XI.
TARCALI ÉS TORDAI ZSINATOK.
1562. és 1563-dik években.[Tartalom]
Még azon évben, melyben a tiszavidéki és egervölgyi protestánsok elfogadták és kiadták a debreceni hitvallást, összegyűltek a felső megyékből és a Tisza jobb partjáról is a helvét hitnézeteket vallók és zsinatot tartottak Tarcalon, a János Zsigmond tokaji várkapitányának, Németi Ferencnek óltalma alatt; s e zsinat munkálatait folytatták az erdélyiekkel egyesülten Tordán, a következő 1563-dik évben.
E zsinatokban elfogadták saját hitvallásokul a Béza Tódor által 1572-dik évben készitett genevai vallástételt, (1) melyet Ember Pál (2) tarcal-tordai hitvallásnak (confessio tarcaliensi-tordensisnek) nevez, s mely ő szerinte, még ugyanazon 1563-dik évben ki is nyomatott. De ez az első kiadás már ma nem található; a második 1655-ben jelent meg Sárospatakon Lorándfi Zsuzsánnának, első Rákóci György fejedelem özvegyének költségén, latin és magyar nyelven. E magyar szövegét alább egész terjedelmében közöljük.
Némelyek, mint Tóth Ferenc is, (2) azt mondják, hogy e zsinatokon külön magyar hitvallás is készült volna; de épen ezen Béza-féle hitvallás cimlapján olvassuk, hogy a tarcali és tordai "két közönséges gyűlésben 1562. és 1563. években, ez iratott és adatott ki közönségesen, mint az keresztyéni tudománnak oly rövid summája, melyet minden tanitók és az Isten ekklézsiájának szolgái egészsz Magyarországban és Erdélyben, kik a Christusnak tiszta Evangéliomát bévötték, tanitanak és vallanak". Tehát ugyanez és nem más hitvallás volt az. Az eredeti hitvallás irásáról való vélemény pedig onnan eredhetett, hogy a Béza hitvallása magyar
(1) Confessio Christianae fidei et ejusdem collatio cum papisticis Haeresibus per Theod. Bezam Vezelium Genevae excudebat Eustathius Vignon. MDLXXVII.
(2) Lampe, Hist. Eccl. Ref. Lib. II. 131. l.
(3) Magyar és Erd. orsz. Prot. Ekkl. Hist. 321. l.nyelvre lefordittatott. Annyival inkább, mert e forditás nem egyezik tökéletesen, – főképen terjedelmére nem – a Béza hitvallásával. A különbség nevezetesen a kettő között ezekben áll:
A Béza eredeti hitvallásának VII fejezete van. Ebből a tarcal-tordai zsinatok egészen elhagyták a pápista eretnekségek összehasonlitásáról szóló VII-dik fejezetet. A felvett hat fejezetből pedig csak a négy első egyezik egészen. Az V-dik fejezetnek 45 cikkéből már ki vannak hagyva a 11–21-dik cikkek, ugy hogy a Béza V-dik fejezetének 22-dik cikke, a tarcali V-dik fejezetében a 11-dik. A Béza jelzett fejezetének 23-dik cikkével pedig a tarcali vf. 12 cikke rokon cimet hord ugyan, de tartalma amannak legfeljebb csak módositott kivonatául tekinthető. A Béza 24-dik cikke egyezik a tarcali 13-dikkal; de már a 25. és 26. cikkének ismét csak kivonata a tarcali 14. és 15-dik cikk. Továbbá a Béza 27-dik cikke a tarcaliban a 16-dik; a 28-dik cikke pedig a tarcaliban 17-dik. Béza 29. cikke ismét el van hagyva a tarcaliból, s helyette egy egészen uj cikk áll a 18-dik szám alatt. Béza 30-dik cikke a tarcaliban 19-dik; 32-dik cikkének pedig csak felette rövid kivonata alkotja a tarcali 20-dik cikket. Béza 33-dik cikke a tarcaliban 23-dik, de a végpontjának elhagyásával, s a 35., 36., 37-dik cikke a tarcaliban nincs benne. Ismét Béza 38-dik cikke a tarcaliban 25-dik, 42-dik cikke pedig a 26-dik; 43-dik cikkének eleje a tarcaliban 27-dik, a vége pedig a 28-dik. Béza 39-dik cikke a "divortium" elhagyásával a tarcaliban 29-dik, 40-dik cikke 30-dik, – 41-dik cikke pedig a 31-dik cikk.
Béza 44-dik cikke a tarcali hitvallásban 32-dik, de ki van hagyva a közepe, az eretnekek fegyverrel büntetése és annak feltételeiről; 45-dik cikke pedig a tarcaliban 33-dik, de mind elején, mind közepén, mind végén terjedelmes kihagyásokkal.
Az egészen kimaradt cikkek címei a következők:
1. Az egyetemes zsinatok hatalmáról (auctoritas) és elsőben is arról, hogy mit kell e név (concilium) alatt értenünk?
12. Kinek van joga összehivni az egyetenmes zsinatokat?13. Miképen kell választani a zsinati követeket?
14. A zsinatban mindenki meghallgatható, csakhogy az helyesen és rendivel essék.
15. Ki elnökölhet az egyetemes zsinatok tárgyalásainál?
16. Mennyit kell adnunk a zsinatok hatalmára?
17. Miért szoktak a keresztyén egyházban zsinatokat tartani s micsoda hatalmuk van azoknak?
18. Micsoda az első tekintetbe veendő az egyházszerkezet megalkotásában?
19. Mit kell másodhelyen tekintetbe vennünk az egyház-társulat törvényeiben?
20. Mire kell néznünk harmadhelyen az egyház társulati törvényeiben?
21. Mit köll felelni azoknak, a kik ellenünk a zsinat tekintélyét vetik?
29. Az egyház fölött őrködők testületében szükség valami rendet alkotni.
35. Az egyházi választókról. (1)
36. Milyeneknek kell azoknak lenni, a kik megválasztatnak és hogy kell a szavazást gyakorolni?
Ugyane zsinaton vették be az iskolák számára Kálvin Jánosnak Genfben 1541-ben francia, és 1545-ben latin nyelven is kiadott kátéját, mint a gönci zsinat alább előadandó 3-dik számu határozatából kitetszik.
(1) E kihagyott cikkek közül a 29-dik és 35-dik megérdemlik, hogy azokat meg ma is ide igtassuk, a következőkben;
29-dik cikk. Micsoda nemei vannak a rendes egyházi szolgálatoknak e törvényesen szervezett egyházakban? "Eddig beszéltünk az egyetemes egyház-testületnek hatalmáról. Hátra van, hogy ugyanazon testület kiváló tagjairól értekezzünk, kik az én nézetem szerint négy osztályba sorozhatók; Mert azok közt, kik az egyházi hivatalokat viselik, némelyek igehirdetéssel, mások egyházi javak kezelésével, mások az egyházi fegyelemmel és rendtartással foglalkoznak, mig végre mások részint polgári ügyeket folytatnak, részint az egyház általános nyugalmát eszközlik és védik, még pedig az e célra nyert fegyverhatalommal. 1 Tim. 2. 2. Mert a kik az egyháziaktól, az ugynevezett világiakat (laicos) külön választották, mintha azok az egyháznak tagjai se volnának, bizonyára azt választották szét, a mit az isten összekötött. Holott a szentírásban a királyok és urak folyvást a Krisztuséinak neveztetnek, épen ugy mint a próféták és többi hívek. (Ez gyakran előfordul a királyok és zsoltárok könyvében, Zsolt. 105. 5.) Péter is a Klérósz nevezet alatt (mely örökségi részt jelent) az isten egész egyházát, mint t. i. az ő örökségét és tulajdonát egybefoglalja. (1 Pét. 5. 3.)" Im az egyetemes papság szép eszméje!35-dik cikk. Az egyházi választókról. "Ujra ismétlem azt, a mit feljebb mondtam. Soha sem volt a már megalakult keresztyén egyházakban, hogy valakit az egyházi szolgálatra bocsátottak volna, hacsak szabadon és törvényesen meg nem választatott attól az egyháztól, a melyben helyt fogott. (Csel. 14. 23.) Miért is az egész: pályázási, teljhatalmu pártfogósági, adományozási, átadási s más eféle gonosz vásár (nundinatio praesentationum etc.) a Sátántól eredt. Noha kétségbe vonnunk nem lehet, hogy azok kezdetben a legdicséretre méltóbbaktól származtak. – Minthogy azonban a sokaság többnyire miveletlen és fékezhetlen, és a többség gyakran a jobb részt győzi le: még a törvényesen szervezett népuralomban (democratia) sem engedtetik meg minden a zabolátlan népnek, hanem a nép beegyezésével rendeltetnek bizonyos hatóságok, melyek a köznép miveletlen sokaságának elöljárói legyenek és azokat igazgassák. Ha már ezen elővigyázat az emberi dolgokban is szükséges: bizonyára sokkal inkább szükség van a biztos mérsékletre az olyan dolgokban, a melyekben az emberek valóban vakoskodnak.
Az apostolok mikor pásztorokat és diakonokat tettek, azt nézték, hogy a kiket megválasztottak – mennyire lehetett – legyenek feddhetetlenek (ανεπιληπτοι), és a nyájra kelletlenül ne tukmáltassanak. De bár ez mindannyiszor, valahányszor jó módjával történhetett, egyenkénti szavazásra bocsátással ment végbe: mikor nem lehetett, én ugy vélem, hogy nem aképen lett.
De ha még megengednők is, hogy az apostolok idejében, midőn az ily eset előfordult, mindig szavazásra bocsáttatott az egész egyház; mégis azt vélem, hogy csak nem fog egy rámára senki rászoritni minden egyházat, ha nyilván kitünik, hogy a köznép sokasága, tanulatlansága és sokaknak még gonoszságuk miatt is az történik, hogy a farkasoknak nyilik meg az ajtó. Ennélfogva még a jól megalkotott egyházakban sem kell mindent a sokaság szavazata alá bocsátani. De hogy mégis az egész egyház beegyezése nélkül ne válaszszák a lelkipásztorokat: kötelességök a presbytereknek – véneknek – és a keresztyén hatóságoknak, a hol isten ilyeket adott, hogy mindent akép mérsékeljenek, miszerint sem magok zsarnokságot ne hozzanak be az egyházba, (a mi bizonynyal megtörténnék, mihelyt valakit szabad tetszésökből, a közönség beegyezésének mellőzésével hivnának a közszolgálatra): sem a népuralmi állapot se fajuljon a tömeg uralmává (οχλοκρατια) az egyházban."
36-dik cikk. "A szavazás gyakorlás módjáról. Nem jegyzé fel Lukács mit tapasztalt. Pál némely helyeiből Csel 2. 5. látni, hogy Ázsiában kéz-felemeléssel éltek, mely gyakorlatot a görögök legtöbb ügyeiknél követtek. Tehát nincsen ok rá, hogy valaki szőrszálhasogatólag toljon fel valami szabályt; hanem ha jó lelkiösmerettel vannak, mindég könnyü lesz a hely és idő viszonyokhoz képest megállapitani, a mi legjobb lesz."
A tarcal-tordai hitvallásból kihagyott ama cikkek felzetei mutatják, hogy az ott voltak többé egyetemes zsinatra, konciliumra nem gondoltak; az egyházi szolgálat körüli eljárásaikban pedig már saját kánonaikkal, vagy bevett jogos gyakorlattal éltek és birtak.
Háner György azt irja, hogy a tarcali és tordai zsinatok alkalmával esett legnagyobb csapás a Luther-követőkön, mert akkor vették be legtöbben a ref. vallást, nemcsak a magyarországi, hanem az erdélyi luth. egyházak, s nemcsak a magyarok és székelyek, hanem még a szászok közül is, a
mire igen sokat tett a tordai zsinat" Ribini pedig azt mondja, hogy e zsinatok nagyobb hatással voltak a r. katholicismus erősitésére, egyszersmind a protestánsok megrontására, a magok rosszkori viszálkodásával, – mely annyira ment, hogy még az ágostai hitvallást is elvetették és a genfit nyilt ünnepélyességgel elfogadták: mintsem az 1563-dik évi pozsonyi országgyűlés minden erőlködésével és határozatával, melylyel az 1548., 1552. és 1554. t. cikkeket megerősitette. (2) Annyi csalhatatlan, hogy mind Tarcal környékén ekkor váltottak szint először és tömörültek össze, mint reformált egyház, a jelenvoltak, mind Erdélyben ekkor fejeztetett be a reformáltak és Luther-követők közt a már régebben terjedő szakadás, s ekkor vált határozottan külön a lutheránusoktól a reformált egyház. Itt állapitották meg, hogy kovászos kenyérrel oszszák az addig ostyával szolgáltatott urvacsorát s hogy tanitsák, mint az üdvre szükséges hitcikket, az előrendelés (praedestinatio) tanát.
A tarcali zsinat végzéseit nem szivelhette Perényi Gábor, abban az időben Zemplén vidékén hatalmas védője a hitujitásnak, de egyszersmind határozott követője a Luther és ellensége a Kálvin hitnézetének. Ezért a birtokaiban lakó lelkészeket magához Sátoralja-Ujhelybe hivatta. (3) és ottan keményen megfeddte, hogy az ő parancsa s engedelme nélkül a tarcali zsinaton megjelenni, sőt az ágostai hitvallást is elvetni merészelték. Azután pedig szigoruan megparancsolta nekik, hogy mindazok, a kik az ő jószágain lelkipásztori hivatalt akarnak viselni, tartsák magokat az ágostai vallástételhez; az urvacsorát szolgáltassák jövőre is a mint addig szokták volt, ostyával; egyházi szónoklataikban pedig tartózkodjanak az előrendelés (praedestinatio) szövevényes tanának hirdetésétől.
A lelkészek, kiknek vezérszónokuk Thury Pál sajó-szentpéteri pap volt, mind a három tárgyról elmondották nézetöket a hatalmas ur előtt. Jelesen az elsőre vonatkozólag
(1) Haner, Hist. Eccl. Trans. 269. l.
(2) Ribini, Memorab. aug. conf. addictor. 166 és köv. ll.
(3) Budai Ézs. Magyarorsz. hist. II. köt. 162. l.állitották, hogy ők épen nem vetették el az ágostai hitvallást, hanem a Béza iratát ugy fogadák el, mint épen ezen hitvallásnak bővebb és kimeritőbb értelmezését. A mi pedig a sákramentomi kenyeret és az előrendelés tanáról való hallgatást illeti: azokra nézve kinyilatkoztatták, hogy azon tárgyak olyanok, a melyekben inkább az isten, mint az emberek kivánatát kell teljesiteniök; azért azokban nem engedelmeskedhetnek. Hanem hogy ez eljárásuk vakmerő szemtelenségnek ne láttassék, arra is készségöket nyilvánitották, hogy ez ügyben a lipcsei és wittembergi hittudósokat birájokul felhivják.
Perényi, mint a kinek ez utolsó nyilatkozat igen tetszett, elfogadta azt, és hogy az ügyet minél előbb elintézhesse, a szász választóhoz és az akadémiák tanáraihoz épen Thury Pált (1) és Solti Bernát tolcsvai lelkészt küldötte követségbe, s felkérte levelében a szász választót: hivja fel a jelzett akadémiák tanárait, hogy a fenforgó vitás kérdésekre adják ki a magok nyilt, világos és teljesen kimerítő feleleteiket s magyarázataikat. A követek megbizatásukban eljártak; és az akadémiák nagyterjedelmü válaszával tértek vissza. E választ Skultéti Szeverin egészen kiadta Bártfán 1599-dik évben οπομνημα – emlékirat – cim alatt. S benne a tudós tanárok elsőben is örömüket fejezik ki a felett, hegy Perényi Gábor ő magassága hiven – megmaradt az ágostai hitvallás mellett, melyet a magyarok a reformáció óta vallanak és hogy papjait is arra inti, hogy attól egy körömnyire se távozzanak. A bepanaszolt lelkészek azon mentségét pedig, hogy a genfi
(1) Thury Pál, turi születés a Berettyó mellől, Szegedi Kis István tanítványa, 1555-ben Wittenbergában hittan hallgató, azután sajó-szent-péteri lelkész 1569-ben a tarcali zsinat tagja, 1563-ban Silti Bernáttal Perényi Gábor Lipcsében és Wittenbergben járt követe, bölcsész, természettudós, latin költő, Kálvinnak mindvégig nagy tisztelője, kinek a szász theologoktól cáfolt irataira – institutióira – amaz ismert verseket írta: "Praeter Apostolicas post Christi tempora chartas Huic peperere libro secula nulla parem". A szent könyvek utan kiket a nagy apostolok írtak. Ennél jobb könyvet még soha senki sem irt. Bod szerint. – Balogh F. szerint pedig "Kálvin könyvénél az idő nem szüle jelesbet, Krisztus után jelesebb csak az apostoloké!" Radaschin Mihály terebesi luth. lelkész altal az 1564. terebesi hitvita utan engedelmességre szorittatván s a türelmetlen Perényitől tartván, bucsútlanul oda hagyá egyházát és Méliusz tanácsára Biharra vonult, és onnan Szántóra hivatott lelkészül, hol l573-ban halt meg. Klein, Nachrichten 11. 331. l. Bod P. M. Athenás 304. Balogh Fer. M. Prot. E. tört. részletei 72. l.
hitvallást ugy fogadták el, mint az ágostai vallástétel világosabb, és a már nagykoru egyházakhoz inkább illő magyarázatát, sehogy sem helyeslik, vagy el nem fogadják; mert ők ezt ugy nézik, mint a rossz ügy üres szépitését (cothurnus), mérges orvosságát (φαρμακον νοσερον): mert a két hitvallás közt ég és föld különbség van. – Mert a helvétek azt állitják, hogy csak az égben van és sáfárkodik a Krisztus teste; ők pedig az ágostai hitvallásban azt vallják, hogy a Krisztus teste az urvacsorában, az azzal élőknek, az elvett és megett kenyérrel osztatik. Ők örömmel látták és olvasták, hogy az őmagassága kézirata nem egyezik azokéval, a kik amaz észnek hizelgő, de a szószerint (τω ρητω) szerzett urvacsorával teljességgel nem egyértelmű hitvallást védik. Azonban nem adják fel e férfiak iránt sem jobb reményöket, mennyiben azok az ő egyházuk tagjainak vallják magukat, s ugy látszik, hogy nem akarják elvetni az ágostai hitvallást. Kérik is forró sóhajukkal az istent, hogy szent lelkével ebben segélje őket. Azt mondják, hogy ők a Luther és Melanchton idejétől fogva folyvást tulajdon értelemben veszik a Krisztus szavát, igy tanitották és igy terjesztették azt; s minden bizonynyal is erősitik, hogy az urvacsorában nemcsak a kenyeret és bort veszik, mint a Krisztus távollevő testének és vérének jelképét, hanem a látható kenyérrel és borral, melyek anyagukat nem változtatják meg, osztják a Krisztusnak keresztfán érettünk adott testét és kiontott vérét, és veszik azt valósággal a bűnök bocsánatára, nemcsak hit által lelkileg, hanem szájjal és sákramentomilag. Sőt azt mondják, hogy e sákramentomi közöltetés mind a kegyesekkel, mind a gonoszokkal megtörténik, hanem azzal a különbséggel, hogy azoknak használ, ezeknek pedig kárhoztatásukra van. De a helvétekkel ma sem lehet elhitetni, hogy a Krisztus teste és vére valóban jelen lenne és a kenyérrel s borral osztatnék, mert az az emberi test és vér természetével ellenkezik, tehát a józan észszel is ellentétben van. Az ágostai hitvallásuak pedig lelkök által kényszerittetnek nyiltan vallani, hogy sokkal igazságosabb és biztosabb annak hinni, a ki a bennünk fénylő világosságnak és bölcseségnek szerzője, mintsem azon természeti világosságnak, mely kezdetleges és nagyon szűk körre
volt szoritva az isteni bölcseséghez képest; első szüleink esete után pedig a legszánandóbban elhomályosodott. – Ezután hosszasan fejtegetik és bizonyitgatják jelzett értelmök helyességét s cáfolják a pápisták és más ellennézetüek urvacsora felőli értelmét.
Majd áttérve az isteni előrendelésre, dicsérik ismét a Perényi eljárását, hogy ezt a tudományt a miveletlen nép előtt tanitani megtiltotta, és Melanchtonnal együtt intenek mindenkit, hogy mindazokat választottaknak nézzék, a kik az igének és isteni elhivásnak engednek. Mondják, hogy az isten bizonyosan tudja, kik az övéi, de tagadják, hogy az üdvezülendők cselekedeteért vagy érdemeért, sőt hitbeli állhatatosságokért is lenne, hogy az isten az ilyeket bár legbiztosabban előre látott állhatatosságokért rendelte volna az örök életre. Mert az üdvezülendők elválasztásának oka egyedül az az irgalmasság és ingyen való szeretet, a melylyel az isten a maga fia által és fiáért a választottakat magához fogadja stb.
A csecsemők keresztelésére nézve, – melynek szükségét némely lelkipásztorok ostromolták, azt állitották, hogy ez a hiba ama fátumszerü előrendelés tanából eredett, s megmutatva a kisded keresztség szükségét, komolyan intették a lelkipásztorokat, hogy e szent fürdőről nagyobb tisztelettel értsenek s szóljanak, mint azt az anabaptisták fanatikus áramlata hozza magával. Kinyilatkoztatták továbbá, hogy a megkeresztelteknek névadása a keresztségben nagyon üres kérdés. Mert szabados és méltányos dolog, hogy annak neve kijelöltessék, a kivel az egyház tagjainak száma szaporodott.
Állitják, hogy az evangyéliom hirdetőinek nincsen az a joguk, hogy öntetszésük szerint, beegyezése nélkül az egyháznak, szertartásokat alkossanak avagy töröljenek el. És azokat a viszályszerzőket, kik az együgyűek botrányára és romlására sürgetik a kovászos kenyeret és tettöknek méltó igaz okát nem adják komolyan, kárhoztatják, hogy nagyon hibáznak, a midőn az ily közönyös dologban, mely az egyház szabados joggyakorlatából eredett, makacsul és tiszteletlenül elitélik az egyház szokását. Mert ha ehismernék, – ugy mondják – hogy a Krisztus teste valóban jelen van, osztatik s
vétetik az urvacsorában, nem volna méltó a kenyér felett viszálkodni, csakhogy annak megváltoztatásában okosan és nem botránkoztatólag járnának el.
Kinyilatkoztatták, hogy a házasok összeesketésének eltörlését is az egyház egyik rendének, például a papságnak nem lehet megengedni; s hogy nem javasolják, miszerint e Magyarországon már annyi század óta gyakorlatban volt esküvést maga az egyház is annyi sok együgyű ember megbotránkoztatására eltörölje. Noha még ezért ők, azon egyházakat, a melyek e szokást eltörölték, avagy más szertartással cserélték fel, elitélendőknek épen nem látják.
Végre tisztelettel és hivatalosan felkérik a lelkipásztorokat, hogy a fentebbieket a lelkészi hivatal ócsárlására vagy megszoritására ne magyarázzák; mert ők jól tudják, hogy az egyházi szolgák szent hivatala mily szükséges, hogy az az isten kiváló jótéteményei közé méltán számittatik és mindenki által tiszteletben tartandó.
Ez a lipcsei és wittembergi tanárok azon nevezetes válaszának főbb tartalma, melyet azok a Perényi Gábor kérdéseire az 1563-dik év juhius hava 11-dik napján adtak. (1)
Perényit megerősitette az előbbi nézetében. ő tovább is igyekezett támogatni és terjeszteni a Luther tudományát hatáskörében, kivált Radaschin Mihály terebesi luth. pap segélyével. De a Tarcalon gyűlésezett lelkészeket nem volt képes eltántoritani ottan elfogadott hitvallásuktól. S befejeztetett, mint már feljebb is emlitők, a magyar protestans egyház lutheránus és reformált felekezetekre szakadása.
Lássuk most egész terjedelmében a tarcal-tordai hitvallás magyar szövegét az 1655-dik évi sárospataki kiadás hü másolatában. Mely szöveg irályára és váriáns irásszabályaira itten, mint már a vásárhelyi zsinat szövegére is feljebb megjegyeztem, ismételve kinyilatkoztatom, hogy annak irályán semmit nem változtattam, irásmódját változtatás nélkül követtem s benne semmi módositást, a szokásból kiment cserebetűk helyett ma használt betűk felvételénél, nem tettem. Ezt
(1) Ribini, Memorabil. aug. conf. addictor. 170. s köv. ll.
is csupán a könnyebb olvashatás tekintetéből. Bizony a forditás gyenge, a nyelv fejletlensége s az ódon kifejezések darabos volta miatt. De vannak benne oly elhagyott szók és kifejezések is, melyekre figyelmet forditani s a feltámasztás műtétét alkalmazni nem lenne haszontalan.
Az keresztyéni tudománnak, mellyet minden Tanitók, és az Isten Ecelésiájinak szolgái egészsz Magyarországban és Erdélyben, kik a Christus Jésusnak tiszta Evangeliomát bé-vötték, tanitanak és vallanak,
RÖVID SUMMÁJA.
Közönséges gyűlésekben ugymint Tartzaliban és Thordaiban irattatot és közönségessen kiadattatott. MDLXII. és MDLXIII. esztendőkben. I PETRI III. 14. 15.
Azoktól való féltetekben penig meg ne félemlyetek, és meg ne háborodjatok; hanem az Istent szentellyétek a ti sziveitekben. Legyetek penig mindenkoron készek meg-felelni nagy alázatossággal és becsüllettel, azoknak, a kik számot akarnak venni a ti bennetek való reménségről. Jó lelki-isméretetek lévén: Hogy abban, mellyben ellenetek szóllanak megszégyenüllyenek, kik érdeklik a ti CHRISTUSBAN való jó forgolódástokat.
Minden Helynek mutató Tábláját a könyv végén találni meg. Mostan penig a Méltóságos öregbik Fejedelem Aszszon parantsolattjából és költségével ujjonnan ki-nyomtattatot és ki-bossáttatot.
SÁROSPATAKON, RENIUS GYÖRGY által
MDCLV.AZ ISTENNEK SZOLgái és az ő Ecclésiájának tanitói, kik a JÉSUS CHRISTUSNAK az ISTEN FIÁNAK tiszta Evangéliomát egész Magyar-országban és Erdélyben bé-vették, minden keresztyén és kegyes olvasóknak, a megszentelésnek, megkülömbözésnek, és az igaz bölcseségnek Lelkét kévánnyák.
NEm hijában való nyughatatlankodásból, vagy veszekedő indulatból adjuk ki ez Keresztyéni Tudománynak Summáját, mellyet Isten akaratjából a mi gondviselésünkre bizott Ecclésiákban szorgalmatossan praedikállunk és tanétunk: Hanem hogy azt tselekednők,
az Isteni parancsolat, és sok s igen szükséges okok inditottanak bennünket. Mert az Isten parantsollya az Apostol által, hogy Készek legyünk minden kérdezkedőnek ami reménségünkről és tudományunkról számot adni. És holott sok gonosz akarók a mi egyházi szent szolgálatunk ellen patvarkodnak, s eretnekséget kennek reánk: Ezért kénszerittettünk ez Rövid Summában foglalt tudományt, mellyet az mi Ecclésiánkban tsendes és jó lelki ismerettel tanitunk közönségessé tenni: Hogy egyszers-mind lássák s értsék, hogy mi semmit alattomban nem koholunk, sem eretnekségeket pokolból nem indétunk, hanem az Urnak igazságát, a mint maga kijelentette; követjük mindenekben, jól tudván, hogy nekünk egészsz minden szolgálatunkról számot kelletik adnunk a Pásztorok Fejedelmének, az igaz Birónak, a mi Urunk Jésus Christusnak, kinek sajáti az mi gondviselésünkre bizattatot Juhok. Tiszta tökélletes szível alája irunk azért a mennyei Tudománnak, melly a Prophétáknak s Apostoloknak irásokban, és az Apostoli Crédóban s az elődedin-való és tiszta Ecclésiának Hitágazatjokban ki-fejezve vagyon. És hogy a mi értelmünk felől senki semmi kétséget ne vehessen, ez rövid könyvetskében, a Tudománynak mindenik részét világossan, minden homály meg-magyarázván, befoglaltunk. Mindezeket penig az igaz Ecclésiának itéleti alá bocsátjuk, mellynek mi magunkat igaz tagjainak és tulajdon felekezetinek hiszszük lenni. Ez Isteni igasságnak vallásához támaszkodván, azért kivánunk a mi Urunk JÉSUS CHRISTUS Itélőszéki előtt megjelenni: Kinek ajánlunk mind titeket, mind magunkat.
(A munka elején állanak az egyetemes symbolumok, melyek lenyomatása itt felesleges volna.)
(Az akkor készült hitvallás szövege itt következik.)
I. AZ SZ. HÁROMSÁG-RÓL.
I. Art. Egy az Isten.
II. Art. Az egy Isten az három személyekben nem megoszlatik, hanem meg-külömböztetik.
III. Art. Az Istennek örökké-való gondviseléséről.II. AZ ATYA ISTENRŐL.
I. Art. Az Atyának személlyéről.
II. Art. Az Atya teremtője és megtartója mindeneknek.
III. Art. Az angyalokról.
IV. Art. Az szent Háromságnak munkái egymástól el-válhatatlanok.III. AZ JÉSUS CHRISTUSRÓL AZ ISTENNEK eggyetlenegy Fiáról.
I. Art. A Fiunak Istenségéről.
II. Art. A Fiu öröktül fogva rendeltetet egyedül. Közbenjáróvá az Isten és a választottak közöt.
III. Art. Az Isten tökélletessen igaz és tökélletessen irgalmas.
IV. Art. Az Isten meg-változhatatlan.
V. Art. Az Istennek tanátsa a másod rendben való okokat ki nem rekeszti.
VI. Art. Az Ember az Isten Igasságának megmutatására teremtetett.
VII. Art. Miért kelletett az első embernek tisztának teremtetni?
VIII. Art. Az Embernek az ő tisztaságából és épp állapotjából ki ki kellet esni.
IX. Art. Az Ember Istentől tisztán és jól teremtetet.
X. Art. Az első Ember magát minden maradékával, mind az első s mind az második halálra méltóvá miképpen tötte?
XI. Art. Micsoda uton jutnak az első Halálra.
XII. Art. Az első halál örökké-való nem lehet.
XIII. Art. Micsoda ut viszen a második Halálra?
XIV. Art. A Bűn után mitsoda szabadsága maradot meg az Ember akaratjának?
XV. Art. Az Eredendő bűnről való tudománynak Summája.
XVI. Art. Miképpen él az Isten, az Embernek bűnével az ő ditsőségére?
XVII. Art. Az Istentül rendeltetet és igértetett egyedülvaló közben-járó a Jésus Christus.
XVIII. Art. Mi legyen eggyezése és különbsége az Ó és Uj Testamentomnak.
XIX. Art. Miért kelletet a Christusnak, igaz embernek, de bűn nélkül valónak lenni.
XX. Art. Miért kellet a Christusnak igaz Istennek lenni?
XXI. Art. A mi idvességünknek titka miképpen tölt-bé a Jésus Christusban.
XXII. Art. Két természetek, ugymint Isteni és emberi, egy személyben egyesültenek, a test fogantatásának szempillantásától fogva.
XXIII. Art. Az szűz Mária Annya az Isten és Ember Jésus Christusnak.
XXIV. Art. Rövid leírása miképpen szerzet a Christus idvességet minekünk.
XXV. Art. Miképpen ment fel a Christus az égben, és mindazáltal meg is mi velünk vagyon.
XXVI. Art. Hogy nem lehet más igaz isteni vallás.IV. AZ SZENT LÉLEKRŐL.
I. Art. Az Szent Léleknek személyéről.
II. Art. Azokról a tselekedetekrül, kik tulajdonul a szent Lélekben meg-gondoltatnak.
III. Art. A szent Lélek egyedül Hit által tészen minket a Christusban részesekké?
IV. Art. Mitsoda eszközökkel éllyen a szent Lélek a hitnek mi bennünk való szerzésében és meg-tartásában.
V. Art. Mely igen felette szükséges légyen a Hit, és mi légyen az?
VI. Art. Mi légyen az igaz Hitnek tzéllya, minémü annak hathatósága.
VII. Art. Miképpen kell azt értenünk a mit sz. Pálból mondunk, hogy mi egyedül tsak Hit által igazulunk meg.
VIII. Art. Hogy nem kérkedékenség, ha valaki az hittel meg fogot Christus által az ő idvességéről bizonyosnak lenni magát állatja.
IX. Art. Hogy a Hit egyedül tsak a Christusban talállya-meg azt valami az idvességre kivántatik.
X. Art. Az első késértetnek első ostromlásáról, kiben nekünk a mi meg számlálhatatlan bűneink tétetnek előnkben és arról az egy orvosságról, melly az egy Jesus Chrisztusban ez ostromlás ellen hit által találtatik.
XI. Art. Arról az orvosságról, mellyet az egy Hit az egy Christusban azon késértetnek második ostroma ellen talál, ki abban helyeztetet hogy sehol mi bennünk az az igazság nintsen, mellyet Isten mitőllünk méltán meg kéván.
XII. Art. Azon késértetnek harmadik ostromáról, hogy mi természetünk szerint romlottak, és ehez-képest Istennél gyülőlségesek vagyunk.
XIII. Art. A második késértet ellen való orvosságról, melyben a kérdetik, Ha vagyon é hitünk?
XIV. Art. Szemtelen azoknak káromkodása, kik azt mondják, hogy mi a jó tselekedeteket nem javallyuk.
XV. Art. Első kerdésben vöt dolog a Jó tselekedeteknek állatásában: kiket kelljen Jó tselekedeteknek és gonoszoknak tartani?
XVI. Art. Kik légyenek a leg-főb jó-tselekedetek. És mi légyen a könyörgésnek méltósága.
A mi felebarátunkhoz való szeretetnek munkáiról.
A közben hagyot dólgokról.
XVII. Art. Második kérdésben vött dolog: a jó tselekedetekről, melyben kérdés vagyon azoknak kezdetiről és eredetiről.
XVIII. Art. A Jó tselekedetekről való harmadik kérdésben vött dologról, tudni-illik. Mi légyen azoknak haszna.
XIX. Art. Mire nézve hasznossak minekünk a jó tselekedetek az Isten és Emberek előtt?
XX. Art. Az utólsó és legterhesseb késértet ellen való orvosság, melyben az a kerdés: Vagyunk-é az Választattaknak száma közzül?
XXI. Art. Mitsoda eszközökkel ellyen a szent Lélek hogy hitet szerezzen az hiveknek szivőkben.
XXII. Art. Mi értessék az Isten igéjének nevezetin, És annak két részeiről a Törvényről tudniillik és az Evangeliumról.
XXIII. Art. A törvény és az Evangelium miben eggyezzenek, és miben külömbözzenek.
XXIV. Art. Mi végre éllyen a Törvénynek praedikáltatásával a szent Lélek?
XXV. Art. Az Isten igéjének második részéről, melly Evangeliumnak mondatik, minémü méltósága legyen annak, miképpen és mi végre irattatot?
XXVI. Art. Hogy valami rész szerint az Evangéliumhoz tartoznak azok is, kik Ov Testamentom könyveinek hivattatnak.
XXVII. Art. Mi légyen az szent Irásnak méltósága, és miért kellessék minden közönséges nyelvekre azt fordíttatni.
XXVIII. Art. Mint él a szent Lélek az Evangeliumnak külső praedikáltatásával, az Választottakban valo hit szerzésre és a Megvettetteknek megkeményetesére?
XXIX. Art. A Törvény praedikáltatásának másik hasznáról, melly az Evangeliumnak hathatós praedikáltatását követi.
XXX. Art. Az másik eszközről, mellyel él a szent Lélek, hogy minket a Jésus Christusban részesétsen, és mi okokon nem nyugot légyen meg az az Igének puszta és magános praedikáltatásában.
XXXI. Art. A sákramentomoknak kifejezése.
XXXII. Art. Mitsoda az Ov és Uj Szövetségnek Sácramentumi között a külömbség.
XXXIII. Art. Mitsoda jelekből választatnak-meg az igaz Sácramentumok a nem igazoktól.
XXXIV. Art. Azokról, melyek az Igével és Sácramentomokkal közök.
XXXV. Art. Mitsoda tulajdonok és kiváltképpen valójok légyen a Sákramentomoknak, arra a végre nézve, melynek okáért rendeltettenek Istentől.
XXXVI. Art. Tsak két Sacramentomi vannak az Keresztyéni Ecclésiának.
XXXVIII. Art. Mitsoda a Jegy, és miért választot Isten, a Sáoramentomoknak rendelésében tellyességgel köz dolgokat.
XXXIX. Art. Azoknak tévelygésekről, kik az jegyeknek valóságokat a Sacramentumokban eltörlik.
XL. Art. Az külső vagy testi dolgoknak elváltozásáról a Sacramentumokban?
XLI. Art. Honnan származik a dolgoknak változása melly a Sácramentumokban lészen.
XLII. Art. Ez változás nem mindenhai [örökké tartó].
XLIII. Art. Az Sácramentumoknak Valóságokról önnön magokról.
XLIV. Art. Mint mondatik egyesülni a valóság maga, azaz a Jésus Christas, az jegyekkel.
XLV. Art. Az jegyeknek és a Valóságnak meg külömböztetése.
XLVI. Art. Miképpen mind a Jegyeket mind a Valóságot veszszük.
XLVII. Art. Az fellyűl meg mondot tudománnak az keresztségnek sakramentomára való alkalmaztatása.
XLVIII. Art. Az Csecsemő Gyermekeknek keresztségéről.
XLIX. Art. Miért hogy a keresztséggel töbször egyszernél nem élünk.
L. Art. A Sákramentomról való már ide fel letött tudománnak, az Urvatsorájára való alkalmaztatása.
LI. Art. A Sácramentomokról való tractának bérekesztése.
LII. Art. Miért hivattatik a szent Lélek vigasztalónak és mitsoda légyen haszna a mi nyomoruságinknak.V. AZ ANYA SZENT EGYHÁZRÓL.
I. Art. Hogy mindenkor vólt és lészen valamely Ecclesia, az mellyen kivül nintsen idvesség.
II. Art. Hogy tsak egy légyen az igaz Anyaszent egyház.
III. Art. Miért hivattassék közönséges Anya szent egyháznak.
IV. Art. Az szenteknek eggyességekről.
V. Art. Hogy az Anyaszentegy-háznak csak egy feje legyen, melly semmi társ nélkül, sem utánna következő sem helyette-való nélkül nem szükölködik.
VI. Art. Az Szenteknek eggyessége nem áll ellene, hogy az egy-házi tiszteknek külömb külömbféle gradicsi ne legyenek.
VII. Art. Azokról a jelekről mellekkel az igaz Anyaszentegyház az hamistól meg ésmertetik.
VIII. Art. Az Anyaszentegyháznak igaz tagjairul.
IX. Art. Az Anyaszentegyháznak jelei nem mindenkor egy állapotban avagy gradusban vannak.
X. Art. Az Anyaszentegyháznak méltóságáról.
XI. Art. A rész-szerént való Synatokról, azaz ollyakről kiket Tartomany avagy Nemzetség szerént valóknak híjnak.
XII. Art. Az Egyházi szolgálatokról és a jó rendeltetet Ecclesiákban rendszerént való tiszteknek nemeiről.
XIII. Art. Az Apostoloknak, Evangelistáknak és Prophetaknak tisztekről, kik voltak az első Ecclesiában, a mint nevezik.
XIV. Art. A Lelki pásztoroknak és Doktoroknak tisztekről.
XV. Art. Az Anyaszentegyháznak kulcsairól.
XVI. Art. A Lelkipásztorok és Tanító Doktorok, tsak eszközök, kikkel él az Isten.
XVII. Art. Mitsoda jegyek által külömböztessenek meg az igaz Lelki-pásztorok és Tanitók avagy Egyházi szolgák az hamissaktól.
XVIII. Art. Az alsób rendekről kiket kissebnek avagy aláb-valónak neveznek.
XIX. Art. A Diaconusoknak tisztirűl, és az Ecclesiai tárháznak kiszolgáltatásáról.
XX. Art. Az Ecclésiában levő tiszteknek arról a nemérül, mellyek az Ecclesiai méltóság szerént való igazgatásban forognak.
XXI. Art. A Presbyterek tanácsában avagy gyűlésében tselekedendő dolgoknak rendéről.
XXII. Art. Az Eoclesiai és Polgari-társaságbéli hatalom szerént való igazgatásnak külömbözéséről.
XXIII. Art. Az Ecclesiai méltóság szerént való igazgatásnak tzéllya mi légyen, és mitsodák annak részei.
XXIV. Art. A Presbyterek tisztének részeiről.
XXV. Art. Az Ecclésiai szolgálatra el-választattaknak meg-erőssittetésekről.
XXVI. Art. Az Ecclésiai méltóság szerint való igazgatásuak arról a részéről melly a meg-jobbitásokat nézi.
XXVII. Art. Az Egyházból való ki-tiltásról, mi légyen az, és mi légyen annak igaz és törvény szerént való haszna.
XXVIII. Art. Mitsoda végei legyenek az Ecclésiából való ki-tiltásnak.
XXIX. Art. A Házasságról és Nőtelenségről.
XXX. Art. A Bőjtről.
XXXI. Art. Az Napokban, és Ételekben való válogatásról.
XXXII. Art. A' keresztyin Magistrátusnak tisztiről.
XXXIII. Art.Az engedelmességről melylyel a Magistrátusnak tartozunk.AZ UTOLSÓ ITILETRŐL.
Mit kellyen nekünk hinnünk és reménylenünk a következendő itiletnek napjáról.
AZ SZ. HÁROMSÁG-RÓL.
I. RÉSZ.
Hiszszük, hogy egy az Isteni Valóság, melyet Istennek nevezünk, nem csak azért, hogy a természet-szeri dolgoknak szemlélések tanit minket arra, hanem sokkal inkáb, hogy a sz. Irás nekünk annak a dolgoknak bizonsága. Rom. 1. 20. Mos. 5. kö. 4. Eph. 4.6.
II. Art. Az egy Isten az három személyekben nem megoszlatik, hanem meg-külömböztetik.
Az szent Irás világosan tanét minket, hogy ez Isteni valóság három személyekben külömbéztetik meg valóságosan, tudniuk Atyában, Fiuban és sz. Lélekben, melly három személyek: egy örök, véghetlen és magában tökélletes Isten. Matth. 28. 19. 1 Joh. 5. 7. Ap. csel. 17. 24. Mos. kö. 4. 6.
És ez személyek azon állatnak, azon örökkévalók az tulajdonságoknak és tekinteteknek minden öszve-elegyedések nélkül. Ismét minden ő köztök való egyenlőtlenség nélkül, mint az Ecclésia megmagyarázta az Isten igéjéből Sabellius, Samosátenus, Arius, Nestorius, Martion, Eutiches és töb olyan Eretnekek ellen, kiknek dühös bolondságoktól tellyes szível irtózunk.
