ERDŐDI ELSŐ ZSINAT.
1545-dik évben.A magyar reformáció egyik ősfészke Szatmármegye volt; a nagy Tiszavidéknek Alsó-Magyarországnak négy első szuperintendense itt lakott; (1) a magyar protestáns lelkipásztorok benne 1545–1570 négy alkotmányozó zsinatot tartottak. Itt tartatott, több más és nem egy tekintetben nevezetes közzsinatok, egyházi főgyűlések (2) mellett, a magyar
(1)A Tisza mindkét partján hosszában elterülő nagy magyar vidéknek, mely alsó-magyarországi, – nehányszor, bár nem épen helyeselhetőleg, alsó pannoniai, – majd Erdélytől tiszáninneni egyházkerületnek neveztetett s ma a tiszántuli ref.egyházkerületet képezi, de a melynek még akkor a mai határai biztosan és állandóan körvonalozva nem voltak, (l. Dr. Révész Imre Spataki Füz. 1864. 31. l.) négy első püspöke: HEVESI MIHÁLY, elébb Balassa Menyhárt, azután a szatmári egyház lelkésze 1551-től (Régi szatmári mátrikula, Bod Péter Hist. eccl. L. 2. c. 8. Sinay. Tóth Fer. Tul a tiszai helv. hitv. követő ekklézsiák püspökjeinek élete 9–26. l.) THORDAI DEMETER óvári lelkész 1554-től (Tóth F. u. s. 28., 33. 1.), BOLDI SEBESTYÉN bélteki és erdődi lelkész 1556-tól, és BOGÁCSI DEMETER csengeri lelkész 1595-től (Tóth Fer. u. o. 36. l.)
(2) E közzsinatok alatt ugyan sem országos zsinatokat nem érthetünk, sem a mostani egyházkerületi avagy megyei gyűléseknek megfelelőket, hanem igen is oly főgyűléseket, melyek most szűkebb, majd szélesebb körben ugyan, de a legfelsőbb egyházi hatóságot gyakorolták. (L. Révész I. Spataki Füz. 31. 1.) Szatmármegyében 1581-től fogva ily közzsinatok tartattak:
1581 Nagy-károlyban; 1583 szept. 4–5. Csengerben, 1590 jun. 22. Nagy-Bányán (fennmaradt nyomuk kevés).
1591 febr. 10. Nagy-Károlyban. Itt irtak alá egy közös tiltakozást (protestátiot) , az uj-gergelyi-naptár ellen az abaujvári, nagybányai, baranyai, beregi, borsodi, debreceni, érmelléki, nagykárolyi, makói, máramarosi, pesti, szabolcsi, szatmári, szilágyi, turi, ugocsai, ungi, zempléni és nagyváradi esperességek e cim alatt: Az Isten igéje szerint reformált magyarhoni egyházaknak a nagykárolyi zsinatban 1591. február 10-én hozott itélete, melyben komoly okait adják, miért nem lehet a gergelyi naptárt az egyházban elfogadni. Lampe Hist. eccl. Hung. 331. l. Debreceni Ember Pál e zsinat tárgyalásait kezénél lenni állitotta; az egyház-kerület levéltárában semmi nyoma. Én a Szilágyi Benjámin István gyűjteménye végén találtam fel. Lásd végül.
1595 julius 6. Nagy-Károlyban. Itt választatott szuperintendenssé Bánfihunyadi Mogyoró Benedek szilágy-csehi lelkész.
1598 jan. 25. Csengerben. 250 lelkésznél több volt jelen, s 15 egyén avattatott fel lelkésznek.
1604 febr. 22. Csengerben. Itt választatott meg Hodászi Lukács szuperintendensnek, 14 lelkészt avattak fel, közöttük Alvincy Pétert (később a Bocskay fejedelem papját).
1604 szept. 29. Szatmáron.
1605 jun. 5. Nagy-Károlyban. Innen irtak fel Bocskay István fejedelemhez egy igen érdekes kérelmet, melynek több fontos tárgyai közt kérik a papi özvegyeknek és árváknak nminden polgári teherviselés alnli felmentetését, a mit meg is nyertek. Ugyanitt avattatott fel 2 uj esperes és 16 lelkész, köztük Melotai Nyilas István.
1605 jul. 11. Ecseden, – 1606 dec. 3. Szatmáron, a mikor 26 lelkész avattatott fel.
1607 szept. 23. Sz.-Németiben. 25 uj lelkész felavatása.
1608 jun. 29. Szatmáron. 13 egyén avattatott lelkészszé. Itt kérték ujra a Bocskaytól nyert polgári tehermentesség megerősitését s kedvező sikerrel.
1610 febr. Nagy-Károlyban tartottak az esperesek konventet.
1614 jan. 19. Melótai Nyilas István püspöknek választatott; a karácsonéji isteni tisztelet eltöröltetett. Maradványa a kántálásban és utcai együtténeklésben még mai is több helyeken fennvan.
1618 nov. 18. Szatmáron. Szuperintendenssé választatott Göncy József.
1619 nov. 10. Csengerben. 33 egyén avattatott fel a lelkészi hivatalra.
1621 nov. 21. Szatmár-Németiben. 33 egyén avattatott fel, köztük öt akadémnikns, egyikök Geleji Katona István. (Stephanus Geley, pro concionatore aulico sereniss. Principis).
1629 nov. 25. Szatmár-Nénmetiben. Keresszegi Hérmán István 204 férfiak szavazatával püspökké választatott.
1634 jun. 18. Szatmáron. 47 uj lelkész avattatott fel s köztük legelől Váraljára Megyesi Pál. Utána jegyezve: Ambitiosus.
1638 jun. 6. Nagy-Bányán. 18 uj lelkész avattatott fel, köztük Vásárhelyi István Szatmárra.
1642-ben (helyesebben 1641-ben) Szatmáron választatott püspökké Szántai Molnár Mihály nagybányai, majd szatmári lelkész. (Tóth F. szerint.)
1650 jun. 26. Szatmáron. Szatmári Lázár Miklós, szatmári lelkész, választatott szuperintendenssé.
1653 jun. 15. Nagy-Bányán. 36 egyén avattatott lelkészszé, köztük Szalassi Mihály a szatmári várba.
1654 jun. 7. Szatmár-Németiben. 28 egyén avattatott pappá,
1656 jun. 18. Szatmáron. 35 egyén avattatott fel s a Megyesi Pált követő (szuperintendensi és esperesi hivatal eltörlésén munkálkodó) presbyterián papok – Nagyari Benedek és Kovásznai Péter letétettek, a polgári hatóságnak kiadatva fogságra vettettek, melyből három heti fogság után Rákócy György fejedelenm bocsáttatta el őket a szatmári várkapitánynak, Serédi Istvánnak adott téritvényök mellett.
1657 jun. 17. Nagy-Bányán. 22 uj lelkész avattatott fel; a 6 akademiknsok közt legelöl Cs. Komáromi György Debrecenbe.
1665 szept. 27. Matolcson. Hosszas zavargás ntán "generális inspektorrá" választatott a később török fogságot szenvedett Nógrádi Mátyás nagybajomi lelkész és debreceni esperes, a ki Szatmáron az 1666 évi zsinaton erősittetett meg.
1666 jul 4. Szatmáron. 54 lelkész avattatott fel, köztök Körmendi Péter Ecsedre, Szécsi István Sz.-Németibe.
1668 jun. 10. Fejér-Gyarmaton. Felavattatott 19 egyén, köztük Diószegi Kis István Diószegre.
1681 jul. 6-dikára Erdődre közzsinatot hirdetett Nógrádi, de azt a hadi zaj miatt nem lehetett megtartani.
1686 ang. 11. Avas-Ujvároson. A törököktől szabad hét megye esperesei gyülést tartottak; 31 lelkészt avattak, érdekes végzéseket hoztak. Ezen egyetlen zsinat végzéseiről emlékezik a szatmári egyházmegye 1670-ben kezdett jegyzőkönyve és azokból hármat: a tanitók kátétanulásáról, a lelkész nélküli kis egyházak másokhoz csatoltatásáról és a papok változó szándékának idejébeni kinyilatkoztatásáról " konfirmál". (Sic!)
1688 nov. 7. Kölcsében 29 uj lelkész avattatott fel.
1692 jun. 29. Nagy-Károlyban. Debreceni Dormán István választatott püspöknek.
1694 nov. 21. Matolcson. 20 egyén avattatott lelkészszé, köztük Makodi János Szatmárra.
1695 jun. 26. Erdődön. 23 uj lelkész avattatott fel és számos érdekes végzések hozattak.
1708-ban Matolcson. 8 uj lelkész avattatott fel, köztük Fügedi Pál Csengerbe s érdekes végzéseket hoztak.
1711. szept. 20. Szatmáron. 30 uj lelkész avattatott fel és Veresegyházi Tamás szuperintendenssé választatott.
1714 jun. 8–9. A F.-Bányára hirdetett közzsinatra elindult atyák, Károlyból visszatértek, nem mervén tovább menni a klérus és a németek leselkedése miatt.
A mint ezeket, a Szatmár 1703-ban lett felégettetésekor elpusztult szatmári levéltárak hiányában, nagy részt eredetileg s átalában meghitelesitőleg dr. Révész Imrének a tiszántuli egyházkerület levéltára biztos adataiból vett becses tudósitása után közleni szerencsés vagyok.reformátusok emlékezetes "Nemzeti Zsinata" Szatmárnémetiben 1646-dik évben; és még azon században is területén a
tiszavidéki vagy alsó-magyarországi reformált egyházaknak nyolc püspöke lakott. (1)
Főbirtokosai és lakosai: a Balassa, Báthori, Bethlen, Csaholi, Drágfi, Gyulafi, Károlyi (Susanna Reginának a Bethlen Gábor nejének atyja) Kende, Kölcsey, Lónyay, Majláth, Melith, Nábrádi, Peréni, Rozsályi Kun, Sulyok, Szirmay, Uray, Wetéssy nemes, főnemes és részben történelmi revezetességü családok pártolák itten az első reformátorokat, védelmezték és segitették felvirágoztatni a reformált egyházat; állitottak Nagy-Bányán, Erdődön, Nagy-Károlyban közép- és Szatmáron oly főiskolát, mely egy ideig többi főiskoláinkkal versenyezett, tanárai közül 6 esperes és 4 szuperintendens
(1) Hodászi Lukács ecsedi lelkész 1604-től; Melótai Nyilas István szatmári lelkész 1614-től; Göncy József nagybányai lelkész 1618-tól; Margitai Péter szatmári lelkész 1629-től; Szántay Molnár Mihály szatmári lelkész 1642-től; Hodászi Miklós nagybányai lelkész 1650-től; Szatmári Lázár Miklós szatmári lelkész 1650-től; és Körmendi Péter szatmári lelkész 1686. évtől fogva.
vált. – A nagynevü családok alig kettő hijján nem fénylenek többé egyházunk kebelén, s még más kettő él még, de már fogyatkozva hajdani hirében, hanem feltüntek időről időre nemes buzgalmukkal mások; és még ma is hála istennek, e megyében 90,000 reformált lelket számlálunk.
Az erdődi első közzsinatot, melyről Benkő azt irja, hogy az nemes Magyarországon 1545-ben minden zsinatok közt legelébb tartatott a protestáns lelkipásztorok által, s melyben a hitvallás XII. cikkbe foglaltatott (1) egybehivta Drágfi Gáspár, Kraszna és Közép-Szolnok vármegyék főispánja, Drágfi János országbirónak a II. Lajos király Mohácsnál elesett zászlótartójának és Váradi Annának 1516-ban született fia, a ki 1529. junius 15-én nőül vette Somlyai Báthori István erdélyi vajda leányát Annát és ura volt Szatmárban Erdőd, Csenger, Óvári városoknak és váraknak és oly buzgó pártfogójok a reformátoroknak, "hogy azok – a Debreceni Ember Pál bizonyitása szerint (2) az ő összes birtokaiban fejöket bizvást lehajthatták, például Erdődön, melyet Csenger és Óvári városokkal – közel Erdődhez birt". Felőle Párizpápai is a maga Rudus redivivumában azt állitja, "hogy a reformációt lelkesen védte és a lelkészeknek az általa birt Ujhely és Erdőd városokban menhelyet (asylum) nyujtott (3). Sajnálandó marad a magyar reformáció érdekében, hogy e buzgó védur még az 1546. év jun. 20-án elhalt, s az 1555-ik évben pedig már két fiának utóbbika György is követte őt, s velök együtt kihalt végképen e főnemes család is, – melyből csak az egy Gáspár lehetett egy kevés korig a reformáció védelmére. (4)
A zsinat helye Erdőd, Szatmártól két mértföldnyire fekvő mezőváros. Hermann D. (5) azt irja róla, hogy ez Nagy-Bányá-
(1) Árkosi és középajtai Benkő József volt prof. és esperes Synodi Erdődienses geminatae c. műve 3. lapján.
(2) Lampe Hist. Eccl. 96. lap.
(3) Lampe Hist. Eccl. 60 lap. (4) Révész Imre, Dévay 61. lap.
(5) Annales ecclesiastici Transylv. 529. l.tól (irnia kellett volna Szatmártól) nem messze fekvő vár volt, melyet II. János 1564-ben elpusztított; Benkő pedig mind a várost, mind annak Drágfi Bertalan erdélyi vajda által 1481-ben épitett várát részletesen leirja és azt mondja, hogy azt, a jelenben is birtokló gróf Károlyi család, elpusztulása után ujra felépitette és két bástyával megerősítette; de már szabadon pusztitott romjából is alig lesz maholnap valami látható. A provizoriumban, a benne találtatott számos lakosztályra rótt nagy adó cimén, leszedette annak egész tetőzetét a tulajdonos gróf, – tán hogy még helye se maradjon fenn tovább a hős sasfészeknek.
A zsinat elnöke volt Kopácsi István akkori erdődi lelkipásztor, nagyhirü és kegyességü reformátor, a ki elébb Sárospatakon Ferencrendi minorita házfőnök, ugyanott tanár, az iskolának buzgó reformálója, 1530. táján I. Perényi Péternek Sárospatak urának a várbeli ref. templom épitésére és a főiskola megalapitására egyik fő lelkesítője, 1532-ben pedig a wittenbergi egyetemen Melanchtonnak hallgatója, majd onnan visszatérve erdődi lelkész és tanár, 1547-től nagybányai lelkész és tanár, 1548-tól fogva pedig ismét sárospataki tanár és lelkész volt, mignem hajlott kora miatt megválván a tanárságtól, ugyanott csak lelkészi, egyszersmind zempléni esperesi hivatalt viselt s még 1561-ben is Kolozsvártt az erdélyi zsinaton elnök volt s az isten örök elővégzése felőli éles villongást kiegyenlitette. (1)
E zsinat többi tagjai közül kimagaslanak: Batizi András ekkor tokaji lelkész, ki Szatmárnak Batiz nevü falvából vehette eredetét, s mestere Gálszécsi István által a reformáció tanaiba beavattatván, maga is egyike lett az első reformátoroknak és Dévayval együtt ő nyerte meg Drágfi Gáspárt a hitujitásnák, s ennek oltalma alatt Ujhelyt s utóbb a Szilágyságot reformálta. Már 1530-ban Kassán egyházi énekeket készitett, s miután több éven át Szikszón tanitóskodott, Ujhelyt, Erdődön, Tokajban papi hivatalt viselt, 1542-ben Wittenbergbe ment, hol 1550 körül másodszor is
(1) Sárospataki füzetek 1864. 224. és köv. lapok. Lampe Hist. Eccl. 118. lap. Sz.-Németi M. Dominikái előbeszédében.
megfordult. Később, mint a magyar protestánsok nagyobb része, a Luther értelméről a Kalvinéra ment által, mint abból is látszik, hogy a beregszászi zsinat (1552) cikkelyeiben ő is megegyezett. Ennek tulajdonitható, hogy az általa irt s legelső magyar ref. káté ("Ker. Tudomány" kijött 1550-ben Krakkóban, s 1555-ben ujra Kolozsváron Heltainál) Borsod, Gömör és Hont megyékben a Siderius kátéjával együtt 1600-ban zsinatilag tanittatni rendeltetett s még a 17-dik században is tanittatott; (1) termékeny iró s jeles költő volt. (2)
Továbbá Thordai Demeter óvári lelkész, később az alsó-magyarországi magyar protestánsok második püspöke (3) kinek egyházában az oltárt s képeket már 1553-ban kihányták, a mi az erdődi második zsinatban oly nehezteléssel emlittetik. Balogh F. M. Protestáns Egyh. tört. részletei 62. lapján erről azt mondja, hogy a "lutheranismus hive volt" s a Kálmáncsai Debrecenből távozása egyik okának őt nyilvánitja; a most emlitett oltárkihányás és e gyülés hitvallásának aláirása pedig inkább arra hagy következtetni, hogy ő maga a Kálvin nézetéhez hajlott; mindamellett hogy az ő korában még tulnyomó volt az urvacsora felől a lutheri nézet.
Jelenvolt e zsinatban Dévay Miklós magyar reformátor is, a kit némelyek Dévay Biró Mátyással tévesztenek össze, pedig hogy Dévay Biró Mátyás valaha Szatmárban müködött volna, arra történelmi adat nincsen, és e zsinat cikkeinek az erdélyi muzeum könyvtárában lévő Benkő-féle példánya világosan mutatja, hogy az itt jelenvolt Dévai nem Mátyás, hanem Miklós. (4)
Hogy az erdődi közzsinat a reformátusok zsinata volt,
(1) Lampe 127., 128. l.
(2) L. Toldy. Magyar költészet kézikönyve. Pest, 1855. 30., 31. l.
