III. A szeretetről és a törvény betöltéséről (1)

1. Itt a következő ellenvetéseket teszik ellenfeleink: "Ha pedig be akarsz az életre menni, tartsd meg a parancsolatokat" (Mát 19,17); szintúgy (Róm 2,13): "A törvény cselekvői fognak megigazulni," és sok más hasonlót a törvényről és cselekedetekről. Mielőtt ezekre felelnénk, el kell mondanunk, mit tartunk mi a szeretetről és a törvény betöltéséről.

(1) Ezen új szakasz folytatása a hit által való megigazulási tan védelmének. Eddig tulajdonképpen csak a hitnek megigazító jelentőségét s erejét bizonyította, s védte a hitvallás állítását. Ellenfelei azonban egy csomó ellenvetést hordtak össze. Ezeknek cáfolását találjuk e szakaszban (1-256.). Éppoly alapossággal s gonddal szerkesztette meg ezt a pontot, mint az előbbit. (Ld. Die Apologie der Augustana v. G. Plitt 115. s köv. old.). – A 2-61. pontban bizonyítja, hogy ellenfelei nincsenek tisztában a törvénnyel és szeretettel, ez okból legelőbb azt világítja meg, hogy mit kell érteni a törvény alatt a Szentírás szerint, s minő viszonyban van a szeretethez, mint legfőbb keresztyén erkölcsi elvhez.

104

2. Meg van írva a prófétánál (Jer 31,33): "Az én törvényemet az ő szíveikbe fogom adni," és Róm 3,31: "a törvény megerősíttetik s nem semmisíttetik meg a hit által." És Krisztus mondja (Mát 19,17): "Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat," s szintúgy (1Kor 13,3): "Ha nincs szeretetem, semmi sem vagyok." 3. Ezek és hasonló állítások bizonyítják, hogy a törvény betöltését nekünk kell kezdenünk, s azután napról-napra jobban megvalósítanunk. Szólunk pedig nem a szertartási parancsolatokról, de arról a törvényről, mely a szívnek indulataira nézve ad parancsolatokat, más szóval a tíz parancsolatról. 4. Mivel pedig a hit Szentlelket eszközöl és új életet szül a szívekben, azért szükségképpen lelki indulatokat kell támasztania a szívekben. S hogy mely indulatok legyenek azok, mutatja a próféta, midőn azt mondja (Jer 31,33): "Szíveikbe fogom adni az én törvényemet." Miután tehát hit által megigazultunk és újjászülettünk, akkor azután kezdjük az Istent félni, szeretni, kérni és várni tőle segítséget, hálákat adni, dicsőíteni és engedelmeskedni neki a kísértésekben. A felebarátokat is kezdjük szeretni, minthogy szíveinkben lelki és szent indulatok vannak.

5. Mindez előbb nem történhetik, csak miután hit által megigazultunk, és újjászületve, a Szentlelket vettük. Elsőben azért, mivel a törvény Krisztus nélkül be nem tölthető. Éppúgy nem tölthető be a Szentlélek nélkül. 6. A Szentlelket azonban hit által veszi az ember Pálnak azon mondása szerint (Gal 3,14): "hogy a Léleknek ígéretét hit által vegyük." 7. Továbbá: Miképp szeretheti az emberi szív az Istent, midőn azt tudja, hogy az Ő szörnyű haragja nyugszik rajtunk, és elnyom

105

minket ideigtartó és örökkévaló szerencsétlenségekkel? (1) Pedig a törvény mindig vádol minket, s mindig tanúsítja, hogy az Isten haragszik. 8. Az Istent ugyanis nem szeretjük, hacsak akkor nem, miután hittel elfogadtuk az ő irgalmasságát. Így válik végre szeretetünknek kedves tárgyává.

9. Habár tehát polgári tettek, azaz a törvénynek külső cselekedetei Krisztus és Szentlélek nélkül némileg teljesíthetők, mégis világos a mondottakból, hogy ami tulajdonképp a szent törvény lényege, ti. a szívnek az Isten iránt való indulata, ami az első táblán van parancsolva, nem történhetik meg a Szentlélek nélkül. 10. De a mi ellenfeleink szelíd teológusok; ők a második táblára és a külső cselekedetekre ügyelnek, az elsővel semmit sem törődnek, mintha ez éppenséggel nem tartoznék reájuk, vagy csupán csak külső szertartásokat követelnek. Azt az örökkévaló és az összes teremtmények érzését és eszét messze felülhaladó törvényt (5Móz 6,5): "Szeresd uradat, Istenedet egész szívedből" – éppen nem veszik tekintetbe.

11. Azonban Krisztus azért adatott nekünk, hogy Őérette kapjuk ajándékul bűneink bocsánatát és a Szentlelket, hogy ez bennünk új és örökkévaló életet és örökké tartó igazságosságot szüljön. Ez okból a törvény igazán másképp be nem tölthető, csak ha a hit alapján a Szentlelket vettük. Ez okból mondja Pál: hogy "a törvény a hit által megerősíttetik és nem megsemmisíttetik;" minthogy a törvény végül akkor tölthető be, amidőn a Szentlélek vételében részesültünk.

(1) Lehetetlen dolog az, hogy az ember az Istent tellies szive szerént szerethesse, látván és érözvén magában azt, mely igen fölgöriedött legiön az ő haragia az bűn ellen, mind üdeö szerént és mind örökké való sanyargatásra." (Pálházi.)

106

12. Pál azt tanítja (2Kor 3,15), hogy a takaró, mellyel Mózes arca fedve van, le nem vehető, csak a Krisztusban való hit által, amellyel a Szentlelket vesszük. Ő ugyanis így nyilatkozik: "De mind a mai napig, mikor Mózest olvassák, az ő szíveikre fedél vettetett. Minekutána pedig megtér az ő szívük az Úrhoz, elvétetik a fedél. Az Úr pedig ama Lélek; ahol pedig az Úrnak ama Lelke vagyon, ott vagyon a szabadság." 13. Takaró (fedél) alatt érti Pál az emberi felfogásokat az egész törvényről, a tíz parancsolatról és a szertartásokról; nevezetesen azt, hogy a képmutatók azt hiszik, hogy a külső és polgári cselekedetek eleget tesznek Isten törvényének, és hogy áldozatok s istentiszteleti cselekvények külsőségükkel megigazítanak az Isten előtt. 14. Ezen takaró azonban levétetik rólunk, azaz a tévedésektől megszabadulunk, amikor az Isten megmutatja szívünk tisztátalanságát és bűneink nagyságát. Akkor látjuk csak, hogy nagyon távol állunk a törvény betöltésétől. Akkor tudjuk csak meg, hogy mily módon nem féli az Istent a gondtalan és hiábavaló test, és nincs meggyőződve arról, hogy az Isten gondot visel rólunk, hanem hogy véletlenül születünk és halunk meg. Akkor tapasztaljuk, hogy mi nem hiszünk abban, hogy az Isten megbocsát és meghallgat. De miután hallottuk az evangéliumot s bűnbocsánatban részesültünk, hit által felemelkedünk, s vesszük a Szentlelket, hogy már helyesen gondolkozhassunk Istenről, őt féljük, benne higgyünk stb. Ezekből világos, hogy a törvény, Krisztus nélkül és Szentlélek nélkül be nem tölthető.

15. Mi tehát azt valljuk, hogy a törvénynek bennünk kezdődnie s azután napról-napra jobban teljesülnie kell. És egyúttal egybefoglaljuk mind a kettőt, ti. a

107

lelki indulatokat és a külső jó cselekedeteket. (1) Ellenfeleink tehát álnokul rágalmaznak minket arról, hogy a mieink nem tanítják a jó cselekedeteket, holott azokat nemcsak követelik, hanem még meg is mutatják, miképp teljesíthetők. 16. Az eredmény cáfolja ezeket a képmutatókat, mert a saját erejükből próbálván a törvényt betölteni, nem képesek sikert felmutatni annál, amit megkísérelnek. 17. Mert az emberi természet sokkal gyengébb, semhogy képes lenne saját erejéből az ördögnek ellentállani, aki mindenkit foglyul ejt, aki a hit által szabaddá nem lett. 18. Krisztus hatalmára van szükségünk az ördög ellenében, más szóval, mivel tudjuk, hogy mi Krisztusért hallgattatunk meg és részesülünk ígéretben, annálfogva kérjük, hogy a Szentlélek kormányozzon és oltalmazzon, hogy megcsalatva ne tévelyegjünk és zúgolódva semmit ne merészeljünk Isten akarata ellen tenni.

Miként a zsoltár (68,19) is tanít: "A fogságot foglyul ejtette, és az embereknek ajándékokat adott." Krisztus ugyanis legyőzte az ördögöt és adta nekünk az ígéretet és Szentlelket, hogy isteni segítséggel mi is győzzünk. 1Ján 3,8: "Azért jelent meg az Istennek fia, hogy az ördögnek cselekedeteit megrontsa." 19. Azután meg mi nem csak azt tanítjuk, hogy miképp teljesíthető a törvény, de azt is, hogy miképp tetszik az

(1) "Valljuk azért szükségesnec lenni, hogy az törveny béteöltése bennünc eredetöt vegien és naprul-napra a ioszagos chieleködeteknec gyakorlasanac általa épülliön és nevelköttön nevelkögiéc; és ez am az Isten törvényénec igaz bétöltése. És valamikor mi az törvénynec betöltése felől szollunc, mindenkor az szívbeli belseö indulatokat az külső ioszágos tseleködetöckel eggiütt értiöc es ez ketteöt öszve tsatolliuc." (Pálházi.)

108

Istennek, ha valamit tesz az ember, hogy ti. nem azért tetszik, mivel eleget tett a törvénynek, hanem azért, mivel a Krisztusban van, amint azt kevéssel alább fogjuk kimutatni. Bizonyos tehát, hogy a mieink követelik a jó cselekedeteket. 20. Sőt hozzátesszük azt is, hogy az Isten iránt való szeretetet, bármily csekély legyen is, lehetetlenség a hittől elszakítani, mert a Krisztus által jutunk az Atyához, és csak a bűnbocsánat elnyerése után állítjuk bizonyossággal, hogy van Istenünk, más szóval azt, hogy az Isten gondot visel rólunk, őt segítségül hívjuk, neki hálákat adunk, őt féljük, szeretjük, miként János tanítja első levelében (4,19): "Mi szeretjük őt, mert ő előbb szeretett minket," más szóval: azért, mivel fiát adta érettünk és bűneinket megbocsátotta. Ekképp jelzi, hogy a hit elöl jár, s őt követi a szeretet. 21. Mégpedig az a hit, amelyről mi szólunk, már a bűnbánatban létezik, ami azt jelenti, hogy megfogamzik a lelkiismeret rettegéseiben, abban a lelkiismeretben, amely érzi Istennek bűneink ellen való haragját és keres bűnbocsánatot s bűntől való szabadulást. Ily rettegésekben és más megpróbáltatásokban kell e hitnek nőnie és megerősödnie.

22. Ez okból nem létezhet azokban, akik test szerint élnek, kik örömet lelnek érzéki vágyaikban és nekik engednek. Ezért szól Pál (Róm 8,1): "Semmi kárhoztatásuk nincsen immár azoknak, kik a Jézus Krisztusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem a Lélek szerint" és (a 12, 13. versben): "annakokáért, atyámfiai, adósok vagyunk nem a testnek, hogy test szerint éljünk, mert ha a test szerint éltek, meghaltok; de ha a Lélekkel a testnek cselekedeteit megöldöklitek, éltek," 23. Ez oknál fogva ama hit, mely a megrémített

109

és bűnt kerülő szívben bűnbocsánatot nyer, nem marad azokban, kik érzéki vágyaiknak engednek, és nem létezik együtt a halálos bűnnel.

24. A hitnek ezen következményei közül ellenfeleink egyet kiragadnak, ti. a szeretetet, és azt tanítják róla, hogy a szeretet megigazít. Ekképp világosan kitetszik, hogy ők csupán a törvényt tanítják. Nem tanítják azt, hogy az ember előbb bűnbocsánatot nyer hit által. A közbenjáró Krisztusról nem azt tanítják, hogy Krisztusért, hanem azt, hogy szeretetünkért van kiengesztelt Istenünk. S annak dacára mégsem mondják, de meg nem is mondhatják, hogy milyen legyen ez a szeretet. 25. Azt prédikálják, hogy ők a törvényt betöltik, holott ez a dicsőség tulajdonképp csak Krisztust illeti meg, és a saját cselekedeteikben való bizalmat szembeállítják Isten ítéletével, azt állítva, hogy ők kegyelemből (de condigno) érdemlik ki (1) a kegyelmet és az örök életet. Ez egyszerűen istentelen és hiú bizalom. Mert mi ebben az életben nem tehetünk eleget a törvénynek, mivel a testiség szüntelenül rossz kívánságokat szül, még ha ellentáll is nekik a bennünk levő Lélek.

26. De azt kérdheti valaki: Midőn mi is azt valljuk, hogy a szeretet a Szentlélek műve, s midőn az mégis igazságosságnak veendő, mivel a törvény betöltése: miért nem tanítjuk, hogy megigazít? Arra azt kell felelnünk: Először bizonyos az, hogy bűnbocsánatot sem szeretetünk által, sem szeretetünkért nem nyerünk, hanem a Krisztusért egyedül hit által. 27. Egyedül a hit, mely figyelembe veszi az ígéretet, és amely ez okból biztos abban, hogy az Isten megbocsát Krisztusnak

(1) Ld. a 71. oldalon a 2-3. jegyzetet.

110

nem hiábavaló halála miatt, győzi le a bűnnek és halálnak rettegéseit. 28. Ha valaki kétkedik abban, hogy megbocsáttatnak-e bűnei, az rágalommal illeti Krisztust, minthogy bűnét nagyobbnak és nagyobb következményekkel bírónak tekinti, mint Krisztusnak halálát és ígéretét; holott Pál (Róm 5,20) azt állítja, hogy a kegyelem sokkal gazdagabb, mint a bűn, azaz a könyörületesség nagyobb a bűnnél. 29. Ha valaki azt gondolja, hogy azért nyer bűnbocsánatot, mivel szeretete van, az gyalázattal illeti Krisztust, és az Isten ítéletében fogja tapasztalni, hogy a saját igazságosságában való ezen bizalom istentelen és hiábavaló. Ennélfogva szükségszerűleg áll, hogy a hit kiengesztel és megigazít.

30. És amint a törvénynek más erényes cselekedetei miatt, mint amilyen a türelmesség, erkölcsi tisztaság, hatóság iránti engedelmesség stb., nem nyerünk bűnbocsánatot – s ezen erényeknek mégis be kell következniök az egyes hívőknél: éppúgy nem nyerünk bűnbocsánatot az Isten iránt való szeretet miatt sem, jóllehet ennek is a hitre szükségszerűleg következnie kell.

31. Egyébként ismeretes az a szokásos beszédmód, hogy némelykor ugyanazzal a szóval az okot és az okozatot kifejezzük (synekdoché). Így a Luk 7,47-ben ekképp szól Krisztus: "az ő sok bűnei megbocsáttatnak néki, mert igen szeretett." Önnönmagát magyarázza pedig azzal a toldással (50. vers): "a te hited tégedet megtartott." Mert Krisztus nem azt akarta mondani, hogy a nő a szeretetnek ama cselekedete által (1) érdemelte ki a bűnbocsánatot, s azért elég világosan mondja: "a te hited megtartott tégedet." (*) 32. De a hit az, amely a könyörületességet Isten igéjéért ingyen kapja. Ha valaki

(1) Olajjal kente meg Jézus lábait, hajával felszárította stb.

(*) Ezen a ponton sokkal célratörőbb Kálvin érvelése (Inst. III. iv. 37), amellyel kimutatja, hogy a "mert nagyon szeretett" indoklás a bűnbocsánatnak nem okaként, hanem jeleként utalt az asszony szeretetére. Ezt bizonyítja a Jézus által ez alkalommal mondott példázat is a különféle összegekkel tartozó adósokról. [NF]

111

tagadja, hogy ez hit, az éppen nem tudja, hogy mi a hit. 33. És maga a történet mutatja e helyen, mit nevez szeretetnek. Az asszony abban a véleményben van Krisztus felől, amikor odajő, hogy nála kell keresnie bűnbocsánatot. Ez a tiszteletadás Krisztusnak legnagyobb tisztelete. Ennél nagyobbat már semmit nem adhatott Krisztusnak. A Messiásnak valódi felismerése abban állott, hogy nála keres bűnbocsánatot. Valóban hit így gondolkozni a Krisztus felől, őt így tisztelni, Krisztust ekképp befogadni. A szeretet szót azonban Krisztus nem a nővel, hanem a farizeussal szemben használta, mivel a farizeusnak egész tiszteletét a nő egész tiszteletével hasonlította össze. Megpirongatja a farizeust, hogy nem ismerte el őt Messiásnak, bárha a külső tiszteletadását megadta is neki, mint vendégnek, mint nagy és szent férfiúnak.

Rámutat a szegény nőre, s kitünteti az ő tiszteletét, kenőcseit, könnyeit stb., amelyek mind megannyi jelei valának az ő hitének, és egy neme az ő hitvallásának, az ti., hogy ő Krisztusnál keresett bűnbocsánatot. Valóban méltó példa, amely nem ok nélkül indította Krisztust arra, hogy megpirongassa a farizeust, aki bölcs és tisztességtudó, de nem hívő ember volt. Ezt a hitetlenségét veti szemére, és figyelmezteti a szegény nőnek példájára, kimutatva előtte, hogy mennyire rút dolog az, hogy míg a tanulatlan gyenge nő hisz Istenben, ő, a törvénytudó nem hisz, nem ismeri a Messiást, s nem keres nála bűnbocsánatot és üdvösséget. 34. Így tehát dicséri a nő részéről jött ezen egész tiszteletet, amint az gyakran történik a Szentírásban, hogy egy szóban sokat találunk összefoglalva, miként azt alább terjedelmesebben fogjuk elmondani hasonló helyeken,

112

mint pl. Luk 11,41: "Adjatok alamizsnát és íme mindenek tiszták lesznek nektek." Nem csupán alamizsnát követel, hanem a hitből való igazságosságot is. Így szól e helyen is: "Az ő sok bűnei megbocsáttatnak néki, mert igen szeretett," azaz, mert engemet igazán tisztelt hitből, és a hitnek gyakorlati cselekedeteivel és jeleivel. Ezt az egész tiszteletet összefoglalva fejezi itt ki. Emellett mégis azt tanítja, hogy tulajdonképpen hit által nyer az ember bűnbocsánatot, habár a szeretet, vallás és más jó gyümölcsök szükségszerűleg követik azt. Ez okból nem akarja azt kifejezni, hogy azok a hitgyümölcsök az ár vagy engesztelő eszköz, amelyért bűnbocsánat adatnék nekünk, minthogy Istennel kiengesztel. 35. Fontos kérdés felett vitatkozunk; a Krisztus iránt való tiszteletről és arról, hogy hol keressen a hívő lélek határozott és biztos vigasztalást, vajon Krisztusba kell-e vetnünk bizalmunkat, vagy cselekedeteinkbe? Hogyha cselekedeteinkbe vetjük bizalmunkat, akkor Krisztust megfosztjuk közbenjáró és engesztelő tisztétől. Az Isten ítélete előtt mégis azt fogjuk tapasztalni, hogy ezen bizalom hiábavaló, és hogy a lelkiismeretünk emiatt kétségbe hajtatik. Hogyha a bűnbocsánat és kiengesztelés nem ingyen jár a Krisztusért, hanem a mi szeretetünkért, akkor senki sem fog nyerni bűnbocsánatot, míg az egész törvényt be nem töltötte, mert ameddig a törvény vádolhat, mindaddig meg nem igazít. 37. (*) Világos ugyanis, hogy mivel a megigazulás a Krisztusért való kiengesztelés, hogy hit által igazulunk meg, minthogy kétségen kívül áll, hogy egyedül a hit által nyer az ember bűnbocsánatot.

38. Most tehát feleljünk a fent felhozott ellenvetésre. Helyesen gondolkoznak ellenfeleink, hogy a szeretet

(*) A 36. pont száma hiányzik [NF]

113

a törvény betöltése és a törvény iránt való engedelmesség bizonyára igazságosság; de az téveszti meg őket, hogy azt vélik, mintha a törvényből megigazulnánk. Minthogy azonban a törvényből meg nem igazulunk, hanem a bűnbocsánatot és kiengesztelést hit által Krisztusért, s nem a szeretet vagy a törvény betöltése alapján nyerjük, ezért szükségképpen következik, hogy a Krisztusban való hit által igazulunk meg. 39. Továbbá: a törvénynek szóban lévő betöltése, vagy a törvény iránt való engedelmesség igazságosság ugyan, amikor tökéletes; csakhogy bennünk csekély és tisztátalan. Ez okból önmagában Istennek nem tetszik, s ő azt önmagában nem fogadja el. 40. Jóllehet azonban a fentebb mondottakból világos, hogy a megigazulás nemcsak a megújulás kezdetét jelenti, hanem kiengesztelést, melynél fogva később is kegyelembe fogadottak vagyunk: mindazáltal most sokkal világosabb lesz, hogy a törvénynek ama megkezdett betöltése (melyről feljebb volt szó) nem igazít meg, mivel azt csupán hit alapján fogadja kedvesen az Isten. S nem szabad elbizakodnunk, hogy saját tökéletességünk és a törvény betöltése alapján, s nem Krisztusért tart az Isten igazaknak.

41. Először azért nem, mivel Krisztus nem szűnik meg közbenjáró lenni még akkor sem, amikor mi megújultunk. Tévednek, akik azt képzelik, hogy ő csupán az első kegyelmet (1) érdemelte ki számunkra, s mi azután

(1) Első kegyelem alatt értendő [a r.k. teológiában – NF] Istennek Krisztus érdeméért való azon kegyelmi ténye, mely szerint lehetővé tétetett Istennek megismerése s a megtérés. Ami azután szükséges az üdvösség megszerzése céljából: szilárd hit, kitartás a jóban stb., azt már az ember saját ténykedésével szerezné meg, ez érdemül tudatnék be neki, s így tettei alapján igazulna meg.

