XII. (XXIV. cikk.) A miséről.(1)
1. Itt ismét legelöl ki kell jelentenünk, hogy mi a misét nem töröljük el, hanem azt hívő lélekkel megtartjuk és védelmezzük. Mert nálunk van mise egyes vasárnapokon és más ünnepeken, amelyeken kiszolgáltatják a szentségeket azoknak, akik azokkal élni
(1) A miséről szóló cikknek kifejtésére igen nagy gondot fordított Melanchthon, mert ebben a pontban nemcsak gyakorlati, hanem elvi tekintetben is igen nagy különbség volt a reformáció hívei és a katolikusok között. A császárról tudta, hogy a miséhez ragaszkodik. Melanchthon felfogása teljesen egyezett Lutherével, s ez hatalmas támasza volt a kifejtésben. Az ágostai birodalmi gyűlés elrendelte a misének az eddigi szokás szerint való megtartását. Mindez befolyásolta a miséről szóló cikknek megírásában. – Legelőször tiltakozik az ellen, hogy a reformáció hívei a misét eltörülték volna; megtartják, csakhogy ők a mise alatt az ókori egyház nyomán másnemű istentiszteletet értenek, s anyanyelvükön tartják (1-5.). Bizonyítása szerint csak nyilvános közös misék tarthatók, amikor a nép az Úrvacsoráját élvezi; a magánmisék elvetendők (6-8.). A mise nem áldozat, amely kegyelmet s bűnbocsánatot eszközölne (9-15.). Ezután külön cím alatt szól az áldozat fogalmáról s az áldozatok fajairól, és itt kimutatja, hogy csak egy engesztelő áldozat volt: Krisztus áldozata. Az ember áldozatai mind hálaáldozatok, mert az embernek tulajdonképpen egész élete áldozat az Istennek, s ilyen áldozatok az evangélikusoknál mindig vannak. A katolikusok felfogása ellen szól az Írás, melyet ők, mint egyebütt, a maguk javára elferdítve magyaráznak. Végül kimutatja, hogy a mise, mint opus operatum, semmi érdemszerző jelentéssel nem bír (16-65.). Külön címek alatt tárgyalja az egyházi atyák nézetét a miséről (66-67.), és szól a szentségek és áldozatok hasznáról (68-77.), a mise elnevezéseiről (78-88.) és végül a holtak lelki üdvéért bemutatott misékről (89-99.). Mindegyikben kitünteti a római egyház visszás nézetét szemben az Írással és az ókori keresztyén egyház gyakorlatával.
359
akarnak, ha előbb megvizsgáltattak és feloldozást nyertek. S megtartatnak a szokásos nyilvános szertartások, beszédek, ruházat és más hasonlók, amint azt az előírt rend megköveteli.
2. Ellenfeleink hosszú szónoklati gyakorlatokat tartanak a latin nyelvnek a misében való használatáról, és kedvesen fecsegnek arról, miképpen válik hasznára az egyház hitében járatlan hallgatóink meg nem értett misét hallgatni. Ők ti. azt képzelik, hogy a hallgatás cselekvése istentisztelet, és megértés nélkül is használ. 3. Nem akarjuk ezeket gyűlöletes módon tovább feszegetni, hanem rábízzuk az olvasók ítéletére. S csak azért említjük ezt meg, hogy mellesleg figyelmeztessük őket, hogy mi is tartunk latin leckéket és könyörgéseket. Minthogy pedig a szertartásokat egyrészt azért kell megtartani, hogy az emberek az Írást tanulják, más-
360
részt azért, hogy az ige által kioktatva hivőkké s istenfélőkké legyenek, s akként imádkozzanak is – mert ez a céljuk a szertartásoknak: – ennélfogva megtartjuk a latin nyelvet azok kedvéért, akik azt értik és tanulják, s amellé német énekeket keverünk, hogy a népnek is legyen valami tanulnivalója, ami benne hitet s istenfélelmet kelthet. 4. Ez a szokás mindig fennállott az egyházakban. Mert ha egyesek gyakrabban, mások ritkábban kevertek is az istentiszteletbe német énekeket, mindamellett a nép majdnem mindenütt énekel valamit a saját nyelvén. 5. De az sehol sincs megírva, vagy festve, hogy az embereknek hasznára válik a meg nem értett leckék meghallgatásának munkája, hogy használnak a szertartások, mégpedig nem azért, mivel tanítanak vagy intenek, hanem gépies betartásuknál fogva, csupán azért, mivel így hajtatnak végre, s mivel látni lehet őket. Hadd pusztuljanak ezek a farizeusi tanok!
6. Hogy pedig nálunk csupán nyilvános és közös mise szokásos, ebben semmi sem szól a katolikus egyház ellen. Mert a görög egyházakban még ma sincsenek magánmisék, hanem van egy nyilvános mise, s ez is csak vasárnapon és ünnepnapokon. A zárdákban naponta tartanak misét, de csak nyilvánosat. Ezek az ősi szokásnak maradványai. A Gergely előtti ókori írók ugyanis sehol sem tesznek említést magánmisékről.
7. Hogy miképp keletkeztek ezek, azt most elhagyjuk; de az bizonyos, hogy amint a kolduló barátok uralkodni kezdtek, azóta a legtévesebb felfogások alapján s nyereségvágyból annyira elszaporodtak, hogy minden valamirevaló ember régóta óhajtotta már valaminő módosításukat. Assisi Szent Ferenc joggal akarta ele-
361
jét venni a visszaélésnek, amidőn elrendelte, hogy az egyes zárdák elégedjenek meg naponkinti egy nyilvános misével. Ezt későbben megváltoztatták részint babonából, részint haszonlesésből. 8. Így, ahol rájuk nézve hasznos, az elődöknek intézményeit ők maguk változtatják meg; velünk szemben azonban az ősök tekintélyére hivatkoznak. Epiphanius azt írja, hogy Ázsiában hetenkint háromszor ünnepelték az Úr vacsoráját, és hogy naponkénti misék nem léteztek. És pedig e szokásról azt állítja, hogy az apostoloktól ered. Mert így szól: "az apostolok azt rendelték, hogy az Úr vacsoráját szerdán, pénteken és vasárnapon kell tartani."
9. Jóllehet azonban ellenfeleink e helyen sokat halmoznak össze a mise áldozati voltának igazolására, mindazonáltal a szavaknak ezen végtelen nagy tömege elnémul ezen egyetlen egy felelettel szemben: a tekintélyeknek, okoknak s bizonyítékoknak ezen bármily hosszú összeállítása nem bizonyítja, hogy a misének külső, gépies végrehajtása kegyelmet eszközöl, vagy másokért bemutatva bűnbocsánatot érdemel ki nekik, legyenek azok akár megbocsátható, akár halálos vétkek, hibák és büntetések. Ez az egy felelet mindent halomra dönt, amit ellenfeleink nemcsak a Cáfolatban felhoznak ellenünk, hanem azt is, amit a miséről összes könyveikben összeírtak.
10. S ez e kérdésnek jelen állása, s erre nekünk az olvasókat éppen úgy figyelmeztetnünk kell, mint Aeschines figyelmeztette a bírákat, hogy nekik éppen úgy kell az ellenféllel küzdeniök a per állása tekintetében, és nem szabad az ügytől eltérniük, mint ahogy az ökölvívók versenyeznek egymással a kitűzött helyért. Ugyanezen módon kell nekünk kényszerítenünk ellen-
362
feleinket, hogy a kérdéshez szóljanak. S hogyha a vitás kérdést alapjában megismerték, akkor nagyon könnyű lesz mind két részen dönteni a felhozott bizonyítékokra nézve.
11. Mert mi hitvallásunkban bemutattuk, hogy nézetünk szerint az Úr vacsorája az ő külső gépiessége által nem eszközöl kegyelmet, és másokért: élőkért s holtakért gépiesen bemutatva nem érdemli ki a bűnnek bocsánatát, vétségnek vagy büntetésnek elengedését.
12. S ennek az álláspontnak tiszta és biztos igazolása az, hogy lehetetlen bűnbocsánatot nyerni tettünkért annak gépies végrehajtása alapján, hanem hit által kell legyőznünk a bűn és halál rettegéseit, amikor is felemeljük szíveinket Krisztusnak ismerete által, és tudjuk, hogy Krisztusért megbocsáttatnak bűneink, s ajándékul vesszük (*) Krisztus érdemeit és igazságosságát. Róm 5,1: "Megigazulván hitből, békénk vagyon." Ez annyira biztos és megingathatatlan, hogy az alvilág összes kapuival szemben megállhat.
13. S ezzel megmondtuk a legszükségesebbet. Mert egy józan eszű ember sem helyeselheti a gépiesen végrehajtott tettekről szóló farizeusi és pogány felfogásukat. S mindamellett ez a nézet terjedt el a nép között, ez szaporította a végtelenbe a misék számát. Mert pénzért vásárolnak miséket Isten haragjának kiengesztelésére, s e cselekedetükkel el akarják nyerni a bűnnek és büntetésének elengedését, s meg akarnak szerezni mindent, amire csak egész életükben szükségük van; még a holtakat is meg akarják szabadítani. Ezt a farizeusi tant tanították az egyházban a szerzetesek és a szofisták.
