MÁSODIK RÉSZ.
AZ ÓCZEÁNOK FIZIKÁJA.



XII.
A tenger vizének állandói.

115. A tenger felszine. Ha a tengert nyugodtnak gondoljuk, a víz felszine mindig, minden ponton merőleges a Föld nehézségi erejére. Az óczeáni felszín összessége tehát mintegy megvalósítja a geoid-ot, melyről a földgömb természettanának tanulmányozásakor szóltunk.

Ez a geoid főbb vonásaiban forgás-ellipszoid, mely az egyenlítő felé kiduzzad és a sarkokon ellapul; e lapultság értéke 1/293. De következik belőle az is, hogy minden helyi eltérés, mely valamely ponton módosítja a nehézség, irányát vagy erősségét, módosítja egyszersmind a folyadékfelszín alakját is.

Különösen a szárazföldek és tengerek elválasztó pontjain igen erős zavarok vannak a függő irányában. Az ily pontokon a tenger szine már nem esik össze az elméleti ellipszoid felszinével. A szárazföldek közelsége általában emeli a tenger szintjét, melyet magához vonz a lapos partok rovására.

De az eltérések rendesen kicsinyek és csak csekély magasságkülönbségben nyilvánulnak, kivételi kell azonban tennünk a sandwich-szigeti eltéréssel, a melyről már szólottunk. (80.) Ha az a feltevés, melynek ez az eltérés volt a szülője, helyes, a Csöndes-óczeán szintje ezen a helyen több mint 1000 m.-rel volna alacsonyabb az átlagos geoidénál, azonban a földmérés mai állapotában a tenger szinén ezt igazolni nem tudjuk.

Az óczeáni felszín állandóságának, a bolygó középpontjától való mértani távolságának kiderítése egyike a legbonyolódottabb és legkényesebb feladatoknak. Még egyáltalában nincs teljességgel


118

megoldva; de sietünk kijelenteni, hogy gyakorlati szempontból a tenger szintje igen kielégítő állandóságú mérőalap. Éppen így elegendő pontossággal elfogadhatjuk a nyílt óczeánok, minő az Atlanti-óczeán és a belső tengerek, pl. a Közép-tenger szintjének egyenlőségét.

116. A tengervíz összetétele. A tengervíz nem tiszta; a számtalan szerves és szervetlen anyagon kívül, melyeket finoman eloszlott állapotban lebegve tart, ásványi sókat is foglal magában oldott állapotban. Ime a felsorolása a főbb sóknak mennyiségük viszonylagos arányában, ezredrészek szerint kitüntetve:


  Víz (H2O) 962.0
Chloridok
és
bromidok
Konyhasó
Magnéziumchlorid
Káliumchlorid
Magnéziumbromid
27.1
5.4
0.4
0.1
Szulfátok Magnéziumszulfát
Kalcziumszulfát
1.2
0.8
  Kalcziumkarbonát
Különféle maradékok
0.1
2.9
              Összesen 1000.0


Megtaláljuk benne különféle fémek nyomait, még arany is van benne.*) De a felsorolt anyagok a főbbek; kivonásuk igen jelentős tengerparti iparnak az alapja; a sós kertekből kapják a házi szükséglet sóját és azután más chémiai termékeket is állítanak elő az anyalúgból.

A tengervíz összes sótartalma 35 ezredrész. Ezt nevezik összes sótartalomnak. A konyhasó az összes sótartalomnak 3/4 része.

117. A tengervíz fajsúlya. Ebből következik, hogy az ásványi részekkel terhelt tengervíz szükségképpen nagyobb fajsúlyú, mint az édesvíz.

A különböző óczeánok vizének átlagos fajsúlya 1.028, a mi azt mondja, hogy 1 liter tengervíz 28 grammal súlyosabb, mint 1 liter édesvíz; a tonnánkénti 28 kg. nem hanyagolható el a hajóknak sem az úszóképessége, sem a bemerülése szempontjából és ezekből a szempontokból a tengert az édesvízhez viszo-

*) L. a tengervíz aranyáról Term. tud. Közlöny, 1908. évf. 109.


