GALILEI

I. Galilei ifjúsága. – Tanulmányai.
II. Galilei a pizai egyetemen tanár.
III. Galilei Páduában.
IV. Galilei fölfedezései a messzelátóval.
V. Galilei visszamegy. Pizába. – Asztronómiai újabb fölfedezései.
VI. Galilei elleni viharok előjelei. – Galilei Rómába utazik.– Hidrostatikai műve.
VII. Nyilt támadások Galilei ellen. – Galilei Rómába megy, hol Kopernikus tanát átokkal sújtják. – Vitája Sarsival.
VIII. Galilei kiadja a Dialogo-t és Rómába idéztetik.
IX. Galilei pöre.
X. Galilei fogsága. – Dinamikai munkája. – Szenvedései és halála.
XI. Galilei személyisége; fia. – Iratainak kiadásai.
XII. A dinamika megalapítása.
XIII. Az egyenletesen gyorsuló mozgás.
XIV. Mozgási általános törvények. – Hajítás. – Ingamozgás.
XV. A virtuális sebességek elve. – Ütközés. – Hidrostatika.
XVI. A testek szilárdsága. – A levegő nyomása. – Hőmérés. – Akusztika.
XVII. A fizikai módszer megalapítása. – Verulámi Baco.

AZ ÉVSZÁZADOKON át fönnálló törvények és szokások mély gyökereket vernek a társadalomba s az egyes nemzetek testébe. Ha a törzsököt kivágjuk is, a gyökerekben marad még annyi életerő, hogy új kinövéseket hajtsanak, s csak folytonos nyesés által lehet a korukat túlélt intézményeket kiölni. Még nehezebb megdönteni az évszázados tudományos áltanokat, melyeket nagytekintélyű kertészek sokkal erősebb talajba, az emberi értelem talajába ültettek. Épen ezért legnagyobb elismerésünk illeti azokat a férfiakat, kik kezükben az igazság szövétnekével ama tanok teljes kiirtását teszik föladatukká. Ha diadalmaskodnak, a hősiesség fényében ragyognak előttünk; ha elbuknak, igazságos küzdelmük iránti méltánylásunkat a tragikai hős iránt érzett részvéttel egyesítjük.

Ilyen férfiú volt GALILEI, kinek nevéhez a modern fizika megalapításának dicsősége fűződik. Nagy volt a küzdelem, melyet vívott s a melyben ő maga elbukott ugyan, de ellenfelének mégsem sikerült, hogy eszméi diadalának pálmáját kezeiből kiragadja. Életének története fényes példája oly harcznak, melyben az igazság, lángeszű reformátor zászlója alatt, örök időkre kiható diadalát vívja.

GALILEI élettörténetének leggazdagabb forrása, a széles körű levelezésén kívül, barátja, NICOLO GHERARDINI által 1655. évben és tanítványa, VINCENZO VIVIANI által 1654-ben kiadott biografia. De ez időkben a GALILEI beható méltatása még


81

nagyon veszélyes vállalat lett volna, minélfogva az újabb kornak lett föladatává, hogy GALILEI életét és munkálkodását a kellő világításba helyezze. Tudományos műveinek legnagyobb része is csak halála után jelent meg, sőt műveinek legújabb kiadása is addig ismeretlen számos iratát tartalmazza. A GALILEI híres pörére vonatkozó okiratokat 1809-ben a francziák Rómából Párisba vitték; DELAMBRE azokat az asztronomia történelmében föl is használta. Az okiratok 1815-ben nem adattak vissza, de IX. Pius pápának sikerült azokat visszaszereznie, s 1850-ben a vatikáni könyvtárba helyezteté. *


I.
Galilei ifjúsága. Tanulmányai.

GALILEO GALILEI 1564. febr. 15-én Pizában született. Atyja, VINCENZO GALILEI, flórenczi nemes volt s a tudományokkal, különösen pedig a zenével kiváló szeretettel foglalkozott, s a többi között egy Dialoghi della musica antica e nuova, Firenze, 1581. czímű művet is írt, mely művét KEPLER a Harmonices mundi-ban nagy elismeréssel említi föl. Anyja, Giulia, az Ammanatiak híres családjából származott. NICIUS ERYTHRAEUS és LORENZO CRASSO szerint GALILEI törvénytelen gyermek volt, de ez az állítás valószinűleg gyűlöletnek az eredménye, mert VIVIANI és más kortársak bizonysága szerint GALILEI-nek törvényes házasságból való származása egyházi okiratok alapján bizonyíttatott be.

GALILEI-t, sokat igérő tehetségei daczára, atyja posztókereskedőnek, tehát polgári pályára szánta. A posztókereskedés tiszteletben tartott üzlet volt, mert sokat jövedelmezett, s a jövedelmekre való kilátás késztette a GALILEI atyját, ki sok

* CANTÙ, Világtörténelem, XII, p. 1022.


82

gyermekkel, de kevés vagyonnal volt megáldva, amaz elhatározásra. De azért nem mulasztotta el, hogy fiát a szülei rangjához méltó nevelésben részesítse. Az ifjú GALILEI a latin iskolába járt, hol tehetségei csakhamar kitűntek; a tudományokban, a zenében és a rajzolásban, különösen ez utóbbiban, igen gyorsan haladt, csak a skolasztikai dialektika iránt viseltetett ellenszenvvel; abban már gyermek létére fölismerte azt az ellenséget, mely ellen küzdeni, életének egyik fő-föladata lett.

Az ifjúnak fényes előmenetele megváltoztatta az apának eredeti szándékát; most fiát orvossá akarta kiképeztetni, remélve, hogy majd ezen a pályán is képes lesz a családot segíteni. GALILEI 7 éves korában a pizai egyetemre ment, a hol a medicina mellett a klasszikusokat is szorgalmasan tanulmányozta. ARISTOTELES-nek s más ókori íróknak műveit olvasván, azok nézeteivel sehogy sem tudott megbarátkozni, sőt e nézeteket helytelenítette is, azonban az evangelium gyanánt tisztelt aristotelesi tanok ellen nyiltan föllépni még sem mert, de annál többet vitatkozott azok fölött tanuló társaival, kik őt e miatt pörlekedőnek nevezték.

A monda szerint egyetemi tanuló korában GALILEI egy alkalommal a pizai székesegyházban a léghuzam által meglendített függő lámpa lengéseit figyelte meg, s azt tapasztalta, hogy akár nagyobb, akár kisebb ívekben leng is a lámpa, a lengések egyidejűek maradnak; időmérőül a saját érverését használta föl. E szerint az ingalengések isochronismusát véletlenül találta volna föl. De ha ez az elbeszélés a valóságon alapúlna is, GALILEI-re nézve mégis nagyon jellemző, mert e fajta lengések ARISTOTELES óta bizonyára többször is előfordultak, a nélkül, hogy valakinek eszébe jutott volna, hogy a lengéseknek valami törvényére is gondoljon.

Ugyancsak a GALILEI tanuló korára vonatkozik még a következő elbeszélés is. GHERARDINI szerint GALILEI 20 éves koráig a mathematikából nagyon keveset tudott. Egy ízben


83

meg akarta látogatni OSTILIO RICCI-t, a Galilei-család egyik barátját, ki a pisai egyetemen a mathematika tanára volt. RICCI épen akkor a toscanai herczeg apródjait tanította. GALILEI nem lépett a terembe, de az ajtónál hallgatódzott, s a mint RICCI az előadást befejezte, GALILEI azonnal haza ment s elővette Euklidest, hogy a titokban tanultakat kiegészíthesse. Ezután többször is elment hallgatózni, míg végre RICCI-nek nyiltan bevallotta, hogy benne mily nagy vágyat keltettek föl a mathematika iránt az ő titokban meghallgatott előadásai. RICCI a GALILEI atyját rábírta, hogy engedné meg a fiának a mathematikai tanulmányokat, mibe azonban az apa, félvén – még pedig nem ok nélkül – hogy fia az orvosi pályától eltéríttetik, nem szivesen egyezett bele.

Akár való ez az elbeszélés, akár nem, annyi történelmileg bizonyos, hogy GALILEI-t RICCI vezette be a mathematika elemeibe.

GALILEI ezután elővette Archimedest, kivel a középkorban nem sokat törődtek. De GALILEI nem elégedett meg a puszta olvasással: gondolatait, melyeket az archimedesi tanok keltettek föl, tovább is fűzte, minek eredménye a hydrostatikai mérleg föltalálása volt. E készülékkel meghatározta a testeknek a vízben való súlyveszteségét.


II.
Galilei a pisai egyetemen tanár.

GALILEI hírét új eszméi s kisérletező módszere csakhamar megalapították s a szaktudósok figyelmét fölkeltették. GALILEI és a mathematikailag képzett marchese GUIDO UBALDI DE MONTE között élénk viszony fejlődött. UBALDI Mechanicorum liber, Pisauri, 1577. czím alatt egy mechanikai munkát írt, mely munkából kitűnik, hogy az ókoriak statikáját alaposan ismerte, s hogy ő már a virtuális sebességek elvé-


84

rel az emeltyü törvényét vezette le. GALILEI magasztalólag emlékezik meg az UBALDI tudományáról, s az UBALDI biztatásaira dolgozta ki a súlypontot tárgyaló munkáját, mely UBALDI-nak annyira megtetszett, hagy GALILEI-t kora Archimedesének nevezte.

UBALDI befolyásának tulajdonítandó, hogy 1589-ben GALILEI a pizai egyetemnél üresedésbe jött s 60 tallérnyi évi javadalmazással összekötött mathematikai tanszéket elnyerte. Ezt az állomást csak két évig töltötte be, de e rövid idő alatt is a testek szabad esésére vonatkozó nevezetes vizsgálatokat hajtott végre.

Az akkori általános fölfogás szerint valamely test annyiszorta sebesebben esik mint a másik, a hányszorta többet nyom mint a másik. E föltevés helytelenségét már BARCHI (1544 körül) és BENEDETTI (1563 körül) gyanították; az utóbbi azt állította, hogy légüres térben a testek egyenlő sebességgel esnek. BENEDETTI-nek már a nyugtani nyomatékokról és a centrifugális erőről is határozott fogalmai voltak; így például tudta, hogy a magára hagyott test az érintő irányában tovább halad. *

GALILEI a kísérletezés terére lépett. Azt állítván, hogy két, különböző súlyú test, ha csak a sűrüségeik nem nagyon különböznek, ugyanabból a magasságból leejtve egyszerre érkeznek a földre, sokan előre kinevették az aristotelesi filozofiának ezt a vakmerő ellenségét, de a gúny csak addig tartott, míg GALILEI a pizai ferde tornyon, tanárok, tanulók és nagyszámú kíváncsi néző jelenlétében a kisérletet végrehajtotta. (*)

GALILEI az akkori szokás szerint három évre neveztetett ki, de mint föntebb említettük, állomásán csak két évig maradt. Ugyanis Medici János, a herczeg mostoha testvére, ki magát ügyes műépítőnek tartotta, egy, a kikötők és csatornák tisztítására szolgáló gépet talált föl. GALILEI a gépet megvizs-

* DÜHRING. i. m. p. 16.
(*) A tudománytörténet mai álláspontja az, hogy ő maga ilyen kísérletet nem tett, mert írásaiban erre való utalás nem található, márpedig Galilei bizonyára nem mulasztott volna el emléket állítani egy ilyen eseménynek. Simon Stevin viszont kimutathatóan elvégezte e kísérletet. [NF]


85

gálván, annak hasznavehetetlenségét mechanikai törvények alapján kimutatta.

Ez a nyílt vélemény nagyon bántotta Jánost; ehez járult még a GALILEI ellenségeinek fondorkodása, minek folytán János őt a herczegnél bevádolta.

GALILEI a kitörő vihart előre látva, állásáról önként lemondott, bár a lemondás nagyon nehezére esett, mert atyja időközben elhalálozván, családja gondját neki kellett viselnie.


III.
Galilei Páduában.

GALILEI tudományos működése pizai állomásának elhagyásával nem szakadt meg. UBALDI- és a velenczei SAGREDO-nak pártfogásából a velenczei köztársasághoz tartozó Páduában az ottani egyetemnél a MOLETI halálával megüresedett mathematikai tanszéket nyerte el. Itt bevégezte mindazokat a vizsgálatokat, melyeknek alapját már Pizában vetette.

Előadásaiban annyi újat és érdekeset tudott mondani, hogy tanítványai, kiknek száma nőttön nőtt, őt a legnagyobb figyelemmel és lelkesedéssel hallgatták.

Ez időtájban több rendbeli munkát is írt. E munkák a hadi építést, a gnomonikát, az asztronomiát és a mechanikát tárgyalták. Azonban ez iratok nagy része elveszett, vagy csak később nyomatott ki; a mechanikai tudományról írt műve 1634-ben a MERSENNE fordításában franczia nyelven jelent meg először; * olaszul, a GALILEI kézíratai alapján, csak 1649-ben jelent meg. Ugyanebbe az időszakba teszik GALILEI két új találmányát, a hőmérőt és az arányosító körzőt.** A hő-

* Les mécaniques de Galilée, Paris, 1634.
** Le operazioni de compasso geometrico e militare di G. Galilei, Venezia, 1606. – 1612-ben és 1635-ben új kiadások jelentek meg.


86

mérőre később még visszatérünk; az arányosító körző (közönséges körző, melynek szárai a csuklón túl megnyújtvák), a hőmérőnél csekélyebb fontossága mellett is gyakorlati haszna miatt – igen kedvező fogadtatásban részesült. GALILEI több ilyen körzőt készíttetett, s ezeket az ismerősei között szétosztotta. Mindamellett, hogy maga GALILEI e körzőt csak mathematikai tréfának nevezte, a milanói CAPRA személyében mégis akadt ember, a ki ezt a találmányt annektálni [itt: bitorolni] akarta. GALILEI megelégedett avval, hogy kimutatta, miszerint a CAPRA körzője az ő körzőjének csak hibás másolata.

GALILEI Páduában még a Ptolemaeus rendszerét tanította. * A KOPERNIKUS rendszerével már Pízában ismerkedett meg, de azt azonnal elfogadni nem volt hajlandó. Hogy milyen hatást gyakorolt reá az utóbbi rendszer, az legjobban kitűnik a Dialogo-ban közzétett eme szavaiból:

"Elvégeztem a bölcseletet, midőn Rostockból bizonyos CHRISTIANUS VURSTITIUS, KOPERNIKUS tanítványa jött ide, s ennek rendszeréről egyik tanintézetben számos hallgatóság előtt előadásokat tartott. Én azt hivém, hogy a legtöbben egyedül az ujság varázsától vonzatnak oda, s meg lévén győződve, hogy az valami hírnévre vágyó bolondnak a rendszere, hallani sem akartam. Néhány hallgatóját megkérdeztem, de mindnyájan azt mondák nekem, miként csakis azért látogatják az előadásokat, hogy ezeken jóizűen nevethessenek. Egyikük azonban határozottan azt állítá, hogy korántsem nevetséges dolog az, s mintán komoly és óvatos férfiúnak ismertem őt, sajnálni kezdém, hogy a CHRISTIANUS előadásait lenéztem, s valahányszor csak KOPERNIKUS-nak valamelyik párthivével találkoztam, megkérdezém őt, ha vajjon mindig ily véleményben volt-e. Mindenki azt erősíté, hogy sokáig az ellenkező nézetben volt s egyedül az érvek ereje által meggyőzetve, változtatta meg előbbi véleményét. ... Ugyanazért hinni kezdém, hogy ha valaki

* ARAGO, Not. Biogr., III., p. 244.


87

hátat fordít egy olyan véleménynek, melyet anyja tejével szítt magába s a mely egyszersmind a nagy többségé is, és egy olyanhoz szegődik, melynek kevés párthíve van, s melyet az iskolák elátkoznak és képtelenségnek tartanak, az bizonyára ellenállhatatlan érvek által vonzatott s mintegy erőszakoltatott arra; s ekként ismerni vágytam a kérdés alapját." *

Hogy GALILEI mikor és ki által tért meg, azt eldönteni alig lehet; mert MÄSTLIN, a KEPLER híres tanítója, dicsekedett ugyan, hogy GALILEI-t ő nyerte meg a KOPERNIKUS tanának, de az erre vonatkozó adatok nem megbízhatók. MÄSTLIN-t különben már az is gyanússá teszi, hogy ő csak mint privát ember volt kopernikánus, mert mint tanító nemcsak szóval, hanem mint az Epitome astronomiae, Tubing. 1582. czímű művéből kitűnik, írásban is Ptolemaeust tanította. Bizonyára a leghelyesebb az a föltevés, hogy GALILEI is "az ellenállhatatlan érvek által vonzatva" tért meg.

