A SZATMÁRMEGYÉBEN
TARTOTT
NÉGY ELSŐ PROTESTÁNS ZSINAT
VÉGZÉSEIMAGYAR NYELVRE FORDÍTOTTA S TÖRTÉNELMI BEVEZETÉSSEL ELLÁTVA
KIADTA
KISS ÁRON
PORCSALMAI REF. LELKÉSZ ÉS SZATMÁRI ESPERES
BUDAPEST, 1877.
FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA
EGYETEM-UTCZA 4. SZÁM
Az I. erdődi zsinat cikkei (1545) |
BEVEZETÉS
A magyar reformáció egyik ősfészke Szatmármegye volt; a nagy Tiszavidéknek, Alsó-Magyarországnak négy első protestáns szuperintendense itt lakott (1) a magyar protestáns lelkipásztorok benne 1545-1570 között négy alkotmányozó zsinatot tartottak. Itt tartatott több más és nem egy tekintetben nevezetes közzsinatok, egyházi főgyűlések (2) mellett a magyar
(1) A Tisza mindkét partján hosszában elterülő nagy magyar vidéknek, mely alsó-magyarországi, – néhányszor, bár nem éppen helyeselhetőleg, alsó-pannoniai, – majd Erdélytől tiszáninneni egyházkerületnek neveztetett, s ma a tiszántuli ref. egyházkerületet képezi, de amelynek még akkor a mai határai biztosan és állandóan körvonalozva nem voltak, (L. Dr. Révész Imré Spataki Füz. 1864. 31. o.) négy első püspöke: HEVESI MIHÁLY elébb Balassa Menyhárt azután a szatmári egyház lelkésze 1551-től (Régi szatmári mátrikula, Bod Péter Hist. eccl. L. 2. e. 8. Sinay. Tóth Fer. Túl a tiszai helv. hitv. tövető ekklézsiák püspökjeinek élete 9-26. o.) THORDAI DEMETER óvári lelkész 1554-től (Tóth F. uo. 28. 33. o.) BOLDI SEBESTYÉN bélteki s erdődi 1556-tól, és BOGÁCSI DEMETER csengeri lelkész 1595-től (Tóth Fer. uo. 30. o.)
(2) E közzsinatok alatt ugyan sem országos zsinatokat nem érthetünk, em a mostani egyházkerületi avagy megyei gyűléseknek megfelelőket, hanem igen is oly főgyűléseket, melyek hol szűkebb, hol szélesebb körben ugyan, de a legfelsőbb egyházi hatóságot gyakorolták. (L. Révész J. Spat. Füz. 31. o.) Szatmármegyében 1581-től fogva ily közzsinatok tartattak:
1581. Nagy-Károlyban; 1583. szept. 4-5. Csengerben, 1590 jun. 22. Nagy Bányán (fennmaradt nyomuk kevés). 1591. február 10. Nagy-Károlyban. Itt írtak alá egy közös tiltakozást (protestatiót) az új-gergelyi naptár ellen az abaújvári, nagybányai, baranyai, eregi, borsodi, debreceni, érmelléki, nagykárolyi, makói, máramarosi, pesti, szabolcsi, szatmári, szilágyi, túri, ugocsai, ungi, zempléni és nagyváradi esperességek e cím alatt: "Az Isten igéje szerint reformált magyarhoni egyházaknak a nagykárolyi zsinatban 1591. február 10. hozott ítélete, melyben komoly okait adják, miért nem lehet a gergelyi naptárt az egyházban elfogadni." Lampe Hist. eccl. Hung. 331. o. Debreceni Ember Pál e zsinat tárgyalásait kezénél lenni állította; az egyházkerület levéltárában semmi nyoma. 1595. júl. 6. Nagykárolyban. Itt választatott szuperintendenssé Bánfihunyadi Mogyoró Benedek szilágy-csehi lelkész. 1598. jan. 25. Csengerben. 250 lelkésznél több volt jelen, s 15 egyén avattatott fel lelkésznek. 1604. febr. 22. Csengerben. Itt választatott meg Hodászi Lukács szuperintendensnek, 14 lelkészt avattak fel, közöttök Alvinczy Pétert (később a Bocskay fejedelem papját). 1604. szept. 29. Szatmáron. 1605. jún. 5. Nagy Károlyban. Innen írtak fel Bocskay István fejedelemhez egy igen érdekes kérelmet, melynek több fontos tárgyai közt kérik a papi özvegyeknek és árváknak minden polgári tehérviselés alóli felmentetését, amit meg is nyertek. Ugyanitt avattatott fel 2 új esperes és 16 lelkész, köztük Milotai Nyilas István. 1605. júl: 11. Ecseden, – 1606 dec. 3. Szatmáron, amikor 26 lelkész avattatott fel. 1607. szept. 23. Sz.-Németiben. 25 új lelkész felavatása. 1608. jun. 29. Szatmáron, 13 egyén avattatott lelkésszé. Itt kérték újra a Bocskaytól nyert polgári tehermentesség megerősítését s kedvező sikerrel. 1610. febr. Nagy Károlyban tartottak az esperesek konventet. 1614. jan. 19. Melótái Nyilas István püspöknek választatott; a karácson éji isteni tisztelet eltöröltetett. Maradványa a kántálásban és utcai együtt éneklésben még ma is több helyeken fennvan. 1618. nov. 18: Szatmáron. Szuperintendessé választatott Gönczy József. 1619. nov. 10. Csengerben; 33 egyén avattatott fel a lelkészi hivatalra. 1621. nov. Szatmár-Németiben. 33 egyén avattatott fel, köztük 5 akademikus, egyikük Geleji Katona István. (Stephanus Geley, pro concionatore aulico sereniss. Principis.) 1629. nov. 25. Szatmár-Németiben. Keresszegi Hérmán István 204 férfiak szavazatával püspökké választatott. 1634. június 18. Szatmáron. 47 új lelkész avattatott fel s köztük legelöl Váraljára Megyesi Pál. Utána jegyezve: "Ambitiosus." 1638. június 6. Nagy-Bányán. 18 új lelkész avattatott fel, köztük Vásárhelyi István Szatmárra. 1642-ben (helyesebben 1641-ben) Szatmáron választatott püspökké Szántai Molnár Mihály nagybányai majd szatmári lelkész. (Tóth F. szerint.) 1650. jún. 26. Szatmáron. Szatmári Lázár Miklós szatmári lelkész választatott szuperintendenssé. 1653. június 15. Nagybányán. 36 egyén avattatott lelkésszé, köztük Szalacsi Mihály a Szatmári várba. 1654. jnu. 7. Szatmár-Németiben 28 egyén avattatott pappá. 1656. június 18. Szatmáron. 35 egyén avattatott fel s a Megyesi Pált követő (szuperintendensi és esperesi hivatal eltörlésén munkálkodó) presbiteriánus papok – Nagyari Benedek és Kovásznai Péter – letétettek, a polgári hatóságnak kiadatva fogságra vettettek, melyből 3 heti fogság után Rákóczy György fejedelem bocsáttotta el őket a szatmári várkapitánynak, Serédi Istvánnak adott térítvényük mellett. 1657. június 17. Nagy Bányán. 22 új lelkész avattatott fel; a 6 akadémikus közt legelöl Cs. Komáromi György Debrecenbe. . 1665 szept. 27. Matolcson. Hosszas zavargás után "generalis inspector"-rá választatott a később török fogságot szenvedett Nógrádi Mátyás nagybajomi lelkész és debreceni esperes, aki Szatmáron az 1666. évi zsinaton erősíttetett meg. 1666. július 4. Szatmáron. 54 lelkész avattatott fel, köztük Körmendi Péter Ecsedre, Szécsi István Sz.-Németibe. 1668. július 10. Fejér-Gyarmaton. Felavattatott 19 egyén, köztük Diószegi Kis István Diószegre. 1681. július 6-ára Erdődre közzsinatot hirdetett Nógrádi, de azt a hadi zaj miatt nem lehetett megtartani. 1686. aug. 11. Avas-Újvároson. A törököktől szabad hét megye esperesei gyűlést tartottak; 31 lelkészt avattak, érdekes végzéseket hoztak. Ezen egyetlen zsinat végzéseiről emlékezik a szatmári egyházmegye 1670-ben kezdett jegyzőkönyve és azokból hármat: a tanítók kátétanulásáról, a lelkész nélküli kis egyházak másokhoz csatoltatásáról és a papok változó szándékának idejébeni kinyilatkoztatásáról "konfirmál". (Sic!) 1688. nov. 7. Kölcsében 29 új lelkész avattatott fel. 1692. június 29. Nagy-Károlyban. Debreceni Dormán István választatott püspöknek. 1694. nov. 21. Matolcson. 20 egyén avattatott lelkésszé, köztük Makodi János Szatmárra. 1695. június 26. Erdődön. 23 új lelkész avattatott fel és számos érdekes végzések hozattak. 1708. Matolcson. 8 új lelkész avattatott fel, köztük Fügedi Pál Csengerbe s érdekes végzéseket hoztak. 1711. szept. 20. Szatmáron. 30 új lelkész avattatott fel és Veresegyházi Tamás szuperintendenssé választatott. 17l4. jún. 8-9. A Felső-Bányára hirdetett közzsinatra elindult atyák, Károlyból visszatértek, nem mervén továbbmenni a klérus és a németek leselkedése miatt. Amint ezeket, e[gyház]megyénknek, Szatmár 1703-ban lett felégettetésekor elpusztult, régi levéltára hiányában, nagyrészt eredetileg s általában meghitelesítőleg – egyházkerületünk fáradatlan levéltárnokának, nt. dr. Révész Imre úrnak az egyházkerületi levéltár biztos adataiból vett becses tudósítása után közleni szerencsés vagyok.
4
reformátusok emlékezetes "Nemzeti Zsínata" Szatmárnémetiben 1646-dik évben; és még azon században is területén a tiszavidéki vagy alsó-magyarországi reformált egyházaknak nyolc püspöke lakott. (*)
* Hodászi Lukács ecsedi lelkész 1604-től; Melótai Nyilas István szatmári lelkész 1614-től; Gönczy József nagybányai lelkész 1618-tól; Margitai Péter szatmári lelkész 1629-től; Szántai Molnár Mihály szatmári lelkész 1642-től; Hodászi Miklós nagybányai lelkész 1650-től; Szatmári Lázár Miklós szatmári lelkész 1650-től; és Körmendi Péter szatmári lelkész 1686. évtől fogva.)
Főbirtokosai és lakosai: a Balassa, Báthori, Bethlen, Csaholi, Drágfi, Gyulafi, Károlyi (Susanna Reginának a Bethlen Gábor nejének atyja) Kende, Kölcsey, Lónyay, Maj-
5
láth, Melith, Nábrádi, Peréni, Rozsályi Kun, Sulyok, Szirmay, Uray, Wetéssy nemes, főnemes és részben történelmi nevezetességű családok pártolák itten az első reformátorokat, védelmezték. és segítették felvirágoztatni a reformált egyházat; állíttattak Nagy Bányán, Erdődön, Nagy Károlyban közép- és Szatmáron oly főiskolát, mely egy ideig többi
6
főiskoláinkkal versenyezett, tanárai közül 6 esperes és 4 szuperintendens vált. – A nagynevű családok alig kettő híján nem fénylenek többé egyházunk kebelén, s még más kettő él még, de már fogyatkozva hajdani hírében, hanem feltűntek időről időre nemes buzgalmukkal mások; és még ma is hála Istennek, e megyében 90.000 reformált lelket számlálunk.
E közönség nem lehet közömbös nevezetes egyházi múltja iránt. Közfeledés borította iratok, – külföldön fenntartott könyvekből hordja össze a történelem, az átkos bel-
7
viszály, üldözés és véres háborúk miatt eltűnt, elpusztult emlékdarabokat, amelyek hajdani lényegét, küzdését, életét ábrázolják, s ajánlja az utódaknak, hogy lássák, "honnan estek ki" – honnan hová jutottak.
Itt én csupán a Szatmár megyében tartott négy első protestáns ős-zsinatnak végzéseit közlöm szélesebb körben lehető ismertetés végett hű magyar fordításban és ajánlom azokat, a hitbeli ősöket tisztelő unokák becses figyelmébe. Ezek: az Erdődön 1545-dik évben, Óváriban 1554-dik évben, ismét Erdődön 1555-ben és Csengerben 1570-ben tartott zsinatok.
E zsinatok munkálatait is sok ideig homály fedte, és még ma is csak igen szűk körben vannak azok kellőleg ismerve. Lampe, Sinay, Buday Ézsaiás róluk csak vázlatosan, sőt részben tévesen is írnak, mert a három elsőnek szövege csak 1795-ben fedeztetett fel a tudós Benkő Józef közép-ajtai lelkész s majd udvarhelyi tanár által Dési István 1623 táján élt szászvárosi lelkész másolatában (1) – L. Tóth Ferenc. Túl a tiszai helv. hitv. püspökök élete című könyvének 247. lapján; ahol azt is írja, hogy ő az erdődi és óvári zsinatok végzéseit Kerekes Ábel szászvárosi tudós hazánkfiától 1812. febr. 5-kén kapta, aki ezeket Benkőnek most említett és Ajtay Mihálynak Collectiones Hist. Eccl. praesertim Historiam Hungariae illustrantes (pag. 27-37) című gyűjteményéből vette, s az első erdődi és óvári zsinatok végzéseit ugyancsak imént jelzett műve 249-262 lapjain eredeti latin szövegében ki is adta; a második erdődi zsinat végzéseiről azonban semmit nem szól.
Ezeket Benkő elsőben Dobolyi f.-bányai kántortól s később hibátlanabb másolatban Köpeczi Sámueltől nyerte. (2) Révész Imre Benkőnek fentebb érintett gyűjteményét Dévay Bíró Mátyás élete című művének 62-dik lapján, részeinél
(1) Benkőnek ezt tartalmazó "Synodi Erdődienses geminatae" T. II. p. 280 kéziratos gyűjt. ld. a kolozsvári Muzeum könyvtárában.
(2) Révész, Spataki füzetek 1864. 30. o.
8
fogva bővebben ismertetvén, a Tóth Ferenc által e gyűjteményből kiadott másolatot az első erdődi zsinat igazi szövegének nyilvánítja, a második erdődi zsinat hitvallásáról pedig azt mondja, hogy az mindeddig kiadva nincsen; de mindjárt e nyilatkozatá után következett évben, az 1864. évi Sárospataki Füzetek 23-31. lapjain ugyanő közrebocsátotta e zsinat ismertetését, hű kivonatban közölvén Köpeczi Sámuelnek, a kóbori egyház lelkészének Benkő által fenntartott másolata után az ott hozott végzéseket: azonban az egész szöveg kiadva eddig sem volt. Én tehát az elsőbb erdődi és az óvári zsinat cikkeit a Tóth Ferenc által kiadott latin szövegről fordítottam. A második erdődi zsinat végzéseinek kezemnél két latin szövege volt; egyik a Benkő gyűjteményéből, másik a Bod Péter historiájából Sinay számára Récsey János által külföldön leírt példánynak, mely ma a Széchenyi orsz. könyvtárban van, harmadik kézzel tett másolata, írásilag egyik sem tökéletes, azonban két egymástól lényegesen eltérő és alább feltüntetendő ponton kívül egymással teljesen egyező, s a Spataki Füzetekben ismertetett kivonattal egy tartalmú, de annál jóval bővebb, minél fogva ezeket fordítám. A csengeri zsinatnak végzéseit pedig még 1570-ben kinyomtatta volt Lupinus András, és arról vétettek át s adattak ki azok ismét az 1612. évben Genfben a Syntagma Confessionum című gyűjtemény 186., 200. sz. lapjain; de ezek is többé nem kaphatók (a Lupinus nyomtatása megvan a debreceni főiskola könyvtárában), én lefordítottam azokat a Dr. Niemayer H. A. "Collectio Confessionum in Ecclesii Reformatis publicatarum. Edidit Dr. H. A. N. Lipsiae 1840" című könyvéből. (539. és köv. oldalak.) Ennyit fordításaim latin szövegeiről. Magukról a zsinatokról szükségesnek látom még előre bocsátani a következőket.
