XVII.
SZIKSZÓI ZSINAT,
1568-ik évben.

A tiszamelléki egyházak esperesei, egyetértve a tiszántuliakkal, még azon év november 15. napján, melyben a debreceni zsinat megtartatott, felhivást intéztek a reformált egyházakhoz, hogy a következő 1568. év január 6. napján gyüljenek össze Abauj vármegye Szikszó városába, minthogy az egyházat az Arius, Szabellius, Fotin, Szamosatai és Szervét tudománya által veszélyeztetve látják. Meghivó levelök tartalma a következő volt:

Mindazoknak, kik e jelen levelet olvassák, szivünkből üdvöt kivánunk az Atyaistentől a Krisztus által a Szentlélekben. Igen Szép imádság az a LXVIII. zsoltárban: Erősitsd meg isten azt, a mit mi közöttünk cselekedtél, a te templomodért, mely Jeruzsálemben van. Mert arra kéri Dávid az urat, hogy minekutána az magát nemcsak a világ teremtésében, hanem az ő fiáról, az igaz Messiásról és örök istenről hajdan tett igéretében is kinyilatkoztatta és a maga világosságát, bölcseségét a λογος által, a soha senkitől nem látott atyának megismertetője által, a próféták és apostoloktól hirdetett igében a Szentlélek munkájával és segedelmével velünk közlötte és igy akart

1591. év junius 6-dikán kiadását eszközölte Gönci György debreceni lelkész és esperes Debrecenben (4r. 68. l.) s minthogy belőlök ugyanazon alkalommal egy kivonatos egyházi törvénykönyvet is szerkesztett és adott ki: az eredeti cikkek a közhasználatban "Articuli majores", a kivonatosak "Articuli minores" nevet nyertek. E "Nagyobb cikkek" szolgáltak ezentul alapul a későbbi kánonoknak s tekintélyök oly nagy volt, hogy Szatmárban is, melyről biztos tudomásom van, még a XVIII. században is nem a Geleji Katona kánonaira, hanem folyvást a "Nagyobb" és "Kisebb cikkek"-re és azoknak "Toldalék"-aira, (Articuli majores. Articuli minores et Appendices) hivatkoztak. A "Nagyobb cikkek"-et szerzőjéről: Méliuszról "Méliusz-féle kánonoknak (Canones Meliani) is nevezték, és a "Magyar egyházak cikkelyei"-nek is. L. Meggyesi Dialogus, 105. l.) harmadik kiadást értek 1643-dik évben.


614

magának örök egyházat gyűjteni, melytől mind itt, mind az örök életben dicsőittessék s a melylyel jövőben örök bölcseségét is közölni fogja, hogy az – mondom – a bennünk felgyujtott világosságot s az evangyéliomi tudományt tartsa meg, terjeszsze s gyűjtsön magának közöttünk egyházat, hogy az isten fiának öröksége el ne veszszen, hanem annak határai napról napra terjedjenek. A nagy férfiuhoz méltó ima! s méltó, hogy azt minden kegyes ugyanazon szavakkal gyakorta ismétélje, ajkaira vegye, kiváltképen könyörgésében. Mert nincs, ki ne tudná, mely igen kegyetlen ellensége isten fiának az ördög, a mint meg van irva: "Ellenséget szerzek te közötted és az asszony között, a te magod és az ő magva között, a kigyó mardosni fogja az ő sarkát."

Minthogy pedig az egyház az isten igéjével gyüjtött hivek serege, s ekép a Jézus Krisztus tagja s az ő vérével megtisztitott és szent lelke által megszentelt kedves jegyese, kit magához hittel egybekötött, kinél előtte kedvesebb nincs: az ördög nemcsak a Krisztusnak, az ő fejének, hanem még az ő tagjának is ellensége, a ki tőle telhetőleg igyekszik, hogy a főt a tagokkal, a fát gyümölcsével kidönthesse. Ezért nemcsak némelyeket csábit külső törvénytelen gonoszságokra, hanem a tudomány megvesztegetését s a Szentháromságban az Atya, Fiu és Szentlélek egy igaz isten ellen való rágalmakat és eretnekségeket is terjeszti s arra magának alkalmas közegeket választ, a mint a paradicsomban is az ember megejtésére azt az állatot választotta, mely mindenik közt a legfortélyosabb és ravaszabb volt, t. i. a kigyót; az Akhab király megcsalására a hamis prófétákat, a Szentháromságról és a Krisztus valóságos istenségéről való igaz tudománynak felforgatására Áriust, Szamosatai Pált, Szervétust, mert az ördög nemcsak gyilkos, hanem hazug is, ki az emberek szivében minden igét meghamisit, mint közönségesen mondják: ezer álnokság mestere. Továbbá, hogy az emberek hálátlanságát elhallgassuk, mely miatt az evangyeliom tudománya gyakran vagy egészen eltöröltetik és az embereken a csalódás vesz erőt, hogy a kik nem akartak hinni az igazságnak, higyjenek a hazugságnak, vagy legalább annak romlása megengedtessék.

E mellett, hogy elhallgassuk azt is, miszerint szükség lenni szakadásoknak, hogy nyilvánvalóvá legyen kik a megpróbáltak, s hogy sokan félelemből vonatnak el az igaz tudomány vallásától; még az a baj is előfordul, hogy a példányképül előállitott lelkipásztorok és


615

tanitók csak saját kényelmökre igyekezve, az Ur munkáját vagy épen nem, vagy legalább gyáván és ravaszul végzik. A kikről Krisztus ezt mondja, hogy konkolyt hintenek mig az emberek alusznak s hogy méltók a kivettetésre és megtapodtatásra.

Minélfogva dicsérnünk kell a prófétákat, mint Illyést, Elizeust, kik a bálványimádó királyoknak, népnek és prófétáiknak ellenszegültek és a tudomány tisztaságát megőrizték.

A babiloni fogságból lett szabadulás után kevésbé őrködtek, azért furakodtak be a farizeusok, szadduceusok veszélyes felekezetei, kiknek aztán Krisztus állott ellent hatalmasan s betömte szájokat.

Az apostolok is ellenébe szegülvén az egész világ gonoszságának és bálványozásának, nemcsak erőseknek, de hiveknek bizonyitották magokat.

Az ő idejök körül támadt az a gonosz vélemény, mely Krisztust az ő istenségétől megfosztotta, melynek nemcsak az apostolok, hanem a szent atyák is ellentálltak, némelyek élőszóval, némelyek legalább irásukkal, mint Irenaeus, Athanáz, Cyrill, Ágoston és mások. De bár az Árius eretneksége csaknem az egész világot megfertőztette, sőt még a Mahumed tanává is átfajult: mégis mindeddig épen maradt az egyházban a Háromság egy igaz istentől való tudomány. De fájdalom, minden emberi gondolaton és reményen kivül felvette ismét Árius rothadt belsejét s visszatért e világra Szabellius, Fotinus, Szamozatai, Szervét cinkostársaival s nyiltan hadat izen az igaz Háromságnak és a Fiu valóságos istenségének, kinek hacsak erősen ellent nem állunk, kétségen kivül oly tömegre fognak szaporodni mint hajdan.

A mi tisztünk tehát az, hogy e veszedelemben ne aludjunk, hanem vigyázzunk, hogy az ördög győzettessék le közegeivel együtt és az ige fénye közöttünk égve maradjon és az által az isten egyháza összetartassék.

Kérjük azért az urakat s a Krisztusban igen tisztelt atyánkfiait, hogy minden mentséget félretéve, e mi szent szándékunkban vegyenek részt és a kitűzött helyen és időben menleveleikkel az idő és hely körülményeihez képest ellátva jelenjenek meg.

A Háromság egy istenről szóló tételeket is mellékelve küldjük, melyek felől hiszszük, hogy azok az isten igéjéből vannak véve. Olvassák és birálják el azokat gondosan és a tételek megerősitésére szedje össze kiki az érveket, hogy Arius annál hamarább megszégye-


616

nüljön. S kérjük, hogy ne is tartsák azon tételeket sokáig magoknál, hanem küldjék azonnal másokhoz.

Éljenek boldogul atyánkfiai az Urban, óhajtjuk.

Kelt Göncön, november 15. az Ur 1567. esztendejében. (1)


A meghivó levél kapcsában szétküldött tételek ezek voltak:

"Tételek, melyek a pokolból most ujra felidézett Szamozatai, Szabellius, Árius és Fotinus eretnekségei ellen az isten igéjéből vétettek, és a szikszói közzsinaton január 6. 1568. megvitatandók lesznek."

1. Hiszszük és valljuk, hogy az az isten, a ki a szent nyelven Jahnak Jehovának, véghetetlennek, minden jók örökkévaló szerzőjének neveztetik, egy és egyedülvaló.

2. Ezt az egyetlen egy istent háromféle örök megkülönböztetett és személyes tulajdonaiért, valamint érzékelhetőleg és valósággal megkülönböztetett és nyilvánossá tett gondoskodásiért (dispensationes) nevezi a szent irás Elohimnak, azaz a három bizonyságot tevő Atyának, Fiunak és Szentléleknek.

3. A szentirás a Fiút épen ugy isten formájában létezŐnek, önmagában élettel birónak nevezi mint az Atyát; és a Szentlelket is ugyan igy nevezi a seregek Jehovájának és szerzőjének, vagy magától teremtő s a teremtményeket tápláló istennek és a próféták ihletőjének.

4. Az egység s háromság a három személyben (hypostatis) vagy a Jehova Elohimban nem csinál négységet, mert egy Jehova és Elohim, áttétel szerint mondatnok, cserélve használtatnak, s mint a természeti dolgokban az egyes dolgok egysége és háromsága nem valami más személyiség υφίςαμενον az egyeseken kivül, ugy az egység és háromság is nem valami υφίςαμενον az égben lévő három bizonyságon kivül, mert meg van irva Ézs. 43., 44., 45. Én rajtam kivül, Én mellettem más isten nincsen. Tehát az egység és háromság az Atya, Fiu és Szentlélekben van, a mint Jánosnál mondatik: Én az Atyában vagyok és az Atya Én bennem. Ján. 10., 15., 16., 17.

5. Az isten fia a Krisztus egyenlőnek állitja magát az Atyával e háromban: először természetében; másodszor munkálkodásában;

(1) Lampe, Hist. Eccl. Hung. II. 171–173. ll.


617

harmadszor az istent egyedül illető tiszteletben. E háromban pedig valósággal és személyesen megkülönböztetni tanitja a szent irás az Atyát, Fiút és Szentlelket: először személyes és hypostaticus tulajdonságában; másodszor a személyes tulajdonokat külön-külön megillető tiszti gondoskodásban; harmadszor a különböző megjelenésben, a melyeket mind igy fejez ki egy szóval a Krisztus Ján. 10. r. "Én és az Atya egyek vagyunk"; és 1. Ján. 5. "e három, az Atya, Ige és Szentlélek egy."

6. Annakokáért valamint az Atya öröklől fogva Jehova önálló véghetetlen isten s nem kevésbé Isten mint Atya, mert meg van irva: Én isten vagyok és nem változom, és előttem nem volt s nem is lesz más isten: ugy a Fiu is öröktől fogva Jehova-isten, önálló teremtő, vagyok, leszek, bölcsesége, hatalma, képe és bélyege az Atya lényének, s benne a Krisztusban valósággal vagy somatice [testileg] lakik az istenség egész teljessége. Tehát az Atya a Fiu nélkül és Szentlélek nélkül nem lehetett, nem munkálkodhatott s külön nem imádtathatott és nem imádtathatik és valamint az Atya esetlegesen és béfoglalva nincsen a Fiuban, a mint mondatik: "Valamint te atyám énbennem és én tebenned" ugy a Fiu sincsen minőségileg és befoglalva az Atyában, hanem természetének azonosságánál fogva, a mint meg van irva: "Én és az Atya egy vagyunk," és ismét: "Mind a mi az enyém tiéd, és a mi a tiéd enyém."

7. A Krisztus, a mennyiben ember fia, kisebb az Atyánál, szolgai tiszte és a test miatt; de az isten fia öröktől való és az Atyától a teremtmények előtt öröktől fogva születvén, istenségére nézve egyenlő az Atyával, a mennyiben tudniillik λογος és az Atya személyének bélyege (character substantiae Patris). S mint öröktől fogva született atyjától, öröktől fogva Krisztus isten fia volt; és valamint az Atya valósággal tényleg isten volt, ugy a Krisztus az ő istenségére nézve öröktől fogva tényleg isten fia volt és az most, nem előrendeletileg és testére nézve.

8. Tehát az egy és ugyanazon Krisztusnak egy hypostasisban vagy személyben két természete van, mely nincs megoszolva, sem összezavarva az αντιλυτρον vagy közben járói tiszt miatt. Mert őt mindkét természetére nézve igaz közbenjárónknak valljuk.

9. A Szentlelket mi a szentirás szerint Jehovának, az Atyával és Fiuval együtt imádandónak hisszük. Először, mert a három egy, és betüszerint is Jehovaistennek és seregek urának neveztetik. Másod-


618

szor mivel teremt, megtart, ujjászül és minden jó cselekedet szerzője. Azt pedig, a ki teremt, megvált és ujjászül imádni kell, a mint a Jelenések XIV. részében mondatik: Imádjátok őt, a ki alkotta az eget és a földet; és ismét az első részben: "Kegyelem néktek az Atyától, Fiutól és hét lelkektől."

10. Ουσια-nak vagy lénynak nevezzük azt, a mit az irás isten formájának mond. Tehát, valamint az isten formájában helyesen neveztetik a Krisztus ύπαρχον-nak vagy létezőnek, ugy Pállal az isten lényében vagy természetében és méltóságában is létezőnek mondjuk a Krisztust; az Atya ⛭ποστασις-át pedig Pállal annak lényege vagy személye helyett használjuk. Mert mint az Atyának a ⛭ποσταση, ugy tulajdonittatik a fiunak a személy. Zsid. 1., 9. 2. Kor. 4. 6.

11. Tehát gonoszul csácsognak, a kik az Atyának, Fiunak és Szentleleknek egységét, háromságát és egyenlően örök istenségét és természetét tagadják. Mert mint a dolgok semmik személyes alak nélkül, ugy az Atya az ő fia és szent lelke nélkül soha nem volt és nem is lehet tökéletes isten. Mert az Atya valósággal és tényleg soha nem volt bölcseség-, hatalom-, istenség-, jelleg és önfény vagy az Ő dicsőségének ragyogása nélkül. A Krisztus pedig és a Szentlélek valóságos személyes és önmagában létező hatalma, bölcsesége és szeretete voltak az Atyának, és azok most is, mert az isten természetében soha öröktől fogva nem volt semmi esetleges. Minél fogva azok mausim vagy idegen és a mennyei irásban s az atyák előtt ismeretlen istent hisznek, vallanak, tisztelnek és tanitanak, kik a Fiunak és Szentléleknek örök személyes és önmagában élettel biró istenségét Szabelliussal, Szervéttel, Gentilissel s az eféle gazemberekkel hitszegőleg tagadják és azt fecsegik, hogy csak az Atya volt öröktől fogva önálló isten (αυτοθεος) s hogy a Fiu és Szentlélek nélkül munkálkodott és imádtatott volna az ótestamentomban, holott meg van irva "Én előttem, én kivülem, Én utánam más isten nem volt és nincs: Tehát a ki tagadja a Fiut, annak nincsen istene.

12. Igen nagyon hibáznak azok, kik az Isten képét, melyre az ember alkottatott, a Krisztus leendő emberiségére magyarázzák, noha az az emberekkel közlött erényeket az igazságot, szentséget bölcseséget jelenti. Efez. 4. Kol. 3. És az első ember, nem pedig az ember képe neveztetik a leendő ember formájának.

13. Azok is hibáznak, a kik balgatagul azt állitják, hogy isten a bűnnek és halálnak oka, mert ezek az istennel ellenkeznek – az


619

isten pedig saját természetével ellenkezőt önmagától nem mivelhet. Jehova te nem akarod az álnokságot. Te nem nézhetsz a hamisságra. Zsolt. 5. 1. Moz. 18. Siralm. 3. Én isten nem akarom a bűnösnek halálát.

14. Az ember önként, senkitől sem kényszerittetve esett el, engedetlenségből távozván el az igazságtól s hallgatván a tévelygés lelkére, lett barommá, halálra méltóvá és az igazsággal s az isten képével (mely okfeje volt minden jónak) visszaélt.

15. Az ember, midőn hazugsága által a legjobb és szent szabadsággal visszaélt, s megváltoztatta az isten dicsőségét, elvesztvén a bűn által az isten képét, megfosztatott a szabadság okaitól; elvesztvén hallási, látási és cselekvési tehetségét, a mennyeieket mivelni nem képes, mivel barommá, lelkes emberré, ganéjjá, hullává, vakká, némává lett; nincs a ki akarjon, nincs a ki cselekedjék, mindnyájan elhajlottanak.

16. Midőn az ujjászülettek, megtértek, megvilágositottak, istentől vezetettek és az isten lelke által az isten képére megujitottak a Jézus Krisztusban való kegyelemből a Szentlélek segélye által tudni, akarni s a jót cselekedni képesek, mert rajtok az isten képe, vagyis épségök helyreállitva van isten kegyelméből a Krisztus érdemeért, s a Szentlélek vezérlete alatt az ige és hit által mindent megtehetnek, az által, a ki őket hatalmasokká teszi.

17. Isten csupa előtudása még önmagában nem oka az összes dolgoknak, hanem istennek akaratával és elhatározott szándékával együtt, t. i. azokkal a dolgokkal, a melyeket isten mngában vagy mások által közvetve vagy közvetlenül cselekedni elhatározott. Mert meg van irva, hogy a mit csak akart, megcselekedte, mivel mindeneket az ő akaratának feltett célja szerint cselekszik. Tehát a mit nem akar, mint a bűnöket, azt nem is cselekszi, de cselekszi és miveli azokat, a melyek istenhez tulajdonképen, természetesen és hivatás szerint illendők. Azaz elválaszt, előrendel, intéz, teremt, megvált, megtérit, megigazit, a bűnökre büntetést hoz, de bűnöket nem, tehát az istenre nézve semmi sem lessz vaktörténetből. Nem azért lesznek a bűnök, mert azokat isten előre látja, hanem azok lesznek, a melyeket akart és hogy változhatlanul befognak következni, előre látott. Ézs. 4. 8. Előre láttalak téged a méhtől fogva, hogy pártütő vagy, azért kezdettől fogva pártütőnek neveztelek téged.

És valamint a rosszak okai a másod okokban, tudniillik az


620

engedetlenségben, roszakaratban és hütelenségben nem változnak, hanem a harag edényeiben mintegy az eredmény kényszerüségéből bűnökké lesznek: Ugyanazon kényszerüségből meg kell történni a büntetéseknek is.

18. Minthogy az irás kettőt teszen fel az istenben, a könyörületességet és igazságot, ugy, hogy mind a kettőt az ő kegyelme gazdagsága szerint nyilatkoztatja ki; egy kevés maradványt kiválasztott kezdettől fogva még a teremtés előtt a Krisztusban és a Szentlélek megszentelésével, hogy azokat elhivja, megigazitsa, megdicsőitse az ő kegyelmének imádandó dicsőségével, hogy legyenek szentek és feddhetetlenek. Tehát egyedül a hivők a választottak; valamint egyedül a választottak képesek hinni és az isten igéjét mind meghallgatni mind megőrizni. Ján. 5., 6., 8. 10. Csel. 13. Hittek a kik az életre rendeltettek. Egyedül az élet könyvébe beirottak fognak üdvezülni. Jel. 2., 3., 4., 5., 14., 20., 21., 22. Mát. 22. "Sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak."

19. A harag edényei a törvény igazsága szerint veszedelemre adattak az ő bűneik miatt, hogy ezekben az ő haragját és hatalmát kinyilatkoztassa. És valamiképen a kegyelem edényeinek szükségképen meg kell tartatniok s az Ige a Krisztus ezeknek hatalom, üdvesség, életnek illata, és ezekben minden összemunkál a jóra: ugy a harag edényeinek szükségképen el kell veszniök az ő bűneik miatt. Ezeknek a Krisztus az Ige bolondság, romlásukra készitett botránykő.