III. Art. Az Istennek örökké-való gondviseléséről.
Vallyuk hogy semmi vakjában, és az Istennek igazságos végzése nélkül nem történik: noha az Isten semminemü vétkeknek tellyességgel nem oka és nem részes abban. Mert mind hatalma őnéki s mind jósága oly nagy és meg-foghatatlan, hogy ollyankor is, mikor az ördögnek, vagy a gonosz embereknek szolgálattjokkal él valamely cselekedetnek végben vételében, a kiket osztán méltán büntet: ő mind azon által az ü szent munkáját jól és igazán tselekedje. Eph. 1. 5. Matth. 10. 29. 30. Péld. 16. 1. 33. Tselek. 2. 23. Róm. 9. 17. 22.
AZ ATYA ISTENRŐL.
II. RÉSZ.
I. Art. Az Atyának személlyéről.
Hiszünk az Atya Istenben, kinek személye sem a Fiu, holot a Fiat öröktül fogván ő szülte, sem nem az szent Lélek, mint ki az Atyától és Fiutól származik. Joh. 1. 18.
II. Art. Az Atya teremtője és megtartója mindeneknek.
Ő az, a ki mikoron neki teczet, mindeneket az ő örökké-való Fia által, ki ő velle együt munkálkodot, semmiből teremtet, és rendben állatot. És a ki az ő véghetetlen s azon állatu erejével, azaz, az ő
tőlle és a Fiutól származó szent Lélekkel mindeneket, örökké-való gondviselése szerint oltalmaz és ki is szolgáltat. Ter. 1. 1. Sid. 1. 2. Ján. 1. 3.
El-hiszszük, hogy ő teremtette nem tsak ez látható világot, azaz az Eget és a Földet, és mindeneket valamellyek ezekben vannak béfoglaltatván, hanem amaz láthatatlan lelkeket is, kiknek egy része, tudni-illik, a kik a Teremtőnek kegyelmében bizván, épp állapotjokban megmaradtanak, az Istennek boldog Angyali, azaz Követi, a választottaknak megtartására. Az más rendbeliek penig, tudniillik az ördögök, mivel a kegyelemből, az Idvességnek vissza-nyerésének minden reménsége nélkül, s még penig magok gonossága által kiestenek, örök kárhozatra itéltettenek, az melyben meg is maradnak. 2 Pet. 2. 4.
Annak okáért a Sadducaeusok tévelygését megvetjük, a kik tagadnak lenni olly lelket, mely magában megálhatna. Luk. 8. 29. 30. Math. 25. 41. Tsel. 28. 8.
Ismét a Manichéusokat is, a kik azt álitják, hogy az ördögök maguktól löttenek és hogy természet szerént, nem penig a természetnek megvesztegetéséből roszszak (gonoszszak).
IV. Art. Az szent Háromságnak munkái egymástól el-válhatatlanok.
Ez három személlyeknek az Atyának, Fiunak, és a szent Léleknek az ő meg-különöztetet tulajdonságait ugy tulajdonitjuk, hogy a mi illeti a gondviselést, a teremtést, ez világnak igazgatását, és mindeneket, mellyek az Isteni állatra tartoznak, azokban sem a Fiat, sem az szent Lelket az Atyától el nem választjuk.
III. RÉSZ.
AZ JÉSUS CHRISTUSRÓL AZ ISTENNEK
eggyetlenegy Fiáról.I. Art. A Fiunak Istenségéről.
Hiszszük a Jésus Christust, a mennyiben Isten az Atyának eggyetlenegy Fiának Anya nélkül születtetnek, nem teremtetetnek lenni, egy Istennek az Atyával és az szent Lélekkel, egy örökké-
valóságnak egy állatunak [lényegűnek] és mindenestül az Atya Istennel egyenlőnek. Jan. 1. 14. 18. és 20. 31. Róm. 9. 5. Philip 2. 6.
II. Art. A Fiu öröktül fogva rendeltetet egyedül. Közbenjáróvá az Isten és a választottak közöt.
Ő egyedül, kit az Atya öröktül fogva az emberi természetben részessé akart tenni, hogy ő általa az ő választottit meg-tartaná, s még penig ollyan módon, a mely következik. 1. Tim. 2. 5. 2 Tim. 1. 9. 1 Pet. 1. 5. Jel. 15. 8. Eph. 1.6.
III. Art. Az Isten tökélletessen igaz és tökélletessen irgalmas.
Az Isten felette és tökélletessen igaz, melly holott igy vagyon, következik hogy semmi hamisságot nem javall, sem büntetés nélkül nem hagy. Azonkivül ő igen irgalmas is. Az honnan következik, hogy minden jó tétemények, mellyeket az emberi nemzettel közöl az ő ingyen-való kegyelméből és adakozásából származnak. Móz. 1. Móz. 2. k. 20. 5. Hos. 5. 2. 1 Cor. 6. 9. 10. Mos. 1. k. 34. 6. 7. Róm. 3. 24. és 11. 5. 6. Gal. 2. 16. 21. 1 Cor. 4. 7.
IV. Art. Az Isten meg-változhatatlan.
Az Isten az ő Tanácsiban tellyességgel meg-változhatatlan, s ezekben sem meg nem tsalatkozhatik, sem meg nem gátoltathatik semmi módon, a melly által lészen, hogy valami történik, azt ő öröktül fogva el-rendelte. Mert ez eggyez azokkal, a mellyeket fellyeb mondottunk, az ő örökkévaló gondviseléséről. Mos. 4. k. 2.3. 23. Matt. 3. 6. Eph. 2. 4. Matth. 10. 29. 30.
V. Art. Az Istennek tanátsa a másod rendben való okokat ki nem rekeszti.
Ezek penig meg nem gátolják, hanem inkáb meg erőssítik az másod rendben való okokat (az teremtet állatoknak munkálkodásokat), a mellyek által mindenek lesznek. Mert midőn az Isten öröktől fogva el-végezné, valami minden szempillantásban leendő vala, egyszer-s-mind okát s módját is el rendelte, a melly által ugy akarna llenni: ugy annyira, hogy valami vétek találtatnék is az másod renden való okban; mindazáltal az Istennek örökkévaló tanátsában semmi
vétek és bűn ne lenne. 2 Sam. 12. 10. 11. 1 Reg. 12. 15. Act. 2. 23. és 4. 20. .
VI. Art. Az Ember az Isten Igasságának megmutatására teremtetett.
Az Emberek közzöl némellyek örök-életet és idvességet, némellyek örök halált és nyomoruságot nyernek (vésznek). Ez penig lészen az Istennek ditsőségéért, a mint a szent Irás bizonyitja.
Annakokáért holott sem történetből semmi nem lészen, sem Isten soha az ő tanátsát meg nem változtatja, világos dolog, hogy az Isten nem tsak eleve el-látta, hanem öröktül fogva el is rendelte, hogy az emberi nemzetet teremtse, az ő ditsőségének megmutatására, némellyeket kegyelemből meg-tartván irgalmassága által, némellyeket penig igaz itiletiből elkárhoztatván. Ter. 1. 26. 27. Esa. 8. 13. 14. Rom. 9. 11. 12. 13. Eph. 1. 6. Mos. 2. k. 9. 16. Rom. 9. 22. 23. 2 Tim. 2. 20. 21.
VII. Art. Miért kelletett az első embernek tisztának teremtetni?
Hogy az Isten ez tanátsát végben vinné, az első embernek jónak és tisztának kellet teremtetni, két okokra nézve. 1. Mert az Isten felette jó, azért semmit nem szerezhetet a mi jó nem volna. 2. Mert ha Isten az Embert roszszá és gonoszszá teremtette volna, igaz oka nem láttatot volna Istennek lenni az ő gonoszságának meg-büntetésére, ugy mint, melynek ő löt volna teremtője és szerző-oka. Ter. 1. 31.
VIII. Art. Az Embernek az ő tisztaságából és épp állapotjából ki kellet esni.
Azon kivül az Embernek ugy kellet jónak és tisztának teremtetni, hogy mindazáltal megváltozható lenne, és arról az épségnek graditsáról (maga vétke miat mindazáltal) le-esnék. Mert ha a bűn ugy nem jött volna bé e világra, nem volna az Istennek elégséges alkalmatossága az ő irgalmasságának meg-mutatására azoknak meg-tartásában, kiket az idvességre rendelt: sem igasságának meg-mutatására azoknak elkárhoztatásában, kiket az ő bűnökért érdemlet büntetések alá vetni rendelt. Rom. 11. 3. 22. Rom. 9. 22.
IX. Art. Az Ember Istentől tisztán és jól teremtetet.
Annak okáért az Ur az időben, melyben tetzet néki az öröktől fogvavaló tanátsát végben vinni, teremtett Embert, Férfiat és Aszszonyi állatot, az ő képére és hasonlatosságára, azaz, ki igassággal és igaz szentséggel vólt meg-ékesitetvén, Terem. 1. 27. Predik. 7. 29. Eph. 1. 11.
Az Ember penig, mikor igy teremtetett volna, mindazon által az ördöghöz köté magát, szabad akaratja szerint, minden kénszerétés nélkül. Annak okáért magát és minden nemét az első és második halálra méltóvá tévé és azonkivül mind azokra a dolgokra is, mellyek mind az első, mind az második halálra visznek. Ter. 3. 15. etc. Rom. 5. 12. 14.
XI. Art. Micsoda uton jutnak az első Halálra.
Az nedvességeknek (*) meg veszése és egyéb véghetetlen ártalmok, az Ádám és Éva bűnéből, mellyek mint egy nemzetségi és örökös törvény szerint abból származván, az egészsz emberi nemzetet az első halálnak (azaz hogy Lélek a földé léjendő testől elválnék) alája vetette. Rom. 5. 12. 14. Sid. 9. 27.
XII. Art. Az első halál örökké-való nem lehet.
Ez az első halál örökké-való nem lehet, mert ugy avagy tsak a test, avagy az örök halált, azaz az örökké-való gyötrelmeket, mellyekre méltó, elkerülné: avagy az örökké-való boldogságból, melly Istennek ajándéka, kirekesztetnék. Melly ha ugy lenne, az Istennek amaz örökkévaló decrétoma, az ő örökké-való meg-mutatandó Irgalmassága és Igassága felől, haszontalan lenne.
XIII. Art. Micsoda ut viszen a második Halálra?
Az egészsz Embernek belső meg-romlása (az egész embernek mondom, ugy hogy semmi részetskéjét annak ki nem veszszük), mellyet eredendő bűnnek hivunk, ki őtet fogantatásától fogva méltóvá teszi az Isten haragjára. És a második halálra, melly örökké-való.
Mert hogy a dolgot kevesbe foglallyuk, azaz meg-romlás az igaz jónak minden szinére alkolmatlanokká, sőt minden jótól elfordultakká és a bűnnek szolgaivá tészen. Ter. 6. 5. és 8. 21. Solt. 51. 7. Jan. 3. 6. Eph. 2. 3. Róm. 3. 23. etc. 5. 12.
Minekokáért a sz. Irással eggyezvén, Agustinus hellyessen mondja: Meg-győzettetvén vétektől, a melyben esett akaratja szerént kezdet szükölködni szabadság nélkül az természet. Ismet. Szorgalmatoskodnak, ugymond, az Emberek, hogy meg-talállyák a mi akaratunkban a mi miénk vólna, és nem az Istentől; és miképpen találtathatnék meg, nem tudom? Ismét Az Ember az szabad akarattal gonoszul élvén, mind magát, s minél amazt el-veszté.
XIV. Art. A Bűn után mitsoda szabadsága maradot meg az Ember akaratjának?
Azonközben mind azon által nem tagadjuk, hogy annyi világosság nem hagyattatot vólna az Embernél, kivel maga menthetetlen légyen. Nem fosztyuk meg őtet a természet szerént való erőktül (tehetségektől), (a mellyektől nem mondjuk, hogy meg-fosztattatot, ugy mint: az Okosságtól, Itélettől, Akarattól, hanem hogy azok megvesztegettettek), mint ha tőkévé löt vólna: Sőt még a szabad akaratot sem veszszük el ő tőle, tsak hogy ez adattassék, hogy mind azok semmi nem egyéb, hanem sötétség, és az Isten ellen való gyülölség. Se penig az szabad akarat nevezetin nem értünk valami természet szerént valo tehetséget (erőt), mellyel valami jót avagy gonoszt gondolhatnánk, akarhatnánk, tselekedhetnénk, hanem inkáb olly akaratot, mely mind az által semmit nem, hanem tsak gonoszt akarhat és tselekedhetik. Mert a Jót az Irás régen más-képpen irja le, mint az emberi okosság. Az ujonnan nem születtetet, azaz a meg-gyógyulás nélkül valónak, sem a kegyelem által meg nem éppittetet embernek természeti, nem tsak meg-sebessitetet, hanem tellyességgel meg-rontatot és szabad-akarat szerént a bünnek szolgájává lött. Róm. 1. 20. 19. 21. 22. Tsel. 14. 17. és 17. 27. 28. Ján. 3. 6. és 8. 34. Róm. 8. 7. 8. és 7. 5. 1 Cor. 4. 7. 2 Cor. 3. 5. 2. 13.
Igazán mondja tehat Agoston Doctor: Az szabadsággal lött, ugymond, hogy az ember a bűnnel lenne; de immár a büntetés-képpen való vétkesség következvén, az szabadságból szükséget tött.
Nem is kevésbé világossan bizonyittja másut, hogy a szabad-
akarat a Bűnnek ugy mint szolgája tsak bűnt tselekedhetik, tudniillik szükséges-képpen ugyan, de mind az által szabadossan vétbetik.
XV. Art. Az Eredendő bűnről való tudománynak Summája.
Annak okájért az Eredendő bűn az egész emberi természetnek közönséges motska és meg-vesztegetése, melly Ádámtól minden ő maradékira származot, melly ő reájok három nemét, mint valami gyümöltsét a bűnnek öntötte.
1. Ezeknek első neme bé foglal minden belső indulatot és elmélkedést az értelemben és indulatokban, ha az akarat meg nem eggyez is. Mert az Isten akaratja az, hogy tellyes értelemmel, tellyes lélekkel, tellyes szível szerettessék: mi penig ennek előtte meg-mutatók, hogy mind ezek meg-vesztegettettek.
2. A második neme a Bűnnek akkor lészen, valamikor az akarat az indulatokkal és mozdulásokkal meg eggyez.
3. Az harmadik akkor, mikor végben akarjuk vinni a mit gondoltunk és akarunk.
XVI. Art. Miképpen él az Isten, az Embernek bűnével az ő ditsőségére?
Tsak ez volt azért hátra, hogy minden emberek a veszedelemben esnének: De az Ur, a ki nem tsak igen igaz, hanem igen irgalmas is, az ő véghetetlen bölcsesége szerént, öröktül fogva el-végezte vólt, mi-módon forditaná mindez gonoszokat az ő Nevének ditsősségére, azaz részszerént, véghetetlen jó-vóltának ki-jelentésére azokban, kiknek üdvessége által az ő ditsőségét meg-világositani öröktül fogva elrendelte: rész szerént az ő nagy hatalmának és haragjának, az veszedelemre készéttetet edényeknek igaz el-kárhoztatásában. Rom. 3. 25. 26. Rom. 8. 28. 29. Eph. 1. 6.
Mert hellyesen mondja Agoston Doctor: ha mindnyájan megszabadulnának, ez következnék, hogy el-rejtetnek a mi a bűnnek kell az igazságért, ha penig senki nem szabadulna meg, következnék, hogy meg nem tettzenék az, a mi kegyelem által ajándékoztatot.
XVII. Art. Az Istentül rendeltetet és igértetett egyedülvaló közben-járó a Jésus Christus.
Az a Mód, mellyről szóllottunk egy: tud-illik [!] az Isten Fiának meg-testesülésének titka, mind azokkal valamellyek öszve-foglaltatnak az megtestesüléssel.
Ő azért a meg-jelentésnek bizonyos gráditsival igértétet volt Ádámtól fogva mind Jánosig. És a Prophétáktól és Pátriárkáktól hírdettetet, és külömb-külömb-féle ábrázatokkal a Törvény alat ábrázoltatot: a mint ezek bűven meg-irattattak az ó Testamentom könyveiben, hogy az időkorbeli emberek, az eljövendő Jésus Christusban való Hit által tartatnának meg. Ter. 3. 15. és 11. 35. és 22. 18. Mos. 5. k. 18. 15. 2 Sám. 7. 12. 13. 14. Math. 11. 3. 4. 5. Tsel. 13. 22. 23. és 17. 31. Sidokhoz irt levélben mindenüt.
XVIII. Art. Mi legyen eggyezése és különbsége az Ó és Uj Testamentomnak.
Annak-okáért ha magát a dolgot nézzük, egy volt és leszen az Isten és emberek közöt való Frigy, a Jesus Christus.
De ha valaki a környül álló dolgokat meg-gondollya, ketten vannak a Frigyek, avagy a Testamentomok, kiknek magán hiteles Táblái nállunk vannak, mely tudni-illik a szent Irás, avagy az Istennek beszéde. Sid. 13. 8. Rom. 3. 21. 22. 1 Tim. 1. 11. 1 Corrinth. 10. 54. Ephe. 1. 9. 10. 1 Cor. 23. 24. Jer. 31. 33. 34. Sid. 8. 8. 9. 10. 11. Ján. 4. 21. 22. 23. Sid. 11. 13.
Az eggyik azért Ónak, a második Ujnak neveztetik, mely sokkal jobb az ónál, melyben tudni-illik a Jésus Christus, nem külömben, hanem távol mutogattatot, árnyékokkal és ábrázolásokkal be-takartatván, kik a Christusnak mint Napnak el-jövetelére el-enyisztenek.
XIX. Art. Miért kelletet a Christusnak, igaz embernek, de bűn nélkül valónak lenni.
Ez Frigynek és meg-engeszteltetésnek (meg-békéllésnek) Közbenjárójának igaz embernek kellet lenni, de semminemű bűnnel, sem eredendővel, sem más egyéb bűnnel meg nem fertőztetetnek, mint a következendŐ okokból meg-érthetni.
1. Mert elsőben, holott az Isten felette igen igaz, és az ember a romlotság miatt az ő haragja alá vettetet (mint ennekelőtte meg-
mutattuk) szükség vólt valakinek igazán embernek lenni, kiben az a rómlás, helyére állattatván, az emberi nemzet Istennel meg-békeltetnék. 1 Tim. 2. 5. 6. Jan. 1. 4. 3. Gal. 5. 4. Rom. 8. 32. I Cor. 1. 30.
2. Mászodszor, tartozik az ember mind azt az igazságot bétölteni, a mellyet Isten ő tölle kíván az ő ditsőségéért. A honnan következik hogy kellet valamely embernek lenni, a ki bé.töltvén minden igasságot, Istennél kedves lenne. Mat. 3. 15. Róm. 5. 6. 7. 8. 2Cor. 5. 15.
3. Harmadszor minden emberek mindennémü bűnöknek véghetetlen sokaságával burittattak-el s annakokáért az Istennek átkára meltók. Kellet tehát valamelly embernek lenni, a ki az Istennek tellyességgel eleget tenne, hogy néki kedves lenne. Róm. 8. 3. Tsel. 20. 20. Esa. 63. 3. 5.
4. Negyedszer, tsak egy meg-romlot ember is azokat, még tsak el sem kezdhette vólna nem hogy el végezhette vólna, sőt inkáb tulajdon közben-járónak munkája nélkül szükölködöt volna, nem hogy másokat Istennel meg békéltetet-volna, avagy valami kedves dolgot Istennel tselekedhetet volna. Következik tehát, hogy kellet az embereknek meg-váltójának, igaz embernek, azaz, igaz emberi testel és lélekkel fel-ékesittetnek lenni, mindazon által épnek és tellyességgel bűnnélkül valónak. Róm. 8. 3. 2 Cor. 5. 15. Sid. 4. 15. 1 Pet. 2. 22. 23. 1 Jan. 2. 1. 2. Róm 14. 17. 18. Sid. 11. 6.
XX. Art. Miért kellet a Christusnak igaz Istennek lenni?
Ugyan azon Közben-járónak kellet nem tsak embernek, hanem igaz Istenek is lenni, avagy tsak azon okokért, mellyeket fel-jegyzünk.
1. Mert elsőben ha igaz Isten nem vólna, megtartó nem volna, mint ki inkab meg-tartó nélkül szükölködnék. Esa. 43. 1. 3. 3 Hos. 13. 2. Jer. 14. 8.
2. Ismét szükséges, hogy az Isten igassága előtt találtassék egyenlőség a bűn és a büntetés között. Mert ha véghetetlen, az Isteni felség, mely a bűnnel meg-bántatik, a bűn is hát véghetetlen és véghetetlen büntetést érdemel. A honnan meg-teczik, hogy szükség vólt annak, a ki a büntetést mint ember szenvedné, egyszer-s-mind véghetetlennek, azaz, igaz Istennek lenni.
3. Harmadszor, mivel az Istennek haragja véghetetlen, semmi annyira való erő nem volt sem Angyali, sem Emberi, mely ollyan
terhnek el-viselésére elégséges lehetet volna. Kellet tehát ő néki nem tsak embernek hanem igaz Istennek is lenni, kinek fel is kellet támadni, az ördögöt, bűnt, világot, és az Isten haragjával öszve foglaltatot halált meg-győzvén. Ján. 14. 6. 2 Cor. 5. 29.
4. Az Isten továbbá, hogy azt az ő megfoghatatlan jó-voltát megjelentené, nem akarta a bűnnel az ő kegyelmét tsak egyenlővé tenni, hanem azt azzal meg is akarta haladni. Annak-okáért az első Ádám a mi nyomoruságinknak szerzője ugy teremtetet az Isten képére, hogy mind az által földi vólna mint az ő töredékensége (romolhatósága) tapasztolható-képpen meg-mutatta: ellenben penig amaz masodik Ádaám, azaz, a Jésus Christus, a ki által meg szabadulunk ugy igaz és tökélletes ember, hogy mind azon által az égből valo Ur légyen, azaz igaz Isten, kiben az Istenségnek minden tellyessége test szerént lakozik. Rom. 5. 8. 1 Cor. 15. 45. 36. 47. 58. Col. 1. 10. és 2. 2.
Tudni illik ha az Ádám engedetiensége minket elrémit, a Christus Jésus igassága minket inkáb meg erőssitsen. És reménlyük a Jésus Christus altal kerestetet életet jobbat annál mellyet Ádámban el vesztettünk, mely annyival job, mennyiben a Christus, meg haladja Ádámot. Róm. 5. 15.
XXI. Art. A mi idvességünknek titka miképpen tölt-bé a Jésus Christusban.
Megismerjük annakokáért, hogy az Atya Istennek amaz tulajdon egy és örökké való fia, az Atyától rendeltetet időben, hogy erős lenne amaz Atyáknak igértetet, és a Prophéták szája által hirdettetet frigy, szolgai formát vött fel, azaz, igaz emberi természetet, mely minden emberi erőtlenségeknek az bűnön kivül alája vettetet, ki az szüz Máriának méhében, szent Lélektől fogantatot. férfiunak minden tselekedeti nélkül. Esa. 7. 14. Luc. 55. 70. Rom. 1. 2. 3. Ján. 17. 10. 19. Matth. 1. 21. 22. 23. Luc. 1. 31.
Vallyuk hogy a Fiunak személlye, azon szempillantástól fogva, melyben az ő teste fogantatot, eggyesült az emberi természettel elválhatatlanul, ugy hogy ne legyenek két Istennek Fiai, sem két Christusok, hanem egy legyen tulajdonul az Istennek fia a Jésus Christus,
igaz Isten és igaz ember: de meg-maradván és külömböztetvén mind a két természetnek tulajdonsága. Mert az Istenség az emberség, vagy ellenben az Emberség az Istenségtül elválva, vagy eggyik a másikkal öszve egyelittetvén semmi hasznunkra nem volna. Matth. 1. 22. 23. Luc. 1. 31. 32. 33.
XXIII. Art. Az szűz Mária Annya az Isten és Ember Jésus Christusnak.
Annak-okáért a Jésus Christus igaz Isten és ember (az az, igazan emberi lélekből és testből álló a szűz Máriának a Dávid leányának állatjából a szentléleknek ereje által öszve-szerkeztetből) igazán fogantatot és születtetet ugyan azon szüztől, szüztől mondom, ki a volt mind előtte mind utána a szülésnek, és mind azoknak a mi idvességünkért kellet bé tellyesedni. Matth. 1. 2. 3. Luc. 1. 27. 31.
XXIV. Art. Rövid leírása miképpen szerzet a Christus idvességet minekünk.
Jöt azért ez földre a Christus, hogy minket az egekben vinne. El-szenvedé a mi bűneinknek büntetését fogantatásának szempillantásától fogva az ő feltámadásáig, hogy mi azoktól üresség lennénk. Igazan bé töltöt minden igasságot, hogy a mi hamisságinkat el fordétaná. Meg-jelentette nekünk az ő Attyának minden akaratját mind beszédével, mind életének példájával, hogy az idvességnek igaz utát nekünk meg-mutatná. Eph. 2. 6. Mat. 11, 28. 1 Pet. 2. 24. Esa. 53. 4. 5. Rom. 5. 9. Mal. 3. 20. Tselek. 1. 3. Ján. 15. 15.
Továbbá hogy elégséges-képpen eleget tenne a mi bűneinkért, mellyeket az ő vállára vött. Meg-kötöztetet, hogy minket meg oldana. Kárhoztatot, hogy mi meg-menekednénk (felszabadúlnánk). Véghetetlen boszszuságokkal illettetet, hogy minket minden gyalázatból ki venne: keresztfára feszittetet, hogy arra feszitené bűneinket. Meghólt szenvedvén a mi reánk tartozott-átkot, hogy az ő egyszeri maga megalázásával, az Istennek haragját örökké meg-engesztelné. El-temettetet, hogy igazán meg-holtnak lenni bizonyos lenne, és a halált az ő legbelsőb rejtek helyében, azaz a koporsóban, meg-győzné, melyben semmi romlást nem érzet, hogy nekünk nyilván lenne, hogy ü az halált halva győzte-meg. Esa. 53. 4. Col. v. 2. 14. Gal. 3. 4. 5. 2 Cor. 5. 10. Sid. 10. 12. Tsel. 24. 31.
Győzedelmesen támadot fel, hogy el oltván és el-temetvén minden mi romlásunkat, meg ujjullyunk, uj lelki és örök életre, és nekünk azután az első halál ne légyen a bűnnek büntetése, se a második halálra való bé-menetel, hanem ellenben legyen a mi testünknek meg öldököltetésének bé tellyesedése és az örök életre valo által menetelt minekünk meg-nyissa. Rom. 6,4. Phil. 1. 9. 10. Rom. 7. 4.
Végezetre minek utánna fel támadot volna és az ő fel-támadásának bizonyitásának okáért negyven napokig e világon mulatot [időzött] vólna, látható-képpen és világossan minden egeknek felette fel-ment a hol az Atyának jóbján ül az örökké való Országának birodalmát mi érettünk el-vévén, kiknek egyedül való Közben járója is és szószollója, igazgatván az ő Ecclésiáját az ő szent Lelkével mind addig, miglen az ő Attyától el-választattaknak számok bé nem telik. Tsel. 1. 3. Ján. 14. 3. 1. Tim. 2. 5. Sid. 1. 3.
XXV. Art. Miképpen ment fel a Christus az égben, és mindazáltal meg is mi velünk vagyon.
Itillyük hogy a meg ditsőittetés, a Jésus Christus testének nagy ditsőséggel öszve foglaltatot halhatatlanságot szerzet, az igaz testnek természetit penig, mely az ő mértékével vétetik környül, el nem vötte. Annakokáért mondják, hogy a Christus az ő emberi természetit, avagy amaz ő igaz testét mi töllünk igazán és a dolognak valósága szerént az égben vitte, a hol marad, miglen eljő az hóltakat és eleveneket meg-itélni. De az Isteni természetnek és a szent Léleknek erejére nézve (mellyel mi, nem fél-, hanem egész Christusnak és minden ő jó-téteményének részesi lészünk, mint majd meg-mondjuk) meg ismérjük, hogy a mind most, mind ennek utánna világ végezeteig mindenkor az övéivel lészen.
Mert ü maga beszédével bizonyitotta meg ezeket nekünk. Luc. 24. 39. Jan. 20. 27. Tse. 1. 3. Mat. 28. 20. Jan. 19. 7. 13. Eph. 4. 10. 11. 12. 13. Math. 28. 20.
Helyessen tehát, és az Isten igéj ével egygyező-képpen int Agoston, hogy el távoztassuk, ugy állatni [állítani] az ő Istenségét, hogy testének igaz vóltát tagadjuk; avagy itéllyük következni, hogy valami az Istenben vagyon, a mindenüt legyen, mert az Isten mindenüt valo.
XXVI. Art. Hogy nem lehet más igaz isteni vallás.
Ebben a mi meg-váltatásunknak titkában mely emberi itélettel meg nem fogattathatik, az Isten magát meg-jelentette igaz Istennek, az az igen Igaznak, és igen Irgalmasnak lenni.
1. Igen Igaznak ebben, hogy igaz törvény szerént büntette meg minden mi bűneinket, abban a ki magát mi érettünk kezessé tötte vólt, azaz, a Jésus Christusban. 1 Tim. 2. 6. 1 Pet. 2. 24.
2. Osztán, hogy minket nem ismér ő magáénak lenni, hanem a mennyiben bé-takartatunk és fel-öltöztünk a Jésus Christus ártatlanságában szentségében és tökélletes igasságában. 2 Cor. 5. 16. 17. 18. Rom. 3. 24. 25. 26. Col. 1. 20. 22.
Ellenben penig magát igen irgalmasnak lenni meg mutatta ebben, hogy midőn egészszen az örökké-való kárhozatra volnánk méltók, azt akarta mind az által, hogy az ő Fia fel-venné a mi természetünket, hogy ő benne találna módot az ő igasságának meg-békéltetésére; tudni-illik: mivélünk őtet minden ő jó-téteményével ingyen azért részeltetvén, hogy egyedül az ő jóvólta és irgalmassága által lennénk részesi az örök életnek, hit által a Christust megfogván, mint majd megmondjuk. Rom. 5. 8. 1. Cor. 1. 30. Rom. 8. 32.
Minden vallás azért, melly valami egyéb dólgot az Isten haragjának ellene állat, a hit által meg fogattatott Jésus Christus eggyetlen egy ártatatlanságánál és elég-tételénél: az Istent az mind az ő tökelletes igasságától, mind irgalmasságától meg fosztja: És annakokáért hamis és az embereknek meg tsalására szereztetet, mint ide aláb ennek a könyvnek hetedik részében (*), meg-magyarázzuk. 1. Cor. 1. 19. 20. 21. 27. 28. Gal. 2. 8. Eph. 4. 14.
(*) Ez a heredik rész valószínűleg az atanáziuszi hitvallás, amely a papírkönyvből is kimaradt. [NF]
AZ SZENT LÉLEKRŐL.
IV. RÉSZ.
I. Art. Az Szent Léleknek személyéről.
Hiszünk a szent Lélekben, ki az Atyának és Fiunak állat szerént [lényegileg] való ereje, eggyüt örökké való, véllek egy állatu, a kikben vagyon és a kiktül származik, ugy hogy egy Isten legyen azokkal, – személlyével mindazáltal mind kettőtől meg külömböztetet, mint az Isten Igéjéből igazán meg magyarázta az Ecclésia a Macédonius és
több efféle tsudák [szörnyek] ellen. Ter. 1. 2. Jan. 14. 16. 26. és 16. 13. 14. Rom. 8. 14. 15. 26. 27. Ts. 5. 4. 2. Cs. 12. 3. 11. Mat. 28. 18.
II. Art. Azokról a tselekedetekrül, kik tulajdonul a szent Lélekben meg-gondoltatnak.
Az ő ereje és véghetetlen hathatósága magát ki mutatta a teremtésben és minden teremtet állatoknak világ kezdetitől fogva való meg tartásában; de kiváltképpen ez irásban mi tőlünk itéltetik (gondoltatik) azokból, a mellyeket tselekszik az Isten fiaiban, kinek tudniillik ajándékát magával el hozza, hogy őket azokkal részesitse. És hogy kevés szóval meg mondjam, hogy őket gráditsonként arra a végre jutassa melyre e világnak fundamentomának fel vetése előt el-rendeltettek vólt. Ter. 1. 1. Solt. 104. 29. 30. Rom. 8. 15. 26. 1. Cor. 2. 10. 11. 1. Jan. 2. 27. Eph. 1. 4.
III. Art. A szent Lélek egyedül Hit által tészen minket a Christusban részesekké?
Az szent Lélek azért az, a ki által az Atya az ő választottait az ő Fiának a Jésus Christusnak örökségében bé bocsátja, és abban azokat meg-tartja, és következendő-képpen mind azokban részesekké teszi, valamellyek az idvességre szükségessek.
De szükség elsőben, hogy azon szent Lélek a Jésus Christusnak be fogadására minket alkalmatosokká és illendőkké tégyen. Azt penig tselekszi akkor mibennünk, teremti és szüli, tsupán tsak az ő jó vólta és irgalmassága szerént, azt, mellyet Hitnek hivunk, azt az egyedül való eszközt, kivel tudniillik az nekünk ajánlatot Jésus Christust meg-fogjuk, azt az egy edényt, mely az ő be-vételére készittetet. Eph. 1. 13. 14. 17. 18. Phil. 1. 29. 2. Thes. 3. 2. Jan. 3. 11.
Két rend szerént való eszközökkel él az szent Lélek, mind hogy teremtse, mind hogy naponként jobban, jobban meg erősitse azt az eszközt, mellyet Hitnek nevezünk: ugy mind az által, hogy az ő erejét azokra, által ne vigye, hanem azok által tsak munkálkodjék, tudni-illik, az Isten Igéjének predikállása és a Sacramentomok által, mint tulajdon hellyén meg-mutatjuk. Mert elsőben megmagyarázzuk,
mi legyen az a drágalátos Hit, és mitsodák legyenek annak gyümőltsei. Mat. 28. 19. Tse. 6. 4. 7. Rom. 10. 17. Jac. 1. 18. 1. Pet. 1. 23. 24. 25.
V. Art. Mely igen felette szükséges légyen a Hit, és mi légyen az?
Mi a mi belénk avott romlotság miatt annyira magunk ellen öszve esküttünk, hogy ha az Isten minket tsak intene hogy mi a mi idvessegünket a Christusban talállyuk, meg-tsufolnók őtet, mikippen ez Világ mindenkor szokta. Rom. 8. 33. 34. 1. Cor. 2. 14. 2. Cor. 1. 20. 21. Ján. 10. 28. 31. Tsel. 3. 13. 14. 15. Luc. 23. 11.
Ha továbbá az eggyet hozzá adná, hogy hivén a Jésus Christusban annak az örök halál ellen kiszittetet egyedül való Orvosságnak hasznat vehetjük, a sem használna minékünk. Mert a mi ezeket illeti, meg nem mondhatni, a természetnek vétkes vólta miat, mely igen némák siketek, és vakok vagyunk, és hogy szinte olly nehéz minékünk az, ha hinni akarunk, mely nehez a dögnek repölni. Solt. 51. 7. Esa. 6. 9. 10. Jer. 1. 17. Solt. 40. 13. Ján. 8. 44. 45. 46. Mat. 13. 13. 3. 14. 15. Jan. 1. 5. 10. Eph. 5. 6. 7. 8. Jan. 12. 29. 40. Rom. 8. 7. 8.
Itt azért szükséges, hogy mind azok felett, az a jó menyei Atya, ki minket az ő ditsőségére el-választot, két-rendbéli kegyelemmel éllyen az ő ellenségihez: mind midőn nékünk hirdeti, hogy ő ugy szerette ez világot hogy azért az ő egyetlen egy szülött Fiát adta illy conditióval, hogy valaki ő benne hiszen, el ne veszszen, hanem örök élete légyen; mind hogy egyszers-mind azt az hitet, kit töllünk kéván, bennünk is teremtse. Ján. 3. 16.
Az a hit penig, melyről szóllunk, nem az, a mellyel tsak hiszszük, hogy az Isten Isten, és az ő igéje igaz: (mert az ördögöknek is vagyon ez a hitek, és azért is inkáb meg felelenek Jak. 2. 19:) de az hitet nevezzük olly bizonyos tudománynak, kit az szent Lélek egyedül tsak az ő kegyelméből és jóvóltából inkáb és inkáb beólt az választottaknak szivekben. Melly tudománynyal az lészen, hogy ki ki ő közzülök az ő el-választásáról bizonyossabbá tétetvén a Jézus Christusban való Idvességnek igéretit magára szabja. 1. Cor. 2. 12. 13. Rom. 8. 15. 16.
A Hit, mondom, nem tsak el-hiszi, hogy a Jézus Christus meg-hólt és fel-támadot halottaibol, hanem magához is kapcsollya a Jésus Christust, kiben egyedül valóban bizik az a ki igazán hiszen, és olly bizonyos az ő idvessége felől, hogy a mennyire tőlle lehet, arról sem-
mit nem kételkedik. Rom. 8. 34. Sid. 10. 21. 22. 1. Ján. 4. 8. 9. 17. Eph. 3. 12.
Igazán tehát Bernárd doctor az Isten igéjével tellyességgel egyezvén mondja! Ha el hiszed hogy a te bűneid el nem töröltethetnek, hanem tsak attól a kinek egyedül vétkeztél, és a kiben a vétek nincsen, jól tselekeszed; de add hozzá még ezt is, hogy ezt is el hidjed, hogy ő általa botsáttatnak-meg neked a te bűneid. Ez a bizonság, mellyet tészen a mi sziveinkben az szent Lélek, mondván; Meg botsattatnak néked a te bűneid. Matt. 9. 2.
VI. Art. Mi légyen az igaz Hitnek tzéllya, minémü annak hathatósága.
Mivel hogy a Christus az hitnek tzéllya a Christust mondom, a minémüen nekünk az Isten igéjében előnkben-adatik, két felette szükséges dolgok következnek, kik mindenektől meg tartassanak.
Egyik ez: Valaholott az Istennek semmi beszéde nintsen, hanem tsak emberi méltóságh, (bizonsagtétel) ott a Hitnek semmi helye nintsen, hanem az álmoknak és vélekedéseknek vagyon helye, kik lehetetlen dolog, hogy minket meg ne tsalhassanak. Rom. 10. 17. Matt. 16. 15. 16. Rom. 1. 16. 1. Pet. 13. Gal. 1. 8. 9. 10. 11. 12.
Másik ez, Hogy az Hit magához kaptsollya a Jézus Christust és valami [mindazt, ami] ő benne vagyon, ugy mint tulajdonának lenni bizonyitja, mivel hogy tudni illik minekünk ugy mint örökség ajánlattatik, de illy conditióval, ha ő benne hiszünk, Ján. 17. 3. Róm. 8. 33. 34. 1. Cor. 2. 12.
Azért e kettő közzül valamellyiknek szükséges-képpen meg kell lenni, tudni illik, vagy az hogy mind azok kik a mi idvességünkre kévántatnak, ne legyenek a Christusban. Avagy, ha mind azok őbenne vannak az, a ki a Christust hit által örökül birja; mind azokat is kik ő benne vadnak, birja. De amaz elsőt senki tzégéres káromkodás nélkül nem mondja, mivel hogy a következnék, hogy a Christus nem volna Jésus, az az megtartó, hanem tsak valami rész szerint Matt. 1. 21. Rom. 8. 3.
Következik tehát, hogy az utólsó igaz; tudni-illik: hogy a ki a Christust birja Hit által, mind azokat ő benne birja valamellyek az idvességre kivántathatnak. Miképpen jelenti az Apostol bizonyitván, hogy semmi kárhoztatások nintsen azoknak, kik a Jézus Christusban vannak. Rom. 8. 1. Rom. 5. 1. 2. 3.
Az az Ok, mellyhez az felső bé rekesztés (1) támaszkodik ez: Mivel-hogy a Hit oly eszköz, mely az Christust meg-fogja, és továbbá az igasságát és ugyan az ő tellyes tökélletességét: mikor azért, szent Pállal erőssitjük, hogy mi egyedül tsak hit áttal, vagy ingyen kegyelemből, avagy hitből jó tselekedetek nélkül (mert ezek mind azon dolgokat jegyzők) igazulunk-meg; ez mondást nem ugy kell vennünk, mint ha azt mondanók, hogy a Hit volna oly erő, melly minket mi bennünk (2) az Isten előtt meg igazitana. Mert azzal az hit, az Jésus Christusnak, ki minékünk egy tökélletes és egészsz igasságunk, helyében allattatnék. – Ha nem igy szollunk az Apostollal, és tsak egyedül hit által meg-igazulni mondjuk, mivel hogy azzal fogjuk-meg, (kaptsollyuk hozzánk) azt, a ki minket meg-igazit, tudni-illik a Jésus Christust, kivel holott minket egyesit és velle öszve-foglal hogy ü neki és minden ő jovainak részesi legyünk, és ezek minékünk tulajdonittatnak: szintén elégségesek arra, hogy az Isten előt fel-szabadullyunk és igazaknak itéltessünk. Rom. 3. 24. 23. és 4. 5. 16. és 9. 30. 31. 32. és 11. 5. Gal. 2. 16. Phil. 3. 9. 2. Tim. 1. 9. Tit. 3. 5. Sid. 11. 6.
Ebbül az következik, nem hogy kérkedéken emberhez illenék semmit nem kételkedni idvessége felől; sőt ellenben ez egy okkal tésznek le az emberek minden kérkedékenséget, hogy minden ditsősséget az Istennek tulajdonitsanak. Mert a hit egyszers-mind azt is tanitja, hogy magunkból mint egy ki mennyünk és ugyan kénszerét-is minket, hogy meg ismérjük, hogy mi bennünk, kárhoztatásnak okainál és erősségénél egyéb semmi nintsen. Mire-képest minket az egy Christushoz igazit, kinek egyedül igassága által tészen minket bizonyossabbakká az Istentől el-vejendő idvesség felől, mivel hogy tudniillik valami a Jesus Christusban vagyon (vagyon penig ő benne az igasságnak felette nagy és minden képpen bé tellyesedet tökélletessége, mind mivel, hogy ő benne semmi bűn nintsen, mind mivel,hogy
(1) Conclusio. Az az állitás, a melyen a megelőző cikk végződik.
(2) mibennünk = bensőleg.a törvénynek minden igazságát bé-töltötte) minekünk tulajdonittatik szintén ugy mint ha tulajdon miénk volna, tsak hogy őtet hit altal hozzánk kaptsollyuk. Rom. 3. 21. 22. és 4. 23. 24 etc. 8. 25. 38. 39. és 9. 23. Eph. 3. 6. 12. Sid. 10. 21. 22. 1. Ján. 4. 9. 1. Cor. 4. 9. 10. Tit. 3. 6. 7.
Ékessen mondja tehat Bernád Doctor: Ez ugymond, a mi ditsősségünk, nem ugyan ollyan bizonság tétel, minémü amaz kevély Phariseus-é vala, ki meg tsalattatot és meg tsaló gondolatjával bizonyságot tévén magárol, azonban az ő bizonság tétele igaz nem vala: hanem ollyan, a minémüt a szent Lélek tészen a mi lelkünknek.
IX. Art. Hogy a Hit egyedül tsak a Christusban talállya-meg azt valami az idvességre kivántatik.
Méltó hogy ez fel-töt dolog magánossan (1) megmagyaráztassék, hogy tudjuk, Ha az hit által fogattatik-é meg olly elégséges és alkalmatos orvosság, melyhez bizván, az örök életet bizonyossan remélheti, a mint meg-vagyon irva: Az igaz hitből él. Hab. 2. 4. Rom. 1. 17. Gal. 3. 11.