114

a törvény teljesítéséért tetszünk, s érdemeljük ki az örök életet. 42. Krisztus ezután is közbenjárónk marad, s mindig ahhoz kell ragaszkodnunk, hogy őérette marad hozzánk kegyelmes az Isten, még ha mi méltatlanok vagyunk is reá. Miként ezt Pál világosan tanítja (1Kor 4,4), midőn így szól: "Semmiben nem vádol engem az én lelkem; de ezáltal nem igazulok meg;" hanem tudja, hogy hit alapján Krisztusért vétetik igaznak ezen szentírási hely szerint (Zsolt 32,1, Róm 4,7): "boldogok azok, kiknek bűnei megbocsáttattak." De ezen bűnbocsánat mindig hit alapján vétetik. Továbbá az evangélium szerinti igazságosságnak beszámítása is ígéretből van, s azért mindig hit által vesszük. Mindig azt kell állítanunk, hogy hit által tekintetünk igazaknak Krisztusért. 43. Ha az újjászülötteknek azután azt kellene érezniök, hogy a törvény betöltéséért fogadtatnak be Isten kegyelmébe, mikor lehetne biztos a lelkiismeretük afelől, hogy tetszik Istennek, holott a törvénynek sohasem teszünk eleget? 44. Ez okból mindig az ígérethez kell folyamodnunk, általa kell fenntartanunk gyengeségünket, és állítanunk azt, hogy Krisztusért vétetünk igazaknak, "aki az Atya jobbján ül, és mindig közbenjár érettünk" (Róm 8,34). Ezt a főpapunkat gyalázattal illeti, aki azt hiszi, hogy ő már megigazult és kegyelembe fogadtatott saját törvény-betöltése, nem pedig az Ő ígérete miatt. S nem lehet érteni, miképp képzelhető, hogy az ember Isten előtt megigazulhat Krisztusnak, mint engesztelőnek és közvetítőnek kizárásával.

45. Végül is mi szükség van hosszú vitatkozásra? Az egész Írás, az egész Szentegyház kiáltja, hogy a törvénynek nem teszünk eleget. A törvénynek ama tökéletlen betöltése tehát nem tetszik önmagáért, hanem a

115

Krisztusban való hitért. Egyébként a törvény mindig vádol. Mert ki szereti eléggé vagy féli eléggé az Istent? 46. Kicsoda viseli elég türelemmel az Isten által reánk mért megpróbálásokat? Kicsoda az, aki nem kételkedik gyakran, hogy vajon Isten akarata, vagy a véletlen kormányozza-e az ember sorsát? Ki az, aki nem kételkedik sokszor, vajon meghallgatja-e az Isten? Ki az, aki nem zúgolódik sokszor, hogy az istenteleneknek jobb sorsuk van, mint az istenfélőknek, s hogy az istentelenek elnyomják az istenfélőket? Ki tesz eleget az ő hivatásának? Ki szereti felebarátját úgy, mint önmagát? Kicsoda nem csábíttatik az érzéki vágyaktól? 47. Ez okból mondja Pál (Róm 7,19): "Nem cselekszem a jót, melyet akarnék, hanem a gonoszat cselekszem, melyet nem akarok," és a 25. versben: "azért jóllehet én az én elmémmel szolgálok az Isten törvényének, de testemmel a bűn törvényének." Itt világosan hirdeti, hogy a bűn törvényének szolgál. És Dávid ekképp szól (Zsolt 143,2): "Ne szállj perbe a te szolgáddal, mert egy élő sem igaz előtted!" Itt még az Isten szolgája is könyörög az ítélet eltávolításáért. Hasonló (Zsolt 32,2): "Boldog ember az, akinek az Úr nem számítja be a bűnt." Tehát ezen gyarlóságunkban mindig jelen van a bűn, amely beszámítható volt, s melyről valamivel később így szól (6. vers): "ezért könyörög neked minden szent." Itt azt mutatja, hogy még a szenteknek is kell bűnbocsánatot kérniök. 48. Vakoknál is vakabbak azok, akik a testben lévő vágyakat nem tartják bűnöknek, amelyekről Pál így nyilatkozik (Gal 5,17): "A test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen." 49. A test nem bízik Istenben, bízik a jelenvaló dolgokban, s em-

116

beri segítséget keres a szerencsétlenségben még Isten akarata ellenében is, kerüli a megpróbáltatásokat, amelyeket Isten rendeletéből eltűrnie kellene, kételkedik Isten irgalmában stb. Ily indulatok ellen küzd a Szentlélek a szívekben, hogy azokat elnyomja, megöldökölje és új lelki indulatokat oltson beléjök.

50. De erre a tételre alább, – jóllehet mindenütt találhatók, nemcsak a Szentírásban, hanem a szent atyáknál is – több bizonyítékot fogunk felhozni.

51. Kitűnően mondja Augustinus: "Istennek minden rendelete érvényesül, amikor mindaz bocsánatot nyer, amit az ember nem teljesít." Ő tehát a jó cselekedetekben is hitet követel, hogy higgyük, hogy Krisztusért nyerjük Istennek tetszését és hogy a cselekedetek önmagukért nem méltók Istennek tetszésére. 52. És Hieronymus a pelagiánusok ellen: "akkor vagyunk tehát igazak, amikor bűnösöknek valljuk magunkat, és a mi igazságosságunk nem tulajdon érdemünkön, hanem Isten könyörületén alapul." 53. Kell tehát hitnek lennie a törvény ama tökéletlen betöltésekor, amely abban a meggyőződésben van, hogy az Isten Krisztusért kegyelmes mihozzánk. Mert az irgalmat máskép nem nyerhetjük el, csak a hit által, miként azt feljebb néhányszor elmondottuk.

54. Ennélfogva, midőn Pál azt állítja, hogy "a hit által a törvényt megerősítjük" (Róm 3,31), ezalatt nemcsak azt kell értenünk, hogy hit által újjászületve, a Szentlelket kapjuk, és Isten törvényével egyező indulataink vannak, hanem kiváltképpen még azt is hozzá kell vennünk, hogy éreznünk kell, hogy távol vagyunk a törvény teljes betöltésétől.

55. Ennélfogva nem lehetünk bizonyosak, hogy az Isten

117

törvénybetöltésünk alapján tekint igazaknak, hanem, hogy lelkiismeretünk nyugodt legyen: másutt kell keresnünk a megigazulást. Mindaddig ugyanis nem vagyunk Isten előtt igazak, amíg Isten ítéletétől félve, haragszunk reá. 56. Áthatva kell tehát lennünk attól a tudattól, hogy kiengeszteltetve, hit által, Krisztusért tekint minket igazaknak az Isten, de nem a törvény, vagy cselekedeteink alapján; hogy a törvénynek részünkről való tökéletlen betöltése is kedves Isten előtt hitünkért – és hogy éppen hitünkért nem is számíttatik be az, ami a törvény betöltéséből hiányzik, még ha a saját tisztátalanságunk látása rettent is bennünket.

57. Már ha kellene is másutt keresni a megigazulást, de a mi szeretetünk és a mi cselekedeteink nem igazítanak meg. A mi tisztaságunk fölé, de sőt jó magasan a törvény fölé kell helyeznünk Krisztusnak halálát és elégtételét, melyeket avégből ajándékozott, hogy meggyőződjünk, s valljuk, hogy ezen elégtétel miatt kegyelmes hozzánk Istenünk, s nem a mi törvénybetöltésünk miatt.

58. Ezt tanítja Pál (Gal 3,13), midőn így szól: "A Krisztus pedig megváltott minket a törvénynek átkától, mikor miérettünk átokká lett." Ez azt jelenti, hogy a törvény minden embert kárhoztat; de hogy Krisztus bűn nélkül vetette magát alá a bűn büntetésének és hogy áldozattá lett miérettünk, ezáltal eltörölte a törvénynek azt a jogát, hogy vádolja és kárhoztassa azokat, akik benne hisznek, minthogy ő maga érettük való oly kiengesztelés, amelyért most igazaknak tekinti őket az Isten. Mivel pedig az Isten igazaknak tekinti őket, azért a törvény nem vádolhatja és nem kárhoztathatja, még ha valóban nem is tettek eleget a törvény-

118

nek. Ugyanilyen értelemben ír a Kol 2,10-ben: "Őbenne lettetek teljesekké." Mintha azt mondaná: Jóllehet, még távol vagytok a törvény tökéletességétől, mégsem kárhoztatnak el titeket a bűnnek maradványai, ha hisztek, mivel Krisztusért határozott és biztos kiengesztelésünk vagyon, még ha testetekben lappang is a bűn.

59. Mindig szemeink előtt kell lebegnie annak az ígéretnek, hogy az Isten a maga ígérete folytán, Krisztusért akar kegyelmes lenni, vagy megigazítani, és nem a törvény, vagy cselekedeteink miatt. Ebben az ígéretben keressék a remegő lelkek a kiengesztelést és megigazulást, ezen ígéretre támaszkodjanak, s biztos meggyőződéssel bírjanak arra nézve, hogy Krisztusért, az ő ígéretéért kegyelmes hozzájuk az Isten. Így tehát a cselekedetek sohasem nyugtathatják meg a lelkiismeretet, hanem egyedül az ígéret. 60. Ha tehát a megigazulás és a lelkiismeret nyugalma a szereteten és cselekedeteken kívül másutt keresendők, akkor a szeretet és cselekedetek nem igazítanak meg, jóllehet azok erények és a törvénynek igazságossága, ameddig a törvény betöltőinek tekinthetők. És ily értelemben a törvény iránt való engedelmesség megigazít a törvény igazságosságával. Csakhogy az Isten ezt a törvényből való tökéletlen igazságosságot nem fogadja el, csak a hit alapján. Ez okból nem is igazít meg, azaz sem ki nem engesztel, sem újjá nem szül, sem önmagától Isten előtt kedvesekké nem tesz.

61. Ezekből világos, hogy egyedül hit által igazulunk meg Isten előtt, minthogy egyedül hit által nyerünk bűnbocsánatot és kiengesztelést a Krisztusért, minthogy a kiengesztelés, vagy megigazulás Krisztusért és

119

nem a törvényért ígértetett meg. Ennélfogva egyedül hit által nyerjük a megigazulást, ámbátor a Szentlélek adományozása után követi azt a törvény betöltése.

Válasz ellenfeleink bizonyítékaira

62. Miután tehát a kérdésnek alapjait, azaz a törvény és ígéretek, vagy evangélium közötti különbséget megismertük, könnyű lesz ellenfeleink ellenvetéseit megdönteni. Ők ugyanis a törvényről és cselekedetekről szóló helyeket hoznak fel, és elhagyják az ígéretről szóló nyilatkozatokat. (1) 63. A törvényről szóló összes nézetekről azonban egyszer s mindenkorra kinyilatkoztathatjuk, hogy a törvény Krisztus nélkül nem érvényes és ha netán teljesülnek is Krisztus nélkül egyes polgári cselekedetek, azok az Istennek nem tetszenek. Ez okból a cselekedetek dicsőítésénél hozzá kell tenni, hogy hit kívántatik hozzájuk, hogy a hit miatt dicsőíttetnek, s hogy azok a hitnek gyümölcsei és tanúságai. 64. Kétes természetű és veszélyes ügyek sok és különböző megoldásokat idéznek elő; mert igaz amaz ókori költőnek szava: "az igazságtalan ügynek, mivel (önmagában) természeténél fogva beteg, a bölcsek orvosságára van szüksége" ({Ho d' adikosz logosz, noszón en autó, farmakón deitai szofón}). De a jó és biztos ügyekben a forrásokból merí-

(1) Mielőtt a szentírási helyeknek a Confutatióban található felhasználása ellen felszólalna, közbevetőleg szól a jó cselekedeteknek valódi jelentőségéről, s azokat szükségeseknek mondja ugyan, de annak dacára nem tulajdonít nekik megigazító erőt (63-96).

A 63-67. pontban bizonyítja, hogy a törvényt Krisztus nélkül nem lehet betölteni; (68-72) a jó tettek szükségesek a hit igazolására, s jár értük jutalom is; de ezen jutalom (72-81) nem bűnbocsánat. Az emberi elme azonban ezt nem érti, Krisztust megveti, s a lelkiismeretet nyugtalanítja. (82-96)

120

tett egyik vagy másik magyarázat mindent helyreigazít, ami vele ellenkezni látszik. Ez történik a mi ügyünkben is. Mert az imént felhozott szabály minden mondatot megmagyaráz, amely a törvényről és cselekedetekről idéztetik. 65. Mi ugyanis azt valljuk, hogy az Írás némely helyeken a törvényt, más helyeken az evangéliumot, vagyis a bűnöknek Krisztusért való ingyenes megbocsátását tanítja. Ellenfeleink azonban egyszerűen megsemmisítik a kegyelmi ígéretet, mivel tagadják, hogy a hit megigazít, s mivel azt tanítják, hogy szeretet és cselekedeteink miatt nyerünk bűnbocsánatot és kiengesztelést. 66. Ha a bűnbocsánat cselekedeteinktől feltételeztetik, úgy éppen bizonytalanná válik. Az ígéret pedig megsemmisíttetik. 67. Ezért hívjuk mi fel a kegyes lelkűeket az ígéretek megfigyelésére és ezért tanítjuk őket a bűnöknek kegyelemből való megbocsátására és kiengesztelődésre, amely a Krisztusban való hit által megy végbe. Azután hozzávesszük a törvénynek tanítását is. És ezeket "helyesen kell egymástól megkülönböztetni," mint Pál mondja (2Tim 2,15). Meg kell fontolnunk, mit tulajdonít az Írás a törvénynek, és mit az ígéreteknek. Nevezetesen akként dicséri a cselekedeteket, hogy nem semmisíti meg a kegyelmi ígéreteket.

68. A cselekedeteket először Isten parancsára kell teljesítenünk, azután a hitnek gyakorlására, s végül hitvallás és hálaadás okáért. Ez okoknál fogva a jó cselekedeteknek szükségszerűleg kell történniök, és jóllehet ezek még nem teljesen megújított test által vitetnek véghez, mely lassítja a Szentlélek működését, és a maga tisztátalanságából reáhint valamit: mindamellett e cselekedetek a hit miatt szent cselekedetek, isteniek, áldozati

121

cselekedetek és Krisztusnak kormányzására vonatkoznak, aki a maga uralkodását igazolja velük e világ előtt. Mert ezekben megszenteli a szíveket és elnyomja az ördögöt, s hogy az evangéliumot az emberek közt fenntartsa, kívül az ördög uralma ellenében a szentek hitvallását állítja szembe, és a mi gyengeségünkben nyilvánítja a maga hatalmát. 69. Pál apostolnak, Athanasiusnak, (1) Augustinusnak és hasonló egyházi tanítóknak veszedelmei, harcai s prédikálása – szent cselekedetek, valódi, Istennek tetsző áldozatok, és Krisztusnak harcai, amelyek segítségével az ördögöt visszaszorította, és elűzte a benne hívőktől. 70. Dávidnak fáradalmai a hadviselésben és az állam kormányzásában szent cselekedetek, igazi áldozatok, harcai annak az Istennek, aki megvédte az ő igéjét megtartó népet az ördög ellen, hogy Istennek ismerete teljesen ki ne vesszen e földön. 71. Így gondolkozunk mi az egyes jó cselekedetekről is a legalsóbb rendű hivatásokban és a magánügyekben. Ezen cselekedetek által győzedelmeskedik Krisztus az ördög felett; mint pl. akkor is, midőn a korinthusiak alamizsnát összeraktak (1Kor. 16,1), szent cselekedet, áldozat és Krisztusnak küzdelme volt az az ördög ellen, aki azon mesterkedik, hogy az Isten dicsőségére semmi se történjék. 72. Ily cselekedeteknek, mint aminők Jézus tanának vallása, a megpróbáltatá-

(1) Athanasius az ókori ker. egyháznak legnagyobb alakjai közé tartozik; a 325-ös niceai zsinat vezetője; a legnagyobb hévvel tanította Krisztusnak Istennel való egylényegűségét Ariusszal szemben, aki azt tagadta s csak a hasonló-lényegűséget fogadta el ({homoiuszion} és {homouszion}). Elvei diadalmaskodtak. Meghalt 371-ben, mint az egyház testestül-lelkestül ortodox (igazhitű) vezető szelleme.

122

sok, a szeretetnek kötelességei, s a testiség elölése: ilyeneknek gyalázása valóban annyi volna, mint gyalázni Krisztus országának az emberek között fennálló rendjét. Megemlékszünk még itt a jutalmakról és az érdemről.

73. A mi tanításunk szerint a hívőknek kilátásba van helyezve s megígérve a tetteiket illető jutalom. Mi ezekről azt tanítjuk, hogy a jó cselekedetek érdemeket szereznek ugyan, de nem bűnbocsánatot, kegyelmet, vagy megigazulást, miután ezeket csupán hit által kapjuk, hanem más testi és szellemi érdemeket, úgy ebben az életben, mint ezen élet után, mivel Pál azt mondja (1Kor 3,8.): "mindenik pedig veszi az ő jutalmát az ő munkája szerint." 74. A tettek különfélesége szerint tehát különfélék lesznek a jutalmak. A bűnbocsánat azonban hasonló és egyenlő mindenkinél, miként a Krisztus is egy – és kegyelemből nyújtatik mindenkinek, aki hisz abban, hogy Krisztusért bocsáttattak meg az ő bűnei. Ennélfogva a bűnbocsánat és megigazulás egyedül hit által vétetik, nem pedig valamely cselekedetek alapján, amint a lelkiismeretnek félelmeiből is tapasztaljuk, hogy Isten haragjával nem állíthatjuk szembe semmiféle cselekedeteinket, miképp azt Pál világosan mondja (Róm 5,1): "Megigazulván azért a hit által, békességünk vagyon Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által van hitben odajárulásunk is" stb. 75. Mivel pedig a hit Isten fiaivá tesz, így Krisztus öröklőtársaivá is tesz. Ennélfogva, minthogy a megigazulást cselekedeteink által ki nem érdemeljük, – ami által pedig Isten fiaivá és Krisztus öröklőtársaivá leszünk, – az örök életet sem érdemeljük ki saját cselekedeteink által. Mert a hit nyeri azt el, minthogy a hit igazít meg minket, és bírja Isten kegyelmét. Adatnia kell pedig a

123

megigazultak részére ezen kijelentés szerint (Róm 8,30): "akiket megigazított, azokat meg is dicsőítette."

76. Pál (Ef 6,2 s köv.) szívünkre köti a szülők tiszteletéről szóló parancsolatot, s megemlíti a jutalmat is, mely ama parancsolathoz kötve van; de azt nem akarja ott mondani, hogy a szülők iránt való engedelmesség megigazít minket az Isten előtt, hanem azt (akarja mondani), hogy ha ezt, ti. az engedelmességet, a megigazultak teszik, azzal más nagy jutalmakat érdemelnek ki. 77. Az Isten különböző módon teszi próbára a szenteket, és sokszor halogatja a cselekedetekből való igazságosság jutalmát, hogy tanulják meg, miszerint nem szabad bizakodniok a saját igazságosságukban, s hogy tanulják meg, miszerint inkább kell keresniök Isten akaratát, mint jutalmakat, miként az Jób, Krisztus és más szentek példájából is kitűnik. Erre tanít minket sok zsoltár is, amelyek megvigasztalnak az istenteleneknek szerencséjével szemben, mint a Zsolt 37,1: "ne irigykedjél a gonoszul cselekedőkre" stb. Jézus pedig így szól (Mát 5,10): "Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságosságért, mert azoké a mennyeknek országa."

78. A jó cselekedeteknek ez a dicsőítése kétségtelenül ösztönzi a hívőket jó cselekvésre. 79. Amellett azonban a bűnbánatot is prédikálja az istenteleneknek, akik rosszat tesznek, s rámutat Isten haragjára, mellyel mindenkit fenyegetett, aki nem tanúsít bűnbánatot. 80. Mi tehát dicsérjük és követeljük a jó cselekedeteket, és sok okot hozunk fel annak igazolására, hogy miért kell jót tenni.

Így tanít a cselekedetekről maga Pál is, amikor (Róm 4,9 stb.) elmondja, hogy Ábrahám körülmetéltette magát, de nem azért, hogy e tette által megigazíttassék, mert már hit által érte azt el, hogy

124

igaznak tekintetett. De a körülmetélés ehhez hozzájött, hogy legyen a testén egy írott jegy, amely őt arra inti, hogy a hitet gyakorolja, hitéről mások előtt is tegyen vallást, és példájával másokat is hitre ösztönözzön. 81. Ábel hiténél fogva mutatott be kedvesebb áldozatot, mivel ti. hit alapján igazult volt meg, azért tetszett az általa bemutatott áldozat – nem mintha ezen cselekedet által bűnbocsánatot és kegyelmet akart volna kiérdemelni, hanem hogy hitét gyakorolja, és azt másoknak is mutassa hitre való buzdítás végett.

82. Minthogy ekként a jó cselekedeteknek a hitből következniök kell, ennélfogva egészen másként méltatják a jó cselekedeteket azok, akik nem hihetik és szívükben nem lehetnek meggyőződve arról, hogy bűneik kegyelemből, Krisztusért bocsáttatnak meg, és hogy az Isten kegyelemből Krisztusért kegyelmes hozzájuk. Midőn ezek a szenteknek tetteit látják, emberi szokás szerint akként okoskodnak, hogy a szentek ezen tetteik által érdemelték ki a bűnbocsánatot és a kegyelmet. Ez okból utánozzák tetteiket, és azt hiszik, hogy hasonló tettek által ők is kiérdemlik a bűnbocsánatot és kegyelmet, azt hiszik, hogy e tetteik által kiengesztelik Isten haragját, s elérik azt, hogy miattuk igazaknak tekintetnek. 83. Ezt az Isten-ellenes, cselekedetekre vonatkozó felfogást kárhoztatjuk. Először: azért mivel elhomályosítja Krisztus dicsőségét azáltal, hogy az emberek ezen tetteiket Isten elé terjesztik, mint a váltság és kiengesztelés árát. Ez a tisztelet, mely egyedül Krisztust illeti meg, ekképp a mi tetteinknek tulajdoníttatik. Másodszor (1) a lelkiismeretes emberek ezekben a csele-

(1) "Másodszor: Az megröttent lelkiismeret ugian nem is talál magánac ezökben az tseleködetekben tsendes nyugodalmat, hanem ujob és ujob io tseleködeteket egymásra szaporítván, végezetre ugian kétségben esnec, nem találván magoknac ollyat, melynec tisztaságára elégségesen támaszkodhatnánac. Mert az törvény mindenkor tsak vádoltan vádol és haragot göriest." (Pálházi.)

125

kedetekben mégsem találnak nyugalmat, hanem míg igazi félelmükben ily cselekedeteket egymásra halmoznak, végül kétségbeesnek, mert egy tettet sem találnak eléggé tisztának. A törvény mindig vádolja őket és haragot szül. Harmadszor: az ilyenek sohasem jutnak Isten ismeretére; mivel ugyanis haragjukban menekülnek az ítéletet tartó és büntető Isten elől, azt gondolják, hogy sohasem hallgattatnak meg. 84. A hit ellenben bizonyságot tesz az Isten jelenlétéről, miután meg van győződve arról, hogy az Isten ingyen megbocsát és meghallgat.

