ÖTÖDIK FEJEZET
A keresztség és bérmálás
A) A keresztség
A keresztségről való nézetet illetőleg mind a két egyház egymáshoz meglehetős közelségben maradt, (1) miután a katolikus egyház az ő előkorából szabadelvű protestáns elemet vett át, és a reformáció katolikus elemet tartott meg.
Az előbbi mindenekelőtt a keresztségbe, mint az üdvösségre szükséges dologba vetett hit mellett: a vér- és szellemi keresztség elismerése. A vérkeresztség érvényre emelkedett az egyház szenvedési korában, midőn a keresztségre való gondos előkészület, s annak kedvelt elnapolása mellett megtörtént nem ritkán, hogy a még meg nem kereszteltek vértanúhalált nyertek. Az ő áldozati haláluk úgy tűnt fel, mint tiszta szakramentum, és ezen vértanúk mint saját vérükkel megkeresztelkedettek. Ha ezáltal jogosult lett azon gondolat, hogy ezt valami egyéb is helyettesítheti, úgy ez egészen annak elismeréséig fokozódott, hogy csupán a keresztség utáni vágy is, mely valamiképp nem mehetett teljesedésbe, azt helyettesítheti, és a skolasztikusok a vízkeresztség (fluminis) mellé helyezték a szellemi vagy tűzkeresztséget (flaminis), vagy miként alanyi viszonyához képest nevezték, a keresztség utáni vágyat. Mind kettőben, bárha következetes általánosságában még öntudatlanul, benne rejlik, hogy a külső cselekmény egyáltalán nem lényeges, hanem az érzület, mely ebben megnyilvánul, mely azért, ha mindjárt a szent cselekmény végrehajtására hiányzik is az alka-
(1) Ez okból a Confutatió Pontificia is a Confessio August. 9. cikkelyét teljesen helybenhagyja.
141
lom, áldása nem marad el, sőt ha e helyett nehéz történelmi események folytán valami magasztosabb alkalom kínálkozik, ennek Isten akaratján megnyugvó megragadásában még magasztosabb biztosítékot nyerünk, röviden: ez bizonyos hallgatólagos elismerése az üdvözítő hitnek a pusztán külső cselekménnyel, az opus operatummal szemben.
A másik protestáns elem a katolikus egyházban az eretnekkeresztség elismerése. Amennyiben István római püspök (a III. század közepén) erre vonatkozólag elődeinek szokására hivatkozik, ennek eredete azon korra esnék, midőn a katolikus egyház még nem volt ridegen elzárkózva. De valamely keresztségnek kellemetlen oldala keresztyének felvételénél, akik csak egy más keresztyén egyesületből jönnek át; az által tett mély benyomást a római püspökre, hogy Rómában egy ellenegyház alakult, a novatiánusoké, mely azon törekvésben, hogy tisztább és szigorúbb legyen, mint a magát katolikusnak nevező, az ezen egyházból hozzá áttérteket újból megkeresztelte, mint amely tényben azon állítás rejlett, hogy a katolikus egyház által végrehajtott keresztség egyáltalán nem is keresztség, mert az ilyen újból megkeresztelendők nem akartak keresztségismétlők lenni. Mindig úgy történt, éspedig nagyon természetes törvény szerint, hogy azok, akik mások vallásos jogait gondatlanul megrövidítették, mihelyt saját joguk rövidséget szenved, a jogtalanságot fájdalmasan érzik. Így azután az afrikai egyház is, midőn a donatisták a katolikus egyházból áttérőket újból megkeresztelték, minden keresztségismétlést elvetett: de akkor Szent Ciprián István ellenében, az afrikai püspökökkel egyetértőleg a római eljárást, mint az eretnekeknek átalkodottságukban való megerősítését, keményen megrótta, mintha Istennek ezen tisztátalan fürdőből jövő elvetemült gyermekei az egyház számára újjászülethetnének.
Az eretnekkeresztség ezen érvényében rejlik a katolikus egyházon túl létező egyház elismerése, a mely ehhez hasonlóan a Szentlélek legmagasabb ajándékait kezeli. Ez a törvény egy állítólag csalhatatlan társulat azon kiváltságán nyugszik, hogy ő nem képes múltjával szakítani: oly határozottan védelmezte a római püspök egyházának hagyományát, hogy a római egyház örökre kötve látta magát ezen szabadelvű nézethez, mely azon
142
határozattal, hogy a keresztség történjék az apostoli forma szerint az Atya, Fiú és a Szentlélek nevére, általános érvényűvé lett. Ezért Bellarmin (1) a tridenti zsinat végzésének alapján (2) elismerte, hogy a szakramentumok kiszolgáltatásánál nem szükséges azt akarni tenni, amit a római egyház, hanem amit az igaz egyház teszen, bárhol legyen is az. "Akinek szándékában van azt tenni, amit a genfi egyház teszen, szándékában van azt cselekedni, amit a közönséges egyház cselekszik, mert azért akarja azt tenni, amit amaz egyház tesz, mivel azt a valódi közönséges egyház tagjául tekinti, feltéve bár, hogy csalódik is az igaz egyház felismerésében. (3) És ez okból a genfiek által megkeresztelteket a katolikus egyházban nem keresztelik meg újból."