Az első hat év letelte után GALILEI az állomásában újabb hat évre megerősíttetett. Olaszországból és a külföld minden részeiből Páduába tódultak a tanulók. GHERARDINI és VIVIANI szerint Gusztáv Adolf svéd király is, a hadi tudományokat tanulmányozandó GALILEI-t hallgatni Páduába jött. VENTURI kétségbe vonja ezt, mert nem tekintve azt, hogy okmányilag nem bizonyítható, miszerint Gusztáv Adolf valaha Itáliában volt, Gusztáv Adolf 1594-ben született s GALILEI már 1640-ben elhagyta Páduát, tehát Gusztáv Adolfnak 13 éves korában kellett volna GALILEI-t hallgatnia. VENTURI szerint az valamely Gusztáv nevű más svéd herczeg, talán XIV. Erik fia lehetett. **

1604-ben a Serpentarius (kigyóhordozó) nevű csillagzatban feltünt egy új csillag, mely 18 hónap után elenyészett. Ez a jelenség GALILEI-nek épen úgy mint KEPLER-nek, alkalmat adott arra, hogy ARISTOTELES-nek a világ változhatatlan-

* CANTÙ, Világtörténelem, XII, 1012.
** LIBRI, i. m. p. 200.


88

ságáról szóló tanát megtámadja. A peripatetikus tanok szerint változások csak a földön mehetnek végbe, s ez a fölfogás az akkori világnézlet talpköve volt. GALILEI bátor föllépése ellenségei körében heves oppozicziót szült, sőt a már említett CAPRA, kinek GALILEI egy ízben már a körmére koppantott, vele nyilvánosan szembeszállani merészkedett. GALILEI most sem maradt adós, s viszonzásul Difesa di G. Galilei contra alle calumnie ed imposture di Baltasario Capra ecc. czímű művét írta, mely 1607-ben Velenczében jelent meg.

Egy rosszakaratú egyén a velenczei tanácsnál bevádolta GALILEI-t, hogy Marina Gambával házasságtörésben él. A szigorú tanács azt felelé, hogy ha ez a vád csakugyan igaz, akkor GALILEI-nek családja föntartására több pénzre van szüksége; minélfogva fizetését 320 forintra emelte. *


IV.
Galilei fölfedezései a messzelátóval.

GALILEI 1609. tavaszán Velenczébe utazott, s itt arról értesült, hogy Móricz nasszaui herczeg Hollandiából olyan műszert kapott, melylyel a messzefekvő tárgyakat úgy lehet szemlélni, mintha ezek a közelben volnának. VIVIANI szerint GALILEI-nek magának sikerült volna egy olyan lencse-kombinácziót föltalálnia, mint a milyenből a hollandi messzelátó állott (gyűjtő tárgylencse és szóró szemlencse). De majdnem bizonyos, hogy GALILEI az ő messzelátóját hollandi minta után készítette, mert sehol sem nevezi magát a messzelátó föltalálójának, sőt a Sidereus Nuncius czímű híres művének bevezetésében még azt is bevallja, hogy az ezen találmányról elterjedt hírnek csak akkor adott hitelt, mikor a hír egy levélben, melyet Párisból kapott, megerősíttetett.

* CANTÙ, i. m. XII. p. 1013.


89

Páduába visszatérve, nagy buzgalommal látott az akkoriban méltán csodált műszer javításához. Fáradságát siker koronázta, mert ugyancsak az 1609-dik év augusztus havában a velenczei tanácsnak olyan messzelátót küldött, melynek térátható ereje a hollandi csövekét messze fölülmúlta. E csővel a tárgyakat harminczszoros nagyítással lehetett látni s a képek oly tiszták voltak, hogy azt csillagászati czélokra is lehetett használni, mit az akkori hollandi csövekről nem lehetne elmondani, mint ezt HUYGHENS KONSTANTIN, a híres HUYGHENS KERESZTÉLY atyja, egy már 1637-ben DIODATI-hoz írt levelében is bizonyítja.

GALILEI maga is elutazott Velenczébe, hogy messzelátójának szerkezetét és használatát megmagyarázza. Néhány hétig ott kellett maradnia, mert az új csodát mindenki akarta látni. A piazettát, a tornyokat és tetőket esténként ellepték a tudni és látni vágyó szemlélők, hogy az égnek addig ismeretlen csodáit megbámulják, nappal pedig az Adriai-tengeren ringó hajókat szemlélték. A velenczeiek azt hitték, hogy e készülék segítségével az ellenséget mindenkor meglephetik vagy kikerülhetik.

A nagylelkű tanács GALILEI-t gazdagon megjutalmazta, s eddigi fizetését megháromszorozva, tanári állomásában élte hossziglan megerősítette.

Bármily tökéletlenek voltak is a GALILEI eszközei a jelenkoriakhoz képest, mégis azok alkalmazásával eddig nem ismert tények egész csoportját fedezte föl. Meglepő észleleteit az 1610-ben Velenczében kiadott s már föntebb említett Sidereus Nuncius etc. czímű művében tette közzé.

E műnek hosszú teljes czímét * egyszersmind tartalomjegyzékének is tekinthetjük. GALILEI a mű elején azt mondja, hogy

* Sidereus Nuncius, magna longeque admirabilia spectacula pandens, suspiciendaque proponens unicuique, praesertim vero Philosophis atque Astronomis, quae a Galileo Galilei patricio florentino, patavii gymnasii publico mathematico, perspicilli nuper a se reperto beneficio, sunt observata in Lunae facie, Fixis innumeris, Lacteo circulo, Stellis nebulosis, apprime vero in quatuor planetis circa Jovis stellam disparsibus intervallis atque periodicis celeritate mirabile circumvolutis; quos nemini in hanc usque diem cognitos, novissime Auctor deprehendit primus, atque Medicea Sidera nuncupandos decrevit.


90

költséget és fáradságot nem kimélve, sikerült olyan eszközt szerkesztenie, mely a tárgyakat majdnem ezerszeresen nagyítja, s a melylyel megtekintve, azok harminczszorta közelebbeknek lenni látszanak. Ezután leírja, hogy a Holdnak hegyekkel borított fölülete van, s egyszerű eljárást is közöl e hegyek magasságának meghatározására; a Tejút és a ködfoltok apró csillagok halmazának látszanak; a szabad szemmel nem látható csillagok a távcsővel láthatóakká válnak. A többi között fölemlíti, hogy a Plejádok csillagzatában 36 csillagot látott, holott a régiek csak hatot vagy hetet ismertek.

GALILEI 1610 jan. 7-én a Jupiter három holdját fedezte föl, s hat nappal később a negyediket. 1612-ben már közzé tette a holdak keringési idejét, s e holdaknak a föld holdjánál sokkal gyakrabban előforduló fogyatkozásait a geografiai hosszúság meghatározására ajánlotta.

A jupiterholdak fölfödözésében GALILEI-nek vetélytársai akadtak a német SIMON MARIUS és az angol HARRIOT személyében. MARIUS (1570–1624) a brandenburgi fejedelem udvari mathematikusa és csillagásza volt, és Mundus Jovialis anno 1609 detectus etc. Norimb. 1614. czímű művében azt állította, hogy 1609 deczember hó utolsó napjaiban a jupiterholdakat egy jó messzelátó segitségével észrevette. MARIUS a holdakat, a fejedelmének tiszteletére, Sidera brandenburgica-nak nevezte. De a MARIUS által készített táblázatok, melyek a holdak mozgásának kiszámítására szolgáltak volna, oly rosszak voltak, hogy azok alapján GALILEI őt abba a gyanúba fogta, hogy a holdakat nem is látta, sőt midőn MARIUS az arányosító körzőt is a maga találmányának adta ki, GALILEI őt nyilvánosan plagiátornak nevezte. Mindazonáltal KEPLER, s később CASSINI úgy vélekedtek, hogy lehetséges, hogy MARIUS a holdakat észlelte, de nem tudta, hogy


91

tulajdonképen miféle tüneménynyel van dolga. * Hogy a holdak föltalálója HARRIOT volna, ez teljesen megczáfoltatott.

GALILEI-nek az az ajánlata, hogy a jupiterholdak fogyatkozásai a geografiai hosszúság meghatározására alkalmaztassanak, nagy föltűnést keltett, mert az akkor már nagyfokú hajózásra nézve kiváló fontosságú lehetett volna. A szélességet elegendő pontossággal meg tudták határozni, de a hosszúság meghatározása még rendkívül tökéletlen volt. Eleintén a hajó sebességéből s a mágnestű meghatározta irányából, később pedig a holdfogyatkozás egyidejű észleleteiből következtettek a hosszúságra. De holdfogyatkozás sokkal ritkábban fordul elő, semhogy abból gyakorlati hasznot lehetett volna húzni, holott a jupiterholdak valamelyikének a fogyatkozása két napi időközökben ismétlődik. Azonban a GALILEI ajánlata sem lendített sokat az ügyön, mert GALILEI nem volt képes a jupiterholdak mozgását előre pontosan meghatározni. Mindazonáltal a hollandi keletindiai társaság, melyet kiterjedt hajózása miatt a tárgy nagyon érdekelt, GALILEI-t értékes ajándékokkal jutalmazta, s később, midőn GALILEI már vak volt, Arcetri-be két csillagászt küldött, nevezetesen BLAUEW-et, a Tycho tanítványát, és VAN DER HOVE-t, hogy GALILEI-nek a számításainál segítségére volnának.

GALILEI a Sidereus Nuncius-t gazdag jutalom reményében több európai uralkodónak megküldötte, s valószínűleg a jutalomra való kilátás folytán tette a Medici nevet is az ég boltozatjára, mert a Jupiter holdjait a Medici-ek tiszteletére medicei csillagoknak nevezte.

Ha GALILEI mindezt csak jutalomra való kilátás fejében tette volna is, az önzés vádja őt a legkevésbbé sem illetheti, mert, ha vagyont szerezni törekedett, ezt csak azért tette, hogy tudományos vizsgálatainál a kellő eszközökkel bőven rendelkezhessék.

Úgy látszik, hogy akkoriban az uralkodók nagyon kaptak

* MONTUCLA, i. m. II. p. 315.


92

az e féle megtiszteltetéseken, mert a franczia udvar ajándékokkal kecsegtette GALILEI-t, ha új csillagokat fedezvén fel, azokat a Bourbonokról nevezi el! *


V.
Galilei visszamegy Pizába, – Asztronomiai újabb fölfedezései.

GALILEI, ki egy idő óta a Medici-eknél már amúgy is újra nagy kegyben állott, most fényes fölfedezéseivel elismerést, sőt az említett nomenklaturájával hálát is vívott ki. Midőn ugyanis II. Cosimo, GALILEI egykori tanítványa, lépett a trónra, első teendője volt, hogy GALILEI-t hazájába visszahívja. A meghívás föltételei rendkívül kedvezőek valának: a nagyherczeg őt udvari mathematikusává s a pízai egyetemhez 1000 scudi évi fizetéssel a mathematika első tanárává nevezte. GALILEI e mellett még arra sem köteleztetett, hogy állandóan Pízában lakjék s évenként csak 60 előadást kellett tartania.

GALILEI elfogadta a meghívást, s 1610 május havában Belisario Vintá-hoz, a nagyherczeg titkárához intézett levelében még csak azt az óhajtását fejezte ki, hogy ne csak a nagyherczegi mathematikus, hanem még a filozófus czímet is viselhesse, "mert biztosíthatom önt, írja a titkárnak, hogy több évig tanulmányoztam a filozófiát (természetfilozófiát), mint a hány hónapig a mathematikát."

A köztársasági szabadságot a fejedelmi kegygyel fölcserélvén, ugyancsak 1610 augusztus havában új hivatalát elfoglalta.

Legtöbbnyire a nagyherczeg nyári lakásain, vagy pedig SALVIATI barátjának alla Jelve nevű villájában tartózkodott. A nagyherczeg utóbb GALILEI társaságát alig nélkülözhette.

Az 1610. év szeptember havában GALILEI a csillagos égen újabb fölfedezéseket tett, nevezetesen pedig a Vénus és Mars-

* CANTÙ, i. m. XII. p. 1016.


93

nak a holdunkéihoz hasonló fázisait és a Saturnus gyűrűit fedezte föl.

Az utóbbi észleletről már a Sidereus Nuncius-ban tett említést, de azt kimagyarázni még nem tudván, a prioritás biztosítása végett, anagrammába rejtette. Az anagramma értelme ez volt: altissimam planetam tergeminum observavi, azaz "a legtávolabbi planétát háromszorosnak láttam," mert a gyűrűket az ő távcsövével külön megkülömböztetni nem tudván, azokat a bolygóval összeolvadva látta. A Vénus és Marsra vonatkozó fölfedezését hasonló okokból a Cynthiae figuras aemulatur mater amorum, "a szerelem anyja utánozza a Diána formáit" értelmű anagrammába rejtette. Végre szintén 1610 okt. havában fölfedezte a napfoltokat és a napfáklyákat, s a napfoltok mozgásából a Napnak tengely körüli forgására következtetett.

A Venus fázisai és a Nap tengely körüli forgása a világegyetem változatlanságát hirdető peripatetikus tanokon új csorbát ütöttek. GALILEI e fölfedezéseiből nagy reményeket merített; az 1612-ben CESI-hez intézett levelében a többi között ezeket mondá: "Előre sejtem, hogy ezek az új dolgok a pseudofilozófiának temetési szertartásai, vagy inkább a vége s az utolsó ítélet napja lesznek. El vagyok készülve arra, hogy hallani fogok nagy dolgokat, melyeket a peripatetikusok proklamálnak, hogy bebizonyítsák az egek változatlanságát, melyről nem tudom, hogy mi módon fogják azt megmenteni és fönntartani, mintán maga a Nap ilyen föltűnő változásokat tár a szemeink elé!"

A napfoltok fölfedezését még két tudós tulajdonítja a magáénak. Ugyanis SCHEINER, kinek érdemeiről alkalmilag meg szólani fogunk, a napfoltokat ez időtájban szintén fölfedezte s észleleteit Marcus Welser augsburgi polgármesterrel – jezsuita rendtársaitól való félelmében – pseudonym levélben közölte. Az aristotelesi tanok szerint a Nap a legtisztább tűz volt!

Welser e leveleket GALILEI-vel közölte, s ez utóbbi szívesen elismerte, hogy a SCHEINER találmánya az övétől független


94

és SCHEINER csak annyiban tévedett, hogy a foltokat a Nap előtt levő bolygóknak tartotta. SCHEINER később belátta a tévedését s a napfoltokat szorgalmasan észlelte, sőt azokat a csillagászati távcső segítségével objektíve is előállította, s ily módon Miksa herczegnek bemutatta. *

A másik tudós, ki a napfoltok fölfedezésére igényt tarthat, a frízlandi FABRICIUS JÁNOS (1564–1615), ki a napfoltokat szintén objektiv és subjektiv úton észlelte s észleleteit De maculis in sole czímű művében ismertette. Ez a mű 1611-ben jelenvén meg, a GALILEI észleletei FABRICIUS előtt ismeretesek még nem lehettek.

GALILEI a napfoltok ügyében Welserhez 3 levelet irt; e levelek a következő czímek alatt jelentek meg.

G. Galilei Epistola ad Marcum Velserum de Maculis solaribus, Flor. 1612;

De Maculis solaribus et stellis circa Jovem errantibus accuratior disquisito ad M. Velserum, Aug. Vind. 1612.

E tárgyra vonatkozik még a következő irata is:

Istoria e dimostrazioni intorno alle Macchie Solari e loro accidenti, compresse in tre lettere scritte all' illustrissimo Sgr. Marco Velsero, Roma, 1613.


VI.
A Galilei elleni viharok előjelei. – Galilei Rómába utazik. – Hydrostatikai műve.

GALILEI-nek az asztronomia terén tett fölfedezései voltak első sorban azok, melyek neki elismerést, tiszteletet, sőt bámulatot szereztek.

GALILEI, kezében a messzelátóval, olyan bűvésznek látszott, ki az ég ismeretlen régióit fölfedezi és az emberi tudásnak – legalább a térre vonatkozó – határait korlátlanul kiterjeszti.

* POGGENDORFF, i. m. p. 200.


