Rez bumfordi "leleplezése"
egy hitre jutott ember útjáról,
mellyel azonban csak önnön paranoiáját "leplezte le"

több titkosügynök közreműködésével

Tudnivalók:

Spender korábban mindenféle neveken (többek között az ide is író Főnővér néven) bohóckodva szidalmazta a HGY-t. Híressé vált szatirikus képregényeiről, melyekben a HGY-t bolondokházának, állatkertnek és más efféléknek állította be, magát Németh Sándort pedig szadistának, fasisztának, zombigyártónak, tömeghipnotizőrnek és sok másnak festette le. Szókimondásával (amely időnként közönségességbe csapott át) és hányaveti humorkodásaival kivívta több r.k. asztaltárs rokonszenvét is. Munkájában egy volt HGY-s, Tévtanító is segítette őt. Együtt készítették a "www.shit.hu" honlapot is (a HGY honlapja, www.hit.hu mintájára).

Spendert valamely keményebb megszólalása nyomán a maga 1600 hozzászólásával együtt teljes egészében törölték az Index szerveréről. Ez nagy felzúdulást keltett, és Rez már arról vizionált, hogy a HGY dróton rángatja az Index csapatát. De a fórumtársak többsége ettől eltekintve is túl szigorúnak találta a büntetést.

Spender idővel rájött, hogy elvetette a sulykot, és a HGY ellen előítéletek vezették. Új neveken más témákban kezdett tevékenykedni, és saját bevallása szerint sok mindent újragondolt.

A HGY-s Udvari egy személyes beszélgetésben bizonyságot tett Spendernek az üdvösség útjáról. Spender a 25. születésnapján bemerítkezett, és éppen a HGY-ben, mindamellett határozottan leszögezte, hogy nem akar a HGY tagja lenni. Kedvese, Piglet BAGY-osnak számít az Index köztudatában. Idézem Spendernek ezt tanúsító hozzászólását a "Találkozzunk!" topikból:

V Spender     ******     2001-06-14 (563)

Üdv Evribádi !

Gondoltam, hogy írok Nektek egy pár sort. Nem tom, hogy van -e értelme, lehet, hogy nincs. Hogy miért ? Sok-sok szűrő, ami az ember gondolkodását alakítja, megköti, az ember agya betokosodik és csak egyféleképpen lát (ahogy a szűrői engedik).

Találkoztam 1.5 hete Udvari Zsolttal a Hit Csarnokban. Találkozásunk előtt már volt egy kép Őróla bennem. A hszólásain keresztül próbáltam elképzelni és egy kétlábon járó Biblia CDének képzeltem; aki ha elmegy a közértbe venni egy kiló kenyeret, akkor azt is egy arra megfelelő Igerésszel kéri. :) Sok mindenről beszélgettünk, és kellemesen "csalódtam". Öröm volt hallgatni amit magáról mesélt, nem utolsó sorban jól tud tanítani. Sok mindent írhatnék Róla, ezért (szinte) semmit sem írok. Felesleges. Aki valóban meg akarja ismerni, az úgyis megbeszél egy találkozót vele. Meg nem is ez a lényeg. Őt inkább csak példának okáért hozom fel, hogy elmongyam néktek: Feleslegesen estek egymásnak láttatlanban, feleslegesen hadakoztok egymással ismeretlenül. Feleslegesen alakítottok ki hamis képet másokról. Mielőtt vitáznátok bármiről is bárkivel, előtte ismerkedjetek meg a vitapartnerrel. Persze az se mind1, hogy hogy álltok az ismerkedéshez. Nekem anno rengeteg szűrőm volt (és biztosan ma is van), és úgy szűrtem az infót, ahogy nekem "szükségem" volt rá. Előbb volt véleményem és ez meghatározta azt, amit befogadtam és ahogy befogadtam és ahogy tovább adtam, vagy a külvilág felé leadtam. Sokatokat látom itt, hogy ugyanezt teszi. Eldöntöttétek: "Én tudok, én mindent tudok. Reálisan látom a dolgokat, sokat láttam már, és ezért mindig jól döntök. Mindenki hüjje, én viszont épp ellenkezőleg – és mekkmondom a frankót." Mind1, aki akarja, az befogagya, amit mondok, aki nem, az nem. Szűrők nélkül mindent mekkvizsgályatok.

No meg hamarosan mekktérek. :) A HGYben lesz vízkereszcségem 25ik születésnapomon, a napokban. Eldöntöttem. Ha valaki megkérdezi, hogy miért, annak a válaszom: Az utóbbi időben hagyom, hogy Isten vezessen. Nem én döntöm el, hogy Ő mit tesz velem. Amit Ő akar, az meglesz. Hiszem, hogy az Ő akarata, hiszem, hogy Ő munkál és Ő vezet. Hiszem, hogy Ő most olyan számomra, mint a tenger hulláma, amelyik olyan irányba sodor, amerre Ő szeretne. Én nem teszek semmit, csak hagyom. Régen mindig ellenálltam és viaskodtam, most nem harcolok (Ellene). Persze egy szkeptikusnak (mert nem teljesen szakítottam óemberemmel) az első kérdése: honnan tudod, hogy Isten és nem valaki más ? ... a válaszom is megvan: ki más akarhatná, hogy Istennel járjak ? És aki nem ellenünk, az velünk.

...és ha mindig hallogatom a dolgot, akkor mikor teszem meg ? Aztán egy másik kérdés is felmerülhet Bennetek: miért pont a HGYben ? ... kérdésre kérdés: tudtok jobbat ?

...a rosszmájúak most azt mongyák: bizz ez ha a HGYben keresztelkedik, akkor Németh Sándorhoz tér meg. Én meg azt mondom: Nem Németh Sándorhoz keresztelkedem a vízben, hanem a Krisztushoz. Ismerem az antihitesek minden gondolatát, mert én is voltam antihites. Ismerem a régi szűrőimet, ezért ismerem azokét is. Én is azt mondtam volna, ha valaki közülünk a HGYbe megy keresztelkedni:"Ez hüjje. Beállt a birkák közé, zombi lett. Menthetetlen. Ennek a pacáknak vége, elkárhozik." Éppen ezért nem is győzködöm tovább, meg nem is célom, hogy bárkit is meggyőzzek. YoOobb dolgom van annál, sokkal YoOobb, elhihetitek nekem. :) Régóta készülök a Szöveccségre, és mint örömünnepek előtt az ember izgul - én is izgulok -, mégis boldog és bízik abban, hogy minden rendben lesz. Mert hiszem, hogy minden rendben lesz. (Jelenlegi terveim/elképzeléseim szerint: nem leszek hgytag, chak ott keresztelkedem meg. Meséket ne szőjjetek. :)

Szija Vigorom !

Teszek egy "utolsó" próbálkozást, talán sikerül. :) Ismerlek. Talán Te is ismersz. Emléxel, amit anno mondtam ? Soxor úgy éreztem, mintha testvérek lennénk. Mintha lenne közöttünk egy erősebb szál, mint a baráccság. (persze szexuális jellegű dolog nélkül !) A mi "fajtánk" azt hiszi:"Én mindenkinél jobban tudok." Sok mindent csináltál és én is sok mindent csináltam. Mindkettőnket vonzott a Szellem Világ, és az abból áradó erő. (Téged még talán ma is vonz.) Kutattunk és kerestünk azért, hogy többek legyünk (és hatalmunk legyen mások fölött). Kutattunk és kerestünk azért, hogy kiteljesedjünk, elérjük önerőből a teljességet. A semmihez képest elértünk valamit, de a valamihez képest nem értünk el semmit. Az utóbbi időben sokat gondolkodtam az elmúlt évekről és rájöttem arra, hogy nem én tartottam kézben a dolgokat, hanem a "dolgok" tartottak kézben engem. A mi "fajtánk" azt hiszi, hogy amit "megszerez", az az Övé. Aztán kiderül, hogy nem a miénk. Mi csak használjuk. De nem csak úgy használjuk, nem ingyen kapjuk, adnunk kell érte valamit. Magunkat. Az embernek el kell döntenie, hogy kitől vár és kinek ad. Sokáig azt hittem, hogy az ember, ha kap, akkor nem feltétlenül kell adnia. Pedig kell. Ha a rossztól elfogacc (befogacc), akkor azzal, hogy elfogadod, Neki acc. Mert azon keresztül, amit kaptál az Övé Vagy. Az ember észre sem veszi és már egy szellemi lény uralja. Annakidején nagyon le voltam törve. Nem volt senkim, barátom se, akihez szólhattam volna, nem bíztam egyetlen emberben sem, de szükségem volt egy lelki társra, aki meghallgat és tanít. Vettem egy könyvet, egy móccert tartalmazott a Szellem Világgal való kapcsolatra. Elképzeltem, hogy egy buddhista szerzetes lesz a társam és tanítóm. Kiolvastam a könyvet és az járt a fejemben:"Nincs veszteni valóm. Hiszen senkim sincs." és elkezdtem csinálni az első gyakorlatot.... Szkeptikus vagyok.... Egy tavaszi délután mentem hazafelé és összefutottam egy régi barátommal. Egy szétesett sátánista szektával töltötte szabadidejét és dicsekvően nagy hanggal mondta:"Úgy néz ki, hogy sikerül összejönnünk hétvégén, a skacokkal megidézzük Hitlert." Amint kimondta, hogy mit akarnak csinálni, az első kérdés ami megfordult az agyam helyén:"Honnan tudod, hogy Hitler lesz az ? ...hogy az esetleges kérdéseitekre Hitler fog válaszolni ? ...Nem látod, nem tudod sehogyse ellenőrizni, csakis abban bízhacc, hogy nem hazudik."

Otthon ültem az ágyamon és merengtem: "Én egy buddhista szerzetest várok, és ha nem Ő jön ? Ha valaki más ? Bemutatkozik annak, de nem az lesz ?" Még mielőtt nagyon belemerültem volna a társ/tanító keresésbe, abba is hagytam.

Amikor az ember "retkes" dolgokat csinál, akkor azt hiszi, hogy a "retkes" dolgok az Ő dolgai és nem lehet semmi nagyobb baja. Aztán rájön, hogy amikor "retkes" dolgokat csinál, akkor a "reteknek" ad szabad kezet és úgy tesz, ahogy a "retek" tenne, tesz. Vigor, Te hiszel a démonokban, igaz ? ...és az Ördögben ?

24 éves fejjel kellett rájönnöm, hogy az Ördög végigkisérte eddigi életemet. Mindenütt ott volt. Amikor apám ivott és verte anyámat, amikor fater barátjának felesége lefeküdt fűvel-fával, amikor az alkohol megnyomorította apámat és barátait/kollegáit, amikor a kábítószerhez menekültek barátaim/rokonaim, amikor barátaim lenyúlták egymás barátnőjét, feleségét, amikor hűtlenek voltak, amikor gúnyolódtak, amikor köpködtek egymás hátamögött, amikor csak önmaguknak éltek és "élvezték" az életet, és stb. Ahol a romloccság, ott az Ördög.

Egy a lényeg: Neked kell döntened, Neked kell elfogadnod az Új Életet, ez a Szabadakarat lényege. Nem mondom el többször (nem nyaggatlak feleslegesen): térj mekk !!! A Te érdeked, nem az enyém. A Te életed, nem az enyém. A Te holnapod, nem az enyém.

Ha már minden a helyére kerül bennem, akkor majd eccer összefuthatunk. YoOo lenne, ha Benned is helyére kerülnének a dolgok, de a Te életed, azt teszel, amit akarsz. Azé minden YoOot,

Csápi !

(Főnővér bepörög Vigor szobájába egy kacsával a kezében és dalra fakad) [Ez egy HGY-s istentiszteleti ének szövege – NF]

Amikor úúgy érzed,
hogy minden oly nehééééz
Sötét gondok nyomasztják
a szívedeeeeeeeett
Nem gondolod, hooogy
valaki lát ilyenkooor,
akkor egy csendes hang
suttogja Neekeeedd:
Hitteel magas hegyet mozdítsz eeel,
a pusztaság iiis zöööldeell,
a nagy tenger hulláma falként félreááll.
Hitteel a gyenge újra fölkel,
a lankadó erőőt nyeeer,
a hit hatalma történelmet átformáál.

Új remény ébred
és a felhők oszlanaaaak
Legördülnek terheid
és felsóhajtaaaaasz,
Kezed önkéntelenül
mozdul az ég feléé,
Ott van Atyád, aki
örökkön-örökké éééél !
Hitteel magas hegyet mozdítsz eeel,
a pusztaság iiis zöööldeell,
a nagy tenger hulláma falként félreááll.
Hitteel a gyenge újra fölkel,
a lankadó erőőt nyeeer,
a hit hatalma történelmet átformáál.

A hit legyőzhetetlen,
legnagyobb erőőő.
Jézus a hit fejedelme,
aki eljövendőőő.

ooooooOoooooOOOooooo
ouuuooooOOooouuooooo

Hitteel magas hegyet mozdítsz eeel,
a pusztaság iiis zöööldeell,
a nagy tenger hulláma falként félreááll.
Hitteel a gyenge újra fölkel,
a lankadó erőőt nyeeer,
a hit hatalma történelmet átformáááááááááál.

(Főnővér leteszi a kacsát Vigor ágya alá és kisétál a topicból)

Erre a tanúságtételre a fórum egészében véve helyesléssel reagált, de hallatszott néhány finnyogó hang is: a r.k. Nan kioktatólag érzékeltette, hogy a választandó felekezetek terén van jobb lehetőség is, mint a HGY, amely "nem vállal közösséget" az "Egyházzal" – mindazonáltal egy frissen hitre jutott embernek még éppen megfelel ez a bárka is. Spender ezen megdühödött, és minden stílusfegyverét bevetve elkezdte támadni Rómát (az itt emlegetett Pedálos bíboros név is az övé). A nézeteltérés hamar eldurvult, a két érintett felekezethez tartozó fórumtársak jelentős része beszállt a vitába, tömegverekedés alakult ki. Különösen Rez érezte, hogy most már neki is tennie kell valamit, és topikot nyitott, melynek kivonata alább következik: "Ki hiszi el, hogy Spender HGY-s lett?"


rez          *****          2001-06-22 (0)

Sziasztok!

Talan meg van aki emlekszik a hadjaratomra a regi Spender irasok visszateteleert. Akkor azt allitottam, hogy az "uj Spender" nem a regi, es hogy az uj Spender egyaltalan nem harcolt a regio irasok visszateteleert. Most ujra folvetnem a dolgot. Igaz, hogy az "uj" Spender azt allitja, hogy HGY-s lett?

Ki veszi be ezt a maszlagot?

rez          *****          2001-06-22 (0)

A Spender sztori ahogyan en latom:

1. Spender sajatos humoraval ratapint a HGY-n beluli "furcsasagokra". Humoraal egyszeruen nem tudnak mit kezdeni a HGY-s hozzaszolok, csak Udvari "gyozi" valasszal, mocskolodassal...

2. Spender tobb mint 1000 irasat likvidaljak a forumrol, mert megsert emberkeket egy SZAPPANOPERA dologban.

3. Az "uj" Spender EGYSZER SEM KERI A MODERATOROKTOL irasai visszatetelet.

4. Az "uj" Spender borzalmas hangnemu dolgokat kezd irni, gyulolkodo hangvetellel. Oda a regi erzekeny es "finom" humor, pl: Terminator a bibliaval, hupikek torpikek, stb... NINCS VISZONYITASI ALAP HISZEN AZ IGAZI SPENDER MINDEN DE MINDEN HOZZASZOLASAT TOROLTEK!!!!

5. Kertem az indexes moderatorokat, indokoljak dontesuket. NEM TETTEK MEG.

6. Tuntettem az eset ellen itt es az Internetton, de nem jott valasz.

7. Most pedig csodak csodaja az "uj" Spender HGY-s lesz.

8. A tortenelem hamisitas a csucsra er! A HGY-s kontroll egyertelmuve vallik az INDEXEN!

Csak en latom ezt az osszefuggest?
Az uj Spender egy HGY-sek altal keszitett bab!!!

KERDESEM:
HOL VAN A REGI SPENDER???
Nem csak virtualisan nyirtak itt ki???

Reficul          *****          2001-06-22 (1)

Jól látod, ez az ügy több mint gyanús! Régebben én is gyakran írtam val-fil topicokba, és pontosan emlékszem milyen volt a régi Spender. Ezt a mostani váltást egyszerűen nem hiszem el.

Biga Cubensis          *****          2001-06-22 (3)

Kedves Rez,

Mivel találkoztam Spenderrel megtérése előtt és után is, biztosíthatlak, hogy ugyanarról a Spenderről van szó. Talán kissé túlzásba esünk szerintem, ha nem nyitnátok ennyi topicot és nem fújnátok fel ennyire az ügyet, magától is elcsendesedne. De persze csak szvsz.

belll          *****          2001-06-22 (4)

rez!

Ne hagyd magad könnyen félrevezetni!
Biga és Vigor is benne van az összeesküvésben.
Megvették őket kilora.:))

rez          *****          2001-06-22 (5)

Sziasztok!

Szoval vannak ra tanuink, hogy a HGY-be menes elotti Spender ugyanaz mint az odamenes utani... RENDBEN!

De vajon az a megteres elotti Spender akit ismertek, ugyanaz akinek MA EGYETLEN IRASA SEM OLVASHATO AZ INDEXEN MERT LIKVIDALTAK???

Amit en allitok: Az IGAZI Spenderrel likvidalasa ota egyetlen egyszer sem talalkozhattunk itt.

Azaz az a Spender aki "megtert", a HGY babja volt az Igazi Spender likvidalasa ota!!! Azon nem csodalkozom, hogy O "megtert".

Lassuk hogyan allja a sarat a regi Spenderrel kapcsolatos kerdesekben az uj Spender. Nehany villamkerdessel es villamvalasszal eldonthetnenk, vajon az a V Spender aki a regi Spender tollaival dicsekszik valoban az igazi-e.

Kedves V Spender! Hany orakkor leszel itt egy villamkerdes partira es melyik nalp?

HOL VAN TEVTANITO ES PIGLET??? Ok is "megtertek"?

Bell-ecske, talan majd nem fogsz annyira viccelodni, ha kiderul mi tortent az IGAZI Spenderrel.

belll          *****          2001-06-22 (6)

:(
Azt hittem egy kis tréfával helyrebillentem benned a borjút, de látom a helyzet súlyosabb mint gondoltam.:))
Egyet gondolj végig kérlek! Ha az egész paranoiás feltételezésed mögött valójában nincs semmi, akkor, vajon mit tartalmaz a rólad szóló diagnózis?

"HOL VAN TEVTANITO ES PIGLET??? Ok is "megtertek"?"

A magyarázat teljesen kézenfekvő.:))
Spenderrel ellentétben, helyettük nem talált a hgy megfelelő klónokat, így őket(ahogy jól sejtetted) el tették láb alól, és kiírták őket a forgatókönyvből.:)))
Ha esetleg valamelyik netán megjelenik, ne gondold, hogy nincs igazad, az csak azt jelenti, hogy közben találtak egy ál TT-t, vagy egy ál Piglet-et.:DDD

Biga Cubensis          *****          2001-06-22 (7)

Az igazság az, hogy a HGY borítékjában több volt, mint az rkat borítékban. Most így visszagondolva, lehet, hogy kevés volt a pénz és mintha az ÁlSpendernek az egyik szeme üvegből lett volna. A francba Bell, máskor végezzetek jobb munkát! A szakálla is kenderből volt!

belll          *****          2001-06-22 (8)

Te nyamvadt kis áruló! Hát ennyi sok lóvéval sem lehet téged kitömni? Kész! Kassza bezárt!