Ez a szakramentumokról általánosan van mondva, s az lenne a következetes, hogy akinek hatalma van a keresztség által az igaz egyházba bevezetni, az más szakramentumokat is érvényesen végrehajthat. Mégis a római püspök a novatiánus által végrehajtott papi felszenteléseket nem akarta érvényeseknek elismerni. A protestáns lelkészek által megáldott házassági frigyeket Rómában törvényteleneknek, de érvényeseknek tekintik. A protestáns ordinatio és confirmatio elismerése, mint a püspöki jogba való bevágás, még megtagadható volna talán ott, ahol nem úgy, mint az anglikán egyházban, a püspöki utódlás [terén fennálló] tévelygésben s püspökök által hajtatik végre. (*) A többi szakramentum valamelyike felett aligha állhat elő a kételyre bármi érdek, hogy vajon az ennek megfelelő szent cselekmény, mint amely a szakadár egyházban érvénytelenül hajtatott végre, a katolikus egyházban megújítandó-e de amaz ítélet, habár csak a keresztségre szorítkozva is, és a benne rejlő zárkövetkeztetésnél fogva, melyet Bellarmin vont le az egyházra nézve, magában hordozza mint szükséges, bárha öntu-
(1) De Sacramentis in gen. I. 27.
(2) S. VII. can. 4: "Si quis dixerit, Babtismum, qui etiam datur ab haereticis in nomine Patris et Filii et Spiritus S. cum intentione faciendi quod facit Ecclesia, non esse verum Baptisma, anathema sit."
(3) Speil, 198. o.: "Ezen szavakat, "licet fallatur in cognitione verae Ecclesiae," Hase nagyon helytelenül fordítja így: feltéve bár, hogy csalódik is, e helyett: bárha csalódik is." Igaz, hogy ez katolikusabb módon hangzik, de az én fordításom különösen a conjunctivusban levő fallatur okán egészen helyes.
(*) 1870-ben Róma még nem tagadta az anglikánok papszenteléseinek érvényességét. [NF]
143
datlan feltevését az eszményi egyház azon protestáns fogalmának, hogy nem szorítkozik a pápa alatti engedelmességre, vagy bármiféle püspöki utódlásra, hanem mindenütt van, azaz: van belőle valami, ahol Krisztusra hivatkoznak, és a Szentlélek ajándékait osztogatják. Mennyivel protestánsabb színezetű mégis ama római szabály, mint a berlini protestáns egyházi főtanács 1851-es végzése, mely nem gondolva egy ilyen nemes ezer éves hagyománynyal, a szabadegyházakban még az apostoli forma szerint végrehajtott keresztségtől ís minden kivétel nélkül a keresztyén jelleget megtagadva, megparancsolta, hogy azoknak gyermekeit az esetleges áttérés alkalmával újból megkereszteljék; és csak a porosz törvényszékek adták meg az ilyen keresztségeknek még az elismerés tisztességét, midőn azokat mint nem jogosítottakat büntették.
Valójában a katolicizmus korlátoltsága is talált a maga nagyszerű eszméje ellen menedéket: (1) hogy az eretnekkeresztség, bár érvényes, de nem kielégítő az üdvösségre; mindazáltal kielégítőnek tekinthető az olyan megkereszteltekre nézve, kik mint csecsemők halnak el. A római hagyomány hierarchiai érdekben is felhasználtatott azon állításra, hogy a bárhol is megkeresztelt személy jog szerint ezáltal örökre a római egyháznak van alája vetve, s a tőle elvont olyan, amint az elszökött rabszolga, aki még mindig sajátja az urának. Ez azonban csak a rabszolga-államokban volna érvényes, és a protestánsok nehezen engednék magokat rábeszéltetni, hogy a keresztség ,ahelyett, hogy Isten gyermekeinek szabadságlevelet állítana ki, homlokukra a rabszolgaság kitörölhetetlen bélyegét sütötte légyen; mindazáltal még ezen fennhéjázó követelésben is elismerte a katolikus teológia, hogy az egyetemes, a valóban katholikus egyház nagyobb mint a római. (2)
(1) Már Ágoston a donatisták elleni haragjában: Dedunico Bapt. c. Petil. c. 6: "Nihil prodest haereticis ad salutem, quod extra Ecclesiam veram Baptismum tenent, immo et obest ad damnationem, quod in sacrilega iniquitate erroris humani etiam divini sacramenti, non per quam mundentur, sed per quam severius judicentur, detinent veritatem."
(2) Speil, 199. 1: "Midőn a katolikus egyház a protestánsok keresztségét elfogadja, oly kevéssé ismeri el a protestantizmust, mint az igaz egyház részét, vagy az abba átvezető utat, mint ahogy a zsidóságot vagy pogányságot mint ilyent azáltal nem ismeri el, hogy egy zsidó vagy pogány által a leghelyesebb intencióval végrehajtott keresztséget érvényesnek tartja." Ez legalább igazán rómailag van gondolva.