95

Nem csoda tehát, ha GALILEI maga is igen nagy véleménynyel volt fölfedezéseiről, s e véleményében állandóan megmaradt. A DIODATI-hoz 1638-ban intézett leveleinek egyikében ezeket mondá: "Az ég, a világ, az universum, melyet csodálatos észleleteimmel és szembetűnő bizonyítékaimmal százszor és ezerszer nagyobbá tettem, mint a mekkorának valamennyi megelőző század tudósai tartották, most nekem oly kicsiny és szűk, hogy alig terjed a testem által betöltött téren túl." *

GALILEI fölfedezéseiben a legcsattanósabb az volt, hogy azok mindannyian a KOPERNIKUS tanát támogatták; GALILEI pedig már évek óta buzgó kopernikánus volt, mit már az 1597-ben KEPLER-hez írt levelében is kifejezett. E levélben azt is mondja, hogy csak akkor fogja az időt elérkezettnek látni, hogy a KOPERNIKUS tana mellett nyiltan föllépjen, ha többen fognak úgy gondolkodni mint KEPLER.

Mivel pedig ez az idő nem sokára elérkezett, GALILEI előtt a bajok és szenvedések forrásai is megnyíltak. GALILEI fölfedezései nem voltak hipothézisek; azokat mindenki, kinek távcsöve volt, saját szemeivel láthatta. És épen ez keserítette el a KOPERNIKUS tanának ellenségeit, kiknek túlnyomó többsége az egyház szolgálatában állott. Ezek a buzgóságukban annyira mentek, hogy szellemi vakságuk önkéntelen bizonyítékai mellé még testi vakságot sem rösteltek magukra erőszakolni. Így például CHRISTMANN JAKAB heidelbergi tanár az 1612-ben közzétett Nodus Gordius-ában a jupiterholdakat szemfényvesztésnek nevezi; CLAVIUS, "a legtudósabb jezsuita" pedig azt állította, hogy a jupiterholdakat csak olyan készülékkel lehet szemlélni, mely azokat először megteremti; SIZZI, flórenczi csillagász tagadta, hogy hét bolygónál több lehetne, mert hét ága volt a

* ARAGO ezt a helyet, melylyel GALILEI egyébiránt csak a vaksága okozta szenvedéseinek akart kifejezést adni, a GALILEI szerénytelenségére való kiérezhető czélzással hozza föl (Not. Biogr. III. p. 263.)


96

héber gyertyatartónak, s hét hónap alatt fejlődik ki tökéletesen a magzat; a Jupiter holdjainak kigúnyolására álarczos menetek rendeztettek! * Hogy a sötétség bajnokainak a szemét a Jupiter holdjai nagyon bántották, ezen nem kell csodálkoznunk, mert épen e holdak bizonyították a Földnek a többi bolygókkal való rokonságát, s azt, hogy a világűrben a Földön kívül még más czentrum is van.

SAGREDO, GALILEI-nek velenczei barátja, mindjárt fölismerte a veszélyeket, melyek GALILEI-nek Flórenczbe való átköltözéséből eredhetnének, s aggodalmait az 1611-ben GALILEI-hez intézett levelében nyiltan kifejezte. Valóban, a GALILEI új állomása csak anyagilag volt kedvező. A tanítás szabadsága sehol sem volt olyan nagy, mint az akkor még hatalmas és republikánus Velenczében, a honnét a jezsuiták ki valának tiltva, holott Toscanában nemcsak szabadon működhettek, hanem még az ifjú fejedelemre jelentékeny befolyást gyakoroltak. De GALILEI mindezt csak akkor látta át, mikor az ellene kitörendő vihar előjeleit már nagyon is világosan észlelhette.

GALILEI 1611-ben meghívás folytán Rómába utazott, s e városban négy hetet töltött. A rómaiak ép oly kiváncsiak voltak GALILEI-t és fölfedezéseit saját szemeikkel látni, mint a mennyire óhajtotta GALILEI, hogy fölfedezéseit minél szélesebb körrel megismertethesse. GALILEI fölvétetett az "Accadémia dei Lincei" tagjai sorába s csakhamar a közfigyelem és tisztelet tárgya lett. "Ha a régi köztársaságban élnénk, a kapitóliumon oszlopot állítanánk neki," ezt írta GALILEI-ről DEL MONTE bíbornok II. Cosimonak.

Rómában, vagy rövid idővel visszatérte után készíté GALILEI az olaszországi első mikroskópot, sőt VIVIANI szerint GALILEI volna annak föltalálója. Egy önmaga készítette mikroskópot 1612-ben Zsigmond lengyel királynak küldött.

GALILEI 1612-ben Flórenczben kiadta Discorso intorno alle

* CANTÙ, i. m. XII. p. 1016.


97

cose che stanno in su l'acqua o che in quella se muovono czímű művét, mely a fizikai tanok egész csoportjára új fényt vetett, s mely LAGRANGE szerint azért is kiválóan jelentős, mert a hydrostatika abban tárgyaltatik először a virtuális sebességek elvének alkalmazásával. * E mű megírására alkalmat adott egy a nagyherczeg környezetében levő társaság, melyben a testek úszása is a szőnyegre került; a peripatetikusok azt állították, hogy a testek vizbemerülése függ a formájuktól. GALILEI ezt a nézetet megczáfolandó, nevezett munkáját írta.

A peripatetikusok hevesen megtámadták a GALILEI iratát. GALILEI védelmét egyik tanítványára, CASTELLI-re bízta, holott egy másik tanitványa, a flórenczi BARDI, a hiúzok akadémiájában bemutatott kísérletekkel igazolta mestere tanainak helyességét.


VII.
Nyilt támadások Galilei ellen. – Galilei Rómába megy, hol Kopernikus tanát átokkal sújtják. – Vitája Sarsival.

GALILEI a napfoltok fölötti vita alkalmával Welserhez intézett egyik levelében a KOPERNIKUS tanának nyíltan és határozottan pártját fogta; CASTELLI-hez 1613. decz. 21-ikén írt levelében pedig a szentírásnak a tudományos kutatásokkal való összefüggését, azaz tulajdonképen össze nem függését fejtegette, különösen kiemelvén, hogy a szentírás szavait nem szabad szószerinti értelemben venni. Azonban ez a levél, melynek másolatai Flórenczben közkézen keringtek, még több alkalmat adott arra, hogy a GALILEI elleni oppositió mindinkább a vallásos térre vitessék, a mi annyival is inkább föltűnő, mert KOPERNIKUS korszakalkotó művének megjelenése óta már hetven év telt el, s bár voltak a csillagászok körében

* LAGRANGE, Mechanique analitique, Par. 1788, p. 127.


98

is olyanok, kik, mint például a híres TYCHO, a KOPERNIKUS tanát a lelkük üdvösségével összeférhetetlennek tartották: az egyház nagyobb agitatiót még sem fejtett ki. Persze, a GALILEI fölfedezései hangosan hirdették, hogy mindaz, mit a thorni kanonok ildomosságból hipothézisnek nevezett, nem hipothézis, hanem a megtestesült valóság s az ellentábor méltán tartott attól, hogy GALILEI nagy tekintélye a KOPERNIKUS tanának a lehető legnagyobb nyomatékot fogja adni.

A GALILEI elleni méltatlan háború 1618-ban, tehát ugyanabban az időtájban, melyben KEPLER az ő törvényeivel a KOPERNIKUS tanára rá tette a koronát, tört ki. COCCINI dominikánus szerzetes ment először az ütközetbe, a Mária Novella templom szószékéről prédikálván az eretnek GALILEI ellen. A motto a Józsue 10. fej. 12. verse volt, s az Apostolok Cselekedetei 1. fejezetéből vett eme szavakat: ti galiléi férfiak, mit álltok s mit bámultok az égre? GALILEI-re és híveire szó szerint alkalmazta s ezután kimutatta, hogy a mathematika ördögi mesterség, s hogy a mathematikusokat mint minden eretnekség szerzőit, valamennyi keresztény országból ki kellene űzni. A dominikánusok tudatlansága végre annyira ment, hogy GALILEI-re ráfogták, hogy a veszélyes De revolutionibus orbium coelestium-ot ő írta! Végre maga a dominikánus generális is megröstelte a dolgot. "Szerencsétlenségemre nekem kell megfelelnem mindazokért az ostobaságokért, melyeket harmincz- vagy negyvenezer barát elkövet," így panaszkodott a generális GALILEI előtt.

COCCINI, hogy GALILEI-t tényleg is bevádolja, ez utóbbinak CASTELLI-hez írt levelének egyik másolatát Rómába küldötte. GALILEI látván, hogy most már az önvédelem terére kell lépnie, levelek útján törekedett, hogy magát a méltatlanul fölhozott vádak alól fölmentse. Egy római érsekhez intézett levelében a többi között kiemelte, hogy KOPERNIKUS jó katholikus s jámbor kanonok volt, kit X. Leo pápa a naptárjavítás ügyében a lateráni zsinatra is meghívott, s hogy III. Pál pápa elfogadta a művének dedikáczióját, végre, hogy csak a szerzetesek személyes


99

gyűlölete készteti őket az alattomos támadásokra. GALILEI-nek sikerült is a fölvilágosodottabb papokat megnyugtatnia; így például FOSCARINI karmelita egyik levelében kimutatta, hogy a KOPERNIKUS tana a dogmákkal összeegyeztethető, sőt DIDACUS STUNICA augusztinus, GALILEI védőjeként lépett föl.

De épen ezek az egyház kebeléből kiinduló védelmek a római szentszék féltékenységét még inkább fölkeltették, s mivel a dominikánusok egyre durvábban léptek föl, GALILEI tanácsosnak tartotta, hogy magát V. Pál pápa előtt személyesen tisztázza, minélfogva 1615-ben a nagyherczeg által Orsini bíbornokhoz intézett ajánló levél kiséretében Rómába utazott.

Kezdetben jól ment minden, mert GALILEI a személye ellen irányzott ármányokat földerítvén, ellenségeit lefegyverezte, sőt a képmutató COCCINI őt személyesen fölkereste, tőle a legnagyobb alázattal bocsánatot kért s magát bármily elégtételre késznek nyilatkoztatta.

De GALILEI a félsikerrel nem akart megelégedni: a nagyherczeg titkárához írt levelében kijelenté, hogy ő nem csak a maga ügyét tartozik védelmezni, hanem mindazokét, kik KOPERNIKUS most már nyolczvan éves tanának hívei s hogy ő e tannak tiszteletet és elismerést akar kivívni. GALILEI a papok előtt bővebben fejtegette, hogy az egyháznak egész tekintélyét koczkáztatják, ha még tovább is megtámadják azt a tant, melynek helyességét immár megdönthetetlen tények bizonyítják.

Azonban a GALILEI terve épen nem sikerült, mert a pápa az ügyet a Sant'Uffizionak, az inquiziczió index-congregacziójának adta megvizsgálás végett. A kongregáczió, mely leginkább GALILEI ellenségeiből állott, 1616. február 20-ikán közzétette az itéletét, mely szerint az az állítás, hogy a Nap mozdulatlanúl áll a világ közepében, badar, hamis és eretnek vélemény, mert homlokegyenest ellenkezik az Írással; az az állítás pedig, hogy a Föld nem mozdulatlan, sőt hogy naponként a tengelye körül forog, szintén badar, hamis és téves föl-


100

tevés. Mindazok az iratok (köztük a FOSCARINI-é is), melyek a KOPERNKUS tanát hirdették, eltiltattak mindaddigra, míg a bennök levő téves nézetéktől, hogy t. i. a Föld mozog és a Nap áll, meg nem tisztittatnak. A tisztogatással pedig GAËTANO érsek bízatott meg.

Ez az itélet a GALILEI személyét közvetetlenül nem érintette ugyan, de mivel ügyét az itélet daczára is mind hevesebben védelmezte és Orsini bibornok is a pártját fogta, a pápa meghagyta az inquizicziónak, hogy GALILEI fölött is itéljen. Az 1616. márcz. 5-én hozott s a pápa által megerősített itélet pedig kimondotta, hogy GALILEI-nek a Föld mozgásáról való nézetei tévesek és eretnekek.

A pápának nyiltan kitörő ellenséges indulata arra késztette Guicciardinit, Toscanának római követét, hogy a nagyherczeget értesítse, miszerint nagy veszélyek idéztetnének föl, ha GALILEI még tovább is pártfogoltatnék, s miután előadta a Rómában történteket, kijelentette, hogy a római ég nagyon veszélyes, különösen "az olyan pápa alatt, ki gyűlöli a tudományokat és tehetségeket, s aki ki nem állhatja sem az újításokat, sem pedig az elmésségeket, elannyira, hogy mindenki őt utánozni igyekszik, s hogy azok, kik tudnak valamit, ha kevés eszük van, tudatlanoknak tettetik magukat, hogy gyanút ne keltsenek s az üldözéseket elkerüljék!" *

GALILEI véleményét az itélet kihirdetése után is védelmezni akarván, nem szívesen, s csak akkor tért vissza hazájába, midőn a visszatérésre a nagyherczeg titkárától hivatalos fölszólítást kapott, s a midőn már személyes biztonságát is fenyegetve látta.

Ezután fölváltva Flórenczben és az Arcetri melletti villájában tartózkodott. Az asztronómiával egy ideig nem foglalkozván, a római szentszék egyelőre nem is zaklatta. Hatalmas pártfogójának, II. Cosimonak halála után falusi magányába

* LIBRI, i. m. IV. p. 239.


101

vonult vissza, hol baráti körben kedves tudományaival foglalkozott. Betegségtől gyakran gyötörtetve, újabb vizsgálatokat nem hajtott végre, mindössze egy binokulár távcsövet, melyet ő celatone-nak nevezett, állított össze. Főfoglalkozása abban állott, hogy az új naprendszerre vonatkozó iratait sajtó alá rendezte.

Csak 1623-ban lépett föl egy új irattal, melylyel azonban új ellenségeket szerzett magának. Ugyanis egyik barátja, GUIDUCCI, 1619-ben az 1618-ban megjelent három üstökösről közzétett egy értekezést, melyben a GALILEI nézeteire támaszkodva GRASSI jezsuitának ugyanerre a tárgyra vonatkozó iratát élesen birálgatta. Erre GRASSI Lotario Sarsi álnév alatt egy újabb iratban nem annyira GUIDUCCI mint inkább GALILEI ellen hevesen kikelt, ami GALILEI-t arra késztette, hogy 1623-ban kinyomassa a következő művét: Il Saggiatore, nel quale con bilancia esquisita e giusta si ponderano le cose contenute nella libra astronomica e filosofica di Lotario Sarsi.

E műből kitűnik, hogy GALILEI-nek épen úgy mint az ellenfelének az üstökösökről téves nézetei voltak, mert azokat, miként a holdudvarokat, melléknapokat és a szivárványt, csupán optikai tüneményeknek s nem égi testeknek tartotta, de e mellett más tüneményekről és a természettudományok módszeréről nagyon helyes észrevételeket tett.

GALILEI e művével, téves nézetei daczára is, legyőzte ellenfelét, ki most már csak kedvező alkalomra várt, hogy magát GALILEI-n megboszulja.

Az alkalom nem sokáig váratott magára, mert nem sokára megkezdődött a GALILEI-re nézve oly szomorú kifejlődésű dráma "második fölvonása."


102


VIII.
Galilei kiadja a Dialogo-t és Rómába idéztetik.

Kevéssel a Saggiatore megjelenése előtt Maffeo Barberini bibornok VIII. Orbán név alatt pápává választott. Az új pápa, ki még bibornok korában GALILEI-nek személyes barátja és nagy tisztelője volt s 1620-ban költött latin ódájában GALILEI-t mint a napfoltok és a Jupiterholdak fölfedezőjét dicsőítette, mint pápa is GALILEI iránt kezdetben nagyon kegyesen viselte magát. A pápai kegynek többszörös nyilvánulásai teljesen megérlelték GALILEI-nek azt a szándékát, hogy a naprendszerről való nézeteit közzé tegye. Mivel iratai 1630-ban már rendben voltak, azokkal Rómába ment, hogy a kinyomatásra az engedélyt kieszközölje. A kéziratot a főczenzor, Riccardi dominikánus, GALILEI-nek egykori tanítványa, vizsgálta meg, s mivel abban több olyas dolgot talált, melyek a KOPERNIKUS rendszerét nem eléggé hipothézises színben tüntették föl, azt kijavíttatta s két hónap múlva a kinyomtatásra az engedélyt megadta.

GALILEI az engedélylyel Flórenczbe tért vissza, hogy a még hiányzó dedikácziót s a tartalomjegyzéket összeállitsa. Ennek megtörténte után munkáját kiadás végett Rómába, a hiúzok akadémiájának küldötte el, de CESI, ez akadémia alapítója, időközben meghalván, az akadémia egyelőre föloszlott. Mivel az 1631-ben kiütött pestis a pápai államok és a Toscana közötti közlekedést nagyon megnehezítette, a mű kiadása is fönakadást szenvedett. Azonban GALILEI-t barátai egyre bíztatták, hogy művét Flórenczben adja ki, s csakugyan, hosszas ide-oda írogatás után megengedtetett, hogy a mű kinyomattassék, de csakis a flórenczi czenzúra újabb vizsgálata után.

