KOPERNIKUS
I.
Kopernikus élete
A FIZIKAI tudományok LEONARDO-ban ünnepelték föltámadásukat. A mit LEONARDO inkább passziv eljárásával dicsően megkezdett, azt GALILEI erélye végleges diadalra juttatá. Hogy ez a diadal teljes lehetett, az LEONARDO-n kívül még KOPERNIKUS-nak köszönhető, ki az ég fizikájában ugyanazt tette, a mit LEONARDO a föld fizikájában tett: megtörte az ókori hagyományoknak szellemet zsibbasztó korlátait, s az által, hogy a KEPLER, GALILEI és NEWTON műveinek útját egyengeté, a fizika fejlődésére a lehető legnagyobb befolyással volt.
KOPERNIKUS életéről szóló eredeti okmányok nincsenek; a legrégibb biografiát száz évvel halála után GASSENDI írta. S bár KOPERNIKUS neve a XVII-ik században nagyon is ismeretes volt: GALILEI sorsa eléggé intő példa volt azok számára, kiknek kedvük lett volna, hogy KOPERNIKUS-t és műveit érdem szerint méltassák.
KOPERNIKUS * MIKLÓS, a róla elnevezett világrendszer halhatatlan megalapítója, 1473. február 19. (mások szerint 1472. jan. 19.) született. Thorn volt ama városka, melyből VOLTAIRE
* KOPERNIKUS neve a régibb iratokban nagyon sokféle variáczióban van írva.
szavai szerint "kiáramlott az a fénysugár, mely jelenleg a világot elárasztja."
KOPERNIKUS származásának körülményei olyanok, hogy nemzetiségét nem lehet biztosan megállapítani, s az e kérdésre vonatkozó – különben eléggé meddő – vita még most sincs eldöntve.
Hogy lengyel volt, a mellett bizonyít születés-helye, ámbár Thorn és az ermlandi érsekség a német lovagrendhez tartoztak, s Thorn csak KOPERNIKUS ideje óta, csak szerződésszerűleg állott Lengyelország védnöksége alatt; lengyel nemzetisége mellett bizonyít még ZERNECKE thorni krónikájának egyik helye és CENTNER Geehrte und gelehrte Thorner czímű könyvében levő egyik nemzetség-tábla. E szerzők szerint a KOPERNIKUS atyja krakkói polgár (seborvos) volt. Lengyel nemzetiségét mintegy megerősíti a lengyel nemzetnek iránta való rendkívüli tisztelete és kegyelete, melynek egyik maradandó bizonysága az I. Napoleon által megrendelt és eredetileg Thornnak szánt, de 1829-ben Varsóban egy ottani tudományos társaság költségein fölállított emlékszobor (THORWALDSEN mintája), mely "Nicolao Copernico grata patria" föliratot visel; továbbá a gróf SIERAKOWSKY által a krakkói Szt-Anna templomban fölállított "sta sol, ne moveare" (Józsue 10, 12) föliratú emlék.
Ellenben német származása mellett bizonyít őseinek – persze még szintén el nem döntött – német eredete, továbbá CRAMER MÁRTON püspök 1580-ban kiadott körlevelének egyik helye, mely egyenest Poroszországot nevezi a KOPERNIKUS hazájául, s végre az a körülmény, hogy KOPERNIKUS csak latinul és legfeljebb németül, de lengyelül soha sem irt. *
Mindamellett, hogy jelenleg nem dönthetjük el, hogy KOPERNIKUS melyik nemzet fiául vallotta magát, mégis, úgy hiszszük, hogy lengyel származásában a nevének szláv hang-
* POGGENDORFF, Geschichte der Physik, Leipzig, 1879, 8o, p. 138.
zásánál és értelménél fogva (kopernik = epedő) (*) nem kételkedhetünk. Ha kortársai többet törődtek volna vele, nemzetiségének kérdése jelenleg alig lehetne vita tárgya!
