Szöveggyűjtemény
a kereszteletlenül elhunyt csecsemők
túlvilági sorsáról
a r. k. teológiábanÖsszeállította: Németh Ferenc, protestáns
Jelmagyarázat:
[szögletes zárójelben kék szöveg: megjegyzés]
aláhúzás: saját kiemelés
rozsdaszínű szöveg: forráshivatkozás
[Az idézetekből az oldaltöréseket töröltem, kivéve ott, ahol az eredetiben lábjegyzetek találhatók. Ezek közül is töröltem azokat, amelyekben csak forrásmegjelölés szerepelt és idézet nem – NF]
ST. AUGUSTIN: THE ENCHIRIDION; OR ON FAITH, HOPE, AND LOVE
Lelőhelye pl.: www.ccel.org
CHAP. 93. – BOTH THE FIRST AND THE SECOND DEATHS ARE THE CONSEQUENCE OF SIN. PUNISHMENT IS PROPORTIONED TO GUILT.
And neither the first death, which takes place when the soul is compelled to leave the body, nor the second death, which takes place when the soul is not permitted to leave the suffering body, would have been inflicted on man had no one sinned. And, of course, the mildest punishment of all will fall upon those who have added no actual sin, to the original sin they brought with them; and as for the rest who have added such actual sins, the punishment of each will be the more tolerable in the next world, according as his iniquity has been less in this world.
Severin Wenzlowsky: Der Briefe der Päpste bis Pelagius II. Kempten, 1877. In: Bibliothek der Kirchenväter. III. Bd. pp. 168–169.
Brief des P. Innocentius an das Concil von Mileve. (417.)
5. Thöricht ist es, den Kindern ohne die Taufe das ewige Leben zu verheissen.
Daß sie aber nach der Aussage euerer Brüderlichkeit behaupten, es könne den Kindern auch ohne die Taufgnade der Lohn des ewigen Lebens zu Theil werden, ist sehr thöricht. Denn (Joh. 6,54) wenn sie nicht das Fleisch des Menschensohnes gegessen und sein Blut nicht getrunken haben, so werden sie das Leben nicht in sich haben. Die aber ihnen dasselbe ohne die Wiedergeburt zusichern, scheinen mir die Taufe selbst beseitigen zu wollen, da sie lehren, daß sie das besitzen, was ihnen nach dem Glauben nur durch die Taufe mitgetheilt wird. Wenn sie also wollen, daß es Nichts schade, nicht wiedergeboren zu werden, so müssen sie bekennen, daß auch die heiligen Fluthen der Wiedergeburt Nichts nützen. Allein, um die böse Lehre überflüssiger Menschen schnell durch einen Wahrheitsbeweis zu nichte zu machen, ruft der Herr im Evangelium aus (Luc. 18,16): "Lasset die Kleinen und verhindert sie nicht zu mir zu kommen; denn ihrer ist das Himmelreich."
Tower Vilmos: A katholikus hitvallás. II. kiadás, Szent István Társulat, Bp. 1926. pp. 66-67.
72. Mi lett volna az eredeti bűn legborzasztóbb következménye, ha Isten meg nem könyörül az emberen?
Az eredeti bűn miatt az emberek sohasem juthattak volna a mennyországba.
Ősszüleink személyesen követték el az ősbűnt. Mi nem személyesen követtük el. Ezért pl. az ősbűnben meghalt csecsemők nem juthatnak a mennyországba, de viszont érzékelhető vagy szomorúsággal járó büntetés sem érheti őket, hanem lelkük örökké élni fog (természetes továbbélés) különös jutalom és büntetés nélkül.
J. B. Bouvier: Institutiones theologicae ad usum seminariorum, 11. ed. Parisiis 1861. Tom. V. pp. 52-53.
Quaeritur 3o an poena damnatorum futura sit aequalis in omnibus.
Resp. Duplex erit poena damnatorum, ut jam notavimus, poena damni et poena sensus: utraque erit inaequalis et uniuscujusque peccatis proportionata. 1o Poena damni; sicut enim visio beatifica innumeros habet gradus respectu sanctorum, ita et privatio illius visionis respectu damnatorum: quo majora erunt alicujus peccata, eo major erit indignatio Dei eum a conspectu suo projicientis, eoque major sic in aeternum projecti afflictio. 2o Poena sensus erit pariter inaequalis, juxta haec verba Apoc. xviii, 7: Quantum glorificavit se et in deliciis fuit, tantum date illi tormentum et luctum; et juxta haec alia pluries repetita, Matth. xvi, 27; Rom. ii, 6: Reddet unicuique secundum opera ejus.
