NYOLCADIK FEJEZET
A házasság

Az egyházak ellentéte nem követeli, hogy ellentétes nézetben legyenek a házasság természetes, jogi, műveltségtörténelmi és vallásos jelentőségéről; ez az ellentét előtérbe nyomul annak katolikus érvényülésében, mint szakramentum, mint felbonthatatlan és a házassági akadályok, valamint a vegyes házssságoknak kezelésében.

Katolikus teológusok szemére lobbantják ugyan a reformátoroknak a többnejűség pártolását azon engedményért, melynek alapján a hesseni tartományi gróf még neje életében, akit megunt, egy nemes úrhölgyet vett volna nőül. A tartománygróf, kinek a vágya megvolt a vétek elkövetésére, de bátorsága nem, sürgette ezen engedélyt, melynek s bűn súlyát magára kellett vennie, és azzal kérkedett, hogy a pápától s felmentést könnyen megnyerheti, miután VII. Kelemen VIII. Henriknek ezt megajánlotta. (1) Ez az engedély egy gyóntatói tanács alakjában (komoly figyelmeztetés után, hogy bűnös vágyáról mondjon le) Wittenbergben mint kisebb rossz meg is adatott. (2) Olyan idő volt ez,

(1) Legalábbis így tudósít az angol követ, hogy a követelt elválási engedély helyett, hogy Boleyn Annát nőül vehesse: "Pontifex secreto mihi proposuit conditionem hujusmodi: concedi posse Vestrae Majestati, ut duas uxores habeat. "

(2) Luther levelei, De Wette. B. V. S. 239 f: "Deus impudicitiam saepe severissime punivit. Nam poena diluvii tribuitur Regentum adulteriis: item adulterium Davidis est severum divinae vindictae exemplum: et Paulus saepius ait: Deus non irridetur, adulteri non introibunt in regnum Dei etc. Si autem Vestra Celsitudo ab impudica vita non abstineat, quod dicit sibi impossibile, optaremus Cels. Vestram in meliori statu esse coram Deo. Quodsi denique Vestra Cels. omnino concluserit adhuc unam conjugem ducere, juramus id secreto faciendum. Hinc non sequuntur scandala, nihil est inusitati, Principes concubinas alere, – magis placeret haec modesta vivendi ratio, quam adulterium et alii belluini et impudici actus."

266

melyben egy évezredig isteni törvények gyanánt érvényben volt tételek mint felismert tévedések összeomlottak, a pátriárkáknak és az Isten más ótestamentumi kedvenc férfiaiuak egy időben való nejei, az egynejűséget, ámbár a paradicsom azt isteni tényként hirdeti, nem látszottak mint isteni törvényt megerősíteni. Sőt maga a Gleichen gróf két nejéről szóló monda (az elvénült német háziasszonyról és kelet viruló rózsájáról, a szultán leányáról, kinek házasságára IX. Gergely, annak szépségétől, midőn megkereszteltetése alkalmával a fátyolt félrevetette, a mindent feláldozó hő szerelmétől megindíttatva a felmentést megadta) egyházi jogogultságot látszott kölcsönözni, míg a római teológus történelmi jártassága egy keresztes háborúk korabeli mondát lobbant a protestantizmus szemére! (1) Luther és Melanchton ama véleményt keserűen megbánta, a protestantizmusnak ahhoz semmi köze. A mormonok többnejűségéért is, melyet Perrone a protestáns egyházra akar tolni, (2) nem terheli ezt nagyobb felelősság, mint a régi katolikus egyházat azon felekezetekért, melyek a szeretet vendégsége után a gyertyákat eloltották; igen, ha azon "előhaladottakat", kik a protestánsok és katolikusok közt egyenlő biztossággal toborzanak, a jellemző ismertető jegyek szerint mint felekezetet, egyik vagy másik egyházhoz akarnók számlálni, akkor mondhatjuk azt is, hogy az ő ízetlen mormonkönyvük, melyet a Szentírás mellé, sőt annak fölébe helyeznek, semmi egyéb, mint hazug tradíció. (3) Magától értetődik,

(1) Perrone, T. IX. de Matrim. §. 57. Miután elmondja a protestánsok gyalázatát a hesseni ügyben: "Attamen, Jo. Gerhardo teste, celebris postea apud eosdem (Lutheranos) fuit bigamia comitis de Gleichen, quae ab ipsis non solum tolerata, sed etiam probata fuit. "

(2) Ib. §. 47: "Nova Protestantium secta, quae dicitur Mormonitarum, doctrinam praedecessorum suorum aperte profitetur et in praxin deducit. – En nunc polygamiam longe lateque diffusam in protestantismo! Ast protestantismus est purior sanctiorque catholicismo, qui polygamiam damnat. Talis est progressus. "

(3) Speil, 311. o: "Így! Hát a mi tradíciónk mióta lett könyv?" – A tradíció legjellemzőbb sajátságára nézve a későbbi feljegyzés közönyös dolog, a lényeges csupán az eredetileg szájról-szájra adás által a Szentírással egyenrangú hagyomány. Ezt a szolgálatot teszi a mormonoknak ez a könyv.

267

hogy csak egy nőnek egy férfiúval való házassága felel meg a keresztyén és minden egyéb magasabb műveltségnek. (1) Csupán afelett támadhat kétség, hogy vajon a vad népek megtérítésekor a többi feleség elbocsátását okvetlen keresztül kell-e erőszakolni, mely kivált a főnököknél a keresztyén vallás bevételének útjába nagy nehézségeket gördít, és a jezsuita misszió ismeretes alkalmazkodási módjánál fogva nagyobb szabadelvűséggel járhat el e tekintetben, mint a mi szigorú misszionáriusaink.

A) Mint szakramentum

A házasság a tridenti végzés szerint Krisztustól szakramentumként van rendelve, mint választott edénye az isteni kegyelemnek. (2) Ezt bibliailag az Úrnak ezen szavaira alapozzák: "Azért immár többé nem kettő, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, az ember ne válassza külön." (3) És az apostol ezen ítéleté-

(1) Tanner (Tradit. 486. I.:) a tradíció tényleges elismerését találja abban, hogy a protestánsok az egynejűséget megtartották a szent könyv parancsa nélkül. Az erkölcsi hangulat, az örök eszményi jog az, melynek erejénél fogva a monogámia fennáll. Speil, 310. o.: "A polemikus úr a monogámiat nem tekinti pozitív isteni törvénynek. Számára pusztán "magától értetődik", hogy egy asszonynak egy férfiú val kötött házassága felel meg a keresztyén és minden magasabb műveltségnek. Tehát egy nőnek csak egy férje lehet, de egy férfiúnak szabad több nőt is tartani!" – Ez mégis szemtelen szócsavarás, melynek megerősítésére, mintha az valóban az én véleményem lehetne, a vad népek megtérítésére vonatkozó odavetett utalás (mely úgy a katolikusok mint a protestánsok közt még vita tárgya) ezen szavakkal idéztetik: "Neki még kétsége lehet afelett, hogy vajon a vad népek megtérítésekor a többi nő azonnali elbocsátása követelhető-e."

(2) S. XXIV. de Sacram. Matr. can. 1. "Si quis dixerit, Matrimonium non esse vere et proprie unum ex septem legis evangelicae sacramentis a Christo institutum, sed ab hominibus in Ecclesia inventum, neque gratiam conferre, anathema sit. "

(3) Mt 19,6.

268

hez, ki a férfiakhoz intézett figyelmeztetésébe, hogy nejeiket híven szeressék, ugyanazon paradicsomi házassági áldásra gondolt, utána teszi: (1) Felette nagy titok ez, mondom pedig ezt a Krisztusról és anyaszentegyházról." (2) Ezen kívül hivatkoznak a kánabeli menyegzőre: Ott Krisztus az első keresztyén házasságra adta a maga áldását.

Nagyon különös gondolat, hogy Krisztus valamit rendelt, ami már őseredetileg fennállott, de bizony még különösebb az előre megcáfolt ellenvélemény, hogy a házasságot az egyházban az emberek találták volna fel. Az újabb teológia határozottabban fejezi ki azt, amit véltek: Krisztus a házasságot szakramentumi méltóságra emelte. (3) De az ő nyilatkozata csak ismétli a zsidó törvények szerint annak könnyed felbontása ellenében a házasságra vonatkozó őseredeti isteni rendelés szavait a teremtés által és magában a természetben. (4) A Pál szava csak azért vonatott be ide, mert a görög mysterium, titok, elnevezés a latin bibliában sacramentum-mal van fordítva. (5) Azonban ez nem szakramentum egyházi értelemben véve, hanem valami titkos gondolat, melyet Pál az eggyélétel ősrégi szavában talál, ti. egy jóslat Krisztusnak az egyházhoz való viszonyáról, és ebben mindenesetre a házasságnak magasztos elismerése rejlik, mely a legfensőbb keresztyéni közösség képévé válik. Végül a kánai menyegzőre Krisztus éppen mint vendég volt meghíva, az ő jelenlétének áldását magával oda is elvitte, de az ő megjelenése és csudatétele mégiscsak azt bizonyítja, hogy egy menyegző, sőt annak örömei is, egy komoly és magasz-

(1) Ef 5,32.

(2) Speil, 311. o.: "Ez nem áll az eredeti szövegben, mely – mint mindig – a katolikus tannak kedvező." – A szó értelme így hangzik: "én mondom ezt a Krisztusra és egyházra;" tehát mégis "rájuk vonatkozva, rájuk értve". A Vulgata fordítása nem felel meg a szövegnek ("eis Xriston), de a tridenti zsinat éppoly helyesen értelmezi, mint én: innuit.

(3) Perrone T. IX. §. 3. "Matrimonium evexit ad dignitatem sacramenti, eidemque sacramentalem gratiam adjunxit. "

(4) 1 Móz 2,24. Speil, 311. sköv. o.: "Hogy ne lenne az kegyelemteljes, amit Isten maga teszen? Ha Isten az, aki a házasfeleket egybeköti, akkor a házasság valódi kegyelemállapot ... szakramentum." – De Isten már a paradicsomban megtette ezt.

(5) "Sacramentum hoc magnum est, ego autem dico in Christo et in Ecclesia. "

269

tos irányú férfiú részvételére sem méltatlanok; egyébiránt ő a meghívást elfogadta egy farizeus barátságtalan vendégségére is. Éppenséggel semmi sem olvasható ott bárféle különös kegyelemről, melyben Jézus részeltette volna, s valamely temészetfeletti, kizárólag a szakramentumokhoz kötött, és ismét a hét szentség mindenikéhez sajátságosan idomított isteni kegyelemről. A szerencsés házasság, melyben az egyik házastárs a másikat kiegészíti s bensőleg emeli, mindenesetre Istennek nagy kegyelme, de csak természetes módon, mikép más családi vagy barátsági kötelékekhez is hasonló áldások vannak kapcsolva; emellett nem hiányoznak az oly házasságok is, melyek által főleg a nő elkeseredve, erkölcsileg elaljasodik, semmivé lesz.

Ezt jól meggondolva határozta magát a tridenti zsinat arra, hogy csak a Pálnál előforduló célzásról beszéljen, (1) amit az újabb teológia az egész bibliai érvelésre kiterjeszt, és a további bizonyítékot Tridenttel megegyezőleg az egyetemes egyház egyhangú hagyományára fektette. (2)

A keresztyén megszentelést és a házasság jelentőségét Tertullianus magasztos és kizárólag vallásos eszményiségben fejezte ki. (3) Szokásban is volt már akkor, hogy a házasság megkötését a gyülekezetnek bejelentik, (4) mely bizonyosan nem történt meg a kegyes jókívánat áldása nélkül; sőt Ignácnak egy levele szerint minden házassági szövetségnek a püspök véleménye szerint kellett megköttetni – mintegy Istenre vonatkozólag és nem az érzéki vágyak szerint.

Az egyházi atyák a házasságot is, mint megáldott, szentnek tekintendő állapotot a Pál ítéletének alkalmából is szakramentum-

(1) S. XXIV. – "quod Paulus innuit. "

(2) Ib: "Quum Matrimonium veteribus connubiis per Christum gratia praestet, merito inter novae legis sacramenta annumerandum, sancti Patres concilia et universalis Ecclesiae traditio semper docuerunt. " Perrone, T. IX. §. 11. "Quod Scripturae innuunt, traditio extra omne dubium ponit. "

(3) Libri II. ad uxorem.

(4) Id. de Pudicit. c. 4: "Penes nos occultae conjunctiones, id est, non prius apud Ecclesiam professae, juxta moechiam et fornicationem judicari periclitantur. " (5) Ep. ad Polycarp. c. 5: "meta gnwmhs tou episkopou"

270

nak nevezték az ismeretes tágabb értelemben, még az ótestamentumi házasságot is. (1) De miután a hetes szám megállapíttatott, a skolasztikán is némi kétely vonul keresztül, hogy vajon a házasság által közöltetik-e valóban bizonyos szakramentumi kegyelem, vagy pedig az csak a vétek ellen segélyül rendeltetett. (2) Ámbár a szakramentum katolikus fogalmát veszélyezteti, s ezért Durandus sem akarta a házasságot ilyennek tartani, (3) e kételyen mégiscsak a természetes nemi viszony egyházi lekicsinylése hangzik át, (4) mely szerint, ha a házasság szakramentum gya-

(1) Perrone, T. IX. §. 17: "Admittimus testimonia, quae improbo et inani labore ex Patribus congessit Launojus, (De regia in Matrim. potestate. Colon. 1731. T. I.) minime evincere Matrimonium in Veteri Lege ab iis ceu sacramentum habitum fuisse; cum Patres nonnisi latiori sensu et ratione signi futurae unionis Christi cum Ecclesia, quam Matrimonium in se spectatum prae se ferebat, sacramentum nuncuaverint. " Ellenben a keresztyén házasságot, mint amely a szó teljes értelmében kegyelmet jelez és ad, az egyházi atyák szakramentumnak nevezték. Innen származik azon naiv szabály, hogy az egyházi atyákat az egyház hite szerint kell magyarázni. Mivel pedig az egyház a házasságot mindig a hét szakramentumhoz számlálta, tehát az egyházi atyák véleménye is aszerint értendő.