85. A világban azonban mindig ezen gonosz nézet volt elterjedve a cselekedet felől. A pogány népeknek atyáiktól örökölt áldozataik voltak. Ezeknek tetteit utánozták; hitük nem volt, hanem azt gondolták, hogy cselekedeteik váltsága kiengesztelési ár, amelyért Isten velük kiengesztelődik. 86. A törvény alatt lévő nép (a zsidó) azon véleményben utánozta az áldozatokat, hogy ezen tettek alapján kiengeszteltnek tekintheti az Istent, hogy úgy mondjuk: a gépies külső cselekedetek (ex opere operato) alapján. Itt tapasztaljuk, mily hevesen ostorozzák a próféták a népet. (Zsolt 50,8): "Nem áldozatok miatt feddlek meg téged." És (Jer 7,22): "Nem adtam parancsolatokat az égőáldozatra vonatkozólag." Ilyen helyek nem a cselekedeteket kárhoztatják,

(1) "mintha azoknac tseleködetiért és önnen magában való véghöz viteleért volna az Úr Isten kegielmes ő nekié (tamquam ex opere operato)." (Pálházi.)

126

amelyeket Isten bizonyára, mint e világrendben szükséges gyakorlatokat rendelt volt el, hanem azt a gonosz meggyőződést, amelynél fogva azt hitték, hogy e cselekedetek által kiengesztelik Isten haragját és ezért a hitet elvetették. 87. S minthogy a lelkiismeretet semmiféle tettek nem nyugtatják meg, ez okból az Isten által rendelteken kívül újabb meg újabb cselekedeteket gondolnak ki. Izrael népe azt látta, hogy a próféták a magaslatokon áldoztak. Ámde az embereket nagyon buzdítják a szentek példái, mivel azt remélik, hogy hasonló tettekkel éppen úgy elnyerik a kegyelmet, mint azok elnyerték. Ez okból a nép csudálatos buzgósággal kezdte utánozni ezt a cselekvésüket, hogy e működése által kiérdemelje a bűnbocsánatot, kegyelmet és megigazulást. De a próféták nem azért áldoztak a magaslatokon, hogy e tetteik által érdemeljék ki a bűnbocsánatot és kegyelmet, hanem azért, mivel azokon a helyeken tanítottak, s így ott hitükről bizonyságot tettek. 88. A nép azt is hallotta, hogy Ábrahám a maga fiát feláldozta. Ez okból ők is, hogy a legfájóbb és legsúlyosabb tettel kiengeszteljék Isten haragját, fiaikat ölték le áldozatul. Csakhogy Ábrahám nem abban a balhitben hozta áldozatul fiát, hogy e tette váltságbér és engesztelő eszköz legyen, amelyért igazságosnak kell tekintetnie. 89. Így rendeltetett az egyházban az Úr vacsorája, hogy a Krisztus ígéreteire való visszaemlékezéssel, amelyekre az Úr vacsorájának jegyei figyelmeztetnek, megerősíttessék bennünk a hit, s külsőleg tegyünk vallást hitünkről és hirdessük Krisztus jótéteményeit, miként Pál mondja (1Kor 11,26): "Valahányszor eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek" stb. Ellenfeleink ellenben

127

azt állítják, hogy a mise az a tett, amely gépies külsőségével megigazít, s megsemmisíti a bűnnek és büntetésének beszámítását azoknál, akikért bemutatják. Így ír ti. Gabriel. (1)

90. Szent Antal, (2) Bernát, (3) Domonkos, (4) Szent Ferenc (5) és más szent atyák sajátságos életmódot választottak, egyrészt az Írás tanulmányozása, másrészt más nemű hasznos gyakorlatok végzése céljából. De emellett ők tudták, hogy hit alapján Krisztusért igazíttatnak meg és részesülnek Isten kegyelmében, nem pedig saját gyakorlataikért. A tömeg azonban következetesen utánozta nem az atyák hitét, hanem a példájukat hit nélkül, hogy cselekedeteik által bűnbocsánatot, kegyel-

(1) Gabriel Biel, a középkori skolasztikának egyik képviselője, speyeri születésű, meghalt 1492-ben. Tanárkodott az erfurti, s későbben az ő idejében alapított tübingai egyetemen, ahol mint a nominalista középkori egyháztudományok kitűnő képviselője, nagy eredménnyel tanított.

(2) Szent Antal, meghalt 357 körül; Egyiptomnak aszketikus, világtól elzárkózott szentje, akinek az egyházi hagyomány csodásnál-csodásabb tetteket tulajdonít. A szerzetességnek egyik legkitűnőbb s legérdekesebb alapító alakja.

(3) Clairvaux-i Bernát, meghalt 1153-ban. Francia lovag-családból származott, híres kontemplatív teológus, korának legkitűnőbb szónoka, s legnagyobb befolyású embere. Ő alapította a ciszterciták tanítórendjét. Apostoli buzgósága, szilárd hite s reformátori akaratereje a középkor egyik legkimagaslóbb alakjává tették, kit csodás nimbusszal vett körül a nép. A keresztes hadaknak ő volt egyik fő indítója.

(4) Domonkos, Dominicus spanyol származású, a dominikánus rendnek alapítója. Vallásos buzgósága a köznép nyomorán és elhagyatottságán akart segíteni. Meghalt 1221-ben.

(5) Assisi szent Ferenc, olasz eredetű, a nevéről elnevezett koldulórendnek alapítója; aszkéta szent életű férfiú. Meghalt 1226-ban.

128

met és megigazítást érdemeljenek ki; nem gondoltak arra, hogy ezeket ingyen, az engesztelő Krisztusért kapják meg.

91. Így ítél a világ az összes cselekedetekről, hogy azok engesztelő erővel bírnak, amely által az Isten kiengeszteltik, hogy váltságdíj, amely miatt igazaknak tekint az Isten. Nem érti, hogy Krisztus az engesztelő, nem érti, hogy hit által ingyen nyerjük el azt, hogy az Isten Krisztusért tekint igazaknak. S annak dacára, mivel éppen a cselekedetek a lelkiismeretet meg nem nyugtathatják, mindig új cselekedeteket keresnek, új istentiszteleti szokások, új fogadalmak, s új szerzetességek keletkeznek isteni parancs nélkül, hogy csak valamely rendkívüli cselekedetet találhassanak fel, amelyet Isten haragjával s ítéletével szembeállíthatnának.

92. A cselekedetekről szóló ezen istentelen nézeteket ellenfeleink az Írás ellenében is védelmezik. Ámde cselekedeteinknek azt tulajdonítani, hogy azok kiengesztelést létesítenek, hogy kiérdemlik a bűnbocsánatot és kegyelmet, s hogy miattuk, nem pedig hit által a kiengesztelő Krisztusért tekint az Isten igazaknak, nem egyéb, mint Krisztust megfosztani attól a tisztelettől, amely őt, mint közbenjárót és engesztelőt megilleti.

93. Jóllehet tehát mi azt hisszük és tanítjuk, hogy jó cselekedeteket szükségszerűleg tenni kell (mert a hitből következnie kell a törvény – bár tökéletlen – betöltésének), mindamellett megadjuk Krisztusnak az őt megillető tiszteletet. Hisszük és tanítjuk, hogy hit által Krisztusért igazulunk meg Isten előtt, hogy ő nem cselekedeteink miatt, Krisztus közvetítése nélkül tekint igazaknak, hogy a bűnbocsánatot, kegyelmet és megigazulást nem érdemeljük ki cselekedeteink által, hogy cselekedeteink nem

129

állíthatók szembe ellenértékül Isten haragjának és ítéletének, s hogy a cselekedetek nem képesek a bűn okozta félelmeket legyőzni; hanem, hogy egyedül a hit által győzzük meg a bűn okozta félelmet, s hogy egyedül a közbenjáró Krisztust kell hit által állítani Isten haragjával és ítéletével szembe. 94. Ha valaki másképp gondolkozik, az nem adja meg Krisztusnak a köteles tiszteletet, aki azért adatott, hogy legyen engesztelőnk, hogy általa legyen odajárulásunk az Atyához. 95. Most pedig arról az igazságosságról szólunk, amely által Istennel s nem emberekkel vagyunk összeköttetésben, de amely által a kegyelmet és a lelkiismeret nyugalmát vesszük. 96. Isten előtt pedig másképp nem lehet a lelkiismeretet megnyugtatni, mint egyedül a hit által, minthogy az bizonyossá tesz, hogy az Isten a Krisztusért kegyelmes hozzánk ezen tanúbizonyság szerint (Róm 5,1): "Megigazulván azért hit által, békességünk vagyon Istennel;" mivel a megigazulás ingyen a Krisztusért ígért dolog, minélfogva mindig egyedül hit által vesszük Isten előtt.

97. Jer, feleljünk meg azért immár azokra a helyekre, amelyeket ellenfeleink azon célból idéznek, hogy bebizonyítsák a szeretet és cselekedetek által való megigazíttatásunkat. (1) A korinthusi levelekből idézik (1Kor 13,2): "Ha egész hitem volna is ... szeretetem pedig nincsen, semmi sem vagyok." S itt egész elragadtatással ujjonga-

(1) A 97-164. pontokban szól azon főbb szentírási helyekről, melyeket ellenfelei a hitből való megigazulás tana ellen felhoztak. Bizonyítja, hogy a Szentírás helyeit kiforgatják értelmükből, hogy a maguk felfogását kimagyarázhassák belőlük. Világosan következik Melanchthon bizonyításából, hogy a tettek vagy a törvény betöltése alapján való megigazulás az Írásból nem igazolható.

130

nak. Az egész egyházat – mondják – biztosítja Pál, hogy egyedül a hit meg nem igazít. 98. Könnyű azonban a feleletünk, mivel feljebb kimutattuk, mi a véleményünk a szeretetről és cselekedetekről. Pálnak e helye a szeretetet követeli; mi is követeljük. Feljebb ugyanis megmondtuk, hogy szükséges bennünk valami megújulásnak és a törvény (bár tökéletlen) betöltésének lennie e mondás szerint (Jer 31,33): "Adom az én törvényemet az ő szíveikbe." Ha valaki eldobta a szeretetet, még ha nagy hite van is, még sem tartaná azt meg, mivel a Szentlelket nem tartja meg. 99. De Pál ezen a helyen nem tanítja is a megigazulás módját, hanem azoknak ír, akiket megigazulásuk után figyelmeztetni kellett, hogy jó gyümölcsöket teremjenek, hogy a Szentlelket el ne veszítsék.

100. Ellenfeleink azonban megfordítva járnak el; azt az egy helyet idézik, amelyben Pál a gyümölcsökről szól, a többi igen sok helyet, amelyekben rendszeresen tárgyalja a megigazulás módját, elhagyják. Sőt megteszik, hogy a hitről szóló helyeken javítási eszközölnek, hogy azok az alaki hitről értendők; ezen a helyen nem eszközölnek semmiféle javítást, hogy ti. hitre is van szükség, amely érzi, hogy a kiengesztelő Krisztusért tekintetünk igazaknak. Ekként ellenfeleink kizárják Krisztust a megigazításból és csupán a törvényből való megigazítást tanítják. De térjünk vissza Pálhoz. 101. Ebből a szövegből senki sem okoskodhatik ki többet, mint azt, hogy a szeretet szükséges. Ezt valljuk mi is, mint ahogy szükséges vallanunk, hogy nem szabad lopni. De nem is helyesen okoskodnék az ember, ha ebből az állításból: "nem szabad lopni," azt akarná következtetni, hogy a nem lopás megigazít, mivel a megigazítás nem valamely

131

tettnek jóvoltától, hanem az egész személy jóságának elismerésétől függ. Pálnak ezen mondása tehát semmiben sem ellenkezik a mi állításunkkal; csak ne képzeljenek hozzá semmit ellenfeleink az ő tetszésük szerint. Ő ugyanis nem azt mondja, hogy a szeretet megigazít, hanem azt, hogy semmi sem vagyok, azaz megszűnnék a hit, bármily nagy mértékben lennénk is részesei. Nem mondja, hogy a szeretet legyőzi a bűn és halál félelmeit, hogy a szeretetet ellenérték gyanánt szembe állíthatjuk Isten haragjának és ítéletének, hogy szeretetünk eleget tesz Isten törvényének, hogy a szeretet alapján Krisztus közvetítése nélkül van odajárulásunk Istenhez, és hogy szeretetünknél fogva nyerjük az ígért bűnbocsánatot. Ezek közül Pál egyet sem állít. Ő tehát nem gondolja, hogy a szeretet megigazít, mivel csupán úgy igazulunk meg, hogyha Krisztust engesztelőnek elfogadjuk, és hisszük, hogy az Isten Krisztusért kegyelmes hozzánk. S nem kell kigondolni oly megigazulást, amelyben Krisztus kiengesztelő jelentősége mellőztetik.

102. Ellenfeleink hadd semmisítsék meg a Krisztusra vonatkozó ígéretet, hadd töröljék el az evangéliumot, ha semmi szükség nincsen Krisztusra, ha szeretetünkkel legyőzhetjük a halált, ha szeretetünk által Krisztus engesztelése nélkül van odajárulásunk Istenhez. 103. Ellenfeleink a legtöbb helyet meghamisítják, mivel a maguk nézetét magyarázzák azokba bele, és nem a helyes értelmet magyarázzák ki azokból. Mert mi helytelent foglal e hely magában, ha megszabadítjuk attól a magyarázattól, melyet ellenfeleink adnak neki, mert nem tudják, mi a megigazulás vagy miképpen történik. (1) A korinthusiak előbb

(1) "De kérlec mutasd meg ennekem, mitsoda akadály lehet ebben az szent Pál mondásában, hogy ha az mi ellenközeő feleinknec magoc feiétül oda foldozott toldalékiát onnan el fectögetiök, kic azt sem tudgiac mi es miképpen légien az Isten eleőtt valo megigazulás." (Pálházi.)

132

megigazultak, s azután sok kitűnő lelki ajándékban részesültek. Eleinte, amint az történni szokott, égtek a buzgóságtól. Azután kezdtek közöttük pártok alakulni, amint azt Pál jelzi; kezdték unni a jó tanítókat. Ez okból megfeddi őket Pál, hivatkozva a szeretet kötelességeire, amelyek bármennyire szükségesek is, mégis ostobaság volna azt képzelni, hogy a második tábla cselekedetei igazzá teszik az embert Isten előtt, amely tábla nem is Istenhez, hanem emberekhez való viszonyunkat határozza meg. A megigazításban Istenhez való viszonyunk meghatározásáról van szó, az ő haragját kell kiengesztelnünk, s lelkiismeretünket az Istenhez való viszonyában megnyugtatni. A második táblának cselekedetei ezek egyikét sem eszközlik.

104. De ellenvetésképpen felhozzák, hogy az apostol a szeretetet fölibe helyezi a hitnek és reménynek. Azt mondja ugyanis 1Kor 13,13: "Ezek közül nagyobb a szeretet." Ebből – szerintük – természetszerűleg következik, hogy a legnagyobb és legfőbb erény megigazít.

105. Csakhogy Pál e helyütt tulajdonképpen a felebarátok iránt való szeretetről szól, és erről szólva állítja, hogy a szeretet legnagyobb, mivel legtöbb gyümölcsöt terem. A hit és remény csupán Istenre vonatkozik. De a szeretetnek kifelé az emberekkel szemben számtalan kötelességei vannak; s mi mégis örömmel értünk egyet ellenfeleinkkel, hogy az Isten és felebarátok iránt való szeretet legnagyobb erény, mivel ez a legnagyobb parancsolat: "szeresd a te Uradat Istenedet." (Máté 22,37) Vajon miképp okoskodják ki ebből, hogy a szeretet megigazít? A leg-

133

nagyobb erény – mondják – megigazít. 106. Ellenkezőleg, miként a törvény – legyen az a legnagyobb, vagy a legelső – meg nem igazít, akként a törvény szerinti legnagyobb erény sem. De megigazít az az erény, amely a Krisztust befogadja, amely közvetíti nekünk Krisztus érdemeit, s amelynek alapján kapjuk a kegyelmet és békét Istentől. Ez az erény pedig a hit. Mert, miként gyakrabban mondottuk, a hit nemcsak ismeret, hanem sokkal inkább azon akaró képesség, melynél fogva elfogadjuk, vagy megragadjuk mindazt, amit az ígéret a Krisztusra vonatkozólag nyújt. 107. Az Isten iránt való ez az engedelmesség is, hogy mi akarjuk elfogadni a nekünk nyújtott ígéretet, nem kevésbé istentisztelet ({latreia}), mint maga a szeretet. Az Isten akarja, hogy benne higgyünk; akarja, hogy tőle magától elfogadjuk a jót, és ezt nyilvánítja ő igaz tiszteletnek.

108. Egyébként ellenfeleink azért tulajdonítanak a szeretetnek megigazító erőt, mivel mindenütt törvényből való megigazulást tanítanak és követelnek. Nem tagadhatjuk ugyanis, hogy a szeretet a törvénynek legfőbb cselekedete. S az emberi bölcsesség a törvényre figyel, s abban keres igazságosságot. Ez okból magasztalják a skolasztikus tudósok is – akik nagy és lángelméjű férfiak – a törvénynek ezt a legmagasztosabb tettét, s ennek a tettnek tulajdonítanak megigazító erőt. De ők rászedetve az emberi bölcseség által, nem látták Mózesnek födetlen, hanem csak födött arcát, miként a farizeusok, a bölcsészek és mohamedánok. 109. Mi ellenben az evangélium bolondságát hirdetjük (1Kor 1,18), amelyben más megigazulás van kijelentve, ti. az, hogy mi az engesztelő Krisztusért tekintetünk igazaknak, amikor hisszük, hogy Isten Krisztusért kegyel-

134

mes mihozzánk. Jól tudjuk, hogy e tan nagyon különbözik az észnek és törvénynek tanától, és nagyon jól tudjuk azt is, hogy a törvénynek tana a szeretetről sokkal tetszetősebb, mert bölcsesség. De mi nem szégyelljük az evangélium bolondságát. Mi ezt Krisztus dicsőségéért védelmezzük, és kérjük őt, hogy segítsen minket a maga Szentlelkével, hogy ezt megvilágíthassuk és megérthetővé tehessük.

110. Ellenfeleink cáfolatukban (Confutatio) a Kolossei levélből a következő helyet (3,14) is idézték ellenünk: "a szeretet a tökéletességnek köteléke." Ebből azt okoskodják ki, hogy a szeretet megigazít, mert tökéletesekké tesz. Jóllehet sokféleképpen felelhetnénk itt arra, hogy mi a tökéletesség, mindamellett mi egyszerűen csak Pál nézetét fogjuk előadni. Az bizonyos, hogy Pál a felebarátok iránt való szeretetről szól. De azért nem szabad azt gondolnunk, hogy Pál akár a megigazítást, akár az Isten előtti tökéletességet inkább a második, mintsem az első tábla cselekedeteinek tulajdonította volna. S hogyha a szeretet tökéletesekké tesz, akkor semmi szükség az engesztelő Krisztusra, mert a hit csupán elfogadja az engesztelő Krisztust. Az előbbi pedig nagyon távol esik Pál felfogásától, aki sohasem tűri, hogy az engesztelő Krisztus kizárassék.

111. Ő tehát nem szól a személyi tökéletességről, hanem az egyház egyetemes egységéről. Abból a célból mondja a szeretetet köteléknek, vagy szövetségnek, hogy jelezze, hogy az egyháznak több, egymás közt összekötendő és összekapcsolandó tagjáról beszél. Miként ugyanis minden családban s minden közügyben kölcsönös kötelességteljesítéssel kell az egyetértést ápolni, és a nyugalom nem tartható fenn, csak ha az

135

emberek netáni tévedéseiket egymásnak elnézik és megbocsátják: akként Pálnak meghagyása szerint az egyházban a szeretetnek kell uralkodnia, hogy fenntartsa az egyetértést, s ahol szükség van, eltűrje a testvérek durvább szokásait elsimítsa a netán előforduló könnyebb tévedéseket, hogy ne legyen az egyház különféle szakadások tanyája, s a szakadásokból gyűlölet‚ pártoskodások és eretnekségek ne keletkezzenek.

112. Mert szét kell bomolnia az egyetértésnek, amikor vagy a püspökök súlyosabb terheket raknak a népre, és nem veszik tekintetbe a népnek gyengeségét, vagy pártoskodások keletkeznek, amikor a nép nagy elkeseredettséggel elítéli a tudósok viselkedését, vagy egyes könnyű vétségeikért megutálja a tudósokat, és ez okból azután úgy másféle tanokat, mint más tudósokat keres.

113. Ellenben fenntartatik az egyház tökéletessége, vagyis sérthetetlensége, egysége, amikor az erősek a gyengéket eltűrik, amikor a nép a tudósok némi erkölcsi botlásait jó lélekkel elnézi, s amikor a püspökök megbocsátják a nép gyengeségéből folyó netáni tévedéseit.

114. A méltányosság ezen parancsolataival telve vannak az összes bölcsek könyvei, hogy az élet viszonyaiban sokat nézzünk el egymásnak a közös béke kedvéért. És ezt úgy itt, mint másutt gyakran rendeli az apostol. Ez okból ellenfeleink nem okosan következtetik a tökéletesség szóból azt, hogy a szeretet megigazít, mivel Pál az egységről és köznyugalomról szól. Ambrosius is így magyarázza e helyet: Miként az épületet akkor mondhatjuk bevégzettnek vagy kifogástalannak, amikor minden része egymáshoz illően van összekötve." 115. Csúf dolog azonban ellenfeleink részéről, hogy a szeretetet olyan nagyon dicsőítik, holott ők azt sehol sem tanúsítják.

136

Mit cselekszenek most? Szétszaggatják az egyházakat, vérrel írnak törvényeket, s a császár elé s a mi legkegyelmesebb fejedelmünk elé terjesztik megerősítés végett, gyilkolnak papokat és más derék férfiakat, ha egyik-másik könnyelműen elárulta, hogy valamely nyilvános visszaélést nem tart egészen helyesnek. Ez nem egyeztethető össze a szeretetnek nagyhangú felmagasztalásával, s ha ellenfeleink azt gyakorolnák, az egyházak nyugodtak lennének, s az állam békében lehetne. (l) Mert a jelen zavargások elnémulnának, ha ellenfeleink egyes, a kegyességre haszontalan hagyományokat (ceremóniákat) szerfeletti keserűséggel nem bolygatnának, amelyeknek legtöbbjét még azok sem tartják meg, akik leghevesebben védelmezik. De ők önmaguknak könnyen megbocsátanak, másoknak nem annyira, mint a költőnél Maevius mondja: (2) "Én megbocsátok magamnak." 116. Ez azonban nagyon messze esik a szeretetnek ama dicsőítéseitől, melyeket itt Pálból idéznek, de nem értik jobban, mint a hangot visszaverő falak.

