Kedves Endi! Azt írod, hogy "a zsarolás és egyéb vallási kérdések vádjával nem szabad kimenni a világ elé." Szerintem azonban vannak olyan kérdések, amikor a vallási és "világi" dolgok határa eléggé elmosódik. Először is, sem Jézus, sem az apostolok nem húztak merev választóvonalat az emberi élet e két területe közé. Még az "adjátok meg a császárnak" elv sem teszi ezt, viszont annál inkább megerősíti a hit és az erkölcs kapcsolatát az a tény, hogy Pál apostol szinte minden levelében a tanító rész mellett találunk egy majdnem ugyanolyan terjedelmű erkölcsi oktató, intő részt is. (Erre nagy szükség volt, mert a pogánykeresztényeknek nem volt meg a mózesi törvény adta előismeretük.) Emellett a jó cselekedeteket az apostolok több helyen is az istentisztelet egy formájának nevezik, pl. Jakab, amikor az özvegyek megsegítéséről beszél. Azt tehát indokoltnak látom, hogy az Egyház elöljárói felügyeljenek a hívek tiszta és példamutató külső életére, és ahol kell, akár különféle fenyítéseket is kiszabjanak. Ennek azonban a jelenlegi korban egyre kisebb foganatja van: ha valakit egy gyülekezetben eltiltanak az Úrvacsorától, átmegy egy másikba, és vígan éli világát. Ma már a római katolikusok sem tiltják el automatikusan a szentségektől mindazokat, akik a pápa erkölcsi nézetei szerint bűnben vannak. És ha ebben a szervezetileg igen bonyolult é meglehetősen merev felekezetben is igen nehézzé vált az egyházfegyelem gyakorlása és kétségessé vált az értelme, akkor mit mondjunk a Hi Gyülekezetéről, ahol a kizárás (ezt komolyan mondom) általában egészen más okokból következik be, mint erkölcstelenség miatti fegyelmi büntetés jogcímén? Ebből az áldatlan helyzetből az a kényszerű egyoldalúság következik, hogy a HGY-ben az erkölcsök nemesítésének szinte kizárólagos eszköze a lelki ráhatás, ami legtöbbször a prédikációkban, illetve a hittestvéri kapcsolatokban valósul meg. Köztudott, hogy a HGY-nek bejáratott tanításai vannak a nyárban rejlő bűnök veszélyéről. Azt sem kell magyaráznom, hogy aki nyílt erkölcstelenségben él, azt legközelebbi hittestvérei legalább megfeddik. De a gyülekezet létszámából fakadó átláthatatlanság és a sajnálatos, de tagadhatatlan igei szegényedés miatt még ott sem működik minden a maga rendje szerint. Ahol pedig a pásztor nem gyakorolja a világosságban járást, a kérlelhetetlen igei fegyelmezést, sőt ő maga jár elöl a rossz példával (összefonódások az intézmények vezetése és a Németh család között, kétes eredetű, fényűző magánépítkezések, kvázi-kötelező érvényű politikai állásfoglalások stb.), ott nem is lehet elvárni, hogy a tagok "pápistábbak legyenek a pápánál." Emellett a lojális kritika a HGY-ben nemlétező dolognak minősül: aki felvet egy kérdést, annak számítania kell rá, hogy lefarizeusozzák és így tovább. A kivált vezetők egyik fő panasza az volt, hogy a HGY-ben "a formális (szervezeti) fórumok egyre jelentéktelenebbé váltak, és a presbitériumnak semmi beleszólása nem volt Németh Sándor döntéseibe." Ebben a helyzetben tehát nem lehet elvárni, hogy a HGY-n belül maradó kritika célt érjen: a tapasztalat azt mutatja, hogy vagy hallgatással erőtlenítik meg a jobbító szándékú bírálatot, vagy ledorongolják mint lázadást. Az ilyen helyzetekben, úgy vélem, ószövetségi (prófétai) joga van az ellenkező oldalnak arra, hogy keményen és