Imo diversa infligentur poenarum genera pro diversitate et numero peccatorum: id expresse docet S. Th. Suppl. q. 97, art. 1. Et forte idem ignis, tanquam justitiae Dei instrumentum, habebit virtutem varios varie cruciandi, v. g., excitandi sitim in ebriosis, famem in gulosis, agitationem in pigris, alios calore, alios frigore torquendi, vel a vehementissimo calore ad vehementissimum frigus, sine ullo refrigerio, pertransire faciendi, adeo "ut sicut omnis creatura erit beatis materia gaudii, ita damnatis ex omnibus creaturis tormentum accrescat, secundum illud Sap. v, 21: Pugnavit cum illo orbis terrarum contra insensatos." S. Th.
S. Chrysost. et communiter doctores tenent poenam damni incomparabiliter majorem futuram esse pro damnatis quam poenam sensus, licet haec posterior futura sit acerbissima, horrenda et omni conceptu superior, quia majori et altiori opponitur bono.
Dr Ludwig Ott: Fundamentals of Catholic Dogma, TAN Books and Publishers, 4th ed. 1960. Rockford, Illinois. pp. 113-114.
§. 25. Souls who depart this life in the state of original sin are excluded from the Beatific Vision of God. (De fide)
The 2nd General Council of Lyons (1274) and the Council of Florence (1438-45) declared: illorum animas, qui in actuali mortali peccato vel in solo originai decedunt, mox in inferno descendere, poenis tamen disparibus puniendas (the souls of those who die in original sin as well as those who die in actual mortal sin go immediately into hell, but their punishment is very different.
The dogma is supported by the words of our Lord: "Unless a man be born again of water and the Holy Ghost he cannot enter into the Kingdom of God." (John 3,5)"
The spiritual re-birth of young infants can be achieved in an extra-sacramental manner through baptism by blood (cf. the baptism by blood of the children of Bethlehem). Other emergency means of baptism for children dying without sacramental baptism, such as prayer and desire of the parents or the Church (vicarious baptism of desire – Cajetan), or the attainment of the use of reason in the moment of death, so that the dying child can decide for or against God (baptism of desire – H. Klee), or suffering and death of the child as quasi-Sacrament (baptism of suffering – H. Schell), are indeed, possible, but their actuality cannot be proved from Revelation. Cf. D 752.
In the punishment of Hell theologians distinguish between the "poena damni," which consists in the exclusion from the Beatific Vision of God, and the "poena sensus" which is caused by external means, and which will be felt by the senses even after the resurrection of the body. While St. Augustine and many Latin Fathers are of the opinion that children dying in original sin must suffer "poena sensus" also, even if only a very mild one (mitissima omnium poena: Enchir. 93), the Greek Fathers (for example, St. Gregory of Nazianzus, Or. 40, 23), and the majority of the Schoolmen and more recent theologians, teach that they suffer "poena damni" only. The declaration of Pope Innocent III, is in favour of this teaching: Poena originalis peccati est carentia visionis Dei (= poena damni) actualis vero poena peccati est gehennae perpetuae cruciatus (= poena sensus). D 410. A condition of natural bliss is compatible with "poena damni." Cf. St. Thomas, De malo, 5, 3; Sent. II. d. 33. q. 2 a. 2.
Theologians usually assume that there is a special place or state for children dying without baptism which they call limbus puerorum (children's Limbo). Pope Pius VI adopted this view against the Synod of Pistoia. D 1526.
Fr. Spirago: Felnőttek katekizmusa. Szent István Társulat, Bp. 1929. (Átdolg.: Dr. Scheffler János) III. p. 93.
