II. (IV-VI.) A megigazulásról. (2)
1. A negyedik, ötödik, hatodik és későbben a huszadik pontban kárhoztatnak minket azon tanításunkért, hogy az ember nem saját érdemei alapján, hanem ingyen, Krisztusért nyeri bűnei bocsánatát a Krisztusban való hit által. Ők ugyanis mind a kettőt kárhoztatják, úgy azt, hogy tagadjuk, hogy az ember érdemei alapján nyer bűnbocsánatot, mint azt a tanításunkat, hogy hit által nyer bűnbocsánatot és Krisztusban való hit által igazul meg. 2. Mivel azonban ebben a vitás kérdésben
(2) A legnagyobb elvi ellentét, mely a római katolicizmus és protestantizmus között található, épp a megigazulási tanban van kifejezve. Ezt Melanchthon jól tudta, s ellenfelei érezték. Igen természetes tehát, hogy a megigazulási tannak minél tüzetesebb kifejtésére törekedett. Ezt a tant nemcsak a II.-ban, hanem a III.-ban is nagy részletességgel világítja meg. Kidolgozására igen nagy gondot fordított, s nagyrészt e pont kidolgozásának tulajdonítandó, hogy az Apologia jóval később jelent meg, mint gondolta. Egy része már ki volt nyomva, Melanchthon visszavette, átdolgozta s így adta újra nyomdába. Camerariushoz intézett levelében (1531. január eleje) maga elmondja, mily fáradságába került ennek kidolgozása. Az 1. pontban a Confutatióra hivatkozva kijelenti a nagy ellentétet, mely a hitvallás és kat. egyházi tan között van, majd igazolja, hogy e tanról terjedelmesen (2-4) kell írnia, s azután egyrészről megvédi a hitvallást, másrészről megcáfolja ellenfeleinek ellenvetéseit. Éspedig ismerteti a skolasztikus (5-39), majd meg ezzel szemben az evangéliumi felfogást (40-47). Az erre következő pozitív kifejtésben adja elsőben a hitnek meghatározását (48-60), azután a Krisztusban való hitnek megigazító erejét (61-74) s végül egyedül a hitből való megigazulásnak lehetőségét (75-121). A III. szakaszban következik az ellenvetések cáfolata.
66
a keresztyén tannak egyik legfőbb pontjáról van szó, amely helyesen felfogva megvilágítja és nagyobbítja Krisztusnak dicsőségét, és a kegyes lelkiismeretűeknek szükséges és igen gazdag vigasztalást nyújt: annálfogva kérjük, hogy császári Felséged az ily nagy ügyben kegyelmesen meghallgasson. 3. Mert ellenfeleink sem azt nem tudják, mi a bűnbocsánat, sem azt, mi a hit, mi a kegyelem és mi az igazságosság, s azzal nyomorúságos módon bemocskolják e cikket, elhomályosítják Krisztus dicsőségét és jótéteményeit, és megfosztják a kegyes lelkiismeretűeket a Krisztusban adott vigasztalástól. 4. Hogy azonban hitvallásunkat megerősíthessük és ellenfeleink ellenvetéseit megsemmisíthessük: szükséges, hogy az elején elmondjunk egyet-mást, hogy mind a két nemű felfogásnak, úgy a mienknek, mint ellenfeleinkének, forrásait megismerni lehessen.
5. Az egész Szentírás ezen kétféle helyekre osztandó: törvényre és ígéretekre. (1) Az első neműekben ugyanis adja a törvényt, a más neműekben közli a Krisztusról
(1) 5-39. A Szentírásra hivatkozva kimutatja, mennyire téves ellenfeleinek okoskodása a saját, vagy érdemekből való igazságosságukról, amilyen csakis a polgári életben, de nem az Istennel szemben lehet.
67
szóló ígéretet, éspedig amint egyrészről kilátásba helyezi Krisztusnak eljövetelét és őérette ígér bűnbocsánatot, megigazulást és örök életet, s amint másrészről a megjelent Krisztus az evangéliumban ígér bűnbocsánatot, megigazulást és örök életet. 6. Törvénynek mondjuk pedig ebben a fejtegetésben a tíz parancsolatnak rendeléseit, bárhol is olvashatók azok az írásban. A szertartásokról és Mózesnek ítéletet hozó törvényeiről most semmit sem szólunk.
7. Ellenfeleink ezek közül a törvényt választják, mivel az emberi elme természetszerűleg bizonyos fokig felfogja a törvényt, – ezen ítélőképessége ugyanis isteni adományként lelkébe van vésve -‚ és törvény által keresnek bűnbocsánatot és megigazulást. 8. A tízparancsolat azonban nem csak a külső polgári cselekedeteket követeli, melyeket az elme valamennyire teljesíteni képes, hanem más, az emberi elmét messze felülhaladó cselekedeteket is, ti. Istennek igaz félelmét, igaz szeretetét, igaz imádását, őszinte meggyőződést arról, hogy az Isten meghallgat, és Isten segítségének várását a halálban s minden kísértésekben; végül engedelmességet követel Isten iránt a halálban és minden kísértésben, hogy ne fussunk előlük vagy el ne forduljunk, midőn Isten sújt velük.
9. A skolasztikusok a bölcsészek nyomán (1) csupán észbeli igazságosságot, azaz polgári cselekedeteket tanítanak, és azonfelül azt képzelik, hogy az ész a Szentlélek nélkül képes az Istent mindenek fölött szeretni. Mert míg az emberi szív tétlen és nem érzi Isten haragját vagy ítéletét, elhiteti magával, hogy van akarata az Istent szeretni, s van akarata Isten iránt való szere-
(1) Értendő különösen Arisztotelész.
68
tetből jót tenni. Ilyképpen azt tanítják, hogy az ember kiérdemli a bűnbocsánatot erejéhez mért munkássággal, azaz úgy, hogy az ész fájlalva a bűnt, Isten szeretetének munkáját mintegy kicsalja magából, vagy jól cselekszik az Isten kedvéért. 10. S mivel e felfogás természetszerűleg hízeleg az embernek, ezért szült és szaporított az Egyházban sok szertartást, szerzetesi fogadalmat, misevisszaéléseket, és így idővel egymás után különböző más szertartásokat és szabályokat gondoltak ki ezen felfogás alapján. 11. És hogy az ily cselekedetekben való bizakodást táplálják és nagyobbítsák, azt erősítgették, hogy az Isten az így cselekvőnek szükségszerűleg adja a kegyelmet, (1) mégpedig nem kényszerűségből, hanem változhatatlanságának szükségszerűsége alapján.
12. Ebben a felfogásban sok nagy és veszedelmes tévedés található, de ezeknek előszámlálása hosszadalmas volna. (2) Csupán csak azt gondolja el az okos olvasó, hogy ha ez keresztyén igazságosság, mi különbség van a bölcsészet és Krisztus tana között? Ha a bűnbocsánatot ezen kicsalt cselekedetek által kiérdemeljük, akkor mit használ a Krisztus? (3) Ha az ész által és az észnek cselekedetei által megigazulhatunk, mi szükség van Krisztusra, vagy újjászületésre?
13. És e felfogásból kifolyólag már odáig jutottunk,
(1) Ld. alább a 19. pontban a meritum congrui és meritum condigni közötti különbséget; itt a meritum congrui-ra céloz.
(2) "Ebben a véleködéshen soc tsontos grobián és ugian veszödelmes tévelgesöc hevernec, mellieket soc dolog volna elövé számlalnunc." (Pálházi Göncz Miklós 1616-os fordításából.)
(3) "Hogy ha bűneinknek botsánattiát érdemliuc ezöknek a mi tulaidon erőnktűl származott tseleködetinknec általa, mire való tehát az Úr Christus?" (Pálházi.)
69
hogy sokan kigúnyolnak minket, akik azt tanítjuk, hogy a bölcsészeti igazságosságon felül másat kell keresni. Magunk hallottuk, amint egyesek a gyülekezetek előtt az evangélium félretevésével Arisztotelész erkölcstanát magyarázták. (1) S ezek nem is tévedtek, ha igaz, a mit ellenfeleink védelmeznek. Mert Arisztotelész oly készültséggel (bölcsen) írt a polgári erkölcsökről, (2) hogy ennél többet követelni sem lehet. 15. (*) Azt látjuk, hogy léteznek könyvek, (3) amelyekben Krisztusnak egyes mondásait összehasonlítják Szókratész, (4) Zénón (5) és mások mondásaival; mintha Krisztus azért jött volna, hogy valamilyen törvényeket adjon, amelyek által a bűnbocsánatot kiérdemeljük, s nem kapjuk ingyen az ő érdemeiért. 16. Ennélfogva, ha ebben elfogadjuk ellenfeleink azon tanát, amely szerint a bűnbocsánatot és megigazulást az észnek cselekedetei által kiérdemeljük, többé
(1) Arisztotelész az ókor legkiválóbb bölcsésze s tudósa, a ki az indukció első nagy mestere, élt 384-322 között. Nézetei s bizonyítási metódusa annyira uralkodott az egész középkoron át, hogy a skolasztikusok bölcseleti okoskodásának majdnem kizárólagos tekintélye Arisztotelész volt, s ezek egyebet nem tettek, mint az ő kategóriáit a kat. egyházi tannak igazolására használták. Különösen a tomisták tekintették nagymesterüknek.
(2) Az Apologia német szövegében valamivel terjedelmesebben szólva erről, azt állítja, hogy ő maga hallott prédikátort, aki az Írás helyett Arisztotelész Etikáját magyarázta, s hogy a híres párisi s lőweni teológusok is teljesen félreértették hivatásukat; bölcsészetet s nem vallást és teológiát tanítottak.
(3) Egyes kiváló humanisták, mint Petrarca, Aretinus, Marsilius, Ficinus stb. művei.
(4) Szókratész élt Athénben; a görögöknek első híres bölcsésze (470-360), aki először mutatott reá az ismeretszerzés helyes módjára.
(5) Zénón (450 körül) görög bölcsész, az eleai iskola legkiválóbb képviselője.
