NEGYEDIK FEJEZET.
A vérmirigyekről
1. §. A vérmirigyek fogalma.
Vérmirigyek nevezete alatt oly szervek értetnek, melyek a színes vagy a színtelen, vagy pedig mind a kétféle vérsejtek képzésénél szerepelnek. Ide tartoznak a máj, a lép, a kedesz- és a paizsmirigy, a szájüri és Peyerféle tüszőhalmazok s a bélhuzamban elkülönözve álló tüszők. Ide sorolhatók még függelékként a mellékvesék, az agyfüggelék és a farcsíkmirigy.
A nyirkmirigyeknek szinte ezen fejezetben volna helyük, ha őket a nyirkedényektől helyesen elválasztani lehetne, melyeknek kétségkivül a közbenső nedvkeringésnél kell tárgyaltatniok.
A. A májról.
2. §. A máj szöveti szerkezete.
|
A verőcér átellenben levő, villaszerüleg szétoszlott végágai (26. ábra a) összenyilván, szigetek képződnek (b), melyek májlebenykéknek (lobuli hepatis) nevezhetők. A verőcért a máj felületi hártyaboritékától jövő kötszöveti rostkötegek kisérik, melyek többé (disznó, jeges medve) kevésbé (a többi állatok) |
26. ábra. |
vannak kifejlődve, s az embernél például külön képletként elő sem mutathatók. Ama rostkötegek válfalakként tekinthetők, s csak helytelenül neveztetnek Glisson-féle tokcsának, minthogy általuk a májlebenykék teljesen sehol körül nem vétetnek. A kötszöveti válfalak, midőn három, négy vagy több lebenyt vesznek körül, erősebben vannak kifejlődve, s ezen lebenykecsoportok válfalai nálunk legjobban a disznónál mutathatók ki, ha ennek májából kicsiny darabka jól kimosatik. Ilyenkor szövetképlet marad vissza, mely a mézsejtekhez hasonló. A vérőcérnek a májlebenykéket körülvevő végi ágaitól, melyek lebenyközti visszereknek (venae interlobulares) mondatnak, a lebenykékbe számos ágacskák mennek, melyek sürű hajszáledényhálózatot képezvén, a lebeny közepében helyet foglaló visszérbe, a lebenyközépi visszérbe (vena intralobularis) nyílnak. A lebenyközépi visszerek (26. áb. c) a májvisszerek kezdet-ágcsái.
A májütér ágai végül a lebenyközötti visszerek mellett haladnak el, hol tágközű hajszáledényhálózattá oszolnak szét, mely részint a Glissonféle tok, részint pedig a lebenyekben foglal helyet. A májütér által láttatik el még a hashártyának a májat bontó részlete is. A májütérnek lebenyi és Glissontoki hálózata a verőcéri hajszáledényháhózattal nyílik össze, míg a májvisszerekkel nem közlekedik. A máj hashártyai edények pedig a belső emlő, a rekesz, epehólyag, vese és a mellékvesei visszerekkel függenek össze.
A lebenyek hajszáledényhálózatának közeiben a vér hajszáledényeivel (27. ábra b) sokszorosan összefonódva, másik hajszáledényi hálózati rendszer foglal helyet, melyből az epevezetékek (c) fejlődnek ki, s melynek egyes csövei szinte szerkezet nélküli hártyából állanak, ürük pedig egyetlen sorban egymás után álló májsejtek (d) által teljesen kitöltetik. Mint az epevezetékek a hajszáledényi hálózatból kifejlődnek, a májsejtek rögtön megszünnek. Az epevezetékeknek (c) eleinte szinte csak szerkezet nélküli hártyafaluk van, mely kockaszerű hámsejtek egyszeri rétege által béleltetik, majd továb kötszöveti, hosszanti irányú rostokból álló buroktól vétetnek körül, míg a nagyobbaknál a szerkezet nélküli sajáthár-
tya többé nem szemlélhető. A 0,3 millim. átmérőjű májvezetékek falai már tömött kötszöveti rostokból, melyek közé ruganyos rostok kevervék, vannak összeszövődve. Itten már hengerszerű hámsejtekből álló réteg merül fel. Hasonló szerkezetű a közös epevezeték, csakhogy itten a vékony fal takhártyává és rostréteggé van különválva, mely utóbiban helylyel közzel egyes sejtszerű izomelemek találhatók, míg az epehólyagnál a hashártya alatt unom izomréteg látható, melyre kötszöveti réteg, ezután pedig takhártya következik, mely magasabb, alacsonyabb redőkkel van ellátva, hol a véredények a bélbolyhokéihoz hasonlóan ágaznak szét. Az epehólyag hámsejtei a bélbolyhokéival szerkezetre nézve megegyeznek.
A májsejtek halaványak, egyenetlen több szögletüek, a szögletek tompák. Átmérőjük 0,016 millimeter. Bennékük finom, szemcsés, sűrű tömeg, melyben még zsír és színes epecseppek is találhatók. Magvuk sötétebb, durvábban szemcsézett, 0,006 0,011 millimeter átmérővel, s két vagy több fénylő magtestecscsel.
3. §. A vérváltozatok a májban.
A májhoz a nagyobb vérmennyiséget a nagy zsigerér (vena portarum) hozván, ha ennek vére a májvisszéri vérrel összehasonhítatik, a következő különbségek fognak előtünni.
A májvisszéri vér meg nem alszik, miután önkéntes fehérnyekiválás, közönségesen rostonyaképződésnek nevezve, nem történik.
Míg a verőcérben a vérsejtek a máshol előjövőktől alakilag miben sem különböznek, a májvisszéri vérben találhatók inkáb gömbölydedek, közepükön kevésbé nyomvák be és kisebbek. Oszlopszerűleg soha nem helyződnek egymás mellé, hanem rendetlen tömegekben vannak együvé tapadva; a víznek jobban ellenállanak. A májvisszérben a lónál 100 rész vérfolyadékra 317 rész, a verőcérben pedig csak 141 rész nedves, szines vérsejt esik. Ily forma arány van a többi állatoknál is. A színtelen vérsejtek pedig a szinesekhez a nagy zsigerérben ugy aránylanak, mint 1:524, míg a májvisszerekben, mint 1:136.
