JEGYZETEK

Ez az egyházi törvénykönyv az 1576-ban Herczeg-szőllősön szerzett református kánonok pápai kiadásának mása. Eredetije a felső-baranyai ref. egyházmegye tulajdona. Egyetlen példány. Szabó Károly ugyan Régi M. Könyvtára I-ső kötetében a 136. szám alatt leírván a magyar szöveget, a Széchenyi-könyvtár kéziratainak jegyzéke után (T. I. p. 254.) azt állítja, hogy a műnek egy teljes példánya található a N. Muzeumban, de tévesen. A kánonok nyomtatott példánya ott nincs és nem is volt. A hivatkozott 2052. Fol. Lat. jelzett kéziratgyűjtemény III. kötetében csak írott másolata van a könyv czímének, a mit a katalogus gyorskezű szerkesztője jegyzékbe vett, Szabó pedig nyomtatványnak nézett. Beismeri ezt maga is a RMK. II. köt. 36. lapján, midőn a 141. sz. a. a latin szöveg czímét Kiss Áronnak A XVI. században tartott magyar református zsinatok végzéseiből (675. l.) közölvén, megjegyzi, hogy "az eredeti latin szövegnek ma egy példánya sem ismeretes." A debreczeni ref. főiskola könyvtárában azonban csakugyan megvan a Szabó (RMK. I. köt. 74. 1.) említette, de csak a magyar szöveget tartalmazó, tehát csonka példány.

Tóth Ferencz dunántúli ref. püspöknek a Nemzeti

52

Muzeumban 1043. Qu. Hung. jelzett írásai szerint e század elején két teljes példány volt ismeretes. Kezén mind a kettő megfordult. A pápairól a IV. köt. 4v lapján azt írja, hogy "egy exemplum a túl a dunai főtiszt. superintendentiának adattatott, mely még ma is megvan. A deák nyelven kinyomtattatottnak Török István, Pápának ura így írta alá a maga nevét: Stephanus Theöreök de Ennjngh manu ppria... Ugyanezen, de magyar nyelven 1577-ben kinyomtatott kánonoknak... az akkori városi biró az esküdtek s a városi egész népség így írta magát alája: Franciscus Szíj judex Papen. et caeteri jurati cives civitatis Papen." Emlegeti ezt az aláírásokkal ellátott, Pápán őrzött nyomtatványt A helv. vall. tartó túl a dunai superintendentziában élt ref. püspökök életében (45. l.), továbbá A pápai reformáta szent ekklésiának rövid historiájában (l2.–20. l.), valamint A magyar, és erdély országi protestáns ekklésiák historiájában (55., 328. l.) is, határozottan állítván nemcsak azt, hogy e nyomtatványt "a túl a dunai reformátusok superintendentziájának kánonos könyvében eredetiképpen láthatni," de még azt is, hogy a földesúron, Török Istvánon, a város biráján, Szíj Ferenczen kívül "a várbeli katonaság képében annak kapitánya", "főtisztje" (A pápai ref. ekkl. hist. 20. l.: "Valen. Hathos vice capitaneus Papen. m. pr.") is aláírta. Ennek a kánonos könyvnek s benne a Hercz. kán.-nak nyoma veszett. Ha a főiskolai könyvtárban volt, elkallódhatott a kezelő diákok gondviseletlensége miatt, el az idők mostohasága következtében is, mikor az egész könyv- s kéziratgyűjteményt a pinczébe kellett lehányni, majd évekig a padláson tartani. Ha talán Győrré, vagy Komáromba, esetleg más – biztosabb – helyre vitték, még előkerülhet.

53

A másikat Tormássi János, dunamelléki ref. püspök fedezte fel 1808 nyarán vizitáczió alkalmával a felső- baranyai ref. egyházmegye leveles ládájában. Nem kisebb örömére az egyházmegye vezérférfiainak, mint ámulatukra. És sietett a jó hírrel meglepni a magyar prot. ekklésiák historiájának íróját is, a ki azután a talált kincset 1812-ben Tóth Ferencz n.-harsányi paptól, a felsőbaranyai egyházmegye esperesétől megvizsgálás végett el is kérte. Tormássi J. püspöknek és Tóth F. esperesnek ez ügyben 1808–1812. Pápára küldött levelei Tóth F. püspöknek a N. Muzeumban őrzött kéziratgyűjteményéből le vannak nyomtatva A dunántúli ág. hitv. evang. egyház 1598-iki törvénykönyve ismertetésének 126–131. lapjain. Hogy újabban ismét előkerült, erről a példányról készült ez a lenyomat. A baranyai gondos atyák, midőn visszakapták őseik bölcseségének e ragyogó bizonyságát, megint úgy eltették, hogy 1820-ben alulírott kértére eredmény nélkül keresték s évek mulva véletlenül találták meg. De milyen revült állapotban? Kötése felbomlott, bőrrel behúzott táblája megvedlett, a díszes préselésnek rajta csak nyoma látszik; szakadozott s porló levelei széthullottak, a jegyzeteknek utána fűzöttek pedig középütt a tábla belső oldalához hozzá tapadtak és ott valakinek erőszakos kezei között szétmállottak.

A nyomtatványból szerencsére csak elől hiányzik egynéhány sor, de ezeket könnyű volt pótolni: hiszen a törvénykönyv szövege nem ismeretlen. Kézírásban igen el lehetett terjedve az egész országban. Így van meg Alsó-lendvai Gál Imre veszprémi ref. papnak, 1649–1655. dunántúli püspöknek, még esperes korában összeírt kánonos könyvében, a melyet az 1823-iki, Tatában tartott ker. gyűlésen (jkv. 42. p.) a pápai venerabilis tractus

54

ajándékozott a dunántúli ref. superintendentia archivumának s Liszkay J. írt le Tóth F. életrajzában (17. l.). Igy Szilágyi Bénjámin Istvánnak Synodalia-jában, a melyet R. 575. szám alatt őriz a debreczeni ref. főiskola könyvtára. Ilyen talán a sárospataki ref. főiskola könyvtárában levő is, a mit azonban a M. Könyvszemle (1881. évf. 253. l.) közleményéből csak sejteni lehet, meg az a melynek emlékét az Akadémia kézirattárának jegyzéke (kis 8-r. 8. szám a.) őrzi. Megvan nyomtatásban is. A latin szöveget Lampe Fr. A., utrechti egyetemi tanár közölte Debreczeni Ember Pálnak Utrechtben 1728-ban a maga neve alatt kiadott Historia ecclesiae reformatae in Hungaria et Transylvania czímű munkájának 282–292. l., s utána Koller J.: Historia episcopatus Quinqueecclesiarum, T. VI., p. 305–318., – a magyart Kiss Áron a Protestans Theologiai Könyvtár Budapesten, 1881-ben megjelent XV. kötete: A XVI. században tartott magyar református zsinatok végzései 676–686. lapjain.

Ez az utóbbi a debreczeni ref. főiskola könyvtárának R. 681. sz. jelzett colligatumában reánk maradt eredeti nyomtatott példány után készült átírás. Kiss Áron gyűjteményét nem a szakbeli tudósok parányi számának, hanem az érdeklődő hivők egész egyetemének szánta, azért csak tartalmi hűségre törekedett. Miután a dogmák és szertartások, az egyházak kormányzása, az időszámítás stb. ügyében tartott vitatkozásokra vonatkozó feljegyzéseket, az írott emlékeknek helylyel-közzel ugyancsak megfakult sorait kibetűzvén, összeböngészte, a zavaros forrásokból merítetteket a józan kritika szűrőjén megtisztította: nemcsak magyarra fordította az idegen szövegeket, hanem az elavult kusza vonásokat is a napjaink-

55

ban szokásos írásmódnak megfelelőkkel helyettesítette. A Herczegszőllősi kánonok magyar eredetije tehát A XVI. században tartott zsinatok végzései között tartalmilag teljesen híven van közölve.

A Lampe-féle latin szöveg már sokban eltér az eredetitől. D. Ember Pálnak nem volt nyomtatott példánya, s gyűjteményében az utrechti nyomtató műhelybe az eredetitől igen sok apró részletben különböző írott másolat került. Sok szó mással van benne felcserélve. Péld.: (29. art.) Lampenál "irrepſipiſcentes" és "ſinunt": Huszárnál "non reſipiſcentes" és "ferunt"; (35.) L. "vero": H. "autem"; (41.) L. "reddendum docemus": H. "rodendum donamus". A szórend és a mondatszerkezet is nem egy helyt meg van változtatva. Péld.: (19.) L. "operas ſuas": H. "ſuas operas"; (42.) L. "decrevimus, ut Paſtores": H. "Paſtoribus decreuimus, ut". Itt-ott egyes szavak vannak betoldva. Például a 39. art.-ba: in Helvetia; 43: S. Coenam és e coetu fidelium expellendos, &; 8: Resurrectionis, stb. a Huszár-féle szövegnek részint magyarázatául, részint – ez utóbbiak – pótlására. Viszont mások meg kimaradtak. Péld. a 29. art.-ból quod ligat et ſoluit és aperté; 39: nondum tamen religionis diſciplinæque inſtitutis imbuti, ij ſi participare Sacramento velint; 42: ſemper; 30: vſque ad tempus Synodi; 31: ſed eodem die abſoluantur; 44: cum maturis autem & grandeuis viris virginem infra ſedecimum annum non copulamus stb., ami bizony ez utóbbiaknál az értelem, tehát a rendelkezések megváltoztatását eredményezte. Nyomtatása különben általában elég gondos, pontozása következetes, a bibliai citatumokat különösen jól kiemeli: hibák azonban jócskán maradtak benne is. Kerülnek ilyenek is: (5. art.) "neceorumcenſuras", (31. art.)

56

"Domiminum". A magyar személy- és helyneveket meg éppen nem tudták az idegen könyvnyomtatók hibátlanul kiszedni. Másutt is minden lapon, a kánonokat aláírt papoknak az első kiadásban csak jelzett (Subſcripſerunt fratres numero 40 abſque rectoribus"), de le nem nyomtatott névjegyzékében is sok a hiba. Kiss Áron akarta közölni a helyes névsort, de a Protestans Könyvtár szerkesztője csak az igéretet szedette ki (675. l.): "szövegét az aláírók később feltalált névsorával együtt ... közlöm", magát a névsort kihagyta.

Szilágyi Bénjámin I. Synodalia-jából, Rátkai Györgynek a (hiven másolt?) rakamazi lelkipásztornak kézirata után, (kinek dunántúli és inneni lehető összeköttetéseiről v. ö. Dézsi: Sz. Molnár A. napl. 336. I., – Miskolczi P. Pál: Disp. theol. (RMK. III. 1378. sz.) ajánl., – Dunántúli pr. lap 1897. évf. 31. l., – Tóth F.: Dunántúli ref. püspökök élete 119. l., – Dunamell. Egyházi névtár 1848. évre 32. l. közlött adatokat,) Íme itt van.

1. Elias Veresmarthi, P. Herczegszőlősiensis [Jegyzet: Superattendens]. 2. Gaspar Detsi, P. Tholnensis, Senior. 3. Gaspar Szovathi, P. Budensis, Senior. 4. Joh. Csanaki, P. Pesthiensis. 5. Marcus Bellinus, Sacellanus Tholnensis. 6. Nicolaus Monostori. 7. Paulus Thuri. 8. Michael Tatar, P. Pathaiensis. 9. Petrus Dobrainus. 10. Matthæus Scaricæus, P. Keviensis. 11. Nicolaus Modis. 12. Nicolaus Soklyosi. 13. Valentinus Harsanyi. 14. Steph. Juliensis. 15. Paulus Kevi. 16. Dominicus Szanki. 17. And. Vaczi, Csepeliensis Pastor. 18. Petrus Pathai. 19. Thomas Vaczi, P. Sz. Miklosiensis. 20. Elias Uyfalvi. 21. Thomas Bellyei. 22. Joh. Tholnæus. 23. Matthæus Nadasdi. 24. Georgius Manyoki. 25. Georgius Kaprontzai. 26. Ambrosius Erdŏdi, P. Fŏldwariensis. 27. Steph. Csongradi. 28. Valentinus

57

Miski, P. Bŏtsk iensis. 29. Antonius Zombori, P. Paxiensis. 30. Ambrosius Sz. Mihalyi. 31. Benedictus Batai. 32. Emericus Siklyosi. 33. Emericus Babarczi. 34. Dionisius Sz. Laszloi. 35. Emericus Kopaczi. 36. Steph. Karantsi. 37. Franciscus Györgyfalvi. 38. Georgius Kopatsi ...

Hogy Veresmarti Illéssel élükön csakugyan ezek az atyák voltak jelen 1576. év aug. hó 16., 17. napján a kánonszerző herczegszöllősi zsinaton, a mely articulusainkat elfogadta, Sz. Bénjámin I. és D. Ember P. tekintélye, meg legfőképpen egyéb adatok teljes hiánya vitatni mindeddig nem engedte. Sajnálni lehet, hogy névsoruk nem teljes, egyháza (de mikori?) csak 12-nek van kitűntetve, s az sincs följegyezve, ki milyen minőségben vett részt a zsinaton: ki volt hivatalos, ki esetleg szivesen látott vendég.

Kétségen felyül van, hogy csak találgató hozzávetés vagy félreértés eredményeképen került Ember Pál művébe (Hist. eccl. ref. 282., 666. l.), hogy a törvénykönyvet Pápán Huszár Gál nyomtatta ki. Nem Gál, a ki ekkor már nem is élt, hanem a fia, Dávid ajándékozott meg vele bennünket.

Huszár Dávid, a pápai pap, apja munkálkodása körének és buzgalmának is, nemcsak nyomdájának örököse, a ki lelkipásztori hivatalába azzal köszöntött be, hogy 1577-ben előbb a Heidelbergi kátét, azután ezt a törvénykönyvet kinyomtatta. "Hogy mint Istennek igéjének méltatlan sáfára, ki újonnan szólíttattam az ő szőlejében, azaz az anyaszentegyházban vinczellyéről és mívesől, hogy mind az szőlőtőkéket és veszszőket egyetemben míveljem ... ne hívalkodnám, hanem az mint az talentumot adták, abból híven sáfárkodnám az én erőm szerént ... Hogy ezzel megmutatnám, mely igen nagy jóakaratom legyen és szándé-

58

kom az mi nyomorult ecclesiánknak építésére" ... mondja a káténak márczius 20-án kelt ajánlásában; végszavában pedig igéri, hogy Utána "Istennek segítségéből hamar üdőn mást is" bocsát ki, – nyilván a kánonoknak már készülő, vagy legalább tervbe vett kiadására czélozván.

Híres-neves apja nyomdokain indulván meg, bizonyára nem rajta mult, hogy csak e két művel aranyozhatta be munkás életének emlékét. "Az kikre ő szent Fölsége többet-többet bízott, azok többről sáfárkodjanak: mi az mi erőnk szerént akartunk munkálkodni."

Iparkodása dicséretes. Munkájával nem vallott szégyent, ámbár a nyomda felszerelése éppen nem tökéletes. Többféle abc-ből összehányt, részben fölötte durva metszésű betűi kopottak, töredezettek, a rozoga kézi sajtóból ki-kihullanak (L. péld. a magy. 19. art.). Ő maga sem eléggé gyakorlott, azért szedése itt-ott hibás, sőt néhol (lat. 8., 47., magy. 36. art.), úgy látszik – hézagos. Nyomása azonban erős és tiszta.

Könyvének nyomtatásbeli jellemző sajátosságai: ƒratres (16. art.), habere (26.), aßiduarvm (35.), tzegerŏs... reſ;egeſeket (28.), – valamint az effélék: etim (20.), vſitatsque (42.), meam (ajánl.), ſ;ŏrzzec (34.), etimamſi (25.), reſcipiſcentes (29.), quiaa (32.), in æquales (34.), a ffectuoſa (36.), valláſaſunknac (8.) stb. stb. itt is fel vannak tüntetve; ez utóbbiak azért is, nehogy a sorok igazítva hézagosak, vagy túlságosan tömöttek legyenek. Az olvasót ezek félre nem vezetik; zavart még a (4. art.) præſentia, a (6. art.) doctrinae, a (11. art.) ſuccedere, (12. art.) quæſtus, a (22. art.) ſanctorum, a (25. art.) meliores, a (29. art.) periuros és reſipiſcentes, sőt a (21. art.) verbi miniſtris vera docentibus reſiſtit, a (41. art.) Chriſtum

59

accepiſſe ſcribunt, a (43. art.) contumaciter ſumere nolunt stb. nyomása, vagy a 36. art. tilalmának megokolása, a 26. art. parancsolatának feltétele sem okoz.

Azt is mondja Ember Pál, – nyilván Pathai S. után, – hogy a kánonok eredeti latin szövegét Siklósi Miklós fordította magyarra. Bizonyosan azt a marosi papot érti, a ki szemtanuja lévén Szigetvár ostromának, vértanúságot szenvedett hős kapitányának, Zrinyi Miklósnak, epitaphiumot írt. (Wittenberg, 1587. RMK. III. 765. sz.).

Nem lehetetlen. Siklósi ez idő tájban még otthon, Baranyában terelgette az Úrnak igazságot szomjúhozó nyáját; 1576-ban jelen volt a herczegszőllősi zsinaton, s a kánonokat is aláírta; az előző években pedig Veresmarti Illés meg Kálmáncsai Mányoki Péter társaságában Harsányban, Pesten vitázott az unitáriusokkal; egyházának nagy buzgalmu tagja, atyafi társainak tudós vezére, igazaiknak lelkes és győzedelmes védelmezője.

De azt a 6 soros versecskét a könyv véglapjának különben üresen maradó alján, a melylyel őt a pápai pap köszönti – ez is erőssége Ember P. állításának – megkaphatta bizony mint Huszár barátja, meg mint a Skariczától küldött kánonoknak átadója, ha különösebben rá nem szolgált volna is. Huszár Dávid buzgalmát ismervén az sem látszik lehetetlennek, hogy a baranyaiak kánoni latin szövegét, a melyről – s csak erről – nyilván mondja, hogy "subscripserunt Fratres numero 40", az együgyű szolgatársak kedvéért ő fordította Skariczától megkapván, magyarra s – hogy magában is árusítható legyen – a hivatalos szöveg mellett, külön homlokírással és ívjelzéssel kinyomatta.

A zsinat megbízásából Siklósinak is, másnak is akárkinek sokkal gondosabban kellett volna dolgoznia. Mert

60

bizony a latin és a magyar szöveg között nagy az eltérés. A fordítás nemcsak nem tapad a szóhoz, de a latin szövegnek még csak mondatszerkesztéséhez sem köti magát: úgy, hogy inkább mondható szabad átdolgozásnak, mint fordításnak. Nem tükörképe amannak, a mely visszaadja eredetije minden vonását, hanem vele hasonló rangú eredeti maga is; olyak egymás mellett, mint egy ugyanazon tárgynak két, egymástól nem messze fekvő pontról festett képe: más az alak, mindeniken találunk olyan részecskéket, melyek a másikból hiányoznak; a hol ugyanazt mondják, azt is másként mondják s éppen nem ritkaság, hogy az egymásnak megfelelő pontokban különböző az értelem is. Néhol a latin szöveg bővebb, olyan kérdéseket is érint, a melyekre a magyarban hiába keresünk feleletet (péld. a 39. art.); másutt a magyar van kibővítve (péld. a 24. art.) s valamely szükségesnek mutatkozó intézkedéssel megtoldva (péld. a 3. art.).

A latin 29. art. a magyarban előbbre téve 28. szám alatt fordul elő. A 32. ki van egészen hagyva: ezért áll a magyar 46 articulusból, holott a latinban 47 van.

A fordítás általában magyaros. A 7. art. péld.: quia ad Populum Iſraeliticum pertinebat, magyarul: miért hogy az ó tŏrvényhŏz valo dolog volt, – ad gentem Iudaicam tranſmittimus pedig: mint az ó tŏruenyben. Szabad különösen a 46. (magy. 45.) art. fordítása.

A magyar néhol igen tömören fejezi ki, a mit a latin sok szóval mond. Péld. a 4. art. Hoc etiam ab ipſis poſtulamus: azt akariuc. A 45. art. ex noſtris Eccleſijs proſcriptam eſſe volumus: nem iauallioc. Különösen a mi a 41. art. végén áll: Panem illum arborum folijs ſimlem... donamus: nem az Papa oſtiaiaual.

De az ellenkezőre többször van eset. A 15. art.

61

excepta neceſſitate probabili: ha magat tiſ;teſſeges es elég okkal meg nem mentheti. A 26. art. in ſchola és in templo: az iffiaknac es gyermekŏknec tanitaſaban, és az templomhoz valo ceremoniaknac ki ſ;olgaltataſaban.

A magyar sok helyen pontosabb, különösen a bibliai idézeteknél. Péld a 6., 14., 38. art. Apoſtolus-a a megfelelő magyar articulusban meg van nevezve. És határozottabb. Péld. a 31. art.-ban copulatio eſſe: efkŭſſenec es eſkŭdgyenec; a 26. art.-ban cibum: ebeddel, vaczoraual; a 28. art.-ban ſuis ſumptibus alantur: étellel es itallal tartoznac; a 38. art.-ban etiam itt ipſo neceſſitatis articulo: ha ſ;inten kereſ;teletlen az gyermec meg halnais. – Viszont a 25. art.-ban a poſt priuatas & publicas correctiones sokkal pontosabb, mint a magyar: egy avagy két intes vtan.

A latin gyakrabban hivatkozik a bibliára, például a 12., 13., 20., 21. stb. art.-ban, általánosságban a régi kánonokra (11. art.), s különösen is a Canones Apostolorum-ra (14. art.), meg egyes megnevezett zsinatokra (14., 43. art.), a Decretumokra (14. art.), sőt Eusebius Historia eccl.-ra (10. art.), a zürichi egyház rendtartására (39. art.) és a szent imperatorok törvényeire (34. art.), a mi a magyar szövegből mind kimaradt.

A latin több oly fontos rendelkezést is tartalmaz, a mely a magyarban nincs meg. Például a 12., 22., 29., 37., 39. art.-ban. S viszont a magyarban is van olyas több helyen. a mi nincs a latin szövegben. Például a 11., 18., 24., 30. art.-ban.

Egyébként nem példátlan, hogy a zsinat végzéseit több nyelven, eltérő alakban sőt terjedelemben bocsássa ki. Igy jelent meg az 1567. debreczeni hitvallás is, mint két eredeti mű, latinul és magyarul. (RMK. II. 105., I. 60. sz.).

62

Az eltérések különben itt következnek.


