A keresztelés szent áldozata
Az alábbiakban bebizonyítom, hogy Jézus Krisztus a keresztséget (bemerítés) örökké tartó engesztelőáldozatként rendelte el, amely lényegileg azonos az Ő golgotai keresztáldozatával.
1. A keresztség ószövetségi előképe maga is áldozat
(1.A) Kiindulásul tekintsünk arra a szent cselekményre, amely az Ószövetségben a keresztség előképe volt. A körülmetélés engesztelőáldozati jellege ún. bennfoglalt hitigazság volt, amely a régi időkben elrejtőzött az állatáldozati kultusz külsőségei mögé, de egy-két alkalommal sokatmondóan előcsillant onnan. A Kivonulás könyvében (4,24-25) szerepel egy feljegyzés, amely szerint Jahve meg akarta ölni Mózes körülmetéletlen fiát, Gersomot:
"És lőn az úton, egy szálláson, eleibe álla az Úr és meg akarja vala őt ölni. De Czippora egy éles követ veve és lemetszé az ő fiának előbőrét és lába elé veté mondván: Bizony, vérjegyesem vagy te nékem! És békét hagya néki. Akkor monda: Vérjegyes a körűlmetélkedésért." Ez a "jegyességi" motívum kétségkívül a szövetségbe való formális belépésre utal, mégpedig vér által, aminek az Ószövetségben egyértelmű áldozati jelentése van. Mivel ez a vér elfordította Gersomról az Úr haragját, a körülmetélkedést ezen hely alapján kétségkívül áldozatnak, ezen belül engesztelőáldozatnak kell tartanunk.
(1.B) Hasonló bűntörlő erőt mutat a körülmetélés Józsué könyvében (5,2-9): az új nemzedék, amely a pusztai vándorlás alatt nőtt fel, nem részesült a körülmetélkedésben.
"Miután pedig mind az egész nép körülmetéltetett vala, veszteg lőnek az ő helyükön a táborban, míglen meggyógyulának. És monda az Úr Józsuénak: Ma fordítottam el rólatok Égyiptom gyalázatát; ezért hívják e hely nevét Gilgálnak mind a mai napig." Miután körülmetélték őket, a szertartás ereje folytán megszabadultak az őket Egyiptomhoz kötöző béklyóktól. Nem nehéz ebben a véres áldozati cselekményben meglátnunk, hogy ugyanazt az engesztelőáldozatot mutatták be értük, amit Czippóra bemutatott a maga fiáért.
(1.C) A körülmetélkedés külső cselekmény volt, de az eddigiek alapján szentségi kegyelmeket közölt: szabadulást a haragtól és tisztulást az eredendő bűn gyalázatától. Ez a belső tartalom azonban gyakorta elhomályosult a nép szemei előtt, és erre állandóan figyelmeztetni kellett őket. A Másodtörvénykönyvben (10,16-17) egy ilyen típusú intést találunk:
"Metéljétek azért körül a ti szíveteket, és ne legyetek ezután keménynyakúak; Mert az Úr, a ti Istenetek, isteneknek Istene, és uraknak Ura; nagy, hatalmas és rettenetes Isten, a ki nem személyválogató, sem ajándékot el nem fogad." A szöveg bennfoglaltan tanítást ad a körülmetélés áldozati jellegéről is. Istent mint bírót nem vesztegethetik meg a képmutatók hivatkozásai a körülmetélkedés áldozati tényére, viszont a körülmetélt (azaz engedelmességre hajtott, s így Istennek mintegy feláldozott) lelkületet Isten szívesen fogadja.
Ugyanilyen értelemben szól Jeremiás próféta (4,4):
"Metéljétek magatokat körül az Úrnak, és távolítsátok el szívetek előbőreit, Júda férfiai és Jeruzsálem lakosai, hogy fel ne gyulladjon az én haragom, mint a tűz, és olthatatlanul ne égjen a ti cselekedeteitek gonoszsága miatt." Az érvényes körülmetélkedés tehát magában hordozza azokat a szakramentális kegyelmeket, amelyek a szentség feléledésekor gyümölcsözővé válhatnak, és valóságos engesztelőáldozatként elhárítják az emberről Isten haragját.