20. A megtért s ujjá született választottakban, még ha el fojtatnak is az isten kegyelmének, Krisztus érdemének és a Szentléleknek gyümölcsei: de mégsem vétetik el tőlök az irgalom és kegyelem gyökere; a mint meg van irva: Nem veszem el az Én lelkemet tetőled. Kicsoda választ el minket isten szerelmétől? Ha vétkeznek, megverem oket, de az Én irgalmasságomat nem vonom meg tőlök. Add vissza üdvességünknek örömét, ujitsd meg az egyenes lelket bennünk, azaz a hit elvesztett és elfojtott gyümölcseit add vissza. De a te szent lelkedet ne vedd el tőlünk. A fa gyümölcsei s levelei gyakran elvesznek, de megmarad a törzs. Imádkoztam te éretted az Én atyámhoz, hogy el ne fogyatkozzék a te hited. Luk. 23.

21. Tehát a mint a Szabellius, Árius Szamosatai és Szervét eretnekségét kárhoztatjuk, ugy kárhoztatjuk a megholtakban, gonoszokban és ujjá nem születtekben lévő szabad akarat állitóit is. Továbbá azokat, a kik az isten parancsainak, intéseinek, igéreteinek rut és a


621

tárgyhoz nem illő okoskodással elvont, félre értett, elcsavart átalánosságából, az embereknek a mennyei dolgokra cselekvési, értelmi, látási s hitbeli erőket tulajdonitanak és egyetemes elválasztást kovácsolnak. Holott a betölthetetlen parancsolatból, az ellentétes és nem egyező dolgokból, a különböző alanyra vagy tényezőre, a világosságtól a setétségnek, az igazságtól a bűnnek egyformaságára, egyenlőségére és öszhangzására nem lehet erősséget venni. A világosság parancsolja a vaknak, a setétségnek, hogy lásson; az igazság kivánja a bűntől, hogy legyen igazság; a párduc, hogy változtassa meg bőrét, a halott éljen, a siket halljon, a néma beszéljen: az isten a világosság, legfőbb igazság parancsolja a gyűlöletnek, hogy legyen szeretetté, az istennel való ellenségeskedésnek, hogy legyen barátsággá. Tehát a törvényt, mely igazság, tökéletes szeretetet kivánó világosság, az embereknek, kik bűn, sötétség és istennek ellenségei, betölteniök lehetetlen.

22. A kisdedek keresztségéről. Az irás a nagyokat és kicsinyeket vagy csecsemőket és mindazokat, kik az egyháznak felajánltatnak, kik nem ebek és disznók vagy a mennyei szolgálatot meg nem vetik, – mint a Krisztus Máté 7. r. mondja, – az Atya, Fiu és Szentlélek nevébe megkereszteltetni parancsolja, és pedig istennek a választottak kisdedeire is kiható szövetségeért és az isteni parancsolat átalános voltáért; mint szinte a körülmetélkedés hasonlatáért.

23. A többnejüséget tagadjuk, s hogy a házastársakat esküvel kell egybekötni, állítjuk. Először, mert a házastársak köteléke természetesen kölcsönös szövetseget foglal magában. Minthogy minden szilárd szövetség esküvel erősittetik meg, mint Ezek. 16. mondatik. Továbbá mivel hajdan az isten szövetségével köttettek össze a házasok, és a Krisztus hit által kötelezi el magának az ő jegyesét, és mert ezt hasznosnak és szükségesnek valljuk a házastársak hütlensége és könnyelmüsége miatt.

24. Tanitjuk, hogy a Krisztustól szerzett urvacsoráját a közönséges vagy a szentirásban megerősitett kovásztalan kenyérrel kell kiszolgáltatni, az irás különböző előadásainál fogva, a mint azzal Krisztus és az apostolok éltek. A pápista ostyát pedig kárhoztatjuk és visszavetjük s azzal az urvacsorát kiosztatni mi nem engedjük, a következő okoknál fogva.

Először, mert az fődolog és mulhatlan ok (causa sine qua non) a bálványozó misében. Másodszor, mert az irás a bálványozás nevét,


622

emlékét, alakját, gyakorlását és jegyeit eltöröltetni parancsolja. Harmadszor, mert az átlátszó fényesség (talán vékonyság) a feszület képével, bálványozó alakjánál fogva a kegyes használatra nem fordítható. Nem is lehet igaz és megfelelő jegye a legeltetésben a jegyzett dolognak, mert bár a bálvány és többi eszközök ugyanazon fából vannak, mindazáltal nem következik, hogy az asztal bálvány legyen és viszont a mint isten Ezsaiás 44. bizonyitja: ugy a dolog azonosságából gonoszul következtetik a dolgok ugyanazon hasznát és célját, holott a dolgok különböző alakjánál és fajánál fogva ugyanazoknak hasznuk és céljuk is különböző, mint a paizsé és dárdáé, a sapkáé és palásté. (1)


Ugyanezen esperesek harmad napra e meghivó kelte után Svendi Lázár császári fővezérhez is követeket küldöttek Kassára, a következő kérvényökkel:

Nagyságos ur, legkegyelmesebb urunk! Igen dicső elnevezései vannak a főembereknek a szentirásban, jelesen midőn azok szerte isten fiainak, jótevőknek, egyháztáplálóknak hivatnak, de mindazok felett legdicsőbb az, melylyel őket Dávid kitünteti. Mert ott isteneknek neveztetnek e mondatban: "Én mondám, istenek vagytok ti és a magasságosnak fiai mindnyájan". Isteneknek neveztetnek ott a fejedelmek, nem azért, mintha természetök és lényöknél fogva istenek volnának, mert csak egy a valóságos természetű és lényegü isten, hanem a mennyiben isteni hivatalt viselnek és e világon istennek az igaz isteni tisztelet terjesztésében, gyarapitásában, a jók oltalmazásában és a rosszak büntetésében helyettesei. Ilyen fejedelmek voltak hajdan Dávid, Jonathán, Józsafát, Ezékiás, Józsué s az alsóbb rendből Abdiás, a ki száz prófétát táplált és az isten igaz tiszteletét az Akhab-féle üldözés idején megótalmazta. Valamint József is Egyptomban biztos fizetést rendelt a papoknak és táplálta azokat, fentartotta a tudományokat. Imádnunk kell pedig a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőséges szent atyját, hogy engedjen, adjon és támaszszon nekünk mindig ilyen fejedelmeket.

Hogy pedig sokakról ne beszéljünk, néked is Nagyságos Urunk sok ily jótéteményeid vannak e mi igen nyomorult hazánk t. i. Magyarorszag irányában, a melyeket a hálás maradék mély tisztelettel

(1) Lampe, Hist. Eccl. Hung. II. 180–187. ll.


623

fog magasztalni. Mert mint hajdan Makabéus a hitetlen és zsarnok Antiokhus Epiphanes kezéből megszabaditván Izrael sanyargatott népét, nemcsakhogy öröklő nevet szerzett magának, hanem még a haza atyjának is ismertetett. Ugy te méltóságos főur, midőn e legszerencsétlenebb nemzetet a törökök, tatárok, ezek a minden kegyeletet és emberiséget levetkezett emberek kezéből kiszabaditád és kiragadád, kiérdemelted, hogy irántad örök hálára legyen lekötelezve.

Sőt a mi mindennél nagyobb, ez az isten fiának vérén megváltott egyház, a te felügyeleted alatt oly biztonságban volt, mint azok a madarak s minden másnemü állatok, melyek egy terepély élőfa ágain fészkelnek s árnyékában pihennek. Miképen pedig az atya mindig atya és soha sem szűnik meg atyai örömét az övéi iránt kitüntetni: azonképen reméljük mi, hogy te is mi irántunk és az Ur egyháza iránt mindig hasonló szeretettel fogsz viseltetni.

Ennélfogva jónak látták az egyház és annak kegyes pásztorai, hogy legalább e tűrhető békében bizva, a te védelmed alatt valamely zsinatot gyűjtsenek, nemcsak azért, hogy a keresztyén hit összes igazságaiban megerősíttessenek, hanem hogy az eretnekség, mely, fájdalom, ez ország más külbajaihoz járult és most nemcsak sarjadzani, hanem még erőre kapni is kezd, megcáfoltassék és az isten fiának dicsősége visszaszereztessék, az ellenfelek szája betömessék s azok meg is büntettessenek, és így te nemcsak a kül, hanem a belső ellenségeken is teljes győzedelmet vehess.

Most pedig, hogy Nagyságodat igen sokkal ne untassuk, ezek azok, a melyeket az egyház nevében kérünk. Először: hogy minekutána a zsinat már kitűzetett, ne akadályozza meg azt Nagyságod, sőt teljes igyekezetével és segedelmével mozditsa elő; – továbbá, hogy a Nagyságod személyében legyen jelen ottan valaki a magyar főurak közől, ki legyen bizonysága minden mi tetteinknek és végzéseinknek és tekintélyével az engedetleneket is fékezze meg; – harmadszor, hogy ha találkoznának Magyarországon egyik vagy másik rendben az Arius tanával megfertőzöttek, kényszerittessenek azok is e főurnak tekintélyével megjelenni, kiváltképen pedig Egri Lukács, a ki most Ungvárban tartózkodik; – negyedszer, hogy a tiszántuli lelkész atyánkfiainak biztos menlevél, vagy a mint hívják: salvus conductus engedélyeztessék és adassék ki, azoknak biztos és békés utazása végett; – végre, hogy a felső városokban levő lelkipásztor urak is köteleztessenek ebben az ügyben mellettünk harcolni.


624

Ezek azok, a melyeket Nagyságodtól kérünk, hogy nekünk kegyelmesen engedélyezze; a mi az isten előtt legkedvesebb, az ő egyházára nézve leghasznosabb, reánk nézve pedig hű emlékezetünkbe örök hálával bevésendő jótétemény lesz.

Ohajtjuk, hogy éljen szerencsésen. November 17. 1567. – C. R. K. – B. Z. – T. N. (1)


Feljebb a debreceni zsinatra irt jegyzetek közt emlitettük, hogy a Váradon 1567. dec. 4-dikén összejött atyák e zsinatból azt hagyták emlékezetben, hogy azt a sátán megakadályoztatta. Ez akadályt felfedni már Debreceni Ember Pál is igyekezett, de sem ő sem mind eddig senki nem tudhatta meg, hogy miben állott ez és mikor állott elő. Hanem azt, hogy a zsinat megkezdetett, folyt, benne XVIII megye széniorai és lelkészei az ország főurainak beegyezésével megjelentek, az egykoru Liszkay Péter zsadányi lelkész kézirata után állítja ugyan ő; sőt a jelen volt széniorok vagy esperesek neveit is megyéik nélkül azon kéziratból elsorolja következőleg: Méliusz Péter, Ceglédi György, Thury Pál, Albensis - Fejérvári – Gál, Székely Boldizsár, Keresztesi György, Alpári Márton, Nánasi István, Eölvesi Mihály, Ágh Balázs, Simonyi Máté, Ceglédi István.

Én e régi kéziratból csak a tételek 24-dik pontját láthattam, szinte igen régi kéztől kiírva, a Szilágyi Béniámin István synodaliájának 17-dik főszáma alatt e címmel: "XIII. tétel a Szikszón 1568. tartott zsinatban megvitatott és tárgyalt tételek közül" a szélre jegyzett idézetekkel: Ézs. 41. 74. Ezék. 26. Hózs. 1. 2. különben szóról-szóra a fentebbi szöveggel. Ember Pál szerint e cikkel lett eltörülve, a tiszáninneni és tuli egyházak közhatározatából, a kovásztalan kenyér, és szentesittetett s erősittetett meg a közönséges. (2) Azonban az előadást a szöveg oda módosítja, hogy az ostyavétel határozottan eltöröltetett ugyan, de a közönséges kenyér használata, akár kovászos akár kovásztalan lenne is az, szabadon

(1) Lampe, Hist. Eccl. Hung. II. 174-175. ll.
(2) Lampe, Hist. Eccl. Hung. II. 178-179. ll.


625

hagyatott az írás egymástól eltérő előadásainál fogva. (1) Mindenesetre mondhatjuk, hogy ez az urvacsorai kenyérről szóló 13. vagyis 24. tétel a legfontosabb maradt a szikszói zsinat végzései közül.

(1) Lampe, Hist. Eccl. Hung. II. 186-187. ll.


XVIII.
KASSAI ZSINAT,
1568-ik évben.

A szikszói zsinat félbeszakadván, Hilárius Tamás kassai lelkész megujitotta Svendi Lázár királyi főhadvezér előtt az atyák kérelmét a zsinattartás iránt s egybe is hivta azt, a Svendi parancsa szerint, Kassára az 1568-dik évjanuár 27-dik napjára, azon szándékkal, hogy ott Egri Lukácsot megcáfolják, elhallgattassák és az általa támasztott nyugtalanságot lecsilapitsák.

Egri Lukács akkor ungvári lelkész "27 terjedelmes tételt terjesztett az egyház elé, az egy istenről és szent háromságról, az isten igéjében közlött mennyei kijelentés szerint.”” és mint D. Ember Pál előadja "a maga eredeti értelmét, melyet e tételekbe csudálatos módon bebonyolitott, e három záradékban fejezte ki."

"1. hogy az isten természettel egy, jelesen a Jézus Krisztusnak és mindeneknek atyja;

2. hogy nem kell a magában gondolt isteni természetben három személyt állítani mint öröktől fogva valót, az evangyéliumban lett kijelentés előtt.

3. hogy az öröktől fogva való isteni Ige, a λογος, nem neveztetett a megtestesülés előtt tényleg és valósággal s tulajdon értelemben vett szólammal isten fiának." (2)

És noha e záradékokat s más véleményeit élő szóval, különféle kétértelmü fortélyos erősségekkel igyekezett minden módon bebizonyítani, s noha mindazokra a gyűlésen jelen

(2) Lampe, Hist. Eccl. 196. l.


626

volt igen nagy tudományu és kitünő férfiaktól, igaz, szilárd és kielégítő feleleteket kapott, sőt az igaz hitű atyák által az elsorolt záradékai és más véleményei ellen felhozott legerősebb érvekkel valóban legyőzetett: mégis azoktól tételeire irásba foglalt feleleteket kívánt. Az atyák ezt is teljesitették, részére a feleleteket, ugyancsak 27 pontban, irásban is kiadták; és azokban először is kifejezték, hogy az Egri Lukács tételeinek már a címe is két tekintetben gyanus. Először mert az ó testamentomban az egy igaz isten nevét csak az Atyára szorítja; másodszor mert a személyek valóságos megkülönböztetését csupán az uj testamentomnak tulajdonitja.

Egyszersmind az egyház szilárditására a következő hitvallást szerkesztették:

A felső-magyarországi igazhitű egyházak hitvallása, melyet a kassai zsinatban irtak és kihirdettek.

I.

Mi a próféták, apostolok, evangyélisták szent irataival, a szent atyákkal, a három hitvallással és a zsinatokkal egyezőleg valljuk, hogy istenben öröktől fogva három megkülönböztetett személy, vagy a mint jelenleg nevezzük a személyeket: Atya, Fiu és Szentlélek volt. Hogy más volt, Vagyis különbözött öröktől fogva az Atya, a Fiu és Szentlélek személye. Hogy az Atya szülte öröktől fogva az Igét (λογος-t), az Ige (λογος) született az Atyától, a Szentlélek pedig az Atyától és Fiutól. Annálfogva, hogy három hypostasis vagy személy volt az egy igaz és örök isten, s hogy az Atya, Fiu és Szentlélek öröktől fogva ugyanazon lényegü volt és ma is az, hogy a λογος és Lélek nem tökéletlen ebbek az Atyánál. Mert az Ige (a λογος) most és öröktől fogva az Atyában volt, valamint az Atya a Logosban, a Szentlélek az Atyában és Fiuban. És a személyek megkülönböztetése nem okozza az egy és legegyszerűbb lényeg részekre oszlását. Továbbá azt mondjuk, hogy ez a három személy az emberek előtt öröktől fogva, minthogy azok nem is voltak öröktől valók, ismeretlen volt; de a teremtésben, mely által isten a maga hatalmát, mindenható erejét kifejtette, nyilvánvalóvá lettek, és azután az ó-testamentomban, jóllehet homályosan, kijelentettek, az uj testamentomban pedig sok-


627

kal tisztábban világosságra hozattak, nem mintha a Logosra, a lélekre s azok hypostasisaira, melyek a személyeket teszik, uj alakok adattak vagy nyomattak volna; mert istenben nem történik esetleges; de mivel az isten fia, a λογος, kit az ó-testamentomban homályosan ismertek, testet vett fel, és akarta, hogy Őt isten fiának hivják, hogy az isten fia ember fia és az ember fia isten fia lenne, nem átváltozás vagy elegyités által, hanem az egyesülés folytán lesz. Az örök életben pedig, a hol minden setetség elenyészik s nem szükség az evangyéliom szolgálatára, hiszszük, hogy eme hypostasisok nyilván láthatók lesznek. Ebben a rendben kell az embernek teremtője ismeretére eljutni. – Mert valamint a hirtelen kibukkant napnak az ember szemébe csillámló vagy villanó sugarai azt megvakítják, lassudan kelő fénye pedig mit sem árt: azonképen, ha a lényegében egy, személyében három isten magát, a mint van, vagy, a mint jövendőben meglátjuk, vagy a teremtésben vagy az ó-testamentomban ugy kinyilatkoztatta volna, hogy többé semmit sem hagyott volna fenn az örök életre, az is megtörtént volna, hogy azt többé senki felül nem élné, mert (azt mondja az ur) "nem láthat engemet egy ember sem élvén".

II.

Valljuk, hogy az Ige (a λογος) nemcsak a megtestesülés előtt az ó-testamentomban, hanem öröktől fogva isten fia, ki az Atya lényéből csodálandó, kimondhatatlan és előttünk megfoghatatlan módon született, miként a niceai zsinat vallja. – Hogy ő isten az istentől, fény a fénytől, igaz isten az igaz istentől; született és nem lett az Atyával egy lényegüvé. Ugy azonban, hogy valamint nincs sugár nap nélkül, láng tűz nélkül, ugy az Ige (λογος) sincs az Atyán kivül, hanem az Atyában; és az Atya nem elsőbb az örökkévalóságban, időben, helyben, méltóságában, hanem csak a rendben, mert szüli a Fiut, hanem öröktől fogva, örök okfeje a Fiunak, de az örök Fiunak, mint a nap okfeje a sugaraknak, mely azonban együtt kezdődik azokkal.

Továbbá valljuk, hogy ez az Ige (λογος) öröktől fogva személy volt, az isten állatjában vagy lényében és egyszersmind született fia; azaz létezik vagy van az Atya lényéből, minden megkisebbedése nélkül akár az Atya, akár a Fiu személyének vagy lényének; egész az egészből, tökéletes a tökéletesből, igaz isten az igaz istenből, nem


628

semmiből, nem is valamely teremtett lényből. És valljuk, hogy ez az Ige (λογος) vagy az Igének személye az ó-testamentomban homályosan ismertetett, az uj-testamentomban pedig nyilván megjelent a testben. – Tehát gonosz következtetés az, hogy mivel a teremtésben és azután az ó-testamentomban nem ismerték a háromságot, hanem csak az uj-testamentomban: tehát akkor nem volt háromság. Mert ez az esetleg nem az isteni lényre nézve, hanem mi ránk nézve történik, kiket az ur lassanként vezet az ő ismeretére. Minthogy tehát először a teremtésben, azután az ó-testamentomban, végre az ujtestamentomban igy jelentette ki magát: ebből következtetjük, hogy a háromság öröktől fogva meg volt az istenben. Mert nincs az istenben esetleges, hogy azt mondhatnók, miszerint a λογος-ra és Szentlélekre oly személyes formák nyomattak, a melyek öröktől fogva nem voltak. (1)

A zsinatban jelen volt felső-magyarországi lelkészek névsora (2) mutatja, hogy Svendi az atyák kivánatát a felső-magyarországii városok lelkészeinek meghivatásában is teljesitette. Az aláirók közt számos ily Luther-követő lelkészek vannak.