Vedd tudomásul, hogy már az eredeti Spender is meg volt véve és csak egy kicsit eljátszattuk vele az antihgyést, hogy aztán legyen honnan megtérni.:))

Egyre nem számítottunk, hogy rez rájön mindenre(a kis Hercule Poirot), így sajna lebuktunk.:)) De már dolgozunk az új projecten, ha nem leszel ilyen pénzéhes te is benne lehetsz. Egy kis hamistanúzás meg ilyesmi.:))

[előzmény : (7) Biga Cubensis, 2001.06.22 10:49]

PROWL          *****          2001-06-22 (9)

Ez nagyon jó kis műsor! Sokkal jobb, mint egy mozi, vagy egy jó tv-s akciósorozat.
Én nagyon élvezem, és már áruba is bocsátottam a tv-készülékemet! Itt sokkal jobb.
Hajrá rez, hajrá Biga, hajrá belll és a többiek!
Szórakozsni akarot !!!

Shőőőőőőőőőőőőtt: fej-fej mellett megyen eccerre 2 fejes képzseletbeli videón, (mert a képzelet-szülte képeket íól előcsalja az ilyen sztory) me már 2 azonos topic is gyártya nekem az anyagot.

Köszönöm barátaim, hétvégén nagyon hajtsatok rá, mert akkor több időm jut kultórára !

A ti PROWL-otokk!!

rez          *****          2001-06-22 (10)

Tehat Bell beismert mindent. Viccesen ugyan... de mindent bevallott, bar van ennel egy durvabb verzio is arra, hogy mi tortent, de azt hagyjuk egyenlore...

A legfontosabb kerdek most:

Bell:

Piglet is HGY-s lett?
Tevtanito is HGY-s lett?

bubis          *****          2001-06-22 (11)

Azt tudom egy hites tesomtol aki maganlevelezest folytatott Spenderrel, hogy a gyerek elegge megvaltozott, elgondolkozott azokon a dolgokon amiket korabban itt a forumon csinalt. Az nekem is egy kicsit meglepo, hogy megtert. Remelem ez nem megint csak egy vicc.

[előzmény : (0) rez, 2001.06.22 01:56]

belll          *****          2001-06-22 (12)

Ilyen nokedli módon akarsz engem vallatni?:)
'44-ben a GESTAPO keményebb volt.:)
De nem mondom meg, hogy mivel tudtak rávenni, hogy eláruljam Atilla sírhelyét.
El is vitték a rohadtak4:)

belll(001)

[előzmény : (10) rez, 2001.06.22 11:29]

rez          *****          2001-06-22 (13)

Szevasz!

Mikortol folytatott levelezest Spenderrel? A nagy kimoderalas elottol, vagy csak az utan? Ha utana, akkor mar csak a HGY-s babbal beszelt...

[előzmény : (11) bubis, 2001.06.22 11:39]

rez          *****          2001-06-22 (14)

Nocsak nocsak belll-ecske! Most latom csak hogy harom lll-ed van nem ketto. UGYES!!!! Majdnem bevettem, hogy te az a Bell vagy. Ha ha ha...

Hupsz!!! Mi volt ez? Ja, csak a szavahihetoseged zuhant a béka popsija ala. Bocsi...

bubis          *****          2001-06-22 (15)

Rez, te ebbe igy bele fogsz hulyulni!
Ugy tudom elotte kezdtek.

Biga Cubensis          *****          2001-06-22 (16)

Belll, komolyan inog a talaj a lábunk alatt. Most már tudom. Bár Zsolt és Feri hallgattak, nekem viszont eljárt a szám!

Ráadásul rábukkantak az eredeti Biga bőrére a garázsban! Teljesen ki volt már száradva. Bevallom, felfaltam Bigát (de előtte megátkoztam, biztos ami biztos), majd belebújtam.

Spender pedig elszólta magát (hiába még friss), hogy Clinton hívta fel telefonon, mert nemzetbiztonsági kérdés, hogy a HGY-be épüljön. Na ebből hogy mászunk ki?

üdv,
Ciba Bugensis

rez          *****          2001-06-22 (17)

Szia Bubis!

Kedves vagy, de aggodj ertem. En tudom mik a tenyek es mik a feltetelezeseim. Ok nem tudjak. Es ha csak egyet is elvetenek a tenyekbol most azok akik folallitottak ezt a kis atverest, akkor lebuktak. Figyeled, hogy V Spender meg nem tette be a labat ide? Pedig ma 10 ora korul mar irt egy bejegyzest az Auuuu Jaj nekem :)))) cimu topicba.

Vajon-vajon miert nem ir ide?

Ha o lenne az Igazi Spender nem lenne mitol felnie. Igy azonban legalabb 2-3 nap mire atnezi a rgi irasokat, es felkeszul mielott beszelni fog velem.

Belatom, hogy a helyzet kicsit paranoiasnak latszik. Van azonban egy teny ami megmasithatatlan:

Az igazi Spender EGYETLEN HOZZASZOLASAT SEM TALALOD MEG TOBBE AZ INDEXEN!!! Spendert virtualisan likvidaltak! Es nem virtualisan mi lett vele?

bubis          *****          2001-06-22 (18)

Fiuk-lanyok, ne csinaljatok ezt! Rez ebbe bele fog orulni!

[előzmény : (16) Biga Cubensis, 2001.06.22 11:53]

rez          *****          2001-06-22 (19)

Ne csigazz tovabb Biga!

Hagyd a bla bla bla-t! Mi van Piglettel? Es mi koze, ahhoz Spendernek?

belll          *****          2001-06-22 (20)

Biga ügynök! Ne pánikoljon!

A helyzet ugyan komoly, mert rez a nyomunkban van, de még semmi gáz. Igaz, hogy a ravalpindi-i ügynökünk is lebukott, de majd ezt is a javunkra fordítjuk.

Sürgős jelentést kérek! Spendert még néhány óráig tartsa távol a topictól, ennyi előny elég lesz az akció csoportnak. BÉTA VÁLTOZAT!

Ismétlem: BÉTA VÁLTOZAT!
belll(001)

Üzenet TT-nek: "A levelek ősszel lehullanak"

PROWL          *****          2001-06-22 (21)

Kedves rez!

Én nagyon drukkolok a folytatásnak.

Segítek neked. Egy bekopyzás elmondja néked, hogy a hölgy HGY-s, v. nem HGY-s. Sőt azt is, hogy ha nem HGY-s, akkor mi-s ?

Búcsúzótopic/1/V Spender:

– – – Kedves Györgyi !

Neked már korábban akartam írni, amikor azt feszegetted, hogy úgy jártam, mint egyik ismerősöm – eme írás arra vonatkozik -:

///////////// Kedves Györgyi !

Tudom, hogy így Számodra könnyebb, de elmondok valymit. A Zasszony BAGYos. A szakadáskor Ő is távozott. Múlt hét pénteken a BAGYban voltunk. Ha tudod, hogy mi az a BAGY, akkor nem beszélsz olyanokat, hogy Ő miatta keresztelkedem a HGYben. Bármit is mondanék, tudom, hogy nem fogadnád el, mert a szűrőid nem engedik. Láttam más topicokban, hogy hogyan védted a kat egyházat nagyobb bűnökért, mint amilyenekért kritizálod a HGYét. Kétmércés Vagy – nem bántásképpen írom, ez az igazság. (Az én szemszögemből nézve.) Annak idején is írtam Neked (mikor Birssel vitáztatok az egyik topicban), hogy szerintem nem bölcs dolog a kat egyházért tűzbe tenned a kezedet, Te mégis tűzbe teszed, feleslegesen. A Te szavad nem teszi a feketét fehérré. Az enyém se.

A Zasszonyt anno Piszter (most már BAGY) keresztelte, ha Őérte tenném, akkor úgy lenne logikus, hogy engem is Piszter keresztel, nem gondolod ? De lényegében nézve mind1, hogy ki keresztel, mert a kereszcséget nem befolyásolja. Hiszem, hogy Isten rendelte el, hogy a HGYben keresztelkedjek, mert mindent előkészített, minden készen volt.

Üdv.: Prowl

belll          *****          2001-06-22 (22)

Biga ügynök óvatosan!

rez információhoz jutott ettül a PROWL(kinek dolgozhat ez?)nevű figurától.

Tudjon meg róla valamit! Nem szeretném, ha a levesünkbe köpne. Jelentésétől föggően likvidáltatom, vagy megvesszük őt is.

belll(001)

Biga Cubensis          *****          2001-06-22 (23)

Bell, Vétel.

Vörös szarkaláb kód! Szamarkandból jelentették, hogy a burmai misszió szakácsának gyanús volt a PROWL nick. Emlékei szerint szintén PROWL-nak hívták azt a vendéget, aki engedély nélkül mászókát építetett a gyerekeknek. Én azt mondom, óvatosan vele!

Még sohasem voltunk ilyen veszélyben. De jó híreim is vannak! A HGY-144 fedőnevű akció keretében a Csarnok démongenetikai pincéjében elkészült az álPROWL!

Engedélyével azonnal indítom!

rez          *****          2001-06-22 (24)

Ha ha ha!

Vicces ahogy menekultok a lenyegi valaszok elol!

Szoval a tortenet roviden:

Spendert minden irasaval egyutt kimoderaljak, likvidaljak, megsemmisitik, eltuntetik az indexrol.

Spender meglepo stilusvaltassal visszater (a humora csak arnyeka az eredetinek) es nem keri irasainak visszatetelet egyszer sem.

Rez hadjaratot indit az irasok visszateteleert. Spender hallgat.

Rez elhallgat es honapokig nem ir a forumba.

Az uj Spender rez elhallgatasa utan "megter" a HGY-be es buzgo "evangelizacios" tevekenyseget folytat.

Spender HGY-s lett.
Piglet HGY-s lett.
Tevtanito eltunt, vagy HGY-s lett.

Rez pedig kerdez... a valasz amit kap: bla-bla-bla

PROWL          *****          2001-06-22 (25)

Vörös szarkaláb!
MEHET!!

[előzmény : (23) Biga Cubensis, 2001.06.22 12:51]

Biga Cubensis          *****          2001-06-22 (26)

(Biga az előtte fortyogó üstbe néz, zsoltárt zeng, bedob egy zsákmányolt szentjobbot a Züstbe, megkavarja és fertelmesen kárörvendő arccal egy újabb zombit húz elő: az arca Rezé. Mobilon tárcsázza Bellt és Zsoltot... A mobilból egyetőrtő Vörös Szarkaláb hallatszik...

[előzmény : (25) PROWL, 2001.06.22 13:10]

Semsei Ferenc          *****          2001-06-22 (27)

Sajnos úgy látom lelepleződtünk.

Szal Rez ügynök elszúrtad a dolgot. Egy nappal később indítottad a topikot, mint az előzetes megállapodásunk. Éppen megbékültem Györgyi ügynökkel.

Ne dőljön be senki Belll és Biga ügynököknek, ezeken a nickeken én írok valójában és egyetlen célom, hogy bagatelizáljam a fórumot, melyről köztudott, hogy a föld népességének túlnyomó többsége olvassa magyarul.

Igazából Rez ügynök az én emberem és egyetlen célja, hogy lejárassa a Római Katolikus Egyházat. Ezért építettem be az Opus Dei-be is, ahol sokáig AlbertO néven futott.
Rez ügynök a hibádért súlyosan felelsz!!!!!
Két hétig csak ilyen topikokat nyitogathatsz!

Piglet ügynökasszony szándékosan levette lábáról pszeudo-Spender ügynököt, csak nem tudtuk eldönteni, hogy a BAGY-ba, vagy a HGY-be építsük be őket. Ha kérdezitek miért a HGY-be, akkor először is nem épült be, lehet, hogy önálló felekezetet építettünk ki vele. Hogy legyen a HGY-től írtózó embereknek alternatíva a rkatok ellen. A BAGYot ugyanezért hoztuk létre egyébként, csak nem sikerült elég FIDESZ-közelivé tennünk. Pszeudo-Spender ügynök jóember láccik egy ilyen megoldáshoz. Egyébként ne higyjetek Reznek! A csere nem a moderátor ügynökök ténykedésekor történt, hanem a vízkeresztségkor. A vízbe igazából belefolytottuk Spendert és a vízből már a pszeudo-Spender ügynök jött fel.

Ha van vmi egyéb érdés a dolgot illetően, akkor forduljatok hozzám bizalommal.

a nevem:
Ferenc, Semsei Ferenc 008+
főügynök és átnevelőtiszt
HGY dezinformációs szolgálat
fedőtevékenység: agymosoda üzemeltetése a Patyolat nevü fedőcégnél

Biga Cubensis          *****          2001-06-22 (28)

Épp jókor jöttél Feri, mert már majdnem indítottam álRezt. Kicsit megkönnyebbültem, bár megtartom a zombit, ha esetleg meg akarnád alaposabban büntetni. Javaslom büntetésképpen ÁlRezzel való közös egyhetes szobafogságot.

Annyit azért elárulnék, hogy egyórás konferenciabeszélgetést folytattam Udvari Zsoltival, és épp időben állítottuk le a Greenpeace-t is az ügyről, akik mellesleg csak falból környezetvédők, valójában ők a burmai felderítőfalu kihelyezett ügynöksége. Clinton szokása szerint nem tud semmiről.

Piglet ügynökasszonnyal is találkoztam, nagyon fáradt volt éppen. Úgy tudom, Spender kimoderált hozzászólásait kellett kinyomtatva végigelemeznie, ami valójában az akció ötlettáraként szerepelt.

Köszönöm Feri, hogy megvilágította helyzetet, én mindenesetre készenlétben maradok a Csarnok pincéjében. (Ugyanis éppen az ÁlTévtanítót főzöm)

Ciba Bugensis

rez          *****          2001-06-22 (29)

Ha ha ha!

Vicces ahogy menekultok a lenyegi valaszok elol!

Szoval a tortenet roviden:

Spendert minden irasaval egyutt kimoderaljak, likvidaljak, megsemmisitik, eltuntetik az indexrol.

Spender meglepo stilusvaltassal visszater (a humora csak arnyeka az eredetinek) es nem keri irasainak visszatetelet egyszer sem.

Rez hadjaratot indit az irasok visszateteleert. Spender hallgat.

Rez elhallgat es honapokig nem ir a forumba.

Az uj Spender rez elhallgatasa utan "megter" a HGY-be es buzgo "evangelizacios" tevekenyseget folytat.

Spender HGY-s lett.
Piglet HGY-s lett.
Tevtanito eltunt, vagy HGY-s lett.

Rez pedig kerdez...
a valasz amit kap: bla-bla-bla

udvari          *****          2001-06-22 (30)

szegény szerencsétlen fogoly !

[előzmény : (0) rez, 2001.06.22 02:10]

rez          *****          2001-06-22 (31)

szegény szerencsétlen fogoly !

Mondta a majom a ketrece elott allo embernek...

belll          *****          2001-06-22 (32)

Ferikém!

De jó, hogy itt vagy! Azt hittem elestél a legutóbbi kézitusában.:) Újra be kell indítanod az agymosodát, most minden perc drága. Biga ügynök! Egyenlőre fagyasztd le a zombikat. Először ráolvasással megpróbáljuk rezt "MEGTÉRŐ" üzemmódra átállítani, ha ez nem megy indíthatod rezklónzombit.

Most megyek. Egy másik projectet kell elindítanom. Egy Orbán V. nevű figurát kell filohgyés állapotra átmaszírozni. Este újra jelentkezem, addig Feri felfűti az agy mosodát. Addig a 25, 31, 41, és 49 méteres rövidhullámon tudtok kapcsolatot tartani, na és vészhelyzetben a mikrohullámon(20 literes grillezős).

belll(001)
Vétel!

Biga Cubensis          *****          2001-06-22 (33)

Rez, írtam neked a párhuzamos topicban!
Zsoltom, te meg vedd lazábbra az egészet :)

Semsei Ferenc          *****          2001-06-22 (34)

Az átnevelőtiszt átballag a szoba másik végébe. Töpreng. elmúlt a tavasz 17 pillanata. Már Stirlitz sem a régi. Most mi legyen? Hogyan tovább? Majd, mint aki megvilágosodott, beül a bondmobilba és elhajt vele a Gyömrői úti Hit Csarnokba egyenesen az atombunkerba. Ahol találkozik Biga ügynökkel, aki éppen TévTanító hulláját viszi elásni Camp Davidbe az aranyhalas medence mellé.

– Na de Biga ügynök! Neked a monitor előtt kellene ülnöd ilyenkor és nyomkodni a megadott billentyűket! Remélem nem akarsz Rez ügynök sorsára jutni?! – szól eképpen a főügynök.

Biga ügynök előtt felsejlenek a rkat fórumtársak lehengerlő érvei és beleborzong. Isten ments! – és remegő ajkakkal várja a következő utasítást. Az átnevelőtiszt jól esően nyugtázza, hogy hatalma van, ettől engedékennyé válik.

– Jól van no, hát temesd el Biga ügynök! – de hogy a tekintély is megmaradjon hozzáteszi: Itt vagy még?!!

Biga ügynök számára örökre emlékezetes maradnak e percek. Mint újjászületést élte meg, hogy nem csak nem kell visszamennie a monitor elé és a döglassú nettel bajlódnia, de a büntetéstől is megmenekülve nem kell egy darabig némely rkat agyament hozzászólásait olvasnia.

Biga ügynök!

Fel kell térkepzni, hogy ez a PROWL ügynök kinek az alkalmazásában áll! Ha lehet, ne likvidáljuk, hanem fizessük le! És ne mondja nekem, hogy nincs az a pénz, mert van az a pénz. Majd gyüjtünk. Legfeljebb 2x lesz adakozás. Ha megtuggyák az ügynökök, hogy miről is van szó lehet, hogy egész vagyonukat beadják.

Persze, ha az a mászóka-ügy hozzákötődik, akkor nem kell neki sokat fizetni, csak zsarolni kell, míg lehet.

Ha pedálos bíboros ügynök jelentkezik, szóljon neki, hogy nem kell agyonütnie Rez ügynököt.

A Rez ügynöknek javasolt büntetésen még gondolkozom. Mindenesetre legyen készenlétben egy álRez ügynök a démongenetikai laborban. Akár biztos, ami biztos, lehet 2 is. De maximum 7. A sorszámozás a szokásos 001-007.

a nevem:
Ferenc, Semsei Ferenc 008+
főügynök és átnevelőtiszt
HGY dezinformációs szolgálat
fedőtevékenység: agymosoda üzemeltetése a Patyolat nevü fedőcégnél

Semsei Ferenc          *****          2001-06-22 (35)

Udvari ügynök, vedd tudomásul, hogy még nem született végleges határozat Rez ügynök büntetéséről. Rez ügynök mindeddig megbízható és kiváló munkát végzett a RKE lejáratásában ezt feltétlenül jopontként kell be tudnunk neki.

belll          *****          2001-06-22 (36)

FOG EZ MENNI, ELVTÁRSAK!
:DDDDDDDDDDD

[előzmény : (34) Semsei Ferenc, 2001.06.22 14:08]

Semsei Ferenc          *****          2001-06-22 (37)

belll ügynök

még nem tudom átvenni a terepet, de majd este leszek

addig is szervezzük az imakommandót Szólunk Kábel és Áram ügynököknek is, hogy új missziójuk van. Spendernél is jól végezték dolgukat! Elő kell őket léptetni. Mongyuk Főkábel és Főáram főügynökök.

Igen, Biga ügynök, jól mongya Belll ügynök le kell fagyasztani azokat a zombikat!

Mikrohullámon én is elérhető vagyok. Ha az ellenség felfedezi a hullámsávot, csak mindig váltani kell. Majd megadom a kódokat.

Ja és persze Vörös Szarkaláb!

a nevem:
Ferenc, Semsei Ferenc 008+
főügynök és átnevelőtiszt
HGY dezinformációs szolgálat
fedőtevékenység: agymosoda üzemeltetése a Patyolat nevü fedőcégnél

Biga Cubensis          *****          2001-06-22 (38)

Biga ügynök akkorát sóhajt, hogy majdnem felborítja a klónkondért. Gondolatait is elűzi, hisz köztudott, hogy az átnevelőtisztek belelátnak a gondolataiba. Ilyenkor szokott lecsapni az átokzsoltár. Biga borzongva pillant kezére, amin már csak három ujj van plusz egy fül a démongenetika mellékhatásaként. Lopva kinyit egy szekrényt és elővesz egy laptopot, és beizzítja a Fórumot. Ekkor villám csap ki az ajtó mögül és elhamvasztja a laptopot. A nevelőtiszt nevetése visszhangzik a folyosón és Biga szűkölve megy jelentést írni...