Azt mondjuk azért: Valami [Mindazt, ami] meg-bántja az embert hogy az Istennel békés ne legyen, három részekre vonhatni [lehet osztani]: kik ellen meg annyi kész orvasságokat nyerünk, nem mi magunkban, hanem az egy Jésus Christusban. Ugy mind azáltal hogy semmi inkáb ugy tulajdonképpen nem miénk, mint az Christus, és valami az Christusé, tsak hogy ugy, ha Hit által ő velle egyesülvén, és öszve-szerkesztetvén, ő velle egy társaságban vagyunk Ján. 17. 21.
Mert ez az oka, az miért az Ecclesia, azaz, hiveknek gyülekezeti Christusnak jegyessének hivattatik, ugy mint kihez mint férjéhez ment, a végre tudniillik hogy az a szoros társaság és öszve szerkesztetés, mely ő közötte és hivek között vagyon jobban meg tessék. Mert ennek az társaságnak a lelki hászasságnak törvénye az, hogy minden mi nyomoruságinkat magára vállallya, mi vészontag minden jóknak kintsit az ő jó-vóltából és irgalmasságából vegyük, miképpen azokból, kik (2) következnek könnyen meg-érrhetik. Rom. 7. 1. És több. 1. Cor. 11. 3. és 2. Cor. 11. 2. Eph. 5. 25. 26. 27. 32.
(1) tüzetesen – sigillatim.
(2) a mik.
Most azért leg közelebb gondollyuk-meg: Nemde az egy Jesus Christusban találhatunk-é bozonyos orvosságokat az Sátánnak és a mi Lelkünk-ismeretinek ostromlása ellen? Mindeneknek előtte az Sátán és a mi Lelkünk ismereti, hogy minket tellyességgel méltatlanoknak lenni az meg tartásra, igen méltónak penig az el-veszésre meg-állassák, – nékünk szemünk eleiben vetik az felette igaz Istennek és minden gonosságnak főképpen való ellenségének és boszszu-állójának természetét. Mely mint hogy ugy vagyon, és eléggé nyilván-is vagyon, hogy mi véghetetlen gonoszságokkal burittattunk-bé, mit várhatunk érdemünk szerént egyebet, mint a bűnnek soldját, mely az örök halál. Rom. 5. 12. És 6. 23.
Mit vehetnek [vethetnek?] penig az nyomorult emberek elléében (2) (*) ennek az Sátánnak és magok Lelki-ismeretinek bé-rekesztésének? Semmit bizonyára nem, mely valami haszonra való vólna, azon az egyen kivül kiről majd szóllunk.
Mert mindeneknek előtte, ha el halgatván az Istennek igazságát az ő irgalmasságához folyamodnak, magokat meg tsallyák. Mert felette bizonyos dolog, hogy az Isten ugy Irgalmas, hogy azonban az ő nagy Igasságát is meg-kel nékünk vallanunk: mely dologról szóllánk ez elébb az 3-dik résznek XXVI-dik articullussában.
Ha penig a mi bűneinknek el-fedezésére tetzik a Szenteknek érdemekhez (mint nevezik) futnunk, elsőben nekik nagy boszszuságot teszünk, mert Dávid azt kiáltja: Ne szálly itéletben a te szolgáddal. Solt. 143. 2. És másut meg-vallya, hogy az ő tselekedeti az Istenig nem érkeznek-el. Solt. 16. 2.
Szent Pál penig mit hoz elő amaz hűséges Abrahámról, és minden hiveknek Attyáról? Ha Abrahám ugy mond, a tselekedetekből igazult meg, vagyon mivel ditsekedjék, de nem az Istennel. Mert mit mond az Irás? Hün (3) az Abrahám az Istennek és tulajdonittaték neki igazságára. Rom. 4. 2. 4.
Sőt mi légyen, magáról előhozza szent Pál. Ámbátor (ugy mond)
(1) melyben.
(2) ellenében.
(3) hitt.
(*) Valószínűleg az első "é" betű az eredeti nyomtatványban egy felülvonással ellátott "e" volt. A nyomdászok gyakran rövidítették így az "em", "en" betűkapcsolatot úgy a latin, mint a magyar szövegekben. [NF]semmi vétkemnek tudója ne legyek, de abban meg nem igazittatom. 1. Cor. 4. 4.
Mikippen hozhatjuk azért elő a mi bűneinkért való elég-tételre az Szenteknek valami érdemeket, holot ő magok a szentek nem másuva hanem egyedül a Christus által meg-békéltetet Istennek irgalmasságához folyamodtak. Philip. 3. 9.
Továbbá ha szintén az szentek az ő érdemekkel az örök életet el-nyerték volna is (mely mind az által hamisnak lenni az ő irásokból kitetzik). Némde immár nem meg fizettetett volna-é nékik az ő érdemeknek jutalma? Mitsoda igazsággal hoznók tehat azt ismét elő az Isten előt?
Mert ha valaki igy fogna ki: annyi vólt (ugymond) azoknak érdemek hogy még valami fenn is maradot, mellyel mások is részeltethetnek: Nemde azzal az egész szent irást hamissággal nem vádolná-é! Sőt az nem annyit tészen-é, mint ha azt mondaná, hogy azok a szentek a Christus halála nélkül semmit nem szükölködtenek, mivel hogy magokban elég és felettéb való érdemek vólt?
De noh, ámbátor engednők meg a mit kérnek az ellenkezők, hogy a szenteknek érdemek fellyebb büvölködtenek, mind az által, mitsoda jussal itéllyük azokat mi reánk tartózni? Avagy hogy magunkat ugy (mint ők) lenni álmadozzuk-e? Avagy, mivel hogy pénzen azokat meg-váltjuk? Elég nyilván vagyon penig a Péter Apostol amaz Lelki dolgokat vásárlani igyekező Simon Mágust melly keménnyen meg feddé. A te pénzed, ugy mond te veled veszszen, ki azt itéled hogy az Istennek ajándéki pénzen szereztetnek-meg. Tsel. 8. 20.
Nézhetze (1) a szenteket miképpen illetjük gyalázattal szintén azzal a mivel őket tisztelni akarjuk.
Ha itt immár semmi helye nintsen az Szentek tselekedetinek, mint végezetre avagy magunkban avagy másban valakiben tapasztalunk meg, kivel az Sátánnak ez ostromlása ellen felkészülve legyünk?
De hogy már egyszer ez hamis képzéseknek eleit vegyük, ez következendő okokat noszsza fontollyuk-meg.
Először. Avagy nem tellyességgel bolondnák itélnők-é azt, ki másnak adós lévén, az ő adóssának semmivel nem tartozni erőssen állatná azért, mert ő azt álmodozná, hogy vagy ő maga, vagy más valaki az ő nevével amannak eleget tött volna? Nem külömben tsele-
(1) "En" imé! látod-é
keszünk penig az Istennel mind annyiszor, valamenyiszer az egy Christus elégtételében meg nem nyugoszunk. Mert a többi osztán, mitsoda (1) fundamentomhoz támaszkodnak? és mitsodák egyebek, ha nem emberi haszontalan álmok? mint ha az Istennek kedves (2) az, a mi nékünk tetzik!
Mi azért ellenben hallyuk-meg mit mondjon maga az Isten fia: Hijjában, tisztelnek ugymond engemet, meg tartván az embereknek parantsolatit. Máth. 15. 9. Másut is mikor igy szól: Meg jelentek en előttem, és ki kivánta ezt a ti kezeitekből? Esa. 1. 12. Másodszor, midőn magunkat az egy Istennek irgalmasságában bizni mondjuk azonban még-is azt itillyük, hogy mi ő neki, avagy tellyességessen, avagy tsak valami rész szerént-is eleget töttünk, nemde annyival az Isten irgalmasságát nem kissebbitjük-e, mennyivel mi magunknak kérkedünk?
Harmadszor, valaki a Christusnak egy érdemében meg nem nyugszik, és azzal mást valamit köt-öszve, nemde nem szinte annyit tészen-e az, mint ha azt kiáltaná hogy a Christus nem Jesus, azaz, szabaditó, hanem tsak valami részből? Gal. 2. 21.
Negyedszer valamennyiszer arra a szemtelenségre vetemedunk, hogy a mindenható Isten haragja ellenében teszszük az emberek tselekedetit, még penig, a kikben sok fogyatkozás vagyon, ha szintén az leg jobbakat veszed is elő, nemde ez egyéb-é hanem az Istent az ő tökélletes igasságától és továbbá az ő Istenségétől is a mennyire tüllünk lehet megfosztani? Luc. 17. 10. Rom. 3. 23. Azért kiáltja Dávid: Ne szály perben a te szolgáddal. Solt. 43. 2.
Tanullyunk azért ez Sátánnak ez erősségére tellyességgel másképpen meg-felelni igy tudniillik: Te Sátán ez fundamentomot veszed fel, hogy az Isten felette igaz, és minden gonosságoknak bosszuállója (meg-büntetője). Azt én ugy lenni meg engedem; de még mást valamit adok hozzája, melly mind az ő igazságához illik s mind penig te-tőlled el hagyattatot, tudni-illik: holott az isten felette igen igaz, el nem szenvedi az ő igassága, hogy azon egy adosságot kétszer fizettesse-meg magának.
Továbbá, azt is nem tagadom, a mit fel vőt, hogy én egészszen olly véghetetlen vétkekkel posgok, mellyek az örök halált meg-érdemlik,
(1) = a mihez mint.
(2) volna.De ezt ismét a mit te gonoszul el-hagytál, hozzá tészem, hogy az Isten minden én hamisságimat szorossan és nagy igazsággal megbüntette a Jesus Christusban, ki én érettem magát az Atyának büntetése alá atta.
Azért a tieddel tellyesen ellenkező bé-rekesztést hozok ki. Holott az Isten igaz, nem is akarja azon adósságot magának kétszer meg fizettetni: és az Isten ember Christus a véghetetlen Isteni felségnek az ő véghetetlen engedelmességével eleget is tött; ezeket fel tévén, következik, hogy már nem lehet, hogy az én hamisságim az én lelkemet rettegtessék ugy mint kik tellyességgel el-töröltettek; és a Christus verével kitöröltettek, hogy az Isten eleiben az szám adásra soha ne jöjjenek. Rom. 3. 23. 26 1. Pet. 1. 21. 12. 24. 2. Cor. 5. 15. 19. Rom. 5. 6. Philip 2. 8. 7. 8. Rom. 8. 31. 32. Mert a Christus én érettem lött átokká, és igaz lévén meg hólt az hamissakért: Col. 1. 20. 21. 22. Gal. 3. 13. 1. Pet. 2. 22. 14.
It penig nem kell kételkednünk hogy a Sátán szemünk eleiben ne vesse a sokféle nyavalyákat és magát a Halált is, kik mint ha mind annyi bizonságok vólnának hogy az Isten a mi bűneinket nekünk meg nem engedte Rom. 5. 5. Eph. 5. 25. 26.
De két dolgok vannak, kikkel meg-felellyünk,
Eggyik noha az nyomoruságok és a Halál ő maga, az Bűn által jöttenek-bé ez világra az Isten mind az által nem mindenkor néz arra a mennyiszer minket sanyargat: mint az Jóbnak és sokaknak egyebeknek példájokból meg tetszhetik. Jób. 9. 15. 16. 17. 1. Pet. 2. 12. Jak. 1. 12.
Mert vagynak az Istennek külömb-külömb és sok fele okai, kikkel az ő ditsősségének, és az öveinek idvességének használ, mint ez negyedik resznek utólso articulussában meg mondjuk.
Másik az, hogy az Isten még akkor-is mikor az övéit az ő bűneikért sanyargatja-is, és az halálnak fájdalmiban buritja-is, azokra nem haragszik ugy mint nekik kárhoztatásokra el-készült biró, hanem mint igen kegyelmes Atya ki az ő fiait megsujtollya, hogy el ne veszszenek és hogy példát egyben valamellyikben adván, sokakot az meg jobbulásra hivjon. Job. 16. 9. 10. 11 s több 2. Cor. 6. 45. Sid. 12. 5. 6. 7. 2. Sám. 7. 14. 16. és 11. 14.
Második ostromlás, mellyel az Sátán hozzánk fog, a mi méltatlanságunktól vött erősségből vött imez.
Nem elég nem vétkezni, avagy az maga bűneért más által eleget tenni: de továbbá az Törvénnek is tökélletes bé-töltése kévántatik, azaz, hogy az Istent és Fele-barátunkat tökélletessen szeressük. Hozd elő tehát, (ezt veti elő az Sátán a mi szegény lelkünk-isméretinek) azt az igazságot, avagy ismérd meg, hogy te az Istennek haragját és átkát el nem kerülheted. Mós. 5. könyv 27. 26. Gal. 3. 5. Rom. 4. 19.
Továbbá ez ostromlás ellen, mitsoda óltalmat találunk az emberek közzül akarkiben, a Christustól meg-válva? Mert itt tökélletesen engedelmesség kivántatik, kit soha senki az emberek közzül az egy Christuson kivül meg nem tselekedet.
Itt azért tanullyuk meg hit által mi reánk szabni a Christusnak ez második kéntsét, az az, az ő igasságát. Mert tudjuk hogy ő egyedül az, ki minden igasságot bé-töltöt. Matt. 3. 15. Philip 2. 9.
Mivel-hogy az ő Attyát-is tökélletessen szerette és betsülte, az ő ellenségét-is annyira tökélletessen szerette, hogy fel vállalta még átokká is érettek lenni, azaz, az haragot el-viselni. Rom. 5. 8. hogy ezzel az ő tökélletes és minden-képpen bé tellyesedet igasságában felöltözvén, ugy mint ki nékünk hit által tulajdonittatik, az Istennél kedvesek leszünk, mint Christusnak attyafiai és örökös társai. Eph. 1. 22. 23.
It penig tellyességgel szükséges, hogy a mi ez ostromlást nézi [illeti] az Sátán tellyességgel meg-némullyon, de ugy ha olly hitünk lészen, ki a Jésus Christust minden ő kéntseivel reánk ruházza. Rom. 8. 33. 34.
Hátra vagyon még a Sátánnak ez késértetiben valo eggyik ostromlása, melly a mi méltatlanságunkból vétetet.
Mert ezt veti ellenben az Sátán: Ha szintén a Christus Jésusban eleget töttél is a te bűneiddel érdemlett büntetésnek, és ha szintén az ő igazságát hit által reád öltözted is, de ugyan nem tagadhatod meg hogy meg-vesztegettetet természetü ne vólnál, annyira hogy
minden véteknek magva beléd oltattatot. Rom. 7. 20. 23. 24. mitsoda ortzával mersz hát az Istennek felsége előtt meg-jelenni, ki minden undokságoknak derék ellensége, sŐt még a sziveknek is visgálója?
Mi penig ez, ostrom ellen, sehol nem egyeböt (1) hanem az egy Jesus Christusban találunk kész orvosságot, a kiben meg nyughatunk.
Illyen azért a felelet, kit a Christus nekünk ez késértetben nyujt. Hogy mi ugyan még ez halando testben bé-rekesztetve tartatunk melly miatt vagyon, hogy ne tselekedjük az jót kit akarunk, és még is, az bennük lakozó bűnt érezzük. Rom. 7. 19. És az lélekkel hartzoló testet. Rom- 7. 23. Gal. 5. 17. Phil. 3. 12. annyira penig, hogy mind a Lélekre mind a testre nézve valami rész-szerént még az régi sárban feküdjünk.
De minthogy hit által a Christusban eggyesültünk, és egy testé löttünk és ugyan abban óltatván meg-gyökereztünk, a kiben a mi természetünk, a szüz Máriának méhében való fogantatásnak szempillantásától fogva, sokkal tellyesseb meg-szenteléssel épittetet-fel, mint régenten, mikor az Adámban tisztán teremtetnék (mert az Adám az Istennek tsak hasonlatosságára teremtetet vólt, a Christus penig igaz [valóságos] Isten is lévén, az szent Lélektől fogantatot, mi testünket vötte-fel.) azért az emberi természetnek a Christusban való az a megszentelése, ki mi nekünk hit által tulajdonittatik, azt tselekszi, hogy annak a romlotságnak maradéki, kik bennünk ujjá születtettekben is vadnak, számban ne jöjjenek az Isten előtt, azért mert a Christusnak szentségétől el-nyelettetnek és el-temettetnek: A Christusétól mondom, ugy mint kinek a mi meg-szenteltetésünkre való ereje véghetetlen részekkel az romlotságnak minket meg férteztető erejét fellyül mullya. Mát. 1. 20. 21. Luc. 1. 35. Sid. 2. 11. Rom. 5. 18. 19. Terem. 1. 27. 1. Cor. 15. 47. 48. 49. Rom. 8. 1.
XIII. Art. A második késértet ellen való orvosságról, melyben a kérdetik, Ha vagyon é hitünk?
Azokra kiket mondottunk, ki fog a Sátán ezzel, hogy a Christusnak halála nem használ minden bűnösöknek holott számlálhatatlanok vesznek el azok közzül.
Mi penig ellenben igy felelünk. Ugy vagyon ugyan, hogy tsak a
(1) egyébütt.
Hivek részesi a Christus szenvedésének és összefoglalólag meg-szenteltetésének; De nem hogy azért kétségben esnénk, sőt ellenben semmi dolog ugy minket nem vigasztal, mint, mivel hogy tudjuk hogy a Hit mi bennünk vagyon, az a Hit mondom, mellyel nem tsak közönséges-képpen és rendeletlenül (1) hiszszük a Jésus Christust el jötnek lenni azért, hogy ez világnak bűneit el venné: hanem magunkra eggyenként a Christust szabjuk, ugy hogy ki-ki közzülünk magánál igy okoskodik. Én a Jésus Christusban vagyok, azért el nem veszhetek. Rom. 8. 33, 34. 1. Cor. 2. 12. Jan. 4. 9. 10. Rom. 8. 1. 1. Ján. 5. 10. 11. 20.
It peniglen hogy bizonyos fundámentomát a felső győzedelmeknek fel vethessük, és amaz másik késértetet-is erőssen meg-győzhessük, az a kérdés: Vagyon-é Hitünk, avagy nintsen?
Továbbá ez kétséges kerdés mi tőllünk nem külömben magyaráztathatik-meg, hanem ha az tselekedetekről a tselekedő okra menendünk fel:
A mi tőllünk hit által meg-fogattatot, és mi bennünk lakozó Christusnak két féle tselekedetei vannak:
1. Mert elsőben az szent lélek bizonságot tészen a mi lelkünknek, hogy mi Isten fiai vagyunk ugy hogy félelem nélkül-is kiáltjuk Abba, Atyám Rom. 8. 18. 1. Cor. 2. 19. Gal. 4. 6.
2. Másodszor, azt-is fel kel tennünk, mikor az Christust hit által magunkra szabjuk, az nem lészen valami hijjában való és haszontalan vélekedéssel, avagy képzéssel: de világossan és szinte hatható-képpen: noha ez titok egészszen lelki legyen, ugy hogy miképpen a testel természet szerént öszve köttetet lélek az ő tselekedetit ki mutatja: igy a Jésus Christus hit által mi bennünk lakozván, lelki móddal és erővel az ő erejét mi bennünk ki mutatja: kik mind az által az szent Irásban Ujjá-születtetésnek, és Meg-szenteltetésnek neve alatt értetnek, mivel hogy azok által az mi nemüségekre nézve szinte uj emberekke leszünk. Rom. 6. 4. 5. Ján. 1. 12. 13. és 3. 5. Eph. 4. 23. 24.
Ennek penig az Ujjá születésnek, azaz, uj eredetnek és állapotnak, három részei vadnak.
Mert miképpen az a velünk születet romlotság minket mind testünkre mind lelkünkre képest egészen fogva tartván, mibennünk
bünt és halált szerez vala: Igy ellenben a Jésus Christusnak ereje, magát mi belénk hatható-képpen bé-férkeztetvén, és magát minekünk(2) In genere et confuse = átalánosságban és [!]
szabad szerző oki méltósága szerént, mint szólni szoktak, sajátivá tévén, három dolgokat tselekeszik bennünk, tudni illik. 1. A Bünnek meg-öldököltetését, azaz a Természetnek annak a Mocsokjának, melly ó embernek mondatik: 2. Azonnak (1) El-temettetését. 3. Az uj embernek fel támadását (meg-elevenitését) mint ezek büvön, az szent Páltól kivált-képpen, meg-magyaráztatnak, Rom. 7. 20. 23. Róm. 6. és egyebüt széllel. (2)
1. A romlotságnak azért avagy a bűnnek Megöldöklése, a Christusnak olly tselekedete mi bennünk, mellyel a lészen hogy az (romlotság tudni-illik) lassan lassan mi bennünk el-fogyattassék és el-óltassék, annyira hogy az Isten akaratjával ellenkező el-fordult indulatoknak, meg-eggyezéseknek, tselekedeteknek fel-inditására nem annyira hatható legyen.
2. Ugyan azon ó embernek el-temettetése a Christusnak mi bennünk második munkája, ugy mint kinek erejével az az ó ember halálos sebet vévén, lassan lassan el enyészik. Rom. 64. Col. 2. 12.
Végezetre miképpen a mi testünknek el-temettetése nemínemü elő menetel az halálba: ugy a mi ó emberünknek el-temettetése nemü-nemü [!] továb-tartása és elő-meneteli annak az meg-öldököltetésnek kirül az elébb emlékeztünk.
1. E dologban penig tsuda melly igen segitenek minket a Nyomoruságok, kikkel mondatik az Ur minket meg-látogatni. 2. Cor. 4. 8. 9. 10. 11.
2. Ismét amaz mind lelki mind testi Gyakoroltatások, kikkel nekünk szüntelen szükseg élnünk, hogy az ellenünk viaskodó testet el-nyomjuk. 1. Cor. 9. 27. Gal. 5. 17. 18.
3. Végezetre az első Halál, a mi az Hiveket nézi [illeti], bé-tellyesétése annak a bűnnek meg-öldöklésének és el temettetésének, a mennyiben a testnek a Lélekkel való hartzát elrontja. Philip 3. 10. 11.
4. Az Uj embernek, avagy a tehetségeknek minémüségek szerént szinte meg ujjíttatot embernek fel támadása, a mi bennünk élő Christusnak harmadik tselekedeti, ki a mi természetünknek romlotságát semmivé-téven, uj erőt ád mi belénk, ugy hogy a mi értelmünk, és elménknek az a tehetsége, kivel a meg fogot dologról itéletet teszünk, a szent Léleknek kegyelmével meg világosittatván, és a Christusnak
1) ugyanannak.
2) több helyeken.ez uj erejétül igazgattatván, mind érteni mind javallani kezdjék azokat, iket bolondságnak és utálatosságnak tartatnak vala: Eph. 1. 17. 18. 1. Cor. 2. 21. 22. 23. Rom. 8. 7. 8. 9.
Annak utánna a mi Akaratunk azon erővel meg-jobbittatik és erőssittetik hogy a bűnt el-távoztatni, és az igazságot hozzá kaptsolni kezdje. Rom. 6. 17. 18. 19. és 8. 12. 13.
Végezetre az embernek minden tehetségi azt a mit az Ur meg-tiltot el-távoztatni, és valamit parantsolt mind azokat követni kezdik. Rom. 7. 22. 25. Phil. 2. 13.
Azért hogy a dologra térjünk; Ha ez két tselekedeteket mi bennünk érezzük, szükség-képpen kijő, hogy minékünk hitünk vagyon, és a Jésus Christus-is miénk az örök életre, mint ennek előtte meg mondók.
Nem kell azért nekünk semmire ugy gondunknak lenni, mint ez kettőre, tudni-illik hogy szüntelen-való segítségül hivássál táplállyuk azt a drágalátos bizonság-tételt, kit az Ur ád a mi lelkeinknek.
Továbbá hogy a jó tselekedeteknek minden napi mint élésével, (1) kiki magáért az ő hivatallya szerént az ujjá-születtetésnek ajándékában nevekedjen.
Ide nézet szent János, midőn azt mondotta, hogy a ki Istentől születtetet, nem vétkezik az, azaz nem adja magát hanyathomlok a bűnre, hanem annak inkáb ellene áll, hogy magát az ő el-választatásáról és el-hivattatásáról mindennap ínkáb inkáb bizonyossá tegye 1. Ján. 5. 18. 2. Pet. 1. 10. Mert egy általlyában az gyümöltsre kell jőni, hogy a Fáról ítélet legyen.
Valaki penig, mint most meg-mondók, az bűnnek szolgálatja alól, azaz attól az természet-szeri motsoktól fel-szabadult, az kezdi azokat a gyümöltsöket teremteni, kiket Jó tselekedeteknek hívunk. Ján. 8. 34. 35. 36. Rom. 6. 22.
És ez az oka, miért méltán azt mondjuk, hogy a Hit, kiről most tractálunk szükséges-képpen öszve-köttetet az jó tselekedetekkel, mint az világosság a Nappal, és a melegség a tűzzel öszve szerkeztetet. Jac. 2. 26.
(1) gyakorlásával.
XIV. Art. Szemtelen azoknak káromkodása, kik azt mondják, hogy mi a jó tselekedeteket nem javallyuk.
Azok annak okáért a jó emberek igen szemtelenül káromlanak minket, kik azt mondják, hogy mi nem javallyuk a tselekedeteket, azért hogy azt állatjuk, hogy mi semmi egyéb dologgal meg nem igazulunk, hanem tsak egyedül a hittel meg-fogattatot Christus által.
Mind azon altal nem titkollyuk el hogy mi három dologban külömbözünk ő tőllök ez jó tselekedeteknek erőssitésében, azért penig hogy Istennek egészszen tulajdonitsuk az ő ditsősségét. Holot másképpen annyira vagyunk attól, hogy azt mondanók hogy a keresztyénekhez nem illik az szent és tisztességes élet; hogy ellenben állassuk azokat rutól hazudni, a kik midőn magokat keresztyéneknek hivják, mindaz-által sem a jó tselekedetet nem követik, sem az Istentől kárhoztatot vétkeket el nem távoztatják:
Ezek penig azok, kikben magunkat ő tőllök külömben érteni szabadossan és nyilván vallyuk.
Elsőben ő vellek nem eggyezzünk az jó és gonosz tselekedeteknek az Isten előtt való meg-külömböztetésében. Mert a mi minket illet ugyan az Istennek egy akaratjában tellyességgel meg nyugoszunk, mint azoknak kiket javall avagy nem javall, bizonyos regulájában. Nem is kivánnyuk az Isten akaratjának semmi egyéb magyarázatját az ő szent Törvényén kívül, kihez vagy adni, vagy valamit tőlle el-venni nem szabadosnak itélünk. Sólt. 119. 4. 5. Mos. 3. kön 18. 5. és 5-dik k. 30. 11. 12. l3. 14.
Annak okáért jó-tselekedetek közzé az Isten előt semmit nem szám lálunk azok közzül, kik tsupán tsak az embereknek akaratján fundáltatták, akár mínémüek legyenek. Esa 1. 11. 12. 13. 13. Mat. 15. 8. 9. Col. 2. 21. 22. 23.
Azt állatjuk továbbá, hogy valaki mondattassék jól tselekedni, nem elég, ha ollyat tselekedet, ki az Isten beszédében parantsoltatotnak lenni találtassék: hanem ez is meg kivántatik, hogy azt az Istentől előnkben irattatot munkát tselekedvén, az ő akaratját a tselekedetben előnkben tegyük, és lelkünkben az ő beszédéből bizonyossak legyünk, hogy a mit tselekeszünk Istennek tetzik. Mert a mint szent
Pál szól, valami hit nélkül lészen, azaz, valamihez fogunk kételkedő lelki-ismerettel, ha Istennek tetzik é, és továbbá ha Istentől parantsoltatot-é vagy nem, bűn az? Rom. 14. 13.
XVI. Art. Kik légyenek a leg-főb jó-tselekedetek. És mi légyen a könyörgésnek méltósága.
Annak-okáért fel-tévén ezt a fundamentomot, azt mondjuk hogy az Isten törvénye, kit Tíz parantsolatnak nevezünk két táblákra osztatik, kiknek eggyike ki-jelenti, mivel Istennek, a másik penig mivel felebarátunknak tartozzunk. És továbbá hogy két nemei vadnak a jó tselekedeteknek. Mert eggyik tuhajdon-képpen az Istennek tiszteletit, a másik fele barátunkat nézi. Amazok penig annyival méltóságossabbak, mennyivel Isten az embereknél fellyeb való.
De minden gyümültsök közöt, kiket a hit közönségessen minden igaz keresztyénekben szerez, könnyen elsőséget érdemel itéletünk szerént a Könyörgés, az az, az Isten nevének a Christus által segitségül való-hivása. Nem is alétunk [gondolunk] penig tsak egy munkát-is ő néki kedvesbnek lenni, akar kérjünk ő tőlle valamit, akar az ő ditsiretit énekeljük, akar az el-vött jókért ő neki hálákat adjunk.
De a könyörgésben ezeket kívánjuk, kiket ide-alá fel jedzünk.
Elsőben, hogy olly elméből származzanak, melly a meg-halgattatás felől nem ketelkedik a mennyiben illik (hasznos). Mért mint szent Jakab szól, az Istent bizodalommal, velekedés [vetekedés?] (tétovázás) nélkül kell kérni. Mert a ki kételkedik hasonló a tengernek habjához, melly a széltül hanyattatik, senki azért a ki ollyan, ne álítsa [alítsa?] hogy valamit vegyen Istentől. Jak. 1. 6. 7. Rom. 10. 13. Math. 21.21. 22. Sid. 4. 16. Márk. 11. 23. 24.
Ebből penig más is következik, tudni-illik hogy haszontalan a könyörgés, melly az Isten beszédével nem eggyez. Mert a hit nélkül való könyörgés semmi nem egyéb, hanem bűn. Rom. 14. 13. Nem is lehet ott semmi hit hanem tsak haszontalan és bolond vélekedés, a hol semmi beszéde és parantsolatja nintsen Istennek, mint ennek előtte meg-bizonyitottuk.
Valamely könyörgések azért olly nyelven mondatnak, kit az imadkozó nem ért, Isten tsufolásának kell tartani.
Valamellyel penig ollyat valamit kérünk, melly az Isten természetivel és akaratjával ellenkezik, Isteni káromlással foglaltatot öszve, em hogy Istennél kedves tselekedet volna.
Továbbá ezekből, kiket mondottunk következik ez, hogy az olly könyörgés, mely más engesztelőre avagy közben járóra vitetik, amaz eggyen kivöl, ki az Ember és Isten közöt löt, melly a Jésus Christus, az Istennek és a szenteknek nagy gyalázatjára szólgál.
Mert elsőben tsak egy punct is az szentirásban nem talaltatik, melly ezt a szokást meg bizonitsa, sőt nyilván mondja az Isten beszéde, hogy valamit az Istentől kérünk, az egy közben járó Christusnak nevében kérjük. Jan. 16. 23. 24.
Továbbá, ha közben-járót (esedezŐt ollyat kelljen keresnünk, ki kiváltképpen való szeretettel légyen hozzánk, kit találunk hasonlót ahoz ki az ő életét mi-érettünk le-tötte, még akkor peníg mikor ő néki ellenségi valánk? Rom. 5. 8. 10.
Ha penig ollyan kell, ki az ő méltóságához képest légyen kedves: kinek hatalma hasonlittathatik annak méltóságához, ki az Atyának jobján ül? Eph. 4. 10. Sid. 7. 24. 25.
Kitől engedi magát meg-engeszteltetni inkáb az Atya, mint az ő szerelmes fiától, kiben egyedül meg nyugszik és az övéit szereti? Eph. 1. 6.
Végezetre, holot a meg hólt szenteknek lelkek az egekben vannak, testei penig ez főldön hogy hogy allasuk hogy ők értik a mi könyörgésünket? Sőt, ha szintén őket jelen lenni állatjuk is véghetetleneknek lenni állatjuk: Avagy ha szitén (*) azt állatjuk hogy távol lévén a mi elméinket láttják, szívek visgálóinak őket lenni itéllyük-e? De véghetetlennek és szívek visgálójának lenni, tsak az egy, Istennek tulajdonsága. Melyből a lészen hogy a meg-hólt szenteket segítségre sem hivhatjuk, ugy hogy őket egyszersmind Istenné ne tegyük.
Mert hogy tsatsognak némellyek, hogy a szentek mind azokat a titkokat a szent Háromságban, mint Tükörben nézik: mely haszontalan és tsufságossan mondatik! Mert ki tanitotta őket erre? de azt ugy lenni bár meg-engednők-is bizonyára meg-néznék az Szentek azt is, mit rendelt az Isten, hogy tselekedjenek, avagy legkissebbé, hogy nem szükséges nekik az ő könyörgéseket közben tenni.
A Christusban penig, ki az ő lelkével mi közöttünk lakozik és a kit egyedül bizonyos reménséggel segitségül hivni parantsoltatunk, semmi ollyan árgumentum nem jó.
Azért a meg-hólt szenteknek segítségül való hivása, tellyességgel haszontalan és Istennél nem kedves, meHy tudni-illik az ő beszédén nem fundaltatik; a Christusnak-is nagy boszszuságával és gyalá-
val foglaltatot-össze, és az embereknek rész-szerént tudatlanságokból, rész-szerént hihetetlenségekből [hitetlenségükből] származott.
De azt mondják, hogy a szeretet soha el nem fogy. 1. Cor. 13. 8. Es annak okáért a mi idvességünket kivánnyák az szenteknek már egekben társalkodó lelkei. Luc. 15. 7. 10.
Azt penig mi meg-engedjük. De ki vólna valamelly igaz itéletü ember, ki innen ki hozná, hogy ők a mi könyörgésünket meg halgatnák, avagy csak meg is hallanák (a mit az Angyalokról, kik körülöttük forognak nekünk ezt meg kell vallanunk) annak okáért; hogy ők az egy közben-járónak tisztét magoknak tulajdonitanák, – avagy mint valami más alá vettetet (rendeltetet) közbe járókat kellene nekünk segítségül hívnunk?
De a martyromoknak temetéseknél már régen tsudák löttenek. Ám légyen ugy. Igy akarta minekünk az Ur a Martyromoknak hitét commendálni [ajánlani], nem hogy segétségül hivattassanak, – de hogy ő bennek az ő ereje tiszteltessék, midőn meg-bizonyitotta hogy a Mártyromok az égben élnének, az által, kit ők élvén tiszteltenek, és a kinek igazságát magok vérével erőssittettek-meg.
De mindazon-által azt igazán meg-vallyuk hogy a kik azokat a tsudákat igen szorgalmatossan commendálták, azok az hamisság titkának meg-állatásában az Sátánnál igen szerényen munkálkodtaknak lenni láttatnak minekünk. Nem is gondolunk vélle akár melly régi légyen ez babonaság.
Ki fognak ismét az ellenkezők, hogy szabad minékünk és parantsoltatik-is hogy egymásért imádkozzunk. Mindazáltal azzal a Christus nem mondatik az ő tisztétől meg-fosztatni. Mert (mint ők mongyák) egy ugyan a meg Váltásnak Közben-járója, de nem az Esedezésnek.
Mi penig sok helyeken olvassuk, hogy a Christus nem tsak egyedül Közben-járó, hanem az Atyánál is egyedül ő a szó-szólló.
Mind az által mikor azt mondjuk nem azt képzük, mint ha a Christus valami alázatosan könyörögvén imádkoznék mi érettünk; hanem hogy az ő eggyetlen egy áldozatjának örökké való illatjával minket az Atyával meg békéltet, és a mi könyörgésünket az Isten előtt hathatóssá tészi.
Midőn penig egy-másért könyörgünk semmi Közben-járókat a Christus mellé nem rendelünk; hanem ellenben, öszve foglalt lélekkel, mint a szeretetnek regulája, és az Isten Igéje parantsollya, egy
közben-járóban bízván közönséges Atyánkat hivjuk segítségül. Melly ok, mint ennek előtte meg-mondottuk, az meg-holtakban helyet nem lelhet.
Sőt mit szoktak egyebet előhozni azok, miért folyamodjanák a megholt szentekhez, ezen kívül; hanem hogy ők méltatlanoknak panaszollyák magokat lenni arra, hogy egyenessen, és e Christus alá rendeltetet (vice) esedezők nélkül járullyanak a Christushoz? Melly dologrul mit értsünk, kevés szóval meg kell mondani.
Mindeneknek előtte azért, holot a mi könyörgésünk semmi dolgon nem fundáltatot a melly mi bennünk vólna, hanem tsak a Christusnak egy érdemén és méltóságán, a ki hit által minden ő jó-téteményével miénk lött: azaz ellenvetés tellyességgel haszontalan, nem is egyeb-ünnen, hanem az hihetetlenségtől származhatik.
Mért a miképpen hogy soha nem láttathatunk magunkban elégséges-képpen méltatlanoknak lenni: (1) ugy ellenben szükség hogy minek előtte könyörögnénk, – hanem ha haszontalanul akarunk imádkozni, – hogy bizonyossak legyünk arról, holott minket amaz eggyetlen egy méltó mi-esedezőnk az Atyával meg-békeltetet; nem lehet hogy meg ne nyerjük a mit kérünk az ő nevében, a mennyire nekünk hasznos lészen. És ez bizonyos bizodalom nélkül soha az Istentől meg nem halgattatunk. Jac. 1. 6. 7. Matt. 7. 7. 8. 11. Luc. 11. 9. 10. 13. Jan. 14. 13. 14.
Továbbá ha nem akarnak ők nekünk hinni, avagy tsak Chrisostomusnak és Ambrus Doctornak hidjenek.
Igy azért Chrisostomus amaz Cananea-beli Aszszonyi állatrul beszélgetvén: kérlek mond-meg, ugy mond aszszonyi állat, miképpen mertél ahoz járulni; holott bűnös vagy és hamisságokkal tellyes? Tudom ugy mond, mit tselekedjem. Imhol ennek az azsszonyi állatnak okosságai. Nem kéri Jakabot, Nem könyörög Jánosnak. Nem megyen Péterhez, sem nem néz az Apostolok seregére, sem azok közzül valamellyiket nem keresi meg! hanem mind ezek hellyet a meg térést veszi maga mellé és magához a kutfőhöz megyen.
Ugyan azon Chrisostomus azon helyen: Midőn ugy mond valamelly embert akarsz kérni, megtudakozod mit tselekeszik; és hallod azt alunni, avagy hogy nintsen elég üressége, avagy talám az szolgája is nem akar néked meg felelni. De mind ezekre semmi szükség
(1) Nem vagyunk soha képesek magunkat eléggé méltatlanoknak látni.
mintsen Istennél, mert ő tégedet meg halgat akar hol légy és akar honnan hivattassék segítségül. Itt nekünk semmire nem kell tornátzbéli szolga, (1) vagy közben-járó avagy szolga, hanem mondjad ezt: könyörülj én rajtam Isten.
De ugyan ő másutt továbbá: Nem szükségesek, ugy mond, a Pátronusok Istennél, sem valami kerengő beszédek; hanem ha tsak magad vagy-is, minden Pátronustól és szószóllótól el-hagyattattál-is, és külön magadban az Istent imádod, meg nyered a mit kérsz.
Ambrus Doctor penig ezen (2) hasonlatosságot fedvén meg, melly tsak egyedül forog szájokban: Szoktak, ugy mond, néha az Isten elhagyásának szégyenletiből ily szégyen mentséggel élni, mondván. Hogy azok által mehetni az Istenhez mint az Ispánok által mehetni Királyhoz. Nosza! avagy olly bolond-e valaki, avagy feledéken az ő idvessége felől, hogy a király betsületit az Ispánnak adja, holot, ha valakik e dólgot találnák forgatni, mint királyi méltóságnak meg-sértői, törvény szerént kárhoztatnának?
Ugyan azon, egy kevésbé ez után. Azért mennek a kapitányok Ispánok által a királyhoz, mert a király bizonyára tsak Ember, és nem tudja kire kellessék bízni a közönséges polgári társaságot. Nem szükség penig, hogy az Istent (ki előtt semmi magát el nem rejtheti, mert mindeneknek érdemét tudja) valami érdem szerént hozzánk hajtsuk egyéb segítő által. Mert valahol neki ollyan szól, meg-felel neki.
Annak okáért, hogy effelől való tractánkat rövideden el-végezzük, az Isten beszédének méltóságából azt álitjuk, hogy Istennél semmi tselekedet az ő nevének segitségül való hivásánál nem kedvesseb, tsak hogy helyessen (igazán) legyen. Mert ez a tselekedet a törvénnek első tábláját nézi és az Istennek mind hatalmasságáról, mind irgalmasságáról félelemmel és tisztelettel valo világos vallás tételt foglal be, melly tsak az ő Felségéhez tartozik.
A mi felebarátunkhoz való szeretetnek munkáiról.
Másod rendben helyheztetjük a felebarátinkhoz való szeretetünknek munkáit, a Második táblának előnkbe irása szerént. De olly conditioval, ha az mi velünk Christusban meg-békéllet Istennek sze-
(1) ajtónálló, portás.
(2) azon.retetiből származnak: kiért a mi atyánk fiait, még midőn minket gyülőlnek is kivált-képpen való móddal szeretjük. Mert ha ez fundámentomon nem épittetet, ambár ugyan színessek legyenek is tselekedetink, de ugyan tsak vétkezünk, mint a Christus a Pharisaeusok példájában jelenti Math. 6. 1. 2.
A közben hagyot (1) dólgokról.
Harmadik némü némü neme vagyon még a tselekedeteknek, kik magok természetiben, sem jók, sem gonoszszak tulajdonul, hanem tsak végekre [céljukra] nézve, kikre képest lesznek, a mennyiben minket avagy alkalmatossabbakká, azokban mellyek jók, avagy a mi tisztünknek véghez vitelében álhatatossabbakká tésznek.
Illyen a Böjt, józanság, kivel a testnek fajtalansága meg-zaboláztatik.
Ismét a szűzességnek meg-tartására való igyekezet azokban kikben a magok meg-tartóztatásának ajándéka vagyon. 1. Cor. 7. 8. Annak okáért azt mondjuk, közönségessen, hogy dícsíretes gyakoroltatások ezek, tsak hogy légyen meg a mi fövebb, az az, a semmi betsüllet kivánással fel nem puffat, avagy babonaságtól elfoglaltatot; hanem Isteni félelemmel, és fele-barátjához való szeretettel felékesittetet lélek.
Továbbá ha ugy gyakoroltatnak, hogy igy mind az Istennek tiszteletire, mind fele-barátunknak a mi hivatalunk szerént való segitségére, készebbek és serényebbek lehessünk. 1. Cor. 7. 32. 34.
Nem is kételkedünk, hogy minden keresztyének ne tartozzanak mind azt el távoztatni-valami őket a keresztyéni életnek tisztiben késedelmessebbekké teheti.
De távol légyen, hogy azoknak vétkeket javalnók, kik a külső dologra annyira el ámulnak mint ha afféle gyakorlásokban vólna helyheztetvén a kegyességnek summája. Mert inkáb akarunk szent Pállal eggyezni, ki azt bizonitja, hogy az Istennek országa ételben, italban nem helyheztetet. Rom. 14. 17. És hogy mind azok igen kitsinek az Istenhez való kegyességhez és a szeretetnek tiszteihez képest. 8. Cor. [!] 8. 8. 1. Tim. 4. 8.
(1) közönyös.
