XIII. (XXVII. cikk.) A szerzetesi fogadalmakról. (1)

1. Ezelőtt harminc évvel volt nálunk Thüringiában, Eisenachban egy ferencrendi szerzetes, név szerint Hilten János, akit szerzetestársai börtönbe vetettek, mert egyes nagyon ismert visszaéléseket megtámadott. Mi láttuk az ő iratait, s ezekből eléggé meg lehet érteni, milyenfajta volt az ő tana. S akik őt ismerték, azt bizonyítják, hogy szelíd és indulatosság nélküli komolyságú öreg volt. 2. Ő sokat előre mondott, ami egy részt már eddig is megtörtént, másrészt már bekövetkezni látszik; de mi ezeket nem akarjuk elősorolni,

(1) E cikkről különösen azt bizonyítja Melanchthon, hogy keresztyénellenes, s a Confutatio összes érvel hamisak. A protestánsok legnagyobb ellenségei a szerzetesek voltak, mert a protestantizmusban létükről vagy nemlétükről volt szó; természetes tehát, hogy az író minél határozottabb s tisztább képet akart adni erről az egész tanról. Az 1-8.-ban elmondja, hogy a szerzetesség hanyatlása általában ismeretes. 9-10.: felállítja a tételt, hogy a szerzetesi fogadalmakat meg kell-e tartani. A szerzetesi fogadalmak nem kötelezők, mert (11-20.) bűnbocsánatot szerző fogadalmak nincsenek; 21-50.: a szerzetesi fogadalmak csak testi gyakorlatok, s nem istentiszteleti, nem evangéliumi tanácsok megvalósítása és magasabb rangú erkölcsiség; 51-52.: a nőtlenség természetellenes, 53-56.: a zárdákban uralkodó istentelen szellem és erkölcsi élet igen sokat felszabadít a szerzetesi élet alól; de nem különben maga a Kánon is (57.). Végül az 58-68.-ban a Confutatio ellenvetéseit és azok tarthatatlanságát mutatja be, és a 69-70.-ben összefoglalóan rámutat evangélium-ellenes felfogásukra.

397

nehogy azt úgy magyarázza valaki, hogy mi akár valaki iránt való gyűlöletből, akár kedvezésből mondjuk el. Utoljára azonban, amikor úgy öreg kora, mint a börtönnek dohossága miatt betegségbe esett, magához hívatta a főnököt (gvárdiánt), hogy bejelentse neki egészségi állapotát; és midőn a főnöke farizeusi gyűlöletétől elragadtatva keményen korholni kezdte a barátot az ő tana miatt, amely, úgy látszik, ártott a konyhának, akkor az mellőzvén betegségének említését, felsóhajtott, és azt felelte, hogy ő ezeket a jogtalanságokat a Krisztusért nyugodt lélekkel elviseli, mert tudomása szerint semmit nem írt vagy tanított, ami a szerzeteseknek helyzetét megingathatná, ő csupán egyes ismert visszaéléseket támadott volt meg. 3. "De jő – úgymond – egy más az Úrnak 1516. esztendejében, aki meg fog rontani titeket, és nem lesztek képesek neki ellentállni." Ugyanezt az állítást a szerzetesi uralomnak hanyatlásáról, és ugyanazt az évszámot megtalálták barátai azután másutt is, őtőle magától feljegyezve azon magyarázati jegyzetei között, melyeket Dániel egyes helyeihez írva hagyott hátra. 4. Jóllehet azonban a következmény fogja mutatni, hogy mennyit lehet e mondásban bízni, (*) mindazonáltal vannak más jelek is, amelyek változtatással fenyegetik a szerzetesi uralmat, s ezek nem kevésbé biztosak, mint a jóslatok. Mert ismeretes dolog, hogy a kolostorokban mily nagy a nagyravágyás, kapzsiság, képmutatás, mily nagy a tudatlanság, s minden egyes legtudatlanabbnak a kegyetlensége, mily nagy a hiúság a prédikációkban, s végül a pénzszerzés új módjainak kigondolásában. Vannak más bűneik is, amelyeket nem illik elősorolni. 5. S amint egykor iskolái voltak

(*) Melanchthon nem érvként hozta fel ezt a prófécia-értelmezést, és ezt oda is írta. A reformáció általában viszolygott az efféle bizonytalan szövetségesektől; itt inkább az eset történeti közelsége indokolhatta az említést. [NF]

398

a keresztyén tanításnak, úgy elfajultak most, hasonlóan az aranykornak vaskorrá fajulásához, (*) vagy amiként a platóni kocka rossz harmóniákká fajult (**), amelyekről azt mondta Platón, hogy végveszélyt fognak okozni. A leggazdagabb kolostorok is csupán egy munkátlan tömeget táplálnak, amely ott a vallásnak álürügye alatt dúslakodik az egyház közös alamizsnáiban. 6. Krisztus azonban figyelmezteti (Mt 5,13), hogy "az íz nélküli só kivettetik és megtapodtatik." Ez okból maguk a szerzetesek idézik elő maguknak sorsukat ezekkel az erkölcseikkel. 7. S most még más jel is járul hozzá, hogy helyenkint ők az okozói sok derék ember megöletésének. Ezeket az öldökléseket az Isten kétségkívül rövid idő múlva meg fogja bosszulni. 8. De mi nem vádoljuk mindnyáját; mert abban a nézetben vagyunk, hogy vannak helyenkint egyes derék férfiak a kolostorokban, akik az emberi és – amint némely írók nevezik – a mesterkélt istentiszteletről eléggé mértékletesen gondolkoznak, s nem helyeslik azt a kegyetlenséget, melyet a képmutatók gyakorolnak náluk.