Feri főügynök!

Jelentem, hogy birtokomban van PROWL egyén részletes beismerő vallomása csúszdáról és medencéről. A szamarkandiak rögtön jelentkeztek, hogy tanúskodnak, még azok is, akik nem látták. A pedálos bíboros még nem jelentkezett, de félek, hogy elszór egy-két átokzsoltárt, mielőtt találkoznánk.

Javasolhatom, hogy vessük fel a Csarnokban, hogy a főügynök úrnak egy visszacsapódó átokzsoltár miatt elromlott a BMW-je, imádják a kocsikat, így biztos meglesz a bevétel!

A klónkondérokat tartalékra kapcsoltam és aktiváltam az álcázást, azaz pár ügynököt kijelöltem ételosztásra. Ez mindig beválik.

Nem tudom, halott-e róla, hogy az rkatok alagútásással próbálkoztak a múltkor, de beleszaladtak abba az alagútba, amit mi kezdtünk el ásni és beszakadtak, szerencsére pont egy álsírra, melyben szent lábujjcsontokat találtak. Ez egy időre elvonja őket.

Jelentésemet továbbítottam Bell ügynöknek a mikrohullámú sütőben.

Biga ügynök

rez          *****          2001-06-22 (39)

Ha igy folytatjatok, estere a buvos 10 000-es hatart fogja ostromolni a topic merete. Ez aztan a Bla-bla-bla aradat.

Azert tegyuk ide a kozepibe a tenyeket is:

Szoval a tortenet roviden:

Spendert minden irasaval egyutt kimoderaljak, likvidaljak, megsemmisitik, eltuntetik az indexrol.

Spender meglepo stilusvaltassal visszater (a humora csak arnyeka az eredetinek) es nem keri irasainak visszatetelet egyszer sem.

Rez hadjaratot indit az irasok visszateteleert. Spender hallgat.

Rez elhallgat es honapokig nem ir a forumba.

Az uj Spender rez elhallgatasa utan "megter" a HGY-be es buzgo "evangelizacios" tevekenyseget folytat.

Ne alljatok le! Nojon a topic!

PROWL          *****          2001-06-22 (40)

Baze... én ezt nem bírom...
Elutazom fürdőre.
Kellegykis gyógymasszázs az ujjaimnak meg a szemem környékére.
Sőt az ülepem is ellapult kicsit.
Mékk mielőtt elindulok, "felnézek rátok", h. mi a fejlemény.
Egyebekben: Yó hétvégét, panaszmentességet (szem, ujjak, seggek, lábak, de főleg az agyak tekintetében !! :)
ÉÉÉÉÉÉÉÉÉG Veletek!
Veletek!
Tek!
k!
!
...

[előzmény : (39) rez, 2001.06.22 14:24]

rez          *****          2001-06-22 (41)

Hany eve van egyutt Spender es Piglet?

[előzmény : (40) PROWL, 2001.06.22 14:28]

Semsei Ferenc          *****          2001-06-22 (42)

Az átnevelőtiszt Biga ügynök jelentését olvassa. Ügyes ember ez a Biga ügynök. Hiába az átnevelés egy szakma. A főügynök nyugtázza magában, hogy következésképpen ő jó szakember. De ki lehet ez a PROWL ügynök? Kezébe veszi PROWL ügynök vallomását, melyet az ügynökelhárító injekció intravénás beadása után csikartak ki PROWL ügynöktől. Az átnevelőtisztet nem hagyja nyugodni egy kérdés: Merre van az a szamarkand? Odasétál a falon alácsüngő szellemitérképhez és a fejére csap: Hát persze! Az Opus Dei-s kiképzőpontot is itt állították fel. Régi emlékek sejlenek fel benne, mikor a HGY jópénzé kibérelte a helyet és ő is azokon az akadály pályákon gyakorolta a szellemihadviselést. Az akadálypályákon tanulta ki félretenni a megkörnyékező bűnt és minden akadályt, hogy az előtte lévő célt fussa meg, aminek végén vár rá a korona. Némi mosoly csillan meg bajusza alatt. Hát igen, ez a titkos cél: király lenni. Na de egy valamirevaló titkos főügynök nem révedezhet a jövőbe és vissza is zökkent a feladat végrehajtásába. Szóval ez Prowl ügynök egy zseni. A gyerekeknek csúszdát és mászókát építeni, a legnagyobb biznisz. Be kell szervezni, be kell szervezni és elmondja még néhányszor, hogy maga is elhigggye.

Aztán kirohan az irodájából, hogy összeszedje Biga ügynököt, aki éppen a hamuvá lett laptopot söprögeti össze.

Biga ügynök!

PROWL ügynököt beszervezni! Kerül, amibe kerül! Ha ne megy, akkor likvidálni. De előtte le kell másolni az agyát és feltölteni az intranetre. Hadd tanuljanak ügynökein bizniszelni! És a klónkondérokat is be kell izzítani, mert tömeges klóngyártások várhatók. Majd küldöm a nyíltparancsot az ügyben.

A visszacsapodó átokzsoltár ki lett védve. Csak a sofőr ügynök ment a falnak. A bevétel megvan.
Az álcázás rulez! A végsőesetben bevetheti a csodafegyverünket a krishna ügynököket is.
Újabb csodafegyver kidolgozása folyamatban.

Az alagútásásról már hallottam. Ásó ügynök írta a jelentést. A szentlábujjcsonotkat Ereklyeelhelyező altiszt rendezte oda, elterelendő a katolikus ügynökök figyelmét. Most rágódnak rajta egy darabig.

Most megyek, mert a mikrohullámú jelez!

Ferenc, Semsei Ferenc 008+
főügynök és átnevelőtiszt
HGY dezinformációs szolgálat
fedőtevékenység: agymosoda üzemeltetése a Patyolat nevü fedőcégnél

Semsei Ferenc          *****          2001-06-22 (43)

NYILTPARANCS

Elrendelem az összes HGY ügynöknek, hogy legyenek készen az előttünk álló napokra. TévTanító nickel csinálni kell valamit, nehogy lelepleződjünk. A fórumon a helyzet fokozódik és az a gyanús, ami nem gyanús.

Minden bejelentkezőt megmotozni, kinél van átokzsoltár, rózsafüzér, őrtoronyújság stb.

Mindenki tuggya a dolgát! Ha valaki bizonytalan, szóljon bátran, az agymosó berendezésbe be van készítve az agymosópor.

a nevem:
Ferenc, Semsei Ferenc 008+
főügynök és átnevelőtiszt
HGY dezinformációs szolgálat
fedőtevékenység: agymosoda üzemeltetése a Patyolat nevü fedőcégnél

Biga Cubensis          *****          2001-06-22 (44)

Biga ügynök révetegen és boldogan mered elé, mivel egy percre kénytelen volt beülni az agymosóba, mert kétségei támadtak afelől, hogy vannak-e kétségei. Csak a főügynök dícsérete jár a fejében, ezért imacsoportjának felveti, hogy fiúk, egy plusz adakozás a főügynöknek nem árthat. Most fejezte be az Index megkenését és új szoftvert installált a szerverre.

Főügynököm!

Gondoltam, mielőtt bármi intézkedést teszünk, megteszem azt az apróságot, hogy lefizetem az Index embereit és felrakok egy másik rendszert, amiben a fórumozók nem is saját hozzászólásaikat láthatják, hanem egy véletlenszámgenerátorral HGY dícsérő szövegeket előállító program eredményét.

Gondoltam, hogy ez megkönnyíti a dolgunkat.

Biztos, ami biztos PROWL ügynököt egy meghívő várja a balatoni nyaralómba és egy betűkből összeragasztott szöveg, melyben közöljük, hogy a meghívő visszavonása esetén elraboljuk és a Csarnokban fetrengésre kényszerítjük és le is köpködjük. (Valamint agyát felszeleteljük és citromba mártjuk, kielemezzük, lakását pudinggal töltjük fel) [Ez a szöveg egymagában megérdemli, hogy honlapomra kitegyem – NF]

Valamit kéne tenni az rkatokkal, mert bíboröltözetes kommandósokat jeleztek a Gyömrői úton sorozatgyártásos pápamobilokon közeledve. A Csarnok alatti 4 emeleten lévő 3-4 imakommandónk harcra kész, Zsolti ellátta őket munícióval.

Amúgy minden rendben, ha Sándornak jelent, remélem megemlíti hűségemet és bátorságomat. Az ügynököknek is lehetnek céljaik!

A klónok köszönik, jól vannak. Majd megtanítom őket mást is kimondani, egyelőre elég a 16K-s memória beléjük.

Remélem jól kipiheni magát a jamaicai nyaralójába, majd a mikrón jelentkezem! (kódom 700Watt, mindjárt robban a tojás)

Biga ügynök

TévTanító 8-)          *****          2001-06-22 (45)

"Elrendelem az összes HGY ügynöknek, hogy legyenek készen az előttünk álló napokra. TévTanító nickel csinálni kell valamit, nehogy lelepleződjünk."

Megtortent, szor.

Jelentem, sikerult gyorgyi bizalmaba ferkoznom. Az Auuuu ! Jajj nekem :)))) topikban elarulta magat, hogy o sem a regi. Javasolom, hogy fonok elvtars tarcson eligazitast, hogy mely nickek a mi ugynokeink, hogy a jovoben ne egymast probaljuk konspiralni.

[előzmény : (43) Semsei Ferenc, 2001.06.22 15:17]

CSerfa          *****          2001-06-22 (46)

Kedves rez!

Hallottál te az újjászületésről? Érted-e, mit jelent az újjászületés? Szvsz Spender imádkozó ember volt. Mi van, ha véletlenül (dehogyis véletlenül! :)) hitre jutott, és megvallotta, hogy hiszi, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia? Több hónapja, ahogy te is észrevetted. Mondd, nem kitűnő tanúja vagy 1 (azaz egyetlen egy) ember újjászületésének?

Szerintem bizony, kicserélődik az ember értékrendje, szándékai, vágyai, céljai, akarata ha újjászületik. Ezt Isten úgy mondja: "És adok nékik egy szívet, és új lelket adok belétek, és eltávolítom a kőszívet az ő testökből, és adok nékik hússzívet. Hogy az én végzéseimben járjanak és rendeléseimet megőrizzék és cselekedjék azokat, és legyenek nékem népem és én leszek nékik Istenök" Kiváló tanúja vagy Spender újjászületésének, köszi ezt a topicot!

CSerfa

UI.:

Ne feledd, van, hogy az újszülött odarondít, ahova az érettek nem. De ezzel nem kell törődni, semmit sem, hanem szeretni kell, gondozni, stb. "A hitben erőtelent fogadjátok be, nem ítélgetvén vélekedéseit." és "Tartozunk pedig mi az erősek, hogy az erőtelenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk." Mondd, te adsz arra esélyt, hogy a HGysek esetleg imádkoztak Spenderért? (Udvari biztosan imádkozott érte, gondolom, azt hiszem, írta is a Fórumra.)

Adsz arra esélyt, hogy az ima meg is hallgattatik? Egyáltalán adsz te esélyt Istennek? Hogy újjá tudja szülni az embert? Hogy nem ember akaratán múlik a dolog? Gondolj csak a tárzusi Saulra! Mondd, hiszed-e te egyáltalán Istent? Nem bántásból kérdem, de, mintha semmi esélyt nem adnál az élő Istennek, tudod, aki akár a kősziklából is képes fiakat támasztani. Ugyanezért vélem, hogy Spenderen kívül egyetlen egy ember újjászületésének még tanúja nem voltál, bizony, a magadénak sem!

Nincs kedved elgondolkodni azon, hogy a HGysek, meg más újjászületett keresztények nem csodálkoznak Spender teljes megváltozásán? Vajon miért nem? Nem gondolod, hogy ők rengeteg újjászületett, tényleg újjászületett embert ismernek, láttak? (Jó magam régtől fogva nem kételkedtem benne, ki is álltam mellette, pedig nemigen állok ki hit dolgában hit nélkül ember mellett, ilyen szokásom nekem egyáltalán nincs!)

Mégy egyszer tehát, köszi ezt a topicot! És ha te is újászületsz, tényleg, neked is örülni fogunk! :))

Rhodosi Mennon          *****          2001-06-22 (47)

rez,

Én is egyre inkább úgy látom, hogy ez a Spender nem azonos a régivel. Hozzám intézett válaszainak stílusa azokra a régóta itt tevékenykedő gyülisekre emlékeztet, akikkel régen annyit vitatkoztam. A következők történhettek:

1. a valódi Spender meguta a netet és eltűnt, amit a gyülisek valahonnan megtudtak és most visszaélnek a nickjével és stílusával. Szerintem ez a legvalószínűbb

2. megvásárolták, hiszen a régi Spendernek köztudottan anyagi nehézségei voltak. Most felváltva ír ő, illetve a klónjai. Ezért gyanúsan vegyes az új nickek stílusa. Ez szintén valószínű.

3. valóban áttért. Ezt régebben teljesen hihetetlennek tartottam, de lehet hogy a gyülisek mégis nagyon tudnak ezen a téren. Akár pszichostimulánsokat is bevethettek. Már régóta gyanakszom hogy a gyüliben kábítószereket használnak fel a tagság megnyerésére. A drogfüggőség kialakítása az USA-ban egy elég elterjedt módszer a szekták körében. Elég megnézni egy gyülis istentiszteletet videóról, az extázisban fetrengő hívők viselkedése drogok fogyasztására utal. Én a tünetek alapján leginkább LSD-re gyanakszom

A többi lehetőség még ijesztőbb is lehet, remélem nem úgy történt.

Gyorgyi          *****          2001-06-22 (49)

" Hozzám intézett válaszainak stílusa azokra a régóta itt tevékenykedő gyülisekre emlékeztet, akikkel régen annyit vitatkoztam. "

Igen, most Spendernek ugyanaz a stilusa, ami a hitgyuliseknek. Es anno Spender is nagyon kiakadt az ilyen stilusra.

[előzmény : (47) Rhodosi Mennon, 2001.06.22 21:22]

rez          *****          2001-06-22 (52)

Kedves R.M.!

Kosznom a hozzaszolasod es koszonom, hogy nem irtad le a felelmetesebb verziokat. Abban az esetben ugyanis buntetojogi kovetkezmenyeket kene viselnie mindazoknak akik tudnak a dologrol es melle beszelnek.

Ezzel meg varhatunk. En is azt a harom verziot tartom a legvaloszinubbnek. Kerlek masold be ezt az irasodat a parhuzamos topicba is (Nagy Hitgyülis blöff: fedőneve: Spender)!

Koszonom!
Rez

Rhodosi Mennon          *****          2001-06-22 (54)

rez,

Azért ne dramatizáljuk túl a dolgokat. Spenderre mindig is jellemző volt a betegesen felfokozott szereplési vágy, lehet hogy a háttérben most is ő fokozza itt a hangulatot. MEg azt se felejtsd el, hogy pénzért mindenki kapható. Ha pedig megvették, amit szintén lehetségesnek tartok, akkor hiába ez a topic meg a többi is, sosem fogja nyilvánosan elismerni. A gyülinek nyilván sokat ér most egy fórumokon közismert személy megnyerése. Persze az volna a legszebb, ha ő saját maga tisztázná a dolgokat, feltéve ha ellenőrizhető lenne nickjének autentikussága.

Rhodosi Mennon          *****          2001-06-23 (58)

rez,

Még egyszer átgondolva, továbbra is az 1.-es pont a legvalószínűbb. Az igazi Spender visszavonult a fórumoktól, a gyülisek meg gondolták hogy lecsapnak a kínálkozó lehetőségre, és eljátsszák Spender megtérését.

Ez az egész ügy a moderálási szabályok alapján sima nickhamisítás. Remélem gyülis színjátszóink visszavonulót fújnak, mert így az ellenkezőjét fogják elérni.

Jól tetted, hogy megnyitottad ezt a topicot.

Biga Cubensis          *****          2001-06-23 (59)

Hihetetlen, hogy nem hisztek.
Többen is vagyuk, akik régebbről ismerjük Spendert, még a moderálás előttről. Láttuk, én találkoztam vele két hete is, semmit sem változott. Ugyanaz az érzékeny, rendes ember maradt. Bár Endi kissé szigorúan fogalmaz, de tényleg érthetetlen, hogy hajtogatjátok ezeket a meséket. Még inkább hihetetlen, hogy nem hisztek Isten gondoskodásában, akik hívőnek tartjátok magatokat. Hány tanú kell nektek, hogy elHiGYjétek? :)

Gyorgyi          *****          2001-06-23 (60)

Kedves Biga!

Te mikor talalkoztal Spenderrel legeloszor? Es hol talalkoztal vele 2 hete?

Hogy erted, hogy nem hiszunk Isten gondoskodasaban? Szerintem az is a feladatunk, hogy meglassuk a dolgokat. Ilyen alapon, a holokausztnal vagy a kommunista taboroknal is lehetett volna hivatkozni Isten gondoskodasara, es mindenkinek lehetett volna ulni olbetett kezzel.

Biga Cubensis          *****          2001-06-23 (61)

Szia Györgyi!

Még a margithidas, pizzériás talin. Az még jóval előtte volt. Akkor még a "régi" Spender volt. Legutóbb két hete találkzotam vele és Piglettel. A "régi" Spender és az "új" kísértetiesen hasonlít egymásra, mint az ikrek. Emaileket is váltottunk, a régi emailcímekről is van egy tucat levelem és az újakról is. Ugyanaz a Spender ír mindegyikben, főleg, mivel ő adta az új címet is.

Nwm tudom, hogy jön ide a holokauszt. Először örültél és elfogadtad Isten döntésének a keresztséget. Szerintem már megvitattuk, hogy senki sem örül Spender új katolikus "tanításainak", de innen eljutni odáig, hogy nem is ő az, nem kis teljesítmény.

Szerintem Cserfa, Vigor is simán bizonyíthatja ezt.

Ja és egy teázóban voltunk. Nagyon érdekes volt, hogy a Vörös Oroszlánba nem nagyon akarózott nekik bejönni, mert hogy ezoterikusdémon hely. És láss csodát, nem is volt hely, meg is jegyeztem, hogy Isten akarata volt és elmentünk egy sima teázóba. Név, utca, házszám is kell? :)

Rhodosi Mennon          *****          2001-06-23 (63)

Biga Cubensis,

Különös, hogy te mint gyülis ismered a régi Spendert. Talán miközben Spender a shitgyüli-s lejárátó weboldalt csinálta Tévtanítóval, hozzátok járt pofavizitre?

Esetleg te voltál az ötletadó az "Állatkerti körséta" topicban?

De ha mégis az eredeti Spenderről van szó, akkor is marad pár egyéb variáció. Én személy szerint nem hiszek egy ilyen megtérés önkéntes és nonprofit jellegében.

Gyorgyi          *****          2001-06-23 (64)

Kedves Biga!

Csak nem ertettem, hogy miert hozod fel Isten gondoskodasat. En ugy ertettem, hogy azt mondod, hogy semmivel sem kell torodni, mert Isten ugyis mindent elrendez. Persze, hogy orulok annak, hogy Spender atadta eletet Jezus Krisztusnak, es megkeresztelkedett. De nem ertem, hogy miert ilyen tamado velem es Nannal. Tenyleg olyan rosszakat szoltunk? Es miert altalanosit az osszes katolikusra kettonkbol? Es miert nyomja tele politikaval (Torgyantol Csurkan keresztul az inkvizicioig) azt a topicot, amely arrol szolna, hogy most o atadta eletet Krisztusnak? A regi Spender nem ilyen volt. Olvass bele a SPENDER vagy Spender_ nickek hozzaszolasaiba. Szerintem teljesen mas a szellemiseg.

