GILBERT
HA GALILEI-t a modern fizika megalapítójának tekintjük, akkor eme messzire szétágazó tudománynak csak egyes, persze hogy a legfontosabb részeit tartjuk szem előtt, ha ellenben az összes fizika fejlődésére vagyunk tekintettel, azt tapasztaljuk, hogy az egyes ágaknak külön-külön olyan művelői vannak, kik épen ezekben az egyes ágakban méltán vindikálhatják maguknak a megalapító név dicsőségét.
Valamint KEPLER a dioptrikát, úgy GILBERT a mágnességnek, különösen pedig a földmágnességnek és az elektromosságnak tanát alapítá meg. GILBERT csak egy munkát adott ki: de ez az egy munka magában foglalja mindazokat az elemeket, melyeket az említett szakok megalapítása föltételekül megkívántak. WHEWELL őt a pozitív tudományok gyakorlati reformátorai közé sorolja, BARLOW pedig GALILEI-, DESCARTES- és GASSENDI-vel egy rangra helyezi, ami persze, legalább az elsőre vonatkoztatva, túlságos dicséret.
WILLIAM GILBERT 1540-ben az Essex grófságban fekvő Colchesterben született; életéről nagyon gyér adataink vannak. Miután az essexi kollégiumon a klasszikusokkal megismerkedett, Cambridge-be ment, hogy itt az orvosi tudományokat tanulja. Ezután magát alaposabban kiképzendő, a hazájában és külföldön többrendbeli utazást tett, s valamelyik külföldi egyetemen a doktori czímet is elnyerte.
Hazájába visszatérvén, Londonban telepedett meg, s csak-
hamar híres orvos, chemikus és fizikus hírére tett szert; 1573-ban a londoni orvosok kollégiumába is fölvétetett. Híre és tekintélye annyira nőtt, hogy Erzsébet királyné őt fényes javadalmazással udvari orvossá nevezte ki; ez állását a királyné halála után I. Jakab alatt is megtartotta.
GILBERT 1603. nov. 30-án halt meg.
Főmunkája: De magnete magneticisque corporibus et de magno magnete Tellure, Physiologia nova, plurimis argumentis demonstrata, London, 1600 (Sedan. 1633, 4o) Kéziratban hátrahagyott De mundo nostro sublunari Philosophia nova czímű iratát, melyben arra törekszik, hogy az aristotelesi filozófia helyébe jobbat állítson, 1651-ben BOSWELL nyomatta ki Amsterdamban.
Ránk nézve az első helyen nevezett műnek van kiváló érdeke. Az egészből kitűnik, hogy GILBERT egészen tisztában volt azokkal az alapelvekkel, melyeket a fizika művelésénél szem előtt kell tartanunk; sokkal jobban tisztában volt velük, mint túlhires kortársa, a verulámi BACO, kivel, mint ez a művéből is kitűnik, sűrű érintkezésben lehetett. GALILEI megcsodálta a GILBERT elmésségét, holott BACO, mindamellett hogy mindazt, mit GILBERT az elektromos tüneményekről írt, egyszerűen lemásolta, GILBERT-tel nagyon igazságtalanúl bánt el.
GILBERT idejéig a mágnességhez tartozó tünemények közül ismeretesek voltak: a deklináczió általában, ennek helyi és órai változásai, továbbá a mágnesezés tüneményei. Ez ismeretekhez járultak a HARTMANN által föltalált inklináczió (1544),* továbbá HENRY GELLIBRAND-nak (1597–1636) a tengerészeket megrémítő az az észlelete, hogy a deklináczió a Földnek egy és ugyanazon pontján nagyobb időközökben is változik.
* Az első megbízható inklinatoriumot ROBERT NORMANN készítette, s 1576-ban az inklinácziót Londonban 71° 50'-nek találta. Ugyancsak NORMANN tette azt az észleletet, hogy a mágnesezés az aczél súlyára befolyással nincs.
Azonban GILBERT volt az első, aki nemcsak hogy mindezeket a tüneményeket körülményesebben ismerte, mint elődei, hanem azoknak okait is helyesen magyarázta.
GILBERT a földmágnesség feltalálója, mert szerinte "a Föld maga nem egyéb, mint egy nagy mágnes" s innét ered a mágnestű állandó elhelyezkedése, mely tehát nem a vastartalmú mágneses hegyeknek vagy az égboltozatnak tulajdonítandó, mint ezt FRASCATORO, KOLUMBUS híres kortársa hitte. GILBERT a tűnek észak felé mutató sarkát következetesen déli sarknak nevezte, ami azonban később az elnevezések használatában nagy meghasonlásra adott alkalmat. * De GILBERT a puszta állítással nem elégedett meg; egy nagy aczélgolyót megmágnesezett, s körülötte fonálra fölfüggesztett mágnestűt vezetett, hogy a földgömb analog hatásait megmutassa. A készüléket terellának nevezte. Kísérleteiből – még mielőtt észleleti adatok rendelkezésére állottak volna – azt következtette, hogy az inklináczió a sarkok felé növekszik. E következtetést GILBERT halála ntán a híres HUDSON (1608) és BAFFIN (1613) mérések által erősítették meg.