Az erdődi első közzsinatot, melyről Benkő azt írja, hogy az nemes Magyarországon 1545-ben minden zsinatok közt
9
legelébb tartatott a protestáns lelkipásztorok által, s melyben a hitvallás XII. cikkbe foglaltatott, (1) egybehívta Drágfi Gáspár, Kraszna és Középszolnok vármegyék főispánja, Drágfi János országbírónak, a II. Lajos király Mohácsnál elesett zászlótartójának és Váradi Annának 1516-ban született fia, aki 1529. jún. 15-én nőül vette Somlyai Báthori István erdélyi vajda leányát, Annát, és ura volt Szatmárban Erdőd, Csenger, Óvári városoknak és váraknak, és oly buzgó pártfogójok a reformátoroknak "hogy azok – a Debreceni Ember Pál bizonyítása szerint (2) – az ő összes birtokaiban fejüket bízvást lehajthatták, például Erdődön, melyet Csenger és Óvári városokkal – közel Erdődhez – bírt." Felőle Párizpápai is a maga Rudus redivivumában azt állítja, hogy "a reformációt lelkesen védte, és a lelkészeknek az általa bírt Újhely és Erdőd városokban menhelyet (asylum) nyújtott. (3) Sajnálandó marad a magyar reformáció érdekében, hogy e buzgó védúr még az l546. év jún. 20-kán elhalt, s az 1555-dik évben pedig már két fiának utóbbika, György is követte őt, s velük együtt kihalt végképpen e főnemes család is, melyből csak az egy Gáspár lehetett egy kevés korig a reformáció védelmére. (4)
A zsinat elnöke volt Kopácsi István akkori erdődi lelkipásztor, nagyhírű és kegyességű reformátor, aki elébb Sárospatakon Ferencrendi-minorita házfőnök, ugyanott tanár, az iskolának buzgó reformálója, 1530 táján I. Perényi Péternek, Sárospatak urának e várbeli ref. templom építésére és a főiskola megalapítására egyik főlelkesítője, 1542-ben pedig a wittenbergi egyetemen Melanchtonnak hallgatója, majd onnan visszatérve erdődi lelkész és tanár, 1547-től nagybányai lelkész és tanár, 1549-fől fogva pedig ismét
(1) Révész I. Dévay B. M. é. 62. o.
(2) Lampe Hist. Eccl. 96. o.
(3) Lampe Hist. Eccl. 60. o.
(4) Révész I. Dévay 61. o.
10
sárospataki tanár és lelkész volt, mígnem hajlott kora miatt megválván a tanárságtól, ugyanott csak lelkészi, egyszersmind zempléni esperesi hivatalt viselt, s még 1561-ben is Kolozsvártt az erdélyi zsinaton elnök volt, s az Isten örök elővégzése felőli éles villongást kiegyenlítette. (1)
E zsinat többi tagja közül kimagaslanak: Batizi András ekkor tokaji lelkész, ki Szatmárnak Batiz nevű falvából vehette eredetét, s mestere, Gálszécsi István által a reformáció tanaiba beavattatván, maga is egyike lett az első reformátoroknak, és Dévayval együtt ő nyerte meg Drágfi Gáspárt a hitújításnak, s ennek oltalma alatt Újhelyt s utóbb a Szilágyságot reformálta. Már 1530-ban Kassán egyházi énekeket készített, s miután több éven át Szikszón tanítóskodott, Újhelyt, Erdődön, Tokajban papi hivatalt viselt, 1542-ben Wittenbergbe ment, hol 1550 körül másodszor is megfordult. Később, mint a magyar protestánsok nagyobb része, a Luther értelméről a Kálvinéra ment át, mint abból is látszik, hogy a beregszászi zsinat (1552) cikkelyeiben ő is megegyezett. Ennek tulajdonítható hogy az általa írt s legelső magyar ref. káté ("Ker. Tudomány") kijött 1550-ben Krakkóban, s 1555-ben újra Kolozsváron Heltainál), Borsod, Gömör és Hont megyékben a Siderius kátéjával együtt 1600-ban zsinatilag taníttatni rendeltetett, s még a 17-dik században is taníttatott; (2) termékeny író s jeles költő volt. (3) Továbbá Thordai Demeter óvári lelkész, később az alsó-magyarországi magyar protestánsok 2-dik püspöke, (4) kinek egyházában az
(1) Spataki füzetek 1864. 124. és köv. o. Lampe Hist. Eccl 118. o. Szt. Németi M. Dominikái előbeszédében.
(2) Lampe 127, 128. o.
(3) L. Toldy. Magyar költészet kézikönyve. Pest 1855. 30., 31. o.
(4) Bod Páter Ekk. Historiájában a régi püspöki névsorok kijavítására ezt írja: Hevesi Mihály után kimaradt Thordai Demeter, a Báthoriak és Drágfiak óvárii papja, aki szuperintendenssé választatott az 1554-dik zsinatban. (L. a nagyenyedi könyvtárban; Hollandiából, hol kinyomatni akarta, vissza kerítve.)
11
oltárt s képeket már 1553-ban kihányták, ami az erdődi második zsinatban oly nehezteléssel emlittetik. Balogh F. M. Protestáns Egyh. tört. részletei 62. lapján erről azt mondja, hogy "a lutheranizmus híve volt," s a Kálmáncsai Debrecenből távozása egyik okának őt nyilvánítja; a most említett oltárkihányás és e gyűlés hitvallásának aláírása pedig inkább arra hagy következtetni, hogy ő maga a Kálvin nézetéhez hajlott; mind amellettm hogy az ő korában még túlnyomó volt az úrvacsora felől a lutheri nézet.
Jelen volt e zsinatban Dévay Miklós magyar reformátor is, akit némelyek Dévay Bíró Mátyással tévesztenek össze, hogy Dévay Bíró Mátyás valaha Szatmárban működött volna, arra történelmi adat sincsen, és e zsinat cikkeinek az erdélyi muzeum könyvtárában lévő Benkő-féle példánya világosan mutatja, hogy az itt jelenvolt Dévai nem Mátyás, hanem Miklós. (1)
Hogy ez erdődi első közzsinat a reformátusok zsinata volt, azt Tóth Ferenc a Magyar és Erdélyországi Protestáns Ekklézsiák Historiája című művének 308-317. lapjain hosszasan bizonyítgatja, és azt részint a zsinat helye fekvéséből, "hol a kálvinista vallás fészkelte meg magát," részint az itt készült hitvallás XII-dik cikkéből, hol az mondatik, hogy egyebekben egyetértünk az ágostai hitvallással, részint az itt volt "prédikátoroknak életek históriájából," mint Kopácsinak, ki Kálvint követő reformátor, Thordai Demeternek, ki később 2-dik ref. püspök, és Batizi Andrásnak, ki az első ref. kátét írta, (2) részint a beregszászi ref. zsinat határozataiból, részint az erdélyi lutheránusoknak még ugyanezen évben megtartott külön zsinatjából következteti. Hogy továbbá e zsinat hitvallásának VI-dik cikke is azzal, hogy azt tanítja, miszerint az úrvacsorában valósággal (vere) adatik a Krisztus teste és vére, nem
(1) Bod Péter int Miscell. Gröning. T. 7. p. 352. Rudus rediv. p. 31.
(2) Révész, Dévai Bíró Mátyás élete. 59. o.
12
tette ezt az evangélikusok zsinatává: azt a Túl a tiszai helv. hitv. püspökök élete című művének 252., 253. és 258. lapjain bizonyítja, feltüntetvén hogy a két prot. felekezet közti válaszfalat nem a Krisztus testének és vérének valójában (vere) adatása, hanem a Krisztus testének és vérének lényeges testi és anyagi jelenléte és a méltatlanoknak is adatása képezte. Kálvin is Montpelgardhoz azt írja, hogy az úri szent vacsora oly vendégség, melyben valóban a Krisztus testével és vérével tápláltatunk, (1) hasonlóan fejezte ki arról magát a módosított Ágostai Vallástételben a Kálvinnal egyetértő Melanchton is: a Krisztus teste és vére valóban adatnak a kenyérrel és borral. (2) – Mindemellett nem lehet elfogultság nélkül állítanunk, hogy e zsinat, már egy, az evangyélikus testvérektől teljesen különvált felekezet szervezkedő zsinata lett volna, mert különben miképp eshetett volna meg, hogy 9 évvel később ugyanitt a szomszéd Óváriban, ahol pedig protestáns püspököt is tettek, a Luther úrvacsorai tana állapíttatott meg, míg másrészről ugyanott s csaknem éppen akkor, az oltárt és képeket kihányták, amit viszont egy évvel később, tehát 10 év múlva az erdődi második zsinaton roszallanak? Annyi áll, amit Dr. Révész Imre mond, hogy "magyar ajkú őseinkre Melanchton volt kiváló nagy befolyással. A magyar haza reformációjának kezdetleges forrását kétségen kívül Luther szellemének hatása indította meg, de a forrás a magyar ajkúaknál tüstént melanchtoni irányzatot vett." (3) Itt a jelenvoltak többsége által is e nézet nyilatkozott, míg a következő óvári és erdődi második zsinatokban túlnyomó volt a Luther nézetéhez hajlók száma. Mindenesetre ők magyar protestánsok, a mi hit-
(1) "S. coena est epulum, in quo vere Christi carne et sangvine pascimur." Parei Iren. XII. cap.
(2) "Corpus et sangvis Christi vere exhibentur cum pane et vino." Variata Aug. Confessio.
(3) Révész: Dévay. B. M. élete. 58. o.
13
beli őseink voltak ők, kik az erdélyi szászokkal rokonszenvező Luther-kövétőktől a csengeri zsinat után váltak teljes határozottsággal külön; a nemzetiségi vonzalomnak is nem kis szerep jutván az alakulásban.
A zsinat helye, Erdőd is átalakult, de gyászosan: "Nincs ott nép, mely pályát izzadni s izzadás közt hősi bért atni ősz atyáknak nyomdokin tanult" – gróf Károlyi Sándor, kurucok egykori vezére a szatmári béke után indíttatva érezte magát, hogy a pártos büszke nép helyére jámbor svábokat telepítsen, így az elüldözött kálvinista kuruc-magyarok szép ódon templomát, paplakát, iskoláját elfoglalva, 1760-ban átadta hitrokonainak, a kedvelt r. kat. sváboknak – miért is tartotta volna azokat gazdátlanul! S most? ... "hamvad ott a zsellér honszerelme s nincs magasra vívó szív és elme." – Van jámbor nép, jó robotos, – kapás! Ami minket illet: az onnan elriasztott ref. magyarság azon leglsóbb rétegének maradéka, mely szegénységében nem tudott hová vonulni, jelenleg vagy 80 lélek, most a szatmári hegyre menekült régi rokonai népes egyházába járogat által lelkisége megenyhítése végett.
Az óvári zsinat tartatott 1554. évben virágvasárnap előtt három úrnappal, vagyis böjt harmadik vasárnapján, Csenger és Szatmár közt, Óvárivárosban, mely akkor mint Drágfi-birtok, Drágfi Gáspár özvegyének, Somlyai Báthori Annának volt birtokában. E zsinat védnöke a hatalmas Ecsedi Báthori György, Báthori Anna második férje volt.
A zsinattartás egyik okát Sinay a maga Vindiciájinak 16. 17-ik lapjain a következőkben mondja el: azok a lelkészek, kik 1545-dik év szeptember 20-dik napján Szatmár megye Erdőd városában, huszonkilencen a legelső zsinatot tartották, magukat a püspökválasztásra hajlandóknak nyilatkoztatták,
14
követvén az egyiptom-alexandriai presbiterek példáját, az 1551-dik évben szavazataikkal szuperintendenssé vagy püspökké Hevesi Mihály szatmári lelkészt választották, (1) amint errre az 1550. országgyűlés XII. t. cikke által is kötelezve voltak. Hevesi már elhalván, helyébe más püspököt kelle tenni, és azt e gyűlésen meg is választották Thordai Demeter óvárii lelkész s a Báthori-család udvari papjának személyében. A zsinattartás többi oka a kitűzött és letárgyalt tételekből világos.
A zsinat elnöke tehát Thordai Demeter püspök lőn; az aki már az óvárii templomból a képeket és oltárt kihányatta.
Azonban mégis a vitára kitűzött feladványok a Luther nézete szerént lettek megállapítva. Ami arra hagy következtetni, hogy az itten egybegyűlt lelkészek többsége még az evangélikusok tanát vallotta, bár az I. cikk e szavai: "noha az igaz egyház nem állít valami isteni összeköttetést (az úrvacsorában) a szent élvezésen kívül, mindazáltal megengedi, hogy a sákramentomi egyesülésnél fogva a kenyér a Krisztus teste és a bor ő vére" – sejdítteti, hogy itt a melanchtoni nézetnek is lehettek pártolói. Ezt vonhatjuk el abból is hogy e zsinaton "magyar papok" jelenléte említtetik.
Háner e zsinatnak 89 tagját állít; szövegünk alatt 8 van megnevezve s az után ez írva: "más 80 egyházi szolgatársaikkal: tehát ez 88 és nem 89, de nem is 80, mint Tóth Fer. a Túl a tiszai püspökök élete 262. lapján számította.
Háner és ő utána Lampe sok nemesnek, míg szövegünk kevés nemesnek a jelenlétéről tudósít e zsinatból, s innen az a kérdés, vajon Háner olvasta-e valahol jól, hogy "et nonpaucis nobilibus" vagy pedig Benkő, hogy "necnon paucis nobilibus," mert az eltérés innen eredhetett. Sinay az első olvasat helyes voltát ezzel igazolja: "Könnyű átlátni az okát, miért kívánt e zsinaton sok nemes megjelenni: ugyanis a Hevesi
(1) Tóth Fer. Túl a tiszai helv. h. püspökök élete. 22. sköv. o.
15
Mihály szatmári lelkész halála után szükségessé lett új szuperintendens választásának és felavatásának e gyűlésben tett végrehajtása vonta őket oda." (1) De nem az új s tisztább hitnézetek iránti gyermeki érdekeltség, buzgalom s a védtelen hirdetők oltalmazására ösztönző részvét is?
Hogy éppen azok lettek volna e zsinat tagjai, akik Erdődön jelen voltak, mint Geleji Katona, Sz.-Németi, Sinay és Lampe állítják, (2) az e szövegből ki nem tűnik. Csak Thordai és Gyulai ilyenek az aláírók közt.
A gyűlés helye, Óvári, akkor város, ma már falu, szintén alábbszállott hajdani fényéből. Elhaltak egykori védurai; ősi várkastélyukat az emlékezetes régi templommal s a helység északi oldalával együtt egészen elhordta már a Szamos ragadó árja. Egyébiránt a helység a jelen nehéz idők dacára ismét erősen növekszik, az egyház romjaiból felüdült, új díszes templomában békén dicsőíti a világosság és szeretet Istenét, virágzó népiskolájában új nemzedéke szép ismeretekre tesz szert.
Az erdődi második zsinat (3) az 1555-dik év február 24-dik napján tartatott, hasonlóan a hatalmas és buzgó protestáns Ecsedi Báthori György védelme alatt. E főúrnál vonta meg magát akkor a Kolozsvárról menekült Stankar Ferenc mantuai születésű königsbergi hit- és orvostudor, aki a többek között azt tanította, hogy a Krisztus, az emberi nem megváltója és közbenjárója, nem isteni és emberi, hanem csupán csak emberi természettel bír, szent Pál ama szavai szerint: egy a közbenjáró Isten és ember között, az ember Jézus Krisztus, s az úrvacsorában pedig a Kálvin értelmét fogadta el; de akinek e zsinat
(1) Vindiciae 54. lap.
