XII.
ENYEDI ORSZÁGOS ZSINAT,
1564-dik évben.Csaknem egy évtized folyt már le, mióta az Ur vacsorája döntő kérdése mind a magyarországi, mind az erdélyi részeken erős, sőt mindinkább szenvedélyes vita tárgya lett, még pedig nem csak a protestánsok, hanem a római katholikusok közt is. Ezeknél az értelmiség követelte mind hangosabban a megtagadott szent kelyhet; a földesurak elcsapták a csak egy szin alatt áldoztató papot; Oláh Miklós a primás, a Jézus Krisztus kinszenvedésére kérte a trienti zsinatban ülő szent atyákat, hogy adjanak ez ügyben nekiek tanácsot. (1) A protestánsoknál a Luther követői csapták el magoktól, közösitették ki, mint már feljebb előadtuk, a Kálvin értelméhez ragaszkodókat. Most a dolgok fordulata, a közvélemény mind a két egyházban szinte egyidőben a szabadabb irány győzelmének előjeleit mutatta. A róm. katholikusoknál a kehelyosztás a szentszéktől megengedtetett – s legalább egy ideig gyakorlatban is volt. (2) Erdélyben ez egyetlen tantétel a protestánsok közt két külön önálló felekezet létrejöttét és szervezkedését eredményezte.
Midőn a belső lázongások által fejedelmi székén meg-ingatott, birtokaiban Ferdinánd által megtámadott János Zsigmond, hatalmas ellenfelét még házassági ajánlatával sem tudta kibékiteni: hogy országa békéjét a török remélt segélyével megszilárdithassa, országgyűlésre hivta a rendeket Segesvárra, az 1554. év jan. 2-dikára. Ott az uj adók és had-felkelés elrendelése mellett, nem lehetett elmellőzni a haza
(1) 1563. máj. 25. Bucholtz Urkundenband 694. l.
(2) 1564. april 17. engedte meg, a trienti zsinat megbizásából IV. Pius pápa, hogy a magyar püspökök is két szin alatt oszthassák az Ur vacsoráját. Ha ezen engedély a lelkek üdvességéhez vezet, mire nézve az ők – a püspökök lelkök ismérete tétetik felelőssé. Utóda V. Pius az engedélyt visszavonta. Katona, XXII. k. 805. l.fiait izgalomban tartó egyházi ügyeket sem, mert a kedélyek kölcsönösen kiengesztelődésére nagy szükség volt.
A király még az előtt kevéssel Luther követőit egész erélyével támogatta. A lázadások idején mellette egyedül hiven maradt szászok kivánságára, az 1563. év novemb. 22-én azoknak szebeni zsinatához azt a rendeletet bocsátotta, hogy a mennyiben ő értesült arról, hogy a szász egyházak közül is némelyek, a wittembergi egyháznak eddig Erdélyben is hiven és botrány nélkül megtartott tanait és szertartásait ujakkal cserélték fel, a mi által a régi szokást elhagyva, a vallás egységét, a szeretet kötelékét megszakitva, a hitbeli különbséggel az egyenetlenség magvát mintegy elhintik és botránkozásra adnak okot: inti őket, hogy ezeknek vegyék idejében elejét, a botrányoktól és zavaroktól óvakodjanak, és arra igyekezzenek, hogy a szász egyházak békéje, isteni tiszteletökben és szertartásaikban a régi rend és szokás, továbbra is fenntartassék; – a kik ezen parancsa ellen tesznek, a büntetést ki nem kerülik. (1)
Most már alig két hó mulva, 1564. jan. 20-án hozzá járul a segesvári országgyűlés azon végzéséhez, mely megerősiti a kolozsvári közországgyűlésen hozott ama törvényt, hogy ki-ki szabadon vallhassa azt a hitet, a melyet akar: de ugy, hogy a más felekezetüek utjába ne álljon, s mások irányában erőszakot s méltatlanságot ne kövessen el. (2) A karánsebesvidéki róm. kath. és evang. tanitók közt támadt egyenetlenség megszüntetésére pedig, a törvényben meghatározandónak látta, hogy ott a templomokban az isteni tisztelet a két fél által felváltva tartassék s a nép egyik nap a r. katholikus, másnap az evangelikus pap prédikációját hallgassa, s ugy végezzék templomi szertartásaikat, egyik is a másik félnek akadályára nem lévén. Végre – minthogy az Urvacsora kérdésében a szász és magyar papok közt kitört versengést az ő felsége által két év előtt elrendelt medgyesi zsinat nem egyenliti ki: elhatározták a rendek, hogy isten dicsősége a kegyes szivek előtt a szentirásból annál nyilvánvalóbbá legyen,
(1) Schwartz. Die Abendmahlstreitigkeiten in Siebenbürgen. II. 287. l.
(2) Szilágyi S. Erdélyi Orszgy. Emlékek. II. 223.hogy az egyházak prédikátorai és a tudományokban jártas más férfiak, ugy azok részéről, kik az urvacsorában a Krisztus testének valóságos jelenlétét vallják, mint a kiket sákramentáriusoknak mondanak, s a kik szerint az urvacsora csak ábrázoló jel, a királynak azon gyűlésről hazamenetele után 15 nappal Enyedre gyűljenek össze, hol más kegyes és kitünő férfiak is szabadon megjelenhetnek, ő felsége is valamelyik tanácsosát királyi személye képviselésére elküldi, hogy tekintélye által a feleket szidalmak, bántalom és káromlás ellen védje és jelenlétében az emlitett papok isten tiszta igéjéből keresztyén buzgósággal megvitatkozván s a dolog felett értekezvén, az igazságot napfényre hozzák, hogy a viszálkodás miatt a keresztyének kétségben, homályban ne legyenek, sőt inkább a hit tisztaságát s a megujitott vallás szerzőjét isten egyetlen fia a közbenjáró és megszentelő Jézus által egy szívvel és szájjal dicsőithessék. (1)
E határozatok világosan mutatják, hogy már többé a két prot. fél kiegyezéséhez alig lehetett remény, s hogy az ujabban előtérbe lépett Kálvin-féle nézet, ha a régibb lutherit le nem győzheti is, önállóságot viv ki magának. – A király az áramlattal haladt; a hadfelkelésre szükség nem volt; idejét, figyelmét az egyházra fordithatta s forditotta is. Igy a zsinat, a király ápril 9-dikén kelt levelével, egybehivatott.
Fő tényező volt annak egybehivásában, valamint egész folyamán is Dávid Ferenc, volt lutheránus-, s most e zsinaton megválasztott erdélyi első református püspök. Schwartz K. azt irja, hogy kiválólag az ő sürgetésére ujitotta meg a segesvári országgyűlés a vallásszabadságról szóló törvényt, és rendelte el az enyedi zsinatot. (2) Háner pedig azzal vádolja őt, hogy nagy része volt azon rendelet létrejöttében, melylyel a szász papok hadi szerelvények szállitására köteleztettek, s hogy a népet tulságos adófizetéssel akarták a Kálvin-követőkhöz áttériteni, mely szándékukban a magyarok és székelyek közt célt is értek, de a szászok közt nem. Mert ennek megakadályoztatására eszközölte ki a szász egyetem az 1563. évi
(1) Erd. Orszgy. Emlékek. II. 223–224. és 226–227. ll.
2) Schwartz. Archiv. 261. l.rendeletet, melyre zsinatjukban ismét határozottan kijelentik, hogy attól a mit egyszer igaznak ismertek el, soha el nem állnak. (1) A mit aztán Herman igy egészit ki, hogy: midőn a szász egyházakra gyakorolt e kettős erkölcsi nyomással sem érte célját, ujra a nyilvános zsinati vitatkozás eszközéhez nyult, remélve, hogy ezt kieszközölvén, – vagy pártjára tériti a szászokat, vagy ő győzetik meg tanai hibás voltáról és akkor csatlakozni fog hozzájok. És hogy e célját elérhesse, Blandrata a fejedelem udvari orvosa kegyébe hizelegte be magát, a kinek mind uránál mind az ország főrendeinél nagy befolyása volt. S reményében nem is csalatkozott. (2)
E zsinatnak az erdélyi ágost. hitvallásuak püspöki levéltárában lévő egykoru leirásában hasonlag az áll, hogy a segesvári országgyűlésen Dávid Ferenc nyerte meg nagy könyörgésére a királyi felségtől, hogy Enyeden zsinat tartassék, és a zsinat kezdete igy van leirva:
"Midőn Dávid Ferenc a segesvári országgyűlésen nagy könyörgésével megnyerte a királyi felségtől, hogy közvitatkozás – hitvita – tartassék: megparancsolta ő királyi felsége, hogy az ő Gyulafehérvárra leendő visszaérkezése után 15 nappal gyüljenek össze a szuperintendensek tiszttársaikhal atyafiságos értekezés végett Enyedre. De mivel az ő felsége által kitűzött azon nap épen husvét ünnepre esett, a királyi kancelláriából kibocsátott levelével a husvét utáni - quasimodo geniti urnapra tette azt át. És ő felsége parancsára a kijelölt helyen megjelent a szuperintendens ur minden esperessel és sok társaival ápril 8-dikán. A következő napon, mely ápril 9-dike, megérkezett dr. Blandrata György ur, a királyi felségtől a végett küldetve, hogy ő legyen az értekezlet intézője, nehogy ott valami zavarok támadjanak. Ugyanaz nap eljött Dávid Ferenc ur is követőivel. A doktor ur mint királyi személyes, összehivta mind a két felet estveli öt órakor a templomba, ott a fejedelem akaratát tudtokra adta, és egy királyi rendeletet mutatván elő, azzal Dénes urat, (Alésiust érti) magyar szuperintendensi hivatalától meg-
(1) Háner 268, 279–273. l.
(2) Háner 273. l.fosztja. És a következő hétfőn, mely ápril 10-dike, Ferenc megválasztatik (t. i. Dávid Ferenc püspökké)."
Mielőtt zsinatunk folyamát tovább követnők, lássuk eme másik hatalmas tényezőjét is, sőt intézőjét annak, s szóljunk nehány szót a doktor urról, a király képviselőjéről.
Blandrata György Piemont Saluszó városkájában 1515. szabad gondolkozásu olasz szüléktől született, a paduai egyetemen végzett, a természeti- és orvostan tudorává lett. Ifju korában I. Zsigmond lengyel király olasz származásu második nejének Bona királynénak lett udvari orvosává. Erdélybe annak leányához Izabella özvegy magyar királynéhoz 1544-ben jott, és annak udvarában nyolc évet töltött. És midőn az Kassára, majd Lengyelországba bujdosott, kisérte őt, s vele ment Opóliába, Ratiborba, majd ismét Lengyelországba, onnan Bona királynéval Olaszországba Velence környékére, innen Páduába vagy Ticinóba. Itt vonta először szabad vallási nézeteivel magára többek, különösen a paduai inkvizició figyelmét, melytől üldözőbe vétetve, Genfbe menekült, s ott jelen volt a Szervét Mihály 1553. évi október 27-én történt megégettetésén. Kálvint hallgatta, neki a Jézus istenségéről többször ellenvetéseket tett, miért Kálvin előtt gyanuba, sőt gyülöletbe jött. Ezt Blandrata észre vévén, megijedt és Genfből rögtön eltávozott; 1558-ban Lengyelországba ment. De ott is elérte a Kálvin keze. Lismaninhoz irt az, hogy a ki magát megcsalatni nem akarja, kerülje a pestist. (1) A Kálvin hitelvét valló tudós Lismanin Ferenc, már akkor megkedvelte Blandratát és az ő ajánlatára sokan atyafiságos érzettel fogadták őt, de leginkább Pinczowban tartózkodott, hol a Szentháromságot és Jézus közbenjáróságát ismét vitatni kezdette, több zsinatban részt vett, nagy hirre és befolyásra tett szert, némelyek vádolták, mások helyeselték, mig nem a Kálvin levele egészen ellene forditotta a közvéleményt. Epen menekülni akart az elől, midőn János Zsigmond udvari orvosául s belső tanácsosául 1563-ban meghivta. Ez időtől haláláig 1588-ig Erdélyben élt. János Zsigmond elhunyta után, Bátori István, Kristóf és Bátori Zsigmond kiskoru fejedelem és
(1) Blandratát.
Ghycy János kormányzó udvarában szolgált mint orvos és tanácsos. Mint olasz, sima és udvarias, mint orvos kitűnő, betegeiben állandó bizalmat kelteni tudó, mint hitujitó a vallási szabadabb eszmékért folyvást lelkesülő volt és azok sikerre juttathatása tekintetéből mindig a szabadabb irányt követő felekezetnél kereste jövendőbeli hitfeleit; de tudta magát mérsékelni és leplezni is, mig szükségét látta, tudta visszazárni keblébe elveit, ha az udvari légkör, melyben élt, magával ugy hozta. Most a Kálvin-nézetüek érdekében látjuk őt munkálni. Sajnos, hogy a sok nagyszerű küldetésekkel, megbizatásokkal kitüntetett, többszöri királyi adományozásokkal megjutaltmazott udvari ember jelleméről nem moshatja el a történetiró a Dávid Ferenc irányában később elkövetett hütelen eljárás szennyét. (1)
Tehát a mint Schesaeus szenvedélylyei mondja: elüzetvén Krisztus aklától farkasokként zsákmány és dicsőség nélkül ezek (t. i. a kálvinisták): dühök s ki nem elégitett étvágyuk nyugodni nem tudott. Dávid Ferenc behizelegte lassanként magát Blandratának, egy tévhitű olasznak barátságába. – Ezek megegyeztek, hogy Enyeden zsinat tartassék, a melynek elnöke legyen azon olasz, a kinek álnok cseleit és szentháromság felőli kalandos nézeteit nálunk szinte senki nem ismerte. (2)
De folytassuk tovább a zsinat előadását. Igy irja azt tovább az egykoru tudósitó: Ferenc felolvassa a király levelét. A levél szövege ez: "Második János, isten kegyelméből Magyarország választott királya stb. Hiveinknek, a tisztelendő és becsülendő szuperintendens, esperes, lelkipásztor társaknak és a magyar egyházak minden szolgáinak, kik a jelen enyedi zsinaton együtt vannak, üdvet és kegyelmet!
E zsinatra teljhatalmunkkal és tekintélyünkkel kineveztük méltóságos Blandrata György orvostudorunkat, e nagytekintélyű tudós és a szentirásban kiválóan jártas férfiut, ki a ti értekezleteiteken és az urvacsora feletti viszályaitok kiegyenlitésénél jelen legyen és minden patvarkodást, durva
(1) Keresztyén Magvető XII. köt. jan.-febr. füz. 1877. 1–32. l.