75

A törvénykönyv szerkesztője nincs megnevezve. A dolog természete, későbbi analog esetek, de maga a (tán Huszár adta) czím is arra a feltevésre késztetnek, hogy a kánonokat nem a zsinaton írták. Tormássi J. és Tóth F. Ráczkeviben vagy környékén keresték a szerzőt s azt vélték, hogy a latin szövegnek már jóval 1576 előtt meg kellett írva lennie. Az előbbi szerint Skaricza vihette magával készen a zsinatra, miután a Szegedi István tetszését nagy mértékben megnyert Articuli ex verbo Dei-ből rövidesen tudós mesterének halála után kisummázta, a mi Tóth F. szerint "vagy zsinat vagy valami fő papi személy által" még Szegedi I. életében történhetett. De ez – hogy A dunamelléki ref. e.-ker. tört. 9. és 51. l. olvasható furcsaságot ne is említsük (v. ö. Túl a dunai ref. püsp. élete 23. l.) – mind csak hibás alapból kiinduló találgatás. (Túl a tiszai ref. püsp. élete 69. l.).

Semmi okunk arra, hogy a törvény szerkesztőjének ne a zsinat elnökét, Veresmarti Illés püspököt tartsuk. Abban az időben – hogy mai nyelven szóljunk – a törvényjavaslatok készítése a superintendens tiszte volt. Dunántúlról ki se menjünk példákért: látjuk, hogy püspökké választásuk után csakhamar egymás után terjesztik zsinat elé kánonaikat Beythe István 1587-ben, Pathai István 1612-ben, Kanizsai Pálfi János 1630-ban. Mintegy kormányzói programmul s a személyük iránt megnyilatkozó kartársi bizalom elfogadásának feltételéül. Beléjök foglalván mindazt, a mit építeni vágyó buzgalmuk, elmélkedés meg tapasztalás szerezte belátásuk, tudós prédikátor barátaik jóakaratú figyelmeztetése, atyafi és ellen nyujtotta példák tanulsága az idő szerint Isten dicsőségére és az

76

egyház javára szükségesnek tüntettek fel. A zsinaton az "együgyű" szolgatársak kevésbbé tanult tömege már csak helyeselt és engedelmességet fogadott. Igy hozhattak törvényt a Herczegszőllősön egybegyűlt atyák is.

A kánonok rendelkezéseit nagyobbára javalták már előző zsinatok is; az újak jellemzők az országrészre, a melyben keletkeztek, de rávallanak, a mennyire az életéről fenmaradt hézagos adatokból következtetni lehet, magára Veresmarti Illésre is. Az ő sok háborúságot megadással tűrt lelkének alázatossága nyilatkozik meg a 25. art.-ban, békességre törekvése a 15.-ben; az erkölcsbirónak a szent munkára egyesültek iránti szeretete a 16.-ban és a gyűlölködést szító dogma-vitatások elfojtására igyekezése a 2. art. hitvallásának (IL hely. hitv. 3.) a túlzókkal szemben emelt sánczát védő 22., 24.-ben; a halálra zaklatott és kizsarolt magyar önmegadása a 20.-ban. – Néhány kánon a hivők polgári vonatkozású viszonyait tárgyalja: p. a 34. (magy. 33.) és a 36. (magy. 35.) a házassági ügyeknek a szentírással megegyező új rendét, a 23. az anyakönyvezést; mások az erkölcsök és szokások nemesítését czélozzák p. 30., 31. art.; nem egy tesz tanubizonyságot az apostolkodók fenkölt ideálizmusáról, intézkedvén p. a 4., 5., 11., 13., 19. az egyház javának önérdek nélküli munkálásáról, a 26. az iskolamesterek egyszerű ellátásáról, a 27., 28. (magy. 29.) az Úr szőleje munkásainak tisztes szegénységéről. A püspöki szertelen hatalomtól irtózás a 6. art.-ban a lelkipásztorok kibocsájtásának jogát az esperesekre ruházza s a 3.-ban elrendeli, hogy a püspök "az senioroknak és az kik többen arra valók ... azoknak egyenlő tanácsokból és akaratjokból" tegyen, "ha mit akar cselekedni." Az utolsó kánon engedelmességre kötelez minden prédikátort.

77

Az előző zsinatok végzéseinek megfelelő rendelkezéseket a következő art.-ban találunk.

Az 1555. évi második erdődi zsinat kánonainak rendelkezéseivel részben vagy egészben megegyeznek a velök szerkezetre is rokon Hercz. 4., 6., 10., 11., 14., 15., 19., 25., 27., 29. (magy. 28.), 32., 34. (magy. 33.), 35. (magy. 34.), 42. (magy. 41.), 43. (magy. 42.), 45. (magy. 44.) art. rendelkezései.

Az 1567. évi gönczi zsinat kánonaiéval a Hercz. 6., 8., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 18., 19., 26., 29. (magy. 28.), 31., 34. (magy. 33), 37. (magy. 36.), 46. (magy. 45.) artic. rendelkezései.

Az 1567. évi debreczeni zsinat kánonaiéval – itt-ott szórul-szóra – a Hercz. 4., 6., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 17. 18., 19., 21., 22., 26., 27., 28. (magy. 29.), 29. (magy. 28.), 31., 32., 33. (magy. 32.), 34. (magy. 33.), 37. (magy. 36.), 38. (magy. 37.), 42. (magy. 41) artic. rendelkezései.

Az 1562. évi hitvallás tételeivel a Hercz. 1., 6., 7., 8., 9., 10., 13., 14., 18., 21., 27., 29. (magy. 28.), 32., 35. (magy. 34.), 37. (magy. 36.), 38. (magy. 37.), 40. (magy. 39.), 41. (magy. 40.), 42. (magy. 41.), 44. (magy. 43.), 45. (magy. 44.), 46. (magy. 45.) artic. rendelkezései.

Más régibb zsinataink végzéseivel ily nagy mérvű egyezés nem észlelhető. De a külföldi protestánsokéival, a kikkel eleink sűrűn érintkeztek, igen. Meg-megcsendül benne a Helvét hitvallásnak, meg az egymásból sokszor átdolgozott német egyházi törvényeknek visszhangja is és pedig a brandenburgi 1540. évi Kirchenordnung-é, a württembergi 1547. évi Synodalordnung-é (ebben különösen a Statuta in synodis praelegenda czímű szakaszé) csakúgy, mint a reformáczió bölcsőjében irottaké. Egyeznek vele több-kevesebb pontban mások is, például a fran-

78

czia és angol befolyásnak is kitett rajnamenti, főleg az 1563. évi pfalzi, az 1566. stb. évi hesseni Kirchenordnung-ok, – az 1572. évi Hessische Reformation egyes szakaszainak még alakja is, – valamint a weseli és az emdeni zsinatok végzései, nemkülönben a lengyeleknek az 1573. évi krakkai zsinaton egyetemesen elfogadott, eladdig kis körben érvényes constitutioi. A mi természetes is, mikor alapjok és mintaképük ugyanaz: Jézus Krisztus tanítása, az első keresztyén egyháznak a bibliában található rendtartása, s mikor a törvényhozók egymástól csak ezeknek az adott viszonyokkal egyeztetésében térnek el.

Az úrvacsoráról szóló articulusok a Kálvin írta Genfi kátéból vannak megszerkesztve; a 39. (latin) majdnem szószerint megvan a harmadik függelék második pontjában.


Az egyházi életet mindenféle vonatkozásában szabályozó törvénykönyvünket nagy lelkesedéssel fogadta az egész magyar protestáns világ. Hatása – éppen mert magyarul is ki volt nyomtatva – érezhető még a Tisza mentén, sőt a Királyhágón túl is; a Duna völgyében balról a hegyekig, jobbról a Dráváig, széltire ezt vették be: szerinte éltek s ítéltek a Komjáti kánonok uralomra jutásáig, a melyben szelleme megizmosodva kormányozta tovább a magyar református Siont szinte napjainkig. Nemcsak a helv. hitv. egyház ismerte el nagy tekintélyét s hirdette ki zsinatjain, – időről-időre a körülmények szerint módosítva egyes tételeit, – hogy kötelezze híveit megtartására: elfogadták még a dunántúli ág. hitv. evangélikusok is, és pedig akkor, midőn izzó gyűlölettel fordulván szembe református feleikkel, kiváltak körükből s külön püspökséget alakítottak.

79

Olvasta a baranyai atyák jeles törvénykönyvét még kinyomatása előtt kéziratban Debreczen híres papja, Gönczi Kovács György is, és ennek hatása alatt tökélhette el magát kánonai megszerkesztésére, a melyeket 1577. febr. 6-án a nagyváradi zsinaton hirdetett ki és De disciplina ecclesiastica seu Gubernationis ecclesiasticae legitima forma czímmel (RMK. II. 666. sz.) még ugyanabban az évben Wittenbergben nyomtattatott ki. Articulusai "ex prioribus selecti" – a régebbiekből vannak kiválogatva, első sorban a nagy Meliusnak ezekhez képest Canones Majores-nek méltán nevezhető Isten igéjéből és a természet törvényéből alkotott czikkelyeiből (a melyekhez, ha valamit ez összevont kánonokban meg nem találna, utasítja is az olvasót): de hogy szerkesztőjük mások mellett a Herczegszőllősi kánonokat is felhasználta és itt-ott szórul-szóra kiírta, azt a kettőnek összehasonlítása minden kétséget kizárólag bizonyítja. Péld. a Min. 8., 24. és a Hercz 6., 26. artic. jórészt betűről-betűre egyeznek, míg a Maj. megfelelő 18., 40. articulusainak fogalmazása más.

G. Katona Istvánnak sokszor átnézett kánonaiban is meg-megcsendül a Herczegszőllősinek egy-egy articulusa, például a IX-ikben a 24-ik, a LXII. és LXIV-ikben a 39. (magy. 38.)-ik.

Rendelkezései ugyanazok a Felföldi – csallóközi és mátyusföldi – kánonoknak is, csak articulusai rövidebbek, de a Borsod, Gömör és Hont vármegyék ref. egyházainak czikkelyei közül nem egy szóról-szóra megegyez egyebek mellett a Herczegszőllősi kánonokkal is. Például:

Borsodi 6. 11. 25. 38. articul.
Hercz.   4. 11. 13. 47. art.-ból van másolva.


[81]

Íme legelőször is a pestmegyei ev. reform. superintendentia, az alsó-baranyai mellett alakult ráczkevi püspökség legrégibb fennmaradt törvénykönyve a dunamelléki egyházkerület levéltárában őrzött abból a jegyzőkönyvből, amelynek első lapján ez olvasható "Hic liber est totius sacrae coronae confectus a reverendo domino Michaele B. Simandi, verbi Dei angelo in ecclesia Raczkeviensi, nec non superattendente ecclesiarum in comitatibus Pest, Pilis et Solth existentibus. Anno 1629. 4. Aprilis."

A törvény 49 kánonát a 8 pontból álló függelékkel, az Admonitionesszel együtt az ívrétű, két ujjnyi vastag könyv (későbbi bekötés után új számozású) 5–19. lapjára 1629. évi június hó 18-án "amoris et benevolentiae ergo" Komáromi Sz. Péter, akkor hivatal nélkül Ráczkeviben tartózkodó – később tassi – lelkipásztor, (kit Samarjai János avatott pappá Komjátiban, 1622. évi szept. 14-én), jó öreg betűkkel, szépen írta le.

Articulusai rendre a Herczegszőllősí kánonok magyar szövegéből vannak – a 23-ik híján – átvéve, éspedig legnagyobb részt szószerint, itt-ott némi csekély kihagyással (a 26-ik három cikkelyre – 25., 26., 27. – feldarabolva), és az eltérő vagy megváltozott viszonyokhoz képest módosítva. Két czikkelyt (a 46. és a 48.) és egynehány rendelkezést találunk csak benne az egyházi élet olyan viszonyainak szabályozásáról, amelyekről az előbbieket elfogadott atyák nem tartották szükségesnek intézkedni.

A megkereszteltek anyakönyvének vezetését (Hercz.

82

23.) nem parancsolja ugyan, sem azt, hogy a keresztelésnél jelen legyen az atya rokonságival, barátival egyetemben (Hercz. 36.): de azt a 37. art. megköveteli, hogy a keresztelést a reggeli könyörgés vagy tanítás után a templomban (Gönczi 4., Majores 7., Minores 23. art. is), vagy a prédikátor lakásán, esetleg más tisztességes helyen végezzék.

A 33. art. azt is elrendeli, hogy a kötendő házasságokat előre kihirdessék (Minores 13., Csepregi 26., Felföldi 49. art. is) a vasárnapi prédikációkor. Míg azonban a Hercz. 31. kánon intelmét – "ugyanitten mindentől ezt is kivánjuk, hogy éhomra és józanon esküssenek és esküdjenek" – mint a tisztesség követelte s természetes dolgot már felesleges lett volna a törvénykönyvbe beírni: annál szükségesebbnek mutatkozott az ünnepélyes aktusokra következni szokott kicsapongásokat, főleg a menyecskék dombérozását a Minores 12., Felföldi 51. kánonokkal egyezőleg korlátozni. A 7. art. keményen meghagyja, hogy "az asszonyi állatok éczakai lakozástul, részegeskedéstül és az egyházkelői lakodalomban való csintalanságoktul megtiltassanak; az kik penig közzülök ez ellen rúgodoznának, az Istennek igéjébül megdorgáltassanak, annak utánna ha megjobbulni nem akarnak, az szentséges szolgálat ő tőlük megvonyattassék." A fonókat a polgári hatóság is erősen tilalmazta (ld. Kolosvári: Jogszab.); "vannak azonban – panaszolja Samarjai János agendája 133. l. – némely Simon biróhoz hasonló, kemény nyakó, engedetlen asszonyállatok": hogy eredmény nélkül, a játszó házak bizonyság.

A mértékletességre szoktatást, az erkölcsök nemesítését az egyház mindenha feladatai közé sorozta. Annyira ugyan nem mindenütt mentek a szigorúságban,

83

mint Kálvin, de például az 1542. évi Wittenberger Consistorialordnung is sürgeti, hogy "soll auffsehen geschehen, das in Stedten vnd Dŏrffen in offentlichen zechen, schlemmerey vnd quaserey – sonderlich welche auff die Sontage vnd andere Fest – bey jrer straff abgethan werden." Erre céloznak következő pontjai az 1652. évi március hó 13-án Kecskeméten tartott zsinat határozatainak is, melyeket – ámbár az Adalékokból ismeretesek – az egyházkerület jkönyve 20-21. lapjáról ide iktatunk, hogy a kevi püspökség törvényei az első két századból együtt legyenek.

I. regula. Az advent hetekben mindjárást az első vasárnaptól fogva mind vízkereszt napjáig megtiltjuk a régi szent atyákkal a mint a laodiceai és szent conciliumokban végezték, hogy senki derekas vendégséget, sem kézfogást, sem leánykérést, sem eskütést ne szerezzen. Ha ki ezeket megengedi a praedicatorok közzül, tisztitül megfosztassék. Ismét Laetare dominicatól fogva husvét után való második vasárnapig, – ismét pünköst előtt a dominica Rogationum ad dominicam Trinitatis, azaz az innep előtt és utánna két hétre a nagy vendégségeket és minden céheket megtiltjuk. Ha penig ezt valaki titokban megcselekedné, az ecclesia censurája legyen rajta.

II. regula. Mivel torkuk kedveért némelyek szokták a szegény házasuló legényt sattzoltatni, kit két tallérra, kit háromra, kit négyre, vagy még többre is: erről a Szent korona végezése ez. Senki az násznagyok közzül azt meg ne cselekedje, hanem egy köböl bor elég legyen, – ha szegény a legény, egy tallér elég legyen. Ha penig ezzel meg nem érnék, hanem többet akarnak dősölni: nyissa meg a leányos ember is az erszényét és hozasson még annyit; de a vőlegényt ne erőltessék. Ha penig a

84

vőlegényt ennél feljebb erőltetnék: a leányos ember násznagyán vétessék meg, valamennyit a vőlegény költ a szabott renden felyül, – hanemha jóakaratja szerént költ a vőlegény. Annak felette ne menjen a leányos házhoz sereggel, elég, ha negyed vagy ötöd magával lészen. Az leányos ember nem tartozik több keszkenővel, hanem: a praedicatornak, kérő embereknek és a vőlegénynek; ne is adjanak ennek utánna. Az legény is ne adjon, hanem csak mátkájának. Ha haza viszi, a mint egymás között megalkudhatnak, mi tőlünk szabadság. De a kézfogás praedicatio vagy könyörgés után legyen.

A magyarok a dőzsölést tilalmazták, a németek a lakmározást. Az 1554. évi Mansfelder Visitationsordnung lakodalomban hat tál ételt enged feladni, kárlátóban kettőt; Lőcse városának 1698. évi szabályzata is ennyit a szegény ember házánál, középrendűnél nyolcat, előkelőnél tizenkettőt, s másnapra csak a beavatásnál jelenlevő asszonyokat és leányokat engedi megmarasztani. (Századok 1880. évf. 830–832. l.)

VIII. regula. A nősző legények mátkájoknak csizmát ne csináltassanak az Isten parancsolatja ellen, melyet leírt a Mozes próféta ötödik könyvének 22-ik részében v. 5.

VI. regula. Az egeket reszkettető undok szitkokkal szitkozódókat az szent ecclesia örök átok alá vetette. Hasonlóképpen azokat is, a kik másoktul hallják s a praedicatornak és biráknak meg nem mondják. Úgymint ez rettenetes szitkokat, mineműek: az lélekmondás, ördög teremtette, ördög adta (szülte, csinálta), ördög lelkű, dühödt lelkű, ördög anyájú, ebhitű, megveszett lelkű, kórságos, kő üssön meg, és egyéb efféléket. Hagyjuk és parancsoljuk az Istennek képében és az hatalmas császár urunk czímeres levelében és az nagyságos mufti paran-

85

csolatjával nekünk adatott hatalommal, hogy az ilyen szitkosokat a birák minden helyekben megbüntessenek; annak utánna poenitentiát tartsanak, hogy az nagy Istennek haragja reánk ne jöjjön.

A szitkozódók ellen orsz. törvényeink, meg törvényhatósági intézkedéseink is vannak. Pestmegye a Füleken 1667. évi szeptember 23-án kibocsátott statutumainak 1. pontjában bírságolást, pálcázást, szabadság- sőt fejvesztést helyez kilátásba a szitkozódónak, 12 forint büntetést az ezt fel nem adónak; de a csizma helyett a 15. p. már csak a salavárit tilalmazza. (Török-magy. eml. I. 359 és 365. l.)

A Hercz. 18. kánon arra utasítja a papot, hogy "minden héten, mikor az kösségnek több ürössége vagyon az dologtul, háromszor prédikáljon, ha többszer nem is"; a Gönczi 5. kánon szerint is "minden nap, avagy legalább a három szokott napon": Ráczkeviben ekkor már a 18. art. a Csepregi 16. kánonnal elégnek tartja, ha a prédikátor hetenként két köznapon mond beszédet a templomban; holott Luther (Deudsche Messe) s a Wittemb. Kirchenord. minden napra – vasárnapra 3 – beszédet rendel, s megszabja, mikor kell a biblia egyes részeiből, mikor lehet szabadon választott textusról prédikálni.

Az évenkénti és pedig csak egyszeri zsinattartást a 15. art. azzal a záradékkal rendeli: "Ha módja lesz."

A 46. art. hathatósan küzd a babona ellen, letétellel fenyegetvén a lelkipásztort, ha a betegre az Isten igéjével komplárkodva ráolvas, neki – nyakába vagy megenni – varázscédulát ad, írt ír, "mert az az Isten igéjének csak megcsúfolása."

A varázslatokba, titkos erejű amulétokba, szimpatiás

86

kúrákba vetett hit a középkori keresztyén egyház sok különféle intézménye, a nép előtt érthetetlen, titokzatos rítusa, a szentelt víz, olaj stb. használata, a szentek ereklyéinek, képeinek stb. gyógyításáról regélő legendák és több effélék ereje által úgy beleöröködött a köztudatba, hogy ennek hatása alól kevesen vonhatták ki magukat; a varázsigés ostya mint gyógyítószer, és az amulett mint bajhárító, átformálódva benne lappangott a protestáns egyházban még a XVII. században is. Az 1595. évi medgyesi zsinat végzései közt olvassuk a következőket: "Quicunque se conferunt ad magos et veridicos auxilium et levamen morbi alicujus ab ipso petentes, debent privari usu coenae dominicae. Si autem pastores id faciant, amoveantur ab officio per mensem coram senioribus communitatis, et a capitulo digna afficiantur poena." (Századok 1874. évf. 478. l.). Samarjai J. agendájában kereken kimondja (212–213. l.), hogy haszontalan a köröszthányás, förösztés, tömjénnel füstölés, szentölt víznek itala avagy azzal karapolás, In principio-nak, Agnus Dei-nek, vagy szent ereklyének hordozása, körösztnek, feszületnek viselése, idegen bötűknek írása; de az ördögűzés módját leírja, s csak azt kívánja, hogy ne avassa bele magát minden idétlen tanító, hanem csak "a megrögzött vének." A dunántúli ág. hitv. evangélikusok 1630. évi június 4-ei csepregi zsinata erősen meghagyta Musich Jánosnak: "ne in sanandis aegrotis in vilipendium ministerii exorciset, et ineptas oratiunculas aut demurmurationes adhibeat." Veresmarty Mihály is említ egy ilyen esetet Mátyusföldén. (Ipolyi: V. M. élete 128. l.)

Hogy az efféle kuruzslás nemcsak a mi eleinknél divatozott, akikre a pogány hatalma iszonytató szenvedéseket zúdított, és bűvösökből-bájosokból egész hadat ho-

87

zott, szépen kifejté Lehmann a Ranschburg Pál fordításában magyarul is megjelent Babona és varázslat című munkájában. Kitetszik ez az 1574. évi Hessische Kirchenordnungból is, amely elrendeli, hogy a püspök a canonica visitatio alkalmával azt is megtudakozza, "ob auch Warsager, Zeuberer, Segensprecher, Crystallen gŭcker ... vnder der Gemeinde zufinden." Az 1554. Mansfelder Visitationsordnung szerint is kikutatandók, akik "mit Teuflischen und Abgöttischen Segen vmbgehen, hierdurch Menschen vnd Vihe fur vnglŭck zuerretten;" valamint az 1559. Württemb. Summarischer Begriff is megrója azokat, akik "Segen sprechen zu vermeinter Artzney."

Itt-ott dacolt ez az együgyűség az idővel. Esterházy Ferencz gróf (szül. 1670., megh. 1740.) följegyezte, hogy a hideglelős meggyógyul, ha az abc kilenc betűjét kilenc siflire bizonyos csoportosítással írva megeszi (Századok 1883. évf. 365. l.); az Irodalomtört. Közl. (1893. évf. 122. l.) adaléka szerint a vajúdó nő megszabadul terhétől, ha talpára vagy hasára varázscédulát kötnek; mézeskalácsra sütött szent képeket napjainkban is szednek orvosságképpen.

A 41. art. a Gönczi 16. kánonnal eltiltja a papokat attól – a mit Hercz. 45. kánon csak hallgatagon foglal magában, – hogy a betegeknek úrvacsorát vigyenek és nekik egyedül adják, "hanem míg egészségek vagyon, addig éljenek vele."