Az uj email cimet megadnad? Vagy megkert, hogy ne add meg senkinek?

Biga Cubensis          *****          2001-06-23 (65)

Te nagyon el vagy tévelyedve.

Soha nem voltam gyülis és jelenleg nem is kívánok az lenni. Kicsit olvass utána, mielőtt állítasz valamit. Egyszerűen csak megláttam egy jó ideje bennük a beszélgetőtársat, kiderült, hogy egyeseknek közülük egész jó a humora és ha nem hergelik őket, lehet velük beszélgetni.

Nem tudom, te ki vagy, de nagyon magabiztosnak tűnsz.

Amikor Spender a képregényeit és a weblapját csinálta, jót röhögtem rajtuk. Ma már nem mulattatna annyira.

Pont azért nem hiszel az őszinte megtérésében, mert nem ismered. Hosszú ideje érlelődött már benne a lépés, de ezeket ő is leírta.

[előzmény : (63) Rhodosi Mennon, 2001.06.23 01:28]

Biga Cubensis          *****          2001-06-23 (66)

Igen, megkért.

Nyilván ha valaki HGY-seket ismer meg (Spender telefonon mesélte el nekem Udvari Zsolttal való találkozását – még a hangja is a régi volt), és a HGY-ben keresztelkedik meg, még ha nem is jár oda, megváltozik a hozzáállása.

Azzal egyet is értettem, hogy nem kéne támadnia. Ma írta, hogy ezen elgondolkozik és imádkozni fog érte. De szerintem ez már túl van tárgyalva.

Spender annak idején a HGY-re is általánosított. Ez a sarkítás egy módszer a hiányosságok felvetésére, még ha nem is jó módszer.

Kettőn áll a vásár, szerintem ki fogtok békülni. De nézd meg az Auuu... topicban, mit írtam Spendernek erről. Megírtam a véleményem és minden indulat nélkül elolvasta, gondolkozott rajta. Vagy talán én is HGY-s lettem? Bár Mennon már ki is nevezett annak, csak mert ökörködtünk Bellel és Ferivel. Rég nevettem ilyen jót. Talán lehet velük normálisan is beszélni?

[előzmény : (64) Gyorgyi, 2001.06.23 01:32]

Rhodosi Mennon          *****          2001-06-23 (67)

Biga Cubensis,

Nem az a baj, hogy vallásos lett.

Spender kitörölt hozzászólásai és összes általam ismert megnyilvánulása felvázolt egy olyan világnézetet, aminek ez a mostani klón nem felel meg. Nincs olyan személyiség, amely őszintén ekkorát tudna változni, hacsak nem szerepjátszásról van szó. Vagy egy másik ember által megszemélyesített szerepről.

Ebben igaza van rez-nek.

De tegyük fel, hogy valóban ő az. Leírtam korábban, hogyan lehet még rábírni valakit egy ilyen váltásra.

Gyorgyi          *****          2001-06-23 (68)

Kedves Biga!

Nem igaz, hogy Spender a Hgy-re altalanositott. Kukuvel, Pottompannival, Zsolt7-tel rendesen beszelt. Azokkal volt baja, akikkel mindannyiunknak van: Semsei Feri, Birs, Udvari, stb. Nem hiszem, hogy Udvari a forumon sokkal rendesebb, mint pl. Nan. Most pedig Spender Udvarit dicsoiti, hogy milyen rendes az eletben. De akkor nem kellene elgondolkodnia, hogy talan pl. en is lehetek normalisabb az eletben? Bar en most is ugy erzem, hogy normalisan viselkedtem. Nezd meg, hogy Endi miket irt nekem, hogy sotet, buta, tajekozatlan, stb. vagyok. Es Feri is, hogy sotet es hazug vagyok. Nem hitte el a kozeledesemet a hgy-sek fel, pedig igaz volt! Sokkal rosszabbakat szoltam Spendernek, mint Feri es Endi nekem??? Egyszeruen nem ertem...semmit sem ertek...

Ez az egesz olyan elkeserito, hogy nem is erdemes a forumon lenni. Vegtelenul szomoru vagyok.

Biga Cubensis          *****          2001-06-23 (69)

Kedves Rhodosi Mennon,

Spender korábban volt vallásos, most hívő lett. Nincsen olyan személyiség, mely Isten nélkül így meg tudna változni. Én remélem, hogy javára változott és még fog ezután is.

Amikor én megtértem, előtte sámánizmussal foglalkoztam és ateista voltam. Megtérésem után midenki hülyének nézett, aztán megszokták és rájöttek, hogy ugyanaz vagyok, csak épp' a világnézetem változott meg.

Igen, amikor az ember kifelé mutat valamit, de belsőjében régóta vívódik (ismerem az érzést), tudja, hogy jelenlegi élete nem teszi boldoggá, nem tehet mást, mint imádkozik és nyitott a változásra, bármilyen meglepő volt ez.

Spender mindenki előnyére fordíthatná ezt a mások számára különös helyzetet és elmondhatná, mindenhol embereket talált. Talán megteszi...

Gyorgyi          *****          2001-06-23 (70)

Kedves Biga!

En nem latok semmi kulonbseget vallasos es hivo kozott. Aki hivo, az hisz valami vallasban (pl. keresztenysegben). Tehat vallasos. Tudom, hogy erre majd azt mondjak, hogy a vallasossag csak ures formasag. De mitol jobban formasag elmenni egy misere, mint a hit csarnokba? De ha a vallasossagot formasagnak is ertjuk, szerintem Spender nem volt vallasos. Mert nem kovetett semmi formasagot vagy hivatalos vallast. Szerintem Spender korabban is hivo volt (ha mar igy megkulonboztetjuk). A regi irasai errol tanuskodnak. Mert szamtalan esetben a hiterol is tanusagot tett. MIndenesetre, en 1000-szer szivesebben olvasom Spender korabbi irasait, mint a mostanit.

Biga Cubensis          *****          2001-06-23 (71)

Kedves Györgyi,

velem nem kell vitatkoznod ezekről, értem a problémádat. Maradjunk annyiban, hogy Spender korábban is hitt Istenben.

"MIndenesetre, en 1000-szer szivesebben olvasom Spender korabbi irasait, mint a mostanit. "

Ez pedig a szíved joga! De ne feledd, a betű öl, a Szellem, ami megelevenít :)

CSerfa          *****          2001-06-23 (72)

Hát biza, én is ott voltam a Margit körúton, igaz, pizzát nem ettem. Ott is találkoztam Spenderrel, ő akkor még Shites volt. Később is találkoztunk, még a lakásomon is volt vendégként, még akkor is Shites volt. De találkoztunk a Baross téren is. Akkor már erősen gyűlölte a bűnt. Lehet, hogy addig is, de ... mindegy. Szvsz erős paranoia kell hozzá, hogy valaki azt higgye, ilyen embercserék, vagy mik mennek itt, Spender újjászületett, a Biblia igaz, él az Úr! Ezen mit nem lehet elhinni?

[előzmény : (61) Biga Cubensis, 2001.06.23 01:14]

Rhodosi Mennon          *****          2001-06-23 (73)

"Spender mindenki előnyére fordíthatná ezt a mások számára különös helyzetet és elmondhatná, mindenhol embereket talált. Talán megteszi..."

Nekem főleg ezzel a mondattal van bajom. Szerintem a hitgyüliben nem lehet megtérni, mert az nem vallás és ott nem vallásos emberek vannak. Az egy ember és társadalmellenes szekta, akik a hagyományos értékek szétverésével aljas módon mások számára törnek utat.

Spender tehát aligha térhetet meg egy szektában. Furcsa módon ezt régebben ő is tudta, többször is beszélgettünk erről emailben valamint egy polfórumos topicjában is. Ezért is tartom képtelenségnek a történteket.

Másik furcsáság, hogy bár nem vagy hitgyülis Biga Cubensis, mégis egyfajta gyülis propagandát vélek felfedezni az általad írtakban. Valamint, amire Györgyi is rámutat, őszintétlenséget és igyekezetet a történtek szándékos torzítására. Ez is különös azért egy kissé.

[előzmény : (69) Biga Cubensis, 2001.06.23 01:55]

Gyorgyi          *****          2001-06-23 (74)

Kedves CSerfa!

Annak idejen nyitottal egy topicot, hogy "Vedem Spendert, tamadhattok". Akkor megvedted a hitgyulisekkel szemben. Azt irtad, hogy igaza van Spendernek (a nyelveken szolas kerdeseben). Az a bajom, hogy en nem latom az ujjaszuletest. Sot, nagyon elkeserit, hogy csak minket vadol (Nant es engem). A hitgyulisek meg mondhatnak barmit is (sotet, hazug, stb. vagyok), az minden jol van.

Allandoan azt mondta a hgy-sekre, hogy ketmercesek. Most meg Spender ugyanazt csinalja. Megsertodik, mert en azt mondtam, hogy "szerintem a katolikus egyhaz jobb, mint a hgy". Kozben o maga is serteget, hogy pl. a papa az Ordog. Pedig en a velemenyemet irtam le, ahogyan o is. Akkor mi a kulonbseg? Meg felhoz nekem egy evvel ezelotti dolgot, hogy azert nem vagyok hiteles. Kozben egesz evben ugy tett, mintha hiteles lennek (meg emaileztunk is).

Biga Cubensis          *****          2001-06-23 (75)

Kedves Rhodosi Mennon!

"Másik furcsáság, hogy bár nem vagy hitgyülis Biga Cubensis, mégis egyfajta gyülis propagandát vélek felfedezni az általad írtakban. "

Erről nyugodtan nyithatsz egy topicot, nagy sikered lenne vele. Próbálok ott szólni, ahol valakit nagyon szidnak, s ha megnézed az Auu... topicot, láthatod, hogy kivettem a részem abban, hogy felróttam Spendernek a mostani stílust.

"Szerintem a hitgyüliben nem lehet megtérni, mert az nem vallás és ott nem vallásos emberek vannak. Az egy ember és társadalmellenes szekta, akik a hagyományos értékek szétverésével aljas módon mások számára törnek utat. "

Nézd ez, pedig a te véleményed, én azt mondom, nem tudom. Sok érdekességet láttam már.

"Spender tehát aligha térhetet meg egy szektában. Furcsa módon ezt régebben ő is tudta, többször is beszélgettünk erről emailben valamint egy polfórumos topicjában is. Ezért is tartom képtelenségnek a történteket. "

Így lesz a véleményedből tény. Ide is hozzáértem az szvsz-t. Miért lenne képtelenség, ha egy ember megváltozzon?. És már most mondom ezredszer, hogy Spender még NEM jár a HGY-be. Lehet, hogy fog, lehet, hogy nem.

Miben nem vagyok őszinte? Hogy találkoztam vele?

Gyorgyi          *****          2001-06-23 (76)

Kedves Biga!

Azt hogy erted, hogy Spender nem jar a hgy-be? Tudtommal, eleg gyakran jar. Akkor ezt nem lehet jarasnak nevezni?

Rhodosi Mennon          *****          2001-06-23 (77)

Kedves Biga Cubensis,

Közöttünk ott van a fő különbség, hogy te a gyülit elfogadható vallásnak tartod. Én nem. Vannak elfogadható kis vallások, de a gyülivel kapcsolatban már számtalan olyan kifogás merült fel, ami erősen megkérdőjelezhetővé teszi ennek a vallásnak az elfogadását.

A hitgyüli különösen erőszakos és intoleráns támadása a társadalom hagyományos értékrendje ellen számomra megkérdőjelezi minden olyan embert hitelességét, aki ezt a vallást bármilyen szinten támogatja. Tudom hogy meglehetősen kategorikus a véleményem, de itt a gyüli részéről kőkemény hatalmi harcról van szó, ezt az SZDSZ-el való együttműködésük egyértelműsíti (1994-98). Akkor is, ha a szadesz ezt a kapcsolatot az utóbbi időben tagadja. A másik kapcsolódási pont pedig a közös ideológiai és társadalmi bázis. En véletlenül meglehetősen jól ismerem a gyüli ideológiai centrumának kötődéseit. Mocskos pénzügyi összefonódásokról van itt szó, tiszta hitről aligha. Ilyen szempontból a gyüli inkább egy erősen reform zsidó vallásnak tekinthető, bár a zsidó ortodoxia ezt tagadja. Nyílt titok, ha valaki nem elég tiszta származású hogy zsidó legyen, az gyülisként még mindig közel juthat a konchoz.

Mindig gondolkodóba esem tehát, ha egy utcai járókelő a hitgyülibe történő megtérést örvendetes eseményként írja le. Furcsa módon te is ilyen ember vagy. Nem igaz tehát, hogy nem kötődsz valamilyen szinten a gyülihez. Túl speciális ez a vallás ehhez.

De elárulnád, miért kellene örülnöm egy hitgyülibe történő megtérésnek? Ilyenkor két dolog történhet

a. a betérő balek, akit azért rántanak be hogy lenyúlják vagy hangyaként dolgoztassák, cserébe beetetik a gyülis vallásos maszlaggal.

b. a betérő gazember, aki jól tudja hogy itt jelentős pénzeket lehet keresni, ha eljátsza szentfazék szerepet

De érdemes kihangsúlyozni, amit még egyes gyülis ismerőseim is elismernek: itt durva átverésről van szó, nem vallásról.

Szóval ne gyere Spender vallásos áhítat utáni vágyakozásával, amit a gyüliben kapott meg, mert rosszul leszek a röhögéstől. Mint írtam, tudom hogy erről pontos ismeretei voltak. Maximum a pénz szerepét lehetne kiemelni, mint fontos tényezőt.

petoL          *****          2001-06-23 (78)

Elhiszem, hogy Spender HGY-s lett, miert az aggodas, aki egyszer szektas volt, nehez a sorsat sajat kezebe venni. A nezete nem volt szilard. Mi agymosasrol beszelunk, 180° el ferditik az embert!!! Amint latjatok az "ellenseg" az ajtonkat veri.

rez          *****          2001-06-23 (79)

Tisztazzunk valamit!

A moderalas utani spenderrol mindent el tudok kepzelni! De az nem az a Spender mint aki a moderalas elott volt!

Kedves Biga!

Te azt mondtad ismerted ot!

Kerdesem:
Biga! Ismerted ot a kimoderalas elott? Mi volt akkor az emil cime es mi most?

rez          *****          2001-06-23 (80)

Szia Cserfa!

Te a kimoderalas elott vagy utan talalkoztal Spenderrel?
Ott volt Tevtanito is es Piglet is?

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (81)

Hali Rhodosi Mennon!

Megnéztem 1-2 hozzászólásod, mert először azt gondoltam, hogy a nick mögött valójában TévTanító áll. Ezt még most sem látom elképzelhetetlennek, mert ha igaz, akkor legfeljebb igazolódik egy korábbi előfeltevésem TT-vel szemben. Miszerint több van benne, mint pusztán a Hit Gyülekezetével szembeni ellenszenv. De azért most már óvatosabban vélekedek erről, mert miután Bigát hitgyülisnek mondtad, Györgyit meg értelmesnek, úgy tűnik, nem sokat jártál te a vali-filin. Természetesen fűzhetném tovább a konspirációs szálat, de nem akarok belemenni bizonyíthatatlansága miatt és mert valóban nem vagyok biztos a dologban.

Ugyanazzal a gőggel, mellyel talán képzettséged okán tartod magad sokra, idejöttél és magas lóról szóltál le némelyeket (lásd: Biga!). Te lennél az, aki mindent átlát? Ugyan. Szerencsétlen, a gyűlöletben vergődő halandó vagy porhüvelyben, aki nem lát tovább az orrhegyénél és ott is csak azt látja meg, amit elé tesznek. Ráadásul azt hiszed feltaláltad a spanyolviaszt. Te, aki a tömegmédia befolyása alatti embereket szolgáknak tartod, mutatod magadról a leginkább a közhangulat-zombiság tüneteit. Sablonos és üres vádjaid (kliséid) kimerülnek a szokásos demagógia szintjén.

Mire is gondolok? Vegyünk néhány példát!

Azt állítod magadról, hogy ismered a Hit Gyülekezete

Ki hiszi el, hogy Spender HGY-s lett? topik (77)

"En véletlenül meglehetősen jól ismerem a gyüli ideológiai centrumának kötődéseit. Mocskos pénzügyi összefonódásokról van itt szó, tiszta hitről aligha. Ilyen szempontból a gyüli inkább egy erősen reform zsidó vallásnak tekinthető, bár a zsidó ortodoxia ezt tagadja. Nyílt titok, ha valaki nem elég tiszta származású hogy zsidó legyen, az gyülisként még mindig közel juthat a konchoz."

Te miért nem kedveled a hitgyüliseket? topik (4225)

"Megdöbbentő eredményt hozna a hitgyüli vezető ideológusai előéletének a kielemzése. Szerintem a szélsőbalos forradalmárokhoz sokkal több közük van, mint a keresztény valláshoz. Egyáltalán nem meglepő a szadesz és a gyüli korábbi jó kapcsolata."

Meg emlegeted Pajor Tamást, hogy az ő esetét jól ismered, meg valami munkatársadat stb.

Sosem ismerted meg a Hit Gyülekezetének "ideológiai centrumát". Fogalmad sincs a Gyülekezet működéséről. Viszont szépen vallást teszel arról, hogy a Hit Gyülekezete kiválóan követi a hitbéli előképének vallott Ősegyházat, a Kősziklára épített Apostoli Anyaszentegyházat, mikor "reform zsidóvallásként" jellemzed. Persze azt elhiszem, hogy az antiszemitizmus fertőjében ez nem tűnik neked szimpatikusnak, de a tény attól még tény. Beszélj nekünk "mocskos pénzügyi összefonódásokról", ha már "véletlenül" "jól ismered" e "kötődéseket"! Addig míg nem konkretizálsz, jó alappal gondolom, hogy egyszerűen hazudsz. S az általánosításokba, ködösítésekbe csomagolod a gyűlöleted prekoncepcióit.

Természetesen itt áll előtted a lehetőség! Elemezd ki a "a hitgyüli vezető ideológusainak előéletét"! De vigyázz, mert valszeg már akkor underground közszereplők voltak, mikor te még a III/III-ba akartál jelentkezni!

A beavatott színében tetszelegni veszélyes üzem. Lehetnek beavatottabbak is a környéken. Már most megsúgom: abszolút rossz nyomon jársz. Illetve nekem csak jó végül is, mert rosszul nem jöhetünk ki belőle.

Ott kezdődik, hogy nincsenek "vezető ideológusok". Ami minden bizonnyal nehezen illeszkedik a zsidó világösszeesküvés-elmélet kliséibe, de nem is én akarok fekete macskát fogdosni a sötét szobában ((c) ifj. Hegedűs Lóránt), tehát bizonyíts! Egyébként nem lenne baj egyeztetni a rágalmakat, mert hol az a vád, hogy németh-diktatúra van, hol pedig ez a "vezető ideológusok". A diktatúra az a szintje, amit megfogalmaztak velünk szemben, kizárja ez utóbbit.

Szal úgy látom, hogy a "szélsőbalos forradalmár" jelző a szokásos náci melléfogás részedről. Bár ha csak a hangulatkeltés a cél, akkor bizonyára valamelyest célt is ér. Lásd: demagógia.

Egyébként a tömegmédiáról (szolgák) alkotott véleményedből arra következtetek, hogy ezt tudatosan akarod alkalmazni. Meglovagolni látszol egy olyan hullámot, mely a közhangulatban benne van, de te nem sodródsz vele, hanem sodorni akarsz. Nem lepődnék meg, ha kiderülne rólad, hogy újságíró vagy, esetleg tanári végzettséggel.

Ezért csak részben hiszem el az alábbiakat:

Auuuu! Jajj nekem :)))) topik (147)

"Hogy mennyit ér a szavam, az engem nem nagyon érdekel."

Elhiszem, mert úgy tűnik, nem okoz gondot, a kettősmérce alkalmazása és a finoman szólva erős csúsztatás sem. Lásd lejjebb!

