BEVEZETÉS

Sinay Miklósról, de különösen műveiről eddig aránylag keveset tudunk. Mint homályba vesző nap tűnt le tragikus életpályája végén a közszereplés színteréről. Alakját hosszú ideig feledés takarta; műveit széthordták, eldugdosták, vagy könyvtárakban és levéltárakban hagyták porral lepetni; emlékét nem ápolták. Élettörténete sincs még mindeddig hozzá méltó alapossággal és terjedelemben megírva. A vele egyidőben élt s a történetírás mezején vele együtt működött két nagy kortársa: Bod Péter és Benkő József református lelkészek szerencsések voltak, hogy több művüket világ elé bocsáthatták, és gróf Mikó Imrében hivatott életírójukat is megtalálták (Bod Péter élete és munkái. Pest, 1862. – Benkő József élete és munkái. Pest, 1868). Sőt Bod Péternek újabban még a Mikóénál is részletesebb életrajza jelent meg Sámuel Aladár tollából (Felsőcsernátoni Bod Péter élete és művei. Budapest, 1899. A Magyar Prot. Irodalmi Társaság kiadványa). A Sinay nagy nevére és alakjára azonban az elbukott hősök sötét átka borult. Óriási munkásságának s hatalmas szellemének alkotásait csak egy pár történetbúvár látta s ismeri, de az sem teljességében, mert azokból több elpusztult, vagy még lappang valahol. Egyetlen történeti műv jelent meg, az is álnév (Victorinus de Chorebo) alatt, nyomtatásban (Sylloge actorum publicorum... pacificationis Wiennensis...). Ebből azonban inkább mint történetbúvárt, mint okmánygyűjtőt s publikálót és nem mint történetírót ismerjük meg.

Történetírói munkásságáról valami keveset említett nagynevű tanítványa s tanszékén utóda: Budai Ésaiás

10

(Magyarorszag históriája a mohácsi veszedelemtől fogva Buda visszavételéig. Debreczen, 1808. 70. o.). Majd egy másik hírneves tanítványa: Tóth Ferenc emlékezett meg róla kissé bővebben "A helvetiai vallástételt követő túl a tiszai superintendentiában élt református püspökök élete" c. művében. (Győr, 1812. 203-227. L) A Sinayval kongeniális szellemű, nagy Révész Imre igyekezett később alakját és műveit a feledés homályából napfényre hozni. Eddigelé ő tett a legtöbbet Sinayért. Valósággal kiásta azon romok alól, amelyek bukásakor reáomlottak és elborították. Az 1859. évben a Sárospataki Füzetben (Sinay Miklós és tételei a magyar református egyház alkotmányára vonatkozólag. 689 sköv. o.), majd 1868-ban a Századokban (Sinay Miklós magyar történetbúvár emlékezete 217 sköv. o.) tárta fel a világ előtt, kutatásai nyomán, a jeles férfiú életét és hátrahagyott műveit. Az 1869-es évben gondoskodott arról is, hogy ne csak a tudósok, hanem a művelt magyar közönség is megismerje Sinayt. A Vasárnapi Ujságban írt róla s közölte egyúttal arcképét is (1869. 9. sz.). Ez a mellkép fiatal korában, elöl nyitott, magyar ruhában ábrázolja Sinayt. Göndörfürtös, szép feje csupa tűz és szellem. Eredetijét nem ismerem. Révész nem mondja meg, honnan vette. Révész a saját folyóiratában, a Magyar Prot. Egyházi és Iskolai Figyelmezőben is ápolta Sinay emlékezetét. Közölte Rácz Károlynak a debreceni főiskolai könyvtárban őrzött eredetiről való másolata alapján a Sinay Miklós sajátkezű naptárjegyzeteit 1759-1803" Figyelmező 1873. 220. sköv. o.), mely bizalmas és élénk világot vet a nagy férfiú életére és munkásságára. (1)

(1) Révész I. említi (Figyelmező 1873. 559.), hogy volt még egy különös Diariuma is. Nem tudom, nem azt a kéziratot érti-e alatta, mely a debreczeni főiskolai könyvtárban található ilyen címmel: "Sinay Miklós házilajstroma hivatali s gazdasági jövedelmeiről napok száma szerint 1776-1780-ig." Sőt e könyvtár a Sinay külföldi akadémiai pályáján (1755-1759) tett jegyzeteit is őrzi.

11

A kortárs közvetetlen nyilatkozatainak tükörében látjuk Sinayt a Keresztesi József krónikájában, amelyet 1868-ban adott ki S. Hoffer Endre, s amely érdekes mozaikdarabokkal járul a Sinay életéhez és törekvéseihez. Hasonlóképpen az egykorú író hitelességével jegyez fel róla több figyelemre méltó dolgot Kazinczy Ferenc (Magyar régiségek és ritkaságok. Pest. 1808. VII-VIII. o.).

Jó részben Révész Imre nyomdokain haladtak aztán azok, akik utána Sinayról megemlékeztek. Így Szűcs István (Szabad kir. Debreczen város történelme. III. köt. Debrecen, 1872. 955. sköv. o.); Balogh Ferenc (A magyar prot. egyháztörténet irodalma. Debrecen, 1879. 33. sköv. o.). Továbbá az újabbkori enciklopédikus munkák, mint az Új magyar Athenas, Pallas nagy lexikona, Theologiai ismeretek tára, Magyar írók élete és művei (Szinnyei J.).

A Vasárnapi Ujság 1891-es évfolyama (50. sz.), a százados évforduló alkalmából visszapillantást vetvén az 1790-91-es országgyűlés főbb szereplőire, egyebek közt Sinayról is említést tesz és arcképét közli. Ekkor jelennek meg földi vonásai másodízben. A másolat arról a képről készült, melyet Papp Albert debreceni fényképész vett fel a debreceni református főiskola könyvtárában elhelyezett festményről. De a felvétel rossz, s így az utána készült kép sem megfelelő. A kollégium birtokában lévő olajfestményről, mely Sinayt mellképben, csupasz arccal, tudós talárban s azonkori toupet-hajviselettel ábrázolja, teljesen hú és szép képét közölte Sinaynak a debreceni református főgimnázium 1894-95. évi millennáris értesítője, ahol szintén föllelhető az ő rövid életrajza is. A Debreczeni Képes Kalendáriom 1903. (III.) évi folyamában ismét fölelevenítette és közölte Révész Imrének a Vasárnapi Ujság 1869. évi folyamában megjelent cikkét. Egyúttal Sinaynak egy új képével lepte meg az olvasókat. Az ebben közölt fényképmásolat a család birtokában lévő eredeti olajfestmény után készült. Ez a festmény a kiváló férfiút, szemben a kollégiumban lévő ifjabbkori arcképével,

12

idősebb korában ábrázolja borotvált arccal, vállaira csüngő hosszú hajjal és sujtásos magyar atillában. Jelenleg Debrecenben a tudós professzor egyik dédunokájának, Sinay Irénnek a tulajdonában van. Ez után közölte a Zsilinszky-féle "Magyarhoni Prot. Egyház Története" (lásd 575. o.), valamint a "Magyar Református Sion" is a Sinay arcképét (1. 93. 1.).