14. Jóllehet azonban az ügy érdemileg már elintézte-
(*) Nyilván sajtóhiba a könyvben szereplő "visszük." [NF]
363
tett, mindamellett mivel ellenfeleink az Írás sok helyét elferdítik saját tévedéseik védelmére, pár szót még erre nézve is ejtünk. Sokat mondtak a Cáfolatban az áldozatról, holott mi a hitvallásunkban szándékosan kerültük azt kétértelműsége miatt. Magát a dolgot kifejtettük, hogy mit értenek most áldozat alatt, akiknek visszaéléseit korholjuk. Hogy a rosszindulattal elferdített íráshelyeket megmagyarázzuk, most mindjárt a kezdetén ki kell fejtenünk, hogy mi az áldozat. 15. Az egész évtized alatt már szinte végtelen köteteket adtak ki ellenfeleink (1) az áldozatokról, de senki közülük nem adta eddig az áldozatnak meghatározását. Csupán az áldozatnak nevét ragadják ki a Szentírásból, vagy az atyákból, s azután hozzáképzelik koholmányaikat, mintha bizony az áldozat mindazt jelentené, ami nekik tetszik.
Az áldozatról s az áldozat fajtáiról
16. Platón Phaedrusában azt mondja Szókratész, hogy ő különösen a felosztásokat óhajtja, mivel ezek nélkül a beszédben semmit nem lehet sem megmagyarázni, sem megértetni; és ha talált valakit, aki jártas volt a felosztásban, arról azt mondta, hogy ő hozzá csatlakozik és nyomait mint valami istenét fogja követni. S meghagyja, hogy az osztó a tagokat már az ízekben vágja el, nehogy mint a rossz szakács, valamely
(1) Luther 1521-ben s később kiadott, mise ellen szóló iratait (De captivitate Babylonica; Vom Missbrauch der Messen; Vom Greuel der Stillmesse stb.) a katolikus írók heves polémiával támadták meg. Nevezetesen Eck, Cajetan, Cochlaeus, Wimpina stb. Ezeket érti e túlzó kifejezés alatt. (Dr. Zöckler.)
364
tagot összezúzva eltörjön. Azonban ellenfeleink ezeket az előírásokat nagyvonalúan megvetik, pedig ők Platón szerint igazán rossz szakácsok, mert megrontják az áldozatnak tagjait, amint az valamennyire érthetővé tesz, ha az áldozat különféle fajait előadjuk. 17. A teológusok helyesen szoktak különbséget tenni szentség és áldozat között. A kettőnek alapja szertartás vagy szent cselekmény. 18. A szentség oly szertartás vagy cselekmény, melyben Isten azt nyújtja nekünk, amit a szertartáshoz kötött igével ad. Például a keresztség oly cselekmény, amelyben nem mi adunk Istennek valamit, hanem amelyben Isten minket keresztel, illetőleg az Isten szolgája az Isten helyett, és nyújtja s adományozza benne a bűnöknek bocsánatát stb., amint azt megígérte (Márk 16,16): "aki hisz és megkeresztelkedik, idvezül, aki pedig nem hisz, elkárhozik." Ellenben az áldozat oly szertartás, vagy cselekvény, amelyet mi mutatunk be az Istennek, hogy őt tisztelettel illessük.
19. Az áldozatnak pedig két és nem több fajtája van. Az egyik engesztelő áldozat, azaz elégtételi cselekmény a bűnért és büntetésért, más szóval Istent kiengesztelő, vagy Isten haragját lecsillapító, vagy olyan, amely bűnbocsánatot érdemel ki másoknak. A másik fajtája a hálaáldozat (sacrificium {eukharisztikon}), amely nem érdemel ki bűnbocsánatot vagy kiengesztelést, hanem azt a kiengeszteltek mutatják be a végből, hogy a nyert bűnbocsánatért és más vett jótéteményekért hálát mondjanak, más szóval azokat hálával viszonozzák.
(1) A kép Platón Phaedrusából van véve‚ ahol Szókratész rossz szakácsoknak mondja azokat, akik az osztályozásnál, a fogalmak logikai összeállításánál oktalanul járnak el. A helyes felosztás olyan, mint a szakácsnál az ételnek szép, természetes szétdarabolása.
365
20. Az áldozatnak ezt a két nemét úgy ebben a vitás kérdésben, mint sok más fejtegetésben igen nagy figyelemmel kell szemügyre vennünk és szem előtt tartanunk, s kiváló buzgósággal óvakodnunk, hogy össze ne zavarjuk. Hogyha e könyv terjedelme megengedné, kifejtenők ezen felosztás okát is. Mert elég sok bizonyítékot nyújt erre a Zsidókhoz írt levél és más helyek.
21. S az összes levitikus áldozatok erre a két fajra, mint forrásukra vezethetők vissza. Mert a törvényben egyes más áldozatok is engesztelőknek neveztettek jelentésüknél vagy hasonlóságuknál fogva; nem mintha Istennél bűnbocsánatot érdemeltek volna ki, hanem azért, mivel a törvénynek igazságossága szerint bűnbocsánatot eszközöltek ki, hogy akikért bemutatták őket, ne zárassanak ki a nép közösségéből. Ezeket tehát így nevezték: engesztelő áldozatok a bűnért, égőáldozatok a vétekért. A hálaáldozatok pedig a következők voltak: ételáldozat, italáldozat, jóvátételi áldozat, zsengeáldozatok és tizedek.
22. Valójában azonban csak egyetlen egy engesztelőáldozat volt a világon, ti. Krisztus halála, miként a Zsidókhoz írt levél tanítja, amely ekképp szól (10,4): "Lehetetlen dolog, hogy a kosoknak és bikáknak vére elvegye a bűnöket." És kevéssel alább (10. vers) Krisztus akaratáról így szól: "Amely akarat által megszenteltettünk a Jézus Krisztus testének egyszer való áldozata által." 23. És Ésaiásnak törvénymagyarázata tudomásunkra hozza, hogy Krisztus halála valóban elégtétel vagy kiengesztelés bűneinkért, nem pedig a törvény szertartásai, amiért így szól (53,10): "Hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabítja" stb. Mert a szó: "asam," (1) amelyet itt használt,
(1) {asam}: bűnért való áldozat.
366
vétekért való áldozatot jelent, s a törvényben azt jelezte, hogy fog jönni egy áldozat, mely eleget fog tenni a mi vétkeinkért, s ki fogja engesztelni az Istent, hogy tudják az emberek, hogy nem a mi igazságosságunkért, hanem idegen érdemek, ti. Krisztus érdemei alapján akar az Isten velünk kiengesztelődni. Pál az asam szót bűnnek magyarázza (Róm 8,3): "(az Isten) a bűnért a bűnt kárhoztatta," azaz a bűnt bűnnel büntette, más szóval: bűnért való áldozattal. A szónak jelentéseit könnyebben meg lehet érteni a pogány népek szokásaiból, melyeket – amint látjuk – az atyáknak rosszul értett beszédeiből vettek át. A latinok engesztelőnek (piaculum) nevezték azt az áldozatot, amelyet nagy szerencsétlenségek idején mutattak be, – amikor az istenség különösen haragudni látszott, – hogy haragját kiengeszteljék; olykor emberi áldozatokat is bemutattak, talán mivel azt hallották, hogy egy bizonyos emberi áldozat ki fogja engesztelni Istent az egész emberi nemmel. A görögök hol tisztító ({kathariszmata}), hol letörlő ({peripszémata}) áldozatoknak nevezték. Ésaiás és Pál tehát azt úgy értelmezik, hogy Krisztus áldozattá, azaz engesztelő eszközzé tétetett, hogy az ő, s ne a mi érdemeink által engeszteltessék ki az Isten. 24. Az tehát biztos tényként marad e kérdésben, hogy egyedül Krisztus halála valódi engesztelő áldozat. Mert ama levitikus áldozatok csak a jövőben bekövetkezendő engesztelő áldozatnak jelzése végett neveztettek engesztelő áldozatoknak. Ennélfogva valamelyes hasonlatosság alapján oly elégtételeknek vették őket, amelyek a törvény igazságosságát kieszközölték, hogy akik vétkeztek, ne zárassanak ki a nép közösségéből. Az evangéliumnak kijelentése után azonban meg kellett szűnniök. S mint-
367
hogy az evangélium kijelentésében kellett megszűnniök, ez okból nem voltak valóban engesztelést eszközlők, minthogy az evangéliumot azért ígérte az Isten, hogy kiengesztelést létesítsen.
25. Hátra vannak a hálaadó áldozatok (sacrificia {eukharisztika}), amelyeket dicsőítő áldozatoknak neveznek (3Móz 3,1 sköv., 7,11 stb., Zsolt 56,13), mint az evangélium hirdetése, hit, Isten segítségül hívása, hálaadás, hitvallás, a szenteknek szenvedései, sőt a szenteknek minden jó cselekedete. Ezek nem elégtételi áldozatok az azokat bemutatókért; másokért sem mutathatók be, mintha gépies cselekvésük alapján bűnbocsánatot, vagy kiengesztelést érdemelnének ki, mert már kiengeszteltek mutatják be őket. 26. S ilyenek az újszövetségi áldozatok, miként Péter tanítja (1Pt 2,5): "szent papság (ti. "legyetek") a lelki áldozatoknak áldoztatására, melyek Istennek kedvesek a Jézus Krisztus által." A lelki áldozatok azonban nemcsak a barmokkal állanak ellentétben, hanem az emberi cselekedetekkel is, melyeket gépiesen mutatnak be áldozatként, amennyiben a Szentléleknek a bennünk való serkentő erejét jelenti. Ugyanazt tanítja Pál (Róm 12,1): "Állítsátok a ti testeiteket élű, szent és Istennek kedves áldozatul ama ti okos tiszteleteteket." Ez az okos tisztelet jelenti azt a tiszteletet, amelyben az Istent meg lehet érteni s ésszel felfogni, amint az a félelemnek és Isten iránt való bizalomnak érzelmeiben történni szokott. Ennélfogva nem csak a levitikus istentisztelettel áll ellentétben, amelyben barmokat áldoztak, hanem azzal a tisztelettel is, amelyről azt képzelik, hogy annak cselekvése gépiesen végrehajtva képezi az áldozat bemutatását. Ugyanezt tanítja a Zsidókhoz írt
368
levél (13,15): "S általa azért szüntelen vigyük Isten elébe dicséretnek áldozatját," és hozzá teszi magyarázatát, azaz "az ő nevéről vallást tevő ajkainknak gyümölcsét." Meghagyja: dicséretet kell bemutatni, azaz a segítségül hívást, hálaadást, bűnvallást és hasonlókat. Ezeknek nem a gépies cselekvés alapján, hanem a hitért van érvényük. Erre figyelmeztet e kifejezés: "őáltala vigyünk" (ti. áldozatot), azaz a Krisztusban való hit által.