De nem hiszem el igazából, mert túlságosan magas lovon ülsz ehhez. Ráadásul e mondat kitűnően illeszkedik abba a manipulálási taktikába, amellyel először Spendert igyekeztél lebeszélni a vízkeresztségről, majd bűntudatot kelteni benne, amiért megtette.

S nézzünk példát is arra, hogy mennyit is ér a te szavad!

Bizonyítékként kezeled, hogy Spender nem emlékszik bizonyos levelezésetekre. Nem mellesleg valszeg nem is ezen a nicken írtad őket, mert magad mondtad, a nick új.

Auuuu! Jajj nekem :)))) topik (200)

"Pont most elemeztem ki a válaszait, kiderült hogy nem emlékszik rá miről is beszélgettem vele korábban emailben.
A következtetés egyszerű: nickhamisítás történt."

Aztán érdekes ez a dolog. Mert endivel kapcsolatban ez fel sem merült benned. Valami érettségi kapcsán, amire szerinted endinek emlékezni kellett volna, ezt írod:

Ki hiszi el, hogy Spender HGY-s lett? topik (56)

"Az érettségi téma vicc volt, de már nem emlékszel rá. Igaz az utóbbi egy évben én se sokat jártam erre."

Tehát ha Spender nem emlékszik egy évvel ezelőtti dolgokra, akkor "bizonyított" a nickhamisítás, ha endi, akkor ez fel sem merül.

Bocs endi ügynök, hogy lelepleztelek. ;-)

Aztán van itt még érdekesség.

Biga felhívta a figyelmedet, hogy a véleményedből könnyelműen kreálsz tényeket. (Ki hiszi el, hogy Spender HGY-s lett? topik (75)) Ő még ezt óvatosan teszi. Én azt is kimondom, szándékosan csinálod.

És hogyan teszed a véleményedet rövid időn belül ténnyé érvelésedben? Hozok egy illusztris példát!

Ki hiszi el, hogy Spender HGY-s lett? topik (47) 2001.06.22 21:22

Elég megnézni egy gyülis istentiszteletet videóról, az extázisban fetrengő hívők viselkedése drogok fogyasztására utal. Én a tünetek alapján leginkább LSD-re gyanakszom.

Hagyjuk azt a mindent félresöprő abszolút "bizonyítást", hogy "elég megnézni egy gyülis istentisztletet videóról". Félre innen teológia, pszichológia és minden orvostudomány! "Elég megnézni". Figyeljünk inkább arra, hogy itt még magad mondod "gyanakodsz" LSD-re.

Míg 2 óra 13 perc múlva már tényként közlöd.

Nagy Hitgyülis blöff: fedőneve: Spender topik (73) 2001.06.22 23:35

És ezek normális emberek, nem LSD-vel feltuningolt fetrengő fanatikusok.

Gondolom, a két időpont között végigpörgettél egy 3 órás videokazettát a gyüliről és e tudományos bizonyítás végleg meggyőzött az LSD használatáról. :-DDD

Ha követni akarnám bizonyítási eljárásod megalapozottságát, akkor azt mondanám, hogy paranoiás, öntelt, irigy, gyűlölködő, acsarkodó, gőgös, következetlen szélhámos vagy. De így csak annyit mondok, ennek jeleit mutatod magadon. Leginkább a realitásérzék elvesztését (vagy ha sosem volt, akkor hiányát) látom gondnak.

Aztán. Ugyan okosnak tartod magad, de a következőkkel árulod el elvakult butaságodat:

Te miért nem kedveled a hitgyüliseket? topik (4225)

"Vádolják még bálványimádással [a RKE-ról van szó] valamint a fasizmus erőivel való együttműködéssel. Ezek persze hazug vádak, amit minden józanul gondolkodó ember könnyen be tud látni, ők mégsem."

Minden bizonnyal elkerülte a figyelmedet, hogy nem új keletű vádak ezek és nem a Hit Gyülekezetének sajátjai. Kezdhetjük Luthertól is a dolog említését, majd folytathatjuk, azzal, hogy tény az együtt működés a fasizmussal Olaszországban, mind a náci birodalommal. Ha még sem csak a figyelmedet kerülte el a dolog, akkor pedig manipulálsz és hülyének nézed a fórumtársakat. Azért, mert nem szólnak, ne gondold, hogy nem veszik észre!

Nagy Hitgyülis blöff: fedőneve: Spender topik (73)

endinek írod:

Még csak vallásgyakorló sem vagyok, így nem vádolhatsz elfogultsággal, de nem nehéz belátni, mennyi hívőre számíthat a római katolikus egyház és mennyire a te gyülid. Csak Mo-on sokszorosára, mint a hitgyüli. És ezek normális emberek, nem LSD-vel feltuningolt fetrengő fanatikusok.

A fenti kijelentés alapján egy pillanatra gondolkodóba estem, vajon nem vettél-e te is be a szerből valamennyit...

Most elővehetném a bizonyításodra (határozatlan számadatok) a hasonló szintű cáfolatot bizonyos legyekről, meg fekáliáról. De ezt most hagyjuk! Aztán az sem jelent túl sokat az elfogultság tekintetében, hogy magadat nem mondod vallásgyakorlónak. Kérdezném: a népszámláláskor mit adtál meg?

A normális emberek kérdését meg jobb lett volna, ha meg sem említed. Miután Spender elmondta a maga élményeit ezen a téren, én elmondtam, hogy tele vannak a börtönök hívő rkatokkal, és még nem is ért mindenkit utol az igazságszolgáltatás, a népi vallásosság babonáiról nem is beszélve értelmetlen e felvetés. Persze lehet, hogy te a un katolikus elitről beszélsz, de történetesen könnyen lehet, hogy arról meg hamar kiderülhet, hogy ezeknél is rosszabbak. Szal úgy látszik, hogy nem endi, hanem te élsz egy virtuális világban. A feltételezés endi kábszerezésére inkább rád igaz. Vagy bevetted a maszlagot, vagy be akarod vetetni. Bár az utóbbi nem zárja ki az elsőt.

Aztán most egy gyöngyszem. Mit szem? Egy egész gyöngysort jelent a Spender bemerítkezése körüli kétségek támasztásában az az ámokfutás, amit csinálsz.

Ki hiszi el, hogy Spender HGY-s lett? topik (47)

1. verzió

"Spender eltűnt és mi (hitesek) jelentkezünk be a stílusában és a nickjén." (Itt még (47) ezt tartod a legvalószínűbbnek.)

Nos e "legvalószínűbb" magyarázat cca egy délután alatt megdőlt. Miután közismerten nem hitesek, de olyanok, akik ismerték a moderálás előtti Spendert (valaki mondja már meg Reznek, hogy Cserfa azt is leírta, hogy a moderálás előtti Spendert itt többen is ismerték, mert az olvasás nem erőssége, csak a nagybetük html szerkesztése!) is elmondják, hogy találkoztak vele a moderálás után is és akár mostanában is. No persze, ha Biga, Vigor és Cserfa ügynökök jobban végezték volna dolgukat, még idáig sem jutottunk volna el! ;-))

Persze e verzó felvetéséhez egyáltalán azt is jó lett volna bizonyítani, de legalább felvázolni, hogy Spender miért tűnt volna el. Hiszen eddig sokan voltak úgy a fórumon, hogy ide többet nem jönnek. Vagy elköszöntek és el is mentek. De mégis visszajöttek, ha csak benézni is.

Tehát e verzió feltételezi azt, hogy Spender annyira megsértődött, hogy vissza se nézett. Ez aligha valószínű, mondom én – igaz a biztos tudatban.

De nem számol e verzió az IRL kapcsolatokkal sem. Itt voltak találkozók régebben is. Spender telefonszámán minden bizonnyal Spender, vagy hozzá közelálló, vele kapcsolatban álló veszi fel a kagylót.

Rez és RM nagyon elrugaszkodtatok a valóságtól. RM, nem szedsz te LSD-t? :-DDDD

" 2. verzió

Spendert annyira nyomasztották anyagi dolgai, hogy minden addigi elvi egyenességét feladta és hagyta magát lefizetni."

Igaz, mikor Pestre akart költözni és munkát keresett, én valóban felajánlottam neki, hogy keresek neki én is. De hát még "rendkívül manipulatív és a jó szándékot teljesen mellőző" felvetésemet is szelíden és köszönettel utasította el. S lőn csoda, talált magának munkát nélkülem is. Én meg bizonyára azóta is forrongok magamban. :-D

A helyzet az, hogy olyan személlyel, aki ilyen kérdésben egyáltalán kompetens lehetne (ha lehetne egyáltalán) Spender nem is találkozott. Találkozott velem meg Udvari Zsolttal. Nem mondom, hogy rosszul állok anyagilag, de annyi pénzem biztos nincs, hogy bármely említésre érdemes összeggel rendelkeznék. Úgy tudom Zsolt szintén. S egyikünknek sincs olyan befolyása a Gyülekezetben, hogy bármely célra kérhetnénk pénzt. Ez az egyik oldal.

A másik. Egészen egyszerűen nem érte volna meg, pusztán pénz kidobás lett volna.

Az egyik hites (GÉZA) a honlapjáról egy képet tett be a fórumra. A képre rátett (én nem tudom hogy müxik) egy letöltésszámlálót. A látogatottság meglepően rossz volt. Mélyen 100 alatt. Géza talán emlékszik a pontos számra. Miért érdekelné a Hit Gyülekezetét napi 100 olvasó – tegyük fel, hogy ennyi azért van – (közöttük sok eleve elfogult bármely irányban) jó vagy rossz véleménye? (Hozzáteszem ez a vali-fili rovatra igaz.)

Ráadásul nekem speciel az is megadatott, hogy a Gyülekezet vezetéséből is szereztem erről a dologról infót. Alapvetően azért nem érdekli őket, mert a névtelenség mögé bújva, "arc nélkül" nem tartják érdemlegesnek a vitát.

A harmadik. Akik ismerik Spendert tudják, hogy albérletben él, melyet még meg is oszt egy nehezen elviselhető szokásokkal bíró emberrel. Ha lefizették volna, már ha mást nem is, de másik albérletet nézett volna magának. Azt még ilyen esetben is el lehetett volna adni, hogy az albérlet váltására tellett önerőből is.

A negyedik. Igazából ennek kellene az elsőnek lennie, de hogy nem az, annak oka a felvetés maga igazából. Ugy se hiszed el, tudom. Erkölcsi oka van, hogy itt egyetlen hitesnek sem fordult meg ilyen a fejében.

3. verzió

Spendert bekábítóztuk.

Az átnevelőtiszt itt megáll az írásban. Mielőtt felveszi a telefont, hogy felhívja a démongenetikai labort, bekapcsolja lehallgatás-elhárító kézi készülékét (ezt nevezik a nyelveken szólás ajándékának), melytől sejtelmes, felismerhetetlen hangja lesz és csak az tudja kivenni szavait, aki rendelkezik dekódolóval (a nyelvek magyarázata). Amikor a vonal túlsóvégén meghallják szavait, már tudják, hogy az ellenség figyel és bekapcsolják a dekódolót. Most is így történt.

– Biga ügynök! Hogy áll a rhodosimennon-elhárító injekció?
– Alakul, alakul. – feleli Biga ügynök.
– A butaság-elhárító anyagból jó sokat tegyenek bele, hogy biztos legyen a hatás!

Majd Belll ügynökhöz fordul, aki éppen egy meghibásodott klóngenerátort bütyköl.

– Feltétlenül fel kell venni a zsoltárkombat témái közé ezt az embert! Legyen rá gondja!

Az átnevelőtiszt visszaemlékezik azokra a napokra, mikor Spender ügynök beoltását kivitelezték. Rendkívül egyszerű volt. Áram és Kábel ügynökök elintézték a dolgukat és Spendert kórházba vitték. Ahol Főorvos ügynök ügyesen adagolta neki a pszichostimulánsokat. Míg végül Spender rászokott az LSD-re. Egyesek már látni vélik fetrengeni is, de ha ilyet hall a főügynök, csak mosolyog bajusza alatt és ezt gondolja: hiába, hát csak jó fejek ezek a próféták, ügyesen tudnak látomásokat látni.

Na ennyit erről.

4. verzió

Spender áll minden mögött.

Ki hiszi el, hogy Spender HGY-s lett? topik (56)

Már nem teljesen tudom követni a konspirációs szálat. Esetleg ez a cél?

Egy bődületes, de szomorú marhaságot láthatunk a megtérés lehetőségének elvetésében.

Ki hiszi el, hogy Spender HGY-s lett? topik (77)

"De elárulnád, miért kellene örülnöm egy hitgyülibe történő megtérésnek? Ilyenkor két dolog történhet a. a betérő balek, akit azért rántanak be hogy lenyúlják vagy hangyaként dolgoztassák, cserébe beetetik a gyülis vallásos maszlaggal.

b. a betérő gazember, aki jól tudja hogy itt jelentős pénzeket lehet keresni, ha eljátsza szentfazék szerepet De érdemes kihangsúlyozni, amit még egyes gyülis ismerőseim is elismernek: itt durva átverésről van szó, nem vallásról. Szóval ne gyere Spender vallásos áhítat utáni vágyakozásával, amit a gyüliben kapott meg, mert rosszul leszek a röhögéstől. Mint írtam, tudom hogy erről pontos ismeretei voltak. Maximum a pénz szerepét lehetne kiemelni, mint fontos tényezőt."

és

Ki hiszi el, hogy Spender HGY-s lett? topik (63)

"Én személy szerint nem hiszek egy ilyen megtérés önkéntes és nonprofit jellegében."

Ez nálad minden baj gyökere. A pénz szerelme. Hagyjuk most azt, hogy ezen látásmód szerint soha senki, kezdve Jézustól, akinek ugyan nem kellett volna megtérnie, de mégis megtért, hiszen János a megtérés keresztségét hirdette, tehát soha senki nem tért meg önként és jószántából és azokat, akik így - vagyis számításból – tértek meg, még ki is használják. Hagyjuk azt a számos jóhiszemű embert, aki a történelem folyamán életét is feláldozva tett bizonyságot arról, hogy nem a földi javak utáni sóvárgás élteti ezen a földön, hanem valami jobb, mennyei kincs motiválja. Hagyjuk, hogy még Assziszi Szent Ferencet is sérti e kategorikus elvetése az istenhit Istentől érintettségének. A legszomorúbb nem ezen emberek sérelme, mert nekik bizonyságuk volt/van Istentől és reménységben élnek és halnak/haltak meg. Nem miattuk aggódom!

Hanem miattad és azok miatt, akik hisznek neked. Te felosztottad a világot megtévesztőkre és megtévesztettekre, erősekre és gyengékre, jókra és rosszakra. Ha nem lennének elegek a fentiek a bizonyításra, lássunk még egyet:

Demokráciában mindent szabad topik (29)

"Szép dolgokat írsz, csak az a baj, hogy jelenleg a világban demokráciáról szó sincs. Az erősek diktálnak, a gyengék engedelmeskednek. Szar dolog a gyengék közé tartozni"

Ne hidd, hogy elfogult vagyok veled szemben ez ügyben, mert antihitesként jelentél meg közöttünk. Találkoztam én ilyen fekete-fehér szemlélettel a Hit Gyülekezetében is. Nyilván más irányban. Én azokat is nagyon sajnálom. Téged is.

Így látni a világot persze rémegyszerű és nélkülözi a gondolkodás és megérteni akarás minden csíráját, de igen borzalmas lehet. Az nem teljesen világos, hogy magadat hova sorolod. A gyengék közé és azért vagy ilyen depi, mert "szarul" érzed magad? Igazából az erősek közé aligha, mert akkor fel sem vetnéd. De látszik, hogy nagyon akarsz az "erősek" közé tartozni. Így jöttél ide a vali-fili rovatba is. Azzal kezdted, hogy lehurrogtad Bigát, felvetve még azt is a megkísérelt lehengerelésben, hogy ő is ott fetreng a Hit Csarnokban. De erősnek gondolva magad, igazából te vagy gyenge. Érveid, mint jellemed, mocskosak és szörnyen gyengék. S miután a gőg – mellyel az erős színében akarsz feltűnni – megakadályoz abban, hogy meg akard érteni a dolgokat, nem is érted meg. Az én Istenem ráadásul a kevélyeknek még ellene is áll, ezért e dologban még Benne sem bízhatsz.

Ha abban tévednék is, hogy te így látod a világot, abban biztos vagyok, hogy így akarod láttatni.

S ha megkérdezed mi köze ennek az egésznek a pénz szerelméhez, elmondanám.

A gondolataid jól láthatóan a pénz körül forognak. Nem csak itt, hanem más írásaidban is. A világot is (erősek és gyengék) eszerint osztottad fel. A megtérést is kategorikusan megvehetőnek állítottad be. Számodra nyilván minden megvehető. Neked is meg van tán az árad? Hiszen azt szokták mondani, mindenki magából indul ki. Most éppen ki vett meg? Igaz lenne, hogy nem érdekel mennyit ér a szavad? Ne vess rám követ, a magas lovon ülve te hangoztattad ezt is!

Azt gondolom, személyedben (nickedben) egy meglehetősen gerinctelen alakot ismerhettünk meg. És ezen a nicken alig lépted még túl a 100 hozzászólást.

csá
SFI

ui: Még annyit. Abból is látszik, hogy nem ismered a Hit Gyülekezetét, hogy azt hiszed hatalmas anyagi lehetőségek nyílnak meg a kapcsolatrendszeren keresztül. Persze, ha Jézus Krisztus gondviselésére gondolsz, akkor még igazad is lehet. :-DD

ui2: A kettősmérce alkalmazását már nem akar különösebben bizonyítani. Ha csak egy dologra akarnék reagálni és sarkítani a dolgon, akkor azt mondanám Spendernek régen nem volt humorérzéke, de most mióta megkeresztelkedett, valahogy lett neki. Kiváló, kifinomult humorérzéke lett, ahogy feljött a vízből. Akarod-e, hogy erőltessem a dolgot? :-DDDD

rez          *****          2001-06-23 (83)

Kedves Semsei Ferenc!

Te ismerted Spendert a kimoderalasa elott?
Mi volt az emil cime? Es most mi?

Gyorgyi          *****          2001-06-23 (84)

Kedves Feri!

Megmondom neked, hogy Rhodosi nem tevtanito. En nem ismerem Rhodosit, nem talalkoztam vele, nem emaileztunk. Viszont a hozzaszolasaibol nagy bizonyossaggal sejtem, hogy o egy regi ember itt uj nicken. Hogy mi volt a regi nickje, elmondja, ha akarja. Bar szerintem ennek nincs tul nagy jelentosege, mert nem hiszem, hogy tul sokat vitatkoztal vele. (Legalabbis az elmult egy evben, elotte nem tudom)

Az, meg, hog ki kit tart ertelmesnek es nem ertelmesnek, semmit nem szamit. Spender egy feleve meg Birset tartotta butanak. Nehogy azt hidd, hogy te vagy itt a megmondo ember a forumon. Az, meg hogy az egesz a politikara megy ki, latszik ebbol a gorcsos erolkodesetekbol.

Rhodosi nem manipulalja a forumtarsakat, hanem elmondja a velemenyet. Mint ahogy te is. Akkor a te velemenyedet is nevezhetjuk manipulalasnak.

CSerfa          *****          2001-06-23 (87)

Kedves Rez!

Meg jóval a kimoderálás előtt találkoztam Tévtanítóval, Piglettel (aki még tán nem is ismerte akkor Spendert). Ilyen Spenderes tali tanúja Biga, Ducklin, Vigor, Tivadar (ha jól emléxem), Satya, Balázs, stb. Más ilyen pender nélküli tali résztvevője Piglet, Pottompanni, Faithful, Tévtanító, meg stb. Már, amin én is voltam, persze.

Mondd, a paranoiára nincs gyógyszer?

CSerfa          *****          2001-06-23 (88)

Kedves Gyorgyi!

