HARMADIK FEJEZET
Mária tisztelete

A) A szent szűz

A szentek seregének élére a szűz istenanya lépett, mint akit népies tiszteletének teológiai értelmezése szerint, szerferletti tisztelet – Hyperdulia – illet.

Máté és Lukács első részeiben van előadva az Isten Fiának benne történt szűzies fogamzása. Miként a Krisztust, mint második Ádámot, a megváltott emberi nem atyját, szembeállítják az első Ádámmal, úgy közel voltak ahoz is, hogy Éva és Mária egymással szembeállíttassanak. Már Irenaeus így ír: "egy szűz által lett az emberi nem a halál áldozatává, egy szűz által szabadíttatik meg." (1) Ha már ez által meg volt adva azon hang, hogy Mária a nőnem eszményképéül tekintessék, úgy azon korban és egyházban, mely a szüzességet egyszersmind a legfőbb testi erény gyanánt tisztelte, ezt nála a természet minden törvénye ellenére meg kellett feltétlenül óvni, ezért azon vélemény, hogy épen a születés által ezen állapot jele megsértetett, vagy azt, hogy a mi Urunknak azután még testvérei lettek volna, már a IV. században mint erkölcstelen és eretnek nézetet megtámadták. Megtörtént, aminek meg kellett történnie, ahol a legfőbb hangsúlyt ezen természeti jelenségre tették, hogy a dicsőítő s mégis

(1) V. 19: "Quemadmodum adstrictum est morti genus humanum per virginem, salvatur per virginem: aequa lance disposita virginalis inobedientia per virginalem obedientiam." – III, 22, 4: "Quod alligavit virgo Eva per incredulitatem, hoc virgo Maria solvit per fidem." Mária korábbi tiszteletére okul szolgálhatott egyszersmind a zsidóknak az ő becsületessége elleni rágalma.

87

szentségtelen gondolatok éppen azt a területet érintették s leplezték le, amit különben a természet és az erkölcs hallgatva elfedez. (1)

Midőn a IV. század nehéz küzdelmei közt az egyház annak tudatára jutott, hogy mit jelent a teljesen isteni természetet az emberi mellett elismerni a Megváltóban, gyakorivá lett minden meggondolás nélkül Máriát istenszülőnek nevezni – éspedig oly nyelven, mely előtt az Ida hegyén lakó istenanya még eleven emlékezetben volt. Ezen nézet ellen felszólalt Nestorius, a konstantinápolyi pátriárka: "Van-e Istennek anyja? Akkor a pogányság, mely az isteneket anyától származtatja, fel van mentve, és Pál apostol hazudik, midőn Krisztus istenségéről beszél, hogy az atya, anya és családfa nélküli. Ne nevezzük azért Máriát többé istenanyának, hogy ne jöjjünk kisértetbe őt istennővé tenni, és így pogányokká lenni." Ekkor a predikáció félbeszakíttatott ezen kiáltással: ez istentagadás!

Ettől fogva tűnt fel a Krisztusban levő két természet viszonyának valódi elismerése, mint olyan, amely Mária dicsőítéséhez van kötve. Krisztust ugyanis azelőtt úgy ábrázolták, mint jó pásztort, ki az elveszett bárányt hazaviszi, mint a világ tanítóját az apostolok közepette, vagy mint világmegváltót a kereszten: most már szokásba jött Őt úgy ábrázolni, mint isteni gyermeket szűz anyjának ölében; költészet és ízléstelenség versenyzett ezeknek dicsőítésében. Konstantinápolyban Proclus praesbiter így prédikált pátriárkhája ellen: "Ide gyűjtött össze bennünket a szent szűz és istenanya.

(1) "Virgo in partu et post partum." Tertul. de carne Christi c. 23: "Virgo quantum a viro, non virgo quantum a partu. Virgo concepit, in partu suo nupsit. Haec vulva est, propter quam et de aliis scriptum est: omne masculinum adaperiens vulvam sanctum vocabitur Domino." Orig. Hom. 14. in Luc.: "Omnium mulierum non partus infantis, sed viri coitus vulvam reserat: matris vero Domini eo tempore vulva reserata est, quo et partus editus, quia sanctum uterum et omni dignatione venerandum ante nativitatem masculus non tetigit." És még Epiph. Haer. 78,19: "Outos estin alhqws anoigwn mhtran mhtros." Hieron. adv. Pelagian. II: "Solus Christus clausas portas vulvae virginalis aperuit, quae tamen clausae jugiter permanserunt. Haec est porta orientalis clausa, per quam solus Pontifex ingreditur, et nihilominus semper clausa est." Bizonyítékul némely német újítók ellen, qui haud erubuerunt, docere B. Virginis uterum in partu reseratum esse, hivatkozik Perrone (T. III. §. 445) a gót-spanyol liturgiára: "Salvator omnium – uterum nec ingrediens reserae, nec egrediens violas."

88

Ő a szüzesség szeplőtlen köntöse, a második Ádám szellemi paradicsoma, az isteni és emberi természet egyesülésének műhelye, a mátkaszoba, melyben a Logosz a testtel eljegyeztetett, a természetnek átszellemült bokra, melyet az isteni szülés tüze nem emésztett meg, a fényes felhő, mely azt hordozá, aki a kerubok felett van, szűz és anya, szűz és mennyország, egyetlen hídja az Istennek az emberhez, éz emberré létel csudálatos szövőszéke, melyen az egyesülés köntöse kimondhatatlan módon szövődött, hol a Szentlélek a szövőmester, a felülről beárnyékló erő a fonó nő, Ádám régi bőre a gyapjú, a szeplőtlen szűz teste a bevevő (bélfonal), a Teremtőnek megmérhetlen kegyelme a szövőláda, a fülön át behatoló ige pedig a művész volt. Ki látott és hallott valaha olyat, hogy Isten a végetlen, egy anyaméhben lakjék, hogy annak, akit az egek be nem fogadhatnak, egy szűznek teste nem volt igen szűk!" (1)

Egy félig öntudatos ábrándos szemlélődés, amely előtt az Istenember mégiscsak csak mint férfi-isten tűnt fel, arra ösztönzött, hogy az istenanyát istennővé emeljék, innen a hajlam s az ebből származott monda, hogy az Isten Fiának csudálatos végzetei rajtá később beteljesednek, a mennyiben azt az emberi eredet és a nem által szükségessé tett különbség megengedi. A gyermekkorra vonatkozó apokrif evangéliumban az ő születése is angyal által jelentetett ki az öreg Annának, és az egész csudaesemény közelebbről a jövendő anyát illette. A IV. század vége felé az apokrif iratokban, melyek közül egyiket Jánosnak tulajdonítják, a mennybemenetel is rá vonatkozik. Egy más hagyomány mindazáltal elbeszéli az ő halálát az apostolok közepette. Ezt azzal egyenlítették ki, hogy az apostolok a megholtat egy sírba helyezik virágok közé, és őt az apostolok szeme láttára az angyalok serege a sírból kiemeli és az égbe felviszi. Feltámadás és mennybemenetel egyszersmind. (2)

De először a középkorban lett Mária a nők iránti tisztelet

(1) Acta Conc. Ephes. P. I. C. 1.

(2) Ez az assumptio csak pia sententia [kegyes vélemény], de még nem dogma, mindazáltal Aug. 15. mint a mennybemenetel ünnepe a VIII. század óta divatban van. Speil. 162. o: "Hogy amint Hase előadja, Mária az apostolok szeme láttára az angyalok által a sírboltból kiemeltetett és a mennybe felvitetett, arról a legenda semmit se tud. Hase a legenda ezen átalakítására gyanithatólag azáltal jutott, hogy ő az assumptió-t mennybemenetellel fordítja, mely pedig az egyház nyelvén ascensio-nak neveztetik." A legenda az ő kifejlődésében mégis tud arról, és a képzőművészet mindig úgy ábrázolta, amint a vatikani Pinakothek-ban két híres képen látható, s csakis ezen alakban lehetett a legendát szemlélhetővé tenni – és Speil úr még maga is megérheti, ha Pio nono-nak sikerül minden ábrándjait keresztülvinni, hogy kénytelen lesz ezt mint dogmát elhinni.

89

német lovagias érzülete által teljesen az ég és szív királynéjává, szeplőtlen liliom, tövis nélküli rózsa. Az ő szelíd nőiségéhez, néha asszonyi gyengeségeihez is örömestebb ragaszkodtak, mint a szigorú Atyaistenhez, kinek igazságosságá, még akkor is midőn megbocsátani akar, szent Fiának vérét követelte, hogy az emberiség vétkeit lemossa, és örömestebb, mint a komoly Fiúistenhez, aki egy haldokló isten rettentő áldozatát hozta meg, aki aztán azt követeli tőlünk, hogy vegyük fel az ő keresztjét,és aki egykor mint a világ itélő bírája az emberiség egy részét örökös kínokra fogja kárhoztatni. Az ima ismétlésére fából készült rovás hagyományos gépi alakja a szent szűz tiszteletére a kellemes rózsafüzér nevet nyerte (rosarium sanctae Mariae), melyben az angyali üdvözlet: (1) Ave Maria, malaszttal teljes! az Úr veled van, áldott vagy az asszonyok között! csak ritkán előforduló Mi Atyánk-okkal van megszakítva. Minden naphanyatlás a hívő szívek által "Ave Maria" búcsúszóval üdvözöltetett. A középkor vallása, főleg a férfiaké, legnagyobb részint Mária-tisztelet volt, az ő tisztelői Madonna, Notredame, a mi kedves asszonyunk névvel emlegették; az önmegtagadás és szeretet istennője volt egyszersmind. Ismeretes észrevétel, hogy mentől feltétlenebb módon elvet valamely vallás minden érzékiest, annál érzékibbé lesz általában annak istene és örökkévalósága, éppen mivel nagy jelentőséget tulajdonít az érzékiség feláldozásának, ezért túlvilági kárpótlást keres és ígér. Így a szent szűz az érzéki kívánságok, a földi szeretet feláldozását követeli, s ezért ő maga ennek tárgyává lesz. Szigorú szerzetesek magasztalják a gyönyört, az ő szűz mellén való megpihenést. Mi egyéb különbség van a földi és a mennyei kebel közt, minthogy az utolsó csak a képzeletben létezik, s még annál inkább ingerel. A szigorú erkölcsű Da-

(1) "Ave Mária, gratia plena! Dominus tecum, benedicta tu in mulieribus!" Abban is kedvet találtak, hogy Ave visszafelé olvasva Eva lesz.

90

miani bíboros, aki földi nőszemélyre nem nézett, biztosít, hogy Isten, a mi atyánk, a szent szűznek szépsége által szerelemre gyulladva, ennek tiszteletére énekli az énekek énekét, s hirdeti az elbámult angyaloknak, hogy őáltala akarja a világot megújítani. Az ő szépsége lefegyverzi a mennyei atya haragját az emberi nem bűnei felett, míg Mária minden drága, különben egymásnak ellenmondó neveivel az istenséghez tartozik, (1) s bebizonyosodik a költő mondása:

Längst zwar trieb der Apostel den heiligen Dienst der Natur aus,
Doch es verehrt sie das Volk gläubig als Mutter des Gott's.

Mig Venus asszony a középkorban a szép sátánnőnek tartatott, Mária öntudatlan ennek helyébe lépett, habár mint Venus Urania, amint ez a köznép nyelvébe is átment, egy növény, melyet eleitől fogva szerelemital készítésére használtak, egymás után viselte ezen neveket: Capillus veneris, Freya-virág, Mária-fű. (2) A wormsi "liebfrauenmilch" ugyan nem éppen az a szelíd és tüzes ital, mint a melyet a régiek Aphrodité tejének neveztek, de bizonyára ugyanazon gondolat volt, mely a két bort, hogy úgy mondjam, megkeresztelte, ha nem volna ennek a borra nézve bizonyos keresztyéntelen mellékjelentése. Máriának, úgy is mint eső-, hó- és tengeristennőnek tisztelete azzal magyarázható, hogy ő a néphitben a régi germán istennőnek, Freyának és Huldának lépett a helyébe. (3)

(1) A "Psalterium S. Mariae minus"-ban (melyet Szt. Bonaventurának tulajdonítanak):

Ave virgo, quae furorem – Conditoris in amorem
Tua forma convertisti – Patris iram extinxisti.

A Pavia melletti Chartreuse kapu homlokzatán ez áll: "Mariae Virgini, matri, filiae, sponsae dei." Amint a sátán az angyal ellentéte, úgy ezt össze lehetne hasonlítani VI. Sándor pápa leányának síriratával:

Hoc jacet in tumulo Lucretia nomine, sed re
Thais, Alexandri filia, sponsa, nurus.

(2) Innen megmagyarázható a lestinesi birodalmi gyűlés okmányaihoz csatolt "indiculus superstitionum"-ban (Monum. germ. Tom. III.) c. 20: "de Petendo, quod vocant S. Mariae" felirat értelme. Ezt úgy kell olvasni: Petenstro, melynek jelentése alig egyéb, mint "ágyszalma" a Mária-fű népies elnevezése.

(3) Vannak templomok, főleg a hegyes vidékeken "Maria ad nives", "Maria zum Schnee" elnevezéssel. Ez csudálatosképp összevág a Santa Maria Maggiore (ad nives) című római bazilika építési helyének rendeltetéséről alkotott legendával, mely az aug. 5-ei havazástól nyerte nevét. – A tenger királynéja, csillaga (Stella maris) elnevezés hihetőleg a hasonló hangzású név által jött létre.

91

Mária szelídséggel és engedékenységgel teljes, úgy ábrázoltatik, mint az irgalom anyja, amint a bűnbánó vétkeseket Istennek haragja elől köpenyével fedezi. A népi mondavilág gazdag az ő több, mint nagy jóságának eseményeiben. Egy spanyol nemes elszegényedve, ínségében nejét, ki előtte nagyon kedves volt, hét év múltán az ördögnek ígérte, ha ez őt ezen idő alatt gazdaggá teszi; az idő lejárt, ő szomoruan vezeti nejét a meghatározott helyre; midőn egy Mária-kápolna mellett elhaladtak, kéri a nő férjét, hogy engedje meg neki még egyszer ott imádkoznia; a kápolnába megyen, s midőn onnan ismét kijött, átadja őt a nemes ember az ördögnek, de ez reá ismer, hogy az maga a Madonna, aki az elzálogosított s még akkor is az oltár ,előtt imádkozó nőnek alakját magára vette. Az ég királynéját az ördög nem tudta magának megtartani. Midőn egy apácazárda kapusnője kedvesével megszökött, Mária helyettesítette őt, alakját magára öltvén, mig az a vétekbe merült világot megutálva, bánkódó szívvel visszatért. Pajkos legények fogadnak, hogy melyik fogja kedvesétől a legbecsesebb zálogot nyerni; a vitatkozás hevében az egyik, ki a szent szüzet választotta szíve kedvesének, hasonlóképp fogadott; és midőn zavarba jőve hozzá fordult, oly zálogot adott, hogy a fogadást megnyerje, amilyet egy szemérmes leány nem adhatott volna kedvesének. Még az oktalan teremtmények sem hiában folyamodnak a szent szűzhöz: egy seregély az ölyv körmei közt Ave Máriá-t kiabál, és megszabadul, "miként a bűnös ember ez által megszabadul a sátán körmei közül." – Walther von der Vogelweide, aki oly szabad lélekkel ostorozta az egyház hibáit, csak arra int, hogy "dicsőítsük minden időben a drága szent szüzet, kitől szent Fia semmit sem tud megtagadni, mert a mennyben mindent teljesítenek, amit ő akar." A világ nemcsak megváltatott a Jézus vére által, hanem megtisztult a Mária teje által, mely első tápláléka volt az isteni gyermeknek a földön, és a mely számára a mennyországot visszaidézte. (1)

(1) Francesco Francia ezen eszmét tette vászonra: egyik oldalon Mária emlőjét az isteni gyermeknek kínálja, a másikon Krisztus a kereszten, a közepén Augustinus, s alatta ezen mondat: "Hic a vulnere pascor, hic ab ubere lactor: positus in medio, quo me vertam nescio, dicam ergo: Jesu Maria miserere!" Ez a festmény a bolognai Pinakothekban látható.

92

Ez a hatalom a mennyen és földön azonban a monoteizmus határain belül maradt, midőn úgy képzelték azt valódi női fogalom szerint, mint a közbenjárás hatalmát. De a középkor illőnek tartotta, hogy az Atyaisten a szent szűz minden kérését tekintetbe vegye és azon figyelemben részeltesse, amelyet egy nemes lovag neje iránt tanúsítani köteles, és hogyha Máriának tisztelői érdekében tett fellépései az Isten Fia előtt igen túlzottaknak látszanának is, az anyja őt a negyedik parancsra utasítja.

Néha a katolikus kegyesség határain belül is emelkedik egy-egy keresztyéni szózat a Mária tisztelete ellen. Midőn Kempis Tamás az ifju Wesselt erre kívánta buzdítani, így szólott ez: "Atyám, miért nem vezetsz engem inkább egyenesen a Krisztushoz, aki minden megfáradtakat és megterhelteket oly kegyesen szólít magához?" Az ég királynéjához intézett különös követelések miatti aggodalom sem maradhatott el. Erasmus ennek, egyszersmind a reformátori befolyás ellensúlyozására egy komoly értelmű vidám szatírában, mint a szent szűznek egy saját kezűleg írott levelében adott kifejezést, mely az ő jó latinságával sokkal jobban veszi ugyan ki magát, lefordítva azonban körülbelül így hangzik (1): "Mária, Jézus anyja Glaucoplutusnak üdvöt! Hogy te Luthert követve nagy buzgósággal hirdeted, miszerint felesleges a szenteket segítségül hívni, azért részemről neked nagy köszönetet mondok. Mert ezelőtt a halandók istentelen kérései csaknem életemtől fosztottak meg. Tőlem egyedül követelnek ők mindent, mintha a fiam még mindig gyermek volna, mivel úgy festik és ábrázolják az ölemben, úgy hogy ő az én kívánságaim közül egyet se merészel megtagadni, attól való féltében, hogy majd én is megtagadom tőle, midőn szomjas, emlőimet. És néha olyat kérnek tőlem, a szent szűztől, amit egy tisztességes ifjú alig merészelne kérni valamely kerítőnőtől, s a melyet szégyenlek még leírni is. A kereskedő, ki nyereség végett Spanyolországba hajózik, reám bízza ágyasának szüzességét. Az Istennek szentelt szűz, ki fátyolát elvetve menekülni ké-

(1) "Peregrinatio religionis ergo" c. művében.

93

szül, rám bízza ártatlanságának jó hírét, melyet éppen most akar feláldozni. Az istentelen katona, akit a csaták mészárszékére visznek, így könyörög hozzám: Szent szűz, adj nekem gazdag zsákmányt! A játékos így kiált fel: légy kegyelmes hozzám, mennyei szent szűz, a nyereség egy része tiéd lesz! és ha a szerencse kockája nem kedvező, akkor szidalmaznak, hogy a rossz törekvést nem segítettem elő. Aki magát áruba bocsátja gyalázatos kereskedés végett, így könyörög hozzám: adj nekem gazdag halászatot! Ha valamit megtagadok, azt kiabálják nekem: hát az irgalom anyja vagy-e te? Mások kívánságai nem annyira istentelenek, mint ostobák. A hajadon azt kéri: Mária, adj nekem egy jó termetű, gazdag mátkát! a házas: adj nekem szép gyermekeket! a teherben levő: segíts, hogy könnyen szülhessek! Az öreg: adj nekem hosszú életet, láz és köhögés nélkül! s a gyermekies öreg így imádkozik hozzám: engedd, hogy ismét megifjodhassam! Az udvari ember: engedd, hogy az igazsághoz híven gyónhassak meg a halál órájában! A bölcsész: engedd, hogy megfejthetlen bogokat köthessek! Az áldozár: juttass számomra gazdag javadalmat. A földmívelő: adj a maga idejében esőt. A falusi asszony: tartsd meg az én juhaimat és ökreimet épségben! Ha valamit elutasítok, akkor kegyetlen vagyok. Ha fiamhoz utasítom őket, azt mondják: ő azt akarja, amit te akarsz. És így egyedül nekem, szegény asszonynak és szűznek kell gondoskodni a hajókázókról, hadakozókról, kalmárokról, játékosokról, házasulandókról, szülőkről, udvari emberekről és földmívelőkről! És amit elmondtam, az csak csekély része annak amit tűrnöm kell.

Mindazonáltal ezen dolgokkal most sokkal kevésbé nyugtalanítanak, s ezért nagy köszönetet mondanék neked, ha ez az előny nem vonna maga után még nagyobb kárt: mentől nagyobb a nyugalom, annál csekélyebb a tisztelet, annál csekélyebb a jövedelem. Ezelőtt úgy üdvözöltek: Menny királynője, a mindenség Úrnője! – most alig hallok néhánytól Ave Máriát. Ezelőtt arannyal és drága kövekkel ékítettek fel, volt felesleges változó ruhám, s arany és drága kövekkel gazdag ajándékokat kaptam, most alig tudom fedezni meztelenségemet egy félig elnyűtt, az egerek által összerágott köpennyel. Az évi jövedelem pedig alig annyi, hogy egy nyomorult templomszolgát fizethetek, ki egy lámpát vagy faggyúgyertyát gyújt

94

számomra. És mindezt még csak el lehetne tűrni, ha nem mondanák, hogy még nagyobb dolog van készülőben. Mert te – amint mondják – oda törekszel, hogy a templomból mindenféle szentet kikergess. De gondold meg jól, mire vállalkozol! A különböző szenteknél nem hiányzik a hatalom, hogy ezen igazságtalanságot megbosszulják. Péter a templomból kiűzve, viszonzásul előtted a mennyország kapuját bezárhatja. Pálnak kardja van, Bertalan késsel van ellátva; Vilmos a szerzetesi csuklya alatt teljesen fel van fegyverkezve nehéz lándzsával. És mit akarsz Szent Györggyel kikötni, aki félelmes lovag, úgy dárdával, mint karddal. Antal sem védtelen, ő rendelkezik a szent tűzzel. Így a többiek rendelkeznek fegyverrel vagy csapásokkal, miket azok fejére zúdítnak, akikre megharagusznak. – Engemet azonban, bárha védtelen vagyok, csak nem fogsz kihányni onnan anélkül, hogy a fiamat is ki ne hányd, kit én karjaim közt tartok. Tőle magamat elszakíttatni nem engedem: vagy mindkettőnket benn hagysz, vagy mindkettőnket kivetsz; de csak nem akarsz templomot Krisztus nélkül. Ezeket tudtodra akartam adni, gondolj utána, hogy mit fogsz nekem felelni; mert a dolog valóban nagyon a szívemen fekszik. A mi kőből készült lakházunkból. Aug. 1. A mi Urunk 1524-ik évében. Én a kőből faragott szűz, saját kezeimmel aláírva."

A reformáció a maga hitokmányaiban félénk tisztelettel siklott keresztül a megváltó anyjába vetett hiten. A Luther-féle krisztustan alkalmával kifejezetten elismertetik istenszülőnek, s a szülés megtörténte után is szeplőtlen szűznek, (1) és a Mária-ünnepek, talán a mennybemenetel kivételével, a lutheránus egyházban is megtartattak, habár vallásos lelkesültség nélkül, (2) de mint a köznapi ünnepeket örömest látták, míg végre a világi takarékosság s a papi kényelmesség vasárnapokra tette át. Azonban a szen-

(1) Form. Conc. p. 766 s: "Filius Dei etiam in utero matris divinam suam majestatem demostravit, quod de Virgine, inviolata ipsius virginitate natus est; unde et vere qeotokos, Dei genitrix est et tamen virgo mansit.

(2) Még maga a Declaratio Thoruniensis is: "Dies quosdam Sanctorum memoriae dicatos, ut Beatae Mariae Virginis, Michaelis Archangeli et Apostolorum feriatos agimus, non ad cultum religiosum ipsismet proprie exhibendam, sed ut gratiam Dei illis aut per illos praestitam grata commemoratione celebremus nosque ipsos ad eorundem imitationem excitemus."

95

tek tiszteletét, mint a Krisztus közbenjárói tisztét megrövidítő tényt ellenző reformátori alapelv, a Mária tiszteletének gyökérszálait is aláásta.

De a tridenti zsinat is ugyanazon hallgatást tanúsította, midőn csak egy benső vitás pontot érintett közvetítőleg. (1) Először a római katekizmus parancsolta, mindazáltal kegyes elővigyázattal, a szent szűzhez intézendő imákat, a végett, hogy minket bűnösöket Istennel kibékítsen, és hogy az ezen, valamint az örök életre szükséges javakért az ő kitűnő érdemei által Istennél számunkra könyörögjön. (2)

A gallikán egyház kebeléből a XVII. század végén, s azóta emelkedtek némi szabadabb szellemű intések a szent szűz szerénytelen tisztelői ellen, kik egy teremtményt inkább szeretnek és tisztelnek, mint magát a teremtőt, vagy az anyáért az Isten Fiáról megfeledkeznek; sőt magát a szent szűzet is nyilatkoztatják a hízelgők ellen, kik őt mint közbenjárót és érettük esedezőt imádják. (3) De a jezsuita katolicizmus forró utónyarával a Mária-tisztelet is újból felelevenült, mely iránt a kegyes szenvedély főleg

(1) Hasonlóan a Professio Fidei Trid. csak a szentek közt: "Firmiter assero imagines Christi ac deiparae semper Virginis necnon aliorum Sanctorum retinendas esse atque, eis debitum honorem ac venerationem impertiendam." Speil, 162. o: "Teljességgel nem hallgatott a trienti zsinat, miképp Hase állítja, a szent szűzre vonatkozólag, sőt inkább azt állítja (sess. VI. c. 23.) hogy Mária Isten különös kegyelméből minden vétektől ment maradt, és ünnepélyesen Sancta virgo-nak nyilvánitja, és nem akarja az eredendő bűnről hozott végzései alá a szeplőtlen sz. szüzet is befoglalni." Ez éppen az általam fentebb jelzett, de teljességgel nem a szent szűz vallásos tiszteletére vonatkozó dogma.

(2) Cat. Rom. IV, 6, 8: "Deum summis laudibus et gratiis agendis celebramus, quod sanctissimam Virginem omni coelestium donorum munere cumulavit, ipsique Virgini singularem illam gratulamur felicitatem. Jure autem sancta Dei Ecclesia huic gratiarum actioni preces etiam et implorationem sanctissimae Dei Matris adjunxit, qua pie atque suppliciter ad eam confugeremus, ut nobis peccatoribus sua intercessione conciliaret Deum, bouaque tum ad hanc tum ad aeternam vitam necessaria impetraret. Ergo nos exules filii Evae assidue Misericordiae Matrem ac fidelis populi Advocatam invocare debemus, – cujus et praestantissima merita apud Deum esse et summam voluntatem juvandi humanum genus nemo nisi impie et nefarie dubitare potest."

(3) A. de Widenfeld: Monita salutaria a B. Virgine ad indiscretos cultures. Colon. 1673. – A. Baillet: De la dévotion à la S. Vierge. Paris 1693.

96

ott lobbant lángra, ahol netalán egy pásztorgyerek vagy vén anyóka az istenanyának valódi megjelenését akarta látni, úgy mint a helység templomában, vagy a húszasokon és körmöci aranyokon van ábrázolva. Ekkor áhítatos tolongás támadt az ilyen helyekre, maga a közeli forrásnak vize, mint a selti víz, kereskedelmi gyógycikké lett, de híre nem tartott oly sokáig, mint emezé, s néhány év múlva a zarándokcsoport is elapadt.

Ratisbonne, egy gazdag zsidó a spanyol piachoz közel lévő Andrea delle Frasse kis templomban nézett egy Mária-képet, s egyszer csak kilép a szent szűz a képből; Ratisbonne mint zsidó borult lábaihoz, s mint keresztyén állott fel, így mondja legalább az általa ezen helyre állított fogadalmi kép homlokirata; testvére már Rómában áldozár volt. Sajnálni lehet, hogy az istenanya, ha már egyszer teheti, nem jelenik meg sok zsidónak és protestánsnak, nagyszerű áttérést eszközölne a katolikus egybázba. Más helyt azon hit keletkezett, hogy egy Mária-kép szemeivel pillant, mégpedig nem oly módon, mint ahogy kimutathatólag a középkorban gyakran megtörtént valami kis gépezet segitségével, mely által véres könnyeket is sírhatott, hanem egy ártatlan kép volt. A hívek százanként térdeltek előtte megindult szívvel, mintha az áldott szűz testileg jelen volna, némelyek a hosszú merev nézés által szemeinek mozgását vélték látni, mások nem; (1) s egy idő múlva aztán szemmozgatás és néptódulás is elmaradt.

Ugy látszik azt tartják, hogy még a Talleyrand megtérését is Mária eszközölte, mert miután az autuni öreg püspök halála napján, kiről a párizsiak azt beszélték, hogy haldokolva még az ördögöt is rászedte, s lelkét tőle kicsikarta, egy már rég fogalmazott s csavar alakba tekert irat ment Rómába, a párizsi érsek, Quelen úr a szent szűznek az elveszett juhért tett fogadalmának teljesítésére egy szobrot állíttatott.

Liguori biztosít, hogy Isten a Mária kérését parancs gyanánt tekinti, sőt a szent szűz még a pokolból is képes a lelkeket megmenteni. Teljesen hívőleg beszéli el, hogy Szent Ferencnek egy kar-

(1) A Vico Varo-i templomban is (1863) egy Mária-kép időről időre pillantott, kegyelmet osztogatott és gyógyított. Az ottani lelkész egy könyvbe bejegyeztette mindazoknak neveit, kik a szemmozgatás csudáját észrevették, s nem hiányoztak a hívő szemtanúk; de csakhamar ez is lejárta magát.

97

társa víziójában két létrát látott, a veresen legfölül állott a Krisztus, a fehéren Mária; akik az elsőn akartak felhágni, mindig ismét visszaestek, mig egy hang figyelmeztette őket, hogy a másikon kíséreljék meg a felmenetelt – és ez aztán sikerült, mert Mária kezét nyújtva felsegítette őket, s így bejutottak a paradicsomba; (1) XVI. Gergely pedig Liguorit szentté avatta. Midőn ez a pápa a XIX. századnak a római egyházat fenyegetett szabadelvű törekvései ellen ismeretes pásztori levelét kibocsátotta, azon bizalmát, hogy Szent Péter hajója győzelmesen fog a viharok közt átevezni, a legszentebb szűzbe helyezte, aki minden eretnekséget megsemmisít, "aki a mi reményünk és a mi bizalmunknak egyedüli oszlopa." IX. Pius 1849. febr. 2-áról kelt köriratában hirdette: "Ő (Mária) érdemeinek nagy volta által az angyalok minden serege fölébe emeltetett Istennek trónjához, és a régi kígyónak fejét erényei által lába alá taposta. A mi üdvösségünk a szent szűzre van alapítva, mióta Isten, a mi Urunk minden jónak teljét belé helyezte, úgy hogy ha reánk nézve reménység és erkölcsi javulás létezik, azokat egyes-egyedül tőle nyerhetjük." Ferrarában több éve olvastuk az ottani püspök böjti rendeletét, melyben ez állott: "Miután mindketten meghaltak, kételkedni lehetett, hogy vajon a világot inkább az Istenember az ő vérével, vagy inkább Mária az ő könyűivel váltotta-e meg." (2) Ezek szerint nem lehet bámulni, ha egy francia világi férfi ezen állításával: "neki, ti. Máriának ugyanazon része van a váltság művében, mint az emberrélételben" még az úri szent vacsorába is belevegyíti a női testet. (3)

(1) Alphons de Liguori: les gloires de Marie, Venet. 1784. Speil, 157. o.: "Hasénak meg kellett volna jegyezni, hogy Szent Alphonz (Liguori) a közlött elbeszélésnek csak emberi hitelt tulajdonít. – De hiszen éppen ez hiányzik ennél!

(2) "Dubitar si potra se salvo il mondo Maria col pianto avesse o Dio col sangue."

(3) Aug. Nicolas: Neue Studien ü. d. Christenth. (a. d. Französ), Paderborn 1861. I. köt. "A Jézus Krisztus teste a Mária teste, és ha mi az Úr asztalához járulunk, Mária az Úr testében bizonyos mértékben az ő saját testét adja". Oswald paderborni püspöki szemináriumi professor az ő Mariológiájában (1850.) a szűz együttes megváltóságát arra alapozta, hogy ő Krisztus érdemét közelebbről a nőnemre is kiegészítve az úrvacsorában a Krisztus vérével együtt az ő szűzi tejét is adja; ez az előleges felfedezése egy új dogmának Rómában még nem tetszett.

98

Az ő kimeríthetetlen jóságáról mondotta Pottgiesser jezsuita még 1861. tavaszán Osnabrückben egy missziói prédikációjában (és ezt ő többször is mondotta), hogy Mária minket, az ő fiának gyilkosait gyermekeivé fogadott Krisztusnak a keresztfán mondott szavai következtében: Asszony, íme a te fiad! "Mert ezzel ő semmiképpen nem érthette Jánost, kinek természet szerinti anyja még életben volt, hanem János itt képviselője az egész keresztyénségnek. Ez okból Máriát is nem szólítja anyjának, hanem asszonynak, hogy ezen átalános kifejezéssel jelölje, hogy ő mindnyájunk anyja. Igenis ő valóban az, a mi szent anyánk!" (1) – És ugyanígy sóhajtja és kiabálja századokon át ezer meg ezer hang: Szent Mária, könyörülj rajtunk! A római egyház nem felelős a Mária-tisztelet mindezen túlzásaiért, melyek az egyének, népek és korszakok hangulatából származnak: mindazonáltal azokat mindig ápolta, mint az ő dogmájával összeforrt, s azt megszilárditó nyilatkozatokat. Ez okból ez a katolicizmus igen találóan Mária-keresztyénségnek lenne nevezhető. (2) Egy misszionárius Etiópiából teljes jóhiszeműséggel tudatja, hogy ott az ő egyházát Mária házának kezdik nevezni. Ezen ellentétben tűnik ki a protestantizmusnak a Krisztushoz való közvetlen viszonya.

Mégis korlátoltan ítélne az, aki nagyon csekélylően gondolkoznék ezen nőtisztelet jelentőségéről, mely az erőszak korszakában kiöntötte a maga sugarait az egész emberi nemre, minden embernek egy magasztos és szende eszményképet tartva elébe, s mindenkit emlékeztetve, hogy mindenik nőben és mindenik anyában Máriának egy, habár elmosódott képmását tekintsék és tiszteljék, vagy legalább egész gyöngédséggel tűrjék. Az őbelé vetett hit volt az asszonyi nem istenítése, elfogulatlanabbul tekintve: eszményítése, ezért benne a nőnek két legmagasztosabb állapotát, a szüzet és az anyát egyesülve gondolták. Amit a

(1) Gemninger, a Mária-predikátor (Homil. Zeitschrift 1863.) Máriát magára nézve minden lehetőnek lenni engedi, s végül ezen szavakban tör ki: "Mária, én csillagom, napom, virágom, eszményképem, fegyverem, horgonyom, nővérem, könyvem, virágos kertem, imám, táplálékom, tükröm, mátkám, mennyországom, Mária, én mindenem!"

(2) Hist. polit. Blätt. 1856. B. XXXVII. H. 7. Ezen tisztelete Máriának jelképe, személyesítése, képviselete a katolikus egyházfogalomnak; ez annak népies kifejezése.

99

természet örökre elkülönített, és ami mégis ezen nemnek eszményében egyesülve van, tehát mindenütt, hol egymásnak szende, kellemes fényben nyújtanak kezet, az anya, elsőszülöttjével keblén, s mégis ártatlan leányarccal, különös kellemet terjesztve maga körül, azt tiszteli a hit ezen szűzies ifjú anyában, melyről a keresztyénség így énekel:

Den das Weltall nicht umschloss,
Ruht in einer Jungfraun Schos,
Verkleidet in unser Fleisch und Blut.

Aki a tehetetlen gyermeket a jászolban úgy imádja, mint teremtőjét és megváltóját, és kinek szívét a gyilok valóban átjárta, neki bizonyára a költészet tárgyául kellett szolgálnia, amely benne a legmagasztosabb anyai fájdalmat dicsőítette. (1) Emellett a Mária-énekek szerelmi dalokká lettek, melyekre nézve nehezen volt eldönthető, hogy vajon a szerelem-sóhajok és magasztalások a menny magasában uralkodó szent szűzanyát, avagy valamely földi nőt illetik-e. Amaz a szent művészetnek legszebb tárgya lett, hogy az istenit a természet legkellemesebb alakjában ecsetelje: a szűzet Isten akaratján megnyugvó bámulatban azon rendkívüli eset felett, melyet neki a mennyei ifjú hirdet; a boldognak magasztalt, és magát boldognak érző anyát a bethlehemi jászol idilli környezetében, vagy Egyiptom viruló pálmafái alatt; a fájdalmas anyát, a keresztyénség Niobéját a kereszt tövében, vagy kedves halottját ölébe fogva; végül a megdicsőültet, karjain még mindig az isteni magzattal, kinek homlokáról és gyermekded szemeiből mintegy kisugárzik a világhódítás és világmegváltás eszméje, feje körül csillagkoszorúval, lábaival a negyedholdra, vagy a vén sárkányra taposva, vagy pedig Máriát a hódoló angyaloktól környezve, az egyház mindenik korszakából áhítatos tisztelőinek áldást és segedelmet osztogatva. (2)

(1) Mindkettő Giacopone da Todi által. A "Stabat mater dolorosa" mellékdarabja Ozonam által közölve: (les Poétes Franciscains en Italie. Paris 1852.) "Stabat mater speciosa, juxta foenum gaudiosa, dum jacebat parvulus" etc.

(2) Ezen az itt csak futólag közölt leíráson a lutheri ortodoxia is megbotránkozott. Hát Niobé, az az érzelemdús, az ókor képzőművészete által dicsőített mítosz talán nem a pogányság "mater dolorosá"-ja? És a kegyesség a tudománytól és a költészettől manapság tényleg annyira elidegenedett, hogy a rokon viszonyok felmutatása (melyben azonban a különbség is észlelhető) csak mint iszonyú dolog tűnik fel?!

100

Bármennyire a természet határait túllépő csudát tüntet is elő az ilyen ábrázolás, mégis visszatér az újból a természet karjaiba, miután csak az anyát gyermekével, az anyát reményteljes örömében, vagy legmélyebb fájdalmában ábrázolja. A gyermek is az anyai karokon, aki még mit sem tud a véghetetlen istenségrŐl, kiterjeszti karjait ezen jól ismert alakok felé, és az élet bonyodalmaiban vétektől vagy nyomortól terhelt szív az irgalom anyjához fordul:

Ach neige
Du Schmerzertsreiche
Dein Antlitz gnädig meiner Noth!

Ez bizalomteljes hit, hogy Isten az emberiségnek egy gyöngéd szűz keble által nemcsak a legfőbb üdvösséget engedte részébe jutni egyszer; hanem még mindig az ő szelíd, hatalmas keze hárítja el a veszedelmet, szárítja fel a könnyeket, s osztogatja a boldogító ajándékokat.

Ha azonban a történelemnél kérdezősködünk, az ő földi és földöntúli létele egyedüli történelmi forrásánál, a Szentírásnál, akkor a valóság csupaszon és szigorúan ezen egész eszményítés ellen tanúskodik. Csupán Lukácsnál Jézus gyermekkorának elbeszélésénél jelenik meg Mária gyöngéden és érzelemteljesen, mint az Úrnak akaratján megnyugvó szolgálója, lelkesítve az ő népe legmagasztosabb reményei által, s otthonos ennek költői előkorában, midőn az ő anyai reményeinek hálaöröme mindenesetre utóhangja a Samuel anyja meglehetős forradalmi várakozásokkal teljes örömimájának: (1) "Ő letaszítja a hatalmasokat a trónokról és felemeli a megalázottakat. Az éhezőket betölti áldásokkal, s a gazdagokat üresen bocsátja el." (2) János szerint az Úr

(1) 1. Sám. 2. 1. s köv. Luk. 1. 46. s köv.

(2) Speil, 159. o.: "Hase a magasztosultság ezen szavaiban nem talál, miként mi, a történelem, különösen a zsidó nép történelme által bebizonyitott igazságot, hanem csak meglehetősen forradalmi várakozásokat." – Hát a hatalmasoknak a trónról való letaszítása, az éhezők meggazdagítása s a gazdagok megrablása nem forradalmi tény-e a papnövelde nézete szerint, még ha a népek történelme tanúsítja is?!

101

anyjának az ő dolgaiba való vegyülését, miután órája még nem jött el, szigorú szavakkal utasította vissza. (1) Valóban mi is örömest magasztaljuk boldognak azon anyát, kinek keblén ő nyugodott: de ő maga, a beszédet azonnal általánosságra terelve, azokat nevezte boldogoknak, kik Isten szavát hallják és megtartják. (2) A Márk tudósítása szerint az anya hozzátartozóival együtt félreismerte egyszer az ő nagy Fiát. Akkor így szólott ő: ki az én anyám, kik az én testvéreim! s csak azokat akarta anyja, fi- és nőtestvérei gyanánt elismerni, akik az ő mennyei atyjának akaratját teljesitik. (3) Mindazáltal János szerint az ő legnehezebb órájában ismét mellette állott az anya; és az ő utolsó akaratja más fiat adott neki. (4) Még egyszer találjuk Jézus anyját az Úr testvéreivel együtt az apostolok körében, (5) s azután eltünik a történelem szemei elől. Ott, ahol az apostoli kegyesség leggazdagabb harmóniája hangzik

(1) Ján 2,3 s köv. Speil a 159. lapon.: "Mária magaviselete és Jézus bánásmódja ezen szavakból nem enged egyebet kiolvasnunk, mint szeretetteljes utalást arra, hogy az ő csudateljes működésének ideje még nem érkezett el, és mi kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy Jézus szavának hangnyomata olyan vala, miszerint abból kitűnt készsége a Mária kérésének teljesítésére." – Ez azonban csupán a régi módszer: becsempészni a Szentírásba azt, amit onnan kiolvasni óhajtunk. Ha valami más történelmi könyvben írva lenne, hogy a nyilvános szükség esetében egy király anyjának a segítségnyújtásra vonatkozó szerény emlékeztetését ilyen szavakkal utasítná vissza: "Asszony, mi dolgom van veled! az én órám még nem jött el" – ki nevezné azt szeretetteljesnek és teljesítést ígérőnek, ha bár a király később valóban nyújtana is segítséget!

(2) Luk. 11,27. s köv. Speil, 159. o.: "De hát ezzel Jézus tagadta-e, hogy az ő anyja boldognak magasztalandó?" – Valóban nem. Mindazonáltal ez az egész az életből merített helyzet: egy asszony a nép közül felkiált: "boldog azon asszony, ki téged hordozott, s kinek emlőin te szoptál!" és ő viszonozta: "igen, boldogok, kik Istennek akaratját hallják és megtartják!" – ez mintegy sejtelemteljesen volt mondva Mária bárminemű vallásos tisztelete ellen, és egy protestáns prédikációnak mindig felhívó vezérigéje ezellen.

(3) Márk, 8,20-22, hasonlóan Mt 12,46-50. Speil, 160. o.: "Ott sem Máriáról, sem Jézus eltévedéséről nincs szó." Ott az áll, hogy az övéi (oi par' autou) elindultak, hogy letartóztassák, mivel azt mondották, hogy megtébolyodott. Hogy kik voltak az övéi: kitűnik a következő jegyzékből (3,5) ti. testvérei és anyja, valamint Jézusnak azon indok nélkül oly kevéssé megmagyarázható magaviseletéből.

(4) Jn 19,25 sköv.
(5) Csel 1,14.

102

füleinkbe: a Pál leveleiben mély hallgatást tapasztalunk ezen magasztos kegyelemben részesült anyáról, kivéve azon egy eseményt, hogy Krisztus asszonytól született. (1) János jelenésokről írt könyve, mely a keresztyénségnek földi és mennyei jövőjét hirdeti, felmutatja a megölt Bárányt a világuralom trónján a hívek millióitól környezve, kik ezt dicsőítik, és a Bárány 12 apostolainak neveit a mennyei Jeruzsálem 12 alaposzlopába bevésve, – Máriáról ott sincs említés; jól meggondolandó, hogy a katolikus képzet szerint minő helyet kellett volna neki ezen tiszta apokalipticus képben elfoglalni! (2)

Az evangéliumban többször említett testvérei Jézusnak lehettek az akkori szólásgyakorlat szerint unokatestvérek, vagy Józsefnek korábbi házasságából született gyermekei: de miután azok közönségesen az anyával együtt említtetnek; (3) miután János mint valami különöst hozza fel, hogy az ő testvérei benne nem hittek, midőn azonban mi az apostolok között is találunk az Úrnak rokonaira; (4) miután a názáreti szomszédok így beszéltek: "nem

(1) Gal 4,4. Az apostoli hitvallásban név szerint meg van említve, mindazáltal csak egyszerűen, mint szűz anya; másrészt nlv szerint Pilátus is meg van említve ott.

(2) Az ezen hallgatás miatti megbotránkozás Epiphanius óta azon állítássá fokozódott, hogy a nap fényébe öltözött allegóriai nő, lábai alatt a holddal, a szülés fájdalmai közt a sárkánytól üldöztetve (a zsidó teokrácia), mely a Messiást létrehozva egyházzá lett, Máriával azonos. Speil, 161. o.: "Az argumentum ex silentio mindenütt érték nélküli, és éppen úgy kérdhetnők, miért van a Jelenések könyvében csak 12 apostolról szó, talán Pál mellőzve van?" – De Pál az apokalipszis álláspontjáról nézve nem hasonló a többi tizenkettőhöz. Másrészt a hallgatás sokat jelenthet, ahol arról van szó, amit nem lehet elhallgatni. Vegyük fontolóra a középkor álláspontján a mennyei Jeruzsálem leírását, Dante paradicsomát: miképp képzelhetők ezek Mária nélkül!

(3) Mt 12,46; Mk 3,31; Lk 8,19; Jn 2,12.

(4) Jn 7,5. Speil, 160. o.: "Hase hajlandó az Úrnak az evangéliumokban említett testvéreit Jézus vér szerinti testvéreinek nyilvánítani, míg minden hermeneutikai szabály ellenére az apostolokban, akik hasonlóképp Jézus testvéreinek neveztetnek, csak rokonait látja. Emellett a mi ellenfelünk rosszindulatú emlékezetkiesésben szenved. Egyszer a 102. oldalon az Úr testvérei és rokonai megkülönböztetése végett, hivatkozva Jn 7,5-re azt hozza fel, hogy János mint valami különöst említi, hogy testvérei nem hittek benne, míg mi az apostolok közt az Úr rokonaira találunk, – máskor az I. kötetben ez áll hasonlóképp a Jn 7-re hivatkozva, hogy Jakab apostol, míg az Úr életben volt, nem hitt őbenne; tehát amott Jakab a hitetlen testvérekhez tartozott, itt pedig nem; egyszer édes testvére volt, a 102. lap szerint rokona, egészen úgy, amint a Polemika célja kívánja." – Hogy az adelfos név alatt bármely vérrokon is érthető, azt minden újszövetségi szótárban feltalálhatni. Az ifjabb Jakab mint Alfeusnak, a Jézus anyja nővére férjének fia, Jézusnak unokatestvére. A "rosszaindulatú emlékezetkiesés" nem egyéb, mint Speilnek úgy a régibb hagyománnyal, mint az újabb kutatásokkal ellenkező véleménye, hogy ez a Jakab apostol éppen az a Jakab, aki azután a jeruzsálemi egyházközség élén állott, aki Igazságosnak és a Jézus testvérének neveztetik. Ezen előfeltevésben fentebbi szavaimat idézve, a "Jakab"-hoz az "apostol" szót saját szakállára odabiggyesztette, s így rám azon ostobaságot költötte, hogy szerintem egy apostol még a Jézus életében őbenne nem hitt.

103

az ácsmester fia-e ő, nem Máriának hívják-e az ő anyját, testvéreit Jakabnak, Józsefnek, Simonnak és Júdásnak? Nem közöttünk élnek-e az ő nővérei?" így ezek csakugyan az összecserélhetésig valódi testvérekhez hasonlítanak, és Máté a legnagyobb elfogulatlansággal előre felteszi, hogy lehettek is testvérei, (1) ámbár ennek elfogadását a katolikus nézethez való közelítésében még a protestáns ortodoxia is, miután eretnekségnek nem nevezheti, legalább nyerseségnek, gorombaságnak nevezte, (2) de az evangélisták ezt másként tekintették.

Eszerint semmi nyomát nem találni annak, hogy Mária szűzies égkirálynővé jelöltetett volna ki.

Lehetett gondolni, s ez befolyással volt a katolikus hit alakulá-

(1) Mt 11,25. – Speil, 161. o.: "Következik-e ebből, hogy ő Máriát később nemileg "ismerte?" Az 1 Móz 28,15-ben azt olvassuk, hogy Isten Jákóbot nem fogja elhagyni, míg minden ígéretét be nem teljesítendi – s vajon következik-e ebből, hogy Isten őt később elhagyta? ... amily kevéssé akarta Isten Jákóbot elhagyni, oly kevéssé érintette József a szent szüzet." – De e második, lényegében megerősítő várakozásban az utómondat ("amíg be nem teljesíti ígéreteit") éppen azt tartalmazza, hogy Isten a folytonos teljesítés során az előmondatot ("nem hagyja el Jákóbot") soha sem fogja megszüntetni. – Egészen másképp fog kiütni logikailag egy lényegében tagadólagos előmondat értelme. Itt az idő meghatározásában: ameddig egy bevárandó cselekmény (itt a házasság szexuális végrehajtása) nem történik meg, az van kimondva, hogy az később megtörtént, vagy legalább megtörténhetett; miképp az athéniek a Platón anyjáról merőben hasonlót beszéltek.

(2) Hengstenberg az Ev. Kirch. Zeitungban, 1855. 23. o.: "A "semper virgo" jogosult ellentétben áll nemcsak a Jézus természetes születése istentelen állításával, hanem azoknak nyerseségével is, kik elfogadják, hogy az, akire a Szentlélek alászállott, és akit a legmagasztosabb lény ereje árnyékolt be, azután Józseffel házassági közösségben élt." Ez a "gorombaság" Mátétól származik, talán még vámszedő bódéjából.

104

sára, hogy Isten mindenható Fia csak egy őseredetileg ezen rendeltetésre szentelt, s evégett csudaszerűleg a kegyelem nagy mértékével megáldott teremtményt választott, hogy ennek méhén keresztül lépjen ezen földi életre, s tőle nyerje emberi részét. Ez a vélemény a protestáns képzetnek is megfelelne, mert amit a katolikus teológia a Mária érdemeiről hozzátold, hogy ő beleegyezett anyává lételébe, s csakis így válhatott lehetségessé a megváltás, (1) mivel ez a teológia semmit sem tud a szerelem titkáról, s a meg nem érdemlett isteni kegyelem teljességéről, annak majd hogy semmi értelme sincs: Mária tette, vagy inkább a vele történt esemény csak az ő nemének általános tulajdona, és még a teológiai vélemény szerint a fájdalom ára nélkül, mely a régi teremtési áldás beteljesedésére volt szabva. (2)

Ha ez az egyetlen anya nemcsak azon érzelemmel bírt, hogy őt minden emberfia boldognak nevezné, hanem ha ő szellemi fensősége, és isteni fiára gyakorolt befolyásánál fogva minden teremtmények fölibe volt is emelve, mindez mégis csak isteni kegyelemnek tekinthető rá nézve, s az asszonyok között megáldott, egyszersmind az isteni kegyelem legnagyobb mértékével megajándékozott. De a nem történelmi okoskodás mezején az ellenkező gondolható. Jézusnak egy régi népies modorú életírója megerő-

(1) Nicolas úgy találja, hogy "az ő megmérhetetlen érdeme nemcsak az emberiségre, hanem még magára az Istenre is kiterjed, a Gábor angyal ajánlatába való beleegyezése által: ő szolgáltatott okot a világ teremtésére. Ő az Atyának olyan tekintélyt adott, mellyel azelőtt nem rendelkezett, mert neki az ő Fiát alája rendelte. Krisztus a maga rendeltetését Máriának köszönheti. Ugyanazon viszonyban, a melyben ő (Mária) Istennek Fiát a maga emberi alakjával felruházta, viszonzásul Mária is az ő (ti. a fia) istenségével ruháztatott fel." – Egy ilyen kalandos nézettel szemben eszembe jutott a belvedere-i Apolló láttára ezen vers:

Welch sterblich Weib vermöchte dem zu widerstehn,
Der sie umarmen und zur Mutter eines Gottes machen wollte.

Ami ott csak az esztétikai magasztosultságból, a helyzet által mentve, hellén értelemben van gondolva, mennyivel jelentősebb lehet vallásos értelemben egy angyal kijelentése folytán!

(2) 1 Móz 3,16. Cat. Rom. I, 4,9: "Evae dictum est: "in dolore paries filios!" Maria hac lege soluta est, ut quae, salva virginalis pudicitiae integritate, sine ullo doloris sensu Filium Dei peperit."

105

síti azt, hogy a mi Urunk magát az ördög által egy magas hegyre vezettetni, s tehát ezen tisztátalan szörny által érintetni engedte, sőt gonosztevők istentelen keze által magát keresztre is feszíttette. Ilyen módon mondhatnók, hogy az az Isten Fia megaláztatásának állapotjához tartozott, (nem úgy gondolkozva, mint az előkelő farizeus (1), hogy az Ő rendkivüli alázatosságáhan egy csekély teremtményt válasszon anyjává, azért hogy ebben is az embernek erőtlensége és Istennek dicsősége nyilvánvalóvá legyen.

A kevés számú történelmi nyom semmi valószínűséget sem mutat sem az egyik, sem a másik mellett, hanem csak azt, hogy egy egyszerű, tiszta gyermek volt a nép közül, aki szép anyai örökséget: jószívűséget, elmésséget és Istenbe vetett bizalmat hagyott elsőszülött fiára, gyermekkorát, miként Monica, de annak keserűségei nélkül, a rossznak és aljasnak mérges leheletétől megőrizte, de aztán később bámulattal tekintett magasztos fiára, és már a gyermeknek szavai, melyeknek mély értelmét felfogni nem tudta, az ő szívét megindították (2)

Ha Máriából a katolikus hagyomány istennőt csinált (mert a középkorra nézve ténylegesen az volt, s egyes körökre nézve még most is az), akkor ennek mentségére mondhatjuk, hogy a jelenben tulajdonképpen mégiscsak a fiút tisztelik az anyában, Krisztus az, kit Máriának neveznek, az iránta való szeretet öltözik ezen költé-

(1) Lk 7,39.

(2) Dietlein (Evangelisches Ave Maria, Halle 1863.) ezellen azt hozta fel, az én irályomat a magáéval összevegyítve: "Ha Mária csupán a költészet és nyájas hit által felmagasztalt falusi leány, akkor a Mária fia is csak egy éles elmével felruházottt természetes gyermek, az ő istenembersége hiú költészet és nyájas hit." – E szerint eltekintve az Isten Fia egyházi dogmájától, ha a fiú csak az lehet, ami az ő anyja már teljességgel volt, úgy Monica és Goethe anyja, hogy őket valóságos áldott, s gyermekeikkel szellemrokon anyáknak nevezzük, már maguk is azok voltak, amikké Ágoston és Goethe lett. Dietlein menti magát, ha a mi "protestáns vitás Máriánk mellett" eszébe jut Goethének ezen verse:

Oh wie freut es mich, dass du so natürlich bist,
Unsre Mädchen, unsre Bübchen spielen künftig auf dem Mist,

valóban menthető, mint aki könyve után ítélve azokhoz tartozik, kik Ave Mariát kiabálva még hadonásznak protestáns lelkiismeretük maradványával, mintha az egész olvasót le kellene imádkozniok.

106

szetbe, a Mária tisztelete a szeretet és szenvedés vallása, miként Milánóban egy Mária-templom homlokirata mutatja: Amori et dolori sacrum (a szeretetnek és fájdalomnak szentelve).

Mindazáltal a kegyesség erkölcsi értékére nézve egyáltalán nem közönyös, hogy minő nevezettel és fogalommal szólítják, tisztelik a mindenható istent. Azok, akik őt Jehovának, Allahnak, vagy Brahmának, vagy Zeusnak, vagy Ormuzdnak nevezik, bizonyára alapjában ugyanazon egy istent értik, kit semmi név és semmi fogalom magában nem foglalhat; mindazáltal főleg Istenről alkotott fogalmuk szerint különböztetjük meg a vallásokat, és ki tudna azon kételkedni, hogy az Ószövetség törvénye a Mária-tiszteletet, mint bálványimádást megbüntette volna, miként az iszlám azt még ma is annak tartja! Nem is fog könnyen megtörténni, hogy valaki "a mi kedves asszonyunkat" mint különös védistennőjét elfogadta volna anélkül, hogy igénybe ne venné az ő nemének részrehajlóságát és gyengeségeit, különösen anélkül, hogy az igaz Isten ez által valami rövidséget ne szenvedne. A jezsuitáknak növendékeik számára készített instrukciójában a szent szűz litániájáról ez áll: "Egy könyörgés sincs, melyben Istennek több érvet kötnénk szívére, amelyek irgalmát meg kell, hogy indítsák." Midőn Sziléziában egy katolikus, minden egyházi kötelességeket mindeddig buzgón betöltő katona, mikor lopott templom drágaságok találtattak nála, azt állította, hogy azokat neki a szent szűz ajándékozta, valóban csak ingerkedés kedvéért kérdezte meg Nagy Frigyes az egyházi hatóságtól, hogy ez valóban lehetséges-e – és midőn ez annak lehetőségét nem vonhatta kétségbe, vesszőfutás kilátása mellett megtiltotta a szent szűz kedvencének, hogy jövőben attól ajándékot elfogadjon. Egy Orániai Vilmos meggyilkolására felbérelt gonosztevő írásba foglalva hordozta magánál azon ígéretet, hogy a guadelupei istenanyának egy új köntöst, s a "mi kedves Asszonyunknak" Montserasban ott, hol a mennynek kapuja van, egy koronát ajándékoz, ha ezen tette sikerül; ez semmi esetre sem tartozik a Mária tiszteletéhez, de azzal mégis megegyezik. A madonna-szobrok ékszerkészlete, nemcsak a neki áldozott ezüst- és aranyszívek, ezek az ártatlan jelképek, melyeket II. József elvétetett, hanem a hiábavaló női ékszerek, drágakővel kirakott nyakláncok, arany karperecek, a déli tartományokban néhol még

107

jelenleg is gazdag birtok, az ezüstkelméből készült ruhákkal, igen könnyen megvesztegethetőnek tüntetik fel valamely helység Madonna-babáját. A pogánysághoz történő közeledés abban is mutatkozik, hogy aszerint, amint bizonyos régi Mária-kép birtokában van valamely templom, a Madonna, vagy Madonnina a nép képzeletében sajátságos személyiséget nyer, mint ezen einsiedelni, guadelupei, sevillai, salette-i, loretói Mária és amiként még nevezik ezen helyhez kötött s egyéniesített istenanyákat, kiket talán éppoly nagy számmal lehetne összegyűjteni, mint ahány Jupitert Varro felsorolt, ti. háromszázat (1) – míg ha a segítségükre való várakozás nem teljesedik be, azt e Máriáknak helyükről való eltávozása és korlátoltságok által mentegetik. Az 1847-es svájci polgárháborúban a jezsuiták a külön szövetkezett kantonoknak a meglőhetetlenné tevés végett eladott csodaerejű érmeken kívül még az einsiedelni istenanya különös segélyét is biztosították: midőn aztán a katolikus hadsereg Gislicon mellett oly menthetetlenül leveretett, azzal mentegetőztek, hogy szerencsétlenségre a szent szűznek aznap éppen a távoli Mexikóban volt sürgős teendője. Chateaubriand beszéli zarándokútjának leírásában, miként gyújtattak egy osztrák hajón vihar alkalmával az adriai tengeren a szent szűz képe előtt lámpát, és hogy az a lámpácska a kegyelemdús kép előtt nagyobb erővel bírt a kedélyek megnyugtatására, mint minden filozófia. Azt valóban nem állíthatjuk, hogy a filozófia valami nagy befolyást gyakorolna a matrózokra, s nagyon szép hit, hogy egy gyöngéd nőnek a viharos tenger felett oly nagy hatalom adatott: de a józan megfontolás legalább a szárazföldön be fogja vallani, hogy ez a háborgó tenger feletti hatalom nem egyéb, mint semmi tény által nem jogosított képzelődés, és az az ártatlan lámpa éppen csak annyit segít, mint régebben a protestáns helységekben is szokásos harangkongatás nehéz idő alkalmával. Mindazonáltah ez az egész katolikus képzet a külső segélyről, melyet a hatalmas istenanya az ő kedvenceinek nyújt, minő zátonyra jut, mihelyt a szerencsétlenség a maga tragikus nagyszerűségében beköszönt! A nagy Mária-ünnepen történt, melyet 1863.

(1) Tertul. Apolog. c. 14: "Varro trecentos Joves, sive Jupiteres dicendum, introducit."

108

dec. 8-án a santiagói katedrálisban a Mária-szüzek nagyszámú kongregciója ünnepelt, hogy ezen ünnepély egész csilláma meggyuladt, s több mint 2000 ember, többnyire nő és gyermek, bennégett. Mi távol vagyunk attól, hogy ezen iszonyú szerencsétlenségben egyebet lássunk, mint Isten kifürkészhetlen végzéseinek a kérlelhetetlen természeti hatalmak által történt teljesülését. De minden katolikus nép előtt azon kérdés nyomult előtérbe, hogy miért nem gátolta meg egy ilyen jó anya ezt a megmérhetetlen fájdalmat? s éppen az ő újabb dicsőítésére szentelt nagy ünnepen! Egy jezsuitának ezen magyarázata: "Az istenanya áhítatos gyermekeit magához akarta venni, és a városnak oka lehet, hogy ezen a nagyszerű tűzáldozaton örüljön, mert Chilének a vértanúk nagy készletére volt szüksége," a jajveszéklő rokonoknak, kik csupán megszenesedett holttesteket és hamuhalmazt találtak, úgy tűnhetett, mint a legkeserűbb gúny.

A protestáns népek a katolikus túlzás ellentéte miatt az Úrnak anyjától egy darab ideig elidegenültek. De mi nem ismerjük félre, hogy Isten Fia az anyjában is tiszteltessék, mi becsesnek tartjuk őt úgy bibliai egyszerűségében, valamint művészies dicsőítésében. Ez a műveltség dolga, nem a hitvalláshoz ragaszkodó kegyességé, és a mi ifjú hajadonaink magukat a dogmán is túltéve örömest éneklik a szép verset:

O sanctissima, o piissima dulcis virgo Maria!
Mater amata, intemerata, ora, ora pro nobis!

B) A szeplőtelen fogantatás

A katolikus tan a maga teljes magaslatát csak a mi napjainkban érte el Mária szeplőtlen fogamzásának hitcikke által, azaz: mint a bűntől teljesen szabad voltának feltételét, az ő különösen eredendő bűn nélküli származását fogadták el.

A szent könyvnek természetesen semmi alkalma nincs az Úr anyjának bűnös voltáról beszélni. Amit némely protestáns írásmagyarázók annak tekintettek, miszerint ő az isteni gyermek gondozásában Isten iránti legszentebb kötelességét hanyagolta el, midőn azt a Jeruzsálemből való hazatéréskor egy egész naphosszat

109

szemei elől tévesztette: ezen gondatlanságot illetőleg oly ártatlan okok gondolhatók, hogy csak rendkívül nagy kegyesség mondhatná ki erre a "bűnös"-t. Az anyának magasztos fia iránti tévedése ennek tevékenysége közepette [Mk 3,31] inkább mutat – habár nem is közvetlenül az Ember Fia elleni vétkezésre – mindazáltal egy egészen nehezen kimenthető kedvetlen hangulatra, mely oly gonosz sugdosódásra adhatott alkalmat. Mert hogy anyja csak azért jött volna vele ide, hogy miként Olshausen véli, a róla elterjedt rossz hírek miatt nála magánál nyerjen vigaszt, vagy amint Neander állitja, hogy azt, ami rokonainak szándékában sértő volt, enyhítse, arról semmi szó sincs azon elbeszélés összefüggésében, és az isteni ige iránti tisztelet nem is engedi meg, hogy abba tisztességes szándékkal valami ilyest belécsempésszünk. Pál ott, ahol bizonyítja, hogy Ádámtól fogva minden ember vétkezett, és Isten mindenkit a bűnnek alája rendelt, csak azon egyet vette ki, aki váltságot hozott. (1) Ezen ítélettel a római teológia könnyen készen van, hiszen a tridenti zsinat attól a szűzre való vonatkozás minden erejét megtagadta! (2) A Szentírásból merített római bizonyíték Jehovának a kígyóhoz intézett szava: (3) "ellenségeskedést támasztok közted és az asszonyi állat közt, a te magvad és az ő magva közt, ez a te fejedet szét fogja taposni és te is az ő sarkát fogod mardosni." A római fordítás a héber szöveg és az összefüggés ellenére az "ez" szót "asszonynak" olvassa, és így a jóslatot kizárólag Máriára, s csak mellesleg vonatkoztatja a Krisztusra, s ebből bizonyítékot toldoz össze a szeplőtlen fogamzásra nézve, ilyenformán okoskodván: Istentől Mária és a sátán közt támasztott meghasonlásnak feltétlennek és öröknek kellett lennie, ez pedig nem történhetik, ha Mária az eredendő bűnnek valaha alája volt vetve. (4)

(1) Rm 3,10. 5,12. Gal 3,22

(2) Perrone, Thesis dogmatica de immaculata B. V. M. Conceptione. Rom. Ratisb. 1854. §. 44; "Omnem vim hisce textibus ad ostendendum etiam in B. Virginem peccatum fuisse transmissum ademit Concilium Tridentinum."

(3) 1 Móz 3,15.

(4) Speil, 165. o: "Az asszony nem lehet Eva, sem az asszonyi nem általában, mert éppen Éva jutott maradékaival az ördög szolgaságába, mivel a bűn által ez Éva fölött teljes hatalmat nyert. Emellett figyelemreméltó, hogy Isten jövőben beszél: ellenségeskedést fogok szerezni, és hogy Isten, mint ama határozott cikk mutatja, egy bizonyos asszonyt tartott szeme előtt." – Azon képzet, hogy az ördög Éva felett teljhatalmat nyert, távol van az Ószövetségtől; ő megbüntetve is Isten oltalma alatt állott. A jövendő illeti az ő magvát, az ő minden maradékát. Az asszony itt Éva, kiről egyedül van szó, de mint nemének egyetemes anyjáról.

110

Amaz ősrégi isteni jóslat bizonyára nem tartalmazza azt, amit Perrone szerint a racionalismus abban látni vél, az ember és kígyó közti ellenségeskedés köznapi értelmezését, hanem csak jelképes kifejezése az emberi szellem általános küzdelmének az ellenséges természeti ösztönök ellen, továbbá az ördögi kísértések fölébe való erkölcsi felemelkedésnek, s eszerint a jóslat legmagasztosabb beteljesülését találja a diadalmasan haldokló Istenfiában.

Feltéve mégis, hogy legközelebbről Mária értetik azalatt, aki sárkánynak fejét széttapodja, amint ezt a régi képeken szemlélhetőleg kiábrázolják, úgy az ez iránti ellenségeskedés nem kevésbé lenne feltétlen és örökké tartó, ha ő belépett volna az emberiség bűnös közösségébe, történt legyen ez csupán az ő fogamzásának pillanatára, vagy egész addig terjedően, midőn a Megfeszített őt is megváltotta; ama vele született [bűn], az lenne éppen csak a sarkába való mardosás, hogy beteljesüljön, ami írva van.

Még két más bizonyíték található az Énekek éneke szerelmi nyilatkozataiban: (1) "Mindenestől szép vagy, én jegyesem, és semmi szeplő nincs terajtad!" – "egy bezárt kert vagy te és bepecsételt kútfő". (2)

Régibb egyházi atyák gondolatlanul beszéllettek az említett bibliai helyek nyomán Mária hibáiról: alkalomhoz nem illő sietségéről a kánai menyegzőben, valamint koronkénti idegenkedéséről, (3) míg mégis más emberek az ő bűntelenségében hit-

(1) Énekek éneke 4,7.12.

(2) Speil, 166. o: "Egy másik, Hase által elhallgatott bizonyíték az angyal üdvözlete: Te kegyelemmel teljes vagy. Ha Mária kegyelemmel teljes volt, akkor nem lehet a haragnak gyermeke, nem lehet az eredendő bűnnek alája vetve." – Viszont ótestamentumi férfiak is neveztetnek eredendő bűneik dacára Isten embereinek, keresztelő János már anyjának méhében Szentlélekkel volt eltelve; és fogamzott s született légyen Mária a Pál-féle módon [eredendő bűnben], akkor minden bizonnyal Istennek kegyelmébe fogadtatott.

(3) Iren. III,16,7: "Dominus repellens ejus intempestivam festinationem dixit: Quid mihi et tibi est, mulier!" Tertul. de carne Christi c. 7: "Fratres Domini non crediderant in illum. Mater aeque non demonstratur adhaesisse illi, cum Marthae et Mariae alias in commercio ejus frequentantur. Hoc in loco apparet incredulitas eorum, – extraneis defixis in illum, tam (dum) proximi aberant. – Speil, 164. o: "Tertullian csak amiatt nyilvánítja botránkozását, hogy a szent könyv nem beszéli el, miszerint Mária hozzá csatlakozott, azaz: utazásában őt kisérte. De valóban nem belátható, hogy miért kellett volna Máriának Jézust lépésről lépésre kisérni." – A hitetlen testvérekkel egybekötve, a határozott "aeque" (hasonló módon) által, valamint az idegenek és a hozzátartozók szembetétele által is a legvilágosabban van kimutatva, hogy nem valami közönyös utazási kíséretről van szó.

111

tek. * Midőn azonban Ágoston az eredendő bűnről szóló dogmája által az egész iszonyú velünk született bűnterhet minden emberfiára kiterjesztette, s ezáltal ezt az egész kérdést lehetségessé tette, akkor félénk tisztelettel kitért azelől, hogy állításának következményeit a szent szűzre vonatkozólag is kimondja, akit pedig ő az eredendő bűntől semmiképp sem vélt szabadnak. (1)

Így Mária szeplőtlen fogamzása nyolc századon keresztül az egyház előtt ismeretlen maradott. Mikor végül szóba jött és a fogamzás egy régibb ünnepének további fejlődésében, a szeplőtlen fogamzás innepévé a XII. században Dél-Franciaországban egy helyi ünnep által népszerűvé lett, azon kor szentje, az utolsó egyházatya, Clairvaux-i Bernát, ennek mint az egyház szokásával, a józan értelemmel és hagyománnyal ellenkező újításnak

*) Athanas. c. Arian Or. IV. (T. I. p. 462 s.)

(1) De natura et gratia c. 42: "Excepta Sancta Virgine Maria, de qua propter honorem Domini nullam prorsus, cum de peccatis agitur, haberi volo quaestionem, – unde enim scimus, quid ei plus gratiae collatum fuerit ad vincendum omni ex paste peccatum, quae concipere et parere meruit, quem constat nullum habuisse peccatum? – si omnes Sanctos et Sanctas congregare possemus et interrogare, utrum essent sine peccato, quid fuisse responsuros putamus?" (Speil, 167. o.: "Hase idézetében, ezen fontos szavak helyett, hac ergo virgine excepta, miért tett csak gondolatjelet?" – Mivel azok a kezdő szavak ismétlései.) Julianus püspök az eredendő bűn tanára azon ellenvetést tette: "ipsam Mariam diabolo nascendi conditione trascribis." Ágoston az utolsó nagy művében (Op. imperf. IV. 22.) ezt feleli: "non transcribimus diaboli Mariam conditione nascendi, sed ideo, quia ipsa conditio solvitur gratia renascendi," azaz: ő nem lesz az ördögé az Ádám maradékainak sorában való részesülés által, mivel ez a sors az ő következendő újjászületése által megváltozik. Perrone ellenben több mint szofistai módon ezen "újjászületést" a születés, sőt a fogamzás előtt hagyja megtörténni: Thesis dogm. §. 27: "Quia gratia praeventa fuit, quominus peccatum commune contraheret." Speil is, 168. o: "Nem az van mondva, hogy ez a kegyelem Máriának testi születése után jutott részül." – Szép újjászületés a születés előtt! De Ágoston ezt mondja (Sermo 2. in Psal. 34): "Marja ex Adam mortua propter peccatum, et Caro Domini ex Maria mortua propter delenda peccata." Ez okból (Op. imperf. V. 15.) nem törődik a Mária nemzésével, sem "parentum concupiscentia" [a szüleinek testi kívánságával], mely az eredendő bűn átszállását jelenti (Virginis caro sicut ceterorum omnium ex Adam propagata). Az egyházi atyákra való későbbi hivatkozás csak az "immaculata" és "immaculatissima" epithetonokra tartozik, ami a görög egyházi atyák anagia-jának megfelelőleg csak a szűzies erkölcsi tisztaság kifejezése. Így Siena városának egy még 1462-beli végzésében ez áll: "la immaculata vergine S. Caterina nostra". – Speil, 162. o.: "Ha azt véli Hase, hogy Ágoston az eredendő bűnről szóló dogmát elsőnek állította fel, úgy éppen a Mária szeplőtlen fogantatásába vetett hit már az első négy században létezett volna, mivel főként az eredendő bűnről éppen semmit sem kellett tudniok." – Igen, ezzel az erővel minden más ember szeplőtelen fogantatását is hitték volna addig.

112

ellene mondott. (1) A skolasztikusok legegyháziasabb érzelmű tagja, kinek legnevezetesebb műve felett a Krisztus, az egyház tudatában folyton élő Krisztus így ítélt: "jól írtál rólam, kedves Tamásom!" – ez a hívő Tamás annak oly határozottan ellene mondott, (2) és a középkori teológiának legtekintélyesebb férfiai vele egy értelemben voltak, míg Duns Scotus, az ő későbbi vetélytársa, aki különben nem ritkán az eretnekség örvényének szélén tévelyeg, fellépett mint a szeplőtlen fogamzás lovagja. A dominikánusok rendje mind addig, míg tehette, mint az igazhitűség bosszús védelmezője, soha sem szűnt meg Szent Tamást követve a szeplőtlen fogamzásnak ellene mondani, mely éppen azon okból a másik nagy kolduló szerzetesrendnek, a franciskánusoknak kedvenc dogmájává lőn. Velük együtt a párizsi egyetem is a szent szűz becsületéért egész tudós tekintélyét mérlegbe vetette, midőn minden akadémiai méltóságot ennek esküvel pecsételt elismerésétől tett függővé. Ezen szeplőtlenségi esküt a német egyetemek is bevet-

(1) Epistola 174. ad canonicos lugdunenses (a. 1141). Mivel Bernát ezen új ünnepre vonatkozólag a római széknek esetleges döntését elismeri, Speil így vigasztal minket (169. o.): "Tudjuk tehát, hogy miképp gondolkoznék ma, ha jelenleg a szeplőtlen fogantatás dogmává emelése után élne."

(2) Summa theol. III. qu. 27. art. 1–3. Ez által az eredendő bűntől való azutáni mentesítés nincs kizárva.

113

ték, melyet Ausztriára, sőt magára a császárra nézve csak II. József törölt el (1782). Spanyolországban ez a születéstitok oly népszerűvé lett, hogy gyakran leányok "Immaculata Conceptione" keresztnevet nyertek, melyet azok reménylhetőleg épen szüzességük miatt, megrövidítve és érthetetlenül viselnek. Mindazáltal azon tudat, hogy itt nem valami ősi hagyomány, hanem egy új tan forog szóban, oly hatalmas volt, hogy a párisi egyetem hírneves korlátnoka, Gerson (1401.) egyenesen kimondotta, hogy ez az igazság csak az újabb időben jelentetett ki, és úgy csodák, mint tudós tekintélyek által is megalapozást nyert.

A középkor vége felé majdnem az egész egyház ezen két egymással civakodó kolduló rend ellenséges táboraira oszlott. A francia pápaság a szeplőtlen fogamzás mellett, a római ellene nyilatkozott. Egyik párt részéről sem hiányoztak a természetfeletti bizonyítékok. A svéd látnoknő, Szent Brigitta azt állította, hogy az istenanya neki magának is megjelent és kinyilatkoztatta: "tiszta igazság, hogy én eredendő bűn nélkül fogantattam". Ellenben a dominikánusok szentjével, Sienai Katalinnal azt bizonyíttatják, hogy a Szentlélek csak a fogamzás után tisztította meg a szent szüzet az eredendő bűn szeplőjétől. Már annyira közeledtek egymáshoz az ellentétes vélemények, hogy ugyszólván csak a fogamzás előtti és utáni pillanat forgott kérdésben, mégis századokon keresztül vitatkoztak rajta. A baseli zsinat a franciskánusok mellett döntött, de azon időben (1439.) midőn a pápasaggal való szakadása még nem volt kiküszöbölve. Sőt Szent Domonkos szerzetesei, hogy állításuk igazságának elismerését elősegítsék, illőnek tartották, hogy egy Mária-képpel vérkönnyeket sírassanak, s azt állítsák, hogy a szentek a szeplőtlen fogamzás ellen égből írott levelekkel jelentek meg, s maga a szent szűz is megjelent, sőt a [nem-]szeplőtlen fogamzás bizonyítékául egy elbolondított emberre a Krisztus sebhelyeit is beégették, míg aztán a csalás felfedeztetett, négy dominikánus ezért a pápai törvényszék által Bernben a reformáció előestéjén megégettetett. (1)

A ferencesek kebelükből egy pápát is nyertek, IV. Sixtust, aki a szeplőtlen fogamzás ünnepére áldását adta, s minden-

(1) Anshelms Berner Chronik, kiadta Stierlin. K. III. l. 369.; K. IV. l. 1. s köv.

114

kinek, aki ezen innepen áhítattal részt vesz, gazdag bűnbocsánatot ígért, azon papokat és írókat is átok alá vetette, kik nem szűntek meg hirdetni, hogy eretnekség és halálos bűn az istenanya szeplőtlen fogantatásáhan hinni; (1) mindazáltal pápai helyzetének kényszerűségében hasonló büntetéssel fenyegette azokat is, kik merészkedtek az ellenkező véleményt, hogy ti. a dicső szűz eredendő bűnben fogamzott, eretnekségnek és halálos bűnnek szidalmazni, mivel efelett a római egyház még nem döntött. (2)

A tridenti többség is elismerte az ellenségeskedő szerzetesrendek nyomása alatt ezen semleges álláspont szükségességét, és az eredendő bűnre vonatkozó végzéshez, mely ennek öröklését az egész emberi nemre kimondotta, azon zárómondat csatoltatott, hogy a zsinatnak nem szándéka ezen végzésbe Máriát, a szeplőtlen szűzet is befoglalni, (3) hanem ezt illetőleg a megboldogult IV. Sixtus pápa rendeletei szem előtt tartandók. Így cselekedtek még más pápák is, némelyek a franciskánusok dogmája iránti hajlam mellett is figyelemre méltatva egyszersmind a dominikánusoknak az eretnekség szemrehányása ellen nyilvánított ellenállását, így V. Pius megtiltva, hogy ezen vitás kérdést templomi szónokszékekben vagy könyvekben a nép elibe vigyék, de nem véve el a tudósoktól a jogot, hogy latin nyelven vitatkozhassanak rajta. Kevésbé ellenezve terjedt a Mária fogamzásának innepe, midőn a szeplőtlen fogamzás megtámadói is helyreállították azt, mint a

(1) "Nonnulli, ut accepimus, diversorum ordinum praedicatores in suis sermonibns ad populum per diversas civitates affirmare hactenus non erubuerunt, et quotidie praedicare non cessant, omnes illos, qui asserunt immaculatam Dei genetricem absque originalis peccati macula fuisse conceptam, moraliter peccare vet esse haereticos."

(2) "Simili poenae ac censurae subjicientes eos, qui ausi fuerint asserere, contrariam opinionem tenentes, videlicet gloriosam Virginem cum originali peccato fuisse conceptam, haeresis crimen vel peccatum incurrere mortale, quum nondum sit a Romana Ecclesia et apostolica sede decisum." – Az első bréve 1476-ban még elővigyázatos kétértelműséggel "de immaculatae Virginis mira conceptione" szól. A második 1483-ban kelt.

(3) Sess. V: "Declarat S. Synodus, non esse suae intentionis, com prehendere in hoc decreto, ubi de peccato originali agitur, beatam et immaculatam Virginem Mariam etc. "

115

soha be nem szeplősített szűz első életbe lépésének üdvözlését, a hajnali csillagnak a nap feljötte előtti feltűnését, és az utóbb említett dominikánusból lett pápa ezen értelmezésnek törvényes jogosultságot engedélyezett, midőn ezen ünnepély liturgiáját csak a "conceptio"-ra állapította meg, kihagyva az "immaculata" szót, melynek használata kivételképp egyedül a franciskánusoknak engedtetett meg.

A reformáció sokkal magasabb érdekekért küzdött, hogysem ezen vita érdekelte volna. (1) A ferencesek véleménye hatalmas pártolókra talált a jezsuitákban. XIV. Kelemen mindazáltal, ki a jezsuitákat feláldozta, az ő rendjének értelmében és a spanyol király kivánságára a szeplőtlen fogamzás dogmáját örömest kihirdette volna; de nem bátorkodott ezt tenni épen a világ gúnyolódásától való félelem miatt. (2) Azóta az ily haszontalanságok háttérbe szorultak a világ komolyabb iránya előtt, mig IX. Pius 1849 februári köriratában a szeplőtlen fogantatás feletti ezer éves harc végleges befejezését ígérte, hogy az egyház legutolsó óhaját teljesítse. Ezért a katolikus világ minden püspöke felhívatott, hogy a szentatyának irásban adja tudtára, hogy az ő hívő nyájának áhítatos érzelme miként van hangolva az istenanya szeplőtlen fogamzására nézve, s maguk a püspökök is miként vélekednek az efeletti határozatot illetőleg. Ez a Gaetában kelt körirat azon kor eseménye, midőn a pápa szíve hazája iránt táplált reményeitől fájdalommal fordult el a földöntúli képzelgésekhez. A szokott formai alapossággal, mint midőn egy nagyszerű egyházi határozatról van szó, készíttetett elő ezen tárgy a kongregációkban. A püspökök véleménye azok legnagyobb részétől beérkezett. Mindenki tudta, hogy a szentatya minő feleletet óhajtott. Ezek a pápa hitére vonatkozólag legnagyobbrészt egyetértőleg hangzottak, de különösen a német és francia püspökök komoly aggodalmat nyilvánítottak a szándékolt dogmatikai döntés alkalom- és időszerűsége miatt. (3) Az egyenlő véleményen levő püspökök,

(1) Emlékezetem szerint csak az 1645-ös Declaratio Thoruniensis mondja: "Omnes homines, solo Christo excepto, in peccato originis concepti et nati sunt, etiam ipsa sanctissima virgo Maria."

(2) Theiner, Clemens XIV. K. I. 319.

(3) Paréri dell' episcopato cattolico sulla definizione dogmatica dell' immacolato Concepimento. Roma. 1851. 3. T. Perrone szerint 620 püspök feletete érkezett be; "vix quatuor responderunt negative quoad definitionem ... et ex his ipsis tres brevi mutarunt sententiam." Midőn alkalmam volt az eredetiek két vastag kötetét átlapozni, ezek azon benyomást tették reám, hogy nem csak helybenhagyó, hanem magasztaló feleletek. Midőn azután az egész gyűjtemény kinyomatva előttem volt, találtattak ezek közt oly értelmű iratok, milyent a görzi és párisi érsekek különös őszinteséggel nyilvánítottak. Amaz: "Si ad Germaniae statum reflectatur, propositio de decidenda quaestione scholastica circa Imm. Conc. plena periculi comparet. Nam audiuntur Protestantium et Catholicoruni indifferentinm assertiones: Roman jugum intolerabile fidelibus imponere dogmata nova cudendo ex flosculis oratoriis unius alteriusve Patris praecipiendoque, ut ab omnibus firma fide teneantur instar dogmatis, quod pauca ante saecula, immo fere decennia, in dubium vocare licitum, ac assertores contrariae sententiae condemnare prohibitum a Summis Pontificibus erat." Emez: "Cum Imm. Conc. nec per Scripturam S. nec per Traditionem possit demonstrari, cum aliunde et ratio et scientia adversus hanc sententiam vel insolubiles in se vel saltem inextricabiles difficultates suscitent, si decreto solemni opinionem hanc obligatoriam declaret Ecclesia, eo ipso catholica controversia inermis et impotens fiet. Ast eodem ictu vilior fit Ecclesiae auctoritas, in dubium revocatur decretorum ejus gravitas... Numquam Ecclesia doctrinae punctum quodlibet ex frigido, ut ita dicam, nulla fervente controversia, nulla urgente necessitate et sola definiendi voluptate sancivit. Unde vero haec definiendi voluptas!" Vesd össze E. Preuss de immacul. concept. Chemnitz Examen-ének kiadásához írt függeléket.

116

amint mondották, mindenféle nemzetből valók, 1854-ben pápai tanácskozásra Rómába hívattak, és 134 püspök a bíborosokkal és öt teológiai consultorral tanácskozott négy titkos gyűlésben. Lehet, hogy némely ellenvetések legalább az elhatározás szükségessége s alaki jogossága felett hallattak vagy meg is cáfoltattak, legalábbis azzal dicsekedtek a katolikus tudósítások, hogy a józan okosság, kritika s a tudomány minden eszközei is segítségül vétettek. Mindazáltal a november 24-ei döntő ülésben, amint mondják, így kiáltottak fel az összegyűlt papi fejedelmek; Szent Péter, taníts meg minket, erősítsd testvéreidet! No hiszen, ekkor már meg is kapták volt a tanítást: mindeniknek kezében volt a bullának egy példánya, egy terjedelmes és épületes teológiai értekezés, me]y a szent szűznek mindenféle nevekkel és allegóriákkal felcifrázott általános dicsőítésében, melyet áhítat és költészet valaha ráruházott, be akarja bizonyítani, hogy az ő szeplőtlen fogamzása a kijelentésben foglaltatik, és az egyházban mindig

117

hit tárgya volt; bárha tulajdonképp semmi egyebet nem hoz fel ennek támogatására, mint ezt: nem illenék, hogy az isteni Atyával közösségben levő Fiúnak anyja, ez a kiválasztott edény, a különben minden emberrel közös és bűnben szenvedjen. (1) Az ezen tan ellen egykor nyilvánult hatalmas ellenkezést csak annyiban mutatkozik náluk, amennyiben oly színezetet nyer, mintha a pápa elődei korábban és későbbre azon működtek volna, hogy ez az üdvhozó tan a népek közt elterjedést nyerjen. A kihirdetés éppen dec. 8-án az illető Mária napján történt teljes ünnepélyességgel a Szent Péter templomában, midőn a nagy istentisztelet és a Veni creator spiritus eléneklése után IX. Pius mélyen megindulva s zokogások által félbeszakítva elolvasta a bullának záradékát: "A Szentháromság tiszteletére, a szűz istenanyának díszére, a katolikus hit fokozására s a keresztyén vallás gyarapítására a mi Urunk Jézus Krisztustól, s Péter és Pál boldogult apostoloktól nyert és saját teljhatalmunkból kinyilvánítjuk és határozzuk: (2) azon tan, mely megállapítja, hogy a legszentebb Szűz, Mária, az ő fogantatásának első pillanatában a mindenható Isten különös kegyelme és kedvezése által, tekintettel a Jézus Krisztusnak, az emberiség megváltójának érdemeire, az eredendő bűn bárminemű szeplőjétől teljesen mentesítve volt, – az Istentől jelentetett ki, s ez okból minden hívek kötelesek azt szilárdan és áhítatosan hinni. Ha tehát találtatnának némelyek, – mitől Isten óvjon – kik merészkednének más véleményben lenni, ismerjék meg és tudják meg, hogy magukat saját ítéletük által elkárhoztatták, hitük hajótörést szenvedett, és az egyház egységétől elszakadtak, ezen kívül ezen tet-

(1) Perrone is, Theiner és Passaglia mellett a legtekintélyesebb pápai consultor, csak ezen egy teológiai okot tudja felhozni ennek helyessége mellett: Thesis theol. §. 37: "Rationem theologicam hujus veritatis omnium consensu suppeditat divina maternitas, cum omnino incongruum videatur Dei matrem subjacuisse daemonis servituti per originale peccatum. Si quae aliae suppetunt, huic omnes innituntur. "

(2) Constitutio Ineffabilis Deus: "Definimus, doctrinam, quae tenet beatissimam Virginem Mariam in primo instanti suae conceptionis fuisse singulari omnipotentis Dei gratia et privilegio, intuitu meritorum Christi Jesu Salvatoris humani generis, ab omni originahis culpae labe praeservatam immunem, esse a Deo revelatam atque idcirco ab omnibus fidelibus firmiter constanterque credendam."

118

tük folytán a törvénytől kiszabott büntetés alá esnek, hogy ha azon érzelemnek, mely szívükben honol, szóval vagy másban, vagy bárminő külsőleges módon kifejezést mennek adni."

Az új dogma fogadtatásáról hallottunk dagályos szavakat az idősebb Görres modorában: (1) pl. "december 8-a örökre emlékezetes marad az egyház történelmében. Egy, századokon át húzódott dogmatikai harc egyenlíttetett ki ezen a napon, egy határozat ajándékoztatott az egyháznak, mely után századokig óhajtozott, amit a mi elődeink oly epedve óhajtottak, azt megérnünk engedtetett. Péter utóda által szólott, a soha sem ingadozó kőszikláról, melyre Istennek egyháza épült, s melyen a pokolnak kapui diadalmaskodni nem fognak, jött ezen új hitszabály. Örvend az egész keresztyén világ az ő királynéjának és anyjának ezen dicsőíttetésén. Amerika őserdeinek vadonjaiba, Ázsia legszélső részének börtöneibe a kínpadokon és vaskapukon áthatolt ez a szent öröm, s fénnyel környezi úgy a vad embernek, mint az európainak, úgy a mongolnak, mint a szerecsennek arcát; és csak a szakadárok csikorgatják fogukat elfojtott dühükben, hogy a szent szűz diadalát nem tudták megakadályozni. Maga az ég is örvendez, és az örömujjongás elhangzik egyik néptől a másikig, egyik csillagtól a másikig, az angyalok és szentek királynéjának új éneket énekelnek."