3. A keresztség a legszükségesebb szentség, mert nélküle az örök üdvösséget el nem nyerhetjük.
Azért mondja Krisztus Urunk: "Aki újonnan nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be az Isten országába" (Ján. 3, 5.). Az Üdvözítő senkit sem vesz ki, még a gyermeket sem (Sz. Ambrus). A keresztség a mennybe vivő szekér (Sz. Vazul). Amint a víz föltétlenül szükséges a megélhetésre, épenúgy a keresztség az örök életre. Mivel a keresztség ilyen föltétlenül szükséges, azért könnyítette meg Isten annyira annak fölvételét: Csak víz szükséges hozzá, mely mindenütt könnyen található; már a gyermekeket is meg lehet keresztelni; szükség esetében mindenki keresztelhet; sőt még a vágykeresztség is elégséges, ha a vízkeresztség lehetetlen. – A keresztség nélkül elhalt gyermekek tehát nem nyerik el az üdvösséget. Minden világra jött gyermek ugyanis eredeti bűnben van; nincsen tehát megszentelő kegyelem állapotában, amely nélkül pedig senki sem juthat a mennyországba. De nem juthatnak a pokolba sem, mivel nincs személyes bűnük." (Nazianzi. sz. Gergely). [az első idézőjel hiányzik, nem tudható, hol kezdődik a Gergely-idézet – NF] Az ilyen gyermekek bizonyos természetes boldogságot élveznek, minden testi fájdalom és lelki szomorúság nélkül (Aquinói sz. Tamás, sz. Bonaventura); olyanféle örömük van, mint az embereknek, akiknek a földön igen jó dolguk van. Ez az öröm olyanformán viszonylik, az üdvözültekéhez, mint a lámpa halvány pislogása a nap fényéhez. Óriási felelősséggel tartoznak tehát mindazon szülők, akik saját könnyelműségükből gyermekeiket keresztség nélkül hagyják. Az újszülött gyermek üdvössége eszerint nagyban függ az embereknek, főképen a hozzátartozóknak szabad akaratától.
Dr. Előd István: Katolikus dogmatika, II. bőv. kiad. Szt. István Társulat, 1983. p. 543.
Újabban egyre több hittudós vallja, hogy keresztség nélkül elhunyt kisdedek is üdvözülhetnek. A legrégibb időkben nem foglalkoztak ezzel. Szent Ágoston korában többen úgy gondolták, hogy a keresztség nélkül elhunyt kisdedek a kárhozat helyére jutnak, de nagyon mérsékelt kínokat szenvednek, mert állapotukról nem tehetnek. A skolasztika óta több hittudós tartotta, hogy nem szenvedhetnek, sőt olyan természetes boldogságban van részük, amelyet nem zavar meg annak tudata, hogy mások üdvözültek, mert üdvözülésről és üdvözültekről ők nem tudnak. A "limbus puerorum"-nak ez az elmélete nem több, mint valószínű hittudományi vélemény.
Az újkorban tágabbá vált az emberek földrajzi látóhatára, egyre több olyan népről vettünk tudomást, amelyik nem ismeri a kereszténységet. Felmerült a kérdés: hogyan realizálódik Isten egyetemes üdvözítő szándéka és a megváltás egyetemessége, ha a keresztség nélkül elhunyt kisgyerekek szüleinek aránylag kis hányada ismeri a keresztséget? Lehet-e, hogy saját hibájukon és szüleik hibáján kívül olyan rengetegen ne jussanak el az üdvösségre? Annál inkább, mert a kinyilatkoztatás az utolsó ítélet után már csak két túlvilági állapotot említ, a mennyországot és a poklot; hogyan fér bele a "limbus" ebbe a kinyilatkoztatásba? Ezért a középkor vége óta több jelentős hittudós kereste és keresi az elvi alapot arra, hogy a keresztség nélkül elhunyt kisdedek üdvözülési lehetőségét vallhassuk.
Már egyes skolasztikusok (pl. Sz. Bonaventura), sőt már Nüsszai Szent Gergely, felvetették a "votum parentum" gondolatát. Ezt újabban éppoly tágan értelmezik, mint a felnőttek votum-át: etiam votum implicitum parentum, vagyis a szülők implicit vágya is elégséges. – Mások tovább mennek: mivel minden őszinte igazságkereső és meggyőződésből humánumot szolgáló embert "in potentia" az Egyház tagjának lehet mondani (E 16, NC 1. M 7, EM 22), ezt a votumot nem kell azokra korlátozni, akiknek szülei ismerik a keresztséget, hanem az ilyen értelemben vett egyházi tagoknak votum implicituma is elég jogcím arra, hogy keresztség nélkül elhunyt gyermekeik üdvözüljenek.
Sajnos, az ilyen votum sem oldja meg a problémát maradéktalanul, ha a limbus-t elejtjük. Ha ui. csak pokol és mennyország van, akkor a votum parentum elfogadásával azt is el kellene fogadnunk, hogy saját hibáján kívül jut a kárhozatra minden olyan gyermek, akinek szüleinél ez a votum hiányzik.
Ezért több mai hittudós arra gondol, hogy a keresztség nélkül elhunyt kisdedeket isteni megvilágosítás teszi alkalmassá arra, hogy szabad akarattal dönteni tudjanak Isten mellett vagy ellene. Boros László elmélete minden emberről, tehát minden kisdedről vallja ezt. Mások az anima separata szellemi életére való fokozatos felkészülésről, a léleknek a testtől való fokozatos elválásáról beszélnek, es úgy vélik, hogy ennek során jut el a gyermek odáig, hogy képes lesz a szabad döntésre. Vannak végül, akik az utolsó ítélet idejére hagyják a megvilágosodást és a döntési lehetőséget.