9. De mi azon fajta tanról szólunk, melyet a Cáfolat mesterei most védelmeznek, s nem arról, hogy vajon a fogadalmakat meg kell-e tartani vagy nem. Mert mi abban a nézetben vagyunk, hogy a megengedett fogadalmakat meg kell tartani. Hanem azt, hogy vajon ezen istentiszteleti dolgok kiérdemlik-e a bűnbocsánatot és igazságosságot; vajon eleget tesznek-e a bűnökért; vajon egyenlők-e a keresztséggel; vajon parancsolatoknak s tanácsoknak megtartói-e; vajon valóban evangéliumi tökéletesség-e; vajon vannak-e felesleges jó cselekedetekből való érdemeik; vajon ezen érdemek másokért felhasználhatók-e, s üdvözítik-e az

(*) A humanista műveltséggel rendelkező Melanchthon egy olyan fordulattal él, amelyet a klasszikus görög szerzőktől fogva ismernek, s amely szerint az emberiség kezdetben egy romlatlan aranykorban élt, de később ezüst-, majd rézkorba jutott, erkölcsei aláhanyatlottak, végül eljutott a jelenkorba, amely az előző korokhoz képest vaskornak nevezhető, annyira romlott. [NF]

(**) Platónnak a Timaiosz című írásában ránk maradt okoskodása szerint Isten a négy őselem részecskéit a szabályos testek mintájára alkotta, s ezek egyikének, a földnek a kocka felel meg. Ennek a spekulációnak az alapja az anyagok tulajdonságainak megfigyelése és a világ harmonikus felépítésére vonatkozó feltevés volt. A Melanchthon korabeli reneszánsz fizika nem sokat haladt ezen a téren. [NF]

399

illetőket; vajon meg vannak-e engedve oly fogadalmak, melyek a vallásnak ürügye alatt csupán a has javára s munkátlanság kedvéért tétettek; vajon fogadalmak-e azok, melyeket kierőszakolnak valakinek akarata ellenére, vagy olyanoktól, akik koruknál fogva még nem voltak képesek ítélni életük sorsáról, akiket szüleik vagy barátaik betuszkoltak a kolostorokba, hogy ott a közös vagyonból tartassanak el magánvagyonuknak érintése nélkül; vajon meg vannak-e engedve oly fogadalmak, amelyeknek nyilván rossz a végük – vagy azért, mert gyengeség miatt meg nem tartatnak, vagy azért, mivel azok, kik a társházakba tartoznak, kényszerítve vannak a mise visszaéléseit, a szenteknek vallástalan tiszteletét s a derék emberekkel szemben való kegyetlenkedési határozatokat helyeselni és támogatni?

10. Ezekről a kérdésekről vitatkozunk. S dacára annak, hogy hitvallásunkban sokat elmondottunk már az ily fogadalmakról, melyeket a pápás kánonok is helytelenítenek, ellenfeleink mégis azt követelik, hogy mindazt elvessük, amit felhoztunk. Mert ezekkel a szavakkal éltek. S érdemes meghallgatni, miképpen csűrik-csavarják a mi bizonyítékainkat, és mit hoznak fel ügyüknek védelmére. Ezen okból röviden végigfutunk néhány érvünkön, s ezekben körülbelül szét is fogjuk szedni ellenfeleink gáncsoskodásait. Minthogy azonban ezt az egész kérdést Luther a szerzetesi fogadalmakról szóló iratában (1) gondosan és terjedelmesen tárgyalta, ennélfogva ezt a könyvet akarjuk itt röviden ismételni.

11. Először nagyon biztosak vagyunk abban, hogy [olyan] meg-

(1) "Judicium de votis monasticis," 1521.

400

engedett fogadalom nincsen, amelynél fogva a fogadalmat tevő azt gondolná, hogy ezáltal bűnbocsánatot érdemel ki Istennél, vagy eleget tesz bűneiért Isten előtt. Ezen nézet nyilvánvaló meggyalázása az evangéliumnak, amely azt tanítja, hogy a bűnbocsánatot kegyelemből a Krisztusért adja az Isten, mint azt feljebb terjedelmesen kifejtettük. Ennélfogva helyesen idéztük Pálnak a galáciabeliekhez írt levelének helyét (5,4.): "A Krisztus Jézustól kirekesztettetek, akik a törvény által akartok idvezülni, és a kegyelemből kiestetek." Akik bűnbocsánatot nem a Krisztusban való hit által, hanem a cselekedetek által keresnek, azok Krisztus tisztét rontják, s újra keresztre feszítik Krisztust. Halljátok azonban, halljátok, miként veszítik el lábuk alól a földet a Cáfolatnak műépítői! 12. Pálnak ezt a helyét csupán a mózesi törvényre magyarázzák, és hozzáteszik, hogy a szerzetesek mindent a Krisztusért tartanak meg, és törekszenek közelebbről az evangélium szerint élni, hogy kiérdemeljék az örök életet. Hozzáteszik a rettenetes befejezést e szavakkal: "Ez okból istentelen mindaz, ami itt a szerzetesség ellen felhozatik." 13. Ó, Krisztusunk, meddig fogod tűrni ezt a sok gyalázatot, melyekkel ellenségeink evangéliumodat illetik!? Elmondtuk a hitvallásban, hogy a bűnbocsánatot kegyelemből vesszük Krisztusért a hit által. Ha ez nem magának az evangéliumnak hangja, ha nem az örökkévaló Atyának akarata, melyet te, ki az Atyának keblén vagy, a világnak megjelentettél: akkor mi joggal szenvedünk büntetést! De a te halálod, a te feltámadásod, a Szentlélek, az egész egyház mind tanúbizonyság arra, hogy valóban az az evangélium tanítása, hogy a bűnbocsánatot nem érdemeinkért, hanem éretted kapjuk a hit által.

401

14. Hogyha Pál tagadja azt, hogy az emberek Mózes törvénye által bűnbocsánatot érdemelnek ki, akkor sokkal inkább megtagadja ezt a dicséretet az emberi hagyományoktól, és ezt nyíltan bizonyítja a Kol 2,16-ben. Ha Mózesnek törvénye, amely isteni kijelentésű volt, nem érdemelt ki bűnbocsánatot, mennyivel kevésbé érdemelnek ki bűnbocsánatot azok az ostoba gyakorlatok, amelyek a társadalmi szokásoktól visszariadnak!