27. Röviden szólva, az újszövetségi tisztelet lelki, azaz hitből való, szívbeli igazságosság és a hitnek gyümölcse, s ezért semmisíti meg a levitikus tiszteletet. Krisztus így szól (Jn 4,23.24): "Az igazi imádók imádják az Atyát lélekben és igazságban, mert az Atya ilyeneket keres, kik őt imádják. Az Isten lélek, és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják." Ez a nyilatkozat világosan kárhoztatja az áldozatokról szóló nézeteket, amelyek azt képzelik, hogy azoknak gépies végrehajtásuk folytán van hatóerejük, és azt tanítja, hogy lélekben, azaz a szívnek érzelmeivel és hittel kell őt imádni. 28. Ezért a próféták is az ószövetségben kárhoztatják a népnek a gépies cselekedetekről szóló felfogását, s tanítják a lélek igazságosságát és áldozatait. Jer 7,22.23: "Nem szóltam a ti atyáitokkal és nem rendelkeztem velük, amikor kihoztam őket Egyiptom földéről, az égő-áldozat és véres-áldozat felől; hanem ezekkel a szavakkal utasítottam őket, mondván: hallgassatok az én szómra és én Istenetekké leszek, ti pedig az én népemmé lesztek, és mind csak azon az úton járjatok, amelyekre utasítottalak titeket, hogy jól legyen dolgotok!" Vajon mit gondoltok, miképpen vették a zsi-
369
dók a próféta e szózatát, amely egész világosan Mózes ellen látszik szólani? Mert ők jól tudták, hogy az Isten adott az atyáknak parancsolatot az égő áldozatokra és baromáldozatokra vonatkozólag, ámde Jeremiás az áldozatokra vonatkozó nézetet kárhoztatja; azt az Isten nem rendelte el, hogy azok a szertartások gépszerű végrehajtásukkal kiengeszteljék őt. De hozzáteszi, hogy a hitre nézve ezt rendelte az Isten: "Halljatok engem," azaz higgyetek nekem, hogy a ti Istenetek vagyok, hogy így akarom ismeretessé tenni, mikor könyörülök és segítek, és nincs szükségem áldozataitokra; bízzatok bennem, hogy a ti Istenetek, megigazítótok s üdvözítőtök akarok lenni, nem cselekedetekért, hanem az én igémért és ígéretemért; éntőlem kérjétek igazán s szívből, és megkapjátok a segítséget.
29. Elveti a gépies, élettelen cselekedetekről való nézetet Zsolt 50,13.15 is: "Avagy eszem-e én a bikák húsát és a bakoknak vérét iszom-e? És hívj segítségül engem a te nyomorúságod idején, én megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem." Azt bizonyítja ez, hogy az az igaz Istennek való szolgálat, az az igaz tisztelet, ha szívből folyamodunk hozzá segítségért.
Épp így szól a Zsolt 40,7: "Véres áldozatot és ételáldozatot nem kedveltél, füleimet felnyitottad," más szóval: az igét megismertetted velem, hogy én azt halljam, és kívánod, hogy higgyek a te igédnek és ígéreteidnek, hogy igazán akarsz könyörülni, segíteni stb. Így szól a Zsolt 51,18,19: "Mert nem kívánsz te véres áldozatot, hogy azt adjak; égőáldozatban nem gyönyörködöl. Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet, ó, Isten, nem veted te meg!" Szintúgy a Zsolt 4,6: Igazságnak áldo-
370
zatával áldozzatok, és bízzatok az Úrban." Azt rendeli, hogy bízzunk benne, s ezt tartja igaz áldozatnak, s ezzel jelzi, hogy a többi áldozatok nem valódi s nem igaz áldozatok. Végül a Zsolt 110,17.: "Dicséretnek áldozatát hozom, és az Úr nevét hívom segítségül." A segítségül hívást dicsérő áldozatnak nevezik.
30. De telis-tele van az Írás ilyen bizonyítékokkal, amelyek azt tanítják, hogy az áldozatok gépies végrehajtása nem engeszteli ki az Istent. Ez okból az Újszövetségben azt tanítja, hogy a levitikus szertartások eltörlésével új és tiszta áldozatokat fognak bemutatni, ti. hitet, imádást, hálaadást, bűnvallást, az evangélium hirdetését, az evangélium miatti szenvedéseket és hasonlókat.
31. És ezekről az áldozatokról mondja Malakiás (1,11): "Napkelettől fogva napnyugatig nagy az én nevem a pogányok között, és minden helyen tömjénnel áldoznak az én nevemnek, és tiszta ételáldozattal!" Ezt a helyet ellenfeleink értelméből kiforgatva a misére vonatkoztatják, s idézik az atyák tekintélyét. A felelet azonban könnyű, mert ha a miséről szól is, még nem következik, hogy a mise gépies végrehajtása megigazít, vagy másokért bemutatva bűnbocsánatot érdemel ki stb. Abból, amit a szerzetesek és szofisták szemtelenül kigondoltak, a próféta semmit sem mond.
32. Különben is a prófétának tulajdon szavai adják meg azok értelmét. Mert legelőször azt fejezik ki, hogy az Úrnak neve nagy. Ez az evangélium prédikálása által történik. Általa válik ismertté Krisztus neve és az Atyának a Krisztusban megígért könyörülete. Az evangélium prédikálása hitet támaszt azokban, akik az evangéliumot befogadják. Ezek segítségül hívják az Istent, hálát adnak az Istennek, elviselik a
371
megpróbáltatásokat hitvallásukért s jó cselekedeteket tesznek Krisztus dicsőségéért. Így lesz nagy az Úrnak neve a népek között. A "tömjénáldozat" és a "tiszta étel-áldozat" nem jelent külső gépies szertartást, hanem azon összes áldozatokat, amelyek által naggyá lesz az Úrnak neve, ti. a hitet, a segítségül hívást, az evangélium prédikálását, a bűnvallást stb. 33. S mi könnyen elnézzük, ha valaki mindezt a ceremónia neve alá foglalja, csak ne értse alatta a puszta külsőséget, s ne tanítsa, hogy a ceremónia az ő külső gépies végrehajtása által valamit használ. Mert miként a dicsérő áldozatok, más szóval az isteni dicséretek közé foglaljuk az evangélium prédikálását: így dicséret vagy hálaadás lehet magának az Úr vacsorájának vétele is, de nem a gépies cselekvése alapján igazít meg, vagy másokért nem abból az okból tartatik, hogy bűnbocsánatot érdemeljen ki. De kevéssel azután ki fogjuk fejteni, miképp lehet a szertartás is áldozat. Mivel azonban Malakiás az új szövetség összes szertartásairól szól, s nem csupán az Úr vacsorájáról, továbbá mivel nem helyesli a gépies cselekedetekről szóló farizeusi tant: ennélfogva ő semmit sem bizonyít ellenünk, hanem inkább a mi álláspontunkat támogatja. Mert ő a szívnek tiszteletét követeli, mert ez által lesz valóban nagy az Úrnak neve.
34. Más helyet is idéznek Malakiásból (3,3), mely így szól: "Megtisztítja Lévi fiait, és fényessé teszi őket, mint az aranyat és ezüstöt, és igazsággal visznek ételáldozatot az Úrnak." E hely világosan követeli az igazaknak áldozatát, s ezért az a gépies cselekedetekről szóló nézet mellett nem bizonyít. Lévi fiainak, vagyis az új szövetségben a tanítóknak áldozatai pedig a következők:
372
az evangélium prédikálása s a prédikálásnak jó gyümölcsei, miként Pál mondja (Róm 15,16): "Az Isten evangéliumának áldozom, hogy a pogányoknak áldozatja kedves legyen és a Szentlélek által megszenteltetett"; más szóval a pogányok Isten által kedvesen fogadott áldozat legyenek hitük alapján stb. Mert ama törvény szerinti áldozatölés jelentette Krisztus halálát s az evangélium prédikálását, melynek bennünk a testet meg kell ölnie és új, örökkévaló életet kezdenie.
Ellenfeleink azonban az áldozat szót mindenütt csupán a szertartásokra erőszakolva vonatkoztatják. Az evangéliumnak prédikálását, a hitet s az Istenhez folyamodást és hasonlókat elhagyják, holott a szertartás ezekért rendeltetett, s az új szövetségnek a szív áldozataira van szüksége, nem a bűnökért teljesítendő ceremoniális cselekedetekre, mint a levitikus papságnak.