(*) A 14. szám hiányzik. [NF]
70
semmi különbség nem lesz a bölcsészeti (1), vagy farizeusi (2) és keresztyén igazságosság között. (3)
17. Jóllehet ellenfeleink, hogy Krisztust teljesen ne mellőzzék, követelik a Krisztusról szóló történetnek ismeretét, és annyit tulajdonítanak neki, hogy kiérdemelte részünkre egy bizonyos tulajdonságnak, vagy a mint ők nevezik, az első kegyelemnek (prima gratia) adását, mely alatt azt a tulajdonságot értik, mely hajlandóvá tesz Isten könnyebb szeretetére. Mindamellett csekélység az, amit erről a tulajdonságról tartanak, mivel az akaratnak cselekedeteit ezen tulajdonság vétele előtt és után egy természetűeknek képzelik. Azt képzelik, hogy az emberi akarat képes Isten szeretetére; az a tulajdonság pedig arra való, hogy ösztökélje ugyanannak örömestebb cselekvésére. Követelik, hogy ezt a tulajdonságot előbb ki kell érdemelni azt megelőző érdemek alapján; azután azt is követelik, hogy a törvény cse-
(1) Bölcsészeti igazságosság alatt kellene értenünk az embernek magáról való azon önhitt felfogását, hogy saját erejéből, minden különös isteni segítség nélkül képes mindig a jóra, s jót tevén, igazságosnak bizonyítja önmagát.
(2) A farizeusi igazságosság a saját tettek alapján Isten által elismert igazságosság, miként a farizeusról és publikánusról szóló parabolában is olvashatjuk. Azonos az előzővel.
(3) Keresztyén igazságosság az, amelyet Melanchthon az Apologiában közelebbről kifejt, s amely nem más, mint saját érdemeink kizárásával, Isten kegyelméből s hitünk alapján nekünk tulajdonított igazságosság. A reformátorok ezt a vallási világnézetet az újszövetségből, s nevezetesen Pál római leveléből (3-5. fej.) merítve, legélesebben állították szembe a kat. egyházi tannak s illetőleg világnézetnek, melynek alapja a pelagianizmusban van, s melynek alapelve az érdemszerzés lehetősége Isten előtt. Az érdemszerző cselekedetet az ész cselekedeteinek nevezi Melanchthon, mert az emberi észokoskodás tartja őket ilyeneknek.
71
lekedetei alapján ki kell érdemelni ezen tulajdonságnak erősbödését és az örök életet. 18. Ekként a Krisztust eltemetik, hogy az emberek őt közbenjárónak ne használják, és ne gondolják, hogy őérette ingyen kapják a bűnbocsánatot és kiengesztelést, hanem hogy azt képzeljék, hogy a törvénynek saját erejükből való betöltése által kiérdemlik a bűnbocsánatot, és a törvénynek saját erejükből való betöltése által bizonyulnak igazaknak az Isten előtt; pedig a törvénynek soha senki sem tesz eleget, és az ész semmit egyebet nem tesz, csak egyes polgári cselekedeteket, s amellett sem az Istent nem féli, sem igazán nem hiszi, hogy ő az Isten gondviselésének tárgya. És dacára annak, hogy ezen tulajdonság létezéséről szólanak, mindamellett Isten szeretete a hitből való igazságosság nélkül az emberekben sem nem lehetséges, sem megérteni nem lehet, hogy mi legyen az Isten szeretete. (1)
19. És hogy különbséget képzelnek a méltányossági (2) és teljes (kegyelmi) érdem (3) között (meritum congrui
(1) ... mindazáltal bizonyos dolog az, hogy a Christusban való hütbeli megigazulás nélkül igaz Isteni félelöm senkiben nem lehet, még tsac azt sem tudhattia senki, mi légien az Isteni félelöm. (Pálházi.)
(2-3) A XllI. századbeli skolasztikusok: Bonaventura, Aquinói Tamás stb. azt tanították, hogy az embernek kétféle cselekedete és érdeme van, amint az tisztán az emberi akaratnak, vagy Isten kegyelmének műve. A meritum congrui, vagy m. de congruo jelent oly erkölcsi cselekedetet, amelyet az ember szabad akaratának lehet köszönni, s melyet az Isten méltányossága alapján jutalmazni kénytelen, vagyis inkább amelynél az Isten jutalmazása méltányosnak látszik (videtur congruum). A meritum condigni vagy m. de condigno oly erkölcsi cselekvésből folyó érdem, amely tisztán az isteni kegyelemnek gyümölcse, s ez okból az örök jutalomra érdemes. Az egész okoskodás terméketlen szülötte a középkori skolasztikus bölcselkedésnek, amelynek semmi alapja nincsen az Írásban. (Zöckler O.) Pálházi az elsőt illendő érdemnek nevezi, amely tehát a cselekedetre teljesen ráillik, vele összeillő; a másodikat "valóságos, tellies és fogíatkozas nélkül való érdem"-nek fordítja. Ez utóbbi csak akkor lehetséges, ha már az Isten kegyelmét vettük, s épp ez okból tökéletes, teljes érdemnek kellene tekintenünk az előbbivel, mint tökéletlennel szemben.
72
és meritum condigni), csupán csak játékot űznek, hogy világosan fel ne tűnjék pelagiánus voltuk (1)({pelagianizein}). Ha ugyanis az Isten szükségképpen kegyelmet gyakorol méltányossági érdemek miatt, akkor az már nem méltányossági, hanem teljes érdem. (2) De hát ők nem látják, mit mondanak. A szeretet ama tulajdonságának elnyerése után (az isteni kegyelemnek vétele után, mely a tiszta erkölcsi tettekre képesíti) azt hitetik el, hogy teljes (kegyelmi) érdemeket szerez az ember. S mégis azt követelik tőle, hogy kételkedjék, megvan-e ezen tulajdonsága. Miképpen tudják tehát hogy vajon méltányossági vagy teljes (kegyelmi) alapon szereznek-e érdemeket? (3) 20. Az egész tant tulajdonképpen léha emberek
(1) Pelagius (meghalt 420 körül), Augustinusnak ellenfele, az ember szabad akaratát túlbecsülve, azt állította, hogy az ember képes a jóra Isten kegyelme nélkül, s így ellentétbe jött Angustinusszal, aki ezt tagadta. Pelagiánusoknak nevezték tehát azokat, akik az ő tanát elfogadták, dacára annak, hogy az egyház kárhoztatta.
(2) "Mert ha az Isten szükségesképpen tartozik megkegielmezny az illendeő érdemért: tehát az immár nem illendeő érdem, hanem ugyan valóságos tellies és minden fogiatkozás nélkül való köteles érdem" (Pálházi.)
(3) Ha az ember azt sem tudja, mikor van benne a jó tettekre képesítő kegyelmi ajándék, akkor azt sem tudja, hogy minők a tettei: szabad akaratából folyók-e, vagy Isten kegyelméből eredők-e, s így természetes, azt sem tudhatja, minő s egyáltalán vannak-e érdemei. Joggal mondhatta Melanchthon, hogy ez üres szőrszálhasogatás.
73
gondolták ki, akik nem tudják, miképp részesül az ember bűnbocsánatban, és miképp semmisül meg az embernek cselekedeteiben való bizalma Isten ítélete és a lelkiismeret rettegései közepette. Azok a képmutatók, kik azt hiszik, hogy biztonságban vannak, mindig azt mondják, hogy teljes érdemeket szereznek, akár vannak a kegyelemnek birtokában, akár nincsenek, mivel az emberi természet hozza magával, hogy bízik a saját igazságosságában; de a remegő lelkiismeretűek ingadoznak és kételkednek, folyton más cselekedeteket keresnek és összehalmoznak, hogy nyugalmat leljenek. Ezek sohasem tudják, hogy teljes érdemeket szereznek, és kétségbeesnek, ha csak a törvénynek tanításán kívül nem hallják az evangéliumnak tanítását a bűnöknek kegyelemből való megbocsátásáról és a hit által való megigazulásról.
21. Ekképp ellenfeleink nem tanítanak egyebet, mint az ész, vagy inkább a törvény igazságosságát, melyre rátekintenek, miként a zsidók Mózesnek befedett arcára (1) és a képzelt biztonságban leledző képmutatókban, kik azt hiszik, hogy a törvénynek eleget tesznek, felköltik a cselekedetek iránt való előítéleteket, az azokban való hiú bizalmat és Krisztus kegyelmének megvetését. Ezekkel szemben kétségbeejtik a remegő lelkiismeretűeket, kik is kétségbeesésben cselekedve, sohasem tapasztalhatják, hogy mi a hit, mennyire hatékony erő az, és így végül teljesen kétségbe hajtatnak.
22. A mi nézetünk az észnek igazságosságáról pedig az, hogy az Isten tőlünk azt követeli, és hogy Istennek parancsa folytán nekünk szükségképpen kell jó cseleke-
(1) A törvényadáskor fénylett Mózes arca, amint azt 2.Móz. 34,29-35-ben olvashatjuk.
74
deteket tennünk, amint azokat a tíz parancsolat e mondás szerint előírja (Gal 3,24): "a törvény nevelő mester," és éppúgy (1Tim 1,9): "a törvény az igazságtalanoknak adatott." Mert az Isten ezzel a polgári fegyelmezéssel korlátolni akarja az érzéki embereket, és annak (a fegyelmezésnek) fenntartása céljából adott törvényeket, Írást, tudományt, hatóságokat, büntetéseket.
23. És ezt az igazságosságot az ész saját erejéből valamennyire képes kieszközölni, dacára annak, hogy gyakran legyőzi a természeti gyengeség és az ördög, ki nyilvánvaló gyalázatosságokra izgatja. 24. Jóllehet azonban az ész ezen igazságosságának örömest megadjuk az őt megillető dicséreteket, mert úgysincs más nagyobb java ezen megromlott természetnek, és helyesen mondja Arisztotelész, hogy "sem az esti, sem a hajnali csillag (1) nem tündöklőbb az igazságosságnál," de meg az Isten is ékesíti testi jutalmakkal: mindazáltal még sem szabad azt Krisztus meggyalázásával dicsérni.
