251
VI. A gyónásról (bűnvallás, Confessio) és elégtételről. (Satisfactio.) (1)
1. Az igaz lelkű emberek könnyen beláthatják, hogy igen fontos ránk nézve, miszerint a fentebbi részekről, ti. a töredelmességről és hitről a helyes felfogás tartassék meg. Ennélfogva ezen helyeknek megvilágítására mindig nagy gondot fordítottunk, de a gyónásról és elégtételekről még nemigen vitatkoztunk. 2. Mert a gyónást megtartjuk mi is főképpen a feloldozás miatt, mely Istennek azon igéje, melyet a kulcsok hatalma isteni tekintélyénél fogva hirdet az egyesekről. 3. Ez okból bűn volna az egyházból a magánfeloldozást kiküszöbölni. 4. S akik netán megvetik a magánfeloldozást, azok sem azt nem értik, mi a bűnbocsánat, sem azt, mi a kulcsok hatalma. 5. Egyébként a bűnöknek a gyónásban való előszámlálásáról feljebb mondottuk, hogy azt isteni jogon nem tartjuk szükségesnek. 6. Mert
(1) A bűnbánatról (poenitentia, gyónás szentsége) szóló, s az előző cikkben is tárgyalt katolikus tannak második és harmadik részét tárgyalja itt. A gyónást, vagyis a bűnöknek előszámlálását (fülbe) különösen a lelkészi gondozás tekintetéből tartották a katolikusok okvetlen megtartandónak, mert ezzel uralkodtak a hívek felett. A reformáció hívei épp ez okból tartották ily alakban elvetendőnek. A fülbegyónás jelenleg is a legkitűnőbb eszköz a katolikus papság kezében a hívek feletti uralkodásra. Az 1-15. szól a gyónásról, vagy bűnök elősorolásáról, s a Szentírásból vitatja annak jogosultságát és hasznát; a 16-81. szól az elégtételekről, vagyis egyes előírt cselekedetekről, melyek az embernek bűnösségéért eleget tevő jelentéssel bírnak. Előbb az ellenfelei által felhozott (16-24.) érvek ellen emeli fel szavát (24-34.), majd ellenérveket hoz fel a Szentírásból (34-42.), s különösen Jézus halálának áldozati jelentőségéből (43- 50.), s végül különböző más észrevételeket tesz – úgy látszik, a katolikusok által máshonnan vett vádjaikra (51-81.)
252
amit egyesek ellenvetésképpen felhoznak, hogy a bírónak ítélet kimondása előtt ismernie kell a peres ügyet, az erre a kérdésre nem tartozik, mert a feloldozás adása jótétemény vagy kegyelem, és nem ítélet vagy törvény. 7. Ennélfogva az Isten szolgáinak az egyházban felhatalmazásuk van a bűnök megbocsátására, de nincs megbízatásuk a titkos bűnöknek megismerésére. 8. Mégpedig feloldoznak azok alól is, amelyekre nem emlékszünk, amiért is a feloldozás, mint az evangéliumnak bűnöket megbocsátó és lelkiismereteket megvigasztaló szava, nem követeli azok megismerését.
9. Nevetséges dolog Salamonnak mondását (Péld 27,28) ide vonatkoztatni: "Szorgalmatosan megismerjed a te juhaid külsejét, gondolj a nyájakra." Salamon ugyanis semmit sem mond a bűnök előszámlálásáról, hanem gazdasági parancsot ad a gazdának, hogy a maga tulajdonát használja fel, az idegen vagyontól tartózkodjék, és meghagyja neki, hogy a maga dolgairól szorgalmatosan gondoskodjék. Úgy azonban, hogy a saját vagyonának gyarapításában elfoglalt lélek ne vesse el magától az istenfélelmet, vagy hitet, vagy az Isten igéjének gondját. De ami ellenfeleink csodálatos változtatással (metamorphosis) módosítják az Írás szavait bárminő mondásokká. Az idézett helyen a "megismerjed" annyit tenne, mint hallgasd ki a bűnök elősorolását, "külsejét" nem jelenti a külső magatartást, hanem a lelkiismeret titkait, s "juhaid" jelent embereket. Valóban gyönyörű magyarázat ez, és méltó az ékesszólás tudományának megvetőihez. Hogyha valaki ennek mintájára a gazdának szóló parancsot az egyház lelkészére vonat-
253
koztatná, a "külsejét" szót bizonyára a külső magaviseletére lehetne értenie. Ezen hasonlóság inkább fog rájuk illeni.
10. De hagyjuk ezeket. A Zsoltárokban sokszor történik említés a bűnvallásról, mint pl. a 32. zsoltárban (5. vers): "Vétkemet bevallom neked, bűnömet el nem fedeztem. Azt mondtam: Bevallom hamisságomat az Úrnak, és te elengedted vétkem büntetését." A bűnnek ilyen Isten előtt történő bevallása, maga a töredelmesség. Mert midőn Isten előtt történik a bűnvallás, szívből kell történnie, nem csupán szóval, miként az a színészeknél történik a színpadon. Ez a bűnbevallás tehát töredelmesség, melyben érezve Istennek haragját, megvalljuk, hogy az Isten jogosan haragszik, és nem engesztelhető ki a mi cselekedeteinkkel – és mindazáltal keressük irgalmasságát Isten ígérete alapján. Ez a bűnvallás a következő: (Zsolt 51,6) 11. "Egyedül teellened vétkeztem, és gonoszságot cselekedtem a te szemed előtt; hogy igaz légy beszédedben és tiszta ítéletedben." Más szóval: Beismerem, hogy bűnös és örök haragodra méltó vagyok, és az én igazságos tetteimet, az én érdemeimet nem állíthatom szembe ellenérték gyanánt a te haragoddal. Ezért hirdetem, hogy te igazságos vagy, amikor kárhoztatsz és büntetsz minket. Hirdetem, hogy te győzöl, amikor a képmutatók ítélnek feletted, mintha te igazságtalan lennél, amiért őket bünteted, vagy kárhoztatod, akik pedig igazán megérdemelték. De sőt a mi érdemeinket sem lehet szembe állítani a te ítéleteddel, hanem így fogunk megigazulni, ha te megigazítasz minket, ha te tekintesz minket igazaknak a te könyörületességed által. 12. Talán Jakabot fogja valaki idézni (5,16): "Valljátok meg egymásnak
254
bűneiteket." De itt nem szól a papok előtt teendő bűnbeismerésről, hanem általában az atyafiaknak egymás között való kiengeszteléséről. Ő ugyanis azt rendeli, hogy kölcsönösen valljuk be egymásnak bűneinket.
13. De meg ellenfeleink sok igen tekintélyes tudósukat fogják kárhoztatni, ha azt fogják hajtani, (*) hogy isteni jogon feltétlenül szükséges a bűnök bevallásában a bűnöknek előszámlálása. Mert jóllehet mi a bűnvallást helyeseljük, és valamelyes megvizsgálást hasznosnak tekintünk, hogy az emberek jobban elkészülhessenek; mindamellett úgy kell azt szabályoznunk, hogy a lelkiismeretre béklyókat ne rakjunk, mert a lelkiismeret sohasem lesz nyugodt, ha azt fogja vélni, hogy nem nyerhet bűnbocsánatot, csak amaz aggodalmas bűnfelsorolás megtörténte után. 14. Bizonyára a leghamisabb állításuk, amelyet ellenfeleink a Cáfolatban felhoztak, az, hogy tökéletes gyónás szükséges az üdvösségre. Mert ez lehetetlen dolog. (1) Minő hurkokat vetnek itt a lelkiismeretre, midőn tökéletes gyónást követelnek! Mert mikor fogja a lelkiismeret megállapítani, hogy a gyónása tökéletes? 15. Az egyházi írók tesznek említést a bűnök bevallásáról; de nem szólnak a titkos bűnök ezen elősorolásáról, hanem a nyilvános bűnbánat szertartásáról. Mivel ugyanis a bukottakat és rossz hírűeket nem fogadták vissza az egyházba bizonyos elégtételek nélkül, ez okból azok bűnvallást tettek a presbitereknél, hogy a bűnök mértékéhez viszonyítva
(*) Azaz: Ha ellenfeleink makacsul kitartanak álláspontjuk mellett, akkor ezzel saját tekintélyes tudósaiknak mondanak ellent és azokat kárhoztatják [NF].
