VIII. (XV. cikk.) Az emberi hagyományokról az Egyházban. (2)
1. A 15. cikknek első részét elfogadják, amelyben az egyházi szertartásokat megtartandóknak állítjuk, amelyek bűn elkövetése nélkül gyakorolhatók, és a béke s jó rend céljából az egyházban hasznosak. A második részét általában kárhoztatják, amelyben mi azt mondjuk, hogy az Istennek kiengesztelésére, a kegyelem kiérdemlésére és a bűnökért való elégtételre rendelt emberi hagyományok az evangéliummal ellenkeznek. 2. Jóllehet az ételek közötti különbségről s az emberi hagyo-
(2) Lehetőség szerinti rövidséggel kifejti, hogy az egyháznak hagyományon alapuló szokásai s előírásai nem rendelkeznek érdemet szerző erővel, mert ennek ellentmond az Írás, mely szerint Krisztusért részesülünk Isten kegyelmében. (1-12.) A különféle előírásoknak elrendelése s megtartása nem keresztyéni, veszedelmes, mert elbizakodottságra és Isten parancsolatainak elhanyagolására vezet, ami a lelkiismeretre nagyon káros hatású, mert sohasem tudja, hogy eleget tett-e a követeléseknek. (13-27.) Ezellen egyedül Isten igéje óv meg. (29-30.) A püspököknek nincs joguk oly parancsolatokat adni, amelyek megigazító erővel bírhatnának. Egyébként a jó rend és béke kedvéért hajlandók a protestánsok is megtartani egyes szükséges ceremóniákat, de nem abban a szellemben, mint a katolikusok. (40-52.)
289
mányokról eleget szólottunk magában a hitvallásban, mindazonáltal egyes dolgokat itt röviden meg kell ismételnünk.
3. Jóllehet gondoltunk arra, hogy ellenfeleink más okokból fogják védelmezni az emberi hagyományokat, azt mégsem gondoltuk, hogy azt a pontunkat kárhoztatják, amely szerint a bűnbocsánatot vagy kegyelmet ki nem érdemeljük az emberi hagyományoknak betartása által. Miután tehát ezt a pontot kárhoztatták, könnyű és világos kérdéssel van dolgunk. 4. Ebben nyíltan zsidóskodnak ellenfeleink, világosan betemetik az evangéliumot az ördögök tanaival. Egyrészről ugyanis az Írás (1Tim 4,1-13.) az ördögök tanainak nevezi a hagyományokat, amikor az taníttatik felőlük, hogy ezek a bűnbocsánat és kegyelem kiérdemléséhez hasznos szertartások. Más részről elhomályosítják az evangéliumot, Krisztusnak jótéteményét és a hitből való megigazulást. 5. Az evangélium arra tanít minket, hogy hit által Krisztusért ingyen nyerjük bűneink bocsánatát és engesztelődünk ki Istennel. Ellenfeleink ellenben más közvetítőt rendelnek, ti. ezeket a hagyományokat. Ezekért akarják elnyerni a bűnbocsánatot, ezek által akarják kiengesztelni Isten haragját. De Krisztus világosan mondja (Mt 15,9): "hiába tisztelnek pedig azzal is, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai."
290
6. Fentebb terjedelmesen fejtegettük, hogy az emberek hit által igazulnak meg, amikor hiszik, hogy Istennel kiengeszteltettek, nem a mi cselekedeteink miatt, hanem kegyelemből a Krisztusért. Bizonyos, hogy ez az evangéliumnak tanítása, mert világosan mondja Pál (Ef 2,8.9): "kegyelemből tartattatok meg hit által (és ez nem ti tőletek vagyon, Isten ajándéka ez), nem a cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék." 7. Ők meg azt mondják, hogy az emberek ezen emberi hagyományok által előre kiérdemelték a bűnbocsánatot. Mi más ez, mint Krisztus mellőzésével más megigazítót, más közbenjárót rendelni? 8. A Galatákhoz így szól Pál (Gal 5,4): "A Krisztus Jézusból kirekesztettetek, akik a törvény által akartok üdvözülni és a kegyelemből kiestetek," más szóval: ha ti azt gondoljátok, hogy érdemeket szereztek a törvény megtartásával arra, hogy Isten igazaknak tekintsen benneteket, ez esetben a Krisztus semmit sem fog nektek használni, mert ugyan micsoda szükségük van Krisztusra azoknak, akik azt gondolják, hogy a törvény megtartása által lesznek igazakká? 9. Az Isten Krisztust a végből adta, hogy őérette, mint közbenjárónkért, nem a mi igazságosságunkért akar hozzánk kegyelmes lenni. Ők azonban azt hiszik, hogy az Isten a hagyományok és nem Krisztus miatt van kiengesztelve, és azok miatt kegyelmes hozzánk. 10. Megfosztják tehát Krisztust közbenjárói tisztétől. S e tekintetben semmi különbség nincsen a mi hagyományaink és a mózesi ceremóniák között. Pál azért kárhoztatja úgy a mózesi szertartásokat, mint a hagyományokat, mivel azt hitték felőlük, hogy azok Isten előtti megigazulást kiérdemlő cselekedetek. Ekként elhomályosíttatott Krisztusnak tiszte
291
és a hitből való megigazulás. Ez okból a törvénynek mellőzésével, a hagyományok elhagyásával annak bizonyítására törekszik, hogy nem ezen tettek miatt, hanem Krisztusért kegyelemből van ígérve a bűnbocsánat, s csupán hittel kell azt magunkévá tennünk. Mert az ígéretet nem lehet másként elfogadni, csak hit által.
11. Amikor tehát hittel vesszük a bűnbocsánatot, s amikor hitünk alapján a Krisztusért kegyelmes hozzánk az Isten, tévedés és bűn azt határozni, hogy azon előírások által érdemeljük ki a bűnbocsánatot. 12. Ha valaki erre azt mondja, hogy nem a bűnbocsánatot érdemeljük ki, hanem a már megigazultak ezen hagyományok által érdemlik ki a kegyelmet, azellen ismét Pál tiltakozik (Gal 2,17): "hogy Krisztus a bűnnek szolgájává lesz," ha a megigazulás után hinnünk kellene, hogy azután nem a Krisztusért tekintetünk igazaknak, hanem előbb más szertartásokkal ki kellene érdemelnünk, hogy igazaknak tekintessünk. Éppúgy szól (Gal 3,15): "az embernek elvégezett testámentomát senki erőtlenné nem teszi és ahhoz semmit nem ád." Ennélfogva az Isten végrendeletéhez (aki azt ígéri, hogy a Krisztusért akar hozzánk kegyelmes lenni) sem szabad hozzátenni, hogy előbb ezen előírások által ki kell érdemelnünk, hogy az Isten magához fogadjon és igazaknak tekintsen minket.
13. De micsoda szükség van hosszú fejtegetésre? A szent atyák egyetlenegy hagyományt sem rendeltek el azzal a célzattal, hogy az bűnbocsánatot, vagy megigazulást érdemelne ki, hanem a jó rendnek és békének az egyházban való fenntartása végett rendelték őket.