A zsinat Egri Lukácsot is még egyszer felszólitotta, hogy állitását visszavonva e hitvallásnak irjon alá, de ez azt makacsul megtagadta. Minélfogva mint nyilvánosan megcáfolt, legyőzött eretnek, a Svendi Lázár parancsára Kassán fogságra vettetett. (3)

(1) Lampe, Hist. Eccl. II. 211-213. ll.
(2) Lampe, Hist. Eccl. Hung. lI. 214. l.
(3) Ribini, Memorabilia Aug. Conf. addictr 211. l., a Svendi biráskodására azt mondja: Senki se tagadja meg Svenditól vaktában a tudomány dicsőségét, de vajjon méltó birája volt-e ő az ügynek, arról méltán lehet kételkedni. Gerlach a maga Diáriumában azt mondja róla: Schwendie Lázár urnak nem volt semmi hite, hanem csak az a téveszméje, miszerint a vallást csak azért gondolták ki, hogy általa az embereket féken tarthassák. Azonban az Egri Lukács fgságra vetésében kétségtelenül távolabbi kezek is működtek közre. Ő hitnézetével egyik leggyülöltebb ellenfelévé lett a magyar klerusnak is, ennek titkos befolyása müködött itt is. Szabadságát sem nyerhette mindaddig vissza, mig a szentháromságról szóló és zsinatok hitvallásának a váradi püspök kivánatára alá nem irt.


629

XIX.
GYULAFEHÉRVÁRI ZSINAT,
1568-ik évben.

Dávid Ferenc, Blandrata és a több egységvitatók, kiket a magyarországi esperesek a szikszói zsinatra meghivtak, egy terjedelmes levelökben azt állitván, hogy ők e zsinaton részint a meghivó levél fenyegető hangja, részint a háromságvallók vezéreitől való félelmök miatt nem mertek megjelenni, mint a kiktől biztonságban nem lehettek, sőt még éltöket is veszélyben forogni hitték: felhivták a magyarországi lelkészeket, hogy menjenek ő hozzájok Tordára ugyanezen év március 3-dikára, ott békésen vitathatnak és intézhetnek el mindent, még atyjok fiai segélye sem fog hiányzani. (1) De a fejedelem, minthogy a zsinat tárgyául a Háromság kérdése volt kitüzve, Székelytámad várában febr. 3. kelt határozatával "hogy ily nagy dolog annál nagyobb tisztességgel és méltósággal menjen végbe" e zsinatot Gyulafejérvárra márc. 8-dik napjára rendelte áttétetni. (2) Tehát a zsinat ott tartatott.

Méliusz és társai mindenek előtt a vitatkozás módját kivánták szabályoztatni, s kifejezték 1. hogy a vitatkozásnál közbirákat kivánnak alkalmaztatni; 2. hogy noha a fejedelem meghivójában csak a sz. irásból való érvelés van kitüzve, ők elsőben ugyan abból de az után az apostolok s szent atyák irataiból s az egyház symbolumaiból is kivánnak venni érveket; 3. kikötik, hogy az ellenfél szerte csapongás nélkül egyszerüen feleljen és időrabló kérdéseket ne tegyen; 4. szerényen, ildomosan és egymás bosszantása nélkül vitázzanak; 5. az idézeteket olvassák; 6. jegyzőket válasszanak; 7. a legyőzöttek büntetését a fejedelemtől kérik, és rá bizzák; 8. tanácskozásaikat a külső akadémiák itélete alá bocsássák.

(1) L. Dávid Ferenc Emléke 105-106. ll.
(2) Urkundenbuch der Evang. Landeskirche in Siebenbürgen. 193. l.


630

Erre Dávid Ferenc és hitfelei először is megütközésüket fejezték ki, hogy még a meghivottak szabnak eléjök feltételeket, azután a feltételek ellen tettek kifogásokat. A szentirási tételeket feltétlenül, a hitvallásokból veendő bizonyitékokat csak az írással való világos egyezés esetében, és az atyákét sehogy sem fogadták el. Kérdések tétele nélkül a vitatkozást lehetetlennek nyilvánították. A legyőzöttek megbüntetését nem kivánták, hanem magukat legyőzetésük esetére a fejedelem kegyes tetszésére bízták. Több szóváltás után Méiiusz és társai kijelentették, hogy ők ügyök igazságában bizva, belenyugosznak ugyan, hogy ellenfelöket semmi emberi vélemény ne kötelezze, s meritsék egyedül az ó és uj szövetségi szent iratokból az érveket; azonban ők sem a symbolumoktól, sem az atyák irásaitól, sem a zsinat végzéseinek a külakadémiákhoz való megküldésétől el nem állnak. Dávid F. és társai tovább nem felelgetőzvén, a gyűlés megkezdetett.

Márc. 8. reggeli 8 órájára gyűltek össze a fejedelmi Palota nagyobb termében; megjelent maga a fejedelem II. János választott király is, Csáki kancellárral és Békés Gáspár b. t. kamarással s az udvar összes főembereivel. Először Dávid Ferenc mondott rövid imát a Világosság és Krisztus Atyjához és végezte az úri imával, azután Hebler Mátyás hívta segítségül a Szentlelket, erre a Szent háromságvallók együtt énekeltek s az után ismét Hebler mondott hálát az örök istennek a Krisztus Atyjának és az örök isten Fiának. A zsinat eképen megnyittatván, a Fejedelem Méliusz és hitfelei kivánata szerint közbirákul kinevezte a vitatkozáshoz a Szent háromságvallók részéről Hebler Mátyás szebeni lelkészt a szászok püspökét, Károli Sebestyén szászvárosi lelkészt, Heltai Gáspár kolozsvári lelkészt és Szigeti Miklóst; az egység-vitatók részéről Szegedi Lajos ujtordai, Császmai István gyulafejérvári, Sztárai Miklés temesvári lelkészeket és Kárádi Pál hasonlag temesvári papot és alföldi püspököt. (1) Jegyzőkül kinevezte s Háromságvallók közül Syrnig János székelykereszturi és Fejérvári Márton deézsi lelkészeket, az egységvitatók kö-

(1) Tudós férfiu, Dávid Ferencnek tántorithatatlan hive, Blandrata cselszövényeinek felderitője, a kolozsvári unit. papok gúnyolója.


631

zől Óvári Benedek fejérvári iskola-igazgatót és Wagner Gergelyt, annak tanártársát. Vitatkozók voltak a Szentháromság vallók közül Méliusz Péter debreceni lelkész, a magyarországi egyházak püspöke, (1) Ceglédi György váradi, Sándor András dévai, Túri Pál bihari, Klein vagy Kis Lőrinc besztercei lelkész, Károli Péter váradi iskolaigazgató; az egységvitatók részéről Dávid Ferenc püspök, (2) Blandrata a fejedelem orvosa s b. tanácsosa, Basilius vagy Balázsi Király István kolozsvári magyar lelkész, Hunyadi Demeter enyedi iskolaigazgató, Gyulai Pál gyulafejérvári főiskola-igazgató.

A vitát Dávid Ferenc kezdte meg, fejtegetve 1. hogy vajjon a conciliumok végzéseinek hosszu sora megronthatj a-e az isten beszéde igazságát? 2. hogy vajjon azok, a kik a meghomalyositott igazságot a setétségből napfényre kivánják hozni, méltók-é, hogy az egyház elleni pártütéssel vádoltassanak? Méliusz ezen fejtegetés, mint kitérés ellen, felszólalt, sürgette az érdemleges vitát, a mi a kitűzött tételek értelmében e kettő körül forog: 1. az Atya-e egyedűl és kizárólag az egy igaz isten, mint az ellenfél állitja? vagy 2. az Atya a Fiuval és Szentlélekkel együtt, mint ők erősitik, s mit az ellenfél oly megátalkodottan tagad? és ezen az alapon kérte a vitát megkezdetni. Gyulai Pál is e kérdésekre vonatkozó érveket kívánt a szentirásból felhozni; azonban Blandrata közbeszólt és kérte, hogy hallgassák meg őt, mert szerinte két fődolgon sarkallanak s vita összes kérdései: 1. hogy ellenfelök a háromságos istent, a minek az Atyát, Fiut, Szentlelket együtt állitják, a szentirásból vett tiszta szavakkal bizonyitsa be. 2. hogy a Fiu az Atya lényéből öröktől fogva született: szintén bizonyitsa be, nem emberi találmánynyal, következtetésekkel, de a szentírás világos szavaival. És a vita csakugyan ez alapon indult meg. (3)

Tiz napig tartott a zsinat, tiz napig folyt e második gyulafejérvári vita a fejedelem jelenlétében, s mint Jakab Elek irja "nem szigoru rendszerességgel, de mégis mindig s tárgy

1) Akkor katholikus püspöknek nevezte magát, mert még a reformált nevezet használatban nem volt.
(2) Akkor evangelikus nevezetet vett föl pártjával együtt.
= (3) Dávid Ferenc Emlék. 109 és köv. ll

.

632

körében s mérséklettel. Csak párszor szakittattak meg - ugymond ő – a pártvezérek előadásukban. de a szenvedélyek a Dávid F. és Hebler felszólalássi által hamar lecsilapittattak. S tagadja azt is, a mit Heltai s Méliusz, Basilius, Károlyi Sebestyén és Klein Lőrinc Blandrata ellen tett éles nyilatkozatsiról ir; Párispápai ellenben szenvedélyesnek, féktelennek mondja e vita folyamát, s kiemeli s Blandrata megfeddetését, midőn negyed napon Ceglédi kérdésére elakadt, s midőn sok gondolkozás után sem tudván megfelelni, azt mondta, hogy ő nem hittudós, hanem orvos. A miért a közbirák méltán fedették, hogy miért nem elégszik hát meg saját teendőjével, és miért avatkozik abba, a mit nem ért. Hatod napon pedig Békes Gáspártól is megfeddetett, hogy a király és az egész udvar tudja, miként 3 év előtt másképen tanított, és akkor azzal dicsekedett, hogy ő nem csak s testnek, hanem a léleknek is orvosa. Kilenced napon pedig ugy megszorittatott, hogy e szavakra fakadt: A mi pedig engem illet én nem tudom, nem is vagyok képes azt kimagyarázni, mert el vagyok rekedve; nem is vagyok én hit- hanem orvostudor. A mi az egész fényes hallgatóságot kacagásra fakasztá s s nap teendőit dicstelenül zárta be. (1) A vita folyamát Herman Dávid is elkeseredettnek írja. (2)

Különben a vita részletesen és terjedelmesen leirva kiadatott még azon évben a reformatusok részéről Méliusz és Heltai Gáspár által Kolozsvárott e cim alatt: Brevis emanatio Disputationis Albanae de Deo coram serenissimo Principe Joanne secundo et tota Ecclesia decem diebus habita. Anno Dni 1568. 8. Martii. Quam a parte Catholicam veritatem profitentium edidit Caspar Heltai Claudiopoli 1568. 4. A Dávid Ferencék részéről kijött Gyulafejérváron, hasonlag 1568, Hofhalter Rafael özvegyénél. Ebben legelöl van Dávid Fer. jan. 20. kelt s feljebb érintett meghivó levele s felső- és alsó-pannoniai egyházak espereseihez, aláírva Seniores et ministri ecclesiarum hungaricarum in Transylvania, azután a Dávid 17 tétele, és a kisdedek keresztelése ellen 36 pont, a mit követ

(1) Rudus redivivum. 156. l.
(2) Dav. Hermann. Annales ecclesiast. Transilv. 82. l.


633

a vita folyama. 1570-ben kiadta e vita leírását ismét maga Heltai e cím alatt: A Fejérvári tíz napi disputació az istenről a király előtt 1568. 4 r. 23 ív, de már ekkor magát unitáriusnak vallja, és előbb kiadott leírását sok részben megváltoztatta. (1)

Bizony zajos, váltakozó szenvedélylyel, sok ismeret, szőrszálhasogató dialektika, guny fegyvereivel, bámulatos kitartással folyt e hosszadalmas vita, melynek csak végig tekintése is elfáraszthatja az olvasót; de legbámulandóbb volt az az ifju fejedelem türelme és kitartása, ki még a 8-adik napon elbocsáttatásokat kérő Hebler és Méliusz dacára is mindaddig folytattatta azt, míg nem végre belátta, hogy csak a szenvedélyek fokozódnak, de a felek egyességre nem juthatnak; azon parancsával szakította félbe, hogy egymásnak akár nyilván, akár magánlag szidalmazásától szigoru büntetés terhe alatt tartózkodjanak, mert nem keresztyén papokhoz illő egymást gyalázattal illetni. Egyébiránt kegyelmesen megengedte, hogy birodalmában vitatkozás végett ezentul is szabadon egybegyülhessenek s a mérséklet határai közt mindenki azt tanithassa, a mi tetszik; mert Gamaliel tanácsát követve, azt akarja, hogy országa vallás tekintetében szabad ország legyen; komolyan parancsolja, hogy ezentul is mindent az egyház épülésére szeretettel intézzenek el. (2)

(1) Jakab Elek a Dávid Ferenc emléke 110-114. lapjain e kiadásból a Dávid Fer. és hitfelei előnyére sokat idéz. Azonban nem volt ott győzedelem, csak szakadásra vezető keserűség.
(2) Gyulafehérvári hitvita z iv z levél. Dávid F. emléke. 114. l.


XX.
SÁROSPATAKI ZSINAT,
1568-ik évben.

Egri Lukács még fogságában sem hagyott fel hitnézetei igazságának vitatásával és ellenfelei kárhoztatásával. Minélfogva Ceglédi Ferenc, elébb ecsedi és ekkor sárospataki lelkész és a zemplénmegyei egyházak esperese, indittatva érezte ma-


634

gát, hogy több folyó ügyeik között főkép azért hívjon össze zsinatot az 1568-dik év augusztus 24-dik napjára Sárospatakra, hogy a foglyot elhallgattassa. E zsinat többé fel nem található végzéseinek hiányában az arra meghivó levelet, mely némi fényt vet egyházaink akkori állapotára, ide iktatni jónak látom.

Kegyelmet és békét kivánunk tiszta szivünkből a mi urunk Jézus Krisztus az isten igaz és természet szerinti fia által a Szentlélek világosságával együtt mindeneknek, a kik e jelen levelet olvassák! Igen bölcs gondolattal rendelték volt azt hajdan az egyházban, hogy s pásztorok, doktorok és egyházi szolgák a fontos dolgokról való intézkedés végett többen egybegyüljenek, hogy a zsinatokban sokak nézeteit rendre meghallgassák és a mi szükséges. azt egyesült akarattal állapitsák meg. Mert valamint helyesen mondják, hogy egy ember magában csak egy ember = semmi; ugy helyesen véljük mondhatni, hogy egy ember tanácsa a fontos határozatokban semmis; a honnan aztán közbeszédben is mondják, hogy az egyesült erő szilárd, a hármas kötelet nehéz elszakítni. Azért nagy dicséretre méltónak itéljük azokat az eszmecseréket, melyek a mivelt férfiaktól erednek. Ismeretesek a szentek gyülekezeteiről való sz. történetek, hogy megemlítsem az ószövetség zsinatait, midőn Dávid, Salamon, Ezékiás, Józsiás az izraelita egyház véneit gyakran összehivták tanácskozás végett. Az uj szövetség történetéből is tudva van, hogy az apostolok sokszor tanácsot gyűjtöttek össze értekezés végett, s hogy az egybegyültek Judás helyébe Mátyást és azután diakonokat választának, hogy Péter egybegyűjtve mindenfelől az atyafiakat, számot ád a Korneliusnak és más körülmetéletleneknek hirdetett evangyeliomról, hogy a Jeruzsálemben összegyűltek s körülmetélkedést elvetették, a miről némelyek azt álliták, hogy az az üdvre szükséges, és elhatározták, hogy a hit elég az üdvösségre.

Az apostolok ideje után pedig legnevezetesebb a szent atyáknak ama négy zsinata: a niceai, konstantinápolyi, efézusi és kálcedoni. E mi legszerencsétlenebb országunkban is megtartották eddig azt a szokást, hogy t. i. évenként kétszer vagy háromszor egybegyültek az egyházi szolgák. S noha ugyan már két év mult el, mióta ez nem történhetett a hadi zavarok miatt, mindazáltal az Ur inditásából jónak látszott nekünk zsinatot gyűjteni augusztus 24-dik napjára Patakra. Mert hogy elhallgassuk az erdélyi eretnekséget, mindenki


635

előtt tudva van, mit indit az ördög közöttünk is Egri Lukács által, a ki noha a minap Kassán eléggé megcáfoltatott: mégis midőn fogságában sem szűnik meg mindeddig rágalmazni az isten fiát, méltányos dolog, hogy ismét cáfoltassék meg az atyafiak nyilvános gyűlésében s erősíttessék meg az egyház és az igazságban. E mellett azt is mindenki tudja, mily rosz hirbe kezdett jönni az evangyéliom tudománya némely lelkészek feslett élete miatt; szükség, hogy ezeknek erkölcsök felett is vizsgálat tartassék. Vannak szükségkép felülvizsgálandó magánügyek is, melyek több tudós férfiak nézetét és itéletét igénylik. Ezekhez járul a tiszántuli atyafiak közvéleménye is, kiket mi már egynehányszor a Blandratával és Dávid Ferenccel való csatatéren rutul elhagytunk; ő velök is tanácsainkat megosztani, őket vigasztalni, az állhatatosságra és munkára buzditani igen szükségesnek véljük.

Azért is kérjük az urakat és Krisztusban atyánkfiait az egyházak lelkészeit, hogy ez okok által indittatva, a kitűzött időben a jelölt helyen megjelenni ne terheltessenek. A mit kétség nélkül az isten előtt kedvesnek s az egyházra igen hasznosnak hiszünk. Éljenek mindnyájan boldogul az Urban, kivánjuk

az Urban szolgatársatok Ceglédi Ferenc.

Még öt évig ült fogházában Egri Lukács, az ellene vitára kelt Kálvin- és Luther-követőkön kivül még a r. kath. klérustól is ostromoltatva; mignem a váradi püspök kivánatára aláirta az apostoli, niceai, efézusi és Athanasius-féle hitvallásokat, és fogságából menekülni kívánva megküldötte a vele vitázott lelkipásztorokhoz a maga hitvallását, mellyben részletes vallást tett a szent háromság bevett tanáról, s a Jézus Krisztusra hivatkozva állitotta, hogy ha bár csalódott és vigyázatlanul követte Ágostont, Nicefort, Volfgangot, Muskulust, Bucert, Melanchtont, de semmit sem akart egyebet, mint azt, hogy az eretnek erdélyiekkel, az igaz hit elleneivel, az idézett szerzők irásaiból szembe szállhasson és azoknak ragályos és káromló kötekedését elnyomhassa, az egyháznak azok által feldult egyességét, mint a hívő egyház polgára, s maga részéről férfiasan orvosolni törekedjék. (1) Igy szólt ő; ellen-

(1) Ribini Memorabilia Aug. Conf. addictor. 209-211. ll. Egri Lukácsnak e szavaira nagy sulyt fektetve, azt mondja, hogy a jó férfiak hibásan kötötték össze az Egri Lukács ügyét a szomszéd Erdélyben felette elhatalmasodott Blandrata és Dávid Ferenc pártoskodásával, és azért idézi – mint mondja - Lukácsnak ugyan e szavait, hogy az olvasók értsék meg, hogy ez az ember a Blandrata, Dávid és a többiek pártjától, kik a Szocin állitásait követték, mindig idegen volt. Ezt ugyan az ő régibb nyilatkozataiból bajosan lehetne következtetni; annyi azonban igaz, hogy a szentháromság felől való felfogásában különbözött azoktól; de az is igaz, hogy ha erőre kapott volna véleménye, ez szinte romlására vezetett volna a szentháromság bevett tanának s végfejleményében az unitárizmussal fejeződött volna be.


