A magyar protestántizmus története

Írta:
ifj. dr. Szabó Aladár ref. lelkész, Gödöllő

Szerkesztette:
Gegus Dániel,
Herceg Hohenlohe Károly Egon,
Dr. Laurentzy Vilmos felelős szerkesztő

101-138. oldal
(A lapok alja van számozva)

1. A protestántizmus fellépése és terjedése.

A reformáció a XVI. század első negyedében indul meg először Németországban, majd ettől függetlenül Svájcban. De az a mozgalom, mely Luther és Zwingli fellépése nyomán csakhamar Európa legtöbb államában hódító hatalomként lép fel, csak 1529 óta nevezhető történeti hűséggel protestántizmusnak. Ebben az évben [volt] ugyanis a speyeri birodalmi gyűlés, melyen a reformáció hívei protestáltak, tiltakoztak a többségnek a kisebbség lelkiismerete feletti uralma ellen. De maga a mozgalom kezdettől fogva protestántizmus volt: tiltakozás a bibliaellenes tanok, szokások, intézmények ellen, s bizonyságtétel az evangélium igazságairól. Ezért beszélhetünk mégis már 1529 előtt is protestántizmusról.

A magyar nemzet életében a reformáció mozgalmának megindulása utani évek során egy nagy korszakalkotó esemény játszódott le: a mohácsi vész (1526). Ez a protestántizmus elterjedése szempontjából is különös jelentőséggel bírt. De téves volna pusztán a mohácsi vész által létrehozott állapotoknak tulajdonítani a reformáció eszméinek gyors és sikeres hódítását hazánk földjén. Már a mohácsi vész előtt is szépen hódítottak azok. Szatmári György esztergomi érsek bizonyára nem ok nélkül hirdetteti ki 1521-ben a Luthert és tanait kiátkozó pápai bullát minden templomban. A reformáció iránti rokonszenvet bizonyítja, hogy ugyanebben az évben a budai polgárok Grymaeus Simont hívják meg iskolájukba tanítónak, aki már ekkor is a reformáció embere volt s később Melanchthon, majd Kálvin tüntették ki barátságukkal. 1522-ben pedig két magyarországi, ha nem is magyar származású ifjú: Baumheckel és Ciriák beiratkoznak a wittenbergi egyetemre.

A következő években ismételt bizonyságait látjuk a reformáció hódításainak. Több városban, pl. Nagyszebenben, Sopronban felhangzik az evangéliumi igehirdetés. Királyi rendeletek, királyi biztosok küldetnek ki a reformáció elnyomására többfelé. Majd az országgyűlés is ismételten

101

foglalkozik a reformáció híveivel s az 1525. évi rákosi országgyűlés kimondja, hogy minden lutheránust meg kell égetni (lutherani omnes comburantur). Csakhogy a reformáció-ellenes intézkedéseknek, egy-két esettől eltekintve, szinte semmi eredménye sem lett. Hiszen ebben az időben a rendeletek és törvények általában csak papíron maradtak, s a reformációval rokonszenveztek a leghatalmasabbak közül is néhányan, Pl. Mária királynő s Pemflinger, szász királybíró.

Azonban a protestántizmus döntő sikerei a mohácsi vész után következtek be. Ekkor az eddig inkább német ajkú lakosság közt hódító mozgalom a magyarságot is megragadja, éspedig annak túlnyomó többségét. A mohácsi vész után egy negyedszázad alatt az országnak csaknem minden részében elvégzi a protestántizmus a maga nagyszerű hódító munkáját.

Ezt könnyen megérthetjük, ha figyelembe vesszük a mohácsi vész okozta állapotokat. A kettős királyság szinte lehetetlenné tette az államhatalomnak erélyes fellépését a reformációval szemben. Ferdinánd is, Szapolyai János is adnak ki ugyan rendeletet a reformáció hívei ellen, de egyik sem akarja megkisebbíteni a maga pártját annak végrehajtása által. Sőt azáltal, hogy az egyházi birtokok nagyrészét világi uraknak adományozzák, a római egyház főpapságának a hatalmát gyengítik, s a főurakban a reformáció iránti rokonszenvet élesztgetik. A kettős királyság gyümölcse lett idővel az ország tekintélyes részének török fennhatóság alá jutása: ezen a területen pedig még könnyebb volt a reformáció eszméinek a hódítása, mert a török, bár megvetett minden keresztyént, némileg jobb indulattal viselkedett a reformáció, mint a római egyház hívei iránt.

De nemcsak az ország politikai viszonyainak átformálása, hanem főképp a magyar nép gondolkozásának megváltozása által is egyengette a mohácsi vész a protestántizmus elterjedésének útját. A mohácsi vész előtti magyarság a pápától s a nyugati keresztyénségtől várta megsegítését a törökkel szemben. Ezért ellenzi az egyházi szakadást, ezért irtózik minden olyan mozgalomtól, mely a pápát ellenségévé tehetné. Jellemző Verbőczy magatartása, aki a wormsi birodalmi gyűlés alkalmával meghívja Luthert, s igyekszik rábeszélni, hogy vonuljon vissza az egyházi egység és a török háború érdekében. A mohácsi vész azonban megnyitotta a magyarság szemét. Kitűnt, hogy a pápa, noha pénzzel támogatta a magyarokat a török ellen, tagja volt annak a politikai szövetségnek, mely felbiztatta II. Szulejmánt az 1526. évi hadjáratra.

És végül nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy a mohácsi vész nyomán bekövetkezett sok szenvedés is útegyengetője volt a reformációnak: éles ekéje felszántotta a magyarság talaját a reformáció hőseinek a magvetése számára. A pusztító kül- és belháborúk nyomán

102

támadt mérhetetlen gazdasági nyomorúság, gyász és romlás közepette egyre jobban keresték a lelkek az igazi vigasztalás és szabadulás útját. A római egyház elvesztette bizalmukat, s különben is a maga idegen nyelvű szertartásaival, fényűző föpapjaival, elvilágiasodott papságával nem is tudja azt nyujtani, amite a milliók vágyakoztak. Ekkor jelentek meg a reformátorok: puritán életű, nagyhitű, hazájukat, népüket izzón szerető emberek, akik a nép nyelvén hirdetik prédikációban és énekben, élőszóval és írásban a tiszta evangélium vigasztaló és megújító igazságait. Nem csoda, hogy százezrek nyitják meg szívüket az általuk hirdetett igazságok előtt, s állnak oda az általuk lobogtatott zászlók alá.

2. Terjesztők, pártfogók.

A protestántizmus győzelmes hadjáratában számos általunk ismert és ismetetlen lelki harcos vívta a maga sokszor nehéz szenvedésekkel teljes harcát. S hogy az ellenség nem tudta őket ártalmatlanná tenni, az a legtöbbször azoknak a főuraknak, városi hatóságoknak, katonai parancsnokoknak volt köszönhető, akik őket pártfogásukba, oltalmukba vették, s anyagiakkal is támogatták. Ezek a harcosok és pártfogók közül hadd mutassunk be néhányat példaképpen.

Az evangéliumi igazságok bátor bizonyságtevői közt ott találjuk többek közt Sztárai Mihályt. Először mint sárospataki szerzetes a haza védelmére öltött fegyvert, hogy részt vegyen a mohácsi csatában. Majd a lutheri reformáció meggyőződéses híve lett, s az evangélium fegyverével indult lelki hódító útra Tolna, Baranya vármegyékbe és a szomszédos területekre. 120 reformált gyülekezet alapját vetette meg e vidéken. Bátor szavú igehirdető, merész vitatkozó, ügyes író volt, s ezekkel a képességeivel is eredményes szolgálatot végzett, de sikereit főkép szép hangjának és énekeinek köszönhette. Még évtizedek múlva is emlegette a baranyai nép, hogy esténként kiült a laskói templom-dombra s csengő, tiszta hangján énekelte zsoltárait, dicséreteit, az emberek pedig távoli falvakból is eljöttek, hogy meghallják, megtanulják azokat. Később Pápán, sőt a Tiszántúl is megfordult. Mindenütt kitartó harcosa volt a lutheri reformációnak nemcsak a római egyház, hanem más irányú reformtörekvésekkel szemben is, s az maradt késő vénségben bekövetkezett haláláig.

Ugyancsak, mint a lutheri reformáció híve kezdi meg úttörő munkáját a "magyar Luther": Dévai Bíró Mátyás, de már élete vége felé, legalább az úrvacsora kérdésében, a svájciak szellemében tanít. Ő volt az első magyar származású diák, aki a wittenbergi egyetemre beiratkozott (1529-ben). Itt Luther, Melanchthon is nagyon megszerették, s később is fenntartották vele az összeköttetést. Wittenbergből hazatérve rövid budai tartózkodás után Kassának lesz lelkipásztora, de az evangéliumnak ezt a

103

bátor hirdetőjét csakhamar elfogják és mint rabot Bécsbe viszik. Itt Faber, a bécsi püspök ismételten megkísérelte, hogy Dévait evangéliumi meggyőződésétől eitérítse, de eredménytelenül. Hosszú raboskodás után, valószínűleg főúri pártfogói segítségével elhagyja a börtönt, s újból megkezdi idehaza a reformáció igazságainak hirdetését. Budán a bíró istenítélet útján akarja eldönteni a Dévai és egy szerzetes közt folyó vallási vitát, de míg Dévai nyugodtan foglal helyet az egyik puskaporos hordón, a barát nem hajlandó példáját követni, s így Dévai lesz a győztes. Igehirdetésének tanúja volt "mindkét Pannonia", amint ő maga írja, s a történeti kutatások azt bizonyítják, hogy alig van hazánknak olyan vidéke, ahol meg ne fordult és úttörő munkát ne végzett volna. Életének sok körülménye, sőt halálának helye és ideje is ismeretlen az adatok hiányossága miatt.

Hasonló szenvedésekkel teljes volt a svájci reformáció nagytudású úttörőjének, Szegedi Kiss Istvánnak élete. Mint meglett férfi megy ki a wittenbergi egyetemre, hol a teológiai tudományok doktorává avatják. Hazatérve Csanádon kezdi meg a munkát, de Martinuzzi Fráter György intézkedésére katonák támadják meg lakásán: agyba-főbe verik, csizmasarokkal félholtra rugdossák, majd könyveit, írásait tépik szét. Hívei ájultan találják meg a kifosztott lakásban: fellocsolják, ápolgatják, majd elbocsátják. Mi sem mutatja jobban Szegedi lelki nagyságát, erős hitét, mint az, hogy nem hagyja abba a reformációért való küzdelmet: megy tovább, előbb a Tiszántúl és a Duna-Tisza köze, majd Tolna és Baranya megyék számos városába, falujába, mindenütt prédikál, tanít, fegyelmez és szervez. Mint laskói lelkész "az összes gyülekezetek egyhangú szavazatával az egész Baranya generalis superintendenséül választatott, s ezt a tisztét mint kálmáncsai lelkész is megtartja. De csakhamar megzavarja a békés munkát egy török csapat rablótámadása: a gyülekezet tagjait lelkipásztorukkal együtt rabszíjra fűzik s elhurcolják. A többiek csakhamar kiszabadulnak, de Szegedi fogságban marad. Itt egy török tiszt egy ízben addig veri korbáccsal, míg "vértől habzó inge elöl és hátul lerongyolódott". Végre egy haldokló asszony végakarataként annak férje kiváltja, s ő Ráckevére megy lelkésznek, ahol néhány év múlva befejezi szenvedésteljes életét.

A reformáció nagy sikereit nemcsak az igehirdetés, az iskola, az ének, hanem sok tekintetben a nyomtatott betű útján érte el hazánkban is. Különös jelentŐsége van tehát azoknak, akik nyomdászattal is foglalkoztak az evangélium úttörői közül. Ezeknek legnevezetesebb képviselője e korban a sokat üldözött Huszár Gál. Magyaróvárott kezdi meg munkásságát, s ott, miután Bécsben megtanulta a nyomdászmesterséget, egy kis nyomdát állít fel, melyen saját kezűleg nyomtatja ki a maga írásait s reformátori lelkű barátjainak a műveit. Emellett azzal is emlékezetessé

104

tette nevét, hogy a második Helvét Hitvallás írójával, Bullinger Henrik zürichi lelkésszel is összeköttetésben állott. De nyomdája különösen veszedelmessé teszi Huszárt a római egyház számára, s ezért nincs Magyaróvárott maradása. Kassán vállal lelkészséget, de itt, mint elődjét, Dévait, börtönbe vetik, s csak a kassaiak erélyes fellépésének köszönhető, hogy el nem hurcolják. Néhány havi raboskodás után pedig sikerül innen Debrecenbe szöknie. Huszár azonban visszavágyik oda, ahol sok a veszély, kemény a harc. Két év múlva már Révkomáromban találkozunk vele. De az esztergomi érsek, Oláh Miklós, mihelyt erről tudomást szerez, siet eltávolíttatására, s Károly főhercegtől rendeletet eszközöl ki, melyben az Huszár elfogatását s Esztergomba szállítását követeli. A révkomáromi naszádosok kapitánya azonban maga is a reformáció híve, s így Huszár bántódás nélkül elmenekülhet. De most meg egyenesen az érsek székhelye, Nagyszombat felé irányítja lépteit. Útközben is mindenütt bátran hirdeti az evangélium igazságait, majd közel két évig e nevezetes városban buzgólkodik. Ekkor jelenik meg Miksa király rendelete, mely azt parancsolja: "az újító, a nép közt tévelygéseket hintő, zenebonát szító Gallust űzzék el a városból". Ennyi hányattatás után végre nyugalmasabb idő következik be életében: a gimesi Forgách grófok pártfogása mellett Komjátiban lelkipásztorkodott, nyomdászkodott hosszabb ideig. Végre (1575 október 23-án) mint pápai lelkészt ragadja el az élők sorából a szörnyű ragály: a pestis.

Íme a reformáció néhány terjesztője. De hadd lássunk most néhány pártfogót is. Ezek közé tartozott már a mohácsi vész előtti időben és még inkább utána a vitéz Enyingi Török Bálint, aki úgy dunántúli, mint tiszántúli birtokain, többek közt Debrecenben, sokat tett a reformáció ügyének előbbrevitelére. Köztük volt Nádasdy Tamás nádor, aki ugyan nem szakított teljesen a római egyházzal s annak szokásaival, de sok áldozatot hozott a reformációért, s annak üldözött harcosait oltalmába vette nem egyszer. Dunántúli birtokán Abádi Benedek nyomdát állít fel támogatásával, s itt nyomtatták ki az Újtestamentom első magyar nyelvű nyomtatott kiadását: az evangéliumi hitű Sylvester János fordítását. S többek közt maga Dévai Bíró Mátyás is élvezte ismételten a nagyhatalmú nádor pártfogását és vendégszeretetét. Köztük volt Perényi Péter koronaőr és kancellár, aki ugyan azzal, hogy pártállását ismételten megváltoztatta a Ferdinánd és Szapolyai János közti küzdelmekben, nem valami szilárd jellemű embernek mutatkozott, de mikor végre is Ferdinánd börtönbe záratta, ott a Biblia olvasásában talált vigaszt, és fiának "a tisztább tan állhatatos pártolását" kötötte szívére. Ezt egyébként ő maga is gyakorolta Zemplén megyei birtokain s így Sárospatokon.