A flórenczi czenzúra a Rómából kapott szigorú instrukcziók daczára enyhén járt el; végre 1632-ben megjelent a


103

párbeszéd a legfontosabb két világrendszer: a ptoleméusi és a kopernikusi fölött: Dialogo di Galileo Galilei, dove nei congressi di quattro giornate si discorre sopra i due massimi sistemi del mondo, Tolomaico e Copernicano, proponendo indeterminatamente le ragioni filosofiche e naturali tanto per l'una quanto per l'altra parte.

E mű, mint a czíme is mondja, a ptoleméusi és a kopernikusi rendszer összehasonlítása. Az összehasonlítás három személy között folyt, úgymint SAGREDO és SALVIATI, GALILEI-nek időközben elhalt barátai, és egy harmadik, GALILEI által SIMPLICIÓ-nak nevezett személy között; ez a SIMPLICIO védelmezte a ptoleméusi rendszert. Mindamellett hogy a KOPERNIKUS rendszerének helyessége a párbeszédekből világosan kiderül, végre mégis SIMPLICIÓ-nak van igaza! Hogy mily jelentése volt eme fogásnak, avval valamennyi olvasó tisztában volt.

A GALILEI párbeszédei, melyek az akkoriban uralkodó peripatétikus világnézletet általánosságban is élesen kritizálják, rendkívüli hatást keltettek. De épen ez a hatás a leghevesebb támadások indító okává vált. A cesenai CHIARAMONTI, pizai professzor, GALILEI ellen rendszeres vádiratot szerkesztett, s hogy a hatás annál nagyobb legyen, iratát Barberini bibornoknak, a pápa unokaöcscsének ajánlotta. GALILEI-t eretnekséggel vádolták, sőt némelyek még azt is állították, hogy a párbeszédbeli SIMPLICIO senki más, mint maga a jóhiszemű pápa, ki a nyomtatásra az engedélyt adta, s kit GALILEI most hála fejében kajánul csuffá tesz.

A pápa, azelőtt GALILEI-nek jó barátja, most elkeseredett ellenségévé vált. Azt a nézetet, hogy GALILEI csakugyan szántszándékkal boszantotta a pápát, újabb időkben BIOT újra fölelevenítette, anélkül azonban, hogy kellő történelmi érveket fölhozna. *

* BIOT, Mélanges scientifiques et littéraires, Paris, 1858, II. pp. 454, 458, III. p. 21.


104


IX.
A Galilei pöre.

GALILEI ellen kongregáczió hivatott össze. Ez az ítélőszék bibornokokból, theologusokból és mathematikusokból állott, akik azonban mindannyian a GALILEI ellenségei valának; CHIARAMONTI, a pízai professzor, szintén köztük díszelgett. A kongregáczió elhatározta, hogy GALILEI, ki a tizenhat évvel ezelőtt kiadott tilalmat, melynek folytán a KOPERNIKUS rendszerét terjeszteni nem szabad, a bibliára és vallásra egyaránt veszélyes könyvével áthágta, az inquiziczió elé Rómába idézendő.

GALILEI 1632. okt. 1-én kapta meg a kedélyét mélyen sújtó idézést. Hiába iparkodott, hogy az ellene intézett vádakat tudományos magyarázatokkal elhárítsa; II. Ferdinánd nagyherczeg hiába tett lépéseket a GALILEI érdekében; tekintélyes papok hiába támogatták a nagyherczeg kérelmét: az öreg és beteg férfiúnak egyre súlyosodó szembajával pestises vidékeken keresztül Rómába kellett mennie (1633. jan. 20.). Az utazás 25 napig tartott, mert Ponte Centinonál, a pápai államok határán, 20 napig kellett vesztegelnie.

Elitéltetése előtt eléggé jól bántak vele; jobban mint némely író állította. Niccolini, a nagyherczeg követe, őt igen előzékenyen fogadta, s két hónapig magánál tartotta. Mivel a GALILEI barátai, különösen pedig a nagyherczeg az ő érdekében minden lehetőt elkövettek, azt hitte, hogy a fölzúdult vihar le fog csendesedni. De a pápa hajthatatlan maradt, s GALILEI-nek az inquiziczió palotájába kellett hurczolkodnia, ahol azonban kényelmesen bútorozott szobákat bocsátottak rendelkezésére, sőt még azt is megengedték neki, hogy félig zárt kocsiban a Villa Medici kertjében sétakocsizást tehessen; az eledeleket a Niccolini szolgája hordta neki.


105

Bár az inquiziczió ilyes kedvezményeket halandónak addig még nem tett, ellenfelei a dolog lényegére nézve hajthatatlanok maradtak. GALILEI aprilis 12-ikén jelent meg először az ítélőszék előtt, ahol először is meg kellett esküdnie, hogy a tárgyalások menetéről senkinek semmit sem fog szólni. Apr. 30-ikán volt a második kihallgatás, s ugyanezen a napon a betegségére való tekintetből Niccolinihez a Villa Medicibe küldötték.

A vád oda irányult, hogy ő az 1616-ban határozottan eltiltott kopernikusi tant védelmezte s evvel az eretnekség gyanújára adott okot. GALILEI avval mentegetődzött, hogy a dialogusaiban ezt a tant nem mint igazságot tárgyalta, hanem csak a mellette, valamint a ptoleméusi tan mellett fölhozható érveket és ellenvetéseket adta elő, annélkül, hogy a kérdést az egyik vagy másik tan javára eldönteni akarta volna. Az inquiziczió erre – a maga szempontjából helyesen – azt felelte, hogy ő az elátkozott tant valószínűnek tüntette föl, már pedig egy, az Írással ellenkező tan még csak valószínű sem lehet! *

GALILEI továbbá fölhozta, hogy a dialogust a kinyomtatás előtt a czenzura elé terjesztette, s a czenzura beleegyeztével adta ki. Erre azt válaszolták, hogy az engedélyt ravaszúl eszközölte ki, mert az 1616-iki tilalmat elhallgatta. GALILEI kijelentette ugyan, hogy olyas tilalomra, mely szerint a KOPERNIKUS tanát semmiféle módon (*) sem volna szabad tárgyalni, nem emlékszik. Erre fölmutatták az 1616-iki jegyzőkönyvet, mely e tilalmat világosan föltüntette. Mivel e jegyzőkönyv aláirásokkal nem volt ellátva, némely történetiró abban a véleményben van, hogy az hamisítvány volt. **

Junius 22-ikén kellett negyedszer és utoljára megjelennie az inquiziczió előtt. Az ítéletet a Minerva nevű dominikánus klastromban hirdették ki neki.

* REUSCH, Hist. Zeitschrift, 1875, III. p. 133.
(*) A kulcsfontosságú "bármi módon tanítani" (quovis modo docere) szavakat a periratoknak Galilein számonkért korábbi dokumentumaiba utólag hamisították be. Ld. Tímár László: Galileo Galilei. Budapest, 1991. pp. 57–61. [NF]
** REUSCH, i. h.


106

E hosszú okirat szerint a józan észszel és az Írással egyaránt ellenkező eretnekes tanok tanításában, hirdetésében és terjesztésében bűnösnek találtatván, mindenek előtt a tévtanait elátkozni s esküvel visszavonni tartozik. "Nehogy pedig – így végződik az itélet – a te súlyos és veszélyes tévedésed és tevékenységed mindenkorra büntetlen maradjon, s hogy ezután óvatosabb légy és másoknak, hogy hasonló bűnöktől tartózkodjanak, intő például szolgálj: elhatározzuk, hogy a Galilei Dialogusai czímű könyv nyilvános rendelettel eltiltassék, téged pedig a Szent Officiumban tetszésünk szerint meghatározandó időre formális börtönre itélünk és üdvös penitenczia fejében elrendeljük, hogy a következő három év folyamában a két bűnbánó zsoltárt hetenként elmondjad, fönntartván magunknak a hatalmat, hogy a föntebb mondott büntetéseket és penitencziákat akár egészben, akár részben, módosíthassuk, megváltoztathassuk, vagy bármily időre kiterjeszthessük."

GALILEI késznek nyilatkozott, hogy magát mindezen föltételeknek és büntetéseknek aláveti. A 70 éves beteg férfiú az inquiziczió tagjai előtt térden állva s az evangeliumra esküdve, tanait visszavonta, s esküjét írásban is kiállította. Az esküminta a következő volt:

"Én GALILEO GALILEI, ki a flórenczi néhai VINCENZO GALILEI fia és 70 éves vagyok, méltóságtok előtt, a kereszténység általános birodalmának főtisztelendő bibornokai és az eretnekes rosszakarat ellen való inquizitorok előtt térdelve, a magas és szent evangéliumra tekintve s azt a kezeimmel érintve, esküszöm, hogy mindazt, amit a római apostoli és katholikus szentegyház tanít, hirdet és elfogad, mindig hittem, most is hiszem s Isten segedelmével ezután is hinni fogom. És mivel ez a Szent Officium nekem törvényes úton megparancsolta, hogy hagyjak föl avval a téves nézettel, mely szerint a Nap a világ középpontja és mozdulatlanul áll, s a Föld nem a középpontja és mozog, s mivel ezt a nézetet sem föntartani, sem védel-


107

mezni, és semmi módon szóval vagy írással bebizonyítani nem tudtam, s később, mintán nekem már megmagyaráztatott, hogy nevezett tan a szentirással ellenkezik, oly könyvet írtam és nyomattam ki, melyben az elátkozott tant tárgyaltam és nagyon hathatós okokkal támogattam, anélkül, hogy azt bebizonyítottam volna: mindezeknél fogva avval az eretnekséggel, mintha azt állítottam és hittem volna, hogy a Nap a világ középpontja és mozdulatlan, ellenben a Föld nincsen a középpontban és mozog, nagyon is gyanusíthatónak ítéltettem."

"Hogy ezt az ellenem nem ok nélkül emelt vádat méltóságtoknak s minden katholikus kereszténynek lelkéből kiirtsam, nevezett tévedéseket és eretnekségeket, s általában minden véleményt, mely az egyháznak ellenére van, becsületes szívvel s nem tettetett hittel elátkozom és kárhoztatom; esküszöm arra is, hogy a jövőben semmi olyast, ami ellenem hasonló gyanút kelthetne, mondani vagy írni nem fogok, s ha egy eretneket vagy az eretnekséggel gyanúsítható egyént ismernék, azt a Szent Officiumnak, vagy az inquizitornak, vagy pedig egyházkerületi püspökömnek föl fogom jelenteni. Ezen kívül esküszöm, és igérem, hogy mindazokat a penitencziákat, melyeket a Szent Officium rám szabott, vagy rám szabni fog, pontosan szem előtt tartani s elvégezni fogom; s ha megesnék rajtam – mitől Isten őrizzen, – hogy szavaimat, igéreteimet, fogadásaimat és esküimet megszegném, akkor alávetem magamat mindazoknak a testi és lelki büntetéseknek, melyeket a kánoni szent jog s egyéb általános és különös határozatok az ilyen bűnösökre szabnak. Isten engem úgy segéljen, és az ő szent evangéliuma, melyet kezeimmel érintek."

"Én GALILEO GALILEI esküdtem, esküvel visszavontam és igértem s magamat a föntebbiekre köteleztem, minek hiteléűl az esküvel való visszavonásomnak ez okiratát sajátkezűleg aláírtam s Rómában a Minerva klastromban 1633. jun. 22-én szóról-szóra elmondottam."


108

"Én Galileo Galilei, mint föntebb sajátkezűleg esküvel visszavontam." *

Hogy GALILEI az eskü elmondásakor csak egy ingben állott volna, s az eskü után a lábával toppantva halkan ezt mondta volna, hogy E pur si muove: a fölkapott mesék országába tartozik. A mult századbeli írók minderről semmit sem említenek.

A LIBRI által fölállitott s azóta sokat vitatott ama nézet, mely szerint GALILEI a torturának is alá vettetett, ** egészen biztos történelmi adatokon nem nyugszik ugyan, de tekintve a GALILEI pöre körülményeit s azt hogy e nézetnek az "aljas rágalom" szavakkal való megbélyegzése még nem czáfolat, a tortúra kérdése minden esetre fölvethető.

A szabad buvárlat bajnokai ellen intézett merényletek a GALILEI idejében nem voltak ritkák; a véleményszabadságot sok kiváló szellemnek életével kellett megváltania.

A nagyeszű GIORDANO BRUNO 1600-ban Rómában mint hitehagyott elevenen elégettetett. Az a körülmény, hogy BRUNO a KOPERNIKUS híve volt, s azt állította, hogy minden állócsillag egy-egy Nap, mely körül bolygók keringenek, továbbá hogy naprendszerünkben több bolygó van, mint a mennyit szabad szemmel láthatunk: lényegesen hozzájárult ahhoz, hogy a máglyára hurczoltassék.

ANTONIO DE DOMINIS, spalatói érsek, a szivárvány igazi elméletének híres föltalálója és a Respublica ecclesiastica szerzője 1624-ben börtönben mult ki; holttestét az inquiziczió kiásatta s máglyára vettette.

ANTONIO OLIVA, az Accademia del Cimento kiváló tagja, jóval a GALILEI elitéltetése után (1668) a tortúra kínjait avval kerülte el, hogy börtönének ablakából kiugorva, önmaga oltotta ki életét.

* Ezt az eskümintát RICCIOLI jezsuita Almagestum novum, Bononiae, 1651, czímű művében őrizte meg.
** LIBRI, i. m. IV. p. 259.


109

BRUNO nagyobb bátorságot tanusított mint GALILEI. A máglya előtt így kiáltott föl: "Az itélet, melyet most előttem fölolvastatok s az irgalmas Isten nevében kihirdettetek, nektek talán több félelmet okoz mint nekem." Valóban a pápa hatalmán ütött csorbák óvatosságra intették az avval visszaélő inquizitorokat, s a fejedelmi protekczió mellett ez a körülmény nagy befolyással lehetett arra, hogy GALILEI-vel, kit az olasz nemzet már akkor is büszkeségének tekintett, enyhébben bántak.

Mindezek csak általános konjektúrák. Van azonban a GALILEI ellen hozott itéletben egy hely, melyből közvetetlenül a tortúrára lehet következtetni. "Miután nekünk úgy tetszett, mondja az ítélet, hogy te a véleményedről nem mondottad a teljes igazságot, szükségesnek találtuk, hogy a szigorú vizsgálatra térjünk át." A szigorú vizsgálat (rigorosum examen) pedig az inquiziczió nyelvén a tortúrát jelenti; külömben is, az inquiziczió szabályai szerint a vádlottnak ama nyilatkozatait, melyek kéteseknek és nem őszintéknek látszottak lenni, mindig a tortúra követte. Ehhez járul még, hogy GALILEI ez időtájban bélszakadásban szenvedett, miből azt is következtették, hogy rajta a tortúrának azt a nemét (il tormento alla corda) alkalmazták, melynek az a betegség rendes következménye szokott volt lenni. Maga GALILEI, ki a hallgatást esküvel fogadta, a tortúráról soha sem szólott semmit, de mindenkor nagyon nehezére esett, ha az inquiziczió előtt történt dolgokról kérdezték.

Az egyedüli körülmény, mely a kínzásnak ellene mondani látszik, az, hogy GALILEI-vel mind az elitéltetése előtt, mind pedig azután, aránylag elég jól bántak. De ne feledjük, hogy GALILEI-nek befolyásos pártfogói voltak; s különben is kész volt minden elégtételre, másrészről pedig, hogy a szerzetesek dühe még a GALILEI sírján túl is terjedt. Testamentumát megsemmisíteni, holttestét pedig pellengérre állítani akarták. *

* LIBRI, i. m. IV. p. 265.


110

Különben is, véleményünk szerint, a testi tortúra kérdése csak mellékes szerepet játszhat ama szellemi tortúra mellett, melyet GALILEI tényleg kiállott. Nézeteit a meggyőződése ellenére esküvel kellett visszavonnia, meg kellett tagadnia az évek hosszú során át nagy fáradsággal tett fölfedezéseiből vont következtetéseket; igaznak kellett mondania azt, miről erősen meg volt győződve, hogy hamis; végre esküvel kellett igérnie, hogy az igazságot többé nem hirdeti, s az igazsággal szemben spionná alacsonyodik le!

