2013 körül, ahogy felnőttkori társkeresésbe fogtam, időátcsoportosítás végett erősen visszafogtam az Index-fórumon gyakorolt vitázásomat. Ezzel párhuzamosan a Facebookon fokoztam a kezdetben jelentéktelen tevékenységemet. Ez a közösségi portál pár éve indult el Magyarországon, és kezdetben bizony nagyon gyatra tartalommal rukkolt elő. Ezért először a mulattató eseteket kezdtem kigyűjteni onnan.
Kalandjaim a Facebookon
Németh Ferenc, 2011 stb.
Ezt az oldalt elsősorban a Facebooknak az ott általam megvalósíthatónál szélesebb körű és tartósabb jellemzésére hoztam létre. Egyrészt vannak még olyan emberek, akik nem Facebook-felhasználók (sőt, szerencsére ők vannak többségben még idehaza is), másrészt a Facebook irdatlan hordaléktömkelegében egy pillanat alatt elsüllyed, amit valaki leír. Márpedig én szeretném, ha az itt említett információ minél több emberhez eljutna, és még többen nevethetnének korunknak ezen az igen jellemző szülöttjén, amit a technikai sokarcúság és a tartalmi gyatraság, hígság egyszerre jellemez.
Fölmerül a kérdés, hogy miért nem iratkozom ki onnan. Azon felül, hogy ez önmagában csak a vereség elismerésének gesztusa volna, úgy vélem: nem kell távoznom a rendszerből annak egy vagy több kellemetlen vonása miatt, ha úgy érzem, hogy van belőle érzékelhető, és a fentieket ellensúlyozó hasznom is. Ez a haszon azonban nem a rendszerből, hanem az ott összegyűlt számtalan emberből, köztük sok ismerősömből fakad. Az ő figyelmükből, rászánt idejükből, egyéniségükből. A rendszer őket csak tömegként használja, értéket nem ad hozzájuk. Az ismerősök összehozásának nagy feladatát már az Iwiw is elvégezte. Ezt egyébként már nem használom, legfeljebb abban az értelemben, hogy ha ott valami megkeresés érkezik, azt a levélládámba irányítom.
Mint tudható, tanár vagyok, és számomra a Facebook kínálja a legegyszerűbb módját annak, hogy rálássak diákjaim ízlésvilágára, iskolán kívüli életének esetleg rám is tartozó részére. Itt persze tapintatra van szükség, mert többségükben kiskorú, alakulófélben lévő, gyanútlan fiatalokról van szó, akikre nekem is vigyáznom kell, mert ők maguk még gyakran nem képesek erre. Nekem pl. a matekórán semmi közöm ahhoz, ha valamelyik diákomat kidobta a kedvese, világgá ment a kutyája, netán felzaklatta őt egy neki nem tetsző zenei irányzat termékének népszerűsége. Azt sem tehetem szóvá az órán, ha valaki a Facebookon káromkodik - legfeljebb ha az iskolát vagy annak valamely dolgozóját szidja.
Ezért az itt olvasottak nagyját átfutom, az érdekesebbjét lemezre mentem, és mint egy akaratlan gyóntató, emlékezetem mélyére száműzöm, igyekezvén elvonatkoztatni tőle, és csak a belőle levonható tanulságokat felhasználni. Azokat is csak akkor, ha nem járnak a gyermek megaláztatásával, leszereplésével. Ezért nem is nagyon szoktam diákjaim beszélgetésébe beleszólni, és bekedvelni ("lájkolni") se nagyon szoktam, amit írnak. (Ennek persze más okai is vannak, többek között az a tény, hogy ilyenkor az illető bekedvelt tartalom és az énközöttem létrejött kapcsolat adatként a Facebook gyomrába kerül, amely - vagy valamely ügyfele - ennek alapján reklámokat küldözget nekem.)
Számomra a Facebookon olvasható legtöbb tartalom egyszerűen információs zaj, esetleg bosszantó zörej. Az egymondatos benyögések, eleje-vége nélküli bejelentések mintha csak másolatai volnának az iskolában is lépten-nyomon észlelhető gondolathiánynak. Mert senki ne csalja meg magát: egy ilyen sokarcú, százfelé lekötött és nem utolsósorban ennyire fiatal emberpopuláció egyszerűen nem képes olyan mennyiségben saját tartalmas gondolatot produkálni, amelyre a Facebook eredménnyel ráültethetné a maga és ügyfelei reklámjait. Ezért a legfőbb tartalmi elemmé a máshonnan beollózott szövegtöredékek, átvett képek, videók, linkek lépnek elő (ami a honlapszerkesztésben általában a gondolatszegénység jele). A helybeli eredetű szórakoztatás egy részét robotok (netes játékok) vállalják fel, nyilván a tőlük megszokott színvonalon. A valóban személyes tartalom általában a fent említett "Jaj de jó, vége van! :)" vagy "A fenébe, ennek is vége :(" típusú, a szélbe kiáltott mondattöredékekben merül ki. Mélységes és hódoló tisztelettel szolgálok annak a néhány kivételnek, akire ez a leírás nem illik.
Néha kapok érdekes ötleteket, linkeket, de a hírfolyamban elém kerülő hordalék túlnyomó többsége számomra egyszerűen használhatatlan pozdorja. Sajnos ez a fórum nem alkalmas a fajsúlyosabb mondanivaló elhelyezésére: mindent nagyon hamar belep az idő üledéke. Ezért inkább az Index fórumát használom gondolatközlésre, mert ott lényegesen kevesebb ember írogat az engem érdeklő témákban, továbbá van moderáció, és a legfőbb: megvalósult a tartalmi szétválasztás. Néha azonban ott is eluralkodik a hígság, illetve anélkül is a mélybe süllyednek figyelemre érdemes művek. Az ilyeneket még készségesebben archiválom, eseteg ha saját írásaimról vagy vitáimról van szó, honlapomra is kiteszem.
Honlapom e részlegén tehát elsősorban a Facebook híg, elembertelenedett, tömeggyártó arcát kívánom leleplezni és dokumentálni. Nem titok előttem, hogy a társadalom egy öntudatosabb (értékelvűbb, adatvédelemre érzékenyebb, esetleg egyszerűen anarchista hajlamú) rétege mélyen elítéli a Facebookot (illetve az általa képviselt értékrendet), és szorgalmasan gyártja is az ezt kifejező gúnyrajzokat és csúfoló videókat. Én ezekhez nem értek, stílusom is szárazabb annál, hogysem hasonlót alkothatnék. Ezért azt teszem, amire alkatom inkább képesít: írások és képek formájában teszem közzé facebookos kalandjaim egy részét.