(2) Archiv. Schesaeus berethalmi zsinati beszéde, 360. l.zavargást, és egyenetlenkedést a zsinat keblében tehetsége szerint lecsilapitani s megfékezni igyekezzék, hogy még e jelen alkalommal minden gyűlölet, bosszuság versengés azok között, kik a régi kegyes atyák állitásait és igaz itéletét isten világos igéje gyanánt követik s a Krisztus testének jelenlétét állitják, és azok között, kik az urvacsora igéiről különböző értelemben vannak, lecsillapuljon és elenyészszék. Hogy igy az isten egyházában az igaz béke és egyesség felvirágozzék. Célszerübbnek itéltük pedig, hogy mindenik fél a maga állitását irásba tegye: mert azt hisszük, hogy igy azok a vádaskodások, szidalmak, melyek olykor az emberek felhevülő indulataiból eredni szoktak, megszűnnek és az igazság az erőtelen megütközése és botránkozása nélkül kiderül; a mit pedig a hivők javáért és épületéért leginkább óhajtunk. Ha pedig ez, a mit kivánunk, elérhető nem lesz, legalább tétessenek kegyes intézkedések az egyházak nyugalmára, hogy a szász egyházaknak és mindazoknak, kik az urvacsorában a Krisztus testének jelenlétét állitják, legyen egy tekintélyes, kegyes és tudés férfiu szuperintendensök, ki az Ur nyájára gondosan felvigyázzon, s a tudomány egységét és a szertartások egyenlőségét fenntartva, az egyházakat evangyéliomi fegyelemmel kormányozza, a hibásakat és engedetleneket méltó büntetéssel büntesse. Viszont azoknak, kik különböző értelmet tanitanak, jelesen a Krisztus testének távollétét állitják, legyen saját szuperintendensök, kinek gondja és felügyelete alatt, az ő egyházaik is a szokott rend- és szertartások szerint, evangyéliomi fegyelemmel kormányoztassanak, és igy mindenikök saját elkülönitett határai közt és hatáskörében viselje minden övéinek gondját. Hogy igy a gyakran mindkét fél között duló viszályok és versengések legalább ily módon lecsendesittessenek. Megparancsoljuk tehát hűségteknek, hogy nevezett Blandrata Györgyöt értekezleteitekbe tisztelettel fogadjátok, és ebben a küldetésben, mi általunk küldött személynek elismerni és fogadni tartsátok kötelességteknek. – egyszersmind kérvén is jó akarattal benneteket, hogy nézeteitek kölcsönös közlésével, az igaz ohajtott egyességre és az urvacsora feletti viszály békés lecsillapitására mindent megtegyetek. – Kelt Gyulafehérvár váro-
sunkban, quasimodo geniti vasárnapon 1564. – János, választott király." (1)
Schwartz K. szerint, a kir. meghatalmazott magával vitte és felolvastatta a vitatkozás következő tantételeit is: "Fő elvnek kell lenni amaz igazságnak, hogy a hit cikkeit csak az isten világos igéivel lehet bizonyitni, az igét igével magyarázni, a szentirás szokott kifejezéseit használva, mert a mi azon kivül van, az hamis vagy gyanus." A tételek ezek voltak: "Vajjon mindazok, kik az urvacsorát csak a Krisztus halálára emlékeztető ábrázoló jelnek tekintik, elutasitják-e a pápisták, kapernaiták és sákramentáriusok hitnézetét? Vallják-e, hogy a Szentlélek nincs a küljelekbe zárva s a szentségimádás elvetendő? Megengedik-e valamennyien, hogy a szentségek nemcsak isteni kegyelemnek és igéretnek, de a kegyes önelhatározásnak bizonyitékai s hogy ha azokat a keresztyén hittel nem veszi, nem használnak? Vajjon mind-nyájan azt tartják-e, hogy az urvacsorai kenyer és bor ábrázoló jelében vagy jelével a Krisztus valóságos teste és vére adatik, és hogy a kik azzal élnek, anyagilag a Krisztus testével és vérével táplálkoznak, mi által mintegy részekre szakadnak a most földbe rejtett szentségek, melyek által Krisztusnak a mi fejünknek testéből való testté és csontjából való csonttá leszünk? Hogy lehet a kenyér Krisztus teste, a bor vére? Vajjon Krisztus jelenléte a szentségben testszerinti-e, vagy más és minő? Vajjon a közbékéért elfogadhatók-e ezen képes szólamok, melyek isten igéjével nem ellenkeznek? 1. Hogy a kenyérben, vagy a kenyérrel a szentség titokszerü egyesülésénél fogva Krisztus teste adatik. 2. Hogy anyagilag Krisztus testével táplálkozunk, ezzel valóban és igazán közösülünk. 3. Hogy a kenyér szentségileg a Krisztusnak teste, mint volt halála előtt, de csak minősége megváltozása következtében. Utolszor: Vajjon a gonoszok az igaz szentséggel élhetnek-e, ehetik-e Krisztus valóságos testét, használ-e az nekik? Miért záratnak el ettől, holott ha élhetnének vele, javukra válnék, mint válik a hitetleneknek, kiket az azzal élés megtérit. (2)
(1) Párispápai Rudus redivivum. 152–154.
(2) Archiv. Schwartz értek. 288–290. ll.Az egykori tudósitó pedig azt irja, hogy "e levélnek – t. i. a királyi megbizó levélnek – elvégeztével, a királyi személyes megparancsolta a sákramentáriusoknak, hogy előbb ők foglalják irásba egyességi nézeteiket (modus concordiae), minthogy ők bontották azt fel. "Átadták tehát nekünk – irja tovább – (a mi mutatja, hogy e feljegyző is lutheránus volt) april 10-dikén az "Egyesség módozata" cimü iratot stb. – Ez egyességi módozat szövege a következő.
EGYESSÉGI MÓDOZAT.
Kegyelem néktek és béke istentől a mi anyánktól, és a mi urunk Jézus Krisztustól, Krisztusban szeretett atyámfiai!
Midőn az isten fia a mi urunk Jézus Krisztus, kevéssel utolsó harca előtt, melyet már már ki kelle szenvednie, könyörgését egyháza boldogságaért az örök Atyához kibuzogta volna, nem volt előtte semmi nagyobb sem jobb a mit kérhete, mint hogy ő benne és az Atyában mindnyájan legyünk egyekké. Mely könyörgés felől midőn bizton hisszük, hogy az nem volt s nem is lehet sikertelen (mert ő a mi főpapunk mint a zsidókhoz irt levél bizonyitja, ki meghallgattatott, hogy tiszteltessék); azért nem szününk meg reményleni, hogy végre meglészen, midőn az Ur rajtunk könyörülvén létrehozza köztünk az igaz és állandó egyességet. E reményhez pedig nem kis hatással járult Felséges és kegyelmes fejedelmünk kegyessége, melyre most őt isten inditotta, mely szerint istennek igéjét és az egyház gondját annyira magára veszi, hogy semmi teendőt sem tűz ki elébb magának, minthogy a mennyiben ő rajta áll, a béke és az igazságban való üdves egyetértés megalapittassék. Azért is, midőn ezt sokkal szükségesbnek látja az egyházra, mint jobb és bal kezünk; ez okból királyi tekintélyével parancsolja és kivánja is, hogy félretéve minden viszálkodási szándékot, mindenik részről keressük az igazságot és felséges fejedelmünk ez akarata megegyezik az isten parancsával is. S minthogy ez eként van, azért mi méltó engedelmességgel tartozunk és adózunk ő királyi felségének. A mennyiben pedig a királyi parancs nekünk hagyja meg mint vétekkel vádlottaknak, hogy mi kezdjük meg, még pedig higgadt mérséklettséggel a tárgyalást: célra vezetőnek láttuk, hogy mindenek előtt előtökbe tárnók ez egyesség formáját. Ajánljuk
azért ezt ezennel néktek, nem mint általunk csak most kigondolt, hanem már előttünk az egyház azon mély bölcseségü tanitóitól felvett módozatot, kik mindig nagy igyekezettel gondoskodtak, hogy a szomorú versengések az egyház tanitói közt valahára az isten igéjének szabványa szerint lecsillapittassanak, kiegyenlittessenek. És kérünk titeket, hogy e mi őszinte és jó akaratunkat ismerjétek el és ez egész ügyet az isten fiának dicsőségéért és a szent egyház épületéért, annak rendi szerint, szorgalommal vizsgáljátok meg, ha azt az emberi előitéletektől elfoglalt indulatok miatt egy kevéssé tehetitek; és az utáni prófétai és apostoli tudomány szabványa szerint feleljetek, ugy a mint e szent gyűlés és az idő fontossága kivánja.
Most pedig kezdetleg kijelentjük, hogy az a gyűlöletes sákramentárius név, melylyel részrehajlólag, a vita hevében – még mikor meg sem vizsgálták e viszály komoly alapokait – gyaláztatott volt meg az egyház – mi ránk legkevésbé sem illik. Mert ha szinte méltán lehet e névvel gunyolni azokat, kik a sákramentomokban csak puszta és üres jegyeket (tekintenek) helyeznek, és azokat csak a külső társaság jegyeinek és bélyegeinek állitják: de minket, kik álihatatosan tanitjuk és állitjuk, hogy a sákramentomok isten irántunk való kegyelmének bizonyságai és zálogai és azon igéreteknek legbiztosabb pecsétei, melyek a mi hitünket minél inkább erősitik, ugyanezen névvel rosz hirbe hozni semmi jogon nem lehet és azt elviselni sem tartozunk. Mert midőn ezeket állitjuk, a sákramentomok kettős hasznát tanitjuk. Először hogy isten előtt megőrzik lelkünk isméretét, továbbá hogy a világ előtt bizonyságot tesznek kegyességünkről; a mit-ugy hiszszük – ti sem tagadtok valamint azokat sem, a melyek következnek.
Mert azt valljuk azokról, hogy: valamint isten igazmondó és ugy be is tölti lelkének erejével azt, a mit a külső jegyekkel jelképez: ennélfogva maga az isten részéről nem puszta jegyek táratnak elénk, hanem azokkal össze van köttetve az igazság hatálya is. Viszont nincs bezárva a Szentlélek kegyelme ereje a külső jegyekbe, mert sem nem egyenlően sem nem mindeneknek használnak különbség nélkül, s nem is egy módon nyilvánul azok eredmenye, hanem az isten szabadon a mint neki tetszik használja a sákramentomokat, hogy a választottaknak segédeszközül szolgáljanak az üdvességre, másoknak ne használjanak semmit, és ennélfogva legyenek veszedelmökre. Végre hogy a sákramentomok mit sem használnak, ha csak
hittel nem vétetnek, a mi a Szentlélek különös kegyelme, s nem is a földi elemektől függ, hanem ugyanazon Lélek mennyei munkálkodásától s hogy a kül segédeszközök csak a mi fogalmunk erőtlenségeért vannak hozzájok köttetve.
A mi különösen Krisztus szent vacsoráját illeti, hogy nyilván van, miszerint a kenyér- és bor jelvénye (symboluma) alatt a Krisztus testének és vérének közöltetése táratik elé, s hogy nem csupán arra emlékeztetünk, hogy a Krisztus, értünk egyszer a kereszten áldozott, hanem az a velünk való szent egyesség szentesittetik, megerősittetik, mely szerint az ő halála nékünk életünkké lesz, tudniillik midőn az ő testébe óltatva, ő tőle valóban tápláltatunk, ép ugy, mint az étel és ital testünket táplálja.
Nyilván van az is, hogy a Krisztus valósággal s hatályosan betölti azt, a mit a hit és jegyeztetett dolog hasonlósága igényel s-ennél fogva valóban ajánltatik nekünk az urvacsorában az ő testének és vérének közöltetése, vagy (a mi egyre megy) hogy nekünk a kenyér és bor alatt oly zálog adatik, mely bennünket a Krisztus testében és vérében részesit. Mindenki megvallja pedig ki józan és helyes itélő tehetséggel bir és higgadt és nyugodt kedélylyel van, hogy az evés módjáról van a vita, mert nyiltan s őszintén valljuk, hogy a Krisztus miénk és hogy a mely jókkal bir, azokat velünk jövőre is közölni fogja, s hogy testét is nem csak egyszer adta a mi üdvösségünkre, midőn az a bűnöktőli feloldatásunk végett a kereszten megáldoztatott, hanem naponként is adja azt a mi tápláltatásunkra, hogy midőn őmaga bennünk lakik, éljünk az ő összes javainak teljességével is; tanitjuk továbbá azt is, hogy ő megelevenitő, mert életét belénk lehelli, ép ugy miként a kenyér nedvéből elevenséget veszünk. Tehát abból a forrásból ered a per, hogy az evés módját különbözőképen állitjuk fel.
Értelmezésünk pedig ez: hogy a Krisztus testét eszszük, mert az a léleknek szellemi táplálék; viszont tápláléknak nevezzük azt abban az értelemben, hogy a maga, életét a Szentlélek megfogható erejével mibelénk lehelli, hogy legyen velünk ugy köz mint az élőfa gyökéből a nedv az ágakba szétfoly, vagy a mint a főből az egyes tagokba elhat az elevenség. – Ebben az értelmezésben nincsen semmi álokoskodás, semmi homályos, semmi kétes vagy aljas beszéd. Hogy pedig némelyek, kik ezzel a világos egyszerüséggel nincsenek megelégedve, a Krisztus testét testi szájjal akarják enni, ez sem a
ezent irás tekintéjén [!!], sem az és egyház példáján nem alapul, annyira hogy bámulatos, miszerint középszerü itélőtehetséggel és készültséggel biró emberek oly makacsul vitatkoznak ez uj költemény mellett. A mit az irás tanit, azt mi legkevésbbé sem vonjuk kétségbe, hogy a Krisztus teste bizony étel, és az ő vére bizony ital, mert mi is bizonynyal vesszük és ezt a tiszta életre elégnek tartjuk. – S hogy a szent vacsorában e közösülés is végrehajtatik, valjuk. A ki ennél többet sürget, az igaz határokat által lépi. A lényeges szóhoz ragaszkodni is, midőn a sákramentomokról van szó, nem fér össze a józan észszel, midőn az irás maga kijeleli az azokról szólás különös saját formáját; a miből következik, hogy e szavakat "ez az én testem" sákramentomi módon kell magyarázni. Továbbá a kenyér, a melyet megtörünk, a szent irás örök értelme szerint közösülés a Krisztus testével; mert az isten örökké hasonló magához és mindég ugyan egy módon szólott a sákramentomokról.