Mindezek az elméletek vitathatók. Az a tény azonban egyre kevésbé tűnik vitathatónak, hogy Isten irgalma és igazságossága megkívánja annak tekintetbevételét, hogy Jézus ilyenekért is életét adta, és ez az isteni irgalom tud találni a zarándok Egyház számára talán soha meg nem ismerhető elvi alapot arra, hogy ki ne zárja őket az üdvösségből.
A katolikus egyház katekizmusa, 2. kiad. Szent István Társulat, Bp. 1994. p. 266.
1261 Ami a keresztség nélkül meghalt gyermekeket illeti, az Egyház csak annyit tehet, hogy rábízza őket Isten irgalmasságára, amint azt teszi a számukra rendelt külön temetési szertartásban. Végső soron egyrészt Isten nagy irgalmassága, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön (vö. 1 Tim 2,4) másrészt Jézus gyöngédsége a gyermekek iránt – hiszen ő mondotta: "Engedjétek, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket" (Mk 10,14) – lehetővé teszi számunkra a reményt, hogy a keresztség nélkül meghalt gyermekeknek is létezik út az üdvösséghez. Annál inkább sürgető az Egyház fölemelt szava, hogy ne akadályozzák a kisgyermekeket, akik a szent keresztség ajándéka által Krisztushoz jönnek.
Henry Denzinger: Enchiridion symbolorum, definitionum et declarationum de rebus fidei et morum. 30. ed. (The sources of Catholic Dogma, Herder Book & Co. 1954, Freiburg.) pp. 45, 161, 228-229, 379.
[A számozás nem egyezik meg a mai Denzinger számozásával! – NF]
ST. ZOSIMUS 417-418
COUNCIL OF MILEUM II 416, APPROVED BY INNOCENT
AND COUNCIL OF CARTHAGE (XVI) 418, APPROVED
BY ZOSIMUS
(against the Pelagians)2
(2) It is not well established that the following canons were determined even in the council of Mileum. [...]
Original Sin and Grace
[...]
(#102) Can. 2. Likewise it has been decided that whoever says that infants fresh from their mothers' wombs ought not to be baptized, or says that they are indeed baptized unto the remission of sins, but that they draw nothing of the original sin from Adam, which is expiated in the bath of regeneration, whence it follows that in regard to them the form of baptism "unto the remission of sins" is understood as not true, but as false, let him be anathema. Since what the Apostle says: "Through one man sin entered into the world (and through sin death), and so passed into all men, in whom all have sinned" [cf. Rom. 5:12], must not to he understood otherwise than as the Catholic Church spread everywhere has always understood it. For on account of this rule of faith even infants, who in themselves thus far have not been able to commit any sin, are therefore truly baptized unto the remission of sins, so that that which they have contracted from generation may be cleansed in them by regeneration.2
(2) There is added here in a certain codex an other authentic canon:
Can. 3. It has been decided likewise that if anyone says that for this reason the Lord said: "In my Father's house there are many mansions" [John 14: 2] : that it might be understood that in the kingdom of heaven there will be some middle place or some place anywhere where the blessed infants live who departed from this life without baptism, without which they cannot enter into the kingdom of heaven, which is life eternal, let him he anathema. For when the Lord says: "Unless a man be born again of water and the Holy Ghost, he shall not enter into the kingdom of God" [John 3:5], what Catholic will doubt that he will be a partner of the devil who has not deserved to be a coheir of Christ? For be who lacks the right part will without doubt run into the left [Hrd I 927 B note].
INNOCENT III. 1198–1216
The Effect of Baptism (and the Character)
(#410) (For) they assert that baptism is conferred uselessly on children. We respond that baptism has taken the place of circumcision. ... Therefore as "the soul of the circumcised did not perish from the people" [Gen. 17:4], so "he who has been reborn from water and the Holy Spirit will obtain entrance to the kingdom of heaven" [John 3:5]. Although original sin was remitted by the mystery of circumcision, and the danger of damnation was avoided, nevertheless there was no arriving at the kingdom of heaven, which up to the death of Christ was barred to all. But through the sacrament of baptism the guilt of one made red by the blood of Christ is remitted, and to the kingdom of heaven one also arrives, whose gate the blood of Christ has mercifully opened for His faithful. For God forbid that all children of whom daily so great a multitude die, would perish, but that also for these the merciful God who wishes no one to perish has procured some remedy unto salvation. [Ezen az isteni mentőeszközön Ince bizonyára nem a mai, "még az egyház előtt is ismeretlen" eszközt érti, mint Előd szerint a mai r.k. teológia (ld. fentebb), hanem magát a keresztséget (ld. alább a firenzei zsinat szövegét) – NF] ... As to what opponents say, (namely), that faith or love or other virtues are not infused in children, inasmuch as they do not consent, is absolutely not granted by most. ..., some asserting that by the power of baptism guilt indeed is remitted to little ones but grace is not conferred; and some indeed saying both that sin is forgiven and that virtues are infused in them as they hold virtues as a possession not as a function, until they arrive at adult age. ... We say that a distinction must be made, that sin is twofold: namely, original and actual: original, which is contracted without consent; and actual which is committed with consent. Original, therefore, which is committed without consent, is remitted without consent through the power of the sacrament; but actual, which is contracted with consent, is not mitigated in the slightest without consent. ... The punishment of original sin is deprivation of the vision of God, but the punishment of actual sin is the torments of everlasting hell.
