XXV.
Légköri zavarok.

2. A mérsékelt égöv viharai. – Helyi szelek.

248. A depressziók eredete. Mondottuk az általános légkörzés elméletének tárgyalásakor, hogy főként télen, örvénylő mozgások keletkeznek az Atlanti-óczeáni gyűrű északi részén, a homorú, vagyis a balparton. E forgó mozgásokkal, a czentrifugális erő miatt, nyomáscsökkenés jár, mely megritkítja középpontjukban a levegőt. E depresszióknak nem lehet hőmérsékleti oka, minthogy a hideg évszakban keletkeznek. Ezek a viharforgók. *)

Mindazok a törvények érvényesek reájuk, a melyek a cziklónjárást igazgatják; az óramutatóval ellenkező értelmű forgás, középpont felé irányuló szelek és midőn valamely, a középpont haladás-vonalától délre fekvő hely felett mennek át, a DOVE törvényével egyező irányú szélfordulást okoznak.

249. Az izobárok térképe depressziók idején. Ekkor nincs meg többé az a szabályos kép, a mi a légkörzés rendes menetét jellemzi, s melyet a 101. rajzon mutattunk be. Ezzel ellentétben a 111. rajzon mutatkozó képet kapjuk; a kislégnyomás közepét feltüntető mag Skócziában van és a 720 izobár

*) A magyarban e viharforgókat (bourrasque) is cziklónnak nevezzük, mert teljesen azonos jelenségek, ha nem is olyan hevesek.      Fordító.


242

fogja körül; e mag körül az izobárok többé-kevésbé egyközepű körök, a melyek annál hevesebb szél jelenlétét tükrözik vissza, minél sűrűbbek.

111. rajz.

Ez a térkép Nyugateurópa légköri helyzetét mutatja, ama borzasztó vihar legnagyobb hevességének pillanatában, a mely a franczia partokon 1903. februárjában dühöngött. Látható, hogy Skócziában kivételesen kis nyomás volt és a barométer itt 720 mm.-re sülyedt. Ugyanebben az időben az Azórokon, az Atlanti-óczeáni anticziklón közepén, a nyomás huzamosabban 775 milliméterre emelkedett. Megítélhető hát ily körülmények közt a grádiens nagysága és a szél hevessége, melyet ekkora nyomáskülönbség okozott aránylag elég kis földrajzi távolságon.

Bemutatott térképünk, melyet a sok közül kiválasztottunk, azért érdekes, mert eléggé közeli időből való, hogy még élénk emlékezetben legyen a cziklónos depressziók minden jellemző vonásával. Mindenekelőtt látható a középponti vidék a minimális nyomással, a mely Edinburghban 720 mm. E helyen felszálló levegőáramlat van, a vihar középponti szélcsendje. A nyíl, melynek szárnyvonásai a szél erősségét mutatják, Edinburghban csak egyetlen vonást láttat; a vihar közepe tehát a légköri csöndesség helye volt.

A középponti vidék körül a szél ellenkező értelemben kering és igen heves; a nyilak valóban jelzik a cziklónos forgást és jól


243

látható, hogy mind e szélirányok a grádienstől jobbra hajlanak a Föld forgása következtében. Ez a térkép tehát nagyon tanulságos.

250. A depresszió tartóssága és tovahaladása. A depresszió nem úgy mozog tova a maga egészében, mint valami léghajó; fennmaradását ugyanazok az okok idézik elő, a melyek megjelenését okozták, vagyis a mozgó, általános légkörzés súrlódása a mozdulatlan levegőpartokhoz. A depresszió tovahaladása nem az anyag, hanem csak a nyomásváltozás és ennek következtében a forgó mozgás áthelyeződése. Bár éppen nem hasonlítható teljesen össze a hullámgyűrűknek valamely medencze felszínén való tovaterjedésével, mely hullámok a mozgást áthelyezik anélkül, hogy a folyadék részeket tovavinnék, van valami hasonlóság a két jelenség közt: Non materia ipsa progrediens, sed forma progrediens, *) mondották a középkor bölcsészei.

