HELTAI GÁSPÁR DIALÓGUSA
A RÉSZEGSÉGRŐL ÉS TOBZÓDÁSRÓL

(1552)

A MAGYAR TÁRSADALOM LELKI ÉS ANYAGI VÁLSÁGA
A REFORMÁCIÓ KORÁBAN

ÍRTA:
CZÓBEL ERNŐ

BUDAPEST
1911

A 4-9., 40-53. és 56-57. oldal különlenyomat
az Egyetemes Philologiai Közlöny XXV. 1911. évfolyamából

FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA

---

TARTALOM

Bevezető	3
I. A dialógus megjelenése A könyvek feladata a magyar reformációban. Heltai Gáspár nyomdája. Heltai az erdélyi magyar egyházak reformátor-mindenese 1553-ig. Ez időbeli könyvkiadásai. A vigasztaló könyvecske és a dialógus. A Kendi Antalhoz írt ajánlás. A dialógus célja.	4
II. Társadalmi válság A mértéktelen életmód Európában az árutermelés, a pénzgazdaság és a nemzetközi kereskedelem nekilendülése után kezdődik. Az alsóbb osztályok hamar elszegényednek. A XVI. század nagy nemzetközi válságai. Általános hanyatlás, kivált Németországban és Magyarországban. Le kell fokozni az igényeket. A reformáció a mértékletesség szolgálatában. Protestáns aszketizmus. Luther néhány nyilatkozata.	10
III. Magyarország anyagi válsága Magyarország gazdasági fejlődésének menete a XVI. századig. Az ország helyzete a német-olasz-keleti forgalmi rendszerben. A XVI. századbeli hanyatlás oka: a nemzetközi válság és a török pusztítás. Visszafejlődés pénzgazdagságról terménygazdaságra. Eredmények.	15
IV. Igaz hit és kisebb igények. Reneszánsz és fényűzés, tobzódás. Az elszegényedés után Magyarországon általánossá válik a hadakozás a költséges életmód ellen, a reformáció elterjedésével egyidőben. Írók, papok: Temesvári Pelbárt, Apáti Ferenc, Érdy-kódex, Ozorai, Farkas András, Tar Benedek, Sz. Horváth András, Tinódy, Dézsi András, Sztárai, Ilosvai, Bornemisza, Damasus Dürr, T. Decsi Gáspár. Városok: Beszterce, Körmöcbánya, Eperjes, Szeben, szász universitas, Brassó, Debrecen, Besztercebánya, Selmecbánya. Egyházi rendtartások, zsinati végzések. Az ellenreformáció. Károlyi Gáspár a természet visszafordultságáról.	21
V. Kolozsvár A XVI. században Kolozsvár is együtt hanyatlik az egész országgal. Az universitasbeli szászok versenye. A hanyatlás jelei. Heltai mégis az országos helyzet hatása alatt írta dialógusát. Iratainak aszkétikus jellege. A mesék uralkodó eszméje. A dialógus hirdeti a takarékosságot a legnyíltabban s legközvetlenebbül.	35
VI. A dialógus Meséje: A személyek: A józan Antal, a tobzódó Demeter. Egy héten át naponként találkoznak. Antal tanítja Demetert. Tanítása megfogan. Demeter átalakulása. Részei: A summák. Aszketizmus: takarékosság, mértékletesség. A tobzódás eredménye: elvész a lélek, a test, a jó hírnév, a jó erkölcs, a szemérmesség; az emberek elszegényednek; Ítéletük megromlik; háborúság, verekedés támad; az Istent megutálják; az általános gonoszság és züllés végül "közéletté" válik. Stílus, szólások: népies előadásmód.	40
VII. A magyar társadalom a dialógusban Nemcsak a tobzódást támadja a dialógus. Szertelen költekezés. Hivalkodás. Korcsmai, farsangi tobzódás. Lakodalmak. Erkölcstelenség. Fényűzés, magamutatás. Zabálás. De beköszönt a szükség. Züllés. Hivatali korrupció nemesek, polgárok, falubeliek közt. Romlott közigazgatás. A jobbágy nyomorgatása. A műveletlen, durva nemesember	48
VIII. A jobbágyság mellett A protestantizmus kárhoztatja a jobbágyok nyomorgatását, feddi a kegyetlen nemes urakat. Polgárság és jobbágyság. Miért panaszkodik a polgárság a jobbágy sorsán? Az igények lefokozásáért való mozgalom s a jobbágyok nyomorúsága ellen való támadás összefüggése.	54

[3]

[Bevezető]

Vallásos könyvként áll elénk Heltai Gáspárnak a részegség és tobzódás ellen írt dialógusa. Csupa panaszkodás és feddés, példa és intés, fenyegetés és átok. A panasztevéshez jogot, az intéshez tekintélyt, a feddéshez bátorságot, a fenyegetésnek erőt, az átoknak foganatosságot a vallásos meggyőződés s a hit hatalma ád. Minden igazságnak a Bibliában kell gyökereznie, a parancsok mind a vallásnak, a protestáns vallásnak parancsai, a bűnök az ördög művei, az erkölcsös élet, melyért a könyv hadakozik, az istenes élet.

És ez a könyv mégis, nemcsak vallásos, egyházi munka, de világi könyv. Nem a templomi vagy az egyházi rendhez nyúl, nem hittételekről vitatkozik, nem elmélkedő, áhítatos írás, hanem világi viszonyokat bolygat meg, a mindennapos élet dolgait hánytorgatja. Ahogy a reformáció nagy mozgalmában is szorosan együtt és sokszorosan egybefonódva jelent meg a vallási és világi reformmunka, ez a reformációs könyv is világi célokat szolgál, és ezzel a reformáció feladatait tölti be. Így azután közvetlenebbül vezet el sok olyan társadalmi és gazdasági jelenséghez, mely a reformációval szorosan összetartozik, keletkezésére és terjedésére nagy hatással volt.

Ez adott okot és alkalmat arra, hogy hosszabb művelődéstörténeti fejtegetéseket adjunk a dialógus ismertetése elé. Meg kellett néznünk a reformációnak néhány kapcsolatát a társadalmi és gazdasági viszonyokkal, mert ezek egyben kulcsát adják a dialógus tartalmának is. Ezek magyarázzák meg az ilyen "egyházi karddal" és "világi karddal" egyszerre harcoló könyvnek a keletkezését.

---

[4]

I.
A dialógus megjelenése

A könyvek feladata a magyar reformációban. Heltai Gáspár nyomdája. Heltai az erdélyi magyar egyházak reformátor-mindenese 1553-ig. Ez időbeli könyvkiadásai. A vigasztaló könyvecske és a dialógus. A Kendi Antalhoz írt ajánlás. A dialógus célja.

1550-nek közepe táján kapott Heltai Gáspár nyomdát a kezébe, melyet egészen ő maga vezetett és irányított – ha nem is volt egyedül az övé. Gyorsan, egymás után ád ki most olyan könyveket, melyek az új hitnek, a szigorúan lutheri felfogásnak meggyökeresítését szolgálják. Nem agitációs könyveket. Ahogy egész Magyarországon, az erdélyi magyarság között is a protestantizmust nem könyvek terjesztették el, nem agendák és káték, nem az iskolakönyvek, nem is a bibliafordítások végezték a térítés munkáját. A prédikációk, melyeket az újhitű pap a templomban, a különböző istentiszteleti és áhítatos cselekedetekkor elmond, a nyilvános vitatkozások, piaci, vásári beszélgetések, személyes propaganda, az országos, a megyei, városi vagy a falusi társadalom vezető embereinek állásfoglalása, mozgalmak, melyek a katolikus egyház fölösleges és terhes hatalma ellen szerveződtek, közvégzések, törvények, rendeletek, tanácsi határozatok, bírói döntések, melyek a régi egyház erejét és tekintélyét támadták – ezek voltak az új hit elterjesztésének, a térítésnek eszközei. Magyarországon az egyházi, a vallásos könyveknek a reformáció kezdetén nem a népnek, a nagy tömegeknek megtérítése volt közvetlen feladatuk. Részben reformátoroknak teremtésére és nevelésére kellettek, habár ezt a munkát – illetve amennyiben ahhoz könyv kellett, nagy uraknak, főhivatalnokoknak és a gazdag polgároknak a meggyőzését – sokkal inkább a külföldi reformátoroknak latin és német könyvei végezték el. Másrészt pedig a reformátoroknak, az új hit szolgáinak használatára, segédeszközeiül kellettek az első könyvek, és ami a legfőbb, általában a már megtérítettek hitének meggyökeresítésére, feltámadott tudásvágyuk kielégítésére, az új hitelveknek minden irányban való alkalmazására.

Ilyenek az első esztendőkből a kolozsvári nyomda könyvei is. Kolozsvárnak s az egész erdélyi magyarságnak reformációja 1550-ben ott tartott, hogy nemcsak már elbírt, nemcsak hogy már be tudott fogadni könyveket, de továbbhaladásáhOz, megerősödéséhez okvetlenül szüksége volt rájuk.

5

Az erdélyi magyar protestáns egyházaknak Heltai volt a vezető reformátora, amíg egészen lutheránnsok voltak, amíg a kálvinizmus a szűkebb Erdélyen belül is nagy erőre nem kapott, az augsburgi vallásbéke után, 1556-ban: az önálló erdélyi fejedelemség megalakulásáig s az erdélyi szekularizációig. Könyvkiadásaival azonban Heltai nemcsak a kolozsvári protestánsoknak szolgál. Hiszen Kolozsvárott többen vannak szászok, mint magyarok. Kolozsvárnak magának inkább német könyvek kellenének, holott a kolozsvári nyomdának legtöbb könyve már az első négy esztendőben magyar. Csak eleinte ad ki Heltai egy-két német munkát is, később már egyet sem. Azért van ez, mert a szászokat lefoglalta már magának a Németországból behozott munkákon kívül a brassói nyomda, a szászok számára Heltainak könyvekkel nincsen semmi tennivalója. Ez a körülmény, amely különben is egyik legfőbb oka annak, hogy a szász születésű Heltai, a kolozsvári szászoknak papja magyar íróvá lett, ez vitte, terelte Heltait arra, hogy a kolozsvári és a Kolozsváron kívül levő erdélyi protestáns magyarságnak szolgálatára fordítsa nyomdáját.

Az universitasbeli szászoknak reformációjában és Wittenbergben szerzett tapasztalatokkal és tekintéllyel, Honter mellett (1) s külföldi egyetemen tanult nagy tudással, meg azért is, mert Kolozsvárott, az erdélyi magyarság politikai, katonai és gazdasági fővárosában működött, arravaló tehetségekkel és erős jó akarattal, és most mindehhez nyomdával a kezében – Heltai Gáspár látta el egy ideig az erdélyi protestáns magyar egyházak számára mindazokat a feladatokat, melyeket könyvekkel kellett és lehetett elvégezni.

Így ő volt az erdélyi magyar protestáns egyházak vezére addig, amíg igazán vezérre: központra s egyéni vezetésre nem volt még szükség – csak jótanácsra, segítőeszközökre: amikor a protestáns hit elhatolt már majd mindenhová, ahová valaha is eljutott, miután a lutheránus egyházi élet kifejtésére, az egyházi szervezet kiépítésére került a sor. 1553-nak második felében elveszíti hat évre a nyomdát, s amikor 1559-ben megint kezébe keríti, ekkor már a kálvinizmus volt felül, amelyhez nem tudott mindjárt alkalmazkodni és csatlakozni Heltai, aki a lutheri hitért Erdélyben a magyarok közt legtöbbet tett, akit sok emlék, sok együtt végzett munka, sok onnan kapott kitüntetés, (2) faji s talán családi vonatkozások

(1) Egy híres szebeni patríciuscsaládnak, az Oltardus famíliának albumába a család őse, Scherer (Rasoris) András szabómester, 1543-ban följegyezte, hogy "eodem anno Gasparus Heltanus Wittebergam adivit svadente M. Johanne Hontero, epistolas M. Martino Luthero et Philippo Melanchtonis allaturus." (Az Album Oltardianumot gróf Kemény József adta ki ebben a gyűjteményben: Deutsche Fundgruben. Hrsg. von E. V. Trauschenfels. Brassó 1860. Az idézett hely 13. o.)

(2) A szebeni polgármesteri számadásokbsn fordul elő ez a két tétel 1545-ben: "Item 19. Augusti misso Petro Lugossy ad nuptias domini parochi Colosswariensis expensae flor. 1. den. 0." - "Cum eodem pre munere tapetam unam cum stragulo uno pre flor. 7. den. 0." (L. H. Herbert: Die Reformation in Hermannstadt ... Szeben 1883. 27. o.)
1546. október 26-án a szebeni tanács egy követet, János deákot, elküld Kolozsvárra Heltaihoz, hogy vele a vallás és egyház dolgairól tanácskozzék. (ld. Herbertnél 22-26. o., vö. Wolf J.: J. Honterus ... Brassó 1894. 60-61. 169. 170. o.
Höchsmann: Honter... Wien 1896. 106-111. o.) 1548 végén Beszterce meghívja Heltait plébánosának. Ld. Wittstock Beitr. z. Ref. gesch. d. Nösnergaues. Wien 1858. 36. o. és Jakab: Okl. tár Kol. tört.-éhez II. Bpest 1888. 11-13. o., továbbá az idézett Deutsche Fundgruben-ben 17. o.
A szebeni polgármesteri számadáskönyv szerint: "1549. 9. Augusti. Cum d. Chrystoforo Lyst misso uno Tapete domino Casparo parrocho Colosvarien. propter Seruicia sua, quae prestat Ecclesijs Saxonum, Empto pro.... ffl. d. 0." (Ld. K. Fabritius: Urkundenbuch zur Gesch. d. Kisder Kapitels vor d. Ref ... Szeben 1875. 231-2. o. – Herbertnél: 27. o.)
– Ezen adatokat, a besztercei meghívás dolgát nem számítva, a magyar írók még nem vették észre, nem használták fel.

6

is, (2) akit annyi kötelék fűzött az universitasbeli szászokhoz. Heltainak a kálvinizmus diadalra juttatásában nincsen szerepe. Immár szükség volt ugyan vezérekre is, de ezek nem a tétovázók és húzódozók közül kerülnek ki, akkor sem, még ha könyvnyomdájuk is van. Heltai Gáspár tehát csak addig látta el a szükséges segítő könyvekkel az erdélyi magyar protestáns egyházakat, amíg egy időre el nem veszíti a nyomdát: 1550-től 1553-ig volt az erdélyi magyar protestáns egyházak reformátor-mindenese.

Könyveivel hatott bizonyosan Erdélyen kívül is és az Erdélyhez kapcsolt magyarországi részekben, de ezeken a területeken inkább az első magyar reformátoroknak külföldön nyomtatott könyvei működnek és hatnak. Elsősorban tehát az erdélyi magyar egyházakat látta el Heltai ezalatt a pár év alatt minden olyan segítő könyvvel, könyvben adható jótanáccssal, útmutatással, példával, tanítással, amelyre az új, de már rendes kerékvágásba került vagy készülő egyházi és vallásos életnek legelsősorban van szüksége.

Mindazok a könyvek, melyek ez idő alatt a kolozsvári nyomdából kikerültek, a már befogadott új hit megszilárdításának szerszámai – a hívőknek, a még egészen ki nem épült, éppen szervezkedő, rendezkeőő új egyházaknak első szükségleteit elégítik ki. Papoknak, tanítóknak szóló könyvek, nékik tanításul, a hitnek, a szertartásoknak egységéét: Bucer és Brenz úrvacsorai hitvallása, az agenda. Gyermekeknek való könyvek – de inkább tanítóknak és szülőknek a kezébe: kis káté, nagyobb káté, ábécés káté. A hívőknek áhítatára, hitüknek megedzésére írott könyvek: egy lekcionárium, Vizaknai Gergelynek teológiai olvasókönyve. Azután az a könyv, amely nélkül protestáns hitélet nincsen – az anyanyelven szóló Biblia: Mózes öt könyve, a próféták, Salamon könyvei és Jézus Sirach.

Íme, a Biblián kívül mind olyan könyv, mely csak a hit tételeinek megfogalmazásával, megrögzítésével és kifejtésével foglalkozik, a szertartások értelmét s erkölcsi tanulságait fejtegeti. Csupa iskolakönyv és olyan épületes vallásos olvasmány, melyeknek az életre való tanulságait maga az olvasó s a tanuló kell, hogy levonja. Ám van Heltainak ez időből olyan könyve is, amely az eleven életbe vág, beleszól a mindennapi kenyérért küszködő élet közönséges és megszokott dolgaiba, megbeszél, megvilágít társadalmi viszonyokat is, a vallás elvont, tételes, általános erkölcstanát alkalmazza, egyenes, közvetetlen

(1) Valószínű, hogy Heltai felesége Szebenből való volt, mert más különben aligha küldött volna a szebeni tanács a lakodalmára ajándékot.

7

beszéddel ráfordítja az egyéni és társadalmi életnek megítélésére, javallására vagy kárhoztatására. Vallásos könyvnek kell lenni az ilyennek is, mert a tizenhatodik században az egyéni és társadalmi életnek még minden főbb mozzanata összefonódik egyházi intézményekkel, keresztül-kasul van szőve vallási képzetekkel, s ezért a társadalmi állapotokat sem lehetett, csak a vallás nyelvén, a hit logikájával megközelíteni és megérinteni – vagy megtámadni s felforgatni.

Már az 1551-ben németül s 1553-ban magyarul megjelent Vigasztaló Könyvecske a hit tételeit közelebb hozza az élet valóságos helyzeteihez. A protestáns hittan fő elemeit, nagyjából a káté tartalmát adja elő, de nem a káték módszerével s formájában, hanem a kétségbeesett hívő ember vigasztalására, az ördög sok gonosz vetélkedésének visszaverésére, a mindennapos munkában adódó gondok elűzésére.

1552 elején pedig egy olyan könyvet adott ki Heltai, amely egészen közvetlenül függ össze a reformáció korának társadalmi állapotaival, anyagi helyzetével és az akkori életmóddal; ezeket az állapotokat elénk rajzolva, határozottan ítél is felettük és átalakításukért hadakozik. Mégis vallásos könyv ez, és a reformáció céljait szolgáló, feladatait betöltő. Iránya szorosan összefügg azokkal az okokkal és erőkkel, melyek a reformációt szükségessé tették; tartalma, ha nem is igen rögzítették bele konfessziókba és symbolikus könyvekbe, mégis a XVI. században a protestantizmusnak nem kevésbé lényeges és rá jellemző tartalma volt, mint amilyen az új dogmatika s az új istentiszteleti meg egyházi rend.

Ez a könyv Heltainak a részegségről és tobzódásról kiadott munkája. Címlapja: A RESZEG= | SEGNEK ES TOBZO- | dáſnac veßedelmes | vóltáról valo Dialogus. HELTAJ GÁSPÁR | Coloſvari plebanos al- | tal ßerzetet. | COLOSVARBA | 1552. (1) – Kolofonja: COLOSVÁRBA NYOM- | tatot, Helthai Gaſpar, es | Gyŏrgy Hoffgreff | altal. 1552. eßtendŏbe.

Kendi Antalnak "az Uristennek igéjének tiszta szeretőjének," ez "igaz nemes férfiunak" ajánlja Heltai a könyvet. Hosszú s nem idetartozó dolog volna alaposan megmagyarázni, mi a jelentősége ennek az ajánlásnak. Heltai ez időbeli politikai állásfoglalásával függ ez össze. A protestáns hit országos elismertetése s boldogulása ekkor az önálló Erdély megalakulásától s a katolikus Habsburg-uralom alól való felszabadulástól függött. Ez a körülmény határozta meg Heltai politikáját. Heltai is, mint ahogy Kolozsvár városa s az erdélyi protestánsok valamennyien, a Habsburg-ellenes törekvéseknek volt a híve, támogatója s valószínűleg az agitátora is. Mutatja ezt az, hogy az Izabella visszahívására szervezkedő nemzeti pártnak vezető embereivel összeköttetésben volt. Csáki Mihály adta 1551-ben bibliafordításának költségeit. Vigasztaló könyvecskéjét 1553 augusztusában Báthory Annának ajánlja, aki Báthory György-

(1) A gyulafehérvári Batthyányi könyvtár egészen ép és teljes példányát használtam. – A címlapon az 1. 3. 5. 6. 9. sor veres betűkkel van nyomva. – Tizenkét kis 8^o ívből (A-11), 96 számozatlan levélből áll. – Betűi a nyomdának nagyobb betűi. Csak az ajánlás, az utolsó két lap s az egyes részek előtt levő rövid sommák vannak a kisebb típusból szedve. – Az egyes részek, az utolsót kivéve, iniciáléval kezdődnek.

8

nek (1) a felesége. Nagy kátéját Szentgyörgyi Péter deáknak, a nagybányai kamara prefektusának ajánlja, aki nagy áldozatokkal, pénzzel, fegyverrel, sereggel segítette az ellenzéket. (2) Ilyen Heltainak a Kendi Antallal való összeköttetése is, mert Kendi volt éppen a Ferdinánd ellen elégedetlen uraknak vezére. (3)

1552-nek az elején, az első heteiben – mindenesetre nagyhét előtt, de nem sokkal az előbbi év karácsonya után jelent meg a dialógus. Az ajánlásból tűnik ez ki, melyet Heltai mindenesetre a könyv megírása, sőt talán a kinyomatása után írt. Elmondja az ajánlásban, mit akar ezzel a könyvvel. "Ez elmult napokban – írja Heltai – mikor üllettük (4) volna a mi Urunk Jézus Christusnak születésének napját, kezdék az időről gondolkodni, mely nemesen rendelték a régi szent jámborok azt, a hitnek ágai szerint, hogy ugysn rendszerént majd minden ágáról egész esztendő által prédikálhatnak." A régi szent jámborok és prédikátorok – az első keresztény községek korában – a szegény községet és a szegény együgyűeket sorjában a hit ágainak megismerésére vezették. "Nem mulasztották el az ünnepnapokat a sok külemb, emberektől találtatott pepecselésekkel és ceremóniákkal, mint az ő utánok valók azután cseleködtek és mostan is a képmutatók cselekednek." Ez a római katolikusoknak szól. Az igaz hit tanítói nem így cselekednek. Íme, Heltai maga Karácsony napján a hitnek erről az ágáról prédikált: Ki fogantatott szent Lélektől. "A nagyhéten következik majd" a hitnek néhány más ága, húsvét napján meg Krisztus feltámadásáról leszen emlékezet.

De azért még ma sincs minden rendjén. Mert az ördögnek az az igyekezete, hogy ahol csak az Úristen egy templomot épít: ott ő mindgyárást egy kápolnát rak melléje. "Mert egész esztendő által önekie is elrendelt idője vagyon, mikor az emberek nagy buzgósággal, nagy jó kedvvel őnéki szolgálnak. Mert mindjárást a mi Urunk Jézus Krisztus születésenek napja után következik az ördegnek nagy ünnepe, a Regélő hét, ottan a fársáng &c. (5) akkor isznak az emberek, tobzódnak,

(1) Pártállásáról ld: Veress Endre: Erdély fejedelmi interregnuma. (Akad. tört. Értek. XVIII. k.) Bpest. 1899. 54. 119. o. – Budai E.: Polg. lexikona. II. kiad. Pest. II. köt. 1866. 118. o.

(2) Szentgyörgyi Péterről ld.: B(arabás) S(amu): Erdély történetére vonatk. regesták 1551-1553-ig. (Tört. Tár. Bpest.) 1891. 436. 618. o. 1892. 671-672. o.

(3) Vö. egyebek közt: Szilágyi: Erd. Orszgy. Eml. I. 447. 452. 581. o. – Jakab: Kolozsvár tört. II. 68. 193. o. – Acsády: Mg. három részre oszt. tört. 333. o. – Barabás id. regestái. 1892. 659. 672. o. – Veress E. id. műve: 49. 54. 120. o.

(4) Betű szerint: "illetuk." Vö. Nyt. Sz. III. 893-4. h.