(1) "Az bizonyára merő azon hamisság, az mitt az mi ellenkező feleinc az ő mi ellenunc tett irasokban mondanac, hogy az idvességre olly gionas kivantasséc, mely tellies tiszta és minden fogiatkozás nelkül legien. Mert ez illieten gionas avagy vallastétel lehetetlen dolog." (Pálházi.)
255
elégtételeket írjanak elő nekik. Az egész dolog semmiben sem hasonlított ehhez az előszámláláshoz, amelyről mi vitatkozunk. Ez a bűnvallás nem azért történt, mintha nélküle a bűnbocsánat Isten előtt nem történhetnék meg, hanem azért, mivel az elégtételeket nem lehetett előírni, ha csak előbb a bűnnek nemét meg nem ismerték. A bűnök különböző nemei szerint változók voltak a büntetések.
16. A nyilvános bűnbánat ezen szertartásából maradt reánk az "elégtétel" név is. A szent atyák ugyanis nem akarták visszafogadni a bukottakat vagy rossz hírűeket, hacsak előbb meg nem bizonyosodtak, és nem látták az ő bűnbánatukat, amennyire az lehetséges volt. S e dolognak, úgy látszik, sok oka volt. Mert intő például szolgált a bukottaknak megfenyítésére, – miként a dekrétumokban egy glossza is figyelmeztet reá –‚ és mert tisztességtelen dolog volt rossz hírű embereket mindjárt az Úr vacsorájához bocsátani. Ezek a szokások már régen elavultak. S nem kell őket visszaállítani, mivel nincs rájuk szükség Isten előtti bűnbocsánat céljából. 17. S az atyák nem úgy értették, hogy az ember ily szokások, vagy ily cselekedetek által kiérdemli a bűnbocsánatot. De ezek a külsőségek a tudatlanokat ámítani szokták, minélfogva azt gondolják, hogy ezen cselekedetek által érdemlik ki a bűnbocsánatot Isten előtt. De ha valaki így gondolkozik, zsidó módon s pogányosan gondolkozik. Mert a pogányoknak is voltak bűnt engesztelő eszközeik, amelyekről azt képzelték, hogy azok őket az Istennel kiengesztelik. 18. Most pedig is az elavult szokásból megvan az elégtétel név, és a szokásnak egy nyoma, mely szerint a bűnvallásnál előíratnak bizonyos elégtételek, amelyeket "nem köteles
256
cselekedeteknek" neveznek. Mi kanonikus elégtételeknek (1) nevezzük őket. 19. Ezekről úgy gondolkozunk, mint a bűnök elősorolásáról, hogy ti. isteni jogon a kanonikus elégtételek nem szükségesek a bűnbocsánathoz, éppúgy, miként az elégtételeknek ama régi külső látványosságai sem voltak isteni jogon szükségesek a nyilvános bűnbocsánathoz. Mert meg kell tartanunk azt a hitről szóló tant, hogy hit által Krisztusért nyerünk bűnbocsánatot, nem a mi cselekedeteink által, legyenek azok a hitet megelőzők, vagy utána következők. És mi főképpen azon okból vitatkoztunk az elégtételekről, hogy ne szolgáljanak a hitből való megigazulás elhomályosítására, és ne gondolják az emberek, hogy ők ezekért a cselekedetekért nyernek bűnbocsánatot. 20. A tévelygést elősegíti sok állítás, amelyek az iskolákban szoktak használtatni, mint amilyen az, amelyet az elégtétel meghatározásában alkalmaznak, hogy az elégtétel a megsértett Isten kiengesztelésére szolgál.
21. Ellenfeleink mindamellett bevallják, hogy az elégtételek nem szolgálnak a vétek megbocsátására, hanem azt képzelik, hogy azok vagy a tisztítótűz, vagy más büntetések megváltására szolgálnak. Az ő tanításuk ugyanis ez: az Isten a bűnbocsánatban megbocsátja a vétséget, de mivel az Isten igazságosságának mégis kell büntetnie a bűnt, annálfogva az örök büntetést ideigtartó büntetéssé változtatja át. Azután hozzáteszik, hogy
(1) Ezek az egyház által előírt kanonikus elégtételek a skolasztika óta jöttek szokásba. Nevezetesen Lombard Péter és Szent Viktori Hugó voltak buzgó terjesztői. Abban állottak, hogy a pap bizonyos büntetéseket szabott ki a feloldozottra, mint jelenleg bizonyos számú Miatyánkot, Üdvözlégy Máriát, böjtöt stb. rendelnek el a bűnbánókra.
257
az ideigtartó büntetésnek egy része megbocsáttatik a kulcsok hatalma által, a többi pedig megváltatik az elégtételek által. De nem lehet belátni, hogy mely büntetéseknek egy része bocsáttatik meg a kulcsok hatalma által, hacsak ki nem mondják, hogy a tisztítótűz büntetésének egy része bocsáttatik meg, amiből következnék, hogy az elégtételek csupán a tisztító tűznek büntetéseitől váltanak meg. És ezeket az elégtételeket érvényeseknek mondják, még ha azok részéről valók is, akik halálos bűnbe estek, mintha bizony az isteni sértés azok által kiengeszteltetnék, akik halálos bűnben vannak. 22. Ez az egész dolog ámítás, új találmány az Írásnak és a régi egyházi íróknak tekintélye nélkül. 23. Még Lombard Péter sem szól így az elégtételekről. A skolasztikusok láttak az egyházban bizonyos elégtételeket, s nem vették észre, hogy ezek, mint külsőségek, egyrészt példaadás, másrészt azoknak megvizsgálása végett hozattak be, akik az egyházba újból felvétetni akartak. Egyszóval nem vették észre, hogy az fegyelmi és igazgatási rendszabály. (1) Ez okból babonás módon azt képzelték, hogy ezek nem az egyház előtti fegyelmezésre, hanem Istennek kiengesztelésére szolgáló erővel bírnak. És miként másutt gyakran illetéktelenül összekeverték a szellemieket és anyagiakat, ugyanaz történt az elég-
(1) "Az Scholasticusoc hallottac fül heggiel s láttac az Ecclesiaban Satisfactiokat lenny; de nem vettéc eszökben azokat az Ecclesiaban olly külseő rend tartasoknac lenny, mely mind az cegeres bűnben leledzött embereknec büntetésökre massaknac például vettetöt, mind pedig azoknac megprobaltatasokra, kic az Ecclesiaban is meg be vétetny kivannanac. Egy szoval nem vettec eszökben ez tsak külső disciplinanac és a gonoszoknac félelmökre szolgalo io rendtartasnac lenny." (Pálházi.)
258
tételekben is. 24. Azonban a kánonokban levő magyarázat (glossza) akármennyiszer bizonyítja, hogy ezen rendszabályokat az egyházi fegyelem végett alkották.
25. Lássuk azonban, miképp igazolják ezen koholmányaikat a Cáfolatban, amelyet őfelségére a Császárra rátukmálni merészkedtek. Sok mondást idéznek az Írásból, hogy port hintsenek a tudatlanok szemébe, mintha bizony ez a kérdés a Szentírás tekintélyére támaszkodnék, amely még Lombard Péter idejében ismeretlen volt. A következő tanításokat idézik: "Teremjetek azért megtéréshez illő gyümölcsöket" (Mt 3,8; Márk 1,15). Továbbá: "adjátok most a ti tagjaitokat szolgákul az igazságnak a szent életre" (Róm 6,19) Továbbá Krisztus megtérést prédikál; "Térjetek meg." (Mt 4,17) Továbbá Krisztus meghagyja az apostoloknak, hogy a megtérést prédikálják (Lk 24,47) és Péter prédikálja a megtérést (Csel 2,38). Azután idézik az atyák egyes állításait és a kánonokat, s végül azt következtetik, hogy az elégtételek az egyházban a tiszta evangélium, és a zsinatok s atyák határozatai ellenére nem törlendők el, de sőt a pap által nyert feloldozás után mindenki tartozik a reá rótt vezeklést teljesíteni, követve Pálnak e mondását (Tit 2,14): "Adta ő magát miérettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson magának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt."
26. Vajha elvesztené az Isten ezeket a hitetlen szofistákat, akik ily bűnös módon elferdítik Istennek igéjét az ő végtelenül üres képzelményeiknek igazolására! Mely jóravaló ember nem indul fel ily méltatlanság felett? Krisztus mondja "térjetek meg," az apostolok megtérést prédikálnak, ennélfogva tehát az örökkétartó
259
büntetéseket a tisztítótűz büntetései pótolják, tehát a kulcsoknak van hatalmuk a tisztítótűz büntetéseinek egy részét megbocsátani, tehát az elégtételek megváltják a tisztítótűz büntetéseit! (1) Kicsoda tanította ezeket a szamarakat erre az okoskodásra? Hiszen ez sem nem dialektika, sem nem szofisztika, hanem sykofantika. (2) Azért idézik ezt a szót: "térjetek meg," hogy amidőn a tapasztalatlanok ilyen ellenünk idézett mondást hallanak, arra a meggyőződésre jussanak, hogy mi az egész bűnbánatot elvetjük. Ily fogásokkal kísérlik meg a lelkeket tőlünk elidegeníteni és gyűlölséget szítani, hogy az avatatlanok hangosan kiáltsák ellenünk, hogy az ily dögvészes eretnekeket, kik a gyónást helytelenítik, el kell pusztítani.
27. Reméljük azonban, hogy e rágalmak a jóravaló embereknél keveset fognak érni, s az Isten nem sokáig fogja tűrni ezt a szemérmetlenséget és rosszaságot. S a római pápa sem hasznosan visel gondot a maga méltóságáról, amikor ilyen védelmezőket alkalmaz, s a legfontosabb kérdést ezeknek a szofistáknak ítéletére bízza. (2) Mert midőn mi a hitvallásban az egész keresztyén tannak majdnem össztartalmát együvé foglaltuk, akkor az ily nagy, sok és különböző kérdéseknek eldöntésére oly férfiakat kellett volna ítélő bírákul felkérni,
(1) Melanchthon nemes haragja tör itt ki, midőn a képtelenségig vezeti le ellenfeleinek okoskodását s bizonyítását (ad absurdum). Vajon ki ne látná itt az okoskodás logikátlanságát?
(2) Oly okoskodás, melynek célja valakit hazug s csaló módon észrevétlenül helytelen állításról meggyőzni, illetőleg rászedni. "De ez sem Dialectica, sem Sophistica, hanem merő azon latorság illy mod nélkül iatzani az sz. irassal" – fordítja Pálházi.
(3) "...hogy illien nagy meliséges Isteni dolgot effele barom Sophistákra biz." (Pálházi.)
260
akiknek tanítása és hite jobban van elismerve, mint ezeknek a szofistáknak, kik a Cáfolatot írták. 28. És erről, Campegius, (1) a te bölcsességednek kellett volna gondoskodnia, hogy az ily nagy kérdésekben ne írjanak olyasmit, ami vagy ebben a korban, vagy az utódoknál azt a látszatot költheti fel, hogy az a római szék iránti tiszteletet kicsinyíteni képes. Ha a római szék méltányos dolognak tekinti, hogy őt az összes nemzetek a hit tanítójának ismerjék el, törekednie kell arra, hogy tudós és jellemes férfiak ítéljenek vallási kérdésekben. Mert minő ítéletet fog mondani a világ, ha valamikor napvilágra kerül ellenfeleink írása, minő ítéletet fog mondani ezen rágalmakkal teli állításokról?
29. Látod Campegius, hogy ez amaz utolsó idő, amelyről Krisztus előre megmondotta, hogy leginkább lesz veszedelmes a vallásra nézve. Nektek tehát, akik őrállókként vigyázni és a vallási kérdésekben kormányozni tartoztok, körültekintést és szorgalmat kellett volna tanúsítanotok ezekben az időkben. Sok jel mutat arra, hogy ha nem lesztek előrelátók, a római széket felforgatások fenyegetik. 30. S te tévedsz, ha azt gondolod, hogy az egyházakat csupán erővel és fegyverekkel kell összetartani (2) Az emberek azt követelik, hogy
(1) Campegius Lőrinc született 1474-ben Milanóban; előbb mint tanár működött több helyütt, 1511-ben Rómába került a legfelsőbb pápai törvényszékhez, 1517-ben bíborossá lett. A pápai hatalomnak és az egyház egységének legfőbb harcosa. Ily irányban működött Augsburgban is, mint a pápának hű megbízottja, s a reformációnak egyik legnagyobb ellensége. Meghalt Rómában 1539-ben.
(2) Campegius volt az, aki a császárnak, Rómából vett utasítások nyomán is, azt tanácsolta, hogy erőszakkal, fegyverrel szorítsa a protestánsokat az egyház iránti engedelmességre s a birodalmi egység helyreállítására.
261
oktatást nyerjenek a vallásról. Mennyire becsülöd azoknak a számát akik nem csak Németországban, hanem Angliában, Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban s végül magában Róma városában vannak, (1) és akik látva a legnagyobb kérdésekben keletkezett vitatkozásokat itt is, ott is, kételkedni kezdenek és hallgatagon méltatlankodnak, hogy vonakodtok ezeket az ily nagy kérdéseket rendesen megismerni és elbírálni, hogy nem világosítjátok fel a kétkedő lelkiismereteket, és csupán azt követelitek, hogy fegyverrel nyomjanak el és irtsanak ki minket?! 31. Sok derék ember van, akinek ez a kétkedés keserűbb a halálnál! Nem gondolod meg eléggé, mily nagy dolog a vallás, ha azt hiszed, hogy a komoly férfiaknak nem okoz aggodalmat, ha valamely hitcikk felett kételkedni kezdenek. S lehetetlenség, hogy e kétkedés a legkeserűbb gyűlölet szülője ne legyen azok ellen, akik akkor, amikor a lelkiismeretet gyógyítaniok kellene, ellenállanak, hogy minél kevésbé lehessen a kérdést megmagyarázni. 32. Nem mondjuk mi azt itt, hogy Isten ítéletétől kell félnetek. A pápák vélekedése szerint ezzel keveset kell törődnötök, mert náluk vannak a kulcsok, s így természetes, akkor nyitják fel maguknak az eget, amikor nekik tetszik. Mi az emberek ítéletétől és az
(1) Melanchthonnak ez a mondása teljesen megfelel a viszonyoknak, mert tényleg sok híve volt már ez időben a reformációnak Németországon kívül is. Angliában Cranmer, a későbbi canterbury-i érsek, Spanyolországban Valder Alfons és Valder Juan, Franciaországban Faber Stapulensis (Kálvin tanítója s apjának barátja), Itáliában Marcus Antonius Flaminius, Benedictus Mantuanus. Magyarországban is nagy számmal voltak hívei: Grynaeus Simon, Vinschemius Vitus, Kordatus, Henkel, Pemflinger stb.
262
összes nemzetek néma akaratáról szólunk, akik ez időben igazán a kérdéseknek oly megismerését és eldöntését kívánják, hogy a józan gondolkozásúak a kételyekből kigyógyuljanak és megszabaduljanak. Mert hogy mi fog bekövetkezni, ha egyszer kitör ellenetek a gyűlölet, azt a te bölcsességed könnyen beláthatja. Valóban, az összes népeket lekötelezhetitek magatok iránt, ha megajándékozzátok azzal a jótéteménnyel, melyet az összes komoly emberek legmagasztosabbnak s legnagyobbnak tartanak, ha őket lelkiismereti kételyeikből kigyógyítjátok. 33. Ezeket nem azért mondottuk, mintha mi hitvallásunkban kételkednénk, mert tudjuk, hogy hitvallásunk igaz, istenfélő és az istenfélő lelkiismeretűekre nézve hasznos. De hihető, hogy itt-ott sokan találtatnak, akik ezen nem könnyű kérdésekben kételyekkel küzdenek, s nem hallanak alapos tudósokat, akik lelkiismereteiket meggyógyíthatnák.
34. De térjünk vissza tárgyunkhoz. Az ellenfeleinktől továbbad idézett szent iratok semmit sem szólnak az egyházi elégtételekről és a skolasztikusok nézeteiről, mert az elismert tény, hogy ezek csak a közelmúltban keletkeztek. Ezért az merő hamisság, hogy az Írást ama saját nézeteik érdekében értelméből kiforgatják. (1) Mi azt mondjuk, hogy a bűnbánatot, azaz a megtérést vagy újjászületést a jó gyümölcsöknek jó cselekedeteknek az egész életen át kell követniök. S nem lehet ott igazi megtérés, vagy igazi töredelmesség, ahol a testnek meghalása és jó gyümölcsök be nem következnek. Igaz félelmek, igaz lelki fájdalmak nem
(1) "Azert mero azon karomkodas az, hogy az irasokat azokra az ő veleködésökre vonszác." (Pálházi.)
263
tűrik a testnek az élvezetekbe való elmerülését, és a valódi hit nem háládatlan Istennel szemben, és nem veti meg Isten parancsait. Végül nem létezik belső bűnbánat a testnek külső megzabolázása nélkül. 35. S ezt tartjuk mi Keresztelő János nézetének is, melyet (Mt 3,8) így fejez ki: "Teremjetek azért megtéréshez illendő gyümölcsöket," és Pálénak, aki így szól (Róm 6,19): "Adjátok most a ti tagjaitokat szolgákul az igazságnak a szent életre." Éppúgy nyilatkozik másutt (Róm 12,1): "Adassátok a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul" stb. S midőn Krisztus azt mondja (Mt 4,17): "Térjetek meg," bizonyára az egész bűnbánatról, az egész élet megújításáról és a gyümölcseiről szól, de nem szól azokról a képmutató elégtételekről, amelyekről a skolasztikusok azt hitetik el, hogy akkor is képesek a tisztító tűz büntetésének vagy más büntetéseknek megváltására, amikor azokat a halálos bűnben levők teljesítik.
36. Sok bizonyítékot lehetne összeszedni annak igazolására, hogy az Írás felhozott mondásai semmiképpen sem vonatkoznak a skolasztikus elégtételekre. Ők azt képzelik, hogy az elégtételek "nem köteles cselekedetek;" a Szentírás azonban ezekben a mondásokban köteles cselekedeteket követel, mert Krisztusnak e szava: "térjetek meg" – parancsszó. 37. Továbbá azt írják ellenfeleink, hogy a gyónó ember nem vétkezik, ha vonakodik ezeket az elégtételeket teljesíteni, hanem a tisztítótűzben szabadul meg büntetései alól. Márpedig ezen mondások: "térjetek meg," "teremjetek a megtéréshez illendő gyümölcsöket," "adjátok most a ti tagjaitokat szolgákul az igazságnak" – ellenmondás nélkül erre az életre vonatkozó parancsolatok. Ez okból
264
elferdített magyarázattal sem lehet őket az elégtételekre érteni, amelyeket visszautasítani is szabad. 38. Mert Isten parancsolatait nem szabad visszautasítani. Harmadszor: a búcsújárások megváltják az elégtételeket, miként e fejezet tanítja: "quum ex eo (1) (de poenitentiis et remissionibus)." Ámde e parancsolatok alól: "térjetek meg," "teremjetek a megtéréshez illendő gyümölcsöket," nem oldoznak fel minket a búcsújárások. Ennélfogva világos, hogy az Írásnak ezen mondásait helytelenül ferdítik el a kánoni elégtételekre való vonatkoztatásukban. 39. Lássuk azonban tovább, mi következik ebből. Ha a tisztítótűz büntetései elégtételi cselekvések, illetőleg elégtételi szenvedések, vagy ha az elégtételek a tisztítótűz büntetéseinek megváltása, vajon ezen idézetek szintén azt rendelik, hogy a lelkek a tisztító tűzben megfenyíttessenek? Minthogy ennek ellenfeleink állításaiból szükségképpen következnie kellene, ez okból e mondásokat: "térjetek meg," "teremjetek a megtéréshez illendő gyümölcsöket" – új módon, ti. így kell majd magyarázni: "Szenvedjétek el ez élet után a tisztítótűz büntetéseit."
40. Azonban nem akarjuk ellenfeleinknek ezen okvetetlenkedéseit tovább cáfolni. Az ugyanis kétségtelenül áll, hogy az Írás kötelező cselekedetekről, az élet teljes megújításáról, nem pedig azon nem kötelező cselekedeteknek rendszabályairól szól, amelyekről ellenfeleink szólanak. S mégis ezen koholmányokkal védelmezik a szerzetesrendeket, a misék eladását s tömérdek szabályt, mely szerint vannak oly cselekedetek,
(1) Így kezdődik egy kánon a Corpus Iuris Canonici-ben, amely a bűnbánatról és bűnbocsánatról szólva a búcsújárásoknak azt a jelentőségét tulajdonítja, hogy az elégtételi cselekedetek alól felold.
265
melyek ha nem is a bűnért de legalább a büntetésért eleget tesznek.
41. Mivel tehát az idézett szentírási helyek nem mondják, hogy az örök büntetéseket "nem kötelező" cselekedetekkel kellene megváltani, ennélfogva minden alapot nélkülöz ellenfeleink amaz állítása, hogy ezen büntetéseket a kanonikus elégtételek eltörölnék. A kulcsoknak sincs az a hatalmuk, hogy egyes büntetéseket megváltoztassanak, s illetőleg a büntetéseknek egy részét elengedj ék. Mert hol olvasható az az Írásban? Krisztus a bűnnek megbocsátásáról szól, midőn így nyilatkozik (Mt 18,18): "Akiket megoldoztok" stb. Annak megbocsátásával megsemmisült az örök halál, és visszaadatott az örök élet. S ezekben a szavakban: "Akiket megkötöztök" stb., nincs szó a büntetések kiszabásáról, hanem a meg nem térők bűneinek (érvényben maradásáról) beszámításáról. 42. De Lombardi Péternek a büntetések egy részének megbocsátásáról szóló mondása a kanonikus büntetésekre vonatkozik, amelyeknek egy részét a papok elengedték. Mert jóllehet tudjuk, hogy a megtérésnek Isten dicsősége és parancsolatai miatt jó gyümölcsöket kell teremnie, s jóllehet a jó gyümölcsök, mint a böjtölés, ájtatos imádságok s igaz alamizsnaosztogatások stb. isteni rendelésen alapszanak: mindamellett azt sehol sem találjuk a Szentírásban, hogy az örök büntetések csak a tisztítótűz büntetéseiért vagy a kanonikus elégtételekért, azaz valami határozott "nem kötelező" cselekedetekért bocsáttatnak meg, vagy hogy a kulcsok hatalmának Istentől joga volna a büntetéseknek megváltoztatására, vagy egy részének elengedésére. Ellenfeleinknek ezt be kellett volna bizonyítaniok.
266
43. Ezenfelül Krisztus halála nem csupán vétekért, hanem az örök halálért való elégtétel is, amint Hóseás (13,14) mondja: "Halál, a te halálod leszek." Micsoda képtelenség azt mondani, hogy Krisztusnak elégtétele váltja meg a bűnt, a mi büntetéseink pedig megváltják az örök halált úgy, hogy már e mondás: "a te halálod leszek" – nem a Krisztusra értendő, hanem a mi cselekedeteinkre, mégpedig nem Istentől rendelt cselekedeteinkre, hanem bizonyos rideg, emberek által kigondolt parancsolatokra? S ezekről mondják, hogy eltörlik a halált, még ha halálos bűnben hajtatnak is végre. (1) 44. Hihetetlen az, mily nagy fájdalomba kerül ellenfeleinknek ezen ügyefogyottságát elbeszélni. Ha ezeket elgondolja valaki, lehetetlen, hogy vére fel ne forrjon emez ördögi tanok miatt, melyeket az ördög az egyházban elvetett, hogy elnyomja a törvénynek és evangéliumnak, bűnbánatnak és újjászületésnek, s Krisztus jótéteményeinek ismeretét. 45. A törvényről ugyanis így nyilatkoznak: Az Isten leereszkedvén a mi erőtlenségünkhöz, meghatározta az ember részére azt a mértéket, amelyet okvetlenül meg kell tartania, és ebben áll a parancsolatoknak megtartása, úgy, hogy az azon felüli, azaz a felesleges cselekedetekkel eleget tehet elkövetett vétkeiért. Itt azt képzelik, hogy az ember Isten törvényét akként teljesítheti, hogy többet tehet, mint amennyit a törvény követel. De az Írás ennek ellenében mindenütt kiáltja, hogy nagyon távol vagyunk az általa követelt tökéletességtől. Ők azonban azt képzelik, hogy az Isten törvénye ki van
(1) "És meg azt sem szégienlic mondany, hogy azoc a tseleködetee a halalt is eltörölliec, ha szinten halálos bunben léledzött ember tselekodjic is azokat." (Pálházi.)
267
elégítve a külső polgári igazságossággal, s nem látják, hogy az az Istennek valódi, teljes szívből stb. való szeretetét követeli, és kárhoztatja a természetünkben lévő egész érzékiségünket. Így tehát senki sem tesz annyit, amennyit a törvény követel. Ennélfogva nevetséges dolog azt képzelni, hogy többet tehetünk, mint amennyit a törvény követel. Mert jóllehet a külső cselekedeteket melyeket nem Istennek parancsolata rendelt, teljesítjük, mindamellett üres és gonosz az az önhittség, mintha eleget tettünk volna az Isten törvényének. 46. Az ájtatos imádságok, a valódi alamizsnák, s az igaz böjtölések is Isten rendelésén alapulnak; de mihelyt Isten parancsolatán alapszanak, nem szeghetők meg bűn elkövetése nélkül. Azok a cselekedetek azonban, mivel nem Istennek törvénye szerint vannak előírva, hanem emberi előírás szerinti meghatározott alakjuk van, emberi hagyományok cselekedetei, amelyekről azt mondja Krisztus (Mt 15,9): Hiába tisztelnek pedig azzal is, hogy oly tudományokat tanítnak, melyek embereknek parancsolatai," mint pl. megszabott böjtölések által, amelyek nem a testnek fegyelmezésére állapíttattak meg, hanem hogy ezen cselekedet által az Istent tiszteljük, és megszabaduljunk az örök haláltól, amint azt Duns Scotus mondja. Éppúgy tiszteletet tanúsít Isten iránt, és megszabadít az örök haláltól bizonyos könyörgéseknek meghatározott száma, s az alamizsnák meghatározott mértéke, mikor úgy mennek végbe, hogy az a mód a maga gépies végrehajtásában istentiszteletül szolgál, és az örök haláltól megment. Ők ugyanis ezen gépiesen végrehajtott cselekedeteknek elégtételi erőt tulajdonítanak, mivel azt tanítják, hogy még azoknál is van ily ható erejük, akik halálos bűnnel vannak
268
terhelve. 47. Még inkább eltérnek Isten parancsolataitól a zarándoklások. Ezek nagyon különbözők, az egyik felfegyverkezve teszi meg az utat, a másik pedig mezítláb zarándokol. Ezeket Krisztus haszontalan ceremóniáknak nevezi, amiért nem is szolgálnak Isten sértésének kiengesztelésére, amint azt ellenfeleink mondogatják. Mindamellett ezeket a tetteket nagyszerű címekkel ékesítik fel, felesleges érdemeket szerző cselekedeteknek nevezik őket, s azt az érdemet tulajdonítják nekik, hogy azok az örök halálért szóló megváltási ár. 48. Ekként többre becsülik őket az Isten parancsolatai szerint való cselekedeteknél. Ily módon Isten törvénye kétfelől homályosíttatik el, mégpedig egyrészről azért, mivel azt vélik, hogy a külső és polgári cselekedetek által eleget tehetünk Isten törvényének, más részről azért, mivel emberi hagyományokat fűznek még hozzájuk, amelyeknek tetteit többre becsülik az Isten törvényének tetteinél.
49. Azután elhomályosítják a bűnbánatot és a kegyelmet. Az örök halál ugyanis nem váltatik meg a cselekedeteknek ellenértéke által, mivel az értéktelen, s a jelenben nem kóstolja meg a halált. (*) Más dolgot kell a halállal szembe állítani, amikor kísért bennünket. Miként Ugyanis Isten haragját legyőzzük a Krisztusban való hit által, akként legyőzzük a halált is a Krisztusban való hit által. Így szól Pál is (1Kor 15,57): "az Istennek tegyen hála, ki adott nekünk diadalmat a mi Urunk, a Jézus Krisztus által" – s nem mondja azt hogy "ad nekünk diadalmat, ha ami elégtételeinket helyezzük a halállal szemben. 50. Ellenfeleink üres okoskodással tárgyalják a bűnnek megbocsátását, és nem látják, miképp szabadul meg a szív a bűnnek megbocsátásában Isten haragjától és az örök haláltól a
(*) Talán úgy értendő, hogy nem a mi jócselekedeteink feszítetnek keresztre az örök halál eltörlése végett. [NF]
269
Krisztusban való hit által. Minthogy tehát Krisztus halála elégtétel az örök halálért, és minthogy ellenfeleink maguk bevallják, hogy az elégtételeknek ama cselekedetei "nem kötelező" cselekedetek, hanem emberi hagyományokon alapuló cselekedetek, amelyekről azt mondja Jézus (Mt 15,9), hogy haszontalan külsőségek: ennélfogva biztosan állíthatjuk, hogy az egyházilag előírt elégtételek isteni jogon nem szükségesek a bűnnek, vagy az örök büntetésnek, vagy a tisztítótűz büntetésének megbocsátásához.
51. De ellenfeleink ellenvetésképpen azt is felhozzák, hogy a megtorlás vagy büntetés azért szükséges a bűnbánathoz, mivel Augustinus a bűnbánatot büntető megtorlásnak mondja. Mi megengedjük, hogy a megtorlás, vagy büntetés szükséges a bűnbánathoz, de nem mint érdem vagy díj, miként ellenfeleink az elégtételeket elképzelik, hanem úgy, hogy a megtorlás a bűnbánatban alakilag van meg, más szóval: úgy, hogy az újjászületés maga az óembernek folytonos elölésében áll. (1) Valóban szépen mondotta Duns Scotus, hogy a bűnbánat mintegy a büntetés elszenvedőjének neveztetik. De mely büntetésről, melyik beszámításról szól Augustinus? Bizonyára az igazi büntetésről, igazi beszámításról, ti. a töredelmességről, az igazi félelemről.
(1) "Örömest is megengedgiüc mijs az bűnön való bosszú állást, avagy az bűnnec büntetésit igenis szükségesnec lenny a poenitentiaban, de nem úgy, hogy érdeme, díja, avagy ára légien az mi bűneinknec, mint az mi ellenkező feleinc az ő satisfactiockal álmodoznac: hanem (Vindicta formaliter est in poenitentia) a bűnért való bosszú allás, avagy az bűnnec büntetése annyban találtatie a poenitentiaban, mivel hogy az mi uynnan való születésünc az mi bennünk való ó embernec koroskint valo megfoitasával megien véghöz." (Pálházi.)
270
És ezek közül nem zárjuk ki a testnek külső elhalását, amely a léleknek őszinte fájdalmait követi. 52. Nagyon tévednek ellenfeleink, ha a kanonikus elégtételeket igazabb büntetésnek tartják, mint a szívben levő igaz félelmeket. A lehető legostobább eljárás a "büntetés" nevet erőszakosan az élettelen elégtételekre, és nem a lelkiismeret azon borzasztó félelmeire vonatkoztatni, melyekről azt mondja Dávid (Zsolt 18,5; 2Sám 22,5): "Körülvettek engemet a halál fájdalmai" stb. Kicsoda nem akarná inkább páncélosan s felvértezve felkeresni Jakab templomát, Péter bazilikáját stb., mint elviselni a fájdalomnak ezt a kimondhatatlan erejét, mely a középszerű fájdalmakban is megvan, ha őszinte a bűnbánat! (1)
53. Ők azonban erre azt mondják: Isten igazságosságával jár a bűnnek büntetése. Bizonyára büntet a töredelmességben, midőn annak rettegéseiben a maga haragját mutatja. Amint azt Dávid jelzi, amikor így imádkozik (Zsolt 6,2): "Uram, ne feddj meg engem haragodban." És Jeremiás (10,24): "Fenyíts meg engem, Uram, de mértékkel, nem haragodban, hogy szét ne morzsolj engem." Itt valóban a legkeserűbb büntetésekről szól. S ellenfeleink bevallják, hogy a töredelmesség lehet oly nagy, hogy az elégtételre nincsen szükség.
54. A töredelmesség tehát igazabb büntetés, mint az elégtétel. Azonfelül a szentek alá vannak vetve a halálnak
(1) "Vallion s ki volna az, acki merő páncélban és tetőtől fogva talpig valo vasban, fegyverderékban inkab menne butsura Kompostellaba Sz. Jakab Templomahoz avagy Rómába Sz. Péter Basilicaiahoz, hogy sem mint elviselnéié ama megmondhatatlan szívbeli giötrelmeknec nagy fájdalmit, mely meg a kegies es ditseretes magoc viselő embereknec igaz poenitentia tartasokban is megtapasztaltatic" (Pálházi.)
271
és minden közönséges megpróbáltatásoknak, mint Péter mondja (1Pt 4,17): "Mert ideje, hogy az ítélet elkezdessék az Istennek házán; hogyha pedig mirajtunk kezdetik először, miként lészen azoknak vége, akik nem engednek az Isten evangéliumának?" És hogyha ezen megpróbáltatások legtöbbnyire bűnök büntetései, akkor az istenfélőknél mégis valami más, hatalmasabb rendeltetésük van; ti. az, hogy alkalmat nyújtsanak nekik arra, hogy a kísértések között tanulják meg Isten segítségének keresését, és hogy megismerjék szívüknek hitetlenségét, mint Pál szól önmagáról (2Kor 1,9) "Sőt magunk is magunkban elvégeztük vala, hogy meg kellene halnunk, hogy ne bíznánk magunkban, hanem Istenben, ki a halottakat feltámasztja." És Ésaiás (26,16) így szól: "Óh Uram, a szorongásban kerestek téged, és halk imádságot mondtanak, mikor rajtuk volt ostorod," más szóval: a szorongások nevelő eszköz, mellyel Isten a szenteket próbára teszi. 55. Hasonlóan adatnak a megpróbáltatások a most létező bűn miatt, mivel a szentekben elölik és kioltják az érzéki vágyat, hogy megújulhassanak a Lélek által, miként Pál mondja (Róm 8,10): "a test meghal a bűn miatt," azaz holttá lesz a meglévő bűn miatt, amely még a testben hátramaradt.
56. Maga a halál is arra szolgál, hogy megsemmisítse a bűnös testet, és mi megújulva ismét feltámadjunk. A hívőnek halálában, amikor a halál félelmét hittel legyőzte, nincs már az a fullánk és a harag érzése, amelyről Pál szól (1Kor 15,56): "a halálnak fullánkja pedig a bűn; a bűnnek ereje pedig a törvény." A bűnnek ez a hatalma, a halálnak ez az ismerete valóban büntetés, amíg létezik; a halál a haragnak ezen érzése
272
nélkül tulajdonképpen nem büntetés. 57. Továbbá a kanonikus elégtételek nem tartoznak ezekhez a büntetésekhez, mivel azt mondják ellenfeleink, hogy a kulcsok hatalmánál fogva a büntetésnek egy része elengedtetik. Sőt szerintük a kulcsok elajándékozzák azon elégtételeket és büntetéseket, amelyek miatt az elégtételek végeztetnek. Az azonban bizonyos, hogy ama közös megpróbáltatások nem szűnnek meg a kulcsok hatalma folytán. Hogyha pedig ezekről a büntetésekről értik ezt, miért teszik hozzá, hogy a tisztítótűzben kell értük eleget tenni?
58. Ellenvetésképpen felhozzák Ádám és Dávid példáját, akit házasságtörés miatt büntetett meg az Isten. Ezen példákból általános szabályt csinálnak, hogy az egyes bűnöknek a bűnbocsánatig vannak saját megfelelő földi büntetéseik. 59. Előbb mondottuk volt, hogy a szentek elviselik büntetéseiket mint Istennek cselekedeteit, elviselik a töredelmességet vagy félelmeket, és elviselnek más közös megpróbáltatásokat. Így egyesek elviselik a saját, Istentől rájuk mért büntetéseiket intő példaképpen. Ezen büntetések semmi összefüggésben nincsenek a kulcsokkal, mivel a kulcsok sem rá nem mérhetik az emberre, sem el nem engedhetik őket, hanem az Isten méri ki és engedi el a kulcsok szolgálata nélkül.