A 48. art. hívatalvesztéssel rendeli sújtani az olyan lelkipásztorokat, akik nem járnak tisztükhöz illendő öltözetben. A Majores 15. és 43. art. is hangsúlyozza, hogy az írás semmit sem mond ugyan a ruhák kelméjéról és alakjáról, hanem mindeniket a fiak szabad rendelkezése és hatalma alá bocsátja: de valamint a babonás öltözetek

88

tiltva vannak az egyházak lelkészeinek, azonképpen kárhoztatja a Krisztus a ruházatban a fényüzést is. Minores 7. kánon szerint is figyelni kell az öltözetben a kegyes- ségre, a szerénységre és a középszerűségre. "Ne híjanak cifra papnak." (1567. debr. hitv. Vö. Append. 20., 21. art.). - Az imént említett 1652. évi kecskeméti zsinat tovább ment: a divat ellen így mennydörög:

VII. regula. Minden praedicatoroknak hagyjuk és kemény büntetés alatt megparancsoljuk, hogy ezután gombos mentéket se ne csináltassanak, se ne viseljenek, melyek minket nem illetnek, hanem a világi embereket. Az engedetlenek tisztektől megfosztatnak.

VIII. regula. Az asszonyi állatokat is – mind a prédikátornékat, mind az keresztyén hallgatóknak feleségeiket, leányaikat – eltiltjuk, hogy csizmát ezután ne viseljenek az Isten parancsolatja ellen, melyet leírt Mózes V. k. 22. r. 5. v.

Tilalmazza ezt a felkapott új divatot a dunántúli ág. hitv. evang. egyháznak 1625. évi június 2-ai csepregi, nemkülönben a tiszántúli ev. reform. egyháznak 1630. évi június 9-ei debreceni s az erdélyiek 1638. évi prov. zsinata is. Ez az utóbbi Bod P. tudósítása szerint (Polik. 85. l.) sürgeti, hogy a deákok és az oskolamesterek letegyék a skatulyás süveget, a gombos meg a leppentyűs ujjú mentét, s különösen a deákok a dolmányról s mentéről a miziri (horvát) gallért. Az 1680. évi február 25-ei feketeardói zsinat a "kalárisos", az 1707. évi felsőőrsi végzések 16. p. a hajukat fodorító és homlokukra leenyvező papnékat fenyegeti meg; az 1699. évi szept. 27-ei krasznai pedig a magas nyakravaló viselésének próbál gátat vetni. Nem csak azért, hogy a "belső emberek"z külső megjelenésének tisztes komolyságát megvédel-

89

mezzék, hanem czélozván egyszersmind az alacsony származáshoz illő egyszerű ruházat megtartását is. Az 1642. évi enyedi 6. constit. is csak a püspöknek, az udvari papoknak s néhány kiváló seniornak engedi meg, hogy selyembe öltözzenek és nyusztos süveget tegyenek. Lőcse városának 1698. évi szabályzata szerint, ha a nem rangbeli származásúak coboly- vagy menyét-prémes süveget, rókatorkos mentét, ezüstcsatos selyemövet, gombos angol posztóruhát, karmazsin csizmát, selyemszoknyát és kötényt, arany- és ezüstcsipkés pártát, "bosszantó meztelen nyakon" aranylánzot stb. viselnek: büntetésük 10-100 frt; a szolgáról és szolgálóról az őt meg nem illető ruhát az utczán csúfosan levonják. (Századok 1880. évf. 834. I.)

Különösen figyelmünkre méltók az iskolákra vonatkozó 25., 26. és 27. articulusok, melyeknek alapja és forrása a Hercz. 26. art. Meghagyják ezek a tanítóknak, hogy – ha oly ifjak lesznek, kiknek tudományok megkívánja – deák (Csepregi 17. art. is) és görög (Maj. 65. kánon: meg zsidó) nyelvet és – hogyha az ifiaknak elméjek engedi – dialektikát is (Felf. 24. és Komj. IV. 3. kánon: "melynek magyarázatára két év engedtetik") tanítsanak (Maj. 65. kánon: azután hittudományt és a szentírást); továbbá hogy saját jövedelmükből, ne a lelkipásztor asztaláról éljenek, – "ha penig valamöly praedicator az nagyobb jövedelemért ezt fölbontja, tisztitül megfosztatik.; – mind scholájokban, mind az várasban tisztességesen viseljék magukat; tisztükben két (Append. 25. art. a szatmári 1606. végzés szerint: ha ifjabbak, egy, ha megállapodottabb korúak, két) esztendőnél tovább (Borsodmegyei 32. kánon: 2–3 éven túl) ne maradjanak, mert az hosszú idővel megröstülnek és az ecclesia jövedelmét in abusum convertálják. E szabályok az iskolaügy rendezett és virágzó

90

állapotáról tesznek bizonyságot. Ugyane mellett tanúskodik az is, hogy mellőzhetőnek látszott a Hercz. 29. art.-ból bele venni az ifjú papok felavatásáról intézkedő 30. articulusba azt a követelményt, hogy "minek előtte az kösség előtt meg kérdeztetnének, azelőtt az scholában deákul való kérdezkedés legyen tőlök."

Helyén való megemlíteni, hogy az 1635. évi március hó 18-án vecsei zsinatjokon Újbarsi Fabritius (Kovács) János püspökségében (a ker. jkvbe beragasztott cédula szerint – Vö. Adalékok) a következőket végezték az atyák.

Didactrum seu minervale rectoribus scholarum in synodo generali Vetseini publicatum.

Abcdarius solvat fl. – den. 40.
Legentes fl. – den. 65.
Donatistae colligentes fl. – den. 50.
Donatistae repetentes fl. – den. 75.
Grammatistae fl. 1 den. –
Syntaxistae fl. 1 den. 65.
Philippistae et
ulterius progredientes
fl. 2 den. –

Extranei et domestici pariter solvant.

Celebratio Galli abhinc penitus aboleatur.

Passim per civitates et oppida, ubi stat studiosa juventus, sumant eadem studiosa juventus sabbathale, nempe discipulorum praeceptores; ubi autem non fuerit studiosa juventus, sumant domini rectores. Sic etiam in pagis.

Recreatio, sive lusus puerorum sit semel sub transcursu duarum hebdomadarum in die Mercurii.

Scholae ne sint combibonum et ebriosorum officinae, sed artium liberalium et virtutum sint officinae, prout conditum est etiam Class. IV-ae can. 5.

91

Rectores scholarum sint contenti suo stipendio, neque expetant, aut violenter capiant fercula coetus.

Recordatio, aut cantio, sive cantatio nuptiarum semel fiat.

Domini rectores scholarum invitati ad nuptias solennes, aut alia convivia honesta cum suis pastoribus, cum iisdem deinde tempestive redeunto, neque remanento. [Az 1573. Brandenb. Visit. Ordnung egyenesen kitiltja a tanítót a lakodalomból, hogy kötelességét el ne hanyagolja; a mi 1555. évi erdődi zsinatunk 8. pontja még a papot is; az 1707. felsőőrsi zsinat pedig a Komj. III. 54-re utalva hivatalvesztéssel fenyegeti meg őket, ha olyan vendégségben résztvesznek, hol "muzsikaszó hallatik".]

E szabályokat 1652-ben Kecskeméten ezekkel a regulákkal egészítették ki.

IV. regula. Az schola-mesterek az praedicatorok fiaitul fizetést ne kévánjanak. A köz rend penig a vecsei gyűlésben lett végezés szerént fizessen.

V. regula. Az scholákban a részegeskedést, boritalt, cimbalmolást, avagy más egyéb musica-pengést átok alatt ez napságtul fogva megtiltjuk, meg sem engedjük többé.

Ismét. Ha praedicál az halott felett a schola-mester, a fizetés a praedicatoré legyen.

Íme a pesti ref. superintendentia iskolaügyi törvényei a XVI. és XVII. századból. A recreatiora vonatkozóénak megfelelő intézkedések életbeléptetése állami iskoláinkban most van folyamatban: tán majd siker koronázza ott is a vezetők buzgólkodását – 300 évre a vecsei végzés után!


Sajnálni lehet, hogy nincs feljegyezve, ki szövegezte és mikor fogadta el az egyházkerület. Simándi püspök-

92

sége idejében már nyolc pontból álló függelék volt hozzá csatolva. Ha ez Simándi Mihály püspök munkája, a Herczegszöllősi kánonok átdolgozását valamelyik elődjének is lehetne tulajdonítanunk. A több helyt elforduló (nem a leírótól származó) aláhúzások, a lapszélekre alkalmazott emlékeztető vonások, NB-ék és megjegyzések arra engednek következtetni, hogy 1629. után, és a Komjáti kánonok mellett is, még sokáig érvényben volt.


Az Admonitiones quaedam publicae (Ld. Adal.), amelynek közlése a teljesség kedvéért szükségesnek látszik, jóformán csak a kánonok egyes parancsolatainak nyomatékosabb megismétlése, itt-ott némi pótlássai megbővítve és büntető sanctioval ellátva. Ugyane tárgyú intézkedéseket találunk. Hercz. 4., 24., 27., lat. 35. (magy. 34.) art. után Pesti 4., 23., 28., 35. art.-ban is.

Legfőképpen az egyházlátogatásra vonatkoznak. A Pesti 28. art. – a Hercz. 27. után – csak annyit mond, hogy az egyházakat évenkint meg kell látogatni; a 4. art. pedig engedelmességet kíván a papoktól: "hogyha valahol az ő jelenvoltok kévántatik, minden okvetetlen jelen legyenek." Hogy ez ügyben Simándi az Admonitiones szellemében hogyan intézkedett, kitűnik a somogyiakhoz 1629. nov. 13-án írt leveléből. "Martinus Gyarmati uramat, az fokszabadi tanítót, hagyom, vallom és ajánlom Kegyelmeteknek előtte járónak, vigyázónak és visitatornak, hogy őkegyelme én képemben és személyemben az nagyságos békeknek és vitézlő uraknak jó oltalmazások alatt mindenütt Somogyságban bátorságosan járjon, az ecclesiáknak dolgait meglássa és eligazgassa – az mennyiben lehet, – és az mi véghez nem mehet, nekem írásban eleimbe adja. Valakiket penig – kettőt vagy hármat – Márton uram

93

magával visitálni el akar vinni, azok böcsülettel elmenjenek, ő kegyelmét megböcsüljék, mint az én tisztemben járót, mint magamat; egy szavok és értelmek legyen és emberséges nyájaskodások mindenben: hogy jó és vidám szívvel várhassam Kegyelmeteket ez jövendő gyűlésünkre." (Dunamell. e. ker. jkv. 103–104. l.)

A messziről jött, ismeretlen tanítók nemegyszer okoztak zavart az egyházban. A Pesti 23. art. – a Hercz. 24. után – azt kívánja, hogy az ilyenek volt püspöküktől bizonyítványt hozzanak jámborságuk mellett, enélkül egy község se fogadja meg őket: az Admonitiones szükségesnek látta kimondani azt a követelést is, hogy különben "se püspök urunk, se senior uraink" ne recipiálják őket. De a visszaéléseket megteremti az emberek gyarlósága. Amint egyfelől az 1713. március 7-9-én Balatonfőkajáron tartott zsinat kénytelen volt kimondani, hogy másunnét jött papot csak akkor szabad befogadni, ha esperesétől és püspökétől (ha nincs: több esperestől) is hoz jó bizonyság-levelet: viszont másfelől Sallai András tolnai esperest 1741-ben Vecsei Pap István befogadásáért fosztotta meg hivatalától a kerületi consessus.

Az egyházak képviseletének az Admonitiones I. pontjában követelt részvétele a zsinatokon az egyetemes papság eszméjének felragyogását jelenti.

Ez Admonitiones az Akadémia kézirattárának egy – állítólag föl nem található, kis 8-r., 8. sz. a. jegyzékbe vett – codexében a Debreceni Prot. Lap 1893. évf. 180. l. olvasható következő 9-ik ponttal van megtoldva:

Gyakorta az vigasságos helyen való mulatás ártalmat szerez mind kösségnek, mind tanétóknak: annakokáért az praedicatornak az lakodalomban az harmadik tál éteknek felszedése után való mulatást nem hagyjuk mulatni, hanem

94

bucsút vevén, menjen házához. Valaki penig megpróbálja, egy avagy két intés után az ecclesiátul való büntetését várja.

A Min. 15. art. is arra inti a lelkipásztorokat, hogy amidőn a gajdosok megjelennek, hagyják ott a mulatókat.

A papi fizetésről a Helvét hitvallás 1. Kor. 9. és 1. Tim. 5. hivatkozva, úgy nyilatkozik, hogy azt az egyház törvényesen adja s a prédikátor törvényesen veszi; az 1570. évi csengeri hitvallás 50. propositioja szerint pedig "impie nugantur clamitantes, mercedem non esse veris in Christo ministris dandam:" de a sákramentumokért (Komjáti III. 20. kánon) s a felavatásért, feloldozásért (1562. debreceni hitv.) – "Ingyen vettétek, ingyen adjátok," – eleinte nem volt szabad díjat követelni. De a lelkipásztor szívesen látott vendég volt a lakomákon rektorostul: "egyék-igyék józanon, onnan végyen jutalmat," mint (Szuhay B.: Az egyházlátogatás 153. l.) Kecskeméti János Szilváson. Az esketést az 1562. évi debreceni hitvallás nem köti a prédikátorokhoz; a Maj. 23. is kiemeli, hogy a házasságot a szerződő személyeknek, szüleiknek beleegyezése hozza létre, nem a papi kötelék: de az esketést megtartandónak nyilvánítja. Első hivatalosan megállapított díja az 1652. évi II. r. szerint egy keszkenő, melyet – ha a lelkipásztor a lakodalomban nem vett részt – Pestmegyében is bizonyosan "egy ember ajándékával", tyúkkal, kenyérrel vagy egy asztal kaláccsal, meg egy ital borral küldtek meg neki, mint Borsodban, hol 12 dénár is járt az esketőnek. (Szuhay B.: Az egyházlátogatás 137. sköv. l.)

A halott-temetésről, amelyért az 1713. évi június 8-iki csatári zsinat szerint is azért kell fizetni, mert nem tartozik a lelkipásztor tisztéhez, Kecskeméten 1652-ben így rendelkeztek az atyák:

95

III. regula. Az halott felett való prédikálástól méltán mindenütt megvehetik az egyházi szolgák a fizetést, úgymint den. 25. Az hol penig mester nincsen, hanem a praedicatornak magának kell énekelni, az énekléstől 12 denár jár. Ha a praedicator prédikál és énekel is, a kettőtől 37 denár jár. Meg is adják penig az keresztyén hallgatók, ha tisztességesen akarják temetni halottjaikat, az Úrnak parancsolatja szerént: "Méltó a munkás a maga jutalmára". Ezt a szokást és rendtartást az közönséges nemzetség is bevette eleitől fogva és megtartotta.

Egy halott felett penig a két praedicatiot meg nem engedhetjük, hanem ha más praedicatort is hívat valahonnan az halottas ember.

Ilyenek voltak a stólák országszerte. Másutt is. Az 1557. Sächsische Generalartikel szerint a lelkipásztor esketésért vagy halotti beszédért két-három garasnál többre nem tarthat számot. Érthető ilyen körülmények között Kassa városa nemes tanácsának felháborodása, hallván, hogy kántora, "mikoron generale funustól 1 frtot adnak neki, csak jó neven sem veszi." (Az 1635. évi jkv. Kolosvári: Jogszab. II. 2. köt. 198. l.)

Az elpusztult polányi ref. egyházban (pápai e-m.) a XVII. sz. közepe táján a keresztelés díja tyúk, kenyér, az egyházkelésé kenyér s 5 den., a temetésé prédikációval 50 den. volt. (Protestáns e. i. l. 1877. évf. 1425. l.)

A dunántúli ág. evang. anyaszentegyház az 1627. évi szept. 15-én Mesteriben tartott partialisában az intai prédikátor részére, aki Simonyi, Mesteri, Tokorcs filiákban is szolgált, ezeket a díjakat állapította meg:

Ifjak esküttetésétől jár d. 25, egy messzely bor, egy pecsenye és egy czipókenyér; két özvegy esküttetésétől egy-egy abrosz avagy d. 80; félözvegytól fél annyi.

96

Kereszteléstől egy kappan és egy kenyér, komapénz egy-egy pénz.

Temetéstül, ha prédikál: d. 25, ha csak énekel: d. 12 és egy pecsenye, egy kenyér és egy messzely bor.

Háznál való gyóntatástul d. 4 és egy kenyér; közönséges gyóntatástul kinek-kinek az ő conscientiája mit akar adni.

Egyéb mellékes jövedelmük is volt az atyáknak.

A Hercz. 28. (magy. 29.) art. szerint a felavatott ifjú lelkipásztorok csak áldomással kedveskedtek felavatóiknak, az egyház pénztárába a Komj. I. 16. kánon értelmében is csupán önkéntesen nyújtott ajándékot juttattak, valamint a peres felek is (Komj. V. 16.): de a Patajon, 1639. évi április 3-án tartott zsinat a törvény 6., 30. és 36. art.-t ezekkel a pontokkal egészítette ki (Ker. jkv. 20. l. – Vö. Adal.). Az új lelkipásztorok felavatásától, valamint a házassági perek után is díjak állapíttatnak meg, éspedig:

1. Az candidatus vagy procedensok fölszentöltetésétől és testimonialistól három forint, melynek egy forintja püspök uramé, kettei az ecclesiáé; az ecclesia pecsétitől den. 25; az scribanak den. 12.

2. A divortialis causatól két forint, melyből dispensalhat az ecclesia, de alább egy tallérnál ne menjen.


A tollhibák (a következőkben is az eredeti forrásból – itt) a Herczegszőllősi kánonokból [zárójelben] a lehetőség szerint igazítva vannak; míg azok az eltérések, amelyek az értelmet nem változtatják meg, és szándékosak is lehetnek, feltüntetés nélkül meg vannak tartva.

Íme a kánonok.


[119]

A Ráczkevi kánonok után az 55. articulusból álló sopronmegyei Canones ecclesiastici követi leghívebben a Herczegszöllősit. Ez is a magyar szöveg után s magyarul van írva; Nádasdy csepregi papjának, az Egyesség könyvéhez szigorúan ragaszkodó Reczes Jánosnak a calvinismusra hajló Beythe István superintendens ellen támadása hozta létre. A Nemzeti Muzeum könyvtárának 1140. Qu. Lat. jelzett, XVI. és XVII. századi egyházi törvényeket tartalmazó – sajnos: csonka – codexében maradt fenn, melyre közel egykorú kéz ezt a később keresztül húzott megjegyzést írta: "Canones moderni harum ecclesiarum cum antiquis Bejtanis, sicut et quidam alii canones manu domini Rheces scripti."

A dunántúli ág. hitv. evang. egyház ez első törvénytervezete a Herczegszöllősi kánonok articulusait rendre és majdnem szórul-szóra átvette; csupán 3 articulusát és 3 rendelkezését mellőzte el.

A kimaradt articulusok ezek:

23. A megkereszteltekről anyakönyvet kell vezetni.

30. A táncz mindenkinek – a papnak s háza népének hivatalvesztés terhe mellett – tilos.

37. Asszonynak keresztelni nem szabad.

A mellőzött rendelkezések ezek:

A praedicator minden héten, mikor az kösségnek több ürössége vagyon az dologtul, háromszor prédikáljon,

120

ha többször nem is. Hercz. 18., Reczes 22. – A zólyomi ág. ev. esperesség 1592. évi 12. kánona rendeli.

A mesterek az ő pásztorokat erejeknek fölötte drága étkekre ne erőltessék, hanem az mit asztalokra szörözhetnek, vagy sok vagy kevés leszen, azzal ők is megelégödjenek. Az pásztorok is penig az ő mestereknek tisztességgel legyenek, és hogyha ebéddel, vacsorával szegődség szerént őnekik tartoznak, híven megadják; ha penig szegődségek arra nincsen, ő magokról viseljenek gondot. Hercz. 26., Reczes 31.

Valakik az pásztorságnak tisztit föl akarják venni, azok étellel és itallal tartoznak azoknak, a kik ő éröttek oda munkálkodnak. Hercz. 29., Reczes 35.

Hittani eltérések három kánon határozmányainak megváltoztatását követelték.

A Hercz. 7. kánon a gyermekszülő asszonyok beavatását elveti: Reczes 9. kánon megtartja "propter bonum ordinem et decorum et propter sanitatem recuperandam." A menyasszony bevezetését nem rendeli, mint a bányavárosok 1577. évi 21. art., de az Agendában megvan "Az menyazzonak el halas vtan az kŏrŏztieni gŭlekŏzetbe valo be aianlaſanak modgia."

A Hercz. 8. kánon a szentek napjait – miért hogy sem az Christus nem szerzette, sem az ő apostoli nem parancsolták – a pápistákkal megülni tiltja: Reczes 10. k. megtartja "propter historiam;" a 22. k. pedig azt is elrendeli, hogy ezeken a pásztor délelőtt prédikáljon, délután a Catechismust magyarázza, "kihez az ő halgatóit hozzá szoktassa és édesítse."

A Hercz. 40. kánon az úrvacsorát kenyérrel szolgáltattatja ki: Reczes 46. k. "az szokott kovász nékül való kenyérrel" és pedig oltárról.

121

A többi mind át van véve.

Három ketté szakítva:

Hercz. 4. kánon = Reczes 4. és 5. k.
Hercz. 13. kánon = Reczes 15. és 16. k.
Hercz. 24. kánon = Reczes 28. és 29. k.

Három rövid kivonatban, vagy átírva:

Hercz 14., 24. vége, 42. kánon = Reczes 17., 29., 48. k.

De a legtöbb mégis kibővítve. Némelyik megokolva, a körülményekre utalással megtoldva, más példabeszéddel, közmondással, példákkal világosítva, sőt nem egy új rendelkezésekkel kiegészítve. Reczesnek a kánonokba ide is oda is belékerült kifakadásai élénk világot vetnek a tusázó ellenfelek vezéreire, meg az előállott fonák helyzetekre, és a szakadásra vezetett viták egész küzdelmes korára.

Reczes 23. art. parancsolja az Úrnak nevével, hogy senki magát valahová úgy ne igérje, hogy osztán őket megcsalja (Hercz. 19. art.) – "mint hogy voltanak az elmult esztendőben affélék, melylyel az ministeriumok szidalmára nagy okot attanak."

Találkoztak biz ilyenek később is.

Az 1630. évi márcz. 20-iki keresztúri zsinaton panaszolják a pinnyeiek, hogy Győrvári Lukács hidvégi prédikátor hozzájok igérkezett, de szavát nem állja s költségök így kárbaveszett. Ugyanakkor azon módon csalódtak a bogyoszlaiak Győrvári Ferenczben, valamint a bükiek Breznóbányai Mihály sári prédikátorban s ez utóbbiak négy évvel később a szentiváni lelkipásztorban, kinek büntetése zsinati végzésből két forint lett.