(2) Pet. Lombardus Sent. IV. D. 26. – "propter illicitum modum evitandum. " A későbbi szokásos formula: "in remedium peccati. "

(3) Hasonlókép nyilatkoznak a közelmúlt katolikus teológusai pl. Oberthür, Holder, Beda Mayer: Krisztus csak kevés szakramentumot szerzett, a keresztséget és úrvacsorát, hanem az egyház hatalmára bízta, hogy belátása szerint és a szükséghez képest azok számát szaporítsa, ami áll név szerint a házasságról. Perrone: "Ita desipiunt in Germania homines, qui se Catholicos profitentur. "

(4) Cyprian, de habitu virginum c. 18. az ifju menyasszonyokról: "Quasdam non pudet nubentibus interesse, praesentes esse inter verba turpia et temulenta convivia, quibus sponsa ad patientiam stupri ad audaciam sponsus animatur. " Orig, in Num. Homil. 6: "Sunt, nonnulla, quae quamvis peccato careant, non tamen digna videntur, quibus interesse putemus Spiritum Sanctum." Ő ideszámítja még a connubia legitima-t. Perrone az általa csinált ellenvetésre ("Ecclesia spectat conjugium ut immunditiam"): T. IX. §. 29: "si interdun a nonnullis conciliis vel Romanis Pontificibus conjugium immunditiae nomine donatum est, non ratione sui, sed ratione actus conjugalis ita denominatum est. "

271

nánt érvényes, következésképpen a szüzességet, vagy ennek fogadalmát még sokkal inkább annak kellene tartani. (1)

A házasságból, hogy szakramentum legyen, éppen az ősrégi nézet szerint hiányzik minden jelképes. Ezen szakramentum anyaga és alakja iránti iskolai kérdésre a szokott felelet hallatszik: azt a jegyesek maguk hajtják végre azon akaratuk nyilvánítása által, hogy házastársilag egymáshoz tartoznak. (2) Eszerint tehát megtörténhetnék, hogy ifjú párok szüleik tudta nélkül, akár tánc közben pusztán a kérdés és az igenlő felelet által teljes érvényű házassági szövetséget kötnének. Ezek a titkos vagy alakilag hiányos, oly könnyen vagy könnyelműen megköthető, s mégis beláthatlan és semmi megbánás által ki nem törölhető következménnyel bíró házasságok, számos családra keserü nyomort áraszthatnának. Luther haragjának egész teljességét kiöntötte az ilyenekre, (3) s Trident is semmisnek nyilvánította őket. Mégis a házasságkötésre a jegyesek akaratnyilvánítása mellett csak a papnak, mint minősített tanúnak, s ezen kívül legalább két más tanúnak jelenléte igényeltetik. (4)

(1) Conc. Trident. S. XXIV. can. 10. "Si quis dixerit – non esse, melius et beatius manere in virginitate aut coelibatu, quam jungi matrimonio, anathema sit. " Speil, 313. o: "Éppen a tökéletlen állapot igényli felemeltetése végett az isteni kegyelmet, hogy ne süllyedjen alá olyanná, amivé lesz a protestantizmusban." – Hát a házassági fogadalom a római katolikus népeknél hívebben megtartatik, mint a protestáns Németországban? Bizony megmarad a katolikus nézetben azon önellentmondás, hogy a házasság szakramentumi állapota csekélyebb értékű, mint a szüzesség pusztán természetes volta.

(2) Perrone, T. IX. §. 36: "Quodsi ministri Matrimonii dicuntur ipsi contrahentes, materia et forma erit utriusque contrahentis consensus verbis seu signis expressus, licet sub diverso respectu: msteria scilicet prout consensus significat corporum traditionem, forma, prout significat eorundem acceptationem. " Speil, 313. o.: "A szavak is jelképek." – Ezzelaz erővel a predikáció is szakramentum volna.

(3) Szerinte (Art. Smalc. p. 355.) "injusta lex est, quae in genere omnes clandestinas et dolosas desponsationes contra jus parentum approbat. "

(4) S. XXIV: "Qui aliter quam praesente parocho, vel alio sacerdote de ipsius parochi vel ordinarii licentia, et duobus vel tribus testibus Matrimonium contrahere attentabunt, eos S. Synodus ad sic contrahendum omnino inhabiles reddit, et hujusmodi contractus irritos et nullos esse decernit. " – Tridentben vitatkoztak azon, hogy vajon főtanúnak nem célszerűbb-e a jegyző a papnál, és csak a célszerűség alapján döntött a többség az utóbbi részére (Perrone. T. IX. §. 44. "Ergo ex mente patrum tridentinorum parochus non ut minister, sed ut testis stabilis et quaesitus nuptiis assistit. " Ez a végzés minden parókiában csak kihirdetése után 30 nappal válik jogérvényűvé. Ezért oly vidékeken, hol a tridenti végzések nem hirdettettek ki, a régi mód szerint a pap jelenléte nem tekintetik szükségesnek a házasság megkötésére.

272

Különösen Cenus Menyhért érvényesítette az ellenkező véleményt, hogy csupán a pap szolgáltatja ki a szakramentumot. Bármennyi érv szóljon is éppen katolikus állásponton a pap általi megáldás szükségessége mellett, mindazáltal az ősi hagyományként átszállott jognézet heves küzdelmek közt is fenntartotta magát, s az ujabb pápák végzései által abban állapíttatott meg, hogy a jegyeseknek a pap előtt tett akaratnyilvánítása által, még ott is, hol a pap minden könyörgéstől és a beléegyezés minden nyilvánításától visszatartja magát (assistentia passiva), bárminő kétes, mindazáltal mindig érvényes házassági szövetség származik, tehát a szakramentum teljesülésbe menjen. (1)

Ez az önkéntes mellőzése a papi hatalomszónak egy minden társadalmi viszonyokra oly döntő befolyást gyakorló cselekménynél, midőn az ember annyira hajlandó a legmagasabb hatalom áldásáért esedezni fátyollal bontott jövőjére, csak a katolikus egyház azon – bár lassanként homályba borult, mégis kitörölhetetlen – érzése által, hogy a házasság nem valami szentséges szent cselekmény, tehát eredetileg nem szakramentum, a házasság természetes oldala iránt való óegyházi szeméremből kimagyarázható (az egyház nem ugyan a házasság megkötéséhez, mindazáltal végrehajtásához kellett, hogy számítsa ezt), ezért a korábbi szabályok is a Tóbiás példájára az egyházi áldás iránti tiszteletből ezen természetes végrehajtás elnapolására kötelezték az illetőket. (2)

(1) IX. Pius Nuytz turinti professzor 1851-ben megjelent egyházjogi könyvének kárhoztatásában azon tételt is elvetette: "Sacramentum in una tantum nuptiali benedictione situm esse. " Walter, Kirchenrecht 577. o.: "Még a pap ellentmondása sem gátolja a házasság érvényét, feltéve, hogy a nyilatkozatot valóban hallotta."

(2) Conc. Carthag. IV. can. 13: "Sponsus et sponsa cum benedictionem acceperint, eadem nocte pro reverentia ipsius benedictionis in virginitate permaneant. "

273

De a katolikus egyháznak különös érdekében állott a házasság szakramentumi jellege, mivel erre alapítja minden házassági viszálykodásokban az ítélőbírósági jogát, (1) melyeket azonban, mint a házas élet polgári viszonyaira tartozókat a modern államok legnagyobb részint kezükbe ragadták; a német tartományokban csak az ausztriai konkordátum engedte vissza azokat egy pillanatra a püspöki törvényszékeknek. (2)

A protestáns házasságokról az egyik katolikus vélemény, hogy miután azok nem a tridenti alakzat szerint köttetnek, csak ágyastartásnak tekinthetők, ezért a katolikus egyházba való esetleges áttéréskor megszentelő mentesítvény által törvényesítendők. Más vélemény szerint, amennyiben a tridenti végzés a protestáns községekben nem hirdettetett ki, vagy nem fogadtatott el, (3) a protestáns keresztség mértéke szerint, a házassági frigy is érvényesnek s annak végrehajtása szakramentumnak tekintetik, ezért előforduló esetben, hogy ha hatalmuk van erre, katolikus házassági törvényszékek előtt az egyházi alapelvek szerint tárgyaltatik. Mindkét nézet pápai határozatra hivatkozhatik, mindazonáltal az első most már meglehetősen el van ejtve, (4) s inkább csak a protestánsok emlegetik mint gyűlöletes szemrehányást, a második az újabb pápai végzésekben a vegyes házasságokra nézve előre fel van téve.

A protestantizmus a házassági szövetség szakramentumi jellegét feladta ugyan, (5) azonban mégis elismerte, mint eredetileg

(1) Conc. Trid. S. XXIV. can. 12: "Si quis dixerit, causas matrimoniales non spectare ad judices ecclesiasticos: anathema sit. "

(2) Perrone (T. IX. §. 262) a tradíció nyomaira lépve örül, hogy az egyház ezen jogát, mint Krisztus ügyét, nem csak az eretnekektől, hanem az udvari teológusoktól is megmentette.

(3) Bened. XIV. de Synodo dioeces. XIII. 5. 3. "Leges, quae nunquam populo accipiuntur, desinunt obligare. "

(4). Walter Kirchenrecht 583. i.: "Tanácsos elejteni egy oly állítást, mely minden gyakorlati haszon nélkül az ellenfelet sérti és elkeseríti, és csak kényszer útján lehet keresztül vinni." – Így tesznek más derék írók is.

(5) Apol. Conf. VII. p. 202: "Matrimonium non est primum institutum in Novo Testamento, sed statim creato genere humano. Habet mandatum Dei, habet et promissiones, non quidem proprie ad Novum Testamentum pertinentes, sed magis ad vitam corporalem, quare si quis volet sacramentum vocare, discernere tamen a prioribus illis debet, quae proprie sunt signa Novi Testamenti et testimonia gratiae et remissionis peccatorum. "

274

isteni rendelvényt, mint Krisztusnak a gyülekezettel való újból megszentelt egyesülésének hasonlatát, mint amely az egyházi áldás által a paradicsomi ártatlanságot nyeri vissza, s a szüzessséggel teljesen egyenértékű, az állam és egyház természetes és erkölcsös alapja. A protestáns egyház döntő súlyt tesz a házassági elválásra, (1) és (esetleg a skót egyház kivételével, mely egykor a gretna-greeni kovács műhelyben kötött házassági frigyeket is elismerte), a protestáns népérzület egy csupán az állami törvények szerint kötött házasságot polgári érvényességének dacára sem tekintene tisztességes keresztyén házasságnak. (2)

B) Házassági elválás

A tridenti végzés szerint minden egyházjogilag megkötött házasság felbonthatatlan. (3) Csak a megkötött ugyan, de természeti oldalát tekintve még végre nem hajtott házasság bontható fel az egyik fél zárdai fogadalma által. (4) Más esetleges válási okok csak az ágytól és asztaltól való elválást eszközölhetik, a házas-

(1) Speil, 314. o.: Ez "tehát egészen az annyira gyűlöletes opus operatumra vezet." – De ezen megszentelés vallásos erkölcsi hatásánál bizony nem.

(2) Speil, 314. o.: "szeretnők tudni, hogy az általános papság álláspontjából mi kifogás lehetne a világi bíró előtt kötött házasságra nézve. Hát a bíró nem éppen úgy pap, mint a lelkész?" – Szükség esetében igen is, de rend tekintetéből a protestáns egyház vallásos cselekményeit arra hivatott szolgái által végezteti.

(3) A 24. ülés végzése csak általánosan szól a szakramenturnnak Krisztus által a mi számunkra szerzett kegyelméről, mely indissolubilis unitas-t [felbonthatatlan egységet] eszközöl, és aztán elveti azon véleményt, hogy az eretnekség, összeférhetetlenség (molesta cohabitatio) hűtlen elhagyás (affectata absentia) és házasságtörés, elválási okok volnának.

(4) S. XXIV. can. 6: "Si quis dixerit, matrimonium ratum, non consummatum per solennem religionis professionem alterius conjugum non dirimi: anathema sit." Különben kerüli az egyházi jog, hogy ezen természetesre bárminő súlyt tegyen.

275

sági kötelék felbontása nélkül. Annál inkább számításba vették az emberi szükséget a "semmisségi nyilatkozat" által. Ez egy jogi fikció, hogy egy házasság, bárha az ténylegesen fennállott, mégis soha nem volt érvényes, minthogy a kánoni jog szerint házasságot kizáró feltételek alatt köttetett.

A protestantizmus, mihelyt Luther az egyházi törvénykönyvvel együtt a katolikus házasságjogot is tűzbe dobta, azonnal elismerte az érvényes válási okokat, éspedig szigorúbb gyakorlat szerint mindkét úgynevezett bibliait: a házasságtörést és a hűtlen elhagyást, vagy csak az elsőt; a kevésbé szigorú gyakorlat szerint a rossz bánásmódot, a gyalázatos üzletet, megbecstelenítő büntetéseket, hogy a bekövetkezett elválás után az ártatlan félnek az új házassági szövetségre lépést nem lehet megtiltani, (1) mely azon esetben, ha a hiba kétes volta miatt pontosan nem kideríthető, nemritkán a másik félnek is megengedtetett.

A házassági frigy felbonthatatlansága a katolikus egyháznak mindig szeme előtt lebegett, felbonthatatlannak tekintették még a halál által is, amennyiben a vértanúi egyház régi szigorú erkölcse az első férjnek elhalálozása után a másodízbeni férjhezmenetelt helytelennek tartotta, és ez következetesen, mint Kelet-Indiában (bár ott az asszonynak egyoldalú rabszolgasága mellett egész az özvegy megégettetéséig fokozódott); de az egyház távol volt attól, hogy ezt törvényerőre emelje. Hieronymus Fabiola barátnéját, ki férjét gyalázatos erkölcstelensége miatt odahagyta, és máshoz ment férjhez, így menti: "Ő ifjú volt, és nem bírta özvegyi állapotját megőrizni, s így jobbnak tartotta gyengeségét bevallani, s egy nyomorult házasélet árnyékába vonulni, mint a csak egyszer férjhez ment nő hírében (univira), magát titkos kicsapongásokra adni." De azután önként a bűnbánók közé állott, és szentté lett. (2) Sőt miután a zsidó és római elválási levél könnyűsége az egyházi erkölcsösség által le volt győzve, megengedték a római keresztyén császári törvények az elvált, de ártatlan férjnek az újbóli nősülést, maga a régi római bűnbánati könyv (poenitentiale) is, több egyházi atyák és nemzeti zsinatok, meg-

(1) Art. Smalc. p. 355. "Injusta traditio est, quae prohibet conjugium personae innocenti post factum divortium.

(2) Hieron. Ep. 84.