Eltekintve a Sinayról és nagyjelentőségű munkásságáról szétszórva megjelent egyes közlésektől, legújabban, halálának (1808. jánius 27.) százados évfordulója alkalmából, két érdemes cikk foglalkozott vele tüzetesebben. Az egyik a Debreczeni Istváné: "Egyházalkotmányi küzdelmek a XVIII-ik század végén, különös tekintettel Sinay Miklós szereplésére" (Közlöny – Debreczen – A magyarországi theológiák hivatalos lapja XXXVIII. évi. 1-9. sz.) Ez a tanulmány, mint címe mutatja, nem egész életét, csak egyházalkotmányi tusáit öleli fel, de azt aztán bőven tárgyalja. A másik dr. Csürös Ferenc műve: "Sinay Miklós. Megemlékezés halálának száz éves fordulója alkalmából," mely eddigelé, önálló kutatások alapján is, legrészletesebben adja a nagy ember életrajzát, s Révész Imre után előbbre viszi róla való ismereteinket (A debreceni református főgimnázium értesítője az 1907-908. iskolai évről. 3-25. o.). Ugyancsak 1908-ban jelent meg a Tiszántúli Református Egyházkerület Történelmének II. kötete dr. Barcsa János tollából, mely Sinay püspökké választását és pörét levéltári adatok alapján behatóbban tárgyalja (49. sköv. o).

Ennyi az, ami napjainkig Sinayról nagyobb írásokban megjelent. (1) Fájdalom, még kevesebb, ami tőle megjelent. Pedig 30 éves (1760-1790) tanári pályája alatt rengeteg sokat dolgozott. Közel félszáz kötetre megy az a kéziratgyűjteménye, amely vagy megvan ma is, vagy itt-ott említés

(1) A róla szóló irodalom legteljesebb repertóriuma a Szinnyei-féle "Magyar írók élete és művei" című gyűjteményben olvasható.

13

tétetik róla. Főként mint egyházhistorikus tűnt ki. Ezen a téren a maga korában, sőt még azután is, még a kiváló Bod Péter mellett is, szinte páratlannak mondható. Révész Imre így ír róla: "Történetbúvárlat s bármiféle valódi tanulmány a történelem mezején, s általában a tudomány előbbvitele saját egyéni adat- és forrásgyűjtés nélkül még ma is nehezen megy; midőn aligha volt csak egyetlen nyilvános könyvtár is e hazában, s maga a debreceni is, amelynek őre Sinay vala, még a hazai történelem mezejéről is igen szegény volt nemcsak forrásokban, de éppen dolgozatokban is. Sinaynak tehát gyűjtenie kellett és ő gyűjtött is évtizedeken keresztül, lankadatlan, nagy szorgalommal. Különös figyelemmel vizsgálta a hazai köz- és magángyűjtemények, könyv- és levéltárak indexeit; gyakori levelezésben állott több kitűnő gyűjtővel és történetbúvárral; a gyűjtésre lelkesítette és oktatta a tanuló ifjakat is; a külföldi egyetemekre menő debreceni akadémikusok mind megbízottai illetőleg másolói valának, s ő maga is mind a debrecenvárosi s egyházmegyei, mind több más levéltárakat kisebb-nagyobb mértékben átkutatott és felhasznált. Könyvtára is kitűnő s több jeles darabokkal ékes volt Sinaynak. Sinay egyszersmind a főiskolai könyvtárnak is igazgatója lévén, oda mind a hazai, mind a külföldi irodalom mezejéről a kor legbecsesebb történelmi műveit, forrásgyűjteményeit megszerezte." (Századok 1868. 221. o). Az ő idejében volt a könyvtárnak legnagyobb gazdagodása, mert ő fáradságot nem kímélve, a külföldről és az ország minden részéből szerezte a könyveket csere által és azon árveréseken, amelyeken a II. József császár által eltörölt zárdák könyvtárainak egy része eladatott" (Dr. Zelizy D.: Debreczen sz. kir. város egyetemes leírása. 549. o.). Munkájában nagy segítségére volt a kitűnő s tudós történetbúvár, Dobai Székely Sámuel. Hangyaszorgalommal szerzett, óriási gyűjteményében "különösen a reformációra vonatkozólag ritka, jeles darabok találtatnak, amelyeknek nagy részét az irodalom korunkig jóformán csak hírből ismeri,

14

de kellőleg még fel nem használta" (Révész). Gyűjteményét "azon katasztrófa, mely Sinayt élete végén érte, részint elmerítette, részint a szelekbe szórta, bár nem lehet megmondani, hogy gyűjteményének szétmállása már életében megkezdődött-e vagy csak halála után. A történettudomány barátai és a véletlen szerencse azóta sok egyes darabot megmentett, némelyik egyenesen a pusztulás torkából ragadtatott ki, de az előttünk ismeretes megmaradottak mellett talán a nagyobb résznek elveszését vagy eltévedésél kell fájlalnunk." (Géresi Kálmán: Sinay Miklós gyűjteményéről. Magyar Prot. Egyh. és Iskolai Figyelmező. 1877. 119. o.)

A Sinay kollekciójáhól és kéziratos műveiből – tudtunkkal – négy helyen őriznek több és nagyobb darabokat. A legtöbb és legértékesebb rész adatgyűjteményéből a tiszántúli református egyházkerület levéltárában Debrecenben található. Erre R. Szabó István "egykori tanító és bibliothecarius," valószínűleg Sinay hajdani tanítványa (több ilyen nevű volt közöttük), akadt reá s atyai örökségét is eladván, megvette s ilymódon megmentette azt az elveszéstől, "hogy a nagy Sinay másodszor is meg ne halna" (Századok i. évf. 308. o.). A ritka, becses gyűjteményt R. Szabó Istvántól 1828-ban a tiszántúli református egyházkerület vette meg, s alkot ma összesen tíz ívrét és hét negyedrét kötetet, melyeknek tartalmát – főbb vonásokban – Révész Imre ismertette a Századok említett évfolyamában. Azonban az ő ismertetése nem terjed ki a gyűjtemény minden egyes darabjára, s így nem tünteti fel egészében azt a nagy kincset, mely a hazai protestáns egyháztörténelemre nézve ebben a kollekcióban rejlik. Ezenkívül vannak a tiszántúli egyházkerületi levéltárban a Sinay-perre vonatkozó s az egyháztörténetre számos nagyfontosságú adatot tartalmazó, rengeteg nagyságú iratcsomók is. Sajnos, a Sinay-gyűjtemény darabjai mindekkoráig nincsenek katalogizálva, pedig már Révész Imre sürgette azoknak, több fontos okból, betűrendes tárgymutató jegyzékbe foglalását.

