Kedves Endi!
Azt írod, hogy "a zsarolás és egyéb vallási kérdések vádjával nem
szabad kimenni a világ elé." Szerintem azonban vannak olyan
kérdések, amikor a vallási és "világi" dolgok határa eléggé elmosódik.
Először is, sem Jézus, sem az apostolok nem húztak merev választóvonalat
az emberi élet e két területe közé. Még az "adjátok meg a
császárnak" elv sem teszi ezt, viszont annál inkább megerősíti a hit és
az erkölcs kapcsolatát az a tény, hogy Pál apostol szinte minden levelében
a tanító rész mellett találunk egy majdnem ugyanolyan terjedelmű erkölcsi
oktató, intő részt is. (Erre nagy szükség volt, mert a
pogánykeresztényeknek nem volt meg a mózesi törvény adta
előismeretük.) Emellett a jó cselekedeteket az apostolok több helyen is az
istentisztelet egy formájának nevezik, pl. Jakab, amikor az özvegyek
megsegítéséről beszél.
Azt tehát indokoltnak látom, hogy az Egyház elöljárói felügyeljenek a
hívek tiszta és példamutató külső életére, és ahol kell, akár különféle
fenyítéseket is kiszabjanak. Ennek azonban a jelenlegi korban egyre
kisebb foganatja van: ha valakit egy gyülekezetben eltiltanak az
Úrvacsorától, átmegy egy másikba, és vígan éli világát. Ma már a római
katolikusok sem tiltják el automatikusan a szentségektől mindazokat, akik
a pápa erkölcsi nézetei szerint bűnben vannak. És ha ebben a szervezetileg
igen bonyolult é meglehetősen merev felekezetben is igen nehézzé vált az
egyházfegyelem gyakorlása és kétségessé vált az értelme, akkor mit
mondjunk a Hi Gyülekezetéről, ahol a kizárás (ezt komolyan mondom)
általában egészen más okokból következik be, mint erkölcstelenség miatti
fegyelmi büntetés jogcímén?
Ebből az áldatlan helyzetből az a kényszerű egyoldalúság következik,
hogy a HGY-ben az erkölcsök nemesítésének szinte kizárólagos eszköze a
lelki ráhatás, ami legtöbbször a prédikációkban, illetve a hittestvéri
kapcsolatokban valósul meg. Köztudott, hogy a HGY-nek bejáratott
tanításai vannak a nyárban rejlő bűnök veszélyéről. Azt sem kell
magyaráznom, hogy aki nyílt erkölcstelenségben él, azt legközelebbi
hittestvérei legalább megfeddik. De a gyülekezet létszámából fakadó
átláthatatlanság és a sajnálatos, de tagadhatatlan igei szegényedés miatt
még ott sem működik minden a maga rendje szerint.
Ahol pedig a pásztor nem gyakorolja a világosságban járást, a
kérlelhetetlen igei fegyelmezést, sőt ő maga jár elöl a rossz példával
(összefonódások az intézmények vezetése és a Németh család között,
kétes eredetű, fényűző magánépítkezések, kvázi-kötelező érvényű politikai
állásfoglalások stb.), ott nem is lehet elvárni, hogy a tagok "pápistábbak
legyenek a pápánál." Emellett a lojális kritika a HGY-ben nemlétező
dolognak minősül: aki felvet egy kérdést, annak számítania kell rá, hogy
lefarizeusozzák és így tovább.
A kivált vezetők egyik fő panasza az volt, hogy a HGY-ben "a formális
(szervezeti) fórumok egyre jelentéktelenebbé váltak, és a presbitériumnak
semmi beleszólása nem volt Németh Sándor döntéseibe." Ebben a
helyzetben tehát nem lehet elvárni, hogy a HGY-n belül maradó kritika
célt érjen: a tapasztalat azt mutatja, hogy vagy hallgatással erőtlenítik meg
a jobbító szándékú bírálatot, vagy ledorongolják mint lázadást.
