97

összes érsekeket, püspököket és prímásokat, csináljunk belőlük csupa papokat, hogy a pápa egyedül álljon felettük, mikor úgysincs másképp, hisz ő a püspököktől, érsekektől és prímásoktól minden törvényes hatalmat elvesz, mindent magához ragad és nekik csak a nevet és puszta címet hagyja meg, úgyannyira, hogy az ő exemptiója [70] által a püspökök törvényes hatalma alól még a kolostorok, apátságok és főpapságok is ki vannak véve és így a keresztyénségben minden rend felbomlik. Ebből azután szükségképp bekövetkezett, ami következett: a büntetések elengedése és a szabadság, gonoszt művelni az egész világon, úgy, hogy én valóban attól félek, hogy a pápát a bűn emberének [71] méltán nevezhetnők. Ki az oka annak, hogy semmi fegyelem, semmi büntetés, semmi kormányzás, semmi rend nincs a keresztyénségben, hanemha a pápa, aki ezen önkényes, bitor hatalma által az egész főpapság kezét megköti, tőlük a fenyítő korbácsot elveszi és minden alattvalónak kezét feloldozza és a szabadságát vásárra viszi.

De hogy ne panaszkodjék amiatt, hogy tőle a felsőséget elrabolják, el kellene rendelni, hogy ahol a prímások és érsekek valamely dolgot elintézni nem tudnak vagy köztük per támad, ily esetben terjesszék azt a pápa elé, csak ne minden apró ügyet. Hajdan így történt ez és a híres niceai zsinat is így rendelte. – ami a pápa nélkül is elintézhető, az fel sem terjesztendő, hogy őszentsége aprólékos dolgokkal ne terheltessék, hanem hogy minden imádsága, igyekezete és gondja a keresztyénség javát munkálja, amint ezzel dicsekszik is, s amint azt az apostolok tették (Ap. Csel 6.), mondván: "Nem helyes,

[70] Exemptio. E szóval jelezhető általában az egész kiváltságos helyzet, a melyet az egyházi hatalom a világival, a papság a laikusokkal szemben elfoglalni törekedett, sőt el is foglalt. Luther e kifejezést itt főleg a pápa kiváltságaira s előjogaira vonatkoztatja, amelyeket az egyházon belül szerzett magának.

[71] Homo peccati - a bűn embere; az Antikrisztus gyakori megnevezése.

98

hogy az Isten igéjét elhagyjuk és az asztalok körül szolgáljunk, az igehirdetésben és imádságban akarunk kitartani és ama munkára másokat rendelni". De most Rómában nincs más napirenden, mint az evangélium és imádság megvetése és az asztali szolgálat, vagyis a mulandó javak élvezése. Az apostolok és a pápa kormányzása úgy illenek össze, mint Krisztus és Lucifer, ég és pokol, nappal és éjjel és ő mégis a Krisztus helytartójának és az apostolok utódjának nevét viseli!

IV. Negyedszer: elrendelendő, hogy egy világi ügyet se tárgyaljanak Rómában, hanem azokat mind a világi hatóságra bízzák, amint ők maguk is kimondják egyházi jogukban és mégsem tartják meg. Mert a pápa hivatása nem lehet más, mint hogy ő, mint az Írásban legjártasabb és valóban és nem csupán név szerint legszentebb, azokat a dolgokat intézze, melyek a keresztyének hitére és szent életére tartoznak és a prímásokat és érsekeket erre szorítsa és velük ebben tárgyaljon és erről viseljen gondot, amint Szent Pál (I. Kor. 6.) tanítja, szigorúan büntetvén őket, ha világi dolgokkal bajolnak. Mert minden országnak mérhetetlen kárt okoz, hogyha az ily ügyek Rómában tárgyaltatnak, már a nagy költség miatt is; hozzá az ottani bírák nem is ismerik az egyes országok erkölcseit, jogát és szokásait, Úgy, hogy sokszor csak húzzák-vonják az ügyeket a saját szabályaik és felfogásaik szerint, aminek következtében a feleknek okvetlenül jogsérelmet kell szenvedniök.

Ezenkívül meg kellene tiltani minden alapítványnál az egyházi hivatalnokok [72] részéről történő borzasztó nyúzást, hogy többé ne törődjenek mással, csak a hit és a jó erkölcs dolgával; ami pedig a pénz, vagyon és élet vagy becsület dolgát illeti, hagyják azt a világi bírákra. Azért a világi hatóság a kiátkozást és üldözést se engedje meg,

[72] Officiálisok; a püspököknek peres, főleg házassági ügyek elintézésével megbízott helyettesei,

99

ha az nem a hit és erkölcsi élet dolgában történik. Az egyházi hatalomnak a lelki javak dolgát kell intéznie, mint ezt a józan ész is tanítja, a lelki jó pedig nem pénz s nem testi dolog, hanem hit és jó cselekedet.

Egyet azonban mégis meg lehetne engedni, ti. hogy a hűbéri vagy egyházjavadalmi ügyek a püspöki, érseki és prímási székeknél tárgyaltassanak. Azért, ahol szükséges, a perlekedések és háborúskodások elintézése végett a prímásság Németországban is állítson fel egy egyetemes consistoriumot [73] auditorokkal, kancellárokkal, akik, miként Rómában, a kegyelmi és igazságszolgáltatási jogot gyakorolják, [74] s kikhez fellebbezés útján a német tartományok összes ügyei felvitetnének elintézés végett. De ezeket nem kellene, mint Rómában, alkalmi adományokból és ajándékokból fizetni, mert így divatba jönne nálunk is a jognak és jogtalanságnak áruba bocsátása, éppúgy, mint Rómában, ahol a bírák, mivelhogy a pápa semmi fizetést sem ád nekik, ajándékon híznak. Mert hát Rómában azzal ugyan édeskeveset törődnek, hogy mi a jog vagy jogtalanság, hanem csak, hogy mi a pénz vagy nem pénz! Fizetésük pedig kikerülhetne az évjövedelmekből, de lehetne más utat-módot is kieszelni, ezt azonban tegyék azok, akik okosabbak és az ily ügyekben jártasabbak, mint én. Én csak indítást és gondolkodásra való alkalmat akartam adni azoknak, akik képesek és hajlandók a német nemzeten segíteni s akik a pápa nyomorult, pogány és keresztyéntelen kormányzására ráunva, ismét keresztyének és szabadok óhajtanak lenni.

[73] Consistorium. Luther Németország számára egy teljesen önálló, nemzeti egyházi főhatóságot követel, a mely tehát éppúgy támogatná a prímást, mint a kardinálisok Rómában a pápát.

[74] "Signaturae gratiae et justitiae – a kegyelmi és igazságszolgáltató jog gyakorlása, illetőleg kifejezésre juttatása. Rómában a pápás igazságügyi legfőbb tanács két csoportra oszlik. Egyik a signatura justitiae, a legfőbb fellebbezési és semmítőszék, – a másik a signatura gratiae, mely a pápa elé terjesztendő kegyelmi ügyekben határoz.

100

V. Ötödször: semmiféle reservatiónak ne legyen többé érvénye és egyetlen hűbér se maradjon tovább Róma körmei közt, [75] akár meghalt legyen a birtokos, akár per támadt legyen miatta, vagy forogjon szóban valamely bíborosnak vagy a pápának embere. És szigorúan megtiltandó és megakadályozandó, hogy egyik-másik udvaronc bármely hűbér ellen pert kezdhessen, a jámbor papokat megidézze, zaklassa és egyezségre kényszerítse. És ha emiatt Róma átkozódnék vagy egyházi viszály törne ki, hát azt olybá vegyék, akárhacsak valami tolvaj átkozódnék azért, mert nem engedték meg neki, hogy lopjon. Sőt keményen meg kellene büntetni őket amiatt, hogy az átokkal és Isten nevével oly káromló módon visszaélnek rablásuk igazolása végett és hogy hamis, koholt fenyegetéssel akarnak minket arra kényszeríteni, hogy mi az Isten nevének ezt a káromlását és a keresztyén hatalommal való ezt a visszaélést tűrjük és dicsérjük, és az ő ravaszságuknak Isten színe előtt részesei legyünk. Holott Isten színe előtt kötelesek vagyunk nekik ellentállani, mert mint Szent Pál (Róm. 1.) fenyeget: "Méltók a halálra, minthogy nemcsak hasonlót cselekszenek, hanem helyeslik és jóváhagyják az ilyesminek cselekvését". De főképpen tűrhetetlen a hazug "reservatio pectoralis", ami által a keresztyénség oly káromló módon és nyilvánosan kevertetik gyalázatba és tétetik gúny tárgyává, mivelhogy feje nyilvánvaló hazugsággal jár el és az átkozott vagyonért mindenkit szemtelenül csal és bolondít.

VI. Hatodszor: megszüntetendők a casns reservati-k, [75]

[75] A római pápa, reservationális jogánál fogva, rendkívülileg is adományozhatott pl. püspökségeket, a melyek "in curia" megüresedettek voltak, azaz amelyeknek tulajdonosai a rómaí kúria ülésén, avagy erről hazamenőben két napi járóföldön belül elhaltak, – vagy amelyeknek birtoka felett vita támadt.

[76] Casus reservati, oly bűnesetek, amelyek fel nem oldozhatók, de melyek alól pénzen mégis volt menekvés. Ez a tan, kapcsolatban a bűnbocsánat-elmélettel, szolgáltatta Luthernek az első indítást a reformátori oppozícióra.

101

vagyis a fenntartott esetek, miknek révén nem csupán sok pénzt zsarolnak az emberektől, hanem a dühös zsarnokok sok szegény lelkiismeretet agyonszorongatnak és megtévesztenek az Istenbe vetett hit mondhatatlan kárára. Különösen ide tartoznak ama gyerekes esetek, amiket ugyancsak felfújnak az "In coena domini" bullában, [77] de amelyek nem méltók arra, hogy mindennapi bűnöknek nevezzük, nem is szólva azon kiváló esetekről, amikre a pápáknál nincs bűnbocsánat, mint pl. ha valaki megakadályozna egy zarándokot Rómába menetelében, vagy a töröknek fegyvert vinne, vagy meghamisítaná a pápa levelét. Ily durva, dőre, esetlen dolgokkal bolondoskodnak; Sodoma és Gomora és mindama bűnök, melyek Isten parancsolata ellen történnek és történhetnek, ezek nem casus reservati, hanem amit Isten nem parancsolt és ők maguk gondoltak ki, annak casus reservatinak kell lenni, csak senki ne akadályozza, hogy pénz folyjon Rómába, hogy ők a törökök miatt bizton kényelemben éljenek és a maguk haszontalan hitvány bulláival és leveleivel a világot zsarnokságuk alatt tartsák.

Hát valóban minden pap, sőt egyáltalán a közönség

[77] A "Coena Domini"-bulla (ld. 14. jegyzetet is) kiátkoz minden eretneket és szkizmatikust, vagy akik ezek pártját fogják; minden fejedelmet, aki országában más felekezetűeket megtűr, mindenkit, aki máshitűek könyveit olvassa stb., végre mindenkit, aki a pápai rendelkezésekkel szemben egy jövő zsinatra mer apellálni. Ezenkívül kiterjeszkedik mindenféle apró vétségekre, melyeket vagyoni szolgálmány megtagadása, engedetlenség stb. esetén elkövetnek a papság és püspökök ellen s melyek mind átkot vonnak magukra, valamint azon bűn is, ha valaki a papságot bármely adóval vagy szolgálmánnyal megterheli stb... Tudjuk, hogy amikor a pápa a bulla felolvastatása alkalmával 1521 nagycsütörtökén Luthert is belefoglaltatta, akkor ez egy mérges röpiratban felelt a pápának, a melyben a bullát egyszerűen németre fordítja, maró megjegyzésekkel fűszerezi s a pápa istentelenségét kérlelhetetlen gúnnyal ostorozza. E röpirat címe: "Bulla Coenae Domini, das ist die Bulla vom Abendfressen (coena ti. annyi, mint vacsora, coena Domini – úrvacsora) des allerheiligsten Herrn, des Papsts, verdeutscht durch Martin Luther". (1522.)

102

előtt ismeretes dolognak kellene lenni, hogy egy titkos, be nem panaszolt bűn sem képez fenntartott esetet és hogy bármely papnak hatalma van mindenféle, bárha titkos bűntől feloldani, bármint neveztessenek azok; és sem az apátnak, püspöknek, sem a pápának nem kellene megadni azt a hatalmat, hogy azok közül csak egyet is a maguk ítélőszékei hatáskörébe vonjanak. És hogyha ezt mégis megcselekednék, eljárásuknak érvénytelennek kellene lennie. Sőt ezért meg is kellene őket büntetni, mint olyanokat, akik Isten ítéletét hívták ki magukra és a szegény tudatlan lelkeket ok nélkül szorongatják és terhelik. Ahol azonban nyilvánvaló nagy s különösen Isten parancsolata ellen való bűnök forognak fenn, ott már van ok arra, hogy fenntartott eseteket állapítsunk meg, de ekkor sem túlságos mértékben, nem is önkényesen s ok nélkül, mert Krisztus nem zsarnokokat, hanem pásztorokat állított egyházába, amint Szent Péter (I. Pét. 5) tanítja.

VII. Hetedszer: a római szék az officiumokat [78] szüntesse meg, az udvari népséget Rómában kevesbítse, hogy a pápa saját vagyonából eltarthassa őket és ne engedje, hogy az ő udvara az összes királyok udvarát fényben és költség dolgában felülmúlja. Gondolják meg azt, hogy az ily állapot nemcsak hogy sohasem szolgált a keresztyén hit javára, hanem hogy az egyszersmind. akadály is a tanulásban és imádkozásban, úgyannyira, hogy ők maguk is majdhogy semmit sem tudnak a hitről, aminek botrányos egy bizonysága az utolsó római zsinat, [79] ahol sok gyerekes, felületes cikk között azt is felállították, hogy az ember lelke magában halhatatlan, és hogy a pap egyszer egy hónapban köteles a maga imádságát elmondani, hacsak hivatali jövedelmét el nem akarja veszteni. Hogyan ítélnének ezek az emberek a keresztyénség és a hit dolgá-

[78] Officien – itt a pápai segédhivatalok.

[79] Luther itt az 1515. évi lateráni zsinatra céloz. Itt ismerték fel legelőbb s határozták el, gúnyolódik Luther "Tischredeneiben", hogy a halottak feltámadásában hinni kell.

103

ban, mikor a nagy kapzsiságtól, vagyontól és világi pompától megkeményítve és megvakítva, csak most jöttek rá, hogy a lélek halhatatlan! Az egész keresztyénségnek nem kis gyalázatja, hogy Rómában a hittel ily csúfosan bánnak el. Ha kevesebb vagyon és fény volna körültük, jobban tanulhattak és imádkozhattak volna, úgy, hogy méltók és alkalmasak volnának a hit dolgairól tárgyalni, miként hajdanta voltak, amikor csak püspökök és nem az összes királyok királyai akartak lenni.

VIII. Nyolcadszor: az a súlyos és borzasztó eskü megszüntetendő, amelyet a püspökök a pápának tenni kénytelenek minden jognak ellenére, csakhogy rabszolgák módjára fogva tartassanak, amint ezt a "significasti" [80] hitvány, buta fejezete önkényes hatalommal és nagy értetlenséggel állítja. Hát nem elég, hogy vagyonunkat, testünket, lelkünket sok botor törvénnyel terhelik a hit gyengítésére és a keresztyénség rovására? Most még foglyul ejtik a személyt, annak hivatalát és foglalkozását, ráadásul behozzák az investiturát [81] is, ami hajdan a német császár joga volt és Franciaországban és némely királyságban most is a királyok joga. Efelett ugyan a császárokkal nagy harcot és perpatvart folytattak mindaddig, míg végre is szemtelen

[80] "Significasti". Kezdőszava után jelölve Decr. Greg. Lib. 1. tit. 6. cap. 4., amelyben II. Paschalis pápa (1099-1118) a hűség- és engedelmességesküről szól, amelyet a püspökök a pápa előtt tesznek. Érdekes s manapság is tanulságos e dekrétum, mely többek közt így szól: "Cum a sede apostolica vestrae insignia dignitatis exigitis, quae a b. Petri tantum corpore assumuntur, justum est, ut vos quoque sedi apostolica subjectionis debitae signa solvatis, quae vos bum b. Petro tanquam membra de membro habere et catholici capitis unitatem servare declarant".

[81] Investitura az egyházi méltóságoknak hivatalukba s javadalmaikba való ünnepélyes beiktatása az ország fejedelme által. E jogot is később a pápák magok számára követelték, ami hosszas és elkeseredett harcoknak lett szülője Róma és a császárok között. E vitát, a mely közel egy évszázadon át tartott, a wormsi konkordátum fejezte be, V. Henrik császár és II. Callixtus között – természetesen kompromisszum útján, tehát a pápa diadalával. (1122)

104

erőszakkal magukhoz ragadták és mindeddig meg is tartották, mintha bizony a föld összes keresztyénei közt első sorban a németeknek kellene a pápa és a római szék bohócainak lenniök s tenniük és tűrniük, amit különben senki se tűrni, se tenni nem akar. Minthogy tehát ebben a dologban csupa erőszak és rablás vagyon, a püspöki törvényes hatalom korlátozása és a szegény lelkek kára miatt köteles a császár az ő nemességével együtt ennek a zsarnokságnak ellentállni és azt megtorolni.

IX. Kilencedszer: a püspöknek a császár felett semmi hatalma nincs, kivéve, hogy őt az oltárnál felkeni, a hogy egy püspök egy királyt szokott megkoronázni és annak az ördögi nagyzásnak már vége legyen, mely megköveteli, hogy a császár a pápa lábait csókolja vagy lábaihoz üljön, vagy hogy, amint mondják, neki a kengyelvasat tartsa és lovának zabláját, mikor lovaglásra indul; s még inkább, hogy a pápának alattvalói hűséget fogadjon, miként ezt a pápák szemtelenül követelni merik, mintha joguk volna hozzá. A "solitae" [82] ama fejezete, mely a pápai hatalmat a császári hatalom fölé emeli, egy batkát sem ér, éppúgy, mint a többi, ami belőle folyik vagy tőle függ, mert egyebet sem céloz, mint hogy Isten szent igéjét elcsűrve-csavarva, igaz értelméből ki- és átforgassa saját álomképeivé, miként ezt már latin nyelven kimutattam.

A pápának ezt a mód nélkül való igen nagyon fenn-

[82] "Solitae". Kezdőszava után jelölve Decret. Gregor. L. I. tit. 33. cap. 6. A dekrétum e fejezete Ill. Ince pápa (1198-1216) levelét tartalmazza, melyet ez Komnenosz Elek görög császárhoz intézett. Tartalmát Luther említi. Többek közt ezt olvassuk e levélben: "Deus facit dua magna luminaria in firmamento coeli, luminare majus, ut praeesset diei, et luminare minus, ut praeesset nocti, utrumque magnum, sed alterum majus. Ad firmamentum igitur coeli, hoc est universalis ecclesiae, Deus facit duos magna luminaria, i. e. duas instituit dignitates, quae sunt pontificalis auctoritas et regalis potestas. Sed illa, quae praeest diebus, i. e. spiritualibus, major est; quae vero carnalibus, minor; ut quanta est inter solem et lunam, tante inter pontifices te reges differentia cognoscatur".

