6. Hogyan vegyük a Szellem erejét?
Ez a fejezet (139) nem igényelne bővebb tárgyalást, ha nem volna dióhéjnyi foglalata a karizmatikusok körében elterjedt receptszerű hitnek. Az alcímek ilyenek: vegyük hittel, vállald a kockázatot, légy kitartó; úgy menj Istenhez, mint egy gyermek; hatolj be és ragadd meg, amit Isten adni akar; hagyd, hogy a Szent Szellem átáztasson; bízd rá magad Istenre. Ezek szerint a "Szent Szellem erejének" vétele olyan beavatási lépcsőt jelentene, amelyen egy Szent Szellem-keresztséget elnyert (vagyis a karizmatikus tanítás szerint: a nyelveken szólást már megtapasztalt) kereszténynek is komoly előrelépést jelent. Itt vagyunk hát egy olyan kerítésnél, amely a nyelveken szóláson túl újabb megosztást hoz a hitvalló keresztények közé, és amelyet Torontó véleménye szerint mindenkinek át kell ugrania, aki Isten teljes áldását át akarja venni – még azoknak is, akik elnyerték már a nyelvek ajándékát. Nincs is más dolga, mint követni a beavatottak útmutatásait. Ezekkel foglalkozom az alábbiakban.
Arnott maga is felismeri, hogy az emberek, még a karizmatikus keresztények is, személyiségük tekintetében igen eltérőek lehetnek. "A feleségem és én az ellentétes végleteknek valóságos esettanulmányát nyújtjuk, amikor Isten érintésének átvételéről van szó. Amikor értem imádkozik valaki, rendszerint semmit sem érzek. Ezzel ellentétben Carol nagyon könnyen veszi a dolgokat" (139). Az ilyen megfigyelések arra indítják, hogy az "áldás vétele" és a "nagyszerű élmény" közé ne tegyen egyenlőségjelet, mondván: "az igaz ember hitből él (Gal 3,11)" (142). Ez kétségkívül igen emberséges pásztori szó, mert sokaknak a karizmatikus tanításokkal viaskodva kellett erre rájönniük – és ők is elmondhatják, amit Arnott:
Amikor imádkoztak értem és történetesen elestem – mivel minden olyan gyorsan történik ilyenkor – soha nem voltam biztos benne, hogy valóban az Úr erejétől estem el, vagy a mögöttem álló segítők lerántottak. Sőt lehet, hogy az a személy lökött fel vagy vágott fejbe, aki imádkozott értem, vagy pedig csak azért estem el, mert annyira akartam Isten érintését, és úgy éreztem, hogy most ezt várják el tőlem. Ilyenkor tehát ott feküdtem a földön, és magamban töprengtem: "Nem érzek semmit, és nem akarom sem magamnak beképzelni, sem képmutatóskodni. Úgyhogy jobb, ha fel is kelek" (140).
Csak üdvözölni tudom ezt az őszinteséget, mert gyülekezeteink úgyis tele vannak már az örökös bizonyítási vágyba belegörcsösült emberekkel, akik napról napra erőszakot tesznek saját személyiségükön, hogy az emelvényről sugallt magatartásmintákhoz idomuljanak. Sokan élnek olyan borzalmas nehézségek között, hogy Istennel való közösségük töretlenségét azon mérik le, hogy tudnak-e még nyelveken szólni vagy elesnek-e a kézrátétel hatására. Arnott becsületére legyen mondva, hogy nem feledkezik el róluk.
A kísérő bizonyságtétel azonban az ellenkező hatást éri el. Jim Robb pásztor története (aki csak hazaérve "vette a kenetet") arra indítja az olvasót, hogy mégis a zajos megnyilvánulásokban keresse az áldást – csakhogy ne feltétlenül a magáéiban (143). Ez lerontja azt a vigasztalást, amit Arnott a maga számára örömmel igénybe vett: "ha már te is sok frusztrációt átéltél amiatt, hogy imádkozáskor nemigen érzel semmit, kérlek, fogadd el ezt a tényt: amikor kéred, meg is kapod Isten Szellemét, akár érzel valamit, akár nem, mert Isten dolgait hit által kell átvenni" (142).