Továbbá némelyek azt gyanitják, hogy valami veszély van e dologban, de könnyü ezek aggályával is szembe szállni: mert ők minthogy a sakramentomi szóllás azt mondja van (1) a figurával az igazságot kiforgatni vélik; de figyelembe kell venni, hogy a figurát nem puszta kép, hanem szótan szerint vesszük a névmásitás jelzésére, hogy valaki azt ne vélje, hogy a kenyér oly egyszerüen neveztetik a Krisztus testének, mint a hogy maga a Krisztus neveztetik isten fiának. Tehát a test neve képletesen alkalmaztatik a kenyérre. De mégsem oly képszerűen, mintha a Krisztus a maga testének csupa és puszta képét tárná szemünk elé; mert a valóság a kép által nem üttetik el; hanem csak jeleztetik a különbség a jegy és a jegyeztetett dolog között, a mely az összeköttetéssel nem ellenkezik, – csak szőrszálhasogatást kerüljük ki, a mint arra az egyezkedésnél igyekezni kell és illik. – Nincs e tanitásmódban semmi gyülöletes, vagy a mit roszra kellene magyarázni, és mindez értelem mind a közönséges használat által mindég is helybe volt hagyatva. Kiváltképen szükség, hogy a test mérhetlenségéről való akadályt elháritsuk, mert ha azzal nem vagyunk tisztában, hogy az véges, és az égben tartózkodik: nincs mód benne, hogy a viszályt kiegyenlitsük. Mert a mi némelyek előtt hihetetlennek látszik, hogy nincs mindenütt az, a mi az istenseggel egyesült: ez könnyen eloszlatható. – Mert bárha a köz-
(1) Hoc est corpus.
benjáró egy személyét két természet alkotja, mindazáltal mind a kettőnek megmarad a maga különböző tulajdonsága, minthogy más az egyesülés mint az egység. S e dologról régen nem is vitatkoztak. Mivel pedig közegyetértéssel be volt véve, hogy a Krisztus, istennek közbenjáró fia és a mi fejünk, az égbe ment, valamint egyszer befogadtatott a mennyei dicsősségbe: ugy nyilván van, hogy mi tőlünk testére nézve távolsággal van elválasztva; isteni kényével pedig és kegyelmének szellemi erejével mind az eget mind a földet betölti.
Ezt megállapitva legyen szabad áttérnünk azokra a szólás módokra, a melyekbe némelyek a homályosság miatt bonyolódtak, hogy a kenyér alatt vagy a kenyérrel minékünk a Krisztus teste adatnék; mivel nem a romlandó étellel való lényeges egyesülése a Krisztus testének jeleztetik itten, hanem sákramentomi összeköttetés; e felett pedig nincsen vitatkozás, hogy a jegy és jegyeztetett dolog közötti elválhatatlan összeköttetés minden kegyesekre nézve magában az igeretben van, a melylyel isten semmit csalékonyan nem mutogat, hanem jelezi azt a mit igazán és valósággal beteljesit. Továbbá hiába vetekednek a kétféle test felett. Mert megváltozott ugyan a Krisztus állapotja a testben, midőn az isteni dicsőségbe befogadtatván, mindent levetkezett a mi földi, halandó és veszendő volt: azonban mégis azt kell állitanunk, hogy nem nézhetünk mi más testet magunkra nézve életadónak avagy bizonynyal ételnek, hanem csak azt, a mely a mi bűnökből való feloldoztatásunkért megfeszittetett, a mint a szavak is mutatják. – Tehát ugyanazt a testet, a mit egyszer az isten fia az Atyának áldozatul adott, nékünk naponta adja az urvacsorában, hogy légyen a lelkiben táplálékunk.
Csak a módról kell megtartanunk azt, a mit a minap érintettünk. Nem kell a test lényének leszállani az égből, hogy azzal táplálkozzunk, mert az akadályok áthatására és a helyek távolságának elháritására elegendő a Lélek ereje. Azonban nem tagadjuk, hogy a mód, igy megfoghatatlan az emberi ész előtt, mert természetesen sem a test nem élete a léleknek, sem az égből nem gyakorolja a maga erejét miránk nézve. És Pál sem hiába nevezte nagy titoknak azt a közösülést, a mely minket Krisztus testéből való testté és az ő csontjaiból való csontokká teszen: Tehát elismerjük, hogy az urvacsorában oly csoda van, mely mind a természet határait, mind a mi gondolkozásunk módját felül mulja. Midőn a Krisztus élete velünk közöltetik és az ő teste nekünk táplálékul adatik, csak hogy mindazok a költemé-
nyek, melyek a minap előadott értelmezésünkkel ellenkeznek messze távoztassanak: a milyenek a test mindenütt jelenlétéről (ubiquitas) vagy a testnek jegybe való titkos bezáratásáról vagy a földön való lényeges jelenlétéről szólók. Midőn ezeket tárgyaltuk volt, kétség keletkezett még az alany (substantia) szóról is, melynek elenyésztetésére ugy látszik ez a legrövidebb mód, hogy a test evéséről való vastag képzelődést szüntessük meg, mintha az a testi ételekhez lenne hasonló, melyeket ha szánkba veszünk, gyomrunkba lemennek. Mert ha ezt az ostobaságot eltávolitjuk, nincsen okunk miért tagadnunk, hogy lelkileg tápláltatunk a Krisztus testével, mert valósággal egy testben egyesülünk ő vele hit által, és igy egygyé leszünk vele. A miből következik, hogy mi lelki társulatba köttetünk ő vele össze, épen ugy mint a személyes elevenség a főből a tagokba elfoly. Meg kell hát állapitanunk azt az értelmezést, hogy mi személyesen egyesülünk a Krisztussal, nem mintha valami testi vegyület vagy a Krisztus égből elővarázsolt teste hatolna belénk, vagy hogy azt szánkkal ennők: hanem mert lelkünket nem fogja megeleveniteni a Krisztus teste a maga ereje és hatálya által, mint a kenyér és bor anyagával a test tápláltatik.
Ezenkivül másik vitás fejezet volt a lelkileg szóról, melytől sokan iszonyodtak, mivel azt vélték, hogy az valami képzeleti vagy haszontalan dolgot jelent. – Tehát szükség, hogy itt értelmezéssel segitsünk. Tehát a lelki-, szellemi-evés a testinek tétetik ellenébe; testi eledelnek pedig az vétetik, mely szerint némelyek azt vélik, hogy maga a Krisztus lénye ömlik át belénk a mint a kenyeret megeszszük. Mi pedig ennek ellenében azt mondjuk, hogy nekünk az urvacsorában a Krisztus teste lelkileg adatik; mert a Szentléleknek titkos ereje azt cselekszi, hogy a melyek egymástól a helyek térfogata által elkülönitve vannak, egymással egyesittessenek, s hogy továbbá az égből származzék le ránk élet a Krisztus testéből; a mely éltető erő és hatóság, helyesen nevezhető valami a lényegtől eredő dolgoknak, csakhogy ezt is okosan és helyesen értsük, hogy t. i. a Krisztus teste az égben marad ugyan, mindazonáltal hogy mi hozzánk, kik e földön vándorlunk, az ő lényegéből élet árad és foly. – A mivel pedig kérkednek, hogy mi a kétféle evést tudtunkon kivül összezavarjuk: tagadjuk, hogy tudatlanságból mellőznők azt, a mit ők magok gyártottak a sákramentomi evésrői magoknak, a melyről nem akarják beismerni, hogy az a test állományának haszon és kegyelem nélküli evése volna.
Pedig semmi ilyen sincsen sem a szentirásban előadva, sem az ős egyház bizonyságával megerősitve; mert valóban a sákramentomnak igazsága és anyaga nemcsak a Krisztus jótéteményének alkalmazása, hanem maga a Krisztus, az ő halálával és feltámadásával. Minélfogva nem szerencsés magyarázók, a kik egy részről azt állitják, hogy a Krisztus saját lelkének semmi ajándékával és érejével nem bir, másrászről összeköttetésbe hozzák őt a lelki ajándékokkal és az evés hasznával. A miket épen ugy nem lehet az ő lelkétől rágalom nélkül elválasztani, mint őtet maga magától elkülönitni. A Pál szavai sem bizonyitnak pedig ő mellettök, hogy vétkeznek a Krisztus teste ellen, a kik méltatlanul eszik az urvacsora kenyerét, minthogy abban a vétség nem a vételnek tulajdonittatik, nem is olvassuk sehol, nem is egyezik meg a józan észszel, hogy valaha az szolgálna kárhoztatásul, hogy valaki a Krisztust bevette, hanem azok vannak kárhoztatva, a kik őt megvetik. – Állapitsuk meg azért erről a cikkről, hogy a Krisztus testét sákramentomilag eszik az istentelenek, nem igazán, nem valósággal, hanem csak mint sákramentomot – sacramento tenus – mint Ágoston mondja.
Ez az értelmezés megfejti ama kérdést, hogy mit tesz az urvacsorában hit által venni a Krisztus testét. Némelyek előtt gyanus a hit név, mintha az igazságot és érteimet elforditaná. De sokkal jobb azt elfogadnunk, mivel a Krisztussal másképen nem köttethetünk össze, mintha elménk e világból kiemelkedik. – Azért is a mi Krisztussal való összeköttetésünk kötele a hit, a mely minket felfelé emel, horgonyát az égbe veti, hogy inkább ott az ő dicsőségében keressük a Krisztust, mint hogy elménk költeményei alá sülyesszük azt, és ily módon leginkább lecsillapitható ama viszály is, a melyet érintettünk, hogy vajjon csak a hivők veszik-e a Krisztust, vagy kivétel nélkül mindazok, a kiknek adatik a kenyér és bor jegye (symbolum)? Mert helyes és világos az a megoldás, a melyet tettünk, hogy a Krisztus a maga testét és vérét átalánosan mindeneknek adja; hanem mivel a hitetlenek az ő szeretetének ajtaját bezárják, nem veszik azt a mi nekik ajánlva van; de ebből még sem lehet azt következtetni, hogy midőn ők megvetik azt, a mi nekik adatik, akár megalázzák a Krisztus kegyelmét, akár valamit levonnak a sákramentom hatályából, mivel az ő hálátlanságok miatt nem másitja az meg a maga természetét. Ellenben a kenyér is nem szentségtelenül meg, midőn az a Krisztustól előleggé vagy záloggá tétetik, mintha az a közönséges
kenyértől semmit sem különböznék, hanem valóban bizonyitja a Krisztus testével és vérével való közösülést.
Aláirva: A magyar és erdélyországi egyházak azon széniorai, a kik a hitben és a Krisztus testének lelki evésében egyetértenek.
Erre következik az Ágostai hitvallásuak felelete ily cim alatt:
Feleletünk a Sakramentáriusok által 11-dik áprilisbe hozzánk áttett "Egyezségi módozatra".
Üdvöt és békességet az Urtól! Vettük tisztelendő férfiak, az uraságtok iratát, a melyet követeik által mi hozzánk küldöttek stb. Itt az eredeti latin szöveg idézése forrásomban (Jakab Elek, Dávid Ferenc irodalmi emlékei 35. lapján) megszakad, minthogy a mint a szerző irja az e feleletben elmondott érvekre Dávid Ferenc és a vele tartók viszont válaszukban kiterjeszkednek. Ezeket az érveket Zsilinszky a magyar országgyűlések vallásügyi tárgyalásai 128-ik lapján eképen sorozza el, ők is megegyeznek abban, hogy az urvacsorát hit nélkül venni nem lehet, de a kérdés sulyát Krisztus ezen szavaira fektetik: vegyétek és egyétek, ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik, igyátok, ez az én vérem: Ők ezt betü szerint értik; nincs ennek elvont értelme, nem névfelcserélő, ábrázoló, jelölő és képletes szólás az. Szerintök az ellenkezés oka nem az evés módjában van, hanem abban, hogy szerintök Krisztus teste anyagilag, állandóul és mindig jelen van az urvacsorában. A kérdés az: benne van-e? Feleletök az: hogy benne, de nem Euclides vagy Archimedes mértani képletei szerinti bizonyossággal állitják, hanem keresztyénekhez illően hiszik, vallják, visszautasitván az emberi okosság azon sületlenségét, a mit az igén alapuló hit meghalad és fölülmul. De nem is ugy értik az evést, mint a kapernaiták, hogy fogaikkal rágják a Kristus testét, hanem a vak okosság által kinyomozhatlanul, csak isten előtt ismert módon. S minthogy ezeket igazaknak tartják, ellenfelöknek egyességre való felhivását csak ugy fogadják el, s csak ugy vélik lehetségesnek, ha azon vélemény, mely szerint az urvacsorai kenyér és bor csak jegy, tőlünk távol az égben lévő Krisztus testének és vérének ábrázoló jegye, és Krisztus teste és vére abban csak ábrázolólag van értve, elvettetvén – a szentirás világos szavait mindkét fél figyelembe veszi.
Ők nem akarnak megállapitott véleményöktől elállani, sem az általok hitt igazságról nem mondanak le, mert ez, egyezség helyett egyenetlenséget támasztana.
A kálvin követők viszonzásának szövege az egykoru tudósitó szerint ez volt:
Viszonválasz a feleletre, melyet a miéinkhez 12-dik áprilisben küldöttek.
A bölcsesség és béke lelkét óhajtjuk reátok tisztelendő férfiak és a Krisztusban szeretett atyánkfiai.
Mi ugyan a béke feltételeit hozzátok az üdves egyesség kegyes és valóban óhajtott szándékával és indulatával küldöttük meg és inkább kivántuk, hogy azokat a másoktól már régen előadott pontokban terjesszük előtökbe, minthogy magunk szerkesszünk valami ujat kiváltképen azon okon, hogy azok nem a mieink, kiknek becsületünk a mint jól tudjuk nálatok egészen alászállott. Hogy pedig ti minő indulattal fogadtátok e mi tettünket, az irásotok záradéka mutatja. (1) Minthogy azonban, ha rajtatok a szenvedély nem venne erőt, már eddig beláthattátok volna, hogy sem tollban, sem szavakban nem szükölködünk, e kellemetlenséget most is eltürjük. E közben pedig titeket sietve és komolyan figyelmeztetünk, hogy mi azoknak a számából vagyunk, a kik másokat, ha az isten igéjéből jóra intenek, örömmel követünk; és noha módozatunkat mint a ti itéletetek szerint lopást és csalárdságot gáncsoljátok, mindazáltal mi ugy itéljük, hogy azt sok kegyes atyák példájával lehet menteni. Ennélfogva a ti dolgotok nem az volt, hogy honnan küldetett az iromány, de hogy mennyire egyezett az meg az isten igéjével, minélfogva mi ismét meg fogjuk mutatni, hogy a békességnek vagyunk óhajtói. Azért is a ti irásotok minden fejezetére felelni fogunk; feleletünket pedig a szentirásnak és a szent atyáknak erősb bizonylataival fogjuk megerősiteni, hogy nyilván kitünjék, miszerint bennünk az egyességre törekvés lelke épen nem hiányzott.
(1) E záradék a következő volt:
Cum non sint vestro conscripta haec Morte, cavete,
Nesi forte suas, populus repeterit olim
Helvetius plumas, moveat Cornicula risum
Furtivis nudata coloribus.Minthogy pedig a ti feleletek 19, azaz tizenkilenc fejezetből állott, azokra sorban igy felelünk meg.
I. Először. Mi amaz iratunkban az urvacsorának nemcsak hasznát avagy végokát, hanem a viszálkodásnak minden lényeges okait és fejezeteit befoglaltuk: a szólás előadás módjáról, a Krisztus testének evéséről, a test és vér jelenlétéről, a kegyesek és istentelenek evéséről értekeztünk, és mindent a szentirás szabványa szerint adtunk elő, csatolva tisztességes és törvényes birálatunkat, miképen kelljen azokat helyreigazitni, a kik az urvacsora felől vagy hiányosan vagy tulságosan értve hibáznak.