35. Az állandó áldozatokat is idézik (2Móz 29,39 stb.; Dán 8,11 stb.; 12,11), hogy miként a törvényben elő volt írva egy állandó áldozat, akként a misének kell az új szövetség állandó áldozatának lennie. Ellenfeleink könnyen végeznének velünk, ha engednők magunkat allegóriákkal meggyőzetni. Ismeretes azonban, hogy a hasonlatok nem szolgáltatnak megdönthetetlen bizonyítékokat. Mindazonáltal mi könnyen megengedjük, hogy a mise alatt "állandó áldozatot" értsünk – csak az egész misét kelljen alatta érteni, ti. a szertartást az evangélium prédikálásával, hittel, Istennek segítségül hívásával és hálaadással; mert ezek össze vannak kapcsolva az új szövetség naponkénti áldozatával. A szertartás ugyanis ezekért rendeltetett, s ezektől el nem szakítható. Ezért mondja Pál (1Kor 11,20): "Valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok
373
e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, míg eljövend."
Az azonban a typikus (*) jelentőségű levitikus áldozatokból sehogy sem következik, hogy a szertartás gépies végrehajtása megigazító erővel bíró cselekedet, vagy másokért végeztetik abból a célból, hogy bűnbocsánatot érdemeljen ki nekik stb.
36. S a typus helyesen jelképezi nem csupán a szertartást, hanem az evangéliumnak prédikálását is. A 4Móz 28,4 sköv. három részét különbözteti meg a naponkénti áldozatnak: a báránynak égő áldozatát, italáldozatot és lisztből való ételáldozatot. A törvényben a jövendő dolgoknak képei és árnyékai valának. Ez okból ebben a látható képben Krisztus és az új szövetség egész istentisztelete van rajzolva. A bárányáldozat jelenti Krisztus halálát. Az italáldozat azt jelenti, hogy az egész világon, ahol csak léteznek hívők, az evangélium prédikálása által meghintetnek a Báránynak vérével, más szóval: megszenteltetnek, miként az 1Pt 1,2-ben mondja: "a Szentléleknek megszentelésére az engedelemmel való szolgálatra és Jézus Krisztus vérének reánk való áradására." A lisztnek ételáldozata jelent hitet, segélyért fordulást Istenhez, és a szív hálaadását. 37. Miként tehát az ószövetségben csak az árnyékot látjuk, akként az újban magát a jelképezett dolgot kell keresnünk, és nem egy új előképet (typust), amely elégséges volna az áldozat fogalmának kifejezésére.
38. Ez okból, jóllehet ez a szertartás Krisztus halálára szóló emlékeztetés, magában véve mégsem állandó áldozat, hanem maga az emlékezés állandó áldozat, ti. a prédikálás, a hit, amely valóban hiszi, hogy az Isten Krisztus halála által engeszteltetett ki. Ital-áldozatot is kö-
(*) Mai szakkifejezéssel: tipologikus, azaz előképszerű. [NF]
374
vetel, más szóval a prédikálás hatását, hogy ti. az evangélium közvetítésével Krisztus vére által meghintve megszenteltessünk az ó Ádámnak meghalva, s az újnak megelevenítve. Ételáldozatot is követel, más szóval hálaadást, bűnvallást és megpróbáltatást.
39. Ekként elvetvén a gépies cselekedetekről szóló farizeusi tant, belátjuk, hogy szellemi tiszteletet és a szívnek naponkénti áldozatát jelenti, mivel az új szövetségben a jóknak teste, azaz a Szentlélek, a bűnnek való meghalás és új élet keresendő. 40. Ebből eléggé világos, hogy a naponkénti áldozatokról szóló kép semmiben sem mond ellent nekünk, hanem inkább mellettünk szól, minthogy mi a naponkénti áldozatnak jelzett összes három részét megkívánjuk az áldozattól. Ellenfeleink hamisan képzelik, hogy az áldozat egyedül szertartást jelent, nem az evangélium prédikálását, a bűnnek meghalását és a szívnek feléledését is stb.
41. Ezek után a jóravaló emberek könnyen megmondhatják, hogy nagyon hamis az a vád, mintha mi eltörülnők a naponkénti áldozatokat. A tapasztalás mutatja, hogy kik azok az egyházban uralkodó zsarnokok, akik a vallásnak ürügye alatt magukhoz ragadják a világ uralmát, s a vallás és az evangélium hirdetésének gondját nyakukról lerázván okoskodnak és háborút viselnek, mint valami világuralkodók, akik az egyházban új istentiszteleteket rendeltek. 42. Mert ellenfeleink a misében egyedül a szertartást tartják meg, és azt nyíltan szentségtörő üzérkedésre használják fel. Azután meg azt hitetik el, hogy ez a tett másokért végezve kegyelmet és minden jót érdemel ki nekik. 43. Prédikálásaikban nem tanítják az evangéliumot, nem vigasztalják a lelkiismeretet, s nem bizonyítják, hogy az Is-
375
ten a bűnöket ingyen bocsátja meg a Krisztusért, hanem ehelyett ajánlják a szentek tiszteletét, emberi elégtételeket s emberi hagyományokat, amelyek segítségével – állításuk szerint – az emberek Isten előtt megigazulnak. S jóllehet ezeknek némelyike egész világosan istentelen dolog, ők azt mégis erőszakos módon védelmezik. Ha egyes igehirdetők netán okosabbaknak akarnak bizonyulni, azok bölcsészeti kérdéseket fejtegetnek, melyeket sem a nép, sem maguk az előadók nem értenek. Végül a türelmesebbek a törvényt tanítják; a hitből való megigazulásról semmit sem szólnak.
44. Ellenfeleink a Cáfolatban csudás szomorújátékokat mutatnak be a templomok pusztulásáról; nevezetesen arról, hogy az oltárok dísztelenül, gyertyatartók és szobrok nélkül állanak. Ezeket a csekélységeket az egyházak díszének tartják. 45. Egészen más pusztulást jósol Dániel (11,31; 12,11), ti. az evangélium elhanyagolását. Mert a nép elhalmozva a hagyományok és nézetek sokasága és különfélesége által, semmiképpen sem volt képes felfogni a legfőbb keresztyén tanokat. 46. Mert akadt-e valamikor valaki a nép közül, aki az ellenfeleink által terjesztett, bűnbánatról szóló tant megértette? Pedig a keresztyén tanításnak ez a főpontja.
A lelkiismeretet megkínozták a bűnöknek előszámlálása és az elégtételek. A hitről, melynél fogva kegyelemből nyerünk bűnbocsánatot, ellenfeleink egyáltalán semmi említést nem tettek. A reménytelenség ellen küzdő hitnek gyakorlatairól, a bűnöknek kegyelemből Krisztusért való megbocsátásáról némán hallgattak ellenfeleinknek összes könyvei, összes igehirdetései. (*) 47. Ehhez járult a miséknek szörnyűséges megszentség-
(*) Itt (és sok más téren is) a reformáció a római katolikus egyházban is javulást idézett elő, habár a Melanchthon által panaszolt hozzáadás, keveredés nem szűnt meg teljesen. [NF]
376
telenítése és sok más istentelen templomi szertartás. Ez az a pusztulás, melyet Dániel leír.
48. Ezzel ellentétben Istennek jóakaratából minálunk a papok az ige szolgálatában buzgólkodnak, tanítják a Krisztus jótéteményeiről szóló evangéliumot, s meggyőzik az embereket, hogy a bűnbocsánat kegyelemből Krisztusért lesz osztályrészünkké. Ez a tan nyújt biztos vigasztalást a lelkiismeretnek. Hozzáadják az Isten által rendelt jó cselekedetekről szóló tant. Szólnak a szentségeknek méltóságáról és hasznáról.
49. Hogyha a sakramentumnak élvezése naponkénti áldozat volna, akkor mi azt inkább tartanók annak, mint ellenfeleink, mivel náluk a papok fizetés által indíttatva élnek a szentségekkel. Minálunk gyakoribb és vallásosabb a használata. Mert a nép él vele, ámde előbb előkészítik, és megvizsgálják, méltó-e az élvezésre? Mert kitanítják az embereket a szentségnek igaz élvezetéről, amely a végből rendeltetett, hogy pecsétje és bizonyítéka legyen a kegyelemből való bűnbocsánatnak, s ez okból figyelmeztetni kell a gyenge lelkiismeretűeket, hogy igaz meggyőződésből és szilárdan higgyék, hogy bűneik kegyelemből bocsáttatnak meg. Amíg tehát megtartjuk úgy az evangélium prédikálását, mint pedig a szentségeknek törvényszerű használatát, addig megmarad nálunk az állandó áldozat.
50. És hogyha a külsőségről is kell szólanunk, megjegyezzük, hogy a templomok látogatása nálunk nagyobb, mint ellenfeleinknél. Mert a hallgatóság előtt hasznos és érthető tanítást tartanak. Ellenben ellenfeleinknek tanát soha sem értette meg sem a nép, sem a tudósok. 51. És az egyházaknak igaz dísze a vallásos, hasznos és érthető tanítás, a szentségeknek ájtatos
377
használata, buzgó imádság és hasonlók. Gyertyák, arany edények és hasonló díszítések tetszetőssé teszik, de nem valódi díszei az egyháznak. Hogyha ellenfeleink ilyen dolgokban keresik az istentiszteletet, s nem az evangélium prédikálásában, hitben, a hitnek küzdelmeiben, akkor azok közé kell őket számítanunk, akiket Dániel úgy ír le, hogy arannyal és ezüsttel tisztelik az istenüket.