A vízen járó Péter példája nyomán a jelenségek hullámaira is merészen kellene rálépnünk, bízva abban, hogy a dolog az Úrtól van, és majd Ő fönntart bennünket. Tartalmas is lehetne ez a hasonlat, ha a mai képből nem hiányozna az Úr, aki soha nem ugatott, mászkált négykézláb vagy nevetett görcsösen – viszont járt a vízen, és ez indította Pétert a kérésre. De Torontó ködös vizein nincs biztonságos útjelző, csak az a halovány lidércfény, ami a jelenségekből szivárog – vagyis az a remény, hogy majd utólag rájövünk, milyen magától értetődő az, amiben most csak kételkedni tudunk, 26 és akkor majd az sem lesz furcsa, hogy a Biblia semmit sem ír róla.
Isten országába belépni és az áldást átvenni csak gyermeki lélekkel lehet; ezt mindenki tudja. Arnott azonban e bizalommal visszaélő idegeneknek is ajtót nyit azzal az érvével, hogy a gyerekek "szeretnek egyszerűen csak játszadozni" és "valahogy nem veszik elég komolyan az életet" (150) és nekünk sem "szabad annyira teologikussá, annyira céltudatossá válnunk, nem szabad annyit foglalkoznunk saját terveinkkel és programjainkkal, hogy már ne tudjunk olyanok lenni, mint egy kisgyermek: csak úgy jól érezni magunkat, egyszerűen, bizalommal, minden komplikáció nélkül, nyitottan és őszintén Isten előtt." – Ez a homályos kritérium minden kósza, jöttment szellemet beenged: "Egy kisgyermek minden további nélkül átveszi azt, amit az Úr adni akar neki, akkor is, ha elesésbe, nyelveken szólásba vagy rázkódásba van csomagolva" (151). De miért kellene vizsgálat nélkül hinni minden szellemnek? Csak mert Torontó jótáll a Biblián kívüli jelenségek valódiságáért? Egy bíráló írja: 27
Az emberek Lélek általi földre sújtásának karizmatikus gyakorlata annyira közhellyé vált, hogy sok karizmatikus meglepődne, ha megtudná, hogy a Szentírás feltűnően hallgat ezzel kapcsolatban. Semmi följegyzés nincs arról, hogy az ősegyházban bármelyik apostol vagy vezető rendelkezett volna azzal a képességgel, hogy az embereket "Lélekkel teljes merevségbe" döntse.
Ugyanez a helyzet a rázkódással is. Arnott szótárában "a Biblia nem más, mint emberek Istennel való élményeinek följegyzése" (96). Ennek logikus következménye az a torontói meggyőződés, hogy az ő megtapasztalásaik (és az őket előlegező egyháztörténeti esetek) valamiféle újkori szentírásnak veendők – Arnott legalábbis a Bibliával való megítélés mellé teszi őket mint második kritériumot. Az élmény azonban megfoghatatlan viszonyítási alap, amit Arnott tovább lazít azzal a felfogásával, hogy a megtapasztalások idővel kiforrják magukat: "Amikor valamit átveszünk az Úrtól, az legtöbbször természetes szinten kezdődik, de szellemben végződik. Mielőtt elfog a pánik arra a gondolatra, hogy testi módon cselekszel, előbb gondolkozz el ezen egy kicsit!" (152) – Kár, hogy Pál nem gondolt erre a kibúvóra, miközben a galatákat feddette: "Amit Szellemben kezdtetek el, most testben fejeznétek be?" (Gal 3,3) Arnott további hibája (az illusztrációból kikövetkeztethetően) az, hogy a "testben" és a "természetes szinten" kifejezéseket egyenértékűként kezeli: a testiesség vádjára úgy próbál felelni, hogy példákat mond olyan áhítatos tevékenységekre (dicséret, bibliaolvasás, ima), amelyek prózai voltuk ellenére Istenhez visznek közelebb. De a vád nem úgy hangzott: "miért használ Torontó hétköznapi eszközöket az istentiszteleten?," hanem így: "mit keresnek ott a színpadias rájátszások?" Erre Arnottnál nincs felelet. A kontroll feladását sürgeti a következő recept is:
A Szent Szellem erejét és felfrissítését is gyakran hasonló módon kell átvennünk. Lehet, hogy eleinte kilencven százalékban még te vagy; ott állsz és gondolkodsz magadban: "Igen, azt hiszem, érzek valamit, de még nyugodtan ellene is tudnék állni." Ez így van, de ne tedd! Sőt, inkább hagyd, hogy a Szent Szellem még inkább a hatalma alá kerítsen! Hagyd, hogy megragadjon és betöltsön! Ne várd, hogy azonnal látomásokkal, álmokkal, vagy egyéb erőteljes manifesztációkkal kezdődjön, mint ahogy másoktól esetleg hallottad! Neked a saját, egyedülálló megtapasztalásodra van szükséged Istennel! Csak engedd, hogy folytassa benned munkáját! (153)
Azaz: lovald bele magad bármibe, amit érzel, úgysem lesz senki, aki megkérdezze, mit csinálsz. Sőt, a torontóiak a nevető, rázkódó, és már földre rogyott embereket is tovább "áztatják" és "pácolják," mert "nem lehet mindent átvenni Istentől egyetlen gyors érintés hatására" (154). (Ugyanezért nem javasolja Arnott a vágyakozó személynek az imát sem nyelveken, sem anyanyelvén.) Ezen belső szóhasználat alátámasztására hivatkozik az új bor és az új tömlők hasonlatára (Lk 5,37-38), de hiába, mert az az Ószövetség és az Újszövetség közti különbségre vonatkozik, amint a megelőző kérdésből ("miért nem böjtölnek a te tanítványaid?") látszik. 28 Érdekes lenne a másik itteni hasonlatot is torontói modorban értelmezni: mi vagyunk az ódon ruha, a Szent Szellem az új szövetből való folt – és hogy ki ne szakasszon belőlünk egy darabot, ahhoz mondjuk jó erősen körbe kell ölteni a lyukakat a lelkünkön. Hogy ezt miféle új manifesztációhoz lehet felhasználni hasonlatképpen, fogalmam sincs, de ki-ki gyárthat magának valami alkalmazást, majd megnézheti, hová jutott. Talán az látszik ebből a ráduplázásból, hogy veszélyes dolog, ha a hasonlatból allegóriát csinálunk, azaz megpróbáljuk minden részletét valami másnak egy-egy részletével párhuzamba állítani.
Arnott mindennek ellenére látható élvezettel ecseteli, hogy újították fel az ókori Keleten a kiszáradt borostömlőket, hogy innen rátérhessen a pácolásra és az olajozásra. Még odáig is elmerészkedik, hogy olyan újításokat vezessen be, mint hogy "folyómedernek kell lennie a szívünkben" (158) és "túlcsordulás útján szolgáljunk, nem pedig úgy, hogy szellemi tankjainkban alig lötyög valami" (159). De igen nehéz egy új, Biblián kívüli tanítást úgy elhitetni a hallgatókkal, hogy a szakkifejezések is újak, mert az embereket ezek taszítják a legjobban. Még a Szentháromságot és a "homoúszion"-t (az Atya és a Fiú egylényegűségét) is ezen az alapon vonták kétségbe némelyek a régi időkben, holott ezek szilárd bibliai tanítások.
Jegyzetek:
26 "Ráérünk majd később elemezgetni és tesztelgetni!" (193) és hasonló nyugtatgatások. 27 MacArthur, 153. Bonnke (89) ezt éppen annak bizonyítására akarja felhasználni, hogy "az az elképzelés, hogy minden szellemi megnyilvánulásnak meg kell, hogy legyen a bibliai mintája, egyáltalán nem bibliai alapelv": "Nagyon kevés példát lehet találni a Szentírásban, mondjuk a Szent Lélek erejétől való elesés jelenségére, holott hosszú évszázadok óta Isten beavatkozásának egyértelmű jeleként tartják számon." – Ugyanezzel az erővel a stigmatizált pápista szenteket is elfogadhatnánk, a vérző ostyákkal és a könnyező Máriákkal együtt. 28 Máté és Márk is hasonlóan szerkesztette evangéliumát – ez a rákövetkezés ott is megvan, és feltehetőleg a logikai kapocs is.