A második kérdésben vött dolog a jó tselekedetekről, kérdést tészen azoknak igaz eredetiről. Nem is tagadjuk penig mi, hogy a Hit és jó tselekedetek származnának a mi értelmünktől és akaratunktól, kiket az Isten kegyelme meg-előzzön meg változtasson, segéllen és kövessen.
Hanem elsőben, midŐn kérdés vagyon annak a jónak első eredetiről, melly imigy amugy mi bennünk el kezdetet, azt álítjuk: Nem hagy mi bennünk vólna az természetnek – az első kegyelemnek bévételére valami készsége, melly készség azután járuló másik kegyelem által segittetnék, sőt inkáb ellenben semmi a természettől mi bennünk nintsen egyéb, hanem most mindnyájan romlotságban születtettünk az setétség és az Istennek gyülőlése miatt. Esa 6. 9. 10. Luc. 1. 79. Tsel. 26. 18. 2. Cor. 4. 4. Eph. 1. 18. Rom. 5. 8. 10.
Szükség azért elsőben és mindeneknek elöt, nem hogy az Isten meg előzze a mi gyenge és erőtelen szabad akaratunkat, (mint a Semi-Pelágianusok szólnak), hanem hogy minket tellyes erőnkel tusakodókat vonnyon, azaz a mi a mi tehetségünknek minémüségét illeti, minket tellyességgel uj emberekké tegyen. Jan. 6. 4. 4. és 33. 1. Pet. 1, 23. 2. Cor. 5. 17. Eph. 4. 23. 24. Col. 3. 10.
Lészen penig ez, midőn minket, kik az Váltságra tartozó dolgokban, nem tsak valamennyire, hanem tellyességgel vakok vagyunk, az ő Lelkének világával meg-világosit: Midőn a mi kő sziveinket hussá, változtatja: Midőn tiszta szivet teremt mi bennünk, azaz, a mi tellyességgel meg vesztegettetet akaratunkat helyre-állatja (újonnan feléppiti). Mós. 5. könyv. 30. 6. Jer. 24. 7. Ezech. 11. 19. Solt. 51. 12. Ezech. 36. 26. Eph. 1. 18.
Továbbá midőn azt szerzi mi bennünk, hogy mind akarjuk, mind véghez vigyük. Phil. 2. 13. hogy meg tessék igaznak lenni az Apostol mondásának, hogy mi a jónak még tsak meg-gondolására-is magunktól alkalmatossak nem vagyunk. 2. Cor. 3. 5. És hogy az Isten fiainak semmiek nintsen kit nem vöttek volna. 1. Cor. 4. 7. Vöttenek mondom, nem születtetvén, hanem ujjá születtetvén. Nem az természetnek, hanem az Ujjá születtetésnek kegyelmébül, melly ő bennek ingyen kegyelemből minden nap munkálkodik, hogy a Pélágianusoknak tétovázását el kerüllyük.
Szükség azért, hogy a kegyelem minket a meg rothatt és hólt
törsökökből, élő és gyümöltsös fákká tégyen, minek előtte valami jó gyümöltsöt teremtenénk. Honnan a következik, hogy nem lehet semmi eggyüt való munkálkodása a kegyelemnek, és a szabad-akaratnak, holott az Istennek Lelke tsupán tsak az ő kegyelméből szabadét minket fel a bűn alól, midőn tudni illik minket hit által a Christusban bé olt, kiből uj életet meritünk, hogy Istennek éllyünk. Jan. 8. 36. Rom. 6. 28. és 7. 6. Mert mikippen munkálkodnék eggyüt a szabad akarat, melly soból nintsen, minek előtte a bűnnek szólgálatja alól fel-szabadittatnék?
Továbbá azt is hozzá kel adnunk, hogy midőn a mi fel-szabaditot akaratunk jót akarni kezd, és annak folyásában meg marad, azt viszontag az Istennek más kegyelmének kell egészszen tulajdonitanunk.
Végezetre, midőn meg-szabadulván a bűntől jót tselekedni kezdünk, azt mondjuk hogy itt semmi érdem, felől nem kel gondolkodnunk, hanem hogy a kegyelemből igirtetet jutalom, kegyelemből is adattatik-meg. 1. Cor. 4. 7. Rom. 4. 16.
Mert a mi leg-főbb tselekedetink-is hanem ha az Isten kegyelme járul közben, nem egyebet hanem örökké-való büntetést érdemelnek. Mert még a leg-szentebbek is, ha ő véllek Isten törvény szerént akarna tselekedni, meg tapasztaltatnának, hogy az Istennek nekik adot ajándékit, sok-képpen még mikor jót akarnának is tselekedni meg-motskolták és ferteztették. Rom. 4. 2. 1. Cor. 4. 7.Phil. 3. 12. 13. Psal. 42.10.
Hátra vagyon még az harmadik felette nagy kérdésben vött dolog, mellyben vagyon vetekedés: a Jó tselekedeteknek hasznáról Mellyről ugyan mi ezt állatjuk.
Ha a kérdetik, Mitsoda-jussal és titulus alatt legyünk mi az örök életnek részesi? Meg-nyugszunk a mi nékünk ajánlatot [ajánlott], és hit által egyedül velünk közöltetet egy Jésus Christusban, ki minekünk tsak az Istennek kegyelméből és irgalmasságából adatot. Rom. 3. 21. 25. Cor. 2. 12.
Azért az Érdemnek nevétől iszonyodunk, és szivünknek valóságos índulatjából meg-ismerjük és meg-vallyuk, hogy mi akar mint igyekezzünk az igazságra, ugyan tsak haszontalan szólgák vagyunk, és az örök élet is tellyesseggel és mindenestől az Istennek ingyen
adó ajándéka. Luc. 17. 10. Solt. 16. 2. Room. 6. 23. Melly dolognak egy argumentumát (erőssitő bizonságát) irom ide le.
Bizonyos dolog, hogy a jó tselekedetek a mi bennünk lakozó Christustól származnak, kinek erejében és ingyen való hathatóságában bizván, jót akarni és tselekedni kezdünk. Mint ellenben a régi Adámnak amaz természet-szeri mi belénk óltatot meg-vesztegettetése nemz mi bennünk minden vétkes indulatokat, kikből megveszett tselekedetek erednek.
Mert szükség hogy a Christust birjuk, ki minket jó fákká tégyen, minek előtte valami jó gyümőltsöt teremhetünk, mert a szent Pál bizonyitja hogy mind bűn az valami hit nélkül lészen. Rom. 14. 23. És az tselekedeteket az szerző ok szükséges-képpen meg előzze. Melly holott ugy vagyon, következik, hogy a hit a jó tselekedetek előtt járjon. De valakinek hiti vagyon, meg igazittatot azon szempillantásban, hanem ha meg nem igazittatot az, és békesége nintsen annak, a kié a Christus. Rom. 5. 1. és 6. 22.
Miképpen lenne tehát, hogy mi jó tselekedet által igazulnánk és tartatnánk-meg, holot szükség nékünk előbb meg igazulni, és ugy a meg-tartásra méltókká lenni, minek előtte vagy egy jó tselekedetet-is tselekedhetnénk?
Meg-igazulunk penig és az idvességre méltókká tétetünk mint ennek előtte mondottuk, nem magunkban, hanem a Christus Jésusban kihez egyedől tsak hit által foglaltatunk, hogy minden ő jó tétemenyi, tudni illik igassága, szentsége, és meg váltása nekünk tulajdonittassék. Hogy azt kevés szóval mindeneket be foglallyunk, meg ismérjük hogy senkinek az örök élet nem igértetik, hanem a kik az igasságnak tselekedetire igyekeznek. Nem is mások itéltetnek Isten előtt igazaknak, hanem a kik igazán meg-tértenek. De sokkal egy mástól külömböző kérdéseknek lenni mondjuk ezeket: Kik igazullyanak meg? És, Mitsoda igazsággal igazullyanak meg? És azt az Igazságot, kit az Isten Lelke mi bennünk el kezdet, nem szerző okának hanem bizonyságának mondjuk lenni annak az igazságnak, kiben bizván Isten előtt meg jelenünk. És az örök életet mi reánk, mint Christusnak örökös társaira törveny szerént ugyan, de kegyelemből tartozni állatjuk.
Ez penig az igazság, ha meg tekintjük kiben legyen: tulajdon-(ság)-képpen, ez az egy Christusnak szemellyében foglaltatik bé. De mivel ő nekünk azért adattatot: hogy valaki őtet, hit által meg-fogja,
legyen részes ő benne az örök életre (mert lött ő minekünk az Atya Istentől böltseségünk, igazságunk, meg szenteltetéssünk, és váltságunk) azért miénk is a nékünk tulajdonitás szerént. És abban az egyben tudni-illik a melly egyedül tökélletes, tellyességgel meg is nyugoszunk.
XIX. Art. Mire nézve hasznossak minekünk a jó tselekedetek az Isten és Emberek előtt?
Ezekből könnyen meg tudhatni, melly szemtelenek azok, valakik azzal kárhoztatnak minket, hogy mi a jó tselekedeteket gyalázzuk. Holot ellenben semmi dologban ugy nem igyekezünk, mint az egyben, hogy meg mutassuk, kik legyenek igazán jó tselekedetek, és mitsoda kut-füből származnak hogy az nyomorult halandó emberek magokat meg ne tsallyák.
Noha azért sem egészszen mindenestül, sem valami rész-szerént az jó tselekedetekre nem támaszkodunk; mikor az a kérdés mitsoda jus avagy titulus alat (a mint szólnak) adatik nékünk az örök élet? Noha mondom az egy Jésus Christusban nyugszunk meg. Phil. 3. 9. Rom. 6. 8. 11. 1. Cor. 4. 7: meg-ismerjük mindazáltal, hogy a mi ujjá születtetésünknek gyümöltsei nekünk sok és nagy hasznokat hoznak.
1. Mert elsőben igy szoktuk a mi felebarátinkat. vagy a Christusnak vagy a Christusban meg tartani: Matt. 5. 16. sőt még a Christusnak meg eskütt ellenségit is az Istennek ditsősséget tulajdonitani kénszerítjük. 1. Pet. 1. I 5. 20.
2. Másodszor. A jó tselekedetekkel leszünk bizonyossabbak a mi idvességünk felől, nem ugy ugyan mint szerző okokkal, mint az eléb meg mondók, hanem mint az hitnek tudni-illik bizonság tetelivel, és mint eszközi oknak gyümőltseivel, melly által az idvességet elveszszük, mint ennek előtte mi töllünk bizonyossan meg-mutattatot.
Ugyan-is ez az oka, mire képest bizonitsa Isten, hogy ő megfizet kinek kinek az ő tselekedeti szerént: Mat. 16. 27. Rom. 2. 10.
És miért mondassék az Abrahám az tselekedetekből megigazultnak lenni. Jac. 2. 21.
Nem is ugy kell penig ezeket vennünk, mint ha a mi tselekedetink a mi idvességünknek okai vólnának, vagy mindenestül éppen, vagy valami rész-szerint: (Melly ha bizonyossan ugy volna, nem eléggé erős vólna a mi idvességünknek fundamentoma) Vagy mint ha
a mi tselekedetünkből itéltethetnénk, az Isten előtt igazaknak. De hogy a mi jó tselekedetink olly gyümöltsök, kikből a mi hitünk ilván még értetik. Az hit mondom, ki a Jésus Christust, minékünk valóságos és egyedül való igazságunknak meg-fogja, mint ennek előtte meg-mondók. 1. Cor. 4. 8. Phil. 3. 9. Rom. 3. 20. Gal. 2. 16.
3. Harmadszor szükséges hogy meg vallyuk nemi-nemü rokonsagnak lenni a viz és a kutfü közöt honnan az ki származik. Mivel hogy azért a mi ujjá születtetésünk, miglen itt ez világon vagyunk soha a legfelsőb graditsra nem érkezik, és fenvagyon mi bennünk az Léleknek és Testnek mindenkor fen-tartó viadallya. Gal. 5. 17. Mivel hogy mondom, még fen vagyon az sürü söttétség a mi értelmünkben, és az Isten ellen való nagy ellenkezés, 1. Cor. 13. 9. 13. Rom. 7. 18. abból lészen, hogy ha az Isten ugyan szoros tervény szerént meg visgálná az embereknek szinte leg-fővebb jó tselekedeteket, semmi egyéb azok felől nem állattathatnék, hanem hogy azok az Isten ajándékinak tsak merő meg motskolási. Miképpen gyakorta történik, hogy a folyó patak, melly másképpen világos és tiszta, de az árnyék szék-nek, kin által foly, rutságától meg vesztegettetik.
Ez azért az oka, miért kiált-fel Dávid mondván: Tsak egy test is a te tekinteted előtt meg nem igazul. Solt. 143. 2.
Ismét hogy a szent Pál igy panaszolkodik: Nem tselekszem a jót kit akarnék. Oh én szegény nyavalás ember, kitsoda szabadit meg engemet ez halálnak testéből.
Ez itélet tételnek formáját irják előnkben az Istennek szent szolgái még szintén a mi legjobb tselekedetinkről is, nem hogy az :Érdemnek nevét neveznék: melly ugyan soha az Ecclésiában bé nem tsuszot mászot volna, ha az régi Déák nyelven iró szent irást Magyarázóktól, annak az szónak tulajdon jegyzése jól meg fontoltatot vólna.
Mert a mi a Görögöket illeti noha ezeknél mindenkor fen tartó dolog vólt, e szent Irási tudománnak kutfejeit, emberi böltselkedésnek szavával meg zavarni melly azt tselekedte osztán, hogy ez szócskát αυτοεξουσιον (mel szabadakaratot avagy az szabad akaratnak tehetségét tészi) kelletinél fellyeb magasztalták; mindaz által semmi szó nem találtatik ő nállok, melly az Érdemnek, ditsekedő nevének meg felellyen.
Ezt mindazáltal meg vallyuk, hogy olly a mi Istenünknek jóvólta, hogy mivel ő az ő fogadot fiait, nem magokban, hanem az ő eggyetlen egy szerelmes fiában, a Jesus Christusban gondollya ugy
mint kibül az Hitnek erős (szoros) kötelével köttetik; Nem is gondol penig az ő ajándékinak gyümöltseinek meg itélésében azzal a motsokkal, melly a mi testünknek erötlenségétül származik, hanem inkáb amaz tiszta kutfővel, a honnan azok ki folynak, ugy mint a minden hivekben hatható Lelkével, hogy a bűnnek meg-halván az igazságnak éllyenek.
Vallyuk mondom olly nagynak lenni az Isten jóvóltát hogy azért a mi tselekedetinket, noha tökélletesség nélkül valókat, nem az, hogy nem javallya sőt annyira javallya, hogy azt mind ez mind az következendő életben meg jutalmazni méltóztatik: miképpen a Talentomoknak hasonlatosságában ki-jelentetik Mat. 25. 21. 22. 23. semmiképpen nem ugy mind az által, mint ha ez jutalmot a mi tselekedetink érdemlenék, hanem merőn tsak az ő kegyelméből és irgalmasságából adatttatik, miképpen az Isten még a Törvénben is bizonságot tészen, hogy ő tudni illik az ő irgalmasságáért, és nem valami tartózásképpen való törvény szerént tészen jól az őtet szeretőkkel, és az ő parantsolatit meg-tartókkal. Teremt. 15. 1. Math. 5. 12. 2. Jan. vers. 8. Math. 19. 29. Rom. 4. 4. Exod. 20. 6.
4. Negyedszer. Holot a Jó tselekedetek a mi hitünknek bizonság tételi következik innen, hogy azokból-is kell rész szerént ki hozni a mi örökké-való választatásunknak meg-bizonyittatását. Mivel hogy az El-választatást szükségképpen követi a Christust meg-fogó igaz Hit, ki által meg igazittatván és meg szenteltetvén, éllyünk azzal a ditsősséggel, kire világ fundamentomának fel-vetése előtt rendeltettünk. Eph. 1. 4. Rom. 8. 39. 30.
Ez tudománt penig annál szorgalmatossabban meg kel tartani, mennel inkáb ez világtól szokot el-halgattatni. Mintha az eggyenként való El-választás felől való tudomány avagy mód nélkül való gondos volna, avagy meg nem fogathatnék: Holott ellenben az hit semmi nem egyéb hanem az, mellyel bizonyosabbakká lészünk az örök életnek mireánk voló tartozásáról. Mivel hogy világ fundamentomának fel-vetése előt voltunk az Istentől ennyi idvességnek, és ditsősségnek a Christus által birására, el-rendeltettek. Azért valamit ennek előtte az Hitről és annak gyümöltséről beszéltünk haszontalan lenne, ha és örökké-való el-valasztásról való tudomány annak fundámentomul alá nem vettetnék, ugy mint ki a keresztyéni erős bizodalomnak egyedül való fundamentomna.
Valamennyiszer azért az Sátán velünk pört indit a mi eggyen-
ként való el-választatásunkról, nem kell mindjárt annak a kérdésben vött dolognak magyarázattyát visgálnunk az Istennek örökké való tanátsában, ugy mint kinek felségét el-nem viselhetnők: De ellenben kel kezdenünk az legalsób gráditsról, ugy mint a megszenteltetésről, kinek el-kezdettetését magunkban valósagossan érezzük, hogy innét ismét fellyeb-mennyünk.
Mert holott a mi megszenteltetésünk, kiből a jó indulatok és Jó tselekedetek származnak, kikről ennek előtte szóllottunk, az hitnek avagy inkáb az Hit által bennünk lakozó Christusnak bizonyos gyümöltse: és holot valaki a Christussal eggyesült, az szükséges-képpen hathatossan el-is hivattatot, és továbbá azaz idvességre rendeltetet: és hogy az Istennek gondviselése semmi-képpen meg nem tsalattathatik, s továbbá hogy senki is az választottak közzül el nem vész. Ezekből következik, hogy a Meg szenteltetés mint egy első grádits, melyről a mi idvességünknek szerző okának azaz, amaz örökké és ingyen kegyelemből való mi el-választatásunknak meg-mutatására eléb kezdünk menni. Róm. 8. 10. Jan. 6. 39.
Mert valaki azt mondja, hogy ő hiszen, azonban a Lélek szerént nem él, magát mint hazugot meg-feddi. Rom. 6. 11. 12. 1, Joh. 3. 6.
Azért szent Péter is szorgalmatossan int minket, hogy a mi hivatalunkat és el-választatásunkat jó-tselekedetekkel meg-erőssitsük. 2. Pet. 1. 10. Semmiképpen nem ugy mind az alltal, mint ha ő a mi tselekedetinkre, támaszkodnék, (holot szent Pál ellenkezői állat. 1. Cor. 4. 7. Rom. 4. 2.) hanem mivel hogy a jótselekedetek valósagossan meg-bizonyitják a mi lelkünk-ismeretinek, hogy a Jésus Christus lakozik mi bennünk, és hogy továbbá el nem veszhetünk, mivel hogy az idvességre el-választattunk. 1. Pet. 3. 18. Ján. 6. 39.
Azokon kivül, kikről már ennek előtte szóllottunk, hátra vagyon az Sátánnak utólsó és mindeneknél terhesseb kisérteti, kivel minket ostromol.
Mert elsőben nyilván vagyon, hogy a Christus némellyeknek elhivattatásokat sokára halasztja, és még szinte életeknek utolso szempillantására-is. Matth. 20. 6. Luc. 23. 43. Mellyel a leszen, hogy ezek nem elég óltalommal megerössittetteknek láttatnak lenni azokból a
gyümőltsökből, kikről mostanság emlékezénk; ugy mint kik soha azokat meg nem érzették. Mert miképpen érzették volna meg annak a szerző oknak gyümőltseit, melby még ő bennek nem vólt?
Továbbá, mivel hogy még a legszentebbek-is néha olly szoros állapatra jutnak, hogy azokat a gyümöltsöket kikről szóllánk, igen gyengén, avagy többire semmi képpen-is magokban nem tapasztollyák, a Sátán örömest akar mellyiket-is véllek el-hiteti, tudni-illik vagy azt, hogy a kit ők ennek előtte hitnek lenni itéltenek nem hit vólt, hanem az hitnek haszontalan áll-ortzája: avagy ha ennek előtte hittenek is, mind azáltal azt a Hitet magok vetke és gondviseletlensége miatt el hadták.
Abban kell azért szorgalmatossan módot keresnünk ez mindeneknél terhesseb késértetet miképpen győzzük meg, noha arról a dologról az felső utólsób árticulusban nem keveset szóltunk.
Elsőben azért a mi illeti azokat, kiknek elhivattatások késő, azoknak reménségeknek mindazáltal még-is azon tselekedetekre kell támaszkodni. Mert a mi a belső bizonságtételt nézi, a későn való hivatal meg nem késlelteti annak az ő lelkekben való zengedezését, még penig világossabban és hangossabban, mint sem azokban kik idejekorán el-hivattattanak, mint az szemmel látot dolog amaz nevezetes tolvajban meg mutatta.
Ha penig kérdés tamad az Ujjászülettetésnek gyümőltsiről azt felellyük: A bennünk lakozó Christusnak igen jeles munkái im ezek: Az bűnnek meg gyűlölésebül és az Isteni félelemből származat szív-nek Töredelmes vólta, a Christusban való erős bizodalom és őtet Segitségül való hivás.
Valaki azért ez mozdulatokat magában eszében veszi, még szinte az halálnak pertzentésékor is tudja hogy ő neki az ő Hiti elválasztatása, és továbbá Idvessége felől bizonyos bizonság-tétele vagyon.
A kik penig olly szoros állapotra jutottak, hogy (mint néha a legjób és Istennek legkedvesseb emberiben-is szokot történni) azokat a tselekedeteket igen gyengén és többire tsak nem semmi képpen-is magokban ne érezzék, ím ezekről szorgalmatossan elmélkedjenek, hogy ez késértetből ki-menekedjenek.
Elsőben, mivel hogy azok a gyümöltsök, kiket kétféléknek mondánk lenni két vas-matskákhoz hasonlok, kikkel mindenfelől tartatunk Valamenyiszer azért eggyik reszről eltántorodunk, szükséges,
mi más részre annál erőssebben támaszkodjunk, mind addig mig mind két felől meg erőssittessünk.
Mert mi dolog? Mikor David és Péter olly rutúl elesének, azokaz Ujjá születtetésnek és Megszenteltetésnek gyümőltsei nem de nem felette ellankadtanak vala é? El bizonyára, de Ugyan azok ez késértetben ki őket bizonyára a kétségben való esésre kiszteti vala a másik vas matskához támaszkodnak, ugy mint ahoz a bizonság tételhez, kivel az szent Lélek az ő lelkeknek bizonságot tészen vala, hogy tik noha felette otsmányul vétkeztek mindazáltal az Isten fiai közzé számláltatnak, és továbbá hogy az ő vétkek megbotsáttattak. Másodszor ha szintén valaki minden felől tántorog-is, de még is nem kel kétségben esni. Mert e végre, hogy a Christusnak részesi legyünk, nem kivántatik tökélletes hit, hanem tsak igaz hit. Nem szünik meg penig a hit igaz lenni, ha szintén igen gyenge és erőtlen-is annyira, hogy azonban mindenestől eltemettetet legyen is. Azért a hitnek tsak szikrája is, és továbbá a hitnek tsak legkissebb bennünk levő tselekedete is tsak igaz legyen, és az hitnek igaz kutfejéből származon, annyiban még-is hatható, hogy minket a mi idvességünk felől bizonyossan bátorságossakká tészen. Mert noha senki-is Hit nélkül nem idvezül, a mi idvességünk mindazáltal tulajdonképpen nem fundaltatik a mi hitünkön; hanem azon az eggyen leginkáb, kit hit által meg-fogunk tudni-illik a Jésus Christuson.
Olly nagy penig a Hitnek ereje, hogy mivel az Isten ugy igérte, annak tsak legkisseb magva is, mi belénk a Jésus Christust egészszen serkesztesse. Matt. 17. 20. E nyilván való dolog mindazáltal, hogy mennél tellyesseb a hit annál nagyob annak ereje, mellyel minket a Christussal inkáb öszvefoglal.
De bizonyára nékünk igen szégyenlenünk kell, midőn nem hogy eléb mennénk, sőt inkáb hátra ugrunk. Mindazáltal, nem következik az hogy a Sátán lenne győzedelmeskedő, tsak hogy maga a dolog meg-mutassa, hogy mi azért állattunk hatráb, hogy annál erőssebben mennyünk ennek utánna előbb; az az, ha (a mint szokot néha a nemes elméken is történni) ez gonosz hir név az jóságos tselekedeteket – bennünk meg nem óltja, de inkáb meg-élesiti, ha magából az erőtelenségből erőt veszünk.
Harmadszor, valamikor igy benyomattatván ellanadunk, a szenteknek példáit szemünk eliben tegyünk, kik nem keveseb mélyeb örvényekben merültenek, mindazáltal, még is az Istent segitségül
hivni meg nem szüntenek, kitől meg is halgattattak. Mivel hogy az Isten fiainak száma közzül valók voltanak, ha szintén valóban terhessen vétkeztenek is. Solt. 77. 9. 10. 11.
Tegyük előnkben, mondom, afféle példákot. Nem a végre hogy bűnökben eléb mennyünk (mert azok minek utánna az Istentül felserkentettenek semmiképpen azt nem tselekedték) hanem ellenben, hogy azoknak hiteket és megtéréseket kövessük.
Végezetre, tudjuk a sátánnak berekesztet beszédét mindannyiszor hamisnak lenni, valamennyiszer azt hozza ki, hogy a mi hitünk hamis vólt, azért mert annak gyümőltsei bizonyos időben meg nem tettzettenek.
Mert szinte ugy okoskodik, mint ha valaki igy okoskodnék: nintsen ott valóságos tűz, valahol semmi láng nem világoskodik. Avagy télben nem élnek a fák mert sem leveleket, sem gyümöltsöt nem hoznak.
Negyedszer Folyamodnunk kell nekünk az valóságos és bizonyos orvossághoz, tudni-illik a mi örökké-való Elválasztatásunknak erősségéhez, ki az Istennek elváltozhatatlan feltött rendelésén áll.
Hogy penig illyen bizonyos Elválasztatásunkról, még akkor-is, midőn az Hitnek többire semmi tselekedetit bennünk nem érezzük, erős bizonságunk lehessen a Dávidot követvén az elmúlt napokról emlékezünk. Mert igy lészen bizonyára, hogy az Istennek hozzánk való jó akaratjának, mindannyi sok s mindannyira illendő bizonságit talállyuk-fel magunkban, ugy hogy méltán az ő mi hozzánk való Atyai indulatjárol nem kételkedhetünk.
Annak felette megtapasztallyuk azt is, hogy az ennek előtte való időkben az Hitnek, és továbbá a mi Elválasztatásunknak-is olly világos (nevezetes) gyümőltsei mutatták ki bennünk magokat, hogy a Sátán sem tagadhatja, hogy mi akkor Istennél kedvesbek nem voltunk volna, és azért hogy hitünk nem vólt volna; holot hit nélkül az Istennél senki kedves nem lehet.
Ha penig a Sátán azt veti ellenben Hogy minekünk akkor ugyan vólt hitünk, de azt már elhagyván az Istennek ellenségivé löttünk. Mi ellenben félelem nélkül felellyük, azt a tudománt igen hamisnak lenni Mert ez két magán hiteles mondások minden kifogás nélkül igazak: Az Isten soha el nem változtatja az ő Sententiáját. És Valamit egyszer elrendelt szükséges-képpen végben kell annak menni.
Adjuk hozá penig az harmadik magán hitelre méltó mondást-is.
Az hit az Istennek tsak az hivekben való tulajdon és kiváltképpen való oka. Hogy penig ez igy légyen abból bizonyosodik meg, hogy valaki hiszen, az a Christussal valóságossan egyesül, és azért soha meg nem halhat: Kik holott ugy vannak, szükség bizonyára hogy meg vallyuk, annak a hitnek ajándéka, mellyel megigazulunk, soha a végig meg maradásnak ajándékától el nem választathatik: ha szintén [akár] néha, a hit meg tántorodik is, és továbbá a végig megmaradás is némely közbenvetésekkel mintegy félbe-romollyon.
Mert annak, a mit az Ur Péter felől mond, hogy ő érette könyörgött hogy az ő hiti el ne fogygyon, helye vagyon mindazokban, a kik, a mi Elválasztatást és Idvességet illeti a Péterrel hasonló állapatnak. És nyilván azt jelenti, hogy noha a Péter nem a hitbűl, sem nem a Szent Lélektől, hanem a testől és vértől vétkezet, mind azáltal azon időben sem az Hit sem az Szent Lélek ő tölle el nem véteték, hanem tsak annyiban, mennyiben a hit ő benne ideig mintegy elnyomattatván lappangana, de az fiuváfogadás lelkének magva ő benne alattomban elrejtetődnék.
Azon teczik-meg Dávidban-is midőn a Prophétának szavával mintegy álomból felserkentetet volna. Mert az Ur akkor nem az Szent lelket atta meg néki, mint ha ennek előtte mindenestől el-vötte vólna, hanem az szent léleknek mintegy elalutt erejét ébresztette föl benne.
Külömben nem kiáltotta vólna Dávid: A te szent Lelkedet ne ved el én tőlem; hanem azt mondotta volna, A te szent Lelkedet add meg én nekem. Mellyet hitből sohanem mondhatot volna, ha tellyességgel a szent Lélektől meg-fosztatot vólna.
A mit azért némellyek gyakorta tanítnak azok ellen, kik az hitnek állorczájában és árnyékában magoknak tettzenek, és kik az Hitről való hamis magok elhitetéséből mind magokat, mind másokat megtsalnak, bűnre való szabadságot vesznek, mintha valaki megigazittatnék ugy egyszersmind meg ne szenteltetnék is. A mint, mondom, némellyek efféle tsudák ellen tanitanak, hogy a vétkekkel a Hit és a szent Lélek kiüzetnek azt érteni [vonatkoztatni] kell, avagy a Hitnek arról a gráditsáról, a melyre az megvettettek is el-érkezhetnek, annyira tudniillik, hogy nem tsak az Ecclesiában levőknek tartathatnak, sőt az Istennek jó ajándékát is meg kóstolhatják, de soha meg nem emészthetik, és azzal valósággal nem közösülhetnek. Mivel hogy ez tulajdona az Elválasztattaknak: avagy annyiban kell vennünk, hogy megértsük, a mi az tselekedetit és gyümöltseit illeti, ideig ugyan némü
némüképpen az Hit elvétethetik, de ugy hogy azonban annak magva és tsirája meg maradjon, ki azután az ő idejében ki-nevekedik. I. Jan. 2. 29. Matt. 13. 30. Jan. 15. 2. Tsel. 8. 13. Sid. 6. 4. 5. Jan. 6. Rom. 8.
Felvetvén azért éz fundamentomokat, azt állatjuk, hogy valaki az ő egész életében avagy tsak egyszer-is az igaz Hitnek bizonság tételét érzi is, annak bátorságosnak kell lenni annak nem tsak meg-maradásáról, hanem mindvégig való megtartásáról-is, még akkor-is mikor olly időkre jut, kikben az tellyességgel távoly lenni láttatik. Mert ugyan-is a mostan születtetet gyermek azért okos lélekkel felruházatlannak lenni nem mondatik, hogy ő annak semmi hasznát nem tapasztollya sem a részeg embert azért okosságtól és értelemtől meg-fosztatotnak lenni nem mondjuk, ha szintén a elme s a láb is őbenne tiszteket nem teszik, sem azt nem hagyta el az élhető tehetség, ki ideig a meghólthoz inkáb mint az élőhöz hasonlób, nem tsak az Orvosoknak értelmekbŐl, hanem magának is az betegeskedőnek erzése szerént-is. Mit mondunk azért? Nem de a kik egyszer már hittenek büntetetlen vétkeznek? (Mert látom hogy némellyeket e külön külön való Elválasztatásról való tudománt igy keverik gonosz hirben: melly mindazáltal ha elvétetik, mitsoda leszsz osztán a mi vigasztalásunk? holott az a Hit kivel egyedül megigazulunk, nem külömben nézi a közönséges az az közösleg akarmell bűnösöknek ajánlattatot igéreteket, minthogy fejenkint ki ki az hivek közzül azokat magára is szabja.) Felellyen meg én érettem szent Pál, hogy Istennek Fiai azok, kik az Istennek lelkétül viseltetnek, és továbbá hogy nem maradnak a bűnben, valakik a bűntől megszabadultanak. Mert minden valaki megigazittatot hit által, meg is szenteltetet a Christusnak Lelke által, azért ellene áll a bűnnek, ha szintén ideig az Istentől el-hagyattatotnak lenni avagy az Istent elhagyni láttatik is. Nem hivőknek szava azért az, Nem is vonszot minket ez hirtelenkedésben ez a tudomány, hanem arra viszen inkáb, hogy mennél drágalátossabbak, az hitnek munkái mi bennünk, és mennél bizonyossabbak ez fegyverek az sátán ellen illy veszedelmes hartzban való hartzolásra, annál nagyob gondal és szorgalmatossággal erőlködjünk azokat megtartani, az az, az Istennek és az igazságnak élni, az által a szent Lélek ereje által, kit a mi fiuvá való fogadtatásunknak bizonyos zálogájul vöttünk. Végezetre, a kik e tudománt ostromollyák, mintha ez tágas utat nyitna a vétkezésre, azt meg tudják hogy ük ezt nem külömben hozzák abból ki, mintha azt mondanák, az ember azért oktattatik az ételtől és italtól
való maga megtartoztatásra, avagy az hivolkodásra, mert a mi életünknek határát bizonyosnak elrendeltetetnek, és elmulhatatlannak állatjuk lenni.
Azért hogy kevés szóval elvégezzük, azt kiki mi közzüllünk magában feltegye, hogy a mi idvességünk annak örökkévaló decretomából füg, ki az ő fiát nékünk, vagy minket az Fiának adott és bizonnyal erőssíti hogy senkit azok közzül el nem veszt kiket az Atyától vött. Jan, 6. 37. Mert egy általlyában szükséges, hogy annál légyen letétetve a mi idvességünk, ki sokkal jóbban megőrizheti azt, mint mi magunk. Tudjuk mindazáltal azt hogy némellyektől az ellenkező részre sokak hozattatnak elő, de ollyak kiket könyü elrontani, mint bőven megmutattatot azokban a könyvekben, kik tsak a mi érésünkre is ez dologról irattattanak.
XXI. Art. Mitsoda eszközökkel ellyen a szent Lélek hogy hitet szerezzen az hiveknek szivőkben.
Ennek-előtte megmutattatot hogy a Szent Lélek az, a ki mi bennünk teremti a Hitet, azt az igaz eszközt, kivel a Christus meg-fogattatik e végre hogy ő belölle merétsük azt valami a mi megigazulásunkra és megtartatásunkra kivántatik. Most penig a következik, hogy megtanitsuk mitsoda eszközökkel és mennyiben azokkal az eszközökkel éllyen a szent Lélek e dolognak véghezvitelére.
Ketten vadnak penig ezek az eszközök: ugy mint az Ige és Sácramentomok, kikről eggyenként ennek utánna szóllunk.
Az Igének nevezetin, ez helyen (mert tudjuk hogy azon nével neveztetik az Istennek örökké való Fia is) értjük mind a két Testamentumnak Canonicus könyveit, a mint hijják ugy mint az Istentől magától kibeszéltettekat. És azokat osztjuk kit részekre, avagy nemekre ugy mint Törvényre és Evangeliomra. Mert az többi ezek közzül valamellyik részre vonattathatik.
Törvénnek hivjuk (valamikor ugyan az igének másik részeért vétetik, melly az Evangeliomtól meg-külömböztetik) azt a tudománt, kinek magva test szerént a mi sziveinkben be óltatot, noha azutan világossabb és bizoniyossabb magyarázatnak okáért, az Istentől magá-
tól két kő táblára irattatot és tiz parantsolatokban bé foglaltatot, kiben azt az engedelmességet és tökélletes igazságot irja-le, kivel mind ő Felségének, mind a mi felebarátinknak tartozunk: hozzá adván azért ez két Conditiók közzül eggyiket, tudni-illik avagy az örök életet, ha azt tökélletessen megtselekedjük: vagy az örök halált ha annak tsak legkissebb részét-is elmulatjuk. Mos. 5. könyv. 27. 26. Jak. 2. 10.
Evangeliumnak penig, az az igen boldog (örvendetes) izenetnek nevezzük azt a tudománt, nem a ki mi velünk születet vólna, hanem a melly minden embernek elméjének megfogását fellyül mullya, és nékünk az Égből jelentetet-meg, kiben nekünk azt bizonyitja az Isten, hogy ő minket ingyen kegyelemből az ő eggyetlen egy Fiában meg akar tartani, tsak hogy ütet hitünk által hozzánk kaptsollyuk ugy mint mi egyedül való böltseségünket, igazságunkat, megszenteltetésünket és váltságunkat; Melly tudománnyal mondom az Ur mind azokat megmutatja mi nekünk, még penig olly világossan, hogy egyszersmind minket azáltal igen hathatóképpen megujjitson, hogy a mi nékünk ajánlattatot jótéteményeket hozzánk kaptsollyuk. Marc. 16. 16. Jan. 13. 17. Rom. 3.21. I. Cor. 1. 30.
XXIII. Art. A törvény és az Evangelium miben eggyezzenek, és miben külömbözzenek.
Azokat penig, kiket most mondánk, igen meg-kell tartanunk, Mert ezt igazán állathatjuk, hogy az Törvény és Evangelium egymástól való külömbözésének nem tudása, sok és igen nagy tévelygéseknek adot alkalmatosságot, kikkel ma-is a keresztyéni vallás megháborittatik. Mert a mi a törvént illeti, többire az emberek Isten itéleti által megvakittatván, soha nem veszik eszekben, mitsoda átok alá veszen minket a törvény és mi végre rendeltetet az Istentől. Az Evangeliomot penig semminek egyébnek nem hitték, hanem tsak más valami tökélletesseb törvénnek: a melly vétekből származot osztán a Parantsolat és Tanáts-adás közöt való megkülömböztetés annyira, hogy a Christusnak jótéteménye lassan lassan mindenestől némellyeknél eltöröltetet.
Ezeket azért sokkal szorgalmatossabban meg kell hánnunk-vetnünk.
Elsőben-is penig köz a Törvénnyel és Evangéliummal, hogy amaz egyedülvaló igaz és magához mindenkor hasonló Isten, mind
ennek, mind amannak szerző oka: a honnan a lészen, hogy semmiképpen nem kell itélnünk meg a Törvény az Evangeliomtól eltöröl tetnék, a mi az ő valóságát, avagy a dolgot ő magát nézi, sőt inkáb ellenben erőssittetik, mint majd meg mutatjuk. Rom. 10. 15. Mert mind a Törvény, mind az Evangelium, ugyan azon egy Istent, és ha magát a dolgot meg nézed ugyan azon egy igazságot adják előnkben, azt túdni-illik melly az Istennek és a mi felebarátinknak tökélletes szeretetiben helyheztetet.
De nagy külömbség vagyon ezekben, kiket ide alá irunk, és kiváltképpen annak az igazságnak megnyerésének módjában.
Mert elsőben, mint ennek előtte ujjal érők, a Törvény benne születet az emberben, ugy mint kinek szivében eleitől fogva belé metzette az Isten annak tudását. Rom. 2. 15. Mert hogy az Ur két táblára le irván, sok idővel azután atta ki azt, nem azért lött, mmtha valami más uj törvént adott vólna ki hanem hogy az törvénnek azaz ő ismérése meg-ujjittatnék, kit a vellek születtetet otsmánság aprónként az emberekben eltörlött vala. Rom. 7. 8. 9. 11.
Az Evangelium penig olly tudomány, melly magát a természetet fellyül mullya, kiről még tsak, nem is gyanakodhattanak az emberek, ugy hogy az az Istennek kiváltképpen való ajándéka nélkül még most sem javalhatják. Cor. 1. 2. 3. 24.
Kinyilatkoztata penig azt az Ur legelsőben az Adámnak egy-kevéssé az ő vétke után mint elő beszélli Moses. Ter. 3. 15. Azután a Pátriárkáknak és Prophétáknak olly mértékkel melly ő néki tetzet, míglen osztán a Jésus Christusban azt valóság-képpen nékünk kiatta, Rom. 1. 2. Luc. 1. 55. 70. Ő peniglen nékünk tellyességesen hirdette és betöltötte az egész Evangeliumot, kit mostan is megjelentet és mind világ végezetig meg jelent azzal az hirdetéssel kit az ő Ecclésiájában rendelt (szerzet). Jan. 16. 28. 39. és 17. 4. 6. Matt. 28. 20. 2. Cor. 5. 28. Ephe. 4. 11. 12.
Másodszor. A Törvény minékünk az Istennek felségét és igazságát mint egy mezitelen (önként) adja előnkben, azért minket meg-rettent és megöl, Sid. 12. 18. és gyakor helyeken egyébüt is.
Az Evangelium penig az Istenben azon Igazságot adja Ugyan előnkbe, de ollyat azért melly az Christusban kiadatot irgalmasság által megengeszteltetet, mint ide fellyeb az harmadik résznek 26-ik Articulussában bővebben megmutatók.
Harmadszor a Törvén azt parantsollya, hogy azt az igazságot,
kit ő le-ir mi magunkban keressük, ki tudniillik az parantsolatoknak tökélletes bétöltésében helyheztetet, azért nekünk a mi veszedelmünket szemünk eleiben terjeszti, Rom. 3. 19. Gal. 3. 10. 12.
Az Evangelium penig nékünk megjelenti, hol találhatjuk azt meg, ki nékünk nintsen, és hol találtuk azt meg, miképpen élhettünk azzal; azért minket a Törvénynek átkától. megszabadét: Rom. 3. 21. 22. Gal. 3. 13. 14. Végezetre a Törvény ugy mond minket boldogoknak, ha azt bétellyésétjük.
Az Evangelium penig ugy igér idvességet ha hiszünk; az az, ha hit által a Christust hozzánk kaptsollyuk, kiben sokkal több vagyon, mint a kik nélkül mi szükölködünk.
Továbbá mindez, mind amaz, tudni illik, meg cselekedni a mit a Törvény parantsol, és az Hit által, azokat kik a Jésus Christusban nékünk ajánlattatnak hozzánk kaptsolni (mivel hogy megromlottunk) nem tsak nehéz hanem ugyan lehetetlen is, melly miat a következik, hogy a Törvénynek és Evangeliumnak negyedik külömbségét is hozzá kell szükségesképpen adnunk. 2. Cor. 3. 5. Phil. 39. [!] Tsel. 2. 11.
Negyedik különbsége azért a Törvénnek és Evangeliumnak abban helyheztetet, hogy a Törvény mi bennünk annyira hatható, a mennyire a mi nyavalyánkat nekünk tudtunkra adja sőt meg is sullyositja, melly nem maga vétke ugyan (mert a jó és szent) de azért inkáb, mert a mi természetünk, minthogy megromlott mennél inkább feddetik, annál inkáb az bűntételre való kivánssággal gerjedez, mint maga példájával ezt erőssiti az Apostol. Rom. 7.
Az Evangeliumnak penig, azonkivül, hogy nekünk az törvény átka ellen bizonyos orvosságot nyújt, ez kiváltképpen való tiszti-is vagyon, miképpen majd megmutatjuk, hogy ő véle eggyüt jár a sz. Léleknek amaz hathatóssága, kitől, mint az tulajdon helyén meg mondók, ujjá is szűlettetünk és elváltoztatunk, midőn tudni-illik mi bennünk a hitet, azt az egy eszközt teremti, kivel az nékünk ajánlattatot jótétemény meg-fogattatik.
