Nemo ********************** 1999-06-23 00:19:46 Kedves Asztaltársak! Mivel nem érdekem a HGY veszte vagy leszereplése, szeretnék az oda-vissza felelgetésnél alaposabb érveket behozni a vitába. Előző írásom, amely párhuzamot vont a HGY és a római katolikus felekezet között, ugyanezt célozta: rá akartam világítani arra, hogy Bartus László könyve, ha nem sorolható is a bibliai feddés kategóriájába, még mindig felfogható úgy, mint reformátori vitairat egy olyan rendszer ellen, amely régen a háta mögé hajított minden lojális bírálatot - és mint ilyen, az egyedüli célravezető megoldás az adott helyzetben. Párhuzamomra egyetlen válasz érkezett, az is Faithfultól, és talán nem vetem el a sulykot, ha azt állítom, hogy érdemben nem sikerült megcáfolnia, amit mondtam. Tehát fenntartom, hogy a szakadás óta a HGY mindennemű ellenfelének - ha nem is bibliai, de egyháztörténeti - joga van felsorolni azokat a területeket, amelyeken szerinte a HGY eltévelyedett. Amellett is kitartok, hogy Bartus Lászlónak mint többszörösen kihasznált, megalázott, megrugdosott és kórházba juttatott embernek - bár nem keresztényi, de - egyetemes emberi joga volt, hogy panaszt tegyen Németh Sándor ellen. Azt kérdezitek: "De miért a világ előtt?" Itt nehéz problémába ütközünk. Valóban, Pál elítélte a világi bírák előtti pereskedést, és azt mondta, hogy jobb volna elszenvedni egymástól a kárt. Nem is akarom megkerülni a választ, amely ebből nyilvánvalóan következik: Bartus László könyve pontosan beleillik ebbe a kategóriába. Nem érzem túl meggyőzőnek azokat a bibliai példákat sem, amelyeket arra hoznak fel bizonyítékul, hogy Isten maga teregette ki bizonyos embereinek a szennyesét, mégpedig a Biblia puszta megírása által. Ez nem jelenti azt, hogy elítélem Bartus Lászlót. Döntését, hogy a könyvet titokban megírja és kiadja, sem én, sem a BAGY vezetői nem látták előre, így most ismételten abban a helyzetben vagyunk, hogy utólag kell rohannunk az események után. A botrány kipattant, a világ felzúdult, mindenki kétségbeesetten cáfolja, amit nem szégyell, mások csámcsognak, a HGY pedig kivár. Bartus László odadobott kesztyűjét ("legyenek perek") nem vehetik föl, mert a lelkiismeretükbe be van írva az elmúlt 20 év minden krisztustalan és megbánatlan gonoszsága. Ha a Bartus által kilátásba helyezett tanúvallomások a perekben jegyzőkönyvbe kerülnének, akkor nem lehetne azt harsogni, hogy "Bartusnak nincsenek bizonyítékai." Németh Sándor azért nem megy perre, mert tudja, hogy akkor kiesne kezéből egyetlen jelenlegi fegyvere, a konok tagadás és a cinkos némaság. A HGY jelenlegi vezetői tudják és nem tagadhatják, hogy közösségük hovatovább a szellemi paráznaság szintjén összefonódott az SZDSZ-szel. Még visszhangzanak a fülekben Németh Sándor politikai ihletésű prédikációi, amelyekben Orbán Vikort Nabukodonozornak, Antall Józsefet Szanhéribnek nevezte. Az előbbit egy héttel a választási győzelme előtt, az utóbbit egy héttel a halála előtt. Akiben maradt még egy cseppje a puszta világi jóérzésnek és nem tompították el az ítélőképességét a "cél szentesíti az eszközt" elvéig lesüllyedő hitgyülis szólamok (mint pl. az, hogy "az Antall-kormány a katolikus egyházat pártolja, ezért lehet ellene átkozódni"), az ezen ugyanúgy megbotránkozik, mint Bartus László. Az "egyház és az állam szétválasztásának elve" csak addig van a HGY száján, amíg általa a római katolikusokkal ki lehet szúrni - de arra már nem futja ebből a steril semlegességből, hogy a prédikációk négyévente tavasszal másról szóljanak, mint a zsidó identitásról, a katolikusok konspirációiról és az anyagi áldásokról. Ezek mind azt sugallják: "Szavazz az SZDSZ-re!" Németh Sándor, amikor a riporter rákérdezett, azt mondta, hogy