Az ilyen helyzetekben, úgy vélem, ószövetségi (prófétai) joga van az
ellenkező oldalnak arra, hogy keményen és nyilvánosan bírálja a
visszaéléseket. Persze nem az ihletettség szándékával. Az Újszövetség
ugyan hallgat az egyházszakadás esetén teendő dolgokról, de mára
kikerülhetetlenné vált, hogy a keresztények kidolgozzanak valami
elméletet erről is. Az ugyanis nem vezet sehová, ha a protestánsok a Biblia
alapján bírálják a római katolicizmust, amikor annak a Biblia
terjedelmének többszörösére rúgó írott hagyománya van, amivel
könnyedén kicselezi a bibliai intést. Például amikor azt hallja, hogy a
vétkes presbitereket meg kell feddeni, akkor ennek a páára vonakozó
érvényét úgy erőtleníti meg, hogy előránt több pápai nyilakozatot, melyek
szerint "a szellemi ember mindent megítél, de ő maga senkitől nem
ítéltetik meg." Mondanom sem kell, hogy a pápa automatikusan
"szellemi embernek" minősül.
Németh Sándor is ilyen "szellemi ember" : pozíciójából fakadóan olyan
előjogokat követel magának, amelyeket az egyszerű hívő sosem merne
önmagára vonatkoztatni - és ez nemcsak a tanbeli megszólalásokra
vonatkozik. Németh Sándor éppen azon az alapon szólt bele mindenbe és
követelte családja számára is ugyanezt, hogy ő az Isten embere. Egy ilyen
légkörben minden belső kritika elfullad és célját nem érheti el.
Mit lehet ilyenkor tenni? Azt hiszem, erre kevés bibliai tanács van. Az Úr
nem tette programjának középpontjává azt, hogy megmondja, mi a teendő,
amikor a pokol kapui diadalmat vettek az Egyházon. Ezért tudták a római
felekezet vezetői oly hatásosan számonkérni rajtuk, hogy milyen jogon
reformálnak ők kívülről.
A reformátorok válasza az volt, hogy "nem mind Egyház, amit annak
mondanak" és hogy az igaz Egyház ismertetőjelei nem a püspökök,
ahogyan azt szinte a II. század óta hitték, sem a pápa, sem a
szakramentumok megléte. Ők az Egyházat annak szülőjéhez, az Isten
Igéjéhez (1Pt 1,23) kötötték és arra vezették vissza. Kálvin és más
reformátorok (1) az Ige helyes hirdetését és (2) a keresztelés és
úrvacsora mint "szakramentumok" helyes (igei) kiszolgáltatását
nevezték az igaz egyház ismertetőjegyeinek. Emellé kisebb jelentőségű
ismérvként felsorakoztatták a szeretet látható megnyilvánulásait (egymás
vigasztalása, szegénygondozás, beteglátogatás stb.) és az egyházfegyelem
gyakorlását (intés, feddés, kiközösítés.)
Az így működő Egyház nem fog elfajulni, mondták a reformátorok. És ha
végigtekintünk a protestáns felekezetek történetén, az elfajulásokat
mindegyik felekezet az Ige hiányos vagy rosszul hangsúlyozott
hirdetésében jelölte meg az okot, amikor egy másik közösséget bírált.
Ahol pedig a tanításban egyetértés van, ott megvan a hajlam is a
szervezeti együttműködésre, sőt az egyesülésre is.
Ezzel szemben a római katolikusok és az ortodoxok között a fő különbség
nem tanbeli, hanem szervezeti. Ha az ortodoxok elfogadták volna a pápa
fennhatóságát, akkor sokkal kevésbé emlegetnének doktrinális
különbségeket (filioque, purgatórium, kovászos kenyér, Mária szeplőtelen
fogantatása, a megváltás lényegének filozófiai értelmezése).