Council of Florence, 1438–1445
(#712) It firmly believes, professes, and teaches that the matter pertaining to the law of the Old Testament, of the Mosiac law, which are divided into ceremonies, sacred rites, sacrifices, and sacraments, because they were established to signify something in the future, although they were suited to the divine worship at that time, after our Lord's coming had been signified by them, ceased, and the sacraments of the New Testament began; and that whoever, even after the passion, placed hope in these matters of the law and submitted himself to them as necessary for salvation, as if faith in Christ could not save without them, sinned mortally. Yet it does not deny that after the passion of Christ up to the promulgation of the Gospel they could have been observed until they were believed to be in no way necessary for salvation; but after the promulgation of the Gospel it asserts that they cannot be observed without the loss of eternal salvation. All, therefore, who after that time observe circumcision and the Sabbath and the other requirements of the law, it declares alien to the Christian faith and not in the least fit to participate in eternal salvation, unless someday they recover from these errors. Therefore, it commands all who glory in the name of Christian, at whatever time, before or after baptism, to cease entirely from circumcision, since, whether or not one places hope in it, it cannot be observed at all without the loss of eternal salvation. Regarding children, indeed, because of danger of death, which can often take place, when no help can be brought to them by another remedy than through the sacrament of baptism, through which they are snatched from the domination of the Devil and adopted among the sons of God, it advises that holy baptism ought not to be deferred for forty or eighty days, or any time according to the observance of certain people, but it should be conferred as soon as it can be done conveniently, but so that, when danger of death is imminent, they be baptized in the form of the Church, early without delay, even by a layman or woman, if a priest should be lacking, just as is contained more fully in the decree of the Armenians [n. 696].
PIUS VI, 1775–1799
Errors of the Synod of Pistoia
The Punishment of Those
Who Die with Original Sin Only
[Baptism, sec. 3]
(#1526) 26. The doctrine which rejects as a Pelagian fable, that place of the lower regions (which the faithful generally designate by the name of the limbo of children) in which the souls of those departing with the sole guilt of original sin are punished with the punishment of the condemned, exclusive of the punishment of fire, just as if, by this very fact, that these who remove the punishment of fire introduced that middle place and state free of guilt and of punishment between the kingdom of God and eternal damnation, such as that about which the Pelagians idly talk, – false, rash, injurious to Catholic schools.
H. Hurter S. J. Theologicae dogmaticae compendium. 10. kiad. Oeniponte 1900. Vol III. pp. 604–608.
604
Caput III.
De aeterna infantium sine baptismo decedentium
conditione.
662. Quae de aeterna infantium sine baptismo decedentium conditione sive certa sive plus minusve probabilia sunt, ad quaedem revoca-
605
bimus capita: 1. Dogma est fidei catholicae, baptismum re vel voto susceptum necessariumi esse omnibus ad salutem consequendam (n. 317): hinc qui illo carent, excidere salute.
Rejicienda ergo est: a. doctrina pelagianorum et socinianorum qui infantibus sine baptismo decedentibus salutem promittunt, nec non et calvinianorum, qui illam fidelium saltem infantibus pollicentur.
Tuta non est b. sententia Cajetani in 3 p. q. 68 a. 2. et 11: "Parvulos fidelium christianorum, quibus per baptismum subveniri haud potest, non tantum ex privilegio Dei singulari, sed ex lege Dei communi et ordinaria salvari posse votis et precibus parentum." Paulum enim abfuit, teste Pallavicino H. Conc. tr. IX, 8, quin ea in synodo tridentina damnaretur. Ceterum S. Bonaventura in 4. dist 3 p. 1 q. 2 a. 2, Durandus, Gabriel, Gerson serm. de nat. b. M. V. consid. 2, Biel, Eckius, Toletus opinabantur, Deum ejusmodi infantulos non quidem lege ordinaria, pro summa tamen clementia sua propter parentium preces et vota salvare.