(3) Bod Péter Ekkl. Historiájában a régi püspöki névsorok kijavitására ezt irja: Hevesi Mihály után kimaradt Thordai Demeter a Báthoriak és Drágfiak óvárii papja, a ki szuperintendenssé választatott az 1554-dik zsinatban. Meg volt e história, eredeti szövegében a nagyenyedi könyvtárban; Hollandiából, hol kinyomatni akarta, vissza keritve, de azt az 1849. évben Enyedre tört oláh tábor vandal dühe a feldult föiskola 30,000 kötetes könyvtárából elrabolta s tán elhamvasztotta. Meg van még is számára mentve egy másolat, melyet Almási Ferenc kolozsvári deák 1833. évben sajnálandólag sok hibával lemásolt.
(4) Bod Péter Ekkl. Hist. III. köt., VI. r., int. Miscell. Gröning. T. 7. p. 352. Rudus rediv. p. 31.azt Tóth Ferenc a Magyar és Erdélyországi Protestáns Ekklézsiák Historiája címü müvének 308–317. lapjain hosszasan bizonyitgatja és azt részint a zsinat helye fekvéséből, "hol a kálvinista vallás fészkelte meg magát", részint az itt készült hitvallás XII-dik cikkéből, hol az mondatik, hogy egyebekben egyetértünk az ágostai hitvallással, részint az itt volt e prédikátoroknak életek históriájából", mint Kopácsinak, ki Kálvint követő reformátor, Thordai Demeternek, ki később második ref. püspök és Batizi Andrásnak, ki az első ref. kátét irta (1) részint a beregszászi ref. zsinat határozataiból, részint az erdélyi lutheránusoknak még ugyanezen évben megtartott külön zsinati ából következteti. Hogy továbbá e zsinat hitvallásának VI-dik cikke is azzal, hogy azt tanitja, miszerint az urvacsorában valósággal (vere) adatik a Krisztus teste es vére, nem tette ezt az evangelikusok zsinatává: azt a Tulatiszai Helv. Hitv. püspökök élete címü müvének 252., 253. és 258. lapjain bizonyitja, feltüntetvén, hogy a két prot. felekezet közti válaszfalat nem a Krisztus testének és vérének valójában (vere) adatása; hanem a Krisztus testének és vérének lényeges testi és anyagi jelenléte és a méltatlanoknak is adatása képezte. Kálvin is Montpelgardhoz azt irja, hogy az uri szent vacsora oly vendégség, melyben valóban a Krisztus testével és vérével tápláltatunk (2) hasonlag fejezte ki arról magát a módositott Ágostai Vallástételben a Kálvinnal egyetértő Melanchton is: a Krisztus teste és vére valóban adatnak a kenyérrel és borral. (3) – Mind e mellett nem lehet elfogultság nélkül állitanunk, hogy e zsinat, már egy – az evangélikus testvérektöl teljesen különvált felekezet szervezkedő zsinata lett volna, mert különben mikép eshetett volna meg, hogy 9 évvel később ugyanitt a szomszéd Óváriban, a hol pedig protestans püspököt is tettek, a Luther urvacsorai tana állapittatott meg, – mig másrészről ugyanott s csaknem épen akkor, az oltárt és képeket kihányták,
(1) Révész, Dévai Biró Mátyás élete. 59. l.
(2) S. coena est epulum, in quo vere Christi carne et sangvine pascimur. Parei Iren. XII cap.
3) Corpus et sangvis Christi vere exhibentur cum pane et vino. Variata Ang. Confessio.a mit viszont egy évvel később, tehát 10 év mulva az erdődi második zsinaton roszallanak? Annyi áll, a mit Dr. Révész Imre mond "hogy magyar ajku őseinkre Melanchton volt kiváló nagy befolyással. A magyar haza reformátiójának kezdetleges forrását kétségen kivül Luther szellemének hatása inditotta meg, de a forrás a magyar ajkuaknál tüstént melanchtoni irányzatot vett." (1) Itt, a jelenvoltak többsége által is e nézet nyilatkozott, mig a következő óváni és erdődi második zsinatokban tulnyomó volt a Luthen nézetéhez hajlók száma. – Mondhatjuk, hogy e zsinat még nem a luther-követők, hanem a róm. katholikusoktól való elválásnak volt első ünnepélyes megállapitása. Még eddig nem volt az uj hitvallás megállapitva, nem voltak az uj gyülekezetek külsőleg szervezve, még volt némi viszony a lelkészek és püspökök közt, a r. kath. szertartások sok helyen csak lassan mosódtak el. Az uj tan hirdetői csak fokonként váltak függetlenekké a más irányt követő hatalom a rom. hierarchiától. Ez volt az első kisérlet a független egyháztestület képezésére és annyira helvét irányu, hogy a mint Szalay László (2) Párizpápaira és Budai Ezsaiásra is hivatkozva mondja, épen ez ellen volt irányozva az 1548-dik évi országgyülés 9. t. cikkelye: ő felségének intésére végezték az ország rendei, hogy a sákramentáriusokat mindenkinek ki kell üzni jószágaiból s őket többé be nem fogadni az országba. Mindenesetre magyar protestánsok, a mi hitbeli őseink voltak e zsinat tagjai, kik az erdélyi szászokkal rokonszenvező luthenkövetőktől a csengeri zsinat után váltak teljes határozottsággal külön; a nemzetiségi vonzalomuak is nem kis szerep jutván az alakulásban.
A zsinat helye Erdőd is átalakult! de gyászosan: "Nincs már ott nép, mely pályát izzadni, s izzadás közt hősi bért aratni ősz atyáknak nyomdokin tanult"; gróf Károlyi Sándor, a kurucok egykori vezére, a szatmári kiegyezés után indittatva érezte magát, hogy a pártos büszke nép helyére jám-
(1) Révész, Dévay B. M. élete. 58. l. 2) Szalay Magyarország története, 17-dik könyv, 274., 275., ll. Párizp. Rud. Red. Budai Magyarország hist. II. köt., 52. s köv. lap.
bor svábokat telepitsen; igy az elüldözött kálvinista kuruc magyarok szép ódon templomát, melyet Drágfi Bertalan erdélyi vajda 1482-ben épitett (1) és Gáspár nékiek adott volt, valamint paplakát, iskoláját elfoglalva, 1760-ban átadta hitrokoninak, a kedvelt róm. kath. sváboknak. S most?... hamvad ott a zsellér "hon szerelme s nincs magasra vívó sziv sem elme" [!]. Van jámbor nép, jó robotos, – kapás!
A mi minket illet: az onnan elriasztott ref. magyarság azon legalsóbb rétegének maradéka, mely szegénységében nem tudott a városból hova vonulni, jelenleg vagy 80 lélek, most a szatmári hegyre, egykor oda menekült régi rokonai népes egyházába járogat át lelki éhsége megenyhitése végett. (2)
De lássuk mán most első zsinatunk végzéseinek szövegét.
A KERESZTYÉN HITVALLÁS CIKKEI,
melyeket Erdődön a magyarországi egyházak lelkipásztorai az 1545-dik év szeptember 20-dik napján összeirtak.
A nagy és jó isten akarta az emberi gyülekezetek létrejöttét, hogy minden összejövésükben őt, az Ő egyszülött Fiával és Szentlelkével dicsőitsék; ezért midőn mi is most isten kegyelméből összegyültünk, óhajtjuk, hogy a mennyire tőlünk telik, mozditsuk elő a világ előtt az ő dicsőségét.
(1) Benkő. Synodi Erdődienses geminatae in Actuario de anno 1482.
2) A szomoru véget ért erdődi ref. egyház hajdani urasztali készletei a nagy-károlyi egyházmegye Inventarium actorum et deliberatorum tractus mediocris Szolnok cimü régi leltára szerint a nagykárolyi ref. egyház birtokába jutottak. És ott van jelenleg is egy közönséges tányérnagyságu ezüst tálka, melynek közepén egy koszorutól környezett pajzs felett van metszve egy infula, tetejének két csucsán két kereszttel és róla a pajzs két oldalára lefüggő szalagokkal; a pajzs tetejét ékitő lombozaton két felől aláforditva e két betü E W, a lombozat alatt pedig e betük: ETW vannak. Ott van három szép vertmüvü aranyozott ezüst pohár; ketteje turbán alakra kidomborodó oldalu talpas kehely, melynek nyele egy-egy szép váza alakot ábrázol, oldalán három oroszlán fejjel és három griff vagy sárkány alaku füllel, a váza alján a talpon felül egy finoman kivert s két angyal által tartott koszoru; a turbánalaku pohártető kidomborodásain három, tallérnyi nagyságn címer volt, melyekből már csak egyik van meg, a másik kettő kiesett; e címer egy lombozatos diszítés közt álló, koszorutól körülvett pajzst mntat, melyen balról jobbra harántosan lefelé egy öv van helyezve és az övben egy egyszarvu, felül és alul pedig rajta, egy-egy rózsa és zöld levelek, ellentétesen vannak helyezve; a pajzs két oldalkanyarulatában pedig N.O betük. A címeren a régi szép emailirozás nyomai még ma is láthatók. A másik hasonalaku pohár az előbbinek utánzása, címerek nélkül, és munkája sokkal csekélyebb becsü; a harmadik szinte talpas, egyenes oldaln, felül tölcsér alakra kiszélesedő kehely.I. cikk. A Szentháromságról.
Ezért valljuk mindenek előtt az egy istent a háromságban és a háromságot az egységben, az igazhitü atyák nézete szerint, és kárhoztatjuk mindazokat, a kik másat hisznek, kiváltképen azokat, a kik azt mondják, hogy mi az egy istenből három istent költünk, és az ilyeket meggátolni kivánjuk, hogy a Szentháromság dicsősége oltalmaztassék és maradjon meg.
II. cikk. Isten fiáról, az egyetlen közbenjáróról.
Valljuk továbbá, hogy az Ur Jézus igaz isten és ember, örökkévaló áldozó pap és a mi egyetlen közbenjárónk az Atyaisten és miközöttünk bünös emberek között, és hogy neki kettős természete van. Kárhoztatjuk tehát azokat, a kik a testből kiköltözött szenteket teszik közbenjárókká és a közbenjáró Krisztus dicsőségét a szentekre ruházták át.
III. cikk. A bűnös embernek isten előtti megigazulásáról.
Valljuk, hogy a megigazulás és bünök boesánata, mely a Szentlélek ajándékával és az örökéletbe fogadással van egybeköttetve, ingyen adatik az isten kegyelmét hittel fogadó embernek a Krisztus érdemeért. Kárhoztatjuk pedig azon megigazitásvitató embereket, a kik a cselekedeteknek, böjtöknek, zarándokolásoknak és vallási társulatoknak tulajdonitják a megigazulást.
IV. cikk. Mi és minő legyen a megigazitó hit.
A hitet mi isten ajándékának ismerjük és midőn azt mondjuk, hogy az ember hite által igazul meg, a hiten nemcsak történelmi ismeretet értünk, hanem azt a bizalmat is, melylyel az isten irgalmát elfo-
gadjuk és az isten fiában megnyugszunk. Kárhoztatjuk azokat, a kik azt mondják, hogy a hitet embererővel meg lehet szerezni és azon csupán a történelem ismerését értik.
V. cikk. A jó cselekedeteket hány és minő okokból kell mivelni. (Három okból.)
Bár azonban a jó cselekedeteknek nem tulajdonitjuk a megigazulást, mely egyedül hitből van, mindazáltal azokat szükségeseknek és az ujjászülöttekben megkivántatandóknak valljuk, mert a jó fa jó gyümölcsöt terem. Megkivántatnak pedig a jó cselekedetek három oknál fogva: 1. isten parancsolata és dicsőségeért; 2. felebarátunk épületéért; 3. hogy a mi hitünket jó cselekedeteinkkel megbizonyitsuk, gyakoroljuk és hivatásunkat jól betöltsük. Kárhoztatjuk azokat, a kik a megigazulást a jó cselekedeteknek tulajdonitják és azokat a tettetőket, a kik sem életöket megjobbitani, sem hitöket jócselekedeteikkel megbizonyitani nem akarják és mégis magokat cimöknél fogva a keresztyénség tanárainak vallják.
VI. cikk. Két szentség, a keresztség és urvacsora és azoknak kiszolgáltatása s eredményei.
A két szentségnek, tudniillik a keresztségnek és urvacsorának kiszolgáltatásában követjük a Krisztus és az ősegyház rendeletét, s valljuk, hogy a keresztség eltöröl minden bünöket és közli az isten kegyelmét, s hogy az urvacsorában valósággal (vere) adatik a Krisztus teste és vére. Akarjuk pedig, hogy a Krisztus rendelete minden egyházban anyai nyelven, illő tisztelettel, egy szertartással és ugyanazon alakban hajtassék végre és szolgáltassék ki. Kárhoztatjuk azokat, a kik csekélyellik az eredendő bünt, és azokat, a kik azt állitják, hogy nem kell megkeresztelni a kisdedeket. Kárhoztatjuk továbbá minden megsértőit a Krisztus rendeletének, s megszentségtelenitőit az urvacsorának, és a kik az egyik elemet megvonják a világiaktól, és az urvacsora törvényes élvezését a mise iszonyu áruba bocsátásává s utálságává változtatják. Valamint kárhoztatjuk mindazon káromlókat is, a kik Krisztusnak ez intézményét, mely a mi egyházaikban fennáll, az ördög miséjének nevezik. Azért e gyülés ezt a káromlást megszüntetni és az ily káromlókat megbüntettetni parancsolja.
VII. cikk. A meghalt szentekről, a kiket jótetteik követésével, hivatásuk és szeretetök becsülésével, nem pedig segélyül hivással kell tisztelni.
A testből kiköltözött szenteket tiszteljük azok követésének tisztelésével, de szivünk bizalmát bennük nem helyezzük, sem azok segélyeért nem könyörgünk. Követjük pedig azoknak hitöket, hivatás és szeretetbeli jótetteiket. Továbbá dicsőitjük az istent a szentekben, s hálát adunk neki, hogy a hit és kegyelem utját előttünk felmutatta. Dicsérjük magokat a szenteket is, hogy az isten ajándékival az egyház épületére hiven éltek és jó cselekedeteikkel előttünk fénylettek. Kárhoztatjuk azokat, kik a Krisztus iránt tartozott bizalommal a szentekhez fordulnak és azokat hivják segitségül.
VIII. cikk. A keresztyén szabadság fokozatai.
A keresztyén szabadságnak négy fokát valljuk: 1. Hogy a Krisztus által megszabadultunk az isten haragjától, a törvény kárhoztatásától, a büntől és az örökhaláltól. Hogy e világ veszedelmeiben megajándékoztatnnk a Szentlélekkel és megtartatunk minden nyomoruságban, nehogy a veszedelem nagyságától meggyőzettetve elhagyjuk az evangyéliomot. 3. Hogy a mi a megigazulást illeti: meg vagyunk szabadítva a törvény cselekedeteitől; a mi pedig az engedelmességet illeti: nem vagyunk felmentve az erkölcsiektől. 4. Hogy mi minden emberi hagyományoktól, szertartásoktól és a püspökök rendeleteitől, melyeket a lelkek lenyügözésére mint szükséges isteni szolgálatokat követelnek, szabadok vagyunk. Egyébiránt a jórend kedveért kegyesen megtarthatók azon szertartások, a melyek valóban közvetlenül megkivántatnak; – minők a szükséges isteni tiszteletek, – a melyekről mi azt tartjuk, hogy azok keresztyén szabadsággal megtartandók.
IX. cikk. A hármas gyónásról vagy bűnvallásról s miért kell a fülbegyónást az egyházban fenntartani? Három okból: 1. a tudomány, 2. a vigasz, és 3. a felmentés végett.
Mi háromféle bünvallást állitunk: 1. istenit, 2. atyafiságost és 3. fülbevallást. Egyébiránt az isten és atyafiak előttit mondjuk isteni jogunak, a fülbevallást pedig nem. Bárha pedig nem kivánjuk is a fülbegyónásnál a bünök elsorolását, részint a lehetetlenség, részint a lelkiösméret nyügözése miatt, mindazonáltal megtartandónak tartjuk
azt az egyházban hármas hasznáért: 1. a tudomány, 2. a vigasz és 3. a felmentésért, s a nélkül senkit sem bocsátunk az urvacsorához.
X. cikk. Az egyház fejéről, a ki a Krisztus nem pedig a püspökök sorrendi utódsága.
A mi elleneink azzal rágalmaznak minket, hogy nekünk nincs fejünk, fejedelmünk s rendünk. Pedig mi a Krisztust valljuk az igaz egyház fejének, s hiszszük, hogy annak mind nyájan tagjai vagyunk. -Fejedelmeinket pedig és a polgári törvényhatóságot tiszteljük, és azoknak hivatalait az isten igéje szerint mindazokban, a melyek istent és az ő dicsőségét nem sértik, engedelmességgel szeretjük. Rend nélkül nem vagyunk, mert van köztünk illő rende a pásztoroknak, egyházszolgáknak és hallgatóknak, Pál ama mondása szerint "Ő rendelt némelyeket apostolokul, némelyeket pásztorokul és némelyeket tanitókul, hogy a tudomány minden szele által ide-stova ne hányattatnának". Noha pedig az egyházi (dicsénekekben) hymnusokban és beszédekben nem mindenütt ugyanazon rendet tartjuk, mindazáltal a tudományban, felmentésben és a sakramentomok kiszolgáltatásában egy és ugyanazon szertartást követünk, s még az ünnepek megülésében is e tartományban nem sokat különbözünk. Azért ellen feleink bennünket oknélkül kárhoztatnak.
XI. cikk. Miért távoztunk el a püspökök sorrendi utódságától? Isten parancsából.
A mi elleneink azzal rágalmaznak minket, hogy mi a püspökök sorrendi utódságát (ordinaria successio) odahagytuk. Mi ezt nem az isten parancsa nélkül tettük. Mert valahányszor az evangyéliom fénye a sorrendi utódságnál kioltatik, szükség, hogy másat keressünk, a mint mondva van: "Ha valaki más evangyéliumot tanit, átkozott legyen." Azért istent hivjuk bizonyságul, hogy mi a püspököket örömmel akarnók hallgatni és nékiek engedelmeskedni, csak el ne térnének az evangyéliomtól; de midőn mind a tiszta tudományt megvesztegették, mind a sakramentomok tanát és törvényszerü kiszolgáltatását megszentségtelenitették, inkább kell engedelmeskednünk az istennek, mint az embereknek. Azért is kárhoztatjnk mindazokat, a kik az egyházat a püspökök sorrendi utódságáboz kötik, mint ha ők
az evangyéliom többi szolgáinál isteni jogszerint elébbvalók volnának és mintha az egyház emberi intézmény volna. Kárhoztatjuk azokat is, a kik azt mondják, hogy azoknál, a kiknek sorrendi jogutódsággal kormányozó püspökeik nincsenek, sem felavatás, sem lelkészség, sem semmi egyházszervezet nem volna, mert az egyház nincs bizonyos helyhez vagy személyek utódságához kötve, a mint Krisztus világosan mondja: "Imé itt vagy amott vagyon a Krisztus, ne higyjétek!" És midőn Lukácsnál mondja, hogy: "Az isten országa nem jő ugy el, hogy azt megtudnátok", – hanem az isten országa csak az isten igéjéhez van köttetve.
XII. cikk. Egyetértés az ágostai hitvallással.
A többi hitágazatokban egyetértünk az igaz egyházzal, a mint az nyilván látható azon hitvallásban, a mely Ágostában, V-dik Károly mindig felséges győzhetlen császárnak 1530-dik évben beadatott. (1)
E zsinatról Lampe Historia Eccl. Reform. Hung. et Transilv. II. L. 93. p. azt mondja, hogy hitvallásának csak címei jutottak el hozzá, de szavai nem, s a címeket igy sorolja el: "I. Az Istenről. II. A közbenjárásról. III. A megigazulásról. IV. A hitről. V. A jó cselekedetekről. VI. A sakramentomokról. VII. A sakramentomok tiszteletéről (hibásan a szentek sacrorum helyett). VIII. A gyónásról. IX. A keresztyén szabadságról. X. Az egyház fejéről és a tisztességes könyörgésnek (oratio decora) az egyházban megtartásáról. XI. A pápa és a római egyház elhagyásának okairól. XII. Bezáratnak a cikkek eképen: A hitnek többi ágazataiban egyetértünk az igaz egyházzal, a mint látható azon hitvallásban, mely Ágostában V-dik Károlynak beadatott".
(1) E cikkről azt mondja Bauhofer Geschichte der Evang. Kirche in Ungarn S. 76. Az ágostai hitvalláshoz ragaszkodók, még maga Ribini is, e Zsinatot mint lutherit akarják a magok részére igénybe venni, de ennek egyenesen ellenbizonylatául tűnik elé a helv. hitv. reformátusok részére a zsinati végzések e záradéka, mert az azt feltételezi, hogy más pontokban eltértek az ágostai hitvallástól, vagy pedig nem bír semmi értelemmel.
Borbis pedig Die evangelischle Kirche Ungarns. S. 13 ugyanezt a római egyháztól való elválásra érti.Ezekben a sorrend nem egészen egyezik a fentebbiekkel, de a tárgyak azok, hanem a fentebbi felzetek helyesebbek. Egyébiránt tovább azt is irja: "E hitvallásnak aláirt XXIX reformátor".
"Kopácsi István
Székely Balázs
Kalocsai János
Tordai Demeter
Ecsedi János
Ceglédi Ambrus
Batizi Domokos
Felnémeti Máté
Csehi Mihály
Berkeszi Kelemen
Dévay MiklósBatizi András
Börvei Bernát
Thuri Jakab
Váci György
Huszti Tamás
Egri Péter
Dési Márton
Szakácsi János
Mohi Ferenc
Debreceni Mihály
Miskolci JánosBabólcsai István
Gyulai Miklós
Bácsmezei János
Ilosvai Balázs
Kaszoni János
Szadai Domokos
Batizi Lőrinc"
(ott majd mindez té-
ves betücserékkel van
irva, mint szokta).De ugyanezen aláirókat sorolja el Bod Péter is kéziratos Magyar- és Erdélyország Ekklésiai Históriája III. k. VII. részében Háner (1) után, a hol egyszersmind a zsinat feljebb elsorolt végzéseit is ugyanazon tartalommal, de címeik nélkül, saját forditásában adja, és igy zárja: "Eddig a synodus végzése. A melyről azt jegyzem meg: minthogy ezen synodusban volt tanitók reformátusok voltak s mégis allegálnak az Augustana konfesszióra, melyet 1530. esztendőben olvasának fel Augusztában az Impérium gyülésében: azért látszik, hogy azt ők is bevették volt s méltán symbolicus könyveknek tarthatják a Magyar Reformátusok is, (2) minthogy a Reformátorok bevették volt. Hogy pedig azután ahoz annyira nem ragaszkodtak, az következett az Ur vacsorája felett való vetélkedésből." Ime a nézetkülönbségek: Tóth Ferenc ama szavakból, hogy "egyebekben egyetértünk az ágostai hitvallással" azt következteti, hogy a zsinat tagjai reformátusok voltak; Bod Péter pedig, hogy az ágost. hitvallás a magyar
(1) Hist. Eccl. M. Georgii Haneri Sptdtio Eccl. Luth. Tom. I. pag. 468.
(2) Conferri hic merctur Dissertatio Cl. Sigismundi Borosnyai s. s. Th. D. et Prof. Enyediensis: De libris Reformatae Ecclesiae Symbolicis, quam edidit 1745 Claudiopoli. Bod.reformátusoknak is szymbólikus könyve volt. Mig másrészről Benkő (ki bizonyos meg nem nevezett okmányból még azt is tudja, hogy onnan egy világi nemes sem távozott el, mig az ágostai hitvallásban közzé tett hitnézetekben meg nem erősittetett; s hogy a Batizi A. cédulája szerint, a jelenvolt nagy számu nemeseket és népet még asztallal is ellátták) a Synod. Erd. geminatae (1) Conclusiojában ezen eredményre jut: "E zsinat végével ugyan a lelkészek onnan mindnyájan a Luther értelmével távoztak el, de rövid idő mulva a hittételek magyarázatát mind a Kálvin Institutiói szerint fogadták el. Ugy hogy nehány év multával Erdőd városa is a helvét hitvallást fogadta el s gyakran volt lakhelye a középszolnoki egyházmegye széniorának vagy dékánjának.
II., III.
TORNAI VAGY TORONAI KÉT ZSINAT,
az 1549. és 1550. években.Még csak a helyét sem tudjuk hol tartották; végzései hozzánk nem jutottak, de megvan a címök: azért szóljunk rólok.
Eddig négy vélemény nyilvánult volt e két zsinat helye felől; most Rác Károly (2) egy ötödiket is tett közzé.
1. Mondják, hogy e zsinatok helye Túr lehetett, (Thurinum) ama népes város a Berettyó mellett, melyet Kálmán-csehi (3) reformált volt, melyben Szegedi István nagy nevü hittudósunk már 1551-ben tanitó és prédikátor volt: de ez csak aféle gyenge hozzávetés, melyben még az alap: a nevek hasonlósága is oly félszeg; bárha a tudós Sinay is ezt pártolja.
(1) Benkő e művének betű-hiv másolatát szives volt velem közleni Szilágyi István ur M.-Szigetről.
(2) Rác Károly ménes-gyoroki ref. lelkész a zarándi egyházmegye tört. irója.
(3) E jeles férfiu nevével még e műben többször találkozunk. De tán soha senki neve sem ment annyi váriáczión át, amennyin az övé. Martinus Kálmáncsehi, Kálmán Csehi, M. Calmanori sen Calmanceus Claudus, Martinus Sánta, Kálmáncsehi Sánta Márton, Dávid Ferencnél, Martinus à Kalmáncsa, s tán ép Dávid után nevezi nehány ujabb irónk őt Kálmáncsainak. Én megmaradok a szokottabb Kálmáncsehi mellett. Igy ismeri e férfit a történelem.2. Mások mondják, hogy Torna, Tornamegye székvárosa volt az. Párizpápai Rudus Redivivum ad Ann. 1549, (1) és Pósaházi János is Scipio veritatis cimü müve 176. lapján irja; Keresztesy József szalacsi pap pedig 1808. febr. 20. Tóth Ferenchez irott levelében határozottan is állitja: hogy e zsinatok kétségkívül ott voltak, "minthogy e várost Bebek György és felesége Patócsi Zsófia birták, kinek Méliusz Péter debreceni pap és püspök uj testamentoma forditását is ajánlotta, s kiket ez mindkettejöket mint a vallás különös pártfogóit emlit; – ott volt főispán Magócsy Gáspár is, kinek nejének Massai Euláliának meg a prédikációit ajánlotta. S ha szinte Magócsy Gáspár Tornát csak 1560-ban vette is meg a mint mondják, de abban a megyében volt birtokos a Magócsy-család; és bizonyos, hogy Magócsy András mellett, mig az Wittembergben tanult 1557 körül Szikszai Fabricius Balázs később s.-pataki tanár volt a felügyelő: tehát kétséget sem szenved, hogy annak a szüléi már protestánsok voltak. Igy meggyengül Debreceni Ember Pálnak Torna ellen mint e zsinatok helye ellen emelt ama nehézsége, mely szerint állitja "hogy noha Torna városa és vára még ma is fennáll a Gömör-, Abauj-, Borsod- és Liptómegyék felett fekvő Tornamegyében: de hogy a második közgyűlésünk ott tartatott volna, az nem valószinü, mert hogy a reformáció Magyarország azon részére oly hamar eljutott volna, azt a mieink közül senki sem irta meg." Mivel ha azt nem irták is, a mondottak szerint emlékezetben maradtak azon protestáns védurak nevei, a kiknek ótalma alatt mégis lehetett volna ott a zsinat. Hanem arról már valóban sehol sincsen emlékezet, hogy valamikor e században Torna vidékének szuperintendense lett volna valaki: pedig a toronai második zsinatban a püspökök tisztéről szóló szabályokat is alkottak. Tehát itt is aligha tarthatták azon zsinatokat.
(1) Miscell. Tigur Tom. 2.
3. Mondják ismét mások, hogy e zsinatok helye Kis és Nagy Toronya, Zemplén vármegyében Sátoralja Ujhely közelében volt. S Geleji Katona István erdélyi püspök (1) és Tholnai István kolozsvári tanár (2) is Toronát irtak. A latin Torona magyar nyelvérzék szerint visszaadva Toronya. Itt már Drágfi Gáspár volt a birtokos ur, hű, erős védője a protestánsoknak. Ezért Ribini is hihetőnek látja, hogy e zsinatokat is itt tartották volt. (3) Mig Rácnak (4) mint Tornán a császáriak által üldözött Bebek György védelme, – ugy itt az özvegy Drágfi Gáspárné ótalma gyenge volt arra, hogy azon helyeken tarthattak volna zsinatokat. De sulyosabb ennél itt is az a nehézség, hogy Zemplén sem ösmert még e században püspököt; hát hogy határozhattak volna mégis ottan a püspök tisztéről? Nem itt, hanem a Szamos mentén választották, legrégibb jegyzékünk szerint, első prot. püspökké 1551-ben Hevesi Mihály szatmári lelkészt.
4. Vannak, kik azt mondják, hogy Temesvárott volt e zsinatok helye. Maga Párizpápai, ki Rudus Redivivuma zürichi kiadásában Toronát irt, ugyan annak szebeni kiadásában Thornát tett, és midőn e müvét magyarul kiadta, abban a Thornát Temesvárnak forditotta; valamint Tholnai István is határozottan ezt állapitja meg, de hogy mi okon, micsoda tekintély bel- avagy külföldi történet, avagy földleiró után, azt nem nevezi meg. De hogy Temesvárt azon időben valaki Toronának nevezte volna, azt semmi egykoru irat nem bizonyitja . Az a csekély körülmény pedig, hogy a vittembergi akadémia matrikulájában Velkurionak egy magyar tanitványa Toronyai vagy Temesvárinak nevezi magát és azt Párizpápai határozottan Temesvárinak irja, minden azon időbeli irók ellenében, kik kivétel nélkül Temesvárt irnak, nem nyom semmit. Sőt bizvást mondhatjuk, hogy ha Skarica Máté Temesvár Torona nevét ismerte volna, azt a Szegedi István életiratában okvetlen megemlitette volna, mikor arról oly
(1) Preconium evang. előbeszédében.
(2) Hodegos Cap. 3 et Cap. 12. De ez a Toronát Temesvárnak állitja. L. alább.
(3) Ribini, Memorabilia aug. conf. pag. 88.
(4) zarándi egyházmegye története 61. l.körülményesen irja, hogy midőn egyszer esetleg Makóra átment, ott a nagyságos Petrovics Péter temesvári parancsnok követei, megértve az ő hivatottságát, azonnal esengve hivták meg őt azon város iskolája igazgatására, mely akkor legjelesebb volt azon vidéken. A mit ő el is fogadott és ott nem csak az ifjuságot tanitotta, hanem a népnek is prédikáora lett Lippai Kristóf hü tiszttársával együtt. Mely körülmény folytán D. Ember Pál is e kérdésre buzdul. "Vajjon kérlek, hol nyilt akkor a mi reformátorainknak nagyobb menhely, mint a Petrovics Péter temesvári parancsnok szárnyai alatt. Mely szavak mutatják, hogy már ő maga is hajlandó hinni, miszerint e zsinatoknak helye Temesvár volt: azonban mégis történetirói részrehajlatlansággal nyiltan hagyja e kérdést, szavait ezzel zárva: "Fennhagyom e már eléggé vitatott kérdést nemzetünk tudósainak, hogy ha valakinek tetszenék az ilyek kideritése – azt tovább is vizsgálja." (1)
5. Azonban e négy véleményhez járul még mint feljebb emlitém egy ujabb ötödik vélemény is, melyet Rác Károly sok gonddal szerkesztett Zarándi egyházmegye történetében (2) hosszasan előad. E szerint a Maros folyó ágai közt a mai Aradhoz közel északnyugotra feküdt e zsinatok korában egy város és vár Torom vagy Torony és Toronyvár nevü; melytől rég Torontálmegye nevét is származtatja (Thoron-thal-völgy) s azt mondja, hogy e város és vár azután alig egy évtizeddel elpusztult; de ott kellett tartaniok a protestánsoknak e zsinataikat: mert Petrovics Péter volt azon területnek parancsnoka; és a protestánsok indittatva voltak, hogy azon háborus villongások közt, melyek akkor hazánk déli részén egymást váltották, zsinataikkal oly helyre vonuljanak, a hol legbiztosabb helyet találhattak és épen ilyen volt a még akkor fenállott Torony és Toronyvár, a hős Petrovics Péter temesvári parancsnok ótalma alatt. S még az a sajnálandó körülmény is, hogy e zsinatok végzései elvesztek, arra mutat, – ugy mond ő – hogy e zsinatok Toronyban voltak, mert az egy évtized mulva elpusztulván, el kelle benne veszni az
(1) Lampe, Hist. Eccl. L. II. pag. 98.
(2) zarándi egyházmegye tört. 65. és köv. lap.irományoknak is. De mindebből sem tünik ki egyéb a valószinüségnél. Mely azonban annyival látszik a fentebbieknél erősebbnek, hogy ha itt lettek volna is azon zsinatok, Temesvár körében, a Petrovics ótalma alatt, igy is könnyen nevezhették azokat e körülménynél fogva temesváriaknak. E véleményhez közelit Markovics Mátyás szarvasi luthoránus pap; (1) az az "Ajalon-boldog földi Fulgencius Tamás", a ki "Megemészthetlenül égő csipkebokrá"-ban azt mondja, hogy Petrovics Péter mint nagyméltóságu férfi elnökölhetott azon zsinatokban, ha szinte nem épen Temesváron tartattak is, és róla mint temesvári grófról nevezhették aztán azokat temesváriaknak. – De ez is, ismételve mondhatjuk, csak hozzávetés.
Mig tulmerész és nem is jogosult állitás az, a mit ugyancsak Rác Károly ur ,mint történetiró teszon, midőn "kétségen kivüli" jelzővel megnevezi a zsinatoknak nemcsak elnökét, de tagjait is, minthogy azok akkor éltek és ottan való megjelenésökben nem volt lehetetlenség. S midőn Skaricát vádolja, hogy miért nem mentette meg a kánonokat, mikor módjában volt. Végre midőn azt állitja, hogy e toronyai zsinatokon is hoztak határozatot az Urvacsora értelméről, még pedig a Zwingli vagy a Kálvin nézete szerint: mert a beregszászi zsinatról fennmaradt ama tétel, hogy ott a szent vacsoráról a fentebbi zsinatokban kiadott igaz hitvallás megerősittetett, csak a toronyi zsinatokra vonatkozhatott. (2) Ki tudja ezeket? A hol forrás nincsen ott nem merithetünk.
Csak mint kuriózumot, vagy talán merő tévedést emlitem még fel Bauhófer azon badar beszédét, mely szerint "Az a körülmény, hogy a király a Stöckel Lénárd által készitett öt városi hitvallást helybe hagyta, az evangélikusokat az egész országban annyira felbátoritotta, hogy már az 1550. évben együtt látjuk a magyar prédikátorokat Beregmegyében Torna mező városában (miért nem Tarpán már!) a hol azok
(1) Ribini, Memorabilia aug. conf. pap. 88.
(2) Rác, zarándi egyházmegye tört. 68. és 69. ll.a püspök vagy szuperintendens tisztéről és az egyházlátogatásról határoznak." (1)
Melyik protestans felekezet zsinatai voltak már a toronaiak: azt sem mondhatjuk meg bizonyosan. Az a Markovics Mátyás Ráccal ellentétesen azt mondja, hogy "a Luther-követőké: mert maga Petrovics leghivebb lutheránus volt. De azok számában azok is mutatni kivánták magokat, kik a Zwingli tanától igen is különböző kálvini értelmet helyeselték, nehogy a sakramentáriusok közé számittatva, a király előtt rosz hirbe jöjjenek. Ugyan ott másik zsinatot is tartottak az ágostai hitvallásuak 1550-ben, kikkel már a Kálvinkövetők is összevegyülve voltak." Petrovicsról ugyan tudjuk, hogy ő hü protestáns volt, de hogy szoros Lutherkövető lett volna, azt róla, a Kálvinkövető Kálmáncsehi főpártfogójáról, feltennünk nem lehet.
Különben az elsoroltak egybevetése után legbiztosabban megmaradhatunk azon nézet mellett, hogy a mennyiben még akkor nem voltak határozottan külön válva sem Torna, sem Zemplén, sem Temes környéken a különböző nézetü protestáns testvérek, közös zsinatjok volt ez a kettő is az azon vidékbeli protestánsoknak, akármelyik felvett városban tartatott.
E toronyai két zsinat hozzánk el nem jutott végzéseiről Geleji Katona István, Párizpápai és utánok D. Ember Pál ezeket jegyezték fel:
1. Az elsőbb 1549. évben tartott zsinatban XIII cikket bocsátottak ki a lelkipásztorok tisztéről, életéről, erkölcséről és viseletéről vagy ruházatáról.
2. A második vagy 1550-ben tartott zsinaton végeztek a püspök tisztéről, melyet az egyházak látogatásában kövessen s 19 jegyzetet tettek fel, a melyeknek sorrende szerint folyjon az egyházlátogatás. – E második zsinatról Geleji irja ezt; Párizpápai pedig eképen ir: összegyültek és főkép a püspök vagy szuperintendens tisztét fejtették ki és határozták meg, hogy tudniillik mit kelljen neki tennie az egy-
(1) Geschichte der Evang. Kirche in Ungarn. S. 83.
házak látogatásában és meddig terjeszsze ki törvényhatóságát.
Az elveszett végzésekért sok felé utasit Rác. En is kerestem azokat, de nincsenek sem Tolnán sem Baranyában. Kerestem a többi emlékezetben maradt zsinatok elveszett végzéseit is mind, széles hazánkban. Felkértem hirlapok utján is tudósainkat, hogy közöljék velem a mit találnak. Magán leveleket bocsátottam szét, hogy gyüjteményemet lehetőleg teljessé tehessem. Vártam mindeddig a kedvezőbb eredményt.... Vegye szives köszönetemet az a királyhágón tuli négy, s inneni hét tudós, köztök két r. kath. főpap, a kikhez nem fordultam hiába. Többektől nem nyertem még üres választ sem. A mim van azt adom.
IV.
BEREGSZÁSZI ZSINAT,
1552-dik évben.A magyarországi protestánsok egy hatalmas ellenségöktől szabadultak meg az 1551-dik évben; az őket gyűlölő Martinuzzi György váradi bibornok-püspök és királyi kincstartó meggyilkoltatott. Egyik főpártfogójok pedig, Petrovics Péter, most Munkácsvár ura lőn s védszárnyait felettök e környéken is kiterjesztette. Az Erdélyt uralmában tartó Kasztaldó – a mint Hauer irja (1) – sergét, katonáit telelésre küldte a szász városokba, azok környékére s a székelyek közé, (2) és nem akart, nem is mert a vallásügyben semmit változtatni: mert Ferdinánd felette ohajtozván Magyar- és Erdélyország egyesitésére, a lelkek meggyőződését nem kor-
(1) Háner, Hist. Eccl. Trans. Lib. IV. pag. 215 et sequ.
(2) Bizony nem soká pihentek azok, mert ismét megujultak a törökkel az ellenségeskedések s már márc. 10-én Szegeden jól elverték egy részüket és jun. 1. Veszprém is megadta magát. Szalay, Magyarország tört. 17. könyv, 301., 302. lap. Szomoru békés idők voltak azok!látozta s minthogy soha sem is viseltetett gyűlölettel a lutheránus vallás ellen, (1) azt a mit eddig nem akart háborgatni, most sam kivánta megakadályoztatni. Megszabadulván tehát az egyházak a félelemtől, tanácskoztak, miként menjenek mindenek közöttök jó renddel. Még pedig a magyar egyházak lelkészei, kik a villongások közepett is Tornán összejöttek és a püspök vagy szuperintendens kötelességéről határoztak, hogy t. i. mit kelljen nekiek a vizitáció alkalmával tenniök, s meddig kelljen törvényhatóságukkal terjeszkodniök, most abba a Beregh (Bereghusium) vagy Bereghszász városba gyűltek össze, mely a Lobovicki [Lubomirski] lengyelországi fővezér közelebbi ostromáról hires. (2)
E zsinat végzéseinek szószerinti szövege sem juthatott el hozzánk, de a zsinat idejét, a végzések tartalmát és a jelenvolt tagok névsorát feltaláljuk több irónál.
Geleji Katona István Preconium Evangelicuma előbeszédében igy sorolja azokat el:
Az 1552-dik december elsőjén zsinatot gyűjtöttek Beregszászba, a hol I. ismételték az Urvacsorájáról való hitvallást; II. kárhoztatták a fülbegyónást és megerősitették a nyilvánost; III. a lelkészek elé szemmeltartás végett két szabályt alkottak: 1. hogy a kit ki nem elégitnek, miképen kell annak viselnie magát hallgatói iránt; 2. hogy a hol lerontották volt az oltárokat, ne épitsék fel ujra azokat, hogyha pedig valahol erővel megtartják, lehet azokról a lelkipásztoroknak kiszolgáltatniok a sákramentomokat, csakhogy a tudományban legyenek állhatatosak.
Párizpápai pedig Rudus Redivivumában ekép adja elő:
1552-dik év december elsőjén összegyűltek Beregszászba hol 1. ismét a szent vacsoráról vitáztak; 2. a fülbe-
(1) Aligha mondhatunk többet annál, hogy a két országrész egyesitésének gondja, a reformáció hiveinek nagy száma, hatalmas pártfogói, átalában az országos viszonyok okozták, hogy a Luth. követői ellen annyira-mennyire türelmes, de mindenesetre a r. katholicismns visszaállitására törekvő és a klérus szives gyámolitója volt.
2) Beregszász városát Lobkovitz Lengyelország marschalja, kit Rákócy felingerelt, az 1657. évben elpusztitotta. Hermann Annales Eccles. Transylv. 41. l. ugyane zsinatra tett megjegyzésében. Egy oly gyászos esemény volt ez, a melyben az 1552-iki zsinat végzései valószinüen elhamvadtak.gyónást elvetik, a nyilvános bűnvallást pedig megállapítják; 3. a lelkészek fizetéséről elhatározzák, hogy kivált ott a hol kegyurak nem léteznek, s különben is a csekély számu és szegény hallgatók elégtelenek a lelkész tartására, honnan javitsák meg azok fizetését, s mikép segéljék fel az eképen szükölködő lelkészt. 4. Megtiltják, hogy a már eltávolitott oltárokat ujra felépitsék, ott pedig a hol még elhordva nincsenek, sőt még a hallgatók makacsul kivánják azok megtartását, utasitják a lelkészeket, hogy nyugodt lélekkel használhatják ugyan asztal helyett az oltárt; azonban e tárgyról helyesebb értelmet csepegtessenek folyvást hallgatóikba.
E két előadás közül, mely lényegben nem tér el egymástól, a Gelejiét vette át Háner, (1) valamint Ribini (2) és Hermann (3) is. D. Ember Pál (4) pedig egy határozottabban körvonalozott, s még az indokolásba is némileg beereszkedő tudósitást hoz a zsinatokról, a következőkben.
Az 1552. december elsején Beregmegye Beregszász városában (régen Berekszász) összegyűlt zsinat a hit főbb ágazatairól vitatkozott és határozott; s I. megerősitette a szent vacsora felől való igaz tudományt, melyet a fentebbi zsinatok kiadtak. Mert voltak a magyar lelkészek közül nehányan, kik a szent vacsora ügyében a Brenc értelméhez ragaszkodtak és az összlényegülést (consubstantiatio) állitották; II. elvetette a fülbegyónást és megállapitotta a nyilvános bünvallást; III. vitatkozott az oltárok felől és elhatározta, hogy a mely helyen már a reformáció napról-napra való gyarapodása folytán az oltárok lebontattak és a templomokból kivettettek, nem kell azokat többé visszaállitani; a hol pedig még meg vannak a templomban, használhatják azokat (még egy ideig) asztal helyett a lelkészek, csakhogy épen és sértetlenül megtartsák az urvacsoráról való tisztább és a pápai misével ellentétes tudományt. Ezeken kivül a lelkészek fizetéséről, kivált a hol kegyurak nincsenek, és
(1) Hist. Eccl. Transylv. lib. IV., pag. 216.
(2) Ribini Memorabilia Aug. Conf. addictor, pag. 98.
(3) Hermann, Annales Eccles. Transylv. 41. l.
(4) Lampe, Hist. Eccl. lib. II., pag. 104.különben is a kevés és szegény hallgatók a lelkész fenntartására nem elégségesek, meghatározták, hogy honnan kell kérni, s honnan kell a szükölködő lelkészt felsegélni.
E zsinatban jelenvolt egyházi férfiak Geleji Katona, Párizpápai és Pósaházi egyező előadása szerint a következők voltak: Kálmáncsehi Márton, Radán Balázs, Tolnai Balázs, Batizi Mihály, Bácsi Kelemen, Csucsi Lőrinc, Kállai Lukács, Tutacsi Ferenc, Szőlősi Péter, Eszéki Balázs, Szemer Pál, Dézsi Tamás, Csürei János, Décsi Bálint, Pesti Gáspár, a beregszászi iskolaigazgató; hanem a nevekben még némi különbség van: Párizpápai Eszéki helyett Székit, Tsürei helyétt Türeit ir; D. Ember Pál pedig Bácsi helyett Buksit nevez.
E férfiak közül nevezetesebbek Kálmáncsehi Sánta Márton, ki 1525 táján Krakkóban tanult, később gyulafehérvári róm. kath. kanonok, jogtudor és iskolaigazgató volt. Az 1538-dik évben Segesváron tartott hitvita után, melyre a király őt nevezte ki közbirónak, elhagyta a r. kath. egyházat, 1550-ben Sátoralja-Ujhelybe jött, majd Munkácsra és Beregszászba, 1554-től fogva pedig Debrecenben lelkipásztoroskodott, de onnan csakhamar, 1555-ben, távozni kénytelenittetett, minthogy a templomból kihányatta a lutherkövetők által meghagyott oltárokat és egyéb eszközöket, mely puritán eljárást tudták még akkor elszivelni a r. kath. maradványokkal nem egészen szakitott hallgatók, s félve közeledtek az uj kálvini nézethez, melyet még a kassavidéki evangelikusok is államveszélyeztetőnek kiáltottak. De ő továbbra is megmaradt kálvini hitnézete mellett s Petrovics Péter pártfogójával elment Erdélybe; ottan Kolozsváron s majd a székelyek közt sikerrel terjeszté a reformált vallást. Molnár Albert a Kálvin Instituciója magyar forditása előbeszédében azt mondja (1624), hogy Kálmáncsehit beregszászi pap korában lőtte volt meg egy vérengző barát vallásgyülöletből 1571-ben. Bornemisza Péter pedig 1578-ban megjelent egyh. besz. 4r., 892. lev. azt állitja, hogy Debrecenben halt meg. (1) – Továbbá Radán
(1) Balogh Fer., Magy. Prot. Egyh. Tört. Részl. 64. l.
Balázs debreceni és azután beregszászi lelkész; ott ölték meg a képeknek a templomból lett kihányatása miatt, – Reformátori férfiu volt mint Kálmáncsehi. – A harmadik Batizi Mihály, a kit némelyek, mint D. Ember Pál is, a magyar ref. elemi iskolákban sokáig használt kis káté szerzőjének mondanak. (1) – Negyedik Pelbárd, kire a beregi egyházmegye is lelkészavatási jogát bizonyitó feleletében, mint a reformáció korában már virágzott középtanodája igazgatótanárára hivatkozik.
Melyik felekezethez tartoztak ők? Luther vagy a helvét reformátorok értelmét követte-e e zsinat? E kérdésre az az "emészthetetlen" Markovics azt mondja, hogy az tisztán lutheránus volt. De azokra, a miket ez állitás bizonyitása végett a Lampe-féle történet irója ellen felhoz: maga az evangelikus Ribini (2) azt jegyzi meg, hogy azok inkább részrehajlásból, pártszenvedélyből eredtek, mint történetiróhoz illő mérséklettségből; s a rideg lutherán Hanerrel ugy véli, hogy a sákramentárius névvel bélyegzett Kálvinkövetők, még e zsinat idején sem voltak nyiltan különválva az ágostai hitvallásuaktól, hanem inkább arra törekedtek, hogy a meddig lehet a külegyességet azokkal fenntartsák. Hermann pedig (3) ugyan e felől azt mondja: E zsinatban vetette el a Zvingli szelleme Kálmáncsehi által, az Áriánoké pedig Stanker által a konkoly első magvait a magyarok közzé. Ha már ezek mellett nem feledjük Ember Pál fentebbi megjegyzését a Brenc-követőkről; ha figyelembe vesszük, hogy ugyan ez évben a Szebenben tartott evang. zsinat ellenök nyilatkozott a sákramentáriusoknak s hogy a következő 1553. év febr. 6-dikán is külön szervezkedő gyűlést tartottak ismét Szebenben a szász evang. egyházak: a gyűlésben jelenvolt jelesebb férfiaknak már ismertetett helvét irányu működése, a zsinat első tárgyának megvitatása, nyilván mutatják, hogy e zsinat épen a helvét hitnézetek megállapítása végett gyűlt össze. Azért szervezkedtek mindjárt külön a szászok is.
(1) Lampe, Hist. Eccl., pag. 127, 296.
(2) Memorabilia August. Conf. addict., pag. 98.
(3) Annales Eccl. Transylv., pag. 41.V.
ÓVÁRII ZSINAT,
1554-dik évben.Az óvárii zsinat tartatott 1554. évben virágvasárnap előtt három urnappal, vagyis böjt harmad vasárnapján, Csenger és Szatmár közt, Óvári városban, mely akkor mint Drágfibirtok, Drágfi Gáspár özvegyének, Somlyai Báthori Annának volt birtokában. E zsinat védnöke a hatalmas Ecsedi Báthori György, a Báthori Anna második férje volt.
A zsinattartás egyik okát Sinay a maga Vindiciájinak 16. és 17. lapjain a következőkben mondja el: azok a lelkészek, a kik 1545-dik év szeptember 20-dik napján Szatmár-megye Erdőd városában, huszonkilencen a legelső zsinatot tartották és magokat a püspökválasztásra hajlandóknak nyilatkoztatták, követvén az egyiptom-alexandriai presbyterek példáját, az 1551-dik évben szavazataikkal szuperintendenssé vagy püspökké Hevesi Mihály szatmári lelkészt választották (1) a mint erre az 1550. országgyűlés XII. t. cikke által is kötelezve voltak. Hevesi már elhalván, helyébe más püspököt kelle tenni, és azt e gyűlésen meg is választották a Thordai Demeter óvárii lelkész s a Báthori-család udvari papjának személyében. A zsinattartás többi oka a kitűzött és letárgyalt tételekből világos.
A zsinat elnöke tehát Thordai Demeter püspök lőn; az, a ki már az óvári templomból a képeket és oltárt kihányatta.
Azonban mégis a vitára kitűzött feladványok a Luther nézete szerént lőnek megállapítva. Ami arra hagy következtetni, hogy az itten egybegyűlt lelkészek többsége még az evangélikusok tanát vallotta; bár az I. cikk e szavai: "noha az igaz egyház nem állít valami isteni összeköttetést (az urvacsorában) a szent élvezésen kivül, mindazáltal megengedi,
(2) Tóth Fer., Túl a tiszai helv. h. püspökök élete, 22. l. s.
hogy a sákramentomi egyesülésnél fogva a kenyér a Krisztus teste és a bor az ő vére" sejditteti, hogy itt a melanchtoni nézetnek is lehettek pártolói. Ezt vonhatjuk el abból is, hogy e zsinaton "magyar papok" jelenléte említtetik. (1)
De még azok is, kik e zsinatot kizárólag a Lutherkövetők zsinatának állítják, nem hallgathatják el kétségöket állításuk helyes volta felől. Ribini azt mondja, hogy ez idő-tájban szembeszökőleg növekedett a végzetes viszály a Luther és Kálvin követői között, midőn az urvacsora sákramentomáról sokkal kötekedőbb s féktelenebb módon vetekedtek egymás között, a mint illett volna. S mégis az egyik fél sem akarta, hogy az ágostai hitvallástól eltérni láttassék: minthogy azt Ferdinánd helyesen ismerte, és az az ország törvényével nyilvánosan megtiltva nem volt. (2) Borbis (3) ugyanerre hivatkozik. D. Ember Pál pedig a reform. részéről azt mondja, "hogy az Óvári egyház már ekkor a reformáltak részét pártolta: az máshonnan tudva van," de hogy honnan, azt meg nem nevezi. – Hist. Eccl. Lib. II., 106.
Tagadhatlanul együtt volt még itt is a két testvér prot. felekezet.
Háner e zsinatnak 89 tagját állit; szövegünk alatt 8 van megnevezve s az után ez írva: "más 80 egyházi szolga-társaikkal: tehát ez = 88 és nem 89, de nem is 80, mint Tóth Ferenc a Tulatiszai püspökök élete 262. lapján számította.
Háner és ő utána Lampe sok nemesnek, – szövegünk kevés nemesnek a jelenlétéről tudósít e zsinatból s innen az a kérdés, vajjon Háner olvasta-e valahol jól, hogy "et nonpaucis nobilibus", vagy pedig Benkő, hogy "necnon paucis nobilibus," mert az eltérés innen eredhetett. Sinay az elsőbb ol-
(1) Budai, Magyarország Históriája 142-dik lapján, a Medulla Synodorum Transylvanensium irója után azt állitja, hogy e papok nagyobb része a szászok közül való volt;" mégis azt vitatja [bizonygatja], hogy a IX. cikkben a szuperintendensek választásáról lévén szó, ezzel abban egyeztek meg, hogy mind a két résznek külön szuperintendense legyen. Holott itt a Thordai megválasztásában mindnyájan részt vettek. Hermann az Annales Ecclesiastici Transilvaniae cimü codexben, Budaival ellenkezőleg szinte azt irja, hogy csak magyar papok voltak a gyűlés tagjai.