II. A mit pedig ti az urvacsorának, annak végcéljára és hasznára nézve tulajdonitatok, hogy azzal bizonyság tétetik a bűnök bocsánatjáról és azokról a jókról, melyek az evangyéliomokban előadatnak, mi is elfogadhatjuk és megerősitjük. És ebből azt következtetjük: hogy ha az urvacsorája bizonysága és jegye a jegyeztetett dolognak, akkor nem maga az, a miről bizonyságot tesz: mert helyesen mondják az atyák Jusztinus Martyr, Ágoston, Cyprián, Tertullián, Ambrus, Theodorét, hogy más a jegy és más az a mi bizonyittatik, jegyeztetik.
III. Harmadszor. A mit tanitatok, hogy a sákramentomok hit által használhatnak, bevesszük, megerősitjük, mert megvan irva, hogy az ige és sákramentomok, lélek és hit nélkül holt betü; és méltatlanul vagy hit nélkül venni annyi mint kárhozatot venni. De midőn azt mondjátok, hogy az irás szerint hit által használnak a sákramentomok, következik, hogy hit nélkül a sákramentom anyagát Krisztus testét és az uj szövetséget nem veszik, hanem veszik azt csak azok, a kik hittel járulnak, a mint János 6, továbbá Korinthusi első levél 11, irva van: a ki hiszen, az engemet eszik, a ki a Krisztusban marad, az a Krisztus testét eszi, a mint az atyák is a Kristussal mondják.
IV. Helyesen és kegyesen tagadjátok a Szentlélekkel a kenyérnek a Krisztus testévé való átlényegülést is, mert azt a szentirás bizonylatai megcáfolják. Máté 26, Márk 14, Luk. 22, I. Kor. 12. – Mert a mit a Krisztus a maga testének és vérének nevezett mindjárt ugyanazon végrehajtásában és szavaiban a vacsorának megkülönbözteti a jegy anyagát a jegyeztetett dologtól, ezt mondván: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Az apostol pedig ugyanezt igy tette ki I. Kor. 11. valahányszor e kenyeret eénditek az ur halálát hirdessé-
tek; és a mit a Krisztus vérnek nevezett a következő szavaiban mindjárt a szőlőtőke levének nevezi: azaz bornak, hogy megmutassa, miként a kenyér a maga lényegében és anyagában marad állapotára, hasznára, szolgálatára és nevére nézve is mint Kryzosztom, Ambrus, Kelemen, Sándor, Jusztin Mártyr, Irenaeus, Theodorét, Cyprián, Origenes mondják, hogy a Kenyér a Krisztus testének nevével jegyeztetik meg, megmaradván annak lényege. Ebből világositsátok fel a pápistákat és a pápistákkal együtt azokat, a kik a tulzásban hibáznak, midőn azt mondják, hogy a kenyér lényegesen a Krisztus teste, azaz: a Krisztus testének lényegével, alakjával, természetével bir, a mi ugyan egy az átlényegüléssel; mert a viz lényegesen lett borrá, azaz átlényegült. I. Móz. 4. 5. a Mózes pálcája lényegesen lett kigyóvá, azaz az átlényegüléssel. – Helyesen tagadjátok a Krisztus testének a kenyérbe való helyi bezáratását is: Mert a Krisztus test szerint testben jelenlévén az apostolokkal az első vacsorán, sem a kenyérbe nem zárta be a maga testét, sem az apostoloknak nem adta, hogy testileg egyék, sem semmi módon nem lehető az, hogy az ő teste, mely az irások szerint az egekbe ment, lezárattassék egy darab kenyérbe és levonassék az égből. Ebből következtetjük, hogy gonoszul álmodozzák a pápisták és átlényegitők, hogy a Krisztus testét a kenyér szine alatt testi szájával különbség nélkül mindenki veszi; mert megvan irva Máté 24. 25. 26. Luk. 24. Csel. 1. 3. Kol. 3. hogy a Krisztus égbe ment teste ott marad mindenek megujulásáig, a mint minden görög és latin atyák is a szentirással szólnak. Szentül és igaz hit szerint tagadjátok a Krisztus testének mindenütt jelenlétét is, mert ha az megállapittatnék, az egész szentirás, mely a Krisztust az asszony magvának, a mi atyánknak, a mi atyánkfiának, hozzánk a bűn kivételével mindenben hasonló és igaz embernek állitja, megsemmisittetnék és az Eutikhes eretneksége nyilván megerősittetnék, és igy az üdvösségnek egész titka eltöröltetnék, a mely az isten és emberek közt közbenjáró ember által végrehajtatott. A honnan helyesen következtetjük, hogy helytelenül és a szentirás tekintélye s igazsága ellen bolondoskodnak azok, a kik a Krisztus testét a végtelenbe kiterjesztik és azt költik, hogy az mindenütt minden helyeken testileg jelen van.
V. Szentül és helyesen irtok alá velünk, sőt a Szentlélekkel a szellemi (lelki) evésnek; mert Ján. 6. 14. 15. Eféz. 5. 1 Kor. 10. 12. ugy iratik le a mi lelki egyességünk, hogy valamint a főből a szellemi
elevenség a tagokra lefoly és táplálja azokat, és valamint a szőlőtőke az ő elevenitő nedvét a venyigékkel közli, ugy a mi fejünkből a Krisztusból, azaz a Krisztus testéből mint örök forrásból az igéret szerint lefolynak reánk kegyesekre a hit és a Szentlélek munkálkodása által az ajándékok. Minthogy azért ez szellemi evése a Krisztus testének, mint Ján. 6. az idvezitő tanitja; balgatagul tévelyegnek az átlényegitő pápisták, a kik azt tanitják, hogy mi a kenyérben és látható jelekben hit nélkül is részesei leszünk a Krisztus testének; mert a Krisztus után helyesen tanitják azt minden igaz hitű atyák, hogy azok részesülnek a Krisztus testében és vérében, a kik a Krisztus testéből és csontjaiból valók. Eféz. 5. a kik a Krisztus teste, avagy a Krisztusban maradnak, mint Eféz. 4. Ján. 5. 6. 14. 15. mondatik. Midőn tehát a szentirással és velünk, sőt az atyákkal is, Jusztin, Kelemen, Alekszándrin, Ignác, Cyril, Ágoston és Cypriánnal azt tanitjátok, hogy Krisztus testének szellemi evése hit által lesz; a hit pedig miként az irással a boldog emlékü tisztelendő Melánchton Fülep ur, a római levél 3. és 4-ik részére tanitja, a viszonylagos igéretnek tétetik ellenébe: mondjuk és következtetjük, hogy akiknek nincsen igaz hitök, a Krisztus testét nem ehetik mint János 6. részében irva van, a test nem használ semmit, a lélek az, a mely megelevenit.
VI. Helyesen tesztek különbséget a Krisztus testének sákramentomi és lelki evése közt, mert ezt is Ján. 6. részében a Krisztus tanitja: az Atya az égből adja az igaz kenyeret; az atyák megették a mannát és meghaltak; aki eszi e kenyeret (az én testemet) él örökké. A puszta szertartási vagy lelki evésről mondja az apostol. 1 Kór. 11; a ki eszik méltatlanul kárhozatot eszik: mert valamint a test lélek nélkül élettelen hulla, ugy a sákramentomi jegyek az ő megelevenitő lelkök avagy a jegyeztetett dolog nélkül holt elemek. Mint Ágoston, IX. köt. Kol. 25. 26. Józs. 6. fej. a 35. 74. zsolt. harmadik könyv a keresztyén tudományról; továbbá Cyprián, Tertullián, Ambrus, Kryzosztom és a többi atyák az irással tanitják: a sákramentom anyaga senkinek nincsen veszedelmére, hanem mindenek életéért van. A ki pedig nem marad a Krisztusban, e nagy dolog jegyét (sacramentum) veszi a kárhozatra. És Judásról azt mondja Ágoston; Judás az Ur kenyerét, az apostolok az urat mint kenyeret ették.
VII. A melyek következnek közvetlenül átlagosan ellenkeznek azokkal, a melyeket eddig az irásból felállitottatok. Mert csak egy szótag sem található a szentiráshan, sem pedig az igaz hitű atyák
irásában, hogy a Krisztus testét testi szájjal ennék. Mert maga a megváltó jelen lévén az első vacsorán, nem adta a maga testét testileg az apostoloknak. Sőt azokat a kapernaitákat, a kik azt vélték, hogy testi szájjal kell enni a Krisztus testét, kétféle erősséggel cáfolta meg. Először: hogy az ember fiának egészen emberi testben kell az égbe felmenni, mint Ágoston a Dardanushoz irt levél 23. 57. 59. és minden atyák tanitják. Tehát nem lehet az ő testét testi szájjal enni. Továbbá Lélek az, a mely megelevenit stb. Azért a Krisztus szavaiból következtetjük, hogy a kik a Krisztus testéről azt állitják, hogy azt testi szájjal eszik, a menybemenetelről való hitcikket lerontják a Krisztus testének ellenségei és az ő testének szellemét és az urvacsorát megsemmisitik.
VIII. Midőn a szentirás szerint tagadjátok, hogy a Krisztus teste bezároltathatnék, vagy mindenütt jelen volna, kegyesen tettétek; de itt elfeledve mindjárt a vallott igazságot, az ellenkezőt állapitjátok meg, mert meg vagyon irva Máté 24. 25. 26. Luk. 24. Csel. 1. 3; Kol. 3. Filipp 3. És minden hitformák! az apostoli, athanázé, niceai, végre minden atyák Ignáctól kezdve Vigiliusig többen mint 28-an nyilvánosan erősitik, hogy a Krisztus test szerint felment a menybe és ült az isten jobbjára és onnan jövend el ugyanazon alakban, a melyben felment láthatóan mint Ágoston Dardánushoz 57. lev. más atyákkal együtt tanitja. Azért helytelenül rontjátok le az irás egyező értelme ellen a Krisztus testének valóságát, midőn azt állitjátok, hogy az urvacsorában testileg jelen van.
IX. Midőn ti azt mondjátok, hogy e szavakat: ez az én testem, Semmi más testről sem kell érteni, hanem csak a Krisztus valóságos lényeges testéről, mi is valljuk, hogy a kenyér természeti testnek van mondva, hanem az másnak a sákramentomokról való képletes szólás-módja szerint; mert valamint a Krisztus neveztetik kenyérnek és ételnek (nem lényegesen és átlényegités szerint, mintha magból készült kenyér volna), továbbá báránynak, sziklának, féregnek, szőlőtőnek, kapunak, ajtónak, t. i. képletesen, ugy az irással együtt minden atyák, Theofylaktust és Damascént kivéve, tanitják, hogy a Krisztus testének nevével a kenyér neveztetik. Mert az Ur is igy nevezi majd kenyérnek, a mit testnek mondott, hogy megmutassa, miként az urvacsora kenyerében kettőt kell tekintetbe venni: a kenyeret a maga lényegében és anyagában, s hogy az testnek neveztetik, névmásitási elnevezéssel. – Mint a 1. Móz. 6. Róm. 4. az ur a körülmetélkedést
nevezi szövetségnek, majd hozzá teszi, hogy az a szövetség jegye a hit igazságának pecséte; és Péter is, ki a keresztséget megtartásnak nevezi, majd nevezi azt elmosó viznek, mely a bűnök elmosatását bizonyitja. 1. Pét. 3. Tit. 3. Eféz. 5.
X. Tiz. Ti a szent irás igazsága ellen tagadjátok, hogy a szent irás igéi, azaz e tételek ez az én testem, ez az én vérem névmásitás szerint vétetnek: mert midőn a jegyek és jegyeztetett dolgok nem épen azok, vagy nincsenek átlényegülve pápista módon, hanem megkülönböztetve, sőt a gonoszokban elválasztva is, mint Ágostonnak Judásról feljebb idézett mondásában látni: következik, hogy ezeket nem lehet egyszerü értelemben mondani. Mert más a jegyeknek lénye, más a jegyeztetett dolog; mint az isten a 1. Móz. 17. Róm. 4. a körülmetélkedést névmásitással nevezi szövetségnek, majd a szövetség jegyének mondja igy Luk. is Pállal, Luk. 22. 1 Korint. 10. 11. Krisztusnak e szavait ez az én vérem névmásitással és tárgymásitással tették ki, igy: ez a pohár ujtestamentom az én véremben uj testamentommal, a mely vér, – eredménynyel azok helyett fejezték ki: igy minden igaz hitű atyák is képletesen magyarázzák az urvacsora igéit, kiváltképen pedig Ágoston, a ki gonoszságnak állitja, ha azok nem képletesen vétetnek.
XI. Mi a Krisztus testétől nem vonjuk el a lényeget, hanem tanitjuk azt a Krisztussal Ján. 6. Pállal 1. Kór. 10. t. i. a Szentlélek elevenitő hatását, s hogy a kenyér és bor az októl, a testtől és vértől nem választatik el csak megkülönböztetik, mint Máté 26. Luk. 22. 1. Kór. 11. Krisztus és az apostol megkülönbözteti, mondván: Ez az én vérem. E pohár ujtestamentom az én véremben.
, XII. Ágoston Ján. 3. 6. 14. 16. C. 9. köt. Dardanushoz irott levél .57, nyilván tanitja, hogy a Krisztus mi tőlünk testére nézve távol van és az égnek bizonyos helyén tartózkodik, a valóságos testnek módja szerint. – Ugyanezt tanitja Máté 24. 20. Csel. 1. 3. az irás az atyákkal a mint már mondva volt. Tehát ezt Ágostonnak igaztalanul tulajdonitják, midőn ő is azt tanitja, hogy a Krisztus teste sákramentom szerint van jelen az jegyben; és a jelezés módjának titka szerint, a mint Tertullianus, Cyprián és más atyák erősitik.
XIII. Midőn tovább azt mondjátok, nem öntitek szét és végtelenül nem teresztitek szét a Krisztus testét, ismét ellentétbe bonyolitjátok magatokat és nyilatkozataikat összeütközésbe hozzátok. Mert mihelyt a Krisztus testének lényegét a földre helyezitek az
emberi természet sajátságába ütköztek, a mely nem tűri meg, hogy egy test egyszersmind az égben és földön is legyen: annálfogva mihelyt e sziklácskába megütköztök, kitűnik, mily gyenge alapon állotok, mert ha nem véghetetlen a Krisztus teste (minthogy nem az) tehát nem is lehet lényegesen jelen a kenyérben és a kenyérrel.