A főurakon kívül szinte kivétel nélkül a reformáció mellé állanak a városi hatóságok. Ezek közt szép bizonyságát adta az evangéliumhoz

105

való ragaszkodásának Sopron tanácsa, mely nemcsak lelkesen támogatta a reformáció úttörőit, hanem mikor emiatt a király haragját vonta magára, kijelentette, hogy az evangéliumért szenvedni is kész, de ahhoz hűtlen nem lesz. Végül nem egy pártfogója volt a reformációnak a királyi zsoldosok parancsnokai közt, Így Mágócsi, Schwendi, Ungnad. Ezek néha igen katonásan jártak el a reformáció szolgálatában, pl. az egri várba misére feljövő római katholikusok előtt Ungnad, a várkapitány egyenesen bezáratta annak kapuit.

Ha azonban el is ismerjük a pártfogók szolgálatának becsét, nem szabad azt túlságosan sokra értékelnünk. Némelyek úgy szeretnék feltüntetni a reformáció sikereit, mintha azok pusztán néhány főúr erőszakos fellépésének volnának köszönhetők, akik a papi birtokok megtarthatásáért szerették volna a reformáció diadalát biztosítani. Ilyen önző gondolkodású ember is akadt ugyan abban a romlott világban, de a legtöbben őszinte meggyőződésből lettek az evangélium ügyének pártfogói. S amint egy nagy történetírónk írja: "a régi hitet s a régi egyház tiszteletét nem kellett erőszakkal kitépni a magyar szívekből: ki volt az ott már száradva gyökerestől".

3. Az állam magatartása a protestántizmnssal szemben.

A mohácsi vész után Magyarország három részre szakadt, s így e fejezetben külön kell szólanunk a Habsburg királyok, az erdélyi fejedelmek és a török állam magatartásáról.

Ferdinánd, amint láttuk, a belső harcok idején egyáltalában nem törekedett a reformáció hívei ellen kiadott rendeletének végrehajtására. De azoknak iecsendesedésével és a külpolitikai viszonyok kedvezőbbre fordulásával erélyesebben lép fel e téren. Az országgyűlést sürgeti szigorú törvények meghozatalára, de ekkor (1548) már annak többsége a lutheri reformáció híve, s így csak a sacramentariusok (ti. reformátusok) és antitrinitariusok (unitáriusok) ellen hoz törvényt. Végre Ferdinánd egyenesen a törvénysértés útjára lép a római katholicizmus érdekében: 1559-ben az országgyűlés által hozott törvényeket önhatalmúlag megtoldja néhány törvénycikkel, melyekben az ország lakosait az érseki hatóság iránti engedelmességre kötelezi. Fia, Miksa, maga is rokonszenvezett az ágostai hitvallással, s így nem csoda, ha az ő uralkodása idejében általában enyhül a helyzet. Az antitrinitariusok ellen azonban nemcsak, hogy törvényt hoz uralkodása alatt az országgyűlés, hanem egyenesen halálbüntetéssel fenyegeti őket. (Talán ennek a visszhangja a nagyharsányi református zsinat után történt sajnálatos eset: az antitrinitarius Alvinczy György felakasztása.)

Általános üldözésről tehát nem beszélhetünk e korban, bár főképp a római katholikus egyház főpapjai ekkor is felhasználták hatalmukat, hogy

106

erőszakkal is elfojtsák az evangéliumi igehirdetést és tanítást, amint azt a felsorolt reformátori életrajzok is szemléltették s ebben az uralkodónak, egyes hatóságoknak támogatását is élvezték. De az erőszakoskodások főkép elűzésben, börtönbe vetésben nyilvánultak csupán, kivégzésre inkább csak a reformáció mellékágainak a híveinél került a sor, pl. Bebek Imre főispán Fischer András anabaptista prédikátort a krasznahorkai vár előfokáról a mélységbe taszíttatta.

Az erdélyi fejedelemség Szapolyai János királyságából fejlődött. János király magatartása Ferdinándéhoz volt hasonló, de fia, János Zsigmond, illetve kormánya, önálló útra lép a valláspolitika terén. Már uralma első szakaszának az idején kimondja az országgyűlés (1550), hogy "ki-ki az Istentől neki adott hitben maradjon meg, s egyik vallás a másikat semmi ürügy alatt ne zavarja". Később visszatérése után előbb az ágostai evangélikus, majd a református vallást nyilvánítja bevettnek az országgyűlés. Ezzel elismerte azok létjogát és az önálló szervezkedés lehetőségét biztosította számukra. Végül az 1571., illetve végleg az 1576. évi marosvásárhelyi országgyűlés az unitárius vallást is "recepta religio"-nak nyilvánítja. Így alakul ki az erdélyi egyházpolitika: a négy bevett vallás rendszere, mely e kis ország későbbi nagyságának egyik főforrása volt. Az erdélyi fejedelemség e türelmes valláspolitikai törvényhozásával messze megelőzte a többi európai államokat s világtörténeti jelentőségre emelkedett, amit külföldi tudósok (pl. Harnack berlini egyháztörténeti előadásaiban) is kénytelenek elismerni.

A török állam magatartására két érdekes írás vet világot. Az egyik Gyalui Torda Zsigmond lelkipásztornak Melanchthonhoz írt levele, aki ebben örömmel tudatja, hogy a budai basa Debrecen vidékére követeket küldött, és ezek az evangéliumi hitű lelkipásztorokat hívogatják a hódoltság területére sok szép ígérettel. Megemlíti, hogy "a török igazgatás alatt szabadon hirdettetik az evangélium". A másik Thury Farkas Pálnak, Sztárai Mihály rektorának a műve, aki többek közt így ír: "A török éjjel-nappal áskálódik papjaink és iskoláink ellen, mert azt tartják, hogy ezek az okai, hogy a magyar nem akar törökké lenni. Nincs oly pap, kit a török meg nem veretett volna, kivéve egymagamat... A templomok építése igen sok bajjal jár, s még a főparancsnok sem mer rá engedelmet adni, a leégetettet be szabad fedni náddal, de torony nélkül." S e két ellentétes kép közül inkább az utóbbi mutatja be a protestánsok tényleges helyzetét a hódoltságban. Az előbbi magatartás bizonyára önző gazdaságpolitikai célokból eredt, s a benne megnyilvánuló jóindulat csak kivételes volt. De egyébként állandó nehéz elnyomás volt a sorsa a protestánsoknak is a török uralom alatt, mely különösen háborús időkben kegyetlen üldözésig fokozódott. Nem egy kőtemplomot lebontatott a török, s anyagát várépítésnél használta fel. Ekkor keletkeztek a Baksay

107

Sándortól leírt hordozható sövénytemplomok, a baranyai református nép sok szenvedésének és csodás buzgóságának ez érdekes bizonyságai.

A magyar protestantizmus tehát az alapvetés korszakában általában teher alatt görnyedező pálmához hasonló, mely mégis hamar megnőtt s áldásthozó lombjait az egész ország fölé kiterjesztette.

4. A protestáns egyházak szervezkedése és szellemi élete.

A külföldi reformátori irányok több-kevesebb visszhangra találtak hazánk területén, de eltekintve az erdélyi unitáriusoktól, maradandó szervezetet csupán a lutheri és kálvini reformáció hívei alkottak.

Eleinte a lutheri reformáció hódít és szervezkedik mindenfelé. Az erdélyi szászok a medgyesi szinaton, a felsőtiszamellékiek az erdődin már 1545-ben megkeztdék a szervezkedést. A csanádi római katholikus püspökség területén munkálkodó papok az 1550. évi toronyi zsinaton püspököt is választanak. Példájukat néhány év múlva a szászok, majd a pécsi püspökség területén levő evangéliumi egyházak is követik. Általában régi római katholikus püspökségek határai közt történik a szervezkedés, s kezdetben lutheri szellemű egyének állanak annak élén.

De csakhamar változik a helyzet. Kálmáncsehi Sántha Márton, a Zwingli irányának bátorszavú és tettű képviselője a svájci reformáció útját egyengeti hazánkban, majd Szegedi Kiss, Huszár Gál, Turi Pál sajószentpéteri lelkész és főkép Méliusz Juhász Péter debreceni lelkész s tiszántúli püspök a kálvini szellemű reformációt viszik diadallra társaikkal együtt a magyarság közt szinte mindenütt, ahol eddig a lutheri reformáció hódított. A lutheri reformáció a német és tót ajkúakon kívül számottevő tömegben csak a Dunántúl nyugati részén tartja meg hódításait a magyarság körében.

Méliusz azonban nemcsak mint a reformáció egyik diadalra vivője s megszervezője emelkedett jelentőségre főképp az általa összehívott és irányított debreceni zsinaton (1567), hanem mint az antitrinitarizmus nagy ellenfele is. Az általa a református hitvallásnak megnyert Dávid Ferenc ugyanis csakhamar az antitrinitárius mozgalom élére állott. Ez az új irány nemcsak Erdélyben, hanem a Tiszántúl, sőt a Dunamellékén is hódított. Méliusz azonban több társával együtt felvette vele a harcot a gyulafehérvári és nagyváradi disputákon, továbbá vitairataiban, zsinatokon s megállította hódító útján. Végre is Dávid Ferenc erőtlenítette meg legjobban ezt a tábort. Ő ugyanis szombatos elveket kezdett vallani, mire Báthori István börtönbe záratta, s az antitrinitáriusok egy része visszatért korábbi egyházaiba, a megmaradtak egy mérsékelt szellemi hitvallást fogadtak el.

Az új egyházszervezet lényegében azonos volt mind a három felekezetnél. Római katholikus, lutheránus és kálvini hatások egyaránt érvénye-

108

sülnek benne, az utolsók legkevésbé. Lényegileg hierarchikus szervezet, de demokratikus színezéssel. A papok kezében van minden jog és hatalom a gyülekezetekben, a világi hatóságok feltétlenül támogatni tartoznak őket. A papok jönnek össze egyházmegyénként, egyházkerületenként gyűlésekre (synodusokra, zsinatokra). Ott választják a maguk soraiból az espereseket, illetve püspököket. Az esperesek és püspökök pedig "canonica visitatio"-kat, egyházlátogatásokat tartanak, s ezeken ellenőrzik, fegyelmezik a lelkészeket, tanítókat, gyülekezeteket. A gyülekezeteknek csak a lelkészválasztás, illetve marasztás kérdésébe van beleszólása, viszont a pártfogó főurak, vármegyei, városi hatóságok nemcsak ezt a jogot teszik sokszor illuzórikussá, hanem mint a zsinatok pártfogói, határozataik megerősítői, végrehajtói, ha nem is a törvények betűje szerint, de tényleg nagy befolyást gyakorolnak az egyházi életre, annak igazgatására.

Ez a szervezet általános lett az egész országban, csupán a felső-magyarországi evangélikusok és a tiszáninneni reformátusok nem követik mindenben. Ezek püspököt nem választanak, az esztergomi érsek, illetve az egri püspök fennhatóságára való tekintettel. Az említett evangélikusok azonban a bécsi béke után mégis csak megszervezkedtek, s püspököt választanak. De a tiszáninneni református egyházmegyék csak a XVIII. század első felében állítják fel a püspöki tisztet, addig espeseseik igazgatják őket.

A magyar protestantizmus szellemi vezérei nemcsak a protestáns egyházak alapvetésével, hanem általánosságban nagy jelentőségre emelkedtek a magyar szellemi élet fellendítése terén. Mindenfelé iskolákat alapítanak, vezetnek, fejlesztenek, s ezzel a magyar művelődésnek mérhetetlenül nagy szolgálatot tesznek. Már ekkor vetik meg az alapját a debreceni, pápai és sárospataki iskoláknak, melyek azóta s ma is erősségei a magyar kultúrának. Hatásukra a nyomdászat is fellendül. Míg a XV. században csak egy rövid életű magyar nyomdáról van tudomásunk, a reformáció elterjedése után, a XVI. században 30 nyomda működik hazánk területén, s ebből 29 szolgálja a protestantizmus ügyét.

Végül a páratlan lendületet vett magyar irodalom terén is mindenütt reformátoraink az úttörők. A humanista Komjáthi Benedek s Pesti Mizsér Gábor részletmunkái után Sylvester János az evangéliumi hitéért szenvedésre is kész tudós készíti el és adja ki nyomtatásban a magyar nyelvű Újtestamentomot (1541), s ennek előszavát, az első magyar distichonban írt verset. Majd Károli Gáspár ref. lelkész és esperes az egész Bibliát lefordítja és sajtó alá rendezi (1590). Gálszécsi István reformátor az első magyar énekeskönyv szerzője, Dévai Bíró az első magyar hittani kézikönyv, Ozorai Imre az első magyar hitvitázó mű írója, Sztárai a magyar drámai irodalom úttörője. A vallásos költészet terén Sztárain, Szegedi

109

Kissen kívül Szegedi Gergely, Skaricza Máté református lelkipásztorok, Bogáthi Fazekas Miklós unitárius pap s az ugyancsak protestáns Balassa Bálint a legkiválóbbak e korban. Batizi András is jeles énekíró, de kátéjával is nevet szerzett magának. Benczédi Székely István nemcsak a vallásos, hanem a világi irodalom terén is úttörő "Kalendárium magyar nyelven" s "Krónika ez világnak jeles dolgairól" című műveivel.

A magyar nemzet a XVI. század folyamán a súlyos- bel- és külharcok közepette is óriási lépéssel haladt előre a kultúra terén. S ez a haladás szinte kizárólag a protestantizmusnak köszönhető.

5. A jezsuiták fellépése, az ellenreformáció sikerei, Bocskay István.

Róma a reformáció gyors sikerei után fokozott buzgósággal veszi fel a harcot a megmaradtak megtartására, az elveszettek visszaszerzésére. Ebben a küzdelemben leghűségesebb, legmerészebb és legügyesebb harcosai az 1540-ben pápai megerősítést nyert új rendnek, a "Societas Jesu"-nak (Jézus társaságának) a tagjai, az úgynevezett jezsuiták voltak. Magyarországba először Oláh Miklós hozta be őket még Ferdinánd idejében, de rendházuk leégése után eltávoztak. Később azonban Draskóczy György kalocsai érsek buzgólkodására visszatértek, s Rudolf király a túróci prépostságot adományozta nekik. Néhány évvel előbb Báthori István lengyel király és erdélyi fejedelem Erdélybe is küld néhány jezsuitát, úgy, hogy ezek mindkét területen megkezdik a rekatholizálás munkáját. Erdélyből ugyan egy időre száműzik őket csakhamar, később pedig ezt a határozatot megismétlik, de befolyásuk akkor is megmarad a fejedelmi udvarban. Báthori Zsigmond szerencsétlen bel- és külpolitikája nagyrészt főtanácsosának, Carillo jezsuitának a befolyására vezethető vissza. Az önmagával meghasonlott fejedelem végre Rudolfnak engedi át Erdélyt, aki Básta nevű vezérét bízza meg annak megszállásával. Ez kegyetlen szigorral lépett fel a többnyire protestáns köznemességgel szemben, s zsoldosainak pusztítása által rettenetes gazdasági nyomorúságba döntötte Erdély népét.