25. Hamis ugyanis a tétel, hogy tetteink által bűneink bocsánatát kiérdemeljük.
26. Hamis az is, hogy az emberek Isten előtt igazaknak vétetnek az észnek igazságossága miatt.
27. Hamis az is, hogy az ész saját erőiből képes az Istent mindenek felett szeretni és Istennek törvényét teljesíteni, más szóval Istent igazán félni, valóban meggyőződve lenni arról, hogy az Isten meghallgat minket, hogy van akaratunk Istennek engedelmeskedni a halálban és Isten más végzéseiben, másét nem kívánni stb., még ha képes is az ész polgári cselekedeteket végrehajtani.
(1) E csillag a Vénusz, amely reggel a nap kelte előtt és este a nap nyugta után szokott feltűnő módon az égboltozaton ragyogni.
75
28. Hamis és Krisztust gyalázó az is, hogy az emberek nem vétkeznek, amikor kegyelem nélkül cselekszik Isten parancsolatait.
29. Ezen állításunknak igazolására nemcsak a Szentírásból, hanem az Atyákból is vannak bizonyítékaink. Mert Augustinus elég terjedelmesen szól (1) a pelagiánusok ellen arról, hogy a kegyelem nem adatik érdemeink miatt. És a természetről s kegyelemről így szól: "ha a természeti képesség a szabad akaratból kifolyólag elegendő úgy annak megismerésére, mi a jó, mint arra, hogy jó életet éljünk: akkor Krisztus hiába halt meg; akkor értéktelenné lett a kereszt botránya. 30. Miért nem kiáltok fel én is itt? Igenis, fel fogok kiáltani és keresztyén fájdalommal fogom őket feddni: "El vagytok taszítva a Krisztustól, akik a természetben igazultok meg; kiestetek a kegyelemből" (Gal. 5,4; 2,21) Mert ha nem értitek Isten igazságosságát és a magatokét akarjátok érvényesíteni, akkor nem vagytok alárendelve Isten igazságosságának. Miként ugyanis a törvénynek vége, úgy az emberi bűnös természetnek üdvözítője a Krisztus minden hívőnek megigazulására. (Róm 10,3.4) 31. És Ján 8,36: "Ha a Fiú szabadokká tesz titeket, szabadok lesztek." Mi tehát eszünk segítségével nem szabadulhatunk meg bűneinktől és nem érdemelhetjük ki bűneink bocsánatát. És meg van írva (Ján 3,5): "Ha valaki nem születik újjá vízből és Szentlélekből, nem mehet be Istennek országába." Hogyha szükség van Szentlélekből való újjászületésre, akkor az ész igazságossága nem tesz igazakká Isten előtt, s nem tölti be a törvényt. 32. Róm 3,23: "Mindnyájan híján vannak
(1) De gratia et libero arbitrio ad Timasium et Jacobum stb.
76
Isten dicsőségének," azaz Isten bölcsessége és igazságossága nélkül vannak, amely éppen az Istent felismeri és dicsőíti. Szintúgy Róm 8,7.8: "A testnek bölcsessége ellensége Istennek, mert az Isten törvényének nem veti magát alá, mert arra nem is képes. Azért akik a testben vannak, Istennek nem lehetnek kedvesek."
33. Ezek annyira világos bizonyítékok, hogy nem szorulnak éles elméjű, hanem csak figyelmes hallgatóra – hogy Augustinus szavaival éljünk, melyeket ő ugyane kérdésben használt. – Ha a testnek bölcsessége ellenségeskedés Istennel szemben: akkor a test bizonyára nem szereti az Istent; ha nem képes magát Isten törvényének alávetni, akkor nem képes őt szeretni. Ha a test bölcsesége ellenségeskedés Istennel szemben, vétkezik a test akkor is, midőn a külső polgári cselekedeteket végrehajtjuk. Ha nem képes magát Isten törvényének alávetni, bizonyára vétkezik, még ha az emberi ítélet szerint kitűnő és dicséretreméltó tettei vannak is. 34. Ellenfeleink a második tábla parancsait veszik figyelembe, amelyek a polgári igazságosságot foglalják magukban, amelyet az ész felfog. Azzal megelégedve, azt hiszik, eleget tesznek Isten törvényének. Emellett nem veszik észre az első táblát, mely azt rendeli, hogy az Istent szeressük, hogy valóban meggyőződve legyünk, hogy az Isten a bűnre haragszik, hogy az Istent igazán féljük, hogy valóban meggyőződve legyünk arról, hogy az Isten meghallgat minket. De az emberi lélek a Szentlélek nélkül vagy biztonságban tudva magát, megveti Isten ítéletét, vagy a büntetés idején fut az ítélő Isten elől és gyűlöli őt. 35. Annakokáért nem engedelmeskedik az első táblának. Minthogy tehát az emberi természethez hozzátartozik az Istennek megvetése, Isten igéjében,
77
fenyegetéseiben és ígéreteiben való kétkedés: valóban vétkeinek az emberek akkor is, amikor a Szentlélek bírása nélkül jó cselekedeteket tesznek, mivel hitetlen szívvel teszik azokat; eme mondás szerint Róm 14,23: "ami pedig nincs a hitből, bűn az." Az ilyenek ugyanis Istent megvetve cselekszenek, miként Epicurus (1) nem hiszi, hogy az Isten gondját viseli, hogy figyelemmel viseltetik iránta és meghallgatja őt. Istennek ezen megvetése bűnösökké teszi a külsőleg jóknak tetsző cselekedeteket, mivel az Isten a szívek felett mond ítéletet.
36. Végül nagyon esztelenül írják ellenfeleink azt, hogy az örök haraggal sújtott emberek a szeretetnek magától létesülő tettei által (per actum elicitum dilectionis) bűnbocsánatot érdemelnek ki, holott képtelenség Istent szeretni, mielőtt az ember bűnbocsánatot nyert hite által. Mert az olyan szív, amely valóban érzi Isten haragját, nem szeretheti Istent, míg kiengeszteltnek nem látszik neki. Míg rettegtet és az örök halálba vetni látszik: addig az emberi természet (2) nem képes (annyira) felemelkedni, hogy a haragra gerjedt ítélő és büntető Istent szeresse. 37. Könnyű a tunya, tétlen embereknek a szeretetről azt álmodni, hogy (még) a halálos bűnnel vádolt (is) szeretheti Istent mindenek felett, mivel nem érzik, mi a harag, vagy az Isten ítélete. De a lelki-
(1) Epikurosz ismert ókori bölcsész (320 Kr.e.), az epikureus iskolának alapítója, mely az életnek feladatát annak minél gyönyörűségesebb élvezésében találta, s az érzéki örömök túlzott keresésében merült ki. Ismeretes e jellemző mondás: "Epicurus de grege porcus." Itt az Isten gondviselését tagadó nézetére céloz Melanchthon (2)... "addig az emberi giarlo természet magat rea nem bírhatia, hogy szerethesse az ő reá megharagutt ítéleő és bünteteő erős boszszu álló Istent." (Pálházi.)
78
ismeret tusájában és életharcában tapasztalja a lelkiismeret ama bölcsészeti okoskodásoknak ürességét. Pál állítja (Róm 4,15): "a törvény haragot nemz." 38. Nem állítja, hogy az ember törvény által érdemli ki a bűnbocsánatot, mert a törvény mindig vádolja és rettegésben tartja a lelkiismeretet. (1) Annálfogva nem igazít meg tehát, mivel a törvény által megrémített lelkiismeret fut az Isten ítélete elől. Tévednek tehát, akik abban bizakodnak, hogy törvény által saját cselekedeteik által bűnbocsánatot érdemelnek ki. 39. Legyen elég abból, amit eddig mondottunk az észnek vagy törvénynek igazságosságáról, melyet ellenfeleink tanítanak. Mert valamivel később, amikor a hitből való megigazulási tanunkat kifejteni fogjuk, úgyis kénytelenek leszünk több bizonyítékot felhozni, amelyek ellenfeleink eddig előadott tévelygéseinek megdöntésére is szolgálni fognak.
40. Mivel (2) tehát az emberek saját erejükből nem képesek Isten törvényét teljesíteni, mert mindnyájan bűn alatt és örök haraggal és halállal sújtva vannak: ez okból a törvény segítségével a bűntől meg nem szabadulhatunk és meg nem igazulhatunk; de adatott nekünk a bűnbocsánatnak és Krisztusért való megigazulásnak ígérete, aki miérettünk küldetett, hogy eleget tegyen a világ bűneiért 41. és helyeztetett közbenjárónak és engesz-
(1) Mert a törvény az embernec lölkiismeretit mindenkor tsak vádolton vádollia és ijegettőn ijegeti." (Pálházi.)
(2) 40-47. A skolasztikus felfogással szemben, mely a tulajdon érdemeink alapján való megigazulást tanítja, az evangéliumi felfogás a hit által való megigazulást tanítja. Eszerint az ember Krisztus érdeméért minden saját érdemről lemondva, csupán Isten kegyelmében való bizalom alapján, ingyen veszi a bűnbocsánatot s a megigazulást. Adja a hitnek fogalmát s kiváló jelentőségét a megigazulásnak.
79
telőnek. És ezen ígéret nincs feltételezve tetteink érdemszerűségétől, hanem kegyelemből ad bűnbocsánatot és megigazulást, miként Pál mondja (Róm 11,6): "Ha cselekedetekből van, többé már nem kegyelem," és másutt (Róm 3,21): "Istennek igazságossága kijelentetett a törvény nélkül," azaz ingyen (kegyelemből) adatik a bűnök bocsánata. És így a kiengesztelés nem függ érdemeinktől. 42. Hogyha a bűnbocsánat érdemeinktől függne és a kiengesztelés törvény által létesülne, hasznavehetetlen volna. Mivel ugyanis a törvényt nem teljesítjük, következnék, hogy a kiengesztelés ígéretében sem lenne soha részünk. Pál ekképp bizonyítja ezt (Róm 4,14): "Ha törvényből lenne az örökség, hiábavaló lenne a hit és eltöröltetnék az ígéret." Ha ti. az ígéret beteljesedése érdemeinktől, vagy törvénytől függne, mint feltételtől, az ígéret hiábavaló volta következnék, mert a törvényt sohasem teljesítjük.