276

engedik ezt a házasságtörés miatti elválás után, és csak a bűnös félnek tiltják, amint ez a keleti egyházban mai napig jogérvényben maradt. (1) Még kevésbé volt a szabad german férfijoggal szemben ez az egyházi eszménykép kivihető, bármennyire megfelelt is ez a még el nem korcsult germán erkölcsiség eszményének, amint azt egykor a nemes gondolkozású római népének szeme elébe tartotta. (2) De a frank királyok majd annyi ágyast tartottak, mint Dávid és Salamon, s az egyház eltűrte ezt. Egy frank törvény, a korona világi és egyházi vazallusai által hozva, megengedi a férjnek, aki valamelyik tartományból menekülni kénytelen, ha nője őt követni nem akarja, hogy más helyütt megházasodjék. II. Gergely a nő beteges voltát már elégséges oknak nyilvánította a válásra és a férj újbóli nősülésére. (3) Az egész középkorban számos házasság bontatott fel szeretetre és szenvedésre egymáshoz kapcsoltak közt, a házasság "semmis voltának" ürügye alatt, mert azon módnál fogva, mely szerint a rokonsági fokozatot egész a legtávolabbi tagozatig a házasságot kizárónak tekintették, ritkán volt nehéz valamely rokoni egybeköttetést felfedezni, vagy költött családfa segítségével felfedeztetni, s más semmítő okok is voltak

(1) A bizonyítékok Launoi-nál, l. c. III. 1.5.

(2) Taciti Germania, c. 19: "Melius adhuc eae civitates, in quibus tantum virgines nubunt et cum spe votoque uxoris semel transigitur. Sic unum accipiunt maritum , quomodo unum corpus unamque vitam, ne ulla cogitatio ultra, ne longior cupiditas, ne tanquam maritum, sed tanquam matrimonium ament. "

(3) Capitulare (752) c. 9: "Si quis necessitate inevitabili cogente in aliam provinciam fugerit, et uxor sequi noluerit – aliam accipiat. " Greg. II. ad Bonifac. c. 2: "Si mulier infirmitate correpta non valuerit debitum viro reddere, ille, qui se non poterit continere, nubat magis. " Speil (316. o.) igyekszik a pápát kimenteni: "itt tehetetlenség [meddőség] forog fenn, mely természete szerint házassági akadály, s mindaddig, míg ellenfeleink nem bizonyítják be, hogy a tehetetlenség csak később állott be, meg kell állanunk amellett, hogy II. Gergely nem áll ellentétben a katolikus tannal és gyakorlattal". – A Gergely figyelmeztetéséből és a közbeszúrt mondatból ("infirmitate correpta") kitűnik, hogy a pápa ezen házasságot eddig elismerte érvényesnek és jogosultnak. Hasonlóképp: Capitala selecta Theodori Cantuariensis c. 112: "Laicus, a quo recessit mulier, cum consensu episcopi post septem annos aliam accipiat; si in captivitatem per vim ducta est, post annum aliam accipere potest. "

277

mindig rendelkezés alatt. (1) Ha VII. Kelemen vonakodott is VIII. Henrik házassági frigyét felbontani, s ennek következtében Angliát elvesztette, azért az ily elválás lehetetlenségét még csak mentségül sem használta, hanem minden reményszálat nem szakítva szét, csak kedvezőbb időkre utasította, (2) mikor majd lehetővé válik V. Károly császárt egy ily határozat által megsérteni, mely előtte oly kedves nénjét a trónról letaszítja.

Különösen a tridenti zsinatig vita tárgya volt, hogy a nő részéről tanúsított fegyelemsértésen nem alapulhat-e a teljesérvényű házassági elválás. Erasmus a szent könyv alapján kimutatta, hogy a házasságtörés által a házassági frigy felbontatik. Habár a jelenlegi római teológia őt ezért grammatikusnak és nem teológusnak nevezte, (3) mégis az ő korabeli pápák őt rendkívül nagyra becsülték, mint az akkori teológiai műveltség fejét, aki a Szentírást és az egyházi atyákat először ismét hozzáférhetőkké tette az egyházra nézve. Cajetan bíboros ugyanezen nézetét a Krisztus mondására alapitotta, miután az erre vonatkozó egyházi döntést még nem tartotta kibocsátottnak. (4) A tridenti zsinat után az ilyen vélemény szabadsága megszűnt, (5) mindazonáltal a gallikán egyház

(1) A római törvényszéki gyakorlat nem kevesebb, mint tizemöt ilyen esetet számlál elő ezen emlékezetet segítő vers szerint (Perrone, T. IX. §. 152.):
     "Error, conditio, votum, cognatio, crimen,
     Cultus disparitas, vis , ordo, ligamen, honestas,
     Amens, affinis, si clandestinas et impos,
     Si mulier sit rapta, loco nec reddita tuto.
     Haec facienda vetant connubia, facta retractant. "

(2) Speil, 316. o.: "Az igazság ott áll, hogy a pápa ezen ítéletét, melytől egy egész ország sorsa függött, ameddig csak lehetett, halogatta, mivel reménye volt, hogy Henriknek Boleyn Anna iránti tisztátalan szerelme elpárolog." – Tehát az ítéletet, ti. az elválást mégis megengedhetőnek tartotta.

(3) Perrone, T. IX. §. 144: "Erasmum non theologum, sed grammaticum fuisse, praeformatorem tot errorum, quos Lutherus adoptavit, alias monuimus. "

(4) Commentar in Matth. 19: "Intelligo igitur ex hac Christi lege, licitum esse christiano dimittere uxorem ob fornicationem carnalem ipsius uxoris et posse alia ducere uxorem, salva semper Ecclesiae definitione, quae hactemus non apparet. "

(5) Ez a törtémelmi esemény katolikus szempontból így igazoltatik (Walter Kirchenrecht, 627. o.). "Miután a hagyomány lassanként minden zavaros vegyüléktől megtisztíttatva a tudományban tiszta köztudatra jutott, ez a tan (a felbonthatatlanság) annak megtámadói ellen egy határozott kánon által is védelembe fogadtatott."

278

némely tudósai még igénybe vették ezt a szabadságot; s a pápák is találtak eszközöket, anélkül, hogy az elvet feladták volna, különös politikai érdekeknél némely házassági kötelék felbontására, midőn valamely semmítő okot kerestek ezen határozatuk támogatására. (1)

A teológia a házasság felbonthatatlanságát annak szakramentumi természetéből törekszik kimutatni. (2) Ezen felkapott bizonyíték csak azon vallomást árulja el, hogy az a házasság természetéből nem kimutatható. Mi a házasság? Két különnemű személynek szerződése, hegy egymásnak testileg és lelkileg átadják magokat élethossziglan. A keresztyén házasság származik ezen szerződvény egyházi megáldása, megszentelése vagy legalább annak elismerése által. Mint ilyen a téves előfeltételek beismerése után kölcsönös megegyezés által felbontható, vagy annak lényege ellen elkövetett vétségek által egyoldalúan is megsemmisíthető volna. Ellenben a szakramentum titokzatos varázsa annak felbonthatatlanságát eszközölné, ami pedig nincs a szakramentum fogalmában, mivel csakugyan nem minden szakramentum szolgáltat kitörölhetetlen jelleget, tehát nem lehet belátni, hogy ez a szakramentumi cselekmény miért ne bontathatnék fel emberi fogyatkozás következtében, s miért ne újíttathatnék meg egy más személlyel az isteni kegyelem által, főleg miután a katolikus egyház megkötve az ő múltja által, semmi súlyt nem tett a házasság megkötésénél az áldozár varázsigéire. De annak felbonthatatlanságát az Úr szavaira is alapítják: "Mózes megengedte nektek a ti szívetek keménysége miatt, hogy nejeitektől elváljatok, de ez nem így volt kezdettől fogva. Mondom pedig nektek, ha valaki elbocsátandja az ő

(1) Perrone, T. IX. §. 45: "Indissolubilitas – unice pendet a sacramento. "

(2) Napóleonnak Jozefinától való elválasztása a fogoly pápa hallgatása mellett a párizsi főkáptalan által történt. A házasság megsemmisítő okául találtatott, hogy a megáldásnál nem volt jelen az illetékes pap. Az megtörtént hosszú megelőző polgári házasság után, a pápa követelésére, Fesch bíboros által a koronázást megelőző éjen. A káptalan ítéletében meg is büntette a császárt a szegények pénztárába fizetendő 6 frankra.

279

feleségét, paráznaságon kívül, és mást veszen nőül, parázna leszen, és aki az elbocsátottat nőül veszi, az is parázna leszen. Amit tehát Isten egybekötött, az ember ne válassza el." (1)

A katolikus teológia megkísérelt néhány fogást, hogy az itt felhozott kivételes eseteket, melyekben ezek szerint az elválás mégis meg van engedve, megkerülje. Ennek szerintük így kellene állania a szövegben: "még a hűtlenség miatt is"; és ekkor ezen szavaknak más értelme volna. (2) Vagy szerintük csak az ágytól és asztaltól való elválasztásnak kellene a hűtlenség következtében megtörténnie. De ez a félig-meddig való elválasztás a zsidó törvény és apostoli egyház előtt ismeretlen volt. Ha ezt ténylegesen abban fel akarnók találni, hogy az elbocsátott asszonynak nincs joga újabb férjhezmenetelre, s ezt a jogosultságot házasságtörése által sem nyerhetné meg: mégis hátra lenne még az ártatlan személy, férfi vagy asszony, s ez itt a kérdés. Krisztus a törvényes záradék által feljogosítja őket az elválásra, s nem tiltja el őket, és semmi igazságos ok nem gondolható, amely eltiltaná az új házasságra lépéstől. A tridenti egyház tehát hiába hivatkozik Jézus azon nagyjelentőségű szavára: ő azt, amit Krisztus megengedett, megtiltotta, ő a férjet, ki éppen elég szerencsétlen azáltal, hogy egy parázna asszony megcsalta, örökre egyedüli állapotba helyezi, megcsalva még abban is, amit semmi természeti, polgári vagy keresztyén törvény tőle meg nem tagad; másfelől éppen ilyen helyzetben van az ártatlan szerencsétlen nő.

Könnyebben elbánik a katolikus tantétel a másikkal, az apostoli véleménnyel. Pál egy keresztyén és egy nem keresztyén férj házassága felelt, miután annak vallásos megengedhetőségét,

(1) Mt 19,3-12, ld. még. 5,32. Mk 10,2-12; Lk 16,18. Conc. Trident. S. XXIV. c. 7.

(2) Tudniillik ezt szeretnék ott olvasni: "ka)n epi porneia|." De azok valójában így hangzanak: "mh epi porneia|", s a Textus Receptus ("ei mh") a helyes értelmet csak valamivel keményebben fejezi ki. Hug az egész záradékot hamisnak tartja, mivel az hiányzik a párhuzamos helyekből (Mk 10,11; Lk 16,18; 1 Kor 7,10. De a Máté evangéliumában annak helyes olvasási módja szerint és más szavakkal az 5,32-ben ("parektos logou porneias" éppenséggel egy jellemző sajátság. A római állítás tehát odáig fokozódott, hogy az első evangélista ezt saját ösztönéből tette oda – de ezt elfogadni a kritikus vizsgálónak nincs oka, a katolikusnak nincs joga.

280

és jelentését elismeri, igy nyilatkozik: (1) "Ha pedig a hitetlen elválni szándékozik, elválhat, a fi- vagy nőtestvér (a keresztyén házasfél), ilyen esetekben nincs kötelezve." Ezen alapszik a házasság felbontása, és a le nem kötelezettségen az új nősülési szabadság, mert ennek ellenkezője, a lekötelezettség éppen abban állott volna, hogy a keresztyén fél, bár elhagyatva (s az akkori jog szerint minden eszköztől megfosztva), hogy a hűtlen elhagyót visszaszerezhesse, mégis ezen házassági kötelék által magát lekötelezettnek kénytelen tekinteni. (2) Így ezt a katolikus teológia is megértette, de a gyakorlattal egyetértve oda magyarázta, hogyha egy nem keresztyén házaspárból az egyik fél keresztyénné lesz, házasság már ezáltal is, éspedig egyoldalú akaratnyilvánítás következtében teljesen felbomlik. A keresztyénségen kívüli házasfrigy tehát, bárha ez is isteni rendelésen alapszik, semmibe vétetik, és a keresztyénség nevében keserű igaztalanságot követhetnek el. (3) A Mortara-eset előtt nem sokkal történt, hogy egy pápista városban bizonyos kereskedősegéd egy zsidó családnál a háziasszonyt elcsábította. Az asszony az ifjúval és gyermekeivel együtt Bolognába menekült, s ezekkel egyetemben megkeresztelkedett. Hiában követelte vissza a zsidó feleségét és gyermekeit. Maga a bíboros-követ eskette össze a friss keresztyén nőt csábítójával és térítőjével, a zsidóra pedig ráparancsoltak, hogy ezen keresztyén család fenntartását illetőleg bizonyos illendő évjáradékról gondoskodjék. Így intézkedik a pápai törvény. (4)

(1) 1 Kor 7,5.

(2) "ou dedoulwtai." Ellenben ami a felbonthatatlanság mellett felhozatik (Rm 7,1-3), az a nőnek a férfiúhoz való lekötelezettségét csak általánosságban mint példát használja, amint az a zsidó törvény szerint is érvényben volt.

(3) Speil, 318. o.: "Nincs igazolva, midőn Hase a keresztyén házasság felbonthatatlanságát ostromolva, a nem keresztyénét védelmezi. Láthatni, hogy a polemika még Pált sem kíméli, kit pedig oly örömest tekintenek a protestáns szellem apostolának." – Éppen nem a nemkeresztyén házasság felbonthatatlanságát állítottam, csak azt, hogy ennek is megvannak a maga jogai; én nem az apostol ellen harcoltam, hanem csak elismertem az általános eszmét, mely az általa felhozott egyes esetben rejlik.

(3) Sőt a jelenlegi Rio de Janeiro-i püspök éppen egy protestáns férjhez hozzáment nőt, ki hogy máshoz mehessen nőül, katolikussá lett, ezzel összeeskette. És ezt nevezik ők a "házasság felbonthatatlanságának!"

281

Az apostol pedig még inkább arra intette a keresztyén házasfelet, hogy a hitetlen férjjel tovább is együtt éljen, mindaddig, míg az akarja. Más módon szélesítette ki a protestáns tan az apostol kivételes esetét a hűtlen elhagyás válási okává, mely akkor azon végső kölcsönös egyetértés mellett megtörtént gyakran, hogy óhajtották az elhagyást, s mégis azért a törvényszék előtt panaszt emeltek. De még az apostol által említett eset is úgy látszik, hogy önhatalmúlag a Krisztustól említett egyedüli válási jogosultság ("hacsak nem paráznaság miatt") mellé helyezte, és a protestáns államok törvényhozása még némely más válási okot is emellé sorozott. Eszerint a Szentírás betűjétől mind a két egyház eltávozott. Miután a reformáló protestantizmus egyes esetekben a bibliai válási okok szabad átlépését magának megengedte, az egyházpolitikai reakció közelmúltjában, egy párt előtt, – konkrétan a porosz lelkészi kar előtt – nyilvánvalóvá lett, hogy kénytelenek a két bibliai válási okra, vagy csak azok egyikére visszatérni, és mindenkitől, ki más okokból az állami törvények szerint vált el, az új házasságának áldását megtagadni. Ellenben a protestantizmus a maga fejlődésében egy szabad, ama bibliai alapeszmék szellemével megegyező állást foglalt el.

A házasság a maga eszméje szerint felbonthatatlan, s aki azon gondolattal határozza magát erre, hogy alkalom adódván ismét felbontja, arra nézve ez a házasságtörés szakramentuma volna. Ha igaz, amit a régibb lengyel arisztokráciáról beszélnek, hogy nem volt szokatlan dolog, miszerint a menyasszony tanúk előtt arcul üttette magát (hogy esetlegesen bizonyítékul szolgálhasson a házasság megsemmisítésére, mintha kényszerítve lett volna), az ilyen házasság még a katolikusok közt sem volna szakramentum, hanem szentségtörés (sacrilegium). Különösen egy nemesszívű nő egészen, feltétlenül és örökre a férfiúhoz adhatja magát. Ezt az eszmét fejezte ki Jézus, kifejezte kétszer a zsidó törvényekkel ellentétben. Egyszer az Isten országa gondolatainak ama nagyszerű összeállításában, melyet "hegyi beszédnek" nevezünk, melyek az emberiség legmagasabb céljait jelölik ki, melyek azonban példabeszédszerű, parabolai alakjukban nem alkalmasak arra, hogy közvetlenül a valódi élet törvényeivé legyenek. Ő azt, aki felebarátját gyűlöli, a gyilkossal egy osz-

282

tályba sorozta: s ugyan halállal büntetik-e a mi törvényeink azt az embert, akire rábizonyosodik, hogy valamely felebarátját gyűlöli? Ő azt parancsolta, hogy ha testednek valamely tagja vétekre ingerel, szakítsd ki, vágd le azt, és vesd el magadtól! Sötét árnyék borult egy magasztos egyházi tanító életére, hogy ő eszerint cselekedett, (*) amint cselekszik még most is némely vak rajongó Oroszország sivatagjaiban. Krisztus azt is parancsolta: aki jobb felől arcul csap, tartsd oda annak a bal orcádat is! Midőn azonban őt arcul ütötték, nem tartotta oda a másik orcáját, hanem férfias méltósággal védelmezte magát, amennyire azon végzet, melynek magát szentelte, azt megengedte: "Ha nem igazat szólottam, győzz meg; ha pedig igazat szólottam, miért ütsz engem?" Miképp állhatna fenn egy mégoly keresztyéni állam is, melyben mindenki annak, ki vele perlekedni akar az alsó köntöséért, a köpenyét is azonnal odaadná! Másodszor csaknem ugyanazon szavakkal nyilatkozott Krisztus a házasság isteni rendeltetéséről azon kérdéssel szemben, hogy szabad-e a feleséget valamely okból elbocsátani, miként ez akkor a zsidó iskolákban a nő azon lealjasításáig fajult, hogy a férfi elbocsáthatja azt a leves megégetéséért, vagy mivel egy más asszony neki inkább tetszik. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy a nőnek ilyen bármely érzéki vágy miatti önkényes elbocsátása mégiscsak más, mint egy keresztyén állam rendezett törvényhatósága által, határozott törvények értelmében kimondott elválasztás. Hiszen úgy a katolikusok, mint a protestánsok közt el volna ismerve az ezzel egyenértékű értelmezés, hogy Krisztus, midőn mindenféle esküt megtiltott, azt csak a közéletben tiltotta meg, és egy jövendő eszményi ország szemléletében, ahol csak az igazság fog uralkodni; nem pedig az igazlelkűség és hazugság vegyülékének ezen korában, és nem a törvényes hatóságok előtt. Jézus ezen rendeletét mindenesetre az akkor divatozó erőszakos házassági elválás nyomása alatt tette, tehát csakis a nő elbocsátására nézve. Azonban tette ő ezt a házasság felbonthatatlanságára nézve is. De azonnal szeme elébe nyomul a valódi életből egy kivétel: az asszony hűtlensége; és az ő parancsa megszűnik feltétlen lenni.

A házasság, miként minden erkölcsi viszony, a keresztyénség által megszenteltetik és magasztossá lesz, de azért az nem kizáró-

(*) Órigenészről van szó, a beszámoló (Euseb. VI.8.) hitelességéhez kétség fér. [NF]

283

lag keresztyén, hanem isteni intézmény, amint a mi régi teológusaink mondották: megalapítva a paradicsomban, s Krisztus által csak eredeti ősalakjára visszavezetve, "amint volt elejétől fogva". E szerint kénytelenek vagyunk beismerni ama felbonthatatlanság alóli kivétel józan alapját. Az egyik házasfél nemi hűtlensége azért sérti oly súlyosan a házasságot, mivel annak sajátságos volta, különbözvén a barátsági köteléktől, éppen a nemi odaadásban áll, úgyhogy a házaspároknak nemcsak egy szívnek, hanem egy testnek is kell lenniök. Mindazonáltal a házasságtörés rettenetes elnevezésére, melyet a mi szűzies és költői nyelvünk a házasok minden nemi kicsapongásaira alkalmazott, több súly került, mint amennyi nyelvészek közt megengedhető. Jézus csak a fajtalanságról beszél, mely ugyan nagy vétek, s bizonyos körülmények közt a házasságot is felbontja, de semmi esetre csak úgy önmagában és feltétlenül. Éppoly általánosan elismert, mint tényleges dolog, hogy a kicsapongás szerencsétlen pillanata után is, főleg ha az a férfi részéről történt (lett legyen az megbocsátva, vagy örökre az éj sötétje által borítva), némely házassági szövetség még tovább is valósággal fennáll. Ha ez ama tény által valósággal megszakíttatott volna, akkor pusztán a megsértett házasfél akarata által éppoly kevéssé volna helyreállítható, mint ahogy nem egyedül azáltal köttetett.

De amint bizonyos jellemű egyének és viszonyok közt a házasság a hűtlenség által bensőképp meg van ölve, épp azon joggal megsemmisíthető az más okokból is. Minő joggal állhat fenn egy házassági szövetség, ha az egyik fél a másiknak élete ellen tör! és egy nemes és gyöngéd nőre egyetlen ütés oly hatást tehet, mint nyersebb érzésű házasfelek közt megkísérelt agyonütés. Vannak házassági frigyek, melyek annyira meg vannak sértve és törve, hogy további fennállásuk erkölcstelenség volna. Minő joggal kellene egy derék, önérzetes férfiúnak nejéhez lekötve lennie, aki a feslett életmódot ipar gyanánt űzi! Vagy egy becsületes nő oly férfihoz, aki házaséletük folytán csak szívét megrontani próbálta, s most már tőle nem szeretve, sőt megvetve gyalázatos bűntényeiért élethosszig tartó fogságra van ítélve! Vagy miért kelljen egy férfinak, kinek kedélye és viszonyai családi életet igényelnek, tényleges nőtlenségre kárhoztattatnia, mivel neje még él

284

ugyan, de a tébolydában gyógyíthatatlanul, midőn egyetlen orvos sem állítja, hanem talán a pap azt mondja, hogy mégis lehetséges valami csoda által, mert Istennél minden lehetséges, hogy józan eszét ismét visszanyeri!

Pál emlékeztette a korinthusi gyülekezetet Krisztusnak a házasság felbonthatatlanságára vonatkozó szavaira. De előtte is felmerült egy kivétel, mely a gyülekezet akkori körülményeiből származott, a keresztyénnek pogánnyal fennálló házassága, és ennek ez utóbbi általi felbontása. Ő tudatában volt annak, hogy ezáltal a házasság eszményi jogát megsérti, s azért nagyon pontosan megkülönbözteti: "a másikat pedig én mondom, nem az Úr". A protestáns egyház is ugyanazon joggal ismerte el a felbonthatóságnak még más okait is, amint azok az idő folytában a társadalmi élet bonyodalmaiból kifejlődtek. Az egyház, mely vallásos területére szorítkozik (a pápai jog azon követelése nélkül, hogy egy, a polgári állapotokba annyira benyúló viszony, mint a házassági szövetség, mindenféle világi civakodásaival egyetemben az ő kizárólagos törvényhatósága alá rendeltessék) örömest megengedte volna, hogy az elválasztás feltételeit, persze a nép egyházi érzületére és belátására való tekintettel, egy keresztyén állam állapítsa meg; és hogy az e feltételek szerinti elválasztása annak, aminek a maga eszméje szerint felbonthatatlannak kellene lennie, az állam kardját sokkal inkább megilleti, mint az egyház pásztorbotját, mely megáldja a házasságot, de nem bontja fel azt. De az a kard, ameddig törvényesen és bölcsen vágja ketté azt, ami bensőleg már engesztelhetetlenül szétvált, nemhiába adatott e tekintetben is a fensőbbségnek, mint Isten szolgálójának kezébe. (1) Egy értelmes, megnyugodva mondjuk: keresztyén törvényhozás, különösen ennek lelkiismeretes bírói végrehajtása csak arra ügyeljen, nehogy az elválasztás könnyűvé tétele által, vala-

(1) Amennyiben Luther (Tischreden B. IV. S. 99.) így nyilatkozik: "Mivel ők azt állítják, hogy a házassági ügyekben nem kell a császári törvények szerint ítélni, mert meg vagyon írva: amit Isten egybekötött stb. Itt tudni kell, ha a Császár és az ő hatósága az ő törvényeik és rendeleteik szerint a házasfrigyet felbontják, azt nem ember, hanem Isten cselekszi. Mert az "ember" szó itt annyit jelent, hogy "magános személy, aki nem tartozik a kormányzó testülethez."" Art. Smalc. p. 355. "Multae sunt injustae leges Papae de negotiis matrimonialibus, propter quas magistratus debent alia judicia constituere. "

285

mely múlékony bosszúság vagy legyőzhető idegenkedés azt vétekre és szerencsétlenségre csábítsa, nehogy a könnyelmű egybekelés vagy elválás által úgy az államnak, mint az egyháznak talpköve megrendíttessék. Csak az oly házassági szövetség szétbontandó, még pedig kényelmetlen és megnehezített jogi eljárás mellett, mely már bensőleg gyógyíthatatlanul széttörtnek mutatkozik.

De itt különösképp az elválasztottak új házasságra lépéséről van szó, és ez a vitakérdés magva, amire vonatkozólag a protestáns – vagy legalább a porosz – lelkészi kar egy része, mely Bibliát olyannak tekinti, mint a törökök a Koránt, nemrégiben a katolikus táborba ment át. Krisztus azt mondja: "Aki egy elbocsátott nőt feleségül veszen, házasságtörő." Tehát a Krisztus szolgája az egyház áldását házasságtörésre adja, vagy a lehetséges katolikus eljárás szerint jelenléte által egy szentségtelen tényt megtörténni enged. Úgy látszik, a szent könyv betűje itt a valódi keresztyén élet követelményeivel kemény ellentmondásban van, úgyhogy Ágostonnak az ezen ügyre vonatkozó isteni intézmény homályossága miatti panasza, miszerint az ebben elkövetett tévedés menthető (csak más oldalra fordítva), még mindig figyelembe vehető. (1)

Mindenekelőtt emlékeznünk kell arra, hogy a mi Urunk a magasabb benső erkölcsiség iránti követelésében, annak megsértését néha keményebb névvel bélyegzi, mint a közönséges nyelvhasználat és fogalom magával hozza. Ő azt is mondotta: "Aki egy asszonyi állatra tekint gonosz kívánság okáért, az már szívében azzal paráznaságot követett el." Hát már ilyen szemparáznaság által felbomlott-e akár egyetlen fennálló házasság is? Eszerint: ha egy elvált egyénnel kötött házassági szövetség valódi teljes értelemben házasságtörés volna, így, mivel ez feltétlenül szabad volt az ótestamentum oly pontos házassági törvénye szerint, akkor azon kor isteni törvénye a házasságtörést megengedte volna. Végtére is tévedés és vétek tapad mindenhez, ami házassági elválásra

(1) Aug. de Fide et Opp. c. 17: "In ipsis divinis sententiis ita obscurum est, utrum et iste, cui quidem sine dubio adulteram licet dimittere, adulter tamen habeatur, si alteram duxerit, ut, quantum existimo venialiter ibi quisque fallatur. "

286

vezet, és ez az örök igazság az Úrnak ama mondatában; de hogy ha egy elvált személy, férfi vagy asszony társát megtalálta, kivel bizalma lehet új szövetség kötésére, vagy éppen két külön házasságból menekültek, minek keresik azok az egyház áldását? Tán a házasságtörésre? Nem! Egy új házassági szövetségre, mely megáldatni óhajt keresztyéni módon azon reményben és könyörgéssel, hogy ne legyen az oly könnyelműen és szerencsétlenül megkötve, mint a korábbi, melyet nem Isten kötött egybe.

Megtörténik gyakran a mi társadalmi viszonyaink hiányosságai miatt is, hogy végül olyanok jutnak házassági szövetségre, kik egymással már bűnt követtek el. A fajtalanság-e akkor az, melyre lelkész az egyház áldását adja? Nem! Hanem a házassági szövetség, mely egy jobb jövőbe vetett kegyes szándékkal és reménnyel szenteltetik meg. A vétek már háta mögött van, a szívnek töredelmes és hívő indulatjához képest Istentől megbocsátva, vagy megtartva. Éppen így a háta mögött van a házassági elválás és annak bűne. Mindkét esetben megemlítheti a lelkész komoly és a viszonyokhoz képest dorgáló intés kíséretében ezen vétket; csakhogy nincs joga azoktól, kik keresztyén házassági szövetségre akarnak lépni, az egyház áldását megtagadni.

De "amit Isten egybekötött, azt ember ne válassza el". A dologgal nem ismerős előtt bizonyára úgy látszik, mint egy ellentmondás, mint Isten elleni bűn, hogy a protestáns egyház is elmondja minden házassági frigyre a megszentelésnek ezen szavait, és mégis szükség esetében a törvényes hatóságai által kimondott elválási ítéletet érvényesnek ismeri el. De valóban hisz-e valaki abban komolyan, hogy miként a példabeszéd tartja, a házasságok az égben köttetnek? Mindazon ezernyi ezer házasságok, melyek nagyon is a földön, az érzéki vágy pillanatában, vagy a melyek pénzért vagy a legsemmitjelentőbb viszonyok kedvéért, igen gyakran még csak nem is az érdekeltek által köttetnek, a szétbomlás csírájának, melyet kezdettől fogva magokba rejtettek, kifejlődése által tanúsítják is, hogy nem Istentől valának megkötve. Igen, a valóban égben elrendeltek és megkötöttek bizonyára felbonthatatlanok. De egy nagy városban hány házassági frigy felett kénytelen a lelkész amaz ünnepélyes formulát elmondani, melyekre, ha ismeretesek volnának előtte azoknak titkos

287

indokai, örömestebb Istennek irgalmáért s bocsánatáért esedezne.

Azon vélemény, hogy Isten az áldozár szavát az egyes emberekre való alkalmazásban mindig helybenhagyja, nem egyéb, mint rajongó képzelődés vagy hierarchiai kevélység – s gyakran mindkettő egyszerre. A mi gyarló emberi szavunk, még ott is, hol isteni ígéret folytán, de mégiscsak egyes határozott eset felett van kimondva, mindig csak ennyit jelenthet: reméljük, hogy ez a házassági frigy Istentől köttetett, miként a jegyesek ezen hitüket íme, bevallják, és ettől fogva egy embernek sem szabad azt az ő akaratuk ellenére felbontani! – De ezzel nincs kizárva, hogy ez a házasság bensőleg fel ne bomoljon, és a házastársak szomorú tudatára ne jusson, hogy ők nem Isten akaratja által köttettek egybe. Hogy biztos meggyőződésünk lehessen afelől, hogy valamely házassági frigy az égben köttetett, afelett nem az áldozár szava dönt, sem a mézeshetek ifjúi mámora: erre egy jó és rossz napok közt töltött élet hosszú tapasztalata szükséges; sőt szorosan véve ezt csak az a házastárs tudhatja csalhatatlan bizonyossággal, aki a kedves hű szemeket, melyekben a maga és gyermekei boldogságát megtalálta, végül könnyek közt lefogja.

Bizonyára a felbonthatatlanság a házasság eszményéhez tartozik; de ezen eszménynek megvalósításával nemcsak az ember keményszívűsége áll ellentétben, melyért Mózes szabadságot engedett, hogy a nő részére a válási bizonyítvány kiszolgáltassék, hanem a tévedés is, mely végső soron ugyan mindig a bűn miatt áll fenn, mégis emberileg szólva, hol bűnös, hol meg ártatlan. Nem kételkedem, hogy ha a Krisztus ahelyett, hogy ezen eszmény örök igazságát nyilvánítsa, egy határozott törvényes rendet akart volna megállapítni (az elv helyett törvényt), akkor ezen lehetséges tévedést bizonyosan tekintetbe vette volna. (1) Hát két ember azért, mivel félig álmodozó ifjúságukban egybekeltek, vagy

(1) Tehát valódi evangéliumi értelemben nyilatkozott a porosz főegyháztanács 1859. febr. 15-ei kibocsátványában a személyekkel nem törődő, hideg és kemény katolikus törvénnyel szemben: hogy ő a tudomására jutandó házassági eseteket a tényleges, jogi és erkölcsi mozzanatok teljes összefüggése szerint, azon álláspontból fogja eldönteni, amely Isten igéjében nem törvényt, hanem elvet talál, melynek az élet viszonyaira a házasság szentségének fenntartása végett, de a személyek megmentése, s a jog oltalma végett is bölcsen és szelíden kell alkalmaztatni.

288

mások által összeadattak, egész életük folyamán mint gályarabok egymáshoz legyenek láncolva! (1)

A katolikus egyház ilyen esetben az "ágytól és asztaltól való elkülönítést" lépteti életbe, és többnyire még könnyebb szerrel, mint a hogy protestáns törvények szerint az elválás megy. (2) Ez egy határozatlan időre kimondott tényleges elválasztás, csakhogy a tovább is fennálló házasság jogi fikciójának fenntartásával, miként az egyházi jog azt elég szemléltetőleg kifejezi: a kötelék alól (de vinculo) nem történik feloldozás, a bilincs még továbbra is ott csörög a látszólag szabadon bocsátottnak lábain, tehát lehetetlenné van téve egy újabb házassági frigy. Ahol mármost az ezutáni vágy beköszönt, sőt még egy hatalmassá lett vonzalom által fokozódik, ott még ha a jobb természet védelmez is ellene, a távoli, többé nem szeretett, már csak költött házastárs halála utáni vágy áll elő – s tudjuk, hogy ez az óhaj a merész és lelkiismeretlen egyéneknél néha gonosz tettekben nyilvánult. Ugyanennek a szokottabb következményei pedig az ágyastartás és más kicsapongások, s az ember önmaga előtt igen könnyedén kimenti magát az egyház iránti elkeseredésében, hogy az csak ezen menedéket hagyta neki a természet szerinti élésre. A nemesebb gondolkozású emberek pedig kénytelenek egyetlen elrontott választásuk következtében élethossziglan a tilalom átka alatt szenvedni, úgy hogy tőlük nem csak a boldogság, hanem saját

(1) Ellenben az Evang. Kirchenzeitung (1863. 92. o.): "Mintha bizony az emberek álmodozó cselekedetei felett nem Istennek bölcs, tiszta és szent végzése lebegne, és mintha az ezen való megnyugvás nem volna kötelesség és boldogság!" – Az isteni gondviselés képes ugyan az emberek esztelen cselekedetei által is bölcs céljait nagyban és egészben elérni, de a mi ábrándos és meggondolatlan tettünk emiatt még nincsenek felruházva Isten azon tiszta és szent végzéseinek tekintélyével, melyeknek magunkat alávetnünk szent kötelesség. Az égben elvégzett házasságok mellett a másnemű házastársakról azt tartja a közmondás: Isten teremtette őket, de az ördög adta együvé.

(2) Conc. Trid. S. XXIV. can. 8: "Si quis dixerit, Ecclesiam errare, quum ob multas causas separationem inter conjuges quoad thorum seu quoad cohabitationem ad certum incertumve tempus fieri posse decernit: anathema sit.

289

szorosabb értelemben énjüknek kötelességszerű kiegészítése is, minden, a Teremtő által ehhez csatolt áldásokkal együtt meg van tagadva.

Az az ellenvetés is hallatszik, hogy ezen komolyan keresztülvitt felbonthatatlanság biztosítékot nyújt a könnyelmű nősülés ellen, s mindenesetre nagyobb súlyt kell tenni arra, hogy a népben egy fensőbb rend iránti kötelezettség öntudata élénken fenntartassék, mint egyesek boldogságára vagy szerencsétlenségére. Az elsőt azonban a tapasztalat nem igazolta. Az ifjúság, ha egymásnak karjaiba veti magát, sőt a szerződésszerű házasságoknál is, a csak félig-meddig is becsületes emberek nem gondolnak azon kisebb-nagyobb akadályokra, melyeknek felhasználása mellett szükség esetében különválhatnak. Ha a főbbrendűek, valamint a falusi nép többnyire a vagyon után házasodik, míg valódi vonzalomból származott házassági frigy kiválólag a társadalom középosztályánál észlelhető, a román fajú, jórészt katolikus népeknél néhány emberöltővel ezelőtt még ezen osztálynál is kevés alkalom volt a hajlamra és szabad választásra, a leányok a szülők megegyezése után a zárdai nőnöveldékből, leendő férjeikkel az előtt többnyire nem is találkozva látatlanul mentek férjhez. Dacára a porosz országos törvénynek, Berlinben sem köttetnek könnyelműbb módon a házassági szövetségek, mint Rómában, hol a vőlegény háta mögött nemritkán egy főpap áll.

Azonban ezen rideg, magános életre kárhoztatott embereket nem az isteni parancsnak, hanem a szívtelen emberi határozatnak áldozzák fel, mely a maga valódi célját valamely bibliai szó mögé rejti, hogy az embereket legbensőbb családi és szívérdekeikben is a feltétlen papi uralom tekintélyéhez szoktassa. Mindazáltal a katolikus egyház ezt nem merő önkényből cselekszi, miként a protestáns felsőházi egyháziságnak jellemvonása is ezen katolikus tételen alapulva ezt tanúsítja: Ugyanazon ösztön az, mely a katolicizmus lényegét kiegészítve az egyház minden időbeli tényleges állását (annak minden ellentmondása dacára) az ő eszménye megtestesülésének tekinti, s ebből folyólag úgy vélekedett, hogy a házasság eszményét is minden további gondolkozás nélkül megvalósíthatja, de a gyakorlati élet szigorú feltételein zátonyra jutva, azon megengedett s egyszersmind megtagadott házassági elkülön-

290

zésekben, valamint a valódi s mégis szenvedhetetlen házasságokra vonatkozó semmisségi nyilatkozatokban nyomorult segítségre talált. (1)

C) Házassági akadályok

A tridenti zsinat mint hitcikket állította fel az egyháznak azon jogát, hogy meghatározhassa mindenkor, éspedig nem az erre vonatkozó ótestamentumi tilalomra szorítkozva, azon rokonsági fokozatokat, melyek valamely házassági szövetség megkötését gátolják, vagy a már megkötötteket mint semmiseket megszüntetik. (2) A római egyház ezt a jogot, habár "csalatkozhatatlanul," mindazonáltal éppoly esztelenül, mint nyomasztólag gyakorolta, mert a zsidó és római jog szerinti rokonsági fokozatok összezavarása és azok számítási módozatának a germánnal való összevegyítése folytán megtörtént, hogy a házasság egész a hatodik és hetedik oldalági fokozatig, sőt bárminő rokonságban állók közt eltiltatott. (3) Ehhez járultak a sógorság tilalmas fokozatai, mivel a házasság által a felek egy testté lettek, tehát mindkettőnek családjához tartozók is vérrokonok, mely által név szerint, ami pedig a dolog termé-

(1) Speil, 319. o.: "Még Hase is kénytelen megengedni, hogy a házassági frigy annak eszméjét tekintve felbonthatatlan – de kitől van ez az eszme? Nem Istentől-e, ki a házasságot rendelte és megszentelte?" – Valóban: s emiatt nem csak 18 század óta van rendelve és megszentelve. De nem egyéb kevély emberi követelésnél, ha az eszmét a külső törvényességben megvalósulva képzeljük, ahelyett, hogy egész alázattal annak megvalósítására törekednénk.

(2) S. XXIV. can. 3: "Si quis dixerit, eos tantum consanguinitatis et affinitatis gradus, qui Levitico exprimuntur, posse impedire matrimonium contrahendum et dirimere contractum, nec posse Ecclesiam in nonnullis eorum dispensare, aut constituere ut plures impediant et dirimant: anathema sit." Speil, 322. o.: "A katolikus házassági törvény ezen ótestamentumi házassági akadályokat kiterjesztette a negyedik ízig, mert annak a Mózes törvényét nem eltörölnie, hanem betölteni kell." – Ezek szerint az volna a keresztyénségnek az ótestamentumhoz való viszonya, hogy ennek egész törvényadása fennálljon, és csak szigorúbbá tétessék. Mondhatom, szép "betöltés!"

(3) Ib. can. 4: "Si quis dixerit, Ecclesiam non potuisse constituere impedimenta matrimonium dirimentia, vel in s constituendis errasse: anathema sit. "

291

szetéből önként következik, kizáratott, hogy az özveggyé lett férfi megholt nejének nővérét hátrahagyott gyermekei anyjává tegye. És ez még nem elég: egy másik, ún. "szellemi rokonságot" is megállapítottak azon képzelgés következtében, hogy a keresztség mint újjászületés, valóságos születésnek tekintendő, a keresztszülők valóságos szülőknek, ennek folytán valódi rokonság áll elő a keresztszülők és keresztgyermek, ennek szülői és egymás között is; sőt ezen házasságakadályozó rokonság kiterjesztetett ismét a szellemi rokonok vérrokonaira, még azon keresztszülőkre is, kik a bérmálás alkalmával szerepeltek. (1)

Mivel a középkorban az utazás nehézsége s az országutak nem biztonságos volta miatt egyes helységek és vidékek annyira elzártan éltek, mint még most is némely úttalan hegyek közt levő völgyek, a lakosoknak nagyon nehéz volt a szomszédságban olyan házasságot létrehozni, mely ne tartozott volna ezen tilalmas rokonsági szövevénybe, ellenben igen könnyű volt valamely fennálló házassági szövetségre nézve szétromboló rokonság nyomára bukkanni. Ezt a körülményt mindenesetre gyakran felhasználták vagy éppen előidézték avégett, hogy egy-egy unalmas házassági szövetséget nyakukról lerázzanak. Fredegunda rábeszólte Chilperich király nejét, egy nyugati gót királyleányt, hogy a király távollétében a saját gyermekét keresztvíz alá tartsa. Chilperich ebben oly rokonságot fedezett fel, mely által házassága felbontható, hogy Fredegundát nőül vehesse. A házassági szövetséget tudomásra jutott rokonsági esetben nem bontották fel, hanem "soha sem létezettnek" nyilvánították. Ez mindig kemény eszköz volt: általa a nő mint ágyastárs eltaszíttatott, a gyermekek fattyakká lettek, habár ekkor, mint ártatlanok a pápai vagy királyi kegyelem által törvényesíttettek is. Ilyen felfedezés által

(1) Speil, 323. o.: "A keresztelő a keresztgyermekkel és ennek szüleivel bizonyos misztikus viszonyba lép, melyet mi szellemi rokonságnak nevezünk. Ez a tisztán szellemi rokonság jogosan tekintetik házassági akadálynak, miután férfi és nő oly egybeköttetésbe lépnek, mely a szellemi rokonságot háttérbe szorítja." – De hát az összeesketés és házasság mint szakramentum nem ugyanúgy szellemi dolog? A szellemnek leglényegesebb része mégis a vallás, ezért nem lehet átlátni, hogy miképp árthatna ez a házasságnak, vagy éppen miért gátolhatná azt.

292

bárminő boldog házassági frigy ngugtalanítható, sőt szétrombolható volt. Dunstan, ez a szerzetespüspök, ki rettenetes hatalommal uralkodott Anglia felett, a szép Edwyn királynak Elgivával való házassági szövetségét valami felfedezett távoli rokonság miatt semmisnek nyilvánította. Midőn az ifjú király szeretett nejétől megválni nem tudva, azt ismét visszafogadta, Szent Dunstan ennek arcát izzó vassal eltorzíttatta, s lábinait elmetszette: a király megtört szívvel halt meg. (1) A történelem beszél a királyok tragikus sorsáról; de hogy hány házasségi szövetség dúlatott fel azon önkényes törvények, s azok hierarchiai érdekből történt végrehajtása által az alacsonyabb lakokban: arról nincs tudomásunk.

Ez az állapot oly tűrhetetlenné vált, hogy III. Ince a házassági akadályt a rokonság és sógorság negyedik ízére vitte vissza, és az ezen ízbelinek is, mint természetszerű emberi intézményből származónak kellő okokból mentesítvényt adott. A tridenti zsinat ezen csak alig enyhített visszás állapotot nem titkolta, mindazonáltal csak a szellemi rokonság apasztására szorítkozott. (2)

(1) Speil (324. o.) Lingard után itt valamiféle "vétkes életről" beszél, hivatkozva egy jelenetre, mely Caligulára emlékeztet: "Midőn Edwyn ifjú korától fogva fajtalan életet élve, még 16 éves kora előtt megkoronáztatott, egyszer csak eltűnt az ünnepi lakomától, mert a mellékszobában két nő várakozott reá, Ethelgiva és Elgiva, anya és leány" stb. – Ez a beszámoló egy Dunstanra vonatkozó, s ennek utódához intézett szerzetesi tudósításon alapszik (Acta Sanctor. Maj. T. IV. p. 353.). A valóság is felismerhető ezen szerzetesi nézőpont alapján: Edwynről itt csak annyi van mondva, hogy ő nem volt valami nagy uralkodó ("parva regnandi prudentia pollens"). Elgiva úgy tűnik fel, mint ágyastárs, mivel a hierarchia az ő házasságát semmisnek tekintette, de ez is úgy emliti, mint magas családból született nőt ("natione praecelsa" és "sub conjugali titulo"). A "szomszéd szoba" a királynő szobája volt ("secretum regis"). Az ifjú király megunva magát az éjjeli dőzsölésnél, oda vonult vissza, és nagyjainak kívánságára Dunstan által visszavitetett, "quo sit suorum satellitum, ut condecet, in hoc regali convivio jucundus consessor. "

(2) S. XXIV. de Reform Matr. c. 2.: "Docet experientia, propter multitudinem prohibitionum multoties in casibus prohibitis ignoranter contrahi matrimonia, in quibus vel non sine magno peccato perseveratur, vel ea non sine magno scandalo dirimuntur. Volens igitur S. Synodus huic incommodo providere, et a cognationis spiritualis impedimento incipiens, statuit ut unus tantum, sive vir sive mulier, vel ad summum unus et una baptizatum de Baptismo suscipiant, inter quos ac baptizatum ipsum, et illius patrem et matrem, necnon inter baptizantem et baptizatum baptizatique patrem ac matrem tantum spiritualis cognatio contrahatur. " (Több személyt, kik netalán a keresztelésnél jelen vannak, nem szükség bejegyezni.) "Omnibus inter alias personas hujus spiritualis cognationis omnino sublatis. "

293

El is határozta, hogy a második ízben állók (unokatestvérek) semmi esetben sem felmentendők, kivéve a nagy fejedelmeknél; (1) a távolabbi ízben állók csak fontos okokból, de ingyen, (2) mely utolsó tridenti hitcikk alól a római kúria, mely ezen felmentvényeket magához ragadta, önmagát is fel szokta menteni, és a vagyoni álláshoz mérten magas irodai illetéket számít fel; (3) igaz, hogy a protestáns konzisztóriumok is értettek ehhez a mesterséghez. Az újabb egyházi jogtudósok tanácsolják a házassági törvények felülvizsgálatát, hogy azokat a kor alapos követelményeivel összhangzásba hozzák, tanácsolják, hogy a rokonság megtiltott foka az unokatestvérekre, a sógorság az oldalágon az első ízre, a szellemi rokonság a keresztszülő és keresztgyermek közti házasságra szoríttassék, (4) de a régi hagyományhoz való ragaszkodás és a pápai udvar haszna ezen szerény tanácsokat már rég agyonhallgatta.

A közeli vérrokonok nemi egyesülésének szemérme, habár nem eredeti, mégis természetszerű érzés, melyet a családi élet védelme s a néptörzs erőteljességének tekintetéből gyakorlat

(1) Ib. c. 5.: "In secundo gradu nunquam dispensetur nisi inter magnos Principes et ob publicam salutem. "

(2) Ib. c. 5.: "In contrahendis matrimoniis vel nulla omnino detur dispensatio, vel raro, idque ex eausa et gratis concedatur. "

(3) Erre nézve az egyházi kifejezés (Walter, Kirchenrecht 617. 1.): Ezen alkalommal az egyháztól nyert engedményért a hála nyilvánítása végett a ranghoz és vagyoni helyzethez mért összeget fizetnek, mely missziókra s hasonló üdvös célokra fordíttatik.

(4) Így nyilatkozik Walter is (Kirchenr. 621. sköv. o.): A gyakorlatilag legveszélyesebbet, a keresztszülök egymás közti szellemi rokonságát a tridenti végzés határozatlanul hagyta. Ezt a motívumot fel lehetne használni tragikus művekben, hogy egy ifjú pár ártatlanul vagy ravaszság által a keresztelőnél összehozatva, csak itt veszik észre, hogy az egyházi törvény által egymástól örökre el vannak szakítva. De ezen szellemi rokonság eszméje mégis igen természetellenes, és igen elvont arra, hogy költőileg érezhető volna, oly prózailag kemény, oly romboló hatást idézett néha elő. Speil, 323. o.: "A keresztszülők minden kétség nélkül egymással házassági szövetségre léphetnek. A középkorban ez nem volt szabad."

294

és törvény okosan fenntartottak s a vérfertőztetéstől való iszonyodásig fokoztak. De a szellemek rokonsága, netalán a legmélyebb tisztelet kivételével, a házasság érzéki viszonyaihoz éppen a legszebb tartalmat szolgáltatja. A reformáció által mint házassági akadály elvetett szellemi rokonság (1) tehát semmi egyéb, mint a katolikus egyház képzelgős gondolatainak egyike, melyet az egy hasonlat folytán valósággá emelt, s aztán ezt a kísértetet a valódi életbe romboló módon átvitte. (2)

D) A vegyes házasság

Vegyes házasság alatt értetik a különböző vallású személyek, különösen katolikus és nemkatolikus (acatholicus) közt létrejött házassági szövetség, mely utóbbi tagadólagos elnevezéssel a modern katolikus nyelvgyakorlat szereti a goromba és a német tartományokban nem megengedett "eretnek" és "skizmatikus" (szakadár) név helyett az evangéliumi protestáns, valamint a görög ortodox egyház tagjait jelezni.

A pogányokkal való házasságra lépés tilalma a héber nép vallásos és politikai elzárkozottságán alapult, és Áron unokája a Jehova iránti buzgalmában lándzsájával keresztülszúrta az izraelita férfiút és ennek pogány nőjét. (3) De ezt a tilalmat azután a nemzet nagyjai büntetlenül átlépték, s a zsidó leányoknak pogányokhoz férjhez adásában még kevesebb figyelemre méltatták.

Az apostoli egyházban gyakrabban kellett előfordulnia, hogy az egyik házasfél az evangéliumhoz ragaszkodott, a másik a keresztyénellenes zsidó vallás vagy honi istenei mellett maradt.

(1) Art. Smalc. p. 355: "Traditiones de cognatione spirit. sunt injustae. "

(2) XIV. Benedek s utána Walter mentegetőleg megjegyzi, hogy "a szellemi rokonság akadálya anélkül is csak a római polgári törvénykönyvből jött át az egyházi jogtanba", amennyiben az először a Justinianus törvényei közt fordul elő. – De a római polgári törvény az ő tiszta érthetőségében csak nem jutott ezen képzelgésre! Justinianus, a jogászok ezen teológus császára ezt is, mint sok egyebet egyházi sugallatból merítette. Walter, 622. o.: "De mi történik, ha az egyik fél nem akarja magát diszpenzáltatni, és egy ily akadály alapján a házasság megsemmisítését követeli?"

(5) 4 Móz 25,6-13.

295

Pál, aki az egész emberi nemet a keresztyénségre kijelöltnek tekinti, az oly házasságok békés fennállása mellett fejezi ki örömteljes bizalmát, a hitetlen házastárs megszenteltetik a hívő által, s az ilyen szövetségből származott gyermekek által. (1) Ezen itt az apostol értelme szerint nem lehet valami mágikus megszentelést érteni, a vallásos befolyás azon csendes áldását érti ő, melyhez Isten azon reményt kötötte, hogy a hívő a hitetlent és a gyermekeket üdvösségre vezérlendi. Az apostol azon már fennálló házasságokról szól itt, melyek csak az evangélium terjedése után lettek vegyesekké, de indoka oly általános, miszerint véleménye a csak azután kötendő házassági szövetségekre is érvényes.

De a keresztyén család világmegvető benső vallási erkölcse oly merev ellentétben állott a világias és sokistenimádó pogány házzal, hogy Tertullianus, amint ő egy keresztyén házassági szövetség eszményképét felállítja, egyszersmind egy bálványimádóval való házassági frigy lehetlenségét is felmutatja, és Ciprián az ily házasságot a Krisztus tagjai meggyaláztatásának nevezi a nem keresztyének által. Azóta az egyház az ily házasságok ellen nyilatkozott, bár Szent Ágoston is egy ily házassági frigy magzata. A negyedik század óta a katolicizmus fejlődésében rejlett, hogy az eretnekek a zsidókkal és pogányokkal egyrangúaknak tekintettek. Ezen korbeli némely zsinati törvények az ezekkel való házasságot bűnösnek nyilvánították. Justinianus császár törvényei feltétlen tilalmat szabtak az ily házasságokra, s bizonyos esetekben halálos büntetést. A középkor pápái osztották ezen iszonyt és egy katolikus félnek eretnekkel való egybekötését vérfertőztetéssel egyenlőnek bélyegezték. Mindazáltal a skolasztika megalapította azon szelídebb véleményt, hogy egy ilyen vegyes házasság törvénytelen ugyan, de azért érvényes. A tridenti zsinat ezen véleményt magáévá tette, legalább, hogy az eretnekség miatt nem bomlik fel a házasság. (2) A pápák a protestánsokat eretnekeknek tekintették. Az egyházpolitikai viszonyok hatalma által kényszerítve, végül arra határozták magukat, hogy a vegyes házasságokat ilyen értelemben diszpenzálták, de terhes feltételek alatt és

(1) 1 Kor 7,14.

(2) S. XXIV. de Matr. c. 5.: "Si quis dixerit, propter haeresin dissolvi posse matrimonii vinculum, anathema sit. "

296

a tridenti zsinat után létrejött teológia azon tant állította fel, hogy ilynemű mentesítvényt csak a pápa adhat. (1) Az első ilyen mentesítvényt VIII. Orbán pápa adta 1624-ben XIII. Lajos nővérének II. Károly angol trónörökössel való házassági szövetségére. De ki volt kötve, hogy a királynő egy püspököt s 12 kapucinust tarthasson palotájában az istentisztelet gyakorlására, és hogy az ezen házasságból születendő gyermekek 15 éves korukig a katolikus vallásban növeltessenek.

Németországban nem várakozott a nép a pápai diszpenzációra. Miután itt a harmincéves háború borzasztó tapasztalatai után a vegyes népek egymás közt békében és egyenjogúságban éltek, az ifjú szívek is megtalálták egymást, nem sokat törődve az egyházak meghasonlásával. A püspökök engedték megtörténni azt, amit nagy veszély nélkül amúgy sem gátolhattak volna. A katolikus összeesketés feltételéül követelték általánosan: az ő hitükön levő házasféltől, hogy szakadár házastársának jövendőbeli megtérítésére minden eszközt kísértsen meg, a protestáns féltől, hogy a katolikus házastársat hitében ne háborgassa, s mindkét nemű gyermekeiket a katolikus vallásban neveljék. Követelésük gyakran teljesült is. De nem így történt, ha a protestáns fél szilárdan állott, s gyermekeit illetőleg, kikkel Isten házassági szövetségüket megáldandja, nem akart egyházától elszakadni? Akkor vagy az egymásba tett kezeket ismét szét kellett szakítani, vagy mégis többnyire a szívek természetes vonzalma hatalmasabb lévén, mint a merev egyházi tilalom, a katolikus fél megelégedett a protestáns összeesketéssel, s ekkor, ha az ő egyháza büntetést szabott rá, igen könnyen hitestársa egyházába menekült. Mivel tehát a szigor a katolikus egyház hátrányára szolgált, a klérus merev követeléseiből néhol alább adott. Ezért a spanyol és olasz egyházi jogtudósok közt azon naiv tantétel fejlődött ki, hogy a katolikus és eretnek személyek közti házasság halálos bűn ugyan, de Németországban híres tudósok véleménye szerint megengedhetőnek kell tartani.

(1) Perrone, T. IX. §. 284: "Nonnisi Romani Pontificis dispensatione licite possunt iniri conjugia mixta; graviter proinde peccarent sacerdotes catholici, qui absque pontificia dispensatione, nec servatis conditionibus ab eo praescriptis, ejusmodi conjugia praesentia sua, benedictione, aliove ritu sacro cohonestarent. "

297

Rómában sem tagadhatták az idők másirányú fordulatát. XIV. Benedek, aki úgy vélte, hogy nem kell a fejedelmeket elidegeníteni annak kérésétől, amit erőszakkal úgyis könnyen elvehetnének, és aki egyházi tudományosságát örömest felhasználta, hogy enyhítő körülményeket fedezzen fel, amennyire a római elv megtűrte – a vegyes házasságot utálatosnak, kárhozatosnak nevezte ugyan, melyet a római szent szék soha sem fog helyeselni, mindazonáltal, miután általa semmi isteni vagy természeti jog nem sértetik meg, adhat igenis a pápa erre diszpenzációt, ahol a nagyobb rossz elkerülése kívánja. Hogy pedig az egyház az összeesketés által a helybenhagyás elől kitérhessen, 1741-es nyilatkozatában Hollandiát illetőleg az ilyen házasságoknak csak a lelkész szenvedőleges jelenlétében (passiva assistentia) való megkötését ajánlja. Midőn Nagy Frigyes a boroszlói püspökkel egyetértve azt rendelte, hogy a vegyes házasságból születendő gyermekek nemük szerint szüleik vallásában neveltessenek, minden eddigi ellenkező határozatok felfüggesztésével, a pápa az érseknek ezt mondja: ő ezt ténylegesen nem helyeselheti, de igenis elnézheti. "A mi tudomásunk és türelmünk elégséges kell hogy legyen a te lelkiismereted megnyugtatására, mennyiben ez nem ellenkezik sem az isteni, sem a természeti törvénnyel, hanem csak az egyházi joggal. Amit pedig mi ezáltal cselekszünk, esküszünk neked a megfeszített Krisztus lábainál, hogy azt mi egyedül azért cselekesszük, hogy szent vallásunktól a nagyobb veszélyt eltávolítsuk." (1)

Mint általános német jog, a XVIII. század elején érvényben volt, hogy ahol írásbeli házassági szerződés egyebet nem rendelt, a fiak az atyjuk, a leányok az anyjuk vallásában neveltettek. Csak

(1) Speil, 329. o.: "Ha Hasénak hitelt adhatnánk, akkor azon közönyös időszak elveinek XIV. Benedek is, ha nem is hódolt, legalább engedményeket tett. Mindazonáltal hiába kerestünk Benedeknek a boroszlói püspökkel folytatott terjedelmes levelezéseiben ilyen nézetet." – Ez olyan beszéd, amely a tudósok közti polémiának azonnal véget vet. Speil különben az illető brévét nyilvánosság elé terjesztve is olvashatja: Benedicti XIV. Declaratio super matrimoniis inter Catholicos et Protestantes. Col. 1817. És még más bizonyítékait is olvashatnók ezen pápa szelíd és szabadelvű gondolkozásának, ha egyszer sikerülne levelezéseit a vatikáni levéltárból napfényre hozni.