XIV. Két különválasztott fajnak az egyesülését személyes egyesülésnek nevezi az irás.
XV. Egy személyben való összeköttetésnek mint a test és az ige a Krisztusban egy; de minthogy a test és vér a jegyekkel (symbolumokkal) nem egyesül egy személyben, helytelenül tanitjátok a jegynek és jegyeztetett dolognak óhajtott lényeges egyesülését. Először, mivel Luk. 22. 1 Kor. 11. a jegyeket és jegyeztetett dolgokat megkülönbözteti, mondván: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. – Valahányszor eénditek e kenyeret, az urnak halálát hirdessétek. A hitetlenekben pedig rögtön megtörténik a jegy és jegyeztetett dolognak a különválása azok hitetlensége által; mert Judás (a mint feljebb mondva volt) az un kenyerét vette, de nem a kenyeret, mint urat (panem Dominum). – A hitetlenek kárhozatot vesznek, nem pedig testet, a melyben élet van. Ján. 6. Tehát nem hihető, hogy a kenyér és bor lényegesen egyesüljenek, mert két természetnek egyesülése egylényegü egyesülés. Ezzel a pápisták átlényegülése nyiltan megerősittetnék, a mit ti, csak a név változtatásával méltán tartoztok öszlényegülésnek nevezni.
XVI. A jegy és jegyeztetett dolog összeköttetését és egyesülését az irás szokása ellen nevezitek szeretet szimbolumának, mert nagy távolságban állanak egymástól a jegy és jegyeztetett dolog és sohasem nevezte az irás a sákramentom anyagát, a Krisztust és a Krisztus testét a testben szerzett jók jegyének, hanem inkább az üdvesség anyagának és okának. Róm. 3. Ján. 1. 5. Ezeknek a jótéteményeknek jelvényeit (symbola) nevezi sákramentomnak. Rom. 4.
XVII. Szájjal enni a Krisztus testét semmit sem különböz a kopernaumiak véleményétől. Mert ezek azt mondották, kicsoda hallgathatja őtet; mimódon adhatja az nékünk az ő testét, hogy együk? De ennek a véleménynek maga a Jézus ellene mond János 6. részében, mondván: hogy e beszédek lélek és élet; igy tanitanak minden atyák is, a kik nem azt parancsolják, hogy magunkat, hanem hogy sziveinket készitsük el az evésre. Cyprián is azt mondja az urvacsoráról: a Krisztusnak szájjal evett teste semmit sem használ.
XVIII. A Krisztus Ján. 6. részében az evés módját nyiltan igy irja le: az a ki eszi az én testemet, az a ki én bennem hiszen. Tehát nem is végére mehetetlen dolog ez és Pál a kenyeret a Krisztus teste közöltetésének nevezi. A lelki közöltetés pedig a hité, nem a testé, miként feljebb ti is bizonyitottátok.
XIX. Hamisan tulajdonitottátok az apostoloknak és igazhitű atyáknak azt az állitást, hogy a Krisztus testét a kegyesek és gonoszok testi szájokkal veszik, mert Ján. 6. meg van irva, a mi atyáink mannát ettek és nem a Krisztus testét és meghaltak. Az apostol is ugyanezt állitja a Krisztussal. 1 Kor. 11. A ki e kenyeret eszi méltatlanul, vétkezik az Ur teste ellen: más a mit eszik, más a mi ellen vétkezik. – A gonoszok kenyeret esznek, de méltatlanul, nem mintha elitélnék a Krisztus testét, hanem szentségtelenül és hasztalanul itélnek, midőn azt a világi étellel és gonosz babonával összezavarva vétkeznek az ur teste ellen, mert az apostol e két visszaélést feddi. Tehát ennélfogva Ágoston és minden atyák a szentirással egyetértőleg azt tanitják, hogy egyedül hitből, csupán a hivők eszik a Krisztus testét igéretileg. – Azt kell mondanunk: a jók veszik a Krisztus testét, a mely jelképeztetik, a rosszak a sákramentomot az ő kárhoztatásukra. Ágoston. Ján. 8. Trakt. 28. köt. 9. könyv 3. a keresztény tudományról a Gal. 3. 77[!].-re.
Ez a mi rövid válaszunk, melyből megérthetitek mi felett van köztünk viszálkodás, hanem most a ti kötelességetek lesz, hogy határozottan valami hosszabb késedelem nélkül feleljetek meg. – Vegyétek pedig azt akár honnan, a honnan akarjátok, akár Heszhusszból, akár Brencből, mi nem késlekedünk, csakhogy feleleteteket szentirási bizonylatokkal támogassátok. Mert eddig "ez az én testemen" kivül semmit fel nem hoztatok, a mely szavaknak magyarázatában sok szóval erősititek ugyan, hogy ti tagadjátok, azonban mégis valósággal védelmezitek a Krisztus testének mind összlényegülését, mind pedig mindenütt jelenlétét. Most azért, hogy annyi sok más után nyilt értekezésre jöjjetek is velünk szemben, tárgyaljatok a rend, igazság és vitatkozás módja követeli. [!]
Aláirva: Azon magyar és erdélyországi egyházak szeniorai és lelkészei, a kik azt állitják, hogy a Krisztus testét hittel és lelkileg lehet enni.
A nagy enyedi zsinat további folyamáról fentebb idézett forrásunk nem szól. Hermann azt mondja, hogy a vita nagy erővel és vetélkedéssel folyt. A Kálvin követők hivatjoztak Kálvinra, Bullingerre, Bézára és Martyr Péterre; az övéik ellenben erélyesen állitván, hogy a szentirástól eltérni semmi módon nem szabad, támaszkodtak szinte a tisztább nézetü hittudósok Luther, Hesshus, Schemnitz [!], Selneccer és a régi szentatyák irásaira; s ezeknek Melanchton Filep ur által hűségesen összegyüjtött itéleteit, más hittudósok másaival együtt, a melyek ugyanez időben a különböző akadémiákon kijöttek és az ellenség cselfogásai és lármái ellen elég erős fegyverül szolgáltak, rendre előszedték. Mig nem a vita közben hirül jő, hogy Molnár György a kolozsvári iskola igazgatója meghalt, ki felől Dávid Ferenc ezt felelte, hogy mint egy Herkulest vagy Gorgont minden ellenével szembe állithatja: mire a zwinglianusok megrendülvén, a sok lárma után győzelmi reményökben megcsalódva, mind magok haza indultak, mind a mieinknek szabadságukra hagyták a hazamenetelt. (2)
Tehát a fejedelem által sürgetett egyesség létre nem jöhetett. Dávid a Kálvin-követők szuperintendense maradt, a Luther-követők még azon évben megválasztották szupenintendensökké Hebler Mátyást. És junius 4–11-én a tordai országgyűlésen az 5-dik cikkben mind a két felekezetet illetőleg a következő törvény hozatott: "Azon oknál fogva, hogy a kolozsvári, azaz a magyar és a szebeni, azaz a szász eklézsiák szuperintendensei és papjai közt, a vallás és különösen az urvacsora kiszolgáltatása ügyében eddigelé különböző viták, vetélkedések, küzdelmek, és hitfelfogások voltak: az egyenetlenség megszüntetése, mind két rész lelkiismérete, megnyugtatása, s a honlakók békéje végett meghatároztatott, hogy jövőben mindkét félnek szabad legyen, akár a kolozsvári, akár a szebeni vallást és hitfelfogást követni, de ugy, hogy ha valamely királyi vagy mezőváros és falu papja a kolozsvári ekklézsia vallását és hitfelfogását prédikálni s a népet erőszakkal arra kényszenitení akarná, azt ne tehesse, de bárminő vallást akar követni valamely királyi vagy mezőváros és falu,
(1) Protocoll. actorum synodal. Stat. Eccl. Saxon. in Transylv. 157. l.
olyan vallásu prédikátort tarthasson, az ellenkező vallásut pedig elmozdithassa. Ez tartassék meg a szebeni ekklézsiák kebelében is. A ki pedig a szebeni vagy kolozsvári ekklézsia hitfelfogásához akar csatlakozni vagy urvacsorát a szerint venni, a szebeni ekklézsia szuperintendeusi kerületében levő faluból urvacsora-vétel végett mehessen át a kolozsvári hitvalláshoz tartozó faluba, ellent nem állván senki akadályozása, neheztelése, bántalmazó gunyja, sőt nevetése se."
XIII.
GÖNCI ZSINAT,
1566-dik évben.Még el sem hangzott az urvacsora felett folyt végzetes vita, mely a magyar protestáns egyházat két külön felekezetre szakasztotta, már ismét uj, még magasabbra törő vallási mozgalomnak előjelei mutatkoztak az egyház területén. Az az irodalmi harc, mely a Krisztus személye és a Szentháromság felett Német-, Svájc- és Lengyelországokban lefolyt, eredményével, termékeivel bejárta egész Európát s nem kerülte ki Magyar- és Erdélyországot sem. Az arról irt könyveket ifjaink magokkal hozták a külföldi akadémiákról, és a könyvárusok országszerte terjesztették. Ennek folytán, mikor még az uj kálvinista felekezet meg sem alakult, már az uj tant lehete hallani a magyar protestáns egyház és fészkeiben.
Kolozsváron Dávid Ferenc első kálvinista püspök, már többször unitár szellemben prédikált, Károlyi Péterrel a kolozsvári iskola-igazgatóval folytatott hittani szóváltásában nyiltan azt mondta, hogy "a sophisták zavaros theologiai meghatározása összezavarja az egyet a hárommal, a hármat az egygyel; ha az isten Krisztus atyjának s a három isten egynek mondatik, lehetetlen át nem látni az abban lévő ellenmondást. Az Ige és Szentlélek meghatározásában, a személy és egylényüség (hypostasis et consubstantia) szinte nem áll-
hat meg, mert a szentirásban az Ige és Szentlélek isteni személyiségéről sehol nincs emlékezés." (1)
Debrecenben Kerespeterdi Aran Tamás már 1561-ben (2) hogy a Krisztus nem isten, hanem isten fia és ember Fia, mert az irás istennek sehol nem mondja, hanem emberfiának; kisebb az atyánál; meghalt, atyjától feltámasztatott, küldetett főpap, közbenjáró; kér atyjától, hozzá imádkozik, hogy el ne hagyja, lelkét vegye magához, dicsőitse meg. Istenhez ez mind nem illik. A Szentlélek ajándék, mely adatik, küldetik, könyörög, tehát nem isten. A Szentháromságban nincs meg a három személy. Azt is tanitá – mond a cáfoló – a mit Stankar, hogy a Krisztus nem mind a két természetében közbenjáró és engesztelő isten és emberek közt. "És áriánus tévelygésével – mint Huszár Pál akkori debreceni pap mondja – sok jámbor keresztyéneket meg is háboritott vala" (hihetőleg hitnézetei elfogadására birván). Ugy hogy Méliusznak öt napi vitatkozásába került őt legyőzni, és a debreceni ekklézsia előtt 1561. dec. 13. állitásainak visszavonására esküvel kötelezni. (2)
Egerben pedig Lukács pap e hitvallást állitotta fel:
"Minthogy az isten örökké való, mérhetetlen, láthatatlan lélek, és hozzájárulhatatlan világosságban lakozik, azért hiszem és vallom, hogy az igaz istent helyesen megismerni másunnan nem lehet, hanem csak az ő isteni nyilatkozatából, mely az isten igéjében terjesztetett az egyház elé.
2. Azért a szentirások igazságánál fogva hiszem és vallom, hogy egy igaz isten van, ki minden dolgoknak teremtője és megtartója, tudniillik a mi urunk Jézus Krisztusnak atyja, a ki hajdan a törvénynek és igéreteknek kiadott igéjében, ez utolsó időkben pedig a Krisztus által hirdetett evangeliumban nyilatkoztatta ki magát.
3. Azután hiszem és vallom, hogy ennek az atyaistennek istensége egy; szellemi, örök, egyszerü, változhatatlan, megoszolhatatlan lény, a kit hajdan az és egyház helyesen nevezett el görög névvel ουσια-nak, és hogy az véghetetlen bölcseségü, hatalmu és jóságu.
(1) Egyháztörténeti Emlékek. II. Dávid F. irod. emlékei. IX. sz.
(2) Révész Imre, Magy. Prot. Egyh. és Isk. Figyelmező. 1873. 49–50. ll. Az Keres-Peterdi Aran Tamás vallási az ő eretnek tudományból való megtérése után a debreceni eklézsia előt. 13. decembris 1561.4. Továbbá elismerem és vallom, hogy ebben az istenségben, vagy lényben (essentia) és Isteni természetben, három egyenlőképen örök és egy állományu vagy egy lényegü személy létezik: az Atya, az Atya igéje (λογος-a) és a Szentlélek, a mint ezt az isteni nyilatkozat az evangyéliumban kijelentette az egyháznak.
5. Hogy már maga az Atya, (kezdete okfeje, elve, principium) az istenségnek, a kitől származik a λογος és Szentlélek; az evangyéliom tanitása szerint hiszem és vallom a mint tanittatik: hogy a λογος és Szentlélek nem magoktól, hanem az Atyától származtak és küldettek.
6. A mi a Jézus Krisztust az Atyaistennek egyszülött fiát illeti: hiszem és vallom, hogy ő igaz isten és ember. Még pedig isten, mert az Atyának örök λογος-a, kinek ugyanazon lénye, istensége van az Atyával; ember pedig mert szűz Máriától idő szerint született, testben, azaz emberi természetben, mely testből és okos lélekből áll, hogy hozzánk mindenben hasonlóvá legyen, a bűnt kivéve.
7. A SzentlélekrŐl ugyanezen hittel állitom és vallom, hogy igaz örök isten, mert az az Atyától és Fiutól származott isteni lény, a ki kijelentetett, ajándékoztatott a választottak Krisztusban való megszentelésére a világ teremtetése előtt.
Az istenség e háromságát, a melynek nevében megkereszteltettünk, igaz és állandó hittel elismerem, segitségül hivom és vallom az igaz egyházzal. (1)
Ily hitnézetek nyilvánultak a magyar prot. egyházban, midőn Károli Gáspár abauji vagy kassavölgyi esperes a gönci zsinatot 1566. jan. 22-dikére összehivta.
Károli Gáspár, a Czwittinger jellemzése szerint, a legkitünőbb magyar bölcsész, nyelv- és hittudós, és hivei között isten igéjének legékesszólóbb hirdetője volt. Bod Péter is, mind a szentirásban, mind a nyelvekben, mind az atyák irásaiban jártas nagytudományu férfiunak nevezi őt. De ismeri nevét nemcsak a magyar protestáns, hanem az egész magyar keresztyén egyház. Ő volt az ó és uj szövetségi teljes szentirás és apokrifus könyvek legelső közkelendőségre jutott szövegének leforditója, melyet az eredeti nyelvekből, a legjobb
(1) Lampe, Hist. eccl. II. könyv. 139–140. ll.
latin forditások használata mellett hazai nyelvünkre még ma is használható nyelvezettel áttett. Forditásának jelességét a ki nem kerülhetett hibák mellett is három század bizonylata, elegedése, mind e napig ismételt gyakori kiadása s utánzásának késedelme igazolják. Születéshelye volt Nagy-Károly, Szatmármegyében. Tanult Németország és Svájc egyetemein, Argentinában s Wittembergában is (1556). Lelkipásztori szolgálatának helye volt Gönc, akkor Abaujmegyének egyik virágzó városa. Ott választatott az abauji egyházmegye esperesévé.
