Hangsúlyozom: nem a megújulással vagy a felébredéssel van gondom, hanem azzal, hogy ezek a dolgok ma a manifesztációkhoz vannak kötve. Mert ha Isten ma tényleg ezen a "nyelven" szól az Egyházhoz, akkor az mindenkinek szól, és senki nem teheti meg, hogy akár kimarad a "buliból," akár elfojtja a jelenségeket.

A judaizmus és a kereszténység történelmében azonban felismerhető, hogy a dogmatikus hitelvekbe merevedett vallás hajlamos kirekeszteni, sőt üldözni a transzcendens élményeket és megnyilvánulásokat elfogadó, kereső irányzatokat, illetve az ezeken alapuló életformákat. Az idealista vallásfelfogás számára a transzcendens nem csupán ideál, hanem a látható világon kívüli realitás, melynek beavatkozása, manifesztációja előtt az ember és a Föld is nyitott. E felfogás szerint a vallást eredendően a természetfeletti szellemvilágnak a természetes fizikai világba való beavatkozása, megmutatkozása és annak emberek által történő megtapasztalása hozta létre, ezért a vallás lényegét a transzcendens élmények képezik, melyek számára az államnak garantálnia kell a vallásszabadságot.

Szép kettősség - mondhatni: tudathasadás. Az egyik oldalon ott áll a szent ekszázisba eső, kirobbanó erejű, áldott és Istenre nyitott "maradék," a másikon pedig az erőtlen, merev, törvénykező és dogmák mögé bújó farizeusok. (NS "prédikációi 1995-ben kizárólag erről szóltak, amíg az összes "farizeus" el nem menekült a megfelelési kényszer elől.)

Aztán meg van egy kis csúsztatás a dologban. Ha a vallást a természetfelettinek a természetesbe való belenyúlása határozza meg, és ennek a belenyúlásnak a lényege a transzcendens élmény (értsd: az új hullám), akkor tényleg igaz az a keserű következtetésem, hogy "aki nem hánytorog, abban nincsen élet." És míg ez a megfélemlítő retorika teljesen elveszi az egyszerű hitgyülis szabadságát (hogy eldöntse: kíván-e rángatózni vagy elesni), addig furcsa módon a HGY szabadságot követel a manifesztációknak a vallásszabadság ürügye alatt:

[...] az erőteljesen idealista felfogáson álló Hit Gyülekezete hitélete szinte folyamatos kereszttűzben áll evilági és vallásos materialisták, racionalisták oldaláról egyaránt a rendszerváltás után is. Az ő megközelítésükben a karizmatikus élménynek nevezett vallási megtapasztalások közönséges csalásoknak, pszichózisnak, kuruzslásnak minősülnek, melyek szerintük a vallással is szemben állnak, ezért a vallásszabadság ezekre való vonatkoztatása több mint aggályos. E nézet képviselői számára különösen visszataszítóan hatnak a természetfeletti élményeket hirdető személyek, közösségek, amelyeket nemcsak a társadalomra veszélyes jelenségnek vélnek, hanem újabban "antikrisztusinak", "varázslóknak" is minősítenek.

Az "evilági és vallásos materialisták" ügyesen egy kalap alá lettek téve. Igaz, az utóbbiak esetleg a Biblia bizonyos helyeire hivatkozhatnak (1Kor 14), de ez a hivatkozás NS egyik prédikációja szerint csak "a Szentírásból levezetett emberi törvény, amit kontár teológusok a Szent Szellemre akarnak ráhúzni." (1995. I.28.) - No igen, ahol a Szellem, ott a szabadság. Furcsa módon mégis ennek a szabadságnak a nevében hajszolnak embereket megfelelési kényszerbe. Ezt elég részletesen bebizonyítottam írott anyagokból vett idézetekkel is, így nem tudok mit kezdeni truth-in-bible-nek azzal a megállapításával, hogy "Röhej, amikor a hitet megfelelési kényszernek említi valaki. Akkor neked az egész megtérésed megfelelési kényszer volt, mert be voltál tojva Isten igéjétol, hogy aki nem tér meg, elkárhozik."

Én ugyanis nem a hitről (és nem is annyira az adakozásról) mondtam, hogy megfelelési kényszert alkalmaz vele kapcsolatban NS, hanem a manifesztációkról. És jókora különbség van aközött, hogy valamit az Isten Igéje megnyugtatóan kijelent, és lelkiismeretemet ezáltal biztonságba helyezi, ha kétségeim voltak - és aközött, hogy bizonyos manifesztációkat akkor sem lelek az Írásban, ha kifolyik a szemem az erőlködéstől. (Lehet, hogy az illető részek fehérrel vannak szedve.) Ehelyett a felkapott újhullámos guruk (elnézést, ez nem túlzás) szavára kell elhinnem, hogy ezek a dolgok Istentől vannak; az igei ellenőrzés pedig "kontrollálás, analizálás, kukucskálás" néven pestises dolognak lett minősítve.