KOPERNIKUS már 10 éves korában elveszíté atyját; ez időtől fogva a nagybátyja, WESSELRODE LUKÁCS viselte gondját. Már szülővárosában megismerkedvén az ókori klasszikusokkal, magát orvossá kiképezendő, a krakkói egyetemre ment, s itt a doktori diplomát meg is kapta. Mindazonáltal az ALBERTUS BRUDZEVIUS mathematikai előadásai, de még inkább a REGIOMONTANUS név alatt ismert csillagász és mathematikusnak nagy híre őt a mathematikának, az előtt is kedvencz tudományának, tüzetes tanulmányozására buzdította. Iskolatársaival később tudományos levelezést váltott. Mivel már ekkor olaszországi utazásra gondolt, jónak látta, hogy magát a perspektivában és a festésben is képezze. *
Az egyetemet elhagyván, rövid ideig családja körében, Thornban maradt, de innét csakhamar Bécsbe ment, a hol REGIOMONTANUS-on kívül a szintén nagyhirű PURBACH tanított. De, úgy látszik, csakhamar átlátta, hogy a tudományok és művészetek valódi hazája Itália, mert bécsi rövid tartózkodása után, 23 éves korában, Olaszországba sietett.
Olaszországi hosszú tartózkodásáról megbízható adataink nincsenek. Először Paduába ment, hogy ott filozófiát és mediczinát tanuljon, de onnét gyakran ellátogatott Bolognába, a hol az akkoriban nagyhírű DOMENICO MARIA FERRARA (Novara) csillagász tanított. KOPERNIKUS csakhamar megnyerte e jeles férfiú barátságát, sőt vele tudományos vizsgálatokat is hajtott végre. Így például tudjuk, hogy a két tudós 1495-ben az Aldebarannak (a Bika szemének) a Hold által való elfödését észlelte. Tudjuk továbbá, hogy KOPERNIKUS Rómában a mathematikát és az asztronomiát tanította, s ugyanott 1500-ban egy
* KÄSTNER, Geschichte der Mathematik, Göttingen, 1796–1800, 8o, II, p. 360.
(*) Ez a névmagyarázat legalábbis kétes; a Kopernik névnek inkább a lengyel "koper" (kapor) szóhoz lehet köze. [NF]
holdfogyatkozást észlelt. Kétséget nem szenved, hogy a Föld mozgásának LEONARDO s más olasz tudósok által felelevenített elmélete jelentős befolyással lehetett a KOPERNIKUS későbbi nagyszerű alkotására.
Hazájába való visszatérése után nagybátyjától, ki időközben ermlandi püspökké lett, a frauenburgi káptalannál kanonokságot kapott, mely állását a nagybátyja halála után Habion püspök alatt is megtartotta. Ez állásában bátorságának és szilárd jellemének fényes tanújelét adta, a mikor nem törődve sem a német lovagrend, sem pedig a lengyel főnemesek kegyeivel, a lengyel királytól rendeletet eszközölt ki, mely rendelet folytán a lovagrend arra köteleztetett, hogy az elvett alapítványi birtokokat visszaadja. A káptalan egyhangú választása folytán a graudenzi országgyűlésen mint képviselő tevékeny részt vett, azonban az érczpénzek szabályozása ügyében kidolgozott alapos munkálata ad acta tétetett s annak figyelembe vétele jobb időkre halasztatott.
Azonban a KOPERNIKUS főfoglalkozása az asztronomia maradt. Csendes visszavonultságban a világrendszer szerkezete fölött elmélkedett, s miután már az ókor egyes irataiban is a PTOLEMAEUS rendszerének hibás voltát föltüntetve látta, neki bátorodott, hogy azt, a mit eddig az ezer éves tantól eltérőleg csak gondolni mert, egyszersmind irásba is foglalja. Főmunkájának megirásához 1507-ben fogott. E mellett asztronomiai munkálkodásának kiváló részét a Hold keringési ideinek pontos meghatározása tette, mire a lateráni zsinaton újolag szóba hozott naptárjavítás szolgáltatott okot. A lateráni zsinaton összegyűlt egyházi férfiak a naptárjavításra külön kongregácziót neveztek ki, s a kongregáczió főnöke a KOPERNIKUS vélekedését levél útján kérdezte meg. De KOPERNIKUS még nem merte nézeteit, mint még teljesen meg nem éretteket, nyilvánítani, minélfogva a naptárjavítás abban maradt. Mégis ez az ügy KOPERNIKUS-t a hónap és az év hosszúságának pontosabb meghatározására újra fölbuzdította, s észleletei a XIII-dik
Gergely által elrendelt naptárjavításnál kiváló figyelembe vétettek.
