DESCARTES

I. Descartes élete
II. Descartes mechanikája és világnézlete
III. Descartes optikai vizsgálatai

DESCARTES, GALILEI ifjabb kortársa, az éleselméjű filozófus és mathematikus, a fizika terén kiváló érdemeket szerzett. Érdemeinek köre körülbelül ugyanaz, mint az ellenlábasa, a GASSENDI érdemeié: nem fényes fölfedezések és szerencsés theoriák, hanem inkább élénk szelleme előidézte tudományos mozgalmak által volt a fizika fejlődésére üdvös hatást gyakorlandó. Tekintélye elég nagy volt arra, hogy a tudományos világ figyelmét az általa tárgyalt kérdésekre vonja, de nem volt elég nagy arra – s ez szerencse a tudományra nézve, – hogy az általa felállított téves tanok tudományos nebántsdvirágoknak tekinttettek volna.

I.
Descartes élete

RENÉ DESCARTES, * egy nemes és vagyonos család sarjadéka, 1596. márcz. 81-én La Haye városában, Touraine-ben született.

A gyenge testalkatú, de élénk szellemü nyolcz éves gvermek a la flèche-i jezsuita klastromban küldetett, hol tehetségei, különösen pedig gyors felfogása által csakhamar feltünt. Tanulmányaiban nem volt semmi rendszer, a könyvekben nem volt

* Latinosítva Renatus Cartesius.

191

válogatós, s azokból tanult, melyek a keze ügyébe akadtak. De az ott tanított filozófiával nem volt megelégedve, s csak a mathematikában talált némi megnyugvást.

E tanrendszernek, vagy inkább rendszertelenségnek az lett a következménye, hogy az ifjú DESCARTES alaposan semmit sem tanult meg, elannyira, hogy tanulmányaival maga sem volt megelégedve s maga sem tudta, hogy a tudományok melyik ágára határozza el magát. Elég vagyonos lévén, nem kellett arra törekednie, hogy tanulmányait mentül előbb fejezze be; így esett meg rajta az is, hogy tanulmányait egyelőre egészen félbenhagyta. Haza ment s otthon lovagi játékokkal szórakozott.

Sokáig otthon sem maradt; élénken vágyódott, hogy a nagyvilágot megismerje. Vágyainak engedve, Párisba ment, a hol a világgal, persze nem a komoly oldalával, megismerkednie bő alkalma volt; a gyönyör különféle nemei, főleg pedig a játék annyira a hatalmukba kerítették, hogy tanulmányokra különben sem maradt volna elegendő ideje. Rövid időn át visszavonulva élt ugyan, s idejét a mathematikának szentelte, de a világ zaja nyugalmát csakhamar megzavarta; hogy más téren is tapasztalatokat gyüjtsön, orániai Móricz hadseregébe lépett.

Hollandi tartózkodása arról nevezetes, hogy a tábori élet viszontagságai szellemének tevékenységét a legkevésbbé sem bénították, sőt tudományos működése tulajdonképen ez időtájban kezdődött.

Brédai tartózkodása alatt egy ízben sok nézőtől körülvett plakátot vett észre. Mivel a flamand nyelvet nem értette, a körülállók egyikét megkérdezé, hogy a plakát mit jelentene. A kérdezett értésére adta, hogy azon egy mathematikai feladat van kitűzve s a feladatot vele megismertette. A feladat kitűzője, BECKMANN tanár, ez volt egyszersmind a kérdezett is, a következő napon nagyon meg volt lepetve, a mikor DESCARTES a feladat kész megfejtését neki átnyujtá.

192

Ez időtájban fogamzott meg az az eszméje, hogy tekintet nélkül a fizikának eddig elért nagyszerű vívmányaira, egy filozófiai új rendszert alapítson, hogy az igazságot csupán csak fogalmakból és definicziókból vezesse le.

Ez a filozófia, mely a BACO-éval ellenkező túlságba esett, némely biografust arra ragadott, hogy DESCARTES-ot a francziák legélesebb elméjű gondolkodójának nevezze s GALILEI-vel egy színvonalra emelje, ugyanavval a GALILEI-vel, aki DESCARTES szerint nem lévén tekintettel a természet első okaira, fundamentum nélkül épített.