Laci, Te hivatkozol továbbá az "extázis" szó bibliai előfordulásaira, amelyeket először Károli értett félre, majd a nyelvfejlődés szürkített el, végül a revideálók hígítottak fel. Mivel héberül nem tudok, kénytelen voltam az Újszövetségre szorítkozni. A keresés (az ekszta-, exeszt-, exiszt- tövekre) a következő eredményeket hozta:

1. Ezek többsége hamar félretehető a mi témánk szempontjából, mert egyszerűen "álmélkodást, csodálkozást" fejez ki. Jellemző módon az ApCsel 2-ben nem a tanítványok estek "eksztázisba" a szöveg szerint, hanem a szemlélők. Azt hiszem, ennek "eksztázissal" való fordítása butaság lenne.

2. Ugyanígy nem hoz semmit az új hullám gerjesztőinek konyhájára az "elámít" jelentés sem (ApCs 8,9.11), amit maga Simon mágus tett a samáriabeliekkel. (A rosszindulatú kritikusok máris párhuzamot vonnának kettőjük között.)

3. Aztán ott vannak a "félelem, megdöbbenés" jelentésű előfordulások: Mk 16,8 (elfutottak a sírboltból, mert féltek és "eksztázisban voltak") és a Lk 24,22 (néhány asszony is "eksztázisba ejtett" minket a feltámadás hírével). Ezek már közelebb állnak az abnormális vselkedéshez, de talán még itt sem kell négykézláb ugatást odagondolni a dolgok mögé.

4. Egyedülálló eset a Mk 3,21: Jézusról azt mondták némelyek, hogy "magán kívül van" Hogy kik voltak ezek, az nem világos - a kéziratok eltérnek: hoi par' autú, peri autú, hüper autú, hoi grammateisz - de bizonyára nem azok, akik átlátták az Ő küldetését és pontosan le tudták írni a helyzetet. Ennek ellenére Ruff Tibor sokat emlegetett cikkében mégis így ujjong leleménye fölött: "Nyilván nem ok nélkül jutottak erre a következtetésre." (Új Exodus VII/2. 51. oldal.) Talán ebből a színvonalas igemagyarázatból látszik, hogy Bartus László sem "ok nélkül jutott arra a következtetésre," hogy Ruff Tibor mindent és mindennek az ellentétét képes lenne levezetni a Bibliából. Csak a magam szórakoztatására gondoltam arra, hogy ezzel az erővel Jézust trónkövetelőnek minősíthetnénk, mert keresztjén a következő felirat díszelgett: "Ez a zsidók királya."

5. Végül pedig itt vannak azok az igehelyek, ahol az "eksztázist" tényleg helyénvaló "önkívülettel" vagy "elragadtatással" fordítani: az ApCsel 10,10, a 11,5 és a 22,17.

ApCs 11,5

ApCs 22,17

Ezekhez nincs mit hozzátenni, hacsak azt a féket nem, hogy ahol nincs szó ugatásról, oda ne képzeljünk ilyesmit.

6. Szintén egyedi (de sokféleképp magyarázott) előfordulás a 2Kor 5,13:

2Kor 5,13

Budai Gergely fordításában és magyarázatában a 2Kor 11,1.16.17-re utal, azaz szerinte Pál itt átvitt értelemben mondja magát "bolondnak," azaz csak azt az állapotot érzékelteti, amikor őt bolondnak vélték. Ez nem meggyőző, mert az utóbbi helyen az "afrón" szó szerepel, ami leginkább "esztelent" jelent, míg az "exesztémen" (2Kor 5,13) a "szófronúmen"-nel szembeállítva tényleg révületre ill. józanságra utalhat. Az én véleményem az, hogy ennek a levélnek (és egész korinthusi levelezésének) a szövegkörnyezetében Pál a maga élményeit a személyes hit szférájába utalja (ld. még 2Kor 12,4 és körny), míg a józanságot, és általában az érthető beszédet mások számára is hasznosnak tartja (ld. 1Kor 14). Itt tehát nincs vita köztünk.

A különféle változatokon végigtekintve azt látom, hogy az eksztázis nemhogy eltűnt volna a fordítók keze nyomán, hanem előjött (bolondság - esztelenség - révület), és egyben a neki járó helyen maradt ("Istenért van az"). Viszont nem fér a fejembe, miként támasztaná ez alá a mai rángatózásokat, amelyeknél mintha nem is lenne fontos, hogy gyülekezetben vagyunk, vagyis a közös épülés helyén. Az a véleményem, hogy Pál a mai káoszra azt mondta volna: aki rángatózni akar, otthon is megteheti (ha ez tényleg Istentől van nála), de ha eljön a gyülekezetbe, igyekezzen másoknak is használni valamilyen valódi ajándék vagy megnyilvánulás gyakorlásával.