A májviszér 65-70% vizet tartalmaz, míg a nagy zsigerér 75-78%-ot. Az előbbeni savójában 1,2% fehérnyével több van, de ellenben a többi szilárd részeihez arányban 7,7%-kal kevesebb fehérnyét foglal magában, mint a nagy zsigerér, mely utóbiban a sók mennyisége és a zsír szinte több. Igy a vérből májon keresztül haladtában 31,2% sók vesznek el; a nagy zsigeréri vérsejtekben több a vas, mint a májvisszériekben.
A kivonatanyagok (hugyany, húgysav, kreatin sat.) a májvisszérben háromszor nagyobb mennyiségben jönnek elő. A nagy zsigerérben található cukormennyiség a 0,055%-ot nem haladja meg, míg a májvisszérben két napi éhezés után 0,6-0,8, kétnapi húsevés után 0,7-0,9, két napi burgonyatáplálkozás után pedig 0,8-0,9% cukor találtatott.
A felhozottakat összefoglalván, a májban a vérsejtek mennyisége szaporodottnak mutatkozik, cukor áll elő, s a vér összetételi részei kevesbülnek, miből azután lesz az epe.
Hogy a májban a színes vérsejtek feltétlenül szaporodnak-e, bizonytalannak tűnhet elő, miután a májvisszér vize
kevesebb lévén, azon számnövekedés a vízmennyiség csökkenéséből is értelmezhetőnek látszik. Ha azonban tekintetbe veszszük, hogy a májvisszérben a vizcsökkenés aránytalanúl csekélyebb, mint a színes vérsejtek számának szaporodása, alig kételkedhetni, hogy a májban a színes vérsejtek száma feltétlenül növekszik. A színtelen vérsejtek szaporodását illetőleg pedig bizton felvehető, hogy ha a színes vérsejtek száma növekszik, az ő számuk növekedése, a fenn kitett arány a szines vérsejtekhez való viszonyban állván, kétségbevonhatlan. Hogy pedig a májban vérsejtképződés van jelen, még az által is támogattatik, hogy midőn bizonyos egésséges életi körülmények között a szervezetben élénkebb vérsejtképződés megy véghez, a máj duzzadt állapotban van, nagyobb anyagmennyiséget foglalván magában. Igy látható ez a tyúkébrenyeknél a 19-ik napon, midőn az egész tojásszék a hasürbe felvétetett, s annak összes mennyisége a májon keresztülhaladva, zsírcseppektől megtelik, mi által sárgás szinű lesz. A zsírcseppek igen valószínűen a vérsejtképződéskor szabadúlnak ki, s az epeelválasztás anyagául szolgálnak. Hasonlóan telik meg a békák mája is, midőn a hosszú téli alvás után uj életre ébrednek, sőt Köhliker szerínt ugyanazt a fiatal szopós emlős állatoknál is láthatni. Végtére pedig Lehmann a májban történő vérsejtképződésre még abból is következtet, hogy a májvisszéri színes vérsejtek elősorolt sajátságai fiatalabb korra mutatnak.
4. §. A cukorképződés a májban.
Hogy a máj folytonos cukorképződés helye, eléggé mutatja azon lelet, miszerint a májvisszér több cukrot tartalmaz, mint a nagy zsigerér, s hogy a máj állományában a cukor még akkor is kimutatható, midőn az állat éhezett, vagy csak húst kapott eledelül, midőn tehát szó sem lehet arról, hogy a májba az eledelek által jutott valami cukor.
A májcukor, mely tulajdonságaira nézve a szőlőcukorhoz hasonló, a cukoranyból (glycogène) áll elő. A cukorany - C12
H12O12 (Pelouze) Bernard által felfedezve , színtelen és szagtalan. Vízben nem oldódik.Iblany által megkékül, vagy kékesvörös lesz. Higított ásványsavak, diastasis, a nyál vagy a hasnyál erjanyaga által cukorrá változik át. Előállitási módja következő: jól táplált, hevenyében megölt állat mája darabokra metszetve forró vízbe tétetik, hogy a bennfoglalt erjanyag elrontassék; majd azután kásaszerű tömeggé szétzuzatván, 1/4 órán át vízben való forralás után finom vászondarabon keresztül szüretik. A homályos szüretből 4-5szörös térfogat borlang által a nyers cukorany kiválasztatik, mely váladékot a netán benne levő cukor- és eperészektől szinte borlang segélyével kell megtisztítani; míg a véle együtt lecsapolt légenytartalmú anyagokat tömény hamélenylúgben való főzés, hosszabb időn át, s végtére ujból borlang kiválasztás által távolíthatni el.
Hogy a cukoranyból cukor képződhessék, erjanyagra (ferment) van szükség, mely a nagy zsigerér által vitetik a májhoz, s valószínűleg nem más, mint a hasnyálany (pancreatin) mely nagy mértékben bír azon tulajdonsággal, hogy a kemnyét, melyhez a cukorany rokonanyag, cukorrá átváltoztassa.
A cukorany képző anyagai Rüthe és Heynsius szerint
az enyvédeny (Glycocoll, C4H5NO4) és a kénepeny (Taurin,
4
A kénepeny pedig először enyvédenynyé lesz:
s ez változik azután át cukoranynyá.
Ha az állatoktól minden epe elfoly, a májcukor tartalma kisebb, míg ellenben annak mennyisége igen növekszik, ha az állatok kénepeny- és enyvédenynyel tartatnak; a zsírédenynek azonban a cukorany létrejövetelénél nincs semmi befolyása. S a cukorany előállására szolgáló kénepeny és enyvédeny részben még a májból való kiürítés előtt szétbomol, míg nagyobb részben a vérbe a bélcsőből felvett epe által nyujtatik.
A cukorany említett módoni képzése mellett szól még, hogy a cukros húgyárban (diabetes mellitus) szenvedőknél a cukor mellett a hugyany (ureum) is rendkivül szaporodik; de ha, mint Stokvis tette, az olyanok benzoesavval kezeltet-
nek, minthogy ez a májban az enyvédenyt megköti, úgy a hugyany, mint a cukorkiürítés csökken.
A májban a cukorképzés idegbefolyás alatt áll. Igy például, ha a negyedik agyür feneke a bolyg- és a hallideg eredési helye között megsértetik, az ennek következtében támadt izgatottság folytán a mütétel után mintegy hat óráig tartó cukros húgyár következik, mely azonban kimarad, ha a gerincagy keresztül metszetik, vagy pedig épen be sem következik, ha a gerincagy átmetszése előb történt, mint a nyúltagy megszurása. Mint szinte a cukorképződés teljesen megszün, ha a bolygidegek átmetszetnek.