Nem értem, mit kérdeztél tőlem, nem tudok válaszolni. De, azt megmondom, ha engem nézel, én is nagyon elfordultam a római katolikusoktól, nem a Hit Gyüli miatt ám, mert ha hiszed, ha nem, Hgy-s korom elején egyáltalán nem szóltak, vagy két évig a rómaiak ellen. Nem a Hgy a római ellenesség oka, hanem az a keserűség, amit érez az ember, amikor igazit talál, és meglátja, hogy az igazi helyett milyen ... festmények, ... szertartások, stb. ámítják a népet, hogy az élő Isten helyett a ...-t keressék. (Hadd ne bántsam mások istentiszteletét.)

Én is ezt vallom, de nem kívánok (már embereket) bántani, és megértem, hogy nektek nincs más. Amiért én ugyan nem vagyok nálatok sem több, sem jobb, csak sokkal-sokkal szerencsésebb. De Spender jól csinálja, ez bizony, az újjászületés jele, nem tudtad tán, hogy rengeteg szent (okkukt) könyvet égettek el azok az emberek, akik valóban megtapasztalták Isten erejét? Bizony, újjászületése után, pláne, ha megvallotta Jézust az emberek előtt Úrnak (nem ám szokásból, hanem tényleg Úrnak!), szóval az ilyen ember besózott ám, heves, tele van örömmel, lelkesedéssel! Szeretned kéne hát Spendert, ha az ő kritikája, józansága ellenére így megalázta magát az Igazság előtt, abban bizony van valami, spender jól csinálja, tanú ám ő, Isten kegyelmének, hatalmának tanúja!

És ne haragudj, de te mi módon látnád, ki született újjá? Nem bántásból írom, de, ha valaki újjászületik, ez egész életére elható alapvető változás, élmény a dolog, gondolom lelkesedik is, ha más születik újjá (mert még a mennyben is jobban örülnek egy bűnös újjászületésének, mint 99 igaznak.) És látom ám, Spender újjászületésének nem örülnek egyesek, hanem keseregnek. A biblia szerint szeretni kéne őt, nem ítélgetni, bármit is mond, hanem örülni. Ti nem örültök, hanem ítélgetitek, vizsgálgatjátok, ez bizony vallástétel rólatok! Nem is születtetek újjá szerintem (Nan, te, Rez és mind, aki öröm helyett csodálkozik), mert én bizony álítom, aki egy ember újjászületésén nem örül, bizony maga sem született újjá!

De legalább őszinték vagytok, nem szerepjátszók.
Nem bántásból írom, kérlek, ne haragudj rám!

rez          *****          2001-06-23 (90)

Ha ha ha !

Vicces vagy Cserfa!

Eppen csak belattad, hogy sosem talalkoztal Spenderrel aztan engem kerdezel a paranoia elleni gyogyszerrol?!?!? Kene? :-)))

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (91)

Olvasd már el még 1x! Szólni fogok Fulynek, hogy rágja már a szádba, mert tényleg elég ciki nektek, amit itt csinálsz.

[előzmény : (90) rez, 2001.06.23 17:54]

CSerfa          *****          2001-06-23 (92)

Rez, mit láttam én be?

Ha hazugnak mondasz, többé veled semmi dolgom! Én többször találkoztam spenderrel, kimoderálása előtt is találkoztam vele, meg utána is. Amit te írsz rólam, rágalom, ilyet nem láttam be.

Vond vissza, kérlek, amit rólam hazudtál, vagy semmi dolgunk egymással! Vigyázz, egyszerű beszéded legyen, a szójátékok nem kenyerem, ha kimagyarázol, vagy elferdítesz, én úgy vélem, szemét, hazug, és így istentelen ember vagy, akivel semmi dolgom!

[előzmény : (90) rez, 2001.06.23 17:54]

rez          *****          2001-06-23 (93)

Kedves Cserfa!

Bocsass meg ha felreertettelek.
Mond hat meg kerlek egyszeruen es vilagosan:
Talalkoztal-e Spenderrel a kimoderalasa elott?

IGEN/NEM

Udvozlettel!
Rez

rez          *****          2001-06-23 (94)

Termeszetesen az 1600 bejegyzes kimoderalasarol beszelek!!!!!!!

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (95)

nem vagyok fel jogosítva az emil címének kiadására

a régit – az egyiket – leírom, mert valszeg azóta nem használja, mióta betörtek neki valamelykbe

spender@emil.hu

de volt másik valami fbi-os, de azt már régen enm használta a velem való levelezésben

a legújabbat meg azért nem írom le, mert megkért, hogy ne adjam meg senkinek

de ezzel mit akarsz bizonyítani, hogy én sem tudok a Spenderrel történt dolgokról?

Személyesen nem ismertem. De már azelőtt leveleztünk, hogy kimoderálták. És velem már akkor jóba került itt a fórumon a nyilvánosság előtt. Nem emlékszel? Még én is védtem a kimoderálás miatt. S már akkor mi régen jóban voltunk.

És az a ciki, hogy hülyeségeket beszélsz.

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (96)

A 93 és 94-es hozzászólások után illene önvizsgálatot tartanod, mielőtt a pszichológiában külön szakkifejezést találnak kialakítani a nickedből. :-DDDDDDDD

[előzmény : (93) rez, 2001.06.23 18:34]

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (97)

... az átnevelőtiszt komótosan ballag az atombunker kihallt folyósolyán. Rezről gondolkozik. "Milyen csodálatos az az agykidobó készülék mellyel Rez ügynököt kezelésbe vettük." Gondolja magában. Majd nagyot sóhalyt, hogy ismét sikerült hatalmas rést ütni az Opus Dei befolyásán. Még szerencse, hogy elvetette Biga ügynök azon javaslatát, hogy tanítsuk meg Rez ügynöknek az olvasás rejtelmeit, s végül az agy kidobása mellett döntött Belll ügynök ragyogó ötlete szerint.

[előzmény : (93) rez, 2001.06.23 18:34]

rez          *****          2001-06-23 (98)

Kedves Ferenc!

Mi volt a kimoderalt Spender emil cime?
Tudod biztosra vagy sem?
Meselj egy kicsit errol a feltort emil cimrol!

A ciki az, hogy meg minding nem tudtad biztosra megirni, amit allitolag tudsz... A kimoderalt Spender emil cimet...

rez          *****          2001-06-23 (99)

Kedves Ferenc!

Sajnos nem volt egyertelmu "Cserfa" valasza, ezert kellett ugy rakerdezzek ahogy tettem.

Kivancsi vagyok valaszolni fog-e?!?!?!?!

Ugyanis Cserfa valaszabol az is kovetkezhet, hogy O az uj, "hamis" spendert ismerte, annak kimoderalasa elott, nem az igazit. De ez lehet, hogy ez neked tul bonyolult, inkabb gunyolodjal csak tovabb...

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (100)

1. leírtam, azt is, hogy több is volt
2. ő a kimoderálás előtt is téma volt a fórumon, hogy levelezünk
3. itt neked kellene bizonyítanod és nem nekem
4. nem mesélek neked semmiről, mert úgy sincs értelme, egyébként spender ezt is leírta, ha jól emléxem a Miért unchi topikba. Bár nyilván ezt nem olvastad, mert az neked nem megy.

rez          *****          2001-06-23 (101)

Vigyazz! Ha most nem valaszol "Cserfa", akkor abbol az is kovetkezhet, hogy O nem talalkozott az 1600 iras kimoderalasa elotti Spenderrel, csak az azutani gyulolkodo spenderrel...

[előzmény : (100) Semsei Ferenc, 2001.06.23 18:58]

faithful          *****          2001-06-23 (102)

Hát olvtársak, én ekkorát már rég nevettem fórumolvasás közben. Van erről egy elméletem: ezt a topicot igazából ufonauták nyitották, hogy az emberiséget halálra nevettessék vele. :-)))))))

rez          *****          2001-06-23 (103)

Nevessel kedves faithful... de tudod ki nevet igazan...

rez          *****          2001-06-23 (104)

En leirtam a tenyeket:

Szoval a tortenet roviden:

Spendert minden irasaval egyutt kimoderaljak, likvidaljak, megsemmisitik, eltuntetik az indexrol.

Spender meglepo stilusvaltassal visszater (a humora csak arnyeka az eredetinek) es nem keri irasainak visszatetelet egyszer sem.

Rez hadjaratot indit az irasok visszateteleert. Spender hallgat.

Rez elhallgat es honapokig nem ir a forumba.

Az uj Spender rez elhallgatasa utan "megter" a HGY-be es buzgo "evangelizacios" tevekenyseget folytat.

Mit szolsz ehhez kedves Ferenc? Hol van ebben a tenyfelsorolasban a hiba? Neked nem buzlik a dolog?

[előzmény : (100) Semsei Ferenc, 2001.06.23 18:58]

faithful          *****          2001-06-23 (105)

... ekkor faithful ügynök kiment a fürdőszobába, és megigazította a kontaktlencséjét, ami a nevetés közben, a nevetés hatására föllépő erőteljes könnyezés miatt egy kissé félrecsúszott.

[előzmény : (103) rez, 2001.06.23 19:04]

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (106)

Jajaja! Ha pedig 1 óra múlva néz ide Cserfa, akkor az már nem is Cserfa lesz, hanem egy Cserfa-klón, nemdebár? :-DDDDDD

[előzmény : (101) rez, 2001.06.23 19:01]

rez          *****          2001-06-23 (107)

hupsz... rossz idozites...

[előzmény : (105) faithful, 2001.06.23 19:08]

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (108)

Én (??? ha csak én írtam volna le!) már leírtam a hibát, míg te kezdettől adós vagy az összefüggésekkel. Mind1, már írtam Fulynek.

[előzmény : (104) rez, 2001.06.23 19:06]

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (109)

Faithfull ügynök csak ne nevessen! Mert ha kiesik a kontaktlencséje odavész az oktató jelleggel készült mikrofilm Spender-klón létrehozásáról, mely benne lett elrejtve.

rez          *****          2001-06-23 (110)

OK! Kivancsi vagyok Fuly beszamolojara!

Az osszefuggesek pedig ott eleg nagy betuvel le vannak irva. Legyen annal is nagyobb a betumeret? :-)

[előzmény : (108) Semsei Ferenc, 2001.06.23 19:13]

faithful          *****          2001-06-23 (111)

Igenis értettem ügynök olvtárs! :-))))))

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (112)

ja és ha már kérded, hogy nem bűzlik e valami.

de igen, te :-DDDD
immár lassan negyennapos lehetsz :-DDDD
de majd az atombunkerban a démongenetikai laborban helyreállítunk

[előzmény : (104) rez, 2001.06.23 19:06]

rez          *****          2001-06-23 (113)

Ja es hogy ertsed mirol van szo:

En DIREKT nem irok le osszefuggeseket, amikrol tudok. Ezek a tenyek a kulcsaim a megfejteshez. Ha valaki fullenteni probal, ezek alapjan tudom megallapitani a turpissagot.

Es talan mostmar sejted, miert kerdezem olyan kitartoan toled Spender emil cimet... :-)

Ne felejts el levegot venni a kovetkezo 5-6 percben... nem vennem a lelkemre... ;-)

[előzmény : (108) Semsei Ferenc, 2001.06.23 19:13]

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (114)

Legyen. :-DD tőlem ...
legfeljebb topikrombolásért kimoderálják
de majd ne kend majd rám, még nem vagyok moderátor, de ha az lennék olyan topikban akkor sem moderálhatnék, amelyikben vitatkozom

[előzmény : (110) rez, 2001.06.23 19:17]

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (115)

Gratulálok! A 111-ben azt írod, ott vannak az összefüggések nagybetűkkel. Majd a 114-ben, hogy "DIREKT nem irok le osszefuggeseket"

Legalább azt tudnád, hogy te mit írsz le

már leírtam az emilcímet

köszi légzésem rendben :-DDDDDDD

Nem tudom, te mit tucc, amit sejtelmesen mondasz, én csak azt tudom, ha egyházad is olyan sötét, mint te, akkor kiváló céltábla :-DDDDD és akkor a Hit Gyülekezete semmiben sem hibás :-DDDD

rez          *****          2001-06-23 (121)

Hu ha lebuktam! Kedves Ferenc te zseni vagy! Azt irtam, hogy

"Az osszefuggesek pedig ott eleg nagy betuvel le vannak irva."

"En DIREKT nem irok le osszefuggeseket, amikrol tudok."

Vagy varjunk csak,... ja nem, ennek van ertelme... csak te tul okos vagy, azert nem erted... (hogy nem minden osszefuggest irhatok le amit tudok, ahhoz, hogy ellenorizni tudjam masok beszamoloit, pl.: a tied...)

Irtad:

már leírtam az emilcímet

Tehat azt allitod, hogy ez volt Spender emil cime, ami ahhoz a nevehez tartozott, amikor az 1600 hozzaszolasat kimoderaltak!?!?!?

IGEN/NEM

Ha nem ahhoz a nevhez tartozik, akkor is kerlek ird meg, ebben az esetben azonban nem tudom ellenorizni... most...

Figyelmeztetes: Ha rossz valaszt adsz szavahihetoseged a szememben 0-ra esik es a hamistanu belyegzot sutom a virtualis homlokodra!

Ez semmi a te laborozasaid mellett... :-)

Mit jelentene ez? Azt, hogy a Spender ugyben tanusagteteled erteke zero.

Na most hogy halalra remitettelek, varom a valaszt kedves Ferenc...

Ja es miert kezdtel hablatyolni? Miert nem meselsz egy kicsit Spender FELTORT emil cimerol, amit emlitettel?

Bekesseg! :-) Rez

faithful          *****          2001-06-23 (122)

A normo, vagy a parano csapatban küzdesz??? :-)))

[előzmény : (121) rez, 2001.06.23 19:37]

CSerfa          *****          2001-06-23 (123)

Igen. Találkoztam Spenderrel kimoderálása előtt.

De figyeld csak a Találkozzunk topicban mit olvasni:

Piglet – – – - 2000-10-05 (395)

Hi!

Haat, egy paran: Balazs, Biga Cubensis, CserFa, Domestos, ducklin, kanka, Nan, Piglet, Satya, Spender, tivadar, TT, vigor – ha jol emlexem. Esetleg az ulesrendet is kered? ;-)

Jo volt, kar, hogy nem tudtatok jonni :((

Udv!
Piglet

Szóval nézz utána e topicnak, hogy megnyugodj! Több hozzászólás is erősít engem.

Most viszont a te válaszodat várom, mert nem félreértes van itt, mondom, ne magyarázd félre, vond vissza, és jelentsd ki, hamista állítottál rólam. Így, kereken.

[előzmény : (93) rez, 2001.06.23 18:34]

rez          *****          2001-06-23 (124)

OK Cserfa! Ez szep volt! Bocsanat, hogy felreertettelek, de teljesen biztos akartam lenni benne, hogy a kimoderalas elott talalkoztal vele! [Vö. Rez (90): "belattad, hogy sosem talalkoztal Spenderrel" – NF] Most pedig lassuk az erdekes tenyeket:

Tehat te is ott talalkoztal vele eloszor tavaj Majusban?

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (125)

Én azt állítom, hogy 2 emil címen leveleztem vele az 1600 hozzászólás kimoderálása előtt.
az egyik elsőtagjára már nem emléxem valami@fbi.hu
a másik spender@emil.hu
ettől föggetlenül lehetett még neki száz emil címe

aztán engem marhára nem érdekel milyen cimkével látsz el :-DDDD

aki itt hablatyol, az te vagy én azért nem írok róla, mert keveset tudok
keress rá V Spender beszél róla
miért én mondja el, aki biztos nem tud mindent, ha ő már régen elmondta itt a fórumon?

[előzmény : (121) rez, 2001.06.23 19:37]

rez          *****          2001-06-23 (126)

Bocsi!!! Mikor is volt az atalalkozo ahol te ELOSZOR talalkoztal Spenderrel?

[előzmény : (124) rez, 2001.06.23 19:46]

rez          *****          2001-06-23 (127)

Bingo Kedves Ferenc!

Vajon miert nem latogat el ide V Spender!?
(Szerencsed, hogy nem mondtad biztosra!)

rez          *****          2001-06-23 (128)

Cserfa! Mikor talalkoztal Spenderrel? Amit ideztel az egy oktoberi bejegyzes!!!

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (129)

hja egyébként Spender anno bemásolt magáról egy képet valamelyik topikba. De vagy 1,5 éve volt. Az első amit kérdeztem tőle, amikor talákoztunk, hogy ezek szerint az igazi kép volt. Több kérdés?

[előzmény : (128) rez, 2001.06.23 19:50]

rez          *****          2001-06-23 (130)

Mikor talalkoztal vele eloszor?

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (131)

kb 1 hónapja
de 2-nél bitos nem több

rez          *****          2001-06-23 (133)

Szoval 2 honappal ezelott meg megvolt a kep a forumon!?!?!?!? Hol van?

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (134)

ja nem a képpel Spenderrel talákoztam max 2 hónapja először a képet kb 1,5 áve láttam, de az első mondatom az volt a személyes találkozónkon, hogy ezek szerint a kép valódi volt

rez          *****          2001-06-23 (135)

Es erre mit mondott "Spender"?

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (136)

megmondta hogy hol is volt a kép
egyébként a talákozzunk topikban volt és vigorral hülyültek, melynek keretében betett magáról egy képet

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (137)

a kép egyébként a Talákozzunk topik 262-es hozzászólásában volt sajna már nincs ott
vagy a forrás lett törölve, vagy átszerkesztették az oldalt és annak keretében törölték

de ekkor még ott volt

2000-05-19

tehát nncs 1,5 éve, de a hozzászólásból láccik, hogy ez a legeredetibb SPENDER nicken íródott, akinek hozzászólásait nem is törölték.

igazából nem is értem miért lovagolsz a moderáláson, hiszen a talán legkeményebb időszaka továbbra is elérhető

és a nem törölt eredeti SPENDER-nek meg van az 1474 hozzászólása

asszem a legelső emilváltásunk vmi DJfarizeus vagy valami ilyesmiről jött

rez          *****          2001-06-23 (140)

Ez a kep sztori eleg jo! Tehat "Spender" azt mondta neked, hogy az a kep (amit te 1 evvel ezelott lattal) ot abrazolta? Az a kep nem letezik tobbe, tehat nem hasznalhato Spender beazonositasara... Mit tanacsolsz? Higyjem el neked, hogy a tobb mint egy evvel azelott latott kepre emlekezve azt kerdezted: Akkor hat igazi volt a kep? Mire az ott levo "Spender" azt felelte: Igen, es ettol el kene higyjem, hogy tet tutira az igazi Spenderrel talalkoztal? ...

Igy igaz! De ezt mar Gyorgyi megirta...

Mikor is toroltek le a masik Nickkel tortent bejegyzeseket?

[előzmény : (138) Semsei Ferenc, 2001.06.23 20:52]

rez          *****          2001-06-23 (141)

Bocsi! Az igy igaz arrol szolt, hogy a SPENDER-es bejegyzesek megvannak. Foludules volt olvasni, de ... Mintha az utolso bejegyzesek ...

Mit gondoltok?

[előzmény : (140) rez, 2001.06.23 21:20]

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (142)

rez te teljes félreértésben vagy
engem abszolút nem érdekel, hogy mit hiszel el, csak nem akarom, hogy még jobban lejárasd magad, meg felekezeted

és fogalmam sincs pontosan mikor törölték Spender hozászólásait, mert akkoriban én már csak ritkán fórumoztam a fórumon történtekről (a törlésről nem) általában Spender tett említést levélben ha pedig ilyenkor volt valami, ami érdekesnek tünt akkor benéztem egy ilyen alkalommal látom, hogy némelyek pl te is ki vannak bukva spender hozzászólásainak törlésén, ekkor én is megvédtem, ez olvasható is a Védem Spendert támadhattok topikban

ennyi

"Igy igaz! De ezt mar Gyorgyi megirta..."