52. A Zsidókhoz írt levélből is idéznek (Zsid 5,1): "Minden főpap az emberek közül választatik, és emberekért rendeltetik az Isten előtt való dolgokban, hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen Isten elébe a bűnökért." Ez alapon így következtetnek: miután az Újszövetségben főpapok és papok vannak említve, abból valami bűnért való áldozat létezése is következik. Ez a hely leginkább a tudatlanokra hat, kiváltképpen pedig azért, mivel az ószövetségi papságnak és áldozatoknak pompája elkábítja az embereket. Ez a kép ámítja a tudatlanokat, s ezért azt tartják, hogy ily módon nálunk is kell lenni valaminő ceremoniális áldozatnak, amelyet mások bűneiért kell bemutatni, mint az ószövetségben. A mise által való tisztelet és, a pápának többi intézménye nem más, mint a rosszul értelmezett levitikus intézménynek üres majmolása ({kakozélia}).
53. S jóllehet a Zsidókhoz írt levélben sok bizonyíték szól a mi nézetünk mellett, ellenfeleink mégis ellenünk használják fel, mert csonkítva idézik s félremagyarázzák, mint pl. a fentebb idézett helyet, mely azt mondja, hogy egy főpap rendeltetett bűnért való áldozatoknak bemutatására. Az Írás maga ezt a főpapságot mindjárt Krisztusra vonatkoztatta (Zsid 5,5.6.10). Az ezt megelőző szavak a levitikus papságról szólnak, és jelzik
378
azt, hogy a levitikus főpapság előképe volt Krisztus főpapságának. Meri a bűnökért való levitikus áldozatok nem érdemeltek ki bűnbocsánatot Isten előtt, csupán előképei voltak Krisztus áldozatának, aki, mint feljebb mondottuk, egyetlen eljövendő engesztelő áldozat volt. 54. Így a levél nagy részt azzal foglalkozik, hogy az ószövetségi főpapság és a régi áldozatok nem azért voltak rendelve, hogy bűnbocsánatot vagy kiengesztelést érdemeljenek ki Isten előtt, hanem csupán azért, hogy az egyetlen krisztusi áldozat eljövetelét jelezzék. 55. Mert az ótestamentumban a szenteknek hit által kellett megigazulniok a bűnbocsánat ígéretéből, amelynek Krisztusért kellett adatnia, miként az új szövetségben is megigazulnak a szentek. Minden szentnek a világ kezdetétől fogva tudnia kellett, hogy Krisztus lesz bűnért való áldozat és elégtétel, akit az Isten ígért, mint Ésaiás tanítja (53,10): "hogyha önlelkét áldozatul adja" stb.
56. Minthogy az Ótestamentum szerint az áldozatok nem érdemeltek ki kiengesztelést, hacsak nem bizonyos hasonlóság alapján, amennyiben csak törvény szerinti kiengesztelést érdemeltek ki, hanem jelezték az eljövendő áldozatot, ebből következik, hogy Krisztus áldozata egyetlen mások bűneiért adva. Ennélfogva semmiféle más áldozat nem létezik az új szövetségben, mely mások bűneiért lett volna bemutatva, mint Krisztusnak egyetlen, keresztfán való áldozata.
57. Teljességgel tévednek, akik azt képzelik, hogy a levitikus áldozatok bűnbocsánatot érdemeltek ki Istentől, s ezen példa nyomán az új szövetségen belül, a Krisztus halálán kívül, oly áldozatokat keresnek, amelyeket másokért kellene bemutatni. Ezen képzelődés teljesen eltemeti Krisztus szenvedéseinek érdemét
379
s a hitből való igazságosságot, megrontja az Ó- és az Újszövetség tanát, s a Krisztus helyére más közbenjárókat és engesztelőket állít nekünk a püspökök és áldozárok személyében, akik fáradozásukat naponta eladják a templomban.
58. Ennélfogva, ha valaki úgy okoskodik, hogy az újtestamentumban kell oly főpapnak lenni, aki a bűnökért áldoz, azt csak Krisztusra vonatkozólag tartjuk megengedhetőnek. S ezt a határozott nézetünket megerősíti egész terjedelmében a Zsidókhoz írt levél. S ha mi mások bűneiért Krisztus halálán kívül más elégtétel-adást és más Isten-kiengesztelőt követelnénk, az bizonyára nem lenne egyéb, mint hogy Krisztuson kívül más közbenjárókat rendelnénk. 59. Továbbá, mivel az újszövetségi papság, amint Pál tanítja (2Kor 3,6): "a Léleknek szolgálata," ez okból Krisztus áldozata az egyetlen, amelynek elégtételi és mások bűneiért szóló jelentősége van. Egyébként az új szövetségnek nincsenek más, a levitikus áldozatokhoz hasonló áldozatai, amelyek gépiesen végrehajtva egyesekért bemutathatók lennének, hanem adja az evangéliumot és a szentségeket, hogy ezek által egyesekben hit keletkezzék, és vegyék a Szentlelket, hogy meghaljanak (a bűnnek), és feléledjenek, mert a Szentlélek szolgálata ellentétben áll a gépies cselekedeteknek egyikről másikra való átutalásával. Mert az a Szentlélek szolgálata, amely által a Szentlélek az egyes emberek szívében működik, s azért van ily szolgálata, mivel ily módon használ másoknak, hogy bennük működik, őket újjászüli és élőkké teszi. Ez nem történik oly módon, hogy idegen cselekedet gépiesen beszámíttatik másoknak.
60. Megmutattuk az okát, hogy miért nem igazít meg
380
a gépies misézés, és másokért bemutatva miért nem érdemel ki nekik bűnbocsánatot; mivel mind a kettő ellenkezik a hitből való megigazulással. Mert lehetetlen dolog bűnbocsánatot nyerni, a bűn és halál félelmeinek legyőzetniök más cselekedettel vagy más tárggyal, mint a Krisztusban való hit által, amint Pál mondja (Róm 5,1.): "Megigazulván a hitből, békességünk vagyon."
61. Ezekhez csatoltuk a szentírási helyeket, melyeket ellenünk idéznek, s megmutattuk, hogy legkevésbé sem bizonyítanak ellenfeleinknek a gépies cselekvésről szóló istentelen felfogása mellett. S ezt megítélheti minden józan gondolkozású ember, minden nemzetnél. 62. Ennek alapján elvetendő Aquinói Tamásnak tévelygése, aki ezt írta: "az Úrnak teste egyszer feláldoztatott a keresztfán az eredendő bűnért, naponként pedig feláldoztatik az oltáron naponkénti bűneinkért, hogy ebben legyen az egyháznak egy hivatala, Istennek kiengesztelésére." (*) 63. Vissza kell utasítanunk a többi általános tévedést is, mint az, hogy a mise kegyelmet eszközöl annak, aki azt gépileg bemutatja; s hasonlóképpen azt, hogy másokért még a bűnösökért is bemutatva, ha semmit sem tesznek ellenére, kiérdemli a bűn, a vétek és a büntetés elengedését. Mindezek hamis és gonosz tanok, melyeket nemrégiben tudatlan szerzetesek gondoltak ki, s eltemetik vele Krisztus szenvedésének dicsőségét és a hitből való megigazulást.
64. S ezekből a tévelygésekből végtelen számban keletkeztek mások, mint pl. az, hogy mennyit érnek a misék sokakért bemutatva, mennyit az egyes misék egyesekért? A szofistáknál le vannak írva az érdemfokozatok, miként az aranyműveseknek vannak súlyaik
(*) Summa Theol. III. q. 83. a. 1. [NF]
381
az arany és ezüst mérésére. Azután eladják a misét, mint valami értéktárgyat, annak megszerzésére, amit ki-ki kíván, a kereskedőnek, hogy üzlete szerencsésen sikerüljön, a vadásznak, hogy vadászata jól üssön ki, s más számtalan. Végül bemutatják a holtakért, s a szentségnek bemutatásával megszabadítják a lelkeket a tisztítótűz büntetései alól, holott hit nélkül még az élőknek sem használ a mise. 65. S ellenfeleink az Írásból még egy betűt sem hozhatnak fel azoknak a meséknek védelmére, amelyeket az egyházban oly nagy garral tanítanak, szintúgy nincsenek mellette sem az ókori egyháznak, sem az atyáknak bizonyítékai.
Az atyák tanítása az áldozatról
66. Minthogy az ellenünk idézett szentírási helyeket megmagyaráztuk, válaszolnunk kell még az atyákból vett idézeteikre. Jól tudjuk, hogy az atyák a misét áldozatnak nevezik, csakhogy ők nem azt akarják mondani, mintha a mise gépies megtartása által kegyelmet szerezve és másokért bemutatva, bűn, vétek és büntetés elengedését érdemelné ki az illető bemutatóknak. Hol olvassuk az atyáknál ezeket a szörnyűségeket? Ellenkezőleg, ők világosan bizonyítják azt, hogy hálaadásról szólanak, és ez okból hálaadásnak ({eukharisztia}) nevezik is. 67. Feljebb azonban mondottuk, hogy a hálát adó áldozat nem érdemel ki kiengesztelést, hanem a kiengeszteltek mutatják azt be, éppúgy, mint ahogy a megpróbáltatások nem érdemelnek ki kiengesztelést, hanem hálaáldozati jelentésük van, amikor kiengeszteltek viselik el őket. S az atyák idézeteire adott ezen felelet általában
382
eléggé megvéd minket ellenfeleink ellenében. Mert az bizonyos, hogy a gépies cselekedetek érdeméről szóló koholmányok sohasem léteztek az atyáknál. Hogy azonban az egész kérdést jobban át lehessen tekinteni, mi is el fogjuk mondani a szentségek használatáról azt, amiről biztosan tudjuk, hogy megegyezik a Szentírással és az egyházi atyákkal.