Hogy a nyúltagy megsértésekor támadó cukros hugyár a máj emelkedett tevékenységéből veszi eredetét, nyilvánvaló, minthogy, ha a máj edényei előb leköttetnek, a negyedik agyür fenekének megszurása cukros hugyárt nem eredményez.
Bernard az ideghatást következőleg értelmezi:
A májban két folyamat megy véghez, az egyik a cukorany, míg a másik a cukorképződés. A cukorany sejtműködés folytán áll elő, míg belőle cukor a vér által odahozott erjanyag következtében lesz. S szerinte a nyúltagy a gerincagyon áthaladó csövei által odaműködik, hogy a vérkeringés gyorsabb, élénkebb legyen, minélfogva így a májhoz több vér folyván, több erjanyag is vitetik. Ezen felvétel azonban szerfelett hiányos, mert megfejtetlenül hagyja, hogy miért marad el a bolygideg-átmetszéskor a cukorképződés teljesen, holott ilyenkor a vérkeringés egészen meg nem szünvén, a májhoz erjanyag még mindig juthat. Sokkal valószínűbb, hogy miután a cukoranynak cukorrá való átváltozásához bizonyos hőfok kivántatik, a bolygideg, vagy a gerincagy nyaki részletének átmetszése által az a szervezettől el lesz vonva, míg ellenben a nyúltagy ingereltségi állapotában - a szurás után, a gyorsitott légzés következtében, magasra emelkedik, midőn a cukorképződés még nagyobb mértékben történhet.
5. §. Az epe összetételi részei.
Az epe heveny állapotban híg, a húsevőknél sárga, a fűevőknél pedig zöldes és közömbös kémhatású folyadék. Faj-súlya 1026-1032. Ha azonban az epehólyagban hosszabb ideig marad, nyálkával keverődvén, sürűvé, nyulóssá, zöld szinűvé és ali hatásuvá lesz. Az embernél középszámmal 84% vizet és 16% szilárd részeket tartalmaz, mely utóbiak főtömegét az enyvédeny-epesavas (glycocholsaures) és a kénepenysavas szikéleny (taurocholsaures Natron) teszi. S ezeken kívül még a következő szervi anyagok jönnek elő: epefagygyany (Cholesterin), zsírok, szappanok, kevés nyálka és festenyek, még pedig az epesárga (biliphaein) és az epezöld (biliverdin). Az epében található ásványanyagok: szikhalvany (NaCl), azután csekély mennyiségben szénsavas szikéleny (NaO.CO2), vilanysavas szikéleny (NaO.PO5), vilanysavas mész (CaO.PO5), vilanysavas keserföld (MgO.PO5) végtére pedig vasnak, cselenynek és körülmények szerint réznek nyomai.
Az epe megtisztítva nyeretik, ha szörpösszeállásig besürítve borlang által kivonatik, - mi által a nyálka és némely ásványsók visszamaradnak, - festenyétől állati szén, a borlangtól pedig vízfürdőn való elpárlás által megszabadítatik, midőn sárgás, vizszivó tömeg marad vissza, mely vízzel habzó oldatot képez. Ha megtisztított epére borégeny (aether) öntetik, az enyvédenyepesavas és a kénepenysavas szikéleny visszamaradván, hosszabb állás után jegesülnek, s ez a jegecedett epe, melynek vízoldatához, ha higított kénsav adatik, az enyvédenyes epesav szép jegecekben kivál. Az oldatban maradt kénepenysav pedig alas ecetsavas óloméleny (PbO) és kevés légköneny által kicsapható. A csapadékot kénköneny (HS) által ólomtól megfosztván, kénepenysav oldatban marad, melynek besürítésekor bomlást szenved.
Az enyvédenyes epesav
Ize édes, súlyélenyvízzel (BaO víz) főzetvén, két víz felvétele mellett epesavvá (Cholsäure) és enyvédenynyé (Glycocoll) bomlik:
enyvédeny |
Higított kénsav vagy könhalvanynyal (HCl) hevitetvén, epédsav (Choloidinsäure) és enyvédeny képződik:
enyvédenyepesav |
enyvédeny |
Az enyvédenyes epesav egy alú sav az alakkal, közönbösen ható összeköttetéseket képezvén. A lugany és a földsók víz és borlangban oldékonyak, míg a nehéz fémsók többnyire oldatlanok.
A kénepenysav (
kénepenysav |
epesav |
Higított kénsav vagy könhalvany által kénepeny és epédsav képződik.
Az epesav közös kémhatása, hogy kénsav és nádcukor által bíborvörös színűek lesznek.
Az epédsav
A bélsárdék borlang és vízben oldhatlan, s borégényben kevéssé oldékony, sárgabarna gyántaszerű por, melytől függ a bélsár színe és szaga. A bélsárdék a bélcső ürében valószinüleg a gyomornedvvel idejutott könhalvanynyal való csere-hatás folytán képződik.
A kénepeny
jegecek, szintelenek, átlátszók, íztelenek, s nincsen kémhatásuk. Hideg vízben nehezen, melegben könnyen, borlang és borégényben pedig nem oldódnak. Ha a sósavval hosszabb időn át forralt epe átszüretvén, az elpárolgott szürethez borlang öntetik, a kénepeny kivál.
Az epefaggyany
| lilaszínű ibolyaszinű karminvörös vörösbarna keverék által. |
lesz " " " |
1 1 1 1 |
" " " |
3 " 5 " 15 " |
fajsulyú " " " |
" " " |
Vita tárgya volt, vajjon egy vagy többféle epefesteny létez-e, míg Brücke-nek hangyhalvany által nem sikerült, az epe két festenyét egymástól különválasztani; azok egyike az epesárga, mely hangyhalvanyban oldékony, míg másika az epezöld nem. Az epesárga jegecekben kapható, ha hangyhalvany oldatához borlang öntetik; az epében luganyhoz kötve jön elő, s a levegőn állva élenyülvén, egészen epezölddé változik át. Az epefestenyek légenysav által először barnává, majd pedig zölddé, kékké, ibolyaszinüvé és vörössé lesznek, melyek egymás fölött álló rétegekben következnek egymásra, ha a légenysav a kellő vigyázattal öntetett az epéhez. A szinváltozatok még inkáb előtünnek, ha a kémpróbához még 1-2 csepp tömény kénsav adatott. Az epesavak szénenydúsak és légenyt is tartalmazó együletek, míg az, vajjon vasat foglalnak-e magukban, bebizonyitást vár.