Ő esperes volt, de épen oly független hatósággal, mint bármelyik szuperintendens társa: mert hivei, vidéke és a szomszéd megyék szuperintendenst akkor nem ismertek. Az általa tartott zsinat is ép oly érvényü volt, mint bármelyik az eddig elsoroltak közül.
Debreceni Ember Pál e zsinat egybehivása körülményeiről, illetőleg ennek indokolásaul ezt írja: Napról-napra öregbedvén Magyarországon a tudós férfiak száma és lassanként tovább-tovább áradván mindenfelé a reformáció fénye, nem csak minden szuperintendenciák, hanem még a szeniorságok is, saját körük igazgatása végett, zsinatilag külön cikkeket kezdettek alkotni és kihirdetni, (habár nem mindég tehették is azt könyvnyomó mühelyek segélyével, legalább kéziratilag), ugy azonban, hogy a lelkészek elé irott szabályoknak és dolognak lényege és egyformasága megmaradjon, ha szinte az irály és elrendezés kissé különböznék is. Igy cselekedett például l565-ben az abaujvári esperesség, vagyis a kassavölgyi atyafiak szeniorsága stb. (1)
Azonban maga Károli zsinati meghivójában az egyház külszervezése felett a hitegység megszilárditására vonatkozó intézkedéseket a papok hivatali hűségre buzditását és az eretnekségek elleni védekedést jelöli ki a zsinat tárgyaiul. (2)
Az ott jelzett eretnekségek közül egy volt kétségtelenül a közelben müködő Egri Lukácsnak fentebb elsorolt tanitása is, mely most e gyűlésen hosszas vita alá került. A fentebb
(1) Lampe, Hist. Ecel. Hung. II. 180. l.
(2) Lampe, Hist. Eccl. Hung. II. 130–132. ll.egész terjedelmében közlött hitvallásban ma tán nem is igen ütköznék meg még a ridegebb orthodoxia sem; de ők abban a félt áriánizmus előrémképét sejtették. Károli vette először is azon hitvallás tételeit birálat alá; s leginkább a 2., 3., 4., 5. pontokat hibáztatta; s birálatában a többek közt azt mondja: A második tétel kétes és gyanus, ha midőn azt mondja, hogy az Atya az egy igaz isten, ki mindeneket megtart, ezt bezárólag veszi, ugy hogy az Atyával összefoglalja a λογος-t és Szentlelket, akkor tétele helyes. Ha pedig kizárólag érti, hogy az Atya nemcsak a rendben első, hanem övé a tulajdon lényeg, a melyből a λογος-t és Szentlelket részesiti; igy az Atya lényegesitő, a Fiu lényegesült (ille essentiator hic essentiatus): ez gonosz és a Szentháromságot rágalmazó állitás, és a ki igy tanit, az eretnek. Az isten név a Fiuval is köz, ép ugy mint az Atyával s midőn az Atyáról van emlékezet, nem lehet ellentételt alkotni az Atya és Fiu közt. Nem lehet megengedni, hogy midőn az isten neve határozatlanul tétetik, azon egyedül csak az Atyát kell érteni, mert abból sok esztelenség következnék. És azt állitja tovább, hogy a harmadik tételből világosan látszik, hogy Egri Lukácsék azt a kifejezést, hogy egyedül az Atya isten legyen az egy igaz isten, kirekesztőleg értik. Hogy tudniillik az istenség lényege, az a háromságban, az Atya istensége. Ez pedig ő előttök teljes szivből kerülendő gyülöletes tantétel. Mert ha a háromság egész lényege az Atya istensége: akkor a λογος-nak és Szentléleknek istensége csak részleges, valami elvont az Isten lényéből, vagy azok csak névvel lesznek isten.
Továbbá ekkor a Szentlelket sem lehet a Fiu lelkének nevezni, hanem egyedül az Atyáénak, mert a Fiu is azéból részesül. Akkor az isten vagy istenség és Atya synonymumok, minden istenség az Atyáé, és azt közli a Fiuval, akkor vagy megfosztja magát az istenségtől, vagy fél Atya és fél λογος lesz: a mivel az isten lényét rutul széttépnők.
A negyedik tételre megjegyzi, hogy ők is elismerik az egyenlő lényegü hypostasisokat, nem azért mintha a λογος és Szentlélek valami az isteni lényegből elvont dolog volnának,
mert az négységhivésre vezetne, vagy mintha a λογος és Szentlélek istenségét az Atyától kölcsönözné: hanem azért, mertaz Atya, a λογος és Szentlélek egy isten vagy egy istenség. Tehát az Atyát, λογος-t és Szentlelket egylényegünek azért nevezzük, mert a három személy együtt (hypostases) a magok létével öröktől fogva birnak és együttesen tesznek egy istenséget.
Az ötödikre azt mondja, hogy az Atya csak a rendre, s nem az időre vagy méltóságra nézve is kezdete (elve, principiuma) az istenségnek, s nem is lényére nézve, melyet illetőleg nincsen különbség a személyek közt: azért az isten fia gyakran neveztetik Jehovának; istenségére nézve tehát magától van stb.
Egri Lukács e birálatra felelt. A 2-dik tétel értelmezését, mint az ő nézetével ellenkezőt, magától elutasitotta. A 3-dik tételt illetőleg hasonlag óvást tett, hogy keményen mondják róla, mintha ő kirekesztőleg szólott volna az Atyáról. Végre megvallotta, hogy amaz állitást elismeri, hogy nézete szerint isten, istenség, atya synonymumok lesznek, de csak átalánosan szólva, s nem egyik vagy másik személyre való tekintettel. – A hypostasis felől általa mondottakat ismétli, állitja. Öröktőlfogva egyenlő istenségünek állitja az Atyát, Fiut és Szentlelket; azonban ugy, hogy az Atya a rendre nézve, mint kezdet és kutfő ismertessék el. – Hogy a Fiu vagy inkább λογος magától van, avagy magától birja lényét: uj szólásmód, mert a szentirás a λογος-t vagy Fiut és Szentlelket az Atyaistentől mondja öröktőlfogva származónak stb. – Hogy a Fiu, vagy inkább a λογος teremtőnek neveztessék az Atyával, elismeri, de az ő tulajdon módja szerint, tudniillik mivel ő általa teremtett az Atya mindeneket; de arra figyelnünk kell – azt mondja, hogy az irásban sehol sem mondatik, hogy a λογος az Atya által stb.
Több napig vitáztak e tárgy felett sikeretlenül. Az ügy csak évekkel később, s mint alább meg fogjuk látni, az Egri Lukács hosszas szenvedésével ért véget.
E zsinat egyéb köztárgyait illetőleg a következő XXI cikkelyt állapitották meg.
A GÖNCI ZSINATBAN
1566-dik év jan. 23-áik napján hozott megerősitett cikkelyek.I. Senki önfejének költeményeit, avagy a Sátántól támasztott uj tantételeket ne tanitsa; sem pedig azon emberi hagyományokat, melyek az apostol bizonylata szerint hiu csalódások, az egyházban fenn ne tartsa. Tehát egészen visszavetve az Antikrisztus tanát s találmányát, egyedül a szentirást és isteni rendeleteket kell az egyházban megtartani és mint a hit szabályait tanitani, mert meg vagyon irva: "tudakozzátok az irásokat és tanitsátok az evangeliumot a törvény és bizonyságtétel végett".
II. Minthogy pedig vallásunknak tudománya a próféták és apostolok irásaiban van befoglalva, a melyekhez kötve vagyunk: Eféz. 2. 2 Pét. 5. igyekezzenek a lelkipásztorok, hogy legyen bibliájok, és semmit se forgassanak ugy kezeikben és ne olvassanak, mint a szentirást.
III. És mivel már két zsinatban iratott alá a genevai egyház hitvallása, melyet Béza Tódor azon egyház lelkésze irt szorgalmasan össze: ezt a hitvallást igyekezzenek megszerezni, olvasni és tanulni. Nem azért, mert azt Béza mondta, hanem mert a szentirással megegyezik. Ismerkedjenek meg a Kálvin kátéjával is, mely a megelőző zsinatban egyetemes szavazattal bevétetett.
IV. A keresztség és urvacsora sákramentomait a közgyülekezetben szolgáltassák ki, kivéve a szükség esetét stb. (ott minél előbb lehet) a Krisztus és apostolok példája szerint, elvetve az Antikrisztus szemeteit.
V. Az apostoli hitvallást és uri imádságot kátészerüen kell magyarázni és nemcsak az urnapi evangéliomokat kell mindég tanitani, hanem egész könyveket felvenni, vagy a prófétákból vagy az apostolokból, és minden nap, avagy legalább a három szokott napon hetenkint tanitani vagy prédikálni.
VI. Senki ne tanitson hivás, választás és felavatás nélkül, vakmerően, rút nyereség végett, mert meg van irva: "Ezek először megpróbáltassanak és azután szolgáljanak". 1 Tim. 3. Zsid. 5. És senki se hirdesse csupán az igét, az urvacsora kiszolgáltatását mellőzve; másként a jó pásztor tisztét nem tölti be. Mát. 28.
VII. Senki ne vállaljon valamely egyházban tanítói (lelkészi) hivatalt a vének beegyezése nélkül, sem azoknak tudtok nélkül helyét el ne hagyja, mint béres napszámos, sem senki a másik helyébe ne lépjen, annak sérelmével.
VIII. Senki ne vállaljon magára erejét haladó terhet a tanitásban, a gyomor és nem az épités végett; azaz ne legyen egyszerre hét, nyolc falu avagy város prédikátora.
IX. Senki ne ragadja el munkatársának hivatalát és bérét, azaz ne legyen lelkipásztor, diakonus és egyszersmind iskolaigazgató, a mikor tiszttársak találhatók.
X. Senki, a kit valamely gonoszságáért törvényesen kiközösitettek, ne szolgáljon az egyházakban se tanitással, se sákramentomok kiszolgáltatásával, sem a házasok összeesketésével.
XI. Senki az egymáshoz nem illőket, azaz vén asszonyokat és öregeket fiok és unokájokhoz hasonló ifjakkal, serdülőkkel, avagy a 14 éven aluli ifjakat össze ne eskesse, mert igy van megirva: "Szerezzünk neki hasonló segitőt". És az apostol is "egyezők"-nek nevezi a házasokat, Fil. 4. s mert ha nem egyezőket esketnek össze, megakadályozva lesznek a végokok és igy ez a házassági kötelesség kijátszása. 1 Kór. 7.
XII. Senki se engedje meg, hogy urnapokon lakodalmazzanak, mert meg van irva: "A te Uradnak, istenednek szombatját megszenteljed". 2 Móz. 20. 5 Móz. 4. Ismét: "Azt nevezed bőjtnek és az Ur előtt kedves napnak, ha a szombat napján nem azt míveled a miben gyönyörködöl, hanem az én akaratomat követed és a te Uradnak, istenednek tisztességet teendesz". Tehát gonoszságot cselekesznek, a kik az istennek szentelendő napot saját élvezetökre forditják.
XIII. A lelkészeknek Pállal megtiltjuk minden cégéres bűnökkel együtt a részegséget, rut haszonkeresést, azaz kalmárkodást, egyszersmind a világi foglalkozásokba való elmerülést, s határozzuk, hogy a feslett életűeket le kell tenni.
XIV. Az egyház beleegyezése nélkül senki ne merészeljen ujitást kisérleni.
XV. Az urnapokat (vasárnapokat), a Krisztus születése, körülmetéltetése, szenvedése, feltámadása, mennybemenetele és a pünköst ünnepével meg kell tartani. Kol. 2. Róm. 8. A szentek többi napjait hallgatással mellőzni.
XVI. A beteg hivek vigasztalására meghivott lelkipásztorok
szolgálatukat meg ne tagadják. Jak. 5. de az urvacsorát csak nyilvánosan szolgáltassák ki. 1 Kor. 11.
XVII. A lelkipásztorok ne tagadják meg az iskolatanitóknak tartozott élelmezést, a következő okoknál fogva, elsőben hogy azok a lelkészettől el ne idegenedjenek, aztán hogy a lelkipásztorok ellen haragra gyuladva viszályt ne támaszszanak vagy részegségökkel magokat a közhelyeken fel ne tüntessék.
XVIII. Az iskolaigazgatók hivatalukban szorgalmasok legyenek s lelkipásztoruk engedelme nélkül ne kóborolljanak, és figyelmezzenek a lelkipásztorokra, hogy oktatják azok az ifjuságot.
XIX. A nyilvános bűnösök ellen alkalmazni kell a kiközösités menykövét. Mát. 18. 1 Kór. 5.
XX. Azon egyházakban, a melyek a bűnök ellen isten igéje szerint feddődző és a jó cselekedetekre intő lelkészeknek nem engedelmeskednek, valamint azokban, a melyek az uralkodó bűnök közt élnek, s lelkipásztoraikat fel sem véve, bérökben megcsalják, kettős tisztességgel nem illetik, az egész egyházi szolgálatot betiltjuk, a mint meg van mondva: "És valakik be nem fogadnak titeket" stb. (Luk. 9. 5.) Ismét: "Ne adjátok azt a mi szent az ebeknek" stb.
XXI. A bálványok maradványait ki kell vetni: "mert a ki vétkezendik egy dologban, az egésznek megrontásában bűnös. Jak. 2.
XXII. Az egyházak lelkészei semmiképen ne merjék a zsinatokat elmulasztani; a kik pedig meg nem jelennek, kötelesek annak igaz okát szeniorok elé terjeszteni.
Ennyi.
Eddig vannak a gönci cikkelyek. "Többire – irja felőlök Ember Pál – nem lesz, ugy remélem, kellemetlen a kegyes olvasónak, ha azt a szép levelet, a melyet a zsinatból a tiszántuli atyafiakhoz küldöttek, ide iktatom". (1) Én is jónak látom azt itten közölni. Eképpen szól:
"Kegyelmet és békeséget kívánunk néktek szivünkből, mint testvéreinknek az Urban, a mi urunk Jézus Krisztus, az igaz isten és ember s az emberi nem közbenjárója és kiengesztelője által a Szentlélek megvilágositásával és minden ő ajándékainak növekedésével.
(1) Lampe, Hist. Eccl. II. 135–137. ll.