117. Péterből még azt az állítást idézik (1. Pét. 4;, 8.): "az atyafiúi szeretet elfedezi a vétkeknek sokaságát." Ebből világos, hogy Péter is a felebarátok iránti szeretetről szól, mert hisz e helyet ahhoz a parancsolathoz csatolja, amelyben elrendeli, hogy egymást kölcsönösen szeressék. De egy apostolnak sem juthatott eszébe azt állítani, hogy a mi szeretetünk legyőzi a bűnt és

(1) "Ezöc nem illönec az szeretetnec az ő nagy ditséretihöz, melynek ha az mi ellenközeö feleinc magokban követnénec, az Ecclesiac mind szép bekessigben virágoznának és az közönseges giüleközetök is tsendes nyugodalomban volnanac." (Pálházi.)

(2) Qu. Horatius Flaccusnak (megh. Kr. e. 8-ban), az ismert híres római költőnek egyik szatírájából való idézet. Maevius helyett Maeniust kellene olvasni.

137

halált, hogy a szeretet kiengesztelés, amelyért Isten Krisztus közvetítésének mellőzésével kiengeszteltetnék, s hogy a szeretet megigazulás Krisztus közvetítése nélkül. Mert ez a szeretet, – ha egyáltalán ilyen létezik, – a törvénynek s nem az evangéliumnak igazságossága lenne, amely kiengesztelést és igazságosságot ígér nekünk, ha hisszük, hogy az Atya az engesztelő Krisztusért kegyelmes hozzánk, s hogy Krisztus érdemei ajándékul adatnak nekünk. 118. Ezért Péter kevéssel előbb azt hagyja meg, hogy járuljunk Krisztushoz, hogy rajta mint alapon felépüljünk, és hozzáteszi (1Pt 2,4-6): "aki benne hiszen, meg nem szégyenül." A mi szeretetünk nem szabadít meg megszégyenülésünktől, amikor az Isten ítél és vádol minket. De a Krisztusban való hit megszabadít ezen félelmeinktől, mivel tudjuk, hogy Krisztusért meg vannak bocsátva a mi bűneink.

119. Egyébként a szeretetről szóló ezen állítás a Példabeszédek könyvéből (10,12) van véve, ahol ennek ellentétes mondata világosan mutatja, mily értelemben veendő: "A gyűlölség szerez versengést; minden vétket pedig elfedez a szeretet." 120. Ugyanazt tanítja, amit Pálnak a Kol. levélből feljebb idézett mondása, hogy ti. ha egyenetlenségek keletkeznek, enyhítse és egyenlítse ki azokat a mi igazságszeretetünk és barátságunk. Az egyenetlenségek, úgymond, gyűlölségből támadnak, amint gyakran látjuk, hogy a legcsekélyebb sérelmekből a legsúlyosabb tragédiák keletkeznek. (1) Caius Julius Caesar és Cn. Pompeius között (2) könnyű sérelmek

(1) "Azt pedig lattiuc magunk is, tsak egy kis martzonaságbul is néha néha, mely igen nagy zavar kereködgiék ki" (Pálházi.)

(2) C. J. Caesar ismert római író, hadvezér s imperátor, aki Rómában a diktatúrát megkezdte, de ennek következtében 43-ban Kr. e., néhány szabadságszerető római polgár összeesküvésének áldozatul esett. Cneius Pompeius, Caesarnak kor- és vetélytársa, akivel együtt az ún. első triumvirátust létesítette, mely azonban tagjainak nagyravágyása, önzése és irigysége miatt polgárháborúra vezetett, s Caesar diktátorságával végződött.

138

támadtak, s ha ezekben egyik a másikának csak egy keveset engedett volna, nem tör ki köztük a polgárháború. De mivel mind a kettő gyűlöletének engedett, semmis dolgokból a legnagyobb zavarok keletkeztek. Az egyházban is sok eretnekség csupán a tudósok gyűlöletéből támadt. Ennélfogva nem a saját bűneiről, hanem a másokéról szól, midőn ezt mondja: "a szeretet befedi a bűnöket," mégpedig másoknak bűneiről, ti. azokról, melyeket ember ember ellen követ el, ami azt jelenti, hogy ha előfordulnak is egyes sérelmek, a szeretet azokat elsimítja, megbocsátja, elengedi, s nem cselekszik mindent a jog túlhajtott szigora szerint.

121. Péter tehát nem azt akarja kifejezni, hogy a szeretet bűnbocsánatot érdemel ki Isten előtt, hogy az kiengesztelés Krisztus közbenjárásának kizárásával, hogy újjászül és megigazít, hanem azt, hogy az emberekkel szemben nem duzzogó, nem durva, nem összeférhetetlen, hogy barátainak tévedéseit elnézi, hogy másoknak durvább szokásait is jóra magyarázza, miként azt egy közmondás előírja: 122. "Barátodnak szokásait ismerjed meg, de ne gyűlöljed." S az apostolok nem ok nélkül rendelkeznek annyiszor a szeretetnek ezen parancsáról, amelyet a bölcsészek {epieikeiá}-nak (méltányosság) neveznek. Mert szükséges ezen erény a köz-egyetértés fenntartására, amely nem állhat fenn, hacsak a lelkészek és gyülekezetek sokat el nem néznek és meg nem bocsátanak egymásnak.

139

123. Jakab leveléből ezt idézik (2,24): "Látjátok annakokáért, hogy a cselekedetekből ismertetik meg az ember igaznak lenni, és nem csak a hitből." És egyetlenegy helyről sem hiszik, hogy annyira ellenkeznék a mi állításunkkal, mint ez. Azonban feleletünk könnyű és világos. Ha ellenfeleink a cselekedetek érdemszerűségéről szóló saját nézeteiket bele nem magyarázzák, akkor Jakab szavai semmi nehézséget nem foglalnak magukban. Csakhogy ahol csak említés történik a cselekedetekről, ellenfeleink abba a saját gonosz tanaikat magyarázzák bele, ti., hogy jó cselekedetek által kiérdemeljük a bűnbocsánatot, hogy a jó cselekedetek kiengesztelés és váltságdíj, amelyért Isten kiengesztelődik velünk, hogy a jó cselekedetek legyőzik a bűnnek és halálnak félelmét, hogy a jó cselekedeteket jóságuknál fogva fogadja szívesen az Isten, és hogy nincs szükségük könyörületre és Krisztus kiengesztelésére. Mindezekből semmi sem jut Jakabnak eszébe, ellenfeleink mégis mindezt védelmezik most Jakab mondásának ürügye alatt.

124. Legelőször tehát azt kell megbírálnunk, hogy ez a hely inkább ellenfeleink ellen bizonyít, mint miellenünk. Ellenfeleink ugyanis azt tanítják, hogy az ember szeretet és cselekedetek által igazul meg. A hitről, amely által az engesztelő Krisztust befogadjuk, semmit sem szólanak. Sőt helytelenítik ezt a hitet; és nemcsak szóval s írással helytelenítik, hanem még tűzzel s vassal is megkísérlik kiirtani az egyházból. Mennyivel jobban tanítja ezt Jakab, aki a hitet nem mellőzi, a hitet szeretettel nem helyettesíti, hanem a hitet fenntartja, hogy az engesztelő Krisztus a megigazításból ki ne zárassék. Így tesz Pál is, mikor a keresztyén élet főelvét kifejezi, hogy egybefoglalja a hitet és szeretetet

140

(1Tim 1,5): "a parancsolatnak vége pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és az igaz hitből való szeretet."

125. Másodszor: a szóban levő tárgy magában foglalja, hogy itt azokról a tettekről van szó, melyek a hitet követik, és amelyek azt mutatják, hogy a hit nem holt, hanem élő és a szívben működő erő. Mert Jakab nem értette úgy, hogy jó cselekedetek által kiérdemeljük a bűnbocsánatot és kegyelmet. Ő ugyanis a megigazultaknak tetteiről szól, akik már kiengeszteltettek, Istentől befogadtattak és a bűnbocsánatot elnyerték. Annálfogva tévednek ellenfeleink, midőn ebből azt következtetik, hogy Jakab arra tanít, hogy jó cselekedetek által kiérdemeljük a bűnbocsánatot és kegyelmet, és hogy jó cselekedeteink által a kiengesztelő Krisztus nélkül járulhatunk Istenhez.

126. Harmadszor: Jakab kevéssel előbb az újjászületésről szólott, melynek az evangélium által kell történnie. Ugyanis ekképp szól (1,18): "ki az ő akaratja szerint szült minket az igazságnak beszéde által, hagy legyünk az ő teremtett állatinak néminemű első zsengéjük." Midőn azt mondja, hogy az evangélium által születtünk újjá, akkor azt tanítja, hogy hit által születtünk újjá és igazíttattunk meg. Mert a Krisztusra vonatkozó ígéret csupán hit által sajátítható el, amikor azt a bűn és halál félelmeivel állítjuk szembe. Jakab tehát nem gondolja, hogy mi cselekedeteink által születünk újjá.

127. Ezekből világos, hogy Jakab nem mond ellent nekünk, midőn azokat a tétlen és elbizakodott elméket, akik hit nélkül hit bírásáról álmodoztak, megfeddve, különbséget tett holt és élő hit között. 128. Holtnak nevezi azt, amely nem eredményez jócselekedeteket, és élőnek azt, amely jócselekedeteknek forrása. Azután meg mi

141

már gyakran megmutattuk, mit nevezünk hitnek. Nem szólunk ugyanis az üres ismeretről, aminő hitük az ördögöknek is van, hanem arról a hitről, mely a lelkiismeret rettegéseinek ellentáll, s amely felemeli és megvigasztalja a megrémített szíveket. 129. Az ilyen hit sem nem könnyű dolog, mint ellenfeleink képzelik, sem nem emberi erő, hanem isteni hatalom, amely által új életet nyerünk, s mellyel az ördögöt és a halált legyőzzük. (1) Miként Pál (Kol 2,12) mondja, hogy a hit Isten hatalma által működik és legyőzi a halált, "melyből föl is támadtatok az Isten erejéből való hit által." Ezen hit, amennyiben új élet, szükségszerűleg új indulatokat és cselekedeteket hoz napvilágra. Ezért helyesen mondja Jakab, hogy a cselekedetek nélküli hit által nem igazulunk meg. 130. Hogy pedig azt is mondja, hogy mi hit és cselekedetek által igazulunk meg, azzal bizonyára nem mondja, hogy cselekedetek által születünk újjá. Azt sem mondja, hogy részben Krisztus az engesztelő, részben pedig a mi cselekedeteink. És nem írja itt le a megigazulás módját, hanem azt, hogy milyenek az igazak, ha már megigazultak és megújultak. 131. És megigazulni, itt nem jelenti ezt: istentelenből igazzá tenni, hanem bírói szokás szerint igazságosnak kihirdettetni, miként e helyen (Róm 2,13): "akik a törvényt betöltik, azok igazulnak meg." Miként tehát ezen szavak: "akik a törvényt betöltik,

(1) Ez illietén hüt nem olly kitsin es alavalo dolog ám, mint az mi ellenközeö feleinc vélic es kakoghiác Hidgy, Hidgy, Hidgy, ellenünk azt kiáltvan. Sem pedig valami emberi ereőtül szarmazó hatalom, melliet maga faraghasson az ember magánac, hanem az mi sziveinkben öntetött Isteni hatalom és ereő az, mely által uy életre tamadunc feöl, mely által az ördögöt és az halalt meggiözzök." (Pálházi.)

142

azok igazulnak meg" – semmi ellentétest nem foglalnak magokban, akként gondolkoznak Jakabnak ezen szavairól: "az ember nem egyedül hit által, hanem a cselekedetek által is megigazul," mivel tényleg igazaknak jelentetnek ki a hittel és jó cselekedettel bíró emberek. Mert a jó cselekedetek, miként mondottuk, a szenteknél az igazságosság következményei, s a hit miatt tetszenek. Jakab ugyanis csak azokat a tetteket dicsőíti, melyeket a hit eszközöl, miként erről bizonyságot tesz, mikor Ábrahámról szól (2,22): "a hit segíti az ő tetteit." Ebben az értelemben van mondva ez is: "akik a törvényt betöltik, azok igazulnak meg," azaz igazaknak jelentetnek ki azok, akik szívvel hisznek az Istennek és azután vannak jó cselekedeteik, amelyek a hitért tetszenek, és ez okból a törvény betöltésének nevezhetők. 132. Ezek ily egyszerűséggel mondva, semmi rosszat nem foglalnak magukban, de ellenfeleink kiforgatják eredeti értelmükből, költött gonosz gondolatokat magyarázva bele önmagukból. Mert azokból a szavakból nem következik, hogy a jó cselekedetek kiérdemlik a bűnbocsánatot, hogy megnyitják a szíveket, hogy a cselekedetek engesztelő eszköz, hogy a cselekedetek tetszenek az engesztelő Krisztus nélkül, s hogy a cselekedeteknek nincs szükségük Krisztus engesztelésére. Mindezekből Jakab semmit sem mond, ellenfeleink mindamellett esztelenül Jakab szavaiból okoskodják ki.

133. Még más mondásokat is idéznek ellenünk a cselekedetekre vonatkozólag. Luk 6,37: "Megbocsássatok, és nektek is megbocsáttatik." Ésa 58,7: "Az éhezőnek megszegd kenyeredet, akkor fordulj Istenhez és az Úr meghallgat téged." Dániel 4,24: "A te vétkeidet alamizsnaosztogatással váltsad meg."

143

Mát 5,3: "Boldogok a lelki szegények, mivel ilyeneké a mennyeknek országa," s éppúgy a 7. versben: "boldogok az irgalmasok, mivel ők irgalmasságot nyernek." 134. Ezek a mondások szintén semmi rosszat nem foglalnának magukban, ha ellenfeleink semmit nem képzelnének beléjük. Ezek ugyanis két dolgot foglalnak magukban: az egyik a törvénynek, vagy a bűnbánatnak prédikálása, amely a rosszul cselekedőket vádolja és a jó cselekvést elrendeli; a másik az ígéret, mely amahhoz hozzá van adva. De nincsen hozzá írva, hogy a bűnök hit nélkül bocsáttatnak meg, vagy hogy maguk a cselekedetek azonosak a kiengeszteléssel. 135. A törvénynek prédikálásában mindig e kettő értendő: egyrészről az, hogy a törvény nem valósulhat meg, csak ha újjászülettünk a Krisztusban való hit által, miként Krisztus mondja (Ján 15,5): "nálam nélkül semmit nem cselekedhettek;" másrészről az, hogy habár egyes külső cselekedetek tehetők is, mégis megtartandó ezen általánosan elfogadott nézet, mely az egész törvényt magyarázza: "hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni" (Zsid 11,6), megtartandó az evangélium, hogy: "Krisztus által van odajárulásunk Istenhez." (Róm 5,2) 136. Az ugyanis kétségbevonhatatlan, hogy a törvényből meg nem igazulunk. Egyébként mi szükség volna Krisztusra vagy az evangéliumra, ha a törvénynek egyedül a hirdetése is elegendő volna? Így a megtérés prédikálásában nem elegendő a törvény prédikálása, vagyis a bűnöket kárhoztató ige, minthogy a törvény haragot eszközöl, csupán vádolja, csupán rémíti a lelkiismeretet – mivel a lelkiismeret sohasem nyugodt, ha nem hallja Istennek szavát, amelyben világosan ígéri a bűnök bocsánatát. Ezért szükséges az evangéliumnak hozzáadása, hogy

144

Krisztusért bocsáttatnak meg bűneink, és hogy a Krisztusban való hit által nyerjük el bűneink bocsánatát. Ha ellenfeleink a bűnbánat prédikálásából kizárják a Krisztusról szóló evangéliumot, joggal kell őket Krisztus elleni káromlással vádolnunk.

137. Ennélfogva, mikor Ésaiás (1,10-18) a bűnbocsánatot prédikálja, ekképp szól: "szűnjetek meg gonoszt cselekedni; tanuljatok jót tenni; törekedjetek igazságra, javítsátok az erőszakoskodót, pártoljátok az árvát és özvegyek ügyét. No jertek, törvénykezzünk, azt mondja az Úr! ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú." (1) Így int előbb a próféta bűnbánatra és azután tűzi hozzá az ígéretet. És ostobaság volna az ily mondásban csak ezekre a cselekedetekre figyelni: "gyámolítani az elnyomottat, igazságot szolgáltatni az árvának;" mert az elején, ahol megrója a szívnek gonoszságát és hitet követel, ezt mondja: "hagyjatok fel a gonosz cselekvéssel." Nem is állítja a próféta, hogy ezen tettek által, mint: "javítani az erőszakoskodót, pártolni az árvát," ki lehetne érdemelni a bűnbocsánatot gépies végrehajtásuk folytán – de előírja azokat, mint az új életben szükségszerű cselekedeteket. Amellett mégis azt akarja kifejezni, hogy az ember a bűnbocsánatot hitből nyeri, s épp ezért csatolja oda az ígéretet. 138. S így kell értelmezni az összes hasonló tartalmú helyeket. Krisztus

(1) Az Apologia latin idézete magyar fordításban így hangzik: "Szűnjetek meg gonoszt cselekedni, tanuljatok meg jól cselekedni, keressetek ítéletet, gyámolítsátok az elnyomottat, szolgáltassatok igazságot az árvának, védelmezzétek az özvegyet és jöjjetek és pereljetek énvelem! ha bűneitek olyanok lesznek, mint a bíbor, fehérekké válnak, mint a hó." Itt az idézet a revideált Károlyi alapján van véve. [Az idézet lényegében az 1908-asnak nevezett Károli-revízió szövegével egyezik. Ebből tehát legalább Ésaiás könyve már a századfordulóra elkészült. – NF]

145

bűnbánatot prédikál, midőn így szól (Luk 6,37): "megbocsássatok," és hozzáteszi az ígéretet: "nektek is megbocsáttatik." De ezzel nem mondja azt, hogy a megbocsátási tettnek, amint mondják, gépies teljesítésével (ex opere operato) érdemeljük ki bűneink bocsánatát; hanem ő új életet követel, amely minden bizonnyal szükséges. Amellett mégis azt akarja, hogy hit által vesszük a bűnbocsánatot. Ekként új életet kíván Ézsaiás (58,7), mikor azt mondja: "az éhezőnek szegd meg a te kenyeredet." És a próféta itt nem is erről az egy tettről szól, hanem az egész bűnbánatról, miként azt a szöveg jelzi. Amellett ő is azt akarja, hogy hit által vegyük a bűnbocsánatot. 139. Mert megdönthetetlen az az igazság, amelyet a pokolnak semmiféle kapui nem lesznek képesek megdönteni, hogy a bűnbánat prédikálásában nem elégséges a törvénynek hirdetése, minthogy a törvény haragot eszközöl, és mindig vádol. De hozzá kell adni az evangélium prédikálását, hogy a bűnbocsánatot akként kapjuk ajándékba, ha hisszük, hogy bűneink Krisztusért megbocsáttatnak. Egyébiránt micsoda szükség volt az evangéliumra, micsoda szükség volt Krisztusra? Ezen igazságnak mindig szemünk előtt kell lebegnie, hogy szembe lehessen állítani azoknak, akik Krisztus elvetésével s az evangélium megrontásával gonoszul csűrik-csavarják a Szentírást emberi véleményeiknek igazolására, hogy ti. a bűnbocsánatot saját tetteinkkel vásároljuk meg.

140. Éppúgy hitet kell keresnünk Dánielnek prédikálásában is (4,24). Dániel ugyanis nem azt akarta, hogy a király csupán bő alamizsnát osztogasson, hanem az egész bűnbánatot foglalja egybe, amikor így szól: "vétkeidet irgalmassággal váltsd meg," más szóval:

146

"szabadulj meg vétkeidtől a szív és cselekedetek megváltoztatásával." Ahhoz azonban hit is kívántatik. És Dániel sokat prédikál neki Izrael egy Istenének tiszteletéről, s megtéríti a királyt nem csupán az alamizsnák gazdag osztogatására, hanem sokkal inkább hitre. Ránk maradt ugyanis a királynak kitűnő hitvallása Izrael Istenére vonatkozólag: "mert nincs más Isten, aki úgy üdvözíthessen, mint Ő" (Dán 3,29). Ekként tehát Dániel prédikálásának két része van. Az egyik része az, amely az új életre és az új élet tetteire vonatkozólag ad utasítást; a másik része az, amelyben Dániel a királynak bűnbocsánatot ígér. S a bűnbocsánatnak ez az ígérete nem törvényhirdetés, hanem valódi prófétai és evangéliumi szózat, amelyről Dániel is azt akarta mondani, hogy hit által nyerhető el. 141. Mert Dániel tudta, hogy a Krisztusban való bűnbocsánat nemcsak az Izraelitáknak ígértetett meg, hanem az összes népeknek is. Különben a királynak nem ígérhetett volna bűnbocsánatot. Mert az embernek nincsen joga – különösen a bűn félelmei között – Istennek határozott igéje nélkül azt állítani Isten akaratáról, hogy felhagy a haraggal. Dánielnek szavai az ő nyelvén azonban tisztábban szólnak az egész bűnbánatról, és világosabban emelik ki az ígéretet: "Vétkeidet igazsággal váltsd meg, és a te hamisságaidat a szegényekhez való irgalmassággal." Ezek a szavak az egész bűnbánat felől rendelkeznek. Azt rendelik ugyanis, hogy legyen igazságos, azután hogy jót cselekedjék és hogy ami a király kötelessége volt: védelmezze meg a szegényeket az igazságtalanság ellen.

142. Az igazságosság pedig a hit a szívben. Bűneinktől bűnbánat által szabadulunk meg; más szóval a bűntudat, vagy beszámítás megsemmisül, mert az Isten megbocsát a bűn-

147

bánóknak, mint Ezékielben (18,21.22) írva van. De ebből nem szabad azt következtetnünk, hogy a később teljesítendő tettekért, az alamizsnákért bocsát meg, hanem megbocsát ígéreténél fogva azoknak, akik az ígéretet elfogadják. Az ígéretet pedig csak azok fogadják el, akik igazán hisznek, és hittel győzik le a bűnt és halált. Ezeknek az újjászületésük után "megtéréshez illő gyümölcsöket kell teremniük," amint azt Keresztelő János mondja (Luk 3,8). Ez okból van hozzácsatolva az ígéret: "Íme, ez lesz orvossága a hamisságodnak" (Dán 4,24). Hieronymus ezen helyen egy kétkedést jelentő kötőszót vett fel a szövegbe, és magyarázatában igen nagy meggondolatlansággal még azt is állította, hogy a bűnbocsánat bizonytalan. 143. Mi azonban tartsuk meg jól emlékezetünkben, hogy az evangélium biztosra ígéri a bűnbocsánatot. S annak kétségbevonása, hogy a bűnbocsánatnak ígérete szükségszerűen biztos, nem egyéb, mint az evangéliumnak megsemmisítése. Hagyjuk el tehát e helyen Hieronymust, habár a "megszabadítás" szóban is már benne foglaltatik az ígéret. Ebben ugyanis azt jelzi, hogy a bűnbocsánat lehetséges, hogy a bűnöktől való megváltás lehetséges, azaz hogy megsemmisíttetik az emberben a vétkesség tudata, vagyis a beszámítás; más szóval kiengeszteltetik az Isten haragja.