14. És hogyha valaki valami cselekedeteket akar elrendelni a bűnbocsánatnak vagy megigazulásnak kiérdemelése
292
céljából, miképp fogja tudni, hogy azok a cselekedetek Istennek tetszenek, holott Isten igéje nem tesz bizonyságot mellettük? Miképp fogja az embereket Isten akarata felől meggyőzni Istennek parancsa és igéje nélkül? Vajon a prófétákban nem mindenütt tiltja-e az ő parancsolata nélkül való különös istentiszteleteknek elrendelését? Ezékiel 20,18.19-ben írva van: "A ti atyáitok parancsolataiban ne járjatok, és az ő törvényeiket meg ne tartsátok, s bálványtuskóikkal magatokat meg ne fertőztessétek. Én vagyok a ti Uratok Istenetek; az én parancsolataimban járjatok, az én törvényeimet tartsátok meg, és azokat cselekedjétek." 15. Ha szabad az embereknek istentiszteleteket meghatározni, és ha ők ezek által kegyelmet érdemelnek ki, akkor az összes nemzetek istentiszteleteit helyeselnünk kell, úgy a Jeroboám által megállapított istentiszteleteket (1Kir 12,26. sköv.) mint a mások által a törvényen kívül rendelteket. Mert mi különbség van aközött, ha nekünk volt szabad istentiszteleti formákat rendelni, amelyek a kegyelem, vagy igazságosság kiérdemlése céljából hasznosak, és aközött, hogy miért nem lett volna szabad ugyanaz a pogányoknak és zsidóknak? 16. Azért elítéljük a pogányoknak és izraelitáknak istentiszteletét, szertartását, mert ők azt hitték róluk; hogy azok által érdemlik ki a bűnbocsánatot és megigazulást, s mert nem ismerték a hitből való megigazulást. 17. Végül honnan merítjük a bizonyosságot arra nézve, hogy az emberek által létesített istentiszteleti szertartások Isten parancsolata nélkül megigazítanak, hogyha ti. Isten akaratáról semmit sem lehet bizonyosan állítani Isten igéje nélkül? Mi történik akkor, hogyha az Isten ezeket a szertartásokat nem helyesli? Miképpen állítják tehát
293
ellenfeleink, hogy ezek megigazítanak? Isten igéje és tanúbizonysága nélkül az nem állítható. És Pál (Róm 14,23) azt mondja, hogy "ami hitből nincsen, bűn az." Miután tehát ezeket az istentiszteleti szertartásokat az Isten igéje semmivel sem bizonyítja, ez okból a lelkiismeretnek szükségszerűen kételkednie kell amiatt, hogy tetszenek-e Istennek vagy nem.
18. Mi szükség van több szóra a világos kérdésben? Ha ellenfeleink ezeket az emberi szertartásokat védelmezik, mint olyanokat, amelyek kiérdemlik a megigazulást, kegyelmet s bűnbocsánatot, akkor ők egyszerűen az Antikrisztus országát állítják fel. Mert az Antikrisztus országa nem egyéb, mint olyan új istentiszteleti szertartás, amelyet emberi tekintély gondolt ki, elvetve a Krisztust. Ilyképpen Mohamed országának vannak isteni tiszteletei, szertartásai, cselekedetei, amelyek által az ember Isten előtt meg akar igazulni, mert nem tudja, hogy kegyelemből, hit által, Krisztusért igazulunk meg az Isten előtt. Így a pápaság is az Antikrisztus országának egy részévé lesz, ha az emberi szertartásokat megigazítókként védelmezi. Mert Krisztust fosztják meg az ő tisztétől, amidőn azt tanítják, hogy nem Krisztusért, kegyelemből, hit által igazulunk meg, hanem ilyen külsőségek által, kivált azonban akkor, amidőn ezen szertartásoknak a megigazulásnál nem csak hasznosságát, hanem szükségszerűségét is tanítják, miként feljebb a VIII. cikknél gondolják, ahol kárhoztatnak minket, amiért azt mondottuk, hogy az egyház igaz egységéhez nem okvetlenül szükségesek emberek által alkotott s mindenütt egyforma szertartások. 19. A Dániel 11,38-ban előre jelzi, hogy valami új emberi szertartások fogják képezni az Antikrisztus országának megjelenési alakját és alkot-
294
mányát ({politeia}). Ő ugyanis ekképp szól: "De az erődök istenét tiszteli annak helyén; azt az Istent, akit nem ismertek az ő atyái, tiszteli arannyal, ezüsttel, drágakövekkel és becses ajándékokkal") Ebben leírja az új istentiszteleteket, mivel azt mondja, hogy olyan istent tisztelnek, aminőt az atyák nem ismertek.
20. Mert ha voltak is a szent atyáknak szertartásaik s hagyományaik, mégsem tartották azokat a megigazulásra hasznosaknak vagy szükségeseknek; nem homályosították el Krisztus dicsőségét és tisztét, hanem azt tanították, hogy mi hit által Krisztusért igazulunk meg, nem pedig azok miatt az emberi külsőségek miatt. Egyébiránt az emberi szertartásokat a testi haszon miatt tartották meg a végből, hogy a nép tudja, mely időben kell összejönnie, hogy a templomokban minden példás rendben és komolyan történjék, s végül hogy a köznépnek nevelő eszközül szolgáljon. Mert az idők közötti különbség (1) és a szertartások változatossága (2) a nép okulására szolgál. 21. Ezek az okok vezették az atyákat a szertartások megtartásában, és ezen okok miatt tartjuk mi is valóban megtarthatóknak őket. S nagyon csudálkozunk azon, hogy ellenfeleink a hagyományoknak más célját ismerik s védelmezik, ti. hogy azok kiérdemlik a bűnbocsánatot, kegyelmet vagy megigazulást. Mi más ez, mint tisztelni az Istent arannyal, ezüsttel és értékes tárgyakkal, azaz elhinni azt, hogy Isten a ruházatnak, díszítésnek változatosságával és hasonló szertartásokkal
(1) Ünnepnapok, vasárnapok, hétköznapok, adventi hetek, farsang, böjti időszak stb. megkülönböztetésére céloz.
(2) Az istentiszteletek különféleségére céloz. Más a délelőtti, más a délutáni istentisztelet, más az úrvacsorai, más a keresztelési istentisztelet stb.
295
engesztelődik ki, amilyenek végtelen számúak vannak az emberi hagyományokban.
22. Pál azt írja (Kol 2,23), hogy a hagyományok a bölcsészet látszatával bírnak. És valóban bírnak, mert a jó rend ({eutaxia}) nagyon szép, illő az egyházban, és ez okból szükséges. De az emberi ész nem értvén a hitből való megigazulást, természetszerűleg azt képzeli, hogy az ily cselekedetek igazítják meg az embereket és engesztelik ki az Istent. 23. Így gondolkozott a néptömeg az izraelitáknál, és ily vélekedés mellett szaporították az ily szertartásokat, külsőségeket, mint ahogy nálunk a zárdákban szaporították őket. 24. Így ítél az emberi elme a testi gyakorlatokról is, mint pl. a böjtölésekről, amelyeknek célja a test fegyelmezése – s az ész mégis megigazító istentiszteleti cselekménynek minősíti. Miként Aquinói Tamás is ír: "a böjtölés a bűnnek eltörlésére és megakadályozására szolgál." Ezek Tamás szavai. Ekként a bölcsesség és igazságosság látszata az ily cselekedetekben ámítja az embereket.
Hozzá jönnek még a szentek példái, s minthogy az emberek utánzásukra törekszenek, legtöbbnyire külső gyakorlataikat és nem hitüket utánozzák.