DESCARTES-ot ábrándokra disponált lelkülete némelykor egészen rajongóvá tette. Egy éjjeli viziójának behatása alatt azt is megfogadta, hogy Lorettóba fog zarándokolni.

A hollandi hadseregből átlépett a bajorba s ez által alkalma nyílt Németország nagy részét bejárnia. Részt vett a fehérhegyi ütközetben s a Bethlen Gábor elleni hadjáratban. Érsekujvár ostrománál Buquoi, a vezére, elesett. Ez reá, mint szemtanura, annyira hatott, hogy a katonaéletnek istenhozzádot mondott s különböző tartományokon keresztül Francziaországba visszatért.

Párisi tartózkodása alatt arról értesült, hogy egyik rokona, ki az olaszországi franczia seregnél szolgált, meghalt. Ekkor eszébe jutott hollandi fogadalma, s ezt teljesítendő, Olaszországba utazott.

Miután Velenczét, Lorettót és Rómát meglátogatta, Flórenczen át visszatért hazájába, a nélkül, hogy GALILEI-t fölkereste volna. MERSENNE-hez intézett leveleinek egyikében ezeket mondá: "A mi GALILEI-t illeti, azt akarom önnek mondani, hogy én őt soha sem láttam, vele soha sem érintkeztem, következésképen tőle semmit sem vehettem át.

1627 és 1628-ban lencsék és tükrök köszörülésével foglalkozott. Időközben még egyszer kardhoz nyult: RICHELIEU alatt részt vett La Rochelle ostromában.

Párisban, mindamellett hogy nyilvános hivatalt nem viselt s ilyet elvállalni nem is akart, magát elég nyugodtnak nem

193

érezte, minélfogva 1629-ben ismét Hollandiába ment, a hol tartózkodáshelyét sűrűn változtatta. A tudományok különböző ágaival leginkább azért foglalkozott, hogy azokon filozófiai rendszerét alkalmazhassa. Mivel Hollandiában 1649-ig maradt, elég ideje volt, hogy ez országban rendszerének nagyobb számú híveket szerezzen, sőt egyes tanítványai Deventerben és Utrechtben professzori állomásokat is kaptak. Ez a körülmény, s DESCARTES-nak mindinkább növekedő híre a hollandi theologusok féltékenységét felköltötte, sőt VOETIUS nem átallotta, hogy DESCARTES-ot, a buzgó katholikust, atheizmussal vádolja.

De nem áll az, hogy DESCARTES és tanai Francziaországban is üldöztettek, mert RICHELIEU őt nagyon előnyös föltételek mellett Párisba hívta. Azonban DESCARTES jelentékeny vagyona által anyagilag is támogatott függetlenségét feláldozni nem akarta. Később a MAZARIN által kieszközölt évi díjt mégis elfogadta.

Krisztina, a 19 éves svéd királyné, nagyon óhajtotta, hogy DASCARTES-al megismerkedjék. CHANUT franczia követ eme vágyát annyira fokozta, hogy DESCARTES 1649-ben Svédországba meghívatott. DESCARTES a meghívást elfogadván, még ugyanabban az évben Stockholmba utazott.

A királyné vele rendes értekezleteket tartott, azonkívül a legfontosabb ügyekben tanácsát kikérte. DESCARTES-nak télen s már reggeli 5 órakor a könyvtárban, a filozófiai értekezletek színhelyén kellett lennie.

Krisztina őt avval is meg akarta bízni, hogy egy svéd akadémiát alapítson, azonban DESCARTES az északi zord klima kártékony hatásai következtében már 1650. febr. 11-én, 54 éves korában, elhúnyt.

A királyné díszes helyet tűzött ki holtteste számára, de a franczia dicsőség ezt visszakövetelte. Holtteste, miután a peronne-i vámőrök kellőképen átvizsgálták, 1666-ban érkezett meg Párisba. Eltemettetett a St. Geneviève templomban; mely

194

a múlt [XVIII.] század közepén lebontatván, a mai Pantheonnak adott helyet.