15. Ellenfeleink azt koholják, hogy Pál eltörli Mózes törvényét, és Krisztus úgy következik azután, hogy nem kegyelemből ajándékozza a bűnbocsánatot, hanem más törvények cselekedeteiért, amelyeket véletlenül most kigondolnak. 16. Ezzel az istentelen és rajongó képzelődéssel eltemetik Krisztus jótéteményét. Azután elképzelik, hogy azok között, akik Krisztusnak ezt a törvényét megtartják, a szerzetesek jobban tartják azt meg, mint mások, a szegénységnek, engedelmességnek és szüzességnek álarca miatt, holott mindez csupa tettetés. A szegénységgel dicsekszenek, holott mindennek bőségében úsznak; engedelmességgel dicsekszenek, holott az emberiség semmiféle nemzetsége nem rendelkezik nagyobb szabadsággal, mint a szerzetesek. A nőtlenségre vonatkozólag nem illik semmit sem szólani; hogy ki mennyire tiszta a többiek között, kik buzgólkodnak az önmegtartóztatásban, azt Gerson kimutatja. És vajon hányadrésze igyekszik közülük önmegtartóztató lenni?

17. Talán a tettetésükkel igazolják a szerzetesek, hogy az evangélium szerint tökéletesebben élnek, mint mások? Krisztus nem úgy következik Mózes után, hogy a mi tetteinkért bocsássa meg bűneinket, hanem hogy saját érdemeit, saját engesztelését állítsa szembe Isten haragjával miérettünk, hogy kegyelemből való legyen

402

a bűnbocsánat. Aki ellenben Krisztus engesztelésének mellőzésével saját érdemeit állítja szembe Isten haragjával, és saját érdemeiért kísérli meg a bűnbocsánat elnyerését, az akár a mózesi törvény szerinti tetteit hozza fel, akár a tízparancsolatnak, akár Benedek, akár Augustinus szabályainak, akármely más szabályoknak megfelelő cselekedeteket hoz fel, megsemmisíti Krisztus ígéretét, elveti a Krisztust, és kiesik a kegyelemből.

18. Ez Pálnak a meggyőződése. Lássad azonban, Károly Császár, legkegyelmesebb uralkodónk, lássátok ti, Fejedelmek, lássátok ti, Rendek, mily nagy a mi ellenfeleinknek szemtelensége! Mikor mi Pálnak egyik helyét idéztük ily értelemben, akkor ők maguk ezt írták: "Istentelenség mindaz, amit itt a szerzetesség ellen idéznek."

19. De mi bizonyosabb, mint az, hogy az emberek hit alapján a Krisztusért nyernek bűnbocsánatot? És ezt a felfogást azok a haszontalanok istentelennek merészelik nevezni! Nem kétkedünk, hogy ennek a nagy káromkodásnak a Cáfolatból való kihagyásáról gondoskodtatok volna, hogy ha e pontra figyelmeztetve lettetek volna.

20. Minthogy azonban fentebb terjedelmesen kimutattuk, hogy istentelen az a nézet, amely szerint cselekedeteinkért nyerjük a bűnbocsánatot, ez okból e helyütt rövidebbek leszünk. Mert a gondolkozó olvasó ebből könnyen következtethet arra, hogy szerzetesi cselekedetek által nem érdemlünk ki bűnbocsánatot. Ez okból azt az Aquinói Tamásnál olvasható istenkáromlást sem lehet semmiképpen tűrni, amely szerint a szerzetesi hivatás egyenlő a keresztséggel. Őrültség az emberi hagyományt, amely sem isteni parancsolaton nem alapszik, sem ígérete nincsen, egyenlőnek

403

tartani Krisztus rendelésével, amely egyrészt isteni parancsolaton alapszik, másrészt Isten ígéretét foglalja magában, amely viszont a kegyelemnek és örök életnek szövetségét tartalmazza.

21. Másodszor. Az engedelmesség, szegénység és nőtlenség – úgy azonban, ha nem tisztátalan –, közömbös gyakorlatok. S ez okból ezeket a szentek megtarthatják anélkül, hogy bűnt követnének el, miként Szent Bernát, Szent Ferenc és más szent férfiak megtartották. Ezek testi előnyök miatt tartották meg, hogy szabadabbak legyenek a tanításra s más kegyes kötelességek teljesítésére nézve, de nem azért, mivel ezek a cselekedetek önmagukban oly istentiszteletek, amelyek megigazítanak, vagy örök életet érdemelnek ki. Végül olyanformák, aminőkről Pál szól (1Tim 4,8): "A test gyakorlásának kevés haszna vagyon." 22. S hihető, hogy elszórtan most is akadnak egyes derék emberek a kolostorokban, akik az ige szolgálatában buzgólkodnak, s akik azokat a rendszabályokat gonosz felfogás nélkül tartják meg. 23. De az a gondolat, hogy azok a rendszabályok istentiszteletek, amelyek miatt az emberek Isten előtt igazaknak tartatnak, és amelyek által örök életet érdemelnek ki – ellenkezik az evangéliumnak hit általi megigazulás-tanával, amely azt tanítja, hogy Krisztusért ajándékképpen nyerjük az igazságosságot és örök életet. Ellenkezik Krisztus ezen mondásával is (Mt 15,9): "Hiába tisztelnek pedig azzal is, ha oly tudományokat tanítanak, melyek embereknek parancsolatai." Ellenkezik ezen állítással is (Róm 14,23): "Ami pedig hitből nincsen, bűn az." De miképp nevezhetik azokat olyan istentiszteleteknek, amelyeket az Isten önmaga előtt érvényes igazságos-

404

ságként elfogadna, amikor az Isten igéje semmivel sem tesz bizonyságot mellettük?

24. Ámde lássátok ellenfeleink szemérmetlenségét! Nemcsak azt tanítják, hogy ezen szabályok megigazító istentiszteletek, hanem még azt is hozzáteszik, hogy tökéletesebb istentiszteletek, más szóval könnyebben érdemlik ki a bűnbocsánatot és megigazulást, mint az életnek más nemei. És ebből sok hamis és veszedelmes nézet kerül ki. Azt képzelik, hogy ők a parancsolatokat és a tanácsokat is megtartják. (1) Azután meg bőkezű emberek, mivel azt képzelik, hogy felesleges érdemeik vannak, s másoknak eladják! 25. Mindez telve van farizeusi hiúsággal. A legnagyobb vallástalanság azt gondolni, hogy a tízparancsolatnak annyira eleget tesznek, hogy még felesleges érdemeik is vannak, amikor a következő parancsolatok az összes szenteket vádolják: "Szeressed a te Uradat, Istenedet teljes szívedből." (5Móz 6,5), s éppúgy: "Ne kívánjad." (Róm 7,7) A próféta így szól (Zsolt. 116,11): "Minden ember hazug," azaz Istenről nem helyesen gondolkozó, nem eléggé istenfélő, nem eléggé hívő. Ez okból hamis dicséret az, amellyel a szerzetesek büszkélkednek, hogy a szerzetesi életnek megtartása által nemcsak a parancsolatoknak tesznek eleget, hanem többet is tesznek, mint amennyit a parancsolatok előírnak.