25. Miután a bölcsesség és igazságosság ezen látszata az embereket elámította, következnek azután a végtelen számú bajok, elhomályosítják az evangéliumot, mely a Krisztusban való hit általi megigazulásról szól, és következik az ily cselekedetekben való hiábavaló bizalom. Azután homályosakká lesznek Isten parancsolatai is. Ezek a cselekedetek annak jogtalan követelésével, hogy tökéletes és szellemi életnek tekintessenek, jóval többre becsültetnek az Isten parancsai szerinti cselekedeteknél; így nevezetesen azon cselekedeteknél, melyeket ki-ki hivatásából
296
kifolyólag az állami közigazgatásnál, gazdaságban, házassági életben, gyermekek nevelésében stb. cselekszik. 26. Ezeket szentségteleneknek tartják ama szertartásokkal szemben, elannyira, hogy sokan határozott lelkiismereti aggodalmakkal teljesítik őket. Ismeretes dolog ugyanis, hogy sokan elhagyták az állami szolgálatot, elhagyták a házaséletet és azokat a szertartásokat vállalták magukra, mert jobbaknak s szebbeknek képzelték őket.
27. És ez nem is elég. Ahol egyszer a lelket az a balhit lenyűgözte, amelynek értelmében az ily előírások szerinti cselekedetek szükségesek a megigazuláshoz, ott a lelkiismeretet nyomorúságos módon kínozzák, mivel nem képesek minden előírást pontosan betartani. Mert akadt-e már ember, aki képes lett volna azokat mind előszámlálni? Tömérdek könyv, sőt egész könyvtárak léteznek, amelyek egy betűt sem foglalnak magukban Krisztusról, a Krisztusban való hitről, kinek-kinek hivatásával járó jó tetteiről, – hanem csupán a hagyományokat s azok magyarázatait gyűjtik össze, hogy hol szigorítsák, hol enyhébbekké tegyék. 28. Mennyire kínozza magát a kiválóan derék Gerson, (1) amíg kikeresi a parancsolatok fokozatait, terjedelmét, és mégsem képes megtalálni a tettek enyhébb megítéléséhez szükséges alapot. E közben fájdalmasan felpanaszolja a kegyes lelki-
(1) Charlier Gerson János született 1363-ban Gersonban (Franciaország), meghalt 1429-ben. Reformátori szellemű tudós, akit a reformzsinatoknál, mint az elvilágiasodott s erkölcstelen papság ellen küzdők pártjának egyik fejéül ismerünk. Nagy tudós hírében állott s kitűnő szónok volt. Sok jeles művet írt, amelyek az akkori világ állapotát tükrözik vissza úgy az egyházban, mint azon kívül. Habár az ún. reformáló zsinatoknak egyik vezető szelleme volt, azért mégis úgy Huszt, mint Wycleffet kárhoztatta eretnek tanaik miatt. Életében sokat kellett szenvednie ellenségeinek üldözése miatt.
297
ismeretűeknek veszedelmeit, melyeket a hagyományoknak e túl szigorú magyarázata szül.
29. Mi tehát a bölcsességnek és igazságosságnak az emberi szertartásokban levő ezen látszata ellenében, amely ámítja az embereket, Isten igéjével erősítjük magunkat, és mindeneknek előtte tudjuk azt, hogy azok sem bűnbocsánatot, sem megigazulást ki nem érdemelnek Istennél, sem nem szükségesek a megigazuláshoz. 30. Egyes bizonyítékokat feljebb felhoztunk már. Pál telve van velük. A kolossebelieknek világosan mondja (2,16.17): "Senki azért titeket ne kárhoztasson az ételért, vagy italért, vagy az ünnepnapra, vagy az újholdnak napjára, vagy a szombatokra nézve. Ezek a következendő dolgoknak árnyékai, de a valóság a Krisztusé." Itt egyúttal Mózes törvényét is egybefoglalja az emberi hagyományokkal, hogy ellenfeleink ki ne játsszák, mint szokták ezeket a bizonyítékokat, mintha Pál csupán Mózes törvényéről szólana. Itt ugyanis világosan bizonyságot tesz arról, hogy az emberi hagyományokról szól. Ellenfeleink azonban nem látják, miről szólanak. Ha az evangélium azt tanítja, hogy mózesi szertartások nem igazítanak meg, pedig ezek Isten által rendeltettek: mennyivel kevésbé igazítanak meg az emberi hagyományok?
31. De a püspököknek nincs is joguk ily szertartások rendelésére, amelyek megigazítanak, vagy e megigazuláshoz szükségesek. Ellenkezőleg: az apostoli cselekedetek könyve (15,10) így szól: "most annakokáért miért kísértitek az Istent, a tanítványok nyakába oly igát vetvén, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk.?" Péter nagy bűnnek nyilvánítja azt a véleményt, mely szerint az Egyház ily szertartásokkal
298
terhelendő volna. 32. És a óva int bennünket Pál attól, hogy magunkat ismét a szolgaságnak vessük alá. (Gal 5,1) Az apostolok tehát annak a szabadságnak az egyházban való fenntartását akarják, hogy az emberek a törvénynek, vagy emberi hagyományoknak semmiféle szertartásait ne tartsák szükségszerűeknek, miként a törvényben voltak időre szóló szükségszerű szertartások, – hogy az által ne váljék homályossá a hitből való megigazulás, ha azt elhiszik az emberek, hogy ezen szertartások a megigazulást kiérdemlik, vagy szükségszerűek a megigazuláshoz. 33. Sokan különféle enyhítő magyarázatokat ({epieikeiasz}) keresnek a hagyományokban, hogy segítsenek a lelkiismereten, de mégsem találnak határozott módokat arra, hogy a lelkiismeretet megszabadítsák összebogozott kötelékeiből. (1) 34. De miként Nagy Sándor megoldotta a gordiuszi csomót, hogy amidőn azt kifejteni nem tudta, kardjával egyszerre kettévágta: akként az apostolok is egyszer s mindenkora megszabadítják a lelkiismeretet a hagyományos előírásoktól, kivált azoktól, amelyek megigazulás kiérdemlése végett adatnak. Az apostolok arra kényszerítenek, hogy álljunk ellent e tannak tanítással és példával. Annak tanítására kényszerítenek, hogy a hagyományok nem igazítanak meg, megigazuláshoz nem szükségesek, és senkinek sem szabad szertartásokat behozni, vagy elfogadni azzal
(1) A sok parancsolat s előírás rengeteg terhet rak az emberre, hogy azt nem képes elviselni, keres tehát az előírásokhoz kevésbé szigorú magyarázatokat, hogy ekként könnyítsen magán. Ez természetesen arra vezet, hogy lassan-lassan minden rendszabály többféle enyhébb magyarázattal bír s többnél több kibúvót ad; de egyúttal nehezíti a lelkiismeretnek helyzetét, mert nem tud eligazodni a sokféle magyarázat és parancsolat között.
299
a feltevéssel, hogy a megigazulást kiérdemlik. Ha megtartja is valaki ily körülmények között, tartsa meg babona nélkül, mint rendészeti szabályt, mint ahogy a ruhában való elbizakodottság nélkül másképp öltözködnek a katonák, másként a skolasztikusok. (1) 36. (*) Az apostolok megszegik a hagyományt és Jézus védelmezi őket. Mert példát kellett mutatni a farizeusoknak, hogy ezek a szertartások haszontalanok. 37. És ha a mieink egyes kevésbé célszerű hagyományos előírásokat elhagynak, eléggé igazoltuk őket azzal, hogy ezeket megigazulást kiérdemlőkként követelik tőlük. A hagyományokról való ily nézet ugyanis istentelen.
