43

AZ (ÁGOSTAI) HITVALLÁS VÉDELME.

ELŐSZÓ

Melanchthon Fülöp az Olvasónak
üdvöt az Úrtól!

1. FEJEDELMEINKNEK nyilvánosan felolvasott hitvallása ellen egyes hittudósok és szerzetesek Cáfolatot készítettek, és miután azt a Császár őfelsége a birodalmi gyűlésen szintén felolvastatta, azt követelte fejedelmeinktől, hogy járuljanak hozzá e cáfolathoz.

2. De mivel a mieink azt hallották, hogy sok hitcikküket kárhoztatták, amelyeket lelkiismeretük sérelme nélkül el nem vethettek: ez okból a Cáfolat másolatának kiadatását kérték, egyrészt azért, hogy láthassák, mit kárhoztatnak ellenfeleink, másrészt azért, hogy bizonyítékaikat megcáfolhassák. Azt hitték ugyanis, hogy ily fontos, vallásra tartozó és a lelkiismeret megnyugtatására szolgáló ügyben ellenfeleink nehézség nélkül szolgáltatják ki nekünk iratukat. Ezt azonban a mieink csak a legveszedelmesebb feltételek mellett érhették volna el, amelyeket el nem fogadhattak.

3. Ezután egyezkedést kezdeményeztek, melyben nyilvánvalóvá lett, hogy a mieink semmiféle s bármennyire kényelmetlen tehertől sem vonakodtak, hacsak azt lelkiismeretük sérelme nélkül magukra vállalhatták. 4. Ellen-

44

feleink azonban makacsul azt követelték, hogy egyes nyilvánvaló visszaéléseket és tévelygéseket helyeseljünk, s miután mi azt nem tehettük, a Császár őfelsége újra azt követelte fejedelmeinktől, hogy járuljanak hozzá a Cáfolathoz (Confutatio). Ennek teljesítését fejedelmeink megtagadták.

Mert miképpen fogadhatnának el vallási kérdésben egy nem látott írást? Különösen akkor, a midőn azt hallották felőle, hogy egyes oly cikkeket is kárhoztattak, melyekben ellenfeleinknek véleményét bűn elkövetése nélkül nem helyeselhették.

5. Ez okból meghagyták nekem és többeknek, hogy hitvallásunkhoz egy Védelmet (Apologia) készítsünk, amelyben őfelsége, a Császár előtt kifejtenők azokat az okokat amelyek miatt a Cáfolatot el nem fogadjuk, és megsemmisítenők ellenfeleinknek ellenvetéseit. 6. Egyesek ugyanis a mieink közül olvasás közben feljegyeztek egyes főbb állításokat és bizonyítékokat. 7. Ezt a Védelmet végül átadták őfelségének, a császárnak, hogy ismerje meg, mily igen nagy és fontos okok tartanak minket vissza a Cáfolatnak elfogadásától. Ámde őfelsége a császár az átnyújtott iratot nem fogadta el.

8. Ezután egy végzést hoztak, amelyben ellenfeleink azzal dicsekszenek, hogy hitvallásunkat az Írásból megcáfolták.

9. Itt veszed tehát most, szíves Olvasó, a mi védelmünket, s ebből meg fogod érteni egyrészt azt hogy mit állítottak ellenfeleink – mert hűségesen előadtuk, – másrészt azt, hogy némely cikkeket kárhoztattak a Szentlélek világos írása ellenére, s így azt is, hogy nagyon távol járnak attól, hogy tanainkat az Írásból megingatták volna.

45

10. Jóllehet azonban kezdetben (1) másokkal közös megállapodás szerint terveztük a Védelmet, mindazáltal nyomtatás közben én magam hozzáadtam egyet-mást. Ez okból nyíltan megmondom nevemet, hogy senki se panaszkodhassék, hogy a könyv szerző neve nélkül adatott ki.

11. A most folyó vitatkozásokban mindig az volt a szokásom, hogy amennyire csak tehettem, a szokott tanalakot megtartottam, hogy idővel annál könnyebben lehessen a kiegyezést létesíteni. Most sem cselekszem másképpen, pedig korunk embereit jóval messzebb vezethetném el elleneinknek nézeteitől.

12. Ellenfeleink azonban akként tárgyalják az ügyet, hogy nyilvánvaló módon sem az igazságot, sem az egyetértést nem keresik, hanem csupán vérünket szívják.

13. Most is lehető legszelídebb módon írtam, s ha valamely kifejezésem érdesebbnek látszik, előre ki kell jelentenem, hogy én a teológusok és szerzetesek ellen harcolok, akik a Cáfolatot írták, és nem a Császár és fejedelmek ellen, akiket kötelességszerűleg tisztelek. 14. De láttam a minap a Cáfolatot, s azt tapasztaltam, hogy annyi álnoksággal és rágalommal van írva, hogy egyes helyeken még az óvatos embereket is elámíthatná.

15. Mindazáltal összes szőrszálhasogatásaikat nem tárgyalom, mert az végtelen munka lenne; hanem csupán a legfőbb bizonyítékokat foglaltam össze, hogy bebizonyítsuk az összes nemzetek előtt, hogy mi Krisztus evangéliumáról helyesen és vallásosan gondolkozunk. 16. Az egyenetlenség nem gyönyörködtet, és nem kis mértékben aggaszt az ellenünk emelkedő veszély, mert jól

(1) A német fordítás szerint már Augsburgban fogott hozzá.

46

tudjuk, mily elkeseredett gyűlölséggel viseltetnek ellenfeleink. De a kézzelfogható s az egyházra nézve szükségszerű igazságtól nem tágíthatunk.

Ez okból azt hisszük, hogy a nehézségeket és veszedelmeket Krisztus dicsőségéért és az egyház javáért el kell viselnünk; bízunk az Istenben, hogy e működésünket helyesli, és reméljük, hogy az utókor méltányosabban fog rólunk ítélni.