119

nyítva kedvezőbbé teszi. Tehát az a hajó, a mely 1000 tonnát szállíthat az édesvízben, 28 tonnával többet bír el a tengervízben. Az is következik ebből, hogy a tengervízoszlop nyomása nagyobb, mint az ugyanoly magasságú édesvízoszlopé, ugyanakkora területre. Ilyenformán csak 1007 m. magas tengeri víz-oszlop szükséges egy atmoszféra nagyságának előidézésére, míg édesvízből 1033 m. magas oszlop elégséges.

A fajsúly természetesen változik a víz sótartalmával. A Középtengerben, a hol a nagy meleg sok édesvizet párologtat el, a sótartalom növekedik és a fajsúly 1.029-re emelkedik. A Fekete-tengerben ellenkezőleg, a hol roppant nagy folyók óriási édesvíztömegeket zúdítnak belé, a sótartalom kisebb és a fajsúly leszáll 1.019-ra. Meg kell jegyeznünk, hogy a nagy mélységekben a tengervíznek csekély, de el nem hanyagolható összenyomhatósága következtében ez a fajsúly kissé – mintegy 5 ezredrészszel – emelkedik.

A tengervíznek, mint az édes víznek bizonyos hőfoknál maximális sűrűsége van. Ez a hőfok függ a sótartalomtól, de mindig 0° alatt van és –3.6° és –5.3° közt változik.

118. A tengervíz sótartalmának változása. Minden oknak, a mely a tengervíz párolgását idézi elő, a sótartalmat is növelnie kell. Ezért a sótartalomnak nagyobbnak kell lennie a meleg tengerekben, ha csak valami ellentétes ok nem állítja helyre a kezdeti állapotot. Innen van, hogy a forróövi Atlanti-óczeánban, a Szahara partjain, a hol a hőmérséklet nagyon magas és a hol semmi nevezetesebb folyó nem ömlik be, a sótartalom 38 ezredrészre rúg. Éppen így igen nagy a sótartalom abban az óriási áramlatban, a melyet később tanulmányozunk és a melynek neve Golf-áramlat.

A Közép-tengerben a párolgás jelentékeny és a vízpótlás elégtelen; ezért a sótartalom 38, sőt a tripoliszi partokon 39.5 ezredrészre emelkedik. De a Vörös-tengernek van legnagyobb sótartalma, ugyanis 43 ezredrész.

A minimum a Fekete-tengerben van 19 ezredrészszel és főként a Keleti-tengerben, melyet számos bővizű folyó higít; itt az összes sótartalom 5 ezredrész.

Tudjuk, hogy közlekedő edénybe helyezett két folyadékoszlopnak az őket elválasztó felszíntől mért magassága fordított arányban van sűrűségökkel. A sótartalomban gazdag tengervíz sűrűbb lévén, felszínének egy kissé mélyebbnek kell lennie, mint a kevésbé sósé-


120

nak; de fordítva emezek hidegebbek és sűrűségök ennek következtében kissé nő, míg a sósvíz melegebb lévén, ennek következtében sűrűsége csökken. E két ok: sósság és hőmérséklet, ellenkező irányban hat és hozzávetőleg kiegyenlíti egymást. Ennek következtében mindaddig, míg igen pontos mérések nem bizonyítják az ellenkezőt, gyakorlatilag véve nincs okunk foglalkozni a tengerek különböző sósságából eredő szintkülönbségekkel.

119. A tengervíz szine. – Foszforeszkálás. A tengervíz szine roppant változó: némely óczeánban, Bretagne partjain, az Északi-tengerben zöld; gyönyörű kék a Földközi-tengerben és a forró öv tengereiben.

A tengervíz szinét a benne levő oldott és lebegő anyagoknak tulajdonították. De csak az bizonyos, hogy a tenger annál kékebb, mennél sósabb; a Golf-áramlat vize sósabb lévén, kék szinével elkülönül a környező óczeáni vizektől.

Ha a víz sok idegen anyagot lebegtet, különös szinezetet ölt, melytől a helyi tenger nevét kölcsönzik (Sárga-tenger, Bibor-tenger, Vörös-tenger stb.).

A tengervíz fényáthatlansága meggátolja, hogy benne az 50 m.-nél mélyebben levő tárgyakat felismerhessük; kivétel a sarki tenger, melynek átlátszósága nagyobb; a legnagyobb mélység, a melyen alul az óczeánokban a napfény nem látszik, számos kísérlet alapján mintegy 500 m.-re tehető.