26. Azután az is hamis tan, hogy a szerzetesi élet tettei

(1) A katolikus egyház különbséget tesz parancsolatok és tanácsok között; amazok mindenkire kötelezők, utóbbiak csak egyesekre. Akik azonban megtartják, azok kiváló érdemeket szereznek maguknak. – Krisztus és apostolai ilyen különbséget nem tettek, mert ők csak egyféle erkölcsi szabályt ismertek, s azt mindenkire kötelezőnek tartották.

405

az evangéliumi tanácsok szerinti cselekedetek. Mert az evangélium nem tanácsolja a ruházatban s ételekben való különbségtételt és a magánvagyonról való lemondást. Ezek emberi hagyományok, melyekről együttesen mondatott (1Kor 8,8): "Az eledel pedig minket Isten előtt kedvesekké nem tészen." Ez okból sem megigazító istentiszteleteknek, sem tökéletességnek nem veendők; sőt amidőn ily hangzatos címekkel ellátva terjesztik, merőben az ördögöknek tanai.

27. A szüzességet ajánljuk, de csak azoknak, akiknek – mint feljebb mondottuk – erre való adományuk van. Azonban a legveszedelmesebb tévedés azt gondolni, hogy az evangéliumi tökéletesség az emberi hagyományokban van. Mert így még a mohamedánok szerzetesei is dicsekedhetnek, hogy az evangéliumi tökéletességnek birtokában vannak. Más, ún. közömbös cselekedetekre vonatkozó hagyományos előírások megtartásában sem áll; de mivel Isten országa igazságosság és szívben való élet (Róm 14,47), ez okból a tökéletesség a következőkben áll: nagyobbítani az istenfélelmet, a Krisztusban megígért könyörületben való bizalmat és a hivatásban való buzgó engedelmességet, miként Pál is leírja a tökéletességet (2Kor 3,18): "Elváltoztatunk dicsőségből dicsőségbe, úgy mint az Úrnak Lelkétől." Nem mondja azt: ezután más barátcsuhát, vagy más sarukat, vagy más öveket kapunk. Nyomorúságos dolog, hogy az egyházban ilyen farizeusi, sőt mohamedán hangokat lehet olvasni s hallani, azt ti., hogy az evangéliumnak, a Krisztus országának, amely örök élet tökéletességét a ruháknak és hasonló kicsiségeknek ostoba megtartásában találják.

28. Halljuk azonban tovább bölcs bíráinkat, mily mél-

406

tatlan nézetet fejeztek ki a Cáfolatban. Így szólnak: "Meg van írva a Szentírásban, hogy a szerzetesi élet a köteles gondossággal megtartva, amint Isten kegyelméből minden szerzetes megtarthatja, kiérdemli az örök életet, éspedig sokkal nagyobb mértékben ígérte azt Krisztus mindazoknak, kik elhagyták házukat, testvéreiket" stb. (Mt 19,29). 29. Ezek ellenfeleink szavai, melyekben legelőször a legszemtelenebb módon azt állítják, hogy a Szentírásban áll az, mintha a szerzetesi élet örök életet érdemelne ki. Mert hol szól a Szentírás a szerzetesi életről? Így tárgyalják ellenfeleink a kérdést, így idézik az Írást a haszontalan emberek; s amidőn mindenki tudja, hogy a szerzetességet még nem régen gondolták ki, ők mégis a Szentírás tekintélyére hivatkoznak, mégpedig azt állítják, hogy ezen rendeletük szó szerint meg van írva a Szentírásban.

30. Ezenfelül gyalázattal illetik Krisztust, midőn azt tanítják, hogy az emberek szerzetesség által érdemlik ki az örök életet. Az Isten még a saját törvényének sem tulajdonította ezt a nagy dicsőséget, hogy kiérdemelné az örök életet, miként azt világosan mondja az Ezékiel 20,25-ben: "És én is adtam nekik nem jó parancsolatokat s törvényeket, amelyek által ne éljenek."

31. Először bizonyos az, hogy a szerzetesi élet nem érdemel ki bűnbocsánatot, hanem azt hit által kegyelemből kapjuk, mint feljebb mondottuk. 32. Azután Krisztusért könyörületességből ajándékképpen adja az Isten az örök életet azoknak, akik hit által veszik a bűnbocsánatot, és a magok érdemeit nem állítják szembe Isten ítéletével, miként Bernát is igen nyomatékosan mondja: "Mindenekelőtt hinned kell, hogy bűnbocsánatod nem lehet, csupán Isten kegyelméből. Azután, hogy semmi-

407

féle jó cselekedeted nem lehet, mint az, amelyet ő maga adott neked. Végül az örök életet semmiféle cselekedetekkel ki nem érdemelheted, csupán azokkal, melyeket ő maga kegyelemből ad neked." A többit, ami ugyanily értelemben hozzá tartozik, fentebb elmondottuk. A végén pedig hozzáteszi Bernát: "Senki se ámítsa önmagát, mert ha jól meg akarja fontolni, kétség nélkül azt fogja találni, hogy még tízezerrel sem mehet ellenébe annak, aki húszezerrel jő hozzá."

33. Minthogy pedig még az isteni törvény cselekedeteivel sem érdemeljük ki a bűnbocsánatot vagy az örök életet, hanem kénytelenek vagyunk a Krisztusban megígért könyörületességet keresni: ennélfogva még kevésbé tulajdoníthatjuk ezt a dicsőséget – hogy bűnbocsánatot vagy örök életet érdemelnek ki – a szerzetesi szabályoknak, amelyek tisztára emberi hagyományok.