A mi ellenfeleink azonban az ígéreteket mindenütt elhagyják, csupán a parancsolatokat veszik figyelembe, és hozzáképzelik emberi balvéleményeiket, hogy a bűnbocsánat cselekedeteink alapján lesz osztályrészünk; pedig ezt a szöveg nem mondja, hanem sokkal inkább hitet követel. Mert ahol ígéretről van szó, ott mindenütt hit kívántatik. Az ígéret ugyanis csak hit által sajátítható el.

148

144. A cselekedetek ellenben feltűnnek az embereknek; az emberi ész természetszerűleg csudálja őket és mivel csupán a cselekedeteket látja, a hitet nem érti és nem veszi tekintetbe, ezért azt képzeli, hogy ezek a cselekedetek érdemlik ki a bűnbocsánatot és igazítanak meg. A törvényről való ezen felfogás természetszerűleg benne van az emberi lélekben, és nem lehet kiirtani, csak az isteniekben való oktatás által.

145. Csakhogy az emberi elmét az ily testi felfogásoktól vissza kell vezetni az Isten igéjéhez. Látjuk, hogy az evangélium és a Krisztusról szóló ígéret előttünk van, amikor tehát a törvényt hirdetik, amikor a cselekedeteket előírják, nem szabad visszautasítanunk a Krisztusról szóló ígéretet, hanem ellenkezőleg, előbb ezt kell megragadnunk, hogy jót cselekedhessünk, és hogy cselekedeteink Istennek tetszhessenek, miként Krisztus mondja (Ján 15,5): "nálam nélkül semmit nem cselekedhettek." Ennélfogva, ha Dániel ezeket a szavakat használta volna: "váltsd meg bűneidet bűnbánat által," ellenfeleink e helyet mellőznék. Most azonban, midőn ugyanezt a gondolatot – amint látjuk – más szavakkal fejezte ki, ellenfeleink elcsavarják a szavakat a kegyelemről és hitről szóló tan ellen, holott Dániel különösen a hitet akarta értetni. 146. Mi tehát Dániel szavaira úgy felelünk, hogy mivel a bűnbánatot prédikálja, nem csupán a cselekedetekről, hanem a hitről is tanít, miként erről a szövegben maga a történet bizonyságot tesz. Másodszor, mivel Dániel világosan kiemeli az ígéretet, szükségszerűen hitet követel, amely hiszi, hogy az Isten a bűnöket ingyen, kegyelemből bocsátja meg. Dacára tehát annak, hogy Dániel a bűnbánatnál a cselekedeteket is említi, mégsem mondja azt, hogy

149

azok által érdemeljük ki a bűnbocsánatot. Dániel ugyanis nem szól csupán a büntetés elengedéséről, amelyet az ember hiába keres, ha előbb a szív a bűnnek megbocsátásában nem részesült. 147. Egyébiránt, ha ellenfeleink Dánielnek ezt a helyét csupán a büntetés elengedésére értik, úgy e hely semmit sem mond ellenünk, mert akkor maguk kénytelenek lesznek azt megvallani, hogy a bűnbocsánat és a kegyelemből való megigazítás megelőzi azt. Azután mi is teszünk engedményt, hogy büntetéseinket, melyekkel sújtatunk, enyhíthetjük imádságainkkal, jó cselekedeteinkkel, s végül teljes bűnbánatunkkal e kijelentés alapján (1Kor 11,31): "ha mi magunk ítélnénk meg magunkat, nem büntettetnénk Istentől." És Jer 15,19: "Ha megtérsz, én is visszatérítlek tégedet." És Zak 1,3: "Térjetek hozzám ... és hozzátok térek." És Zsolt 50,15: "Hívj segítségül engem a nyomorúság idején."

148. Tartsuk meg tehát a cselekedetek minden dicséretében s a törvénynek hirdetésében azt a főszabályt, hogy a törvény Krisztus nélkül nem érvényesül, miként ő maga mondja: "nálam nélkül semmit nem cselekedhettek" (Ján 15,5), és éppúgy ezt: "hit nélkül lehetetlen dolog Istennek tetszeni" (Zsid 11,6). Kétségtelen ugyanis, hogy a törvény tanítása nem akarja érvénytelenné tenni az evangéliumot, nem akarja félretolni a kiengesztelő Krisztust. Átkozottak legyenek a farizeusok, a mi ellenfeleink, hogy a törvényt úgy magyarázzák, miszerint a cselekedeteknek tulajdonítják a Krisztust megillető dicsőséget, hogy ti. a cselekedetek kiengesztelők, s hogy kiérdemlik a bűnbocsánatot. Ebből tehát az következik, hogy úgy kell a tetteket dicsérni, hogy a hitért tetszenek, amennyiben a cselekedetek

150

Krisztus kiengesztelése nélkül nem tetszenek. "Általa van odajárulásunk az Istenhez" (Róm 5,2), nem pedig a cselekedetek által a közbenjáró Krisztus nélkül.

149. Midőn tehát azt mondja az Írás (Mát 19,17): "Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat" – az úgy értendő, hogy a parancsolatok Krisztus nélkül meg nem tartatnak, s nélküle nem tetszenek. Így magához a tízparancsolat első parancsához is (2Móz 20,6): "Irgalmasságot cselekszem ezer íziglen azokkal, akik engemet szeretnek és parancsolatimat megtartják," a törvénynek legnagyobb ígérete van csatolva. De ezen törvény nem valósul meg Krisztus nélkül. Ugyanis mindig vádolja a lelkiismeretet, amiért nem tesz eleget a törvénynek, s amiért félelmében menekül az ítélet és törvény büntetése elől. "A törvény ugyanis haragot eszközöl." (Róm 4,15) De akkor teljesíti a törvényt, amikor hallja, hogy az Isten Krisztusért velünk kiengeszteltetik, jóllehet a törvénynek nem tehetünk eleget. Midőn ezen hit alapján elsajátítjuk Krisztus közbenjárását, megnyugszik a szív, kezdi szeretni az Istent s teljesíteni a törvényt, és tudja, hogy ő már a közbenjáró Krisztusért tetszik Istennek, dacára annak, hogy a törvény tökéletlen betöltése messze esik a tökéletességtől és nagyon tisztátalan. 150. Ilyen nézetben kell lennünk a bűnbánat prédikálásáról is. Habár ugyanis skolasztikusaink a bűnbánatról szóló tanukban semmit sem mondottak a hitről, mégis azt véljük, hogy ellenfeleink egyikét sem fogta el annyira a vak düh, hogy a feloldozást ne az evangélium szavának tekintse. A feloldozást mindenesetre hittel kell elfogadni, hogy a megrémített lelkiismeretet felemelje.

151. Így tehát a bűnbánatról szóló tan, mivel nem csu-

151

pán új tetteket ír elő, hanem bűnbocsánatot is ígér, szükségszerűleg hitet követel. Bűnbocsánatban ugyanis másképp nem részesül az ember, csak hit által. Ennélfogva a bűnbánatról szóló ezen helyek mindig úgy értendők, hogy nemcsak a cselekedetek, hanem a hit is szükséges, mint Mát 6,14: "Ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsátja nektek is a ti mennyei Atyátok." Itt cselekedetet kíván, és hozzáteszi a bűnbocsánat ígéretét, amely nem valamely tett miatt jár nekünk, hanem a Krisztusért hit által. 152. Miként másutt sok helyen bizonyítja ezt az Írás. Csel 10,43: "Erről minden próféta is bizonyságot teszen, hogy bűneinek bocsánatát veszi az Ő neve által minden[ki], aki hiszen őbenne." 1Ján 2,12: "Megbocsáttatnak nektek a ti bűneitek az Ő nevéért." Ef 1,7: "Akiben vagyon váltságunk az Ő vére által, tudniillik bűneinknek bocsánata az Ő kegyelmességének gazdagsága szerint." 153. Ámde mi szükség van bizonyítékoknak elősorolására? Ez az evangéliumnak tulajdon szava, hogy a Krisztusért, nem tetteinkért, hit által nyerjük bűneinknek bocsánatát. Az evangéliumnak ezt a szavát ellenfeleink el akarják temetni rosszindulatúlag elmagyarázott helyekkel, amelyek a törvényről, vagy cselekedetekről szóló tanítást foglalják magukban. Az igaz ugyan, hogy a bűnbánatról szóló tan cselekedeteket is kíván, mivel új életet követel; ámde ellenfeleink itt tévesen fűzik hozzá azt, hogy ily cselekedetekkel kiérdemeljük a bűnbocsánatot, vagy a megigazulást. 154. És Krisztus mégis gyakran csatolja a bűnbocsánat ígéretét a jó cselekedetekhez, de nem azért, mivel azt akarná kifejezni, hogy a jó tettek kiengesztelők, mert ezek a kiengesztelést követik, hanem két okból. Az egyik az, hogy a jó

152

gyümölcsöknek természetszerűleg következniök kell a kiengesztelésre. Ez ugyanis arra int, hogy képmutatás és képzelt bűnbánat az, amelyre jó gyümölcsök nem következnek. A másik ok az, hogy nekünk szükségünk van ily nagy ígéretnek külső jeleire, amennyiben a remegő lelkiismeretnek sokszoros vigasztalásra van szüksége. 155. Miként a keresztség s az Úr vacsorája olyan jelek, amelyek a félénk lelkeket intik, felemelik és megerősítik, hogy erősebben higgyenek a bűnök bocsánatában: akként ugyanaz az ígéret leíratott és lefestetett a jó cselekedetekben is, hogy ezek buzdítsanak minket, hogy erősebben higgyünk. S akik nem cselekszenek jót, azok nem buzdítják magukat hitre, hanem megvetik az ígéreteket; az istenfélők ellenben örömmel fogadják azokat, és örülnek, hogy az ily nagy ígéret jeleivel és bizonyítékaival rendelkeznek. Ez okból gyakorolják magokat azokban a jelekben és bizonyítékokban. Miként tehát az Úr vacsorájának gépies élvezése hit nélkül nem igazít meg, akként nem igazítanak meg az alamizsnák sem gépies osztogatásukkal, hit nélkül.

156. Így kell érteni Tóbiásnak szavát is (4,11): "az alamizsna minden bűntől és a haláltól megszabadít." (*) Nem mondjuk, hogy ez nagyítás (hyperbola), jóllehet úgy kell venni, hogy Krisztus dicséretéből semmit se vonjon le, akinek sajátos hivatala megszabadítani a bűntől s haláltól. De vissza kell mennünk a szabályra, hogy a törvényről szóló tan Krisztus nélkül nem használ. 157. Tehát Istennek azok az alamizsnák tetszenek, amelyek a kiengesztelés, vagy megigazulás után következnek, de nem azok, amelyek azt megelőzik. És így megszabadítanak a bűntől és haláltól, nem gépies cselekvésből kifolyólag, hanem amiképp a bűnbánatról

(*) A reformáció korai szakaszában a protestánsok nem utasították el helyből az ószövetségi apokrifusokból való érveket. [NF]

153

feljebb mondottuk, hogy a hitet és gyümölcseit egybe kell foglalnunk, úgy kell szólanunk itt az alamizsnáról, hogy az egész új élet üdvözít. Az alamizsnák is gyakorlatai annak a hitnek, amely a bűnbocsánatot elfogadja, amely, mialatt önmagát jobban és jobban gyakorolja, a halált legyőzi és a gyakorlatok által erőben gyarapszik. Azt is megengedjük, hogy az alamizsnák Istennek sok jótéteményét kiérdemelik, s enyhítik a büntetéseket, hogy kiérdemlik részünkre azt, hogy védekezhessünk a vétek és halál veszedelmei ellen, miként kevéssel előbb az egész bűnbánatra vonatkozólag mondottuk.

158. Sőt jól megfigyelve, Tóbiásnak egész tanítása mutatja, hogy az alamizsnák előzőjeként a hitet kívánja. "Életednek minden napján tartsd eszedben az Istent." (4,6) És a 20. versben: "Minden időben áldjad az Istent és kérjed őt, hogy utaidon vezéreljen." Ez pedig már tulajdonképp ama hitnek sajátja, amelyről szólunk, s amelynek alapján az ember tudja, hogy az Isten a maga könyörületessége folytán ki van engesztelve, és Isten által akar megigazíttatni, megszenteltetni és kormányoztatni.

159. De a mi ellenfeleink, a kedves emberek, kiragadnak egyes megcsonkított gondolatokat, hogy port hintsenek a tapasztalatlanoknak szemébe, azután hozzátoldanak valamit a maguk nézeteiből. Fel kell tehát keresnünk azokat a helyeket a maguk épségében, mert az általánosan elfogadott szabály szerint jogtalan dolog ítélni vagy feleletet adni a törvény valamely kis részecskéjének előadása szerint, hacsak az egész törvényt figyelembe nem vettük. S a maguk egészében idézett helyek legtöbbnyire magukkal hozzák magyarázatukat is.

160. Csonkítva idéztetik Lukács e helye is (11,41):

154

"adjatok alamizsnát, és íme minden tiszta lesz nektek." A mi ellenfeleink teljesen süketek. Annyiszor mondjuk már, hogy a törvény tanításához hozzá kell csatolni a Krisztusról szóló evangéliumot, akiért a jó cselekedetek tetszenek; de ők a Krisztus mellőzésével mindenütt azt tanítják, hogy az ember a törvény cselekedetei által érdemli ki a megigazulást. 161. Ez a hely a maga épségében idézve meg fogja mutatni a hit szükségességét. Krisztus feddi a farizeusokat, mivel azt vélték, hogy ők megtisztulva állanak az Isten előtt, azaz megigazulnak gyakori mosakodásaikkal. Éppúgy, mint valamely pápa, – hogy melyik, nem tudom, – a megsózott szentelt vízről mondotta, hogy az a népet megszenteli és megtisztítja. És egy magyarázat (glossa) hozzáteszi: megtisztítja a megbocsátható bűnöktől. Ilyformák voltak a farizeusok nézetei is, amelyeket Krisztus megró, és ezen képzelt megtisztulással kettős tisztulást: egy belsőt és egy külsőt állít szembe. Meghagyja, hogy belül tisztuljanak meg és a külső tisztulásra nézve hozzáteszi: "sőt inkább azokból, amelyek nálatok vannak, adjatok alamizsnát, és íme mindenek tiszták lesznek nektek."

162. Ellenfeleink ezt az általános tartalmú szócskát: "mindenek" – helytelenül alkalmazzák. Krisztus ugyanis az utómondatot mind a két előtte álló mondatra érti: akkor lesz minden tiszta, ha belül tiszták lesztek és külsőleg alamizsnát adtok. Ugyanis azt jelenti ki, hogy a külső tisztulás Istentől elrendelt cselekedetekben, s nem emberi hagyományokban keresendő, aminők akkor ezek a mosakodások voltak, s aminők most a vízzel való mindennapos behintés, a szerzeteseknek ruházata, az ételek közötti különbségtétel és hasonló

155

külsőségek. (1) De a mi ellenfeleink meghamisítják a mondást, midőn szofisztikus módon csak egy mondatra vonatkoztatják az általános tartalmú ("minden") szócskát, ilyképpen: mindenek tiszták lesznek nektek, ha alamizsnát adtok. 163. De Péter is mondotta (Csel 15,9): hogy hit által tisztul meg a szív. Ha az egész helyet vesszük tekintetbe, olyan értelmet ád, mely az Írással egyezik, hogy ti. ha a szív megtisztul, és azután külsőleg hozzájárulnak az alamizsnák, azaz a szeretetnek összes tettei, akkor egészen tiszta a szív, azaz nem csupán belül, hanem kívül is. Vajon miért nem kötik össze ezt az egész tanítást? A szemrehányásnak több része van, melyek közül némelyek a hitről, mások a cselekedetekről adnak utasításokat. A tiszta lelkű olvasónak nem szokása a cselekedetekre vonatkozó parancsolatokat kiszedni és a hitről szólókat elhagyni.

164. Végül arra is kell figyelmeztetnünk olvasóinkat, hogy ellenfeleink nagyon rossz tanácsokat adnak az istenfélő lelkiismeretűeknek, amidőn azt tanítják, hogy cselekedetek által érdemlik ki a bűnbocsánatot, minthogy a cselekedetek által bocsánatot kereső lelkiismeret nem állíthatja, hogy valamely tett eleget tesz Istennek.

(1) Krisztus urunk a szívnek tisztaságát kívánja. Istennek és embereknek őszinte szeretete az a parancsolat, melyet híveinek szívére köt. De ennek teljesítése kétségtelenül lehetetlenség, míg a szívben nem uralkodik a hit, míg az ember bűneitől meg nem tisztul, meg nem tér, bűnbocsánatot nem nyer. Ezzel, mint krisztusi s keresztyén alaptannal szemben áll az a farizeusi eredetű külsőség, melyet az Apologia teljesen elvet. Három fő külsőséget említ meg: 1. A vízzel való meghintést, melynek előképe a zsidóknál a naponkénti többszörös mosakodás, s mely a szentelt vízzel való meglocsolásban áll. 2. A szerzetesi ruházatot, amihez a papi ruházatot is kell venni. Eléggé ismeretes az a tarkaság, melyet a kat. papság és szerzetesek ruházata mutat, s melyet zsidóságnak s pogányságnak lehet tekinteni egyaránt. 3. Az ételek közötti különbségtételt. Itt a böjtökre és egyes eledelekre vonatkozó utasításokat említi, amelyekkel járt az is, hogy bizonyos napoknak s időszakoknak kiválóbb jelentőséget tulajdonítottak. Pl. a böjti nap szentebb a többinél, mert azon csak bizonyos ételeket szabad enni. Ez is zsidó ceremoniális rítusból van átvéve.

156

Ez okból mindig aggodalmaskodik, és azután más tetteket, más szertartásokat gondol ki, míg végül kétségbe esik. Ezt a felfogást találjuk Pálnál is (Róm 4,5), ahol kimutatja, hogy a megigazulás ígérete nem cselekedeteink miatt válik osztályrészünkké, mivelhogy sohasem állíthatjuk, hogy Istennel kiengesztelve vagyunk. A törvény ugyanis mindig vádol. Így az ígéret hiábavaló és bizonytalan lenne. Ezért következteti, hogy a bűnbocsánat és megigazulás ígérete hit által, s nem cselekedetek által vétetik. Ez Pálnak hamisítatlan, egyszerű s magyarán kifejezett tana; amelyben az istenfélő lelkiismeretűeknek a legnagyobb vigasztalást adja, és megvilágosítja Krisztus dicsőségét, aki bizonyára azért adatott nekünk ajándékul, hogy általa lehessen tulajdonunk a kegyelem, a megigazulás és a béke.

165. Eddig azokat a legfőbb helyeket vizsgáltuk, amelyeket ellenfeleink ellenünk avégből idéznek, hogy kimutassák, hogy a hit meg nem igazít, s hogy a bűnbocsánatot és kegyelmet cselekedeteink által érdemeljük ki. (1) Azonban reméljük, hogy az istenfélő lelkiismeretűeknek eléggé kimutattuk, hogy e helyek nem állanak ellentétben a mi felfogásunkkal, s hogy ellen-

(1) A 165-168. §-okban elmondja, hogy az Írásnak feljebb kimutatott helytelen magyarázatát egyrészt emberi okoskodásuk, másrészt a törvényhez való ragaszkodásuk okozza.

157

feleink gonosz módon kiforgatják az Írást tanaiknak igazolására; hogy a legtöbb helyet csonkítva közlik, hogy a hitről legvilágosabban szóló helyeket elhagyják, s csupán a cselekedetekről szólókat az Írásból kivonatolják és elferdítik; hogy azonfelül ahhoz, amit a Szentírás szavai tanítanak, még egyes emberi tanokat hozzácsatolnak, és a törvényt úgy tanítják, hogy vele a Krisztusról szóló evangéliumot eltemetik. 166. Ellenfeleinknek egész tanítása tulajdonképp egyrészről az emberi elmének szüleménye, másrészről a törvénynek s nem az evangéliumnak tana. Ők ugyanis a megigazulásnak két módját adják: az egyik az észből, a másik a törvényből, s nem a Krisztusról szóló evangéliumból, vagy ígéretből van véve.

167. A megigazulás első módját náluk találjuk, amennyiben azt tanítják, hogy az ember jó cselekedetek által úgy méltányossági, mint kegyelmi érdemekből kifolyólag érdemli ki a kegyelmet. Ez a mód az észnek tana, s mivel az ész nem látja a szívnek tisztátalanságát, azért azt gondolja, hogy az Istent akként engeszteli ki, ha jól cselekszik, és ennélfogva későbben nagy veszedelmekben más cselekedeteket s más istentiszteleti szokásokat gondoltak ki az emberek a lelkiismeretnek rettegései ellen. Pogányok és izraeliták emberi áldozatokat mutattak be, és sok más, igen súlyos cselekedetre is vállalkoztak Isten haragjának kiengesztelése végett. Azután kitalálták a szerzetesrendeket, és ezek versenyeztek egymással a lelkiismereti félelmek ellen s Isten haragja ellen alkalmazott szabályok szigorúságának kigondolásában. S minthogy a megigazulás[nak] ez a módja ésszel felfogható és külső cselekedetekben nyilatkozik, azért érthető és valamennyire

158

teljesíthető. Ehhez alkalmazták a kanonisták (1) az egyházi rendeleteket, amelyeket hamisan értelmeztek, amennyiben az Atyák egészen más szándékkal hozták, ti. nem azért, hogy ilynemű cselekedetek által keressünk megigazulást, hanem azért, hogy az egyházban valamely rend legyen az embereknek egymás közötti békessége céljából. Ily módon kiforgatták értelmükből a szentségeket, s különösen a misét, mely által megigazulást, kegyelmet s üdvösséget elérni remélnek, mégpedig annak gépies végrehajtása által.

168. A megigazulás másik módját a skolasztikus teológusok adják elő, amidőn azt tanítják, hogy igazakká leszünk egy bizonyos, Isten által belénk öntött tulajdonság, azaz a szeretet folytán; hogy ezen tulajdonság által segítve belsőleg és külsőleg teljesítjük Isten törvényét, s végül, hogy a törvénynek ezen betöltése méltó a kegyelemre s az örök életre. (2) Ez a tan meg éppen a törvénynek tana. Mert igaz, amit a törvény mond (2Móz 6,5): "szeressed a te Uradat Istenedet" és (3Móz 19,18): "szeressed felebarátodat" stb. A szeretet tehát a törvénynek betöltése.