43. Minthogy azonban a megigazítás kegyelmi ígéret alapján jut osztályrészünkül, ebből következik, hogy nem igazíthatjuk meg önmagunkat. Máskülönben miért lett volna szükség ígérettételre? Minthogy pedig az ígéretet csak hit alapján kaphatja az ember, azért az evangélium, amely tulajdonképp a bűnbocsánatnak és a Krisztusért való megigazulásnak ígérete, a Krisztusban való hit általi megigazulást hirdeti, melyet nem tanít a törvény, és amely nem azonos a törvény által való megigazulással. 44. A törvény ugyanis tetteinket és tökéletességünket követeli tőlünk. Az ígéret pedig nekünk, a bűn és halál által sújtottaknak Krisztusért nyújtja az ingyen való kiengesztelést, s mi azt nem cselekedetek által, hanem a hit által vesszük. Ez a hit nem visz Isten elé saját érdemeinkben való bizalmat
80
hanem csupán az ígéretben, vagy a Krisztusban megígért könyörületességben való bizalmat.
45. Ezen sajátos hit, amelynél fogva minden egyes ember azt hiszi, hogy Krisztusért megbocsáttatnak bűnei, és hogy Krisztusért kiengeszteltetett az Isten és kegyelmes, elnyeri a bűnbocsánatot és megigazít minket. És minthogy (1) a bűnbocsánatban, azaz a rettegésekben megvigasztalja és felemeli a szíveket, annálfogva megújít minket és elhozza a Szentlelket, hogy azután betölthetjük Isten törvényét, más szóval: Istent szerethetjük, Istent igazán félhetjük, valóban meggyőződve lehetünk, hogy az Isten meghallgat, engedelmeskedhetünk Istennek minden kísértésekben, elöli az érzéki vágyat stb. 46. Így tehát az a hit, amely ingyen nyert bűnbocsánatot, mivelhogy Isten haragjával szembe a közbenjáró és engesztelő Krisztust, nem pedig a mi érdemeinket vagy szeretetünket állítja, az a hit, a mely azonos Krisztusnak igaz ismeretével, amint egyrészt igénybe veszi Krisztus jótéteményeit, úgy másrészt megújítja a szíveket, és megelőzi a törvény betöltését. És erről a hitről egy betű sincsen ellenfeleink tanításában. Épp ez okból vádoljuk ellenfeleinket, hogy csupán a törvény igazságosságát tanítják és nem az evangéliumét, amely a Krisztusban való hit igazságosságát hirdeti.
(1) "És mivelhogy ugyan azon hüt a mi poenitentiáinkban azaz az mi sok undok vétkeink és az halálnak miatta való röttegésinkben vigasztal, biztat és bátorít bennünket; ugian ottan ugy mint uyonnan szül és szent lelköt ad mi nékünc, hogy osztán az Isten törvényét is betölthessüc." (Pálházi.)
81
A megigazító hitről. (1)
48. (*) Ellenfeleink csupán képzelik azt hogy a hit történeti ismeret, (2) és azért tanítják, hogy az a halálos bűn mellett is megállhat. Ennélfogva semmit sem szólnak arról a hitről, amelyről Pál annyiszor állítja, hogy az embereket megigazítja, mert akiket Isten igazaknak tekint, azok nincsenek a halálos bűnben. Ámde az a hit, mely megigazít, nemcsak történeti ismeret, hanem jelenti az Isten ígéretében való bizalmat, amelyben bűnbocsánat és igazságosság ingyen nyújtatik a Krisztusért. És hogy azt ne vélje valaki, hogy csak történeti ismeret: hozzátesszük még azt is, hogy az akarása és elfogadása azon adott ígéretnek, hogy bűneink megbocsáttatnak, és mi megigazulunk. (3)
49. És könnyen lehet különbséget tenni ezen hit és a törvény igazságossága között. A hit oly szolgálat ({latreia} – latreia), mely elfogadja az Isten által nyújtott jótéteményeket; a törvény igazságossága oly szolgálat ({latreia}), mely Isten elé terjeszti érdemeinket. Úgy akar tehát az Isten mi tőlünk hit által tiszteltetni, hogy tőle magától elfogadjuk azt, amit ígér és nyújt.
50. Hogy azonban a hit nemcsak történeti ismeretet jelent, hanem azt a bizalmat, amely az ígéretnek hitelt
(1) 48-60. feltünteti az Isten kegyelmében való bizalomnak, a keresztyén, Krisztusban való hitnek megigazító erejét s hatását.
(2) "hogy a hüt tsac valami historianac, avagy meglett dolognac értése avagy tudása légiön:" (Pálházi.)
(3) "Es hogy ugian tsac azon historia szerént valo tudomanynac valaki azt ne tartsa, még jer tegiüc hozza ím ezt is: Az idvezítő hüt az szivnec oly indulatia, mely akaria, kesz is elvenny az bünnec botsanatiának és az megigazulásnak eleőnkben nyoitott ighéretit. ("Úgy hogy az kegielömnec nem adó, hanem veveő köze legien a hüt.") – (Pálházi.)
(*) A 47. szám hiányzik [NF]
82
ad, azt világosan bizonyítja Pál, aki így szól (Róm 4,l6): "azért kell hitből valónak lennie az igazságosságnak, hogy az ígéret biztos legyen." Tudja ugyanis azt, hogy az ígéretet csak hit által lehet elfogadni. Ez okból az ígéretet és hitet elválaszthatatlanul egymásra való hatásában hasonlítja és köti össze. (1) 51. De könnyű lesz megmondani, mi a hit, ha megnézzük az apostoli hitvallást, melyben biztosan e tétel áll: "bűnöknek bocsánatát". Ennélfogva nem elég azt hinni, hogy Krisztus született, szenvedett és feltámadott, ha hozzá nem tesszük azt a tételt is, amely a történeti fejlődésnek alapja s végcélja: "a bűnöknek bocsánatát." Erre a tételre kell alapítani a többit, hogy ti. Krisztusért és nem érdemeinkért vesszük a bűnbocsánatot. 52. Mert mi szükség volt arra, hogy Krisztus a mi bűneinkért adassék, ha a mi érdemeink bűneinkért eleget tehetnek?
53. Valahányszor tehát a megigazító hitről szólunk, tudnunk kell, hogy a következő három fogalom együvé tartozik: az ígéret, éspedig a kegyelemből való; Krisztus érdemei, mint bizonyos ár és a kiengesztelés. A hitet ígéret alapján vesszük; az ígéretnek a kegyelemből való volta kizárja érdemeinket, és azt jelenti, hogy a jótéteményt könyörületből adja az Isten. Krisztus érdemei az ár, mert kell valamely meghatározott engesztelésnek léteznie a mi bűneinkért. 54. Az Írás gyakran könyörögve említi a könyörületességet, és a szent Atyák sokszor mondják, hogy könyörületből üdvözülünk. Valahányszor tehát könyörületességről említés történik, tudnunk kell, hogy
(1) A kettő együtt jár elválaszthatatlanul, hogy ahol az ígéret, ott a hit is, s ahol a hit, ott az ígéret is említtetik. .".. az ighéretöt és az hütöt (correlative) elfeithetetlenképpen egymashoz öszvekötelezi Szent Pál..." (Pálházi.)
83
ott a hitre mint alapra van szükség, mely a könyörület ígéretét elfogadja. És viszont, valahányszor hitről szólunk, értetni akarjuk a tárgyát is, ti. az ígért könyörületet. 55. A hit ugyanis nem azért igazít meg, vagy üdvözít, mivel önmagában érdemszerű cselekedet, hanem csak azért, mivel elfogadja az ígért könyörületességet.
57. (*) És ezen istentisztelet, ez a szolgálat ({latreia}) a prófétákban és zsoltárokban sok helyütt különös dicsérettel említtetik, dacára annak, hogy a törvény a bűnöknek kegyelemből való megbocsátását nem tanítja. De az Atyák ismerték a Krisztusra vonatkozó ezt az ígéretet, hogy az Isten a Krisztusért akarja a bűnöket megbocsátani. Midőn tehát belátták, hogy Krisztus lesz a bűneinkért adandó díj, megtudták, hogy a mi cselekedeteink nem díjai ennek a nagy jótéteménynek. Ez okból hit alapján vették a kegyelemből való irgalmasságot és bűnbocsánatot, miként az újszövetségi szentek.
58. Innen van az irgalmasságnak és hitnek ama gyakori emlegetése a zsoltárokban és prófétákban, mint Zsolt 130,3.4: "Ha bűneinket számon tartod Uram, Uram, kicsoda maradhat meg?" Itt megvallja a bűneit, de nem említi fel érdemeit. Hozzáfűzi: "mivel nálad van a kiengesztelés" – itt felemelkedik Isten irgalmában való bizalmával, és idézi hozzá az ígéretet. "Az én lelkem kitartott az Ő igéjében, az én lelkem reménykedett az Úrban."
(1) Az ószövetség patriarchái és prófétái Ábrahámtól kezdve hittek egy jobb jövőben, egy eljövendő messiásban, aki a megváltást eszközölni fogja. Természetes, hogy ez a messiási megváltás eszméje – a zsidók sorsa és prófétáik felfogása szerint – majd határozatlan, általános képekben nyilatkozik meg, majd több-kevesebb nemzeti vonással bír, míg ez az eszme végül a Krisztusban a legmagasztosabb felfogásban, s az egész emberiségre vonatkozólag testet öltött.