A török hódoltság kivételével tehát egész Magyarország Rudolf uralma alatt egyesült. Az uralkodó ugyan nem sokat törődött az ország ügyeivel, tanácsosai, főkép a jezsuiták és római katholikus főpapok, valamint vezérei intézték azokat. De egyben megegyeztek mindannyian: a reformáció gyűlöletében. Így hát megindult a tervszerű protestánsüldözés. A Szepességben, a Felvidék több pontján s Erdélyben egyre-másra veszik el a protestáns templomokat, űzik el a papokat, tanítókat. Ezek során különösen nagy feltűnést keltett a kassai főtemplomnak Belgiojosoi Barbiano Jakab császári főkapitány által történt elfoglalása s az egri káptalannak való átadása. Hiábavaló volt minden kérvényezés, küldöttség, a sérelmeket nem orvosolják. Az 1604. évi pozsonyi országgyűlésen is hiába sür-

110

getik a protestáns rendek a vallás ügyének rendezését. Rudolf hallani sem akar semmiféle engedményről s mikor az országgyűlés 21 törvénycikket felterjeszt hözzá szentesítés végett, ő egy 22-iket csatol azokhoz, melyben kimondja, hogy Magyarországot minden eretnekségtől meg akarja tisztítani, ezért megújítja a római katholikus vallás érdekében hozott korábbi törvényeket, s eltiltja a vallási ügyeknek az országgyűlésen való tárgyalását.

Úgy látszott, hogy az ellenreformáció szelleme diadalmaskodik. De Bocskay István "kitámadása" más iránt szabott az események fejlődésének.

Bocskay István, egy nagyvagyonú főúr, azok közé a magyarok közé tartozott, akik Magyarország jobb jövőjét csupán a Habsburg-család uralma alatti egyesülésben látták biztosíthatónak. A legújabb történetírás műkifejezésével élve, noha az ország keleti részén lakott, ott voltak birtokai Biharban, Erdélyben, a "nyugati" magyarok közé tartozott. Teljes odaadással támogatta unokaöccse, Báthori Zsigmond Habsburg-barát politikáját, s Báthori lemondása után ő lett Rudolf tanácsadója az erdélyi ügyekben. Így került Prágába, Rudolf udvarába. De itt keservesen csalódott. Észrevette, hogy sem a király, sem a vezető politikusok nem viselik szívükön Magyarország érdekeit, s komolyan nem gondolnak az ország integritásának helyreállítására. Ekkor elkeseredve visszavonult bihari birtokaira, s távoltartotta magát a politikától. Nem is avatkozott volna be a napi eseményekbe, ha erre rá nem kényszerítik.

A Básta üldözése elől török területre menekült nemesek egyike: Bethlen Gábor azonban egy ízben levelet írt Bocskaynak s felszólította, hogy álljon a nemzet élére, védelmezze meg annak szabadságát a császári zsoldosokkal szemben. Bocskay tagadó választ adott Bethlennek. Csakhogy ez a levél egy portyázás alkalmával személyes ellensége, Barbiano főkapitány kezébe került, aki alkalmas ürügyet talált ebben annak megtámadására. Bocskay tehát védekezni volt kénytelen: a hajdúkat megnyeri ügyének, és segítségükkel előbb Barbiano alvezérét, Petzet győzi le Álmosdnál, majd az előbb diadalmaskodó Bástát is megfutamítja, s csakhamar az ország legnagyobb részét megszállja. A török szultán szövetséget köt vele, és koronát ajándékoz neki. De Bocskay lelki nagyságát mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy a koronát nem engedi a fejére tétetni, mert ő, úgymond, nem a saját hatalmáért, hanem "hitünk- és a törvényeinkben megromlott szabadságunkért" húzta ki hüvelyéből kardját. Ezért kész volt a Rudolffal való békekötésre. Hosszas tárgyalás után meg is kötötték a híres bécsi békét (1606), mely a protestáns rendek vallásszabadságát biztosította a római katholikus vallás sérelme nélkül.

Ezt a békét az országgyűlés, mint a koronázás előtti I. törvénycikket az ország alaptörvényének nyilvánította, elhagyva belőle a könnyen félre-

111

magyarázható záradékot (a római katholikus vallás sérelme nélkül), s kiegészítette a protestánsok önálló szervezkedését biztosító rendelkezéssel. Bocskay, az önzetlen református hazafi, nemcsak a harctéren s a politikában bizonyult nagynak, hanem egyháza szolgálatában is. Buzgóságának köszönhető az erdélyi református egyház, az "orthodoxa ecclesia" újraszervezkedése és megszilárdulása. A magyar faj megmentése, illetve megerősítése szempontjából pedig mérhetetlen jelentőséggel bírt két nevezetes intézkedés: a protestáns papi özvegyek és árvák adómentességének biztosítása, meg a hajdúk letelepítése. Benne nemcsak református egyházunknak, hanem magyar nemzetünknek is egyik legnagyobb alakja szállott korán a sírba, még 1606-ban, a bécsi béke megkötése után néhány hónappal.

6. A bécsi béke érvényesítéséért és kiegészítéséért folytatott küzdelmek: Bethlen, I. Rákóczi György.

A bécsi béke nem zárja le az ellenreformációval vívott küzdelmek sorát, sőt utána indulnak meg ezek igazán. A római katholikus főpapság óvást emel a béke törvénybe iktatása ellen, s bár az óvást érvényteleníti az országgyűlés, már e tény is világosan megmutatta, hogy a törvényben biztosított vallásszabadság nem nyugszik szilárd fundamentumon.

A bécsi béke törvénybe iktatása után ugyanis egyre nyilvánvalóbb lett a jezsuiták munkájának az eredménye. Ezek jóhírű iskoláikba édesgették a legelőkelőbb családok gyermekeit, s ott a római katholikus egyház harcos híveivé nevelték őket. De emellett más úton-módon is gyarapították a római egyház hívéinek a számát. Legnagyobb sikert a térítés terén Pázmány Péter érte el, aki valamikor református volt, de jezsuita iskolában tanult, maga is jezsuitává lett, később pedig az esztergomi érseki méltóságot nyerte el. Vitairataival, személyes rábeszéléseivel egyaránt sok embert vitt a római katholicizmus táborába. Az áttért főurak azután jobbágyaikat is vissza akarták téríteni, s földesúri jogaikra hivatkozva az erőszakos eszközöktől sem riadtak vissza céljuk érdekében. Már Mátyás uralma alatt is sok volt a sérelem, de az ellenreformáció főképp a vakbuzgó II. Ferdinánd és III. Ferdinánd uralma alatt vesz különös lendületet. Protestáns templomok elfoglalása, lelkipásztorok, ‚tanítók elűzése egyre gyakrabban fordulnak elő. A protestáns rendek hiába követelik az országgyűlésen, hogy a vallásszabadság "una cum templis" (a templomok birtoklásával együtt) biztosíttassék, a hatalom birtokosai visszautasították e követelést. A Mátyás halála előtt megindult 30 éves háború pedig eleinte a protestánsok ismételt kudarcával folyt a német birodalomban; Csehország leigázása, s főképp a cseh protestantizmus kegyetlen kiirtása egyre közeledő sötét felhőként fenyegette a magyar protestantizmust is.

112

Hogy ez mégsem jutott a csehek sorsára, az főképp Erdély két legnagyobb fejedelmének, Bethlen Gábornak és I. Rákóczi Györgynek köszönhető. Bocskay utóda, Rákóczi Zsigmond rövid uralkodása után az ingatag, könnyűvérű Báthori Gábor lesz Erdély fejedelme, aki azonban csakhamar úgy országában, mint a török szultánnál eljátssza népszerűségét, s végre a török megfosztja méltóságától, mire a rendek Bethlen Gábort választják meg fejedelmüknek. A köznemesi családból sok hányattatás és szenvedés után a fejedelmi trónra került Bethlen buzgó, bibliás református, aki azonban a más vallásúakat is tudja értékelni, s a törvénynek akkor is érvényt szerez, ha a római katholikusoknak kedvez. Erre többek közt akkor adott példát, amikor a nagyszombati nagy templomot a többségben levő római katholikusoknak adatja át, s a reformátusok kénytelenek a kis templommal beérni. Bölcs és erélyes kézzel kormányozza kis országát, azt a gazdasági és kulturális virágzás magas fokára emeli. 16 éves uralkodása alatt ellenség lába nem taposta Erdély földjét, noha három nagy hadjáratot is viselt I. Ferdinánd ellen. Hadjárataiban főcélja az egységes magyar királyság megteremtése volt, de fontos szempontja volt a bécsi béke vívmányainak biztosítása is. Ez utóbbit legalább papíron el is érte a nikolsburgi (1621), a második bécsi (1624) és a pozsonyi (1626) békékben, a főcél azonban csak óhajtás maradt. Istenben való erős hitét mindhalálig megtartotta, utolsó bizonyságtétele az a néhány szó, melyet haldokolva vetett papírra: "Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? Senki nincsen bizonyára, bizonyára nincsen!"

I. Rákóczi György sem vallási türelmességben, sem politikájának merész koncepciójában nem éri el Bethlent, de egyébként kiváló fejedelem, akinek uralma alatt tovább tart "Erdély aranykora". Buzgó református, aki harminckétszer olvasta el az Újtestamentumot, s aki még a hadakozások idejében sem mulasztja el az istentiszteleteket. Feleségével, az áldott lelkű Lorántffy Zsuzsannával példás családi életet él, s bár a zsugoriságig takarékosok, de egyházak, iskólák, lelkészek, tanuló diákok ismételten megtapasztalják áldozatos szeretetük melegét.

Sokáig tétlenül szemléli az óvatos fejedelem a 30 éves háború újabban a protestánsokra nézve kedvezőbb fordulatait, s a magyarországi protestánsok egyre keservesebb helyzetét. Ez utóbbira nézve jellemző a római katholikus nádornak, Eszterházy Miklósnak néhány sora: "Sok ígéret tétetett, mely nem sikeresíttetik... a vallásiakat (ti. az engedményeket) kizsaroltaknak nézik." Ezek a szomorú tények azonban végre mégis arra késztetik Rákóczit, hogy megindítsa a háborút. Szövetkezik a svédekkel és franciákkal, megszállja Felső-Magyarországot, s már Bécset fenyegeti, mikor az osztrák diplomáciának sikerül a törököt felbiztatni ellene. Így kénytelen békét kötni Linzben (1645). Ez a béke azonban nemcsak a bécsi béke vívmányait újítja meg, hanem az evangéliumi vallások szabad-

113

ságát, a templomok, harangok és temetők használatával együtt biztosítja, kiterjeszti a jobbágyokra, s a már elvett templomok visszaadására is reménységet nyújt. Az 1647. évi országgyűlés törvényerőre emeli a béke pontjait, s 90 templom visszaadását el is rendeli. Egy év múlva azonban I. Rákóczi György befejezi földi pályafutását, nagyravágyó fia és utóda II. Rákóczi György pedig szerencsétlen lengyelországi hadjáratával katasztrófába taszítja Erdélyt, s útját egyengeti a linzi béke vívmányai megsemmisülésének.

7. Erdély bukása, az ellenreformáció sikerei I. Lipót uralkodása alatt.

II. Rákóczi György lengyelországi hadjáratával a török szultán haragját zúdította nemcsak önmagára, hanem szerencsétlen országára is. A törökkel szemben elvesztett gyalui és fenesi csatában halálos sebet kap a fejedelem, s nemsokára meghal Nagyváradon. A török és tatár hadak pedig végigprédálják Erdélyt, elfoglalják és a hódoltsághoz csatolják Nagyváradot. A fejedelmi székért folyó belső harcokban ezután is ismételten beavatkoznak, s újabb pusztulásoknak lesznek forrásai. Végre Apaffy Mihály nyeri el a fejedelemséget, akinek hatalma és befolyása azonban csak árnyéka nagynevű elődeiének. Így Erdély jelentősége Magyarország szempontjából szinte semmivé lesz.

Pedig abban az időben az eredetileg papnak készült vakbuzgó I. Lipót uralma alatt az ellenreformáció általános és döntő támadásra készül. Maga az országbíró, Nádasdy Ferenc, s II. Rákóczi György özvegye, Báthori Zsófia járnak elől az erőszakos térítésben. Az országgyűléseken hiába sürgetik a vallási törvények végrehajtását a protestánsok, süket fülekre találnak, hisz ekkor már a többség római katholikus volt. Csak akkor enyhül a helyzet, amikor a Wesselényi nádor vezetése mellett megkezdődik az a mozgalom, melyet Wesselényi-féle összeesküvésnek szoktak nevezni. Ezt római katholikus főurak kezdeményezik, éspedig a politikai sérelmek orvoslására is, ezért hagynak fel az erőszakosságokkal.

Mégis e mozgalom bukása, eltekintve néhány római katholikus fővezető kivégzésétől, a protestánsokra hozott mérhetetlen szenvedést. Lipót király az alkotmányt felfüggeszti, s rendkívüli törvényszéket állít fel Pozsonyban az összeesküvők megbüntetésére. Az első évben (1671) néhány protestáns köznemes, illetve lelkész tapasztalja meg a bíróság kegyetlen szigorát, 1673-ban és 1674-ben azonban egyenesen a protestáns egyházak lelkészei és tanítói ellen összpontosítja erejét. Előbb 33, majd 700 lelkészt és tanítót idéz meg, mint az összeesküvés állítólagos részesét, a megjelenteket lázadással, felségsértéssel vádolja; bár a vádak nem nyernek bebizonyítást, a vádlottakat halálra ítéli, s azután királyi kegyelem folytán három feltétel elfogadására hívja fel: vagy térjenek át a római

114

katholikus vallásra, vagy hagyják el az ország területét, vagy adjanak kötelező nyilatkozatot arról, hogy többé lelkészi, tanítói munkát nem végeznek. Az első csoport minden tagja elfogadta e feltételek valamelyikét, ellenben a másodikban akadt közel 100 olyan férfi, aki ártatlansága tudatában kijelentette, hogy nem kegyelmet kér, hanem igazságot, s ezért nem fogad el egy feltételt sem. Ezeket kemény várfogságra hurcolták, majd egy részüket nápolyi gályákra adták el evezősöknek, akik közül az életben maradtak hosszú szenvedés után Ruyter Mihály holland tengernagy erélyes fellépésére nyerték csak vissza szabadságukat. A fogságban szenvedők a németalföldi államszövetség közbenjárására szabadultak ki.

