BEFEJEZÉS.
Befejeztük legalább is nagy vonásokban a földgömb és a légkör fizikáját.
Miután már megvizsgáltuk a Föld alakját, – miután mozgásával, méreteivel és tömegével foglalkoztunk, – miután az észlelet és kísérlet segítségével megismertük, hogy e mozgások mennyire szabályszerűek, kérge mennyire állandó, – miután tanulmányoztuk a kérget borító folyadékoknak, a víznek és levegőnek mozgását: kötelességünk vizsgálni azokat a következtetéseket is, a melyeket mindebből lehozhatunk.
Közülök kiválik egy; ez az a szoros összefüggés, a mely e könyv tárgyát alkotó geofizika és a tulajdonképpeni fizikai földrajz között van. E két tudományág összetartozó, tökéletes egészet alkot.
Valóban lehetetlen észre nem venni, hogy a szárazföldek alakja minő hatást gyakorol a légnyomás, hőmérséklet, tengeri és légköri áramlatok eloszlására. Míg az északi, inkább szárazföldi féltekén az izotermák, izobárok és izonéfák alakja bonyolult és a szárazföldek és tengerek szeszélyes körvonalai szerint összevissza hajlik, addig a déli, inkább tengeri féltekén, a melyet roppant víztükör borít, e görbék ellenkezőleg a földrajzi párhuzamos körök szabályosságával húzódnak a Föld körül. A tengeri áramlatok itt nyugatról keletre forgó gyűrűként fogják körül a Földet es felettük hasonló gyűrűhen mozognak a légköri áramlatok, melyeknek szabályos és állandó menetét semmi part sem zavarja.
De nemcsak a bolygó felszinén gyakorolnak hatást a földrajzi alakulatok a légköri és tengeri jelenségekre. A vizek alatt az óczeánok fenekének nagyobb, vagy kisebb mélysége megkönnyítvén, vagy megbénítván a tenger nagy mélységeiben a körzést, a felső rétegek hőmérsékletét is módosítja. Látjuk ilyenformán, hogy a Földközi-tenger vize még a legmélyebb helyeken is aránylag nagy hőmérsékletű a Gibraltár-szoros elég magas küszöbe következtében; Irország és a Brit-szigetek közt a Wyville-Thom-
son fenékhát a sarktenger hideg vizeit feltartóztatja és az északi szélességi fokok korlátai között tartja.
A szárazföldek domborulatainak hatása az eső járására teljesen nyilvánvaló. Ázsia, Észak-Amerika és Ausztrália nagy fensíkjai, melyeket a Nap a meleg évszakban túlhevít, kis légnyomású középpontokká válnak, melyek eléggé hatalmasok arra, hogy a passzátok járását módosítsák és évszaki monzunná alakítsák azokat a szeleket, a melyeknek útját, úgy hihetnők, mi sem volna képes elhajlítani. Lehetetlen tehát tekintetbe nem vennünk a földrajzi alakot akár az óczeánográfia, akár a meteorológia tanulmányozásakor.
Egy más következtetés is feltűnik még. Ez elemi tárgyalás folyamán tartózkodtunk a feltevésektől és csupán a tapasztalatok terén maradtunk és könnyen megértettük, mily nehéz, sőt lehetetlen a tudomány mai állásában pontos időszaki törvényt állítani fel a meteorológiai tüneményekre.
Mindig így lesz-e a dolog? Remélhetjük, hogy nem. Bizonyára még nagyon messze vagyunk a Világegyetem minden erejének ismeretétől. Alig néhány éve még nem tudtunk az elektromos hullámokról, nem gyanítottuk a Röntgen-sugarakat, sőt fel sem foghattuk azokat az éppen oly érdekes, mint váratlan tüneményeket, a melyeket egyik legkiválóbb tudósunk, BECQUEREL nemrég fedezett fel és a melyek CURIE franczia természettudóst, a rádium pompás felfedezéséig vezették. Ha e fizikai jelenségek a mi Földünkon igy megvannak, meg kell lenniök a Napban és más égi testekben is és módosítaniok kell a mi légkörünk és tengereink mozgását, sőt talán bolygónk belső magjának állapotát is, nem szólva még nem gyanított és még csak ezután föfedezendő egyéb fizikai hatókról.
Látjuk, hogy óriási tér nyílik meg jövendő tudósainak kutatásai előtt, már csak annak teljes megismerése czéljából is, hogy mi történik a mi kis bolygónk felszinén és belsejében; de máskülönben is a tudomány természete, hogy szünet nélkül előre haladjon és folytonosan csökkentse azt a közt, a mely az igazság tudásától elválaszt minket. Elvetve önzést és önszeretetet, a pontos tényeket kell észlelnünk és összegyüjtenünk, és ha nem is vonhatunk belőlük magunk hasznot, mások számára szolgáltatunk adatokat és ily módon az igazság diadalán munkálkodunk.