(*) Az 56. szám hiányzik [NF]
84
Más szóval: mivel megígérted a bűnbocsánatot, ezen te ígéreted tart fenn engemet. 59. Eszerint tehát az Atyák is nem a törvény, hanem ígéret és hit által igazultak meg. És csudálatos dolog, hogy ellenfeleink annyira elhomályosítják a hitet, holott látják, hogy mindenütt kitűnő istentiszteletként dicsértetik, mint pl. Zsolt 50,15: "Hívj segítségül engemet a te nyomorúságodnak idején, és én kiragadlak tégedet." 60. Ekképp akarja magát az Isten velünk megismertetni, így akarja magát tiszteltetni, hogy tőle magától vegyük a jótéteményeket, mégpedig az ő könyörületességéből, s nem a mi érdemeinkért. Ez minden kísértéseinkben legteljesebb vigasztalás. És ilynemű vigasztalásainkat semmisítik meg ellenfeleink, amidőn a hitet elhomályosítják és gyalázzák, és csupán azt tanítják, hogy az emberek cselekedeteik és érdemeik által lépnek érintkezésbe Istennel.
A Krisztusban való hit megigazít (1)
61. Nehogy azt vélje valaki, hogy mi egy semmit sem jelentő történeti fogalomról szólunk, előbb azt kell elmondanunk, miképp sajátítjuk el a hitet. Azután megmutatjuk úgy azt, hogy megigazít, mint azt, hogy miképp kell azt érteni, és lerontjuk azokat az érveket, melyeket ellenfeleink felhoznak ellenünk. 62. Krisztus Lukács evangéliumának végén (24,47) elrendeli, hogy "hirdessék az ő nevében a bűnbánatot és bűnbocsánatot."
Az evangélium ugyanis az összes embereket vádolja azzal, hogy a bűn alatt állanak, s hogy mindnyájan az
(1) 61-74. Szól a megigazító hitnek elsajátításáról s a megigazulás ezen módjáról. Gondot fordít annak tüzetesebb kitüntetésére, hogy a hit által való megigazulást miképpen kell értelmezni a különböző téves és ellenséges indulatú felfogásokkal szemben.
85
örök harag és halál által sújtva vannak, és nyújt a Krisztusért bűnbocsánatot és megigazulást, amelyet hit által sajátít el az ember. A bűnbánat hirdetése, amely minket vádol, megrettenti a lelkiismeretet igazi komoly félelmekkel, s ezek között a szív ismét kénytelen vigasztalást keresni. És ez megtörténik, ha hiszünk Krisztus amaz ígéretében, hogy érette nyerünk bűnbocsánatot. Az a hit, mely azokban a rettegésekben felemel és megvigasztal, nyeri a bűnbocsánatot, megigazít és éltet. Mert az a vigasztalás új és szellemi élet. 63. Ezek egyszerű és világos dolgok, az istenfélők megérthetik, és az egyház részéről is vannak ezekre bizonyítékok. Ellenfeleink sehol sem mondhatják, miképp adatik a Szentlélek. Azt képzelik, hogy a Szentlelket a szentségek közlik gépies cselekvényük végrehajtása által (ex opere operato), a befogadónak jóindulatú hozzájárulása nélkül, (1) mintha bizony a Szentlélek adományozása csak mellékes volna. 64. De mivel mi olyan hitről szólunk, amely nem üres fogalom, hanem amely megszabadít a haláltól, a szívben új életet szül és a Szentlélek műve: annálfogva az a halálos bűnnel együtt nem létezhet, hanem ameddig csak megvan, jó gyümölcsöket terem, miként azt később fogjuk elmondani.
(1) Az opus operatum alatt gépies cselekvést kell érteni, melyet az ember külső viszonyok nyomása alatt, szokásból, s a lélek meggyőződésszerű akarata nélkül hajt végre. A középkori egyházi felfogás szerint a szentségek mechanikus végrehajtása az emberen eszközölte a Szentlélek közvetítő adományát. Melanchthon itt annak lehetetlenségét mutatja ki, mert az embernek Szentlélek után való vágy s elnyerési törekvés nélkül lehetetlen a Szentlélek adományát vennie. Azután meg azt állítja, hogy a vett Szentlélek az embert nem hagyja érintetlen, hanem nagy változást idéz elő benne. Megtérés, új élet, megszentelés a gyümölcsei.
86
65. Lehet még a bűnösnek megtéréséről, vagy a megújulás módjáról egyszerűbben és világosabban szólani? A sententiákhoz írt magyarázatok közül az írók nagy tömegének műveiből (1) hozzanak fel csak egyet is, amely az újjászületés módjáról szól. 66. Midőn a szeretetnek tulajdonságáról szólanak, azt hitetik el, hogy azt az emberek tetteik által kiérdemlik, nem tanítják, hogy az ige által kapja az ember, miként napjainkban az anabaptisták is tanítják. (2) 67. Ámde az Istennel nem lehet alkudozni, az Istent csak az ige által lehet felfogni. Ezért a megigazulás az ige által történik, miként Pál mondá (Róm 1,l6): "Az evangélium Istennek hatalma minden hívő üdvösségére," és (Róm 10,17.): "a hit hallásból vagyon." S már innét vehető egy bizonyíték arra, hogy a hit megigazít, mert ha csak ige által megy végbe a megigazítás és az ige hit által sajátíttatik el, abból következik, hogy a hit megigazít. 68. De vannak még más nyomósabb bizonyítékaink. Ezeket eddig csak azért mondottuk el, hogy feltüntessük az újjászületés módját, és hogy meg lehessen érteni, milyen a szóban lévő hit.
(1) Lombardi Péter híres műve, a "libri sententiarum" az, melynek különböző tudományos feldolgozásaira s magyarázataira céloz Melanchthon. Ezt a művet nemcsak az egész középkoron át tárgyalták nagy tudományos apparátussal, hanem a reformáció után való időszakban is, kivált Spanyolországban. A műnek rendkívül nagy jelentősége van a középkori skolasztikában.
(2) Münzer Tamás és társai a reformáció korában helytelenítették a gyermekkeresztséget, s ennélfogva a gyermekkorban megkeresztelteket új keresztségnek vetették alá; ezért anabaptistáknak, újrakeresztelőknek nevezték őket. Ők baptistáknak nevezték magukat, vagyis oly keresztelőknek, akik a keresztséget helyesen csak a felnőtteken hajtják végre. Szemben a reformátorokkal, az emberi akarat szabadságát s jóra való képességét hangsúlyozták, s épp ez utóbbit helyteleníti itt Melanchthon.
87
69. Most azt fogjuk bizonyítani, hogy a hit megigazít. Itt mindenek előtt figyelmeztetnünk kell az olvasókat arra, hogy amint szükséges azt a nézetet védelmezni, hogy Krisztus a közbenjáró, így szükséges védelmezni azt is, hogy a hit megigazít. Mert mi módon lesz Krisztus közbenjárónk, ha a megigazulásban nem használjuk őt közbenjárónak, ha nem tudjuk, hogy őérette tekint az Isten igazaknak. Hinni pedig azt jelenti: bízni Krisztus érdemeiben, hogy őérette az Isten egész bizonyossággal kegyelmes akar lenni hozzánk. 70. Hasonlóan figyelmeztetnünk kell, hogy amiként védeni kell azt a nézetet hogy a törvényen kívül szükséges Krisztus ígérete, akként védeni kell azt is, hogy a hit megigazít A törvény ugyanis csak a Szentlélek előző vétele után valósulhat meg. Ez okból védenünk kell azt, hogy Krisztus ígérete szükségszerű. Azt azonban csak hit által lehet elsajátítani. Ezek alapján tehát akik tagadják a hitből ‚ való megigazítást, nem tanítanak egyebet, mint a törvényt, és az evangéliumot s Krisztust teljesen elvetik.
71. De midőn azt mondjuk, hogy a hit megigazít, egyesek talán a kezdetre értik oly formán, hogy a hit a megigazulás kezdete, vagy előkészület a megigazulásra, úgy, hogy nem maga a hit az, amely által Isten igazakul elfogad, hanem a cselekedetek, melyek azt követik, és azt álmodják, hogy a hitet azért magasztalják oly nagyon, mivel az a kezdete. A kezdetnek tényleg nagy jelentősége van, mint közönségesen mondják: "a kezdet az egésznek fele" ({arkhé hémiszü pantosz}). (1)
(1) Régi közmondás, mely talán Püthagorasztól vagy Hérakleitosztól ered. Ugyanaz: "Dimidium facti, qui bene coepit, habet:" – "hogy az io kezdés akármi iól kezdött dolognac fele." (Pálházi.)
88
Ugyanannyit tesz, mintha azt mondaná valaki, hogy a nyelvtan minden tudományok doktorává tesz, mivel más tudományokra előkészít, pedig kit-kit a saját mestersége tesz valóban mesterré. Mi nem így gondolkozunk a hitről, hanem azt védelmezzük, hogy sajátlag és valóban a hit által Krisztusért tekint az Isten igazaknak, más szóval: elfogad magáéinak. 72. És minthogy megigazulni azt jelenti: igazságtalanból igazságossá lenni vagy újjászületni, jelenti azt is: igazságosnak kijelentetni vagy tekintetni. Az Írás ti. mind a két módon szól. Ez okból előbb azt akarjuk bebizonyítani, hogy egyedül a hit tesz igazságtalanból igazságossá, más szóval: elnyeri a bűnbocsánatot.
73. Egyeseket megbotránkoztat az "egyedül" szócska, holott Pál is mondja (Róm. 3,28): "Azt véljük, hogy hitből s nem cselekedetekből igazul meg az ember,"
(1) Az "egyedül" szócska, mely az ágostai hitvallásnak 6. pontjában Ambrosiusból vett idézetben fordul elő, igen sok támadásra szolgáltatott alkalmat. Tudvalevő dolog, hogy Pál apostol leveleiben, amelyekre a reformátorok kiváltképpen támaszkodtak, az "egyedül" szócska nincs meg. Luther nyugtalan vérű ellenfele és ellensége, Eck az ágostai birodalmi gyűlés alatt, majd a Confutatióban társaival együtt a leghevesebb módon támadta ezt a szócskát, s vele az egész megigazulási tant. Melanchthon tehát helyesen cselekedett, mikor e szócskának szükségszerűségét és helyességét a Szentírásból, s nevezetesen Pálnak leveleiből igazolta. Elfogulatlan magyarázat mellett nem is tagadható, hogy Lutheréknak igazuk volt. Azon értelmezés mellett, amint a hitet Pál apostol nyomán vették s amint a mai prot. teológiai álláspontról meghatározzák, nincs kétség benne, hogy egyedül a hit az, amelynek alapján a megigazulás létesül. Luther e hitről így nyilatkozik: "hatalmas, cselekvő, nyugtalan dolog, amely az embert új életmódba s gondolkozásba vezeti be, hogy lehetetlenség, hogy nem kellene szüntelenül jót tennie." (Post. IV. 236, 267.)