Reczes 40. art. a Hercz. 33. articulust ezzel toldja meg: A házassági perekben "az dologhoz penig minden tanétó ordine szóljon, barátságért, kedvért, ajándékért

122

senki hamisat ne pronunciáljon, mint annak előtte történtenek az ministeriumok gyalázatjára az elöljáró tanétóktul."

A házasságkötések körül is fordultak elő szabálytalanságok. Ilyenekért itélte az 1630. évi jun. 4-iki csepregi zsinat Hlinka László lózsi és Teutonides János kőszegi prédikátorokat 10 frt büntetésre, nem különben Telekesi Benedek eőri-szigetit az 1659. évi jun. 26-iki kőszegi zsinat 24 frtra.

Reczes 30. art. elrendelvén, hogy a pásztorok hallgatójokat, kiknek kenyereket eszik, ne szidalmazzák (Hercz. 25. art.), hangsulyozza azt is, hogy "se az ő szolgatársokat, kikkel egy Úrnak szolgálatjában vannak." "Kiket cselekettenek nyelvek és irások által némelyeknek szörnyű halálokra az ő gonosz tanácsadásokkal" – vádaskodik a 21. art., midőn a Hercz. 17. articulusnak e tárgyu rendelkezését átveszi.

Megcselekedték pedig azután is.

Az 1600. nov. 6-iki ikervári zsinat két prédikátort "ob maledicta" 12 frtra és hivatalvesztésre ítél; az 1635. máj. 4-iki csepregi zsinat ugyancsak 12 frt büntetést szab arra, a ki mást helyéből alattomban kitúrni próbál. Somogyi Péter söptei lelkipásztort egy ember megveréseért az 1632. máj. 11-iki zsinat 8 frt. pénzbirsággal sújtotta, az 1603-iki pedig irtózva taszította ki Benkóczi Mihály kövesdi pásztort, ki "multos verberavit usque ad mortem, quendam in ignem conjici jusserit."

Reczes 28. art. megtiltja a Hercz. 24. articulussal a más superintendens alól levél nélkül jövő prédikátor és mester befogadását: hogy "ne járjunk úgy, – veti utána – mint az ürge az borzzal." A 33. art. is azzal okolja meg a Hercz. 27. art. kivánta canonica visitatiót: "Mert most sokan vannak olyanok, hogy az mit hisznek nem

123

vallják, a mit vallonak nem hiszik; ez féléket nem akarunk közöttünk tartani, mert igen veszedelmesnek látjok."

Ezt a rémet látta a gencsi partialis synodus is 1655. nov. 26.: némelyek alattomban behizelegték magokat az egyházba, mintha javalnák az Ágostai hitvallást, azonban meg "disseminarunt zizania Calvinisticae confessionis," mint Alvinczi Péter Kassán, vagy Domján Mihály Martyánczon. Ezért tették ekkor kötelességévé minden lelkipásztornak, hogy kiki vegyen évenként a maga seniorától úrvacsorát.

Reczes 3. art. elrendeli, hogy "az seniorok is, ha mit akarnak cselekedni, az kik arra valók lesznek őkívülek, azoknak hirré tegyék;" a Hercz. 3. art. csak a pispöktől kivánja, hogy "semmit az önnön fejétől ne cselekedjék."

A püspöki szertelen hatalomtól irtózásnak e folyománya vezette rá a következő emberöltőt a dunántúli református atyafiak példája szerint a superintendensi és esperesi tanácsoknak szervezésére, hogy így többeknek egyező akarata kormányozza az egyházat. Az 1632. évi márcz. 23. zsinaton a következő lelkipásztorok lettek a szent corona választásából presbyter czímmel tanácsokká. Kis Bertalan sárvári prédikátor superintendens mellett: Dongó Gergely csepregi, Gudor János acsádi (előbb pösei). Galgóczy M. Miklós szentmiklósi esperes mellett: Pápai Imre czenki, Fejér János újkéri. Ságodi Gergely hegyfalvi esperes mellett: Mátyus János szentgyörgyi, Murajszombati Mihály ikervári. Kőrösi Imre szili esperes mellett: Dvornicaenus Márton bodahelyi (később ivánfalvi), Ferrarius András bogyoszlói. 1634. május 23-án Dongó G. – már kövesdi prédikátor – az elhunyt Galgóczi helyébe esperessé választatván, segítségül kapja Musay Gergely lövői pédikátort viceseniorul, Serényi György czenki, Repka

124

Márton peresztegi, Hlinka László szentgyörgyi prédikátorokat presbyterekül. 1635. május 14-én az elhunyt Kőrösi I. esperes örökét Baranyai Máté micskei (előbb nemes-ládonyi) prédikátor nyerte el; viceseniora Ferrarius A. lett, presbyterei Báthi János kajári és Eöri György sövényházi prédikátorok.

Új kánon 9 van benne.

A 7. art. Az seniorok tartozzanak az szegény atyafiaknak segítséggel lenni, – nem úgy mint azelőtt.

A 20. art. Senki az szent gyülekezetbül el ne merjen menni, míg mindenek el nem végződnek.

A 27. art. Minden tanétónak bibliája legyen; a mellé régi Szent doctorok irásokat vegye.

A 32. art. Az tanuló deákok éljenek a régiektül rendelt alamisnábul; esztendeig az scholábul ki ne menjenek, de ha röstök, kiűzessenek.

A 36. art. A pásztoroknak – "miérthogy kevés az arató, nem mindnyájan lehetnek jó deákok és félelmes helek is vannak" – alacsonyra szabott előképzettségét állapítja meg. Igy iparkodott Pázmány P. is segíteni a paphiányon: "ob defectum sacerdetum, locis – praesertim Turcicae tyrannidi subjectis – licentiati et conversi collocantur." (Synod. Strig. 1629. Cap. 3. X.)

A 37. art. A keresztyénöknek tisztességes lakodalmakban a mértékletes vigasság szabados.

Az 52. art. Az tanétóknak legyen bizonyos tisztességes öltözetek, s feleségeknek öltözetek felyöl ne haladja az ő urok méltóságának öltözetit.

Az 53. art. Az schola-mesterek a scholához hasonló öltözetben járjanak; az deákok is az scholához való habitusra viseljenek gondot.

Az 54. art. Az úrvacsora beteg embernek is adassék.

125

A Canones ecclesiastici ebben az alakjában tervezet maradt, articulusai azonban – háromnak (a 6. [Hercz. 5.] art., a mely az engedetlen papokat büntetéssel fenyegeti, – a 35. [Hercz. lat. 28., magy. 29.] art., a mely a felavatandóktól a deák oskolák elvégzéséről bizonyítványt kiván, – és a 36. art., a mely ezzel disharmoniában, a papságra csekély képzettségű jóerkölcsű ifjak felavatását is megengedi,) kivételével – jobb rendbe szedve, és 21 új, főleg a superintendens és az esperesek teendőit szabályozó articulussal megtoldva, benne vannak a dunántúli ág. hitv. evang. egyháznak 73. p. álló hivatalos törvénykönyvében, a mely az egyház vezérférfiai, "az sopron vármegyebéli ecclésiák seniori" – Reczes, Tokoich, Klaszekovits, Vidos – által "Isten tisztességére és az anyaszentegyháznak s abban való tanétóknak épületekre" 1598-ban kiadatván, nyomtatásban Csepregen 1630., Somorján 1650., s mint történeti emlék újabban 1892. jelent meg.

Ezek az 1598. évi hivatalos törvénykönyv új articulusai Gál Imrének kánontárában levő kézirata és toldalékjaik az 1650. évi kiadás szerint itt következnek.

III. Ebben áll Istenünk felől való igaz hitünk és tudományunk, az mint ez ő magától az szentírásban nekünk idvösségünkre ki vagyon nyilatkoztatván.

IV. Ennek az mi hitünknek és egyéb idvösséges dolgoknak hirdetésére Isten bizonyos személyeket választott, és azok által hirdetteti az emberi nemzetségnek idvössége felől való akaratját minden teremtett állatoknak, kiket egyházi szolgáknak, avagy tisztek szerint prédikátoroknak hívunk.

V. Mivelhogy pedig az egyházi szolgák sokan az egyigyüeknek botránkozásával feslett és tisztekhez nem illendő életet követnek: mi az anyaszentegyház javára és

126

hasznára igyekezvén, az írás szerint bizonyos regulákat és törvényeket szabtunk, melyek szerint akarunk az egyházi szolgák élete és magatartása felől ítéletet tenni, és ez mi megirott törvényünk ellen vétkezőket tisztünk szerint büntetni.

VI. Holott azért az egyházi szolgák között némelyek superintendensek, némelyek seniorok, némelyek ezekhez hallgató közönséges atyafiak, oskolamesterek és deákok legyenek: jobb értelemnek okáért minden állapotbeliektől mi legyen kivánságunk, külön-külön jelentjük meg.

VII. Az superintendens birodalma alá kötelezünk minden egyházi szolgákat, akárminemű névvel neveztessék az, és akarjok, hogy minden tanító illendő félelemmel és tisztességgel engedjen neki, úgy mint Istentől választott egyházi fejedelemnek, nem maga személyében való méltóságáért, hanem az választó Istenért. (Az 1650. évi kiadásban hozzá van téve: "Ha ki vakmerőképpen engedetlen lészen, az gyülekezet törvénye alá köteles légyen.")

VIII. De ezt az nagy méltóságos és böcsületes tisztet nem akarjok, hogy senki – bárha maga személye előtt arra méltónak láttatik is – tisztességkivánásból magának ragadja és maga indulatjából fölvegye. Sőt ha valamely személyek – bárha az ecclesiában legfőbbek lesznek is azok – választatni akarnák az egész ecclesia consensusa ellen, ne cselekedje: mert történhetik, hogy tisztinek ellenmondói találtatnak; rút dolog embernek kedig birodalmat kívánni, kinek az birodalom alatt valók ellene mondanak. Effélék ellen szól Isten Jerem. 23.: "Currebant et non mittebam illos." (Az 1650. évi kiadásban hozzá van téve: "Ez ilyen azon tisztit veszti el.")

IX. Várja azért az superintendens, hogy arra az tisztre Isten az ő anyaszentegyháza által válaszsza és hívja

127

őtet, s kövesse szent Pál intését, ki azt mondja: "Nemo sibi usurpat honorem, nisi qui vocatur a Deo, quemadmodum et Aaron." Ehhez tartsák magokat mind az seniorok s mind birodalmak alatt lévő tanétók, mert így emberek előtt tisztességesben, Isten előtt kedig és az ő anyaszentegyháza előtt idvösségesben és kedvesben birhatja tisztit. (Az 1650. évi kiadásban hozzá van téve: "Ez ilyennek is hasonló büntetése lészen.")

X. Minekutánna osztán Isten és az ő anyaszentegyháza valakit erre az tisztre választ: megemlékezzék tisztiről és superintendens, azaz mindenekre vigyázó legyen. Birodalma alatt való egyházi szolgáknak tiszteket, életeket, magokviselését, tanításokat úgy igazgassa, hogy Isten tisztességére és sokaknak idvösségére legyen azoknak életek és munkálkodások. (Az 1650. évi kiadásban hozzá van téve: "Egyszer avagy kétszer megintetvén, ecclesiai törvény alá köteles légyen.")

XI. Ha kik kedig az tanétók közzül nem tisztekhez illendő életet viselnének, azoknak testekben való érdemlett büntetésre is hatalmat adunk az superintendensnek, hogy az gonosz erkölcsök inkább kigyomláltathassanak, melyek még az tanétókban is uralkodnak.

XII. De ebben azért az superintendens megtekéntse azt, mi legyen illendő és tisztességes dolog avagy büntetés, s inkább azon legyen, hogy megnyerje az ö lölköt, hogysem mint vagy kétségbeesésre, vagy kedig nagyobb vétekre kénszerítse; kövesse efféle dolgaiban Krisztusnak amaz tanétását: "Si peccaverit in te frater tuus, vade et corripe eum inter te et ipsum solum: si te audierit, lucratus eris fratrem tuum. Si autem te non audierit, adhibe tecum adhuc unum vel duos: ut in ore duorum aut trium testium stet omne verbum. Quod si non audie-

128

rit eos: dic ecclesiae. Si autem ecclesiam non audierit: sit tibi tanquam Ethnicus et publicanus." Mat. 18.

XIII. Ha az ő superintendentiája alatt vagy tanétó vagy hallgató Istene felől való tudományában tévelygeni találtatik: tiszti az legyen az supenintendensnek, hogy mind maga mind egyéb tanétók által afféle személynek megtérétésére igyekezzék. De azt nagy atyafiúi szeretettel és emberséggel cselekedje: tévelygésének okait megértse, azokat megfejtegesse, és az igazságot velek megesmertesse, követvén ebben az szent Pál apostol intését, ki így szól: "Fratres, si praeoccupatus fuerit homo in aliquo delicto, vos qui spirituales estis hujusmodi instruite in spiritu lenitatis." Gal. 6. – Jól eszében vegye, hogy in spiritu lenitatis legyen az ő cselekedeti, mert szent Pál ismeg másutt azt mondja: "Servum Domini non oportet litigare, sed mansvetum esse ad omnes, docibilem, patientem cum modestia, corripientem eos, qui resistunt venitati." 2. Tim. 2. Ezt ő kívöle egyéb tanétók is fejenként kövessék.

XV. De kiváltképpen az új tanétóknak ordinálásában (mert ez az superintendensnek tiszti) semmit maga fejétől azt akarjok, hogy ne cselekedjék, hanem az több atyafiaknak s kiváltképpen az senioroknak itéletek és examenjek accedálván legyen az meg. Ezent kövesse az házasok közt esett egyenetlenségnek lecsöndesétésében és eligazétásában is, hogy az lölkiesméreteknek sérelme inkább gyógyéttathassék.

XVI. Mindezeknek fölötte az superintendens emberségével és tisztességes magatartásával magához édesgesse inkább az egyházi szolgákat, hogysem mint idegenétse, és azoknak egyességeket minden igyekezetivel oltalmazza, megemlékezvén amaz Krisztus mondásáról: "Beati pacifici, quoniam filii Dei vocabuntur." Mat. 5.

129

XVII. Ha ki kedig az ecclesia egyességének és békességének fölbontója és háborétója akarna lenni, annak (noha minden tanétó) kiváltképpen az superintendens ellene álljon állhatatosan, sem fáradságával, sem kárvallásával nem gondolván; melyre inti őtet szent Pál s azt mondja: "Solliciti sitis servare unitatem spiritus in vinculo pacis." Eph. 4. Mert az ki ezt nem cselekszi, béres az s nem pásztor, az ki látván az juhokra jövő farkast, elhagyja az juhokat és elfut. (Az 1650. évi kiadásban hozzá van téve: "Ez ilyen büntettetik az gyülekezetnek ítéleti szerént.")

XVIII. Az seniorok az ecclesiában az superintendensnek munkálkodó és gondviselő társai akarjok, hogy legyenek; nem szintén azon méltóságuak, mint az superintendens: mert ennek hire és akaratja nékül nem akarjok, hogy ők valamit cselekedhessenek, hanem ha az ecclesiának hertelen szüksége kévánná az ő segétségeket. (Az 1650. évi kiadásban hozzá van téve: "Ez ellen vétkezők törvénynyel büntettetnek meg."

XIX. Ezek az ő distractusokban vigyázzanak, és ha mi egyenetlen dolgot látnak, vagy kedig hallonak: azt az superintendenssel egyetemben minden nehézség és készerétés nékül jókedvvel csöndesétsék. (Az 1650. évi kiadásban hozzá van téve: "Ugyanazon büntetés alatt.")

XXI. Ha az superintendens valamelyeket az seniorok közzül az ecclesia dolgára kiküld, zúgolódás nékül elmenjenek és engedelmesek lévén püspökök parancsolatjának, az ő reájok bízattatott dologban híven eljárjanak, mindent az ecclesiának épületjére cselekedvén. (Az 1650. évi kiadásban hozzá van téve: "Ez ilyen engedetlent törvénynyel büntessen az superintendens.")

XXIII. Az ordinandusoknak examinálásában legelsők

130

az seniorok akarjok, hogy legyenek in materiis theologicis; ezek után osztán az több atyafiaknak adunk szabadságot efféle új tanétóknak megpróbálására, hogy így jól megpróbáltatván kezdjen az ő tanétásához az tanétó.

XXXIX. Tanétásában az minister – materiája lévén – az hallgatók bűnének feddését el ne mulaszsza, hogy Krisztus szolgája lehessen, s ebben kövesse az szent Pál apostolnak intését, ki azt mondja 2. Tim. 4.: "Insta tempestive, intempestive, argue, increpa in omni potentia et doctrina." De ez cselekedetiben azért az minister kövesse amaz regulát, melyet szent Pál 1. Tim. 5. ír: "Seniorem ne increpaveris, sed obsecra ut patrem, juvenes ut fratres, anus ut matres, iuvenculas ut sorores in omni castitate." (Az 1650. évi kiadásban hozzá van téve: "Az ki elmulatja a vétkek feddését, az vétek szerént büntettetik az ecclesiai székben.")

XLII. Az szent körösztségnek szentségét azt akarjok, hogy vagy éjjel vagy nappal, valamely időben és órában kévántatik, az minister administrálni lölkiesméretiért és az büntetésért el ne mulaszsza; soha oly nagy gondja és foglalatossága ne lehessen, hogy ebben halladékot vegyen, s megemlékezzék arról, az mit oda föl can. 29. írtunk.

LX. Ha valamely tanétó tanétótársának, avagy bár szomszédja ne legyen is, valami feslettségét megérti, kibül az ecclesiának valami botránkozása következhetnék, el ne hallgassa, hanem az senioroknak, avagy az kiknek illik, meg jelentse, hogy afféle scandolom tolerabili remedio tollatur. Mert ha elhallgatandja és az botránkozás megleend, ejusdem criminis reus reputabitur.

Az apró toldalékok közül említésre méltó, a mely a XLV. (Recz. 46.) art.-ban az úrvacsorai maradék ke-

131

nyeret és bort az utolsónak adatja. Az 1650. kiadásban a XL. és LXII. azzal toldja meg a Recz. 26. és 52. art.-t, hogy "az mely ministernek bibliája nem lészen" és "ha ki tisztihez nem illendő ruhát csináltat," az "annak árával büntettessék."


Hatása áldásos volt és tartós. Articulusait az egyház zsinatain időnként magyarázgatta, tüzetesebben kifejtette, meg is toldotta, de mellettök megmaradt. E zsinati végzések főleg az ünnepeknek, az isteni tiszteletnek, a sákramentomok kiszolgáltatásának és a házasságkötésnek rendére, továbbá az iskolákra, a papavatásra, a hívek meg a lelkipásztor magaviseletére vonatkoznak, óván különösen ez utóbbiakat az egyenetlenségtől, czifrálkodástól és újra meg újra a világi foglalkozásokba merüléstől. A kalmárkodástul azzal is, hogy marhájokat a vámosok prédájára bocsátja, ha igaz járatukat a püspök vagy alispán pecsétes levelével meg nem bizonyíthatják.

Magyari István "supremus senior" az 1603. évi decz. 3. iváni zsinatban e következő végzéseket hozatta.

Hogy a visitatorok tartozzanak az községnek ezt minden helyeken publicálni, hogy valaki az fraterek közül szombaton és vasárnap, adventben, karácsony előtt két héttel, az után kiskarácsony napig, et in tota quadragesima esküttet, három forinttal büntettessék.

Item. Hogy minden pásztorok absoluta concione publicálják az ő fárájokban, hogy ez felyül megírt időkben és napokon általánfogva copulatiot nem administrálnak.

Item. Hogy minden helyeken ante copulationem publicálja az házasulandó személyeket egy vagy két héttel az praedicator.

Item. Hogy minden helyeken az ministerek tartoz-

132

zanak ad praeces matutinas singulis diebus bemenni és szolgálni az Úr Istennek.

Item. Hogy szabad az ministernek az maga majorságából bort és gabonát elvinni, de úgy, hogy maga ne árulja, hanem embere légyen hozzája; ha penig kereskedésnek okáért mástul veend valami marhát, vássárra viszi és ez reá bizonyodik: tehát a vámosok vehessék el tőle és tegyenek praedát benne.

Item. Ha valamely minister az canonokban exprimáltatott innepek kívül egyéb innepeket illeni hágy, és az miatt az vicinus pastor káromoltatik: tehát tartozzék az vicinus pastor az synodusban referálni, és büntettessék sub poena unius fl. hung. De az mely innepnapok meg vannak írva az canonban, megillettessenek.

Az lélekkel való szitkozódás iránt, mely mindkét nemnél igen közzé lett, deliberáltatott, hogy őnagysága requiraltassék, hogy az vármegyéknek parancsoljon, hogy efféle szitkozódóknak büntetések legyen és az urak is e felől commissariusokat rendeljenek.

Item. Ut rev. domini visitatores minden praedicatortól az visitatiokort néminemű katechismus kinyomtatására vegyenek den. hung. 25.

Item. Hogy az senior uraim visitatiokort publicálják az községnek, hogy mindenkor az communio előtt való nap examen legyen, melyből in negotio religionis informáltassanak.

A Kis Bertalant. superintendensnek választó 1625. június 2. csepregi zsinat ezeket végezte.

Art. 1. Az epistolat, oratiot az praedicatio előtt és az áldást az praedicatio után az praedicator maga mondja el az oltár előtt, az kinek arra ereje vagyon.

Art. 2. Zöld maiszner ruhát, csizmát az praedicato-

133

rok közül senki ne viseljen, hanem fekete avagy szederjes legyen; és az kitől lehet – hogy megválasztassék az községtől – papi ruhája legyen.

Art. 3. Az úr ő nagysága jószágában mindenütt oltár építtessék az templomban, az hol nincsen.

Art. 4. Az keresztelés és az esküttetés templomban legyen az nemes személyek kívül. Communicáltatás is közönséges helyen legyen.

Art. 5. Minden regvel az templomban városon és falun könyörgés légyen; az könyörgést penig ő maga mondja az praedicator, az kinek arra való ereje vagyon, – ha nincsen, tehát arra való gyermeket subministráljon.

Art. 6. Vasárnap délest praedicatiok tétessenek minden helyeken.

Art. 7. Az praedicálás minden egyházi emberektül könyvnélkül tétettessék.

Art. 8. Senki az praedicator uraim közül kereskedésben ne avassa magát, hanem ha majorságát el akarja adni, tehát bízza feleségére, szolgájára avagy valami bízott emberre.

Ez a pont későbben így került jegyzőkönyvbe.