(1) Kanonisták alatt érteni kell a skolasztikának egyes kiváló egyházjogi tudósait, kiknek – Mel. szerint – egyik nagy bűne, hogy az egyházi rendszabályokat s törvényeket értelmükből kiforgatták, s egész más értelmet adtak nekik, és az oltáriszentségnek vagy misének azt a jelentőséget tulajdonították, hogy az kellő előkészület nélkül való élvezés, ájtatosság s fogadalom megtartása nélkül is használ.

(2) Ebben a megigazulási tanban a hit helyett a szeretet szerepel. Ez a szeretet valami mágikus csudás bűverő közreműködése által keletkezik az emberben (az Isten azt a bűnös emberbe valamiképp beleönti). Míg a helyes megigazulási tanban az isteni kegyelem a közreműködő elv, addig ebben a csudaszerű bűvös erő.

159

169. A keresztyén embernek ítélete azonban könnyű mind a két megigazulási módra nézve. Mivel mind a kettő kizárja Krisztust, azért el kell őket vetni. (1) Az elsőben, amely azt tanítja, hogy tetteink bűneinkért való engesztelés, világos az istentelenség. A második sok helytelent foglal magában; nem tanítja, hogy a Krisztushoz kell folyamodnunk, midőn újjászületünk. Nem tanítja, hogy a megigazulás bűnbocsánat. Nem tanítja, hogy előbb bűnbocsánatban részesülünk, s csak azután szeretünk, hanem azt képzeli, hogy a szeretetnek azt a cselekvését, amely által bűnbocsánatot érdemelünk, magunk varázsoljuk elő. S nem tanítja azt, hogy a Krisztusban való hit által győzi le az ember a bűn és halál félelmeit. Azt hiteti el, hogy az emberek saját törvénybetöltésükkel a kiengesztelő Krisztus nélkül járulnak Istenhez; azután elhiteti, hogy a törvény betöltése az engesztelő Krisztus nélkül kegyelmet és örök életet érdemlő igazságosság, holott a törvénynek gyenge s csekély betöltése még a szenteknek is alig sikerül.

170. Ha azonban az ember elgondolja, hogy az evangélium nem hiába adatott a világnak, hogy a Krisztus nem hiába ígértetett, adatott, született, szenvedett és feltámadott: igen könnyen belátja, hogy nem az észből, vagy törvényből igazulunk meg. Mi tehát kényszerítve vagyunk arra, hogy ellenfeleinkétől eltérő nézetünk legyen a megigazulás felől. Az evangélium ugyanis más utat mutat; az evangélium kényszerít, hogy a megigazulásban Krisztushoz folyamodjunk, arra tanít, hogy őáltala van odajárulásunk Istenhez a hit alapján,

(1) A 169-177. §-ok a két megigazulási módnak, (melyeket az imént feltüntetett) helytelenségét igazolják. Krisztus, egyedül Krisztus képezi a megigazítás alapját, s a benne való hit az elsajátítás eszközét.

160

tanítja, hogy magát a közbenjárót és kiengesztelőt kell Isten haragjával szembeállítanunk, s végül arra tanít, hogy a Krisztusban való hit által vesszük a bűnbocsánatot és kiengesztelést, s győzzük le a bűntől és haláltól való félelmeinket. 171. Így szól Pál is, hogy a megigazulás nem törvényből, hanem ígéretből van, amelyben ti. az Atya ígéretet tett, hogy megbocsátani s kiengesztelődni kívánt a Krisztusért. De ezt az ígéretet csupán hit által kapjuk, miként ezt Pál (Róm 4,13) bizonyítja. Egyedül ez a hit nyeri a bűnbocsánatot, megigazít és újjászül. Azután következik a szeretet és a többi jó gyümölcs. Így tanítjuk tehát az ember megigazulását, amint feljebb mondottuk, hogy a lelkiismeret a bűnbocsánat prédikálása által megrémítve felemelkedik, és hiszi, hogy Isten a Krisztusért kegyelmes őhozzá. "Ez a hit igazságosságul számíttatik be neki Isten előtt." (Róm 4,3)

172. És midőn ily módon hite által felemelkedik, akkor nyeri a Szentlelket, amely megújít, hogy a törvényt teljesíthessük, hogy Istent s az ő igéjét szerethessük, hogy megpróbáltatásainkban engedelmeskedjünk neki, hogy tiszták lehessünk és felebarátainkat szerethessük stb. S habár ezen tettek messze esnek a törvény teljes betöltésétől, mégis tetszenek a hit miatt, amelynél fogva igazaknak tekintetünk, minthogy hisszük azt, hogy Krisztusért kegyelmes hozzánk az Isten. Ez világos, az evangéliummal egyező s a józan ésszel felfogható.

173. Ezen alapon könnyen lehet elbírálni, miért tulajdonítunk mi a hitnek megigazító erőt, s nem a szeretetnek, dacára annak, hogy a szeretet a hitet követi, mivel a szeretet a törvény betöltése. De Pál azt tanítja,

161

hogy mi nem a törvényből, hanem ígéretből igazulunk meg, amelyet csupán hit által sajátítunk el. Mert sem a közbenjáró Krisztus nélkül nem járulhatunk Istenhez, sem bűnbocsánatot nem nyerünk szeretetünkért, hanem a Krisztusért. 174. De meg nem is szerethetjük a haragvó Istent, s a törvény mindig vádol minket, mindig haragvónak mutatja az Istent. Előbb tehát hittel kell vennünk az ígéretet, hogy az Atya a Krisztusért engesztelődött ki és bocsát meg; azután kezdjük a törvényt teljesíteni. 175. Távol az emberi értelemtől, távol Mózestől, szemeinket Krisztusra kell irányítanunk, és éreznünk azt, hogy Krisztus ajándékul adatott, hogy érette tekintessünk igazaknak. A törvénynek testben soha sem teszünk eleget; így tehát nem a törvény miatt tekint az Isten igazaknak, hanem a Krisztusért, akinek érdemeit ajándékul adta nekünk, ha benne hiszünk. 176. Ha tehát valaki megvizsgálja ezeket az alapokat, hogy a törvényből nem igazulunk meg, mert az Isten törvényét emberi természet nem teljesítheti, s Istent nem szeretheti, hanem hogy ígéretből igazulunk meg, amely Krisztusért kiengesztelést, igazságosságot és örök életet ígért: az könnyen megérti, hogy szükségszerűleg a hitnek kell tulajdonítani a megigazítást, ha csak megfontolja, hogy Krisztus nem hiába ígértetett, adatott, született, szenvedett s feltámadott; ha megfontolja, hogy a kegyelemnek Krisztusban való ígérete nem hiába adatott törvény előtt és törvényen kívül mindjárt a világ kezdetétől fogva; ha megfontolja, hogy az ígéretet hit által kell elsajátítani, miként János mondja (Első levele 5,10 s köv.): "Aki nem hiszen az Istennek, hazuggá tette őt, mert nem hitt a bizonyságtételnek, melyet tett Isten az ő fia felől. Ez pedig

162

a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nekünk az Isten, és ez az élet az ő Fiában vagyon. Akinél a Fiú vagyon‚ annak élete vagyon; akinél nincsen Istennek Fia, nincsen annak élete." És Krisztus mondja (Ján 8,36): "Azért, ha a Fiú megszabadít titeket, bizonnyal szabadok lesztek." És Pál (Róm 5,2): "Általa van odajárulásunk Istenhez," és hozzáteszi: "hit alapján." A Krisztusban való hit által vesszük a bűnbocsánat és igazságosság ígéretét. És nem igazulunk meg Isten előtt észből vagy törvényből.

177. Ezek annyira világos és kézzel fogható dolgok, hogy csudálkoznunk kell ellenfeleink oly nagy dühén, mellyel ezeket kétségbe vonják. (1) Világos bizonyítása ({apodeixisz}) ez annak, hogy amidőn Isten előtt törvény alapján meg nem igazulunk, hanem ígéretből, hogy akkor szükségszerűen a hitnek kell tulajdonítanunk a megigazítást. Mit lehet ezen bizonyítás ellen felhozni, ha csak az egész evangéliumot és az egész Krisztust nem akarja valaki megsemmisíteni? 178. Krisztusnak dicsősége magasztosabb lesz, midőn azt tanítjuk, hogy őt használjuk közbenjáróul és engesztelőül. A kegyes lelkiismeretűek azt találják, hogy ők ebben a tanban a legteljesebb vigasztalást találják, abban ti., hogy hinniök és biztosan állítaniok kell, hogy Krisztusért van kegyelmes Istenük, s nem a mi igazságosságunkért, és hogy csupán Krisztus segít a törvény teljesíthetésében.

179. Ellenfeleink megfosztják az egyházat ezen javaitól, amidőn kárhoztatják s amidőn eltörülni próbálják a hitből való megigazulás tanát. Meglássa tehát minden jó lélek, hogy ellenfeleink istentelen szándékaival

(1) 177-182. A hit által való megigazulás a lelkiismeretnek legbiztosabb támasza, s így egyúttal bizonyíték valódisága mellett.

163

ne értsen egyet! Ellenfeleink megigazulási tanában nem történik említés Krisztusról arra nézve, hogy miként kell őt szembeállítani Isten haragjával; mintha bizony szeretettel legyőzhetnők Isten haragját, vagy szerethetnők a haragvó Istent. 180. Ezeken felül a lelkiismeret bizonytalanságban marad. Mert ha azért kell az Istent kegyelmesnek, kiengeszteltnek tekintenie, mivel [az illető ember] szeret, mivel a törvényt teljesíti, akkor folyton kétségben kell lennie aziránt, hogy tényleg ki van-e engesztelve az Isten, minthogy azt a szeretetet vagy nem érzi, mint ellenfeleink bevallják, vagy nagyon gyengének érzi, vagy sokkal gyakrabban érzi, hogy Isten ítéletére haragszik, aki az emberi természetet sok borzasztó rosszal, ezen életnek szomorúságaival, az örök harag borzalmaival stb. sújtja. Mikor talál tehát nyugalmat a lelkiismeret? Mikor lesz megnyugtatva? Mikor fogja szeretni az Istent ezen kételkedés, ezen félelmek közepette? Mi más a törvénynek ezen tana, mint a kétségbeesésé? 181. Vagy álljon elő ellenfeleink közül valaki, és értesse meg velünk a szeretetet, miképpen szereti ő maga az Istent. Egyáltalán nem tudják, mit beszélnek, Csupán a "szeretet" szót, s nem annak értelmét visszhangoztatják, miként a falak. Annyira zavaros és homályos az ő tanuk, hogy nem csak Krisztus dicsőségét ruházza emberi cselekedetekre, hanem a lelkiismeretet is gyanakvóvá teszi, vagy kétségbeesésbe hajtja. 182. De a miénket – reméljük – könnyen megértik az istenfélő lelkek, és hisszük, hogy a remegő lelkiismeretűeknek istenfélő s üdvös vigasztalást nyújt. Mert hogy ellenfeleink azzal élcelődnek, hogy sok istentelennek és az ördögnek is van hite, arra már gyakran megjegyeztük, hogy nem erről, hanem a Krisztusban való hitről, azaz

164

bűnbocsánatban való hitről s arról a hitről szólunk, amely őszintén és szívből összhangban van a kegyelem ígéretével. Ez az emberi szívekben nem keletkezik nagy küzdelem nélkül. S a józan emberek könnyen megítélhetik, hogy az a hit, amely azt hiszi, hogy az Isten tekintettel van reánk, nekünk megbocsát, minket meghallgat: természetfeletti; mert az emberi lélek önmagától semmi ilyet Istenről meg nem állapított. Így tehát az a hit, amelyről mi szólunk, nincsen meg sem az istentelenekben, sem az ördögökben.

183. Ha azonfelül még valamely szofista azt vitatja, (*) hogy az igazságosság az akaratban keresendő s ez okból nem tulajdonítható a hitnek, amely az értelemnek sajátja: arra könnyű a felelet, mivel ők iskoláikban szintén azt vallják, hogy az akarat parancsol az értelemnek, hogy egybehangzó legyen Isten igéjével. (1) De mi világosabban mondjuk: Miként a bűntől s haláltól való félelmek nem csupán az értelemnek gondolatai, hanem az Isten ítélete elől menekülő akaratnak borzasztó indulatai, akként a hit nem csupán az értelemben levő ismeret, hanem az akaratban levő bizalom is, azaz akarása és elfogadása annak, ami az ígéretben adatik, vagyis a kiengesztelésnek és a bűnbocsánatnak. 184. Így használja a hit szót az Írás, amint Pálnak ezen mondása bizonyítja (Róm 5,1): "Megigazulván azért a hit által, békénk vagyon Istennel." "Megigazítani" pedig ezen a helyen törvénykezési szokás szerint jelenti ezt: a vádlottat felmenteni és igazságosnak nyilvánítani, azon-

(1) 183-194. Jellemzi a megigazító hitet szemben a szofisták álbölcseségével. A hit úgy az értelemben, mint az akaratban gyökerező bizalom dolga. Ilyen hite az ördögnek, vagy a bűnbe süllyedt s meg nem váltott embernek nincsen.

(*) Azaz: amellett kardoskodik. [NF]

165

ban másnak igazságosságáért, ti. Krisztus igazságosságáért, amely idegen igazságosság hit által közöltetik velünk. 185. Minthogy tehát e helyen a mi igazságosságunk idegen igazságosságnak beszámítása, másként kell itt az igazságosságról szólanunk, mint mikor a bölcsészetben, vagy a törvényszék előtt saját tetteinknek igazságosságát keressük, amely tényleg az akaratban van. Ezért mondja Pál (1Kor 1,30): "De az Istentől vagytok ti a Jézus Krisztusban, ki lett nekünk Istentől bölcseség, igazságosság, szentség és váltság." És (2Kor 5,28): "Mert az Isten azt, aki bűnt nem tud vala, tevé miérettünk bűnné, hogy mi legyünk Isten igazságossága őbenne." 186. De mivel Krisztus igazságosságát hit által kapjuk, ez okból bennünk a hit az igazságosság, mégpedig beszámítás alapján; más szóval: ez azon eszköz, mely által Isten kegyelmébe fogad bennünket az ő beszámítása és rendelése szerint, miként Pál mondja (Róm 4,3.5.): "A hit igazságosságul számíttatik be." 187. És hogy egyesek kedvéért, kik a kákán is csomót keresnek, műszóval fejezzük ki magunkat: a hit valóban maga az igazságosság, mivel az engedelmesség az evangélium iránt. Tény ugyanis az, hogy a hatóság parancsolata iránt való engedelmesség valóban az osztó igazságosságnak egyik alakja. És az evangélium iránt való ezen engedelmesség annyira beszámíttatik igazságosságnak, hogy csupán érette – amennyiben általa fogadjuk be az engesztelő Krisztust, – tetszenek jó cselekedeteink, vagyis a törvény iránti engedelmességünk. Mert még a törvénynek sem teszünk eleget, hanem az a Krisztusért megbocsáttatik nekünk, miként Pál mondja (Róm 8,1): "Semmi kárhoztatásuk nincsen ezért immár azoknak,

166

kik a Jézus Krisztusban vagynak." Ez a hit tisztelettel viseltetik Isten iránt, megadja Istennek, ami az övé, azáltal, hogy engedelmeskedik az ígéretek elfogadásával. 188. Miként Pál is mondotta (Róm 4,20): "Az Istennek ígéretét is hitetlensége által nem vizsgálta, hanem az ő hitében erős volt, adván az Istennek dicsőséget."

189. Így tehát az evangélium tisztelete és szolgálata ({latreia}) a jónak Istentől való elfogadásában áll; ezzel szemben a törvénynek tisztelete jó tetteinknek Isten előtt való felajánlásában és bemutatásában áll. De mi Istennek semmit fel nem ajánlhatunk, hacsak előbb ki nem engesztelődtünk és újjá nem születtünk. Legnagyobb vigasztaló ereje van e helynek abban, hogy az a legkiválóbb Istentisztelet az evangélium szerint, hogy akarjuk elfogadni Istentől a bűnbocsánatot, kegyelmet és igazságosságot. Erről a tiszteletről mondja Krisztus (Ján 6,40): "Ez is pedig Annak akaratja, aki engem elbocsátott, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hiszen őbenne, örök élete legyen." És az Atya így szól (Mát 17,5): "Ez az én szerelmes Fiam, kiben én megnyugodtam: őt hallgassátok." 190. Ellenfeleink a törvény iránt való engedelmességről szólnak, de nem szólnak az evangélium iránt való engedelmességről, holott a törvénynek nem engedelmeskedhetünk, hacsak az evangélium által újjá nem születtünk; mert Istent sem szerethetjük, hacsak előbb bűnbocsánatban nem részesültünk. Amíg ugyanis azt gondoljuk, hogy haragszik reánk, emberi természetünk kerüli haragját s ítéletét.

191. Ha valaki még ezt is szőrszálhasogató módon akarná cáfolni: ha a hit az, amely az ígéretben nyújtott dolgokat akarja, akkor mi, úgy látszik, összezavarjuk a szeretetnek képességét, a hitet és reményt, mert éppen a remény

167

az, mely ígért dolgokat vár: arra mi azt válaszoljuk, hogy ezeket a lelki állapotokat a valóságban nem lehet úgy elválasztani egymástól, mint a hogy azokat az iskolákban szétválasztják hiábavaló okoskodásokkal. Mert a Zsidókhoz írt levélben is (11,1) a hit úgy határoztatik meg, hogy az "a reménylendő dolgok várása." Ha valaki mégis tudni akarja a különbséget, annak azt mondjuk, hogy a remény sajátos tárgya a jövőben bekövetkező esemény, a hit ellenben a jövő és a jelen dolgokra vonatkozik, és a jelenben részesül az ígéret által nyújtott bűnbocsánatban.

192. Ezekből – úgy reméljük – eléggé érthető úgy az, hogy mi a hit, mint az, hogy mi kénytelenek vagyunk azt érezni, hogy hit által megigazíttatunk, kiengeszteltetünk és megújíttatunk, ha csakugyan az evangélium igazságosságát és nem a törvényét akarjuk tanítani. Mert akik a szeretet alapján való megigazulást tanítják, azok a törvényből való megigazulást tanítják, és nem tanítják, hogy a megigazulásban a közbenjáró Krisztushoz forduljunk. 193. S ezek nyilvánvaló dolgok, hogy nem szeretettel, hanem hittel győzzük le a bűnnek s halálnak félelmeit és hogy saját szeretetünket és törvénybetöltésünket nem állíthatjuk szembe ellenértékképpen Isten haragjával, mivel azt mondja Pál (Róm 5,2): "Krisztus által van odajárulásunk Istenhez hitünknél fogva." Ezt a mondást érthetősége miatt hangoztatjuk annyiszor, mert az egész vitatárgyunk lényegét a legvilágosabban mutatja, és pontosan figyelembe véve alkalmas arra, hogy az egész tárgyról bőséges oktatást adjon, és a jó lelkűeket megvigasztalja. Ez okból hasznos azt készen s szem előtt tartanunk, nem csupán abból a célból, hogy szembeállíthassuk

168

ellenfeleinknek azon tanításával, amely szerint nem hit által, hanem szeretet és érdemek által, a közbenjáró Krisztus nélkül járulhat az ember Istenhez, hanem azért is, hogy általa félelmeinkben felemelkedjünk és a hitet gyakoroljuk. 194. Nyilvánvaló az is, hogy Krisztus segítsége nélkül a törvényt nem teljesíthetjük, miként ő maga mondja (Ján 15,5.): "Nálam nélkül semmit nem cselekedhettek." Ez okból, mielőtt a törvényt teljesítenők, szívünknek újjá kell születnie a hit által.

195. Ebből meg lehet érteni azt is, hogy miért vetjük el ellenfeleinknek tanát a kegyelemből való érdemszerűségről (meritum de condigno). (1) Nagyon könnyű erre a következő nézetünket kimondanunk, hogy azért vetjük el, mert nem tesznek említést a hitről, hogy ti. hitből Krisztusért tetszünk Istennek, hanem ahelyett azt képzelik, hogy a jó cselekedetek, melyeket a szeretet említett tulajdonságának segítségével teszünk, [ez] azon igazságosság, mely önmagától kiérdemli Istennek tetszését, és az örök életet, és nincs szükség Krisztus közbenjárására. 196. Mi más ez, mint Krisztus dicsőségének átruházása a mi cselekedeteinkre, hogy ti. cselekedeteink miatt és nem Krisztusért vagyunk kedvesek Isten előtt? Ámde ez egyúttal megfosztása Krisztusnak az ő közbenjárói dicsőségétől, aki nekünk folytonosan – s nemcsak a megigazulás kezdetén – közbenjárónk. És Pál mondja (Gal 2,17), hogy ha a Krisztusban megigazított szükségét érezné annak, hogy utóbb másutt keres-

(1) 195-256. Terjedelmesen szól arról a középkori téves okoskodásról, amely a meritum de congruo-ban és meritum de condigno-ban szőrszálhasogató módon nyilatkozik. Legelőbb a 195-226. §-ban felhozza az ezellen szóló okokat, s feltünteti, hogy miképp jöttek erre a tanra, melyet el kell vetni.

169

sen igazságosságot, úgy Krisztusnak kellene tulajdonítani, hogy Ő a bűnnek szolgája, más szóval: nem teljesen igazít meg. 197. És a legnagyobb képtelenség, amit ellenfeleink tanítanak, hogy jó cselekedeteink teljes kegyelmi érdem alapján érdemlik ki a kegyelmet, mintha bizony a megigazulás kezdete után, ha netán, – amint előfordul, – a lelkiismeret remeg, az isteni kegyelem jó cselekedet által s nem a Krisztusban való hit által volna keresendő.

198. Másodszor. Ellenfeleink tana kétségben hagyja a lelkiismeretet, hogy sohasem lehet nyugodt, mert a törvény mindig vádol minket, még a jó cselekedetekben is. A test ugyanis mindig a lélek ellen törekedik (Gal 5,17). Miképpen lesz tehát itt a lelkiismeretnek békéje hit nélkül, ha tudja, hogy nem Krisztusért, hanem már tulajdon tettéért kell Istennek tetszenie? Mely tettet fog felfedezni, hogy őt biztosítsa arról, miszerint méltó az örök életre – hogyha ti. a reménynek érdemekre kell építenie. 199. Ezen kételyekkel szemben mondja Pál (Róm 5,1): "Megigazulván azért a hit által, békességünk vagyon Istennel;" biztosaknak kell lennünk abban, hogy Krisztusért ajándékképpen kapjuk az igazságosságot és az örök életet. És Ábrahámról mondja (Róm 4,18): "remény ellenére hitt a reményben."