Ezalatt az országban mindefelé keserves napokat éltek át a protestánsok. Báthori Zsófia elűzi (most már másodízben) a sárospataki református tanárokat és diákokat, a kollégiumot pedig a jezsuitáknak adja. Ugyanők veszik birtokukba az evangélikus egyháznak 100.000 forintból épült új főiskoláját, az eperjesit, melyet Spankau tábornok vett el jogos birtokosaitÓl. Bársony György váradi püspök pedig nyíltan hirdeti egy művében, hogy a protestánsoknak vallásszabadságát biztosító törvényeket nem kell megtartani. Az Erdélybe menekült protestáns magyarok, az ún. kurucok végre fegyveres támadásokat intéznek a császár zsoldosai és a velük tartó magyarok, a labancok ellen. Ez a páratlan kegyetlenséggel folyó ún. kuruc háború akkor nyer különös jelentőséget, mikor az ifjú Thököly Imre áll a kurucok élére, aki a török támogatását is megnyeri, s Felső-Magyarország tekintélyes részét megszállja.

Ekkor Lipót kénytelen visszatérni az alkotmányosság és az engedmények útjára. 1681-ben összehívja az országgyűlést Sopronba, ahol nádort választanak s megalkotják a vallásügy szabályozására a hírhedt XXV. és XXVI. törvénycikket. Ezek ugyan az ország egész területen biztosítják ismét a protestánsok vallásszabadságát, de "a földesúri jog épségben tartásával", vagyis kiszolgáltatják a jobbágyokat földesuraik önkényének a vallás kérdésében. Az elvett templomok ügyében pedig úgy intézkednek, hogy azokban a vármegyékben, ahol szinte minden templomot elvettek a protestánsoktól, kijelölnek néhány helyet, ahol a földesúr köteles telket adni templomépítésre, s ahol annak felépítését senki meg nem akadályozhatja.

Thököly további harcai, majd a törökkel szemben nagy sikerrel teljes felszabadító hadjáratok után jön össze ismét az országgyűlés Pozsonyban (1687). A felszabadító háború megvalósította a régi álmot: az egész Magyarország egyesült egy király uralma alatt. (1690-ben az erdélyi fejedelemség is meghódol Lipótnak.) Ez hálára kötelezte a nemzetet. A Caraffa császári tábornok által Eperjesen felállított vértörvényszék pedig, mely számos felvidéki evangélikus nemest és polgárt kárhoztatott kínos halálra, megfélemlítette a rendeket. Így érthető, hogy az ország-

115

gyűlés az uralkodó minden óhaját teljesíti, s a protestánsok kénytelenek megelégedni azzal, hogy a soproni törvényeket kegyelemből a jó békesség okáért egyelőre még érvényesnek ismerik el.

De csakhamar kitűnt, hogy ezt sem veszik komolyan a hatalom birttokosai. Lipót 1691-ben kiadja hírhedt rendeletét: az Explanatio Leopoldinát, a jezsuita szellemű törvénymagyarázásnak e szörnyszülöttét, mely csaknem egy évszázadra szabályozza a magyar állam valláspolitikáját a protestánsokkal szemben. Ebben különbséget tesz magán- és nyilvános vallásgyakorlat között, s kimondja, hogy a soproni törvényben említett általános vallásszabadság csak a magán-vallásgyakorlatra vonatkozik. Ellenben a protestánsoknak nyilvános vallásgyakorlata csupán a törvény articulusaiban felsorolt helyeken, az ún. inartikulált, vagy artikuláris helyeken van. Csupán ezeken a helyeken szabad istentiszteletre összejönniök, papot, tanítót tartaniok, egyházi funkciót végeztetniök. Másutt az illetékes római katholikus plébános szolgálatával kell élniök, annak tartoznak stólát és tizedet fizetni. De még ezt a csekély jogot sem élvezhetik háborítatlanul, mert a törvényben felsorolt helyek közül egyesekben megszünteti a nyilvános vallásgyakorlatot, mert azok - szerinte - mint véghelyek vétettek fel az artikulusba, s miután véghelyi jellegük megszűnt, megszüntetendő bennük a nyilvános vallásgyakorlat is. Ezeket az intézkedéseket azután megtetézte Lipót 1701. évi rendeletével, mely szerint a töröktől visszaszerzett területekre a vallási engedmények nem vonatkoznak, azokon egyedül a római katholikus egyháznak van létjoga.

Ezek a rendeletek adták meg a jogi alapot a további templomfoglalásokra, erőszakosságokra. A római katholikus papság a hírhedt Kolonics Lipót esztergomi érsek vezetésével mindent megtesz, hogy a koldus Magyarországot római katholikussá s a Habsburg-hatalom hű szolgájává tegye. Csupán Erdélyben kedvezőbb a protestánsok helyzete, mert e kis ország önálló állami életét bizonyos mértékben továbbra is megtartja, s reá nem vonatkoznak az említett rendeletek. Lipót a négy bevett vallás szabadságának megtartását ígérte az ún. Diploma Leopoldinumban. Az ellenreformáció itt is bontogatja ugyan szárnyait, de egyelőre komolyabb támadásra nem merészkedik.

A magyar protestántizmus tehát az ellenreformációval folytatott küzdelmekben végül is alulmaradt, s a megsemmisülés veszélye fenyegeti.

8. Az egyházszervezet és a valláserkölcsi élet az ellenreformáció korában.

Az ellenreformációval vívott küzdelmek idején a magyar protestántizmus főképp a reformátusság egyházi életében az egyházszervezet és

valláserkölcsi élet reformjára irányuló törekvések voltak kiinduló pontjai jelentős változásoknak.

A magyar protestáns egyházak vegyes típusú püspök-esperesi szervezete elütött a külföldi református keresztyénségnek az újtestamentumi minta szerint kialakult zsinat-presbiteri szervezetétől, s így nem csoda, ha már korán hallunk ellentmondást e téren. Szilvásújfalvi Imre nagyváradi lelkész és esperes, a jeles énekköltő a XVII. század első évtizedében hevesen megtámadja a püspöki igazgatást, s a lelkészek jogegyenlőségét hirdeti. Tanításai miatt azonban előbb hivatalvesztésre, majd börtönre Ítélik. Építőbb jellegű s eredményesebb volt Kanizsai Pálfi János pápai lelkész és esperes kezdeményezése. Ő nem akar rombolni, hanem a meglévő szervezetbe igyekszik beépíteni a református keresztyénség nagyjelentőségű intézményét: a presbiteriumot. 1617-ben alkotja meg a presbiterium szervezésére vonatkozó szabályokat a pfalzi református egyház rendtartása szellemében, s püspöke és földesura hozzájárulásával megszervezi az első magyar presbitériumot: a pápait. Később, mint püspök, az egész dunántúli égyházkerületben buzgólkodik a presbiterium eszméjének népszerűsítés én és gyakorlati megvalósításán. Éspedig nemcsak a gyülekezetekben kívánja a presbiteriumok felállítását, hanem az egyházmegyék és egyházkerület szervezetének demokratikus irányú átalakításával is szolgálja a presbiteriális eszményt. Az általa megszervezett egyházmegyei és kerületi presbitériumok a mostani tanácsbíróságok legelső megjelenési formái.

Míg a Dunántúl harc nélkül hódít a presbiterium eszméje és gyakorlata, a tiszáninneni egyházkerületböl kiinduló ún. puritán mozgalom úgy itt, mint Tiszántúl és Erdélyben hevés küzdelmeknek lesz a forrása református egyházunk életében. A mozgalom kezdeményezői: Tolnai Dali János sárospataki tanár, majd tokaji lelkész s abaúji esperes, valamint társai, akik Hollandiában és Angolországban végzett tanulmányaik során megismerték az ottani presbiteri szervezettel bíró református egyházak virágzó hitéletét, s azzal az elhatárőzással tértek vissza, hogy mindazt a szépet és jót, amit odakünn láttak, hazánkban is megvalósítják. Ezért sürgették a lelkigondozás és egyházfegyelmezés terén nagy áldással munkálkodó presbiteriumoknak a felállítását. De nemcsak az egyházi szervezetet akarták megváltoztatni, hanem a valláserkölcsi életet is elevenebbé, tisztábbá, bibliásabbá kívánták tenni. Az egyházi szertártásokban megmaradt római katholikus elemeket, pl. énekeket igyekeztek kiküszöbölni, s a régi szertartási énekek helyett a zsoltárok éneklését népszerűsítik. Sürgetik továbbá a házi istentiszteletek tartását, építő olvasmányok terjesztését.

Csakhamar kiváló egyének állanak melléjük, így Megyesi Pál, I. Rákóczi György mély kegyességű udvari papja, sőt maga Lorántffy

117

Zsuzsanna fejedelemasszony is szívvel-lélekkel támogatja őket. Azonban sokan tiltakoznak az újítások ellen, s a régi rend hívei legfőbb támaszukat magában a fejedelemben, I. Rákóczi Györgyben, majd II. Rákóczi Györgyben találják meg. 1646-ban Szatmárnémetiben zsinatra jönnek össze a három érdekelt egyházkerület vezetői I. Rákóczi György vezetése mellett, a puritánok ügyében. A zsinat a puritánokat állásvesztésre ítéli, törekvésüket kárhoztatja. Megbízásából Geleji Katona István, az erdélyi egyházkerület püspöke, elkészíti az egyház igazgatásáról szóló 100 kánonát, s ezek az ún. Geleji-kánonok hosszú időn keresztül szabályozták a három egyházkerület jogi életét. Érdekes, hogy ezekben maga Geleji is elismeri a presbiterium bibliaszerű és hasznos voltát, de szerinte a nép tanulatlansága, s a fejedelem és a világi urak ellentmondása miatt az még nem állítható fel hazánkban.

Azonban a puritán mozgalom ezzel még nem szűnt meg, sőt a puritánok eszméi egyre jobban valósulnak meg a magyar református egyház életében. Presbiteriumok alakulnak többfelé, a zsoltárok éneklése lassanként egyik fő alkotórésze lesz a református istentiszteletnek, s a lelki pásztorok egyre több gondot fordítanak a hívek lelkigondozására, a házi istentiszteletek propagálására. Különösen az ellenreformáció országos sikere idején volt egyik főerőssége a református egyháznak a puritánok által felébresztett mélyebb és személyesebb hitélet.

A nem papi elemek térfoglalása az egyház ügyeinek intézésében azonban nemcsak a presbiteriumok felállítása útján következnek be e korban. Erdélyben a főúri pártfogók, elsősorban maga a fejedelem kezdettől fogva nagy befolyást gyakoroltak az egyház igazgatására. A főúri pártfogók e tényleges hatalmának és irányító ténykedésének azután törvényes alapot adtak, mikor megszervezték a "curatoratus"-t, a gondnoki főtanácsot, melynek 10 tagja közül 5 a főurak, 5 pedig a lelkészek közül került ki. Hasonló irányú fejlődést látunk más protestáns egyházaknál is: az ellenreformáció sikerei mindig fontosabbá tették a főúri pártfogók jóindulatú támogatását, s így mindig jobban igyekeztek őket a protestánsok a maguk egyházi életébe belekapcsolni.

9. A protestántizmus szolgálata a művelődés terén az ellenreformáció korában.

Bármennyit kellett szenvedni a magyar protestantizmusnak e korban, továbbra is jelentős szolgálatot teljesít a magyar művelődés előbbrevitelében.

A meglévő iskolák mellett különös jelentőségre emelkedett a XVII. század folyamán a Bethlen Gábor által alapított gyulafehárvári "collegium academicum", melyet ugyan nem tudott országos egyetemmé fejleszteni a nagy fejedelem, de a magyar művelődésnek egyik virágzó erős-

118

ségévé tette bőkezű adományaival, s kiváló tanároknak, köztük több külföldi tanárnak a beállításával. I. Rákóczi György és neje pedig a sárospataki főiskola fejlesztésén buzgólkodtak. Főkép Lorántffy Zsuzsannának köszönhető, hogy korának legnagyobb pedagógusa: Comenius Ámós János négy évig tanított a sárospataki iskolában, s új korszaktt teremtett annak életében. Ugyancsak a Rákócziak idejében futotta meg nagyjelentőségű pedagógiai pályáját Apáczai Csere János, e nagytehetségű, de korán elhalt tudós. Előbb a Bethlen-kollégiumnak volt tanára, de innen egy külföldi tanárral, az angol Basire Izsákkal való összeütközése miatt Kolozsvárra kellett távoznia, s az itteni iskolát virágoztatta fel páratlan szorgalmával, sokoldalú tudásával. Reformeszméivel, melyeket főképp Magyar Encyclopaedia című művében találunk meg, messze megelőzte korát, mely nem is értékelte ezt a rendkívüli embert kellőképpen. Az evangélikus társadalom példás buzgalmával az eperjesi főiskolát virágoztatja fel, de az üldözés vihara, amint említettük, csakhamar az ellenség hatalmába sodorja az iskola épületét és javait.

De nemcsak iskoláival, hanem irodalmi alkotásaival is elöljár a magyar kultúra szolgálatában az üldözött protestántizmus. Az ellenreformáció és reformáció harca folyik irodalmi téren is. Ennek köszönhető a polemikus - hitvitázó - irodalom felvirágzása. A római katholikus egyház részéről Pázmány Péter, majd Sámbár Mátyás jezsuita volt annak mestere. Protestáns részről Alvinczi Péter, a nagyhírű kassai lelkész vette fel nagy tudással és alapos érvekkel Pázmány ellen a harcot. Ő egyébként is érdekes és értékes alakja korának: a két protestáns felekezet együttműködése és testvéri kapcsolata volt az eszménye, ami - sajnos -‚ a valóságban egyáltalában nem volt meg. Sámbárral szemben pedig Pósaházi János sárospataki tanár és a kézdivásárhelyi Matkó István lelkipásztor veszik fel a harcot. Ez a harc azonban ekkor már mindkét részről durva modorban folyik. Ezt a vitairatok címe is elárulja. Pl. Sámbár egyik művének ez a címe: "A három idvösséges kérdésre a Luther és Calvinista tanítók mint felelnek? Úgy, amint Matkó István mondgya fol. 128. X, ut Tök, ímé azért Matkó hazugságinak megtorkollása és Pósaházi mocskinak megtapodása". Viszont Pósaházi ilyen című művel felel: "Görcsös bot amaz déczeges fekete Banasusnak hátára, mellyel utóbbi szilajkodása tétul megegyengettetik".