105

héjázó és vakmerő fogását az Ördög eszelte ki, hogy annak révén idővel az Antikrisztus előtt nyisson kaput és a pápát az Isten fölé is emelje, amint ezt már sokan teszik és tették. Illetlen az a pápához, hogy magát a világi hatalom fölé emelje, kivévén a lelki foglalatosságot, aminő az igehirdetés és feloldozás; egyebekben – mondottam már – alatta kell állania, amint Pál (Róm. 13) és Péter (I. Pét. 3.) tanítják. Mert ő nem a mennyei, hanem csakis a földi Krisztus helytartója. Hiszen Krisztusnak a mennyben, a maga uralkodó minőségében nincs helytartóra szüksége, Ő ott ülvén, lát, tesz, tud és tehet mindeneket. Hanem szüksége van helytartóra a maga szolgáló minőségében, Vagyis úgy, ahogy ő a földön járt, munkált, szenvedett, igét hirdetett és meghalt. De ők megfordítják a dolgot, elveszik Krisztustól a mennyei uralkodó formát és odaadják a pápának, a szolgai minőséget pedig tekintetbe sem veszik. Így aztán valósággal az Antikrisztus ő, mint az Írás mondja! Hiszen egész mivoltával, dolgával és szándékával Krisztus ellen tör, csakhogy Krisztus mivoltát és dolgát pusztítsa és rontsa.

Az is nevetséges és gyerekes dolog, mikor a pápa egyenesen ámítva, hazudva, azzal dicsekszik a maga "pastoralis" kezdetű dekrétumában, [83] hogy üresedés esetén a császárságnak ő a törvényes örököse. Ki adta azt neki? Krisztus talán, aki így szólt: "A pogányok fejedelmei uralkodnak, de nektek nem arra kell törekednetek!" Szent Péter hagyta rá? Bosszant, hogy nekünk ily szemtelenül otromba és buta hazugságokat kell az egyházi jogban olvasnunk és tanítanunk, hozzá keresztyén tanoknak tartanunk, holott éppoly ördögi hazugság az mind, mint az a Nagy Konstantin donációjáról [84] szóló hallatlan hazugság is. Nem lehet más, mint az Isten különös csapása, hogy oly sok okos ember

[83] "Pastoralis". Ugyancsak kezdőszava után idézve a Clementinák L. II. Tit. XI. cap. II.: "Nos vacante imperio imperatorí succedimus".

[84] "Donatio Constantini" Ld. 22. jegyzet.

106

rá hagyta magát beszélni az ily hazugságok elfogadására, holott oly otrombák és esetlenek azok, hogy vélekedésem szerint egy részeg paraszt is frissebb és talpraesettebb hazugságot tudna kieszelni. Hogyan is férhetne meg a császársággal a lelki gondozás, az igehirdetés, imádkozás, tanulás és a szegények gondozása, ami pedig a pápának legsajátabb tiszte, melyet Krisztus oly komolyan bízott rá, hogy még azt is megtiltotta, hogy ruhát avagy pénzt hordjanak magukkal, mivelhogy ily hivatásnak az is alig felelhet meg, akinek csak egyetlen házat is kell kormányoznia? És a pápa császárságot akar kormányozni és amellett pápa maradni! Azok a fickók eszelték ezt ki, akik a pápa árnyékában meghúzódva, örömest uralkodnának a világ felett és szeretnék az elpusztult római birodalmat a pápa és Krisztus nevében újra felállítani régi mivoltában.

X. Tizedszer: a pápa türtőztesse magát, ne kanalazzon a más táljában, ne bitorolja a nápolyi és szicíliai királyság címét [85] se. Se több, se kevesebb joga hozzá, mint nekem, mégis hűbérúr akar rajta lenni! Ez rablás és erőszak, mint csaknem minden más vagyon a kezében. Azért ne engedje meg neki a császár, hogy ily hűbérhez férkőzzék és ahol megtette, ezentúl helyben ne hagyja, hanem értesse meg vele a bibliából és imádságos könyvből, hogy a világi uraknak dolga országokat és népeket kormányozni, kiváltképp azokat, amelyeket senki sem adott oda neki, ő pedig prédikáljon és imádkozzék.

Hasonlóképp kell vélekednünk Bolognáról, [86] Imoláról, [87]

[85] Nápolyt és Szicíliát a pápaság századokon át a sajátjának tekintette s hűbérurává tolta fel magát. Hogy emiatt mily elkeseredett s hosszantartó küzdelmei voltak a császárokkal, főleg a Hohenstaufokkal, s mi lett ez utóbbiak részéről a harc vége, arra ld. a 6. jegyzetet.

[86] Bologna, egykor hatalmas város. melyet a pápa csak hosszas harcok után tudott az egyházi államba kebelezni.

[87] Imola egy szigeti város, Ravenna területén. Sokáig önálló volt, míg végül Milánó s ezzel együtt a pápa fennhatósága alá került.

107

Vicenzáról, [88] Ravennáról [89] és mindarról, amit a pápa Ancona földén, [90] Romagnában [91] és több olasz tartományban erőszakkal elfoglalt és jogtalanul birtokol, Krisztus és Szent Pál minden parancsa ellen elegyítvén magát a mások dolgába. Mert azt mondja Szent Pál: "Senki se ártsa magát világi dolgokba, aki mennyei polgárságot keres." Hát a pápa volna eme polgárságnak feje és elseje és ő mégis inkább a világi dolgokba ártja bele magát, bármely császárnál és királynál különben. Itt már mégis csak segítenünk kéne rajta s megtanítanunk, hogy a maga polgárságára figyeljen. Krisztus, kinek helytartójaként dicsekszik, nem törte magát soha a világi kormányzás után, annyira nem, hogy egyvalakinek, aki azt kívánta tőle, hogy az ő atyjafia felett mondjon ítéletet, azt felelte: "Ki tett engem számodra bíróvá?" Ámde a pápa hívatlanul előáll, mindent lefoglal magának, akárcsak egy Isten, úgy, hogy végre ő maga sem tudja többé, mi légyen Krisztus, bár helytartójának tolja fel magát.

XI. Tizenegyedszer: a pápa lába csókolásának [92] is vége legyen. Keresztyéntelen, sőt keresztyénellenes dolog az, amikor egy nyomorult bűnös ember lábát csókra nyújtja olyanoknak, akik százszor jobbak, mint ő. Ha a hatalom dicsőségére szolgál ez, hát akkor miért nem teszi

[88] Vincentia lombardiai város. Birtokáért a pápa sokat harcolt.

[89] Ravenna város, melyet már 755-ben Pipin a pápának ajándékozott. Később különböző fensőség alá került, mígnem II. Gyula pápa visszahódította.

[90] Ancona hasonlóan sok küzdelem színhelye.

[91] Romagna - Ravennához tartozott.

[92] A lábcsók eredete azon ősi szokásra vezethető vissza, hogy a hívek, templomba lépésük előtt a küszöböt megcsókolták. Így cselekedtek azon előkelő személyek is, akiket ilyenkor a templomba járásnál mindig a püspökök fogadtak. Idővel aztán a küszöb helyett a püspök lábát csókolták meg. A pápa e célból cipőjén keresztet s állítólag egy ereklyét is hordoz. Hogy mikor jött be a lábcsók szokása, biztosan meg nem állapíthatni. VII. Gergely pápa már egyenesen parancsszerűen rendeli el, hogy "minden fejedelem a pápa lábát tartozik megcsókolni".

108

meg a pápa is ugyanazt másokkal szemben a szentség dicsőségére? Állítsátok egymással szembe a Krisztust és a pápát! Krisztus megmosta tanítványainak lábait és megtörülte, de a tanítványok az ő lábait sohasem mosták meg. A pápa, mint a Krisztusnál is nagyobb, megfordítja a dolgot és nagy kegynek minősíti, ha az ő lábait megcsókolhatják, holott ha valaki ugyanezt őtőle kívánná, bizony minden erejével ellent kellene állania, mint Szent Pál és Barnabás tették, kik is nem engedték, hogy őket a lystraiak istenként tiszteljék, hanem azt mondották: "Mi éppolyan emberek vagyunk, mint ti". De ezek a mi tányérnyalóink sokra vitték ezt a dolgot és csináltak számunkra egy bálványt, úgy, hogy immár senki sem fél úgy az Istentől és senki sem tiszteli őt oly nagy hajlongással, mint a pápát. Ezt persze tűrik, de semmiképp sem azt, ha a pápa ragyogó pompáján csak egy szemernyi folt is esik. Ha keresztyének volnának és Isten dicsősége kedvesebb volna nekik, mint a maguké, oda lenne mindörökre a pápa víg kedve, látván az Isten dicsősége gyalázatját és a magáénak fenségét; nem is engedné senkinek, hogy őt tisztelje, míg észre nem venné, hogy Isten dicsősége újra teljes fenségében ragyog és nagyobb, mint az ő dicsősége. [93]

Ugyanazon nagy és botrányos fennhéjázás egyik utálatos fajtája az is, mikor a pápa nem éri be a lovaglással és kocsikázással, hanem, ha még oly erős és egészséges is, mint egy bálványisten, emberek által hordoztatja magát hallatlan pompával. [94] Édes atyámfia, hogy egyez-

[93] Innen kezdve a XI. pont szövege még csak a 2. kiadásban megjelent toldalék, mely kiadás ugyancsak 1520-ban jelent meg.

[94] A kengyelvas megfogása, amikor a pápa lóra vagy öszvérre szállt, Luther szemében – s bizony joggal – a legmélyebb megaláztatások egyike, amelyek a német császárokat érték. Barbarossa Frigyes nem is akarta megtenni s amidőn övéinek nagy rábeszélésére ráállott, kijelentette, hogy dolgát ügyetlenül fogja végezni, minthogy a lovászinas szerepét nem tanulta. Luther e szokásról más helyen ("Fabel von der Schenkung Konstantins") így nyilatkozik: "A pápa annyira vitte, hogy az egész világ császárai és királyai őt valósággal imádják, lábát csókolják, a császár a kengyelvasát tartja, a pfalzi őrgróf meg épen egyszer a pápa öszvérének a farkát volt kénytelen uszályként utána emelni".

109

tethető meg Krisztussal ez a luciferi fennhéjázás, aki gyalog járt, éppúgy, mint az ő apostolai is? Hol van az a világi király, aki ily világias nagy pompával utazott valaha, mint ahogy utazik az, aki mindazoknak feje akar lenni, akiknek a világi pompát megvetniök és kerülniök kell, vagyis a keresztyéneknek? Nem, ne ragadjon oly nagy bámulatra ő becses személye, ellenkezőleg rettegjük az Isten haragját, ha e fennhéjázásnak hódolunk és elfojtjuk bosszankodásunkat. Elég, hogy a pápa így tombol és dühöng, ám mértéken felül sok, ha mi azt még helyeseljük és előtte szemet hunyunk.

Ugyan, mely keresztyén szív is találhatja gyönyörűségét abban, hogy a pápa, mikor áldoz, csendesen ül, mint egy nagyságos úrfi és odanyújtatja magának a szentséget, aranyrúdon egy térdeplő, bókoló bíboros által, éppen úgy, mintha bizony az a szentség nem is volna méltó arra, hogy egy pápa, egy nyomorult szegény bűnös, felálljon és Istenének tisztességet tegyen; holott más keresztyének, akik sokkal szentebbek, mint a szentséges atya, azt mind teljes tisztességgel veszik. Csoda volna-e, hogyha az Isten minket mindnyájunkat megverne, mivelhogy mi Istennek ily gyalázását tűrjük és dicsérjük a mi főpapjainknál és ezen ő átkozott fennhéjázásukban részt veszünk hallgatásunk és hízelgésünk által.

Hasonló eset az is, mikor a szentséget a körmenetben hordja; őt vinni kell, de a szentség ott áll előtte, akár egy kancsó bor az asztalon. Szóval Rómában Krisztus semmi, a pápa minden. És mégis arra szorítanak és fenyegetve arra kényszerítenek, hogy mi ezt az antikrisztusi gyalázatot helyeseljük, magasztaljuk és tiszteljük, Isten és minden keresztyén tan ellenére. Vajha adná Isten, hogy egy szabad zsinat megértesse a pápával, hogy ember ő is és nem több, mint az Isten, akinek magát kiadni nem átallja.

110

XII. Tizenkettedszer: a Rómába való búcsújárás véget érjen és senkit ötletből avagy buzgóságból búcsúra ne engedjünk, csakis abban az esetben, ha erre a papja, városa vagy feljebbvalója elfogadható és tisztességes okot talál nála. Ezt nem azért mondom, mintha a búcsú gonosz dolog volna, hanem, mert ez idő szerint nincsen áldás benne, mivelhogy a nép Rómában nem jó példát, hanem csupa botrányt lát, amint épp a búcsúsok közmondása is tartja: [95] "Minél közelebb jutunk Rómához, annál távolabb esünk a keresztyénségtől", és onnét Istennek és az Isten parancsolatának megvetését hozzák magukkal. Azt mondják, hogy aki először megy Rómába, ott gazembert keres, másodszor meg is találja, harmadszor meg már el is hozza magával. De ők oly nagy mesterek már, hogy e három utat egyszerre teszik meg és, sajnos, olyan portékát hoztak magukkal Rómából, hogy jobb volna, ha sohasem látták és tanulták volna megismerni Rómát. No de ettől eltekintve, van itt még egy fontosabb dolog is, ti hogy az együgyű emberek búcsújárása miatt az isteni parancsolatokat helytelenül fogják fel és félreértik. Ők ugyanis azt hiszik, hogy az ily zarándoklás sokat érő dolog, pedig ez nem igaz. Nem sok jó van abban, sőt sokszorosan gonosz, csábító egy dolog, mert azt Isten nem parancsolta meg. Hanem igenis megparancsolta, hogy a férfi a maga feleségének és gyermekeinek gondját viselje, szóval: a házas élettel járó kötelességeit teljesítse, ezenkívül felebarátait szolgálja és segítse. S íme ő ehelyett Rómába zarándokol, elkölt ötven, száz, több vagy kevesebb forintot, teszi,

[95] Macchiavelli, a reneszánsz e szellemes jogbölcselője (1469-1527) erre vonatkozólag így ír: "A keresztyénség közeli végének legbiztosabb előjele az a tapasztalat, hogy minél közelebb esnek a népek a keresztyénség központjához, annál kevesebb bennük a keresztyén lélek. A római szék botrányos példája s bűntettei okozzák, hogy Itáliából az istenfélelem összes elemei, de sőt még a vallás iránti érzék is kiveszett. Mi itáliaiak tehát főképpen az egyháznak és papjainknak köszönhetjük, hogy istentelen gonosztevőkké lettünk".

111

amit neki senki sem parancsolt, a feleségét és gyermekeit vagy felebarátait pedig otthon hagyja nyomorogni és mégis azt hiszi a dőre, hogy mikor ő az isteni parancsolatokat így megtöri és megveti, önkényes búcsújárása szépségtapasz leszen; holott nem egyéb az, mint merő hóbort és ördögi csáb. Azt érték el a pápák a maguk hamis, hazug és bolondos aranyévükkel, [96] hogy a nép fölizgult, Isten parancsolataival szakított és az ő csábításuk áldozatává lett és ekként épp az lett meg, amit nekik meg kellett volna akadályozniok. De hát pénzeltek belőle és bitor hatalmuk megerősödött általa, azért tovább kellett azt folytatni, bárha Isten és a lelkek üdve ellen van is.

Az együgyű keresztyének ezen hamis, megtévelyítő hitének kiirtása és a jó cselekedetek helyes felfogásának újra meggyökereztetése végett az összes búcsúkat meg kellene szüntetni, mert azokban semmi jó sincs, se parancsolat, se engedelmesség, hanem igenis a bűnöknek és az Isten parancsolatai megvetésének bőséges forrásai azok. Nekik köszönhetjük azt a sok koldust, akik épp a búcsújárások alkalmával követik el a legtöbb gazságot, a koldulást meg szükség nélkül megtanulják és megszokják.

Innét aztán a szabados élet és az a sok, sok baj, amit mostan felsorolni nem akarok. Aki tehát búcsút járni vagy búcsúfogadalmat tenni akar, az előbb papjának vagy feljebbvalójának az okát is mondja meg. Ha azután kitűnik, hogy őt a jó cselekedet szempontja viszi rá, úgy az ő

[96] Aranyévek, vagyis jubileumévek (Jubeljahre). VIII. Bonifacius pápa 1295-ben felhívta az egész világot, hogy az egyháznak fennállása 1800-adik évében Rómába zarándokoljon, egyúttal minden hívő számára, aki a mondott évben Péter templomába zarándokol, teljes bűnbocsánatot ígért. Elrendelte azt is, hogy ezentúl minden száz évben ilyen jubileum tartandó. Ám 1343-ban VI. Kelemen pápa már 50 éves ciklusokat rendelt el, II. Pál pedig 1470-ben végleg a 25 éves jubiláris ciklust állapította meg. Ez intézkedés nagyon érthető, mert a zarándoklások Rómának sok milliót jövedelmeztek. Sajnos, a 25 éves ciklus alá már az intézmény teljes közönyössé tételének veszedelme nélkül nem szállhattak.

112

fogadalmát vagy cselekedetét a papok vagy feljebbvalók ízibe tiltsák el, mint ördögi kísértést és értessék meg vele, hogy a búcsújárásra szánt pénzt Isten parancsolatja szerint ezerszer jobb dologra, vagyis övéire és a hozzá legközelebb álló szegények javára fordíthatja. Ha azonban csakis ötlet az nála, hogy országot, világot lásson, legyen akaratja szerint. Ámde, ha betegségben tett fogadalmat, akkor ezt a fogadalmat meg kell tiltani, arról le kell őt beszélni és azzal szemben Isten parancsolatait hangsúlyozni, hogy ezentúl beérje a keresztségben tett és az Isten parancsolatainak megtartását célzó fogadalommal. De mégis – lelkiismerete megnyugtatása végett – ez egyszer megengedhető neki, hogy fogadalmát teljesítse. Nincs, ki az isteni parancsolatok közönséges, igaz útján akarna járni; ki-ki új utakat tör magának és fogadalmakat tesz, mintha az Isten parancsolatait már mind teljesítette volna.