(5) Benn a könyvben, Heltai még egyszer említi a regélést: "a sok duska italnak, a sok regelésnek nincsen semmi vége." (C7a lap.). – Heltainak ezen szavait a régi magyar népköltészet és népszokások kutatói igen értékes adatként használták fel. Először Kriza János (Vadrózsák I. 532. o.). Azután Szabó Károly (A királyi regösökről. Századok, 1771. 559. o.) Legújabban edig Sebestyén Gyula, aki szerint: "Heltai szavai alapján bátran hihetjük, hogy az erdélyi regölő népszokás a XVI. században még teljes épségben megvolt." Innen lehet bizonyossággal megállapítani azt is, hogy a regélő hét mindjárt karácsony után kezdődött, december 26-án; bezárta ezt a hetet január elseje, a január 6-ai vízkeresztet követő napon pedig megkezdődött a farsang. (A regösök. M. népk. Gyüjt. Új F. V. k. Budapest, 1902. 79-91. o. – Regös énekek. Bpest, 1902. 4. o.).

9

lakoznak és külenb-külembféle heábavaló költséget művelnek. És noha azt művelik, de kevesen gondolják meg azért, mit művelnek. És száz közül sem gondolja egy, mely igen nagy bűn legyen a részegség és tobzódás. Gyüjtettem ezokáért e kis könyvecskét, hogy az embereknek eleikbe adnám, az én ítíletem szerint, ez iszonyoságos bűneknek nagy voltát: hogy eszekbe vevén magokat, ismét ennekutánna ez ondokságokát éltávosztassák és az Uristennek parancsolattya és kévánsága szerént józanon éljenek." (1)

Heltainak és könyvének a céljával tehát tisztában volnánk, és most ahhoz láthatnánk, hogy a hitnek, a tudásnak, az okoskodásnak és a szép beszédnek eszközeivel hogyan próbálja Heltai szolgálni és elérni ezt a célt. De a reformáció korában, már kezdetén is, oly sokan tűzik ki maguk elé ezt a célt minálunk, és ha széjjelebb tekintünk, más országokban is, hogy érdemes előbb még azzal is foglalkozni, miért, hogy a reformációval egyidőben egyszerre olyan fennszóval és széltében-hosszában hangzik fel a panasz és feddés a részegségnek és a tobzódásnak veszedelmes volta ellen, a sok hiábavaló költekezés kárhoztatására, – érdemes magával Heltainak a célkitűzésével is foglalkozni.

(1) Ezután szólítja meg Heltai Kendit, és említi, hogy 16 esztendeje már, hogy magyarul kezdett tanulni. Az ajánlásnak ezt a részét Szabó Károly közlése (R. M. Kt. I. 1879. 14. lap 29. szám) után sokszor közölték már, sokszor felhasználták. – Az ajánlás az A2a -A4a lapekra terjed. – Hogy a könyv készen volt már megírásakor, tartalmából tűnik ki: nem beszélne az "elmult napok"-ról, nem mondaná, hogy gyűjtötte ezt a könyvet. – Hogy az ajánlás megírásakor a könyv többi része talán már ki volt nyomva, arra az mutat, hogy az ajánlásnak mások a betűi, mint a szövegé, s egy lap (A4b) üresen maradt. - Nem egészen lehetetlen, hogy a könyv 1552. utolsó napjaiban jelent meg, és nem az év elején: A könyv már ki van nyomva, csak az ajánlást írja és szedeti ki Heltai 1552 karáctony után – de még azon évben, az utolsó héten. De mégis sokkal valószínűbb, hegy 1551 karácsonya után írta Heltai az ajánlást, s mivel a kinyomatás már átnyúlott a következő évre, ezért 1552. a dátum a címlapon is, a kolofonban is.

---

[10]

II.
Társadalmi válság

A mértéktelen életmód Európában az árutermelés, a pénzgazdaság és a nemzetközi kereskedelem nekilendülóse után kezdődik. Az alsóbb osztályok hamar elszegényednek. A XVI. század nagy nemzetközi válságai. Általános hanyatlás, kivált Németországban és Magyarországban. Le kell fokozni az igényeket. A reformáció a mértékletesség szolgálatában. Protestáns aszketizmus. Luther néhány nyilatkozata.

Azok közt a társadalmi és erkölcsi bajok közt, melyek a reformáció elkövetkezését szükségessé tették, igen nagy erővel ható volt a társadalom minden osztályában szertelenül nagyra nőtt pazarlás, mértéken felül való költekezés és fékezetlen tobzódás. Nem a XVI. században, nem is a XV. végén ütött ki ez a baj, hanem a XII. század óta harapózott el – hol korábban, hol később – mindazokban az országokban, amelyeket a kereskedelem, az árutermelés a világforgalom és a pénzgazdaság akkor megindult erősebb nekilendülése magával ragadott. Nem volt egy osztály sem, amely ne gyarapodott volna a gazdasági fejlődésnek ebben az új korában, egy osztály sem, amelynek az életmódja ne tágult, jólléte nem emelkedett volna. A társadalomnak meggazdagodásával együtt fejlődött az a kultúra, amely azután a reneszánszban tetőzött, ezekben a bőséges esztendőkben kapott rá mindenik osztály a tobzódásra, részegességre, ekkor fordultak a fényűző, mértéktelen életre, az evésben, ivásban, öltözetben mindenáron való túlzás és az ezzel járó hivalkodás ekkor terjedt el. De panasz ezellen ekkor még nem hangzik, mozgalmak, törvények még nem támadják ezt az állapotot, mert a társadalomnak megvan az ereje elviselésére, megvan a gazdagsága.

Ám a gazdasági fejlődésnek ugyanaz az új foka, mely a társadalomnak meggazdagodását és az életmódnak emelkedését fölidézte, később, továbbhaladásában, teljesebb kibontakozásában, az alsóbb társadalmi osztályokat rohamos hanyatlásra vitte. A művelés alá még nem vett szabad föld elfogy, a parasztbirtok elaprózódik, területe a mezőgazdasági termelés akkori fejlettsége mellett elégtelenné kisebbedik, a pénzgazdaság és vele a római jog behatolása a legtöbb helyütt megbontja a régi faluközösséget, vagy a legelő, az erdő s a halas víz közös birtoklását. A földjüknincs parasztok tömegesen vonulnak, menekülnek a városba, ahol azonban a cébes iparnak addig lehető volt gyors és kényelmes terjeszkedése már megakad, nem minden legény lehet már mesterré, a céhek elzárkóznak, ki-

11

váltságosokat nevelő és szolgáló intézményekké merevülnek meg és napszámossorba, csőcselék-életre kényszerítik a vagyontalanokat. Itt-ott már a manufaktúrák is szaporítják a birtoktalanok számát. Az uzsora minden bajt még megpecsétel, minden szorultságot még összébb ránt. A pénzgazdaság és az áruforgalom érdemessé, kívánatossá és lehetővé, a központi hatalmak megerősödése, meg a városok emelkedése szükségessé tette a földesuraknak, hogy a parasztokat határtalanul kizsákmányolják, jogaikból kiforgassák, terheiket megsúlyosítsák, szolgáltatásaikat megsokasítsák. A XIV. század második fele óta egyre kitörnek és kiújulnak az olyan társadalmi mozgalmak – legtöbbször egyben vallásiak is – melyekben a parasztség és a városokban felgyűlt vagyontalan tömegek erőszakkal próbálnak nyavalyáiktól megszabadulni. Mélyet bukik a birtoktalan, a katonai nemesség is, a lovagok osztálya, amelyet a zsoldos és gyalogos katonaság kialakulása, a tűzi fegyverek alkalmazása nagy mértékben tett hasznavehetetlenné és fölöslegessé.

Az árutermelés továbbfejlődésével így már a XV. században a köznemessóg nagy része, a városi népesség alsóbb rétegei, a parasztság nagy tömegei olyan helyzetbe süllyedtek, amelyben terhes volt már az az életmód, amelyre előbb rászoktak. Ebben a században már sokan akadnak, akik kemény szavakkal feddik, támadják a fényűzést, tobzódást és hivalkodást, de ezek a visszás túlzások ekkor még nem estek nehezükre a fölsőbb osztályoknak, melyeknek a hatalma és gazdagsága még emelkedőben, terjedőben van. Ezért az ellenük való hadakozás még nem lett általánossá és jellemzővé sem az irodalom, sem a politika területén – amelyet a felsőbb osztályok foglaltak le maguknak.

A XVI. században azután megnehezült az idők járása a felsőbb osztályok fölött is. Konstantinápoly elfoglalása óta, kivált Szélim szultán foglalásai után a török veszedelem, másfelől a középkort berekesztő nagy felfedezések nyomában a világkereskedelem régi útjainak és irányainak gyökeres átalakulása, eltolódása, meg a XVI. század első felében megindult nagy árforradalom – azt a hanyatldst, amelyet az árutermelés és pénzgazdaság a leszorított alsóbb osztályokban elindított, a XVI. századnak már első felében még mélyebbre mélyítette, és kiterjesztette még a felsőbb osztályokra, a polgárságra, a birtokos nemességre is. Néhány száz nagybirtokos családnak vagy tartományi fejedelemnek, meg néhány nagykereskedőnek vagy bankárnak a gazdagodása nem takarhatja el a boldogulásnak, a megélhetésnek azt a megnehezedését, mely a XVI. században ráhatott a felsőbb osztályokra is – persze csak azokban az országokban, amelyeknek az anyagi hatalmát és fejlődését a törökök és az újkort bevezető nagy felfedezések letörték: főképp Németországban és Magyarországban.

Ahogy az ilyen sorsra került országok – Olaszországot kivéve, amely a pápaság révén nagy jövedelmekhez jutott – a legkevésbbé tűrhették meg tovább is a fölöslegessé haszontalanodott nagy vagyonú, nagy jövedelmű katolikus egyházat, nem tűrhették, nem bírhatták meg tovább azt az életmódot sem, amelynek fennen, magasságban tartásához már nem volt meg a gazdagságuk. A katolikus egyházzal való szakítás, a szekularizáció és a felsőbb osztályoknak az anyagi hanyatlása között igen szoros az összefüggés.

12

Ez az anyagi hanyatlás is az egyik fő hajtóereje volt a reformációnak, a katolikus egyháztól való mennél teljesebb elszakadásnak, és ezért van az, hogy a reformáció szolgálatába állott annak a társadalmi szükségletnek is, amely a hanyatló országokban ekkor már minden osztályra kényszerítően jelentkezett, a reformáció feladatává lett, hogy kielégítse ezt az új szükségletet: lefokozni az igényeket, lesüllyeszteni az életmód szintjét.

A reformációval egyszerre, egyidőben bővült általánossá a részegesség, tobzódás és tékozlás leküzdése érdekében való agitáció. Korábban csak néhány sötéten látó, de a jövendőbe igen világosan látó morálprédikátor vagy szatirikus támadta ezeket a visszás állapotokat, meg a szegénynépnek az irodalomban és a politikában oly keveset szereplő szószólói fordultak ellenük. Most, hogy a felsőbb osztályok helyzete is megromlott – általánossá lett az irodalomban, az egyház munkájában és a politikában is a fényűzés leküzdésére, a hiábavaló költekezés mérsékléséért a siralom, gúny, panasz, elmélkedés, feddés, átkozódás és kárhoztatás. Számtalan röpirat és elmélkedő könyv jelenik meg csakis ennek a célnak az érdekében, a legnépszerűbb írók mind szolgálatába állanak ennek a társadalmi szükségletnek. A városi hatóságok ekkor kezdenek szigorú végzésekkel és rendeletekkel hadakozni az éjszakai kicsapongások, az ünnepnapokon különösen féktelen tobzódás és a részeges duhajkodás ellen. 1530-ban és 1548-ban a német országgyűlések szerves törvényekkel fordulnak a fényűzés minden formája ellen.

A társadalomnak ez a küzdelme a költséges, fényűző életmód megváltoztatására ám nemcsak kísérő jelensége volt a reformációnak, de a reformáció maga a legtevékenyebb benne. Ezért hirdetett a protestantizmus egy új aszkézist. Nem a középkori szerzetes-aszkézist akarta visszaidézni, de hogy a józan polgári takarékosságra, az életmódban magukmegtartásra hajlíthassa az embereket, sokkal szigorúbb erkölcstant, aszkétikus elméleteket és fejtegetéseket kellett elterjesztenie. Számtalan ilyen irányú protestáns vallásos és erkölcstani könyv széled széjjel, mik a testi gyönyörűségek megvetését, a szenvedések békességes tűrését, az ősi, gonosz szenvedélyek, indulatok és hajlandóságok leküzdését, a régi Ádám legyőzését, a világi hiúságokból és a hivalkodásból, magamutatásból való szabadulást ajánlották a hívőknek, jámborságos józan életet, takarékosságot. Vagy fennen feddik a világ visszafordultságát, csúfolják, kárhoztatják a mértéket nem ismerő életmódot, nekitámadnak a fényűzésnek, a világi javakban való bujálkodásnak, mit a pápista egyház helyénhagy, még föl is szít, mert maga is belemerült ezekbe a fertelmességekbe. A protestáns íróknál a katolikus egyház, mint a fényűzés és tékozlás javallója, terjesztője, fenntartója jelenik meg, és az ellene való küzdelem, a vele való szakítás a mértéktelen élettel, a hiú költekezéssel való szakítást jelenti, – a protestantizmusért, az új hittan elterjesztéseért, meg a józan, takarékos életért egyszerre harcolnak a reformátorok. (1)

(1) Ezekhez a fejtegatésekbez sok más olvasmányomon kívül kivált a következő munkákat használtam:
Lindner, Th.: Weltgeschichte. Stuttg. u. Berl. III. k. 1903. (Különösen 177-180. 199-228.), IV. 1905, (Kül. 145. 233-266. 315-334.), V. 1907. (Kül. 29-35. 119-121. 291-303. 315-324. 378-403.).
Marcali H.: A reformatio kora. (A Nagy Képes Világtört. VII. kötete.) Bpest.
Illés J.: Az újkori alkotmányfejlődés elemei. Bp. 1898.
Janssen J.: Gesch. d. d. Volkes... Freiburg in Br. I. II. k. 7. kiadás. 1881. III. k. 1. kiad. 1881.
Bezold, Fr.: Gesch. d. d. Reformation. (Az Oncken-féle Allg. Gesch. in Einzeldarst. III. főrészének I. kötete.) Berl. 1890.
Lamprecht, K.: Deutsche Geschichte. V. k. 3. kiad. Freiburg in Br. 1904.
Mehring: Deutsche Geschichte v. Ausgange d. Mittelalters. I. Berlin. 1910.
Kampffmeyer, P.: Gesch. d. modernen Gesellschaftsklassen in Dland. Berlin. 2. kiad. 1910.
Engels: D. d. Bauernkrieg. 3. kiad. Berlin. 1908.
Gerdes, H.: Gesch. d. d. Bauernstandes. Leipz. 1910.
Lamprecht: D. Wirtschaftsleben im Ma... Leipz. 1885. 1886. (Kül. I. köt. 2. rész 1231-1242. o.)
Goedecke: Grundriss zur Gesch. d. d. Dicht... 2. kiad. Dresden. I. 1884. II. 1886.
Kautsky: Thomas More u. seine Utopie. Mit einer histor. Einleitung. 2. kiad. Stuttg. 1907.
Rogers, Th.: D. Gesch. d. engl. Arbeit. 2. kiad, Stuttg. 1906. (Kül. 114-118. 268-270. o.)
Hervé: Histoire de France et notions d' histoire générale. Új kiad. Paris. 1904.
Roscher: A nemzetgazd. rendszere. I. k. Új kiadás Bpest. 1895. (Kül.: A fényűzésről szóló fejezetek, 425-448. o.)
Meltzl, O.: Ueb. Luxus u. Luxusgesetze. Hermannstadt 1870.
    Ide tartozik még több könyv azok közül is, melyeket alább, a 19-20. lapon idézek.

13

Maga Luther is számtalanszor vádolta az ő "szeretett németjeit" részegességükért és tobzódásukért. Már a legelső reformátori írásaiban meglátható, hogy a reformáció nemcsak az egyháznak és a hittannak, hanem az igényeknek és az életmódnak is a reformációja. A jócselekedetekről 1520-ban írt munkájában (1) a hatóságoknak, felsőbbségeknek tennivalóirol szólva, azokról, melyekre kivált Németországban van éppen akkor leginkább szükség, azt írja: "Elsőbb is a zabálásnak és a részegeskedésnek szörnyű fertelmességét kellene eltávoztatniok, nemcsak mert ez semmirevaló, de azért is, mert igen költséges. Az ízes gyökerek és a fűszerek, ezek az olyan dolgok, mik fölöslegesek a jólléthez, nem kevés kárt tettek már az idei, világi javakban és tesznek még napról-napra. A világi hatóságoknak valóban sok mindent kell művelniök, hogy visszaszorítsák azt a két nagy-nagy bajt. Mert már igen mélyre és messzire ették bele magnkat. De hogyan művelhetnének a hatalmasok az Istennek inkább tetsző szolgálatot, és hogyan könnyíthetnének könnyebben a maguk országuk sorsán. Azután meg arról van szó, hogy az öltözködésnek fölérhetetlen, oly sok vagyont elpusztított költségei ellen kell védekezni." A német nemzet keresztyén nemességéhez szóló írásában (1520 június-augusztus) (2) valamennyi ünnep eltörlését és egyedül a vasárnap megtartását azért ajánlja, mert az ünnepeken az emberek részegességgel, játékkal, semmittevéssel még sokkal inkább indítják haragra az Úristent, mint a közönséges napokon. (XVIII. cikkely.) Az egyházbeli bűnökkel végezvén, a XXVII. cikkelyben a világi bűnöket veszi sorra: "Elsőbb is a német nemzetnek egy általános tilalma és határozata kellene az öltözeteknek túlon-túlságos gazdagsága és költséges volta ellen, ami már sok nemes embert, oly

(1) Von den guten Werken. Ez a könyv 1520. májusában jelent meg, s még azon évben nyolc újabb német kiadást ért.

(2) Első kiadása 4000 példányban jelent meg, és egy hét alatt elfogyott.

14

sokakat a gazdagok közül szegénységbe döntött. Eleget adott nékünk az Isten gyapjút és lent, annyit, mint más országoknak, nagyon is elég volna az minden rendnek arra, hogy illően és tisztességesen öltözködjék, nem kellene oly szörnyen sok kincset eltékozolni és kiszórni selyemért, bársonyért, aranyneműért, azért a sok külföldi áruért. Mondhatom, ha a pápa az ő tűrhetetlen zsarolásaival meg sem is rabolna minket németeket, azért több bajunk volna még a soknál ezekkel az alattomos rablókkal, a selyem- és bársonykalmárokkal. Azt látjuk, hogy emiatt mindenki föl akar érni a másikhoz, és fennhéjázás, irigység támad és nevekedik közöttünk – ahogy meg is érdemeljük –, holott elmaradna mind ez a baj és sok más nyavalyánk is, ha az Istentől nékünk adott javakkal megelégednénk. Hasonló módon kellene kevesbbíteni a sok fűszert, mert ez is az egyike ama nagy hajóknak, amelyek a német földről kihordják a pénzt." Majd meg a zabálás és részegeskedés iszonyatosságáról beszél Luther: "Ez ellen is a világi kardnak kellene védekeznie, mert különben úgy lesz, ahogy Krisztus megmondotta, hogy az ítélet napja nagy titokban fog elkövetkezni, amikor az emberek isznak és esznek, házasodnak és szerelmeskednek, építenek és ültetnek, vesznek és eladnak, és ilyen mostan a világ, de annyira, hogy bizony hiszem, az ítélet napja már közel van, a küszöbön – még ha egy csöppet sem gondolnak is reá."

Annak a bizonyítására, hogy a reformáció vette kezébe a tovább tarthatatlan életmód abbahagyásáért való küzdelmet, nem kellett volna ezeket ideidéznem. De Luthernek ezekből a soraiból igen élesen kitűnik, milyen lényeges összefüggés volt a katolikus egyházzal való szakítás és az igények összébbszorítása között, látjuk, hogy a protestantizmus unszolta a világi hatóságokat, ne tűrjék tovább a pusztítóan drága fényűzést és tobzódást, kiérthető, hogy az elszegényedés, a felsőbb osztályoknak is az elszegényedése miatt kellett az erkölcstelen, fényűző életmódról való lemondást hirdetni – a józanságot, a takarékosságot.

---

[15]

III.
Magyarország anyagi válsága

Magyarország gazdasági fejlődésének menete a XVI. századig. Az ország helyzete a német-olasz-keleti forgalmi rendszerben. A XVI. századbeli hanyatlás oka: a nemzetközi válság és a török pusztítás. Visszafejlődés pénzgazdagságról terménygazdaságra. Eredmények.

Magyarországnak is a gazdasági és társadalmi fejlődése nagyjából ugyanolyan egészen a XV. század vége tájáig – körülbelül Mátyás haláláig – amilyen a többi előrehaladott európai államé, a német fejlődéshez pedig azután is hasonló még. Csak a méretek mások. A föllendülés nem volt oly erős, mint egyebütt, a gazdagodás mértéke kisebb volt, hogy aztán, kivált már a XV. században, az alsóbb osztályok sorsa még jobban megromoljon, s a XVI. században az egész ország annál mélyebbre bukjék, felsőbb osztályai is annál inkább elszegényedjenek. Siettette és mélyítette, azután meg állandósította ezt a hanyatlást az, hogy a török veszedelem Magyarországra volt a legártóbb, a legkárosabb.

Magyarország is azok közé az országok közé tartozik, amelyek a XVI. század nagy átalakulásai és fordulatai közben szörnyen letörtek. A világkereskedelem válsága kihatott Magyarországra is, a török elhatalmasodása és terjeszkedése meg éppen Magyarországot verte a legsúlyosabban. Magyarországnak is a közgazdasága, anyagi jólléte a nemzetközi forgalomnak ahhoz a rendszeréhez volt kötve, amelyet a felfedezések hatása és a kelet újabb megmozdulása, kivált a török előrenyomulás a XVI. századben fenekestül felforgatott. Azok az összeköttetések, melyekkel a magyarországi kereskedő is kivette részét a keleti kereskedelemből, azok a külföldi piacok, melyeket ellátott, miken megjelent, a politika és háborúság sok-sok változata, meg-megmásulása közben hol gyarapodtak, hol fogytak, alakultak, eltolódtak – de bizonyos, hogy a XIII. század óta Magyarország mindig részesült annak a forgalmi rendszernek a javaiból, amelynek főútja a Földközi-tengeren át vezetett, s fő kihasználói az olaszok voltak – amely szárazföldi utakon adta tovább egész Európának a Kelet cikkeit, s amely a centrális fekvésű Németországot rendkívüli gazdagodásra vitte. Magyarországi kereskedők összeköttetésbe lépnek az olaszokkal, eljutnak a dalmát kikötőkig, el Velencéig, Génuáig, közvetítik az olaszoktól átvett keleti árukat észak és északkelet felé, nagy a forgalmuk a délnémet, a szász, az északi olasz és a dunai német vidékekkel, a flandriai, a cseh, morva, szilé-

16

ziai, lengyel, orosz városokkal, és mind e külföldi városokból meg nagy számmal járnak-kelnek, kereskednek, telepednek kereskedők egész Magyarországban. Ezenkívül kivették a magyarországi kereskedők részüket a keleti kereskedelemnek ama szárazföldi mellékútjaibál is, amelyeknek egyike a Fekete-tenger mellékéről a lengyel fő városok felé haladt, ahol a magyar kereskedők is megfordultak, a másika meg éppen Magyarországon át kötötte össze a nyugatot a kelettel. (1)

A magyar városok könnyen és gyorsan gazdagodnak. Városjogaink ugyanolyanok, mint a német városokéi. Nálunk is kialakulnak városszövetságek. A magyar állami pénzügyek nagyjából megegyeznek a többi fejlett európai állam pénzügyeivel. Az árukban való bővelkedás, az élénk árucsere, az ezzel járó olcsóság, a külföldi piacok nagy terjedelme és bővülése, a külföldi árucikkeknek és a sok szakmában igen magasra fejlett belföldi ipar készítményeinek értékesítése magában az országban, tovább közvetítése Lengyelország, Oroszország, Moldva és Havasalföld felé, a vámok és illetékek nagy összegei, a mezőgazdaság haladása és az ipar megerősödése – ezek az eredmények és lehetőségek attól a forgalmi rendszertől függtek, amely a középkor végén teljességgel megbomlott és összekuszálódott, az úgynevezett német-olasz-keleti kereskedelem fennállásától. A XVI. század folyamán az olaszoktól közvetített keleti kereskedelem jelentéktelenné csökken; a délnémet és a dunai német városok elgyöngülnek, gazdagságnk odavan, mert kikapcsolódtak a világforgalomból, s ha tovább is tartják magukat – de nem sokkal tovább –, mint a magyarok, ezt más utak és új piacok kihasználásával tehetik, melyekhez a magyarországiak nem férhetnek; az északkeleti Európát nem, ahogy eddig, délfelől, a szárazföldről, hanem a Keleti-tenger felől látják el, részben még a németek, de egyre inkább csak a hollandusok; a német piac elszegényedett. A török miatt megszűnt Magyarországnak közvetlen összeköttetése Olaszországgal. A Magyarországon át vezető kelet-nyugati út végképpen lehetetlenné lett. A külső kereskedelem tönkresilányodásával lehanyatlott a német belső kereskedelem is, és az egyes német territóriumok szűkebb, önálló területekká zárkóznak, egymással szemben akarnak boldogulni, s ez Magyarországra végzetessé vált, mert a legelhatározottabban Ausztria tért erre az útra: már a XVI. század közepén igen szorosan elzárta, hozzáférhetetlenné tette területét az idegeneknek vámok-

(1) Régebben ezt az utóbbit tartották a legfőbb útnak. Ma meg egyáltalában tagadják a megvoltát – a XII. századon túlra. (Ld. Csánki, Meltzl, Takáts, Acsádi, Kerekes alább idézett munkáit.) De alighanem mégis megvolt. Zsigmond, a velenceiekkel ellenségeskedván, mégsem utasította volna a magyarországi és németországi kereskedőket arra, hogy ezt az utat használják, ha addig is nem használták volna valamilyen mértékben, ha valamennyire járt és kitapasztalt és kihasználható út erre nem lett volna még a XIV., XV. században is. Persze, az Olaszországgal való összeköttetéshoz képest talán jelentéktelen volt ez a forgalom, s éppen a XV. század második felében már alighanem egészen megszűnt – a török miatt. (Ld. különösen: Kováts Ferenc: Adalékok a dunai hajózás és a dunai vámok történethez az Anjouk korában. Gazd. tört. Szemle. VIII. 1901. 433-434. o.)