De a polémia mellett más téren is értékes alkotásokkal gyarapítják e kor protestánsai a magyar irodalmat. Komáromi Csipkés György debreceni lelkész lefordítja az egész Bibliát, Geleji Katona István befejezi elődjének: Keserüi Dajka Jánosnak a művét, s annak eredményeképpen kiadja az "Öreg Graduál"nak nevezett énekgyüjteményét. Rimay János, Petrőczy Kata Szidónia vallásos költeményei e kor legszebb alkotásai közé tartoznak. Debreczeni Ember Pál ref. lelkész megírja egyháztörténeti mű-

119

vét: A magyar és erdélyi református egyház történetét. De sokoldalúságával és alkotásának maradandó jelentőségével különösképpen Szenczi Molnár Albert emelkedik ki e kor írói közül. Sok hányattatás közt nagyrészt külföldön éli le életét, de mindig a magyar művelődés szolgálatában fáradozik. Megírja a magyar nyelv szabalyáit egy latin nyelvű műben, készít latin-magyar és magyar-latin szótárt, lefordítja Kálvin Institutióját magyarra, javítva kiadja Károli Gáspár bibliafordítását. De legjelentősebb műve a "Psalterium Hungaricum", a 150 zsoltátnak francia eredetű dallamokra énekelhető versekben elkészített fordítása, mely azóta számos kiadásban látott napvilágot, s ma is használatos némi változtatással, mint a református egyházi énekeskönyv alkatrésze.

S végül figyelemreméltó tény, hogy a magyar protestántizmus a magyarságon kívül is végez kulturális szolgálatot. Már az előző korszakban kezdődött meg a románok közti evangéliumi munka, éspedig elsősorban ág[ostai] evangélikusok részéről. Idővel inkább reformátusok végezték e szolgálatot az erdélyi fejedelmek, főképpen Bethlen Gábor és I. Rákóczi György támogatása mellett, s ez a XVII. század folyamán szép eredményekben gyümölcsözik. Protestáns énekek, hitvallások, építő iratok fordításai, bibliafordítások látnak napvilágot oláh nyelven; oláh református iskolákat alapítanak Fogarason és másutt. Az oláh kultúra számára alapvető jelentőséggel bírt a református keresztyénségnek ez a missziói ténykedése. Egyházi eredményei azonban nem bizonyultak maradandónak: a Habsburg uralom a jezsuiták római katholikus misszióját támogatta, s ezeknek sikerült az evangéliumi keresztyénség gyenge palántáit gyökerestől kiszaggatni az oláhság lelki talajából.

A FELVILÁGOSODÁS KORA.

10. A Carolina Resolutio előzményei és jelentősége.

Az európai államok s népek életében a XVII. század végétől kezdve egyre jobban érezteti hatását az a szellemi irányzat, melyet "felvilágosodás"-nak nevezünk. A felvilágosodás a józan észt ismeri el döntő tekintélynek az élet minden területén. S éppen ezért valláspolitikai eszménye a "türelem" a különböző vallásokkal szemben. Hisz az államnak csak az az érdeke, hogy minél több hasznos polgára legyen, de az mellékes rá nézve, hogy melyik felekezethez tartoznak azok. Ezt az eszményt Nagy Frigyes porosz király fejezte ki jellegzetesen e mondásával: "Im meinem Staate hat jeder das Recht nach seiner Façon selig zu werden". (Államomban mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy a maga módja szerint üdvözüljön.)

Ha nem is egyenesen a felvilágosodás hatására vezethető vissza, hazánk életében mindjárt a XVIII. század elején nagyjából megvalósul a

120

felvilágosodás egyházpolitikai eszménye. I. Lipót nemzetgyilkos, protestánsüldöző kormányzása a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcba kergeti bele a nemzetet. A nemeslelkű fejedelem maga ugyan római katholikus volt, de egyformán megbecsülte különböző vallású alattvalóit, pld. bizalmas titkárává a református Ráday Pált tette. A szécsényi országgyűlés vallásügyi törvénye a bécsi, linzi békék rendelkezései szerint szabályozza a protestánsok helyzetét, a földesúri jogot a vallás dolgában megszünteti, s a templomokra nézve azt az elvet állapítja meg, hogy a templom legyen azé a felekezeté, mely a községben többségben van. Az országgyűlés emlékérme szépen szimbolizálja a vallási türelem eszményét: a haza oltárán égő tüzet három pap (római katholikus, református és evangélikus) élesztgeti. Az evangélikusok fel is használták a szabadságot szervezetük megszilárdítására és fejlesztésére: Rózsahegyen nagyjelentőségű zsinatot tartottak (1707).

De a Rákóczi szabadságharca nemcsak az ő fennhatósága alá került területen hozott könnyebülést a protestánsok számára, hanem a Lipót, illetve fia és utóda I. József uralma alatt állókon is. I. József egyik rendeletében kijelenti, hogy a három "bevett" (nem megtűrt) vallás ügye a soproni és pozsonyi törvények "valódi értelme" (tehát nem az Explanatio) szerinti állapotban marad. S e rendelet szelleme a gyakorlatban is érvényesült ideig-óráig.

Azonban a szatmári békekötés (1711) után ismét nagy erővel érvényesül az ellenreformáció szelleme a törvényhozásban és kormányzásban. Az országgyűlések többsége a legtürelmetlenebb magatartást tanúsítja a protestánsokkal szemben s gróf Erdődy Gábor egri püspök egyenesen a protestánsok kiirtását javasolja az uralkodónak az Opusculum Theologicum című műben. Az új király, III. Károly által felállított legfőbb magyar kormányhatóság, a helytartótanács valóban az lett, aminek az említett Erdődy gróf szerette volna látni: "flagellum haereticorum" (az eretnekek ostora). III. Károly és leánya s utóda: Mária Terézia elfogult római katholikusok voltak, akikből teljesen hiányzott II. Rákóczi Ferenc nemes és bölcs türelme s elfogulatlansága.

S mégis változott a helyzet I. Lipót uralmával szemben. A felvilágosodás szelleme észrevétlenül kezdi érvényesíteni hatását még a Habsburgok udvarában is. A protestánsokat megvetik, elnyomják, de megsemmisítésükre nem törekszenek, mert az ellenkezne az állam érdekével. S ezért nem egyszer maga az uralkodó védelmezi meg protestáns alattvalóit a római katholikus klérus, vagy világiak erőszakos, igazságtalan fellépésével szemben.

Az 1712-15. évi országgyűlés ismét a soproni, illetve a pozsonyi törvényt teszi meg a vallásügy szabályozójává, a protestáns iskolákat, egyházi gyűléseket az uralkodó különös felügyelete alá helyezi, eltiltja

121

az egyházi és iskolai célokra szolgáló adókivetéseket, gyüjtéseket, kimondja, hogy sérelmek esetén a protestánsok közösségekként nem folyamodhatnak, csak egyes egyének, s ezek is csak az uralkodóhoz és nem az országgyűléshez, végül a vallásügy végleges rendezésére egy bizottságot küld ki. Ez a bizottság, a "pesti comissio" azonban nem tud megegyezni. A protestáns és római katholikus csoport külön-külön terjeszti fel a maga álláspontját az uralkodó elé. S a király szinte mindenestől fogva a római katholikus álláspontot teszi magáévá, és annak alapján adja ki hírhedt vallásügyi rendeletét, a Carolina Resolutiót (1731). Három év múlva ezt kiegészíti egy másik rendelettel, melyben a protestáns egyházak szervezkedését szabályozza a II. Carolina Resolutióval.

Az első Carolina Resolutio megismételte az Explanatio Leopoldina rendelkezéseit, de azokat néhány újabbal egészíti ki. Ezek között van olyan, mely az államérdek előtérbe nyomulását jelzi s az üldözést korlátozza, pl. hogy a földesurak csak a király beleegyezésével tehetnek valamit jobbágyaik vallásának megváltoztatásában, hogy a római katholikus egyházat elhagyókat csak a királynak tett bejelentés után szabad megbüntetni. Vannak azonban olyanok is, melyek a római katholikus érdekek fokozottabb biztosítását jelentették, így az a rendelkezés, hogy vegyes házasságokat csak római katholikus pap előtt lehet kötni, hogy a házassági perek a római katholikus szentszék előtt tárgyalandók, hogy a római katholikus főesperesek felügyeleti joga a protestáns papokra is kiterjed, s mindenek felett, hogy a tisztviselőknek, bíráknak, ügyvédeknek és elöljáróknak az ún. dekretális esküt kell letenni, vagyis Szűz Máriára és a szentekre kell megesküdni, ami a protestánsoknak a közhivatalokból való kizárását jelentette.

Egy félévszázadig irányította a magyar állam valláspolitikáját ez a rezolució. Sokszor a gyakorlat a protestánsok helyzetét a rezolució intézkedésein túl is súlyosabbá tette. Különböző jogcímeken olyan templomokat is elvettek tőlük, melyek a soproni törvény szerint megillették volna őket, pl. a vadosfai evangélikus s a ceglédi református templomot. Mária Terézia idejében különösen tervszerűen folyt a térítés: társulatok alakulnak, melyeknek tagjai kötelezik magukat arra, hogy évenként legalább egy "eretneket" térítenek át a római katholikus egyházba. Természetesen a legnagyobb szerepet az anyagi előnyök játszottak ezen áttérítéseknél. Maga a közigazgatás és igazságszolgáltatás is segítségére sietett a római egyház e törekvéseinek: büntetések kiszabása, városokban iparengedélyek megszerzése más mérték szerint történt, ha a folyamodó római katholikus, más ha protestáns volt. Sőt egyenesen a brutális erőszaktól és a nyílt törvénysértéstől sem riadt vissza az uralkodó, hogy protestáns gyermekeknek a római katholikus vallásban való neveltetését biztosítsa. III. Károly idejében történt, hogy Telekiné Bethlen Kata első házassá-

122

gából született két gyermekét erőszakkal ragadják el anyjuktól, s római katholikus vallásban nevelik. Bánffyné Barcsay Ágnes 11 éves leányát - aki törvény szerint református volt - Mária Terézia parancsára Bethlen-huszárok hurcolják el édesanyjától, s zárdába helyezik el Bécsben, hol szintén római katholikussá lesz. Végül ebben a korszakban kezdődik meg a reverzálishajhászat: a vegyes vallású házasulandók zaklatása oly nyilatkozatokért, melyben a születendő gyermekek római katholikus vallásban való neveltetését ígérik.

Ez az elnyomó rendszer csak Mária Terézia uralkodása vége felé enyhült. Ekkor a felvilágosult Kaunitz herceg volt már a kancellár, s a királynő fia, az ugyancsak felvilágosult szellemű József mindig nagyobb befolyást nyert az állami ügyek intézésébe, irányításába. De bármily hosszú ideig tartott, a magyar protestántizmust megsemmisíteni nem volt képes. A magyar protestáns keresztyénségről elmondhatjuk a költő szavávál: "megfogyva bár, de törve nem" élt a haza földjén. S ennek a ténynek legfőbb magyarázatát a magán-vallásgyakorlat csodás erőforrásaiban kell keresnünk. Főurak, nemesek, ipárosok, földművelők összegyűjtik családjuk tagjait, együtt énekelik a zsoltárokat, dicséreteket, együtt imádkoznak, olvassák a Bibliát, olvasnak más építő, hiterősítő könyveket. S így ha az ellenreformáció nyomása és csábítása el is tántorít egyeseket, mint pl. az egyébként volteriánus Bessenyei Györgyöt, aki anyagi érdekeinek a sérelme miatt tér át a református vallástól a római katholikus vallásra, de a nagy többség kitart, hű marad egyházához, kész érte szenvedni, mérhetetlen terheket hordozni, s mikor elmúlik az elnyomás éjszakája és megjelenik II. József történelmi rendelete, 1015 protestáns anyaés leányegyház kelt új életre rövid idő alatt.

11. A türelmi rendelet és az 1791. évi vallásügyi törvény.

Amikor Mária Terézia halála után fia: József trónra lépett, minden vonalon hozzáfoghatott a felvilágosodás eszméinek megvalósításához. Ennek a törekvésnek gyümölcse volt híres vallásügyi rendelete: a türelmi rendelet, mely uralkodásának második évében látott napvilágot (1781). Ez a benne foglalt intézkedéseket ezekkel a jellemző szavakkal indokolja: "Mivel Őfensége meg van győződve arról, hogy kártékony minden kényszer, mely erőszakoskodik az emberek lelkiismeretén, viszont a keresztyén kegyességből fakadó igazi türelem úgy a vallásnak, mint az államnak nagy hasznot hajt, elhatározta, hogy ezt az áldásos türelmességet összes örökös tartományaiban biztosítja".

A türelmi rendelet a magyar protestánsok jogos kívánságait nem minden tekintetben teljesíti. Hisz ha el is törli a reverzálist, azt is kimondja, hogy vegyes házasság esetén, ha az apa római katholikus, minden gyermek római katholikus vallásban nevelendő, s ha protestáns, csak

123

a fiúk nevelhetők az apa vallásában. Fenntartja továbbá azt a rendelkezést, hogy a vegyes házasságok csak római katholikus pap előtt köthetők s a római katholikus szentszékekhez tartoznak per esetén. Tiltja továbbra is az egyházak és iskolák célját szolgáló gyűjtéseket. A nyilvános- és magán-vallásgyakorlat közti különbségtételt sem ejti el egészen: a nem artikuláris helyeken csak torony, harang s utcára nyíló ajtó nélkül építhetnek a protestánsok templomot, és ezt is csak ott, ahol legalább 100 család lakik együtt. De mégis a Carolina Resolutióval szemben óriási a haladás. Megszünteti a dekretális eskü kényszerét, s kimondja, hogy vallásfelekezetre való tekintet nélkül kell alkalmazni az arravalókat a hivatalokban. A protestánsok nem kényszeríthetők más vallású szertartásokban való részvételre. Megengedi, hogy a püspökök szabadon látogassák a gyülekezeteket. S amint említettük, bizonyos korlátok közt ugyan, de lehetővé teszi a nem artikuláris helyeken is a protestáns egyházközségek megszervezését, lelkészek, tanítók beállítását. Végül a zsinattartást is engedélyezi elvileg, csak a király előzetes beleegyezését kell ehhez kérniök, s a királyi biztosok jelenlétébe bele kell nyugodniok.

A türelmi rendeletet később újabb rendeletekkel egészítette ki József. Pld. megengedi már 50 család megléte esetén is a szervezkedést. Ezek közt legfontosabb az áttérésre vonatkozó rendelet, mely csupán az áttérésre csábítókat fenyegeti büntetéssel, magát az áttérőt (ti. a római katholikus vallásról a protestáns [vallások] valamelyikére áttérőt) már nem, azt azonban megkívánja, hogy az ilyen csak abban az esetben vétessék fel a protestáns egyházba, ha bizonyítványt mutat fel arról, hogy a róm. kath. lelkész 6 heti oktatásban részesítette őt. Bár József alkotmányellenes uralkodása és törvényellenes rendeletei a protestáns magyarokat is elkeserítették, vallásügyi intézkedéseit hálás örömmel vették tudomásul, és siettek felhasználni egyházaik újraépítésére. Iskolaügyi intézkedései azonban, melyek a protestáns egyházak iskolai önkormányzatát erősen korlátozták, fokozódó ellenállással fogadták a protestánsok is.