6. §. Az epeképződésről.
Az epe összetételi részei a vérben, habár csekély mennyiségben is, feltalálhatók ugyan, mindamellett azonban nem onnét választatnak ki a máj által, hanem egyenesen ebben képződnek. Kunde ugyanis és Moleschott békáknál a májat egészen kiirtván, mely műtétel igen jól eltüretett, az utóbi a mütétel után 11 napon a vérben epesavnak nyomát sem találta.
A vér, mely az epeképződéshez a májnak a szükséges anyagot szolgáltatja, a nagy zsigerér (vena portarum) által vitetik oda, e mellett azonban a májütéri vérnek is van arra befolyása, minthogy a máj szövetének táplálására szolgál, s ha a májütér leköttetik, a máj nem sokára teljesen elfonnyad, a sejtek pedig elsorvadnak. A májsejtekben festeny-szemcsék lesznek találhatók míg az epevezetékek vérfestenydús folyadékkal telnek meg.
A nagy zsigerér lekötését az állatok a támadt vérkeringési zavarok miatt csak rövid időre viselhetik el.
Az epeképződés folytonosan tart ugyan, hanem különböző mértékben. Étkezés után 3-5 óra között növekedni kezd, s 6-8 óra mulva nemtovábját éri el. Bő eledelfelvételnél 14-16 óra után még mindig jelentékeny mennyiség választatik el, míg szükebbnél az emelkedés jóval hamaráb csökken. Kutyánál 1. kilogramme állat 24 óra lefolyása alatt 20 gramme epét választ el, mely 1 gramme szilárd anyagot foglal magában. Minél kisebb az állat, viszonylag annál nagyobb a máj, és annál jelentékenyebb az epeelválasztás. Az epemennyiség viszonylagos növekedése főleg a vízre esik, de egyszersmind szilárd részekre is. Az ember súlyát 60 kilogramme-nak vévén, középszámítás utján feltehető, hogy naponta 1000-1800 gramme epét választ el.
Bő vízivás az epeelválasztást növeli, mint szinte a dúsabb étkezés is, míg ellenben éhezéskor az szerfelett kisebbedik.
Az összetételi részeinek képzésanyagát fürkészvén, több mint valószinű, hogy az epesav zsírsavakból, míg ellenben az enyvédeny és a kénepeny fehérnyeanyagokból lesz.
vajanysav |
epesav |
hájanysav |
epesav |
olajanysav |
epesav. |
A zsírsavak élenyülése közben a zsíral (lipyloxyd) CO2-vá és HO-zé élenyül, mi ha nem történnék, a vérben nagy mennyiségű zsírédenynek kellene kimutathatónak lennie.
Mint az epesav képződésénél a zsírsavakhoz vagyunk utalva, úgy az enyvédenyt és a kénepenyt fehérnyeanyagokon kívül másból nem származtathatjuk, minthogy a májhoz másféle légenytartalmú anyagok nem jutnak, sőt a kénepenynek kéntartalma egészen arra mutat, hogy a szinte kéntartalmú fehérnyeanyagokból jő létre. Hogy azonban a zsírsav és a fehérnyeanyagok átváltozzanak, szükséges mindegyiköknek ugyanazon időben jelen lenniök; mert ha például az állat egyedül zsírral tápláltatik, zsírsav, ha pedig étkezésre csak fehérnyeanyagok vétetnek, enyvédeny és kénepeny magánosan nem állanak elő.
Az epefestenyek a vér festőanyagának származékául méltán tekinthetők, miután ettől szerületükre nézve jelentékenyen nem különböznek.
Hogy pedig az epe lényeges összetételi részei, a párult epesavak és festenyek, a zsírok és a fehérnyefélékből veszik eredetüket, az által is erősített, hogy az említett képzésanyagokban a nagy zsigerér sokkal dúsabb, mint a májvisszér. S mi a többi nem lényeges részeket illeti, ezekre nézve a nagy zsigerér és a májvisszér bennékének összehasonlitása nyilvánvalóan jelenti, hogy másból, mint a nagy zsigeréri vérből, nem származnak.
Az alakelemek, melyekben az epe képződik, a májsejtek. Bennük ugyanis számos zsírcseppek mellett több helyen zöldes színű epecseppek is láthatók, mi emezeknek azokból a májsejtekben való képződése mellett szól. Az epevezetéki hálózatban mélyebben helyet foglaló sejtekből a képződött epe, az inkáb kifelé fekvő sejtekbe szivárog át, míg végtére ezekből az epevezetékek kezdetágcsáiba jut.
Melyik a máj lényeges működése; az epe vagy pedig a vérsejt képződése-e? Erre határozottan nem felelhetni, noha
igen valószinűnek látszik, hogy a vérsejtképződés foglalja el az első helyet, mi mellett az epeelválasztás csak mellékes, amabból szükségképen folyó tünemény. Arra van példa, hogy az epe a szervezet kára nálkül pótolható, míg az nincs bebizonyítva, hogy a szervezet élete hosszabbra nyúlhat, ha a máji vérsejtképződés meg van szakítva.
7. §. A mesterséges epesipolyokról.
Hogy az epeelválasztás viszonyait és az epe értékét a szervezetben meg lehessen határozni, az epének bármikor a kisérlő által az epehólyagból teljesen eltávolithatónak kell lennie, míg másrészről abból a belekbe minek sem szabad jutni. Ezen cél tökéletesen eléretik a mesterségesen készített epe, vagy jobban mondva epehólyagsipolyok által.
Ezen célból a hasürnek a fehér vonalon mindjárt a szegycsont alatti megnyitása után a közös epevezeték két helyen leköttetvén, belőle a kötelékek közötti darab kivágatik; most pedig a jobboldali májlebeny alól előhuzott epehólyagba metszett likba csap lesz illesztve, melynek átmérője kutyáknál 1,5-3 millimeter lehet. Bidder és Schmidt az epehólyag falát a csaphoz hozzá kötötték, mire a seb bevarratott. A hasfalakhoz a csap által hordott piskótaalaku korong feküdt, míg az epehólyagnak a csapról való lesikamlását ez utóbin levő gyűrűszerű duzzanat akadályozta. A csap külső végére üveggömböcskéket köthetni, melyeket azután szükség és kívánság szerint rövidebb vagy hosszabb idő mulva változtatni kell.