200. Harmadszor. Miképp fogja tudni a lelkiismeret, hogy a szeretetre való képesség fogyatkozásának idején mikor végez oly cselekedetet, amelynek alapján állíthatja, hogy teljes kegyelmi érdemből szerez kegyelmet? De magát ezt a megkülönböztetést, hogy másként a méltányossági s másként a teljes kegyelmi érdem alapján igazul meg az ember, csupán az Írás kijátszására gondolták ki, minthogy – amint feljebb mondottuk – a cse-

170

lekvőnek akarata nem tesz különbséget az érdemek fajai között, de a biztonságban lévő képmutatók egyszerűen azt gondolják, hogy az ő cselekedeteik érdemesek arra, hogy értük igazaknak tekintessenek. Ezzel szemben a remegő lelkiismeretűek minden cselekedet felől kételkednek, azért azután másokat keresnek. Méltányossági érdemeket szerezni éppen azt jelenti: kételkedni és hit nélkül cselekedni, amíg a kétségbeesés be nem következik. Összegezve azt, amit ellenfeleink ebben a kérdésben előadnak, mondhatjuk, hogy az minden tévedésekkel és veszélyekkel van telve.

201. Negyedszer. Az egész egyház vallja, hogy az örök életet irgalomból kapjuk. Augustinus ugyanis ekképp nyilatkozik a "Kegyelemről és szabad akaratról" írt könyvében, amikor a szenteknek (1) a megigazulás utáni cselekedeteiről szól: "Nem érdemeink miatt vezet Isten az örök életre, hanem könyörületessége folytán." És a "Vallomások" 9. könyvében: "Jaj az emberek életének, bármennyire is dicséretes, ha az irgalom mellőzésével esik ítélet alá." És Cyprianus (2) az Úr imájának magyarázatában így szól: "senki se tessék önmagá-

(1) "Szentek" alatt az első keresztyéneknek szokása s elnevezése szerint értendők a keresztyének, akik magokat szenteknek, azaz Istennek a tömegből kivált s neki engedelmeskedő kiválasztottaknak és felajánlottaknak tartották.

(2) Cyprianus Karthágó híres püspöke, aki a II. század végén vagy a III.-nak elején pogány szülőktől született és 258-ban mártírhalált szenvedett. Mint népének igazi lelkipásztora, jó tanáccsal, vigasztalással s anyagilag is segítette híveit. Püspöki tekintélyét emelte, önállóságát megvédte a római püspökkel szemben is. Nevezetes arról, hogy az eretnek felekezetek által végzett keresztelést nem tartotta keresztelésnek, s ez okból az egyházába lépőket újra keresztelte.

171

nak, mintha ártatlan lenne, és el ne vesszen azért, hogy magát felmagasztalja, azért oktatjuk és tanítjuk, hogy minden nap vétkezik, amidőn meghagyjuk neki, hogy naponkint imádkozzék bűneiért." 202. Ámde e kérdés ismeretes, és igen sok s nagyon világos bizonyítéka van a Szentírásban és az egyházi atyáknál, akik mindnyájan egy szívvel-szájjal hirdetik, hogy még ha vannak is jó cselekedeteink, ezek mellett is rászorulunk az Isten irgalmára.

203. Ez az irgalomra figyelő hit felemel és megvigasztal minket. Ez okból ellenfeleink rosszul tanítanak, mikor az érdemeket annyira magasztalják, hogy a hitnek semmit sem tulajdonítanak, mely pedig az irgalmat elsajátítja. Miként ugyanis feljebb mondottuk, hogy a hit és ígéret egymást kiegészítik, s az ígéretet csak hit által lehet elsajátítani: úgy mondjuk itt is, hogy a megígért irgalmasság kiegészítőleg hitet követel, és nem lehet azt másképp magunkévá tenni, mint hit által. Joggal vetjük el tehát a teljes kegyelmi érdemről szóló tant, minthogy az semmit sem tanít a hitnek megigazító erejéről, és elhomályosítja a közbenjáró Krisztus dicsőségét és művét.

204. De nem kell rólunk azt gondolni, hogy mi ebben a kérdésben valami újat tanítunk, mivel az atyák az egyházban nagyon világosan előadták ezt a tant, hogy még a jó cselekedetekben is rászorulunk Isten irgalmára.

205. A Szentírás gyakran vési azt az elménkbe. Zsolt 143,2: "Ne szállj perbe a te szolgáddal, mert egy élő sem igazul meg előtted!" Itt egyszerűen mindenkitől, még a szentektől és Isten szolgáitól is megtagadja az igazságosság dicsőségét, – ha az Isten meg nem bocsát nekik, – hanem elítéli és vádolja szíveiket. Mert hogy Dávid más helyütt dicsekszik a maga igazságosságá-

172

val: ott a maga ügyéről szól Isten igéjének üldözőivel szemben, s nem szól a maga személyi tisztaságáról, és azt kéri az Istentől, hogy védje meg a maga ügyét, dicsőségét, mint Zsolt 7,9: "Bírálj meg engem, Uram, az én igazságom és ártatlanságom szerint," s ismét a Zsolt 130,3 mondja, hogy senki sem állhat meg Isten ítélete előtt, ha figyelembe veszi bűneinket: "Ha bűneinket számon tartod Uram, Uram, kicsoda maradhat meg?" 206. És Jób 9,28: "Minden tetteimtől féltem," s a 30. versben: "Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet, akkor is a posványvízbe mártanál engemet." Péld 20,9: "Ki mondhatná azt: megtisztítottam szívemet, tiszta vagyok az én bűnömtől?" 207. 1Ján 1,8: "Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mibennünk, magunkat csaljuk meg és nincs bennünk igazság" stb. S az Úr imádságában a szentek kérnek bűnbocsánatot, mert a szenteknek is vannak bűneik. 208. 4Móz 14,18: "És az ártatlan nem lesz ártatlan." 5Móz 4,24: "A te Urad, Istened pusztító tűz." Zak 2,13 mondja: "Minden test hallgasson az Úr színe előtt." És Ésa 40,67: "Minden test fű, és minden szépsége, mint a mező virága! Megszáradt a fű, elhullt a virág, ha az Úrnak szele fuvallt reá; bizony fű a nép," azaz a test és a testnek igazságossága nem bírhatja ki az Isten ítéletét. 209. És Jónás (2,9) mondja: "Hasztalanul tartják fenn a hiú dolgokat, akik elhagyják az irgalmasságot," azaz hiábavaló minden bizalom, a könyörületességben való bizalmon kívül. A könyörületesség tart meg minket, tulajdon érdemeink, saját törekvéseink nem tartanak meg minket. 210. Ezért könyörög Dániel is (9,18.19): "Mert nem a mi igazságunkban bízva borulunk elődbe

173

esedezéseinkkel, hanem a te nagy irgalmasságodban bízva. Uram, hallgass meg! Uram, légy kegyelmes! Uram, légy figyelmetes, és cselekedd meg, ne késedelmezzél tennen magadért, óh én Istenem; mert a te nevedről neveztetik a te városod és a te néped!" Így arra tanít minket Dániel, hogy az imádságban ragadjuk meg a könyörületet, azaz bízzunk Isten könyörületében, ne bízzunk saját érdemeinkben Isten előtt.

211. És csudálkozunk azon, mit tesznek ellenfeleink könyörgéseikben, ha a lelketlenek egyáltalában valamikor kérnek valamit az Istentől. Ha arra hivatkoznak, hogy ők érdemekkel bírnak, mert szeretetük és jó cselekedeteik vannak, és a kegyelmet, mint őket megilletőt követelik, valóban úgy imádkoznak, mint a farizeus a Luk 18,11-ben, aki ekként szól: "nem vagyok olyan, mint a többi ember." Aki ily módon kér kegyelmet, és nem bízik Isten irgalmában, igazságtalansággal vádolja Krisztust, aki – főpapunk lévén – közbenjár érettünk. 212. Mert akkor támaszkodik az imádság Isten irgalmára, amikor hisszük, hogy Krisztusért, mint főpapért hallgattatunk meg, miként maga mondja (Ján 14,13): "amit kérendetek az én nevemben az Atyától, megadja néktek." "Az én nevemben," mondja, mivel nélküle, mint főpap nélkül nem járulhatunk az Atyához.

213. Ide tartozik Krisztusnak ez a mondása is (Luk 17,10): "ha mindeneket megcselekedtetek, amelyek parancsoltattak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk." Ezek a szavak világosan mondják, hogy az Isten könyörületből és ígérete miatt üdvözít, s nem mert köteles üdvözíteni tetteinknek érdemei folytán.

214. Ellenfeleink azonban csudálatos módon játékot űznek itt Krisztus szavaival. Először ellenkezőre ({antisztrefon})

174

fordítják a tételt, s azután ellenünk alkalmazzák. Sokkal inkább – mondják ők – lehet ezt állítani: "ha mindeneket hisztek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk." Azután hozzáteszik, hogy a tettek Isten előtt haszontalanok ugyan, de nekünk nem haszontalanok.

215. Lássátok, mennyire gyönyörködteti ellenfeleinket a szofisztikának gyermekes játéka! S jóllehet ezen alkalmatlankodások nem érdemesek a mi cáfolatunkra, mindazáltal mégis pár szóval válaszolunk rájuk.

216. Az ellentétes állítás (antistrephon) hibás. Mert először is ellenfeleink csalatkoznak a "hit" szó értelme tekintetében: mintha ez alatt csak azt a történeti ismeretet kellene értenünk, amely a vallástalanoknál és ördögöknél is található. Erről ellenfeleink helyesen következtetnék, hogy a hit haszontalan, amidőn azt mondják: mikor mindeneket elhittetek, mondjátok, "haszontalan szolgák vagyunk." Csakhogy mi nem történeti ismeretről, hanem Isten ígéretében és irgalmában való bizalomról szólunk. És az ígéretben való ezen bizalom vallja, hogy haszontalan szolgák vagyunk, sőt az a vallomás, hogy cselekedeteink nem érdemet szerzők, magának a hitnek szózata, miként ez Dánielnek példájából kitűnik, amelyet kevéssel előbb idéztünk (9,18): "Nem a mi igazságunkban bízva borulunk elődbe esedezéseinkkel."

217. A hit üdvözít, mivel megragadja az irgalmat, vagy a kegyelemnek ígéretét, még ha tetteink érdemetlenek is reá. S ily értelemben nem sért minket az az (antistrephon) ellentétes állítás, hogy: ha mindeneket elhittetek, mondjátok, haszontalan szolgák vagyunk, más szóval, hogy cselekedeteink nem érdemszerzők. Azt ugyanis az egész egyházzal közösen tanítjuk, hogy

175

Isten irgalma által üdvözülünk. 218. De ha a hasonlóból (*) akarnak következtetést levonni: "ha mindeneket megtettél, ne bízzál tetteidben, s éppúgy: ha mindeneket elhittél, ne bízzál az Isten ígéretében," az nem függ össze egymással, mert ezek legkevésbé sem hasonlók egymáshoz. Sem az okok, sem hasonló bizalmi tárgyak nincsenek az elő- és utómondatban. Az elsőben említett bizalom cselekedeteinkben való bizalom, a másodikban levő az isteni ígéretben való bizalom. Krisztus pedig kárhoztatja a tetteinkben való bizalmat, de nem kárhoztatja az ígéretében való bizalmat. Nem akarja, hogy mi az Isten kegyelme és könyörülete felől kétségbeessünk; elítéli tetteinket, mint nem érdemszerzőket, de nem ítéli el az ígéretet, amely ingyen nyújt irgalmasságot. 219. Kitűnően nyilatkozik erre vonatkozólag Ambrosius: "Meg kell ismerni a kegyelmet, de nem szabad félreismerni a természetet; a kegyelem ígéretében kell bízni, nem a mi természetünkben." 220. De ellenfeleink az ő szokásuk szerint cselekszenek, s a hitről szóló tan ellenében elferdítik a hit érdekében szóló mondásokkal. 221. De ezeket az elménckedéseket visszautasítjuk az ő iskoláikba. Az a szőrszálhasogató okoskodásuk meg, – amely szerint haszontalan szolgáknak mondják az embereket, mivel a cselekedetek Istennek haszontalanok, nekünk azonban hasznosak, – éppenséggel gyermekes. Krisztus azon haszonról szól, mely megállapítja, hogy az Isten nekünk kegyelmét adja. De nem illő dolog e helyütt a hasznosról és haszontalanról vitatkozni. A "haszontalan szolgák" jelentik azokat, akik nem tesznek eleget, mert senki sem féli annyira az Istent, senki sem szereti annyira az Istent, sem nem hisz annyira Istenben, amennyire kellett volna. 222. Azon-

(*) Analógia, azaz párhuzam felállításával. [NF]

176

ban hagyjuk el ellenfeleinknek ezen sivár szőrszálhasogatásait, amelyekről az értelmes emberek könnyen megítélhetik, hogy mit fognak egykor az emberek róluk mondani, ha majdan napfényre kerülnek. A legegyszerűbb és legvilágosabb szavakban [is] kibúvót találtak. De mindenki látja, hogy az idézett helyen a cselekedeteinkben való bizalom helyteleníttetik.

223. Ragaszkodjunk tehát ahhoz, amit az egyház vall, hogy irgalomból üdvözülünk. S nehogy azt gondolja valaki, hogy ha könyörületből kell üdvözülnünk, akkor bizonytalanná válik a remény, ha előzőleg semmi (változás) sem megy végbe azokban, akik az üdvösségben részesülnek, ami által megkülönböztetni lehetne őket azoktól, akik abban nem részesülnek: annálfogva még erre is kell felelnünk. A skolasztikusok ugyanis – úgy látszik – ezen ok által indíttatva keresték a teljes (kegyelmi) érdemet. Mert az az okoskodás nagyon nyugtalaníthatja az ember lelkét. Erre tehát röviden válaszolunk. 224. Épp abból az okból, hogy biztos legyen a remény, s hogy előzőleg legyen különbség azok között, akik nem részesülnek az üdvösségben – épp azért kell megállapítani, hogy irgalomból üdvözülünk. Amikor mi ezt ily leplezetlenül mondjuk, képtelenségnek látszik. Mert a törvénykezésben s az emberi ítéletekben a jog, vagy tartozás biztos, de az irgalom bizonytalan. De másként áll a dolog Isten ítéletéről. Itt ugyanis az irgalmat Istennek világos és biztos ígérete és rendelete biztosítja. Mert maga az evangélium tulajdonképpen azon rendelet, amely meghagyja az abban való hitet, hogy az Isten kegyelmes hozzánk a Krisztusért. "Nem azért bocsátá Isten az ő Fiát e világra, hogy kárhoztassa e világot, hanem, hogy megtartassék e világ őáltala.

177

Aki hiszen őbenne, el nem kárhozik" stb. (Ján 3,17.18). 225. Valahányszor tehát irgalomról van szó, hozzá kell venni az ígéretben való hitet. S ez a hit szül biztos reménységet, mivel Isten igéjében és parancsában gyökerezik. Ha a remény a cselekedetekben gyökereznék, akkor valóban bizonytalan lenne, minthogy a cselekedetek, miként feljebb mondottuk, nem nyugtathatják meg a lelkiismeretet. 226. És ezen hit tesz különbséget azok között, akik részesülnek az üdvösségben, és azok között, kik nem részesülnek benne. A hit tesz különbséget a méltók és méltatlanok között, mivel az örök élet a megigazultaknak van ígérve, a hit pedig az, amely megigazít.

227. De itt ismét kiabálni fognak ellenfeleink, hogy semmi szükség a jó cselekedetekre, ha az örök életet ki nem érdemlik. Ezeket a rágalmakat feljebb megcáfoltuk. Sőt ellenkezőleg, kell jót cselekedni. Mi azt mondjuk: A megigazultaknak van ígérve az örök élet. Azonban sem hitet, sem igazságosságot nem kapnak azok, akik test szerint járnak. Azért igazulunk meg, hogy mint megigazultak kezdjünk jót tenni és Isten törvényének engedelmeskedni. 228. Ezért újulunk meg és vesszük a Szentlelket, hogy az új életnek legyenek új cselekedetei, új indulatai, félelme, Istenszeretete, s az érzékiség iránt való gyűlölete stb. 229. Az a hit, amelyről szólunk, a bűnbánatban keletkezik, s a jó cselekedetek között, a kísértések között és veszedelmek között megerősödnie és nőnie kell, hogy azután annál biztosabban meggyőződhessünk, hogy az Isten a Krisztusért méltat figyelmére, megbocsát nekünk, s meghallgat minket. Ezt nem tanuljuk sok és nagy küzdelmek nélkül. Hányszor ütközik meg a lelkiismeret, hányszor hajt a kétségbeesésig, amidőn vagy a régi, vagy az

178

új bűnöket, vagy a természetnek tisztátalanságát tárja elénk. Ez a kézírás nem törültetik el nagy küzdelem nélkül, melyben a tapasztalás bizonyítja, mily nehéz dolog a hit. 230. És míg mi félelmek között felemeltetünk és vigasztalást merítünk, azalatt fejlődnek bennünk más lelki indulatok, Istennek ismerete, istenfélelem, remény, Isten szeretete és "mi megújulunk," miként Pál mondja (Kol 3,10 és 2Kor 3,18), "Istennek megismerésére, és látván az Úrnak dicsőségét, elváltoztatunk ugyanilyen ábrázattá," azaz igaz Isten-ismeretre teszünk szert, hogy őt valóban féljük s valóban bízzunk abban, hogy gondot visel rólunk s meghallgat minket. 231. Ez a megújulás mintegy kezdete az örök életnek, mint Pál mondja (Róm 8,10): "hogyha a Krisztus tibennetek vagyon, jóllehet a test meghal a bűnért, de a lélek élet az igazságért." 232. És (2Kor 5,2.3) "felöltöztetünk, mert fel is öltözve és nem mezítelenen találtatunk." (*) Ezekből megítélheti az őszinte olvasó, hogy mi igen nagyon kívánjuk a jó cselekedeteket, amennyiben tanítjuk, hogy ezen hitnek benne kell lennie a bűnbánatban és azután fejlődnie kell a bűnbánatban. És épp ebben találjuk mi a keresztyén és szellemi tökéletességet, ha ti. a bűnbánatban együtt nő a hit a bűnbánattal. Ezeket az istenfélő emberek jobban megérthetik, mint azt, amit ellenfeleink a szemlélődésről és tökéletességről tanítanak. 233. Miként pedig a megigazulás függ a hittől, akként függ tőle az örök élet is. Péter mondja (1Pét 1,9): "A ti hiteteknek jutalmát elvévén, tudniillik a ti lelketeknek üdvösségét." Azt ugyanis elfogadják ellenfeleink, hogy akik megigazultak, azok Isten fiai, és Krisztus öröklő társai. 234. Azután a cselekedetek, mivel a hit alapján Istennek tetszenek, más, anyagi és szellemi

(*) Ez a változat a revízió előtti Károli alapján áll. A mai Károli szerint "ha ugyan felöltözötten is mezíteleneknek nem találtatunk." [NF]

179

jutalmakat érdemelnek ki. Mert a szentek dicsőségében lesznek különbségek.

235. De itt azt kiáltják ellenfeleink, hogy az örök élet jutalomnak neveztetik, ennélfogva azt jutalom fejében jó cselekedetek által kiérdemeljük. Röviden és világosan válaszolunk. Pál a Róm 6,23-ban az örök életet ajándéknak nevezi, mivel a megigazulás ajándékozása után Krisztusért egyúttal Isten fiaivá és Krisztus öröklő társaivá leszünk, miként János mondja (3,36): "aki hiszen a Fiúban, örök élete vagyon." Augustinus állítja, és őt követve sokan mások ugyanazt mondották: "Ajándékait megkoronázza mibennünk az Isten." (1) Másutt pedig írva van (Luk 6,23): "a ti jutalmatok bőséges lesz a mennyekben." Ha ez ellenfeleink ellen látszik szólani, keressenek belőle kibontakozást ők maguk. 236. De ők nemigen igazságos bírák, mert az ajándék szót elhagyják, elhagyják a kérdésnek forrásait is, s csupán a jutalom szót hangsúlyozzák, s azt kegyetlen módon magyarázzák – nem csupán az Írás ellen, hanem a szokásos nyelvhasználat ellen is. Ebből következtetik, hogy mivel "jutalom"-nak neveztetik, annálfogva tetteink oly természetűek, hogy díjnak kell őket tekintenünk, melyért tartozásképpen az örök életnek kell járnia. Tetteink ugyanis érdemesek a kegyelemre és örök életre, s nincs szükségük irgalomra, vagy Krisztus közbenjárására, vagy hitre. Ez az okoskodás meg teljesen új. 237. Mi halljuk a jutalom szót, ennélfogva nincs szükség a közbenjáró Krisztusra, vagy hitre, melynek odajárulása van Istenhez a Krisztusért s nem a mi tetteinkért!

(1) Az ajándékok koronája ti. az örök élet, melyet az Isten szintén kegyelemből ad a hívő embernek. A hely Augustinusnak "De gratia et libero arbitrio" c. munkájából van idézve, c. 6. § 15.

180

238. Ki az, aki nem látja, hogy ezek nem következnek egymásból? Mi nem civódunk a jutalom szó felett. Afelett vitatkozunk: vajon a jó tettek önmagukban érdemesek-e a kegyelemre és örök életre, vagy pedig csupán a hit miatt tetszenek, amely a közvetítő Krisztust befogadja? 239. Ellenfeleink nemcsak azt tulajdonítják a cselekedeteknek, hogy érdemesek a kegyelemre és örök életre, hanem azt is képzelik, hogy felesleges érdemek is vannak, melyeket másoknak ajándékozhatnak és melyek másokat megigazíthatnak, mint ahogy a szerzetesek a maguk rendjének érdemeit másoknak eladják. Ezeket a szörnyűségeket chrysippusi (1) módon összehalmozzák, mivel az egy jutalom szót hallották. Jutalom van említve, tehát vannak cselekedeteink, amelyek azt a díjat képezik, melyért nekünk jutalom jár; ennélfogva cselekedeteink önmagukban s nem a közbenjáró Krisztusért tetszenek Istennek. S minthogy az egyiknek több érdeme van, mint a másiknak, ez okból egyeseknek felesleges érdemeik vannak s ezeket az érdemeket azok, kik kiérdemelték, másoknak elajándékozhatják. Állj meg, szíves olvasó, még nincs vége az okoskodás sorozatának (sorites). 240. Ehhez az ajándékozáshoz még valami sakramentum-féléket (titokzatos szent cselekményeket) is kell adni, mint pl. hogy a holtakra barátcsuhát adnak stb. Ily dolgok összehalmozásával elhomályosítják Krisztus jótéteményét és a hitből való megigazulást.

241. Nem kezdünk üres szóharcot a jutalom szóról. Ha

Khrüszipposz, sztoikus bölcsész 250 körül Kr. e., különösen a logikát fejtette ki, minélfogva azt mondották róla, hogy ha az Isteneknek egy logikára lenne szükségük, mást nem is használhatnának, mint a Khrüszipposzét. Itt nyilván a szőrszálhasogató, rosszindulatú, terjedelmes s erőszakos okoskodásra érti Melanchthon.