a HGY kampányolt más pártok mellett is. Elfelejtette azonban megmondani, melyek voltak ezek a pártok: az Agrárszövetség és a Palotás-féle Vállalkozók Pártja. Még élénken él bennem az az 1994 májusi istentisztelet, amikor felolvasták a HGY hivatalos állásfoglalását a választások ügyében (amely a katolikus püspöki kar választási állásfoglalásának hatására született), amely a legengedékenyebb hangon a személyes lelkiismeret döntésére bízza a dolgot. Kár, hogy a gyakorlatban ez másként működött: ahogy kifelé lépkedtem, megszólított egy "aktivista" (ez valószínűleg egy Pál által nem ismert szolgálati ajándék): "Segédkezel már valakinek a kampányában?" Undorral így feleltem: "Nem is akarok." Az undor nem volt más, mint a hivatalos állásfoglalás által szabadon hagyott lelkiismeretem önkéntelen összerándulása ekkora képmutatás láttán. Úgy látszik, odáig jutottunk, hogy ha valaki számonkéri a puszta emberi erkölcsöt a keresztényeken, az rögtön le lesz hordva démonizált farizeusnak, vagy ha világi, akkor szűklátókörűséggel és illetéktelenséggel vádolják. Mit tegyen ilyenkor Bartus, aki foglalkozására nézve még újságíró is? Dobja el az agyát, váljon érzelmi idióta janicsárrá, csússzon térden N.S. előtt és próbálja meg hízelgéssel elérni, amit egyenes derékkal, keresztényi méltósággal nem sikerült kieszközölnie: tudniillik hogy tiszta lelkiismerettel, jókedvéből tudja szolgálni az Urat a HGY-ben? Könyve tele van az amiatti panaszkodással, hogy ugyan megpróbálta magában keresni a hibát, de hiába - és hogy ezzel az érzéssel nem volt egyedül. Lélektanilag is meggyőző módon írja le az éveken át húzódó folyamatot, aminek során az általa rajongva tisztelt Németh Sándor, az Isten embere elvesztette nimbuszát, lelepleződtek szakmai melléfogásai, kiderültek teológiai tévedései és jellemhibái. A Bartus által lelkileg olyannyira igényelt "jó pásztor" (akit még 1998 májusában is visszavárt, erre bizonyság a könyvben kivonatosan idézett levele) lassan átvedlett keménykezű diktátorrá, barátain is átgázolni kész pártvezérré. Lehet, hogy a róla festett kép túl sátáninak látszik - de meg kellene érteni, hogy ez az utólagos kiszínezés legalább emberileg ugyanolyan jogos, mint a HGY utólagos hibakeresése és ügynökkiabálása. Arra gondolok, ahogy Bartusról elterjesztették, hogy beépített ellenséges ügynök volt, vagy ahogy Piszter Ervint - egy, a BAGY újságjában elhangzott félmondatos utalása ürügyén - három oldalas nyílt levélben szidalmazták ország-világ előtt, és utólag teológiai felületességgel, pénzügyi visszaélésekkel és korábbi gyülekezetének szétszakításával vádolták. Persze amíg ezek az emberek nem fordultak szembe a HGY-vel, addig a potenciális leleplező vádak a fiók mélyén szunnyadtak. A HGY is tudta, milyen következetlen az álláspontja, mert azt a mentséget hozta fel Piszter megkésett leleplezése mellett, hogy "elnéztük neki hibáit, mert úgy véltük, jó keresztény és Sándornak jó segítője, bár magunk között gyakran prüszköltünk teológiai gyatrasága miatt." - Ez azonban képmutatásuknak nyílt beismerése. Németh Sándor, ahelyett, hogy alárendeltjét érdemben megfegyelmezte volna, elraktározott minden olyan stiklit, amely fölött ő maga hunyt szemet, arra az esetre, ha netán Piszter Ervint zsarolnia kell. És ne kiabáljon itt senki, hogy ez csak belemagyarázás, mert maguk az események tanúsítják, hogy a HGY-ben titkosszolgálatokat megszégyenítő fapofával halmozták fel Piszter aktáit. Olyan hirtelen és mondvacsináltan köpték őt arcul ezzel a szégyenletes, fröcsögő nyílt levéllel (amelyhez képest Bartus stílusa enyelgő pásztoridill), hogy annak más magyarázata nem is lehet, mint hogy mostanra jutott eszükbe: "Hát hiszen Piszternek nálunk van a káderlapja!" Micsoda