LEONARDO
A MILANÓI S. Maria delle Grazie nevű klastrom refektoriumában [ebédlőjében] van egy fal-festmény, mely az Úr vacsoráját ábrázolja. E képnek százezrekre menő utánzatai és másolatai föltalálhatók az egész föld kerekségén mindenütt, a hol keresztények laknak. Az immár négyszáz éves kép szerzője LEONARDO DA VINCI, az olasz festőművészet egyik korifeusa [kimagasló alakja].
Ez a kép, ha LEONARDO többet nem festett volna is, egymagában elegendő volna arra, hogy festőjét minden művelt ember kiváló művésznek ismerje. A műtörténelemben járatosabbak még azt is tudják, hogy a LEONARDO művészetének dicsőségét sem MICHEL ANGELO, sem RAFAEL nem homályosíthatták el, de sokkal csekélyebb a száma azoknak, kik LEONARDO-ban az emberi ismeretek mindegyik ágának kiváló művelőjét, a tudományoknak, különösen pedig a természettudományoknak megujítóját ismerik. Pedig ha nemes szelleme termékeit, melyek persze csak évszázadok után találtak a megérdemlett méltatásra, a kellő figyelemmel vizsgálgatjuk, arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy itt az olasz föld szülte legkiválóbb emberek egyikével van dolgunk; hogy a fizikában ő volt a GALILEI előtti korszak legkiválóbb alakja; hogy tudománya, s mi még többet mond, tudományos módszere őt teszik GALILEI legnagyobb és legméltóbb előfutójává.
LEONARDO, a flórenczi signoria egyik jegyzőjének törvénytelen fia, a Flórencz közelében levő Vinci nevű kastélyban
1452-ben, tehát 112 évvel GALILEI előtt, született. Már gyermekkorában föltünt nem csak a művészet iránti hajlamai, hanem alkotó képessége által is, s mint fölserdült ifjú már valóságos remekműveket alkotott. Midőn mesterének, VEROCCHIO-nak egyik képébe egy angyalt festett, a művész szégyenkezve, hogy tanítványa felülmúlta, megfogadta, hogy az ecsetet többé kezébe nem veszi.
LEONARDO művészi tevékenysége mellett mathematikai, mechanikai és hidraulikai föladatok megfejtésével is foglalkozott; technikai czélokra szánt különféle gépeket tervezgetett s ezek rajzait és mintáit készíté. Nem csekélyebb buzgalommal űzte a zenét, sőt új hangszereket is talált föl; végre, különösen mint improvizátor, nem csekély költői tehetséget is árult el.
1482-ben Lodovico Maria Sforza milanói herczeg szolgálatába lépett, s a herczeg bukásáig (1499) Milanóban maradt. Ebben az időszakban hozta létre művészete remekeinek nagy részét: azonkívül mint műépítő és mint mérnök is működött: épített, csatornákat ásatott, az Adda vizét a Naviglio della Martesana-val Milanóig vezette. Ebben az időszakban írta a tanítványai számára Trattato della pittura czím alatt azt a művét, mely, bár nem az eredeti alakjában, egyedül maradt ránk közvetetlenül. E műben különös figyelmet érdemel az a körülmény, hogy tanítványait első sorban a természetnek és nem az antik művészetnek tanulmányozására utalja; különös súlyt fektetett az anatomiára, s maga is anatomiai táblákat rajzolt, melyeket MARC ANTONIO DELLA TORRE Páduában az anatomiai előadásainál használt. A milanói akadémia az ő auspicziumai [itt: védnöksége] alatt alapíttatott s ő általa igazgattatott, s ő volt az akadémiai tagok munkásságának leghathatósabb támogatója. Ez utóbbi irányban nyilatkozó tevékenysége a legfényesebben tünt ki a LUCA PACIOLO Divina Proportione czímű művében, mely a test arányainak s a perspektivának addig nem ismert vagy elhanyagolt törvényeit tárgyalja. Ez a munka úttörő volt; ennek alap-
ján emelkedett az olasz művészet a tökéletesség legmagasabb fokára.