38. Mi különben a régi, az egyházban hasznossági és nyugalmi okból létesített hagyományokat örömmel tartjuk meg, és amennyire lehetséges, igen kedvezően magyarázzuk ({prosz to eufémoteron}) de kizárásával annak a nézetnek, amely megigazítóknak gondolja őket. 39. De ellenségeink csalárd módon vádolnak minket, hogy mi a jó intézményeket, hogy az egyházi fegyelmet megsemmisítjük. Mert mi igazán ország-világ előtt mondhatjuk magunkról, hogy a gyülekezeteknek külső alakja nálunk tiszteletreméltóbb, mint ellenfeleinknél. S ha valaki jól meg akarná figyelni, tapasztalhatja, hogy mi jobban megtartjuk az egyházi törvényeket, mint ellenfeleink. 40. Ellenfeleinknél a miséket az áldozárok
(1) "Hozoc példat be a ruhazatrul: külömb formaiu öltözetben iárnac a katonác, haiduc, külömben a Papoc, Barátoc, Diakoc; külömben a Magyaroc, külömben a németec és ennec ők semmi idvességes érdemét sem váriác." Pálházi e fordítása egészen szabad, s közelebb áll a német szöveghez, mint a latinhoz. Az ortográfia itt más, mint előző idézetekben volt, mert más kéz írta, s talán más időben.
(*) A 35. szám hiányzik. [NF]
300
akaratuk ellenére és fizetés által ösztönöztetve, s legtöbbnyire csupán fizetésért végzik. A zsoltárokat éneklik, de nem hogy okuljanak, vagy imádkozzanak, hanem a szertartás kedvéért, – mintha bizony ez a cselekedet istentisztelet lenne –‚ vagy éppen a fizetés kedvéért. Minálunk az egyes vasárnapokon sokan élnek az Úr vacsorájával, hanem előbb oktatásban, vizsgálásban és feloldozásban részesülnek. Gyermekek éneklik a zsoltárokat, hogy tanuljanak; énekel a nép is, hogy tanuljon, vagy imádkozzék. 41. Továbbá ellenfeleinknél teljesen hiányzik a gyermekek vallástani oktatása (katekézis), amelyre nézve a kánonok is intézkednek. Minálunk a lelkészek és az egyház szolgái kötelezve vannak arra, hogy nyilvánosan oktassák és kihallgassák a gyermeksereget, s ezen külsőség kitűnő gyümölcsöket terem.
42. Ellenfeleinknél sok vidéken, – a böjti időszak kivételével egész éven át – nem tartatnak prédikációk. Pedig az evangélium tanítása Istennek egyik fő tisztelete. S mikor ellenfeleink prédikálnak, [akkor is] emberi hagyományokról, szenteknek tiszteletéről és hasonló csekély dolgokról szólnak, amelyeket joggal utál a nép. Ez okból mihelyt felolvasták az evangélium szövegét, a nép mindjárt az elején magára hagyja őket. Egyes kiválóbbak a jó cselekedetekről kezdenek szólani; a hit általi megigazulásról, a Krisztusban való hitről s a lelkiismeret vigasztalásáról nem szólnak semmit, sőt az evangéliumnak ezt a legüdvösebb részét gyalázva kisebbítik. 43. Ezzel szemben a mi gyülekezeteinkben az összes prédikáció a következő tárgyakról szól: a megtérésről, istenfélelemről, Krisztusban való hitről, a hitből való megigazulásról, a lelkiismeretnek hit által való vigasztalásáról, a hit gyakorlatairól, az imádságnak tulajdonságairól, s
301
az embernek azon hitbeli meggyőződéséről, hogy imádságának foganatja van s meghallgattatik, a keresztről, a felsőség és minden polgári intézmény méltóságáról, a krisztusi vagy szellemi ország és az állami ügyek közötti különbségről, a házasságról, a gyermekek tanításáról s neveléséről, az erkölcsi tisztaságról és a szeretetnek minden kötelességéről. 44. Az egyházaknak ezen állapotából lehet következtetni, hogy mi az egyházi fegyelmet, az istenes szertartásokat és a jó egyházi szokásokat buzgóan megtartjuk.
45. A test sanyargatásáról s testünk fegyelmezéséről úgy tanítunk, miként hitvallásunk előadja, hogy a testnek igazi s nemcsak látszólagos sanyargatása: a keresztviselés és a megpróbáltatások, amelyekkel Isten meglátogat minket. Ezekben Isten akaratának kell magunkat alávetnünk, miként azt Pál mondja (Róm 12,1): "Állítsátok a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul" stb. Ezek az istenfélelemnek s hitnek szellemi gyakorlatai. 46. De a testnek ezen a keresztviselésben történő feláldozásán kívül van egy önkéntes és szükséges neme a feláldozásnak, amelyről Krisztus szól (Lk 21,34): "Megoltalmazzátok pedig magatokat, hogy valamikor meg ne nehezedjenek a ti szíveitek dobzódás, részegség és világi szorgalmatosság miatt." És Pál (1Kor 9,27): "Hanem az én testemet megsanyargatom és rabság alá adom" stb. 47. Ezen gyakorlatokat nem azért kell magunkra vállalnunk, mivel azok megigazító istentiszteleti cselekmények, hanem azért hogy a testet fegyelmezzék, s a jóllakottság el ne nyomjon, ne tegyen elbizakodottakká és gondatlanokká, amiből következik, hogy az emberek a test kívánságait dédelgetik és engedelmeskednek
302
nekik. Az ebben való munkásságnak folytonosnak kell lennie, mivel folytonos isteni parancsolaton alapszik.
48. Egyes ételekre és időkre vonatkozó szabályok megtartása a testnek fegyelmezésében semmit sem használ, mert az ily étkezés finomabb és drágább a rendesnél, s még ellenfeleink sem tartják meg a kánonban reá vonatkozólag előírt szabályt.
49. Sok és nehéz vitatkozásra való alkalmat nyújt a hagyományokról szóló ezen cikk, és mi igazán tapasztaltuk, hogy a hagyományok a lelkiismeretnek valóban súlyos béklyói. Midőn megtartásukat szükségszerűekként követelik, akkor mérték felett megkínozzák a lelkiismeretet, ha az valamely előírást elnéz. 50. Viszont az előírások eltörlése hátrányokkal s bajokkal jár. Nekünk azonban könnyű és világos a dolgunk, minthogy ellenfeleink kárhoztatnak minket, amiért az emberi hagyományokról azt tanítjuk, hogy nem érdemlik ki a bűnbocsánatot. Szintúgy követelik az egyetemes hagyományokat, – amelyeket így neveznek –‚ mint olyanokat, amelyek a megigazulásra szükségesek. Itt hatalmas védőnk van Pálban, aki mindenütt azt bizonyítja, hogy ezek az előírások sem meg nem igazítanak, sem nem szükségesek a hitből való megigazuláson felül. 51. És mi mégis azt tanítjuk, hogy a szabadsággal való élést ezen dolgokban szabályozni kell akként, hogy a tapasztalatlanok ne botránkozzanak meg, és a szabadsággal való visszaélés miatt ne váljanak az evangéliumi igaz tannak ellenségeivé, és hogy valószínűségi ok nélkül semmit se változtassanak a megszokott szertartásokban, hanem tartsák meg a régi szokásokat, amelyek bűn nélkül vagy nagy megterhelés nélkül megtarthatók, az egyetértés ápolása végett.