89
s éppúgy (Ef 2,8): "Istennek ajándéka az, nem tőletek származik, sem a cselekedetekből, hogy senki se dicsekedjék;" szintúgy (Róm 3,24): "Ingyen igazulnak meg..." Ha nem tetszik a mindent kizáró "egyedül" szócska, küszöböljék ki Pálból ezeket a kizáró szócskákat: ingyen, nem cselekedetekből, ajándék stb. Mert ezek is kizárók. Mi pedig kizártuk az érdemről való felfogást. Nem zártuk ki az igét, vagy a szentségeket, miként ellenfeleink rágalmaznak. Feljebb ugyanis azt mondottuk, hogy a hit az Igéből fogantatik, és igen nagyra becsüljük az Ige körül való szolgálatot (lelkészi szolgálatot). 74. A szeretetnek és cselekedeteknek következniük kell a hitből, amiért is nem úgy zárjuk ki őket a megigazításból, hogy ne kövessék a hitet, de kizárjuk a megigazulásból a szeretetnek vagy cselekedeteknek érdemszerűségében való bizalmat. És ezt világosan be fogjuk bizonyítani.
Bűnbocsánatot egyedül a Krisztusban való hit által nyerünk.
75. Abban a meggyőződésben élünk, hogy ellenfeleink is megvallják, hogy a megigazulásban legelsőbben bűnbocsánatra van szükségünk, mert mi mindnyájan bűn alatt vagyunk. Ez okból így okoskodunk: 76. Bűnbocsánatot nyerni annyi, mint megigazulni, e bizonyíték szerint (Zsolt 32,1): "Boldogok, akiknek megbocsáttattak az ő bűneik." 77. Egyedül a Krisztusban való hit által, nem szeretet által, s nem a szeretet, vagy cselekedetek miatt nyerjük bűneink bocsánatát, dacára annak, hogy a szeretet következik a hitből. 78. Tehát egye-
90
dül a hit által igazulunk meg, értve megigazulás alatt ezt: igazságtalanból igazságossá lenni, vagy újjászületni. (1)
79. A második (2) tétel (hogy hit által, s nem cselekedetek által nyerjük bűneink bocsánatát) akként lesz könnyen bizonyítható, ha tudjuk, miképp történik a bűnbocsánat. Ellenfeleink a legízetlenebb módon vitatkoznak afelett, vajon a bűnök megbocsátása és a kegyelem közlése egyetlen változás-e? Haszontalan emberek, nem volt mit mondaniok! A bűnbocsánatkor le kell győzni a bűn és örök halál rettegéseit a szívben, miként ezt Pál bizonyítja (1Kor 15,56 s következő versben): "A halálnak fullánkja a bűn, a bűnnek ereje a törvény. De az Istennek legyen hála, aki adott nekünk diadalmat, ami Urunk Jézus Krisztus által." Ez azt jelenti, hogy a bűn rettegésben tartja a lelkiismereteket; az pedig a törvény által történik, mely Istennek a bűn ellen való haragját mutatja, amelyet azonban Krisztus által győzünk le. Mi módon? Hit által, amidőn is felemelkedünk a Krisztusért ígért könyörületességben való bizalom alapján. 80. A második tételt tehát így bizonyít-
(1) A 76-78. pont szillogizmus, melynek bizonyítása alább következik.
(2) Az első tételt (főtétel), hogy a megigazulás elsősorban bűnbocsánat, nem kellett bizonyítania, mert általában elismerték. A másodikat már kellett bizonyítania, s ezt teszi a 79-80. pontban, majd megvilágítja szentírási helyekkel (87- 102) és szent atyák idézeteivel (103-106), végül csudálkozását fejezi ki afelett, hogy az ellenfél az Írás világos szavai ellenére csak alaki hitnek tekinti ezt (107-116). Befejezésül összefoglalólag hangsúlyozza e hitnek szükségszerűségét egyesekre és egyházra vonatkozólag (117-121).
(3) A bűn annyira ránehezedik az emberre, hogy súlya alatt görnyed, szinte leroskad. Az Isten kegyelmében való bizalom azon erő, amelynek segítségével az ember felegyenesedik, s képileg szólva, leveti magáról a bűn terhét.
91
juk: Istennek haragja nem engesztelhető ki, ha ellenébe saját cselekedeteinket helyezzük, mivel Krisztus engesztelőnek adatott, hogy ő érette kegyelmes legyen hozzánk az Atya. Krisztus azonban közbenjáróul másképp nem sajátítható el, csak a hit által. Ennélfogva tehát egyedül hit által nyerünk bűnbocsánatot, amidőn szíveinket felemeljük a Krisztusért ígért könyörületességben való bizalom által.
81. Éppúgy szól Pál (Róm 5,2): "Őáltala van odajárulásunk az Atyához," és hozzáteszi: "hit által." Tehát úgy engeszteltetünk ki az Atyával és nyerünk bűnbocsánatot, ha a Krisztusért ígért irgalomban való bizalom által felemeltetünk. Ellenfeleink Krisztust azért tartják közbenjárónak és engesztelőnek, mivel kiérdemelte a szeretetnek állapotát; nem kívánják, hogy őt most is közvetítőnek használjuk, hanem miután teljesen eltemették a Krisztust, azt képzelik, hogy saját cselekedeteink által van odajárulásunk Istenhez, ezek által kiérdemeljük a szeretetnek állapotát és azután a szeretet által járulunk Istenhez. Vajon nem azt jelenti-e ez: Krisztust eltemetni, és a hitről szóló egész tant megsemmisíteni? Ezzel szemben Pál azt tanítja, hogy nekünk Krisztus által van odajárulásunk, más szóval kiengesztelésünk. És hogy megmutassa, miképp megy az végbe, hozzáteszi, hogy hit által van odajárulásunk. Ennélfogva hit által Krisztusért nyerjük bűneink bocsánatát. Isten haragjával szemben nem helyezhetjük a mi szeretetünket és a mi cselekedeteinket.
82. Másodszor bizonyos, hogy bűneink az engesztelő Krisztusért bocsáttatnak meg. Róm 3,25: "Akit az Isten tett engesztelővé;" de hozzáteszi Pál: "a hit által." Tehát ezen engesztelő [ú]gy használ nekünk, ha hittel
92
megragadjuk a benne ígért könyörületességet és azt szembeállítjuk Isten haragjával és ítéletével. Ily értelemben van írva Zsid 4,14: "Mivelhogy nagy főpapunk vagyon, járuljunk hozzá bizalommal." Eszerint azt rendeli, hogy járuljunk Istenhez – ne érdemeinkben, hanem a főpapi Krisztusban való bizalom alapján, s így hitet követel.
83. Harmadszor, Péter (Csel 10,43) így szól: "Az összes próféták bizonyságot tesznek amellett, hogy bűnbocsánatot az ő neve által nyer mindenki, aki hiszen őbenne." Miképp szólhatott volna még világosabban? Bűnbocsánatot – úgymond – az ő neve által, azaz őmiatta kapunk: tehát nem érdemeink miatt nem a mi töredelmességünk, (1) bűnbeismerésünk, (2) szeretetünk, istentiszteletünk s tetteink miatt. És hozzáteszi: "midőn hiszünk benne." Tehát hitet követel. Másként nem is tudjuk felfogni Krisztus nevét, csak a hit által. Ezenkívül az összes próféták egyetértésére hivatkozik. Ez valóban az Egyház tekintélyére való hivatkozás. De erről a tételről alább, a bűnbánatnál fog kelleni ismét szólanunk.
84. Negyedszer. A bűnbocsánat Krisztusért ígért dolog, s ennélfogva egyedül hit által sajátítható el. Mert az ígéret is egyedül hit által sajátítható el. Róm 4,16: "Azért vagyon a hitből, hogy kegyelemből való legyen,
(1) Az eredeti latinban a kettőnek jelzésére contritio és attritio szolgál, ami a középkori skolasztikus okoskodásból van átvéve, s amit az Apologia helytelenít (1. De poenitentia V.29), mint üres szőrszálhasogatást. Az első jelentené azt a bűnbánatot, amely a jó iránt való szeretet alapján, a másik azt, amely a büntetéstől való félelem alapján létesül az emberben. Az utóbbi tökéletlen, s tulajdonképpen nem is belső lelki fájdalom a bűnösség miatt, csak külsőleg mutatkozik az egyházi büntetésektől való félelemben. Már Duns Scotusnál található e különbségtétel.
93
és hogy erős legyen az ígéret." Mintha azt mondaná: ha a mi érdemeinktől függne e dolog, bizonytalan és haszontalan lenne az ígéret, mivel sohasem állapíthatnók meg biztosan, mikor szereztünk elég érdemet, s a tapasztalt lelkiismeretűek ezt könnyen belátják. Ezért mondja Pál (Gal 3,22): "De az Isten mindeneket a bűn alá vetett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusban való hit által adassék a hívőknek." Itt megtagad tőlünk minden érdemet, mivel azt mondja, hogy mindnyájan vádlottak és bűn alá vetettek vagyunk; azután hozzáteszi, hogy az ígéret, ti. a bűnbocsánat és megigazulás ígérete adatik nekünk, és végül hozzáteszi, hogy miképp lehet ezt az ígéretet kapni, ti. hit által. Ezen okoskodás az ígéret természetéből van véve; Pálnál alapelv és gyakran ismételve található. 85. És sem kigondolni, sem elképzelni nem lehet semmit, amivel Pál ezen bizonyítéka megdönthető volna. Ez okból a jólelkűek ne hagyják magokat eltántoríttatni attól a meggyőződéstől, hogy csupán hit által a Krisztusért nyerünk bűnbocsánatot. Ebben határozott és biztos vigasztalásuk van a bűn rettegései, az örök halál és a pokol minden kapui ellenében.