József 10 éves uralmát öccsének, Lipótnak 2 esztendos rövid országlása követte. A magyar protestántizmus jövője szempontjából mégis alapvető jelentőséggel bír ez a két év. Ezalatt folyt le az 1790-91. évi országgyűlés, mely a református és evangélikus vallást bevettnek nyilvánítja, s a bécsi és linzi békék szellemében rendezi azoknak az államhoz és a római katholicizmushoz való viszonyát a XXVI. törvénycikkben. E törvénynek is vannak olyan pontjai, melyek a római katholicizmussal, mint uralkodó vallással szemben csupán alárendelt helyet biztosítanak a protestántizmusnak, így a vegyes házasságokra nézve fenntartja a türelmi rendelet egyoldalú rendelkezését, a protestáns egyházakba történő áttérésekre nézve úgy intézkedik, hogy azok a királynak bejelentendők.

Ugyancsak sérelmes az a pont, amely az egyházak birtokállományára

124

nézve a törvényhozás évét jelöli meg irányadónak, vagyis véglegesen megfosztja a protestáns egyházakat mindazoktól a birtokaiktól, melyeket két évszázad alatt tőlük elvettek. (Az elvett templomok száma elérte az ezret). De egyébként igyekszik az igazság elvének megfelelően biztosítani protestánsok vallásgyakorlatát és egyházaik önkormányzatát. Ez utóbbit csupán a király legfőbb felügyeleti joga korlátozza. Végleg szakít a törvény a magános és nyilvános vallásgyakorlat jogának megkülönböztetésével, s a türelmi rendelet minden méltányos intézkedését (törvényelőtti egyenlőség, hivatal viselésre való képesség, stb.) törvényerővel ruházza fel. A protestáns házasságok peres ügyeit a világi bíróságokhoz utalja.

Az 1791. évi országgyűlés XXVI. törvénycikke alapvető jelentőséggel bír a magyar protestáns egyházak jogi helyzetét illetőleg a legújabb korban, s fogyatkozásai határozzák meg a következő évtizedek vallás-politikai küzdelmeit.

Erdélyre azonban mindez nem vonatkozik. Itt a felvilágosodás eszméinek diadala nem sokat változtat a vallásfelekezetek jogi helyzetén, hisz régóta megvolt a bevett vallások jogegyenlősége, legalább elméletileg. A gyakorlatban azonban itt is sok sérelem érte a protestánsokat III. Károly és Mária Terézia uralkodása idejében: ezek részbeni megszűnését jelentette II. József és II. Lipót trónrajutása. A törvényhozás csupán a vegyesházasságokból született gyermekek vallására nézvé alkotott újabb jogszabályt ez időben, megállapítván, hogy azok nemük szerint követik szüleik vallását.

12. A protestáns egyházak szervezetének átalakulása.

A felvilágosodás korában lényeges változások történnek a magyar protestáns egyházak szervezetében. Ezek részben a II. Carolina Resolutio következményei, részben annak a fejlődési folyamatnak a gyümölcsei, amely már az előző korszakban megindult, s célja volt, hogy a világi elemnek az egyházkormányzásban való részvételét biztosítsa.

A magyarországi református és evangélikus egyházak, eltekintve az erdélyitől, 6-6 superintendenciára oszolva élték a maguk jogi életét a XVIII. század elején. A II. Carolina Resolutio csak 4-4 püspök választását engedélyezte a protestánsoknak. Ezeknek nem is volt okuk az ellenmondásra, hisz a háborúk és üldözések következtében nagyon megfogyott a számuk. Így hát 4-4 egyházkerületet szerveznek. A reformátusok a dunántúli és felsődunamelléki, továbbá az alsódunamelléki és baranyai egyházkerületeket egyesítik, az első kettőből lesz a dunántúli, az utóbbi kettő pedig a dunamelléki egyházkerület. Ezeken kívül megmarad a tiszáninneni, mely 1735-ben választja meg első püspökét és a tiszántúli egyházkerület. Az evangélikusok ugyancsak 4 egyházkerületté

125

szervezik át az eddigi hatot: a bányai, tiszai, dunántúli és dunáninneni egyházkerületekké.

E jelentős változásokat azonban nem zsinaton mondják ki, hanem a református egyház átszervezését a bodrogkeresztúri (1734), az evangélikusokét pedig a pesti értekezleten (1735). S ezeken nem lelkészi jellegű emberek. hanem ún. világiak jönnek össze az ügyek elintézésére. Ezek az értekezletek azonban nemcsak azért figyelemreméltók. mert nem lelkészek intézkednek itt fontos egyházi ügyekben, hanem főkép azért, mert olyan határozatokat is hoztak, amelyek a világi elemnek az egyházkormányzásban való állandó részvételét biztosítják.

A patrónusok a tekintélyes főuraknak, nemeseknek eddig is több-kevesebb befolyása volt az egyházi ügyek elintézésére, de az egyházi törvényekben erről nem volt szó. Törvényes formák közt, amint láttuk, először az erdélyi református egyház ad részt az egyházi ügyek intézésében a világi uraknak. Az evangélikusok rózsahegyi zsinata azután szintén hasonló szellemben alakítja át a magyar evangélikus egyház alkotmányát: két konzisztóriumot szervez legfőbb bírói hatóságul, egyenlő számú világi és lelkészi tagokkal. Az 1712-15. évi országgyűlés ugyan érvénytelennek nyilvánítja a zsinat törvényeit, de a fejlődés irányát ezek híven jelzik. Az ellenreformáció szellemének újabb érvényesülése csak siettette ezt a fejlődést. A nagy elnyomás idején fokozott mértékben volt szüksége a protestáns egyházaknak a világi urak támogatására, jóindulatára, s ezek viszont ennek fejében állandó részt kívántak az egyház kormányzásában. Világiak támogatásával tartanak Bécsben "ágenseket", vagyis olyan jogban járatos férfiakat, akik a panaszok kedvező elintézését szorgalmazzák az udvarnál és a kormánynál.

Természetesnek kell találnunk épp ezért az említett két értekezlet egyházszervezeti reformjait. A reformátusok kimondták, hogy megyénként egy segédgondnokot, minden püspök mellé egy gondnokot állítanak be, s az egész református egyház élére pedig egyetemes főgondnokot választanak gróf Bethlen József személyében. Az evangélikusok viszont esperességi és egyházkerületi felügyelők választását határozták el, s az evangélikus egyház élére Zay Károly grófot választják meg egyetemes felügyelőnek egy későbbi pesti értekezleten.

Míg az evengélikus egyházban az új rend, eltekintve kisebb súrlódásoktól, csakhamar állandósult, addig a református egyházban csak komoly harcok árán volt érvényesíthető, s ezek során az egyetemes főgondnokság intézménye megszűnt, csupán az egyházmegyei főgondnokok és egyházmegyei gondnokok lettek állandó tényezői az egyházkormányzásnak. A leghevesebb harc a tiszántúli egyházkerületben tört ki Szathmári Paksi István halála után. A papuralmi (hierarcha) párt Sinai Miklós debreceni theológiai tanárt választotta meg püspöknek, viszont az urak

126

pártja (kyriarcha párt) új szavazást erőszakolt ki, melynek eredménye Hunyadi Ferenc debreceni lelkész megválasztása lett. Sinait hosszú pereskedés után nemcsak a püspökségtől, de tanári tisztétől is megfosztották, s csak a király közbelépésének köszönhette, hogy némi kegydíjat biztosítottak neki.

Még javában folyt a hierarcha és kyriarcha párt harca, mikor főkép a protestáns főurak buzgólkodására és sürgetésére összejött a reformátusok budai s az evangélikusok pesti zsinata 1791-ben. Mindkét zsinat főprogramja az egyházszervezet korszerű reformja volt. Mindkettőn a világi urak befolyása érvényesült egyoldalúan, amit világosan mutat mar az a tény is, hogy az elnöklésből a papságot egészen kiszorították. Mindkét zsinat azonos minta: a lengyel protestáns egyházak 1780. évi törvényei, az ún. lengyel disszidens kánonok nyomán alkotta meg törvényeit. Ezek szerint az egyházak a következő szerveik útján intézik ügyeiket: 1) az egyházközség, élén a lelkipásztorral, patrónussal, gondnokkal és vénekkel (ezek alkották a reformátusoknál a presbiteriumot, az evangélikusoknál a konventet); 2) az egyházmegye, élén az esperessel és egyházmegyei gondnokkal (az evangélikusoknál felügyelővel), s a lelkészekből és világiakból álló közgyűléssel és konzisztóriummal; 3) az egyházkerület, élén a püspökkel és főgondnokkal (evangélikusoknál főfelügyelővel) s ugyancsak közgyűléssel és konzisztóriummal; 4) az egyetemes egyház, melynek törvényhozói szerve a 10 évenként tartandó zsinat. A két protestáns egyház püspökei és főgondnokai együtt alkotják a közös egyetemes tanácsot (consistorium generale, vagy conventus generale), melynek élén az egyetemes főgondnok és főfelügyelő állanak. Ez az időnként összejövő közös protestáns gyűlés képviseli a protestánsok érdekeit a kormánnyal szemben.

A budai és pesti zsinatok kánonai azonban sohasem lettek kötelező erejű törvényekké. A Sinai-párt, melynek vezérét kizárták a zsinatból, az uralkodóhoz fordult panaszával, s kérte, hogy a zsinat által meghozott törvényeket ne erősítse meg. És a királyi megerősítés tényleg elmaradt. Azonban e törvények egyes elemei az egyházkerületek és egyházmegyék határozatai következtében mégis érvényesültek a gyakorlatban. Pl. a presbiterium intézménye ennek nyomán lett általános a magyar református egyház gyülekezeteiben.

Az erdélyi református egyház szervezetében e korszakban csupán az a változás történt, hogy a gondnoki főtanácsból egy nagy létszámmal bíró "supremum consistorium" lesz, melyben a református főuraké volt döntő szó, s hogy gyülekezetenként megszervezik a presbiteriumot, de nem annyira egyházfegyelmező és lelki gondozó, hanem inkább gazdasági és közigazgató munkát végző testületképpen. Végül figyelemreméltó,

127

hogy a világi elem fokozott érvényesülését láthatjuk az erdélyi szász evangélikus, valamint az unitárius egyház alkotmányában is.

13. Valláserkölcsi és szellemi élet a felvilágosodás korában.

A felvilágosodás szelleme nemcsak áldást, de romlást is hozott az emberiség számára. A türelmetlenség szellemének hadat üzent, de hadat üzent a hitvallásoknak, dogmáknak, sőt több képviselőjében - köztük a legnépszerűbb felvilágosult francia író: Voltaire személyében a Bibliának is. Hazánkban azonban a XVIII. század folyamán inkább a főúri körökben érvényesült a felvilágosodásnak ez a destruktív vonása. Szellemi gyermeke: a theológiai racionalizmus pedig a lelkészi karban talál egy-két követőre. Ezek között Péczely József‚ a nagytudású komáromi ref. lelkész és író emelkedett különös jelentőségre. A többség azonban megmaradt szigorú orthodoxnak, ami csak fokozta a világiak és papok közti ellentéteket.

A felvilágosodás szelleme mellett e korban egy másik külföldi szellemi áramlat is érezteti hatását a magyar protestántizmus, főkép az evangélikusság életében: a pietizmus. A német lutheránus egyház két nagynevű lelkésze: Spener és Franke a személyes megtérésből fakadó, a jó cselekedetekben gyümölcsöző pietast (kegyességet) sürgetik. Fellépésük nyomán egyre jobban hódít az általuk sürgetett keresztyén életfelfogas és gyakorlata: a pietizmus, melynek központja csakhamar a hallei egyetem lesz. Itt számos magyar evangélikus papjelölt is megfordul, s lesz idővel idehaza a pietista szellem terjesztője. A rózsahegyi zsinat főképp Krmann Dániel püspök jóhiszemű rövidlátásból fakadó befolyására kárhoztatja ezt az irányt, s eltiltja a hallei egyetem látogatását, de eredménytelenül. Különösen a dunántúli evangélikusok közt csakhamar uralkodóvá lesz a pietizmus szelleme, melynek áldásos gyümölcsei a külön konfirmációs oktatás kezdeményezése, bibliás, közvetlen vallástanítás, árvaházak, gyámintézetek létesítése, élénk és sokoldalú irodalmi tevékenysége.

A reformátusság életében nemigen mutatható ki a pietista szellem közvetlen hatása, de itt is találunk sok mély kegyességet, bibliás keresztyénséget e korban. Ekkor él a már említett Telekiné Bethlen Kata, aki két férjének, sőt gyermekének halála, két gyermekének elrablása után "árva" Bethlen Katának nevezi magát rendszeresen. Önéletrajza s imádságai sok szenvedése közepette is megnyugvást adó élő hitről, s Jézus Krisztus iránti mélységes szeretetről tesznek bizonyságot. Íme csak egy példa, hogy miként imádkozott: "Édes Jézus. Tiéd vagyok. Néked élek. Néked halok. Légy Jézusom életemben, légy Jézusom halálomban, légy Jézusom feltámadásomban, légy Jézusom az örökéletben, mindörökkön-örökké szent Atyád előtt való örvendezésemben!" Ekkor él s írja "Lelki hódolás" cím alatt kiadott énekeit és imádságait Ráday Pál, II. Rákóczi

128

Ferenc bizalmas embere, aki III. Károly uralkodása idejében országgyűléseken, a "pesti comissi" tárgyalásain, folyamodványok szerkesztésében, a királynál nyert kihallgatások során fáradhatatlanul buzgólkodik protestáns hitsorsosaiért, a sérelmeik orvoslásáért, jogos kívánságaik teljesítéseért. Mélységes alázatosság, őszinte, fáradhatatlan buzgóság lakozott e jeles magyar államférfi lelkében imádságainak, énekeinek s a mindennapi életben való forgolódásának tanúbizonysága szerint egyaránt.

Általában e korban hiányzik a polemikus és felvirágzik az építő irodalom. Ennek oka részben a könyv-cenzúra, melyet a jezsuitákra bízott az uralkodó, s ezek természetesen főképp a polemikus művek megjelenését akadályozták meg. Bár áldozatukul esik Komáromi Csipkés György bibliafordításának háromnegyed része is: a Hollandiából behozott példányok tekintélyes részét a jezsuiták lefoglalták, s az egri püspöki palota udvarán elégették. Az építő irodalom felvirágzásának azonban egyszersmind az a körülmény is oka, hogy az emberek tízezrei keresik és megbecsülik az építő olvasmányokat. Ekkor jelenik meg a magyar református építő irodalom legnépszerűbb terméke: Szikszai György előbb makói, majd debreceni lelkipásztor és esperes műve: Keresztyéni Tanítások és Imádságok címmel (1786), mely azóta legalább 50 kiadást ért meg. Újabb bibliafordítások is napvilágot látnak: a pietista Bárány György és Torkos András újtestamentum-fordításai. A magyar egyháztörténet és irodalomtörténet első igazi művelője Bod Péter homoródhévizi, majd magyarigeni ref. lelkész is ebben a korszakban írja számos munkáját, köztük a legjelesebbeket: a Magyar Athenást és a Historia Hungarorum Ecclesiastica-t. Nem vallásos, teológiai, hanem más irányú tudományos műveikkel írták be a kor legjelesebb írói közé nevüket a pietista Bél Mátyás, előbb Franke fiának nevelője, majd itthon a pozsonyi evangélikus iskola rektora és újjászervezője, aki földrajzi műveiért még a római pápától is kitüntetést kapott, továbbá Benkő József erdélyi református lelkipásztor, a természettudományok nagytudású művelője.