34. Ily módon azok, akik azt tanítják, hogy a szerzetesi élet bűnbocsánatot vagy örök életet érdemel ki, s a bizalmat, mellyel Krisztusnak tartozunk, azokba az ostoba szabályokba helyezik, tökéletesen eltemetik a bűnöknek kegyelemből való megbocsátásáról és a Krisztusban ígért irgalmasságnak elsajátításáról szóló evangéliumot. Ők Krisztus helyett barátcsuháikat, a maguk szennyesét tisztelik. Mikor pedig ők is irgalomra szorulnak, istentelen módon cselekszenek, hogy felesleges érdemeket képzelnek maguknak, s azokat másoknak eladják.

35. Ezekről a dolgokról rövidebben szólunk, mivel abból, amit fentebb mondottunk a megigazulásról, a bűnbánatról s emberi hagyományokról, eléggé kiviláglik, hogy a szerzetesi fogadalmak nem oly ellen-

408

érték, amelyért bűnbocsánat és örök élet járna. S mivel Krisztus a hagyományokat haszontalan szertartásoknak nevezi, semmiképpen sem képezhetik az evangéliumi tökéletességet.

36. Ellenfeleink azonban fortélyos módon azt a látszatot akarják kelteni, hogy ők a tökéletességről szóló közönséges felfogást mérséklik. Tagadják azt hogy a szerzetesi élet tökéletesség volna, hanem azt állítják, hogy az a tökéletesség elnyerésének bizonyos foka. Szépen van mondva, s ha jól emlékszünk, ezen javítás Gersonnál van. Mert világos dolog, hogy amikor a józan belátású emberek megütköztek a szerzetesi élet mérték nélküli dicsőítésén, akkor, mivel nem merték egészen megfosztani a tökéletesség dicséretétől, azt a helyesbítést tették hozzá, hogy az a tökéletesség elnyerésének egy foka. 37. Ha ezt követjük, egy cseppet sem lesz tökéletesebb élet a szerzetesé, mint a földmívelőnek, vagy mesterembernek élete. Mert ezek is a tökéletesség elnyerésének "bizonyos fokai." Mert bárminő hivatásban vannak is az emberek, tartoznak a tökéletesség után törekedni; más szóval erősödni istenfélelemben, hitben, a felebarátok iránti szeretetben és hasonló szellemi erényekben.

38. Vannak példák a remeték történetében, mint Antalnak és másoknak példái, amelyek az életnek különböző nemeit egyenlőknek tartják. Azt írják, hogy midőn Szent Antal azt kérte az Istentől, hogy mutassa meg neki, mennyire tökéletesedett az életnek ezen irányában, ti. remeteéletében, – akkor álmában egy varga jelent meg neki Alexandria városából, akivel össze kellett hasonlítania magát. Másnap Antal a városba jővén, beszólt a vargához, hogy kitudakolja, minő gyakorlatokat végez és adomá-

409

nyokat ad; szóba állván emberével, semmi egyebet nem hallott, mint azt, hogy az reggelenkint kevés szóval az egész városért imádkozik, s azután mesterségének él. Itt megtanulta Antal, hogy annak az élethivatásnak, amelyet választott, nem szabad megigazító erőt tulajdonítania.

39. Jóllehet azonban ellenfeleink alábbhagynak most a tökéletességnek dicséretével, a valóságban mégis másként gondolkoznak. Mert ők érdemeket adnak el és számítanak be másoknak azon ürügy alatt, hogy ezzel a parancsolatokat és a tanácsokat megtartják, amiért valójában mégis azt hiszik, hogy felesleges érdemeik vannak. Ha ez nem a tökéletességnek követelése a magok részére, akkor vajon mi legyen az? Azután meg benne van magában a Cáfolatban, hogy a szerzetesek jobban törekszenek az evangélium szerint élni, mint mások. Ennélfogva tehát a Cáfolat tökéletességet tulajdonít az emberi hagyományoknak, ha a szerzetesek azért élnek szigorúbban az evangélium szerint, mivel nincsen magánvagyonuk, mivel nőtlenek, s mivel szabályzatuknak engedelmeskednek, ruházatban, ételekben és hasonló aprólékos dolgokban.

40. Továbbá azt mondja a Cáfolat, hogy a szerzetesek könnyebben kiérdemlik az örök életet, és idézi az Írást (Mt 19,29): "Aki elhagyja házát, atyjafiait" stb., más szóval itt is tökéletességet követel a tettetett vallásosságnak. Pedig az Írásnak e helye semmiben sem igazolja a szerzetesi életet. Mert nem azt akarja Krisztus mondani, hogy a szülőknek, nőnek s testvéreknek elhagyására van szükség a végből, hogy bűnbocsánatot és örök életet érdemeljen ki az ember. Ellenkezőleg, kárhoztatja az ily elhagyást. Krisztus meggyalázása az, ha valaki abból a célból hagyja el

410

szülőit vagy nejét, hogy ezzel a tettével bűnbocsánatot és örök életet érdemeljen ki.

41. Az elhagyás kétféle. Az egyik elhagyás elhívás és Isten rendelése nélkül történik, s azt Krisztus nem helyesli (Mt 15,9). Mert az általunk választott cselekedetek haszontalan szertartások. Hogy pedig Krisztus nem helyesli ezt a futást, még világosabban kitűnik abból, hogy ő itt a feleségnek és gyermekeknek elhagyásáról szól. (*) Tudjuk pedig, hogy Istennek parancsa tiltja a nő és gyermekek elhagyását. A másik elhagyás az, amely Isten parancsából történik, amikor ti. az erőszak kényszerít, hogy vagy engedjünk a zsarnokoknak, vagy tagadjuk meg az evangéliumot. Itten van parancsolatunk, hogy inkább tűrjük el az igazságtalanságot s inkább raboltassuk el magunktól nemcsak a vagyont, feleséget s gyermekeket, hanem még az életet is. Ezt az elhagyást helyesli Krisztus és ez okból teszi hozzá: "az evangéliumért," jelezve azt, hogy azokról szól, akik nem hogy igazságtalanságot követnek el feleségükkel s gyermekeikkel szemben, hanem akik igazságtalanságot tűrnek az evangélium vallásáért. 42. Az evangéliumért még saját testünket is tartozunk elhagyni. Itt azonban nevetséges volna azt gondolni, hogy az Istent tisztelné, ha valaki önmagát megölné, és Isten parancsa nélkül elhagyná a testét. Épp így nevetséges azt gondolni, hogy Istent tiszteli, aki Isten parancsolata nélkül elhagyja vagyonát, barátait, feleségét és gyermekeit. (*)