446
Jelesen mondja szent Pál, Eféz. 4. a Krisztus a mennybe felmenvén, adott nekünk prófétákat, apostolokat, evangelistákat, pásztorokat és doktorokat; mert bár a gonoszoknak ugy tetszik, hogy a Krisztus az Atyának jobbjára ülvén, többé semmit nem munkál, és e világot elhagyta, mindazáltal a kegyesek tudják, hogy bárha ő emberiségére az égben létezik, mindazáltal istensége erejével betölti az egész világot, és nem csak az egész világgal, hanem kiváltképpen a maga egyházával és abban az ő választott közegeivel jelen van és azokra az ő halálának, feltámadásának jótéteményeit az igében való hit s a Szentlélek munkája által alkalmazza, s ugyanezen ő lelkével ujjá szüli mindaddig az ideig, a melyben minden test feltámadása után átadja az isten fia az ő országát az Atyának és istennek, hogy igy mindég az urral legyünk. Nemcsak azt mondja pedig az apostol, hogy az ur pásztorokat és doktorokat ad, hanem még azt is hozzáteszi, hogy az az egyház épületére lesz. A honnan világos, hogy minden pásztoroknak és doktoroknak tisztökké van téve, miszerint igyekezzenek olyan szorgalommal, minővel csak lehet, az isten fia egyházának felépítésére s nem rombolására, mert valamint az épitő mesterek által alapjában megkezdett ház, nem hagyatik félben mig lassanként fel nem emelkedik és bevégzett ház nem lesz: azon módon, miután a Krisztus országában istenileg meg van vettetve az alap, semmi módon meg nem kell szünnünk, mig elkövetve mindazt, a mi tőlünk telik, az Ur, a Krisztusnak országát teljesen fel nem épitjük. És ide tartoznak mindazok, a melyek a szentírásokban a pásztorok kötelességéről (elszórva) szerteszét mondatnak, a melyek közül való ez: Felvigyázóvá tettelek tégedet az izráel házán, mert valamint az őrhelyekre kirendelt felvigyázók a távol jövő ellenséget észrevéve azokra eleve figyelmeztetik az övéiket: ugy az is kötelességök az igaz pásztoroknak, hogy nem csak igazán tanitsanak, hanem még az ellenmondók irányában is utasitsák az isten igéjéből az övéiket, mert a milyen szorgalommal szokta az Ur a Krisztus országát előmozdítani és a tökéletességre vezetni, az ördög sem szűnik meg legalább hasonló igyekezettel szélesbiteni a maga országát, miután az első szülőket utjokról letéritette, némelyeket megkeményitve, megvakitva, különféle bűnökre adva; másokat felgerjesztve a pokoli hamis, gonosz és a Krisztus tanával ellenkező véleménynek kigondolására és a pokolból való felidézésére. Mennyit viszen pedig véghez az a tisztátalan, hazug és gyilkos lélek, tudva vagyon. Mert az egész világ egyik része a Ma-
447
humed tanát, másik a zsidó vallást, másik a pápaságot követi, s a legkevesebben vannak, kik az evangyéliomi tudományt hallgatják és azt erős hittel elfogadják. Azonban bár minden módon szükség, hogy a Krisztus sokaknak botránykőül és jegyül szolgáljon, a melynek ellent mondanak, hogy nyilván legyen kik az isten fiai és lepleztessenek le minden szivben az emberi gondolatok ; mindazonáltal semmi kétség nincsen benne, hogy a Sátán, mig az emberek és vigyázni tartozott pásztorok alusznak, bőven hinti szét a legrosszabb magvakat. És fájdalom! innen hisszük származni, hogy ez idő szerint is az isten fia e legszerencsétlenebb egyházának sebeihez, melyek kellőleg fel sem számithatók, még az is járul: hogy a hajdan Áriustól, Szabelliustól és az ördög más sepredékeitől támasztott eretnekségek, melyeket azonban az egyház mindenkor kárhoztatott s levert, ismét előidéztetnek. Ehez járul az is, hogy valamint a polgári életben azoknak a gyakori viszálkodásai, árulásai, zendülései, a kik egyetértőleg, egy-akarattal tartoztak volna táplálni és védeni az egyességet, alkalmat ád az ellenségnek, hogy elveszitse az országot: azonképen az egyházban azoknak a tanitóknak egymásközti viszálkodása, kevélysége és hiuságból eredő patvarkodása, a kik a hit egységét a szeretetben oltalmazni minden módon tartoztak, és az Antikrisztus országát teljesen mellözve, egyedül a Krisztus országa építéséről voltak kötelezve gondoskodni; a Jézus Krisztus vérével megváltott egyházat veszélybe döntik.
Ti azért higyjétek meg, hogy ez időben nincs semmi munka, mely az isten előtt kedvesebb és az egyházra is hasznosabb volna, mint az, hogy egybehivatva az atyafiakat, az isten igaz tudományát valló egyházak pásztorait, itéljétek el és cáfoljátok meg a feltámadt eretnekségeket. Mert bizonynyal higyjétek, hogy ha nekünk azt tennünk lehetett volna, hogy ott ti veletek együtt lehessünk, mi sem óhajtottunk volna semmit örömestebb cselekedni. Mert valamint ti minket, épen ugy atyánkfiainak tartunk mi az Urban titeket. Azért tár testileg nem lehettünk jelen együtt ti veletek, még sem voltunk távol lelkünkben tőletek. És mi is megtettük azt, a mit teljesiteni tartoztunk és tudtunk. Mert a mint ez időszakban lehetett, mi is összegyülve az Urban, január 22-dik napján Göncön aláirtunk az isten tiszta, igaz és megvesztegetetlen igéjének. Mivel pedig – a mint tudjátok – közhitvallásul a genevai egyház hitvallását fogadtuk volt el és erősitettük meg mindnyájan; annak most is aláirtunk, mert azt a
448
próféták és apostolok szentirásaival megegyezőnek tartjuk; és az olvasás közben, a mint a Szentlélek sugallta, a ti általatok megcáfolt eretnekségeket mi is kárhoztattuk és azokat az ellentételeket, melyeket a tisztátalan lelkek ellen felállitottunk, megerősitettük. Kérünk már várva titeket, hogy legyetek erősek az Urban, és harcoljatok a világ és setétség fejedelmének csalárdsága ellen; mi is ugyanezt fogjuk cselekedni, mig csak a lélek ereje által le nem taszittatik a sátán, mert hiszszük és bizonynyal meg vagyunk győződve felőle, hogy Arius és Szabellius most ismét azért jöttek a világra, hogy megaláztassanak. Legyetek erősek, még pedig nem csak az alapigazságokban, hanem azon többféle szertartás és ama fenevad a római pápa jelvényének elhagyásában és egyenesen a poklokra kárhoztatásában is, a melyeket mi kárhoztattunk, nehogy most ezt, majd azt mondva, minket azzal vádoljanak, hogy könnyelműek és állhatatlanok vagyunk, a mint most hallottük, hogy némelyik közületek a kovásztalan kenyérrel tréfál. Dicsérjük pedig a Mélius Péter mester atyánkfia gondólkozását, hogy Augusztini Pétert megcáfolta és annak száját befogta.
A mit Turi Pálról irtok, tudjátok meg, hogy az a mi tanácsunkból történt; hogy bár szavát adta nagyságos Perényi Gábor urnak a pápista ostya felől, mégis inkább megszegte hitét, mint azzal a mi általunk már számüzött kenyérrel azoknak a kegyeseknek botrányára, kikért a Jézus meghalt, visszaéljen; ha pedig ebben a dologban valami vétek van, arról itt jelentésünkben kiengesztelte az egyházat; továbbá valamint Turi Pált, ugy Mohi Ferenc és Karoli Gáspár mestereket, kiknek tanácsából ez lett, felmentetteknek nyilvánitjuk, mert jobbnak itélték, hogy Turi Pál titokban távozzék, minthogy vagy a halálra visszamenjen, vagy azzal a gonosz kenyérrel éljen.
Végre a mit Mohi Ferenc ur Turi Pál urhoz irt Augusztin Péterről, hogy t. i. az dicsekedett, hogy ő mindeneket a Méliusz Péter ur tekintélyével csinál, az előttünk jó lélekkel megerősittetett azok által, a kik hallották, hogy Péter azokat mondotta. – Többire nézve éljetek boldogul az Urban.
Kelt Göncön januárius 24. 1566.
Az Ur egyházának Gönc városában egybegyült szolgái."
XIV.
TORDAI ZSINAT,
1566-dik évben.A Szentháromság felől való vetélkedések az 1566. év folytán Erdélyben is megujultak, még pedig épen nem oly eredménynyel, mint Magyarországon. Mert azok itt az uj felekezet létrejöttének megakadályoztatásával, Erdélyben pedig annak megszilárdulásával végződtek. Sőt már a Tordán, március 15-dik napján tartott zsinaton, mint D. Ember Pál fájlalva irja, nehány magyar nemzetbeli egyházi szolgák ki is adták gonosz hitvallásukat a Háromságról a Blandrata György és Dávid Ferenc vezérlete mellett, a következő cim alatt és pontokban:
A Thordán március 15-dik napján 1566. évben egybegyült lelkészeknek az igaz Háromság tudománya felől való egyetértésök fejezetei. (1)
Akarjuk, hogy az apostoli hitforma (symbolum) legyen a mi hitvallásunk, mindazért mert az az isten örök igéjével megegyezik, mindazért mivel azon tudomány összegét magában foglalja, mely az idvességre szükséges, s mert hitünk benne megnyughatik.
I. Először pedig köteleztetünk hinni az egy istenben, a mindenható atyában, mivel ő alkotója, kezdete, forrása az istenségnek, és egyedül ő a legfelsőbb, a ki senkitől nem származott és mindenek felett van, kiből a λογος-t, az igét soha ki nem zárjuk. Sőt hogy ezek az Atyaistenben vannak, nyilvánitjuk, a minthogy ő benne a kettő a λογος és Lélek kezdet és vég nélkül jelen vannak. Eltérünk azok magyarázatától, a kik az egy jelzőt a lényegre (állat), s nem a Krisztus atyjára alkalmazzák. és abban a lényegben három személyt keresnek a Krisztus magyarázata ellen. Ján. 5. 1 Kór. 8. Eféz. 4 és másutt.
(1) Capita Consensus doctrinae de vera Trinitate, Ministrorum Thordae Congregatorum 15. die Martii, Anno 1566. Zsilinszky a Magyar orsz. gyűlések vallásügyi tárgya1. 136. l. tévesen irja, hogy ezek elvesztek, imitt vannak. Lampe, Hist. Eccl. II. 147–148. l. után.
450
Először, mivel a legegyszerübb istent négy dologból szerkesztik össze, tudniillik egy lényegből (állatból) és három személyből.
Másodszor, mivel a bölcsekkel és pogányokkal oly elkülönözött és meddő istent állitanak, a ki nem a Krisztus atyja; és igy négy bálványt alkotva, t. i. a lényeget és három személyt, elvonuak bennünket az igaz isten isméretétől, ki a Krisztus atyja, és a lényegbe helyheztetik azt, a ki minden lényegen felül van.
Harmadszor, mivel az az ellenmondás zavara és három isten felállitása.
Negyedszer, mivel ellenkezik a tiszta világos igével.
II. Másodszor hiszünk a Jézus Krisztusban a mi Urunkban, a mint maga magát Ján. 5. 14. Róm. 3. 5. és több helyen magyarázza, a kit nemcsak a magunk, hanem mindenek urának vallunk. És ezért ő általa és az ő nevében járulunk az Atyához, ő általa és ő vele együtt hivjuk segitségül az Atyát, elismervén, hogy az Atya mindeneket őneki adott, és ő nekünk mindeneket megád, mivel ő benne választattunk el világ teremtetése előtt. Istennek azt az egyetlenegy szülött tulajdon természetes és szeretett fiát ismerjük el a mi főpapunknak, közbenjárónknak, s nem vizsgáljuk szőrszálhasogatólag az álbölcsekkel (sophista): vajjon az Atyának lényegéből vagy személyéből származott-e? mert ezekről a szentirás sehol nem emlékezik. Elismerjük Pállal, hogy az ige a λογος istenben elrejtett titok, melyet az utolsó időben megjelentett. Eféz. 3. Kol. 1. 1. Tim. 3. 2 Tim. 1. Róm. 16. és szent János evangyélistával, hogy titok van a közt a mi az istennél volt és a mi azután testté lett, miképen az apostolok is, Csel. 10. és 13. cselekesznek.
III. Harmadszor, hiszünk a Szentlélekben, mivel az ő nevében kereszteltettünk meg, ő általa szenteltettünk meg és születtünk ujra az örök életre. Hisszük továbbá, hogy ő az Atyának és Fiunak lelke, a mi vigasztalónk és tanitónk, és hisszük mindazt, a mit az egész szentirás róla előad, vagy tanit. De nem hiszünk harmadik személyt vagy egyént, mert azt nekünk a szentirás sehol sem tanitja.
E zsinatban, melynek elnökei Blandrata és Dávid Ferenc voltak, Blandrata György következő vitatételeket és ellentételeket terjesztett elő:
I. A szentirások igaz és eredeti Háromságának nevezem azt, a melyre megkereszteltettünk, t. i. az Atyát, λογος-t és Szentlelket.
Ellentétel: Azt a négységet, melyről az álbölcsészek álmadoznak, kárhoztatom, mely is egy megkülönböztethetetlen lény (essentia) és három megkülönböztetett személy, kiváltképen azért, mert a lényről azt tanitják, hogy az valami a személytől megkülönböztetett dolog.
II. Vallom, hogy az a három egy – mint az irás mondja – hatalmára, dicsőségére, egyértelmére és ugyanazon istenségére nézve.
Ellentétel: Visszavetem ama kifejezéseket: az egy isten három személy és a három személy egy isten, az álbölcsészek értelme szerint.
III. Az Atyaistenen kell kezdeni, hogy örök időktől fogva tőle származtak a λογος és Szentlélek, mivel az Atyától (az ő kutfejöktől) sohasem választatuak el.
Ellentétel: A kik azt mondják, hogy a személyeknek kezdete az isten, azért, hogy aztán a mint ők akarják, az Atya személye a lénytől avagy az istentől származzék, azokról azt itéljük, hogy az álbölcsészek száma közül valók.
IV. Vallom, hogy az egy isten, a mi urunknak Jézus Krisztusnak legfelségesebb atyja, a kitől minden, és a ki egyedül van önmagától, és a ki kezdete minden istenségnek.
Ellentétel: Vallom, hogy azok, a kik az egy istent valami másiiak akarják mint az Atya, és a kik a hitformába az isten és Atya közé oda teszik azt a vonást, hogy azokat megkülönböztessék, csupa álbölcsészek, de még rosszabbak, a kik azt mondják, hogy az uri imádságban az Atya neve alatt az egész háromság befoglaltatik.
V. A λογος-ról vallom, hogy az egy λογος istennek bölcsesége, ki minden világi idő előtt a legfelségesebbnek szájából származott, a ki által mindenek lettek, az istentől minden idő előtt titkosan született isten, ugy hogy helyesen mondjuk, hogy az isten istent szült.
Ellentétel: Vallom, hogy a kik azt mondják, hogy a λογος-t, a mennyiben személy, meg kell különböztetni, a mennyiben pedig lényeg nem kell megkülönböztetni s hogy a mennyiben személy, mástól van, a mennyiben pedig lényeg, maga magától született (ingenitus a se ipso): magok magokat bezavarják és kétféle beszéddel állnak elő.
VI. A Szentlélekről vallom, hogy isten és az Atyától és Fiutól származik.
Ellentétel: Vallom, hogy nem tulajdonság, nem viszony, nem személy, hanem az istennek és a Krisztusnak lelke. Ezenkivül kár-
hoztatok minden hamisan bölcselkedő és idegen tudományt és a szavakkal e cikkben tett minden szentségtelen ujitást.