Ez rövid története annak a hirhedt pörnek, mely itélőszékét és biráit örökre megbélyegezte.


X.
Galilei fogsága. – Dinamikai munkája. – Szenvedései és halála.

GALILEI az inquiziczió itélete folytán börtönbe vettetett, de fogsága nem sokáig tarthatott, mert a carcert a Villa Mediciben töltendő házi áristommá változtatták át. A pápa később megengedte, hogy fogsága hátra levő idejét hazájában, Sienában, az érseki palotában tölthesse. PICCOLOMINI, a sienai érsek, GALILEI tanítványa és barátja volt, s mint ilyen őt nagyon szívesen fogadta. De az a parancs, mely szerint GALILEI-nek az érseki palotát nem volt szabad elhagynia, őt mélyen sujtotta. A pápa végre megengedte neki, hogy Arcetriban, a saját villájában tartózkodhassék, de egyszersmind szigorúan meghagyta, hogy tudományos férfiakkal ne érintkezzék s a házában nagyobb társaságot össze ne gyüjtsön. Később még az is megengedtetett neki, hogy orvosi segély igénybe vétele miatt néha Flórenczbe mehessen. E városban (1638) a nagyherczeg és ennek udvara által őszinte örömmel és szívélyességgel fogadtatott.

Mivel GALILEI, amint kissé szabadabban mozoghatott, tudományos munkásságát újra fölvette, az inquiziczió közegei argus-


111

szemekkel ügyeltek reá, s iratait, a mennyiben ezek a kezök ügyébe akadtak, irgalmatlanúl elpusztították. A szerzetesek most sem szűntek meg, hogy őt gyalázzák, rágalmazzák és anti-katholikus tanok terjesztésével vádolják. Némely olasz író szerint az inquizicziótól fenyegető leveleket is kapott.

Hogy ily körülmények között a már amúgy is mélyen sujtott GALILEI helyzete mindinkább rosszra fordult, könnyű elképzelni. De ez még mind nem volt elég: szellemi gyötrelmeihez családi bajai és egyre súlyosbodó testi szenvedései járultak. GALILEI-nek Marina Gamba-tól két leánya, Giulia és Pollisana és egy Vincenzo nevű fia volt. Leányai apáczákká lettek, de nem való az, hogy atyjukat a sienai tartózkodása alatt gyakran meglátogatták. 1634-ben Pollisana meghalt, mely eset GALILEI-t rendkívül megszomorította.

GALILEI szembaja egyre rosszabbra fordult, s 1637-ben egyik szemére egészen vak volt; hallását részben már 1626. évben elveszíté. De GALILEI-nek csak az érzékei s nem a szellemi tehetségei tompúltak el. 1636-ban fejezte be legjelentősebb s legkitűnőbb művét, mely azonban csak 1638-ban Leydenben nyomatott ki Discorsi e dimostrazioni matematiche intorno a due nuove scienze attenenti alla meccanica ed ai movimenti locali di G. Galilei. Con un' appendice del centro di gravità d' alcuni solidi czím alatt. E mű tartalmára később még visszatérünk. A félig vak GALILEI 1637-ben tette asztronómiai utolsó fölfedezését, a Hold parallaktikns libráczióját, mely által megmutatta, hogy a Hold nem egészen egy- és ugyanazt az oldalát fordítja felénk, hanem a fölületének látható része északról dél felé és keletről nyugat felé elmozdúlni látszik.

GALILEI 1640-ben már teljesen vak és siket volt. Vakságának legfőbb oka az volt, hogy a Napot fénytompító nélkül észlelte. E bajaihoz még álmatlanság, búskomorság és szaggatások járultak. MINCAZIO barátjához intézett levelében szenvedéseit igy írja le: "Az engemet környező sötétségben a természet különféle dolgai fölött töprengek, s fáradt fejemet – bár


112

mint óhajtom is – nyugalomra nem hajthatom. Szellememnek ez a folytonos munkálkodása elrabolja minden álmomat s mindinkább apasztja erőmet. A sors nem elégszik meg avval, hogy sötétséggel övez körül, hanem még, elviselhetetlen fájdalmamra, szememből könnyek árját fakasztja."

Ez a szomorú állapot nem tartott sokáig, mert GALILEI 1642. jan. 8-án az Arcetri melletti Giojello villában, legkedvesebb tanítványai, TORRICELLI és VIVIANI-nak karjai között, az inquiziczió képviselőinek jelenlétében, meghalt. Olaszország pantheonjában, a flórenczi Santa Croce templomban temettetett el. De csak 1737-ben érkezett el az az idő, melyben sírját az őt tisztelő utókor méltó emlékkel jelölhette.

Így végezte pályafutását az a férfiú, kit a sors arra szemelt ki, hogy a tudományok szövétnekével az elmúlt századok sötétségét eloszlassa, a jövendő századoknak pedig vezérlő tűzoszlopa legyen. Meghalt, mint az egyház rabja, mert teljes szabadságát haláláig sem nyerte vissza. Gyászos sorsa a római szentszéknek mindenkorra szennyfoltja fog maradni. (*) A GALILEI elleni küzdelem a sötétségnek a világosság elleni küzdelme volt, melynek GALILEI áldozatul esett ugyan, de eszméi diadalmaskodtak. Küzdelméből kitűnik, hogy a sötétség ármányai az értelem világát kioltani s a felvilágosodás folyását megállítani képtelenek. Mondják ugyan, hogy a GALILEI ellen tulajdonképen nem az egyház, hanem a keresztény vallás magasztos alapelveivel kajánul handabandázó inquiziczió és személyes érdekek harczoltak. De ez az inquiziczió épen az egyház közege volt, s az egyház legfőbb intézőinek tudtával, beleegyeztével, sőt biztatásával végezte el a maga gyászos dolgát. Az a körülmény, hogy a vallás ürügye alatt néha a protestánsok s más felekezetek is durva intolerancziákat követtek el, a dolog lényegén mit sem enyhíthet.

GALILEI valamennyi következő század háláját vívta ki. Honfitársainak iránta való határtalan tiszteletében minden művelt nemzet osztozik.

(*) Az e könyvben alább részletesen ismertetett enyhülés odáig vezetett, hogy 1979-ben II. János Pál pápa elismeréssel szólt Galileiről az Einstein-centenárium kapcsán. Végre 1992-ben elérkezett a pillanat, amikor ugyanez a pápa ünnepélyesen rehabilitálta Galileit, és egyháza nevében sajnálattal szólt a neki kijutott igazságtalan bánásmódról: "Tragikusan alkalmazott szerencsétlen döntés volt az 1633-as Galilei elleni per... Hiszen egyszer és mindenkorra bebizonyosodott, hogy az egyház itt hibát követett el; az akkori teológusok tévedtek, amikor Galilei ellenében azt állították, hogy a Föld áll a világegyetem középpontjában... ezért a per tanulságaiból, a történtekből a világnak tanulnia kell... – II. János Pál "zseniális tudósnak és igaz keresztény hívőnek" nevezte Galileit, és figyelmeztetésével ("Önmagunk hatáskörének tudatosítására van szükség, hogy hasonló eset a jövőben ne fordulhasson elő!") véglegesen lezártnak nyilvánította az inkvizíciós gondolkodás korszakát. – Ld. Tímár László: Rettegések évszázadai. Budapest, 1992. pp. 135., 142. [NF]


113


XI.
Galilei személyisége; fia. – iratainak kiadása.

GALILEI magas termetű, szép arczvonásokkal bíró férfiú volt. Szemei élénken ragyogtak; haja vöröses vala. Szellemének élénkségével s kedves modorával kellemes emléket idézett elő mindazokban, kik vele, ha csak egyszer is, érintkeztek. Ellenségeivel szemben nyugodtan, de mindig a kellő erélylyel lépett föl s ellenük az értelem és az elmésség fegyverein kívül egyéb eszközt nem használt. A mások szellemi tulajdonjogát a legnagyobb tiszteletben tartotta, de megkivánta, hogy az ő tulajdonjogait is mások tiszteletben tartsák.

GALILEI-nek VINCENZO nevű fia a fizika történetében annyiban szerepel, a mennyiben atyjának tudományos vizsgálatainál segítségére volt, továbbá ingás órákat is állított össze, melyek eszméjét atyjától örökölte.

VINCENZO volt az örököse a GALILEI kéziratainak is, de ezeknek nem a legjobb sorsuk volt. Ugyanis COSIMO, a VINCENZO fia az öregatyja kéziratainak egy részét – talán lelkiismerete vallásos sugalmazása folytán – elégette, de a másik részét VIVIANI megmentette az enyészettől. VIVIANI nem találta jónak és időszerűnek, hogy e kéziratokat a III. Cosimo uralkodása alatt kiadja, minélfogva azokat pinczéjében elásta! Ez értékes papírok egy része TOZETTI szerint a következő sajátságos módon mentetett meg az enyészettől.

1793. tavaszán a híres NELLI doktor és LAMI Flórencz közelében egy a hídhoz czímzett vendéglőben akartak reggelizni. Útközben egy kolbászkereskedőhöz tértek be, s ennél megvettek egy bolognai kolbászt, mely papirba takartatott. A vendéglőbe megérkezvén, NELLI észrevette, hogy a kolbász takarója GALILEI-nek egyik levele volt; mintán azt kendőjével, a mennyire lehetett, megtisztogatta, zsebre dugta, a nélkül, hogy


114

a leletéről LAMI-nak csak egy szót is szólott volna. A városba visszatérve, NELLI elment a kolbászkereskedőhöz, ki neki elbeszélte, hogy ilyen kéziratokat fontszámra egy előtte ismeretlen inastól gyakran vesz. NELLI megszerezte a kereskedőnél levő papirokat, s miután több napon át az ismeretlen inas megjelenésére várt, bizonyos összegért megszerezte mindazt, ami még meg volt ez értékes kincsekből, melyeket VIVIANI 90 év előtt elrejtett. *

E kéziratok jelenleg a nagyherczegi könyvtárban helyezvék el.

Hogy a GALILEI iratai részben elkallódtak, ennek egyrészt maga a szerző volt az oka. GALILEI, különösen eleintén, nem igen törődött avval, hogy iratai a nyomtatás útján megőriztessenek. Így eshetett meg, hogy a helyek megerősítéséről, a gnómonikáról, s a gömbről írt művei elvesztek. Az utóbbi írat később a GALILEI neve alatt megjelent ugyan, de az abban kifejtett nézetek és okoskodások nem vallanak GALILEI-re. **

GALILEI kéziratait és ezek másolatait tanítványainak és barátjainak használat végett szívesen átadta, mi többrendbeli visszaélésre adott alkalmat. Említettük, hogy a mechanikát tárgyaló munkája először franczia nyelven jelent meg. Az első olasz kiadás 1649-ben Ravennában a következő czím alatt jelent meg: Della scienza meccanica edelle utilità che si cavano de gl' Istrumenti di quella, opera cavata da manuscritti dell' Eccellentissimo Matematico G. Galilei.

Föltűnő, hogy épen annak a műnek, mely a mechanika czímét viseli, a GALILEI mechanikai iratai között a legkisebb fontossága van. A mű czíme is mutatja, hogy a GALILEI korában a mechanika szó még nem jelentette a mozgásoknak és a mozgások okainak tudományát; ez a mű is csak a gépekkel foglalkozik; a mű végén van egy rövid értekezés az ütközésről. Ellen-

* ARAGO, Not. Biogr. III.
** LIBRI, i. m. IV. p. 184.


115

ben a mechanikai főmunka csak "a mechanikához tartozó két új tudományt illető párbeszédek" czímét viseli.

GALILEI az ARIOSTO és TASSO értéke fölött keletkezett vitában élénk részt vett, minek eredménye a Considerazioni al Tasso, Venezia, 1793. czímű műve volt. GALILEI az ARIOSTO híve volt; az Orlando furioso-t kívülről tudta. Szerinte TASSO-t olvasni ARIOSTO után, annyi, mint ugorkát enni dinnyére. De öreg korában megváltoztatta nézeteit; midőn egyszer Arcetriben kérdezték, hogy mi volna a határozott véleménye Tassoról, feleletében elismerte, hogy a Tasso költeménye nagyon szép, de az Ariostoé mégis több gyönyört szerez neki.

GALILEI összes művei csak nagyon későn jelenhettek meg, mert a dialógus az eltiltott könyvek indexébe azonnal fölvétetett. Az első kiadás, mely 1656-ban jelent meg Bolognában Carlo Manolessi által, mindössze két kötetből állott. Ezt követte az 1718-iki flórenczi három kötetes kiadás. Teljes kiadást a külföldön sem lehetett rendezni, mert az inquiziczió befolyása valamennyi katholikus országra kiterjedvén, a veszélyes tan terjesztése külön rendeletekkel és köriratokkal akadályoztatott meg. * Francziaországban a mindenható RICHELIEU a Föld mozgását határozottan tagadta s buzgalmában annyira ment, hogy még a Sorbonne-t is a KOPERNIKUS tana elleni föllépésre akarta kényszeríteni. 1616 óta az index valamennyi kiadásában olvasható volt, hogy egyáltalában mindazok a könyvek, melyek a KOPERNIKUS rendszerét tanítják, az eltiltottak közé számítandók. A híres XIX. Benedek pápa ezt a tilalmat megszűntette ugyan, de a KOPERNIKUS eredeti kiadása, a KEPLER egyik könyve s a GALILEI dialógusai egészen a jelen századig tiltva maradtak. Bottari a GALILEI összes műveit 1744-ben Páduában kiadván (4 kötet), a gyűteménybe a dialógusokat is fölvette ugyan, de a nyomtatási engedélyt az egyháztól csak úgy nyerhette meg, hogy a GALILEI-re kimondott ítéletet és az

* REUSCH, i. h. p. 141.


116

esküvel való visszavonást a mű elején közzétette. A GALILEI összes műveinek 1808-iki milanói 13 kötetes kiadása már nem járt evvel a czeremóniával.

1820-ban történt, hogy SETTELE, a pápai könyvczenzor s az optika és asztronómia tanára, meg akarta tagadni a nyomtatási engedélyt egy oly könyvtől, mely a KOPERNIKUS rendszerét nem mint hipothézist tanította. Azonban VII. Pius pápa az ügyet a szt. officium határozatától tette függővé. A hozott határozat folytán a kinyomtatás megengedtetett, de mivel némely jámbor férfiú még mindig nehézségeket támasztott, a kérdés az inquiziczió elé került, s a bíbornokok minden ellenvetés daczára kinyilatkoztatták, hogy 1820 óta Rómában minden könyv, mely "a modern asztronómusok általános nézetét" terjeszti elő, kinyomtatható. VII. Pius pápa 1822-ben ezt a határozatot megerősítette. Az index 1835-iki kiadásából a KOPERNIKUS, KEPLER és GALILEI művei kihagyattak.

A GALILEI műveinek legújabb kiadása * II. Lipót toskanai nagyherczeg kezdeményezése folytán 1842 és 1856 között jött létre. A nagyherczeg GALILEI-nek ezen az úton fényes emléket állítandó, a szétszórt kéziratokat nagy költséggel összegyűjtötte. E kiadás (15 kötet) a legteljesebb és leggazdagabb, mert GALILEI-nek addig ki nem adott értekezéseit és leveleit mind magában foglalja.


XII.
A dynamika megalapítása.

A hatás, melyet GALILEI kortársaira gyakorolt; a fényes eredmények, melyeket fáradhatatlan munkássága szült; az a

* La Opere di G. Galilei, prima edizione completa, condutta sugli autentici manoscritti palatini, direttore prof. Eug. Albèri, Firenze 1842–1856, 8o; Supplemento, 1 vol. Firenze, 1856, 8o.


117

hatalmas lökés, melylyel a természettudományoknak új és egészségesebb alapra fektetett művelését megindította, még pedig nem csak szavak, hanem a saját élő példája által: mind oly dolgok, melyek a tudományok történetében párjukat ritkítják. A GALILEI halála után egy egész évszázadig az ő munkássága volt a fizika vezércsillaga; ő volt a középpont, mely körül az utána következő búvárok tevékenysége forgott.