298

közvetlenül a császári ház alatt álló tartományokban és Magyarországon állott fenn azon egyenlőtlen jog, hogy ha az atya katolikus, akkor mindkét nemen levő gyermekek a katolikus hitben nevelendők, de ha az atya protestáns, akkor csak a fiúk követik atyjuk vállását; s II. József is meghagyta a katolikus állam túlhatalmának ezen egyenlőtlen jogot. De katolikus áldozárok nem ritkán végrehajtották az összeesketést anélkül, hogy a gyermekek katolikus neveltetése felől biztosítva lettek volna. Rómában ezt hallgatással mellőzték. Az idősebb Gagern báró beszéli, hogy Consalvi bíboros egyszer neki így nyilatkozott: "Mi azt igen jól tudjuk, s örvendünk, ha nem jut hivatalosan tudomásunkra, s örömest szemet hunyunk, ha a püspökök és más hatóságok maguktól megteszik. De forma szerint elismerni – soha!" Az ismét erélyessé lett katolicizmus nem engedhette meg tovább a pápának ezen szembehunyást.

Poroszországban az általános törvény 1803-ban úgy módosíttatott, hogy az ilyen házasságból született gyermekek mindnyájan az atya vallásában neveltetnek, ha azt a szülők egyhangú akaratja másképp nem intézi. Poroszország, egy magvára és lényegére nézve protestáns ország, két ízben fogadott kebelébe nagy katolikus határnépségeket, a keleti tömeget a sziléziai háború és Lengyelország felosztása által, a nyugati tömeget legnagyobb részint a francia háború következtében, az egyháznak régi tartományait Vesztfáliában és a Rajna mellett, összesen az állam együttes népességének egy harmadát. A gyakorlat és szokás a nyugati határtartományokbeli vegyes házasságoknál nagyrészt ingadozó volt. Ha a vőlegény katolikus volt, akkor magától értetődött az állam törvényének alkalmazása. Ha a menyasszony volt katolikus, s így az ő papját illette törvény szerint az összeesketés: akkor ezen szolgálat jutalmául rendszerint mindkét nemen levő gyermekek katolikus neveltetését tették fel, s igen gyakran megnyerték. Ezért minden vegyes házasság elrabolta a protestáns egyház leendő tagjainak egy részét, s katolikus hírlapok már kiszámították, hogy hány emberöltő szükségeltetik, hogy a betolakodott protestáns népséget a "csendes reformáció" ezen útján ismét beolvasszák.

Ekkor 1825-ben egy kabinetrendelet az 1803-as törvény teljes

299

érvénybentartását parancsolta ezen tartományokban is, a leendő gyermekek katolikus neveltetésének követelését visszaélésnek, s a jegyesek erre vonatkozó kötelezettségét nem kötelezőnek nyilvánította, s nem akart semmiféle okot érvényesnek ismerni, amiért a katolikus áldozárok a vegyes házasságokat ezen feltétel nélkül is meg ne áldanák! A szülők egyező akarata ezáltal ne korlátoztassék. Ha a házasság a felek együttélése folytán teljes valóságában kifejlődött s gyermekekkel megáldatott, akkor a törvény rendelete a családi akarat előtt háttérbe vonul, az ő közege az államra nézve az atyai hatalom lévén. Az eredmény többnyire más szokott lenni. A jegyes, hogy szeretett aráját megnyerhesse, sokkal könnyebben csábítható ígéretekre, mint hogy a családatya arra vétethessék rá, hogy a törvény által neki adott jogról lemondva, gyermekeit oly egyház hitében neveltesse, mely nem az ő egyháza.

A kabinetrendelet keresztülvitele a katolikus törekvések előtt halálos sérelemnek tűnt fel, nem csak azért, hogy ezáltal azon szép remények megsemmisültek, hanem azért is, mert meggondolták, s már tapasztalattal is bírtak a felel, hogy a protestáns Óporoszországból fiatal hivatalnokok és katonatisztek nagy számmal tétettek által ezen tartományokba; ők majd érteni fogják azon mesterséget, hogy a tekintélyes katolikus családok leányainak szívét megnyerjék. Ha az ily házasságokból akadálytalanul protestáns családok alakulhatnak, akkor éppen ellenkezőleg: kevés embernyom után ezen régi papi tartományokban az eretnek felekezet felülkerekedik, s a katolikus egyházat csak az alsóbb néposztályra szorítja. A lelkészi kar tehát az új törvényt azáltal szokta megkerülni, hogy többé ugyan semmi ünnepélyes ígéretet nem követelt, de az összeesketést minden további magyarázat nélkül megtagadta, ha az ígéret önként felajánlva és megtéve nem volt. A kormány emiatt különféle panaszok által megtaláltatva, az illető püspökökhöz fordult. Ezek nem voltak vakbuzgók, legkevésbé a kölni érsek, gróf Spiegel, hanem még a régi, ha tetszik: a langyos korból valók; de ezalatt a restaurált katolicizmus hatalma újból felnövekedett, melyet nekik számításba kellett venniök, ők tehát a Szentatyára hivatkoztak. Csak az tehet oly engedményeket, melyek a kabinetrendelet teljesítését lehetségessé teszik. A kormány tehát a püspökök ezen írásbeli

300

nyilatkozatával 1828-ban a pápához fordult, elébe terjesztve, hogy eltekintve a monarcha személyes hitnézetétől, mint porosz monarchia kénytelen a katolikusok és protestánsok közt az egyenjogúságot fenntartani, s nem tűrheti el igazságos törvényének semmiféle megkerülését, melyet a monarchia keleti tartományaiban a katolikus egyház legkisebb megrövidülése nélkül hajtanak végre.

A porosz korona Rómában nem volt gyűlöletes, hanem úgy tekintették, mint ahogy erőteljes ellenfelünket szoktuk tekinteni, mely már születése s a viszonyok minden emberi önkényen felül álló hatalma által ilyen, de amely magát személyesen mindig jóindulatúnak tanúsította. Rómában még nem feledték el, hogy azon időben, midőn még a papi választófejedelmek a Rajna mellett székeltek, a pápai nuncius ezeknek ellenséges szándékai ellen nem hiába fordult Poroszországhoz. De a nehézség magában a dologban rejlett. Egy hatalomnak, mely sokkal inkább, mint bármelyik, a múltban gyökerezik, és híveinek véleményén nyugszik, még látszólag fényes újjászületésének idejében is meg kellett gondolnia, hogy vajon a vegyes házasságot, melyet a hívő középkor mint szentségtörést megvetett, méltányos feltételek alatt helybenhagyja-e, s ezáltal oly tettet kövessen el, melyet buzgó katolikusok az egyedül üdvözítő valláson ejtett árulásnak magyarázhatnának! Ami a német gyakorlaton alapult (a vegyes házasságok összeesketését, ha a követelt ígéretek iránt biztosíték nyújtatott), vagyis az egyház teljes áldását egy eretnek fejére, eltekintve egészen különös politikai esetekre vonatkozó mentesítvényektől, még nyíltan soha egy pápa sem engedte meg. is Róma a puszta passiva assistentiá-t soha nem nyilvánította megengedettnek azon határozott esetben, midőn a gyermekek katolikus neveltetése megtagadtatott, sőt azt tulajdonképpen követelni sem volt szabad. Tehát, hogy a középkori nézettel merev ellentétbe ne jöjjenek, hogy a buzgó katolikusokat ne ingereljék, és hogy római módon az alapelvekből a még jöhető kedvezőbb időkre semmit fel ne áldozzanak, a Nyugat-Poroszország püspökeihez intézett 1830. bréve az egyszerű, világos meghatározások helyett kenetteljes ömlengést és nyakatekert engedményeket tartalmaz, mely szerint a Szentatyának lelkiismeretéből kifolyólag nem áll hatalmában mindazt megengedni, ami a királyi törvény végrehajtására

301

kívánatos, mert a pápák, midőn ilyen tilalmas és lélekveszélyeztető házassági szövetségekre diszpenzációt adtak, feltételül mindig ehhez mért biztosítékot kívántak volna. Ezek szerint, ha egy katolikus asszony egy nem katolikus férfiúhoz akar nőül menni, a püspök vagy a lelkész gondosan világosítsa fel ezen lépés tilalmas és veszélyes volta felől, figyelmeztesse azon megrendithetetlen hitcikkre, miszerint a katolikus hiten kívül senki sem üdvözülhet, s emlékeztesse, hogy gyermekei irányában, kiket Istennek kegyelméből remél, már most szerfelett kegyetlenül cselekedne, ha tudná, hogy azoknak jövendőbeli nevelése egy nem katolikus férfi önkényétől függene. Ha pedig ezen atyai intések eredménytelenek lennének, a katolikus félt mégsem kell egyházi fenyíték alá vetni, nehogy emiatt valami izgatottság származzék. Emellett még csak az van megemlítve, hogy a terhes veszélynek a katolikus ügytől való elhárítása végett, némely helyeken a lelkész passiva assistentiá-ja elnézendő, csakhogy őrizkedjék ez egy ilyen házasságot maga részéről bárminő jel által is helyeselni, vagy éppen szent könyörgésével megáldani.

Ez a bréve a porosz követtel, a tudós és szellemes, s akkor még a pietista irányhoz tartozó Bunsennel folytatott hosszú alkudozások után elkészülve, mint ki nem elégítő, visszaküldetett, azután mégis elfogadtatván, 1834-ben a királyi kormány a püspököknek tudomására juttatta. A kormány előtt ebben különösen visszatetsző volt a katolikus mátka szabályszerű faggatása, melyet a nép mint mátkavizsgát rossz szemmel nézett, és a puszta passiva assistentia, melyet katolikusok és protestánsok egyaránt csak az ágyastartás megengedésének tekintettek. A kormány tehát rávette az illető püspököket titkon "a pápai bréve alkalmazását illető bizonyos egyezkedésre", melyben a bréve egész határozatlansága fel lett használva egy annak értelmében szerkesztendő nyilatkozattételre. Ebben biztosítás nyújtatik, hogy a bréve szerint az 1825-ös kabinetrendelet határozatai teljesíthetők. Eszerint a gyermekek egyik vagy másik házasfél vallásában történő neveltetésére vonatkozó ígéretek elfogadásától vagy adásától el kellett állani. Így alig maradt volna elgondolható eset, melyben az összeesketés megtagadható lett volna, ti. csak akkor, ha a menyasszonynak biztos tudomása van arról, hogy mindkét nemű gyerme-

302

kek a protestáns vallásban fognak neveltetni, és ha ez, ezen bizonyosság tudatában büntetésre méltó könnyelműséget vagy közönyt tanúsít saját hitvallása s jövendő szülői kötelessége ellen.

A királyi kormány ezen kiegyezés által mindent elért, amiről XVI. Gergely azt állította, hogy apostoli hivatalával járó kötelességei ellen elkövetendő árulás nélkül nem megengedhető. Ez a dolgoknak sajátságos helyzete volt. Többször megtörtént, hogy katolikus királyok, miután a pápával kiegyezni nem tudtak, birodalmuk püspökeivel és rendjeivel nyilvános szerződés által állapították meg azt, amit az állam jólléte az egyházhoz való viszonyban megkivánt. Itt azonban a pápai dekrétum királyi jóváhagyás mellett a püspököknek tudtára adatott, és ezek mint Krisztus helytartójának óhajtott döntését a papoknak kézbesítették, míg titokban minden elő volt készítve, hogy alkalmazása egészen máskép történjék. Ez, hogy minden feltűnés és ellenállás kikerültessék, igen ügyesen volt elintézve. A bréve végrehajtása a lelkészek szabad tetszésére bízatott, csakhogy egy kísérő pásztori levél azon utalásával, hogy már most minden nehézség el van enyésztetve, és a bréve legenyhébb magyarázata a püspökök akarata. Ezek szerint az volt remélhető, hogy a békés szellemű lelkészek az illetők kérése által rá engedik magukat beszéltetni, hogy a vegyes házasságokat minden ígéret nélkül (amelyet a kabinetrendelet megtiltott) megáldják, a szigorúbb érzületűek pedig, hogy a megtagadás gyűlöletét ne egyedül hordozzák, a püspöki hatóságoknál kérdést tesznek, vagy legalább az érdekelt felek, ha más községekben szelídebb eljárást tapasztalnak, az ügyet sérelem alakjában a püspöki hatóságokhoz juttatják. Ezekhez a püspökök a kiegyezés értelmében hasonlóképp titkos utasítást küldöttek, amely szerint kellene nekik az egyes esetekben határozniok, és így lehetett remélni, hogy az új gyakorlat észrevétlenül életbe lépend.

Rómába 1836 kezdetén jutott el ezen merénylet híre. Csakhamar azután a püspökök hatóságaikhoz intézett utasításának másolata is, de némely mellékes dolgokat illetőleg nem egészen híven. A pápa ezt a porosz követ elébe terjesztette, azon szükségességre való rámutatással, hogy a hívőket ki kell ábrándítani, nehogy a Szentszéknek tulajdonítsák azt a rá nézve idegen

303

eljárási módot. Bunsennek volt bátorsága kétértelmű szavakkal az egészet letagadni, s a püspököktől iratokat kieszközölni, melyek a kormány által diktáltatva, általános kifejezésekben úgy tüntették fel a dolgot, hogy a pápát megnyugtatták, s az egész ügy az áhított sikerrel van megoldva. Ilyen különös helyzete volt egy hatalmas protestáns királynak egy oly udvarral szemben, melynek ravaszsága s kétnyelvűsége példabeszéddé vált a népeknél.