De ezt noh világossabban magyarázzuk meg a Lélekről és a Betüről, kit igen elfordultól magyárázták némellyek.
Az Evangeliumot azért nem mondjuk lenni betünek, azaz, tsak meghólt tudománnak, ki önként és együgyüképpen mágánosan tsak irásban adja előnkben, nem mondom a tselekedendőket (mert az a Törvény tiszti) hanem az hiendőket, a Jésus Christusban való idvességet mondom ingyen igirvén az hívőknek: De mondjuk lenni olly
Léleknek, azaz, a Szént Léleknek olly hatalmas és hatható eszközének, kivel ő a végre él, hogy mi bennünk erőt teremtsen, azoknak a dólgoknak elhitelére, kik az Evangeliumban előnkben adattatnak, azaz a Christus Jésusban való idvességnek ingyen való elvételére. Annyira penig hogy a törvény ki minket magunkban kárhoztat és megöl, minket az hit által megfogot Christusban megigazitson és megtartson. Rom. 1. 16. Act. 14. Rom. 3. 24. 35.
Ez továbbá az oka, miért ez elébb állattuk, az Törvént és az Evangeliumot nem ellenkezni arra az igazságra nézve, kivel nékünk felkell öltöztetnünk hogy Istentől béfogadtassunk, és az örök életnek részei legyünk; hanem inkáb annak az igazságnak elérésére képest.
Mert a Törvény azt méltán keresi mi bennünk. Mivelhogy nem nézi azt mit tselekedhetünk, hanem a mit tselekednünk kell, azért mert az ember tulajdon maga vétke miat arra jutot, hogy meg nem fizethessen, és azért, hogy meg nem fizethet semmiképpen fel nem szabadulhat.
Innen következik penig hogy nékünk semmi boszszuság nem lészen a törvénytől, még akkor is, midőn mi töllünk azt kivánnya, kit magunk vétke miatt végheznem vihetünk.
Az Evangelium penig azt a keserű törvényi igazságot az Irgalmassággal mint egy mézzel megegyelítvén, ugy mind az által hogy semmi az Istennek nagy igazságától el ne vonattassék, azt mutatja nekünk kezesnek érettünk lenni, ki nem tsak világos beszédekkel lött kezes; hanem valamivel tartoztunk is, azt legutolsó fillérig, mi érettünk megis fizette, annyira hogy az a Törvénynek szorossán megkivántatot igazsága, ki minket magunkban is el rettent és szinte levér vala, minket a Jésus Christusban szinte felemellyen és vigasztallyon. Mert holot az örök élet azokra tartozik, kik a törvénynek tökélletessen eleget töttenek, s az Christus Jésus is minden igazságot bétöltött azokért, kik hit által őtet magokhoz kaptsollják, az leszen bizonyára hogy még szintén a törvénynek keménysége szerént-is ne lehessen az, hogy az idvességből ki essenek, valakik hit által a Christussal eggyé löttenek. I. Cor. 1. 30. Phil. 1. 29.
XXIV. Art. Mi végre éllyen a Törvénynek praedikáltatásával a szent Lélek?
Ezekből, kiket a Törvénynek és az Evangeliumnak külömböztetéséről mondottunk, könnyen megérthetni, miért és mi végre éllyen
a Szent Lélek mind a kettőnek praedikáltatásával az Anyaszentegyhazban. Mert nem is kel kételkednünk hogy e két dolgokat az ő nékiek elrendeltetet végekre [célok felé] ne igazgatná.
Mivel hogy azért, valameddig az a velünk születtetet romlotság bennünk uralkodik, annyira vakok vagyunk, hogy még a mi bennünk lévő tudatlanságot-is nem tudjuk, és hogy nem is szününk mególtani azokat, az Isméretnek mi bennünk fenmaradot akár mennyitske szikrátskáját is, hogy magunk menthetetlenek legyünk. Jan. 5. 43, Rom. 1. 10. annyira hogy abban tessünk inkáb magunknak, kiben leginkább nem kellett vólna tettzenünk: szükseg legelsőben, hogy az a felette jó és irgalmas Isten minket arra vezérellyen, hogy megismérjük, mennyi és melly bizonyos veszedelmekben forogjunk.
Ez penig semmi képpen jóbb uton véghez nem vitethetik, mintha nékünk mintegy ujjal mutatja meg azt, minéműeknek kell nekünk szükségesképpen lennünk, nem külömben mint a fekete festék jól megismértetik, ha a fejérrel vettetik öszve.
Ez azért az oka, a miért az Isten elkezdi a Törvénynek praedikáltatásán, ugy mint kiben, egyedül mi eszünkben vehessük, mivel tartozunk, és hogy azt meg nem fizethetjük, s azonban melly igen közel vagyunk a veszedelemhez, valahonnan valamelly erősseb és bizonyosab segedelem nem járul.
Melly igen szükséges legyen penig ez elégségessen megmutatja azt amaz mindenekre kiterjedet balgatagság, kiben e világ immár régtül fogva vagyon. Mert noha a Törvény nem a végre adattatot hogy minket megigazitson; (mert ha külömben volna, a Christus hijjában hólt volna meg Gal. 2. 21.) hanem hogy ellenben minket kárhoztasson, az kárhozatnak felnyitott örvényét szemünk eleiben tegye, és végezetre hogy a mi kevélységünket megmutogatván, bűneinket rendel [sorban] előnkben rakosgatván, az Istennek nyilván való haragját előnkben tévén, minket tellyességgel megrontson. Rom. 1. 18. Gal. 3. 10, mégis mindazáltal olly esztelenségre jutottak már régen az szegény halandó emberek, hogy a helyet, a mit ő nekiek orvosságul az egy Christusban hit által kell vala mind azok ellen, kikkel ők az Istennek itélő széki előtt méltán vádoltathatnak, keresni, nem tsak nem keresik, hanem várják idvességeket abból a mi őket kárhoztatja, azaz, az ő jó-tselekedetekből, némellyek mindenestől, némellyek részszerént: sőt még szabad akaratjokból is Lelkiisméreteken minden nap ujjab ujjab Törvényekre
kötelezik, mintha az Istennek az a minden részben felette tökélletes törvenye az ő kárhoztatásokra elég nem vólna.
A kik penig ezt tselekeszik nemkülömben esztelenkednek, mint valamely fogoly, ki mikor a tömlecnek ajtai már megnyittattanak is, mégis magát külömben nem itéli meg szabadulhatni, hanem ha szabad akarat szerént magát még a tömlötznek belsőb részében rekeszti, és az eleiben tétetet szabadulásért szorossab vasat üttetne az lábára. Hogy azért kevés szóval elvégezzük az Törvény praedikáltatásának ez első haszna, hogy mi nékünk a mi megszámlálhatlan bűneink nyilván valók legyenek, kiket megismervén, magunknak nem tettzeni kezdjünk, és igy az megtérésnek első gráditsára, ugy mint az Szivnek megtörésére lépjünk, kit osztán kövessen Isten előtt bűneinkről való tellyes és nyilván való vallás tétel. Mert ugyan is Soha az orvoshoz nem járul az ki magát valóban jó egésségben lenni el hitette; s minden emberek közzül legalkalmatlanabbak is az idvesség világosságának bévételére azok, valakik magokat elég értelmeseknek lenni magokkal elhitették. Mivel hogy tudniillik nem értik, mennyi sötétségben születtettenek, a honnan nem hogy kimenékedtek volna, sőt inkáb ellenben soha meg nem szüntek sötétségből sötétségben tudva és szánt szándékkal magokat ejteni. Jan. 9. 3. 9. 40. 41.
A törvény után következik az Evangelium, kinek haszna és szükséges vólta jól megértettetik ez következendőkből.
Elsőben a mint hogy egy a megtartó, azon képpen egy az idvességnek is tudománya, melly Evangeliumnak hivattatik, azaz, boldog és kivánatos ízenetnek (követségnek) ki az Christustól és az ő Apostolitól e világnak bőséggel kijelentetet, és az Evangelistaktól mintegy közönséges táblákra leirattatot, hogy a Sátánnak tsalárd saginak [!] és álnokságinak ellene álhatnánk. Matt. 1. 21. Tsel. 4. 11. I. Tim. 2. 5. Rom. 1. 16. Jan. 15. 16. Jan. 17. 14. 2. Cor. 4. 18. Eph. 2. 17. 2. Pet. 1. 16. 17.
Mert az másképpen sokkal könnyebben az ő álmait a nyomorult emberek elejiben atta vólna, megékesitvén azomban azt az Evangeliumnak színes nevezetivel: kit tselekedni meg nem szűnt, az embe-
rekre megharagut Istennek igaz itéleti miatt, ugy mint kik a sötétseget az ő szokások szerint az világosságnak eleiben tötték.
Továbbá penig mikor azt mondjuk, hogy az Apostoloktól és Evangelistáktól egész Evangeliumi tudomán irattatot meg, ez három dolgokat akarjuk jelenteni.
Elsőben a mi az tudománynak valóságát nézi, azok semmit a magokéból hozzá nem elegyitettek, hanem csak ez Isten parantsolatjának. Tanitsátok őket megtartani valamellyeket én parantsoltam tinéktek, mindenestül engedtek, mint ő magának Szent Pál szavaiból kitettzik. Col. 1. 23. 2. Tim. 3. 16. 17. Matt. 28. 20. 1. Cor. 11. 23.
Annak felette, semmit is azok közzül, kik az idvességre meg-kivántatnak, el-nem hagytanak, mert külömben hűségessek nem vóltak vólna, kit ő felőlök tsak meg is gondolni nem szabad. Ezt penig melly igen szorossan megtartották szent Pálnak és Péternek bizonság tételéből meg tetzik. Tsel. 20. 37. 2 Pet. 1. 16.
Hyerónymus azért ezen dologról irván igy szól. Az szent Irásnak bizonság tévő méltósága nélkül a Csátsogásnak nintsen hitele. Ágoston Doctor is sokkal világossabban így szól. Noha az Ur Jésus sokat tselekedet, de nem mindenek irattattak meg, mint a szent Evangelista maga bizonyitja, hogy a Jésus Christus sokat tselekedet és beszéllet kik meg nem irattattak, ki választattának penig azok kik irattatnának, ugy mint a mellyek az hivőknek idvességére elégségeseknek tetzenének.
Harmadik ez, hogy ők azt a mit irtak, ugy irták hogy a mindeneknél balgatagabb és tudatlanab emberek is innen valamit tanulhatnak; hanem ha ő rajtok áll, valami az ő idvességekre elégséges 2 Cor. 4. 3. 4. 5. Mert, kérlek, miért irattatot egyébért az Evangelium olly nyelven meg, mely akkor akár kitől is megértettetet. 1. Cor. 14. 19. és olly szóllásnak nemével, ki leginkáb közönségesnek és együgyű kösséghez alkalmaztatotnak lenni láttatot. Azért bizonyitja az Apostol, Ha elrejtetet az Evangelium azoknak rejtetett el kik el vesznek, és kinek elméjeket ez világnak fejedelme megvakította, az az a hitetleneknek. 2. Cor. 4. 3. 4. 5.
Sőt még a minden időbeli tapasztolt dolog is eléggé megmutatja, hogy az Isten nem hivta erre a felette tudóssabbakat és böltsebbeket, sőt ellenben a felette tudatlanokat. Nem hogy az ő tudományát meg-akarta vólna homályositani, hogy akar kiknek is nyilván-való ne lenne. Esa. 29. 14. Luc. 10. 20. 1. Cor. 1. 26. 27. 28. és 3. 10.
Kik holot igy vannak, innét két bérekesztéseket arra a dologra, a miről szóllunk, leg-inkáb tartozókat hozunk-ki.
Első ez semmit hát nem kell azok közzül Evangeliumnak tartani, valamellyeket az emberek az Istennek ki-irattatot és a két Testámentom könyveiben bé-foglaltatot beszédéhez tóldottanak. Mert mindazok inkáb merő babonásságok és az egy igaz Evangehiumnak meg-motskolási, mint szent Pál bizonyitja. Gal. 1. 8. 2. Tim. 3. 7. Matt. 15. 9.
De Hyerónymus is ez dologról szólván, azt mondja: A minek a szent Irásból vött magán hiteles méltósága nintsen, azon könnyen megutáltatik az, a melly könnyen állattatik.
Másik bérekesztés ez: azok valóban antichristusok és a Sátának eszközei, kik félvén azon hogy az ő tsalárdságok nyilván való lészen, tsak bizonyos embereknek szabadosnak lenni a szent Irást olvasni, kiáltozzák, és nem szabadosnak lenni, hogy a szent könyvek olly közönséges nyelvre fordittassanak, melly az Aszszonyi-állatoktól-is megértethessék. Rom. 1. 14. 15. Gal. 3. 26. 28. Matt. 11. 25. 1 Cor. 4. 10. 2. Pet. 1. 19.
Nem hogy penig Evangeliumnak hivnók az kösségnek szokása szerént tsak az négy Evangelistak irásából, és Apostolok leveleiből, valamerőképpen és többire minden ítélet nélkül kiszedegettetet bizonyos részetskéket; sőt ellenben annak nevezetivel nem csak az Ujtestamentomnak könyveit, hanem mind azt-is, valamellyek a Jésus Christus felől az Ov Testamentum könyveiben megjövendöltetet, jeléntjük. Tsel. 15. 11. Jan. 5. 46. Rom. 1, 2. 3.
Mert az Evangelium egyedül az (mint az elébb mondók) melly által az Isten világ kezdetitől fogya megtartotta az ő választottit. Azért mindjárt az Ádám esete után kezdet e világon hirdettetni mint Moses bizonyítja. Noha sok üdő mulás után adatot ki világossan ez világnak ő maga a Jésus Christus és az ő apostoli által. Sid. 13. 8. Tsel. 4. 12. Teremt. 3. 15. Rom. 1. 2. 3. 4. 1. Pet. 1. 20. Hogy azért kevés szókkal elvégezzük, Evangeliumnak hívjuk amaz kivánatos bizonságtételt kivel az Isten az ő kiváltképpen való és véghetetlen jóvólta szerént már e világnak kezdetitől fogva bizonságot töt az ő
Ecclesiájának arról, hogy valakik a Christust hit által hozzájok kaptsolnák, ő benne az örök életnek részesei lennének. Rom. 2. 21. 22. Ján. 6. 35.
Mikoron azt állatjuk, hogy az Evangelium a szerént a mint már az Ecclesiáért leirattatot, eggyetlenegy rend szerént való eszköz mellyel az Ur az embereknek idvezitésében él, melyre nézve Életnek és megbékéllésnek beszédének hivattatik. Rom. 1. 16. Jan. 6. 6. 8. Phil. 2. 16. 2 Cor. 5. 18. Nem tulajdonitjuk, penig ez erőt az abban levő syllabáknak [szótagoknak] vagy téntának, vagy a nyakra felfüggesztetet papyrassatskáknak, avagy bizonyos szóknak előbeszéllésének, sem nagy költséggel öszve köttetet, annál inkáb sok temiéneknek füstölésével megszentelt könyveknek, mert távol légyen hogy aféle sorsszedéseket és szentség töréseket javallanánk.
De legelsőben minden képzéssel hitegető jelenéseknek utait elkerüljük, ugy mint kikkel az ördög már régen szukta az embereket megjátzadoztatni.
Annak utánna az helyesen hirdettetet és megmagyaráztatot Evangeliumnak azt tulajdonitjuk hogy annak igaz értelmének végére mehetni, és azt az elmében bényomhatni (metzhetni) valahol Hit által a megtérésnek igaz gyümöltsét teremti. Rom. 10. 17. 1. Pet. 1. 13.
Mert azt nyilván tanítják az apostolok, kiket midőn a Christus elküldené semmiképpen nem élt ez igékkel: mennyetek el beszéllyétek elő az Evangeliomot isméretlen nyelven, és imádjátok a könyvet kiben meg vagyon irva; hanem ezekkel inkáb: Mennyetek el hirdessétek az Evangeliumot minden teremtet állatoknak (halandóknak). Hogy azokat elhadjuk kiket az Apostol a Corinthusiak ellen világossan, az idegen nyelveknek helytelen, és Prophetia s megmagyarázás nélkül az Isten Ecclesiájában való gyakorlásáról feltött tzéllya szerént beszél. – Mat. 13. 34. 35. Tsel. 16. 32. Matt. 28. 19. 1. 1. Cor. 14.
Mert ugyanis holot a hit az hallásból vagyon. Rom. 10. 17. miképpen hiszi azt el valaki a mit nem tud. És azt a mi idegen nyelven énekeltetik, miképpen veszi eszében? 1 Cor. 14. De az is kérdésben jöhet: Miképpen erőssittethetnek meg a nyavalyás emberek ez
igaz tudománban, és ennyi külömböző és sok késértetek ellen, miképen gyámolittathatnak, az hamis tudományok ellen is miképpen erőssittethetnek meg, hanem ha a Dáviddal egygyütt éjjet napot mind az Isten beszédéről való elmélkedésben, és az szent irás tanu-bizonság tételének egymással való öszvehasonlittatásáben töltsék el?
Bizonyára ugy szoktak vala tselekeddegélni minden keresztyének, miglen az Isten reánk megharaguván, az ördög ezt az világosságot mi tőllünk arról nem elmélkedőktől el nem vötte, és amaz sűrű sötétséget ismét reánk nem boritotta. Rom 15. 4. 2. Tim. 3. 16. Psal 1. 2. Tsel. 17. 11. Jan. 5. 39. Ez hogy igy légyen, bizonyitja szent Péter, az híveknek szorgalmatosságokat ditsérvén, azért, hogy a Prophétáknak beszédére figyelmeznének. 2 Pet. 1. 19. Mert tudja vala a Christusnak amaz mondását: Legeltesd az én juhaimat, Jan. 21. 10. értetni az igének praedikáltatásáról. Mint maga a Szent Pál megmagyarázta és ugyan valósággal meg is bizonyitotta. Tsel. 17. 3.
Azomban mind az által semmiképpen nem akarjuk azt, hogy akár kinek is szabad vólna az szent mást az Ecclesiában tanítani azaz magyarázni. Holot e tiszt azokra tartozik tulajdonképpen, kik arra a hivatalra igazán hivattattak, mint aláb bővebben megmondjük. Luc. 3. 2. 3. 41. Rom. 10. 15. Hanem azt mondjuk, hogy kell a szent irást, mindeneknek olvasni és tudni, mindaddig míg az igének helyes (önként való) magyarázásával, melly az Ecclesiában kiszolgáltatik, magát megerőssitheti, és az hamis phróphétákat [!], mind megismérheti, s mind eltávoztathatja.
De azt is hozzá teszszük, nem hogy a szent irásnak olvasása, hozzá adván azt a ki minden hűséges lelki tanitóktól megkivántatik, hogy azt hűségesen magyarázzák, nem penig hogy egészszen a Christust megáldozzák, vagy idegen nyelven kiáltozzanak: nem hogy mondom az a dolog veszekedéseket és eretnekségeket szerezne; de sőt inkáb azt mondjuk hogy külömben az embereknek szivekből az eretnekségek ki nem gyomláltathatnak. Cor. 4. 2. 2. Cor. 5. 20. Sid. 10. 14. 1 Cor. 14. 42. 18. 14.
Végezetre valaki a szent könyveknek olvasását az emberektől megtiltja, tudja meg, hogy azoktól minden bizonyos vigasztalásnak és idvességnek reménségét elveszi. Rom. 15. 4. Jak. 1. 25. Luc. 1. 70. 71. Tsel. 3. 18. 19. 24. 25. Eph. 1. 9. 10.
Valamiképpen az Evangeliumnak külső praedikáltatása halál hozó illat azoknak, kik az ellen magokat megkeményitik; a szerént élethozó illat az Isten fiainak. 2. Cor. 2. 16.
Az penig nem attul esik, mintha azaz idvességes erő ő magokban a szókban, vagy hogy az Isten Igéjének szolgáltatóiban volna, hanem mivel az Szent Lélek, kinek tisztiről most beszéllünk, ez külső praedikáltatással, mint valami tsatornával és kortsolyával akképpen élvén, az elmének legbelsőbb résziben hatt-bé, miként az Apostol bizonyitja hogy az ő jó voltából és irgalmából mindeneknek előtte értelmeket készétse el az Jésus Christusban lévő idvesség titkának megértésére. Sid. 4. 12. Jak. 15. 1 Pét. 1. 12. Tsel. 16. 14. Eph. 1. 9. Továbbá hogy ugyan azonoknak itéleteket is megujétsa, hogy azt a mit a testi értelem bolondságnak tart, mint Istennek böltsességel, akképpen javallyák. 1. Cor. 3. 18, 16.
Ennek felette, hogy nékik akaratjokat is megváltoztassa, s jobbétsa, ugy hogy az buzgóságos igyekezettel fogja s elszabja magára, amaz egyetlen egy orvosságot, mellyel a Jésus Christusban kináltatik, a kétségben esés ellen, melyben szükségesképpen béesnek és kényszeréttetnek az törvénynek praedikáltatása által. Phil. 1. 18. Tsel. 18. 38. 39.
Igy azért a Szent Lélek, az Evangeliumnak praedikáltatása által az sebet mellyet a Törvény praedikállása nyitott és megmérgesétett volt, meggyógyítja, ugy mondom, az Szent Lélek az Evangeliumnak praedikáltatása által mi bennünk olly Isten ajándékát teremt, melynek azaz ereje, hogy mindjárást a Jésus Christusban meg fogja, valami az idvességre megkivántatik mint az előt megmutattuk. Eph. 2. 17. Rom, 6. 23.
Meg-mutatók hogy a mi bennünk lakozó Jésus Christusnak nem legkisseb munkája ez hogy mi bennünk tiszta szivet szerez, a végre hogy tudjuk, akarjuk és tselekedjük a mik Istenéi, azaz hogy Istennek tetzeni örömest igyekezzünk, a hellyett hogy annak előtte bűnnek valánk rabjai, Isten ellenségi, és minden jó gondolatra tellyes
séggel alkalmatlanok. Solt. 51. 12. Jer. 24. 7. Phil. 2. 18. Rom. 7. és 13. 14. Eph. 2. 8. 2. Cor. 3. 5.
Ez penig az oka, hogy a mi állapotunk meg-változván, az Törvénynek praedikáltatása másképpen-is munkálkodék mi bennünk, ugy hogy holot az előt a minket rettentet már vigasztalni kezdjen: és midőn nekünk az kárhozatot készen lenni mutatta, immár előttünk járjon igazgatván mint álljunk-bé az jó tselekedeteknek utában, melylyekre tudnia illik keszéttettünk, hogy azokban járjunk. 1. Jan. 2. 27. 2. Pet. 1. 19. Jer. 31. 33. 84. Rom. 7. 6. Eph. 2. 10.
Végezetre, hogy midőn az az előt nekünk kemény és el-viselhetetlen iga volt már kedves és gyönyörűséges légyen ha ez egyet kivészed, hogy mi bennünk nagy szomoruságot hagyon az okon, hogy az testnek maradványi miatt, mellyek a Lélek ellen tusakodnak, nem tellyeséthetjük minden részeiben, a mit akarnánk. Még-is mind az által, holott a hit, mely az mi szivünkbe kiáltó isten Lelkének bizonyos bizonyságtétele, bizonnyal állatja nekünk hogy az törvény átka el-töröltetett az Christus vérével kivel hit által egyesültünk: és ugyan azon hit minket bizonyossakká tészen a felől hogy még valamikor az Lélek erőssebb lészen és hogy még maga az halál is nekünk a bizonyos győzedelemre utat nyisson: Matt. 11. 20. Rom. 7. 19. és 8. 15. Ján. 5. 24. 1 Cor. 15. 54. 52. Sid. 2. 14. Annak okáért egész az a szomoruság, semmi kétségbenesést bennünk nem-szerez, sőt inkább azt tselekeszi, hogy ama mi mennyei Atyánkat annál buzgóbban hijjuk segítségül, kitől naponként inkáb megis erőssittetünk.
Igy lészen, hogy mint néminemő gráditsokon menjen mi bennünk véghez az igaz megtérés avagy poenitentia tartás, avagy inkább a megjobbulás: ugy mint melly kezdődik (miképpen hellyében meg-mondtuk) a bűnnek derék érzésén, (mellyet töredelmességnek neveznek, és végeződjék az belső és külső embernek valóságos megjobbullásában. Phil. 3. 10. 11.
Minekokáért innen is hozzuk ki, hogy azok, a kik ugyan valójában bánkódnak, bűnöket is szükségesképpen megvallyák, azok előt ugyan a kikre a tartozik, azaz, a kiket megbántottanak, vagy az Egyházi gyülekezet előt-is, mikoron ugy kivántatik; s egyszersmind a mennyire lehetséges azoknak eleget-is tegyenek. Mivel ha ezek meg nem lejendenek, következik hogy tsak színből való az poenitentia tartás.
Ezekből penig könnyen eszében veheti akárki, hogy mi az Isten
től szerzett Gyónást, nem csak meg nem vetjük, haném inkább mint szükséges dolgot meg kivánnyunk, Jóllehet semmiképpen nem akarjuk az Lelki esméreteket amaz költött s emberektől gondolt Fülben sugó Gyónással kínozni; és Istenre nézve Semmi egyéb Elégtételt nem ismérünk s vallunk, hanem tsak az Jésus Christus egyetlen egy áldozatját.
Megmondtuk az Sacramentomokat lenni annak az másik eszköznek, mellyel az Szent Lélek él, hogy reánk szabja, valami idvességünkre megkivántatik.
Mivel penig az Sacramentumnak igéje nehánykor mindazoknak a jegyeknek nemét tészi, a mellyekkel az Szent és Lelki dolgoknak jedzéseért élnek, annak okáért annak az szónak jegyzéséért kell elsőben alkalmaztatni arra a miről szólni rendeltünk.
Azt kell azért mindeneknek előtte meg tudnunk, hogy a mi Istenünk, midőn az ő nagy irgalmasságából bajlakodni rendelt volna a mi nyavalyás természetűnkel, az ő jóságának és tűrésének kinyilatkoztatására nem akarta magát nekünk tsak együgyűven kijelenteni, és az idvességre mint egy távuldogan utat mutatni; (noha ebben is nemi nemű megfoghatatlan kegyelmességét és irgalmasságát mutatja meg, midőn az ő akaratjának nekünk kijelentésében embereknek munkájokkal él, és velünk dajka módjára mint egy gyügyög) hanem annak felette, hogy magát nekünk véghetetlenképpen jónak és kegyelmesnek mutatná lenni az Igének praedikállásához neminemő ceremoniákat is ragasztot, mellyekkel még a legbotrabbak és tudatlanbak is fel indéttatnának, hogy magokkal bizonnyal el hitessék, hogy Isten az emberekkel semmiképpen nem jácik, midőn nekik az ő Fiának halálában örök életet hirdettett. Mos. 5 k. 18. 15. 18. Phil. 2. 16. I. Cor. 5. 18. 20. Thess. 2. 4. 7.
Mert oly erejek vagyon ezeknek az jegyeknek vagy rendtartásoknak, hogy minden érzékenségeket nem külömben kénszerétsenek az Evangeliumi igéreteknek hitelt adni, mintha magára az jelen lévő dologra mutattatnának. Nem külömben (ha az Isten megfoghatatlan jóságát, nemi nemű emberi hasonlatásokkal tetzikki ábrázolni) mint sok biráknak törvényszékeken látjuk szokásban lenni, hogy mikor
valakinek valamely dolognak uraságát vagy bírását itélik, abban osztán holmi rendtartásokkal viszik és iktatják bé. Szintén igy az Polgári alkuásokban is, noha az közönséges notarius, a bizonyságoknak nevöket bevötte, és az levél alá irta, mind az által az Városnak avagy Fejedelemnek is petsétit rá veti, hogy tellyességgel erős és magán való méltóságu légyen az. Annak okáért a mi Istenünk eleitől fogva nem elégedvén meg azzal hogy Ádámnak azt a kegyelmet, mellyel az ő Ecclesiáját az ő Fiában megtartani rendellye vala megjelentené, tsak áldozatokat is mint annak az egyetlen egy áldozatnak élő képeit adot mellé, mellyek által tudniillik az Ecclesia, az jövendő váltságnak reménségenek még erőssittetnék Sid. 12. 18. 19; 20. s több.
Azután penig mikor a kegyelemnek és Irgalmasságnak ezen frigyét Ábrahámmal ismét állatná, mellé adá az környülmetélkedésnek Sacramentomát. Azután Moses idejében amaz Paschai bárányt több majd véghetetlen sok ceremoniákkal, mellyek még meg annyi képei valának azoknak, mellyeket Christus idejében bétöltene, mint az Apostol bőven és szépen az Sidókhoz irt levélben mutogatja. Mós. 1 k. 17. 10. Más. köny. [Deuteronomium] 12. Végezetre hogy az Istentől rendelt idő el érkezék, az Christus Jésus mind azokat az ő következendő eljövetelinek képeit eltörlötte: de ugy hogy noha azokat a régi árnyékokat az ő ragyogásával elenyésztette, és e világot nemi némű tisztább módon, az az Lélekben és valóságban, tanétotta az Isteni tiszteletre; mind azáltal, ama mi temérdek és tanulatlan természetünkre igen nagy tekénteti vólt; és azokért, hogy a mi hitünket mentűl jóbban tartaná és táplálná némely külső jegyeket adot az örök igének praedikáltatása mellé. Jan. 4. 24.
Mert noha a Jésus Christus nekünk már az örök országot halála által megkereste; mind azáltal miglen ez világban mulatozunk [időzünk], nem egyébként bírjuk azt, hanem reménséggel és várakodással, melyben szükség naponként inkáb inkább nevekednünk, hogy ne tsügjünk. Rom. 8. 23. 1. Cor. 18. 9. 22.
XXXI. Art. A sákramentomoknak kifejezése.
Ezekből könnyű által érteni, mit hívunk Sacramentumnak egész e tractában, tudni illik magátúl Istentől rendelt bizonyos jegyeket, avagy jeleket és látható bizonyságokat e világon bujdosó Ecclesiának örökös élésére, mellyek mellé ugyan azon Istennek méltóságából
Evangeliumi igéretek adattatak az Jésus Christusban lévő ingyen való idvesség felől, hogy mint külső érzékenséginknek annyival hathatóbban mutatná, a mit nékünk az igiben kijelent, és az Szent Lélek által sziveinkben megszerez, midőn azt az idvességet, mellyet ez életben tsak reménséggel és hittel birunk sziveinkben meg petsétli. Rom. 6. 34. Gal. 3. 27. 28. 1 Cor. 10. 2. 3. 4. Rom. 8. 25. .3. 4. 11.
Ennek felette hogy ez szent és jeles ceremónia nekünk naponként minden tiszteinknek emlékezetit megujjétaná, mellyeknek tselekedetivel mind ő felségének, mind felebarátinknak tartoznak az szövetségnek formája szerint, melyhez képest tartozunk, az ő Lelkének erejéhez bizván a Test, e Világ és a Sátán ellen erőssen és álhatatossan viaskodni, és őtet mint Istenünket tisztelni, felebarátinkat ő érette, nem külömben mint magunkat szeretni. Kor. 11. 12. 11. Eph. 6. 11. 12.
XXXII. Art. Mitsoda az Ov és Uj Szövetségnek Sácramentumi között a külömbség.
Ez kifejezés mindenik Szövetségnek sacramentomival köz, melylyekben mindazáltal ez külömbségeket kell meg tartani.
Először hogy azok az Ovak rendeltettenek olly ok alat, hogy az jövendő Christusra mutatnának, és igy az ő eljöveteli által meg is szűnnének: az Uj szövetségnek sacramentomi penig, mind Világ végezeteig megerősséttettek. 1. Cor. 10. Sid. 10. 10. és 12. 24.
Második külömbség az egymástul sokat külömböző jegyekben és rendtartásokban vagyon, mint a valóság mutatja.
Harmadszor külömböznek számokban, és a jegyzésnek hogy így szóllyunk módjában vagy mértékében, Mert a mint jelessen mondja Ágoston, kevesb sacramentumink vannak ugyan nékünk, mintsem a régieknek de könnyebbek, és bővebb jegyzésük, és igy hitünknek megerősítésére, és az igéreteknek szívünkben meg petsétlésére nagyob hathatóságunk is. És ezzel az Óv és Ujszövetség közöl az külömbségek. Mert egyebként egy és azon Isten Szerzője mind a kettőnek, és mindnyájoknak ugyan azon a tzéljok, tudniillik a Christusban való részesülés örök életre, mint Szent Pál bizónyságot tészen, és Ágoston is világossan erősséti. I Cor. 10. 16. Rom. 4. 11.
XXXIII. Art. Mitsoda jelekből választatnak-meg az igaz Sácramentumok a nem igazoktól.
Mivel a kifejezés nyilván mutatja, hogy az Sacramentumokat Isten az Evangeliumi tudománynak, melly az Ecclésiában hirdettetik, mint egy petsetiről rendelte, abból következik hogy a hol semmi Isten igije nintsen, ott sem az hitnek sem a Sacramentumnak semmi helye nem marad. Melyből ismét két igen szorgalmatos meg tartásra szükséges dolgok jönek ki.
Egyik, hogy minden ceremoniák és külső tselekedetek, mellyeket emberek gondoltanak ki Isteni tiszteletnek részeivül, mint még annyi szentség törések. Mivel a mint hogy az egy Isten dolga igéretet tenni, azonképpen egyedül csak övé a petsét, rendelésnek, és annak az ő igéreti mellé vetésének méltósága. Valakik azért olly nagy merészségre vetemedtenek, hogy vagy uj sacramentomokat mertenek koholni, vagy az Istentől rendeltettek mellé valamit vagy toldottanak, vagy elvontanak azokból hamisságnak vétkében bűnösök. Honnan vagyon, hogy a mi Ecklesiaink azokkal elégednek meg, mellyeket Isten az ő Igéjében rendelt. Gal. 1. 8. 1. Cor. 10. Másik, valaholot az Isten Igéje az Sacramentumoknak szolgáltatásában nem praedikáltatik, hanem tsak el berbitélik azt, még penig idegen és értetlen nyelven, és azt véghetetlen sok emberi találmányokkal, a mi nagyobb, káromlásokkal megmotskolták, ott az Sácramentomoknak rettenetes meg fertéztetásek vagyon, melytől minden hiveknek szükség tellyes szível irtózniok.
XXXIV. Art. Azokról, melyek az Igével és Sácramentomokkal közök.
Azokhoz a mellyekről szóltunk, olly traefát [talán: tractát] is kell adnunk, melyből megtudassék mi közök s mi külön való tulajdonok légyen az Igének és a Sácramentomoknak egymás közöt.
Először azért, ez mind a kettővel köz, hogy mind a kettök eszközök, mellyekkel a szent Lélek azon végre él, tudniillik hogy minket a Christussal inkáb inkáb eggyé tégyen, kiből osztán idvességünket vegyünk. Rom. 4. 11. 1. Cor. 10. 16.
Másodszor, hogy a Szent Lélek ugy él mind az praedikállandó igével s mind az Sacramentumokkal, mint ő kegyelmének eszközeivel, hogy mind azáltal az ő maga hathatóságát azokkal az eszközökkel nem közli; hanem az hatósság és minden erő egyedül ő tőlle származik.
Harmadszor, a mint az elöt megmondottuk, az Igének praedikállása semmit külömben nekünk nem használ, hanem ha elsőben nekünk ugy hirdettetik, hogy mi azt megérthessük. Továbbá, a mi az által hirdettetik, és hanem ha a mivel abban kináltatunk ugy mint a Jésus Christus, minden ő ajándékával hit által az halgatóknak szívekre szabatik (fejeztetik). Igy kell az Sacramentumok felől is érteni.
Mert ha azoknak vételére hitet nem hozunk, az az, azt az egy eszközt, mellyel elfogjuk azt, a mit a Sácramentumok nekünk előnkben adnak, nem hogy idvességünkre használnának azok nékünk; de inkább ellenben, mivel azokat megvetjük, avagy inkább Christust utállyuk meg azokban, kárhozatot petsételnek el mi bennünk. 1 Cor. 10. 9. I. Pet. 3. 31. Tselek. 15. Mindazáltal azon közben, valamint az Evangelium mindenkor, maga természeti szerént, életnek és idvességnek beszéde noha a hitetlenektől halálhozó illatra fordittatik: igy a Sácramentumok is önnenmagokban nem szűnnek meg igaz Sácramentomoknak lenni, ha szinte méltatlan és megvetet [elvetett] embereknek szolgáltatnak, s ollyanok veszik is azokat. Nem is fordéthatja el az emberi gonoszság az isteni szerzeménynek természetit.
Negyedszer, a mint még az legfőbb mag is, nem terem azon szempillantásban a melyben elvettetik, gyümöltsöt, hanem a földben kell valamennyi ideig lenni: igy alkalmatlanul tenné, ha ki, az Igének és Sacramentumoknak erejét és hasznát arra a szempillantásra szorétáná, a melyben praedicáltatik, és a Sácramentumok szolgáltatnak. Holott mend-a kettőnek haszna a választottaknak lelkekben olly időben mutatja osztán ki magát mellyel Isten arra rendelt.
És ezek kiváltképpen, a mik az Igével és a Sacramentomokkal közök, mellyeknek utánnok vetjük, mind annak s mindezeknek tulajdonát.
Először, mivel nyíltan vagyon, hogy a Sacramentomok az Igének mint egy tóldalikjai, és a végre élünk véllek hogy megpetsétellyék a mi már bennünk vagyon tudniillik a mi Christussal való közösülésünket: abból is meg tecik hogy az megnevekedett emberekben szükséges légyen tsak magának az igének praedikállásának előljárni, a
hitről való nyilvánságos vallástátellel együt, minek előtte kinek kinek igazán kiszolgáltatnának a Sacramentumok. Rom. 4. 11.
Mert a mi a kisdedeknek keresztségeket illeti, kiváltképpen való módon kell azokra gondot viselni, mint hellyében megmondjuk. Ez okon egy jól rendelt Ecclesiában i s valamely pogány soha bé nem vétettetet, míg Cathechismust nem tanult, s a hitről vallást először nem tött, minek előtte az keresztségre feleresztetnék, minekokáért szent Pál is az urvacsorájáról tanátván, megkivánnya hogy ki ki magát meg probállya, mellyel nem tselekedhetik ugyan, a ki a megprobálásnak reguláját, az az, a tudományt nem érti. I. Cor. 11. 18.
Másodszor. Az Ige ellehet a Sacramentomok nélkül, mint annak minden napi magános és közönséges, s még penig hatható, magyarázásában mint Cornéliusban megtecet: de a Sacramentumok az ige nélkül nem lehetnek. Mivel a levelek nehánykor erőssek, a Petsétnek rájok nem vetése nélkül is; a petsét pénig haszontalan, és pecsét nevet sem érdemel ha az levélre annak megerőssétésének okáért nem nyomatik. Tsel. 10. 43. 44.
Harmadszor, holot hit nélkül senki nem mehet Christushoz, és az örök életre és az igének praedikállása rendszerént való eszköze a szent Léleknek e hitnek nemzésében mi bennünk: következik hogy az igének hatható praedikállása kivántassék minden megnevekedtekben, a végre hogy megtartassanak, hanem ha mikor rend kivül; tecet Istennek azoknak szivekben munkálkodni. Rom. 14 utols. Jan. 3. 5. Sid. 12. 14. 15. Rom. 10. 17.
De másképpen vagyon a Sácramentumoknak állapotja.
Mert holot tsak hittel vehetni a Sacramentumoknak valóságát, szükséges hogy azoknak vételére hitet hozzon ember, hogy méltatlanul ne vegye. Immár penig a kinek hiti vagyon, Christussal vagyon: és igy örök élete is. Honnan érthetni, hogy elsőben jussunknak és beirattatásunknak (a mint szólnak) kel a menyei országban lenni, minek előtte a Sacramentomokat méltán vehetnők: nem hogy az a kinek hiti vagyon, azomban Sacramentomokkal nem élhetet elesnék az idvességnek bizonyos reménsége mellől. Sid. 11. (5. Jan. 6. 35. Tsel. 4. 12.
Azokáért nem szintén olly meszszénire hat, a Sacramentomok vételének szükséges volta, hogy valaki Sakramentomokkal nem élt, minden kifogás nélkül idvesség nélkül maradjon: hanem tsak a ki meg utállya azokat, holot azzal hitetlennek jelenti magát, az az örök halálra méltó; hanem ha bűnét megesmérendi s meg tér. Igazán
mondta azért Bernárd, hogy a keresztségnek megutállása, nem az attól való megfosztatás kárhozatos.
Nem láttathatik penig a Sacramentumokat megutálni a ki azokkal ugy nem élhetet, a mint az Ur rendelte azokat. És távol legyen, hogy valami szükségtűl való kénszerétésekkel, álmodozzunk, melyeknek őrivel [örvivel] szabadnak vélnők az Urnak rendelését megsérteni: a mint tselekesznek (a mint nekünk lácik) a kik a keresztség szolgáltatást Aszszonyi állatoknak, vagy egyéb magános személlyeknek is tulajdonétják: és a kik a közönséges Egyházi gyülekezet kívül és az Ecclesiában szokatlan időkben Urvacsoráját osztanak.
Negyedszer, hogy az igének tsak tsupán való praedikállása a mi érzékenséginknek tsak az egyikét illeti meg; a Sacramentumok penig annak felette szemeink eleiben adgyák, s a több érzékenységinket is fel indétják, és nagy fontoss rend tartásokkat [!] szolgáltatnak: könnyen megérthetni, mennyit használjon az azokkal való élés a mi hitünknek, mint a melly tudniillik minket mintegy jelenlevő dologra jutat, mintha önnön magát a Christust már kézzel tapasztalnók, szemünkel néznők, és egész testtel éreznők. Nem hogy semmire tartanák azért a Sacramentumokat, de inkább ellenben meg vallyuk, hogy mi azoknak hasznát és kellemetít eléggé nem ditsérhetjük s méltóságok szeránt nem hirdethetjük.
XXXVI. Art. Tsak két Sacramentomi vannak az Keresztyéni Ecclésiának.
Afféle Sacramentumokat mellyekkel való élés az Ecclésiában örökös és közönséges, tsak kettőnek itillyük lenni az Isten igéjéből, egyetértvén ebben velünk, nevezet szerént Ágoston és Ambrus is: mellyek a keresztség, melly a környülmetélkedésnek, és a Törvény-béli tisztulásoknak hellyekben szállot: és az Ur Vatsorája, melly a Paschai Husváti bárány hellyet vagyon.
Ezeket azért hogy tellyességgel megértsük, először közönségessen azután külön külön szóllunk mind a kettőről.
XXXVII. Art. Négy kiváltképpen való dolgokat kell megvisgálni Sacramentumoknak magyarázásában.
Négyet vizsgállunk meg kiváltképpen, ez Sacramentumokrol való tractában.
Először, mitsoda és minemő jegyek legyenek azok, és mitsoda értelemmel mondattassanak jegyeknek.
Másodszor, mitsoda dolog a melly azok által jegyeztetik.
Harmadszor, milégyen a jegyeknek és a dolognak öszvefoglaltatások.