17. Tagadhatatlan tény, hogy a mieink a keresztyén (hit)tannak sok olyan pontját, amelyeknek az egyházban való érvényesülése igen hasznos, hozták napvilágra és megmagyarázták; de azt nem lehet itt előadnom, hogy milyen és mennyire veszedelmes tanokkal temették be őket egykor a szerzetesek, kanonisták és szofista teológusok.

18. Sok derék ember nyilvánosan tesz bizonyságot, s hálákat ad az Istennek azért a nagy jótéteményért, amely őt sok szükséges tan felől jobban kioktatta, mint ahogy ellenfeleinknél szerteszét olvasható.

19. Ennélfogva Krisztusra bízzuk ügyünket, aki egykor ítéletet fog mondani e vitatkozások felett, s őt kérjük, tekintsen le megtámadott és szétszórt gyülekezeteire, s vezérelje őket istenfélő és állandó egyetértés útján.

47

A HITVALLÁS VÉDELME.

(I. cikk): Az Istenről. (1)

1. Hitvallásunknak első cikkét elfogadják ellenfeleink, amelyben ti. előadjuk, hogy mi hisszük és, tanítjuk, hogy van egy isteni osztatlan stb. lény, és hogy ugyanezen isteni és örökkévaló lénynek mégis három megkülönböztetett személye van: Atya, Fiú és Szentlélek. 2. Ezt a hitcikket mi mindig tanítottuk és védelmeztük, s azt hisszük, hogy meg nem dönthető határozott és biztos tanúbizonyságot tesz róla a Szentírás. (2) És állhatosan állítjuk, (3) hogy a másként vélekedők Krisztus Egyházának nem tagjai, bálványimádók és az Istent gyalázzák.

I. (II. cikk): Az eredendő bűnről.

1. Az eredendő bűnről (4) szóló második hitcikket helyeslik ellenfeleink, azonban oly módon, hogy mégis

(1) A zárójelezett római számok jelzik az ágostai hitvallásnak egyes pontjait, a zárjelen kívül esők pedig az Apologia egyes szakaszait. Az arab számok a Müller-féle kiadás egyes pontjait.

(2) A Szentírásra hivatkozik itt Melanchthon, szemben a Confutatio azon törekvésével, hogy minden egyházi tant a római egyház tekintélyével igazolt.

(3) Akadtak egyesek, akik a reformáció híveit azzal vádolták, hogy nem hisznek a Szentháromságban, vagy időnként akadtak köztük e tan tagadói. Ezellen van intézve Melanchthon állítása.

(4) Ádám első bűnét, mely halálát okozta s amelynek az egész emberiségre kárhozatos hatása volt (Róm 5,12), Augustinus óta "peccatum originis"-nek nevezték az egyházi írók s dogmatikusok; ma is e néven ismerik. Augustinus előtt már Tertullianusnál találjuk ehhez hasonló meghatározását: "vitium originale" (eredeti vétek). A prot. dogmatikusok "peccatum haereditarium," vagy "malum haereditarium"-nak (örökölt bűn, örökölt rossz) is nevezik.

48

megtámadják az eredendő bűnnek meghatározását, melyet mi csak mellékesen említettünk. Itt mindjárt az elején megtudhatja császári Felséged, hogy akik a Cáfolatot írták, azoknak nemcsak ítéletük nem volt, hanem őszinteségük is hiányzott. Mert amidőn mi őszintén, mellesleg akartuk megemlíteni, hogy mit foglal magában az eredendő bűn, azok idétlen magyarázattal mesterségesen elferdítik a magában semmi rosszat nem foglaló állítást. (1) Ők ti. így szólnak: Istenfélelem és hit nélkül lenni tevőleges bűn, minélfogva tagadják, hogy ez eredendő bűn lenne.

2. Eléggé világos, hogy ezen elménckedés a skolasztikus hagyományokban (2) és nem a császári tanácsban keletkezett. Jóllehet azonban ezen szőrszálhasogató okoskodás igen könnyen megcáfolható, mégis, hogy minden jóravaló ember meggyőződjék, hogy mi e tárgyról semmi képtelenséget nem tanítunk, elsőben azt kívánjuk, hogy tekintsék meg a német hitvallást, (3) s ez minket fel fog menteni az újítás gyanúja alól. Ott ugyanis ez áll: "Weiter wird gelehret dass nach dem Fall Adae alle Menschen so natürlich geboren werden, in Sünden empfangen und geboren werden, das ist, dass sie alle von

(1) Az 1-3. pontban helyreigazítja a Confutatio helytelen s rosszakaratú támadását.

(2) A középkori szőrszálhasogató okoskodásra céloz itt, amely még javában virágzott a reformáció elején. Különösen Aquinói Tamás és Duns Scotus után való idők skolasztikai okoskodását érti (Zöckler).

(3) A német nyelvű hitvallásra azért hivatkozik, mert ez a hivatalosan benyújtott s felolvasott hitvallás és nem a latin. Az idézett német szövegnek különösen utolsó szava: "können" szól ellenfeleinek rosszakaratú eljárása ellen.

49

Mutterleibe an voll böser Lust und Neigung sind, keine wahre Gottesfurcht, keinen wahren Glauben an Gott von Natur haben können." ("Továbbá tanítják, hogy Ádám esete után az összes, természetes módon születő emberek bűnben fogantatnak és születnek, azaz ők mindnyájan anyjuk méhétől fogva telve vannak rossz kívánsággal és hajlammal, s természettől fogva nem lehet semmiféle igaz istenfélelmük, semmiféle igaz hitük Istenben"). 3. Ez a hely bizonyítja, hogy mi azoktól, akik test szerint származtak, nemcsak a jó tetteket, hanem az azokra való képességet, vagyis az istenfélelem és Isten iránt való bizalom létesítésének ajándékát is megtagadjuk. Mi ugyanis azt tanítjuk, hogy az így szülötteknek érzéki vágyaik vannak, és nem képesek igaz istenfélelmet és Isten iránt való bizalmat létesíteni. Mit lehet itt kifogásolni? Azt hisszük legalább, hogy minden jóravaló ember előtt eléggé tisztán állunk.