(2) Tóth Fer. Magy. és Erd. Prot. Ekkl. hist. 319., 20. o.
(3) Benkőnél rész-zsinatnak (partialis) nevezve szűkebb köre miatt, de épen oly hatósággal intézkedő, mint a többi.
16
végzései folytán (l. XIX. [cikk]) innen távoznia kelle. (1) Ugyane zsinat határozatának tulajdonítják többen, hogy Kálmáncsai Márton Kálvin értelmét követő lelkipásztor elhagyta a debreceni lelkészséget s Erdélybe ment. (2) Többet e zsinatról a XVIII. század végéig nem is írtak.
E zsinat III-dik végzésében indokoltatik, miért vétettek fel az óvári zsinat végzései közzé Irenaeusnak az úrvacsoráról szóló szavai, s miért taníttatik a Krisztus testének és vérének úrvacsorában valóságos és tényleges (vera et realis) jelen létele, és a fejedelem nevével roszaltatik az úrvacsora kiszolgáltatásában közelebb tett változtatás, a képeknek és oltárnák az óvári templomból lett kihányatása. Tehát még mindeddig egy testületben vannak a Luther és Kálvin nézeteit követő vallástanítók, s a Kálvin nézetei diadalának akadályára vannak a szentháromság tanában továbbment Stanker-féle újítók! A végleges szakadás és a magyaroknak Kálvin tanához lett csatlakozása végbement a Tarczalon és Tordán 1562-3-ban, Göncön 1566-ban, Debrecenben 1567-ben és az itt Csengerben 1570-ben tartott közzsinatokon.
A csengeri zsinat Lampe, Ribini és mások szerint hozzávetőleg ("ut conjicere licet") (3) 1557-ben vagy 1558-ban tartatott, s hogy végzései csak 1570-ben nyomattak ki, azt az első azzal indokolja, hogy eddig Debrecenben nem volt nyomda, de bizonyos, hogy ott 1562 -ben is nyomtattatott könyv. Niemayer is a maga Collectio confessionum-ában 1570-re teszi e zsinatot, ámbár Bostvet után azt is állítja, hogy még ahhoz sok szó fér. De hogy e zsinat valóban 1570-ben tartatott, világos Melius vagy Horhi Juhász Péternek, az alsó-magyarországi ref. egyházak akkori püspökének azon leveléből, mellyel a
(1) Siegler Chron. rer. Ung. Lib. II. cap. 1 pag. 74. Bél adpar-ban. Ker. Magvető II. köt. 224. o.
(2) Keresztény Magvető II. köt. 235. o.
(3) Lampe Hist. eccl. L. II. pag. 109.
17
csengeri hitvallást Debrecenből 1570. augusztus 10-dik napjáról II. János királynak ajánlja, (1) melyben a többek közt ezeket mondja: "Most, midőn Csengerben összegyűltünk, ellenfeleink, a blandratisták nem akartak megjelenni," noha – amint tovább mondja – azoknak a németek fővezérétől mentelmi levelet eszközölt és békés visszamehetésüket is biztosította. "Azért, úgymond, ennek a zsinatnak hitvallását királyi Szent felségednek ajánlom és esdem, hogy azt kegyes jó akarattal olvassa át és az Isten igéje szerint ítélje meg."
E zsinat is a Báthori György birtokán tartatván Csengerben, kétségkívül az ő pártfogása alatt, és a fentebb említett ajánló levél szerint Mélius Péter püspök elnöklete alatt tartatott a szentháromságtagadó Blandrata György s követői ellen. Hitvallását is Mélius Péter írta; a Lupinus András által Debrecenben 1570-ben kinyomtatatott példány utolsó cikke alatt ez állván: "Horhi Mélius Péter által." (2)
E hitvallásról Lampe Eccl. Historiájának 110-dik lapján ezt írja: E Csengeri hitvallás külföldre is eljutott és azon hitvallások gyűjteményébe (Syntagma confessionum), amelyek külön országokban és nemzetek közt, az egyházuk nevében hitelesen adattak ki és köztekintéllyel lettek megerősítve, beiktattatott, ugyanazért ez a magyarországi reformált egyházak közhitvallásául tekintendő. Azonban a Syntagma Confessionum e hitvallást tévesen lengyel hitvallásnak (confessio polonica) nevezi.
Csenger, a negyedik ős-zsinatunk helye ma is mezőváros, 2000-et haladó népességgel, mintegy 1500 reform. lélekkel.
(1) "Cum nunc Csengerini convenissemus adversarii Blandratistae comparere noluerunt etc. Ideo – hujus Synodi confessionem S. Majestati Vestrae dedicare volui, – ut pie et benigne eam legat at dijudecet juxta Dei verbum oro."
(2) Lampe Hist. Eccl. pag. 109. Debrecent, ahol 1570-ben Melius lakott, szinte "patria scriptoris"-nak, a szerző hazájának nevezi, ami hasonlóan azt mutatja, hogy e hitvallás szerzŐje Melius vagy Horhi Juhász Péter püspök volt.
18
Ódon temploma, melyben Bogácsi Demeter püspök, a Mélius előde hirdette az igét, még ma is áll; a vele közvetlen összeköttetésben álló Drágfi-Báthori udvartelek egy részét – 3000 négyszögölet – az utolsó birtokos, gróf Teleky Sándor úr kegyes jóakaratából a ref. lelkész lakóhelyéül szerezte meg a múlt évtized végén az egyház. A Drágfi-vár földsánca hozzá északra a r. kat. templom mellett még ma is látható. Csak a hajdani hitbuzgalom újra ébredése s szent nyugtalansága volna óhajtandó az utódok keblébe! Elemi iskolájában három tanító szolgál.
A KERESZTYÉN HITVALLÁS CIKKEI,
MELYEKET ERDŐDÖN A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK LELKIPÁSZTORAI
AZ 1545-IK ÉV SZEPTEMBER 20-IK NAPJÁN ÖSSZEÍRTAK
A nagy és jó Isten akarta az emberi gyülekezetek létrejöttét, hogy minden összejövésükben őt, az ő egyszülött Fiával és Szentlelkével dicsőítsék; ezért midőn mi is most Isten kegyelméből összegyűltünk, óhajtjuk, hogy amennyire tőlünk telik, mozdítsuk elő a világ előtt az ő dicsőségét.
I. CIKK.
A Szentháromságról.
Ezért valljuk mindenek előtt az egy Istent a háromságban és a háromságot az egységben, az igazhitű atyák nézete szerint, és kárhoztatjuk mindazokat, akik másat hisznek, kiváltképpen azokat, akik azt mondják, hogy mi az egy Istenből három Istent költünk, és az ilyeket meggátolni kívánjuk, hogy a Szentháromság dicsősége oltalmaztassék és maradjon meg.
II. CIKK.
Isten fiáról, az egyetlen közbenjáróról.
Valljuk továbbá, hogy az Úr Jézus igaz Isten és ember, örökkévaló áldozó pap és ami egyetlen közbenjárónk az Atyaisten és miközöttünk bűnös emberek között, és hogy
20
neki kettős természete van. Kárhoztatjuk tehát azokat, akik a testből kiköltözött szenteket teszik közbenjárókká és a közbenjáró Krisztus dicsőségét a szentekre ruházták át.
III. CIKK.
A bűnös embernek Isten előtti megigazulásáról.
Valljuk, hogy a megigazulás és bűnök bocsánata, mely a Szentlélek ajándékával és az örökéletbe fogadással van egybeköttetve, ingyen adatik az Isten kegyelmét hittel fogadó embernek a Krisztus érdemeért. Kárhoztatjuk pedig azon megigazításvitató embereket, akik a cselekedeteknek, böjtöknek, zarándokolásoknak és vallási társulatoknak tulajdonitják a megigazulást.
IV. CIKK.
Mi és minő legyen a megigazító hit.
A hitet mi Isten ajándékának ismerjük, és midőn azt mondjuk, hogy az ember hite által igazul meg, a hiten nemcsak történelmi ismeretet értünk, hanem azt a bizalmat is, melylyel az Isten irgalmát elfogadjuk és az Isten fiában megnyugszunk. Kárhoztatjuk azokat, akik azt mondják, hogy a hitet embererővel meg lehet szerezni, és azon csupán a történelem ismerését értik.
V. CIKK.
A jó cselekedeteket hány és minő okokból kell mívelni. (Három okból.)
Bár azonban a jó cselekedeteknek nem tulajdonítjuk a megigazulást, mely egyedül hitből van, mindazáltal azokat szükségeseknek és az újjászülöttekben megkívántatandóknak valljuk, mert a jó fa jó gyümölcsöt terem. Megkívántatnak pedig a jó cselekedetek három oknál fogva: 1. Isten parancsolatáért és dicsőségeért; 2. felebarátunk épüléséért;
21
3. hogy a mi hitünket jó cselekedeteinkkel megbizonyítsuk, gyakoroljuk és hivatásunkat jól betöltsük. Kárhoztatjuk azokat, akik a megigazulást a jó cselekedeteknek tulajdonítják, és azokat a tettetőket, akik sem életüket megjobbítani, sem hitüket jócselekedeteikkel megbizonyítani nem akarják, és mégis magukat címüknél fogva a keresztyénség tanárainak vallják.
VI. CIKK.
Két szentség, a keresztség és úrvacsora,
és azoknak kiszolgáltatása s eredményei.
A két szentségnek, tudniillik a keresztségnek és úrvacsorának kiszolgáltatásában követjük a Krisztus és az ősegyház rendeletét, s valljuk, hogy a keresztség eltöröl minden bűnöket, és közli az Isten kegyelmét, s hogy az úrvacsorában valósággal (vere) adatik a Krisztus teste és vére. Akarjuk pedig, hogy a Krisztus rendelete minden egyházban anyai nyelven, illő tisztelettel, egy szertartással és ugyanazon alakban hajtassék végre és szolgáltassék ki. Kárhoztatjuk azokat, akik csekélyellik az eredendő bűnt, és azokat, akik azt állítják, hogy nem kell megkeresztelni a kisdedeket. Kárhoztatjuk továbbá minden megsértőit a Krisztus rendeletének, s megszentségtelenítőit az úrvacsorának, és akik az egyik elemet megvonják a világiaktól, és az úrvacsora törvényes élvezését a mise iszonyú árúba bocsátásává s utálságává változtatják. Valamint kárhoztatjuk mindazon káromlókat is, akik Krisztusnak ez intézményét, mely ami egyházainkban fennáll, az ördög miséjének nevezik. Azért e gyűlés ezt a káromlást megszüntetni és az ily káromlókat megbüntettetni parancsolja.
22
VII. CIKK.
A meghalt szentekről, akiket jótetteik követésével,
hivatásuk és szeretetük becsülésével,
nem pedig segélyül hívással kell tisztelni.
A testből kiköltözött szenteket tiszteljük azok követésének tisztelésével, de szívünk bizalmát bennük nem helyezzük, sem azok segélyéért nem könyörgünk. Követjük pedig azoknak hitüket, hivatás- és szeretetbeli jótetteiket. Továbbá dicsőítjük az Istent a szentekben, s hálát adunk neki, hogy a hit és kegyelem útját előttünk felmutatta. Dicsérjük magukat a szenteket is, hogy az Isten ajándékival az egyház épülésére híven éltek, és jó cselekedeteikkel előttünk fénylettek. Kárhoztatjuk azokat, kik a Krisztus iránt tartozott bizalommal a szentekhez fordulnak és azokat hívják segítségül.
VIII. CIKK.
A keresztyén szabadság fokozatai.
A keresztyén szabadságnak négy fokát valljuk: 1. Hogy a Krisztus által megszabadultunk az Isten haragjától, a törvény kárhoztatásától, a bűntől és az örökhaláltól. 2. Hogy e világ veszedelmeiben megajándékoztatunk a Szentlélekkel és megtartatunk minden nyomorúságban, nehogy a veszedelem nagyságától meggyőzettetve elhagyjuk az evangyéliomot. 3. Hogy ami a megigazulást illeti: meg vagyunk szabadítva a törvény cselekedeteitől; ami pedig az engedelmességet illeti: nem vagyunk felmentve az erkölcsiektől. 4. Hogy mi minden emberi hagyományoktól, szertartásoktól és a püspökök rendeleteitől, melyeket a lelkek lenyűgözésére mint szükséges isteni szolgálatokat követelnek, szabadok vagyunk. Egyébiránt a jó rend kedveért kegyesen megtarthatók azon szertartások, amelyek valóban közvetlenül
23
megkívántatnak; – aminők a szükséges isteni tiszteletek, – amelyekről mi azt tartjuk, hogy azok keresztyén szabadsággal megtartandók.
IX. CIKK.
A hármas gyónásról vagy bűnvallásról,
s miért kell a fülbegyónást az egyházban fönntartani?
Három okból 1. a tudomány. 2. a vigasz, és 3. a felmentés végett.
Mi háromféle bűnvallást állítunk: 1. istenit, 2. atyafiságost és 3. fülbevallást. Egyébiránt az Isten és atyafiak előttit mondjuk isteni jogunak, a fülbevallást pedig nem. Bárha pedig nem kívánjuk is a fülbegyónásnál a bűnök elsorolását, részint a lehetetlenség, részint a lelkiisméret lenyűgözése miatt, mindazonáltal megtartandónak tartjuk azt az egyházban hármas hasznáért: 1. a tudományért, 2. a vigaszért és 3. a felmentésért, s anélkül senkit sem bocsátunk az úrvacsorához.
X. CIKK.
Az egyház fejéről, aki a Krisztus,
nem pedig a püspökök sorrendi utódsága.
A mi ellenfeleink azzal rágalmaznak minket, hogy nekünk nincs fejünk, fejedelmünk s rendünk. Pedig mi a Krisztust valljuk az igaz egyház fejének, és hisszük, hogy annak mindnyájan tagjai vagyunk. – Fejedelmeinket pedig és a polgári törvényhatóságot tiszteljük, és azoknak hivatalait az Isten igéje szerint mindazokban, amelyek Istent és az ő dicsőségét nem sértik, engedelmességgel szeretjük. – Rend nélkül nem vagyunk, mert van köztünk illő rendje a pásztoroknak, egyházszolgáknak és hallgatóknak, Pál ama mondása szerint: "Ő rendelt némelyeket apostolokul, némelyeket pásztorokul és némelyeket tanítókul, hogy a tudomány minden szele által ide s tova ne hányattatnának." Noha pedig az
24
egyházi (dicsénekekben) himnuszokban és beszédekben nem mindenütt ugyazon rendet tartjuk, mindazáltal a tudományban, felmentésben és a sakramentomok kiszolgáltatásában egy és ugyanazon szertartást követünk, s még az ünnepek megülésébén is e tartományban nem sokat különbözünk. Azért ellenfeleink bennünket ok nélkül kárhoztatnak.
XI. CIKK.
Miért távoztunk el a püspökök sorrendi utódságától?
Isten parancsából.