Eszméi, melyeket a tapasztalattal gondosan összehasonlított, mindinkább megérlelődtek, minélfogva rendszere 1530-ban már teljesen ki volt dolgozva.
KOPERNIKUS a munkájával, bár ebből egyes részleteket németországi barátaival levelezés útján közölt, és így rendszerének híre az egész tudományos világot bejárta, nyiltan föllépni még sem mert, s csak 1536-ban barátjának, a páduai érseknek, SCHOMBERG bibornoknak unszolásaira határozta el magát arra, hogy művét kiadja; de mivel ekkor már öreg és beteges volt, barátját, JOACHIM GYÖRGY wittembergai tanárt, kit hazája után Rhäticusnak is neveznek, megkérte, hogy művének kidolgozásában neki segédkezet nyújtana. Ez a kérésnek nagyon szívesen engedett, sőt tanári székét is odahagyta, hogy a KOPERNIKUS személyes támogatásával dolgozhasson. A kézirat kinyomtatását a norimbergai OSIANDER lutheránus lelkész és SCHONER gimnáziumi tanár gondjaira bízta; az előbbeni névtelenül Előszót is írt a műhöz. Így látott napvilágot a KOPERNIKUS nagy munkája: De revolutionibus orbium coelestium libri VI. (Nürnberg, 1543; Bázel, 1566; Amsterdam, 1617.) A KOPERNIKUS által irt Előszó kéziratban gróf NOSTIZ birtokába (Prágában) jutott, s műnek 1854-ben megjelent díszkiadásában kinyomatott. *
Úgy látszik, hogy KOPERNIKUS előre tudta, hogy eszméi a római szentszéknek nem igen fognak tetszeni, mert műve kedvezőtlen fogadtatásának elejét veendő, azt III. Pál pápának ajánlotta, s a dedikáczióban eszméit csak hipothéziseknek nevezte, ** melyeket csak azért állított föl, hogy a tünemények
* Új díszkiadás KOPERNIKUS születésének négyszázados évfordulójára: Thorn, 1873.
** Az előszó czíme: Ad lectorem de hypothesibus huius operis. Különben az előszót, mint mondottuk, OSIANDER írta.
könnyebb szerrel kimagyarázhatók lennének. De ez az eljárása csak épen a szentszéknek tett ügyes konczesszió [engedmény] volt, mert a KOPERNIKUS művének minden egyes lapja meggyőzően bizonyítja, hogy mindaz, mit ő állított, egyszersmind meg nem ingatható meggyőződése is volt.
Kevés idővel a nagy mű nyomtatásának befejezése előtt szélütés folytán megbetegedett a 70 éves, de különben erőteljes férfiú, s 1543. május 24-én Frauenburgban meghalt. * Egypár órával a halála előtt átadták neki kinyomtatott művének első példányát.
Eltemettetett a frauenburgi dómban, az oltár előtt, melynél misézni szokott volt. Azonban a CRAMER MÁRTON által sirja fölé tett márványtábla elveszett.
KOPERNIKUS mindenki, de különösen barátai iránt nyájas és jóakaratú, hivatalában pedig rendíthetetlenül becsületes volt. Azokhoz a dolgokhoz, melyeket ő jóknak és igazaknak talált, állhatatosan ragaszkodott s korát messze túlhaladó műveltségét higgadtsággal és szerénységgel párosította. Ő nem működött ugyan mint gyakorló orvos, mégis, egyes sikeres kúrái által oly hírnévre tett szert, hogy veszélyes esetekben a königsbergai udvarhoz is meghívták. Az önmaga készítette gyógyszereket a szegényeknek ingyen osztogatta.