(2) Memorabilia August. Conf., pag. 101.
(3) Die Evang. Luth. Kirche Ungarns, s. 19.vasás helyes voltát ezzel igazolja: "Könnyű átlátni az okát, miért kivánt e zsinaton sok nemes megjelenni: ugyanis a Hevesi Mihály (1) szatmári lelkész halála után szükségessé lett uj szuperintendens választásának és felavatásának e gyűlésben lett végrehajtása vonta őket oda." (2) Vajjon nem az uj, tisztább hitnézetek iránti gyermeki érdekeltség, buzgalom és a védtelen hirdetők oltalmazására ösztönző részvét is?
Hogy épen azok lettek volna a zsinat tagjai, a kik Erdődön jelenvoltak, mint Geleji Katona, Sz.-Németi Sinay és Lampe állítják, (3) az e szövegből ki nem tűnik; csak Thordai és Gyulai lévén olyak az aláirók közt.
A gyűlés helye Óvári, akkor város, ma már falu, szintén alább szállott hajdani fényéből. Elhaltak egykori védurai; ősi várkastélyukat, az emlékezetes régi templommal s a helység északi oldalával együtt egészen elhordta már a Szamos ragadó árja. Egyébiránt a helység a jelen nehéz idők dacára ismét erősen növekszik, az egyház romjaiból felüdült, uj díszes templomában békén dicsőiti a világosság és szeretet istenét, virágzó népiskolájában uj nemzedéke szép ismeretekre tesz szert.
Lássuk már magát az óvárii zsinat munkálatainak szövegét.
1) Budai, Magyarorsz. Hist. 39–40. lapján a Hevesi püspöksége ellen ngy okoskodik, hogy Hevesi csak esperes lehetett és nem szuperintendens: "mert leglőször az óvárii zsinatban tétetett a szuperintendenstételről a végezés" s mert nem volt jelen a beregszászi zsinatban. De kikerülte figyelmét, hogy már a toronai második zsinatban határoztak a püspöki hivatalról, s hogy a beregszászi zsinaton, Katona, Németi, Sinay szerint többek is jelenvoltak, a kik itt aláirva nincsenek, nem mondhatnók lehetetlennek, hogy ott ő is jelenvolt; de ha ez nem igen valószinü volna is: nem lehetett-e akadálya az ő ottani jelenlétének, holott még akkor épen nem volt a mai értelemben szervezett prot. egyház, sem pedig a maihoz hasonló biztos közlekedés? E nehézségek tehát nem dönthetik meg a XV. században született Keresszegi szuperintendensnek névsorát, a ki még az ő korabeli idős emberektől, mint szemtanuktól is hallhatott Hevesi püspökről, és olvashatott több még akkor megvolt hiteles okiratokból; sem a tiszántuli egyházkerület 1578. évben kezdett első jegyzőkönyvének, avagy a szatmári egyház régi anyakönyvének bizonyitásait, melyek szerint Hevesi Mihály, előbb Balassa Menyhért prédikátora, az után a szatmári egyház lelkipásztora, szuperintendens volt. Lásd Tóth F. Tul a Tiszai Püspökök életét 9–27. ll.
(2) Vindiciae, pag. 54.
(3) Tóth Fer., Magy. és Erd. Prot. Ekkl. hist. 319–320. ll.AZ ÓVÁRIBAN
1554-dik évben tartott zsinat munkálatai, ezekbe a kérdésekbe foglalva.1. Mi az urvacsora sákramentomának kegyes és katholikus értelme?
2. Vajjon kovászos vagy kovásztalan kenyérrel kell-e az urvacsorát kiszolgáltatni?
3. Vajjon a feloldást nyilvános vagy magános alakban kell-e az egyházban fenntartani?
4. Vajjon a képeket avagy még az oltárokat is le lehet-e a fejedelmek és egyház beleegyezése nélkül rontani?
5. Vajjon szükségesek-e a keresztszülék a kisdedek megkeresztelésének idején?
6. Vajjon a házassági egybeköttetésnek eskü nélkül kell-é történni?
7. Vajjon az asszonyokat a gyermekágy napjainak eltelése után szükség-e a templomba kegyeletesen bevezetni?
8. Vajjon az emberi tekintélylyel rendelt ünnepnapokat egyátalában el kell-e törölni?
9. Vajjon szükséges-e, hogy az egyházszolgáknak szuperintendenseik és felsőségi segédeik (coadjutores espereseik) legyenek?
Az egyházi szolgáknak a feltett kérdésekre adott vallástétele.
1. Az igaz egyház Irenaeus szavai szerint vallja, hogy a szeretet vendégsége két dologból állt: földiből és mennyeiből. Egyszersmind hiszi és tanitja, hogy az urvacsorában a Krisztus szava és rendelete szerént a kenyérrel és borral együtt valóban lényegileg (vere substantialiter) jelen van, adatik és osztatik az ő igaz teste és vére, ugy a hivőknek mint a hitleneknek. És noha tagadja, hogy ott átlényegülés történnék, még sem állitja, hogy helyi bezáródás lenne a kenyérbe, vagy valami isteni összeköttetés a szent élvezésen kivül: mindazáltal megengedi, hogy a sákramentomi egyesülésnél fogva, a kenyér a Krisztus teste és a bor az ő vére. És hiszi, hogy az átadott kenyérrel egyszersmind jelen van és adatik a Krisztus teste. Az élvezésen kivül
pedig, midőn a szelencében tartatik, vagy a körmeneteken felmutattatik, a mint a pápisták teszik, ugy itéli, hogy a Krisztus teste jelen nincsen.
Továbbá hogy azon szent rendeletnek érvénye az egyházban az igaz élvezetben van, és nem függ a pap avagy az azt vevők méltóságától. Miért is, a mint Pál mondja, hogy a méltók eszik azt, nem hiszi, hogy a méltatlanoknak is adatik a Krisztus Igaz teste és vére és hogy azok is veszik azt a Krisztusnak helyesen megtartott szavai és rendelete szerint. Hanem a kik hit és igaz bűnbánat nélkül élnek e sákramentommal, kárhozatot esznek és isznak a mint Pál szól, a sákramentommal visszaélnek.
2. Elhatározta ez egyház, hogy az urvacsora kiosztatásában meg kell tartani a kovásztalan kenyért azért, mert az leginkább megközeliti a Krisztus rendeletét.
3. A magán feloldozást, miként eddig is fenntartották a kegyes egyházszolgák, ugy jövőre is fenn kell tartani, hogy a bűnök megismerése miatt megrémült lelkekről gondoskodva legyen, és a botránhozások eltávolíttassanak.
4. Az oltároknak és képeknek lerontása a törvényhatóságoknak s nem az egyházi szolgáknak kötelessége, hacsak azt nekiek a felsőség hivatalosan meg nem hagyta, mert az oly egyházszolgák a hatóság teendőjébe avatkoznának.
5. Keresztszülék a kisdedek keresztségénél részint a szükség, könyörgés, és a mi legfőbb, a végett kellenek, hogy a már felnevelkedett megkereszteltek lelkiösmeretéről gondoskodva legyen.
6. A gyermekszülőknek szülés utáni bevezetését – egyházkelését – meg kell tartani, hogy gond fordittassék azoknak a jámbor életben megmaradására, s nyerjenek jó intést gyermekeiknek kegyességben leendő nevelésére.
7. Elhatározta az egyház azt is, hogy azoknak, a kik házasságot kötnek, meg kell esküdniök, hogy szilárdabb legyen egybeköttetésök.
8. Az egyházba eddig bevett ünnepeket meg kell tartani, hogy tanittassék a nép az isten akaratára.
9. Elhatározta azt is, hogy szuperintendenseket és főpapokat praelatos, espereseket kell tenni a tudományban és szertartásokban való egyetértés és a tisztességes fegyelem végett.
E zsinaton jelen voltak:
Thordai Demeter
Károli Sebestyén (1)
Lippai Kristóf
Tövissi MátyásHorváth Mihály
Gyulai Imre
Mediomontanus (Felsőbányai) János
Miletinus (Miles v. Melit) (2) Lászlómagyar előkelő papok, más LXXX szolgatársaikkal s kevés nemesekkel.
VI.
ERDŐDI MÁSODIK ZSINAT,
1555-dik évben.Az erdődi második zsinat (3) az 1555-dik év február 24-dik napján tartatott, hasonlag a hatalmas és buzgó protestáns Ecsedi Báthori György védelme alatt. E főurnál vonult meg akkor a Kolozsvárról menekült Stankar Ferenc mántuai születésü königsbergi hit- és orvostudor a ki a többek között azt tanitotta, hogy a Krisztus, az emberi nem megváltója és közbenjárója, nem isteni és emberi, hanem csupán csak emberi természettel bir, szent Pál ama szavai szerint: egy a közbenjáró isten és ember között, az ember Jézus Krisztus, s az urvacsorában pedig a Kálvin értelmét fogadta el; de a kinek e zsinat végzései folytán (l.
XIX) innen távoznia kelle. (4) Ugyan e zsinat határozatának tulajdonitják többen, hogy Kálmáncsehi Márton Kálvin értelmét követö lelkipásztor elhagyta a debreceni lelkészséget s Erdélybe ment. (5) Többet e zsinatról a XVIII. század végeig nem is irtak. (1) Hermann D. szerint szászvárosi lelkész. L. Annales Eccles. Trans., pag.4l.
(2) Hadadi pap, szilágyi archidiaconus s esperes. Magyar Athenás III. lap szerint.
(3) Benkőnél részzsinatnak (partialis) nevezve szükebb köre miatt, de épen olyan hatósággal intézkedő, mint a többi.
(4) Siegler, Chron. rer. Ung. Lib. II., cap. 1, pag. 74. Bél adparban. Ker. Magvető II. köt., 224. l.
(5) Ker. Magvető, II. köt., 235. l.E zsinat III-dik végzésében indokoltatik, miért vétettek az óvárii zsinat végzései közé Irenaeusnak az urvacsoráról szóló szavai s miért tanittatik a Krisztus testének és vérének urvacsorában valóságos és tényleges (vera et realis) jelenléte, és a fejedelem nevével roszaltatik az urvacsora kiszolgáltatásában közelebb [legutóbb] tett változtatás, a képeknek és oltárnak óvárii templomból lett kihányatása. Tehát még mindeddig egy testületben vannak a Luther és Kálvin nézeteit követő vallástanitók s a Kálvin nézetei diadalának akadályára van a szentháromság tanában továbbment Stankerféle uitók! A végleges szakadás és a magyaroknak Kálvin tanához lett csatlakozása végbement a Tarcalon és Tordán 1562–3, Göncön 1566, Debrecenben 1567 és Csengerben 1570. tartott közzsinatokon.
A zsinat végzéseinek szövege a következő.
A NAGYS. BÁTHORI GYÖRGY UR ÁLTAL
Erdődre, 1555-dik év február 24-dik napján egybehivott rész-zsinat által megállapított cikkek.Az uradalomban tartózkodó lelkipásztorok tisztéről.
A nagy, jó isten és az ő igéje után legkiválóbb tisztelettel tartozunk az egyháznak, melyet isten, a mennyei Atya ugy szeretett, hogy az ő egyszülött Fiát adta érette áldozatul, s melyet megajándékoz és felékesit Szentlelkével, és a melyben dicsöittetni kiván mindörökké. Ezt az egyházat pedig kezdettől fogva sok ajándékokkal diszesitette ő, mert van megváltója, közbenjárója és megigazítója, az isten fia, van evangyélioma, igazgató Szentlelke, van egyházi szolgálata, melyet az atyák, próféták, Krisztus és az apostolok állitottak, terjesztettek; vannak lelkipásztorai és van joga az evangyéliom terjesztésére és fenntartására; vannak kitűnő adományai az isteni származásu tudománynak megértésére és magyarázására, mely örök titkos bölcseség különböző az ész itéletétől, felvilágosit istennek az emberi nemzet s minden övéi iránt való akarata felől; a mint mondatik: "Adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul" stb. Van e szentségek (sakramentomok) kiszolgáltatása és van bizonyos
saját törvényhatósága és itéletjoga, azonban a próféták és apostolok irataiból előnkbe tárt isteni ige szabványa szerint, azért is e szabály mindig megtartandó: "Nagyobb tekintélye van az isten igéjének, mint bármely embernek bármely püspököknek, zsinatoknak avagy az egész egyháznak is". Ez az atyáknak főszabálya az egyházban; a ki pedig az egyháztól elszakadt, már ezen egyetlen bűne miatt is, hogy magát a Krisztus egységétől elvonta, nincsen annak örök élete, hanem az isten haragja marad rajta.
I. cikk. A lelkipásztorok tisztéről.
Hogy pedig a lelkipásztorok tiszte az egyházban annál teljesebben átértve legyen és a köz egyházi szolgai hivatalokra törvényes hivatással biró alkalmas egyének vétessenek fel, a kik előljárni jól tudjanak, – mert a kik jól forgolódnak, azok kettős tisztességre érdemesek, ellenben a kik roszul kormányoznak, kettős megszégyenitésre méltók, – legyen a szuperintendenstől és tiszttársaitól adott bizonyság-levelök, nehogy annak hiányában az emberek valami kétséget találjanak támasztani az ő törvényes választatásuk és hivatásuk felől. A szentirást pedig forgassák kezökben éjjel-nappal, a mint Pál meghagyja és annak szövegével, isten kegye mellett, mennyire csak lehet, barátkozzanak meg, s legyenek a tanulásban és tanitásban szorgalmatosak és a teljes szentirás mind két részét, a törvényt és evangyéliomot tanulják meg jól. Az isten igéjét a Pál intéseként a néppel, a Krisztus parancsa szerint közöljék. S hogy továbbá megtartsák amaz igaz beszéd módját, melynek végcélja, hogy azokat, a melyek az igaz hitre és szeretetre tartoznak, – megvetve a haszontalan meséket és kötölődzködő kérdéseket, – szorgalmasan szivökre kössék; miképen az apostol tanitja, hogy "a parancsolatnak vége a tiszta szivből eredő szeretet", tiszta öntudat és nem költött hit.
II. cikk. A szákramentomokról.
A Krisztustól az evangyéliomban ujonnan szerzett sákramentomokat az igaz egyházak kormányzói mindenütt rendszerint szolgáltassák ki.
III. cikk. Az urvacsoráról.
A mi urunk, a Jézus Krisztus igy szólott: "Vegyétek, egyétek, ez az én testem", és azután igy: "Ez az én vérem, mely újtestamen-
tom vére"; ezért valljuk, hogy az urvacsorában a Krisztus teste és vére igazán és valósággal (vere, realiter) jelen van és a kenyérrel s borral adatik az azokat vevőknek; tehát visszavetve a vakbuzgók minden megveszett véleményeiket, tanitjuk szent és vallásos egyszerűséggel, hogy a sakramentomban kettőt kell tekintetbe venni, egyiket a földi elemet, tudniillik a kenyeret és bort, másikat a mennyeit, tudniillik Krisztus urunknak testét és vérét, a mely miérettünk a keresztfán megáldoztatván, az isten előtti kedvességet ismét visszaszerezte, hogy mi mint a Krisztusnak tagjai és örökös társai, a hit közbenjöttével és a Szentlélek belső munkájával, az örök életnek és a Krisztus minden javainak részesivé legyünk. Ezért igtattattak Irenaeus szavai a mult évi óvárii cikkek közé. És mi nem tanitjuk, hogy átlényegülés lenne az urvacsorában (mint a Scholasticusok magokat kifejezik), vagy hogy elvettetnék a kenyér lényege, mintha ott a kenyér alanya nélkül csak a kenyér járulékai lennének jelen; hanem követjük sok szent atyáknak az Ur teste és vére jelenlétéről és annak a bűnös szivébeni hatályáról szóló erős és világos bizonyságtételeit.
IV. cikk. A bünvallásról, gyónásról és feloldozásról.
A szent vendégséghez senkit sem kell addig bocsátani, mig a lelkipásztor avagy dékántól (diaconus, lelkészi segéd) nyilvánosan avagy magánlag meg nem gyóntattatott és fel nem oldoztatott; a mikor sokan kérnek tanácsot és bizonyos esetek felől felvilágositást nyernek többen.
Ha kik pedig rosz erkölcsűek volnának, azokat tiltsák el a szent vendégségtől. A lelkipásztor is hívja fel a hatóságot a maga kötelességére, hogy ha valamely szentségtelen nem akar járulni az Ur asztalához, azt az első esetben intsék meg, azután ha nem engedelmeskedik, a gyülekezethen nyilvánosan fedjék meg és tekintsék ugy mint kiközösitettet; de ezt nem magán gyülöletből, hanem testvéri indulatból tegyék, "hogy mások is megfélemeljenek".
V. cikk. A magán bünvallásról (fülbegyónásról) és feloldozásról.
Tudva van, hogy a magán feloldozást a mi egyházainkban a lelki pásztorok templomi gyóntatásaért védelmezik. Azért az egyes bűnbánók és bűneiket megvallani kivánók járuljanak a lelkipásztorok-
hoz vagy dékánokhoz, a kik őket készséggel hallgassák ki, büneik felől kérdezzék meg, oktassák, és ha szükségesnek fog látszani, elkövetett gonoszságukért dorgálják is meg. Azonban nem kell a lelkeket tőrbe ejteni s lelkiösméretet elrémiteni. Nem kell továbbá a hibákat a bűnök kötekedő és lehetetlen elszámlálásával megrögzetni. Mert nem akarjuk az öntudatot azzal a pápai avagy szerzetesi törvénynyel terhelni, a mely akár az összes, akár csak, nebány bűnök elsorolását mint szükséges dolgot követeli.