A mi elleneink azzal rágalmaznak minket, hogy mi a püspökök sorrendi utódságát (ordinaria successio) odahagytuk. Mi ezt nem az Isten parancsa nélkül tettük. Mert valahányszor az evangyéliom fénye a sorrendi utódságnál kioltatik, szükség, hogy másat keressünk, amint mondva van: "Ha valaki más evangyéliumot tanít, átkozott legyen". Azért Istent hívjuk bizonyságul, hogy mi a püspököket örömmel akarnók hallgatni és nékiek engedelmeskedni, csak el ne térnének az evangyéliomtól; de midőn mind a tiszta tudományt megrontották, mind a sakramentomok tanát és törvényszerű kiszolgáltatását megszentségtelenítették, inkább kell engedelmeskednünk az Istennek, mint az embereknek. Azért is kárhoztatjuk mindazokat, akik az egyházat a püspökök sorrendi utódságához kötik, mint ha ők az evangyéliom többi szolgáinál isteni jog szerint elébbvalók volnának és mintha az egyház emberi intézmény volna. Kárhoztatjuk azokat is, akik azt mondják, hogy azoknál, akiknek sorrendi jogutódsággal kormányozó püspökeik nincsenek, sem felavatás, sem lelkészség, sem semmi egyházszervezet nem volna, mert az egyház nincs bizonyos helyhez vagy személyek utódságához kötve, amint Krisztus világosan mondja: "Ímé, itt vagy amott vagyon a Krisztus, ne higyjétek!" És midőn Lukácsnál mondja, hogy: "Az Isten országa nem jő
25
úgy el, hogy azt megtudnátok," – hanem az Isten országa csak az Isten igéjéhez van köttetve.
XII. CIKK.
Egyetértés az ágostai hitvallással.
A többi hitágazatokban egyetértünk az igaz egyházzal, amint az nyilván látható azon hitvallásban, amely Ágostában, V.-dik Károly mindig felséges győzhetlen császárnak 1530-dik évben beadatott.
E zsinatból Lampe Historia Eccl. Reform. Hung. et Transilv. II. L. 93. p. azt mondja, hogy hitvallásának csak címei jutottak el hozzá, de szavai nem, s a címeket igy sorolja el: "I. Az Istenről. II. A közbenjáróról. III. A megigazulásról. IV. A hitről. V. A jó cselekedetekről. VI. A sakramentomokról. VII. A sakramentomok tiszteletéről (hibásan a szentek, sacrorum helyett). VIII. A gyónásról. IX. A keresztyén szabadságról. X. Az egyház fejéről és a tisztességes könyörgésnek (oratio decora) az egyházban megtartásáról. XI. A pápa és a római egyház elhagyásának okairól. XII. Bezáratnak a cikkek eképen: "A hitnek többi ágazataiban egyetértünk az igaz egyházzal, amint látható azon hitvallásban, mely Ágostában V-dik Károlynak beadatott." – Ezekben a sorrend nem egészen egyezik a fentebbiekkel, de a tárgyak azok, hanem a fentebbi címek helyesebbek. Egyébiránt tovább azt is írja: "E hitvallásnak aláírt XXIX. reformátor."
Kopácsi István |
Batizi András |
Babólcsai István |
26
Ecsedi János |
Huszti Tamás |
Kaszoni János (majd mindez téves |
(1) Szakácsi vagy Szakaszi e környéken fekvő Szakácsi vagy talán Szakasz községek valamelyikétől nevezve.
II.
AZ ÓVÁRIBAN
1554-IK ÉVBEN TARTOTT ZSINAT MUNKÁLATAI,
EZEKBE A KÉRDÉSEKBE FOGLALVA.
1. Mi az úrvacsora sákramentomának kegyes és katholikus [!] értelme?
2. Vajon kovászos vagy kovásztalan kenyérrel kell-e az úrvacsorát kiszolgáltatni?
3. Vajon a feloldást nyilvános vagy magános alakban kell-e az egyházban fenntartani?
4. Vajon a képeket avagy még az oltárokat is le lehet-e a fejedelmek és egyház beegyezése nélkül rontani?
5. Vajon szükségesek-e a keresztszülék a kisdedek megkeresztelésének idején?
6. Vajon a házassági egybeköttetésnek eskü nélkül kell-é történni?
7. Vajon az asszonyokat a gyermekágy napjainak eltelése után szükség-e a templomba kegyeletesen elvezetni?
8. Vajon az emberi tekintéllyel rendelt ünnepnapokat egészen el kell-e törölni?
9. Vajon szükséges-e, hogy az egyházszolgáknak szuperintendenseik és felsőségi segédeik (coadjutores espereseik) legyenek?
28
Az egyházi szolgáknak a feltett kérdésekre adott vallástétele.
1. Az igaz egyház Irenaeus szavai szerint vallja, hogy a szeretet vendégsége két dologból áll: földiből és mennyeiből. Egyszersmind hiszi és tanítja, hogy az úrvacsorában Krisztus szava és rendelete szerént a kenyérrel és borral együtt valóban lényegileg (vere substantialiter) jelen van, adatik és osztatik az ő igaz teste és vére, úgy a hivőknek mint a hitleneknek. És noha tagadja, hogy ott átlényegülés történnék, mégsem állitja, hogy helyi bezáródás lenne a kenyérbe, vagy valami isteni összeköttetés a szent élvezésen kívül: mindazáltal megengedi, hogy a sakramentomi egyesülésnél fogva, a kenyér a Krisztus teste és a bor az ő vére. És hiszi, hogy az átadott kenyérrel egyszersmind jelen van és adatik a Krisztus teste. Az élvezésen kívül pedig, midőn a szelencében tartatik, vagy a körmeneteken felmutattatik, amint a pápisták teszik, ugy ítéli, hogy a Krisztus teste jelen nincsen. Továbbá hogy azon szent rendeletnek érvénye az egyházban és az igaz élvezetben van, és nem függ a pap avagy az azt vevők méltóságától. Amiért is, amint Pál mondja, hogy a méltók eszik azt – nem hiszi, hogy a méltatlanoknak is adatik a Krisztus igaz teste és vére és hogy azok is veszik azt a Krisztusnak helyesen megtartott szavai és rendelete szerint. Hanem akik hit és igaz bűnbánat nélkül élnek e sákramentommal, kárhozatot esznek és isznak, amint Pál szól, mivel a sákramentommal visszaélnek.
2. Elhatározta ez egyház, hogy az úrvacsora kiosztatásában meg kell tartani a kovásztalan kenyért azért, mert az leginkább megközelíti a Krisztus rendeletét.
3. A magánfeloldozást, miként eddig is fenntartották a kegyes egyházszolgák, úgy jövőre is fenn kell tartani, hogy a bűnök megismerése miatt megrémült lelkekről gondoskodva legyen, és a botránkozások eltávolíttassanak.
29
4. Az oltároknak és képeknek lerontása a törvényhatóságoknak s nem az egyházi szolgáknak kötelessége, ha csak azt nekiek a felsőség hivatalosan meg nem hagyta, mert az oly egyházszolgák a hatóság teendőjébe avatkoznának.
5. Keresztszülék a kisdedek keresztségénél részint a szükség, részint a könyörgés, és ami legfőbb, a végett kellenek, hogy a már felnevelkedett megkereszteltek lelkiösmeretéről gondoskodva legyen.
6. A gyermekszülőknek szülés utáni bevezetését – egyházkelését – meg kell tartani, hogy gond fordíttassék azoknak a jámbor életben megmaradására, s nyerjenek jóintést gyermekeiknek kegyességben leendő nevelésére.
7. Elhatározta az egyház azt is, hogy azoknak, akik házasságot kötnek, meg kell esküdniök, hogy szilárdabb legyen egybeköttetésük.
8. Az egyházba eddig bevett ünnepeket meg kell tartani, hogy taníttassék a nép az Isten akaratára.
9. Elhatározta azt is, hogy szuperintendenseket és főpapokat (praelatos, espereseket) kell tenni, a tudományban és szertartásokban való egyetértés és a tisztességes fegyelem végett.
E zsinaton jelen voltak:
Thordai Demeter |
Horváth Mihály |
magyar előkelő papok, más LXXX egyházi szolgatársaikkal s kevés nemesekkel.
III.
ERDŐDRE, 1555-IK ÉV FEBRUÁR 24-IK NAPJÁRA
EGYBEHÍVOTT RÉSZ-ZSINAT ÁLTAL MEGÁLLAPÍTOTT
CIKKEK
Az uradalomban tartózkodó lelkipásztorok tisztéről.
A nagy, jó Isten és az ő igéje után legkiválóbb tisztelettel tartozunk az egyháznak, melyet Isten, a mennyei Atya ugy szeretett, hogy az ő egyszülött Fiát adta érette áldozatul, s melyet megajándékoz és felékesít Szentlelkével, és amelyben dicsőíttetni kíván mindörökké. Ezt az egyházat pedig kezdettől fogva sok ajándékokkal díszesítette Ő, mert van megváltója, közbenjárója és megigazítója, az Isten Fia; van evangyélioma, igazgató Szentlelke, van egyházi szolgálata, melyet az atyák, próféták, Krisztus és az apostolok állítottak, terjesztettek; vannak lelkipásztorai és van joga az evangyéliom terjesztésére és fenntartására; vannak kitűnő adományai az isteni származású tudománynak megértésére és magyarázására, mely örök titkos bölcsesség, különböző az ész ítéletétől, felvilágosít Istennek az emberi nemzet s minden övéi iránt való akarata felől; amint mondatik; "Adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul" stb. Van benne szentségek (sakramentomok) kiszolgáltatása és van bizonyos saját törvényhatósága és ítéletjoga, azonban a próféták és apostolok irataiból elébünk tárt isteni ige szabványa szerint, azért is e szabály mindig megtartandó: "Nagyobb
31
tekintélye van az Isten igéjének, mint bármely embernek, bármely püspököknek, zsinatoknak avagy az egész egyháznak is." Ez az atyáknak főszabálya az egyházban; aki pedig az egyháztól elszakadt, már ezen egyetlen bűne miatt is, hogy magát a Krisztus egységétől elvonta, nincsen annak örök élete, hanem az Isten haragja marad rajta.
I. CIKK.
A lelkipásztorok tisztéről.
Hogy pedig a lelkipásztorok tiszte az egyházban annál teljesebben átértve legyen és a köz egyházi szolgai hivatalokra törvényes hivatással bíró alkalmas egyének vétessenek fel, akik előljárni jól tudnak, – mert akik jól forgolódnak, azok kettős tisztességre érdemesek, ellenben akik rosszul kormányoznak, kettős megszégyenítésre méltók, – legyen a szuperintendenstől és tiszttársaitól adott bizonyság-levelük, nehogy annak hiányában, az emberek valami kétséget találjanak támasztani az ő törvényes választatásuk és hivatásuk felől. A Szentírást pedig forgassák kezükben éjjel-nappal, amint Pál meghagyja és annak szövegével, Isten kegye mellett, mennyire csak lehet, barátkozzanak meg, s legyenek a tanulásban és tanításban szorgalmatosak, és a teljes Szentírás mind két részét, a törvényt és evangyéliomot tanulják meg jól. Az Isten igéjét a Pál intéseként a néppel, a Krisztus parancsa szerint közöljék. S hogy továbbá megtartsák amaz igaz beszéd módját, melynek végcélja, hogy azokat, amelyek az igaz hitre és szeretetre tartoznak, – megvetve a haszontalan meséket és kötözködő kérdéseket, – szorgalmasan szívükre kössék; miképen az apostol tanítja, hogy "a parancsolatnak vége a tiszta szívből eredő szeretet", tiszta öntudat és nem költött hit.
32
II. CIKK.
A sákramentomokról.
A Krisztustól az evangyéliomban újonnan szerzett sákramentomokat az igaz egyházak kormányozói mindenütt rendszerint szolgáltassák ki.
III. CIKK.
Az úrvacsoráról.
A mi urunk, a Jézus Krisztus így szólott: "Vegyétek, egyétek, ez az én testem"‚ és azután így: "Ez az én vérem, mely újtestamentom vére"; ezért valljuk, hogy az úrvacsorában a Krisztus teste és vére igazán és valósággal (vere, realiter) jelen van, és a kenyérrel s borral adátik az azokat vevőknek; tehát visszavetve a vakbuzgók minden megveszett véleményeit, tanítjuk szent és vallásos egyszerűséggel, hogy a sakramentomban kettőt kell tekintetbe venni, egyiket a földi elemet, tudnillik a kenyeret és bort; másikat, a mennyeit, tudniillik Krisztus urunknak testét és amely miérettünk a keresztfán megáldoztatván, az Isten előtti kedvességet ismét visszaszerezte, hogy mi mint a Krisztusnak tagjai és örököstársai, a hit közbenjöttével és a Szentlélek belső munkájával, az örök életnek é5 a Krisztus minden javainak részesivé legyünk. Ezért iktattattak Irenaeus szavai a múlt évi óvárii cikkek közé. És mi nem tanítjuk, hogy átlényegülés lenne az úrvacsorában (mint a skolasztikusok magukat kifejezik), vagy hogy elvettetuék a kenyér lényege, mintha ott a kenyér alanya nélkül csak a kenyér járulékai lennének jelen; hanem követjük sok szent atyáknak az Úr teste és vére jelenlétéről és annak a bűnös szívében való hatásáról szóló erős és világos bizonyságtételeit.
33
IV. CIKK.
A bűnvallásról, gyónásról és feloldozásról.
A szent vendégséghez senkit sem kell addig bocsátani míg a lelkipásztor avagy dékántól (diaconus, lelkészi segéd) nyilvánosan avagy magánlag meg nem gyóntattatott és fel nem oldoztatott; amikor sokan kérnek tanácsot és bizonyos esetek felől felvilágosítást nyernek többen.
Ha kik pedig rossz erkölcsűek volnának, azokat tiltsák el a szent vendégségtől. A lelkipásztor is hívja fel a hatóságot a maga kötelességére, hogy ha valamely szentségtelen nem akar járulni az Úr asztalához, azt az első esetben intsék meg, azután ha nem engedelmeskedik, a gyülekezetben nyilvánosan feddjék meg és tekintsék úgy, mint kiközösítettet; de ezt nem magángyűlöletből, hanem testvéri indulatból tegyék, "hogy mások is megfélemeljenek".
V. CIKK.
A magánbűnvallásról (fülbegyónásról) és feloldozásról.
Tudva van, hegy a magánfeloldozást ami egyházainkban a lelkipásztorok temlpomi gyóntatásáért védelmezik. Azért az egyes bűnbánók és bűneiket megvallani kívánók járuljának a lelkipásztorokhoz vagy dékánokhoz, akik őket készséggel hallgassák ki, bűneik felől kérdezzék meg, oktassák, és ha szükségesnek fog látszani, elkövetett gonoszságukért dorgálják is meg. Azonban nem kell a lelkeket tőrbe ejteni s a lelkiismeretet elrémíteni. Nem kell továbbá a hibákat a bűnök kötekedő és lehetetlen elszámlálásával megrögzetni. Mert nem akarjuk az öntudatot azzal a pápai avagy szerzetesi törvénnyel terhelni, amely akár az összes, akár csak néhány bűnök elsorolását mint szükséges dolgot követeli.
34
VI. CIKK.
Az egyházi fegyelemről.
Minden józan ember belátja azt, hogy ez mennyire szükséges az egyházban, mert az egyház egysége azon összetársulásban áll, mely a Krisztus mint egy fő alatt, ugyanazon evangyéliom, ugyanazon egyházi szolgálat, és szilárd igazsággal van egybekapcsolva, melynek engedelmeskednünk kell ama mondat szerint: "Aki titeket hallgat, engem hallgat"‚ hogy megmaradjon a hitnek egysége, a sakramentomokkal való élés és az evangyéliomban parancsolt fegyelem. Mert amint Cyprián tanítja, azon egyedüli fegyelem, amellyel a bűnök a felebarátok hasznára, nyilvánosan vagy magánlag meggátoltatnak, köttetnek és büntettetnek, melyet követni üdvösnek, elhanyagolni halálosnak ismerünk, ebben áll, amit Pál apostol Timotheus és Titus püspököknek ír, hogy "tudják meg, mi módon kelljen az Isten házában forgolódniok, mely az élő Istennek egyháza, oszlopa és erőssége az igazságnak". "Azokat, akik vétkeznek, mindenki előtt megfeddje, hogy mások is megfélemeljenek." "Amint", úgymond, "én is Hymenaeust és Sándort, akik az igazság mellől eltévelyedtek, adtam a Sátánnak, azaz kiközösítettem, a testnek veszedelmére, hogy mind ők, mind mások az egyházban tanulják meg azt, hogy ne káromoljanak."