Neque probabilis c. est sententia cl. Klee Dogm. III a. 2 § 1, qui cum nonnullis aliis tuetur, infantibus in articulo mortis lucidum concedi intervallum, ut baptismi votum concipere possint. A qua opinione non multum distat opinio Scheele professoris upsalensis, qui concedit ejusmodi infantes salvari posse in altera vita actu propriae voluntatis (Selbstwahl) in theol. Symb. Gothae 1881. Vix enim conciliatur ea opinio cum Ecclesiae sententia, fieri posse et revera fieri, ut aliqui cum solo peccato originali decedant. Ita enim statuit conc. florentinum in decreto unionis graecorum: "Illorum animas, qui in actuali mortali peccato vel solo originali decedunt, mox in infernum descendere poenis tamen disparibus puniendas." Atqui id secundum has opiniones nunquam fieret.
Praetermittimus d. alias opiniones. Ita Brenner (cum Vosen) Ueber das Dogma, Landishuti 1832 pag. 131 conjicit, forte aliquod esse medium nobis ignotam, quo liberentur a peccato originali et damnatione aeterna. – Schell opinatur ipsam mortem praematuram hisce infantibus prodesse1. – Singularis vero est Hermesii sententia, secundum quam animae horum infantium non majorem facultatum suarum rationalium consequentur explicationem, quam habuerint, cum ex hac decederent vita: hinc fruituros esse felicitate, qua capax sit hisce in terris infantulus unius duorumve annorum2.
(1) Kath. Dogmatik III, 479: Was die Unmündigen mit Christus verbindet, ist wohl auch ein Heilmittel für sie, nämlich ihre Sclwäche, ihre Preisgabe an deni Sündenfluch, ibr vorzeitiger Tod ... Es scheint mir daher wahrscheinlich, dass die Erlösungsgnade diejenigen, welche in vorzeitiger Schwäche dahinsiechen, gerade durch dieses Leiden berühre. Et pag. 480: Für die Unmündigen, welche in vorzeitiger Schwäche dahinsiechen, wird vielleicht der Tod selbst zu einem Quasisacrament ... und zum Vehikel der Gnade.
(2) Es wird sich also mit dieser Glückseligkeit auf ähnliche Weise verhalten, wie mit derjenigen, welche ein wohlaufgehobenes Kind von ein bis zwei Jahren in den Stunden der Zufriedenheit hier auf Erden geniesst." Infantes vero, qui jam in matris utero moriuntur, redituros esse in virtutem originalem (in die Urkraft), unde prodierunt, vel non majori fruituros beatitudlinem quam arbores, id est nulla. Cf. Zeitschrift für Philos. und kath. Theologie, Bonnae 1832 pag. 53 ss.
606
663. 2. Quamvis catholici omnes conveniant, infantes sine baptismo morientes a beatifica excludi visione et ita pati damnum, damnari; dissentiunt tamen ab invicem in determinanda natura et conditione status, in quo ejusmodi degant infantes.
Sunt enim patres1, secundum quos hi infantes patiuntur inferni ignem, a quo tamen multo minus cruciantur, quam homines peccatorum actualium rei. Quam sententiam theologi scholae vetustioris omnes fere deseruerunt, teste Dominico Soto, qui scribit de nat. et gr. I, 14: "Augustinus plus justo videtur torquere parvulos. Unde, qui eius sententiae subscribunt perpauci sunt et 'tortores parvulorum' nuncupantur." Imo forte unus tantum, qui alicujus sit nominis, Gregorius ariminensis illi subscripsit, sed neque ipse audet eam definitive tueri. Non desunt tamen a sec. XVI. theologi, quibus iterunt Augustini arriserit opinio, ut in primis Silvio, Norisio, Petavio l. c., Nat. Alexandro, Driedo, Florentino Conrio O. Min., Bossuet, Berti, Guadagnini etc., qui illis praesertim innituntur Scripturae effatis, quae omnem locum intermedium coelum inter et infernum proprie dictum excludere videntur, ut Matth. 25,41; 3,12; 13,49; Apoc. 20,15 etc., tum confessione fidei Michaeli Palaeologo a Clemente IV. a. 1267 proposita et ab ipso in conc. lugd. II. a. 1274 Gregorio X. oblata, et decreto concilii florentini (supra 6624)