Mert ebben az értelemben a latin szöveg is megtagadja a természettől a jóra való képességet, más szóval az adományt és erőt Isten iránt való félelemnek és bizalomnak létesítésére, a felnőttektől pedig megtagadja a cselekvést is. Midőn tehát az érzéki vágyat említjük, nemcsak a cselekedeteket vagy gyümölcsöket értjük, hanem a természetnek folytonos hajlandóságát a rosszra.

4. Alább majd több szóval megmutatjuk (1), hogy a mi

(1) Mielőtt annak bizonyításába fogna, hogy csak ráfogás az, mintha a hitvallás az eredendő bűnnek valami új és rossz meghatározását adta volna, előbb a 4-14. §-okban okát adja, miért használta az eredendő bűn e meghatározását. Szól ti. Zwingli tanával való gyanúsítás ellen és a középkori skolasztikusok ellen, akik az eredendő bűnt rosszul értelmezték.

50

meghatározásunk egyezik a szokásos és régi meghatározással.(1) Előbb ugyanis igazolnunk kell, hogy miért használtuk e helyen leginkább ezeket a szavakat. Ellenfeleink iskoláikban azt tanítják, hogy az eredendő bűnnek anyagi elve (2) (mint ők nevezik) az érzéki vágy. Ez okból a meghatározásánál ezt nem volt szabad elhagynunk, különösen ez alkalommal nem, amikor egyesek nemigen vallásos érzülettel bölcselkednek felette.

5. Egyesek (3) ugyanis azt állítják, hogy az eredendő bűn nem az emberi természetnek valamely vétke, vagy romlottsága, hanem csupán szolgaság, vagy halandósági állapot, melyet, mint Ádámból származottak, másnak hibájából magukban hordanak az emberek anélkül, hogy ők magok vétkeztek volna. Ehhez hozzáfűzik, hogy az eredendő bűn miatt örök halállal senki sem kárhozik el, amiként a szolgálótól szolgák születnek és viselik ezen sorsukat természeti (velük született) vétkek nélkül, csupán az anyának szerencsétlen állapota miatt. 6. Annak kimutatása céljából, hogy nekünk ez a keresztyénellenes nézet nem tetszik, tettünk mi említést az érzéki vágyról, s jó lélekkel betegségnek neveztük, és kifejtettük, hogy az emberi természet romlottnak és bűnösnek születik.

(1) Skolasztikus meghatározása az eredendő bűnnek a 15. pontban alább található: "carentia iustitiae originalis," "az eredeti igazságosság hiánya," vagyis eredeti tisztaság hiánya, emberi gyarlóság. [Az itt szereplő "igazságosság" szót ma inkább "megigazultság"-nak mondjuk. – NF]

(2) A skolasztikusok értették alatta a bűn lényegét, állandó tulajdonságát, szemben annak külsőleg látható melléktulajdonságaival (az első concupiscentia, a másik sine metu dei et fiducia erga deum esse).

(3) Ez Zwingli és azok ellen szól, akik Ádám bűnesetének semmi különös jelentést nem tulajdonítottak (Pelagius stb.).

51

7. De mi nem csupán az érzéki vágyat neveztük meg, hanem azt is mondottuk, hogy hiányzik az Isten félelme és a hit. Ezt a következő okból tettük hozzá: A skolasztikus doktorok (1) is kisebbítik az eredendő bűnt, mert nem eléggé értik az atyáktól átvett eredendő bűnnek fogalmát. A fomesről, vagy bűnös hajlamról vitatkozva, azt a test tulajdonságának mondják és amint szokásuk szerint elménckednek, azt kérdezik, hogy vajon ezen tulajdonság az almának fertőzéséből, vagy a kígyónak leheletéből támadt-e? (2) s vajon orvosságok által fokoztatik-e, vagy nem? Ilynemű kérdésekkel elnyomták a dolog lényegét. 8. Midőn tehát ők az eredendő bűnről szólnak, az emberi természetnek súlyosabb vétkeit nem említik meg, ti. Istennek nem ismerését, Isten megvetését, istenfélelemnek s benne való bizalomnak hiányát, Isten ítéletének gyűlöletét, az ítélő Isten kerülését, Isten ellen való haragot, kegyelmének megvetését s az anyagiakban való bizalmat stb. Ezeket a bajokat – melyek leginkább ellenkeznek Isten törvényével – a skolasztikusok nem veszik figyelembe; ellenkezőleg: ők az emberi természetnek ép erőt tulajdonítanak Istennek mindenek felett való szeretetére, Isten parancsainak teljesítésére a cselekedeteknek lényegéig, és nem látják, hogy önmaguknak ellentmondanak.

9. Mert ha Istent önerőnkből mindenekfelett szerethetjük, Isten parancsolatait teljesíthetjük, mi más az,

(1) Különösen Duns Scotus és követői.

(2) Ez a felfogás a késői skotistáknál található, nevezetesen Meffreth (1480 körül) és Schatzgeyer müncheni franciskánus (megh. 1525) műveiben, mely utóbbit dr. Eck igen nagyra becsülte s még egyik művét: "Scrutinium scripturae divinae" ki is adta. (Zöckler.)