43. Világos tehát, hogy rosszindulatúlag elferdítve magyarázzák Krisztus nyilatkozatát a szerzetesi életre. Talán az illik jobban reájuk, hogy az életben mindent százszorosan kapnak vissza. Mert a legtöbben nem az

(*) Mármint a Mt 19,29-ben, ahol ennek az általános elvnek speciális módosítása érdekében hozzáteszi: "az én nevemért." E helynek Melanchthontól adott magyarázata eléggé mesterkélt, mert a szóban forgó esetben a tanítványok nem üldöztetés okából hagyták ott családjukat, hanem mert Jézus társaságához csatlakoztak. [NF]

411

evangélium kedvéért lesznek szerzetesekké, hanem a konyha és tétlenség kedvéért, és csekély örökség helyett töméntelen kincseket találnak. 44. Hanem, miként az egész szerzetesség csupa álszenteskedéssel van tele, akként álürügy alatt idézik a Szentírás bizonyítékait is, úgyhogy kétszeresen vétkeznek: ámítják az embereket, éspedig Isten nevének ürügye alatt ámítják őket.

45. Más helyet is idéznek a tökéletességről (Mt 19,21): "Ha tökéletes akarsz lenni, eredj el, add el minden marhádat és osztogasd el a szegényeknek, és jer, és kövess engemet." Ez a hely sok olyan embert foglalkoztatott, akik azt képzelték, hogy a tökéletesség a vagyonnak s uradalomnak elvetésében áll. 46. Hagyjuk a bölcseket, hadd prédikálják Aristippust, (1) aki nagy súlyú aranyat dobott a tengerbe. Az ily példák éppenséggel nem tartoznak a keresztyén tökéletesség példái közzé. Vagyon-elosztás, uradalmak és birtoklás polgári intézmények, amelyeket Isten a maga igéje által e parancsolatban helyesel: "Ne lopj!" (2Móz 20,15). A vagyon elhagyása nem alapszik szentírási parancsolaton vagy tanácson. Mert az evangéliumi szegénység nem elhagyása a vagyonnak, hanem azt jelenti, hogy nem kell fösvénynek lenni, nem kell a gazdagságban bizakodni, miként Dávid szegény volt a leggazdagabb országban.

47. Ez oknál fogva a vagyon elhagyása, mivel az merőben emberi hagyománynak előírása, haszontalan istentisztelet. Mértéktelen az a nagy dicséret az Extra-

(1) Aristippus Kyrenae-ből (Észak-Afrika), a kyrenaei élvezethajhászó bölcsészeti iskola alapítója. Élt Kr. e. 495. körül; fő elve az életnek minél nagyobb élvezetek közötti eltöltése, ami neki, mint gazdag embernek, könnyű volt, s aranyat is dobhatott a tengerbe.

412

vagansban (1) amely szerint minden, Istenért történő tulajdonról való lemondás érdemet szerző, szent és a tökéletesség felé vezető út; s nagyon veszélyes dolog ily mérték nélküli dicséretekkel kitüntetni olyasmit, ami ellenkezik a polgári szokásokkal. 48. Ámde Krisztus az idézett helyen mégis tökéletességnek nevezi!? – Sőt ellenkezőleg, jogtalanságot követnek el a szöveg ellen, kik azt így csonkítva idézik. A tökéletesség abban van, amit Krisztus hozzátesz: "Kövess engemet." 49. Az engedelmesség példája a hivatásban van kifejezve. S mivel a hivatások különbözők, ez okból az itteni hivatás nem mindenkinek szól, hanem tulajdonképp arra a személyre vonatkozik, akivel ott Krisztus szól, mint ahogy Dávidnak királlyá elhívása és Ábrahámnak fia feláldozására való felhívása nem követésre szóló példák. A hivatkozások személyiek, miként a foglalkozások maguk változnak idők és személyek szerint; de az engedelmesség példája mindenkinek szól. 50. A tökéletesség arra az ifjúra nézve elkövetkezett volna, ha ő annak a hívásnak hitt és engedelmeskedett volna. Így tehát a mi tökéletességünk abban áll, hogy mindenki igaz hittel engedelmes a maga hivatásában.

51. Harmadszor. A szerzetesi fogadalmak között szüzességet is ígérnek. De feljebb, a papok házasságánál mondottuk, hogy fogadalmakkal vagy törvényekkel nem lehet megsemmisíteni a természet jogát az emberekben. S minthogy nem mindenkinek van az az ado-

(1) "Extravagans"-nak nevezik a római egyházjognak későbbi kiegészítő részeit. VI. Sándor pápa idejében, 1500-ban csatolták a "Corpus iuris canonici"-hez, de egyes részei már korábbi keletűek, s XXII. János korából valók. Így az itt említett is abból a korból való.

413

mánya, hogy önmegtartóztató lehessen, ez okból sokan gyengeségükben szerencsétlenül tartóztatják magukat vissza. Azonban semmiféle fogadalmak vagy törvények nem semmisíthetik meg a Szentlélek ezt a parancsát (1Kor 7,2): "A paráznaság eltávoztatásáért minden férfiúnak tulajdon felesége legyen." Ez okból e fogadalom nincsen megengedve azoknál, akiknek nincs meg az önmegtartóztatás adománya, hanem gyengeségük miatt bűnbe esnek. 52. Erről az egész cikkről eleget szólottunk feljebb, s valóban csudálatos dolog, hogy ellenfeleink ezt a maguk hagyományát Istennek nyilvánvaló parancsolata ellenére védelmezik, holott szemeikkel láthatják annak veszedelmes és botrányos voltát. Krisztus szavai sem hatnak reájuk, amelyekkel a farizeusokat korholja (Mt 23,13 sköv.), hogy Isten parancsolata ellenére csináltak előírásokat.