Ministernek szabad légyen maga majorságát elvinni vásárra, megengedjük hac cautela, hogy senior avagy püspök uraimék pecsétes levele légyen nála és annak erejével vigye el maga majorságát; avagy ha távol lakik seniorjától és püspökjétől, szolgabirótól avagy viceispántól vegyen pecsétes levelet és annak erejével is elviheti eladni majorságát: de hogy kereskedésre valamit vegyen és azt eladja egyszer is másszor is, tiltjuk teljességesen az ministereket sub amissione officii ettől. Még penigleg az mikoron maga majorságát ha elviszen is az minister, magának ne legyen szabad árulni, rágalmazásnak eltávoztatá-

134

sáért: hanem ha vagy arra való szolgája nem volna, avagy más becsületes embert nem találna, az kivel eladhatnája árúját, szabad magának. Avval is peniglen csak maga táplálására valót vegyen, mert ettül teljességesen tiltjuk az ministereket sub amissione offlcii.

Art. 9. Az mely praedicator részeges, korcsomára örömest jár, tisztitül megfosztatik. Ennek poenája fl. 3.

Art. 10. Mester-emberből, polgárból praedicator ne szenteltessék, hanem schola-mesterekből és scholában tanuló ifjakból.

Art. 11. Irigység, egymásnak rágalmazása praedicator uraim között ne legyen, hanem becsülettel és szép atyafiúi szeretettel legyenek egymáshoz. Ennek poenája első vétkeért 12 fl, másikért duplummal, harmadikért privetur ab officio.

Art. 12. Az schola-mesterek sörínyek legyenek az gyermekek és ifjak tanításában. Az rest schola-mesterek és ifjak superattendens uramtól megbüntettessenek.


E törvényeket megalkotni könnyű volt, de bajos nekik érvényt szerezni. Voltak egyházak, a melyeket a felvigyázók meg nem látogathattak és a senior engedelméből működő prédikátorok, a kik a zsinatokon meg nem jelenhettek – még felavatásra sem – a töröknek, néha csupán ürügyként emlegetett félelme miatt. A szelid erkölcsöket a fel s alá vonuló hadak elzavarták; a portyázókkal együtt járt az elvadulás, nyomukban a pusztulás, utánok a nyomor; ezektől eláradt a tudatlanság és a bűn.

A zsinatokon gyakran ülnek széket az egyházat botránkoztató lelkipásztorok felett: hanyagokat, részegeseket, szitkosokat-átkosokat, háborúságot indítókat minden összejövetelen kell pénzbirságra, eklézsia-követésre, meg

135

hivatalvesztésre, sőt a külső magistratusnak átadásra büntetni. Az egyik megtartotta a pápista ünnepeket, másikat egyháza nyiltan apostasiával vádolt; volt, a ki betegnek nem vitt s más, ki vízzel szolgáltatott úrvacsorát, vagy "hostiam sine consecratione distribuit."

Kis Bertalan superintendens keményen fogta a rakonczátlanokat, de a törvény szigorú alkalmazása miatt volt is sok háborúsága. Az 1630. év folyamán 13 prédikátorra mondott zsinati sententiát, kik között ott volt a sági, Ságodi István, – az ugodi, Szentmihályfalvai Miklós, – a sömjéni, Német János. De midőn találkoztak, kik parancsait nem teljesítették, idéztetvén a zsinaton meg nem jelentek s rendtartásának kemény igáját nyakukból daczosan kivetették: kedveszegetten állt fel a kormányrúd mellől, hogy mint közönséges atyafi békében terelgethesse az Úrnak sárvári kicsi nyájacskáját. Hívei megengesztelték, a fogadkozások maradásra bírták; de hogy a patriarchalis kormányzata ellen támadt resensusnak volt valami kis alapja, mutatják az ekkor megállapított következő articulusok, melyeknek éle egyenesen az ő eddigi felügyelő, kormányzó és igazságot szolgáltató főpásztori működése ellen irányul.

Midőn 1625-ben Kis Bertalant püspökké megválasztották, azt is kimondta a zsinat, hogy az egyház pénze nála álljon, "és az hol kévántatik pro communi bono költsön abból ő kegyelme." De három év mulva a főjegyzőre ruházták a pénztárosságot; e kettős tisztséget tehát először Galgóczi Miklós szentmiklósi lelkipásztor, a jegyzőségben Kis Bertalan utóda, viselte, kit 1630-ban Potyondi István peresztegi, 1631-ben Serény György kövesdi, 1641-ben Nodificis István kőszegi (magyar), 1646-ban Fábri István (eddig lózsi), ez évtől szakonyi,

136

1651-ben Sárfői Miklós soproni (magyar) prédikátorok követtek, Instructiojuk a 6-ik articulusban van.

Articuli consistoriales pro reverendo domino superintendente et reverendo domino notario in synodo generali Csepregina anno 1631. 24-25. Junii conscripti.

Art. 1. Dominus superintendens contineat se intra cancellos sui officit nec sibi usurpet dominium super ministros. Si qui eorum propter excessus quosdam puniri debent, luent poenas secundum canonum praevaricationem; si erit poena pecuniaria, illam pecuniam dominus superintendens non in suum usum convertat, sed in fiscum ecclesiae inferat.

Art. 2. Volumus, ut dominus superintendens nimiam vehementiam deponat, scopticis et iniuriosis verbis dominos ministros lacessere desinat. Delinquentibus enim sua poena expressa est in canonibus.

Art. 3. Si aliquis ministorum – quod Deus avertat – carne et diabolo victus, committeret peccatum aliquod cornutum, puta: adulterium, homicidium, sacrilegium etc., et si peccatum ipsius fuerit peccatum notorium: ex tunc dominus superintendens super talis ministri peccato dominos seniores certificet, eosque convocet, et sic consultetur de ipso capiendo et deponendo. Id enim non debet fieri privato zelo et arbitrio, sed totius ecclesiae consensu; sicut enim vocatio ministri, ita etiam ejusdem remotio ad omnes ecclesiae ordines pertinet. Postea pro capitalibus delictus tales ministri tradantur politico magistratui: quia in hujusmodi sceleribus non ut ministri Christi, sed ut homines carnales inveniuntur, qui similibus cum aliis maleficis poenas haud immerito luant.

Art. 4. Quando illustrissimus comes noster ex sua benigna munificentia ac liberalitate prospicit de victu mi-

137

nistrorum, ille convertatur in communem dominorum ministrorum sustentationem. Dominus superintendens partem aliquam istius victus ab illustrissimo domino comite gratiose collati ne sibi usurpet, sicuti aliquoties hactenus factitatum est. Nam multi e dominis ministris e longinquo venientibus destituuntur sumptibus, quibus sibi victum comparare possent.

Art. 5. Volumus et hoc: quando causantes, quorum causae in foro nostro ecclesiastico discutiuntur, aliquod honorarium afferunt, – quidquid sit illud – dominus superintendens pro se ex proprio suo arbitrio ex illo nihil sibi asservet, sed utendum illo pro more apud praedecessores nostros consveto ac laudabiliter usurpato. Si quid honorarii ipsi soli domino superintendenti a privata aliqua persona – sive illa sit ecclesiastica sive politica – oblatum fuerit, id sibi reservet, de quo hic sermo non est.

Art. 6. Constituatur juratus notarius et thesaurarius ecclesiae, qui in numerato apud se reservet proventum ecclesiae in pecuniis, ex illo nihil eroget vel contribuat alicui absque scitu et annuentia dominorum seniorum, – sicuti hactenus factum est, – sed iste proventus in pecuniis reservetur ad futuram ecclesiae necessitatem. Si quid ex eo erogatum fuerit, singulis anni synodis generalibus dominus notarius reddat rationem de expensis.

Art. 7. A modo in posterum synodus generalis in initium messis non determinetur, – sicuti moderna, – sed eius terminus sit mense Majo, vel in initio Junii. Onerosum enim, imo detrimentosum est dominis ministris, cum primis a longinquo venientibus. Nam omnia suum habent tempus aptum. Hactenus a memoria nostra cursus solitus est emitti et publicari ex synodis particularibus ex consensu dominorum seniorum. Hoc et in posterum ut fiat, volumus.

138

Art. 8. Reverendus dominus superintendens suas injurias, a ministris sibi illatas, nondeferat ad dominum comitem in propudiosum praejudicium venerabilis consistorii ecclesiastici; sed eas proponat ecclesiae, et si ministri tales poenas commeriti fuerint, iudicabunt domini consistoriales.

Art. 9. Si quis dominorum ministrorum seu politicorum accusationem aliquam afferret reverendo domino superintendenti contra aliquem dominorum seniorum aut ministrorum ecclesiae: dominus superintendens non tenetur (altera parte non audita et nondum comperta rei veritate) iudicium ferre, vel invehere contra talem, cum primis sinistre accusatum dominum seniorem vel ministrum, multominus vero quibusvis accusationem istam dubiam propalare, iuxta admonitionem Pauli I. Tim. 5:19. Cum vero testi regulariter non creditur, iudicium esto penes consistorium.

Art. 10. Si quis ministrorum certa de causa convenire cogitur, vel privatim domi, vel publice tam in particulari quam in generali synodo, patienter et paterno affectu audiatur et absolvatur. E longinquo venientes longa praestolatione non retineat, sed ante omnia prae reliquis propinquius habitantibus, absolutos dimittat.

Art. 11. Volentes aliqui mutare certis ac gravibus de causis vel ministri ecclesiae parochias, vel vero rectores scholas, legitime alias vocati, libere dimittantur, cognita causa ejusdem seniori. Praecipue si quis de ingratitudine auditorum conquestus fuerit, vi non urgeatur talibus inservire. Ab his enim mandato Christi discedere potest, pulverem pedibus adhaerentem excutiendo. Matth. 10:14.


Reczes 33. kánona (1598. évi 71., Hercz. 27. art.) elrendeli, hogy az egyházakat minden esztendőben meg

139

kell látogatni. A visitator számára is készült nem sokára latin nyelven egy 27 p. álló utasítás, a melyet, a visitationak ebben az időben szokatlanul – az aprólékosságig – részletes kánonát, a törvény kiegészítőjeként annyival inkább helyén valónak látszik itt a Muzeum u. a. codexéből közölni, mert egyetlen előzőjének, az 1550. évinek csupán emlékezete maradt ránk. (L. Ember-Lampe 98.).

Az egyházakat az utasítás 2. p. szerint az esperes társaságában maga a superintendens vagy megbizottja látogatja, és megvizsgálja a pásztorok és hallgatóik tudományát és életöket, valamint az egyház veteményes kertjét, az iskolát. A 8. p. szerint a prédikátornak még könyveit is meg kellett nézni, s hogy ez valóban szükséges intézkedés volt, abból is kitűnik, hogy az 1602. évi febr. 24. csepregi zsinaton Hegedüs Pál lelkipásztor ellen az a vád merült fel, hogy hol Kulcsár György, hol Telegdi Miklós postilláit használja.

Ezt akkor – úgy lehet, joggal – bűnül rótták fel; másfél század mulva senki sem ütközött meg Felsőbányai Allós István kéttornyúlaki ref. prédikátornak önéletrajzában (L. Révész, Figyelmező 1877. évf. 291. l.) tett vallomásán:

Olvastam Káldy György öreg Postilláját,
Pázmány Péter érsek úr Dominicáját,
Némethi Mihálynak ugyanaz munkáját,
Kikből Dominicam bírja darab tagját.

A 18., 19. p. elrendeli, hogy az eklézsiák mindenütt egyházfiakat válaszszanak – megszabja ezek teendőit is (szórul-szóra belekerült az 1631. évi visit. jkvbe) – és tőlök évenként számot vegyenek; az egyháznak, a pásztornak, az iskolának, a mesternek és a deákoknak jövedelmét külön-külön kimutassák; a lelkipásztoroknak

140

az illendő tiszteletet megadják, fizetésöket hiány nélkül beszolgáltassák, őket a baromőrzés terhétől mentesítsék.

Erről már az 1557. évi szász Generalartikel is intézkedett az 1540. évi porosz Artikel von Erwählung der Pfarrer mintájára; a sárvári generalis synodus is jegyzőkönyvbe vétette 1626. július 2-án: "A ministerek uram ő nagysága és az egész ecclesia végzéséből sohol csordásoknak nem tartoznak semmi fizetéssel, sem étellel, sem peniglen szerjáró csorda őrzéssel, mivelhogy tartozik az község megböcsülni és tisztességben tartani."

A parochialis jobbágyaknak szolgálati viszonyait is szabályozza úgy a hogy a lelkipásztorokkal és az egyházzal szemben.

Jobbágya ugyanis minden nagyobb egyház prédikátorának volt, rólok zsinatok, egyházlátogatók gyakran hoztak végzéseket. A sárvári parochialis curiát Nádasdy engedelméből Magyari István idejében megszállott jobbágyokat 1630-ban arra kötelezik, hogy földesurok, Kis B. részére két-két font borssal és két-két lat sáfránynyal adózzanak. 1626-ban a czenkiekről megállapítják, hogy a ministernek "de jure tartoznak szántani heti szolgálatban, mert az előtte való prédikátornak időtt is szokás volt." Ugyanezen évben így rendezik a csepregi jobbágyok szolgálmányait:

1. A szőlők munkáit illendőképpen végben vigyék mint ez ideig, annakutánna megszedvén, az barmosok béhordják és megpréselvén helyben takarítsák.

2. Hogy épülhessenek a szőlők, minden barmos jobbágy esztendőnként tartozik öt szekér ganéjt vinni az egyház szőleiben.

3. Egyház földeiben és akár maga földében prédikátor uramnak termett légyen, tizenkét hold vetését úgy-

141

mint gabonáját tartoznak learatni és béhordani, a hova kívántatik.

4. Hasonlóképpen az egyház réteit jó idővel megkaszálják, felgyűjtsék, lencséjét, borsaját és magok szekerén béhordják.

5. Mindennemű helyadó az szokás szerént helyén maradjon, karácson fáját, két szekér egy zsellér fa vágással tartozik és az marhás jobbágy egy szekér karácsonfával.

6. Oskola házát, prédikátor uram házát és az templomot épéteni tartozik az egész fára prédikátor uram jobbágyival együtt.

Végbe vévén az plébániaháznak kertelését, sározását és födéllel tartását, ezen kívül minden jobbágy akárminemű illendő szolgálatra kivántatik, két napot kell szolgálni, felét télen, más részét nyáron.

Item. Extraordinarie télen egy-egy napon az barmosok ganéjt hordjanak az egyház földjeire, hogy el ne pusztuljanak az földek; ezt a barmatlanok elteregessék.

Fontos intézkedése a világi elemnek – már Melanchthon által 1541-ben (De abusibus emendandis) sürgetett, a szepesváralljai zsinaton (2. art.) is elvégzett – bevonása az egyházlátogatásba. A 3. és 27. p. szerint a patronus képében világi bízott embere a visitáló püspökkel sorra járja az egyházakat és a tett intézkedésekről jelentést, a teendőkről pedig kétségen kívül javaslatot terjeszt megbízója elé. Midőn az 1603. évi decz. 3. Iványban tartott zsinat az egyházak visitálására 4 bizottságot küldött ki: Magyari István supremus senior csak azt a megbízást kapta, hogy "Urunktól ő nagyságától nyerjen minden seniorok processusára levelet, ut vigore earundem solemnior et stabilior sit visitatio;" Báthori Erzsébet is csak ilyen levelet adott 1605. jan. 31-én. Földesúri megbízott kiküldéséről szó sincs.

142

De a Tótság visitálásában 1627 nyarán már világiak is vettek részt (L. Prot. Egyh. és Isk. Lap 1866. évf.); valószinűleg ezeknek az articulusoknak értelmében. Megjelentek a zsinatokon is a XVII. századnak már első felében előbb Nádasdy Pál, majd özvegye, Révay Judit, később Nádasdy Ferencz hívására, megbízásukból és képviseletükben – ha nem is annyian, mint a felvidéki nagy zsinatokon – mind a polgárok, mind a nemesek közül és főember szolgái is többen.

A visitáló bizottságoknak kötelessége volt az is, hogy az "oskolákban való tanítást elrendeljék propter juventutis emolumentum:" és viszont elvégzett dolog volt, hogy "mikor visitálni kimennek, mesterek költsenek ő kegyelmekre." A falusi kis oskolákat nem sokra nézték, de jól ellátták. Mikor a megromlott csepregi iskolát, a mely "a Dunán innen a magyar scholák között a legfőbb és legnevezetesebb" volt, "kiben nagyságos uraknak, nemzetes nemes főfő rendeknek fiai német gyermekekkel egyetemben tanultanak," felsegélni kerületül törekedtek: ennek megépültéig concedálták ugyan őket, de keményen rájok parancsoltak, hogy tanítókat a nagyobb iskolák rektoraitól kérjenek, "succrescentes autem conducere gravi poena non permittitur."

A visitáló superintendensnek fáradságáért a 26. p. egy-egy forintot rendel egyházanként, a mit az 1630. jún. 4-iki csepregi zsinat a hívekre ró és egyharmadrészben a kisérő seniornak – a notáriusnak 24 d. – szán, az 1652. nov. 25-iki locsmándi zsinat pedig állandósít. Gondoskodásukban így nagyon elmaradtak a zsolnai, meg különösen a szepesváralljai zsinatok 5. p. mögött.

Ilyen utasítás a német irodalomban sok van: ez az 1568. Preussische Bischofswahl-ból van átdolgozva.

Ime a kánonok.


[167]

A dunántúli reformátusok 1612-ben, Beythe István halálával, Pathai Istvánt, Batthyány Ferencz papját választották superintendensökké. A szigorú fegyelmet tartó főpap püspökségének sivatagba veszett útján azzal indult meg, hogy a mindjárt megválasztása évének november 11-ére Köveskútra gyűjtött első zsinatán bemutatott egy a felügyelete alá helyezkedett egyházak részére készített törvénytervezetet, a melyet a Sopron, Vas, Zala, Veszprém stb. megyékből összegyülekezett atyák mindnyájan egy akarattal jóvá is hagytanak.

Reánk ez érdekes emlék Alsólendvai Gál Imrének – a veszprémi papságban is, meg a püspökségben is Pathai I. egyik utódának – kánontárában, magának a törvénygyűjtőnek keze irásában maradt.

Pathai István is a Herczegszőllősi kánonokat dolgozta át; törvényét latin nyelven írván, alapul a latin szöveget vette. Ennek 47 articulusából, mint szerinte az ő idejében már feleslegeset, kilenczet hagyott ki, egyet pedig ellenkező rendelkezéssel fogadott el; az átvett és majdnem teljesen szórul-szóra kiírt 37 kánont jobb rendbe szedte, kettőt összevont, hatnak ketté szakított, össze nem tartozó részei logikus csoportositásával alkotott két újat; megtoldotta ezeket még 16 articulussal: kánonainak száma így lett 55.

168

A Herczegszőllősi kánonokkból ezeket az articulusokat hagyta ki:

1. A hit dolgában a világi hatalmasokkal nem kell gondolni.

8. A szentek napjait nem kell megülni, csak a Krisztus emlékezetinek ünnepeit.

9. Az ünneplés nem hívalkodásban és éktelen játékokban áll, hanem abban, hogy magunkat Istennek szenteljük és az atyafiúi szeretetet gyakoroljuk.

10. A gyermekeknek tanítani kell a kátét.

20. Az egyház közönséges szükségére adózni kell.

22. Nehéz dologban semmit a lelkitanító önnön magától ne cselekedjék.

25. A lelkipásztorok hallgatóikat ne szidalmazzák, ha tőlök szidalmaztatnának is.

42. Az úrvacsorai ágendát könyvnélkül kell elmondani s ügyelni a communicansokra.

43. Az úrvacsora megvetőit meg kell büntetni. De azért az istenitisztelet bensősége, a sákramentomok kiszolgáltatásának helyes módja, a pap- és tanítóképzés, valamint a falusi iskolák érdekében megtett kormányzása egész ideje alatt minden lehetőt s prédikátor társaiban saját példájával nevelte a pastoralis curát és prudentiát. Hiteért miatt a világi hatalmasoktól maga is szenvedett üldözést, úgy hogy élemedett korában a sír nyugalmáért messze, más uralkodó birodalmába kellett bujdosnia. Az egyház közönséges szükségére 1613. évi novemberi zsinatán – kétszeres fizetés büntetésének terhe mellett – a következő (1617-ben negyedére leszállított) kulcs szerint adóztatta meg az egyházak és az iskolák tanítóit: 25 frt jövedelem után 50 den., 50 frt után 1 frt, 100 frt után 2 frt.

169

A megváltoztatott articulus ez:

Hercz. 6. art. szerint kibocsájtót az új papoknak az esperes ad: Pathai 8. articulusa ezt a jogot a superintendensnek tartja fönn.


A Herczegszőllősi kánonokat kiegészítő czikkelyek nagyobbára Gönczi Györgynek Minores articuli-jából meg a Felföldi kánonokból vannak véve. Mind a kettő közkézen forgott. Amazt a hitvédő debreczeni tudósok messze terjedő hire, etnezt a mátyusföldi és csallóközi jó szomszédok barátsága s egyiket is másikat is kiváltképpen ajánlotta sok ügyesen megfogalmazott helyes rendelkezése.

Pathai 4. art. = Minores 20. art.
   "    6.  "  =      "    20.    "
   "   12.  "  =     "     16.   "
   "   28.  "  = Felföldi 38.  "
   "   29.  "  =     "     40., 41., 42. art.
   "   30.  "  =     "     37. art.
   "   31.  "  =     "     36.  "
   "   32.  "  =     "     32.  "
   "   33.  "  =     "     34.  "
   "   34.  "  = Minores 15.  "
   "   37.  "  =     "     26.  "

Mindezekhöz igen sok toldás járul, büntető sanctioval rendre el vannak látva. Az új rendelkezések közül a feltünőbbek itt következnek.


A lelkipásztorok felavatására és elhelyezésére vonatkozók.

A lelkipásztori teendők végzésére felhatalmazást – ideiglenesen a zsinatig – és kibocsájtó levelet a püspök ad, ha a jelöltek bizonyítványait rendben, őket a hivatal

170

viselésére alkalmasnak, meghívásukat kellőleg igazoltnak találja. A zsinaton megtartandó vizsgálat vezetésére a püspök elnököt nevez ki, s tőle az eredményről jelentést kiván; a felavatottaktól a kibocsájtót visszaköveteli s részükre oklevelet állíttat ki. 3., 8., 26. art. a Hercz. 6. és 28. art.-hoz.

Az ifjú pap az őt felavattató egyház szolgálatában hálából legalább három – Felf. 8. art.: két – évig megmaradjon. 25. art. A Tasnádon 1623. alkotott (Append. 13.) art. szerint is a tudósabb két, az együgyűbb három évig.

A ki törvényes meghívás és a superintendens engedelme nélkül szolgál valamely egyházban, azt esperesi megintés után el kell fogni s a polgári hatóság által egy évi elzárás után ki kell zavartatni. U. a. art.

Az egyház távozó lelkipásztorának nyugtatványával igazolja, hogy tartozásának eleget tett; a ki elődjének kielégitése előtt bemegy az egyházba, annak követelését és büntetésül 6 frtot tartozik lefizetni. 17. art.

Ha az egyház pásztorát ok nélkül elbocsájtja, nem kap mást (Sopr. 33. art.); ha valaki kész lenne nekik szolgálni, örökre letétetik. 14. art.