GILBERT azt hitte, hogy a Föld mágneses sarkai az asztronómiai sarkokkal összeesnek s a deklinácziót avval a föltevéssel magyarázta ki, hogy a szárazföld egyenlőtlen elosztása a Föld irányító erejére zavarólag hat, minek folytán még azt is föltette, hogy az Atlanti-oczeán közepén, azaz a partoktól egyenlő távolságokban levő pontokban, a deklináczió egyenlő zérussal, mert a tengert magát mágnesesnek nem tekinté. Még feltünőbb az, hogy az inklináczióból a földrajzi szélességet akarta meghatározni, holott PORTA-nak hosszúság-meghatározása ellen kikelt, helyesen megjegyezvén, hogy a deklináczió ugyanazon csillagászati déllő [hosszúsági kör] különböző pontjain különböző lehet. GILBERT kopernikánus volt, de a Földnek tengelykörüli forgását nem
* Angolországban jelenleg az észak felé mutató sarkot jelzett sarknak nevezik.
tulajdonította a földmágnességnek, mint ezt némelyek állították.
GILBERT a földmágnesség irányító és vonzó erejét különböző két erőnek, s az előbbenit az északi félgömbön nagyobbnak tartotta, mert különben a vizen úszó iránytűnek az Északi sark felé kellene úsznia!
A megosztás okozta mágnességről egészen helyes és kísérletek által igazolt nézetei voltak. Tudta, hogy egy lágy vasrúdnak az a vége, mely valamely mágnessark közelében van, az utóbbival ellenkező nevű sarkká lesz, sőt hogy elégséges a lágyvasrudat, hogy mágnessé váljék, a mágneses déllő irányában tartani. Tudta továbbá, hogy az aczélrudak is mágnesekké válnak, ha azok, a mágneses déllő irányában tartva, kalapácscsal megüttetnek. Végre megmutatta, hogy a mágnesek izzítás által a mágnességüket elveszítik, de ezt ismét visszanyerik, ha a mágneses déllő irányában elhelyezve hűlnek ki.
GILBERT földmágneses elmélete, miként a gravitáczióé, csak az anyag mennyiségét veszi figyelembe, a nélkül, hogy az anyagok fajilagos minőségére tekintettel lett volna. Ez a körülmény a GALILEI és KEPLER idejében az elméletnek kozmikus jellemet kölcsönöz. *
A fölsorolt dolgok GILBERT-nek még nem összes érdemei, mert kutató szelleme a fizikának egy ő előtte nem létező másik ágában, az elektromosság tanában, nem kevésbbé jelentős fölfedezéseket vala létrehozandó.
Amit az ókoriak az elektromosságról tudtak, az mind csak észleletekre, még pedig durva észleletekre szorítkozott. A mileti THALES (620. K. e.), a hét görög bölcs egyike volt állítólag az első, ki fölismerte a borostyánkőnek azt a tulajdonságát, hogy megdörzsölve, könnyebb testeket magához vonzani képes. Hogy ezen kívül az eresusi THEOPHRASTUS (378– 286. K. e.) még egy olyan ásványt (lynkurion) fedezett föl, mely
* HUMBOLDT, Kosmos, III. p. 335.
a borostyánkő tulajdonságaival bírt; továbbá, hogy PLINIUS a megmelegített carbunculus hasonló tulajdonságát ismerte: mindez az ismeretkör tágítására a legcsekélyebb befolyással sem volt. Az égi háború és a bolygó tüzek, melyeket PLINIUS még a csillagok közé számított, * mindamellett hogy gyakran előfordúlnak, vizsgálatokra senkit sem buzdítottak.
Az elektromosság tana GILBERT-nél kezdődik. Ő az elektromosságot különös, bár a mágnességgel rokon természeti erőnek tartotta. GILBERT szerint "nem csupán a borostyánkőnek, mely nem egyéb, mint megsűrűsödött földnedv, melyet a tenger hullámai fölvetnek s a melyben repülő rovarok, hangyák és férgek lelték sírjukat, nem csupán annak van az a tulajdonsága hogy megdörzsölve bármily természetű könnyű testeket magához vonz. A vonzó erő nagyon különböző testek egész csoportját illeti meg; ilyenek: az üveg, a kén, a pecsétviasz és mindenféle gyanták, a hegyi kristály és a drágakövek, a timsó és a kősó." ** GILBERT abban a nézetben volt hogy a vonzás csak dörzsölés által idézhető elő; tudta, hogy a fémek a borostyánkő tulajdonságával nem birnak ugyan, de elektromos testek által vonzatnak; tudta továbbá azt is, hogy a dörzsölés erősebb hatásokat szül a száraz levegőben, mint a nedvesben; hogy a selyemkendőkkel való dörzsölés a legelőnyösebb.
Az elektromos taszítást nem ismerte, sőt szerinte az elektromosság épen abban különbözik a mágnességtől, hogy míg az utóbbinál taszítások is vannak, az előbbinél csak vonzások lehetnek. Épen úgy ismeretlen volt előtte a vezetők és szigetelők közötti különbség.
GILBERT nézete szerint a földgömböt elektromosság tartja össze (globus telluris per se electrice congregatur et cohaeret), †
* Hist. nat. lib. II. cap. 37.
** De maqnete, sedani kiadás (1633), pp. 49, 50.
† De magnete p. 62.a mit a föld-elektromosságra vonatkozó első, persze nagyon homályos nézetnek tekinthetünk. *
GILBERT használja először az elektromos erő (vis electrica), elektromos kifolyás (effluvia electrica) és az elektromos vonzás (attractio electrica) kifejezéseket. Maga az electricitas és magnetismus, mint absztrakt kifejezések, az ő iratában nem fordúlnak elő. Az utóbbi kifejezések csak a XVIII-ik század óta divatosak.
Látjuk tehát, hogy az elektromosság tana nem csak tényleg, hanem névleg is GILBERT-nél kezdődik.
* HUMBOLDT, Kosmos, III. p. 236.
Irodalom
WOOD, Athenae Oxoniensis, Oxford, 1721.
CHALMERS, The General Biographical Dictionary, London, 1812–1817.