Tehát szükségszerűen azt kell következtetnünk, hogy a depresszió, az általános légkörzéssel nyugatról kelet felé halad; ismeretes, hogy partvidékeinkre minden vihar az Atlanti-óczeán felől jön; ez megfelel az általános légkörzés törvényének.

251. Másodrendű depressziók. De e vidékek cziklónos jelenségei, melyek viharforgatagok alakjában tűnnek fel, nem mindig ily egyszerűek.

Látjuk gyakran, hogy valamely nagy átmérőjű depresszió szélén az izobárok alakváltozáson mennek át; a majdnem szabályos egyközepűség fokozatosan elváltozik és végül az izobárok hurokforma záródást kapnak, melynek belsejében a nyomás aránylag nagy.

*) Nem maga az anyag halad előre, hanem csak a formája.      Fordító.


244

112. rajz.

Gyakran meg éppen a középponti kisnyomású hely nyúlik meg és két darabra oszlik, melyek körül az izobárok elkülönülve záródnak (l. a 112. ábrát); ekkor azt mondják, hogy a fődepresszió megoszlik és másodrendű depresszió keletkezik.

E másodrendű depressziók fontossága nagyon jelentékeny; minthogy feldarabolásból erednek, kis terjedelműek, rendkívül nagy grádienst és ennélfogva igen heves szelet szülhetnek.

252. Anticziklónos középpontok esetleges keletkezése. Midőn a levegő cziklónos mozgást végez, kisnyomású középpontjában felszálló mozgása van. Tehát a forgójelenségnek felső részén az így felemelt levegőtömegnek köröskörül szét kell ömölnie.

Ha a cziklón, mely e felszállást előidézte, nagy területen elszigetelten jelentkezik, a levegő minden irányban szétárad, de ha rövid távolságra két depresszió követi egymást, például valamely fődepresszió szétesése következtében, akkor megtörténik, hogy a két depresszió tetején szétömlő levegőrészecskék találkoznak a két cziklón közt, melyeket tehát akkor nagynyomású, anticziklónos középpont választ el. Ez az eset Észak-Amerikában gyakran jelentkezik, a hol többször észlelik, mint Európában, minthogy a kanadai


245

síkságok nagyon alacsony hőmérséklete kedvez az anticziklónos középpontok keletkezésének.

253. Az általános légkörzés elhajló ágai. De Közép-Európa depresszióinak legfontosabb tényezője az északi Atlanti-óczeáni körzésnek némely helyen való több áramágra szakadása, szétválása egy, vagy több kiágazó körzésre.

Gondoljuk például a 113. rajzon az északi Atlanti-óczeáni köráramlat valamely rendes körzésének esetét; a körzést C pontban a 770 mm.-es nagynyomású középpont körül forduló izobárok szabályossága jellegzi.

113. rajz.

114. rajz.

Tegyük fel, hogy valami okból egy ág elválik a főlégfolyótól és délre húzódik a DD irányban (l. a 114. rajzot). A nagynyomás középpontja mindjárt kettészakad H és H'-re, az izobárok pedig, melyek a 113. rajzon oly szabályosak, kezdenek átalakulni és meggörbülnek a kiágazás DD' útjának irányában és miként DUCLAUX helyesen megjegyezte, meglepő hasonlóságot mutatnak azokhoz a nivógörbékhez, a melyek a helyrajzi térképeken "két hegy közötti nyerget" ábrázolnak.

A meteorológusok legtöbbször megelégszenek, hogy a jelenség felét, majdnem mindig a D helyet tanulmányozzák, melynek izobárjait, jellemző alakulásuk miatt, V alakú izobárok nevével jelölik.