181

ellenfeleink megengedik, hogy hit által Krisztusért igazulunk meg, és hogy a jó cselekedetek hit alapján tetszenek Istennek, a jutalom szó felett ezután nemigen fogunk vitatkozni. Mi azt valljuk, hogy az örök élet jutalom, mivel az ígéret alapján jár nekünk, de nem érdemeink miatt. A megígért megigazítás ugyanis, amelyet feljebb bizonyítottunk, sajátlag Isten ajándéka, mely ajándékkal össze van kapcsolva az örök élet ígérete is, e mondás szerint (Róm 8,30): "akiket megigazított, azokat meg is dicsőítette." 242. Ide tartozik, amit Pál mondott (2Tim 4,8): "Eltétetett nekem az igazságosság koronája, melyet adni fog nekem az Úr, az igazságos bíró" stb. Mert a korona az ígéret következtében megigazultaknak jár. 243. Ezt az ígéretet ismerniök kell a szenteknek, nem azért, hogy a maguk sorsáért fáradjanak (mert Isten dicsőségéért kell fáradniok), hanem azért, hogy a kísértésekben kétségbe ne essenek; ismerniök kell Isten akaratát, hogy ő akarja őket segíteni, bajból kimenteni s megtartani. Jóllehet másként hallják a tökéletesek s másként a tökéletlenek a büntetéseknek és jutalmaknak említését; mert a tökéletlenek a maguk hasznáért dolgoznak.

244. Mindamellett szükséges a büntetésről és jutalomról szóló prédikálás. A büntetés prédikálásában Isten haragját mutatják be, amiért az a bűnbánat prédikálásához tartozik. A jutalmak prédikálásában a kegyelmet tüntetik fel. És miként az Írás a jó cselekedeteknek megemlítésébe gyakran belefoglalja a hitet is (amennyiben a szívnek megigazulását gyümölcseivel együtt akarja kifejezni), épp úgy közli olykor más jutalmakkal a kegyelmet is, mint Jer 58,8 és gyakran más helyeken a próféták könyveiben. 245. Azt is valljuk, amit gyakran

182

bizonyítottunk, hogy jóllehet a megigazulás és az örök élet a hittől függnek, mindamellett a cselekedetek érdemelnek [valamilyen], de más, testi és lelki jutalmakat, és a jutalmak különböző fokait ezen mondás szerint (1Kor 3,8): "mindenik pedig az ő jutalmát veszi az ő munkája szerint." Mert az evangéliumi igazságosság, mely a kegyelem ígéretén alapszik, ingyen kapja a megigazulást és az új életet. De a törvény betöltése, mely a hitet követi, a törvényen alapszik, amelyben nem ingyen, hanem cselekedeteinkért kapjuk és kell vennünk a jutalmat. Akik azonban azt kiérdemlik, azok előbb megigazultak, s csak azután teljesítik a törvényt. Tehát előbb "átvitettek Isten Fiának országába," mint Pál mondja (Kol 1,13, Róm 8,17) és "lettek Krisztus öröklő társaivá." 246. Ellenfeleink, ahányszor érdemről van szó, a másnemű jutalmakról szóló dolgokat mindjárt az igazságosságra vonatkoztatják, holott az evangélium ingyen adja a megigazulást Krisztusnak érdemeiért, és nem a mieinkért; és Krisztusnak érdemei hit által közöltetnek velünk. Egyébiránt a cselekedetek és szenvedések szereznek [jutalmat], de nem megigazulást, hanem más jutalmakat, mint a következő mondásokban is jutalom van ígérve a cselekedeteknek: "Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat" (2Kor 9,6). Itt világosan a tett mértékéhez van viszonyítva a jutalom mértéke. "Tiszteld atyádat és anyádat, hogy jól legyen dolgod és hosszú életű légy e földön" (2Móz 20,12). Itt is egy határozott cselekedetnek egy megfelelő jutalmat helyez kilátásba a törvény.

247. Jóllehet tehát a törvény betöltése jutalmat érdemel, amennyiben a jutalom tulajdonképpen a törvénnyel együtt jár: mindamellett emlékezetünkben kell tarta-

183

nunk az evangéliumot, amely a megigazulást ingyen adja a Krisztusért. S a törvényt előbb nem is teljesítjük és nem is teljesíthetjük, csak ha már Istennel kiengesztelődtünk, megigazultunk és újjászülettünk. Nem is tetszenék az Istennek a törvény ezen betöltése, hogyha a hitnél fogva nem lennénk kegyelmébe fogadva. És mivel az emberek hit alapján vannak Isten kegyelmébe befogadva, annálfogva a törvénynek tökéletlen betöltése is tetszik, s van jutalma ebben az életben és ezen élet után. 248. A jutalom szóról több más dolgot is lehetne elmondanunk a törvénynek természetéből, de azt terjedelménél fogva más helyen kell majd kifejtenünk.

249. Ellenfeleink azonban erősen ragaszkodnak ahhoz, hogy tulajdonképpen a jó cselekedetek érdemlik ki az örök életet, mivel Pál azt mondja (Róm 2,6). "Megfizet kinek-kinek az ő tettei szerint," s továbbá (10. vers): "dicsőség pedig, tisztesség és békesség minden jó cselekedőnek, Zsidónak először, azután Görögnek." Ján 5,29: "És akik jókat cselekedtek, az életnek feltámadására." Máté 25,36: "Éheztem és ennem adtatok" stb. 250. Ezeken a helyeken és minden hasonló helyen, amelyeken az Írás dicséri a cselekedeteket, nemcsak a külső tetteket kell érteni, hanem a szívnek hitét is, minthogy az Írás nem szól a képmutatásról, hanem a szívnek megigazulásáról és ennek gyümölcseiről.

251. Ahányszor pedig említés történik törvényről és cselekedetekről, tudnunk kell, hogy nem szabad a közbenjáró Krisztust kizárni. Mert ő a törvény vége, s ő maga mondja (Ján 15,5): "Nálam nélkül semmit nem cselekedhettek." Feljebb mondottuk: Ezen törvény alapján lehet elbírálni a cselekedetekről szóló összes helyeket. Ez okból, midőn cselekedetek alapján adatik

184

az örök élet, [akkor ez] a megigazultaknak adatik, mivel az emberek sem jót cselekedni nem képesek, ha csak meg nem igazultak, s a Krisztus Lelke által nem vezettetnek; sem jó cselekedeteik nem tetszenek a közbenjáró Krisztus és hit nélkül e mondás szerint (Zsid 11,6): "Hit nélkül lehetetlen dolog Istennek tetszeni." 252. Mikor azt mondja Pál: "megfizet mindenkinek az ő tettei szerint," ez alatt érteni kell nem csupán a külső tettet, hanem az egész igazságosságot, vagy Isten-ellenességet. Így szól: "dicsőség annak, aki jót cselekszik," azaz az igaznak. "Ennem adtatok," felhozza a szív igazságosságának és hitének gyümölcseit és bizonyságát; tehát az igazságosság kapja az örök életet. 253. Ily módon az Írás együvé foglalja a szív igazságosságát és gyümölcseit. És gyakran megemlíti a gyümölcsöket, hogy a járatlanok könnyebben megértsék, és hogy jelezze, hogy új életet és megújulást követel, s nem képmutatást. Történik pedig ez a megújulás hit és bűnbánat által.

254. Egy józan gondolkozású ember sem ítélhet ebben másképp, és mi nem mesterkedünk itt semmiféle hiábavaló szőrszálhasogatásokkal, hogy a jó cselekedeteket a szív igazságosságától elválasszuk, ha ellenfeleink csak annyit engednének, hogy a cselekedetek a hit miatt és a közbenjáró Krisztusért tetszenek s önmagukért nem méltók a kegyelemre és az örök életre.

255. Mert mi azt rójuk meg ellenfeleinknek tanában, hogy az Írásnak ilyen helyein bölcsészeti és zsidó felfogással eltörlik a hitből való megigazulást, és kizárják belőle a közbenjáró Krisztust. Ezekből a helyekből okoskodják ki, hogy a cselekedetek kiérdemlik a kegyelmet akár méltányossági, akár teljes kegyelmi érdem alapján, amikor ti. hozzájárul a szeretet; más szóval, hogy

185

megigazítanak, és minthogy azonosak az igazságossággal, méltók az örök életre. Ez a tévedés nyilvánvaló módon megsemmisíti a hit igazságosságát, amely tudja, hogy Krisztusért van odajárulásunk Istenhez, s nem tetteinkért, amely tudja, hogy minket Krisztus főpapsága és közbenjárása vezet az Atyához, és általa van kegyelmes Atyánk, amint azt feljebb eléggé kifejtettük. 256. S a hit igazságosságáról szóló ezen tant nem szabad elhanyagolni Krisztus egyházában, mivelhogy anélkül Krisztus hivatala meg nem érthető, és a megigazulás többi tanítása csupán a törvény tanának marad meg. Nekünk azonban minden áron ragaszkodnunk kell az evangéliumhoz és a Krisztusért ajándékozott ígéretről szóló tanhoz.

257. Mi tehát ebben a cikkben nem csekély dologról vitatkozunk ellenfeleinkkel. Nem keresünk üres szőrszálhasogatásokat, midőn őket azért támadjuk, mert azt tanítják, hogy az örök életet cselekedetek által érdemeljük ki, mellőzésével annak a hitnek, mely megragadja a Krisztus közbenjárását. 258. Mert arról a hitről, amely azt hiszi, hogy az Atya a Krisztusért kegyelmes hozzánk, egyetlen egy betű sincsen a skolasztikusoknál. Mindenütt azt hiszik, hogy az Isten azon cselekedeteinkért, amelyeket vagy eszünkből kifolyólag, vagy bizonyára a szeretetnek azon hajlandósága folytán hajtunk végre, amelyről szólani szoktak: fogadott kegyelmébe s ismert el igazaknak. 259. S mégis vannak egyes mondásaik, melyeket, mint okos írók bizonyos aranymondásait, magyarázatuk által értelmükből kiforgatnak. 260. Iskoláikban hánytorgatják, hogy a jó cselekedetek kegyelemből tetszenek, és hogy Isten kegyelmében bízni kell. Itt a kegyelmet oly képességnek mondják, amelynél

186

fogva az Istent szeretjük; mintha bizony a régiek azt akarták volna mondani, hogy a saját szeretetünkben kell bíznunk; pedig bizonyára tapasztaljuk róla, mennyire csekély s mennyire tisztátalan. Mégis csudálatos dolog: miképpen parancsolhatják, hogy bízni kell a szeretetben, holott azt tanítják felőle, hogy nem lehet tudni, létezik-e? Miért nem magyarázzák itt az Isten kegyelmét s könyörületességét irántunk? És valahányszor erről említés történik, hozzá kell vala tenni a hitet. Mert csak hit által sajátítható el a könyörületnek, kiengesztelésnek és Isten irántunk való szeretetének ígérete. Ily értelemben egészen helyesen mondanák, hogy a kegyelem iránt bizalommal kell viseltetnünk, hogy a jó cselekedetek kegyelem alapján tetszenek, mivel a hit az, amely a kegyelmet elsajátítja. 261. Azt is hánytorgatják iskoláikban, hogy a mi jó cselekedeteinknek Krisztus szenvedéseinek erejénél fogva van hatásuk. Helyesen mondják. De miért nem tesznek említést a hitről? Krisztus ugyanis "kiengesztelés," amint Pál mondja, "a hit által" (Róm 3,25). Midőn a remegő lelkiismeret hit által felemelkedik, és tudja, hogy bűneink Krisztus halála által eltörültettek, és hogy az Isten kiengeszteltetett velünk Krisztus szenvedései által, akkor valóban használ nekünk Krisztus szenvedése. Ha a hitről szóló tant elhagyjuk, akkor hiába mondják, hogy a cselekedeteknek Krisztus szenvedéseinek erejénél fogva van hatásuk.

262. Sok más tant is megrontanak iskoláikban, mivel nem tanítják a hitből való megigazulást, és a hitet csupán történeti vagy dogmai ismeretnek tekintik, és nem tekintik azon erénynek, mely a kegyelem és igazságosság ígéretét elfogadja, mely feléleszti a szíveket a

187

bűn és halál félelmeiben. 263. Mikor azt mondja Pál (Róm 10,10): "Szívvel hiszünk az igazságosságra, szájjal pedig teszünk vallást az üdvösségre," itt azt hisszük: bevallják ellenfeleink, hogy a gépies szájvallás nem igazít meg, sem nem üdvözít, hanem csupán a szívnek hite. És Pál azért mondja azt, hogy a hitvallás üdvözít, hogy megmutassa, mely hit nyeri el az örök életet, ti. a szilárd és működő hit. 264. Az a hit azonban, amely nem nyilatkozik hitvallásban, nem szilárd hit. Így a többi cselekedetek is a hit miatt tetszenek, miként az egyházi imádságok is könyörögnek, hogy Krisztusért mindent kegyelmesen fogadjon az Isten. Hasonlóan kérnek mindent a Krisztusért. Mert tudvalevő dolog, hogy az imádságok végéhez mindig ezen záradék szokott hozzátétetni: "Krisztusért, a mi Urunkért." 265. Ez okból következtetjük mi, hogy hit által igazulunk meg Isten előtt, engeszteltetünk ki az Istennel és születünk újjá; azon hit által, amely a bűnbánatban megragadja a kegyelem ígéretét, és valóban élteti a remegő lelket, s meg van győződve arról, hogy az Isten Krisztusért kegyelmes és engesztelékeny mihozzánk. És ezen hit alapján, mondja Péter (1. lev. 1,5): "Megtartatunk az üdvösségre, amely kijelentetni fog." 266. E hitnek ismeretére szükségük van a keresztyéneknek, és ez igen gazdag vigasztalást nyújt minden megpróbáltatásban, és mutatja nekünk Krisztus hivatalát, mivel azok, akik tagadják az embernek hitből való megigazulását, tagadják, hogy Krisztus közbenjáró és engesztelő, s tagadják a kegyelemnek ígéretét és az evangéliumot. Csupán vagy az észnek, vagy a törvénynek tanát tanítják a megigazulásról. 267. Mi, amennyire az itt történhetett, rámutattunk ezen kérdésnek forrásaira, és megvilágítottuk

188

ellenfeleink ellenvetéseit. Ebben a kérdésben a jó emberek könnyen fognak ítélni, ha meggondolják, hogy hányszor idéztetik a szeretetről, vagy cselekedetekről szóló azon cikk, hogy a törvény nem valósul meg Krisztus nélkül, és mi nem a törvényből, hanem az evangéliumból, azaz a Krisztusban megígért kegyelem ígéretéből igazulunk meg. 268. És reméljük, hogy ezen – habár rövid – kifejtés a jólelkű embereknek hitük megerősítésére, lelkiismeretük tanítására és megvigasztalására lesz hasznos. Mert mi jól tudjuk, hogy amit mondottunk, az egyezik a prófétai és apostoli iratokkal, a szent Atyákkal, Ambrosiusszal, Augustinusszal és sok mással, meg Krisztus egyetemes egyházával, mely biztosan vallja, hogy Krisztus az engesztelő és a megigazító.

269. És nem kell azt gondolni, hogy amit a pápa jónak talál, vagy a bíborosok, vagy a püspökök, vagy egyes teológusok, vagy szerzetesek: azt tartja a római egyház is. (1) Mert ismeretes dolog, hogy a pápáknak sokkal több gondot okoz az ő uralmuk, mint Krisztus evangéliuma. És többről a tapasztalás bizonyítja, hogy nyilvánosan epikureusok. (2) A teológusokról ismeretes, hogy a bölcsészekből többet kevertek a keresztyén tanba, mint amennyi elég volt. 270. S ezeknek tekintélyét nem kell oly nagyra becsülni, hogy az ő állításaiktól sehol sem volna szabad eltérni, holott sok nyilvánvaló tévedés található

(1) Már a lipcsei vita alkalmával Luther által kifejezett felfogás, amiért Eck huszitasággal vádolta, és átkot mondatott reá X. Leó bullájában.

(2) Epikureusok, Epikurosz hedonisztikus bölcsészetének gyakorlati követői, akik érzéki élvezetekben s világi örömökben találták vágyaik kielégítését. Ily pápák elég nagy számmal voltak; sőt nem egy közülük botrányos életet élt. Ilyenek voltak: VI. Kelemen, VI. Orbán, VIII. Ince, VI. Sándor, II. Gyula, X. Leó stb.

189

náluk, mint az, hogy tiszta természeti erőnkből képesek volnánk az Istent mindenek felett szeretni. Ez a hittétel sok más tévelygést szült, jóllehet világosan hamis. Ellentmondanak neki mindenütt az Írás, a szent Atyák és minden kegyes ember ítélete. 271. Ennélfogva, jóllehet az egyházban a főpapok, vagy egyes teológusok és szerzetesek tanították is, hogy a bűnbocsánatot, kegyelmet és megigazulást cselekedeteink és új istentiszteleti formák által szerezzük meg, amelyekkel elhomályosították Krisztusnak hivatalát, és Krisztusból nem engesztelőt és megigazítót, hanem csupán törvényhozót csináltak: mindamellett egyes istenfélő embereknél mindig megmaradt a Krisztusnak ismerete.

272. Azután meg az Írás előre mondotta annak bekövetkezését, hogy a hitből való igazságosságot ily módon elhomályosítják az emberi hagyományok és cselekedetekről szóló tan. Miként Pál gyakran (Gal 4,9; 5,7; Kol 2,8.16 stb, 1Tim 4,2 sköv. és más helyek) panaszkodik, hogy akkor is voltak olyanok, akik a hit által való megigazulás helyett azt tanították, hogy az emberek saját cselekedeteik és saját istentiszteletük által, s nem hit által a Krisztusért engeszteltetnek ki Istennel és igazulnak meg, mivel az ember már természeténél fogva azt gondolja, hogy az Istent a cselekedetek által kell kiengesztelnie. 273. És az ész nem is lát más igazságosságot, mint a polgári értelemben vett törvényből való igazságosságot. Ez okból mindig voltak a világon egyesek, akik egyedül ezt a testi igazságosságot tanították, a hitből való igazságosságot s elnyomták, és ilyen tudósok mindig is fognak találtatni.

274. Ugyanaz történt Izrael népének kebelében. A népnek legnagyobb része azt gondolta, hogy saját tettei

190

által érdemli ki a bűnbocsánatot, s ezért sokasította az áldozatokat és istentiszteleti szertartásokat. A próféták ellenben, kárhoztatván ezt a felfogást, a hitből való megigazulást tanították. És az Izrael népének viselt dolgai példája annak, aminek az egyházban be kellett következnie. 275. Ennélfogva a kegyes lelkűeket nem fogja megzavarni ellenfeleinknek sokasága, akik nézetünket helytelenítik. Mert könnyen lehet ítéletet mondani az ő lelkületükről, mivel egyes cikkekben annyira világos és kézzelfogható igazságot kárhoztattak, hogy az ő gonoszságuk világosan kitűnik. 276 Mert X. Leónak bullája is kárhoztatott egy igen szükséges cikket, amelyet az összes keresztyéneknek megtartaniok és hinniök kell, ti. azt, hogy nem kell bízni abban, hagy a mi töredelmességünkért oldoztattunk fel, hanem Krisztus ezen szavaiért (Mát 16,19): "Amit megkötendesz" stb. 277. És most ebben a gyűlésben a Cáfolatnak szerzői világos szavakkal kárhoztatták azt az állításunkat, hogy a hit a bűnbánatnak egy része, amely által bűnbocsánatot nyerünk, legyőzzük a bűn félelmeit, és lelkiismeretünk megnyugvást talál. De ki nem látja azt, hogy ezen cikk, amely szerint hit által nyerünk bűnbocsánatot, a legigazabb, legbiztosabb és leginkább szükséges az összes keresztyéneknek? Vajon az utókorban fog-e akadni ember, aki hallván ilyen tannak kárhoztatását, merészkedik majd azt mondani, hogy ezen kárhoztatás szerzőinek volt-e valaminő ismeretük is a Krisztusról?

278. Az ő lelkükre lehet következtetést vonni abból a hallatlan kegyetlenségből, amelyet eddig köztudomás szerint a legtöbb jóravaló emberrel szemben gyakoroltak. És ebben a gyűlésben hallottuk, hogy egy tiszte-

191

lendő atya (1) a birodalmi ülésben, mikor a mi hitvallásunkról szó volt, azt felelte, hogy semmi más nézet nem látszik előtte hasznosabbnak, mint ha az általunk tintával írt s átadott hitvallásra vérrel válaszolnának. Mondhatna-e Phalaris (2) ennél kegyetlenebbet? Ennélfogva ezt a nyilatkozatot egyes fejedelmek is méltatlannak találták arra, hogy ily ülésben kimondassék. 279. Ez okból, ha ellenfeleink a maguk részére követelik is az egyház nevet, nekünk mindamellett tudnunk kell, hogy azoknál van Krisztus egyháza, akik Krisztus evangéliumát tanítják, s nem azoknál, akik az evangélium ellenére titkos nézeteket védelmeznek, miként az Úr mondja (Ján 10,27): "az én juhaim az én számat hallják." És Augustinus ezt mondja: "Az a kérdés: hol van az Egyház? Mit fogunk tehát tenni? A mi szavainkban fogjuk-e keresni, vagy fejének, a Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak szavaiban-e? Azt hiszem, annak szavaiban kell keresnünk, aki igazság, és legjobban ismeri a maga testét." Ez okból nem zavarnak meg minket ellenfeleink ítéletei, amidőn az evangélium ellenére, a szent atyák tekintélye ellen, akik az Egyházban írtak, és az istenfélők tanúbizonysága ellenére emberi véleményeket védelmeznek. (3)

(1) Valószínűleg Campegius bíbornokra, a birodalmi gyűlés pápai legátusára vonatkozik, aki az augsburgi birodalmi gyűlés alkalmával (1530) V. Károly császárnak ilyenforma tanácsokat adhatott. (Zöckler.)

(2) Phalaris (megh. 549. Kr. e.) Agrigentum zsarnoka Szicíliában; nagy kegyetlenségéről volt nevezetes. Ellenségeit egy vasból készült bikába záratta, s azt azután lassan tüzesítette, míg megsültek benne. Kegyetlensége példabeszéd tárgya volt.

(3) "Annak okáért ne zavarianac föl bennünket az mi ellenközeő feleinknec felőlünc tett itéletiöc ha ők az ő emberi véleködésöket, az Evangeliumnac, az Ecclesiakban sokat faradott sz. Atiak meltosaghinac és minden igaz lelki ismerettel biró iámboroknac tanétásoc, irásoc és értelmöc ellen oltalmazzac. (Pálházi Göncz)