XIII. Tizenharmadszor: immár arra a nagy csapatra kerítjük a sort, akik sokat fogadnak és keveset tartanak meg. Ne haragudjatok, kedves uraim, igazán jó lélekkel mondom, keserédes egy igazság: ne építsünk több kolduló kolostort. Isten engem, már is túlontúl sok van, igen, adja Isten, hogy egy se legyen vagy legfeljebb két avagy három ily rend! Semmi jó sem eredt abból, nem is vezet sohasem is semmi jóra az a bolond országjárás; azért az a véleményem: csapjunk össze egy csomóba tízet, vagy amennyire szükség van, és csináljunk egyet belőle, s arról aztán kellőképpen gondoskodjunk, hogy ne kelljen koldulnia. Ó, itt sokkal inkább kell tekintetbe venni, ami a köznép üdvösségére szükséges, mintsem amit Szent Ferenc‚ [97]

[97] Assisi szent Ferenc szül. 1182-ben Assisiben, Alsó-Olaszországban. Már kora ifjúságában különös hajlandóságot tanúsított a szerzetesélet iránt, s 1209-ben egy új rendet alapított, a mely szeráfinak neveztetett. Rendjének tagjait kis testvéreknek (minoriták) nevezte, mert ideáljuk az alázatosság s alacsony állapot volt s azért priort sem rendelt föléjük. A rendet III. Ince erősítette meg 1215-ben. Tagjai most közönségesen franciskánusoknak neveztetnek.

113

Domokos, [98] Ágoston [99] vagy bármely más ember rendelt, különösen, minthogy nem is az ő akaratuk szerint ütött ki a dolog.

Továbbá: felmentendők e rendek a prédikálás és gyóntatás alól, kivévén, hogyha e célból a püspökök, papok, gyülekezetek vagy a felsőség hívja és bízza meg őket. Hiszen az az ő "prédikálásuk" és "gyóntatásuk" úgyse vezetett másra, mint a papok és barátok közt való örökös gyűlölködésre és irigykedésre, a köznépnek nagy megbotránkozására és kárára, úgy, hogy bizony méltók arra és meg is érdemlik, hogy végezzünk velük, annyival is inkább, mert nélkülük egészen jól ellehetünk. Az is könnyen belátható, hogy a szent római szék ezt a hadat nem ok nélkül szaporította meg, s ez ok, nehogy a papok és püspökök az ő zsarnokságával betelve, egyszer akkor a nyakára nőjenek s oly reformációba fogjanak, amely őszentségének nem lenne ínyére.

Ezenkívül meg kellene szüntetni a különféle szektákat, [100] és az egyfajta renden belül létező különbségeket, melyek néha igen csekély okból keletkeznek és még sokkal csekélyebb okból megmaradnak, hallatlan gyűlölséggel és irigységgel törve egymás ellen; miközben nem cseké-

[98] Domokos született Spanyolország Calaroge nevű helységében 1179-ben, majd pappá lett s mint ilyen engedélyért folyamodott a pápához, hogy hozzá csatlakozó társaival együtt Franciaországba mehessen, a waldenseknek prédikáció által való visszatérítésére. Ő alapította a Domokos-rendet (dominikánusok), melynek fő foglalkozásául a prédikációt tűzte ki ("ordo fratrum praedicantium"). III. Honorius 1213-ban erősítette meg az új rendet, amely később az igehirdetés helyett az inkvizíciónak lett kiváltságos művelőjévé, alapítója intenciójának ellenére.

[99] Augustinus-ra 1d. 12. jegyzet. Az Augustinus-rendhez csak annyi köze, hogy ez az ő nevét vette fel, mert ő maga semmiféle szerzetesrendet nem alapított.

[100] Szekták. Luther itt nem eretnekirányokat ért, hanem különféle pártokat, amelyekre akkoriban a szerzetesrendek többnyire szét voltak szakadva, s amelyek egymást gyakran a legelkeseredettebben gyűlölték és üldözték.

114

lyebb dolog, mint maga a keresztyén hit, amely pedig minden ily különbség nélkül is szépen virulhat, mindkét részen pusztulásnak indul, mivelhogy a kegyes keresztyén életet csak a külső törvények, cselekedetek és cselekvésmódok szerint mérlegelik és folytatják, miből aztán semmi más nem ered, mint képmutatás és lelki romlás, amint ezt ki-ki szeme előtt látja.

A pápának is meg kellene tiltani, hogy több efféle rendet állítson és erősítsen meg, sőt meg kellene parancsolni, hogy egyiket-másikat szüntesse meg és számban kevesbítse; hiszen a krisztusi hitet, amely az egyedül való fő jó, és bármely rend nélkül is fennáll, nem csekély veszedelem fenyegeti, hogyha az embereket oly sok és különféle cselekedetek és cselekvésmódok által félrevezetik, úgy, hogy azok inkább az ily cselekedetek és cselekvésmódok szerint való életre, mintsem a hitre ügyelnek. És ahol nincsenek a kolostorokban oly bölcs főnökök, akik inkább a hitet, mint a rend törvényét hangsúlyozzák és szorgalmazzák, ott lehetetlen, hogy az illető rend káros és megtévelyítő hatást ne gyakoroljon azon együgyű lelkekre, kik csakis a cselekedeteket tartják szemük előtt.

De hát napjainkban csaknem mindenütt kidőltek azok a főnökök, akiknek hitük volt és akik rendeket szerveztek. Miként hajdan Izráel népénél, amaz atyák elhunytával, akik Isten dolgait és csodáit ismerték, a fiak az isteni dolgokban és a hitben való tudatlanság miatt hamarosan bálványozásba merültek és saját emberi cselekedeteikre építtettek: éppen úgy most ezek a rendek az isteni dolgokban és a hitben értetlenekké válván, csak a maguk saját szabályaival, törvényeivel és szokásaival kínozzák, fárasztják és gyötrik magukat és örök titok marad őelőttük a lelki, istenes élet értelme, amint az apostol (II. Timót 3.) mondja: "A lelki életnek csak látszatával bírnak". De amögött semmi sincs: "Tanulnak szűnös-szüntelen és mégse jutnak oda, hogy megtudnák, mi a valódi lelki

115

élet". Ilyenformán biz jobb volna, ha egy kolostor se volna az oly helyen, ahol nem valamely lelkes, keresztyén hitben jártas fő kormányoz, mert aki nem ilyen, az nem kormányozhat kár és romlás nélkül; annál inkább nem, minél szentebbnek és kegyesebb életűnek látszik külső cselekedetei szerint.

Nézetem szerint, különösen e gonosz időben, szükséges intézkedés volna az is, hogyha az alapítványokat és kolostorokat újra oly módon rendeznék be, amilyenek eleinte az apostolok korában és egy ideig még azután is voltak, amikor is ők mindnyájan kinek-kinek szabadjára hagyták, hogy addig maradjon benn, ameddig a kedve tartja. Mert mi más voltak az alapítványi intézetek és kolostorok, mint keresztyén iskolák, a melyekben az Írást és a keresztyén fegyelmet tanulták és neveltek kormányzásra és igehirdetésre alkalmatos egyéneket, amint olvassuk, hogy Szent Ágnes [101] az iskolába járt, és most is látjuk némely nőkolostorban, teszem azt: Quedlinburgban, [102] és ehhez hasonlókban. Bizony, minden alapítványi intézetnek és kolostornak is oly szabadnak kellene lenni, hogy Istent szabad akarattal és nem kényszermunkával szolgálnák.

Hanem utóbb behozták a fogadalmat és örökös fogságot csináltak belőle, sőt a fogadalmat a keresztségi fogadalomnál is többnek tekintették. Mi eredménye lett ennek, látjuk, halljuk, olvassuk és tapasztaljuk napról-napra jobban és jobban. Tudom én jól, hogy ezt az én tanácsomat igen bolondosnak fogják találni; de ezzel most nem törődöm. Azt javaslom, amit jónak látok; vesse el, aki akarja. Én látom jól, mint tartják meg, különösen a szüzességi fogadalmat, a mely szinte egész általánossá

[101] Diocletianus római császár idejében (+ 305) vértanúságot szenvedett szent.

[102] A quedlinburgi női zárda (Frauenstift) akkoriban igen nagy hírnek örvendett, s még a reformáció behozatala után is 1812-ig fennállott.

116

válik az ily kolostorok útján, pedig Krisztus meg nem parancsolta, ellenkezőleg igen kevesen születtek arra, mint ő maga és Szent Pál is mondja. Nagyon szeretném én, ha mindenkin segíthetnénk, és hogyha önkényes, koholt emberi szokás és törvény a keresztyén lelkeket foglyul nem ejtené.

XIV. Tizennegyedszer: lássuk meg azt is, hogy süllyedt el a papság és némely szegény lelkipásztor, asszonnyal és gyermekkel a nyakán, hogy terhelődött meg lelkiismeretük, minthogy senki sem siet a segítségükre, bárha igen könnyű dolog volna rajtuk segíteni. Hát, ha a pápának mindegy, ha itt minden úgy megy, ahogyan megy, és pusztul, ami pusztul, én saját lelkiismeretem megnyugtatására kinyitom a számat, dühöngjön bár pápa, püspök vagy az, aki akar, és azt mondom:

Hogy Krisztus és az apostolok rendelése szerint, minden városnak egy papjának vagy püspökének [103] kell lennie, mint Pál világosan írja (Tit. 1.) és a pápa sem kényszerítheti arra, hogy hites feleség nélkül éljen, ellenkezőleg szabad egyet bírnia, amint Pál (Timót. 3. és Tit. 1.) mondja: "A püspöknek feddhetetlen és egy feleséggel bíró férfiúnak kell lennie, akinek gyermekei engedelmesek és jó erkölcsűek" stb. Mert püspök és pap egyet jelent Szent Pálnál, mint ezt Szent Jeromos [104] is bizonyítja.

[103] "Pap vagy püspök" Luther a kettő közt nem tesz különbséget, aminthogy az apostoli s őskeresztyén egyházban ily különbséget éppoly kevéssé ismertek, múlt a pap és laikus közötti megkülönböztetést sem. A püspök szó a görög "episzkoposz" magyaros formája, mely. felügyelőt, gondnokot jelent, tehát oly egyént, akit az őskeresztyén gyülekezet hívei lelki s anyagi ügyeiknek vezetésével, közakaratból, saját körükből megbíztak. Tehát, mint Luther e helyen, az őskeresztyén eszmét szem előtt tartva, a papot vagy püspököt jellemzi is, nem volt az egyéb, mint "ein gelehrter, frommer Bürger".

[104] Hieronyrnus (Jeromos) híres egyházatya (331-420), akitől a római egyház által a Szentírásnak eredeti (héber és görög nyelvű) szövegével egyenlő értékre és tekintélyre emelt latin forditása, a Vulgáta származik.

117

De a mostani püspökökről az Írás semmit sem tud, azokat közös keresztyén intézkedés alapján állították be, úgy; hogy egy püspök sok pap felett kormánykodik.

Tehát az apostoltól nyilvánvalólag azt tanuljuk, hogy a keresztyénség körében úgy kell intézkedni, hogy a közönségből minden város válasszon egy tudós, jámbor polgárt, kire a papi hivatalt rábízza és azt a gyülekezet tartsa el, teljesen szabadságára hagyván, hogy házas életet éljen-e vagy sem; mellérendeltetnék aztán több lelkész vagy diakónus, szintén házasok, vagy amint ők akarják, akik a nép és gyülekezet kormányzásában prédikálással és szentségkiosztással segédkeznének, amint ezt még ma is látjuk a görög egyházban.[105] Itt azonban, minthogy utóbb nagy üldözés és küzdelem támadt az eretnekekkel szemben, sok szent atya akadt, aki önként lemondott a házas életről, csakhogy annál inkább élhessenek a tanulásnak és készen legyenek minden órában a halálra és küzdelemre.

Ámde ekkor a római szék vakmerő önkénnyel közbelépett és egyetemes parancsával megtiltotta a papi rendnek a házas életet.[106] Ezt az Ördög súgta neki, mint Szent

[105] A görögkeleti egyházban ti. (a szerzetesek kivételével) a lelkészek házasságra léphetnek, sőt erre kötelesek is, de csak hajadonnal s csak egyszer.

[106] A cölibátus (papnőtlenség) története egyike a pápás egyház története legszomorúbb szakaszainak. Kezdetben a papok és püspökök általában nős, családos emberek voltak, maguk a római pápák is, hosszú századokon át. Erélyes és nagyratörő pápák azonban – világuralmi törekvéseik érdekében --- felismerték a papnőtlenség nagy jelentőségét, mert az az egyén, akit rokonság és vér kötelékei a nemzethez és társadalomhoz nem csatolnak, sokkal alkalmasabb arra, hogy egész egyéniségével a pápás érdeket szolgálja, mint ha családja van. A vagyoni kérdésnek is ez intézmény létrehozásában nagy szerep jutott. Természetesen a papság e szörnyű intézménynek eleinte ellenszegült, de egy VII. Gergely és III. Ince (XI. és XIII. század) a legszigorúbb, sőt legembertelenebb eszközöktől sem riadtak vissza, hogy eszményüket célra juttassák. Sok pap egyenesen az oltár előtt kifolyt vérével fizette meg engedetlenségét a pápa rendeletével szemben. III. Ince uralkodása alatt végül a cölibátus (melynek behozatala közel 200 évnek a küzdelmébe került) általában keresztül volt hajtva.

118

Pál hirdeti (Timót. 4.): "Támadni fognak tanítók, akik ördögi tanokat hirdetnek és megtiltják a házasságot' stb. Ekként, sajnos, oly sok nyomor támadt, hogy fel sem is sorolható és ok adódott a görög egyháznak az elszakadásra és roppant mód elharapódzott a viszály, bűn, szégyen és botrány, miként rendszerint mindez be szokott következni ott, ahol az Ördög lát a maga dolgához. Hát mit tegyünk már most? Én azt tanácslom, hogy legyen újra szabadság és kinek-kinek bízzuk tetszésére, hogy házas vagy nem házas életet akar-e folytatni. Hanem persze ez esetben egészen más világ lenne, más kormányzás, más vagyonkezelés, sutba kerülne az egész papi jog és Rómának nem sok hűbér jutna.

Meggyőződésem, hogy annak a nyomorult, szűzietlen szüzességnek a kapzsiság volt az oka, mert ennek következménye volt, hogy mindenki pap akart lenni és mindenki. papnak akarta kitaníttatni a maga gyermekét, nem a szűzies életre gondolva, amihez éppenséggel nem szükséges, hogy a papi rendbe lépjünk, hanem hogy munka és fáradság nélkül élvezze az elmulandó jókat Isten világos parancsolatja ellenére (Mózes I. k. 3.): "Arcod verejtékével egyed a te kenyeredet". Azt a színt adták neki, hogy az ő munkájuk imádság és misemondás.

Nem szólok itt a pápáról, püspökökről, rendalapítókról vagy papokról és barátokról, akik nem Isten szerzése. Ha ők terhet raktak önmagukra, hordják is azt. Beszélni akarok a papi rendről, melyet Isten rendelt, amelynek a gyülekezetet az Ige hirdetésével és a szentségekkel kell kormányoznia, körében laknia és világi háztartást vinnie. Ennek egy keresztyén zsinat útján meg kellene adni azt a szabadságot, hogy házas életet folytathasson, nehogy veszedelem és bűn lepje meg őket, mert akit maga az

119

Isten le nem kötelezett, senki más sem kötelezheti le azt, még ha mennyei angyal volna is, a pápáról nem is szólva; és amit ezellen az egyházi jog beszél, az hiábavaló mese és üres fecsegés.

Továbbá azt tanácsolom, hogy aki ezentúl pappá szentelteti magát vagy egyébként is, a püspöknek semmi esetre se tegyen szüzességi fogadalmat, sőt egyenesen jelentse ki, hogy annak éppen semmi joga sincsen tőle oly fogadalmat követelni és hogy az efféle követelés ördögi zsarnokság. Ha pedig akár kényszerből, akár önként ki akarják jelenteni, mint némelyek teszik, hogy fogadalmuk csakis annyira terjed, amennyire emberi gyengeségüknél fogva az betartható, úgy e szavakat is ki-ki szabadon s csupán negatív értelemben használja, mintha ti. mondaná: nem ígérek szüzességet, mert emberi gyengeségem azt meg nem engedi, hanem egyes-egyedül angyalokéhoz hasonló törekvésű elhatározást és erényt; hogy jó lelkiismerete megmaradjon, minden fogadalom nélkül.

Nem akarom tanácsolni, de akadályozni sem, hogy akiknek még nincs feleségük, megházasodjanak vagy feleség nélkül maradjanak; ezt a keresztyén közösségi rendre és kinek-kinek jobb belátására bízom. De az elől a nyomorult nép elől nem akarom elrejteni az én becsületes tanácsomat és megvonni tőlük a vigasztalást, akik most asszonnyal és gyermekekkel nyakukon, rossz lelkiismerettől gyötörtetve, szégyentől égnek, mivelhogy az asszonyukat ágyasnak, gyermekeiket papfattyaknak csúfolják. Hát nekik ezt a szabad családi jogot adom:

Ha van oly kegyes pap, aki ellen egyébként senki más kifogást nem tehet, mint hogy gyarló és valamely asszonnyal szégyenbe keveredett, de mindketten úgy éreznek szívük mélyében, hogy örömest együtt maradnának a sírig igaz hitvesi hűségben, hogyha ezt jó lelkiismerettel tehetnék, bárha szégyenüket nyilvánosan kellene is viselniök: az ily két egyén Isten. előtt bizonnyal hitestárs! És még hozzáteszem, hogy ha ők így éreznek és így egy

120

életben egyesülnek, csak hogy lelkiismeretüket gyorsan megmentsék: vegye el a pap azt az asszonyt törvényes feleségül; tartsa meg és egyébként éljen becsületesen vele, mint férj, mit sem törődve azzal, hogy a pápa akarja vagy nem akarja-e azt, vagy hogy az egyházi avagy világi törvény ellen van-e. Fontosabb a te lelked üdvössége, mint azok a zsarnoki, önkényes, gaz törvények, amelyek az üdvösségre nem szükségesek, Istentől sincsenek rendelve. Neked éppen úgy kell cselekedned, mint ahogy Izráel fiai cselekedtek, akik az egyiptomiaktól megszolgált bérüket ellopták, vagy amint egy szolga tett, midőn gonosz urától a maga megszolgált bérét ellopta: hiszen így lopta el a pápa is a te törvényes feleségedet és gyermekedet.