664. 3. Quamvis haec non sint spernenda, communior, imo jam communissima dici potest sententia negans, eos, qui in solo peccato originali moriuntur, poena sensus puniri: cui suffragatur a. auctoritas scholae haud contemnenda, nam teste Thoma de malo q. 5 a. 2, "communiter dicitur, quod peccato originali non debetur poena sensus"; quod triplici etiam ratione probat. Cf. in 2. d. 33 q. 2 a. 1. Suffragatur b. ratio theologica et legitima illatio ex accurata ruinae per peccatum originale illatae definitione; suffragatur c. doctrina Innocentii III. 3. decr. tit. 42 c. 3, "Majores": "Poena originalis peccati est carentia visionis Dei, actualis vero peccati est gehennae perpetuae cruciatus2." Multum quoque ponderis d. huic sententiae accedit ex censura Pii VI. in proposit. 26 synodi pistoriensis lata: "Doctrina, quae velut fabulam pelagianam explodit
(1) Ita Fulgentius de fide ad Petrum n. 34 et 68, de verit. praedest. l. 1 cc. 12. 14; episcopi byzaceni in Sardinia insula exsules l. de incarn. et gratia cc. 14. 30 (eorum nomine a Fulgentio conscripti); auctor Hypognost. l. 5 n. 10 s.; Gregorius M. Mor. IX, 12; Isidorus hispal. sent. I, 22; l. 2 differ. spirit. n. 26; Alcimus Avitus in carm. ad Fuscinum v. 214 etc. (quorum testimonia legi possunt apud Petavium de Deo IX, 10 et Norisium in vindic. august. c. 3 § 5) duce in primis Augustino (cujus testimonia collegit Alticotius summae august. p. 4 q. 1 a. 4), qui tamen Enchir. n. 93 horum infantium poenam mitissimam fore censet.
(2) Cf. Scheeben Myst. des Christenth. § 44 ss. Etiam in schemate const. dogm. de doctrina cath. conc. vaticani c. 5 pro poena peccati originalis sola privatio visionis beatificae assignatur: "Qui cum solo originali peccato mortem obeunt, beata Dei visione in perpetuum carebunt;" cum peccato personali praeterea cruciatos gehennae assignentur. Cf. Suarez in 3. p. disp. 50 s. 5; d. 57 s. 5.
607
locum illum inferorum (quem limbi puerorum nomine fideles passim designant), in quo animae decedentium cum sola originali culpa poena damni citra poenam ignis puniantur, perinde ac si hoc ipso, quod qui poenam ignis removent, inducerent locum illum et statum medium expertem culpae et poenae inter regnum Dei et damnationem aeternam, qualem fabulantur pelagiani, falsa, temeraria, in scholas catholicas injuriosa." Unde consequitur eam sententiam doctrinam saltem esse sanam: nunquam enim Ecclesia doctrinas male sanas scholarum catholicarum adversus censuras, etsi injustas, solemniter tuebitur. Sequitur praeterea Augustini sententiam non esse de fide et a conc. florentino definitam, ut visum est Petavio. Imo ex concilii definitione nostram potius sententiam eruit Palmieri de Deo creante th. 81: "Disparitas nequit esse poenae (a conc. statuta) in eo tantum, quod mitiore poena ignis afficiantur, qui cum solo originali decedunt: hoc enim discrimen etiam inter eos, qui cum actualibus niortalibus peccatis decedunt, exsistit, inter quos tamen nullum a concilio discrimen indicatur. Quare si poena ignis vel mitiori plectun ur infantes, res eo tandem redit, ut nullum discrimen exsistat inter eos et ceteros peccatores, qui actualiter peccarunt, etsi quis plus, quis minus patiatur. Significatur ergo discrimen aliud praeter illud, quod inter eos est, qui plus minus puniantur poena ignis, discrimen scil. specificum. Hoc autem non aliud esse potest, quam quod solo originali obstricti poena tantum damni mulctentur."
665. 4. Etsi ergo hi infantes secundum sententiam admodum probabilem non afficiantur sensus poena, quaerunt tamen theologi, num saltem patiantur tristitiam ob exclusionem e regno coelorum. Negant plures cum s. Thoma de malo q. 5 a. 3 vel ideo, quia visionis beatificae non habent notitiam ideoque de illius amissione dolere nequeunt; vel quia voluntatem habent divinae conformen sibique sunt conscii, se propria culpa non excidisse beatitudine sibi prorsus indebita. Contrarium alii tuentur cum Bellarmino de amiss. gr. et statu pecc. VI, 6 ss.