A convent DESCARTES-ot a Pantheon dicsőségében akarta részesíteni, de a határozat nem hajtatott végre. DESCARTES jelenleg a St. Germain-des-Prés templomban nyugszik.

DESCARTES összegyűjtött munkái, Opera omnia, Amstelod., 1690–1701 czím alatt jelentek meg (9 kötet). A franczia kiadás 13 kötetből áll s a következő iratokat foglalja magában:

Les principes de la philosophie (PICOT fordítása) 1724. 1 k.
L'homme de René Descartes et la formation du foetus etc., 1729. 1 k.
Méditations métaphysiques, 1724. 2 k.
Les passions de l'âme, le monde, vagy Traité de la lumière etc., 1726. 1 k.
Discours de la Méthode pour bien conduire sa raison et chercher la verité dans les sciences, plus, la dioptrique et les météores, la mécanique et la musique, qui sont des essais de cette méthode. 1724. 2 k.
Lettres, 1724–25. 6 k.

Összes művei legújabb kiadását (Páris és Strassburg 1824–26.) VICTOR COUSIN rendezte sajtó alá.

II.
Descartes mechanikája és világnézlete

DESCARTES nevének maradandó dicsőségét a mathematika terén alapította meg; itt elég lesz, ha számos érdeme közül a legnagyobbikat, az elemző geométria megalapítását említjük föl.

Mint fizikusnak sokkal kevesebb volt a szerencséje. Metafizikai elvei, melyekkel a természet törvényeit puszta fogalmakkal akarta levezetni, őt gyakran a lehető leghamisabb eredményekre vezették.

Törekvései a legkevésbbé sikerültek a mechanikában. Már

195

az a nem nagyon épületes szellemi viszony, melyben GALILEI-vel és STEVIN-nel állott, mutatja, hogy ő nem volt a kutatás helyes módszerének embere. Maga mondá, hogy a GALILEI könyveiben semmi olyast sem talált, a mit tőle irigyelhetne vagy a magáénak vallani óhajtana, továbbá nyiltan bevallá, hogy nincs annyi türelme, hogy az olyan könyveket, mint a minök a STEVIN-éi, úgy olvassa át, hogy megtudhassa, vajjon a bennük levő bizonyítások szabatosak-e vagy nem. MERSENNE-hez írt egyik levelében ezeket mondja: "A mozgásnak a páratlan számok szerinti az a gyorsulása, melyet GALILEI említ, nem lehet való, hacsak két vagy három teljesen hamis dolgot nem tételezünk föl: az egyik az, hogy a mozgás fokonként növekedik, elkezdve a leglassúbbtól, mint GALILEI véli; a második, hogy a levegő ellenállása akadályul nem szolgál."

Metafizikai képzeleteinek egyik legnevezetesebb terméke az általa felállított világrendszer. Ez nem egyéb, mint a tychói rendszer, melyhez ő még egy, a világűrt betöltő finom anyagot képzelt. Ez a finom anyag örvény vagy forgószél módjára kavarogván, a Napot, a bolygókat és a Holdat magával ragadja. Innét ered az égi testek mozgása. Az apály és dagály tüneményeit szintén ezekre a képzelt örvényekre vezeté vissza.

DESCARTES világnézlete annak idején rendkívüli feltűnést keltett, bár voltak elegen, kik gúnyolódtak fölötte. A különben mérsékelt GASSENDI például ezeket mondá: "Nem látok senkit, a ki elég bátor volna arra, hogy a Filozófia principiumai-t végig olvassa; mi sem unalmasabb, megöli az olvasót, s bámulni lehet azon, hogy ezek az ízetlenségek feltalálójuknak annyi munkájába kerültek." * Hasonló szellemben nyilatkozott később HUYGHENS is.

A DESCARTES mechanikai képzeletei közül csak a statikaiak helyesek. A virtuális sebességek elvét nemcsak az emeltyűre és a lejtőre, hanem még a csigasorra is alkalmazta. Az utóbbi

* ARAGO, Not. Biogr., p. 309.