17

kal, tilalmakkal, a magyaroknak is, akikkel szemben ezért és ekkor már megkezdi gyarmati sorba kényszerítő politikáját. A középkor végén megindult árforradalom, mit az amerikai nemesfém beözönlése rendkívül válságos méretűre hevített, a külső és belső forgalom megapadása folytán amúgy is nagyra nőtt és egyre fokozódó általános drágaságot még tűrhetetlenebbre növelte.

A külső és belső forgalom összezsugorodása, minden egyes osztály vásárlóképességánek meggyengülése, a felfokozódott állami, hadügyi szükségletek, a hirtelen drágaság, mindez oly szegényságbe süllyesztette Magyarországot, hogy nem volt elég ellenálló képessége megállani a törökkel szemben, ezért nem tudott elég erőt összeszedni kiűzésére – aminthogy ez az egész Közép-Európára (a tengerek mentén levő országokat ide nem véve) kiterjedő anyagi, vagyonbeli leromlás volt az oka annak, hogy a fenyegetett országok nem voltak elég erősek a törököknek egyesülten, összefogva való visszaszorítására.

Így, a török pusztítás meg zsarolás miatt s a XVI. század nagy nemzetközi válságai következtében Magyarország szörnyen elszegényedett. Az országnak ugyan nem minden területén egyforma a pusztulás, sőt vannak szerencsés, fejlődő vidékek is. Néhány felvidéki város még emelkedett is a megélénkült, bár biztosság nélkül való magyar-lengyel kereskedelem segítségével, meg az észak és kelet közt időnként erre is lebonyolódó forgalom révén. Debrecen a török uralom alatt levő magyar Alföldnek kereskedelmi középpontjává lett, Nagyszombat is fejlődött, mert idehúzódtak 1541 után a budai kereskedők. Komáromnak a föllendült török-osztrák keleti kereskedelem volt javára. De néhány szerencsésebb városnak vagy vidéknek a jólléte éppoly kevéssé deríti fel azt a szomorú képet, melyet a XVI. századbeli Magyarország mutat, mint néhány főúrnak meg nagykereskedőnek vagy uzsorásnak a gazdagodása.

A pénzgazdaság irányában megindult és előrehaladt fejlődés visszaesik, és sok jele tűnik elő a terménygazdaságra való visszatérésnek. A földművelést igen nagy területeken visszaszorította a marhatenyésztés, ami a parasztnépnek igen szomorú elszegényedését és megfogyatkozását jelenti, ami már nem tud feltáplálni erős ipart, jómódban tartani városokat, még ha az ezzel együtt rendkívülien kiterjedt marhakereskedés néhány nagykereskedőt, nagybirtokos tőzsért és egypár vásáros helyet meg is gazdagított. Emlékeztet az arra a folyamatra, mely a XVI. század Angliájában történt, ahol a földművelést a juhtenyésztás szorította vissza, mely szintén csak gyérebb és kisebb igényű lakosságot tud eltartani, éppúgy, mint az akkori marhatenyésztés. Ahogy Angliában el lehetett mondani, hogy a juhok felfalták az embereket, Magyarországoan is az történt: a marhák felfalták az embereket. Az országgyűléseken a rendek keservesen panaszkodnak a hihetetlen drágaság miatt, a nemesség is tönkremegy már, a paraszt állandóan éhezik – s ezalatt (egyenes adatok vannak rá) ezrével hajtják ki külföldre nagykereskedők a magyar marhát. És milyenek azok a városok, amelyeket a marhatenyésztés és marhakereskedés emelt fel! A középkor pazar építészete abbamaradt. A középkorban épült, a fejlődő mezőgazdasággal táplált városoknak igazán városképük van, a házak erősek és éke-

18

sek, a templomok pompásak és gazdagok, a bástyák és falak hatalmasak. Milyenné lett azonban Debrecen, mely ebben a korban, a XVI. és XVII. században nőtt fel. Meg volt áldva a marhatenyésztés és marhakereskedés minden áldásával, gazdagodott is, gyarapodott is, volt egypár dúsgazdag marhatőzsére, de nem volt igazi város, földbe süllyedő, náddal födött, gyatra házakkal, palánkkerítéssel, mindenestül falu maradt, óriási falu, mely az arra járó külföldi utazókat bámulatra s megbotránkozásra ragadta, – s mutatja, hogy mily sovány, szűkös bőség, mennyivel silányabb gazdagság volt ez, mint a középkori, amely a fejlődő földművelésen nyugodott.

A nemesfémbányászat, mely a XV. században rendkívül fejlett volt s európai színvonalon állott, a királyi hatalom elgyengülése következtében hosszú időre lehanyatlott. A nemesfémek árának hirtelen rohamos csökkenése és a különben is, jórészt éppen a nagy marhakivitel miatt nagyra nőtt drágaság pénzhamisításra és rossz pénzek verésére vezetett, aminek a nyomában oly lehetetlen pénzviszonyok állottak be, hogy a nép sok helyütt visszatért a cserekereskedésre, ahogy az Németországban is megtörtént. Az országgyűlések szigorú büntetésekkel, még fő- és jószágvesztés terhe alatt is próbálták fenntartani a kényszerárfolyamokat. A nyerstermények és élelmiszerek roppant áremelkedésével szemben a munkabér még csökkent, a fuvar is olcsóbb lett. A csavargók, koldusok, útonállók, bujdosók, tolvajok, rablók, orvok, gyújtogatók nagyban elszaporodnak, országszerte kóborolnak; az országgyűlések egyre-másra hihetetlenül szigorú büntetéseket rónak a legkisebb bűntetteikre is. Valamennyi hatóság a XVI. század folyamán nagyobb szigorúsággal hajtja végre ellenük a törvényeket, ez időre esnek a legnagyobb számmal a legkegyetlenebb büntető kivégzések.

A városokban a polgári jogokból kizárt szegény lakosság és az odatódult gyülevész népség száma egyre gyarapodik. Az ipar, ahol el nem pusztult, ott összeszorult. A céhek megállanak a fejlődésben, a piac összeszűkülése megcsontosodásra vezet és mindenféle erőszakos kísérletekre, melyekkel a természetes jóllétet és fejlődést próbálják pótolni. Számtalan a kicsinyes veszekedés, féltékenykedés a különböző városokbeli céhek között, az egyes céhek meg határsértéseken, hatásköri összeütközéseken perelnek egymás ellen. A régi szabályokat reakciós irányban módosítják, hogy elzárkózhassanak. A legények munkaidejét meghosszabbítják, mesterré önállósításukat még jobban megnehezítik. készítményeik árait szertelenül magasan próbálják tartani, mert kénytelenek vele, mert még így is rosszabb az üzletük, nehezebb a boldogulásuk, mint amilyen régebben volt. Az országgyűléseken igen sokszor felhangzik a panasz a mesteremberek és a mívesemberek drága árai ellen, kivált a mészárosok ellen. Maguk az országgyűlések készítenek ezért árszabályokat, vagy a megyéket utasítják erre.

A mezőgazdaság hanyatlása, az általános drágaság, a török hódítás, a hadviselés új módja és a nagybirtokos főurak erősödése – aminek az egységes központi államhatalom gyöngülése, a városok hanyatlása, a közigazgatás züllöttsége nagyban kedvezett – elszegényítette, tönkrejuttatta, rabló- vagy zsoldossorba, gyalogos szolgálatra avagy paraszti életmódra szorította a köznemességnek is nagy

19

részét. (1) Az országgyűlésokcn a karok és rendek maguk is panaszkodnak a hallatlan drágaság ellen (például: Pozsony, 1550. 21. tc.), sokszor emlékeztetik a királyt arra, hogy "mennyire megfogyott mindenkinek a vagyona" (Nagyszombat, 1547. 7. tc.), kétségbeesetten hangoztatják, hogy a "közös, s azonfelül köztük dúló belső ellenségeskedések miatt meg sem számlálható károktól és súlyos szorongatásoktól el vannak nyomva, és már csaknem tönkrejutottak."

20

(Pozsony, 1554. 3. tc.), s a következő század elején, annyi erőlködés és nekidurálás s annyi visszaesés és meddőség után már fölismerik az állam katonai és pénzügyi tehetetlenségének gyökerét: hogy "minden rendű emberek annyira ki vannak merülves, s az őösszes vagyoni erejük és anyagi helyzetük minden évben csökken." (1602. 1. és 1603. 2. törvénycikk.)

(1) A XVI. századbeli Magyarország anyagi állapotáról, gazdasági válságairól nem írhattam egy írónak vagy egy munkának összefoglaló és kielégítő jellemzése alapján, mert ilyesmi még nincsen. A 12-13. lapon említett idegen könyveknek útmutatásával (újból kiemelem Lamprecht Deutsche Geschichte-jét, különösen: V. 61-229. 488-530. o.) a következő munkákat tanulmányoztam:

Matlekovits S.: A keresk. tört. Bp. 1873. (Kül. 63-67. 166-171.)
Noël, O.: Hist. du comm. du monde ... Paris. I. 1891. II. 1894.
Daróczi L.: A keresk. tört., kül. tek. Mg.-ra. I. (a M. Ker. Ktára I. évf. 2. sz.) Bp. 1902. (Kül. 38-44. 68-75.)
Domanovszky S.: A ker. ált. tört. (A Schack-féle M. ker. könyve. I. k.-ében 149-205.) Bp. 1907.
Halász-Mandelló-féle Közg. Lexikon 3. kötetéből (Bp. 1898. 1900. 1901.). Acsádi, Tagányi s Kováts F. különböző m. gazd. és társ.-tört.-i cikkei.
M. Gazd.-törteneti Szemle I-XIII. 1894-1906. (Kül. Tagányi, Takáts S., Kováts F., Kemény L., Kerekes Gy., Pór A. cikkei és közleményei.)
Horváth M.: Az ip. és ker. tört. Mg.-on. (1836. 1840. Kis. tört, munk. Bp. II. III. 1868.)
Kossovich K.: Az ip. és ker. tört. Mg.- ban a XVI. sz. elejéig. (Tört. tud. pályamunkák. II.) Buda. 1842.
Deák Farkas: A nemz. gazd. tört. Mg.-on. Pest. 1866.
Kautz Gy.: A nemz.-gazd. eszmék ... Mg.-on. Pest. 1868. (Kül. 19-71.)
Teutsch, G. D.: Gesch. d. siebenb. Sachsen. 3. kiad. I. Szeben. 1899.
Szamota J.: Régi utazások... Bp. (Olcsó Kt.) 1891. (Kül. 42-45. 163-82. 490-504. 518-55.)
Margalits: Horv. tört. repert. Bp. I. 1900. Kül. Matkovics, Rácski F., Ljubics nagyobb dolgozatai, (kül. 83. 155-95. 245-59. 300-18. 510-13.) A II. k. (1902.) kevésbé fontos.
Kerekes Gy.: M. keresk. fejlőd. (M. keresk. könyve I. k. 207-248.)
Heyd: Gesch. d. Levantehandels im Ma. I. II. Stuttg. 1879.
Thallóczy L.: Utazás a Levantéban... Bp. 1882.
Ipolyi A.: A m. iparélet tört. fejl. (Századok. 1877. Kül. 24-25.)
Marczali H.: Az ip. osztály fejl. Mg.-on. (A Ráth-féle Iparműv. könyve I. k.-ében. Bp. 1902. 37-61.)
Acsádi: A m. jobbágys. tört. Bp. 1906.
Szádeczky: A céhek tört. Mg.-on. (Akad. Ért. Tört. XIV.) Bp. 1884. Kül. 9-11. 16. 26-31.)
Wenzel: Mg. bányászatának kr. tört. Bp. 1880. (Kül. 151-81. 199-200.)
Wenzel: Mg. mezőgazd. tört. Bp. 1887. (Kül. 25l-54. 343-46. 360-64. 368. 387-90.)
Fraknói: M. Orsz.-gyűlási eml. I-IV. 1874-76.
Szilágyi: Erd. orsz.-gyűlési eml. I-IV. 1876-78.
Kolozsvári és Óvári: 1526-1608. évi t.cikkek. (A. Márkus-féle Corpus Jurisból.) Bp. 1899.
Wenzel: Mg. városai és városjogai ... (Akad. Ért. Társ. IV.) Bp. 1877.
Hóman B.: A m. városok az Árpádok korában. Bp. 1908. (Kül. 86-106.)
Szalay 3.: Városaink a 13. sz.-ban. Bp. 1878.
Wenzel: Nevezetes per lőcsei polg. között ... (Akad. Ért. Tört. II.) Bp. 1873.
Demkó K.: A felsőmg.-i városok életéről ... Bp. 1890.
Demkó: A szepesi jog. (Akad. Ért. Tört. XV.) Bp. 1891. (Kül. 3-5. 35-41.)
Salamon: Bp. tört. Bp. II. 1885. (Kül. a XVII. fej.)
Ortvay T.: Pozsony város tört. Pozs. II. köt. 2. (1898.). 3. (1900.) 4. (l903.) rész.
Ipolyi: Gesch. d. St. Neusohl. Wien. 1875.
Jakab E.: Kolozsvár tört. Buda. I. 1870.
Demkó: Lőcse tört. I. Lőcse. 1897. (Kül. 296-333. 443-44. 467. 371-75.)
Szücs J.: Debrecen tört. Debr. L 1870. II. 1871.
Ballagi A. Legrégibb műemlékeink... (Századok. 1877. Kül. 250-253.)
Horváth M.: Az Anjou-királyok hatása... (1841. Kis. tört. m. II. 1868. 351.)
Bodhaneczky J.: Mg. pénz- és súlyvisz. az Anjouk alatt. Bp. 1907. (Kül. 9-10. 31-35. 38-39. 50-51. 64.)
Thallóczy: A kamara haszna... Bp. 1879. (Kül. 35-36. 76. 114-15.)
Csánki D.: Hazánk ker. viszonyai I. Lajos korában. Bp. 1880.
Körömy Á.: Hazánk ip. visz. 1376-1526. Bp. 1900. (Iparosok olv.-tára. VI.)
Körömy: Közg. visz... 1301-1526. (uott. VIII. évf. Kül. 3-22. 35. 44. 45. 50.)
Wilczek E.: M. tengerészet az Anjou-korban. (Századok. XXIX. 1895. Kül. 510-12.
Laky M.: Művelődésünk tényezői Zsigm. alatt. Bp. 1876.
Davori Relković N.: Buda város jkönyve. Bp. 1905.
Wenzel: Kassa v. parketkészítése a XV. sz. kezdetén. (Akad. Ért. társ. II.) Bp. 1870.
Kováts F.: Nyugatmg. áruforgalma a XV. sz.-ban... Bp. 1902. (Bíráló ismert. M(angold) L(ajos)tól: Századok XXXVI. 1902. 941.)
Mandello Gy.: Adalék a kkori munkabérek tört.-hez. Bp. 1903. (Kül. 2. 12. 85-88. 93. 99-103. 107.)
Wenzel: Nyitra ... vámhelyei ... (Akad. Ért. tört. II. Bp. 1872.
Meltzl O.: Az erd. szász vár. ip. és ker. a XIV. és XV. sz.-ban. (Századok. XXVI. 1892. Megj. külön, magy. és ném.)
Császár M.: A m. művel. a XV. sz.-ban Bonfini ... alapján. Bp. 1902.
Wenzel: Az alsómg.-i bányavárosok... (Akad. Ért. tört. VI.) Bp. 1876. (Kül. 21-26. 28-29. 48. 87-88. 94-95.)
Wenzel: A Fuggerek... (Akad. Ért, tört. X.) Bp. 1882.
Péch A.: Alsómg. bányamív. tört. Bp. I. 1884. (Kül. 202. 385-93.)
Danninger J.: Pozsony... 1526-7. évi számadáskönyve... Bp. 1907. (Kül. 87-88. 121-50.)
Benisch A.: M. Sanuto Diarii-je... Bp. 1903. (Kül. 24-63.)
Balogh M.: Oláh M. Hungáriája... Bp. 1903. (Kül. 81. 114-15. 117-18. 124-31.)
Horváth Jenő: Az erd. szász városok közg. visz. a nemz. fejed. megalakulásáig. Gyula. 1905.
Acsádi: A m. nemesség... a mohácsi vész után. (Akad. Ért. tört.) Bp. 1890.
Salamon: Mg. a török hódítás korában. 2. kiad. Bp. 1886.
Acsádi: Mg. három részre oszl. tört. (A mil. m. tört. V. k.-e) Bp. 1897.
Acsádi: Közg. állap. a XVI-XVII. sz.- ban. Bp. 1889.
Demkó: Polg. családélet ... Lőcsén a XVI-XVII. sz.-ban. Lőcse. 1882.
Acsádi: Mg. pénzügyei I. Ferd. uralk. alatt. Bp. 1888.
Perepatits I.: A m. műv. I. Ferd. korában. Bp. 1902.
Ballagi A. pályázati jelentése: Kassa ... ötvösműv. tört. (Akad. Ért. VIII. 1897.) 439-442.
Divéky A.: Felsőmg. ker. összekött. Lengy.-országgal... Bp. 1905.
Takáts S. pályázati tervezete a m. szarvasmarhakeresk. tört.-re...; ismerteti Tagányi: Akad. Ért. 1902. 754. o.
Takáts több bírálata a Századokban. Kül.: XXXVII. 1903. 749-54. és 838-48. XXXVIII. 1904. 79-81.
Takáts: A m. gyalogság megalakulása. Bp. 1908. (Kül. az első két fej.)
Takáts: Nürnberg... és Mg. (Századok. XXXVI. 1902. 864-68.)
Kerekes: M. nemz. keresk. (M. ker. ktára. IV. 6.) Bp. (Kül. 12-30.)
Sebestyén J.: Gyulafy Lestár tört. maradv.... Bp. 1905.
Bagyary S.: A m. műv. a XVI-XVII. sz.-ban Szamosközy J... alapján. Esztergom. 1907. (Kül. 63-68. 77-78. 80. 88-94.)
Örvényi B.: Bartha Boldizsár "Rövid Chronicá"-jának műv.-tört. vonatk. Bp. 1906. (Kül. 112-121.)

---

[21]

IV.
Igaz hit és kisebb igények.

Reneszánsz és fényűzés, tobzódás. Az elszegényedés után Magyarországon általánossá válik a hadakozás a költséges életmód ellen, a reformáció elterjedésével egyidőben. Írók, papok: Temesvári Pelbárt, Apáti Ferenc, Érdy-kódex, Ozorai, Farkas András, Tar Benedek, Sz. Horváth András, Tinódi, Dézsi András, Sztárai, Ilosvai, Bornemisza, Damasus Dürr, T. Decsi Gáspár. Városok: Beszterce, Körmöcbánya, Eperjes, Szeben, szász universitas, Brassó, Debrecen, Besztercebánya, Selmecbánya. Egyházi rendtartások, zsinati végzések. Az ellenreformáció. Károlyi Gáspár a természet visszafordultságáról.

Az anyagi élet hanyatlásával Magyarországon is fenntarthatatlanná lett az az életmód, amely korábban, a kereskedelem, az árutermelés és a pénzgazdaság nekilendülésével kialakult és elterjedt. Az általános gazdagodással együtt emelkedett a társadalom minden osztályának kultúrája, életmódja, – az alsóbb osztályok süllyedése után is a felsőbbeké. Ez a felemelt életmód különbözőképpen jelent meg az egyes osztályok körében, más volt a királyi udvarban, a főúri várakban, más a nemesek, más a polgárok és parasztok között. A lovagi játékok éppúgy beletartoztak, mint a gótika polgári művészete; a humanizmus és az olasz reneszánsz átplántálása éppúgy, mint az egyház elvilágiasodása, a művészetek és tudományok virágzása is csakúgy, mint a részegség, a tobzódás és az öltözetekben való fényűzés, – az ezzel járó hivalkodás nem kevésbé, mint a művészeteken való lelkesedés. Mátyás alatt hágott a legmagasabbra a vagyonos osztályok életmódja – nemcsak a királyi udvarban és az egyházi meg világi fóurak körében, de a nemességé, a polgárságé is. A magyar reneszánsz kultúrát nem szabad a királyi és néhány főpapi meg főúri udvar szűkösségébe zsugorítani, de meg kell látni még a kisváros, a falu korcsmájában is. A reneszánsz kultúrájához, ahogy egy díszes, drágakövekkel ékes Corvina-kötet, odatartozik a főuraknak, nemeseknek már Pelbárttól megfenyegetett bujasága, dús vendégeskedéseik, lakozásaik, (1) és idevaló a céhes mesterember rókaprémes bundája, drága öltözete, amit még Kaisersbergi Geiler, meg más korabeli németek is csodálattal emlegettek, (2) – odatartozik nemcsak a

(1) Szilády: Temesvári Pelbárt... Bpest. 1880. 37-38. o.
(2) Janssen: Gesch. d. deutschen Volkes. I. 7. kiad. 1881. 377. 378. o.

22

királyok, az urak alkímiája és asztrológiája, de a népnek buja babonás képzelete is, nemcsak az a gyönyörűség, amit valamelyik főúr Janus Pannonius dicsőítő verseinek hallatára érzett, de a jóllakott, részeg polgárembernek mámora és hivalkodása is. A részegség és tobzódás, a fényűzés, hivalkodás és magamutatás nem a XVI. században kezdődött, de már előbb, a régen megindult vagyonosodással együtt nőtt oly túlságosan nagyra, amilyennek a XVI. században fakadt panaszokból és feddésekből megismerjük. Hogy csak ekkor hangzik fel a panasz és a feddés, hogy csak ekkor fedezik fel a drága életmód erkölcstelen voltát, istentelenségét, hogy csak ekkor kezdik komolyan és állhatatosan támadni, annak az az oka, hogy ekkor lett tűrhetetlenné. Nem mintha még nagyobbra nőtt volna, de mert ekkor mozdult odább és tűnt el alóla az az alap, amelyre támaszkodott, megromlott a talaj, amelyből felszökkent: a gazdagság.