52

mint eredendő igazságossággal bírni? (1) 10. Hogyha az emberi természetnek megvan az a nagy képessége, hogy Istent önerejéből szeretheti mindenekfelett, amint a skolasztikusok (2) elbizakodva állítják, vajon mi akkor az eredendő bűn? De akkor mi szükségünk van Krisztusnak kegyelmére, ha mi saját igazságosságunk alapján lehetünk igazakká? Mi szükség van a Szentlélekre, ha az emberi erő önmagában is képes Istent mindenek felett szeretni és Isten parancsolatait teljesíteni? 11. Ki nem látja azt, mennyire visszás ellenfeleinknek gondolkozása? Ők az emberi természetnek kisebb fogyatkozásait felismerik, nagyobb fogyatkozásait nem ismerik fel; pedig ezekre mindenütt figyelmeztet az Írás, és a próféták folytonosan panaszkodnak a test elbizakodottsága, Istennek megvetése, Isten elleni gyűlölet s hasonló velünk született bűnök miatt. 12. De miután a skolasztikusok (3) a keresztyén tudományba belekeverték a természet tökéletességéről szóló bölcsészetet, a szabad akaratnak és általa eszközölt (kicsalt) cselekedeteknek (4) kelleténél

(1) Más szóval: Isten előtt teljesen igaznak, bűn nélkül valónak lenni, s ezt eredendő – eredeti igazságosságnak lehet nevezni, mert eredeti és nem szerzett tulajdonság.

(2) Duns Scotus, Biel, Ockham stb.

(3) Különösen Lombardi Péter és Aquinói Tamás azok, akik kivált Arisztotelész bölcsészetét keverték bele a ker. tanba és ferde, írásellenes tanokat hoztak ki.

(4) Az eredeti szöveg "actus eliciti"-ről szól, szemben az "actus imperati"-val. A skolasztika ti. Aquinói Tamás óta különbséget tesz a szabad akarat által mintegy kicsalt (a voluntate eliciti), létrehozott és a többi tehetségek által, mint azoknak kényszerítő hatása alatt végrehajtott cselekedetek között (actus imperati). Thom. Aqu. Summa I.2.9. és 6.1. (Zöckler).

53

nagyobb jelentőséget tulajdonítottak, és azt tanították, hogy az emberek bölcsészeti, vagy jogi igazságosság által, amelyről mi is azt valljuk, hogy az észnek van alárendelve és bizonyos fokig hatalmunkban van, igazulnak meg: annak következtében az emberi természetnek belső tisztátalanságát nem láthatták. 13. Ezt ugyanis csak Istennek igéje alapján lehet megítélni, melyet a skolasztikusok a maguk vitatkozásaiban nem igen gyakran tárgyalnak.

14. Ezek voltak azok az okok, amelyek miatt az eredendő bűn meghatározásában egyrészt az érzéki vágyat megemlítettük, másrészt az ember természeti erőitől megtagadtuk az istenfélelmet és Isten iránt való bizalmat. Mi ugyanis jelezni akartuk, hogy az eredendő bűn a következő gyarlóságokat is foglalja magában: ti. Istennek nem ismerését, Isten megvetését, Isten félelmének és Isten iránt való bizalomnak hiányát, s az Isten szeretetére való képesség hiányát. Ezek az emberi természet főbűnei, melyek különösen a tíz parancsolat első táblájával ellenkeznek.

15. És mi semmi újat nem mondottunk. (1) A régi meghatározás helyesen felfogva, szintén ugyanezt tanítja, midőn így szól: az eredendő bűn az eredeti igazságosságnak hiánya. (2) De mi az igazságosság? A sko-

(1) Már itt kitűnik Melanchthon azon törekvése, hogy a protestánsok hitvallása nem hoz újat, hanem a régi ker. felfogást állítja vissza, szemben a helytelen skolasztikus magyarázatokkal. A reformáció nem újítási viszketegség. Hogy az eredendő bűn meghatározása a régivel egyező, azt 15-34.-ben igazolja.

(2) Canterbury Anselmus s más teológusok, nevezetesen Aquinói Tamás meghatározása (Summa theol. I.2.82.95). A skolasztikusokat "veteres" (régi) és "recentes" (új) vagy "recentiores"-re (újabbak) osztja Melanchthon.

54

lasztikusok itt dialektikai kérdések felett veszekszenek, de azt nem magyarázzák meg, hogy mit kell érteni az eredeti igazságosság alatt. 16. Azonfelül az igazságosság az Írásban a tízparancsolatnak nem csupán második tábláját foglalja magában, hanem az elsőt is, amely az istenfélelmet, hitet és Istennek szeretetét parancsolja.

17. Ennélfogva az eredeti (veleszületett) igazságosságnak nemcsak a test tulajdonságainak egyenlő természeti sajátosságait kellett magában foglalnia, hanem a következő adományokat is: Istennek biztosabb ismeretét, istenfélelmet, Isten iránt való bizalmat, vagy legalább az ezeknek megszerzéséhez szükséges irányítást és erőt.

18. S ezt bizonyítja az Írás, a midőn az embert Isten képére és hasonlatosságára teremtettnek mondja (1.Móz. 1,27). És ez nem azt jelenti-e, hogy az emberben képződött az a bölcsesség és igazságosság, melynél fogva ő az Istent felfogja, s amely által az Isten szeme visszatükröződik, más szóval nem ajándékképpen adattak-e az embernek ezen adományok: Istennek ismerete, istenfélelem, Istenben való bizalom s hasonlók? 19. Így magyarázzák az Istenhez való hasonlóságot Irenaeus (1) és Ambrosius (2) is, mely utóbbi sok más, ezen meghatá-

(1) Irenaeus, lugdunumi püspök, a II. század egyik legnagyobb embere, – aki a híres apostoli tanítványt, Polykárpot ismerte – szül. 115 körül, s meghalt a III. század elején, vagy a II.-nak végén. A ker. egyház belső megerősítésén fáradva, sokat írt a gnosztikusok ellen (Adv. haereses). Így nevezetesen Valentinus és Marcion felekezete ellen. Beleszólt a korában kitört húsvéti viták kérdésébe is. Nagy tekintélyű hithű egyházi atya volt, akire Melanchthon joggal hivatkozott (Adv. haer. V.11,12.).