8. §. Az epe jelentősége az állati szervezetben.
Az epe a tápcsőbe ömölvén, önkéntelenül támad a gondolat, vajjon az emésztésnél nem szerepel-e; de ha a különféle tápanyagok vagy tápszerekkel lehetőleg, ugyanazon körülmények között, mint a szervezet körében meglevők, összehozatik, csakhamar kitün, hogy azokra oldólag nem hat. S most azon kérdésnek kell felmerülni, vajjon működésükben nem gátolja-e a többi emésztő nedveket. Azokat, melyek a gyomorcsukon túl veszik eredetüket nem, míg ellenben a gyomornedv emésztő hatását megsemmíti, minélfogva a gyomornedvnek
midőn a gyomort elhagyva, a vékonybélben epével keverődött, a fehérnyefélékre nincs többé oldó hatása. De hát a gyomornedv vagy a többi emésztő nedvek által feloldott tápanyagokat nem választja-e ki? Nem. Az emészdékek (peptone) csak úgy megmaradnak oldott állapotban, mint a többi megemésztett anyagok.
Az epe a bélbolyhokat, az élénk felszivódás ezen helyeivel érintkezve, átitatván, már előzetesen sem látszik lehetlennek, hogy a tápanyagok beszivárgásánál (absorptio) némi szerepet játszik. Kísérletileg azonban még nem fürkésztetett, hogy a vizoldatok beszivárgását előmozdítja-e, még pedig mennyiben, csupán az buvároltatott, hogy a zsírnak a bolyhokon való áthatolásánál tényezőkép működik-e. Bidder és Schmidt után kutyánál, melyből 1 kilogramme-nak megfelelőleg 1 óra lefolyása alatt 0,465 gramme zsír hatolt a bolyhokon át, ha a közös epevezeték leköttetett, ugyánazon időben csak 0,21 gramme vétetett fel, míg máskor 0,09-0,06 gramme-nál több nem jutott a szervezetbe. Ezen leletekkel ellenkezőleg Bernard észlelte, hogy a zsírbehatolás az epe elvétele esetében sokkal csekélyebb mértékben csökken, minélfogva noha az epétől a zsír áthatolásánál minden szerepet elvitatni nem lehet, ez aligha jelentékeny. Ha az epe a zsír áthatolásánál közreműködik, ez a következők folytán lehetséges: 1) a zsirokat finom cseppekké szétosztja; 2) a bolyhokat átitatja, minélfogva ezek utain a zsír könnyebben hatolhat keresztül, épen úgy, mint epével nedvesített hajszálcsövekben magasabbra hág fel, mint melyek belfelülete epóvel nem érintkezett; 3) Schiff gondolja, hogy a bélcső falait átitatott epe az ott levő sejtszerű izomelemeket működésbe hozza, minélfogva ily módon a zsíroknak a bélcső falaiból való tovavitele, ennélfogva pedig azoknak a bél üréből odavaló jutása elősegítetik.
Az epének mellékes tulajdonaihoz számítható még erjellenes (antiseptikai) hatása is, minélfogva a bélcsőben a tápanyagok és tápszereknek erjes szétbomlását akadályozza.
A bélcső ürébe ömlött epe ottan nem változik át teljesen, s egész mennyisége nem megy ki a végbélen át; sőt ellenkezőleg csak kicsiny része választja ezen utat, míg tetemesen nagyobb tömege a vérbe ujra beszivárog, miért lényeges
szerepét, miután a többi felsoroltak ilyeneknek semmikép se tekinthetők, ottan kell végeznie.
Ha kutyától az epe a sipolyon át teljesen elvétetik, az életben csak akkor marad, ha többet eszik, mint az epe elvétele előtt. Bidder és Schmidt kutyánál, - mely 1 kilogramme testsúlyra 50 gramme hust fogyaszt, hogy a test tömege ugyanazon állapotban maradjon, tapasztalták,- hogy az epeelvétel után 50 gramme vagy kevesebb hús mellett a test folytonosan aszik, míg végtére éhhalál következtében elvesz. 1 kilogramme kutya, mely az epének a szervezetben maradása mellett naponta 43-54 gramme húst igényelt, hogy a test változatlan állapotban megtartassék, teljes epeelvétel után 94 gramme húst kívánt, hogy a test súlya előbeni állapotában állandóan megmaradjon. Másik kutya ugyanoly körülmények között 90 gramme húsnál tartotta meg állandóan testének súlyát. Sőt Köhliker és Müller H. fiatal, ki nem nőtt ebnél észlelték, hogy ez az epe elvezetése után még növekedett is, ha naponta 1 kilogramme testsúlyra 186 gramme húst kapott. S így a kísérletül használt állatok akármeddig élhetnek, ha az elvett epe a kellő adagmennyiségű tápszer által pótolva van, miből azután következik, hogy az epének a táplálás körében azon jelentősége van, miszerint közvetitőként tekinthető a beszivárgott tápanyagok és a testi anyagforgalom végterményei között, különösen pedig lényeges összetételi részeit méltán olyanoknak lehet tekinteni, melyek a légzés anyagául szolgálnak.
Az epesavnak alig ha lehet más sorsa, mint közvetlen elégés szénsavvá és vízzé; az enyvédeny és kénepenyre nézve pedig már említtetett, hogy ezek cukorrá változnak át, mi elégési anyag.
A tüdők által kiürített szénsav 10%-nak szénenye az epeanyagokból van. Úgy szinte a könenynek, mely a tüdőkön át megy tova, tetemes része (mintegy 35%) az epe közti utján fordult meg. Szinte ez áll a kénre, s kicsinymértékben a légenyre nézve is.
A mondottak pedig az epe hasznos voltát kétségtelenné teszik ugyan, de egyszersmind azt is mutatják, hogy a szervezetre nézve nem nélkülözhetlen, minélfogva innét is erősülést
látszik nyerni azon nézet, hogy a májműködésnél az epeelválasztás csak másodlagos dolog.
B. A lépről.
9. §. A lép szöveti szerkezete.