VI. cikk. Az egyházi fegyelemről.
Minden józan ember belátja azt, hogy ez mennyire szükséges az egyházban, mert az egyház egysége azon összetársulásban áll, mely a Krisztus mint egy fő alatt, ugyanazon evangyéliom, ugyanazon egyházi szolgálat és szilárd igazsággal van egybekapcsolva, melynek engedelmeskednünk kell ama mondat szerint: "A ki titeket hallgat, engem hallgat", hogy megmaradjon a hitnek egysége, a sakramentomokkal való élés és az evangyéliomban parancsolt fegyelem. Mert a mint Cyprián tanitja, azon egyedüli fegyelem, – a melylyel a bűnök a felebarátok hasznára, nyilvánosan vagy magánlag meggátoltatnak, köttetnek és büntettetnek, melyet követni üdvösnek, elhanyagolni halálosnak ismerünk, – abban áll, a mit Pál apostol Timotheus és Titus püspököknek ir, hogy "tudják meg, mi módon kelljen az isten házában forgolódniok, mely az élő istennek egyhaza, oszlopa es erőssége az igazságnak". "Azokat, a kik vétkeznek, mindenek előtt megfeddje, hogy egyebek is megfélemeljenek". "A mint", ugymond, "én is Hymenaeust és Sándort, a kik az igazság mellől eltévelyedtek, adtam a Sátánnak, azaz kiközösitettem, a testnek veszedelmére, hogy mind ők, mind mások az egyházban tanulják meg azt, hogy ne káromoljanak".
Azért is a lelkipásztoroknak komolyan kell vigyázni arra, hogy erkölcsök és életök az ő hivatalukhoz méltó legyen, a Krisztus és az apostolok parancsa szerint, hogy a népet nemcsak tudományukkal, de életökkel is oktassák, nehogy a kiket szóval tanitanak, példáikkal megrontsák. A mi pedig, hogy most néhol igy történik, az nyilván van; midőn némelyek nem őrködnek, nem is törődnek az egyház gondjaival, hanem itt és ott, naponkénti regélésekkel és az emberek összejöveteleiben s csoportjaikban gondtalanul heverésznek. A hon-
nan kitetszik, hogy a lelkészek fegyelmének elmulasztása, az egyháznak romlása.
VII. cikk. A lelkipásztorok és egyházi szolgák életéről.
A Krisztus egyházának szolgái, ha e nevökben gyönyörködnek, meglássák, hogy e nemes és szent nevet szelidséggel, türelemmel, gonddal, szorgalommal, lelki nyugalommal, kitartással, józansággal, vendégszeretettel és minden jelesebb erények összeségével feldisziteni igyekezzenek, és hogy minden emberekkel a mennyire lehet békében éljenek s magokat ne vegyitsék vagy ne meritsék a világ gondjaiba, sem pedig üzérkedések avagy más nemtelen nyerészkedésekbe. Mert a kegyesség magában nagy nyereség, ha valaki a középszerü dolgokkal megelégszik; mert semmit sem hoztunk e világra és semmit sem vihetünk innét el, de ha eledelünk van és ruházatunk, azokkel megelégedjünk. Tartsák azért magokat az egyházak lelkipásztorai szolgatársaikkal együtt törvényes hivatásuknak határai közt, hogy keressék inkább azt, miképen lehessen a Krisztus tanácsa és parancsa szerint isten országát és annak igazságát terjeszteni, és ne sujtsák a lelkeket a holnapi nap gondjával, mert elég minden napnak a maga terhe, és az apostolnak ama mondásához: "Egy istennel vitézkedő se elegyedjék az életnek szorgalmatosságába". Továbbá a lelkészeknek és presbytereknek tiszte még, hogy ne csak szónokoljanak a nép előtt, hanem házanként is intsék és tanitsák azokat, és hogy magokat minden vértől tisztán tartsák. Csel. XX. 20. 26. (1)
VIII. cikk. Szinte azon szövegü vagy tárgyu.
Az Isten igéjének hirdetői minden módon kerüljék a korcsmákat, sem olyakat magok ne tartsanak. Mert ha a korcsmába járni tilos – mint a Gracián parancsából világos – mennyivel inkább tiltva van az azoknak, a kik a templomokban szolgálnak. Sőt óvakodjanak, hogy a lakodalmakba is a poharazás és más fajtalanságok kikerülése tekintetéből, ne járjanak, avagy hogy a kéjhölgyek lakomáiban részt ne vegyenek, nehogy ott vagy szemök vagy fülök azok rút látványosságinak és beszédeinek ragályával megfertőztessék, mely
(1) A Bod Péter-féle másolatban e pont: Továbbá a lelkészeknek stb. hiányzik.
tettért magáért hivatalból való letétellel büntettetnek. Distinct 34. 35. 44. és köv. Distinct 5.
IX. cikk. A papok (sacerdotes) házasságáról.
A mit a papok házasságáról a szentírás tanit, az eléggé világos. A kik magukat megtartóztatni nem tudják, az isten nevében és félelmében nősüljenek meg: "mert jobb házasságban élni, mint égni". És "a püspöknek feddhetlennek, egy feleségü férfiunak kell lenni". Ismét "az egyházi szolgáknak rendszeretőknek kell lenni, feleségeikkel együtt". "A diakonok is legyenek egy feleségü férfiak, kik az ő házokban jól tudjanak elöljárni és magzataikat engedelemben tartóztatni, mert ki a maga házában nem tud előljárui, mi módon bírhatja az isten anyaszentegyházát".
Egyre vigyázzanak szorgalmasan azon papok, kik nőtlenül élni nem képesek, hogy ne valamely becstelen személyt, hanem vagy szüzleányt, vagy tisztes özvegyet vegyenek feleségül. A szerfeletti fényüzést pedig mind önmagok, mind feleségeik vagy gyermekeik ruházatában kerüljék s legyen mind az ö magok, mind hitvestársaik öltözete tisztességes. A sisakos vagy hajtott végü fövegeket se viseljék a mohabiták vagy mahumedánok módjára, a mint korunkban látjuk, hogy némelyek ez ocsmányságot a pogány udvarok ildomtalan utánzásával hordják, nehogy az ilyekben e miatt az isten neve megutáltassék. Vigyázzanak továbbá szorgalommal, hogy nejeik ne legyenek szemtelenek, fecsegők, hazugok, haszontalan beszédüek, avagy költekezők, hanem inkább legyenek olyak, minöknek lenni kell a kegyességet jótetteikben feltüntető asszonyoknak, és tanulják meg, hogy férjeiknek mint uraiknak, csendben és teljes önmegadásukkal engedelmeskedjenek. Mert szent Pál sem engedi meg a nőknek, az isten parancsa szerint, hogy férjeik felett hatalmaskodjanak.
X. cikk. Az isten igéjének hirdetéséről.
Továbbá hogy isten igéjét a más bosszantása s minden vetélkedés nélkül terjeszszék, a bűnöket a Pál intése szerint, mérséklettel fedezzék fel és róvják meg, a magán gyülöletet kerüljék és a prófétai s apostoli szigorral a személyek tekintetbe vétele mellett és a vétek sulyához mérten éljenek. Minden tévelygést teljességgel kerüljenek, a hamis tudományt cáfolják, az igaz tudományhoz pedig ragaszkod-
janak állhatatossággal. S továbbá mindnyájan óvakodjanak, hogy sarlójokat s más buzájába ne vágják, a régi kánonok és más ez egyházi cikkek között jelzett rendeletek szerint.
XI. cikk. A házassági esetekről.
A lelkipásztorok a közemberek közti házasság esetében gondosan figyelmezzenek az életkor egyezésére és igyekezzenek kitudakozni az atyafiság fokozatának miként állását, hogy senki ne vegyen 14 éven alóli leányt, s mielőtt a házasságot megkötnék, hirdessék is ki azt kétszer vagy háromszor a gyülekezet előtt. A házassági esketés pedig legyen a gyülekezet előtt illően, nem titkon. Óvakodjanak attól is, hogy az össze nem illő személyeket össze ne eskessék. S ne is hagyjanak addig helyben semmi kézfogást, míg azt a helységnek jó, tisztes és idősebb polgárai a törvény és saját tekintélyök szerint el nem intézték. Továbbá, hogy ezután senki ne merészeljen a házassági esetekben valami itéletet mondani, hanem halaszszon minden válópert a következő zsinat idejére.
XII. cikk. A felsőbbek iránt kimutatandó engedelmességről.
Minthogy az engedelmesség jobb az áldozatnál, mutassa ki minden lelkész engedelmességét a felső hatóság iránt, mindazokban, a melyek az isten dicsőségére és felebarátink épületére céloznak, s fogadásuk szerint sziveljék el és ne nehezteljék szuperintendensüknek jóakaratu intését, sőt sulyosabb bűnök esetében még kemény dorgálását sem, nehogy midőn a Scyllát kerülik, bele essenek a Charibdisbe.
XIII. cikk. A lelkipásztor helyváltoztatásáról.
Jónak látta az atyafiság, hogy jövőre a lelkészeknek ne legyen szabad esperesük beegyezése nélkül valamely lelkészségbe belépni, avagy kilépni azon lelkészségből, melyet kiki törvényes meghivatás után az isteni gondviseléstől nyert.
XIV. cikk. A jövedelmekről.
És mivel méltó a munkás a maga bérére, az egyházszolgáknak is meg kell adni törvényes jog szerint az ő megszabott fizetésöket
vagy tiszteletdíjokat, nehogy a szegénység miatt hivatalukban megrestüljenek. Miért is mig még a régi egyházban nem fizettetett meg egészen a távozó előd szolgálati dija, más egyházi szolga annak a helyére utódul ne menjen. Különben a szabályszegö a gyűlés kemény itéletét vonandja magára.
XV. cikk. A szertartásokról.
Fel kell ügyelni arra is, hogy az egyházban sem a könyörgésekbe, sem a hymnusokba (dicsénekek), sem a felolvasásokba (lectiones), sem a folyóbeszédekbe (prózákba) (1) be ne vétessék semmi, a mi a kanonikus könyvekben és bevett szerzőknél megirva nem találtatik, s hogy azon külszertartások, a melyek a kegyességre, rendre és az egyház nyugalmára hatással vannak, megtartassanak; és hogy mig a templomokban az egyházi szertartások folynak, addig házi vagy világi dolgokat sem magok ne végezzenek, sem pedig házaiknál végeztetni ne engedjenek, hogy igy együtt énekelvén, dicsőittessék folytonos dicséreteikkel az isten. Mert ideje van a munkálkodásnak, ideje van evésnek, ivásnak stb. és ideje van a szent dolgokkali foglalkozásnak.
XVI. cikk. A felebaráti szeretetről.
A szeretet nem azokról gondoskodik, a melyek sajátjai, hanem a melyek a máséi. Vigyázzanak azért minden egyházszolgák, nehogy a tudósabbak irigységből kinevessék, lealázzák vagy megkissebbitsék a tanulatlanabbakat. Továbbá, hogy magokat kevélyen ne viseljék, avagy valami módon meg ne alacsonyitsák és a képzetlenebbek megvetésével be ne fertőztessék. Mert ha a szent apostol mondása szerint egymást marjátok, elnyelitek, meglássátok, hogy viszont egymástól meg ne emésztessetek. Gal. V. 15.
(1) Ezek a régi miseéneknek még gyakorlatban maradt és ekkor már a nép által énekelt alkatrészei, melyek a római katholikusoktól vétettek át, mint: adjutoriumok, antifoniák, benedikciók, Zakariás, Simeon és Mária énekei, hymnusok, introitusok, invokatoriumok, gyermekek Kyriéje, lamentációk, litaniák, Jeremiás énekei, passió-énekek, praekánciunkulák, prózák (egyes prózai darabok éneklése), zsoltárok, responzórinmok, szimbolumok, verszikulusok. Lásd Bartalus István. A magyar egyházak szertartásos énekei a XVI. és XVII. k. században, 37 lap.
Ezen éneknemek a Geleji Katona Gradualjában is nagyobb részint feltalálhatók.XVII. cikk. Fenséges Második János fejedelem parancsáról. (1)
Fejedelmünknek, 2-dik Jánosnak (2) parancsa, mely a mint átlátható, az egyház tekintélyéről szól, ez: hogy ezután senki ne merészeljen az ő nagyságos uralkodása alatt álló birodalomban bármely egyházat annak megszokott és törvényes szertartásaiban valamivel megujitani, abban valamit megváltoztatni, rendűl szabni, eltörleni, a felsőbbeknek a felőli megkérdezése vagy beegyezése nélkül, avagy a kérdésnek a gyűlés elé terjesztése nélkül. Azt pedig, hogy a minap Óváriban az urvacsora kiszolgáltatásában az oltár lebontásával és az asztal behelyezésével változás történt, a nélkül, hogy a fejedelmet a felől megkérdezték volna, a kinek hatalmával azt tenni kellett volna, a mi egyházunk felette rosszalja és az ily ujitás szerzőjének nagy bűneül tulajdonítja. S bárha urunk, a nagyságos fejedelem, a maga fejedelmi kegyéből, (heroica quadam επιεικεια) (3) a mi megtorlásunk mérvét ez alkalommal megenyhitette; mindazáltal ezt az ujitási vakmerőséget jövőre a maga birodalmában sehol megengedni nem fogja. (4) És az esperesek (seniorok) nézete is az, hogy mindenek, a melyeknek szabályszerüen történniök kell, a főtől rendeztessenek és hogy intézkedni kell, miszerint a tudományban és a hit lényeges részeiben különböző érzelmek ne keletkezzenek, a melyek a hol létrejönek a legveszélyesebbek. A szertartásokról pedig nem kell annyira vetélkedni, mint a melyek nem is igen lehetnek mindenütt hasonlók, a mi egyházunkban azonban már régen bizonyos rendbe vannak hozva, s nem is könnyen engedjük meg, hogy azt a rendet valaki valami módon, még nagyobb botránynyal, mint ha azt fenntartjuk, megzavarja; megtartjuk azért ezt a szabályt: A rendezetlenek engedjenek a rendezetteknek, s nem a rendezettek a rendezetleneknek. (5)
(1) A fentebb emlitett Bod Péter-féle másolatban e cikk cime ez: A fentebbiekkel egyezik. (Convenit cum superioribus.)
(2) A "Második János" (Joannes secundus) név is ki van hagyva a Bod Péter-féle másolatból.
(3) Benkő szerint "remissione de jure suo". Szilágyi Istv. másolatb.
(4) A Bod P.-féle másolatba ide ezek vannak szurva: "Ez a fejedelem Perényi Gábor volt, az elsőbb fia, a ki akkor ezzel a cimmel élt." (Princeps hic fuit Gabriel de Perén, fil, s. qui eo titulo tunc utebatur.) De ez történetileg beigazolva nincs.
(5) E cikkről a fentebbi megjegyzésnél hihetőbbnek látszik az, a mit a Keresztény Magvető II. köt. 220. lapján Jakab Elek mond, hogy ez alkalmasint apokrif, "mert János Zsigmond akkor Lengyelországban tartózkodott s fejedelmi jogait Erdélyben nem gyakorolhatta," (tehát Szatmármegyében sem. De vajjon eredetileg nem célozhatott-e e cikk csnpán Báthori Györgyre, a kinek "uradalmában tartózkodó lelkipásztorok" voltak a zsinattagok, s nem ugy magasztositák-é ki aztán annak kezdetét a János Zsigmond hivei később "az ő nagyságos uralkodása alatt álló birodalom"-ra?)XVIII. cikk. A zsinatok vizsgálatairól. (visitatio Synodorum.)
Végre ezek állandó gyakorlatul megtartandók: hogy legyenek minden évben a magok alkalmas és illő idejében látogatások (?) és gyűlések, a melyeken mindenről szoros vizsgálat tartassék; továbbá az egyházi ügyek is fokozatosan és a régi kánonok szerint a magok rendén és módján tárgyaltassanak; azok pedig, a kik konokságukban tovább mennek: a kánonok ősi tekintélyével, a közelebbi gyülésig az atyafiak testvéri köréből és az egyházból kitiltassanak és különben vissza ne vétessenek, ha csak elébb a következő gyüléstől fel nem szabadittatnak. A mint a Distinctiókban van.
XIX. cikk. A hamis tudomány tényeiről (actibus ?). (1)
Elhatározta a közönség, hogy mindazokat, a kik ebben az egyházi hatóságban, akár hamis tudományok, akár rosz életök miatt vádoltatnak, meg kell idézni; tudományuk és életök felől számadásra kell venni, a mit ha teljesíteni vonakodnának, meg kell őket hivataluktól fosztani.
XX. cikk. A felavatásról.
A lelkipásztoroknak főgondot kell fordítniok arra, hogy a Pál tanitása szerint, kezöket valakire hamar ne vessék, hanem jó bizonyságu, szent lélekkel és bölcsességgel teljes férfiakat alkalmazzanak, nem a heverésre, hanem az egyházszolgai munkára. Minél fogva igen helyeslendő a régi egyház szokása, hogy a felavatandók először vizsgáltassanak meg, képeztessenek ki és az ige hirdetésére az egyház kegyes és tudós előljáróinak közbizonyitványára bocsáttassanak ki. Óhajtandó, hogy az egyháznak ezen terhes és igen szükséges gondozására többen vétessenek fel, hogy ezen egyházi szolgálat által a többi egyházak is megtartassanak. Akarjuk továbbá, hogy a kátét is a mi egyházainkhan a dékánok, avagy az egyházi szolgák mindenütt tanitsák, ugy mindazáltal hogy a lelkész mindenütt ügyeljen fel, hogyan
(1) E cikknek a Bod P.-féle másolatban ez a cime: "A tudományokban és életökben botrányosokról." (De scandalosis in doctrina et vita.)
oktattatnak a tanulatlanok, és hogy a megvizsgálandók vizsgáik és vallástételeik után tartsanak ugyanott a jelenlévőkkel imádságokat, a kátéfejtegetéssel foglalkozó és azt tanuló gyermekekért.