(2) Ambrosius, Milánónak híres püspöke, élt 340-397-ben; fő törekvése az egyházat belsőleg egységessé, kifelé pedig hatalmassá és függetlenné tenni. Amint az egyházi tannak legnagyobb védője s az eretnek tanoknak kárhoztatója volt, úgy minden erejével küzdött az egyháznak pogányos államosítása ellen. Küzdött az ariánusok ellen; a háromsági tannak hű követője. Kitűnő pap, tanító, szónok, lelkész és író. Melanchthon "Hexaémeron"-jára hivatkozik. (VI. 8. § 45.)

55

rozásba tartozónak elmondása után végül így szól: "Nem Isten képére van tehát teremtve az a lélek, melyben nincs mindig az Isten." 20. És Pál az efézusiakhoz (5,9) és kolossebeliekhez (3,10) írott leveleiben kimutatja, hogy Istennek képe nem más, mint "istenismeret, igazságosság és igazság." 21. És Lombard Péter (1) nem tartózkodik annak kijelentésétől, hogy az eredeti igazságosság maga az Istenhez való hasonlatosság, melyet Isten adott az embernek. 22. Elősoroljuk itt a régi íróknak nézeteit, amelyek nem ellenkeznek Augustinusnak (2) Isten képmására vonatkozó magyarázatával.

(1) Longobardus Petrus, ismeretlen szülők gyermeke Novarából (Észak-Olaszország) – a XII. század elején született és 1160-ban halt meg. Híres műve ("Libri sententiarum") miatt "Magister sententiarum-nak nevezik. Kegyes s alázatos keresztyén, kit ellenfelei is nagyra becsültek. Feljebb említett, négy kötetből álló művében a ker. egyháznak korabeli vallásos igazságait illetőleg hitét a Szentírás és az egyházi atyák alapján tudományosan akarja igazolni. Előveszi a legfőbb egyházi tanokat s szembeállítva a különböző eretnek felfogásokkal, az ortodox felfogás helyességét mutatja ki. Ő maga nem oly eredeti szellem, mint Anselmus vagy Abelard, de ügyes író és dialektikus, aki a dogmák világos összeállításával és megvilágításával hosszú évszázadokon át mint kiváló tekintély szerepel. A skolasztika második időszakában ő az egyik legfőbb tekintély, és az a reformáció korában is. Melanchthon tehát joggal hivatkozhatott őreá is, mint ellenfeleinek nagy tekintélyére. E helyütt a Sententiarum liber II. dist. 16.-ra utal.

(2) Aurelius Augustinus, szül. 353-ban Tagastéban, Numidia egyik városában, keresztyén anyától (Monica). Nemcsak korának legnagyobb ker. írója és püspöke, hanem általában a keresztyénség egyik legelső alakja, akinek szelleme nemcsak az egész középkoron át uralkodott, hanem dogmatikai spekulációjával nagyrészt most is uralkodik. Ő befejezője az ókori keresztyén egyházi tan fejlődésének, s kezdője egy új korszaknak. Nagy irodalmi tevékenysége egyrészt a szentháromsági tanra, másrészt az eredendő bűnre és az üdvnek teljesen Isten kegyelméből való elnyerésére irányult. De nem csekély jelentőséget kell tulajdonítanunk a Szentírás kanonicitásában kifejtett működésének. A reformátorok, s nevezetesen Luther és Kálvin, de maga Melanchthon is, Augustinus rendkívüli szellemének hatása alatt állottak. Észrevesszük ezt lépten-nyomon az Apologiában is. Tanúságos élete legvilágosabb magyarázója az Isten kegyelméről és az eleve elrendelésről szóló tanának. Isten az, akit lelke keres s mindenütt talál a világ és az emberek életében. Meghalt 430-ban mint Hippo Regiusnak püspöke.

56

23. Ennélfogva tehát midőn a régi meghatározás az eredendő bűnt az eredeti igazságosság hiányának mondja, nemcsak az ember alsóbb rangú erőinek engedelmességét, hanem az Isten ismeretét, Istenben való bizalmat, istenfélelmet, Isten iránt való szeretetet, sőt még az arra való képességet is megtagadja az embertől. Mert még maguk a teológusok is tanítják iskoláikban, hogy ezek a kegyelemnek bizonyos ajándékai és segélye nélkül nem létesíthetők. Hogy a tárgy érthető legyen, mi magukat az ajándékokat említjük, ti. Isten ismeretét, Isten félelmét és a benne való bizalmat. Ezekből világos, hogy a régi meghatározás ugyanazt mondja, a mit mi mondunk, a midőn a természetes embertől megtagadjuk az istenfélelmet, bizalmat, azaz nem csupán azoknak cselekvését, hanem az eszközlésükre szolgáló adományokat és erőt is. 24. Ugyanaz az értelme az Augustinusnál lévő meghatározásnak, aki az eredendő bűnt érzéki kívánságnak szokta mondani. Ő ugyanis azt fejezi ki vele, hogy az érzéki kívánság az eredeti

57

igazságosság elvesztése után következett be. Mert a beteg természet, mivel nem képes Istent félni és szeretni s Istenben hinni, keresi és szereti a testieket; Istennek ítéletét vagy megveti elbizakodottságában, vagy rettegve gyűlöli. Ekképp Augustinus összefoglalja az igazságosság hiányát és az azt követő vétkes állapotot.