303
52. Magában a birodalmi gyűlésben is eléggé mutattuk, (1) hogy mi szeretetből a közömbös (adiaphoron) dolgokat minden nehézség nélkül megtartjuk a többivel együtt, még ha kellemetlenséggel jár is az; de a közös egyetértést, – ha ugyan a lelkiismeretünk sérelme nélkül lehetséges –, minden más előnynek fölébe helyezendőnek tartjuk. De erről az egész kérdésről valamivel később is fogunk szólani, amikor majd a foga[da]lmakról és az egyházi hatalomról tárgyalunk.
(XVI. cikk.) A világi hatalomról. (2)
53. A 10. cikket ellenfeleink minden megjegyzés nélkül elfogadják, amelyben azt vallottuk, hogy a keresztyén embernek szabad hivatalt viselni, bíráskodni, császári, vagy más meglévő törvények szerint, jogosan háborút viselni, katonáskodni, jogosan szerződéseket kötni, vagyont birtokolni, a hatóság követelésére esküt tenni, házasságot kötni, s végül azt, hogy a törvényes polgári intézkedések Istennek jó alkotása és isteni
(1) A sokféle egyezkedésekben annyira engedékenynek mutatkozott Melanchthon, hogy a katolikusok azt hitték, hogy visszatér a kat. egyházba; a protestánsok sokat panaszkodtak, hogy a derék, okos Fülöp megingott. Az ő szelíd lelke az egységet akarta az egyházban; azt hitte, hogy mindenki oly igaz s jó lélek, mint ő maga. Az Apologia idején semmit sem engedett az ágostai hitvallás tanításából. De a későbbi időben engedékeny volt, amiért a szigorú lutheránusok megtámadták, amiért az áldatlan ún. adiaphorisztikus filippista harcok keletkeztek.
(2) Ezen rövid szakasz azon vád ellenében védi a protestánsokat, hogy elveik az állami rendnek felbontására vezetnek. Tény az, hogy a reformációval az államhatalomban s a társadalomban nagy változások kezdődtek, amelyek a papi hatalomra károsak voltak, de a világi rendre előnnyel jártak; ámde ebből nem lehetett s nem lehet fegyvert kovácsolni arra, hogy a reformáció a forradalom s fejetlenség tenyésztője. Áldás következett a fejedelmekre s társadalomra, mert lerázta magáról a papság világi hatalmát s béklyóit. Erről szól Melanchthon különösen Karlstadt és Wicleff példájának felemlítésével.
304
intézmények, amelyekkel a keresztyén ember bízvást élhet.
54. Ezt az egész cikket a mieinknek irata, a "Krisztus országa és a világi ország közötti különbségről" eléggé hasznosan megvilágította, hogy a Krisztus országa szellemi ország, azaz a szívben Isten ismeretét, Isten félelmét és hitet, örökké való igazságosságot és örök életet kezdeményez, s ezek mellett a külvilági életre nézve megengedi, hogy bármely nemzetnek törvényes világi intézményeit, amelyek között élünk, használhassuk, amint megengedi, hogy orvosságot, építési módot ételt, italt, vagy a levegőt felhasználhassuk. 55. Az evangélium nem hoz új törvényeket a polgári államról, hanem előírja, hogy engedelmeskedjünk a meglevő törvényeknek, akár pogányoktól, akár másoktól eredtek, és rendeli, hogy ezen engedelmességgel szeretetet gyakoroljunk. Karlstadt ugyanis eszelős volt, (1) amikor Mózesnek törvénykezési törvényeit ránk akarta kényszeríteni.
56. Ezekről a kérdésekről a mieink azért írtak terjedelmesebben, mivel a szerzetesek sok veszedelmes tant
(1) Karlstadt Luther kartársa a wittenbergi egyetemen; nagy szélsőségekre ragadtatta magát, s mint tudjuk, Luther csak hosszas működésével volt képes megszüntetni a wittenbergi zavarokat, melyeket Karlstadt előidézett. Annyira ment, hogy az ótestamentum (1Móz 3,19) e helyének magyarázatánál: "arcod verejtékével keressed kenyeredet" úgy nyilatkozott tanítványai előtt, hogy e vers következtében maradjanak el előadásairól s ne tanuljanak. Luther azt mondta felőle, hogy a körülmetélést is be fogja hozni a keresztyén egyházba. (Dr. Zöckler.)
305
hintettek el az egyházban. Evangéliumi intézménynek nevezték a vagyoni közösséget; azt állították, hogy tanácsos vagyonnal nem bírni, s bosszút nem állani. (1) Ezek a tanok nagyon elhomályosítják az evangéliumot és a szellemi országot, és veszedelmesek a közügyekre. 57. Az evangélium nem bontja szét a közigazgatási vagy gazdasági rendet, sőt inkább helyesli azt, s nem csupán büntetés, hanem a lelkiismeret miatt is rendeli, hogy annak mint isteni intézménynek, engedelmeskedjünk.
58. A hitehagyó (apostata) Julianus, (2) Celsus (3) és sokan mások azt lobbantották a keresztyéneknek szemére, hogy az evangélium szétrobbantja az államokat, mivel tiltja a bosszút, és mert másféle olyan dolgokat is tanít, amelyek nemigen illenek bele a polgári társadalomba. S e kérdések szerfelett igénybe vették Órigenész, (4) Nazianzi
(1) Amire itt Melanchthon céloz, természetesen nem vonatkozik az akkori szerzetesrendek óriási vagyonára és az abban való dúslakodásra, hanem azokra a rendszabályokra, amelyek a szerzetesi szegénységet, lemondást stb. komolyan vették s szigorúan tartották.
(2) Julianus apostata keletrómai császár színlelt keresztyénségét megtagadta, pogánnyá lett, és a pogány vallást, a keresztyén szeretetet utánozva, meg akarta újítani, de nem sikerült neki. A parthusok elleni háborújában a csatatéren halt meg 363-ban.
(3) Celsus Krisztusnak és a keresztyénségnek egyik legnagyobb ellensége, 150 körül élt, s egy könyvet írt "Az igaz ige" címmel. Órigenész "Contra Celsum" (Celsus ellen) c. művével megtámadta őt.
(4) Órigenész: meghalt 254-ben, a keleti egyháznak egyik legkitűnőbb embere, kit sokan nem értettek, mások félreértettek, s igen kevesen értettek meg. Az újszövetségi kánon és szöveg gyűjtése terén nagy jelentőségű működést fejtett ki.