Nem is következik ebből az általános szabály: mert Dávidra saját büntetése kirovatott, azért a közös megpróbáltatásokon kívül valamely más tisztítótűzi büntetés is jár, amelyben az egyes bűnöknek egyes fokozatok felelnek meg. 60. Hol tanítja azt az Írás, hogy az örök haláltól a közös megpróbáltatásokon kívül csak bizonyos büntetéseknek helyettesítő ellenértéke fejében szaba-
273
dulhatunk meg? Ellenkezőleg: az Írás igen gyakran hangoztatja, hogy a bűnbocsánat ingyen jár nekünk a Krisztusért, mert hogy Krisztus a bűnnek s a halálnak legyőzője. Ez okból nem kell ehhez hozzácsatolni az elégtételnek érdemszerűségét. S jóllehet a megpróbáltatások megmaradnak továbbra is, mégis ezeket a mindenkori bűn megölőjének s nem az örök halál helyettesítőjének, vagy az örök halálért járó váltsági árnak tekinti.
61. Jóbot azzal menti az Írás, hogy nem az elmúlt rossz tettekért kellett megpróbáltatnia, szenvednie. Így tehát a szenvedések nem mindig büntetések, vagy haragnak jelei. Sőt az érzékeny lelkiismeretűeket ki kell oktatni, hogy a kísértéseknek (megpróbáltatásoknak) más magasabb céljaik is vannak, mint büntetés, hogy azt ne gondolják, Isten elvetette őket magától, ha a kísértésekben nem látnak egyebet, mint büntetést és Isten haragját! Más magasabb célokat kell bennük látniok, hogy az Isten rá nézve idegen munkát végez, hogy a saját munkáját végezhesse stb., miként ezt Ésaiás hosszú tanításában kifejti (28,21). 62. S mikor a tanítványok a vak felől azt kérdezték, hogy ki vétkezett (Ján 9,3) Krisztus azt feleli, hogy vakságának oka nem bűn, hanem "hogy Isten dolgai ebben megjelentessenek." És Jeremiás mondja (49,12): "Íme akiknek nem kell vala meginniok a pohárt, ugyancsak megisszák; te pedig teljesen büntetlenül maradnál-e?" Amint hogy megölettek egyes próféták, Keresztelő János és más szentek. 63. Ez okból a kísértések s szenvedések nem mindig büntetések bizonyos múlt cselekedetekért, hanem Istennek a mi hasznunkra és azon célból rendelt cselekedetei, hogy az ő hatalma minél világosabb legyen a mi
274
gyengeségünkben. Akként szól Pál is (2Kor 12,5): "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el (lesz teljes)." Így tehát a mi testünknek Isten akaratából áldozatnak kell lennie, hogy a mi engedelmességünk nyilvánítására, nem pedig az örök halál helyettesítésére szolgáljon, amelyért Istennek más váltságdíja van, ti. a saját fiának halála.
64. Ebben az értelemben magyarázza Nagy Gergely (1) magának Dávidnak büntetését is, amidőn így szól: "Ha az Isten azért a bűnért fenyegette volt meg azzal, hogy fia annyira megalázza, miért váltotta be fenyegetését a bűnnek megbocsátása után? Erre a válasz az, hogy a bűnnek megbocsátása azért történt, hogy az ember ne legyen akadályozva az örök élet elnyerésében. A fenyegetésnek emez intő példája pedig azért következett el, hogy az embernek istenfélelme még abban a megalázásban is gyakoroltassék és próbára tétessék. Ekként testi halállal is a bűn miatt sújtotta az Isten az embert, s a bűnbocsánat után igazságosságának gyakorlása miatt nem vette azt le róla; más szóval azért, hogy megerősítse és próbára tegye azok igazságosságát, akik megszenteltetnek."
(1) Nagy Gergely a VI. század közepén született Rómában előkelő patríciuscsaládból. 604-ben halt meg, mint Rómának egyik legkiválóbb püspöke s mondhatni pápája, aki erős akarattal és elszántan küzdi ki a római püspöki széknek elsőségét s felsőségét úgy a nyugati, mint a keleti püspökök s patriarchák felett. Mint volt szerzetes, a szerzetesség reformálását, s mint első püspök, a papság reformálását vette kezébe, s részben végre is hajtotta. Kitűnő műve, mely a középkoron át első helyet foglalt el: "Regula pastoralis," melyben a lelkésznek kötelességeit igen talpraesetten adja elő. Igen sokat tett az istentisztelet érdekében. Itt felhasznált idézete található Jób könyvéhez írt magyarázatában.
275
65. A közös szerencsétlenségek azonban tulajdonképp nem is semmisíttetnek meg ezen kanonikus elégtételek által; más szóval azon emberi hagyományok cselekedetei által, amelyekről ők maguk azt mondják, hogy gépies végrehajtásuknak oly hatása van, hogy megváltják a büntetéseket, még ha ezek a halálos bűnben lévők által vitetnek is véghez. 66. S midőn ezzel szemben felhozzuk Pálnak ezt a mondását (1Kor 11,31): "ha mi magunk ítélnénk meg magunkat, nem büntettetnénk Istentől," – akkor az "ítél" igét az egész bűnbánatról és kötelező gyümölcseiről, nem pedig nem kötelező cselekedetekről kell érteni. Ellenfeleinket az általuk megvetett nyelvtan miatt éri a büntetés, mivel azt gondolják, hogy ítélni annyit tesz, mint felvértezve zarándokolni szent Jakabhoz, vagy hasonló cselekedeteket végezni. Pedig az ítélni szó jelenti az egész bűnbánatot, jelenti a bűnöknek kárhoztatását. 67. Ezen kárhoztatás valóban végbemegyen a töredelmességben és az élet megváltoztatásában. Az egész bűnbánat, töredelmesség, hit, jó gyümölcsök elérik azt, hogy enyhébbekké lesznek a büntetések s a nyilvános és magán-szerencsétlenségek, miként Ésaiás tanítja (1,l6.18.19): "szűnjetek meg gonoszt cselekedni, tanuljatok jót tenni; ha bűneitek skarlát-pirosak, hófehérek lesznek. Ha engedelemmel hallgatandotok, e föld javaival éltek." 68. Az egész bűnbánatról és a kötelező, vagy Isten által parancsolt jó cselekedetekről szóló legfontosabb és legüdvözítőbb tant nem szabad az elégtételekre és az emberi hagyományok cselekedeteire vonatkoztatni. Hasznunkra oktat az a tan, hogy a közös bajok enyhülnek a mi bűnbánatunk, a bűnbánatnak igaz gyümölcsei és a hitből való jó cselekedetek által – de nem, miként ők képzelik,
276
a halálos bűnben végzettek által. 69. Ide tartozik a niniveiek példája (Jónás 3,10), (1) akik bűnbánatuknál fogva – az egészről szólunk – Istennel kiengesztelődtek, és elérték, hogy városukat nem pusztította el.
70. Hogy pedig az atyák említést tesznek az elégtételről, hogy a zsinatok törvényeket hoztak erre, az, miként feljebb mondottuk, intő példaadás végett rendelt egyházi fegyelmi szabály volt. S ezen fegyelmi szabályt sem a bűn, sem a büntetés elengedéséhez nem tartották szükségesnek. Mert ha egyesek ezekről szólva, a tisztítótűzről tettek említést, magyarázatuk szerint azok nem az örök büntetésnek megváltására, nem elégtételül, hanem a tökéletlen lelkek megtisztítására szolgálnak. Miként Augustinus mondja, hogy a megbocsátható mindennapos bűnök égettessenek meg, más szóval fojtassanak el az Istennel szemben való bizalmatlanság és hasonló indulatok. 71. Egyes írók az "elégtétel" szót a szokásos használattól, vagy a külső cselekmény jelentésétől eltérőleg átvitt értelemben használják az igazi meghalás jelzésére. Augustinus erről ekképpen szól: "Az igazi elégtétel abban áll, hogy kiirtja a bűnök okait, azaz megöli a testet, korlátozza a testet, nem azért ugyan, hogy megváltsa az örök büntetéseket, hanem azért, hogy a test vétkezésre ne ingereljen."