15

A debreceni református főiskola könyvtárában R. 509-514. leltári szám alatt, címkatalógussal ellátva, 54 db kézirat van Sinay gyűjteményéből. Ezek részint aktákat, részint Sinay-féle műveket foglalnak magukban. Némelyik nagy fóliókötet. Közülük a fontosabhakat felemlítette dr. Csűrös Ferenc fentebb idézett művében. De az ő felsorolása is csak halvány képet nyújt e kéziratok gazdag tartalmáról. Eredetük ismeretlen. Révész Imre említi (Századok i. m. 225. o.), hogy Sinaynak 17 kötetre menÖ másik kéziratgyűjteménye volt Fáy Jánosnak, Debrecen legelső polgármesterének birtokában. Ugyanennek a könyvtárába kerültek még Sinaytól, többek között, a következő kéziratok: Cserey históriája; gróf Mikó Ferenc históriája; Columba Noe::; Bethlen István levele; Kemény János önéletírása; Bethlen Gábor testamentuma; Bethlen Miklós gróf önéletírása; Szalárdy János siralmas krónikája; Bojthy Veres Gáspár históriája; Bethlen Gábor szakácsának szakácskönyve stb. Mi sorsa lett e kollekciónak, nem tudjuk. Nem lehetetlen, hogy ebből valók a debreceni főiskolai könyvtár kéziratdarabjai.

A Sinay-féle gyűjtemény nagyobb tömege jutott a magyar nemzeti múzeum kézirattárába is. Ennek az eredetét és tartalmát Géresi Kálmán világosította meg abban a cikkében, melyből fentebb már idéztem. A múlt század elején Debrecenben élt, tekintélyes ügyvéd, Nagy Gábor nevezetes kéziratgyűjteményének egy részét alkotja ez. 3123., 3172., 3188. szám alatt vannak a múzeumban elhelyezve a fóliánsok, melyek "igen sok okmánymásolatot, a jezsuitákra és a prot. egyháztörténelemre vonatkozó sok érdekes, részben ismeretlen adatot foglalnak magukban." Cikke végén ezeket írja Géresi: "Nem volt célom ez alkalommal mindent elősorolni, az említetteken kívül még számos Sinayanum van, csak az én tudtommal is, a múzeumban." E véleményének személyesen is kifejezést adott előttem. E kéziratoknak a tudós világgal leendő megismertetés még valamely buzgó és érdemes történetkutatóra vár. Ugyancsak a nemzeti múzeum Széchenyi-

16

könyvtárában van Sinay magyar protestáns egyháztörténete első részének egy kézirata is. (Erről később bővebben szólok.)

Ez a nevezetes és a maga korában teljes akribiával [pontossággal] megírt műve Sinaynak egész terjedelmében a marosvásárhelyi Teleki-könyvtárban található, hol ily módon szintén terjedelmesebb kézirat maradt fel a nagy embertől a hazai tudomány és irodalom véghetetlen hasznára. És ez annyival jelentősebb, mert búvárlatainak feldolgozott eredményét foglalja magában, még pedig, kevés kivétellel, magának Sinaynak sajátkezű írásában, míg pl. a Debrecenben található gyűjteményes darabjait a legnagyobb részt mások írták, s még saját művei közül is legtöbb másolatban van meg. Ennek oka egyfelől az, hogy az aktákat innen-onnan szedte össze és íratta le Sinay, másfelől pedig az, hogy neki magának meglehetősen rossz kézírása volt; végül, hogy művei jórészt előadásai után írt jegyzetek. A Teleki-könyvtárban 1498-b/2. és 1498-b/3. szám alatt lelhetők a Sinay-féle művek. Az első ívrétnél nagyobb alakban 178 lapra terjedő Historia Ecclesiastica. A második ívrét alakban 536 lapra terjed. Címe: "Historia Ecclesiastica Ecclesiarum Protestantium Hungaricarum Saec. XVII". Amaz – tudvalevőleg – a magyar reformáció történetét tárgyalja kezdetétől 1564-ig; emez pedig a magyar protestáns egyház további históriáját 1773-ig. (1) A tudomány- és irodalomkedvelő, nagy bibliofil, aki a marosvásárhelyi Teleki-könyvtárban állított magának elmúlhatatlan emléket, gróf Teleki Sámuel kancellár sietett Sinay halála után rögtön ezt a művét megmenteni az elkallódástól és az enyészettől. 1808. július 15-én, Sinay jobblétre költözése után alig pár hétre, írja ugyanitt Teleki gróf Tóth Ferencnek, akkori pápai tanárnak : "A tiszteletes Sinay Miklós úr kollekciója miből áll, nem tudom, hanem amely magyarországi ecclesiastica históriát abból

(1) Révész Imre ismertette röviden. L. Dévai Bíró Mátyás életrajza és irodalmi művei. 36. o.

17

nagy munkával 30 esztendő alatt kidolgozott, azt a bibliothecám számára in autographo megvásároltam." (Nagy papok életrajza. 67. o.) Később, 1819. december 22-én ugyancsak Tóth Ferenchez írt levelében ismét megemlékezik a tudós kancellár Sinay művéről: "A néhai Sinay Úr ekklésiai históriájának autographumát halála után (1) nagy áron vettem meg, s most Marosvásárhelyen bibliothecámban vagyon; de, amint tudósíttatom, oly zavaros, rút írás, hogy alig olvasható". (Uo. 76. o.) Bizonyos, hogy aki olvasni akarja a Sinay kézírását, annak előbb alaposan tanulmányozni kell vonásait, hogy el tudjon azokon igazodni. Darabos, kuszált, vastag betűi sok helyen valósággal összefolynak, úgyhogy inkább sejthetjük, mint olvashatjuk azok értelmét.