A lépnél meg kell különböztetni a köteggerendezetet (Balkengerüst), a véredényeket, a tulajdonkópi lépszövetet és a Malpighi testecseket.
A lépgerendezetek kötegei részint a rostburok (tunica albuginea) bel, részint pedig az edényhüvely külfelületétől, mely szinte a rostburok folytatásaként tekinthető, veszik eredetüket, összefüggő egészet alkotnak, s a közéjük foglalt téreket tölti ki a hajszáledényhálózat és a tulajdonképeni lépszövet a Malpighi testecsekkel egyetemben.
Az üterek eleinte lassankint ágaznak szét, míg végtére majdnem ecsetszerűleg igen vékony ágcsákra oszolnak, melyekből azután a gerendezet kötegeinek közelben hajszáledényhálózat fejlődik ki, s ebből rögtön visszerek állanak elő. Minthogy az üterek hajszáledényekké gyorsan oszolnak szét, nemkülönben azokból a visszerek szintoly gyorsan tevődnek össze, a kötegközek mindenfelé véredénytájakból állanak, melyek egymástól meglehetősen elkülönözvék, s a májlebenykékhez hasonlóan léplebenykéknek (lobuli lienales) nevezhe-
28. ábra.
tők, hol a közepetti edény a lépütér végi ágcsáinak (a), míg a környiek (28. ábra b) a lépvisszér kezdetrészeinek felelnek meg. Az edényhálózattal másik hálózatrendszer (c) van öszszefonódva, mely orsódad maggal bíró, nyújtványaik által egymással közlekedő sejtekből alakúl, s ez teszi a lép tulajdonképi sajátos szövetét. A sejthálózat közei nyirk, vagy is színtelen vérsejtekkel (d) vannak megtelve. A szóban forgó sejtekre nézve Billroth hiszi, hogy azok sejtszerű izomelemek, s összehuzódásuk vagy elernyedésük által a közéjük fogott edényeket többé kevésbé nyomván, a lépi vérfeszülést majd növelik, majd pedig kisebbítik.
|
A véredények szerkezetére nézve a többiektől csak a visszerek térnek el némileg. A kisebb visszerek falainak elemei ugyanis nem mások, mint az említett nyujtványos közlekedő sejtek, melyek itten szorosabban foglalnak helyet egymás mellett, míg a nagyobb visszereknél az alakelemek ugyanazok, mint egyebütt. A visszerek még hámsejteiknél fogva érdemelnek különös emlitést. Azok ugyanis a halál után csakhamar nagyobb cafatokban leválnak; alakuk orsódad, s magvaik helyén többé kevésbé ki vannak dudorodva, sőt sokszor a dudor befüződve is látható (29. ábra). A vékonyabb ütérágcsák szomszédságában a lép sajátképi szövetsejtei számos helyen gömbfelületnekmegfelelőleg szorosabban illeszkednek egymás mellé, minélfogva az ilyen lebenykéknek tömöttebb falzatuk lesz, s azok az úgynevezett Malpighi testecsek, melyeken, többnyire a tengelynek megfelelőleg, s csak ritkán környileg ütérágcsa halad keresztül, - ettől finom csövecskék válnak el, melyek a testecs ürében rendetlen alaku hálózatot képeznek, s több helyen a falzaton keresztül a szomszéd lebenyek hajszáledényeivel közlekednek. A Malpighi testecsek többire nézve a léplebenykékkel megegyeznek, s sokszor oly nagyok, hogy szabad szemmel apró pontokként megkülönböztethetők. |
29. ábra. |
A gerendezet kötegei, mint a rostburok, az embernél kötszöveti rostokból állanak, melyek közé ruganyos rostok
kevervék. Némely állatoknál, milyen a kutya, macska, disznó és az ökör, egyes sejtszerű izomelemek is találhatók benne.
Nyirkedények közül csak a felületesek mutathatók ki, melyek mindjárt a hashártyai burok alatt feküsznek, melyek itten igen szép hálózatot képeznek, de a lép gyurmájában be nem hatolnak.
A lépben számos egy határú idegek találhatók.
10. §. A lép jelentősége a szervezetben.
A lép ütéri bennéke csak olyan levén, mint bármely más ütéri vér, egyenesen a lépvisszér minőségének vizsgálására lehet áttérni, s feltünik, hogy
1) a színes vérsejtek között számos van, melyek gömbölydedek, s a májvisszérben találtakhoz mindenben hasonlók.
2) A színtelen vérsejtek számosabban vannak jelen, mint a lépütéri vérben. Igy például His még találta, hogy a lépütér szintelen sejtei a szinesekhez úgy aránylanak =1:2200; míg ugyanazon egyénnél a lépvisszérben 1:60 fordúlt elő. Sőt Vierordt kivégzett lépvisszéri vérét vizsgálván, a kérdéses viszony 1:4,9 volt.
3) A színtelen vérsejtek a szinesekbe való átmenetelnek minden fokát mutatják. Látni lehet közöttük olyanokat, melyek magvai teljes szétesésben vannak, s többé kevésbé sárgásak; valamint olyanok is láthatók, melyeken közepetti mélyedés nyomait szemlélhetni.
A mondottakból kiindulva nem kételkedhetni, hogy a lépben úgy a színes, mint a színtelen vérsejtek száma szaporodik. A 3. pont szerint világos, hogy a színes sejtek a szintelenekből lesznek, mi azonban ezen utóbiak képzéselemeit illeti, erre nézve teljes bizonyossággal nem nyilatkozhatni. Annyi azonban valószinűnek látszik, hogy nem a sajátképi lépszövet közeiben felhalmazott nyirksejtekből erednek, miután ezek a véredényekbe nem hatolhatnak; míg más részről igen lehetőnek mutatkozik, hogy mint az ébrenynél a vérsejtek a szív és az edények ürében fejlődnek ki, a vérsejtképződésnek a lépnél is véredényekben van van góca, s itten a figyelemnek egyene-
sen a visszerek hámsejtei felé kell fordulnia, melyeknél mint láttuk, dudorok képződnek s melyek befüződvén, a színtelen vérsejtekhez igen hasonlóan néznek ki, s hihetőleg mint ilyenek, későb le is válnak.