636

felei pedig tantételeit épen azokéval rokonoknak, szándékát azonosnak tartották, s mindaddig ostromolták, míg az unitarizmus csírái a felső vidékeken végleg elnyomattak.


XXI.
NAGYVÁRADI ZSINAT,
1569-ik évben.

A gyulafejérvári vita bevégzetlenül szakadt félbe; II-dik János már bensőleg egységhivő volt, de azok felekezetéhez tartozását még mindeddig nyilván ki nem jelentette; Dávid Ferenc, noha a fejedelem birodalmában szabad vallásgyakorlat volt, de az uj felekezetet minél inkább terjeszteni, egyszersmind világos törvény ótalma által biztosittatni óhajtotta; egyesek és egész gyülekezetek lelkökben haboztak, hogy melyik félen volna az igazság. A külföldi orthodox hittudósok ellenökben a legélesebben nyilatkoztak. Mind ezen bajok orvoslatát csak egy országos közzsinat tartásától várták, mely a szentháromság tana felett döntsön.

E célból Dávid Ferenc 9 tételt irt össze és azt az erdélyi lelkészekhez megküldötte és őket Váradra 1569. október 10. tartandó közzsinatra az alább elsorolt levelével meghivta. A magyarországi papsághoz pedig a fejedelem küldötte meg a tételeket Pekri Gábor váradi kapitány által. A Dávid meghívó levelének, mely eredetileg magyarul volt írva, tartalma az Ember Pál latin fordítása szerint ez volt:

Az Atya istentől a Jézus Krisztus által kérjük a világosság és bölcseség lelkét isten minden választott fiaira és minden hű keresztyénekre.


637

Az örök isten a mi mennyei atyánk, ki minden sziv rejtekét látja, vizsgálja, a bizonyságunk, hogy mi az apostol intését a mi hivatásunkban igen szivesen teljesitenők, hogy t. i. a szóharcok kikerültetnének, ha az ellenfél lármája és rágalmai arra nem kényszeritenének. De azért kénytelenek vagyunk velök most is vitára kelni a következő okoknál fogva. Először, hogy a mi magyarországi lelkész vagy tanitó atyánkfiai nemcsak a mi személyünket, hanem az általunk vallott isteni igazságot is különféleképen ócsárolják, melynek megvédésére és megerősittetésére kötelezve vagyunk. Továbbá hogy ha találkoznak a lelkészek között, a kik azon tudomány igazságáról lelkökben meggyőződtek, a melyet isten általunk kijelentett és azt követik, azokat nem csak kárhoztatják és helyökről elűzik az ország törvénye ellenére, hanem még kényszeritik is, hogy lelkök ismerete ellen tagadják meg az igazságot; a miből különféle botrányok, egyenetlenségek és zavarok keletkeznek a keresztyéni és atyafiságos szeretet ellen. Harmadszor, hogy midőn a mi atyánkfiait, a kegyesek kivánatára, hozzájok tanitói hivatalra kibocsátottuk, azokat nem csak rágalmaikkal támadják meg s magán vitáikra idézik, hanem még a beszédtartástól és az igazságtól is eltiltják és csodálatos mesterkedéssel kigondolt hireket terjesztenek az ő győzedelmökről és a mi megveretésünkről, a miben sokan, kivált a kik a tudomány igazságában megerősödve nincsenek, megbotránkoznak. Az ilyeneket meg nem erősiteni s meg nem vigasztalni, isten és emberek előtt nagy bűn lenne. Végre sok istenfélő kegyesek, kik e zavarok miatt szivökben megsebeztettek, és a mi irásainkat olvasni nem tudják, kérik, hogy egy meghatározott helyen magyar nyelven tartsunk nyilvános hitvitát, a hol azok a főbb hitcikkek, a melyek felett ez időben vetekedés támadt, ismételtessenek, isten igéje szerint megvizsgáltassanak és megerősittessenek. Hiszszük pedig, hogy minden istenfélő kegyes az előadott okokból meggyőződik, hogy mi egyebet nem tehetünk, mint hogy azt az egyszerű tudomanyt, a melyet eddig tanitottunk, védelmezzük annak vezérlete alatt, a ki megigérte, hogy a csecsemők szája által végezi el az ő dicséretét. Ennélfogva hitvallásunk cikkelyeit a vitatkozásra rövid tételekbe foglaltuk, kiadtuk, s néktek megküldöttük, hogy ti lelki pásztorok, a ti hivatástok méltósága szerint az isten és az ő fia dicsőségéért a kitűzött napra, tudniillik október tizedikére Váradon megjelenjetek. És mivel sokan ti közületek minket vádolnak, hogy a tudomány, melyet hirdetünk, nem igaz,


638

mutassák ki a szentirásból, hogy miben hibázunk. Mert mi az isten igéjének tisztaságát szeretjük és követni egyedül azt akarjuk és az isteni ige igazságával ellenkezni semmi dologban sem akarunk. A békeségnek és vigasztalásnak istene, a mi urunk Jézus Krisztusnak atyja vezéreljen az ő lelke által mindnyájunkat, hogy őt helyesen ismerjük és néki minden igazságban engedelmeskedjünk az ő Fiában stb. Amen. Aláirva következőleg:

Dávid Ferenc, a megfeszitett Jézus Krisztus egyházának szolgája a hű lelkészekkel Erdélyországban! (1)

A hasonlag magyar nyelven fogalmazott 9 tétel a D. Ember Pál latin forditása szerint ez volt:

1. Az a háromság, melyet a római pápa követőivel együtt vall, nem háromság, hanem négység és oly tudomány, melyet az isten igején kivül gondoltak ki, sőt a mely szerint nem is négységet, hanem ötséget vallanak; t. i. négy istent egy lényt (állatot), a mely isten; három személyt, a melynek mindegyike isten, és egy ember Krisztust. Mi pedig az isten igéje szerint egy istent vallunk, a ki az az Atya, a kitől vannak mindenek és a ki mindenek felett van, a ki az ő bölcseségének igéjével és az ő szájának lelkével mindeneket teremtett; ezenkivül más isten nincsen, sem hármas, sem négyes, sem lényegesitett, sem személyesitett; mert a szentirás az istenek háromságáról semmi emlitést sem tesz.

2. Egy az isten fia a Jézus Krisztus az isten és ember; tehát nem lehet vagy nem neveztethetik isten elsőszülött vagy egy szülött fiának, a ki nem isten és ember.

3. Nincs a szentirásban sehol megnevezve a Fiu isten, ki vagy az Atya lényéből öröktől fogva született vagy öröktől fogva valósággal önállóan létezett volna, vagy a ki a háromságban második személy lett volna: azért az eféle személyekről és megtestesülésről való véleményeket, mint emberi találmányt, elvetjük.

4. Tehát nincs más istenfia azon kivül, a ki a Szentlélektől a Szűz méhében fogantatott és született. Luc. 1. Róm. 1. Mát. 22.

5. A Jézus Krisztus nem azért neveztetik isten és embernek, mintha önmagától létező isten volna, hanem mert az Atya az ő istenségének teljességét adta néki és közlötte ő vele, és mert az ő lelke által ő magának szülte, megszentelte és e világra bocsátotta.

(1) Lampe, Hist. Eccl. Hung. 224-225. ll.


639

6. A Krisztus atyával való egyenlőségét nem tagadjuk, sőt tanitjuk, azt tudniillik, a melyet néki az Atya adott, melynek benne létéről bizonyságot tett, ugy hogy az Atya megmaradván a maga felséges méltóságában és elsőségében, ne álmodozzunk mint született örökösnek valamely oly adott egyenlőségéről, a mely adva nem lett volna.

7. Hogy az istenfia öröktől fogva az ő végzésében és ismerete szerint létezett, azt nem tagadjuk, mert ő előtte eképen jelenvaló minden, de hogy valósággal öröktől fogva született volna, azt sem az isten maga, sem a próféták, sem az apostolok nem bizonyitják.

8. Soha sem volt az Krisztus vagy istenfia, a ki vagy tisztán ember, vagy tisztán isten lett volna, hanem a Krisztus-isten fia, akkor ismertetett meg, midőn őt az angyal Máriának és a pásztoroknak megjelentette, a ki testére nézve Dávid fiának neveztetett, lelkére nézve pedig isten fiának, Dávid urának, a ki felkenetett, az a ki isten az istentől társai felett, a kiben isten akarata szerint reményünk és üdvösségünk is helyeztetett.

9. A Szentlélek nem maga magától létező isten, sem nem személyes isten a háromságban, hanem az Atyának és Fiunak lelke, záloga és jegye a mi örökségünknek, melyet az Atya a Fiu által bőven tölt ki ránk, hogy annak hathatós ereje bennünk feltaláltassék és megismertessék. (1)

Méliusz és a magyarországi reformált lelkészek nehezen vették, hogy a fejedelem nekik e tételeket Pekri váradi kapitány által ahoz intézett parancsa kapcsában küldötte meg; s hogy Dávid tűzte ki a másik önhatóságu szuperintendens lelkészeinek a zsinatot, az ellen a fejedelemhez október 10-ről a következő kérvényt adták be:

Szentséges Királyi Felség! Nékünk természettel legkegyelmesebb urunk és pártfogónk! Alólirtak isten kegyelmét, örök békét s a Felséged trónjára állandóságot kivánnak szentséges Felségednek, az isten dicsőségére és e haza üdvhozó nyugalmára, s ajánlják alázattal hódoló hűségöket.

Átadta nekünk megolvasás végett nagyságos Pekri Gábor ur

(1) Lampe, Hist. Eccl. II. 228-230. ll.


640

Felséged váradi várának kapitánya, a szentséges Felséged levelét, melyben szentséges Felséged megparancsolta a nagyságos kapitány urnak, hogy azon tételek egyes példányait, melyeket Dávid Ferenc ur a Felséged udvari lelkésze minap összeirt, hozzánk és Méliusz Péterhez a tiszántul levő atyafiak közt leendő szétosztás végett küldje el, azért, mert a Felséged nevezett lelkésze Váradon azok felett hitvitát akar rendezni. Ebből minden rendűek között az a hit támadt, hogy itt Váradon e viszályok felett köz és utolsó tárgyalás fog tartatni. És bár e tárgyról sem Felségedtől nem láttunk semmi parancsot, sem Dávid Ferenc urnak semmi hatalma a magyar egyházak felett nincs, mint a melyek a Felséged oklevelének erejénél fogva tulajdon és külön hatóságu szuperintendenst ismernek; mindazáltal a mint most a Felséged udvarához tartozó uraktól értjük, Felséged e vitatkozás megtartását akarja és várja. Alázattal kérjük azért szentséges Felségedet, méltóztassék tekintetbe venni, hogy mi a Krisztusnak, valamint személyünknek ellenségétől is soha nem féltünk, a gyűléstől soha nem vonogatództunk, ha szinte maga Pál ellenkezőt javasol is, midőn azt tanácsolja, hogy az eretnekeket egy vagy két megintés után kerüljük ki; sőt még most sem fogunk vonakodni a Krisztus vezérlete alatt, ha a tárgyalás a mi pártunk sérelme nélkül megy végbe. Sőt hiszszük, hogy szép és dicső leend ezen ügy védelmezésében győzni és szenvedni. Hogy mi ezt teljesitettük, nehány hosszu utunk bizonyitja, midőn saját magán védhelyökbe rejtődzött ellenfeleinket igen nagy nehézséggel, veszedelemmel, nagy idővesztéssel fészkökben felkerestük. Bizonyságot tesznek ők magok is magokról, midőn mi ellenfeleinket odujokból nyilttérre kihiván, reánk iskolás ujoncaikat (mint hajdan a farizeusok tanitványait) küldték ki. – Az egész dolog annálfogva ebben áll. Ez a vitatkozás vagy magán és rész szerinti, vagy nyilvános és közönséges fog lenni. Szükség, hogy ennek attól különböző feltételei legyenek. Ha a te szentséges Felséged akarandja, hogy mi összegyüjtvén szomszédainkat, ellenfeleinkkel vitatkozásba bocsátkozzunk: engedelmeskedni kötelesek vagyunk, mind a te szentséges Felséged méltóságáért, mind és főkép az istenért, kinek lelke minket érdemetlen létünkre az egyházakban pásztorokul állitott, hogy magunkra és a nyájra gondot viseljünk és a farkasokat a Krisztus aklától távol tartsuk. Mit reményljünk pedig ezen részleges vitatkozás kimenetele és vége felől, az előző vetélkedések lefolyása könnyen megtanithat. De ha nyilvánosan és a ma-


641

gyarországi ekklésiák egyetemes zsinatában történnék vitatkozás, akkor a körülményeket különböző módon és rendbe kell soroznunk. Először, mert ha a népek ama doktora Jákóbot és másokat Jeruzsálemben hosszu uton felkeresni nem habozott, kiknek nem vala segitségére szorulva, hogy az öszhangot és igazságot az ő tudományában mindenki előtt feltárja, sokkal illendőbb, hogy mi a mi testvéremket, kiváltkép a tiszántuliakat keressük fel, mint a kikkel együtt nekünk egy istenünk, egy Krisztusunk, egy vallásunk, egy hitünk, egy keresztségünk s végre egy hazánk van, a miből megtetszik, hogy nem akadály a külön birodalom arra nézve, hogy Krisztusnak és a mi Megváltónknak ügyeért együtt éljünk és haljunk. Továbbá alkalmas időt kell kitűzni, nehogy vagy valami csekélység által az oda menetel megakadályoztassék, vagy az időszerűtlenség miatt közös veszteség ideztessék elő. Harmadszor oly helyet kell kiválasztani, a hol a különboző hatóságok pásztorai versenyre szembe állhassanak, a mi az ellenséges fejedelmeknek – a keresztyéneknek épen ugy, mint a töröknek – menlevele nélkül meg nem eshetik. Negyedszer, midőn az ellenkező pártok összejövetelére a népjog szerint minden részről engedély kivántatik, nem kell az egyiknek önmagától, a másik párt értesitése és beegyezése nélkül a helyről, időről, a rendről és feltételekről határozni. Most, óh királyunk, fejedelmünk és legkegyelmesebb urunk, Ferenc ur mindezekből nem tartott szem előtt semmit. Határozott magától; fellépett váratlanul; erőszakot helyezett jogunk elébe; oly helyet tűzött ki, mely tiszántul lakó testvéreinkre hozzáférhetetlen és azt szüreti időben menlevél nélkül és rövidebb időre, mintsem hogy testvéreink a maguk császárától átalános utazási engedélyt nyerve, megérkezhetnének. Mely akadályokat, midőn már nem egyszer tapasztaltuk Ferenc urtól, méltán mindenek előtt gyanussá tette magát, hogy az ily fondorlatokat szándékosan azért gondolta ki, hogy az ő előrepülni nem kepes ellenfelei kozt a jog és igazság ellenére a maga szörnyü tévelygéseit annál könnyebben elhinthesse. Most pedig szentséges Felséged előtt csupán azon igazságos és méltányos dologért esedezünk, hogy ha nyilvános és közvitatkozás tartására fog parancsot kiadni: az előbocsátott körülményeket mérlegelni és azokról ugy határozni méltóztessék, hogy egyik fél se panaszkodhassék a sérelemről. Ha pedig szentséges Felségednek az ellenkező fog tetszeni, mi a Szentlélek segélye által gyámolittatva, akkor is ugy fogunk magunkra és nyájunkra ezen mi rész-


642

leges hatóságunkban gondot viselni és elleneinkkel szemközt állani, hogy valaki azt ne gondolja, hogy a saját ügyünket elhagytuk vagy attól elpártoltunk.

A menybeli isten a te szentséges felséged királyi székét erősitse meg az igazság, egyenesség és irgalmasság által s óvja meg mindenha, nevének dicsőségére, a mi boldogitó nyugalmunkra Amen. (1)

A fejedelem, e levélben foglalt ellenészrevételek dacára, kivánta a zsinati hitvita megtartását, és megparancsolta a magyarországi lelkészeknek, hogy azon megjelenjenek. A mire Méliusz és társai ujra e válaszukat adták:

Szentséges királyi felség, legkegyelmesebb urunk és pártfogónk! Miután a Ferenc ur tételeihez a szentséges felséged parancsa és akarata járult, ránk nézve előállt az engedelmeskedés kötelessége. Előbbi alázatos esedezéseinkkel sem akartunk mi egyebet, minthogy megtudhassuk, ha vajjon egyetemes vagy csak részleges fog-e lenni e vitatkozás? és bár méltányosabb lett volna, hogy miként mi csak a Ferenc tételeinek ostromlására hivatva utaztunk Erdélybe, ugy ő is a nevezett ellenfél, most a mi tételeinket ostromolná: mindazáltal nagyobb előttünk a felséged tekintélye, mint sem azért a mi saját jogunkból e részben ne akarnánk elleneiknek engedni. Azért vitatkozni fogunk (áldott légyen az Úr neve!) s csupán egy héttel kérjük alázatosan a határnapot elhalasztatni. És mivel a Krisztus lelke gyűlöli a zajos vitatkozást: a te szentséges Felséged is kegyesen egyetért mi velünk, hogy a dolog helyes folytatására és végezésére rendes feltételeket jelölnénk ki, és alázattal is kérjük, hogy szentséges felséged azokat helybe hagyja. Mert ezen feltételek nélkül (sz. felseged előtt lelkünk ohajtását őszintén és szabadon ki kell mondanunk) mi vitatkozni semmikép nem akarunk, hanem lelkünket türelemben tartjuk, inkább akarunk a hallgatásban és reményben erősek lenni, mint azon feltételek nélkül az isten dicsőségét és az egyház épülését megsérteni. Mert mit ér az ellenséges szavakkal mód nélkül harcolni, ha a józanok itéletét az egész földön lévő keresztyén akadémiák birálatát folyvást kikerülik az ellenfelek.

Először. Minthogy a Szentlélektől ihletve szólottak isten szent


643

emberei, akarjuk, hogy a bibliai szöveg épen és sérthetetlenül maradjon, s még ha magok az angyalok volnának sem engedjük meg, hogy valaki a halandók közül, szentségtelen vakmerőséggel némelyiket innen kitöröljön, másokat beszurjon, másokat összekössön, eloszszon, megváltoztasson és kétségbe hozzon azokból, a melyek az eredeti nyelvben hitelesen megvannak. A különböző olvasásoknál pedig az isten egyháza tanácsát akarjuk követni, s nem ez avagy amaz szökevényét.

Másodszor. Az idézett szövegnek értelmét és jelentését nem valakinek magán agyából, hanem az irás öszhangzásából és egybevetéséből kivánjuk magyaráztatni. Igy a szöveggel harcoló ellenséget a szöveggel fogjuk visszaverni. A ki helyesen akar magyarázni, annak mind tudósabb, mind bölcsebb magyarázatokat fogunk ellenébe állítani, és e részben többet adunk annak tekintélyére, a ki az igaz hitű egyházakkal egyet ért, mint egyik vagy másik szökevényre.

Harmadszor. Sok helyei vannak az ó testamentomnak, melyeket a Krisztus és az apostolok élő szóval megmagyaráztak, s melyekre mintegy ujjokkal mutattak: akarjuk, hogy minden magyarázat, mely ezek ellenében létezik, mint leghaszontalanabb költemény, nyilvánosan elvettessék.

Negyedszer. Minthogy minket az ellenfél hívott fel a vitatkozásra, emlékezzék meg, hogy az ő tiszte nem az, hogy mint a prédikálással emészsze fel a jó órákat, hanem hogy aként vegye fel az érveket, mint tudós és szerény férfiakhoz illő, s azok mellett maradjon meg, ne csapongjon, a kérdéseket minden guny és nevetség nélkül fejtve meg.

Ötödször. Tudjuk, hogy az ellenfél három vagy négy felelőket is szokott választani, ahonnan míg azoknak ellenkező megfejtéseit összeegyeztetni haszontalan törekszik, az idő hiában vész el. Különben, ha ifjakat akarnak velünk szemben síkra szállitani: van iskolánk, a melyben fáraszthatják magokat.