A Sinay gyűjteményéről e helyen elegendőnek tartom ezeket megemlíteni. De ennyit szükségesnek is véltem. A gyűjtemény egyes darabjainak tüzetes ismertetése nem tartozik jelen feladatom közé. De az ezen könyvben latin eredetiben és magyar fordításban egyszerre közölt magyar prot. egyház történetének I. kötetével kapcsolatban kissé részletesebben kell szólnom általam ismert egyházhistóríai műveiről, hogy kellő mértékben tudjuk méltányolni azt a bámulatraméltó tudást, alaposságot és fáradhatatlan munkásságot, amely református egyházi irodalmunknak ezt a valóban kolosszális alakját korának ormán dicsőséges fényben tündökölve állítja előnkbe.

Sinay nyomtatásban megjelent s fentebb említett históriai művén kívül – amint látszik – önállóan még csak egy nagyobb történeti munkát dolgozott ki. Ez sem szorosan vett történeti mű, hanem az ő egyházkormányzati rendszerének apológiája, de históriai alapon, levezetéssel

(1) Teleki eme hiteles levelével szemben nem jól értesült forrásból vett véleménynek kell tartanuuk Budai Ésaiás emez állítását. "Magának a Nagy Tiszteletű szerzőek. (Sinaynak) tulajdon kézírását bírja Cancellárius gróf Teleki Sámuel Ő excellenciája; aki is azért Maecenáshoz illő módon jutalmaztatta meg a Szerzőt." (I. m. 70. o.)

18

és bizonyítékokkal. A magyar református egyház alkotmányának és kormányzatának történeti fejlődésére nézve ez a nagy apparátussal készített, terjedelmes mű mindenkor gazdag adattár lesz az egyházhistorikusok számára. Fájdalom, hogy kéziratban maradván, nehezen lehet hozzá férni. Révész Imre ismertette, érdeme szerint méltányolván, a Sárospataki Füzetek 1859. évi folyamában. Sinay e művének teljes kéziratát a tiszántúli református egyházkerület levéltára őrzi. Címe: "Vindiciae principiorum dogmatico-practicorum regiminis ecclesiarum et scholarum Hungariae a prima earundem constitutione obtinentis contra et adversus Dominum Ludovicum Domokos et asseclas eius... instituta". Ívrétalakú papiroson 576 lapra terjed. Ennek bő kivonata 299 negyedrétű lapon megvan a debreceni főiskolai könyvtárban. Balogh Ferenc felhozza, hogy e műnek egy 208 negyedrétű lapra terjedő, kivonatos kézirati példánya Lugossy József, debreceni tanár és könyvtárigazgató birtokában is megvolt. (A magyar protestáns egyháztörténet irodalma. 37. o.)

Itt említem meg, hogy Sinay minden művét és előadását latin nyelven írta és tartotta. A hagyományokon nyugvó abbeli elfogultsága, hogy a tudomány nyelve a latin, oly nagy volt, hogy midőn 1797-ben nagy ellenfele, Domokos Lajos a tiszántúli egyházkerületi gyűléssel a magyar nyelven való tanítást kimondatta – Sinay megbotránkozva ezt jegyezte meg reá naplójában: "via ad barbariem!"

A jelek azt mutatják, hogy Sinaynak többi históriai munkái voltaképen akadémiai felolvasásai után készített jegyzetek. Nem is a maga, hanem tanítványainak a kézírásában maradtak fenn. Ő ezek egy részét átnézte, javítgatta és pótolgatta. Magyar prot. egyháztörténetének második részéről (1564-től 1773-ig) nem ismerünk idáig másolatot. Valószínű, hogy ezt is iskolai penzumnak dolgozta ki. Egy vélt töredékéről később emlékezem meg.

Magyar prot. egyháztörténetének mindjárt bekezdő soraiban – amint alább olvasható – hivatkozik egye-

19

temes egyháztörténelmére, s abban a XVI. század eseményeire, tehát legalább is eddig kellett azt vezetnie. Vajon az az egyetemes történelem-e ez, melynek a legrégibb időket tárgyaló egyes fragmentumait ismerjük, nem tudható. Erre az egyetemes történetre vonatkozólag Sinay naptári jegyzeteiben 1764. június 19-ről ezt találjuk: "Kezdettem az Universalis Historiát, 0fferhaus Compendiumát vévén fel, akire praelegáljak, minekutána az új históriát elvégeztem volna, melyet senkisem tanított." Az új história alatt bizonyára az újkor történetét érti. Ide vonatkozó penzumából egyetlen példányt vagy töredéket sem ismerek. Van ugyan a tiszántúli egyházkerület levéltárában Sinaynak egy rövidebb monográfiája következő címmel: "Brevis Historia Status Ecclesiae Protestantium in Regno Hungariae inde a tempore Caroli VI-ti" (ívrét 31 lap), de azt hiszem, hogy ez nem újkori egyetemes történetének, hanem magyar prot. egyháztörténete II. kötetének egyik részlete. Nem Sinay kézírása. Ezt is valamelyik tanítványa jegyezte le. Ezt a töredéket a Teleki-könyvtárban lévő eredetivel, több okból, nem hasonlíthattam össze.

Sinay rengeteg készültséggel látott az egyetemes történet előadásához. Mélyreható archeológiai, geológiai, geográfiai tanulmányokat tett. A régiségtant Schelstratius Emmanuel után tárgyalta. E nemből 3 műve van a debreceni főiskolai könyvtárban. Geográfiai művei nagyobb terjedelemben 22 íven találhatók ugyanott. A bámulatos alaposságra törekvés hozta aztán magával, hogy – mint Kazinczy Ferenc megjegyzi – "tanításaiban oly szélesen terjeszkedett ki, hogy 18 esztendő alatt még csak a 3-ik századig juthatott el." Ily tudós pedantéria és aprólékos előadás mellett természetesen az egyetemes történelmet be nem fejezhette, amint azt Keresztesi is mondja Krónikájában.

Felolvasásaiból egy részlet, gyönyörű, szép írással a debreceni főiskola könyvtárában látható két darabban. (1)

Révész Imre azt jegyezte föl (Századok i. m.), hogy Sinay egyetemes történelmének teljes kéziratát, szájhagyomány szerint, angolok vették meg és vitték ki hazájukba.