144
A másik római engedékenység ellenében, hogy még egy zsidó vagy szaracén által is érvényesen kiszolgáltatható a keresztyén keresztség, a protestáns logika azon aggodalmat vethetné fel, hogy valaki olyan szellemi adományt nem osztogathat, amivel ő maga sem bír, (1) különben azt is keresztségnek lehetne tartani, ha egy majom hajtaná végre utánzási kedvében ezen ceremóniát, s egy papagáj mondaná el hozzá a keresztelési formulát. Mindazáltal eltekintve ezen állatmesétől, alkalmazhatnók magára azon különös esetre, amit Luther a babiloni fogságról írott művében nyilvánított, tudniillik hacsak az egyházi rítus helyesen teljesíttetik, hogy legkevésbé sem jő tekintetbe a kiszolgáltató, hanem minden az azzal élőnek hitétől függ.
Ha néha hallatszott, hogy egy, a katolikus egyházba átlépő protestánst, bárha meg volt keresztelve az Atyának, Fiúnak és a Szentléleknek nevében, még újból megkeresztelték, azt mi eddig valamely tudatlan pap fanatizmusának tulajdonítottuk, aki semmit sem tud saját egyháza előkoráról és törvényéről. Most látjuk a római teológus egyik jegyzéséből, hogy ez néha magának a pápának szemei előtt is megtörténik, ti. feltételesen, a keresztség valóságos végrehajtása dolgában támadt bizonytalanság alkalmával használt, különben is szokásos formulával, éspedig azért, mert a protestáns lelkészek a keresztséget oly hanyagul teljesítik, hogy annak érvénye felett kétség támad. (2) Ők azonban tudhatják, hogy némely unitáriusok és szabadegyháziak kivételével, minden
(1) Speil, 200. o: "A keresztségi áldást biztosan nem a keresztelő, hanem Isten osztogatja az ember által kitöltött víz közvetítésével." De más szentelések hasonlatára a keresztelő mégis úgy tekinthető, mint az átadás médiuma, ha ezt nem akarjuk puszta mágiának feltüntetni.
(2) Perrone, T. VIII. §. 133: "Ex hac persuasione de nulla Baptismi neccessitate, quae apud protestantes vulgata est, fit, ut eorum ministri adeo oscitanter hoc sacramentum administrent, ut grave dubium ortum sit de valore Baptismi ab iis collati. Hinc receptum est, ut passim non solum in Anglia, Galliis, Germania, verum etiam Romae, sub conditione iis, qui ex diversis sectis redeunt ad Ecclesiam catholicam, iterum Baptisma conferatur."
145
protestáns vallásos társulat, főleg a tartományi egyházak az apostoli forma szerint keresztelnek, hogy azok a keresztséget, éppen mint a katolikus egyház, az üdvösségre ugyan nem tartják feltétlenül szükségesnek, de szükségesnek tekintik úgy Krisztus rendeleténél, mint egyházi jelentőségénél fogva; végül pedig egyenes rágalom volna azt gondolni, hogy a protestáns lelkészi kar a saját álláspontján kevésbé gondosan teljesíti hivatalos kötelességét, mint a katolikus klérus: eszerint ez az álcázott újbólkeresztelés semmi egyéb, mint a római egyház régi szabadelvű nézetétől való eltérés, gúnyos tüntetés a nép előtt, mely egy ilyen cselekmény szofistai feltételét nem érti: "Mi a protestáns mosakodást semmiképp nem tartjuk keresztyén keresztségnek!" Ha azonban ez egy zsidó vagy szaracén által hajtatik végre, akkor eszükbe se jut ez a lelkiismereti aggodalom. Ha efféle dolog még Rómában megtörténik, ott is csak valamely félreeső zugban kell történnie, határozott esetről az előttem ismeretes minden áttérőknél nincs tudomásom (1) Németországban, legalább a magasabb műveltség helyein, ilyen eset nem volna lehetséges.
Az a darabka katolicizmus a protestáns egyházban: a gyermekkeresztség a katolikus egyházból közvetlenül átszivárgott jelentése szerint, hogy ti. azonnal újjászületést eszközöl. Luther mondotta ki katekizmusában a döntő szót: "A keresztség hit
(1) Csak mint csípős beszédet hallottam, hogy midőn húsvét előtti szombat este rendszerint a Konstantin keresztségi kápolnájában a bíboros-vikárius által egy zsidó és amennyiben lehetséges egy török nagy ünnepélyességgel megkereszteltetik, s ha ilyenek nem kaphatók, egy protestánssal is örömest végrehajtják. Mindenesetre egy nápolyi lelkész, ki ott hivataloskodott, beszélte nekem, hogy a kórházakban, há néha a papoknak és irgalmas nénéknek sikerült egy svájci protestáns katonát megtéríteni, azt azonnal megkeresztelték; ez a katolikushoz méltatlan gorombaság úgy származott, hogy ezek a megtérítettek már öntudat nélküliek vagy éppen a halál pillanatában voltak, úgyhogy azokat bizonyos határozott jegy által a katolikus egyháznak biztosítani akarták. Speil, 200. o: igazolni akarja ezt egypár elpletykált esemény által, miszerint Szászországban egy sereg gyermek egyidejű megkeresztelésénél az egyik gyermek a keresztszülő későbi beszéde szerint a vízzel való meghintésben nem részesült; "Angliában előkelő gyermekek keresztelésénél mesterségesen előállított vizet használnak," hihetőleg a "Jordánból való víz" félreértése.