A GALILEI szülte hatásban sajátságos jelenség az, hogy épen az általa kivívott eredmények kevésbbé fontos részének, optikai és asztronómiai fölfedezéseinek jutott az a szerep, hogy hírét és tekintélyét a legmagasabb polczra emelje, hogy aztán evvel a tekintélyével mind a saját korára, mind pedig az utókorra üdvös hatást gyakoroljon, mert a tudományok történetében GALILEI olyan példa, melynél a személyes tekintély a tudománynak csakis hasznára volt. GALILEI-nek nevezett fölfedezései a tudományokat nagy mértékben gazdagították ugyan, de érdemeinek csak kisebb részét teszik, a mit már az a körülmény is bizonyít, hogy nevezett fölfedezéseit tőle függetlenül kevéssel előtte vagy utána, mások, nálánál sokkal kisebb tehetségűek is megtették, s a melyekhez LAGRANGE szerint "csak távcső és kitartás kellett." *

Hogy GALILEI épen az asztronómia terén nem jutott oly mértékben a dolog velejére, mint a mechanikai téren, ez már onnét is kitűnik, hogy a KEPLER híres fölfedezéseit egészen elejtette. Az Astronomia nova 1609-ben, a Harmonices mundi 1619-ben, a GALILEI dialógusai pedig csak 1632-ben jelentek meg, s azokban mégis azt állította, hogy a bolygók pályáiról bizonyosat tudni nem lehet, mire világos példa a Mars, "mely még mai napig is gúnyolja a csillagászokat." Pedig GALILEI KEPLER-t nagynak, "irígylendő nagynak" nevezte! GALILEI megelégedett avval, hogy a KOPERNIKUS tanát a legutolsó részletekig érvényre emelje, s hogy az ellenkező nézetek tarthatat-

* LAGRANGE, Méch. anal., Par. 1788, p. 159.


118

lanságát kimutassa, s épen ez oknál fogva a kortársai által annyira megcsodált asztronómiai fölfedezései életére és sorsára döntő befolyást valának gyakorlandók.

Ez utóbbi körülmény késztetett bennünket arra, hogy a GALILEI asztronómiai fölfedezéseit, még pedig a leghíresebbeket, közelebbről az életrajzában tűntessük föl. Így tehát az az utólagos föladatunk maradt, hogy a mechanika és fizika körül szerzett rendkívüli érdemeit világosítsuk meg.

GALILEI a dynamika alapjait a Discorsi e dimostrazioni matematiche etc. czímű művével vetette meg. LAGRANGE Mécanique analitique híres művében ezeket mondja: "A dynamika a gyorsító és a lassító erőknek, s az ezek által szükségképen előidézett változó mozgásoknak a tudománya. Ezt a tudományt tisztán az új kornak köszönhetjük, GALILEI vetette annak alapjait." * GALILEI a dynamikai művének czímében méltán mondhatta, hogy új tudományokról (nuove scienze) beszél, mert ő előtte a természettudományoknak ez az ága nem volt; az ARISTOTELES ide vonatkozó tanait mai napság már senki sem számítja a dynamikához! A GALILEI gondolatainak mélysége, szellemének önállósága és átható találékonysága a dynamikai vizsgálataiból tűnik ki leginkább. De egyszersmind szembetűnővé válik az az ingovány is, melyen a peripatétikus tanok állottak. ARISTOTELES azt ajánlotta tanítványainak, hogy ne tanulják a mathematikát; GALILEI ezt az ajánlatot nagyon helyesnek találta, "mert a stagyrita [azaz: Arisztotelész] elméleteire nézve mi sem veszedelmesebb, mint a geométria; ez földeríti azok minden tévelyét és hamis látszatát."

A mechanika másik része, a statika, már egészségesebb alapon állott: azon az alapon, melyre azt ARCHIMEDES fektette. De ARCHIMEDES-sel alig törődött valaki, mert a tudósok bálványa ARISTOTELES volt. GALILEI-nek jutott az a föladat is, hogy az ARCHIMEDES statikáját javítsa és tovább fejleszsze.

* LAGRANGE, i. m. p. 158.


119

Dynamika nélkül az egész fizikának nem volt helyes alapja; a mozgások törvényeinek ismerete nélkül tudományos fizikáról szó sem lehetett. Jelenleg már minden tünemény végső okát mozgásra, vagy általánosabban és helyesebben mondva, az anyag térbeli elhelyezkedésének viszonyaira vezetjük vissza. Ha tehát valaki a végső okok tanát megállapította, akkor az illetőt méltán tekinthetjük az egész fizika megalapítójának. Ebben, s csak második sorban a fölkarolt tárgyak sokoldalúságában, rejlik a GALILEI alapító érdemeinek elvi jelentősége.

GALILEI dynamikai jelleme nemcsak vizsgálataiból, hanem még előadásából is kitűnik: bár a latin nyelvben kitűnően járatos volt, mégis inkább az élő olasz nyelvet használta; s nyelvezetének különösen párbeszédekben nyilvánúló élénksége hű tüköre a szelleme dynamikai mozgékonyságának. *

Hogy fogalmunk legyen arról, hogy a GALILEI idejében az erőkről és a mozgásokról miféle nézetek voltak elterjedve és csalhatatlanoknak tartva, elég lesz, ha fölemlítjük a következőket.

A mozgások fölosztattak természetesekre és erőszakosakra. Az előbbeniekhez tartoztak például az égi testek körmozgása s a szabad esés, az utóbbiakhoz tartozott pl. a hajított testek mozgása. ** Azt senki sem tudta, hogy egy test, melyre egy erő csak hatott, egyenletesen és egyenes vonalban mozog. Ha valamely egyenletesen mozgó test megállott, ennek okát nem külső erőnek, hanem a testre folytonosan működő erő megsemmisűlésének tulajdonították. A testek nehezek és könnyűek valának; az előbbeniek a világ czentrumába, azaz a Földre esni, az utóbbiak pedig a földtől eltávozni törekedtek. A gyorsuló mozgás nem egy állandó erőnek volt a hatása: a sebesség növekedését a levegő okozta. Hogy a vízben levő testek ARCHI-

* Mégis, a kor szokásainak engedve, a Discorsi-ban a definicziókat, axiómákat, propozicziókat stb. latin nyelven fogalmazta. A beszélő személyek ugyanazok mint a Dialogo-ban.
** A hajításnál GALILEI is megtartotta a motus violens elnevezést.


120

MEDES törvénye szerint súlyukból veszítenek, azt mindenki tudta, de ismeretlen volt az, hogy e veszteség az alulról fölfelé irányzott nyomásnak az eredménye. A légnyomás okozta tünemények megfejtése pedig a horror vacui körül forgott.

GALILEI arra vállalkozott, hogy ezeket és az ezekhez hasonló nézeteket halomra döntse. Azonban igazságtalanok volnánk, ha e vállalatból, vagy legalább a kezdeményezéséből GALILEI-n kívül mindenkit kiszorítani akarnánk. Nincs olyan haladás, melynek útja, legalább félig-meddig előkészítve nem lett volna. Az úttörés érdeme LEONARDO-t, BENEDETTI-t és UBALDI-t illeti. De ezek az előkészített úton még nagyon is sok göröngyöt hagytak; UBALDI nem is lépte át a statika határait. A GALILEI munkáját csak egyes irányokban könnyítették meg; de a mechanikai tudásnak biztossága és átlátszó tisztasága GALILEI-vel kezdődik.

"A legrégibb dologból, mondja GALILEI, a legújabb tudományt fogjuk napfényre hozni. A mozgásnál mi sem régibb a természetben; és arról a filozófusok összeírta könyvek mit sem tárnak föl." *

E föltáráshoz pedig, a LAGRANGE szavai szerint, rendkívüli tehetség kellett.

Lássuk most a GALILEI munkájának legkiválóbb részeit.


XIII.
Az egyenletesen gyorsuló mozgás.

GALILEI az új tudományt három részre osztotta. Az első rész az egyenletes, a második természetes módon gyorsuló (naturaliter acceleratus), a harmadik pedig az erőszakos vagyis a hajítási mozgásról szól.

* Discorsi, giorn. terza, leydeni kiadás (1638), p. 150.


121

Az egyenletes mozgásra vonatkozó rész, bár GALILEI itt is szabatosította a dolgot, inkább csak bevezetés.

A második rész a nehézségi erő hatásaira vonatkozik. A nehézségi erő okát, "mert erről semmit sem tudhatunk," GALILEI számításba nem hozta; a nehézségi erőt állandónak vette, a mi az ő, a földfelületnek csak egy pontján végrehajtott vizsgálatainál helyes föltevés volt.

A peripatétikus mechanika ellen intézett első támadása, melyre, mint mondják, a pízai dómban észlelt ingalengések adtak alkalmat, a testek szabad esésének tanát tűzte ki czélpontul. Már említettük, hogy GALILEI direkt kísérletekkel bebizonyította vala, hogy a különböző súlyú testek ugyanabból a magasságból leejtve, egyforma sebességgel esnek a földre; később (Páduában) kísérleteit módosította: különböző súlyú testeket ugyanazon a lejtőn gurított le, vagy egyenlő hosszu fonalú, de különböző súlyú ingákat lengetett. Az esési, illetve a lengési idők egyenlőek valának. GALILEI azonnal felismerte, hogy a levegő ellenállásának és a surlódásnak a mozgás törvényeihez csak annyiban van közük, a mennyiben mint külső befolyások e mozgásra zavaró hatással vannak. A kísérlettel nem elégedvén meg, tételének helyességeit elmélkedés útján is igazolta, mondván: ha a leeső testet egyenlő részekre osztva képzeljük, e részek egyidejűleg esnek a földre s e közben az egymáshoz való viszonylagos helyzetüket megtartják, miből következik hogy ha a részeket ismét egyesítjük, mi sem változhatik meg, tehát az egész tömeg oly sebesen esik, mint a részei, a nagy tömeg oly sebesen esik, mint a kicsiny. *

GALILEI tiszta képzetet alkotott a sebesség növekedésének módjáról. Az addig uralkodó nézet szerint az eső test mögött légüres tér keletkezik, s a levegő ebbe a térbe hirtelen betódulván, a testet folytonosan előre lökdösi. E nézet ellenében GALILEI föltette, hogy a test az esésnek mindegyik pillana-

* Discorsi, p. 64.


122

tában a nehézségi erő által újra meg újra megindíttatik, s hogy az új indítás létrehozta sebesség a már meglévőhöz hozzáadódik; tehát mentűl hosszabb ideig esik a test, annál hosszabb időn át kapja az új indításokat, tehát annál nagyobb lesz a sebessége is; rövideden: a sebesség arányos az idővel.

GALILEI előtt föltették, hogy a sebesség arányos a leírt úttal. E föltevés helytelenségét a felsőbb mathematika segítségével könnyen kimutathatjuk, de GALILEI-nek más eszközökhöz kellett nyúlnia. Főtörekvése abban állott, hogy törvényét kísérleti úton igazolja. De mivel a szabadon eső test sebességét bármely időpontban közvetetlenűl megmérni nem lehetett, GALILEI azon volt, hogy a sebességek mérését a befutott útak mérésére vezesse vissza. Erre nézve pedig a következőképen járt el: mértani úton bebizonyította, hogy az útak úgy viszonylanak egymáshoz, mint az idők négyzetei.* Hogy ez a törvény, melynek helyessége az elsőét, a sebességnek az idővel való arányos növekedését tételezi föl, kísérleti úton kimutatható legyen, a szabadon eső testek nagy sebessége miatt nagyon pontos mérő eszköz kivántatnék meg. Jelenleg egy HIPP-féle chronoskop segítségével könnyű volna a kísérletet végrehajtani, de GALILEI idejében az eféle mérő eszközöknek híre-hamva sem volt. De GALILEI feltalálta magát: azon volt, hogy az esést kevésbbé rohamossá tegye, a nélkül, hogy a mozgás természetét máskülönben megváltoztatná. GALILEI a lejtőhöz folyamodott.

Sima sárgaréz golyót pergamenttel bevont csatornán gurított le, s a mozgás alatt eltelt időt egy edény szűk nyílásából kifolyó víz súlyával mérte. Miután az ismételve végrehajtott kísérletei igazolták azt a törvényt, mely szerint az útak a megfelelő idők négyzeteivel arányosak, az első törvényt is bebizonyította.

Most még csak azt kellett megmutatnia, hogy a lejtőn eső testek a szabadon eső testek törvényeit követik. E czélra az

* Discorsi, p. 171.


123

ingát használta. * Fonálra ólomgolyót függesztett, s ezt a golyót a nyugalmi helyzetből kissé félrehúzva leejtette. A golyó a másik oldalon ugyanarra a magasságra emelkedett föl. Ezután az inga fonalát megkurtította s a golyót az előbbenivel egyenlő magasságból ejtette le: a golyó a másik oldalon ismét ugyanarra a magasságra szökött fel. Mindezekből GALILEI először is azt következtette, hogy a sebesség, melyet a golyó a legmélyebb pontban elért, mind a két esetben ugyanakkora volt, a mekkora t. i. akkor lett volna, ha a legmélyebb pontig az ív magasságán át szabadon esett volna, s a második esetben csak az esés ideje kisebbedett meg; másodszor pedig azt következtette, hogy ez a törvény akkor is áll, ha a lengési rövid ívek helyett egyenes vonalakat vennénk, azaz ha a test lejtőn esnék.

E bizonyítás ellen lehet ugyan kifogásokat tenni, de azért más szempontból nagyon is figyelemre méltó. Ugyanis GALILEI különösen kiemelte, hogy a golyónak a legmélyebb pontokban elért egyenlő sebességei olyan indításokat (impeti) képviselnek, melyek a golyót a másik oldalon ugyanarra a magasságra emelik. Ugyanez áll a szabad esésnél is: a testek bizonyos magasságból a földre esvén, akkora impeto-ra tesznek szert, mely képes volna, hogy azokat ugyanarra a magasságra ismét fölemelje. ** GALILEI még azt is megmutatta, hogy egy test, melyet egy a Föld középpontján átmenő csatornába ejtenénk, mire a Föld középpontjába érne, akkora impeto-ra tenne szert, hogy a Föld ellenkező oldalán ismét a felületig emelkednék; innét visszaesve ismét a tulsó oldal felületéig szöknék és így tovább, azaz a test folytonosan ide-oda lengene. Hogy itt GALILEI a nehézségi erőt a Föld belsejében is mindvégig állandónak tekinti, ez oly hiba, mely a felfogás lényegének helyességén mit sem változtathat. †

* Discorsi, p. 167.
** Discorsi, p. 94.
† DÜHRING, i. m. p. 52.


124

Mindezekben a tételekben a később általánosan és határozottan formulázott erő- [energia-] megmaradás elvének első csiráit látjuk.

GALILEI később még a föntebbi eljárástól eltérő módon is megmutatta, hogy a testek a lejtőn egyenletesen gyorsuló mozgással esnek. Ez a bizonyítás azonos avval, mely az erők szétbontásán alapszik, s jelenleg is használtatik. A lejtős esés törvényeiből továbbá azt a tételt vezette le, hogy a testek egy kör függélyes átmérőjén, vagy azokon a húrokon, melyeknek egyik végpontja az átmérő egyik végpontjával összeesik, egyenlő idők alatt esnek le.

A szabad és a lejtős esés törvényeiből GALILEI még számos más következtetést vont. Így például megmutatta, hogy az egymásután következő egyenlő időközökben leírt útak úgy viszonylanak egymáshoz, mint a páratlan számok; hogy ha valamely test bizonyos ideig esnék, s ez idő végével a nehézségi erő hatni megszűnnék, akkor a test a nyert végsebességével egyenletesen tovább mozogna; hogy az ezen egyenletes sebességgel ugyanazon idő alatt leírt út kétszer akkora volna, mint az előbbeni.


XIV.
Mozgási általános törvények. – Hajítás. – Ingamozgás.

A dynamika két alaptörvényét, t. i. a NEWTON-ról elnevezett mozgási törvények elsejét és másodikát GALILEI-nek köszönhetjük.

Az első törvény, a tehetetlenség törvénye, azt mondja, hogy valamely nyugvó test önmagától nem képes a helyzetét megváltoztatni. De ez csak a törvénynek könnyen felfogható s mintegy önmagától értetődő első része, melylyel GALILEI előtt már KEPLER is tisztában volt. A törvény második része, mely szerint a mozgásban levő test nem képes mozgási állapotát, azaz a sebességét és irányát, önmagától megváltoztatni, GALILEI-től ered.


125

GALILEI a hajított testek mozgásánál különösen kiemelte a tehetetlenség törvényét, ámbár addigi vizsgálatainál is hallgatagon föltételezte, a mint ez a sebesség növekedéséről alkotott képzeletéből a leghatározottabban kitűnik. GALILEI az apályt és dagályt is a tehetetlenség törvényével magyarázta, mert szerinte a tétlen víztömeg nem képes a föld gyors mozgását követni, tehát a mögötte levő partokon felhalmozódik.

A második mozgási törvény azt mondja, hogy a mozgás sebességének és irányának változása csak erő által hozható létre, még pedig evvel az erővel aránylagosan.