25. De az érzéki vágy nemcsak a test tulajdonságainak megromlása, hanem egyúttal ferde irányú hajlam is a testiekre a magasabb (szellemi) erőkben. És nem látják, mit mondanak, midőn egyszerre tulajdonítanak az embernek Szentlélek által ki nem ölt érzéki vágyat és Istennek mindenek felett való szeretetét.

26. Mi tehát az eredendő bűnnek meghatározásában helyesen fejeztük ki mind a kettőt, még pedig úgy a hiányokat (gyarlóságokat), melyeknél fogva Istenben nem hihetünk, Őt nem félhetjük és nem szerethetjük, mint az érzéki vágynak bírását, amely Isten igéje ellenére a testieket keresi, más szóval keresi nemcsak a testnek gyönyöreit, 27. hanem a testi bölcsességet és igazságosságot, és Istent megvetve bízik ezen javakban. S nem csupán a régiek, hanem az újabbak is, amennyiben értelmesebbek is vannak köztük, szintén tanítják, hogy valóban ezekben áll az eredendő bűn, ti. az általam említett hiányokban (gyarlóságokban) és az

58

érzéki vágyban. Tamás (1) (Aquinói) ugyanis ekképp szól: "az eredendő bűn az eredeti igazságosságnak elvesztését, és ezzel együtt a lélek részeinek rendellenes állapotát foglalja magában; ennélfogva az nem tisztán veszteség, hanem bizonyos romlottsági állapot." 28. És Bonaventura (2) így szól: "Mikor azt kérdik, mi az eredendő bűn? – helyesen felelik, hogy féktelen érzéki vágy; de azt is helyesen válaszolják, hogy a kötelességszerű igazságosságnak hiánya. És e feleletek egyikében foglaltatik a másik." 29. Ugyanezt érti Hugo (3), midőn így szól: "Az eredendő bűn az észben létező tudatlanság és a testben lévő érzéki vágy." Azt jelzi ugyanis, hogy mi születésünk alkalmával magunkkal hozzuk Isten ismeretének hiányát, hitetlenséget, bizalmatlanságot, meg vetést és Isten iránt való gyűlöletet. 30. Ezeket foglalta

(1) Aquinói Tamás (dr. Angelicus), 1227-1274, korának legnagyobb teológusa és bölcsésze, akit csak Augustinusszal hasonlíthattak össze. Mint dominikánus szerzetes Itáliában, Némethonban s Franciaországban működött, s különösen a párisi Sorbonne-nak egyik kitűnő tanára volt. Nagyszámú művei teológiai és filozófiai tartalmúak. A skolasztikai tudomány őbenne tetőpontjára hágott. Arisztotelész bölcsészetével igazolta az egyház ortodoxiáját. A teológia a legfőbb tudomány, s minden tudomány célja; ennek kell tehát mindent alárendelni, igazabban szólva, az egyház dogmáinak, amelyek kétségtelen igazságok. Tomizmus név alatt ismert, a róm. kat. egyházban még most is uralkodó teológiai elvei és bölcsészeti iránya legteljesebben a "Summa totius theologiae"-ben vannak meg, ahonnan híveit summistáknak is nevezték. XIII. Leó pápa 1879. évi enciklikájában Tamás bölcsészetét és teológiáját minden szemináriumi és egyetemi tanulmány alapjának jelentette ki, s elrendelte annak tanítását.

(2) Bonaventura, ferencrendi barát, szül. 1221-ben; Aquinói Tamás kortársa s barátja; 1256-han szerzetének generálisa; 1273-ban bíbornok lett, de már 1274-ben meghalt. Buzgó s tevékeny ember. Legkiválóbb teológiai műve a "Breviloquium." Nem oly éles elme, mint Aquinói Tamás, de több melegséggel és gyakorlati érzékkel bír. Skolasztikus, de misztikus is, Melanchthon itt idézi a Comm. in IV. lib. Sententiarum c. művét.

(3) Szent-Victori Hugo, szül. 1097 körül, meghalt 1141-ben, szerzetes; kitűnő képviselője a misztikának. Csendes, magába zárt jellem, aki inkább iskolai és irodalmi működésével, mintsem nyilvános szerepléssel tette magát naggyá. Őt követi Lombard Péter, Clairvaux-i Bernát, sőt Aquinói Tamás is.

59

ugyanis egybe a tudatlanság neve alatt. S ezek a nézetek egyeznek a Szentírással. Mert Pál olykor határozottan megnevezi ezt a hiányt, mint 1Kor 2,14.: "a természeti ember nem fogja fel azokat, melyek az Isten lelkééi." Másutt az érzéki vágyat "a test tagjaiban működőnek és rossz gyümölcsöt termőnek" (Róm 7,5) mondja. 31. Sok helyet idézhetnénk mind a kettőnek igazolására, de világos tárgyban nincs szükség bizonyítékokra. S az okos olvasó könnyen átlátja, hogy az istenfélelemnek és hitnek hiánya nem csupán cselekvési vétkek. Ezek ugyanis állandó gyarlóságok, a meg nem újított természetben.

32. Mi tehát semmit sem tanítunk az eredendő bűnről, ami akár a Szentírástól, akár a katolikus egyház felfogásától (1) eltérő volna; mi csupán az Írásnak és az egyházi atyáknak legnyomósabb állításait – melyeket az újabb hittudósok szőrszálhasogató civakodásai betemettek – megtisztítjuk és ismét világosakká tesszük. Mert a kérdés maga mutatja, hogy az újabb kori hittudósok nem vették észre, mit akartak az atyák a hiány (gyarlóság – defectus) szóval mondani. 33. Pedig az eredendő bűnnek ismerete szükséges, mert Krisztus kegyelmének nagyságát nem lehet megérteni, ha előbb betegségeinket meg nem ismertük. Az egész emberi igazságosság merő képmutatás Isten előtt, ha azt be nem ismerjük, hogy a szív a maga természeti állapotában nélkülözi a szeretetet, félelmet s bizalmat Isten iránt. Ezért mondja a próféta (Jer. 31,19) "minek-

(1) A kat. egyház felfogása a skolasztika előtti időből értendő, amint azt Augustinus meghatározta Pelagius ellen való vitáiban, s melyet későbben a skolasztika különböző okoskodásaival elferdített s elhomályosított.