20

Az egyik: "Historia Universalis temporis ante Christum natum". 22 ív negyedrét. Az első ív Sinay sajátkezű írása. A másik: "Historia Universalis temporis post Christum natum." Ívrét alakú 2 füzet és negyedrétű 24 ív. Ezekhez vette alapul Sinay Offerhaus Compendiumát. Offerhaus Leonhard, a grőningeni egyetem hírneves historiatanára s ott Sinaynak is professzora volt. Fölismervén az ifjú rendkívüli tehetségeit, megkedvelte őt. Viszont Sinay is hálásan ragaszkodott hozzá, s mikor a világtörténelem tanításához kezdett, egyenesen az ő művét választotta fundamentumul. Az Offerhaus művének teljes címe: "Compendium Historiae Universalis, in quo res sacrae et profanae, inde a prima rerum origine ad saeculum a nato Christo decimum octavum orbe et ecclesia gestae ordine chronologico quam brevissime exhibentur, suis et locis temporibus adstringuntur et historicorum testimoniis muniuntur. Pars I. II." Első kiadása 1750-ben Grőningenben jelent meg. Mind ez, mind még utána következő két kiadása (a harmadik 1775-ben) megvan a debreceni főiskolai könyvtárban, mint, valószínűleg, Sinay szerzeménye. A mű összesen 9 könyvből áll (I. kötet 7 könyv, II. kötet 2 könyv) és 1703-ig adja az eseményeket rövid összefoglalásban.

Sinay átvette felosztását és tárgyalási rendjét. De aztán óriási tudásával rendkívül kiszélesítette és bővítette azt. E részben fölhasználta azokat az értékes excerptumokat is, amelyeket külföldön tanulása alatt a bécsi, oxfordi (Bibliotheca Bodleyana) és gröningeni egyetemi könyvtárakban a nevezetesebb történeti művekből csinált. Ezek az excerptumok a tiszántúli egyházkerület levéltárában vannak. Az Offerhaus műve csak halvány vázlat a Sinayéhoz képest, aminthogy ő, céljához képest, nem is törekedett teljességre. Sinay a legrégebbi történetet, Offerhaus nyomán, a következő korszakokra osztja s mindeniket külön fejezetben tárgyalja:

Caput I. Historia Sacra inde ab orbe [!] condita usque ad Diluvii tempus tradens. In se complectitur annos

21

1656. Itt Sinay, a tárgyalást megelőzőleg, csak a historia szó magyarázásával lapokat tölt meg.

Caput II. Historia Sacra rerum inde a Diluvio usque ad Abraami vocationem. In se complectitur annos 422.

Caput III. Historia Sacra a vocatione Abraami usque ad exilum Israelitarum ex Egypto.

Caput IV. Historia Profana obscurorum temporum. E kettő együtt magában foglal 430 ével.

Caput V. Historia ab exitu Israelitarum usque ad structuram templi Hierosolomytani per Salamonem regem factam.

Capita VI., VII., VIII., IX., X., XI., XII. Historia temporis {mubikou} vel fabulosi apud Graecos, in se complectitur annos 479.

Ennyit foglalt eredetileg magában a fennmaradt kézirat a Krisztus előtti kort illetőleg. Azonban utolsó része elkallódott. A csonka példányban a történet Ábrahám koránál, tehát a III. fejezet eseményeinél megszakad. A későbbi idő történetéből külön van még a debreceni főiskolai könyvtárban egy töredék: "Historiae Sacrae periodus VI-ta a liberatione Judaeorum ex captivitate Babylonica etcet." Negyedrétű négy ív.

Sinay egyetemes történeti leckéinek a debreceni főiskolai könyvtárban meglévő második darabja a Krisztus utáni I. és II. század történetét öleli fel, s ebben nagy részletességgel tárgyalja a keresztyénség küzdelmeit és elterjedését. Az első század történetének kézirata a tiszántúli egyházkerületi levéltár Sinay-gyűjteményében is megtalálható ilyen címmel: "Historia Ecclesiastica a vera aera natalium Christi decurrens. Saeculum primum".

Sinay Magyarország történetét is kidolgozta és előadta. Hivatkozik erre szintén magyar prot. egyháztörténetének alább közölt első részében. Naptárjegyzeteiben pedig 1794. május 13-ról keltezve ezt olvassuk: "Historiam Gentis Hungaricae XV. saeculorum in proprio meo manuscripto commodavi legendam D. Georgio Fazekas primario ex schola civibus studioso." Ennek egy kézirati példánya jutott Révész

22

Imréhez. Hogy miképpen, így adja elő a Századokban, 1868-ban írt s fentebb már többször említett értekezésében: "Nemzetünk történetét tárgyazó műve Sinaynak, ezelőtt mintegy 26 évvel, éppen debreceni főiskolai árverésről, éspedig a főiskolai professzor-könyvtárnok által vezetett könyvárverésről került birtokomba; ára 22 váltókrajcár volt. S ím K. M., a nagytiszteletű tanár-könyvtárnok úr, ki a magyar irodalom tanszékén ült, nem volt képes vagy hajlandó a kéziratot a könyvtár számára, ahol az mai napig hiányzik, megtartani, holott ez jogában is, kötelességében is állott volna." Úgy érezzük e sorokból, mintha ekkor még mindig a végzet átka nehezedett volna az eltiport Sinayra. Révész Imre erről a műről szólván kifejezést ad azon reményének, hogy az megvan több helyen is, de hogy hol, arról nincs tudomása.

Én még egy efféle töredék-példányról találtam följegyzést a debreceni főiskolai könyvtárban. Ez a töredék így kezdődött: "Memorabiliores Genus Hungaricae res gestas et facta secundum ordinem descripturi etcet." (4. r. 16 darab fasc.) Hogy a kettő ugyanaz-e, gondos összehasonlítás dönthetné el. De ez ma már nem lehetséges, mert ez a töredék a főiskolai könyvtár Sinay-gyűjteményéből hiányzik; csak a katalógusban van meg. Révész Imre példányát fia, Révész Kálmán örökölte, aki – kérdezősködésemre -ezeket írja róla: "Sinay Magyarország története igen szépen olvasható (latin) kéziratban és bekötve van meg nálam. 438 nagy 8o lap (21×16 cm). Kezdettől a XV. század végéig terjed. Két beírás van benne. Az egyik : "Stephanus Báthori compingi curavit Debr. a. p. Ch. n. MDCCLXXXIII. ad d. V. Iduum Januarium." (Ez a B. I. a Weszprémi Succ. Med. Biog. IV. kötetéhez egy görög dicsérő verset írt.) A másik beírás: "Gabrielis Ecsedi." A kéziratban pár igazítás és pótlás van a Sinay kezétől is."

Mint a Báthori István följegyzéséből látható, Sinay Magyarország történelmét a debreceni főiskolában 1783-ban adta elő. A következő évben a magyar prot. egyház

23

történelméről prelegált. Ennek első kötete lát most e könyvben nyomtatásban napvilágot.