72. Így nyilatkozik Nagy Gergely is az elidegenített javak visszaadására vonatkozólag: "hamis a bűnbánat, hogyha nem tesz eleget azoknak, akiknek elfoglalt dolgait magunknál tartjuk." Mert aki még ezután is lop, az nem őszintén fájlalja, hogy lopott, vagy rabolt.
(1) Ismeretes elbeszélés Jónás prófétából, hogy az Isten a bűnbe süllyedt niniveieket el akarta pusztítani, de mivel megtértek, Jónás ellenkezése dacára megkímélte őket.
277
Mert mindaddig tolvaj vagy rabló az illető, amíg jogtalan tulajdonosa az idegen tárgynak. Ez a jogi elégtétel szükséges, mert megíratott (Ef 4,28): "aki oroz vala, többé ne orozzon." 73. Épp úgy szól Chrysostomus: "a szívben töredelmesség, a szájban bűnvallás, a cselekvésben teljes megalázkodás." Ez semmiben nem szól ellenünk. A jó cselekedeteknek követniök kell a bűnbánatot – hanem bűnbánatnak kell lennie, nem tettetésnek, az egész életnek jóra való változásának.
74. Szintúgy írják az atyák, hogy elég, ha egyszer történik az életben a nyilvános, vagy ünnepélyes gyónás, amelyről az elégtételi törvények hozattak. Ebből érthető, hogy ők ezen törvényeket a bűnök bocsánatához nem tartották szükségszerűeknek. Mert ezen ünnepélyes gyónáson (bűnbánaton) kívül máskor is akarnak bűnbánatot, amikor nem szükségesek az elégtételekről szóló törvények.
75. Azt írják a Cáfolat mesterei, hogy az elégtételeknek az evangélium határozott szava ellenére való eltörlését nem szabad tűrni. Mi ellenben eddig azt bizonyítottuk, hogy azoknak a kánoni elégtételeknek, vagyis a "nem köteles" cselekedeteknek, melyeket a büntetésnek elengedéséért kellene teljesíteni, nincsen evangéliumi alapjuk. Már maga a tény bizonyítja ezt. 76. Ha az elégtételi cselekedetek "nem kötelező" cselekedetek, mely okból hivatkoznak kifejezetten az evangéliumra? Mert ha az evangélium ilyen cselekedetek által rendelné a büntetések megváltását, már kötelező cselekedetekké válnának. De ők azért szólanak így, hogy port hintsenek a tapasztalanoknak szemébe, előhozakodnak bizonyítékokkal, amelyek kötelező cselekedetekről szólanak, holott a saját elégtételeikben ők maguk "nem kötelező"
278
cselekedeteket írnak elő. Sőt ők maguk iskoláikban azt az engedményt teszik, hogy bűn elkövetése nélkül lehet elmulasztani az elégtételeket. Ennélfogva tehát hamisan írják, hogy az evangélium előírása alapján kényszerítve vagyunk azoknak a kánoni elégtételeknek engedelmeskedni.
77. Egyébiránt mi már gyakran bizonyítottuk, hogy a bűnbánatnak jó gyümölcsöket kell teremnie, és hogy mik a jó gyümölcsök, azt tanítják a parancsolatok, ti. Istennek imádása, hálaadás, az evangéliumnak vallása, az evangéliumnak tanítása, a szülők, idősbek s a felsőség iránti engedelmesség, hűség a hivatásban, nem ölni, nem gyűlölködni, hanem engesztelékenynek lenni, tehetségünk szerint adni a szűkölködőnek, nem paráználkodni, nem törni házasságot, hanem a testet korlátozni, zabolázni és fenyíteni – nem az örök büntetésnek megváltása céljából, hanem azért, hogy az ördögnek ne engedelmeskedjék, a Szentlelket ne sértse, és hogy igazat szóljon. Ezeket a gyümölcsöket Isten parancsolja, és kívánja tőlünk megtartásukat az ő nevének dicsőségére és tiszteletére, s jutalom is jár értük. Azt azonban nem tanítja a Szentírás, hogy az örök büntetések csak az emberi hagyományok és tisztító tűz elégtétele által bocsáttatnak meg. 78. A búcsúlevelek (indulgentiák) egykor nyilvános rendszabályok alól való felmentések voltak, hogy az emberek mértéken felül ne terheltessenek. Hogy ha az elégtételek és büntetések emberi tekintélynél fogva elengedhetők, akkor mint bűnök ellenértéke, nem isteni jognál fogva szükségesek, mert isteni jog nem semmisíthető meg emberi tekintély által. Mivel továbbá most ez a szokás önmagától elavult, még pedig a püspököknek ellenzése nélkül, ezért
279
semmi szükség többé azokra a bűnbocsánatokra. S mégis megmaradt az indulgentiáknak a neve. S miként az elégtételeket nem világi hatósági fegyelemnek, hanem a büntetés alól való megváltásnak vették: így a búcsújárásokat is rosszul értelmezték, mintha azok a lelkeket a tisztítótűzből szabadítanák meg. 79. A kulcsnak azonban nincs más hatalma, csak a föld felett való kötésnek és oldásnak hatalma, e kijelentés szerint (Mt 16,19): "Amit megkötözendesz e földön, a mennyekben is kötözve lészen, és amit megoldandasz e földön, a mennyekben is oldozva lészen." Jóllehet, – mint feljebb mondottuk – a kulcsnak nincs hatalma a büntetések kiszabására, vagy istentiszteletek meghatározására, hanem csupán arra van felhatalmazása, hogy bocsássa meg bűneit azoknak, akik megtérnek, és megbüntesse s kizárja azokat, akik nem akarnak megtérni. Miként ugyanis feloldozni annyit jelent, mint a bűnöket megbocsátani, úgy kötni annyit tesz, mint a bűnöket meg nem bocsátani. Krisztus ugyanis szellemi országról szól. Istennek parancsa, hogy az evangélium szolgái feloldozzák a megtérőket, miként (2Kor 10,8) e mondás szól: "adatott nekünk hatalom az építésre." 80. Ez okból az egyes eseteknek fenntartása (reservatio casuum) külső jogi szabálynak dolga. Mert ez a kanonikus büntetésnek fenntartása és nem a bűnnek Isten előtt való fenntartása azoknál, akik igazán megtérnek. Ez okból helyesen ítélnek ellenfeleink, amikor bevallják, hogy a halálnak pillanatában egyes bűneseteknek fenntartása nem akadályozhatja a feloldozást.
81. Kifejtettük a bűnbánatról szóló tanunknak főtartalmát, s tudjuk róla, hogy a jóravaló lelkeknek, istenfélelemre és üdvösségre szolgál. És ha az őszinte
280
emberek a mi tanunkat összehasonlítják ellenfeleinknek igen zavaros vitatkozásával, át fogják látni, hogy ellenfeleink elhagyták a megigazító és a kegyes szíveket megvigasztaló hitről szóló tant. Látni fogják azt is, hogy ellenfeleink sokat koholtak össze a töredelmesség érdeméről, a bűnöknek ama vég nélkül való elősorolásáról s az elégtételekről, melyeket, mint mondják, sem a földön, sem az égben senki fel nem fog, s amelyeket még maguk ellenfeleink sem képesek eléggé megmagyarázni.