196

feladat azért érdemel különös figyelmet, mert annál már egy egész erőrendszert vett tekintetbe s ez által az elvnek általánosabb formulázásához megtette az első lépést; GALILEI ugyanennél a feladatnál első sorban magára a gépezetre volt különös tekintettel, mert a feladatot emeltyű-kombinácziók segítségével tárgyalta. LAGRANGE sokkal később az erőrendszereket csigasorokkal reprezentálta s ily módon (mechanikájának 2-ik kiadásában) a csigasort a virtuális sebességek elvének bebizonyításra használta fel. *

DESCARTES három mechanikai általános alapelvet állított fel, s azokat a mozgások legelső törvényeinek tekintette. Az első és második törvény nem egyéb, mint a tehetetlenseg törvénye, melyet DESCARTES két részre szakított s metafizikai nézeteivel kombinált. A harmadik törvény egészen új, de egyszersmind egészen hamis: ha valamely test egy másikat nem mozdíthat meg, akkor az utóbbival szemben a mozgásából mit sem veszíthet; ha ellenben megmozdíthatja, akkor a közölt mozgásmennyiséget elveszíti. Valószínű, hogy e föltevésre a fény visszaverődésének törvénye által vezéreltetett. Evvel a törvénynyel aztán a Filozófia principiumai-ban levezette az ütközés törvényeit, melyek azonban a mindennapi tapasztalással homlokegyenest ellenkeznek, mert DESCARTES szerint egy mozgásban levő kisebb test mely egy nyugvó nagyobb testet megüt, az ütközés után az eredeti sebességével visszapattan, a nagyobb test pedig nyugvásban marad. A tapasztalással való ellenmondást megszüntetendő, DESCARTES a levegőt hívta segítségűl.

III.
Descartes optikai vizsgálatai

A franczia írók egyhangú véleménye szerint a sugártörés törvényét DESCARTES találta fel; mindannyian arra hivatkoz-

* LAGRANGE, Méc. Anal., 1811, I.; DÜHRING, i. m. pp. 96, 306.

197

nak, hogy ő volt az első, ki ezt a törvényt nyomtatásban közzé tette. Azonban VOSS és HUYGHENS határozottan állították, hogy DESCARTES ismerte SNELL törvényét, mit már az a körülmény is nagyon valószínűvé tesz, hogy DESCARTES húsz évnél tovább tartózkodott Hollandiában, hol is a tudósok körében számos ismerőssel birván, SNELL törvénye figyelmét aligha kerülhette volna ki.

Ezen kívül DESCARTES, ki a mások érdemeiről mindig csak kicsinyléssel, sőt megvetéssel nyilatkozott, a forrásokat soha sem nevezte meg; a többi között oly nézeteket is terjesztett elő, melyek GIORDANO BRUNO-nál majdnem szó szerint feltalálhatók.

ARAGO megütközéssel fogadja némely tekintélyes angol irónak azt az állítását, mely szerint a szóban forgó törvény a Snell törvénye volna. "HUYGHENS nem meri állítani, hogy a szóban forgó kéziratot (a SNELL kéziratát) látta volna, így tehát azok, kik a franczia filozófust meg akarják fosztani a feltalálás dicsőségétől, mely őt mint publikátort megilleti, őt a legocsmányabb plagiátorok sorába helyezik." * ARAGO szerint valószínű, hogy mind DESCARTES, mind pedig SNELL a VITELLO törési tabelláinak összehasonlító diskussziója útján jöttek a kérdéses eredményre.