Sinay magyar prot. egyháztörténete számos tanítványának kézirataiban, széles körben ismeretessé lett. Híre, főleg tudós körökben, messzire elhatott. Tudott róla pl. a jeles mecénás, gróf Teleki Sámuel is. Héczei Dániel, aki Sinay korában peéri pap és középszolnoki esperes volt, egy diariumot és itinerariumot hagyott hátra arról az útról, amelyet 1790-ben Sinayval és Keresztesi Józseffel együtt Bécsbe tett. Ennek a kéziratát Surányi Gyula peéri lelkész 1871-ben a tiszántúli egyházkerület levéltárának ajándékozta. Közzétette dr. Barcsa János, debreceni főiskolai tanár s egyházkerületi levéltárnok a "Magyar Prot. Egyháztörténeti Adattár" IV. évfolyamában. Ebben olvassuk, hogy 1790. október 8-án, a fentebb említett deputációt Bécsben ebédre hívta meg gróf Teleki Sámuel erdélyi kancellár. Mikor ebéd után elbúcsúztak, utánuk kiáltotta: "T. Sinay úr, az Magyarországi Ecclesiastica Historiáját nyomtattassa ki, mert meghal, és aztán odavész. A koronáról írjon valami jó munkát, és küldje hozzam levélszín alatt, én kinyomattatom." Kétségkívül segítette volna is Sinayt ez a fejedelmi pártfogó műve kinyomatásában, mint ahogy segítette egyebek közt Tóth Ferencet, de hát a hamarosan változott viszonyok, majd Sinay pöre és bukása a mű sajtó alá rendezését lehetetlenné tették. Kéziratban maradt tehát a maga korában nagyon kitűnő munka, mégpedig kezünk alatti 1. kötete több példányban, Sinay tanítványaitól lemásoltatva. – Tanítványainak egyik legkiválóbbika, Budai Ésaiás fel is használta "Magyarország históriája a mohácsi veszedelemtől fogva Buda visszavételéig" című művében, ahol elősorolván a régi magyar protestáns egyháztörténetírókat, a végén így emlékezik meg Sinayról: "Mindezeknél sokkal tökéletesebb munkát kezdett dolgozni Debreczeni Prof. T. T. Sinai Miklós úr. Tsak az a' kár, hogy benne véget nem érhetett. A' mit belőle 1784-benn Közönséges Letzkéinn tanítt: az akkori Tanítványainál, kik között lenni

24

énnékem is szerentsém volt, írásbann megmaradt. Dicsekedve vallom meg, hogy énnékem a' Magyar és Erdély Országi Reformatio Históriájábann egyedül ezek a' Letzkék gyújtottak világosságot." (70. o.) Révész Imre kezdetben keményen elítélte, sőt megvádolta Budait, a szóhagyományokra támaszkodva, a Sinay hagyatéka körül tanúsított magaviseletéért, hogy ti. igen sokáig magánál tartotta, s mint a sárkány, úgy őrizte a Sinay-kéziratokat. Azt is hallotta, hogy egy kötet Sinay-féle kézirat merőben elsikkadt Budai kezén. Aztán felemlíti, hogy ami Budai magyar históriájában a reformációról van, az mind Sinay művéből van véve, s hogy ő semmivel sem vitte előbbre a történelmet. Az igazság érdekében meg kell mondanom, hogy Budai őszintén bevallja: egyedüli forrása volt a magyar- és erdélyországi reformációra a Sinay előadása. Ha pedig művét figyelmesen átolvassuk, látjuk, hogy több adattal bővítette Sinay előadását, így egyebek közt fölhasználta Ribininek 1787-ben megjelent Memorabil[i]áját is. A kéziratok rejtegetését és elsikkadni engedését illető pletykákat ma bajos megcáfolni, de nem is szabad azokat készpénzül fogadnunk. Maga Révész Imre később jobban, egész nagyságában és teljességében megismervén Budai Ésaiás irodalmi munkásságát, nem késett őt a nagy emberek lelkiismeretességével elismerőleg kiemelni: "Nem volt – úgymond – plagiátor vagy kompiláló. Széles irodalmi látókörrel bírt, bírálattal dolgozott." (Magyar Prot. Egyházi és Iskolai Figyelmező, 1876. 300. o.) Sőt abból a felfogásból is engedett Révész, ami szintén szájhagyományból táplálkozott, s amit tudományos érvekkel támogatva a világ elé vitt, hogy ti. Budai Ferenc "Magyarország polgári históriájára való Lexikon" című műve "nem másnak, mint Sinaynak a műve, s ennek a Budaiak legföljebb csak stílusba foglalói." Figyelmezőjének fentebb idézett évfolyamában (302. o.) ugyanis dicsérőleg emlékezik meg a domidoctus [magántanuló] Budai Ferencről, és elismeri, hogy ő írta a Polgári Lexikont Sinay jegyzeteinek a felhasználásával. Ezt a nézetet én is elfogadhatónak, s ehhez

25

képest a Budaiakat illető plágium vádját elejtendőnek tartom. Föl kellett itt hoznom ezeket, egyfelől azért, mert legalább bennem mindig disszonáns érzéseket támaszt, mikor az egyik nagy emberünk dicsőítése mellett egy másik nagy emberünket elhomályosítani látom, másfelől pedig azért, hogy a Sinay és a Budaiak művei közötti viszonyra lehetőleg a valóságnak megfelelően nmutassak reá.

Amit gróf Teleki Sámuel még Sinay életében sürgetett, az még azután több mint száz esztendeig csak jámbor óhajtás tárgya maradt. Ennek adott kifejezést Révész Imre is 1868-ban: "Vajha – úgymond – a marosvásárhelyi könyvtár halhatatlan érdemű alapítójának méltó utódai eszközölnék vagy eszközöltetnék valami módon Sinay művének világra jutását!" Ugyanakkor, tehát Sinay művének létrejövetele után 84 évre, még mindig úgy nyilatkozik az erős kritikus, Révész Imre, aki a dicséreteket nem könnyen osztogatta: "Én azon reményben vagyok, s ezt nyugodtan ki is merem mondani, miszerint Sinaynál tökéletesebben mind ez ideig senki meg nem írta a magyar prot. egyház történetét." Századok i. m. 300. o)

Erre a történetre azonban a könyv- és levéltárak polcain vagy szekrényeiben, a világ elől elrejtve, a néma feledés sivatag homálya borult. Égő vágytól sarkalltatva csak egy pár kutató lélek búvárolta s hozott belőle egyet-mást napfényre. Ezek közül megemlítem mindenek felett Révész Imrét, azután dr. Balogh Ferencet, dr. Erdős Józsefet és Harsányi Istvánt, akik műveikben itt-ott hivatkoznak Sinay történetére, sőt idéznek is belőle. De a búvárlat tárgya csak az 1564-ig terjedő I. kötet, a reformáció története, főként azért, mert – ahogy már említettem – ez szépen olvasható kézirati másolatokban több helyen s több példányban megvan, és így könnyebben hozzá lehet férni.