86. Mivel azonban egyedül hit által nyerünk bűnbocsánatot és Szentlelket, ennélfogva egyedül a hit igazít meg, mert azok, akik kiengeszteltettek, igazságosaknak és Isten fiainak tekintetnek, nem a maguk tisztaságáért, hanem Krisztusért könyörületességből; úgy azonban, ha hogy ezen könyörületességet hittel megragadják. Ez okból bizonyítja az Írás (Róm 3,26), hogy hit által vétetünk igazaknak.
Hozzá fogjuk venni tehát azokat a bizonyítékokat, amelyek világosan mondják, hogy a hit maga az az
94
igazságosság, amelynél fogva Isten előtt igazaknak tekintetünk, mégpedig nem azért, mivel az önmagában véve érdemet szerző cselekedet, hanem azért mivel elfogadja azt az ígéretet, amelynél fogva Isten megígérte, hogy a Krisztusért kegyelmes akar lenni a benne hívőkkel szemben, vagyis azért, mivel meg van győződve, hogy "Krisztus lett nekünk Istentől bölcseség, igazságosság, megszentelés és megváltás." (1Kor 1,30)
87. Pál apostol a rómaiakhoz írt levelében legfőképpen ezt a tételt fejtegeti és adja elő, hogy ingyen, hitből igazulunk meg, ha ti. hisszük, hogy az Isten kegyelmes hozzánk a Krisztusért. És ezt a tételét, mely tárgyalásának magvát képezi, a 3. fejezetben ekképp fejezi ki (3,28): "Úgy vélekedünk, hogy az emberek hit által igazulnak meg, nem a törvénynek cselekedeteiből." Ebből ellenfeleink papi (leviticus) szertartásokat magyaráznak ki. Pál azonban nem csupán a papi szertartásokról, hanem az egész törvényről szól. Alább ugyanis a tíz parancsolatból idézi (Róm 7,7): "Ne kívánjad..." És ha erkölcsi tetteink kiérdemelnék a bűnbocsánatot és a megigazulást, úgy semmi szükség nem lenne Krisztusra s ígéretre, és összeomolnék mindaz, amit Pál az ígéretről mond. Az efézusbelieknek is rosszul írná (2,8): "hogy kegyelemből üdvözültünk, és ez nem tőlünk ered... Istennek ajándéka." Éppúgy hivatkozik Pál (Róm 4,1.6) Ábrahámra s Dávidra. Ámde ezeknek a körülmetélésre vonatkozólag volt parancsuk Istentől. Ennélfogva, ha valamely tettek megigazító erővel bírtak, úgy az ő cselekedeteiknek is kellett megigazító erővel bírniok akkor, amikor isteni parancsolaton alapultak. De helyesen mondja Augustinus, hogy Pál az egész törvényt
95
érti, s amint a "lélekről és betűről" terjedelmesen értekezik, végül így szól: "Miután ezeket megfontoltak és erőnkhöz képest kifejtettük, amelyeket az Úr nekünk ajándékozni kegyeskedik, összefoglaljuk őket abban, hogy az ember nem a jó élet parancsolatai által igazul meg, hanem a Jézus Krisztusban való hit által."
88. S hogy azt ne gondoljuk, hogy ezen állítása, hogy a hit megigazít, meggondolatlanul csúszott ki Pálnak szájából, hosszasan tárgyalva bizonyítja s erősíti azt a Róm 4. fejezetben, s azonkívül ismétli minden levelében. 89. Róm 4,4.5-ben így szól: "Annak, aki cselekedetek által akar megigazulni, a jutalom nem számíttatik be kegyelem szerint, hanem tartozás szerint. Annak azonban, aki nem cselekedetek alapján akar megigazulni, hanem mert hisz abban, ki az istentelent megigazítja, annak a hit igazságosságnak számíttatik be." Itt világosan mondja, hogy maga a hit számíttatik be igazságosságnak. A hit tehát az a tárgy, melyet az Isten igazságosságnak jelent ki, és hozzáteszi, hogy kegyelemből számíttatik be, és tagadja a kegyelemből való beszámíthatóságát, ha az cselekedetekért tartozásként adatnék. Ez okból kizárja az erkölcsi tetteknek érdemszerűségét is. Mert ha ezeknek kellene tulajdonítani megigazító erőt Isten előtt, nem számíttatnék be a hit igazságosságnak cselekedetek nélkül. 90. Azután Róm 4,9: "Mondjuk ugyanis, hogy Ábrahámnak a hit számíttatott be igazságosságnak." 91. Az 5. fej. 1-ben így szól: "Hitből megigazulván, békénk van Istennel," azaz van tiszta és vidám lelkiismeretünk az Isten előtt.
92. Róm 10,10: "Szívvel hisz az ember, hogy megigazuljon." Itt a hitet a szív igazságosságának nyilvánítja.
96
93. Gal 2,16: "Mi is a Jézus Krisztusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hit által, és nem a törvény cselekedetei által."
94. Ef 2,8.9: "Mert kegyelemből tartattatok meg hit által, és ez nem titőletek vagyon – Isten ajándéka ez. Nem a cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék."
94. Ján 1,12.13: "Adott nekik hatalmat, hogy Isten fiaivá legyenek; azoknak, kik az ő nevében hisznek; kik nem a vértől, sem a testnek akaratjától, sem a férfiúnak indulatjától, hanem Istentől születtek."
95. Ján 3,14.15: "Miképpen pedig Mózes felemelte a kígyót a pusztában, akképpen fel kell magasztaltatni az ember fiának, hogy valaki hiszen benne, el ne vesszen." 96. Szintúgy 17. v.: "Mert nem azért bocsátá Isten az ő fiát e világra, hogy kárhoztassa e világot, hanem hogy megtartassék e világ Őáltala. Aki Őbenne hiszen, el nem kárhozik."
97. Csel. 13,38.39: "Azért légyen néktek tudtotokra, atyámfiai! hogy ez által hirdettetik néktek a bűnöknek bocsánata, és mindenekből, amelyekből a törvény által meg nem igazíttathattatok, ez által mindenki, aki hiszen, megigazul." Lehetett-e világosabban Krisztus hivataláról és a megigazulásról szólani? A törvény – úgymond – nem igazított meg. Ez okból Krisztus adatott, hogy higgyük, hogy mi Őérette igazulunk meg. Nyíltan megvonja a törvénytől a megigazulást. Ennélfogva tehát Krisztusért tekint az Isten igazaknak, hogy ha hisszük, hogy az Isten Őérette kegyelmes mihozzánk.
98. Csel 4,11.12: "Ez ama kő, akit ti építők semminek állítottatok, ki lett a szegeletnek fejévé, és nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk."
97
Krisztusnak nevét csupán hit által lehet elsajátítani. Tehát a Krisztus nevében való bizalom által, nem pedig cselekedeteinkben való bizalom által üdvözülünk. A név ugyanis itten okot jelent, amelyre hivatkozunk, s amely által az üdvösség osztályrészünkké lesz. Krisztus nevére hivatkozni annyi, mint Krisztus nevében bízni, mint okban, vagy díjban, amelyért üdvözülünk.
99. Csel 15,9: (És semmi különbséget nem tett miköztünk és azok között), "megtisztítván azoknak szívét hit által." Ez okból az a hit, amelyről az apostolok szólanak, nem üres fogalom, de oly tárgy, mely a Szentlelket fogadja és minket megigazít.
100. Habakuk 2,4: "A hitből igaz élni fog." Itt főképpen azt mondja, hogy az emberek hit alapján igazulnak meg, amennyiben hiszik, hogy az Isten engesztelő, és hozzáteszi, hogy ugyanez a hit éltet, mivel ez a hit szül a szívben békességet, örömet és örök életet.
101. Ésa 53,11: "Az ő ismerete sokakat fog megigazítani." Ámde mi a Krisztus ismerete? Nem egyéb, mint Krisztus jótéteményeinek s ígéreteinek a megismerése, amelyeket az evangélium által a világba elhintett. S ezen jótéteményeket megismerni tulajdonképpen igazán annyi, mint hinni Krisztusban, hinni azt, hogy amit az Isten Krisztusért megígért, valóban megadja.
102. De a Szentírás telve van ilyen bizonyítékokkal, amennyiben egyes helyeken a törvényről, más helyeken Krisztusról, bűnbocsánatról és a Krisztusért való kegyelembe fogadtatásról szóló ígéreteket közöl.
103. A szent atyáknál is találhatók helyenkint hasonló bizonyítékok. Ambrosius ugyanis egy bizonyos Irenaeus-
98
hoz szóló levelében így szól: "A világ pedig azért vettetett alá a törvény által, mivel a törvény parancsolata szerint mindenki vádoltatik, és a törvény cselekedeteiből senki sem igazul meg – más szóval azért, mivel a törvény által megismerjük a bűnt, de vádja alól fel nem szabadulunk." – "Úgy látszott, hogy a törvény ártalmunkra szolgál, mert mindenkit bűnössé tett, de az Úr Jézus eljővén, a bűntől, melyet senki sem kerülhetett ki, mindenkit felszabadított és ami kézírásunkat (1) saját vérének kiontásával letörölte." Azonos ez azzal, amit a Róm 5,20-ben mond: "a bűn megnövekedett a törvény által; de sokkal inkább bővölködött Jézus által a kegyelem. Mert miután az egész világ alávettetett, az egész világnak bűneit elvette," mint János bizonyította, mondván (Ján 1,29): "Íme Istennek báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit." "És ez okból senki se dicsekedjék cselekedeteivel, mivel cselekedetei által senki sem igazul meg. De aki igazságos, ajándékképpen bírja azt, mivel a keresztség után lett igazzá. A hit az, mely a Krisztus vére által megszabadít, mivel boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, és akinek bűne elfedeztetett." (Zsolt 32,1) 104. Ezek Ambrosiusnak szavai, s ezek világosan a mi felfogásunk mellett szólanak. Ő tagadja a cselekedeteknek megigazító jelentőségét, és tulajdonítja azt a hitnek, mely a Krisztus vére által tisztít meg. 105. Hordassanak össze egy halomra az összes sententiariusok, akik nagyságos címekkel ékeskednek, mert egyesek Ange-
(1) Kol 2,14 alapján értendő a mi bűneinkről szóló írás, amely vádol, s büntetésre méltóknak mond. Ezt a kézírást Jézus letörölte, s így a vádoló bűnt nemlétezővé tette.