Főmunkája mellett megemlítendő még a Rhäticus által kiadott s a sinusok táblájával bővített De lateribus et angulis triangulorum Norimb. 1542. czímű műve, melyben a sík- és a gömbháromszögtant a tudomány akkori álláspontjához képest jelesen tárgyalta. A görögből latinra fordított Theophylacti scholastici simocati epistolae morales etc. bizonyítja, hogy a klasszikai ókort alaposan ismerte.
* PROWE szerint halálának nemcsak az ideje, de még a helye is bizonytalan.
63
II.
Kopernikus világrendszere.
Mielőtt a KOPERIKUS szellemének hosszú megfontolással megérlelt gyümölcseit ismertetnők, szükséges lesz, hogy megismerkedjünk azokkal a nézetekkel és tanokkal, melyeket az emberek a KOPERNIKUS idejéig a világrendszerről alkottak.
Már az első embereknek, kik az ég csodáit figyelemmel szemlélgették vala, a legközönségesebb tapasztalat útján arra a meggyőződésre kellett jutniok, hogy az emberi szemnek végtelenül nagynak látszó Föld a világegyetemben csak egy szerény pont lehet. S valóban, a Föld ilyetén kicsiségében nem is kételkedett senki. A Föld ponttá zsugorodott össze, de az emberek, mintha csak a Földet eme megaláztatásért kárpótolni akarták volna, azt abban a nagy kitüntetésben részesítették, hogy középpontnak tették meg. E középpont körül mozogtak az égi testek, s e mozgások törvényszerűsége a szemlélőt csakhamar bizonyos világrendszerek fölállítására késztette. Az emberi természetben rejlik, hogy az első idevonatkozó nézeteket inkább csak a látszat, mint az igazság szinthézise, vezérelte.
A legrégibb világrendszer, melyről tudomásunk van, az egyiptomi. E rendszer szerint két bolygó, a Mercur és a Venus, a Nap körül, a többi égi test pedig a Nappal együtt, a Föld körül forog. Feltünő, hogy e rendszert VITRUVIUS és MARTIANUS CAPELLA is tanították, a nélkül, hogy annak egyiptomi eredetét említették volna. A görögök a bolygók látszólag nagyon sajátszerű járásával nagyon sokáig nem tudtak tisztába jönni, míg EUDOXUS (370 körül Kr. e.) azt a csodálatos hipothézist föl nem állította, hogy a bolygók epiczikloisokban mozognak.
Ez a hipothézis az alapja a PTOLEMAEUS rendszerének, mely az egyiptomit csakhamar kiszorította. PTOLEMAEUS szerint a Föld mozdulatlanul áll a világürben, körülötte keringenek
sorban a Hold, Merkur, Vénus, Nap, Mars, Jupiter és Saturnus; ezek után következik a nyolczadik szféra, az álló csillagok szférája.
A PTOLEMAEUS utáni korszak az asztronomiára nézve a leggyászosabb korszak volt. A Föld ismét lapossá lett; a világtengelyt, hogy a forgásnál meg ne gyuladjon, tengerek övezték körül, s a Nap a Föld valamennyi pontján egyidejűleg kelt föl. De az arabok megmentették a PTOLEMAEUS tudományát. Már 827-ben lefordították a PTOLEMAEUS főmunkáját, s azt Tabrir al magesthi név alatt (innét Almagest, azaz μεγιστος [megisztosz], a legnagyobb) a nyugatiakkal megismertették. Igy esett meg, hogy a PTOLEMAEUS rendszere, mindamellett hogy még rosszabb volt mint az egyiptomi (mert e szerint legalább a Merkur és a Vénus keringtek a Nap körül), mégis tizennégy évszázadnál tovább sértetlenül fennállott. Alapja két hipothézis volt: először is a Nap és a Hold körökben mozognak a Föld körül, de mivel mozgásuk majd gyorsabb, majd lassúbb, következik, hogy a Föld nincs a kör középpontjában, minélfogva a különben egyenletes mozgás az excentrikus álláspontból változónak látszik; másodszor, mivel a többi öt égi test az égboltozaton hurok-forma vonalakban mozog, PTOLEMAEUS föltette, hogy azok kicsi körökön mozognak, mely kisebb körök ismét nagyobb körökben kerülik meg a Földet.