Negyedszer, mint veszük mind magokat az jegyeket, mind magokat a dolgokat.Az jegyeknek nevekkel élünk az Sacramentumoknak magyarázásában, nem hogy valami üres dolgot jegyezzünk, irigy a mint némely dolog vagy képben vagy akármi puszta jelben, vagy ábrázatban jelentetnék: hanem hogy jelentsük, hogy az Ur az ő nagy jóvoltából külső és testi dolgokkal él a mi erőlenságünk felsegéllésének okáért, igen nagy és Isteni dolgoknak mellyeket velünk belől az ő lelke által valósággal közöl, külső érzékenységinknek kiárnyékozására; ugy annyira hogy magát a dolgot, (mellyről ezentul szóllunk) nem kevésben ajándékozza, mint széntén azokat a külső és testi jegyeket.
Ennek felette a jegyeknek-igéjén nem értyük tsak azokat a testi külső dolgokat, mint a keresztségben a vizet, a kenyeret és bort az Ur Vatsorájában; hanem ezen névvel béfoglallyuk a Ceremoniákat és avagy az titkok jegyző rendtartásokat (külső tselekedeteket) a mellyek semmiként nem üres dolgok. Honnan vagyon hogy azt itillyük, hogy ezekhez semmit sem hozzájok adni, sem el venni belőllök nem szabad.
De arra is szükség vigyáznunk, hogy az Ur kinek tudtára vagyon a mi természetünknek hivsága, és bálványozásra való hajlandósága, igen kevess Saeramentumot ugymint csak kettőt, azokat is igen együgyü jegyekből és rend tartásokból akart rendelni. Mert szerzet vizet, kenyeret, bort, külső jegyül, külső tselekedeteket penig a meghintést, az evést és ivást. Mellyeknél nints az emberek közt gyakorlatosb. Tudniillik hogy a szegén halandó emberek ez titkokkal való élésben, mellyek azért rendeltettek, hogy szíveket az égig emellyék; ellenben a földi dolgokban ne akadozzanak, és ne bámullyanak.
Ez tanátsát annak okáért Istennek vagy nem értették, vagy szántszándékból akarták meg gátolni, valakik azzal a mennyei egy-
ügyüséggel meg nem elégedván azt vélték hogy ők azon találmányokkal az Sacramentumoknak méltóságát ékeséthetik: melly ő elfordult itéletek mívelte, hogy az Sacramentumok rúsnya és iszonyatos bálványozássá váltanak.
XXXIX. Art. Azoknak tévelygésekről, kik az jegyeknek valóságokat a Sacramentumokban eltörlik.
Az jegyeknek a kivül hogy a titoknak mint egy fészkei, vagy olly közössi, mellyeknek maga a dolog valósággal mondatik, a honnan vagyon az, hogy elvétettetvén a jegyek, az egész tselekedet tsak üresen marad, tsuda megegyezések, és hasonlatosságok is vagyon azokkal az dolgokkal, mellyeknek élő képei azok, a bállyegért, melly azokra az Isten igéjéből nyomtattatot.
Ezekből tehát következik, hogy azok az Szentségnek minden Sacramentumi vóltokat elrontják, a kik azt tanétják, hogy az jegyeknek állatjok [lényegük] mint valami tudákosi varáslással elváltozik, vagy semmivé lészen.
XL. Art. Az külső vagy testi dolgoknak elváltozásáról a Sacramentumokban?
A jegyek azért a Sacramentumokban sem állatjokban, sem minémöségekben nem változnak el, hanem tsak végekre [céljukra] és hasznokra nézve, mellyért az Ecclesiában tartatnak: mivel kezdnek nékünk tellyességgel mennyei és Isteni dolgokat jelenteni, de nem az önnen természetek szerént, hanem az Isten fiának rendeléséből.
Mert a víz, ha annak természetszeri hasznát nézed, az test motskainak elmosásokra való: a kenyér penig és a bor ez életnek táplálására szolgál: mellyeknek a Sacramentumokban régen más végek vagyon, tudni illik hogy a mi idvességünknek titkát mint egy szemünk eleiben adják, a mit ezentul megmagyarázzuk.
Hogy ha teczik ez illy szent dolgokat emberi hasonlatosságokkal világositani, mint a viasz mellyben vagy Fejedelemnek vagy valamelly városnak A peczetit szokták nyomni az közönséges leveleknek meg erősétésekre, természetiben vagy állatjában a több viasztól nem külömböz ugyan, de végére vagy hasznára nézve igent is, ugy hogy valaki az ollyan viasz pecsétet megsértegeti; a Felségnek főben járó megsértésében lészen bűnös.
XLI. Art. Honnan származik a dolgoknak változása melly a Sácramentumokban lészen.
Ez változás semmi igéknek elmondásától nem függ, a mint a Csalók és álnakok akarnák: hanem Istennek az ő igéjében foglalt rendelésétől.
Az ige azért, az az maga a Christus rendelése, a mint az Evangelisták és Pál Apostol magyarázzák azt, az Szentségbeli jegyeknek mint egy lelkek: mivel (a mint az igében előnkben adatik) a víz, kenyér és bor Sacramentumokká lésznek, az az, valóságos jegyivé és pecsetivé azoknak, mellyek nekünk az igében igértetnek, és azok által jelentetnek.
XLII. Art. Ez változás nem mindenhai [örökké tartó].
Holot ez változás tsak az közönséges véget vagy hasznot nézi az Ecclesiában, abból vagyon, hogy ennek a Sacramentum szolgáltatás és a szent tselekedetek kívül semmi hellye nem marad, ugy hogy valakik vagy a keresztelő víznek valami szentséget tulajdonétnak, vagy az Ur vatsorájabeli kenyeret, nem hogy az Urnak testét, alá s fel hordozzák s imádják, kettős bálványozásban részessek. Mellyet semmi szinnel méltán el nem hálózhatnak [titkolhatnak].
Mert elsőben iszonyatos babonaság e földön levő jegyekre ruházni azt a tisztességet, melly egyedül tsak arra tartozik ki az egekben vagyon.
Továbbá, holott a keresztségbéli cselekedeten kívül, sem a víz nem Sacramentum, hanem tsak tsupán víz, a kenyér és bor, sem az Úr testének és vérének jegyei, hanem tsak puszta kenyér és bor, tsak Sacramentumokat sem imádnak ez nagy imádkozható emberek, hanem Istennek tsak puszta és magánvaló teremtett állatit, mellyek ha szólhatnának, kétség nélkül ez nagy gonosságot az ő tisztelőikben megdorgálnák.
XLIII. Art. Az Sácramentumoknak Valóságokról önnön magokról.
Az igéretek mellyek mellé a Sacramentumok rendeltettenek, mint magán való méltósága petsétek az egy Christusra néznek. Azért önnön maga a Jesus Christus legelsőben, az után minden ő benne lévő kéntsek, az az eggyetlen egy dolog, mellyet nekünk az igen kegyelmes Atya ajándékoz az örök életre, a mint az látható jegyek által
nekünk valósággal és igazán jelenti, és valamit az jegyek mellé adatott ige adja előnkben: hogy a hit, melly által egyedül foghatjuk el amaz nekünk kimutatott kéntset, bennünk inkább inkább felébresztessék és megerőssétessék.
És mivel a mi Christussal való egyesülésünk, az Ecclesiának mindenik tagjára tartozik; annak okáért az a közösleg való egyesülés, mellynek az ugyanazon testnek tagjai között virágozni kell, másik vége az Sacramentumoknak: Gal. 3. 24. Cor. 10. 4.
XLIV. Art. Mint mondatik egyesülni a valóság maga, azaz a Jésus Christas, az jegyekkel.
Nem kell kétleni: hogy Isten, ki igen hü, az látható jegyeken kivül, a valóságot is, az az a Jésus Christust, minden ő gazdagságival valósággal és minden tsalárdság nélkül élésünkre nekünk mindenkor nem ajánlaná, melly okból mondhatni s kellis mondani (az igérő Istenre nézve tudniillik) hogy a dolgok magok a valóságok a jegyekkel mindenkor öszvefoglaltatván vannak.
A penig lészen nem szóknak vagy szódaraboknak valamelly bizonyos erejekből, a mint a Böltselkedők és szemfényvesztők vélik: sem semmi természet szeri vagy hellyi öszvefoglalódásnak módjából (mert a Jésus Christusnak teste nem csak annak tetcző, vagy láthatatlan, vagy határozatlan, vagy végezetre véghetetlen). Sem penig nem az Sacramentum szolgáltatónak valamely szentességeért: (mivel ezek függenek az egy Istennek nem penig embereknek, méltóságától) hanem tsak az Szent Léleknek hatalmából és erejétől, aki azt miveli, hogy azon Jésus Christus, a ki mostan, a menyiben ember, nintsen egyebüt, hanem az égben, mint az írás bizonyítja; nekünk mind az által kik e földön vagyunk, nem kevésb valósággal ajándékoztatik, mint magok a jegyek, mellyekről szóllottunk: a mennyiben tudniillik a mi hitünk, őtet szemlélvén a Sacramentomokban miképpen az nyilvánságos igéret bizonságot tészen, az égig fel emelkedik, a holot őtet valóságossan inkább inkább megöleli, és az hivőknek lelkekben szállétja.
XLV. Art. Az jegyeknek és a Valóságnak meg külömböztetése.
Igen valóságos ugyan s elbomolhatatlan ez az egyesülés, de olly melyben mind azáltal igen eszünkben kell vennünk hogy ne keljen
elbontani az jegyeknek állatját, avagy miből valóságát. És hogy azokat a dolgokkal nem jó légyen öszve egy veliteni, hanem igen megkülömböztetni, ugy mint a mellyek együt ugyan de meg külömböztetve ajándékoztatnak nekünk Istentől, ugy hogy gyakorlatossággal (a mint majdan meg mutatjuk) az a ki jegyeket vészi, az valóságot magát nem veszi.
XLVI. Art. Miképpen mind a Jegyeket mind a Valóságot veszszük.
Mivel hogy a mint mondók, a valóságok ugy öszveköttetve vannak a Jegyekkel, hogy mindazáltal egymástól meg külömböztessenek, azt állatjuk, hogy a külső jegyek természet szeri mód szerént vétettetnek mind az hivektől, mind az hitetlenektől, de szinte ellenkező kimenetellel.
Mert mint hogy a hívek, a Jegyeken kívül magokat a valóságokat is veszik, innen az ő hiteknek idvességre és örök életre való megerőssétését nyerik: Az hitetlenek penig holot tsak a tsupa jegyet veszik, s ugy penig, mint hogy magokat a valóságokat, kikkel az Isten valóságossan, nem külömben mint a jegyekkel őket kénállya vala, az ő megutállásokkal megfertőztessék, a mint tőllök lehet, és gyalázattal illessék, ítéletet és kárhozatot vesznek magoknak. Ezeket penig a jegyeknek elvételéről. A mi penig magát a valóságot, azaz a Jésus Christust minden ő gazdagságával illéti, immár ennek előtte megmutatók, az hitet egyedül lenni olly eszköznek, kivel a Christus mi tőllünk megfogatik. Innen penig a következik, hogy a Sacramentumoknak valósága attól nem vétethetik, ki oda hitet nem hoz. Azt penig nem fogakkal, avagy hassal, avagy valami temérdeki és testi módon vagy a melly az Ur testének valóságos menyben felmenetelivel ellenkeznék hanem lelki módszerint Hit által: azzal is penig nem kevésbé bizonyosbal és hathatóval – mint ha természet szeri vólna.
Mert a Hitnek avagy inkáb Istennek, kinel Igéjének és Sacramentomának a Hit hiszen, olly nagy ereje vagyon, nem ugy ugyan, mintha a Christusnak testét az egekből kihozná; (mert ott marad az, miglen ő eljŐ itélni eleveneket és hóltokat, mint a sz. Irás bizonyítja Tsel. 3. 21. Kivel a hit nem tusakodik, nem is tusakodhatik) hanem hogy ellenben magát mind az Égig felemeli, az Isten igetetiben bizván, s ott azokat valóságossan és hathatóképpen a Christussal eggye-
sitse, és hogy ugy mondjam, egy testé tegye azokat, kiknek lelkekben ő vagyon.
Minek okáért a Deák Liturgiában is (Egyházi szolgálatban való rendtartásban) már régen bevött szó volt ez Sursum Corda: Felfelé (emellyétek) sziveteket, melly szókkal a parantsoltatik volna az hiveknek, hogy ne ámulnának meg a külső jegyekben, hanem inkáb azokkal mint egy lajtorjákkal élnének, hogy az égben mind a Christusig elhathatnának.
XLVII. Art. Az fellyűl meg mondot tudománnak az keresztségnek sakramentomára való alkalmaztatása.
Az keresztség jeleinek mondjuk lenni, mindeneknek előtte a vizet. Osztán annak állatyára tartozó ceremoniáit, mellyek az Isten beszédében előnkben írattanak: mellyekhez hogy valami adattassék, vagy tőlük elvétessék, nem szabadnak álitjuk lenni, tudniillik az vizzel való meghintést, az viz alatt való késést és víz alól való kimerülést.
Az keresztségnek valósága a Christus vérének reánk hintetése, minden bűneinknek botsánatjára, és az ő igasságának nekünk tulajdonitására mellyek mint egy szemeink eleiben vettetnek, az külső mosódásnak jelében. Tsel. 22. 16. Rom. 6. 3. 11. 1 Cor. 6. 11. és 15. 20. Eph. 5. 25. 26. Tit. 3. 5. 1. Pét. 3. 21. Gal. 3. 17. Col. 2. 2. Azonkívül az Óv embernek megöldököltetése és eltemettetése, azaz az mi természet szeri veszetságünknek megöldöklése, melly megromol és temettetik az Christus Jésus halálának és eltemettetésének ereje által.
Minek okáért az Christust mondatunk fel öltözni az keresztségben, és ő vélle megfeszittetni és eltemettetni, Az mint minekünk előnkben adja az viz alat való mulatás, addig, valameddig midőn a ki megkereszteltetik kimerül.
Végezetre az uj emberek ujonnan születése az Jésus Christus feltámadásának bizonyos reménségében, (az melly értelemmel Pál láttatik mondani hogy azok az kik megkeresztelkednek az hallottakért keresztelkednek 1 Cor. 15–30, igazán példáztatik azzal hogy az megkeresztelkedet, az vízből mint egy koporsóból kimerül: Annak felette az keresztség befoglallya magában az keresztyéni Isteni tiszteletnek külső képpen való meg vallását, az melly által magunkat a
Christushoz kötjük, megismérven őtet igaz és egy megtartónak lenni és az atya fiui szeretettel való élethez, midőn egy keresztséggel egy lélekben kerészkedünk és az egy Christussal öszve forradunk. 1. Cor. 1. 13. és 12. 13. Eph. 4. 5.
Az Istennek beszédének mondjuk lenni; az keresztségben az Jézus Krisztusnak szerzéseit, melly az örök életnek igéretivel foglaltatik öszve, melynek formája ez: Keresztellyetek Atyának, Fiunak és Szent Léleknek nevében. Valaki hiszen és meg keresztelkedik üdvezül. Mát. 28. 19. Marc. 16. 16. Hasonlatossága vagy megedgyezáse az dolognak az jegyel igen tulajdon és nyilván való, mert nintsen semmi éltető állat [fizikai elem] illendőb (alkalmatosb) az test szennyének elmosására, az viznél. Annak okáért igen alkalmatos, hogy az mi hitünknek mutassa (jegyezze) az Isten fiának vérét, melly által egyedül az Anya szent egyház megtisztittatik. 1. Pét. 3. 21.
Azon kivül az keresztségnek ugyanazon egy végre mindenekkel közönséges formája, igen szépen bizonyittya azon egy testnek minden tagjainak nagy egyesüléseket. Kor. 1. Cor. 12. 13. Eph. 4. 5.
Az vejendő jeleknek módja természet szerént való.
Az jegyeztetet dolgok penig minékünk közöltetnek az ajándékozó Istenre nézve ugyan, az Szent Lélek által ki munkálkodik minden választottakban. Jan. 1. 35. Tsel. 11. 15. 16. 17. 1 Cor. 12. 13.
Él penig az Szent Lélek ő magát a mi erőtlenségünkhöz alkalmaztatván, elsőben halandó emberrel. Melly erre az tisztre az Ecclesiában elválasztatott. Mát. 18. 19.
Annak utánna nyilván kimondatot és magyaráztatot igivel, hogy hittel fogattassék meg.
Harmadszor jegyekkel és ceremonákkal, az mellyekről ezelőtt szóllottunk.
De eszt kel megtartani elsőben, hogy minden ereje és hathatósága az Szent Lélektől származik, hogy az Szent Pálnak amaz szava közönségesben megtartassék, sem az a ki plántál, valami sem a ki öntözget, hanem az Isten az ki névekedést ád. Matt. 3. 11. 1. Cor. 3. 7. 8.
Az Hit penig azaz egy dolog az mellyet az emberek az Sacramentommal jegyeztetet dolgot magokra alkalmaztatják, ugy hogy igazán mondotta Augustinus, hogy mi igével tisztittatunk meg, nem hogy tsak kimondattassék (mert az tsak babona) hanem hogy az ki mondatot dolognak hitel adattassék.
Továbbá ez a hit nem származik mi magunkból, hanem kegyelemből adattatik az választottaknak, az üdőben melyben tetzik Istennek, őket hatható képpen el hivni. Az Isten penig az, a kiismeri az ő választottit, melly titkot, az mint illendő, ő rabizunk egészszen valamikor az mi felebarátinkról vagyon az dolog. Azomban mindazon által a szeretet kivánnya hogy híveknek tartsuk, valakik az igaz hitet vallyák valameddig képmutatóknak lenni meg nem tetzenek. Eph. 2. 8. Phil. 2. 29. Gal. 1. 15. 16. 2. Thess. 3. 2. 2. Tim. 2. 19. 1 Tim. 5. 24. 2. Tim. 3. 9.
XLVIII. Art. Az Csecsemő Gyermekeknek keresztségéről.
Az mi az csecsemő gyermekekre tartozik, noha mi nem tudjuk, hogy ha hittel ajándékóztattake meg avagy nem, mellyet mondottuk hogy meg kévántatik az Sácramentommal jegyeztetett dolgoknak vételére, nem is hihető hogy az hitnek természetivel felruhásztatattak lehessenek kik elméiekkel nem élnek, hanem ha talán az Isten rendkivül kivált képpen munkálkodnék ő bennek, az mellyet mi nem tudunk, mindazonáltal, őket az keresztségre botsátjuk. Tsel. 8. Mos. 5. 1. 39. Rom. 10. 14. 17.
És annak okáért nagy vétekben állatjuk forgani az Anabaptistákat; az kik az csecsemőknek keresztségeket tagadják.
Elsőben mert azon egyállatját mondjuk lenni, az keresztségnek, is az környül metélkedésnek, melly az Sz. Páltól nevesztetik az kinek igasságának pecsétének. Rom. 4. 11. és mindazonáltal az Istennek nyilvánvaló parantsolattyából parantsoltatnak minden férfiak nyólcad napon környül metélkedni. Ter, 17. 12.
Másodszor más kiváltképpen való dolga vagyon a keresztyén szüléktől származott csecsemőknek, mert noha az hitnek természeti ő bennek nintsen, melly az meg öregedet hivekben erejében vagyon, mindazonáltal az hitnek magva nem lehet hogy bennek ne volna, az kiket Isten annyok méhétől fogva megszentelt, és az hitetleneknek magzatoktul megkülönböztetet. Mert az atyáktól hit által megfogattatot igéret, az ő magzatokat is befogallya, ezer iziglen. Miképpen vohatná tehát el valaki ő tőllök annak az dolognak megpecsételtetését, mellyet az Ur immár ő nekik adot. 1. Cor. 7. l4. Mos. II. 20. 6.
Ha valaki azt vesse ellenünk, hogy nem mindnyájan választottak, és annak okáért nem mindnyájan megszenteltettek, az kik ke-
resztyén szüléktől származnak, holot még az Abrahám és Izsák magzatit is nem mind választotta vólt az Ur, nem szükölködünk felelet nélkül.
Mert noha ezeket igy lenni semmiképpen nem-tagadjuk mind az által ez titkos itéletet az Istenre bizandónak lenni mondjuk, és közönségessen az igéretnek formájából állatjuk megszenteltetteknek lenni, valakik keresztyén szüléktől, avvagy akar tsak a kettő közzül eggyik légyen is keresztyén, születtetnének, hanem ha valami egyéb áll ellene, ahonnan ellenkező dolgot hozhatnánk ki. 2. Tim. 2. 9. 1. Cor. 7. 14.
Mert az öregekben az hitről való vallástételt megkivánnyuk, nem elégedvén meg azzal tsak az ő felülök való itélettel, a melyről szóllottunk, akar a keresztséggel (ha tudniillik még meg nem kereszteltettenek) akar az Ur vatsorájával kivánnak élni: mert holott értelmek vagyon bizonyossabb itéletet tehetünk, ha az Sacramentommal való elésre méltán alkalmatosnak-é, a mennyire mind az által az emberi itélettétel elérkezik, Mert a képmutatókról itéletet nem tehetünk, valameddig Isten azokat meg nem jelenti. Tsel. 8. 37. I. Cor. 11. 28. 1. Tim. 5. 24.
Annakfelette az is eléggé nyilván vagyon, hogy az Ecclésiának könyörgése, nem haszontalan, midőn az Ecclesiában a keresztség által beavatandó tsetsemők, a közönséges gyülekezet eleiben vitetnek, melly jeles vigasztalástól hogy vagy a szülék, vagy azoknak magzati megfosztassanak, szabadosnak lenni nem mondjuk.
És az a szókást, még az Apostoloktól mireánk származotnak lenni bizonyítják a Régiek, ugy hogy minden kétség nélkül az Ur ez petséttel, melly az Ecclésiának könyörgésével foglaltatik egyben, az örökké való fiuvá fogadtatást petsétellye meg az öröktől fogva elváltoztatot tsetsemőkben, akar azok a felnevekedés előtt, meghallyanak, akar arra az időre érjenek, kiben az igaz Hitnek gyümöltsét teremthetik, az Urtól tudniillik hathatóképpen hivattatván, az időben és szempillantásban, mely ő neki tetszik.
XLIX. Art. Miért hogy a keresztséggel töbször egyszernél nem élünk.
A keresztséget mondottuk lenni a mi Cristusban és az ő Ecclésiájában való beóltatásunknak Sacramentomának, és hogy nem is függ annak ereje a keresztelőnek személyétől. Immár penig midőn
valaki egyszer a Christusnak adatot noha néha eltántorodik, mindazonáltal soha ki nem vettetik, és ezokáért elég egyszer bevétetni: semmiképpen azokkal nem eggyezünk, kik az Eretnek avagy tisztátalan tanitóktól megkeresztelkedteket ismét megkeresztelik. Jan. 6. 37. I. Ján. 2. 19.
Nem is kételkedünk felőle, hogy a Pápista ecclesiában igaz keresztség nem vólna, noha alkalmatlan szolgáktól szolgáltatik-ki és véghetetlen tisztátalanságokkal motskoltatik meg. Mert mivel az Isteni irgalmasságnak tetzet az ő Ecclésiájának maradékit a Pápistaságban megtartani, mindaddig valamig azt ismét felállatná, annakokáért nem akarta, hogy a Sátánnak annyi szabadsága legyen, hogy a keresztséget, mellyel minden választottak egyben társalkodnak onnan tellyességgel kiforditaná.
Nem következik mindazáltal, hogy igazán tselekednének azok, kik az ő gyermekeket a Pápista papokhoz viszik kereszteltetni, mivel azt nem tselekedhetik ugy, hegy magokat azon szentségtöréssel és megvesztegetéssel meg ne fertőztessék; sőt e légyen inkáb a kegyes szüléknek tisztek, hogy avagy az Isten beszédének igaz szolgáihoz, az igaz Ecclésiában vigyék törvény szerint megkeresztelni; avagy ha abban módjok nintsen, gyermekeknek keresztségét halaszszák. Mivel sem idvességek azoknak a keresztségtől nem füg, mint ez előtt meg-jelentettük, sem láttathatnak a keresztséget megvetni, kiknek nem vólt azt kérni szabad az Istennek megbántásával.
Meglássák mindazáltal, mit felelnek az Isten elött, kik midőn az ő gyengeségöknek kedveznek és a Pápistákkal eggyeznek, magokat és magzatjokat inkáb akarják avagy a keresztségnek jótéteményétől megfosztani, avagy a keresztségnek megfertőztetésével motskolni, hogy sem mint a Cristust nyilván megvallani és bevenni. Mert az ilyen embereknek szükségek, kivel magokat fedezik, nem kénszerétésből hanem szabadakaratból való, és annak okáért az Isten előtt magok menthetetlenek.
L. Art. A Sákramentomról való már ide fel letött tudománnak, az Urvatsorájára való alkalmaztatása.
Jegyeknek mondjuk az Urvatsorájában a kenyeret és a bort, kiket az egyházi szolga az Isten igéjéből megáld, osztán a tselekedetnek állatjabeli cerimóniáit, vagy rendtartásit, mellyekhez sem adni
nem kell, sem el sem kell semmit venni, azt itillyük. Tudniillik 1. hogy a Tanitó az Isten rendelésének nyilvánvaló megmagyarázása és az Isten nevének segitségül való hivása után, 2. a kenyeret megtöri és azt 3. mindeneknek renddel elosztja, azonképpen azután a pohárt is. A kik penig a Vatsorához járulnak, tartoznak a kenyeret elvenni, azt megenni és a pohárból innya, az Urnak halálát szivekkel az ő lelkeknek hirdetvén. Mát. 26. 26. 27. 28. Márk 14. 12. Luk. 22. 27. .19. 1. Cor. 11. 23. 24. 25.
A dolog avagy a valóság ő maga, ki azokkal a jegyekkel igazán és hathatóképpen jegyeztetik az, a mi mind az Istennek tiszta igéjében, mind penig a másik sácramentomban tudniillik a keresztségben adatik előnkben, ugymint a Jézus Cristus ki fogantatot, születtetet, meg feszittetet, meghólt, eltemettetet, ki feltámadot, mennyben ment, hogy minden hivőknek legyen böltsessége, igazsága, megszentelése, és váltsága. I. Cor. 2. 2. és 10. 16. és 1. 30.
Annak okáért semmit nem kételkedünk, hogy a mint a szerzésnek szavai bizonitják az Urnak igaz testével és vérével, az az, a Jézus Cristus minden ő gazdagságával, igazán és minden tsalárdság nélkül nem kináltatnak; de nem szájjal, hanem hittel, a szent Léleknek hatható ereje által az örökéletre vejendőrel, nem kevésbé igazán – (avagy olly valóságossan) penig, mint a melly valósággal ami testi érzékenségink kináltatnak a kenyérrel és borral, kik azért hivattatnak is Christus testének és vérének, mert tudniillik bizonyos jegyei és látható s testi jelei azoknak a dolgoknak, kikkel az Ur lelkiképpen minket kinál, azaz, a Jézus Cristus valóságos testének és vérének.
Mert szokás, hogy midőn a Sácramentomokról vagyon a tracta, a Sácramentomi jegyzésnek erejének és valóságának magyarázására, a jeleknek tulajdonittassanak a valóságnak nevei. Mert igy mondatik a pohár Uj testamentomnak. Luc. 22. 10. az az, annak az Uj szövetségnek valóságos és bizonyos jegyének, ki a Jézus Cristus vérének kiontatásával erőssittetet meg. Igy a környülmetélkedés neveztetik frigynek. Teremt. 17. 10. az az, a valóság jelének. Igy a Bárány néhol mondatik Páschának. Matt. 2. 26. 17. Márc. 14. 12. Luc. 22. 7. A pusztában való kőszikla Cristusnak. I. Cor. 10. 4. mivel a Cristust igazán és hathatóképpen ábrázolta, noha az ő teste sehol a természeti dolgok között még nem vólna: Annyira bizonyos még a távoly való dolgoknak is jelen vólta, melly az Isten beszédében és a hiten fundáltatik.
Igy a szent Pálnál is, a kenyér mondatik a Christus testének a pohár penig a Christus vérének közösülésének. 1. Cor. 10. 16. melly szó szükség, hogy valami magyarázattal megvilágosittassék. Mivel tudniillik valóságos jegyei és petséti a mi Cristussal való közösülésünknek.
Mi kivántatik egyéb? És az szólásnak módja, hogy a közszokásból vétetet légyen megbizonyosodik avagy tsak Homerusból is, ki midőn az áldozatok megerősittetnek vala ορκια-nak, azaz frigynek merte mondani.
Virgilius azonképpen mondja a Jób kezeket megtsalni, azaz, a hitet és esküvést, melly a Jób-kezeknek béadásával lészen.
Az a Tropus azért, (vagy szóllásnak módja), kit a Cristus szavainak magyarázatában tartunk s állatunk; nem mi tőllünk gondolt,atot ki, sem nem a szent irásnak szokása kivül való, hanem az Istennek beszédével és a Sakramentomoknak természetével szintén eggyező. Hogy penig az Ur vatsorájának titkai is az régiektől és igaz tudományuaktól nem különben magyaráztatot hűségessen megmutattatot a mi időnkbeli sok keresztyén iróktól.
A Jegyeknek penig és a Jegyek által jegyeztetet dolgoknak hasonlatosságát igy magyarázzuk meg.
A kenyérnek megtörése, a mi érzékenséginknek eleiben adja, (példázza, jelenti,) ami Urunknak szenvedését, ki az halálnak és az Isten itéletinek fájdalmival és szorongatásival megtörettetet, mellyeket miérettünk mindnyájunkért felvött testében és lelkében. I. Cor. 11. 24.
Ugyanazon kenyérnek és pohárnak osztogattatásan, ami érzékenseginknek bizonitják a Jézus Cristust minden ő gazdagságival nékünk az Atyától ajándékoztatni, az örök életre. Rom. 8. 30.
Hogy penig a kenyeret elveszszük és megeszszük, a pohárból penig iszunk, azzal bizonyitja, hogy a Jézus Cristus igazán mivélünk közöltetik, mint az előtt megmondottuk. Mert a szent Lélek a hitnek kötelével azokat is szorossan öszsze foglalni tudja, kik, ha a helyeknek egymástól való távol lételét nézed igen távol vadnak egymástól.
A miképpen azért, hogy a természetszeri móddal elveszszük, meg-eszszük és iszszuk a természet szerint való jeleket, kik osztán a természeti tehetségnek ereje által mi valóságunkká lésznek: igy mennyei és lelkiképpen a Jézus Cristus, ki most az egekben vagyon, és nem másut test szerint, igazán közöltetik, hogy az ő testéből való test, és az ő tsontaiból való tsontok legyünk, azaz hogy a Cristus
eggyesülvén, és hit által az ő testében óltatván, onnan örök életet meritsünk: és az ő lelkével is megszenteltetvén, magunkat egészszen az ő tiszteletire és felebarátinknak ő benne szerettetire szentellyük. Tsel. 1. 11. és 3. 31. I. Cór. 10. 16. Eph. 5. 29. Joh. 17. 21. Col. 2. 7. Ján. 6. 56. 57. Rom. 8. 11. 12. 13. 14. és 12. 11. I. Jan. 2. 29. és 3. 10.
Végezetre, hogy mind egy kenyeret eszünk és egy pohárból iszunk, (azt jegyzi) hogy egy hittel a Cristussal inkáb inkáb össze-forradjunk. E penig szemünk eleiben adja minekünk amaz nagy összefoglaltatást, kinek az Ur Cristus testében kell lenni és a melyre magunkat nyilván való vallástétellel kötelezzük. I. Cor. 10. 17. és 12. 13.
A jeleknek és azokkal jegyeztetet dolgoknak hasonlatossága nyilván való, kiváltképpen hogy egy kenyér sok magból, és a bor sok szőlő szemből lészen, melly dolog igen szépen ábrázollya, ami Christussal való összeforradásunkat, (eggyesülésünket) és azon egy test tagainak eggyezését.
Az ige, ki az egészsz tselekedetet ugyan megeleveniti, az, melly a három Evangyelistáktól és szent Páltól előhozattatik; nem azon szóknak darabival ugyan, de azon igékkel. Math. 26. 26. Márc. 14. 22. , Luc. 22. 16. 20. 1. Cor. 11. 23. etc.
"Mert az Ur, (igy szólnak) azon étzaka, melyen elárultaték, vévé a kenyeret, és midőn, hálákat adot vólna, megtöré és monda: Vegyétek, Egyétek. Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik. Ezt tselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonló képpen a Pohárt is, minekutánna vatsorált vólna, mondván. Ez a pohár Uj testamentum az én véremben. Ezt tselekedjétek valamennyiszer iszszátok, az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer ez kenyeret eszitek, és ez pohárt iszszátok, az Urnak halálát hirdessétek, miglen eljő.
Az eszköz, kivel a Christus vétetik, a Hit, mint ennek előtte megjelentettük. Ján. 5. 33. és 6. 35.
Igazán irta tehát Ágoston Doctor, hogy az nem eszi a Christus testét, ki a Christus testében nintsen. És hogy az Eretnekeknek, kik az Ecclésián kivül vadnak, lehet ugyan Sácramentomok, de azzal jegyeztetet dolog nintsen ő nállok.
Innen, azért következik, hogy mindeneknek magokat, az apostolnak parantsolatja szerént megpróbálni szükséges légyen. Nemde tudniillik bánkódnak-é, az ő elébbi életeken, és ha a Christustól függenek-é mint eggyetlen egy közbenjárójoktól. I. Cor. 11. 28.
Itt mind az által nem tökélletes hit, (mert ki vólna az halandó
emberek közzül azzal felékesittotve,) hanem tsak igaz, az az, nem tettetésből való hit kivántatik.
Annak okáért semmit kételkednünk nem kell, hogy az szent Léleknek ereje által, valakik igaz hitet idehoznak, a Christussal inkáb inkáb ne eggyesülnének, midőn az Isten parantsolatjából ez Szent tselekedethez járulnak: amint az apostol bizonyitja, hogy a környül-metélkedés a hitnek igazságának petséti vólt Ábrahámon. Rom. 4. 11. Ellenben penig a kik más lélekkel járulnak, holott mind a jeleket, mind jelekhez foglaltatot igéreteket és a Jézus Christust is megnevetik, és megvetik (utállyák,) méltán bűnösök az Ur testének és vérének megutállásában, ugy mint a kitől inkáb inkáb elidegenülnek. 1. Cor. 11. 27.
"Hirdettetése avagy nyilván való megvallása és javallása a Jézus Christus halálának és továbbá mind azoknak, kiket mi érettünk bé töltöt. Ismét minden ő tölle mi velünk közlöt jótéteményéért való hálaadás, nem kiseb részei a Vacsorának. Melyből az következik, hogy nagy Szentség törés nélkül sem el nem hagyattathatnak, sem penig el nem fordittathatnak."
Ebből penig az következik, hogy az Ur vatsorája azokhoz nem illik 1. Akik magokat meg nem próbálhatják, avagy azért, hogy nintsen elméjekkel való élésre tehetségek; minémüek a tsetsemő gyermekek és az esztelenek: avagy azért, hogy a hitnek (vallásnak) titkaiban eléggé meg nem tanittattak: 2. sem nem azoké, kik felől nem bizonyos, ha eléggé keresztyének-é, ugy mint kik nyilván való vallást még, az ő hitekről nem tettenek: Tsel. 8. 37. és 10. 47. 3. És végezetre még azoké sem, kik az Ecclésiának törvén szerint való itéletiből az Ecclésiából kirekesztettenek Mat. 18. 17. 1. Cor. 5. 11.
LI. Art. A Sácramentomokról való tractának bérekesztése.
Mindezekből következik, hogy a Sacramentomok az Urtól nem szereztettenek a végre, hogy ezekkel neki valamit adjunk; (a Hálá adásnak áldozatján kivül), hanem inkáb hogy az ő ingyen való kegyelméből és adakozásából vegyük azt a mi drágáb az égnél és földnél, tudniillik a mi hitünknek megerősittetését, hogy naponként a Christussal, ami fejünkkel eggyesüllyünk, és ő hozzá az őrökéletre ragaszkodjunk.
Ezekből, kiket meg mondottunk könnyü megérteni, miért mondassék az szent Lélek vigasztalónak. Jan. 14. 16.
Mert holot ő az, aki Cristust hit által mireánk alkalmaztatja. Rom.8. 15. 16. 1. Cor. 2. 10. 11. 12. Gal. 4. 6. 1. Jan. 3. 24. és akié a Cristus, semmit továb az idvességre nem kivánhat: I. Cor. 2. 8. 45. Rom. 5. 2. 3. Jac. 1. 2. következik, hogy egyedül ő tölle tsendeséttessék meg a mi lelkünk isméreti, ugyannyira, hogy még a nyomoruságokban is ditsekedjünk, mivel megtanultuk, hogy azok történetből [véletlenségből] nem löttenek, hanem ő tőlle bocsáttanak, aki minket ő magához békéltetvén, részserént ez ostorival jóakaratból sanyargat, részszerént hasonlókká is tészen az ő fiainak ábrázatjához. Rom. 8. 29. És lassan lassan ezzel minket tanét, a bűnnek gyülölésére, ez világnak megutálására. Phil. 3. 9. I. Cor. 11. 12. A mennyei Atyának kibeszélhetetlen fohászkodásokkal való segitségül hivására. Rom. 8. 26. magunk megismerésére és annak inkáb inkáb megerőssitésére. I. Pet. 1. 7. A kinek végezetre tetzik, hogy mi bennünk, mint világeleiben kitétetet tsudákban megmutassa mi légyen az ő lelkének ereje és hathatósága a töredékes edényekben, az ő nevének örökké való ditsőségére. 2. Cor. 4. és 10. 15. Col. 1. 14.
AZ ANYA SZENT EGYHÁZRÓL.
V. RÉSZ.
I. Art. Hogy mindenkor vólt és lészen valamely Ecclesia, az mellyen kivül nintsen idvesség.
Hejában szereztettek vólna Istentül azok mellyekről eddig szóllottunk, ha nem vólnának kik azokban az jótéteményekben részesülnének.
Annak felette holott örökké-való az Jésus Christus országa szükséges mindenkor valakiknek lenni az kik ütet királynak ismérjék. 2. Sam. 7. 16. Luc. 1. 32. Solt. 89. 37. és 110.
Annak okáért világ kezdetitül fogva mindenkor vólt valami Ecclesia, az az, Istentül elválasztatot embereknek gyülekezete és sokasága kik igaz Istent ismértek és tiszteltek az ő igéjéből tudniillik az
hit által meg fogott Jésus Christusban, az mint bőven alkalmatos helyen meg-mutattuk.
És ezt az Istennek Anyaszent egy házát szükséges hogy ugyanazon okokra nézve, mindenkor állandónak lenni vallyuk, noha minden igyekezetivel, az Sátán azon legyen, hogy azt el-forditsa. Solt. 32. 14. Jer. 31. 35. 36. 37. Matt. 28. 20. Esa. 54. 10. Matt. 16. 18.
Végezetre ugyan azon erősségekből ki jő azis, holot az Jésus Christuson kivül soha idvesség nintsen, idegenek tehát azok a Christustól és bizonyossan örök veszedelemnek fiai valakik meghalnak minekelőtte Christus tagjai lennének mert az az idvezitő erő, mely az egy Jésus Christusban vagyon tsak azokban hatható az kiket őneki ad az Atya, azaz, az kik ő benne hisznek és továbbá az Ecclesiának tagjai, melly tagok erre nézve, Christus testének hivattatnak. Joel. 2. 32. És 3. 20. Jan. 3. 3. 6. és 17. 3.
II. Art. Hogy tsak egy légyen az igaz Anyaszent egyház.
Holot egy az Isten, egy az hit, egy az Isten és emberek közöt való közbe Járó Jésus Christus, az Anyaszentegy háznak egyetlen egy feje, következik szükséges-képpen hogy az Istennek Anyaszent egyházais tsak egy légyen. Eph. 4. 4. 5. 1. Tim. 2.5. Eph. 1. 22. és 4. 15. 15. 23. Col. 1. 18. 1. Cor. 11. 2.
III. Art. Miért hivattassék közönséges Anya szent egyháznak.
Mivel az Isten hirdettetvén az egész világon az ő Evangeliomát az Fiunak országát é világnak utólsó határáig terjesztette, tehát az Anya szent egy ház közönséges avagy ez világnak, minden részeire el-terjedet. Nem ugy mint ha magánossan minden embert bé-foglalna, (mert nyilván vagyon, hogy ettül az jó téteménytül felette sok, emberek rekesztettek-ki, ha kit kit külön megtekéntünk) hanem mivel az hivek el széllettek az egész földnek kerekségén, az mint az Urnak teczet az választottakot, akar mely időben, és akar mely nemzetből magához foglalni. Solt. 2. 7. 8. Esa. 54. 1. 2. És 53. 5. Márc. 16. 15. Tsel. 1. 8. Col. 1. 25. Matt. 7. 14. Luc. 13. 24. Tsel. 10. 18. Jelen. 7. 9. Matt. 12. 27.
IV. Art. Az szenteknek eggyességekről.
Mivel az Anyaszentegyház tsak egy Urat és felső fejedelmet esmér, mindnyájan az hivek, akar hol legyenek, ugyan azon egy-városnak polgári, hogy annak törvényével és javaival éllyenek, azaz, a Jésus Christussal és minden ő gazdagságival. Méltán annak okáért az Christus mind ezeknek az tagoknak fejének mondattatik, tudniillik az kik egy testé löttenek, az kiknek ő feje az maga életét öntvén azokban. Eph. 4. 4. 5. Col. 1. 18., Rom. 12. 5. 1. Cor. 10. 17. és 11. 11. 12. 13. Col. 3. 15. Psal. 46. 56, 1. Cor. 1. 30. Eph. 4. 15. 16. Jan. 17. 16. 20. 21. Rom. 8. 30.
Ez azért az szenteknek eggyessége. Mert szokta az szent irás az szenteket, hiveknek nevezni, még e világhi életekben, ugy mint az hit által meg fogot Christusbán meg igazultakat és meg szenteltetteket. 1. Cor. 3. 11. etc. 1. 2. 30.
Az Christus Jésus az Anyaszent egyháznak, egy feje, arra az okokra nezve, mellyeket eléb jeléténk (*) tellyességessen senkivel nem közli ezt az méltóságot, miképen az Jámbor és igaz törvény szerént való férj magánkivül más férjet ugyanazon házasságában nem szenvedhet. 1. Cor. 3. 11. Eph. 4. 15. 16. Exod. 20. 3. 5.
Az anyaszentegyház is viszontag, melly az lelki házasságban, az tiszta szerelmes házas társnak személyét viseli senkit mást férjének nem nevez. 2. Cor. 11. 7. Rom. 7. 4. 5. 23.
Ugyan azon annakokáért semi utánna következőt nem kiván, ugymint az kit Istennek, mind örökké él. Rom. 6. 9. Sid. 7. 23. 24. Ismét hellyette való fü nélküli s nem szűkölködik. Jan. 15. 15. Tsel. 20. 27. 2. Tim. 3. 16. 17. Elsőben mert tökélletessen az ü akaratját nekünk ki-jelentette. Másodszor mivel örökké való Isten mindenkoron jelen vagyon az ő Anyaszent egyházában, még penig kiváltképpen való hathatósággal, igazgatván az ő testének minden tagjait az mint megigirte Matt 28. 20. Joh. 14. 16. Eph. 4. 16.