Azért is a lelkipásztoroknak komolyan kell vigyázni árra, hogy erkölcsük és életük az ő hivatalukhoz méltó legyen, Krisztus és az apostolok parancsa szerint, hogy a népet nemcsak tudományukkal, de életükkel is oktassák, nehogy akiket szóval tanítanak, példáikkal megrontsák. Hogy pedig ez most néhol így történik, az nyilván van; midőn némelyek nem őrködnek, nem is törődnek az egyház gondjaival, hanem itt és ott, naponkénti regélésekkel
35
és az emberek összejöveteleiben s csoportjaikban gondtalanul heverésznek. Innen kitetszik, hogy a lelkészek fegyelmének elmulasztása, az egyháznak romlása.
VII. CIKK.
A lelkipásztorok és egyházi szolgák életéről.
A Krisztus egyházának szolgái, ha e nevükben gyönyörködnek, meglássák, hogy e nemes és szent nevet szelídséggel, türelemmel, gonddal, szorgalommal, lelki nyugalommal, kitartással, józansággal, vendégszeretettel és minden jelesebb erények összességével feldíszíteni igyekezzenek, és hogy minden emberrel, amennyire lehet, békében éljenek, s magukat ne vegyítsék vagy ne merítsék a világ gondjaiba, sem pedig üzérkedésekbe avagy más nemtelen nyerészkedésekbe. Mert a kegyesség magában nagy nyereség, ha valaki középszerű dolgokkal megelégszik; mert semmit sem hoztunk e világra és semmit sem vihetünk innét el, de ha eledelünk van és ruházatunk, azokkal megelégedjünk. Tartsák azért magukat az egyházak lelkipásztorai szolgatársaikkal együtt törvényes hivatásuknak határai közt, hogy keressék inkább azt, miképpen lehessen a Krisztus tanácsa és parancsa szerint Isten országát és annak igazságát terjeszteni, és ne sújtsák a lelkeket a holnapi nap gondjával, mert elég minden napnak a maga terhe, és az apostolnak ama mondásához: "Egy Istennel vitézkedő se elegyedjék az életnek szorgalmatosságába." Továbbá a lelkészeknek és presbitereknek tiszte még, hogy ne csak szónokoljanak a nép előtt, hanem házanként is intsék és tanítsák azokat, és hogy magukat minden vértől tisztán tartsák. Csel. XX. 20. 26. (1)
(1) A Bod Péter-féle másolatban e pont: Továbbá a lelkészeknek stb. hiányzik.
36
VIII. CIKK.
Szinte azon szövegű vagy tárgyú.
Az Isten igéjének hirdetői minden módon kerüljék a korcsmákat, sem olyakat maguk ne tartsanak. Mert ha a korcsmába járni tilos – mint a Gracián parancsából világos – mennyivel Inkább tiltva van az azoknak, akik a templomokban szolgálnak. Sőt óvakodjanak, hogy a iakodalmakba is a poharazás és más fajtalanságok kikerülése tekintetéből, járjanak, avagy hogy a kéjhölgyek lakomáiban részt vegyenek, nehogy ott vagy szemük vagy fülük azok rút látványosságinak és beszédeinek ragályával megfertőztessék, mely tettért magáért hivatalból való letétellel büntettetnek. Distinct 34. 35. 44. és köv. Distinct 5.
IX. CIKK.
A papok (sacerdotes) házasságáról.
Amit a papok házasságáról a Szentírás tanít, az eléggé világos. Akik magukat megtartóztatni nem tudják, az Isten nevében és félelmében nősüljenek meg: "mert jobb házasságban élni, mint égni". És "a püspöknek feddhetlennek, egy feleségű férfiunak kell lenni". Ismét "az egyházi szolgáknak rendszeretőknek kell lenni, feleségeikkel együtt". "A diakónusok is legyenek egy feleségű férfiak, kik az ő házukban jól tudnak előljárni, és magzataikat engedelemben tartani, mert ki a maga házában nem tud elöljárni, mi módon bírhatja az Isten anyaszentegyházát?"
Egyre vigyázzanak szorgalmasan azon papok, kik nőtlenül élni nem képesek, hogy ne valamely becstelen személyt, hanem vagy szűzleányt, vagy tisztes özvegyet vegyenek feleségül. A szerfeletti fényűzést pedig mind önmaguk, mind feleségeik vagy gyermekeik ruházatában kerüljék, s legyen mind az ő maguk, mind hitvestársaik öltözete tisztességes.
37
A sisakos vagy hajtott végű fövegeket se viseljék a mohabiták vagy mohamedánok módjára, amint korunkban látjuk, hogy némelyek ez ocsmányságot a pogány udvarok ildomtalan utánzásával hordják, nehogy az ilyekben emiatt az Isten neve megutáltassék. Vigyázzanak továbbá szorgalommal, hogy nejeik ne legyenek szemtelenek, fecsegők, hazugok, haszontalan beszédűek, avagy költekezők, hanem inkább legyenek olyanok, minőknek lenni kell a kegyességet jótetteikben feltüntető asszonyoknak, és tanulják meg, hogy férjeiknek mint uraiknak, csendben és teljes önmegadásukkal engedelmeskedjenek. Mert Szent Pál sem engedi meg a nőknek, az Isten parancsa szerint, hogy férjeik felett hatalmaskodjanak.
X. CIKK.
Az Isten igéjének hirdetéséről.
Továbbá hogy Isten igéjét a más bosszantása s minden vetélkedés nélkül terjesszék, a bűnöket a Pál intése szerint, mérséklettel fedezzék fel és róják meg, a magángyűlöletet kerüljék, és a prófétai s apostoli szigorral a személyek tekintetbe vétele mellett és a vétek súlyához mérten éljenek. Minden tévelygést teljességgel kerüljenek, a hamis tudományt cáfolják, az igaz tudományhoz pedig ragaszkodjanak állhatatossággal. S továbbá mindnyájan óvakodjanak, hogy sarlójukat a más búzájába ne vágják, a régi kánonok és más ez egyházi cikkek között jelezett rendeletek szerint.
XI. CIKK.
A házassági esetekről.
A lelkipásztorok a közemberek közti házasság esetében, gondosan figyelmezzenek az életkor egyezésére és igyekezzenek kitudakozni az atyafiság fokozatának miként állását, hogy senki ne vegyen 14 éven aluli leányt, s mielőtt a
38
házasságot megkötnék, hirdessék is ki azt kétszer vagy háromszor a gyülekezet előtt. A házassági esketés pedig legyen a gyülekezet előtt, illően, nem titkon. Óvakodjanak attól is, hogy az össze nem illő személyeket össze ne eskessék. S ne is hagyjanak addig helyben semmi kézfogást, míg azt a helységnek jó, tisztes és idősebb polgárai a törvény és saját tekintélyük szerint el nem intézték. Továbbá, hogy ezután senki ne merészeljen a házassági esetekben valami ítéletet mondani, hanem halasszon minden válópert a következő zsinat idejére.
XII. CIKK.
A felsőbbek iránt kimutatandó engedelmességről.
Minthogy az engedelmesség jobb tíz áldozatnál, mutassa ki minden lelkész engedelmességét a felső hatóság iránt, mindazokban, amelyek az Isten dicsőségére és felebarátaink épülésére irányulnak, s fogadásuk szerint szívleljék meg és ne nehezteljék szuperintendensüknek jóakaratú intését, sőt súlyosabb bűnök esetében még kemény dorgálását sem, nehogy midőn a Szküllát kerülik, beleessenek a Kharübdiszbe.
XIII. CIKK.
A lelkipásztor helyváltoztatásáról.
Jónak látta az atyafiság, hogy jövőre a lelkészeknek ne legyen szabad esperesük beegyezése nélkül valamely lelkészségbe belépni, avagy kilépni azon lelkészségből, melyet ki-ki törvényes meghivatás után az isteni gondviseléstől nyert.
XIV. CIKK.
A jövedelmekről.
És mivel méltó a munkás a maga bérére, az egyház-szolgáknak is meg kell adni törvényes jog szerint az ő meg-
39
szabott fizetésüket vagy tiszteletdíjukat, nehogy a szegénység miatt hivatalukban megrestüljenek. Ezért is míg még a régi egyházban nem fizettetett meg egészen a távozó előd szolgálati díja, más egyházi szolga annak a helyére utódul ne menjen. Különben a szabályszegő a gyűlés kemény ítéletét vonandja magára.
XV. CIKK.
A szertartásokról.
Ügyelni kell arra is, hogy az egyházban sem a könyörgésekbe, sem a himnuszokba (dicsénekek), sem a felolvasásokba (lectiones), sem a folyóbeszédekbe (prózákba) be ne vétessék semmi, ami a kanonikus könyvekben és bevett szerzőknél megírva nem találtatik, * s hogy azon külső szertartások, amelyek a kegyességre, tisztességre, rendre és az egyház nyugalmára hatással vannak, megtartassanak; és hogy míg a templomokban az egyházi szertartások folynak, addig házi vagy világi dolgokat se maguk ne végezzenek, se pedig házaiknál végeztetni ne engedjenek, hogy így együtt énekelvén, dicsőíttessék folytonos dicséreteikkel az Isten. Mert ideje van a munkálkodásnak, ideje van evésnek, ivásnak stb. és ideje van a szent dolgokkal való foglalkozásnak.
* Ezek a régi miseéneknek még gyakorlatban maradt és ekkor már a nép által énekelt alkotórészei, melyek a római katolikusoktól vétettek át, mint: adjutoriumok, antifonák, benedikciók, Zakariás, Simeon és Mária énekei, himnuszok, introitusok, invokatóriumok, gyermekek Kyriéje, lamentációk, litániák, Jeremiás énekei, passióénekek, praekánciunkulák, prózák (egyes prózai darabok éneklése) zsoltárok, responzóriumok, szimbólumok, verszikulusok. Lásd Bartalus István: A magyar egyházak szertartásos énekei a XVI. és XVII. k. században, 37 lap.
Ezen éneknemek a Geleji Katona Graduáljában is nagyobb részint megtalálhatók.
40
XVI. CIKK.
A felebaráti szeretetről.
A szeretet nem azokról gondoskodik, amelyek sajátjai, hanem amelyek a máséi. Vigyázzanak azért minden egyházszolgák, nehogy a tudósabbak irigységből kinevessék, lealázzák vagy megkisebbítsék a tanulatlanabbakat. Továbbá, hogy magukat kevélyen ne viseljék, avagy valami módon meg ne alacsonyítsák és a képzetlenebbek megvetésével befertőztessék. Mert ha a szent apostol mondása szerint egymást marjátok, elnyelitek, meglássátok, hogy viszont egymástól meg ne emésztessetek. Gal V. 15.
XVII. CIKK.
Fenséges Második János fejedelem parancsáról. (1)
Fejedelmünknek, 2-dik Jánosnak (2) parancsa, mely amint átlátható, az egyház tekintélyéről szól, ez: hogy ezután senki ne merészeljen az ő nagyságos uralkodása alatt álló birodalomban bármely egyházat annak megszokott és törvényes szertartásaiban valamivel megújítani, abban valamit megváltoztatni, rendül szabni, eltörleni, a felsőbbeknek afelőli megkérdezése vagy beegyezése nélkül, avagy a kérdésnek a gyűlés elé terjesztése nélkül. Azt pedig, hogy a minap Óváriban az úrvacsora kiszolgáltatásában az oltár lebontásával és az asztal behelyezésével változás történt, anélkül, hogy a fejedelmet afelől megkérdezték volna, akinek hatalmával azt tenni kellett volna, a mi egyházunk felette rosszallja, és az ily újítás szerzőjének nagy bűnéül tulajdonítja. S bárha urunk, a nagyságos fejedelem, a maga fejedelmi
(1) A fentebb említett Bod Péter-féle másolatban e cikk címe ez: "A fentebbiekkel egyezik." (Convenit cum superioribus.)
(2) A "2-dik János" (Joannes secundus) név is ki van hagyva a Bod Péter-féle másolatból.
41
kegyéből, (heroiea quadam επιεικεια) a mi megtorlásunk mérvét ez alkalommal megenyhítette; mindazáltal ezt az újítási vakmerőséget jövőre a maga birodalmában sehol megengedni nem fogja. (1) És az esperesek (seniorok) nézete is az, hogy mindenek, amelyeknek szabályszerűen történniök kell, a főtől rendeztessenek, és hogy intézkedni kell, miszerint a tudományban és a hit lényeges részeiben különböző érzelmek ne keletkezzenek, amelyek ahol létrejönnek, a legveszélyesebbek. A szertartásokról pedig nem kell annyira vetélkedni, mint amelyek nem is igen lehetnek mindenütt hasonlók, ami egyházunkban azonban már régen bizonyos rendbe vannak hozva, s nem is könnyen engedjük meg, hogy azt a rendet valaki valami módon, még nagyobb botránnyal, mint ha azt fenntartjuk, megzavarja; megtartjuk azért ezt a szabályt: A rendezetlenek engedjenek a rendezetteknek, s nem a rendezettek a rendezetleneknek. (2)
XVIII. CIKK.
A zsinatok vizsgálatairól. (Visitatio Synodorum)
Végre ezek állandó gyakorlatnl megtartandók: Hogy legyenek minden évben a maguk alkalmas és illő idejében látogatások (?) és gyűlések, amelyeken mindenről szoros
(1) A Bod P.-féle másolatba ide ezek vannak szúrva: "Ez a fejedelem Perényi Gábor volt, az elsőbb fia, aki akkor ezzel a címmel élt." (Princeps ille fuit Gabriel de Perén, fil, s. qui eo titulo tunc utebatur). De ez történetileg beigazolva nincs.
(2) E cikkről a fentebbi megjegyzésnél hihetőbbnek látszik az, amit a Keresztény Magvető II. köt. 220. lapján Jakab Elek mond, hogy ez alkalmasint apokrif, "mert János Zsigmond akkor Lengyelországban tartózkodott s fejedelmi jogait Erdélyben nem gyakorolhatta" (tehát Szatmár megyében sem). De vajon eredetileg nem célozhatott-e e cikk csupán Báthori Györgyre, akinek "uradalmában tartózkodó lelkipásztorok" voltak a zsinattagok, s nem ugy magasztosíták-é ki aztán annak kezdetét a János Zsigmond hívei később "az Ő nagyságos uralkodása alatt álló birodalom"-ra?)
42
vizsgálat tartassék; továbbá az egyházi ügyek is fokozatosan és a régi kánonok szerint, a maguk rendén és módján tárgyaltassanak; azok pedig, akik konokságukban tovább mennek, a kánonok ősi tekintélyével, a közelebbi gyűlésig az atyafiak testvéri köréből és az egyházból kitiltassanak, és máskülönben vissza se vétessenek, hacsak elébb a következő gyűléstől fel nem szabadíttatnak. Amint a Distinctiókban van.
XIX. CIKK.
A hamis tudomány tényeiről (? – actibus). *
Elhatározta a közönség, hogy mindazokat, akik ebben az egyházi hatóságban, akár hamis tudományuk, akár rossz életük miatt vádoltatnak, meg kell idézni; tudományuk és életük felől számadásra kell venni, amit ha teljesíteni vonakodnának, meg kell őket hivataluktól fosztani.
XX. CIKK.
A felavatásról.