Hatodszor. Hogy mindezek renddel lehessenek, azt kivánjuk, hogy mindenik fél részéről két bíró választassék, a kik a tárgyalás rendjét igazgassák, hogy a mérsékeltség és tisztesség ellen semmi ne történjék. Ezek tiszte legyen, hogy azokat, a kik a céltól távol kalandoznak, elhallgattassák, és a kitűzött tételhez visszatéritsék, s végre megparancsolják, hogy az idézett bizonyságok az eredeti nyelv kutfejeiből vizsgáltassanak meg.

Hetedszer. A mi fődolog, alázattal kérjük szentséges királyi


644

felségedet, méltóztassék nekünk arra beegyezését adni s megengedni hogy a mi ellenvetéseinket bebizonyitásaikkal, valamint az ellenfél feleleteit az egész vitában hites iródeákok által latin nyelven, híven és szentül leiratva, sz. királyi felséged a keresztyén világ nevezetesebb akadémiáihoz megküldeni méltóztassék, hogy mindenik fél ügye azoknak egyező ítélete szerént éljen vagy essék. Mert senkinek sem lehet a világosságot kerülni vagy gyűlölni, hacsak setétségből setétségre nem született.

Hogy pedig az egész egyház előtt nyilván legyen, hogy királyi felséged komolyan kivánja e vitatkozások ohajtott végét, s hogy e feltételek végrehajtásáról minden hívek nyugodt lélekkel legyenek: alázattal esedezünk királyi szent felségednek, hogy más keresztyén fejedelmek példájára, kik között ohajtjuk, hogy királyi felséged kitünjék, e feltételek biztos végrehajtását pecsétes oklevelével megerősíteni méltóztassék. (1)

Szentséges felséged alázatos alattvalói a Tiszán inneni egyházak lelkészei. (Lampe. Hist. Eccl. Hung. II. 254-256. ll.


A fejedelem a kért időhalasztást megadta, a zsinatot október 20-dikára tette át; a feltételeket, az utolsón kivül, elfogadta, valamint Dávid F. is némi ellenészrevétellel, nem akarván a következtetés által való bizonyitást megengedni, valamint azt sem, hogy csak maga vitatkozzék, holott, a mint mondá, ép azért hivta meg atyjafiait mind Erdélyből mind Magyarországból. A vitairatok külső akadémiákra küldésének ellenzését azzal indokolta, mert azok is az ő peres ellenfelei; ő az itéletet a hallgatókra és az isten tüzére kivánta hagyni, mely megpróbálja az aranyat, ezüstöt és polyvát. (2) Békes Gáspár pedig a pecsétes levél kérésére ezt válaszolta: Őfelsége a disputaciónak rendéről pecsétes levelet adni nem akar, hanem mindenik felet az ő igazságában meg akarja ol-

(1) E feltételeket Méliusz Péter a vita első napján, kevés kifejezésbeli változattal, élő szóval is előadta, azonban a vita leirásában a harmadik feltétel után negyediknek ez a fentebbiek közt nem találtató pont van beigtatva: "Az ellenkező résznek Disputácioinak cikkeli, melyek ugy mint hamissoknak lönni meggyőzettetnek, kioltattassanak." Lásd a Nagyváradi Disputatio Nagy Lajos és Simén Domokostól 1870. 8-10. ll.
(2) A Nagyváradi Disputatio 11. l.


645

%%

talmazni; az utolsó pontra pedig azt: Szabadságot is ád, ha valamely rész a disputaciónak irásait valahová akarja küldeni: azzal ő felsége semmit nem gondol; de itt azt akarja, hogy az merő szentirásból legyen. (1)

E zsinatban jelen volt a fejedelem II. János választott király, mint Dávid F. irja – "az országbeli nagyságos urakkal és minden udvara népével és minden sereginek nemes és vitézlő hadnagyokkal és vitézivel, és egyéb nagy sok jámborokkal" (2) Méliusz és a tiszáninneni és tuli részek papsága, Dávid F. s az erdélyi unitárius lelkészek.

A zsinat moderatora, a vitatkozás világi vezetője volt Békes Gáspár, kit a fejedelem ezzel megbizott. Vitatkozók s közbeszólók voltak az egységvallók részéről Dávid Ferenc udvari lelkész és püspök, Heltai Gáspár, Basilius István és Kozárvári Pál kolozsvári prédikátorok, Vásárhelyi Ambrus, Sasvári Gergely, Kraccer György lelkészek, maga II. János, Békes Gáspár, Bocskai György fejedelmi tanácsos világiak; a háromságvallók részéről Méliusz Péter debreceni lelkész és ref. püspök, Radics Gáspár gönci plébánus, Erdődi Gáspár, Ceglédi Pál, Károli Péter váradi, Túri Pál bihari, Hellopaeus Bálint egri prédikátorok, Tordai Ádám vásárhelyi iskolaigazgató.

Békes Gáspár a megvitatandó tárgyak sorozatát igy tüzte ki: "Első nap láttassék meg: ki legyen az egy isten? Másodnap: ki legyen az Atyaistennek egyetlen egy fia? Harmadnap: a szentlélekről. Negyednap: a Krisztusnak istenségérol." (3)

Ez után Dávid Ferenc könyörgött a dicsőségnek Atyjához, hogy az igaz itéletnek és érzelemnek lelkét adja meg nekiek, hogy az igazat a hamistól megválaszthassák is az igazat követhessék. Ő utána imádkozott Méliusz is, a kegyelmes Atyaistenhez könyörögvén az ő Fiáért, hogy azt a szentlelket adja szájokba, kit a prófétáknak és apostoloknak adott, hogy a hamis tudományokat mint a pozdorját megégesse és

(1) A Nagyváradi Disputatio 8. l.
(2) A Nagyváradi Disputatio 4. l.
(3) A Nagyváradi Disputatio 7-8. ll.


646

megeméssze, a mi az istené azt megépitse, és mint megigérte: adja nékiek az ő Szentlelkét az igazság megoltalmazására. Rövid imáikat mindketten az uri ima elmondásával rekesztették. Melyek végével Mélius azonnal megkezdé a vitát "az isten felől". Az első nap nem lett befejezve az arra kitűzött tárgy. Másodnapon ismét könyörgéssel nyitotta meg Méliusz az ülést; az után pedig a fejedelmet kérte, hogy engedje meg szólni a magyarországi lelkészeket. A mit a fejedelem megengedvén, azoknak képében Radics Gáspár gönci plébános emelt szót, és elsőben is örömüket fejezte ki azon, hogy a király tudja, hogy a fejedelmek mindkét táblának őrei, s mint Dávid, Józsafát, Józsiás Nagy Konstantin ön jelen voltával megakarta ékesiteni ezt a gyülekezetet, és e közönséges disputatióban akarja, hogy az igazság kimutattassék és a hamisság eltávoztassék. A miért is ők a római császár birodalmából örömmel jöttek, gyülekezetöket, házok népét elhagyva, károk és életveszélyeztetésökkel ő felsége városába, az isten dicsőségeért, mely nekik éltöknél s haláluknál becsesebb; hogy az istentől vett ajándékok szerint az igazságnak oltalmazására az ő atyjok fiaival együtt lennének. Azért esedeznek a felségnek, hogy árbiterek vagy birák legyenek, a kik mind a Dávid F. feleleteit, mind az ő ellenvetéseiket és erőségeiket megitéljék. A fejedelem válaszul adta, hogy kész arbitereket adni, csakhogy azzal a disputáció előmehessen. A mire Békes Gáspár megjegyezte, hogy az előbbi disputációban is voltak arbiterek és semmit nem használtak. Az e felett keletkezett szóváltást Dávid azzal fejezvén be, hogy a mint kivánja Péter uram, ugy legyen: a vita tovább folyt. Harmadnap ujra könyörgéssel nyitották azt meg, valamint a következő napokon is. E napon Méliusz felszólitotta Dávid Ferencet, hogy ne tagadja a Krisztus istenségét, és e szavakkal intette őt: Lelkipásztor lévén meggondoljad, hogy számot kell adnod. Ha tudatlanságból mivelted ekeddig, térj meg immár; ha pedig vakmerőségből és tisztességkivánásból: az Uristen rontson és szégyenitsen meg. Mire a fejedelem is közbe szólt, mondva: "Én is azon könyörgök az Uristennek – valaki érzi az igazságot és külső haszonért és tisztességért eltitkolja, a hatalmas Uristen rontsa és szégye-


647

nitse meg és meg ne kegyelmezzen nékie." (1) Ezen időtől fogva többször tett közbeszólásokat, mindinkább feltüntette, hogy a Dávid Ferenc értelmét pártolja. Még ez nap eltérvén a kérdéstől a felek, kivánta, hogy "istennek nyilván való igéjéből bizonyitsák meg, hogy a Krisztus az első világnak teremtője legyen és nem következésekből." (2) Negyednap, midőn Dávid Ferenc annak bizonyitására hivta fel Méliuszt, "hogy a Krisztus szinte ugy legyen ő magától való láthatatlan, halhatatlan isten mint az Atya"; Méliusz pedig erre azt felelte, hogy "Várd el csak, meglátod, hogy megbizonyitom, mikor ideje - de látod, hogy mostan annak módja nincs; és egyebekben van most a disputaciónak rendi": a király megjegyzi, hogy "nem szükség ebben halasztást tenni. Hanem bizonyitsd meg, hogy érthessük tudományodnak igaz voltát."(3) Ötödnapon pedig, midőn Méliusz azt kivánta, hogy "közötte és Dávid Ferenc közt az isten, az ő szent gyülekezeti és az ő atyjafiai legyenek az itélő birák: nem látja, hogy Dávid az ő magyarázatát Krisztus ellen szent Pál apostol ellen felforditja és vissza magyarázza" igy szólt közbe a király: "Azt kérdjük tőled Péter uram, hogy ha immár az itéletet teközötted és Ferenc prédikátor közt a te atyádfiaira hagyjuk: mivégre kivánod ezt és mi következik belöle." Két okért kivánom felséges uram - felelt Méliusz. – Első, hogy az istennek tiszta igéjéből legyen a disputálás. Másodszor, hogy az istennek igéjéből legyen az itélet, mely nem mindenekre, hanem csak a tudósokra néz; főképen pedig az én atyámflaira, melyekkel egy vallásban vagyok." (4) Erre Békes Gáspár viszonzotta a fejedelem akaratából: "Lám az előtt is ő felsége a mi kegyelmes urunk megengedte, hogy szabadon elküldhetitek a disputaciót valahova szinte akarjátok; vagy Bézának vagy Simlerusnak vagy Wittembergbe Majorhoz: De ezek azoknak itéleteknek nem engedhetnek, mert tudjuk, hogy mindazok mind ti adversa pars legyenek. (5) Erre Radics ismét kérte az arbiterek

(1) A Nagyváradi Disputatio 76. l.
(2) A Nagyváradi Disputati 84. l.
(3) A Nagyváradi Disputatio 121. l.
(4) A Nagyváradi Disputatio 129-130. l.
(5) A Nagyváradi Disputatio 130-131. ll. Major György wittembergi tanár, ki a Szentháromságról irt és Csáki Mihálynak ajánlott könyvében Dávid Ferencet és Blandratát, mint eretnekeket halállal büntetendőknek véleményezé.


648

kineveztetését, indokolva, hogy "bizony mi panaszolkodhatnánk, hogy sok bosszusággal illettetünk és hazugoknak nevez tetünk, főképen a mi atyánkfia Méliusz Péter". Mire a fejedelem ismét maga szólt közbe s kemény szavaival a Dávid részén állását még inkább kitüntette. "Mitőlünk – ugymond – és a mieinktől tinéktek semmi bántástok nem volt. Hogy pedig Méliusz Péternek a mi szónkat megmondották, hogy a mi birodalmunkban nem pápálkodik és a minisztereket az igaz vallásért ne kergesse; a könyveket meg ne égesse, senkit hittel az ő vallása mellé ne kötelezzen, ez az oka: mert a mi birodalmunkban, miképen arról az ország végzése is vagyon, mi azt akarjuk, hogy szabadság legyen. Továbbá tudjuk, hogy a hit istennek ajándéka és a lelkiismeret semmire erőszakkal nem vitethetik. Ez okáért, ha ez határban meg nem marad, szabadon a Tiszán tul mehet." E királyi szavak eléggé mutatták, hogy a zsinattól a háromságvallóknak nem volt többé mit várniok. A fejedelem Méliuszt mindinkább szólongatta. Midőn a Krisztus istenségéről folyt a vita, Bocskai György által felszólittatta azt, "bizonyitsa meg, hogy a Krisztus a szent irásban láthatatlan és halhatatlan istennek mondatik". (1) Midőn pedig Basilius Istvánnak azon állitására, hogy "a Krisztusnak az az istensége van a mi az Atyának, de azért nem azon isten a Krisztus, a ki az Atya, hanem annak Fia és ábrázatja", Méhiusz azt válaszolta: "ha az tehát halhatatlan és láthatatlan: avagy ha nem az, tehát két istenségtek vagyon" maga a király megszólitotta "Mutasd meg Péter uram – ugy mond - hogy Ferenc prédikátor két istent vall. Mert mi soha szájából nem hallottuk, sőt inkább az egy Atyaistent magasztalja és megmutatja, miképen mondattassék a Krisztus istennek. Hogy a ti vélekedéstek szerint sem két sem három isten nincsenek.” Hatodnapon, midőn Dávid F. azt a kérdést veté fel: "Az istenség, mely az ember Jézus Krisztusban vagyon, amaz öröktől fogva való született fiué, (2) ki egyenlő isten az Atyához: avagy az Atyának teljes istensége, mely a

(1) A Nagyváradi Disputatio 142. l.
(2) A Nagyváradi Disputatio 155. l.


649

Szentlélektől fogantatott Krisztusban vagyon?" az atyafiak megbizásából Hellopeus Bálint akart felelni; de a király közbeszólott "hogy Méliusz Péter kötötte magát a feleletre, szükség, hogy ő feleljen. Ha felelni nem tud, üljön le és az után rendszerint mindenitek feleljen, szinte annyit, a mennyit kiván." (1) Méliusz felelt. Békes Gábor gunyolta, hogy maga sem érti a mit mondott, "tegye le az irást kezéből – mondá - s ha azon kivül eltudja mondani, egy hordó borral tartozzék." Hellopeus Dávidot vádolta, "hogy ott vannak a propositiók: de nem merte megoltalmazni; nekik pedig szólni sem hagytak. S mikor az isten igéjéből kezdett meggyőzettetni, mindenkor keresztfogásokat talált, és éjjel-nappal az olasz doktorral traktált, miképen elővihesse a dolgát, és módot talált, hogy a disputáció végbe ne menjen." (2) Mind a két fél a másikat vádolta, hogy a dologra tartozó kérdéseire nem felelt és állitásait be nem bizonyitotta. De legszomorubb az, a mi a fejedelem szájába van adva Méliusz ellen, hogy a felség azt mondta volna "Ma reggel Méliusz uramot behivattuk vala hozzánk és intők, hogy az istennek igazsága mellé állana: és lelkiismerete ellen azt ne oppugnálná, mert lehetetlen dolog volna, hogy ne értenéje. Minekünk ő azt mondá: "él az isten és ugy vigyen ki békével a felséged ajtaján, hogy ennek előtte soha nem tudtam mi legyen a Krisztusnak istensége; azt se tudtam micsoda Krisztus istenségét prédikállottam és mit mondtam: hanem a tegnapi napon, hogy a jámbor Ferenc uram veti a kérdést előmbe, ugy bujt az éjjel fejembe: és te felséged meghallja, mit felelek ma a Ferenc uram kérdésére a közönség előtt." Hogy lelkész józan észszel királya előtt ugy nyilatkozhatott volna, az megfoghatatlan. A sok célt tévesztett vitatkozást e szavaival rekesztette be a kiraly: "Minek utána az istennek kegyelmességéből e szegelet földnek választott fejedelme vagyunk, tisztünk szerint nem csak a mi alattunk valóknak testeknek oltalmazására akartunk gondot viselni, hanem még lelkekre is, hogy az igazságban megépülhessenek és az Ántikrisztus tudományától megszaba-

(1) A Nagyváradi Disputatio 162. l.
(2) A Nagyváradi Disputatio 162-163. l.


650

dulhassanak. Másodszor, hogy a gonosz hirt, nevet, melyet mi felőlünk idegen országokban hirdetnek, mintha török hitet vallanánk, eltöröljük.

De látom, hogy az ellenkező fél csak tétováz és az igazságnak kijelentésére nem ügyekezik.

Azt kivánjátok, hogy a mi prédikátorunk Dávid Ferenc közhelyre menjen; a mi birodalmunkban szabadon valahol akarjátok disputálhattok. Miudenkoron mi a mi prédikátorunkat előállittatjuk. Szabadon, minden bántás nélkül eljöhettek. Elég jövedelmetek vagyon, csak ne kiméljétek a költséget. Sőt azt kivánnók, hogy más országból is főtudós emberek eljönének, bátor ugyan Béza ő maga is vagy Simlerus, hogy az istennek tiszta igéjéből az igazság kinyilatkoztatnék.

De miért hogy látjuk, hogy csak elkerülitek az igazságot, és a kérdésre felelni nem akartok directe, most a disputaciónak véget vetünk, mert egyéb országunknak gondjai kényszeritnek, hogy Erdélbe be kelljen mennünk." (1)

Az egész vita folyama le van irva e cimü könyvben: "A váradi Disputatiónak avagy vetélkedésnek az egy Atya Istenről és annak Fiáról Jezus Christusról és a Szent Lélekről igazán való előszámlálása mely mindenik félnek akaratjából kezdetett Mindszent havának 20. napján 1569. esztendőbén. Kolosvárot 1569." (Megvan ott a ref. Coll. könyvtárában.) Ujra kiadták ezt "A Nagyváradi Disputatio" cim alatt Nagy Lajos és Simén Domokos tanárok Kolozsvártt 1870., mely kiadásból mi is idézeteinket vettük. A reformátusok nem adták azt ki. A Lampe Hist. Eccles-Hungar. II-dik könyv 124-156 lapjain meg vannak annak előzményei és a Dávid F. kilenc tételének első hat pontjára összeirott érvek; a jelen volt 59 ref. lelkésznek alább következő "katholikus határozata" ,és a Tiszán innen és túl fekvő egész igazhitű lelkipásztorainak hitvallása.

Balogh Ferenc "A Magyar Protestans Egyháztörténelem Részletei" cimü műve 109-113. lapjain tüzetesen ismerteti a fentebb jelzett Nagyváradi Disputatio cimü könyvet és beható itészettel méltatja azt. Előadva az ebből vett szószerinti

(1) A Nagyváradi Disputatio 168-169. l.


651

idézetekkel I. szám alatt a Dávid és követői álláspontját, elveit; II. alatt Méliusz és társai álláspontját s elveit; III. Alatt a két táborban kölcsönösen uralkodott hangulatot és ellenszenvet. Az után áttér a disputatió fentebb megnevezett naplójára és azt először egyoldalu pártműnek nevezi, mint a melyet csak az unitárius pártbeliek néztek át, s maga a fejedelem is tett hozzá mint a kiadók is elismerik, a mi eszébe jutott, kik bizony a maguk előnyét feltüntetni óhajtották, helyesen emliti állitása igazolására azt is, hogy kilátszik belőle, kivált az oldaljegyzetekből, a szavak éléből a guny, ellenszenv. A reformátusok vallása ottan "pápázók vallása" stb. 2-szor. Feltüntet benne több ellenmondást és valószinütlenséget is, mik a mű hitelességét, részrehajlatlansága hitét csökkentik. 3-szor Feltünteti anuak hiányos voltát a benne találtató hézagok kihagyások miatt. Méliusz 4. napi beszéde csonkán, mig a Dávid cáfolata egészen adva van. Az 5. napi vitán maga a fejedelem hivatkozik oly beszéd felolvasására, a mi a naplóban közölve nincs. Végre sajnálkozva, hogy e művet a másik fél küldöttei átnézésének hiánya miatt ref. szempontból megnyugtatóbban fogadni nem lehet: "üdvezli még is azt, mint a XVI. századi magyar hittani irodalmunk emlékét s e téren nyelvkincsét."