Nem is szükséges hőgy valaki segitő vag' szolgáló fejet, az mint szólnak, kivánnyon, az Anyaszent egyházban, holot az Istennek nyilván-való igijébül, semmit ollyat nem rendelhetni, és ennyi sok száz
(*) Felülvont "e" lehet, mint a 315. oldalon. [NF]
esztendőktől fogva való tapasztolható és szemmel látot dolgok, eléggé megbizonyitják, melly igen tévelygettek azok az kik az Anyaszentegy házban, egy közönséges Püspököt akartak állatni. Mert tsak egyédül Isten az az ki ez testnek el-viselésére elégséges. Eph. 4. 12.
Nem is gondolkozot senki errül az elsőségről az Anyaszent egyházban az előtt, hanem mikor Istennek igaz itiletiből az nyomorult emberek az el-fordult elmének adattattanak, az mint maga Gergely Pápa is erre bizonyság ki ez mondotta hogy az közönséges Püspök-nek nevezeti tsak az Antichristust illeti, Hyeronimus, Eugubinus Püspököt és mást is, akar kit az Római Püspökkel egyenlővé teszen. Cyprianus-is tsak egy Püspökségrül emlékezik, melyben minden Püspököknek egyenlő része vagyon.
Az Christus ugy igazgatja az Anyaszentegyházat az ü lelke által hogy azonban az embereknek munkájokkal éllyen az plántálásban és az öntözésben az mint Szent Pál szól. 1 Cor. 3. 5. 6. 7. és 4. 1. 2 Cor. 5. 19. 20.
Annak felelette az ő ajándékát osztogatja az mikor az mitsodás mértékkel és kiknek akarja, az egesz testnek meg-tartására, és parancsollya hogy mindenek az ü házában jól és szép rendel szolgaltassanak-ki. 1 Cor. 12. 7, Eph. 4. 10. 11. 12. Ján. 11. 12. 1 Cor. 14. 40.
Távul légyen azért mi tülűnk hogy valami rendeletlenséget hozzunk-bé az Isten Anyaszentegyházában, melly szükséges képpen bé-jüne, ha az Anya szentegyházban levő minden tiszteket egyenlővé tennők egy-máshoz, sőt inkáb mit kivánunk nagyob szerénséggel, minthogy az Egyházi igazgatásnak módja az szent írásból helyre állattassék?
Az régi Atyáknak szokot Regulait-is nem vetjük meg, tsak hogy az Isten igéjének rámájára vonattassanak és nagy vigyázás légyen az helyre, az időre és az személyekre, hogy mindenek épületre valók legyenek. 1 Cor. 14. 40.
Ezt azért mi szorgalmatossan kivánni soha meg nem szüntünk nem hogy rendeletlenek vólnánk, és az törvén és Conciliomoknak és régi Cánonoknak meg-utálói: az mint némellyek káromkodó-képpen mi róllunk csácsognak.
VII. Art. Azokról a jelekről mellekkel az igaz Anyaszentegyház az hamistól meg ésmertetik.
Legelsőben-is azért kettőt kivánunk.
Eggyiket hogy az Istennek igaz Anyaszentegyháza megkülömböztessék attól az mely illy drágalátos nevet hamissan tulajdonit magának.
Másikot, hogy azok kik nem tsak az Ecclésiában vannak, hanem az Ecclesiából is megkülömböztessenek azoktól kik az Ecclesiából nintsenek, noha az Ecclésiában forogjanak az mennyire az emberektül meg esmertethetnek. Mert nyilván vagyon hogy az Sátán tellyességgel azon vagyon hogy külömb külömb féle módokkal és mesterségekkel az ü Synagógáját ugy tsinogassa, és ékesitse, hogy az igaz Ecclésia gyanánt tartassék, és nyilván vagyon az is hogy ez életben, nemlészen oly tökélletes tiszta Ecclésia, hogy az polyva és konkoly az buzával elegyne találtassék? Matt. 13. 24. 47. és 15. 7. I Cor. 11. 19. Annak okáért szükséges, bizonyos külömbözéseket, mellyekről szólunk megjegyezni, hogy valaki könnyen meg ne tsalattassék.
Tudnunk kell azért hogy az igaz Anyaszentegyháznak jele az Isten igijének praedikállása, melyben magát ki-jelentette az Ur, a mint az Prophétaknak és Apostoloknak irási mutogatják, melyre nézve az Isten igijétől sem az Sácramentumokat, sem az Istentől rendeltetet Egyházi fenyitéket, el nem szakasztjuk.
Mert nem ismérünk más Isten beszédet sem annak kiszolgáltatásának más módját.
Ez okáért az Christus Jésus bizonyítja hogy az ő juhai ütet követik mivel az ő Pásztoroknak szavát ismérik. Ján. 10. 27.
És midön az ü Apostolit ez széles világra kibócsátotta vólnais, nem adot nekik hatalmat, akármely dolognak az ő tetczések szerént való praedikállására, sőt inkáb mennyetek-el azt mondja, és tanitsátok mindazokat meg tartani mellyeket nektek parantsoltam. Matt. 28. 20.
Sőt az Apostol is azt mondja hogy ő az Corintusiaknak nem egyebet adot eleikben, hanem azt az mit az Urtúl vöt és mindjárt az Ur vatsorájának históriáját hozza-elől, azonképpen az mint az Evangélistáktól, még irattatot. 1 Cor. 11. 23.
Ugyanazon másut irja az hiveket az Prophétáknak és Apostoloknak fundámentomán felépittetteknek lenni, azaz az Apostoloktól és Evangelistáktól Isten Anyaszent egyházában plántáltatot tudomány,
hoz támaszkodni, melynek fundamentoma és támaszsza az Christus. Eph. 2. 20. Art. [Act.?] 17. 11. 2. Pet. 1. 19.
Az szent Péter is világossan jelenti hogy nem más az az Istennek beszéde hanem az melly mi hozzánk érkezet az Evangeliomnak praedikállása által. 1. Pet. 1. 23. 25. Rom. 10. 8.
És minden kétség nélkűl az Apostolok nem tsak hirdették hanem megis irták, valami az mi idvességünkre szükséges képpen kivántatik ugy hogy igaz légyen az mit szent Pál mond: Az Istentül illettetet [!] tellyes szent írás elégséges az Isten emberének tökéletessé tételére. Tsel. 20. 27. Gal. 1. 3. 2. Tim. 3. 15. 16. 17.
Ezért mondja Cypriánus is Ha tsak az Christust kell halgatnunk nem kel arra vigyáznunk, mi tetczet némelyeknek, mi előttünk hogy tselekedjük, hanem mit tselekedet az a ki mindenek előt vagyon tudni illik az Christus. Mert nem az emberek szokását hanem az Istennek igasságát kell követnünk, holot az Esaiás Prophéta által az Isten, azt mondja Hijában tisztelnek engemet, az embereknek parantsolatjokat és tudományokat tanítván.
Végezetre valahol az Istennek igije tisztán hirdettetik, az sacramentomok tisztán szolgáltatnak-ki és az egyházi fenyiték az Istennek előnkben írott beszéde szerint gyakoroltatik ott az Istennek igaz Anyaszent egyházát ésmérjük lenni, ha szintén kiczinynya légyen is, és külső tekintetre nézve tellyességgel utálandó. Matt. 18. 20. Luk. 17. 32. Luc. 10. 2. 1. 1. Cor. 1. 19. 20. 21. 26. 27. 28.
VIII. Art. Az Anyaszentegyháznak igaz tagjairul.
Igaz tagjai az Isten Anyaszentegyházának azok kiknél az keresztyéneknek tulajdon béllyegek vagyon az az az hit. Matt. 11. 27. Jan. 8. 47. Ebbül ismértetik penig valaki hív keresztyánnek lenni hogy az egy meg tartó Jésus Christust esméri, el-kerüli az bűnt, igyekezik az igazságra az Istennek beszéde szerint. Mert noha fen maradnak mindenekben az bűnnek sok sepredéki mind az által igen nagy külömbseg vagyon az Isten fiai között kikben az lélek harczol az test ellen, és azok közöt kikben az uralkodik. Jan. 4. 1. 1. Jan. 4. 2. és 39. Rom. 6. 2. Gal. 5. 25. Esa. 1. 22. Matt. 15. 9. Rom. 7. 15. Phil. 3. 13. 1. Jan. 1. 8. Rom. 6. 2. és 7.4. 1. Cor. 7. 1. 1. Jan. 3. 8. 9.
Végezetre azok az Anyaszentegyháznak tagjai, kikben az lélek (az a lelek mely tulajdona az választottaknak) tusakodik az test ellen,
és az kik a szent Pállal igazán vallást tehetnek, hogy ők az gonoszt tselekszik, mellyet nem akarnak, az az, az mellyet nem javallanak, hanem a mennyiben még tökélletessen ujjá nem születtettek. Rom. 7. 4. Gal. 5. 16. Rom. 7. 15.
Mert a mi egyéb embereket illeti, akar mi némü karban és állapotban legyenek nem számlálandók az Isten Anyaszent egyházának tagjai közzé, ha szintén (hogy igy szóllyunk) Apostolságot viselnének is. Jan. 6. 40. 1. Jan. 2. 19.
De el kel távoztatnunk hogy se továb ne mennyünk az mint illik, se vakmerő képpen ne itillyünk, mert várnunk kell az Istennek itiletit az képmutatóknak és tsalárd Atyafiaknak ki-nyilatkoztatásokban, és az Ur el-hijhatja bizonyos időben, valakik ü néki tetczenek, azokot-is kik el-essenek, elébbeni utokra viszsza-hozhatja. 1. Tim. 5. 24. Márc. 7. 1. 2. és töb. Rom. 4. 13. Matt. 20. 6. 1. Cor. 7. 16. 2. Cor. 2. 6. 2. Tim. 2. 24. 25.
IX. Art. Az Anyaszentegyháznak jelei nem mindenkor egy állapotban avagy gradusban vannak.
Nyilván való dolog ugyan hogy ezek az Christus saját Anyaszentegyházának igaz jelei legyenek, mellyek mind az által nem mind egy-állapotban maradnak meg. Mert meg esik gyakorta hogy az Isten az ő meg-foghatatlan böltseségébül az embereknek hitetlenségeket meg-boszszulván, az világosságának sugarit vala menyire el-rejti ugyannyira hogy néha az Anyaszentegyház, tellyességgel el-veszni láttassék, miképpen vólt abban az időben kivált képpen, melyben az Isten Fia ez világra jött. Mert bizonyos hogy akkor az igaz vallás Judeában, mint egy külső szegeletben vólt bérekesztve, ott peniglen mely nagy tudatlanságok volt az tanitóknak? mely nagy vólt az tudománynak megvesztegetése? mely nagy vólt az embereknek hitetlenségek? Matt. 15. 14. és 21. 42. Jan. 11. Luc. 11. 12. Esa. 29. 4. Meg-mutatja mind az által önnön maga az dolog hogy az Anyaszentegyháznak fundamentoma erőssen meg áll, és hogy mindenkor vólt az hiveknek valami seregek melly néha nevekedet, néha penig meg kissebbedet, és néha majd tsak az egy Isten előtt vóltak esméretesek, az mint ki-teczik az Illyés históriájából. Matt. 28. 1 királ. 19. 10. 18.
Innét vagyon a mi időnkben is, hogy senki ne tévelegjen inkáb, mint az kik az Isten Anyaszentegyházát bizonyos helyhez kötik és
annak egymás után való következésáhez az kik magokat hamissan Püspököknek hiják, holott őket vigyázó Püspököknek semmiképpen nem lenni nyilvánságossan meg mutathatjuk mind az Isten igéjéből, mind a régi Cánonokból.
Mert igen könyü ezekkel megpróbálnunk, hogy azok a Hieráchák, az az szentséges rendnek fejedelmi mindnyájan kitséntül fogva nagyig törvény szerént ezerszer ki-rekesztettek, az az a szenteknek eggyességekből ki-vettettek, nem hogy vagy az ő méltóságoktól, vagy rendszerént való következésektől függene az Ecclésia.
Mitsoda tehát? azt mondja valaki: Mi légyen tisztek a hiveknek efféle zürzavarokban? És tudni illik, hogy ahol vagyon a dög, oda, gyüllyenek a sas-keselyük, Mat. 24. 28. azaz hogy akar hól légyen valamelly hiv keresztyen ember, és akar minémü légyen a külső Anyaszentegyháznak ábrázatja, a Christussal mint füvel eggyesüllyön, ragaszkodván tudniillik egyedül tsak az ő igijéhez, akar a tudománra, akár az életre nézve.
Ha penig a' földnek kerekségén valami szegelet találtatik, holott az Ur, ki sem helyhez, sem nemzetséghez, sem időhez nem köttetet, az ő királyi páltzáját és zászlóját, az az, az igének szolgálatját felemelte, akkor az Isten fiainak tisztek, hogy a hivogató Hadnagyot kövessék, és a Bálványokat el-hagyván, ő magokat a seregek Istenének seregihez tsatollyák mint sok helyeken intenek a Prophéták, Esa. 49. 22. és 52. 11. 12. I. Jan. 3. 21.
X. Art. Az Anyaszentegyháznak méltóságáról.
Ezeket el-végezvén következik, hogy meg-lássuk, mi légyen az igaz Anyaszentegyház hatalma és meltósága mely kérdést egy szóval el-végeszhetünk, ha mondjuk azt a hatalmat egészszen abban állani, hogy az ő férjének, az az, a Jésus Christusnak engedjen. Mind penig abban, mely minden tagokkal, valakik az egyfővel eggyesültenek, köz mind magánossan minden tagoknak tisztekben. Luc. 1. 74. 1. Pet. 1. 15. 2. Cor. 14. 12. Matt. 5. 16.
De valóban méltó volna, hogy e dolog részenként magyaráztatnék-meg. Elsőben az egész Anyaszentegyház testének: azután külön külön minden tagoknak hasznáról és tehetségéről (vagy tisztéről) tractalván, azoknak tudniillik kik valami közönséges tisztben forgolódnak. De rövidségnek okáért az erről való traktának első részét el-
hadjuk, kiváltképpen holott a külső Magistrástusnak hatalmára tartozik, hanem a következendőnek meg-világositásához fogunk.
Mi végeztetet légyen a fővárosban lakó Püspök által öszve gyüjtendő Tartománybéli synatokról, hivségessen meg tetzik a régi Cánonokból; Sőt mi sem vagyunk ollyak, kik, ha az Ecclesiának romlási meg-ujjultak volna, vagy azt vagy ahoz hasonló rendet meg-vetendőnek alétanók.
De azért legelsőben itt kettőt kivánunk, tudni illik hogy ismét valami kegyetlenül való uralkodás az Ecclésiában bé-ne hozattassék, mint ha valamelly bizonyos székhez vagy személhez köttetet vólna a szent Lélek. Másodszor, hogy mindenek épületre igaszgattassanak a régi Cánonokot-is ugyan ezen végre helyre állatván.
A keresztyéni tudományról, és annak kiváltképpen-való részeiről immár szóllottunk, mellyekből akarki meg-tudhatja, minek kellessék tanittatni a Christus Anyaszentegyházában. Micsoda rendek legyenek penig azok, kiknek ez tudományt az Isten Ecclésiájában tanitaniok, és ugyan azont hellyessen igazgatniok kell, itt szükség meg-mutogatnunk.
Öt rendeket talállyuk az Isten igéjében azoknak kik a Christus eljövetele után az Ecclésiának tanátsában elől járók vóltak. Mert számláltatnak elő Apostolok, Evangelisták, Propheták, Pásztorok és Doctorok, kik minnyájan közönséges nével néha Episcopusoknak, az az, vigyázóknak, néha Szólgáknak, néha Presbytereknek mintha öreg tanátsokat mondanál, neveztetnek. I Cor. 12. 28. Eph. 4. 11. Tsel. 20. 17. Phil. 1. 1. 1 Pét. 5. 1.
Ezek az ött grádusok közzül pedig semmit nem kételkedünk, hogy a hárem elsők idő szerént valók nem váltanak vólna, a mennyiben tudni illik rendeltettek vólt arra az időre, kiben e pogányoknak
Ecclésiájok plántálandó vala, és az Isráelnek Mósestül a' Christushoz által vitettetni kell vala.
Mert az Apostolok minden közben vetet eszközök nélkül önnön magától a Christustól rendeltettek, egyenlő hatalmuak egy más között, mint a következendő éppületnek fő éppitői, kik semmi bizonyos Ecclésiához nem köttettek volt, mint némellyek Péterről költötték, kit Apostolból Romai Püspökké tésznek, hanem az egész földnek kerekségáre kibocsáttattak, mint az Urnak lelke az ő lépéseket igazgatta, mint az Apostoli tselekedetekből, de nem egy Babyloniai Abdiai nevü embertől vagy másoktól egyebektől költöt káromkodó irásokból, (*) ki tettzik, melly irásokat nem szégyenlettek némellyek a minap az Isten Ecclesiájára kötni Matt. 28. 18. Luc. 22. 25. Gal. 29. 1 Cor. 3. 10. Rom. 15. 20.
Az Evangelisták pedig az Apostoloknak eggyütt munkálkodó uti-társai váltak, minemüek Timotheus, Titus és Pálnak töb társai váltak, kiknek munkájokkal azokban a dolgokban élt, kikre maga egyedül elégséges nem vált. Tsel. 14. 15. és 16. 3. 1 Tim. 1. 3. 2 Tim. 4 5. Tit. 1. 3.
A Próphéták penig mint ugyan azon Apostolok tselekedetiből ki-tetzik, bizonyos helyhez inkáb vóltak köttetvén, és az Isten titkainak kivaltképpen való értelmével váltak, megajándékoztatva ugy annyira hogy néhánykor jövendő mondásnak ajándékával-is birtanak a mennyire teczet az Urnak jegyekkel és tsudákkal akkori szülelettetet Ecclésiát meg-erössiteni. Tsel. 11. 27. 28 és 21. 9. 10.
Hátra vannak azért még a Lelki pásztorok és Doktorok, kiknek tisztek mindenkori az Ecclésiában, de olly mértékkel, mellyel az Urnak tetzet.
XIV. Art. A Lelki pásztoroknak és Doktoroknak tisztekről.
A Lelkipásztoroknak, avagy Doktoroknak tisztek éz közöségessen, hogy az igének hirdetésében és az könyörgés-tételekben legyenek foglalatosok, kik alat bé-foglallyuk a Sacramentomoknak ki-szolgáltatását, a Házasoknak megáldását a Betegeknek meg-látogattatását és vigasztalását és töb munkákat-is az Ecclésiának minden állandó szokása szerént. Tsel. 6. 4. 1 Tim. I. 13.
Tudnunk kell mind azon által, hogy a Lelkipásztorok és Doktorok között, vagyon valami külömbség. Mert a Doktoroknak tisztek az
(*) Valószínűleg a Pszeudo-Abdosz neve alatti, jelenleg ismert formájukban hatodik századi apokrif könyvekre céloz a zsinat. Ezek az iratok mesés történetekkel körítették az egyes apostolok életét. A reformáció korában újra kiadták őket, ami már Kálvin méltatlankodását is felköltötte. [NF]
Isten igéjét eggyügyüen magyarázni, hogy annak igaz értelme kifejtessék. És kivált- képpen a' Catéchumenusokat, az az, az Isteni tudománt még ujjontában tanulókat oktatni: minémü tisztet viselt régen Origénes az Alexandriai Ecclésiában.
De a Lelkipásztorok továb mennek, ugymint kik az ő predikállásokban az Isten igéjének tudományát az Ecclésiának hasznára alkalmaztatják, közönségessen és magánossan könyörögvén intvén vigasztalván és dorgálván. Végezetre a nyájnak kit az Ur reá bizott, idvességére éjjel és nappal vigyázván, hogy azt az életnek beszédével legeltessék. Jan. 21. 15. Tsel. 6. 4. 20. 20. 27. 28. Rom. 12. 6. 7. 8. 1 Cor. 14. 3. 1 Tim. 4. 13. 2 Tim. 3. 26. Tit. 1. 9. 1 Pét. 5. 2.
XV. Art. Az Anyaszentegyháznak kulcsairól.
Ezek azért a tisztek, kiket a Christus a meg oldozásnak, és meg-kötésnek, nyitásnak és bé-zároltatásnak s kultsoknak-is nevezetivel jelentet. Matt. 16. 19. és 18. 18. Mert mivel hogy nekünk a menyország, mint egy örökké való ház, ugy adatik előnkben, mellyben való bémenetel tsak egy adatik a Christus által. Jan. 10. 9. és 14. 6. és viszont tsak az egy Hit viszen minket a Christushoz, mely mi bennünk szereztetik ugyan és tápláltatik a szent Lélektől, az Ige és a Sacramentomok által, mint az ő tulajdon helyén meg-magyaráztuk, melyre képest a Lelkipásztorok, kikre az Igének hirdettetése, és a Sacramentomoknak ki-szolgáltatása bizattatot, mondattatnak viselni menyországnak kultsait: mivel hogy a meg-békéltetésnek beszéde által e világ az örök életre vezéreltetik. Col. 2. 6. 7. Róm. 4. 11. és 10. 17. 1 Pet. 1. 23. Tsel. 8. 37. 2. Cor. 5. 15.
Továbbá holot a vétkek, mint egy kötelek minket kötözve tartnak, az Evangeliumnak praedikáltatása penlg hirdet nekünk a Büntől, Haláltól és az Ördögtől való meg-szabadulást, azért mondatnak Egyházi szolgák az Isten meltóságos parantsolatjából meg kötni, és felóldozni.
XVI. Art. A Lelkipásztorok és Tanító Doktorok, tsak eszközök, kikkel él az Isten.
Itt penig azt kel meg-tudnunk hogy sem a Lelkipásztorok, sem a Tanitó Doktorok, tulajdonképpen valakit sem meg nem köthetnek, avagy fel-oldozhatnak, sem a menyországot valakinek meg nem nyit-
hatják vagy be-zárhatják. Mert egyedül tsak az Istennek tulajdona a mi sziveinket, ki azokat formálta, el-változtatni és vonni. Solt. 51. 11. 12. Jan. 6. 4. 4. Megbotsátani vagy megtartani. Márc. 2. 7. A testet és lelket vagy el-veszteni vagy meg-tartani. Luc. 12. 5. Annyira penig ez ő néki tulajdona, hogy ezt az ő ditsősségét tellyességgel senkivel nem közli.
Mivel mind az által az ő jóvólta szerént él embereknek szolgálatjával az ő akaratjának kijelentésére, mind az igének praedikáltatásában, mind az Sacramentomoknak ki-szolgáltatásában kikkel mint kettős tsatornával él, az ő kegyelmének az választottaknak szivekben való bé-tsöpögetésére, azért tulajdonitatnak ily méltóságos ditséretek az Ecclésiai szolgálatnak, annyira hogy még illyen szókra is fokadjon ki az Isten Fia: A ki titeket bé-fogad, engemet fogad a[z] bé. A ki titeket meg-vét engemet vét a[z] meg: meggondolván tudniillik azt, a ki azok által tselekszik. I Cor. 4. 1. 2. 2 Cor. 5. 19. Sid. 4. 12. Jan. 20. 23. Tsel. 26. 18. Matt. 5. 6. 14. 1 Tim. 4. 16. Luc. 10. 16. 1 Cor. 15. 10. Gal. 2. 8. 2 Cor. 5. 20.
Mert ha az Egy-házi szolgákat ámbár ugyan az nevezétesseketis meg-gondollyuk, ugyan meg kell ez szent Pál mondásában nyugodnunk: A ki plántál és a ki öntöz semmi sem; hanem az Isten, ki nevekedést ád. 1 Cor. 3. 7. 8. Mellyet őszinte erőssét szent János mondván: Én ugyan keresztellek titeket vízzel, de a ki én utánnam jő, erőssebb levén én nállamnál, az keresztel titeket szent Lélekkel és tűzzel. Mat. 3. 11.
El-kel azért szorgalmatossan távoztatni, hogy az Iginek Szolgáit, vagy meg ne utállyuk az mennyiben szólgák, vagy annyira Szintén ne emellyük-fel hogy Isten helyet őket tisztellyük mint többire majd szokot ez esztelen és goromba világ az hamis prophétákon kiváltképpen elámulni kövessük inkáb azt a mit kiván az Apostol, hogy a Christusnak igaz szolgáit tartsuk az Isten titkainak sáfári gyanánt, I Cor. 4. 1. És továbbá az ő szájok által szólló pásztornak szavát. hallgassuk. Jan. 10. 4.
Szükség megtartani mit a szent Pál 1 Cor. 4. 2. mond: Hogy tudniillik a kévántatik a sáfároktól hogy hűségeseknek lenni találtas-
sanak. Nem méltók azért a Lelki-pásztori, Tanitói, avagy Egyházi szolgai nevezetre, és betsületre, kik magokat Lelki-pásztoroknak, Tanitóknak, avagy Egyházi szólgáknak hijják, holott az Urtól nem hivattattak, azaz, a kik vagy nem törvény szerént választattak az Ecclésiától, avagy az Istentül rendkivül fel nem indittattak, miképpen mi időnkben-is történt, mikor az dolog annyira elfordult vala, hogy a rendszerént való hivatalnak semmi helye nem maradot volna. Mert miképpen praedikálnak (azt mondja szent Pál) ha nem küldettetnek? Rom. 10. 15. Jer. 23. 2. És ki volna az a fejedelem, ki erősnek akarná azt tartatni, a mit valaki nem tsak hire [tudta] nélkül, sőt parancsolatja ellen tselekednék?
Azért, valójában intünk minden Isten félőket, hogy szorgalmatossan tudakozzanak azokról kik az törvényes és rend szerént való hivatalt elhalgatván, valamikor valami hely adattatik nekik, mindjárt az Egyházi szolgálatnak viseléséhez kezdnek. Mert bizonyos dolog, hogy az ollyan emberek (holot nem egyébtől, hanem a gonosz lélektől indittatnak fel) ha szintén ideig Pásztori szóval tettetik magokat is, de végtére az szegény Juhoknak utálatos bankódásokkal Farkasi elmét mutatnak-ki.
Annak-felette azokat sem kell lelki-pásztoroknak tartani, kiket a dolog maga meg-mutat hogy a Lelki-pásztori tisztre semmikeppen nem illendők: Azokat sem, kik tzégéres vétkek miat rut hirben keveredvén, a botránkozásoknak nemel-háritására, sőt inkáb azoknak szerzésére készek. Azokat sem, kik az ő tisztekben el nem járnak. Mert miképpen volna a pásztor a ki nem legeltet."
Meg-kel mind az által hallani a Christus szavát, ha szintén béresek és tisztátalan életű szolgák által szóll-is minékünk, hogy itt helye legyen amaz mondásnak: A mit mondanak meg-cselekedjétek; de az ő tselekedetek szerént ne tselekedjetek. Matt. 23. 3. A mennyiben tudniillik a Móses székiben ülnek, azaz, a mennyibe-az Istennek igéjét hirdetik, ha szinte azoknak életek és beszédek meg nem egyeznek is. Phil. 1. 18.
El-kell azért tűrni a béreseket azoknak, kik külömben nem tselekedhetnek. De a kiknek tisztek az hogy a béreseken ki-adván, igaz Lelkipásztorokra tegyenek szert, azok meg-lássák mit felellyenek az Isten előtt, ha az ő tisztekben el nem járnak.
A Farkasokról penig avagy hamis prophétákról sokkal külömben kell érteni, ugymint kiket annyiszor parantsol az Ur hogy el-tá-
voztassuk, és minden uton módon elkerüllyünk. Mat. 10. 16. Rom. 16. 17. Gal. 1. 8. és 5. 12. Thil. [!] 3. 2. 2 Tim. 6. 3. 4. 5.
Farkasok és a Sátánnak szolgái gyanánt azokat tartjuk penig, valakik az Isten igéje kivül tsavarognak, azaz, valakik az Isten igéjét tisztán nem magyarázzák, de avagy tellyességgel megvetik, avagy az ő költöt hazugságokkal megfertéztetik, avagy ahoz valamit toldanak, vagy abból valamit el-vonnak.
Efféle Farkasok azért akar mit tsátsogjanak, ha szintén ezer Canonokat, és meg-annyi Pápai petsétes levelet, avagy az egymásután következésben ezer gráditsokat fitogassanak-is tellyességgel haszontalannak és semmire kellőknek és minden Isten félőktől, az Christus és Apostoloknak példájok szerént bátran meg-vetendőknek azokat lenni -erőssitjük.
Mert a meg-kötésre és fel-oldozásra a bé-zárásra és meg-nyitásra való hatalom nem vághetetlen avagy szabad akarat szerént való; hanem az Isten igijére le-irattatot határokkal meg-határoztatot és bé-rekesztetet. Nem is a Farkasoknak hanem a Lelkipásztoroknak tulajdona az. És noha az embereknek nagyrésze segiti és javallya azoknak dühösségeket és kegyetlenségeket, nem következik mind az által, hogy mind az meg-erőssittetnék az egekben, a mi a földön az Isten parantsolatja ellen lészen.
XVIII. Art. Az alsób rendekről kiket kissebnek avagy aláb-valónak neveznek.
A Lelki Pásztoroknak, Tanitóknak avagy egyházi szolgáknak tisztekről már szóllottunk, tudniillik minémü igyekezeteknek, és minémü szüntelen való munkájoknak kell lenni ő nékiek, a Christusnak és az ő Apostolinak példája szerént.
Vagyon továbbá emlékezet elég régi iróknál, némely tiszt-viselésekről, kik annak utánna kissebb rendeknek neveztetni kezdettenek.
Mert voltak námellyek az Egyházi rendek (Clericusok) közzül Ajtón-állók, kik a Templomnak ajtajánál a Catáchumenusokért, az gyülekezetből ki-rekesztettekért, és a poenitentia tartókért, állottak ot hogy őket a titkos jegyektől (sacramentumoktól) eltiltanák.
Némellyek mondottak ismét Acoluthoknak, az Püspöknek mintegy követőinek, vagy utánna járó inasinak, ugymint kik annak minden beszédének és tselekedetinek bizonsági lennének, hogy igy lassan las-
san az Ecclesiától megismértetvén az Ecclesiában való dolgoknak forgatásához (igazgatásához) szoknának, kiknek munkájokkal némelly aprólik dolgoknak eligazitására a közönséges gyülekezetben is élnek vala.
Voltanak Lektorok is (Szent irást olvasók) Mert holott annyi sok féle munkát kiván a tanitásbéli szólgálat, ez szolgálathoz az Egyházi szolgáknak töb rendei is rendeltettek, kik közzül valók az Olvasók-is , kiknek tisztek a vala, hogy a közönséges gyülekezetben, tettesseb [előkelőbb] helyről, az szent irást olvasnák. E penig a szent irásnak olvasása e végre volt rendeltetve hogy a szent irásnak mind eredet szerént való nyelve, mind abban való szóllásnak módja maga-is az szent irás egészszen a népnek isméretessebbé és közönségessebbé tétetnék. Mert egy esztendő alat mind a szent könyveket a népnek el-olvassák vala, midőn azok, kik a szent irást magyarázzák vala, nem egészszen, hanem tsak valami részét az irásnak esztendőt által magyarázván, végezhetik vala el.
Ez okokért azért a régi Ecclésiákban, az szent irást a népnek egygyügyüvén való olvasásnak tiszti-is nagy becsülletben volt. Nem is voltak egyebek ez tisztre választattak, hanem a kik ugyan kiváltképpen való Istenes kegyességgel voltak ditsiretesek mellyet mind a régieknek irásiból meg-tudhatni, mind penig Cypriánus Doktornak levelében meg-láthatni: mint az ő levelei 2. könyvének 5. levelében, egy rendeltetet Aurelius nevő olvasóról, és 22. könyv másról- is egy Saturnus nevüről.
Mind ezek penig az Egyházi tisztek; nem tsak a rendnek meg-tartásáért rendeltettek volt; hanem hogy némely Egyházi személyek az ő szorgalmatos forgolódásoknak, lassan lassan jelét adnak, minek előtte még egyéb sullyos tiszt vettetnék reájok, ugy hogy ne vakmerő-képpen más uton és módon, hanem a graditsok által az egyéb és nagyob tisztekre mehetnének melyre képest idejeknek-is bizonyos határt rendeltek volt, meddig kellene kinek kinek közzülök abban a tisztben maradni: mint a régi Canonokból kitetzik.
XIX. Art. A Diaconusoknak tisztirűl, és az Ecclesiai tárháznak kiszolgáltatásáról.
Az Apostolok tselekedetiből kitetzik, hogy az elődedin való Ecclesia, igen serényen vigyázot az Ecelésia javainak ki-osztogatá-
sára. Ez sullyos terhet penig magok kényén az Apostolok lévetettek magokról, holot ennyi dolgoknak véghez vitelére magokat elégségeseknek lenni nem hinnék. Annyira távol voltak azoknak szemetektől, kik magokat azok után következőknek lenni mondják, azonban magok akarnak tsak Ecclésiának tartatni.
Elsőben azért a Jérusálemi Ecclésiában választattak vala hét férfiak, szent lélekkel és bölcseséggel tellyesek, és illendő tanubizonyságok által javaltatot életűek, kik kiváltképpen való nevezettel Diaconusoknak neveztettenek azaz, szolgáknak mivel, hogy az Asztaloknál az az, olly lakadalmokban kik Agapáknak (szeretet lakodalminak) neveztettenek, szolgálnak vala, holott egyéb-képpen, az Diaconusoknak, az az Egyházi szolgáknak neve néha meszsze terjedjen. Róm. 15. 16. és egyébüt is gyakorta.
Ez rendet az után követték a töb Ecclesiák is, nem az számraképest mind az által, hogy valakik a hét szám körül való böltselkedésben felettéb el ne mennének. Hanem gondjok lévén annak a tiszt-viselésnek módjára, melly majd külömböző volt az Igének ki-szolgáltatásától, mint a régi Ecclésiának historiáj a meg-mutatja.
Sőt még a régi Canonokból is nyilván vagyon, hogy az Ecclésiának javai négy felé szoktak volt osztattatni.
Azoknak azért egyik része osztatik vala az Ecclésiai személyeknek, azaz, kik vagy az ő szüléjeknek eggyezésekből, az Ecclésiának költségével mind addig tápláltatnak és tanittatnak vala, miglen valami tisztre választatnának: avagy már az Ecclésiának ugyan szolgálnak vala is. Mert az munkás méltó az ő jutalmára. Ellenben, igaz dolog is hogy a ki nem munkálkodik, ne egyék. Mos. 5. könyv 25. 4. Matt. 10. 10. 1 Cor. 9. 9. 1 Thess. 3. 8. 9. 10.
De ide nagy okosság járult, hogy valami haszontalan kölések ne lennének, sem az Ecclesiai személlyeknek sokaságával az Ecclésiák ne terheltetnének, sem penig közönséges jókból ne tápláltatnának azok, kik magokat magok költségével-is eléggé el-táplálhatnák. 1. Tim. 4. 5.
Másik negyed rész penig az szegények táplálására költetik vala.
Harmadik, az Egyházi épületeknek, óltalmazására, és egyéb efféle hasznos dologra költetik vala, ugymind azon által hogy azon kivul is hogy azok a költségek nagy mértéktelenséggel lesznek vala, mindenek, még a Templomnak ékességi is, ha mikor az szükség azt kivánná az szegényeknek hasznokra valók lennének, Noha Hyeroni-
mus és Ambrus Doktorok már akkor-is panaszkodtanak hogy immár sokan kelletinél fellyebb atták magokat oly sok pompákra, kik inkáb a tisztálan, mint az keresztyán emberekhez illenek.
Végezetre negyedik része, ki még hátra volt, a Püspöknek engedtetik vala, nem azért ugyan hogy az ő szabad akaratja szerént azzal gonoszul élne, hanem hogy józanon és tisztességesen élvén az fogságban levő Atyafiakat-is mikor szükséges volna, megvigasztalná és az szegény jövevényeknek gazdálkodnék, mint Gelásius előbeszélli, s azonban a Hyeronimus is világossá jelenti.
Efféle tisztek azért e Diaconusokra bizattattak vala, és ezeknek mind a bé-vött, mind a kiadot jókról a Presbyterek előtt, kiknek-gyülekezeteknek elöljárója a tanitó volt, számot adni kell vala: annyira hogy egyiknek a másiknak méltóságával élni mindenkoron kelletnék, mint az Antiochiai gyűlésben tilalom alatt megparancsoltatik.
Annak utánna penig mind a gazdagsagnak bősége rész szerént mind penig a tisztnek sullyos volta azt tselekedte, hogy némelly helyeken a Diaconusokhoz adattatnának Subdiaconusok, és rendnek okáért rendeltettenek Archidiaconusok, kikről mind Hyeronimusnál mind Gergely Doctornál emlékezet vagyon.
A Diaconusokhoz penig adattathatnak azok az özvegyek, kik az szegényeknek és jövevényeknek kivált-képpen a betegeknek hasznokra szolgálnak vala, kikről mind Lukács Evangelistánál, mind szent Pálnál emlékezet vagyon. Tsel. 6. 1. Tim. 5. 9.
Immár az Ecclésiai tiszteknek arra a nemére érkeztünk, mellyek az Ecclesiai méltóság szerént való igazgatásra tartoznak.
E penig bizattatik vala a Presbyterekre, kik kivált-képpen igy neveztettek, mint ha tanátsokat avagy öregeket mondanál kiket az Apostol is nehol igazgatóknak nevez 2. Cor. 42. 28. Rom. 12. S. És a kiknek gyülekezeteket a Christus Ecclésiának nevezi. Matt. 18. 11. mivel hogy ő nállok volna az Ecclésiai gondviselésnek (igazgatásnak) méltósága, ugy hogy eléggé meg-tessék e rendelést egészszen az Israel-béli Ecclésiától vétettetnek lenni.
Választatnak vala penig a Presbyterek avagy voxolással, avagy penig az egész gyülekezetnek tsak javallásával is, mint nyilván ki
tetcik Ambrus és Cyprianus Doktoroknak irásiból, kik azon panaszolkodnak hogy némely emberek azt a hatalmat magokhoz koporitják.
XXI. Art. A Presbyterek tanácsában avagy gyűlésében tselekedendő dolgoknak rendéről.
Noha egyenlő a Presbytereknek és Lelkipásztoroknak egymás között való méltósága, miképpen tisztek is egy: mmd az által szükség hogy minden gyülekezetek egy bizonyos rendel igazgattassanak. Minekokáért látjuk-is hogy Péter Apostol Jérusálemben az Apostoli gyülekezetben egyebeknél elsőb volt. Tsel. 1. 15. és 2. 14. és 15. 7.
De innen az nem következik, a mit némellyek akarnak, hogy az Péternek Apostolságát az ő Apostol társaitól meg kellene külömböztetni, mintha az Apostolok felet való elöljáró avagy mint egy Fő volt volna. Mert tsak rendnek okáért vala az ő Apostol társainak előttök-járója meg penig közönséges gyűlésben, vala mennyiszer az alkalmatosság hozta vala.
E' penig hogy igy légyen avagy tsak abból kitetzik, hogy az Ecclesia előtt meg-feddetvén azokról, kik a környülmetélkedésből valának, okát adja az ő tőlle véghez vit követségének. Tsel. 11. 2. 3. 4. 18. Antiochiábanis Páltól szemben meg-fedddetik Gal. 2. 11. Nem is talaltatik penig abban az egész Historiában avagy tsak leg-kissebb bizonság, melyből azaz elsőség kihozattathatnék: sőt inkáb hogy az Apostoloknak egyenlő hivatallyok és egyenlő tisztek volt, az egész históriának rende ki-mutatja. Luc. 22. 24. 25. 26. Matt. 28. 19. Marc. 16. 15. Tsel. 1. 8. 1. Pét. 5. 1. 2. 3.
Meg-ismérjük [elismerjük] azért szükségesnek lenni, hogy légyen valaki az Atya-fiak közzül, kik a Presbyteri gyülekezetet egybe-gyüjtse, az dolgot (kiről végezni kell) előhozza, tisztbéli társaitul voxot kérdjen, és végezetre mikor szükséges a gyülekezetnek neve alatt írjon és szóllyon.
Illyen volt a régi Eccléeiában az a kit Justinus Antistesnek nevez. De annak nevezetin nem kel villongani, mert akar Antistesnek, akar Seniornak (öregebnek) akar Birónak akar Igazgatónak, akar Intende[n]snek mondassék, semmit sem árt.
Azt-is tudjuk penig melly sok rendelések rendeltettek a régiektül a Püspöknek Fővárosi Püspököknek Pátriarcháknak lakó helyekről, még penig igen jó, buzgó indulatból, kinek kinek közzülök hatá-
rit eleiben-rendelván, és bizonyos méltóságot tulajdonitván: De mind az által azért a rettenetes kegyetlenkedő uralkodásért, mnelly e kezdetekből ki-tsírázván (mint Hyerónimus-is igazán ítéli, s azoknak az időknek-is historiájából is egészszen kitettzik) az egész Ecclésiát vesztette, s annak-is ujobban, helyre állatását ma többire tsak a késlelteti: meg-nyugoszunk az Apostolok rendelésben és szokásában, kikről eléggé meg-tettzik, hogy az Ecclésiai dologról való gondviselésben közönséges eggyezésből ollyakot választottak, kiket leginkáb illendőknek lenni ítéltek, ahoz képest mint a szükség kivánnya vala.
Ez választást továbbá ugy regulázzák vala, hogy efféle embereknek hatalmok idő szerént való és meg-határoztatot volna. Az Ecclésiát is egymás között egymásnak emberségből, és nem valami királyi uralkodásból eredet betsületet tennének midőn tudniillik tsak arra volna föb gondjok, miképpen egymást az Isten ditsőségének elő-mozditásában segítenék: nem hogy akár kinek szabad volt volna az ő szabad akaratja szerént akar-mit el-kezdeni, avagy akarkinek azt mondani, hogy ő senkitől meg nem itéltetik ha szintén mindeneket a pokolra nyakra főre taszitana-is, mint amaz Római Anti-Christus, nem tsak mondotta, hanem írásban-is hadta, hogy a Római hittül való el-szakadásnak örökös emlékeztető jegye fen-maradna. (*)
Hogy penig az Apostolok ezeket tselekedték, megtetzhetik akar-kinek az Mátyás Apostol és a Diacónusok választatásának históriájából: Tsel. 1. 13. 21. 20. és 6. 2. 5. Ismét abból hogy Simon és János Apostolok, a töb Apostoloktól küldetnek Samariában. Tsel. 6. 14. És Barnabás, Judás, Silás Antiochiában. Tsel. 11. 22. Sőt a Jérusálembéli Synatnak tselekedetiből-is, Tsel. 15. 25. 26. 27. azokból-is, kik sok helyeken (Timotheus és Titushoz irt levelekben egyébüt-is széllel) irattanak.
Cypriánusnál is sok helyeken meg érthetni, hogy az Egyházi tanitó (vigyázó) előtte-járó volt a Presbyterek gyülekezetében nem hogyott uralkodnék, hanem hogy azoknak értelmekből az Ecclésiai társaságot birná, (igazgatná) holott kivált képpen akkori időben az Africai Ecclésiák-is a Magistrátustól nem segéttetnének, hanem inkáb kegyetlen uralkodás-képpen háborgattatván nyomorgattatnának.