Némely püspöki székhelyen a legközelebbi évfordulati napon a pápai dogma magasztalása végett nagyszerű egyházi ünnepet tartottak. Rómában a pápai kormány egy díszes és költséges művészi emléket emeltetett ennek örök emlékezetére: egy zöldes márványból készült magas antik oszlopon, mely nagyon is emlékeztet, hogy valaha egyebet hordozott, a szűz, gyermek nélkül, áldásra emelve kezeit az örök város fölébe. Az oszlop lábánál, mint fogantatásának prófétai kijelentési tanúi: Mózes, Dávid, Ézsaiás és Ezékiel, (2) mind fehér márványszobrok élet

(1) H. Denzinger (würzburgi professzor, meghalt 1862-ben): Die Lehre von der unbefleckten Emfängniss der seligsten Jungfrau. Würzburg 1855. 2. Aufl.

(2) Ez az e célból felhozott hely szerint, Ezék 44,2. "Porta haec clausa erit." Itt a jeruzsálemi templomnak egy zárva tartandó kapujáról van szó a római örömkapuk mintájára, a római exegézis rettenthetetlen allegorizálása által a Mária természeti állapotára vonatkoztatva. Lásd fentebb, 87.o. (1) jegyzet.

119

feletti nagyságban. Fel van állítva ez a legillőbb helyére a spanyol piacon a Propaganda palotája előtt, római szobrászok által készítve, művészi tekintetben nem különösen sikerült, de meglepő benyomást gyakorol, és ahol a szűznek aranyozott ércszobra a kék égből leereszkedik, éppenséggel pompás és barátságos kinézést nyer. A Péter-templom kórusában egy réztábla is befalaztatott, mely tanúsítja, hogy IX. Pius ezt a dogmatikai határozatot 1854 dec. 8-án ünnepélyesen kihirdetve, az egész katolikus világ óhajtását teljesítette. (1)

Ha a pápa ezt valósággal hitte, úgy őt azok, kik neki azt mondották, amit hallani akart, megcsalták, hogy ti. csak a katolikus népek vallásos közönye van az új dogma ellen; hogy ennek keresztülvitele különös bosszankodás nélkül lehetséges volt; csak néhány ellentmondó segédlelkészről és abbéról hallottuk, kik a szent városból kiutasíttattak, hivatalukból letétettek vagy exkommunikáltattak. A püspöki kar hálákat adva vagy hallgatva vetette magát alája, Szent Domokos gyermekei is, az egykor oly szenvedélyesen védelmezett ősi tanoktól való egyes elpártolások által meggyengülve, annyira megtörve jelentek meg, hogy a jezsuiták győzelmét hallgatagon tűrték, és csupán a római ünnepélyekben való részvételtől tartózkodtak. A hívők tömege a szeplőtlen fogantatásról való tantételt, miután azt mint ősrégi hitet terjesztették elibe, a szent szűzbe vetett hitnek tekintette, hogy ő mint ilyen fogadta méhébe az ő isteni fiát, (2) és kimagyarázható volt netalán azon elharapódzott hitetlenségből, hogy a szentatya ily régi tantételt innepélyesen megújítson. A műveltek seregének a katolikus egyházban oly kevés tudomása van az eredendő bűnről, s arra oly keveset ad, hogy előttük azon kiváltság, hogy valaki enélkül fogamzott és született, nagyon is elhihetőnek tetszhetik.

A szakadárok "keserű dühükben való fogcsikorgatásáról" nehezen hallhatott valaki valamit, az "éji madarak szárnycsattogtatásáról" sem, melyek a római dogma "fényétől megvakítva

(1) "Pius IX. Pontifex Maximus in hac patriarchali basilica die VIII. decembris an. MDCCCLIV. dogmaticam definitionem de conceptione immaculata deiparae Virginis Mariae inter sacra solemnia pronunciavit totiusque orbis catholici desideria explevit."

(2) Conceptio activa, a régi értelemben véve.

120

felrepültek": (1) de bizonyos mosollyal találkoztunk, s osztottuk a bámulatot az ó és új római meggondoltság hiánya felett ezen egész dologban. Nem mintha a pápa az ellenkezőt határozhatta volna, hanem hogy átalában ezen hitre vonatkozólag bárminő határozatot hozott. Az emberi önkény cselekményeiben is bizonyos történelmi törvény érvényesül, mely itt abban áll, hogy az a vélemény tűnik fel kegyesebbnek, mely által a vallásos tisztelet egyszer elismert tárgya magasabb helyet nyer. A Mária-kultusz ezen természetes fokozásával szemben azon aggodalom nyilvánult, hogy egy ember szülöttje az Isten Fiával egyenlő rangra emeltetik, és miután ez az aggodalom a középkori egyház magas tekintélyű egyéniségei által a Mária születésének az Isten Fia tisztán csudaszerű emberré lételével fenyegető egyenrangra emelése elleni határozott ellenmondásban nyilvánult, sohasem állhatott a katolikus egyház érdekében ilyen ellenmondással egy csalhatatlannak nyilvánított dogma kihirdetése által szembeszállani. (2) IX. Pius a pápaságnak a hit dolgára vonatkozó egész tekintélyét ezen dogmára tette fel, amely így a szent könyvben éppen semmi támaszt nem, csak a Pál közvetett ellenkezését találja, amely még valamely régi és közmegegye-

(1) Perrone, Thesis theol. 67. §.: "Nonnisi nocturnae aves ei obstiterunt, quae luce offenduntur. Tales sunt nonnulli obscuri homines in Subalpinis, in Gallia, in Hispania, quorum clamores jam ventus disperdidit. His pseudo-catholicis opponimus ad pleniorem eorum confusionem confessionem ingenuorum protestantiumn in favorem hujus catholici dogmatis." – Az új lutheránus ortodoxia soraiban tényleg akad más katolikus dogmáknak is néhány pártolója.

(2) Denzinger a tudós és nem tudós tekintélyek egész hosszú sorát idézte, kiknek nehezen fog valaki az ő könyvében utánakeresni, mindnyája lelkesülve levén a szeplőtlen fogamzás iránt, s annak kihirdetését századokon keresztül mindenik pápától követelve. De ha a pápák mind ezen nagy sürgetéssel szemben, mely néha a párizsi egyetem, a spanyol nemzet és számos társulat részéről oly heves volt, mintha Krisztus csakis ezért jött volna a világra, ettől tartózkodtak, hogy az ellenkező hagyományt is megkíméljék: még kevésbé tűnik fel józan és eszélyes dolognak, hogy egy ily dogma megállapíttassék, midőn ezen buzgalom megszűnt, a alig akad vagy egy testület, mely a szeplőtlenségi esküt még leteszi. A szeplőtlen fogamzást illetőleg a tanúk legtömöttebb felhőjét, melybe egy csoport egyházi atyát is beletömtek, Passaglia gyűjtötte össze (De immaculata Dei parae semper virginis conceptu. Romae 1854. 3. T. 4.) – és talán mégis épp annyira tévedett ebben is, mint a pápa világi uralmában.

121

zéssel elfogadott hagyományra sem hivatkozhatik, és amely a hívek épülésére éppenséggel semmi hatással nincs, s legföljebb azon reményt nyújtja, hogy ezáltal a mennyei nő hiúságának hízelgünk, aki ezért kölcsönbe, – miként Patrizi bibornok mint generalis vicarius ezen "rendkívül boldogító napra, melyen maga a szent Szűz a Krisztus helytartója által akarja szeplőtlen fogantatását tisztába hozni" – e napra kibocsátott összehívó iratában biztosítja a római népet, hogy ő is, miután a harcoló egyház részéről ily megtiszteltetésben részesül, közbenjárásának ünnepélyes bizonyítékát fogja adni. Miben állottak az egyházban eddig eltűrt ellentétek akkor, midőn azok mint ferences és domonkos vélemények egymással a legélesebb ellentétben nyilvánultak? Abban, – mert ezen dogma annak gondolatára kényszerít, amire különben még a nyers erkölcsű népeknél sem enged a gyöngéd szemérem gondolni, – hogy az első szerint, a Szentlélek csudatevő ereje által a nemző szülők testben és lélekben megváltozva, Mária anyja méhében az Ádám bűne, vagy a bűnre való hajlam legkisebb csírájának öröklése nélkül fogamzott; az utóbbi szerint abban, hogy a Szentlélek a fogamzási pillanatban feloldott és megtermékenyített tojást, azt az átlátszó hólyagocskát, a leendő ember csiráját az eredendő bűntől megtisztította. (1) Nomármost

(1) Ezen pontra vonatkozólag lehetséges a dogma szilárd megállapítása után is bizonyos különbség, közönségesen elfogadott nézet szerint a fogamzás a nőnek megtermékenyítése. A katolikus teológiában uralkodó vélemény szerint (creatianismus) Isten minden nemzés alkalmával teremt egy lelket, s azt a maggal egyesíti, de hogy a létel első percében-e, vagy csak bizonyos határozott idő múlva, a korábban uralkodó vélemény szerint talán a 40-edik napon – e dologban ingadozik a papi természetismeret. Amennyiben már az eredendő bűn, ugyan a test által tovább tenyészve, mindazáltal legközelebb a lelket illeti, a Mária fogamzása alatt, egy, a VII. Sándor Constitutiojára (Sollicitudo omn. ecclesiarum 1661.) alapozott vélemény szerint azon perc értendő, midőn az Istentől teremtett lélek a testbe beléleheltetik (Perrone: "primo illo instanti, quo anima B. M. Virginis a deo creata et in corpus infusa est"), és ez, a római elnevezés szerint mint a conceptio passiva a csupán testi fogamzástól, mint a conceptio activá-tól (az újabb értelem szerint) megkülönböztetve, ismét oly mesterfogásról tanúskodik, hogy megmeneküljenek a középkori ellentekintélyektől azon állítás segélyével, miszerint azok az immaculata conceptio-t nem úgy értelmezték, mint az egyház. De ezáltal azon kényelmetlen helyzet áll elő, hogy akkor mégis a szűznek testi csírája, kiben pedig éppen a testiséget tartják oly nagy tiszteletben, egy darabig a bűn átka alatt és az ördögnek hatalmában volt. Tehát a pápai dogma azon célját, hogy a szent szüzet testére és lelkére nézve, fogamzásának első pillanatától fogva tisztának és minden erőtlenségtől mentesnek tüntesse fel, mégsem érte el. Ennek záradékául, mivel katolikus nézet szerint a két nemnek közösülése magában véve valami tisztátalan és az eredendő bűn továbbtenyészése, hátravan még azon elhatározás, hogy Mária a Szentlélektől szeplőtlenül fogantatott, ha egy következő pápa merészkednék őt az Istenemberrel ebben egyenlő álláspontra helyezni.

122

a pápa, kinek csalhatatlanságána még akkor nem hivatkoztak, valóban részesült-e bizonyos isteni kijelentésben, hogy az egyiket vagy másikat biztosan tudja, ment a kongregációk, a bíborosok és püspökök minden emberi közvetítése sem tudhatta biztosan ezt a tényt, mely csaknem kétezer év előtt történt, vagy nem történt, és mindenesetre a legbeláthatatlanabb titokban kellett történnie. Á régibb pápák akkor is, midőn a franciskánusok véleményéhez ragaszkodtak, határozottan megtiltották, hogy az ellenkező véleményt vétkesnek vagy eretnekségnek nyilvánítsák. IX. Pius az ellenkezőt parancsolja. A protestantizmust a keresztyén vallás alanyi felfogásának nevezték, és nem alap nélkül, amennyiben ez a hívőt önmagába mélyeszti és saját lelkiismeretére utasítja. De vajon hol került az alanyiság szorosabb értelemben (az egyéni hajlamok önkénye értelmében) meztelenebbül és gondatlanabbul napfényre, mint a hierarchiai hatalomteljességnek ezen eljárásában! A szeplőtlen fogamzás dogmáját tudós és szent egyházi atyák elutasították, és ez az elutasítás még 1854. dec. 7-én a legfelsőbb egyházi hatóság végzése által megengedhetőnek vala elismerve: (1) a következő naptól fogva ez a tagadás az egyedül üdvözítő egyházból történő kizárást vonja maga után, s ettől fogva már örökkön-önökké csalhatatlan igazság érvényével kell bírnia, csak azért, mert egy kegyes és szerencsétlen pápa kedvenc nézete vala. Még a kato-

(1) D. Klee: Kath. Dogmatik, K. II. 8. 353. o.: "Valamely vélemény elsősége feletti nézet (a szeplőtlen fogamzásról) sohasem állapíttatott meg, ennek sem egyenesen, sem mellékesen dogmatikai jelleg nem kölcsönöztetett, és az ünnepi rituáléban, s az ezen ünnepre vonatkozó bullában mind azt, ami bizonyos hivatalos elismeréshez hasonlíthatott, mindig gondosan elkerülték."

123

likus alattvalói értelem is nehezen találhatja belé magát. Ezért ezen mítosz utolsó fejleménye, mely eszerint annyira a római katolicizmus jelképévé és összes tartalmává lett, hogy a zsidó kevélység elmondhatta: "a keresztyének tisztelnek északon egy zsidó férfiút, délen egy zsidó nőt", mint valami romboló hatalom igen könnyen fordulhat a keresztyénség bizonyos formája ellen, mely nem egyenesen délhez, hanem a múlt időhöz tartozik.