E műből eddig a következő teljes, csonka, vagy töredék-példányokat ismerjük:

Az eredeti, teljes példány, részben Sinay kézírásával, a marosvásárhelyi Teleki-könyvtárban van. Erről már szóltunk. Egy másik kézirati másolat található Budapesten

26

a magyar nemzeti múzeum könyvtárában. Negyedrét alakú 184 lap. Ezt a példányt gróf Rhédey Lajos Bihar megyei adminisztrátor ajándékozta a múzeumnak 1809-ben (aug. 28.); hogy az honnan másoltatott, tudni nem lehet, de nagyon hihető, hogy biztos példányról, éspedig már Sinay professzorsága vagy éppen halála után" (Révész). Erről másolták a debreceni főiskolai könyvtárban R. 510. szám alatt lévő, teljes példányt 1859 május havában. Ekkor került ugyanis használatra Révész Imréhez a pesti példány, s ő kapott az alkalmon, átadta a szintén híres könyv-, okmánygyűjtő és irodalomkedvelő főiskolai könyvtárigazgatónak, a derék Lugossy József tanárnak, aki aztán a főiskolai könyvtár számára két ifjúval (két kézírás látható ugyanis a szövegen) hamarosan lemásoltatta. E másolati kéziratpéldány nagy negyedrétű, 154 lap. Sinay történetének jelen kiadása e kézirat után készült. A fordító azonban azt még egyszer gondosan összevetette a múzeumi példánnyal. És összevetette azzal a csonka példánnyal is, mely 1859 után került a debreceni főiskolai könyvtárba, ahol R. 511. szám alatt van elhelyezve. Címe: "Historia Reformationis Hungariae et Transsylvaniae Regnorum. Anno 1784. diebus Novembris." Az előbbinél kisebb negyedrétű 142 lap, úgy azonban, hogy közbül több lap hiányzik. Így a 32. laptól a 49.-ig terjedő rész. A 32. lapon megszakad e szavakkal: "in antecessum literis sui Antonini Cassoviensis informatus Erasmus fuit et haec notabilia ad eum scribit"... A 49. lapon e szavakkal kezdődik: "exemplo Maria Hungariae Regina Ludovici II. vidua et Catharina Frangepania." Innen egyfolytában megy a szöveg a 142. lapig. Itt végképp megszakad e szavakkal: "Reverendissimus Dominus Locumtenens iure mediante pro magnitudine"... A R. 510. sz. kézirati példány szerint mintegy 8 lap hiányozhatik a végéről. Ezt a csonka példányt kétségkívül Sinaynak valamelyik tanítványa írta, s ami különösen értékessé teszi, az, hogy a nagy mesternek sajátkezűleg tett, nehezen olvasható javításai és pótlásai vannak benne. Kiadásunk mind-

27

ezekre hűségesen rámutat. E két példányon felül még egy quartalakú töredék (Fragmenta ad historiam reformationis) is van a debreceni főiskolai könyvtárban. Végén Sinay saját keze írásával 4 lapon egy megkezdett bevezetés: "Introductio in Historiam Reformationis Hungariae et Transsylvaniae" címmel. A meglévő rész általánosságban méltatja a reformációt, tekintet nélkül a magyar viszonyokra.

A Sinay magyar prot. egyháztörténete I. kötetének még egy kézirati teljes példánya található a sárospataki református főiskola könyvtárában. Erről ezeket írja Harsányi István főiskolai tanár és könyvtárnok: "Főiskolánk példánya (72. levél) Sinay egyik hallgatójának, Kovács Istvánnak tulajdona volt 1784-ben. Második birtokosa Sándorfi József volt (1804)." (Komjáthy Benedek vallása. Sárospataki Református Lapok 1910. 3. sz. 25. o.) Több példányról nekem nincs tudomásom.

Hátravan még, hogy Sinay forrásairól is szóljak valamit. A használt forrásműveket, ha nem is a ma megkívánt pontossággal, de elég híven elősorolja az illető helyeken. Művében 39 íróra és műveikre történik hivatkozas. Ez is mutatja azt a historiai apparátust, amellyel művét kidolgozta. Forrásai között megtaláljuk a legkitűnőbb kútfőjellegű műveket, melyek addig megjelentek. Csak három elsőrangú forrásműre való utalást nélkülözünk a műben. Az egyik Bod Péter Magyar Athenása. Ennek mellőzését nem tudjuk magunknak megmagyarázni, mert hiszen azt Sinay jól ismerte, s mindjárt megjelenése után való évben (1767. júl. 29.) írta Bodnak, akivel aztán állandóan levelezett, hogy a Magyar Athenást nem kevés gyönyörűséggel olvasta. (Magyar Prot. Egyh. és Isk. Figyelmező. 1872. 53. o. Bod nagy egyházhistóriájának azon részét azonban, amely a Gerdes-féle Miscellaneában megjelent, már fölhasználta Sinay.

A másik két mellőzött elsőrendű forrás: a Historia Diplomatica és Haner György: Historia Ecclesiarum Transsylvanicarum etc. c. műve. Hogy ezekre nem

28

hivatkozik, azt már megérteni véljük, ha Sinay gyűjteményét ismerjük. Van ugyanis ennek darabjai között a tiszántúli egyházkerület levéltárában egy nagyjelentőségű excerptum. Címe: Synopsis ex Christiani Augusti Saligii Historia Confessionis Augustanae. " (Miscellanea Manuscripta. 11 kötet.) Az egész 90 lap, kisebb quart alakban. Tartalmazza a magyar reformáció történét két részben, úgymint: 1. Libri VI. Caput VI. De Lutheranismo in Hungaria et Transsylvania inde ab anno 1520 usque ad annum 1564. 2. Libri VI. Caput VII. De Lutheranismo in Hungaria et Transsylvania ab anno 1564 usque ad exitum Saeculi XVI-ti. Minden jel arra mutat, az összehasonlításból is kitűnik, hogy ez a munka volt a Sinay legfőbb forrása, melynek a beosztását is követi, midőn a reformáció első korszakául az 1564-ig terjedő időt veszi fel. Ez az első korszak a Synopsisban 57 lapra terjed, ennélfogva meglehetősen bő kivonat. Nem a Sinay keze írása, de látszik, hogy gondosan tanulmányozta, mert egy pár tévedését marginális jegyzetben helyre is igazította. Salignak a magyar- és erdélyországi reformációra a főforrása éppen Haner és a Historia Diplomatica voltak, amik tehát ezekből céljaira szükségesek valának, azokat ott mind megtalálta Sinay. Felhasználta ezeken kívül Salig Lampe – Ember, Istvánfi, Sambucus, Broderits, Schmeitzel és Zwittinger műveit, s így a külföldieken kívül a legkiválóbb magyarországi kútfőket.