1500-ban LEONARDO kénytelen lévén Lombardiát odahagyni, Flórenczbe ment, a hol ismét művészies munkálkodás mellett vízépítészettel, nevezetesen az Arno szabályozásával foglalkozott. 1502-ben mint udvari építő és főmérnök BORGIO VALENTINO herczeggel a toskánai tartományban körutat tett s a várakat vizsgálta meg. 1505-ben Barbigában – hol családjának birtoka volt – tartózkodott, de néhány kisebb utazás után, a signoria meghívására, ismét Flórenczbe tért vissza. 1508-ban Vaprio- és Canonicában találjuk, mely helyeken a Naviglio della Martesana hajókázhatóvá [!] tételével foglalkozott; a következő évben pedig a Milano melletti St. Cristoforo csatornát fejezte be. Ugyancsak Milanóban XII. Lajos franczia király diadalmenetének fényes díszleteit készítette, a miért a királytól St. Cristoforonál a Naviglio egy részét ajándékba kapta; a király őt egyszersmind udvari festőjévé is kinevezte. LEONARDO a tulajdonát képező csatornán bámulatra méltó zsilipet épített. A következő években csak a tudományokkal, különösen pedig M. A. TORRE-nél Páduában az anatomiával foglalkozott.
SFORZA MIKSA herczeg Milanót időközben birtokába ejtvén, LEONARDO-t is rövid ideig eme városban találjuk; de 1513-ban ismét Flórenczbe, innét pedig Giuliano da Medici érsekkel Rómába utazott. Úgy látszik azonban, hogy RAFAEL-nek és MICHEL ANGELO-nak ez időkbe eső működése őt nem igen ösztönözte a művészetek gyakorlására, mert római tartózkodása alatt inkább tudományos dolgokkal, nevezetesen a mechanikával és az optikával foglalkozott. X. Leo pápa kegyeit csakhamar elveszíté, mert a pápa, ki őt egy kép festésével bízta meg, arról értesült, hogy LEONARDO a chemiával foglalkozik. Ez a foglalkozás pedig abban állott, hogy LEONARDO festményekhez való lakkokat készített! LEONARDO elhagyta a pápai udvart s élete ezután folytonos bolyongásból állott. Miután 1515-ben rövid ideig
Flórenczben tartózkodott, a következő évben Milanóba ment, mely városba I. Ferencz franczia király is ugyanebben az évben vonúlt be. Ez időtől fogva a franczia király kiséretében maradt s őt Francziaországba is követte, de már 1519. május 2-ikán az Amboise melletti Cloux kastélyban, tanítványai körében meghalt.
LEONARDO viszontagságos élete hangosan bizonyítja, hogy eme kiváló férfiú értékét kora föl nem ismerte. Még azok is, kik őt különös pártfogásukba vették, elmulasztották, hogy őt érdemei és tett szolgálatai arányában jutalmazzák. Milanói első tartózkodása alkalmával Sforza Ferencz szobrának készítésével bizatott meg. Ez a szobor, mely a kortársak tanusága szerint a leghíresebb szoborművekkel vetekedett, igénybe vette LEONARDO idejének nagy részét, s mégis, a mint LEONARDO maga írta, a mikor azon már néhány évig dolgozott, alig kapott annyit, hogy munkásait kifizethesse, s végre még ruhát is kellett kérnie, hogy testét befödhesse, s kicsibe múlt, hogy a művészetekről le nem kellett mondania! *
A szép szobrot, melyen LEONARDO tizenhat évig dolgozott, a mikor a francziák Milanóba vonúltak, a gascogne-i lövészek lerombolták. Nem sokkal jobb sorsa volt LEONARDO festményei nagy részének, de a legrosszabb sors várakozott kézirataira. LEONARDO maga egy művét sem adta ki; jegyzeteit kisebb füzetekké egyesített lapokra írta, mely eljárása a főoka annak, hogy iratai nagyrészt elkallódtak. Műveinek későbbi kiadásai ** csak hiányos és gyakran ferdített másolatokból állíttattak össze. De mindamellett, hogy iratai avatatlan kezek közé kerültek s ez oknál fogva is nagyon szétszóródtak, mégis 15 kötetre rúgnak. Ez iratok legnagyobb részt Párisban a
* LIBRI, i. m. III, p. 22.
** Ide tartozik a már említett Trattato della pittura, Par. 1651, és a Trattato del moto e misura del aqua, Bologna 1826.
Bibliothèque Mazarinben, a franczia Institut épületében őriztetnek. VENTURI, ki azokból a tudományra nézve fontosakat kivonatozta, * azt állítja, hogy a festés e rendkívüli ember foglalkozásainak csak csekély részét tevé, s mint műépítő, szobrász, zenész és tudós korának egyaránt kimagasló alakja volt. A tudományok legkülönbözőbb ágait ú. m. az algebrát, a mechanikát és fizikát az asztronomiát egyenlő buzgalommal s korának viszonyaihoz képest fényes eredménynyel művelte, sőt bizonyos szakokban, mint a dinamikában, a hidraulikában, a perspektívában és az anatomiában úttörő volt. A milanóiak méltán írhatták LEONARDO márványszobrának talpkövére: al rinovatore delle arte e delle scienze