szemforgató és álszent taktika az, hogy Bartuson a feddés bibliai mintáját és a világi bírák előtti pereskedés tilalmát kérik számon - amikor ők maguk először is lábbal tiporták a Hegyi beszédet, aztán az apostoli levelek minden erkölcsi tanítását, de még az ószövetségi és a mezei világi erkölcsöt is, amikor bevallottan a nyomásgyakorlást, a gyomrozást és a betörést nevezték meg mint a gyülekezeti szolgálók képzésének legcélravezetőbb eszközét! Erről a tévériportok nem szólnak, mert itt csupán tíz vagy húsz presbiter lelki egészsége károsodott, ők lettek gyomorfekély és más idegi eredetű betegségek áldozatai. Németh Sándor pedig a Nyilatkozatban (1998. aug. 6 körül) vigyorogva így kommentálta ezt a problémát, amelyet Görbicz Tamás a Négy pontban csak a célzás szintjén érintett, de Takács Ferenc a Stresszgyárban részletesen is kifejtett: "Leginkább a presbitereknek és szolgáló keresztényeknek kell tudniuk azt, hogy a »hit nemes harcát« Pál apostol az egyik legtöbb stresszet [sic!] okozó foglalkozáshoz, a katonáskodáshoz hasonlítja. _A szolgálat során szerzett ártalmakat, sérelmeket csak azok képesek leküzdeni, akik mindvégig erős hittel és kitartással harcolnak a bűn, saját óemberük, a sátáni erők és a kor szelleme ellen, és az Úr vigasztalásában járnak minden nap._" (Kiemelés az eredetiben.) Ez az a pont, ahol végképp elfog a hányinger, és nem tudok haragtól mentesen, hűvös tárgyilagossággal véleményt nyilvánítani. Mert itt van először is Németh Sándor, akinek bedarálós és kiherélős vezetési stílusát nemcsak az egész gyülekezet, de az egész ország ismeri. Itt vannak a szerencsétlen, megalázott, infantilizált és bólogatójánossá idomított presbiterek, akiknek orvosi papírjuk van arról, hogy életük maga a földi pokol. Aztán jön Takács Ferenc, aki mindezt szóvá meri tenni egy bizalmas levélben. És mit kap válaszul? Kioktatják, hogy a kereszténységhez hozzátartozik a stressz, és aki ezt nem tudja legyőzni, annak ellankadt a hite, és gyengének bizonyult a test, a világ meg az ördög elleni nemes harcban. Nem elég, hogy a Nyilatkozat az összes lehetséges bűnt rájuk olvassa, de éppen az az ember teszi ezt, aki a gyomrukban a fekélyt előidézte és aki nekik a stresszt adagolta. Mintha ugyan Pál arra gondolt volna, hogy Timóteusnak az ő apostoli terrorja ellen kell megharcolnia a hit nemes harcát, vagy hogy ő, Pál kivételt képez a "hadi stressz" alól. Mert Németh Sándor mesés jólétben él, családjára rásugárzik a HGY tagjainak mindennemű hálája, és az összes stressz, amit el kell szenvednie, kimerül abban, hogy néha a szószéken kell kitalálnia, miről prédikáljon! Ugyan, kedves hozzászólók, akik Bartust csepülitek és a HGY-t ajnározzátok: szerintetek ez a téma, vagyis a stressz, miért nem került elő sem a tévében, sem e fórumon? Ha szigorúan ítélünk, Németh Sándort nemcsak a Biblia alapján kellett volna kiközösíteni az Egyházból zsarnokoskodás és a mások hitén való uralkodás miatt, de már az államnak is közveszélyessé kellett volna őt nyilvánítania és kényszergyógykezelésre küldenie nagyzási hóbort, kóros agresszivitás, rögeszmés kényszerképzetek és hisztéria alapos gyanújával. És még az őt pártolók kiabálnak arról, hogy Bartus tette nem igei! Bagoly mondja verébnek. Nem szokásom a fenyegetőzés, de azt megígérem, hogy ha bárki még egyszer számon meri kérni Bartus Lászlón, hogy miért ment ki a világ elé a problémáival, akkor Kálvin Jánostól vett idézetekkel fogom bebizonyítani, hogy amit Bartus csinált, az kicsiben ugyanaz, mint annak idején a római pápa elleni protestáns agitáció. Ez pedig, bár teljes kifejlődésekor már nem a háromlépcsős bibliai feddés elve alapján járt el, mégis Isten akarata volt, aki így ítélte meg elfajult egyházát.