örvendetes, hogy ezek szerint mégis csak tucc olvasni. kár, hogy szelektíven. és még mindig nem jutott el a tudatodig, hogy ha nekünk egyáltalán érdekünkben állt volna Spender hozzászólásaiból bármit törölni, az a SPENDER hozzászólások lettek volna, az meg meg is van, nem került törlésre.

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (144)

na jó rez

egyelőre én nem folytatom veled, neked orvosra van szükséged, nem egy fórumtársa

agyő

az átnevelőtiszt miután elkönyvelhette rez ügynök teljes sikerét az antikatolikus hadműveletben, mint aki jól végezte dolgát bepakol bondmobiljába, várja a Balaton, bekapcsolja a Sláger Rádiót és hallgatja Máté Péter ügynök slágerét: "Most élsz ..."

rez          *****          2001-06-23 (145)

Kedves Ferenc!

Ne tubusolj! (Ne fullents!)

A Spender kepregenyek tehat nyugodtan maradhattak volna? Az 1595 hozzaszolas nem zavart volna egyaltalan?

ha nekünk egyáltalán érdekünkben állt volna Spender hozzászólásaiból bármit törölni, az a SPENDER hozzászólások lettek volna, az meg meg is van, nem került törlésre.

Miert hazudsz?

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (146)

te hazudsz!

Spender képregényeinek semmi köze az 1500 hozzászólások kimoderálásához, azokat ettől függetlenül kimoderálták

de szerintem Spender hétfőre gépközelben lesz és majd ha akar helyre tesz téged, ha addig Fuly nem szól

Biga Cubensis          *****          2001-06-23 (148)

Főügyök úr!

Ne haraguggyon, de maxra állítottam az agymosót és kicsit tovább nmaradtam benne a kelleténél. Lemaradtam valamiről, vagy a helyzet továbbra is súlyos?

Még szerencse, hogy Cserfa ügynököt is riasztotta! Nagy ötlet volt! Csak tudnák a srácai, meg a nebulók, hogy valójában titkosügynök és a szünetekben ad jelentést!

Utasításra vár,
Biga ügynök

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (149)

egyébként azon ne csodálkozz, hogy akkor a moderátorok nem méltattak válaszra, nagy irgalmasság kell az ember jellemében a veled való vitára, olyan sötét vagy. nem csoda, hogy balázs honlapján kitakartattad az arcodat rez=paranoia

jó lenne, ha csak annyit kellene mondani, hogy "Távozz belőle a názáreti Jézus nevében!"

de attól tartok e fajzat csak könyörgés és böjtölés által megy ki

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (150)

Biga ügynök!

Felüdülés játékos kedvű és normális embert olvasni :)
a helyzet súlyosabb, mint valaha
már emilben riasztottam Fuly ügynököt is, de gondolom csak hétköznap lesz, ahogy pedálos bíboros ügynök is

rez          *****          2001-06-23 (151)

Ha ha ha !

Szoval erdekel az arcom teged!?
Miert? Mit csinaltatok Spenderrel?

[előzmény : (149) Semsei Ferenc, 2001.06.23 21:48]

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (152)

az arcod téged érdekel, mert te takargatod
én spenderről kerestem képet, mert úgy hallottam vki egy talin csinált róla

látom még mindig nem tucc kilépni egocentrikus világképedből
vedd észre nem érdekelsz! :-DDD

ja és rez reszkess, mert nemo ügynök viszont ismer téged! :-DDDDD

rez          *****          2001-06-23 (154)

Olyan "erdekes",hogy a lenyegi kerdesek elsulyeszteseig ilyen aktivan szoltok hozza :-)))

No de ne feledjuk, mirol is van szo:

Szoval a tortenet roviden:

Spendert minden irasaval egyutt kimoderaljak, likvidaljak, megsemmisitik, eltuntetik az indexrol.

Spender meglepo stilusvaltassal visszater (a humora csak arnyeka az eredetinek) es nem keri irasainak visszatetelet egyszer sem.

Rez hadjaratot indit az irasok visszateteleert. Spender hallgat.

Rez elhallgat es honapokig nem ir a forumba.

Az uj Spender rez elhallgatasa utan "megter" a HGY-be es buzgo "evangelizacios" tevekenyseget folytat.

Es a HGY-s csapatban kitort a panik rez kerdeseire...

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (155)

"Es a HGY-s csapatban kitort a panik rez kerdeseire..."

el van a gyerek ha jáccik :-DDDDD

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (156)

Ne fordítsd meg a bizonyítás terhét!
Te állítottál valamit 0 azaz nulla bizonyítással.
És ezt nagy hangon ismételgeted.

Tiszta Goebbels.

rez          *****          2001-06-23 (157)

Na vegre Ferike!
Ne hagyd abba folytasd!!!

Irtad:

ja és rez reszkess, mert nemo ügynök viszont ismer téged!

Kerlek modd el, mitol kell reszkessek!
Meseld el mit csinaltatok Spenderrel?

rez          *****          2001-06-23 (158)

Ferike tevedsz.

Te vagy az aki eddig 0 bizonyitassal allitott dolgokat. Az en ervelesemet itt olvashatod. HOL A TIED?

Azzal erveltel: Nem allt erdeketekben Spender irasait kimoderaltatni!!! Egyetertesz velem, hogy hazudtal?

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (159)

"Kerlek modd el, mitol kell reszkessek!
Meseld el mit csinaltatok Spenderrel?"

Igazából átoperáltuk nővé és menthetetlen vagy rád is ez a sors vár. NYITOTTAM EGY TOPIKOT, HA ÉRDEKEL VALAKIT. :-DDD

Biga Cubensis          *****          2001-06-23 (160)

Rez,

Spender az Öntsünk tiszta vizet a pofámba topicban leírta, hogy nincs szándékában HGY-s lenni. Ezért a topic címe eleve értelmetlen.

Feriék annyit csináltak Spenderrel, hogy megkeresztelték. Ennek, mint kereszténynek örülnöd kellene. Többről pedig szó sincs.

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (161)

"Te vagy az aki eddig 0 bizonyitassal allitott dolgokat. Az en ervelesemet itt olvashatod. HOL A TIED?"

Goebbelsz bácsinak lehet érvelni egyáltalán?

"Azzal erveltel: Nem allt erdeketekben Spender irasait kimoderaltatni!!! Egyetertesz velem, hogy hazudtal?" Ez a te szokásod.

rez          *****          2001-06-23 (162) Kedves Ferike! Irtad: Igazából átoperáltuk nővé

Es tulelte?

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (163)

Igazából igen és most keresünk neki férjet. Talán hozzáadjuk Németh Sándorhoz. Persze előbb ki kell találni mi legyen Judittal, de nincs olyan, mit meg ne oldanánk. :-DDDDD

rez          *****          2001-06-23 (164)

Mondjad Kedves Biga!

Tehat az "uj" Spender nem csabitja az emberkeket a gyulibe?

rez          *****          2001-06-23 (165)

Ferike, javaslom, hogy tanacsod szerint varjuk meg "Spendert". Hany nap is kell igy neki 3-4, hogy felkeszuljon? :-) just kidding...

CSerfa          *****          2001-06-23 (166)

Rez!

Segítek neked kicsit. Spendert nem 2000 októbere előtt moderálták ki. Legalább a saját írásaidnak néznél utána! Tudod-e, a dátum mire való?

Szóval ímmár harmadjára szólítalak fel, mondd meg, hazudtál-e, vagy nem, mikor rólam állítottad, soha nem találkoztam Spenderrel? [ld: Rez (90), ahol tényleg ezt állította – NF] Nekem nem elég, ha azt mondod, tévedtél, mert nem tévedtél, hanem szvsz szándékos volt, azzal a céllal, tán bejön, tán azt hiszik többen, Spender (a mostani) tényleg hamis személy.

Ha megteszed, ha elismered, hazudtál (nem tévedtél), semmi baj, próbálkoztál, és nem jött be.

Ha nem felelsz egyszerűen és egyértelműen, azaz nem ismered el, hogy hazudtál, és nem vonod vissza egyértelműen, én téged hazug, jellemtelen, istentelen embernek tartalak, így emlegetlek, és veled többé nem beszélek, ignorállak.

Mert meg van a véleményem arról, aki képes egy élő ember létezését letagadni, csak azért, mert valaha kiálltál mellette, mivel kedves volt neked, hogy felekezeted ellenfelét rúgdossa. Még a létezését is tagadod, mert most felekezeted ellen fordult, és ellenségeitek értékeit elismeri. Az ilyen emberek fizikailag is megszüntették a nekik nem tetsző embereket, inkább, mint bármely földi hatalom! (Bizony, a legtöbb vért a római katok ontották, ontatták, többet minden földi hatalomnál).

Én komolyra veszem ám, inkább térj meg, és állj le ezzel az elmebeteg hadjárattal!

CSerfa

UI.:
Egyébként itt arccal, névvel, címmel, telefonszámmal bíró Fórum-társak vannak ám, gondold csak meg, nagyon kilóg a lóláb, itt legfeljebb te lehetsz fantom-személy, tán magadból indultál ki? (Nem jött be!)

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (167)

milyen felkészülés?
melóhelyről netezik és otthon nincs gépe
7vége van, ha nem tudnád
meg hát a te feltételezésed szerint már profinak kellene lennie tiszta hülyeség

[előzmény : (165) rez, 2001.06.23 22:20]

Biga Cubensis          *****          2001-06-23 (168)

Spender nem csábít senkit sehová. Legfeljebb a Bibliához, de azt hiszem ezt nem róhatjuk fel neki vétkül.

[előzmény : (164) rez, 2001.06.23 22:19]

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (169)

kiemelném azt, ami szvsz nagyon betalál

"Nekem nem elég, ha azt mondod, tévedtél, mert nem tévedtél, hanem szvsz szándékos volt, azzal a céllal, tán bejön, tán azt hiszik többen, Spender (a mostani) tényleg hamis személy."

"Mert meg van a véleményem arról, aki képes egy élő ember létezését letagadni, csak azért, mert valaha kiálltál mellette, mivel kedves volt neked, hogy felekezeted ellenfelét rúgdossa. Még a létezését is tagadod, mert most felekezeted ellen fordult, és ellenségeitek értékeit elismeri. Az ilyen emberek fizikailag is megszüntették a nekik nem tetsző embereket, inkább, mint bármely földi hatalom!"

Így van, modern inkvizíció a virtuális világban.

"Egyébként itt arccal, névvel, címmel, telefonszámmal bíró Fórum-társak vannak ám, gondold csak meg, nagyon kilóg a lóláb, itt legfeljebb te lehetsz fantom-személy, tán magadból indultál ki? (Nem jött be!)"

bezony :-)

[előzmény : (166) CSerfa, 2001.06.23 22:22]

Biga Cubensis          *****          2001-06-23 (170)

Jhajjj kedves Főügynök Úr, én mindent elvállalok. Vegykonyhámban mindent megteszek, Németh Sándor pedig mindeki tugyya, csak báb, az Ügynökségé a hatalom.

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (171)

A Zátnevelőtiszt most van igazi gondban. Nem tudja Biga ügynökről, hogy férfi, vagy nő. Ha férfi, akkor tisztasor, hozzámehet Judit. Ha nem, akkor valakit operálni kell.

[előzmény : (170) Biga Cubensis, 2001.06.23 22:30]

rez          *****          2001-06-23 (172)

Szia Cserfa!

Szallj le a magaslorol!
Mar bocsanatot kertem, hogy felreertettelek!

Nem probalkoztam semmivel, csak azzal, hogy megertsem a tenyeket. Ha azt allitanam, hogy probalkoztam, akkor hazudnek. Nem fogok azert hazudni, hogy ne tarts hazug embernek...

Kerlek segits! En nem voltam itt amikor Spendert kimoderaltak. Valoszinu a kimoderalas idopontjat ki lehetne talalni a T. szerk topicbol., de az en topicombol nem nagyon, mert az elejet nem tudom megnezni.

Segits hat kerlek!
Mikor moderaltak ki Spendert!?

rez          *****          2001-06-23 (173)

Az en ervelesem lenyege: Olvassatok el SPENDER es a kimoderalas utani Spender irasait egymas mellett. Eg es fold...

rez          *****          2001-06-23 (174)

Elozetes kerdesek "Spendernek" ha vegre benez ide:

Hol van Tevtanito?
Mit tartasz es hirdetsz a HGY-rol ma?
Mi lett a kulsos kepregeny oldalakkal?
Mi tortent veled a kimoderalas ota?
BAGY?

CSerfa          *****          2001-06-23 (175)

No, gyerekek, szvsz kiderült rezről, hogy hazug, szemét, istentelen, reménytelenül gazember. Úgy fogalmaz, ahogy akar, nem zavarja saját szemétsége, semmi hazugsága, csak a cél számít. A magam részéről kiszálltam ... Lehet kiáltozni moderátorért. Én sajnálom a fáradságot, a próbálkozást, ... mind1.

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (176)

"Igazság" bajnoka azt áruld el inkább, miért akarod Cserfa hozzászólását töröltetni a agad nevében?

T. Szerk. topik

"rez – – – – – - 2001-06-23 (3986)

Kerem a Ki hiszi el, hogy Spender HGY-s lett? topicbol a vallas-filozofia temakorben a 92-es hozzaszolasom torleset!

Koszonettel!
Rez"

[előzmény : (174) rez, 2001.06.23 22:59]

rez          *****          2001-06-23 (177)

Isten aldjon Cserfa!

[előzmény : (175) CSerfa, 2001.06.23 23:00]

rez          *****          2001-06-23 (178)

Te az olvasas bajnoka vagy igaz Ferenc!
Lehet, hogy mar toroltek is a 92-es hozzaszolasom?
Bingo!

[előzmény : (176) Semsei Ferenc, 2001.06.23 23:01]

Semsei Ferenc          *****          2001-06-23 (179)

na akkor mesélj mi volt ott?
de már csak holnap, mert megyek aludni

egyébként az érvelésben és az olvasásban örök citrom díj a tiéd mindenképpen

[előzmény : (178) rez, 2001.06.23 23:04]

rez          *****          2001-06-23 (181)

Olvastad es feleltel is ra...

[előzmény : (179) Semsei Ferenc, 2001.06.23 23:06]

Gyorgyi          *****          2001-06-24 (184)

Kedves Rez!

Spender megirta, hogy nem hgy-s, es nem is szandekozik az lenni. Oruljunk ennek. Hagyjuk az egeszet a fenebe.
Az elmult honanapokban nem voltal itt. A hgy mar nem volt annyira tema.

A moderalassal sok gond volt. A politikan is 40-en kivonultunk a moderalas tarthatatlansaga miatt.

Spendernek a baratnoje bagyos. Spender az elmult idoszakban felvaltva jart a bagyba es a hgy-ba. Ha voltal szerelmes, tudod milyen a szerelem. A szerelmedert mindent megteszel. Majd a langolo szerelem elmulik, es talan akkor Spender is maskepp latja a dolgokat. Ha meg nem, akkor sem lehet semmit sem csinalni.

rez          *****          2001-06-24 (185)

Kedves Gyorgyi!

Koszonom az infokat. Azert szeretnek utana jarni ki is az "uj" Spender, de foleg, hogy hol a regi... Hamarosan megtudod milyen ervek szolnak a bloff mellett, de eloszor Spenderrel kell beszeljek.

Te tudod miota van Bagy-os baratnoje, (es a baratnoje miota BAGY-os?)

rez          *****          2001-06-24 (186)

Ja igen, elfelejtettem megkerdezni meg:
Te tudod Gyorgyi, hogy TevTanito hova lett?

Semsei Ferenc          *****          2001-06-24 (187)

tévtanítót biga ügynök elásta camp davidben az aranyhalas medence mellett

aztán most néhányn napja kimászott a sírból és rez ügynök bőrébe bújva jelentkezik be és kelti a feszt

[előzmény : (186) rez, 2001.06.24 11:56]

rez          *****          2001-06-24 (188)

Es most valami ertelmeset is mondanal TevTanitorol? :-(

[előzmény : (187) Semsei Ferenc, 2001.06.24 12:21]

Semsei Ferenc          *****          2001-06-24 (189)

kérdezd meg tőle
miért tőlem kérdezed egy emberről, akihez alig van valami közöm, s a nevét is csak mástól tudom

ha nincs meg az emilcíme adhatok egyet, amin nekem írt nem régen és védte magát, hogy ő nem ír több nicken
s mikor igazából én kifejeztem, hogy nem igazán érdekel, hogy ki hányféle nicken ír és nem vagyok képben a fórumokon történteket illetően, abba is maradt a levelezésünk

de hadd idézzek neked egy "klasszikust"

"Ha észreveszed, hogy döglött lovon lovagolsz, szállj le róla"

vedd már észre :-DDDDD

másrészt miért vársz tőlem bármi értelmeset?
semmi értelmessel még nem álltál elő ...

[előzmény : (188) rez, 2001.06.24 12:33]

rez          *****          2001-06-24 (191)

Koszonom a figyelmeztetest! Ideje valami ertelmeset irni ujra.

Miert is gyanus Spender Palfordulasa?:

Spendert minden irasaval egyutt kimoderaljak, likvidaljak, megsemmisitik, eltuntetik az indexrol.

Spender meglepo stilusvaltassal visszater (a humora csak arnyeka az eredetinek) es nem keri irasainak visszatetelet egyszer sem.

Rez hadjaratot indit az irasok visszateteleert. Spender hallgat.

Rez elhallgat es honapokig nem ir a forumba.

Az uj Spender rez elhallgatasa utan "megter" a HGY-be es buzgo "evangelizacios" tevekenyseget folytat.

Hitgyulis forumtarsaink eszeveszett hajraba kezdenek rez elhallgattatasara. Lasd.: S.F. 187-es irasat itt lejebb. Vajon miert? Mitol felnek?

Balázs          *****          2001-06-24 (192)

Kedves rez!

Az én álláspontom: mivel egy spenderrel aki valszeg "a" SPENDER volt) találkoztunk már személyesen is, hívjuk meg a következő talira azzal, hogy sokat segítene a megjelenésével, mert lezárhatná ezt a vitát. A tali egyébként – emlékeim szerint – most 28-án lesz, ld. Találkozzunk topic. Itt aztán kiderülhetne minden.

(Kedves eredeti SPENDER, ugye, eljössz?)

Természetesen ettől még igazad is lehet, mint ahogy a HGY-seknek is. Addig azonban érdemes lenne ezt a nem túl szép, 568-as betűmérettel ordított vélemény-nyomatékosítást abbahagyni. Azt hiszem, még ha az ellenfél nem lenne is kulturált vitapartner, akkor sem szabadna elveszteni a türelmünket.
Mit szólsz?

Üdv:
Balázs

[előzmény : (191) rez, 2001.06.24 13:21]

rez          *****          2001-06-24 (194)

Szia Balazs!

Nagyon jo lenne, ha az eredeti Spender eljonne!

Te mikor talalkoztal vele? Mennyivel a Spender nick kimoderalasa elott?

A nagybetus "ordibalas" egy taktika reszet kepezi... celja, hogy a topic lenyeget a felszinen tartsa... azokat az erveket irom le lo-, nem is vizilo betukkel amelyekre a topicot epitettem. Szerintem hatekony modja a lenyeg felszinen tartasanak. Szerinted csunya... A ketto nem zarja ki egymast... ;-)

Rhodosi Mennon          *****          2001-06-24 (195)

Semsei Ferenc,

Alaposan kielemeztél, szóval mindenre most biztos nem fogok válaszolni. Most jöttem vissza egy vidéki városból, ahol egy barátomat látogattam meg. Elszörnyedve vettük észre, hogy gyüli megvette ott az ottani egykori kultúrházat. Igy most minden vasárnap kilométerekre hangzik óbégatásuk. Egy helyi járókelő elborzadva jegyezte meg: "Mit akarnak ezek tőlünk?". Röviden ennyi a helyiek véleménye a jelenségről.