nyilvánosan bírálja a visszaéléseket. Persze nem az ihletettség szándékával. Az Újszövetség ugyan hallgat az egyházszakadás esetén teendő dolgokról, de mára kikerülhetetlenné vált, hogy a keresztények kidolgozzanak valami elméletet erről is. Az ugyanis nem vezet sehová, ha a protestánsok a Biblia alapján bírálják a római katolicizmust, amikor annak a Biblia terjedelmének többszörösére rúgó írott hagyománya van, amivel könnyedén kicselezi a bibliai intést. Például amikor azt hallja, hogy a vétkes presbitereket meg kell feddeni, akkor ennek a páára vonakozó érvényét úgy erőtleníti meg, hogy előránt több pápai nyilakozatot, melyek szerint "a szellemi ember mindent megítél, de ő maga senkitől nem ítéltetik meg." Mondanom sem kell, hogy a pápa automatikusan "szellemi embernek" minősül. Németh Sándor is ilyen "szellemi ember" : pozíciójából fakadóan olyan előjogokat követel magának, amelyeket az egyszerű hívő sosem merne önmagára vonatkoztatni - és ez nemcsak a tanbeli megszólalásokra vonatkozik. Németh Sándor éppen azon az alapon szólt bele mindenbe és követelte családja számára is ugyanezt, hogy ő az Isten embere. Egy ilyen légkörben minden belső kritika elfullad és célját nem érheti el. Mit lehet ilyenkor tenni? Azt hiszem, erre kevés bibliai tanács van. Az Úr nem tette programjának középpontjává azt, hogy megmondja, mi a teendő, amikor a pokol kapui diadalmat vettek az Egyházon. Ezért tudták a római felekezet vezetői oly hatásosan számonkérni rajtuk, hogy milyen jogon reformálnak ők kívülről. A reformátorok válasza az volt, hogy "nem mind Egyház, amit annak mondanak" és hogy az igaz Egyház ismertetőjelei nem a püspökök, ahogyan azt szinte a II. század óta hitték, sem a pápa, sem a szakramentumok megléte. Ők az Egyházat annak szülőjéhez, az Isten Igéjéhez (1Pt 1,23) kötötték és arra vezették vissza. Kálvin és más reformátorok (1) az Ige helyes hirdetését és (2) a keresztelés és úrvacsora mint "szakramentumok" helyes (igei) kiszolgáltatását nevezték az igaz egyház ismertetőjegyeinek. Emellé kisebb jelentőségű ismérvként felsorakoztatták a szeretet látható megnyilvánulásait (egymás vigasztalása, szegénygondozás, beteglátogatás stb.) és az egyházfegyelem gyakorlását (intés, feddés, kiközösítés.) Az így működő Egyház nem fog elfajulni, mondták a reformátorok. És ha végigtekintünk a protestáns felekezetek történetén, az elfajulásokat mindegyik felekezet az Ige hiányos vagy rosszul hangsúlyozott hirdetésében jelölte meg az okot, amikor egy másik közösséget bírált. Ahol pedig a tanításban egyetértés van, ott megvan a hajlam is a szervezeti együttműködésre, sőt az egyesülésre is. Ezzel szemben a római katolikusok és az ortodoxok között a fő különbség nem tanbeli, hanem szervezeti. Ha az ortodoxok elfogadták volna a pápa fennhatóságát, akkor sokkal kevésbé emlegetnének doktrinális különbségeket (filioque, purgatórium, kovászos kenyér, Mária szeplőtelen fogantatása, a megváltás lényegének filozófiai értelmezése). Érdemes megnézni, hogy most milyen alapon kritizálja egymást a HGY és a BAGY. Sajnos túlnyomórészt római katolikus módon, az emberi tekintély körül forogva. Pedig az egész mögött igeértelmezési különbségek vannak, habár néhol csak a hangsúlyban és az előadás módjában. Tavaly novemberben a mi házicsoportunk nevében írtam is egy részletes