KATHOLIKUS HATÁROZAT

vagy az orthodox értelmet valló és védő magyarországi lelkészeknek, Dávid Ferenc és Blandrata György egységhivők ellen egy értelemmel elfogadott és ugyanazon váradi zsinaton 1569 okt. 10. megerősitett határozata.

1. tétel: Hogy van isten, a ki mindeneket és a világot igazgatja. Ezt bizonyitja a próféták és apostolok irása, a világ teremtetése, az emberi elme természete, a lelkiismeret itélete, az isteni törvény ismerete, sőt még maga a bálványimádás is; s bizonyitják a pogányok iratai.

2. tétel: Hogy az isten öröktől fogva való szellemi lény, mindenható, láthatatlan, változhatatlan, halhatatlan, mindeneknek teremtője, minden jónak forrása és kezdete, az egész világ szerkezetének


652

tiszta, igazságos, korlátlan szabadságu, bölcs fentartója, ki a bűnt gyűlöli.

3. tétel: Hogy az isten sohasem volt a maga bölcsesége és ereje nellkul, a logos és lélek nélkül, miként a nap sincsen soha sugarak és melegség nélkül; a lélek értelem és akarat nélkül; a tűz láng és hő nélkül. Hogy az egy istenben öröktől fogva három valósággal különböző vagy hypostaticus, vagy a mint ma mondják: személyes tulajdonok voltak, jóllehet csak homályosan tudták, hogy az Atya szülő, a Fiu az Atyától született, a Szentlélek az Atyától és Fiutól Származott.

4. tétel: Hogy az Atya, Fiu és Szentlélek egy és ugyanazon lényegű, fenségü és mindenható hatalmu, hogy ugyanazon tisztelettel tiszteltetik együtt, hogy az égnek, földnek s az egész világnak teremtője nemcsak az Atya a Fiu nélkül, de együttesen Atya, Fiú és Szentlélek, mindazáltal nem három isten van, hanem egy.

5. tétel: Hogy a Fiu öröktől fogva volt, nem csak előrendelés szerüleg hanem valósággal; hogy a Fiú született az Atya lényéből és egyszersmind az annak idejében mindeneket teremtett, azután pedig emberi testet vett fel s lett a mi Megváltónkká. Ugy, hogy az Isten ember és egy személy, egy υφισυαμενον a természetek megváltozása nélkül, egyik részről ugyan igaz isten, másik részről igaz ember.

6. tétel: Hogy a Szentlélek Igaz a Fiuval és Atyával együtt egy igaz isten, ugyanazon istenségű, fenségű, azon módon tiszteltetik, ugyanazokat cselekszi és az istenségnek harmadik személye.

A már emlitett hitvallás ez:

A tiszáninnen és tiszántúl fekvő egész igazhitű egyház pásztorainak s mindazoknak hitvallása, kik a váradi zsinaton az embereknek egesz lélekkel ellene álltak.

Hiszszük és valljuk az ó és uj testamentomi szentirás szerint az egy igaz és örök istent, minden látható és láthatatlan dolgok teremtőjét, megváltóját és megszentelőjét, az egy szellemű, örök lényű és öröktől fogva való Atyát, ki a maga fiát öröktől fogva kibeszélhetlen módon szülte, s Ugyanezt a logos-t vagy az ő bölcseségét szeretetből e világra elküldötte, hogy vegyen testet az emberi nem megváltásáért magára, ezen ő szeretett fiában Atyánkká is lett. Hiszszük istennek örök és egyszülött fiát is a mi Urunk Jézus Krisztust, ki az Atya lényéből minden időknek előtte született, az ő dicsősége, fényessége, lényegének


653

kimetszett bélyege, istennek formájában létező, az Atyával egyenlő, az égből leszállott, nem angyalokat, hanem az Ábrahám magvát vévén magára Idvezitőnkké lett. Ő igazi Immanuel, csodálatos kettős természetű gigas, isten és ember, a személynek elválhatlan egységében, isten örök fia istensége szerint, nem teremtett, nem lett, de született. Embernek vagy Dávidnak fia pedig, mint a ki annak idején a Szentlélektől fogantatott, szűztől született s mindkét természetében igazán isten fia, mindörökké imádandó és magasztalandó. – És a vigasztaló Szentlelket, ki az Atyától és annak hasonlag örök fiától öröktől fogva származott és ugyan azon lényegü, batalmu, bölcseségü és jóságu, a ki az Atyától és Fiutól küldetik, hogy a hivők sziveit megszentelje; kegyelem és könyörgésnek lelke, ki a mi örökségünknek záloga. S valljuk szivünkkel és szánkkal, hogy ezen igaz örök isten, a ki lényegében egy és elkülönitett, hypostasisában avagy személyében három; amaz igaz véghetetlen Isten, Jehova Elohim isten, a ki kinyilatkoztatta magát a teremtés és megtartás által, később az ő egyszülött és örök fiának váltsága által, a Szentlélek megszentelése által, mely az apostolokra és minden hivőkre kitöltetett, a kinek nevébe, vallásába és segitségül hivására kereszteltetünk meg, a kin kivül és a ki mellett nincs más isten. Ezen egy és egyedül igaz Istenben hiszünk csupán és ugyanazt lélekben és igazságban imádjuk. Átkozottak azon istenek, kik nem alkották az eget és földet. Ez a prófétai és apostoli hit, mely által valljuk, hogy az Atyák megigazultak, s hogy e nélkül senki sem üdvözülhet, mint az egész sz. irás világosan és kétségtelenül bizonyitja. Kárhoztatunk tehát minden ellenkező tanokat, melyek nem becsülik a próféták és apostolok ezen fundamentomát, vagy több Istent alkottak amaz egynél, ki magát kijelentette, vagy tagadják, hogy a lényeg egységében három hypostasis vagy az égben három bizonyságtevő személy van. Különösen pedig kárhoztatjuk a modern Arió-Sabellianusoknak és a többi rajongó bárminemű pogányoknak szörnyű káromlásait, kik tagadják, hogy az Atyaisten öröktől fogva való atyja a mi Urunknak a megváltó Jézus Krisztusnak, hanem szemtelenül s az irás ellenére azt hazudják, hogy az isten volt egykor, mikor még nem volt atya, mely annyit tesz, mint azt terjeszteni, hogy isten volt valamikor a maga bölcsesége nélkül, az ő λογος-a vagy igéje nélkül, a ki az isten fia, a ki által lettenek az idők is. Azután kárhoztatjuk isten örök tulajdon és egyszülött fiának az egész világ idvezítőjének ellenségeit is, akit ez ál-atyafiak is tagadni


654

merészelnek, s ki felől azt hirdetik, hogy ő csak időszerinti fiu testére nézve, és kiről azt mondják, hogy istenné lett ember, ki más örökbe fogadott fiakat az ajándékokkal mul felül, vagyis hogy ő isten fia nem természeténél fogva, hanem csak a kegyelem gazdagságában való részesülés által, a szentirás teljes értelme ellen, mely vallja, hogy a Krisztus az élő vagy örök istennek tulajdon és egyszülött fia, örök isten, mindenek félett örökké imádandó, seregek istene. Továbbá kárhoztatjuk a Szentlélek ellen való káromlásait azoknak, kik annak istenségét és valóban létező személyiségét nyilvánosan tagadni merészelik, hanem azt mondják, hogy az csak erő vagy indulat bennünk teremtményekben s nem kell hinnünk a Szentlélekben, sem pedig segitségül hivnunk azt. Holott a szentirás, mely is bizonyitja, hogy ő teremtő, a ki a maga Isteni ajándékait az egyházzal, annak egyes tagjaival közli, a mint akarja, megszenteli és ujjászüli a hivőket és vezérel minden igazságra, – bizonyságot tesz az Atyának és Fiunak kegyelméről és akaratáról, nem csupán a nyilvános isteni szolgálatban, hanem magánlag is a hivők sziveiben. A kinek nevébe, vallásába és segitségül hivására is megkereszteltettünk, – a miket mind egy teremtménynek tulajdonitani a legnagyobb istenkáromlás, mely sem ezen, sem a jövendő életben meg nem bocsáttathatik.

Ez a mi egyházainknak egyszerű és katholikus vallástétele, melyben, hogy minket az örökkévaló isten, a mi Urunk Jézus Krisztusnak atyja a maga Szentlelke által megtartani és a rajongó lelkek török káromlásaitók (1) megszabaditani méltóztassék, teljes szivvel kérjük. – Vége. (2)

(1) A török káromlások alatt az unitáriusok Krisztusról való hitét érti.
(2) E hitvallást Bod Péter legszebb hitvallásnak nevezte.


XXII.
CSENGERI ZSINAT,
1570-dik évben.

Méliusz Péter a nagyváradi hitvitán nem érte el célját. Ellenkezőleg, a fejedelem saját szavai meggyőzhették, hogy az egységhivőknek nem elnyomója, hanem pártfogója fog


655

maradni. Mind e mellett a Szentháromság hitének ha lehet Erdélyben is, ha nem lehet legalább magyarországi hitfelei közt leendő megszilárditására törhetlen akarattal és kitartással igyekezett.

Ezért elhatározta magában, hogy már a legközelebbi évben Szatmármegye Csenger mezővárosában, valamint Borsodmegye Miskolc városában is a Szentháromság tana, s más főbb hitcikkek felett vitatkozást és közzsinatot tartand, s ki is tűzte a csengeri zsinatot 1570. julius 26-ára; a miskolcit ugyanazon év augusztus 24-dik napjára s meghivta arra Blandratát, Dávid Ferencet és azok követőit. A miskolci zsinatról mitsem tudunk. A csengerit ugyan D. Ember Pál és utána Ribini és mások "hozzávetőleg" 1557. vagy 1558-ra teszik, és hogy végzései csak 1570-ben nyomattak ki, azt Ember Pál azzal indokolja, hogy Debrecenben addig nem volt nyomda; de bizonyos, hogy ott már 1562-ben is nyomtattak könyvet. Niemayer a maga Collectio confessionum cimü gyűjteményében 1570-re teszi e zsinatot, ámbár Bossvet után ő is azt állitja, hogy még ahoz sok szó fér. De hogy e zsinat valóban 1570-ben tartatott, bizonyos Méliusz azon leveléből, melylyel a csengeri hitvallást ugyanez 1570. év augusztus 1O-dik napjáról II. János királynak ajánlja, melyben a többek közt ezeket mondja: "Igen örvendeztünk, mind én, mind az összes atyafiak, hogy királyi felséged minket 1566. és 1567-ben Erdélybe és a mult évben Váradra is meghivatott a zsinati vitákra és a mi értekezésemket, vitatkozásainkat jelenlétével diszesitette és a zsinatok megtartását királyi bőkezüségével, adakozásával előmozditotta. Emlékezem – irja tovább – hogy midőn a mi alkalmatlan beszédeinket kegyelmesen eltűrte, azt mondotta volt, nem azért kérdez engem, mintha a Blandrata eretnekségét elfogadni akarná, hanem csak az igazságot akarja megismerni. Midőn én ezt az én atyámfiainak előadtam, igen örvendettek *, és egyező szivvel kérték az istent a felséged életéért." Aztán panaszolja, hogy "most, midőn Csengerben összegyültünk, ellenfeleink a blandratisták nem akartak megjelenni", noha - a mint tovább folytatja - azoknak a németek fővezérétől menlevelet eszközölt és békés visszamehetésöket is biztosi-


656

totta. Ezután hivatkozva arra, hogy ők minden nehézséget legyőzve megjelentek a vitákon, valahányszor csak a felség kivánta, – kérte, miszerint azokat is kényszeritse, hogy menjenek el ő hozzájok szabad vitatkozásra, s engedje meg a felség, hogy minden testi fegyverek nélkül csupán csak az isten igéjéből s a tiszta tudományból vitatkozhassanak a szentháromság tagadókkal. "E hitvallást pedig azért ajánlottam, - ugymoud - s azért esdem királyi szent felségednek, hogy azt kegyes jóakarattal olvassa át, és az isten igéje szerint itélje meg." Végre ugyanekkor megküldötte hozzá Genfben kinyomatott három uj művét is a Béza leveleivel együtt, hogy itélje meg a király, miként ő nem balga és magán véleményekkel, hanem az isten igéjével és az egyház kath. hitű tudósaival van egyértelemben. A zsinaton meg nem jelent egységhivők sajtó utján feleltek a csengeri zsinat határozataira, ily cimü művökben: "Responsio Pastorum ac Ministrorum Ecclesiarum in Transylvania, qum unum Deum Patrem Christi, et Jesum Christum, Filium Dei crucifixum, unumque amborum spiritum confitentur: Ad Melianos propositiones Disputationi Csengerinae destinatos etc. Claudiopoli A. 1570." E feleletből is meglátszik, hogy a zsinat 1570-ben tartatott: "Vitájokra, – azt mondják, – ha akarnának sem jelenhetnének meg, mert fejedelmök akarata az, a mint azt már Váradon kijelentette, hogy Magyarország határain kivül (értsd a János Zs. által birt országrészeket) vitatkozni ne menjenek.

E zsinat Báthori György birtokán és pártfogása alatt tartatott Csengerben, a Mélius Péter püspök elnöklete alatt, hitvallását is ugyan ő irta, mint a Lupinus András által Debrecenben 1570-ben kinyomatott példány mutatja, melynek utolsó cikke alatt ez áll: "Horhi Méliusz Péter által".

E hitvallásról Lampe Eccl. Hist. 110. lapján ez van irva: E csengeri hitvallás külföldre is eljutott és azon hitvallások gyűjteményében (Syntagma Confessionum), a melyek külön országokban és nemzetek közt az egyházak nevében hitelesen adattak ki és köztekintélylyel lőnek megerősitve, beiktattatott, ugyanazért a magyarországi reformált egyházak közhitvallásául tekintendő. Azonban a Syntagma


657

Confessionum e hitvallást tévesen lengyel hitvallásnak (confessio polonica) nevezi.


AZ ISTEN IGÉJÉBŐL VETT,
és a csengeri zsinatban egyértelemmel kiadott és kihirdetett
igaz hitvallás.

I. Az egyetlen egy istenről, (1) a ki Atya, Fiu és Szentlélek.
II. Az isten örökké való egyszülött Fiáról.
III. A Szentlélek egy élő igaz Uristenről, a kinek ő magában van élete.
IV. Azokról a szavakról és kifejezésekről, melyekkel a Szentlélek az istenről a proféták és apostolok által szól.
V. Az istenről szóló kifejezéseket magyarázó szabályokról.
VI. A törvényről és az evangyéliomról az egyházban.
VII. Az egyház szertartásairól és sákramentomairól, a kisdedek keresztségéről és az Urvacsoráról.
VIII. Az ételben, italban, ruházatban való keresztyéni szabadságról, és az egyház összegyülekezésének helyeiről.
IX. Az isten személyre nem tekintéséről (aprosopolepsia részrehajlatlanságáról), midőn ezeket idveziti, amazokat megkeményiti.
X. A bűnnek okáról. Az isten közbenjáró Fiáról.
XI. A rút eretnekek és Antikrisztusok eltörléséről.

Ez az egyetlenegy istenről szóló bibliából meritett bizonyiték lerontja a Szentháromság tagadók minden erősségeit.

1. Az egyetlenegy isten az, a ki a Jah, Jehova, 5. Móz. 4. 5. 6.
2. Az egyetlenegy isten az, a ki az Él, Saddaj, mindeneket előretudó. I. Móz. 17. 28. 31. 35. Ézs. 25. 43. 41.
3. Az egyetlenegy isten az, a ki mind a két szövetséget szerzette és az atyáknak istene. Jerém. 31. 5 Móz. 5. 6.
4. Az egyetlenegy isten az, a ki mindeneknek teremtője, megtartója. Ézs. 40. 43. 44. 5. Móz. 4. 5. 6. 32.

(1) De uno et Solo Deo. Az egyetlenegy vagyis szószerint egy és egyedüli istenről, a ki Atya, Fiu, Szentlélek. Azt akarja kifejezni, hogy csak egyedül ez a Szentháromság az igaz isten.


658

5. Az egyetlenegy isten az, a ki a sziveknek, veséknek vizsgálója. Jerém. 10. 27. Zsolt. 7. Jel. 1. 2. Cselek. 12.
6. Az egyetlenegy isten az, s ki az ő népét kihozta Egyiptomból. 2 Móz. 5. 6. 10. 32., 5 Móz. 4. 5. 6. 10. 30. 32. Zsolt. 78. 95.
7. Az egyetlenegy isten az, a ki csudákat cselekedett Egyiptomban, megkisértetett, bosszantatott és ingereltetett a pusztában. Zsolt. 95. 102. 2. Móz. 20. 23. 32. 4. Móz. 23. 5. Móz. 32. 1. Kor. 10.

De mindezeket mivelték és léteznek a Fiu és Szentlélek. Ézs. 63. Az ő arcának angyala és a Szentlélek hozta ki őket; haragra inditották az ő Szentlelkét, az isten maga hozta ki őket. 5. Móz. 32. A Fiu és Szentlélek hozta ki őket és megkisértetett. 1 Kór. 10. Ézs. 60. Zsolt. 68. 95. A Jehova lelke teremtette az egeket: a Jehova lelke a Jah, Jehova az atyák istene kötötte az atyákkal az ó és uj szövetséget Jerém. 31. Ezék. 2. 3. 8. 11. Zsid. 3. 4. 8. 10. A Szentlélek neveztetik istennek, a ki a szövetséget kötötte, a kinek szövetségét megszegték a zsidók: Ezt mondja a Szentlélek: Uj szövetséget kötök nem a szövetség szerént, a melyet szereztem volt az ő atyjaikkal, midőn kihozám őket. Igy szól a Szentlélek: "Meg ne keményitsétek a ti sziveiteket, miként a ti atyáitok megkisértének és bosszantának engem a pusztában." Zsid. 3. 4. 8. 10. Ugyanezek tulajdonittatnak a Krisztusnak Róm. 14. 1 Kór. 10. Ézs. 45. 63. És ugyanott a Szentléleknek is. Annak okáért igazán és változhatatlanul egyetlenegy isten a Jehova, Fiu és Szentlélek.

Más erősség.

1. A ki nem az örök, változhatatlan és minden időben örökké-valóságban lakozó Jehova, a ki nem a Vagyok, Voltam, Leszek: az nem isten.

Átkozott isten a Zar, azaz a mostani, uj, ujonnan keletkezett, a ki öröktől fogva nem volt, nem csinált mindeneket; nem volt öröktől fogva, hanem Nechar azaz idegen, a ki az egy isten természetén kivül alkottatott teremtményekből származott. 5 Móz. 5. 6. 10. 30. 32. Zsolt. 81 veszszenek az ilyen istenek, ne imádtassanak. Jerém. 7. 10. 23. 311. 33. Az idegen isten nem csinált mindeneket, nem volt öröktől fogva, veszszen el. 5 Móz. 5. 10. 30. Zsolt. 81. Jerém. 7. 10.

3. Átkozott és nem imádandó az, a ki nem az egyetlenegy isten és mindeneket nem teremtett. De a Krisztus és Szentlélek mindeneket teremtettek és úgy imádtatnak, mint az Atya. Zsolt. 95. Ezék. 2.


659

3. 8. 11. Ézs. 45. 48. 63. Jób 26. 27. 33. És a Fiu és Szentlélek nem is mostani uj megátkozott istenek: tehát ők az egyetlenegy igaz isten, épugy mint az Atya. Ha tehát a Fiu és Szentlélek nem az egyetlenegy teremtő, megtartó Jehova: akkor igaz isten gyanánt nem imádtathatnak, hanem átkozott mostani idegen istenek lesznek, nem pedig az Atyának jehovai örök istenségéből öröktől fogva, időbeli kezdet nélkul származottak Jerém. 10. 3. Zsolt. 81.

Felelet az ellenfelek rágalmára.

