Nemo ********************** 1999-06-20 23:10:56 Kedves Asztaltársak! Bartus László új könyve nyomán Azok kedvéért, akik nem látták, és azok bosszantására, akiknek némethileg meg volt tiltva a megnézése, az alábbiakban közlök egy rövid kivonatot a ma (1999-06-20) a TV2-n (a "mosóporos 2-esen") fél nyolckor elhangzottakból. A Napló című műsorban jórészt archív felvételek közé ágyazva megszólaltak mindkét oldal képviselői. A bejátszásokon a jeruzsálemi konferencián (1996) eksztázisba eső (visító, rángatózó, kézrátétel nyomán leroskadó, földön vonagló) embereket mutattak, ezzel megadva az alaphangot. És most jöjjenek a megszólalások. Vigyázat, démonveszély! Bevágás Németh Sándor egyik igehirdetéséből: "Nincs semmi baj, amíg van cash (készpénz)" [Ez kiragadott idézet, a prédikációnak ez a része az antikrisztusi uralomról szólt, amikor feltételezések szerint a totális kontrollt a készpénz kiiktatásával fogják elérni.] Bartus László (a HGY által kiadott Hetek című lap volt felelős szerkesztője, újságíró, a Fesz van, avagy a HGY másik arca c. könyv szerzője, ma a Biblia Szól Gyülekezet tagja): "A tizedről nincs semmiféle kimutatás. A tizedfizetés ugyan önkéntesnek van hirdetve, de odamondják elé az Ószövetségből, hogy aki nem ad tizedet, az meglopja Istent. Márpedig ki akarja ezt tenni?" "A hívők lelki kényszer alatt adnak adományt is a tizeden túl, mert azt hallják, hogy aki nem adakozik, az átok alá kerül." "A vezetők visszaélnek az emberek Isten iránti szeretetével. Ez maffiaszerűvé teszi a szervezetet." Műsorvezető: "Írásban kértük, hogy Németh Sándor jöjjön be az interjúra, de mások nyilatkoztak helyette." Tóth Géza HGY-s lelkész: "Nincs itt semmiféle visszaélés az Isten iránti szeretettel, hiszen éppen Németh Sándor igehirdetése nyomán lobbant fel ez a szeretet sok emberben." Műsorvezető: "A forgatócsoport nem mehetett be a HGY istentiszteletére." Mészáros István (volt SZDSZ-képviselő, HGY-diakónus): "Minden adomány önkéntes, nincs kényszerítés a tizedre. Sőt inkább dicsérni kellene, hogy egy egyházat a hívők örömmel fenntartanak, és nem az állami támogatásból kell fizetni a költségeket." "Bartus Lászlónak az az állítása, hogy Németh Sándor havonta tízmilliós összeget szerez a tized útján, túlzás. Ha Bartus a tíz évi jövedelmet becsülné ennyire, akkor lehetne igaza." "A befolyt pénzt a HGY az intézményeinek fenntartására fordítja: Szent Pál Akadémia, az iskola, könyvkiadás. Emellett a pénz nem tűnt el: bele van építve a Gyömrői úti csarnokba." "Nincs itt semmiféle megfélemlítés, se maffia. Ma ezt a szót különben is nagyon szeretik használni minden olyan közösségre, amely az átlagnál szervezettebb és sikeresebb." "Ha tényleg maffia lenne a HGY, akkor a kilépett tagok meghúznák magukat és nem mernének egy szót se szólni." [Lehet, hogy a végét Tóth Géza mondta.] Görbicz Tamás (a HGY volt ügyvezető elnöke, ma a BAGY presbitere): "A HGY-ben gyakori volt, hogy ellenfeleiket megátkozták démonűzés címén. Imakommandóknak nevezett csoportok jöttek össze, hogy valamilyen akadály ellen imádkozzanak. Előfordult, hogy valakire azt imádkozták rá, hogy jobb neki, ha meghal, mert sokkal rosszabb volna, ha lázadóként tovább élne." Szász János (szociológus, a HGY-ből már régen kilépett): "Százezres szállodai számlákat csináltak a meghívott vendégprédikátorok, míg jótékonyságra ezres nagyságrendben jött össze pénz." Piszter Ervin (a HGY volt presbitere, második embere, ma a BAGY pásztora): "Ellenőrizhetetlen, maffiaszerű rendszer volt ez." Takács Ferenc (a HGY volt diakónusa, ma a BAGY presbitere): "Ennek a rendszernek mi is részesei voltunk. Megbánjuk Isten előtt és az emberek előtt. Elnyomtuk saját érzéseinket is, és előfordult, hogy mi, a vezetők is reszkettünk Németh Sándor előtt." [Majdnem elsírja magát.] Tóth Géza: "Imakommandók nem léteznek. Bartus László túl sok akciófilmet nézett. Óriási különbség van a fekete mágia és a démonűzés között, amiről a Biblia is szól. Ezt összekeverni nagy teológiai hiba." Szülő: "Elidegenítették tőlem az egyetemista fiamat. Nem beszél velem, mert szerinte tele vagyok démonnal. Mondtam neki, hogy jöjjön át leszedni a cseresznyét a fáról - erre ő azt felelte, hogy »Jó, majd ha nem leszel otthon.«" Mészáros István: "A HGY éppen hogy erősíti a családi kötelékeket. A kábítószer, alkohol, deviancia és más okok miatt szétszakadt családok itt újra egyesülnek, az emberek megszabadulnak szenvedélyeik rabságából." Műsorvezető: "Mi nem mondunk véleményt, döntsön a néző. A két fél percre pontosan egyenlő időt beszélt a műsorban." A holnapi adásban a HGY és az SZDSZ kapcsolatáról lesz szó." A démonveszély elmúlt! Egyetlen megjegyzésem van: imakommandók igenis léteznek. Ezt letagadni szemérmetlen és jellemtelen trükk. Minden HGY-s tudja, hogy vannak ilyenek, és a többség már részt is vett bennük. Én is. És egy sornyi vélemény: Szerintem a műsor a könyvhöz képest lábvíz volt. Aki valamit tudni akar, olvassa el azt.