Salig Keresztély Ágost Németországban a XVIII. század legkiválóbb egyházhistorikusai közé tartozott. Ősei Németalföldről menekültek a vérszomjas Alba elől Németországba. Salig 1692. április 6-án született Magdeburgban, ahol atyja mint lelkész működött. Előbb hallei majd wolfenbütteli líceumi tanár lett. Meghalt 1738. október 3-án élte délszakán. 1733-ban kezdte kiadni nagy egyházhistóriai művét e cím alatt: Vollständige Historie der Augsburgischen Konfession und derselben zugethanen Kirchen" (4 kötet). Ebben, a skandináv országok kivételével az összes európai ország reformációjának a

29

történetét előadja. A Hauck-féle Reálencyclopaedia ekként ír róla: "Salignak a reformáció történetét tárgyaló iratai, habár a szerző ítéleteiben itt-ott némi szubjektivitás is nyilatkozik, mindenesetre oly gazdag tárházai a históriai anyagnak, hogy mindazokra nézve, akik a reformáció történetével foglalkoznak, még a mai napig is nélkülözhetetlenek." (Leipzig, 1906. XVII. k. 396. o.)

A hazai levéltárakból gyűjtött adatokat is fölhasználta művében Sinay. Többnek extractumait föltaláljuk megmaradt iratai között. Ilyenek a főiskolai könyvtárban: 1. Extractus ex Diario manuscripto Spervogelii... ante tempora reformationis (töredék). 2. Excerpta ex Diario manuscripto Conr. Spervogelii de anabaptistis in Hungaria ad annum 1529. 3. Excerpta ex Tabulario seu Matricula Fraternitatis Viginti Quatuor Regalium Scepusiensium, quod Georgius Molner... ab anno 1528 ad annum 1544 propria manu conscripsit; – a tiszántúli egyházkerület levéltárában: 1. Relatoriae seu Litterae senioris Georgius Molner ad praepositum Scep. Joh. Horváth etc. 2. Az 1545-ös első erdődi; az 1554-es óvárii, 1555-ös második erdődi, 1567-es kolozsvári zsinatok cikkei és az 1561-es medgyesi hitvita s 1564-es nagyenyedi zsinat propozíciói.

Az ily módon a történettudomány teljes készültségével, s mint a szakértők észre fogják venni, pragmatikus módszerrel és kritikai apparátussal megírt művet a haladó kor és tudomány, újabb és újabb, korábban rejtőző adatokat hozván felszínre, ma már ugyan sokban túlszárnyalta, de azért annak kiadását nemcsak a múlt és a Sinay iránti kegyelet teszi szükségessé, hanem a kétségen kívüli haszon is, melyet vele hazai egyháztörténeti irodalmunk nyerni fog. Mert e műnek sok tekintetben forrásértéke van és marad is mindenkor. Bátran elmondhatjuk, hogy a hazai reformációt 1564-ig, tehát kialakulásáig Sinayéhoz hasonló terjedelemen, alaposabb készültséggel, világosabb összefoglalásban és áttekintésben máig sem írta meg senki. (*) Vajha, amint azt már Révész Imre is óhajtotta, foly-

(1) 1922-ben Zoványi Jenőtől megjelent "A reformáczió Magyarországon 1565-ig," amelynek előszavában a szerző ezt a reményét fejezi ki: "... amilyen arányban előbbre áll mai tudásunk a Sinay korabelinél, éppen olyan arányban fog előbbre állani a reformáció félezredéves jubileumával egykorúak magyar protestáns egyháztörténelmi tudománya a miénknél." Amikor 1977-ben napvilágra jött Zoványi művének folytatása (A magyarországi protestantizmus 1565-től 1600-ig), a szöveg gondozója, Ladányi Sándor felidézte ezt az óhajt, és hozzátette: "Zoványi előrelátása még életében igazolódott." – Az itt írottakat tehát nem mint a történettudomány mai színvonalát tükröző munkát kell olvasni, hanem úgy, mint azt öntestével megalapozó tudós művet. [NF]

30

tatását is kiadná a Teleki-könyvtár kézirata után a gróf Teleki nemzetség! Kiadná pedig, s ily módon nemcsak a csekély számú tudósoknak, hanem az egész magyar közönségnek hozzáférhetővé tenné magyar fordításban is, mint ahogy az újabb viszonyokkal számolva kiadjuk ím az első kötetet mi. A fordító fiatal s eddig még ismeretlen ember a magyar irodalomban; most lép ki a literatúra széles porondjára. Ekkoráig csak kisebb szárnypróbálgatásai voltak a debreceni hittanszaki Közlönyben, ahol Lampe–Embertől, Sinaytól és Kálvintól fordított egyes cikkei jelentek meg. Meg vagyok róla győződve, hogy ritka történeti ismereteivel, erős latin nyelvi tudásával s folyton előre sarkalló akaraterejével hovatovább nagyobb nyereségére lesz egyházi irodalmunknak, s nevének is dicsőséget szerez. A történettudomány iránt szeretett professzora, dr. Balogh Ferenc keltette fel benne a becsvágyat és a lelkesedést. Nekem is kedves emlékű tanítványom, s mikor meghallottam tőle, mily kedvvel foglalkozik Sinayval, és hogy művének egy részét, – dr. Balogh Ferenc buzdítására – már le is fordította: nem nyugodtam addig, míg az egész mű fordítását be nem fejezte. A fordítást aztán én átvizsgáltam. A gondos fordító mindenütt, ahol csak kellett, tárgyi magyarázó jegyzetekkel is ellátta a szöveget, s ezzel a kiadás becsét még növelte.

És most, a százados sötétségből kiemelve, s az ékes latin mellett megújhodott, zengzetes magyar nyelvünkön is megszólaltatva – melyet, ha ma élne Sinay, bizonnyal nem nevezne barbárnak – világ elé bocsátjuk az ő lángszellemének emez alkotását, sok jeles művének ez első darabját. Hadd lássák és hadd olvassák! Hadd keljen ki vele s általa bemohosult, jeltelen sírjából a régen hamvadó nagy férfiú, mint egy poraiból megéledett Főnix!

S. Szabó József.