60

utána megismertem magamat, combomat vertem" és Zsolt. 116,11. Csüggedezésemben azt mondtam én: minden ember hazug!" – azaz nem helyesen gondolkozik az Isten felől.

34. Ellenfeleink e helyütt Luthert is ostorozzák, (1) hogy azt írta: az eredendő bűn megmarad a keresztség után," s hozzáteszik, hogy ez állítást joggal kárhoztatta X. Leó. Császári Felséged azonban e helyen világos rágalmat fog találni. Ellenfeleink ugyanis jól tudják, minő értelemben veszi Luther azt az állítását, hogy az eredendő bűn a keresztség után megmarad. Mindig oly értelemben írt, hogy a keresztség megszünteti az eredendő bűn betudását, még akkor is, ha a bűnnek általuk úgynevezett anyagi elve, vagyis az érzéki vágy megmarad. Hozzáteszem még az anyagi elvre vonatkozólag, hogy a keresztség által adott Szentlélek kezdi elölni az érzéki vágyat és új törekvéseket teremt az emberben.

35. Hasonló módon nyilatkozik Augustinus is, aki így szól: "A bűn a keresztségben megbocsáttatik, nem mintha megszűnnék létezni, de hogy be ne számíttassék". Itt nyíltan vallja, hogy létezik, azaz, hogy megmarad a bűn, jóllehet be nem számíttatik. És ez a felfogás annyira

(1) Luther azon műve, melyre céloz: "A keresztség szentségéről" (Sermon v. dem Sakrament der Taufe, 1519). Állítása ez: "Annálfogva az nagy tévedés azoknál, akik azt gondolják, hogy a keresztség által egészen tisztákká lettek." X. Leó pápa l520-ban kiadott bullájában kárhoztatta Luther állítását; de Luther igazolta állításának helyességét a bulla ellen kiadott iratában (1520) s válaszaiban, s ezekben különösen Augustinusra hivatkozott (Zöckler).

(2) 35-50. A Luther ellen intézett támadást teszi szóvá s kimutatja, hogy tudva hamisat állítanak Lutherről. Az ő állítása az eredendő bűnről egyezik Augustinus és a Szentírás tanával, minélfogva azt jogosan kifogásolni nem lehet.

61

tetszett a későbbieknek, hogy a pápai rendeletekbe (decretumok) ismételve felvétetett. És Julianus ellenében így nyilatkozik Augustinus: "A tagokban lévő törvény a szellemi megújításkor megszűnt, de megmarad a halandó testben. Megszűnt, mivel a beszámítás a szentség által feloldatott, mely által a hívők újjászületnek; megmarad pedig, mivel vágyakat kelt föl, melyek ellen a hívők küzdenek." 36. Ellenfeleink tudják, hogy Luther így gondolkozik és tanít, s mivel e tényt nem kárhoztatják, legalább szavait megrágalmazzák, hogy ezen ráfogással ártatlanul elnyomják.

37. De ők azt állítják, hogy az érzéki vágy büntetés és nem bűn. Luther bűnnek mondja. Feljebb mondottuk, hogy Augustinus az eredendő bűnt érzéki vágynak minősíti. Ha ezen állításban valami helytelen foglaltatik, ám civódjanak Augustinusszal. 38. Azonfelül Pál így szól (Róm. 7,7): "Az érzéki vágyat nem ismertem volna bűnként, ha a törvény nem mondotta volna: Ne kívánd..." Hasonlóan (7,23): "Más törvényt látok az én tagjaimban, amely az én eszem törvénye ellen harcol, és amely foglyává tesz a tagjaimban levő bűn törvényének." 39. Ezeket a bizonyítékokat semmiféle furfanggal nem lehet megdönteni. Mert világosan bűnnek mondják az érzéki vágyat, amely azonban mégsem számíttatik be a Krisztusban levőknek, dacára annak, hogy természeténél fogva meg nem bocsátás esetére méltó a halálra. 40. Így gondolkoznak az Atyák ellenvetés nélkül, Augustinus ugyanis hosszú védiratban cáfolja azoknak nézetét, akik azt hitték, hogy az emberben levő érzéki vágy nem vétek, hanem közönyös dolog (adiaphoron), miként a testnek színét, vagy betegségét közönyösnek mondják.

62

Hogyha ellenfeleink a bűnös hajlamot (fomes) közönyösnek mondják, az ellen szól nemcsak a Szentírásnak sok mondása, hanem az egész egyház. Mert ki merte valamikor azt mondani, hogy a következők közönyös dolgok, hogy ha e tekintetben tökéletes egyetértés nem is volt: kételkedni Isten haragjában, Isten kegyelmében, Isten igéjében; haragudni Isten ítéletei miatt; zúgolódni amiatt, hogy az Isten nem azonnal szabadít meg a kísértésektől; morogni afelett, hogy az istentelenek jobb sorsban részesülnek, mint a jók; felingereltetni a haragtól, az érzéki kívánságtól, dicsőség és gazdaság utáni vágytól? stb. És ezeket a kegyes emberek – miként az a zsoltárokból és prófétákból kitűnik – saját magukon veszik észre. Azonban az iskolákban azokat a bölcsészeti idegen nézeteket vegyítették ebbe bele, (1) hogy szenvedések miatt sem jók, sem rosszak nem vagyunk; sem dicséretet, sem korholást nem érdemlünk. Más szóval a bűn nem lehet más, mint önelhatározásbeli. Ezek a bölcsészeti nézetek a világi ítéletre, nem pedig Isten ítéletére vonatkoznak. Még kevesebb ésszel tákolnak ide más nézeteket, mint pl. azt, hogy a természet nem rossz. Ezt a maga helyén nem kifogásoljuk, de nem helyesen vonatkoztatják erőszakosan az eredendő bűnnek gyengítésére. És mindazáltal ezek a nézetek olvashatók a skolasztikusoknál, kik ügyetlenül összekeverik a bölcsészeti vagy polgári erkölcstant az Evangéliummal. 44. (*) És efelett nemcsak az