tanbeli javaslatot arról, hogy milyen tanításokat kellene visszavonni illetve átfogalmazni. A fogadtatása kedvező volt, bár a kért hitnyilatkozat nem született meg. Szeretném mégis részletesebben kidolgozni és bizonyítékokkal is ellátni, nehogy a keresztény közvélemény is elhiggye, amit a HGY vezetősége oly állhatatosan sulykol a médiában: hogy a szakadást a pénz és a politika okozta. Bartus László rámutatott, hogy a szakadásnak voltak pszichikai és egyházszervezeti okai. Én be fogom bizonyítani, hogy a HGY sok tanítása téves, így az eddig felszínre tört válóokoknak törvényszerűen fel kellett merülniük - még ha ezek közvetlenül nem doktrinálisak voltak is. A szervezeti különválás mostanra teljesen lezárult (odaátról legalábbis már megátkoztak minket), és éppen amiatt, hogy a belső bírálat nem érte el a célját. Egy ilyen helyzetben legalábbis reformátori jogon az kiszakadtak keresztényi kötelessége, hogy mindenki előtt rámutassanak a HGY hibáira. Erre azért van szükség, mert a lojális belső észrevételek hatására a HGY nem javult meg. Talán a nyilvánosság útján rá lehet kényszeríteni arra, hogy kevésbé legyen szektás és kizárólagos, hogy az oda járók kevesebb lelki sérüléssel megúszhassák. Véleményem szerint Bartus Lászlót ezek a megfontolások vezették. Aki elolvasta a könyvet, láthatja, hogy "naiv utódainknak" íródott, és "egy rendszer működését" leplezi le. Talán tilos ezekkel az óvó figyelmeztetésekkel a nyilvánosság elé lépni? Vajon be kell érni a szűk és súlytalan újprotestáns egyházi közvéleménnyel, amelyet Németh Sándor vagy manipulál, vagy semmibe vesz és megátkoz? Ugyan már. Olyan ez, mintha Luther Mártontól azt várnánk el, hogy minden iratát lepecsételt borítékban saját ágostonrendi elöljárójának nyújtotta légyen át. De ekkor vagy ismeretlen marad, vagy rövid egyházi eljárás után a máglyán végezte volna. Ahogyan neki magának és eszméinek életbenmaradása érdekében szükséges volt az egész "német nemzet keresztény nemességéhez" (vagyis az olvasni tudó nem papi személyekhez) fordulnia, úgy szükséges ma is Bartus Lászlónak sokak (leendő HGY-es megtérők) miatti aggodalmában ugyanígy megszólítani a felelős gondolkodású magyar embereket (és nem "az államot"). Nem kell aggódni: az "állam bácsi" jogilag keveset tehet a HGY megsemmisítésére, ha a ma oly felkapott és túllihegett pénzügyekben nincs hiba. A közvélemény sem tudja börtönbe zárni vagy megbírságolni Németh Sándort, így teljesen fölösleges azon sóhajtozni, hogy "miért kellett a nyilvánosságra hozni a dolgokat." A közvélemény az alapján ítél, amit hall. Bartusnak az volt a szándéka, hogy az ítéletalkotás során egy (volt) belső ember bíráló szavát is meghallják és figyelembevegyék. És a vita nem arról fog folyni, hogy "van-e pokol," mert még a hitetlen közvélemény is jól tudja, hogyan kell értékelnie, ha valakit keresztények a pokollal fenyegetnek. Ahhoz, hogy a lelki terrorról az olvasó megbizonyosodjon, nem kell rögtön kereszténynek lennie. Nem tartom valami nagy érvnek a HGY Jézussal való felcserélését ("őt is vádolhatták volna lelki terrorral" stb), és nem csupán az eltelt 2000 év miatt. Tudhatod, hogy az Úr élete és tanítása mindenki számára nyitott könyv volt, ami Németh Sándorról és a HGY-ről éppenséggel nem mondható el. Jézusról ezt olvassuk (Jn 18,19 sköv): A főpap azért kérdezé