Hogy s Szentlélek és Fiu nem neveztetnek Jahnak, Jehovának stb. A Zsolt. 95. 6. nemcsak a Fiuról magáról, hanem a Szentlélekrol is szól, midőn ezt mondja: "Jöjjetek el, imádjuk, boruljunk le arccal, hajtsuk meg térdeinket a mi teremtő urunk a Jehova előtt, mert ő a mi istenünk és mi az ő mezejének népei vagyunk, ma ha az ő szavát hallandjátok, meg ne keményitsétek sziveiteket, mint a versengésnek napján, mikor megkisértének engemet a ti atyáitok és megpróbáltak engemet, jóllehet látták volna az én cselekedeteimet 40 esztendeig." Zsolt. 95. Ezek bár a szent irásban az Atyáról és Fiuról is helyesen tanittatnak: mindazáltal az apostol (a Zsid. 3. És 4.) a szentirás szokása szerint az Atyával és Fiuval együtt a Szentlélekre is ugy alkalmazza ugyanezeket. Mert szokása a szentirásnak, hogy egy és ugyanazon helyet mindhárom bizonyságra viszi, mint ezt a helyet: az isten teremtette, az isten kihozta, az isten megkisértette, az isten csudákat tett, – az Atyának, Fiunak és Szentléleknek tulajdonitja, a mint az az Ézs. 6. 40. 43. 45. 48. 63. 5 Móz. 1. 5. 32. I Kór. 8. Ján. 1. 5. 8. 10. Jób. 26. Zsid. 2. 3. 4. Róm. 14. részeiben látható. S mert szokása a szentirásnak, hogy gyakran az első és második személyben beszél a harmadik személyről; például: ezeket szólotta a Jehova én hozzám: én vagyok a Jehova, a teremtő, megtartó Él saddaj, igy szóljad nékiek az én beszédimet: Ezeket mondja a Jehova, ne cselekedjetek gonoszságot az én törvényem ellen. Az apostol tehát a Zsid. 3. 4. 8. 10. részeiben ezt a helyet "ma ha az ő szavát halljátok, meg ne keményitsétek a ti sziveiteket, mint a ti atyáitok megkisértettek engem" a Zsolt. 78. 95. 105. 4 Móz. 14. 23. és a 1 Kor. 10. részeiből; és ismét e helyet: "ez az én szövetségem, melyet én kötök ti véletek": ugyanegyről mondja az első és harmadik személyben. Az első helyről a Zsid. 3. igy szól: "Minekokáért, s mint a Szentlelek


660

mondja, ma ha az ő szavát halljátok meg ne keményitsétek sziveitüket." Itt a Szentlelket mondja beszélni arról, á ki az atyákat kihozta Egyptomból; kihozta pedig s Jehova, kihozta a Fiu, kihozta a Szentlélek, a mint Ézs 63. 1 Kór. 10. 2 Móz. 3. 5. 6. 14. 15. 32. 34. 5 Móz. 4. 5. 6. 32. Ezék. 2. 3. 8. 11. van. A Szentlélek hozta ki azokat, megnyugtatta azokat. Ézs. 63. Ezék. 2. 3. 8. 11. 31. Megdorgálván őket a Jehova, ugyan ez a Szentlélek mondja: Zsid. 8. 14. Jerém. 31. Imé eljőnek a napok, a mint a Szentlélek bizonyitja: Ez a szövetség, a melyet szerzek ővelök, ezt mondja a Jehova. A Jerém. 31. Ezék. 2. 3. 4. 8. 12. ugyane Szentlélekről ezt hirdeti: "A Jehova lelke jöve én belém és állitott engem az én lábaimra, és igy szólott hozzám a lélek: Imé szólok veled és küldelek téged a pártütő nemzetekhez és szóljad az én beszédemet nékiek és mondjad: igy szól a Jehova, vagy hallják vagy nem, mert pártosok, mint az ő atyjaik is, a kik pártoskodtak az én szövetségem ellen, áthágták az én kötésemet és utálságot és sok gonoszságot cselekedtek, a melyekért megvetettem őket, elhagytam őket." A honnan Ezékiel ugyanazon Jehova istent most léleknek, majd Jehovának, seregek istenének és Adonajnak nevezi. Tehát itt a 95-dik zsoltárban és Zsid. 3. 4. 8. 10., Ugyanazon szólásmóddal a Héberek Szentlelke harmadik személyben mondja magáról: "Ezeket mondja a Jehova". Az első személyben pedig igy szól: "Én vagyok a Jehova, a ki kivezettem azokat", a Szentlélek bizonyitja és mondja: Ez az a testamentom, a melyet tészek azokkal, ezt mondja a Jehova. Először Szentléleknek mondja, azután Jehovának, miként Ezék. 2. 3. 4. 8. 11. A Jehova lelke jött én belém, és szolott én hozzám a Jehova és monda: "Én vagyok a Jehova, a ki kihoztalak titeket." Először Szentléleknek nevezi, azután Jehovának. Adonajnak nevezi természeténél fogva, Szentléleknek az Atyától eredése és Fiutól lett küldetésének sajátságánál fogva, s Jehova Adonajnak isteni természeténél fogva, melyet együtt bir áz Atyával, a mint Ézs. 6. 40. 63. mondatik: a Jehova, a ki ült az ő királyi székében, küldi ki a Krisztust és prófétákat. A Csel. könyvében pedig Pál azt mondja, hogy az a Szentlélek. Igy Jerém. 31-ben seregek Jehovájának neveztetik, a ki megköti az uj szövetséget és a ki a zsidókat kihozta Egyptomból. Az Ézs. 63. Zsid. 3. 10. pedig Szentléleknek neveztetik az, a ki az ujszövetséget meg fogja kötni a Juda házával és a ki a zsidókat kihozta Egyiptomból. Ézs. 63.

Midőn tehát zsidóul mondatik Kihu Elohénu és mi rólunk ez,


661

am vezón jádó: Hajjóm bekalo tisman, azaz: mivel ő a mi urunk és mi az ő kezeinek nyája vagyunk: ma ha az ő szavát halljátok, ezek a Jehovára a mi istenünkre vitetnek, az ő is az istenre vitetik a kiről feljebb mondatott, hogy ő Él Jehova a mi istenünk, a mi imádandó teremtőnk. Ezek a harmadik személyről, s a melyek következnek a harmadik és első személyről mondatnak: "Ezt mondja a Jehova, meg ne keményitsétek a ti sziveiteket, mint a pusztában a kisértésnek napján, midőn megkisértettek engem s ti atyáitok és én haragomban megesküdtem, hogy ha bemennek...." Látnivaló, hogy feljebb a harmadik személyben mondatott hogy koló, azaz szavát az alkotó Jehovának ha meghalljátok: itt ugyanaz, a ki ezt mondja: ha a Jehova szavát meghalljátok, ugyanaz mondja a második személyről, meg ne keményitsétek sziveiteket; magáról pedig az első személyben, miként a ti atyáitok megkisértettek és megbosszantottak engem a pusztában és én megesküdtem. A 2 Móz. 4. 5. 6. 13. 14. Ézs. 63. Ezék. 2. 3. 8. 11. Jerém. 31. 1 Kór. 10. részében a Szentlélekről mondatik, hogy bosszantatott és ingereltetett; bosszantották az ő Szentlelkét, a ki kihozta őket, és a Szentlélek megnyugtatta őket. Ézs. 63. Zsid. 3. 4. 10. Az Ézs. 1. Jerém. 3. 5 Móz. 4. 5. 32. az mondatik, hogy az egyetlen egy isten hozta ki a zsidókat, és az egyetlen Jehova nyugtatta őket, és hogy a Jehova bosszantatott. A 1 Kór. 10. és Zsolt. 68. pedig az mondatik, hogy a Krisztus hozta ki, a Krisztus kisértetett meg. És az Ézs. 63. Ezék. 2. 3. 8. 10. 11. a Szentlélekről tanittatik, hogy a zsidókat kihozta, hogy a Szentlélek bosszantatott és ingereltetett. A Zsolt. 95. Zsid. 3. 4. is az mondstik, hogy a Szentlélek kisértetett meg és bosszantatott s pusztában. Mert nem csupán a Dávid szavai ezek: Meg ne keményitsétek sziveiteket, miként a ti atyáitok megkeményitették és bosszantottak engem a pusztában. Zsolt. 95. 4 Móz. 14. 23. 1 Kór. 10. minthogy nem Dávid kisértetett meg. És a zsidókhoz irott levél 4-dik része is ezt mondja: Előre elrendeli pedig az isten Dávidnál a mai napot, mondván: Ma, ha az ő szavát halljátok. Azt, a kit feljebb Szentléleknek nevezett, a 4-dik részben istennek nevezi, ép ugy mint a 95-dik zsoltár.

Minthogy tehát itt az egyetlenegy isten tulajdon bizonyságtételei soroltatnak el, a mint a Szentlélek mondja: Meg ne keményitsétek a ti sziveiteket, a mint a ti atyáitok megkisértettek engemet; ezeket a szavakat az Ezék. 2. 3. 8. 11. és Ézs. 6. 63. részeiből a Szentlélekre magyarázom. Mert ha az Atyáról szólna, igy mondaná;


662

ha annak az Atyának szavát hallandjátok, meg ne keményitsétek a ti sziveiteket miként őt az Atyát megkisértették. Hanem titkosan a természet azonosságánál fogva mondja: Őtet, a Jehova-istent hallgassátok, a ki én vagyok az Atyával és s Fiuval, hogy megmutassa a természet azonosságát az Atyában, Fiuban és Szentlélekben. Ezért mondja: ha az ő szavát halljátok, ha a ti atyáitok engem nem hallgattak. Mert a Szentlélek magáról most az első, majd a harmadik személyben szól a szentirás örökös szokása szerint, s mert a cselekedetekről irott könyvben is Péter apostol azt bizonyitja, hogy a Szentlélek a Dávid szája és s próféták által ugy szólott, mint Jehova és igaz isten. Csel. 1. 2. 3. 13. 28. 1 Pét. 1. 3. 2 Pét. 1. (1)


A JÉZUS KRISZTUS EGYHÁZA PÁSZTORAINAK
HITVALLÁSA,

melyet Csengerben kiadtak az egyetlen egy istenről, a ki az Atya, Fiu és Szentlélek; megerősitve a héber kifejezések magyarázatával és az isten igéjéből meritett biztos szabályokkal.

Az egyetlenegy istenről.

Igazán és őszintén valljuk a szent irás után, hogy az igaz isten egy és egyedüli teremtője és megtartója mindeneknek, a ki magát ugy jelentette ki, hogy ő Atya, Fiu és Szentlélek.

Az egy Jehovának háromságáról.

Hisszük, hogy ez az egyetlenegy isten az égben három bizonyság, az Atya, Fiu és Szentlélek; a kik noha hárman vannak az ő önálló tulajdonaikra és gondoskodási tiszteikre nézve, mindazáltal e hármak is egyet tesznek, mint az apostol bizonyitja l. Ján. 5. rész.

(1) E terjedelmes két bizonyiték és felelet, a zsinat főtárgyául tüzött első hittételnek szentirás elemzői szövegszerü kifejtése; a különböző oldalakról való tekintetbevétel és egybevetés miatt hosszas és gyakori ismétlésekkel teljes. Kétségkivül hasonlag voltak felfejtve és megvitatva a feljebb elsorolt többi tételek is és azoknak nyomán készült aztán, mint egyetemesen elfogadott eredmény, a következő hitvallás; a mely elibe fontos voltánál fogva vétetett fel szószerint e két bizonyiték és felelet.


662

Az örökkévaló Atyáról.

Atyának nevezzük az isten igéje szerint az istent és Jehovát, a kinek önmagában van élete, lételét senkitől nem vette és minden eredet nélkül van, a ki a maga személyéből, mint az ő jellegét és dicsőségének fényességét az ő egyszülött fiát öröktől fogva minden kezdet és változat nélkül szülte, a ki által mindeneket öröktől fogva előre tudott, elrendelt és kezdetben teremtett, megtart, és a választottakat megigazitván idveziti, a gonoszokat pedig elkárhoztatja.

Az isten Fiáról.

Hisszük, hogy a Krisztus test szerint a Dávid fia, atyjafiaihoz mindenben hasonló a bűnön kivül. Hisszük és valljuk, hogy e Krisztus a "Logos"-nál vagy igénél fogva az isten fia, az Atyának egy szülötte, az Atyával egyenlő isten és Jehova, és hogy kezdettől fogva, minden dolgok előtt a legfelségesebbnek szájából, mint az ő dicsőségének fényessége és az ő lényének jellege született, a ki által mindenek lettek a teremtés előtt, a teremtésben és a teremtés után.

A ki neveztetik a szövetség angyalának és isten igéjének, ki az utolsó időkben testet vett fel I. Róm. 8. 9. Zsid. 1. 2. 3. Gal. 3. 4. Zsolt. 2. I. Tim. 3. Róm. 3. 4. 8. Zsid. 3. 8. 9. A ki midőn istennek alakjában volna, az Atyával egyenlő létére megalázta magát és szolgai alakot vett magára, igy az egész bűnváltságot (antilytron) vagy egyenértékű dijt az örökké való Szentléleknek erejével és hatalmával, magára vett testében megfizette. Mivel tetszett az Atyának, hogy az ő istenségének teljessége állatja szerint valóban ő benne lakozzék, hogy általa mindenek megujittathassanak Ef. 1. Kol. 1. 2. 2 Kor. 5.

S bárha e Krisztusnak, mint valóságos embernek, ki az ő atyjafiaihoz a bűnön kivül mindenben hasonló, testére nézve időszerü származás és születés tulajdonittatik; mindazáltal a mennyiben ő az Atyának egyszülötte, az isten alakjában létező s mint az Atya magában élettel biró: nincsen semmi eredete és időszerű változása. Minthogy ő a Jehovától jött és örök időktől fogva küldött Jehova, az Atyának egyedüli titkos és kimondhatatlan származással született fia. Mát.1. 3. Luk. 1. 2. 3. Róm. 1. 8. 9. Ján. 1. 3. 8. 10. Filipp 2. Mike 5. Zak. 2. 3. 10. Péld. 8. Zsolt. 2.


664

A Szentlélekről.

Hisszük és valljuk, hogy a Szentlélek is, ki az Atyától származik és a Fiutól küldetik ki a hivőknek szivébe: Jehova Adonaj; a mint magát Ezékielnél a Szentlélek nevezi, a 2. 3. 8. 10. részekben. A kinek az egyetlenegy isten tulajdonait képező minden sajátságok tulajdonittatnak épen ugy, mint az Atyának és a Fiunak. Tudniillik először neveztetik Jehova Adonajnak, istennek Zsolt. 95. Zsid. 3. másodszor neveztetik Jehova istennek, a ki a sziveket és veséket vizsgálja mint mindenható isten; harmadszor teremtőnek, megtartónak, ujjászülőnek és megszentelőnek Ézs. 6. I Kór. 1. 2. 3.; negyedszer minden isteni ajándékok szerzőjének és osztogatójának 1 Kór. 12. Gal. 5. 6. Eféz. 5. 6. "A léleknek gyümölcsei a hit, remény és szeretet Róm. 3. 4. 8. Gal. 3. 4. Ötödször, minthogy a próféták által jövendőket mondott, saját hatalmával apostolokat választott és küldött Csel. 13. E hármak Atya, Fiu és Szentlélek, minthogy egyek az örök Jehova istenségében, akaratában, tanácsában és munkáiban (mint Ján. 3. 5. 6. 10. 14. 15. 16. mondatik) egyek az imádásban is: mert a mint az Atyaisten, az ő Fia és Szentlelke nélkül, elválasztani, teremteni, megszentelni nem képes; ugy az Atya, a Fiu és Szentlélek nélkül imádandó Jehova isten sem lehet. (1)

Az urvacsoráról.

Urvacsorának nevezzük a Krisztus által az ő halálának einlékezetére kenyérből és borból szerzett sákramentomot. Valamint pedig az isten igéjénél fogva tagadjuk a pápistás átlényegülést: ugy tagadjuk a testi és véres husevést is, az az, hogy a Krisztusnak szűztől született természetes teste az urvacsorában testi szájjal vétetnék. És hogy a kenyér lényegileg és valósággal, minden átváltozás nélkül a Krisztus teste volna, vagy hogy a kenyérbe a hit és természet szabálya ellen a Krisztus teste bezáratnék és az Urvacsoráján a kenyérben testi szájjal mindenektől vétetnék. Mert a hitvallás és szentirás tanitják, hogy a Krisztus teste felment a mennybe. Mert továbbá lehetetlen és a természet ellen van, hogy a befoglalt dolog az azt befoglalónál, a behelyezett az ő helyénél nagyobb lenne, mintha a

(1) Ez eddig az unitáriusok ellen szólt.


665

növények, fák, állatok magánál az őket magában foglaló földnél vagy világnál nagyobbak volnanak; hogy az urvacsorai kenyér Krisztus egész testét befogná, és hogy a pohár a Krisztus egész vérét magában foglalná vagy zárná. Továbbá mert a Krisztus még szavainak elmondása után is, az apostoloknak kenyeret adott és nem a maga testét, a melyet azután harmadnapra áldozott fel értünk. És Pál apostol is ezt mondja: "Valaki e kenyeret méltatlanul eszi, vétkezik az Ur teste ellen". "A kenyér, a melyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösülés-e? I Kór. 10. 11.

Harmadszor azért: mert a kenyér Krisztus teste és halála emlékének neveztetik; emléknek pedig az isten rendeletéből a szövetség jelét hivjuk. Mert a mi emlékeztet, az helyesen neveztetik emléknek vagy jelnek: mint 1. Móz. 9. 17. mondatik. 1. Kór. 11. Luk. 22.

Negyedik ok: mert lehetetlen, hogy a különfaju, valósággal és természettel elkülönitett dolgok más fajjá és alakká lehessenek a magok lényeges alakjokban s az elkülönitett fajoknak az ő első alakjokból és lényökből való elváltozása vagy átlényegülése nélkül, vagy pedig az alanynak más természetre változása nélkül. Miként a Mózes vesszeje nem lett kigyóvá átváltozás nélkül, a viz nem lett vérré Egyiptomban s nem lett borrá a lakodalomban átváltozás nélkül: ugy az urvacsorai kenyér sem lehet valósággal és lényegesen avagy testileg a Krisztus teste és testi szájjal sem vehető, ha csak a Krisztus testévé át nem változik, elvesztvén a kenyér alakját és lényegét.

Valamint kárhoztatjuk azt a pápistás őrültséget, midőn akép bohóskodnak, hogy először a kenyér alakul át és adatik a misében, azután a kenyérnek csak a járuléka, látszata marad meg, de az alatt a kenyér látható alakja alatt a Krisztus teste lappang, mert lehetetlen a járuléknak megmaradni az alany nélkül, és azon alakoknak, a melyek a dolognak lényegileg létet adtak, azaz a melyekért a dolgok a magok neveiken neveztetnek, megállani az ő első lényegök nélkül. Igy nem lehet, hogy midőn az Urvacsorában a kenyér testi alak és egyszersmind első alany, a kenyér alakjában a Krisztus testének természetes alanya lappanghasson. Eképen kárhoztatjuk azoknak esztelenségét is, a kik a husevést állitják, azaz hogy testi szájjal veszik a Krisztus természetes és vérteljes testét, minden átváltozás és átlényegülés nélkül. Mert valamiképen lehetetlen, hogy a járulék megmaradjon és vétessék az alany nélkül, mint a pápisták bohóskodnak – hogy látják ugyan a kenyér járulékát a misében, de


666

a Krisztus testét veszik: ugy ezek a test- vagy husevők is esztelenkednek, midőn azt álmodják, hogy a kenyeret ugyan látják és az nem is változik a Krisztus testévé, mindazáltal a Krisztus testét valósággal és lényegileg testi szájokkal veszik. A mi a hit és természet szabálya ellen van, hogy tudniillik a különböző fajok más fajoknak alakjában lényegesen jelen lehessenek és átváltozás nélkül vétethessenek. A mint a viz borrá nem lehetett a lakodalomban és bor gyanánt nem is vétethetett a viznek borrá változása nélkül Ján. 2. A pápista átlényegesitők tehát csupán névvel különböznek a testi husevőktől, de valósággal mindenben egyeznek s sákramentom tárgyában. (3)

A sákramentáriusokról, – a pusztajegy-vitatókról.