146
nélkül csupán hatály nélküli eljegyzés marad." De miként lehetséges ezen hit a csecsemőknél? A reformátorok egymásután elővették a különféle katolikus kisegítő eszközöket az idegen hitről, legyen az a keresztszülőé, vagy az egész egyházé, mely a kiskorú keresztelendőnek beszámíttatik, vagy a Szentlélek valamiféle titkos működéséről, melyet a gyermekek saját hitének szeretnek nevezni. Mégis világos dolog volt, hogy akkor a hit nagyszerű reformátori fogalmának ehhez kell járulnia, ennek az erkölcsi hatalomnak, mely a lelkiismeret félelme alatt áll elő, és egyszersmind önmagát feladva, mint tudat, mint belenyugvás és bizalom, magát a keresztre feszítettnek karjai közé veti. Rég érezte azt Luther, hogy itt valami kényelmetlen, az ő elveitől idegenszerű rejlik. De lehetetlen volt, hogy ő a keresztségismétlőkkel, ezzel az egyházi és politikai tekintetben radikális felekezettel szemben egy, a Szentírás által ugyan nem eléggé biztosított, az ősi egyházban is egész Augustinusig csak egyéni és tartományi hitként létező hagyományt feladjon, mely mégis azóta a keresztyén családi életben, valamint az egyház kebelében mélyen és áldásdúsan meg volt már gyökerezve. Mindazáltal kénytelenek vagyunk nyíltan bevallani, hogy a gyermekkeresztség, mint az azonnali újjászületés szakramentuma hit nélkül egy opus operatum, és az ólutheri dogmatika, anélkül, hogy ezen baljóslatú jel eredetére gondolna, még a skolasztikai alakzatot is elfogadta, miszerint a gyermekek a keresztségben mindig újjászületnek, mivelhogy azok a Szentlélek hatásának halálos bűn elkövetése által nem állnak útjába. (1)
Möhler ezen álláspontra teljes joggal mondhatta, hogy a protestáns gyermekkeresztség egy megfoghatatlan cselekmény: "ha csak hit által hatályos a szakramentum, minő becssel bír egy öntudat nélküli gyermekre nézve?" (2) Ezért a protestantizmus a gyermekkeresztség egy magasabb fogalmára kényszerült, melyre már Luther is sejtelemteljesen rámutatott: (3) "A mi éle-
(1) Hollazii Exam. p. 1101: "Infantes cum non ponant malitiosum obicem, omnes per Baptismum vere regenerantur.
(2) 268. o.; vö. Perrone T. VIII. 93. §: "Hinc totum labescit protestantium systema de sola fide justificante."
(3) Luth. Opp. T. II. p. 273: Cat. maj. p. 548. ss: "Baptizandi in aquam mergimur et postea extrahimur. Hae duae res virtutem et opus Baptismi significant, quae non sunt alia quam veteris Adami mortificatio et novi hominis resurrectio. Quae duo per omnem vitam nobis indesinenter exercenda sunt, ita ut christiana vita nihil aliud sit, quam quotidianus Baptismus, semel quidem inceptus, sed qui semper exercendus est."
147
tünknek keresztségnek kell lennie, és a keresztség jegyét vagy szakramentumát betöltenie. Így a keresztyén élet nem egyéb, mint naponta való keresztség, egyszer elkezdve, de aztán naponta gyakorolnunk kell." Eszerint a gyermekkeresztség a keresztyénségre való felszentelés és eljegyzés, mely csak akkor teljesedik be, ha a hit hozzájárul nem csupán teljes protestáns tudatában, hanem már akkor elkezdődve, mikor a gyermek keresztyén erkölcsökben felnő, és az első keresztyén érzés az ő gyermeki szívét átrezgi, mert már akkor a keresztség hatása nem varázserejű, hanem aminek lennie kell, valláserkölcsi hatalom.
A protestantizmus a gyermekkeresztséget talán nem találta volna fel, bárha első alakulásában keményen hangsúlyozott eredendőbűn-tana által arra utalva volt hanem mindenesetre kötelezve volt, hogy amint történelmileg találta, megőrizze ezen szép szokást, mely, mihelyt egy ember megszületett, az egyház ezen természetes halhatatlanságábau benne azonnal egy született keresztyént üdvözölve, semmit sem tart oly fontosnak, mint hogy őt a legmagasztosabb emberi rendeltetésre felszentelje, és így a magatehetetlen gyermeket az ő magasztos jogosultságával azoknak kezébe visszahelyezze, kiknek a természet által sajátja. (1)
A két egyház különböző lényege előtérbe nyomul a keresztelés végett kiküldött hittérítőik különböző helyzetében. A katolikus misszionárius mindenekelőtt lehetőleg nagy sokaságot akar megkeresztelni. Így vonult Xavér, Kelet-India apostola ezreket és ismét ezreket keresztelve, mindig tovább s tovább. Itt elsősorban arról volt szó, hogy az egyházat külsőképpen megalapítsa azon bizalomban, hogy a keresztyénség lassanként a belsőbe is behatol majd. A protestáns misszionáriusok az Úrnak igéjére (2) és (ugyan nem az
(1) Speil; 201. o: "Hase szerint tehát az ember született keresztyén." Aki némi csekély értelemmel szokott olvasni, azonnal észreveszi, hogy ezáltal minden keresztyén gyermek, Pál szerint a szülők által megszentelve csak keresztyénné eljegyzettnek neveztethetik, miként Tertullianus ugyanazon beszédmód szerint a lelket született keresztyénnek nevezte.