Imo plures theologi eos infantes non solum omni poena sensus et tristitia liberant, verum etiain majori minorive donant beatitudine naturali: ita Savonarola, Catharinus, Molina, Sfondrati, Balmes, Berlage, Oswald, Perrone, secundum quos talis eorum erit conditio, qualis futura fuisset in statu naturae purae, Mazzella de Deo creante d. 5 s. 6, Scheeben § 204, Mendive instit. theol. III, 463 ss. et aliis omissis Lessius de div. perf. XIII, 22 ss. Quae sententia ut nimis erga infantulos liberalis aliis displicet. Adversari enim videtur a. plurimorum patrum effatis; b. certae doctrinae Ecclesiae: omnes peccato originali obnoxios sub potestate esse daemonis, a qua solo baptismo liberantur: c. Scripturae, quae jugiter duos tantum status post judicium agnoscit: coelum et infernum; inferni autem nomine nunquam designatur conditio aliqua felix; d. verbis conc. florentini (n. 6624, et canc. 3 conc. carthaginensis a. 418 (qui quamvis desit in nonnullis codd. genuinus videtur): "Item placuit, ut si quis dicit, ideo dixisse
608
Dominum, in domino Patris mei mansiones multae sunt, at intelligatur, quia in regno coelorum erit aliquis medius aut ullus alicuti locus, ubi beate vivant parvuli, qui sine baptismo ex hac vita migrarunt, sine quo in regnum coelorum, quod est vita aeterna, intrare non possunt, A. S. Nam cum Dominus dicat: Nisi quis renatus fuerit etc., quis catholicus dubitet participem fore diaboli eum, qui coheres esse non meruit Christi? Qui enim dextera caret, sinistram procul dubio partem incurret." Cf. de Rubeis de pecc. orig. c. 74 ss.; Schmid q. 4.
666. Omnibus expensis, si non malumus judicium suspendere, praeferenda est sententia, quae eam saltem horum infantium tuetur conditionem, ut melius illis sit esse quam non esse; illisque concedit naturalem Dei cognitionem, amorem et gaudium. "Nihil omnino dolebunt, ita s. Thomas in 2. sent. dist. 33 q. 2 a 2, de carentia visionis divinae, imo magis gaudebunt de hoc, quod participabunt multum de divina bonitate et perfectionibus naturalibus;" et ad 5: "Quamvis pueri non baptizati sint separati a Deo, quantum ad illam conjunctionem, quae est per gloriam, non tamen penitus ab eo separati sunt. Imo ipsi conjunguntur per participationem naturalium bonorum; et ita etiam de ipso gaudere poterunt naturali cogitatione et dilectione." Fruentur gaudio oborto praeterea ex consideratione magni sibi a Deo collati beneficii, quo ipsos fato praematuro abreptos innocentiae personalis securos reddidit, et quam plurimis peccatis periculisque subtraxit, quibus procedentibus annis certissime implicandi fuissent addicendique perpetuis gehennae ignibus.
667. Quod si quis ex dictis inferat, infantes ergo frui beatitudine naturali, quod tamen minus consonum videri possit sensui Ecclesiae, quae eos dicit damnari: optima est responsio cl. Palmieri l. c.: "Distinguenda esse haec duo: aliquem hominem obtinere id, in quo beatitudo naturalis consistit, et eundem esse beatum; potest enim prius esse sine altero. Nam beatus est formaliter qui consequitur finem, ad quem est ordinatus; si ergo homo ab institutione Creatoris elevatus ad ordinem supernaturalem est ordinatus in finem supernaturalem, is non erit formaliter beatus, nisi hunc finem assequatur; quocirca obtinens illud bonum, in quo naturalis beatitudo exstitisset, si non fuisset elevatus, poterit quidem dici secundum quid et materialiter beatus eo, quod possidet bonum, in quo naturalis beatitudo consisteret, non vero simpliciter et formaliter, quia caret reapse eo fine, in quem est ordinatus institutione Creatoris, qui excluso fine solum naturali, creavit homines ad finem supernaturalem. Certum est ergo hujusmodi infantes non futuros simpliciter et formaliter beatos." Ceterum ad rem sunt verba Bellarmini: "Misericordiam nostram erga parvulos jam defunctos nihil eis prodesse, e contra nihil eis obesse sententiae nostrae severitatem. Multum autem nobis obesse, si ob inutilem misericordiam erga defunctos pertinaciter aliquid contra Scripturas vel Ecclesiam defendamus. Idcirco non affectum quendam humanum, quo plerique moveri solent, sed Scripturae, conciliorum et patrum sententiam consulere et sequi debemus."
Idáig terjednek az idézetek. Írhattam volna másokat is, de azok nemigen hoztak volna újat. Ebben nagyjából minden benne van, amire a kezemben lévő források kiterjednek a keresztség nélkül elhalt csecsemők túlvilági sorsának kérdésében.