306
Gergelyt (1) és másokat, holott nagyon könnyen magyarázhatók, ha tudjuk, hogy az evangélium nem hoz törvényeket a polgári államról, hanem hogy az bűnbocsánat és örök élet kezdeményezője a hívők szívében. Egyébként pedig nemcsak helyesli a külső kormányzati rendet hanem még alá is rendel minket nekik, amint szükségszerűleg alá vagyunk rendelve az idők törvényeinek, a tél és nyár változásainak, melyeket szintén az Isten rendelt. 59. Az evangélium tiltja a magánbosszúállást, és Krisztus ezt azzal a szándékkal vési be annyiszor a szívekbe, hogy az apostolok ne jöjjenek arra a gondolatra, hogy az uralkodást el kell venniök azoktól, akik annak birtokában vannak, miként a zsidók álmodoztak a messiási országról, hanem hogy tudják, miszerint nekik a szellemi országról kell tanítaniok az embereket, s nem szabad megváltoztatniuk a polgári államot. Ennélfogva a magánbosszút nem tanáccsal, hanem parancsolattal tiltja (Mt 5,39; Róm 12,19). A nyilvánosat, melyet a hatóság kötelességszerűleg teljesít, nemcsak hogy tanácsolja, hanem rendeli is, s Pál szerint ez isteni mű (Róm 13,1 sköv.). 60. A nyilvános bosszúállásnak (igazságszolgáltatás) fajtái: ítéletek, testi büntetések, háborúk, katonáskodás stb. Való igaz, hogy ezen dolgokról sok író tévesen ítélt azért, mivel abban a tévedésben éltek, hogy az evangélium valami új, külső és szerzetesi rendszerben áll, és nem látták be, hogy az evangélium a szíveknek örökkévaló igazságosságot hoz, külsőleg azonban meghagyja a polgári államot.
61. Az is nagyon esztelen nézet, hogy a keresztény tökéletes-
(1) Nazianzi Gergely Kappadókiának híres teológusa; született 330 körül, meghalt 390 körül. Az Athanasius-Arius-féle vitákban a niceai zsinat határozatainak védelmezője, s ezen iránynak legelső rangú képviselője.
307
ség abban áll, hogy nem rendelkezünk tulajdonnal. Mert a keresztyén tökéletesség nem a polgári intézmények megvetésében keresendő, hanem a szívnek érzelmeiben, Istennek nagy félelmében, nagy hitben, aminthogy Ábrahám, Dávid, Dániel nagy gazdagságuk mellett és uralkodásukban nem kevésbé voltak tökéletesek, mint bármely remete.
62. De a szerzetesek ezzel a külső képmutatással annyira elvakították az emberek szemeit, hogy azok nem látták meg, milyen dolgokban áll a valódi tökéletesség. Minő dicséretekkel halmozták el a vagyonközösséget, mint evangéliumi tant! 63. De ezen dicséretek a legnagyobb veszélyt rejtik magukban, különösen azért, mivel nagyon eltérnek a Szentírástól. A Szentírás ugyanis nem parancsolja, hogy közös legyen a vagyon, hanem midőn a tízparancsolat egyike (2Móz 20,15) azt mondja: "ne lopj!" – akkor különbséget tesz a tulajdonban, és azt rendeli, hogy mindenki tartsa meg, ami övé. Wycleff (1) a maga hevességében túlment a kellő határon, amidőn tagadta, hogy a papoknak szabad tulajdonnal bírni. 64. Végtelen fejtegetések léteznek a szerződésekről, amelyeknek a jó lelkiismeretűek sohasem tehetnek eleget, hacsak nem ismerik azt a szabályt, amely szerint a keresztyén embernek jogában áll a polgári intézményeket és törvényeket használni. Ez a szabály védelmezi a lelkiismeretet, mivel azt tanítja, hogy a szerződések addig vannak Istentől megengedve, ameddig őket a hatóság, vagy törvények helyeslik.
(1) Wycleff János, az ismert angol előreformátor, meghalt 1387-ben. Melanchthon – s még inkább Luther – távol tartotta magát azoktól a szélsőségektől, melyekbe az egyik vagy másik reformátori szellemű férfi esett. Igazságosan nem mindig ítélhettek felőlük, mert nem ismerték kellőképpen őket.
308
65. Az állami életről szóló ezen egész hitcikket a mieink annyira megvilágították, hogy a legtöbb derék ember, akik állami szolgálatban vagy közügyekben vannak elfoglalva, beismerte, mennyire vigasztaló volt az rájuk nézve, amennyiben ezelőtt a szerzetesi tanok által meggyötörve kételkedtek abban, hogy vajon az evangélium ezeket a polgári hivatalokat és állásokat megengedi-e. Mi ezeket azért említettük fel, hogy a kívülállók is lássák, hogy mi az általunk követett tannal nem megingatjuk, hanem sokkal inkább megerősítjük a hatóságnak tekintélyét és mindennemű polgári intézményeknek méltóságát, amely dolgoknak nagy jelentőségét előbb együgyű szerzetesi nézetek csudálatos módon elhomályosították. Ők ugyanis jóval többre becsülték a szenteskedő szegénységet és alázatosságot, mint a nyilvános köz- és családi életet, dacára annak, hogy ezek Isten parancsolatán alapulnak, ama plátói vagyonközösség pedig nem.
(XVII. cikk.) Krisztusnak visszatéréséről az utolsó ítéletre. (1)
66. A 17. cikket ellenfeleink minden ellenvetés nélkül elfogadják, amelyben azt valljuk, hogy Krisztus a világ végén meg fog jelenni és az összes holtakat feltámasztja, az istenfélőknek örök életet és örökké tartó örömöket ad; a hitetleneket pedig elkárhoztatja, hogy az ördöggel vég nélkül szenvedjenek.
(1) Erről a pontról nem volt mit mondania Melanchthonnak, mert ellenfelei elfogadták, ezért egyszerűen ismétli az ágostai hitvallást, hogy az olvasók tisztán lássák, mennyire helytelen volna őket ezért is megtámadni.
309
(XVIII. cikk.) A szabad akaratról. (1)
67. A szabad akaratról szóló 18. cikket elfogadják ellenfeleink, habár hozzáadnak egyes bizonyítékokat, amelyek erre a kérdésre kevésbé alkalmazhatók. Hozzáfűzik azt a nagyhangú figyelmeztetést is, hogy nem kell szerfelett sokat tulajdonítani a szabad akaratnak, mint a pelagiánusok teszik, és nem kell minden szabadságától megfosztani, mint a manicheusok tették. (2)
68. Valóban kitűnő! De micsoda különbség van a pelagiánusok és a mi ellenfeleink között, mikor mind a kettő azt gondolja, hogy az emberek a Szentlélek nélkül szerethetik az Istent és teljesíthetik az ő parancsolatait lényegük szerint, cselekedeteikkel kiérdemlik a kegyelmet és igazságosságot, amelyeket az ész önmagában a Szentlélek nélkül eszközöl? 69. Mily sok képtelenség következik ezekből a pelagiusi nézetekből, amelyeket az iskolákban nagyképűsködéssel tanítanak? Augustinus ezeket Pál nyomán nagy alapossággal megcáfolja; nézetét fentebb, a megigazulásról szóló tanban elmondtuk. 70. De a szabadságot nem vesszük el az emberi akarattól. Az emberi akaratnak van szabadsága a cselekedetek és dolgok választásában, amelyeket az ész önmagában megért. Bizonyos határig képes eszközölni polgári igazságosságot, vagyis a lelkek igazságosságát, szólhat az Istenről, tisztelheti őt [meg]határozott külső cselekedetekkel, engedelmeskedhetik a hatóságoknak és szülőknek, a külső tett választása tekin-
(1) Ebben a szakaszban Melanchthon azt bizonyítja, hogy a szabad akaratról éppen a reformáció hívei tanítanak helyesen, s a római egyház teológusai kerültek tévútra, s a pelagiánusokhoz hajoltak.