Akiben van hit ezt merni, az csak íziben kövessen engem, nem akarom én őt félrevezetni. Ha nincs is hatalmam, mint valami pápának, de van hatalmam, mint keresztyén embernek, hogy felebarátomon segítsek és bűneitől és bajaitól megszabadítsam, mégpedig nem minden ok és alap nélkül. Először: nem minden pap nélkülözheti a feleséget nem csupán a gyarlóság, hanem a háztartás miatt sem. Hát tartson asszonyt és a pápa ezt neki megengedi, csak házasságra ne léphessen vele? Mi más ez, minthogy egy férfiút és egy nőt magukra hagyjunk és mégis megtiltsuk, hogy el ne bukjanak! Olyas ez, mintha szalmát és tüzet raknánk össze és megparancsolnók, hogy se ne füstölögjenek, se ne égjenek. Másodszor: a pápának nincs joga azt megtiltani, épp oly kevéssé, amint nincs hatalma megtiltani az evést, ivást és a természetes meghalást vagy meghízást. Emiatt senkit sem lehet vétkesnek tekinteni, de a pápa felelős mindazon bűnért, ami azellen történik, mindazon lelkekért, akik amiatt elvesznek, felelős minden lelkiismeretért, a mely így megzavartatik és meggyötörtetik, úgy, hogy bizony régen megérdemelte volna, hogy valaki a világból kikergesse; oly sok szegény lelket fojtott meg már ördögi kötelével – bár én hiszem, hogy az Isten sokhoz közülük haláluk órájában kegyelme-

121

sebb vala, mint a pápa életükben. Még sohasem származott s sohasem is fog származni valami jó a pápaságból és annak törvényeiből. Harmadszor: bárha a pápa törvénye ellene van is, mégis, ha valaki házasságra lép a pápa törvénye ellenére, akkor már hiába, az ő törvényének vége és érvénytelen az. Mert Isten törvénye, amely parancsolja, hogy a férfit és asszonyt senki se válassza el, jóval fölötte áll a pápa törvényének és nem szabad az Isten parancsolatját a pápai parancs miatt lerontani és háttérbe szorítani, bárha sok eszelős jogász a pápával együtt akadályokat [107] talált ki és ekként hátráltatta, megbontotta és megzavarta a házassági rendet, úgy, hogy végül Isten parancsolatja semmibe lépett! Mit beszéljek többet, hiszen az egész egyházi papi törvényben nincs két sor se, a melyből a kegyes keresztyén okulást meríthetne, és sajnos oly sok a téves és veszedelmes törvény, hogy legjobb volna, ha máglyát raknának belőlük.

Ámde te azt mondod: mégis csak botrányos dolog az, s úgy illenék, hogy előbb a pápának kellene azalól felmentést adnia. Hát erre én azt felelem, hogy ami botrány van benne, az mind a római szék vétke, a mely ily törvényt jog nélkül és Isten ellen hozott; Isten és a Szentírás szerint azonban nem botrány ez. És ha a pápa felmentést adhat a maga pénzsóvár, zsarnoki törvényei alól, úgy bármely keresztyén is adhat felmentést ugyanaz alól Isten nevében a lelkek üdvösségéért, mert Krisztus mindenkit felszabadított minden emberi törvény alól, különösen, hogyha azok Isten és a lelkek üdvössége ellenére vannak, miként ezt Szent Pál (Galat. 5. és I. Korint. 8.) tanítja.

XV. Tizenötödször: hogy a szegény kolostorokról se feledkezzem meg. A gonosz lélek, aki most minden rendet

[107] Impedimenta = a házasság akadályai. Főleg a vérségi fokozat amelyet III. Ince alatt az 1215 évi lateráni zsinat a negyedik ízben állapított meg s ezzel a házasság akadályait annyira gyakorivá tette, hogy a diszpenzációkért való folyamodások száma – légió.

122

felforgat az emberi törvényekkel és elviselhetetlen állapotokat teremt, néhány apátot, apátnőt és főpapot is megszállott, amennyiben rendtársaik és nővéreik felett úgy elöljáróskodtak, hogy ezek hamarosan a pokolba és ott is oly nyomorult sorsra jutnak, akár az ördög többi mártírjai. [108] Ők ugyanis a maguk gyóntatószéke számára tartottak fenn minden vagy legalább néhány s éppen titkos halálos bűnt, úgy, hogy azok alól egyik rendtárs a másikat fel nem oldozhatja, mert különben engedetlenség miatt átok alá kerül. Hát nem mindenütt és nem mindig találhatók angyalok, hanem gyarló emberek is, akik inkább minden átkot és fenyítést elszenvednek, mintsem hogy főnökeiknek vagy a kirendelt gyóntatóknak titkos bűneiket meggyónják; és azután ily lelkiismerettel élvén a szentséggel, "irregularesekké", [109] mi több, a kínok martalékaivá lesznek. Ó, vak pásztorok, ó, dőre főpapok, ó ragadozó farkasok!

Azt mondom erre: helyénvaló dolog, ha a nyilvánvaló vagy ismeretes bűnt egyedül a főnök bünteti meg, de csakis ilyet és semmi mást nem tarthat fenn magának és nem választhat ki; a titkos bűnök felett nincs hatalma, bárha azok a képzelhető leggonoszabbak volnának is. És ha mégis megcselekszi, úgy ő a zsarnok, mert ehhez nincs joga, ezzel Isten ítéletébe avatkozik. Azért tanácslom e rendtársaknak és nővéreknek: ha a főnökök nem akarják, hogy a titkos bűnöket annak gyónd meg, akinek akarod,

[108] Az ördög vértanúinak (Teufelsmärtyrer) nevezi az ilyen szerencsétlen szerzeteseket és apácákat azért, mert szemérmük és szégyenérzetük szükségképp összeütközésbe hozza őket fogadalmukkal, úgy, hogy azt megszegik s így nem óhajtott üdvösségüket munkálják, de kárhozatukat.

[109] "Irregulares", azaz a szabály (regula), a törvény ellen vétők. "Canonici irregulares" = elvilágiasodott, érzéki vágyaiknak élő papok. Mármost, ha egy ilyen bűnös pap vagy szerzetes a gyónás alkalmával bűneit elhallgatja, s így a gyónás szentsége ellen vétkezett, irregulárissá, vagyis képtelenné lett hivatalának végzésére is. A szó tehát kettős jelentőségű. Az ilyen irregularitás végső következménye aztán az illetőnek felfüggesztése s szilenciumba való helyezése volt.

123

úgy tartsd meg magadnál és panaszold el a te testvérednek vagy nővérednek, hadd oldozzon ő fel és vigasztaljon meg, aztán eredj és tedd, amit akarsz és tenned kell: csak hidd erősen, hogy fel vagy oldozva s akkor nincs baj. És az átok, az irregularitás vagy mindaz, amivel csak fenyegetnek, ne bántson téged, se ne tévesszen meg, azoknak nincs hatásuk, csak azon nyilvános és ismeretes. bűnökre, amiket valaki nem akarna beismerni; te nem félhetsz tőlük. Mi is jut eszedbe, te vak rendfőnök, hát azt hiszed, hogy megakadályozod a titkos bűnöket fenyegetés által? Hagyj békét annak, ami a nyilvánosságra nem tartozik, hogy az Isten kegyelmének és ítéletének is akadjon dolga és ne csak neked. Nem egészen úgy bízta ő reád ezt a dolgot, hogy a maga kezéből mindent kibocsátott volna. Sőt neked a kisebb részt juttatta. – Legyen hát a szabály szabály, de ne ostromold vele az egeket, Isten ítéletét.

XVI. Tizenhatodszor: A jótevők vagy meghalt rokonok emlékének szentelt évforduló napokat [110-111] és engesztelő miséket [112] is egészen meg kellene szüntetni vagy legalább kevesbíteni, mert nyilvánvaló dolog, hogy nem egyéb, mint gúnytárgy lett azokból, amellyel Istent szörnyű módon haragítjuk és hogy csak költekezés, evés és ivás a rendeltetésük. Ugyan mi tetszését is találná az Isten azokban a nyomorultul elhadart silány vigíliákban és misék-

[110] Jahrestage" - jótevők emléknapjai "Patronsfeste", -mondja más helyen Luther.

[111] "Begängnisse" - a rokonok által a megholtak lelke üdvéért alapított misék, az illető halálának évfordulóján.

[112] "Seelenmessen," Az iménti jegyzetben említett misék. E misék eredete az első századok azon szokásában keresendő, hogy az úrvacsorát a mártírok sírjainál vették. Létrejötte kapcsolatos a purgatóriumról (tisztítótűz) szóló tannak létrejöttével s körülbelül a VII-VIII. századra vezethető vissza. E mise célja a purgatóriumban kínlódó lelkek mielőbb való kiszabadítása. A görög egyházban a lelkekért szóló misék ugyancsak divatosak, de – mivel ezen egyház a purgatórium tanát elveti -. a róm. kat. felfogástól eltérő szellemben.

124

ben, amelyeknek se olvasás, sem ima nevet nem adhatunk; sőt ha imaformájuk volt is, akkor sem az Isten kedvéért s szabad szeretetből, hanem pénzért s csak úgy köteles robotképpen lettek végrehajtva. Hát lehetetlen, hogy az Istennek tessék, avagy számba vegye, ami nem szabad szeretetből ered. Azért keresztyén cselekedet lesz, ha mi mindazt megszüntetjük vagy legalább kevesbítjük, aminél látjuk, hogy visszaéléssé fajul és az Istent inkább haragítja, mint engeszteli. Jobb szeretném, igen, Istennek is kedvesebb volna s többet is érne, hogyha bármely alapítvány, egyház vagy kolostor a maga évi miséit és vigíliáit mind egybefogná és egy napon tartana egy igazi vigíliát és misét, szívbeli komolysággal, áhítattal és hittel, összes jótevőiért, semmint hogy évenkint ezret meg ezret tart, s mindenkinek külön ily áhítat és hit nélkül. Ó, édes keresztyének, az Isten nem a sok, hanem a jó imádságot szereti, sőt kárhoztatja a hosszú és a sok imádságot (Mát. 6.) és azt mondja, hogy akik ezt teszik, csak gyötrelmüket szaporítják. Ámde az Istenben bízni nem tudó kapzsiság ily dolgokat művel, aggódván amiatt, hogy éhen kell halnia.

XVII. Tizenhetedszer: meg kellene szüntetni az egyházi jog némely poenáit vagy büntetéseit is, különösen az interdiktumot, [113] mint amelyet kétségkívül a gonosz lélek eszelt ki. Nem ördögi dolog-e, mikor valamely bűnt más sok és nagyobb bűnnel igyekszenek jóvátenni? Hiszen nagyobb bűn, ha Isten igéjét és tiszteletét nyomják el, avagy szüntetik meg, mintha valaki nem egy papot, hanem húsz pápát fojt meg egyszerre, vagy ha valaki papi jószágot tart meg. Ez is egyike azon gyöngéd erényeknek, amiket az egyházi jog hirdet, mert az egyházi avagy lelki jog azért neveztetik lelkinek, mivel a lélektől ered, csakhogy nem a szent lélektől, hanem a gonosz lélektől.

Az átkot sem kell egyebütt. alkalmazni, csak ott, ahol az Írás rendeli, hogy alkalmazzuk, vagyis azok ellen,

[113] Ld. a 12. jegyzetet.

125

akik az igaz hitet megvetik, vagy nyilvánvaló bűnökbe merülnek; nem pedig világi érdekből. De most megfordítva megy! Ki-ki él, amint akar és legtöbbnyire azok, akik másokat nyúznak és átokkal bélyegeznek; és ez idő szerint minden átok csupán világi érdeket szolgál és ezt mi senki másnak, csakis a szent papi jogtalanságnak köszönhetjük, amint én ezt korábban egy beszédemben bővebben kifejtettem. [114]

A többi büntetéseket és poenákat, milyenek a suspensio, [115] irregularitas, [116] aggravatio, reaggravatio, [117] depositio, [118] villámlás, mennydörgés, átkozódás, kárhoztatás és a többi találmányok, tíz ölnyi mélyre kellene beásni a földbe, hogy még a nevük és emlékezetük is kivesszen a földről. A gonosz lélek, melynek béklyóit az egyházi jog oldozza fel, hozta e borzasztó csapást és nyomort a szent keresztyénség lelki országába és általuk nem mást, mint lelki romlást és elnyomatást szerzett, hogy szinte méltán alkalmazhatjuk itt Krisztus eme szavát (Mát. 23.): "Jaj nektek, írástudók, ti lefoglaltátok magatoknak a tanítás hatalmát és bezárjátok a mennyországot az emberek előtt; ti nem mentek be és útjába álltok azoknak, akik bemennek."

XVIII. Tizennyolcadszor: minden ünnepnap megszüntetendő, csakis a vasárnap tartandó meg, ha pedig a mi asszonyainknak és a nagy szenteknek ünnepet akar,

[114] Luther itt a "Sermon über die Kraft des Bannes" című beszédére hivatkozik, mely nyomtatásban 1518-ban jelent meg, magyarázó jegyzetekkel ellátva. Kiadta pedig e beszédet éppen akkor, amikor Rómába idézték, sőt nyilván épp azért is.

[115] Suspensio – hivataltól való felfüggesztés, megfosztás; éspedig vagy "ab officio", vagyis a hivatalos teendőktől csupán, -vagy "a beneficio", a javadalmak élvezetétöl, – vagy "ab ordine", a hivataltól való teljes eltiltás.

[116] Ld. 109. jegyzet.

[117] Aggravatio, reaggravatio (gravis nehéz, súlyos) szavakkal a bűnhődés súlyosbításai vannak jelezve.

[118] Depositio - a hivataltól s ennek összes jogaitól való végleges megfosztás, nehezítve minden új hivatalra való képtelenítéssel.

126

nának szentelni, azt mind tegyék vasárnapra, vagy csak reggel legyen mise és azután egész nap munkanap. Mert itt lévén a forrása az ivással, játékkal, naplopással, henyéléssel és mindenféle bűnökkel való visszaélésnek, Istent inkább haragítjuk meg a szent napokra, mint a többire és egész visszás állapot létesül, ti. a szent napok lesznek nem szentek, a munkanapok pedig szentek. A sok szent nappal az Istent és az ő szentjeit nemcsak hogy semmi tisztelettel, hanem ellenkezőleg nagy tiszteletlenséggel illetjük, bárha némely eszelős főpap azt hiszi, hogy ha Szent Ottiliának, Szent Borbálának – s hozzá ki-ki a maga vak buzgósága szerint – ünnepet rendezett, hát akkor valami jó dolgot művelt, holott sokkal jobban teszi vala, ha egyik-másik szent tiszteletére a szent napot munkanappá avatta volna.

Ehhez járul, hogy a közönséges ember a lelki kár mellett kettős testi kárt is szenved, amennyiben dolgát elmulasztja, s hozzá többet költ, mint rendesen, sőt teste is gyengül és a munkára alkalmatlanná lesz, amint ezt naponkint látjuk. És még se jut senkinek sem az eszébe, hogy javítson ezen az állapoton. Pedig e dolognál még azt se szükség tekintetbe venni, hogy a pápa rendelte-e ez ünnepeket, vagy hogy talán felmentvény avagy engedély is kellene megtartásához. Ami Isten ellen van és ember testének és lelkének ártalmas, minden egyes gyülekezetnek, tanácsnak vagy felsőségnek nemcsak joga van azt megszüntetni és megakadályozni a pápa vagy püspök tudta és akarata nélkül, hanem lelke, hanem lelke üdvössége mellett kötelessége is, hogy azt megakadályozza, még a pápa vagy püspök akarata ellenére is, bárha tulajdonképp elsősorban ezeknek kellene az ilyesmit megakadályozniok.

És kiváltképp eltörlendők a templomszentelő búcsúk, mivelhogy ezek semmi egyebek, mint valóságos tivornyák, vásárok és játékbarlangok, amik csupán Isten gyalázását és a lelkek kárhozatát mozdítják elő. Nem használ semmit az az üres kifogás, hogy ha a törekvés jó, hát jó a munka

127

is. Isten a saját mennyből kiadott törvényét is felfüggesztette, mikor visszaéltek vele, és most is naponként megváltoztatja, amit rendelt, összetöri, amit csinált, az azzal való visszaélés miatt, miként a XVII. Zsoltárban olvassuk róla: "Te a gonoszakkal fordítva bánsz".

XIX. Tizenkilencedszer: a házasságtiltó fokok vagy ízek megváltoztatandók, mint példának okául a sógorságnál a harmadik és negyedik fok, olyanformán, hogy ha a pápa Rómában ezek alól felmentést adhat pénzért, ugyanazon esetben más pap is megadhassa a felmentést ingyen és a lelkek üdvösségéért. Igen, adná Isten, hogy mindaz, amit Rómában meg kell vásárolni, és maga a pénzprés, a papi törvény is megszűnnék, hogy minden egyes pap pénz nélkül megtehetné és mellőzhetné az efféléket, minők a bűnváltás, bűnváltó levelek, vajlevelek, [119] miselevelek [120] és ami confessionáliákkal [121] való egyéb gazság tenyészik Rómában, a szegény nép becsapása és kizsebelése végett. Mert ha van hatalma a pápának a maga szent hálóját – törvényt kellett volna mondanom! – pénzre kivetni, bizonyára még inkább van hatalma bármely papnak ugyanazt széttépni és Istenéért lábbal taposni; ha pedig nincs erre hatalma, akkor a pápának sincs hatalma ugyanazt gyalázatos módon a vásárra dobni.

A böjtöt is kinek-kinek szabadjára kellene hagyni és mindenféle ételt szabadossá tenni, mint ezt az evangélium teszi. Hisz a böjtöt Rómában ők maguk is kigúnyolják; mivelünk itthon olajat itatnak s ők a csizmájukat sem kennék be vele; aztán pénzért adják meg nekünk azt a szabadságot is, hogy vajat és más egyebet ehessünk, holott a szent apostol azt mondja, hogy mi nekünk mindenben szabadságunk vagyon az evangélium alapján. De ők a maguk papi jogával fogságba ejtettek és megrabol-

[119] Ld. az 53. jegyzetet.

[120] Miselevelek, igazoló levelek arról, hogy az illető a misét látogatta. Másrészt feloldozó levelek a mise kötelezettsége alól.

[121] Ld. az 54. jegyzetet.

128

tak minket, hogy pénzen kelljen visszavásárolnunk mindazt, s ezzel oly butává, félénkké tették a nép lelkiismeretét, hogy már nem is tanácsos erről a szabadságról prédikálni, mert a tömeg ezen igen nagyon megbotránkozik és nagyobb bűnnek tartja a vajevést, mint a hazugságot, esküdözést vagy akár a paráznaságot is. Hát pedig emberi dolog az, s amit ember csinált, akármi magasra emeljék is, nem származhatik abból soha semmi jó.

XX. Huszadszor: a "vad" kápolnák és mezei templomok [122] alapostul együtt lerombolandók, mint teszem azt, az újabb búcsúhelyek Welsenach, [123] Sternberg, [124] Trier, [125] Grimmenthal, [126] és jelenleg Regensburg [127] és sok más. Ó, mily keserves számadás vár azokra a püspökökre, akik az ily ördögi kísértést megengedik és abból hasznot húznak. Nekik kellene azt első sorban megakadályozniok és mégis azt hiszik, hogy itt isteni szent dologról van szó. – Nem látják, hogy az Ördög üzelme az egész, melyet azért folytat, hogy kapzsiságát növelje, hamis, koholt hitet keltsen, a gyülekezeteket gyengítse, a tivornyákat és paráznaságot terjessze, pénzt, munkát haszontalanul fecséreljen és a szegény népet orránál fogva vezesse, Ha az

[122] "Vad kápolna", "mezei templom" – mind a kettő búcsújáró kápolnát jelent. Luther éles kifejezéssel "vad"-nak minősíti az útszéleken, magános helyeken stb. álló kápolnákat; mert ezek a vallásos közösség természetes talaján kívül létesültek s ezért nem is felelhetnek meg egy templom igazi rendeltetésének.