Egyébként megjegyzendő, hogy a V alakú izobárok elég gyakran azokkal a hirtelen és erős viharokkal kapcsolatosak, a melyek jégzivatar néven ismeretesek.


246

Valójában ebben az esetben az izobárok két csúcsával összeérő V betüt, vagyis X-et alkotnak. A tanulmány csak akkor teljes, ha mind a D, mind a D' helyet számbavesszük.

254. Tavaszi záporesők. Ha az Európa középrészén elterülő nagy nyomások, illetőleg szélcsend vidékét ily módon az északról jövő áramlat szeli át, természetszerűen hideg levegőt hoz magával. Tavaszkor, midőn a nagynyomású vidékek a kevésbé ferde napsugaraktól már kezdenek fölmelegedni, az északi áramlat erős, hirtelen záporokat hoz, néha hóval vegyest és mindig északi, vagy északkeleti széllel. *) Ezek a tavaszi záporesők, a melyeket oly határozottan észlelhettünk Párizsban, 1903-ban, húsvét hetében (április 12–18. közt).

255. Depressziók előidézte helyi szelek: Főn, Bóra, Misztrál, Sirokkó. A depressziók valamely hely szélrendszerét többféleképpen szabják meg; legközelebbi hatásukat a DOVE-féle szabály adja meg.

Egy másik hatásuk abban nyilvánul, hogy vidékenként különleges szeleket idéznek elő. Közülök némelyiket tanttlmányozni fogjuk.

1. Főn. A főn száraz, meleg szél, mely a hegyekről száll le, pl. Svájczban, hol még tél idején is a hőmérsékletnek hirtelen 11–12 foknyi emelkedését idézi elő a leszállás lejtőjén. Ime kialakulásának módja.

Mikor Közép-Európa valamely pontján kicsiny a nyomás és ugyanakkor a barométer magasan áll Itália északi síkságán, déli szél keletkezik, a mely Németország felé fúj és kénytelen az Alpokon fölemelkedni.

Fölemelkedve az Alpok olaszországi lejtőjén (l. a 115. rajzot), a kiterjedés következtében lehűl. Ha teljesen száraz volna, az M hegy másik oldalán az összenyomódás következtében oly módon melegednék fel, hogy az egyenlő szintben levő A és A' pontokon – felemelkedve és leszállva – ugyanaz lenne a hőmérséklete.

115. rajz.

De ez az Olaszországból jövő szél, mely átfutotta a Földközi-tengert, nedves. Midőn tehát az A lejtőn felemelkedik, lehűl és ennek következtében párái le is csapódnak, mi a kiterjedés okozta hőmennyiség egy részét ismét visszaadja. Ily módon

*) Francziaországban.      Fordító.


247

hőmérséklete a helyett, hogy 1 fokkal sülyedne minden 103 m. magassággal, csakis 200–220 m. emelkedéssel sülyed egy fokot.

A hegy másik oldalán, az A' lejtőn éppen ellenkezőleg a vízpáráitól megfosztott levegő oly módon melegszik fel, mint a száraz gázok szoktak összenyomódás következtében, vagyis 1 fokkal minden 103 m. leszállással. A leszálláskor tehát a felmelegedés gyorsabb, mint emelkedéskor a lehűlés; ezért e szél szárazon és melegen érkezik meg a svájczi völgyekbe.

Ezt a szelet főn-nek nevezik.

2. Bóra. A bóra gyakran rendkívüli erősségű szél, mely az Adriai-tenger mentén, főként az osztrák és magyar partokon fúj.

Akkor keletkezik, mikor a barométer emelkedik a Balkán-félszigeten és ugyanekkor depresszió van a melegebb Adrián; ez télen gyakran van így. A bóra tehát aránylag száraz, leszálló szél és nagyon hideg. *)

3. Misztrál és Sirokkó. Mikor a nyomás kicsiny a Földközi tengeren és nagy északi Francziaországon, a grádiens igyekszik a szelet északról délre hajtani, de a mozgásba jött levegőtömegnek nincs más helye, mint a Rhône völgye, melyben hevesen lezuhan, annál nagyobb hideg benyomását keltve, mennél melegebb a vidék, a melyre megérkezik. A misztrál tehát északi, száraz szél, melyet nagyon jól ismernek mindazok, a kik a Provence-t meglátogatják.