A tengervíz, főként a térítői vidékeken, jellemző foszforeszkálást mutat; ez a foszforeszkálás apró állatoktól származik. OTTO szellemes és megkapó kísérlettel, mesterségesen állította elő a víz foszforeszkálő tüneményét, ózonnal oxidálván a benne levő szervezeteket.

120. A tenger felszinének hőmérséklete. A víznek fajhője jelentékeny, ellenben a sugárzó hőből csak keveset tud elnyelni; a két okból az óczeán-felszín hőmérsékletének változása naponkint, vagy az év folyamán sokkal csekélyebb, mint a szárazföldek felett a levegőé. A tengervíz hőmérsékletének napi változása a felszínen sohasem haladja meg az 1 fokot. Az évi változás az egyenlítőn 2–2.5°, az Atlanti-óczeán északi részén, a partoktól távol 6–7°. A szárazföldek közelében az évi változás jelentékeny lehet; ebből megérthető, hogy a partoktól körülfogott tengerekben, minők a Földközi- és Keleti-tenger, aránylag nagyobb változások tapasztalhatók.


121

A víz hőmérséklete az óczeán felszinén tehát a szélességi fok és az évszakok szerint változik. A legnagyobb észlelt hőmérséklet 32° volt a Vörös-tengerben augusztus hónapban és 31° a Mexikói-öbölben ugyanebben a hónapban.

Az Atlanti-tengert járó hajók útjainak magasságában Európa és New-York közt a víz hőmérséklete az Atlanti-óczeán felszinén télen 10°, nyáron 16°.

Hogy a 0 fok hőmérsékletet megtaláljuk, nyáron a Spitzbergák és Novaja-Zemlja északi környezetéig kell felmennünk és télen csak Izland északi részéig. Megjegyezzük, hogy a hideg évszakban a tengervíz hőmérséklete Amerika partjai mentén, a Szent-Lőrincz folyó torkolatától kezdve, zérus hőmérsékletű, míg ugyanoly szélességi fokon Európa partjai mentén a Golf-áramlat meleg vize, a melyet egy következő fejezetben tanulmányozunk, +10 és +12° hőmérsékletű.

121. A tengerfenék hőmérsékletének megmérése. – Regisztráló termobatiméter. A tenger fenekén, a hol a víznek hőmérséklete mindig kisebb, mint a felszinen, bizonyos mélységtől fogva rendkívül kicsiny a hőmérsékletváltozás; azonban sokkal erősebben változik magával a mélységgel.

A hőmérséklet mérésének művelete rendesen a mélységméréssel kapcsolatos és vele egyidejű.

A nagy mélységek mérését súlyos fémtömeggel végzik, melyet hosszú aczéldrót végéhez erősítenek s ezt a drótot olyan dobra tekerik, a melynek forgását óramű számlálja. Nem írjuk le e műszer részleteit, melynek elrendezése az észlelők ízlése szerint változik.

Hogy a tenger vizének hőmérsékletét megkapjuk abban a pontban, a meddig a mélységmérő leér, a készülék ólomtömege fölé oly hőmérőt erősítünk, melyet különleges szerkezet megfordít úgy, hogy gömbje fölfelé áll, mihelyt a készüléket felhúzzuk; ekkor a kéneső-oszlop [higanyoszlop] a hőmérő alakjánál fogva kettészakad abban a pontban, a hol a csöve erősen összeszűkül; a fordításkor leeső kéneső mennyisége, az erre a czélra beosztott csövön mérve, megadja a fenék hőmérsékletét.

Ugyanegy művelettel hengeresen összehajtott papirosra jegyeztetheljük a víz hőmérsékletét és mélységét; erre a czélra írókészüléket terveztem, a termobatimétert, melyet oly drót végére köthetünk, melynek hosszát immár nem szükséges ismernünk.


122

50. rajz.

E készülék, a melyet RICHARD szerkesztett, a következő elven alapszik: Gondoljunk rugalmas fémcsövet, minő a fémmanométerek csöve; képzeljük, hogy ez a cső egyik végén a tengerrel közlekedik [érintkezik] és másik vége, midőn a nyomás hatása alatt alakot változtat, függőleges C hengert forgat vízhatlanul záró öntöttvas-harangban (l. az 50. rajzot). Világos, hogy ha a készüléket a tenger fenekére sülyesztjük, a nyomás a mélységgel növekedik; ezt a nyomást a cső, M nyíláson át, manometrikusan felveszi. A C henger tehát annál nagyobb szöggel fordul el, mennél nagyobb mélységre száll a készülék. Ugyanekkor a T hőmérő gömbje a tengervízzel érintkezve, kiterjedését a harang belsejébe viszi át és az A írótűt mozgásba hozza; a tű tehát a hengerre görbe vonalat rajzol, melynek abszczisszái a mélységgel arányos nyomásokat, ordinátái pedig a megfelelő pontok hőmérsékletét adják.