[123] Welsenach, kis város a potsdami kerületben. Kápolnájában 1444 óta Jézus vérét mutogatták. Aki ide zarándokolt, nagy bűnbocsánatot nyert.

[124] Sternberg, Mecklenburg-Schwerinben, arról nevezetes, hogy 1491-ben egy ostyából, a melyet egy zsidó átszúrt, vér eredt meg.

[125] Trier, érseki székhely, itt őrzik Krisztus varrástalan köpenyét, amelynek azonban más helyen konkurense van.

[126] Grimmenthal, talán Grimma, Elő-Pomerániában levő helység, női kolostorral, csodatevő Mária-képpel.

[127] Regensburgba Szent Emmeran sírjához zarándokoltak, aki a VII. században élt és működött a keresztyénség érdekében.

129

Írást oly jól olvasták volna, mint az átkozott papi jogot, tudnának e bajon. segíteni.

Az se mentség, hogy ott csodajelek történnek, mert a gonosz lélek is művelhet csodákat, mint Krisztus mondotta. (Mát. 24.) Ha komolyan fognák a dolgot s megtiltanák az ily üzelmet, a csodák hamar megszűnnének. Vagy ha Istentől volna az, tilalmuk se akadályozná meg. És ha semmi más nem mutatná, hogy ez a dolog nincs Istentől, elég az egyetlen tény is, hogy az emberek ész nélkül dühöngve, mint a barmok, csordamódra járják azt, ami lehetetlen, hogy Istentől legyen. Erre vonatkozólag nem is parancsolt meg Isten semmit, itt engedelmességről, érdemről szó se lehet, azért gyorsan közbe kellene lépni és a népet arról letiltani. Mert ami nincs Istentől megparancsolva és mégis magát Isten parancsolata fölé emeli, az bizonyára magának az Ördögnek a dolga. A gyülekezeteknek is káruk van belőle, mivel kevesebbre becsültetnek. Egy szó, mint száz, nagy hitetlenségnek jelei ezek a népnél, mert ha igaz hitük volna, mindenük megvolna a saját templomukban, ahová parancs szerint járniok kell.

De mit mondjak? Ki-ki csak arra gondol, hogyan rendezzen és állandósítson ily búcsújárást a maga körében, azzal éppen nem törődve, hogy a nép igazán hisz és él-e? A kormányzók olyanok, mint a nép: egyik vak vezeti a másikat. Sőt ahol a búcsújárás nem vág be, ott a szenteket magasztalják fel, nem a szenteknek tisztelete végett, akik az ilyen felmagasztalás nélkül is eléggé tisztelhetők volnának, hanem hogy népcsődülést és pénzjövedelmet idézzenek elő. Ehhez segédkezet nyújt aztán a pápa és a püspök. És ömlik a bűnváltó, s arra van elég pénz: de amit Isten megparancsolt, arra senkinek sincs gondja, azután senki sem töri magát, arra senkinek sincs pénze. Ó, hogy mi ennyire vakok vagyunk és az Ördögnek a kísértésre nemcsak hogy szabad kezet adunk, hanem támogatjuk és erősítjük őt. Szeretném, ha azoknak a kedves szenteknek békét hagynának és a szegény népet félre

130

nem vezetnék. Mely lélek adott a pápának hatalmat, hogy valakit szentté avasson? [128] Ki mondja meg neki, vajon ez vagy amaz szent-e, vagy nem? Hát nincs elég bűn a földön? Hát még Istent is megkísértjük, az ő ítéletébe is beleavatkozunk, a kedves szenteket, mint pénzbálványokat felállítván?

Azért azt tanácslom, hagyjuk a szenteket magukra, avassák ők maguk-magukat szentekké. Avassa őket ilyenekké egyedül Isten, ki-ki pedig maradjon szépen otthon a maga gyülekezetével, ahol több jót talál, mint az összes búcsús templomokban, bárha azok mind szinte egy búcsútemplommá válnának is. Otthon megtaláljuk a keresztséget, az Úr teste fenségét, az igehirdetést és felebarátainkat, s ezek különb dolgok, mint az összes szentek az égben, mert mind megszenteltek Isten Igéje és a szentség által. S mert mi épp e nagyságos dolgokat vetjük meg, az Isten szent haragjában méltán hozza nyakunkra az Ördögöt, aki azután minket ide-oda hurcol, búcsújárást rendez, kápolnákat és templomokat emel, a szenteket imádtatja és más bolond dolgot művel, csak hogy mi az igaz hitből ki- és új, hamis vakhitbe essünk, olyanformán, amint hajdan cselekedett volt Izráel népével, mikor a. jeruzsálemi templomtól el, számtalan más helyre vezette, de Isten nevében és a szentség ürügye alatt, ami ellen aztán az összes próféták prédikáltak, miért jutalmuk kínszenvedés vala. De most nincsen, aki ezellen prédikáljon, tán hogy püspök, pápa, papok és barátok kínvallatóra ne fogják őt. Ilyenformán készülnek ők most a firenzei Antalt [129] és sok mást is szentté avatni, hogy szentségük

[128] A szentté avatást (kanonizáció) kezdetben a püspökök és zsinatok gyakorolták, csak később ragadták magokhoz a pápák e jogot is. III. Ince szerint "ez a magasztos ítélkezés csak azt illeti meg, aki Jézus Krisztusnak utódja s helyettese".

[129] Antal firenzei érsek (meghalt 1459-ben) kanonizációja ekkor volt éppen folyamatban. Ténylegesen VI. Adorján kanonizálta 2 évvel később.

131

hírt és pénzt hajtson, holott az egyébként egyedül az Isten dicsőségének és a jó példának volna hivatva szolgálni.

És még ha a szentek felmagasztalása hajdan helyénvaló volt is, most már nem helyes dolog az, éppúgy, amint sok dolog hajdan jó volt és most botrányos és ártalmas, mint pl. az ünnepnapok, templomkincsek és cifraságok. Mert nyilvánvaló, hogy a szenttéavatásnak nem Isten dicsősége, sem nem a keresztyének javítása, hanem pénz s hírnév a célja; egyik templom valamivel különb akar lenni a többinél és valami különös kinccsel akar bírni, s ugyan fájna neki, ha hasonlóval egy másik is bírna és az ő előnye köznapivá válnék. Így a lelki javakat egészen visszaélésre és múló javak megnyerésére fordítják e gonosz végső időben, hogy minden, még maga az Isten is a kapzsiságnak álljon szolgálatába. S ilyenformán amaz előny is csak a pártokra való szakadást és a nagyzást mozdítja elő, amennyiben az a gyülekezet, mely a többinél különb, ezeket megveti és fölibük emelkedik, holott az összes isteni javaknak, mint mindenekkel közöseknek és egyenlőknek, egyes-egyedül az egységet kellene erősiteniök. De hát a pápának éppen ebben telik a kedve, mert hát fájna neki, hogyha a keresztyének mind egyek és egyenlők volnának.

Itt említsük fel azt is, hogy tulajdonképp meg kellene szüntetni vagy semmibe se venni, vagy legalább az összes gyülekezetek közös jogává tenni, hogy szabadon elbánhassanak a bullákkal és mindazzal, amit a pápa Rómában a maga dögnyúzó helyén árusít. Mert ha ő Wittenbergnek, Hallénak, Velencének és kiváltképpen Rómának indultákat, [130] kiváltságokat, bűnváltót, kegyelmet, előnyöket, előjogokat [131] osztogat és elád, ugyan hát miért nem adja azokat általában minden egyháznak? Nem köteles-e ő ingyen és

[130] Indulta - büntetés-elengedés, bűnbocsánat (Ablass). Másrészt bizonyos, a pápától másra ruházott jog, hogy valakit bizonyos alapítvány élvezetére kinevezzen.

[131] Facultas, annyi mint kiváltság, előjog.

132

Istenért megtenni minden keresztyénnek mindazt, amit tehet; sőt, ha kell, vérét is ontani értük? Mondd hát, miért ád avagy elád ennek az egyháznak és miért nem a többinek? Vagy kell, hogy az az átkozott pénz Őszentsége szemében oly nagy különbséget tegyen a keresztyének közt, holott egyformán mindnyájunké a keresztség, Ige, hit, Krisztus, Isten és minden dolog? Hát látó szemmel vakokká, józan ésszel bolondokká akar minket mindenképpen tenni, hogy imádjuk ezt a kapzsiságot, gazságot és kérkedést? Ő pásztor; igen, ha pénzed van, de másként nem. És még sem szégyenlik magukat a gazság miatt, melynél fogva bulláikkal orrunknál fogva vezetnek. Nekik csak az az átkozott pénz kell, más egyébbel nem törődnek.

Azért azt tanácslom: hogy ha fel nem hagynak e bolond dologgal, minden kegyes keresztyén nyissa ki szemét és ne hagyja magát a római bullákkal, pecsétekkel megtévesztetni, maradjon otthon a maga gyülekezetében és tartsa legjobbnak a maga keresztségét, evangéliumát, Krisztusát és Istenét, ki minden helyen egy ugyanaz és tekintse a pápát a vakok világtalan vezetőjének.

Nem adhat neked sem angyal, sem pápa annyit, mint Isten ád a te gyülekezetedben, sőt csak Isten ingyen adományaitól foszt meg ő (a pápa) téged, amidőn a maga adományait tukmálja rád s azokat neked meg kell vásárolnod, és ád neked aranyért ólmot, húsért bőrt, zacskóért zsineget, mézért viaszkot, vagyonért szót, lélekért betűt, amint saját szemeddel láthatod. És ha mindezt észbe nem veszed, ha az ő pergamentjével és viaszkjával akarsz égbe jutni, vigyázz, kocsid ugyan hamar összetörik, és utad, melyet nem Isten nevében kezdettél meg, pokolba vezet. – Csak ezt az egy biztos szabályt jegyezd meg magadnak: amit a pápától kell megvenned, az sem nem jó, sem nem Istentől való, mert ami Istentől való, azt nemcsak hogy ingyen kapjuk, hanem az egész világot épp azért éri büntetés és kárhozat, mert nem akarja azt ingyen befogadni, ti. az evangéliumot és az isteni cselekede-

133

teket. Megérdemeltük mi Istentől ezt a megtévelyítést, mivel az ő szent Igéjét, a keresztség kegyelmét megvetettük. amint Szent Pál mondja: "Isten mindazokra, akik az igazságot nem fogadják be üdvösségükre, nagy tévelygést bocsát, hogy higgyenek és engedelmeskedjenek a hazugságnak és gonoszságnak, amint megérdemlik."

XXI. Huszonegyedszer: valóban igen nagyon szükséges volna, hogy egyszer már minden koldulásnak vége szakadna az egész világon. Tulajdonképp senkinek sem volna szabad a keresztyének között koldulni járni. E tekintetben könnyű is volna rendet csinálni, csak bátran és komolyan hozzá kellene látni a dologhoz, olyanformán, hogy minden egyes város gondoskodnék a maga szegényeiről és egy idegen koldust sem bocsátana be, akármi címen kopogtatna, tartoznék bár az akár zarándok, akár kolduló szerzethez is. Minden egyes város eltarthatná a maga szegényeit és ha kicsiny volna, a környékbeli falvak népét is adakozásra kellene buzdítani; hiszen különben is annyi csavargót és gaznépet kell a koldulás címén táplálniok. Így azután azt is meg lehetne tudni, kik a valóban szegények és kik nem.

Be kellene állítani egy gondnokot vagy gyámot, aki a szegényeket mind ismerné és jelentést tenne a tanácsnak vagy papnak szükségleteikről; egyébként a lehető legjobb módon kellene ez ügyet elintézni. Nézetem szerint semmivel sem űznek annyi gazságot és csalást, mint a koldulással, és ez mind könnyen orvosolható volna. Az általános szabad koldulás a köznépnek is valóságos csapása. Utánajártam a dolognak; évenkint öt vagy hat kolduló szerzet jön, mindenik többször mint hatszor vagy hétszer, ezenkívül a közönséges koldusok, kéregetők és búcsúsok, s arra az eredményre jutottam, hogy egy város évenkint hatvanszor sarcoltatik meg. Ehhez járul, amit a világi hatóságnak illetékben, adóban és egyéb járulékban fizetnie kell és amit a római szék a maga portékáiért elrabol és haszontalanul felemésztenek, úgy, hogy Istennek egyik legnagyobb csodája, hogy még létezünk és élünk.

134

Hogy némelyek szerint ily módon a szegényekről nem lehetne kellőleg gondoskodni és nem épülhetnének oly nagy kőpaloták és kolostorok, nem is lehetnének oly gazdagok, azt nagyon is jól tudom; de nincs is erre szükség. Aki szegény akar maradni, annak nem kell gazdagnak lennie; ha pedig gazdag akar lenni, fogja meg az eke szarvát és túrja a földet. Teljesen elég, hogy ha a szegényekről lehetőleg gondoskodunk, hogy sem éhen ne haljanak, sem meg ne fagyjanak. Helytelen, ha egyik a másik rovására henyél, dúskodik és jólétben úszik, míg a másik ínséget lát, miként ez a visszás állapot most vagyon, mert Szent Pál mondja: aki nem dolgozik, ne is egyék". Senkit nem rendelt az Isten arra, hagy a másik javaiból éljen, csakis a prédikáló és kormányzó papokat, miként Szent Pál (I. Kor. 9.) mondja, "az ő lelki munkájukért", amint Krisztus is mondja az apostoloknak: "Minden munkás méltó a maga jutalmára."

XXII. Huszonkettedszer: Az is meggondolandó, hogy az alapítványi intézeteknél és a kolostoroknál rendelt sok misének nemcsak hogy kevés haszna van, hanem egyenesen Isten nagy haragjának felkeltésére valók. Azért célszerű volna, hogyha többet nem alapítanának; ellenkezőleg még az alapítottak közül is sokat megszüntetnének, mivel látnivaló, hogy azok csak mint áldozat és jó cselekedet tartatnak, holott tulajdonképpen azok is szentségek volnának, éppúgy, mint a keresztség és gyónás, a melyek nem másoknak, hanem csupán annak használnak, aki azt veszi. De hát lábra kapott a felfogás, hogy a misék élőkért és halottakért tartandók és minden ekörül forog, ezért is alapítottak oly sokat és ezért lett azokból, amint látjuk, az, ami lett. Hanem ez talán még nagyon korai és hallatlan dolog; különösen azoknak, akik az ily misék megszűnése esetén attól tartanak, hogy odalesz üzletük és keresetük, azért erről kurtára fogva kell egyelőre szólnunk, míg majd gyökeret ver a helyes felfogás, hogy mi is hát és mire is jó az a mise? Sajnos, immár sok év

135

óta földi jövedelmet hajtó üzlet lett belőle, hogy innen túl azt szeretném tanácsolni: inkább pásztor vagy valami más mesterember, semmint pap vagy barát legyen az ember, akkor hamarébb tudja meg, mi a misemondás.

Éppenséggel nem beszélek itt a régi alapítványi intézetekről és dómokról, [132] amelyek kétségkívül azért alapíttattak, hogy – mert nem minden nemesi gyermek válhatik örökössé és kormányzóvá a német nemzet szokásai szerint, – ezekről azon alapítványi intézetekben gondoskodjanak, ott Istent szabadon szolgálják, tanuljanak, tudós egyénekké legyenek és ilyeneket képezzenek. Én az új alapítványi intézetekről szólok, a melyek csak imádság és misemondás végett lettek alapítva, s melyek példájára a régiek is hasonlóképp imádsággal és misékkel terheltetnek meg, úgy, hogy ezek is vajmi haszontalan dolgokká válnak s bizony csak az Isten kegyelmének köszönhető, hogy végre is méltó sorsra jutnak, söpredékké lesznek, egész dolguk karének és orgonalárma, meg hitvány rideg mise s mindezt végzik, csak hogy megnyerjék és felemésszék a mulandó alapítványi jövedelmeket. Ó, e dolgokat a pápának, püspököknek, egyházi doktoroknak kellene meglátniok és leírniok és éppen ők azok, akik ilyesmikkel kiváltképpen üzérkednek s csak azt hagyják létesülni, amiből pénzelni lehet.

Így vezeti egy vak a másikat; s mindez a kapzsiság és a papi jog műve.

Annak sem volna szabad ezentúl megtörténni, hogy egy személy egynél. több székesegyházi alapítványt és egyházi javadalmat bírhasson, be kellene érnie tisztes állásával, hogy mellette másnak is jusson valami, s ekként vége lenne azok üres mentegetődzésének, akik azt mondják, hogy tisztes állásuk fenntartása okáért kell nekik egynél többet bírniok. A tisztes állásnak oly nagy torka is lehet,

[132] Dom - az ónémet "thum", annyi, mint uralom. E szó manapság már csak összetételeiben él (Bischofthum, Kaiserthum stb.)

136

hogy egy egész országgal sem lakik jól. Így érvényesíti magát lassan, de biztosan a kapzsiság és az Isten iránt való titkos bizalmatlanság, úgy, hogy gyakran a tisztes állás szükségleteképpen hozakodnak elő avval, ami merő kapzsiság és bizalmatlanság.

XXIII. Huszonharmadszor: a testvéri egyesületek, [133] éppen úgy a bűnváltás, bűnváltó levelek, vajlevelek, diszpenzációk és ehhez hasonló dolgok egytől-egyig vesszenek és pusztuljanak; nincs semmi jó bennük. Ha a pápa diszpenzálhat téged a vajevés, misehallgatás s több efféle alól, úgy meg kell engednie ezt a papnak is, hiszen nincs is joga elvenni tőle. Beszélek a testvéregyesületekről is, ahol bűnváltást, miséket és jó cselekedeteket osztogatnak. Édes, te a keresztyénségben Krisztussal, az összes angyalokkal, szentekkel és e föld keresztyéneivel testvérségbe léptél, tartsd meg ezt és tégy ennek eleget, s bizonnyal a testvérség dolgában rendben vagy; hagyd képmutatóskodni a többieket, amint akarnak, olyanok ők, mint a fillér a forinttal szemben. Ámde ha olyan akadna, oly testvériség, mely pénzt gyűjtene a maga körében a szegény nép táplálására, vagy hogy más módon valakin segítsen, az már üdvös egy dolog volna és a bűnbocsánat és jutalom számára biztos volna a mennyben. De most ez a gyűjtés is ivás és evés forrásává fajult. [134]

Minden előtt ki kellene űzni Németországból a pápai követségeket a maguk előjogaival. amiket ők nekünk jó pénzért eladnak, pedig hát ez merő gazság, mint teszem azt, hogy pénzt szednek, hamis jószágot igazzá tesznek, eskü, fogadalom és szerződés alól feloldanak s ezzel meg-

[133] "Brüderschaften" (fraternitates), laikusok társasággá való szövetkezése, lelki célokból, de bizonyos rendhez való tartozás nélkül. Vö. Luthernek "Sermon vom Sacrament dos Leichnams Christi, und von den Brüderschaften" c. iratát (1519).