(1.D) Az az ember, aki nem vette fel érvényesen a szentséget, ugyanolyan büntetésre volt méltó, mint aki nem működött együtt a körülmetélésben adott megszentelő kegyelemmel. Ugyancsak Jeremiás mondja (9,25-26):
"Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és megfenyítek minden körülmetélkedettet a körülmetéletlenekkel együtt: Egyiptomot és Júdát, Edomot és az Ammon fiait, Moábot és mindazokat, a kik nyírott üstökűek [és] a pusztában laknak; mert mindez a nemzet körülmetéletlen, és Izráelnek egész háza [is] körülmetéletlen szívű." 2. A körülmetélés áldozatának helyére a keresztség lépett
(2.A) Az Újszövetségben a körülmetélést a keresztség szentsége váltotta fel. A belső tartalom gazdagabb lett, de a lényegből semmi sem veszett el. Továbbra is engesztelőáldozatként végzi el az egyes ember, és általa eltöröltetik minden bűne. Pál a következő sugalmazott tanítást adja a Kolossei levélben (2,10-15):
"És [ti] Őbenne vagytok bételjesedve, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak; akiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkezvén az érzéki bűnök testét a Krisztus körülmetélésében, eltemettetvén Ővele együtt a keresztségben, akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által, a ki feltámasztá Őt a halálból. És titeket, kik holtak valátok a bűnökben és a ti testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített együtt Ővele, megbocsátván minden bűnötöket, azáltal, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, amely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára; lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtuk abban." A keresztség szentségének hallatlan gazdagsága bontakozik ki a szöveg nyomán. A keresztség belső körülmetélés, megerőtleníti a bűnös természetet, lényegileg azonos Krisztus eltemetésével, továbbá megadja a feltámadás erejének segítő kegyelmeit is. A Krisztussal együtt történő eltemettetés gondolata emellett a keresztség áldozati jellegét is bizonyítja.
(2.B) A keresztség átvette és gazdagabbá tette a körülmetélés szerepét, amely benne beteljesedett - ennélfogva a krisztushívőknek immár nem szabad körülmetélkedniük. Miután Szent Pál oktatást adott a galatáknak a hívők keresztség általi Krisztusba- tagozódásáról (Gal 3,17: "akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel"), élesen szembefordul a körülmetélést hirdető zsidózó tévtanítókkal (Gal 6,12-14):
"Akik testre szépek szeretnének lenni, azok kényszerítenek titeket a körülmetélkedésre; csak azért, hogy a Krisztus keresztjéért ne üldöztessenek. Mert maguk a körülmetélkedettek sem tartják meg a törvényt; hanem azért akarják, hogy ti körülmetélkedjetek, hogy a ti testetekkel dicsekedjenek. Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által nékem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak." Ezt a határozott állásfoglalást csak az indokolhatja, hogy Szent Pál a keresztáldozattal való mély összefüggést a keresztség szentségében látja megvalósulni, és ezt nem is engedi ettől elvitatni. A jelkép beteljesedett az ígért áldás eljövetelével, és ezzel el is végezte feladatát. Az árnyképnek el kell vonulnia, ha a valóság teljes világosságban ragyog. Ugyanezen elvre támaszkodva küzd meglehetős élességgel Szent Pál nagynevű judaizáló ellenfeleivel a következő sorokban (Gal 5,10-11):
"Bizodalmam van az Úrban ti hozzátok, hogy más értelemben nem lesztek; de aki titeket megzavar, elveszi az ítéletet, bárki legyen. Én pedig atyámfiai, ha még a körülmetélést hirdetem, miért üldöztetem mégis? Akkor eltöröltetett a kereszt botránya." A körülmetélkedés fölösleges, sőt az új üdvrendben egyenesen káros is, mert az előképek szintjére lép vissza: újra szimbolizálni akarja azokat a kegyelmeket, amelyeket a keresztség már valóságosan megadott, és puszta jelszerűséggel helyettesíti azt a szakramentális áldozatiságot, amely megvalósítja és ránk alkalmazza Krisztus érdemeit.