E törvénynyel szorosan összefüggnek az erők összetételének törvényei, melyekre nézve GALILEI a következő szabályokat állította föl: először, valamely test, melyre egyenlő nagyságú, de ellenkező irányú erők hatnak, egyensúlyban marad; másodszor, ha emez ellenkező irányú erők közül az egyik nagyobb, mint a másik, akkor a test a nagyobbik erő hatásának enged s az erők különbségével aránylagosan mozog; harmadszor, ha valamely testre egymással nem párhuzamos irányú két erő működik, akkor a test annak az egyenköznek átszögellőjét futja be, melynek oldalait a mondott erők irány és nagyság szerint képviselik, s az átszögellő befutására annyi idő kell, mint a mennyit az oldalak egyikének vagy másikának befutása igényel.

A harmadik szabály, mely az elsőt és másodikat magában foglalja, az erők egyenköze tételének neveztetik; ezen alapszik az erők összetételének és szétbontásának elmélete. Ugyanezt a tételt l586-ban a hollandi STEVIN, GALILEI-től függetlenűl állította fel, de STEVIN csak az erők egyensúlyát tartotta szem előtt, holott GALILEI a tételt az erők dynamikai hatásaira való tekintettel formulázta, bár az eme szempontból való fontosságát nem ismerte föl egészen.*

GALILEI volt az első, a ki nemcsak az egyszerű, hanem még az összetett dynamikai feladatok megfejtésével is foglalko-

* LAGRANGE, i. m. p. 7.


126

zott. Az új tudományának harmadik részében a hajítási problémát tárgyalja, s ezt az elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt érdekes feladatot, bár nem az utolsó részletekig, de mégis egészen helyesen megfejtette.

E problemának már GALILEI előtt is voltak művelői. TARTAGLIA, a ki különösen a vegyes harmadfokú egyenletek feloldása által vált híressé, Nuova Scienza, Venezia 1537. czímű művében azt állította, hogy a hajított testek pályájának mindegyik része görbe vonalú. S evvel akkoriban sokat mondott, mert a peripatétikus tanok szerint a hajított testek mozgása a természetes és az erőszakos mozgásból oly formán tevődött össze, hogy a test mozgásának első (erőszakos) stádiumában egyenesben, a második (vegyes) stádiumában körben, a harmadik (természetes) stádiumban pedig ismét egyenes vonalban mozgott! TARTAGLIA tudta azt is, hogy a hajítási távolság 45° emelkedési szögnél a legnagyobb.

GALILEI a vizszintes irányban elhajított test mozgását az egyenletes és az egyenletesen gyorsuló mozgásból kombinálta. * A tehetetlenség törvénye alapján föltette, hogy a vizszintesen elhajított test egyenletes sebességgel és egyenes irányban tovahaladna, ha arra a nehézségi erő nem működnék [hatna]. De GALILEI tudta azt is, hogy a nehézségi erő az elhajított testre csak úgy hat, mint a szabadon eső testre, tehát az akkori ellenkező felfogással szemben tudta azt is, hogy valamely golyó, akár szabadon esik, akár vízszintesen hajíttatik, egyenlő időben esik a földre. A két mozgás kombinácziója után a pályát parabolának (linea semiparabolica) találta.

A ferdén hajított test pályáját szintén parabolának találta, megmutatta, hogy a hajítási távolság állandó hajítási sebesség mellett 45° hajítási szögnél a legnagyobb; oly szögeknél pedig, melyek 45°-nál ugyanannyival nagyobbak vagy kisebbek, a hajítási távolságok egyenlők. Végre megvizsgálta a fölfelé irá-

* Discorsi, p. 237.


127

nyuló függélyes hajítást is, ami őt az egyenletesen lassuló mozgás helyes fölismerésére vezette, mert mind az emelkedési időt, mind pedig a hajítás magasságát helyesen határozta meg.

GALILEI a levegő ellenállására tekintettel nem volt, ámbár azt már CARDANO, a TARTAGLIA híres kortársa figyelembe vette.

Az ingamozgás törvényeit nem vezette le oly körülményesen, mint a hajításét, de azok alapját mégis ő vetette. Ő előtte az ingamozgás a tudományra nézve nem is létezett.

GALILEI, mint már említettük, megmutatta, hogy a lengési idő független az inga súlyától. A második ide tartozó törvény, melyet föltalált, azt fejezte ki, hogy a lengési idők csak az inga hosszúságától függnek, még pedig oly formán, hogy a lengési idők úgy viszonylanak, mint a megfelelő ingahosszúságok négyzetgyökei. Mondják, hogy evvel a törvénynyel meghatározta a pizai dóm kupolájának magasságát a rajta függő lámpák lengési ideiből.

Ezt a törvényt levezette a lejtős esés törvényeiből, melyek szerint az esési (itt lengési) idők arányosak a lejtőhosszúságoknak (lengési táglatoknak) vagy a lejtő magasságoknak (ívmagasságoknak) négyzetgyökeivel. Mivel pedig az ugyanazon középponti szögekhez tartozó ívek magasságai úgy viszonylanak, mint a körök sugarai (ingák hosszúságai), következik, hogy a lengési idők az ingahosszúságok négyzetgyökeivel is arányosak. Ebből a levezetésből kitűnik, hogy GALILEI a lengési íveket hasonlóknak, azaz ugyanahhoz a középponti szöghöz tartozóknak képzelte, s valóban a mondott törvény csakis eme föltétel mellett áll, kivéve azt az esetet, midőn a lengési táglatok nagyon kicsinyek. De épen az a körülmény, hogy GALILEI a lengési íveket hasonlóknak tekintette, mutatja azt is, miszerint tudta, hogy a lengési idő a táglattól is függ; a mathematikai összefüggés persze még ismeretlen volt előtte.

Az ingamozgásra vonatkozó GALILEI-féle harmadik törvény az előbbeninek a folyománya: a különböző ingák egyenlő idő-


128

közben végzett lengéseinek számai fordított viszonyban vannak az ingahosszúságok négyzetgyökeivel.

GALILEI az ingás időmérés eszméjével is foglalkozott, de tervének kivitelét a fiára bízta, aki ezt a feladatot csak részben fejtette meg.


XV.
A virtuális sebességek elve. Ütközés. – Hydrostatika.

GALILEI a mechanikát még egy oly tétellel gazdagította, melyet a későbbi határozottabb felfogás a mechanika egyik legfontosabb tanává tett. Ez a virtuális sebességek tétele volt, melyet először a vízen úszó vagy a vízben mozgó testekről írt értekezésében értelmezett, aztán pedig a Della scienza meccanica czímű iratában a gépek egyensúlyára alkalmazott. A nyomaték fogalmával, a mint ez az emeltyűnél az egyensúly feltételének meghatározására szolgál, már LEONARDO, BENEDETTI és UBALDI is tisztában voltak. Azonban GALILEI-nél a nyomaték a puszta térviszonyokra vonatkozó statikai jelleméből kivetkőzik; nála a nyomaték "az az indítás (impeto), mely a nehézségből, a helyzetből és más valamiből tevődik össze." Ez a más valami pedig nem egyéb, mint az a sebesség, melyet az egyensúlyban levő test abban a pillanatban vesz föl, melyben az egyensúlya megzavartatott; hogy két erő egyensúlyt hozzon létre, kell, hogy az erőknek az irányukra vonatkoztatott virtuális sebességgel való szorzatuk egyenlő legyen.

GALILEI az ütközés törvényeinek levezetésén is fáradozott s bár fáradságát siker nem koronázta, az ütközésről legalább is helyes képzeteket alkotott, minélfogva nem jöhetett olyan hamis eredményekre, amilyenekre később DESCARTES jutott. *

GALILEI a hydrostatikai mérlegnek a föltalálója. Az ő mér-

* DÜHRING, i. m. p. 154.


129

lege a bilancetta, gyors mérleg volt. E találmányánál sokkal fontosabb a folyadékok szerkezetéről alkotott képzete, mely lényegében véve az elméleti vizsgálatoknak alapelve. Nála a folyadékok gömbalakú részecskéi súlyosak és e mellett rendkívül mozgékonyak, minélfogva már a legkisebb erőnek is engednek. E föltevéssel kimagyarázta a nyomás egyenletes terjedését s a többi tüneményeket, melyek a folyadékok nyomásából erednek; e föltevéssel s a virtuális sebességek elvének alkalmazásával a hydrostatikát a statikai általános módszerekkel szorosabb kapcsolatba hozta.

GALILEI a hydraulikában gyakorlati tervekkel is foglalkozott, mert egy hydraulikai gépet szerkesztett, melyet a velenczei doge 1594-ben húsz évre szabadalmazott.

Az eddig ismertetett eredmények, melyeket GALILEI a mechanika terén elért, kétségen kívül a legjelentősebbek. Ezek adtak lendületet a mathematikának, mely ismét a mechanikára visszahatván, az analitikai mechanikának szilárd alapon való fölépítését tette lehetővé. GALILEI teljes tudatában volt annak, hogy az általa kivívott eredmények "egy hatalmas és kitünő tudománynak" mezejét nyitották meg.


XVI.
A testek szilárdsága. – A levegő nyomása. – Hőmérés. – Akusztika.

De GALILEI a fizika többi ágaiban is jelentékeny nyomokat hagyott maga után, bár az itt elért eredményei, elméleti csekélyebb fontosságuk mellett, még mechanikai törvényeinek hibátlanságát, s hogy úgy mondjuk, mathematikai tisztaságát is nélkülözik.

GALILEI a szilárdságra vonatkozó vizsgálatait az első új tudománynak nevezte, mig a dynamikaiak a második új tudományt képezték.


130

A testek szilárdságát, melylyel a törésnek, szakításnak stb. ellenállanak, a resistenza del vacuo-nak, az űr elleni ellenállásnak tulajdonította. Ezt bizonyára csak úgy értette, hogy a testek részecskéi a térbeli szétválasztásnak állanak ellen, de semmiképen sem indokolható az a föltevés, mely szerint a resistenza del vacuo a peripatétikus horror vacui-val rokon, vagy épen azonos fölfogás volna, s hogy ennélfogva GALILEI az aristotelesi tanok kötelékéből egészen kibontakozni még sem birt volna. Ezt a föltevést, melyet PASCAL – talán akarata ellenére – hozott forgalomba, sem GALILEI tudományos egyénisége, sem pedig iratainak egyik helye sem igazolja.

A relatív szilárdság meghatározásánál föltette, hogy a rostok a test hosszában egyenlő ellenállást fejtenek ki; hogy a felső rostok az elszakadás előtt nem nyúlnak, az alsók pedig nem rövidülnek meg, mely föltevés a merev testekre nézve is csak megközelítőleg áll. GALILEI továbbá azt találta, hogy az üres hengerek nehezebben törhetők el mint a tömörek, minélfogva a természet nagyobb szilárdság kedveért az állatok csontjait, a madarak tollait s némely növény szárait üresen hagyta. GALILEI továbbá átlátta, hogy van egy bizonyos határ, melyen túl a testek saját súlyuknál fogva eltörnek vagy elszakadnak, mert szerinte a szilárdság nem arányos a testek súlyával.

A víz emelkedését a csövekben nem a levegő nyomásának, hanem a víz és a dugó közötti tapadásnak tulajdonította; ha azonban a vízoszlop 18 rőfnél magasabb, akkor már a saját súlya miatt elszakad, úgy a mint minden más test is bizonyos nagy hosszúságnál elszakadna.

GALILEI különben nagyon is tudta, hogy a levegőnek pozitiv súlya van, sőt a levegő súlyát meg is határozta. Egy palaczkba először levegőt szorított, aztán ugyanazt a palaczkot vízzel töltötte meg, s azt mind a két esetben megmérte. Légsürítőül vízszivattyút használt. Ily módon azt találta, hogy a


131

víz körülbelül négyszázszorta többet nyom, mint az ugyanakkora térfogatú levegő. * GALILEI még egy másik, emennél tökéletesebb módszert is ajánlott; ugyanis a palaczkot először levegővel megtöltve, aztán pedig légüresen kellett volna megmérni. Ez az eljárás jelenleg is használatos ugyan, de a GALILEI korában nem sok haszna volt. GALILEI, a légszivattyút még nem ismervén, a levegőt melegítés által akarta a palaczkból kihajtani.

Különben GALILEI közel volt ahhoz, hogy a légszivattyút föltalálja; ugyanis egyik végén sima lappal elzárt hengerbe jól záró dugót illesztett s az egészet megfordította s fölfüggesztette. Ezután a dugó nyelére addig rakott súlyokat, míg a dugó sülyedni kezdett. Ha csapokkal vagy szelepekkel ellátott összekötő csöveket is alkalmazott volna, a készüléket légszivattyú gyanánt lehetett volna használni, de ő a dugó lehúzására megkivántató sulyokból csak a resistenza del vacuo-t akarta meghatározni. **

GALILEI a hőtanban a hőmérő föltalálójaként szerepel. Ránk maradt irataiban e készülék nem említtetik ugyan, azonban NELLI és VIVIANI állításai szerint GALILEI már 1597-ben készített hőmérőt, s ezt 1603-ban CASTELLI-nek bemutatta. Továbbá SAGREDO 1613-tól kezdve a GALILEI-féle hőmérővel rendes észleleteket tett. †

A GALILEI hőmérője egyik végén nyilt, a másik végén pedig golyóval ellátott üvegcső volt; az ebben lévő levegő a külsőtől vízcsepp által választatott el, tehát az egész még nagyon tökéletlen léghőmérő volt.

A hőtünemények a természetben annyira jelentős szerepet játszanak, hogy alig képzelhetünk valamely jelenséget, melyben a hőhatásoknak kisebb-nagyobb része nem volna. A hő,

* Discorsi, pp. 78, 81.
** POGGENDORFF, i. m. p. 225.
† LIBRI, i. m. IV. p. 187.


132

nevezetesen a Nap heve, majdnem az összes erélyeinknek forrása lévén, önként következik, hogy a hő mérése a természettudományokban és a közéletben egyaránt fontos. A régiek a hő fokát tapintás által mérték, azaz csak becsülték. De ez a tapintó hőmérő csak kétféle hőfokot jelzett: meleget és hideget! A meleg és hideg különböző fokozatai közötti különbség tételére a tapintás a legalkalmatlanabb eszköz, melyet csak képzelni lehet, minélfogva a hőmérő föltalálója, bárki lett légyen is az, oly eszközt nyújtott, melyet még annak is meg kell becsülnie, a ki a tudományokkal soha sem foglalkozik.

Nem csoda tehát, hogy még sokan vannak, kik a hőmérő föltalálására igényt tartanak. De ezek az igények vagy alaptalanok, vagy pedig a GALILEI találmánya utáni időkből erednek.

FLUDD, verulámi BACO, DREBBEL, SANCTORIUS és SARPI azok, kik itt-ott mint föltalálók szerepelnek, de mindegyikük igényei visszavezethetők GALILEI-re, ki eszméit nem csupán nyomtatott munkákban, hanem a tanszékéről is szokta volt hirdetni; az utóbbi eljárása elegendő volt arra, hogy Európa minden részeiből hozzásereglett tanítványok találmányait messze földön terjeszszék; GALILEI pedig, mint említettük, nem fektetett nagy súlyt arra, hogy eszméit a nyomtatás által megőrizze. FLUDD Olaszországban járt, s csak 1605-ben tért vissza hazájába, Angolországba, műveit pedig még később tette közzé. DREBBEL hollandi fizikusnak (1572–1632) hőmérőjét calendare vitrum név alatt 1620-ban BACO csak leírta, tehát BACO a fölfedezésre igényt épen nem tarthat, s tulajdonképen nem is tartott. Egyébiránt a DREBBEL készüléke nem volt egyéb, mint rossz barothermoscop * s e készülék eszméjét PORTA-tól vette. ** Végre SANCTORIUS (1561–1636) caloris mensor-a a DREBBEL készülékétől semmiben sem különbözött, SARPI pedig a művei-

* HOEFER, Hist. de la phys. et de la chim., Paris, 1872, p. 112.
** LIBRI, i. m. IV. p. 193.


133

ben hőmérőt nem is említ, bár úgy látszik, hogy avval 1617-ben foglalkozott. *

Végre még GALILEI-nek az akusztika körül szerzett érdemeiről kell szólanunk. Mint annyi más téren, úgy itt is úttörő volt. A mit ő előtte a zene elmélete alatt értettek, annak a fizikához vajmi kevés közé volt; PYTHAGORAS-nak és a pythagoréusoknak a hangskálára vonatkozó vizsgálatai ** tudományos alakot csak a XVII-ik században öltöttek.