[134] "Collatio" - tulajdonképp a szerzetesek szerény estebédjét jelentené, itt azonban gúnyos értelemben, megfelelőleg a "Saufereinak", mértékletlen falást jelent.

137

törik és megtörni tanítják az egymásnak fogadott hűséget és hitet s azt mondják, hogy a pápának minderre hatalma van. A rossz lélek szól így belőlük. És eladják nekünk ezt az ördögi tant, díjat vesznek azért, hogy megtanítanak minket a bűnre és hogy a pokolba vezetnek.

Ha nem volna egyéb gonosz fortély, amely bizonyítná, hogy a pápa az igazi Antikrisztus, ez az egy dolog is elég volna annak bebizonyítására. Hallod ezt, pápa, te nem legszentebb, de legbűnösebb: hogy döntse le a mennybéli Isten székedet a poklok fenekére! Ki adott neked hatalmat, hogy magadat a te Istened fölé emeld, hogy megtörd és feloldjad, amit ő megparancsola, és hogy a keresztyéneket, különösen a német nemzetet, ezt a nemes fajt, melynek állhatatosságát és hűségét az egész történet dicséri, megtanítsd állhatatlanságra, esküszegésre, árulásra, gonoszságra és hűtlenségre? Isten parancsolta, hogy az esküt és hűséget megtartsuk az ellenséggel szemben is és te nem átallod ezt a parancsolatot feloldani, állítod a te eretnek, antikrisztusi rendeletedben, hogy tiéd az ő hatalma – és szád és tollad által a gonosz Sátán úgy hazudik, mint még nem hazudott soha! Csűröd és csavarod az Írást önhatalmad szerint! Én uram Krisztusom! tekints alá, hozd fel az ítélet napját és tépd szét az ördög hálóját Rómában! Ott ül az az ember, akiről Pál mondja, hogy föléd emeli magát és beül a te templomodba, mutogatja magát, mint egy Istent, a bűnnek embere és a kárhozatnak fia! Mi más a pápai hatalom, mint bűnnek és gonoszságnak tanítása és szaporítása, mint a lelkek elkárhoztatása a te neved színe alatt?

Izráel fiainak hajdan meg kellett tartaniok azt az esküt, melyet a gibeonitáknak, az ő ellenségüknek tudatlanul és rászedetve tettek és Zedekiás királynak egész népével együtt nyomorultul kellett elvesznie, mivelhogy megtörte a babyloniai királynak tett esküjét. Nálunk is száz évvel ezelőtt Lászlónak, [135] a derék lengyel és magyar királynak, sajnos,

[135] Ulászló magyar király (1439-1444), kit esküszegésére, melyért életével lakolt, a pápa bírt rá.

138

annyi derék néppel a töröktől kellett elpusztíttatnia, mert félre hagyta magát vezettetni a pápai követség és bíboros által és megszegte a törökkel kötött üdvös és hasznos szerződést és esküt. A kegyes Zsigmond császárnak se volt többé szerencséje a konstanzi zsinat után, ahol engedte, hogy gazfickók megvonják a Husz Jánosnak és Jeromosnak adott biztosítékot és minden nyomorúság ebből eredt a csehek közt és köztünk. És napjainkban, Isten a megmondhatója, mennyi keresztyén vér omlott azon eskü és szerződés miatt, melyet Gyula pápa Miksa császárral és Lajos francia királlyal kötött és újra felbontott? [136] Hogy is sorolhatnám el mindazt a csapást, amit a pápák hoztak ránk ördögi elbizakodottsággal, esküt és fogadalmat megbontván a nagy urak közt, amit ők különben csak tréfaszámba vesznek és ráadásul még hasznot is húznak belőle. Azt hiszem, küszöb előtt az utolsó ítélet, gonoszabbul nem folyhat a világ sora annál, mint amit a római szék mivel. Isten parancsolatját elnyomja, a maga parancsolatját amannak fölibe emeli. Ha itt nem az Antikrisztussal van dolgunk, mondja meg más, kivel van hát? De erről majd máskor többet és alaposabban.

XXIV. Huszonnegyedszer: itt az ideje, hogy egyszer már a csehek dolgával is komolyan és igazság szerint foglalkozzunk, ők velünk és mi velük egyesüljünk, hogy végre-valahára mindkét részről megszűnjön az utálatos rágalmazás, gyűlölség és irigység. Bolondságomban legyek én az első, ki elmondja véleményét, szabad kezet hagyva mindenkinek, aki jobban érti ezt a dolgot.

Először is tisztára be kell ismernünk egy igazságot, felhagynunk a mentegetődzéssel és bevallanunk a csehekkel szemben, ti. hogy Husz Jánost és Prágai Jeromost Konstanzban a pápai, keresztyéni, császári biztosíték és

[136] Célzás a cambray-i ligára (1508), melyet 11. Gyula, ez a "vérszopó" pápa (mint Luther nevezi), szomszédja, a velencei köztársaság ellen XII. Lajos francia királlyal és Miksa német császárral kötött, hogy őket csúfosan cserbenhagyja.

139

eskü ellenére égették meg, ami Isten parancsolata ellen történt és ami a csehek nagy elkeseredését vonta maga után. És bárha tisztára kötelesek lettek volna is a mieinktől ily nagy jogtalanságot és Isten iránt való engedetlenséget elszenvedni, mégsem voltak kötelesek azt helyeselni és igazságos tényként elismerni. Igen, még mai nap is inkább rá kell testüket és életüket tenniök, mintsem beismerjék, hogy jogos dolog a császári, pápai biztosítékot megszegni, azellen hűtlenül cselekedni. Azért, bárha a csehek nyugtalansága is belejátszik a dologba, mégis inkább a pápának és övéinek vétkéül rovandó fel mindaz a nyomor, mindaz a hiba és lelki romlás, ami ama zsinat óta bekövetkezett.

Nem akarom itt Husz János cikkeit bírálni, sem az ó tévedését védelmezni, bárha az én eszem még semmi téves dologra nem akadt nála és nyugodt lélekkel vallom, hogy azok, akik hűtlen eljárásukkal a keresztyén biztosítékot és Isten parancsolatját áthágták, semmi jót nem cselekedtek, nem is kárhoztatták el tanait igaz lélekkel, s hogy cselekedetüket kétségkívül inkább a gonosz lélek, mintsem a Szent Lélek sugallta. Senki sem fog azon kételkedni, hogy a Szent Lélek nem cselekszik Isten parancsolata ellen, senki sem is oly tudatlan, hogy ne tudná, hogy a biztosíték és hűségszegés Isten parancsolatja ellen van, bárha magának az Ördögnek, ne mondjam: egy eretneknek szól is; s nyilvánvaló az is, hogy Husz Jánosnak és a cseheknek adtak ily biztosítékot és nem tartották meg, hanem ráadásul még megégették őket. Nem is akarok Husz Jánosból semmiféle szentet, sem mártírt csinálni, mint némely cseh teszi, bárha elismerem, hogy vele jogtalanság történt és könyve és tana jogtalanul lett elkárhoztatva, mert Isten ítéletei titkosak és szörnyűek, amelyeket senki, hanemha egyedül ő maga nyilatkoztathat és jelenthet ki. Csak azt akarom mondani: lett légyen bár ő még oly gonosz eretnek, mégis jogtalanul és Isten ellenére égették meg őt és nem lehet a cseheket kényszeri-

140

teni, hogy ezt a dolgot helyeseljék; különben sohase jutunk egyezségre. A nyilvánvaló igazságnak és nem a makacsságnak kell minket egyesíteni. Az nem mentség, hogy akkoriban azzal hozakodtak elő, hogy az eretneknek adott szót nem kell megtartani; ez éppen annyi, mintha azt mondanók, hogy az Isten parancsolatját azért nem kell megtartani, hogy az Isten parancsolatját megtartsuk. Vakmerőkké és bolondokká tette őket az Ördög, hogy nem érték fel ésszel, amit mondtak és tettek. Adott szót megtartani Isten parancsolta; azt meg kell tartani, ha a világ összedől is, és nemcsak ha egy eretnektől való megszabadulásról van szó. Az eretneket iratokkal, nem tűzzel kell megcáfolni, mint ahogy a régi atyák tették. Ha olyan nagy mesterség volna máglyával győzni meg az eretneket, akkor a hóhérok volnának a földnek legtudósabb teológiai doktorai, nem kellene többet tanulnunk, hanem aki erőszakkal legyűri a másikat, azt meg is égetheti.

Másodszor: a császár és a fejedelmek küldjenek oda néhány kegyes, értelmes püspököt és tudóst, csak épp bíborost ne, sem pápai követet, sem eretnekvallatót; mert a nép kelleténél tudatlanabb a keresztyén dolgokban; azok pedig szintén nem a lelkek üdvösségét keresik, hanem mint pápás képmutatók, a maguk saját hatalmát, hasznát és dicsőségét. Ők voltak a konstanzi csapásnak is fő okozói. Azoknak a küldötteknek már most ki kellene puhatolni a cseheknél, hogy hogyan állnak a hit dolgában, hátha lehetséges volna minden ő szektáikat egyesíteni. Itt le kell mondania a pápának a lelkekért egy időre a maga felsőségéről és a legkeresztyénibb niceai zsinat szabályai szerint meg kell engednie a cseheknek, hogy Prágában egy érseket válasszanak maguk közül, akit megerősítene a morvaországi Olmütz, vagy a magyarországi Esztergom, vagy a lengyelországi Gnesen, vagy a németországi Magdeburg püspöke. Elegendő, ha ezek közül kettő erősíti meg, miként Szent Cyprián idejében történt és a pápának azt nem szabad akadályoznia; ha pedig akadályozza, farkas vagy zsar-

141

nok módjára cselekszik és senki sem köteles rá hallgatni és átka átokkal verendő vissza. [137]

De ha mégis Szent Péter széke dicsőségére akarják ezt megcselekedni a pápa tudtával, ám legyen, csak a cseheknek egy fillérükbe se kerüljön és a pápa őket egy hajszálnyira se kötelezze le s vesse alá esküvel és szerződéssel a maga zsarnokságának, miként minden más püspökkel Isten és jog ellenére cselekszi. Ha pedig nem elég neki a dicsőség, hogy eziránt kérdést tesznek nála, úgy egy jó esztendeig esküjével, jogaival, törvényeivel és zsarnokságával érje be és teljék kedve a veszedelembe döntött lelkek vérében, akik fejére átkot kiáltanak. Mert senkinek sem szabad a jogtalanságot helyeselnie és a zsarnokságot elég tisztesség érte. Ha másként nem lehet, a köznép választása és jóváhagyása is egyenlő érvénnyel bírhat a zsarnoki megerősítéssel: de remélem, nem lesz rá szükség. Végre is akad néhány római vagy kegyes püspök és tudós, aki a pápai zsarnokságot észreveszi és megakadályozza.

Azt sem tanácsolom, hogy kényszerítsék őket a szentségnek két szín alatt való élvezetéről lemondani, annyival kevésbé, minthogy ez sem nem keresztyénellenes, sem nem eretneki dolog. Hagyják meg hát őket, ha úgy akarják, ezen szokásban, csak az új püspöknek legyen gondja arra, hogy e szokás miatt egyenetlenség ne támadjon közöttük, jóságosan kioktatván őket, hogy egyik sem tévedés, éppen úgy, minthogy visszavonást nem idézhet elő, ha a papok másként öltözködnek és viselkednek, mint a köznép. Hasonlóképpen, ha nem fogadnák el a római papi törvényeket, nem is kell őket arra kényszeríteni, hanem először megfigyelni, hogy a hit és Szentírás szerint helyesen élnek-e, mert a keresztyén hit és rend igen jól fennállhat a pápa elviselhetetlen törvényei nélkül. Sőt fel sem is állhat jól, csak ha a római törvény kevesebbé vagy semmivé leszen.

[137] Ld. 69. jegyzet.

142

Mi a keresztségben szabadokká lettünk és egyedül az Isten Igéje alá vettettünk, miért ejtsen minket egy ember a maga igéinek fogságába? Miként Szent Pál mondja: Ti szabadokká lettetek, ne legyetek embereknek szolgái", vagyis azoké, akik emberi törvényekkel uralkodnak.

Ha tudnám, hogy a pikardoknak [138] az oltári szentségek dolgában más tévedésük nincs, mint hogy hiszik, hogy természeti szempontból valóságos kenyeret és bort élveznek, de azok színe alatt Krisztus valóságos teste és vére vau, nem kárhoztatnám el, hanem a prágai püspök fennhatósága alá helyezném őket. Mert nem hitcikk az, hogy a szentségben a kenyér és bor lényegileg és természetileg van jelen, ez csak Szent Tamásnak [139] és a pápának bogara; hanem az a hitcikk, hogy a természetes kenyérben és borban valóban természetileg van jelen a Krisztus teste és vére. Mindkét részről tűrni kellene a balvéleményt, mígnem egyek lennének, minthogy abban semmi veszedelem nincs, akár azt hiszed, hogy kenyér van ott, akár hiszed, hogy nincsen. Mert nekünk sok szokást és rendet kell tűrnünk, a melyek a hit kára nélkül valók; de ha más a hitük, jobb szeretném, ha körön kívül maradnának, s kioktatnók őket az igazságban.

A többi tévedést és meghasonlást, ami Csehországban található, tűrni kell, mígnem az új behelyezett érsek idővel ismét egyesítené a népet egyértelmű tanban. Valóban, sem erőszak, sem dac, sem elhamarkodás nem az igazi út az egyesítésre. Idő és szelídség kell ide; hiszen Krisztusnak is oly soká kellett tanítványaival körüljárnia

[138] Picardok néven Luther a huszitákat érti. A szó egy hasonnevű egyén által alapított s a XII-XIII. században létezett rajongó szektának elnevezésére szolgált; így nevezték később gúnyosan a két Prokop által vezetett cseh-morva táboritákat.

[139] Luther itt a pápai egyház leghíresebb skolasztikus teológusát érti, a dominikánus szerzetbeli Aquinói Tamást (+ 1274), akit tudományáért már kortársai az "angyali doktor" ("dr. angelicus") címmel tiszteltek meg, s akit a mostani pápa, XIII. Leó, az egyház egyetemes doktorává emelt.

143

és hitetlenségüket tűrnie, mígnem hittek a feltámadásban. Lenne csak ott újra rendes püspök és kormány, római zsarnokság nélkül, hiszem, hamarosan megjavulnának az állapotok.

Az egyház birtokában volt világi javakat sem kellene feltétlenül újra visszakövetelni, hanem, mivel keresztyének vagyunk és egymás terhét hordozni tartozunk, jogunk van arra, hogy az egyesség okáért azokat nekik adjuk és náluk hagyjuk Isten és a világ előtt. Mert Krisztus mondja: "Ahol ketten egymással egyek a földön, én közöttük vagyok". Adja Isten, hogy mindkét részről rajta legyünk és egymásnak testvéries alázattal kezet nyújtsunk és ne ragaszkodjunk mereven a mi hatalmunkhoz vagy jogunkhoz. A szeretet nagyobb és szükségesebb, mint a pápaság Rómában, amely szeretet nélkül és a szeretet pápaság nélkül el lehet.

Ezzel a magam részéről ez irányban a magam kötelességét megtettem. Ha útba áll a pápa vagy az ő emberei, azért felelni fognak, mivelhogy Isten szeretete ellenére inkább a saját, mint felebarátaik hasznát keresték. Vesszen a pápa pápasága, minden ő java és dicsősége, ha ez úton bár csak egy lélek is megmenthető; de ő inkább veszni hagyja a világot, mintsem. hogy egy körömfeketényit is engedjen a maga bitor hatalmából s mégis a legszentebb akar lenni. S evvel leraktam lelkem terhét.

XXV. Huszonötödször: az egyetemeknek is ugyan elkelne az üdvös, alapos reformáció. Ki kell ezt mondanom, bosszantson bár, akit akar. Hiszen mindaz, amit a pápaság szerzett és rendelt, csak a bűn és tévedés szaporítására irányul. Mik az egyetemek, ha másként nem rendeztetnek be, mint eddigelé, mint amit a Makkabeusok könyve mond: "gymnasia epheborum et graecae gloriae," [140] ahol szabados az élet, a Szentírással és a keresztyén hittel pedig alig foglalkoznak, és ahol egyedül a vak pogány mes-

[140] Az ifjúság és a görög dicsőség gyakorlóhelyei.

144

ter, Arisztotelész [141] uralkodik, még Krisztusnál is inkább? Ez ügyben hát az volna tanácsom, hogy Arisztotelész könyvei: a Fizika, Metafizika, De anima, Etika, amelyeket eddigelé a legjobbaknak tartottak, egészen mellőztessenek, mindazokkal egyetemben, amelyek a természeti dolgok tudásával kérkednek, hiszen ezekből semmit sem lehet tanulni sem a természeti, sem a szellemi dolgokról. Ráadásul az ő tanait eddigelé senki sem értette meg és hiábavaló munkával, tanulással és költséggel annyi drága időt fecséreltek el és annyi lelket gyötörtek meg egész haszontalanul. Merem mondani, hogy egy fazekas többet tud a természeti dolgokról, mint ami azokban a könyvekben írva van. Fáj a lelkem, hogy az a kárhozott, nagyralátó, ravasz pogány hamis beszédeivel a legjobb keresztyének sokát félrevezette és elbolondította; bizony az Isten vert meg vele a mi bűneink miatt.

Hiszen ez a nyomorult ember, az ő legjobb könyvében, mely a lélekről szól (De anima), azt tanítja, hogy a lélek a testtel együtt halandó; mégis sokan silány érveléssel a pártjára álltak, mintha bizony nem volna nekünk Szentírásunk, a melyben bőséges tanítás vagyon számunkra mindazon dolgokról, amikről Arisztotelésznek még csak sejtelme sem vala; így azután ez a halott pogány győzött és az élő Isten könyveinek útjába állt és azokat csaknem kiszorította, úgy, hogy e nyomorúságra gondolva, nem hihetünk mást, mint hogy a tanulmányozást a gonosz lélek hozta be. Hasonlóképp erkölcstani könyvében (Etika) minden más

[141] Arisztotelész (+ 322 Kr. e.), Platón tanítványa s bölcseletének reális irányban továbbfejlesztője és módosítója, kétségkívül a görög nép legkiválóbb bölcsésze. Jelentősége főleg a logikai s természettudományokban korszakos. A középkor skolasztikus teológiája főleg Arisztotelész bölcseletét művelte, ámde nem az eredeti alapján, hanem elromlott szövegű latin kommentárok formájában, a melyek gyakorta Arisztotelészt magát is megcsúfolták s mindenesetre a keresztyén szellemnek elpogányosodását eredményezték. Ezért Luther, a skolasztika kérlelhetetlen ellensége, nem kevesebb gyűlölettel volt eltelve Arisztotelésszel szemben, miként éppen szövegünkből is kitűnik.