Ha egyidőben depresszió van Földközi-tengeren és nagynyomás Afrikában, déli meleg szél támad, minthogy forró vidékről érkezik; ez a sirokkó, a melyet gyakran észlelnek Algiriában, Itáliában és Görögországban, a dalmát partokon, Fiumében és Isztriában.

256. Hegyi és völgyi szelek. Végül, hogy a helyi szelek leírását befejezzük, néhány szót szólunk a hegyi és völgyi szélről.

*) Részletesebb leírását l. RÓNA, Éghajlat, II. r. 639. oldal. Kiadja a K. M. Természettud. Társulat, Budapest, 1909.     Fordító.


248

A hegyes vidékeken, este a hegyekről leszálló friss szelet észlelünk a völgyekben, míg reggel megfordítva, ellenkező irányú éppen olyan friss szél fúj a völgyből a hegy felé, fölemelkedve a hegyoldalak mentén.

E szelek keletkezését könnyű megérteni. Este a hegy, mely sokkal tisztább és kevésbé homályos levegőbe nyúlik fel, gyorsabban kihűl, mint a völgy; a hőmérséklet tehát a völgyben magasabb, mint a hegyek oldalán és ennek következtében a szél leszáll az alsóbb vidékekre.

De reggel a hegy gyorsabban melegszik, mint a völgy, melyet gyakran ködfátyol véd; a szél tehát a hidegebb völgyből emelkedik a gyorsabban felmelegedett hegy felé. Felemelkedve a szél magával hoz bizonyos páratömeget, mely nagyon gyakran összesűrűdik övfelleg alakjában, mely látszólag annak a csúcsnak az oldalához tapad, a melyet körülfog. Ez a látvány gyakori Svájczban.

257. A légköri változások okai. – Kozmikus és geológiai hatások. Az előző fejtegetések megmutatták, hogy a cziklónos és anticziklónos középpontok helyének változásai, valamint a Golf-áramlat mechánikai és hőmérsékleti hatásától szárazföldjeinkre irányított légfolyam többé-kevésbé szabályos menete miként okozzák a mérsékelt vidékek légköri zavarait.

De mi az oka ez áramlat ingadozásának, illetőleg a hatásközéppontok áthelyeződésének?

Ha a Nap sugárzó melegével szolgáltatná az egyedüli erőt, a mely a légkör mozgására hatna, akkor bizonyára valamely helyen a légköri tünemények évi periodusos visszatérését észlelhetnők. Ha a Nap és a Hold együttes hatása volna az egyedüli ok – az első a kisugárzásával, a másik vonzó tömegével hatván, – akkor 19 éves periodusunk volna, minthogy minden 19 évben a Nap, Föld és Hold ugyanoly viszonylagos helyzetet vesznek fel. De ezt az időszakosságot nem észleljük. Van tehát még más dolog, melyet a tudomány még manapság nem derített fel teljesen, de a melynek természetét kezdi gyanítani.

Mindenek előtt a napfoltok gyakoriságuk változásával nyilvánvalóan módosítják a légkör besugárzásának körülményeit. Gyakoriságuk körülbelül 11 éves és két hónapos periodust mutat. Keresték tehát, vajjon a meteorológiai tünemények nem mutatják-e ezt az időszakosságot?


249

A napfoltok hatása a mágneses tüneményekre kétségbevonhatatlan; kevésbé nyilvánvaló a meteorológiai tüneményekre gyakorolt hatás, melyekből nemsokára 100 éves elfogadható észleleteink lesznek. Addig is összehasonlíthatjuk a napfoltok számát a Föld térítői övében fekvő pontjainak átlagos hőmérsékletváltozásával, a hol az éghajlat sokkal szabályosabb. A 116. rajz görbéi megmutatják ezt az összehasonlítást és valóban meglepő, mennyire egyértelműek és egyidejűek a két görbe megfelelő maximumai és minimumai.