Az asztronomiai észleletek tökéletesbültével és szaporodtával a ptolemaeusi rendszer, melyet különben maga PTOLEMAEUS sem tarthatott valami nagyon tökéletesnek, mindinkább hibásnak bizonyult be, minélfogva mindig új hipothéziseket kellett hozzátoldani, hogy az észleletekkel összhangzásban maradjon. De ezek a toldozások nem sokat segítettek rajta, ellenkezőleg a zavart csak növelték. A XIII-dik században a zavar mar akkora volt, hogy egy történelmi anekdota szerint X. Alfonz kasztiliai király (a csillagász és filozófus, 1252–1284) azt mondá a csillagászoknak, kik neki a világ rendjét megmagyarázandók valának, hogy, ha az isten a világ teremtésekor
tőle kért volna tanácsot, ő a dolgot egyszerűbben rendezte volna be!
A ptolemaeusi rendszer évszázados tekintélyével szemben nem kell azt hinnünk, hogy az ókoriak között nem voltak olyanok, kik a Föld mozgását nem állították volna. PYTHAGORAS, vagy inkább a PYTHAGORAS iskolája határozottan vallotta azt a nézetet, hogy a Föld tengelye körül forog. E nézet történelmi igazságát CICERO kétségtelenül bizonyítja. A római szónok szerint a szirakuzai NYCETAS (PYTHAGORAS tanítványa) azt tanította, hogy az ég és a csillagok veszteg maradnak, s egyedül a Föld forog; a Föld "a tengelye körül gyorsan forogván, ugyanazt a hatást szüli, mintha a Föld veszteg maradva, az ég forogna." * Ugyancsak a pythagoreusoknak, némelyek szerint PYTHAGORAS-nak, mások szerint a szamoszi ARISTARCHOS-nak, tulajdonítandó a Föld haladó mozgásáról való nézet.
Történelmi szempontból érdekes még a pergai APOLLONIUS rendszere, mely a TYCHO-éval a legközelebbi rokonságban van. A pergai mathematikus szerint az öt bolygó (Merkur, Venus, Mars, Jupiter és Saturnus) a Nap körül, s a Nap ismét, valamint [miként] a Hold, a Föld körül kering. **
Mindazonáltal e régibb nézetekkel, melyek között a pythagoreusoké a legtöbb figyelmet érdemelt volna, alig törődött valaki. Az elhanyagolás oka nagyrészt az lehetett, hogy eme tanok különféle filozofémákkal a kelleténél jobban össze voltak keverve, minélfogva az exakt gondolkodáshoz hajló búvárok inkább a tárgyilagos tudományossággal megírt törvényekhez ragaszkodtak, bár e törvények hiányait figyelmük el nem kerülte. Csak midőn a szellemi szabadság ébredezni kezdett, s a hagyományok békói mindegyre tágultak, csak ekkor kezdette a pythagoreusok nézete a maga jogait lassanként kivívni. De az igazság teljes diadalának kivívása KOPERNIKUS-nak volt föntartva.
* HOEFER, Hist. de l'Astronomie, Par., 1873, 5o, p. 108.