145

könyvnél gonoszabbul egyenesen megcsúfolja az Isten kegyelmét és az erényt, pedig e könyvét is a legjobbak közé számítják. Ó csak el, messze az ilyen könyvekkel minden keresztyéntől! Ne rójon meg senki amiatt, hogy túlzok vagy hogy azt vetem el, amit nem ismerek. Édes atyámfia, nagyon jól tudom én, hogy mit beszélek; Arisztotelészt csak oly jól ismerem, mint te, vagy a hozzád hasonlók, olvastam is, hallgattam is érettebb ésszel, mint Szent Tamást [142] avagy Scotust; [143] ezzel hiúság nélkül dicsekedhetem és ha szükség, bebizonyíthatom. Mit bánom én, hogy sok száz év óta oly sok jeles elme foglalkozott vele! Az ily ellenvetés le nem vesz lábamról soha, bárha egyszer-másszor előhozakodtak vele, hiszen napnál világosabb, hogy sok tévedés sok századon át megmaradt a világon és az egyetemeken.

Abba szívesen beleegyezném, hogy Arisztotelész könyveit a Logikáról, Retorikáról, Poétikáról megtartsuk, vagy más, rövidebb alakba öntve hasznosan olvastassuk az ifjakkal, az ékesszólásban és igehirdetésben való gyakorlás végett. De a kommentárok és szekták mellőzendők, és amint Cicero retorikáját kommentárok és szekták nélkül, hasonlóan Arisztotelész Logikáját is minden ilyen nagy kommentár nélkül olvastassuk. De jelenleg sem szónoklást, sem igehirdetést nem tanulnak abból, csupán szószátyárságot és moslékot. Emellett megmaradnának a nyelvek: a latin, görög és héber; a matematikai tudományokat, a történetet, ezt mind ahhoz értőbbekre bízom, de természetesen úgy, hogy komolyan gondoljanak az iskolák bizonyos refor-

[142] Tamás ld. 139. jegyzet.

[143] Duns Scotus (+ 1308), Aquinói Tamás ifjabb kortársa, franciskánus barát, egyetemi tanár, híres skolasztikus bölcselő, kit kortársai a "szubtilis doktor" jelzővel tüntettek ki. Ő a feje s megindítója azon bölcselő teológiai iránynak, amelyet a bölcselettörténet a scotisták neve alatt említ, s a mely az Aquinói Tamás bölcseletén alapuló tomisták iskolájának a leghatározottabb ellenlábasa volt. Mindkét iskola egyébként Arisztotelészen alapul s ezt oly szellemben tárgyalja, hogy Luther neheztelő haragja irányukban éppen nem jogosulatlan.

146

mációjára, mert erre bizonnyal égető szükség van! Hisz a keresztyén ifjúságnak és ennek a mi legnemesb népünknek, amelynek körében a keresztyénség fennmarad, itt kell oktatást és kiképzést nyernie. Azért azt tartom, hogy nincs pápához és császárhoz méltóbb dolog; mint az egyetemek jó reformja, viszont nincs ördögibb, gonoszabb dolog a reformálatlan egyetemeknél.

Az orvosok hadd reformálják a maguk fakultását; a jogászok és teológusok ügyét azonban magam is felveszem s azt mondom először is, hogy jó volna az egyházi jogot az első betűtől az utolsóig gyökerestül kiirtani, különösen a dekrétumokat. Egészen elég nekünk, ami a bibliában van, arra, hogy minden dologban tudjuk, mihez tartsuk magunkat; hisz minden más olyas tanulmány csak a Szentírásnak áll útjában s egyébként is legnagyobb részben merő kapzsiságtól és nagyzástól bűzlik. És ha még sok jó volna is benne, mégis rendjén van, ha pusztul, azért, mert a pápa az egész egyházi jogot a maga "szívének rekesze" [144] szerint kezeli, úgy, hogy immár annak tanulmányozása tisztára haszontalanság és ámítás, hisz ma nem az az egyházi jog, ami a kánonokban van, hanem amit a pápa és az ő tányérnyalóinak önkénye akar. Ha az egyházi jogban valamely dolognak, bár a legjobban, végére jártál, mindhiába; a pápa szíve rekeszébe zárt felsőbb önkény joga feljebb való; eszerint kell minden jognak és a világnak igazodnia. Pedig gyakran egy kópé vagy maga az Ördög uralkodik ama titkos "rekesz" felett és kérkedik, hogy az a Szent Lélek uralma alatt áll. Így bánnak Krisztus szegény népével; sok törvényt akasztanak nyakába és egyet sem tartanak meg, másokat meg kényszerítenek, hogy megtartsák vagy pénzért váltsák meg azt.

Minthogy tehát a pápa és az ő emberei az egész

[144] "Scrinium pectoris" – a szívnek rekesze. E kifejezéssel gúnyolja ki Luther s adja vissza valamivel fentebb azt, hogy a pápa minden kánoni jogot önkénye szerint felforgathat s helyébe tetszés szerint más jogot statuálhat.

147

egyházi jogot maguk kiforgatták és azt semmibe se veszik, és az egész világgal csak a saját maguk önkénye szerint bánnak el, nekünk is követnünk kell őket ebben és könyveiket elvetnünk. Miért tanulmányozzuk azokat haszontalanul? Hiszen a pápa önkényét, a mely immár egyházi joggá lett, úgyse tanulhatnók ki soha. Ej, hadd vesszen egészen Isten nevében, ami az Ördög nevében keletkezett és ne legyen többé a földön egy kánoni jogtudós (doctor decretorum) sem, hanem csakis doctores scrinii papalis, vagyis a pápa tányérnyalói. Azt mondják, hogy nincs máshol jóravaló világi kormány, csak a törököknél, pedig annak se világi, se egyházi joga nincs, csakis az ő Alkoránja. Ellenben be kell vallanunk, hogy nincs gyalázatosabb kormány, mint nálunk az egyházi és világi jog miatt, úgyannyira, hogy egy rend sem igazodik már a természetes ész, annál kevésbé a Szentírás szerint.

A világi jog, az Isten tudja csak, hogy elvadult az is, bárha sokkal jobb, művészibb, igazabb, mint az egyházi, amelyben nevén kívül semmi jó sincs. Csak az a baj, hogy nagyon elburjánzott. Valóban a Szentírás mellett az elégnél is több a jogszolgáltató, amint Szent Pál (II. Korint. 6.) mondja; "Nincs senki köztetek, aki atyjafia dolgában ítélni tudna, hogy pogány bírák előtt kell perlekednetek?" Olyanforma ez a dolog, mintha a tartomány-jogot és tartományi szokást a császári közjog elébe tennők és a császári jogszabályokat csak szükség esetén alkalmaznók. És bár adná az Isten, hogy amiként minden egyes tartománynak megvan a maga sajátsága és jelleme, ugyanúgy a saját egyszerű törvényei szerint kormányoztatnók, amint kormányozták, mielőtt ama jogot kieszelték és amint még most is sok tartományt anélkül kormányoznak. A sok és mindenünnen összeszedett törvény csak a nép terhére és az ügyeknek inkább akadályára, mint előbbvitelére szolgál. De, úgy vélem, ezt a dolgot mások már jobban átgondolták és megvizsgálták, mint a hogy én azt előadhatom.

148

Az én kedves teológusaim lemondtak a fáradságról és munkáról, békét hagynak a Bibliának és Szentenciákat [145] olvasnak. Én azt hittem, hogy a Szentenciák a fiatal kezdő teológusoknak valók, és a Biblia a doktoroknak, de itt éppen fordítva megy. A Biblia az első, annak vége a bakkalaureátussal [146] és a Szentenciák az utolsó. Ezek örökösen megmaradnak a doktorátussal, hozzá oly szent kötelezettséggel, hogy a Bibliát olvashatja ugyan az is, aki nem pap, de a Szentenciákat már a papnak kell olvasnia; és egy tiszteletreméltó férfiú lehet ugyan a Biblia doktora, amint látom, de soha a Szentenciáké. Hogyan boldogulhatnánk hát, ha ily visszásan cselekszünk és ha a Bibliát, Isten szent Igéjét, így háttérbe szorítjuk? Ezenkívül a pápa nagy keményen parancsolja, hogy az iskolában és törvényházakban az ő törvényeit olvassák és alkalmazzák. Ámde az evangéliummal édeskeveset törődnek. Innét van aztán, hogy az evangélium az iskoláknál és törvényszékeknél használatlanul a pad alatt porban fekszik, csakhogy a. pápa káros törvényei egyedül uralkodhassanak.

Ha tehát nevünk és címünk szerint a Szentírás tanítói vagyunk, valóban rá kellene minket kényszeríteni, hogy a névnek eleget téve, a Szentírást és semmi mást ne tanítsunk, bárha ama nagyzás felfújta cím is sok arra, hogy egy ember, mint a Szentírás tanítója, dicsekedjék és koszorúztassa meg magát. De tűrni lehetne, ha a címet

[145] Szentenciák, vagyis a kánoni jog tankönyvei. Maga a név Lombardus Péter skolasztikus bölcselőnek ("magister sententiarum", + 1164) "Sententiarum libri IV." című könyve után honosult meg.

[146] A középkori egyetemi élet, a kor szellemének megfelelőleg, egészen a céhrendszer szerint volt szervezve. A tanuló, ha elvégezte a mai középiskolának megfelelő fokot, baccalaureus lett (borostyánkoszorúzott poéta), felszabadult. Most a filozófiai kurzusba lépett s ha ezt elvégezte, magisterré, vagyis a felszabadult legényből mesterré lett. Még csak mint ilyen magister léphetett a tulajdonképpen való tudományos fakultásba (jog, medicina, teológia), a melynek elvégzése után doctorrá, a mesterek ítélő mesterévé lett. E viszonyokra céloz Luther s ezek analógiájával igazolja a Szentírás háttérbe szorítását.

149

igazolná a munka. Most azonban a Szentenciák kizárólagos uralma alatt több a pogány és emberi képzelgés a teológusoknál, mint az Írásnak szent, bizonyos tudománya. Hogyan segítsünk e bajon?! Nem tudok itt más tanácsot adni, minthogy alázatosan kérjük az Istent, hogy ő maga adjon nekünk teológiai doktorokat; a művészet, az orvostudomány, a jog és a Szentenciák doktorait pedig hadd avassák fel a pápa, császár és az egyetemek; de tedd biztosra, hogy a Szentírás doktorát senki sem teremti elő, hanemha egyes-egyedül a mennyből való Szent Lélek, amint Krisztus mondja (Ján. 43.): "Mindnyájuknak magától Istentől tanítottaknak kell lenniök". Nos, a Szentlélek nem tudakozódik a vörös vagy barna sapkák, [147] vagy más díszjelvények után; sem, hogy fiatal vagy öreg, laikus vagy pap, szerzetes vagy világi, hajadon vagy házas-e valaki; sőt hajdan egy szamár által szólott a rajta ügető próféta ellen. Adná Isten, lennénk méltók, hogy nekünk is ily doktorokat adna, legyenek bár azok laikusok vagy papok, hajadonok vagy házasok, bár ez idő szerint a Szentlelket a pápa, püspökök és doktorok részére akarják lefoglalni, holott se jele, se látszatja annak, hogy az náluk volna.

A teológiai könyvekből is kevesebb kellene. Ki kellene közülük a legjobbakat választani. Mert sok könyv nem tesz tudóssá, sok olvasás sem; hanem a jó könyv s a gyakori olvasás, bármily kevés legyen, az tesz tudóssá az Írásban, s hozzá jámborrá, kegyessé. Igen, az összes szent ősatyák iratait csak egy bizonyos ideig kellene olvasnunk, míg az Írásba bevezettetnénk, most azonban csak azért olvassuk, hogy megmaradjunk náluk és az Írásba soha be ne jussunk; így azután olyanokká leszünk, mint akik az útmutató jeleket megnézik, de magán az úton mégsem járnak soha. A kedves atyák a maguk írásaival az Írásba akartak bevezetni és mi azok által abból kive-

[147] A barett (papi sapka), viselőjének méltósága szerint különféle színű. A kardinálisoké pl. piros.

150

zettetjük magunkat, holott mégis csak egyedül az Írás a mi szőlőkertünk; ahol mindnyájunknak foglalatoskodnunk és dolgoznunk kell.

A felső és alsó iskolákban elsősorban a Szentírásnak kellene a legkiválóbb és legközönségesebb olvasmánynak lenni és a fiúknál az evangéliumnak Sőt adná Isten, vajha minden városnak lenne egy leányiskolája is, a hol a leánykák naponkint egy órában az evangéliumot hallgatnák németül avagy latinul. Bizony, egykor az iskolák, a férfi- és nőkolostorok, egészen dicséretreméltó felfogásból kifolyólag, ehhez hozzáláttak, mint ahogy Szent Ágnesről s több szentről olvassuk: voltak is akkor szent szüzek és mártírok és jól állott a keresztyénség ügye. De most egyebet sem tesznek, csak imádkoznak, meg énekelnek. Hát nem kellene-e minden egyes keresztyén embernek már kilenc vagy tíz éves korában ismernie az egész evangéliumot, a melyben neve és élete vagyon? Hiszen egy fonó- vagy varrónő leányait a maga mesterségére fiatal korukban tanítja! De most a hatalmas főpapok és püspökök sem ismerik az evangéliumot.

Ó, mily rosszul bánunk a szegény fiatal nemzedékkel, amely ránk van bízva, hogy vezessük és oktassuk, és keserves számadást kell nekünk azért adnunk, hogy mi az Isten Igéjét nem közöljük velük; hogy úgy járnak, mint Jeremiás mondja (Siralmak 2.): "Szemeim a sírásban kifáradtak, szívem remeg, epém kiömlik a földre az én népem leányainak nagy romlása miatt, mert az ifjak és gyermekek az egész város minden utcáján megromlottak; kiáltanak anyáikhoz, hol a kenyér és bor, és elepedtek, mint a sebesültek a város utcáin és kiadják lelküket anyáik ölén". Ezt az irtózatos nyomort nem látjuk; nem látjuk, hogy a fiatal nemzedék a keresztyénség körében most is mint eped el és mint vész el nyomorultul, mert az evangéliumot megvonják tőlük, mellyel szüntelen kellene őket foglalkoztatni és abban gyakorolni. Nem is kellene, mint manapság szokás, a Szent Írással szorgalmasan foglalkozó felsőbb iskolákba

151

mindenkit küldeni, ahol csak a számra néznek és ki-ki csak a doktori cím után kapaszkodik, hanem csakis a legarravalóbbakat, akik az alsóbb iskolákban már alapos kiképzést nyertek. Erre a fejedelmek vagy a városi tanács ügyeljenek és ne engedjék, hogy másokat küldjenek fel, csak a valóban arra valókat; oda pedig, a hol a Szentírást mellőzik, bizony senkinek sem tanácslom, hogy feladja gyermekét. Minden elpusztul, ami nem Isten Igéjéből táplálkozik szűnös-szüntelen, bizonysága ennek a nép, mely a főiskolákból kikerül és ott nevelkedik. Senki másnak, csakis a pápának, a püspököknek és főpapoknak vétke ez; az ő kötelességük a fiatal nemzedék javát munkálni. A főiskoláknak ugyanis csupa Írásban igen jártas férfiakat kellene nevelniök, olyanokat, akikből püspökök és papok lehessenek, az eretnekek, az Ördög és az egész világ ellen harcoló seregnek az élén álljanak. De hol találhatók ilyenek? Nagyon tartok tőle, hogy a főiskolák a pokolnak kapuivá válnak, hogyha a fiatal nemzedéket a Szentírással szorgalmasan nem foglalkoztatják.

XXVI. Huszonhatodszor: [148] tudom jól, hogy a római népség azt hazudja és nagy fennen azt kürtölgeti világgá, hogy a pápa a szent római birodalmat a görög császártól vette át és adta oda a németeknek és e kegyért és jótéteményért méltán megérdemli és követelheti is, hogy a németek engedelmesek és hálásak legyenek iránta, és őt elhalmozzák minden jóval. Talán ezért meg is teszik, hogy minden reformtörekvésről lemondanak és beérik a római birodalom ajándékaival. Ez ok miatt üldöztek és tapostak el eddigelé hallatlan önkénnyel és elbizakodottsággal annyi derék császárt, hogy elmondani is kín, és ültek nagy ügyességgel az összes világi hatalom és felsőség nyakára a szent evangélium ellenére; azért e dologról is kell szólnom.

Kétségtelen, hogy az igazi római birodalom. melyről

[148] Az egész 26. szakasz még csak a második kiadásban jelent meg először.

152

a próféták írásai (IV. Móz. 24.) és Dániel jövendöltek, rég elpusztult és véget ért, miként Bileám (IV. Mózes 24.) világosan hirdeti, mondván: "Eljönnek a rómaiak és a zsidókat elpusztítják és azután ők is tönkremennek". És ez megtörtént a gótok fellépésével, különösen pedig a török birodalomnak ezer esztendővel ezelőtt történt felállításával, úgy, hogy idők folytán elesett Ázsia és Afrika, azután Franciaországra, Spanyolországra és Velencére került a sor, és nyoma sem maradt Róma régi hatalmának.

Minthogy pedig a pápa a görögöket és a konstantinápolyi császárt, aki örökös római császár volt, nem tudta önkényes hatalma alá hajtani, nagy furfanggal elrabolta birodalmát és címét és ezt az akkoriban vitéz és hírneves németek kezére játszotta, hogy így ezek a római birodalom hatalmának örökébe lépve, azt, mint az ő kezéből nyert hűbért, birtokolják. És úgy is történt: a konstantinápolyi császárt kifosztották és az ő nevét és címét nekünk németeknek adták, ezzel a pápa szolgáivá lettünk és ilyenformán egy más római birodalom támadt, melyet a pápa a németekre alapított, mert amaz, az első, amint mondtam, rég letűnt volt. Így a római szék Rómát játszva elfoglalta, a német császárt kiűzte és esküvel kötelezte, hogy Rómában ne lakjék. Legyen ő a római császár, persze Róma nélkül, hozzá, függjön mindörökre a pápának és hadának szeszélyétől, olyanformán, hogy miénk legyen a név, az övék legyen az ország és város. Mert ők a mi együgyűségünkkel önhitten és zsarnok módra mindenkoron visszaéltek s elneveztek veszett németeknek, akik magukat csúffá tenni és bolondítani engedik az ő kényük-kedvük szerint.

Hát csak rajta! Isten az úr, egy legyintés és országokat és fejedelemségeket söpör ide-oda. Sőt oly kegyes irányunkban, hogy néha egy gazfickónak is ad királyságot és elveszi azt egy kegyes egyéntől, olykor gonosz, hűtlen emberek árulása, olykor pedig örökösödés útján, amint ezt olvassuk a perzsa királyságról, a görög császárságról

153

és csaknem minden birodalomról. Dániel is (2. és 4.) mondja: "Mennyekben lakik a mindenek ura és egyedül ő az, aki királyságokat forgat, ide-oda vet és állít".

Annakokáért, amint senki sem lehet nagyra azzal, hogy neki királyság jutott, különösen ha keresztyén az illető, úgy mi németek sem bizakodhatunk el azért, hogy egy új római birodalom került a kezünkre, mert Isten szemében silány adomány az, ilyet ő gyakorta a leghaszontalanabbnak is megád, amint Dániel 4. mondja: "Mind a föld lakói az ő szemei előtt olyanok, mint semmi", és övé a hatalom az emberek minden birodalma felett, odaadja azokat, akiknek akarja.

Bárha tehát a pápa a római birodalmat, illetőleg a római birodalom nevét, az igazi császártól erőszakkal és jogtalanul rabolta el és játszotta a németek kezére, az az egy mégis bizonyos, hogy az Isten e dologban a pápa gazságát használta fel arra, hogy a német nemzetnek ily birodalmat adjon és hogy az első római birodalom eleste után egy másikat, a mostanit, állítson fel. [149] És bárha ez ügyben mi a pápák gazságára okot nem adtunk és az ő hamis törekvésükön és szándékukon sem láttunk által, mégis a pápai álnokság és ravaszság következtében számtalan vérontással, szabadságunk elnyomásával, minden mi, különösen pedig az egyházak és egyházi alapítványok javainak elvesztésével és elrablásával, mondhatatlan csalás és gyalázat eltűrésével, ezt a birodalmat, sajnos, nagyon is drágán megfizettük. Mienk a birodalom neve, ámde a pápáé minden mi vagyonunk, becsületünk, testünk, lelkünk, életünk és mindenünk, amink van. Így ámítják a németeket s ámítva így csalják. A pápák császárok akartak lenni, de mert e céljukat meg nem valósíthatták, a császárok nyakára ültek.

[149] A "szent római birodalom", melyről itt Luther szól, egész 1806-ig állott fenn, akkor Napóleon összetörte. Ezóta alakult a Habsburgoknak, a Szent római birodalom eddigi császárainak osztrák császársága, Németországot pedig 1871-ben császárságra emelte I. Vilmos.

154

Hát ha már az Isten akaratja és a gonosz emberek elvetemedettsége következtében, saját vétkünk nélkül mienk lett az ország, nem mondom, hogy adjuk fel azt, ellenkezőleg, Isten félelmében ameddig ő neki tetszik, híven kormányozzuk. Mert, amint mondtam, ő nem sokat törődik azzal, hol támad egy birodalom, de azt igenis akarja, hogy kormányozva legyen. Ha a pápák hamissággal vették el azt másoktól, mi mégsem nyertük meg azt hamissággal. Gonosz emberek közvetítésével Isten akaratjából adatott az nekünk. Ezt mi többre tartsuk, mint a pápák törekvésében rejlő álnok célzatot, melynél fogva ők maguk akartak császár, sőt több mint császár lenni és minket csak a puszta névvel áltatni és csúffá tenni. A babilóniai király is rablással és erőszakkal szerezte meg országát, de Isten akaratja volt, hogy azt szent fejedelmek, Dániel, Hanánia, Achária, Michael kormányozzák. Még inkább akarja, hogy ezt a birodalmat a keresztyén fejedelmek kormányozzák. Legyen, hogy a pápa lopta vagy rabolta, vagy újonnan szerezte azt, ez mind Isten rendelése, a mely megvolt, mielőtt mi arról tudtunk volna.

Azért a pápának és az ő hadának nincs oka azzal dicsekedni, hogy a német nemzettel nagy jót cselekedtek, mikor ezt a római birodalmat neki ajándékozták. Először is azért, mert azzal tulajdonképp semmi jóban sem részesítették, hanem igenis felhasználták a mi együgyűségünket a maguk hatalmának a konstantinápolyi, igazi római császárral szemben való megerősítésére, akit a pápa Isten és jog ellenére fosztott ki. Másodszor: mert a pápa ezáltal nem nekünk, hanem maga-magának akarta a császárságot megszerezni s önmagának alávetni minden mi hatalmunkat, szabadságunkat, vagyonunkat, testünket és lelkünket és általunk, ha az Isten meg nem akadályozta volna, az egész világot, amint ő ezt az ő dekretálisaiban világosan meg is mondja, és gonosz álnoksággal sok német császárnál nem egy ízben meg is kísérlette. Hát minket németeket ugyancsak szépen becsapott: mikor azt véltük, hogy urak

155

vagyunk, a legeslegravaszabb zsarnok szolgáivá lettünk; miénk a császárság neve, címe, címere, de ugyanannak hatalma, joga és szabadsága a pápáé; így eszi meg a pápa a magot és mi játszhatunk az üres héjjal.

Hát adja Isten, aki, mint mondtam, ezt a birodalmat ravasz zsarnokok útján juttatta nekünk és bízta kormányzásunkra, hogy mi a névnek, címnek és címernek is megfeleljünk és szabadságunkat megmentsük; hadd lássák már egyszer a rómaiak, mit nyertünk mi az Istentől őáltaluk. Hánytorgatják, hogy a császárságot nekik köszönhetjük; jó, legyen hát és legyen úgy igaz: adja ide a pápa Rómát és mindazt, amije a császárságból van, szabadítsa meg országunkat elviselhetetlen adójától és nyúzásától, adja vissza szabadságunkat, hatalmunkat, becsületünket, vagyonunkat, testünket és lelkünket és legyen a császárság olyan, amilyennek egy császárságnak kell lennie, hogy beteljesedjék az ő szava és beszéde.

Ha pedig ezt nem akarja megcselekedni, mit henceg akkor hamis, koholt állításaival és fondorlataival? Nem volt elég annyi századon át e nemes nemzetet oly durván orránál fogva vezetni szűnös-szüntelenül? Az semmit sem bizonyít, hogy a pápának a császár fölött kell állania, mert ő koronázza meg, avagy állítja be őt. Hiszen isteni parancs alapján Sámuel próféta kente fel és koronázta meg Saul királyt és Dávidot és mégis alájuk volt vetve; szintúgy Náthán próféta kente fel Salamon királyt, azért mégsem állt fölötte. Hasonlóképp Elizeus parancsolta meg a maga szolgái egyikének, hogy kenje fel Jéhut Izrael királyává. Mégis neki engedelmeskedtek. És nincs is rá eset az egész világon, hogy a király fölött állt volna az, aki őt felavatta vagy megkoronázta, csakis a pápánál van így. Nos, pedig hát őt is három bíboros koronázza meg s azok ő alatta, ő meg fölöttük áll. Miért kelljen hát neki saját példája és az egész világ, és az Írás gyakorlata és tanítása ellenére magát a világi hatalom avagy császárság fölé emelni? Csupán azért, mert ő koronázza meg és avatja fel?

156

Elég, hogy fölötte áll az isteni dolgokban, vagyis az igehirdetésben, tanításban és a szentségek kiszolgálásában, a mely tekintetben bármely püspök és pap is mindenki fölött áll, éppen úgy, mint a hogy Szent Ambrus a maga székében Theodosius császár fölött és Náthán próféta Dávid fölött és Sámuel Saul fölött állott. Annakokáért hadd legyen a német császár igazi és szabad császár és hatalmát avagy fegyverét le ne eressze a pápás képmutatók e vak lármájára, mintha bizony joguk volna minden tekintetben uralkodni a világi hatalom fölött.

XXVII. Huszonhetedszer: legyen elég ennyi a lelki bajokról. Majd akad még több is, hogyha ezeket komolyan számba veszik. A világiak közül is óhajtanánk még egyre s másra rámutatni. Először is: igen szükséges dolog volna, hogyha általános rendelettel útját állnák a német nemzetnél a ruházkodással való roppant fényűzésnek, aminek következtében oly sok nemes és gazdag nép szegényedik el. Hiszen, mint más országnak, adott az Isten nekünk is elég gyapjút és szőrt, fent és mindaz, ami bármely rendnek illendő, tisztességes ruházkodására valóban egészen alkalmas, úgy, hogy semmi szükség arra, hogy oly rengeteg sok kincset pazaroljunk el és dobjunk ki selyemért, bársonyért, avagy szövetért és más egyéb külföldi árukért. Azt tartom, hogy ha a pápa szörnyű nyúzásával ki sem is rabolt volna minket németeket, még úgy sem volnánk szűkiben a hazai rablóknak, a selyem- és bársonyszatócsoknak. De hát senki sem akar másoknál hátrább maradni, s ekként nagyzás és irigység támad és harapódzik el köztünk, amint meg is érdemeljük és mindebből sok nyomorúság származik, ami elmaradna, ha az Istentől adott javakkal, hóbortos hiúságunkkal felhagyva, szerényen beérnők.

Hasonlóképpen szükséges volna, hogy a fűszerfélére kevesebbet költsünk, mert ez is egyike ami nagy bajainknak; a német tartományokból sok pénz megy ki arra. Hiszen Isten jóvoltából több és oly pompás és jó enni- és

157

innivaló terem nálunk, mint sehol más országba. Talán bolond és képtelen dologgal állok elő, úgy tűnik fel, mintha én a legnagyobb üzletet, a kereskedelmet akarnám tönkretenni. De én a magam dolgát végzem; ha általános javulás nem áll be, javítsa meg magát, aki azt tenni akarja. Nem látom, hogy sok jó erkölcs jött volna be a kereskedelem útján, és Isten hajdan azért terelte beljebb a maga népét Izráelt a tengertől, hogy nagy kereskedést ne űzzön.

De a legnagyobb csapás a német nemzeten bizonyára az uzsorás hitel. Ha ez nem volna, egynémelyik a maga selymét, bársonyát, aranyszövetét, fűszerét és mindenféle drágaságát meg sem is vehetné. Alig száz éve, hogy dívik és már csaknem minden fejedelmet, alapítványt, intézetet, várost, nemest és örökséget szegénységbe, nyomorba és pusztulásba döntött; ha még száz évig fennmarad, úgy Németországnak egy fillére sem leszen, úgy előbb-utóbb egymást kell felfalnunk. Az Ördög eszelte ezt ki és a pápa helybenhagyta az egész világ romlására. Azért kérésem és kiáltásom: lássa meg ki-ki a maga, gyermekei és örökösei e rémét, amely immár nem is küszöbe előtt, hanem bent házában tombol, és legyenek rajta császár, fejedelmek, urak és városok, hogy ez üzlet minél hamarább pusztuljon és ezentúl tilos legyen, tekintet nélkül arra, ha vajon a pápa és minden ő joga avagy jogtalansága ellene van-e, ha hűbérek vagy alapítványi intézetek élnek-e belőle. Jobb egy hűbér a városban, becsületes, öröklött vagyonra vagy kamatra alapítva, mint száz bérüzlettel. Sőt egy hűbér ily üzlettel gonoszabb és terhesebb, mint húsz öröklő vagyonnal. Valóban e hitelüzlet nem egyéb, mint képe és jele annak, hogy a világ súlyos bűnei miatt el van adva az Ördögnek, hogy egyszerre testi és lelki javak nélkül kelljen szűkölködnünk, mégsem veszünk észre semmit.

Valóban, ezzel kapcsolatban a Fuggereknek és a velük egyszőrű társaságoknak is zabolát kellene tenni a szájukra. Hogyan is volna lehetséges, hogy isteni és jogos

158

dolog legyen, hogy egy ember élete alatt annyi fejedelmi kincs gyűljön egy rakásra? Nem értek a számításhoz. De azt fel nem foghatom, hogyan lehet száz forinttal egy esztendő alatt húszat, sőt egy forinttal egy másikat szerezni; és ezt mind nem a földművelésből vagy a baromtenyésztésből, mert a vagyon nem emberi elmésségnek, hanem Isten áldásának eredménye. Ezt a világ bölcseire bízom. Én mint teológus, nem ostorozhatok itt mást, mint a gonosz, botránkoztató külső színt, amelyről Szent Pál mondja: "Őrizkedjetek minden gonosz külső színtől". Azt jól tudom, hogy sokkal istenesebb dolog volna a földművelést fejleszteni és a kereskedelmet csökkenteni, és hogy azok sokkal helyesebben cselekszenek, akik az Írás szerint a földet művelik és abból élnek, miként nekünk és mindenkinek megmondatott Ádámban: "Átkozott legyen a föld, hogyha nem műveled; tövist és bogáncskórót teremjen az neked és arcod verejtékével egyed kenyeredet". Bizony sok ország van pusztaságban és műveletlenül.

Következik az evéssel és ivással való visszaélés, amiről mi németek, mint egy különös hibánkról, messze földön híresek vagyunk s melyen a prédikálás már nem segít, úgy elharapódzott és elhatalmasodott. A vagyonbeli kár a legkevesebb volna, ha vele nem járnának az efféle bűnök, mint gyilkosság, házasságtörés, lopás, Isten gyalázása és mindenféle erkölcstelenség. Itt a világi hatóságnak is kellene valamit tennie, különben úgy járunk, mint Krisztus mondja, hogy beáll az utolsó ítélet, mint egy rejtett hurok, mikor isznak és esznek, párosodnak és bujálkodnak, vetnek és ültetnek, vesznek és eladnak, miként most történik és oly nagy mértékben, hogy én valóban hiszem: küszöb előtt az utolsó ítélet, bárha arra legkevésbé gondolnak.

Végre nem siralmas dolog-e az, hogy mi keresztyének megtűrjük körünkben a nyilvános bordélyházakat, holott mi mindnyájan tiszta életre kereszteltettünk meg? Tudom jól, azt mondják erre némelyek, hogy ez nem csupán egy népnek szokása, bajosan is szüntethető meg; hozzá, hogy

159

jobban van így, mintha házas vagy hajadon személyek, avagy a még becsületesek becsteleníttetnének meg. Ámde nem kellene-e a világi és keresztyén kormánynak e részben arról tenni, hogy oly pogány módra ne kedveznének annak? Ha Izráel népe fennállhatott ily aljasság nélkül, ugyanezt nem tehetné meg a keresztyén nép is? Sőt hogyha ellehet sok város, község, falu és helység ily házak nélkül, miért ne lehetnének el a nagy városok is?

Ezzel és a többi fent említett dolgokkal azonban csak azt akartam kinek-kinek értésére adni, hogy mely sok jó dolgot művelhetne a világi hatóság és hogy, ami kell, hogy minden világi hatóságnak hivatása legyen, ebből ki-ki tanulja meg, mily nagy dolog kormányozni és elöljárni. Mi haszna, ha egy főúr magára még oly szent is, akárcsak Szent Péter, ha eszébe sem jut, hogy e téren alattvalóinak hű segítője legyen, bizony elkárhoztatja őt az ő felsősége, mert a felsőségnek kötelessége az alattvalók javát munkálni. De ha a felsőség gondolna a fiatal nemzedék egybekelésével, a házas élet reménye kit-kit képesítene a kísértések elviselésére és eltávolítására. De most úgy állunk, hogy mindenki a papság és szerzetesség után fut, s meg vagyok győződve arról, hogy közöttük a századiknak sincs más oka erre, mint a kenyérkereset és az aziránt való kétség, hogy a házas élet terhét elviselheti-e? Azért előbb jól kidühöngik vagy, mint mondják, kitombolják magukat, pedig inkább, mint a tapasztalat mutatja, kiélik magukat. Nagyon találó szerintem a mondás, hogy a legnagyobb rész kétkedésből válik baráttá és pappá. Azért állunk úgy, amint látjuk.

De hű lélekkel tanácsolom, a sok titkon tenyésző bűn kikerülése végett, hogy sem fiú, sem leány szüzességre avagy szerzetesi életre harmincadik éve előtt le ne kötelezze magát Ez is egy különös kegyadomány, mint Szent Pál mondja. Azért, akit az Isten különösen nem indít erre, az hagyjon fel a szerzetesi élet gondolatával és fogadalmával. Sőt többet mondok: ha te Istenben éppen

160

nem bízol a tekintetben, hogy a házas életben is fenntarthatod magad és csupán e bizalmatlanság sarkall a szerzetesi életre, úgy kérlek a te saját lelkedre, ne lépj a papi pályára, hanem légy inkább paraszt, vagy ami lehetsz. Mert ha egyszeres Istenbe vetett bizalom szükséges a testi táplálék megnyerésére, bizony tízszeres bizodalomra van szükséged, hogy lelki életet élhess. Ha nem bízol abban, hogy az Isten téged testileg táplálhat, hogy bízhatnál benne, hogy ő lelkileg tart fenn? Ó, a hitetlenség és a bizalmatlanság mindent megront, minden nyomorba beleránt, miként minden rendnél látjuk. Erről a nyomorúságról ugyancsak sokat lehetne beszélni. Az ifjúságnak nincs senkije, aki róla gondoskodnék. Minden megy, ahogy megy és a felsőség csak éppen annyiban van nekik hasznukra, mintha nem is volna, holott egyenesen erre kellene a pápának. a püspököknek, uraságoknak és zsinatoknak kiváltképpen való gondot viselniök. Ők közel s távolban uralkodni akarnak és senkinek hasznát nem munkálni. Ó, mely ritka madár lészen emiatt egy-egy úr és főember a mennyben, bárha magának az Istennek száz templomot épít és minden halottat feltámaszt is.

***

Ezúttal legyen elég ennyi. Tudom jól, hogy magas hangot fújtam, sok lehetetlennek látszó dolgot érintettem, sok ügyet erősen támadtam. De hát mit tegyek? Kötelességem szólni. Ha tehetem, akarom is ezt megcselekedni. Jobb, ha a világ, semmint ha az Isten haragja sújt le rám. Más egyébtől, mint az életemtől úgysem foszthatnak meg. Eddigelé sokszor ajánlottam fel a békejobbot ellenségeimnek, de úgy látom, Isten épp általuk kényszerít, hogy számat mind nagyobbra tátsam és nekik, mivelhogy telhetetlenek, bő alkalmat adjak beszélni, ugatni, lármázni és írni. Csak rajta! tudok én még egy más nótát is Rómáról és hadáról. Ha viszket a fülük, hát elénekelem azt is nekik s még harsányabb hangon. Érted-e jól, kedves Róma, mire gondolok én?

Szavamat a bajok feltárása és meghallgatás végett sokszor felemeltem már, ami mind nem használt, bárha én is tudom, hogyha ügyem igazságos, a földön kárhoztatás leszen sorsa és csakis Krisztustól nyer mennyben igazságot. Mert az egész Írás veleje: hogy a keresztyének és a keresztyénség ügyét egyedül Isten ítéli meg; igazságot embertől nem nyert még soha egyik sem a földön, hanem mindenkor az ellenpárt lett naggyá és erőssé. Az én legeslegnagyobb aggodalmam és gondom is az, hogy ügyemet esetleg el nem kárhoztatják, mert ebből csak arról kellene megbizonyosodnom, hogy az az Istennek még nincsen tetszésére. Azért csak rajta, jöjjenek! Akár pápa, akár püspök, akár pap, barát vagy a tudósok. Ez az a derék nép, a mely az igazság üldözésére van hivatva és mindenkor is ez volt a mestersége. Adjon Isten nekünk mindnyájunknak keresztyén értelmet és kiváltképpen a német nemességnek igaz lelki bátorságot, hogy a szegény egyház javát munkálhassa. Ámen.