53. Negyedszer. A zárdákban lakókat elidegenítik ez élet alól a gonosz istentiszteleti szertartások, mint amilyenek a következők: a misének üzletszerű megszentségtelenítése a holtakért való alkalmazásában; a szenteknek tisztelete, amiben kettős vétek van: egyik az, hogy a megholt szenteket Krisztus székébe ültetik, a másik az, hogy őket vallásellenesen tisztelik, miként a dominikánusok a boldogságos szűz olvasóját (1) kigondolták, ami merőben nem egyéb, mint üres fecsegés, s éppoly ostoba, mint istentelen és lehető legüresebb bizalmat keltő. Azután meg ugyanezen istentelenségeket csupán üzérkedésre használják fel. 54. A kegyelemből Krisztusért való.

(1) "Mint a Dominikanusoc a Boldog asszoni Rosariumát Rosa koszoruiát kötöttéc tsak merő azon nialas nyalu mosadékbul, mellyben hazugsagnal és Isten ellen valo heuságos bizodalomnal egiebet semmit sem találni." (Pálházi)

414

bűnbocsánatról, a hitből való megigazulásról, az igaz bűnbánatról s az Isten parancsolatán alapuló cselekedetekről szóló evangéliumot sem nem hallgatják, sem nem tanítják. Hanem vagy bölcsészeti fejtegetésekben, vagy hagyományos szertartásokban buzgólkodnak, amelyek Krisztust elhomályosítják.

55. Nem fogunk itt szólani azokról az összes szertartásos istentiszteletekről, a leckékről, éneklésről és hasonló dolgokról, amelyeket lehetne tűrni, ha gyakorlatokul lehetne őket tekinteni, mint az iskolákban a leckéket, amelyeknek rendeltetése a hallgatóságot tanítani, és tanítás közben egyeseket istenfélelemre, vagy hitre indítani. Ők azonban azt képzelik most, hogy ezek a szertartások azonosak Isten tiszteletével, s bűnbocsánatot érdemelnek ki nekik és másoknak. Ez az oka annak, hogy szaporítják a szertartásokat. Hogyha a hallgatóság tanítására és buzdítására törekednének, rövid és oda illő leckék többet használnának ezen végtelen fecsegéseknél. 56. Ekként az egész szerzetesi élet telve van képmutatással és hamis nézetekkel. Mindezekhez járul még az a veszedelem is, hogy akik a kolostorokban vannak, kénytelenek igazat adni az igazságot üldözőknek. Így tehát sok és fontos ok tartja vissza a józan belátású embereket az ilyféle élettől.

57. Végül sokat felmentenek ez élet alól maguk a kánonok is, nevezetesen azokat, akik a szerzetesek cselfogásai által elcsábíttatva kellő belátás hiányában tettek fogadalmat, vagy barátaik által kényszerítve tettek fogadalmat. Ily fogadalmakat még a kánonok sem tekintenek fogadalmaknak. Mindezekből világos, hogy igen sok körülmény bizonyítja, hogy a szerzetesi fogadalmak, aminőket eddig tettek, nem fogadalmak, és ez

415

okból ez az életirány, amely telve van képmutatással és hamis tanokkal, bízvást elhagyható.

58. Ellenvetésül a törvényből felhozzák a Nazirokat (1) (4Móz 6,2 sköv.). Csakhogy ezek fogadalmaikat nem abban az értelemben tették, amelyben mi eddig a szerzetesi fogadalmakat elvetettük. A Naziroknak szertartása gyakorlat vagy a hitnek emberek előtti bizonyítása volt, nem érdemelt ki bűnbocsánatot és nem igazított meg Isten előtt. Azután, miként a körülmetélés, vagy áldozatok leölése nem lenne most istentisztelet, éppúgy a Nazirok gyakorlatát sem szabad most istentisztelet-számba venni, hanem egyszerűen közömbös dolognak (adiaforon) kell tekinteni. Ennélfogva helytelenül hasonlítják össze a szerzetességet, melyről megfelelő Isten igéje nélkül gondolták ki azt, hogy valamiféle istentisztelet lenne, amely bűnbocsánatot és megigazulást érdemel ki, a Nazirok szertartásával, mely Isten igéjén alapult, s nem abban az értelemben volt rendelve, hogy bűnbocsánatot érdemeljen ki, hanem, hogy éppoly külső gyakorlat legyen, mint a törvénynek egyéb szertartásai. Ugyanezt lehet mondani a törvényben rendelt egyéb fogadalmakról is.

(1) Nazirok: olyan emberek az ószövetségben, akik fogadalmat tesznek, hogy bizonyos ideig (30 nap, egy, vagy több év is), vagy egész életen át is Istennek szolgálatába állanak, s mindentől tartózkodnak, ami a Jehova tiszteletével ellenkezik. Evégből a Nazirnak le kellett mondani a bor, ecet és minden szeszes, kábító ital élvezetéről; haját az egész nazirsága alatt nem vágathatta le, és semmiféle holttestnél, még szüleiénél és testvéreiénél sem jelenhetett meg. Ha véletlenül holttest közelébe került, tisztátalanná vált, s csak előírt szertartások s áldozatok betartása után kezdhette újból a nazireátust. A fogadalmi idő leteltével szintén többnemű áldozatot kellett bemutatnia.

416

59. Idézik a Rechabitákat (1) is, akiknek sem vagyonuk nem volt, sem bort nem ittak, miként a Jer 35,5 írja. Valóban gyönyörűen illik a Rechabitáknak példája a mi szerzeteseinkre, akiknek zárdái felülmúlják a királyok palotáit, s akik fényesen élnek. A Rechabiták pedig az ő anyagi nyomorúságukban még házasok is voltak. A mi szerzeteseink, midőn minden gyönyörűségben bővelkednek, nőtlenséget fogadnak.

60. Egyébiránt a példákat szabály szerint, más szóval az Írás biztos és világos nézete szerint, nem a szabály ellenére, vagyis a Szentírás ellenére kell magyarázni.