Mi a lebenykék hálózatközeinek nyirksejteit illeti, ezek minden látszat szerínt a lép szövetét kiegészítő alakelemekhez tartoznak, s nem rendeltetésük, hogy helyükből kimozduljanak, hanem inkáb állandóan ott maradván, a vérnek a lépben véghez menő anyagforgalmában, az anyagoknak szivárgás utján való kölcsönös kicserélése által, tevékeny részt vesznek. A lép szövetében véghez menő jelentékeny anyagforgalomra mutat azon nagy mennyiségű leucin, mely a lépben elő szokott jönni.
A lépvisszérben vérsejthalmazokat is lehet találni, melyek színtelen burokkal vétetvék körül. Azokat némelyek élettani képződményeknek tartván, a lép működésénél nagy szerepet tulajdonítottak neki, noha nem egyebek, mint kórtermények. Mily könnyen megtörténhet ugyanis, hogy a kicsiny visszérkék lazáb falzatán csekélyebb ok behatása következtében 4-5 vagy több vérsejt áthatol, melyek azután a lép tulajdonképi szövetébe jutván, itt fehérnyealvadékkal vétetnek körül. Az ilyen kórképződmények esetleg szinte sértett visszérkéken át a lépvisszérbe juthatnak.
Vajjon a lép a vérsejt képzésen kívül más célra szolgál-e, meghatározni nem lehet, azonban valószínű, hogy rajta keresztül folyt vér oly módosuláson megy át, mely a májban véghez menő folyamatokat előmozdítja.
C. A többi vérmirigyekről.
11. §. A belek mirigyszerű rétege, a magánosan álló tüszők és a Peyerféle tüszőhalmazok.
A hurkabél és még inkáb a vékonybél takhártyája és bolyhok nem egyebek szétterült vér vagy jobban mondva nyirkmirigyeknél. Az említett részekben a hámsejteken, és a Lieberkühn mirigyeken kívül ugyanis orsóalaku petéted magvakkal ellátott sejtek vannak, melyek nyujtványaik által egy mással közlekedvén, egészen úgy, mint nyirkmirigy tüszőkben
finom gerendezetet alkotnak, a közök számtalan nyirksejtek kel lévén kitöltve. A gerendezettel hajszáledények hálózata van összefonódva, s öblökkel vétetik körül, melyek egy részről a bolyhok tengelyi nyirkedényével (centralis Chylusgefäss), más részről pedig a takhártya alatti kötszövetnek szinte tápedényeivel függenek össze. His, kitől a fentebbi adatok vannak, a bél takhártyájának leírt szöveti részletét, nemkülönben a nyirkmirigyek s több más ezekhez hasonló képletek szövetét mirigyszerűnek (adenoides Gewebe) nevezi, hogy a kivezető csővel ellátott mirigyek szövetétől (mirigyszövet, glanduläres Gewebe) megkülönböztessék.
A mirigyszerű szövet a belek takhártyájában annál inkáb ki van fejlődve, minél csekélyebb számmal találhatók a Lieberkühn mirigyek, melyek beléje nyúlnak, s a takhártya izomi rétegén túl a takhártya alatti kötszövetbe soha át nem terjed.
A belek magánosan álló tüszői, mint szinte a Peyerféle tüszőhalmazok, nem önmagukban álló képletek, hanem olyan helyek, hol a takhártya mirigyszerű szövete, melylyel a bolyhok felé össze is függenek, dúsabb mennyiségben vannak összehalmozva. A Peyerhalmazok tüszői, mint szinte a magánosan álló tüszők is, egymástól miben sem különbözvén, mi az egyikről mondatik, a másikra nézve is értetik.
A Peyerhalmazok tüszői (30. ábra a) nyirkedényöblök (b) által vannak egymástól elkülönítve, s a takhártya izomrétegétől (e) kötegek (c) nyúlnak fel közöttük, melyek a tüszők felületéhez tapodó ágcsákat bocsátanak, s kötszöveti rostok, sejtszerű izomelemek (glatte Muskelfasern) és edényekből állanak, mely utóbiak (d) a kötegek tengelyében meredeken fel a bolyhokhoz haladnak, lefutásuk közben a tüszőkhez ágcsákat bocsátván, melyek közül a jelentékenyebbek a tüszők falánál foglalnak helyet, honnét sugárszerüleg a központ felé finom hajszáledényi ágakat bocsátanak maguktól. A hajszáledényhálózattal összefonódva van a tüszőkben a már említett orsóalaku sejtekből álló gerendezet, melynek alakelemei a nyirkedényöblök felé összéb illeszkedvén, a tüszők falzatát létesítik. A gerendezet és a hajszáledényi hálózat közel nyirksejtekkel vannak kitöltve. A nyirkedényöblöknek összenyilásaira nézve az áll, mi előbb a béli takhártya mirigyszerű szöveténél mondatott.
|
A nyirk tehát, vagy itten a tápnya, a nyirkedények és nyirkedényöblökben keringvén, a tüszők bennékével csak átszivárgás által van cserehatásban, az alakelemek azonban a tüszőkből a nyirkedényekbe és viszont át nem mennek, miért is a mirigyszerű szövet nyirksejtei állandóan helyükön maradó, a szövetet kiegészitő képletek, épen úgy, mint ez a lép nyirksejteire vonatkozólag már említetett. A vázolt szerkezetnél fogva a bél takhártyájának mirigyszerű szövetből álló rétegét, mint szinte a magánosan álló tüszéket, s a Peyer-féle tüszőhalmazokat működésre nézve oly szervekként kell tekinteni, hol kölcsönös cserehatás által a tüszők sejtei és a nyirk között, ezen utóbi továbi életére nézve fontos változások történnek, mi mellett egyszersmind valószinüleg a nyirk alakelemeinek szaporodása is történik. |
30. ábra. |
12. §. A szájür tüszőhalmazai és a mandolák.
A nyelv gyökén az árkolt szemölcsöktől le a gégefedőig, innét pedig fel a mandolákig egymás mellett vannak tüszőhalmazok elhelyezve, melyek majdnem szakadatlan réteget képeznek.
A tüszőhalmazok (Balgdrüsen) már szabad szemmel észrevehetők, lencsealakúak, majd pedig gömbölydedek, felületesen feküsznek, s a szomszéd szövetektől meglehetős könnyüséggel elválaszthatók.
Minden halmaz közepén takhártyamélyedés van, s e körül vannak egyszeri rétegben a tüszők egymás mellett elhelyezve, melyek a takhártya alatti kötszövet felől szilárd rostos hártya által tartatnak együtt, míg közöttük laza, felettéb edénydús kötszövet található.