De visszatérve a válaszokhoz, nem lepődtem meg, hogy ilyen színben fogod látni személyemet. Eléggé rendben van az önértékelésem, sok hibát és túlzást követte már el, de nem hiszem hogy az itt leírtakból bármit is vissza kellene vonnon. Semmivel sem volt lenézőbb vagy bántóbb a stílusom veletek szemben, mint ahogy ti viselkedtetek itt korábban több általam kedvelt emberrel szemben. Ne várjátok tehát, hogy mindig csak tolerancia és megbocsátás szellemében fognak veletek viselkedni. Tőlem ugyan távol áll az ószövetség bosszúálló szellemisége, de valahol meg kell húzni a határt. Ti meg csak nem álltok le a mindenkit lenéző, agresszív és durva hozzászólásaitokkal. Igy biztosan el fog durvulni a fórumok stílusa.

A Spender ügy varációi:
Itt alaposan kiforgattad az általam írtakat. Az 1. verzió majd akkor fog bizonyosan megdőlni, ha az autentikus Spender tisztázza a dolgokat személyesen. A 2. verzióban nem pontosan azt írtam le, amit itt te kielemeztél. Meg azért ne nézzük hülyének egymást ezzel a mesebeszéddel, amit te erről a lefizetés ügyről összehoztál. A 3. verzió sem kifejezetten erről szól. Különben kösz a sztorit. 4. verzió meg nem is volt, ezt már csak összekombináltad.

Kábítószerek:
Nem egy gyülis összeröffenésről láttam már felvételt, és elfogadható beszámolóknak sem vagyok hiányában. Valamint nem csak az én véleményem, hogy a gyülis extázis nem egy kifejezetten normális jelenség. Akárhogy is nézzük az LSD (vagy más halucinogén anyagok) hatása nagyon hasonló tüneteket produkál, mint ami a gyüliben történik gyakran. Ezeket a tüneteket egyébként a régi Spender is leírta az "Állatkerti körséta" topicban.

De vigyázz, mert valszeg már akkor underground közszereplők voltak, mikor te még a III/III-ba akartál jelentkezni!

Korom miatt aligha jelentkezhettem volna a III/III-ba, nem tudom honnan veszed ezt a sületlenséget. Viszont nem egy underground közszereplőről kiderült azóta, hogy beszervezték.

Ott kezdődik, hogy nincsenek "vezető ideológusok".

Ezek a vezető ideológusok nem feltétlenül a gyüliben vannak, bár szerintem ott is akad pár, lehetnek teljesen kívülállók is. Ők a vállalkozás megszervezői, és ők söprik be a profitot is, de ugyanakkor kijelölik az ideológiai csapásirányokat is. A gyüli fő feladatáról már írtam korábban.

A többit később, iszonyúan sokat írtál.

[előzmény : (81) Semsei Ferenc, 2001.06.23 15:32]

Semsei Ferenc          *****          2001-06-24 (196)

Rhodosi Mennon!

"Elszörnyedve vettük észre, hogy ..." blabla

Ne gyere nekem a fórum stílus kiigazító hamis szerepében! Ez a stílus nem velünk kezdődött és nem is velünk folytatódott. Magyarul ne kend ránk! S ha te is felveszed a kesztyűt, semmi erkölcsi alapod ezért minket bírálni.

Idézlek téged: "Igy biztosan el fog durvulni a fórumok stílusa."

Ha neked erre lenne gondod, nem veszed fel a kesztyűt.

A variációk
1. Nem forgattam ki. Csak nem idéztem szószerint, mert még hosszabb lett volna.
Az sem győz meg, ha Spender visszajön hétfőn és elmondja, hogy ő az. Azért sem, mert talán elkerülte figyelmedet, de valszeg mielőtt hazament a melóhelyéről indított 1 topikot ezügyben, ahol már reagált e topik témájára is.
És miért nem elég addig is, hogy hárman (ha jól emléxem) és nem hitgyülisek elmondták, hogy találkoztak a kimoderálás előtti és a mostani Spenderrel?
2. Nem látok ellenérvet, csak vagdalkozást. Én 4-et felhoztam. Egyelőre csak a te írásaid tűnnek mesének. de még adok esélyt a cáfolatra, mert mint írtad, még írsz.
3. Pontosan erről szólt.
4. Oda tettem azt is, hogy hol írtad.

Kábszer
Jól értem? Most megint hátrább raktad az agarakat és csak feltételezésről beszélsz? Mikorra fogod eldönteni? Képzeld a Szent Lélekkel való betöltekezésnek meg olyan hatása volt az Ősegyházra, hogy részegnek nézték őket. Ezek szerint ők részegek voltak? ez volt a bizonyítás?

"Korom miatt aligha jelentkezhettem volna a III/III-ba, nem tudom honnan veszed ezt a sületlenséget. Viszont nem egy underground közszereplőről kiderült azóta, hogy beszervezték."

Nekem a korod semmit nem mond. Mert lehetsz akár 10, akár 100 éves is így virtuálisan. Tudod, Spender csak egy pszeudo-spender. :-DDD Az, hogy némelyekről (mennyi is az a nem egy?) kiderült, még mindig nem bizonyíték a Hit Gyülekezete ellen.

"Ezek a vezető ideológusok nem feltétlenül a gyüliben vannak, bár szerintem ott is akad pár, lehetnek teljesen kívülállók is. Ők a vállalkozás megszervezői, és ők söprik be a profitot is, de ugyanakkor kijelölik az ideológiai csapásirányokat is. A gyüli fő feladatáról már írtam korábban."

Jártásemberem! Neveket és konkrétumkat követlek! Ha nincs, akkor ne vedd rossz néven, ha azt mondom, hazudsz.

várom a többit

Rhodosi Mennon          *****          2001-06-24 (197)

Te itt egyből nekem esel, a többi dologra így válaszolni sem tudok. Látom nagyon szimpatikus vagyok neked.

Nem annyira átütő a stílusod mint hinnéd, a durvaságokat meg feleslegesnek tartom, mert akkor nincs értelme tovább folytatni a vitát. Különben, meg kell mondanom őszintén, valamilyen szinten élvezem is a ezt a tűlfűtött eszmecserét veletek, hiszen ellenség nélkül háborúzni sem lehet, és akkor oda a szórakozás... :))

A nevekkel kapcsolatos konkrétumokat meg hiába várod. Egyrészt nem akarok közszereplőket rágalmazni, másrészt meg mondhatnám hogy John Smith a gyüli ideológiai vezetője, ennek nem sok hírértéke lenne.

Az ideológiák sokáig veszélytelenek tudnak maradni, amíg állnak mögöttük tettek. A ti esetetekben viszont tettekről van szó. A követett csapásirány pedig nagyon is nyilvánvaló és egyértelműen ideologisztikus töltésű, mégpedig nem kis mértékben vallásos köntöbe csomagolt szélsőbalos irányvonalról van szó, erről bárki meggyőződhet aki beleolvas valamelyik gyülis topicba. Hiszen véletlenül pont azokat az intézményeket támadjátok, mint korábbi kommunista elődeitek, csak a csomagolás különbözik. És szintén véletlenül ugyanazok győzelméért imádkoztok, akik elődei korábban a proletárdiktatúra élharcosai voltak. De visszatérve az ideológiához, valakinek csak meg kell határozni, mit fogtok képviselni. Nem mond már hogy csak improvizáltok, amikor olyan rohadt egységes az egész...

[előzmény : (196) Semsei Ferenc, 2001.06.24 22:05]

Semsei Ferenc          *****          2001-06-24 (198)

Nem szimpátia kérdése a dolog.

Nem hiszem, hogy durvultam volna. De bizonyosan nem jobban, mint te.

"A nevekkel kapcsolatos konkrétumokat meg hiába várod. Egyrészt nem akarok közszereplőket rágalmazni, másrészt meg mondhatnám hogy John Smith a gyüli ideológiai vezetője, ennek nem sok hírértéke lenne.

Tehát magad is elismered, hogy rágalmazol. Illetve, ha neveket mondanál, akkor azok csak rágalmazások lennének. Gratula!

"Hiszen véletlenül pont azokat az intézményeket támadjátok, mint korábbi kommunista elődeitek, csak a csomagolás különbözik. És szintén véletlenül ugyanazok győzelméért imádkoztok, akik elődei korábban a proletárdiktatúra élharcosai voltak."

hihihi
Melyik intézményre gondoltál, hogy támadjuk? Arra, amelyik kollaborált az állampárt eszméjével?
Vagy azokért imádkozunk, akik nem kollaboráltak vele, de azok a proletárdiktatúra élharcosai? :-))
Aszondtad, te a korodnál fogva nem lehettél III/III-as. Ok, akkor csak bevetted a maszlagot. :-DD

"De visszatérve az ideológiához, valakinek csak meg kell határozni, mit fogtok képviselni. Nem mond már hogy csak improvizáltok, amikor olyan rohadt egységes az egész..."

Ciki mi? És még sem ideológia. Képzeld az egység idealisztikus állapotát 2000 évvel ezelőtti állapotról vettük. Vagyis ez a cél! A te szempontodból lesz ez még rosszabb is. :-D

[előzmény : (197) Rhodosi Mennon, 2001.06.24 23:28]

[Ez a szál elment a HGY és az SZDSZ viszonyának taglalása felé]

udvari          *****          2001-06-25 (214)

sajjhh egyere menthetelenebb vagy !

No hajlongjál csak tovább ama lénynek oszt susároljál rágalmazzál vádoljál tovább ahogy tanultad az uradtól t.i a szív teljességéből szól a száj !

Azt a kincseid igen-igen jól látszanak ! Jöjjön csak a rothadt beszéd a szádból nem is fog elmaradni jutalmad !

[előzmény : (31) rez, 2001.06.22 13:55]

udvari          *****          2001-06-25 (215)

Bizonyám !

De én nem az égi királynéhoz szoktam mormogni :)))

Áldjon az Úr !

Testvérek ha rám hallgattok ilyen elvetemült gonosztevőre mint pl Rez egy huncut betüt se pazaroljunk !

T.i még azt hiszi ,hogy mond valamit .
1.Mindig ugyan azt szajkózza
2.Nem is érti a neki címzett írásokat
3.Nemsokára vörös nagybetűvel fog susárolni !
ISten Áldjon MIndenkit !

[előzmény : (46) CSerfa, 2001.06.22 20:34]

Semsei Ferenc          *****          2001-06-25 (222)

[...]

Spender keresztségéről. Arról, hogy éppen csak nem mondtad ki, hogy eltettük lábalól. Arról, hogy szerinted megvettük. "Tovább is van mondjam még?" [előzmény : (217) Rhodosi Mennon, 2001.06.25 18:58]

Rhodosi Mennon          *****          2001-06-25 (223)

[...]

Én azt sosem mondtam, hogy ti Spendert likvidáltátok, ennek utánanézhetsz. Ezt te mondtad ki, ez a gondolat talán túlzottan is nyomasztja tudatodat.

[előzmény : (219) Semsei Ferenc, 2001.06.25 19:28]

Semsei Ferenc          *****          2001-06-25 (225)

[...]

"Én azt sosem mondtam, hogy ti Spendert likvidáltátok, ennek utánanézhetsz. Ezt te mondtad ki, ez a gondolat talán túlzottan is nyomasztja tudatodat.

Én sosem mondtam, hogy ezt mondtad. Sőt!!! Éppen azt mondtam, hogy sugallmaztad. A lelkismeretem nekem rendben van. Nem is én menekülök, hanem Te.

[előzmény : (223) Rhodosi Mennon, 2001.06.25 20:30]

Rhodosi Mennon          *****          2001-06-25 (230)

[...]

Hazugságaid meg különösen felháborítóak, ha nem mondok valamit, akkor sugalmazok? Ezt lehet fokozni is, ha nem sugalmazok, akkor biztos gondolok rá. Nevetséges ez a rágalmazás

[előzmény : (225) Semsei Ferenc, 2001.06.25 20:42]

rez          *****          2001-06-26 (231)

Sziasztok!

Kedves V Spender! Varjuk megjelenesedet es kommentarodat!
Kedves Piglet te is irhatnal!

Semsei Ferenc          *****          2001-06-26 (233)

No akkor kezdjük a dolgot. Látom, ha nem is nekem, de azé igyekszel törleszteni.

[...]

Hazugságaid meg különösen felháborítóak, ha nem mondok valamit, akkor sugalmazok? Ezt lehet fokozni is, ha nem sugalmazok, akkor biztos gondolok rá. Nevetséges ez a rágalmazás

Először is mi ez a többes szám? Ebben a kérdésben egyetlen vitatott kérdés volt. Tehát már ebben sem mondasz igazat. De lássuk mit is mondtál:

Idemásolom az inkriminált hozzászólásodat és kiemelem azt, amivel sugalmazol.

E topik 47. hozzászólásában írod:

rez, Én is egyre inkább úgy látom, hogy ez a Spender nem azonos a régivel. Hozzám intézett válaszainak stílusa azokra a régóta itt tevékenykedő gyülisekre emlékeztet, akikkel régen annyit vitatkoztam. A következők történhettek:
1. a valódi Spender meguta a netet és eltűnt, amit a gyülisek valahonnan megtudtak és most visszaélnek a nickjével és stílusával. Szerintem ez a legvalószínűbb
2. megvásárolták, hiszen a régi Spendernek köztudottan anyagi nehézségei voltak. Most felváltva ír ő, illetve a klónjai. Ezért gyanúsan vegyes az új nickek stílusa. Ez szintén valószínű. 3. valóban áttért. Ezt régebben teljesen hihetetlennek tartottam, de lehet hogy a gyülisek mégis nagyon tudnak ezen a téren. Akár pszichostimulánsokat is bevethettek. Már régóta gyanakszom hogy a gyüliben kábítószereket használnak fel a tagság megnyerésére. A drogfüggőség kialakítása az USA-ban egy elég elterjedt módszer a szekták körében. Elég megnézni egy gyülis istentiszteletet videóról, az extázisban fetrengő hívők viselkedése drogok fogyasztására utal. Én a tünetek alapján leginkább LSD-re gyanakszom
A többi lehetőség még ijesztőbb is lehet, remélem nem úgy történt.

Itt összekacsintottál Rez hasonló felvetésével. Ha nem arra gondoltál, amit én írtam, akkor mondd el, mi az a "többi lehetőség" lehetőség?

S miután korábban letagadtad a 4. verziót, íme:

Jelen topik (54)

"rez, Azért ne dramatizáljuk túl a dolgokat. Spenderre mindig is jellemző volt a betegesen felfokozott szereplési vágy, lehet hogy a háttérben most is ő fokozza itt a hangulatot."

Vagyis, amire írtam, hogy már nem tudom követni a konspiráció mélységét. Hogy e felvetés szernint Spender áll az egész mögött.

[előzmény : (230) Rhodosi Mennon, 2001.06.25 22:55]

rez          *****          2001-06-26 (234)

Nos a tenylistam ujabb kiegeszitessel fog bovulni hamarosan:

V Spender 4 napja ide oda irogat, de keruli ezt a forumot. es a kerdeseket:

Hol van Tevtanito?
Miota van egyutt Piglettel?

[előzmény : (233) Semsei Ferenc, 2001.06.26 12:04]

Semsei Ferenc          *****          2001-06-26 (235)

Írj oda.

belll          *****          2001-06-26 (241)

belll(001) ügynök szolgálatra jelentkezem!:)) Néhány nap hibernálás után, a "Cég" úgy döntött, hogy ismét aktivál.

(Nem egy frankó dolog ez a hibernálás, minden csontom ropog, ráadásul a kimelegítéskor odakozmáltam kicsit. Hiába! Nehéz az ügynök élete.:)))

Összefoglaló jelentés:

Először, köszönöm Cserfa és Biga ügynököknek, hogy azonosították a Nagy Kimoderálás előtti Spendert, az utánival. Ez komoly szakmai elismerés a klónozó brigádnak, így a referencia munkák közé kerülhet a Spender ügy (Spender File).:)) A szoftver egy kicsit antikatolikusra sikeredett, de majd a 2.0-ás változatban visszaveszünk belőle. Ezzel azonban egy kicsit várni kell, mert az agymosó már most is csúcsra van járatva (sok ugyanis a megtérő). (Itt vagyok a gép alatt az aknában és majd szét esik, valaki gyorsan adjon le egy 13-as kulcsot.:))

Elismeréssel tartozunk rez ügynöknek (lánykori nevén: sárgaréz), aki az elmúlt néhány napban a leghatékonyabban végezte lejárató tevékenységét a r.k. elleni harcban. Kétség kívül a legnagyobb csapással rez ügynök sújtott le az ellenségre. Nan ügynök se kutya, de neki még egy kicsit fejlődni kell.:)

Örömmel tudatom, hogy kicsiny szappanoperánk, Rhodosi Mennon személyében megtalálta az elengedhetetlen operettnáci szereplőt is, aki néhány nap leforgása alatt a SFI ügynökkel folytatott párbeszédben úgy lejáratta magát, hogy azonnali nick-cserére szorul.:))

Györgyi, naiv, tágra nyitott szemekkel nem érti, hogy miért nem olyan igazságos és humoros a romkat ellen az, ami a hgy-vel szemben még az volt. Azt sem érti, miért egy szektában keresztelkedik meg valaki, mikor ott van kéznél a sokkal jobb jóöreg romkat. És egyáltalán, nagyon sokmindent nem ért. Egyáltalán ért valamit?:))

belll(001)
Vétel!:))

Semsei Ferenc          *****          2001-06-26 (246)

belll(001) ügynök!

Az átnevelőtiszt a szélsőbaloldali hibernátor gombját figyeli. Nem érti mé' villog. Aztán észreveszi bell(001) ügynök "szolgálatra való jelentkezését".

Áhhh bell(001) ügynök! Hibernálgatunk, hibernálgatunk??? És az index meg nuku? Ejnye-benye!

A következő penitenciát rendelem el Önnek:
– rímbe szedni a teljes S-aktákat
– megírni a 2.0-ás verziót
egyéb büntetéstől eltekintek ezért a agyogó megfogalmazásért: "Kétség kívül a legnagyobb csapással rez ügynök sújtott le az ellenségre."

Megtérőkkel az átnevelőtiszt majd foglalkozik, nem aggódni!

Györgyi ügynök csak hozza a tőle mekkszokott formáját. Senkivel sem lehetne össze keverni. Nagyon jól sikeredett egység. :)) Gondolkozom még sok ilyen létrehozatalában, még néhány ilyen és bevesszük a Vatikánt.

[előzmény : (241) belll, 2001.06.26 19:15]

Főnővér          *****          2001-06-27 (254)

Most sietek, de azé Réz, nem hagylak ki. :) Most ide válaszolok, amit más topicokból elkaptam, így gyorsabb. :)

"Hol van Tevtanito?"

A Föld nevű bolygón... legalábbis amikor legutóbb találkoztunk, akkor még itten ni találkoztunk.

TT, ha itt vagy, akkor Réznek külggy mán egy emilt és nyukktasd mekk. :) (...vagy afelől, hogy hgyés Vagy ;), vagy afelől, hogy nem vagy az)

"Miota van egyutt Piglettel?"

Tavaly október óta vagyok Piglettel.

Nan, mutass egyetlen katolikust, amelyik a papipszichológia "közbenjárásával" gyógyult meg.

Vigorom, nem mondtam, hogy sátánista Vagy. Aszontam: szvsz megszállott. De ne ilyeggy mekk, nem chak Téged látlak annak. ;)

Györgyi, részemről ninch hepaj,

[előzmény : (234) rez, 2001.06.26 12:09]

[Itt a topik indító kérdése teljesen eltűnt a képből. Rez szemlátomást nem hagyta, hogy meggyőzzék, és sehol nem ismerte el, hogy nevetségessé vált saját fennen rikoltozott összeesküvés-elméletével egyetemben. Reagálás vagy beismerés helyett szokásos kivárásos taktikáját követte, és azóta sem tért vissza a témára.

Ezt a kivonatot nem Spender, hanem Rez jellemzése céljából állítottam össze – NF]