(2) Máté 28,19.
148
apostoli, hanem a régi egyház szokására visszatérve) csak a kellőleg tanultakat és megpróbáltakat keresztelik meg. A katolikus modor sem csekély sikert aratott, de eszerint megtörténhetett, amit a jezsuitákról beszélnek, hogy ezek néha a kínaiakat hátuk mögött megkeresztelték, és Battaglia misszionárius maga beszéli, hogy mindig két üvegcsét hordoz magával, az egyiket jóillatú vízzel, s ha valamely anya beteg gyermekét hozzá viszi, először ezen üvegcséből tölt egy keveset a gyermek fejére, azután pedig mialatt az anya az ő utasítása szerint ezt bedörzsöli, ráönti észrevétlenül a másik üvegcséből a keresztség üdvhozó vizét a megnyert keresztgyermekre. Egy ily ravasz keresztség, a keresztyén nevelés bárminemű lehetséges gondozása nélkül, és mégis azon katolikus képzettel, hogy egy, az ördög hatalmában örökös kárhozatra jutott lény ezáltal hirtelen Istennek gyermekévé változik által, (1) emlékeztet egy vén jezsuita, Menochio István azon állítására, hogy a zsidók teste büdös szagot terjeszt, de ezen szag a keresztség által azonnal elenyészik; és ez utóbbi vélemény sem csudálatraméltóbb, mint amaz.
A felnőttek keresztségénél az egyházak ellentétes nézete abban nyilvánul meg, hogy katolikus vélemény szerint a keresztség által, ha csak annak pillanatában valami halálos bűn az isteni kegyelemnek útját nem állja, a korábbi élet minden vétkei eltöröltetnek: protestáns alapelv szerint pedig csak amennyiben a hit az isteni kegyelmet elfogadja, s általa új életet kezd. A katolikus nézet hivatkozhatik az egyház régi korára, amennyiben akkor ügyesen és következetesen a keresztség az élet későbbi éveire való elhalasztása ajánltatott. De Julianus, a hitehagyott az ő "Halottak beszélgetései" című iratában az első keresztyén császárnak is a Hádészban ily szavakat adhatott szájába: "Aki kéjenc és gyilkos, s minden elvetemedett, járuljon bizalommal ide! Mihelyt ezen vízzel megmosom, azonnal tisztává lesz."
(1) Speil (203. o.) igazolás végett azokból haldokló gyermekeket csinál: "Egészen nevetséges az, ha Hase Battaglia misszionáriusnak amiatt szemrehányást tesz, hogy az a beteg pogány gyermekeket titkon megkeresztelte, a keresztyén nevelés minden lehetséges gondja nélkül, hiszen a haldokló gyermekeknél csakugyan nem gondolkozik az ember azoknak neveléséről az élet számára, hanem lelküknek megmentéséről a mennyország számára."
149
A keresztséghez a katolikus egyházban lassanként némely szokások tapadtak, melyek elmések és ártatlanok, bárha a keresztelendő orra és füleinek nyállal való bekenése, főleg a felnőtteknél nem kelt éppen ízléses hatást; a vaknak a Krisztus általi ilyetén meggyógyítása mégis valami más volt. (1) A reformáció a biztosan bibliai gyakorlatra visszatérve, feladta ezt a jelképes cicomát, mindazáltal miután a lutheri egyház a legkétértelműbb ceremóniák egyikét, az ördögűzést (exorcismus) megtartotta, (2) mivel az a Luther és népe képzelődésének megfelelt, ez is hosszas ideig szenvedélyes előszeretettel őrizte mint a református egyházzal való ellentét jelét. A régi katolikus egyházban a felnőttek keresztségénél jövén létre, mint az olümposzi istenekről és minden bálványzott lényekről történő lemondás azáltal, hogy az Istent az ördöggel párhuzamba helyezték, s minden újonnan szülöttnek az eredendő bűnnél fogva sátáni minőséget tulajdonítottak, valósággal ördögűzéssé fajult, mindazonáltal úgy, hogy még a lutheri ortodoxia legsötétebb idejében is elismertetett annak jelképes jelentése is. (3) Az utóbbinak helyi felújítása kézzelfoghatóbb értelemben veszi az ördögűzést; semmi esetre nem jelent az exorcizmus (habár némi babonás mellékíze van) (4) vitás pontot a katolikus egyházzal szemben.