A szentségnek használatáról és az áldozatról
68. Egyes tetszelgő emberek azt képzelik, hogy az Úr vacsorája két okból rendeltetett. Először azért, hogy legyen jele és bizonyítéka a bűnbeismerésnek, miként a barátcsuhának meghatározott alakja, jele bizonyos rendnek. Azután azt gondolják, hogy Krisztusnak különösen olyan jel tetszett, mint az utolsó vacsora, hogy jelezze a keresztyének közötti kölcsönös kapcsolatot és barátságot, minthogy a vendégségek szövetségnek és barátságnak jelképei. (1) Csakhogy ez a nézet a polgári életből van véve, és nem mutatja az Isten által rendelt dolgoknak fő hasznát; csupán a szeretet gyakorlásáról szól, melyet a világi és polgári emberek valamennyire értenek; a hitről nem szól, amelyről kevesen tudják, mit jelent.
69. A szentségek Isten irántunk való jóakaratának jelei, nem csupán az emberek egymás közötti viszonyának jelei, s helyesen határozzák meg az újszövetségi szentségeket, hogy azok a kegyelemnek jelei. S minthogy
(1) Zwingli úrvacsorai felfogására céloz, amely szerint az Úr vacsorája nem egyéb, mint emlékeztető az Úrnak halálára, és a barátságnak, testvériességnek jelképezése az emberek között. Melanchthon e felfogásnak határozott ellensége, s Lutherrel tart.
383
a szentségben két elem van, a jel és az ige: így az ige az új szövetségben a kegyelemhez adott ígéret. Az új szövetség ígérete a bűnbocsánatnak ígérete, miként a következő szöveg igazolja (Lk 22,19): "Ez az én testem, mely tiérettetek adatik; e pohár amaz új testamentom az én véremben, mely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára." 70. Az ige tehát bűnbocsánatot nyújt. A szertartás mintegy a szónak képe, vagy amint Pál nevezi, pecsétje (Róm 4,11), amely ígéretről tesz bizonyságot. Ennélfogva, amiként az ígéret haszon nélkül való, ha hit által nem sajátíttatik el, úgy haszontalan ez a szertartás, ha nem járul hozzá a hit, amely szentül meg van győződve arról, hogy itt bűnbocsánat adatik. S e hit felemeli a meggyötört lelkiismeretet. S miként az ige ezen hitnek felköltése végett adatott: akként a szentség a végből rendeltetett, hogy alakja a szemnek feltűnvén, hivésre indítsa a szíveket. Mert ezek által, ti. az ige és szentség által működik a Szentlélek.
71. A szentségnek olyan élvezése, amelyben a hit élteti a remegő szíveket, újszövetségi istentisztelet, mivel az új szövetségnek vannak szellemi, indító, ölő és éltető (*) erői. Ezen élvezés végett rendelte Krisztus a szentséget, amikor meghagyja, hogy az ő emlékezetére cselekedjék azt az emberek. 72. Mert a Krisztusra való visszaemlékezés nem valamely látványosságnak üres ünneplése, vagy követendő például állítása, miként a tragédiákban ünneplik Herkulesnek vagy Ulyssesnek emlékét; hanem jelenti a Krisztus jótéteményeire való visszaemlékezést, s annak hit által való elsajátítását, hogy általuk feléledjünk. Ezért mondja a Zsoltár (111,4.5): "Emlékezetet
(*) Az ó természetet megöldöklő és az embert megelevenítő erők. [NF]
384
szerzett az ő csudálatos dolgainak; kegyelmes és irgalmas az Úr. Eledelt ad az őt félőknek." Mert azt jelenti, hogy abban a szertartásban Isten akaratát és könyörületét kell felismernünk. 73. Az a hit azonban, amely az irgalmat megismeri, éltet. S éppen abban áll a szentségnek fő haszna, hogy általa kiviláglik, kik készültek el a szentség élvezetére, más szóval: kik rettegő lelkiismeretűek; és hogy miként kell a szentséggel élniök.
74. Ehhez járul áldozati jellege is. Mert egy tárgynak több célja van. Miután a hit által felegyenesített lelkiismeret tudatára ébredt annak, hogy minő rettegésektől szabadult meg, akkor komolyan hálákat ad Krisztus jótéteményéért és szenvedéséért, s használja magát a szertartást Isten dicsőítésére, hogy az ebben nyilvánuló engedelmességgel háladatosságot tanúsítson, és bizonyságot tegyen arról, hogy nagyon becsüli az Isten ajándékait. Ekképp válik a szertartás dicsőítő áldozattá.
75. Az atyák szintén kettős hatásáról szólnak: a lelkiismeretnek vigasztalásáról és hálaadásról, vagy dicséretről. Ezen hatások közül az előbbi a szentség lényegéhez, az utóbbi a szertartás lényegéhez tartozik. A vigasztalásról Ambrosius így nyilatkozik: "Járuljatok Hozzá (a Krisztushoz), és feloldozást nyertek, mivel ő a bűnbocsánat. Azt kérditek, hogy ki ő? Hallgassátok meg, amint ő maga szól (Jn 6,35): Én vagyok az életnek ama kenyere; aki én hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hiszen énbennem, meg nem szomjúhozik soha." Ebben bizonyítja, hogy a szentségben bűnbocsánatot kapunk, s bizonyítja azt is, hogy hit által kell azt magunkévá tennünk. Végtelen sok
385
bizonyítékot lehet ily értelemben olvasni az atyáknál, amelyeket ellenfeleink mind elferdítenek, és a gépies cselekvésre és másokért való felhasználásra vonatkoztatnak, holott az atyák egész világosan hitet követelnek, és kinek-kinek tulajdon vigasztalásáról, nem pedig másokért való bemutatásáról szólanak.
76. Ezen kívül olvashatók egyes nyilatkozatok a hálaadásról, aminő az az igen kedves Cyprianus-féle mondás, melyet az Úr vacsorájának istenfélő élvezőiről mond: "A kegyesség az adományok és bűnbocsánatok között megoszolva ad hálákat annak, aki oly gazdag s bőséges adakozó," azaz a kegyesség megfigyeli az adományokat és a bűnbocsánatokat, más szóval összehasonlítja egymással Isten jótéteményeinek, más részről a saját rosszaságunknak, a halálnak és a bűnnek nagyságát, és hálákat ad stb. Innét eredt az eucharistia (hálaadás) elnevezése az egyházban. 77. Maga ez a szertartás azonban az ő külsőségével másokért a végből bemutatva, hogy bűnbocsánatot érdemeljen ki nekik, és hogy a holtak lelkeit megszabadítsa, nem hálaadás. Ezek ellentétben állanak a hitből való megigazulással, mert ez a szertartás hit nélkül nem használ sem az azt végrehajtóknak, sem másoknak.
A mise elnevezéseiről
78. Ellenfeleink még a nyelvtanhoz is utasítanak minket, bizonyítékokat vesznek a mise elnevezéseiből, amelyeknek semmi szükségük hosszú megvitatásra. Mert abból, hogy a misét áldozatnak nevezik, korántsem következik, hogy oly cselekedet, amely gépies végre-
386
hajtásával kegyelmet eszközölne, vagy másokért bemutatva, bűnbocsánatot érdemelne ki részükre. 79. A liturgia ({leitourgia}) szó, úgy mondják, áldozatot jelent, s a görögök a misét liturgiának nevezik. Miért hagyják el régi elnevezését: a synaxist, mely azt mutatja, hogy a mise egykor sokaknak közös cselekvénye volt? (1)
80. Szóljunk azonban a liturgiáról. Ez a szó tulajdonképpen nem jelent áldozatot, hanem inkább nyilvános közszolgálatot, s ez éppen teljesen egyezik a mi felfogásunkkal, amely szerint ti. Istennek egy szolgája megáldva (a kenyeret és bort), a jelenlevő népnek kiosztja az Úrnak testét és vérét épp úgy, mint ahogy Istennek egy más szolgája tanításával kiosztja az evangéliumot a népnek, miként Pál mondja (2Kor 4,1): "Úgy ítéljen mifelőlünk az ember, mint a Krisztusnak szolgái felől és az Isten titkainak sáfárai felől," azaz úgy, mint az evangélium és szentségek kiszolgáltatói felől. És (2Kor 5,20): "Mivelhogy azért a Krisztus képében járunk e szövetségben, – mintha Isten kérne titeket miáltalunk, – kérünk a Krisztus képében, hogy békéljetek meg az Istennel" stb. 81. Így tehát a leitourgia szó teljesen összeillik az isteni szolgálattal. Ez a szó régi keletű, s használtatott a nyilvános polgári szolgálatok jelzésére, s görögül jelent állami adót, a hajóraj felszerelésére szolgáló költséget, vagy hasonló tehervise-
(1) Synaxis ({szünaxisz}): egymáshoz való vezetés, gyülekezet; itt istentiszteleti célból való összejövetel, aminő az első keresztyének gyakori találkozása volt az agapéknak (szeretetvendégség) megtartása végett. A latinban communicatiónak nevezi Melanchthon, mert a cselekményben Jézus közli magát az Úr vacsorájának élvezőivel.