** KÄSTNER, i. m. II, p. 362.
KOPERNIKUS átlátta, hogy az egyiptomi rendszer a tünemények kis részéről, az APOLLONIUS rendszere pedig már a tünemények nagyobb részéről ad számot; átlátta azt is, s ez volt a döntő lépés, hogy a számadás teljessé válnék, ha a Napot a rendszer középpontjába helyezné. A legtávolabbi szférának az álló csillagok szféráját vette; ezen belül volt a Saturnus pályája, mely bolygónak keringési idejét 30 évre tette; és után következnek: a Jupiter 12 évi, a Mars 2 évi, a Föld a Holddal egy évi, a Vénus 9 havi, végre a Merkur 88 napi keringési idővel. E pályák középpontjában van a Nap. "Lehetett volna-e, kérdi KOPERNIKUS, a fényes csillagnak jobb helyet kijelölni, hogy ezt a pompás épületet megvilágítsa?" *
A KOPERNIKUS rendszere, a modern asztronomia talpköve, a következő három propoziczióban foglalható össze:
Először, a Föld állandó tengely körül forog nyugatról kelet felé, miből valamennyi többi égi testnek ellenkező irányú látszólagos mozgása keletkezik.
Másodszor, a Föld ugyancsak nyugatról kelet felé a Nap körül kering, miközben a Föld tengelye a földpálya síkjához állandó szög alatt hajolván, önmagával párhuzamos marad. Innét keletkeznek az évszakok.
Harmadszor, miként a Föld, úgy a többi bolygó is a Nap körül kering.
Ez a három tétel a nehézségeket egyszerre eloszlatta; mert ha a bolygók mozgását a szintén mozgó Földről szemléljük, a pályájukon képződő hurkokat, tehát látszólagos előre és hátra futásukat és megállapodásukat könnyen kimagyarázhatjuk. E három tétel által az ég tüneményei nagyban és egészben meg voltak fejtve, s épen ezért szívesen elnézzük a rendszernek, már t. i. a KOPERNIKUS által eredetileg fogalmazott rendszernek hiányait. KOPERNIKUS ugyanis azt állította, hogy a bolygók körökben mozognak s hogy a földtengely párhuzamosan mara-
* De revolutionibus etc. 1873-iki kiad. pp. 29, 30.
dását külön erő létesíti; végre, hogy az álló csillagok is a Naptól kapják fényüket. Ez utóbbi nézetet már a híres GIORDANO BRUNO is, mindamellett hogy buzgó kopernikánus volt, elveté.
Ha figyelembe veszszük a történelmi előzményeket, azt látjuk, hogy KOPERNIKUS tulajdonképen csak a már kisebb-nagyobb szabatossággal fölállított tanokat rendszeresíté. De épen rendszeresítés munkája az, mely őt a világrendszer tanának megalapítójává avatja. KOPERNIKUS volt az, a ki a Földet a többi bolygóval egy rangba helyezte, s a Holdat a főbolygók sorából kitörülte!
Későbbi írók KOPERNIKUS dicsőségének egy részét a híres CUSA bíbornokra (1401–1464) akarták ruházni. Ez a nagy tudományú férfiú De docta ignorantia czímű, Bázelben megjelent művében azt állította, hogy "a Föld nem lehet állandó helyzetű, hanem ugy mint a többi csillag, mozog". De prioritási kérdésről itt szó sem lehet, mert CUSA nevezett munkája csak 1565-ben, a KOPERNIKUS-é pedig már 1543-ban jelent meg. CUSA a tárgy lényegére nézve is messze marad KOPERNIKUS-tól, mert CUSA szerint a Föld nem a Nap körül, hanem a Föld a Nappal együtt "az universum örökké változó sarkai körül mozog". * CUSA egyszersmind a világok többféleségét is állította. Hogy a CUSA nézeteinek mélyebb értelmük van, ezt senkisem vitathatja el, mert, mint tudva van, az asztronomiai újabb vizsgálatok kiderítették, hogy a Nap, épen úgy mint a többi álló csillagok, tulajdonképen nem állócsillag. Azonban a CUSA doktrinái még nagyon messze maradnak mindattól, mit a KOPERNIKUS rendszere fejez ki. Különben is, a pythagoréus tanok befolyása folytán, nem csak CUSA, hanem még LEONARDO s bizonyára még mások is alkottak oly nézeteket, melyek a naprendszer valóságos szerkezetének inkább megfeleltek mint a ptolemaeusi tanok. KOPERNIKUS maga is bevallotta, hogy az ókori nézeteket ismerte; hiszen ezek bátorították őt arra, hogy PTOLEMAEUS-sal szembe szálljon! A nagy
* HUMBOLDT, Kosmos (1874-iki kiad.), III, p. 271.
eszmék eme korszakában a világnézlet rohamosan fejlődött, de a fejlődés csak KOPERNIKUS-ban érte el tetőpontját.