(1) Cat. Rom. II. 2, 67: "Nares et aures saliva liniuntur statimque ad Baptismi fontem mittitur, ut quemadmodum caecus ille evangelicus (Joh. 9,6 s.), quem Dominus jusserat oculos luto illitos Siloes aquae affluere, lumen recuperavit: ita etiam intelligamus, sacrae ablutionis vim eam esse, ut menti ad coelestem veritatem perspiciendam lumen afferat."
(2) Cat. Rom. II. 2, 64: "Exorcismus, qui ad expellendum diabolum ejusque vires frangendas et debilitandas religiosis verbis ac precationibus conficitur."
(3) Quenstendt, Theol. did. pol. T. IV. p. 170: "Non dicimus exorcismum in illas Ecclesias, in quibus abrogatus est, esse reducendum, sed statuimus ex christiana libertate retineri posse in illis Ecclesiis, in quibus est introductus ad adumbrandam spiritualem captivitatem."
(4) Ennek elvetése a "Confess. marchica"-ban: "Mivel ez babonás ceremónia, mely a szent keresztség erejét csökkenti, az együgyüeknél botránkoztató gondolatokat ébreszt gyermekeik felől, mintha ezek testileg az ördög által volnának megszállva."
150
B) A bérmálás
Azon jelképes szokások közt, melyek korábban a keresztséget környezték, a kézrátétel és a kenet is, amaz apostoli előkép nyomán a Szentlélek közlése végett, (1) ez a krizma mint a keresztyénné létel jelképe, (2) a II. századtól fogva kimutathatók. (3) Azon római szokás következtében, hogy a katolikus egyházba áttérő eretnekek csak a kézrátétel által avattattak fel, és tekintve azt, hogy az apostolok voltak, akik ezáltal a Szentlelket osztogatták, elkezdették a nyugati egyházban a III. század közepe óta a kézrátétel általi konfirmációt külön sajátlagos szent cselekménynek tekinteni, és lassanként a püspökök számára fenntartani. (4) Ezáltal, miután a püspök nem lehetett jelen minden gyermek keresztelésénél, a két cselekmény idő tekintetében is egymástól távol esett, mindazáltal elv szerint csak a XIII. századtól fogva.
(1) Csel, 8,17; 19,5 sköv.
(2) Csak következmény az okra nézve: Theophil ad Autolycum 1: "Toutou eineken kaloumeqa xrostianoi, oti xrisomeqa elaion qeou." 2. Kor. 1 ‚21 sköv.: "Aki pedig minket megerősít a Krisztusban veletek együtt, és aki minket megkent, az Isten az." Ez nyilván jelképesen van mondva a keresztyénség egész szellemi befolyására vonatkozóan. Speil (204. o.) a konfirmációra vonatkozó ezen bibliai bizonyító hely el nem ismerését exegetikai műfogásnak nevezi, "mely a hermeneutika legegyszerűbb szabályának is ellene mond."
(3) Tertul. de Babt. c. 7: "Egressi de lavacro perungimur benedicta unctione de pristina disciplina, qua ungi oleo in sacerdotium solebant. Unde Christus dicitur a chrismate." 8. "Dehinc manus imponitur per benedictionom advocans Spiritum S." 10: "Diximus de universis, quae Baptismi religionem constituunt."
(4) Cypr. Ep. 72 (Az eretnekek keresztségére és konfirmációjára vonatkozólag): "Tunc demum plene sanctificari possunt, si utroque sacramento nascantur." Ep. 73, "Quod (mint Samariában) nunc quoque apud nos geritur, ut qui in Ecclesia baptizantur, praepositis Ecclesiae offerantur et per nostram orationem et manus impositionem Spiritum S. consequantur, et signaculo dominico consummentur." Hieron. ad. Evang. (Ep. 145.): "Quid facit, excepta ordinatione, episcopus, quod presbyter non faciat!" Conc. Toletan. I. (a. 400.) can. 20: "Statutum est, diaconum non chrismare, sed presbiterum absente episcopo, praesente vero si ab eo fuerit praeceptum."
151
A keleti egyház a két szakramentum különbségébe beleegyezett, de azokat, megtartva mindkettőnél a presbiter jogát, az időt illetőleg egymástól el nem választotta. Mindazáltal a római keresztelési ténynél egyszersmind a tojáshéjhoz ragaszkodtak, melyből később kimászott az új szakramentum; mert a keresztséghez még mindig kétféle kenet tartozik, az egyik olajjal, a másik, mely azonnal következik, a tulajdonképpeni krizma. (1) Amint már a keresztség legsajátosabb hatása gyanánt a bűnbocsánatot, de egyszersmind a Krisztussal való közösséget és Szentlélek ajándékát tekintették, (2) mely utóbbi csak a konfirmáció különválása után látszott a skolasztikusok előtt kétségesnek, s még egy egyetemes zsinat előtt is csak mint "valószínűbb vélemény" tűnt fel, (3) de a tridenti atyák előtt ismét bizonyossá lett (4): így a konfirmációnak nem maradt egyéb sajátsága, mint netalán ezen lelki ajándék biz-
(1) Perrone, T. VIII. de Bapt. 188. §. "Quatuor (ritus) comitantur Baptismum: abrenuntiatio, sacri olei inunctio, fidei professio et inquisitio voluntatis baptizandi. Tres eum subsequntur: chrismatis inunctio, vestis albae impositio et ardentis cerei traditio.
" Cat. Rom. II. 2. 70: "Postquam Baptismus absolutus est, sacerdos summum baptizati verticem chrismate perungit, ut intelligat, se Christo capiti tanquam membrum conjunctum esse, et ea re christianum a Christo, Christum vero a chrismate appellari."(2) 1 Kor 12,13, Tit 3,5; Cypr. Ep. 63. "Per Baptisma Spiritus S. accipitur."
(3) Clemens V. in Concilio Viennensi: "Quantum ad effectum, cum theologi varias opiniones habeant, videlicet dicentibus quibusdam, parvulis culpam remitti, sed gratiam non conferri: aliis asserentibus, quod et culpa eis in Baptismo remittitur et virtutes et informans gratia infunditur quoad habitum, etsi non pro illo tempore quoad usum: nos attendentes generalem efficaciam mortis Christi, quae per Baptismum applicatur omnibus baptizatis, opinionem secundam tanquam probabiliorem et dictis sanctorum ac doetorum modernorum magis consonam sacro approbante concilio duximus eligendam.
(4) Conc. Trid. S. XIV. c. 2: "Per Baptismum Christum induentes nova prorsus in illo efficimur creatura." Cat. Rom. II. 2, 49: "Animus noster divina gratia repletur, qua justi et Dei filii effecti aeternae salutis haeredes instituimur. Est autem gratia, per quam non solum fit peccatorum remissio, sed divina qualitas in anima inhaerens Spiritus Sancti pignus."
152
tosítása és gyarapítása, (1) mely azonban az üdvösségre nem múlhatatlanul szükséges.
A katolikus teológia emellett némely belső vitás pontot tárgyalt: hogy vajon egyedül a kézrátétel, vagy egyedül a kenet, vagy közönyös, hogy melyik a kettő közül, vagy a kettő egyszersmind hajtja-e végre a szakramentumot? Hogy azt csupán a püspök szolgáltathatja-e ki? Miféle olajjal kell a kenetet végrehajtani? Kinek kell a balzsamot megszentelni? s több efféle, miként az ilyesmi azonnal komoly vita tárgyává lesz, mihelyt az üdv dolgában a ceremóniamester fontos szerepet játszik. A római katekizmus és az ennek megfelelő gyakorlat szerint a szabály értelmében a konfirmációban nem szabad senkit hétéves kora előtt részeltetni: a római liturgia szerint részesülhetnek abban a gyermekek is keresztszülőik karjain. (2)
Amaz apostoli kézrátétel a csudaszerű lelki ajándékok osztogatása végett történt, amely mindazáltal más eszköz által is bekövetkezett a keresztség előtt, (3) vagy megtörténhetett ez, amaz nélkül, (4) melyek mint a keresztyénség egészséges jelensége alig fordulnak ismét elő. A keresztség utáni kenetről először egy gnosztikus felekezet tanúskodik. (5) Oly kevéssé van határozott hagyomány ezen szakramentum elrendeléséről, hogy egy tekintélyes skolasztikus ennek egy középkori zsinat általi megállapítását fogadja el, (6) és Perrone arra, hogy közvetlenül a Krisztus által
(1) Perrone, T. VIII. de Conf. 2. §. "Sacramentum, quo baptizatis gratia sanctificans augetur et additur robur Spiritus Sancti, tum ad firmiter credendum, tum ad fidem strenue profitendum." Ettől eltérően a 18. §: "Per Baptisma evadimüs christianae civitatis membra, per confirmationem membra christianae militiae."
(2) Pontificale Romanum: "Infantes per patrinos ante ponteficem chrismare volentes teneantur in brachiis dextris."
(3) Csel. 10, 44.
(4) Ugyanott 2,41; 8,38; 16,33 sköv. Mindemellett Speil (205. o.) az érvelését az apostolok kézrátételére alapozza: "Krisztus rendelte a konfirmáció szakramentumát. Ha a Cselekedetek könyve semmit sem szól egy, a kézrátétellel egybekapcsolt kenetről, azért ennek tudósítása mégsem zárja ki ezt."
(5) Iren. I. 21, 3: "Epeita murizousi ton tetelesmenon tw opw tw apo balsamou. To gar muron touto tupon ths uper ta ola euwdias einai legousin."
(6) Alexander Halesius, Summa IV, 24,1: "Sine praejudicio dicendum est, quod neque Dominus hoc sacramentum ut sacramentum instituit‚ nequae Apostoli. Institutum fuit Spiritus Sancti instinctu in concilio Meldensi quantum ad formam verborum et materialem elementarem." De Speil (207. o.) váltig állítja: "Halesi Sándor teljesen meg volt győződve afelől, hogy a konfirmáció a Krisztus által rendeltetett s az apostolok által végrehajtatott." Ehhez képest még Perrone is aztmondja, (T. VIII. de Conf. §. 32.) hogy ez a kenet (opobalsami usus) csak a VI. században kezdődött.
153
rendeltetett volna, csak azon bizonyítékot tudja felhozni, hogy a tridenti zsinat ezt bizonyítja. (1)
A protestantizmus a fölös szakramentum miatti aggodalom mellett a szent cselekményt feladta azért is, hogy a püspök kiváltságaiba ne avatkozzék mindaddig, míg a kibékülés remélhető volt, mialatt a protestáns véleményben a konfirmáció a felnőtt ifjúságra nézve hitének ünnepélyes bevallásává alakult át az egyház lelki áldásainak kíséretében. (2) Ilyen módon a XVII. század óta ismét ténylegesen életbe lépett, mint a keresztségi fogadalom önálló megerősítése, s ezáltal a keresztségnek igazolása és betetőzése, aminek tekintették a katolikus egyházban is a gyermekkeresztség általánossá léte után. (3) Ha mindazáltal a konfirmációról való protestáns nézetre (még ennek megvalósulása előtt) Tridentben átkot mondottak, annak oka a római egyháznak a szabad vizsgálódástól és szabad akaratnyilvánítástól való borzalmában keresendő, (4) noha nem protestáns vélemény és gyakorlat az, ha
(1) T. VIII. de Conf. §. 89: "Circa institutionem velut certum tenendum est adversus nonnullos scholasticos, S. Bonaventuram etc. sacramentum Confirmationis fuisse immediate a Christo institutum. Id enim satis aperte docet Tridentina synodus definiendo, omnia novae legis sacramenta fuisse a Christo instituta. Quo vero tempore aut in quibus rerum adjunctis, res omnino incerta est."
(2) Melancht. Loci, ed. 1536. De Sacramentorum numero: "Confirmatio magnopere probanda esset, si usurparetur ad hoc, ut examinaretur juventus et fidem propriam profiteretur." Der Reformations-Entwurf von 1545. Seckendorf, de Lutheran. III, 31, 119.
(3) Cypr. Ep. 73: "Baptismi supplementum." Conc. Illiberitani (a. 305) can. 38: "Baptismi perfectio." Perrone, T. VIII. de Conf. §. 1: "Confirmatio veluti quaedam Baptismi consummatio atque perfectio quovis tempore spectata fuit."
(4) S. VII. Confirm. can. 1. Bapt. can. 14: "Si quis dixerit, parvulos baptizatos, quum adoleverint, interrogandos esse, an ratum habere velint quod patrini eorum nomine polliciti sunt; et ubi se nolle responderint, suo esse arbitrio reliquendos, nec alia poena ad christianam vitam cogendos, nisi ut ab eucharistia aliorumque sacramentorum perceptione, arceantur, donec resipiscant: anathema sit."
154
a katekumeneknek a bibliai keresztyénségben és ennek alapos megértésében oktatást adnak, úgyhogy valamely félénk visszalépés ugyan elgondolható, mindazonáltal éppen az oltár előtt annyira botránkoztató, sőt sokkal hallatlanabb volna, mint a "nem" a házassági eskü alkalmával.
Az, hogy a katolikusoknál a konfirmációt (bérmálás) kizárólag a püspök hajtja végre, és maga ezen ünnepély ritkasága, főleg a nagy német és francia megyékben, az ünnepélyes benyomást növelheti, midőn a közellevő egyházközségek lelkészei a hozzájuk tartozó növendékeket a meghatározott főhelységekbe vezetik, hol ez alkalommal nagyszerű egyházi ünnepet tartnak. De már a konfirmálandók nagy életkorbeli különbsége miatt a hétéveseken kezdve nem ritkán a férfikorban levőkig majd minden életkor képviselve levén azok közt oktatás általi előkészítésére még gondolni sem lehet, de amely ezen szakramentumokról való katolikus nézet szerint nem is szükséges. A protestáns egyházban ezt általában a helybeli pap által teljesítendő, körülbelől félévi katekizmus-tanítás előzi meg, s a közönségesen elfogadott időpont, midőn a gyermekkor az ifjúkorba átlép, közvetlenül egy meghatározott polgári hivatás vagy legalább társadalmi viszonyok tanszakába való belépés előtt, azon időkor, melyre Szent Ágoston anyja fia keresztségét halasztani óhajtotta, amennyiben ennek az ifjúság csábításai ellen a lelki felemelkedettség által egy benső őrangyalra akkor legnagyobb szüksége van. Az egész család és minden rokonok már előre készülnek azon napra, melyen gyermekük az egyházközségben levő hasonló korú gyermekekkel együtt megáldati. Ha a protestáns népben nagyrészt a lelkiismeret szabadsága mellett törvényes érzék uralkodik, meglehetősen határozott tudata a hittartalomnak, s a fellángoló harag mindenféle katolicizmusra csábítás ellen: ennek alapja a mi konfirmációs cselekményünkben létezik, mely éppen ezen okból (anélkül, hogy szakramentum volna) a mindenféle opus operatum-mal ellentétben tisztán vallásos és erkölcsi hatása által a protestáns egyházban sokkal mélyebb jelentőséget nyert, mint bármikor a katolikus egyházban, mely előtt csak mint valami felemelő pillanat vonul keresztül.