A tüszők maguk hosszasak, majd gömbölydedek, fehérek, egészen zárvák, s edényekkel bőven ellátott burokjuk majdnem egynemű kötszövetnek mutatkozik. Megszuratván, ali hatásu folyadék ömöl ki belőlük, mely nagy mennyiségű nyirksejteket tartalmaz. Hogy azonban a falaikon nagy mennyiségben jelenlevő vér, nem különben nyirkedények belsejükben miként viszonylanak, kifürkészve ekkorig nincs, noha igen valószinűnek látszik, hogy ezen tüszők a nyirkmirigyekéitől lényegben nem különböznek.
A mandolák nem egyebek, mint összecsoportosult tüszőhalmazok összegei.
13. §. A kedeszmirigy.
A kedeszmirigy (Thymusdrüse), páros, hosszudad és lapos szerv, mely már az ébrenyélet igen kora időszakában megjelen, s még a születés után két, három évig is növekedik; későb egészen 8-12 évig egyenlő nagyságban marad, midőn sorvadni kezd, sokszor azonban a sorvadás még a 20-ik életévben sem következett be. Teljes elenyésztének ideje biztosan nem mondható, minthogy sokszor a 40-ik évben is találhatni, míg ezen idő eltelte után soha.
Közepetti, tekerődzve lefutó rostkötegtől ágcsák men-
nek el, melyek mindegyikén közönségesen mintegy ötven szemcse ül, s az egyes ágcsákon csoportosuló szemcsetömeg karélycsa nevet visel. A szemcsék, mint a karélycsák kötszövet által tartatnak együvé. A szemcsék vastag falzata meglehetősen egynemű kötszövet, s maguk a szemcsék a karélycsák felületén egymástól elkülönözvék, inkáb a központ felé azonban összenyílnak, míg végtére a központ nagyobb közelében ismét szétválnak. A közepetti rostkötegben tovahaladó ütértől minden karélycsához ágacska járul, mely többször szétoszolva, minden szemcsét ellát, hol belül igen csinos hajszáledényhálózat foglal helyet, melyből visszerek fejlődnek ki, s ezek útja az üterekével megegyez. Ezen kivül ottan még finom gerendezet található, mint a Peyer-mirigyeknél. A közek pedig nyirksejtek által vannak kitöltve. A szemcsék belseje a karélycsák tengelykötegeiben helyet foglaló csatornába nyílik, melyek azután a mirigy közepetti rostkötegében található nagyobb csatornával közlekednek, s ez által vitetvén el a szemcsék nyirksejt tartalma, azok a nyirkedények majd pedig a vérbe jutnak.
A nyirkedények a szemcsék ürével sehol nem közlekednek. Midőn a kedeszmirigy sorvadni kezd, a rosttömegek meglágyulnak, s ekként csatornarendszer képződik, mely a közepetti rostkötegben, honnét a többi ágak tovamennek, találja kiindulási pontját. Jendrássiknak sikerült ezen ellágyulási folyamatot mesterségesen is a kedeszmirigynek faecetben való áztatása által előidézni. Ezen mesterséges csatornarendszert azonban meg kell különböztetni azon finom csőrendszertől, mely a szemcsék bennékének tovavitelére szolgál.
A kedeszmirigy tehát azon szervek közé sorolható, melyek a nyirksejtek képzdésére szolgálnak.
A szemcsékben elöjövő Hassalféle testecsek nem egyebek, mint egy vagy több zsírszerű átváltozásban levő és fehérnyealvadéktól körülvett nyirksejt.
14. A paizsmirigy és az agyfüggelék.
A paizsmirigy számtalan 0,050-075 millimeter átmérőjü tömlöcséből áll, melyek rostkötegzet által tartatnak egybe.
A tömlöcséknek szerkezet nélküli burokjuk van, s sürű gyér folyadékban gömbölyded nyirksejteket tartalmaznak, melyek a falzat belfelületén kétszeri rétegben foglalnak helyet, s a közép felé ürt hagynak fel, melyet szinte sürű, szintelen folyadék tölt ki.
Az agyfüggelékét 0,025-0,062 millimeter átmérőjű tömlöcsék alkotják, melyek csak gyenge kötszöveti rostok által tartatnak egybe. A tömlöcsék majd gömbölydedek, majd körőcösek, egymástól könnyen szétválaszthatók, s finom szemcsézett magvas sejteket tartalmaznak.
Úgy a paizsmirigy, mint az agyfüggelék, a vérmirigyek közé sorolhatók. Mind a két szerv igen edénydús.
15. §. Mellékvesék.
Mellékvesék sárgás kéreg és szürke közepetti állományt mutatnak. Az előbi a buroktól jövő rostkötegek által szakokra van osztva, melyek sorjában a velőállományra függélyesen helyezvék el. A szakok hosszúdad tömlőcsék által vannak kitöltve, ezek pedig tompa szögletű, majd gömbölyded sejteket tartalmaznak, melyek zsírcseppekben felettéb dúsak, s közönségesen megtörténik, hogy a sejtek teljesen zsírrá változnak át, midőn a tömlőcsékben zsírcseppek halmazánál egyéb nem szemlélhető.
A velőállományba a kéregállomány rostkötegei benyulván, ottan finom hálózatot képeznek, melynek közeibe halavány szétágazó nyujtványokkal ellátott sejtek mélyesztvék, finoman szemcsézett bennékkel és fénylő, élesen határzott magvakkal. Az idegsejtekhez igen hasonlítanak.
A mellékvesékhez több apró ütérke járul, melyek a rekesz, zsigerér (art. coeliaca), főér és a veseütértől szakadnak el, s több helyen hatolnak be. Részint már a burokban hajszáledényekké oszolnak szét, részint pedig a szakok közti kötegekben,
egymással összenyilva futnak le, s a velőállományba hatolnak. - Nyirkedények csak a szerv felületén találhatók.
Idegeik, szám szerínt 33, a félholdképű dúc, a vesefonat, a rekesz és a bolygidegtől jönnek, s mindannyian a velőállomány számára rendeltetvék.
A mellékvesék kiirtása halálos műtétel, nemkülönben ha elfajúlnak, a bőr bronzszinű lesz, s az ember előb utób meghal. Működésük ismeretlen.