99
licusoknak, (1) mások Subtiliseknek (2) s ismét mások Irrefragabileseknek (3) neveztetnek, és ha mindnyájukat újból meg újból olvassuk, azok mindannyian annyit nem használnak Pál megértésében, amennyit Ambrosius ezen egy állítása használ.
106. Ugyanilyen értelemben sokat ír Augustinus a pelagiánusok ellen. A lélekről és betűről szóló könyvében ezeket mondja: "Azért van előnkbe adva a törvény igazságossága, hogy aki teljesíti, éljen benne, hogy amikor minden egyes ember a maga erőtlenségét megismerte, nem a saját erői, s nem ugyanezen törvénynek betűje által, ami nem lehetséges, hanem hit által kiengesztelvén a megigazítót, jusson az (üdvösségre) igazságosság birtokába, teljesítse az igazságosságot s éljen benne. Oly jó cselekedet, amelynek teljesítése által él az ember, csak annál található, aki megigazult. De a megigazulás hitből történik." Világosan mondja itt, hogy a megigazítót hit által engeszteljük ki, és a megigazulást hit alapján nyerjük el. És kevéssel később: "Törvény alapján féljük az Istent, hit alapján remény-
(1) Dr. Angelicus = angyali doktor. Aquinói Tamásnak kitüntető jellemző neve; angelicusok tehát Aq. T. követői.
(2) Subtilis = finom, mély elméjű; Pálházi szerint "mélységös." Így nevezték hívei Duns Scotust, Aq. Tamás ellenfelét. Subtilisek tehát Duns Scotusnak hívei, s oly okoskodásúak, mint ő.
(3) Irrefragabilis = ellenállhatatlan, ellenmondást nem tűrő. Megtisztelő neve Halesius Sándor skolasztikusnak, aki egy híres művet írt "Summa theologiae" címmel, melyben Arisztotelész bölcsészetén kívül az arab bölcsészetet is használta. Bizonyításait oly kifogástalanoknak és meggyőzőeknek tekintették, hogy hívei irrefragabilisnek nevezték el. Meghalt mint ferencrendi szerzetes 1245-ben.
100
kedünk az Istenben, de akik félnek a büntetéstől, azok előtt rejtve van a kegyelem, s ha ezen félelem miatt szenved valamely ember stb., kik alapján meneküljön Isten irgalmához, hogy adja meg neki, amit rendel". Itt azt tanítja, hogy a törvény rettegésben tartja az emberi szíveket, a hit pedig vigasztalást ad nekik, és tanítja, hogy előbb kíséreljük meg hit által megszerezni a könyörületességet, s azután mint a törvényt betölteni. Kevéssel azután még más bizonyítékokat is fogunk hozni.
107. Valóban csudálatos dolog, hogy ellenfeleinket a Szentírásnak ennyi helye sem győzi meg, (1) pedig ezek világosan a hitnek tulajdonítanak megigazító erőt, s megtagadják azt a cselekedetektől.
108. Vajon azt hiszik-e, hogy az Írás hiábavalóan ismétli annyiszor ugyanazt? Vajon azt hiszik-e, hogy a Szentlélek meggondolás nélkül ejtette ki e szavakat? 109. De hát ők kigondoltak egy szőrszálhasogató okoskodást, amellyel kijátszanak. Azt mondják, (2) hogy az Írás helyei az alakított hitről (fides formata) veendők, más szóval ők
(1) Az eddigi bizonyítás eléggé meggyőző lehet minden olvasóra, de Melanchthonnak egy kitérést kell itt tennie. Ellenfelei azt mondták, hogy az a hit, mely megigazít, tulajdonképpen szeretet (fides formata), s nem az, aminek a reformátorok tartják – és így a szeretet az, amely megigazít. Ezt cáfolja 107-121-ben.
(2) A skolasztikusok, különösen Lombard Péter s Aquinói Tamás, kétféle hitet különböztettek meg: 1. Egy alakított, tökéletes hitet (fides formata), azaz olyan hitet, melynek csak külseje hit, mely az akarat tulajdonsága, s lényege a szeretet, amely alakítja s a jóra irányítja; az ilyen hit erény, az erények legfőbbje. Lomb. P.: "Fides, qua creditur, si cum charitate sit, virtus est." 2. Egy még alaktalan, tökéletlen hitet (fides informis), amely egyszerűen értelmi tulajdonság, s bizonyos tanok igazságként való elfogadásában áll; az ilyen hit nem erény, az ördögnél is található. Lomb.: "Fides cum dilectione christiani est; alia daemonis est."
101
nem tulajdonítanak a hitnek megigazító erőt, csak a szeretet kedvéért. Sőt tovább menve a hitnek egyáltalában nem tulajdonítanak megigazító erőt, hanem csak a szeretetnek, mivel azt képzelik, hogy a hit megfér a halálos bűnnel is. 110. Hová vezet az, ha nem oda, hogy az ígéretet ismételten eltörlik itt is, s a törvényhez térnek vissza? Ha a hit a szeretetért nyeri el a bűnbocsánatot, mindig bizonytalan lesz a bűnbocsánat, mivel sohasem szeretünk annyira, amennyire kellene; sőt általában nem szeretünk, ha a szív bizonyossággal nem állítja, hogy ajándékképpen kapjuk a bűnbocsánatot (1) Amíg tehát ellenfeleink a saját szeretetükben való bizalmat követelnek a bűnbocsánatnál és megigazulásnál, addig a bűnnek kegyelemből való megbocsátásáról szóló evangéliumát elvetik, holott ennek dacára azt a szeretetet sem nem tanítják, sem nem ismerik, mert hisz abban nem hisznek, hogy a bűnbocsánatot kegyelemből kapjuk.
111. Mi is mondjuk, hogy a szeretetnek a hitet követnie kell, miként Pál is mondja (Gal 5,6): "A Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem használ, sem a körülmetéletlenség; hanem a hit, mely a szeretet által cselekszik." 112. Annak dacára mégsem kell azt gondolni, hogy az e szeretetben való bizalom által, vagy a szeretet által nyerünk bűnbocsánatot és kiengesztelést, mint ahogy nem részesülünk bűnbocsánatban más, ezt követő cselekedetek alapján, hanem egyedül hit által, mégpedig a tulajdonképpen értett hit által, mivel az ígé-
(1) Hogy ha az hüt az szeretetért vészi bűneinec botsánatiát, így az bűnöknec bocsánatia mindenkoron bizontalan és kétséges dolog lészen. Mert az mi szeretetünc soha azt föl nem éri, az mennyiveI tartozunk" (Pálházi.)
102
ret másképp nem fogadható be, csak hit által. 113. A tulajdonképpeni értelemben vett hit pedig az a hit, mely az ígéretben feltétlenül bízik, s amely hitről szál maga az Írás. 114. És minthogy ez nyer bűnbocsánatot és engesztel ki az Istennel, ennélfogva ezen hit alapján a Krisztusért előbb tekint az Isten igazaknak, s csak azután szeretünk, és a törvényt megtartjuk, dacára annak, hogy a szeretet szükségszerűleg utána következik. 115. És ezen hit nem holmi üres fogalom, és nem is férhet meg a halálos bűnnel, hanem a Szentlélek műve, mely által megszabadulunk a haláltól, s mely által a rettegő emberi elmék felemelkednek és élőkké lesznek. 116. És minthogy egyedül ez a hit nyeri el a bűnöknek bocsánatát, ez tesz bennünket Isten előtt kedvesekké, s ez hozza meg nekünk a Szentlelket; azért helyesebben ezt lehetett volna kedvessé tevő kegyelemnek (gratia gratum faciens) nevezni, semmint a szeretetet, amely annak gyümölcse.
117. Eddig immár elég körülményesen bizonyítottuk úgy az Írásnak bizonyítékaival, mint a Szentírásból vett okokkal, hogy minél világosabb légyen az a kérdés, hogy egyedül hit által nyerünk bűnbocsánatot a Krisztusért, és hogy egyedül hit által igazulunk meg, azaz igazságtalanokból igazakká leszünk, vagyis újjászületünk. 118. Azonban, hogy mennyire szükséges ezen hitnek ismerete, könnyen megítélhető abból is, hogy ebből az egyből érthetjük meg Krisztus hivatalát, ezen egy által vesszük Krisztus jótéteményeit, s ez az egy eszközöl határozott és biztos vigasztalást az istenfélő embereknek.
119. És az egyházban kell léteznie oly tannak, melyből a kegyesek az üdvnek biztos reményét merítik. Ellenfeleink szerencsétlen tanácsokat adnak az embereknek, midőn kételkedésre utalják afelett, vajon nyernek-e bűn-
103
bocsánatot vagy sem. Mi módon állanak meg a halálban, akik e hitről semmit sem hallottak, s kik azt vélik, hogy kételkedni kell a bűnbocsánat elnyerése felett?
120. Azonfelül szükség van arra, hogy megtartassék az egyháznak a Krisztus evangéliuma, vagyis az az ígéret, hogy kegyelemből Krisztusért nyerünk bűnbocsánatot. Ezt az evangéliumot teljesen eltörlik, akik a szóban levő hitről semmit sem tanítanak. Márpedig a skolasztikusok még csak egy szót sem szólnak erről a hitről. Ellenfeleink őket követik, és helytelenítik ezt a hitet. És nem látják, hogy midőn e hitet helytelenítik, megsemmisítik a kegyelemből való bűnbocsánatnak és Krisztusban való igazságosságnak ígéretét.