Miként az irodalmat a cenzura, úgy kötötte gúzsba a protestáns tanügyet, iskolánkat a fejedelmi ellenőrzés e korban. A főcél az volt, hogy a protestáns kultúra erőforrásait lehetőleg elapasszák. Ezt a célt szolgálta a külföldi egyetemek látogatásának megnehezítése, időnkénti betiltása. Ezt szolgálta "a könyvharmincad": a külföldről behozott könyvek vizsgálata s gyakori elkobzása. Ezt szolgálta számos felsőbb osztállyal bíró iskoláknak grammatikai fokra való lefokozása. Ezt az iskolák segélyezésére történni szokott gyűjtések, adókivetések tilalma. Ha külföldi protestáns testvéreink (svájciak, hollandok) nem jönnek segítségükre, nagyhírű tanintézeteink megszűntek volna a magyar művelődés éltetői és fejlesztői lenni.

Sőt még külföldi protestáns egyházaknak a sorsa szempontjából sem

129

volt közömbös a magyar iskolák sorsa. Korszakunk vége felé Debrecenben tanult Blasek Mihály, a cseh és morva református egyházak későbbi superintendense. S mikor a türelmi rendelet lehetővé tette a cseh és morva református egyházak újraszervezését és ott nagy volt a lelkészhiány: a debreceni és sárospataki főiskolák számos hallgatója ment ki, és lett lelki gondozója az idegen nyelvű testvérgyülekezeteknek. A magyar református gyülekezetek pedig évtizedeken át adakoztak a "tót ekklézsiák" javára.

A LEGÚJABB KOR.

14. Az uralkodó vallás rendszerétől a bevett vallások egyenlőségéig.

Lipót fia és utódja I. Ferenc a francia forradalom hatása alatt minden olyan szellemi irányzattól idegenkedett, mely a forradalom útját egyengetheti országában. Ezért idegenkedett a protestantizmustól is, mert elhitették vele az a tévtant, hogy a forradalmak anyja a reformáció. Uralma idején a valláspolitika alapja az 1791. évi XXVI. törvénycikk, mely sok igazságos intézkedése mellett a római katholikus egyháznak, mint uralkodó egyháznak előnyöket biztosít a két protestáns egyházzal szemben. Ferenc uralma alatt pedig nem hogy megszűnt volna ez a sérelmes állapot, hanem súlyosbodott. A helytartótanács ugyanis a törvény hiányait felhasználta olyan rendeletek kiadására, melyek a protestánsok helyzetét egyre nehezebbé tették. Például az áttéréseknél ismét elrendelte a II. József rendeletében megkívánt hatheti oktatást, a vegyes házasságoknál elismerte a reverzálisok érvényességét, sőt a hatóságokat kötelezte, hogy ha kell, erőszakkal is gondoskodjanak az ilyen házasságból született gyermekek római katholikus vallásban való neveltetéséről.

Az említett idegenkedéssel vannak kapcsolatban még a jóindulatúnak látszó kezdeményezései is. Bécsben protestáns teológiát állít fel Ferenc, de csak azért, hogy megtilthassa a külföldi protestáns egyetemek látogatását. Kívánatosnak tartja és sürgeti a protestáns egyházak szervezetének korszerű reformját, de úgy, hogy a protestáns egyházak autonómiája megszűnvén, egy, a király által kirendelt "consistorium" gyakorolja a főhatalmat, melynek római katholikus tagjai is lettek volna. E reform esetén az állam anyagi támogatását is kilátásba helyezi. Mégis nem csoda, ha a protestánsok erélyesen visszautasították a bécsi kormány ilyen irányú kezdeményezését.

A napóleoni háborúk lezajlása után a nyílt abszolutizmus éveiben egyelőre még reményük sem volt a magyar protestánsoknak, hogy az állapotokon változtassanak. De a reform-országgyűléseken úgy a protestánsok, mint a liberálisan gondolkozó római katholikusok kitartó harcot indítanak a vallásügyi sérelmek orvoslására s a bevett vallások egyenlő-

130

ségének és viszonosságának biztosítására. Az udvar és a felsőház ellenállása egy ideg meghiúsítja a harc sikerét. A trónváltozás sem hoz egyelőre rendszerváltozást: a tehetetlen V. Ferdinánd atyja régi emberei, főképp Metternich kancellár tanácsa és irányítása szerint kormányoz. De maga a római katholikus főpapság jött az egyenjogúságért küzdők segítségére akaratlanul. Scitovszky rozsnyói és Lajcsák nagyváradi püspökök ugyanis pásztorlevelükben eltiltották papjaikat a vegyes házasságok megáldásától, ha nincs a római katholikus fél javára reverzális. Az általános országos felháborodást nem tudta lecsendesíteni az a pápa beleegyezésével kiadott közös püspöki pásztorlevél sem, mely az ún. passiva assistentiával (a sekrestyében minden szertartás nélkül tudomásul veszi a pap a házasság tényét) megengedi reverzális nélkül is a vegyes házasságok megkötését. Olyan hatalmas volt a közvélemény tiltakozása és követelése, hogy az 1843-44. évi országgyűlésen nem tudták megakadályozni az uralkodó vallás eszméjének hívei az új vallásügyi törvény elfogadtatását és szentesítését. Ez kimondja, hogy vegyes házasságok protestáns lelkész előtt is köthetők, s az áttérést csupán kétszeri jelentkezés feltételétől teszi függővé.

A teljes sikert azonban csak az 1847-48. évi országgyűlésen vívták ki. Ennek híres XX. törvénycikke kimondja a bevett vallásfelekezetek egyenlőségét és viszonosságát, ezek közé számítva az unitárius vallást is, sőt ezeknek egyházi és iskolai szükségleteit az állampénztár által fedezendőknek nyilvánítja. Ez a törvény most nem csak a magyar királyságra, hanem a vele egyesült Erdélyre is vonatkozott, hol ha nem is volt törvényes alapja, a gyakorlatban mégis állandó hátratételt szenvedtek a protestánsok főképen a hivatalok betöltésénél. Azonban az új törvény egyelőre nem sokat jelentett a mindennapi életben: a szabadságharc viharai másfelé irányították a figyelmet, s a nagy nemzeti katasztrófa az abszolutizmus ideiglenes diadalát biztosította, mely más elvek szerint intézte az egyházpolitikát.

15. Újabb elnyomás, a pátens kudarca, a kiegyezés utáni egyházpolitika s a trianoni béke

A világosi fegyverletétel után az osztrák kormány bosszuló keze súlyosan nehezedett a magyar protestantizmus életére. Sok világi és lelkészi vezető került börtönbe, Rázga Pál evangélikus lelkészt pedig agyonlőtték a debreceni trónfosztó határozat kihirdetése miatt. Haynau, a császár teljhatalmú helytartója felfüggesztette a protestáns egyházak alkományát, s megtiltotta az egyházi gyűlések tartását.

"A bresciai hiéna" felmentése után ugyan enyhült némileg a helyzet. Albrecht főherceg, az új kormányzó, bizonyos korlátozások mellett megengedte a gyűlésezést. De az osztrák kormány és annak vallás- és köz-

131

oktatásügyi minisztere: Thun gróf, sehogy sem akarta a régi autonómia visszaállítását, hanem felelevenítve az I. Ferenc idejében történt kezdeményezéseket, új konzisztoriális jellegű alkotmányt óhajtott volna a magyar protestantizmusra reáerőszakolni. Az első tervezetet főképp Mária Dorottya főhercegasszony, József nádor evangélikus vallású hitvese közbenjárására félretették ugyan, de azután is újabb és újabb kísérlet történt, hogy a protestánsok vezető embereit az említett reformnak megnyerjék.

Végre a kormány döntő lépésre határozta el magát: 1859. szeptember 1-jén megjelent egy császári nyílt parancs (a pátens,), mely elrendeli az osztrák kultuszminisztériumban készült új alkotmánytervezet életbeléptetését. Ez az új alkotmány úgy volt megalkotva, hogy a protestáns egyházi ügyekben a kezdeményezés, a tiltakozás és megerősítés joga, valamint a legfőbb bírói jog egyaránt a császár kezében volt; aki azt az általa kinevezett 5-5 tagú főkonzisztórium által gyakorolja. Tehát az autonómia tényleg megszűnt volna. Igaz, hogy ezzel szemben jelentős államsegélyt biztosít mindkét protestáns egyháznak.

A császári rendelet azonban mindkét protestáns egyházban nagy ellenmondást és ellenállást támasztott, bár akadtak főképp a tót és német ajkú evangélikusok közt, akik behódoltak. Egyre szélesebb körű mozgalom indult meg a rendelet végrehajtásának megakadályozására, melyben Balogh Péter ref. püspökhelyettes, Révész Imre ref. lelkész, Máday Károly, Székács József evang. lelkészek, Tisza Kálmán, Vay Miklós báró, Zsedényi Ede, Prónay Gábor báró világiak vitték a vezetőszerepet. A kormány kész volt a börtönbüntetést is felhasználni a pátens életbeléptetésének kierőszakolására. Azonban egyfelől a külföldi protestáns államok, főképp Anglia bizalmas diplomáciai lépése, másfelől az új kormányzó: a protestáns Benedek Lajos táborszernagy felvilágosításai következtében az uralkodó a pátenst 1860 május 15-én visszavonta. Meghiúsult az új alkotmánytervezetnek az erdélyi protestáns egyházakra való reáerőszakolása is. Sőt a protestánsoknak a pátens eflen vívott és a magyar értelmű római katholikusoktól is támogatott küzdelme a nemzeti megmozdulás útját egyengette, aminek egyes külpolitikai tényezőkkel együtt az lett az eredménye, hogy a hírhedt Bach-kormány megbukott, s az ún. provizórium, a félalkotmányosság kora köszöntött be, mely a kiegyezéshez hidalta át a politikai élet útját.

A protestáns egyházak már a provizórium idejében szabadon élhettek törvényes jogaikkal. A kiegyezés után megalkotott 1868. évi LIII. törvénycikk pedig elvileg az 1848. évi XX. törvénycikk alapjára helyezkedik, csupán az egyházi és iskolai terhek átvállalásának ígéretét módosítja azzal, hogy az állam pénzügyeinek kedvezőbb állapota idején a protestáns egyházak segélyben fognak részesülni. S ezt az ígéretet lassanként mind szélesebb körben váltják be a kormányok: népiskolai, középiskolai, adó-

132

csökkentési segélyeket utalnak ki az egyházak, tanintézetek, illetve a tanítók, tanárok s úgynevezett kongruát (fizetéskiegészítő államsegélyt) és korpótlékot a lelkészek részére.

Változást az ún. ultramontanizmus, a római pápa világuralmáért küzdő s a római katholikus egyház uralkodó helyzetének a biztosítására törekvő irányzat fellépése hozott hazánkban. Ez ugyanis újabb egyházpolitikai törvényhozásra késztette a liberális kormányt. Több római katholikus plébános, noha a fenti törvény a vegyes házasságból született gyermekek vallására nézve az erdélyi minta szerint a szülők vallásának nem szerint való követelését mohdja ki, ismét megkezdi a reverzálisok erőszakolását, és az elkeresztelések által igyekszik a reverzálisok gyümölcsét egyháza számára biztosítani. Erre válaszképpen Szilágyi Dezső református vallású igazságügyi miniszter beterjeszti 5 egyházpolitikai törvényjavaslatát. Ezek szerint az anyakönyvvezetés az állam joga és feladata lesz, törvényes házasságok csak állami anyakönyvvezető előtt köthetők, házassági perek a polgári törvényszékek előtt intézendők el; bevett vallás lesz a zsidó vallás is, és bizonyos korlátozások mellett lehetséges a felekezetnélküliség. Az 1894-95. évi országgyűlési tárgyalások során ezek törvényerőre emelkedtek a római katholikus papság heves ellenmondása ellenére is, de mintegy kárpótlásukra az új törvény módosítja az 1863. évi LIII. törvénycikknek a vegyes házasságokból született gyermekekre vonatkozó intézkedését s elismeri a házasságkötések előtt létrejött reverzálisok érvényességét.

A világháborút befejező trianoni béke után a csonka hazában megmaradt protestáns egyházak jogi helyzetében nem változott, de az állam részéről nyert anyagi támogatás s a római katholikus egyház uralmi helyzetét biztosítani akaró törekvések szempontjából jogos panaszok merültek fel itt is. A megszállt területeken azonban lelkészek kiüldözése, iskolák elvétele, a törvényes támogatás megtagadása, a szabad szervezkedés korlátozása, főképp a megszállás első éveiben sok szenvedés forrása lett. Viszont úgy a csonkamagyarországí, de főképp a megszállott területen szenvedő, magyar protestánsok a trianoni békét követő nehéz években újból bőségesen megtapasztalták a külföldi: holland, svájci, angol, skót, amerikai, svéd protestáns egyházak testvéri segítségét és támogatását.

16. Szervezeti változások, uniós törekvések.

A magyar protestáns egyházak szervezetében a legújabb korban az egységesítő és központosító törekvések érvényesülése, majd a szervezetnek a szétbomlása az említésre méltó tények.

Úgy a református, mint az evangélikus egyház életében fennmaradt a kerületi partikularizmus, melyet a budai és pesti kánonok, nem nyervén királyi megerősítést, nem szüntettek meg. De az egyetemes egyház meg-

133

szervezésére való törekvés egyre erősödik. A generális konvent, mint a magyarországi egyházkerületek közös bizottsága, ha nem is az említett zsinatok által tervezett alakjában, egyre nagyobb jelentőségre emelkedik a református egyház életében. Végre összejön 1881-ben a reformátusok debreceni zsinata, s ezen megszületik az egyetemes magyar református egyház. Ez magában foglalja az erdélyi egyházat is, mint ötödik egyházkerületet, de annak speciális szervezeti fejlődését figyelembe véve bizonyos eltéréseket enged az erdélyieknek az általánosan kötelező szabályokról. Az új törvények szerint az egyetemes egyház közös szervei a törvényhozó zsinat és annak állandó végrehajtó bizottsága, az egyetemes konvent. Közös intézménye az egyetemes egyháznak a közalap, melynek fenntartásához minden református lélek hozzá kell járuljon néhány fillérrel, s mely szegény egyházak anyagi támogatására szolgál. A szervezet tekintetében egyébként lényeges változásokat nem eszközöl s noha kimondja, hogy a zsinat-presbiteri rendszer elvi alapjára helyezkedik, nagyjában a budai kánonokban megalkotott szervezetet törvényesíti, mely már nagyrészt úgyis életbelépett. A magyar evangélikus egyház 1891-ben tart országos zsinatot Budapesten, mely a négy magyarországi egyházkerületet egyetemes egyházzá szervezi át, de az erdélyi szász evangélikus egyház különállása nem szűnik meg. Ezen törvényes alapot nyer az egyetemes gyűlés szervezete és hatásköre, s megalkotják az egyetemes nyugdíjintézetet és a közalapot. Az unitárius egyház pedig a gvülekezeti és presbiteri elv következetes érvényesítésével alkotja meg új alkotmányát a XIX. század közepén, s az alkotmányosság helyreállásával azt életbe is lépteti.