387
lést, amint ezt Demoszthenésznek (1) Leptinész ellen tartott beszéde bizonyítja, amely kizárólag a nyilvános közszolgálatnak és az alól való mentességnek kifejtésével foglalkozik. Ott ugyanis így nyilatkozik: "Azt fogja mondani, hogy egyes emberek érdemetleneknek találtatván közszolgálat teljesítésére, felmentettek, s ezért gyalázták a közteherviselést ({leitourgia})" Így használták ezt a szót a római időkben, amint ezt Pertinax (2) leirata (rescriptum Pertinacis ff.) a közszolgálat alól való mentesség jogáról szóló könyvben (l. Semper) a következőben bizonyítja: "De nem minden közszolgálat alól ({leitourgia}) menti fel a szülőket gyermekeiknek száma." Demoszthenésznek magyarázata azt írja, hogy a liturgia az adóknak egy neme, játékok költsége, hajók felszerelési költsége, gymnasiumok fenntartása s más hasonló nyilvános intézmények gondozása. 82. Pál az adomány-gyűjtés (collatio) megjelölésére használta a 2Kor 9,12-ben. Ezen adománygyűjtés ({leitourgia}) nemcsak annak kielégítésére szolgál, amire a szenteknek szükségük van, hanem azt is eszközli, hogy sokan Istennek gazdagon adnak hálát. A Fil 2,25-ben Epafroditust {leitourgosz}-nak, az ő szükségében való szolgának nevezi, és itt ez semmiképpen sem jelent áldozópapot. 83. De semmi
(1) Demoszthenész (Kr. e. 350. körül) a görögöknek legnagyobb szónoka Athénben, aki különösen Macedóniai Fülöp ellen intézett beszédeiről (filippikáiról) és a macedón hegemónia elleni politikai küzdelméről nevezetes. E helyütt Melanchthon egy athéni polgár: Leptinész ellen mondott beszédére hivatkozik, amellyel Leptinész ellenében kivívta, hogy Athénnek nem minden polgára tartozzék állami terheket viselni, saját költségén állami szolgálatot teljesíteni.
(2) Pertinax kelet-római császár (meghalt 193-ban); a pandektákban szól az itt idézett hely szerint: Digest. Lib. L. tit. 6 de iure immunitatis l. 5. par. 2.
388
szükség több bizonyítékra, mivel a görög íróknak olvasói lépten-nyomon találnak példákat arra, hogy a {"leitourgia}"-t a nyilvános polgári terhek viselésére, vagy szolgálatok jelölésére használják. És kettős magánhangzója ({ei}) miatt a nyelvészek nem származtatják azt a {lité}-ből, ami könyörgéseket jelent, hanem a nyilvános közvagyonból, amelyet {leita}-nak neveznek, úgyhogy {leitourgeó} annyi, mint "közjóról gondoskodni, állami hivatalt viselni."
84. Nevetséges az az okoskodásuk, amely szerint, miután a Szentírásban oltárról tétetik említés, (*) ez okból a misének áldozatnak kell lennie, holott Pál az oltárt hasonlat kedvéért csak képnek használja. 85. Azt is képzelik, hogy a mise a {mizbeach} (oltár) szóból származik. Miért volt szükségük oly messziről előrántani az etimológiát (szóképzést), hacsak azért nem, hogy héber nyelvi ismeretükkel tüntessenek? Miért van szükség messze keresni származtatását, holott a mise (missa) szó az 5Móz 16,10-ben található, ahol az a népnek adományait, vagy szolgálatát, de nem a papnak áldozatát jelenti. (**) Mindenki ugyanis, aki a pascha (pezach, húsvét) ünneplésére jött, tartozott jelképül valami ajándékot hozni. 86. Ezt a szokást kezdetben megtartották a keresztyének is. A mikor összejöttek, hoztak kenyeret, bort s egyebet, amint erről az Apostoli Kánonok (1) tesznek bizonyságot. Ennek egy részét megáldás végett elvették, a többit a szegények között elosztották. A szokással megtartották az adomány-össze-
(*) Pl. Mt 5,23; 1Kor 9,13; 10,18; Zsid 13,10 [NF]
(**) A missa szót a mai tudomány azokból a szavakból (Ite, missa est) eredezteti, amelyekkel a még meg nem keresztelt hitújoncokat elküldték a beavatottak titkának minősülő szertartásról. [NF]
(1) Apostoli Kánon alatt értenünk kell egy IV. századbeli egyházjogi törvénygyűjteményt, amely a misének lefolyását leírja, illetőleg az Úrvacsora megtartásának módját adja. Ehhez hasonlót már a "Tizenkét apostolnak tana" (Didakhé) is közöl a 130. év körüli időből.
389
hordás nevét: a missa-t (mise) is. S az ilynemű adományok miatt helyenként a misét {agapé}-nak, szeretetlakomának mondották; de lehet azt, ha valakinek jobban tetszik, a közös vacsorázás miatt így nevezni. De hagyjuk el ezt az üres beszédet. 87. Nevetséges ugyanis, hogy ellenfeleink ily fontos kérdésben olyannyira értéktelen feltevésekkel hozakodnak elő. Mert ha a misét adománynak, áldozatnak nevezzük is, mi köze van a névnek az álmokhoz a gépies cselekedetekről, és azoknak másokért való alkalmazásáról, amelyről azt képzelik, hogy bűnbocsánatot érdemel ki mások részére? S nevezhető áldozatnak azért, mivel benne imádságok, hálaadások s az egész miseszertartás mutattatik be, aminthogy hálaadásnak ({eukharisztia}) neveztetik. Valójában sem a szertartások, sem az imádságok hit nélkül, gépies cselekvés alapján nem használnak semmit sem. Mi azonban itt nem az imádságokról, hanem a tulajdonképpeni Úrvacsorájáról vitázunk.
88. A görög Kánon (1) szintén sokat szól az áldozatról, de világosan mutatja, hogy nem szól tulajdonképpen az Úrnak testéről és véréről, hanem az egész istentiszteletről, a könyörgésekről és hálaadásokról. Mert így szól: "és tégy minket méltókká arra, hogy elődbe vigyünk könyörgéseket, imádságokat (segítségkérés) és vér nélkül való áldozatokat minden népért." Helyesen értve ez nem kelt megütközést. Azt kéri ugyanis, hogy méltókká legyünk könyörgések, imádságok s vér nélküli áldozatoknak a népért való bemutatására. Mert
(1) A görög misekánon, amint a keleti egyházakban elterjedt volt. Ilyen a "Missa S. Jacobi," amelyben az áldozópap Istenhez fordul, s kéri a Szentlelket, hogy az úrvacsorai kenyér és bor Krisztus testévé s vérévé legyen.
390
magukat a könyörgéseket nevezi vértelen áldozatoknak. Miként valamivel később is: "megtesszük neked ezen ésszerű és vértelen szolgálatot ({latreia})," azaz bemutatjuk ezt az ésszerű és vértelen istentiszteletet. Mert helytelenül magyarázzák, akik itt inkább ésszerű áldozatot akarnak belemagyarázni, és magára Krisztus testére vonatkoztatják, holott a Kánon az egész istentiszteletről szól, és a Pál által ésszerűnek mondott istentisztelet (Róm 12,1) is ellenkezik a gépies cselekvéssel, s szól az egész istentiszteletéről, félelemről, hitről, Istenhez fohászkodásról, hálaadásról stb.
A holtakért szóló miséről
89. Hogy azonban ellenfeleink még azt is védelmezik, hogy ezek a szertartások az elhaltak lelkeinek megszabadítása érdekében is felhasználtassanak, s ez okból végtelenbe menő üzletet csinálnak vele, arra nézve semmi bizonyítékaik nincsenek, semmi meghagyás nem áll rendelkezésükre az Írásból. De nem is csekély bűn Isten parancsa nélkül s az Írásnak példaadása nélkül ilyen istentiszteleteket elrendelni az egyházban, és az Úr vacsoráját, mely arra rendeltetett, hogy általa Krisztusról megemlékezzünk és őt az élők között hirdessük, a holtakra vonatkoztatni. Ez annyi, mint a második parancsolat (*) tilalma ellenére visszaélni az Úrnak nevével.
Mert először is meggyalázása az evangéliumnak azt gondolni, hogy a szertartás mint gépies cselekedet hit nélkül oly áldozat, mely az Istent kiengeszteli és eleget tesz a bűnökért. Rettenetes beszéd oly sokat tulajdonítani a pap cselekedetének, amennyit Krisztus halálának. Azután meg a bűnt és halált nem győz-
(*) A tízparancsolat lutheránus számozása (amelyet itt Melanchthon követ) megegyezik a római katolikussal, amely a második parancsolatot az elsőnek függelékévé teszi, a tizediket pedig két parancsolatra szakítja. Az itt említett parancsolat tehát valójában a harmadik: Isten nevét hiába ne vedd! [NF]
391
hetjük le, hacsak nem a Krisztusban való hit által, mint Pál mondja (Róm 5,1): "Megigazulván a hitből, békénk van." Ez okból a tisztítótűz büntetése nem győzhető le idegen cselekedetnek beszámítása által.
90. De már elhagyjuk azt, minő bizonyítékaik vannak ellenfeleinknek a tisztítótűz igazolására, milyeneknek tartják a tisztítótűz büntetéseit, milyen okok szólnak az elégtételi tan mellett, amelyet feljebb igen haszontalan tannak tüntettünk fel. Csupán csak a következőt vetjük ellenébe: az bizonyos, hogy az Úr vacsorája bűnbocsánat kedvéért rendeltetett. Mert bűnöknek bocsánatát nyújtja, ahol valóban vétket kell érteni. Mindazonáltal mégsem tesz eleget vétekért, mert máskülönben a mise egyenlő volna Krisztus halálával. S bűnbocsánatot másképp nem nyerhet az ember, hanem csak a hit által. Ennélfogva a mise nem elégtétel, hanem ígéret és hitet követelő szentség.