A lelkipásztoroknak főgondot kell fordítaniok arra, hogy a Pál tanítása szerint, kezüket valakire hamar ne vessék, hanem jó bizonyságú, Szentlélekkel és bölcsességgel teljes férfiakat alkalmazzanak, nem a heverésre, hanem egyházszolgai munkára. Minél fogva igen helyeslendő a régi egyház szokása, hogy a felavatandók először vizsgáltassanak meg, képeztessenek ki, és az ige hirdetésére az egyház kegyes és tudós elöljáróinak közbizonyítványára bocsáttassanak ki. Óhajtandó, hogy az egyháznak ezen terhes és igen szükséges gondozására többen vétessenek fel, hogy ezen egyházi szolgálat által a többi egyházak is megtartassanak.
(1) E cikknek a Bod P.-féle másolatban ez a címe: "A tudományukban és életükben botrányosokról." (De scandalosis in doctrina et vita.)
43
Akarjuk továbbá, hogy a kátét is a mi egyházainkban a dékánok avagy az egyházi szolgák mindenütt tanítsák, úgy mindazáltal, hogy a lelkész mindenütt ügyeljen arra, hogyan oktattatnak a tanulatlanok, és hogy a megvizsgálandók vizsgáik és vallástételeik után tartsanak ugyanott a jelenlévőkkel imádságokat, a kátéfejtegetéssel foglalkozó és azt tanuló gyermekekért.
IV.
EGYÉRTELEMMEL KIADOTT ÉS KIHIRDETETT
IGAZ HITVALLÁS
I. Az egyetlen egy Istenről, (1) aki Atya, Fiu és Szentlélek.
II. Az Isten örökké való egyszülött Fiáról.
III. A Szentlélek egy élő igaz Úristenről, akinek ömagában van élete.
IV. Azokról a szavakról és kifejezésekről, melyekkel a Szentlélek az Istenről a próféták és apostolok által szól.
V. Az Istenről szóló kifejezéseket magyarázó szabályokról.
VI. A törvényről és az evangyéliomról az egyházban.
VII. Az egyház szertartásairól és sákramentomairól, a kisdedek keresztségéről és az úrvacsoráról.
VIII. Az ételben, italban, ruházatban való keresztyéni szabadságról, és az egyház összegyülekezésének helyeiről.
IX. Az Isten személyre nem tekintéséről (aprosopolepsia, részrehajlatlanságáról) midőn ezeket idvezíti, amazokat megkeményíti.
X. A bűnnek okáról. Az Isten közbenjáró Fiáról.
XI. A rút eretnekek és Antikrisztusok eltörléséről.
(1) De uno et Solo Deo. Az egyetlenegy, vagyis szószerint egy és egyedüli Istenről, aki Atya, Fiú, Szentlélek. Azt akarja kifejezni, hogy csak egyedül ez a Szentháromság az igaz Isten.
45
Ez az egyetlenegy Istenről szóló, Bibliából merített bizonyíték lerontja a Szentháromság-tagadók minden erősségeit.
1. Az egyetlenegy Isten az, aki a Jah, Jehova: 5. Móz. 4. 5. 6.
2. Az egyetlenegy Isten az, aki az Él Saddaj, mindeneket előretudó: 1. Móz. 17. 28. 31. 35., Ézsa 25. 43. 41.
3. Az egyetlenegy Isten az, aki mind a két szövetséget szerzette és az atyáknak Istene. Jerém. 31., 5 Móz. 5. 6.
4. Az egyetlenegy Isten az, aki mindeneknek teremtője, megtartója. Ésa. 40. 43. 44., 5. Móz. 4. 5. 6. 32.
5. Az egyetlenegy Isten az, aki a szíveknek, veséknek vizsgálója. Jerém. 10. 27., Zsolt 7., Jel. 1. 2., Cselek 12.
6. Az egyetlenegy Isten az, aki az ő népét kihozta Egyiptomból. 2. Móz. 5. 6. 20. 32., 5. Móz. 4. 5. 6. 10. 30. 32., Zsolt 78. 95.
7. Az egyetlenegy Isten az, aki csudákat cselekedett Egyiptomban, megkísértetett, bosszantatott és ingereltetett a pusztában. Zsolt 95. 102., 2. Móz. 20. 23. 32., 4. Móz. 23., 5. Móz. 32., 1. Kor. 10.
De mindezeket mívelték és léteznek a Fiú és Szentlélek. Ésa 63. Az ő orcájának angyala és a Szentlélek hozta ki őket; haragra indították az ő Szentlelkét, az Isten maga hozta ki őket. 5. Móz. 32. A Fiú és Szentlélek hozta ki őket és megkísértetett, 1. Kor 10., Ésa 60., Zsolt 68. 95. A Jehova lelke teremtette az egeket: a Jehova lelke a Jah, Jehova az atyák Istene kötötte az atyákkal az ó és új szövetséget, Jerém. 31., Ezék. 2. 3. 8. 11., Zsid. 3. 4. 8. 10. A Szentlélek neveztetik Istennek, aki a szövetséget kötötte, akinek szövetségét megszegték a zsidók: Ezt mondja a Szentlélek: "Új szövetséget kötök nem ama szövetség szerént, amelyet szereztem volt az ő atyáikkal, midőn kihozám őket: Így szól a Szentlélek: "Meg ne keményítsétek a ti szíveiteket, miként a ti atyáitok megkísértének és bosszantának engem a pusztában.
46
Zsid. 3. 4. 8. 10. Ugyanezek tulajdoníttatnak a Krisztusnak, Róm. 14., 1. Kor 10., Ésa 45. 63. és ugyanott a Szentléleknek is. Annak okáért igazán és változhatatlanul egyetlenegy Isten a Jehova, Fiú és Szentlélek.
Más erősség.
1. Aki nem az örök, változhatatlan és minden időben örökkévalóságban lakozó Jehova, aki nem a Vagyok, Voltam, Leszek: az nem Isten.
2. Átkozott isten a Zar, azaz a mostani, új, újonnan keletkezett, aki öröktől fogva nem volt, nem csinált mindeneket; nem volt öröktől fogva, hanem Nechar, azaz idegen, aki az egy Isten természetén kívül alkottatott teremtményekből származott, 5. Móz. 5. 6. 10. 30. 32., Zsolt 81. vesszenek az ilyen istenek, ne imádtassanak. Jerém. 7. 10. 23. 31. 33. Az idegen Isten, nem csinált mindeneket, nem volt öröktől fogva, vesszen el. 5 Móz. 5. 10. 30., Zsolt 81., Jerém. 7. 10.
3. Átkozott és nem imádandó az, aki nem az egyetlenegy Isten, és mindeneket nem teremtett. De a Krisztus és Szentlélek mindeneket teremtettek, és úgy imádtatnak, mint az Atya. Zsolt 95., Ezék 2. 3. 8. 11., Ésa 45. 48. 63., Jób 26. 27. 33. és a Fiu és Szentlélek nem is mostani új megátkozott Istenek: tehát ők az egyetlenegy igaz Isten, éppúgy mint az Atya. Ha tehát a Fiú és Szentlélek nem az egyetlenegy teremtő megtartó Jehova: akkor igaz Isten gyanánt nem imádtathatnak, hanem átkozott mostani idegen Istenek lesznek, nem pedig az Atyának jehovai örök istenségéből öröktől fogta, időbeli kezdet nélkül származottak Jerém. 10. 3., Zsolt 81.
Felelet az ellenfelek rágalmára.
Hogy a Szentlélek és Fiú nem neveztetnek Jahnak, Jehovának stb. A Zsolt 95. 6. nemcsak a Fiúról magáról, hanem a Szentlélekról is szól, midőn ezt mondja: "Jőjjetek
47
el, imádjuk, boruljunk le arccal, hajtsuk meg térdeinket a mi teremtő urunk, a Jehova előtt, mert ő a mi Istenünk és mi az ő mezejének népei vagyunk; ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveiteket, mint a versengésnek napján, mikor megkísértének engemet a ti atyáitok és megpróbáltak engemet, jóllehet látták az én cselekedeteimet 40 esztendeig
". Zsolt. 95. Ezek bár a Szentírásban s az Atyáról és Fiúról is helyesen taníttatnak: mindazáltal az apostol (a Zsid. 3. és 4.) a Szentírás szokása szerint az Atyával és Fiúval együtt, a Szentlélekre is úgy alkalmazza ugyanezeket. Mert szokása a Szentírásnak, hogy egy és ugyanazon helyet mindhárom bizonyságra viszi, mint ezt a helyet: az Isten teremtette, az Isten kihozta, az Isten megkísértette, az Isten csudákat tett, – az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek tulajdonítja, amint az az Ésa. 6. 40. 43. 45. 48. 63., 5 Móz. 4. 5. 32., 1. Kor. 8., Ján. 4. 5. 8. 10., Jób. 26., Zsid. 2. 3. 4., Róm. 14. részeiben látható. S mert szokása a Szentírásnak, hogy gyakran az első és második személyben beszél a harmadik személyről; például: ezeket szólotta a Jehova én hozzám: én vagyok a Jehova, a teremtő, megtartó Él Saddaj, így szóljad nékiek az én beszédimet: Ezeket mondja a Jehova, ne cselekedjetek gonoszságot az én törvényem ellen. Az apostol tehát a Zsid. 3. 4. 8. 10. részeiben ezt a helyet: "ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket, mint a ti atyáitok megkísértettek engem" a Zsolt. 78. 95. 105., 4 Móz. 14. 23. és az 1. Kor. 10. részeiből.; és ismét e helyet: "ez az én szövetségem, melyet én kötök tivéletek" ugyanazon egyről mondja az első és harmadik személyben. Az első helyről a Zsid. 3. így szól: "Minekokáért, amint a Szentlélek mondja, ma, ha az ő szavát halljátok meg, ne keményítsétek szíveiteket." Itt a Szentlelket mondja beszélni arról, aki az atyákat kihozta Egyiptomból; kihozta pedig a Jehova, kihozta a Fiú, kihozta a Szentlélek, amint Ésa. 63., 1. Kor 10., 2 Móz. 3. 5. 6. 14. 15. 32. 34., 5 Móz. 4. 5. 6.48
32., Ezék 2. 3. 8. 11. van. A Szentlélek hozta ki azokat, megnyugtatta azokat. Ésa 63., Ezék 2. 3. 8. 11. 31. Megdorgálván őket a Jehova, ugyanez a Szentlélek mondja: Zsid. 8. 14., Jerém. 31. "Ímé eljönnek a napok, amint a Szentlélek bizonyítja: Ez a szövetség, amelyet szerzek ővelük, ezt mondja a Jehova." A Jerém 31., Ezék 2. 3. 4. 8. 12. ugyane Szentlélekről ezt hirdeti: "A Jehova lelke jöve énbelém és állított engem az én lábaimra, és így szólott hozzám a lélek: Ímé szólok veled és küldelek téged a pártütő nemzetekhez, és szóljad az én beszédemet nékik és mondjad: Így szól a Jehova, vagy hallják, vagy nem, mert pártosok, mint az ő atyáik is, akik pártoskodtak az én szövetségem ellen, áthágták az én kötésemet és utálságot és sok gonoszságot cselekedtek, amelyekért megvetettem őket, elhagytam őket." Ahonnan Ezékiel ugyanazon Jehova-Istent most léleknek, majd Jehovának, seregek Istenének és Adonajnak nevezi. Tehát itt a 95-dik zsoltárban és Zsid. 3. 4. 8. 10., ugyanazon szólásmóddal a Héberek Szentlelke harmadik személyben mondja magáról: "Ezeket mondja a Jehova." Az első személyben pedig így szól: "Én vagyok a Jehova, aki kivezettem azokat," a Szentlélek bizonyítja és mondja: "Ez az a testamentom, amelyet tészek azokkal, ezt mondja a Jehova." Először Szentléleknek mondja, azután Jehovának, miként Ezék. 2. 3. 4. 8. 11. "A Jehova lelke jött én belém, és szólott énhozzám a Jehova, és monda: Én vagyok a Jehova, aki kihoztalak titeket." Először Szentléleknek nevezi, azután Jehovának. Adonajnak nevezi természeténél fogva, Szentléleknek az Atyától eredése és Fiútól lett küldetésének sajátságánál fogva, s Jehova Adonajnak isteni természeténél fogva, melyet együtt bír az Atyával, amint Ésa 6. 40. 63. mondatik: a Jehova, aki ült az ő királyi székében, küldi ki a Krisztust és prófétákat. A Csel. könyvében pedig Pál azt mondja, hogy az a Szentlélek. Így Jerém. 31-ben seregek Jehovájának neveztetik, aki megköti az új szövetséget, és aki a zsidókat kihozta Egyip-
49
tomból. Az Ésa 63. Zsid. 3. 10. pedig Szentlélekúek neveztetik az, aki az új szövetséget meg fogja kötni a Júda házával és aki a zsidókat kihozta Egyiptomból. Ésa 63.
Midőn tehát zsidóul mondatik: "Kihú Elohénu", és mirólunk ez: "am vezón jádó: Hajjóm bekalo tisman," azaz: mivel ő a mi urunk és mi az ő kezeinek nyája vagyunk: ma, ha az ő szavát halljátok, – ezek a Jehovára, a mi Istenünkre vonatkoznak, az "Ő"' is az Istenre vitetik, akiről feljebb mondatott, hogy ő Él Jehova, a mi Istenünk, a mi imádandó teremtőnk. Ezek a harmadik személyről, s amelyek következnek a harmadik és első személyről mondatnak: Ezt mondja a Jehova, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket, mint a pusztában a kísértésnek napján, midőn megkísértettek engem a ti atyáitok, és én haragomban megesküdtem, hogy ha bemennek.... Látnivaló, hogy feljebb a harmadik személyben mondatott hogy koló, azaz szavát az alkotó Jehovának, ha meghalljátok; itt ugyanaz, aki ezt mondja: ha a Jehova szavát meghalljátok, ugyanaz mondja a második személyről, meg ne keményítsétek szíveiteket; magáról pedig az első személyben: miként a ti atyáitok megkísértettek és megbosszantottak engem a pusztában és én megesküdtem. A 2. Móz. 4. 5. 6. 13. 14., Ésa. 63. Ezék. 2. 3. 8. 11., Jerém. 31., 1. Kor. 10. részében a Szentlélekről mondatik, hogy bosszantatott és ingereltetett; "bosszantották az ő Szentlelkét, aki kihozta őket," és "a Szentlélek megnyugtatta őket." Ésa. 63. Zsid. 3. 4. 10. Az Ésa. 1., Jerém. 3., 5. Móz. 4. 5. 32. az mondatik, hogy az egyetlen egy Isten hozta ki a zsidókat, és az egyetlen Jehova nyugtatta meg őket, és hogy a Jehova bosszantatott. Az 1. Kor. 10. és Zsolt. 68. pedig az mondatik, hogy a Krisztus hozta ki, a Krisztus kísértetett meg. És az Ésa. 63., Ezék. 2. 3. 8. 10. 11. a Szentlélekről taníttatik, hogy a zsidókat kihozta, hogy a Szentlélek bosszantatott és ingereltetett. A Zsolt. 95., Zsid. 3. 4. is az mondatik, hogy a Szentlélek kísértetett meg és bosszantatott a pusztában. Mert nem csu-
50
pán a Dávid szavai ezek: Meg ne keményítsétek szíveiteket, miként a ti atyáitok megkeményítették és bosszantottak engem a pusztában. Zsolt. 95., 4. Móz. 14. 23., 1. Kor. 10., minthogy nem Dávid kísértetett meg. És a zsidókhoz írott levél 4-dik része is ezt mondja: "Előre elrendeli pedig az Isten Dávidnál a mai napot, mondván: Ma, ha az Ő szavát halljátok." Azt, akit feljebb Szentléleknek nevezett, a 4-dik részben Istennek nevezi, éppúgy, mint a 95-dik zsoltár.