Lelkitanító nélkül marad a díjlevelet csonkítani merészlő egyház is. 32. art. a Felf. 32. art.-ból.

A pásztor pedig, ha ebbe – hogy helyén maradhasson – bele nyugszik, elűzetik. 33. art. a Felf. 34. art.-ból.

Affiliatiora engedelmet az esperes meg a püspök adhat. 19. art.


A lelkipásztorok életét szabályozók.

A főbenjáró bűnbe esett prédikátort le kell tenni és át kell adni a külső magistratusnak. 28. art. a Felf. 38. art. után.

171

Vétségért excommunicált vagy letett pásztor addig nem szolgálhat, míg az egyházat ki nem engesztelte, különben örökre kivettetik. (Felf. 40. art.) A kiengesztelés ott és az előtt az esperes előtt történjék, a hol és a ki által a püspök a büntetést végrehajttatta. (Felf. 41. art.) Az egyházi büntetés elől polgári hatósághoz futó örökre letétetik. (Felf. 42. art.) 29. art.

Ha az egyház vagy az iskola tanítója magát leissza, avagy a parasztokkal együtt dőzsöl a korcsmában, először 3 frtra büntettetik, azután letétetik. 20. art. a Hercz. 14. art.-hoz.

Az uzsorás lelkipásztort először rút nyereségétól, azután hivatalától meg kell fosztani. 30. art. a Felf 37. art.-ból.

A kapzsiságból világi foglalkozásba merült prédikátor büntetése 10 frt. 31. art. a Felf. 36. art.-ból.

A lelkipásztorok hivatalukhoz illendőképpen (valamint a tanítók és a tanulók is tisztességesen) ruházkodjanak és nyíratkozzanak; feleségeik kerüljék a fényűzést. 23. art. – Reczes 52., 53., 52. (Sopr. 62., 67., 63.) art. is.

Az egyházi szolga tisztességes lakodalomba elmehet de ha gajdolnak és czimbalmoznak, hagyja ott. 34. art a Min. 15. art.-ból.


Az iskolára tartozók.

A tanító ne tánczoljon, ne részegeskedjék; a hanyagot, kegyetlenkedőt, erkölcstelen életűt és czifrálkodót az eke szarvához vissza kell kergetni. 18., 20., 36. art. a Hercz. 26. art.-hoz.

Másunnét jövő rektor bizonyítványt hozzon esperesétől. 16. art. a Hercz. 24. art.-hoz.

A henye és a kóbor deákokat nem szabad az isko-

172

lában megtűrni, sem tanulatlan kezdőket befogadni; a rosszakat az iskola törvényei szerint kell büntetni. 37. art. a Min. 26. art.-ból. – Reczes 32. (Sopr. 66.) art. is.

A lelkipásztoroktól beszedett büntetéspénzek részben a tanuló deákok promotiojára fordítandók. 11. art.


Az egyházlátogatást és a zsinatot illetők.

Az esperesek – s esperes legyen a püspök is! – jegyzékbe vegyék egyházaikat és azok pásztorait, nehogy illetékességök kérdése viszályra szolgáltasson okot. 6. art. a Min. 20. art.-ból.

Egyházlátogatás alkalmával hallgassa ki az esperes a prédikátort hívei felől s az egyház tagjait pásztoruk felől; a szertartások egységessége érdekében vizsgálja át a lelkipásztor könyveit is (Artic. pro visit. eccl. 8.) és az Isten igaz igéjének meghamisítóit vegye magához; a perpatvarkodást lehetőleg előzze meg, a súlyosabb eseteket vigye a zsinatra; egész körútjáról tegyen a zsinat színe előtt jelentést. 7. art. a Hercz. 27. art.-hoz. – A visitatort át kell vitetni a szomszéd faluba. 9. art.

A lelkipásztor nyilvános botrányt okozó prédikátor társát megintse, azután esperesének feljelentse, különben letétetik. 22. (Sopr. 60.) art. – Az ok nélkül vádaskodót egy-két intés után elkerüljük. 21. art. a Hercz. 16.art.-hoz.

Az egyház ügyeinek intézése érdekében a püspök az esperesekkel, az esperes a lelkipásztorokkal rendelkezik, kiküldetésben jártuk idejére díjtalan helyettesítésükről gondoskodik; az engedetleneket első és másod ízben 3 és 6 tallérra bünteti, harmad ízben felfüggeszti. 10., 11. art. a Hercz. 4., 5. art.-hoz.

A zsinatot a superintendens hívja össze az esperesekkel egyetértve. (Min. 20. art.) Szabályozva van az

173

összehívásnak – még a meghívók kiállításának és körözésének – a módja is (V. ö. az 1617. évi kishonti 10. art.); egyben a büntetés is meg van állapítva azokra, a kiknek mulasztása miatt valaki a gyűlésről netán elmaradna. 4. art. – A helyes ok nélkül zsinatot mulasztó lelkipásztorra a Min. 16. art. után 3 frt, ismétlés esetén 6 frt, esperesre kétszeres büntetést, harmad ízben hivatalvesztést mér a Hercz. 15. art.-t kiegészítő 12. art. – Reczes 18. (Sopr. 69.) art. azonnal hivatalvesztést.

A zsinaton különben a prédikatorok az egyházfiakkal, a rektorok néhány deákjukkal szoktak megjelenni (V. ö. Komj. kán. IV. 5. és az 1629. németújvári convent hat. 5. c. pont), s a gyűlés végét a jövő zsinatig felfüggesztés terhe mellett tartoztak kivárni (1613. nov. zsin. hat. 2. pontja Reczes 20., Sopr. 70. art. értelmében); az 1618. nov. generalis (hat. 1. pont) janitorokat állított a templom ajtajába s a gyűlésből egy óránál tovább elmaradásért 25 den. büntetést szabott.

Említésre méltó még, hogy az 1. art.-ban igen részletes hitvallás, a 2. art.-ban az egyház meghatározása van adva; a 47. art. a Hercz. 7. art.-t azzal egészíti ki, hogy az új menyecskék beajánlása is tilalmas; az 54. art. pedig elrendelvén, hogy az úrvacsorát kéthetenként ki kell osztani, a II. helv. hitv. értelmében kimondja, hogy sem betegekhez (pótlás a Hercz. 46. art.-hoz), sem az egyház közösségéből magokat kivonókhoz nem szabad elvinni.

A 44. art. szerint a ki leányt rabol, – ha az saját jegyese: az egyházból ki kell zárni, – ha másé: egyszersmind a községból is ki kell zavarni; – ha ugyan a polgári hatóság életének megkegyelmez. V. ö. az 1562. debrecz. hitv. és az 1584. Preuss. Consistorialord. VII. 18. ellentmondó határozmányait.

174

Ezekhez a törvényekhez a Pathai Istvánnak fél emberöltőre terjedő püspöki kormányzása alatt pótlólag hozott végzések közül – a lelkipásztoroknak az egyház közönséges szükségeire megadóztatásán és a zsinatokon mindvégig kitartó részvételre kötelezésén kívül – fontosabbak a következők.

A hivatalos titkokat kifecsegőt a társaságból ki kell vetni. (1618. nov. 1. szentlőrinczi zsin. végz. 2. p.)

Közgyűlés évenként egyszer, aratás előtt legyen, – a seniorok ezt előkészítő tanácskozása felváltva a Rábán innen, Mesteriben és túl, Bűben (u. zs. végz. 6., 9. p.); a corona jegyzője Kanizsai Pálfi János. (1617. máj. 1. köveskúti zsin.)

Az esperesek a kibocsájtott ifjú lelkipásztoroktul esküt és reversalist vegyenek; felavatni senkit nem szabad, ha legalább Siderius kátéját nem tudja (1618. zsin, 8., 7. p.); az egyház a külföldön tanuló deákok részére alamizsnálkodjék (1626. jún. 24. szentlőrinczi zsin.).

Senki a superintendens tudta nélkül hitünk ellenségeivel polemiába ne bocsájtkozzék; a kire mások írnának, esperesének vagy a püspöknek jelentse. (1617. máj. 1. köveskúti zsin.)

4 II. helvét hitvallástételt latinul és magyarul ki kell nyomtatni. (U. zsin. – Szenczi Csenéét l. RMK. I. 465. és 466. sz.)

Az egyházak jövedelmeit össze kell írni. (1619. máj. 1. pápai zsin.)

Kettőről bővebben.


Pathai 6. kánona a Maj. 32. és Min. 20. articulussal egyezőleg kötelességökké tette az espereseknek, hogy a felügyeletük alatt álló egyházakat jegyzékben tartsák.

175

Ez volt az első határozott lépés a kibontakozásra abból a most alig elképzelhető zűrzavarból, a melyben dunántúli egyházaink az országtipró hadak fegyvereinek soha nem szünő csattogása, meg az erőre kapott róm. kat. egyház felharsanó riadója által minden oldalról rettentve hányódott a XVII. század elején. Baranyában is. Halasi Bálint superintendens panaszszal írta Laskóról 1647-ben Pataji Sámuel tolnai esperesnek, hogy azt sem tudja, hány egyház tartozik püspöki vigyázása alá. (Ember-Lampe 672. l.) A kimutatásokat tartoztak az esperesek az 1614. évi aug. 24. köveskúti zsinat határozata értelmében a superintendenssel közölni. Ez megtörténvén, hosszas tanácskozás után, – a birtokviszonyok tekintetbevételével, – 1618. nov. 1-én Szentlőrinczen a következőképen osztották az egyházakat senioratusokba.

Veszprémi egyházmegye

Alsóörs
Balatonfőkajár
Battyán
Bedeg
Berhida
Enying
Felsőörs
Fokszabadi
Füred
Hidvég
Ireg
Kádárta
Kenese
Kiliti

Nagyberény
Nágócs
Nyék
Ősi (Veszprém m.)
Ősi (Tolna m.)
Paloznak
Pécsel
Sóly
Szárberény
Szentgál
Tótvázsony
Vámos
Veszprém

176

Pápai egyházmegye

Bánk
Csesznek
Csögle
Felpécz
Görzsöny
Gyimót
Hőgyész
Kenyeri
Kéttornyúlak
Kup
Mezőlak
Mezőőrs
Móriczhida
Noszlop
Nyárád

Padrag
Pápa
Polány
Ság
Szemere
Szerecsen
Takácsi
Tamási
Tapolczafő
Táp
Tápszentmiklós
Tevel
Téth
Vágh

Németújvári egyházmegye

Baksafalva
Czáling
Csákány
Hidegkút
Keresztúr
Kukmér
Németújvár
Pusztaszentmihály
Rábaszentmihály
Szentelek
Szentgrót
Szentimre (?)
Szentkút
Szentmiklós
Szentpéter

Rohoncz-szalonaki tractusban:
Csajta
Csém
Inczéd
Kéthely
Kiczlád
Komját
Narda
Németszentmihály
Óvár
Őr
Rohoncz ném. egyh.
   "    horv.   "
Sámfalva
Szalonak

177

Körmendi egyházmegye

Acsád

Hollós
Körmend
Köveskút
Nagyasszonyfalva

Polány
Rádócz
Szecsőd
Szentkirály
Szentlőrincz
Vép

Vízlendvai egyházmegye

Hodos
Lak
Martyáncz
Muraszombat
Szentbenedek
Szentgyörgyvölgye

Szenttrinitás
Szécsisziget
Turnisa
Velemér
Vízlendva

Kiskomári egyházmegye

Aszaló
Csokonya
Csököly
Csurgó
Gadács
Galambok
Gige
Gölle
Györök
Hetes
Juta
Kisgörbő
Kiskomár

Lapa
Látrány
Mérő
Mocsolád
Sámsond
Segesd
Somodor
Szentmárton
Tab
Tapsony
Taszár
Újlak

Az 1629. márcz. 18. körmendi püspökválasztó zsinaton újra számbavették az egyházakat. Az ekkor készült

178

új összeírásban, a mely a megfogyatkozott vízlendvai eklézsiákat a németújvári senioratushoz csatolva sorolja elő, nagy számmal fordulnak elő olyanok, a melyek az 1618. éviben nincsenek említve. Ezek

A veszprémi egyházmegyében

Csopak
Füle
Ladány

Lepsény
Mezőszentgyörgy
Monoszló

Papkeszi
Vilonya
Vöröstó

A pápai egyházmegyében

Ászár
Csetény

Dudar
Lázi

Nóráp
Réde

A németújvári egyházmegyében

Csesztreg
Dobronok
Gyarmat
Hodász
Iváncz

Kardonfalva
Kápolnásfalu
Kerkaszentmiklós
Milej
Rákos

Szentanna (?)
Szentgyörgy
Szentjakab
Szentviszló (?)
Szöcze

A vépi (azelőtt körmendi) egyház megyében

Dozmat Kajd Kisunyom

A kiskomári egyházmegyében
az 1640. évi összeírás szerint

Balhás
Beleg
Csákány
Görgeteg
Inke

Jád
Kéthely
Korpád
Lábod
Nagybajom

Ötvös
Sávoly
Szentbenedek
Szomajom
Vid

179

Más hivatalos összeirásokban imitt-amott még a következő egyházak vannak alkalmilag fölemlítve:

Aláson
Alszabadi (?)
Ádánd
Bagonya
Barabás
Barnag
Bálványos
Boldogasszonyfalva
Bödöge
Böcsfölde
Bucsu
Csajág
Csáktornyasztmih.
Csepel

Csér
Egres
Gelse
Hedrahely
Hékút
Iszkaszentgyörgy
Kercza
Kőröshegy
Kővágóörs
Köveskálla
Lölle
Lövő
Majsa
Moha

Nagyvázsony
Nárai
Olaszfalu
Öcs
Polgárdi
Rábafüzes
Rátót
Ropoly
Ságvár
Szentmárton
Szentmihály
Szécsény
Szólád
Tormafölde

A nagy többségben levő magyar egyházak között az ország nyugoti és déli határán békésen meghúzódott egynehány német meg horvát anyanyelvű s szétszórtan egyebütt is nem kevés számmal olyan egyházunk, a melyben az úrvacsorát a régi gyakorlat szerint ostyával osztották. Éppen mint a hogyan egy egységes egyház kötelékében voltak Németalföldön francziák meg németek, Lengyelországban sokáig a hussziták és a protestánsok.

Az ostyás egyházakkal a kerület vezető férfiai a legelőzékenyebb türelemmel bántak. Pathai István az újításban Zwinglivel azt tartotta, hogy nem szabad semmit elhamarkodui. Legkedvesebb barátjához a gyertyagyújtás utáni templomozással kisérletező Pálfi János pápai prédikátorhoz 1620. évi decz. havában így írt: "Mi fili, in celebribus ecclesiis nihil cito, nihil temere,

180

nihil denique sine longa deliberatione et multorum eruditione praestantium, aetatis et prudentiae reverentia spectabilium consilio tentandum esse arbitror." (Fabo: Codex ev. 223.) Tiszttársának, az agg Miskolczi Péternek sajnálatos esetéért habozás nélkül, egyenesen ezt az újítást okolja, a melyből csak más "még nagyobb bajok is ne származzanak": mert "hac ratione, hac via inductae sunt olim a pontificibus varietates ceremoniarum." Az ostyáról az a véleménye, hogy "ha a keresztyének gyengék és nem értik, tűrhető dolog bennek"; prédikátor társait pedig figyelmezteti, hogy "mindaddig, míg szintén meggyaraposznak az értelemben, a féléket nem árt tejjel táplálni, kik a derék eledelnek befogadására nem alkalmatosak" – de egyszersmind inti is, hogy "azonkozben munkálkodjék a jó lelki tanító, hogy őket igaz értelemre hozván, megnyugoszsza lelkeket az igaz értelemben", mert "így kiveheti közülük botránkozás nélkül." A hol azonban "tudós és megrögzött értelmű keresztyének vannak, ott ugyan nem illik szenvedni – ugy mond, – hanem a bálványozásnak még a gyökerét is ki kell közülük hányni, hogy az Úrnak tiszta templomi legyenek." (A sacramentumokról 128-130. l.)

E szellem hatása alatt állott magának a hajthatatlan Melius Péternek a papsága is, midőn az 1562. évi hitvallásában hangoztatván, hogy az apostolok is tettek az erőtelenek miatt némely nem parancsolt intézkedéseket, javalta a gyengék előtt a tartózkodást (Kiss: XVI. száz. zsin. 227. és 154. l.), valamint még akkor is, midőn az 1567. éviben elismerte, hogy "pogácsát, hamuban sültet, az írás megengedi a gyengéknek a ker. szabadságért és és épületért." (U. ott 554. l.) Ennek a felfogásnak hódoltak a mátyusföldi s csallóközi reformátusok is, a

181

kikről püspökük, Samarjai János megírta (Agenda 92-93. l.), hogy "kovásztalan temérdek pogácsa-kenyérrel" ugyan nem élnek, de "ama vékony ostyát" a gyengékért megtartják néhutt: ezért prédikátoraikat is úgy informálta, hogy "a vevő személyek akár fenállva, akár térdekre esve, s akár kezekkel, akár szájokkal vegyék az egyházi embernek kezéből e sacramentomot," közömbös. Hiteles lesz tehát felőlük Pálházi Göncz Miklós tanúságtétele, midőn (Az úrvacsorájáról 31-34.) így ír: "Sacramentarius uraim egynéhány esztendővel ezelőtt mind az szokott ostya kenyérrel szolgáltatják vala az úrvacsoráját, úgy hogy a kovászos kenyérnek csak hírrel való emléközeti sem vala közöttök... Szegedi Máté, Boythe István hozzájok tartozókkal nagyobb részre calvinisták voltak, sőt Dobronoki Miklós uram is, ki amazokat énnálamnál jobban esmérte, mert tanítványok is ő maga volt itt Léván, Komáromban stb. Ugyan immár calvinismusra desciscálása után ostyával osztogatta az úrvacsoráját."

Mátyusföldén 1615. évben egyezett meg a két protestáns egyház a békés együttélés kivánásában: Balaton és Fertő között azonban a kálvinizmus mérges összeszólalkozások közben néhány átpártolt prédikátorral sokat elvesztett a hatalma körébe jutott eklézsiák közül; a bálványozás fundamentumának Pathai sürgette kigyökerezésében is lassabban haladt előre, mint "ha mi is saeculari brachio et saecularibus patronis" meg lettünk volna erősíttetve (Pálfi Kis Bertalanhoz). Körmenden Nemesnépi Dániel kezdte kenyérrel osztani az úrvacsorát (Mikor ment oda, nem bizonyos: 1613-ban ott volt) Németújvárt 1626. ápril 4-én, husvét napján, Beythe Istvánnak és Imrének utóda Kanizsai P. János. Kiskomárban Nagy Gáspár a kisérletnél tovább az 1618. június

182

24. ott járt kerületi bizottság segélyével sem juthatott. E küldöttség Briccius Péter esperesnek, a régi szokásaikhoz makacsul ragaszkodó Széchyek prédikátorának egyházában, Vízlendván is kudarczot vallott 1623. aug. utolján.

A nemzetiségek idegen papjai Dunántúl nem igen tartottak barátságot a magyarokkal s csupán kénytelenségből maradtak a Batthyányak Kálvin felfogásához hajló magyar prédikátorainak főpásztori kormányzása alatt. Midőn az 1624. máj. 16. körmendi zsinaton a többség előzékenységéből Lang Farkas rohonczi német prédikátor személyében külön esperest kapván, tömörülhettek, az egyetértés helyett annak Formulájára kezdték függeszteni szemeiket. A zsinatokon egyikük-másikuk nagy kölletlen meg-megjelent ugyan, de esperesük, midőn az új prédikátorok avatásában 1627. május 12. részt kellett volna vennie, a közreműködést megtagadta s így a közösséget az egyház egyetemével nyiltan megszakította. Az 1626. évi ápril 8-án Németújvárra költözött Kanizsai Pálfi János prédikátor esperesi és püspöki gondját ugyan őreájok is kiterjesztette s egyházai sorozatába beírta a magyarokhoz a németeket meg a horvátokat is: de ha jogait teljes mértékben érvényesíthette is (mire adataink nincsenek), hatalma nem tartott soká, mert – mint már előbb a vízlendvai – elveszett Batthyány Ádám hite hagyása következtében az egész németújvári egyházmegye s földönfutóvá lett 1633. decz. 14-én ő maga is.


Pathai István kánonainak 3. articulusa azt rendeli a Hercz. 3. art.-sal, hogy "superintensdens ex consensu seniorum omnia faciat, nec aliquid in rebus arduis privato consilio tentet," a mi ez utóbbinak magyar példányában azzal van megtoldva, hogy "ha valamit akar kezdeni, a

183

senioroknak és a kik többen arra valók lesznek, hírré tegye, és azoknak egyenlő tanácsokból és akaratjokból legyen, ha mit akar cselekedni."

Pathai esperes-társaival nem igen tanácskozhatott. Csak egyetlenegy bizalmasa volt köztök, a sokkal fiatalabb Kanizsai Pálfi János, a ki éppen akkor lett pápai prédikátorrá, mikor őt a terhes püspöki méltósággal felékesítették. Vele megbeszélt minden közügyet; legtöbbnyire élőszóval – főleg míg Pápa s Veszprém szomszédos erősségekben pásztorkodtak, – azonban igen gyakran a közzétételt nagyon megérdemlő szép és érdekes levelekben is. De a többivel alig. Mert a békés együttműködés éppen úgy feltételezi a gyakori találkozás vagy legalább érintkezés lehetőségét, mint a baráti együttérzést. Alsólendvai Péter – törődött aggastyán – vépi, majd innét még 1612-ben kivettetvén, körmendi, meg Perlaki Márton lendvaszentgyörgyi esperesektől nagyon messze esett a püspök veszprémi székhelye; Soós János sem igen mozdulhatott Kiskomárból; el is betegesedtek, majd elhunytak csakhamar mind a hárman: amaz 1619. jún. 9-én, ez 1616. okt. havában, emez 1617. szept. 8-án. A másik kettőről tudjuk, hogy püspökükkel a lehető legrosszabb viszonyban éltek. Nagy Gáspár előbb veszprémi, később kiskomári senior elkeseredve hajtogatta, hogy őt Pathai túrta ki veszprémi jó eklézsiájából. Beythe Imre meg annyira haragudott a püspökre, hogy midőn ez 1620. máj. 10-re az ő egyházába Németújvárba hirdetett generalist, előle – mintha szüksége lett volna rá – fürdőbe, Tepliczre menekült. Úgy látszik, az ifjabbak sem férkőzhettek közel az agg püspök szivéhez.

S a többi "arra valók," kikre egyszersmind az esperesek is támaszkodhattak?...