Az 50. rajz a készülék vázlatát mutatja, a valóságban azonban sokkal bonyolódottabb a szerkezete. Nagysága egy kalapéval ér fel. Jó oldala, hogy a mélységet vonal alakjában jegyezvén fel, számosabb észlelés-adatot nyujt; mig a tengervíz hőmérsékletének tanulmányozásakor a régi módszer szerint mindegyre fel kellett húzni a hőmérőt, addig ez a készülék minden mélységben a melyen áthalad, följegyzi a hőmérsékletet, míg legmélyebb bemerülését eléri.

122. A tenger fenekének hőmérséklete. Az édesvízi tavakban télen a hőmérséklet mindig +4°, mi a víz legnagyobb sürűségének felel meg. De a tengervíznek legnagyobb sűrűsége zérus alatti hőmérsékleten, átlagban – –4.5°-on van. Fagyáspontja –2° lévén, látható, hogy a tengervíz legnagyobb sűrűségét túlhűtött állapotban éri el.

Ebből következik, hogy az óczeánokban a felszintől a fenékig fogy a hőmérséklet.

Látni fogjuk később, hogy a tengerekben meleg és hideg áramlatok vannak; a meleg áramlatok vizüknek kisebb sűrűsége miatt a felszinen húzódnak végig, míg a sarkokról jövő igen sok


123

áramlat tengeralatti és többé-kevésbé nagy mélységben kering. E mélységekben tehát kis hőmérsékletet kell találnunk.

Valóban így is van. Az északi és déli Atlanti-óczeánban még a forró övön is csak +3° vagy +2° hőmérsékletet találunk 1500–2000 méter mélységben. Braziliától keletre, az egyenlítő közelében több, mint 4000 méter mélységben még zérus fokot is találtak.

Általában az óczeánok nagy mélységeiben a hőmérséklet zérus fok körül van, de mindig valamivel zérus felett. Partokkal elrekesztett sarki tengerekben, mint a Baffin-öbölben, –1° és –2°-ot is találunk.

Közepes mélységekben, például az Atlanti-tenger 1000 m. mélységében maximum jelentkezik, melynek nagysága 30° szélességnél 8°; e ponttól kezdve akár északra, akár az egyenlítő felé haladva, ugyancsak 1000 m. mélységben, a hőmérséklet egyaránt csökken.

123. A Földközi-tenger vizének hőmérséklete. A zárt tengerek, a minő a Földközi-tenger is, a víz hőmérséklete dolgában különleges jelenségeket mutatnak.

Ez a tenger az Atlanti-óczeánnal a Gibraltár-szoroson át közlekedik, mely szoros nem mély, mert a feneke csak 350 m.-nyire van a felszíntől.

Már pedig az Atlanti-óczeán hőmérséklete 350 m. mélységben körülbelül +13°. Az Atlanti-óczeán vize tehát szükségképpen kiegyenlíti a Közép-tenger vizének hőmérsékletét a közlekedő csatorna fenekétől kezdve.

És a tapasztalat valóban ezt igazolja: a Közép-tenger fenekének hőmersékletét +12.8°, 12.9°-nak találjuk még 3000 m. mélységben is; míg az Atlanti-óczeánban ugyanily szélességi fokon és ugyanily mélységben csak +2° vagy +3°-ot találunk. A közlekedő áramlatnak csekély vízhozománya okozza, hogy a közép-tengeri víznek ez a hőmérséklete megmarad.

Végül megérthető, hogy ha a tenger sótartalma a mélységgel nagyon változik (mint például a Fekete-tenger esetében, a hol a felszinen a víz majdnem édes, míg a fenéken igen sós), a sóban gazdagabb víz, nagyobb sűrűsége miatt, állandó hőmérséklettel a fenéken marad és csakis a felszíni víz veszi fel csekély mélységig az éghajlat változásait; ezért még télen is az úgyszólva édes és hideg


124

víz a felszinen marad és a fenék sokkal melegebb, mint a felszíni rétegek.