Az elszegényedés az osztályok és az emberek ellentéteit kihegyezi, versenyüket kiélesíti. Ebben a korban fakadt ki Telegdi Miklósból az az elszörnyedő kiáltás: "Mutass énnékem két urat Magyarországban, kik egymást tiszta szívből szeressék!" (1) Egyik osztály sem akarja gazdagságra szabott drága életmódját abbahagyni, egyik ember sem, és osztályok meg emberek mind a mások, a többiek kárára és nélkülözésére akarják fenntartani életmódjukat, élvezni megszokott élvezeteiket és örömeiket. Így támad a XVI. században az a rettentő társadalmi állapot, amelyben minden osztály és minden ember a másikat marta, a többieket tépte, fosztogatta, verte, ahol érte, ahogy csak tehette. Így lett a kornak legjellemzőbb vonása az anyagi javaknak oly olthatatlan szomjúhozása. (2)

A tősgyökeres kipusztulás, a feneketlen lezüllés ellen mégsem menthette meg más az elszegényedett osztályokat, csak az igények lefokozása, az életmód szintjének lejjebb süllyesztése. Osztályfenntartási szükségletté lett az igények lefokozása – ahogyan azzá lett azoknak a javaknak és jövedelmeknek a szekularizálása is, melyek az akkori katolikus egyház kezén haszontalanok és fölöslegesek voltak. Körülbelül a mohácsi csata után Magyarországon is megkezdődik a drága tobzódás és fényűzés ellen való heves és terjedelmes agitáció, a reformáció erősebb, hirtelen terjeszkedésével egyszerre. Az irodalom, mit ekkor szinte kizárólag protestánsok mívelnek, megzajosul, telehangosodik a részegség, korcsmázás, a pompázó öltözködés, a fajtalan mulatozás, a pazar lakomázás, a költséges, drága, szegénységbe döntő életmód ellen támadó siralmakkal, feddésekkel, gúnyolódó, fenyegető hanggal. Majd a városok, amelyeknek a vezetése szinte mindenütt a protestánsok kezében van – a városi hatóságok lépnek közbe tiltó és büntető rendeletekkel és végzésekkel. A protestáns egyházak hivatalosan is föllépnek zsinati cikkelyekkel.

Írni, írtak ugyan már régebben is többen a magyarok tobzódásairól

(1) Rupp K.: Telegdi és Bornemisza. Bpest. 1898. 63. o.

(2) Legőszintébb és legigazabb leírása ezeknek a korállapotoknak: Beöthy: Az első m. pol. színmű és kora. (Először: Századok, 1876.) Továbbá: Beöthy: A szépprózai elb. a régi m. irod.-ban. Bpest, I. 1886. (a Heltai meséiről, Salamon és Markalfról és a Mankócziról szóló fejezetekben.)

23

és fényűzéséről, (1) – de elítélően, és anélkül, hogy a középkori szerzetes-aszkézist kívánná, tudtunkkal először Temesvári Pelbárt támadja ezeket a visszásságokat. A fejedelmek főbűnei között előszámlálja a bujaságot is, majd meg más helyütt a maga idejebeli fejedelmekről szólva, az utcákon haldokló szegények nyomorúságával szembeállítja a gazdagok dús vendógeskedéseit és lakozásait. (2) De Pelbártot erre a támadásra csak az vezette, hogy oly "sokan vannak... az olyan fejedelmek, akik az egyházakat fosztogatják, birtokaikat elszedik, elragadozzák az apátúrságok és püspökségek javait, melyeket régi szent királyok és fejedelmek fundáltak." (3) Ami a XV. században, Mátyás idejében tényleg már sokszor megtörtént. Nem a felsőbb osztályok elszegényedése, hanem a katolikus egyház világi hatalmának a veszedelme szólaltatja meg Pelbártban a mértéktelen élet fenyegetőjét.

Már a reformáció korában megindult aszkétikus mozgalmat vezetik be az olyan támadások, amilyenek Apáti Ferenc feddő versében vannak az urak cifrálkodása, a papok fényes öltözetei, a parasztok hivalkodása ellen. Ha katolikus ember írta is ezt a verset, a katolikus egyházzal való türelmetlen elégedetlenség, az egyház tekintélyének az a semmibevevése, ami a reformációra vezetett – megvan már benne. A mohácsi vész előtt csak igen kevéssel készülhetett. (4)

Az Érdy-kódex írójának, a Pelbártból dolgozó karthauzi barátnak kifakadásai szintén a katolikus egyház ellen felhalmozódott elégedetlenségre vallanak – habár katolikus embertől valók –: "a szent István korabeli egyháznagyok, érsekek nem pusztojtottak, mint az mastaniak... gonoszságra sem költötték az szentegyhéz jószágát, mint az mastaniak ... el nem rekkentötték Krisztusnak részét, jószágát, mint az mastaniak ... nem házsártra, sem torkosságra, sem drága ruházatokra nem vesztögették az szent alamizsnát, mint az mastaniak ... az mastani országló és egyházbíró fejedelmekkel pokol, nem mennyország, telik bele." (5) Ezen a kifakadáson nagyon megérzik a "pestifera luteriana haeresis" hatása. Még egynéhány esztendő – és az ilyen ellenzéki, szabadszájú papoknak, amilyenek közül való volt a lövöldi néma barát, vagy el kell hallgatniok, vagy protestánsokká kell lenniök. Az akkori katolikus egyház, amelynek a fenntartása maga már nagy fényűzés és pazarlás volt az állam és a társadalom részéről, amelynek főpapsága maga vezetett a mértéktelen, költséges életmódban,

(1) Vö. Horváth: Kis. tört. m. Bp. II. 1868. 66., 318. o. (Tamás, spalatói főesperes, a tatárjárás idején). – Csiszár M.: A m. műv. a XV. sz.-ban ... Bp. 1902. 129. 130. o. (Rogerius, Ariosto, Bonfini). – Galeotto: Mátyás királyról. (Magy. Könyvtár) 25-26. o.

(2) Szilády: Tem. Pelb. 37-38. o.
(3) Uo. 38. o.

(4) Sziládynál: R. M. K. T. I. 337., 342. o. – Korára vö. Irodalomtört. Közlem. 1906. (Gálos Rezső és Szilády Aron). – Pintér J.: A m. ir. tört. Bpest, I. 1909 244-246. o. – U. Szabó Gyula: A m. verses oktató költ. tört. 1772-ig. Bpest, 1910. 12. o.

(5) Toldy: Magyar szentek legendái ... Pest, 1859. 16-17. o. Nyelvemléktár V. k. Bpest, 1876. 241-2. o. (A kódexben: 497. o.) – vö. Horváth Cyrill: Nemzeti irodalmunk a reformációig (Katolikus Szemle, 1891. Megj. külön is.) 548. 549. o.

24

ekkor még nem hirdethette a takarékos, egyszerű életmódot, az a feladat a protestánsokra maradt.

Ozorai Imre a böjtnek fejtegetése közben vádolja istentelennek a mértéktelen életet. Elmondja, milyen az istenes, az elrendelt böjt. "De mostan nem így bőjtelnek, sem így imádkoznak, hanem nincsen űbennek (t. i. az emberekben, a katolikusokban) semmi igaz hitt, mert csak a Christus érdemében nem bíznak, igaz szeretet sincsen űbennek, mert mindent megutálnak, mindennek fején akarnak járni, iregyek, fösvények, fajtalanok, részegesek, így böjtölnek, így imádkoznak és abban oly igen bíztak, hogy még másnak is merik árolni adományokon, némelyek pegyég egy vacsorának elmúlása helyett háromszor laknak jól, ... némelyek még háromszor is részegölnek meg ... de eféle bőjteléssek nem egyebek, hanem képutálások, azért így kell bőjtölni, mint Ezsaiás próféta tanít és csak úgy jó" (1) Később meg a papokat támadja meg Ozorai. Tudatlanok és sokan közülük azzal is védekeznek, amiért nem tanulnak, hogy "nincs mivel könyvet venniek. Maga vagyon inniok a korcsomán, maga vagyon mivel hátsubát avagy purpián köntöst venniek." (2) A pápások azt, aki részeges, nem tartják olyan bűnösnek, mint azt, aki az úrvacsorát két személy alatt osztja vagy veszi, vagy mint aki magyar nyelven beszél a szertartások közben. (3) Ozorai tehát már egyszerre támadja a katolikus papságot s a fényűző életet, és a katolikusokat a részegség megtűrésével vádolja.

Farkas András sem mulasztja el a fényűzés és tobzódás megfeddését.

Mért haragszik Isten a magyar népre? Haragra indítók hitetlenségekkel ... Kezdők boszszontani kazdag aranyinkkal, Drága ezüstünkkel, ezekbe bizásunkkal, Az Szerém borának nagy torkosságával, Paráznaságokkal, rettenetes bünökkel. (4)

A protestáns író tehát, ahogy a hitetlenség helyébe igaz hitet, a fényűző, tobzódó élet helyébe mértéktartó, józan, takarékos életet akar támasztani.

Tar Benedek l541-ben a házasodó ifjakat inti meg költekezéseikért:

Ha reggel felkeltök, íkessen öltöztök, Szép öltözetekben igen dicsekedtek. Gyakran ti egymás közt lakodalmat tesztek Nagy bűvön költötök, de semmit nem leltek. (5)

Szkhárosi Horváth András a mértéktelen fényűzést és tobzódást mindig együtt ostromolja a pápai foltos hittel. A katolikus egyház és hit nem bánja a hívek erkölcstelenségét. A pápista egyházvizitá-

(1) De Christo et eius ecclesia, item de Antichristo ... Krakkó, 1535 74b. 75a. lk.
(2) uo. 132b. o.
(3) uo. 203. o.
(4) 1538-ban. R. M. K. T. II. 1880. 19. o.
(5) Házasságrúl való dicséret. R. M. K. T. II. 154. o.

25

toroknak az is bűnük, hogy "az sok részegségről meg sem emlékeznek." (1) A pápisták csak az ő elrendelt ceremóniáiknak viselik gondját, nem a jó erkölcsnek, ahogy a szentírás és az igaz hit megkívánja:

Istenünk azt mondja, hogy innepet szentelj, De szent István napján pápa zabot szentel, Az szent János napján jó borokat szentel, Aprószentek napján nagy sok vesszőt szentel... Az vízkereszt estin voltunk nagy lakásban, Idvösséget vártunk az sok zabálásban... Többet ezekről én mostan itt nem szólok, Csak a csúf innepről, az farsangról szólok, Mennyi csúf bolondság ott vagyon, tudjátok, Minden gonoszságra vagyon szabadságtok. Senki ne féljen akkor részegségtül, Gonosz gyolkosságtul, félelmes élettül, Csak bőjtben megszünjék az gonosz étkektül Turótul, tikmonytul és az husétektül. (2)

A pápai foltos hit maga a fényűzés és tobzódás vallása. Vele szemben az új hit a józanságot, erkölcsösséget prédikálja. A tobzódó és parázna urak ezért megtartják a régi hit rendeléseit, de nem tűrik az új hit prédikátorait:

Csak az nem kedves, urak! köztetek kik jót prédikálnak. Oly igen féltek a húsételtől, turótól, tikmontól, És az Istennek szent szerzetitől, az házas papoktól, Semmit nem féltek az részegségtől, az paráznaságtól. (3)

Még Tinódi is, akinek pedig szintén a jó bor adott bátor fejet, hangos szót, (4) aki legtöbbet a nemes urak írója, olyanoké, akik tovább bírták a fennen életet, még ő is csúfolással korholja a részegeseket, ő is hirdeti a mértékletességet:

Gondoljátok részegösek ti vétketiket Melyekben megbántottátok ti Istenteket, Ily erkölcsnek, részögségnek vessetek véget. (5)

Dézsi András 1549-ben a Makhabeusról írt énekében a részegeskedő tanácsbelieket feddi:

E sok részegséget már elhagyátok. (6)

1550-ben a lakodalmas népek erkölcseit rója meg:

(1) Emberi szerzésrül. 62. sor. R. M. K. T. II. 227. 230. o.
(2) Kétféle hitről: A krisztusbeli és pápai foltos hitről. 1544. R. M. K. T. II. 183-184. o.
(3) Az Istennek irgalmasságáról és ez világnak háláadatlanságáról. 1546. R. M. K. T. II. 206. o.
(4) Vö. Az udvarbírákról és a kulcsárokról. R. M. K. T. III. 316. o.
(5) 1547-ben: A sokféle részegösről R. M. K. T. III. 269. o.
(6 R. M. K. T. V. 1886. 41. o.

26

De ha ti bégyültek az mennyekezőben, Kétféle nagy jószág vagyon erkölcstökben Az elsó jó erkölcs áldott részegségben, A másik jó erkölcs az nagy tombolásban. Ruha öltözeti vagyon kevélséggel. (1)

Sztárainak a tíköre azt a vádat is rávetíti a katolikus egyház papjaira, hogy a tobzódás ellen nem hadakoznak, még tűrik, tartják, terjesztik is. A hamis hitű papoknak és híveiknek hamis az erkölcsük is. A hamis papoknak csak a szatyorra és palackra vagyon gondjuk. "Ti kediglen – veti ellenök Tamás pap – turótol, tikmontul, szalannátul és mindenféle hustól" az embereket "megtiltottátok és a részegségen, torkosságon ti véletek egyetembe szabadon hattátok." (2)

Igen jellemzőek Ilosvai Péternek kifakadásai a nemes urak tobzódása ellen. A teljes elszegényedésnek és az ország pusztulásának terhe alatt szólítja fel a nemeseket igényeik lefokozására:

Vajon mért hogy ily szoros markotok, Én azt hiszem, hogy megszegényedtetek, De ha az szegénység bánt tübennetek, Torkotokuak urak azt köszönjétek ... Ha el nem hagyjátok erkölcsötöket, Magyarországnak mondjatok jó éjet. (3)

A prédikáló-székből is természetes, hogy sűrűn hullott a feddő szó csapása. Kulcsár György (1574) az Isten igéjével való gondatlanságnak tulajdonítja a tobzódást és fényűzést, ebből meg az ország romlását következteti: "Az emberek inkább sietnek a borházhoz, hogynemmint a szentegyházhoz, inkább kérdözködnek arról, mely háznál kezdöttenek kiadni jobb bort, hogysemmint arról, hol hirdettetnék igazbban az Istennek igéje, inkább veteködnek a poharral és duska itallal, hogynemmint az Isten igéjének igazán való értelmével s ez az oka, hogy mivelhogy az Istent mi es megvöttük, Ő is elhagy bennünket és nem látogat az ő áldomásival." A nagy romlottság miatt el kell dőlnie az országnak, naponként támadnak jelek arra, hegy közel van már a teljes pusztulás. (4)

Bornemisza Péter számtalanszor támad neki a mértéktelenség minden fajtájának prédikációiban és elmélkedő olvasmányaiban. Fő-fő törekvése, hogy erejét szegje a "telhetetlenségnek" és "kevélységnek." Az igaz hit nem tűri meg a tobződást; a telhetetlen és kevély ember az ördögnek enged, az ördögnek szolgál. "A tobzódók nem mehetnek Istennek országába ... Minden ember, király, úr, nemes, paraszt, kiki mind az ő rende szerint, figyelmezzen csak reá, megértheti az önnön szivében, mint izgassa ez álnok ördög mind telhetetlenségre, mind a torkosságra és nyalánkozásra és ezekről nagy sok tömény ezer bünökre: végre pedig örök veszedelemre." A farsang ünnepe

(1) R. M. K. T. V. 67. o. – Az ifjú Tóbiásnak házasságáról.
(2) R. M. K. T. V. 230. o.
(3) R. M. K. T. IV. 239. o. – vö. Pintér Jenő: A históriás énekek művelődéstört. vonatkozásai. Bpest, 1903. 42. o.
(4) Vö. Kulcsár Endre: Kulcsár György postillái (Figyelő, 23. 1887.) 189. o.

27

"nem az Istennek, hanem Lucipernek Mammonnak, Asmodeusnak és az több ördögöknek ünnepe, kiknek akaratján mind nemesek, parasztok, szegények száguldnak és jargalnak..."

Takarékosságra van szükség. "Ne legyünk marhánknak vesztegetői, hanem ... még a hulladékját is szépen feltakargassák ... Átkozottak azért azok, kiknek midőn bő szüretjök és egyéb jövedelmek vagyon, ... torkosságra, szabálódásra és hijába való frisségökre eltékozolják ... Átkozott aféle műves is, aki egy hétig való művét egy nap megissza." A lakodalmas népek "se tobzódók, se kevélyek, se felettébb való költségvesztegetők ... ne legyenek. Mind köntösünk, öltözetünk, házépítésünk, beszédünk, járásunk, lovunk, kocsink, szekerünk, tálunk, tányérunk, asztalunk, kemencénk, ablakunk, kertünk, csizmánk, szekerünk, bocskorunk, szolgánk, gyermekünk és minden dolgunk kifakasztja, hogy tetétől fogva talpig rakvák vagyunk vagy eltitkolt akaratosságval, vagy czégéres kevélységgel."

A meggyőzésnek igen sok fajta fegyverét viszi Bornemisza a küzdelembe. Intő és buzdító bibliai mondások és példák, szentek és tudósok tanító tekintélye, tanulságot kínáló történelmi események, beszédes mindennapi esetek, költött, de azért igaz értelmű históriák, újonnan lett dolgok, feddő elmélkedések, fenyegető bizonyságok, megszégyenítő csúfolódások, ijesztő megjóslások, rémlátások megrettentése, kísértések gyötrelme, elborzasztó babonás elképzelések – mindent munkába fog Bornemisza, hogy az embereket egyszerű és olcsó életmódra, istenes erkölcsre fordíthassa. Könyvei teli vannak aszkétikus elmélkedésekkel, világlátása sötét. Arra törekszik, hogy "Ádám után valami bűnt szerzett az ördög, azt mentül szörnyebben lehetne," úgy mutatná meg. Akármiről beszél, mindegyre borús, fájdalmas hangokat kongat közbe, miknek hallatára a mulandóságnak, a világi javak s örömök hiuságának gondolata borul az ember agyára. Amikor lakodalmasok között van – írja egy helyütt – mindig az forog eszében, hogy a vigadó, tobzódó népek holtuk után mivé válnak, "mind büdössek lesznek, az fejek kaponája kopasz csont lesz ... az mit most fitogtatnak, az majd semmi lesz, az mely fogokkal rágódtak az vendégségbe, az rútul kificsorodik, az szemök kiapad, az torkok, hasok elrothad,... azért, mikor köztök vagyok is, mindenkor prédikálok, ... hogy megjózanodnak, ismét kit intek, kit feddek ..." Fő fő intése, feddése, mellyel a protestántizmusnak egyik legfőbb feladatát szolgálta, az, hogy "holtig szükség nagy vigyázással az mi megromlott természetünket mindenkor zabolán az Isten igéje után hordozni, az ördög ellen vigyázni." Krisztus szavainak hirdeti azt, ami a kornak volt parancsoló szava, hogy a hivek "igen mértékletesen tengessék magukat." (1)

(1) Bornemisza műveiből például ld.: Első része az evangeliomokból való tanuságoknak. Komjáti és Sempte. 1573. XXXb. LIIIIa. LVII. LVIII–LXII. LXVb.–LXVIIa. CLXXIIIIa. CLXXVIIIb. 282b. 301b. lap. Másik része ... Sempte. 1574. 99a. 184b. 190b 213a. 330b. 331b. 370. 392a. 490a. 510b. 602a. Negyedik része ... Sempte 1578. Ajánlás. 13. 21. 22. 36. 37. 262b–263a. 265–267. 271b. 276. 290. 357. 389a. 423. 434. (Három haláltáncszerű részlet.) 488–489. 493–500. 520–521. 545b. 655b. 722a. 727–728. 906b.–909b, ebből egy részletet közöl Jakab Elek: Kolozsvár tört. II. 222. o.) 921b . lap.

28

Damasus Dürr kispoldi lelkésznek 1554 és 1582 között elmondott prédikációi igen sokszor kárhoztatják az erkölcstelen és költséges életmódot, sokszor igen élesen fejezik ki az erkölcsi és anyagi életnek nagy válságát. Dürr is csúfolja és szidalmazza a farsangi tobzódást, s elevenen írja le mindenek féktelenkedését. Feddi a hivalkodást, s kemény szavakkal sújtja azt az állapotot, hogy minden ember s minden osztály kergeti egymást a fényűzésben és magamutatásban. Elismeri az általános elszegényedést, egy helyütt, ahol azzal a váddal szemben védekezik, hogy az új hit, az evangélium idézte fel a nehéz időket. "Némelyek azt mondják, hogy a pápaság alatt, amikor még sok misét mondtak, áldoztak, s a barátoknak jó szívvel adakoztak, akkor minden jól volt. Minden olcsóbb volt, s jobb idők jártak, mint mostan, amióta az új hit elterjedt. A mezők termékenyebbek, a szőlők gazdagabbak voltak, az emberek pedig áhítatosabbak, sokkal jámborabbak, egymáshoz hívebbek. Mintha az Evangélium volna az oka, hogy így megnehezült az idők járása, nem pedig a mi magunk sok gonosz bűne ..." Élesen tünteti ki az embereknek ez a panaszkodása, csalódottsága és elkeseredése az anyagi életnek akkoron való mély megromlását, s világosan látható, hogy a kor erkölcstelensége és romlottsága ellen az általános elszegényedés táplálja a prédikátor indulatát s hevíti szavát. (1)

Tolnai Decsi Gáspár 1584-ben négy prédikációt ad ki "az utolsó üdőben egynéhány regnáló bűnökről," – közöttük a részegségről, a paráznaságról és a táncról. Humoros, gúnyos, eleven jellemzései nem annyira a korabeli erkölcsöket festik fekete-sötéten, mint amennyire a korabeli anyagi pusztulást – amely miatt az igényekről, örömökről való lemondást prédikálja. "Az egész nép a fejedelmekkel... egyetemben részegeskedik" (D2b) – azért panaszkodik ez ellen, mert az egész nép, a fejedelmekkel egyetemben elszegényedett. (2)

A protestáns íróknak tehát elsőrangú feladatuk, igen nagy gondjuk volt, hogy egyszerűbb, olcsóbb erkölcsre neveljék híveiket. Szavaikból nyilván látható, hogy a fényűző, tobzódó életet nem a benne látott és megutált erkölcstelenségért magáért, de a nagy szegénység miatt, az ilyen élet költséges és tarthatatlanul, megbírhatatlanul drága voltáért ostromolják. A legtöbben összekötik az erkölcsi válságot a nagy anyagi válsággal.

A XVII. század az anyagi és erkölcsi krízisnek az állapotát, mint annyi sok mást, ezt is átveszi a XVI századtól, és az első, aki az új században nagy erővel fejezi ki a válságos állapotnak, a "koczkavetésnek" hangulatát: Magyari István.

A protestáns írókkal egyidőben a protestáns városok tanácsi végzésekkel és szabályzatokkal próbálják mérsékelni a túlontúl drága

(1) Amlacher, Alb.: Damasus Dürr ... Szeben, 1883. 19. 20. 23. 24. 26. 40–42. 44. 49–50. 65. o. és Dr. F. Müller: Gottesdienst in e. ev. sächs. Kirche in Siebb. im J. 1555. Szeben, 1883. 34–53. o. (Dürrnek egyik prédikációja). Az idézett hely Amlachernél: 61. o.

(2) Tolnai Decsi könyve megvan a M. T. Akad. könyvtárában. A 3., 1634-ben megjelent kiadás alapján a részegségről szóló részből Bálint Aladár több szemelvényt közölt "Az absztinens" című alkoholellenes havi lap IV. 1910. évfolyamának 3. számában.

29

életmódot. Megrövidítik a keresztelők és lakodalmak idejének hosszát, megszabják a vendégek számát, megmértékelik a mértéktelen korcsmázást, a végtelen tivornyákat, megtiltják az erkölcstelen mulatozást.