VII. A megtestesülésről. Vallom, hogy a λογος az utolsó időkben megtestesült és megjelent testben. Miképen lett pedig az, nem tudom. Ennélfogva a λογος-t az isten megtestesült egyetlen fiának nevezzük, a ki mindeneket cselekszik, nem a mennyiben ez, vagy amaz, hanem a mennyiben istennek egyetlenegy fia.
A vita e tételek felett Tordán nem végeztetett be.
XV.
GYULAFEHÉRVÁRI ÉS MAROSVÁSÁRHELYI ZSINATOK,
1566-dik évben.Folytattatott a szentháromság felől Tordán be nem fejezhetett vita, a Gyulafehérvárott ugyancsak 1566. april 24. napján kezdődött zsinaton a király jelenlétében. Ez első izbeli gyulafehérvári vitának (disputatio prima albana) története meg volt irva, de elveszett. Dávid Ferenc emlékezik róla. A "Sententia concors" cimü könyvecske pedig azt mondja, hogy a dr. Blandrata György és Dávid Ferenc tételei e gyulafehérvári hitvitán a királyi felség jelenlétében april 25-én terjesztettek elő. Debreceni Ember Pál pedig egyházi története II. könyv 151. lapján a dr. Blandrata hitvallására ápril 27-én 1566. kelt itéletét az ugyanott jelen volt lelkészeknek eképen sorolja el:
"A szentháromságról való első tételt helybenhagyjuk, ugyancsak dr. Blandratának az egyház előtt tett magyarázata szerint, t. i. hogy az az egy Jehova, mely Mózes V. könyve 6-dik részében előadatik, nemcsak az Atya, hanem az Atya a λογος-sal és a Szentlélekkel elválhatatlanul és öröktől fogva.
Az álbölcsészek négységét mi is kárhoztatjuk: tehát ha tisztában vagyunk magokkal a dolgokkal, nincs ok, a miért ellenünk a szavak miatt harcot inditsanak.
A második tételt igy hagyjuk helybe, hogy ama hármak közötti
453
az Atya, a λογος és a Szentlélek között az istenségnek, hatalomnak, dicsőségnek, egyértelemnek, avagy az egységnek egyenlőségében megismerjük, hogy az Atya, Fiu és Szentlélek egy és ugyanazon istenségü.
A harmadik tételt igy engedjük meg, hogy megvalljuk, miszerint a λογος öröktől fogva született az Atyától és Fiutól, ugy azonban, hogy a λογος és Szentlélek sohasem választatnak el az Atyától, hanem mindég egy és ugyanazon istenségüek.
Mi sem hagyjuk helybe, hogy a Fiu valamely istentől vagy lénytől született volna, a ki nem a mi urunk Jézus Krisztusnak Atyja.
Megengedjük, hogy az Atya isten, önmagától bensőleg született isten (ingenitus), a Fiu pedig nem magától, hanem az Atyától van, a mennyiben Fiu, az Atyától született isten. És hogy egy és ugyanazon istenségü az Atya, a Fiu és Szentlélek, a mint az első tételben mondva volt. Tanitjuk, hogy az igaz isten nem elkülönözött, hanem az Atya mindég ugyanazon istenségü a Fiuval és Szentlélekkel, a mint irva van: Én nem vagyok egyedül, hanem az Atya én velem van.
A λογος-ról. Megengedjük, hogy a λογος isten bölcsesége és az isten személyének bélyege (character), ki minden időknek előtte istennél titkosan született és istennél létezett. Nem engedjük pedig meg, hogy a λογος valami elenyésző erő vagy jelenség volna, mert az isten formájában létezik, magában van élete és személyi jellege, igaz isten és örök élet.
Tanitjuk, hogy a λογος igazán, személyesen (hypostatice) különböztetik meg és hogy az létezik. Igaz isten az igaz istentől tulajdon értelemben. A mennyiben pedig a Fiu Jehova, azt mondjuk, hogy kezdet a kezdetből. Sem el nem választatik, sem el nem szakasztatik az Atyától, mert egy és ugyanazon istenségü.
A Szentlélekről. Megengedjük, hogy a Szentlélek isten, az Atyával és Fiuval egyenlő Jehova és hogy mind a kettőtől származik. És mi is kárhoztatjuk a szavak szentségtelen hiábavalóságát, melyek a dologtól különböző értelmüek és az igazsággal ellenkeznek.
A megtestesülésről. Megengedjük, hogy egyedül a λογος lett testté vagy testben megjelent istenné, vagy isten formájában létezővé, hogy ő vette föl a szolgai formát és nem az Atya vagy a Szentlélek. Megengedjük, hogy a csecsemők az Atya, Fiu és Szentlélek nevébe kereszteltessenek meg az isten igéje szerint."
E szöveg nyilván mutatja, hogy ez Blandratának és Dávid Ferencnek fentebb elsorolt kétrendbeli tételei és ellentételeire volt válaszul adva s a "Sententia Concors" cimü munka tanitása szerint még ez évben a Vásárhelyen május 19-én tartott zsinatban fel is olvastatott és kihirdettetett.
Jakab Elek "Dávid Ferenc emléke" cimü müve 73-dik lapján ismerteti a tordai és gyulafehérvári első s Marosvásárhelyen befejezett zsinat végzéseit. "E hitvallás szerzői – ugymond – a mint a gondolkozó elméknek azonnal feltünik – az egység és háromság kérdése legmélységesebb mélyein járnak, midőn a hagyományokat, és szent atyák tekintélyét mellőzve, egyedül az uj szövetségi irásokat ismerik el Krisztus evangélioma alapjául. Némileg burkoltan ugyan, de tisztán felismerhetőleg lép előtérbe itt az isten-egység eszméje s csak értelmezési árnyalatok tartják fenn a Kálvin-hitüektől is elfogadott Szentháromság orthodoxus tanát. – A gyulafehérvár-marosvásárhelyi zsinatok I–VIII. tételbe összevont hitvallása alapján Dávid F. mint még a Kálvin-hitüek püspöke, látva az elmék kételyeit és aggodalmát, egy teljesebb kátekizmust dolgozott, melyben a viták folyamában felhozott kérdéseket és hitnézeteket bővebben kifejtve, rendszerbe foglalta s a hivek felvilágositása és megnyugtatása végett – a fejedelemnek, mint az egyház és üdvezitő hit hirdetői legkegyelmesebb s legfőbb pártfogójának ajánlva – Kolozsvárott még azon évben kiadta. Ezek és a tordai zsinati hit-elvek közt a reformátió fejlődésére nézve (ő szerinte) hátrányos különbség van, a mi azt mutatja, hogy Dávid F. és Blandrata igen előre mentek volt a reform utján, vagy az utóbbi zsinaton kisebbségben voltak, vagy tán – a mi szintén hihető – mérsékeltebb és lassubb haladással az ekklézsiák ujból meghasonlását akarták kikerülni."
Véleményem szerint inkább az első áll, a mit igazolnak a következő
KERESZTYÉN EGYETERTÉS CIKKEI,
melyet a Szentháromságról az Erdélyben lévő magyar egyházak lelkipásztorai a vásárhelyi zsinaton Krisztus 1566-dik esztendejének május hava, 19-dik napján kiadtak.
Jerém. 4.
Szántsatok magatoknak uj ugarat és ne vessetek a tövisekbe.I. CIKK.
Mi is elfogadjuk, hogy a keresztyén egyház hitvallása csak az apostoli hitforma vagyis hitcikkek; igaz és az isten igéjével egyező értelmökben. Mert egyszerüsége és tisztasága jelezi és mutatja azt, hogy e hitformabeli vallástételnek cikkei az apostolok tanából és irataiból vétettek.
De hogy a kétértelmüségnek minden gyanuját kikerülhessük, még ezt a világos értelmezésünket is hozzáadjuk, mely szerint azt azért fogadjuk el, mert a hitforma cikkei az egy igaz Atyaistenben és az ő egyetlen Fiában, a mi Urunk Jézus Krisztusban, az igaz istenben és a vigasztaló Lélekben való igaz hitről tanitanak.
II. CIKK.
Hisszük és valljuk, hogy az az igaz és szent háromság, melyet a szentirás tanit és a melynek nevében megkereszteltettünk, tudniillik az Atya, Fiu és Szentlélek. Mert az isten mindég igy volt isten, most is igy isten, hogy mindég Atyja volt, s most is Atyja az ő Fiának, ki az Atyával egyenlő, valamint a Szentlélek is, minthogy az Atyának és Fiunak lelke.
III. CIKK.
Valamint a pápát, az igaz Antikrisztust az ő egész utálatos birodalmával elhagytuk, minden ő hagyományaival együtt megvetettük, azon módon megvetjük annak utálatra méltó tudományát a keresztyén hitnek alapjáról. Mert ő az igaz és mindég áldott Háromságnak tudományát az Atyaistenről és az ő Fiáról, a mi Urunk Jézus Krisztusról és mind a kettőnek lelkéről ördögi vakmerőséggel megrontotta, és annak helyébe az irtózatos négység bálványát hozta be, tudniillik
az egylényegü istent és három személyt tanitván, hogy a lételben való lényeg, isten. (Essentiam in esse, Deum esse.) A honnan lett az is, hogy I. Anastásius római császár a pápa ösztönözéséből oly parancsot adótt ki, hogy ezentul nem a Szentháromságban, hanem a négységben kell hinni. (1)
IV. CIKK.
Ezt a hármat, az Atyaistent, Fiut és Szentlelket hisszük és valljuk, hogy egy, istenségének vagy isteni természetének és ugyanannak akaratának, dicsőségének, mindenhatóságának közösségénél fogva.
V. CIKK.
Visszavetünk minden szólásmódot, a mely a szentirással nem egyezik, melyekkel gonosz és idegen tudományt állapitanak meg vagy alkalmaznak, mint a pápaságban történik. Minélfogva azt tartjuk, hogy az egyszerü apostoli tudomány elég mindenkinek, nehogy tanitványok lévén, mestereinknél nagyobbaknak láttassanak.
VI. CIKK.
Hisszük és valljuk, hogy az egy igaz isten az Atya az ő Fiával a Jézus Krisztussal és Szentlélekkel. Az Atyáról pedig azt mondjuk, hogy a rendre és nem az időre vagy természetre nézve első: azért oka és kutfeje a Fiunak és Szentléleknek; a kiben és kiből van azoknak lényök öröktől fogva. Minélfogva szent Pál apostol is azt tanitja róla, 1 Kór. 8,, hogy ő, tudniillik az Atya, a mi egy istenünk, a kitől vannak mindenek, a ki sohasem volt a Fiu és Szentlélek nélkül.
VII. CIKK.
A Szentháromság rendje elébe semmi istent nem teszünk elsőnek, de az Atya elől áll a rendben a feljebb előadott okoknál fogva, ebből van és ettől vette az Ige λογος öröktől fogva a maga eredetét. Innen van, hogy az isteni dicsőség méltósága a szentirásban ugyan-
(1) Ugy látszik, hogy itt a lelkészek a Theopaschiták hibáját, melyet Anastáz pártolt, összetévesztik a seholasticusok hibájával. Lampe, Egyh. tört. 160. lap.
csak az Atyára, mint a rendben elsőre alkalmaztatik. Tehát a ki a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az a mi Atyánk, a kiről most az apostoli hitformában azt valljuk, hogy benne hiszünk. Ama lényeg nem a mi Urunk Jézus Krisztusnak az Atyja. Mert az, a scholasticusok tudománya szerint meddő. Minélfogva az Atyaistenen, és az ő egyszülött Fián és a Szentlelken kivül, semmi istent nem kell képzelnünk, a minthogy nem is képzelhetünk.
VIII. CIKK.
Erről az egy felséges istenről valljuk, hogy ő a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja és az akitől vannak mindenek; erről valljuk, hogy az az isten, a ki önmagától van. A λογος vagy Fiuról pedig, hogy az nem magától létező isten, hanem hogy valamint igaz isten, ugy az Atyaistentől létezik, mert a Fiu és Szentlélek istenségének forrása és oka maga az Atya.
IX. CIKK.
Azt tartjuk és itéljük, hogy az apostoli hitforma elején ezt a szócskát egy, az Atyaistennek kell tulajdonitni, valamint az uri imádság kezdetén, az Atya méltóságának feljebb elsorolt okaiért; de azonban ugy, hogy mindég épen maradjon a Fiu és Szentlélek dicsőséges méltósága, kiktől az Atya felülhaladó különös méltósága semmit el nem visz, semmit le nem von, mint feljebb mondottuk.
X. CIKK.
Hisszük és valljuk, hogy az Ige λογος az isten bölcsesége, a mely öröktől fogva a Felségesnek szájából származott, mely által mindenek lettek, és hogy ez a λογος az isten lényének (substantia) kinyomott képe, mely az istentől (titkos módon) öröktől fogva született, kinek létezése az istennél van. De azt nem engedjük meg, hogy e λογος csak valamely hatálytalan erő vagy csak előhozott hang legyen.
Mert a λογος olyan, a kinek igaz létezése van az isten formájában, és a kinek ő magában van élete. A honnan hisszük és valljuk, hogy ő az isten létezésének, valóságának (subsistentiae) bélyege, igaz isten és örök élet.
XI. CIKK.
Mivel az irás, mely istennek szava, nekünk csak egy λογος-t ad előnkbe, mi sem hihetünk két Igében. Sem az isteni Ige természete és lényege közt nem tehetünk különbséget, mivel mi semmi lényeget sem gondolunk önmagában elkülönitve, hanem csak a λογος-nak tulajdon lényében. Ennélfogva azt hisszük, hogy a λογος lényegének valósága az Atyának egy istenségében van és hogy ez az Ige, igaz isten az igaz istenből; ugy azonban, hogy az Atyától különválasztva vagy megkülönböztetve nincsen, mert egy formában van az istennel, egyenlő az Atyával.
XII. CIKK.
Hogy az Ige (λογος) testté lett, azt Jánossal együtt hisszük és valljuk. De midőn szent Pál, ki az istennek oly sok rendbeli ajándékával volt felruházva, ezt isten nagy titkának hirdeti, mi sem akarunk e titok módjáról valamit vaktában megállapitani, hanem e titoknak teljesebb kijelentését a jövő mennyei tanodára halasztjuk. Elég nekünk, hogy isten volt a Krisztusban és hogy isten jelent meg a testben, mint az irás szól. És ámbár egyedül az Ige lett testté, mindazáltal a Krisztusban nem csak valamely része az istennek, hanem az egész isten volt és van, és jelent meg, és csak ő benne keresendő az isten. Mert ha ezen Krisztuson kivül járunk, mit sem találunk egyebet, mint saját fejünknek különböző képzeleteit.
XIII. CIKK.
A Szentlélekről a szentirások szerint hisszük és valljuk, hogy az igaz isten, ki az Atyától és Fiutól származik, kí által megszenteltetünk s az örök boldogság örökségére eljegyeztetünk.