124. Az óczeáni jegek. A Föld sarkai közelében levő két vidék folytonos jégtakaróval van borítva, melynek kiterjedése csökken nyáron, növekedik télen és melynek határvonalait az általános földrajzi atlaszok sarkvidéki térképei adják meg. Továbbá e határvonal és a mérsékelt vidékek közt a tengeren úszó jegekkel találkozunk, melyek hol kicsinyek, hol roppant tömegűek és állandó veszedelemmel fenyegetik e vidéket látogató hajósokat.

E jegek egy része a sarkvidéket ellepő jégárakból ered, más resze a tengervíznek a hideg következtében való közvetetlen megfagyásából.

125. A tenger vizének megfagyása. – Jégpadok. A tenger vizének fagyáspontja alacsonyabb, mint az édesvízé; a tengervíz csakis zérus alatt két fokon szilárdul meg. Túlhűtött állapotban is maradhat, de ekkor minden lökés, minden mozgás, minden érintkezés valami jégdarabbal, rögtönös fagyást idéz elő.

A "tengeri jég"-nek nem olyan az összetétele, mint a tengervíznek; a konyhasó egy része oldva marad a meg nem fagyott vízben, míg a jég gazdagabb szulfátokban és azonkívül tartalmaz még összetettebb vegyületeket is, a melyeket a chémikusok "kriohidrát" névvel jelölnek.

A jégréteg, a mely eleinte a partok közelében alakul ki, hol a hőmérséklet alacsonyabb, fokozatosan a tengerre terjed, hol a sarkvidékeken roppant kiterjedésű jégpadokat alkot. Ezek a jégmezők a tengeralatti áramlatok eltérítésének kitéve, folytonosan eltolódnak és hevesen zuzódnak; nyáron megolvadnak, szétrepedeznek és helyenként szabad nyílásokat hagynak; ez a "jégzajlás".

Egyébbként a jégmezők együttes mozgást végeznek és miként NANSEN kimutatta, a Behring-szorostól kiindulva, a Spitzbergák, Izland és Grönland felé térnek el.

Midőn a jégmezők egyes részei a meg nem fagyott vizen usznak, "úszó jég", a sarki hajósok icefloe-ja keletkezik. Nyáron Amerika partjain egész a Newfoundland déli részéig találhatjuk őket, hova a sarki áramlat hideg vize viszi őket. De Európa felé,


125

hol az őket megolvasztó Golf-áramlat meleg vizével találkoznak, nyár idején ritkán mennek túl a Farőer-szigeteken. (1)

A jégmező, midőn kialakul, egységes, de midőn rendülések érik, a melyek kimozdítják helyéből, részint repedéseket alkotva elválik, részint torlaszokban felemelkedik, melyeket hummocks-nak neveznek.

A jégmező felett az ég fehér fényben csillog, mit az ily helyeket felkereső hajósok iceblink néven ismernek.

126. Jéghegyek. A tenger nemcsak jégmezőket szállít, hanem roppant jégtuskókat is, melyek a sarkvidéket elborító glecserekből szakadnak le; ezek a jéghegyek. Midőn a jégréteg, a mely gyakran óriási vastagságú glecsereket alkot, a tengerbe nyomul előre, megtörténik, hogy e réteg egyes részeit csak a hidrosztatikus felhajtás tartja fenn; a hullámok mozgása eltörheti és így egyes részek leválnak, a melyek a jéghegyeket alkotják. Az 51. rajz mutatja kialakulásuk menetét.

51. rajz.

A jéghegy vízbemerült tömege körülbelül 9/10-ed része a teljes tömegének. Ez a tömeg néha óriási; észleltek oly jéghegyet, a melynek térfogata meghaladta a 15 millió köbmétert.

A jéghegyek a kevésbé hideg tengereken való vándorlásuk közben bemerült részükön megolvadnak; elérkezik tehát egy pillanat, midőn úszó egyensúlyuk többé nem lesz biztos; ekkor hirtelen felfordulnak és ez a váratlan bukás a közelükben haladó hajó vesztét okozhatja. Ez főként akkor áll be, mikor a sarki áramlatok a sarkvidékről oly délvidékekre viszik le e tömegeket, a melyeken a víz hőmérséklete 15 vagy 16°.