A protestantizmus befogadása idején, 1532-ben Beszterce városa végzést hoz arról, hogy a lakodalmak ne három napig, hanem csak egy napig tartsanak. A rendet ne zavarják és ne erkölcstelenkedjenek. 1539-ben és 1542-ben általánosságban megtiltja a lakodalmak túlságos pompáját, csak reggeltől délután két óráig mulassanak. Nincsen szükség oly nagy tömeg vendégnépre. A keresztelők után is fölösleges a mulatozás és részegeskedés. A fonókban a leányok és ifjak nem maradhatnak, nem éjjelezhetnek együtt. A legényeknek legyen kevesebb munkaszünetük. Mindezt pénzbüntetések terhe alatt rendelik el. (1)

A körmöcbányai Polizey-Ordnung (1537-ből), melyet a bíró és a tanács azért adott ki, mert felismerte a szegény nép nyomasztó helyzetét (gross beschwernuss des armuts), elrendeli, hogy a kocsmárosok és az italmérési joggal bíró polgárok kötelesek már este 9 órakor elküldeni vendégeiket, italt nem mérhetnek ki. De magánkörben sem szabad az időn túl az éjszakát evés, ivás, zene, játék, mulatság mellett tölteni – pénzbírság, sőt testi fenyítés terhe alatt. 1577-ben és 1581-ben is szigorú büntetésekkel és bírságokkal adnak nyomatékot annak a felszólításnak, hogy "solle sich auch ein Jeder für dem scheuslichen volsauffen hutten." Hasonló végzést hozott a XVI. század folyamán Eperjes is. (2)

A szebeni tanács 1545-ben a spielstube-kban űzött erkölcstelenkedést próbálja lányok és legények együtt tartózkodását, "propter scandala multa." Mindenkit kötelez az istentisztelet látogatására, nehogy a szabad időt tobzódással töltsék el. Egy 1557-beli tanácsvégzés szerint az istentiszteletet nem látogatók elfogassanak és a szorítóban megkínoztassanak. (3) 1546-ban a papok fényűzését korlátozza a szebeni tanács. (4)

1551-ben a szász Universitas egy statútuma kimondja: "Quemadmodum et antea est conclusum, ut in Oppidis et villis nulla conventicula servorum et ancillarum, vulgo spielstuben, admitti debeant, propter scandala multifaria evitanda, neve in multam noctum ad pocula sedere cuiquam permittatur." (5) Egy másik statútum 1557-ben megismétli ezt a tiltó rendeletet, (6) 1558-ban meg a büntetést szigorítják. (7)

Brassó városa 1565-ben kemény büntetés terhe alatt rendelettel korlátozza a szomszédságok és a céhek lakomáin, közös ebédjein

(1) Wittstock: Beitr. z. Reform. gesch. d. Nösnergaues. Wien, 1858. 18–19. o. és Meltzl: Ueb. Luxus u. Luxusgesetze. Szeben, 1870. 23–24. o.

(2) Kolozsvári és Óvári: A m. törv. hat. jogszabályai ... IV. 2. 1897. 66–68. 171–172. 187–188. o. és Demkó K.: A felsőmagyarországi városok életéről a XV–XVII. században. Bpest, 1890. 49. o.

(3) Herbert, H.: Die Reformation in Hermannstadt ... Szeben, 1883. 46. o.
(4) Meltzl id. ért. 25. o. (Eder: Observationes criticae, 239. lap alapján.)
(5) Kolozsvári és Óvári id. gyűjt. I. 1885. 525. o.
(6) Kolozsvári és Óvári I. 531. o.
(7) Kolozsvári és Óvári I. 534. o.

30

és a lakodalmakon föltálalt fogások és a résztvevő vendégek számát. (1)

1547-ben a debreceni nagy tanács helybenhagyja azt az egyezményt, melynél fogva egy polgár a bíró előtt önként belenyugodott abba, hogy, ha még egyszer megrészegszik bortól, minden ítélet nélkül felakasztható. 1574-ben azt végzi a tanács, hogy a lakodalmi mulatságnak csak éjjel tíz óráig szabad tartania. A jelenlevők csendesen, illedelmesen viselkedjenek. Az ellenkezőknek börtön és pénzbírság a büntetésük. (2)

Besztercebánya városa 1544-ben mindenféle vendéglátásnak határidejét este 9 órára állapítja meg. (3) 1550-ben megszabja a lakodalmi mulatságok mértékét, (Ordnung der hochzeitlichen Freude). "Die grossen Unkosten und missbräuchliche gewonheithen," – ezek vitték rá a bírót és a tanácsot, hogy a lakodalmakat egy "christliche Ordnung"-gal megrendszabályozzák. Aki ellene vét, annak büntetését az Isten szavának prédikátora a szószékről ki is hirdeti. (4) 1577 óta polgárjogot csak az nyerhetett, aki megesküdött arra, hogy az istentiszteletek ideje alatt evéstől, ivástól, játéktól és mulatságtól óvakodik, s esténként a kiszabott korai időn túl házában időzést, lármát, tobzódást, játékot nem tűr meg.(5) Selmecbánya 1580-ban szintén korlátozza a lakodalmas vendégek számát.(6) Régebbi végzések pedig súlyos büntetést róttak azokra, akik nyáron este 9 órán túl, télen s szombatonként 8 óra után is kocsmában töltik idejüket. Az italmérés tilos volt még a vasárnapi, keddi és csütörtöki istentisztelet ideje alatt is. (7)

Nemcsak a protestáns írók és a protestáns városok, de maguk a protestáns egyházak, hivatalosan is, egyházi rendtartásaikban, zsinati végzésekkel feddik, fenyegetik és tiltják a fényűzéses, tobzódó életet, egyedül istenesnek és az igaz hittel egyezőnek a jámborságos, józan, takarékos életet hirdetve.

Honternek 1547-ben megjelent Kirchenordnungja, amelynek rendelkezéseit a szász egyetemnek 1550-ben kelt határozatából minden szász városnak, mezővárosnak és falunak követnie kellett (8) – megtiltatja a községekkel az utcán való illetlen mulatozást, az éjszakai részegeskedést és kicsapongásokat. (XIV. fejezet 3. p.)

A Kirchenordnunggal együtt kiadott agenda utolsó részében, ahol az ünnepek sorát adja, Honter arra inti a híveket, hogy az ünnepekkel ne éljenek vissza, ne tobzódással és más, a semmittevésből támadott bűnökkel mulassák el az ünnepnapot, hanem az Isten igéjével foglalkozzanak. (9)

(1) Kolozsvári és Óvári I. 537–38. o. és Meltzl id. ért. 24. o., ahol hibásan Szeben városáról van szó.
(2) Szűcs J.: Debrecen tört. Debr. II. 1871. 524. 577–78. o.
(3) Kolozsvári és Óvári IV. 2. 80. o.
(4) Kolozsvári és Óvári IV. 2. 95–97. o. és Demkó id. m. 205. o.
(5) Demkó id. m. 31. 49. o.
(6) Demkó id. m. 205. o.
(7) Sobó J.: Selmecbánya a XVI. század második felében. Bpest, 1910. 110. o.
(8) Teutsch: Urkundenbuch d. ev. L. kirche ... I. 1862. 5. o. – Kolozsvári-Óvári: I. 533. o.
(9) Agenda 1547. Az utolsó részben: Von den sondern Feirtagen.

31

Az 1555-ben tartott második erdődi zsinat VI. cikke lelkükre köti a lelkipásztoroknak, "hogy a népet nemcsak tudományukkal, de életökkel is oktassák, nehogy akiket szóval tanítanak, példáikkal megrontsák." A VIII. cikk szerint: "Az Isten igéjének hirdetői minden módon kerüljék a korcsmákat ... mert ha a korcsmába járni tilos ... mennyivel inkább tiltva van ez azoknak, akik a templomokban szolgálnak." A IX. cikk a papok fényűzését tiltja meg. (1)

Az 1562-ben készült debreceni hitvallás, mely Meliusznak, Szegedi Gergelynek és Ceglédi Györgynek a munkája, de legfőképp a Meliuszé, sok helyütt támadja a tobzódást és fényűzést. A böjtről szóló cikkelyben a katolikus egyházzal szemben azt állítja, hogy a bűnbánati külső böjt nem áll az ételeknek és napoknak örökös kiválasztásában, hanem általában: vezéreltetni a Szentlélektől, élni és járni lélekben, megölni a test cselekedeteit, elnyomni az uralkodó bűnöket, tartózkodni a dobzódástól és részegeskedéstől, kegyesen, józanon, vallásosan élni. (2) A játékokat, látványosságokat s a szemtelen táncokat, mivel a Szentírás tilalmával ellenkeznek, a debreceni hitvallás megtiltja és kárhoztatja. (3) Némely rendelkezésből egészen világosan látszik ki, mily szoros az összefüggés a reformáció és a mértékletes, takarékos életmód között. A hatóságok "apácákra, táncokra, bohócokra, haszontalan játékokra ne vesztegessék el az ország jövedelmét." (4) A katolikus püspököket részegességükért, paráznaságuk és csélcsap voltuk miatt is gyalázza a hitvallás. (5) A derék püspököknek "szerény asztaluk, olcsó ruházatuk és butornk legyen." (6) A 4. parancsolat magyarázása közben arra int a hitvallás, hogy "jobb az ünnep-napon valami hasznos és tisztességes munkát dolgozni, ha a lelkipásztor távol van s nincs alkalom a nyilvános egybegyűlésre ... mint mámorba és részegségbe merülni ... mert az bűn." (7)

Az 1562–63-ból való tarcal-tordai hitvallás, amely Béza genevai vallástételének (1527.) a fordítása, XXXI. artikulusában a a böjtről szólván, a katolikus egyház rendelésével szemben szintén kimondja, hogy babonds dolognak ítéli a napokban és az ételekben való válogatást. Általában: "ami az Eledeleket illeti, a Józanságot legkiváltképpen kénszerítjük." (8)

Az 1567-ben tartott debreceni zsinat magyar szövegű hitvalláss, mit Méliusz készített, szigorúan megtiltja a papoknak és tanítóknak az öltözetekben való cifrálkodást. Abból a czikkelyből, amely arról szól, világosan kitűnik, hogy a protestáns egyház maga javallotta a városi hatóságoknak azokat a rendelkezéseit, melyek a polgárságot vagyonosságuk mértéke szerint több rendbe osztják, s min-

(1) Kiss Áron: A XVI. században tartott m. ref. zsinatok végzései. (Prot. theol. ktár. XV.) Bp. 1881. 36. 37. 38. o.
(2) Uo. 153–155. ok.
(3) Uo. 173–174.
(4) Uo. 176. és 177.
(5) Uo. 181–188.
(6) Uo. 184.
(7) Uo. 277.
(8) Uo. 286.

32

den rendnek az életmódját, élete szintjét szabályozzák: (1) "A tiszthöz illendő méltó ruhát viseljen minden ... A bíró mást, a hajdú mást, egyéb mesterember mást, az ő tisztihez illendőt viseljen. Hát ha tanító vagy, katona-, udvar-módra, deli módra cifra ruhát ne viselj ... a természet a te tisztödhez illendő tisztöletös öltözetöt temperálja, és ahoz szabd a ruhát. Ne híjanak cifra papnak." (2)

Az Articuli majores (Canones Meliani), amelyek szintén 1567-ben a debreceni zsinaton készültek, sokszor támadják nagy haraggal a tobzódást és a részegséget. A papokat és tanítókat hivataluk elvevésével, (3) a kis embereket kiközösítéssel büntetik, a nagy urakat pedig – Isten büntetésével fenyegetik meg. A XV. cikk, amely a papokat egyszerűsegre inti, a józan középszert jelöli ki az illő öltözködés mértékéül. (4) A XLVII. cikk a legádázabb bűnösökkel helyezi egy sorba a részegeseket: "Mint a tolvajokat, paráznákat, szitkozódókat, hamis esküvőket, úgy a részegeseket is egy vagy két megintés után kiközösítéssel büntetendőnek nyilvánítják a szentírás szerint." (5) A felsőbbeknek, a hatóságoknak üldözniök kell a részegességet: "Azokat a fejedelmeket és bírákat, akik meg nem bűntetik, hanem udvarokban tartják a részegeseket, meg fogja ítélni az Úr." (6) A LXX. és LXXIII. cikk a részeges nagy urakra ráolvassa a Szentlélek kárhoztatását. (7) A LXVII. cikk igen jellemzően és hatásosan, a katolikus egyháznak áldozó nagy urak bővelkedésével és tobzódásaival szembeállítja az igaz hiten levők szegénységét. A felsőbbek, a nagy urak "bordélyházakat építenek a barátoknak és kurváknak minden berekben, halmon, hegyen levő templomokban, kápolnákban; de száműzve van Illyés, a holló táplálja Elizeust. Illyést a legszegényebb özvegy háziasszony tartja; az Úr prófétái éheznek, üldözést szenvednek. Ugyanez történik most is: hollók, özvegyek, a szűkölködők sepreje élelmezi az Isten prófétáit. Dobzódók, farkasok, rókák, latrok, rút zamzumium, (*) azaz magok az undokságok forrásai töltekeznek kényökre, mint kutyák és disznók, az asztalról és jövedelemből; – azonban Lázár ott fekszik a vendéglős ajtajánál!" (8)

1576-ban a hercegszöllősi zsinat kimondja, hogy mert "mostan az ünnepnapokon inkább gerjesztjük az Isten haragját, hogynemmint engesztelnők, mert csak az nagy hivalkodásban, kevélségben, részegségben, feddésben, pörlésben, táncolásban, visszavonásban, éktelen játékokban és egyéb sok gonoszságokban mulatjuk az ünnepnapokat," ezért az ünnepnapokat egészben Istennek kell szentelni, mind a templomban, mind a templomon kívül. "Erre penig az Tanítók az ő hallgatójokat szorgalmatosan intsék és serkögessék." (9) A hamisan

(1) Vö. Demkó K.: Polg. családélet és háztart. Lőcsén a XVI. és XVII. században. Lőcse, 1822. 33. 34. 67–70. o. – Demkó: A fmg-i városok... 23. o.

(2) Kiss Áron 574. o.
(3) XV. XXXIV. XLIII. cikk. Uo. 573. 582. 583.
(4) Uo. 573.
(5) Uo. 585.
(6) Uo. 585. Az LVI. cikk ugyanezt mondja. Uo. 590.
(7) Uo. 608. 611.
(8) Uo. 605–606.

(*) Ld 5Móz 2,20: "Óriások földének tartották azt is; óriások laktak azon régenten, akiket az Ammoniták Zanzummoknak hívtak." [NF]

(9) Uo. 678. A zsinaton hozott cikkelyek 9.-e.

33

esküvőkkel, szitkos átkozókkal, lopókkal, paráznásokkal és uzsorásokkal együtt a részegeseket is ki kell közösítsni az egyházbó. (1) Megtiltja a zsinat a táncot is: "Az tánc miképpen, hogy keresztyén és tisztességes emberhez nem illik, ezenképpen senkinek szabaddá nem hagyatik, hanem inkább azt akarjuk, hogy minden tanító közönségesképen tiltsa." (2) A lakodalmat avagy a kézfogást nem szabad sem vasárnapon, sem szombaton megtartani, mert erre az emberek az ő mértéktelen életökkel, italokkal magukat alkalmatlanokká tették. Éhomra és józanon történjék az esküvés. (3)

Az Articuli Minores (1577.) (4) az 1595-ből való felsőmagyarországi cikkek, (5) a század végéről való borsod-gömör-kishonti cikkek, (6) az 1597-ben tartott tasnádi zsinat cikkei (7) mind hasonlóképpen tiltják és büntetik a részegeskedést, táncot, mulatozást és tobzódást, éjjelezést, kegyességre, istenfélelemre, szerénységre, józanságra intik a híveket, mind azt mutatják nyilván, hogy a reformációnak elsőrendű feladata volt, hogy lefokozza az igényeket.

Az ellenreformáció, a megújított katolikus egyház azután szintén kénytelen vele, hogy ellene forduljon – habár az önvádtól lankasztott rohammal – a pazarlás és fényűzés szenvedélyeinek. (8) Visszatérítő munkájában ugyan inkább a felsőbb osztályokra támaszkodott, de hiszen az elszegényedés megmart már minden rendet, a takarékosság, az igénytelenség általános szükségletté lett, mely az ellenreformáció korában már az országgyűléseket, vármegyéket és székeket is foglalkoztatta. (9)

Az írók, a városok, a zsinatok, az országgyűlések sokfelől szóló hangjainak mintegy az alaphangját üti meg Károlyi Gáspár az ő híres Két könyvében. (1563) Az igények lefokozását, összébbszorítását prédikálja ő is, és az olcsó életmódot hirdeti egyedül istenesnek, az igaz hittel megegyezőnek. Ebből a könyvből lehet a legjobban kiérezni, hogy nem igazán az erkölcsök addig nem volt megromlása, hanem az elszegényedés szólaltatja meg a protestáns-kor erkölcsprédikátorait, ez ád erőt és súlyt, hathatóságot a követelően föllépő igénytelenseg, a szemérmetlenül tolakodó szerénység magaajánlásának. Az aszketikus élet javallására azért van szükség, mert ekkor már minden rendre, a nemesi rendre is el lehetett mondani:

Inséged nő s árad, véled egy ágyban hál, Bő étkeid helyett rakódik apró tál. (10)

(1) Kiss Áron 682. A 28. c.
(2) Uo. 683. A 30. c.
(3) Uo. 683. A 31. c.
(4) Uo. 692. A XI. XV. cikk.
(5) Uo. 721. 722. o. 48. és 51. c.
(6) Uo. 725. o. IX. c.
(7) Uo. 734. o. 7. c.

(8) Vö. például: Rupp: Telegdi és Bornemisza. Bp. 1898. 5–6. lapok. – Bodnár: M. irod. tört. Bp. I. 1891. 214. o. (Péchy Lukács.)

(9) Összefoglalóan ír az országgyűlések, vármegyék, székek ilyen irányú végzéseiről Pokoly József: A vármegyei intézmény tört. 1301–1886. (Szolnok-Doboka vmegye monogr. I. Deés. 1901.) 425–27. o.

(10) Talán Balassa Bálintnak a verse, de sokkal valószínűbb, hogy a Rimaié.

34

Károlyi jelenéseiből és rémlátásaiból világosan láthatjuk, hogy az ország anyagi megromlása, gazdasági életének a visszafejlődése teremtette meg az új erkölcsi irányt. Károlyi a lehető legteljesebben átéli az ország ezer baját, süllyedésének egész mélységét, – fel tudja fogni, meg tudja érezni a hit és az erkölcs megromlása mögött az anyagi és erkölcsi lét alapjában, a közgazdaságban bekövetkezett és innen ható nagy átalakulásokat és romlást. Ahogy annyiszor megtörtént a történelemben nagy anyagi és erkölcsi válságok idején, úgy most is Károlyi megsejtő szemében a nagy megrázkódás mintha a minden emberi lét alapjának, a természetnek a megrendülésétől támadott volna. Az emberek kétségbeesett, borús elgondolásaiban megjelenik a természet visszafordultságának gondolata, elkomorult képzeletükben előtűnik a világ végének képe. A gondolkodásnak és képzeletnek gyötrelmekkel és kétségbeeséssel megmérgezett talajából fekélyes növényzet, kusza giz-gaz burjánzik fel: fertelmes babonák, ördögi kísértések. Mindenfelől jelek, csodák és jóslások elevenítik és edzik a rémlátásokat. 0Az Isten Fiának napja az ajtó előtt, az az felette igen közel van." A Noé idejebeli világot is meghaladta a mostani világ egynéhány grádussal ... A bűnösök éppen úgy nem térnek meg, mindaddig, mígnem az Istennek ítíletinek hálójába esnek. "Mind az ég, mind penig a föld, úgy tetszik, mintha megfogyatkozott volna természetiben, az egek nem adnak erőt az földnek zsírosítására. Az föld nem teremt testünk táplálására valót olyan bőséggel, mint előbb. Az fák nem teremnek olyan bőséggel, az folyóvizek nem teremnek halakat, az üdőnek folyása annyira elváltozott, hogy az telet az nyártul és az nyarat az téltől alig választhatjuk meg." (1) Íme, Károlyinál már megvan Vörösmartynak a jajszava, az egész protestáns kornak jajszava ez: Az ember fáj a földnek!

(1) Károlyi Gáspár: Két könyv minden országoknak és királyoknak jó és gonosz szerencséjeknek okairul ... Debrecen. 1563. M 6a.b. lap. – Vö. még Károlyi könyvének ezekkel a lapjaival F5b, G1a–G3a., G6a–G7a, G7b–G8a., H2a.b., H6., H7., H8b., I1., I2., L2., M2., M3., M5., M7a., M8.

---

[35]

V.
Kolozsvár

A XVI. században Kolozsvár is együtt hanyatlik az egész országgal. Az universitásbeli szászok versenye. A hanyatlás jelei. Heltai mégis az országos helyzet hatása alatt írta dialógusát. Iratainak aszkétikus jelleme. A mesék uralkodó eszméje. A dialógus hirdeti a takarékosságot a legnyíltabban s legközvetlenebbül.

Kolozsvár anyagi fejlődésének is olyan a menete, amilyen általában az egész országé, minden városé. Az Anjouk alatt kezdett a város nagyban emelkedni, és iparának piacául, kereskedésének területéül egész Erdélyt meg tudta szerezni. Zsigmond korában föllendülésének üteme még rohamosabb, egész Magyarországra kiterjednek üzleti összeköttetései, a kolozsvári kereskedők meg-megjelennek külföldi piacokon is, szerencsét próbálnak Velencében, Bécsben, Cseh, Lengyel- és Morvaországban és kelet felé is. De csak kevés eredrnénnyel, mert nem versenyezhettek a többi erdélyi szász várossal, kivált Brassóval és Szebennel. Mégis, a magyar kereskedelemnek akkori virágzása igen nagy javukra volt, mert külföldi és magyarországi kereskedők, ha Erdélybe jöttek, Kolozsváron át haladtak legtöbbször, és erre vezetett a legfőbb út Erdélyből kifelé is, a déli és délkeleti határok felől: Kolozsvár fontos átmenő hely volt az országos kereskedelemben. Emellett azonban vagyonosságának alapja mégiscsak az erdélyi piac maradt. Mátyás idejében ez az állapot még tartott, a város gyarapodott, annál is inkább, mert erős királyi kegyelésben volt része. A XV. század vége felé azonban, a moldvai és havasföldi kereskedelem fontosságának nőttével, miután Beszterce egy útvonalba állott Szebennel és Brassóval, s a bihari kiskirályok, nemesurak, meg a váradi káptalan vámzsarolásai miatt is – Erdély fő forgalma a határok felé húzódott, Szeben, Brassó és Beszterce vonalán bonyolódott le, Kolozsvárt kihagyva. Erdély déli részének Lengyelországgal folytatott kereskedelme előbb nagyrészben Magyarországon át vonult észak felé, Kolozsvárt útba ejtve. A XVI. században ezt az útvonalat jelentéktelenségre kárhoztatja az a másik út, amely már az ojtózi szoroson elhagyva Megyarországot, Moldván át vezetett Lengyelországba. A külső kereskedelmi piacoknak a XV. század fordulóján bekövetkezett összezsugorodásával a szászoknak a messzi nyugat s az Olaszország felé irányuló forgalmuk semmire csökken, s miután fegyverrel Szapolyai János hűségére téríttetnek, elvesztik igen nagy fontosságú bécsi összeköttetéseiket; így Erdélyre meg Moldvára, Havas-

36

földre szorulnak, egész erejükkel ezeknek a piacoknak, s a törökkel való kereskedésnek lefoglalására vetik magukat. Fejlettebb iparukkal, szélesebb tapasztalataikkal, legfőképpen pedig szoros és kizáró szövetségi szervezetükre támaszkodva, veszélyeztetik Kolozsvárnak még erdélyi piacait is. Ám az universitásbeli szászoknak versenye csak elmélyítette azt a hanyatlást, mely a XVI. század első felében már amúgy is elfogta Kolozsvárt is, a nemzetközi és az országos válságok és háborúságok közepette, egyidőben az egész ország hanyatlásával. (1)

(1) Vö.:
Jakab E.: Kolozsvár története. I. k. Buda, 1870. 330–36. 357–58. 383–85. 398. 392–400. 400–04. 405. 436–39. 476–77. 481–83. 484–90. 491–95. 573–74. 576–81. 611. o.
Deák Farkas: A nemz. gazd. tört. Mg-on. Pest. 1866. 22. o.
Csánki D.: Hazánk keresk. viszonyai I. Lajos korában. Bp. 1880. 21. 24. 27–28. 31. 36. 37. o.
Meltzl O.: Az erd. szász városok ipara és kereskedelme a XIV. és XV. században. (Századok XXVI. 1892.) 725. 727. 728. o.
A bruges-i itinerarium a XIV. sz. végéről.
Oláh M. Hungáriájából: Erdély. (Szamota: Régi utazások... Bp. Olcsó Kt. 1891. 42–44. és 542–43. o.)
Margalits E.: Horvát tört. repert. Bp. I. (1900.) kötetében: Matkovics P.: Utazások a Balkán-félszigeten a XVI. században. (Petancsics F. útja) 510–13. o.
Iványi B.: Bihar és Bars vármegyék vámhelyei a középkorban. (Gazd. tört. Szemle XII. 1905 81–132 o. Kül.: 100–104. 111–112. o.)
Bunyitay V.: A váradi püspökség tört. Nagyvárad. II. (1833.) 264. 289–94. 356. o. III. (l889.) 139. o.
Horváth Jenő: Az erd. szász városok közg. viszonyai a nemz. fejed. megalakulásáig. Gyula, 1905. 46. 50. 57. 59. 60–67. 72. o.
Divéky Ad.: Felső-Mg. keresk. összeköttetése Lengyelországgal, főleg a XVI–XVII. században. Bp. 1905. 20. o.
Sebestyén Józsa: Gyulafy Lestár tört. maradványai ... Bp. 1905. 63–64. u.