GALILEI megmutatta, hogy a hang magassága a rezgések számától függ. Vízzel telt pohár szélét újjaival dörzsölvén hangot idézett elő és azt tapasztalta, hogy a víz fölületén hullámok keletkeznek; midőn erősebb dörzsöléssel az előbbeni hangnak oktáváját idézte elő, az előbbeni hullámok mindegyike két kisebb hullámra oszlott, "a mi nagyon világosan mutatja az oktáva dupla formáját." † GALILEI megvizsgálta a húrok hosszusága és a rezgési számok közötti összefüggést; a húrokat olyan ingáknak tekintette, melyeknél a felfüggesztett súly nem a nehézségi erő, hanem a rugalmasság hatásainál fogva leng. Ebből az összehasonlításból azonnal következtette, hogy a húrok rezgési ideje egyenes arányban van a hosszúságuk négyzetgyökével. Továbbá megmutatta, hogy valamely hangszernek megpendített húrja, a vele egyformán, vagy kvintre vagy oktávára hangolt húrokat rezonáltatja. ††

BIOT a hangfigurák fölfedezését is GALILEI-nek tulajdonítja, azonban a GALILEI idevonatkozó észleletei, épen úgy mint a LEONARDO-éi, sokkal kezdetlegesebbek, semhogy a CHLADNI elsőbbségi jogait megingathatnák.

* LIBRI, i. m. IV. p. 194.
** HOEFER, i. m. p. 71.
Discorsi, p. 99.
†† Discorsi, pp. 96, 98.


134


XVII.
A fizikai módszer megalapítása. – Verulami Baco.

A GALILEI által elért legfontosabb eredményeknek az imént előterjesztettük ismertetéséből eléggé kitűnik, hogy mennyit köszönhet neki a fizika. Ha még visszaemlékezünk asztronomiai érdemeire, lehetetlen, hogy meg ne hajoljunk e rendkívüli ember géniusza előtt. Rendkívüli tehetségei, sokoldalú föltaláló képességgel s a természet törvényeinek kikutatására szolgáló egyedül helyes módszer öntudatos és következetes alkalmazásával párosulva, oly eredményeket hoztak létre, melyek a természet tudományát megingathatlan alapra valának fektetendők.

GALILEI a fizikát nem csak tartalmilag, hanem a módszere által alakilag is megalapította. Búvárkodásai a skolasztikai bölcseletre halálos csapásokat mértek, s ebben áll a fizikai módszer negativ megalapítása; avval pedig, amit tényleg fölmutatott, az igazán helyes buvárlat elé elévülhetetlen mintaképeket állított. Puszta bölcselkedéssel alig lehetett volna valamit elérni, mindennél hangosabban szóló tényekre volt szükség, hogy az új módszer minden támadással szemben diadalmaskodhassék. GALILEI, mindamellett hogy a filozófiát is reformálta, filozófiájának rendszerét külön soha sem terjesztette elő; filozófiájának jellemző vonása épen a szabály és alkalmazás egyesítésében állott.

Hogy a fizikát tartalmilag valóban GALILEI alapította-e meg, ez legfeljebb csak annyiban lehetne vita tárgya, a mennyiben szóba jöhetne, vajjon egyáltalában lehetséges-e az, hogy a rendkívüli terjedelmű jelenlegi fizika megalapítását egy embernek tulajdonítsuk. De a mi a módszer tényleges megalapítását illeti, GALILEI-n kívül más szóba sem jöhet. Pedig a GALILEI alapító érdemei épen ebben a tekintetben hosszú időkön át


135

félreismertettek, s az alapítás dicsőségével verulámi BACO ruháztatott föl.

Mivel a fizikai módszer megalapítása a fizikára nézve életkérdés volt, úgy véljük, hogy az olvasónak jogos kiváncsiságát fogjuk kielégíteni, ha BACO-nak mind a fizikai módszerhez, mind pedig a GALILEI-hez való viszonyát röviden feltüntetjük.

Sir FRANCIS BACO (Bacon), Erzsébet angol királyné főpecsétőrének a fia, 1561-ben született, s a cambridgei egyetemen, a hol még a skolasztika maradványai burjánzottak, filozófiát és jogot tanult. Mint jogtudós oly nagy hírnévre tett szert, hogy 1588-ban a királyné rendkívüli tanácsosának rangjára emeltetett.

De BACO az Essex gróf híve lévén, az utóbbinak ellenfelei megakadályozták, hogy tehetségeinek és dicsvágyának megfelelő, még magasabb állásokra emelkedjék. BACO az iránta rendkívül nagylelkű Essex gróf jótéteményeit rút hálátlansággal és árulással fizette vissza, a mi egész életére sötét szégyenfoltot vet. A szerencse BACO-nak csak Erzsébet halála után, I. Jakab uralkodása alatt kezdett igazán kedvezni; fokozatosan a király prokurátorává, kanczellárrá, nagy kanczellárrá, Verulám bárójává és St. Alban viczegrófjává neveztetett ki. E fényes kitüntetések őt teljesen elvakították és erkölcseit teljesen megrontották. Míg egyrészről Buckinghamnek, a királyi kegyencznek hízelgett, addig más részről mint bíró megvesztegetteté magát s hevesen védelmezte az udvarnál uralkodó visszaéléseket, melyek végtére oly kiáltókká váltak, hogy BACO a megérdemlett büntetést el nem kerülhette. Hivatalaitól megfosztatván, pénzbírságra és börtönre itéltetett; de később, királyi kegyelem útján, ismét kitüntetésekhez jutott, azonban régi befolyását többé vissza nem szerezhette. Teljesen eladósodva 1626-ban halt meg.

BACO már tanuló korában elhatározta magát, hogy életét a tudományok fejlődését akadályozó korlátok ledöntésének és a


136

tudományok ideálizálásának és általánosításának fogja szentelni. Szándékát csak részben vihette keresztül, mert az Instauratio magna czímű tervezett nagy munkájának csak egyes részei, nevezetesen a De dignitate et augmentis scientiarum és Novum Organum sive Judicia vera de interpretatione naturae czímű munkái jelentek meg.

BACO abból az alapföltevésből indult ki, hogy az emberek a természettől elfordultak s ismereteiket csakis a könyvekből és a tekintélyek nyilatkozataiból merítették, minélfogva egészen természetellenes nézetek és tanok keletkeztek. Arra törekedett, hogy az emberek ismereteiket a természet közvetetlen szemléletére alapítsák s a képzelet alkotásait ne tekintsék a valóság képének. Szerinte a tudományok alapjai csakis a történelem és a tapasztalás lehetnek; ezeken alapszik a fizika és a mechanika, s a fizikán ismét a metafizika és a mágia; ez utóbbi alatt az ember elől valóban elrejtett és semmikép föl nem ismerhető dolgokat, a túlvilág és az istenség titkát értette. Azokat a filozófiai törekvéseket, melyek eme mágia kipuhatolását tették föladatukká, elvetendőnek jelentette ki; hasonlóképen elvetette az ókor föltétlen tiszteletét s evvel együtt a filozófiai szóvitázást: sőt az ókor tudományosságáról való hiányos ismeretei folytán az ókort s az ezt fölujító humanizmust értékein alul becsülte; a skolasztikát a legszigorúabban itélte el s a középkor ábrándjaival végképen szakított.

Ennek az irányzatnak, mely kétségen kívül igen sok helyes elvet foglalt magában, csak egy, de aztán annál sarkalatosabb hibája volt: BACO azt kizárólagossá, tehát egyoldalúvá tette. A spekuláczió értékét föl nem ismervén, minden jót az empiriától várt. Hogy az ilyen egyoldalúság az igazán tudományos búvárlatnak csakis a kárára lehet, erről magának BACO-nak példája tanuskodik. BACO elvetette és kigunyolta a KOPERNIKUS elméletét, mert fölöslegesnek tartotta, hogy a szemmel látható dolgok fölött spekulácziókba bocsátkozzék; különben is, az asztronómiában és a mechanikában – bár GALILEI tanát


137

ismerte – teljesen kora mögött maradt, sőt még az emeltyű törvényeit sem ismerte! Már pedig a tudományok reformátorától, mint a hogy tisztelői őt elnevezték, hogy ha a tudományokat tényleges eredményekkel nem gazdagítja is, annyit mégis csak el lehet várni, hogy legalább az általa reformálandó tudományok színvonalán álljon.

Fölösleges volna hosszasan fejtegetnünk, hogy a BACO empirizmusa mily káros befolyással lett volna a fizika fejlődésére, ha a fizikusoknak hajlamuk lett volna arra, hogy a BACO irataiban szétszórt preczeptek után induljanak. Szerencsére ez nem történt meg, mert a XVII. század iróinak túlnyomó része GALILEI filozófiája után indult, s BACO-t csak nagy ritkán említette; BACO tanai csak akkor kezdettek hatást gyakorolni, midőn a természeti bölcselet terén a nagy forradalom már rég lezajlott. E tanok rendkívüli hirüket csak ama magasztalásoknak köszönhetik, melyekkel a buzgó honfitársak a szerzőt elhalmozták.

Nem hiányoztak az angolok között sem olyanok, kik, mint a híres HUME, GALILEI-nek kétségbe nem vonható fölényét minden habozás nélkül elismerték. HUME a History of Great Britain, Lond. 1770. czímű nagy művében BACO-ról a következőképen ítél:

"Ha BACO-t egyszerűen szerzőnek és filozófusnak tekintjük, bár e szempontból nagyon becsülendő, GALILEI mögött mégis nagyon messze marad. BACO messziről mutatta az igazi filozófia útját: GALILEI erre nem csak hogy rámutatott, hanem rajta ő maga is nagy léptekkel haladt. Az angol tudósnak nem valának semmi mathematikai ismeretei; a flórenczi ezekben tündökölt, s ő volt az első, ki ezeket a kísérletre és a természeti bölcseletre alkalmazta. Az előbbeni megvetőleg utasítá el a KOPERNIKUS rendszerét, melyet az utóbbi az érzékekből és az értelemből merített bizonyítékokkal megerősített. A BACO stilje durva és erőltetett. Szelleme, bár néha-néha fölvillan, nem igen természetes, s megnyitotta sorát a szellemet fárasztó


138

ama hasonlatoknak és hosszú allegóriáknak, melyek az angol szerzőket kitüntetik. Ellenben GALILEI élénk, kellemes, bár kissé hosszadalmas. De Itália, mely nem volt egy egyedüli kormány alatt egyesítve, s talán el volt telve avval az irodalmi dicsőséggel, melyet mind az ókori, mind pedig az újabb időkben fölmutathat, semmit sem törődött avval a dicsőséggel, hogy ily nagy férfiú a szülötte volt, holott az angoloknál az uralkodó nemzeti érzület a kitűnő irókat, kik közé BACO is számíttatik, gyakran részrehajló és túlságos dicséretekkel és magasztalásokkal halmozza el." *

BACO híres módszerével nem csak hogy maga nem tett semmi kiváló fölfedezést, hanem még a modern fölfedezéseket állítólag előre megjósló híres iratai alapján valami kiváló dolgot más valaki sem hozott létre. A szintén angol BREWSTER NEWTON tudományos jelleméről szólván, a következő idevonatkozó megjegyzést teszi:

"Miután megmutattuk, hogy a kitűnő búvárok, kik BACO előtt éltek, az indukcziós vizsgálatok elméletének és praxisának tökéletes mesterei valának, érdekes lesz, ha megkérdezzük, hogy az utána következő filozófusok az ő rendszere iránt lekötelezve érezték-e magukat, vagy hogy a preczeptjeiből valami nagyon csekély hasznot huztak-e. Ha BACO olyan módszert állított föl, melynek az újabb tudomány a létezését köszönheti, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy annak művelői hálásak amaz adomány iránt, és bőven szórják a tömjént ama jótevőnek oltáránál, kinek nagy lelkű munkái őket a halhatatlansághoz vezették. Azonban ilyes elismeréseket nem találunk. Majdnem két évszázad múlt el, bőven termelve az emberi szellem gyümölcseit, a nélkül hogy valamely hálás tanítvány jelentkezett volna, ki a tudományok törvényhozójának (mint a hogy BACO-t nevezik) jogait érvényre emelni akarta volna. Maga NEWTON, ki a Novum Organon közzététele után született és neveltetett, soha sem

* BIOT idézete, Mélanges, II. p. 447.


139

említi BACO-t és rendszerét, és a szeretetre méltó és fáradhatatlan BOYLE őt nem nagy tiszteletet tanusító hallgatással mellőzi. Ha tehát valaki azt mondja, hogy NEWTON valamennyi fölfedezését a bacói módszernek köszönheti, akkor ez alatt csak azt lehet érteni, hogy az észlelet és a kisérlet amaz utján haladt, melyet BACO az ő Novum Organon-jában melegen ajánlott; de hozzá kellene tennie, hogy ugyanezt a módszert elődei is alkalmazták; hogy NEWTON-nak nem volt olyan titka, melyet GALILEI és KOPERNIKUS nem használt volna; hogy ő a tudományt ugyanazokkal a fényes fölfedezésekkel gazdagította volna még akkor is, ha BACO nevének és iratainak soha híre-hamva sem lett volna." *

BACO fölött nem csak GALILEI áll, hanem még az őt tehetségben és jellemben egyaránt fölülmuló középkori névrokona, ROGER BACO, s a későbbi LEONARDO is, kik a czélhoz vezető utat filozófiai hosszas fejtegetések nélkül is jobban eltalálták, s ezen az úton tudományos eredményeket is mutattak föl.

Azt a filozófiát, mely a fizikának hasznára lehetett és hasznára is volt, nem BACO, hanem GALILEI alapítá meg. GALILEI-nek ezt az érdemét filozófia-történelmi utólagos fejtegetések a legkevésbbé sem homályosíthatják el, mert azt a tények hatalma erősíti meg.

* BREWSTER, Newton's Leben, übersetzt von GOLDBERG, Leipzig, 1833, p. 279.


Irodalom.

A VIVIANI irta Életrajz az Opere di G. Galilei XV. kötetében (ALBÈRI jegyzeteivel).
FRISI, Elogio di Galileo Galilei, Livorno, 1725.
FABRONIUS, Vita Italorum doctrinae excellentium, Pisis, 1778–1805, 20 vol., az I. kötetben.
TIRABOSCHI, Storia della letteratura italiana, nuov. ediz. Firenze, 1805–1813, a VII. kötetben.
DELAMBRE, Histoire de l'Astronomie moderne, Paris, 1821.
NELLI, Vita e commerzio letterario di G. Galilei, Losanna, 1793.
VENTURI, Memorie e lettere inedite o disperse di G. G., Modena, 1818.
BREWSTER, The Martyrs of Science, London, 1841.
LIBRI i. m. IV.
LIBRI, Vie et travaux de Galilée, Revue de Deux-Mondes, juillet, 1841.


140

MARINO MARINI, Galileo e l'inquisizione, Roma, 1850.: a Galilei pörére vonatkozó okmányok – hiányos és egyoldalú – ismertetése.
H. DE L'EPINOIS, Revue des questiones historiques, 2e année, juillet, 1867; a pöriratokra vonatkozó jelentés kiegészítése.
BERTRAND, Les fondateurs de l'astronomie moderne, Paris 1865.
ARAGO, Notices Biogr. III. (Oeuvr. Compl. III.)
FIGUIER, Vie des Savans illustres du XVIIme siècle, Paris, 1869.
BIOT, Mélanges scientifiques et littéraires, Paris, 1858, I., II.
PARCHAPPE, Galilée, sa vie etses découvertes, Paris, 1866.
H. MARTIN, Galilée, les droites de la science, etc. Paris, 1866.
CANTÙ, Világtörténelem, Eger, 1872, XIII.
REUSCH, Der Galileische Process, Hist. Zeitschrift, 1875, III.
REUSCH, Der Process Galilei's und die Jesuiten, Bonn, 1879.
CANTOR, Zeitschr. f. Math. u. Physik, 1871.
OLIVIERI, Di Copernico e di Galileo, Bologna, 1872.
GHERARDI, Il Processo Galileo, riveduto sopra documenti di nuova fonte, Firenze, 1870.
Dr. R. FUCHS, Ueber das Leben und die Werke Galilei's, Bonn, 1878. 8o.
GEBLER, G. Galilei und die römische Curie, Stuttgart, 1877. (a 2-ik kötetben a pörirat-gyűjtemény a kéziratok alapján).
WOHLWILL, Ist Galilei gefoltert worden? Leipzig, 1877.
WOLYNSKI, Nuovi documenti inediti del processo di G. Galilei, Firenze, 1878.