Újabb szervezeti fejlődést azóta a református egyháznál látunk. Az említett debreceni zsinat óta négy ízben tartott zsinatot Budapesten, s ezek közül a második (1904-7.) és az utolsó (1928-31.) hozott lényeesebb változtatást jelentő törvényeket. Ezeken felállítják a lelkészi nyugdíjintézetet, gondoskodnak a Romániában és az Egyesült Államok területén lakó reformátusok lelki gondozásáról, a református elveknek következetesebb érvényesítésével egyengetik az útját a presbitériumok fegyelmező s lelki gondozó munkájának, a konfirmácíó mélyítésének, és egységessé teszik a liturgiát.

Megjegyzendő, hogy a negyedik zsinat csupán a csonkamagyarországi református egyházak életét szabályozta, mert a trianoni béke körülbelül egymillió magyar reformátust helyezett idegen uralom alá, akik kénytelenek voltak önállóan szetvezkedni. Így a cseh területen három egyházkerület alakul: nyugat- és keletszlovenszkói, meg a ruszinszkói egyházkerület, a román területen az erdélyi egyházkerület mellett megalakul a királyhágómelléki egyházkerület, a Jugoszláviához csatolt területen pedig egy önálló esperességgé szervezkednek a református egyházak. Ugyancsak külön kénytelenek szervezkedni az elszakadt területeken élő evangéliku-

134

sok. Viszont az eddig az erdélyi unitárius egyházhoz tartozó csekélyszámú magyarországi unitárius egy esperes vezetése mellett alakítja meg magyarországi szervezetét.

Elsősorban egyházszetvezeti mozgalom volt az, mely a XIX. század első felében a két protestáns egyház unióját akarta megvalósítani. Erre különös ösztönzést adott a németországi példa, hol III. Frigyes Vilmos porosz király kezdeményezésére az ágostai evangélikusok és reformátusok nagy többsége megalkotta az egyesült evangéliumi egyházat. Voltak, akik még a reunióról, a római katholikusokkal való egyesülésről is ábrándoztak, de ez az eszme csak rövid ideig adott tápot egyes íróknak a mellette és ellene való állásfoglalásra. Az unió eszméje azonban néhány évtizeden át foglalkoztatta az egyházi közvéleményt. Szolgálatába állott Kossuth Lajos a Pesti Hirlappal, ennek a megvalósítását akarják előmozdítani Fáy András az Óramutatóval s Török Pál és Székács József budapesti ref., illetve ág. ev. lelkészek az általuk szerkesztett Protestáns Egyházi és Iskolai Lappal.

Azonban a közös választmány megválasztásától s annak tanácskozásaitól eltekintve mégsem lett eredménye az uniiós törekvéseknek. Részint a német és tót ajkú evangélikusok nemzetiségi érzülétből táplálkozó ellenszenve, részint a tiszántúli reformátusok bizalmatlansága meghiúsította a két protestáns egyház egyesülését. A budapesti közös protestáns teológia, meg néhány más intézmény voltak több-kevesebb ideig e törekvésnek a gyakorlati életben megtalálható gyümölcsei. Újabban a református és evangélikus egyház által a kölcsönös támogatás eseteinek és módjának szabályozására egy évszázaddal ezelőtt megkötött nagygeresdi egyezség felmondása mutatta meg, hogy inkább távolodunk az unió hívei által kitűzött céltól, nemhogy közelednénk hozzá.

17. A missziói lélek felébredése a magyar protestáns egyházakban.

A felvilágosodás s ezzel kapcsolatban a racionalizmus, majd a liberalizmus, újabban pedig a marxizmus és egyéb materialista irányok egyre jobban idegenítették el a magyar protestánsokat az egyháztól és a keresztyénségtől. A XIX. század folyamán már nemcsak az előkelők, hanem a középosztály, sőt a földműves és munkás rétegek körében is egyre több a közönyös, hitetlen ember. De nemcsak azokat vesztették el a protestáns egyházak a legújabb korban, akikben kialudt a hitélet tüze, hanem sok helyen azokat is, akik komolyan vették a Bibliát, s vágytak a mélyebb keresztyén életre. A baptista és nazarénus felekezetek, újabban a methodizmus sok buzgó lelket elhódítottak. Ezek mellett az adventisták, millenisták és egyéb kisebb szekták szintén hódítanak.

E nagy veszteségeknek legfőbb oka az volt, hogy az egyházakban megerőtlenedett a missziói lélek, elhalványultak a reformáció által nap-

135

fényre hozott bibliai igazságok és elvek. De a XIX. század második felében elsősorban a budapesti reformátusok közt egyre nagyobb erővel indul meg a hitélet megelevenedése s ennek nyomán a missziói tevékenység. Az új irányt, mely magában az egyházban akarja az evangélium erőit élő és ható tényezőkké tenni: belmissziónak nevezik. Elsősorban van Andelnek, a skót szabad egyház Pestre küldött zsidó misszionáriusának az igehirdetése támaszt ébredést úgy a reformátusok, mint az evangélikusok közt. Ez ébredés nyomán alakul meg az első nevezetes belmissziói intézmény: a Protestáns Árvaház. Maga Mária Dorottya főhercegasszony is szoros kapcsolatot tart fenn a skót misszióval, mely egyenesen az ő óhajára létesít Pesten állomást, másfelől a pesti és budai református és evangélikus egyházak vezetőivel, akiket nem egyszer gyűjt össze közös imádkozásra. Az ébredés támasztotta lelki hullámzás második eredménye volt a német református leányegyház megszületése, s ennek kebelében a Bethesda kórház alapjainak megvetése. Ez alkotások úttörő és fenntartó munkájában id. Biberauer Tivadar buzgósága járt elöl. Egy másik ébredési mozgalom id. dr. Szabó Aladár előbb budapesti teológiai tanár, később budapesti lelkész fellépésével indul meg, aki mát magyar talajon, magyar szellemben indítja meg a belmissziói munkák sokféle faját hazánkban, s hirdeti az ébresztő, megtérésre hívó evangéliumi igazságokat szóval és írásban. Sokat jelentett egyes "világiak", köztük Szilassy Aladár csatlakozása és szolgálata e téren. Ifj. Victor János, a magyar evangéliumi diákmozgalom önzetlen harcosa újabb lendületet ad a missziói lélek hódításainak. Mindezek a megmozdulások azonban, bár a vezetők a történelmi egyházakhoz való ragaszkodást erősen hangsúlyozták és a gyakorlatban is megvalósították, úgy a racionalista és liberális irányú, mint az orthodox, konzervatív szellemű egyházi vezetők részéről többnyire erős ellenállással, sokszor gúnnyal, éles támadásokkal is találkoztak. Újabban azonban főkép a Forgács Gyula és dr. Sebestyén Jenő által kezdeményezett egyházi reformmozgalom hatása alatt a hivatalos egyház is egyre jobban kötelességének látja meg a belmissziói tevékenységet, és igyekszik minél jobban kivenni abban a maga részét.

A missziói szellem diadalmas hódítása úgy a református, mint az evangélikus egyházban számos új intézménynek veti meg alapját. A gyermekekkel a vasárnapi iskolákban foglalkoznak, az ifjúság lelki gondozására keresztyén ifjúsági és leányegyletek, valamint keresztyén szövetségek alakulnak sokfelé. A diákság közt a Pro Christo és a Soli Deo Gloria diákszövetség munkálkodik. Bibliakörök, szövetségek mélyítik a hitéletet, ápolják az egyházszeretetet a felnőttek között is. A papság körében lelkészegyesületek és értekezletek ápolják a buzgóság, a hitben való növekedés lelkét, előbbre viszik a tudományos képzettséget, s alkotnak szociális jellegű intézményeket, elsősorban az Országos Református és Evangélikus

136

Lelkészegyesületek. Diakonissza intézetek jönnek létre, s a női diakonia erőit állítják be a betegápolás, a szegény- és árvagondozás annyira elhanyagolt munkaterületeire.

És végül nemcsak az egyház belső bajaival és feladataivai szemben ébred fel a felelősség és nemcsak ezeknek a gyógyítására, illetve elvégzésére indul meg a munka. Egyre jobban erősödik a külmisszió iránti érdeklődés is, sőt a magyar református és evangélikus egyházak férfi- és nőtagjai közül is egyre többen indulnak el a pogányok és mohamedánok közé az evangélium hirdetésére. Már a nagybuzgalmú felsőlövői evangélikus lelkész: Wimmer Gottlieb Ágoston ébresztgeti a külmisszió iránti érdeklődést. Az ő gyülekezetéből indul el Bőhm Sámuel, az első magyar protestáns hittérítő, aki néhány évig tartó buzgó munkája után korán fejezi be életét a sötét Afrikában. Később úgy az evangélikus, mint a református egyházban külmissziói folyóiratok és egyéb írásművek látnak napvilágot, majd egyesületek keletkeznek a külmisszió ügyének szolgálatára. Sőt nemcsak a csonka hazában, de a megszállott területeken is egyre erősödik újabban a missziói buzgóság s a külmisszió iránti érdeklődés.

18. A magyar protestántizmus iskolái és irodalma a legújabb korban.

A magyar protestántizmus, mint keletkezése óta mindig, a legújabb korban is elöljár a magyar művelődés szolgálatában. A tanügyi reformok, főképp a nemzeti nyelven való oktatás terén protestáns tanintézeteink nagy része példaadóan halad a korral. Az önkényuralom idején pedig a nagy anyagi áldozatokat igénylő pedagógiai követelményeknek is eleget tettek. Új intézetek is létesülnek, melyek az oktatás új irányai szempontjából nem egyszer úttörők. Az első ipari és gazdasági szakiskolát Thessedik Sámuel evangélikus lelkész alapítja. Wimmer Felsőlövőn pietista szellemű középiskola és internátus alapját veti meg. A tanítóképzés, nőnevelés terén is teljes erővel igyekszik felvenni a versenyt a két protestáns egyház. Újabban a sárospataki főiskola gimnáziuma végez úttörő munkát az angol nyelvű oktatás terén. Protestáns egyetem eszméje is felmerül, de végeredményében csak a pesti előbb közös (ref. és ev.), majd csupán református teológia születik meg az eszme gyakorlati megvalósulásaként főképp Török Pál buzgólkodása nyomán. Szász Domokos püspök buzgólkodására pedig Kolozsvárott létesül új teológiai akadémia, mely a nagyenyedi Bethlen kollégium teológiai fakultásának megszűnését vonta maga utan. A protestáns teológiai képzés egyetemi színvonalra emelkedése pedig a debreceni és pécsi állami egyetemek református, illetve evangélikus teológiai fakultásának felállításával nyer megvalósulást, de ez csak a régi debreceni és soproni teológiai akadémiák feláldozása árán volt lehetséges. Bár az egyházak anyagi ereje újabban egyre gyengül, részben a hívek áldozatkészségének megfogyatkozása, részben az államtól jogosan

137

várható anyagi támogatás megkisebbedése miatt, még mindig aránylag több iskolát tartanak fenn a magyar protestáns egyházak, mint a sokkal vagyonosabb római katholikus egyház.

A protestáns irodalom mezején a cenzúra megszűnése, a lelki élet megelevenedése és az általános irodalmi fellendülés következtében nagyon sokoldalú tevékenységet látunk. Irodalmi téren vívják harcaikat a liberális teológia pesti és erdélyi képviselői: a Protestáns Egylet megszervezői az orthodoxia védelmezőivel: a Révész Imre Figyelmezője körül csoportosult papokkal szemben. Irodalmi úton propagálják többek közt a missziós eszméket a belmisszió harcosai s az újabb teológiai irányok, főkép a Sebestyén Jenő dr. nevéhez fűződő történelmi kálvinista irány. Tudományos teológiai művek aránylag kisebb számmal jelennek meg, bár egyes vállalkozások, így a Protestáns Irodalmi Társaság, a Protestáns Szemle, újabban az Országos Református Lelkészegyesület a Teológiai Szemle által ezen a téren is fellendülést hoztak. Az építő irodalom művelői azonban nagyon gazdagon ontják nagybecsű, de nem egyszer selejtes kisebb-nagyobb írásműveiket. A bibliaterjesztés főkép a Brit és Külföldi Biblia-társulat magyarországi munkájának megkezdése óta szintén csodálatos lendületet vett. Újabban úgy a Károlyi féle bibliafordítást, mint a Szenczi Molnár-féle zsoltárokat nyelvi szempontból megújították, tehát lényegében még ma is ezek a régi fordítások használtatnak, bár a legutóbbi évtizedben az újtestamentumnak több új fordítása is napvilágot látott.

Új elem az irodalmi szolgálat terén az időszaki sajtótermékek sokasága. Ambrózy Sámuel evangélikus lelkész Pozsonyban adja ki az első protestáns vallásos folyóiratot "Novi ecclesiatico-scholastici Annales..." címmel még a XVIII. század végén. Ez ugyan néhány év múlva megszűnt, de azóta tudományos es építő célokat szolgáló havi- és hetilapok sokasága látott napvilágot, s elégíti meg az egyre növekvő szellemi éhséget. A protestáns napilap megalapítására irányuló törekvések azonban mindezideig eredménytelenek voltak.

Nemcsak a szorosan vett vallásos irodalom terén mutatta meg a magyar protestántizmus a benne rejlő nagyszerű szellemi erőket, hanem általában a magyar irodalom minden területén. A legújabb kor legnagyobb írói nagyrészt a protestáns egyházak tagjai közül kerültek ki. Petőfi Sándor, Arany János, Tompa Mihály, Jókai Mór, Gyulai Pál, Ady Endre, s a négy költő püspök: Kis János, Kriza János, Szász Károly és Baksay Sándor neve elszakíthatatlanul egybe van forrva a legújabb kor irodalmi fellendülésével. A bölcsészeti és pedagógiai irodalom jelesei, mint Köteles Sámuel, Hetényi János, Erdélyi János, Bőhm Károly, Schneller István, Vasady Béla szintén protestánsok. A magyar protestántizmus tehát mind a mai napig úttörő, fejlesztő szolgálatot végez a magyar szellemi élet minden területén.

138