A reformációt közvetlenül megelőző időkben és vele egyszerre, sok jele és bizonysága van a polgárok elszegényedésének, boldogulásuk, megélhetésük megnehezedésének. Olyan állapotok, amilyenek általában jellemzik akkoriban a városok hanyatlását. A céhek elzárkóznak, megcsontosodnak. A XVI. század első évtizedeiben majd valamennyi céh sorban újjáalakul, új szabályokat alkot, melyek a régiekhez mérve igen reakciósak: megnehezítik a céhbejutást, a legények mesterré önállósodását, a céhen kívül levő iparosok boldogulását. (2) A céhek elzárkózása oly kíméletlenné lett, hogy már maga a város sem tűrhette. 1585-ben egy statútum, amely éppen a polgárjog megszerzését nehezíti szigorúbb feltételekkel, megköveteli, hogy akiket a város maga befogadott polgárokul, azokat a céhek is fogadják be tagoknak. (3) A szabólegények már 1502 óta külön társulatban szervezkednek. (4) Viszályok, egyenetlenségek, hatásköri összeütközések támadnak az egyes céheken belül, a különböző céhek között, a más városokbeli céhekkel. Növekedik az ellentét mester és legény közölt. (5) A mészárosok már 1514-ben oly magasra tartották az ára-

(2) Jakab: Kol. tört. I. 580–90. 629–30. II. (1880.) 31–32. 40. 141–61. o.
(3) Kolozsvári és Óvári: A m. törv. hat. jogszabályainak gyűjt. I. 1885. 205–206. o.
(4) Jakab: Kol. tört. I. 583–84. o.

(5) Kol. tört. I. 590–92. II. 30–31. 32–33. 93–93 [!]. 148. 152. 159–161. 256–257. Vö. még Deák Farkas: A kolozsvári ötves-legények strike-ja 1573-ban és 1676-ban. (Akad. Tört. Értek. XIII.) és Deák F.: Rajzok a kolozsvári ötves-céh életéből. (Századok, 20. 1886. 563–578. o.) – Kolozsvári és Óvári: A m. törv.-hat. jogszabályai ... I. 533. o.

37

kat, hogy a király megengedte a városon kívül levő mészárosoknak a húsbehozatalt Kolozsvárra. (1) 1557-ben a királyné olcsóbb árakra inti a tímárokat. (2) 1559-ben a "nép erős lármája" miatt a tanács megtiltja a mészárosoknak a marhakereskedést, mert emiatt csak hitvány marhával látják el a város népét. (3) A viszonyok rosszabbodására vall az is, hogy az új helyhatósági jogszabályok megnehezítik az idegen kereskedők üzletkötését és letelepedését. (4)

Bizonyos, hogy mérsékelte a hanyatlást, enyhítette a szükséget az a nagymértékű kiváltságolás, amelyben Kolozsvárt az államhatalom részeltette a XVI. században, a mohácsi csata óta, más városoknak, kivált a szász városoknak a kárára, stratégiai, politikai és nemzetiségi érdekből (5) és azért, mert a város megtűrte igen sok nemes embernek az oda betelepedését. Ennek a kiváltságolásnak a következménye az, hogy Kolozsvárott később jelennek meg azok az életmód mérséklésére irányított intézkedések, mint az universitasbeli szász városokban. De megjelennek, megvannak a század ötvenes, hatvanas éveiben az új céhszabályok között, (6) a hetvenes évektől kezdve a közgyűlési tanácsi végzésekben. (7) És ekkor már éppoly szigorúak, mint más városokban, mint amilyennek a protestáns zsinatok kívánják. Csak két intézkedést akarok kiemelni, jellemző voltukért. Mindkettő a század utolsó évtizedéből való, s mintegy mérlege az egész századnak. 1593-ban a városi közgyűlés fényűzési adót rótt ki egy szigorú végzésben: Látván a városban a luxust mind a férfi, mind főképpen az asszonyi renden, nőknél és leányoknál a ruházatban, ítélték, hogy az sokaknak rendéhez és értékéhez nem illik, mely miatt az városra az országbeli főfő uraktól is csoda ítéletek jöttek. Végezték azért, hogy ezt megzabolázzák. A vonásigazítóknak ezért teljhatalmat adtak ... hogy akiket látnak, hogy maga, felesége vagy gyermeke, hozzájok, állapotukhoz és szükségükhöz nem illő fő és drága ruházatokat visel vagy viseltet ... kétannyi adóra írattassék, vétessék, kit az adószedők erősén megvegyenek rajtok... (8) Az 1595 december 23-ai közgyűlés pedig ezt a sokatmondó, szomorú végzést hozta: "Őkegyelmeik, városul együtt lévén, emlékeztenek arról, miképpen a mi régi atyáink ilyen szokást tartottanak, hogy

(1) Kol. tört. I. 593–94.
(2) Uo. II. 88.
(3) Uo. II. 94. – V. ö. még Kolozsvári és Óvári id. gyűjteményében I. 236–37. o.
(4) Kol. tört. I. 628.

(5) Vö. Jakab E.: Kol. tört. I. 525. 558. 570–71. 574–76. 578. 605–07. 611. 616. 623–24. 626–27. 628–29. o. – Jakab E.: Dávid Ferenc... Bp. 1879. 53. o. – Teutsch, G. D.: Gesch. d. siebenb. Sachsen. 2. kiad. Leipzig. 1874. 239–244. o. – Acsádinak a városokról írt cikke a Halász-Mandelló-féle Közg. Lexiconban. II (1901.) 702-733. o.

(6) Kol. tört. II. 61. 113–114. 143. 160. o.
(7) Kol. tört. II. 187. 222. 279. 349. és Kolozsváry–Óváry id. gyűjt. I. 1885. 204. 233.
(8) Kol. tört. II. 345.

38

mikoron az Úristen az bíróválasztásnak napját elhozta, az kire a bíróságnak tisztit attok, az száz uraim (a százas tanács) haza kísérték és úgymint egy kételenség alatt (kénytelen-kelletlen) tartozott a bíró egy vacsorát adni az száz uraimnak: de holott az az idő csendes, békességes és egyéb jókkal is bővölködőbb volt az mostani nyavalyás üdőnél, ő kegyelmek városul látván efféle régi ceremóniának obszerválását ártalmasnak és nem méltónak lenni, vox szerént ezt az szokást ez mai nap abrogálták és le tötték, így, hogy mikor az választás meg leszen, az bírót tisztességgel egész városul házához késérik és onnat minden jámbor házához menjen. " (1)

Ha így a kolozsvári fejlődés is alkalmat adott az olyan irányú erkölcsi mozgalomnak, mely az életmód egyszerűbbítésére, olcsóbbítására akar hatni, mégsem éppen a kolozsvári állapotoknak a láttára lett Heltai Gáspár a protestáns korban támadt és legkivált a protestantizmus erejével nevelt és széjjelterjesztett aszkétikus erkolcst iránynak egyik legkitűnőbb és leghatásosabb irodalmi képviselője. Az országos helyzet hatott Heltaira, aki nem élt a világ folyásától messzi eső életet, de sok vidéket megjárt, a külföldön is utazott már, sok vidékkel, minden felülről való emberekkel volt állandóan összeköttetésben, és nem egy eldugott, félreeső kisközségnek, de egy mozgalmas, eleven nagyvárosnak volt a plébánosa. Egész életében nagy tudatossággal és egyenes határozottsággal állott a takarékos, olcsó életmód rászoktatásának szolgálatában. "Ha van Heltai iratainak egy uralkodó eszméje: az bizonyára az anyagi javak értéktelenségének hirdetése" (2) Ezt kellett hirdetnie, de éppen azért, hogy az oly nehezen szerzett s őrzött, oly hamar veszendő, oly sokfelől fenyegetett anyagi javakat megbecsüljék, mértéktelen élettel el ne vesztegessék. Kivált két könyvét írta ezért a célért, ennek a reformátori feladatnak a betöltésére: a meséket s a részegségről és tobzódásról való dialógust. A meséknek legtöbbször visszatérő és előkerülő tanulságai épen azok, amelyek szerénységet, megelégedést, mértéktartást javallanak: "minden ember megelégedgyék avval, amit az Isten az ő jóvoltából adott neki"; "minden megelégedgyék az ő hivatallyával és tovább ne nyuljon, se kevánkozzék"; "kiki mind jó neven vegye Istentől azt a nyugodalmat, mellyel az Isten őtet megszerette"; "kiki mind az ő rendiben és hivatallyában állhatatos legyen" (3) Esztétikai erejüknél fogva a mesék hatásosabbak, eredményesebbek voltak, de tudatosság, nyíltság és határozottság dolgában a dialógus fölötte van az egész protestáns kor minden ilyen irányú, hasonló célú irodalmi nyilatkozásának: ebben a legszembeszökőbb, hogy az életmód szintjének a lejjebb szállítása a reformációnak volt a feladata, hogy a reformáció nem állott csak a hittannak, a szer-

(1) Kolozsváry–Óváry id. gyűjt. I. 240–241. – Vö. Kol. története II. 343.
(2) Beöthy: A szépprózai elb.... I. 138. o.

(3) H. G. esopusi meséi, Kiadta Imre Lajos (Bp. 1897.) a Heinrich-féle Régi Magy. Ktárban. Vö. 37. o. (X. mese értelme), 45. (XV.), 51. (XVIII.), 86. (XXXV.), 69. (XXVIII.), 71. (XXIX.), 75. (XXXI.), 81. (XXXIV.), 91. (XXXVII.), 100. (XLII.), 124. (LIV.), 173. (LXXI.), 188. (LXXIV.), 216. (LXXXVIII.), 218. (LXXXIX.), 246. (XCIX.).

39

tartásoknak és az egyházi vagyonnak a felforgatásában, de a polgári életnek, a társadalmi viszonyoknak is a megújítására törekedett. Kitűnik, hogy a reformációnak ez volt éppen egyik fő ereje, – az a szükséglet pedig, amit ezzel ki akart elégíteni, és az anyagi hanyatlás, ami ezt a szükségletet megteremtette: egyik legfőbb oka volt nálunk a reformációnak. Az aszkétikus elveket senki oly mereven és szigorúan nem hangoztatja, mint ebben a dialógusban Heltai Gáspár. Emellett látni fogjuk, hogy a hatásnak legfőbb eszközei, melyek később a mesékben tevékenyek, munkálkodnak már a dialógusban is.

---

[40]

VI.
A dialógus

Meséje: A személyek. A józan Antal, a tobzódó Demeter. Egy héten át naponként találkoznak. Antal tanítja Demetert. Tanítása megfogan. Demeter átalakulása.
Részei: A summák. Aszketizmus: takarékosság, mértékletesség. A tobzódás eredménye: elvész a lélek, a test, a jó hírnév, a jó erkölcs, a szemérmesség; az emberek elszegényednek; ítéletük megromlik; háborúság, verekedés támad; az Istent megutálják; az általános gonoszság és züllés végre "közéletté" válik.
Stílus, szólások: népies előadásmód.

Meséje: A dialógus két személye: Antal és Demeter. Az egyik, Antal, józan, mértékletes, jómódú ember, habár valaha régen ő is kicsapongó volt, nagyon szerette a bort. A másik, Demeter, szörnyen elzüilött egy alak, úgy, hogy Antal, amikor most, rég idő óta először, meglátja, egészen oda van, milyen rongyos, hogy tizenkét macska is alig foghatna egy egeret dolmányában (E2b), arca mily "cinterem színű," ráncos, hogy "discantot irhatnának rája", szeme beesett, pedig alig huszonkét esztendős (D6a). Egy vasárnapon estefelé (D2a) találkoznak. Demeteren, úgy látszik, korhelyláz vett erőt, mert nagyon is hajlandó arra, hogy Antalnak eleinte csudálkoző, álmélkodó, majd meg már feddő, tanító szavait meghallgassa. Antal pedig, bár csak egyszerű polgárember, de olyan készsége van a lélekre, szívrebeszéléshez, és hangja meg tudománya is olyan van, mint egy protestáns prédikátornak. Ő valóban a "mostani jámbor prédikátorok" tanítványa, eljárt a prédikációikra "és tőlük nemcsak azt tanulta meg, hogyan kell az Istent szolgálni, s hogyan kell néki igazán könyörögni, de nekik köszönheti azt is, hogy jó egészsége van, jó ruhái vannak és pénze is van" (A6a). Ők szabadították ki a részegesek ledér és gonosz céhéből, s megtanították arra, mint éljen és hogyan tisztelje Istent (B1b). Demeter azooban hitt a képmutatóknak, akik azt mondják, hogy a mostani prédikátorok is csak testi gyönyörűséget és minden bűnre való szabadságot prédikálnak (A6a). Pokol társaságba elegyült, azok között megszoká a boritalt, és amiatt mind egészségét, mind pénzét elkölté és elveszté (A6a). Pedig elég marha maradt rá az atyjától (E2b), de így mindet elvesztette, egészsége sincsen meg, lelke sincs helyén, talán már félesztendeje, hogy egy miatyánkot sem mondott szívéből (A6b). Testi-lelki leromlása most már nagyon kínozza, keseríti. Elcsodálkozik, mennyi jeles dolgot tanult Antal pajtása a mostani prédikátoroktól, holott a képmutatók azt kiáltják, hogy ezek

41

csak lakásra, testi gyönyörűségre és szabadságra tanítják az embereket. (B1b, B2a.)

Antal mindjárt nagy bőbeszédűséggel kezdi magyarázni, hogy a jámbor keresztény prédikátorok igazában mit tanítanak. "Hogy a szenvedetesség és a mértékletes élet oly igen szükség az embernek, mint az étel és ital, az ő testének táplálására. És ne talán jobb volna, hogy égi háborúság miatt egynéhányszor elvesznek mind a földen valók, hogynemmint olyan bőség volna" (B2a) "Igazán ítílvén, jobb a szerencsétlenség a jó szerencsénél és jó lakásnál." Demeter nagy érdeklődéssel hallgatja a fejtegetéseket, de bevallja, hogy nagyon szokatlan dolgok ezek őnéki: nem fér a fejibe, amit hall. Antal erre nekifog, hogy beszédjével, tudásával, a szentírás szavainak és példáinak idézésével meggyőzze Demetert az új prédikátorok beszédjének igazságáról, a mértékletes élet istenességéről és hasznáról, a részegségnek és tobzódásnak veszedelmes voltáról. Tanítása, mit időnként hallgatójának egy-egy kérdése, kétkedése szakít meg, hamarosan megfogan. Még nem szaporított sok szót, s Demeter már azt mondja: "Ha eképen tanítnak e mostani prédikátorok, bizony dicsérem prédikálásokat és tudományokat." (B7a) Majd meg szánva-bánva ismeri be, hogy másképp kell bizony a jámbor kereszténynek élni, mint ahogy eddig ő élt társaságában. Nem a kereszt alatt akarták követni Krisztust, hanem lágy párnákon ülvén, nagy palackokkal, jó piros borral, jó sült kappanokkal. De immár látja: "nem oda Buda, nem!" (C2b) Csudálkozó tisztelettel tekint Antalra, s megvallja néki, hogy azelőtt bizony mindig azt gondolta róla, hogy "igen Antal a feje," de most igen nagyrabecsüli, és neve többé nála nem "Antal pajtársom," de "Antal Uram" lesz. Belátja, hogy bolondul cselekedett, amiért eddig pokol társaságba, ledérség után járt. (C6a.) És amikor már eleget beszélgettek aznapra, s a lefekvés ideje is közel van már, hálát ad az Istennek, amiért Antallal találkozott, s édes beszédéből meghallotta, mely igen iszonyúságos gonoszság a részegség és tobzódás. Nem is megy ma a borra, pedig a társasága nyilván dőzsöl már, s őt tízszer is megkereste. Hazamegy és lefekszik. Holnap pedig fölkelés után a templomban meghallgatja a prédikációt, s onnan újra Antalhoz megy, hogy tanuljon tőle. (D2a, b.) Antal megörül ennek, hogy tanítványa immár jó útban van. Ne csak másnap jöjjön el hozzá, de a héten minden nap, s majd még jobban elébe adja, mely igen nagy fertelmesség a részegség és tobzódás és minemű károk származnak belőle. (D3a.)

Másnap, hétfőn, Demeter alig győzte várni a virradást, hogy odamehessen a prédikációra. Nagyon tetszék neki a jámbor prédikátor tanítása, s belátja, hogy a barátok és az egyéb képmutatók e prédikátorokat nyilván méltatlanul szidalmazzák (D3b, D4a), nem értik szegények az igaz szót, de hagyján, meg is találják a vermet, ahová sietnek. (D4a). Prédikáció után Antalhoz siet. Újra megbeszélik, hogy a hétnek minden napját megszentelik az Úristennek tetsző beszélgetésekkel, mindennap összetalálkoznak majd a prédikáció után, és elelmélkednek az Úristennek igéjéről, kiváltképpen e mostani idők gonoszságáról, legkiváltképpen pedig a részegségről és tobzódásról. (D4b) Mindjárt hozzá is kezdenek. Demeter mindegyre értelmesebb, bűnbánata, istenfélelme egyre mélyebb és őszintébb. Aznap

42

délben aztán nem eszik ebédet, másnap, kedden reggel mégis oly igen jól, oly igen könnyen érezte magát, hogy csak csudálta. Annakelőtte, mikor a gonosz társasággal estve duskát ivott, reggelenként igen gonoszul volt, s a feje olyan, mint egy fabot: most pedig, mintha új emberré lett volna (E7b). Fölkelvén, mindjárt térdre esett, és olyan nagy buzgósággal imádkozott, hogy elvétette a harangszót. Ezért késett el a prédikációról, nem jutott már az elejire (E8a). Antal megörül Demeter buzgóságának, és Istenhez könyörög, tartsa meg őt a megismert igazságban és a józan, szent életben. (E8a‚b) Azután tovább számlálja a részegségból eredő károkat. Ezen a napon különös erővel, fenyegető bangon beszél a részegesek életéről, úgy, hogy végül Demeterből kitör a megháborgatott lelkiismeret szava: "Jaj Úristen, sok ideig éltem ez ondokságos életbe: De jó Antal uram, a te beszédedből eszembe vöttem magamat és amint annakelőtte szerettem azt az életet, oly igen gyűlölöm immár." Azzal jó éjt kívánnak egymásnak. (G3b)

A negyedik napot, szerdát is megszentelik istenes elmélkedésekkel. (G4a–I4a) Csütörtökön igen korán reggel találkoznak, mert aznap vásár volt, (1) s amikor a marhákat az utcákon korán reggel a piacra hajtották, Demeter ettől fölserkent. Ezelőtt, mikor még a gonosz részeges társaság közt volt, éjjel oly igen nehezen aludt, hogy ha megrázták volna is, föl nem ébredt volna. De most oly édesden és nyugodalmasan aluszik, hogy igen hamar ébred (I4b–I5a). Így esett, hogy oly korán találkoztak. Antalnak ugyan szintén kell a vásáron valamit vennie, de azért még ezen a napon sem mulasztja el azt, hogy tanítványának a részegség és tobzódás iszonyúságos gonoszságáról szóljon. (I5a) Oly sokáig azonban, mint máskor, most nem beszélgethetnek, s ezért elváláskor Antal meg is kéri Demetert, hogy másnap igen korán jöjjön hozzá. (K4a) Demeter ezt meg is teszi.

Szombaton azután utoljára találkoznak. A józanságnak és magamegtartóztatásnak ez az egy hete már meglátszik Demeteren. Arca már nem olyan cinterem színű, mint amikor először találkozott Antallal, hanem ugyan piros szabású. (K7b) A dolmánya is szép, új. Volt ugyanis három forintja, ami különben nem tartott volna három napig sem, de hogy a héten csak egyszer evett napjában, és egy pénz ára borral is beérte, tellett belőle még ruhára is. (K8b) Röviden – mert szombat napján még a borbélyhoz is kell menniök – megbeszélik a részegségnek és tobzódásnak még egynéhány veszedelmét, miről addig még nem szóltak. Azután Demeter nagy hálálkodva megköszöni Antalnak, hogy őt tanításaival az igazság útjára hozta. Megfogadja, hogy ezentúl mindig józanul él, és Istenhez szerelmes szívvel szüntelen imádkozik. (M7a) Végül még arra kéri Antalt, hogy máskor is tanítsa őt efféle istenes dolgokról, amilyenekről ezen a héten tanította, kivált az üdvözülésről és az úr-

(1) Kolozsvárott 1514-ig hetenként egy hetivásár volt, valóban csütörtökön. De 1514-ben megengedték a kolozsváriaknak, hogy hétfőn és szombaton is tarthassanak vásárt. (Jakab E.: Kol. tört. I. 579. o.) Úgy látszik, ezután is a csütörtöki maradt a legfőbb, a legfontosabb.

43

vacsoráról szeretne egyet-mást hallani, (1) amit Antal jó szívvel meg is ígér. (M8a)

Részei: A hétnek hét napja szerint hét része van a könyvnek. Minden egyes rész az akkori idők más és más gonoszságát sújtja kemény vádakkal, a részegségnek és tobzódásnak más és más veszedelmét szemlélteti különösen. Az utolsó részt kivéve mindenik előtt Heltai maga megadja néhány sorban azon rész summáját. Az első résznek az a summája, hogy "a részegségről és tobzódásról az embereknek lelke nagy kárt vall. Mert ezek az embert mindenféle ondok bűnbe és gonoszságba ejtik: a lelket elvesztik és az Istentől elszakasztván, örek kárhozatra viszik." (A4b) Ez az első rész még csak általánosságban szól az akkori idők romlottságáról, csak végigtekinti a mértéktelenség, a "fölöttevalóság" és a tobzódás veszedelmét. Erősen hangsúlyozza, hogy ezeknek a veszedelmeknek a régi hit tanítói, a "képmutatók" és a barátok nem szegülnek szembe, sőt "csak lakásra és testi gyönyörűségre és szabadságra" nevelik az embereket; de az új, a "mostani" prédikátorok föl akarják tartóztatni a pusztulást. A protestantizmus átalakítja az emberek mindennapos életét is, nemcsak vallási meggyőződésüket; a reformációnak fel kell forgatnia nemcsak a régi hitet, hanem a régi erkölcsöket, szokásokat, társadalmi állapotokat is. Az emberi testnek és természetnek eredendő gonoszsága zabolátlanul tombol és szörnyű károkat támaszt, romlásba visz – a mennyei tudomány, az Isten igaz igéje pedig azt mondja, hogy a testnek meg kell alázkodnia, "a testnek, a szömeknek gyönyörködése és a kazdagság miatt való felfuvalkodás nem Istentől vagyon." (C3b.) A polgári takarékosságot és mértékletességet akarta a protestantizmus meggyökeresíteni, de az új állapotokért való propaganda természete megkívánja a túlzást: a polgári józanságot és derekasságot egy új aszkézis hirdetésével kellett terjeszteni. Innen van az, hogy néhol mintha a középkori barát-aszkézist akarná Heltai visszahozni: "azok bódogok, kik keserűséget szenvednek" (B3b); "jobb a bánatnak házához menni, ahol bánkódik az ember és halálát eszébe veszi: Mert ott semmit nem lát, hanem csak keserűséget és szomorúságot." (B4a); "mikor a test megehnyítés [!] által megaláztatik, akkor jól vagyon a léleknek dolga, győzedelmet és diadalmat veszen" (B6a); "a münnen testünk a mi fő ellenségünk, rakva gonosz kévánsággal és igyekezettel" (B8a); "valaki ezokáért keresztyén akar lenni, ez elbúcsozzék e világtól: mert nincsen annak immár része együtt e világgal." (C4a) Egy helyütt Demeter félbe is szakítja Antal beszédét azzal a kérdéssel: "Talán e mondások, kiket mind szent Jánosból előszámláltál, nem münket néznek; hanem a

(1) Azt mondja Antal: "... igen kevánnám, nagyon igen kevánnám hallani tőled a megigazulásnak módgyát: és miképen kell az urvacsorájával élni: Mert hallom, hogy igen vetekednek egy nihanyan ezekről." (M8a) Ez a hely igen fontos. Kitűnik ebből, hogy a szakramentárius agitáció, az úrvacsorának s az üdvözülésnek svájci felfogása a szűkebb Erdélyen belül már ekkor, 1551 végén megjelent és hatott, nem pedig csak 1556 után, ahogy a magyar egyháztörténet tanítja. Ezt a dátumot különben még korábbra helyezi az, hogy Heltai már 1550-ben kiad egy kis latin írást az úrvacsora lutheri értelme mellett: Bucernek egyik hitvallását Brenznek vitalevelével együtt.