A történetírók rendszerint azt mondják, hogy KOPERNIKUS a mozgások okaival nem törődött s a dolgokat egyszerűen úgy írta le, a milyenek azok az ő fölfogása szerint valának, s ez oknál fogva a rendszerét természtrajzi-nak nevezik. Azonban ez a megjegyzés nem egészen alapos, mert hogy KOPERNIKUS a bolygók mozgásának egyik legfontosabb tényezőjét, a nehézségi erőt, figyelembe vette, azt következő szavai bizonyítják: "Abban a nézetben vagyok, hogy a nehézség nem egyéb mint a részeknek az a természetes törekvése, hogy golyóalakú egységes egészszé alakuljanak... s hinni lehet, hogy a Nap-, Hold- és a többi bolygóknak is meg van ez az az affekcziójuk [vágyakozásuk], mely által gömbölyű alakjukat megtartják." *
Látni való, hogy KOPERNIKUS a nehézségi erőnek egyéb funkcziót, mint azt, hogy általa az égi testek alakjukat megtartják, nem tulajdonított. Hogy ő a gravitáczió elméletéhez tovább egy lépéssel sem közeledett, azt érteni fogjuk, ha meggondoljuk, hogy az ő idejében a nehézségi erőnek, hogy úgy mondjuk, még a legkézzelfoghatóbb hatásával, a szabad eséssel sem törődtek. A gravitáczió elmélete csak akkor fejlődhetett, mikor GALILEI és KEPLER az ahhoz szükséges anyagot, amaz a dinamikait, emez a kinematikait, a tudomány számára már megteremtették.
Nem lehet czélunk, hogy itt a KOPERNIKUS rendszerének sorsát és tanítványainak tevékenységét tüzetesen előterjeszszük, de a következő fizikusok sorsából meg fogjuk itélhetni, hogy az uj tannak mennyi külső nehézséggel kellett megküzdenie. A híres s akkoriban nagy tekintélyű TYCHO BRAHE a Kopernikus-féle tanok terjedésének egyidőre erős gátokat vetett. De GALILEI és KEPLER föllépése által a KOPERNIKUS rendszerének döntő érvényességé örök időkre megalapíttatott.
* De revolutionibus, id. kiadás, p. 24.
69
Irodalom
GASSENDI, Vita Copernici, Haag, 1602.
SNIADECKI, Discours sur N. Kopernik, Varsovie, 1803.
LICHTENBERG, Vermischte Schriften, Bd VI, 1803.
WESTPHAL, N. Kopernik, Constanz, 1822.
PERCY, Not. biogr. sur Copernic, Paris, 1824.
CHODZKO, La Pologne pittoresque, Paris, 1839–40.
SZYRMA, Copernicus and his native country, London, 1846.
CZINSKY, Kopernik et ses trovaux, Paris, 1846.
PROWE, Zur Biogr. v. N. Copernicus, Thorn, 1853.
BERTRAND, Les fondateurs de l'astronomie moderne, Par., 1865.
FIGUIER, Vie des savans illustres de la Renaissance, Par., 1869.
FLAMMARION, Vie de Copernic.
ARAGO, Not. biogr., III.
IDELER, Ueber des Verhältniss d. Copernicus zum Alterthum, WOLF u. BUTTMANN's Museum d. Alterthumwissensch., II.
MONTANARI, Niccolò Copernico ed il suo Libro De monetae cudendae ratione, Padova, 1877, 16o.
WOLYNSKI, Autografi d. N. Copernico, Firenze, 1879, fol.
WOLYNSKI, Medaglie di N. Copernico, Firenze, 1879, 8o