116. rajz.

Azt is kutatták, hogy mi lehet a Hold hatása? Nem beszélünk az áprilisi holdhoz fűződő néphitről, vagyis az áprilisi hold-változással kapcsolatos hidegről, a mely azért köszönt be az évnek ebben az időszakában, mert a Föld hőmérséklete még alacsony és az éjjelek tiszták; ezért erős az éjjeli kisugárzás, a mi lefagyaszthatja a rügyeket és fiatal hajtásokat.

Az összefüggés, a melyet a különféle meteorológiai jelenségek és a Hold járása között kerestek, egészen ellentmondók. De ha a Hold hatását biztosabb módon akarjuk tanulmányozni, akkor ennek az égitestnek légkörünkre gyakorolt vonzásában kell azt keresnünk.

A Hold vonzása idézi elő az óczeáni árapályt, tehát okvetlenül "légköri árapályt" is kell elő idéznie; jelentékeny hatással kell lennie a légtömegekre, különösen a nagynyomású középpontokra, a melyeknek sűrűsége nagyobb. POINCARÉ egyik tudo-


250

mányos értekezésében kimutatta, hogy lehetséges megállapítani, legalább is elméletileg, a Hold hatását a passzátszelek határának ingadozásaira.

Ez a hatás annál erősebb lehet a légköri változások előidézésében, mennél kevésbé részarányos a szárazföldek és tengerek és ennek következtében a cziklónos és anticziklónos közóppontok eloszlása. A Hold hatása, mely tömegének vonzásából származik, ha nagyságra nem is nagyon ismeretes, de legalább is kétségtelen.

Éppen így lehetetlen említés nélkül hagynunk azt az érdekes összetalálkozást Szent-Márton-nyara, a minden év november 10–15-ike közötti felmelegedés és ugyanekkor a Leonidák rajának, a csillaghullásnak feltűnése közt; ezeknek tulajdonítják a fagyos szentek (máj. 11-től 13-ig) kivételes hidegét is, mert ekkor a Leonidák a Föld és a Nap között vannak, melynek melegét részben feltartóztatják.

Végül van még egy utolsó oka a légköri zavaroknak és ez a földrengés és a vulkáni kitörés. Még ha a földnek szabályos időjárása volna is, mely hosszú éveken át megállapodott, oly heves rázkódás, mint minő a Martinique, vagy a Krakatoa kitörése volt, a melyek a levegőbe több millió köbméter túlhevített gőzt vetettek, mely hirtelen kiterjedt a magasabb levegőrétegekben, szükségszerűleg igen erősen megzavarja a légi körzés járását. Ezek a tünemények elég gyakoriak, még ha nem is mindig olyan hevesek, mint az volt, a mely az Antillákon levő franczia birtokokat 1903-ban elpusztította. Forrásuk a mi bolygónk belső energiája és nehéz őket előre jeleznünk.

Megérthető hát a hosszú időre való előrejelzés lehetetlensége; a híres "időjóslások", melyekkel gyakran oly sok zajt ütnek, előző évek átlagai után a véletlenre alapítvák, körülbelül oly módon, mint a rulett-játékos tesz, a ki, mintán hosszú ideig a vörös ütött be, azt következteti, hogy most már a feketének van több eshetősége.

Ezek a jóslások, még ha a véletlen igazolja is őket, a képzelet szüleményei.

Ezzel szemben egészen helyesen vizsgálhatjuk a viharok megérkezésének rövid időre való előrejelzósét a baromóteres észleletek és az izobárok folytonos alakváltozása alapján, a mit a XXXI. fejezetben kísérlünk meg.