44

szerzeteseket, kik elbúcsúztak e világtól?" (C3a). Szó sincs róla, feleli Antal, ezek a mondások igenis rátartoznak a közönséges polgár-emberre is – pedig dehogy, mert a későbbi fejtegetések mutatják, hogy csak a felöttevalóság nem kedves Isten előtt, s csak a józan polgári takarékosságra, nem többre akarja ez a könyv rávenni az olvasót. Egy helyen Heltai kiesik a bibliai nyelv pátoszából, s itt olyan módon ajánlja az aszkézist, ahogy az még ma is jellemző mintája a nyárspolgári takarékosság és egyszerűség javallásának és ajánlásának: "Az éhség kedig igen jó szakács: Mert az éh gyomornak a legalábbvaló kenyér is mézes pogácsa: és úgy örül a víznek, mint a bornak." Aki nem dolgozik, annak nincs jó étvágya, annak nem ízlik a legdrágább, a legfinomabb étel sem. Lám, a nemesek is sokszor panaszkodnak, hogy nem tudják, mi lelte őket, de nem ízlik nékik semmi sem. (L6b) (1)

A második rész summája az, hogy "a tobzódás és a részegség az embernek lelkét elvesztvén, testét is elveszti, és külemb-külembféle betegségeknek és időtlen halálnak okozója." (D3a) A részegség és tobzódás megrontja az emberi természetet: "Abból jő a nyavalyás és időtlen vénség: Abból a főnek eszeveszése és szédelgése: Abból lesznek könyvező és pecsenyés szömek: A büdös leheletek és fekete fogak, a fájó és nem emésztő gyomor, a reszkető kezek, a vízkórság, a köszvén minden testébe, a kólika és bélnek poklossága, az olajjal származó és túros lábak. Reviden: Minden betegségek a fölötte való ételből és italból származnak." (D5b, D6a) A részeges és tobzódó embereknek nincsen nagyobb ellenségük, mint tulajdon önmaguk. Ha valaki más meg akarná őket ölni, ugyan kergetnék, üldöznék azt. De a bort nem kergetik, nem büntetik, hanem még hízelkednek néki. Megrontják vele magukat, nem is halnak meg igaz és természet szerént való halállal, hanem szinte fegyverrel ölték meg magukat. Mint ahogy a férgek örülnek a testnek: úgy örvendeznek az ördögök az ilyen emberek lelkének. (E5a)

A harmadik rész kivált arról szól, "hogy nemcsak a lélek és a test vész el a részegség és tobzódás miatt; hanem mind a jó hírnév, mind a jó erkölcs s mind a szemérmesség." (E6b) A falubeliek, a városbeliek, a nemesek mind csak azt nézik a falu, a város, az ország dolgában is, ami az ő testi kívánságuknak a kielégítésére való, azokat választják meg a tisztségekre, akik a legtöbb borral, étellel-itallal fizetnek. Pedig a részegeseket egyáltalán ki kelle vetni minden tisztességes tisztből, amint azt a pogányok művelték, s az olaszok ma is művelik.

(1) Damasus Dürr is, a kispoldi luth. prédikátor, akinek 1554 és 1582 között tartott prédikációiból sok fennmaradt, egy helyütt ilyen módon vigasztalja a parasztot: "Einem gemeinen Mann bekompt sein treüg brodt, sein rohe bachfleisch und wasser besser, denn manchem hern sein edell vein, grünefisch und rephüner." Az is közönséges eset – mondja azután – hogy a szegények robotoló gyermekei: "gemeiniglich röslicher, fetter und stercker sind, als die reichen kinder, dis da schlafen in gemalten wigen, im schatten, auff seiden phielen, denen man gold an hals henckt und vleissig mit der narung versorgt." (I. Amlacher, A.: D. Dürr... Szeben, 1883. 23–24. o.).

45

A negyedik rész a részegségnek négy veszedelmes káráról beszél: az emberek elvesztik miatta a marhájukat, elszegényednek, koldusságra és egyéb nyavalyákra jutnak: a duska itallal az emberek szomjúságukat meg nem oltják, hanem azzal inkább gerjesztik; a bor az ítéletet meghamisítja, az okosságot megvakítja és a hamisságot igazságnak mondja; a részegségből és tobzódásból származik mind a háborúság, verekedés, mind a nyughatatlanság. Ezeknek a károknak a szemléltetése közben Heltai igen nagy erővel feddi az általános fényűzést és hivalkodást, költekezést, a férfiak és nők szertelenségét ételben, italban, öltözetben. A rossz fejedelmeket és nemes embereket, a hamis bírákat pedig felgerjedt haraggal, kitörő elkeseredéssel, szabad és féktelen szájjal támadja, amiért a szegény embert olyannyira marják és pusztítják, igazát, jussát soha meg nem adják. Abban a korban csak Szkhárosinak az átkozódásai s magának Heltainak a meséi sújtottak le ehhez fogható rendkívüli erővel a szegény emberek kergetőire és nyomorgatóira.

Az ötödik rész arra tanít különösen, "hogy a részegségből és tobzódásból jő az Uristennek megutálása, az ő jótétéről való elfeledkezés és az ő cselökedetinek nem böcsülése" (I4b), amiért is "jobb embernek külemb külemb nyavalyába lenni, hogy nem mint testi bátorságba." (K1b.)

A hatodik részben három dologról van szó. Elsőbben arról, hogy a részegség és tobzódás feledékenységet, bolondságot támaszt, az ember egészen esztelenné lesz miatta. Az ökörben több ész vagyon, mint a részeg emberben, mert az ökör a vízből csak annyit iszik, amennyi éppen köll neki, (1) a borháznál pedig úgy isznak az emberek, hogy szinte megvakulnak belé. (IK6b) "A korcsomaház nem egyéb, hanem sok eszeveszettnek és bolondnak ketrece." (K8a) Bizonyítja még ez a rész ezt is, hogy a jólétből, tobzódásból isteni félelem nélkül való élet következik. Végül pedig megint azt a tételt példázza, erősíti, hogy a tobzódás és költekezés az oka minden rendtartás nélkül való életnek, minden hivalkodásnak, vakmerőségnck, paráznaságnak minden gonoszra vivő indulatnak. Az elzüllött, leromlott ember tunyává lesz, elszegényedik, koldulni szégyell, vagy tolvajlásra adja magát, avagy darabonttá aljasodik.

A hetedik rész megint csak egymásra halmozza azt a sok veszedelmet, amit a részegség támaszt az emberek között. Hiábavaló és undok beszéd, harag, káromlás, bálványimádás, mindenféle békételenség, verekedés, öldöklés, lopás és gonosz példa – mindezt a részegesek és tobzódók terjesztik a világban. Ez a sok gonozság apáról fiúra száll, és végre "köz élet" leszen belőle, (M7a) és senki sem bűnnek, sem gonoszságnak nem ítéli, hanem szép és nyájas életnek. "Jaj e világnak e gonoszságért!" (M7a)

Stílus, szólások: Tételeinek, erkölcsi tanításainak igazságát, mintegy hitelességét Heltai majdnem mindig a szentírás igéivel bizonyítja.

(1) D. Dürr 1574. újévi prédikációjában minden rendű, rangú, minden természetű embernek újévi ajándékot ád; a többi közt: "Den Weinsaüfern und schlemmern, die biss zen tag im wein baden, geb ich zum Neuen iar einen Ochsen. Der hat die natur, wenn er gnug getrunken hat, so sucht er den stall und legt sich nieder." (Amlacher: Dürr ... 26. o.)

46

Ahogy később fabuláinak értelmeiben, (1) itt is Pál leveleire meg Salamon könyveire hivatkozik a legtöbbször. Erkölcsi tanítások és elmélkedések a XVI. században, a reformáció korában, természetes, nem is lehettek el a biblia tekintélye nélkül. De azért nem a bibliai idézetek tették ezt a könyvet agitációs könyvvé. Azt az olvasót, akinek az erkölcsére, gondolkodására és akaratára Heltai hatni akart, az egyszerű polgár-embert, – Heltai eszejárása és beszédemódja érintette meg. Ez az észjárás, ez a beszéd soha nem tudákos, sehol nem megfoghatatlan az elemi tanítással és a városi élet, a városi foglalkozások akkori változatosságával és fejlettségével kiművelt értelemnek. Az ilyen elmének példákkal, példabeszédekkel, közmondásokkal bizonyító, rábeszélő és meggyőző okoskodása, humorral, kiélezésekkel megelevenített, lendületes és csattanó beszéde szól ki ebből a könyvből. De nem alant járó hangon, hanem mindig prédikációs emelkedettséggel a katedra magosságából. Ezen a hangon a szidalom ostorozássá, a fenyegetés megfélemlítővé, a gúny megbotránkoztatóvá, a siralom támadássá komorodik. Ez a hang kellett ahhoz, hogy új erkölcsi belátásra, új akaratra fordíthassa a megtámadottakat. A reformátori komolyság és ihlet, a vallásos meghatottság a népies észjárással és előadással egyesül – az olvasmánynak is beváló, érdekes könyv így lett agitációs könyvvé.

Népies szólások, közmondások és szemléltető, nyers, legtöbbször humoros hasonlatok az egész könyvön végig rendkívüli könnyűséggel, természetességgel torlódnak egymásra: az embernek teste természettől fogva gyarló, nem kell a tobzódással még inkább megrontani. "Nem szükség, hogy a tetűt beoltsák a ködmenhe; mert a nélkül is csak könnyen megterem benne. Azonképen, aki az ő testét borral megtölti, nem művel egyebet, hanem az oltatlan mészre vizet tölt és a tűzbe olajt, hogy inkább meggerjedjen és égjen." (B5b) A bor is az Istennek teremtett állatja, s a szentírás nem is a bort magát, hanem az avval való szertelen élést kárhoztatja; nem a borban, hanem a telhetetlenségben van a gonoszság. "A nap azért nem gonosz, hogy sokan a pogányok közett aszt imádgyák és bálványt csinálnak belőle; az arany azért nem gonosz, hogy sokan lopók és orvok lesznek miatta és sokan felakasztatnak. A mezői virág azért nem méreg, hogy a pók mérget szí belőle." (D1b, D2a) Sokan vannak, akik úgy isznak, hogy ugyan megreszket a lélek testökbe és testök felfuvalkodik, hogy csaknem megszakadnak belé. "Ezt kedig vitézségnek tarttyák. Itt sokan vitézséget nyernek, kik azelőtt soha semmi ellenséggel szömbe nem voltak, és úgy haragosznak a borra, hogy az ellen minden vitézségeket meg akarják mutatni." (E2a) Már a gyermekek is bort isznak. "Mert a gyermecskéket még idején szoktattyák a borra, még a bölesőbe azt adgyák innya: mert félnek, ha felnevekednek, nem tanulhattyák meg azt innya: Ezokáért idején hozzá kezdnek." (G7a) A részeges asszony-állatok fajtalanok is: "Mert valahol Ceres és Bachhus öszvegyül: oda jő a Véuns is a menyeközére." (G1b) A részegségben a bor csak gerjeszti a szomjúságot. "Mint láttyuk, hogy az oltatlan mész inkább ég, mennyével inkább töltnek vizet reá." (H3b) A részegség halálos nyavalyáknak az okozója. "Innen vagyon ama közmondás is, hogy

(1) Beöthy: Széppróza. I. 1886. 140. és 162. o.

47

többen halnak az ivekbe (üvegbe) és kupába, hogynemmint a folyóvízbe. Item: Többet öl meg a Bakhus, hogy nem a Mars." (D8b) Vannak, akik azt hiszik, hogy a beszédben, szóval szabad vétkezni. Mert "közbeszéddel" is mondják: "hogy nem igen nagy dolog: mert nem kell vámot adni tőle." (1) (M1b) Van olyan ember, aki józan korában oly szelíd, mint a bárány: "ha ihatik, tahát olyan, mintha puskaport ött volna." (I3a) A részeg ember igen vad, haragos és veszedelmes. "Mert miképpen a víz elindíttya a malmot és a sarkantyú a lovat: így indítja a bor a természetet minden vakmerőségre és felgyújtja az emberbe a gonoszra való indulatot." (M4a) Tobzódásokkor némelyik részeg "olyant haznd, hogy csaknem meghajolnak a grendák beléje." (G3a) A nemes embernek törvényt kellene tennie; de hát annyit tud hozzá, "mint a bagoly a Pater nosterhöz." (I1b) Demeternek szörnyen rongyos a ruhája; tizenkét macska is alig foghatna egy egeret dolmányában. (E2a) A részeges embernek nyomorult a vége. Olyan a halála, amilyen az élete volt. "Azokáért közbeszédbe szokták mondani: A ki jól aránz [céloz], jól is lő az." (E5b) A részeg emberek tunyák, nem dolgoznak. Megtekintik a művet, de nem nyúlnak hozzá: "Mert nem kell, mint a hólt ebnek a csontrágás." Eléb-eléb (alig-alig) ballagnak, mint, a falon való árnyék." (L5a) Szájuk eljár, beszédjük hiábavaló. "És így ismerik őket az önnön beszédekből, mint a madarakat az ő szavakból." (M3a) A részegségnek számtalan a veszedelme. "Kicsoda számlálhatná el a sok ondokságokat? Inkább lehet elszámlálni az ember fején való hajszálakat." (M5b) A részeg emberek szép szóból nem akarnak érteni. Aki velük a szentírás drágalátos tudományát közölné, azt annyira koppasztanák, hogy oly sima lenne a feje, mint a tök. (M4b) Nem fog rajtuk semmi. De hagyján! "Bátor káros bánkódgyék!" [Bánkódjon, akinek kára van] (E6a)

Ilyen egyszerű, közönséges észjárással és beszéddel fordul Heltai az olvasóihoz, ahhoz a városi polgársághoz, amely ekkor, mikor az alig, hogy megindult könyvirodalom, még nem teremthetett irodalmi nyelvet, nyelvében még nem különült el élesen a parasztságtól, mellyel különben is állandóan felfrissült és sűrűn érintkezett. Irodalomtörténeti szempontból nevezetes dolog, hogy Heltainak íme már 1552-ben jelent meg olyan munkája, mely a reformáció korabeli magyar stílusnak két főfajtája, az egyházias és a népies közül az eleven, kifejező és jellemző népies előadásmódot alkalmazza. A dialógusnak feddő, rábeszélő, meggyőző stílusa ugyanaz a stílus, melylyel Heltai később a fabulákban (1565) oktat, a Háló elöljáró beszédében (1570) izgat, s a krónikában (1574) mesélve lelkesít.

(1) Valószínűleg a német "Gedanken sind zollfrei" közmondás fordítása. Ez először Luthernél fordul elő a világi hatóságokról írt munkájában: Von weltlicher Oberkeit... (1523.)

---

[48]

VII.
A magyar társadalom a dialógusban

Nemcsak a tobzódást támadja a dialógus. – Szertelen költekezés. Hivalkodás. Korcsmai, farsangi tobzódás. Lakodalmak. Erkölcstelenség. Fényűzés, magamutatás. Zabálás. De beköszönt a szükség. Züllés. Hivatali korrupció nemesek, polgárok, falubeliek közt. Romlott közigazgatás. A jobbágy nyomorgatása. A műveletlen, durva nemesember.

Nem csupán a részegség és tobzódás ellen adta ki Heltai ezt a dialógust, hanem még sok más olyan visszásság javítására is, mely a XVI. században tarthatatlanná, elviselhetetlenné lett. A részegséget és a tobzódást mintegy olyanformán szerepelteti ez a könyv, mint Zirklerei Thomasin az állhatatlanságot (unstaete), Brant Sebestyén a bolondságot, Erasmus a balgaságot. A visszafordult világnak egy igen általános bajára vezet vissza minden bajt és romlottságot: a részegség mintegy az emberi természetnek egy uralkodásra került visszás állapota, amilyen az állhatatlanság, a bolondság, a balgaság. Legtöbbet a részegségről beszél, de jellemzi a XVI. századbeli Magyarország társadalmi állapotait is, az emberek életmódjának más oldalait is bemutatja, a különböző osztályok sorsáról, erkölcséről és egymás ellan való harcáról is elmond egyet-mást. Valóságos kis korrajzot lehet összeállítani megjegyzéseiből, feddéseiből és példáiból. Egyebünnen, más forrásokból és emlékekből is ismerjük ezeket a korviszonyokat, de azért nagyon érdemes olvasni róluk, igen tanulságos megismerni őket Heltai válogatásában és jellemzésében. Megláthatjuk, mily rendkívülien fontos volt a hitújítási mozgalmaknak társadalmi szerepük és hivatásuk, s hogy Heltai milyen teljességgel átértette azokat a nem teológiai feladatokat, melyeket a történelem a reformációra bízott. Megismerjük egy polgár reformátor felfogását a korabeli Magyarország társadalmi és "közéleti" fonákságairól, s ez a felfogás, ha szigorúbban, ha következetesebben is, a programok merevségével, de kifejezi egyúttal a városi középosztálynak, a céhes iparosságnak a gondolkodását is: jobb közigazgatás, szilárdabb, állandóbb állami rend után való törekvését, panaszait a földesúri erőszakoskodások ellen, együttérzését a jobbágyokkal, akikkel egy táborban van a nemességgel szemben, akiknek a fenékre ért anyagi süllyedésében immár kénytelen fölismerni a társadalmi és gazdasági jólét és haladás alapjának a megromlását.

Vak és visszafordult a világ azokban az időkben. (E5b) Állandó a szükség, igen nagy a drágaság, örökös a nyomorról való panasz-

49

kodás (G6b), nagyon sokan elszegényednek. (H2a) Az emberek rövid ideig élnek, hamar elhalnak. (E5b) Mindenki, minden ember és minden osztály, erején felül él, mindenki életének a szintje elviselhetetlenül magas, "minden ember sokat és szertelen költ, mind kicsin, s mind nagy; mind fírfiu s mind asszonyállat." (G6b) A hivalkodásban egymást űzik az osztályok: "a pór a városbélit, a városbéli a nemest: a nemes a zászlós urat etc.: Soholt semmi szertartás [mértéktartás] nincsen: (1) Ennyit sem kereshetnek minden munkájokkal az emberek, mennyát ruházattyokra és ételekre s italokra elköltnek: Mert a magamutatásnak sem módgya, sem vége: akinek száz forint ára marhája vagyon, az úgy terengeti magát, mintha ezer forint ára volna." (G6b) Oly rettentő ez a feszült, erőltetett állapot, hogy szinte meghaladja az özönvíz előtt volt kor romlottságát és tarthatatlanságát. (C7b)

A városokban a polgárok között szörnyen rombol a részegség. Az egész éven át állandó a tobzódás, de kivált farsangkor s előtte, a regélő héten hatalmas, amikor a legfőbb "heába való költséget művelik" az emberek. (A3a) A kocsmákban s a lakodalmas házban úgy isznak, mintha átokkal parancsolták volna nekik. (D6b) Efféle ivásokkor hatszor több bor kél el, mint amennyit a szükség megkíván. (E4b) Rettentő kép egy ilyen kocsmai tobzódás, undok egy látványosság, mert a borivástól a mulatozóknak elvész az esze, "ott nincs azután tanács, ott nincs okoskodás, tudomány etc., hanem zűrzavar. Egyik elkezdi és énekel, a másik sír, a harmadik mind a két kezével hárzsol, a negyedik pénzt számlál, maga egy sincs erszényébe: Az ötedik nagyon magyaráz, maga egy betüt sem tanult soha. Hatodik kérkedik vitézségével, maga soha egy ellenséget nem látott, hetedik nagyon kacag, ha kérded, nem tudja, miért, nyolcadik félen (félre) hajtván a nyakát, ott aloszik ... Ugyan jól mondotta egy bölcs firfiú, mikor kérdették volna tőle, minek mondanája a korcsomaházot: A korcsomaház, úgymond, nem egyéb, hanem sok eszeveszettuek és bolondnak ketrece." (K7b és K8a) "Minden lakásnak mind kezdete, mind vége ondokság. Egyik köszeni a másikra a bort nagy kupával: A másik (tisztességgel mondva) az alfelével fogadgya. Egyik elkezdi a kábálkodást és olyant hazud, hogy csaknem meghajolnak a grendák beléje. Egyikkérkeszik marhájával, maga szalmazsákon hál, mind feleségestül, gyermekestül: A másik dicsökedik kazdagságával, nagy házával, maga ha tekinted, tahát alól üres, felyül nincsen semmi benne. Harmadik oly igen tudós, oly igen magyaráz, maga tiszta kába és bolond. Vagyon oly bennek [köztük], ki még szeméremtestét nem fedezi be. Úgy iszik egynéhány bennek, hogy még az ebeknek is elég jut benne. Revideden: efféliek megszüntek az emberségtől, elannyéra, hogy az ebek megutálják

(1) Vö. ezzel Bornemiszánál (Másik része a ... tanúságoknak. Sempte 1574. 370. o.): "Az gazdagok, vitézek, az nemesek, az parasztok is soha semmit sem szándékoznak, sem szólnak, sem művelnek kevélység nélkül. Még az disznópásztor is oly köntöst keván, kibe társai előtt mutogassa magát, és az paraszt is nemességet óhajt, az nemes uraságot: az úr hercegséget: az herceg királyságot, az király császárságot, az császár Istenséget."

50

őket és a legyek megcsúfolják." (1) (G3a,b) A lakodalmakon hegedő, lant, dob és síp járja. (J5b) A fonóháznál az ifjak éjjel tizenkét óráig tombolnak a lányokkal, és "egyéb aprólékot művelnek" velük. S a tiszta, felnőtt polgárok ezt még csak nem is tartják nagy dolognak. (I6a) Szemérmetlenség, fajtalankodás, erkölcstelenség elterjedt ifjak, férfiak s legkivált az asszonyok között. (G1, G2)

A fényűzés és hivalkodás rendkívül nagyra nőtt. "Minálunk minden ember hivalkodni akar." (G7a) A férfiak, de kivált az aszszonyok ruhájában mindennap új ékesség támad, a sok öltözetcsinálásnak nincsen vége-hossza. (G7b) A lakodalmakon minden asszony a másiknál nagyobb, tekintetesb és szebb akar lenni. Ötször olyan drága pénzen (12:60) vesznek sarut, mint régen, idegen országból hozatják hozzá a bőrt, az országbéli bőr nékik nem elég jó. Mind selyem ruhát kíván s drága gyöngyökkel, boglárokkal ékesíti magát. (98a [!]) A férfiak sem külömbek. Azelőtt a polgárember eljárhatott a "fekete báránybőrrel béllelt hatzokába" nagy urak előtt is: de most nyest subában jár, hogy messziről a király kancelláriusának látszik. (G8a) A míves legény is mind felvarrja a róka farkát a nyakára, a bárány bőrét szégyelli viselni. A régi posztókat megvetik, mind új a posztó, granát, félskarlát, egész skarlát, sája. A nemesi rend teljességgel mértéktelen mind öltözetében s mind ételében, italában. (H1a) De a "bokorból támadott" is, a közönséges ember is, látja a nagyságosnak fényességét s minden áldozattal, erővel azon van, hogy skárlátban, hajtott nyuszt süvegben mehessen a komaságra, avagy a mennyegzőre. (2) Holott a háza gondozatlan, hullik, fala hit-

(1) Mások is leírnak efféle farsangi, korcsmai jeleneteket. Például Bornemisza: Első része a ... tanúságoknak. Komjáti és Sempte. 1573. LIXb, LXa. lap; Negyedik része ... Sempte 1578. 908b, 909a. lap; Damasus Dürr is, egy 1572-ben tartott prédikációjában, (ld. Amlacher: Dürr... 19, 20. o.); Tolnai Decsi Gáspár a részegség regnáló bűnéről szóltában (Nagyvárad, 1584.). Decsi, lehet, hogy Heltai hatása alatt ír, mert ő 1565-ben Kolozsvárott tanítványa volt Heltainak, s a Bonfini-kiadás elé ő is írt egy dicsőítő verset Heltaira. (Hist. Incl. Matth. Claudiop. 1565.) – vö. még Tinódi: Sokféle részegösről.