3. A keresztség áldozatiságának kapcsolata a golgotai áldozattal
(3.A) A nemzetek apostola a Rómaiakhoz írott levélben (6,1-14) fontos jellegzetességeit fejti ki a keresztség szentségének. Bevezetésül a jócselekedetek szükségességét indokolta azzal, hogy mi "meghaltunk a bűnnek", így nem élhetünk tovább benne. Ezután rátér arra, hogy ez a valóságos halál szakramentálisan a keresztségben valósul meg.
"Avagy nem tudjátok-é, hogy a kik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk azért ővele együtt a keresztség által a halálba, hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk. Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint vele eggyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is [azok] leszünk. Tudván azt, hogy a mi óemberünk ővele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: mert aki meghalt, felszabadult a bűn alól." A szöveg kimondott tanítást ad a keresztség szakramentumának és Jézus Krisztus golgotai áldozatának lényegi azonosságáról. A "Krisztussal együtt" történő valóságos megfeszíttetés a keresztség szentségében valósul meg az egyes ember életében. Mivel ez a szent cselekmény valóságos azonosulást jelent Krisztus engesztelő kereszthalálával, nyilvánvalóan maga is áldozat. Annyi különbség van a kettő között, hogy az Úr Jézus Krisztus a kereszten egyszer mutatta be az áldozatot, mi pedig ezt az egyetlen áldozatot tesszük jelenvalóvá és hatékonnyá a magunk életében.
Szent Pál ezek után a jócselekedeteket mint a megkereszteltség üdvtényéhez szükségszerűen járuló szabadakarati döntést hangsúlyozza, amivel arra utal, hogy Krisztus minket saját magának társaivá tesz az ő halálának közösségében. Mivel pedig az ő áldozata engesztelőáldozat volt, a miénk is szükségszerűen az - tehát keresztségünkkel az újszövetségi áldozópapi testület tagjaivá váltunk:
"Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élünk is ővele - tudván, hogy Krisztus, aki feltámadott a halálból, többé meg nem hal; a halál többé rajta nem uralkodik. Mert hogy meghalt, a bűnnek halt meg egyszer; hogy pedig él, az Istennek él. Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban. Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedjetek néki az ő kívánságaiban: se ne szánjátok oda a ti tagjaitokat hamisságnak fegyvereiül a bűnnek; hanem szánjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek." Az "odaszánás" többször is hangsúlyozott motívuma egyértelmű áldozati jelleget hordoz. Az keresztség újszövetségi szakramentuma tehát az engesztelő jelleg mellett hálaadó ("eucharisztikus") áldozat is: Krisztus feltétlen önátadásának valóságos megjelenítése és szabadakaratú megvalósítása az életünkben.
(3.B) Jézus engesztelőáldozatának és a keresztség szakramentumának bensőséges kapcsolatáról további árnyalatokkal gazdagítja a kijelentést Szent Máté evangélista (3,17), amikor az Úr vízkeresztségekor szóló isteni hang szavát lejegyezve így tanít: "Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm." A Zsidókhoz írt levél sugalmazott szerzője (10,5-10) ezt a szálat mintegy folytatva egyértelműen áldozati környezetbe helyezi:
"Azért a világba bejövetelekor így szól: Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nékem. Égő és bűnért való áldozatokat nem kedveltél. Akkor mondám: Ímé itt vagyok, (a könyv fejezetében írva vagyon rólam), hogy cselekedjem, óh Isten, a te akaratodat. [...] Amely akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének megáldozása által." Isten nem a bakok és bikák vérét szomjazta, hanem az volt szent akarata, hogy egyszülött Fiának tiszta teste és vére legyen bűneink váltsága. Ő az ilyen áldozatban gyönyörködik, és ezt a tetszését már Jézus keresztelkedésekor is kinyilvánította. Ezzel mély és összetett, de egyben teljességgel valóságos összeköttetést hozott létre Krisztus engesztelőáldozata és a keresztség szakramentuma között.