A királyi kormány azt hitte, hogy a dolgot még keresztülviheti. A katolikus arisztokrata-párt az új kölni érsekben, Droste-Vischering báróban egy határozott gondolkozású főt nyert. Ő a király akaratából lett kölni érsekké, azon nyilatkozata következtében, hogy a püspököknek azon a bréve szerint történt s az ő érseki kerületében teljesedésbe ment kiegyezését fenntartja, és azt a békeszeretet szellemében alkalmazza. De ő azon kiegyezést nem ismerte, s ennek a brévével való ellenmondására figyelmessé tétetett, kinyilatkoztatta, hogy a kiegyezést csak annyiban fogja szem előtt tartani, amennyiben a brévének megfelel, s kerületében az eljárást eszerint módosította. A kormány ezt egyéb makacssága mellett szószegésnek és engedetlenségnek minősítette, s miután több ízben sikertelenül felszólította, hogy hivatali munkásságát szüntesse meg, 1837 november havában elfogatva, a mindeni várba vitette, azon nyilvános, de soha törvényszéki úton nem emelt vád alapján, hogy adott szava és kötelessége ellenére két forradalmi párt befolyása alatt megkísérelte a fennálló törvények felforgatását.

Poroszországban akkor azt hitték, hogy a káplárpálcával mindent ki lehet erőszakolni. A szelíd érzelmű király, aki azelőtt a katolikus egyház irányában sok jóindulatot tanúsított, a forradalmi törekvésektől való félelem uralma alatt állott. Fényes napjai voltak ezek a katolikus egyháznak. A pápa, kire a porosz minisztérium bámulatos bizalmában hivatkozott, az érseket mint vértanút dicsőítette, s megsemmisítette a vegyes házasságokra vonatkozó új, törvényellenes gyakorlatot. – Az idősebb Görres felhasználta azon fellengős képekkel teljes szónoki tehetségét, mely egykor a pap-utca pápáját és püspökeit kigúnyolta, (1) az érsek győzelembiz-

(1) Az ő "vörös lapjában", pl. a rastadti kongresszus alkalmával áruba bocsáttatott: a papi választó fejedelmek három görbe pásztori botja, belül ónnal kitöltve, s gyilokkal ellátva, kívülről művészi kígyókkal körültekerve, a felső felén találtató isten szeme vak. Két püspöki süveg aranypilével gazdagon kicifrázva, kissé a félelem izzadságától áthatva, különben még elég jól konzerválva, ezért igen alkalmasak vörös sipkáknak a szabadságfákra. Több apáti és apátnői öltözet a szentség illatával megbalzsamozva, ezért kitűnőleg használhatók az ördög kiűzésére, s a megboszorkányozott teheneknek a varázshatás alóli felszabadítására. Még azt ígéri, hogyha a papgazdálkodás arany napjai visszatérnének, az állam magát a főpap oltalma és felügyelete alá adná, s vele az együgyűség rovására nyert ragadományt megosztani, a jövendő nemzedékek minden műveltsége a barátok s cinkostársaik által elfojtatik, s a máglyák magasan fognak lobogni mindenütt, ahol csak a józan emberi ész mutatkozni fog.

304

tos védelmére, mely a megelőzött diplomáciai csalódásról a leplet lerántotta. A rajnai tartomány és Vesztfália katolikus, akkor még kevéssé porosz érzelmű lakossága megsértve látta magát vallásos érzületében, amint nevezték: a protestáns bürokratikus erőszak által, s minden politikai elégületlenség ezen katolikus közhangulatba összpontosult. A következmény az lett, hogy a monarchia összes püspöke visszatért a bréve legszigorúbb magyarázatára. Ez a katolikus egyház küzdelme vala egy állammal, különösen protestáns állammal. Az új 1840-es király az egyházi béke helyreállítását nagy engedményekkel vásárolta meg.

Az lelkiismeret dolga, hogy mindkét egyház óva int a vegyes házasságtól, mert a különböző egyházhoz tartozás, éspedig mentől elevenebb annak érzete, annál nagyobb mértékben, mindig valami sötét árnyat fog arra vetni; de mind a két egyház azon érzetben fogja ezt tenni, hogy a szíveknek már megkötött frigye ellen nem sokat tud kezdeni, és nem szükségképpen egyházi közöny miatt, hanem a természet örök rendje szerint, a minél fogva a nemi vonzalom nem csak egyedül az atyát és anyát hagyja oda, hanem ahol teljes szenvedéllyé növekszik, ott még a rang, a nemzetiség korlátait, sőt még az egyházét is áttöri. A protestáns egyháznak még több oka van ezen házasságoktól félni, mivel ez a gyóntatószék hatalma és a katolikus házasfél szeretteinek örök üdve iránti nyugtalanítása által igen könnyen a rövidebbet húzza a gyermekeket, azaz az egyház jövőjét illetőleg, míg a katolikus egyház középkori félelmét csak mint hagyományost hozza ide ma-

305

gával, miután jól tudja, hogy a vegyes házasságok, hacsak az egyház az államhatalom által nem gátoltatik feltételei érvényesítésében, éppen a katolicizmus nagy terjedését eszközlik. (1)

Egy keresztyén és valódi konzervatív állam egyházilag vegyes népségével adni fog valamit arra, hogy azok egymás mellett békében éljenek, ami csak úgy lehetséges, ha az egyenjogúság a kölcsönös túlkapásokat meggátolja. Az állam tehát teljesen fel van jogosítva, hogy a vegyes házasságból született gyermekek nevelésére általános törvényt bocsásson ki. Ezen törvénynek Németországban mind a két hagyományos felfogása mellett, hogy ti. mindkét nembeli gyermekek az atya vallását kövessék, vagy a fiak az apáét, a leányok az anyáét, okok szólanak. Az első felfogás javára, a második ellenében felhozzák, hogy ez az egyházi szakadást a családban továbbplántálja, és így a család tagjainak egyetértését aláássa. Azonban az első felfogásban mégis rejlik mindig valami erőszakosság, az apának és egyházának kizárólagos joga. Az anyánál, habár belé is nyugszik a törvénybe és a vonzalom szavába, mégis valami szúrós tövist hagy hátra, hogy mindaz, amit méhében hordozott, saját egyházától elidegeníttessék; s bajosan fogja vigasztalni azon gondolat, hogy a más egyházhoz tartozó anyákkal is éppen ez történik, és a kemény végzet még keményebbnek fog mutatkozni, ha férjének halála után kényszerülve volna mindenik gyermekét rá nézve idegen vallásban neveltetni. Egy már megalapult egyházra nézve fennállásának kezessége a kebelében született gyermekek természeti alapjában

(1) Perrone, T. IX. §. 265: "Cum Romani Pontifices nonnisi ob graves causas et tantum sub appositis conditionibus dispensationem concedant, quibus conjugum prolisque aeternae saluti prospiciatur, hinc factum est ut iis servatis non modo nullum caperet detrimentum catholica Ecclesia ab iis conjugiis, sed non modicum emolumentum derivaret. Sane experientia id patefecit tum alibi, tnm praesertim in provinciis Americae et in Anglia, ubi horum connubiorum celebratione factum est, ut fides catholica magnun incrementum ceperit ac novos in dies progressus faciat." Mégis a 274. §: "Constat igitur conjugia catholicorum cum acatholicis illicita regulariter esse, utpote juri naturali et divino improbata, atque ab ecclesiastico graviter interdicta, nec proinde absque gravi peccato iniri posse. " – Így tehát a pápák diszpenzációt adnak a természeti és isteni törvények ellen egy nehéz bűn elkövetésére.

306

van, miután az emberiség tömege már egyszer úgy van alkotva, hogy a gyermekkorunkban felkeltett érzelmek és vallásos képzetek egész életünk folyamára döntő befolyást gyakorolnak. Ezért az egyház minden tagja nem csak saját személyére nézve tartozik ezen rövid életidő alatt ezen bizonyos egyházhoz, hanem egy megmérhetetlen jövőt hord magában azon reménység s magában értetődő ígéret folytán, hogy ha Isten gyermekekkel fogja megáldani, azok is ugyanazon egyházhoz fognak tartozni. Ez a remény természetellenesen szétromboltatik minden egyes házasság által, melynek gyermekei kizárólag a másik egyháznak vannak elzálogosítva. Emellett némely vidékeken, miként a Rajna mellett volt rá eset, az atya kizárólagos jogosultságában mindenesetre a másik egyház megrövidítése rejlik, mely szükségképp az illető lelkész ellenműködését ingerli fel. Ezen törvény mellé minden esetre egy másikat is kellene csatolni, hogy a vegyes házasságoknál az esketés a vőlegény papja által történik. Ellenben ha a gyermekek törvény rendelete folytán nemük szerint szülőik vallását követik, akkor csak tovább folytatódik az, ami az apánál és anyánál már létezik, ez az igazi konzervatív mód, midőn mindkét egyháznak megmarad az a nem, melyet a házasfrigyhez adott, és hogy melyik félnek jusson a több, az a természet titkos erejében s Isten intézkedésében rejlik. Ez a természetszerű és igazságos eljárás, melynek egy alázatos és józan kedélyű ember egyházához való minden hűsége mellett könnyen megadja magát. Még az is megtörténhetik itt, hogy az egyházak közti ellentét a testvéri szeretet s a szülők példája által enyhébbé válik, és így a család előképe és plántaiskolája lesz annak, a amivé a mai nemzetünk ismét lenni akar, dacára a katolicizmusnak és protestantizmusnak, egy nagy egységes nép. Mindenesetre a csak térítésre gondoló katolikus buzgóságra nézve azon veszély állhatna elő, hogy ezen házasságok által annak éle megtompuljon.

Az állami törvénynek, akármit foglal is magában, nem szabad a szülőknek gyermekeik vallásos nevelését illető ellenkező megegyezését kizárnia, anélkül, hogy a családok szentélyébe zsarnokilag be ne tolakodjék. Itt kénytelen a protestáns apa erősen ügyelni a katolikus gyóntatóatyára. Legelőször is az lenne igazolandó, miként a porosz kabinetrendelet akarta, hogy a jegyeseknek a gyermekek egyházi növelésére vonatkozó ígéretei, mint a-

307

melyet többnyire nem szabad helyzetben tettek, megtiltatnának. De egy vagy más alakban még sem teljesen meggátolhatók, az állam csak azt nyilváníthatja, hogy ezekre nézve jogilag kényszerítő erő nem alkalmazható. Azt lehetne mondani, s a a mi részünkről rá is jöttek erre: igyekezzék a protestáns pap is ugyanazon buzgósággal odahatni, hogy a mindkét nemű gyermekek protestáns nevelése biztosítva legyen. De az mégis nagyon kellemetlen látvány volna, ha mindenik különböző vallású mátkapár háta mögött a két ellenséges lelkész állana, mindkettő az ellenkezőre intve és kényszerítve őket, mindenik mindent követelve egyháza részére. És ám ne irtózzék ettől a katolikus eljárás, nekünk eszünkbe sem jut irtózni, hogy egy erkölcsös menyasszony jövendő anyai boldogsága felett azzal alkudozzék, vagy engedjen másokat alkudozni, akitől ugyanezt reményli ezt, anélkül, hogy rá gondolna.

Az összeesketés végrehajtására a katolikus lelkészt nem lehet kényszeríteni. Az államnak csupán oda kell hatnia, hogy ha ez nem más okból, hanem a gyermekek elzálogosításának megtagadása miatt tagadtatott meg, a házasság megáldását a protestáns lelkész teljesítse. Ez katolikus nézet szerint is érvényessé teszi a házasságot. Amit aztán ezért a katolikus házasfélnek a gyóntatószékből szenvednie kell, annak ellenében nem létezik semmi törvényes védelem. A protestantizmus tehát itt nyilván hátrányban van, de ez nyugodtan bízhatik belső hatalmában, s enyhébb ítéletet mondhat az egyes lelkészek eljárása felett, mert tudhatja, hogy ezek egyházuk elvei szerint kénytelenek igazságtalanok lenni. (1) Hogy pedig mi egy protestáns férfit, aki azért, hogy egy nőt megnyerhessen, minden gyermekét a katolikus egyháznak ígéri, s annak tagjává nevelteti, habár az egyházi büntetések, melyek

(1) Speil, 330. o: "Ez (a katolikus egyház) miután azt tanítja, hogy az egyházon kívül nincs üdvösség, önmagát árulná el, ha jogilag érvényré juttatná, hogy a katolikus fél gyermekei (nemük szerint) a protestáns vallásban neveltethessenek, valamint árulást követne el magán azáltal is, ha a szülőknek jogot engedne, hogy gyermekeiket a vétekre neveljék. A protestantizmus ezt illetőleg más helyzetben van, ez nem rendelkezik azon tudattal, hogy az igaz tan nála van, hogy ő egyedül adja az üdvösséget. Mi jogon igényelhetné tehát a gyermekeket magának, kiknek úgysem tud semmi kezességet nyújtani az igazságra és üdvre nézve?" – Láthatjuk, hogy semmiféle egyenlő mértékben osztandó igazságosságról itt szó sem lehet.

308

itnitt-amott indítványba hozattak, nem is férnek össze a protestantizmus szellemével, mindazáltal rossz protestánsnak és féláttérőnek tartunk, magától értetődik. Ugyan minek tartaná a katolikus egyház az olyan katolikus apát, aki egy protestáns asszonyért hasonlót tenne! (1)

A pápa keserűen panaszkodott Oroszország igazságtalansága miatt, hogy minden római katolikus és ortodox görög házaspár vegyes házasságából született gyermeknek a görög ortodox egyházban kell neveltetnie. Ez ugyanolyan igazságtalanság az ott uralkodó katolicizmus részéről, mint amilyet a nyugaton uralkodó katolicizmus elkövetett, s még mindig elkövetni törekszik.

(1) Mindazonáltal Perrone, (T. IX. §. 330.) mint a protestáns türelmetlenség egy okmányát közli azon levelet, melyet III. Frigyes Vilmos egy magas rangú hivatalnokhoz intézett, aki fiát katolikusnak neveltette. A király ezt, bár törvény szerint igazolható, büntetésre méltó közönynek nevezi saját hite iránt, melyet ő kénytelen hibáztatni. "En quo tendat istorum zelus! " – teszi utána a római teológus.