Jézust az ő tanítványai felől és az ő tudománya felől. Felele neki Jézus: Én nyilván szólottam a világnak; én mindenkor tanítottam a zsinagógákban és a templomban, ahol a zsidók mindenünnen összegyülekeznek, és titkon semmit sem szólottam. Mit kérdesz engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit szóltam nékik: ímé ők tudják, amiket nékik szólottam. Vajon Németh Sándor el merné ezt mondani a kamera előtt? Vajon nyilvánosak voltak-e az összejövetelek? Választások idején (és nemcsak akkor) még egy tábla is ott lógott a Folyondár utcai Vasas-sportcsarnok bejáratnál: "Zártkörű alkalom." Vajon bárki bemehetett fényképezni, hangfelvételt készíteni? Egyáltalán: bárkit beengedtek? Vajon a Hit Infó (lásd a fejlécét!) nyilvános újság volt? Persze, hogy nem. Erre lehet indokokat felhozni, de a dolog tény marad: a HGY távolról sem tanúsított jézusi nyíltságot. Aki gonoszul cselekszik, az nem tűri a világosságot (Jn 3,19 sköv). Ha a HGY nem megy a fényre, akkor legalább a gyanú felmerül, hogy valami sötét okból teszi ezt. Akkor pedig viselje el, ha cselekedeteit botránykönyvek formájában ismerik meg az emberek. Saját maga az oka jelenlegi szorult helyzetének. A perekről pedig még annyit mondanék, hogy ott nem az lenne a kérdés: "Vajon a HGY tényleg terrorizálja az embereket?", hanem ez: "Vajon hazudott-e Bartus László, amikor azt állította, hogy a HGY- ben rendszeresen elhangzanak bizonyos állítások (úgymint: "Ha nem adsz Isten munkájára, átok alá kerülsz," vagy: "Uram, add, hogy az ellenzék ne jusson be a parlamentbe!" és így tovább). Egy rágalmazási perben először a szavakat nézik, aztán vitás esetben a mögöttük rejlő szándékot. Itt a szavakból a szándék kiordít, így az utóbbit most nem kell vizsgálni. A HGY vezetői tudják, hogy a bíróságot nekik kellene meggyőzniük arról, hogy "az átok a Bibliában nem is olyan súlyos dolog," és hogy "az SZDSZ győzelméért imádkozni semmivel sem kereszténytelenebb dolog, mint általában az ország vezetőiért imádkozni." De ez kilátástalan vállakozás volna, ezért azt a taktikát választják, hogy nem indítanak pert, és a szavak elhangoztát is tagadják. Meg kell mondanom, a jelenlegi társadalomban ez a védekezési módszer nem meggyőző. Aki kap egy nagy adag gyanút a nyakába, majd kihívást intéznek hozzá, hogy perelje be rágalmazásért a gyanúsítót - és nem teszi, arra hamar rámondják, hogy "nem zörög a haraszt." ---- Kedves Endi! Két érvet kifelejtettem írásomból. (1) Ha a HGY aktív közéleti szerepre vállalkozik (ezt ők maguk hirdetik nyíltan), akkor alá kell vetniük magukat a közvélemény fürkésző tekintetének. (2) A HGY sem átallja a római egyházat kritizálni – olyan könyvekben, amelyeket nem vállal, mivel a fordító nevét sem tünteti föl rajtuk, és nemlétező (vagy alkalmi fedő-) kiadó mögé bújik. (Ezt Bartus is említi, én pedig rövidesen bebizonyítom.) Engem ezen a fórumon senki nem vádolhat azzal, hogy nagy barátja lennék a hivatalos pápai irányvonal mögé felsorakozó római katolikus felekezetnek, de annyit szerintem is megérdemelnek, hogy a kritikát név szerint, aláírva nyújtsuk át nekik. Itt van tehát a visszavágás azokra a vádakra, hogy a Bartus-könyv mögött a BAGY áll. Először is, ez tudomásom szerint nem igaz, másodszor pedig a HGY-nek a fentiek alapján semmi erkölcsi alapja nincs, hogy ezt szóvátegye.