(*) Az egyházi törvénykönyv "Si papa" kezdetű dekrétumáról (Pars I. dist. XL. can. VI.) van szó, amely Bonifác vértanútól (750.) idézve kimondja, hogy a pápát – hacsak eretnekké nem válik – akkor sem lehet letenni tisztségéből, ha a rábízottakat tömegével vezeti a pokolba, sőt szemrehányást sem szabad neki tenni, mert ő az, aki mindenkit megítél, és senkitől nem ítéltetik meg. Luther többek között a gőgös öntetszelgésnek erre a bizonyítékára hivatkozva égette el az egyházi törvénykönyvet 1520. december 10-én. [NF]
XXII. Art. Az Eoclesiai és Polgari-társaságbéli hatalom szerént való igazgatásnak külömbözéséről.
Tudni kell továbbá hogy ez hatalom szerént való igazgatás, nem tartozik a földi és el-mulandó dolgokra, és tellyességgel külömböz az Polgári-társaság-bélitül miképpen a Christus-és a Christus után szent Pál bizonyitották: Luc. 12. 14. és 22. 26. Jan. 18. 36. Tsel. 6. 2. 2. Cor. 10. 14. noha mindenik minden hiveket fejenként minden ki-fogás nélkül béfoglal. Mert az Polgári-társaságbeli Magistratus hatalma alatt vannak mindnyájan, kinek az ő tekinteti szerént legfelsőb hatalma-is vagyon, a mennyiben a békeségre és rendeletlenségre gondot kel-viselni: kivált-képpen azokban kik az első táblát nézik Sólt. 101. 8. 2. Tim. 2. 1. Jos. 1. 8. Solt. 2. 10. 11. 12. Jer. 1. 10. És viszontag nintsen senki-is, ki az Isten igéjének és Ecclésiai fenyitiknek alája ne vettessék.
Azt akarja mind az által (meg-vallyuk) az Apostol, hogy az botránkozásnak el-távoztatásaért a keresztyének a közöttök kérdésben vött dolgokat, Polgár-társasági Magistratus nélkül ő magok közöt (önként) meg-itéllyék, De eléggé megtetzik, hogy szent Pál, ki a Christusnak és minden ő szenteinek nyomdokát követte, azzal a polgári társaság-béli méltóság szerént való igazgatásban semmit meg nem kissebitet, sem azokat, kiket az Ur meg-megkülömböztet öszve nem zavarta: hanem gondot viselt arra az időre, kiben nem lehetet hogy az hitetlen birák előtt perlekedhedtenek volna a hivek, ugy hogy sok féle patvarkodó rágalmazásokban ne essenek volna. Minek okáért a Corinthusiakat inti, hogy affele villongások avagy egyszersmind le-tétessenek, avagy othon való (magános) meg-hányással-vetéssel el-igazittassanak. Semmit nem kedvez azért az szent Pál intése az esztelen és megtébolyodot uj keresztyéneknek kik az Polgári-társaság-béli Magistratusnak a keresztyéni Ecclesiában semmi helyt nem adnak.
Hogy azért a dologra térjünk, fel-kel keresnünk az Eeclésiai hatalom szerént való igazgatást, de az Polgári társaság-bélitől tellyességgel meg-kel külömböztetnünk.
Az egész Ecclesiai hatalom szerént való igazgatásnak fel-tött tzéllya egyedül ez, hogy mind az Ecclésiának, teste egészszen, mind
penig annak tagjai egyenként a közönséges épülésben az Isten igéjének előnkben szabot regulája szerént meg tartassanak. Immar penig holott ez lelki épülés, a jó törvényekben, és azoknak szorgalmatos megtartásában helyheztetet, magok penig a törvények avagy tulajdonképpen az idvességnek tudományát, azaz az Istennek tiszteletit, és felebarátunknak szeretetit nézzék: avagy arra a társaság-béli igazgatásnak rendire és módjára tartozzanak, melynek rendnek okáért az Eeclésiában meg-kell tartatni, innen a[z] jő ki hogy ez méltóság szerént való igazgatásnak két részei vadnak.
Mert eggyik a törvény szerzésre való hatalmat, mind a tudományra és erkölcsökre mind penig a külső társaság-béli gondviselésre képest nézi.
A másik áll azoknak meg-fenyitésekben, kik az adot törvényeket által hágják.
De a mi az első részét nézi, ennek előtte megmutattuk, hogy azt az hatalmat egészszen tsak ő magának egyedül tartotta-meg az Isten, hogy az törvények által a lelki isméretet ugy kötelezze, hogy egyedül tsak az ő Prophéták és Apostolok által tellyességessen minekünk mostan kijelentetet akaratjából kellessék azt el-rendelni, mi légyen Isten előt igaz és nem igaz.
Hátra lészen azért tsak a második rész, melly az Ecclesia igazgatóknak engedtetet, ugy mint azoknak a törvényeknek, kik az Ecclésiában való tisztességet nézik, szerzése: még penig ugy hogy minden magános részszerént való dolgok, kik mindenkor tartók, sem penig a környül álló dolgoknak külömbözése miat, közönségesekké nem lehetnek, annak a társaság-béli igazgatásnak reguláira, kik az Isten igéjében nyilván ki-adassak, vonattassanak, miképpen tulajdon helyen ezt megvilágositottuk.
XXIV. Art. A Presbyterek tisztének részeiről.
1. A Presbytereknek azért leg-elsőben vigyázniok és minden munkájokat arra forditaniok kell, hogy az ő reájok bizattatot Ecclesia, bizonyos rendel igazgattassék, és arról kiadattatot minden törvények; kiktől kitől szorgalmatossan meg-tartassanak.
Ismét 2. hogy ha valakik a Lelki pásztorok, és Egyházi szolgák közöt rendeletlen magaviselők, azok ellen tudakozzanak, és egyenként, avagy magános intéssel, avagy a Presbytereknek és Lelki pász-
toroknak közönséges gyülekezetekben mértékletes megfeddéssel avagy ha mikor az szükség kivánnya, ugyan meg-zabolázással is (kiről ennek-utánna beszéllünk) utban igazittassanak.
3. Ha penig valami uj dolog támadánd, azoknak tisztek tartja, hogy a majd el-érkező avagy már jelen levő gonosznak idejekorán ellenek állyanak rendelvén tudniillik olly törvényt, melly az igaz vallásnak tetzésivel, és a szeretettel szintéden szinte eggyezzen, de ugy hogy se az lelki-ismeretnek nyakára iga ne vettessék, sem a törvényeknek sok voltával, vagy el ne burittassék az Ecclésia, vagy az Isteni tisztelet babonasággá ne vállyon. Mint az ő helyén ezt megfejtegettük.
Akar az majd el érkező gonosz ollyan légyen, hogy magok is önként azt meg-orvosolhassák; akar az töb Lelki-pásztoroktól és Egyházi szolgáktól kellessék annak el-igazitására tanátsot kérdeni, hogy közönséges tanátsból, az a közönséges dolog kiszolgáltassék. Holot tsak egy a közönséges, azaz, minden-felé ki-terjedő Ecclésia.
4. Továbbá hogy az Ecclésia minden akadály nélkül továb terjedhessen, (melly nem lehet hanem ha az Istennek igéje tisztán és szorgalmatossan tanittatik, a sacramentomok tisztán kiszolgáltatnak, az Ecclésiai jók vesztegetés nélkül ki-osztogattatnak, és végezetre hanem ha az Ecclesiai fenyiték meg-tartatik) a presbytereknek majd kivált-képpen való tisztek, hogy a meg hólt Lelki-pásztorok, Egyházi szolgák, Diacónusok helyében, ujobban annak a tisztnek véghez vitelére illendő embereket válaszsznak mind annyiszor, valamenyiszer szükséges lészen.
Minémüeknek kell penig (a mennyire lehet) az elválasztatandóknak lenni a szent Lélek tellyessen és világossan le-irta. Tsel. 6. 3. 1 Tim. 3. 2. 3. 4. 6. 7. és 5. 9. 10. Tit. 1. 6. 7. 8. 9. kinek hitelre-való méltóságát fel-bomolhatatlannak lenni itéllyük.
XXV. Art. Az Ecclésiai szolgálatra el-választattaknak meg-erőssittetésekről.
Az Istennek fel-viendő áldozatoknak meg-szenteléséhez, és a Papoknak fel-kenettetéséhez régen a törvény alat a kéznek reá-való tétele járul vala: Mos. 3 könyv 1. 4. és egyéb részeiben. Mos. 2 könyv 29. mellyet a Christus annak utánna maga példájával a keresztyéni Ecclesiában bé-hozott, valamenyiszer valaki közönséges rend-tartással
az Istennek ajánlattatík vala. Matt. 16. 18. És 19. 15. Azért a könyörgések mindenkor hozzá adattatnak vala, hogy a jegyhijjában valónak ne láttatnék. Tsel. 13. 3. 1 Tim. 5. 22.
Ez szokáshoz az után sok dolgok járultanak, a Sátánnak bizony jeles tsalárdságával, ki rendeletlen buzgóságnak szinével, egyébként, kegyes és tudós embereket, ugyel-ámitot, hogy a keresztyénségnek meg-motskolásában másoknak is elől-járó példái lennének, elő-vévén részszerént a pogányi rendtartásokat-részszerént penig a Moses Ceremoniáit élésben hozván: holot mind amazoktól iszonyodni, mind ezeknek egyszer el-töröltetni kelletet, hogy egyedül tsak a Christusnak maradna hely, ugymint ki lélekben és igazságban akar tiszteltetni.
Vallyuk azért hogy mi a Christusnál fellyebb böltselkedni nem akarunk, és a testnek s ez világnak az ő tulajdon bölcseségeket engedjük. A keresztyén Magistratusnak az ő birtokában penig eggyező értelmét és a kösségnek javallását, a Presbyteriumnak méltóságával, és közönséges könyörgésekkel öszve kötjük, hogy e Ceremonia minden ő részeiből állyon.
Az Ecclesiai meg-fenyitésekben itéllyük elsőben meg-tartásra szükségesnek lenni, miben külömbözzenek azok a polgári széken valo büntetésektől, külömböznek penig kivált-képpen, mivel hogysem tömlötzözéssel, sem pénz-béli birsággal, avagy valami testi büntetéssel nem élnek a presbyterek. Luc. 23. 25. Jan. 18. 10. Hanem egyedül tsak az Istennek egy igéjével feddik a bűnösöket, a végre penig, hogy őket a meg-térésre vezérellyék. Holott az Ecclésiának minden méltóság szerént való törvényes igaz-lelki-isméreteknek igazgatását és épülését egyenesen nézi. 1 Cor. 10. 4. 2 Cor. 13. 10.
Hogy penig az Apostolok néha testi büntetéssel éltek kiváltképpen és rend kivül való volt. Mivel hogy szükség volt, hogy ők ez hatalommal azomban fel-fegyverkeznének, ugymint midőn még a Magistratus hitetlen volna.
Másodszor, Azokat az Ecclésiai ügyeket, azaz, kiknek el-igazitása a presbyteriumra tartozik, három nemekben állatjuk. Mert traktáltatik avagy
Az { Tudományról
Erköltsökről
Ecclésiai igazgatásnak erőszak szerént meg-bántásáról.Továbbá a tudományban lehet vétek, vagy tsak magából a tudatlanságból, avagy a melly tudatlanság gonossággal foglaltatik egyben.
Teremti penig a gonoszság az ő gyümölcseit az szerént a menynyire nevekedet, Gondot kell-is viselni arra a tudományra-is melly meg-szeplösittetik, hogy tsak magától a tudatlanságtól megkülömböztessék a meg-általkodottság. És a gonoszságnak nagy vólta-is jobban meg-értettethessék.
Mind ezekben penig ez módot kell meg-tartani, hogy a gyengéb orvosságoktól legyen a kezdés. Mert a tudatlanoknak lassan lassan kell tanittatni és a gonoszságnak meg-feddetni, mind külön való; mind ha kivántatik, közönséges intésekkel tudniillik a Presbytérium előtt, ugy hogy ha lehet meg-térjenek az emberek az ördögnek tőriből. Ha penig azok semmit nem használnak, akkor az utolsó orvossághoz kell nyulni, melyről majd szóllunk. 2 Cor. 3. 2. Róm. 14. 1. Eph. 4. 1. Tsel. 7. 51. És 13. 9. 10. És 8. 19. 20. 1 Cor. 5. 12. Gal. 3. 1. 1 Tim. 2. 24. 25. 26.
A mi penig nézi az erkölcsöknek meg-feddését, meg-kell különböztetni azokat a mondásokat, avagy tselekedeteket, kikkel tsak bizonyos emberek sértettek-meg, és a kiknek nem közönséges [nyilvános] botránkoztatások, és azokat a mellyek közönségessek, vagy maga természetiben, vagy a közönséges botránkozásért.
Azon kivül a ki vétekre gyakran viszszament vétkessebb annál a ki tsak egyszer emberi gyarlóságból eset-el, és továbbá keményebben kel azzal mint ezzel bánni.
A külön való-vétkekben penig mit kellessék tselekedni, nyilván és világossan ki-adattatot a Christus Jésustól. Matt. 18. 15. 16. 17.
Közönségessen azért, azaz, közönséges botránkozással vétkezőket, parancsollja az szent Pál, hogy mindenek előtt feddettessenekmeg, és maga példájával a tudományt a szent Péter meg-feddésében meg-erőssitette 1. Tim. 5. 20. Gal. 2. 11. 14.
Hogyha azok a feddések elegek lejendenek, meg kell bizonyára szünni és Istennek hálákat kell adni, bizonyságok lévén az Angyalok az Égben. Luc. 15. 7. 10. Ha penig nem, lassan lassan az utolsó orvosságra kell jöni, ugy mind az által, hogy mindenek az Urnak
félelmében legyenek és épületre vitettessenek. Mat. 18. 17. 1 Cor. 5. 12. 3 És több 1 Tim. 6. 3. 4. 5. 2 Tim. 4. 14. 15 Tit. 3.10 2 Thess. 3. 24. 2 Jan. 10.
A mi penig illeti azokat a mondásokat és tselekedetehet, kik a közönséges személlyekre tartoznak s még penig az ő hivatallyok rendinek meg-motskoltatására vannak régi Regulák, kik ezekről a dolgokról elég jól irattattanak, kikből eléggé megérthetni minemü buzgó indulatjok volt a régi Atyáknak, hogy mindenek az Urnak házában törvényessen és rend-szerént legyenek.
Annak okáért nem tiltjuk, hogy ha helyben állattatnának az Ecclésiának romlási, mindazok szorgalmatossan meg-hányattassanak és meg-tiltassék kivált-képpen azoknak rendetlensege a kiknek mások előtt kellett volna tündökleni, és erős zabola vettessék szájokban, illyen móddal mind-az által hogy meg-láttassék mi eggyezzen az Isten igéjével, és mi használlyon, hogy midőn az Epicurismust, el-akarjuk távoztatni, Pharisaismusban, avagy Baráti [szerzetesi] szokásban ne essünk.
Az Ecclesiai meg-jobbitásnak két gráditsi vannak, kik között első a bűnnek nagy voltához és a bűnösnek épitéséhez alkalmaztatot Intés. Azt, mikor kivántatik, követi az Ecclesiai gyülekezetből való ki-tiltás, kiben ezeket kiváltképpen meg-tartandóknak lenni állatjuk. Mindeneknek előtte arra-kell vigyázni, mit jegyezzen az Ecclesiából való kitiltásnak nevezeti; tudni-illik az Egyházi tanátsnak sententiáját, melly a dolognak törvény szerént elől-járó jól-végére menésből mondatik-ki az Isten nevében, az ő igéjéből, kivel ki-nyilatkoztatik, hogy valaki az szenteknek eggyességéből, avagy az Istennek Anyaszent-egyházából igazán ki-rekesztetnek lenni, és ennek felette az Sátánnak adattatotnak, mivel hogy az Ecclésia kivül nintsen idvesség, kiválasztván mind az által ezt: Ha meg nem tér I Cor. 5. 1. s töb.
Másodszor azt-is tudni kel hogy ez hatalom nem emberi rendelésen fundáltatik, hanem az Istennek nyilván való beszédén, mert ez része a kóltsok törvént szolgáltató hatalmának, kik az Apostoloknak, és az Apostolok személyében minden igaz Egyházi tanátsoknak adassanak mellyet maga szent Pál Corinthusban s egyébüt-is gyakorlot. Matt. 18. 17. 18. 1 Cor. 5. 5.
Ebből penig két dolgok lésznek:
Első ez, hogy ez a sententia, melly igy mondatik-ki e földön, helyén-hagyatik az egekben is.
Második ez, hogy semmiképpen nem kell nekünk azokat meghalgatnunk kik azt disputállyák, ha szükségess-é hogy ismét bé-vétessék a törvén-szerént-való ki-tiltás avagy nem?
Továbbá ha az Ecclésiának hatalma vagyon a gyülekezetből való ki-vetésre, következik hogy neki hatalma-is légyen a bűnösöknek ismét bé-vételére, a kiknek meg-térések eléggé nyilván való lejend, és a kik ha közönséges a botránkoztatás, és hogy mindenektől el-távoztassanak, nyilván is ki-hirdettetet volt az ő ki-tiltatások, és közönséges helyen a mint illet meg-békéllettek az Ecclésiával. 2. Cor. 2. 6. 7. 1 Tim. 6. 5. 1 Cor. 5. 11. 2 Thess. 3. 14. Tit. 3. 10. 2 Jan. v. 10. Matt. 16. 17.
És külömb külömb félék-is a ki-futásnak graditsi, nem tsak a bűnöknek ő magok között, hanem ugyan azon egy véteknek környülálló dolgaiért a kikért lészen hogy némellyek tsak annyiban rekesztessenek ki a közönséges gyülekezetből, mennyiben ideig meg-tiltatnak az Urvatsorájával való éléstől.
Kel penig nekünk szorgalmatos gondot arra viselnünk, nem hogy tsak a botránkozások hagyattassanak el, hanem hogy a sebeket is inkáb a mi keménységünkel ki ne sebesitsük inkáb, mint meggyógyitsuk, 2. Cor. 2. 6. 7. kiváltképpen holot bizonyos dolog, hogy ezek ugy adatnak mint orvosságok, kikkel az emberek meg-gyógyittassanak, penig ugy mint tüzes béllyegző vasak, kivel egyszers-mind el-vágattassanak.
Harmadszor, meg-kell tartani, hogy ez hatalom semmi bizonyos embernek nem tulajdonittatik (hanem ha [kivéve ha] az Urnak teccik rend-kivül tselekedni) hanem az egész Egyházi tanátsnak gyülekezetinek. Mert az épp iteletü embereknél nyilván vagyon, hogy a Christus erről beszélvén (melly elég világos hogy az Isráeliták Ecclesiájából származot mi közinkbe) az Ecclésiának nevén Synedriumot avagy Presbyteriumot, az Egyházi tanátsnak gyülekezetit értette, (jedzette) Matth. 18. 17. 1 Cor. 5. 4.
Továbbá az a hatalom az hamis és hittül szakat Ecclésiának, minémő a Római, avagy a Pápájé, nem engedtetet, hanem az Egyházi tanátsnak melly igazán és törvény szerént választatot. Honnan következik hogy a Római Antichristusnak és hamis tanitóknak ki-tiltások törvény szerént semmire valók.
Negyedszer azt-is igen meg-kell gondolni, hogy még az igaz és törvény szerént való Egyházi tanátsnak sem szabad legyen maga teccéséből mingyárt ez lelki fegyverhez nyulni, hanem ez a hatalom, egészszen bizonyos végekkel határoztatot-meg, ugy hogy igaz itéletből és igaz okokból, az Istennek előnkben irattatot beszédéből: az Istennek félelmében szeretettel gyakoroltassék. Mert a mi hamissan lészen az földön, nem hagyattathatik az helyén az egekben. Minek okáért a Christus-is és az Apostolok, az irás-tudóktól és Phariseusoktól ellenek mondot minden ki-tiltásokat méltán meg-vetettek, noha ők a Móses székiben ülnének. Jan. 16. 1. 2. és 9. 22.
Igy Ireneus-is Lugdunomi Püspök Christus születése után 198 esztendőben keménnyen és erőssen meg-vetette, a nap-keleti Ecclesiák ellen való kitiltást, kit ellenek mondot volt Victor a Római Püspök.
Elég nyilván-is vagyon hogy ez okáért hat holnapokig tartó vármegyék-béli gyűlések hirdettettenek, hogy meg-halgattatnának azoknak panaszi, kik efféle Ecclésiai dologban az Egyházi tanátsoktól rajtok tött boszszuságot bizonyitanák-meg. Mert a püspököknek kellet egymást segiteni, minden betsület kivánásnak avagy kegyetlenkedésnek szine [látszata] nélkül. A Métrópólitanusoknak-is vóltanak bizonyos határi, nem is volt szabad azoknak semmit tselekedni, hanem az ő gyülekezeteknek sententiája (kimondot értelme) szerént, mind addig mig-lassan lassan bizonyos Pátriárchák, s kiváltképpen a Római, midőn a töb Püspökök akarának, avagy ezzel öszve esküdvén mindeneket magokhoz nem vonának.
XXVIII. Art. Mitsoda végei legyenek az Ecclésiából való ki-tiltásnak.
Végezetre az Isten igéjéből meg-kell jegyezni azokat a végeket kikért a kitiltás szereztetet. 1. Elsőben tudni-illik, hogy az Ecciésia tiszta legyen, és kivált-képpen a mennyire lehet a Sacramentomok meg-ne motskoltassanak, se penig gonosz hire ne légyen, mint ha minden gonoszoknak oltalmazója és segitője volna. Matt. 7. 16. Tsel. 8.37. 1 Cor. 5. 1.2.
2. Továbbá hogy a kik el-tévelyedtenek, akar tsak valami szégyentől meg-győzettetvén a jó utra térittessenek, és hogy egyebek féllyenek. 1 Cor. 5. 6. 7. 1 Tim. 1. 20. 2 Thess. 3. 14. 1 Tim. 5. 20.
3. Végezetre hogy a rühes juhok az ő fekélyekkel a többit-is megne vesztegessék. 2 Cor. 5. 5.
Ez végeket ha ki magának fel-teszi, könnyen meg-érti minémü keménység kivántassék ide, és mi módon kellessék mind az közönséges mind penig a magánossan való éppétésre azt alkalmaztatni.
XXIX. Art. A Házasságról és Nőtelenségről.
Elsőben bizonságot tészünk, hogy ami idvességünknek semmi része nem áll ollyan dolgokban, a minémüek a Házasság a Nőtelenség és hasonlók. Mert tsak az egy Jésus Christusban helyheztetjük minden reménségünket. A jó tselekedeteket penig a mellyekben nékünk kell járnunk sokkal másoknak mondjuk lenni, azoknak tudniillik, kik nekünk ama két táblákra le-irattassanak 1 Tim. 4. 8. Nem kárhoztatjuk mind az által azokat, de ezekről ugy értünk a mint majd meg-magyarázzuk.
A mi a Nőtelenséget illeti, a maga megtartóztatásnak székét helyheztetjük a szívnek belső rejtekeiben. És annak okáért nem másokat tartunk igaz szüzeknek, hanem azokat, kikben ugy elóltatot a fajtalan kivánságnak viszketegje, hogy noha tsiklándoztatnak, mind az által nem égnek. És annak okáért a házasságnak orvossága nélkül nem szűkölködnek 1 Cor. 7. 9. 17.
Továbbá meg-tanultuk azt mind az Isten igéjéből, mind az szemlátomásból (mellyet tsudálunk hogy még a bolondoknak-is nem lehet tanitója) hogy a megtartóztatásnak ajándéka kiváltképpen, az Istentől ajándékoztatik nem tsak bizonyos embereknek a kiknek teccet; hanem még néha bizonyos ideig-is. 1 Cor. 7. 7. Matt. 19. 11. 12.
Annak felette, sem a szűzességet, sem a Házasságot nem tartjuk olly dolgoknak száma közzül valóknak lenni, kik minket magokban jobbakká és Isten előtt kedvessebbekké tegyenek; hanem annyiban ditsirjük a megtartóztatásnak ajándékát, a mennyiben valaki nőtelen ugyan, s még sem ég (gerjedez) sőt többire minden dolgokra alkalmatos azokra való gondviselésben, a mellyek az Istené-i: mivel a háznépnek kiváltképpen való dolgaitól el nem vonattatik. 1 Cor. 7. 1. 26. és töb.
A mi penig a házasságot nézi azt vallyuk hogy az az Istentől szereztetet, és az életnek minden nemében ditsiretes, ugy annyira hogy valakinél nintsen a meg-tartóztatásnak ajándéka, azaz, ugy gerjedez (ég) azokkal a mód nélkül való indulatokkal, hogy a gonosz kivánsá-
gokra vonattassék, az házasságnak orvosságával élni tartozik. Ter. 2. 24. Matt. 19. 4. 5. Eph. 5. 31. 1 Cor. 7. 2. 7. 8. 9.
Arról-is intést teszünk továbbá hogy még a házasságban is vagyon valami szine a paráznaságnak, ha valaki az Istennek tiszta ajándékával tisztán és szentül nem él, arra a végre melyre rendeltetet.
Azonkivül az szüléknek-is az ő gyermekeken való hatalmokat egészszen és éppen megtartjuk a mint illik, ezt mind az által kivévén, ha az szülék az ő jussokkal gonoszul élnének. Mos. 2. könyv 22. 16. és 5. könyv 22. 16.
A Grádusoknak (avagy az Atyafiuságnak izeinek [fokozatainak]) külömbségét, a mint az Isten beszédében meg-vagyon irván megszeplősités nélkül meg-tartandónak lenni itéllyük. Mos. 3 könyv 18. 1 Cor. 5. 1. Nem-is akarunk böltselkedni az Isten felett. Jóllehet ittis meg-kel tekinteni nem tsak mi légyen szabados, hanem mi légyen hasznos-is. És a mi szabadságunkal az épületre hogy kellyen élni szorgalmatossan tanitjuk.
A paráznaságot és annak minden nemét, közönséges és erős büntetésekkel meg-büntetendőnek lenni tanitjuk. Sem bordély-házakkal való élést a keresztyén Ecclésiákban elszenvedhetendőnek lenni nem itéllyük.
Végezetre a házasságnak meg-tiltását, és az mind éltig való maga meg-tartóztatásának fogadását az Apostollal 1 Tim. 4. 1. 3. ördögi tudománnak lenni itéllyük, ugy mint a ki az Istennek nyilván való igéjével; és a tisztáb Ecclésiának erköltsével egyenesen ellenkezik. 1 Cor. 7. 2 etc. 1 Tim. 3. 2. 4. 5.
E penig hogy igy légyen, ha egyéb bizonságból nem, de bizonyára következés-képpen ki-hozattathatot már régen, avagy ki-hozattatni kellet azokból, kik azt az ördögi törvényt követték. Holot nintsen semmi ollyan iszonyu neme a bujaságnak, kivel egymás között magokat meg ne fertéztetnék, kik magokat azzal a jeles fogadás-tétellel kötelezték, azaz, kik azt a békót a magok lábára vetették.
És vannak ugyan sokan, kik ez alkalmatosságot kapván, kiáltják hogy mi a testnek szabadságát keressük: de minémü szemtelenek ezek, ha az ő és a mi erköltsinket öszvehasonlitván itéletet tenni nem akarnak, avagy tsak magából a dologból is ki-hozattathatik.
Senki is penig mi közzülünk a maga megtartóztatást soha meg nem vetette, kinek bizonyára sokkal töh példáját hozhatnók a mi rendünkben, Isten kegyelmébül, mint a tisztátalanok: De azt mint
ördögi törvént tellyességgel meg-vetjük, a melly nem annyira akaratunk, mint természet szerént való indulatunkra kötelezvén, egyébüt semmit nem, hanem bizonyos és utolsó veszedelmet szerezhet mindeneknek, ha a magok megtartóztatásának, s még penig mindenkor tartó ajándéka nállok nem lejend.
Mondják meg annak okáért azok, mellyet mind e mai napig szükséges hogy meg vallyanak, hogy avagy nem tudták, avagy megtanulni el-mulatták, miképpen értheti tudniillik valaki hogy ez az ajándék ugy mint mind Végig tartó adattatot-é neki?
Itt ha azt vetik ellenünk, hogy ők azt ezután reménlik: készen vagyon kettős felelet.
Tudni-illik, hogy azt akit az Isten senkinek nem igért, sem nem tudod ha a te hivataloddal ellenkezik, sem igazán nem remélhetni: sem penig vakmerőségtől azokat nem menthetni, kik illyen nagy dolgot melly a mi akaratunkban nem helyheztetet fogadni mertenek. Végezetre, mutassák meg ők, hogy inkáb igyekeznek a testnek szabadságot adni a kik mindeneket intenek hogy ha ki magát meg nem tartóztathatja, mint az Apostol int 1 Cor. 7. 7. 9. egy feleséget vegyen. mellyel tisztán és szemérmetessen éllyen: mint a kik a Nőtelenségnek színe alat az embereket minden rutságnak tselekedésére kénszeritik.
A mi a Böjtöt illeti mindenek előtte a józanságra és mindenkori mértékletességre intjük az Embereket. Azokat penig nem mond-juk bőjtölni, a kik minden nap tsak egyszer esznek (kit a régiek közzül némellyek egész életekben tselekesznek vala) avagy a kik hallal élnek inkáb mint hussal, holot gyakorta nagyobbak a halaknak mint az husnak gyönyörüségei; hanem azokat mondjuk inkáb bőjtölni, kik természeteket meg tsallyák, és a szokás szerént valónál keményeb magok meg-tartóztatást bizonyos ideig vesznek magokra.
Továbbá a képmutatásból való böjtöket a Christussal Matt. 6. 2. 3. 4 és a Prophétákkal Esa. 58 Joel. 2. 12. 13. kárhoztatjuk. Az igaz böjtöt penig nem ugy mint Isteni tiszteletnek nemét commendállyák [ajánlgatják]; hanem a mennyiben jó végre leszen, tudni-illik hogy a fajtalankodó test mint egy éhséggel megszelidittessék. Avagy hogy magunkat a szivnek valóságos indulatjából származandó könyörgésre készétsük: Avagy hogy magunkat egészszen a leleknek igaz fájdalmá-
val Isten előtt meg-alázzuk: és külső bizonság tétellel-is mind magunkat mind másokat a meg-térésre köszörüllyünk. 1 Tim. 4. 7. 8. Luc. 2. 37. 1 Cor. 9. 25. 26. 27. Tsel. 13. 14. 23. 1 Cor. 7. 5 Joel. 2. 14. 15. 1 Sám. 7. 5. 6. és egyébüt széllel.
Végezetre semmi törvént, a rendszerént való böjtről nem írunk (mert az inkább a Sidói mint az keresztyéni rend-tartáshoz illik) hanem a mi a külön való bőjtöléseket illeti, elég nékünk kit kit az ő tisztire intenünk: A közönséges böjtöléseket penig (valamenyiszer az időknek alkalmatossága, és a mi bűneinkért majd következendő nyomoruság ugy kivánnya) igaznak itéllyük lenni, hogy az Egy-házi tanátsnak és kegyes Magistrátusnak hatalmából parantsoltassanak.
XXXI. Art. Az Napokban, és Ételekben való válogatásról.
Babonás dolognak tanitjuk lenni eggyik napot a másiknál szentebnek, és minden napi munkától való megszünést ő magában az Urtól javaltathak itélni. Rom. 14. 14. 15. 20. 21. és 15. 17. Col. 2. 16. 20. és töb: Azomban mind azon által minden hetedik napot, a mint az Ur meg parantsolta Ter. 2. 3. megszentellyük, az az, a gyülekezeteknek lételére és az Isten igéjének halgatására egészszen szentellyük, de minden Sidói Ceremónia, avagy a' mint meg-mondottuk esztelen babonaság nélkül. Minek okáért nem is a szombatot, hanem azt az napot melly Ur napjának mondatik. 1 Cor. 16. 2. Tsel. 20. 7. Jelen. 1. 10. a régi Ecclésiának szokásából arra a dologra választjuk. A töb innep napok közzül penig valamennyi lehetet, mind azokat ki-töröltük, kivált képpen mellyek nyilván való bálványozással hozattatnak-bé, hogy azokból származot végetlen meg-vesztegetéseket meg-jobbitanánk, és a mi Atyánk-fiainak szükségére gondot viselnénk. Mivel mind azon által némellyek a mi váltságunknak némelly titkainak hirdetésére már régen szenteltettenek volt, élünk a keresztyéni szabadsággal, és mindeneket az épületre forditunk, az helyeknek, időknek és személyeknek külömböző környül álló dolgai miat.
A mi penig az Eledeleket illeti, a' Józanságot legkiváltképpen kénszeritjük. Elünk penig minden eledelekkel hálá-adással, a mi lelkünk ismeretének botránkozása nélkül. Mert meg tanultuk szent Páltól, hogy nekünk az szabad, tsak hogy gyenge felebarátunknak botránkozást ne szerezzünk. Mert az Istennek országa nem helyeztetet ételben és italban. És mindenek tiszták a tisztáknak. 1 Cor. 10. 15.
25. 27. Rom. 14. 14. 15. 20. 21. és töb. 1 Cor. 8. 8. s töb. Márc. 7. 17. 1 Col. 2. 17. 1 Tim. 4. 1. 2. 3. Tit. 1. 14. 15.
Annak okáért az Étkeknek azt a' válogatását a melyben némellyek Isteni tiszteletet helyheztetnek, nem kételkedünk az Apostollal ördögi tudománnak és rettenetes babonának mondani. 1 Tim. 4. 1. 2. 3. Col. 2. 16. 20.
XXXII. Art. A' keresztyin Magistrátusnak tisztiről.
Hátra vagyon hogy beszéllyünk a Magistrátusról, ki az Ecclésiának tagjai közzül egy és az ő nemében, legkivált-képpen való, és a többinek minden ki-fogás kivül eleiben tétettetet tag. Rom. 13. 1.
Ennek azért tiszti ez, hogy a Közönséges békeséget és tsendességet meg tartsa. A penig holot eléggé helyessen nem lehet, ha az Istennek igaz tiszteleti erejében nem lészen, ugy mint a mellyből minden igaz bóldogság származik. Következik hogy a keresztyén Magistrátusok közöt semminek elébb-valónak lenni nem kell mint hogy ő néki legyen az Istennek beszéde szerént rendeltetet Istennek Ecclésiája, kinek hatalmát minden ő meg-utállói és meg-általkodot háborgatói ellen meg-óltalmazzuk, Dávid, Salamon, Ezechiás, Jóseás és minden keresztyén királyok és Fejedelmek példáját követvén. Mos. 5 könyv. 17. 18. Esa. 4. 9. 23. Sólt. 101. 8. És 25. 11. 2. Sam. 6. 1. király 22. 11. 12. 2 Chron. 14. 15. és 17. 7. 2 király. 10. 25. és 18. 3. és 23. 20.
De az olly dologban-is kik tulajdon képpen az életet nézik a Magistrátusnak kell gondot viselni, akár a magános kérdésben vöt dolgokról legyen a dolog: akar a' közönséges rendről, akar a közönséges boszszuság-tételnek meg-tiltásáról, hogy igaz és az Isten beszédéhez, mint valami közönséges regulához, az időknek és helyeknek külömböző környül álló dolgaihoz képest mennél helyessebben alkalmaztatot törvények szereztessenek és ez törvényekből igaz itéletek tétessenek Azoknak hatalmok állattassék. A' gonosz tétemények megbüntettessenek. A' fegyverhez igaz és szükséges okokért nyullyanak. A' had tökélletességgel és tiszta lelki-ismérettel viseltessék. Végezetre az Istennek nagy félelmével légyen mindenekre a gondviselés, mellyek az Isten ditsőségével öszve foglaltatot közönséges békeségre tartoznak És ez dologra való gondviselésnek okáért azok a vámok, adó fizetésekis legyenek, kik a közönséges terheknek elviselésére elégségesek. Luc. 3. 14. 1 Tim. 2. 2. Matt. 17. 27. És 22. 25. Luc. 15. 53. Rom. 13. 6. 7.
XXXIII. Art. Az engedelmességről melylyel a Magistrátusnak tartozunk.
Valaki az Isteni szerzésnek engedni tartozik (tartoznak penig kifogás nélkül mindenek) ugyan azon a' Magistrátusnak parantsolatja alá vettetet is, ugy mint kiket az Isten rendelt. Rom. 13. 1. akar azok kegyessek és tsendesek, akar istentelenek és kegyetlenek legyenek. Mert az Istennek mindenkor engedni kell, a' kinek egyedül hatalmában vagyon, mind adni, mind el-venni az hatalmasságokat: És örömest meg kell az ő akaratjában nyugodni melly az igazságnak álhatatos régulája.
Igy parantsoltatik Sédechiás magát a Babiloniai királnak alája adni Jer. 27. 27. és 38. És mivel hogy nem enged méltán megbüntettetik.
A fogságra vitetet Sidóknak-is parantsoltatik, hogy imátkozzanak Nebuchadnetzárnak egésségéért addig mig Isten őket meg-szabaditaná. Baruch. 2. 11.
A mi penig a magános embereket illeti, azoknak tudniok kell, hogy felette igen sokat külömböznek, valakit boszszusággal illetni, és valakitől boszszuságot szenvedni. Boszszuság-tételt szenvedni mi dolgunk, midőn mind igy parantsollya Urunk, mind penig magát nekünk példájul adja. Matt. 17. 24. 25. 26. Róm. 13. 1. és egyébüt széllel, midőn tudniillik azt erővel tőllünk a mi hivatalunknak előnkben irt módja szerént, mellyek kivül még tsak lábunkat-is ki-tennünk nem szabad, azt el nem távoztathatjuk. Nem-is adatik egyéb orvosság a kegyetlenül uralkodó alá-vettetet magános embereknek, az ő életeknek meg-jobbitásán, könyörgésen és könyhullatásokon kivül, kiket az Ur még az ő idejében meg nem utál.
Boszszusággal senkit nem kell illetnünk, sem kész akarattal-sem mások parantsolatjára, sem senki parantsolatjára valamit Isten parantsolatja ellen kik minket az igazságra és kegyességre köteleznek, soha-is nem kell tselekednünk.
Mert nem szabad mi-nékünk a mi tulajdon hivatalunkat el-hadnunk, ugy mint a mellyre jó bizonságunk vagyon.
Itt erős és álhatatos ez regula-is, hogy Istennek kel inkáb engedni, mint az embereknek, valamennyiszer az emberek parantsolatjának külomben nem engedhetünk hanem ha amaz királyoknak királlya és Uraknak Ura méltóságán erőszakot teszünk: ugy mind az
által hogy meg-emlékezzünk, hogy más nem engedni és ellene állani, avagy fegyverre késziteni magát, mellyet az Urtól nem vöttél.
Igy ditsértetnek a Bábák, kik Pharahónak nem engedtenek. Mos. 2. könyv 1. 17.
Az Apostolok-is, minden Prophéták a' Mártyromok-is, semmi kegyetlenektől arra nem vétethettenek hogy az ő halgatásokkal az igazságot el-árulnák, hanem hogy az ő tselekedeteket a kegyetlenekhez alkalmaztatnák.
Mit értsünk azért a Magistrátus alat valóknak azokhoz valá tisztekről, ezekből bizonyára sokkal bizonyossabban és igazabban megtudhatni, mint azoknak káromlásiból, a kik semmire sem szégyenlik hogy minket a szédelgő Uj keresztyénekkel azon büzben keverjenek, kik a Magistrátus hatalmát tagadják, az Esküvést meg-vetik, az Itélet tételeket és hadakat magokban nem szabadosoknak lenni mondják, a melly vétkektől Isten kegyelméből mennyire legyünk nem lehet hogy ne tudja a ki a világosságot akarja látni.
AZ UTOLSÓ ITILETRŐL.
VI. RÉSZ.
Mit kellyen nekünk hinnünk és reménylenünk a következendő itiletnek napjáról.
El-hiszszük az Istennek beszédéből, következendőnek lenni, hogy bizonyos elrendeltetet időben, mellyet még az Angyalok sem tudnak, a Jésus Christus a választottak számának bé-töltése, és ez világ alkotmányának tűz által való megtisztulása után, el-jő az Égből, ugy amint vagyon látható és igaz emberi testel, de Isteni hatalommal megékesittetvén, hogy ő előtte megjelennyenek valamennyi emberek világ teremtésétöl fogván vóltanak. Tsel. 3. 24. 1. Pet. 3. 7. Matt. 24. 36. és 24. 13. 1. Thess. 5. 1. 2. Jelen. 6. 11. 1. Pét; 3. 9. 2. Pét. 3. 20. Tsel. 1. 11. Matt. 24. 30.
Mert akik ennek előtte meg-hóltak vólt, ismét fel-támadnak, azon testekkel tudni-illik, kik ideig nyugodtanak, azon lélekkel ismét, mind a kettő penig egymástól el-válhatatlanul öszve foglaltatván. A kik penig a Christus eljövetelekor elevenen találtatnak, egy szempillantásban el-változnak, az az olly állapotra jutnak, a melyben lészen
az emberi természet a fel-támadás után. 1. Cor. 15. 51. és töb. 1. Thess. 4. s töb.
Az után az Isten mindeneket, minden válasz-tétel nélkül, az ő Igéjéből megitél. Valakik azért hittenek, mint a hitnek gyümölcséből ki fog tecceni, a Christusnak örökös társai lesznek, nem tsak lelkekre nézve, melly az ő testéből való kimulása után, az ő Urának örömében bémenvén, akkor az ő testét felvévén tellyes bóldogsággal örvend (él). De a testben ő magában is, melly minden erőtlenséget letévén most mi tőllünk meg-foghatatlan romolhatatlanságot és ditsősséget öltözik-fel. Matt. 15. 31. 1. Tim. 4. 8. és egyébüt-is széllel. Luc. 23. 42. 43. Tsel. 7. 59. Phil. 1. 23. Rom. 8. 18. 23. 1. Cor. 2.9. és 13. 12. És 15. és 21.
Ellenben penig a gonoszok és hitetlenek az ő lelki-isméreteknek bizonság tételétől meg-győzetetvén örökké-való természetet öltöznek ugyan fel, de minden gyalázattal tellyest, és tsak a végre, hogy örökké gyötrettessenek az ördöggel és az ő Angyalival. Rom. 3. 14. Matt. 25. 41. 42.
Ezek summa szerint a mellyeket mi tanultunk, az utolsó itéletről az Isten beszédéből.
Azoknak penig dühösségeket, kik magok felől azt álitják, hogy meg-határozhatják mikoron jő-el az a nap, és valami költöt Antichristusról való haszontalan jövendöléseket, nem tsak meg-utállyuk, hanem tellyes szivel el is távoztatjuk. Mert nem szabados dolognak itéllyük a titkos el-rejtet dolgokat visgálni, és magától kőltöt gondolatokat az Isten igazságával meg elegyiteni.
Inkáb akarunk végezetre mindenkor arra vigyázni, hogy minket aluván ne talállyon az, a ki el-jövendő, mint Noë idejében, és mint a Lopó éjjel. És elég mi nékünk meg-érteni, hogy meg foghatatlan az öröm a kit reménlünk, és véghetetlen a gyötrelem melly minden hitetleneken leszen.
Vége.
Itt következik ATHANASIUS PÜSPÖK vallása.
(A munka végén áll: Ez Keresztyéni Tudománnak Rövid summájának Részeinek és articulusinak MVTATÓ TÁBLÁJA; de lenyomatását itt szükségtelennek tartottuk.)