Érdemes megnézni, hogy most milyen alapon kritizálja egymást a HGY és
a BAGY. Sajnos túlnyomórészt római katolikus módon, az emberi
tekintély körül forogva. Pedig az egész mögött igeértelmezési
különbségek vannak, habár néhol csak a hangsúlyban és az előadás
módjában. Tavaly novemberben a mi házicsoportunk nevében írtam is egy
részletes tanbeli javaslatot arról, hogy milyen tanításokat kellene
visszavonni illetve átfogalmazni. A fogadtatása kedvező volt, bár a kért
hitnyilatkozat nem született meg. Szeretném mégis részletesebben
kidolgozni és bizonyítékokkal is ellátni, nehogy a keresztény közvélemény
is elhiggye, amit a HGY vezetősége oly állhatatosan sulykol a médiában:
hogy a szakadást a pénz és a politika okozta. Bartus László rámutatott,
hogy a szakadásnak voltak pszichikai és egyházszervezeti okai. Én be
fogom bizonyítani, hogy a HGY sok tanítása téves, így az eddig felszínre
tört válóokoknak törvényszerűen fel kellett merülniük - még ha ezek
közvetlenül nem doktrinálisak voltak is.
A szervezeti különválás mostanra teljesen lezárult (odaátról legalábbis már
megátkoztak minket), és éppen amiatt, hogy a belső bírálat nem érte el a
célját. Egy ilyen helyzetben legalábbis reformátori jogon az kiszakadtak
keresztényi kötelessége, hogy mindenki előtt rámutassanak a HGY
hibáira. Erre azért van szükség, mert a lojális belső észrevételek hatására a
HGY nem javult meg. Talán a nyilvánosság útján rá lehet kényszeríteni
arra, hogy kevésbé legyen szektás és kizárólagos, hogy az oda járók
kevesebb lelki sérüléssel megúszhassák.
Véleményem szerint Bartus Lászlót ezek a megfontolások vezették. Aki
elolvasta a könyvet, láthatja, hogy "naiv utódainknak" íródott, és "egy
rendszer működését" leplezi le. Talán tilos ezekkel az óvó
figyelmeztetésekkel a nyilvánosság elé lépni? Vajon be kell érni a szűk és
súlytalan újprotestáns egyházi közvéleménnyel, amelyet Németh Sándor
vagy manipulál, vagy semmibe vesz és megátkoz? Ugyan már. Olyan ez,
mintha Luther Mártontól azt várnánk el, hogy minden iratát lepecsételt
borítékban saját ágostonrendi elöljárójának nyújtotta légyen át. De ekkor
vagy ismeretlen marad, vagy rövid egyházi eljárás után a máglyán végezte
volna. Ahogyan neki magának és eszméinek életbenmaradása érdekében
szükséges volt az egész "német nemzet keresztény nemességéhez"
(vagyis az olvasni tudó nem papi személyekhez) fordulnia, úgy szükséges
ma is Bartus Lászlónak sokak (leendő HGY-es megtérők) miatti
aggodalmában ugyanígy megszólítani a felelős gondolkodású magyar
embereket (és nem "az államot").
Nem kell aggódni: az "állam bácsi" jogilag keveset tehet a HGY
megsemmisítésére, ha a ma oly felkapott és túllihegett pénzügyekben
nincs hiba. A közvélemény sem tudja börtönbe zárni vagy megbírságolni
Németh Sándort, így teljesen fölösleges azon sóhajtozni, hogy "miért
kellett a nyilvánosságra hozni a dolgokat." A közvélemény az alapján
ítél, amit hall. Bartusnak az volt a szándéka, hogy az ítéletalkotás során
egy (volt) belső ember bíráló szavát is meghallják és figyelembevegyék.
És a vita nem arról fog folyni, hogy "van-e pokol," mert még a
hitetlen közvélemény is jól tudja, hogyan kell értékelnie, ha valakit
keresztények a pokollal fenyegetnek. Ahhoz, hogy a lelki terrorról az
olvasó megbizonyosodjon, nem kell rögtön kereszténynek lennie.
Nem tartom valami nagy érvnek a HGY Jézussal való felcserélését ("őt
is vádolhatták volna lelki terrorral" stb), és nem csupán az eltelt 2000
év miatt. Tudhatod, hogy az Úr élete és tanítása mindenki számára nyitott
könyv volt, ami Németh Sándorról és a HGY-ről éppenséggel nem
mondható el. Jézusról ezt olvassuk (Jn 18,19 sköv):
A főpap azért kérdezé Jézust az ő tanítványai felől és az ő tudománya
felől. Felele neki Jézus: Én nyilván szólottam a világnak; én mindenkor
tanítottam a zsinagógákban és a templomban, ahol a zsidók mindenünnen
összegyülekeznek, és titkon semmit sem szólottam. Mit kérdesz engem?