(1) Az iskolák alatt értendők a skolasztikának egyes irányai, amelyekről joggal állíthatta Melanchthon, hogy a bölcsészetet belevitték a vallásba, mert egyébbel sem foglalkoztak, mint hogy a vallásos gondolkozást bölcsészeti kategóriákba, mint kényszerzubbonyba szorították bele.

(*) A 41-43. pontok számozása hiányzik [NF]

63

iskolákban vitatkoztak, de, mint rendesen, a nép közé is vitték. S ezek a nézetek uralkodtak és táplálták az emberi tehetségekben való bizalmat és elnyomták a Krisztus kegyelmének ismeretét. 45. Ez okból tehát Luther, hogy nyilvánvalóvá tegye az eredendő bűnnek és az emberi gyengeségnek nagyságát, azt tanította, hogy az eredendő bűnnek ama maradékai természetüknél fogva nem közönyösek az emberben, hanem éppúgy rászorulnak Krisztus kegyelmére, hogy be ne számíttassanak, mint a hogy a Szentlélekre, hogy megölessenek.

46. Jóllehet a skolasztikusok egyaránt kisebbítik úgy a bűnt, mint a büntetést, midőn azt tanítják, hogy az ember saját erejéből képes Isten parancsait teljesíteni, mindamellett Mózes első könyve másként írja le az eredendő bűnre mért büntetést. A szerint ugyanis nemcsak a halálnak és más testi bajoknak vettetik alá az emberi természet, hanem még az ördög uralma alá is. Mert ott a következő borzasztó ítélet van kimondva (1Móz 3,15): "Ellenkezést szerzek te közötted és ez asszony között, a te magod között és az ő magva között." 47. A hiány (gyarlóság = fogyatkozás) és érzéki vágy [olyan viszonyban áll egymással, mint] büntetés és bűn; a halál és más testi bajok és az ördög zsarnoksága valóban büntetések. Mert az emberi természet valóban szolgaságra van kárhoztatva, és az ördög tartja fogva, istentelen gondolatokkal és téves nézetekkel félrevezeti és mindennemű bűnökre ösztönzi. 48. Miként azonban az ördögöt csak Krisztus segítségével lehet legyőzni, akként nem vagyunk képesek saját erőnkből abból a szolgaságból megszabadulni. 49. Maga a világtörténet mutatja, mily nagy az ördög uralmának hatalma. Telve van a világ Isten ellen való káromlással, istentelen nézetekkel és ezekkel, mint

64

kötelékekkel fogva tartja az ördög a világ szerint bölcs és igazságos embereket. Másokban durvább bűnök mutatkoznak. 50. Mivel azonban Krisztus azért adatott nekünk, hogy úgy ezeket a bűnöket, mint ezeket a büntetéseket elvegye és az ördögnek uralmát: a bűnt és halált megsemmisítse: ennélfogva Krisztus jótéteményeit másképp meg nem ismerhetjük, csak úgy, ha nyomorúságunkról meggyőződést szerzünk. Emiatt tanítottak a mi prédikátoraink szorgalmatosan ezekről a dolgokról, és semmi újat nem adtak elő, csupán a Szentírást és a szent Atyáknak nézeteit hirdették.

51. Ezek, azt hisszük, ki fogják elégíteni császári Felségedet a gyermekes és alaptalan furfangra nézve, mellyel ellenfeleink ezen hitcikkünket megrágalmazták. Mert mi jól tudjuk, hogy helyesen és Krisztus egyetemes (katolikus) egyházával egyezően gondolkozunk. De ha ellenfeleink megújítják az efelett való vitát, nálunk sem fognak hiányozni egyesek, akik válaszolni és az igazságot védelmezni fogják. Mert ellenfeleink ebben a tárgyban nagy részben nem értik, amit mondanak. Gyakran ellenmondásokba keverednek, és sem az eredendő bűnnek alaki elvét, sem a hiányokat (gyarlóságokat = defectus), amint őket nevezik, nem írják le helyesen és az okoskodás szabályainak megfelelő módon. Mi azonban ezen a helyen nem akartuk az ő veszekedésüket hegyiről-tövire megvitatni. Csupán a szent Atyák felfogását – amelyet mi is követünk – akartuk közönségesen használt és ismert szavakkal elmondani.

65

(III.) Krisztusról.

51. (*) A harmadik pontot helyeslik (1) ellenfeleink, amelyben valljuk, hogy Krisztusban két természet van, mégpedig úgy, hogy az Ige az emberi természetet az ő egységes személyében magára vette, és hogy ugyanaz a Krisztus szenvedett és meghalt, hogy az Atyát velünk kiengesztelje, és feltámasztatott, hogy uralkodjék, megigazítsa és megszentelje a hívőket stb., miként azt az apostoli és nicaeai hitvallás tanítja.

(*) Két 51. szám van [NF]

(1) Miután ezt a pontot elfogadták a Confutatio készítői, ez okból Melanchthon feleslegesnek tartotta közelebbi magyarázatát, mert a magyarázat legfeljebb gyengíthette volna a hitvallás tételeit.