Minthogy tehát itt az egyetlenegy Isten tulajdon bizonyságtételei soroltatnak el, amint a Szentlélek mondja: Meg ne keményítsétek a ti szíveiteket, amint a ti atyáitok megkísértettek engemet; ezeket a szavakat az Ezék. 2. 3. 8. 11. és Ésa. 6. 63. részeiből a Szentlélekre magyarázom. Mert ha az Atyáról szólna, így mondaná: "ha annak az Atyának szavát hallandjátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket, miként Őt az Atyát megkísértették.Í Hanem titkosan, a természet azonosságánál fogva mondja: Őtet, a Jehova-Istent hallgassátok, aki én vagyok az Atyával és a Fiúval, hogy megmutassa a természet azonosságát az Atyában, Fiúban és Szentlélekben. Ezért mondja: ha az Ő szavát halljátok, ha a ti atyáitok engem nem hallgattak. Mert a Szentlélek magáról most az első, majd a harmadik személyben szól a Szentírás örökös szokása szerint, s mert a cseledetekről írott könyvben is Péter apostol azt bizonyítja, hogy a Szentlélek a Dávid szája és a próféták által úgy szólott, mint Jehova és igaz Isten. Csel. 1. 2. 3. 13. 28., 1. Pét. 1. 3., 2. Pét. 1. (1)
(1) E terjedelmes két bizonyíték és felelet a zsinat főtárgyául tűzött I. hittételnek szentírás-elemzői szövegszerű kifejtése; a különböző oldalakról való tekintetbevétel és egybevetések miatt hosszas és gyakori ismétlésekkel van tele. Kétségkívül hasonlóan voltak kifejtve és megvitatva a feljebb elsorolt többi tételek is, és azoknak nyomán készült aztán, mint egyetemesen elfogadott eredmény, a következő Hitvallás; amely elébe fontos voltánál fogva vétetett fel szó szerint e bizonyíték és felelet.
A JÉZUS KRISZTUS EGYHÁZA
MELYET CSENGERBEN KIADTAK
AZ EGYETLEN EGY ISTENRŐL,
AKI AZ ATYA, FIÚ ÉS SZENTLÉLEK
MEGERŐSÍTVE A HÉBER KIFEJEZÉSEK MAGYARÁZÁSÁVAL,
ÉS AZ ISTEN IGÉJÉBŐL MERÍTETT BIZTOS SZABÁLYOKKAL
Az egyetlenegy Istenről.
Igazán és őszintén valljuk a Szentírás után, hogy az igaz Isten egy és egyedüli teremtője és megtartója mindeneknek, aki magát úgy jelentette ki, hogy ő Atya, Fiú és Szentlélek.
Az egy Jehovának háromságáról.
Hisszük, hogy ez az egyetlenegy Isten az égben három bizonyság, az Atya, Fiú és Szentlélek: akik noha hárman vannak az ő önálló tulajdonaikra és gondoskodási tiszteikre nézve: mindazáltal e hármak is egyet tesznek, mint az apostol bizonyítja I. Ján. 5. rész.
Az örökkévaló Atyáról.
Atyának nevezzük az Isten igéje szerint az Istent és Jehovát, akinek önmagában van élete, lételét senkitől nem vette és minden eredet nélkül van, aki a maga személyéből, mint az Ő jellegét és dicsőségének fényességét az Ő egyszülött fiát öröktől fogva minden kezdet és változat nélkül
52
szülte, aki által mindeneket öröktől fogva előre tudott, elrendelt és kezdetben teremtett, megtart és a választottakat megigazítván idvezíti, a gonoszokat pedig elkárhoztatja.
Az Isten Fiáról.
Hisszük hogy a Krisztus test szerint a Dávid fia, atyjafiaihoz mindenben hasonló a bűnön kívül. Hisszük és valljuk, hogy e Krisztus a "Logos"-nál vagy igénél fogva az Isten fia, az Atyának egyszülötte, az Atyával egyenlő Isten és Jehova, és hogy kezdettől fogva, minden dolgok előtt a legfelségesebbnek szájából, mint az ő dicsőségének fényessége és az Ő lényének jellege született, aki által mindenek lettek a teremtés előtt, a teremtésben és a teremtés után.
Aki neveztetik a szövetség angyalának és Isten igéjének, ki az utolsó időkben testet vett fel Róm. 8. 9., Zsid. 1. 2. 3., Gal. 3. 4., Zsolt. 2., 1. Tim. 3., Róm. 3. 4. 8., Zsid. 3. 8. 9. Aki midőn Istennek alakjában volt, az Atyával egyenlő létére megalázta magát és szolgai alakot vett magára, így az egész bűnváltságot (antilytron) vagy egyenértékű díjt az örökké való Szentléleknek erejével és hatalmával, magára vett testében megfizette. Mivel tetszett az Atyának, hogy az ő Istenségének teljessége lényege szerint valóban őbenne lakozzék, hogy általa mindenek megújíttathassanak, Ef. 1., Kol. 1. 2., 2. Kor. 5.
S bárha e Krisztusnak, mint valóságos embernek, ki az ő atyjafiaihoz a bűnön kívül mindenben hasonló, testére nézve idő szerinti származás és születés tulajdoníttatik; mindazáltal amennyiben ő az Atyának egyszülötte, az Isten alakjában létező s mint az Atya, magában élettel bíró: nincsen semmi eredete és idő szerinti változása. Minthogy ő a Jehovától jött és örök időktől fogva küldött Jehova, az Atyának egyedüli titkos és kimondhatatlan származással született fia. Mát. 1. 3., Luk. 1. 2. 3., Róm. 1. 8. 9., Ján. 1. 3. 8. 10., Filipp 2. Mikeás 5., Zak 2. 3. 10., Péld. 8., Zsolt. 2.
53
A Szentlélekről.
Hisszük és valljuk, hogy a Szentlélek is, ki az Atyától származik és a Fiútól küldetik ki a hívőknek szívébe, Jehova Adonaj: amint magát Ezékielnél a Szentlélek nevezi, a 2. 3. 8. 10. részekben. Akinek az egyetlenegy Isten tulajdonait képző minden sajátságok tulajdoníttatnak éppen úgy, mint az Atyának és a Fiúnak. Tudniillik először neveztetik Jehova Adonajnak, Istennek: Zsolt. 95., Zsid. 3., másodszor neveztetik Jehova Istennek, aki a szíveket és veséket vizsgálja mint mindenható Isten; harmadszor teremtőnek, megtartónak, újjászülőnek és megszentelőnek: Ésa 6., 1. Kor 1. 2. 3.; negyedszer minden isteni ajándékok szerzőjének és osztogatójának: 1. Kor. 12., Gal. 5. 6., Eféz. 5. 6. A léleknek gyümölcsei a hit, remény és szeretet: Róm. 3. 4. 8., Gal. 3. 4. Ötödször, minthogy a próféták által jövendőket mondott, saját hatalmával apostolokat választott és küldött: Csel. 13. E hármak Atya, Fiu és Szentlélek, minthogy egyek az örök Jehova istenségéhen, akaratában, tanácsáhan és munkáiban (mint Ján. 3. 5, 6. 10. 14. 15. 16. mondatik) egyek az imádásban is: mert amint az Atyaisten az ő Fia és Szentlelke nélkül kiválasztani, teremteni, megszentelni nem képes; úgy az Atya, a Fiú és Szentlélek nélkül, imádandó Jehova Isten sem lehet.
Az úrvacsoráról.
úrvacsorának nevezzük a Krisztus által az Ő halálának emlékezetére kenyérből és borból szerzett sákramentomot. Amint pedig az Isten igéjénél fogva tagadjuk a pápistás átlényegülést, úgy tagadjuk a testi és véres húsevést is, azaz hogy a Krisztusnak szűztől született természetes teste az úrvacsorában testi szájjal vétetnék. És hogy a kenyér lényegileg és valósággal, minden átváltozás nélkül (*) a Krisztus teste volna, vagy hogy a kenyérbe a hit és természet sza-
(*) Ez a mondat a lutheri felfogást veszi célba. [NF]
54
bálya ellen a Krisztus teste bezáratnék és az úrvacsoráján a kenyérben testi szájjal mindenkitől vétetnék. Mert a hitvallás és Szentírás tanítják, hogy a Krisztus teste felment a mennybe. Mert továbbá lehetetlen és a természet ellen van, hogy a befoglalt dolog az azt befoglalónál, a behelyezett az ő helyénél nagyobb legyen, mintha a növények, fák, állatok, magánál, az őket magában foglaló földnél vagy világnál nagyobbak volnának; hogy az úrvacsorai kenyér Krisztus egész testét befogná, és hogy a pohár a Krisztus egész vérét magában foglalná vagy zárná. Továbbá mert a Krisztus még szavainak elmondása után is, az apostoloknak kenyeret adott és nem a maga testét, amelyet azután harmadnapra áldozott fel értünk. És Pál apostol is ezt mondja "Aki e kenyeret méltatlanul eszi, vétkezik az Úr teste ellen." "A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösség-é?" 1. Kor. 10. 11.
Harmadszor azért: mert a kenyér a Krisztus teste és halála emlékének neveztetik: emléknek pedig az Isten rendeletéből a szövetség jelét hívjuk. Mert ami emlékeztet, az helyesen neveztetik emléknek vagy jelnek: mint 1. Móz. 9. 17. mondatik. 1. Kor. 11., Luk. 22.
Negyedik ok: mert lehetetlen, hogy a különfajú valósággal és természettel elkülönített dolgok más fajjá és alakká lehessenek a maguk lényeges alakjában, s az elkülönített fajoknak az ő első alakjukból és lényükből való elváltozása vagy átlényegülése nélkül, vagy pedig az alanynak más természetre változása nélkül. Miként a Mózes vesszeje nem lett kígyóvá átváltozás nélkül, a víz nem lett vérré Egyiptomban s nem lett borrá a lakodalomban átváltozás nélkül: úgy az úrvacsorai kenyér sem lehet valósággal és lényegesen avagy testileg a Krisztus teste és testi szájjal sem vehető, hacsak a Krisztus testévé át nem változik, elvesztvén a kenyér alakját és lényegét.
Valamint kárhoztatjuk azt a pápistás őrültséget, midőn
55
akképp bohóskodnak, hogy először a kenyér alakul át és adatik a misében, azután a kenyérnek csak a járuléka-látszata marad meg, de az alatt a kenyér látható alakja alatt a Krisztus teste lappang, mert lehetetlen a járuléknak megmaradni az alany nélkül, és [lehetetlen] azon alakoknak, amelyek a dolognak lényegileg létet adtak, azaz amelyekért a dolgok a maguk neveiken neveztetnek, megállani az ő első lényegük nélkül. Így nem lehet, hogy midőn az úrvacsorában a kenyér testi alak és egyszersmind első alany, a kenyér alakjában a Krisztus testének természetes alanya lappanghasson. Ekképpen kárhoztatjuk azoknak esztelenségét is, akik a húsevést állítják, azaz hogy testi szájjal veszik a Krisztus természetes és vérteljes testét minden átváltozás és átlényegülés nélkül. Mert valamiképpen lehetetlen, hogy a járulék megmaradjon és vétessék az alany nélkül, mint a pápisták bohóskodnak – hogy látják ugyan a kenyér járulékát a misében, de a Krisztus testét veszik – úgy ezek a test- vagy húsevők is esztelenkednek, midőn azt álmodják, hogy a kenyeret ugyan látják, és az nem is változik a Krisztus testévé, mindazáltal a Krisztus testét valósággal és lényegileg testi szájukkal veszik. Ez a hit és természet szabálya ellen van, hogy tudniillik a különböző fajok más fajoknak alakjában lényegesen jelen lehessenek és átváltozás nélkül vétethessenek. Amint a víz borrá nem lehetett a lakodalomban és bor gyanánt nem is vétethetett a víznek borrá változása nélkül, Ján. 2. A pápista átlényegesítők tehát csupán névvel különböznek a testi húsevőktől, de valósággal mindenben egyeznek a sákramentom tárgyában.
A Sákramentáriusokról – a pusztajegy-vitatókról.
Visszavetjük azoknak esztelenségét is, kik az úrvacsorát üres jelnek állítják, vagy csak azt tanítják, hogy azon jelekkel csak a távollevő Krisztus emléke újíttatik meg tisztelettel. Mert amiként a Krisztus Ámen, hűséges bizonyság,
56
igazmondó, igazság és élet, Jel. 1. 3., Mát. 18. 25., 1. Kor. 8. 10., úgy az úrvacsora az Atya jelenlévő és véghetetlen s örök egyszülött fiának emlékezete, aki magát a maga javait, öntestét-vérét azaz az élő kenyeret és mennyei italt, a Szentlélek segélyével a kegyelem ígéretének igéjével nyújtja és adja a Krisztus evangéliumát igaz hittel elfogadó választottaknak, mint Ján. 6. 14. .15. taníttatik.
Az úrvacsorában való jelenlétről.
Hisszük, hogy a Krisztus a maga választottaival mindenütt jelen van mint az Isten fia, mint Jehova, s az Atyának egyszülötte, amennyiben a három egy, azaz egy Isten. De míg ez az Isten fia, mint Ige-Isten, hívei között a maga jehovai istenségével és ajándékival, melyekkel az egyszülött[ben] és elsőszülöttben természet szerint és valósággal lakozik, titkosan és lelkileg is jelen van, egyszersmind mint Atya, akképen van jelen, miképp a szőlőtő a gallyakban s a fő a tagokban. Ján. 15., 1 Kor. 10. 12., Eféz. 4. 5. 6. (1) Amennyiben pedig ember és a maga atyjafiaihoz mindenben hasonló – azaz a maga egyházában – jelen van lelkileg és titkosan, először az Igével való egyesülésénél fogva, minthogy a mindenütt jelenvaló Igével egyesült; másodszor jelen van a maga ígéreteivel, úgy egyesítvén magát az Istenben való hit által a választottakkal, mint a szőlőtőke egyesül a tőle távol álló és lévő venyigékkel s a fő egyesülve van az erek által a test távolabbi tagjaival. 1 Kor. 8. 10., Ef. 1. 4. 5. 6. Így a mi szőlőtőkénk és fejünk, az ember Krisztus jelen van bennünk is a maga kegyelmi ígéreteivel, midőn az élő kenyeret és mennyei italt velünk közli. Ján. 6. 8. 10. 14. 15. Harmadszor jelen van a maga sákramentomi intézményével avagy a Szentléleknek a választottakra töltésével; negyedszer a maga megváltói tisztével avagy a választottakért való közbenjárásával.
(1) Homályos fordítás, miként maga az eredeti szöveg is.
57
Ján. 15. 16., Zsid. 1. 7. 9. 10., Márk. 14. 16. Nincsen pedig jelen testileg, mint jelen volt az ő anyjának méhében Judeában, s amint jelen volt helyileg a sírboltban is: mert felment testileg a mennybe, feltámadott, nincsen itt, és szükség, hogy az égben legyen ítéletnapig. Csel. 3.
Az igaz Sákramentomokról.
A Szentírás az új szövetség minden jegyeiben e négy dolgot hozza fel. Először magát a szövetséget vagy szerződést, amely az Isten kegyelme, az Istennel való kibékülés a Krisztus által, a Krisztusért való ajándék a Szentlélek által, mely a választottakra hit által hárul és alkalmaztatik, másodszor a dolog anyagát, melyből a Sákramentom szereztetik mint a szivárvány Noéval, a testi körülmetélkedés Ábrahámmal, a barmok és kenyér az áldozatokban, a keresztségben a víz, az úrvacsorában a kenyér, bor; harmadszor az alaki okot – mert különböző alakokban állapíttattak meg a jegyek Noéval, Ábrahámmal és a zsidó néppel, és az új testamentomban is a keresztségben más jegyei vannak a Sákramentomnak; negyedszer a végokot, mely Istenre és az emberekre vonatkozik. Innen neveztetnek a szövetség jegyei a szerződés avagy új testamentom emlékének Isten és emberek között; a végok tekintetéből neveztetnek a sákramentomi dolgok jegyeknek, avagy a szövetség és kiengesztelődés jeléül rendelt emlékeknek, mint a szivárvány felállítása, és a körülmetélkedés neveztetik Berith-nek, azaz szövetségnek, azután Ótth Berith-nek, azaz szövetség jelének 1. Móz. 9. 17. Így az úrvacsorában a kenyér és bor a végokra való tekintetből emlékei a Krisztus halálának, azaz figyelmeztető jelek a Krisztus halálára, Mát. 26. r., Luk. 22. r., 1. Kor. 10. 11.