(2) Az öltözetben való fényűzésről ld. Dürrnél: "Da will ein itzlicher betler Sammat, Füchsenschauben, krumm madern hütt und Granat tragen. Man kent die leüt schier nichts Mehr einen fur den andern fur der prechtiger kleidung, ist der Mann ein handwercker aber ein Kaufherr, ist die frau ein bürgerin aber ein schusterin." Az ifjúság még fényűzőbb: "Kompt einer zum schneider, so weiss er im nicht bald zu sagen, was er fur ein Kleit machen soll, soll es ein türckisch rock sein, vorn Kurtz hinten lanck, mit spitzen ermeln, aber soll es sein ein pollakisch mentye mit drithalben goller. Daher kompts, wenn ein frembder solchs sihet, so weiss er nicht, wonen Türcken, pollaken aber Unger im landt." Még a parasztok is: "die schemen sich schier ires standes, der grobes stifel und der groenröck, und wollen den stedtern nachthun." Akinek nincsen drága öltözete, "der darf am Sontag nicht bei die Maydt gehen. Manch armer gesell, der kaum ein phenning im leben vermag, der kaum die irten zalen kann, der kauft im ein Cronen federlein, das bekleckt er mit flendern, mit goldfedenen und tut hurlieh daher, als wenns ein geborner ritter aber Cattana wer" (ld. Amlacher: Dürr ... 40., 41. o.). – Egy másik hasonló részlet Dürrnél: Dr. O. F. Müller: Gottesdienst in c. ev. sächs. Kirche in Siebb... Szeben, 1883. 39. o. – Vö. Bornemisza: Negyedik része ... 545b. lap.

51

ványul tapasztott, s a macska hideg tűzhelyen gubbaszt benne. Az evésben is szertelenek az emberek. A lakodalmakon az étel s sok borstól ugyan fekete, a sok sáfrány miatt ugyan veres. (H1b) Sokan mennek tönkre ebben a mértéktelen életben, marhájukat lassan-lassan kihordják a házból, aztán beköszönt a szükség. A kapálást meg nem tanulták, a koldulást szégyellik, tolvajokká aljasodnak, vagy más latorságra vetik magokat: drabantoknak állnak be, életöket 2 forintért eladják, s prédálják a szegény embereket; pedig, ha ütközetre kell menniök, úgy állnak ott, mint a törzsök. "Azon közbe, puff, úgy ütik agyon, hogy mindgyárást ledőlnek az ebbeknek." (L5a.b és L6a (1)

A közigazgatás és bíráskodás egészen romlott, a hivatalokban oda nem való, érdemetlen emberek vannak, a nemesi, polgári és papi tisztségekbe semmirevaló, erkölcstelen tobzódókat választanak. A nemesek szemében az a derék, nyájas, érdemes ember, aki nékik királyi módra fizet, s a bort úgy hordatja a társaságnak, mint a vizet. (F2.) A városbeliek nem a jámbor, igazságszerető, jóeszű, békességes és istenfélő embert választják meg bíróvá, esküdtté, – mert az ilyennek soha egy pohár borát sem látták, hanem inkább azt, aki soha nem maradhat házánál, mindég barátaihoz megy, éjjel tíz óráig együtt mulat velük, s még hazamenet is beviszi őket házához, liktáriumot hozat, meg jó piros bort hozzája. Nem gondolnak azzal, hogy

(1) A társadalmi állapotokra tartozó eddig ismertetett helyekkel összevethetők Brant Sebestyén Narrenschiffjének 82. verséből ezek a részek:

Desgleichen zu unsern Zeiten auch Ist aufersteuden mancher Gauch, Der sonst ein Bürger und Kaufmann war, Und Jetzt ein Edler und Ritter gar. Der Edle gern ein Freiherr ist, Der Graf ein Fürst zu dieser Frist, Der Fürst dic Krone des Königs begehrt; ... Die Bauern tragen seiden Kleid Und goldne Ketten an dem Leib; Es geht daher ein Bürgenschweib Hochmüthiger, denn eine Gräfin thut... Was eine Gans an der andern nimmt wahr, Drauf ist sie gerichtet ganz und gar,... Man sieht eines Handwerksmannes Weib, iNc Eiöhcnn Weri tréiqt aef dcm Leih An Rock, Ring, Mantel, Borte schmal, Als sie im Haus hat allzumal. Den Bettelstab manch Biedermann Mit seinem Weibe drum gewann, Muss trinken in Winter aus irdenem Krug, Dass er thue dem Weib im Sommer genug; Und hat sie heut Alles, was sie verlangt, – Gar bald es bei dem Trödler hangt... In allen Landen ist grosse Schande, Keiner begnügt sich mit seinem Stande!

Brantnak sok helye emlékeztet Heltai könyvére. A 76. vers például hasonló vonásokkal jellemzi a tobzódók hivalkodását, mint Heltai.

52

aztán másnap reggel, mikor a piacra jön, ráncos az arca és "bojtos a feje beleje." (F3. F4a) A falubeliek sem különbek. Plébánosválasztáskor egybegyűlnek, "és mikor jól laktak immár, hogy a sok kolbásznak bűze, a fokhagyma és bor szaga, általverte fejeket," akkor kezdik csak el a választást. Nem köll nékik a jámbor pap, aki sokat prédikál, aki az egész községet szép egyházi énekekre tanítja, aki afonóháznál tomboló ifjakat megfeddi – azt a papot választják, aki jól megitatta őket, úgy, hogy hat-hét pohár is jutott egy emberre, aki nem szid, nem dorgál, mert alig prédikál háromszor egy esztendőben. (F4b–F6b)

Rettenetes a polgár és a szegény ember sorsa az akkori idők ilyen fejedelmeinek, nemeseinek és bíráinak a hatalmában. A részeges és tobzódó fejedelmek, "miért hogy az ételbe és italba, mind reggel s mind estve foglalatosak, elfelejtik a szegény népnek nyavalyáját, gondgyokat sem viselik, pereket elhalasztyák és vontattyák esztendőről esztendőre. És miért hogy ők a tobzódásba foglalatosok, másnak engedik tiszteket, hogy ítéljenek és törvént tegyenek. A kinek vagyon osztán, a' keni meg az itílő mestereknek markokat: És akinek értéke vagyon rá, hogy többet adhat, annak jobban foly pere. De aki nem adhat: annak nincsen helye a törvénybe, nincs annak bizonsága: Elveszti ezokáért a pert." (H6a.b) Az urak nem gondolnak a szegény ember nyomorúságával, esznek, isznak, tobzódnak és minden gondviselést a tiszttartókra hárítanak. A tiszttartóknak pedig nem fáj a szegény ember fájdalma, "marasztyák" a jobbágyokat, "elejtik külemb-külemb fortéllal, bírságolják, ijesztik; vadásszák az ajándokokat, meg sem szűnnek addig, míg erszényeket meg nem töltik. Az úrnak őmagának is kell, az is ró, vonszon, nyúz, kóborl [rabol] ... a szegénynek csak mezítelen teste, gyermeke és felesége marad, egyéb semmi. Jaj e visszafordultságnak!" (H7a)

Heltait rendkívüli haragra indítja a hatalmas uraknak romlottsága, alattuk valóiknak erőszakkal, jogtalansággal kínoztatása. Ráidézi a rossz fejedelmekre, nemesekre és bírákra a biblia lesújtó szavait, szembehelyezi velük a tisztességes urakat, azután mély megvetéssel és minden tartózkodás nélkül támad ellenük:

"Nyilván nem illik a fejedelmeknek, nemeseknek, bíráknak tobzódni és szüntelen lakásban forgani." "Mert ezek minnyájan itt e földen az Uristennek heltartói. Illik ezokáért, hogy józanon tisztességbe élők és a jóságnak szeretői legyenek: hogy mindenkor készen legyenek mind éjjel s mind nappal, az ő alattuk valóknak igyeket tiszta észszel és jó tanácscsal forgatni és szegényeket kártól megmenteni. Micsoda a nemes ember, ha e jóságok ő benne nem találtatnak? Goromba pór, nem nemes: Noha e nevet viseli, hogy nemes. Igaz, mint a pispek a Biblia nélkül, nem pispek: hanem neves tőke: mint a szent Miklós faképe. Nem használ a név semmit a jóságos firfiú nélkül. Sok pórt találhatni, kiknek vajda nevek vagyon: De azért nem nemesek, sem vajdák; Titulus sine re." Nemcsak az a nemesség, hogy valaki nyest subába öltözzék és a festett lóra felhágjon és úgy móráljon, hanem más dolog kell hozzá: "De vaj ki kevesen vadnak, kik ezt értik." Pedig érthetnék, de nem akarják érteni. "Mert a tudós emberek ő kösztek semmi böcsületbe nincsenek: ők semmit nem tanultak gyermekkorokba: Most sem taníttattyák fiakat:

53

egy scolára sem viselnek semmi gondot. Mikor fiok ennyet tanulhat, hogy egy levelkét meg tud magyarázni, elég azután: Maga ezt is nyavalyásul tudgya, hogy egynihányszor szövétneket magyaráz szőnyeg helyébe: Azután mindgyárást lóra ültetik, hosszú sarkantyúval, lakásról lakásra megyen, eszik, iszik, tobzódik: Eszt sem említi, ha vagyon-e Isten, avagy nincsen: Vagyon-e tisztesség, nincsen-e. Ezen közbe meghal az attya: A fiú kiűzi az annyát a házból. Törvént kellene tenni a jobbágyoknak: tahát ennyét tud hozzá, mint a bagoly a Pater nosterhöz: Nem tudgya, hogy vagyon-e Decretum, avagy nincs. Azon közbe a nagy tobzódás miatt elvész a gyomra, megcsomószik a nyaka, meggörbed a háta, megtekenesül a hasa, és megtántorodik a lába. Ha látod távoly, nem tudod megítélni, ha törzsek, avagy ember. E' következik a tobzódásból: ez a gyönyörűséges boritalnak gyümölcse." (I1. és I2a)

Könyvben ugyan senki nem beszélt akkorig így, ilyen merész hangon a nemesekről, az ország urairól. Heltai maga is tudja ezt, de nem titkolja, hogy tudja. Amikor Antal így kifakad a nemesek ellen, Demeter közbeszól: "Hadd el ezt, jó Antal uram: ne szólj. Mert ha valaki a nemesek közül ezt hallaná: Vaj' mint haragodnéjék érötte: Talám a székbe idézne érötte?" Antal erre azt feleli: "Hadd idézzen: Majd mind el idézik őket az Uristen elejbe. Ott nagyobb harag lészen és nem használ ott a patvaria" ... a Jézus Nazarénus mondja ott a szentenciát, aki mindent tud és mindent lát. A szentlélek meg is jelentette, milyen lesz ez a szentencia. "Mert ezt mondja a szent Pál által I. Cor. 6.: Tudgyuk nyilván, hogy ezek ... a mennyországot nem vészik avagy nem bírják. Bezzeg rettenetes szentencia ez!" (I2a és b)

---

[54]

VIII.
A jobbágyság mellett

A protestantizmus kárhoztatja a jobbágyok nyomorgatását, feddi a kegyetlen nemes urakat. Polgárság és jobbágyság. Miért panaszkodik a polgárság a jobbágy sorsán? Az igények lefokozásáért való mozgalom s a jobbágyok nyomorúsága ellen való támadás összefüggése.

Hogyan támadt a XVI. században az igények lefokozásának szükséglete, micsoda mozgalmak keltek nyomában, mi része volt ebben a reformációnak, – ennek fejtegetését küldöttük előre, a részegség és tobzódás dialógusának bemutatása elé. Nem magyarázzák meg kielégítően e bevezető fejtegetések a dialógusnak azoknak a részeit, melyek nem a fennen való élet ellen hadakoznak, hanem a jobbágyság szörnyűséges sorsa ellen fakadnak ki, s kíméletlenül támadják, félelmetlenül fenyegetik a kegyetlen nemes urakat. Az ilyen részekben a nép "felébredt jogérzetének" (Beőthy) képviselőjeként jelenik meg Heltai. Ítéletét rendkívül erős meggyőződéssel mondja ki, szánalma már elkeseredéssé, a fájdalom gyűlöletté erősödött. Mi vitte Heltait errefelé, mi sodorta őt azután egyre szélsőbb irányba, annak a beható fejtegetése nem ide való, azt a fabulákhoz kell kapcsolni, melyeknek csak egy darabja is, az utolsóelőtti (a nemes ember és ispánja, az ördög) (1) erről többet mond, mint a dialógus mindenestül. Itt csak néhány szóban foglalkozunk ezzel.

Nemcsak Heltai emel szót ebben a korban a jobbágyságért, hanem majd mindegyik protestáns író. Az urak kegyetlenségét és zsarolását épp úgy feddik, mint fényűzésüket és tobzódásukat, a telhetetlenséget nemcsak az evésben, ivásban, öltözetben, de a jobbágysarcolásban is kárhoztatják. Együttérzés a jobbágyokkal, harag vagy akar gyűlölet a nyúzó, fosztó földesurak ellen – ezeket az érzéseket a magyarországi protestáns irodalom igen sokszor fejezi ki és igen sokszor kíméletlen erővel, szenvedélyesen, meg nem rettenő bátorsággal. Mi táplálja ezt a rokonszenvet és szánalmat, mi fűti a gyűlöletet? Erre nem ád feleletet az, ha megállapítjuk a vádak igaz voltát, reámutatva az 1514-es parasztforradalomra és eredményére. A reformátor-írók nem a parasztság szószólói, hanem majd valamennyien városi emberek, erősen részt vesznek a városok helyi közügyeiben, a

(1) Mellesleg: ezt a mesét elmondja, de csak egész röviden, Bornemisza Péter is az Ördögi kísértetekben: Negyedik része a ... tanuságoknak. Sempte. 1578. 903. o.

55

polgárság érdekeit képviselik, aminthogy a protestantizmus tulajdonképpeni hordozója minálunk is a polgárság. Város és vidék, polgárság és parasztság között pedig nem volt szíves viszony; sok ellentét választotta el a kettőt egymástól. Szembenállottak egymással, mint vevők és eladók; az iparos árait, kínálatát védte és segítette a céh, a hatóság, a paraszt árait semmiféle szervezet nem védte. A város a vidéki termelésnek főpiaca; a környék termelése alá van rendelve a városnak: az állandó vásárlás a fogyasztók nagyobb tömege mellett magával vonja a termelők függését; a város őrei és kiküldöttei zaklatják a környéket; kölcsönösen egymásra vannak utalva, de a vidék mindig nehézkesebb, tehetetlenebb, szervezetlen és ellenállásra gyenge. A város iparpolitikája mindig azon volt, hogy a vidéktől elvonjon lehetőleg minden ipari tevékenységet, minden nyersanyagot – s ebben a törekvésében rendszerint még uralkodói kiváltságok is támogatták. A paraszt sokszor adósa a polgárnak, a polgár uzsorása a parasztnak, a város zsarolója a vidéknek. A városok legtöbbször maguk is földesurak és földesúri jogaikat kíméletlenül érvényesítik. És mindezzel még az is összefügg, hogy a környékbeli parasztok összetartottak a városok szegényebb elemeivel, plebejusaival, a vezető módosabb polgárság állandó ellenzékével.

A városi polgárság együttérzését a parasztsággal, mit Heltai s még sok protestáns író meg zsinat oly erős áthatottsággal fejez ki, minden bizonnyal táplálta a polgárságnak és a parasztságnak közös ellentéte a hatalmaskodó urakkal szemben, közös elkeseredése a zabolátlan nemesség kegyetlen, pusztító dúlásain. Am ez a közösség, melyet annyi ellentét és szembenállás lazított és feszített, mely valóságos szövetkezésre persze soha sem is vezetett, csak időnként és helyenként kelthetett szánalmat és együttérzést, ez még nem magyarázza meg, miért lett a földesurak jobbágypusztítása ellen a tiltakozás és feddés oly általánossá és állandóvá.

Hogy a polgárság ne tűrje szótlanul, de kárhoztassa a parasztok nyomorgatását, ahhoz nem volt szükség az urakkal szemben való közös ellentét közvetítésére, ami különben sem ad elég okot erre. Amikor a polgárság a jobbágyok agyongyötrése ellen tiltakozik, ezzel olyan állapotokat támad, amelyek néki magának is tűrhetetlenek, őt magát is elszegényedésre vitték, hanyatlásba döntötték, pusztulással fenyegették. A jobbágyság süllyedése ebben a korban már fenékre ért, elnyomatása tovább fokozható nem volt, odáig jutott, hogy immár veszendőben voltak minden termelő munka feltételei. A parasztság örömtelenül, remény híján, kedv és akarat nélkül, ímmel-ámmal, alig-alig végezte munkáját, igen nagy része pedig csak rabolt, gyilkolt, szökött, éhen veszett, de nem dolgozott. A polgárság kénytelen volt felismerni, hogy a jobbágyok teljes elzüllesztésével megrendült és összezilálodott az az alap, mely az egész társadalomnak és az államnak is, minden osztály jólétének, boldogulásának, avagy csak fennmaradásának is a XVI. században még inkább egyedüli alapja volt, mint a középkor utolsó századaiban: a földművelő munka.

A jobbágy sorsán való panaszkodás és felháborodás ezért kerül a protestáns írók könyveibe, a templom katedrájára s a zsinatok cikkelyei közé. Ezért – mert általános társadalmi szükségletté lett

56

az, hogy a jobbágy áldatlan sorsát törvénynyel, joggal, jobb bánással valamennyire megenyhítsék. Hiszen ez a szükséglet még a földesurakat is rákényszerítette annak a belátására, hogy az általános ínségnek egyik legfőbb oka épen a tömegek elnyomásában van. Amit Heltai a hatalmasokra és kegyetlenekre dialógusában és fabuláiban ráolvasott: hogy az Isten igaz, Ő bosszút áll a szegényekért, mint meg is mondotta: ne bántsátok a szegényeket mert énhozzám kiáltnak! (1) ezt abban a korban a hatalmasok és kegyetlenek néha maguk is átérezték, s bűnbánó rettegés vett erőt rajtuk. Az országgyűlési végzések tele vannak a karok és rendek megalázkodott szavával, dekrétumokba foglalják a maró önvádat, hogy a mindeneket sujtó nagy nyomorúság azért van. Isten a sok csapást rájuk azért rótta, mert a "megkeseredett és megbúsult szegények" fohászkodása, a nyomorgatott, nyúzott, mellyesztett jobbágyok jajkiáltása fölhatolt az egekbe és kihívta Isten bosszuló haragját. (2) És valóban, az országgyűlések s a vármegyei törvényhatóságok, "azért, hogy a Mindenhatónak haragját magoktól elhárítsák és kegyelmét elnyerjék," (1547: XXVI., 1556: XXVII. tc.) tettek is olyan enyhítő intézkedéseket, melyeknek megtevése már a földesurakra nézve is az élet, a fennmaradás kérdése volt; a polgárságnak felháborodésa és tiltakozása s a nemességnek fel-feltámadó bűntudata lazított azoknak a társadalmi és gazdasági körülményeknek kényszerítésén, melyek a jobbágyok határtalan elnyomása felé terelték a földesurakat. Ama körülmények közt nem kicsiny fontosságú volt az, hogy a földesurak minden erővel ragaszkodtak megszokott emelt életmódjukhoz, nagy igényeikhez és szükségleteikhez. Ebben van az igények lefokozáséért való harcnak s a jobbágyok nyomorúsága ellen való küzdelemnek közvetlen összefüggése. A protestáns korbeli irodalomban ezért jelenik meg a két törekvés legtöbbször egyszerre és együtt, úgy mint itt is, Heltai dialógusában.

---

Mindamellett, hogy Heltainak ez a könyve oly sok vonással jellemzi a korabeli magyar állapotokat, mégsem valószínű, hogy Heltainak eredeti munkája. Már maga a dialógus-forma német származásra vall. Erasmus és Hutten tette népszerűvé a beszélgetés formájának alkalmazását a korkérdések és a teológiai problémák eleven fejtegetésére. A reformáció korában a németeknél számtalan effajta dialógus jelent meg különböző irányok és törekvések szolgálatában. (3)

(1) Ld. Heltai LIX. fabulájának értelmét: Imre Lajos kiadásában 132–133. o.

(2) Ld. Heltai XCIX. fabulájának értelmét. Imrénél 247. o. – Vö. Heltai szavaival az 1547. nagyszombati országgyűlés XXVI. cikkének ezeket a sorait: "a hajdan virágzó Magyarországnak semmi sem volt inkább ártalmára, mint a jobbágyok elnyomatása, akiknek jajveszékeléae szünet nélkül emelkedik Isten színe elé." Fraknói: M. országgyűlési eml. Bp. III. 1876. 107. o. – A Márkus-féle Magyar törvénytárban: 1526–1608. évi törvénycikkek Bp. 1899. 203. o. – Hasonló törvénycikkek: 1547:IV., VII., 1553:V., 1554:III., 1555:III., 1556:XXVII., 1559:XI., 1567:II. stb.

3) L. Goedecke: Grundr. d. Gesch. d. d. Dicht. 2. kiad. II. 1886. 264. o. – Heinrich: A ném. irod. tört. Bpest. II. 1889. 198. o.

57

A részegség nyavalyájának ostromlásával igen sok ilyen dialógus foglalkozott, meg még egy műfaj, amely szintén a reformáció korában lett népszerűvé: a Büchlein, a "Könyvecske" is. (1) A híres Frank Sebestyénnek is van egy írása: Von dem gräulichen Laster der Trunkenheit, amely számtalan kiadásban jelent meg. (2) Ilyen német dialógusból vagy könyvecskéből vagy több ilyenből fordíthatta vagy szerkeszthette, "gyűjtette" Heltai a könyvét. Az állapotok a két országban, itt is, ott is hasonlóak, lényegesen talán nem is kellett átalakítania forrását, de azért a részletekbe mindenesetre sok magyar különlegességet kellett beledolgoznia. Mindenképen eredeti az a nyomatékos, súlyos magyar beszéd, amely az erkölcsös elmélkedéseket hadakozássá eleveníti – és esztétikai értéke a könyvnek ebben van. Történelmi értékére és hatására nézve pedig közömbös, hogy eredeti avagy fordított munkája Heltainak. Akiket támadott, azok ugyanúgy érezték ütéseit, akiket gondolkodásukban, ítéletükben megerősített, ugyanúgy lelkesedtek vagy indulatoskodtak vele, akár eredeti, akár fordított vagy szerkesztett munka volt. Az nem volt közömbös hatására, hogy kitűnően, megrázó, meggyőző nyelven és észjárással s nagy erkölcsi bátorsággal volt megírva – ez pedig Heltainak az érdeme.

El lehet mondani erről a könyvről is, amit Beöthy Zsolt 1886-ban Heltai meséiről mondott: "Valóban csodálatos, hogy protestáns kori irodalmunknak e kiváló becsű emlékét, művelődés- és irodalomtörténetíróink eddig nagyobb, megérdemlett figyelemben nem részesítették." (3)

(1) Goedecke: Grundriss. II. 273. 277. 283.
(2) Uo. 10. o.

(3) A Vasárnapi Újság 1868. évfolyamában Szabó Károly közölt néhány részletet a 3. és 4. részből. (486–487. o.) Szabó nem ismerte az egész könyvet, mert azt írja, hogy csak négy része van. – Az ajánlásból idézni szokták azokat a sorokat, amelyek Heltainak magyarul tanulására vonatkoznak. Felhasználták a regélésre vonatkozó két passzusát. De máskülönben csak a címét ismerik, és csak annyit mondanak róla, amennyit ebből a címből ki lehet olvasni.