184

Ezeket az 1618. nov. 1-én Szentlőrinczen tartott zsinat jelölte ki, megválasztván egyházmegyénként a következőket:

A veszprémi egyházmegyében
Pathai István (püspök) esperes segítségére:

Solti Bredi (?) János balatonfőkajári lelkipásztort
Rozsos Nagy Ambrus szárberényi      "
Szentgyörgyi Gergely pécseli         "
Kőszegi Molnár Mátyás felsőőrsi     "

A pápai egyházmegyében
Kanizsai Pálfi János esperes segítségére:

Budai András tápi lelkipásztort
S. Kovács Tamás tapolczafői lelkipásztort
Fejes Pál szemerei             "
Szenczi Major András kupi     "

A németújvári egyházmegyében
Beythe Imre esperes segítségére:

Müller Jakab rohonczi (német) lelkipásztort
Nárai Gáspár csákányi         "
Pomperics Mihály csémi         "
Kötél Miklós csajtai             "
Tüskeszentgyörgyi Mihály szentmiklósi lelkipászt.

A körmendi egyházmegyében
Alsólendvai Péter esperes segítségére:

Tolnai István bűi lelkipásztort
Szombathelyi B. István köveskúti lelkipásztort
Tolnai Mihály szentlőrinczi         "

185

A vízlendvai egyházmegyében
Briccius Péter esperes segítségére:

Szilágyi István muraszombati lelkipásztort
Skaricza Gáspár szenttrinitási      "
Hidegkúti András turnisai       "
Domján Mihály martyánczi       "

A kiskomári egyházmegyében
Nagy Gáspár esperes segítségére:

Deák Dániel tapsonyi lelkipásztort
Szeremlyei Tamás hetesi    "
Komáromi János aszalai      "
Tergenyei Pál látrányi       "

Presbytereknek nevezték el őket s teendőiket az 1619. máj. 1. pápai partialison így körvonalozták:

Horum muneris erit, ut in cura ecclesiarum ipsi seniori sint tanquam oculi vigilaces, aures sagaces, pedes veloces. Post seniorem in morem et vitam fratrum diligenter vigilent. Si quid in aliquo reprehensioni dignum audiverint, vel viderint, eum fraterne corripiant, officii sui commonefaciant; corrigi et corripi nolentem et obstinatum ad seniorem deferant; in visitationibus ecclesiarum ipsi seniori ordine assidui socii adsint; si quando visitatio alicuius ecclesiae per seniorem minus fieri possit, eam visitent; conventioni novi ministri in aliquam ecclesiam conducti, si conventio coram seniore fieri non queat, in persona senioris intersint, conventionemque in scriptis ad seniorem perferant; si qua in ecclesia difficultas aliqua suboriatur, nunc unus nunc duo otius accurrant eamque componant. In summa presbyterorum erit ea omnia, quae senior in ecclesiis suae inspectioni subjectis (vel quia jumentis et curru destitutus, vel qui

186

infirmus, vel quia negotio alicui innegligabili implicitus exire nequeat), exequi et componere non potest, fideliter exequi et componere, ita tamen ut si gravis aliqua causa ipsis componenda proponatur, quam vires suas exsuperate animadvertunt, in ea nihil temere attentent, sed in seniorem prudenter rejiciant, omnemque actionis suae proceSSum in aliqua ecclesia observatum et obtentum vel scriptis vel viva voce exponant. Quo autem major auctoritas presbyteris istis in negotio ecclesiae istae laborantibus apud eos, ad quos necessitate exigente ipsis proficisci contingeret, conciliari fidesque haberi possit: placuit, ut ipsis credentionales sub ecclesiae praelatorum nominibus atque adeo authentico communitatis sigillo in patenti tradantur. Insuper quia honor virtutem de jure sequi debet, ne virtus et labor presbyterorum istorum debito honore carere videatur; ut et ipsimet presbyteri quasi calcar quoddam ad viam officii sui sedulo percurrendum, et alii quoque fratres ad mores suos bene componendos incentivum aliquod habeant: placuit, ut ipsi presbyteri in synodis, tum generalibus, tum particularibus, tum etiam in quovis honesto fratrum consessu, post seniores primos consessus obtineant, primasque voces et suffragia habeant. Quo honoris gradu presbyter incomposite sese gerens, nisi se correxerit, post unam atque alteram adhortationem ignominiose dejicietur.

Ez a papi tanács szervezve volt a XVII. sz. első felében másutt is. Hogy a dunántúli ág. hitv. evangelicus egyházban megvolt, fentebb a 123. l. említve van. Megvolt a mátyusföldi s csallóközi reformátusoknál is: róla szól a Komj. kán. II. 10., 11. art. Nem nélkülözték Alsóbaranyában sem, mint Halasi Bálintnak Laskón, 1647. aug. 16. kelt leveléből kitűnik, melyben az espe-

187

rességek felsorolása után Embernél (Lampe 672. l.) ezt olvassuk: "Ex quibus singulis selectos aliquot, solenni juramento superintendenti adstrictos ministros, tanquam delectos habemus." Nem Felsőbaranyában, a ráczkevi püspökségben sem, mint az 1632. évi június 3. dömsödi püspökválasztó zsinaton megjelentek névsora a Simándi jkv. 169-172. l. tanúsítja, a melybe az esperesek után 6 senator van bejegyezve. Esküjök mind a két Baranyában ugyanaz volt. L. hátrább a 274-275. lapon.


Alig szenved kétséget, hogy Pathai István zsinatai ezeket a végzéseket, a melyek egyházunk alkotmányának fejlődésére ma is érezhető befolyással voltak, Enyingi Török István pápai lelkes prédikátorának, Kanizsai Pálfi János esperesnek sürgetésére hozták. Pálfi tanulmányait Heidelbergben fejezte be, hol azok közül a kik a Duna két partján jelesebb kor- és tiszttársai voltak, vele együtt járt Pécseli K. Imre, Samarjai M. János, előtte Taksonyi Péter, Súri O. Mihály, utána Súri O. Pál, Czeglédi S. Pál, Komáromi E. Gáspár, Komáromi S. Pál, Kanizsai Mihály s mások. Ezekkel tanúja volt itt annak a szükségképpen jócselekedetekben megnyilatkozó mély vallásos érzületnek, a mely Kálvin reformácziója alapján a Rajna áldott völgyében Laszki, Lambert, Olevianus, Ursinus, Dathenus, Scultetus s egyebek munkássága nyomában, fejedelmeiktől hol védett, hol üldözött, az ő ott járta idején már consolidálódott viszonyok közt élő német, franczia, belga, angol református egyházak körében fakadt. Megismerte alkotmányukat, megszerette intézményeiket, bele élte magát rendtartásukba: itthon aztán a viszonyainknak megfelelőket tehetsége szerint iparkodott megvalósítani; másokkal megismertette s vele együtt

188

érző és fáradozó barátai segítségével a zsinatokon bevétette; általok a valódi keresztyén hitéletet megszilárdította.


Mikor Pathai István Pápa földesurának, Eszterházi Miklósnak haragja elől, kivel egyházának előkelő tagjai sem átallották ijesztgetni, 1628. nov. havában Bethlen Gábor védő szárnyai alá menekült: a vezére vesztett seniori kar a mátyusföldiek tanácsára sietett a püspökválasztó zsinatot 1629. márcz. 18-ra Körmendre összehívni. A kerület bizalma ekkor Kanizsai Pálfi Jánost szólította az egyház kormányára. Pálfi kedves embere volt a Török, a Batthyány és egyéb úri családoknak, Bethlen G. fejedelemnek s minden jóknak: buzgalmát hirdették egyházai, ékes beszédét magasztalták hallgatói, emberségeért áldotta, a kit sorsa közelébe vitt. Kormányra termettségét megmutatta mint két egyházmegye seniora, a kerület zsinatainak jegyzője, Pathai püspök bizalmasa s jobb keze, kivel az agg püspök és papsága a kerület minden fontosabb ügyét intéztetni szokta. Őt küldözgették a belzavarok lecsendesítésére, s az egyház ellenségeinek lebirására, őt a földesurak jóindulatának znegnyerésére, őt a mátyusföldiekkel a jóbarátság megszilárdítására, őt az ország gyűlésében igazaink elismertetésére: és Pálfi a reá bízottakat emberül s többnyire maradandó sikerrel végezte. Mikor a püspökséggel megkínálták, tisztán látta a helyzet komorságát. Ismerte jól hazánk, ismerte jól egyházunk ellenségeit; tudta, hogy hatalmasak, tudta, hogy engesztelhetetlenek; nem volt előtte titok, hogy hálójukat első sorban a főembereknek szövik, fegyverüket a vezetőkre fenik; sejtette, hogy a megpróbáltatások ideje közel van: de bízott az evangyéliom erejében, a mely a Krisztus eklézsiáját áthatja s az ő erőtelenségét is gyámolítja, és magát a terhes

189

tisztre, ha kell – s bizony kellett! – a mártíromságra, a sorsunkat eleve elrendelt Isten gondviselésébe vetett igaz hittel felajánlotta. Mert bár "nem szabad – úgy mond – Ézsaiással így szólanom: "Íme itt vagyok, küldj engem"; csak azt mondhatom Mózessel: "Kérlek Uram, küldd, a kit akarsz": de el nem rejtőzködöm Saullal s Jónással el nem futok, sem Themistoclesszel azt nem mondom, hogy inkább mennék az alvilágba."

Kánonait, melyeknek beosztása s nem egy rendelkezése mutatja a Komjáti kánonok hatását, az 1630. évi június hó 18-19. napjain Pápán tartott közgyűlésén hirdette ki. Ezeknek mi, a kerület hivatalos kánonos könyve elveszvén, mostanában csak hírét hallottuk: a mult [XIX.] század elején Tóth Ferencz, végén Révész Kálmán pápai professorok emlegették. Ez utóbbi az V. fejezetnek a kiskomári ref. egyház anyakönyvében megcsonkítva összeírt 6. és 8. art.-t. (Protestáns szemle IV. évf. 426.1.) közölte; az előbbi a czimen s a tartalmon kívül (Prot. ekkl. hist. 335. l., Dunántúli püsp. 94-95. l.) a VII. fej. 2. art.-t (Pápai ref. ekkl. hist. 49. l.), szándékát azonban, hogy az egészet kiadja, nem valósíthatta meg. Azt sem tudni, miféle példányt látott belőle: mert Alsólendvai Gál Imre ugyan beírta volt Tóth Ferenczhez került törvénygyűjteményébe, de ebből kiveszett s most a kezén megfordult írások között csak a VII. fej. 6. art.-nak Liszkay (Levélt. 13. l.) közölte hiteles másolata van meg.

Novák Lajos sárospataki theol. akad. tanáré az érdem, hogy ezt a régóta keresett s mindnyájunk figyelmére méltó törvényt felkutatta; ő bukkant rá egy régi másolatára Samarjai Jánosnak Lőcsén, 1637-ben kiadott agendás könyve végén, a mely Körmendi R. István hetesi, köveskállai, majd a Saáriakkal rokon Perlaki

190

Márton kiliti lelkipásztor, később mások birtokában volt s most a sárospataki főiskola könyvtáráé: leírta és egyesületünknek Pathai István törvényéhez csatolás végett, köszönettel fogadott előzékenységgel megküldötte.

A másolat a hitelesség bélyegét magán viseli, de itt-ott javításra s pótlásra szorul.

A papi presbyterium tagjainak a száma (a superintendensen kívül) az I. fejezetben ismételve 34-re van téve, a IV. fejezetben egyszer 24-re. Ez az utóbbi szám a helyes. 1633-ban, a május 8-án tartott köveskúti zsinat idején a következők voltak tagjai:

Kanizsai Pálfi János püspök, németújvári lelkipásztor
Czeglédi Pál pápai esperes, pápai első      "
Szilágyi István vépi esperes
Alsólendvai Gál Imre veszpr. esperes, veszpr. lelkipásztor
Mosoni S. István pápai alesperes, tápi lelkipásztor
Szombathelyi István vépi alesperes
Laskai Sándor kiskomári alesperes, kiskomári lelkipásztor
Rozsos Nagy Ambrus veszprémi alesperes, sólyi     "
Hodosi Tamás németújvári alesperes, szentpéteri     "
Saári István pápai második lelkipásztor
Szeli Luka György pápai rektor
Paksi István kiskomári (várbeli) lelkipásztor
Szili János szentlőrinczi       "
Vezekényi Balázs felsőörsi       "
Maráczi Balázs bűi           "
Kőszegi M. Mátyás csopaki       "
Domján Mihály martyánczi       "
Bakos János szentviszlai (?)       "
Keresztúri Mihály mezőörsi       "
Csók Imre berényi         "
Latinides Jakab kajdi         "

191

Sokorui István dudari lelkipásztor
Szeremlyei Tamás galamboki     "
Solti Benedek.

Ezekhez járulnak tisztességnek okáért

Perlaki Márk balatonfőkajári lelkipásztor
Sallai Péter csákányi         "
Mosoni Márton vámosi         "

Hogy a II. fejezet 2. articulusából mi maradhatott az ismeretlen másoló tollában, kitűnik az 1629. püspökválasztó zsinatnak abból a határozatából, a mely elrendelvén, hogy az esperesek ezentúl esküt tegyenek (Append. XXXVII., Komj. II. 2., valamint Geleji LXXXVI. kán.), Tolnai István csopaki, Egrespataki Szilágyi István vépi és Briccius Péter unyami prédikátorokat, mint hivatalban levő, de esküt nem tett seniorokat, a következő formulával eskette fel.

Ego N. N. minister Dei et ecclesiarum Helveticam confessionem amplectentium (certae dioeceseos) legitime electus senior juro testorque coram Deo et Christo Jesu et electis angelis et in praesentia sanctae hujus synodi:

1. Quod huic sanctae ecclesiae inque ea canonice electo neoepiscopo venerabili N. N. in omnibus honestis, justis, licitis, gloriam Christi ejusque ecclesiae emolumentum concernentibus rebus veram et rationabilem obedientiam praestabo.

2. Quod ministrorum et ecclesiarum meo senioratui subjectorum, eoque pertinentium bono, utilitati, profectui, visitationi et aedificationi studebo.

3. Quod sancto huic presbyterio, totique coetui ecclesiastico inservire, ejusque commoda et salutem promovere, incommoda amovere contendam.

Quodque haec omnia pro gratia divinitus mihi

192

data, secundum imbecillitatem naturae humanae quantum fieri poterit, diligenter et fideliter efficere velim: sic me Deus adjuvet triunus et unus, sicque mihi sit propicius Pater, Filius, et Spiritus Sanctus.

Ugyanekkor a prédikátorok a püspöknek kezet adtak és így szóltak:

Én N. N., a mely hittel megesküdtem Istennek és az eklézsiának, mikor az egyházi tisztet felvettem, azon hittel fogadom és kezem kiadásával minden tisztességes dolgokban engedelmességemet ajánlom püspök uramnak és senior uraimnak.


A mátyusföldiekéinek hatását éreztető alkalmi agendákból és ügyiratok közül, melyekből Alsólendvai Gál Imre kánontárában egész gyűjtemény olvasható, mutatóban itt van egynéhány darabka: a prédikátori hivatalra kibocsájtottaknak (kötelezvénybe foglalva aláirásukkal is ellátott) esküje (1.), a reájok adott áldás (2.), és bizonyítványuk mintája (3.), valamint a felavatottak esküje (4.) s Pálfi Jánosnak ily alkalmakkor mondani szokott áldása (5.). Formatákat Tóth Ferencz közölt Dunántúli püsp. él. 69-70., 95-97., 118-119. stb. l.

1. Én N. N., mivelhogy az én (püspököm) seniorom engemet az N. ecclesiaban akar emittálni, esküszöm az Atya, Fiú és Szentlélek teljes Szentháromság egy Istenre, ki engemet úgy segéljen, hogy én az Helvetiai confessionak szentirással egyező értelmének vallásában Isten segítségébül megmaradok; hogy az Dunán innend ez Helvetiai confession levő szent coetusnak tagja lenni és annak canonice eligáltatott praelatusitul engedelemmel függeni akarok; hogy az mely ecclesiasticus ritusokra énnekem (püspök) senior uramtul mostani emissiomkor szabadság nem adattatott, én azokhoz nem nyulok és

193

azokhoz magamat nem ártom; hogy az jövendő synodusban, Isten egészségemet engedvén, okvetetlen az examenre és ordinatiora compareálok. Ezeket tehetségem szerint megtartani igyekezem ugyanazon teljes Szentháromság egy bizony Isten az szent evangelium szerint úgy segéljen.

2. Corfirmet Deus quod in te operatus est, et donet tibi, ut quae ipsi et ecclesiae ejusmodo jurasti, bona fide et cum insigni fructu ad ecclesias ejus perventuro praestare valeas per Christum dominum nostrum Amen.

3. Me praesentium exhibitorem a pietate, modestia, aliisque virtutibus commendabilem juvenem virum N. N. jurisjurandi sacramento de more solenniter praemisso in ecclesiam N. N. emisisse, eique verbum Dei veteris et novi testamenti libris canonicis comprehensum praedicandi, sacramentum baptismi, novorum conjugum copulationem, aliosque ritus usitatos (sacrosanctae eucharistiae sacramento excepto) administrandi licentiam ac potestatem ex authoritate mihi divinitus per ecclesiam collata usque ad futurae synodi tempus (qua comparere, publico sese examini submittere, atque ita judicio et consensu ecclesiae accedente canonice ministerio sacro inaugurari tenebitur) contulisse, dedisse, indulsisse, praesentis meae schedulae, sigillo usuali manusque subscriptione munitae, vigore et testimonio testor et protestor, eundemque dictae ecclesiae membris fidelibus audiendum et honorandum de meliori nota officiosissime commendo.

4. Az örök mindenható Atya Úr Isten és az ő áldott szent Fia az Úr Jézus Krisztus és az Szentlélek egy bizony Isten, ki minden titkoknak általlátója, sziveknek, veséknek vizsgálója, az igazaknak és az igazmondóknak megtartója, az hamisaknak és hazugoknak

194

erős megbüntetője, engemet N. N. úgy segéljen és úgy legyen énnekem kegyelmes Istenem, hogy az mely hivatalra most engemet az ő szolgái által és az több keresztyének által választ, abban Őfölségének hiven, igazan és tökéletesen tehetségem szerint akarok szolgálni, és hogy attól az tudománytól, melyet az ő prófétái és apostoli által előnkbe adott, holtig nem akarok eltávozni, hanem annak hírdetője és oltalmazója akarok lenni az keresztyének között az Helvétiai confessiónak magyarázatja szerint. Továbbá hogy azt a tudománt jámbor életemmel meg akarom ékesíteni és erősíteni, és hogy senkinek gonosz életemmel botránkozására (tehetségem szerint) nem igyekezem, hanem inkább mindennek akarok jó példaadó lenni, és az én előttem járó egyházi gondviselő uraimnak, püspökömnek és senioromnak engedelmes lenni. Az mindenható Isten engemet úgy segéljen, énnekem úgy irgalmazzon, az mely Igazán ezeket fogadom; sőt ha megtartom, megsegéljen, ha pedig vakmerőképpen elmulatom s megszegem, megbüntessen. Amen.

5. Könyörüljön terajtad az Úr és áldjon meg tégedet; világosétsa meg az ő orczájának tekéntetit terajtad és könyörüljön terajtad; töltsön be tégedet az ő Szentlölkének ajándékával és kegyelmével, és tégedet tegyen az ő anyaszentegyházának hasznos edényévé és eszközévé : hogy boldog előmenetellel az Christus evangeliomát prédikálhassad az Szentháromság Istennek tisztességére, dicséretire, az ő anyaszentegyházának hasznára, épületire és a te magad lölkének idvességére. Amen.


K. Pálfi János törvényének új intézkedései közül az egyházak kormányzására (Prosenior), a lelkipásztorok felügyeletére (Censura morum a zsinaton, a minek mód-

195

ját pontosan megszabta már az 1547. évi Württemb. Synodalordnung) és pártfogásukra (Özvegyek árvák gyámolítása) tartozók mellett különösen kiemelhetjük azokat, a melyek a hívek körében a közművelődés terjesztését (Ingyen iskolázás), a hittudat erősítését (Isteni tisztelet minden nap, gyakori katechizatioval, havonként úrvacsoraosztás), az erkölcsök nemesítését (Egyházközségi presbiterium) czélozták.

Az egyház tagjaiból összealkotott presbiterium új szerv nálunk az egyházi életben, de csak a törvény szerint: valóságban Kanizsai P. János istenes buzgalmából ekkor már 15 éves szép mult hirdette életrevalóságát; holott eladdig csak hitvallásokban meg kátékban javalták s ismertették. (1555. erdődi 7. art.?) Pápai presbiteriumának emlékét Liszkay József és Szabó Károly elevenítették fel szabályzatainak (Pápai e. lvt. 24. stb. és Révész I. Figyelmező, 1878. 33. stb. l.) hézagos, Tóth F. és Liszkay J. az 1650. és 1660. évben megválasztottak neveinek többszörös kiadásával. Legelső szabályzatát a szervezésére vonatkozó okmányokkal együtt Pokoly József szerencsés kezű búvárunktól a minap hozta a Szemle. A kiskomárinak működését is bemutatta Révész Kálmán, közölvén a Szemle IV. évf.-ban a Pálfi idejéből fenmaradt jegyzőkönyvét. Az érdeklődőket tehát, lemondván a Léván és Sárospatakon át Debreczenbe került szabályzatnak a – máskülönben itt nagyon helyén levő – közléséről, oda utasítjuk. A kétségenkívül szintén felállított németújvárinak nyomait a szomorú idők viszontagságai eltűntették.

Nem tudjuk, hányan és kik voltak Pálfinak prédikátor-társai közül e jó munkában önkéntes követői; hol s milyen eredménynyel buzgólkodtak, nem lelni nyo-

196

mát: de hogy a jó mag jó földbe hullott s a törvény csakhamar teljesen átment az életbe, tanú rá Maráczi Nagy Balázs kiskomári lelkipásztor, a ki Lorántffy Zsuzsánnának 1650. szept. 28-án azt írta, hogy "püspök uram és senior uraim inspectiojok alatt minden városban, falukban megvannak a presbyterek, kik az ő honjokban rendesen és istenesen vigyáznak az külső rendekre és prédikátorokra." (Szemle IV. évf. 424. 1.) De tanúbizonysága a puritán-ellenes mozgalmak klasszikus terméke, Geleji Katona István egyházi törvénye is, a mely mig XCIX. kánonában a presbiterium kötelező felállításának elrendelését megtagadja, néhány teendőjét a XIV., LXIV. és C. kánonba belefoglalta.

E törvények nagy hatását az erkölcsök javítására, a jogviszonyok rendezésére, a lelkipásztorok helyzetének biztosítására, tekintélyök emelésére, valamint a superintendens hatalmának is öregbülésére, általában pedig az egyházaknak a XVII. sz. első felében a minden oldalról fenyegető veszedelmek között végbement egygyé forradására, kétségbevonni nem lehet.