Visszavetjük azoknak esztelenségét is, kik az Urvacsorát üres jelnek állitják, vagy csak azt tanitják, hogy azon jelekkel csak a távollevő Krisztus emléke ujittatik meg tisztelettel. Mert valamint a Krisztus Ámen, hüséges bizonyság, igazmondó, igazság és élet Jel. 1. 3. Mát. 18. 25. 1. Kór. 8. 10. ugy az Urvacsora az Atya jelenlévő és véghetetlen s örök egyszülött fiának emlékezete, a ki magát, a maga javait, 9n testét, vérét, azaz, az élőkenyeret és mennyei italt, a Szentlélek segélyével a kegyelem igéretének igéjével nyujtja és adja a Krisztus évangéliumát igaz hittel elfogadó választottaknak, mint Ján. 6. 14. 15. tanittatik.

Az urvacsorában való jelenlétről.

Hisszük, hogy a Krisztus a maga választottaival mindenütt jelen van, mint az isten fia, mint Jehova s az Atyának egy szülötte, a mennyiben e három egy, azaz egy isten. De míg ez az isten fia, mint ige-isten, hivei között a maga jehovai istenségévei és ajándékival, melyekkel az egy szülött és első szülöttben természet szerint és valósággal lakozik, titkosan és lelkileg is jelen van, egyszersmind mint Atya, aképen van jelen, mikép a szőlőtő a galyakban s a fő a tagokban. Ján. 15. 1 Kór. 10. 12. Eféz. 4. 5. 6. (2) A mennyiben pedig ember és a maga atyafiaihoz mindenben hasonló – azaz a maga

(1) Ez a Luther követői ellen volt irányozva.
(2) Homályos forditás, miként maga az eredeti szöveg is.


667

egyházában - jelen van lelkileg és titkosan, először az igéveli egyesülésénél fogva, minthogy a mindenütt jelenvaló igével egyesült; másodszor jelenvan a maga igéreteivel, ugy egyesitvén magát az istenbeni hit által a választottakkal, mint a szőlőtőke egyesül a tőle távol álló és lévő venyigékkel s a fő egyesülve van az erek által a test távolabbi tagjaival. 1 Kor. 8. 10. Ef. 1. 4. 5. 6. Igy a mi szőlőtőkénk és fejünk az ember Krisztus jelen van bennünk is a maga kegyelmi igereteivel; midőn az élő kenyeret és mennyei italt velünk közli. Ján. 6. 8. 10. 14. 15. Harmadszor jelenvan a maga sákramentomi intézményével avagy a Szentléleknek a választottakra töltésével; negyedszer a maga megváltói tisztével avagy a választottakért közbenjárásával. 1 Ján. 15. 16. Zsid. 1. 7. 9. 10. Márk. 14. 16. Nincsen pedig jelen testileg, mint jelenvolt az ő anyjának méhében, Judeában, s a mint jelenvolt helyileg a sirboltban is; mert felment testileg a mennybe, feltámadott, nincsen itt és szükség, hogy az égben legyen itéletnapig. Csel. 3.(1)

Az igaz sákramentomokról.

A szentirás az uj szövetség minden jegyeiben e négy dolgot hozza fel. Először magát a szövetséget vagy szerződést, a mely az isten kegyelme, az istennel való kibékülés a Krisztus által, a Krisztusérti ajándék a Szentlélek által, mely a választottakra hit által hárul és alkalmaztatik, másodszor a dolog anyagját, melyből a sákramentom szereztetik, mint a szivárvány Noéval, a testi környülmetélkedés Ábrahámmal, a barmok és kenyér az áldozatokban, a keresztségben a víz, az urvacsorában a kenyér, bor; harmadszor az alaki okot, mert különböző alakokban állapittattak meg a jegyek Nóéval, Ábrahámmal és a zsidó néppel, és az uj testamentomban is s keresztségben más jegyei vannak a sákramentomnak; negyedszer a vég-okot, mely istenre és az emberekre vonatkozik. Innen neveztetnek a szövetség jegyei a szerződés avagy uj testamentom emlékének isten és emberek között; a végok tekintetéből neveztetnek a sákramentomi dolgok jegyeknek, avagy a szövetség és kiengesztelődés jeléül rendelt emlékeknek, mint a szivárvány felállítása és a környülmetélkedés neveztetik Berith, azaz szövetségnek, azután Ótth Berith, azaz

(1) Ez a sákramentáriusok ellen szól.


668

szövetség jelének 1 Móz. 9. 17. Igy az urvacsorában a kenyér és bor a végokra való tekintetből emlékei a Krisztus halálának, azaz figyelmeztető jelek a Krisztus halálára Mát. 26. r. Luk. 22. r. 1 Kór. 10. 11. A kenyér és bor magokban és természetesen minden pápistás vagy husevési változás nélkül, melyről a pápisták álmodoznak, test és uj szövetség vagyis szent és titkos közösülés a Krisztus testével a Krisztus rendelése és elnevezése szerint, de testi átalakulás nélkül, mint feljebb mondatott. Mert a jelek nem lényegét, hanem csak nevét veszik fel a jelzett dolgoknak. 1 Móz. 9. 17. 1 Kór. 10. Luk. 22. A szivárvány és körülmetélkedés most szövetségnek, majd jelnek és az urvacsorában is az elem most kenyérnek, majd a Krisztus testének neveztetik. 1 Kór. 10. 11. De nem változik a kenyér Krisztus testévé, hanem felveszi a test nevét és a bor a vérét s nem lényegét avagy természetét s Krisztus testének és vérének, a mint a pápisták álmodoznak.

Az örökkévalóságról.
(43. tétel.)

Az öröklét is különfélekép vétetik. Először az istenre viszonyitással, valahányszor az istennek, Atyának, Fiunak és Szentléleknek tulajdonittatik, jelent kezdet, vég és változás nélküli örökkévalóságot: Te Jehova örökkévalóságban lakozol. Te Jehova isten vagy örökké. Esa. 9. És 57. Másodszor használtatik a Krisztus fiui leírására és végetlen természetének, erejének és hatalmának vagy születésének kifejezésére, mint Péld. 8. Bölcs. 7. 9. Ezék. 24. Öröktől fogva mindenek előtt teremtett engemet. Mik. 5. Az ő kijövetele öröktől fogva, örök időktől fogva van. Ésa. 9. Krisztus az isten fia, erős isten, örökkévalóság atyja. Azaz, szerzője az örök szövetségnek és testamentomnak, üdvnek, igazságnak, és oka az örökéletnek. Zsid. 1. 9. 13. A szövetség angyala, a Krisztusban megerősített testamentom. Az örök testamentom a Krisztus vérével megpecsételtetett. Örök eredményt, üdvet, életet, testamentomot vagy örök szövetséget tulajdonít az isten fiának, az Atyától adatott egyszülöttnek, s véghetetlennek és örökkévalónak. A milyen az eredmény, olyan az ok. De a Krisztustól eredett váltság, üdv, testamentom, örökkévalók; tehát a Fiu örökkévalóság atyja, azaz örökkévaló, véghetetlen isten mint az Atyja. Ésa. 9. Harmadszor mondatik a folytonos időről, azaz arról a közről, mely alatt a világ terem-


669

tetett; a napokról, a melyeken a világ alkottatott. Ezért mondatik: Elválasztott minket örök időknek előtte, azaz a teremtés két napja előtt, a teremtés előtt, öröktől fogva elválasztott. Ef. 1. 2. 3. 5. 2 Tim. 1. 2. 3. Negyedszer mondatik a kegyesek végtelen üdvéről és a gonoszok kárhozatáról. A melyeknek noha a választottakban és harag edényeiben kezdete van, mindazáltal már a váltságnak és kárhozatnak vége nem lészen.

A kisdedek keresztségéről.
(44. tétel.)

Tanitjuk, hogy az egyháznak felajánlott minden kisdedeket, a kik nem ebek és nem malacok, az Atyának, Fiunak és Szentléleknek nevébe meg kell keresztelni, minthogy az igéret és a jelzett dolog vagy a szövetség a választottak kisdedeire is tartozik, a mint a körülmetélkedés sákramentoma a kisdedeknek is rendeltetett volt. Rom. 5. 6. Kor. 15. Kol. 5.

(45. tétel.)

A szentírás a keresztelés (baptimus = bémerités) nevet különfélekép használja. Először a választottak nyomorgattatásáról és keresztjéről, mint Máté 20. Megkeresztelkedhettek-é a keresztséggel, a melylyel én megkereszteltettem? azaz elviselhetitek-é azt az örök keresztet avagy azokat a véghetetlen büntetéseket. Másodszor mondatik a keresztség az ujjászületésről és az ujjászületés okáról, a Szentlélekről és tüzről avagy az isteni kegyelem teljességéről: Ő fog keresztelni tűzzel és lélekkel. Ha csak valaki nem születik a víztől s lélektől, nem mehet be az életre. Mát. 3. Márk. 1. Ján. 1. 3. Harmadszor vétetik a keresztség az ujjászületés és belső fördőnek jeléül, a mely a Krisztustól rendeltetett az Atyának, Fiunak és Szentléleknek nevébe. Mát. 28. Negyedszer vétetik s Krisztus keresztségéről vagy a Krisztus nevéről, a bűnbocsánatról és megtérésről, mint Máté 3. Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztus nevébe a bűnöknek bocsánatára, azaz térjetek meg, hogy a Krisztusért vehessétek a bűnbocsánatot és a Szentléleknek ajándékát. Ötödször mondatik a vallás és keresztyén hitvallásról Csel. 10. Vajjon megtilthatja-é valaki a vizet, hogy ezek megkeresztelkedjenek, kik a Szentlelket vették, miképen mi is? és parancsolá Péter, hogy


670

megkeresztelkednének a Krisztus nevébe. Itt először a víz keresztsége, másodszor a lélek és tűz keresztsége, harmadszor a Krisztus nevébeni keresztség fejtetik meg. Megkereszteltettek a Jézus nevébe. Azaz először az Atya, Fiu és Szentlélek nevébe, megkereszteltettek vízzel; azután felvették és elfogadták a Krisztus nevét. Gal. 3. 1 Kór. 3. Valakik a Krisztusban megkeresztelkedtetek, Krisztust öltöztétek fel. Hatodszor vétetik a mosakodás és közönséges fördő helyett Judith 12. Megkeresztelte (megmosta) magát Judit a forrásban. Márk. 7. A zsidók nem esznek, mig meg nem keresztelkednek (1) (mosdanak).

A törvényről.
(46. tétel.)

A törvényt a bűnök megfeddéseért, az evangyéliomot a bűnbocsánat hirdetéseért kell prédikálni. Mert a bűnbánatot sem lehet megfeddeni a törvény nélkül. Tehát a magok végcéljokból hirdetni kell mind a törvényt, mind az evangyéliumot.

Az egyházi szertartásokról.
(47. tétel.)

Mindazon tisztességes és kegyes szertartásokat, a melyek isten igéjével megegyeznek, az isten dicsőségére és az egyház épületére szolgálnak, ugymint a szentírásból szerkesztett éneket értelemmel, lélekkel és szívvel énekeljük, és megvetjük azon oktalanokat, a kik ezeknek ellentmondanak, vagy a gyülekezetben értetlen nyelven külön énekelnek, avagy az egekig felorditoznak, mint Baál papjai. 1 Kór. 14. Eféz. 5.

A lelkipásztorok ruházatáról.
(48. tétel.)

Minthogy a szentirásban, sem az ó, sem az uj szövetségben nincsenek semmi szabályzattal, alakkal vagy mértékkel körülírva vagy meghatározva az egyház szolgáinak közhasználatu ruhái: eszte-

(1) E pont vonatkozik a szentirásnak akkor átalánosan használt görög és latin szövegére. [Ugyanis a későbbi szövegkritika arra a következtetésre jutott, hogy ez a rész korai betoldás, tehát nem az eredeti szöveg része - NF]


671

len és kegyetlen dolog, hogy azokat, a kik istentől minden teremtmények örökösivé és uraivá tétettek, a ruházatban, babonás étkezésben és ivásban szolgákká tegyük. Mindezekben tehát a tisztességnek, illemnek és szükségnek megfelelő kegyes és szent középszert kell a körülményekhez képest megtartani. Minden szélsőséget, s a fényüzést, kevélységet, botrányokat, tisztátalanságot, fösvénységet és a természetnek nem szolgáló, nem kedvező dolgokat pedig el kell kerülni. 1 Kór. 6. 14. 15.

A templomokról.
(49. tétel.)

A templomokat és a választottak összegyülekezéseinek helyeit, eltávolítva azokból a képeket és a képeknek, oltároknak, orditozásoknak pápistás szennyeit, bevettük. Ezekkel is visszaéltek a baálosok, mert semmi teremtmény nincsen e földön, a mivel a gonoszok vissza ne éltek volna. De a visszaélés nem törli el a dolog lényegét, azaz nem kell azért megvetnünk istennek önmagokban jó teremtményeit, mert azokkal visszaéltek a gonoszok.

A lelkipásztorok táplálásáról és dijazásáról.
(50. tétel.)

A szentirás és a természet tanitja, hogy méltó a munkás a maga eledelére és bérére; tehát gonoszul bolondoskodnak, a kik azt kiáltozzák, hogy a Krisztus igaz szolgáinak nem kell bért adni, mint azt az uj eretnekek a barátokra hivatkozás ürügye alatt mesélik, a kik noha a juhokkal nem egyezkednek, mindazáltal azoknak husát megnyuzván, bőröket lehuzzák, mint a Ján. 10. 11. Jerém. 23. 3. a Szentlélek a hamis prófétákról mondja. Ezék. 14. Ézs. 58.

A bűn okáról.
(51. tétel.)

Valamint lehetetlen, hogy az egymással ellentétesen összeütköző és egymást kölcsönösen lerontó dolgok a velök ellenkezőknek szerző és alaki okai lehessenek; a mint a világosság nem oka a setétségnek


672

és a melegség a hidegségnek; Zsolt. 5. 46. 61. 66. 80. 81. 111. 133. ugy lehetetlen, hogy az isten, a ki világosság, jogosság, igazság, bölcseség, jóság és élet, oka legyen a setétségnek, bűnöknek és hazugságnak, tudatlanságnak, vakságnak, gonoszságnak és halálnak; hanem mindezeknek okai a sátán és az emberek. Mert a melyeket az isten megtilt és a melyek miatt kárhoztat, azokat önnön magától nem müvelheti. 5 Móz. 32.

Az isten személyre nem tekintéséről (részrehajlatlanságáról).
(52. tétel.) (1)

Valamint az, a ki az egyenlően munkálkodóknak egyenlő bérét igazságosan megadja és a ki az érdemetleneknek kegyelemből önként ajándékoz a mit akar, nem személyválogató: igy az isten, midőn a halált és kárhozatot, mint a bűnnek zsoldját, minden azt megérdemlőkre egyenlően elhozza, – önigazsága és törvénye szerinti tartozásánál fogva, – igazságosan cselekszik. Ellenben midőn az érdemetleneknek a Fiuért kegyelme teljéből és szabad akaratából igazságot és életet ajándékoz, nem személyválogstó. A mint megmondatott: Vedd fel a mi a tiéd és a mit megérdemlettél, és menj el. Avagy nem szabad-e nékem az enyémmel azt mivelnem, a mit akarok? avagy a te szemed azért gonosz-e, mert én jó vagyok? nem az én szemem, mert én jó vagyok. Máté 20.

A közbenjáróról.

A Krisztusról, az isten és ember fiáról valljuk, hogy ő egészen, mind a két természeténél fogva, igaz Melkisédek, főpap, király, közbenjáró, üdvezitő, megváltó a következő okoknál fogva:

1. Igazságának és kegyelmének mértékénél fogva, a mennyiben a véghetetlen igazságnak és a bűnért büntető törvénynek testi halálával s az örökkévaló Szentlélek erejével és hatalmával eleget tett; továbbá a mennyiben a választottakat megelevenitő isteni kegyelemnek

(1) 52 tétel avagy feladvány vitattatott meg ebben a zsinatban, az elől megnevezett XI. tárgyról; azonban e felzetek alatt azokból csak a tizenkét utóbbi van megjelölve, hihetőleg azért, mert a többi szakaszokban több feladványok lettek a tárgy rokonságánál fogva együvé foglalva. E tételek közül 34 meg van alig olvasható irásban, a Szilágyi Benjámin István synodaliái közt.


673

is Ugyanazon Igének és isteni egyszülött fiuságának mindenhatóságával eleget tészen, a Krisztusban öröktől fogva lett elválasztás által. Eféz. 1.

2. A teljes bűnváltság, vagyis azon egyenértékű bérnél fogva, mely szerint a közbenjáró a választottakért az üdvesség diját tökéletesen lefizetheti, hogy tudniillik az emberek bűnéért testben meghalhat. Annakutána, hogy a bűnt, halált, ördögöt, poklot, a törvény átkát elronthatja, az isten elveszett képét pedig, az életet, igazságot, isten bölcseségét visszaállithatja, megelevenithet és mindeneket megujithat a maga istenségének erejével és hatalmával. Róm. 3. 4. 8. 2 Kór. 3. 5. Kol. 1. 2. Eféz. 1. 3.

3. Mert szószerint közbenjárónak neveztetik az istennek halhatatlan egyszülött fia, azaz az igaz isten, az örök élet, azaz a halhatatlan Jehova, az örök nagy és mindörökké dicsőitendő isten, a maga hatalmával és erejével megváltó nagy isten, 1 Kor. 1. 3. Kol. 1. Zsid. 1. 7. 9. Zak. 1. 3. 10. 13. 14. Hózs. 1. 2. 3. 12. Ugyanez a közbenjáró isten és ember között neveztetik az ember Jézus Krisztusnak.

Tehát az isten dicsőségének, igazságának, igazságosságának, istenségének lerombolói és az emberek közbékéjének ellenségei azok, a kik tagadják, hogy az a Krisztus, – a ki istennek az Atyától származott egyszülött fia és valóságos ember, – a mi közbenjárónk. Luk. 1. 2. Mert lehetetlen, hogy az isten dicsősége is az égben tökéletessé lehessen, az isten fia, – az igaz istenember és igaz ember nélkül. Róm. 1. 3. Kol. 1. 2. Eféz. 1. 3.

Vége. (1)


A csengeri hitvita bevégződött. Az itt elsorolt hitvallással aláirtak a jelenvoltak a magyar reformált egyház szentháromsági hitágazatának s végleg elkülöniték vele magokat az ujitóktól. Belényes, Laskó, Tolna, hol még azoknak párthiveik Magyarországon voltak, már e zsinat előtt meghódoltak volt a háromság tanának. Az erdélyiek nem jöttek többé hozzájok vitára. II. János, a csakugyan unitáriussá lett fejedelem, még egyszer tartatott zsinatot, ugyanazon év szep-

(1) E hitvallás tárgyainak XI. cime. – A rut eretnekek és Antikrisztusok eltöröltetéséről – sejteti, hogy még többet is végeztek, mint a mi itten elsoroltatik; a mit talán magok sem láttak emlékezetben hagyandónak.


674

tember 5-dikén Marosvásárhelyen, hol lelkészeinek megtiltotta a vitára való kijövetelt; még egyszer tartott országgyűlést ugyanott 1571. év január 5-dik napján, hol élénk vita közt törvényül hozatta, hogy "az isten igéje mindenütt szabadon prédikáltassék, a confessioért senki ne bántassék, se predikátor, se hallgató, de ha valamely miniszter kriminális bűnben találtatik, a szuperintendens megitélhesse, minden functiótól priválhassa, azután az országból kiüzettessék. (1) Ugyanitt magát nyiltan unitáriusnak vallotta, (nemsokára élte 31. évében, március 15-én meghalt). Az unitarizmus Erdélyben tetőpontját érte.

Meghalt Méliusz is 1572-ben és nevével többé e gyüjtemény lapjain nem találkozunk. Dávid szomoru vége is még azon tizedben bekövetkezett.

(1) Erdélyi országgyülési emlékek. II. 1877, 371. l.