91. S valóban, minden istenfélőnek a legkeserűbb fájdalommal kell eltelnie, ha elgondolja, hogy a misét nagyobbára a holtakra és büntetésekért való elégtételekre vonatkoztatták. Ez annyi, mint a köznapi áldozatokat az egyházból kiküszöbölni, ez antiochusi uralkodás (1) lenne, aki a bűnbocsánatra s hitre vonatkozó
(1) Antiochus Epiphanes szír király elfoglalta a zsidók jeruzsálemi templomát, s benne pogány áldozatokat mutatott be, s a zsidókat is erre kényszerítette, ami által a Jehovának szentelt templomot megbecstelenítette, s lehetetlenné tette, hogy a zsidók benne áldozzanak. Amint a zsidóknak sikerült visszafoglalniuk, újra felavatták a templomukat, és csak akkor áldoztak benne újra, Kr. e. 165-ben. A király elbizakodottságában Istennek neveztette magát; meghalt 164-ben. Ld. Dániel próféta könyvét [a történteket a Makkabeusok könyvei írják le – NF]. Antiochus ezen zsarnoki eljárásához hasonlítja Melanchthon a mise hatását az emberi lelkiismeretre, s a benne foglalt tévtannak romboló erejét a keresztyén erkölcsi életben.
392
legüdvösebb ígéreteket áthárította az elégtételről szóló haszontalan nézetekre. Ez azt jelenti, hogy tisztátalanná tették az evangéliumot, s megrontották a szentségek használatát. Ezek azok, akikről Pál azt mondotta (1Kor 11,27): "hogy vétkeznek az Úr teste és vére ellen," akik elnyomták a hitről szóló tant, a bűnbocsánatot, s az Úr testét és vérét szentségtörő üzletre használták fel az elégtételek ürügye alatt. Ezért a szentségtörésért valamikor bűnhődni fognak. (*) Ez okból őrizkednünk kell mind nekünk, mind minden istenfélő lelkiismeretűnek, hogy el ne fogadják ellenfeleink visszaéléseit.
92. De térjünk vissza tárgyunkra. Minthogy a mise gépies cselekvése alapján hit nélkül nem elégtételi cselekmény, sem büntetésért, sem bűnért: ez okból holtakért való bemutatása semmi haszonnal nem jár. S ezúttal nincs szükség hosszas fejtegetésre, minthogy megdönthetetlenül áll, hogy a holtakért való bemutatásukat semmiféle szentírási hely sem bizonyítja. Bizonytalan eljárás szertartásokat rendelni az egyházban az Írásnak tekintélye nélkül. Hogyha valamikor szükség lesz reá, terjedelmesebben fogunk szólani az egész dologról. Mert ugyan mit civódjunk most ellenfeleinkkel, akik sem azt nem tudják, hogy mi az áldozat, sem azt, hogy mi a szentség, sem azt hogy mi a bűnbocsánat, sem azt hogy mi a hit?
93. A görög Kánon nem is alkalmazza az áldozatot elégtételként a holtakért, mivel egyszerre alkalmazza az összes boldog patriarchákért, prófétákért és apostolokért. Ebből tehát világos, hogy a görögök azt hálaadásként mutatják be, s nem alkalmazzák úgy, mint büntetésért járó elégtételt. Mindazonáltal mégis szólanak nemcsak az Úr testének és vérének áldozásáról, hanem
(*) Pálnak itt idézett szava nem az úrvacsora megrontóiról, hanem méltatlan élvezőiről szól. [NF]
393
a többi mise-részekről is, ti. az imádságokról és hálaadásokról. Mert a megszentelés után könyörögnek, hogy az élvezőknek használjon, más emberekről nem szólnak. Azután hozzá teszik: "Még bemutatjuk neked ezt az értelmes isteni tiszteletet a hitben elhunyt ősatyákért." Atyákért, patriarchákért, prófétákért, apostolokért stb. De az értelmes isteni tisztelet ({latreia}) nem jelenti a szorosan vett áldozatot (hostia), hanem imádságokat és mindazt, ami benne történik. 94. Ami pedig ellenfeleinknek azt az eljárását illeti, hogy az atyákat idézik a holtakért való áldozat igazolására, tudjuk, hogy az ókoriak szólanak a holtakért való imádságról, amit mi nem tiltunk, de helytelenítjük az Úr vacsorájának mint gépiesen végzett cselekedetnek holtakért való használatát. Ezek az ókoriak nem tartanak ellenfeleinkkel a gépiesen végzett cselekedetek kérdésében. S miként legtöbbnyire Gergelynek, vagy újabbaknak bizonyítékaira hivatkoznak, úgy mi ezekkel szemben a legvilágosabb és legbiztosabb szent iratokat állítjuk szembe. 95. S az atyák között nagy eltérések vannak. Emberek voltak, és tévedhettek s csalódhattak. De ha most felélednének és látnák, hogy az ő mondásaikat ama fényes hazugságok ürügyeiül használják, amelyeket ellenfeleink a gépies cselekvésről tanítanak, akkor ők maguk egészen más módon magyaráznák magukat.
96. Csalárd módon idézik ellenünk ellenfeleink Aëriusnak (1) elátkozását, akit állítólag azért átkoztak volna ki, mivel tagadásba vette, hogy a misében áldozat mutat-
(1) Aërius Sebasténak püspöke Armeniában, 340 körül. Epiphanius ír róla terjedelmesen, s abból azt tudjuk meg, hogy a zsidó paschaünnepnek az Úr vacsorájával való összekötése ellen szólalt fel, s egyes becsúszott visszaéléseket kárhoztatott.
394
tatik be élőkért és holtakért. Ezt a fogást gyakran használják: idéznek régi eretnekségeket, és csalárd módon összehasonlítják össze a mi ügyünket ezekkel, hogy ezen összehasonlítás alapján minket vádoljanak. Epiphanius arról tesz bizonyságot, hogy Aërius a holtakért való imádságokat haszontalanoknak tekintette. Ezt rója meg nála. Mi nem tartunk Aëriusszal, hanem veletek vitatkozunk, akik bűnös módon védelmezitek a prófétákkal, apostolokkal és szentatyákkal világos ellenmondásban álló eretnekséget, ti. azt hogy a mise gépies cselekvésével megigazítana, hogy bűn és büntetés elengedését kiérdemelné még a gonoszoknak is, ha nem ellenkeznek, akikért alkalmaztatik. Ezeket a veszedelmes tévelygéseket helyteleneknek tartjuk, mert ezek sértik Krisztus szenvedésének dicsőségét és tökéletesen lerombolják a hitből való megigazulás tanát.
97. Hasonló meggyőződésük volt az istenteleneknek a törvényben, (1) hogy ti. a zsidók kiérdemlik a bűnbocsánatot nem kegyelemből hit által, hanem gépiesen végzett áldozati cselekedet által. Így tehát szaporították az istentiszteleteket és az áldozatokat; szervezték Baal tiszteletét Izraelben, sőt Júda országában még berkekben is áldoztak. Ez okból a próféták elítélvén ezt a meggyőződést, nemcsak Baal tisztelői ellen küzdenek, hanem más papok ellen is, akik az Isten által rendelt áldozatokat amaz istentelen meggyőződés szerint végezték. A világ azonban ragaszkodik és mindig is ragaszkodni fog ahhoz a nézethez, hogy az istentisztelet és áldozatok engesztelő eszközök. Az érzéki gondolkozású emberek nem viselik el, hogy egyedül Krisztus áldozatának kell azt
(1) A törvényben, más szóval a törvény alatt élő népnek: a zsidónak.
395
a tisztet tulajdonítani, mely szerint ő az engesztelő eszköz, minthogy nem értik a hitből való megigazulást, hanem a többi ceremóniákkal és áldozatokkal egyforma tiszteletet tulajdonítanak neki. 98. Miként tehát Júdában a gonosz főpapokra ráragadt az a hamis meggyőződés az áldozatokról, miként Izraelben Baal imádói megszilárdították az ő tiszteletét, s mégis volt ott Istennek egyháza, amely elítélte az istentelen tiszteletet: akként a baali tisztelet hozzátapadt a pápai uralomhoz, más szóval a misével való visszaélés, amelyet úgy alkalmaznak, hogy általa a gonoszok javára a bűnbocsánatot és a büntetés elengedését kiérdemeljék. S úgy látszik, hogy ezen baali istentisztelet együtt fog erősbödni a pápai uralommal, amíg a Krisztus eljő ítélettartásra, és eljövetelének dicsősége elpusztítja az antikrisztus uralmát. Addig az összes keresztyéneknek, akik az evangéliumban hisznek, helyteleníteniök kell azokat a gonosz istentiszteleti szokásokat, amelyeket Isten parancsa ellenére, Krisztus dicsőségének és a hitből való igazságosságnak elhomályosítására eszeltek ki.
99. Ezeket mondottuk röviden a miséről, hogy minden jóravaló ember, bármely nemzetségből való, képes legyen megérteni, hogy mi a legnagyobb gonddal védelmezzük a mise tekintélyét, feltüntetjük használatát, s a legigazságosabb okok bírnak arra minket, hogy ellenfeleinktől eltérjünk. És azt akarjuk, hogy minden jóravaló ember figyelmeztetve legyen, hogy ne segítse ellenfeleinket a mise megszentségtelenítésének védelmében, s ne terhelje magát idegen bűnnek közösségével. Nagy kérdés ez, nagy dolog az, és nem kisebb Illés próféta művénél, aki Baal tiszteletét helytelenítette. Mi a legnagyobb szerénységgel vetettük fel ezt a nagy kérdést,
396
és most gyalázás nélkül válaszoltunk. Hogyha ellenfeleink arra kényszerítenek, hogy a mise visszaéléseinek minden fajtáját összegyűjtsük, akkor nem lesz oly sima az ügy elintézése.