A kérdésnek okiratok alapján való szigorú eldöntése eddigelé nem sikerült. Azonban a föntebb említett körülmények SNELL mellett és DESCARTES ellen bizonyítanak. (*)
DESCARTES szerint a fény az által keletkezik és terjed, hogy a világító test az átlátszó közegre bizonyos nyomást gyakorol, mely nyomás a közegben pillanatnyilag (instantanément) terjed tovább. Mert abban az esetben, ha a fény sebessége véges volna, a fénynek és a Földnek kombinált mozgása folytán az álló csillagoknak látszólagos mozgásokkal kellene birniok, de mivel ilyen mozgásnk nincs, a fény pillanatnyilag terjed. Látni való, hogy DESCARTES már majdnem azon volt, hogy a fény
* ARAGO, Not. Biogr., III. p. 303.
(*) Simonyi Károly (A fizika kultúrtörténete, I. kiadás: Gondolat, Bp. 1978., 190. o.) is Snelliust tartja az időrendi elsőnek, de Descartes levelezése alapján valószínűsíti, hogy az utóbbi önállóan is felfedezte a törés törvényét. [NF]

198

aberráczióját fölfedezze, mert ha nem ragaszkodott volna oly szigorúan a pillanatnyi terjedés hipotéziséhez, be kellett volna látnia, hogy a fénynek talán mégis van aberrácziója, csakhogy észleletek által meg nem konstatáltatott. De mivel a fogalomból kiinduló dedukcziót az észleletnél többre becsülte, inkább az aberráczió létezését tagadta el.

Hogy aztán a visszaverődést és törést a pillanatnyi terjedés daczára kimagyarázhassa, segítségért egy analógiához fordul. Ugyanis azt mondja, hogy a világító test gyakorolta nyomás épen úgy verődik vissza, mint valamely a nyomás irányában kilőtt golyó, a mi nem egyéb, mint a visszaverődés törvénye. A törés törvényének levezetésénél pedig fölteszi, hogy a fény a kilőtt golyó módjára behatol ugyan az átlátszó közegbe, de ez utóbbi csak a sebességnek a függélyes komponensét módosítja. Itt persze a sebesség nem a nyomásnak, azaz a fénynek, hanem a golyónak a sebessége. Továbbá még azt a tételt állítja fel, hogy a fény a súlyos közegekben annál könnyebben haladhat, mentül sűrűbbek azok; valamint egy ütköző golyó is kemény falról sebesebben pattan vissza mint lágyról. Nyilván való, hogy evvel az analógiával elejét akarta venni annak az ellenmondásnak, mely a különböző sebességek fölvételéből [feltételezéséből] keletkezett volna. E föltevések segítségével aztán kimutatja, hogy a beesési szög sinusa osztva a törési szög sinusával, állandó mennyiség, a mi nem egyéb, mint a törésnek igazi törvénye. Persze, hogy ha a DESCARTES hipotéziseivel vezetjük le a törvényt, akkor ez az állandó mennyiség egyenlő a két közegben való sebességek fordított viszonyával, * a mi a HUYGHENS-féle hullámelmélettel ellenkezik.

A DESCARTES elméletét a híres FERMAT ** támadta mega leghathatósabban; ellenvetéseire DESCARTES alig tudott válaszolni. Ez időtájban LACHAMBRE megjegyezte, hogy a visz-

* VERDET, Leçons d'optiqute physique, t. L v. 23.
** Szül. 1608. Toulouseban, megh. 1665. ugyanott.

199

szaverődésnél a fény a legrövidebb útat követi, mely tétel különben az alexandriai HERO-tól származik. FERMAT ezt az elvet a törésre is alkalmazván, levezette a törés törvényét, még pedig úgy, hogy a mondott állandó mennyiség egyenlő a két közegben való sebességek egyenes viszonyával.

Már a mondottakból is kitűnik, hogy DESCARTES-nak a fényről valami határozott képzelete nem lehetett, [a]miről tanúskodik még az a körülmény, mely szerint mindamellett hogy a mozgást, azaz a nyomást tekinté a fődolognak, s hozzá tevé, hogy a szembe anyag nem jő, mégis némelykor amaz antik felfogáshoz közeledett, melynek föltevései szerint a látás nem csupán az által jő létre, hogy a látott testtől megy valami a szembe, hanem a szemből is megy valami a látott testhez; mert különben a macskák nem láthatnának a sötétben!

DESCARTES dioptrikáját a meteorokról írt értekezése követi. E dolgozatnak legfontosabb része a szivárvány elmélete, mely a DESCARTES fizikai dolgozatai között a legszebb és a legértékesebb.