(2) Manicheusok: gnosztikus felekezet a III. században, Mani nevű alapítójukról elnevezve.
310
tetében visszatarthatja kezét az öldökléstől, a házasságtöréstől, lopástól. Minthogy az ember természetében megmaradt az érzékiségnek alávetett dolgokra nézve a megértési és ítélő képesség, annálfogva megmaradt ezen dolgoknak választása, a polgári igazságosság eszközlésének szabadsága és az arra való képessége is. Mert a Szentírás azt nevezi a test igazságosságának, amit a testi természet, azaz az ész önmagában, a Szentlélek nélkül képes eszközölni. 71. De az érzékiségnek oly nagy hatalma van, hogy az ember a rossz indulatoknak gyakrabban engedelmeskedik, mint a helyes ítéletnek. S az ördög, ki az istentelenekben működik, mint Pál mondja (Ef 2,2) nem szűnik meg különböző bűnökre ingerelni ezt a gyenge természetet. Ezek az okai annak, hogy még a polgári igazságosság is ritka az emberek között, s amint látjuk, még maguk a bölcsészek, akik szemmel láthatólag törekedtek elnyerésére, sem érték el. 72. Az azonban hamis nézet, hogy az az ember nem vétkezik, aki a törvény cselekedeteit kegyelem nélkül cselekszi. S azután még hozzáteszik, hogy az ily cselekedetek méltányossági alapon (de congruo) kiérdemlik a bűnbocsánatot és a megigazulást. Mert az emberi szívnek a Szentlélek nélkül nincsen istenfélelme, nincs bizalma Isten iránt, nem hiszi, hogy az Isten meghallgatja őt, megbocsát neki, segít rajta és megtartja őt. Ennélfogva az ilyen szív nem kegyes. Végül "a rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöket." (Mt 7,18). És "hit nélkül lehetetlen dolog, hogy valaki néki kedves legyen." (Zsid 11,6).
73. Ennélfogva hogyha a szabad akaratnak engedünk is szabadságot és képességet arra, hogy a törvény külső cselekedeteit teljesítse, ezeket a szellemieket még-
311
sem tulajdonítjuk neki, ti. az igaz istenfélelmet, a valódi hitet Istenben, a tiszta meggyőződést és annak ismeretét, hogy az Isten minket figyelmére méltat, meghallgat, bűneinket megbocsátja, stb. Ezek az első törvénytáblának igazi cselekedetei, amelyeket az emberi szív a Szentlélek nélkül nem képes teljesíteni, miként Pál is mondja (2Kor 2,14): "a lelkes ember pedig," azaz csupán természeti erőit használó ember, "meg nem foghatja azokat, amelyek az Istennek Lelkéi."
74. És ezt megítélhetik az emberek, ha figyelembe veszik, hogy miképpen gondolkoznak szíveik Isten akaratáról, hogy vajon csakugyan meg vannak-e arról győződve, hogy az Isten figyelmére méltatja és meghallgatja őket. Ezt a hitet megőrizni még a szenteknek is nehéz, s így szinte lehetetlen, hogy az istentelenekben meglegyen. Ez pedig, amint feljebb mondottuk, akkor keletkezik, amikor a megrémült szívek az evangéliumot hallgatják és vigasztalást találnak.
75. Helyénvaló tehát az a különbségtétel, amely szerint a szabad akaratnak polgári igazságosságot, a Szentlélek kormányzásának pedig, amely az újjászülöttekben működik, a szellemit tulajdonítjuk. Ily módon ugyanis fenn lehet tartani a külső rendet is, mert minden embernek egyformán tudnia kell egyrészről azt, hogy az Isten ezt a polgári igazságosságot kívánja, másrészről azt, hogy mi azt bizonyos határig tanúsítani képesek vagyunk. S mégis van különbség az emberi és szellemi igazságosság között, a bölcsészet és a Szentlélek tana között, s érthető, mely célból van szükség a Szentlélekre. 76. Ezt a különbséget nem mi fedeztük fel, hanem az Írás szól róla igen világosan. Augustinus is szól róla, utoljára pedig kitűnően tár-
312
gyalta a párizsi Vilmos; (1) hanem bűnös módon elnyomták azok, kik azt képzelték, hogy az emberek a Szentlélek nélkül engedelmeskedhetnek Isten parancsainak; a Szentlelket pedig [szerintük] azért adja az Isten, hogy lehetővé váljék az érdemnek figyelembe vétele.
(XIX. cikk.) A bűn okáról.(2)
77. Ellenfeleink a 19. cikket is elfogadják, amelyben azt valljuk, hogy habár egy és egyetlen Isten alkotta az egész természetet, és mindent fenntart ami létezik: a bűnnek oka mindamellett az ördögben és emberekben levő akarat, amely Istentől elfordul, Krisztusnak az ördögről szóló ezen mondása szerint (Ján 8,44): "valamennyiszer hazugságot szól, az ő magáéból szól."
(XX. cikk.) A jó cselekedetekről (3)
78. A 20. cikkben választékos szavakkal kifejezik, hogy elvetik és helytelenítik azt a tanunkat, amely szerint az ember jó cselekedetek által nem érdemli ki a bűnbocsánatot. Ezt a cikket nyíltan elvetik és helytelenítik. 79. Mit kell az ily világos dologban mondani? Itt világosan mutatják a Cáfolat mesterei, minő szellem vezérli őket. Mert mi bizonyosabb az egyházban, mint az, hogy a bűnbocsánat ingyen a Krisztusért lesz tulaj-
(1) Párizsi Vilmos: meghalt 1249-ben. "Liber de virtutibus sive Summa virtutum et vitiorum" c. munkájára hivatkozik Melanchthon. (2) Megerősíti a hitvallásban foglaltakat.
(3) Főleg arra törekszik Melanchthon, hogy a hitvallás tanát megtartva ellenfeleinek helytelen s keresztyénellenes okoskodását bemutassa. Nem kíméli őket, élesen rámutat, hogy ebben rosszabbak a skolasztikusoknál.
313
donunkká, hogy Krisztus az engesztelés a mi bűneinkért, nem a mi cselekedeteink, amint azt Péter kifejezi (Csel 10,43): "Erről minden próféták is bizonyságot tesznek, hogy bűneinek bocsánatát veszi az ő neve által mindenki, aki hiszen Őbenne." Inkább fogunk egyezni a próféták ezen egyházával, mint a Cáfolat ama rosszlelkű íróival, akik oly szemérmetlenül káromolják Krisztust. 80. Mert jóllehet akadtak egyes írók, akik azt hitték, hogy a bűnbocsánat vétele után az emberek nem hit, hanem cselekedeteik által lesznek igazakká: azt mégsem gondolták, hogy a bűnbocsánat maga tetteink alapján, nem kegyelemből Krisztusért jár nekünk.