(3.C) Ezt a kapcsolatot további vonatkozásokban is kidolgozta a szentírók által munkálkodó Lélek. Szent Lukácsnál (14,19- 50) olvasható az a jellegzetes rész, amely a keresztáldozatot és a keresztséget lényegi azonosság viszonyain belülre helyezi.
"Azért jöttem, hogy e világra tüzet bocsássak: mennyire szeretném, ha már fellobbanna! De keresztséggel kell nékem megkereszteltetnem; és mely igen szorongattatom, míglen [az] elvégeztetik!" Az említett tűz a Szentlélek tüze, amely azonban nem lobbanhat fel addig, amíg az Úr meg nem hal. Halálát keresztségnek nevezi, amely a szó tulajdonképpeni jelentésével (bemerítés) és a szakramentum eredeti kiszolgáltatásának módjával jelszerűen egybeesik, amennyiben a halál utáni eltemettetésre utal. A keresztség áldozata tehát azonos Jézus golgotai keresztáldozatával.
(3.D) Szent Máté evangélista (20,20-23) beszámol egy eseményről, amikor Zebedeus fiainak anyjuk kiváltságot kér az Isten országában. Az Úr kérdéssel felel: "Megihatjátok-é a pohárt, amelyet én megiszom? és megkeresztelkedhettek-é azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?" Az eddigiek mellett újabb szállal fonódik össze a keresztség és az engesztelő kereszthalál: azzal, hogy ennek az engesztelőáldozatnak a keresztség szakramentuma által tevékeny részesévé válhat az ember Isten kegyelméből. A Zebedeus-fiak ugyanis igenlő választ adnak, amit Jézus sem utasít vissza. Az Úrért vállalt szenvedés, a vértanúság, vagy csupán a krisztushívők mindennapi életáldozata ilyenformán lényegileg azonosnak mutatkozik Jézus keresztáldozatával.
(3.E) A keresztség áldozati jellegét bizonyítja az a tény is, hogy bűneink bocsánatát eszközli - természetesen nem önerejénél fogva, hanem mivel valóságosan megjeleníti a keresztáldozatot és alkalmazza annak erejét. Erre a Szentírásban több példát is találunk. Az Anyaszentegyház születésénél (Ap. Csel. 2,37-38) maga az Apostolfejedelem utal erre a bűnért való engesztelő funkcióra:
"[Ezeket] pedig mikor hallották, szívükben megkeseredének, és mondának Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak? Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát." Szent Pál apostol is ebben az értelemben tanított, amikor megtérésének történetét elmondta a zsidóknak a szent városban. Erről szintén az Apostolok cselekedetenek könyve tudósít (22,14-16):
"Ő pedig monda: A mi atyáinknak Istene választott téged, hogy megismerd az ő akaratát, és meglásd amaz Igazat, és szót hallj az ő szájából. Mert leszel néki tanúbizonysága minden embernél azok felől, amiket láttál és hallottál. Most annakokáért mit késedelmezel? Kelj fel és keresztelkedjél meg és mosd le a te bűneidet, segítségül híván az Úrnak nevét." (3.F) Szent Pál a korinthoszi hívekhez írott intésében (I. Kor 1,11-15) is éppen ennek a bűntörlő áldozatiságnak az alapján érvel:
"Megtudtam felőletek atyámfiai a Kloé embereitől, hogy versengések vannak köztetek. Azt értem pedig, hogy mindenitek ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé. Vajon részekre osztatott-é a Krisztus? Vajon Pál feszíttetett-é meg érettetek, vagy a Pál nevére kereszteltettetek-é meg? Hálákat adok az Istennek, hogy senkit sem kereszteltem meg közületek, kivéve Krispust és Gájust - hogy valaki azt ne mondja, hogy a magam nevére kereszteltem." Pál apostol a megfeszíttetést és a keresztséget párhuzamba állítja, s emögött az a tanítása húzódik meg, hogy a keresztség és a golgotai áldozat misztikusan, ámde ezzel együtt valóságosan azonos. Ugyanebben a levelében (I. Kor 12,12-13) ezt az üzenetet konkrétan ki is fejti:
"Mert amiképpen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképpen a Krisztus is. Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg." Az eddig kifejtett szálak mellett megjelenik a hívőknek Krisztus egyetlen valóságos testébe ("hen szóma") való betagozódása. Mivel Krisztus teste áldozati test, részesedik a Főpap egyetlen áldozatából, úgyhogy a keresztség szentsége által az Ő követői is társpapok lesznek, és a golgotai áldozatot megújítják a maguk életében.
4. A keresztség áldozatának további hatásai
(4.A) A keresztség szentsége - az eddigiekkel összhangban - teljes mértékben megvalósítja életünkben a golgotai áldozatot. Az ihletett látnok, Szent János apostol ezért mondhatja, hogy a megváltottak "megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében", és hogy a keresztség eme tisztító áldozati hatása folytán ott "vannak az Isten királyiszéke előtt; és szolgálnak neki éjjel és nappal az ő templomában" (Titkos jelenések könyve, 7,14b- 15a). A keresztség tehát az a valóságos áldozat, amelynek szakramentális hatékonyságánál fogva a hívők belépnek Krisztus örökkévaló papságába.
(4.B) Ezt az engesztelőáldozatot az apostol tanítása szerint élőkért és holtakért nagy eredménnyel lehet bemutatni. Ugyancsak az első korinthoszi levélben (15,29), a feltámadás realitását bizonyítva hozza fel Szent Pál ezt a nyilvánvaló tényt, mégpedig olyan magától értetődő természetességgel, hogy kétség sem férhet ahhoz, hogy egyetértőleg hivatkozik e gyakorlatra:
"Különben mit cselekesznek azok, a kik a halottakért keresztelkednek meg, a halottak teljességgel nem támadnak fel? Miért is keresztelkednek meg a halottakért?" A halottakra nézve mindenesetre nem automatikusan érvényesül a szentségi áldozat hatása, hanem csak mintegy az Egyház hatékony közbenjárásának erejénél fogva ("per modum suffragii"). Ezzel a különbségtétellel elkerülhető a protestánsok szemrehányása, hogy az Egyház mágikus szentségi hatást hirdetne.
No azért elárulom, miért írok ekkora eretnekségeket ide a fórumra. Nem akarok senkit bántani, sem Krisztust nem akarom sértegetni. Csupán egy hitvitai fogást akarok kipróbálni a gyakorlatban, mielőtt belefognék az abrahamológia kiépítésébe, amely afféle alternatív mariológiaként tesztelheti a római katolikus asztaltársak igeismeretét, és amelynek segítségével mintegy tükörben szemlélhetik saját bizonyítási módszereik hibáit. Most is ez a "reductio ad absurdum" volt a célom: meglehetősen szabados, de külsőre meggyőző logikával kimutatni egy egetverő badarságot, s ezáltal kiépíteni az egészséges protestáns gyanakvást az olyan spekulatív bizonyítási módszerrel szemben, amely az Írás szilárd bizonyítékain túlmenve igyekszik egy abban nem található tételt levezetni. Azok a jellegzetesen "utólagos," jórészt r.k. levezetési elvek, amelyeket beleszőttem a bizonyításokba: