A LUTHER-TÁRSASÁG KIADVÁNYAI
ÚJ SOROZAT
XVII.LUTHER HITVALLÁSA
A SCHMALKALDI CIKKEK1537
Ünnepi kiadvány
a négyszázados évfordulóra
magyar nyelvenBudapest, 1937
Fordította:
+ Dr. MASZNYIK ENDREHarmadik, javított kiadás
Nyomatott Hornyánszky Viktor R.-T. magyar kir. udv. könyvnyomdájában, Budapest.
Nyomdaigazgató: Sebők Géza. – 94.592.
A kegyes olvasóhoz
A Schmalkaldi cikkeket joggal nevezhetjük Luther hitvallásának. Szövege a reformátor lelkétől lelkezett mű. János Frigyes szász választófejedelem megbízására készült 1536-ban, s a következő év elején Dr. Luther, Justus Jonas, Bugenhagen, Cruciger, Amsdorf, Spalatin, Agricola és Melanthon aláírásával került a fejedelem és a schmalkaldi szövetség tagjai elé. Nyomtatásban az 1538. évben jelent meg Wittenbergben, Lufft Jánosnál. Nagyon gyorsan elterjedt, és sok hívet hódított világos okfejtésével a reformációnak. Rendkívüli értékei biztosítottak számára helyet hitvallásaink közt s azok gyűjteményében, a Concordia könyvben (1580).
A cikkeket aláíróik a tervezett egyetemes keresztyén zsinat elé szánták, amelyet III. Pál pápa az általános sürgetésre 1537 tavaszára Mantuába összehívott, azonban a zsinat csak 1545-ben ült össze. A zsinaton tárgyalás alapjául nem szolgálhatott e hitvallás, mely a közös hitcikkeket s az elvi különbségeket szinte égő világossággal állapítja meg, – de feltünteti azon tételeket is, amelyekre nézve megegyezés létesülhetett volna. Habár e célját el nem érte, örök értékű terméke marad a reformáció korának, s egyik legjellemzőbb alkotása Luther teremtő szellemének.
6
Magyar nyelven először 1898-ban jelent meg Dr. Masznyik Endre fordításában, D. Baltik Frigyes dunáninneni püspök segélyével. Másodszor ugyanez a szöveg Luther művei VI. kötetében, 1914-ben. A harmadik kiadás majdnem 40 év múlva e füzetben, – a négyszázados évfordulóhoz illő ízléses, szép kiállításban. A jelen kiadás javított kiadás; a javítások stiláris természetűek, s a szöveg világosságát és magyarosságát célozták.
A Luther Társaság e könyvecskét, amelyet a jövő évben több Luther-irat új, népies kiadásai fognak követni, Isten áldásának óhajával és reményével bocsátja útnak.
Budapest, 1937, a reformáció emlékünnepén
A Luther-Társaság.CIKKEK
AMELYEKET A MI RÉSZÜNKRŐL VALÓKNAK
A MANTUAI VAGY AKÁRHOL
TARTANDÓ ZSINAT ELÉ
KELLETT VOLNA TERJESZTENIÜK,ÉS AMELYEKET MI ELFOGADHATUNK
AVAGY MEGHAGYHATUNK,
VAGY PEDIG NEM.ÍRTA Dr. LUTHER MÁRTON
1537-BENDr. Luther Márton elöljáró szózata
Mivelhogy Pál pápa, e néven harmadik a múlt esztendőben pünkösdre, Mantuába zsinatot hirdetett ,s azt azután Mantuából ismét máshová helyezte, hogy az ember azt se tudja már, mit is akar vagy tesz még vele, és mi, a magunk részéről biztosra vehetjük, hogy a zsinatra vagy minket is meghívnak vagy hívatlanul kiátkoznak: kötelességemmé tették, hogy tanításunkat cikkekbe foglaljam és egybeállítsam, ha netalántán szőnyegre kerülne a dolog, nyilvánvaló légyen, miben és mennyiben engedünk vagy engedhetünk a pápistáknak, és mi az, ami mellett mindvégig kitartunk és megmaradunk.
Megírtam tehát e cikkeket és hitfeleink (1) elé terjesztettem. Elfogadták és egyértelemmel vallották, egyben elhatározták, hogy ha a pápa a maga népével valamikor rászánná magát hazugság s csalárdság nélkül, komolyan és igazán egy valóban szabad keresztyén zsinat tartására, amint szent kötelessége volna, egytől egyig nyilvánosan előadjuk és hitünk vallásaként álljuk.
Minthogy azonban a római udvar irtózton irtózik a szabad keresztyén zsinattól, és annyira kerülj a világosságot, hogy már saját emberei se remélik, hogy valaha kibéküljön a szabad keresztyén zsinattal még
10
kevésbé, hogy egybe is hívja; mivel miatta már széltire méltán és joggal bosszankodnak, zúgolódnak, mert látják, hogy a pápa inkább veszni hagyja a keresztyénséget, kárhozatba dőlni az összes lelkeket, sem hogy önmagát és csatlósait egy kevéssé megfékezze, önkénykedésének határt szabjon: elhatároztam, hogy e cikkeket kinyomatva közzéteszem. Ha előbb kellene meghalnom, semmint a zsinat összeülne (ezt biztosra is veszem, mert e minden világosságot kerülő, minden napfénytől irtózó gonoszok szinte szánandó módon erőlködnek, hogy a zsinatot húzzák-halasszák, és így elsenyvesszék) – utódaim és maradékaim bizonyságtételemnek és hitvallásomnak hasznát vehessék ama hitvallásom mellett, amelyet már korábbat kiadtam, (2) amelynél mostig szilárdan megmaradtam, és Isten kegyelméből meg is akarok maradni.
De ugyan mit mondjak? miért panaszkodjam? Még életben vagyok, minden istenáldotta nap írok, prédikálok, előadást tartok, mégis akadnak oly cudar emberek, nem csupán ellenségeim közt, hanem részünkről valók is, hamis atyafiak, akik nem átallják saját irataimat és tanításomat mellemnek szegezni, noha napról-napra láthatnak és hallgathatnak, jól tudhatják, hogy másképpen tanítok; mételyes tanukat fáradságos munkámmal akarják bearanyozni, a szegény népet nevemben csalják és ámítják. Ugyan mit tesznek még majd akkor, ha szememet lehunytam?
Igaz, – kötelességem volna ugyan, hogy mindenre feleljek, mivel még élek. Ámde kérdem, én egymagamban hogy tömjem be az Ördögnek valamennyi
11
száját, kiváltképpen azon veszettekét, akik se hallani, se eszükbe venni nem akarják, amiket mi írunk, hanem mindegyre azon törik fejüket, hogy szavainkat hitvány módon elferdítsék és megrontsák. Hát ezeknek feleljen meg az ördög maga, avagy végezetre az Isten haragja, ahogy rászolgálnak.
Bizony sokszor eszembe jut a jó Gerson, (3) aki kétségbe vonja, hogy tanácsos-e bármely jó dologról nyilvánosan írni. Ha nem tesszük, sok lélek elkárhozna, akiket megmenthettünk volna. Ha pedig megtesszük, előáll az Ördög megszámlálhatatlan mérges, gonosz szájával, mindent megront és megfertőz, hogy odavész munkánknak gyümölcse, pedig napnál világosabb, hogy semmi hasznuk benne. Mert ha mégoly alávaló módon rágalmaztak is, és ha mégúgy igyekeztek is a népet hazugsággal bilincselni magukhoz, Isten a maga dolgát mind előbbre vitte, az ő táborukát napról-napra apasztotta, a mienket növelte és őket hazugságaikkal egyetemben szégyenben hagyta, és mindenkor ott is hagyja!
Megtörtént dolgot beszélek el. Egy Franciaországból küldött doktor járt itt Wittenbergben; nyilván bevallotta előttünk, hogy királya szentül hiszi, hogy nálunk se egyház, se felsőség, se házasság nincs, hanem csak úgy barommódra élünk, és ki-ki azt cselekszi, amit akar. (4) Hát mondd csak: ama napon Krisztus széke előtt, mily arccal néznek majd szemünkbe, akik a királynak és más népeknek irataikban ily otromba hazugságokat tálaltak fel színigazság gyanánt? Krisztus, mindnyájunk ura és bírája, bi-
12
zonnyal jól tudja, hogy hazudnak és hazudtak, s én is bizonnyal jól tudom, ítéletét veszik. Térítse meg az Isten, akik megtérésre valók; a többieket érje örök keserves kín!
De hogy még egyszer a dologra térjek, mi tagadás benne: egy igaz keresztyén zsinatnak lelkemből örülnék, mert végre is sok dolgon és népen segítene. Nem mintha nekünk volna szükségünk rá, hiszen a mi gyülekezeteink immár, Isten kegyelméből, a tiszta Igével és a szentségek helyes használatával élhetnek, a különböző emberi eredetű hivatalok és célszerű intézmények hivatásáról tájékozva vannak, úgyhogy kisebb gondunk is nagyobb a zsinatolásnál, és e részben a zsinattól jobb eredményt éppenséggel nem remélünk, és nem is várhatunk. Ámde íme itt van szemünk előtt a püspökségekben szerteszét a sok üres és puszta parókia, hogy láttukra szinte a szívünk szakad meg, és sem a püspökök, sem a székes papok nem törődnek azzal, hogyan él, avagy hogyan hal meg a szegény ember, kiért pedig Krisztus halt meg – és e szegények mégsem hallhatják őt magukkal, mint jó pásztort juhaival beszélgetni. Borzadok és félek, hogy egyszer majd Ő küldi el Németországba angyalait zsinatolni, és általuk minket mindnyájunkat mindenestül úgy elpusztít, mint Sodomát és Gomorát, mivelhogy mi a zsinattal vakmerő csúfjátékot űzünk.
E fontos egyházi ügyeken kívül az állam körében is sok-sok javítani való dolog volna. Ott a fejedelem s a rendek között való egyenetlenség; ott az uzsora és kapzsiság, a mely özönnel szakadt ránk,
13
s a tiszta jog örvén öröködött meg; ott az erőszak, fajtalanság, divathajsza, dobzódás, játékosság, fényűzés, a vétek és gazság egész özöne; ott az alattvalók, cselédek és munkások, minden fajta kézművesek engedetlensége, a parasztok telhetetlensége (s a jó Isten tudja, még mi), s mindez úgy elharapózott, hogy tíz zsinat s húsz birodalmi gyűlés se csinál itt rendet. Hát ha az egyházi és világi rend ez Isten ellen való fő bűneit tennék szóvá a zsinaton, ezer dolgunk is akadna, úgyhogy a hosszú kabátokkal, nagy pilisekkel (5) s bő övekkel, püspöki s bíboros kalapokkal vagy botokkal, több efféle szemfényvesztő dolgokkal való bohó játék eszükbe se jutna. Ha előbb egytől-egyig teljesítenők mind az állam, mind az egyház életében Isten törvényét és parancsolatait, akkor is ráérnénk az ételek, ruhák, pilisek és miseruhák reformálására. De mert mi lenyeljük a tevét, s eközben szűrtön-szűrjük a szúnyogot, nem törődünk a gerendával s kivetjük a szálkát, hát a zsinattal is megelégedhetünk.
Ezért csak kevés cikket szerkesztettem. Hisz minálunk különben is annyi az Istentől vett parancs egyházban, államban, családban, hogy sose tehetünk nekik eleget. Ugyan mire jó még zsinati határozatok és tételek sokaságával szaporítani, kiváltképen, ha magukat az isteni fő parancsolatokat se becsüljük és tartjuk meg? Mintha az Isten beérné bohóskodásunkkal, míg az Ő szent parancsolatait lábunkkal tapodjuk. De bűneink nagy terhe nyom s elfordítja tőlünk az Isten kegyelmét, mert undokságainkat nemcsak
14
nem szánjuk, bánjuk, hanem még mentegetni is akarjuk.
Ó, én édes Uram, és Jézus Krisztusom! Te magad tarts zsinatot, s dicsőséges eljöveteleddel szabadíts meg minket, híveidet. A pápával és hadával leszámoltunk; ők teveled nem törődnek. Te könyörülj rajtunk, szegény nyomorultakon, akik hozzád sóhajtozunk és téged keresünk, igaz szívvel, a kegyelem szerint, amelyet nekünk adtál Szent Lelked által, aki veled és az Atyával él és uralkodik örökkön örökké magasztalva. Ámen.
15
I. RÉSZ
Az Isteni felség fő cikkeiről
1. Hogy: Atya, Fiú és Szent Lélek, egy isteni lényegben és természetben, három külön személy, egyedül való egy Isten, aki a mennyet s földet teremtette.
2. Hogy: Az Atya senkitől, a Fiú az Atyától született; a Szent Lélek az Atyától és Fiútól eredett.
3. Hogy: nem az Atya, sem nem a Szent Lélek, hanem a Fiú lett emberré.
4. Hogy: a Fiú úgy lett emberré, hogy a Szent Lélektől férfiú közreműködése nélkül fogantatott, és a szeplőtelen szent Szűz Máriától született; azután szenvedett, meghalt, eltemettetett, poklokra szállott, a halálból feltámasztatott, mennybe ment, az Atya jobbjára ült, s onnan jő el ítélni eleveneket és holtakat stb., amint ezt az apostolok, úgyszintén a szent Athanasius hitvallása és a közönséges kis káté tanítja. (6)
E cikkek fölött vita és per nincsen, mivel ezeket mind a két rész vallja, azért nem is szükséges róluk több szót ejteni.
16
II. RÉSZ
A Jézus Krisztus hivatalára és művére, vagyis
a mi váltságunkra vonatkozó cikkekrőlItt az első főcikk
1. Hogy: Jézus Krisztus, a mi Istenünk és Urunk, a mi bűneink miatt halt meg és a mi igazságunkért támasztatott fel. Róm. 4. (25. v.) És egyedül ő Istennek ama báránya, aki elvette a világ bűnét. Ján. 1. (29. v.). És az Isten mindnyájunknak bűnét reá rakta. Ézs. 53. (6. v.). Szintúgy: mindnyájan vétkeztek és ingyen igazulnak meg kegyelemből a Jézus Krisztus vérében való váltság által. Róm. 3. (23. s köv. v.).
Minthogy hát ezt így kell hinnünk és az üdvösséget másként, semmiféle cselekedet, törvény avagy érdem által egyáltalán meg nem szerezhetjük, nyilvánvaló és kétségtelen dolog, hogy minket egyedül az ily hit igazíthat meg, amint a Róm. 3-ban (28. v.). Pál mondja: Azt tartjuk, hogy az ember megigazíttatik a törvény cselekedetei nélkül a hit által. Hasonlóképpen: Hogy egyes-egyedül Ő igaz és megigazítója a Jézus hitéből valónak. (Róm. 3. 26.)
E cikkektől éppenséggel nem tágíthatunk, itt nem engedhetünk, ha ég és föld összeomlik is mindazzal együtt, aminek maradása nincsen. Mert nem adatotl más név az embereknek, ami által üdvözülhetnének,
17
mondja Péter az Ap. cs. 4-ben (12. v.). És mi az ő sebei által gyógyultunk meg. Ézs. 53. (5. v.).
E cikken alapszik mindaz, amit mi a pápa, az ördög és az egész világ ellenében tanítunk és állunk. Azért erről bizonyosaknak kell lennünk és nem szabad kételkedniink; különben vége mindennek, s győz és uralkodik a pápa, az ördög és minden ellenségünk.
A második cikk (a miséről)
Hogy a mise a pápaságban a legszemenszedettebb szörnyűség, első főcikkünknek nyílt, vakmerő támadása, és mégis a sok istentelen pápás szertartás közt a legfőbb és legpompázóbb volt. Azt mondták róla, hogy az ily áldozat avagy misézés, még ha a világnak leghitványabb embere végzi is el, megszabadít bűneinktől úgy a földi életben, mint a tisztítótűzben, holott ezt szerintünk, mint fentebb már mondtuk, csakis az Isten Báránya teheti. E cikktől nem is tágítunk, ebből nem engedünk, mert első főcikkünk tiltja.
Azonban, ha véletlenül értelmesebb pápistákkal találkoznánk, barátságos módon megbeszélhetnők (7) velük ezt a dolgot. Tudniillik: miért ragaszkodnak ők oly nagyon ahhoz a miséhez?
1. A mise csupa merő emberi találmány; Isten bizony nem rendelte. És mi minden emberi találmányt bátran elvethetünk, amint Krisztus mondja (Máté 15. 9. v.): Hiába tisztelnek emberi tanítással és parancsolatokkal.
18
2. A mise haszon nélküli dolog is; bűn és veszedelem nélkül mellőzhetjük.
3. A szentségekkel sokkal jobban és üdvösségesebben, sőt egyedül üdvösséges módon élhetünk Krisztus rendelése szerint. Miért taszítsuk hát a világot ínségbe és nyomorúságba holmi koholt, szükségtelen dolgok miatt, amiket másként jobb és üdvösségesebb módon pótolhatunk?
Hirdessük nyíltan a népnek, hogy a misét, mint emberi találmányt elvetni nem bűn, s hogy nem kárhozik el, aki rá semmit sem ád, sőt hogy mise nélkül bizonyára sokkal inkább üdvözülhet. Ki tudja, hogy a mise nem szűnik-e meg egykor magától? nem csupán a durva csőcseléknél, hanem a jámbor, okos, istenfélő keresztyén lelkeknél is. Hát még, ha majd megértik, hogy a mise kárhozatos dolog, hogy Isten igéje és akarata ellen való találmány.
4. Pusztán azért is el kell vetnünk a misét, amelynek árusításával egész sereg hallatlan visszaélés harapózott el a világon, hogy a visszaélésektől megszabadulhassunk, még ha egyébként akadna is valami hasznos és jó dolog benne. Mennyivel inkább el kell vetnünk azért, hogy örökre megszabaduljunk oly visszaélésektől, amelyek tisztára szükségtelenek, haszontalanok és kárhozatosak, amikor mise nélkül mindent jobban és biztosabban nyerhetünk meg.
5. A mise semmi más, de nem is lehet más (a misekánon (8) és az összes könyvek szerint), mint emberek (méghozzá gonosz emberek) műve, ami által valaki önmaga s magával együtt mások iránt az Istent ki-
19
akarja engesztelni, bűnbocsánatot szerezni, kegyelmét kiérdemelni (mert ezt tartják róla, amidőn olyan nagyra tartják. Mi is lehetne különben?) Ezért feltétlenül kárhoztatnunk kell, és el is kell vetnünk. Hisz mereven ellenkezik a főcikkel, amely azt tanítja, hogy nem egy gonosz avagy jámbor miseszolga a maga cselekményével, hanem Istennek Báránya és Istennek Fia vette el a mi bűneinket.
És ha valaki külön akarna vele áhítatoskodni avagy magányosan kommunikálni – az semmi esetre sem komoly dolog. Mert ha igazi kommuniót akar, ezt bizton s legjobban a szentségekkel élve éri el Krisztus rendelése szerint. De magamagának komnmunikálása bizony emberi képzelgés, bizonytalan, szükségtelen s tilos dolog. (9) Az ilyen ember tulajdonképp azt sem tudja, hogy mit művel, mert ő Isten igéje ellenére emberi képzelgés és találmány után indul. Bár ha egyébként rendben volna is a dolog, semnmiképp sem helyes, hogy az egyháznak közös szentségét bárki a saját maga áhítatosságára használja, és így a maga kénye-kedve szerint Isten igéje nélkül az egyházon kívül közösséget játsszék.
E miséről szóló cikk lesz a főtárgy a zsinaton. Még ha elképzelhető volna is, hogy a többi cikket mind meghagyják nekünk, ezt a cikket bizony meg nem hagyják. Campegius (10) Ágostában meg is mondta: inkább tépjék darabokra, de a misét fel nem adja. Hát Isten engem, én is inkább megégettetem magamat, semhogy tűrjem, hogy egy akár jóravaló, akár hitvány miseszolga a maga mesterségével az én Uram,
20
Üdvözítőm, Jézus Krisztusommal egy sorba vagy nála magasabb polcra álljon. Azért most és mindörökre különválunk és szembeállunk egymással. Érzik ők jól, hogy ha vége a misének, akkor vége a pápaságnak is, tehát semhogy azt elejtsék, inkább rakásra ölnek bennünket, ha ugyan módjuk lesz benne.
Különben is e sárkányfark (a mise) termi a különféle bálványimádás számtalan szemetjét.
Ott van elsősorban a tisztítótűz. (11) Vásárt csaptak a lélekmisékkel, a vigíliákkal, a heti, hónapi és évi miseáldozattal, azután a közönséges heted[napokra], meg a halottak napjára való requiemekkel és a lelkek fürdőivel a tisztító tűzzel kapcsolatban úgy, hogy misét jóformán csakis halottakért szolgáltattak, holott Krisztus a szentséget élők számára rendelte. (12) Azért nem is lehet a tisztítótüzet a vele kapcsolatos összes fényes szertartásokkal, istentisztelettel és vásárral másnak tekinteni, mint az Ördög valóságos álarcának. Mert ez is beleütközik ama főcikkbe, hogy egyedül Krisztusnak és nem embernek műve segíthet a lelkek sorsán. S különben is a holtakra nézve semmiféle Isteni parancsot avagy tilalmat nem kaptunk. Azért mindazt bízvást mellőzhetjük, még ha nem volna is tévelygés és bálványozás benne.
A pápisták e pontnál Ágostonra (13) és még egynémely atyára hivatkoznak, akik szerintük a tisztítótűzről írtak – s azt vélik, nem tudjuk, mire és hova céloz az ő beszédük. Szent Ágoston nem azt mondja, hogy van tisztítótűz, nem is talált az Írásban erre semmi bizonyságot, hanem nyílt kérdésnek hagyja, hogy van-e
21
voltaképen vagy nincs. Csupán azt mondja, anyja óhajtotta, hogy emlékezzenek meg róla az oltárnál avagy a szentségnél. Mindez semmi egyéb nem volt, mint egyes személyeknek magánáhítatossága, erre pedig hitcikket alapítani, minthogy az egyedül Istennek a joga, bizonyára nem lehet. De a mi pápistáink az ily emberi mondásokat épp azért idézik, hogy higyjünk a tisztítótűzbeli lelkekért tartott misékben, e szégyenleni való, gyalázatos, átkozott vásárban. Hát Szent Ágostonból ezt soha be nem bizonyítják. Ha majd a tisztítótüzes misevásárt, amelyről Szent Ágoston még csak nem is álmodott soha, megszüntetik, akkor majd mi is szóba állunk velük, hogy vajon Szent Ágostonnak az Írásból igazolhatatlan mondása helyeselhető-e, és hogy a holtakról a szentségnél megemlékezhetünk-e. Hitcikkeket a szent atyák műveiből vagy szavaiból alkotni nem lehet, különben annak is hitcikknek kellene lenni, hogy milyen életük, ruhájuk, házuk volt, amint ezt a szent ereklyékkel tették. Ez az igazság: Istennek igéje alkot hitcikket és azon kívül senki, még az Istennek angyala sem.
Másodszor: Ebből származott az is, hogy a gonosz lelkek sok kópéságot műveltek, hogy a halottak lelkei megjelentek: miséket, vigíliákat, búcsúkat és más alamizsnákat hajszoltak, sok nagy hazugsággal és ravaszsággal. És mi nékünk mindezt hitcikk gyanánt vallanunk kellett és szerinte élnünk. A pápa az ilyesmit jóváhagyta, éppúgy, mint a misét és többi szemét dolgát. Itt sem lehet tágítanunk vagy engednünk.
Harmadszor: A búcsúk. Azokon is misét, bűn-
22
bocsánatot és isteni kegyelmet kerestek, mert a miséhez igazodott minden. Az egyszer szentigaz, hogy ily búcsút Isten igéje nélkül senki meg nem parancsolhat, de egyáltalán nincs is rá szükség, mert nélküle jobban ellehetünk; azért minden bűn és veszély nélkül mellőzhetjük. De hát miért is hagyjuk cserben saját egyházunkat, Istennek igéjét, feleségünket, gyermekeinket stb., amik szükséges és rendelt dolgok, s futunk az ördög hitvány, csalóka és rontó bolygó fénye után – ha nem azért, mert az ördög a pápát megnyergelte, hogy mindezt dicsérje és helybenhagyja, s ekként a népek Krisztus helyett inkább saját dőre cselekedeteikben bizakodjanak, és bá1ványozókká legyenek? Ez itt a legnagyobb veszedelem amellett, hogy az a búcsú ráadásul sem nem szükséges, sem nem rendelt, sem nem javallt, hanem céltalan, sőt káros. Azért e pontban sem tágíthatunk vagy engedhetünk, sőt azt kell hirdetnünk, hogy szükségtelen és kárhozatos. Majd meglátjuk akkor, hogy nem lészen maradása.
Negyedszer: A testvérközösségek. (14) Minthogy a kolostorok, alapítványi intézmények s a vikáriusok is írásban lekötötték és jogerős szerződéssel és vétellel közrebocsátották az összes miséket, jó cselekedeteket élőkért s holtakért, ami nemcsak Isten igéje nélkül való merő emberi találmány, tisztán haszontalan s el nem rendelt dolog, hanem a váltság első cikkébe is beleütközik: azért éppenséggel el nem viselhetjük.
Ötödször: A Szent ereklyék. Ezekhez annyi nyilvánvaló hazugság és ostobaság fűződik, kutya- és ló-
23
csontokról [sic!], hogy e gonoszság miatt, amelyen az ördög is jót nevetett, rég el kellett volna kárhoztatni, még ha szinte valami jó volna is bennük – különösen, minthogy Isten igéje nélkül való, sem nem parancsolt, sem nem tanácsolt, egészen szükségtelen és haszontalan dolgok. De a leggyalázatosahb dolog, hogy azoknak még bűntörlést és bűnbocsánatot is tulajdonítottak, mint valami jó cselekedetnek és istentiszteletnek, éppúgy, mint a misének.
Hatodszor: ott a kedves bűnváltság, élőknek és holtaknak, csakhogy pénzért; az átkozott Júdás, illetve pápa a Krisztusnak érdemét az összes szentek és az egész egyház érdemével együtt így adja el. Mindezt nem tűrhettük, minthogy nemcsak Isten igéje nélkül való, szükségtelen, nem rendelt dolog, hanem az első cikkel is ellenkezik. Mert Krisztus érdemét nem a mi cselekedeteink vagy filléreink által, hanem hit által, kegyelemből nyerjük meg, minden pénz és érdem nélkül, nem a pápa hatalma, hanem az igehirdetés, vagyis Isten igéje által adatik minékünk.
Hetedszer: a szentek segítségül hívása szintén egyike azon antkrisztusi visszaéléseknek, amelyek az első főcikkbe beleütköznek, és Krisztus ismeretét egészen elhomályosítják. Ez sincsen sem parancsolva, sem javallva; a Szent Írásban semmi alapja, s különben is Krisztussal mindent sokkal inkább megnyerhetünk, még ha ama dolog igazán drága jó dolog volna is, aminthogy nem az.
És ha az angyalok az égben könyörögnek értünk, amint maga Krisztus teszi is, úgyszintén a szen-
24
tek a földön vagy tán az égben is, akkor sem következik ebből az, hogy mi az angyalokat és szenteket segítségül hívjuk, imádjuk, nekik böjtöt, ünnepet szenteljünk, misét szolgáltassunk, áldozzunk, templomokat, oltárokat, istentiszteletet rendeljünk, s őket más egyéb módon tiszteljük, pártfogóinknak és közbenjáróinknak tartsuk, s mindegyikre külön tisztet ruházzunk, ahogyan a pápa hívei tanítják és teszik. Ez emberimádás, s ily tisztelet egyedül csak Istent illet meg. Hát hiszen te, mint kegyes keresztyénhez illik, érettem a földön nem csupán egyik vagy másik, hanem minden szükségemben könyöröghetsz, de azért én mégsem foglak téged imádni, segítségül hívni, ünnepelni, tiszteletedre böjtöt szentelni, áldozatot hozni, misét szolgáltatni, egyszóval: hitemet az üdvösségben reád építeni, habár egyébként téged nagyon is tisztelhetlek, szerethetlek, és néked a Krisztusban köszönetet is mondhatok. Azért ha az angyaloknak és elhunyt szenteknek ez a bálványozó tisztelete megszűnik, nem lesz igazi tiszteletüknek kárára, sőt nagy hamar el is felejtik. Mert ahol sem testi, sem lelki haszonra és segítségre nincsen többé kilátás, ott igen könnyen békét hagynak a szenteknek a sírban is, meg az égben is, mert csak úgy haszontalanjába, tisztán szeretetből alig fogja őket emlegetni, tisztelni és becsülni.
Egyszóval mi a misét s ami abból ered s ami azzal összefügg, nem tűrhetjük, azt nekünk kárhoztatnunk kell, hogy a szent sakramentumot tisztán és biztosan Krisztus rendelése szerint, hit által használhassuk, vehessük és tarthassuk meg.
25
A harmadik cikk
Az alapítványi intézményekről és kolostorokrólMinthogy az ősök az alapítványi intézményeket és kolostorokat a legjobb szándékkal, tudós férfiak és derék nők kiképzése végett alapították, azokat újra vissza kellene adni eredeti rendeltetésüknek, hogy a községekben és tartományokban papjaink, prédikátoraink és egyházi szolgáink, úgyszintén más szükséges világi tisztviselőink s egyszersmind anyáknak és gazdaasszonyoknak való derék leányaink nevelődjenek.
Ahol ezen intézetek e célnak nem felelnek meg, sokkal jobb, ha üresen maradnak. Döntsük le inkább, semhogy bálványozó és emberek által kieszelt istentiszteletükkel a közönséges keresztyénségnél és az Istentől szerzett hivataloknál és rendeknél többre becsüljük. Mert ez esetben a Jézus Krisztus váltságáról szóló első főcikkel össze nem férnek. Ezen felül éppúgy nincsenek megparancsolva, mint bármely más emberi találmány, se nem szükségesek, se nem hasznosak, sőt inkább veszedelmesek, és csak haszontalan fáradságot okoznak, aminthogy az ily istentiszteletet a próféták is Avennek, azaz fáradságnak mondják. (Hós. 4,15; Ámós 5,5)
26
A negyedik cikk
A pápaságrólHogy: a pápa nem isteni jogon (jure divino) avagy Isten igéje alapján feje az egész keresztyénségnek, (mert ezt csakis egyről állíthatjuk, s ez a Jézus Krisztus), hanem csupán a rómabeli egyháznak és azoknak püspöke és papja, akik önként csatlakoztak, vagy inkább emberi, illetőleg a világi hatalom által csatoltattak hozzá, nem azért, hogy uruk legyen, hanem, hogy vele, mint keresztyén testvérek és társak együtt éljenek, amint ezt a régi zsinatok és Cypriánus (15) kora is bizonyítják. Most azonban nincs püspök, aki a pápát testvérének merné nevezni, mint hajdanta, hanem legkegyelmesebb urának kell őt neveznie, még ha király vagy császár volna is. Hát ezt nem akarjuk, nem tudjuk és nem is vehetjük a lelkünkre. Aki azonban meg akarja tenni, ám tegye meg nélkülünk.
Ebből következik, hogy mindaz, amit a pápa ily hamis, erőszakos, kárhozatos, bitor hatalomból tett s a maga számára lefoglalt, csupa ördögi művelet és üzlet volt; most is az (ide nem értvén a világi kormányt, ami által Isten még zsarnokok és gyermekek útján is sok jót cselekszik a néppel) az egész szent keresztyén egyháznak vesztére (már ti. amennyiben az még őtőle függne) és a Jézus Krisztus váltságáról szóló első főcikk rontására.
Íme ott vannak bullái s könyvei, amikben oroszlán módjára ordítja (mint az angyal a Jel. könyve 13. fejezetében példázza), hogy egy keresztyén sem üd-
27
vözülhet, hacsak nem engedelmeskedik néki és magát alája nem veti mindenben, amit ő cselekszik. Ez egybevéve annyit jelent, mintha mondaná: habár a Krisztusban hiszel és bírsz is benne mindent, ami szükséges az üdvösségre, az mind semmi, az mind haszontalanság, hogyha engem Istenednek nem tekintesz, nekem nem hódolsz és nem engedelmeskedel. Márpedig nyilvánvaló, hogy a szent egyháznak legalább is öt századon át pápája nem volt, és hogy a görög és sok más nyelvű egyház egész máig soha sem volt pápa alatt, és most sincsen. Eddig is gyakran mondottam: bizony ez merő emberi találmány, nincs rendelve, szükségtelen és haszontalan, mert a szent keresztyén egyház ily fő nélkül ugyancsak ellehet, és százszorta jobban boldogult volna, ha ilyen főt az Ördög sohasem sóz a nyakába. Nincs a pápaságnak semmi haszna az egyházban, hiszen nem végez keresztyén tisztet. Épp ezért az egyháznak pápa nélkül kell maradnia és fennállnia.
Gondoljunk egy nagy dolgot és próbáljuk föltenni a pápáról, hogy nem isteni jogra vagy parancsolatra alapítja felsőségét, hanem a közszükségre, mivel a szektákkal és eretnekekkel szemben a keresztyénség egységének fenntartása kedvéért kell egy főnek lennie, akit a többiek mind elismernek fejüknek. Próbáljuk föltenni, hogy a pápa elismeri hatalmának emberi akarattól és választástól való függését; elismeri, hogy az egyház fejét szabadon változtathatják, fölemelhetik vagy letehetik, ahogy a constanzi zsinat tárom pápát le is tett, és egy negyediket választott. Próbáljuk
28
föltenni, hogy a római pápa minderre rászánná magát és mindebbe beleegyeznék, noha ez nyilvánvaló képtelenség lenne, mert ez esetben kormányzatának egész rendjét meg kellene változtatnia, jogait, könyveit tűzre vetnie, amit semmikép meg nem tehet. Próbáljuk föltenni és elhinni, hogy mindez megvalósulhat, – [de] a keresztyénség sorsán éppen nem segítene, mert még több szekta támadna, mint ennek előtte. Ha az egyház feje előtt nem Isten parancsolata szerint hajolnánk meg, hanem emberi szabad akaratból, nagy hamarsággal lenéznék, úgyhogy végtére egyetlen szál híve sem maradna; nem is volna végérvényesen egyetlen helyhez, sem Rómához, sem más városhoz kötve, hanem hol itt, hol ott volna, váltakozva mindig ott, ahol s amely egyházban Isten rátermett embert támasztana. Ez pedig nyilvánvalóan zavaros és siralmas állapotot szülne.
Ennélfogva nincs rá eset, hogy az egyházat jobban kormányozhatnók és tarthatnók fenn, mint ha mi mindnyájan egy fő, Krisztus alatt élünk és ha a püspökök (bárha kegyadományokra nézve különböznek is egymástól, de hivatal dolgában mind egyenlők), erősen egyetértenek és összetartanak a tan, a hit, a szentségek, a könyörgések és a szeretet műveiben, amint Szent Jeromos (16) szerint az alexandriai papok mind egy szálig egyetértve kormányozták az egyházat. Az apostolok ugyanígy cselekedtek, utánuk a keresztyén világ összes püspökei, amíg a pápa mindnyájunknak a fejére nem nőtt.
Mindebből tisztára kitűnik, hogy a pápa az igazi
29
Antikrisztus, aki magát Krisztus fölé emeli és vele szembe helyezi. Ő az, aki nem engedi, hogy a keresztyének az ő hatalma nélkül üdvözüljenek, ami pedig mesebeszéd, mert Isten nem rendelte, nem parancsolta. A pápa tulajdonképen önmagát Isten fölé és Isten ellenébe helyezi, amint Pál mondja (II. Thessz. 2,4). Hát ilyet még a török, meg a tatár sem tesz, ha mégoly nagy ellenségei is a keresztyéneknek. A török meg a tatár szó nélkül engedi, hogy az, aki akar, higgyen a Krisztusban kedve szerint, és csupán adót s engedelmességet követel a keresztyénektől.
A pápa nyilván útjában áll a hitnek, amikor azt mondja, hogy csak az üdvözül, aki néki engedelmeskedik. Mi bizony ezt nem tesszük, még ha meg kellene is halnunk az Isten nevében. S mindezt azért, mert ő a keresztyén egyháznak isteni jog alapján akarna a feje lenni. Ezért kellett magát Krisztussal egyenlővé tenni, sőt Krisztus fölébe helyezni, ezért kellett magát előbb, mint főt, majd mint az egyház s végre is az egész világ urát, egyszóval mint földi Istent imádtatni, mígnem maguknak a mennyei angyaloknak sem átallott parancsolni. Ha a pápának tanát egybevetjük a Szentírással, arról győződünk meg, hogy a pápa tana, még a legjava is, a pogány császári jogból van kiböngészve és amint rendeletei mutatják, csupa világi dolgokról s ügyekről beszél. Azután egyházi szertartásokról, ruhákról, ételekről, személyekről, sok ezer egyéb gyermekes és kicsinyes dologról, de egyáltalán sehol semmit a Krisztusról, a hitről és Isten parancsolatairól.
30
Végre semmi más, mint merő ördögség az, amikor a mise, a tisztítótűz, a szerzetesség, a jó cselekedetek és istentisztelet, (szóval az igazi pápaság dolgait) bolygatja, Isten helyett s ellenére átkozza, öldösi, gyötri az összes keresztyéneket, akik ezen ő csalárdságát nem akarják mindenek fölé helyezve tisztelni. Éppen ezért amily kevéssé imádhatjuk Urunk és Istenünk gyanánt magát az ördögöt, épp oly kevéssé szenvedhetjük el fejünk s urunk gyanánt annak apostolát, a pápát vagy Antikrisztust mind egész országával, mert országlása csupa hazugság és gyilkosság, a test és lélek örök megrontása, amint ezt már nem egy könyvemben megmutattam.
* * *
E négy cikkben bőven találnak kárhoztatni valót a zsinaton, mert e cikkek bármelyikéből egy árva betűt sem hagyhatnak meg nekünk, de bizton tudom, nem is akarnak. Ezt biztosra kell vennünk és jól megfontolnunk abban a reményben, hogy maga Krisztus urunk kelt fel az ő ellenségei ellen és leveri őket mind Lelkével, mind eljövetelével Ámen.
Mert a zsinaton nem a Császár vagy a világi felsőség elé állunk (mint Ágostában), ahová kegyelmes parancs szólított, és ahol jóságosan meghallgattak minket, hanem a pápa, sőt maga az ördög elé, aki meg se hallgat, hanem egyszerűen elátkoz, rakásra öl minket, és bálványozásra kényszerít. Azért szó sincs róla, hogy lábait csókolgassuk, avagy mondjuk: "Te vagy az én kegyes uram!" hanem a hogy Zakariásnál (3,2) az angyal az ördögnek szól vala: "Verjen meg Téged az Isten, Sátán!"
31
III.
A cikkek harmadik része
A következő cikkeket a tudósokkal, értelmes emberekkel, avagy magunk között megbeszélhetjük. A pápa és hada nem sokat törődnek velük, mert ő a lelkiismeretet semmibe se veszi, hanem csak a pénzt, dicsőséget és hatalmat áhítja.
A bűnről
E részben vallanunk kell, amit Pál (Róm. 5. rész 12. v.) mond, hogy a bűn egy embertől, Ádámtól eredt, akinek engedetlensége miatt minden ember a bűnösök sorába jutott, a halál és ördög hatalma alá vettetett; ez az eredendő bűn vagy főbűn.
E bűn gyümölcsei aztán ama rossz cselekedetek, amelyeket a tíz parancsolat tilt, mint: a hitetlenség, hamis hit, bálványimádás, istenfélelem nélkül való élet, elbizakodottság, kétségbeesés, vakság, egyszóval: Isten ismeretének és tiszteletének hiánya. Azután a hazugság, Isten nevére való esküdözés, Isten imádásának és segítségül hívásának kerülése, Igéjének meg nem becsülése, a szülők iránt való engedetlenség, gyilkosság, paráznaság, lopás, csalás stb.
32
Ez az eredendő bűn az emberi természetnek oly mélységes, gonosz romlottsága, hogy értelmünkkel fel sem foghatjuk; ezt az Írás kijelentéséből kell hinnünk: 51. Zsolt. (7.v.); Róm 5. (12. v.) II. Móz. 33. (3.v.) I. Móz. 3. (6.v.) Éppen azért e cikk alapján merő tévelygés és vakság, amit a régi iskolás teológusok (skolasztikusok) tanítottak, ti.:
1. Hogy Ádám esete után az ember természeti erői épen és romlatlanul maradtak, és hogy az embernek természettől helyes gondolkodása és jó akarata van, amint ezt ama bölcselkedők hirdetik.
2. Hogy az embernek szabad akarata van cselekedni a jót, kerülni a rosszat, s viszont: kerülni a jót s cselekedni a rosszat.
3. Hogy az ember saját természeti erejével az Isten minden parancsolatát teljesítheti és megtarthatja.
4. Hogy az ember saját természeti erejével Istent mindenek fölött szeretheti, és felebarátait, mint önmagát.
5. Hogy ha az ember megteszi mindazt, ami tőle telik, bizonnyal megnyeri az Isten kegyelmét.
6. Hogy a szentséggel való élésnél nem szükséges a jó szándék, hogy jót cselekedjünk, hanem elégséges, hogy ha nincs meg a rossz szándék, hogy bűnt cselekedjünk: annyira az emberi természet, és a szentség annyira foganatos.
7. Szintúgy az is, hogy az Írásból nem mutatható ki, hogy a jó cselekedethez feltétlenül szükséges a Szent Lélek kegyelme.
33
Ilyesfajta özönnyi tan keletkezett a bűnre és Krisztusra, a mi Üdvözítőnkre vonatkozó értetlen és tudatlan felfogásból. Ezek mind tőrőlnetszett pogány tételek, amiket mi nem tűrhetünk. Mert ha e tételeket helybenhagyhatnók, akkor Krisztus hiába halt meg, hiszen se kár, se bűn nem esett bennünk, amiért neki meg kellett volna halnia; vagy csupán csak a testért halt volna meg, nem egyszersmind a lélekért is, minthogy a lélek ép, és csakis a test az, ami halált érdemel.
A törvényről
E részben azt tartjuk, hogy a törvényt Isten elsősorban azért adta nékünk, hogy tiltsa a bűnt, részint a büntetéssel való fenyegetés és rémítés, részint a kegyelem és áldás ígérete és ajánlása révén.
Ámde a bűn szülte gazság miatt mindez balul ütött ki. Az embereknek egyik része, amelyik gyűlölte a törvényt azért, mert a törvény épp azt tiltja, amit szeretne cselekedni, és azt parancsolja, amihez semmi kedve nincsen, még jobban elgonoszodott. Már csak a büntetés kedvéért is többször megszegi a törvényt, mint annak előtte. Ez az az elvadult, gonosz népség, amely mosszat cselekszik, ahol csak alkalma nyílik rá.
A másik rész viszont vakká és elbizakodottá lesz; elhiteti magával, hogy megtartja és képes is megtartani a törvényt saját erejéből, ahogy ezt a régi iskolás (17) teológusok hirdetik. Íme, így születnek a képmutatók és a hamis szentek.
A törvény legfőbb hivatása vagy ereje, hogy az
34
eredendő bűnt valamennyi gyümölcsével mindenkinél napfényre hozza, s az embernek megmutassa, mily mélyre süllyedett, és mily mérhetetlen a romlottsága, mert hiszen a törvényből tanulja meg, hogy nincs más Istene, és ne tiszteljen, imádjon idegen isteneket, amit előbb és a törvény nélkül el sem hitt volna. Ily módon megdöbben, megalázkodik, elcsügged és kétségbeesik; szeretné, ha segítenének rajta, és nem tud hová lenni; Isten ellenségévé tesz és zúgolódik. Erre céloz Róm. 4. (15.v.): A törvény haragot szül. És Róm. 5. (20. v.): A bűn bőséges a törvény által.
A bűnbocsánatról
E hivatást érvényben tartja az Újtestamentom, és gyakorolja is, amint Pálnál (Róm. 1,18) olvashatjuk, aki ezt mondja: Isten haragja a mennyből kijelentetik minden emberre. Szintúgy (Róm. 3,12): Az egész világ Isten ítélete alá esik. Senki sem igaz előtte. Krisztus is így szól Jánosnál (16,8): A Szent Lélek meggyőzi a világot a bűnről.
Ez hát az Istennek ama mennyköve, amellyel úgy a nyilvánvaló bűnösöket, mint a hamis szenteket hirtelen lesújtja, és nem ád igazat senkinek, valamennyit rettentő kétségbe ejti. Ez az a kalapács, amelyről Jerémiás (23,29) beszél: Az én igém kalapács, amely sziklákat tör össze. Ez nem tevőleges töredelem (activa contritio), olyan tessék-lássék töredelem, hanem szenvedőleges töredelem (passiva contritio), vagyis a szív igaz töredeltne, a halál gyötrelme s vérzése.
35
Ez az igazi bűnbánat kezdete. Ekkor halljuk meg az ítéletet: nem használ semmi mentség, ti mindnyájan nyilvánvaló bűnösök vagy hamis szentek vagytok, gyökeresen meg kell változnotok és máskép élnetek, mint most éltek és cselekesztek, lehettek bármilyen nagyok, bölcsek, hatalmasak, szentek; nincs itt kegyes egy sem.
De ezzel a hivatással nyomban párosítja az Újtestamentom az evangéliumi kegyelemnek ama vigasztaló ígéretét, amelynek hinnünk kell, amint Krisztus mondja (Márk. 1,15): Térjetek meg és higgyetek az evangéliumnak, vagyis: Változzatok meg, cselekedjetek másképp és higgyetek ígéretemhen. Elődjét, Jánost bűnbánat hirdetőjének nevezik, mégpedig a bűnök bocsánatjára. Más szóval néki mindenkit dorgálnia s a bűnről meggyőznie kell, hogy megtudják, mik ők Isten előtt. Megértsék, hogy ők veszendő emberek és készséggel keressék az Urat; hogy kegyelmét vegyék, a bűnök bocsánatát tőle várják és nyerjék meg. Maga Krisztus is ezt mondja (Luk. 4,47): Nevemben megtérést és bűnbocsánatot hirdessetek minden népek között.
Ott azonban, ahol a törvény e feladatát az evangéliom csatlakozása nélkül maga végzi, halál és pokol van; kétségbe kell esnünk, mint Saulnak és Júdásnak, ahogy Pál (Róm. 7,10-11) mondja: A törvény öl a bűn által. Ellenben az evangélium nem csupán egyféle módon nyújt vigasztalást s bocsánatot, hanem az Ige, a szentség s más egyéb eszközök által, amint majd meghalljuk, hogy a váltság igen bőséges
36
Istennél, miként ezt a 130. Zsoltárban (7.v.) olvassuk, szemben a bűn félelmes rabságával.
Hanem most egybe kell vetnünk a szofisták hamis bűnbánatát az igazi bűnbánattal, hogy mind a kettőt annál inkább megérthessük.
A pápa híveinek hamis bűnbánatáról
Nem taníthattak ők helyesen a bűnbánatról, mivel az igazi bűnt nem is ismerték. Hiszen (mint fentebb mondottuk), az eredendő bűnt nem fogják fel helyesen, ellenkezőleg: azt állítják, hogy az ember természeti erői épen és romlatlanul maradtak. Az ész helyesen taníthat, és az akarat aszerint cselekedhetik, és hogy az Isten bizonyosan megadja kegyelmét, ha az ember mindazt, amire képes, megcselekszi szabad akarata szerint.
Ebből szükségszerűleg következett, hogy ők csakis a tényleges bűnöket bánták meg, aminők az általunk is elfogadott gonosz gondolatok (mert szerintük a gonosz vágy, kívánság, hajlam nem bűn), továbbá a gonosz beszédek, gonosz cselekedetek, amiket szabad akarattal el is kerülhettünk volna.
A bűnbocsánatnak három része szerintük: a töredelem, a gyónás és elégtétel, azon vigasztaló kijelentéssel, hogy ha az ember bűnét igazán megbánja, meggyónja és érte eleget tesz, a bűnbocsánatot már kiérdemelte, s Isten előtt bűneiért megfizetett. Így tanítják rá az embert, hogy amidőn bűnét bánja, a saját cselekedeteiben bízzék. Ennek megfelel a szószéki
37
beszéd a közönséges gyónás alkalmával: "Nyújtsd meg Uram, Isten, életemet, amíg bűneimért eleget nem teszek, s életemet meg nem jobbítom."
Krisztusra és a hitre még gondolni sem gondoltak, hanem abban reménykedtek, hogy az Isten előtt saját cselekedeteikkel verik le [sic!] és törlik el a bűnt. Abban a hiedelemben lettünk mi is papokká és szerzetesekké, hogy egymagunkban is meg tudunk állni a bűnnel szemben.
Nevezetesen a bűnbánattal így jártak el:
Minthogy összes bűneit senki sem tudta észben tartani (különösen egy egész esztendőről), úgy segítettek a bajon, hogy ha a titkos bűnök utóbb jutottak eszükbe, [akkor] azokat utóbb kellett megbánniok és meggyónniok. Továbbá Isten kegyelmébe ajánlották őket. Azután, minthogy senki sem tudta, mily nagynak kell lenni a bűnbánatnak, hogy Isten beérhesse vele, úgy nyugtatták meg az embereket: aki nem képes teljes töredelemre (contritio) az tegyen féltöredelmet (attritio) azaz, csak fogjon bele, bár ők maguk se értik, mi az egyik, mi a másik, és még most se tudják, mit jelent, ahogy én sem tudom. Egy szó mint száz, az ily féltöredelmet (attritiót) (18) egész töredelem- (contritio-) számba vették a gyónásnál.
És ha akadt valaki, aki azt találta mondani, hogy nem képes töredelemre, avagy nem is tudja szánni-bánni bűnét, ami megtörténhetik buja szerelem vagy bosszúvágy esetében, attól azt kérdezték: nem óhajtaná-e, avagy nem szeretné-e, hogy ha bánatot tudna érezni? Hogyha igennel felelt (hisz ki mondana erre
38
nemet magán az ördögön kívül?), úgy ezt már bűnbánatnak vették és megbocsátották bűnét ezen jó cselekedetéért. Ilyenkor különösen Szent Bernát (19) példájára hivatkoztak.
Ebből láthatjuk, hogy a vak emberi értelem mennyire tapogatózik Isten dolgaiban, és hogyan keres képzelődve vigasztalást saját cselekedeteiben. Eszébe sem jut, hogy Krisztusra avagy a hitre gondoljon. Ámde ha e dolgot alaposan megvizsgáljuk, kitűnik, hogy az ilyen, hit nélkül és Krisztus ismerete nélkül a saját erőnkből való bűnbánat nem egyéb merő agyrémnél. És az ily bűnbánat alkalmával a szegény bűnös esetleg testi gyönyörűségére avagy bosszúra gondolva, inkább nevethetett, mint sírhatott volna, kivévén azokat, akikre vagy a törvény villáma lesújtott, vagy az Ördög hiába kínzott meg gyötrődő lélekkel. Különben tiszta dolog, hogy az ilyfajta bűnbánat merő képmutatás, és a bűnös kívánságot nem öli meg. Hisz volt okuk szánni-bánni, ugyan miért nem követtek el több bűnt, hogyha szabadságuk volt rá és módjuk nyílt benne?
2. A gyónás dolga pedig így volt. Mindenkinek elő kellett sorolnia valamennyi bűnét (ami képtelenség). Ez volt még csak az igazi gyötrelem. Amikről pedig megfelejtkezett, azzal a feltétellel bocsátották meg, hogy meggyónja, ha majd egyszer valamikor eszébe jutnak. Így azután sohase tudta, elég jól gyónt-e meg, vagy hogy vége szakad-e valaha gyónásának? Egyúttal saját cselekedeteire utalva így vigasztalták őt: mennél tökéletesebben gyónsz és mennél
39
inkább szégyenled és megalázod magad a pap előtt, annál hamarább s annál tökéletesebben teszel eleget bűneidért, mert az ily alázatosság bizonnyal kegyelmet szerez az Istennél.
Hit és Krisztus szóba se jött, és a feloldozás erejéről sem beszéltek még elfeledkezésből sem néki, hanem a bűnök felsorolása és szégyenlése volt minden vigasztalása. De ki győzné elmondani, mi minden gyötrelem, kópéság és bálványozás járt az ily gyónással!
És az elégtétel? az volt még csak homályos és bonyodalmas. Senki se tudhatta, mennyit kell végeznie csupán egyetlen bűnért is, hát még valamennyiért! No de e bajon is könnyen segítettek; néhány oly könnyebb fajta elégtételt szabtak ki, mint pl. öt Miatyánkot, egy napi böjtöt stb., a többiért való vezeklést pedig a tisztítótűzre hagyták. Származott is ebből azután mondhatatlan nagy nyomorúság és baj. Némelyek abba a hiedelembe estek, hogy soha se szabadulnak ki a tisztítótűzből, mert hiszen a régi kánonok (20) szerint hét esztendei vezeklés jár egy halálos bűnért. És az ember mégis saját cselekedeteinek elégtételébe vetette bizodalmát. De ha ez az elégtétel teljes lett volna is, bizodalma akkor is tisztán arra épült volna és így sem a hitnek, sem Krisztusnak semmi köze sem lett volna hozzá, márpedig ez nyilvánvaló képtelenség. Mert ha valaki akár száz évig szünet nélkül vezekelt is, mégse tudhatta meg soha, hogy lerótta-e már vezeklő tartozását. Szóval egy álló vezeklés legyen az egész élet – bűnbánat nélkül.
40
A római szentszék azonban a szegény egyházaknak e baján is tudott segíteni. Kieszelte a bűnváltságot, ezzel adott bűnbocsánatot, törölt el minden elégtételt eleinte szórványosan hét, majd száz esztendőre; utóbb a bűnváltságot rábízta a bíborosokra és püspökökre, úgyhogy az egyik száz évre, a másik száz napra adhatott oldozást. A teljes elégtétel alól való felmentést azonban kizárólag magának tartotta fenn.
Minthogy pedig ez a mesterség jól jövedelmezett és a bullaüzlet (21) sikerült, kitalálta az aranyesztendőt, (22) azt Rómában ünnepelte, s ezt nevezték azután minden bűnteher (zsold) elengedésének. Özönlött a tengernyi bűnös népség Rómába, mert mindenki szabadulni akart elviselhetetlen nehéz lelki terhétől. Ily módon fedezték fel és takarították be a világ kincsét saját csűrükbe. De a pápa hamarosan még tovább ment, az aranyesztendők számát egyre-másra szaporította. De minél több pénzt nyelt el, éhsége annál nagyobb lett.
Utóbb szerte küldözte követeit a világ országaiba és tartományaiba, úgyhogy végtére minden egyház és család megtelt aranyesztendővel. Utoljára befurakodott még a tisztítótűzbe, a halottak országába is, először misék és vigíliák alapílásával, azután a bűnváltsággal és aranyesztendővel, amíg annyira olcsók nem lettek a lelkek, hogy egyikét-másikát egy-egy rongy garasért is kiszabadította.
Kisült, hogy ez sem ér semmit. Hisz a pápa, bárha tanítja, hogy a hívek az ilyesfajta bűnváltságrá hagyják és bízzák magukat – másrészt bizonyta-
41
lanná teszi bulláival, mert azt hirdeti, hogy aki a bűnváltságban vagy aranyesztendőben részesedni akar, az bánja és gyónja meg bűneit, és – adjon pénzt. De mér fentebb említettük, hogy az ily bűnbánat és gyónás náluk teljesen bizonytalan és képmutatás. Senki sem tudta, mely lelkek vannak a tisztítótűzben; azt sem tudta senki, hogy az ott levők közül ki bánta és gyónta meg igazán bűneit. Tehát elfogadta a kedves pénzt, és e közben hatalmával és bűnváltságával vigasztalgatta s megint csak saját bizonytalan értékű cselekedeteire utalta a népet.
Minthogy pedig voltak egynéhányan, akik nem vádolták magukat efféle gondolat-, szó- és tettbeli tényleges bűnökkel, mint például én és a magamfajták a kolostorokban, alapítványi intézetekben, akik igyekeztünk igazán barátok és papok lenni, hiszen böjtöléssel, virrasztással, imádkozással, misemondással, durva ruhában és kőkemény ágyban védekeztünk a gonosz gondolatok ellen, igazán s minden áron szentségre törekedvén, holott az öröklött, velünk született gonosz kívánság gyakran még álomban is elkövette (amint ezt Szent Ágoston (23) és Jeromos (24) másokkal egyetemben vallják) azt, ami természétéböl folyik: egyik a másikról mégis azt tartotta, hogy némelyik oly szent, amint tanították, hogy bűn nélkül való, s úgyannyira teljes jó cselekedettel, hogy mi jó cselekedeteinket másokkal, mint saját üdvösségünkre fölöslegeseket közölhetjük és eladhatjuk. Ez színigazság; erről megvan a pecsét, a levél és példa.
Ezeknek nem volt szükségük bűnbánatra, hiszen
42
mit bántak volna meg, ha a gonosz gondolatoknak ellenálltak? Miért tettek volna eleget, ha ártatlanok voltak, sőt ha saját fölösleges igazságukat még más szegény bűnösöknek is eladhatták? Ily szentek voltak a farizeusok és írástudók is Krisztus idejében.
De épp itt emeli fel kiáltó szavát ama tüzes angyal, János, az igazi bűnbánathirdető, és lesújtja mennykövével egy csapásra mind a kettőt, mondván: Térjetek meg! Amazok azt mondják: Hiszen már megtértünk! Emezek viszont: Nincs szükségünk megtérésre! És János szól; Mindegyiktek térjen meg, mert ti vagy hamis bűnbánók vagytok, vagy hamis szentek; mindegyik szűkölködik bűnöknek bocsánata nélkül, mert egyik sem tudja még, mi az igazi bűn, nemhogy megbánhatta volna avagy kerülni tudná. Nincs közöttetek jó, teli vagytok hitetlenséggel és [sem] Istent, sem az ő akaratját nem ismeritek. Pedig jelen vagyon; az ő teljességéböl kell nekünk mindnyájunknak kegyelmet kegyelemért vennünk, és nélküle nincs, aki Isten előtt igazzá lehetne. Azért, ha meg akartok térni, térjetek még igazán; hamis szívetek bűnbánata semmit sem ér. S ti képmutatók, akiknek nincs szükségtek bűnbánatra, és ti kígyófajzat, ki biztosít titeket, hogy az eljövendő haragot elkerülitek?
Ezt hirdeti Pál is (Róm. 3,10. és köv. vers.) mondván: Nincs értelmes, nincs igaz, nincsen, aki az Istent keresné, nincs, aki jót cselekednék, nincsen csak egy is; mindnyájan elhajlottak és haszontalanokká lettek. És Ap. cs. 17. (30.v.): Mostan pedig az Isten minden embernek mindenütt hirdeti, hogy megtér-
43
jenek. Minden embernek, – azt mondja, – tehát egy embert sem vesz ki. Ez a bűnbánat tanít meg minket a bűn ismeretére, ti. hogy mindnyájan veszve vagyunk, hogy egy porcikánk se jó, egészen új és más emberekké kell lennünk.
Ez a bűnbánat nem részletező és nem koldusszerű, mint az, amelyik a tényleges bűnökre vonatkozik. Ez nem vitatja, melyik bűn, melyik nem bűn, hanem valamennyit egy csomóba fogja, hisz bennünk minden merő bűn. Ugyan miért is töltsük a drága időt nyomozgatással, részletezéssel, osztályozással? Épp azért itt a töredelem sem bizonytalan értékű, mert egyáltalán nem gondolhatunk semmi értékre, amivel a bűnért megfizethetnénk. Viszont elfog a teljes kétség és elcsüggedés mindenre vonatkozólag, amit csak gondolunk, szólunk vagy cselekszünk.
Hasonlóképpen a gyónás sem lehet hamis, ingadozó avagy részletező. Mert aki beismeri, hogy benne minden merő bűn, az ezzel a beismeréssel minden bűnt megvall, egyet sem mellőz, és egyről sem feledkezik meg. Ennélfogva az elégtétel sem lehet kétséges, mert az nem a mi bizonytalan, bűnös cselekedetünk, hanem Isten ártatlan bárányának szenvedése és vére, aki elvette a világ bűnét.
E bűnbánatról prédikál János, utána Krisztus az evangéliumban és prédikálunk mi is. E bűnbánattal földre döntjük a pápát; mindent, ami csak a mi jó cselekedeteinkre építtetett. Egytől-egyig hitvány, fövény-alapon nyugszik az, aminek neve jó cselekedet avagy törvény; hiszen híre sincs itt semmi jó cseleke-
44
detnek, minden merő gonosz cselekedet, és mint Krisztus (János 7,19) mondja: Senki sem tartja meg a törvényt, hanem mindnyájan áthágják. Azért még a legszentebb és legszebb épület is csupa hazugság és képmutatás, ha erre épült.
És ez a bűnbánat a keresztyéneknél halálig tart, mert a többi bűnnel együtt beeszi magát a testbe az egész életen át, hisz Pál (Róm. 7,1.) rá a bizonyság, hogy ő tagjainak törvényével harcol. Mégpedig nem a saját erejével, hanem a Szent Lélek adományával, amelyet a bűnök bocsánatjával nyerünk meg. Ugyanez az adomány tisztítja és sepri ki naponként a megmaradt bűnöket, s tesz minket igazán tisztákká s szentekké.
Erről sem a pápa, sem a teológusok, jogászok s egyáltalán ember nem is tud; mennyből leszállt tudomány ez, kijelentve az evangéliurnban, és éppen ezt merik az istentelen szentek eretnekségnek nevezni.
Különben, ha holmi szektáskodók támadnának, aminők talán vannak is, s amilyenekkel a parasztlázadás alkalmával nekem is volt dolgom, (25) akik azt mondták, hogy mindazok, kik már egyszer a Szent Lelket vagy a bűnök bocsánatát vették, vagyis hívőkké lettek, ha utóbb újra vétkeznének is, mégis megmaradnak a hitben, s a bűn nekik éppen semmit sem árt, mert ha hiszel, úgysincs baj, hiszen a hit minden bűnt eltöröl; ráadásul: aki a hit és Lélek vétele után vétkezik, sohasem bírta az a Lelket és hitet igazán. Sok ilyen dőre emberrel akadtam már össze s félek,
45
hogy még egyikben-másikban ez az ördög most is bujkál.
Annakokáért igen szükséges azt tudni és hirdetni, hogy ha a szent emberek, akik érzik, hogy az eredendő bűn még mindig bennük lappang, azt naponként megbánják és ostromolják, s azonkívűl nyilvánvaló bűnökbe is esnek, mint például Dávid házasságtörésbe, gyilkosságba és istenkáromlásba, mondom, hogy ez esetben hitről és Lélekről szó se lehet náluk. Mert a Szent Lélek nem tűri, hogy a bűn uralkodjék, elharapózzék, mi több, teljességre jusson, hanem rátámad és megfékezi, hogy ne vihesse véghez azt, amit akar. S ha, amit akar, mégis véghez vinné, úgy nincs is ott jelen se a Szent Lélek, se a hit. Mert szent igaz, amit János apostol mond (I. Levél 3,9,): Aki Istentől született, nem vétkezik és nem is vétkezhetik, mivelhogy Istentől született És az is színigazság, amit ugyanaz János apostol mond (I. lev. 1,8): Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mibennünk, nyilvánvaló hazugságot szólunk, és Isten igazsága nincsen mibennünk.
Az evangéliumról
Újra az evangéliumra térünk át, amely különféle módon ad nekünk tanácsot és segedelmet a bűn ellen, mert Isten kegyelmének gazdagsága kimeríthetetlen. Első módja az élőszóbeli Ige, amelyben bűnök bocsánatja hirdettetik az egész világnak; ez az evangéliom tulajdonképpeni tiszte. Második a keresztség.
46
Harmadik az oltári szentség. Negyedik a kulcsok hatalma és az együttérző hittestvérek vigasztalása. Valahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. (Máté 18, 20. v.)
A keresztségről
A keresztség nem egyéb, mint Isten igéje vízben az Ő rendelése szerint, vagy mint Pál mondja (Efezusi levél 5,26): az igében való fürdő. Augustinus írása szerint pedig: Az ige az elemmel egyesül és így lesz szentséggé.
Épp azért nem értünk egyet sem Tamással (26) és a dömésrendi barátokkal, akik az Igéről (Isten rendeléséről) megfeledkeznek, s azt mondják Isten bizonyos szellemi erőt rejtett a vízbe, amely erő a vízzel lemossa a bűnt. De nem értünk egyet Scotussal (27) és a mezítlábas barátokkal sem, akik viszont azt tanítják, hogy a keresztség az Isteni akarat segédkezésével mossa le a bűnt, vagyis, hogy a bűn lemosása éppenséggel nem az Ige avagy a víz, hanem kizárólag Isten akarata által megy végbe.
A gyermekkeresztségről
Azt tartjuk, hogy a gyermekeket meg kell keresztelni, mert nekik is szól a Krisztus által való váltság ígérete, és az egyház köteles azt nekik is nyújtani.
47
Az oltári szentségről
Azt tartjuk, hogy a kenyér és bor az úrvacsorában Krisztus valóságos teste és vére, és hogy az nem csupán a kegyes, hanem a gonosz keresztyéneknek is nyújtatik, és ők azt veszik is.
Továbbá tartjuk és valljuk, hogy nem szabad az oltári szentséget csupán egy szín alatt adni. És nincs szükségünk arra a mesterkélt tanra, amely szerint egy szín alatt annyi van, mint kettő alatt, amiként azt a szofisták és a konstanzi zsinat hirdetik. (28) Mert ha igaz volna is, hogy egy szín alatt annyi van, mint kettő alatt, az egy szín akkor sem a Krisztus alapítása és meghagyása szerint való teljes rendelés és szerzés. Különösen kárhoztatjuk és elítéljük az Isten nevében azokat, akik nem csupán elvetik a mindkét színt, hanem azt zsarnoki módra tiltják, kárhoztatják, káromolják is, mint eretnekséget, és magukat ekként Krisztusnak, a mi Urunknak és Istenünknek is föléje helyezik.
Ami az átlényegülést (transubstantiatio) illeti, semmit sem törődünk azzal a szőrszálhasogató szofista tannal, amely szerint a kenyér és a bor elhagyja és elveszti természetes valóságát, és a kenyérnek csupán alakja és színe marad meg, de nem igazi kenyér többé. Mert az Írással legjobban megegyezik az, hogy a kenyér jelen van és megmarad kenyérnek, amint ezt Pál maga mondja (I. Kor. 10,16 és 11,28): A kenyér, melyet megtörünk. És: úgy egyék a kenyérből.
48
A kulcsokról
A kulcsok Krisztustól az egyházra ruházott hivatal és hatalom: bűnt kötni és bűnt oldani, értve a bűn alatt nem csupán a durva és nyilvánvaló, hanem azon finom és titkos bűnöket is, amiket egyedül Isten ismer, amint meg van írva (19. Zsolt. 13): Ki tudja mennyit vétkezik? És Pál is (Róm. 7,23) maga panaszolja, hogy ő testtel a bűn törvényének szolgál. Mert nem mi, hanem egyedül az Isten képes megítélni, mi, mily nagy és mennyi a bűn? Amint meg van írva (143. Zsolt. 2): Ne szállj perbe a te szolgáddal, mert igaz nincsen teelőtted az élők közt. És Pál is mondja az I. Kor. 4-ben (4.v.): Semmiben sem vádol az én lelkem, ámde nem ezért igazíttattam meg.
A gyónásról
Minthogy a feloldozás, vagyis a kulcsok hatalma szintén Krisztus által az evangéliumban szerzett segedelem és vigasztalás a bűn és rossz lelkiismeret ellen, azért a gyónást és feloldozást az egyházból éppenséggel nem küszöbölhetjük ki, már csak a gyönge lelkiismeret és a bárdolatlan ifjú nemzedék miatt sem, amelyet megvizsgálni és oktatni a keresztyén tudományban nagyon is szükséges. A bűnök felsorolását azonban kinek-kinek hagyjuk szabadjára, hogy akarja-e felsorolni vagy sem. Bizonyos, hogy amíg a testben vagyunk, hazugság nélkül mondhatjuk: Én egy szegény, bűnnel teljes ember vagyok, vagy Róm. 7,23 szerint: Én
49
egy más törvényt látok tagjaimban, mely elmémnek törvényéuel ellenkezik, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely tagjalmban vagyon. És minthogy a magánfeloldozás (absolutio privata) a kulcsok hatalmából ered, nemcsak megvetnünk nem szabad, hanem éppen oly nagyra kell tartanunk s becsülnünk, mint a keresztyén egyház minden más hivatalát.
Ami az élőszóbeli Igét illeti, e részben határozottan ragaszkodunk ahhoz, hogy az Isten senkivel sem közli Lelkét vagy kegyelmét másképpen, csak megelőzőleg hirdetett Ige által vagy Igével. Így őrizhetjük meg magunkat ama rajongó lelkektől, akik azzal dicsekesznek, hogy ők Ige nélkül, vagy már az Ige hirdetése előtt bírják a Lelket, s éppen azért az Írást vagy élőszóbeli igét kényük-kedvük szerint bírálgatják, magyarázzák, csűrik-csavarják, amint ezt Münzer (29) cselekedte, és még ma is sokan cselekszik, amikor a szellem és betű közé hivatott bírák gyanánt tolják fel magukat, holott azt se tudják, mit beszélnek avagy állítanak. Bizony, ilyenfajta csupa merő rajongás és álmodozás az egész pápaság is, hiszen a pápa azzal áltatja magát, hogy az ő szíve kamarája minden jognak teljes tárháza, és mindaz, amit ő egyházában gondol és elrendel, isteni Lélek és jog, még ha ellenkeznék is az írással vagy élő szóbeli Igével. Mindez egybefogva ama régi ördög, amaz ős kígyó, aki Ádámot és Évát szintén rajongókká tette, Isten hirdetett Igéjétől szellemjátékra s önhittségre vezérelte, és ezt maga szintén, de másfajta beszéd által cselekedte meg, – akárcsak a mi rajongóink, akik Isten Igéjének
50
hirdetését elítélik – ők maguk azonban nem hallgatnak, hanem elárasztják szóval és írással az egész világot, mintha bizony az Istennek Lelke az apostolok írásaiból és élőszóbeli igéjéből nem származhatnék, hanem egyes-egyedül az ő írásukból és beszédjükből kellene annak erednie. Miért nem dobják félre hát saját beszédeiket és írásaikat is, hogy a Lélek írásaik nélkül s előtt szállhatna be a népek szívébe, úgy, amiként ők nagy kérkedve hirdetik, hogy a Lélek az Írás hirdetése nélkül szállt vala lelkükbe. Nincs rá időm, hogy erről itt tovább vitatkozzam, hiszen e dologgal eddigelé másutt már eleget foglalkoztam. (30)
Semmi kétség, hogy azok is az előzetesen hirdetett Ige által jutnak a hit birtokába, akik már a keresztség előtt hisznek, vagy a keresztségben válnak hívőkké. A régi keresztyéneknek is érett korukban előbb hallaniuk kellett, hogy "aki hiszen és megkeresztelkedik, üdvözül" (Márk 16,16), bárha mint hitetlenek csak évek múlva vették is a Lelket és a keresztséget. S Kornelius az Ap. Csel. 10,22 szerint jó korán hallott a zsidók közt az eljövendő Messiásról, aki által ő Isten előtt igazzá, imádsága és alamizsnája kedvessé lett. Ily hitben (amint hogy Lukács igaznak, istenfélőnek nevezi őt) és nem megelőző Ige nélkül avagy hallás nélkül tudott hinni és igazzá lenni. Péternek pedig ki kellett nyilatkoztatnia előtte, hogy a Messiás (akiben mint eljövendőben eddig hitt) már eljött, és hogy az eljövendő Messiásban való hite nem tarthatja őt többé a megátalkodott, hitetlen zsidók fogságában, hanem értse meg, hogy ő-
51
néki immár a megjelent Messiás által kell üdvözülnie, és őt a zsidók módján sem megtagadnia, sem üldöznie nem szabad.
Szóval a rajongás Ádámban és az ő utódaiban benn lappang kezdettől fogva a világ végéig; a régi sárkány oltotta beléjük e mérget, és ez minden eretnekségnek, a pápaságnak és Mohamednek egyiránt ősforrása ereje és hatalma. Azért nekünk erősen meg kell állanunk amellett, hogy az Isten velünk, emberekkel nem akar másként érintkezni, csakis az ő hirdetett Igéje és szakramentuma [sic!] (szentségei) által. Mindaz pedig, amit ily Ige és szentség nélkül a Lélekről regélnek, az maga az ördög. Mert az Isten Mózesnek is előbb az égő csipkebokorban és élőszóbeli Igéje által jelent meg. És egyetlen próféta, Illés és Elizeus sem nyerték meg a Lelket a tízparancsolaton kívül avagy nélkül. És Keresztelő János nem fogant meg Gábriel angyal előző Igéje nélkül, nem is repesett anyja méhében Máriának hangja nélkül. (Luk. 1,19,41) Péter szerint (II. lev. 1,21): Nem ember akaratjából, hanem a Szent Lélektől indíttatva szóltak a próféták, mint Isten szent emberei. De szóbeli Ige nélkül nem voltak ők szentek, s még kevésbé indította volna őket a Szent Lélek, mint nem szenteket a szólásra: mert ők szentek voltak, mondja ő, amennyiben a Szent Lélek szólott általuk!
52
Az átokról (31)
A nagy átkot, ahogy ezt a pápa nevezi, tisztán világi büntetésnek tartjuk, és ahhoz nekünk egyházi szolgáknak semmi közünk. A kis átok, az igazi keresztyén átok, amelynél fogva a nyilvánvaló és elvetemült bűnösöket nem bocsátjuk addig a szentséghez, vagy más egyházi közösséghez, amíg magukat meg nem jobbítják és a bűnt nem kerülik. És az igehirdetőknek nem szabad ezen tisztán lelki büntetésbe vagy átokba világi büntetést elegyíteni.
A felavatásről és meghívásról (32)
Ha a püspökök igazán püspökök akarnának lenni, és az egyház meg az evangélium gondját szívükön viselnék – a szeretetnek és egységnek okáért, de nem szükségből, meg lehetne engedni, hogy velünk együtt a mi prédikátorainkat felavassák, de akkor küszöböljenek ki e szertartásból minden keresztyénellenes alakoskodást és szemfényvesztő pompát. Minthogy azonban ők nem igazi püspökök, sőt nem is akarnak azok lenni, hanem világi urak és fejedelmek, akiknek eszük ágában sincs sem prédikálni, sem tanítani, sem keresztelni, sem az úrvacsorát kiszolgáltatni, sem a gyülekezetnek bármely dolgát avagy hivatalát végezni, sőt azokat, akik ily hivatalt meghívásra viselnek, annak dolgát végzik, üldözik és kárhoztatják: miattuk az egyház mégsem maradhat szolgák nélkül.
53
Ennélfogva, miként a gyülekezetek és az atyák régi példái nekünk mutatják, az ily hivatalra nekünk magunknak kell alkalmas személyeket felavatni. Ők azt nekünk meg nem tilthatják, nem is akadályozhatják, még a saját joguk szerint sem. Mert tulajdon egyházjoguk állapítja meg, hogy még azokat is felavatottaknak (ordináltaknak) kell tekinteni és a szolgálatban meghagyni, akiket eretnekek avattak fel. Szent Jeromos hasonlóképpen azt írja az alexandriai egyházról, hogy eleinte püspökök nélkül papok és prádikátorok közösen kormányozták. (33)
A papok házasságáról
A házasság megtiltásához és a papok isteni rendjének örök szüzességgel való megterheléséhez se hatalmuk, se joguk nem volt, hanem úgy jártak el, mint antikrisztusi, zsarnoki, istentelen gonoszok, és ekként a fajtalanság különféle megszámlálhatatlan borzasztó és undok bűnének nyitottak tág kaput, és most is nyakig úsznak benne. Amily kevéssé adatott meg nekünk, avagy nekik a hatalom, hogy férfiból nőt és nőből férfit csináljanak, vagy mindkettőt kiforgassák természeti mivoltukból, éppoly kevéssé állt hatalmukban, hogy Isten e teremtéseit egymástól elszakasszák, vagy megtiltsák, hogy ők tisztességes házasságban éljenek egymással. Semmiképp nem egyezhetünk bele az ő boldogtalan papnőtlenségükbe, nem is fogjuk eltűrni, hanem azt akarjuk, hogy szabad
54
legyen a házasság az Isten rendelése és szerzése szerint. És nem akarjuk az ő művét megrontani, sem akadályozni, mert Pál azt mondja (I. Tim. 4,1-3): ördögi tan ez.
Az egyházról
Lehetetlen helybenhagynunk azt, hogy ők alkotnák az egyházat, mert bizony ez egy szálig sem igaz. Eszünkbe sem jut törődni azzal, amit ők az egyház nevében parancsolnak vagy tiltanak. Hisz Istennek hála, a hét éves gyermek is tudja, mi az egyház, ti. a szent hívők és juhok, akik az ő pásztoruknak hangját hallják. Azért a gyermekek így imádkoznak: hiszek egy szent keresztyén egyházat. E szentség nem a karingekben, nem a hosszú kabátokban és egyéb szertartásaikban vagyon, amiket a Szent Irás ellenére kieszeltek, hanem Isten igéjében és az igaz hitben.
Arról, hogy hogyan igazíttatott meg Isten előtt az ember, és a jó cselekedetekről
Azon, amit e tárgyban eddig állandó következetességgel tanítottam, éppen nem tudok változtatni, ti. hogy mi, mint Péter mondja, hit által más, új, tiszta szívet nyerünk, és hogy Isten Krisztusért, a mi közbenjárónkért, teljesen igazaknak és szenteknek akar tartani és tart is. Bárha a bűn testünkből még nincs egészen kiirtva, vagyis nem halt meg, ő azt nem akarja beszámítani, sem mérlegre vetni.
55
Az ilyen hitből, megújulásból és bűnbocsánatból származnak azután a jó cselekedetek. Ami bűn avagy fogyatkozás még ezekben is van, az nem számíttatik be bűnnek vagy fogyatkozásnak, éppen ugyancsak Krisztusért; hanem az ember egészen, úgy személye, mint cselekedetei szerint igaz- s szent-számba megy, mégpedig a Krisztusban való merő kegyelemnél s irgalomnál fogva, amely reánk kiöntetett és kiterjesztetett. Azért nem dicsekedhetünk cselekedeteink sok s nagy érdemével, ha azokat a kegyelemtől és irgalomtól elszakítva vizsgáljuk meg, hanem amint írva vagyon (I. Kor. 1,31): Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék, vagyis hogy kegyelmes Istene vagyon, és akkor minden jól vagyon. Azt is mondjuk továbbá, hogy ahol cselekedetek nem fakadnak a hitből, ott a hit hamis és nem igaz.
A kolostori fogadalmakról
Mivel a kolostori fogadalmak homlokegyenest ellenkeznek az első főcikkel, – egészen elvetendők. Mert ezek azok, amelyekről Krisztus mondja (Mát. 24,5): Sokan jönnek majd az én nevemben, akik ezt mondják: "Én vagyok a Krisztus," és sokakat elámítanak. Hiszen aki fogadást tesz a kolostori életre, azt hiszi, hogy különb életet folytat, mint a közönséges keresztyén ember, és cselekedetei által nemcsak magát, hanem másokat is mennybe akar segíteni. Mi más ez, mint Krisztusnak egyenes tagadása? És ők Szent Ta-
56
másukkal dicsekedve mondják, hogy a kolostori fogadalom olyan, mint a keresztség. (34) Ez nyílt istenkáromlás.
Az emberi hagyományról
Amit a pápa hívei mondanak, hogy az emberi hagyományok bűnök bocsánatjára szolgálnak és üdvöt szereznek, az keresztyénellenes és kárhozatos, amint Krisztus mondja (Mát. 15,9): Hiába tisztelnek pedig engemet, tanítván tudományokat, melyek csak emberek parancsolatai. Hasonlóképpen Titusnál (1,14). Éppúgy nem igaz az az állításuk, hogy halálos bűn az ilyesfajta hagyományok eltörlése vagy megszegése. Az sem igaz, hogy halálos bűn az ilyen hagyományok megrontása.
Ezek azok a cikkek, amelyek mellett meg kell állanom, és meg is állok mindhalállg, ha Isten is úgy akarja. Ezeken nem változtathatok semmit, ezekből nem engedhetek semmit.
Ha bárki valamit engedni akar, végezze el saját lelkiismeretével.
Végezetül hátra volna még a pápa játékos zsákja, tele bohókás és gyerekes holmikkal, aminők a templomszentelés, harangkeresztelés, oltárkőkeresztelés vagy avatás, oltárkeresztelés mind felkért komákkal, akik arra adakoztak stb. Ez a szentség kicsúfolása, azért nem tűrhető.
57
Azután: a gyertyaszentelés, pálma-, kalács-, fűszer-, zabszentelés. Ezt talán csak mégsem lehet szentelésnek tekinteni, hiszen merő gúny és játék.
A hasonló szemfényvesztésnek se szeri se száma; ezeket mi az ő Istenükre bízzük, és rájuk magukra, hogy teljék benne kedvük, míg meg nem unják; nekünk azokhoz semmi közünk sincsen.
Luther Márton D[r]. aláírta.
Jónás Justus D. rector, sajátkezűleg aláírta.
Bugenhagen János, pomer[ániai] D. aláírta.
Creutziger Gáspár D. aláírta.
Amsdorf Miklós, aláírta, magdeburgi.
Én Melanthon Fülöp a fentebbieket szintén helyes és keresztyén cikkeknek tartom. De a pápáról azt vélem, hogy: ha ő meghagyná az evangéliumot, azon keresztyének békessége és közös egysége érdekében, akik már alája tartoznak, és jövőben alája kerülnek, az ő püspökei felett való felsőségét emberi jog alapján mi is meghagyhatnók.
Agricola János, Eisleben, aláírta.
Didymus Gábor aláírta.
Én Rhegius Urbanus, D., a lüneburgi hercegségben való gyülekezetek superintendense, aláírom a magam és testvéreim, meg a hannoveri gyülekezet nevében.
Én Agricola István, udvari lelkész, aláírom.
58
Én is Draconites János aláírom, marburgi tanár és lelkész.
Én Figenbocz Konrád Isten dicsőségéért aláírom, hogy úgy hittem és máig prédikálom s erősen hiszem a föntebbieket.
Osiander András, nürnbergi lelkész, aláírom. Dietrich M. Vitus, nürnbergi lelkész aláírom. Schnepffius Erhardus, stuttgarti prédikátor, aláírom.
Ottingerus Konrád, a forzheimi Ulrik fejedelem prédikátora.
Schneeweiss Simon, a crailsheimi gyülekezet papja.
Schlachinhauffen János, a kötheni gyülekezet lelkipásztora, aláírta.
Heltus M. György forzheimi.
Corvinus M. Antal
Adamus M. Fuldából} hesseni prédikátorok. Ismét én Bugenhagius János, pomerani D. aláírom Brenz János magister nevében, amint nekem Smalkatdenből távoztakor szóval és írásban meghagyta, amit ezen itt aláíró testvéreknek megmutattam.
Én Melander Dénes aláírom a hitvallást, az apológiát és konkordiát az úrvacsora dolgában.
Rhodius Pál, steteni superintendens.
Oemcken Gerard, a mindeni gyülekezet superintendense.
59
Én Brixius, northaui, Krisztus susati gyülekezetének szolgája, aláírom Luther M. tisztelendő atyának cikkeit s vallomn, hogy eddigelé így hittem és tanítottam, és a Krisztus lelke által ezután is így hiszek és tanítok.
Caelius Mihály, mansfeldi prédikátor, aláírta.
Geltner M., frankfurti prédikátor, aláírta.
Faber Vendel, seeburgi pap Mansfeldben.
Én Aepinus János aláírom.
Hasonlóképp én Amsterdami János is, brémai.
Én Myconius Frigyes, a góthai gyülekezet pásztora Thüringiában, a magam és Menius Justus, eisenachi, nevében aláírom.
Én Langus János, doctor és az erfurti gyülekezet prédikátora, a magam és több evangéliumi munkatársam nevében, amint következnek:
Platzius Lajos, licentiatus úr, melosingi,
Kirchner Zsigmond magister úr,
Wueitman Menyhért úr,
Thall János úr,
Kilián János úr,
Fabri Miklós úr,
Menser András úr, saját kezemmel aláírom.
Én is Mechelerus Egyed, saját kezemmel aláírtam.
60
JEGYZETEK
(1) Teológus barátai és a schmalkaldi szövetség tagjai (fejedelmek és városok).
(2) Luther itt 1528-ban megjelent művére gondol: "Hitvallás az úrvacsoráról", mely előbb egy nagyobb munkának ("A keresztyén hit cikkeiről szóló hitvallás") részeként, utóbb különlenyomatként jelent meg 1529-ben.
(3) Gerson, a párizsi egyetem egykori kancellárja, akit evangéliumi jámborságáért Luther nagyrabecsült. Élt 1363-1429.
(4) Név szerint itt nem említi, de egy más, ugyanezen időből származó iratából tudjuk, hogy ezen doktor Gervasius volt, I. Ferenc francia király követe. Egyébként a pápa orátora, Vergerius Péter hasonlóképen nyilatkozott.
(5) Tonzúra, – néhol fejbúbjegynek fordítják. Sztáray "Az igaz papság tükörében" nyiredéknek és "pilis"-nek nevezi: "Nem a pilis a papság. A szárcsának is vagyon pilisse, de ugyan nem pap."
(6) Itt az öskeresztyén hitvallásokra, az apostoli, niceai és az Athanasius-féle hitvallásra (Athanasius + 373), továbbá a saját kátéjára gondol.
(7) Nem mintha engedni akarua, hanem azt reméli, hogy sikerül őket meggyőzni álláspontja helyességéről.
(8) A misekánon a miseliturgia főrésze, amit az áldozópap, mint Istennel való csendes beszélgetést olvas.
(9) Luther a gyülekezet kormmuniójától különválasztott teljesen egyéni kommuniót kárhoztatja, amikor valaki önmagának szolgáltatja ki az úrvacsorát.
61
(10) Campegius bíboros, a pápa követe az augsburgi birodalmi gyűlésen 1530.
(11) A tisztítótűz (purgatórium) az a hely, ahol a lelkek vezekelnek azon megbocsátható bűnökért, amikért a földi életben eleget nem tettek. Csak ily teljes megtisztulás után juthatnak a mennybe. A középkor hitvilágiának ez elemét Dante olasz költő hatalmas költői alkotásában érzékeltette. [Szent]írásbeli alapja nincsen, egyes helyek félreértéséből keletkezett, s Nagy Gergely pápa hozta kapcsolatba a misével (590-604).
(12) E megjelölt napokon az elhunyt lelkek üdvéért a hozzájuk tartozók misét mondattak vagy egyéb jótékonyságot gyakoroltak; szabad fürdő-alapítváayokat is létesítettek. A közönséges hetednap a halottak napja után való hét.
(13) Ágoston (S. Aurelius Augustinus) hippói püspök, híres egyházi atya (354-430) a Confessionum libri XII. c. művében a IX. könyv 12. fejezetében.
(14) A kolostorokkal egyességre lépő laikus egyesületek, amelyek bizonyos díjért vagy adományért a rend és rendtagok érdemét, jó cselekedeteit lekötötték. Ez volt a kolostorok egyik jövedelmi forrása. A vicariusok a rend vagy alapítványok tulajdonát képező plébániák vezetői. Náluk is lehetett misét rendelni vagy lekötni.
(15) Cyprianus karthágói püspök; vértanúként halt meg (253).
(16) Szent Jeromos, tudós szerzetes, bibliafordító, – a jeruzsálemi szerzetes rendház kimagasló alakja. + 420.
(17) A régi iskolás teológusok – a középkor skolasztikus teológusai és bölcsészei, akik formákon és betűn vitatkoztak, a lényeget viszont semmibe se vették.
(18) A töredelem kisebb foka, tulajdonképpen igyekezet vagy ösztönzés utána.
(19) A középkor egyik jeles misztikusa, híres szónok és kegyes életű szerzetes, a clairvaux-i kolostor apátja. Élt 1091-1153.
62
(20) A régi kánonok a legrégibb zsinatoknak az egyházi fegyelemre vonatkozó határozatai, amelyeket későbbi zsinatok megváltoztattak.
(21) A bűnbocsátó levelekkel való üzérkedés.
(22) A római egyház első aranyesztendeje, vagyis öröm-éve 1300-ban volt, és VIII. Bonifacius pápa rendelte el, hogy az idegenforgalom révén pénztárát megtölthesse. Eredetileg minden 100. évre tervezték, mivel azonban jövedeimezősége minden várakozást felülmúlt, utóbb 50, majd 33, végül 25 évben állapították meg az időközi szünetet. Ezen ünnepek pénz fejében szinte ontották a bűnváltságot, mely a reformáció kora óta megszűnt. Az e korbeli pápaság visszaéléseiről részletes adatok találhatók Dr. Oppel Jenő munkájában: "A pénzszerzés az újkor elején."
(23) A Confessionum libri XII. c. művében. X.30.
(24) Eustochiumhoz írt híres levelében. (22,7).
(25) Luther a zwickaui prófétákra s egyéb rajongókra gondol, akik azt tanították, hogy a megtért és újjászületett keresztyén soha többé nem eshetik bűnbe, vagy ha vétkezik is, az nála már nem vétek. Ma is fel-felbukkannak ilyesféle hiedelmek.
(26) Aquinói Tamás, dömésrendi (dominikánus) híres szerzetes, akit a római egyház "Doctor Angelicus" dísznévvei ruházott fel. Ő a skolasztikus teológia főalakja. (+ 1274.) Luther főművére, a Summa Theologiae-re utal.
(27) Duns Scotus János híres ferencrendi teológus, Aquinói Tamás ellenfele. (+ 1308.)
(28) A konstanzi zsinat 1414-1418. Husz Jánossal és követőivel szemben mondotta ki, hogy a laikusoknak elegendő, ha a kenyeret veszik. Ezzel szemben a husziták mindkét színt követelő ágát kelyheseknek nevezték.
(29) Münzer Tamás, a híres rajongó zwickaui pap és parasztvezér, akit Mühlhausenben lefejeztek.
(30) Rajongásnak nevezi Luther ezt a felfogást, mely sze-
63
rint Isten igéje, a szentírás és a szentségek közvetítése nélkül juthat az ember az isteni kijelentés birtokába.
(31) E tárgyról részletesebben "Sermon von Bann" című munkájában szól.
(32) Felavatás és meghívás az igehirdető hivatalra.
(33) Evagriushoz írt levele.
(34) A kolostorba lépésnek és szerzetesi fogadalomnak bűntörlő erőt tulajdonítottak.