Először is a szivárványok keletkezését magyarázza meg. Szerinte a főszivárvány oly módon jő létre, hogy a Nap sugarai az esőcsepp előlapjának felső része által megtöretnek; ezután a megtört sugarak a csepp hátlapja által visszaveretnek; végre eme visszavert sugarak az előlap alsó része által újra megtöretnek s a szembe érkeznek. A mellékszivárványnál pedig a sugarak a csepp előlapjának alsó része által töretnek meg, ezután a csepp hátlapja által kétszer egymásután veretnek vissza, s csak ezután lépnek ki másodszor is megtörve az előlap felső részéből.

A szivárvány elmélete idáig már ismeretes volt. THEODORICH bázeli szerzetes, kit más helyen már fölemlítettünk, a szivárvány keletkezését épen így magyarázta. A szerencsétlen sorsú ANTONIO DE DOMINIS spalatói érsek (1566–1624) ugyanezt a feladatot a De radiis visus et lucis, Venet. 1611. czímű művében

200

még nagyobb szabatossággal fejtette meg; NEWTON e műről nagy elismeréssel nyilatkozott.

DESCARTES-ot itt is az a gyanu terheli, hogy elméletének alapvonalait a DOMINIS művéből merítette, a nélkül, hogy a forrást megnevezte volna. De ha ez a gyanu alapos volna is, az el nem vitatható, hogy DESCARTES az elméletet önállóan tovább fejlesztette, a mennyiben a törési törvény segítségével a beeső és a megtört sugarak által bezárt szöget helyesen határozta meg, s ezt a főszivárványra nézve 41° 30'-nek, a mellékszivárványra nézve pedig 51°54'-nek találta. Ez az eredmény pedig DESCARTES-nak elvitázhatatlan érdeme.

A szivárvány színeit oly formán magyarázta ki, hogy meghatározta azt a szöget, melyet a fénysugárnak beesési és kimenési pontjában a csepphez fektetett érintő síkok egymással bezárnak, s kísérleti úton megmutatta, hogy egy vízprizma, melynek tört szöge egyenlő e két sík hajlási szögével, a fénysugarat épen úgy szórja, mint az esőcseppek. Nem egészen áll tehát ez a mondás: "DESCARTES a két szivárványt rajzolta, de NEWTON kifestette." *

DESCARTES a látás elméletével is foglalkozott s ökörszemekkel nehány ide tartozó kísérletet hajtott végre. Egyébiránt ő elfogadta a KEPLER ide vonatkozó elveit.

A lencsék elmélete nem sikerült ugyan, de a gömbi eltérésből eredő hibákat helyesen ismerte föl, bár nem először, mint ezt némely író állította. Miként KEPLER, úgy ő is hiperbolás lencséket ajánlott, sőt feltalált egy gépet is, melylyel ilyen lencséket köszörülni lehetett.

Mindamellett hogy DESCARTES-nak a fizika terén kivívott eredményei nem nagy terjedelműek, neve mégis minden kezdő előtt ismeretes. Ki nem ismerné a CARTESIUS buvárját? Ez persze

* LIBRI, IV. pp. 149, 436–454. DOMINIS fejtegetései helyességét egy a szem és a Nap közé helyezett s vízzel megtöltött üveggömb segítségével támogatta; ezenkívül még a távcsövek elméletével is foglalkozott.
** ARAGO, Not. Biogr., III. p. 307.

201

csekélység a többi érdemeihez képest, de már ebből is látszik, hogy még sem irtózott annyira a kísérletektől, mint azt róla általában föltenni szokták.

Irodalom

BAILLET, Vie de Mr. Descartes, Paris, 1691.
BOREL, Vitae Ren. Cartesii Compendium, Paris, 1656.
THOMAS, Éloge de Descartes, 1765.
GAILLARD, Éloge de Descartes, 1765.
MAZARELLI DE SAINT-CHAMOND, Él. de Desc.
MERCIER, Él. de Desc.
NIZARD, Descartes et son influence sur la litterature française, Rev. des Deux-Mondes, 1844. decz.
ARAGO, i. m. III.