81. Ennélfogva nem szabad tűrnünk azt a káromlást, hogy Krisztus érdemét cselekedeteinknek tulajdonítsuk. Mert már semmi szégyent sem éreznek azok a teológusok, ha ilyen nézetet mernek az egyházban terjeszteni. És mi nem kétkedünk abban, hogy jóságos Császárunk és a fejedelmek legtöbbje semmiképpen sem hagyták volna meg e helyet a Cáfolatban, hogyha figyelmeztették volna őket. 82. E pontnak bizonyítására végtelen sokat idézhetnénk a Szentírásból és az atyákból; azonban fentebb elég sokat írtunk e kérdésről. (1) És semmi szüksége nincs több bizonyítékra annak, aki tudja, miért kaptuk ajándékképpen a Krisztust – aki tudja, hogy Krisztus a mi engesztelőnk bűneinkért. Ésaiás mondja (53,6): "Az Úr mindnyájunk vétkét őreá veté." Ezzel szemben ellenfeleink azt tanítják, hogy bűneinket nem Krisztusra, hanem cselekedeteinkre helyezi. S itt még mondani sem akarjuk, minő tette-
(1) A hit által való megigazulás, a szeretet és a törvény betöltése címek alatt igen terjedelmesen kitért a cselekedetek jelentőségének kifejtésére.
314
ket tanítanak. 83. Látjuk, hogy rettentő határozatot hoztak ellenünk, és az minket jobban megfélemlítene, ha kétes vagy csekély dolgokról szólanánk. Most azonban, amikor lelkiismeretünk átlátja, hogy ellenfeleink világos igazságot kárhoztatnak, amelyet az egyház érdekében megvédeni s Krisztusnak dicsőségét ilyenformán emelni kell, könnyen megvetjük a világ rémítgetéseit, és ha kell, bátor lélekkel elviseljük a netáni szenvedéseket Krisztus dicsőségéért s az egyháznak javáért. 84. Ki az, aki nem hal meg örömmel azon hitcikkek vallásáért, amelyek szerint bűnbocsánatot hit által, kegyelemből a Krisztusért nyerünk, és nem érdemeljük ki saját cselekedeteink által? 85. Az istenfélő emberek lelkiismeretének nem lesz semmi biztos vigasztalása a bűnnek, halálnak félelmei és az ördögnek kétségbeejtő kísértései ellenében, hogyha nem öntudatos azon hitbeli meggyőződésük, hogy ingyen Krisztusért van bűnbocsánatuk. Ez a hit fenntartja és élteti a szíveket a reménytelenségnek ezen legsúlyosabb küzdelmében.
86. Méltó tehát ez a kérdés arra, hogy érte semmi veszélytől se riadjunk vissza. "Ne térj ki a rossz elől, hanem ellenkezőleg, szállj bátran szembe vele," (1) aki csak egyetértesz a mi hitvallásunkkal, amikor ellenfeleink elrémítéssel, kínzásokkal, vérontással próbálnak téged ily nagy vigasztalástól megfosztani, amely e hitcikkünkben az egyetemes egyháznak van beterjesztve. 87. Aki erre bizonyságot keres, az megtalálja azt az Írásban lelkének erősítésére. Mert Pál, mint mondani szokták, torka szakadtából kiáltja (Róm 3,24; 4,16)
(1) Közmondás, mely eredetiben így hangzik: "Tu ne cede malis, sed contra audentior ito." – "Semmit se félj, bátran merész lélekkel ellene álly." (Pálházi.)
315
hogy "kegyelemből Krisztusért bocsáttatnak meg bűneink." – "Azért igazulunk meg hitből és ingyen" – mondja az apostol, "hogy erős legyen az ígéret." Más szóval ez azt jelenti, hogy ha cselekedeteinktől függne az ígéret; akkor nem lenne biztos. Ha tetteinkért adatnék a bűnbocsánat, mikor tudnók meg, hogy azt megkaptuk? Mikor találná meg a nyugtalan lelkiismeret azt a cselekedetet, amely őt meggyőzné arról, hogy elég Isten haragjának kiengesztelésére?
88. Azonban fentebb szólottunk az egész tárgyról. Onnan vegye az olvasó a bizonyítékokat. (1) Mert ezt a panaszt – és nem ellenvetést – a tárggyal való méltatlan bánásmód mondatta velünk, nevezetesen az, hogy e helyen különösen hangsúlyozták annak a hitcikkünknek elvetését, amely szerint bűneink bocsánatát nem tetteink alapján, hanem hitből s kegyelemből Krisztusért nyerjük.
89. Ellenfeleink kárhoztatásuknak bizonyítékait is adják. S megérdemli a fáradságot, hogy ezek közül egyet-mást elmondjunk. Péterből idézik (2Pt 1,10): "Igyekezzetek inkább a ti hivatásotokat és kiválasztástokat megerősíteni" stb. Íme látod, szíves olvasó, hogy a mi ellenfeleink nem vesztették el türelmüket a vitatkozástan (dialektika) tanulásában, hanem kitűnően értenek az Írásnak tetszés szerinti elmagyarázásához. Tegyétek hivatástokat biztossá jó cselekedetek által: ennélfogva a tettek kiérdemlik a bűnbocsánatot! Valóban kitűnő bizonyítás lesz az, ha valaki így fog következtetni egy halálraítéltnek esetében, akinek büntetése
(1) A soproni Concordiának szövege itt hiányos és csonka, mert ezen és a következő hitcikkek (20., 21., 22., 23., 24.) hiányzanak belőle, s csak a 27. cikknek utolsó pontjait (55-70.) találjuk ismét benne.
316
elengedtetett: a hatóság parancsolja neked, hogy a jövőben ne nyúlj idegen tulajdonhoz. Mivelhogy most őrizkedel az idegen tulajdontól, annálfogva kiérdemelted a büntetés elengedését. 90. Így okoskodni annyit tesz, mint oknak felhasználni azt, ami nem ok (ex non causa, causam facere). Péter a bűnbocsánatot követő cselekedetekről szól, és arra tanít, hogy miért kell őket teljesíteni: azért ti., hogy az embereknek biztos legyen a hivatásuk, más szóval, hogy hivatásukból ki ne essenek, ha ismét vétkeznek. Tegyetek jó cselekedeteket, hogy hivatástokban megmaradjatok, hogy el ne veszítsétek a hivatás ajándékait, melyeket a cselekedetek előtt kaptatok, és nem az őket követő cselekedetekért. Ezeket az ajándékokat hit által tartjuk meg; de a hit nem marad meg azokban, akik a Szentlelket elveszítik, s akik a bűnbánatot elvetik, mert a hit, mint feljebb mondottuk (222. oldal), benne van a bűnbánatban.
91. Más bizonyítékokat is hoznak, amelyek nem illenek ide jobban. Végül azt mondják, hogy ezt a nézetet már ezer évvel ezelőtt Augustinus idejében kárhoztatták. Ez is igen hamis állítás, mert Krisztus egyháza mindig hitte, hogy a bűnbocsánat kegyelemből lesz osztályrészünkké. Sőt a pelagiánusokat azért kárhoztatták, mivel azt állították, hogy a kegyelmet a mi cselekedeteinkért vesszük. 92. Egyébként feljebb eléggé bizonyítottuk, hogy felfogásunk szerint a jó cselekedeteknek a hitet szükségképpen követniök kell. Mert nem töröljük el a törvényt, mondja Pál (Róm 3,31), hanem megerősítjük, mert amikor hittel elfogadtuk a Szentlelket, szükségképpen követi azt a törvény betöltése, aminek alapján nő a szeretet, türelem, erkölcsi tisztaság és a Szentléleknek más gyümölcsei.