A kenyér és bor magukban és természetesen, minden pápistás vagy húsevési változás nélkül, melyről a pápisták álmodoznak, test és új szövetség, vagyis szent és titkos közösség
58
a Krisztus testével, a Krisztus rendelése és elnevezése szerint, de testi átalakulás nélkül, mint feljebb mondatott. Mert a jelek nem lényegét, hanem csak nevét veszik fel a jelzett dolgoknak. 1. Móz. 9. 17., 1. Kor. 10. Luk. 22. A szivárvány és körülmetélkedés most szövetségnek, majd jelnek és az úrvacsorában is az elem most kenyérnek, majd a Krisztus testének neveztetik. 1. Kor. 10. 11. De nem változik a kenyér a Krisztus testévé, hanem felveszi a test nevét, és a bor a vérét, és nem lényegét avagy természetét a Krisztus testének és vérének, amint a pápisták álmodoznak.
Az örökkévalóságról.
(43-ik tétel.)
Az öröklét is különféleképp vétetik. Először az Istenre viszonyítással, valahányszor az Istennek, Atyának, Fiúnak és Szentléleknek tulajdoníttatik, jelent kezdet, vég és változás nélküli örökkévalóságot: Te, Jehova, örökkévalóságban lakozol, Te, Jehova, Isten vagy örökké. Ésa. 9. és 57. Másodszor használtatik a Krisztus fiúi leírására és végetlen természetének, erejének és hatalmának vagy születésének kifejezésére, mint Péld. 8., Bölcs. 7. 9., Ezék. 24. "Öröktől fogva mindenek előtt teremtett engemet." Mik. 5. "Az Ő kijövetele öröktől fogva, örök időktől fogva van." Ésa. 9. Krisztus az Isten fia, erős Isten, örökkévalóság atyja. Azaz szerzője az örök szövetségnek és testamentomnak, üdvnek, igazságnak és oka az örökéletnek. Zsid. 1. 9. 13. A szövetség angyala, a Krisztusban megerősített testamentom. Az örök testamentom a Krisztus vérével megpecsételtetett. Örök eredményt, üdvöt, életet, testamentomot, vagy örök szövetséget tulajdonít az Isten fiának az Atyától adatott egyszülöttnek, a véghetetlennek és örökkévalónak. Amilyen az eredmény, olyan az ok. De a Krisztustól eredett váltság, üdv, testamentom örökkévaló; tehát a Fiú örökkévalóság atyja, azaz örökkévaló,
59
véghetetlen Isten, mint az Atyja. Ésa. 9. Harmadszor mondatik a folytonos időről, azaz arról a közről, mely alatt a világ teremtetett; a napokról, amelyeken a világ alkottatott. Ezért mondatik: "Elválasztott minket örök időknek előtte," azaz a teremtés két napja elött, a teremtés előtt, öröktől fogva elválasztott. Ef. 1. 2. 3. 5., 2 Tim. 1. 2. 3. Negyedszer mondatik a kegyesek végtelen üdvéről és a gonoszok kárhozatáról. Ezeknek, noha a választottakban és harag edényeiben kezdete van, mindazáltal már a váltságnak és kárhozatnak vége nem lészen.
A kisdedek keresztségéről.
(44-ik tétel.)
Tanítjuk, hogy az egyháznak felajánlott minden kisdedeket, akik nem ebek és nem malacok, az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében meg kell keresztelni, minthogy az ígéret és a jelzett dolog vagy a szövetség a választottak kisdedeire is tartozik, amint a körülmetélkedés sákramentoma a kisdedeknek is rendeltetett volt. Róm. 5. 6., 1. Kor. 15. Kol. 5.
(45-ik tétel.)
A Szentírás a keresztelés (baptismus, bémerítés) nevet különféleképpen használja. Először a választottak nyomorgattatásáról és keresztjéről, mint Máté 20. "Megkeresztelkedhettek-é a keresztséggel, amellyel én megkereszteltetem?," azaz elviselhetitek-é azt az örök keresztet vagy azokat a véghetetlen büntetéseket. Másodszor mondatik a keresztség az újjászületésről és az újjászületés okáról, a Szentlélekről és tűzről, avagy az Isteni kegyelem teljességéről: "Ő fog keresztelni tűzzel és lélekkel." "Hacsak valaki nem születik a víztől s lélektől, nem mehet be az életre." Mát. 3. Márk. 1. Ján. 1. 3. Harmadszor vétetik a keresztség, az újjászületésnek és belső fürdőnék jeléül, amely a Krisztustól rendeltetett az Atyának, Fiúnak és Szent-
60
léleknek nevében. Mát. 28. Negyedszer vétetik a Krisztus kerésztségéről vagy a Krisztus nevéről, a bűnbocsánatról és megtérésről, mint Máté. 3. "Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztus nevében a bűnöknek bocsánatára," azaz térjetek meg, hogy a Krisztusért vehessétek a bűnbocsánatot és a Szentlélekuek ajándékát. Ötödször mondatik a vallásról és keresztyén hitvallásról, Csel. 10. "Vajon eltilthatja-é valaki a vizet, hogy ezek megkeresztelkedjenek, kik a Szentlelket vették, miképpen mi is? És parancsolá Péter, hogy keresztelkedjenek meg a Krisztus nevében." Itt először a víz keresztsége, másodszor a lélek és tűz keresztsége, harmadszor a Krisztus nevében való keresztség fejtetik meg. "Megkereszteltettek a Jézus nevében." Azaz először az Atya, Fiú és Szentlélek nevében, megkereszteltettek vízzel; azután felvették és elfogadták a Krisztus nevét. Gal. 3., 1. Kor. 3. "Akik a Krisztusban megkeresztelkedtetek, Krisztust öltöztétek fel." Hatodszor vétetik a mosakodás és közönséges fürdő helyett, Judith 12. "Megkeresztelte (megmosta) magát Judit a forrásban." Márk. 1. "A zsidók nem esznek, míg meg nem keresztelkednek(1) (mosdanak).
A törvényről.
(46-ik tétel.)
A törvényt a bűnök megfeddéséért, az evangyéliomot a bűnbocsánat hirdetéseért kell prédikálni. Mert a bűnbánatot sem lehet hirdetni s a bűnöket sem lehet megfeddeni a törvény nélkül. Tehát a maguk végcéljából hirdetni kell mind a törvényt, mind az evangyéliomot.
Az egyházi szertartásokról.
(47-ik tétel.)
Mindazon tisztességes és kegyes szertartásokat, amelyek Isten igéjével megegyeznek, az Isten dicsőségére és az egyház épü-
(1) E pont vonatkozik a Szentírásnak akkor átalánosan használt görög és latin szövegére.
61
lésére szolgálnak, úgymint a Szentíráshól szerkesztett énekeket értelemmel, lélekkel és szívvel énekeljük: és megvetjük azon oktalanokat, akik ezeknek ellentmondanak, vagy a gyülekezetben értetlen nyelven külön énekelnek, avagy az egekig felordítoznak, mint a Baál papjai. 1. Kor. 14. Eféz. 5.
A lelkipásztorok ruházatáról.
(48-ik tétel.)
Minthogy a Szentírásban, sem az Ó-, sem az Újszövetségben nincsenek semmi szabályzattal, alakkal vagy mértékkel körülírva vagy meghatározva az egyház szolgáinak közhasználatú ruhái: esztelen és kegyetlen dolog, hogy azokat, akik Istentől minden teremtmények örököseivé és uraivá tétettek, a ruházatban, babonás étkezésben és ivásban szolgákká tegyük. Mindezekben tehát a tisztességnek, illemnek és szükségnek megfelelő kegyes és szent középszert kell a körülményekhez képest megtartani. Minden szélsőséget, fényűzést, kevélységet, botrányokat, tisztátalanságot és fösvénységet s a természetnek nem szolgáló, nem kedvező dolgokat pedig el kell kerülni; 1. Kor. 6. 14. 15.
A templomokról.
(49-ik tétel.)
A templomokat és a választottak összegyülekezéseinek helyeit, eltávolítva azokból a képeket, és a képeknek, oltároknak, ordítozásoknak pápistás szennyeit, bevettük. Ezekkel is visszaéltek a Baálosok, mert semmi teremtmény nincsen a e földön, amivel a gonoszok vissza ne éltek volna. De a visszaélés nem törli el a jó dolog lényegét, azaz nem kell azért megvetnünk Istennek önmagukban jó teremtményeit, mert azokkal visszaéltek a gonoszok.
62
A lelkipásztorok táplálásáról és díjazásáról.
(50-ik tétel.)
A Szentírás és a természet tanítja, hogy méltó a munkás a maga eledelére és bérére; tehát gonoszul bolondoskodnak, akik azt kiáltozzák, hogy a Krisztus igaz szolgáinak nem kell bért adni: mint azt az új eretnekek a barátokra hivatkozás ürügye alatt mesélik, akik noha a juhokkal nem egyezkednek, mindazáltal azoknak húsát megnyúzván, bőrüket lehúzzák, mint a Ján. 10. 11., Jerém. 23. 3. a Szentlélek a hamis prófétákról mondja. Ezék. 14., Ésa 58.
A bűn okáról.
(51-ik tétel.)
Amiként lehetetlen, hogy az egymással ellentétesen összeütköző és egymást kölcsönösen lerontó dolgok a velük ellenkezőknek szerző és alaki okai lehessenek; amint a világosság nem oka a setétségnek és a melegség a hidegségnek. Zsolt. 5. 46. 61. 66. 80. 84. 114. 135., úgy lehetetlen, hogy az Isten, aki világosság, jogosság, igazság, bölcsesség, jóság és élet, oka legyen a sötétségnek, bűnöknek és hazugságnak, tudatlanságnak, vakságnak, gonoszságnak és halálnak; hanem mindezeknek okai a Sátán és az emberek. Mert amelyeket az Isten megtilt és amelyek miatt kárhoztat, azokat önnönmagától nem mívelheti. 5 Móz. 32.
Az Isten személyre nemtekintéséről (részrehajlatlanságáról).
(52-ik tétel.)(1)
Miként az, aki az egyenlően munkálkodóknak egyenlő bérét igazságosan megadja, és aki az érdemetleneknek kegye-
(1) 52 tétel avagy feladvány vitattatott meg ebben a zsinatban, az elöl megnevezett XL tárgyról; azonban e címek alatt azokból csak a 12 utóbbi van megjelölve, hihetőleg azért, mert a többi szakaszokban több feladvány lett a tárgy rokonságánál fogva együvé foglalva.
63
lemből önként ajándékoz, amit akar, nem személyválogató; így az Isten, midőn a halált és kárhozatot, mint a bűnnek zsoldját, minden azt megérdemlőre egyenlően elhozza önigazsága és törvénye szerinti tartozásánál fogva, igazságosan cselekszik. Ellenben midőn az érdemetleneknek a Fiúért kegyelme teljéből és szabad akaratából igazságot és életet ajándékoz, nem személyválogató. Amint megmondatott: "Vedd fel, ami a tiéd és amit megérdemlettél, és menj el. Avagy nem szabad-é nekem az enyémmel azt mívelnem, amit akarok? Avagy a te szemed azért gonosz-é, mert én [jó] vagyok? nem az én szemem, mert én jó vagyok." Máté 20.
A Közbenjáróról.
A Krisztusról, az Isten és ember fiáról valljuk, hogy ő egészen, mind a két természeténél fogva, igaz Melkisédek, főpap, király, közbenjáró, üdvözítő, megváltó a következő okoknál fogva:
1. Igazságának és kegyelmének mértékénél fogva, amennyiben a véghetetlen igazságnak és a bűnért büntető törvénynek testi halálával s az örökkévaló Szentlélek erejével és hatalmával eleget tett; továbbá amennyiben a választottakat megelevenítő isteni kegyelemnek is ugyanazon Igének és isteni egyszülött fiúságának mindenhatóságával eleget tészen, a Krisztusban öröktől fogva lett elválasztás által. Eféz. 1.
2. A teljes bűnváltságnál, vagyis azon egyenértékű bérnél fogva, mely szerint a közbenjáró a választottakért az üdvösség díját tökéletesen megfizetheti, hogy tudniillik az emberek bűnéért testben meghalhat. Annakutána, hogy a bűnt, halált, ördögöt, poklot, a törvény átkát megronthatja, az Isten elveszett képét pedig, az életet, igazságot, Isten bölcsességét visszaállíthatja, megeleveníthet és mindeneket megújíthat a maga istenségének erejével és hatalmával. Róm. 3. 4. 8., 2. Kor. 3. 5., Kol. 1. 2., Eféz. 1. 3.
64
3. Mert szó szerint közbenjárónak neveztetik az Istennek halhatatlan egyszülött fia, azaz az igaz Isten, az örök élet, azaz a halhatatlan Jehova, az örök nagy és mindörökké dicsőítendő Isten, a maga hatalmával és erejével megváltó nagy Isten, 1. Kor. 1. 3.. Kol. 1.. Zsid. 1. 7. 9.. Zak. 1. 3. 10. 13. 14., Hózs. 1. 2. 3. 12. Ugyanez a közbenjáró Isten és ember között, neveztetik az ember Jézus Krisztusnak.
Tehát az Isten dicsőségének, igazságának, igazságosságának, istenségének lerombolói és az emberek közbékéjének ellenségei, akik tagadják, hogy az a Krisztus, aki Istennek az Atyától származott egyszülött fia és valóságos ember, – a mi Közbenjárónk. Luk. 1. 2. Mert lehetetlen, hogy az Isten dicsősége is az égben tökéletessé lehessen, az Isten fia, – az igaz Istenember és igaz ember nélkül. Róm. 1. 3., Kol. 1. 2., Eféz. 1. 3.
Vége.*
* Mélius és őutána a csengeri zsinat e cikkekben túlmegy még azon határokon is, melyeket ma [1877.] a legszigorúbb [protestáns] ortodoxia magának követel. A küzdelmekben nincs teljes önmérséklet, a vitatkozó feleket ügyszerelmük sokszor túlbuzgókká teszi. Őket is az ellennézetűek, főleg az unitáriusok elleni hév túlragadta az önépítés szelíd munkáján. Tán ez az oka, hogy e "Csengeri Hitvallásnak" irálya is sokkal alantabb marad és sokkal szerencsétlenebb nem csak a fordításban, hanem az eredeti latin szövegben is a megelőző zsinati végzések stílusánál. E hitvallás tárgyainak XI-ik címe pedig – "A rút eretnekek és Antikrisztusok eltöröltetéséről" – sejteti azt is, hogy még többet is végeztek, mint ami itten elsoroltatik; amit talán maguk sem láttak emlékezetben hagyandónak.
Különben az egész ma már csak egy kisded történelmi emlék. Vajha mentől elébb eljöne az idő, hogy a hivatottak megelevenítsék a múltat, s s felújítanák azt az ő cáfoló, intő, tanító, vezető, mozgató alakjaival s a szenvedések s küzdelmek végzetes mozzanataival! Vajha mielőbb hű képét nyerhetnők negyedfélszázados egyházi életünknek az utódok oly szükséges tanulságára!