61. Ha valami, úgy bizonyára az biztos, hogy a hagyományos szabályok megtartása nem érdemel ki bűnbocsánatot vagy megigazulást. Ez okból, midőn a Rechabitákat az Írás dicséri, szükségszerűleg be kell látnunk, hogy a maguk szabályát nem azért tartották meg, mivel tudták, hogy általa bűnbocsánatot érdemelnek ki, vagy hogy az megigazítást eszközlő istentiszteleti cselekedet, vagy hogy azért nyernek örök életet, nem pedig Isten könyörületessége, nem az ígért mag (messiás) miatt, hanem azért dicséri engedelmességüket, mivel megtartották a szülőkre vonatkozó ezen parancsolatot, amely felől Istennek rendelkezése fennáll: "Tiszteld atyádat és anyádat."

62. Életmódjuknak azonban volt sajátos célja: Mivel

(1) Rechabiták: egy törzs, amely Jonadabtól, Rechab fiától származott, s melynek engedelmes életét a Júda törzséből valóknak példaképül állítja Jeremiás. Hogy hol lakott e törzs, azt nem lehet biztosan tudni. Atyjuk azt a parancsot adta nekik, hogy házat ne építsenek, hanem sátrakban lakjanak, földet ne míveljenek, szőlőt ne ültessenek és bort ne igyanak. Ennek ők hűségesen engedelmeskedtek.

417

pogányok, s nem izraeliták között voltak, ez okból világos, hogy ősatyjuk őket határozott jelekkel akarta elválasztani honfitársaiktól, hogy a pogány vallástalanságba ne süllyedjenek. Ezekkel a jelekkel akarta őket a hitnek és halhatatlanságnak tanára figyelmeztetni. Ilyen cél meg van engedve. De a szerzetesi célok egészen másként vannak meghatározva. 63. Azt hitetik el, hogy a szerzetesi cselekedetek istentisztelet, azt hitetik el, hogy azok bűnbocsánatot és megigazulást érdemelnek ki. A Rechabiták példája tehát különbözik a szerzetesekétől, hogy egyéb hátrányait ne említsük itt, amelyek a mostani szerzetességgel járnak.

64. A Timótheushoz írt első levélből (5,11.12.) is idézik az özvegyekre vonatkozó utasítást, akik az egyházat szolgálva a közvagyonból tartattak el, s ahol így szól: "Férjhez akarnak menni, kik azért méltók a szidalomra, hogy az első hitet megvetették." 65. Legelőször is, feltéve, hogy az apostol itt fogadalmakról szól, ez a hely mégsem bizonyít a szerzetesi fogadalmak mellett, amelyek gonosz szertartásokból, isteni tiszteletekből abban a véleményben keletkeznek, hogy bűnbocsánatot és megigazulást érdemelnek ki. Mert Pál a legnagyobb határozottsággal elítél minden szertartást, minden törvényt, minden cselekedetet, ha oly értelemben tartjuk meg, hogy bűnbocsánatot érdemelnek ki, vagy hogy ezekért, s nem Krisztusért könyörületességből nyerjük el az örök életet. Ez okból az özvegyek fogadalmainak, ha voltak ilyenek, különbözniök kellett a szerzetesi fogadalmaktól.

De ha ellenfeleink ezt a helyet minden áron erőszakosan a fogadalmakra akarják vonatkoztatni, ugyanilyen módon kell erőszakosan vonatkoztatni azt is, a-

418

mely tiltja, hogy hatvan évesnél fiatalabb özvegy választassék (1Tim 5,9). Ekként az ezen kor előtt tett fogadalmak érvénytelenek. 67. (*) Ámde az egyház akkor nem ismerte még ezen fogadalmakat. Ez okból Pál nem azért ítéli el az özvegyeket, mert férjhez mennek, hiszen azt kívánja, hogy a fiatalabbak menjenek férjhez, hanem azért, mivel közös költségen eltartva kéjelegtek, és ez okból a hitet elvetették. Ezt nevezi ő első hitnek, ti. nem a szerzetességi fogadalom, hanem a keresztyénség hitét. S ugyan ily módon veszi a hitet ugyane fejezet 8. versében: "Ha valaki az övéiről és főképpen az ő házanépéről gondot nem visel, az a hitet megtagadta, és a hitetlennél alább való." 68. Mert az apostol másképp szól a hitről, mint a szofisták. Nem tulajdonít azoknak hitet, akikben halálos bűn van. Ezért mondja, hogy akik övéikről nem gondoskodnak, elvetik a hitet. S ugyanezen módon állítja, hogy az érzékieskedő fiatal nőcskék a hitet elvetik.

69. Futólag felhoztunk néhány érvet, és talán megdöntöttük az ellenfeleink által ellenünk felhozott bizonyítékokat. És nem csupán ellenfeleink miatt hordtuk őket össze, de sokkal inkább az istenfélő lelkek miatt, hogy szemeik előtt lebegjenek azon okok, amelyek miatt elítélendők a szerzetesi képmutatás és a kieszelt szerzetesi szertartások, s amelyeket összességükben Krisztusnak következő egy mondása megsemmisít (Mt 15,9): "Hiába tisztelnek engemet emberek parancsolataival." Ez okból maguk a fogadalmak és az ételekre, leckékre, énekekre, ruházatra, sarukra és övekre vonatkozó előírások haszontalan ceremóniák az Isten előtt. S biztosan kell tudnia minden vallásos léleknek, hogy az farizeusi, kárhozatos tan, amely szerint azok az elő-

(*) A 66. szám hiányzik. [NF]

419

írások bűnbocsánatot érdemelnek ki, s hogy azok miatt igazaknak tekintetünk, s hogy azokért nyerjük el az örök életet, nem Krisztusért könyörületesség által. 70. Ez okból azon szent férfiaknak, akik ilynemű életet éltek, szükségszerűleg azon meggyőződésre kellett jutniok, hogy elvetvén az ily előírásokban való bizalmat, a bűnbocsánatot Krisztusért ingyen nyerik, hogy az örök életet Krisztusért, könyörületességéért s nem azok miatt a szertartások miatt kapják meg, minthogy az Isten csupán a saját igéje által rendelt hiten alapuló szertartásokat fogadja szívesen.