Kérdezd azokat, akik hallották, mit szóltam nékik: ímé ők tudják, amiket
nékik szólottam.
Vajon Németh Sándor el merné ezt mondani a kamera előtt? Vajon
nyilvánosak voltak-e az összejövetelek? Választások idején (és nemcsak
akkor) még egy tábla is ott lógott a Folyondár utcai Vasas-sportcsarnok
bejáratnál: "Zártkörű alkalom." Vajon bárki bemehetett
fényképezni, hangfelvételt készíteni? Egyáltalán: bárkit beengedtek?
Vajon a Hit Infó (lásd a fejlécét!) nyilvános újság volt? Persze,
hogy nem. Erre lehet indokokat felhozni, de a dolog tény marad: a
HGY távolról sem tanúsított jézusi nyíltságot. Aki gonoszul
cselekszik, az nem tűri a világosságot (Jn 3,19 sköv). Ha a HGY nem
megy a fényre, akkor legalább a gyanú felmerül, hogy valami sötét okból
teszi ezt. Akkor pedig viselje el, ha cselekedeteit botránykönyvek
formájában ismerik meg az emberek. Saját maga az oka jelenlegi szorult
helyzetének.
A perekről pedig még annyit mondanék, hogy ott nem az lenne a
kérdés: "Vajon a HGY tényleg terrorizálja az embereket?", hanem
ez: "Vajon hazudott-e Bartus László, amikor azt állította, hogy a HGY-
ben rendszeresen elhangzanak bizonyos állítások (úgymint: "Ha nem
adsz Isten munkájára, átok alá kerülsz," vagy: "Uram, add, hogy
az ellenzék ne jusson be a parlamentbe!" és így tovább). Egy
rágalmazási perben először a szavakat nézik, aztán vitás esetben a
mögöttük rejlő szándékot. Itt a szavakból a szándék kiordít, így az utóbbit
most nem kell vizsgálni. A HGY vezetői tudják, hogy a bíróságot nekik
kellene meggyőzniük arról, hogy "az átok a Bibliában nem is olyan
súlyos dolog," és hogy "az SZDSZ győzelméért imádkozni
semmivel sem kereszténytelenebb dolog, mint általában az ország
vezetőiért imádkozni." De ez kilátástalan vállakozás volna, ezért azt a
taktikát választják, hogy nem indítanak pert, és a szavak elhangoztát is
tagadják. Meg kell mondanom, a jelenlegi társadalomban ez a védekezési
módszer nem meggyőző. Aki kap egy nagy adag gyanút a nyakába, majd
kihívást intéznek hozzá, hogy perelje be rágalmazásért a gyanúsítót - és
nem teszi, arra hamar rámondják, hogy "nem zörög a haraszt."
----
Kedves Endi!
Két érvet kifelejtettem írásomból. (1) Ha a HGY aktív közéleti
szerepre vállalkozik (ezt ők maguk hirdetik nyíltan), akkor alá kell
vetniük magukat a közvélemény fürkésző tekintetének. (2) A HGY sem
átallja a római egyházat kritizálni – olyan könyvekben, amelyeket
nem vállal, mivel a fordító nevét sem tünteti föl rajtuk, és
nemlétező (vagy alkalmi fedő-) kiadó mögé bújik. (Ezt Bartus
is említi, én pedig rövidesen bebizonyítom.)
Engem ezen a fórumon senki nem vádolhat azzal, hogy nagy barátja
lennék a hivatalos pápai irányvonal mögé felsorakozó római katolikus
felekezetnek, de annyit szerintem is megérdemelnek, hogy a kritikát
név szerint, aláírva nyújtsuk át nekik. Itt van tehát a visszavágás
azokra a vádakra, hogy a Bartus-könyv mögött a BAGY áll. Először is,
ez tudomásom szerint nem igaz, másodszor pedig a HGY-nek a fentiek
alapján semmi erkölcsi alapja nincs, hogy ezt szóvátegye.