Meg kell még jegyeznem az itt elsorolt két erdődi és óvári zsinatokról, hogy e zsinatok munkálatait is sokideig homály fedte és még ma is csak igen szűk körben vannak azok kellőleg ismerve. Lampe, Sinay, Buday Ézsaiás rólok csak vázlatosan, sőt részben tévesen is irnak, mert a három elsőnek szövege csak 1795-ben fedeztetett fel a tudós Benkő József közép-ajtai lelkész s majd udvarhelyi tanár által Dési István 1623 táján élt szászvárosi lelkész másolatában (1) – L. Tóth Ferenc: Túl a tiszai helv. hitv. Püspökök élete című könyvének 247. lapján; a hol azt is irja, hogy ő az erdődi és az óvárii zsinatok végzéseit Kerekes Ábel szászvárosi tudós hazánkfiától 1812. febr. 5-kén kapta, a ki ezeket Benkőnek most említett és Ajtay Mihálynak Collectiones Hist. Eccl. praesertim Historiam Hungariae illustrantes (pag. 27–37) cimű gyüjteményéből vette s az első erdődi és óvárii zsinatok végzéseit ugyancsak imént jelzett műve 249–262 lapjain eredeti latin szövegében ki is adta; a második erdődi zsinat végzéseiről azonban semmit nem szól.
Ezeket Benkő elsőben Dobolyi f.-bányai kántortól s később hibátlanabb másolatban Köpeci Sámueltől nyerte. (2) Révész Imre Benkőnek fentebb érintett gyűjteményét Dévay Biró Mátyás élete cimű művének 62-dik lapján, részeinél fogva bővebben ismertetvén, a Tóth Ferenc által e gyüjteményből kiadott másolatot az első erdődi zsinat igazi szövegének nyilvánitja, a második erdődi zsinat hitvallásáról pedig azt mondja, hogy az mindeddig kiadva nincsen; de, mindjárt e nyilatkozata után következett évben, az 1864. évi Sárospataki Füzetek 23–31. lapjain ugyan ő közrebocsátotta e zsinat ismertetését, hű kivonatban közölvén Köpeci Sámuelnek, a kóbori egyház lelkészének, Benkő által fenntartott másolata után az ott hozott végzéseket; azonban az egész szöveg kiadva eddig sem volt. Én tehát az elsőbb erdődi és az óvárii zsinat cikkeit a Tóth Ferenc által kiadott
(1) Benkőnek ezt tartalmazó "Synodi Erdődienses geminatae". T. II., p. 280, gyüjt., l. a kolozsvári muzeum könyvtárában.
(2) Révész Spataki füzetek 1864., 30. l.latin szövegről fordítottam. A második erdődi zsinat végzéseinek kezemnél két latin szövege volt; egyik a Benkő gyüjteményéből, másik a Bod Péter historiájából Sinay számára Récsey János által külföldön leirt példánynak, mely ma a Széchenyi orsz. könyvtárban van, harmadik kézzel tett másolata, irásilag egyik sem tökéletes, azonban két egymástól lényegesen eltérő és feljebb feltüntetett ponton kívül egymással teljesen egyező, s a Spataki Füzetekben ismertetett kivonattal egy tartalmu, de annál jóval bővebb, minél fogva ezeket forditám.
VII.
VÁSÁRHELYI ZSINAT.
1559-dik évben.A végzetes szakadás, mely a Zwingli és Kálvin urvacsorai nézetének a magyar nemzetben történt gyors terjedése miatt meghasonlásba jött magyar- és erdélyországi protestánsokat egymástól sajnálatosan elválasztotta, első nyilt kifejezést nyert a szászok Szebenben 1557 január 13-dik napján tartott zsinatában; a hol azok, eretnekítő szenvedélyöktől elragadtatva, a Luthertől különböző nézetű protestáns testvérek ellen a kövatkező 6 pontot állapították meg. (1)
1. Az uj Nestóriánusoknak és összes Sákramentáriusoknak, tudniillik: Berengárnak, Vikleffnek, Karlstadtnak, Zwinglinek, Oekolampadnak, Kalvinnak stb. minden tévelygését kárhoztatjuk.
2. Határozzuk, hogy a sákramentomokban és feloldozásban a vittembergi ekklézsia módját kell megtartani, és azokat a papoknak reggel, józanon, és a gyülekezet köz-helyén, anyai nyelven, – ábráktól tiszta fehér len ruhába – az ős egyházat és a szeplőtelen bárány királyi széke előtt álló kart, nemkülönben az ily köntösben gyönyörködö szent angyalokat utánzólag öltözködve – kell végrehajtani.
(1) Háner 220. l.
3. Végezzük, hogy a magángyónást is meg kell tartani.
4. Rendeljük, hogy a templomokból minden mesés képeket ki kell hányni, a történelmieket pedig meg kell tartani.
5. Megállapítjuk, hogy a gyermekszülőket és uj házasokat a templomba be kell vezetni.
6. Elhatározzuk, hogy az ünnepnapokon és más ünnepeknél mindaneket aképen kell végezni, a mint azok a szászországi reformált egyházak könyvecskéjében előadva vannak.
Ezt követte még ugyanazon évben a Kálmáncsehi Márton, Szegedi Lajos, Petek Lőrinc és Kolozsvári Krispus Bálint s több megvetőleg sákramentáriusnak nevezett helvét nézetet követő atyák ellen Kolozsvárra junius 13-dikára egybehívott zsinat, melyen Kálmáncsehi Márton, noha a hitvitára különösen fel volt szólítva, közbejött betegsége miatt meg nem jelenhetett, hanem az egész ügyet Szegedi Lajos tiszttársára bizta; a ki szinte nem akart egymagában a vitába bocsátkozni. Minek folytán a zsinatnak eredménye az lett, hogy a túlbuzgó Lutherkövetők amazt betegségtettetőnek, ezt eretneknek kiáltották; az urvacsoráról pedig hitvallást adtak ki, és ismét határozatilag kimondották, hogy a sákramentomokról a wittembergi egyház értelmét tartják meg, magokat mindenben ahoz szabják és egyházukba semminemü uj tant be nem vesznek; a sákramentáriusokat isten egyháza tagjainak el nem ismerik, hanem annak itéleténél fogva kárhoztatják és a velök egy vallást követő atyafiak közül kizárják s kizártaknak tekintetni akarják. (1) Az itt készült "Egyetértése az alsó pannóniai és erdélyi mindkét nemzetbeli egyházak lelkipásztorainak a Krisztus sákramentomi tanáról" némely titkon eltérő nézetü tagoktól Wittembergbe küldetett Melánkhtonhoz megvizsgálás és birálás végett. Melánkhton 1558. jan. 16-án válaszában a Luthert követők e hitvallását helybenhagyta; mely helybenhagyás oly hatással volt az erdélyi rendekre, hogy még a Thordai országgyűlés is, a vetélkedések
(1) Consensus doctrinae de sacramentis Christi Pastorum et Ministrorum Ecclesiarum in interiori Pannonia et Nationis utriusque in tota Transilvania. Impressus Claudiopoli Anno 1557, az erdélyi ágost. püspök szebeni levéltárában.
s egymás bosszantása kikerüléseért elhatározta, hogy a sákramentáriusok hitfelekezete megtiltassék és eltöröltessék.
Erre, a Lutherkövető magyar és székely egyházak lelkészei még inkább felbuzdulva, ugyancsak Tordára zsinatot hívnak össze, még azon év május 1-ső napjára, a szákramentomi hitcikkek megvitatása és a Melankhton levelének kihirdetése végett; tüzes hitvitát folytatnak Stankar ellen, ki a Krisztus személyéről és jótéteményéről támasztott tévtanokat, és Kálmáncsehi ellen, ki a Krisztus testének és vérének valóságos és személyes jelenlétét az Urvacsorában tagadja. A vita a Lutherkövetők győzedelmével végződik. Azonban a Kálvin nézetüekre még is annyi eredménye lesz, hogy a jun. 5-ki országgyűlés Gyulafejérvárott, a thordai határozatát e kifejezésével enyhítette: "Ő felségeik uj felekezetek és vallások behozását főként azon okból látják eltávolítandónak, hogy a viszálkodások forrása és magva eltávolíttassék". De a Kálmáncsehi felett Tordán külsőleg győzedelmeskedett Dávid Ferenc kolozsvári luth. püspök, ugy látszik, lelkében meggyőzetett attól, mert lemondott püspökségéről, a szász egyházakat pedig barátságos kiegyezésre hivta a Kálvin-nézetüekkel; mely midőn nem sikerült, Izabella királynétól kért felhatalmazást és parancsot uj vita tartásra; viszont a szászok is az Urvacsoráról szóló hitcikkeiket összeirták, II. Zsigmond lengyel királylyal és Izabellával aláiratták, (1) igy kihirdették a kivánt zsinatot Medgyesre aug. 18-dikára. De előre lehetett látni, hogy annak semmi kibékitő eredménye nem lesz, mert a szász rendek még előzetesen meghatározták, hogy "egyházaik tudományától egy körömnyire sem távoznak el" és az istenre kényszerítették zsinatuk tagjait, hogy "más tudományt az eddiginél be ne vegyenek, mert ők annak hirdetését szász egyházaikban meg nem engedik." (2) "Egészen a Zwingli és Luther közötti márburgi eset ismétlése" – mond Jakab Elek (3) "ragaszkodás névhez, nem elvhez, a megszokotthoz, nem az igazsághoz. Amaz esemény óta harminc s ne-
(1) Háner 249., 250. l.
(2) Archiv. 255., Háner 259. l.
(3) Ker. Magvető, II., 230. l.hány évnél több idő telt el, s a gyöngeség és beszámítás ennyivel nagyobb mértékű. Luther hitvallásának belső értéke ezzel nem gyarapodott, az igazság igazság maradt: de egy lényeges rossz történt, hogy t. i. az oly sokban egyező két egyház szinte ez egyetlen kérdés miatt a teljes meghasonlás szélső pontjára jutott."
A medgyesi zsinat e hajthatlan ellentállása okőzta, hogy Dávid Mélius Péterrel Váradon még azon évben értekezett és nyolcadmagokkal irásba foglalták a kálvinista urvacsorai tudományt, melyet Dávid még azon évben ki is nyomatott Kolozsváron e cim alatt: "A kolozsvári egyház lelkészeinek és az erdélyi egyházakban helyesen tanitó több lelkészeknek az Urvacsoráról szóló helyes értelmök védelme". (1)
Átalában a már e cikkünkben elsorolt kihivó, eretnekitő, elkárhoztató lépései erdélyi Lutherkövető atyánkfiainak okozták azt, hogy az eltaszitott Kálvinkövetők is, még azon év mindszent napján, nov. 2. Maros-Vásárhelyen mind Magyar-, mind Erdélyországból összegyülvén, zsinatot tartottak és ottan az urvacsora felőli hitvallásukat magyar nyelven kiadták. Mely hitvallás egyházunkban magyar nyelvünkön a legelső; irálya ép erőteljes, tartalma épületes; s valóban kedves jelenet volt, midőn azt Fraknói Vilmos egy XVII. századbeli könyv táblájában felfedezte és a "Könyvszemle" 1878-diki folyama 277–282. lapjain közre bocsátotta. (2)
Mielőtt itt annak szövegét a következő szakaszban közölném, meg kell még jegyeznem, hogy a medgyesi zsinat, váradi értekezlet és m.-vásárhelyi zsinat jelzett napjaiban időrendi tévedésnek kell lenni. Ugyanis: a medgyesi zsinat aug. 18-kán volt és azon Dávid F. is megjelent (3) s azt mondják, hogy a váradi értekezlet is ugyanaz napon volt, pedig a mint Melius maga irja, Dávid azon értekezletben is részt vett; (4) s a m.-vásárhelyi zsinat napja nov. 2., pedig ugy látszik, hogy a Kolozsváron kiadott védirat a m.-vásárhelyi hitvallás-
(1) Fel nem található. Révész, M. Prot. E. t. figyelmező.
(2) Meg van a m. nemzeti muzeumban.
(3)Archiv für Siebenb. Landesk. N. F., II. E., 254–255. l.
(4) Refutatio confessionis de Coena Dni Mathiae Hebler etc. Debrec. 1564.nak volt a védelme. (1) Tehát azt kell hinnünk, hogy a védirat kelte, vagy pedig a váradi értekezlet ideje tévesen jutott tudomásunkra.
Hitvallásunk szövege a következő.
AZ URNAK VACSORÁJÁRÓL VALÓ KÖZÖNSÉGES KERESZTYÉNI VALLÁS.
Mellyet a keresztyéni Tanítók mindegész Magyar Országból, s mind Erdelből a Vásárhelyi szent Sinatba töttek és kiatták a Christus Szentegyházának építéssére. M.D.LIX. Esztendőbe, Mind szent Napján. (2)
A Christus Jésusnak Testével és vérével való igaz Részesülésről, az Urnak vacsorájában.
Micsoda az Urnak vacsorája.
Az Urnak vacsorája (a mint szent Pál szól) a Christus Jésus Testével és Vérével való igaz részesülés, Melly részesülés lészen a kennyérnek és a bornak vevőjétől, hitnek általa, Melly hit az igéretben a Christus Jésust hozzá kapcsollya, és tellyes reménységel és bizodalommal ragaszkodván ez igérethöz. Az én Vérem tii éröttetek kiontattik, részesül a Christus Jézussal és minden javaival, mellyeket szent halálával és vére kiontásával szerzet, Tudniillik az örök boldogsággal.
Miképpen leszen ez a részesülés.
Leszen igaz hitnek általa. Mert miképpen az igéretet hittel vészük, Azonképpen az igéretnek álattyát és gyümölcsét, mely a Christus Jésusnak éröttünk megtöretet Teste és bününk bocsánattyaért kiontatot Vére, hittel kell vennünk. És ez mi módon legyen, rövid beszéddel igy magyarázzuk meg.
(1) Mondják ugyan, hogy ez évben Kolozsváron is volt zsinat; és annak 15 pontban foglalt hitvallásáról van emlékezet az Archiv des vereins fur Siebenb. Landesk. Neue F., II. B., 255. l., de e hitvallás hollétéről tudomásunk nincsen.
(2) Megjegyzem itt egyszermindenkorra, hogy én minden e gyüjteménybe általam felvett magyar eredeti szöveg irásmódját változatlanul meghagytam, csupán az olvasást nehezitő cseréltbetűket, pl. v az uért, eo az őért, c a kért stb. irtam a ma használt betűkkel, és a hiányzott ékeket raktam fel a hosszu hangzók fölé a könnyebb olvashatás végett.Az Isten akarván betellyesiteni minden ő igéretit, mellyeket eleitől fogva az emberi nemzetnek töt vala, adá éröttünk az ő fiát. És az emberi testet éröttünk felvövén, halált szenvede a mi üdvösségünkért. Mind megtestesülése mind halála mi éröttünk lőn és ennek minden haszna miénk lőn, ugy annyira, hogy az ő Testének fölvétele lőn oka, hogy a mi testünk mindenestől fogva el ne veszne. Halála és feltámadása lőn oka, hogy örökké élnénk. Testesülésse azért, halála és feltámadása nékünk örök életünk.
De hogy ennek a jótételnek emléközete a mi elménkből és lelkünkből ki ne esnéjék, szerzé a végvacsorát a Christus, mellybe jegyek által emlékösztet az ő jótéteményiről, és etcersmind, hitnek általa, e jókat közli az ő hiveivelt, nem külömben mint közlötte a végvacsorán az Apostolokkal.
Annak okáért mikor aszt mongya a Christus Jesus a végvacsorán a kenyérről, Ez az én Testem: nem egyebet ért rajta hanem aszt a mit szent János Evangeliomában mond, Én vagyok az életnek kenyere. Mert ott nem egyebet ért a Christus Jésus, hanem hogy az ő Teste minékünk kenyerünk és étkünk, mellyel él és tápláltatik a mi lelkünk. És a lélek által a test. Mert a test él a lélektől.
Semmi nem egyéb annak okaért a Christus Jesusnak Testét ennünk, és Vérét innunk, hanem szüvnek tellyes reménségével és bizodalmával hinnünk, hogy az ő Teste mi éröttünk ontatott ki, bűnünknek bocsánattyára, És hogy csak az ő Testének és Vérének áldozattya miat tartatunk meg az örök életre. Eképpen hitnek általa részessülünk a Christus Jesus Testével és Vérével.
A Christus Testének étele miért mondatik lelki ételnek.
Továbbá, Ezt a részesülést mondgyuk, hogy lelki és nem testi módon leszen, Mert a hit a mely eszt vészi, a lélekké nem a testé. Ennek ntánna, A jók is, mellyeket a vacsorába vészünk, mennyei és lelki jók, nem testiek. Továbbá, Ennek a Christus Jesussal való részessüléssünknek csatornája a szent Lélek, kiáltal minden javait is reánk ötli, és velünk közli a Christus Jesus, mint szent János mondgya, Ebből ismerjük meg, hogy ő mi bennünk lakozik, és mi ő benne, hogy az ő Lelkéből adot mi nekünk.
Hány féle étel légyen az Urnak vacsorájában.
Itt azt is meg kel értenünk, hogy az Urnak vacsorájában kétféle eledel vagyon, Lelki és testi. A lelki avagy mennyei, Christus Jesusnak szent Teste és sz. Vére. A testi a kennyér és a bor, és miképpen
két féle az eledel: azonképpen az étel is kétféle, Testi és lelki. A test vészi a testi eledelt, a kennyeret és a bort, Melly étel mondattik szentségszerént való ételnek is. A lélek vészi az igéretben a Christus Jesusnak szent Testét, szent Vérét hit által.
Miképpen legyen Jelen Christus a vacsorában.
Továbbá, Azt is eszünkbe vegyük miképpen legyen a mi Urunk Christus Jesus a vacsorában Jelen.
A szentegyháztól soha a Christus Jesus el nem távozik, Isteni ermészete és hatalmassága szerint, Miképpen ő maga mondgya: Én veletek vagyok mind világ végezetig. Én, én visellek tüteket még vénségtekben is. Efféle igéreti szerint a szentegyházban mindenha Jelen vagyon a mi Urunk Christus Jesus. De e jelen voltának fölötte a vacsorában az ő teste vére is Jelen vagyon a hitnek, az igéretben. Mert a hitnek oly ereje vagyon, hogy a távol való állatokat is jelenvalóképpen vészi az Igében. Mert a hitnek mind a távol való, s mind a közel való helly egy.