Pathai István kánonai mellett Gál Imre kézirata szerint jegyzetben igen sok utalás van a bibliára, a nagy conciliumok végzéseire, az egyházi atyák s mások írásaira és néhány magyar egyházi törvényre, a részek, fejezetek stb. pontos megjelölésével: ezeket, minthogy ez a lenyomat egy régebbi, erre ügyet alig vető másolatról készült, az eredeti kézirat pedig még a revisiohoz sem volt megkapható, annyival inkább ki kellett hagyni, mert bizonytalan, kinek (vagy kiknek) az olvasottságát dicsérik.

Kanizsai Pálfi János kánonainál forrásunkban az articulusok czimei a margora vannak irva.

A kánonok itt következnek.


[239]

A barsi ven. fraternitas is meghódolt a Herczegszöllősi kánonoknak: belőle készíttette a XVI. század végén, vagy a XVII. elején, – valószinűleg Gonda András, lévai pappal s tán seniorral – azt a szabályzatot, a melylyel élt Bars-Nógrád megyéknek a német s tót lutheránusságból a XVI. század kilenczvenes éveinek hitvitái folytán kivált nem csekély magyar református töredéke. A törvénykönyv hivatalos példánya Szilágyi Benjámin István kézirat-gyűjteményének egy colligatumában kerülte el az enyészetet; most a debreczeni ev. reform. főiskola könytárának tulajdona.

Rajta van néhány engedelmességet fogadó papnak sajátkezű aláirása. Az első:

Andreas Gonda de Gyöngyös
pastor ecclesiae Levaiensis.

Az utódok elmulasztották megőrizni emlékét. Elfeledték a többit is, kik mind annak a vidéknek ma is magyar és református községeiben szorgalmatoskodó munkásai voltak az Úr szöllejének, mint:

Baranyai Miklós, sarlai lelkipásztor.
Komáromi János, ölvedi lelkipásztor.

El az ezek után subscribáltakat is, a kik lelkipásztori munkálkodásuk színteréül Zselizt, Kuralyt, Kálnát, Sárót, Varsányt, Perőcsényt, Farnadot stb. jegyezték nevök mellé.

240

Magyarádi Mihály, Dániel András, Taksonyi János, Corvin Ábel és Illés, Farnadi Mihály stb. stb. nevét történetiróink nem ismerik. Emléküket a feledés sürü fátyola borítja.

Törvényük a Herczegszöllősi kánonok magyar szövege után magyarul van írva; rajta kívül a Minores, Felföldi, meg a Borsodmegyei articulusok hatását sejteti, a melyek egyező rendelkezéseiből egynéhányat át is vett. Csak 32 art.-ból áll, ezek is rövidek, tömör szerkezetűek.

A. Herczegszöllősi kánonokból egész terjedelmében s majdnem szórul-szóra csupán 14 articulus van kiírva.

Hercz. 1. art. =  Barsi  1. art.
   "      3.   "   =    "      3.   "
   "    13.   "   =    "    11.   "
   "    14.   "   =    "    12.   "
   "    16.   "   =    "    14.   "
   "    19.   "   =    "    16.   "
   "    22.   "   =    "    19.   "
   "    28.   "   =    "    23.   "
   "    32.   "   =    "    20.   "
   "    36.   "   =    "    26.   "
   "    37.   "   =    "    27.   "
   "    42.   "   =    "    29.   "
   "    43.   "   =    "    29.   "
   "    44.   "   =    "    28.   "

A többi – 14 híján, a melyek teljesen kimaradtak – csak részben, vagy rövid kivonatban.

Ki vannak hagyva Herczegszőllősi kánonokból a Pathai István által is mellőzött 9, 10., 20., 25. articulusokon kívül a következők:

5. Az engedetlen papot le kell tenni.
17. A lelkipásztorok ne czivakodjanak.
21. Eretnekekkel ne disputáljanak.

241

A megkereszteltekről anyakönyvet vezessenek.
Házasság alattomban nem köthető.
Valamint a jegyesség – felbontható.
Az úrvacsorát gyakorta kell venni.
A gyűlölködőknek nem kell adni.
Kenyérrel és borral kell kiszolgáltatni.
Kerengő beszédekkel nem szabad meghomályosítani.

Más rendelkezéssel egyetlenegy articulust találunk:

A baranyaiak a 7. art.-ban elvetik az asszonyi állatok beavatását; a 8. art.-ban kimondják, hogy a szentek napjait ülni nem akarják: a barsiak tartózkodnak a meggyökeresedett régi szokásokkal egyszerre szakítani s a 7. art. szerint "az gyermekszülő asszonyállatoknak beavatásokat és az apostolok emlékezeti napjait ... botránkozásnak eltávoztatásáért – a hol gyenge község vagyon" – megtartják és az igét hirdetik, de kézimunkától senkit nem tiltnak.

Új articulus három van benne:

17. Senki az ő tanító társát helyéből ki ne ássa. – Igy rendelkezik a Felf. 28. s vele egy értelemben a Min. 18., Borsodi 20. art. is.

18. Senki jámbor tanítóknak sok töreködésök által szerzett jövedelmét el ne veszesse. – Így a Felf. 34., Borsodi 24., valamint a Majores 68. art. is.

31. Senki tiszti kívül ne hágjon, sok dologba magát ne avassa. – Igy a Felf. 36., Bors. 22., Maj. 35. art. is.

Nagyon rövidre összevonva találjuk meg a 30. és 32. art.-ban a betegek látogatásáról, meg a kánonok aláírásáról intézkedő Hercz. 45. és 46. art.-t. Következetesen el van mellőzve az egyes rendelkezések megokolása.

242

Például:
Hercz. 8., 15., 18., 24. art.-ból
Barsi 8., 13., 10., 21. articul.

Valamint megerősítésök az Isten igéjére hivatkozással. Például:
Hercz. 6., 28. art.-ból
Barsi 6., 23. articul.

Ki van hagyva az általános érvényű tétel mellől is annak bővebb magyarázata, körülírása, alkalmazása. Például:
Hercz. 2., 26., 33. art.-ból
Barsi 2., 22.. 20. articul.

Nincs meg a
Hercz. 6., 12., 15. kánon engedelme a
Barsi 6., 11,. 13. articulusban.

Sem a
Hercz. 4., 18., 26., 27., 29., 33., 36. k. parancsa a
Barsi 4., 15., 22., 13., 24., 20., 26. articulusban.

Sem a
Hercz. 11., 24., 26., 30., 31. k. tilalma a
Barsi 5., 21., 22., 25., 9. articulusban.

Az engedetlenek büntetéséről meg általában alig esik szó. A 29. art. még elrendeli a Hercz. 42. után, hogy "az kik nem akarnak semmiképpen élni az Úrnak vacsorájával, azokat előszer az tanító intse, és ha meg nem jobbulnak, az keresztyének közzül kitiltsa"; – a 12. art. pedig a Hercz. 14. után, hogy "ha valaki az szent hivatalát és önnön személyét részegségével megrútítja, tisztitől megfosztatik és csépre, kapára hajtatik": de a Hercz. 15., 18., 26., 30., 33. art.-ban megállapított büntetések rendre ki vannak hagyva.

Szelleme arra vall, hogy rendezett egyházak szelíd kormány alatt szervezkedésének kezdetére készült.

Érvényben lehetett mindaddig, míg Csallóközzel és Mátyusföldével Bars is elfogadta azokat a kánonokat, a melyeket az 1619. évi sóki zsinat megbízásából Czeglédi Pál szerdahelyi lelkipásztor nagy körültekintéssel szerkesztett.

A kánonok itt következnek.


[251-252]

Hogy a bemutatott egyházi törvények szerkesztői a Herczegszőllősi kánonok mely articulusaiból merítettek, arról a következő táblázat nyújt áttekintést.

A dőlt számok azt jelentik, hógy az illető articulusok nem szórul-szóra; a záró jelben állók, hogy más rendelkezéssel vannak átvéve.

Herczegszőllősi

Pesti

Reczes

Pathai

Barsi

latin

magyar

kánonok articulusai

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22

23
24
25, 26, (27)
28
30
29
31
32

33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
47
49

1
2
3
4, 5
6
8
(9)
(10)
11
12
13
14
15, 16
17
18
19
21
22
23
24
25
26

28, 29
30
31
33
35
34

38

39
40
41
42
43

44
45
(46)
47
48
49
(50)
51
55


1
3
10

(3,8)
47



27, 17
19
13, 14
20
5, 21
21, 14
21
24
15

35

48
16

36
7, 9
26
38
18
39
40
41
41
42
43
45
46
49
50
51


52
53
54
55

1
2
3
4


6
(7)
(7), 8


5
11
11
12
13
14

15, 10
16


19

21

22

24
23
25
9


20
20


26
27




29
29
28
30
32


[253]

Példányunk Baranyába lekerülvén, a Duna-Dráva szögében református feleinknek a főgondviselők őrizetére bízott hivatalos törvénykönyve lett. Erre vall benne a sok utaló széljegyzet, a fontosabb helyek megjegyezgetése, meg az, hogy a végén a papoknak az utolsó articulus kivánta aláírásai, valamint közhasználatra szánt esküminták stb. vannak.

A széljegyzetek vagy csak a kánon könnyebb feltalálását czélozták, vagy némi pótlást, kiegészítést is tartalmaznak, vagy más articulusokra utalnak. Pld.:

A 7. magyar art. mellett ez a széljegyzet olvasható: "Gyermek-ágybéli aszszonyok fekvéséről."

A 32. magyar art. mellett: "Házasok kihirdetése."

A 4. magyar art. mellett: "De a jövedelemnek semmi részét el ne vigye. Art. 11."

A 6. magyar art. mellett: "És a sacramentomoknak kiszolgáltatását. Vide sext. art. idiomate Latino."

A 6. latin art. mellett: "Sacramenta administrandi." – "Quando quidem injuria temporum synodi generales quotannis celebrari non semper possunt. Vid. Can. Transyl. XVI."

Geleji Katona J. kánonira hivatkozik.


Az engedelmességet fogadott lelkipásztorok sajátkezű aláirásai Tormássi János és Tóth Ferencz tanúsága szerint ezzel a roncsaiban (l. a mellékelt képet) most

254

már olvashatatlan bejegyzéssel kezdődtek: "Haec axiomata cum ad mores informandos sint consentanea facile Stephanus Szegedinus approbat." E "historiai csomó" bontogatását lásd Tóth F. kéziratai (Muzeum 1043. Qu. H.) II. és III. kötetében, ki nem elégítő magyarázatát Tiszántúli püsp. élete 68-71. l. – Mintha az első aláirónak, Harsányi Bálintnak a kezevonása lenne s valószinűleg nem egyébért íródott, hanem hogy az úrvacsorai kenyér elfogadását a Baranyában kedves és nagytekintélyű Szegedi István helyeslése is támogassa. Az elől subscribált Harsányi B. és Szanki D. jelen voltak a törvényhozó herczegszőllősi zsinaton, és már ott is aláírták a kánonokat; lehet, hogy többed magokkal: de – Szilágyi E. István névsora nem teljes – másokról ezt megállapítani nem lehet. A többiek, valamint az Úr szőllejének újonan beállított ifjú munkásai ordináltatásuk után rendre ezt a kánont írták alá.

Az aláírók névsora – tekintettel mai írásmódunkra és a községek mostani elnevezésére is – itt következik.

Valentinus Harsani: Harsányi Bálint.
Matthias Zentlazlai: Szent-Lászlai, Szentlászlai Mátyás.
Dominicus Zanchius: Szanki Domonkos [Zánki? Zenthius?]
Petrus Komari: Komári Péter.
Benedictus Karanczi: Karancsi Benedek.
Ioannes Kalmanhei: Kálmán-Csehi, Kálmáncsehi, Kálmáncsai János.
Michael Sikliosi: Siklyosi, Siklósi Mihály.
Ambrosius Fŏlduari: Földvári Ambrus.
Basilius Foktűi: Foktői Balázs.
Ioannes Laskai: Laskai János.
Johannes Vŏrŏsmarti: Vörösmarti János.

255

Martintus Ipaczifaluai: Ipacsfalvai, Ipacsfalvi Márton.
Ladislaus Katatfalui: Katátfalvi, Katádfalvi László.
Ioannes Kalmanchey: Kálmán-Csehi, Kálmáncsehi, Kálmáncsai János.
Franciscus Szŏlŏskei: Szőllőskei Ferencz.
Johannes Beczenczi: Beczenczi, Besenczi János.
Stephanus Kis Peterdinus: Kis-Peterdi, Kispeterdi István.
Gregoryus Karaszy: Kárászi Gergely.
Benedictus Beremeni: Beremeni, Beremendi Benedek.
Adamus Ethei: Ethei Ádám.
Ioannes Herczegh Szeoleosius: Herczeg-Szőllősi, Herczegszőllősi János.
Stephanus F. Lascouius: Laskai István [Fabricius ?].
Ioannes C. Lascouius: Laskai János [Cruciger ?].
Lazarus W. Weresmarthi: Veresmarti Lázár [W=?].
Michael P. Herczegszŏlŏsi: Herczeg-Szőllősi, Herczegszőllősi Mihály [Pastoris?].
Tomas Tolnaeus: Tolnai Tamás.
Franciscus Cziapai: Csapai Ferencz.
Nicolaus Kopaczi: Kopácsi Miklós.
Stephanus Ethey: Ethei István.
Franciscus Naradi: Nyárádi Ferencz.
Andreas Chorogius: Kórógyi András.
Stephanus Laschouius : Laskai István.
Fabianus Szegedi: Szegedi Fábián.
Petrus Kis Harsani: Kis-Harsányi, Kisharsányi Péter.
Daniel Nadasdi: Nádasdi Dániel.
Johannes Kis Harsani: Kis-Harsányi, Kisharsányi János.
Johannes Ethei: Ethei János.
Basilius Szeplaki: Széplaki Balázs.

256

Stephanus Mohachi: Mohácsi István.
Jeremias Pastoris: Pap Jeremiás.
Michael Belliey: Béllyei Mihály.
Michael Vszodi: Úszódi Mihály.
Laurentius Laskai: Laskai Lőrincz.
Stephanus T. Laskai: Laskai István [T=?].
Petrus Sseny: Séni (Széni), Sényi Péter.
Martinus Laszi: Lázi Márton.
Matthaeus Foktei: Foktői Máté.
Matthias Hercegszölösi: Herczeg-Szőllősi, Herczegszőllősi Mátyás.
Stephanus P. Herceghszölösi: Herczeg-Szőllősi, Herczegszőllősi István [Pastoris ?].
Stephanus Bölliei: Böllyei, Béllyei István.
Johanes Peczyuarady: Pécs-Váradi, Pécsváradi János.
Emericus Laschouius: Laskai Imre.
Casparus Herczeg Szölösy: Herczeg-Szőllősi, Herczegszőllősi Gáspár.


Eddig az első sorozat. Duna-Dráva szögiek ez aláírók, vagy a legközelebbi szomszédságból valók egyig, de lelkipásztorkodásuknak sem helyét, sem idejét pontosan kijelölni nem vagyunk képesek. Emlékök alig-alig csillan át. a feledés ködén; némelyiknek nevet adó hazája, szülőfaluja is – sok jó magyar község és buzgó református egyház – eltűnt a föld szinéről. A Dráván innen Ethe, Kárász, Széplak stb., túl rajta Beczencz, Csapa, Szőllőske stb. stb. volt: nincs; ha lakják is, ránk nézve elveszett.

A XVII. század elején élt nevesebb lelkipásztorok közül még föllelhetni egynehányat az aláírók sorában; itt vannak jelesen Laskai Lőrincz és Laskai János püs-

257

pökök is: de a későbbieket, péld. Petri Szőcs Györgyöt, Halasi Bálintot, a két Veresmartit, Gyimóti Istvánt – hogy csak a legkiválóbbakat említsük – már hiába keressük. Ha a névsorban 21-dik, Herczegszőllősi János azonos azzal, aki a wittenbergi egyetemre 1578. iratkozott be, – a 40-dik, Pap Jeremiás azzal, a ki ezt 1595-ben követte, – az utolsó, Herczegszőllősi Gáspár pedig azzal, a kit már 1589-ben ott találunk: az aláírások egy kurta negyed századból valók.

Eltévelyedett-e kánonos könyvük; úgy tették-e félre, mással cserélvén fel a régi egyházi törvényt; vagy mi egyéb okból nem használták fel aláírásokra a könyvhöz kötött tiszta leveleket: az írók elmulasztották följegyezni.

Herczegszőllősi Gáspár aláírás alatt ez a bejegyzés olvasható :

Communis ecclesiae decretum seu axioma est, ne discipulus suo magistro ultra de. 100 etiamsi logicus, vel filosophus fuerit, solvat. Donatista de. 50, grammatista et non declinista similiter de. 50, abecedarius de. 25. Si quis secus fecerit, et violaverit ecclesiae decretum, haud impune feret, sed secundum ecclesiae canones damnabitur.

Ez után még 5 aláirást találunk a XVIII. századnak csaknem közepéről:

Paulus Komaromy. 734. Mar. 22.
Abrahamus Kasadi. 1734. Mar. 22.
Johannes Budai. 1734. Mar. 22.
Georgius Keresztesi. 1734. 10. Maji.
Sigismundus Fekete. 1736. Martii 22.

Lelkipásztorkodásuk ideje és helye (az alsó-baranyai egyházmegyében) fel van jegyezve a dunamelléki ev. ref. egyházkerületnek 1848. évi Névtárában.

258

Egyéb bejegyzések: (agendák, eskü- s oklevél- minták, törvények stb. Közülük a fontosabbak – a menynyire a helylyel-közzel teljesen szétmállott papiroson, néhol erősen megfakult tentával irott szövegük kibetűzhető, tartalom szerint csoportosítva és számozva, hézagaik pedig a szavak, sőt itt-ott csupán a betűk roncsaiból [záró jelben] lehetőleg kiegészítve itt következnek.

Az új lelkipásztorok kibocsájtásának, avatásának módja, továbbá a részükre megállapított eskü-minták, valamint kibocsájtó- és oklevelek, nemkülönben a senior (püspök) beállításának módja és esküje (I-IX. szám alatt) a XVI-XVII. századból valók. A II. számú áll elöl, aztán következik a IX., erre a VI. Valószínűleg Laskai Lőrincz keze írása mind a három. Magyar szövegük betűről-betűre (még az ő is, ahogy akkor írták, ó-nak) van másolva. A többit a VII., VIII., V., IV., I., III. szám alattiakat valamelyik utódának köszönhetjük. Ezek át vannak írva. A II. számú alatt, a lap üresen maradt alján van bejegyezve a Veresmarti János szerkesztette eskü-minta 1684-ből. Egészen hátul vannak a XVIII. század első felében beírt X-XII. sz. szabályok és esküminták.

Az 1562. évi debreczeni hitvallás hibáztatja azokat, "a kik a tanítás és igehirdetés tisztét teljesíteni merészkednek, a sákramentomok kiszolgáltatásának hatalmáról pedig azt költik, hogy az őket meg nem illeti;" a kik "azt vélik, hogy a mi nagyobb, az szabad, a mi pedig kisebb, nem szabad" (Kiss: Zsin. végz. 142. l.): de az anyaszentegyház egyeteme, a biblia rendelkezéseire s nyugoti hitrokonok példájára tekintve (az 1568. weseli zsinat is intézkedett a prófétákról, kik világiak is lehettek), Meliusék ez elvét nem tette magáévé. Mikor a lelkipásztori tiszthez a felavatást nélkülözhetetlennek és a

259

Maj. 19. art.-sal csak zsinaton s a p[r]aelatusok által végezhetőnek kezdték tartani; hogy az egyházak időközben is kaphassanak prédikátorokat, föl kellett hatalmazni az inspectorokat, kiken többnyire az espereseket, Pathaiék azonban a püspököt értették (l. fönt a 202-203. l.) hogy a szükséghez képest bocsájthassanak ki az Úr szőllejébe ifjú munkásokat. A Hercz. 6., Min. 8., Bors. 7. stb. kánon szerint csak a prédikálásra, az I. szám alatt mellékelt ritus licentiandi és a (Gál Imre kánonos könyvében is olvasható) III. sz. a. testimonialis licentiati szerint melynek későbben adták az idea czímet, egyszersmind az esketésre; majd az 1595. meg 1629. tasnádi zsinat szerint még a keresztelésre s végre a baranyaiaknak a II. sz. a. közölt Veresmarti János püspök szerkesztette 1684. évi kibocsájtó esküje szerint az úrvacsora kiszolgáltatására is.

A II. sz. juramentum licentiatorum annak az eskü[nek] az átírása, a melyet Luther M. társaival 1533. írt az ordinandusok részére. V. ö. Liber dec. fac. theol. Vit. p. 152.

A IV. számú beszéd, valamint az V. számú papi s VIII. számú püspöki eskü-minta megvan a Komjáti kánonokban: Class. III. can. 10. meg 8. és Class. I. can. 8.

Az 1555. évi erdődi zsinat azzal kezdődik és azzal végződik, hogy a lelkipásztoroknak az egyház elöljáróitól oklevelök legyen, a mit a Felföldi 7. s utána a Komjáti III. 11. is elrendel. A VI. sz. alatt van itt ilyen oklevél. A wittenbergi formula után, melynek egy példányát l. a Prot. Szemle 1897. évf. 110. l., Vörösmarti Illés állította ki 1586-ban. Átírva mások is használták: Pathai István dunántúli superintendens is, a kinek Szentgyörgyi Gergely pécseli minister részére Köveskuton, 1612. évi

260

november hó 12-én kiállított oklevelét lásd Dunántúli püsp. élete 69-70. l.

A XI. és XII. számú eskü Simándi jegyzőkönyvének 24-25. lapjáról van a kevi püspökséggel egyesülésük megpecsételéséte átvéve (hova viszont a X. sz. is beírták. L. Adalékok II. 79. l.). Alattuk ezek az alig olvasható eredeti aláírások.

Ego Stephanus Szőlősi subscribo formulae juramenti praemissi et novarum positionum bona fide. In cujus rei irrevocabile testimonium placet juramentum sigilo meo autentico confirmare. (Más írás: Idem qui supra.)

Pariter et ego Samuel Decsi p. t. minister ecclesiae Gordisensis.

Etiam ego Martinus B[án-]Horváthi p. n. minister M[agyar-]Peterdiensis.

Sic quoque Stephanus Kalnian p. n. minister Siklosiensis.
Ego quoque Valentinus Filóczi.
Sic et ego Andreas Szent Benedeki.
[Pariter et] * ego Nicolaus K[émesi] *
Hasonloképpen én is Szent Benedeki
[János (?)] *

E két esküformával kapcsolatban helyén lesz itt közölni a Simándi jegyzőkönyvébe ezek után (26-28. l.) beírt lelkészavatót és az előttök (24. 1.) álló püspöki esküt, mint a Pesti superintend. e nemű legrégibb emlékeit, valamint az első, 1731. jan. 5-én Pathai János püspök szerkesztette jegyzői esküt (29. l.) L. a XIII., XIV. és XV. sz. a.

* Kifakult.

[Következnek az esküformák, agendák, oklevélminták.]