Ekképpen irja Szent Pál a Gallaciabelieknek, hogy szömek elöt feszitöttet meg a Christus Jesus. Maga (talán noha?) (*) nem Galaciában, hanem Jérusálemben, régen annak előtte, feszitöttet vala a Christus Jesus.
Ábrahámról is azt mondgya a Christus Jesus, hogy Ábrahám látta az ő napját az az üdőjét, mellybe a Christus Jesus a testbe a világban élt. Maga a Christus Jesusnak születtéssének előtte sok száz esztendővel hólt vala meg Ábrahám.
Ezenképpen e mai nap a hivőknek is jelen vagyon a mi urunk Christus Jesusnak szent Teste, és szent Vére, az igéretbe, hit által miképpen a Galaciabelieknek a Christus Jesusnak feszitésse jelen vélt, és Ábrahám Pátriárchának a Christus Jesusnak napja. De ezt értsed hitbe és lélekbe lenni, nem testi képpen. Mert test szerént a Christus Jesus ül Atyának jobján, honnat az ö igéretiben minden javait közli mi velünk, éltet, táplál és oltalmaz.
És ezzenképpen mondgyuk jelen lenni a Christus Jesust az ő hiveinek jótéteményiről is, mellyek az ő Testéből, az ő igéreti szerént mi reánk származnak.
Mondgya magát a szentegyháznak fejének. Mert miképpen a tagoknak a főtől vagyon indulattyok is életek: azonképpen mi a Christus Jesus testének érdeméből vöt élettel élünk.
Mondgya továbbá e szentegyháznak vőlegényének magát. Mert
(*) A "maga" szó nem elírás, bár az értelme itt csakugyan "noha." Vö. pl. a Károli-féle fordítói hagyományban sokáig így olvasható sorokat a 2. korinthusi levélből (6,8–10): "Ditsöség és gyalázat által, szidalom és ditséret által, úgymint hitetök, maga igazak. Mint esméretlenek, maga-esméretesek; mint meghóltak, maga ímé élünk; úgymint kik ostoroztatunk, de nem öletünk-meg. Mint bánkodók, maga mindenkor örvendezök: mint szegények, maga sokakat gazdagítók: mintha semmink nem vólna, maga mindennel birunk." Az idézet forrása Misztótfalusinak 1685-ből való revíziója. [NF]
miképpen a vőlegény táplálja és oltalmazza az ő hites társát: azonképpen a Christus őrzi és táplállya az ő szent egyházát.
De ezzeknek e jótéteményeknek mind feje a Christus Jesusnak megtestessülésse, miért hogy a mi testünket vötte fel és testünket közlöttük ő vele, ugy annyira hogy (a mint szent Pál szól) húsunk az Ő hussából legyen, csontunk az ő csontyaiból. Annak okaért lehettetlen, hogy minket elhadgyon, és ne óltalmazzon hatalmával, miképpen ember az ő tagjaitól, csontyaitól és testétől el nem távozhatik.
Annak okáért e sok jótéteményekért és javakért is, mellyek mi reánk a Christus Jesusnak Testéből áradnak, mondgyuk hogy a Christus Jesus e vacscsorába [!] jelen vagyon és közli velünk minden javait az ő igéretibe.
De mondgyuk, hogy e jelenlétel nem testi jelenlétel, hanem Lelki: mert csak a hit fogja és érti eszt meg, Nem a test, hogy a hitlenek nem veszik Christusnak szent Testét szent Vérét.
Olly jelenlétét azért a Christus Jesus Testének és Vérének nem valljuk, melly hitnek kövűle legyen. Mert a hitnek kövűle senkivel magát Christus Jesus nem közli. Annak okaért tagodgynk, hogy a hitlenek Christus Jesus Testét vegyék.
Mert valakiben a Christus Jesusnak lelke nints, Az Christus Jesusnak Testét nem veheti. A hitetlenekben ninsen a Christus Jesusnak lelke: Mert azt mondgya szent Pál, hogy Christusnak Beliállal semmi közi nincs: azért a hitetlenek nem vehetik az ő Testét.
Továbbá Christus Jesus is azt mondgya, hogy a ki az ő Testét észi és Vérét iszsza, el nem vész. A hitetleüek elvesznek: azért az Ő Testét nem észik, Vérit nem iszszák.
Annak utánna, szent Pál is szólván a Vacsorabeli méltatlan ételről és italról, nem azt mondja, a ki a Christus Jesusnak Testét méltattlan észi: hanem a ki a kenyérből méltattlan észik és a pohárból méltattlan iszik vétközik a Christusnak Teste és Vére ellen.
Mi legyen ez, azon szent Pál meg magyarázza:
Kárhozatot vészen ugymond, magának. Tudgyuk pedig aszt, hogy a Christus Jesusnak teste nem kárhozat, hanem élet.Azzért a hittetlenek a Christus Jesus Testét nem vészik állattya szerint, és lélek szerént: hanem csak a Christus Jesus Testének és Vérének jeleit a bort és a kenyeret.
Végezetre, Haszontalan dolgot a Christus Jesus soholt nem parancsolt, melly minekünk veszedelmünkre vólna. A Christus Jesus
Testének vétele, hitnélkül hasszontalan: Azért aszt nem parancsollya. Ha nem parancsollya nem is akarja: Tehát erővel tőle el nem vehettyük, akkar mint adgyuk szóval a hitetleneknek.
Az Ur vacsoráját mi végre kell gyakorlanunk.
Utólszor, Ezt is mondgyuk és vallyuk, hogy az Urnak Testének és Vérének vételére a szent Vacsorába int és kénszerit minket,
Elöszer, A mi Urunk Christus Jesusnak parancsolatya, azt mondgya: Vegyétek, egyétek, Igyatok ebből mindnyájan. És, Tegyétek eszt az én emléközetemre etc.
Annak utánna a hasznok, mellyeket az Urnak vacsorájában veszünk:
Előszer annak okáért a Christus Jesus vacsorájának hozzánk való vétele erősíti a mi hitünket, a Christus Jesusnak igéretiben.
Mert miképpen a külső jegyek meg nem csalyák szájunknak és szemönknek érzékenységét: azzonképpen a Christus Jesusnak igéretiben igazán adatattik a hivőknek a Christus Jesusnak szent Teste és szent Vére, a hit által, kikből mi reánk a megújulás és elevenedés szál, Mint szent Ágoston szól: A ki, ngymond, akar élni, vagyon honnét éllyen: Járullyon ide, hidgyen, egyesüllyön a Christussal, hogy megéledgyen.
Annak utánna, Int e szent vacsora háláadásra is, hogy a mi Urunk Christus Jesusnak velünk való jótéteményiről és javairól, mellyeket halálával és feltámadásával szerzet, hálát adgyunk. Mellyről szól a Christus Jesus, mondván: Ezt tegyétek az én emléközetemre. Szent Pál is: Valamennyészer észtek a kenyérből; az Urnak halálát hirdessétek.
Harmadszor, Int az attyafiui szeretetre is. Mert miképpen a kenyér mellyel a test él, is sok buza szemből vagyon, és a bor sok szőlő szemből: azonképpen nekünk, kik egy főnek tagjai vagyunk, egyesseké kel lennünk, Melyről szól szent Pál mondván: Egy a kenyér, sokan egy test vagyunk.
Negyedszer: külömbséget teszen mi kösztünk, és a hitettlen pogánok közet, kik a szentegyháznak nem tagjai. Etszersmind vigasztal is a szentegyháznak megmaradásáról mind világ végezetéig, szent Pálnak mondása szerént, ki aszt mondgya: Valamennyészer a kennyérből észtek és a pohárból isztok, az Urnak halálát hirdessétek. Míglen eljő.
Ezt a hív és Istenfélő kereszttyének látván és megértvén, e
szent és üdvösséges tanitást meg ne utalják, hanem lelkük vigasztalására erről gyakorta elmélködgyenek. És buzgó szívből lélekből kérjék velünk egyetembe a Christus Jesus nevében a szent Lelket, ki minket minden igasságra tanitson és tegyen minket a Jesus Christusban egyesekké, hogy ő neki mi kösztünk valami kedves dolgai lehessenek. Amen.
Kolosvárot Nyomtattot, Heltai Gáspár Mühellyébe. 1539.
VIII.
MEDGYESI ZSINAT,
1560-dik évben.Az urvacsora felett támadt viszály, az eddig tartott zsinatok által le nem csillapíttatván, sőt már nemcsak az egyházi, hanem a világi férfiak közt is napról-napra növekedvén: János Zsigmond fejedelem az erdélyi nemzetiségek kérelmére megparancsolta, hogy az egyházak lelkipásztorai, mind a két vitázó fél részéről, foglalják irásba a magok nézetét: hogy ha ez úton valahogy el lehetne enyésztetni a belső gyülöletet és az üdv békés útára vezetni a meghasonlott kedélyeket. E parancsolatra hivták össze a szászok a Medgyesen 1560. jan. 10. Hebler Mátyás püspökük elnöklete alatt tartott közös zsinatot. (1) Itt a szász lelkészek urvacsorai nézeteiket 8 pontba foglalták s a Luther- és Kálvin-követők tanait, a Krisztus személyéről és az Urvacsoráról, tétel és ellentétel alakjában ugy állították ki, hogy a köztük lévő különbség azonnal kitünjék; a következőkben. (2)
Mind a két fél vallja:
1. Hogy a Krisztusban két természet van: isteni mely öröktől fogva van és lélek (spiritus), és emberi mely nem öröktől fogva való, és lélekből (anima) s testből áll.
(1) Háner, 281.l1. Hermann D. Annales Eccles. Transylv. 661. l.
(2) Luc. Hermann Protocoll. Actor. Synodal. Stat. Eccl. Trans. 44–47. l.2. Hogy e két természet: isteni s emberi a Krisztusban személyesen egyesülve van.
3. De a személyes egyesülés meghatározásában, hogy miben álljon az, nem értenek egyet; mert
a Luther-követők 1. azt tanítják, hogy a Krisztusban lévő két természet egyesülése nem egyéb, mint hogy az isteni természet, minden méltóságát nem csak szóval, hanem valósággal és igazán tényleges közösülés által közlötte az emberi természettel. Mert különben is az ember Krisztust csak igy illetheti meg a Felség név és megszólitás, mely őt más szentektől – kikben isten lakik, s kikkel szinte némi, de nem minden dolgot közölt – egyedül választja.
A Kálvin követői ellenben azt tanítják, hogy az isten az ember Krisztusban valamely különös módon ugy lakozik, mint az ő templomában; hogy az emberi természet nem részesült az isteni természetnek minden tulajdonságában tényleges közösülés, avagy az isteni természet tulajdonságainak az emberi természetbe lett átömlése által.
4. Azt állitják, hogy a személyes egyesülés szó nem találtatik a szent írásban, hanem a szentatyák által találtatott fel. De maga a dolog, a mely e szó által jelentetik, oly tisztán és világosan van magyarázva a szentirásban, kivált szent Pálnál, hogy az ő itéletök szerint annál semmi sem jő világosabban ki a szentirásból. Hogy tudniillik az isten minden ő méltóságát közlötte Jézussal, a Mária fiával; a milyen egyesülés semmi angyallal vagy szent emberrel sem történt. Ján. 1. Mát. 28. Eféz. 1. 4. Filipp. 2. Kol. 2. Zsid. 1., 2., 4., 8.
4. Ellenkezőleg azt tanítják, hogy a Krisztusban levő két természet egyesülése sehol sem fejtegettetik a szentírásban: miért is annak magyarázatát a szent atyák irataiból kell meríteni.
5. Azt állítják, hogy a Krisztusban lévő természetek össze-
5. Ellenkezőleg azt állítják, hogy az isteni természet tulajdon-
elegyedés nélkül megmaradnak, a közösülés által nem töröltetik el az emberi természet. Mert másként mondatnak az isteni tulajdonságok az isteni mint az emberi természetről. Minthogy az isteni természetben az isten mindenhatósága és az isten lénye a legegyszerübben egy. A Krisztusban pedig a vele közöltetett mindenhatóság és az emberi lény, egészen különböző. Mert az ember az isten lényeges mindenhatóságában való részesittetésénél fogva – mely személyesen lett – mondatik mindenhatónak, de semmiképen sem saját mindenhatóságánál fogva. Miért is, bár az isten és ember a Krisztus személyében a magok módja szerint egyenlő hatalmuak és méltóságuak, mindazáltal nem egyszerüen egy a méltóság, mert az egyik természet abban részesítve lett. De mind a kettő, a személy ezen egységében méltóságának módja szerint jelen van és cselekszik minden dolgokban; minélfogva a Krisztusban lévő természetek össze nem elegyednek.
ságának ezen átömlése nem történhetik meg az emberi természetnek az istenivel való összevegyülése vagy megsemmisitése nélkül.
6. Azt állitják, hogy az ember Krisztus, e méltóság birtokába az ő anyjának méhében jutott, midőn az vele közöltetett és azt mindég bírta és mindazon helyen és időben, midőn neki legszabadosabb tetszése szerint ugy tetszett, használta is. Luk. 2. Ján.
6. Ellenkezőleg azt mondják, hogy a Krisztus e méltósággal nem volt felruházva megaláztatása állapotában, és azt a méltóságot, melyről maga szól, csak az ő feltámadása után szerezte magának.
7. Azt hiszik, hogy az ember Krisztus a megdicsőült testek módja szerint az égben van, de a mennyiben az isten jobbjára ült, semmi meghatározott hely által nem körvonaloztatik. Minélfogva nemcsak mint isten, hanem mint ember is az égen és földön mindenütt jelen van és hatalmas a mi üdvességünkre.
7. Ellenkezőleg, abban az értelemben vannak, hogy az ember Krisztus, az ő feltámadása után, a menny egy helyén van, a földön pedig csak az ő lelke és istensége által munkál.
8. Azt mondják, hogy a Krisztus az isten jobbjának értelme és szavainak igazvolta szerint, nem csak lelkével, hanem testével és vérével is jelen van, és e test és vér mindazoknak adatik az Ur vacsorájában, a kik azzal élnek. Mert mint a lélek test nélkül semmit nem cselekszik, hanem mindent a test által: ugy az ige sem tészen semmit a felvett emberiség nélkül, hanem mindent az által, kit maga mellé helyzett; a mi az Atyaisten jobbja.
8. Ellenkezőleg azt állitják, hogy a Krisztus az urvacsorában csak az ő lelkével azaz istenségével van jelen. Mely lélek a Krisztusban és mibennünk is van és mindent cselekszik.
9. Abban az értelemben vannak, hogy a Krisztus szavai, – ki örök igazság – mint az uj szövetség szavai – oly egyenesek, tiszták, világosak, és kifejezésöknél, – tehát minden nyelv sajátságánál fogva oly szilárdak, (dura) miszerint nincs rá szükség, hogy magokon a szavakon kívül máshonnan magyaráztassanak.
9. Ellenkezőleg azt erősítik, hogy a Krisztus szavai az ő testéről és véréről homályosak és (κατα το ρητον) szó szerint nem is értelmezendők, hanem értelmöket a szent irásban kell felkeresni, s azokhoz igen is szükséges a magyarázat.
A Kálvin-követők részéről Dávid Ferenc és Heltai Gáspár terjesztették elő ellennézeteiket és érveiket, bemutatták 15 pontból állott korábbi hitvallásukat; vitatkoztak több napon át azzal a keserű eredménynyel, hogy Dávid és a vele
egyértelmen lévők a zsinat többsége által kárhoztattattak és a lutherán egyházból ünnepélyesen végleg kirekesztettek. O quantum in rebus inane! [Ó, milyen jelentéktelen kérdésben!] – sohajtott fel rá Párizpápai. (1)
E kiközösités a Luther- és Kálvin-követők közötti meghasonlást, Kolozsvár ref. népének a szászoktóli elhidegülését csak fokozta, a szerte mutatkozó egyházi szakadás az urvacsora kérdése felett oly fontosnak tünt fel, hogy még az 1560. nov. 15. tartott országgyülés is ismét vitatkozást rendelt az 1561-dik év febr. 6-dik napjára, s oda egy 6 nemes és több szász követekből álló országgyülési bizottságot is nevezett ki, hogy azok előtt vitassák meg mindkét fél papjai az urvacsora felőli nézeteiket. Több napig tartott e vita is a várt eredmény nélkül. A Kálvin-követők, 15 pontban foglalt kolozsvári hitvallásokat, a Luther-követők itt szerkesztett 14 hitcikköket irták alá és hirdették ki; és a kálvinisták ellenére elküldték véleményezés végett a németországi akadémiákhoz.
Ott természetesen a Luther-követők értelme helyeseltetett; a Kálvin-követők mint Sákramentáriusok kárhoztattattak; Szebenben ellenök 1562. márc. 8. ismét zsinatot tartottak; 1563-ban medgyesi hitvallásukat az akadémiák fentebb említett itéletével kiadták. Mig nem a politikai viszonyok mostoha fordulata az országot a zsinatoknál szabadelvübb intézkedésekre inditotta és a Tordán 1563-dik év jun. 6-dikán tartott országgyülés a régibb törvény szerint ismét kimnondotta: "hogy mindenki azt a vallást fogadhassa el, a melyik tetszik, s tarthasson szabadon vallásán való papot. S minthogy sok helyen csak egy templom volt, elvégezték, hogy midőn az egyik prédikálni kezd, a másik ne akadályozza; s ha ez elvégezte, akkor kezdje a másik; a szentségeket is szolgáltathassa ki mindenik szabadon. A vallásháborítót a sértett fél hívja meg a fejedelem elé s büntettessék meg törvény szerint. (2)
(1) Rudus Rediviv. 146. l.
(2) Szilágyi S., Erdélyi országgyűlési emlékek II., 214., 218. l.